Amity Doncaster kisasszony izgalmas kalandokon edződött,

magányos világutazó, aki megszokta a kihívásokat. Benedict

Stanbridge a technika szerelmese, ám ezúttal titkok őrzőjeként, a
Korona szolgálatában is kipróbálja magát.
A véletlen úgy hozza, hogy Amity megmenti Benedict életét és egy
óceánjáró hajón hazafelé tartva gondosan ápolja is a férfit. Mire New
Yorkba érnek, barátokként válnak el egymástól, ám a hajón kettesben
eltöltött idő a társasági pletykák, sőt, egy őrült sorozatgyilkos célpont-
jává teszik a lányt. Az első támadást megússza ugyan élve, de a
szörnyeteg, akit a sajtó csak Vőlegényként emleget, és akinek rendre
„rossz hírű” nők esnek áldozatául, nem tesz le gyilkos szándékáról.
Benedict, hogy védelmezni tudja a lányt, bejelenti eljegyzésüket.
A „jegyesek” egyesítik erőiket, hogy véget vethessenek a Vőlegény
rémuralmának, ám miközben a kiszámíthatatlan bűnözővel való
összecsapásra készülnek, olyan érzésekkel szembesülnek, amelyek elől
nincs hová menekülniük…
 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Amanda Quick: Otherwise Engaged
G.P. Putnam’s Sons, a member of Penguin Group (USA) Copy-
right © 2014 by Jayne Ann Krentz
Jacket design by Richard Hasselberger
Jacket illustration © Alan Ayers
Photograph of the author © Marc Von Borstel

Fordította Kelly Ágnes

Hungarian translation
© by Kelly Ágnes, 2016

Hungarian edition
© by Maecenas Könyvkiadó, 2016

honlap: www.maecenaskiado.hu
 Egy

A közeli sikátor homályba borult bejáratából érkező hang,

melynek tulajdonosa tanult brit férfi benyomását keltette,
eltorzult a fajdalomtól vagy a sokktól.
– Véletlenül nem a Sarkcsillag fedélzetén utazik, höl-
gyem?
Amity Doncaster megtorpant. Épp visszafelé tartott a ha-
jóhoz a sziget életképeiről készített jegyzeteivel és rajzai-
val a táskájában.
– De, a Sarkcsillagon, utazom – felelte.
Meg sem próbált a sikátorhoz közelíteni. Nem látta a
férfit, aki megszólította, mivel a homály eltakarta előle, de
szinte biztosra vette, hogy nem az utasok közül való. Fel-
ismerte volna a mély zengésű, különösen vonzó hangot.
– Égető szükségem lenne egy szívességre – mondta a
férfi.
Amity most már egészen biztos volt benne, hogy a férfi
nagy fájdalommal küzd. Úgy hangzott, mint akinek már az
is minden erejét és energiáját felemészti, hogy hozzá be-
széljen.
 ALIBI JEGYESSÉG 5

Utazásai során persze összeakadt már néhány kiváló szí-

nésszel is, akiknek nem mindegyike volt hivatásos színját-
szó. Némelyikük nagyon tehetséges szélhámos és bűnöző
volt.
Ám ha a férfi megsérült, nem hagyhatja cserben.
Leengedte a napernyőjét, és a derekán függő láncról le-
akasztotta az elegáns, különlegesen kialakított japán legye-
zőt. A kecses harci eszközt úgy tervezték, hogy kinézetre
ne különbözzék egy hétköznapi női legyezőtől, de a rajta
elhelyezett hegyes acélbordák és fémvirágok valódi fegy-
verré avatták.
Az összehajtott legyezőt szorongatva, óvatosan közelí-
tett a sikátor bejáratához. Eleget látott a világból ahhoz,
hogy ne bízzon a homályból kiszóló idegenekben. Az a
tény, hogy ez a férfi a felső osztálybeliek brit kiejtésével
beszélt, önmagában nem volt garancia rá, hogy nem a bű-
nözők közé tartozik. A Karib-tengert egykor elárasztották a
kalózok. Az angol királyi flotta és újabban az amerikai ha-
ditengerészet nagyrészt megszabadította ugyan a térséget
ettől a veszélytől, de a hétköznapi rablókra és útonállókra
nem létezett tartós megoldás. Éppúgy mindenhol megtalál-
hatók a világon, akár a patkányok.
Amikor a sikátor szájához ért, azonnal látta, hogy nincs
oka félni a férfitól, aki hatalmas kínoktól elgyötörten, hátát
a téglafalnak támasztva ült. Amity úgy saccolta, hogy a
harmincas évei elején járhat. A homlokán éles V alakban
6 AMANDA QUICK

induló éjsötét haját átitatta az izzadság. Általában valószí-

nűleg hátrafésülve viselhette, de most csapzottan lógva ke-
retezte markáns, intelligens arcának elszántságot tükröző
vonásait. Világosbarna szemét fátyolossá tette a fájdalom
és a kezdődő sokk. De valami más is volt a tekintetében: a
rendíthetetlen vasakarat. Szó szerint az életéért küzdött.
Jól szabott fehér vászoninge elejét átitatta a friss vér. A
férfi levetett kabátját gombóccá gyúrva erősen az oldalára
szorította. A kifejtett nyomás azonban nem volt elég, hogy
elállítsa a sebből lassan, de egyenletesen csordogáló vért.
Véres ujjlenyomatok tarkították a levelet, amit felé nyúj-
tott. Kezének remegése elárulta, mekkora erőfeszítésébe
kerül még ez az apró mozdulat is.
A nő visszaakasztotta a legyezőt a láncra, és a férfihoz
sietett.
– Atyavilág, uram! Mi történt? Megtámadták?
– Rám lőttek. A levelet! Vegye el! – Hirtelen élesen
szippantotta be a levegőt. – Kérem!
A nő ledobta a táskáját és a napernyőjét, és a levélről tu-
domást sem véve leguggolt mellé.
– Lássuk! – mondta.
A hangjából nyugodt tekintély áradt, az apja is így be-
szélt mindig a betegekkel. George Doncaster állította: az a
tudat, hogy az orvos tudja, mi a teendő, reményt és bátor-
ságot önt a betegekbe.
 ALIBI JEGYESSÉG 7

De ez a konkrét beteg nem volt olyan lelkiállapotban,

hogy megnyugtatásra vágyjon. Egyetlen dolog foglalkoz-
tatta, és kitartott mellette egyre fogyó erejével, akár az
utolsó leheletéig is.
– Nem – felelte összeszorított foggal. A szemében az el-
tökéltség lángja égett: meg kellett bizonyosodnia róla, hogy
a nő megérti, amit mond neki. – Már késő. A nevem
Stanbridge. A Sarkcsillagra, foglaltam helyet. Úgy tűnik,
hogy már nem fogok New Yorkba utazni. Kérem, tegyen
meg egy szívességet, hölgyem. Könyörgök. Nagyon fontos.
Vegye el ezt a levelet.
Amity belátta: a férfi nem fogja hagyni, hogy segítsen,
amíg meg nem bizonyosodik róla, hogy ő majd gondosko-
dik a levélről.
– Jól van. – Kinyitotta a táskáját, és beledobta a levelet.
– Ígérje meg, gondoskodik róla, hogy a levél eljusson a
nagybátyámhoz Londonba. Cornelius Stanbridge. Ashwick
Square.
– Épp Londonba visszafelé tartok – válaszolta a nő. –
Kézbesíteni fogom a levelét. De most a sebével kell foglal-
koznunk, uram. Kérem, hagyja, hogy megvizsgáljam. Van
némi tapasztalatom az ilyesmiben.
A férfi rászegezte a tekintetét. A pillanat egy töredékéig
Amity meg mert volna rá esküdni, hogy a férfi szemében
mosolyt vélt felfedezni.
8 AMANDA QUICK

– Az a benyomásom, hogy ön, hölgyem, sok területen

tett szert jelentős tapasztalatra – válaszolta.
– El sem tudja képzelni, Mr. Stanbridge. Úgyhogy kivá-
lóan fogok gondoskodni a leveléről.
A férfi merőn nézte még pár másodpercig félig lehunyt
szempillái alól.
– Igen – mondta. – Elhiszem, hogy valóban így lesz.
A nő kigombolta a vérben úszó inget, és felemelte a férfi
kezét, amellyel az összegöngyölt kabátot szorította a sebre.
Egy gyors pillantás elég volt, hogy megtudja, amit tudnia
kellett. A férfi oldalán a hús sebes és véres volt, de vénás
vérzésnek nem volt nyoma. Visszaszorította a sebre a férfi
kezét a kabáttal, és felállt.
– A golyó egyenesen áthatolt, és nem hiszem, hogy bár-
milyen életfontosságú szervet érintett volna – mondta.
Gyors mozdulatokkal felkapta az utazóruhája szoknyáját,
és az alsószoknyáiból letépett több darabot. – De meg kell
fékeznünk a vérzést, mielőtt a hajóra vinnénk. A szigeten
nincs modern orvosi ellátás. Attól tartok, hogy be kell érnie
velem.
Stanbridge valami kivehetetlent morgott, és behunyta a
szemét.
A nő vastag kötést készített az alsószoknyája egy hosszú
darabjából. Újra elvette a sebről a férfi kabátot szorongató
öklét. A seb széleit összehúzta, amennyire tudta, a kötést a
 ALIBI JEGYESSÉG 9

tátongó sebre illesztette, a férfi kezét pedig ráhelyezte,

hogy tartsa a szorítókötést a helyén.
– Szorítsa erősen! – utasította.
A férfi nem nyitotta ki a szemét, de erős keze keményen
szorította a rögtönzött kötést. A nő gyorsan átkötötte a férfi
derekát két hosszú alsószoknyadarabbal, és biztosan rögzí-
tette őket, hogy a kötést a helyén tartsák.
– Hol tanulta ezt? – dörmögte Stanbridge. A szemét to-
vábbra is csukva tartotta.
– Az apám orvos volt, uram. Olyan családban nőttem
föl, ahol az orvostudomány volt minden étkezés fő témája.
Gyakran segítettem a munkájában. Ezen felül pár évig jár-
tam vele a világot, amíg ő különböző idegen helyeken az
orvosi praktikákat tanulmányozta.
Stanbridge-nek sikerült részben felnyitnia a szemét.
– Ma tényleg rám mosolygott a szerencse.
A nő a véres ingre és kabátra pillantott.
– Ennyire nem mennék messzire, de azt gondolom,
Hogy túl fogja élni. A jelen körülmények között ez nem kis
dolog. Most pedig meg kell oldanunk, Hogy a Sarkcsillag
fedélzetére jusson.
Az apja egy évvel korábban meghalt, de ő még mindig
magával hordta az orvosi táskáját a külföldi útjaira. A táska
azonban a hajón, a kabinjában maradt. Most, hogy a vérzés
nagyját elállította, meg kell találnia a módját, hogy
Stanbridge eljusson a hajóig.
10 AMANDA QUICK

Felkelt, odament a sikátor bejáratához, és megállította az

első két, arra járó embert. Mindketten helyiek voltak, akik
a piacra igyekeztek. Mindössze percekbe került, hogy min-
dent megszervezzenek. A férfiaknak elég volt egy pillan-
tást vetniük Stanbridge-re a sikátorban, hogy megértsék, mi
a teendő.
Két halász barátjuk segítségével egy halászhálóból rög-
tönzött hordágyon szállították a kis híján eszméletét vesz-
tett idegent a hajóhoz. Amity meglehetősen bőkezű borra-
valót adott nekik, de úgy tűnt, hogy jobban örülnek a nő
őszinte hálájának, mint a pénznek.
A Sarkcsillag legénységének tagjai a kabinjába vitték a
férfit, és felfektették a keskeny hálóhelyére. Amity kérte,
hogy vigyék oda az orvosi táskáját a saját kabinjából. Ami-
kor megérkezett, hozzálátott, hogy kitisztítsa a sebet, és
számos öltéssel összevarrja. Stanbridge időnként felnyö-
gött, de az idő nagy részében nem tért eszméletre.
Amity tudta, hogy csak magára számíthat a beteggel. A
Sarkcsillag fedélzetén már nem volt orvos. A hajóorvost,
egy pirospozsgás, túlsúlyos férfit, aki nagyon szerette a
dohányt és rabja volt az italnak, elvitte egy szívinfarktus
nem sokkal azután, hogy a hajó elhagyta az utolsó kikötőt.
Amity megpróbált a helyébe lépni, amennyire tőle telt, el-
látva a legénység körében előforduló különböző fedélzeti
sérüléseket és alkalmankénti lázrohamokat.
 ALIBI JEGYESSÉG 11

Csak pár másik utas volt a hajón, többnyire angolok

vagy amerikaiak. Persze még felszednek majd néhányat,
amikor megállnak útközben a különböző szigeteken, de
valószínűtlennek tűnt, hogy Harris kapitány másik orvost
találjon, amíg New Yorkba nem érnek.

A láza valamikor éjfél körül szökött fel. Stanbridge bőrét

ijesztően forrónak érzékelte, amikor megérintette. Amity
bemártott egy ruhát a tál hideg vízbe, amit a kiszolgáló
személyzet hozott, és a beteg homlokára terítette. A férfi
felnyitotta a szemét. Zavaros tekintettel nézett rá.
– Meghaltam? – kérdezte.
– Távolról sem – nyugtatta meg a férfit. – Biztonságban
van a Sarkcsillag fedélzetén. Útban vagyunk New York
felé.
– Biztos benne, hogy nem haltam meg?
– Teljesen.
– Nem hazudna nekem ilyesmivel kapcsolatban, ugye?
– Nem – felelte. – Soha nem hazudnék magának ennyire
fontos dologban.
– A levél?
– Az is biztonságban van a táskámban.
Egy hosszú pillanatig feszülten figyelte a nőt. Aztán úgy
tűnt, döntött.
12 AMANDA QUICK

– Ezzel kapcsolatban sem hazudna – mondta.

– Nem. Ön és a levele mindketten meg fognak érkezni
New Yorkba, Mr. Stanbridge. Szavamat adom.
– Addig is ígérje meg, hogy senkinek sem beszél a levél-
ről.
– Persze hogy nem fogok. Az a levél az ön magánügye,
uram.
– Valamilyen oknál fogva azt gondolom, hogy bízhatom
magában. Nem mintha sok választásom lenne.
– Biztonságban megőrzöm a levelét, Mr. Stanbridge.
Cserébe ígérje meg, hogy meggyógyul.
Biztos ugyan nem lehetett benne, de megesküdött volna,
hogy a férfi majdnem elmosolyodott.
– Megteszem, ami tőlem telik – felelte.
Újra lehunyta a szemét.
A nő levette a ruhát, benedvesítette, majd a felhevült
mellkasának és vállának azon részeit hűtötte vele, amelye-
ket nem borított kötés.
A kabin ajtaján kopogás hallatszott.
– Jöjjön be – szólt halkan.
Yates, a két steward egyike dugta be a fejét az ajtón.
– Tudok még valamit segíteni, Miss Doncaster? A kapi-
tány azt az utasítást adta, hogy mindent bocsássak a ren-
delkezésére, amit csak kér.
– Egyelőre nincs más, Mr. Yates. – Elmosolyodott. –
Nagyon sokat segített. Olyan alaposan megtisztítottam a
 ALIBI JEGYESSÉG 13

sebet, amennyire csak lehetett. Az öltések lelassították a

vérzést. Mostantól a természeten múlik a dolog. Szerencsé-
re úgy tűnik, hogy Mr. Stanbridge erős szervezettel van
megáldva.
– A kapitány azt mondja, hogy Stanbridge meghalt volna
St. Clare szigetén, ha maga rá nem talál abban a sikátorban,
el nem hozza a hajóig, és össze nem varrja az oldalában azt
a lyukat.
– Igen, nos, de nem halt meg, úgyhogy nem sok értelme
van azon morfondírozni, mi történhetett volna.
– Nincs, asszonyom. De nem ő az egyetlen a fedélzeten,
akinek oka van rá, hogy hálás legyen önnek. A legénység
tudja, magának köszönhető, hogy Vörös Ned nem halt bele
abba a lázba, ami a múlt héten ledöntötte a lábáról, és hogy
Mr. Hopkins nem vesztette el a karját, miután a sebe elfer-
tőződött. A kapitány széltiben-hosszában arról beszél, min-
den vágya, hogy magát itt tartsa a Sarkcsillagon. A legény-
ség örülne, és ez tény.
– Köszönöm, Mr. Yates. Örömmel tölt el, hogy a segít-
ségükre tudtam lenni, de vissza kell térnem Londonba.
– Igen, asszonyom. – Yates biccentett. – Csak csönges-
sen, ha szüksége van rám.
– Úgy lesz.
Az ajtó becsukódott a steward mögött. Amity újabb vi-
zes ruháért nyúlt.
14 AMANDA QUICK

Hajnal közeledtével a láz lelohadt. Amity elégedetten ku-

corodott le a kabin egyetlen székére, hogy aludjon egy ki-
csit, tudva, hogy férfit már nem fenyegeti veszély – lega-
lábbis egyelőre.
Valamivel később hirtelen felriadt. Ismeretlen érzés kerí-
tette hatalmába, felborzolva az idegeit. Párat pislogott, mi-
közben erősen figyelt, próbálva megfejteni, mi ébresztette
fel nyugtalan álmából. De mindössze a Sarkcsillag nagy
gőzgépeinek halk moraját hallotta.
A padlóra rakta a lábait, és kissé elgémberedve tápász-
kodott föl. Stanbridge a hálóhelyéről figyelte. Ez ébresztet-
te fel, jött rá. Megérezte a férfi nézését.
Furcsa izgatottság vett rajta erőt. Hogy leplezze a zava-
rát, kiegyengette komoly, barna utazóruhája gyűrődéseit.
– Sokkal jobban néz ki, Mr. Stanbridge – szólalt meg.
Ez így is volt. A férfi szeme már nem égett a láztól, arc-
kifejezéséből azonban egy másfajta forróság sütött, amitől
a nő tarkóján izgatott remegés futott át.
– Örömmel hallom, hogy jobban vagyok. – Kicsit vál-
toztatott a fekvő helyzetén. Az arca a fájdalomtól megfe-
szült. – Mert egyébként pokolian érzem magam.
A nő az öltözőasztalon álló orvosi táskára pillantott.
– Attól tartok, hogy a fájdalmával nem sokat tudok kez-
deni. Elég gyatra készletem maradt. Még van egy kis mor-
fium, de a hatása igen rövid ideig tart.
 ALIBI JEGYESSÉG 15

– Tartsa csak meg a morfiumot, köszönöm. Jobb szere-

tem, ha tiszta a fejem. Nem vagyok biztos benne, hogy il-
lően bemutatkoztam. Benedict Stanbridge.
– Harris kapitány felvilágosított a nevéről. Örülök a sze-
rencsének, Mr. Stanbridge. – Elmosolyodott. – Az adott
körülmények között persze nem biztos, hogy annyira sze-
rencse, de jobb, mint a másik lehetőség. Én Amity
Doncaster vagyok.
– Doncaster? – A férfi érdekes arca összeráncolódott a
koncentrálástól. – Miért hangzik ez a név olyan ismerősen?
Amity megköszörülte a torkát.
– Jó pár utazási beszámolót írtam a Flying Intelligencer
számára. Talán olvasott közülük egy-kettőt?
– Nem valószínű. Sohasem olvasom azt a szennylapot.
– Értem. – Amity a lehető leghűvösebben mosolygott a
férfira.
Stanbridge-ben volt annyi jó érzés, hogy zavarba jöjjön.
– Most sikerült megsértenem. Higgye el, a legkevésbé
sem állt szándékomban.
A nő felállt.
– Hívom a stewardot. Ő majd ellátja magát, amíg én
visszamegyek a saját kabinomba felfrissíteni magam, és
megreggelizni.
– Várjon, tudom, hol hallottam a nevét! – Benedict elé-
gedettnek látszott magával. – A sógornőm említette az uta-
zási beszámolóit. Nagy rajongója.
16 AMANDA QUICK

– Ezt örömmel hallom – felelte Amity ugyanolyan hűvö-

sen. Aztán erősen megrántotta a csengőt, és emlékeztette
magát, hogy a férfi egy csúnya sebesülésből lábadozik, így
nem vonható felelősségre a modortalanságáért. De ez a tu-
dat nem csökkentette az ingerültségét.
Benedict az öltözőasztalra helyezett táskájára nézett.
– Az a levél, amit megőrzésre adtam magának – szólalt
meg. – Megvan még?
– Igen, természetesen. Elővegyem?
A férfi pár pillanatig elgondolkodott, mint aki nem tud
dönteni, azután megrázta a fejét.
– Nem. Hagyja ott, arra az esetre, ha...
– Arra az esetre, ha mi, Mr. Stanbridge?
– Hosszú az út New Yorkig, és elképzelhető, hogy rosz-
szabbodik az állapotom – felelte.
– Nem valószínű.
– Mindazonáltal jobb, ha van tervem ilyen esetre is.
A nő elmosolyodott.
– Feltételezem, ön olyan férfi, aki hajlamos minden es-
hetőségre felkészülni.
A férfi megérintette az oldalát borító kötést, majd bosz-
szúsan elfintorodott.
– Látja, mi történik, ha nem jól tervezek. Ahogy mond-
tam, ha nem érkeznék meg New Yorkba, nagy szívesség-
nek tekinteném, ha megtartaná az ígéretét, és a levelet el-
juttatná a nagybátyámnak.
 ALIBI JEGYESSÉG 17

– Cornelius Stanbridge, Ashwick Square. Ne aggódjon,

leírtam a címet, hogy ne felejtsem el. De biztosíthatom ró-
la, nem lesz rá szükség, hogy én kézbesítsem. Fel fog épül-
ni a sebéből, uram, és saját maga viheti el a levelét.
– Ha felépülök, akkor nem lesz rá szükség, hogy elvi-
gyem.
– Nem értem – felelte Amity. – Ez mit jelent?
– Ne törődjön vele. Csak ígérje meg, hogy ezt a táskát
nem téveszti szem elől, amíg elég erősnek nem érzem ma-
gam, hogy én gondoskodjak a levélről.
– A szavamat adom, hogy a táskát a levéllel mindig ma-
gamnál tartom majd. De úgy érzem, hogy a történtek után
tartozik nekem némi magyarázattal.
– Az ígéretéért cserébe, hogy megőrzi a levelet, én meg
szavamat adom magának, hogy egy nap mindent elmon-
dok, amit csak lehet.
És ennél több garanciát nem is fog kapni, hogy egy nap
megtudja az igazságot, gondolta magában Amity.
Egy kopogás jelezte Yates visszatértét. A nő felvette a
táskát, és átvágott a kis kabinon, hogy kinyissa az ajtót.
– Újra benézek magához reggeli után, Mr. Stanbridge –
mondta. – Addig is vigyázzon, nehogy tönkretegye az ölté-
seimet.
– Vigyázni fogok. Még valami, Miss Doncaster.
– Mi lenne az?
18 AMANDA QUICK

– A Sarkcsillag menetrendje szerint még tíz napunk van

a New Yorkba érkezésig. Azokon az utasokon kívül, akik
már a fedélzeten vannak, minden bizonnyal felveszünk
még majd másokat is.
– Igen. És ez miért érdekes?
A férfi részben feltámaszkodott az egyik könyökére. A
fajdalomtól összeszűkült a szeme.
– Senki másnak ne beszéljen erről a levélről: se az uta-
sok közül, se a legénység tagjai közül. Életbe vágóan fon-
tos, hogy ne bízzon meg senkiben, aki most a hajón tartóz-
kodik, vagy aki mostantól New Yorkig száll fel a hajóra.
Ez világos?
– Igen. Teljes mértékben világos. – Megragadta az ajtó-
kilincset. – Meg kell adni, ön meglehetősen titokzatos férfi,
Mr. Stanbridge.
A férfi fáradtan süppedt vissza a párnára.
– Egyáltalán nem, Miss Doncaster. Mérnök vagyok.
 Kettő

A vihar messze tombolt, de a villámlás izzó fénnyel vilá-

gította meg a felhőket. A levegő túlfűtött volt és részegítő.
Egy ilyen éjszakán még az is megbocsátható, ha egy nő
úgy érzi, repülni tudna, gondolta Amity.
A sétafedélzeten állt, keze a tíkfa korlátra fonva, ámulat-
tal és izgatottan figyelte a látványt. A heves, feltüzelő ér-
zelmeket nem egyedül a vihar okozta. Az izgató érzések
nagy részéért a mellette álló férfi a felelős, gondolta. Vala-
hogy összeillettek: a férfi és a vihar.
– Idáig lehet érezni az energiát – mondta, és felnevetett
az egész puszta élvezetétől.
– Igen, valóban – válaszolta a férfi.
De ő nem a vihart figyelte, ő a nőt nézte.
Keze a korláton nyugodott, ujjai a nő ujjainak közelsé-
gében.
A sebe a fertőzés legcsekélyebb jele nélkül begyógyult,
de a férfi még mindig óvatosan mozgott. A nő tudta, hogy
egy darabig még merev lesz, és fájni fog. Stanbridge pár
nappal korábban arra a következtetésre jutott, hogy életben
marad, és visszakérte a levelét.
20 AMANDA QUICK

Amity azt mondta magának, örül, hogy megszabadult a

felelősségtől. De valami abban az apróságban, hogy visz-
szaadta a levelet, bánatossá tette, sőt kicsit úgy érezte,
megfosztották valamitől. A feladat, hogy elrejtse a levelet –
tudva, hogy a férfi bízta meg vele –, egyfajta köteléket te-
remtett közöttük, legalábbis ő úgy érezte. Most ez a töré-
keny kapcsolat is megszűnt. A férfinak már nem volt szük-
sége rá. Gyorsan nyerte vissza az erejét. Holnap a Sarkcsil-
lag kiköt New Yorkban. A megérzése azt súgta, hogy reg-
gel minden megváltozik.
– Nem folytatom magával az utat Londonba – szólalt
meg Benedict. – Amint kikötünk, felülök a Kaliforniába
tartó vonatra.
Számított erre, emlékeztette magát a nő. Tudta, hogy a
hajó fedélzetén töltött idő egyszer véget ér.
– Értem – válaszolta. Elhallgatott. – Hosszú az út Kali-
forniába New Yorkból. – És Londonból még annál is hosz-
szabb, gondolta.
– Sajnos ott van dolgom. Ha minden jól megy, nem kell
sokáig maradnom.
– Hová megy, miután végzett Kaliforniában?
– Haza, Londonba.
Amity nem tudta, mi mást mondhatna, így hát hallgatott.
– Amikor visszaérek, nagyon szeretném felkeresni, ha
megengedi – mondta a férfi:
A nő hirtelen újra tudott lélegezni.
 ALIBI JEGYESSÉG 21

– Örülnék neki. Várni fogom a legközelebbi találkozást.

– Amity, többel tartozom magának, mint amit valaha is
vissza tudnék fizetni.
– Kérem, ne mondja ezt. Bárkiért megtettem volna
ugyanezt, aki az ön helyzetébe kerül.
– Tudom. Ez egyike a magával kapcsolatos bámulatos
dolgoknak.
Amity tudta, hogy elpirult, és hálás volt az éj lepléért.
– Biztos vagyok benne, hogy ön is ugyanezt tette volna
hasonló körülmények között.
– Kénytelen volt hinni nekem bármiféle bizonyíték híján
– mondta Benedict, hirtelen elkomolyodva. – Tudom, hogy
ez nem lehetett könnyű. Köszönöm, hogy bízott bennem. –
A nő nem válaszolt. – Remélem, hogy egy nap mindent
megmagyarázhatok magának – folytatta. – Kérem, higgye
el, amikor azt mondom, hogy jobb, ha egyelőre nem mesé-
lem el az egész történetet.
– Az ön története, uram. Annak mondja el, akinek kíván-
ja.
– De ön megérdemli az igazságot.
– Most, hogy említi, egyetértek magával – mondta.
A férfi elmosolyodott a csípős hanghordozáson.
– Bárcsak visszahajózhatnék magával Londonba!
– Tényleg?
22 AMANDA QUICK

A férfi a kezét a nő korláton nyugvó kezére helyezte.

Egy pillanatig nem mozdult. A nő tudta, arra vár, hogy ki-
szabadítja-e ujjait az övéből. Ő sem mozdult.
A férfi elkapta a kezét, és lassan maga felé fordította a
nőt.
– Hiányozni fog, Amity – mondta.
– Ön is hiányozni fog nekem – suttogta.
A férfi magához húzta, és száját a nőére tapasztotta.
A csók olyan volt, amilyennek álmodta, de még azt is fe-
lülmúlta: sötéten szenvedélyes, és végtelenül izgató. Kezé-
vel átkarolta a férfi nyakát, és ajkait szétnyitotta. Benedict
illata rabul ejtette. Belélegezte a férfit. Valahol mélyen
édes, forró éhség tört rá. Attól félve, hogy fájdalmat okoz a
férfinak, figyelt, hogy ne támaszkodjon túlságosan rá,
akármennyire is szeretett volna így tenni. Ó, mennyire sze-
retett volna elveszni az egész csodájában!
A férfi elszakította a száját az övétől, és a torkát csókol-
gatta. A kezét a derekára csúsztatta, aztán fel a ruhája fűző-
jén, amíg tenyere meg nem pihent a melle alatt. A forróság
és az izzó tűz látványa a távoli horizonton különösen töké-
letes hátteret nyújtott a heves érzelmekhez, amelyek azzal
fenyegettek, hogy teljesen magukkal sodorják. Szorosan
megragadta Benedict vállát, ígéretet keresve, de tudta,
hogy úgysem kapja meg, ma éjjel nem. A mai éjjel egy be-
fejezés, nem pedig kezdet.
 ALIBI JEGYESSÉG 23

Benedict halkan felnyögött, száját újra az övére tapasz-

totta, és elmélyítette a csókot. Egy időtlen pillanatra a
Sarkcsillagon túli világ megszűnt létezni.
A szenvedélytől hajtva, mely nem volt fogható semmi-
hez, amit korábban tapasztalt, arra vágyott, hogy a csókot
egészen a vihar kellős közepébe kövesse, nem törődve az-
zal, mi lesz utána. De Benedict egy halk nyögéssel kiszakí-
totta magát az öleléséből, gyengéden, de határozottan tolva
őt el magától.
– Ez nem a megfelelő hely és idő – mondta.
A hangja éppolyan nyersen hangzott, és éppúgy megke-
ményítette szigorú önuralma, mint azon a napon, amikor a
sikátorban vérben úszva rátalált.
– Igen, persze, a sebe – válaszolta gyorsan, elszégyellve
magát, hogy a pillanat hevében teljesen megfeledkezett a
férfi sérüléséről. – Bocsásson meg. Fájdalmat okoztam?
A férfi szemében titokzatos nevetés csillant. A kézfejé-
vel végigsimította a nő arcát.
– A sérülésem foglalkoztat a legkevésbé ma éjjel.
A férfi visszakísérte a kabinjához, és az ajtónál jó éjsza-
kát kívánt neki.

Reggel a Sarkcsillag kikötött New Yorkban. Benedict lekí-

sérte a hajóról. Nem sokkal később egy taxival eltűnt on-
24 AMANDA QUICK

nan – és egyben az életéből is. Még arra sem vette a fárad-

ságot, hogy legalább egy táviratot küldjön Kaliforniából.
 Három

Amity magát hibáztatta, amiért nem vette észre a kocsi

mélyén, a homályban rejtőzködő férfit, amíg már késő nem
volt. Az eső miatt, vonta le a következtetést. Más körülmé-
nyek között sokkal figyelmesebb lett volna. Külföldi utazá-
sai során nagy súlyt fektetett arra, hogy mindenre jól fi-
gyeljen, ha ismeretlen környezetben találta magát. De ez
London. Az ember nem számít rá, hogy fényes nappal az
utcán rabolják el.
Igaz, az esze sem ott járt, amikor elhagyta az előadóter-
met. Még mindig a dr. Potter Nyugat-Amerikáról tartott
előadásában hallott számtalan pontatlanság miatt mérgelő-
dött. Az a férfi egy tudatlan bolond. Soha ki sem tette a
lábát Angliából, arra pedig végképp nem vette a fáradságot,
hogy a Flying Intelligencerben megjelent beszámolóit elol-
vassa. Potter semmit sem tudott a Nyugatról, mégis arra
vetemedett, hogy a téma szakértőjeként adja elő magát.
Amitynek ez túl sok volt ahhoz, hogy nyugton üldögéljen,
kénytelen volt felállni, és néhány komoly ellenvetést tenni.
Ez persze nem talált kedvező fogadtatásra Potter vagy a
hallgatósága körében. Két markos teremőr kikísérte az elő-
26 AMANDA QUICK

adóból. Hallotta a tömeg fojtott kuncogását és helytelenítő

sipákolását. Tiszteletre méltó hölgyek nem szakítanak félbe
neves előadókat, hogy kijavítsák őket. Szerencsére a hall-
gatóságban senki sem ismerte a kilétét. Tény, hogy az em-
bernek nem árt óvatosnak lennie Londonban.
Felbosszantva, és már alig várva, hogy megszabaduljon
a barátságtalan nyári záportól, felugrott az első bérkocsiba,
ami megállt az utcában. Ez súlyos hibának bizonyult.
Ideje sem volt rá, Hogy felfogja a furcsa, bespalettázott
ablakokat és egy másik személy jelenlétét, mielőtt a férfi a
nyaka köré fonta a karját, és a mellkasához húzta. Egy na-
gyon éles tárgyat szorított a torkának. A szeme sarkából
látta, hogy az egyik kesztyűbe bújtatott kezével szikét mar-
kolászik.
– Hallgasson, vagy idő előtt elvágom a torkát, maga kis
szajha. És az kár lenne. Annyira várom, hogy lefényképez-
zem.
A férfi rekedt suttogással beszélt, de a kiejtése nyilván-
valóan felső osztálybeli volt. Arcát fekete selyemből ké-
szült maszk fedte. Az álarcon nyílásokat vágtak a szeme,
az orra és a szája számára. Izzadság, fűszeres cigaretta és
drága kölni szaga áradt belőle. Amity halványan tudatában
volt, hogy elrablójának kabátja jó minőségű gyapjúból ké-
szült – ezt érzékelte, ahogy a férfi magához szegezve tar-
totta.
 ALIBI JEGYESSÉG 27

A gonosztevő megmozdult, őt megkerülve kinyúlt, hogy

becsukja az ajtót. A jármű mozgásba lendült. Érezte, hogy
a kocsi nagy sebességgel halad, de az ablakokat fedő nehéz
fatáblák miatt, amelyek eltakarták a kilátást, nem tudta,
milyen irányban.
Egy dolog azonnal nyilvánvaló volt: a fogva tartója erő-
sebb, mint ő.
Felhagyott hát a hadakozással, hagyta, hogy a keze eler-
nyedjen. A jobb keze a derekán levő ezüstláncra csatolt
elegáns legyezőn nyugodott.
– Mit akar tőlem? – kérdezte rettentően felháborodott,
dühös hangra törekedve.
De tudta a választ. Attól a pillanattól fogva tudta, hogy a
szikét megpillantotta. A sajtó által Vőlegénynek elnevezett
szörnyeteg karmai közé került. Küzdött, hogy a hangja hű-
vös és magabiztos maradjon. Ha volt valami, amit az uta-
zásai során megtanult, az az, hogy krízishelyzetben gyak-
ran a higgadt önuralom látszata a leghasznosabb védeke-
zés.
– Csodálatos esküvői portrét fogok magáról készíteni,
édes kis szajhám – susogta a gyilkos.
– A táskám a magáé lehet, de figyelmeztetnem kell,
hogy nem sok értékeset talál benne.
– Azt hiszi, hogy a táskája kell, maga ringyó? Nincs
szükségem a pénzére.
28 AMANDA QUICK

– Akkor minek ez az értelmetlen színjáték? – vágott

vissza élesen.
A sértő hangnem feldühítette a férfit.
– Fogja be a száját! – förmedt rá érdes hangon. – Meg-
mondom, hogy miért raboltam el. Példát statuálok magá-
val, csakúgy mint a többi nővel, akik hasonló szégyente-
lenséget mutattak. Megtanulja a félrevezetés árát.
Amity nem hitte, hogy lehet ennél rémültebbnek lenni,
de a férfi szavai hallatán még erősebb rettegéshullám sö-
pört rajta végig. Ha nem tesz valamit, hogy kiszabadítsa
magát, akkor nem éli túl az éjszakát. És meglehetősen biz-
tos volt benne, hogy csak egyetlen esélye lesz. Jól kell ter-
veznie.
– Attól tartok, hogy nagy hibát követett el, uram –
mondta, megpróbálva szilárd meggyőződést vinni a hang-
jába. – Senkit sem vezettem félre.
– Igazán jól hazudik, Miss Doncaster, de kár a szót vesz-
tegetni. Nagyon jól tudom, ki maga. Pont olyan, mint a
többiek. A külszínen a női tisztaság benyomását kelti, de a
felszín alatt maga is romlott áru. A múlt héten elért hozzám
a külföldi tartózkodása alatt mutatott szemérmetlen visel-
kedésének híre. Tudom, hogy elcsábította Benedict
Stanbridge-et, és meggyőzte, hogy úriemberhez illően
nincs más választása, mint hogy önt feleségül vegye. Én
megmentem őt attól a csapdától, amit maga állított neki,
ahogy a többi úriembert is megmentettem, akit így félreve-
 ALIBI JEGYESSÉG 29

zettek. – A gyilkos könnyedén végighúzta a pengét a tor-

kán, anélkül, hogy a bőrt megsebezte volna. – Vajon hálás
lesz érte? Kíváncsi lennék.
– Azt gondolja, hogy megvédi Mr. Stanbridge-et a ma-
gamfajtától? – kérdezte. – Az idejét vesztegeti. Biztosítha-
tom róla, Benedict Stanbridge nagyon is képes vigyázni
magára.
– Ön azt tervezi, hogy házasságba csalja.
– Ha magának ez ennyire fontos, miért nem várja meg,
amíg visszatér Londonba? Akkor tájékoztathatja az elméle-
téről az erkölcsi tisztaságomat illetően, és lehetővé teszi
neki, hogy levonja maga számára a következtetést.
– Nem, Miss Doncaster. Stanbridge nemsokára fel fogja
fedezni magáról az igazságot. Addig is az úri körök holnap
reggel megtudják, ki is maga valójában. Ne mozduljon,
különben most azonnal elvágom a torkát.
Amity nem moccant. A szike éle nem ingott meg. Szám-
ba vette annak lehetőségét, hogy kicsusszan a penge elől,
és az ülés másik oldalára veti magát. De egy ilyen manő-
verrel, még ha sikeresnek bizonyul is, maximum pár má-
sodpercet nyerhet. A sarokba szorulva találná magát, csak a
legyezője maradna a szike ellenében.
Valószínűtlen, hogy a Vőlegény meggyilkolja őt a ko-
csiban, gondolta. Túl piszkos lenne, hogy mást ne mond-
junk. Minden bizonnyal sok vérrel járna, és ez némi ma-
gyarázatot kívánna, még ha csak a kocsisnak is. A gyilkost
30 AMANDA QUICK

megfigyelve, az elegánsan megkötött nyakkendőjétől a

járművének berendezéséig minden arra utalt, hogy kényes
típus. Nem tenné tönkre a szép öltönyét és a bársonypárná-
kat, ha ez elkerülhető.
Arra a következtetésre jutott, hogy akkor lesz a legjobb
esélye, amikor a férfi megpróbálja őt eltávolítani a kocsi-
ból. Megragadta a csukott legyezőt, és várt.
A gyilkos átnyúlt a szemben levő ülésen található kis
dobozért. Amikor Amity orrát megcsapta a kloroform árul-
kodó szaga, újabb pánikhullám öntötte el. Nem várhatja
meg, amíg a kocsi megáll. Ha elveszti az eszméletét, akkor
tehetetlenné válik.
– Ettől majd csöndben lesz, amíg meg nem érkezünk –
szólalt meg a Vőlegény. – Sose féljen, felébresztem, ami-
kor eljön az ideje, hogy felvegye az esküvői ruhát, és beáll-
jon a portréhoz. Most pedig dőljön hátra a sarokba. Jó kis-
lány. Nemsokára megtanul engedelmeskedni nekem.
A szikével nógatta, arra kényszerítve, hogy a sarok felé
húzódjon. Amity szorosabbra kulcsolta a legyezőn az ujja-
it. A gyilkos lepillantott, de nem aggódott e miatt a kis
mozdulat miatt. Amity nem láthatta az arckifejezését a
maszk alatt, de teljesen biztos volt benne, hogy a férfi mo-
solyog. Bizonyára élvezte a kétségbeesett nő látványát, aki
szánalomra méltón kapaszkodik a ruhájára fűzött csinos kis
cicomába.
 ALIBI JEGYESSÉG 31

A férfi előkészítette a kloroformmal átitatott rongyot,

hogy az orra és a szája elé helyezze.
– Csak lélegezzen jó mélyen – biztatta. – Egy pillanat, és
vége lesz.
Amity azt tette, amit bármely, úri nevelésben részesült
hölgy tenne hasonló helyzetben. Mélyet sóhajtott, szemét
az ég felé emelte, és elájult. Vigyázott, hogy ne a pengére
omoljon, ehelyett oldalirányban a székre hanyatlott. Onnan
kezdett az ülésről a földre csúszni.
– A pokolba! – morogta a Vőlegény.
A férfi ösztönösen elhúzódott, hogy elkerülje a nő testé-
nek súlyát.
A szike éle már nem egyenesen Amity torkának szege-
ződött. Mintegy válaszul kimondatlan imájára, a kocsis
nagy sebességgel vett be egy éles kanyart. A jármű az
egyik oldalára dőlt. A Vőlegény automatikusan megpróbál-
ta az egyensúlyát visszanyerni.
Ez volt a pillanat: most vagy soha.
Amity felegyenesedett, megfordult, és az összecsukott
legyező kiélezett bordáit a legközelebbi célpontba szúrta: a
gyilkos combjába. A hegyek átszúrták a ruhát, és a húsba
mélyedtek.
A Vőlegény meglepetésében és a fajdalomtól felkiáltott.
Felé suhintott a szikével, de addigra ő már kinyitotta a le-
gyezőt. Az acéllevelek elhárították a döfést.
– Szuka.
32 AMANDA QUICK

A gyilkos meglepve és egyensúlyát vesztve próbált egy

másik döfésre előkészülni. A nő összecsukta a legyezőt, és
a bordák élét mélyen a férfi vállába fúrta. A szikét tartó kéz
ennek hatására görcsösen megrándult. A penge a jármű
padlójára esett.
Amity kiszabadította a harci legyezőt, és vaktában har-
madszorra is szúrt, nem törődve azzal, hová. Teljes pánik-
ban volt, kétségbeesetten ki akarta magát szabadítani a fo-
gatból. A Vőlegény újra felüvöltött, és küzdött vele, pró-
bálva távol tartani a csapásokat. Keze a leejtett szikét ke-
resgélte.
A nő újra kinyitotta a legyezőt, melyen az acélba metsz-
ve egy elegáns kerti jelenet vált láthatóvá. A gyilkos keze
felé suhintott a borotvaéles levelek szélével. A férfi dühé-
ben üvöltve rántotta vissza a kezét.
A fogat csikorogva megállt. A kocsis nyilvánvalóan
meghallotta a kiáltásokat.
Amity belekapaszkodott az ajtóba, és sikerült kinyitnia.
Becsukta a legyezőt, és hagyta, hogy az a láncról csüngjön.
Egyik kezével felmarkolva a ruháját és az alsószoknyáit,
hogy a többméternyi anyag ne legyen útban, kibukdácsolt a
járműből.
– Mi a fészkes fene? – meredt rá a kocsis a bakról, ala-
csony tetejű kalapja karimájáról csöpögött az eső. Egyér-
telműen megdöbbentette az események ilyetén fordulata. –
Na már most, kérem, mi ez az egész? Az úr azt mondta,
 ALIBI JEGYESSÉG 33

hogy maga a hölgybarátja. Azt mondta, hogy maguk ketten

egy kis magányra vágynak.
Amity nem állt meg, hogy elmagyarázza a helyzetet.
Nem mert megbízni a kocsisban. Lehet, hogy ártatlan, de
éppolyan könnyen lehet a gyilkos szövetségese is.
Egy gyors pillantás elárulta, hogy a jármű keskeny mel-
lékutcában állt meg. Újra felmarkolta a ruháját és az alsó-
szoknyáit, és az utca távolabbi vége felé menekült, ahol a
keresztutca forgalmat és biztonságot ígért.
Hallotta, ahogy a kocsis az ostorát pattogtatja a háta mö-
gött. A ló eszeveszett galoppba kezdett, a patái zengtek a
köveken. A fogat eldübörgött az ellenkező irányba. A kocsi
belsejéből kihallatszó szenvedő, dühöngő bömbölés elhal-
kult.
Amity rohant, hogy mentse az életét.
Újabb kiáltások fogadták, amikor elérte a keresztutcát.
Egy babakocsit toló nő pillantotta meg először, ahogy elő-
rohant a sötét mellékutcából. A dada magas, éles visításban
tört ki.
Rémült sikolya azonnal odavonzotta a tömeget. Minden-
ki bámult, döbbenet és megigézett rémület ült ki az arcok-
ra. Megjelent egy rendőr. Kezében a bottal felé sietett.
– Asszonyom, ön vérzik – szólalt meg. – Mi történt?
Amity lenézett, és most először vette észre, hogy a ruháját
összefröcskölte a vér.
– Nem én – felelte gyorsan.
34 AMANDA QUICK

A rendőr fenyegető kifejezést öltött.

– Akkor kit ölt meg, asszonyom?
– A Vőlegényt – válaszolta. – Azt hiszem. De igazából
nem vagyok biztos benne, hogy meghalt.

A következő reggel Amity Doncaster arra ébredt, hogy a

neve közszájon forog: ezen a héten már másodszor.
 Négy

Ugyanarra a nyomasztó fájdalomra és zavarodottságra tért

magához, ami a korábbi alkalmakkor is elborította. De
ezúttal a feje valamivel tisztább volt. Hangokat hallott a
ködön át. A szemét lehunyva tartotta, és erősen figyelt. Két
ember beszélt suttogva. Mindkettőjüket ismerte.
– Életben marad – hangzott az orvos fáradt és komor
hangja. – A sebek megfelelően záródnak össze. Fertőzés-
nek nincs nyoma, és életfontosságú szervek sem sérültek.
– Köszönöm a tájékoztatást, doktor. Ön alighanem
megmentette az életét.
A nő ugyan a háláját fejezte ki, de jól nevelt hangja hű-
vös volt és őszintétlen, mintha a düh és a szenvedés között
őrlődne.
– A testéért megtettem, amit lehet – válaszolta az orvos.
– De ahogy már korábban is mondtam önnek, asszonyom,
nincs semmi, amit én vagy bármely más orvos az elméjéért
tehetne.
– Biztosítottak róla, hogy meggyógyult. Az elmúlt hóna-
pokban tényleg úgy tűnt, hogy teljesen jól érzi magát. Bol-
36 AMANDA QUICK

dog volt. Kiegyensúlyozott. Élvezte a fényképezést. Nem

volt jele, hogy visszacsúszna az őrületbe.
– Emlékeztetném, asszonyom, hogy ha visszagondol az
előző alkalmat megelőző időkre, akkor sem volt az őrület-
nek semmi jele. Ahogy már megpróbáltam önnek elmagya-
rázni, az orvosi szakma nem rendelkezik a gyógyításához
szükséges tudással. Ha nem szándékozik kihívni a rendőr-
séget...
– Soha. Ön is éppolyan jól tudja, mint én, mi történne,
ha megtenném. Egy ilyen tett nemcsak őt tenné tönkre, de
az egész családot magával rántaná.
Az orvos nem szólt semmit.
– Épp úgy fogom elrendezni, mint legutóbb – mondta a
nő. Hangjából határozottság csendült.
– Előre láttam, hogy erre a döntésre fog jutni – felelte az
orvos beletörődő hangon. – Vettem magamnak a bátorsá-
got, hogy üzenjek dr. Renwicknek a Creswell Udvarházba.
Két ápoló vár kint.
– Küldje be őket – válaszolta a nő. – Emlékeztesse őket,
hogy teljes diszkréciót követelek.
– Jó kiképzésben részesültek. Ahogy az előző alkalom-
mal is elmagyaráztam, dr. Renwick az ilyen helyzetek ke-
zelésére specializálta magát. Csak a legjobb családokból
fogad betegeket, és tudja, mi a kötelessége azokkal szem-
ben, akik a honoráriumát fizetik.
 ALIBI JEGYESSÉG 37

– Más szóval megveszem dr. Renwick hallgatását –

mondta a nő keserűen.
– Biztosíthatom róla, hogy nem ön az egyetlen a felsőbb
körökben, aki így tesz. De az alternatívát tekintve nincs
más választása, nem?
– Nincs. – A nő habozott. – Biztos benne, hogy alkalmas
az utazásra?
– Igen.
– Ebben az esetben küldje be a betegápolókat.
– Azt gondolom, hogy minden érintett számára az lenne
a legbiztonságosabb, ha további kloroformot adnék a be-
tegnek, mielőtt felkészítjük a szállításra.
– Tegye, amit szükségesnek lát – mondta a nő. – Most
megyek. Nem bírom végignézni, hogy újra elviszik.
Elmegy.
A betegen úgy futott át a pánik, mint a futótűz. Kinyitot-
ta a szemét, és megpróbált az ágyból felülni, de mindez
csak arra volt jó, hogy rémülettel fedezze fel: nem tud
megmozdulni. Bőrszíjak rögzítették az ágyrácsokhoz.
Az orvos egy fehér ruhával a kezében közelített felé. A
kloroform émelyítően édes illata töltötte be a levegőt. Két
tagbaszakadt férfi lépett be az ajtón, rájuk nem illő kö-
penyben.
Felismerte őket a Creswell Udvarházban töltött előző
tartózkodása idejéből.
38 AMANDA QUICK

– Anyám, ne! Ne hagyd, hogy elvigyenek! – könyörgött.

– Borzasztó nagy hibát követsz el. Hinned kell nekem! Az
a hazudós szajha megpróbált meggyilkolni! Nem érted?
Ártatlan vagyok!
Az anyja válla megfeszült, de nem nézett vissza. Az ajtó
becsukódott mögötte.
Dr. Norcott a beteg orrára és szájára szorította a kloro-
formmal átitatott rongyot.
A betegnek fortyogott az ereiben a düh. Ez annak a kur-
vának a hibája. Minden miatta romlott el. Meg fog fizetni
érte. A többiek gyors halált haltak, megkönyörült rajtuk,
miután meggyónták bűneiket. De Amity Doncaster lassú
halált fog halni.
 Öt

Amity félretette a Flying Intelligencer példányát, és a ká-

véscsészéje után nyúlt.
– Nem hiszem, hogy a jó hírem kibírna még egy pletykát
– jelentette ki. – Három hét telt el azóta, hogy megtámad-
tak, és a képem még mindig az újságokban találom minden
reggel. Már azt is épp elég volt tudni, hogy azok az ostobák
az úri körökben azzal szórakoztatják magukat, hogy az én
Mr. Stanbridge-hez fűződő viszonyomról fantáziálnak.
– Stanbridge nagyon gazdag úriember, és régi, előkelő
famíliából származik – felelte Penny. – Továbbá aggle-
gény. Ráadásul több évvel ezelőtt hatalmas skandalum ré-
szese volt, amikor a jegyese nem jelent meg az oltárnál.
Érthető, hogy mindez együtt nagy érdeklődést kelt bizo-
nyos körökben a magánélete iránt.
Amity pislogott.
– Elhagyták az oltárnál? Ezt sohasem említetted.
– A fiatal hölgy megszökött a szeretőjével. Pár éve tör-
tént, de akkoriban sokat spekuláltak az eset kapcsán. Min-
denki azon tűnődött, vajon miért hagy el egy nő egy
Stanbridge rangjával és vagyonával bíró úriembert.
40 AMANDA QUICK

– Értem. – Amity elgondolkozott az értesülésen. – Talán

elege lett abból, hogy leendő férje olykor úgy kámforrá
válik, ahogy velem tette.
– Valóban.
– Igen, nos, én csak annyit tudtam, hogy ő mérnök, aki
épp a Karib-tengeren utazik – magyarázta Amity. – Soha
nem fárasztotta magát az anyagi helyzetének vagy társa-
dalmi kapcsolatainak említésével. Ahogy mondtam, a
Sarkcsillag fedélzetén történtekkel, az úgynevezett viszo-
nyunkkal kapcsolatos pletyka kétségkívül idegesítő volt, de
reméltem, hogy elhal, mielőtt a könyvem megjelenik. Saj-
nos egyelőre nem úgy tűnik, hogy a Vőlegénytől való
megmenekülésemről szóló szenzációhajhász beszámolók
fogynának. Lehet, hogy ezek okozzák majd a vesztemet
útikönyvíróként.
– Az isten szerelmére, Amity! Majdnem meggyilkoltak!
– sopánkodott Penny. Letette a villáját, szemét nyugtalan-
ság és aggódás homályosította el. – A sajtó szerint te vagy
annak a rettenetes szörnynek az egyetlen kiszemelt áldoza-
ta, akinek sikerült megszabadulnia a karmai közül. Mi sem
természetesebb, mint hogy a neved szerepel a sajtóban.
Csak hálásak lehetünk, hogy életben vagy.
– Hálás vagyok, rettentően hálás. De nem nagy élvezet,
amikor saját magamat látom az Illusztrált Rendőrségi Hí-
rek és a Graphic címlapján. Mindkét újság úgy ábrázolt,
 ALIBI JEGYESSÉG 41

mint aki mindössze egy szál hálóingben menekül a gyilkos

hintójából.
Penny sóhajtott.
– Mindenki tudja, hogy azok a folyóiratok hajlanak a
túlzó, melodramatikus illusztrációkra.
– Mikor marad abba ez az egész? – Amityt rossz előér-
zet fogta el. – Attól félek, hogy írói karrierem megpecséte-
lődik, még mielőtt a hölgyek számára íródó útikönyveim
első kötete megjelenik. Feltételezem, csak idő kérdése,
hogy Mr. Galbraith üzenjen: úgy döntött, mégsem jelenteti
meg a Hölgyek Világjáró Kalauzát.
Penny biztatóan mosolygott a reggelizőasztal másik ol-
daláról.
– Lehet, hogy Mr. Galbraith a sajtó lármájára jó reklám-
ként tekint az útikönyved számára.
Ez jellemző Pennyre, gondolta Amity. A húga mindig a
jóindulat és a lelkierő megtestesítője volt, függetlenül a
küszöbönálló katasztrófától. De persze Penny a női tökéle-
tesség mintaképe volt mindenben, beleértve az özvegységet
is. Hat hónappal ezelőtt elvesztette a férjét nem egészen
egyévi házasság után. Amity tudta, hogy a húgát nagy csa-
pás érte. Nigel volt élete szerelme. De Penny sztoikus nyu-
galom mögé rejtette a gyászát.
Szerencsére Penny lenyűgözően nézett ki feketében. De
persze ragyogóan nézett ki gyakorlatilag bármilyen szín-
ben, gondolta Amity. Mindazonáltal tagadhatatlan volt,
42 AMANDA QUICK

hogy a gyász mély árnyalatai kiemelték Penny szőkeségét,

porcelánszerű bőrét és égkék szemét, földöntúli szépséggel
ruházva fel őt. Mintha csak egy preraffaelita festményről
lépett volna elő.
Penny egyike volt azoknak a nőknek, akik minden tekin-
tetet – férfiakét és nőkét egyaránt – magukra vontak a szo-
bában, amikor beléptek. Nemcsak csodásan nézett ki, de
természetes bája és gyengéd szíve miatt mindenkinek a
szívébe lopta magát, akivel csak találkozott. Amire a leg-
több ember nem jött rá, gondolta Amity, hogy mindezen
szépség és jó tulajdonságok hátterében Penny határozott
tehetséget mutatott a befektetések iránt. Ez a képessége
nagy szolgálatot tett neki, miután a férje nyakát törte egy
lovasbalesetben. A férfi egy vagyont hagyott a feleségére.
Pennyvel ellentétben, aki az édesanyjukra hasonlított,
Amity határozottan tudatában volt, hogy ő viszont sötét
haját, mogyorószínű szemét és kifejezetten erőteljes orrát a
család apai ágának köszönhette. Ráadásul a Doncaster-
vérvonal nőtagjai, akiket az a szerencsétlenség ért, hogy
ezekkel a vonásokkal bírtak, még egyfajta különös hírnévre
is szert tettek az évek során. Legendák keringtek a sokadik
üknagymamáról, aki boszorkányként épphogy megúszta az
akasztást az ezerhatszázas években. Egy századdal később
az egyik tüzes nagynéninek sikerült megszégyenítenie a
családot, amikor megszökött egy útonállóval. Aztán ott
 ALIBI JEGYESSÉG 43

volt az a nagynéni, aki eltűnt egy hőlégballonon, hogy ké-

sőbb egy házas gróf szeretőjeként bukkanjon fel.
Voltak más nők is, akik foltot hagytak a Doncaster né-
ven az évszázadok során, és közülük mindegyik, aki ké-
sőbb legendává vált, ugyanilyen boszorkányos színvilággal
és orral volt megáldva.
Amity hallotta, miket suttognak a háta mögött már egész
fiatal korától. Aki csak ismerte a Doncaster család történe-
tét, azon a véleményen volt, hogy a női vonal ereiben némi
vad vér csörgedezik. És míg a férfiakban gyakran pozitív
tulajdonságként értékelnek egy kis vadságot – de legaláb-
bis ez a jellemvonás érdekesebbé tette őket a nők szemében
–, a nők esetében határozottan negatívumként tartották
számon. Tizenkilenc évesen Amity a saját bőrén tanulta
meg, hogy ne bízzon az olyan férfiakban, akik a családi
történet miatt vonzódnak hozzá.
Senki sem értette – a legkevésbé Amity –, hogyan sike-
rült hírhedt női felmenőinek annyi felháborító botrányba
keverniük magukat. A kinézetük nem volt különösebben
figyelemre méltó, leszámítva az orrukat. Ami pedig az
alakjukat illeti, még Penny tehetséges ruhakészítője számá-
ra is voltak határok, mit tud kezdeni egy olyan alakkal,
amiben annyira nincsenek nőies idomok, hogy külföldi
utazásai során Amity férfiöltözetben többször is ki tudta
adni magát fiatalembernek.
44 AMANDA QUICK

Nagyot kortyolt Mrs. Houston méregerős kávéjából, és

kicsit vehemensebben tette le a csészét.
– Nem hiszem, hogy Mr. Galbraith a könyvem eladása
szempontjából hasznosnak gondolja majd ezt a fajta rám
irányuló figyelmet – jelentette ki. – Nehéz elképzelni,
amint a hölgyek nagy késztetést éreznek majd, hogy meg-
vegyék a nekik szánt útikönyvemet, ha felfedezik, hogy
olykor a szerző efféle szörnyű gyilkosok karmai közé té-
ved, mint a Vőlegény. Ez az incidens semmiképp sem
olyan színben tüntet fel, mint aki szakértője annak, hogyan
utazhat egy hölgy tökéletes biztonságban a föld körül.
Egy halom újság és szenzációhajhász bulvármagazin
várta a reggelizőasztalon, amikor reggel a nappaliba lépett,
csakúgy mint minden reggel, mióta megmenekült a gyilkos
kocsijából. Általában mindössze egy újság szokott lenni az
asztalon, a Flying Intelligencer. De mostanában Mrs. Ho-
uston – a ponyvák nagy kedvelője – már korán elment ott-
honról, hogy a reggeli olvasnivalók széles választékát be-
szerezze. Amennyire Amity képes volt megállapítani, a
Vőlegénnyel való találkozásáról szóló minden újabb be-
számoló még inkább bővelkedett a vérfagyasztó izgalmak
és borzongató rémségek leírásában, mint az előző.
Meglepő volt számára, hogy akármilyen sokkolónak fes-
tették le az újságok az elrablást és a hajszálon függő meg-
menekülést, egyiknek sem sikerült megragadnia azt a na-
gyon is valós, idegbénító rémületet, amit akkor érzett. An-
 ALIBI JEGYESSÉG 45

nak ellenére nem aludt jól, hogy a majdnem katasztrófával

végződött eset óta minden este lefekvés előtt felhajtott két
jókora adag konyakot. Az elméje tele volt rémálomszerű
képekkel: nem csupán a saját félelmeiről és kétségbeesett
küzdelméről, de vérfagyasztó képzelgésekkel arról is, mi-
lyenek lehettek a korábbi áldozatok utolsó percei.
Ezen a reggelen – mint mindennap az elmúlt három hét
során – a félelem helyét javarészt csöndes, fortyogó düh
foglalta el. Ezen a reggelen – akárcsak a többi napon – úgy
jött le reggelizni, hogy remélte: az újságok ma biztosítják
róla, hogy a rendőrség megtalálta a Vőlegény holttestét. De
újra meg újra csalódnia kellett. Ehelyett számos spekuláció
látott napvilágot elrablója lehetséges sorsát illetően. Ekkora
vérveszteséget nyilván nem lehetett túlélni, bizonygatta a
sajtó. Csak idő kérdése, hogy a gyilkos holttestét felfedez-
zék.
Amity nem volt benne olyan biztos. Amíg az apjával
külföldön utazott, számos olyan embernek varrta össze a
sebét, akit különböző éles tárgyakkal sebesítettek meg,
akadt közöttük olló, borotvapenge, vadászkés és törött
üveg. Még egy kis mennyiségű vér is tudott olyan benyo-
mást kelteni, mintha rengeteg lenne, ha látványosan volt
szétfröcskölve. Igaz, hogy a vadonatúj utcai ruhája tönk-
rement a Vőlegény vérétől, de nem gondolta, hogy halálos
csapást mért volna rá.
46 AMANDA QUICK

– Pozitívan kell hozzáállnod ehhez a helyzethez – mond-

ta Penny. – A közönség semmit sem szeret jobban, mint a
nagy szenzációt, amiben gyilkosság és egy érdekes hölgy
szerepel. A Vőlegénnyel való találkozásod mindkét köve-
telménynek megfelel. Biztos vagyok benne, hogy vég-
eredményben ösztönözni fogja a könyved eladását. Mr.
Galbraithről nem lehet azt mondani, hogy ne lenne gyakor-
latias a könyvkiadást illetően.
– Hát, remélem, hogy igazad van – felelte Amity. – Ta-
gadhatatlan, hogy te sokkal jártasabb vagy az úri körök
dolgaiban, mint én. Érted a módját, hogyan kell a kínos
helyzetekből kikecmeregni. A kezedben vagyok.
Penny sokatmondó tekintettel lepte meg.
– Megjártad Nyugat-Amerika vad vidékeit és a déli ten-
gerek dzsungeleit. Túléltél egy hajótörést, és szembeszáll-
tál a tolvajjal, aki ki akart rabolni egy San Franciscó-i ho-
telszobában. Tevegeltél és elefánton lovagoltál. Mindezek
tetejébe most te vagy az egyetlen nő Londonban, akiről
tudjuk, hogy túlélte egy olyan bűnöző támadását, aki eddig
három nőt ölt meg. Mindezek ellenére még a gondolatától
is irtózol annak, hogy a társasággal valami dolgod legyen.
Amity felsóhajtott.
– Ha még emlékszel, nem végződött valami jól, amikor
legutóbb megfordultam az úri körökben.
 ALIBI JEGYESSÉG 47

– Az már régen volt. Csak tizenkilenc éves voltál, és a

mama nem védett meg kellőképpen. Most sokkal idősebb
vagy, és biztos vagyok benne, hogy sokkal bölcsebb is.
Amity arca megvonaglott a „sokkal idősebb” hallatán, és
érezte, ahogy égni kezd az arca. Tudta, hogy nem válik
előnyére, amikor elpirul, de a tény megkerülhetetlen volt:
huszonöt évesen átlépte azt a határt, ami a kiházasítható
fiatal hölgyeket elválasztotta a vénlányságra kárhoztatott
tömegtől.
A Nash-bukás emlékétől, ahogyan magában nevezte,
mindig elöntötte a szégyen. Összetört szíve persze begyó-
gyult, de a büszkeségén esett csorba nem múlt el. Fájt be-
ismerni, milyen naiv volt. Miután felfedezte, hogy
Humphrey Nash szándékai távolról sem tisztességesek,
Amity arra a következtetésre jutott, hogy neki immár sem-
mi keresnivalója Londonban. Mivel apja utolsó levele Ja-
pánból érkezett, összepakolt, és vett egy jegyet a Távol-
Keletre tartó következő gőzhajóra.
– Határozottan idősebb vagyok – ismerte el. – De kez-
dek azon tűnődni, vajon nem vagyok-e elátkozva London-
nal kapcsolatban. Még csak egy hónapja jöttem vissza, és a
nevem máris közbeszéd tárgya. Mi annak az esélye, hogy
nem egy, hanem két botrányos helyzetbe is belekeveredek?
És ha már itt tartunk, attól félek, csak idő kérdése, és Mr.
Stanbridge megtudja, hogy a nevét meghurcolják a szenny-
lapok.
48 AMANDA QUICK

– Amennyiben és amikor Mr. Stanbridge felfedezi, hogy

a neve egy hajó fedélzetén támadt titkos viszonnyal kap-
csolatban merült fel, biztos vagyok benne, hogy meg fogja
érteni: ez nem a te hibád – mondta Penny.
– Én ebben egyáltalán nem vagyok biztos – válaszolta
Amity.
Titokban remélte, hogy a férfi talán felfedezi, nem csak
az ő neve szerepel mostanában az újságokban. Ez esetleg
még arra is ráveszi, hogy levelet vagy táviratot küldjön,
amiben tájékoztatja, hogy távolról sem örül ennek. Bármi-
lyen üzenet megnyugtatná őt, hogy a férfi él és virul.
Nem hallott Benedict felől, mióta a Sarkcsillag kikötött
New Yorkban. A rákövetkező napon a férfi felszállt a Kali-
forniába tartó vonatra. Gyakorlatilag eltűnt. Igaz, ködösen
említette, hogy meglátogatja majd, amint visszatér Lon-
donba, és Amity egy darabig reménykedett, hogy egy nap a
férfi megjelenik a küszöbén. De eltelt egy hónap, és a férfi-
ról nem érkezett hír. Nem tudta, hogy megbántottnak érez-
ze-e magát, amiért a férfi olyan könnyen elfelejtette őt,
vagy aggódjon, hogy akárki is lőtt rá St. Clare szigetén,
újra a nyomára bukkant, és egy második – ezúttal sikeres –
kísérletet tett a megölésére.
Penny biztosította róla, hogy ha egy olyan jó családból
való és gazdag úriembert, mint Stanbridge, külföldön meg-
gyilkolnának, az újságok tele lennének a hírrel. Sajnos,
gondolta Amity, ha ez így van, akkor nem marad más, mint
 ALIBI JEGYESSÉG 49

a lehangoló felismerés, miszerint elképzelhető ugyan, hogy

Benedict érez némi hálát irányában – végül is megmentette
az életét –, de nem táplál iránta semmilyen romantikus
természetű érzelmet.
A New York-i kikötés előtti éjszakán, a sétafedélzeten
váltott perzselő csók ellenére sem.
Minden éjjel elmondta magának, hogy le kell gyűrnie az
ostoba álmait. De minden éjjel azon kapta magát, hogy a
Sarkcsillagon töltött varázslatos napokra gondol. Ahogy
Benedict felgyógyult a sebesüléséből, együtt sétálgattak a
fedélzeten, kártyáztak a társalgóban. Esténként egymással
szemben ültek az első osztályú utasok számára fenntartott
hosszú vacsoraasztalnál. Éjszakába nyúlóan beszélgettek
mindenféléről. Benedict számos dolog iránt érdeklődött, de
igazi szenvedéllyel határos lelkesedés lángja csak akkor
lobbant a szemében, amikor a beszélgetés a technika és a
tudomány legújabb felfedezései felé fordult.
Mrs. Houston jött be nagy sebbel-lobbal a konyhából
egy friss kancsó kávéval. Csinos, robusztus alkatú, közép-
korú nő volt. Világos hajába itt-ott ősz szálak vegyültek.
Penny azután fogadta fel, hogy kiköltözött a nagy, divatos
házból, ahová Nigel menyasszonyaként lépett be.
Penny sokkal kisebb városi házban alakította ki új ottho-
nát egy tiszteletre méltó, de csöndes és nem különösebben
divatos környéken, s a kastély teljes személyzetét elbocsá-
50 AMANDA QUICK

totta. Most nem volt más, csak Mrs. Houston, aki egy iroda
közvetítésével érkezett.
Amity érezte, hogy valami más is van a háttérben. Igaz,
Pennynek nem volt szüksége sok szolgára, de azt mégis
túlzásnak tartotta, hogy húga személyzete az abszolút mi-
nimumra csökkent. Amikor Amity megkérdezte, hogy mi-
ért Mrs. Houston az egyetlen bentlakó alkalmazott, Penny
homályosan mondott valamit arról, hogy nem akar sok em-
bert láb alatt.
– Biztos vagyok benne, hogy csak idő kérdése, és megta-
lálják a Vőlegény holttestét – jelentette ki Mrs. Houston. –
Az újságok összes beszámolóját elolvastam, Miss Amity.
Az ön által okozott sebek nyilvánvalóan súlyos természe-
tűek voltak. Csak nem élhette túl! A napokban biztosan
megtalálják az egyik sikátorban vagy a folyóban.
– Azokat a beszámolókat újságírók írták, akiknek egyike
sem volt jelen a helyszínen – felelte Amity. – Szerintem
nagyon is lehetséges, hogy az a szörnyeteg túlélte, feltéte-
lezve, hogy kapott orvosi segítséget.
– Muszáj ilyen negatívnak lenned? – korholta Penny.
– Orvosi segítséget – szólalt meg Mrs. Houston. – Úgy
nézett ki, mint akinek először jutott eszébe ez a gondolat. –
Ha komolyabb sérülést szenvedett, biztosan kénytelen volt
orvos segítségét kérni. És bármilyen orvos, akit ilyen sebe-
sülések ellátására kérnek, tudatában lenne, hogy egy erő-
szakos személyt lát el. Jelentené a beteget a rendőrségen.
 ALIBI JEGYESSÉG 51

– Akkor nem, ha a gyilkosnak sikerült meggyőznie,

hogy a sebesüléseket balesetben szerezte, vagy egy útonál-
ló okozta – válaszolta Amity. – Kaphatnék még egy kis
kávét, Mrs. Houston? Sok kávéra lesz szükségem, hogy
átvészeljem az interjút azzal a Scotland Yard-os férfival,
aki üzenetet küldött, hogy szeretne meglátogatni ma déle-
lőtt.
– Logan felügyelőnek hívják – mondta Penny.
– Igen, nos, csak remélhetjük, hogy kompetensebbnek
bizonyul majd az elődjénél. Az a felügyelő, aki a gyilkos
karmaiból való megmenekülésem után beszélt velem, nem
mondhatni, hogy lenyűgözött. Azt is kétlem, hogy egy át-
lagos utcai tolvajt képes lenne elkapni, nemhogy egy olyan
gonosztevőt, mint a Vőlegény.
– Logan felügyelő azt írta az üzenetében, hogy csak ti-
zenegyre jön – jegyezte meg Penny. – Nem úgy nézel ki,
mint aki jól aludt. Esetleg szundíthatnál egyet reggeli után.
– Jól vagyok, Penny. – Amity felvette a csészéjét. – So-
hasem voltam képes napközben szunyókálni.
A kopogtató tompa hangja visszhangzott a folyosón.
Amity és Penny meglepett pillantást váltottak.
Mrs. Houston arca helytelenítő kifejezést öltött.
– Ki az ördög jön látogatóba ilyenkor?
Amity lerakta a csészéjét.
– Feltételezem, hogy ez Logan felügyelő lesz.
52 AMANDA QUICK

– Megmondjam a felügyelőnek, hogy inkább jöjjön visz-

sza illő időben?
– Minek fáradni? – legyintett Amity. Összegyűrte a
szalvétáját, és a tányérja mellé helyezte. – Akár túl is eshe-
tek ezen a beszélgetésen. Semmi értelme halogatni az elke-
rülhetetlent. Lehet, hogy Logan felügyelő azért érkezett
korábban, mert valamilyen híre van.
– Igen, persze – helyeselt Penny. – Reméljük, hogy meg-
találták a holttestet!
Mrs. Houston végigment a folyosón, hogy kinyissa az
ajtót.
A szobára csönd telepedett. Amity feszülten figyelt,
ahogy Mrs. Houston üdvözölte a látogatót. Egy mély,
nyers, türelmetlen és parancsoló férfihang válaszolt.
– Hol a pokolban van Miss Doncaster?
Amity úgy érezte, mintha most csapta volna meg az óce-
án hatalmas hulláma.
– Ó, egek! – suttogta. – Ez nem Logan felügyelő.
Az álmatlan éjszakák és a túl sok kávé ellenére – vagy
talán épp e miatt a két tényező miatt – pánik és izgatottság
örömteli borzongása járta át. Kis jeges-tüzes bizsergés fu-
tott át az idegein, és vitte föl a pulzusát. Az összes utazása
során csak egy férfival találkozott, aki ilyen hatással volt
rá.
– Miss Doncaster épp reggelizik, uram – jelentette ki
Mrs. Houston. – Szólok neki, hogy keresi.
 ALIBI JEGYESSÉG 53

– Ne fáradjon, majd én megkeresem.

A folyosón csizmás léptek visszhangzottak.
Penny szemöldökét finoman összeráncolva nézett
Amityre az asztal túloldaláról.
– Ki a csuda...? – kezdte a kérdést.
Mielőtt Amity válaszolhatott volna, Benedict viharzott
be a szobába. A haját szanaszét fújta a szél, és utazóruhát
viselt. Egyik kezében bőr irattartót fogott.
Amityt a férfi láttára az öröm és a megkönnyebbülés ér-
zése öntötte el. Életben van. A sok gyötrő rémálma tényleg
csak ennyi volt: rémálmok.
A következő percben viszont előtört belőle a felháboro-
dás.
– Micsoda meglepetés, Mr. Stanbridge! – szólalt meg a
létező legjegesebb hangon. – Nem számítottunk önre ma
reggel. Mint ahogy bármely másik reggelen sem, ha már
arról van szó.
A férfi megtorpant, a szeme összeszűkült. Nyilvánvaló-
an nem ilyen fogadtatásra számított.
– Amity – szólalt meg.
Amint az várható volt, Penny vette kézbe a robbanással
fenyegető helyzetet a maga szokásos bájával és méltóságá-
val.
– Mr. Stanbridge, engedje meg, hogy bemutatkozzam,
mivel úgy tűnik, a nővérem megfeledkezett a jó modorról.
Penelope Marsden vagyok.
54 AMANDA QUICK

Egy szempillantásnyi ideig Amity azt gondolta, hogy

Benedict nem fogja hagyni eltéríteni magát a bemutatko-
zással. A Sarkcsillagon a társaságában töltött idő alapján
ítélve a férfinak kiváló volt a modora, ha épp úgy akarta,
többnyire azonban nem nagyon volt türelme az úri körök
finomkodásaihoz.
Ezúttal viszont nyilvánvalóan rádöbbent, hogy túllépte a
jó modor határait, amikor ilyen korai időpontban egy hölgy
nappalijába rontott, mert nyomban Penny felé fordult.
– Benedict Stanbridge, szolgálatára. – Meglepően ele-
gánsan fejet hajtott. – Elnézést kérek, hogy így betörtem,
Mrs. Marsden. A hajóm kevesebb mint egy órája kötött ki.
Azonnal idesiettem, mert láttam a reggeli lapokat. Aggód-
tam, hogy mást ne mondjak.
– Teljesen érthető – felelte Penny. – Nem csatlakozna
hozzánk reggelire, uram?
– Köszönöm – válaszolta Benedict, szinte sóvárgó pil-
lantást vetve az ezüst kávéskancsóra. – Nagyon hálás len-
nék. Nem reggeliztem, mert a vártnál korábban kötöttünk
ki.
Penny Mrs. Houstonra nézett, aki lenyűgözve bámulta
Benedictet.
– Lenne olyan kedves, és hozna Mr. Stanbridge-nek egy
tányért, Mrs. Houston?
– Igen, asszonyom. Azonnal, asszonyom.
 ALIBI JEGYESSÉG 55

Mrs. Houston gyorsan visszanyerte a lélekjelenlétét, és

átvedlett hivatásos házvezetőnővé, de a szemében kíván-
csiság csillogott. Fürgén kiment a tálalóhelyiség csapóajta-
ján.
Benedict kihúzott egy széket, és leült. Kényelmesen a
keze ügyébe tette a bőr irattartót a tálalóasztalon, és úgy
vizsgálgatta Amityt, mintha csak mikroszkóp alatt lenne.
– Nem esett baja? – kérdezte.
– Pár kisebb zúzódás, de már mind eltűnt, köszönöm –
felelte barátságtalanul.
Penny enyhe helytelenítéssel ráncolta a homlokát a jeges
hang miatt. Amity tudomást sem vett a pillantásáról. Joga
van mérgesnek lenni Benedictre, gondolta.
– A sajtó szerint jelentős kárt okozott annak a gazfickó-
nak a magával hordott legyezővel. – Benedict láthatólag
elégedetten bólintott egyet. – Mellesleg szép munka.
Amitynek fölszaladt a szemöldöke.
– Köszönöm. Biztosíthatom, hogy ilyen helyzetben az
ember megteszi, ami tőle telik.
– Igaz – válaszolta Benedict. Kezdett óvatosnak tűnni. –
Megtalálták a holttestet?
– Amennyire tudjuk, nem – felelte Amity. – De később,
a délelőtt folyamán számítunk hírekre Logan felügyelőtől a
Scotland Yardról. Igazából nem reménykedem, hogy szá-
mottevő haladás történt. Logan elődjének, úgy tűnt, túl
nagy falat volt ez a nyomozás.
56 AMANDA QUICK

– Nem túl biztató – mondta Benedict. Kinyúlt, hogy el-

vegyen egy szelet pirítóst az ezüst pirítóskenyér-tartóról.
Egyetlen nő sem bírta volna tovább.
Amity lecsapta a csészéjét az alátétre.
– A pokolba is, Benedict! Hogy mer úgy besétálni ebbe
a házba, mintha mi sem történt volna? A legkevesebb, amit
megtehetett volna, hogy küld egy táviratot, amelyben tu-
datja: életben van. Vagy ez túl nagy kérés?
 Hat

Amity rettentő dühös volt. Benedict elképedt attól, hogy a

nőnek volt energiája ilyen heves érzelmi kitörésre, tekin-
tetbe véve, min ment keresztül három hete. De csodás sze-
mében a tűz határozottan veszélyes volt.
Ez nem épp az a szenvedélyes találkozás, amiről már
egy hónapja álmodott, gondolta.
Késével bőven megkente a pirítóst vajjal, s közben pró-
bálta kitalálni, mi lenne a legjobb válasz. Semmiféle brili-
áns ötlete sem támadt.
– Elnézését kérem – szólalt meg. – Azt gondoltam a leg-
jobbnak, ha a lehető legkevesebb kommunikáció van kö-
zöttünk, amíg vissza nem érek Londonba.
Amity hidegen mosolygott rá.
– Valóban, uram?
Ez nem alakul valami jól, nyugtázta a férfi. Azzal érvelt
magának, hogy figyelembe kell vennie a nő robbanékony
érzelmi állapotát. Ha csak a fele is igaz annak, amit a sajtó
írt, akkor szerencsés, hogy életben van. A legtöbb nő ágy-
nak dőlt volna egy ilyen megpróbáltatás után. Egy hónapig
58 AMANDA QUICK

ott is maradtak volna gyenge húslevesen és teán élve, időn-

ként a szagos üvegcséjük után nyúlva.
Persze a legtöbb nő eleve nem élte volna túl a támadást,
gondolta. Csodálat keveredett azzal az elsöprő megköny-
nyebbüléssel, amit akkor érzett, amikor nemrég belépett a
nappaliba. A sajtó hangsúlyozta, hogy életben van és sér-
tetlen, de tudta, hogy addig nem lesz nyugta, amíg a saját
szemével nem látta.
Tudhatta volna, hogy épp egy bőséges reggeli mellett ta-
lálja majd.
Amity volt a legkülönlegesebb nő, akivel valaha is talál-
kozott. Mindig tartogatott meglepetéseket. Megbabonázta
az első pillanattól kezdve, ahogy meglátta abban a nyomo-
rult kis sikátorban St. Clare szigetén. Egy pici, jól táplált,
kíváncsi kismacskára emlékeztette. A nő érdeklődési köre
nagyon kíváncsivá tette. Sohasem lehetett tudni, milyen
témát vet föl legközelebb.
A szigetről New Yorkba tartó út során Amity a legvárat-
lanabb helyeken jelent meg a hajón. Kezdettől fogva egyér-
telmű volt, hogy a legénység imádja. Egyik alkalommal,
amikor a keresésére indult, épp a hajókonyhában tett kőrút-
ról bukkant elő. Még elmélyülten beszélgetett a főszakács-
csal, aki hosszasan ecsetelte annak a logisztikáját, hogyan
lehet megszervezni olyan sok étkezést az utasoknak és a
legénységnek egy ilyen hosszú út során. Amity nagyon ér-
 ALIBI JEGYESSÉG 59

deklődőnek tűnt. A kérdései őszinték voltak. A főszakács

úgy nézett ki, mint aki félig beleszeretett.
Aztán ott volt az az alkalom, amikor a jóképű, fiatal
amerikaival, Declan Garraway-jel találta elmélyült beszél-
getésben. Benedictet meglepte a birtoklásvágy érzése, amit
akkor tapasztalt magán, amikor a hajó könyvtárában a pá-
rosra bukkant.
Garraway frissen végzett az egyik keleti parti egyete-
men, és kicsit utazgatott, mielőtt a család cégében dolgozni
kezdene. Úgy tűnt, él-hal a pszichológiának az egyetemi
tanulmányai során megismert modern elméleteiért.
Amitynek lelkesen tartott előadást a témában, ő pedig
jegyzetelt, és rengeteg kérdést tett fel. A fiatalembert le-
nyűgözte nem csupán a pszichológia területe, de Amity is.
Az elmúlt hetek során Benedict sokat tűnődött a hajón
Amityvel folytatott beszélgetéseikről. Minden bizonnyal
halálra untatta a nőt az olyan izgalmas találmányokkal,
mint Alexander Graham Bell elképzelése a drót nélküli
kommunikációs eszközről, a fotofonról. Amitynek sikerült
olyan élénk érdeklődést mutatnia, amivel arra ösztönözte
őt, hogy más témákkal is előhozakodjék. Hosszasan szóno-
kolt például arról, hogy számos elismert tudós és mérnök,
mint a francia Augustin Mouchot, azt jósolja: az európai és
amerikai szénbányák hamarosan kimerülnek. Ha igazuk
lesz, a modern kor nagy gőzmotorjai, amelyek a hajóktól és
mozdonyoktól a gyárakig mindent működtetnek, lassan
60 AMANDA QUICK

leállnak. Valamennyi nagyobb hatalom figyelmének a kö-

zéppontjában egy új energiaforrás felfedezésének szüksé-
gessége állt. És így tovább. Az egyik emlékezetesnek nem
mondható alkalommal odáig ment, hogy részletes magya-
rázattal szórakoztatta a nőt, hogyan kísérleteztek az ókori
görögök és rómaiak a napenergiával.
Mi ütött belé?
Már egy hónapja minden éjszaka ezt kérdezte magától.
Amity be volt zárva vele a Sarkcsillag fedélzetén egész
úton St. Clare-től New Yorkig. Kiváló lehetőség nyílt vol-
na arra, hogy jó benyomást tegyen rá. Ehelyett ő vég nélkül
magyarázott a saját műszaki érdeklődéséhez kapcsolódó
mindenféle témáról. Mintha bármelyik nő meg akarná is-
merni az ő műszaki érdeklődését.
De akkor úgy tűnt, Amity élvezi, hogy megvitassa a fel-
tevéseit és elméleteit. A legtöbb nő, akit ismert, az anyja és
a sógornője szembeszökő kivételével, egy úriember érdek-
lődésén kívül eső dolognak tartotta a technika és a találmá-
nyok területét. Amity azonban odáig is elment, hogy jegy-
zeteket készítsen, csakúgy, mint amikor Declan Garraway-
jel csevegett. Benedict beismerte, hogy ez hízelgett neki.
Később azonban a Kaliforniába tartó hosszú vonatút alatt
bőven volt ideje, hogy számba vegye azt a nagyon is valós
eshetőséget, hogy a nő csak udvarias volt vele.
Amikor az Amityvel a Sarkcsillagon töltött időre gon-
dolt, sokkal szívesebben merengett az utolsó együtt töltött
 ALIBI JEGYESSÉG 61

éjszakájukról. Az emléke felhevítette az álmait, amíg távol

voltak egymástól.
Sétára indultak a sétafedélzeten, és megálltak megcso-
dálni az égi tűzijátékot, amit egy messzi tengeri vihar pro-
dukált. Közel egy órán keresztül álltak együtt a korlátnál a
villámlásokat figyelve az éjszakai égbolton. Amityt elvará-
zsolta a látvány. Őt pedig elbűvölte a nő izgatottsága.
Ez volt az az éjszaka, amikor először és egyetlen alka-
lommal a karjaiba vette, és megcsókolta. Az élmény felvil-
lanyozóbbnak bizonyult, mint az éjszakai vihar. Csak egy
csók volt, de életében először megértette, hogyan dacolhat
egy férfi minden logikával, és veszítheti el a józan eszét a
szenvedélytől.
Mrs. Houston viharzott be a tálaló ajtaján.
– Parancsoljon, uram – mondta. – Jó étvágyat a reggeli-
hez!
Letett elé egy tojással és kolbásszal teli tányért. A férfi
beszippantotta az illatokat, és hirtelen farkaséhes lett.
– Köszönöm, Mrs. Houston – mondta. Kihajtogatta a
szalvétáját. – Pont erre van szükségem.
A házvezetőnő arca sugárzott, és kávét töltött a csészé-
jébe.
A férfi a villájára tűzött egy falat tojást, és Amityre né-
zett.
– Mesélje el, mi történt! – kérte. – Remélem, a sajtó egy
kicsit eltúlozta.
62 AMANDA QUICK

Penny szólalt meg, még mielőtt Amity válaszolhatott

volna.
– Sajnos az incidens nagyon is úgy esett, ahogy a sajtó-
ban leírták – mondta.
– Kivéve azt a részletet, hogy a fogatból hálóingben me-
nekültem – tette hozzá Amity zordan. – Ez hatalmas túlzás.
Biztosíthatom róla, hogy teljesen fel voltam öltözve.
Mielőtt a férfi válaszolhatott volna, Penny folytatta a tör-
ténetet.
– Egy elvetemült gyilkos, akit csak úgy emlegetnek,
hogy a Vőlegény, fényes nappal elrabolta Amityt az utcán,
és megpróbálta kloroformmal elkábítani – mesélte.
– Kloroformmal. – Benedict érezte, ahogy megdermed.
Ha a gyilkosnak sikerült volna Amityt elkábítania, nem
valószínű, hogy megmenekül. – Hogy égetné meg a pokol
tüze!
Ráébredt, hogy Penny és Mrs. Houston őt nézik.
– Elnézést kérek az illetlen szóhasználatért – mondta.
Eszébe ötlött, hogy már kétszer kért bocsánatot, pedig
még a reggelit sem fejezte be.
Amitynek felszaladt a szemöldöke. A férfinak úgy tűnt,
hogy mulat rajta. Nem ez volt az első alkalom, hogy a nő
káromkodni hallotta, tűnődött. Mindazonáltal ez most újra
London, ahol szabályok vannak.
 ALIBI JEGYESSÉG 63

– Szerencsére sikerült használnom a legyezőmet, mielőtt

a kloroform hatott volna – mondta Amity. – Aztán kiugrot-
tam a kocsiból, és szaladtam, ahogy csak bírtam.
A férfi a homlokát ráncolva gondolkodott a hallottakon.
– Ki hajtotta a fogatot?
– Tessék? – Amity összevonta a szemöldökét. – Fogal-
mam sincs róla. Magánhintó volt, úgyhogy feltételezem, a
kocsis a gyilkos alkalmazásában áll.
A férfi ezen mélyen eltöprengett egy ideig.
– Magánhintó volt?
– Igen. Az esőben bérkocsinak néztem. – Amity tekinte-
te élesebbé vált. – Mi jutott eszébe, uram?
– Az, hogy a kocsis vagy bűnrészes, vagy a bűnözői ré-
teg egy tagja, akit az alkalomra béreltek fel és fizettek meg,
hogy tartsa a száját. Akárhogy is, ő tud valamit, ami segít-
het a gyilkos azonosításában.
Amity szeme tágra nyílt.
– Kiváló gondolat, uram. Majd említse meg Logan felü-
gyelőnek.
Benedict megvonta a vállát, és bekapott egy darab kol-
bászt.
– Kézenfekvő nyomozási szál. Biztos vagyok benne,
hogy a rendőrség is nyomoz ez ügyben.
Amity arcán baljós kifejezés jelent meg.
– Én nem bíznék ebben olyan nagyon az ön helyében.
Penny elgondolkodónak tűnt.
64 AMANDA QUICK

– Amity megmeneküléséig senki sem tudta, hogyan ra-

bolták el a többi menyasszonyt, egyszerűen csak eltűntek.
Benedict evett még egy kis tojást, miközben ezt mérle-
gelte. Aztán Amityre nézett.
– Miért pont ön? – kérdezte.
Amity összehúzta a szemöldökét.
– Tessék?
– Van róla bármi fogalma, hogy London összes nője kö-
zül miért önt választotta áldozatául a Vőlegény?
Amity Pennyre nézett, aki diszkréten köhintett, mielőtt
megszólalt volna.
– Feltételezem, hogy nincs tudatában a pletykának, Mr.
Stanbridge.
– A pletyka úgy áramlik Londonban, mint a Temze. –
Felkapta a kávéscsészéjét. – Melyik pletykára utal ponto-
san?
Ezúttal Amity válaszolt.
– A rólunk szóló pletykára, Mr. Stanbridge – felelte jég-
hidegen.
Félúton a szája felé a férfi kezében megállt a csésze. A
porcelán pereme fölött a nőre nézett.
– Rólunk?
A nő hűvösen rámosolygott.
– Rengeteg meddő feltételezés járta bizonyos körökben a
viszonyunk természetét illetően a Sarkcsillag fedélzetén.
A férfi meglehetősen értetlenül nézett.
 ALIBI JEGYESSÉG 65

– Mi az ördögöt ért ezen? Mindketten ugyanannak a ha-

jónak voltunk az utasai.
Pennynek összeszűkült a szeme.
– Olyan híresztelések kaptak lábra, hogy az ön kapcsola-
ta Amityvel bizalmas természetű volt.
– Nos, valóban megmentette az életemet, amit végül is
tekinthetünk bizalmas kapcsolatnak. – Elhallgatott, tudatá-
ban annak, hogy mind Amity, mind Penny határozottan
furcsán néz rá. Némi késéssel megértette a dolgot.
Megdöbbenve nézett Amityre.
– Azt akarja mondani, hogy a híresztelések szerint ön és
én szeretők voltunk?
Mrs. Houston horkantott egyet, majd elfoglalta magát a
kávéskancsóval. Penny álla megfeszült.
Amity arca lángvörösre váltott.
– Sajnos azt kell mondanom, hogy így van – felelte.
A férfi egy pillanatig tépelődött magában, azután úgy
döntött, talán jobb, ha nem árulja el a nőnek, hogy ő azt
kívánja, bárcsak igaz lenne. Kényszerítette magát, hogy az
aktuális problémára összpontosítson.
– Mi köze van a pletykának ahhoz, hogy önt majdnem
meggyilkolták? – kérdezte inkább.
Amity mély levegőt vett, és kihúzta a vállát.
– A sajtó szerint a Vőlegény olyan női áldozatokat vá-
laszt, akiknek a hírnevét botrány szennyezte be.
66 AMANDA QUICK

Olyan gyorsan hadarta el mindezt, gyakorlatilag mo-

tyogva, hogy a férfi nem volt biztos benne, vajon jól hallot-
ta-e a szavait.
– Botrány szennyezte be? – ismételte meg, biztos akart
lenni benne, hogy jól értette.
– Igen – felelte Amity kurtán, rideg hangon.
– Azt akarja mondani, hogy az önről, akarom mondani
rólunk szóló pletyka valahogy eljutott a gyilkos fülébe, és
ezért irányult a figyelme önre?
– Úgy tűnik, ez az eset áll fenn – felelte Amity. Egy kis
tejszínt öntött a kávéjába. – Attól tartok, hogy a pletyka
terjeng már egy ideje bizonyos körökben.
– Egész pontosan a Channing-bál óta – tette hozzá
Penny. – Amennyire meg tudom határozni, az azt követő
reggelen kezdődött.
Benedict összevonta a szemöldökét.
– Önök ketten ott voltak?
– Nem – felelte Penny. – De nem volt nehéz megállapí-
tani, hogy a pletyka közvetlenül ezután kezdődött. Az úri
körök tulajdonképpen egy kaszt, eléggé zártkörű társaság,
ahogy biztos ön is tudja, Mr. Stanbridge.
– Igaz – felelte. – És egy túlfűtött melegház, ha pletyká-
ról van szó. Mindent megteszek, hogy elkerüljem.
– Én magam sem vagyok különösképpen oda érte – vá-
laszolta Penny. – De néhai férjemnek köszönhetően töltöt-
tem némi időt ebben a melegházban, és még mindig meg-
 ALIBI JEGYESSÉG 67

vannak a kapcsolataim. Így tudtam meg, mikor és hol kez-

dődtek a híresztelések.
– Kiderítette, ki értük a felelős? – kérdezte.
– Nem – vallotta be Penny. – Az ilyesmit nehezebb meg-
fogni. Amíg Amityt meg nem támadták, főként azon ag-
gódtunk, hogy a pletyka miatt esetleg a kiadó meggondolja
magát a könyvének kiadásával kapcsolatban.
Benedict Amityre nézett.
– Ezek szerint befejezte a hölgyek számára írt útikönyv-
ét?
– Majdnem – felelte. – Még egy-két kisebb változtatás
hátravan, de reméltem, hogy a hónap vége felé elküldhetem
Mr. Galbraithnek. Sajnálatos módon az önnel való kapcso-
latomról, most pedig az elrablásomról keringő pletykák
miatt a dolgok meglehetősen komplikálttá váltak.
A férfi különböző megoldásokat vett számba a problé-
mára, amíg az utolsó falat tojást is befalta. Aztán hátradőlt,
hogy a maradék kávéját élvezze.
– Ami a könyve kiadását illeti, ezt a problémát elég
könnyű orvosolni. Vegye úgy, hogy garantáljuk a könyve
megjelenését.
Penny a férfira bámult.
– Egészen pontosan mit ért azon, hogy könnyű, Mr.
Stanbridge? – kérdezte Amity. Nyilvánvalóan óvatos volt.
– Az a szándéka, hogy megfenyegeti vagy megfélemlíti
Mr. Galbraitht? Mert biztosíthatom róla, hogy értékelem
68 AMANDA QUICK

ugyan a gesztust, de semmiképp sem tudok szentesíteni

egy ilyen megoldást.
– Értékelné a gesztust? – kérdezte a férfi.
Amity az első igazi mosollyal ajándékozta meg a férfit
az érkezése óta. Olyan mosoly volt, amitől a nő tekintete és
a levegő körülötte melegséget kezdett sugározni, olyan mo-
soly, ami bizsergetően jó érzéssel töltötte el a férfit.
– Nagyon kedves öntől a felajánlás, hogy segít nekem
kiadatni a könyvem Mr. Galbraith megfélemlítésével, de
attól tartok, a jelen körülmények között ez egy kissé visz-
szás lenne – mondta.
– Nos, ebben az esetben csak akkor vetem be a félelem-
keltés eszközét a kiadójánál, ha nagyon muszáj – felelte
Benedict. – De nem hiszem, hogy szükség lesz ilyen drasz-
tikus lépésre, ha alkalmazzuk azt az egyszerűbb és egyene-
sebb megoldást, amire én gondolok.
Penny még mindig kissé meghökkentnek tűnt, de a meg-
értés halvány sugara gyúlt a szemében.
– És mi lenne az, uram?
– Az alapján, amit nekem elmondtak, számomra egyér-
telmű, hogy Amity hírnevének kérdését úgy intézhetjük el
a legkönnyebben, ha bejelentjük: ő és én el vagyunk je-
gyezve – mondta.
Válasza tökéletességével elégedetten ivott még egy kis
kávét, és várta, hogy Amity és Penny kinyilvánítsák az
örömüket, és dicsérő szavakkal méltassák a tervét.
 ALIBI JEGYESSÉG 69

Amity úgy nézett a férfira, mintha épp most jelentette

volna be, hogy közeleg a világvége.
Penny viszont mélységes megkönnyebbüléssel kapott a
megoldáson.
– Igen, persze – mondta. – Ez az ideális válasz. Beval-
lom, hogy nekem is megfordult a fejemben. De be kell is-
mernem: nem vártam öntől, hogy javasolni fogja, Mr.
Stanbridge.
– Tessék? – Amity a figyelmét Penny felé fordította. –
Meg vagy őrülve? Hogy a pokolba fog egy ilyen bejelentés
bármit is megoldani?
Penny mindentudó arcot vágott.
– Biztos vagyok benne, hogy Mr. Stanbridge-nek min-
denre van válasza. Nekem valami azt súgja, hogy már kész
terve volt, mielőtt nemrég megjelent a házunk küszöbén.
Így van, uram?
– Ami azt illeti, igen – válaszolta a férfi, próbálva sze-
rénynek látszani.
Amity erősen szorongatta a szalvétáját.
– Mr. Stanbridge, emlékeztetném arra, hogy nem is tu-
dott a rólunk szóló pletykáról, mielőtt nemrég leült ehhez
az asztalhoz reggelizni. Hogy az ördögbe állíthatja, hogy
ezt az esztelen ötletet a hajótól idefelé jövet találta ki?
Az esztelen ötlet megjegyzés fájt, de a férfi emlékeztette
magát, hogy Amity jelentős nyomásnak volt az utóbbi idő-
ben kitéve.
70 AMANDA QUICK

– Az önt ért támadás híre volt az, ami meggyőzött róla,

hogy az eljegyzés az egyetlen lehetőség – mondta.
Penny elégedetten bólintott.
– Igen, persze.
Amity egymás után mindkettejükre kifejezetten haragos
pillantást vetett.
– Már miért lenne egy hamis eljegyzés jó elképzelés?
– Mert két fontos dolgot is elérünk vele – válaszolta
Benedict. Próbált türelmes maradni, de titkon be kellett
ismernie, hogy a nő lelkesedésének hiányát határozottan
lehangolónak találta. – Először is, és ami a legfontosabb,
lehetővé teszi számomra, hogy rendszeresen a társaságában
mutatkozzam. Ez megkönnyíti, hogy megvédjem.
Amity a homlokát ráncolta.
– Hogy megvédjen? Azt akarja mondani, úgy gondolja,
a gyilkos másodszor is megpróbálhat elrabolni?
– Nem ismerhetjük egy ilyen szörnyeteg elméjét, mint ez
a Vőlegénynek hívott alak – felelte gyöngéden. – Amíg
meg nem bizonyosodunk arról, hogy halott vagy börtönben
ül, nem hiszem, hogy bölcs dolog lenne, ha magában jár-
kálna. Ha még ott rejtőzik valahol, elég idő telt el, hogy
begyógyuljanak a sebei. Semmilyen körülmények között
sem lenne szabad egyedül elhagynia ezt a házat. Mint a
jegyese, el tudom majd kísérni, akárhová is kíván menni.
Amity szóra nyitotta a száját, aztán elhallgatott, majd
mély levegőt vett, és újra belefogott.
 ALIBI JEGYESSÉG 71

– És a másik ok, amiért azt gondolja, hogy ez a hamis el-

jegyzés jó ötlet? – kérdezte.
– Nem nyilvánvaló? – kérdezett vissza a férfi. – Elhall-
gattatja majd a pletykákat. Nem kell többet aggódnia, hogy
Galbraith visszautasítja a könyve publikálását, mert nem
találja eléggé makulátlannak a hírnevét.
Penny Amityre nézett.
– Minden bizonnyal te is érted, hogy az eljegyzés tény-
leg tökéletes megoldás mindkét problémára.
– Már megbocsáss – jelentette ki Amity szinte közönyö-
sen, én ebben egyáltalán nem vagyok biztos.
– Miért? – kérdezte Penny.
– Miért? – nyögte ki Amity fojtott hangon. – Ezt még
kérdezned kell? Ez egy rettentő ötlet. Egy ilyen eljegyzés
teljesen koholmány. Mégis hogy a csudába tudnánk fenn-
tartani a látszatot? Még ha Mr. Stanbridge beleegyezik is,
hogy eljátssza a jegyesem szerepét, mi van a szüleivel?
Biztos vagyok benne, hogy lesz némi kifogásuk.
– Nem, nem lesz – felelte Benedict. – A szüleimet hagy-
ja rám. Majd én megoldom, ha szükségessé válik.
– Hogyne válna szükségessé? – vágott vissza Amity.
– Történetesen épp Ausztráliában vannak. – Félresöpörte
a szüleivel kapcsolatos problémát. – Fogalmuk sem lesz
arról, hogy mi történik itt Londonban. És ha már itt tartunk,
legyen nyugodt, az öcsémmel és a feleségével is elintézem.
Amity összeszorította a száját.
72 AMANDA QUICK

– Nagyra értékelem az ajánlatát, Mr. Stanbridge, azon-

ban...
– Legyen olyan kedves, és hagyja abba annak ismételge-
tését, hogy értékeli az ajánlatomat – szólalt meg a férfi.
Csak akkor jött rá, milyen keményen beszélt, miután a
nő hirtelen elhallgatott. A döbbenet, amivel ránézett, tuda-
tára ébresztette, hogy még sohasem mutatta ki előtte inge-
rültségének csípősségét. Elnyomott magában egy nyögést,
és próbálta megmagyarázni.
– Ez a legkevesebb, amit tehetek, azok után, amit ön tett
értem – mondta halkan. – Megmentette az életemet St.
Clare szigetén. Maga nélkül nem éltem volna túl. Ez veze-
tett ahhoz a kompromittáló helyzethez, amely a mi feltéte-
lezett viszonyunkkal kapcsolatos pletykákat sugallta. Most
pedig megtámadták ezek miatt a pletykák miatt. Tartozom
önnek, és nagyon nagyra értékelném, ha megengedné ne-
kem, hogy megpróbáljam visszafizetni.
– Azzal, hogy a jegyesemnek adja ki magát? – kérdezte
Amity hitetlenkedve.
– Amíg a rendőrség meg nem találja a gyilkost – mondta
Benedict.
– Mi van, ha nem sikerül nekik? – kérdezte.
– Akkor nekünk kell elvégeznünk a munkájukat.
Vaktában mondta, de a nő személyiségére alapozta, hisz
Amity mindenek fölött rendkívül kíváncsi, és a kaland le-
 ALIBI JEGYESSÉG 73

hetősége izgatja. Ez a szellem késztette arra, hogy járja a

világot.
Azonnal tudta, hogy a stratégiája bevált. Amity hirtelen
csak úgy ragyogott az izgatottságtól.
– Hmm – mondta elégedetten.
Penny kétkedő tekintettel vette szemügyre a férfit.
– Van bármiféle tapasztalata a bűnügyi nyomozás terén,
Mr. Stanbridge?
– Nincs, de úgy képzelem, olyan, mint bármely más mű-
szaki vagy matematikai probléma – felelte. – Az ember
logikusan összegyűjti az összes releváns tényt, és aztán
megoldja az ismeretlent.
– Ha ennyire egyszerű lenne, akkor a rendőrség elkapna
minden bűnözőt az utcákon – mondta Amity határozottan.
Felkelt. – Ha megbocsátasz, Penny, szeretném Mr.
Stanbridge-nek megmutatni a kertet.
– Épp most akartam megkérni Mrs. Houstont, hogy hoz-
zon nekem még kávét – mondta Benedict.
Amity ránézett.
– Egy séta a kertben, uram. Most.
 Hét

A nyári zápor elállt, és kisütött a nap, de a kert még min-

dig nyirkos volt. Amity könnyedén megemelte a szoknyáját
a bokája fölé, hogy megóvja a vizes virágoktól és cserjék-
től. A kert távolabbi végében álló kis pavilon felé vette az
útját, s közben minden idegszálával érzékelte, hogy Bene-
dict szorosan mögötte halad. Az ösvényen a kavics csikor-
gott a férfi csizmája alatt.
Belépett a pavilonba, és a férfi felé fordult.
– Úgy látom, igazán szépen felgyógyult a sebesüléséből
– mondta.
A férfi némi óvatossággal érintette meg a jobb oldalát a
bordái közelében, majd azonnal leengedte a kezét.
– Hála a maga orvosi szakértelmének.
– Ahogy már akkor is mondtam önnek, az apám tanított
meg a terepen végzendő alapvető orvostanra.
– Örökké hálás leszek az emlékének. – Benedict a nőre
nézett. – És magának.
Amity tudta, hogy újra elpirult. Sóvárgó vágyakozás
fogta el. Erősen az akaraterejére kellett támaszkodnia, hogy
elnyomja az érzést. Nem kér a férfi hálájából, gondolta.
 ALIBI JEGYESSÉG 75

– Nos, uram? Mi lett a kaliforniai út kimenetele? Siker-

rel járt a küldetése? – kérdezte.
– A küldetésem?
– Nem szükséges, hogy olyan tartózkodó legyen. Vagy
azt gondolta, nem vagyok tudatában, hogy a Koronának
kémkedik?
– A pokolba is, Amity! Én mérnök vagyok, nem kém!
A nő jelentőségteljes pillantást vetett a férfi kezében tar-
tott fekete irattartóra.
– Rendben, megértem. Nyilván nem mondhatja el, hogy
a Nagy Játszma résztvevője. De legalább azzal kapcsolat-
ban meg tud nyugtatni, hogy a vállalkozása, akármi is volt
az, sikerrel végződött?
A férfi egyik kezével egy közeli oszlopnak támaszko-
dott, és a nő felé hajolt.
– A válasz igen, sikerrel jártam.
A nő elmosolyodott, bosszúsága ellenére örült.
– Kiváló. Nagyon örülök, hogy ehhez a sikerhez képes
voltam bármily csekély mértékben is hozzájárulni, még
akkor is, ha sohasem fogom megtudni, mi történt pontosan.
A férfi egyik ujjával az oszlopon dobolt, s közben ezen a
megjegyzésen elmélkedett. Aztán úgy tűnt, valamilyen
döntésre jutott.
– Nem látom semmi okát, hogy ne mondjak el néhány
tényt önnek, most, hogy az ügy befejeződött. De először is
hadd tisztázzam: nem vagyok hivatásos kém. Szívességet
76 AMANDA QUICK

tettem a nagybátyámnak, akinek kapcsolatai vannak a kor-

mányban. Ezek a kapcsolatai kérték a segítségét egy bizo-
nyos projektben, ő pedig a műszaki tudásom miatt hozzám
fordult, hogy segítsek. Ez a küldetés, ahogy maga hívta,
volt az első és nagy valószínűséggel az utolsó ilyen jellegű
tapasztalatom.
Úgy tűnik, nem jeleskedem különösebben ilyen téren.
Majdnem a halálomat okozta, ha emlékszik.
– Nem valószínű, hogy valaha is elfelejtem. – Habozott.
– Van bármi elképzelése arról, hogy ki próbálta megölni
St. Clare szigetén?
– Nincs. Feltehetőleg ugyanaz a személy, aki a feltalálót
megölte, akihez a szigeten mentem.
– Magasságos egek! Valakit meggyilkoltak St. Clare-en?
Ezt eddig nem említette.
– A laboratóriumában találtam a holttestére – mondta
Benedict. – Nem sokkal azelőtt ölték meg, hogy én megér-
keztem.
– Ki volt ő?
– Alden Cork. Egy különc, de nagyon ragyogó mérnök.
Egy új fegyveren dolgozott, amelyről a kormányban egye-
sek azt gondolják, forradalmasítaná a csatahajók fegyver-
zetét.
A forrásaik szerint az oroszok szintén nagyon szeretnék
megkaparintani az eszközt.
– Mi olyan forradalmi benne?
 ALIBI JEGYESSÉG 77

– Cork napágyúnak hívta. Úgy tervezte, hogy a nap

energiájával működjön.
– Lenyűgöző. Mr. Cork egy karib-tengeri szigeten állí-
totta fel a laboratóriumát?
– Számos oka volt, hogy a karibi térségbe menjen – fe-
lelte Benedict. – Az első, hogy próbálta titokban tartani a
tevékenységét a különböző érdeklődő kormányok előtt,
amíg nem tökéletesíti a napágyúját. Az volt a szándéka,
hogy amikor kész van, annak adja el, aki a legtöbbet kínál-
ja érte. Ráadásul, egyértelmű okoknál fogva, napos klímára
volt szüksége a kísérletei elvégzéséhez. Továbbá olyan
hely kellett, amely a menetrend szerint járó gőzhajók útvo-
nalába esik, hogy be tudja szerezni a szükséges utánpótlást
és felszerelést.
– Igen, persze, egy karib-tengeri sziget ideális helyszín.
– Ahogy mondtam, valaki, feltételezhetően egy oroszok
által pénzelt ügynök hamarabb ért Corkhoz, mint én. A la-
boratórium romokban hevert. A fegyver fejlesztésére vo-
natkozó terveket sehol sem találtam. Az egyik inas, aki
időnként segédkezett Corknak, azt mondta, hogy egy fon-
tos jegyzetfüzetnek, amely Cork rajzait és a pontos részle-
teket tartalmazta, nyoma veszett. Gondolom, nyilván az
lopta el, aki megölte.
– És ugyanez a személy próbálta magát is megölni?
78 AMANDA QUICK

– Azt feltételezem. – Benedict elhallgatott. – Egy lépés-

sel járhattam a nyomában. De mielőtt elhagytam Cork la-
boratóriumát, találtam egy levelet.
– Azt, amelyiket rám bízott arra az esetre, ha nem ma-
radna életben.
– Igen – felelte Benedict. – Amint elolvastam, tudtam,
hogy sokkal értékesebb, mint Cork fegyverre vonatkozó
tervei.
– Miért?
– Egy másik, Kaliforniában dolgozó feltaláló, Elijah
Foxcroft írta Corknak. Amikor elolvastam, rájöttem, hogy
a két férfi már levelezett egy ideje. Kiderült számomra,
hogy ami Cork fegyverét potenciálisan pusztító csatahajó-
fegyverré teszi, az nem önmagában a napágyú terve, az
meglehetősen szokványos, hanem a motor, ami működtet-
né.
– Egy napmotor?
– Igen.
A nő elmosolyodott.
– Nos, ez megmagyarázza, miért folytattunk annyi érde-
kes beszélgetést a napenergiában rejlő lehetőségekről a
Sarkcsillag fedélzetén.
– A téma nagyon foglalkoztatott – ismerte be a férfi.
Amityt hirtelen aggodalom töltötte el.
 ALIBI JEGYESSÉG 79

– Várjon egy pillanatot! Azt mondta, hogy Cork fegy-

verre vonatkozó terveinek hűlt helye volt, amikor ön oda-
ért. Ez azt jelenti, hogy most az oroszoknál van?
– Feltételezhetően, de nem sok hasznuk lesz belőle.
A nő komoran tekintett rá.
– Ezt magyarázza meg, uram.
– A levél nyilvánvalóvá tette, hogy Corknak nem sike-
rült a fegyveréhez megfelelő motort készítenie. Olyan
praktikus rendszer nélkül, amely képes a napfényt hatéko-
nyan energiává alakítani, és olyan módszer híján, amivel
ezt az energiát el lehet tárolni, amíg szükséges, a fegyvere
csak egy újabb mérnöki álom. – Benedict kinézett a napos
kertre. – Hasonlóan da Vinci repülő szerkezeteihez és fan-
tasztikus fegyvereihez.
– Elijah Foxcroft viszont tervezett ilyen napmotort és
tárolóberendezést?
– Igen. A levélből egyértelműen kiderült, és Cork azt
gondolta, hogy azokkal képes lenne működtetni a fegyve-
rét. Ő és Foxcroft azt tervezték, hogy együtt dolgoznak a
projekten.
Amity újra a bőr irattartó felé pillantott.
– Feltételezem, hogy megtalálta Foxcroftot...
– Igen. – Benedict kifújta a levegőt. – Sajnálatos módon
már közel járt a halálhoz.
– Atyavilág! Valaki őt is meggyilkolta?
80 AMANDA QUICK

– Nem. Rákos volt. Tudta, hogy haldoklik. Nagyon ag-

gasztotta, hogy a napmotorról és az akkumulátorról készí-
tett terve oda ne vesszen. Rám bízta a jegyzetfüzetét.
– Ebben az irattartóban van, amit cipel?
– Igen. Ma átadom a nagybátyámnak, és ezzel az én kis
szerepem a Nagy Játszmában véget ér. Ami engem illet,
már épp itt lesz az ideje.
– Értem. – Egy pillanatig tanulmányozta a férfit. – Min-
dez meglehetősen érdekes, uram. Megértem, hogy a Sark-
csillagon diszkrécióra volt szüksége.
– Akkor úgy képzeltem, hogy minél kevesebbet tud, an-
nál nagyobb biztonságban van. Egyáltalán nem tűnt lehe-
tetlennek, hogy az orosz ügynök is a hajón tartózkodik.
– Honnan tudta, hogy nem én vagyok az ügynök?
A férfit láthatólag szórakoztatta a kérdés.
– Megmentette az életemet, ha még emlékszik. Elég
könnyű lett volna ott hagyni engem meghalni abban a siká-
torban, miután odaadtam magának a levelet. Ennyi bizo-
nyíték elég volt, hogy tudjam, bízhatom magában.
Hát mégis mire számított, mit fog mondani?, tűnődött
magában Amity. Hogy a szemébe nézett, és valahogy érez-
te: ez a nő sohasem árulná el? A férfi mérnök, az isten sze-
relmére. A mérnökök szeretik, ha van bizonyítékuk.
– Persze nem mintha sok választása lett volna.
– Nem – értett egyet Benedict. – Volt némi kockázat ab-
ban, hogy magának adjam a levelet, de hamar nyilvánvaló-
 ALIBI JEGYESSÉG 81

vá vált, hogy ön nem az oroszok kémje. Mindazonáltal

nem mondtam el többet a céljaimról, mert…
– Mert nem akarta kockáztatni, hogy véletlenül valamit
kikotyogok más utasokkal való beszélgetéseim során – fe-
jezte be a nő határozottan. – Megértem, uram. Nem kell,
hogy ezt hosszasan fejtegesse.
– Attól féltem, hogy ha az orosz ügynök a fedélzeten
van, és ön említ valamit a napágyúval vagy a levéllel kap-
csolatban, akkor veszélybe kerül.
A nő ujjaival a korláton dobolt.
– Ezért nem vette a fáradságot, hogy kapcsolatba lépjen
velem, miután elváltunk New Yorkban?
– Jobbnak láttam titokban tartani azt a szándékomat is,
hogy meglátogatom Foxcroftot. – Benedict a homlokát
ráncolta. – A pokolba is, Amity, csak próbáltam annyira
megvédeni, amennyire lehet!
A nő szája halvány mosolyra húzódott.
– Biztosíthatom róla, hogy a tudatlanság nem feltétlenül
üdvös. Történetesen az önnel való kapcsolatom miatt tá-
madtak meg, és nagyon kétlem, hogy a Vőlegény orosz
ügynök lenne.
– Sajnálom. – Benedict álla megfeszült. – Úgy tűnik,
meglehetősen sokszor kérek bocsánatot ma délelőtt. Mi-
közben próbáltam megmenteni egy orosz kémtől, egyene-
sen egy szörnyeteg látókörébe helyeztem.
A nő megenyhült.
82 AMANDA QUICK

– Nem a maga hibája.

– De, sajnos az enyém. Egyértelmű, hogy ha nem láttak
volna minket együtt a Sarkcsillag fedélzetén, a gyilkos
nem választotta volna önt zsákmányául.
Amity rájött, hogy minden pillanattal egyre bosszúsabbá
válik.
– Mr. Stanbridge, visszautasítom, hogy felelősséget vál-
laljon azért, ami velem itt Londonban történt. Még csak
nem is volt a városban.
A férfi a konyhaajtó felé nézve tudomást sem vett róla.
– A házvezetőnője próbálja felhívni magára a figyelmét.
Amity megfordult, és látta, hogy Mrs. Houston az ajtó-
ban integet.
– Mrs. Marsden küldött, hogy megmondjam: megérke-
zett a férfi a Scotland Yardról – jelentette be Mrs. Houston.
 Nyolc

Penny a kis fogadószobában társalgott Logan felügyelő-

vel. Kecsesen ült a kanapén. Fekete ruhájának szoknyái
tökéletes redőkben hulltak a puha bőrcipőre, amit a lakás-
ban hordott. A magas, széles vállú férfi az ablak közelében
állt, és az időjárásról beszélgettek.
Amityt nem a beszélgetés témája lepte meg. Elvégre az
időjárásról mindenki beszélgetett. Penny szokatlanul élénk
arckifejezése ragadta meg a figyelmét. Túlzás lenne azt
állítani, hogy kimondottan vidámnak tűnt, de volt benne
valami a régi, elbűvölő tűzből, ami valaha jellemezte.
Minden jel arra mutatott, hogy Penny kedvének jobbra
fordultában Logan felügyelőé az érdem, és ha ez valóban
így van, gondolta Amity, akkor ő is kész rögtön kedvelni a
férfit.
– Ó, hát itt vagy, Amity! – szólalt meg Penny. – Engedd
meg, hogy bemutassalak Logan felügyelőnek a Scotland
Yardtól. Felügyelő, a nővérem és a jegyese, Mr.
Stanbridge.
84 AMANDA QUICK

Amity összerezzent a jegyes szó hallatán, de Benedict-

nek a szeme sem rebbent. Persze neki több tapasztalata van
az álcázásban, emlékeztette magát.
Logan gyorsan felé fordult és fejet hajtott.
– Miss Doncaster. Nagy örömömre szolgál, hogy bizton-
ságban és jó egészségben találom ma reggel.
Logan a harmincas évei elején járt. Szőke hajának és jó-
képű arcának köszönhetően valami kisfiús ártatlanság leng-
te körül, amit azonban nyomban megcáfolt hideg kék sze-
mének éber kifejezése. Jó családból való, tanult ember kiej-
tésével beszélt. A kabátja és a nadrágja jó minőségű volt,
de nem különösebben elegáns, se nem a legújabb divatnak
megfelelő. Amity gyanította, hogy a férfi a felügyelői fize-
tését némi független jövedelemmel tudja kiegészíteni.
Vagy talán, akárcsak Pennynek, van érzéke a befektetések-
hez.
A férfi fellépése tisztelettudó és udvarias volt, de nem
látszott rajta, hogy a fogadószoba drága berendezése meg-
félemlítené, vagy legalábbis nagy hatással lenne rá. Gyors
pillantással felmérte Benedictet, és úgy tűnt, elégedett az-
zal, amit lát.
– Mr. Stanbridge, gratulálok az eljegyzéséhez!
– Köszönöm, felügyelő – felelte Benedict. – Én vagyok
a férfiak legboldogabbika.
 ALIBI JEGYESSÉG 85

Amity ennek hallatán kis időre lehunyta a szemét. Ami-

kor újra Loganre pillantott, nyilvánvaló volt, hogy a felü-
gyelő nem lát semmi szokatlant Benedict kijelentésében.
Logan felhúzta a szemöldökét.
– Ugyanaz a Stanbridge, mint a Stanbridge & Company-
ban, uram?
– Igen – válaszolta Benedict. – Ismeri a céget?
– Apám azt akarta, hogy mérnöknek tanuljak – felelte
Logan. – Ha megérte volna, hogy a Yardhoz jelentkeztem,
nagyon csalódott lenne.
– Nekem úgy tűnik, hogy a maga szakmájának az
enyémtől kissé különböző mesterkedésre van szüksége –
jegyezte meg Benedict. Elmosolyodott. – De mindketten
azon munkálkodunk, hogy a civilizáció csapdái maguk alá
ne temessenek bennünket.
Logan alighanem arra a következtetésre jutott, hogy
Benedict nem próbálja őt megfélemlíteni, így aztán felen-
gedett a kezdeti merevsége. Még el is mosolyodott.
– Valóban, uram – felelte. – Ez egy nagyon éles elméjű
megfigyelés.
Amityt nem lepte meg a két férfi közötti könnyed mo-
dor. Elég időt töltött Benedict társaságában, hogy tudja, a
férfi nem a társadalmi rangjuk alapján ítél meg másokat. A
hozzáértést és a professzionalizmust annak bármely formá-
jában tisztelte, és Logan felügyelő azt a benyomást keltette,
hogy mindkettő megvan benne.
86 AMANDA QUICK

Mrs. Houston jelent meg a teás tálcával, és lerakta a ka-

napé előtti asztalra. Logan rövid ideig meglepettnek tűnt,
amiért megkínálták egy csészével, de gyorsan összeszedte
magát.
Amity leült egy székre, és elfojtott egy mosolyt. Tisztá-
ban volt vele, hogy Penny viselkedése nem olyan, mint
amilyet a felügyelő a felső osztály nőtagjaitól megszokha-
tott. Azok, akik olyan körökben mozogtak, mint valaha
Penny és Nigel, úgy kezelték a rendőröket – még a felü-
gyelőket is –, mint a kereskedőket és a szolgákat. A nagyon
gazdagoknak ritkán volt okuk a Yard embereivel beszélni.
Amikor mégis elkerülhetetlen volt, hogy egy felügyelővel
beszéljenek, nem a fogadószobában fogadták, és persze
teával és süteménnyel sem kínálták őket.
– Hálásan köszönöm, amiért megengedte, hogy tisztele-
temet tegyem önnél ma reggel, Miss Doncaster – szólt
Logan. Csészéjét a csészealjjal együtt egy közeli asztalra
helyezte, és egy kis jegyzetfüzetet meg ceruzát vett elő. –
Kérem, fogadja együttérzésemet. Olvastam az elődöm je-
lentéseit, és a legnagyobb csodálattal adózom önnek. Gyors
gondolkozása és bátor tettei minden bizonnyal megmentet-
ték az életét, és akár a gonosztevő elfogásához is vezethet-
nek.
– Szerencsés voltam – felelte Amity.
 ALIBI JEGYESSÉG 87

– Igen. – Logan elgondolkodó kifejezéssel nézett rá. –

Pontosan hogyan sikerült elmenekülnie? Az elődömtől
örökölt jelentések meglehetősen ködösek.
– Nem csodálkozom rajta, mert az elődje nem sok érdek-
lődést mutatott a részletek iránt, amikkel szolgálni próbál-
tam. – Megérintette a láncáról függő legyezőjét. – Külföldi
utazásaim során szert tettem egy-két különleges készségre.
Az apám egyik ismerőse adta nekem ezt a legyezőt, és
megtanította, hogyan használjam önvédelemre. – Megra-
gadta a legyezőt, és egy határozott, gyakorlott mozdulattal
kinyitotta, amitől láthatóvá vált az elegáns festmény. – A
bordázata kiélesített acélból van. Az acélleveleket pedig
egy penge elhárítására lehet használni. A levelek felső csú-
csai ki vannak fenve. Gyakorlatilag a legyezőm egy kés.
Logan először döbbentnek, majd kíváncsinak tűnt.
– Mennyei atyám! Soha nem láttam ehhez foghatót.
Minden nőnek kellene magánál tartania egyet.
– Némi képzést és jelentős gyakorlást igényel – felelte
Amity. – Nem állítom, hogy szakértője lennék. Mindazo-
náltal bármiféle éles tárgy nagyon hasznos lehet egy olyas-
féle helyzetben, amellyel nekem kellett megbirkóznom.
Logan bólintott.
– Valóban. De ezen felül higgadt gondolkodásra is szük-
ség van, valamint akaraterőre, hogy a fegyvert alkalmaz-
zuk.
88 AMANDA QUICK

– A nővérem mindkét tulajdonsággal bír – mondta

Penny nyugodtan. – Nem tudom elképzelni, hogy bármi-
lyen helyzetben pánikolni kezdjen, őszintén kétlem, hogy
én ilyen higgadt tudnék maradni hasonló szituációban.
Amity összecsukta a legyezőt.
– El kell önnek mondanom, hogy ugyan számos helyen
jártam a világban, az egyetlen hely, ahol ezt a legyezőt ön-
védelemből használnom kellett, az itt volt, Londonban.
– Londont sohasem a biztonságos helyek egyikeként tar-
tották számon – jegyezte meg Benedict.
– Most meg aztán különösen nem nevezhető annak, miu-
tán az a borzasztó gyilkos szabadlábon van – tette hozzá
Penny.
– Sajnos azt kell mondanom, hogy a Yard nem jeleske-
dett ebben az ügyben – vallotta be Logan. – Hogy őszinte
legyek, holtpontra jutottunk. Ezért bízott meg a felettesem
ezzel a nyomozással. Azt reméli, hogy egy új ember észre-
vesz majd olyan nyomokat, amelyeken eddig átsiklottunk.
Benedict az egyik falnak dőlt, és összefonta a karját.
– Mit tudtak meg eddig erről a gyilkosról, felügyelő?
– Az elmúlt év során négy nő holttestére bukkantak a vá-
ros különböző sikátoraiban, akiknek mindegyikét, úgy tű-
nik, ugyanaz a személy gyilkolta meg – mondta Logan.
Penny rámeredt.
– Én úgy hittem, azt gondolják, hogy a Vőlegény csak
három gyilkosságot követett el, felügyelő.
 ALIBI JEGYESSÉG 89

– Három holttestet találtak az elmúlt három hónapban –

felelte Logan. – Egy évvel ezelőtt azonban egy nőt hasonló
módon gyilkoltak meg. Mi... én... azt hiszem, hogy ő volt
az első áldozat.
Benedict a homlokát ráncolta.
– Ha ez igaz, akkor jelentős szünet volt az első haláleset
és a következő három gyilkosság között.
– Körülbelül nyolc hónap – felelte Logan. – Ez az idő-
faktor egyike az ügy számos rejtélyének. Amityre nézett. –
Rettentő nagy szükségünk van információra.
– Segítségére leszek, amennyire csak módomban áll –
válaszolta Amity.
– Le tudná írni a férfit, aki elrabolta az utcáról?
– Nem láttam az arcát – felelte. – Fekete selyemből ké-
szült álarcot viselt. Pár dolgot tudok róla mondani, de attól
félek, nem lesz túl hasznos.
– Ezen a ponton bármilyen részlet hasznos, ami kiegé-
szíti azt, amivel most rendelkezem – válaszolta Logan.
– Rendben, akkor elmondom önnek a benyomásaimat. A
beszéde felső osztálybeli úriemberre vallott.
Logan teljesen elképedt. Benedict azonban könnyedén
vette az információt. Láthatóan az az elképzelés, hogy egy
jó családból származó, arisztokrata úriember egyben elve-
temült gyilkos is, számára egyáltalán nem tűnt rendkívüli-
nek.
90 AMANDA QUICK

– Biztos a társadalmi rangjában, Miss Doncaster? – kér-

dezte Logan.
– Ez nem olyasmi, amit könnyű lenne titkolni – felelte.
– Egy jó színész, gondolom, el tudja játszani a beszédet
és a modort, de kétlem, hogy megengedhetné magának a
hintó drága belső kialakítását, vagy a gyilkos által viselt
elegáns ruhákat.
Logan a jegyzetfüzetét ütögette a ceruzájával. Furcsa
arckifejezéssel Pennyre pillantott, majd figyelmét ugyano-
lyan gyorsan fordította vissza Amity felé.
– Igaza van – mondta. – Nehéz nagy gazdagságot mí-
melni. Van még valami, Miss Doncaster?
Amity habozott, aztán egy másik emlék villant át az
agyán.
– Valamilyen fűszerrel illatosított cigarettát szív. Érez-
tem rajta az állott füstszagot.
Benedict Amityre nézett.
– Látott családi emblémát, vagy bármely más, a kilétére
utaló jelet?
– Nem – mondta. Aztán még hozzátette: – Kesztyűt vi-
selt, nagyon jó minőségű bőrkesztyűt. Minden, amit ebben
a hintóban láttam vagy megérintettem, nagyon drága volt,
és a legkifinomultabb ízléssel választották ki. Kivéve a
vastag spalettát.
Benedict összehúzta a szemöldökét.
– Spaletta volt az ablakokon?
 ALIBI JEGYESSÉG 91

– Méghozzá súlyos spaletta – felelte Amity. – Be voltak

zárva, hogy senki se láthassa az utcáról, mi történik oda-
bent.
– És talán úgy tervezték őket, hogy ne lehessen kijutni,
ha az ajtó kívülről zárva van – tette hozzá Benedict most
már nagyon komor arccal.
Amity megborzongott.
– Azt hiszem, igaza van.
Egy darabig csend volt, amíg mindnyájan megfontolták
ennek a jelentőségét.
– Tehát egy magánfogat – szólalt meg Logan. Lejegyez-
te, és felnézett. – De amikor kívülről látta, nem gondolta
annak?
– Nem. Biztosíthatom róla, hogy a jármű úgy nézett ki,
mint bármely más közönséges fogat. A kocsissal kapcso-
latban sem volt semmi szokatlan.
– Igen, persze – mondta Logan. – A kocsis. – Megint
feljegyzett valamit. – Ezen a szálon is tudakozódnunk kell.
Benedict helyeslően bólintott.
– Tud bármi mást mondani róla? – kérdezte Logan.
Amity megrázta a fejét.
– Attól tartok, nem. Az egyetlen alkalommal, amikor
megszólalt, pont úgy beszélt, ahogy egy kocsistól várja az
ember, Munkásosztálybeli. Kicsit faragatlan. De a gyeplő-
höz nagyon értett. És nem próbált meg elkapni, amikor el-
menekültem.
92 AMANDA QUICK

Logan leírt valamit a jegyzetfüzetébe, majd újra felné-

zett.
– Mit mondott önnek a gyilkos?
Amity Benedictre pillantott, majd visszafordult Logan
felé, Mély levegőt vett.
– Tájékoztatott, hogy azért engem választott, mert szán-
dékosan kompromittáltattam magam Mr. Stanbridge-dzsel.
Úgy tűnt, abban a hiszemben van, hogy csapdát állítottam
Mr. Stanbridge-nek.
Logan Benedictre pillantott, aki hűvösen rámosolygott,
– A gyilkos nyilván nem volt tudatában, hogy Miss
Doncaster és én el vagyunk jegyezve – mondta.
– Értem. – Logan újra feljegyzett valamit, és Amityre
nézett. – Meg kell öntől kérdeznem, hogy tett-e a gyilkos
bármilyen utalást a fotográfiára.
– Nos, igen – felelte Amity. – Épp most akartam említe-
ni. Azt mondta, hogy el akarja készíteni a menyasszonyi
portrémat. Honnan tudta?
– Azért kérdeztem, mert van egy jelentős részlet, amit
nem osztottunk meg a sajtóval – felelte Logan. Leeresztette
a jegyzetfüzetét. – Minden áldozatot más sikátorban talál-
tak meg. Mindegyiküknek egy különösen éles pengével
vágták el a torkát. A sebek majdnem műtéti természetűek
voltak.
– Szike – szólalt meg Amity hirtelen. – Egy szikét szorí-
tott a torkomnak.
 ALIBI JEGYESSÉG 93

– Valóban? – Logan újra lejegyzett valamit. – Ez nagyon

érdekes. Hogy folytassam, az áldozatok mind azt a ruhát
viselték, amiben utoljára látták őket. És mindegyikük egy
arany karikagyűrűt viselt.
– Ennyi megjelent a sajtóban is – mondta Penny. – A ka-
rikagyűrűk miatt nevezték el az újságok Vőlegénynek.
– Igen – felelte Logan. – De amit sikerült az újságoktól
visszatartani, az az a tény, hogy a gyűrűn kívül a nők mind
a négyen egy-egy medaliont viseltek. Mindegyik medali-
onban egy kis esküvői portré volt az áldozatról. A fényké-
pek nyilvánvalóan egy hivatásos fényképész munkái.
Amity a homlokát ráncolta.
– De a nők egyike sem volt még férjnél.
– Nem – hagyta helyben Logan.
– Mennyei atyám! – suttogta Penny. – Ez a férfi teljesen
őrült.
Amityt kirázta a hideg.
– A fényképek az előtt, vagy az után készültek, hogy a
nőket meggyilkolták?
Benedict ellökte magát a faltól, és odament az ablakhoz.
– Számos hivatásos fényképész él abból, hogy elhunyta-
kat fényképez.
Amity összerázkódott.
– Ez a szokás mindig is kissé hátborzongatónak tűnt.
– Én is annak találom – mondta Penny.
94 AMANDA QUICK

– A Vőlegény áldozatai mind éltek, amikor lefényképez-

ték őket – mondta Logan. – Még nem volt elvágva a tor-
kuk.
– Miért tartották a medaliont titokban a sajtó előtt? –
kérdezte Penny.
– Akár hiszi, akár nem, mi a Yardnál arra jöttünk rá,
hogy vannak olyan tébolyodott lelkek, akik jelentkeznek,
és magukra vállalnak olyan bűntetteket, amelyek a közfi-
gyelem középpontjában állnak – magyarázta Logan.
Benedict a felügyelő felé fordult.
– Más szóval a medalion az az információ, amelynek a
segítségével szétválasztják az ocsút a búzától. Csak a való-
di gyilkos tud a fényképekről.
– Igen – felelte Logan.
Penny letette a teáscsészéjét.
– Valami eszembe jutott. Valószínűleg semmire sem
megyünk vele...
– Folytassa, Mrs. Marsden – biztatta Logan.
– A pletyka a nővérem és Mr. Stanbridge közötti, min-
denki által titkosnak vélt viszonyról a Channing-bál után
kezdődött. Amennyiben a gyilkos tényleg az úri körökben
mozog, ahogy Amity gyanítja, talán jelen volt a bálban. Ez
megmagyarázná, hogy hallott a pletykáról.
Loganre, úgy tűnt, nagy hatással van az elképzelés.
– Ez nagyon érdekes megfigyelés, Mrs. Marsden.
Amity Penny felé fordult.
 ALIBI JEGYESSÉG 95

– Ez határozottan briliáns.
– Köszönöm – mondta Penny. – De nem látom át, hogy
ez a megfigyelés hogyan lehet a hasznunkra.
– Megadja számomra a szükséges kezdőpontot – felelte
Logan. – Mondtam a felettesemnek, hogy gyanúm szerint a
gyilkos magasabb körökben mozog, mert az áldozatai is
mind a felsőbb körökből valók. De ő vonakodott elfogadni
ezt az elképzelést.
– Nyilván mert tudta, hogy egy ilyen elméletet rendkívül
nehéz kinyomozni – mondta Benedict.
Logannel egy pillantást váltottak. Férfiak, és az ő szótlan
kommunikációs módszereik, gondolta Amity. Meglehető-
sen bosszantó tud lenni. De be kellett ismernie, hogy a nők
meg ugyanígy hajlamosak a nonverbális kommunikációra,
amely valószínűleg érthetetlen a férfiak számára. Milyen
nagy kár, hogy a két nem képviselői nem tudnak ilyen jól
kommunikálni egymással, gondolta.
Logan kifejezése komor volt.
– Látom, megérti nehéz helyzetemet, Mr. Stanbridge.
– Természetesen, felügyelő – mondta Benedict. – Egy
olyan gyilkost keres, aki vagyonos körökben mozog, a tár-
sadalomnak abban az egy rétegében, ahova gyakorlatilag
semmilyen rangú rendőr nem mehet hívatlanul.
– Ha elkezdek kérdéseket feltenni egy jó családból
származó gyilkos után, aki egy különösen perverz gyilkos-
96 AMANDA QUICK

ságra hajlamos, minden ajtó bezárul előttem – tette hozzá

Logan.
Rövid csönd következett.
– Nekem megnyílnak – mondta Benedict halkan.
Logan egy darabig tanulmányozta a férfit. Amity észre-
vette, hogy a felügyelő nem zárkózott sietve el az elképze-
léstől. Sőt, mintha hajlana rá, hogy elfogadja Benedict se-
gítségét.
Annak a lehetősége, hogy tegyen valamit – bármit hogy
segítse annak a férfinak a kézre kerítését, aki megpróbálta
őt megölni, és aki kegyetlenül kioltotta négy másik nő éle-
tét, jelentős mértékben jobb kedvre derítette.
– Azok az ajtók előttem is fel fognak tárulni – mondta
gyorsan. – Végül is Mr. Stanbridge jegyese vagyok.
Benedict szemében röpke vidámság csillant.
Penny álla megfeszült. Felkapta a csészéjét.
– És előttem is megnyílnak, felügyelő. Azt hiszem, ele-
get gyászoltam.
Logan egyre jobban megrettent.
– Hálás vagyok Mr. Stanbridge-nek minden segítségért,
amit nyújtani tud, de hölgyeim, egyiküket sem szeretném
veszélynek kitenni.
– Mr. Stanbridge véleménye szerint – mondta Penny – a
nővérem még mindig veszélyben lehet. Egyetért ezzel, fe-
lügyelő?
Logan habozott, majd bólintott.
 ALIBI JEGYESSÉG 97

– Lehetséges, hogy mivel megfosztották a zsákmányától,

ez a szörnyeteg újabb kísérletet tesz, hogy megtámadja
Miss Doncastert. Feltételezve, hogy életben van. Egyszerű-
en nem tudhatjuk.
– Akkor pedig ragaszkodom hozzá, hogy megtehessem,
amit tudok, hogy segítsem a nyomozást – mondta Amity.
– Ahogy én is – tette hozzá Penny.
Benedict Loganra nézett.
– Úgy tűnik, van egy csapat nyomozója, akik készen áll-
nak, hogy segítsenek, felügyelő. Megengedi nekünk, hogy
így tegyünk?
Logan jó darabig tanulmányozta hármójukat. Aztán dön-
tött.
– Eddig négy nő halt meg – mondta. – Most egy ötödik
épphogy megúszta ugyanazt a sorsot. Elfogadom a segít-
ségre vonatkozó ajánlatukat. De maradjon mindez négyünk
között, érthető? Attól tartok, a kollégáim a Yardon nem
helyeselnék, hogy civileket vonok be a nyomozásba.
– Érthető – mondta Benedict. – Tudom, hogy a meny-
asszonyom tud titkot tartani. Kétségem sincs, hogy Mrs.
Marsden szintén képes rá.
– Történetesen tettem szert némi tapasztalatra ebben a
tekintetben – mondta Penny hűvösen.
Amity furcsának találta a megjegyzést. Pennyre pillan-
tott, de mielőtt bármit kérdezhetett volna, Benedict meg-
szólalt.
98 AMANDA QUICK

– Úgy intézem, hogy szemmel tartsam Miss Doncastert,

amikor elhagyja a házat – mondta. – De az lenne a legjobb,
ha éjjel valaki figyelné ezt a rezidenciát.
Amity megdöbbenve bámult rá.
– Nem túlzás ez egy kicsit?
– Nem – felelte Benedict. – Nem az.
Logan kifújta a levegőt.
– Mr. Stanbridge-nek igaza van. Tekintve, hogy a Yard
eddig semmit sem haladt előre, és a tényt, hogy nem talál-
tuk meg a gyilkos holttestét, jó ötlet a házat éjszaka figyel-
tetni. Elintézem, hogy egy rendőr őrt álljon.
– Köszönjük – mondta Penny. – Jobban fogom érezni
magam, ha tudom, hogy esténként van a közelben egy
rendőr. És most akkor hol kezdjük a nyomozást?
– Azt hiszem, hogy a Channing-bál vendéglistájával kell
kezdenünk – felelte Logan. – De nagyon kétlem, hogy
Lady Channing átadja nekem.
Penny elmosolyodott.
– A Channing-vendéglista megszerzése egyáltalán nem
probléma, felügyelő. Pontosan meg tudom mondani, ho-
gyan szerezze meg.
 Kilenc

Benedict a túláradó jókedv és a félelem furcsa elegyének

érzésével ment le az Exton Street 5. szám alatti ház főlép-
csőjén. Mindkét érzelem közvetlenül Amityhez kapcsoló-
dott. Az elmúlt hetekben, amióta csak New Yorkban elvál-
tak útjaik, a nő egy pillanatra sem ment ki a fejéből. Az a
várakozás, amit Londonba visszafelé az úton tapasztalt,
nem volt semmi korábbihoz fogható. A felfedezés, hogy a
nőt kis híján meggyilkolták, és a gyilkosnak éppen az
őhozzá fűződő kapcsolata miatt vált rögeszméjévé, a lelke
mélyéig megrázta.
Most pedig el vannak jegyezve. Bizonyos értelemben.
Van rá oka, hogy rengeteg időt töltsön a társaságában. Az a
gondolat pedig, hogy újra megcsókolhatja, egyenesen fel-
villanyozta. De a rájuk kényszerített bizalmas viszony oka
miatt lehetetlen volt átadnia magát a jókedvnek. Addig
nem fog jól aludni, amíg a gyilkos kézre nem kerül.
Leintett egy bérkocsit, és hazament a városi házába.
Másfél hónapja utazott el, de a közelgő érkezéséről távira-
tot küldött a főkomornyikjának.
100 AMANDA QUICK

Mint mindig, Hodges és a felesége, Mrs. Hodges, a ház-

vezetőnő, mindent előkészített. Mintha csak aznap reggel
ment volna el otthonról, hogy egy barátjával találkozzék, és
kicsit később ért volna haza, mint általában. Amennyire
Benedict látta, nem volt olyan erő a földön, ami bármelyik
Hodges hidegvérét megrendítette volna.
– Bízom benne, hogy kellemes volt az utazása – mondta
Hodges.
– Igen, több okból is. – Benedict átnyújtotta a kalapját,
kabátját és kesztyűjét Hodgesnak. – De volt pár váratlan
esemény. Azon kívül, hogy megtaláltam a feltalálót, akivel
beszélni kívántam, örömmel jelentem be, hogy eljegyeztem
Miss Amity Doncastert.
Sok mindennek kellett történnie ahhoz, hogy Hodges
pislogjon. Most kétszer is megtette. Aztán valami, ami le-
hetett megdöbbenés is, felderítette hosszú, merev vonásait.
– Ez a világjáró hölgy Miss Amity Doncaster lenne, aki
az úti beszámolókat írja a Flying Intelligencer számára,
uram? – kérdezte Hodges. – Ugyanaz a Miss Doncaster,
akit majdnem meggyilkolt az a Vőlegénynek nevezett
szörnyeteg?
– Egy és ugyanaz. Látom, hallott már Miss Doncasterről.
– Gondolom, mindenki, aki olvassa az újságokat, hallott
már róla, uram. – Hodges megköszörülte a torkát. – És ar-
ról is, hogy az ön nevét romantikus módon kapcsolták az
övéhez.
 ALIBI JEGYESSÉG 101

Nem csoda, hogy Amity és Penny annyira aggódtak a

közszájon forgó pletykák miatt, gondolta Benedict. Ő maga
többnyire hajlamos volt figyelmen kívül hagyni a híreszte-
léseket, így néha megfeledkezett róla, milyen gyorsan el
tudnak terjedni, és milyen mélyre és széles körbe el tudnak
érni. Amity joggal nyugtalankodott, hogy a kiadója esetleg
lefújja a Hölgyek Világjáró Kalauzának kiadását.
– Persze hogy a nevünk romantikus módon kapcsolódott
össze – bosszankodott Benedict. – Ahogy már mondtam,
eljegyeztük egymást. A hivatalos bejelentéssel vártunk,
amíg visszatérek Londonba.
– Igazán érdekes hölgynek tűnik – jegyezte meg Hodges.
– Mrs. Hodges nagy rajongója az utazási cikkeinek. Őszin-
tén remélem, Miss Doncaster jó úton halad, hogy helyrejöj-
jön a minapi megpróbáltatása után.
– Meglátogattam, mielőtt idejöttem. Bőséges reggeli
mellett találtam, a reggeli lapokat olvasgatva.
– Ez lenyűgöző, uram. Azt mondja, bőséges reggeli mel-
lett találta? Feltételezem, hogy a legtöbb hölgy teán és pirí-
tóson élne egy ilyen élmény után.
– Miss Doncaster páratlan teremtés, Hodges.
Hodges el nem mosolyodott ugyan, de a szemében he-
lyeslés csillogott.
– Biztos vagyok benne, uram – válaszolta. – Nem is vár-
tam volna önről, hogy valaki olyat jegyezzen el, aki nem
az.
102 AMANDA QUICK

– Jobban ismer engem, Hodges, mint én magamat.

– Kíván reggelizni, uram?
– Nem, köszönöm. Már ettem a jegyesem és a húga,
Mrs. Marsden otthonában.
Hodges szemöldöke enyhén megemelkedett.
– Ez az a Mrs. Marsden lenne, aki Mr. Nigel Marsden
özvegye, azé az úriemberé, aki pár hónappal ezelőtt vadá-
szat közben a nyakát törte, ahogy egy kerítésen ugratott át?
– Úgy gondolom. Miért?
– Semmi, uram.
– Az áldóját, Hodges, mit nem mond el nekem?
Mrs. Hodges szólalt meg az ajtóból.
– Mr. Hodges azt próbálja elmondani, hogy Mrs.
Marsden minden bizonnyal mély gyászban van. Néhai fér-
jétől csinos vagyont örökölt, a híresztelések szerint mégis
első dolga volt a temetés után szélnek ereszteni a teljes
személyzetet. Azt mondják, visszavonult a világtól.
Benedict Mrs. Hodgest tanulmányozta, aki feltűnően ha-
sonlított Mr. Hodgesra, a házi ruha és a kötény kivételével.
– Nagyon jól tájékozott, Mrs. Hodges – mondta. – Van
bármi más, amit tudnom kell a jövőbeli sógornőmről?
– Nem hiszem, uram.
Benedict elindult felfelé a lépcsőn.
– Ebben az esetben megfürdök és átöltözöm, utána be
kell néznem az öcsémhez, aztán pedig meg kell látogatnom
a nagybátyámat. – Félúton a lépcsőn fölfelé megállt. – Fel-
 ALIBI JEGYESSÉG 103

tételezem, túlzás lenne azt remélni, hogy nem érkezett

mostanában semmi hír Ausztráliából...
Hodges felkapta az ezüsttálcát az asztalról. Mindössze
egy boríték volt a tálcán.
– Ami azt illeti, ma reggel érkezett egy távirat.
– Ördög és pokol! Feltételezem, hogy ez nem nagy meg-
lepetés. – Benedict megadóan fordult vissza és ment le a
lépcsőn. – Ha a Miss Doncasterrel való kapcsolatomról
szóló híreszteléssel van tele London, akkor természetesen a
szüleimhez is eljutott.
– A távirat csodálatos találmány, uram – mondta
Hodges.
– Azt hiszem, hogy az Ausztráliát a világ többi részével
összekötő tenger alatti kábelt több mint egy évtizede rakták
le.
– Tisztában vagyok vele, Hodges. – Benedict felkapta a
borítékot, gyorsan kinyitotta, és elolvasta a rövid üzenetet.

ELÉRTEK HOZZÁNK A HÍRESZTELÉSEK, MELYEK

A NEVED MISS AMITY DONCASTERÉVEL HOZZÁK
KAPCSOLATBA STOP AZ ANYÁD TUDNI KÍVÁNJA,
MI AZ IGAZSÁG STOP EMLÉKEZTET, HOGY IDEJE
MEGHÁZASODNOD STOP

Benedict a tálcára ejtette az üzenetet.

– Apámtól jött, de anyám is kíváncsi. Válaszolok majd,
mielőtt elmegyek itthonról.
104 AMANDA QUICK

– Igen, uram – felelte Hodges.

Egy pillantást váltott Mrs. Hodgesszal, akinek az arcán
határozottan önelégült mosoly ült – leglábbis Benedict úgy
vélte.

Egy órával később Benedict felment egy csöndes, vonzó

környéken található elegáns kis ház lépcsőjén. Azonnal a
dolgozószobába kísérték, ahol Richardot az asztalnál ülve
találta. Öccse felnézett az előtte fekvő tervrajzokból, ami-
ket épp tanulmányozott.
– Már itt volt az ideje, hogy visszaérj – mondta. – Nyil-
ván tudatában vagy, hogy nagyon érdekes pletyka témája
lettél, amely Miss Amity Doncasterrel hozza a neved kap-
csolatba...
Richard két évvel fiatalabb volt nála, és valamivel maga-
sabb. Vörösesbarna haját és tengerzöld szemét az anyjuk-
tól, Elizabeth Stanbridge-től örökölte, csakúgy mint meleg,
társaságkedvelő, optimista személyiségét.
Többen is megjegyezték, hogy a Stanbridge fivérek úgy
különböznek, mint az éj a nappaltól. Benedict tisztában
volt vele, hogy övé a zord, pesszimista éj szerepe, aki min-
dig kész felhívni a figyelmet egy vállalkozás hátrányaira és
a kockázataira, aki mindig a legrosszabb eshetőséggel szá-
mol, és terveket készít rá.
 ALIBI JEGYESSÉG 105

Ezzel szemben Richard volt a fényes, napos reggel. Ha-

bár igazán tehetséges építész hírében állt, a legértékesebb
hozzájárulása a Stanbridge & Company céghez az a képes-
sége volt, hogy elbűvölte a lehetséges ügyfeleket. Ráadásul
az üzlethez is nagyon értett. Ez a kombináció felbecsülhe-
tetlenül hasznossá tette.
Ha az ügyfelekkel való foglalkozás feladatát rá hagynák,
gondolta Benedict, a Stanbridge & Company cég minden
bizonnyal hat hónapon belül tönkremenne. Ő volt az első,
aki beismerte, hogy nem sok türelme van az olyan ügyfe-
lekhez, akik nem értik a szilárd műszaki alapok fontossá-
gát, valamint annak szükségességét, hogy ellenálljunk a
csábításnak, és sohase adjuk alább az anyagok minősége és
a mesterségbeli tudás tekintetében. A legtöbb ügyfél azt
akarta, hogy látványos építészeti részletekkel kápráztassák
el. Egyébként pedig egyszerűen feltételezték, hogy a híd,
az épület vagy az üvegház nem fog összeomlani.
– Csak ma reggel hívták fel a figyelmemet a Miss
Doncasterrel való kapcsolatom körüli pletykákra – felelte.
A fekete bőr irattartót az íróasztalra tette, és odament az
ablakhoz. – Azt gondolná az ember, hogy van fontosabb
dolguk is, amit megvitassanak.
– Aligha várhatod, hogy az emberek figyelmen kívül
hagyjanak egy olyan pletykát, amely egyfelől botránygya-
nús, másfelől gyilkossági kísérlet is van benne – válaszolta
Richard. Úgy festett, mint aki jól szórakozik.
106 AMANDA QUICK

– Huh.
Richard egy pillanatra elhallgatott, majd megköszörülte
a torkát.
– Tisztában vagyok vele, hogy a gyilkossági kísérlet ré-
sze a történetnek igaz. A sajtóban megjelent hírek megle-
pően következetesek voltak, bár nagy valószínűséggel túl-
zók. Nincs kétségem, hogy Miss Doncaster épphogy meg-
menekült a gyilkos karmai közül.
– A bátorságának és az önvédelmi jártasságának kö-
szönhetően – tette hozzá Benedict.
– Nemhiába mondják, hogy az utazás nevel. És mi a
helyzet a történet romantikus aspektusát illetően? Ben,
mondd meg az igazat! Viszonyod van Miss Doncasterrel?
– Nem viszonyom van vele. – Benedict elfordult az ab-
laktól, és az öccse szemébe nézett. – El vagyunk jegyezve.
Rá kellett jönnie, hogy szereti bejelenteni az eljegyzés
tényét. Úgy érezte, mintha minél gyakrabban ismételné az
állítást, annál valóságosabbá válna.
Richard szemöldöke az égbe szökött. Hátradőlt a széké-
ben, és összeillesztette az ujjhegyeit.
– Nahát, nahát. Várj csak, amíg anyánk megtudja.
– Már várt egy távirat Ausztráliából, amikor ma reggel
beléptem a bejárati ajtón.
– Nem vagyok meglepve. – Richard kuncogott. – Én
tegnap kaptam egyet. Anya egyébként üdvözöl. Láthatólag
megihlette a művésztelep légköre, ahol apával laknak.
 ALIBI JEGYESSÉG 107

– És apánk minden bizonnyal élvezi az ausztrál flóra és

fauna megfigyelését. Szerencsére azért mindkettejüknek
van ideje a londoni pletykákat követni.
– Annyira azért ez nem lephet meg. Te is éppolyan jól
tudod, mint én, hogy az előző eljegyzésed katasztrofális
kimenetele után nagyon szeretnének házasnak látni.
Benedict már épp válaszolt volna, amikor meglátta a só-
gornőjét az ajtóban. Marissa világosbarna haját a tarkóján
egyszerű kontyba fogva viselte, ami kiemelte meleg, szür-
ke szemét és csinos vonásait. Benedict másfél hónapja látta
utoljára. Meglepte a változás a nő megjelenésében. Még a
laza házi ruha bő szabása sem tudta elfedni előrehaladott
terhességét. Gyors fejszámolás után arra jutott, hogy nem-
sokára eljön az ideje, és világra hozza az elsőszülöttjét.
Nehezére esett nem bámulni őt. Valami különös ragyogás
vonta be. A nőkben végbemenő, terhesség okozta drámai
változások szinte rémisztőek egy egyszerű férfi számára,
állapította meg magában.
– Marissa – nyögte ki. – Jól... jól vagy?
– Kiváló egészségnek örvendek, Ben, köszönöm szépen.
– Elmosolyodott, és gyengéden megérintette a hasát. – Ne
nézz olyan idegesen. Biztosíthatlak róla, hogy nem fogom
itt megszülni ezt a babát Richard dolgozószobájában.
– Édesem, ülj le – ugrott fel Richard. Átsietett a szobán,
megfogta a felesége karját, és egy nagy székhez vezette. –
Mindjárt hozatok Mrs. Streeterrel egy csésze teát.
108 AMANDA QUICK

– Mrs. Streeter egész nap teát öntött le a torkomon – fe-

lelte. – Jól vagyok, Richard.
Richard egy zsámolyt tett a lába alá.
– Biztos vagy benne, hogy nem kellene ágyban lenned?
– Badarság. – Marissa Benedictre nézett. – Nem tudnék
pihenni, legalábbis addig nem, amíg nem hallom az összes
izgalmas hírt. Mindent el kell mesélned nekünk, Ben. Mi a
csuda folyik? Tényleg botrányos viszonyba keveredtél
Miss Amity Doncasterrel?
– Ne legyél olyan izgatott a pletykák miatt, Marissa.
Ahogy épp Richardnak magyaráztam, némi félreértés van a
Miss Doncasterhez fűződő kapcsolatom természetét illető-
en. – Benedict a nyomaték kedvéért szünetet tartott. –
Ugyanis el vagyunk jegyezve.
– Ez csodálatos hír! – Marissa helyeslően elmosolyodott.
– Az édesanyád fel lesz villanyozva.
– Richard is ezt mondta.
– Te is nagyon jól tudod, szegény anyád alig várja, hogy
házasodni lásson. Itt az ideje, hogy mint elsőszülött fia, a
Rózsaláncot a jegyesednek add.
Benedict kicsit komoran tűnődött, vajon mit szólna
Amity, ha odaadná neki a Stanbridge család nyakékét. Pró-
bálta felvidítani magát azzal a gondolattal, hogy a legtöbb
nő imádja a különleges ékszereket. De Amity kiszámítha-
tatlan.
 ALIBI JEGYESSÉG 109

Ez furcsa, gondolta. Mérnökként irtózott a kiszámítha-

tatlanságtól. Az Eleanorral való fiaskó óta egy kiszámítható
nőt keresett, olyat, aki egy elsőrendű óra tulajdonságaival
bír: megbízható, és lehet rá számítani; a háztartását rend-
ben tartja, és emlékezteti a megbeszéléseire. Ő rendszere-
sen felhúzná, cserébe a nő nem szökne meg a szeretőjével.
Olyan nagy kérés ez?
– Olvastam az újságokat – mondta Marissa. – El sem tu-
dom képzelni, min ment Miss Doncaster keresztül. Szeren-
cséje van, hogy él!
Benedict Richard íróasztalának széléhez támaszkodott,
és összefonta a karját.
– Elhiheted nekem, amikor azt mondom, hogy erre a
tényre nem kell emlékeztetned.
– A hajón találkoztatok? – kérdezte Marissa.
– A történet valamivel bonyolultabb – felelte Benedict.
Összefoglalta Marissának és Richardnak az eseménye-
ket.
– Atyavilág! – Marissa elborzadt. – Semmi előjele nem
volt, hogy ez a kiruccanás St. Clare-re bármilyen veszéllyel
járhat. Egyszerűen csak azzal a feltalálóval kellett volna
találkoznod, és meggyőződnöd arról, vajon igazán forra-
dalmi fegyvert tervezett-e.
Richard álla megfeszült.
– Nem tájékoztattál minket, hogy meglőttek.
110 AMANDA QUICK

– Minek? – kérdezte Benedict. – Egyikőtök sem tehetett

semmit, és mivel túléltem az esetet, nem láttam okát, miért
ne várhatna a hír, amíg hazaérek.
– Szóval Miss Doncaster megmentette az életedet –
mondta Marissa. – Ez megmagyarázza a kettőtökről szóló
pletykák egy részét. Természetes, hogy látták ki-be járkálni
a kabinodba a Sarkcsillag fedélzetén.
Benedict megköszörülte a torkát.
– Azután is sok időt töltöttünk egymás társaságában,
hogy újra talpra álltam.
– Értem. – Marissa összevonta a szemöldökét. – Azon
tűnődöm, vajon miért nem hallottunk róla soha, hogy meg-
lőttek. Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen esemény
híre visszajut Londonba.
– Jó kérdés – válaszolta Benedict. – De tudod, hogy van
ez a pletykákkal. Az emberek hajlamosak a botrányos as-
pektusra koncentrálni, és nem a tényekre.
– Nagyon is igaz – helyeselt Marissa. – Meg kell mon-
danom, hogy bátor cselekedetei tökéletesen megfelelnek
annak, amit attól a Miss Doncastertől vártam, aki a Flying
Intelligencerben megjelenő utazási cikkeket írja.
Benedict elmosolyodott.
– Feltételezem, hogy rajongója vagy az esszéinek...
– Teljes mértékben – lelkesedett Marissa. – Mindenkép-
pen meg tudom érteni, miért jegyezted el. Tökéletesnek
 ALIBI JEGYESSÉG 111

hangzik számodra. Igazán nagyon várom, hogy találkoz-

zam vele.
– Hamarosan erre is sor kerül – felelte Benedict. – De
addig is a legfőbb gondom, hogy még mindig veszélyben
van a miatt a férfi miatt, aki megtámadta. Mondtam neki,
nem akarom, hogy kíséret nélkül hagyja el a házat. Amikor
én nem lehetek vele, mindig valaki másnak kell elkísérnie.
Éjszaka egy rendőr fogja figyelni a házat.
Richard a homlokát ráncolta.
– Azt gondolod, hogy a gyilkos még életben van?
– Nem gondolhatom másképp, amíg a holttestére nem
bukkannak.
Marissa aggódónak tűnt.
– Mi lesz, ha nem találják meg? Mi van, ha életben van,
csak a rendőrségnek nem sikerült elfognia?
– Amity, a húga és én segíteni akarunk a rendőrségnek a
nyomozásban – felelte Benedict.
Marissa kíváncsinak tűnt.
– Hogy a csudába tudtok segíteni?
– Amity számos benyomást szerzett a gyilkosról – ma-
gyarázta Benedict. – Többek között meg van győződve ró-
la, hogy az úri körökben mozog.
Ezúttal mind Marissa, mind Richard döbbenten bámult
rá.
Benedict elmesélte, hogyan írta le Amity a Vőlegényt.
112 AMANDA QUICK

– Az események időzítésére való tekintettel azt gondol-

juk, elképzelhető, hogy részt vett a Channing-bálon egy
hónappal ezelőtt – fejezte be. – Vagy legalábbis ismer va-
lakit, aki ott jelen volt.
Marissa mindentudó pillantást vetett rá.
– Szükséged lesz a vendéglistára.
Benedict elmosolyodott.
– Ami azt illeti, Miss Doncaster húga már útbaigazította
Logan felügyelőt, miként szerezze meg.
– Érdekes feladatot tűztetek magatok elé – mondta Ric-
hard. – Gyilkosok üldözése a rendőrség dolga. De megér-
tem, miért van erre szükség. Azok a fajta emberek, akik
bálokba járnak, nem tárják ki az ajtajukat a Scotland Yard
felügyelői számára. Te is jól tudod, Marissa és én többnyi-
re figyelmen kívül hagyjuk az úri köröket, de van némi
kapcsolatunk velük. Ha van bármi, amiben segíthetünk,
kérj bátran.
– Köszönöm – felelte Benedict. – Értékelem a felajánlá-
sodat. Lehet, hogy hozzátok fordulok majd.
Richard a fekete bőr aktatáskára pillantott, amit Benedict
korábban az íróasztalára helyezett.
– És mi van a napmotor meg az akkumulátor terveivel?
Benedict felvette a táskát, és kinyitotta. Kivette a bőr
iratgyűjtőt, amely Elijah Foxcroft jegyzeteit tartalmazta.
 ALIBI JEGYESSÉG 113

– Miután innen elmegyek, elviszem Cornelius bátyánk-

nak. Amint ezt a feladatot elvégeztem, rövidke karrierem a
Korona kémeként véget ér.
– És kezdetét veszi az új karriered mint a Scotland Yard
tanácsadója – felelte Richard. Nagy érdeklődéssel nézte az
iratgyűjtőt. – Nagyon szeretnék egy pillantást vetni
Foxcroft jegyzeteire és rajzaira.
Benedict az asztalra rakta a dossziét.
– Megmutatom neked.

Valamivel később Richard becsukta a mappát, és hátradőlt

a székében. A mosolyában egyfajta hűvös elégedettség
bujkált.
– Most már értem, miért utaztál Kaliforniába. Nagyon
valószínű, hogy az oroszoknál vannak a napágyú tervei, de
te visszahoztad a motor rendszerének tervét, ami a fegyvert
működtetni tudja. Nélküle az ágyúnak semmi haszna.
– Ami olyan érdekessé teszi Foxcroft napmotorját és ak-
kumulátorát, az, hogy pont ennyi: egy motor és egy tároló-
berendezés – mondta Benedict. – A rendszer bármit képes
működtetni, nem csak fegyvereket. Használható sütő, jár-
mű, hajó vagy egy gyár működtetésére is, mindezt a nap
ingyenes energiáját használva. A lehetőségek végtelenek.
Richard elvigyorodott.
114 AMANDA QUICK

– Jobb, ha a szénbányák tulajdonosai nem hallják, hogy

ilyet mondasz.
– Mouchot-nak igaza van: előbb-utóbb ki fogunk fogyni
a szénből. De legalábbis egyre drágábban lehet majd kibá-
nyászni a földből. A franciák és az oroszok már évek óta
pénzelnek napenergiára vonatkozó kutatásokat és fejleszté-
seket. Számos amerikai feltaláló dolgozik napfénnyel mű-
ködő berendezéseken. Fel kell zárkóznunk a nagyhatal-
makhoz, vagy azt kockáztatjuk, hogy hátrahagynak ben-
nünket a porban. – Benedict megkocogtatta a jegyzetfüze-
tet. – Foxcroft rendszere az esélyünk arra, hogy ezt megte-
gyük.
– Nem vitatkozom veled. Nyilvánvalóan Cornelius bá-
tyánk nem kért volna meg, hogy St. Clare-re utazz, ha a
Korona nem érdeklődne a naperőben rejlő lehetőségek
iránt.
– Attól félek, hogy a kormány mindössze egy újfajta
fegyver létrehozásának lehetőségét látja majd Foxcroft mo-
torjában. Cornelius bátyánk kapcsolatai nem fogják fel a
nagyobb horderejét.
– Ha bárki meg tudja őket győzni, hogy vegyék a nap-
energiát komolyan, az Cornelius bácsi.
– Igazad van. – Benedict az iratgyűjtőre nézett. – Mielőtt
azonban elvinném neki Foxcroft jegyzeteit és specifikáció-
it, egy szívességet akarok kérni. Van egy tervem, és szük-
ségem van a segítségedre.
 ALIBI JEGYESSÉG 115

Richard elmosolyodott.
– Neked mindig van egy terved. Ezúttal mi az?
Benedict elmesélte neki.
Amikor a végére ért, Richard bólintott, most már nagyon
elgondolkodóan.
– Igen – szólalt meg. – Ennek van értelme.
 Tíz

Az Utazási és Felfedezési Társaság fogadóterme dugig

megtelt. Amity is ott volt a népes gyülekezetben, és éppen
Arthur Kelbrook rajongó szavait hallgatta.
– Miss Doncaster, ki sem tudom fejezni a csodálatom,
nem csupán személy szerint ön iránt, de szabatos és kiváló
meglátásokat tartalmazó írásai iránt is – mondta a férfi. –
Minden egyes esszéjét olvastam a Flying Intelligencerben.
A külföldi tájakról szóló leírásai egész egyszerűen ragyo-
góak. Olyan, mintha ott lennék ön mellett, és együtt néz-
ném önnel a kilátást. Sohasem fogom elfelejteni azt a köl-
tői képet, amelyet a déltengeri szigeteken lenyugvó napról
festett.
– Köszönöm, Mr. Kelbrook – felelte Amity elpirulva,
nem volt hozzászokva az ilyen elragadtatott magasztalásoz.
– Nagyon kedves öntől, hogy nem kímélve az idejét, elol-
vassa a kis írásaimat a Flying Intelligencerben.
A díszvendég, Humphrey Nash, nem sokkal korábban
fejezte be a beszédét, és most a terem távolabbi végében
tartott fogadást. Csodálok és riválisok vették körbe. Nagy
számban akadtak hölgyek a csoportban, konstatálta Amity.
 ALIBI JEGYESSÉG 117

A Társaság egyike volt azon kevés utazási és földrajzi in-

tézménynek, mely hölgyek számára is nyitva állt, de Amity
tisztában volt vele, hogy nem ez volt az egyetlen ok, amiért
annyi nő jelent meg a fogadáson. Nash magas, jóképű,
sportos felépítésű férfi volt, nemes profillal és átható zöld
szemekkel. Göndör barna haját modern stílusban rövidre
vágva viselte.
Nash ráadásul nagyon jó fotográfus is volt. Templomok-
ról, egzotikus kertekről, hófödte hegycsúcsokról és ősi em-
lékművekről készült gyönyörű képei ott sorakoztak a fala-
kon.
Amity próbálta fegyelmezni magát, hogy a szeme ne ka-
landozzon folyton Humphrey felé, de ez nem volt egysze-
rű. Aggódva jött a ma esti fogadásra, de belül valami azt
súgta: újra látnia kell Humphrey-t, hogy bebizonyítsa ma-
gának, teljesen túljutott már azon, amit tizenkilenc évesen
szíve összetörésének tekintett.
Ma este, elnézve, ahogy kimagaslott a közönségből a
pódiumon, eltűnődött, mit látott benne valaha. Még mindig
az a jóképű, fess felfedező volt, aki elbűvölte tizenkilenc
éves korában, de azonnal rájött, hogy már nem áll a varázsa
alatt. Be kellett ismernie, nagy megelégedésére szolgált,
hogy az úgynevezett jegyese karján lépett a terembe.
Valószínűleg gyerekes ötlet volt azt remélni, hogy
Humphrey észrevette őt a közönség soraiban Benedicttel,
és hogy talán hallott az eljegyzésükről. De azt mondta ma-
118 AMANDA QUICK

gának, megérdemli, hogy kiélvezze a pillanatot. Végül is

Humphrey nem kis megalázásnak tette őt ki, amikor ki-
használva naivságát, megpróbálta egy titkos viszonyra rá-
beszélni. A hírneve olyan csorbát szenvedett tizenkilenc
éves korában, ami tönkretette az esélyeit, hogy tiszteletre
méltó házasságot köthessen.
Tiszta szerencse, gondolta magában gyakran, hogy él-
vezte a külföldi utazásokat, mert nemigen volt más lehető-
sége, mint hogy elhagyja az országot. Elmosolyodott a
gondolatra. Az, hogy elindult világot látni, a legjobb dolog
volt, ami vele történt.
Penny félúton járt a teremben. Ma este különösen reme-
kül nézett ki a sötétkék ruhában, amely kiemelte a haját. A
kék ruha merész választás volt. A gyász társadalmi előírá-
sai szerint a feleségtől elvárták, hogy egy évet és egy napot
töltsön feketében. Amity egyszerre volt döbbent és boldog,
amikor Penny ebben a ruhában jött le a lépcsőn. Igaz, a kék
nagyon sötét árnyalata volt, de akkor is kék volt, nem pedig
fekete, esetleg szürke.
Amitynek be kellett ismernie: kifejezetten élvezte, hogy
ő maga is sikkesen, divatosan volt öltözve. Eszébe jutott a
ruhakészítő szalonjában lefolyt beszélgetés.
– A sötétzöld szín fel fogja hívni a figyelmet a szemedre,
és kiemeli a sötét hajad – mondta Penny. – Gyanítom, hogy
Mr. Stanbridge-nek ma este nagy meglepetésben lesz része.
 ALIBI JEGYESSÉG 119

– Mi a csudáért lenne meglepve attól, hogy engem ruhá-

ban lát? – kérdezte Amity. Megérintette a zöld ruha finom,
sűrű redőit. – Számtalan alkalommal látott már korábban,
és biztosíthatlak róla, hogy minden alkalommal ruhát visel-
tem. Külföldön sem szokásom meztelenül járkálni.
A ruhatervező az ég felé emelte a szemét, és nagyon
rossz francia akcentussal azt mormolta: „Mon Dieu”.
Penny tudomást sem vett róla, és szigorú tekintetet vetett
Amityre.
– Feltételezem, hogy minden alkalommal azon nyomo-
rúságos barna vagy fekete holmik egyikét viselted, ame-
lyeket mindig az útitáskádba pakolsz.
– Mert nem látszik rajtuk a gyűrődés vagy a pecsét –
mondta Amity, hirtelen azon kapva magát, hogy védekezik.
– És könnyen moshatók.
– Nem érdekel, milyen könnyű mosni, szárítani vagy va-
salni – felelte Penny. – A szín nem előnyös, és az alakod
sem emeli ki úgy, ahogy ez a ruha fogja.
A ruha egyszerű, elegáns szabásához jól illettek a kes-
keny ujjak, a testhezálló fűző egy pontban végződött, épp a
dereka alatt. Művészien volt kialakítva, hogy szemből
hosszú, keskeny vonalat alkosson, mégis relatíve könnyű
mozgást engedjen. Hátul az anyag egy diszkrét kis turnür
fölé volt redőzve.
A ruhatervező elborzadt Amity legyezője láttán. Mada-
me La Fontaine erősködött, hogy lerontja a ruha hatását.
120 AMANDA QUICK

Helyette egy finom fabordázatút javasolt, amely kinyitva

orchideákat ábrázolt. De Amity nem engedett. Ebben az
egy dologban Penny is a pártjára állt. Egyikük sem vélte
bölcs dolognak elmagyarázni a ruha készítőjének, hogy a
legyező valójában fegyver. A szegény nő teljesen megdöb-
bent volna attól az ötlettől, hogy egy hölgy pengét visz
magával egy fogadásra. Ma este a legyező egy láncon ló-
gott Amity derekán.
– Egy úti beszámolóját sem mulasztanám el – folytatta a
dicshimnuszt Kelbrook. – Biztosíthatom róla, hogy én va-
gyok az ön leghűségesebb olvasója, Miss Doncaster.
– Köszönöm – felelte újra Amity.
Tett egy lépést hátrafelé, próbálva némi távolságot te-
remteni kettejük között. De Kelbrook egy lépéssel köze-
lebb lépett. Amity rádöbbent, hogy nem a csodálat csalta a
férfi szemébe a csillogást, hanem az izgatottság – és még
annak is egy meglehetősen egészségtelen fajtája.
– Megdöbbentett a hír, hogy a sajtó által Vőlegénynek
nevezett rettenetes gyilkos megtámadta önt – folytatta. –
Meg kell kérdeznem, hogyan menekült meg. Az újságok
beszámolói meglehetősen homályosak voltak ebben a te-
kintetben.
– Nagyban a szerencsén múlott – felelte Amity szaporán,
kisebb lépést tett hátrafelé. – És némi jártasságon, hogyan
kell a szorult helyzetekből kimászni.
 ALIBI JEGYESSÉG 121

Nem fogja a legyezőjét bemutatni neki. Nem sok értelme

van rejtett fegyvert hordania magánál, ha mindenki ismeri
a titkát. Az ember nem avat a bizalmába majdnem vadide-
geneket, még azokat sem, akik nagy rajongásukat fejezik ki
az írásai iránt.
Arthur Kelbrook a negyvenes évei közepén járt. Kelle-
mes kinézetű volt a maga színtelen módján, kopaszodó haj-
jal, világosszürke szemmel, lágy szájjal, széles tenyérrel és
nagyon rövid nyakkal. Minden jel arra mutatott, hogy az
évek múlásával egyre növekvő körméretre van ítélve. Drá-
ga, jó szabású kabátjának gombjai szorosra voltak húzva a
derekánál.
Semmiképp sem számít a legjóképűbb vagy a legelőke-
lőbb kinézetű férfinak a teremben, gondolta Amity, de ko-
moly, őszinte modora a beszélgetésük kezdetén elragadó,
sőt megnyerő volt. Kelbrook volt az egyetlen, akivel aznap
este találkozott, aki őszintén érdeklődőnek tűnt az úti ka-
landjai iránt. Mindenki mást Humphrey Nash tartott a bűv-
körében.
Ami nem azt jelenti, hogy ő maga nem keltette fél szá-
mos más férfi figyelmét a teremben, gondolta. Időről időre
azon kapott több férfit is, hogy gyors, tűnődő pillantást
vetnek felé. Tudta, azon tűnődnek, hogy egy nő, aki egye-
dül külföldre mer menni, vajon más tekintetben is vakme-
rő-e. Nem ez volt az első alkalom, hogy olyan úgynevezett
úriemberekkel találkozott, akik túl sokat feltételeztek.
122 AMANDA QUICK

– Úgy hallom, hogy a rendőrség még nem találta meg a

Vőlegény holttestét – mondta Kelbrook.
– Valóban. – Nem tette hozzá, meglehet, hogy nincs is
felfedezendő holttest.
Kelbrook lehalkította a hangját, és közelebb húzódott.
– Ha jól értem, rengeteg vér volt a helyszínen.
Akármilyen vonzerővel bírt is Arthur Kelbrook nem
sokkal ezelőtt, elmúlt a hatása. Amity kezdte végleg elve-
szíteni a türelmét. Mély nyugtalanság fogta el.
– Így igaz – felelte bizonytalan hangon, és úgy tett, mint
aki a termet fürkészi. – Vajon merre lehet a vőlegényem?
Benedictnek nyomát sem látta. Pont amikor egy férfira
lenne szükséged, akkor tűnik el, gondolta.
– Minden bizonnyal hősiesen küzdött – folytatta
Kelbrook. – De mit tehet egy szelíd, törékeny hölgy, mint
ön, hogy megvédje magát egy nagy üzekedő szörnyeteg
ellen?
Kelbrook egyre jobban belelendült, fölajzott tekintete is
egyre élénkebbé vált.
Amity tarkóján jeges borzongás futott át. Megpróbált
elmenni Kelbrook mellett, de a férfi valahogy útját állta.
– Biztosíthatom róla, hogy az eset mindössze pár perc
alatt megoldódott – mondta szaporán. – Egyszerűen kiug-
rottam a fogatból.
– Csak elképzelni tudom, milyen lehetett önnek, odaszö-
gezve az alá a brutális ember alá, keze a maga szűzies tes-
 ALIBI JEGYESSÉG 123

tén, a hálóinge összekuszálódva a derekán, az ő nadrágja

pedig minden bizonnyal nyitva.
– Atyavilág, uram! Önnek teljesen elment az esze.
Amity sarkon fordult, azzal a szándékkal, hogy otthagyja
a férfit. Egy nagy, mozdíthatatlan tárgynak ütközött.
– Benedict! – Összerezzenve hirtelen megállt. A kis,
zöld kalap, amely a bal szemöldöke fölött volt ferdén rög-
zítve, kiszabadult a csatokból. – Ó, az ég szerelmére! – Si-
került elkapnia a kalapot, mielőtt a földön landolt volna. –
Nem láttam, hogy itt áll, uram. Muszáj így settenkednie?
– Ez ki volt? – kérdezte Benedict.
A halk kérdés komor, indulatos, határozottan veszélyes
fenyegetést hordozott.
Amity visszatette a kalapot a feje búbjára, és Benedictre
bámult. A férfi nem rá nézett. Figyelmét a mögötte levő
tömeg kötötte le. A nő hátranézett a válla fölött, és látta,
ahogy Arthur Kelbrook eltűnik a sokaságban.
– Mr. Kelbrook? – Az undortól összerázkódott, és visz-
szafordult Benedict felé. – Egy nagyon kellemetlen ember,
határozottan beteges képzelőerővel.
– Ha ez így van, mi az ördögért beszélgetett vele egye-
dül ebben a beugróban?
A nőt megdöbbentette a férfi hangneme. Csak nem fél-
tékeny? Nem, persze hogy nem. Egyedül a biztonsága mi-
att aggódik. Hálásnak kell lennie. És ő hálás is volt. Na-
gyon hálás.
124 AMANDA QUICK

– Biztosíthatom róla, hogy illően bemutatták, és a kezde-

ti beszélgetésünk meglehetősen ártalmatlan volt – mondta.
– Mr. Kelbrook nagy érdeklődést mutatott az utazási cikke-
im iránt. De aztán elkezdett részleteket kérdezgetni a gyil-
kossal való találkozásomat illetően. Amikor udvariasan
elutasítottam, hogy részletekkel szolgáljak, akkor ő maga
talált ki néhány vérlázítóan intim koholmányt.
Benedict elszakította figyelmét Kelbrookról, és vad te-
kintete szinte átdöfte a nőt.
– Mi a poklot ért azon, hogy kitalált?
Amity megköszörülte a torkát.
– Némi sötét fantáziát táplált, amelyben a Vőlegény erő-
szakot követett el rajtam.
– Erőszakot is követett el.
– Mr. Kelbrookot az az elképzelés igézte meg, hogy bi-
zalmasabb módon követett el erőszakot, ha ért engem. – A
másodperc egy törtrészéig Benedict zavarodottnak tűnt.
Aztán jeges düh gyúlt a szemében.
– Azt képzelte, hogy megerőszakolták? Azt akarta, hogy
egy ilyen jelenetet írjon le neki?
– Valami ilyesmi, igen.
– A szarházi kurafi – mondta Benedict túlzottan is lá-
gyan.
A férfi tekintetében megjelenő jeges düh riadóztatta
Amityt.
 ALIBI JEGYESSÉG 125

– Nyugodjon meg, biztosítottam afelől, hogy ilyesmire

nem volt idő – mondta gyorsan. – Megmondtam neki, hogy
sértetlenül elmenekültem. Épp arról tájékoztattam Mr.
Kelbrookot, hogy teljesen elment az esze, és ott akartam
hagyni a társaságát, amikor ön megérkezett.
– Majd én elintézem – fogadkozott Benedict ugyanazon
a túl lágy hangon.
Aggodalma ellenére Amityt melegség öntötte el. Bene-
dictnek tényleg eltökélt szándéka, hogy megvédi. Annyira
hozzá volt szokva, hogy csak magára számíthat, és kényte-
len saját magára vigyázni, hogy nem tudta biztosan, ho-
gyan reagáljon.
– Nagyra értékelem az ajánlatát, uram – szólt. – De tel-
jesen szükségtelen, hogy bármilyen további lépést tegyen.
– Ez nem egy ajánlat volt – felelte Benedict.
– Benedict – szólította fel nagyon határozottan –, ne te-
gyen semmi elhamarkodottat. Érti?
– Őrült – mondta Benedict, miközben hirtelen elgondol-
kodóvá vált.
Amity a homlokát ráncolta.
– Bizarr, nem vitás, beteges fantáziával megverve. De
nem vagyok biztos benne, hogy őrültnek lehetne nevezni.
Nem ő a gyilkos, ha erre gondol.
– Biztos benne?
– Teljes mértékben. Minden különbözött vele kapcsolat-
ban: a keze, a termete, a hangja. Minden.
126 AMANDA QUICK

– Azt mondta, hogy teljesen elment az esze.

– Csak egy szókép volt.
– Logan és a sajtó meg vannak róla győződve, hogy a
Vőlegény teljesen őrült – mutatott rá Benedict.
– Nos, épelméjű ember nyilván nem kezdene nőket
gyilkolászni. Mire akar kilyukadni, uram?
– Csak az jutott eszembe, lehet, hogy egy elég nyilván-
való nyom elkerülte a figyelmünket. Ha a gyilkos igazán
őrült, akkor nagyon valószínű, hogy valaki, aki jól ismeri,
talán az egyik családtagja, tudatában van az abnormális
viselkedésének.
Amity ezt röviden mérlegelte.
– Igen, talán igaza van. De tudja, hogy van ez, amikor
egy kis elmezavar van egy családban. Az emberek mindent
megtesznek, hogy titokban tartsák. A pletyka az elmebajról
a vérvonalban tönkretehet egy magas rangú családot. A
saját társadalmi köreik többi tagja nem engedi meg a fiai-
nak és a lányainak, hogy kockázatot vállaljanak, márpedig
egy elmebajjal fertőzöttnek gondolt klánba házasodni koc-
kázatos lépés.
– Másrészről – folytatta Benedict egyenletes hangon te-
mérdek különcség és rendkívül furcsa viselkedés fölött
szemet lehet hunyni.
– Nos, semmi kétség, hogy időnként olyasmit is pusztán
különc viselkedésnek titulálnak, amit némelyek elmebajnak
 ALIBI JEGYESSÉG 127

hívnának – felelte. – Azonban aligha lehet különcségnek

címkézni a hidegvérű gyilkosságra való hajlamot.
– Az ilyen hajlamot őrültségnek sem lehet nevezni.
– Ön minek nevezné?
– Gonoszságnak.
Az emberi ragadozóval a fogatban töltött percek emléke
söpört végig Amity agyán. Tudatában volt a nyomásnak a
mellkasában. Emlékeztette magát, hogy lélegezzen. Ösztö-
nösen megérintette a legyezőt. Meg tudja védeni magát. A
fenébe is, már megvédte magát! Most biztonságban van.
Attól eltekintve, hogy a szörnyeteg még mindig rejtőzik
valahol.
– Igen – suttogta. – Akármit is mondanak az orvosok a
szellemi képességei állapotáról, semmi kétség, hogy a Vő-
legény a velejéig gonosz.
– A gazember addig folytatja a gyilkolást, amíg meg
nem állítják. Ilyen a ragadozó természete. – Benedict a
homlokát ráncolva elhallgatott. – A húga nem jelezni pró-
bál nekünk véletlenül?
Amity körbepillantott, és látta, hogy Humphrey Nash
csatlakozott a hölgyek kis csoportjához, amelyben Penny is
ott volt. Ebben a pillanatban Penny elkapta a tekintetét, és
enyhén biccentett az állával.
Amity mélyet lélegzett, és felvértezte magát.
– De igen – felelte. – Azt hiszem, Penny próbálja magá-
ra vonni a figyelmünket.
128 AMANDA QUICK

– Nash is vele van.

– Valóban.
Humphrey követte Penny tekintetét, és elbűvölő mosoly-
ra fakadt, amikor meglátta Amityt. A nő udvarias mosolyt
erőltetett magára viszonzásképpen.
– Azt gondolom, hogy Nash az önnek történő bemutatás-
ra pályázik – jegyezte meg Benedict.
– Arra semmi szükség – felelte Amity. – Mr. Nash és én
már ismerjük egymást.
Benedict úgy nézett ki, mint akinek lenne még mondani-
valója a témával kapcsolatban, de nem szólt. Erős, birtokló
mozdulattal megmarkolta a nő karját, és átkísérte a termen.
Amikor odaértek a kis csoportosuláshoz, Penny a szokásos
kellemmel vette kézbe a kényes helyzetet.
– Hát itt vagy, Amity! – szólalt meg. Pislogott egyet. –
Mi a csuda történt a kalapoddal?
– A kalapommal? – Amity fölnyúlt, hogy megérintse az
ügyes kis kalapot. – Még mindig itt van.
– Kioldódott. Annyi baj legyen, majd később elintézzük.
– Penny felnyúlt, és lekapta Amity hajáról a kalapot. –
Úgy hiszem, ismered Mr. Nasht.
– Találkoztunk már – felelte Amity. Büszke volt a hűvös
stílusra, amelyben ezek a szavak elhagyták a száját. Bene-
dict keze szorosabban fonódott az övére, mintha csak ké-
szen állna, hogy eltávolítsa őt Humphrey közeléből, ha úgy
adódik.
 ALIBI JEGYESSÉG 129

– Amity! Micsoda öröm kegyedet újra látni! – szólalt

meg Humphrey. Tekintete melegséget tükrözött. – Mennyi
idő is telt el? Hat év?
– Röpül az idő, nem igaz? – válaszolta Amity. Higgad-
tan rámosolygott. – Ismeri a jegyesemet, Mr. Stanbridge-
et?
– Attól tartok, nem. – Humphrey tekintetéből a melegség
egy része elpárolgott. Tekintetével gyorsan felmérte a má-
sik férfit. – Stanbridge.
– Nash – felelte rá Benedict.
Humphrey a figyelmét azonnal visszafordította Amityre.
– Élveztem a Flying Intelligencerben alkalmanként meg-
jelent írásait.
– Köszönöm – felelte a nő. – Meg kell mondanom, hogy
a fényképei ragyogóak, mint mindig.
– Örömmel veszem tudomásul, hogy elégedett velük,
különösen mivel maga is járt némelyik helyen és látnivaló-
nál, amelyet megörökítettem – mondta Humphrey. – Ön
kiváló helyzetben van, hogy megítélje a képek minőségét.
– Nagyon látványosak – felelte. Ez az igazság, gondolta.
– Önnek nagy tehetsége van, hogy elkapja az adott helyszín
lényegét: a sivatag szépségét, egy templom művészi eleme-
it, a hegytetőről elénk táruló látvány pompáját. A munkája
valóban túlmegy a képek puszta megörökítésén. Művészien
bánik a fényképező apparátjával.
130 AMANDA QUICK

– Köszönöm – felelte Humphrey. – Nagyon élvezném,

ha megvitatnánk a közös tapasztalatainkat. Esetleg valami-
kor meglátogathatnám a közeljövőben?
– Elnézést, hogy félbeszakítom önöket – szólt közbe
Benedict. Elővette a zsebóráját, és felpattintotta az arany-
fedelet. – Azt hiszem, itt az ideje, hogy elinduljunk, Amity.
Még van egy találkozónk ma este.
Amity homlokráncolva nézett rá.
– Milyen találkozónk, uram?
– Lehet, hogy elfelejtettem korábban említeni – magya-
rázta Benedict nyájasan. – Egy idősödő nagybácsinál. Sze-
retném, ha találkozna vele. Majd a részleteket elmondom a
kocsiban. Mrs. Marsden, ön készen áll a távozásra?
– Igen, persze – felelte Penny. Úgy nézett ki, mint aki jól
mulat.
Benedict megfogta Amity karját, aztán annyi időre még
megállt, hogy egy utolsó pillantást vessen Humphrey-ra.
– Érdekes képek, Nash. Milyen típusú fényképezőgépet
használ?
– A legutolsó Presswood modellt – felelte Humphrey
kurtán. – A gyártó külön módosította, hogy megfeleljen a
kívánalmaimnak. Ön is fényképez, uram?
– A téma bír némi érdeklődéssel számomra – felelte
Benedict. Amityhez és Pennyhez fordult. – Önök, hölgye-
im, készen állnak?
– Hogyne – válaszolta Penny.
 ALIBI JEGYESSÉG 131

Amity biccentett Humphrey felé.

– Szép estét, uram.
– Szép estét! – válaszolta a férfi. A tekintete újból felfor-
rósodott egy kicsit.
Mielőtt bárki bármi mást mondhatott volna, Benedict el-
vezette Amityt és Pennyt. Amity biztos volt benne, hogy
Penny alig bírja visszafojtani a mosolyát, de túl dühös volt
Benedictre ahhoz, hogy megkérdezze, mit talál olyan mu-
latságosnak.
Amikor elérték a terem bejáratát, a két nő elment a kö-
penyéért. Mindhárman kimentek a főlépcsőre. A nyári éj-
szaka enyhén hűvös volt, de legalább nem esik, gondolta
Amity.
Benedict röviden szót váltott a portással, aki elküldött
egy kifutófiút a hintóért.
Feszült csönd honolt, amíg a kocsira vártak. Amity
Benedictre nézett. A gázlámpa éles fénye zord kontrasz-
tokba borította a férfi arcát.
– Meg se próbálja nekem azt mondani, hogy Mr. Nash
lehet a gyilkos – szólalt meg.
– Profi fotós – válaszolta Benedict.
– Higgye el, tudnám, ha Mr. Nash rabolt volna el – felel-
te Amity határozottan.
– A nővéremnek igaza van – mondta Penny halkan. –
Felismerte volna Mr. Nasht, ha ő lett volna az elrablója.
132 AMANDA QUICK

Benedict megfejthetetlen arckifejezéssel szemlélte

Amityt.
– Ezek szerint jól ismeri Nasht?
– Itt, Londonban találkoztunk tizenkilenc éves koromban
– felelte Amity hadarva. – De nem sokkal később útnak
indult, hogy lefényképezze Egyiptom műemlékeit. Nem
találkoztam vele az elmúlt hat évben. Noha a szakmánk
miatt mindketten járjuk a világot, úgy tűnik, sohasem va-
gyunk egyszerre ugyanazon a helyen.
– De ez most nem így van, nem igaz? – kérdezte Bene-
dict.
– Valamilyen megdöbbentő véletlennek köszönhetően
jelenleg mindketten épp Londonban vannak.
A nő rámeredt.
– Mi a csudát ért ezen?
– Nash azért kereste meg magát a tömegben, mert akar
magától valamit.
– Igen, tudom. Maga is hallotta. Meg akarja vitatni a kö-
zös tapasztalatainkat azokról a helyekről, ahol mindketten
jártunk.
– Nem – felelte Benedict. – Ez egy kifogás, ebben biztos
vagyok.
Penny hűvösen elmosolyodott.
– Nem gondolják önök ketten, hogy esetleg valamikor
máskor kéne folytatniuk ezt az elbájoló beszélgetést? Eset-
leg amikor kettesben vannak? Ugyan be kell vallanom,
 ALIBI JEGYESSÉG 133

hogy alapvetően szórakoztató, mégis úgy vélem, hogy ez

egyike azoknak a beszélgetéseknek, amit jobb négyszem-
közt lefolytatni.
Amity elfojtott egy sóhajt.
– Mennyei atyám, Mr. Stanbridge és én egy teljesen je-
lentéktelen dolgon vitatkoztunk. Elnézést kérek, Penny.
– Ahogy én is – mondta Benedict. – Nem mintha nem
lenne fontosabb dolgunk.
– Egyetértek – válaszolta Penny. – Ó, itt jön a hintó.
– Ideje – mondta Benedict. – Már így is el fogunk késni.
Meglehetősen nagy a forgalom ma este.
Amitynek felszaladt a szemöldöke.
– Azt akarja mondani, hogy tényleg találkozónk van?
Nem csak azért találta ki, hogy korán eljöhessünk?
– Nem sokkal ezelőtt üzenetet kaptam a nagybátyámtól
– mondta Benedict. – Mindkettőnkkel beszélni szeretne
még ma este.
– Mindkettőnkkel? – Izgalom futott át Amityn. – Esze-
rint az a szándéka, hogy Penny és én elkísérjük önt?
– Nem, csak önnek kell velem jönnie. Pennyt először
hazavisszük.
– De miért akar a nagybátyja látni engem? – kérdezte
Amity.
– Még nem tudom, de gyanítom, hogy jobban ki szeretné
magát kérdezni a St. Clare-en és a Sarkcsillag fedélzetén
gyűjtött élményeinkkel kapcsolatban. Be kell vallanom,
134 AMANDA QUICK

hogy a New York-i út első pár napjáról a saját emlékeim

eléggé ködösek. Ráadásul egy ideig csak a kabinomat őriz-
tem. Még ha nincs is tudatában, elképzelhető, hogy olyan
információkkal tud számára szolgálni az eseményekkel
kapcsolatban, amelyekkel én nem.
– Értem – felelte Amity. – Gondolom, próbálja beazono-
sítani azt a személyt, aki magára lőtt.
– Nagyon szeretné megtudni annak az orosz kémnek a
kilétét, aki meggyilkolta Alden Corkot St. Clare-en. Ezzel
a konkrét ügynökkel én magam sem bánnám, ha találkoz-
nék.
– Kétlem, hogy tudnék a nagybátyjának segíteni, de
mindenképp megteszem, ami tőlem telik – felelte Amity.
– Kitűnő – válaszolta Benedict. Pennyre nézett. – Önt
hazavisszük, Mrs. Marsden. Aztán Amity és én továbbme-
gyünk a nagybátyám házához.
– Rendben – egyezett bele Penny. – De remélem, egyi-
kőjük sem fog tovább vitatkozni Mr. Nash szándékainak
természetét illetően.
Amity elmosolyodott, reményei szerint egy könnyed,
közömbös mosollyal.
– Nem lesz több vita ebben a kis ügyben, mert nincs min
vitatkozni.
– Nash akar valamit – mondta Benedict. – Emlékezze-
nek majd a szavaimra.
Penny felsóhajtott.
 ALIBI JEGYESSÉG 135

– Attól félek, hosszú lesz az út visszafelé az Exton Stree-

tig.

A kocsiban béke honolt, amíg a jármű meg nem állt Penny

bejárati ajtaja előtt. Amity meglepődve látta, hogy egy
konflis várakozik az utcában. Épphogy csak ki tudta venni
az utas homályos alakját. Az ijedtség kellemetlen reszketé-
se futott át rajta.
– Itt van valaki – szólt. – El sem tudom képzelni, ki jö-
hetne látogatóba ilyen kései órán.
– Én sem – mondta Penny.
Benedict már kinyitotta a kocsi ajtaját. Lelépett a járdá-
ra. Amity döbbenten látta, hogy egy pisztolyt húz elő a ka-
bátja alól. Meg akarta tőle kérdezni, mióta hord magánál
fegyvert, de nem volt rá lehetősége.
– Majd én elintézem, akárki is legyen abban a konflisban
– mondta. – Menjenek be a házba, és zárják be az ajtót.
– Benedict, kérem, ne szálljon egyedül szembe, akárki is
legyen abban a bérkocsiban. Elvileg egy rendőr áll őrt ma
éjjel. Hadd intézze ezt el ő.
– A házba! – ismételte meg Benedict. – Nagy szívesség-
nek tekinteném, ha kicsit gyorsabban mozogna, Amity.
– Igaza van – jelentette ki Penny.
136 AMANDA QUICK

Ő lépett ki először a hintóból, és elindult fölfelé a lép-

csőn. Amity követte, de közben benyúlt a köpenye alá, és
lecsatolta a legyezőt a láncról.
Mindhárman értetlenül nézték, ahogy egy férfi száll ki a
konflisból.
– Logan felügyelő! – szólalt meg Penny. Egyértelmű
megkönnyebbüléssel mosolyodott el. – Milyen öröm önt
újra látni!
– Jó estét, Mrs. Marsden. – Logan biccentett Amity felé.
– Miss Doncaster. – A Benedict kezében lévő fegyverre
pillantott. – Arra nem lesz szükség ma este, Mr.
Stanbridge. Wiggins rendőr őrt áll az utca túloldalán levő
parkban.
– Mi az ördögöt csinál itt ilyenkor? – Benedict eltüntette
a fegyvert a kabátjában. – Van valami újabb híre?
Logan egy borítékot húzott elő a kabátjából.
– Amivel szolgálhatok, az a Channing-bál vendégeinek
listája. – Pennyre mosolygott. – Igaza volt, Mrs. Marsden.
Meg tudtam szerezni a Flying Intelligencer társadalmi ro-
vatának riporterétől. Az az ember az információ valódi tár-
háza. Ezt észben tartom jövőbeni nyomozásokhoz.
A lámpafénynél Amity nem lehetett biztos benne, de azt
gondolta, hogy Penny mélyen elpirult.
– Örülök, hogy szolgálatára tudtam lenni, felügyelő –
válaszolta Penny. – Nem jön be? Átnézhetjük a listát együtt
 ALIBI JEGYESSÉG 137

ma este. A nővéremnek és Mr. Stanbridge-nek úgyis másik

találkozója van. Nem igaz, Amity?
Amity gyorsan összeszedte magát.
– De, valóban. – Logan felügyelőre mosolygott. – Be le-
szek mutatva Mr. Stanbridge egyik idősebb rokonának.
– Cornelius bátyám szokatlan időrendet követ – tette
hozzá Benedict.
– Akkor később találkozunk, Amity – mondta Penny.
Felment a lépcsőn, és elővette a kulcsát. Logan követte a
gyéren világított előtérbe. Az ajtó bezárult.
Amity Benedictre nézett.
– Mióta látogatják a Scotland Yard felügyelői a tanúkat
este tíz órakor?
Benedict a zárt bejárati ajtóra nézve tűnődött.
– Fogalmam sincs.
 Tizenegy

Benedict besegítette Amityt a kocsiba. Rá kellett jönnie,

hogy szereti érezni, ahogy a nő finom, elegáns kesztyűbe
bújtatott ujjai bizalommal nyugszanak az ő kezében.
– Gondolja, hogy Penny és Logan felügyelő találnak
majd gyanúsítottat azon a listán? – kérdezte Amity.
– Erre a kérdésre még nem lehet tudni a választ – felelte.
– Ahogy Logan is rámutatott, ez a lista csak egy kezdő-
pont. Minél gyorsabban végzünk a nagybátyámnál a láto-
gatással, annál hamarabb jöhetünk ide vissza, hogy meg-
nézzük, mit fedezett fel a húga és Logan.
Amity gyorsan a homályba boruló kocsiba lépett. Ami-
kor a köpenyét és a ruháját felrántotta az útból, a férfi egy
szemvillanásra megpillantotta kecses magas sarkú csizmá-
ját. Az a kilátás, hogy egyedül lesz a nővel a kocsi szűk,
bensőséges utasterében, felkorbácsolta a vérét.
Némi erőfeszítés árán legyőzte ébredező vágyát, és oda-
szólt a kocsisnak.
– Az Ashwick Square-re, legyen szíves.
– Igenis, uram.
 ALIBI JEGYESSÉG 139

Benedict felmászott a kocsiba, leült Amityvel szemben,

és becsukta az ajtót. A lámpák alacsony fokozatra voltak
állítva. A lágy fény csillogott Amity haján, és vonzó ár-
nyékokat vetett. Eltűnődött, vajon a nő tudja-e, milyen igé-
zőén néz ki, ahogy ott ül a meleg sötétségben. Nagyon saj-
nálatos, hogy az Ashwick Square felé tartanak, gondolta
magában. Egy alighanem hosszúra nyúló beszélgetés elé
néznek. Jobban örült volna valamilyen más úti célnak ma
este – bármely más úti célnak –, feltéve, ha kettesben lehet
Amityvel. Meg egy ágynak, gondolta. Egy ágy minden bi-
zonnyal kellemes lenne.
Túl sok idő telt el a Sarkcsillagon váltott csók óta. Az
ölelésük emlékéből élt az elmúlt pár hétben. De most, hogy
Amity újra vele volt, az emlékek már kevésnek bizonyultak
ahhoz, hogy lecsillapítsa a sürgető, vakmerő vágyat, amit a
nő keltett benne.
– Hiányoztam magának az elmúlt hetekben, Amity? –
kérdezte.
Mert ezt tudnia kell, gondolta. Tudnia kell, hogy az
együtt töltött idő a nőnek is fontos volt, nem csak egy múló
flört. Észrevette, hogy benne minden mozdulatlanná der-
medve várta Amity a válaszát.
A nő megzavarodva nézett rá. Benedict tudatában volt,
hogy váratlanul érte őt a kérdés.
– Természetesen aggódtam az egészségéért.
– Hiányzott.
140 AMANDA QUICK

A nő rámeredt. A homályban lehetetlen volt megfejteni

az arckifejezését.
– Valóban? – kérdezte.
A hangja éppolyan megfejthetetlen volt, mint a szeme.
– Amíg távol voltam öntől, gyakran gondoltam a hajón
együtt töltött időnkre – mondta. – Nagyon élveztem. – Egy
pillanatra elhallgatott. – Nos, talán az első pár napot nem,
amíg a lőtt sebből gyógyultam. De attól eltekintve...
– Én is élvezetesnek találtam az együtt töltött időt – vág-
ta rá Amity gyorsan. – Természetesen csak miután meg-
győződtem róla, hogy a sebe nem fertőződik el.
– Magának köszönhetem, hogy felépültem abból a sebe-
sülésből. Ezt sohasem fogom elfelejteni.
Amity nagyon szorosan összekulcsolta kesztyűbe bújta-
tott kezét, és éles, határozottan ingerült tekintetet vetett rá.
– Annyira szeretném, ha abbahagyná ennek az ismétel-
getését – mondta. – Igazán, uram, a dolgok így is elég rosz-
szul állnak. Ha önnek mindegy, jobban szeretném, ha a há-
láját nem adná a listához, ami miatt aggódnom kell. Így is
van elég, amivel megbirkózzak.
A nő haragja megdöbbentette a férfit.
– Hibáztat, amiért hálát érzek? – kérdezte.
– Igen. Nem. Ó, ne is törődjön vele! – Szétkulcsolta az
ujjait, és az egész ügyet egy kézmozdulattal félresöpörte. –
Semmi értelme megpróbálni elmagyarázni a dolgokat. Je-
lenleg együtt kerültünk ebbe a kalamajkába, és szerét kell
 ALIBI JEGYESSÉG 141

ejtenünk, hogy kikeveredjünk belőle. – Felsóhajtott. – Úgy

tűnik, szokásunkká válik, hogy egyik nehéz helyzetből a
másikba ugorjunk, nem igaz?
– Igen.
A nő megköszörülte a torkát.
– Elnézését kérem, hogy lekötöm ezzel a mi átmeneti el-
jegyzésünkkel. Nagyon nagyvonalú volt öntől, hogy java-
solta, elszántságáról már nem is beszélve, hogy megvéd a
Vőlegénytől. Ha úgy érzi, hogy bármivel is tartozik nekem
a St. Clare-en nyújtott segítségemért, de sietve teszem hoz-
zá, hogy erről szó sincs, akkor legyen nyugodt, visszafizet-
te a tanozását. Feltételezve, hogy volt tartozás. Ami nem
volt.
A férfin harag lett úrrá. Belsejét hideg járta át. Előredőlt,
és Amity arcát két oldalról közrezárva, mindkét kezét a
fejpárnára tette.
– Hadd tisztázzak valamit – mondta. – Én sem kérek a
maga hálájából, éppúgy, ahogy maga sem kér az enyémből.
Rövid, döbbent csend következett. De Amity nem pró-
bált meg elhúzódni. Ehelyett egy darabig figyelte, aztán
ködös mosolyt küldött a férfi felé.
– Feltételezem, jobb lesz, ha abbahagyjuk, hogy egy-
másnak múltbeli és jelen szívességekért köszönetet mond-
junk, különben mindketten egyre ingerlékenyebbekké és
rosszkedvűbbekké válunk – mondta. – Ez nem segítené a
142 AMANDA QUICK

nyomozásunkat. Az erős érzelmek mindig elhomályosítják

az ember gondolkodását.
A férfit hirtelen megint elöntötte a forróság.
– Ebben megállapodtunk – felelte. – Nem lesz több há-
lálkodás. De úgy gondolom, azt nem ígérhetem meg, hogy
nem fogok erős érzelmeket érezni önnel kapcsolatban. Pél-
dául minden alkalommal, amikor eszembe jut az a csók az
utolsó éjjelen a fedélzeten, képtelen vagyok bármi másra
koncentrálni.
– Benedict – suttogta. Izgatottnak tűnt.
– Kérem, mondja, hogy maga is emlékszik.
A nő ajkai szétnyíltak. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy
szóhoz sem jut. De meglehetősen gyorsan magához tért,
ami a férfit nem lepte meg. Mégiscsak Amityről van szó.
Sohasem fordult elő, hogy hosszabb ideig ne találjon sza-
vakat.
– Gyakran gondolok rá – biztosította a férfit. – Csak nem
voltam biztos benne, hogy ön is gondol rá időnként.
– Mindennap és minden éjjel újra átéltem azt a csókot az
elmúlt másfél hónapban. És minden alkalommal, amikor
eszembe jut, semmit sem akarok jobban, mint megismétel-
ni az élményt.
A nő tekintete olyan meleg és perzselő volt, mint a tró-
pusi éjszakák a karibi térségben. Nem mozdult.
– Egyáltalán nem lenne ellenemre egy második csók –
mondta.
 ALIBI JEGYESSÉG 143

– El sem tudom mondani, mennyire vágytam rá, hogy

ezt halljam az ön szájából.
A férfi előredőlt, kezei még mindig a nő fejének két ol-
dalán nyugodtak, és száját a nőéhez érintette. Amity ajkai
kicsit szétnyíltak.
– Benedict – suttogta.
A férfi elvette a kezét az üléstámláról, és a nő mellé ült.
Nagyon lassan a karjaiba vonta.
Amity félig elfojtott kis zihálással simult hozzá, és olyan
édes lelkesedéssel, ami több mint jóleső volt: annyira meg-
nyugtatták, amennyire a szavak sohasem lettek volna képe-
sek. A nő heves reakciója egyértelművé tette, hogy ő sem
felejtette el az utolsó éjszakán közöttük fellobbant szenve-
délyt.
– Annyira aggódtam önért az elmúlt hetekben – susogta
Amity.
A férfi felnyögött.
– Végül kiderült, hogy nekem lett volna okom az aggo-
dalomra. Végig a magától távol töltött idő alatt azzal nyug-
tattam magam, hogy legalább biztonságban van itt Lon-
donban. Fogalmam sem volt!
A nő ajkára tapasztotta az ajkát, élvezve az ott talált me-
legséget és puhaságot. Amity enyhén megborzongott. A
férfi tudta, hogy nem a hidegtől. Őt is remegés fogta el a
vágytól. A világ és az éjszaka addig szűkült, amíg semmi
más nem számított, csak az, ami a kocsi bensőséges való-
144 AMANDA QUICK

ságában történt. De a férfi azzal is tisztában volt, hogy az-

nap éjjel a rendelkezésükre álló idő korlátozott. Túl gyor-
san megérkeznek az úti céljukhoz.
– Bárcsak még mindig a Sarkcsillagon lennénk! – sut-
togta, szája a nő torkán. – Bármit megadnék, hogy egész
éjszaka magával lehessek!
– Mélységesen hiányzik az a szabadság, amit külföldön
utazva élek át – felelte Amity. Az ujjait végigfuttatta a férfi
haján. – Esküszöm, London rosszabb, mint bármilyen fűző.
Összeszorít, gúzsba köt, és korlátok közé kényszerít, amíg
már levegőt venni is nehéz.
– Önnek valahol a világot kéne látnia, nem pedig abba a
börtönbe zárva tengődni, amit a londoni társaság jelent.
– Igen – válaszolta. A hangján hallatszott az öröm, ami-
ért a férfi érti ezt. – Én valóban világi nő vagyok. Nem él-
hetek a társaság szabályai szerint.
A férfi beszippantotta a nő egyedi, mámorító illatát,
majd finoman a fogai közé vette a fülcimpáját. Amity meg-
ragadta a vállát, és a torkát csókolta. A férfiban hetek óta
parázsló tűz lángra lobbant. Újra a nő szájára tapasztotta az
ajkát, magába akarta szívni a nő ízét, és egyik kezét be-
csúsztatta a köpenye alá. Az ujjai a keskeny bordáira fo-
nódtak, és fölfelé siklottak, a mellei lágy súlyát keresve. De
mindössze a ruha fűzőjét formáló merevítők páncélját érez-
te.
 ALIBI JEGYESSÉG 145

– Ördög és pokol! – mormogta. – A hajó fedélzetén nem

ilyen ruhát viselt.
– Persze hogy nem. – Felnevetett, és arcát a férfi vállá-
nak szorította. – Amikor utazom, praktikus ruhákat hordok.
Csak hát a húgom ruhatervezője ezen a ruhán ragaszkodott
a merevítőkhöz.
– Ezzel az erővel a maga láthatatlan gardedámjának is
hívhatná magát.
– A ruhakészítők meglepően zsarnokiak tudnak lenni,
különösen azok, akik a divatosságukról híresek. Fenn kell
tartaniuk a hírnevüket, és Penny azt mondja, az ember csak
a saját felelősségére száll szembe velük.
– Be kell vallanom, a férfi szabók ugyanilyen zsarnokiak
tudnak lenni. – A kezébe fogta a nő arcát. – Azt hiszem,
egyikünk sem arra termett, hogy a társaság szabályai sze-
rint éljen.
A nő szeméből eltűnt az édes nevetés.
– Csakhogy úgy tűnik, mégis kötnek bennünket – felelte.
– Azok a szabályok tehetnek róla, hogy el kellett jegyeznie.
A férfi lassan elmosolyodott.
– A szabályok azért vannak, hogy áthágjuk őket. És na-
gyon gyakran ehhez még eszközt is nyújtanak.
– Újra kezd úgy hangzani, mint egy mérnök.
– Nekem úgy tűnik, épp az a szabály, ami szükségessé
tette, hogy bejelentsük az eljegyzésünket, tesz lehetővé bi-
zonyos szabadosságokat, amelyeket egyébként nem élvez-
146 AMANDA QUICK

hetnénk; legalábbis anélkül nem, hogy megfizetnénk az

árát.
A nő újra elmosolyodott.
– Például?
– Például nem lehetne velem egyedül ebben a hintóban
anélkül, hogy a hírneve komoly csorbát szenvedjen, ha
nem volnánk eljegyezve.
– Á, igen, értem már.
A homályos fényben olyan nő benyomását keltette, aki
képes megbabonázni a férfiakat. A férfi a hüvelykujjával
megérintette a nő szája sarkát.
– Azt hiszem, már úgyis késő – szólalt meg rekedt han-
gon.
– Mi késő?
A férfi a hüvelykujja begyével követte a nő szája vona-
lát.
– Már megbabonázott, a bűvkörébe vont.
A nő szemében nevetés bujkált.
– Ön a modern kor embere, Mr. Stanbridge, mérnök.
Biztos vagyok benne, tisztában van azzal, hogy mágia nem
létezik. Mindent meg lehet magyarázni a tudomány és a
matematika segítségével.
– Mielőtt magával találkoztam, egyetértettem volna ez-
zel a kijelentéssel. Már nem.
Újra megcsókolta, mielőtt a nő bármi mást mondhatott
volna. A hintó himbálózása miatt Amity még szorosabban
 ALIBI JEGYESSÉG 147

simult a férfihoz. A vágy feltüzelte a férfi érzéseit. Hagyta,

hogy a lángok emésszék, amíg már semmi másra nem tu-
dott gondolni, csak hogy Amityt a legelemibb módon a
magáévá tehesse.
Épp megtalálta a nő ruhájának elején az első rejtett kap-
csot, amikor a kocsi zörögve megállt, hirtelen visszarántva
őket a valóságba. Félrehúzta a legközelebbi függönyt, és
elfojtott egy nyögést.
– Úgy tűnik, megérkeztünk – mondta. Túl gyorsan, gon-
dolta.
– Atyavilág! – Amity felegyenesedett, és elhúzódott a
férfitól, mintha csak égetne az érintése. – Mi ütött belénk?
Nagyon fontos ügyben járunk ma este. Nem lett volna sza-
bad megengednünk magunknak, hogy elterelődjön a fi-
gyelmünk.
A férfi elgondolkodva figyelte, ahogy megpróbálja
rendbe hozni magát. Imádni valóan néz ki, gondolta. A ru-
hája bájosan zilált volt, és pár hajtincs kiszabadult a hajtűk
alól. Frissen csókolt szája csábítóan teltnek látszott. Tetszik
neki, amit lát, döntötte el. Mindenekfölött pedig az a tudat,
hogy ő az a férfi, aki ezt azt arckifejezést kiváltotta.
– Milyen a hajam? – kérdezte Amity. Egyik kezét fel-
emelte, és megtalálta az elszabadult fürtöket. Sietve próbál-
ta visszatűzni őket. – Ó, egek! Mit fog a nagybátyja gon-
dolni?
148 AMANDA QUICK

– Ismerve Cornelius bácsit, nem valószínű, felfigyelne a

haja állapotára. Őt csak az orosz kém megtalálása érdekli.
Benedictet az egyre sűrűbb ködbe boruló utca látványa
fogadta, ahogy kinyitotta az ajtót. Cornelius kis városi há-
zának bejárati ajtajánál a lámpák élesen világítottak a köd-
fátyolban, de alig világították meg a környéket.
Kiszállt a kocsiból, és visszafordult, hogy segítsen
Amitynek. A nő megfogta a kezét, összegyűjtötte a szok-
nyáját, és megengedte a férfinak, hogy lesegítse a fogatból.
Felhúzta a köpenye kapucniját, és a kivilágítatlan ablakokat
tanulmányozta.
– Nem úgy néz ki, mintha lenne itthon valaki.
– Cornelius egyedül lakik, leszámítva a régóta szolgála-
tában álló főkomornyikját, Palmert – magyarázta Benedict.
– A nagybátyám sohasem házasodott meg. Amint mond-
tam, teljesen a Korona szolgálatának szenteli az életét.
– Azt mondta, idősödő úriember. Talán elszunyókált.
– Kétlem. Nagyon keveset alszik, és mióta ez a nap-
ágyús ügy elkezdődött, még annál is kevesebbet. Mindene-
setre vár minket. Ha elbóbiskolt, nem fogja bánni, ha feléb-
resztjük. Ami azt illeti, bosszús lesz, ha anélkül megyünk
el, hogy beszélnénk vele.
A köd némaságba borította a nyugodt környéket, amely
már rég elcsendesült éjszakára. Kellemetlen érzés bizser-
gette Benedict tarkóját. Körbenézett a ködöt kutatva, hogy
megbizonyosodjon róla, nincs más a környéken. Nem hal-
 ALIBI JEGYESSÉG 149

lott titokzatos lépéseket a sötétben. Kísérteties csönd tartot-

ta markában a helyet. Ennek ellenére – vagy éppen ezért –
benyúlt a kabátjába, és elővette a revolvert.
A kocsisra nézett.
– Kérem, várjon meg minket.
– Igenis, uram. – A kocsis lekuporodott a bakon, és a
kabátja zsebéből egy kis flaskát vett elő.
Amity lepillantott a Benedict kezében levő fegyverre.
– St. Clare-en nem volt magánál fegyver.
– Mondjuk azt, hogy tanultam a leckéből azon az átko-
zott szigeten. Erre Kaliforniában tettem szert.
Felvezette Amityt a lépcsőn, és megemelte a kopogtatót
Kétszer kopogott.
De az előtérből nem jött lépések hangja. Az ajtó fölötti
ablakban sem gyulladt fény.
Újra dörömbölt a kopogtatóval, ezúttal erősebben.
Amity ránézett. Az éles fényben a nő csuklyával kerete-
zett arcán aggodalom tükröződött.
– Valami nem stimmel, igaz?
– A dolgok nem olyanok, mint általában, ez biztos.
A nő szó nélkül a köpenye alá nyúlt. Amikor a keze újra
előkerült, Benedict látta, hogy a legyezőt szorítja.
Megpróbálta elfordítani az ajtógombot. Nem nyílt.
– Palmer mindig nagyon gondosan bezárja a házat éj-
szakára – mondta Benedict. – De Cornelius adott nekem
kulcsot pár éve.
150 AMANDA QUICK

Elővette a kulcskarikát a kabátja zsebéből.

– Lehet, hogy rendőrt kellene hívnia, mielőtt bemegy –
mondta Amity.
– Higgye el nekem, ha azt mondom, hogy a nagybátyám
nem értékelné, ha ilyesfajta figyelmet vonnék erre a házra
– válaszolta Benedict.
Beillesztette a kulcsot a zárba, és kinyitotta az ajtót. Az
előtér teli volt árnyakkal. Semmi és senki sem mozdult a
sötétben.
Fegyverrel a kezében Benedict bement az előtérbe, és
felkapcsolta a lámpákat. Nem hallatszott menekülő lépések
dübörgése. Senki sem ugrott elő a homályból. Senki sem
tartoztatta fel őket a lépcső tetejéről.
A lámpákat felkapcsolva mutatta az utat a folyosón,
ahogy a ház távolabbi végében levő szoba felé haladt.
Cornelius a dolgozószobában mozdulatlanul feküdt a
szőnyegen. A nagy, súlyos széf ajtaja a sarokban tárva-
nyitva állt.
– Cornelius – szólalt meg Benedict.
Letérdelt az öreg mellé, és a pulzusát kereste. Megköny-
nyebbülés öntötte el, amikor megtalálta.
 Tizenkettő

Cornelius óvatosan megérintette a fején a kötést, amit

Amity épp befejezett. A fájdalomtól megvonaglott az arca.
– Akárki is legyen az a gazfickó, nála van a jegyzetfüzet.
Elnézését kérem, Miss Doncaster a nem épp úriemberhez
méltó nyelvezetért. Attól tartok, hogy pillanatnyilag nem
vagyok a legjobb formámban.
– Biztosíthatom róla, hogy sokkal rosszabbhoz is volt
szerencsém az utazásaim során – felelte Amity. – Ami pe-
dig az állapotát illeti, csak hálásak lehetünk, hogy a behato-
ló nem gyilkolta meg. Szerencsére a seb nem tűnik mély-
nek, bár gondolom, hogy ön nem így érzi. Ami a sok vért
illeti, attól tartok, hogy a fejsérülések jellemzően bőséges
vérzéssel járnak, de meg fog gyógyulni. Ez a szőnyeg vi-
szont lehet, hogy menthetetlen.
Szemrevételezte a munkáját, elégedetten. Minden tőle
telhetőt megtett, hogy kitisztítsa és fertőtlenítse a sebet,
noha a házban csak korlátozottan alkalmas eszközöket ta-
lált hozzá. A Cornelius széke melletti asztalkán egy tál vé-
res víz állt. Alaposan kimosta a sebet, utána pedig meglo-
152 AMANDA QUICK

csolta konyakkal, gyanította, hogy valami igen drága fajtá-

ból, amit Benedict a közelben talált egy likőrösüvegben.
Corneliusszal egyedül maradtak a dolgozószobában.
Benedict eltűnt kint a kertben, hogy körülnézzen. A túlzsú-
folt szobát pipafüst és bőrkötéses könyvek illata lengte be.
– Köszönöm az ellátást, kedvesem – mondta Cornelius.
– Igazán nincs mit. – Elmosolyodott. – A kötés mostan-
ra, ideiglenesen megteszi, de azért talán jobb lenne, ha reg-
gel hívna egy igazi orvost, aki megnézi a sérülését. Gondo-
lom, ismer egy képzett doktort, aki a tisztaság fontosságá-
val kapcsolatban követi a modern eszméket. Emellett ja-
vaslom, hogy maradjon nyugton az elkövetkező pár nap-
ban. Jobban aggaszt az agyrázkódása, mint a koponyáján a
vágás.
– Kétlem, hogy egy darabig kedvem támadna akárhová
is menni – felelte Cornelius. Felnézett Amityre. – Szóval
maga az a világjáró hölgy, aki megmentette az unokaöcsém
életét azon a karibi szigeten.
– Épp a közelben voltam, így természetesen megtettem,
amit tudtam.
– Adósa vagyok, kedvesem.
– Ne legyen nevetséges, uram. Nem tartozik nekem
semmivel.
– De igen. Az én hibám, hogy Benedict egyáltalán azon
az istenverte szigeten járt. Tudtam, hogy tapasztalatlan az
ilyesféle munkában. Ő mérnök, nem hivatásos kém.
 ALIBI JEGYESSÉG 153

Amity elmosolyodott.
– Ahogy arra engem is folyton emlékeztet.
– A helyzet az, hogy ő volt az egyetlen az ismeretsé-
gemben, akiben megbíztam, és aki képes volt megítélni
Alden Cork felfedezésének valódi értékét. És átkozottul jól
tettem, hogy Bent küldtem, mert nagyon kétlem, hogy
bármelyik úgynevezett hivatásos ügynököm megértette
volna, hogy a fegyver igazi titka Foxcroft napmotorja és
tárolóberendezése.
– De most Foxcroft jegyzetfüzete eltűnt. Benedict a
semmiért kockáztatta az életét.
– Hmm. Igen. Érdekes, ugye?
Amity haragos tekintetet vetett rá.
– Hogy lehet ilyen közömbös a rablással kapcsolatban,
uram?
A konyhaajtó kinyílt, majd becsukódott. Benedict sétált
vissza a dolgozószobába. A fegyverét a kabátzsebébe
csúsztatta.
– A behatolónak minden jel szerint nagy tehetsége van a
zárfeltöréshez – mondta. – Az ajtón épphogy csak egy kar-
colás látszik. Úgy tűnik, hogy ugyanazon az úton távozott,
ahogy jött: a konyhán át.
– Nyilván figyelte a házat – jegyezte meg Cornelius. –
Tudta, hogy egyedül talál. Ez Palmer kimenőnapja. Szer-
dánként mindig elmegy meglátogatni a lányát és annak csa-
ládját. Vonattal megy, és csak csütörtök reggel tér vissza.
154 AMANDA QUICK

– Ha a kém tud erről a házról, akkor feltételeznünk kell,

hogy sokat tud, nemcsak a napágyúról meg Foxcroft mo-
torjáról és akkumulátoráról, de a te kormánykapcsolataid-
ról is – mondta Benedict.
– A behatoló minden bizonnyal ugyanaz a személy, mint
aki ellopta Cork fegyverről készített rajzait, és megpróbálta
önt meggyilkolni St. Clare-en – tette hozzá Amity. – Most
nála van Foxcroft jegyzetfüzete. Ez borzasztó.
Rövid, feszült csend állt be. Cornelius és Benedict egy-
másra néztek. Egyik férfi sem tűnt túlzottan aggódónak.
Sőt, inkább feltűnően elégedettnek látszottak.
Amity a csípőjére tette a kezét, és összehúzta a szemét.
– Mi folyik itt? Határozottan az a benyomásom, hogy
egyikük sem aggódik eléggé az események ilyetén fordula-
ta miatt.
Benedict felhúzta a szemöldökét.
– Nos, uram? Ön kérte a jegyesem segítségét ebben az
ügyben. Nekem úgy tűnik, hogy nem tud a segítségére len-
ni, ha nem mond el neki többet a helyzetről.
Cornelius habozott, majd felmordult.
– Való igaz. Miss Doncaster, az az oka, hogy nem aggó-
dunk túlzottan a jegyzetfüzet elvesztése miatt, mert Bene-
dict bölcsen gondolt arra, hogy eltávolítsa a legfontosabb
lapokat: azokat, amelyek a specifikációkat, valamint a mo-
tor és az akkumulátor megépítéséhez szükséges anyagokat
tartalmazza.
 ALIBI JEGYESSÉG 155

Amity jól megrágta a hírt.

– Nagyon okos. De nem fog a kém rájönni, hogy a fon-
tos oldalak hiányoznak?
– Ha szerencsénk van, nem – felelte Benedict. – Az
öcsém nagyon jó építész. Nagy tehetséggel bír a rajzolás
terén. A tervek, amelyeket a Stanbridge & Company szá-
mára készít, művészi alkotások.
– Ó, értem. – Amity összehúzta a szemöldökét. – Azt
akarja mondani, hogy hamisítottak pár oldalt a jegyzetfü-
zetbe?
Benetict helyeslően mosolygott.
– Foxcroft egy mappában tartotta a jegyzeteit. Egyszerű-
en csak eltávolítottuk a fontos oldalakat, és behelyeztünk
újakat. – Benedict Corneliusra nézett. – Mondtam neked,
hogy nagyon jól vág az esze.
Cornelius kuncogott, aztán összerázkódott a fájdalomtól,
és óvatosan a fejéhez nyúlt.
– Hiszek neked.
Benedict visszafordult Amityhez.
– Richarddal ketten két oldal specifikációt és jegyzetet
hamisítottunk Foxcroft motorjához. Az iratgyűjtőben talál-
ható üres lapokat használtuk.
Amitynek elállt a lélegzete.
– Ez nagyon okos terv volt.
Cornelius felhorkant.
– Bennek mindig van terve.
156 AMANDA QUICK

– Jobbnak találtam ezt a plusz óvintézkedést megtenni,

mert Cornelius bácsi azt gondolja, hogy egy jól elhelyezett
áruló van ebben az ügyben – mondta Benedict.
– Láthatólag igaza van – felelte Amity.
Kíváncsiságból közelebb ment a széfhez, és lehajolt,
hogy bekukucskáljon a sötét belsejébe. Mindössze egy bo-
ríték maradt benne.
– A tervemben az nem szerepelt, hogy te közben megsé-
rülsz – mondta Benedict Corneliusnak. – Feltételeztem,
hogy ha valaki megpróbálja ellopni a jegyzetfüzetet, akkor
teszi, amikor te és Palmer nem vagytok itthon.
– Ne vádold magad, Ben! – felelte Cornelius. – Lényeg,
hogy te előre láttad, valaki esetleg megpróbálja ellopni a
jegyzetfüzetet, és igazad volt. Akárki is a kém, most már
biztosan tudjuk, hogy jelentős tehetséggel bír a szakmájá-
ban. A széf zárja a jelenlegi legmodernebb modell.
Amity a válla fölött Corneliusra nézett.
– Hogy akarja elkapni a tolvajt?
– Félreérti, Miss Doncaster. Nem áll szándékomban le-
tartóztatni a kémet. Mindössze azonosítani szeretném. Ha
már tudom, ki az, fel tudom használni.
– Azáltal, hogy hamis információval látja el, és ő azt ad-
ja tovább az oroszoknak – magyarázta Benedict.
– Nos, ez eddig logikus – felelte Amity. – De hogy fogja
beazonosítani?
 ALIBI JEGYESSÉG 157

– Van egy rövid listám azokról, akikre gyanakszom,

Miss Doncaster – felelte Cornelius zord hangon. – Minde-
gyiküket jelenleg is erősen figyelik. Amikor valamelyikük
megpróbálja átadni a jegyzetfüzetet az oroszoknak, tudni
fogok róla.
Benedict a nagybátyját tanulmányozta.
– Mi van, ha nem a megfelelő személyeket figyelitek?
Azt mondtad, hogy a gyanúsítottjaid egyike sem volt Lon-
dontól távol, amikor engem St. Clare-en meglőttek.
Cornelius a szemüvegével ügyetlenkedett, és Amityre
kacsintott.
– Remélem, hogy Miss Doncaster tud nekem majd segí-
teni ebben a tekintetben. De most nem vagyok a legjobb
formámban. Még csak az összes kérdésre sem emlékszem,
amit önnek fel akartam tenni, kedvesem. A kikérdezéssel
várnunk kell, amíg tisztábban nem tudok gondolkodni.
– Boldogan elmondom azt a keveset, amit tudok, amikor
csak készen áll, uram – felelte Amity. – De mi van a széf-
ben levő levéllel?
Cornelius a homlokát ráncolta.
– Én soha nem tettem oda semmilyen levelet.
Amity kivette a levelet a széfből, felegyenesedett, és a
boríték tetejére írt nevet tanulmányozta.
– Önnek címezték, uram.
– Ide vele! – vakkantotta Cornelius.
Amity átnyújtotta neki a levelet.
158 AMANDA QUICK

– Gyanítom, hogy a kasszafúró hagyott magának egy

üzenetet.
Cornelius kitépte a levelet a borítékból, és egy darabig
merőn nézte.
– Ördög és pokol! Nem látok semmit! A látásom kissé
homályos, és fáj a fejem. – Benedict felé nyújtotta a leve-
let. – Olvasd el, Ben!
Benedict kihajtogatta a lapot, és magában elolvasta. Fel-
nézett.
– Úgy tűnik, a rablónk nem különösebben lojális egyik
kormányhoz sem – szólalt meg Benedict. – Leginkább a
saját érdekeit viseli a szívén. Keresni szeretne a ma esti
munkájával
– Hogyan? – kérdezte Amity.
Benedict megütögette a levelet.
– Kijelenti, hogy hajlandó eladni nekünk. A megfelelő
áron.
– A nemjóját! – dörögte Cornelius. – És mégis mi a fe-
nét kér érte?
Benedict a kezében tartott levélre pillantott.
– Azt nem mondja. Csak azt, hogy kapcsolatba fognak
veled lépni a közeljövőben, és majd akkor megtudod a
részleteket.
Mindazok ellenére, amin keresztülment ezen az estén,
Cornelius hirtelen jókedvűnek tűnt.
 ALIBI JEGYESSÉG 159

– Nahát – mondta láthatóan elégedetten. – Ez annyival

leegyszerűsíti a dolgokat, nem igaz?
– Valóban? – kérdezte Amity.
– A kém semmiképp sem tudja úgy lefolytatni a tranzak-
ciót, hogy legalább részben fel ne fedje magát – mondta
Cornelius. – És amikor ezt megteszi, készen állunk majd.
 Tizenhárom

A kocsi zörögve megállt az Exton Street-i kis városi ház

kapujánál. Mielőtt kiszálltak volna, hogy elbúcsúzzanak
éjszakára, még megbeszélték a másnapi teendőket.
– Most mi fog történni? – kérdezte Amity.
– Hallotta a nagybátyámat. Megbízza a szokásos ügynö-
keit, hogy mostantól foglalkozzanak a nyomozással, bár
biztos vagyok benne, hogy azért Cornelius magát is ki
akarja majd még kérdezni – felelte Benedict. – De egyelőre
teljesen az köti le, hogy a titokzatos tolvajnak csapdát állít-
son. Nekünk egyelőre nincs mit tennünk, így ráérünk arra
koncentrálni, hogy Logannek segítsünk elkapni a Vőle-
gényt.
Amity kinézett a kocsi ablakán, és látta, hogy odabent
még mindig égnek a lámpák.
– Penny megvárta, hogy hazaérjek – mondta. – Minden
bizonnyal kíváncsian várja, milyen volt a nagybátyjával
folytatott beszélgetés.
– Nincs rá semmi szükség, hogy titkolózzon előtte –
mondta Benedict. – Már most is épp annyit tud erről a
kémügyről, mint mi. – Kinézett a kocsi ablakán a másik
 ALIBI JEGYESSÉG 161

irányba, és elégedettnek tűnt. – Ott van a rendőr, akit

Logan ígért. Helyes. Most bekísérem, aztán mindkettőnk-
nek aludnunk kell egy kicsit.
Kinyitotta a fogat ajtaját, és kiszállt. Amity összefogta a
köpenye és a ruhája redőit, és lelépett a kocsiból.
Benedicttel épp csak elindultak fölfelé a lépcsőn, amikor a
ház ajtaja kinyílt. Mrs. Houston bukkant elő.
Amity meglepődve látta, hogy nem a hálóruhájában és
köpenyében van. Mrs. Houston ragyogott, és igen elége-
dettnek tűnt.
– Hallottam a kocsit, és gondoltam, hogy maga érkezhe-
tett haza, Miss Amity – mondta.
– Kedves öntől, hogy ébren maradt miattam, Mrs. Hous-
ton – felelte Amity. – De igazán nem volt rá semmi szük-
ség.
– Badarság. Nem mintha le tudnék feküdni, amikor egy
idegen van a házban, meg minden.
– Tessék? – Amity megdöbbenve kukucskált be az ajtón
az előtérbe. – Ki a csuda jön látogatóba ilyen késő éjjel?
– Nem hívnám látogatásnak – kuncogott Mrs. Houston.
Hátrébb lépett, szélesre tárva az ajtót. – Az a kedves Logan
felügyelő az. A dolgozószobában vannak Mrs. Marsdennel.
– Logan még mindig itt van? – kérdezte Benedict belép-
ve az előtérbe. – Hát ez igazán praktikus. Váltok vele egy
szót.
162 AMANDA QUICK

– Milyen különös – mormolta halkan Amity, inkább

csak saját magának.
Köpenyét és kesztyűjét Mrs. Houstonnak adta. Benedict
nem fárasztotta magát azzal, hogy levegye a kabátját.
– Nem maradok sokáig – mondta a házvezetőnek.
Amity végigsietett a folyosón a dolgozószoba felé, tuda-
tában volt, hogy Benedict a sarkában jár. Amikor a szobába
lépett, Pennyt az íróasztal mögött ülve találta. Logan hatá-
rozottan kényelmes, lezser módon terpeszkedett egy szé-
ken. A nyakkendője meg volt lazítva a nyaka körül. Kezé-
ben egy pohár konyak. Lerakta a poharat, és udvariasan
felállt, amikor meglátta Amityt.
– Örülök, hogy látom, Miss Doncaster – mondta. Bic-
centett Benedict felé. – Mr. Stanbridge. Már tűnődtünk, mi
tartotta fel önöket ennyi ideig.
– Amity! – szólalt meg Penny. – Már kezdtem aggódni.
Olyan sokáig voltál oda.
– A dolgok nem úgy alakultak, ahogy vártuk – felelte
Benedict. A Penny előtt heverő lapra nézett. – Szerencsével
jártak a Channing-bál vendéglistájával?
– Logan felügyelő és én kiválogattuk annak a pár úriem-
bernek a nevét, akik további nyomozásra érdemesek, mert
nagyjából megfelelnek Amity leírásának – válaszolta
Penny. – De be kell vallanom, nem találtunk nyilvánvaló
őrültet a listán.
Logan komoran nézett.
 ALIBI JEGYESSÉG 163

– Ahogy Mrs. Marsdennek is mondtam, az a fajta férfi,

akire vadászunk, nem tűnik ki a tömegből. Megvan az a
képessége, hogy beolvadjon a környezetébe.
– Báránybőrbe bújt farkas – mondta Benedict.
Logan bólintott.
– Pontosan ez teszi őt olyan veszélyessé.
– Tartottam tőle, hogy az elkapása nem megy majd
olyan egyszerűen. Hogy csak áttanulmányozunk egy ven-
déglistát, és megvan a tettes – mondta Benedict. Loganre
nézett. – Láttam az emberét őrködni a parkban.
– Wiggins rendőr – válaszolta Logan. – Igen megbízha-
tó. Ott lesz hajnalig. Mrs. Houston volt olyan kedves, és
korábban küldött ki neki kávét és muffint.
Amity észrevette, hogy a kandallóban kis tűz lobog. A
Logan által félrerakott konyakon kívül Penny asztalán is
állt egy másik, félig üres pohár. Az egész olyan otthonos,
kényelmes, és rendkívül érdekes volt.
Penny hirtelen aggodalmasan ráncolta össze a homlokát.
– Valami baj volt?
– Hosszú történet, Penny – felelte Amity. – Megígérem,
hogy mindent elmesélek majd neked.
Logan az órára pillantott.
– Már rég eljött az ideje, hogy menjek. Azonnal értesí-
tem mindnyájukat, ha van bármi hír. – Pennyre mosolygott.
– Jó éjszakát, Mrs. Marsden. Köszönöm a konyakot.
164 AMANDA QUICK

– Szívesen, uram – felelte Penny meleg hangon. – Kö-

szönöm a társaságot.
Benedict megmozdult az ajtóban.
– Kint az utcán, a ház előtt vár egy kocsi, Logan. Szíve-
sen elviszem a címére.
Logan arcán meglepetés futott át.
– Ez nagyon kedves öntől Mr. Stanbridge, de szükségte-
len, Biztos vagyok benne, hogy találok konflist pár sarok-
nyira.
– Egyáltalán nem gond – mondta Benedict. – Átbeszél-
hetjük a neveket azon a vendéglistán.
Logan elégedettnek tűnt, amiért az ajánlat, hogy hazavi-
szik, lehetővé teszi az ügy megbeszélését. Ellazult.
– Rendben van. Akkor köszönettel elfogadom.
Benedict Pennyhez és Amityhez fordult.
– Jó éjszakát, hölgyeim. Holnap eljövök.
A két férfi eltűnt a folyosón. Egy pillanattal később
Amity hallotta, ahogy a bejárati ajtó bezárul mögöttük.
Penny feszülten nézte Amityt.
– Mi az ördög történt ma este?
– A jegyzetfüzetet, amit Benedict… hmm… Mr.
Stanbridge Kaliforniából hozott, ellopták a nagybátyja
széfjéből valamikor a mai este folyamán – felelte Amity. –
A behatoló fejbe kólintotta szegény Cornelius Stanbridge-
et.
 ALIBI JEGYESSÉG 165

Odament a kis asztalkához, ahol a konyakos üveg állt, és

jókora adagot töltött magának. Lerogyott a székbe, amely-
ből Logan nemrég állt fel, a lábát feltette a zsámolyra, és
kortyolt egyet az italból.
Tömören összefoglalta Pennynek a történteket.
– Röviden: a behatoló el szándékozik adni a jegyzetfüze-
tet Cornelius Stanbridge-nek – fejezte be. – Stanbridge re-
méli, hogy csapdát tud állítani a tolvajnak.
– Értem. – Penny ránézett az íróasztal másik oldaláról. –
Ez az ügy a napágyúval és a motorrendszerével lépten-
nyomon bajt okoz.
– Szerencsére ez most már Cornelius Stanbridge prob-
lémája. Amikor jobban érzi magát, megosztom vele azt a
kevés megfigyelésemet, amit a Sarkcsillag többi utasával
kapcsolatban nyújtani tudok, de tényleg nem gondolom,
hogy bármi más módon segíteni tudnék neki. Rendelkezik
az utasok listájával. Az ő dolga, hogy nyomozzon a fedél-
zeten tartózkodók után, feltételezve, hogy a kém egyáltalán
a hajón volt, ami erősen megkérdőjelezhető, hogy mást ne
mondjunk. Számos hajó köt ki St. Clare-en.
– Milyen furcsa, hogy mindkét esetben névlistákat ta-
nulmányozunk – jegyezte meg Penny.
– Igen. – Amity megint kortyolt a konyakból, élvezve a
melegséget. – De feltételezem, hogy bármilyen bűnügyi
nyomozás erre redukálódik: a lehetséges gyanúsítottak ne-
veinek listájára. – A konyakos poharát a tűz fényébe tartot-
166 AMANDA QUICK

ta, és figyelte, ahogy a lángok folyékony arannyá változtat-

ják az italt.
– Erről beszéltetek Logan felügyelővel, amikor megér-
keztünk? A Channing-bál listájának gyanúsítottjairól?
Penny mozdulatlanná dermedt.
– Részben igen. De Logan felügyelőt főleg a Vőlegény
többi áldozatát körülvevő botrányok érdekelték. Tudtam
neki némi információval szolgálni.
– Volt közte bármi hasznos?
– Megerősítettem, amit már egyébként is tudott: hogy
mind a négy meggyilkolt nő magas rangú, előkelő körök-
ben forgó családból származott, és mindegyik fiatal hölgy
nevét romantikus természetű botrány szennyezte be. –
Penny habozott. – A beszélgetés egy nagyon fontos dolog-
ra ébresztett rá.
Amity konyakos pohara félúton a szája felé megállt.
– Valóban? Mi volt az?
– Te nem keveredtél volna ebbe a kifinomult világba, ha
én nem megyek hozzá Nigel Marsdenhez.
Amity hirtelen lerakta a konyakos poharat.
– Az isten szerelmére, Penny! Nem szabad ilyeneket
mondanod!
– Miért nem? – Penny felállt, és odament a kandallóhoz.
– Ez az igazság. A Mr. Stanbridge-dzsel való kapcsolatod
nem keltett volna feltűnést az úri társaságban, ha nem állsz
kapcsolatban velem és a Marsden névvel.
 ALIBI JEGYESSÉG 167

– Atyavilág! Nem a te hibád, hogy a Vőlegény felfigyelt

rám. A Flying Intelligencerben megjelent esszéim és valaki
pletykálása együtt az oka, hogy a gyilkosnak felkeltettem
az érdeklődését.
– Lehet. De ha nem álltál volna rajtam keresztül kapcso-
latban a Marsden családdal, ez a rémes szörnyeteg nem vett
volna rólad tudomást.
– Fogalmunk sincs, hogy ez igaz-e. – Amity gyorsan fel-
állt, és odament Penny mellé a kandallóhoz. – Nem fogom
megengedni, hogy magadat vádold azért, ami történt. Egy
őrülttel van dolgunk. Az ilyen alakok a saját kicsavart logi-
kájukat követik. Minden bizonnyal számos alkalommal
látta a nevemet az újságban. Amikor a Channing-bált köve-
tően elindultak rólam a pletykák, ez az információ lett az
ürügy, hogy engem vegyen célba. Ennyi az egész.
– Bárcsak el tudnám ezt hinni!
Amity megragadta Penny vállát, maga felé fordította, és
megölelte.
– El kell hinned, mert ez az igazság. Nem nézhetem,
hogy újra a depressziónak abba a mély gödrébe süllyedj,
amiben pár hete találtalak, amikor hazaértem! Olyan jó volt
látni, ahogy felbukkansz a gyászodból. Tudom, mennyire
szeretted a jóképű Nigeledet. De te a húgom vagy, és én is
szeretlek. Azt akarom, hogy újra boldog légy, és tudom,
hogy Nigel is ezt akarta volna.
– Gondolod? – kérdezte Penny furcsa hangon.
168 AMANDA QUICK

Amity meglepődött. Egy kicsit eltolta magától Pennyt,

és az arcát fürkészte.
– Nigel nagyon szeretett téged – mondta neki gyengé-
den. – Nem akarta volna, hogy életed maradék részében
érte epekedj. Az isten szerelmére, Penny! Még mindig fia-
tal vagy, és elbűvölő, és tudom, hogy ez kegyetlenül hang-
zik, de számít, anyagilag biztonságban vagy. Az özvegység
nagy szabadságot ad neked. Élvezned kellene az életet.
– Hogy tudnám az életet élvezni, amikor tudom, hogy
egy gyilkos vadászik rád? – kérdezte Penny.
Amity meg volt hatva.
– Ó, igen, nos, értékelem az aggodalmad, de biztos va-
gyok benne, hogy Mr. Stanbridge és az a nagyon kedves
ember a Scotland Yardról...
– Logan felügyelő – mondta Penny határozottan. – A
neve Logan felügyelő.
– Igen. Logan felügyelő. Nagyon kompetensnek látszik.
– Valóban.
A húga hangsúlya elárulta Amitynek, hogy még hozzá
kellene valamit tennie.
– És intelligensnek – mondta.
– Úgy van. Tudod, nagy rajongója a színháznak.
Amity vaktában folytatta.
– Nagyon vonzó is – tette hozzá. Visszatartotta a léleg-
zetét.
Penny párat pislogott, és a tűzbe bámult.
 ALIBI JEGYESSÉG 169

– Tényleg úgy gondolod?

– Igen – felelte. – Természetesen nem ugyanúgy, mint
Mr. Stanbridge, de a maga módján a felügyelő egy jóképű
férfi.
Penny elmélázva elmosolyodott.
– Jóképűnek találod Mr. Stanbridge-et?
Amity habozott, a megfelelő szavak után kutatva, hogy
megmagyarázza Benedict vonzerejét.
– Mr. Stanbridge-et talán jobban jellemzi, hogy ő olyan,
mint egy természeti erő. De ez aligha lényeges. Amit mon-
dani akarok, hogy meglehetősen biztos vagyok benne: Mr.
Stanbridge és Logan felügyelő együttes részvételével csak
idő kérdése, hogy elkapják a gyilkost.
– Remélem, igazad van.
Penny kibontakozott Amity öleléséből. Amity figyelte
egy darabig.
– Penny, aggódsz, amiért Logan felügyelőt vonzónak ta-
lálod? – kérdezte.
Penny nem válaszolt. De egyik kezét felemelte, hogy le-
törölje a könnyeit.
– Mennyei atyám! – Amity megérintette a húga vállát. –
Miért sírsz? Nem hiszem, hogy azért, mert úgy érzed, hogy
Mr. Logan társadalmilag nem ér fel hozzád. Tisztában va-
gyok vele, hogy az úgynevezett úri körökben a legtöbb
ember így gondolná, de én ismerlek téged. Te nem a szüle-
tésük szerint ítéled meg az embereket.
170 AMANDA QUICK

– Nem erről van szó – mondta Penny. Szipogott, és

gyorsan pislogott, hogy elnyomja a további könnyeket. –
Biztos vagyok benne, hogy Mr. Logan kínosan tudatában
van az anyagi és társadalmi állásunk közti különbségnek,
így álmában sem jutna eszébe felém máshogy közeledni,
mint tisztelettel.
Amity az otthonos kis jelenetre gondolt, amit nemrég
Benedicttel félbeszakítottak.
– Valami azt súgja nekem, Logan felügyelőt meg lehetne
győzni, hogy egy személyesebb kapcsolatot fontolóra ve-
gyen veled, ha a megfelelő biztatást megkapja.
Penny nagyon magabiztosan rázta meg a fejét.
– Nem, biztos vagyok benne, hogy soha nem feltételezne
semmi ilyesmit. A modora és a viselkedése teljesen ille-
delmes.
– Hmm. – Amity maga elé idézte Logan képét, és nem
emlékezett, hogy látott volna gyűrűt a bal kezén. – Kérlek,
azt ne mondd, hogy házas!
– Nem – felelte Penny. – Elmesélte, hogy egyszer el volt
jegyezve, de a jegyese és annak családja arra a következte-
tésre jutott, hogy a lány többre is viheti, mint hogy egy
rendőrhöz menjen feleségül.
– Nos, ebben az esetben abszolút semmi okát nem látom,
miért haboznál felfedezni a közted és a felügyelő között
esetleg kibontakozó bármilyen romantikus érzést.
 ALIBI JEGYESSÉG 171

Halvány remény csillant Penny szemében, De majdnem

azonnal ki is hunyt.
– Még csak hat hónapja gyászolok. A Társadalom, hogy
a férjem családját már ne is említsem, megbotránkozna, ha
ilyen gyorsan levetném az özvegyi ruhát.
– Tényleg érdekel a Társadalom véleménye?
– Igen, valamikor érdekelt. – Penny egyik keze ökölbe
szorult. – De már nem.
– Ami pedig a férjed családját illeti, bocsáss meg, de ne-
kem az a benyomásom támadt, hogy nem rajongsz értük,
ahogy ők sem érted.
– Sohasem helyeselték a házasságunkat. Azt akarták,
Nigel valaki olyat vegyen el, aki több pénzt visz a család-
ba. Az biztos, hogy nem szívleljük egymást. Azt gondo-
lom, hogy bizonyos módon engem okolnak Nigel haláláért.
– Ez nevetséges – mondta Amity. – Nigel a nyakát törte,
ahogy átugratott egy kerítésen. Hogy okolhatna bárki is
ezért?
Penny szája bánatos mosolyra húzódott.
– Nem ismered a családot.
– Gyanítom, valójában az bosszantja őket, hogy te annyi
pénzt kaptál Nigel vagyonából.
– Persze, igazad van.
– Ha jól emlékszem, még két fiú és egy lány van, továb-
bá hatalmas vagyon. Nem kéne, hogy sajnálják tőled a
pénzt és a házat, amit a férjedtől örököltél.
172 AMANDA QUICK

– Jobban értékelem a támogatásod, mint azt te valaha is

érteni fogod – felelte Penny. – Nagyon magányos volt itt
így, hogy te heteken, hónapokon át nem voltál az ország-
ban.
– Csak elképzelni tudom, mennyire hiányozhat neked a
drága Nigeled.
Penny mély levegőt vett, és lassan fújta ki.
– Nem, ami azt illeti, egy csöppet sem hiányzik. Remé-
lem, hogy a pokolban ég a gazember.
Amity csak bámult rá.
– Elnézést, azt hiszem, valamiről lemaradtam. Mit
mondtál? Megismételnéd?
Penny ránézett.
– Azt hittem, hogy ő életem szerelme. De Nigel Marsden
szörnyetegnek bizonyult.
– Mi?
– Épp azt terveztem, hogy elhagyom, amikor számomra
nagyon kényelmesen kitörte a nyakát.
– Mennyei atyám, Penny! Én... nem is tudom, mit mond-
jak. Meg vagyok döbbenve.
Penny egy pillanatra behunyta a szemét. Amikor újra ki-
nyitotta, Amity fájdalom, félelem és düh emlékét látta ben-
ne.
– Eleinte azt hittem, hogy csak túlzottan óvni akar – me-
sélte Penny. A hangja halk volt és egyenletes, majdnem
közönyös. – Ezt az első pár hónapban még bájosnak is ta-
 ALIBI JEGYESSÉG 173

láltam. Azt mondtam magamban, annyira szeret, hogy na-

gyon vigyázni akar rám. De fokozatosan az életem minden
részét elvette tőlem: a barátaimat, a kis örömeimet, mint a
színház, vagy a séta a szabadban.
Amity meg volt rendülve.
– Soha még csak nem is céloztál erre a leveleidben.
– Persze hogy nem. Ragaszkodott hozzá, hogy minden
neked írt levelet elolvasson, mielőtt elküldöm. Gyűlölt té-
ged. Azt mondta, hogy rossz hatással vagy rám. Az összes
barátomról is ezt mondta. Mindig volt valami, ami nem
tetszett neki azokban, akikkel korábban összejártam. Há-
rom hónap sem telt el, és mindössze a rémes anyját és hú-
gát volt szabad fogadnom. Megvert, ha egy férfi akár csak
hozzám szólt. Azt állította, hogy megpróbálom elcsábítani
a férfi ismerőseit.
– Nem tudom, mit mondjak – suttogta Amity. – Hogy el
vagyok borzadva, az nem is kifejezés. Apa olyan dühös lett
volna.
– Nem sok idő telt el, és egyedül találtam magam a ház-
ban egész nap és a legtöbb éjjel, mindössze a szolgák társa-
ságában. Egyikükben sem bízhattam. Tudtam, hogy Nigel
kikérdezte őket, mit csinálok, amíg ő nincs ott, és hogy el-
mentem-e otthonról, vagy fogadtam-e látogatókat.
– Megölném, ha nem lenne már halott.
– Komolyan elgondolkoztam rajta, hogy megmérgezem.
de féltem, hogy nem sikerülne. És ha így történik, tudtam,
174 AMANDA QUICK

nagyon valószínű, hogy ő ölne meg engem. El akartam

tűnni. Természetesen nem adott nekem pénzt, de voltak
értékek mindenfelé a házban. El akartam venni párat, zá-
logba adni, és venni egy jegyet a New Yorkba tartó utas-
szállító hajóra. Azt terveztem, hogy táviratozok neked,
amint szabad vagyok, és majd könyörgök, hogy találkozz
velem.
– Miért nem küldettél értem? Azonnal jöttem volna.
– Féltem, hogy mit tenne veled, ha tényleg eljönnél hoz-
zánk. Mondtam már, gyűlölt téged. Azt gondolom, hogy a
lelke mélyén fenyegetést látott benned. De az a tudat, hogy
te ott voltál valahol a világban szabadon: ez tartott vissza
attól, hogy elnyeljen a szakadék. Azzal biztattam magam,
hogy ha a házból ki tudok szabadulni és eltűnni, akkor ké-
pes leszek téged megtalálni.
Könnyek homályosították el Amity látását.
– Penny, szépséges húgocskám! Ha belegondolok, min
mehettél keresztül! Annyira egyedül. Nem csoda, hogy el-
adtad a nagy házat, és minden szolgát elbocsátottál. Hah.
Képzelem, hogy megdöbbent az a népség. Remélem, hogy
referencia nélkül küldted el őket!
– Pontosan így tettem. – Penny elhomályosult szemmel
mosolygott rá. – Be kell vallanom, nagy gyönyörűséget
okozott megmondani nekik, hogy már nem tartok igényt a
szolgálatukra.
 ALIBI JEGYESSÉG 175

– Már értem, miért nem vagy jó viszonyban Nigel csa-

ládjával.
– Hogy méltányos legyek, nem vagyok biztos benne,
hogy tudták, mi folyik pontosan. Nigel mindig nagyon
adott rá, hogy eljátssza a figyelmes férjet, amikor az anyja
jelen volt. Annyira, hogy azt hiszem, az anyja tényleg fél-
tékeny volt rám. Miután Nigel meghalt, tett pár kísérletet,
hogy meggyőzzön, engedjem, hogy az ügyvédje intézze a
pénzügyeimet.
– De te tudtad, hogy nem bízhatsz benne, mert nem védi
meg az érdekeidet.
– Biztos voltam benne – felelte Penny. – Az egyik első
dolgom volt, miután felolvasták a végrendeletet, hogy el-
bocsátottam Nigel ügyvédjét, és felbéreltem Mr. Burtont,
hogy felügyelje a pénzügyeimet.
– Burton kezelte papa pénzügyeit, és most az enyéimet
is, Megbízhatsz benne. Öregszik, és most már félig nyug-
díjba vonult, de a fia átveszi az üzletet, és ő is jól dolgozik.
– Nem tagadom, nehezemre esik, hogy mostanában bár-
kiben is megbízzam rajtad kívül.
– Visszaszerezted az életed felett az irányítást – felelte
Amity. – Lenyűgöz az erőd és a bátorságod. Példaértékű
vagy, Penny, a modern, független nő kiváló példája.
– Ugyan! Nem vagyok valami fényes példa. Bolond vol-
tam, amikor megengedtem magamnak, hogy higgyek a
tündérmesékbe illő szerelemben. Te vagy az, aki útnak in-
176 AMANDA QUICK

dult, hogy világot lásson, most pedig megjelentetsz egy

útikönyvet más kalandvágyó hölgyeknek. Te vagy kima-
gasló példája a modern nőnek, nem én.
– Nem értek egyet – mondta Amity gyengéden. – Amit
én tettem, ahhoz nem kell különösebben erős jellem, csak
egy mélyen beivódott kíváncsiság. De ne vitázzunk azon,
ki a modernebb nő. Csak annyira sajnálom, hogy nem tud-
tam, min mész keresztül a házasságodban.
– Nem tudtad, mert nem kockáztathattam meg, hogy
megmondjam neked. Attól féltem, hogy ha Nigel megtudja,
hogy beavattalak, képes megölni engem, sőt akár téged is,
amikor eljössz, hogy megments. – Penny elmosolyodott. –
Amit persze tudtam, hogy megtennél.
Amity megborzongott, és Penny köré fűzte a karját.
– Nagyon bőszít a tudat, hogy ha meggyilkolt volna,
nagy valószínűséggel megússza a gyilkosságot. Gyanítom,
hogy előadtak volna valami mesét arról, hogy leestél a lép-
csőn, vagy valami hasonló badarságot.
– És a vagyonos családja megvédte volna bármilyen
rendőri nyomozástól, amit te próbáltál volna indítani.
Amity ezen elgondolkodott egy darabig.
– Pont úgy, ahogy nagy valószínűséggel a Társaságban
valaki a Vőlegény kilétét titkolja – mondta.
 Tizennégy

Mrs. Houston a dolgozószoba ajtajában toporgott zavar-

tan. Arca céklavörösre pirult.
– Az a híres utazási fotográfus jött önhöz, Miss Amity.
Mr. Nash, az úriember, aki a föld körül utazgat, és furcsa
emlékműveket, elefántokat és ilyesmiket fényképez.
– Mr. Nash itt van, és engem akar látni? – Amity félre-
rakta a névlistát, amit tanulmányozott. Nem sokkal ezelőtt
hallotta az előtérből beszűrődő hangok halk mormolását, de
feltételezte, hogy a látogató Logan felügyelő. Nem tudta,
hogyan fogadja a hírt, hogy ehelyett Humphrey az. Pennyre
nézett. – Mondta ugyan, hogy négyszemközt akar velem
beszélni, de álmomban sem gondoltam volna, hogy meglá-
togat minket.
Penny visszarakta a tollat a tartóba. Aggódó kifejezés
suhant át az arcán.
– Vajon mit akar?
– Hallottad tegnap este a fogadáson. – Amity gyorsan
felállt. – Meg kívánja vitatni a különböző, mindkettőnk
által ismert úti célokkal kapcsolatos közös élményeket.
Mrs. Houston cinkosan lehalkította a hangját.
178 AMANDA QUICK

– Meg kell hagyni, nagyon jóképű úriember.

– Valamikor én magam is így gondoltam, Mrs. Houston
– felelte Amity. – Kérem, vezesse a társalgóba. Egy perc,
és jövök.
– Igenis, Miss Amity.
Mrs. Houston visszament a folyosón. Amity a falon füg-
gő aranyozott tükörhöz sietett, és feltűzött pár elszabadult
hajtincset.
– Úgy örülök, hogy az egyik új ruhám mellett döntöttem
ma reggel – mondta.
Penny egy darabig méricskélte a többszínű csíkos ruhát.
– Nagyon jól áll. De az volt a benyomásom, hogy azért
választottad épp ezt a ruhát ma reggel, mert Mr.
Stanbridge-et várjuk.
– Igaz – vallotta be Amity. – Nem mintha Mr.
Stanbridge-nek szokása lenne észrevenni a hölgyek ruháját.
– Ebben ne legyél olyan biztos.
Amity bánatos mosollyal fordult meg.
– Mr. Stanbridge-nek sok kiváló tulajdonsága van, de
tapasztalatom szerint nemigen foglalkozik a divattal. Csat-
lakozol hozzám és Mr. Nashhez a társalgóban?
Penny pajkos arckifejezéssel tanulmányozta.
– Akarod, hogy csatlakozzam?
Amity egy darabig mérlegelte a kérdést.
– Valószínűleg őszintébb lesz a látogatásának okát ille-
tően, ha csak ketten vagyunk.
 ALIBI JEGYESSÉG 179

– Egyetértek. Nem tudom megállni, hogy ne jusson

eszembe, mit mondott Mr. Stanbridge a múlt éjjel. Ő meg
volt róla győződve, hogy Humphrey Nash akar tőled vala-
mit.
– Az a helyzet, hogy el sem tudom képzelni, mi lehet az.
– Lehet, hogy azt fogja mondani, hibázott, amikor annyi
évvel ezelőtt elhagyott, hogy a világban utazgasson.
– Be kell vallanom, ez nagy elégtételül szolgálna – felel-
te Amity. Elmosolyodott. – Nem mintha bosszúálló típus
lennék.
Penny felnevetett.
– Persze hogy nem. – Elhallgatott, a nevetése elhalt. –
Talán el kellene hogy kísérjelek.
– Értékelem az aggodalmad, de nem szükséges miattam
nyugtalankodnod. Egy dolog biztos: Mr. Nash nem törheti
még egyszer össze a szívem, feltéve, hogy ez történt, ami-
kor tizenkilenc éves voltam. Úgy vélem, elég szépen ki-
gyógyultam belőle.
– Ezzel tisztában vagyok – felelte Penny. – De te vagy
az egyetlen családtagom a világon. Az csak természetes,
hogy meg akarlak védeni.
Amity visszament hozzá, és megérintette Penny karját.
– Nekem pedig te vagy az összes családom. Vigyázni
fogunk egymásra. Soha többé nem hagylak újra egyedül,
Penny. Esküszöm.
180 AMANDA QUICK

– Ez nagyon kedves tőled, de te utazásra és kalandra

születtél. Eszembe sem jutna téged Londonhoz kötni.
Amity a fejét rázta.
– Komolyan gondoltam. Nem foglak egyedül hagyni. De
a jövőnket valamikor máskor beszéljük meg. Most meg
kell néznem, hogy Mr. Nash valóban valami mást akar-e
tőlem, mint ősi emlékművek és külföldi tájak élénk megvi-
tatását.
Felnyalábolta a szoknyáját, és végigment a folyosón a
társalgó ajtajáig. Humphrey az ablaknál állt, az utca túlol-
dalán található kis parkot szemlélve. Megfordult, amikor
hallotta őt közeledni. A mosolya meleg volt és barátságos.
Akárcsak a szeme. Ma pont olyan jóképű és vonzó, gon-
dolta Amity, mint előző este.
A férfi átvágott a szobán, és mélyen a keze fölé hajolt.
– Amity! Annyira köszönöm, hogy fogad ma!
– Meg kell vallanom, eléggé meglep a látogatása. –
Visszahúzta a kezét, és egy szék felé mutatott. – Kérem,
nem ülne le?
– Köszönöm.
Humphrey leereszkedett az egyik székre. Mrs. Houston
jelent meg a teatálcával. Lerakta az asztalra.
– Töltsek, Miss Amity? – kérdezte.
– Majd én elintézem – felelte Amity hűvösen. Úgy dön-
tött, nem most van itt az ideje, hogy tájékoztassa Mrs. Ho-
 ALIBI JEGYESSÉG 181

ustont, hogy nem kért teát. A házvezetőnő csak azt tette,

ami a dolga.
Mrs. Houston visszavonult, de az ajtót nyitva hagyta.
Amity felvette a kancsót, öntött egy csésze teát, és a csé-
szét a csészealjjal együtt átnyújtotta Humphrey-nak. A férfi
a jól neveltek illedelmességével vette el.
– Mielőtt belekezdenénk, meg kell kérdeznem, hogy a
rendőrség haladt-e valamit, hogy megtalálja a szörnyeteget,
aki magát megtámadta? – kérdezte Humphrey.
– Azt a tájékoztatást kaptam, hogy éjjel-nappal keresik –
felelte Amity.
– Az a tény, hogy a holtteste nem bukkant fel, elég
nyugtalanító jel, nem gondolja? – Humphrey ivott egy ke-
veset a teából, és leengedte a csészéjét. – Arra utal, hogy
esetleg túlélte.
Amity eltűnődött, vajon a beszélgetés arra van-e kárhoz-
tatva, hogy ugyanolyan kellemetlen fordulatot vegyen,
mint Arthur Kelbrookkal. Nem állt szándékában
Humphrey-t a menekülésének részleteivel szórakoztatni.
– Ez tagadhatatlanul lehetséges – felelte. – De biztos va-
gyok benne, hogy csak idő kérdése, és a rendőrség megta-
lálja, élve vagy holtan.
– Mindenképp remélem. Szomorú nap az, amikor egy
tiszteletre méltó hölgy, aki biztonságosan utazott a föld tá-
voli sarkaiba, nem sétálhat London utcáin a nap kellős kö-
zepén anélkül, hogy megtámadnák.
182 AMANDA QUICK

– Valóban.
Humphrey helyeslően mosolyodott el.
– De a Vőlegény határozottan rosszul választotta ki az
áldozatát, amikor magát megtámadta. Gratulálok a lenyű-
göző megmeneküléséhez, kedvesem.
A „kedvesem” megszólítás miatt Amity a fogát csikor-
gatta. Nincs joga ilyen bizalmaskodva beszélni vele. De
addig nem fogja kirúgni a házból, amíg meg nem tudja,
miért jött el őt meglátogatni.
– Köszönöm – felelte inkább. – Én magam is igen bol-
dog voltam, hogy sikerült elmenekülnöm, különösen ha
figyelembe vesszük a másik lehetőséget. Most pedig, uram,
ha nem bánja, inkább valami másról beszélnék… bármi
másról.
Úgy tűnt, Humphrey elszégyellte magát.
– Milyen tapintatlan a részemről! Esküszöm, nem állt
szándékomban ilyen nyugtalanító témára koncentrálni.
Mindössze a merészsége és bátorsága iránt érzett hatalmas
csodálatomat akartam kifejezni. Ugyanakkor az az igazság,
hogy teljesen más okból jöttem ma ide.
– Tegnap este azt említette, hogy a különböző külföldi
helyekkel kapcsolatos megfigyeléseinket akarja összevetni.
– Ami azt illeti, többet szeretnék, mint az észrevételein-
ket összehasonlítani. – Humphrey felkapott egy apró teasü-
teményt a tálcáról, és beleharapott. – Úgy gondolom, már
említettem az íráshoz való tehetsége iránt érzett csodálato-
 ALIBI JEGYESSÉG 183

mat. A Flying Intelligencer számára írt esszéi igen figye-

lemreméltók. Azt hallottam, hogy az olvasók ugyanolyan
mohón várják a következő darabot, mint ahogyan az újság-
ban épp megjelenő bestseller regény soron következő foly-
tatását.
Amity elpirult.
– Nagyon örülök, hogy a kis esszéimnek van olvasótábo-
ra.
– Úgy tudom, meglehetősen nagy olvasótábora. Az én
tehetségem, amennyi van, a fényképezés területére korláto-
zódik.
A férfira nem jellemző szerénység szórakoztatta a nőt.
– Ön igen briliáns a fényképezésben, uram – mondta
élénken. – Ahogy ezzel nyilván tisztában is van. Hozzáten-
ném, hogy továbbá ön nagyon szórakoztató előadó. Olyan
sokaknak, akik a felfedezés és az utazás témakörében tar-
tanak előadást, csak a hallgatóságuk elaltatásához van ér-
zékük. De tegnap este a tömeg az ön minden szaván csün-
gött.
– Köszönöm. – Elszánt csillogás jelent meg Humphrey
szemében. – A tehetségeink, úgy tűnik, nagyon jól kiegé-
szítik egymást, nem gondolja?
Most kezdenek a dolog lényegéhez érni, gondolta
Amity.
184 AMANDA QUICK

– Nos, erre nem gondoltam eddig ebből a szemszögből,

de feltételezem, van, aki azt mondaná, hogy így van. A
maga fényképei kétségkívül igen sokatmondóak.
– A maga írásai viszont szélesebb közönséghez szólnak,
mert a megfigyeléseit nyomtatásban mindenki elolvashatja.
Egyenesen a tárgyra térek. Nemrég látogatóban jártam an-
nál az úriembernél, aki ki fogja adni a könyvét.
Amityn aggodalom futott át. Hagyta, hogy Benedict és
Penny befolyásolja, gondolta. Mindazonáltal a saját megér-
zése most végül beigazolódik.
– Találkozott Mr. Galbraithszel? – Úgy érezte magát,
mint aki nagyon vékony jégen jár.
– Igen. – Humphrey tekintetében elszánt lelkesedés
gyűlt. – Sokat mesélt nekem a maga hölgyeknek írt úti-
könyvéről. Úgy tűnt, azt gondolja, jól fog fogyni.
– Mr. Galbraith nagyon biztató volt. – Amity felkapta a
teáscsészét. – Most végzem az utolsó simításokat a kézira-
ton.
– Az jutott eszembe, hogy a könyv sokkal szélesebb kö-
zönségnek lenne eladható, ha maga és én együttműköd-
nénk.
Az utcában egy konflis állt meg. Amity automatikusan
kipillantott az ablakon. Benedictet látta a kocsiból kiszáll-
ni.
 ALIBI JEGYESSÉG 185

Megzavarodva, olyan erővel rakta le a kancsót, hogy a

porcelán zengett az ezüsttálcán. Számba vette a lehetősé-
get, hogy esetleg nem hallotta jól a férfit.
– Elnézést, mit mondott az imént? – kérdezte óvatosan.
A férfi behízelgően mosolygott rá.
– Mindössze azt javasoltam, hogy ön és én működjünk
együtt a maga útikönyvén.
A nő értetlenül nézett.
– Nem értem. Majdnem befejeztem a kéziratot. Nincs
semmi, amin együttműködhetnénk, ha érti, mire gondolok.
– Ez nagyszerű hír. Ez azt jelenti, hogy mindössze a ne-
vem kell a címlapra tenni.
– Az ön nevét? – A férfira bámult. – Uram, ez egy úti-
könyv külföldre utazó hölgyeknek. Nem úriembereknek.
– Ennek én is tudatában vagyok. De csak gondoljon be-
le, mennyivel hitelesebbnek tűnik majd az útikönyve, ha az
én nevem is szerepel rajta.
Amityn harag cikázott át.
– Tisztában vagyok vele, hogy az ön nevének bizonyos
körökben nagy befolyása van, de nem ön írta a könyvet,
Mr. Nash. Én írtam.
Benedict most már a lépcső tetején állt és kopogtatott.
Amity nézte, ahogy Mrs. Houston elsiet a társalgó nyitott
ajtaja előtt, hogy kinyissa az ajtót.
– Látta, mennyi hölgy volt a közönség soraiban tegnap
este – mondta Humphrey. A hangjába most sietség vegyült.
186 AMANDA QUICK

– Nem akarok hiúnak hangzani, de értek a nőkhöz. Csak

képzelje el, ha tartanék egy utazási előadás-sorozatot azzal
a céllal, hogy a Hölgyek Világjáró Kalauzát reklámozzam.
A könyv megvehető lenne a bejáratnál a fényképeimmel
együtt. Biztos vagyok benne, hogy az előadások drasztiku-
san növelnék az eladásokat. Együtt sok pénzt kereshetnénk,
Amity.
Mrs. Houston kinyitotta a bejárati ajtót.
– Mr. Stanbridge – szólította meg vidáman. – Mennyire
örülök, hogy újra látom, uram!
Amity talpra ugrott.
– Nem érdekel az ajánlata, Mr. Nash. Mi több, nincs ön-
nek semmi további mondanivalóm. Azt javaslom, hogy
azonnal távozzon.
Benedict lépett a szobába. A szeme olyan kemény volt,
mint egy vérebé.
– Pontosan milyen ajánlatot tett a jegyesemnek, Nash? –
kérdezte.
Humphrey ijedten ugrott fel.
– Nem olyat, amilyenre nyilvánvalóan ön gondol, uram.
Üzleti ajánlat volt, semmi több.
– Ön ezt üzleti ajánlatnak hívja? – kérdezte Amity. –
Hogy merészeli?
Benedict le sem vette a szemét Humphrey-ról.
Humphrey nagy gyorsaságról téve bizonyságot, az ajtó
felé indult. Benedict útját állta. Az ajtóban Penny jelent
 ALIBI JEGYESSÉG 187

meg, kezét a torkához kapta. A tekintetében majdnem pá-

nik tükröződött.
Amity megkésve jött rá, hogy a helyzet kezd kicsúszni
az ellenőrzése alól.
– Semmi gond, Benedict – mondta határozottan. – Ké-
rem, engedje Mr. Nasht távozni. Biztosíthatom róla, hogy
én már elrendeztem az ügyet. Semmi szükség erőszakra.
Ami azt illeti, nem engedek semmiféle ökölharcot ebben a
házban. Világos?
Benedict egy pillanatig nem mozdult. Amity visszatar-
totta a lélegzetét. Aztán Benedict vonakodva bár, de mé-
giscsak ellépett Humphrey útjából.
Humphrey kisietett az előtérbe, ahol Mrs. Houston át-
nyújtotta neki a kabátját és a kesztyűjét. Pár másodperccel
később a bejárati ajtó becsukódott mögötte.
Penny döbbenten bámult Amityre.
– Mi történt?
– Láthatólag Nash épp most tett egy üzleti ajánlatot a
nővérének – mondta Benedict komoran.
– Nem merészelne – suttogta Penny. – Tudja, hogy el
van jegyezve önnel.
– Négyszemközt beszélek majd vele – mondta Benedict.
– Nem, nem fog – mondta Amity. – Már megmondtam,
hogy elintéztem az ügyet.
– Megsértette önt az ajánlatával – mondta Benedict, s a
szemében még mindig jeges düh tombolt.
188 AMANDA QUICK

Amity a homlokát ráncolta.

– Feltételezem, hogy amit ajánlott, az a megfelelő fény-
ben nézve még valamiféle bóknak is tekinthető.
– Hogy mondhatod ezt? – suttogta Penny. – Mr.
Stanbridge-nek igaza van. Ötven évvel ezelőtt egy ilyen
sertés pisztolyt jelentett volna hajnalban.
– Manapság az ilyen ügyeket már máshogy is el lehet
rendezni – mondta Stanbridge.
Amity széttárta a kezét.
– Ó az isten szerelmére! Semmi szükség ilyen nagy
drámára! Mr. Nash ajánlata határozottan üzleti természetű
volt. Azt akarta, egyezzek bele, hogy az ő neve is felkerül-
jön a könyvem borítójára társszerzőként. Ami azt illeti, no-
ha nem jött ezzel egyenesen elő, és nem mondta ezt így ki,
gyanítom, úgy gondolta, hogy az ő neve kerüljön előre.
Penny pislogott. Szemében megértés fénye gyulladt, és
valami másé, ami akár vidámság is lehetett.
– Ejha! A szegény embernek fogalma sem volt, hogy
minek teszi ki magát, ugye?
Amity a háta mögött összefonta a karját, és körbe-körbe
járkált a szobában.
– Láthatólag úgy gondolta, hogy a könyvem jobban
fogyna, ha a közönség azt gondolná, a nagy Humphrey
Nashnek is köze volt a megírásához.
Benedict a homlokát ráncolta.
 ALIBI JEGYESSÉG 189

– Ez volt az ajánlata? Azt akarta, hogy társszerzőként

ismerje el?
– Pontosan. – Amity megállt. – Most már érti, miért vol-
tam olyan mérges?
– Természetesen értjük – felelte Penny. – Tényleg hasz-
not akart belőled húzni. Anyagi hasznot.
– Lehet, hogy kiváló fényképész és szórakoztató előadó,
de gyanítom, hogy nem tud két érdekes mondatot össze-
hozni – mondta Amity. Kicsit sóhajtott. – Be kell ismer-
nem, igaza volt, Benedict. Mr. Nash tényleg hátsó szán-
dékkal akart ma meglátogatni.
 Tizenöt

A társalgóban gyűltek össze. Logan nem sokkal Benedict

után érkezett. A két férfi azonnal nekifogott, hogy Penny
jegyzetekkel ellátott vendéglistáját tanulmányozza.
A felügyelő leeresztette a halom jegyzetet, amit tanul-
mányozott, és szinte áhítattal nézett Pennyre.
– Teljesen lenyűgöz a nyomozói tehetsége, Mrs.
Marsden. Bárcsak több olyan emberem lenne, mint ön.
Amity büszkén mosolygott.
– Briliáns vagy, Penny! Sikerült minden egyes úriember-
ről valamilyen információval szolgálnod, aki ott volt a
Channing-bálon, és közel jár a gyilkosról általam adott le-
íráshoz. Még azt is kiderítetted, melyikük dohányzik.
– Kiváló munka, Mrs. Marsden – dicsérte Benedict. Fel-
állt, és odament az ablakhoz. – Ez a lista minden bizonnyal
segíteni fog, hogy szűkítsük a keresettek körét. Meg fogom
kérni az öcsémet, Richardot, és Cornelius nagybátyámat,
hogy kérdezősködjenek tovább a klubjukban. Az ön mun-
kája sok időt megspórolt nekünk.
Penny elpirult, és egy kecses mozdulatot tett a kezével.
 ALIBI JEGYESSÉG 191

– Jelentős segítségemre volt Mrs. Houston és az ő csa-

ládjának tagjai, akik szintén szolgálatban vannak. Egyesí-
tettük az erőinket, és végigmentünk a listán.
Logan a házvezetőnőre mosolygott.
– Önnek is köszönettel tartozom, Mrs. Houston. Nyil-
vánvalóan nőket kellene alkalmaznunk a Yardon.
Mrs. Houston elpirult.
– Örülök, hogy szolgálatára lehettem, uram. Nagyon ér-
dekes munka volt. Nem bánnám, ha újra ilyesmit kellene
csinálnom. Üdítő változatosságot jelent.
Logan sokatmondó tekintettel nézett rá.
– Ha az ember rákap a vadászat ízére...
Amity látta, hogy Penny egy gyors, kíváncsi pillantást
vet Loganre. Egyetlen szó sem hangzott el, de Amitynek az
a benyomása támadt, hogy Penny mélyebben megértette a
felügyelőt, és csodálta, amit látott. Logan jó Pennynek,
gondolta Amity. De az utolsó dolog, amire most Pennynek
szüksége van, az, hogy összetörjék a szívét.
Benedict felvette a listát, és újra szemügyre vette.
– Az egyik vendég különösen érdekes: Arthur Kelbrook.
Ő az a tolakodó férfi, aki egészségtelen kíváncsiságot
mutatott Amitynek a Vőlegényre vonatkozó tapasztalatával
kapcsolatban. Kelbrook jelen volt mind az Utazási és Fel-
fedezési Társaság fogadásán, mind a Channing-bálon.
Amity a homlokát ráncolta.
192 AMANDA QUICK

– De már mondtam magának, egészen biztos vagyok

benne, hogy nem ő az a férfi, aki megtámadott. Más volt a
keze, a termete, a hangja. Minden.
– Értem – felelte Benedict. – Mindazonáltal a maga irá-
nyában mutatott kíváncsisága aggaszt.
– Tapasztalatom szerint vannak olyan típusú személyek,
akikben hajlamaiknál fogva hátborzongató kíváncsiság éb-
red az ilyen jellegű bűnügyeket illetően – mondta Logan. –
Kelbrook nyilvánvalóan ezek egyike. Ha azonban Miss
Doncaster meg van róla győződve, hogy nem ő a gyilkos,
akkor máshol kell keresnünk. Nem engedhetjük meg ma-
gunknak, hogy olyan gyanúsítottra pazaroljuk az időnket,
aki nem felel meg a leírásának.
Benedict kelletlenül bólintott.
– Természetesen igaza van, felügyelő. A célt nem sza-
bad szem elől tévesztenünk.
– Annyival pozitívabban éreznék a kérdezősködésünk
eredményét illetően, ha már biztosan tudnánk, hogy a gyil-
kos valóban jelen volt a Channing-bálon – mondta Penny.
– Egyelőre puszta találgatásra építünk.
– Nem teljesen – felelte Logan. – Azt gondolom, hogy
az eredeti feltételezésünk nem érdemtelen. Amennyire meg
tudjuk ítélni, a nővére a bál utáni reggelen vált az úri körök
beszédtémájává.
– Sokan azok közül, akik a Channing-féle eseményen
részt vettek, ott lesznek holnap a Gilmore-bálon – jegyezte
 ALIBI JEGYESSÉG 193

meg Penny. – Ahogy már konstatáltuk, az előkelő társaság

meglehetősen szűk kört alkot. A különböző események
vendéglistája gyakran majdnem azonos.
Amity és a többiek ránéztek.
– Mit akarsz ezzel mondani? – kérdezte Amity.
Penny megköszörülte a torkát.
– Az jutott eszembe, lehet, hogy érdekes lenne, ha részt
vennél, Amity... Természetesen Mr. Stanbridge társaságá-
ban.
Amity csak bámult rá.
– Én?
– És Mr. Stanbridge – ismételte meg Penny. Benedictre
nézett. – Biztos vagyok benne, hogy ön tudna meghívót
szerezni, uram. Ami azt illeti, nem lennék meglepve, ha
már ott is lapulna egy a zsebében. Elvégre ön alighanem
minden háziasszony listáján szerepel a városban.
– Lehetséges – ismerte el Benedict. – Rendszeresen ka-
pok meghívásokat. Általában félredobom őket.
– Azért kap ilyen meghívókat, mert önt nagyon partiké-
pes agglegénynek tekintik – mondta Penny szárazon.
Benedict a homlokát ráncolta.
– Nem gondolja, hogy a vonzó személyiségemnek és
szellemes társalgásomnak köszönhetem?
Egy darabig mindannyian csak néztek rá. Aztán Amity
kuncogni kezdett.
– Kétség sem fér hozzá – mondta.
194 AMANDA QUICK

Benedict elmosolyodott, a tekintete melegebbé vált.

– Megnyugtatott. – Visszafordult Penny felé. – Tényleg
azt gondolja, hogy hasznos lehet Amitynek és nekem, ha
részt veszünk a Gilmore-bálon?
– Van benne valami – mondta Logan. – Ha igaz, hogy
legalább néhány ott lesz a gyanúsítottjaink közül...
– Lehet, hogy azonosítani tudom a gyilkost – fejezte be
Amity. Lelkesedés öntötte el. – Zseniális, Penny!
Logan Pennyre mosolygott.
– Igen, tényleg zseniális.
Penny elpirult.
– Az igazat megvallva, valószínűleg nem túl nagy annak
az esélye, hogy a gyilkost a bálban sikerül beazonosítani.
– Annyi legalábbis lehetővé válik, hogy a gyanúsítottak
némelyikét kihúzzuk a listánkról – felelte Amity. – A terv
azonban csak akkor működik, ha Mr. Stanbridge kapott
meghívót.
– Ha nem kaptam, ismerek valakit, aki tud nekünk sze-
rezni – mondta Benedict. – Ahogy már valószínűleg emlí-
tettem, a nagybátyám nagyon jó kapcsolatokkal rendelke-
zik bizonyos körökben.
 ALIBI JEGYESSÉG 195

Húsz perccel később Benedict és Logan elhagyta a házat:

Benedict elindult, hogy meghívást szerezzen a Gilmore-
bálba, Logan pedig folytatni a nyomozást.
Abban a pillanatban, hogy az ajtó bezáródott a két férfi
mögött, Penny Amityre nézett.
– Van valami, amit szeretnék megbeszélni veled, most,
hogy Benedict és Logan felügyelő elment – mondta Penny
halkan.
Amity elfintorodott.
– Feltételezem, hogy a báli ruhával kapcsolatos... Biztos
vagyok benne, hogy bízhatunk a ruhakészítődben, majd ő
gondoskodik az alkalomhoz illő viseletről.
– Nem a ruha miatt aggódom. Madame La Fontaine ezt a
részét majd a kezébe veszi. Amit el akarok neked mondani,
az, hogy a listánk néhány gyanúsítottján kívül van még va-
laki, aki nagy valószínűséggel részt vesz majd a bálon.
Lady Penhurst.
Amity összehúzta a szemöldökét.
– Ki ő?
– Valamikor romantikus szálak fűzték Benedicthez.
Amity felsóhajtott.
– Értem. Ez ugyanaz a nő, aki faképnél hagyta az oltár-
nál, ugye?
– Nem, ő Leona, Lady Penhurst. Mrs. Feathertonnak
hívták, amikor Benedicttel állt kapcsolatban. Egy idősödő,
magas rangú úriember özvegye volt, aki közel sem hagyott
196 AMANDA QUICK

neki annyit, mint amire számított, hogy kapni fog. Bene-

dictre vetette ki a hálóját. Amikor ez nem úgy sült el,
ahogy remélte, helyette hozzáment Lord Penhursthöz.
– Értem.
– Penhurst kétszeres özvegy – magyarázta Penny. – Le-
ona vagy negyven évvel fiatalabb nála. Mindenki feltéte-
lezte, hogy azért ment hozzá Penhursthöz, mert úgy gon-
dolta, ő már egyik lábával úgyis a sírban van, és lehet rá
számítani, hogy a másik is oda kerül valamikor a közeljö-
vőben. De eddig csalódnia kellett. Penhurst a második gye-
rekkorát éli, és szenilis, de nem mutatja semmi jelét, hogy
át akarna költözni a másvilágra.
Amity összekulcsolta a kezét a háta mögött, és az ablak-
hoz ment.
– Arra próbálsz figyelmeztetni, elképzelhető, hogy jele-
netet rendez.
Penny odament mögé.
– Nem tudom, hogy mire számítsak tőle. De nem akar-
tam, hogy meglepetésként érjen holnap este. Azt beszélik,
Lady Penhurst tombolt, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy
Benedictnek nem áll szándékában neki adni a Stanbridge-
nyakéket.
– Nem értem. Egy családi nyakéket akart?
– Rózsaláncként ismerik – felelte Penny. – Egy vagyont
ér. A családi hagyomány szerint a legidősebb Stanbridge-
örökös, ebben az esetben Benedict, adja a jegyesének, ami-
 ALIBI JEGYESSÉG 197

kor megkéri a kezét. Biztos vagyok benne, soha nem volt

semmi esélye, hogy Benedict elvegye Leonát, de mindenki
tudja, hogy a nő dühöngött, amikor Benedict véget vetett a
kapcsolatnak. Az a hír járja, hogy nagyon bosszúálló. Ha
Leona úgy hiszi, hogy valamilyen módon bosszút állhat
Benedicten, hajlamos lehet rá, hogy megtegye.
– Szerinted engem használhat arra, hogy bosszút álljon?
Nem látom, hogy ez hogyan lenne lehetséges.
– Én sem – felelte Penny. – De Lady Penhurstnek olyan
a hírneve, hogy meg kell nekem ígérned: nagyon, nagyon
óvatos leszel, ha találkozol vele.
Amity szomorúan elmosolyodott.
– Mindenképp magammal viszem a legyezőmet a bálba.
 Tizenhat

Leona, azaz Lady Penhurst, Benedictre mosolygott, sike-

resen mellőzve Amityt, aki mellette állt. Gyönyörű nő volt:
magas, karcsú, klasszikus fejedelmi arcéllel. Sötét haja
csillogott a bálterem mennyezetéről lecsüngő csillárok fé-
nyében. A fülét gyémántok és smaragdok díszítették, hosz-
szan lecsüngve gránátszínű szatén- és csipkeruhája mély
dekoltázsába.
De mindez a csillogás és báj sem tudta elfedni a barna
szemében tükröződő frusztrációt és keserűséget.
– Meg kell mondanom, hogy az eljegyzése híre okozott
némi meglepetést, Ben. Várhatjuk, hogy az esküvőre a
közeljövőben sor kerül? Vagy hosszan tartó jegyességet
tervez?
Leona számtalan vonzó tulajdonsággal van megáldva,
gondolta Amity, de a házasságában el van átkozva. Lord
Penhurst, ahogy Penny is mondta, gyorsan süllyedt a szeni-
litásba, de szembetűnően jó egészségnek örvendett a korá-
hoz képest. Amity gyanította, hogy Leona rosszindulatának
nagy része közvetlenül annak a ténynek tulajdonítható,
hogy a férje még mindig életben van.
 ALIBI JEGYESSÉG 199

– A jegyesem és én olyan gyorsan össze kívánunk háza-

sodni, amint csak lehet – felelte Benedict. Körbenézett a
teremben, nyilvánvalóan untatta a beszélgetés.
Amity megborzongott. Nem hibáztathatja Benedictet,
gondolta. A férfinak valószínűleg fogalma sincs róla, hogy
az iménti szavaival még egy kis olajat öntött a Leonában
égő harag tüzére.
Leona megragadta a kedvező alkalmat. Eléggé félreért-
hetetlenül nézett Amity hasára.
– Megértem a házasság sietőssé válását – mondta mé-
zesmázos együttérzéssel. – Gondoltam is rá, amikor meg-
éreztem magán azt a speciális kisugárzást, Miss Doncaster.
De ne aggódjon, a ruháját láthatólag úgy tervezték, hogy
elfedjen bármilyen kis hibát. Mindkettejüknek gratulálok.
Most pedig, ha megbocsátanak, úgy látom, a férjem azt
jelzi, hogy indulni kíván.
Leona ellebegett elegánsan redőzött ruhájának habzó
hullámain.
Benedict annyi időre elfordította a tekintetét a tömegről,
hogy haragosan nézzen Leona távozó alakja után.
– Mi az ördögöt akart mondani a ruhájára tett megjegy-
zéssel? – kérdezte. – Szerintem nagyon jól áll magának.
– Arra célzott, hogy tudja: azért tervezünk sietős eskü-
vőt, mert én terhes vagyok – mondta Amity.
Benedict álla megfeszült.
– Leona rendkívül idegesítő nőszemély.
200 AMANDA QUICK

Amity oda sem figyelve a legyezőjével babrált, miköz-

ben a tömeget nézte.
– Úgy hallottam, hogy egy időben meglehetősen jól is-
merték egymást.
Benedict lepillantott a halálos legyezőre. A szája sarká-
ban mosoly bujkált, és a tekintetében elrejteni próbált vi-
dámság gyulladt.
– Azt hiszem, ki tudom találni, ki említette önnek ezt a
teljesen jelentéktelen tényt – mondta.
– A húgom jobbnak találta, ha előre figyelmeztet.
– Bevallom, volt életemnek egy időszaka, amikor Leona
és én némi időt töltöttünk egymás társaságában. Egy ideig
az volt a benyomásom, hogy ő... érdekesnek talál engem. –
Benedict megvonta a vállát. – De amikor felfedeztem, hogy
a valóságban nagyon unalmas alaknak tart, elváltak útjaink.
– Megkérdezhetem, hogyan fedezte ezt fel?
Benedict egyik ritka, röpke mosolyával lepte meg.
– Elkövette azt a hibát, hogy elmesélte az egyik barátjá-
nak, aki elmondta a férjének. Ő pedig megemlítette a klub-
jában. A hír elért hozzám.
– Értem. – Amity fürkészőn nézett rá. – Nem úgy néz ki
mint akinek összetört a szíve az eset miatt.
– Hogy őszinte legyek, egyfajta megkönnyebbülés volt,
amikor vége lett – felelte Benedict. – Tudatára ébredtem,
hogy mekkora erőfeszítésébe kerül kibírni ásítás nélkül a
jelenlétemben. – A férfi elhallgatott, aztán hűvösen meg-
 ALIBI JEGYESSÉG 201

kérdezte. – És mi a helyzet magával meg Nashsel? Össze-

törte a szívét?
– Én akkor mindenesetre azt gondoltam. De persze csak
tizenkilenc éves voltam. Így visszatekintve úgy vélem,
hogy szerencsésen megúsztam. A Humphrey Nashsel való
házasság egy rémálom lett volna. Nagyon kétlem, hogy
képes lenne bárki mást szeretni saját magán kívül. Nagy
csodálattal adózik a saját tehetségének.
– Csak megpendítem: nem lehetséges, hogy ő a Vőle-
gény?
A Benedict hangjából kicsendülő reménykedés más kö-
rülmények között talán szórakoztató lenne, gondolta
Amity. Így azonban nyilvánvalóvá tette: a férfi ég a vágy-
tól, hogy valami ürügyet találjon, s hogy Humphrey-val
valami drasztikusat műveljen.
– Nem – felelte határozottan. – Nem ő a Vőlegény. Mi
több, sajnálattal jelentem, hogy a ma este itt látott férfiak
egyike sem felel meg a gyilkosról őrzött emlékeimnek.
– A pokolba! Túl kell lépnünk a vendéglista nevein.
– Mit javasol, mit tegyünk?
Benedict hosszú ideig csöndben figyelte a tömeget.
Amity tudta, hogy lelki szemeivel magában lehetőségeket
és valószínűségeket mérlegel.
– Nos? – unszolta egy idő után.
– Kapcsolatok – mondta a férfi halkan.
– Tessék?
202 AMANDA QUICK

– Kell, hogy legyenek kapcsolódási pontok a gyilkossal.

Meg kell találnunk a megfelelőt.
– Nem értem – mondta Amity.
– Itt nem tudunk beszélni. Javaslom, hogy menjünk, jár-
junk egyet a kertben.
– Szívesen.
Benedict karon fogta, és átkormányozta a tömegen, ki a
széles teraszra. A kastély mögött elterülő hatalmas park
sötétbe borult. Megannyi mesébe illő fényként az éjszaká-
ban itt-ott egy-egy lámpás ingott. A kert egyik oldalán
üvegfalú melegház csillogott sötéten a holdfényben. A tá-
volabbi végében Amity ki tudta venni egy olasz villára em-
lékeztető nagy épület körvonalait. Azt hallotta róla, hogy
egy elegáns istálló, amelyet Gilmore a lenyűgöző ménesé-
nek építtetett.
Mióta a Gilmore-bálba megérkeztek, most először
Amity megengedte magának, hogy egy mélyet lélegezzen.
Eddig nem is jött rá, milyen feszült volt egész este. Amióta
csak betették a lábukat a kastélyba, olyan volt, mintha
színpadon álltak volna Benedicttel. Minden szem rájuk
szegeződött, amikor beléptek a bálterembe, aztán ugyano-
lyan gyorsan el is fordult. És nyomban megindult a sutto-
gás. Áthullámzott a tömegen. Amity többször is elkapott
beszélgetésfoszlányokat.
„Látom, hogy nem viseli a családi nyakéket.”
 ALIBI JEGYESSÉG 203

„Én nem tulajdonítanék túl nagy jelentőséget ennek az

eljegyzésnek. Nyilvánvalóan nem adta neki a Rózsaláncot.
Nagy megkönnyebbülés volt megszabadulni a bálterem-
től.
– Nekem nem való az ilyesmi – mondta.
– Nekem sem – felelte Benedict.
Amitynek feltűnt, hogy nem kell megmagyarázniuk
egymásnak e megállapítások jelentését. Mindketten értet-
ték.
Az esti levegő kellemesen hűvös és frissítő volt a túlfű-
tött bálterem után. Amity észrevette, hogy Benedicttel nem
egyedül vannak a teraszon. Néhány másik pár is állt körü-
löttük a sötétben. Halk mormogás és lágy nevetés szállt az
éjszakai sötétségben.
Benedict csak egy kis időre állt meg. Aztán, mivel elé-
gedetlen volt a terasz nyújtotta diszkréció fokával, lehúzta
Amityt a lépcsőn az azon túl elterülő, még mélyebb sötét-
ségbe.
Sütött a nyári hold, a csinos, ápolt kertet ezüstös fénnyel
és árnyékkal vonva be. Amitynek a Sarkcsillag fedélzetén
töltött estéket juttatta az eszébe. Sóvárgó vágyakozás borí-
totta el. A sors egy gyilkosnak köszönhetően visszahozta
számára Benedictet, de lehet, hogy csak rövid időre. Ez a
tudat sürgető érzéssel töltötte el. Együttlétük minden pilla-
natát ki kell élveznie, gondolta.
204 AMANDA QUICK

Végigsétáltak a kavicsos ösvényen, amíg véget nem ért

az elegáns istálló bejáratánál. Ott megálltak. Amity maga
köré kulcsolta a karját az enyhén borzongató hideg ellen.
Az istállót tanulmányozta.
– A Gilmore-lovaknak impozánsabb a lakóhelyük, mint
Londonban a legtöbb embernek – jegyezte meg.
– Mindenki tudja, hogy Gilmore a telivérjei megszállott-
ja. – Benedict ránézett. – Fázik?
– Az éjszaka kissé csípősre fordult, nem gondolja?
A férfi szó nélkül levette a kabátját, és Amity csupasz
vállai köré terítette. Pont úgy, mint az utolsó éjszakán a
hajó fedélzetén, gondolta; pont mielőtt megcsókolta volna.
– Jobb? – kérdezte a férfi.
– Sokkal jobb. – A kabát furcsán nehéznek tűnt. Rájött,
hogy az egyik zsebében egy tárgy van. Benedict testének
melege és nagyon férfias, intenzíven pezsdítő illata átitatta
a gyapjút. Titokban belélegezte a férfi finom illatát. – Mit
értett azon, hogy mindig vannak kapcsolódási pontok?
Benedict nekidőlt az istálló falának, és visszanézett a ra-
gyogóan kivilágított kastély felé.
– Korábban számba vettük azt a lehetőséget, hogy a
gyilkos maga nem volt jelen a Channing-bálon, de valaki,
akit jól ismert, ott volt azon az estén.
– Arra gondol, hogy ez az a kapcsolat, amit fel kell fed-
nünk, azt a vendéget, akivel a gyilkos szoros kapcsolatban
áll. Ez a feladat jóval nehezebb lesz.
 ALIBI JEGYESSÉG 205

– Ha már nem a gyilkost keressük, hanem valakit, aki

meglehetősen jól ismeri, vissza kell térnünk az eredeti ven-
déglistához.
– Benedict, meg kell mondanom, nagyon aggódom,
hogy ez a vendéglista zsákutca. Lehet, hogy rengeteg időt
vesztegetünk el vele.
– Tudom. De ahogy Logan folyton emlékeztet bennün-
ket: ez egy kiindulópont. Ma este sikerült jó néhány férfit
eltávolítani a listánkról.
– Ha Pennynek igaza van, az a személy, aki a gyilkossal
kapcsolatban áll, ma este is itt lehet a Gilmore-bálon. De
hogy tudhatnánk azonosítani ezt a személyt?
Benedict az egyik karját a nő vállára fonta, és magához
húzta.
– Rendelkezésünkre áll egy tény, amiről nem szabad
megfeledkeznünk.
– Mi lenne az?
– Az időbeli eltérés az első és a következő három gyil-
kosság között. Ha magyarázatot tudnánk találni erre a ki-
maradásra, elképzelhető, hogy még jobban le tudnánk szű-
kíteni a gyanúsítottaink listáját.
– De annyiféle oka lehet, hogy olyan sok idő telt el az
első és a többi gyilkosság között – mondta Amity. – Talán
a gyilkos egyszerűen nem volt Londonban. Talán a birto-
kán volt vidéken. Esetleg valahol a Távol-Keleten vagy
Amerikában utazgatott.
206 AMANDA QUICK

– Igen. – Benedict még szorosabban ölelte magához. –

Igen, lehet, hogy nagyon jó oka van, miért nem követett el
gyilkosságot hónapokon keresztül. Ez nagyon fontos része
a rejtvénynek, amit nem is feltétlenül túl bonyolult kinyo-
mozni. A Channing-vendéglistán szereplők között olyan
férfiak barátait és rokonait keressük, akik az elmúlt év so-
rán nagyjából nyolc hónapon keresztül nem voltak a város-
ban.
– Tényleg úgy gondolja, hogy ezt ki tudjuk deríteni?
– Szükségünk lesz némi segítségre az öcsémtől és a
nagybátyámtól, de véghezvihető. – Benedict a karjaiban
maga felé fordította a nőt. – Meg fogjuk találni a gyilkost,
Amity. Addig nem nyugszom, amíg nem tudom, hogy biz-
tonságban van.
A nő elmosolyodott.
– Tudom. – A karjait a férfi nyaka köré fonta, és lábujj-
hegyre állt, hogy az ajkát a férfiéhoz érintse. – Tudom.
A férfi a kezébe fogta az arcát, és olyan heves vágyako-
zással csókolta meg, hogy Amity úgy érezte, mintha a férfi
szó szerint elállította volna a lélegzetét.
A férfi sürgetően arrébb tolta őt, és megpróbálta kinyitni
az istálló ajtaját. Amity meglepődött, amikor könnyedén
kinyílt. Bentről széna és lovak illatát árasztó meleg levegő
áramlott ki. A falak mentén elhelyezett ablakokon beömlött
a holdfény.
 ALIBI JEGYESSÉG 207

– Határozottan jobb szállás, mint jó néhány azok közül,

ahol az éjszakáimat töltöttem az utazásaim során – szólalt
meg Amity.
Benedict felnevetett.
A bokszokból némi motoszkálás hallatszott. Több ló ki-
nézett a fele magasságban osztott ajtók fölött, és halkan
nyerített. Amity elmosolyodott. Lehúzta a kesztyűjét, és
odament, hogy az egyik állat fejét megsimogassa.
– Nagyon szép állatok – mondta. – Gilmore-nak minden
bizonnyal egy vagyonba kerültek.
– Megengedheti magának. – Benedict őszinte érdeklő-
déssel szemlélte a holdsütötte látványt. – Nemcsak a lovai-
ra büszke, de az istálló felépítésére is. Nagyon modern ki-
vitelezés. Úgy tudom, hogy ezt a helyet a földben elhelye-
zett meleg vizes csövek fűtik.
Amity elrejtette a mosolyát. Neki azon járt ez esze, hogy
az elegáns istálló igen intim, még romantikusnak is mond-
ható helyszínül szolgál. Biztos lehetsz benne, hogy egy
mérnök kicsit más szemmel nézi a dolgokat.
– Kellemes meleg van itt bent – mondta. – Kicsit St.
Clare-re emlékeztet. Persze a partot verő hullámok nélkül.
– Vagy az átkozott rovarok nélkül.
A nő nevetett, és továbblépett, hogy a soron következő
lovat is megpaskolja.
208 AMANDA QUICK

– Gondolom, a maga emlékeit St. Clare-ről némiképp

befolyásolja az a tény, hogy egy golyót eresztettek magába
a szigeten.
Benedict mögé lépett, és kezét a nő vállára tette. A mell-
kasára húzta, és a száját szorosan Amity bal füle mellé ta-
pasztotta.
– Lehet, hogy igaza van – mondta halkan, izgatóan re-
kedtes hangon. – Mindössze annyit tudok, hogy nem bá-
nom, ha egyetlen trópusi szigetre sem teszem többé a lá-
bam az életben. De az a kilátás, hogy soha többet nem csó-
kolhatom meg magát? Na, ez örökre lelombozna!
A nő megborzongott, de nem a hideg miatt. Valahol mé-
lyen magával ragadó forróság ébredezett benne.
– Nem venném a szívemre, hogy bármi módon is lelom-
bozzam magát, Mr. Stanbridge. A kedélyét meg végképp
nem – mondta.
A férfi lassan maga felé fordította. A szeme sötéten csil-
logón a hold sugaraival átszőtt homályban.
– Nagyon hálás vagyok, amiért ezt mondja, Miss
Doncaster. Hálásabb, mint azt maga el tudná képzelni.
Szorosan magához ölelte, és újra megcsókolta. Ezúttal
lassan, óvatosan, mintha attól tartana, hogy a nő törékeny
érzékenységébe tapos. De Amitynek már nem volt új a férfi
csókja, és túl régóta álmodozott róla. Kíváncsiság és vak-
merőség hajtotta ma este. Az első pillanattól kezdve, hogy
megpillantotta St. Clare-en abban a sikátorban, biztos volt
 ALIBI JEGYESSÉG 209

benne, hogy soha többé nem fog még egy olyan férfival
találkozni, mint Benedict Stanbridge. Ha vele nem iszik a
vágy pezsgő forrásából, lehet, hogy sohasem ízlelheti meg
azokat a tiltott vizeket.
Kezét a férfi derekára tette, s a lelkesültségnek és izga-
lomnak azzal az érzésével adta át magát az ölelésnek,
amely minden alkalommal elfogta, valahányszor a férfi
megérintette.
A férfi minden bizonnyal érezte a rajta végigseprő lán-
gok hevét, mert az ajka hirtelen rettentő mohón tapadt az
övére.
Felkapta a karjába, és a lóállások melletti folyosó távoli
végébe vitte. Ott a lábára állította. Levette a válláról a ka-
bátot.
Amity figyelte, ahogy a férfi az egyik zsebből hófehér
zsebkendőt húz elő. Aztán elővett egy másik tárgyat is, és
félretette. Amity hallotta a fém halk koccanását, és látta,
ahogy a holdfény megcsillant a fegyver csövén. Nem cso-
da, hogy olyan nehéznek érezte a kabátot. Aztán a férfi a
kabátot egy szénahalomra terítette.
Amity már épp megkérdezte volna, vajon azért van-e
szüksége a zsebkendőre, mert attól fél, hogy a széna miatt
tüsszenteni fog, ám akkor a Benedict újra köré fonta a kar-
ját és megcsókolta, belefojtva a kérdést.
210 AMANDA QUICK

Teljesen elvarázsolták és felvillanyozták a férfiban a fel-

szín alatt fortyogó elektromos áramlatok. Olyan módon
izgatták fel, amiről nem is hitte, hogy lehetséges.
A férfi keze végigsimította, követve a teste vonalát a
mellétől a derekáig. Érezte, ahogy ujjai a ruháját elöl záró
kapcsokat keresik. Egy pillanattal később a merev pruszlik
kinyílt, felfedve a vékony batiszt ingvállat. Amikor a férfi
megérintette a mellét a vékony anyagon keresztül, benne
minden megfeszült.
– Benedict – suttogta.
A férfi leengedte a földre a ruhát, mígnem az valamiféle
szatén- és selyemtengerként terült el a nő bokája körül. Ki-
kötözte az alsószoknyát kis turnürjével, és hagyta, hogy
mindkét alsónemű lehulljon. Mindössze a kombiné, a ha-
risnya és az alsó maradt.
– Annyira csinos – mondta Benedict. Kezét végighúzta a
karján, fel egészen a torkáig. Arcát a tenyere közé fogta, és
áhítatos vággyal megcsókolta.
A nő megremegett, és a férfi vállába kapaszkodott, hogy
összeszedje magát. A férfi fekete csokornyakkendője éles
ellentétet képezett a tiszta fehér ingével. Amity addig bab-
rált a nyakkendővel, amíg sikerült kioldania. A nyakkendő
két vége a férfi nyaka körül lógott.
Aztán a férfi ingének kigombolásával folytatta. Amikor
végre sikerült szétnyitnia, becsúsztatta a kezét. Az ujjai
könnyedén végigsimították a mellkasát. A férfi duzzadó
 ALIBI JEGYESSÉG 211

izmainak és meleg bőrének érzése felvillanyozta. A hajón a

láz ápolásával és a véres kötés cserélésével töltött nappalok
és éjszakák óta nem érintette meg a férfit ilyen bizalmasan.
Olyan jó újra erősnek és egészségesnek látni, gondolta.
De amikor kutató ujjai a frissen begyógyult seb kitürem-
kedő, heges bőrére találtak, Benedict felszisszent.
Visszarettenve Amity gyorsan elvette a kezét a sebről.
– Fájdalmat okoztam. Elnézést.
– Nem. – A férfi elkapta az egyik kezét, és a tenyerét új-
ra a mellkasára helyezte. – Nem, semmi baj. A seb még
mindig érzékeny kicsit, de nem okozott fájdalmat. Azzal,
hogy megérintett azon a helyen, arra az éjszakára emlékez-
tetett, amikor magamhoz tértem a lázból, és magát láttam
egy széken összegömbölyödve, ahogy rám vigyázott. Ak-
kor tudtam, hogy megmentette az életemet.
Amity elmosolyodott.
– Miután levonta a következtetést, hogy nem halt meg,
elsőként azt akarta tudni, hogy a levél biztonságban van-e.
– És maga biztosított róla, hogy még mindig a táskájá-
ban van elrejtve.
A férfi lehúzta a szénaágyra. Együtt feküdtek a kabátján.
A holdfényben látta a férfi szemében a szexuális vágy izzá-
sát.
– Ma este nem vagyok a láz markában. – A férfi a hátára
fordult, magával húzva őt is, hogy a nő a mellkasára gör-
düljön. – És az egyetlen fájdalmat, amit pillanatnyilag ér-
212 AMANDA QUICK

zek, a vágy okozza. Ma este pontosan tudom, mit teszek.

Akarom magát, Amity, jobban, mint bármely más nőt va-
laha is az életemben.
Izgató tudatosság cikázott át rajta. A férfi vállába ka-
paszkodott, és a szemébe nézett, tudatva vele, hogy készen
áll a kalandra, ami rá vár.
– Én is akarom önt – felelte. – Jobban bárkinél vagy
bárminél.
A férfi lehúzta a fejét a sajátjához, és újra megcsókolta
viharos, bódító csókkal, amely lángra lobbantotta az érzé-
keit.
Érezte, hogy a férfi keze felcsúszik a combján a kombi-
né szegélye alatt. Amikor bensőségesen megérintette a lá-
bai között, rajta volt a sor, hogy a döbbenettől felszisszen-
jen, de nem eresztette el a férfi vállát. Minden elolvadni
látszott benne.
Benedict olyan helyeken simogatta, ahol soha férfi még
meg nem érintette, olyan érzéseket csalva belőle elő, me-
lyeknek létezését sejtette, de igazán sohasem tapasztalta
meg. Világot járt utazó volt, de most olyan utazásra indult,
amelyet sohasem tett még meg, talán mert sohasem talál-
kozott a megfelelő útitárssal, gondolta. De ma éjjel minden
megfelelőnek tűnt. Ez volt az a férfi, hely és idő. Ezek a
tényezők talán sohasem jönnek újra össze. Meg kell ragad-
nia a pillanatot, vagy örökre bánhatja, hogy a bátorsága
cserbenhagyta.
 ALIBI JEGYESSÉG 213

Ismeretlen feszültség gyűlt benne. Tudta, hogy Benedict

keze nedvessé vált a lucskos forróságtól, ahogy hozzáért.
Zavarban volt, de nem tűnt úgy, mintha a férfit zavarná, és
ő maga túl izgatott volt ahhoz, hogy elhúzódjon.
A férfi a hátára fordította és fölé hajolt, gyengéden ciró-
gatva. A szája az egyik mellére tapadt, és Amity azon kapta
magát, hogy néma esdekléssel feszül a férfihoz, hogy foly-
tassa.
A férfi elengedte, hogy kikapcsolja a nadrágját. A nőn
átfutott a bizonytalanság, amikor meglátta a férfi kemény,
merev hímtagját ágaskodni a holdfényben.
– Nem vagyok biztos benne... – kezdte.
A férfi újra fölé magasodott, kizárva a holdfényt, és el-
némította egy csókkal.
– Érints meg! – suttogta a férfi szája a száján. – Nem tu-
dod, mennyire vágytam rá, hogy a kezedet magamon érez-
zem.
A nő óvatosan rákulcsolta az ujjait. A férfi felnyögött.
Amity elkezdte lassan, óvatosan mozgatni a kezét. A férfi
légzése szakadozottá vált, mint akinek hatalmas önuralmat
kell gyakorolnia. A szemöldöke éppolyan nedves volt az
izzadságtól, mint amikor a láz gyötörte.
Benedict felemelte a fejét. A sötétben az arca eltökélt és
heves volt. Tekintetéből elemi erejű vágy sütött. Az a tudat,
hogy a férfi ennyire akarja őt, elég volt, hogy a bizonyta-
lansága utolsó maradványait is elsöpörje.
214 AMANDA QUICK

A férfi addig simogatta, amíg a lélegzete is elállt. Amíg

a feszültség már olyan erős volt benne, hogy úgy gondolta,
nem bírja tovább. Körmeit a férfi vállába mélyesztette.
A megkönnyebbülés váratlanul érte. Az őt feszítő heves,
lüktető érzés figyelmeztetés nélkül tört elő lüktető hullá-
mok sorozataként. Eufórikus meglepetés ragadta magával,
és csak úgy szárnyalt.
Benedict fölé támaszkodott, és egyik kezével az öle felé
vezette magát. Egy hosszú, heves mozdulattal beléhatolt.
A behatolás visszarántotta a nőt a földre. Kicsi, fojtott
kiáltást hallatott, és ösztönösen megpróbált elhúzódni. A
körmei karmokká váltak Benedict ingének elején.
Benedict szorosan megragadta a csípőjét, lefogva őt.
– Lazuljon el! – unszolta. Nedves homlokát a nőére haj-
totta. – Csak lazítson!
Egy pillanatig Amity nem mert megmozdulni. A férfi
sem. Érezte a kemény izomkötegeket a keze alatt a férfi
hátán. Benedict küzdött, hogy ellenőrzése alatt tartsa a
szenvedélyét, amíg arra várt, hogy a nő túlessen a kezdeti
döbbeneten. Az a tudat, hogy a férfinak ilyen nagy munká-
jába kerül visszafogni magát, megnyugtatta.
Lassan a teste alkalmazkodott a férfihoz. Gyorsan leve-
gőt véve meg mert egy kicsit moccanni, hogy kényelme-
sebb pozíciót találjon. Benedict felnyögött, és mozogni
kezdett, először óvatosan, majd növekvő meggyőződéssel.
 ALIBI JEGYESSÉG 215

Amity furcsának és kényelmetlennek találta az érzést, de

már közel sem volt elviselhetetlen.
– Jól van? – kérdezte a férfi a fülébe suttogva.
– Azt hiszem – felelte. – Semmiképp sem rosszabb, mint
tevegelni.
A férfiból morgás és nevetés közötti hang tört elő. Aztán
gyorsabban kezdett mozogni, növelve minden döfés sebes-
ségét és erejét, mígnem a nő újra izgalomba jött, és minden
erejével a férfiba kapaszkodott.
A férfi még utoljára beléhatolt. Mindene megfeszült, iz-
mos háta ívbe görbült. Aztán azzal lepte meg, hogy kisza-
badította magát Amity szorosan ráfeszülő testéből. A zseb-
kendőbe könnyített magán, orgazmusa erőteljes hullámok-
ban tombolt egy örökkévalóságnak tűnő ideig.
Amikor vége lett, Benedict mellé rogyott. Amity szeme
csukva volt. A kellemetlen érzés és a jövő bizonytalansága
ellenére, a pillanat puszta csodája felvillanyozta.
Épp most tette meg az élet egyik legtitokzatosabb utazá-
sát, és fedezte fel, mit rejt a kaland vége. Most már tudta,
milyen az, ha szeretője lesz az embernek.
 Tizenhét

A férfi fogatában ültek, hazafelé tartottak az Exton Street-

re. Benedict azonnal kitessékelte, vagyis inkább kitoloncol-
ta őt a bálból az istállóbeli együttlétük után. Nem is baj,
gondolta Amity. A haja kiszabadult a csatokból, és még
mindig szénadarabokat szedegetett le a ruhájáról.
– Biztos benne, hogy jól van? – kérdezte újból Benedict.
Ez volt a harmadik vagy negyedik alkalom, hogy az
egészsége iránt érdeklődött, és minden alkalommal egyre
türelmetlenebbnek tűnt, már-már ridegnek.
– Kérem, hagyja abba az aggodalmaskodást, uram. Kö-
szönöm, teljesen jól vagyok – felelte Amity. Gyanította,
hogy az ő reagálása is minden alkalommal egyre bosszú-
sabbnak hangzik.
Egek ura! Gyakorlatilag veszekszenek!
Az este vége hatalmas csalódásnak bizonyult, pedig éle-
te legfontosabb, legizgalmasabb és minden bizonnyal leg-
romantikusabb éjszakájának kellett volna lennie. Ennyit
arról, hogy az ember szeretőt fogad, gondolta. Ha ez min-
den, amit az éjszaka folyamán átélt, nehéz volt megérteni,
 ALIBI JEGYESSÉG 217

miért tett annyi ember akkora erőfeszítést, hogy titkos vi-

szonyba bonyolódjék.
Egyetértett a sietős visszavonulással: egyiküknek sem
volt szüksége még egy botrányra. De zavarta az a hideg,
célratörő mód, ahogy az egészet Benedict intézte. Egy
harctéri parancsnok szakértelmével és pontosságával ren-
dezte el a Gilmore-kastélyból való távozásukat. Nem, nem
is katonai parancsnok: mérnök. Amity gyorsan kezdett arra
a következtetésre jutni, hogy a férfi máris megbánta a
szenvedélyes közjátékot.
Most, hogy még tovább rontson a dolgokon, Benedict ál-
landóan azt kérdezgette tőle, jól érzi-e magát. Jó, ha egy
úriember aggódik a szeretője miatt egy heves szeretkezés
után. De nem úgy tűnt, mintha lenne bármi romantikus
gyengédség a kérdezősködésében. Aggódónak látszott. Le-
het, hogy arra számított, a nő elájul a sokkoló tapasztalat-
tól.
Éles csönd telepedett a kocsi belsejére. Amity a ködös
utcaképet figyelte. Gázlámpák és hintólámpák bukkantak
elő, majd tűntek el a ködben.
Benedict mocorogni kezdett a szemközti ülésen.
– Amity.
– Ha még egyszer az egészségem felől érdeklődik – szi-
szegte a nő a fogain át szűrve a szavakat –, esküszöm, nem
állok jót a tetteimért.
218 AMANDA QUICK

A lámpa gyér fényében a férfi szeme összeszűkült, és az

arca kemény vonásai komor álarccá merevedtek.
– Mi az ördögért mond ilyeneket? Csak természetes,
hogy aggódom maga miatt. Nem jöttem rá, hogy még so-
hasem tapasztalta meg a szenvedélyt.
– Az isten szerelmére, uram, nem egy naiv tizennyolc
éves lányka vagyok, akinek fogalma sem volt, hogy mire
adja a fejét ma este. Hányszor mondtam már önnek, hogy
világi nő vagyok?
– Nyilvánvalóan túl sokszor, mert elhittem.
– Biztosíthatom, hogy nem fogok hisztériás rohamot
kapni csak azért, ami az istállóban történt.
– Csak azért, ami az istállóban történt? – ismételte meg a
férfi vészjóslóra torzult hangon.
– Nos, nem mintha az, ami köztünk történt, módfelett
egyedülálló vagy forradalmi lett volna, nem igaz? Párok
meglehetősen gyakran csinálják ezt, vagy nem?
– Azt hiszem, azt az észrevételt tette, hogy nem rosz-
szabb, mint a tevegelés.
– Ó, értem. – Eszébe ötlött, hogy esetleg megsértette a
férfi érzéseit. Megnyugtatóan mosolygott rá. – Ne aggód-
jon, uram. Az ember könnyen hozzászokik a teve járásá-
hoz. Idővel és tapasztalattal a zötyögés és himbálózás ter-
mészetessé válik.
Benedict úgy nézett ki, mint aki válaszolni akar erre a
megjegyzésre, de szerencsére a kocsi megállt. A férfi rövid
 ALIBI JEGYESSÉG 219

ideig habozott, aztán nyilvánvalóan frusztráltan és határo-

zottan komoran nyitotta ki az ajtót. Kiszállt a fogatból, és
megfordult, hogy Amitynek segítsen.
Ő összeszedte a szoknyáját, és elfogadta a felé nyújtott
kezet. A férfi ujjai az övé köré kulcsolódtak. Szó nélkül
mentek föl a lépcsőn. Amity elővette a legyezőt tartó láncra
fűzött apró kis retiküljéből a kulcsot. Benedict elvette tőle,
és kinyitotta a bejárati ajtót. Az előtérben a lámpák még
mindig égtek, de a ház többi részében le voltak oltva.
Penny és Mrs. Houston már lefeküdt.
Amity megkönnyebbülve lépett be. Ebben a pillanatban
tényleg nem akart volna hosszadalmas beszélgetésbe bo-
nyolódni Pennyvel. Nyilván megkérdezné, mi történt a ha-
jával, és miért lógnak szénadarabok a ruhájáról.
Benedict a küszöbön téblábolt.
– Holnap meglátogatom.
– Igen, persze – felelte gyorsan. – Végig kell gondol-
nunk a nyomozásunk új irányát.
Úgy tűnt, a férfi erőt merít.
– Amity, tisztában vagyok vele, hogy a mai este nem
olyan volt, amilyennek várta vagy remélte.
A nő elpirult.
– Erről inkább nem beszélnék.
– A helyszínt aligha lehet romantikusnak nevezni, és az
időzítés sem volt jó.
Amity nehezen vette a levegőt.
220 AMANDA QUICK

– Ha most azt mondja, hogy megbánta az esetet...

– Nem teljesen – felelte. – Ha azt mondanám, hogy
megbántam, ami történt, hazudnék.
Nem teljesen. Valamilyen buta oknál fogva a nő most
már a sírás szélén állt. Küzdött ellene, és összeszedte ma-
gát.
– Én sem – mondta. Tisztában volt vele, hogy a hangja
furcsán feszültnek hangzik. – Nem teljesen. És ne vádolja
magát. Az én hibám, hogy valamelyest másfajta élményt
képzeltem, de végül is ez az egész nagyon tanulságos volt.
– Tanulságos.
Amitynek sikerült derűs mosolyt erőltetnie magára.
– Ez a vonzerő, hogy az ember egy új útra induljon,
nem? Hogy új érzéseket tapasztaljon, és felfedezze az is-
meretlent. Most pedig, ha megbocsát, szeretnék lefeküdni.
Teljesen kimerültnek érzem magam.
A férfi nem mozdult, úgyhogy kénytelen volt az ajtót
gyengéden, de határozottan becsukni az orra előtt. Egy pil-
lanatig csak állt ott, nagy igyekezettel hallgatózva. Egy idő
múlva hallotta, hogy Benedict lemegy a lépcsőn. A fogat
ajtaja kinyílt és becsukódott. A jármű elhajtott az éjszaká-
ba.
Még várt egy darabig. A könnyek, amiket eddig sikerült
visszatartania, potyogni kezdtek. A kesztyűje hátuljával
letörölte a nedvességet.
 ALIBI JEGYESSÉG 221

Lekapcsolta az előtérben a lámpákat, és felment az eme-

letre. Penny ajtaja kinyílt. Egy pillanatig Amity csak nézett
rá, túlzottan fojtogatta a sírás, hogy megszólaljon.
– Drága nővérkém! – suttogta Penny. – Mit tett veled?
– Nem az a baj, amit velem tett – felelte Amity. – Ha-
nem hogy szerintem azt kívánja, bár ne tette volna. És ez
legalább részben az én hibám, mert én akartam, hogy meg-
tegye.
Penny átölelte. Amity hagyta, hogy folyjanak a könnyei.
 Tizennyolc

Akkor sem kuszálhatta volna jobban össze a dolgot, ha

kifejezetten ez lett volna a célja, gondolta Benedict. Nem
állt szándékában szeretkezni Amityvel ma este, de azóta
gondolt rá, hogy ágyba viszi, amióta csak találkoztak.
Az volt a probléma, hogy nem készített tervet. Ehelyett a
pillanat hatása alatt cselekedett. Amikor a lehetőség adta
magát, képtelen volt ellenállni. A vágy erős kábítószer. És
most fizetheti az árát.
Nem rosszabb, mint a tevegelés.
Mégis mire számítottál?, tűnődött. Egy istállóban szeret-
keztél vele!
Az egyetlen dolog, amit a történtekkel kapcsolatban
most mondani tudott, hogy akkor abszolút tökéletes elkép-
zelésnek tűnt.
A fogat megállt a városi háza előtt. Az ablakok el voltak
sötétítve. Mr. és Mrs. Hodges behúzták a függönyöket éj-
szakára, és már aludni tértek.
Benedict kinyitotta a kocsi ajtaját, kiszállt, és útjára bo-
csátotta a kocsist. A jármű elrobogott a ködbe.
 ALIBI JEGYESSÉG 223

Kivette a kulcsát a zsebéből, felment a lépcsőn, és kinyi-

totta az ajtót. A ház még a szokásosnál is csöndesebbnek
tűnt. Ráadásul sötétebbnek is, gondolta. Minden fényt ala-
csony intenzitásra állítottak, beleértve az előtérben levőket
is.
Lerázta magáról a kabátot, egy pillanatra megállt, hogy
mély levegőt vegyen, amikor Amity illata megcsapta az
orrát. Azonnal újra merevedése lett. A fájó szükség mélyen
újra megmozdult benne, erősebben, mint valaha, bár ma
éjjel már egyszer csillapíthatta a vágyát. Talán mert most
már tudta, milyen kielégítő Amity lucskos, szűk testébe
merülni.
A kabát biztosan nem lesz már sohasem a régi, és ő ma-
ga sem.
Most egy erős, gyógyító dózisú konyakra van szüksége.
A kabátot átvetette az egyik vállán, és végigment a folyo-
són a dolgozószobája ajtaja felé. Automatikusan felnyúlt,
hogy meglazítsa a nyakkendőjét, aztán mosolyogva hagyta
félbe a mozdulatot, amikor felfedezte, hogy a selyemszala-
gok még mindig nyitva lógnak a nyaka körül. Megfeledke-
zett róla, hogy újra megkösse, mert arra koncentrált, hogy
Amityt kijuttassa a Gilmore-házból, mielőtt bárki észre-
venné, milyen elbűvölően hiányos öltözetben van.
Annyira lekötötték az édes, forró emlékek, hogy nem
vett észre semmi szokatlant, amíg meg nem hallott egy kü-
lönös, furcsán fojtott hangot a szoba sötét sarkából.
224 AMANDA QUICK

Gyorsan megfordult, kezével a fegyvert keresve a kabát-

jában. Mrs. Hodges egy létrahátú konyhaszéken ült mere-
ven. Hodges hasonlóan peckesen feszített egy ugyanolyan
széken. Sem a székek, sem a Hodges házaspár nem tarto-
zott a dolgozószobába az éjszaka kellős közepén.
– Mi az ördögöt csinálnak ott a sarokban?
Hodges újabb furcsa zajt hallatott. Épp csak annyi fény
érkezett az asztalon álló lámpából, hogy lássa: a komornyik
szája be van tömve, a kezét és a bokáját pedig kötéllel kö-
tötték össze. A felesége ugyanilyen módon volt megkötöz-
ve. Hodges tágra nyílt szemekkel bámult Benedictre, és a
torka mélyéről még kétségbeesettebb hangok törtek elő.
A szobát fenekestül felforgatták. A könyveket a polcról
ledobálták a földre. Az íróasztal fiókjai nyitva álltak. A ké-
peket a falon félretolták, minden bizonnyal egy falba rejtett
széfet keresve.
– Magasságos egek, ember! – Benedict elővette a fegy-
vert a kabátzsebéből, a kabátot félrehajította, és felkapcsol-
ta a lámpát. – Mi a pokol történt?
A függöny megmozdult a sarokban, az erkélyajtó köze-
lében. Benedict kezében a fegyverrel gyorsan megfordult.
Egy férfi lépett elő a nehéz bársonyfüggöny mögül. A
fény megcsillant a kezében tartott revolveren. Az arca alsó
felét a feje hátulján megkötött fekete sál takarta.
– Már vártunk rád, Stanbridge – mondta.
 ALIBI JEGYESSÉG 225

A kiejtés nyilvánvalóan amerikai volt. Egy hajófedélzeti

emléket ébresztett benne. Benedictnek csak egy szemvilla-
násnyi időbe telt, hogy az emléket összepárosítsa a behato-
ló fizikai kinézetével – vékony, vörösesszőke, fiatal férfi.
– Declan Garraway – szólalt meg Benedict. Undorral
rázta meg a fejét. – A pszichológia szakértője. Szóval maga
a kém. Tudhattam volna. Feltételezem, hogy a két karrier
kiegészíti egymást.
– Tartottam tőle, hogy fölismer. – Declan letépte a sálat,
felfedve félrevezetően komoly, őszinte arcát. – A kiejtés
teszi, nem igaz? Tájékoztatásul, nem vagyok istenverte
kém. Magánnyomozó vagyok. Vagy olyasmi.
– Lényeges különbség, biztos vagyok benne! Elárulná,
kinek dolgozik?
– Ahhoz magának semmi köze. Hol van a Foxcroft-féle
jegyzetfüzet?
Benedict körülnézett a dolgozószobában, enyhe csodál-
kozást mímelve.
– Azt akarja mondani, hogy nem találta meg?
– Adja elő, vagy isten engem úgy segéljen, én...
– Mi? Lelő engem, a komornyikomat és talán a házveze-
tőnőmet is, mielőtt én lelövöm magát? Kétlem. Nem va-
gyok a fegyverek nagy szakértője, de gyakoroltam egy ke-
veset, és ilyen távolságról nehéz lenne elvéteni. Még ha
szerencsével is jár az első lövésekkel, maga szerint milyen
messzire jut, miután több gyilkosságot is elkövetett egy
226 AMANDA QUICK

olyan csöndes, tiszteletre méltó környéken, mint ez? Higy-

gye el, valaki biztosan látta, amikor megérkezett.
– Senki sem látott idejönni – vágta rá Declan gyorsan.
– És mi van a konflissal, ami innen nem messze tette le
magát? Tényleg azt gondolja, a kocsis nem fog emlékezni,
hogy egy amerikait vitt a kocsiján ma este? Aki a gyilkos-
ságok helyszínéhez közel szállt ki?
– Honnan tudja, hogy konflissal jöttem? – Declan döb-
bentnek tűnt.
– Különben hogy tudta volna megtalálni ezt az utcát?
Kétlem, hogy jól ismeri Londont.
– Felejtse el azt a konflist. Nem azért jöttem, hogy bárkit
is megöljek. A komornyikja félbeszakított, ahogy elkezd-
tem átkutatni ezt a helyet. Meg kellett kötöznöm. Ki akarta
hívni a rendőrséget. És aztán a házvezetőnő is felbukkant.
Valamit tennem kellett. Adja oda a jegyzetfüzetet, és elme-
gyek.
– Maga egy idióta, Garraway. Tényleg azt gondolta,
hogy valahol elöl hagyom a dolgozószobámban?
Benedict elővette a kis bőrkötéses jegyzetfüzetet a ka-
bátja zsebéből. Kinyitotta, és nagyon gyorsan be is csukta,
épp csak hogy felfedje a rejtélyes jegyzetekkel és rajzokkal
teli oldalakat.
– Ez az? Ez a kis jegyzetfüzet? – Declan homlokát ké-
tely redőzte. Egy lépéssel közelebb lépett. – Azt gondol-
tam, sokkal nagyobb lesz.
 ALIBI JEGYESSÉG 227

– Foxcroft egy kis, kényelmes méretű jegyzetfüzetben

tartotta a jegyzeteit, amit magával tudott hordani a zsebé-
ben.
Benedict az alig égő tűzbe dobta a jegyzetfüzetet.
– Ne! – Declan átrohant a szobán a kandalló felé.
Benedict megragadta a piszkavasat, és egy suhintással
elgáncsolta, amitől Declan elvesztette a lába alól a talajt. A
földre bukott. A fegyver a szőnyegen landolt. Benedict fel-
kapta.
– A fene vigye el! A fene vigye el! A fene vigye el! –
Declan szenvedő arccal lassan felült, és a fejét a kezébe
ejtette. – Mindent tönkretett!
– Pontosan mit tettem tönkre? – Benedict a piszkavassal
kihalászta a jegyzetfüzetet a parázsból. A kis kötet vala-
mennyire megpörkölődött a szélein, de egyébként sértetlen
volt.
– Az apám küldött, hogy szerezzem meg azt az átkozott
jegyzetfüzetet. – Declan nézte, ahogy Benedict a jegyzet-
füzetet az íróasztalra helyezte. – Ez volt az utolsó esélyem,
hogy bebizonyítsam neki, megvan bennem a kellő ráter-
mettség, hogy csatlakozzak a családi üzlethez.
– Igen szokatlan üzletnek kell lennie. – Benedict Mrs.
Hodgeshoz ment, és kivette a szájából a rongyot. – Megsé-
rült, Mrs. Hodges?
– Nem, uram – felelte.
Benedict Hodges száját is kioldotta.
228 AMANDA QUICK

– És maga?
– Csak a büszkeségem, uram.
Benedict először Mrs. Hodges kötelékein kezdett dol-
gozni. Declan a földön ült, és morózusan nézte a jegyzetfü-
zetet.
– Ne nézzen olyan leverten, Garraway. – Benedict befe-
jezte a Mrs. Hodges bokáját rögzítő kötelék kibogozását. –
Ez nem Foxcroft jegyzetfüzete. Ez az én személyes jegy-
zetfüzeteim egyike. Semmi világrengető fontosságú sincs
benne.
Declan felnyögött.
– Tudhattam volna. Becsapott.
– Attól tartok. Pontosan mi is ez a családi üzlet?
– Olaj – mormogta Declan. – Az apámé és a testvéréé a
Garraway Olajtársaság. Most készülnek egy újabb kutat
fúrni Kaliforniában, Los Angeles közelében. Meg vannak
róla győződve, hogy nagy mennyiségű olaj van a földben,
ami csak arra vár, hogy kipumpálják. A parttól nem messze
néhány helyen látni lehet, ahogy az olaj felszivárog az óce-
án talajából.
Mrs. Hodges a csuklóját masszírozva felállt.
– Majd én foglalkozom Mr. Hodgesszal, uram – mondta.
– Köszönöm – felelte Benedict. Visszafordult Declan fe-
lé.
– Mit akar a Garraway Olaj egy olyan eszközzel, amit a
napenergia felhasználására terveztek? – De azonnal tudta is
 ALIBI JEGYESSÉG 229

a választ, ahogy a kérdést feltette. – Ó, értem. Nem azért

akarják ellopni Foxcroft rendszerének tervét, hogy gyártsák
és eladják. Az apja és a nagybátyja nem akarják, hogy a
motor és az akkumulátor piacra kerüljön. Így van?
– Azt mondák, ha mindenki elmehet a helyi vaskereske-
désbe, és beszerezhet egy naprendszert, amely képes a nap
ingyenes energiáját befogni, az olajpiac még az előtt ösz-
szeomlik, hogy sikerülne bizonyítani, milyen hasznos. Az
apám és a nagybátyám azt állítják, hogy a jövő az olajban
van. Be akarják biztosítani magukat, hogy ez így is marad.
– Mert ők már sokat fektettek ebbe a jövőbe.
Declan megvonta a vállát.
Benedict Hodgesra nézett.
– Biztos benne, hogy nincs semmi baja?
– Teljesen jól vagyok, köszönöm, uram – felelte Hodges.
– De el fog tartani egy darabig, hogy a dolgozószobáját
helyre hozzuk.
– Ez a fiatal semmirekellő borzasztó rendetlenséget csi-
nált – mondta Mrs. Hodges. Declanre meredt. – Szégyell-
hetné magát, uram.
Declanben volt annyi jó érzés, hogy lesüsse a szemét.
Benedict az íróasztala sarkára ült, és Declant figyelte.
– Nyilvánvalóan nincs tisztában a legújabb fejlemé-
nyekkel.
– Miről beszél? – kérdezte Declan.
230 AMANDA QUICK

– Valaki ellopta a Foxcroft-jegyzetfüzetet. A jó hír a

maga számára az, hogy minekutána ma éjjel a jegyzetfüzet
felkutatásáért jött ide, fel kell tennem, hogy nem maga volt
a tolvaj.
– A rohadék! – Declan zavartnak tűnt. – Eltűnt? De ki
vitte el?
– Érdekes kérdés. Nem tudom a választ. És mivel úgy
tűnik, hogy magától sem fogom megtudni, nem látom
semmi okát, hogy folytassuk a beszélgetést. Hodges, ké-
rem, hívja a legközelebbi rendőrt.
– Örömmel, uram – felelte Hodges. Az ajtó felé indult.
Declan újra riadtan megfeszült.
– Nem fogja kihívni a rendőrséget.
– Miért nem? – kérdezte Benedict kellemes modorban.
– Mert mindketten ugyanazt akarjuk – felelte Declan
idegesen. – Ide figyeljen! Ha igaz, hogy a jegyzetfüzetet
ellopták…
– Ez az igazság.
– ...akkor talán segíthetünk egymásnak. Az apám és a
nagybátyám gondoskodni fog róla, hogy a fáradsága ne
legyen hiábavaló, esküszöm. Nagyon gazdagok.
– Ezt nem kétlem – felelte Benedict. – De tudja, az a
helyzet, hogy én is gazdag vagyok. Nincs szükségem a
pénzükre.
– Valóban? – Declan arckifejezése ravasszá vált. – Ak-
kor minek utazott egészen St. Clare-ig, és onnan tovább
 ALIBI JEGYESSÉG 231

Los Angelesbe, hogy Foxcrofttal találkozzon? Mert tudom,

hogy oda ment. Amikor felfedeztem, hogy egy Kaliforniá-
ba tartó vonatra vett jegyet, kitaláltam, hova tart. De mire
megérkeztem, maga már elment a Foxcroft-jegyzetfüzettel.
– Declan szünetet tartott. – Tudja, meghalt. Kevesebb mint
negyvennyolc órával az után hogy magának adta a jegyzet-
füzetét, elvitte őt a rák.
– Ezt sajnálattal hallom – mondta Benedict. – Remek
mérnök volt.
– Gondolom, nem akarja nekem elmondani, mi történt
pontosan St. Clare-en? A Sarkcsillag fedélzetén mindenki
azt beszélte, hogy magát tolvaj támadta meg, de én soha-
sem hittem el ezt a történetet. Az az érzésem, hogy ugya-
nabból az okból volt ott, mint amiért én hajóztam oda:
hogy megvizsgálja Alden Cork napágyúját. De az ágyúnak
hűlt helye volt, és Cork holtan feküdt, mire én megtaláltam.
– Mikor érkezett Cork laboratóriumába?
Declan elkeseredett arcot vágott.
– Nyilván nem sokkal ön után. Cork holtteste még a föl-
dön hevert. De a helyi rendőrség már megérkezett, és el-
kezdett kérdezősködni. Arra a következtetésre jutottak,
hogy Corkot egy idegen ölte meg, valaki, aki a kikötőben
álló hajók egyikéről szállt le. Jobbnak láttam, ha nem fi-
gyelnek fel rám, így azonnal visszatértem a hajóra.
– És útközben netán rám lőtt? – kérdezte Benedict.
232 AMANDA QUICK

– Nem, esküszöm! Nem én lőttem magára. Mindenhol

egy lépéssel maga mögött jártam. De nem jöttem rá
Foxcroft napmotorjának fontosságára, amíg nem követtem
magát Los Angelesbe, a laboratóriumába. Az ágyú nem
működik nélküle, igaz?
– Nem. Honnan tudott Cork és Foxcroft találmányairól?
– Egy amerikai ügynök kereste fel apámat és a nagybá-
tyámat. Az ügynök azt akarta tudni, hogy technikailag el-
képzelhető-e egy napenergiával üzemelő ágyú, amely elég
erős, hogy csatahajófegyverként szolgáljon. Azt mondta,
azt beszélik, hogy egy brit feltaláló, akit Alden Corknak
hívnak, ilyen eszközt épített valahol a karib-tengeri labora-
tóriumában. Apám és a nagybátyám természetesen ismer-
ték Cork találmányát, de különösebben nem aggódtak miat-
ta.
– A napenergiával működő eszközökön dolgozó feltalá-
lók köre kicsi – jegyezte meg Benedict.
– Amint mondtam, az apám és a nagybátyám nem gon-
dolták, hogy Cork terve működhet csatahajófegyverként,
de ahhoz eléggé aggódtak, hogy engem St. Clare-re küldje-
nek ellenőrizni. Amikor megtudtam, hogy magára lőttek,
az első feltételezésem az volt, hogy maga ölte meg Corkot,
és közben megsebesült. Később, amikor felült a Los Ange-
lesbe tartó vonatra, miután kikötöttünk New Yorkban, rá-
jöttem, hogy minden valószínűség szerint Elijah
 ALIBI JEGYESSÉG 233

Foxcrofthoz megy. Így követtem magát. Újra túl későn ér-

keztem.
– Miért volt benne olyan biztos, hogy Foxcrofthoz me-
gyek?
Declan mosolyában semmi vidámság sem bujkált.
– Ahogy maga is mondta, a napenergiával működő esz-
közökön dolgozó felfedezők köre kicsi. Elijah Foxcroft
valamikor a Garraway Olaj alkalmazottja volt. Kirúgták,
mert a kutatását inkább a napenergiára akarta fókuszálni, és
nem az olajra. Tudtuk, hogy felállította Los Angelesben a
saját laboratóriumát, hogy a napmotorral kapcsolatos álmát
megvalósítsa. – Declan elhallgatott. – Van bármi elgondo-
lása, ki ölte meg Corkot, és ki lopta el Foxcroft jegyzetfü-
zetét?
– Feltételezzük, hogy a gyilkos és a tolvaj ugyanaz a
személy, és hogy az oroszok alkalmazásában áll.
Declan bólintott.
– Tisztában vagyok vele, hogy az oroszok és a britek ve-
szélyes stratégiai játékot játszanak már egy ideje. Mindkét
oldal ellenőrzése alá akarja vonni Közép-Ázsia és a Kelet
jövőjét.
– Személy szerint én azon a véleményen vagyok, hogy
egyik birodalom sem uralhatja a föld eme részét, de amíg
az oroszok erre törekszenek, a Korona feltett szándéka
megállítani őket.
Declan a fejét rázta.
234 AMANDA QUICK

– Így a játék folytatódik.

Benedict összefonta a karját.
– Ha Észak- és Dél-Amerika térképére egy közelebbi
pillantást vetünk, akkor nyilvánvaló, hogy az Egyesült Ál-
lamok kormányának is megvannak a maga stratégiai játsz-
mái.
Declan beletúrt a hajába.
– Ezzel nem tudok vitába szállni. De azt hiszem, ahhoz
kétség sem férhet, hogy sem a maga kormánya, sem az
enyém nem szeretné, hogy az oroszoknak egy felsőbbrendű
csatahajófegyvere legyen. Az áldóját! Együtt kellene ezen
dolgoznunk!
– Tekintve a gyalázatos módot, ahogy a házvezetőnőm-
mel és a komornyikommal bánt, nem látom semmi okát,
hogy bármilyen módon a segítségére legyek. Most inkább
idehívatok egy rendőrt. Gondolom, a legközelebbinek úgy
két percébe telik, hogy ideérjen.
– Ezt meg fogja bánni, Stanbridge.
– Biztos vagyok benne, hogy meg fogok tanulni együtt
élni ezzel a megbánással. – Benedict Hodgesra nézett. –
Most hívhatja a rendőrt.
Hodges bólintott.
– Azonnal, uram.
– A fenébe is! – mormogta Declan. Megpördült, feltépte
az egyik erkélyajtót, és kirohant a kertbe.
Hodges Benedictre nézett.
 ALIBI JEGYESSÉG 235

– Még mindig azt kívánja, hogy hívjam a rendőrt, uram?

– Ne fáradjon. Biztos vagyok benne, hogy Garraway
többutcányira lesz, mire a rendőr ideér. Mindenesetre
hasznosabb lehet, ha most egy időre magára hagyjuk. Tájé-
koztatni fogom róla a nagybátyámat reggel. Cornelius fog-
lalkozhat az amerikaiakkal. Nekem most elég a saját ba-
jom.
– Igen, uram.
Benedict a dolgozószoba kaotikus állapotát tanulmá-
nyozta.
– Látja valahol a likőrösüveget? Ha Garraway kiöntötte
az ófrancia konyakomat, akkor nagyon fogom bánni, hogy
hagytam egy darabban távozni.
– Azt hiszem, a konyak még mindig megvan, uram –
mondta Mrs. Hodges. Átlépett egy halom felforgatott
könyvön, és arrébb rakott néhány újságot, hogy felfedje az
üveget.
– Öntsön három pohárral, Mrs. Hodges. Jó nagy adago-
kat. Mindannyian megérdemeljük. Igencsak megerőltető
este volt ez a mai.
– Igen, uram – felelte Mrs. Hodges.
Konyakot löttyintett három pohárba, és kiosztotta őket.
Hodges tűnődő arccal tanulmányozta Benedictet.
– Feltételezhetjük, hogy az ön estéje sem adott több okot
az elégedettségre, mint a miénk, uram?
– El sem tudja képzelni – felelte Benedict.
 Tizenkilenc

A betegápoló bekukucskált az ajtó rácsán, miközben a

kulcsot a zárba illesztette.
– Az édesanyja jött önhöz látogatóba – jelentette be. –
Gondolom, látni szeretné, hogy van.
A beteg kedve az egekbe szökkent. Anya eljött megláto-
gatni. Lehet, hogy meggondolta magát, és úgy döntött, el-
hiszi az ő történetét. Némi szerencsével meg tudja győzni,
hogy szabadítsa ki ebből a börtönből, amit kórháznak hív-
nak.
Nem sokkal ezelőttig mindig képes volt meggyőzni,
hogy nem bűnös mindazokban a kis incidensekben, ame-
lyekért az évek során őt okolták. Mindig volt ésszerű ma-
gyarázat. Az tény, hogy a kis háziállatokat gyakran éri ha-
lálos baleset, és a szolgák olyan figyelmetlenek tudnak
lenni, amikor meggyújtják a tüzet. És anya annyira hinni
akart neki.
De a három menyasszony holttestének felfedezése nyo-
mán egyre nehezebbé vált meggyőznie anyát, hogy neki
semmi köze nem volt a gyilkosságokhoz. Az Amity
Doncasterrel való eset pedig katasztrofálisan sült el. Anya
 ALIBI JEGYESSÉG 237

végül arra a következtetésre jutott, hogy tényleg ő a gyil-

kos.
Ki kell találnia valamit, hogy elhitesse vele: neki semmi
köze sem volt az Amity Doncastert ért támadáshoz. Olyan
nyilvánvaló, hogy az elszenvedett sebeket egy feldühödött
szajha okozta, aki késsel támadt rá, amikor nem volt haj-
landó fizetni a szolgálataiért.
Anya eljött meglátogatni. Minden kétségen felül ez an-
nak a jele, hogy anyja azt akarja: győzzék meg róla, hogy ő
összeszedte magát a legutóbbi rossz idegállapotából.
Hál’ istennek a kés ejtette sebekből is felgyógyult, ami-
ket az a szajha okozott.
– Milyen kedves anyától, hogy ilyen messzire eljött
meglátogatni! – felelte.
Lerakta a kórház kertjéről készült fényképeket, amiket
éppen rendezgetett, és felállt az asztaltól. Mereven moz-
gott. A sebei begyógyultak, de helyenként még mindig fájt.
Minden nyilallás a befejezetlen ügyéről szóló emlékeztető
volt. A betegápolóra mosolygott.
– Remélem, tájékoztatta, hogy itthon vagyok, és öröm-
mel fogadok látogatókat, Mr. Douglas?
A betegápoló felnevetett.
– Igen, hogyne, uram. – Szélesre tárta a súlyos ajtót.
A betegen átcikázó viharos megkönnyebbülés azzal fe-
nyegetett, hogy elhatalmasodik rajta, de tudta: nem enged-
heti meg magának, hogy eufórikus állapotba kerüljön. Dr.
238 AMANDA QUICK

Renwick és a kórházi személyzet helytelenítette bármilyen

erőteljes érzelem kimutatását. A terápia célja egy nyugodt,
rendezett elme volt.
A beteg arca összerándult, ahogy felhúzta a kabátját.
Minden alkalommal, amikor fájdalmat és nyilallást érzett,
elborította a düh. De sikerült a higgadtságát megőriznie a
betegápoló előtt.
A Creswell Udvarházban való korábbi tartózkodása so-
rán felfedezte, hogy mi a titka az olyan privilégiumok szer-
zésének, mint például a virágok fényképezése az udvarház
kertjében: komoly, udvarias, figyelmes viselkedést kell
mutatni. Annyira sokszor vágyott rá, hogy kiadja a harag-
ját, de többnyire képes volt legyőzni ezt a vágyat.
Igaz, volt az az incidens az egyik cseléddel, nem sokkal
az érkezése után, de a hallgatási pénz ígérete befogta a nő
száját. Nem mintha bántotta volna, legalábbis közel sem
annyira, mint amennyire megérdemelte volna. Mindössze
elég erősen ütötte meg ahhoz, hogy a padlóra essen. Tulaj-
donképpen mire számított azok után, ahogy vele viselke-
dett? Csak egy cseléd, aki túl sokat engedett meg magának.
Meg merészelt próbálni parancsolgatni neki. Az ostoba
némbernek volt mersze rászólni, hogy ne érjen hozzá. Még
azzal is megfenyegette, hogy jelenti Jonesnak, a kórházi
személyzetért felelő könyörtelen embernek.
Többet kellett volna tennie, mint hogy megüti azt az os-
toba cselédet, mondta magának a beteg. Kést kellett volna
 ALIBI JEGYESSÉG 239

kapnia, ahogy megérdemelte. Teljesen biztos volt benne,

hogy a nő már nem volt szűz. De tudta, hogy nem kezdheti
el felvágni a személyzet nőtagjait, úgyhogy uralkodott a
szükségletein. A cseléd egyébként sem érdemli meg a fi-
gyelmét. Csak egy istenverte szolga.
Valójában rászolgált egy kis vércsapolásra az a cseléd,
és neki is erre lett volna szüksége, hogy visszanyerje az
irányítás érzését.
De most már nem kell foglalkoznia a cseléddel, mert
anya itt van.
– A kertben várja – mondta a betegápoló. – Odakísérem.
Dr. Renwick azt mondta, hogy nincs szüksége a lábbilincs-
re, mert jól reagált a terápiára.
– Köszönöm – válaszolta a beteg. Vigyázott, hogy a
hangja alázatos maradjon. – Sokkal jobban érzem magam,
mióta újrakezdtem a kezeléseket.
A derék doktor terápiája nagyon modern volt. Kininala-
pú speciális idegtonik napi adagolásából és különböző ké-
szítésű ópiátok éjszakai injekciójából állt. Minden beteg
vegetáriánus étrendet követett, mely mentes volt minden
olyan fűszertől, ami az idegrendszert izgatná. Nagy súlyt
fektettek a szigorú napirendre, amelyben terápiás célú für-
dők, testmozgás és dr. Renwick zongorázásának esténkénti
hallgatása szerepelt. Renwick meg volt győződve róla,
hogy a zene képes megnyugtatni a felzaklatott idegeket.
240 AMANDA QUICK

Ez az életmód – a doktor zongorázásának kivételével –

többnyire elviselhető, bár határozottan unalmas volt. Sze-
rencsére Renwick hitt abban, hogy a művészetek, mint a
fotográfia, jót tesznek az idegeknek. A betegnek megen-
gedték, hogy képeket készítsen a kórház kertjében, és azo-
kat előhívja a Renwick szolgáltatta sötétszobában. Minda-
zonáltal a nyomás, hogy épelméjű embert játsszon, akit
tévedésből zártak intézetbe, kezdte éreztetni a hatását.
Megállás nélkül az elmenekült menyasszonyra gondolt.
Éjjel-nappal az Amity Doncasterrel kapcsolatos gondolatok
kínozták. Meg kell győznie anyát, hogy ártatlan; hogy biz-
tonsággal visszaviheti magával Londonba.
A betegápoló kinyitotta a folyosó végén az ajtókat, és
lekísérte a beteget a lépcsőn a régi udvarház nagy előteré-
be. Együtt elsétáltak a kórház irodái és a doktor magánla-
boratóriuma mellett, ahol a gyógyszereket kotyvasztotta,
valamint a konyha előtt.
Kimentek a napsütötte kertbe. Magasra tornyosuló sö-
vény és leomló borostyán rejtette el a magas falakat és a
vaskerítést, amely a kórházat körbevette. A kert közepén
álló bájos kerti pavilon kőpadján egy nő ült. Háttal ült neki,
de látta, hogy széles karimájú kalapot visel, divatos ruhá-
val. Anya mindig büszke volt rá, hogy a divat élvonalában
jár.
Meg tudja győzni, hogy vigye magával Londonba, gon-
dolta a beteg. Egyre nőtt az önbizalma. Anya nem hitt neki
 ALIBI JEGYESSÉG 241

olyan könnyen, mint amikor fiatalabb volt, de tudta, hogy

még mindig rettentően hinni akar neki, szüksége volt rá,
hogy higgyen neki.
A beteg mosolyogva, türelmetlenül ment oda.
– Anyám! – szólalt meg. – Kedves tőled, hogy eljöttél
meglátogatni. Annyira hiányoztál nekem.
 Húsz

Benedictnek elég volt egy pillantást vetnie Penny arcára,

hogy tudja, nagy bajban van.
– A nővérem öltözik – szólalt meg Penny. – Egy perc
múlva lejön. Szeretnék pár szót váltani önnel, mielőtt meg-
érkezik.
A fogadószobában voltak. A fogat az utcán várakozott.
Korábban Benedict küldött egy üzenetet, amelyben arról
tájékoztatta Amityt, hogy voltak bizonyos fejlemények,
amelyeket meg kíván vele vitatni. Az üzenetében azt is
megemlítette, hogy reméli, ráér egy látogatás erejéig, mert
szeretné megragadni az alkalmat, hogy bemutassa az öcs-
csének és a sógornőjének. Válaszképp egy tömör üzenetet
kapott: Tízkor várom önt.
Pontosan tízkor érkezett. De Penny jelent meg először.
– Ha ez a nővérével való kapcsolatomra vonatkozik –
kezdte –, biztosíthatom…
– Tegnap éjjel viszonyt kezdett a nővéremmel.
Benedict felvértezte magát.
– Amennyiben a szándékaim miatt aggódik...
 ALIBI JEGYESSÉG 243

– A szándékait már nyilvánvalóvá tette, Mr. Stanbridge.

Viszonyt kíván folytatni Amityvel, és úgy tűnik, ő maga is
hajlik erre.
Ez elhallgattatta.
– Valóban? – kérdezte kis idő múlva.
– Nem fogok az útjába állni. Felnőtt. Mi több, modern
gondolkodású nő. Minden joga megvan, hogy meghozza a
saját döntéseit. De akármilyen világot látott, és akármeny-
nyire is nagyviláginak gondolja magát, Amity elég naiv
bizonyos dolgok tekintetében. Elvárom öntől, hogy meg-
védje.
– Ha a gyilkosra céloz, aki felfigyelt rá, esküszöm, min-
den tőlem telhetőt megteszek, hogy megállítsam.
– Nem erre a helyzetre utaltam – felelte Penny hűvösen.
– Tudjuk, hogy ön és Logan felügyelő meg fogják találni a
gyilkost, és meg fogják állítani. Én nem ilyesfajta védelem-
ről beszéltem.
A férfi zavartan nézett.
– Nem értem.
– Gondoskodjon róla, hogy Amity ne essen teherbe. Vi-
lágosan beszélek, Mr. Stanbridge?
A férfit forróság hulláma öntötte el. Tudta, hogy való-
színűleg elvörösödött. Nem emlékezett rá, mikor pirult el
utoljára.
– Teljesen világosan, Mrs. Marsden – nyögte ki.
A lépcső felől lépések zaja hallatszott.
244 AMANDA QUICK

Penny lehalkította a hangját.

– Feltételezem, hogy egy olyan tapasztalt úriembernek,
mint ön, van tudomása az óvszerről, és arról, hogyan kell
használni...
Amity már az előtérben járt.
A férfi összeszedte magát, és visszanyerte a hidegvérét.
– Igen, Mrs. Marsden – felelte a fogai között szűrve a
szavakat. – Nyugodjon meg, van tudomásom az ilyen esz-
közökről.
– Ezt megnyugvással hallom. Elvárom, hogy alkalmazza
is őket.
Amity jelent meg az ajtóban, az egyik kesztyűbe bújta-
tott kezében a főkötője himbálózott. Komoly, magas nyakú
nappali ruhát viselt, Benedict ismeretei szerint a hölgyek
által csak utcaseprő fodornak nevezett szegélyekkel ellátva.
A fodrokat arra tervezték, hogy a ruha drága anyagát meg-
óvják a kosztól és a koromtól.
Amity kíváncsian pillantott Pennyre, aztán Benedictre
nézett.
– Kiket fog alkalmazni? – kérdezte.
– Ne is törődjön vele – felelte Benedict. – Majd később
elmagyarázom. Készen áll az indulásra?
Amity nem tűnt elégedettnek a válasszal, de nem vitat-
kozott.
– Igen. – Felvette a kalapját, és megkötötte a szalagot. –
Elég kellemes az idő. Kabátra nem lesz szükségem.
 ALIBI JEGYESSÉG 245

Benedict biccentett Penny felé.

– Kellemes napot, Mrs. Marsden!
– Még valami, mielőtt elmennek, Mr. Stanbridge – szó-
lalt meg Penny ugyanazon a hűvös hangon, amit a védeke-
zésre vonatkozó intésekor használt. – Az öccse és a felesé-
ge tisztában vannak vele, hogy a nővéremmel való eljegy-
zése csak színjáték?
– Nem – felelte Benedict, és az a szándékom, hogy ez
így is marad.
Amity meglepettnek tűnt.
– De csak nincs rá szükség, hogy eltitkoljuk az igazságot
a családja elől – mondta. – Az öccse és a felesége meg fog-
ják érteni, miért van erre az ürügyre szükség.
– Nagyon valószínű – értett egyet a férfi. – De a család
hajlamos beszélni az ilyesmiről, és mindig van valaki, aki
hallgatózik. – Mrs. Houstonra mosolygott, aki kint az elő-
térben várakozott. – Bízom Mrs. Houstonban. Ő része a mi
kis nyomozóbrigádunknak.
Mrs. Houston boldognak tűnt.
– Köszönöm, uram.
– De az öcsém házában mindig sok ember jön-megy:
szolgák, ügyfelek, barátok. Nem akarom megkockáztatni,
hogy valaki a családon kívül meghalljon egy olyan érdekes
pletykát, mint amilyennek egy színlelt eljegyzés számít.
246 AMANDA QUICK

– Megértettem az álláspontját – mondta Penny. Nyilván-

valóan zavarta a gondolat. – Egyelőre azt hiszem, igaza
van. Az eljegyzésnek valódinak kell tűnnie.
Benedict a szemébe nézett.
– Teljesen valódinak.
 Huszonegy

Amity nem aludt jól az előző éjjel, és az anatómiája egy

bizonyos részét kissé összetörtnek érezte. Továbbá a gon-
dolat, hogy Benedictet újra látja, egész reggel megmagya-
rázhatatlan aggodalommal töltötte el. Fogalma sem volt,
hogy egy nőnek hogyan kéne viselkednie az új szeretőjével
való első szenvedélyes légyott után.
Két megközelítést latolgatott: úgy tesz, mintha semmi
rendkívüli sem történt volna, vagy Benedict karjaiba veti
magát. Elég volt egy pillantást vetnie a férfi zord arckifeje-
zésére, amikor a társalgóba lépett, hogy eldöntse a kérdést.
Úgy csinál, mint aki teljesen hozzá van szokva az ilyen
rendkívüli eseményekhez.
– Declan Garraway a jegyzetfüzetet akarja? – kérdezte
Amity. – Meg kell mondanom, kicsit persze meglepődtem,
de meg nem döbbentett. Tudtam, hogy valami nem stim-
melt vele kapcsolatban.
– Tudta? Ez nekem újdonság. Akárhányszor láttam önö-
ket együtt, úgy tűnt, ön teljesen el van bűvölve Garraway-
től.
248 AMANDA QUICK

– Nagyon kedveltem. Igen érdekes úriember. De időről

időre eszembe ötlött, hogy kicsit túlzottan érdeklődik ön
iránt.
– Amity elpirult. – A kíváncsisága miatt eltűnődtem,
hogy esetleg nem féltékeny-e önre egy kicsikét.
– Értem.
– Sohasem álmodtam volna, hogy a jegyzetfüzetet akar-
ja. Ha belegondolok, hogy úgy tört be az ön házába, mint
egy közönséges rabló! – A homlokát ráncolta. – Azt mond-
ja, hogy a családjának olajcége van?
Amity furcsán hálás volt a Declan Garraway-jel kapcso-
latos zavarba ejtő hírért. A felfedezés, hogy a jegyzetfüze-
tet üldözi, megkönnyebbülést hozott: nem azért, mert pár
dolgot megmagyarázott a Sarkcsillag fedélzetén iránta ta-
núsított figyelemmel kapcsolatban, hanem mert megfelelő
beszédtémát biztosított.
– Pontosabb lenne azt mondani, hogy a fiatal Garraway
a családi üzletben dolgozik – felelte Benedict. – A
Garraway Olajtársaságnál.
– Érdekes. A Garraway Olaj minden bizonnyal módfe-
lett aggódik a napenergia-rendszer, mint lehetséges ver-
senytárs miatt.
– A cég álláspontja érthető – felelte Benedict. – A
Garraway Olajnál nincsenek egyedül azzal a hitükkel, hogy
az olaj lesz a legfontosabb energiaforrás a jövőben. Igaz,
hogy jelenleg főleg petróleumként használják lámpába, de
 ALIBI JEGYESSÉG 249

jelentős számú felfedező és mérnök fejleszt kőolaj alapú

üzemanyaggal működő gépeket és eszközöket. Az olajcé-
gek okkal tartanak egy olyan rivális technológia fejlődésé-
től, amely mindenki számára ingyenes energiaforrást hasz-
nál.
– Úgy érzem, ez megválaszolja jó néhány, Declan
Garraway-jel kapcsolatos kérdésemet – felelte Amity. – De
meg kell hogy mondjam, élveztem a pszichológia témájá-
ban folytatott beszélgetéseinket. Volt néhány érdekes elmé-
lete azzal kapcsolatban, hogy miért tesznek egyébként
normális emberek látszólag irracionális dolgokat.
– Az emberi természet bonyolult. Egyik orvos sem tudja
megmagyarázni, legalábbis a jelenlegi tudásunkkal nem.
– Egyetértek. – Amity az ülésen dobolt az ujjaival. –
Mindazonáltal az jutott eszembe, hogy hasznos lehet a Vő-
legény cselekedeteit megvitatni Mr. Garraway-jel. Esetleg
képes némi fényt vetni a gyilkos okoskodására.
– A fenébe is, Amity! Garraway a jegyzetfüzetet akarja!
Nem figyelt arra, amit mondtam? Betört a házamba tegnap
éjjel. Ez a bűnözői osztály tagjává teszi.
– Biztos vagyok benne, hogy a betörési kísérlet egyszeri
alkalom volt.
– Ami engem illet, egy alkalom elég, hogy némi kétséget
ébresszen a jellemével kapcsolatban.
– Valószínűleg nagyon kétségbeesett volt – mondta
Amity.
250 AMANDA QUICK

– Abból, amit elmondott, úgy tűnik, az apja és a nagy-

bátyja jókora nyomást gyakorolnak rá. Biztos vagyok ben-
ne, hogy ön is belátja, az ilyen helyzet nagyon megterhelő
tud lenni.
– Ezt nem hiszem el! Most sajnálja Declan Garraway-t?
– Nem tudom elhitetni magammal, hogy rossz ember... a
lelke mélyén biztosan nem.
– És ebben azért olyan biztos, mert a Sarkcsillag fedél-
zetén hosszas beszélgetéseket folytatott vele? – tudakolta
ingerülten Benedict.
– Nos, igen.
A fogat megállt egy vonzó városi ház előtt.
Benedict kipillantott az ablakon, láthatóan bosszantotta,
hogy félbeszakították őket.
– Megérkeztünk.
– Alig várom, hogy a rokonaival találkozzam – mondta
Amity udvariasan.
– Ezt nem komolyan mondja.
– Valóban nem. Az igazat megvallva, egyáltalán nem
várom, hogy hazudnom kelljen az öccsének és a sógornő-
jének, akik minden bizonnyal nagyon kedves emberek.
– Csakugyan – hagyta helyben Benedict. Kinyitotta a
fogat ajtaját. – Kedves emberek. Nem maradunk sokáig.
 ALIBI JEGYESSÉG 251

Marissa Stanbridge igen kellemes, elbűvölő hölgy, fe-

dezte fel Amity. Továbbá igen előrehaladott terhes. A vá-
rosi ház mögött ültek együtt a kertben. Benedict és Richard
bezárkózott Richard dolgozószobájába. Onnan, ahol ült,
Amity időnként megpillantotta a két férfit a nyitott erkély-
ajtón át.
– A baba születése után itthagyjuk Londont, amint lehet
– mondta Marissa. Óvó mozdulattal érintette meg a hasát. –
A vidéki birtokunkon akarjuk felnevelni a gyermekünket,
ahol a levegő tiszta és friss. Ez a városi köd nem lehet jó a
fiatal tüdőnek.
– Egyetértek – helyeselt Amity.
– Az egyetlen oka, hogy a gyermeket nem a birtokon
szülöm meg, dr. Thackwell, aki itt praktizál.
Amity letette a csészéjét a csészealjra.
– Gondolom, megbizonyosodott afelől, hogy dr.
Thackwell modern gondolkodású orvos?
– Igen, hogyne. Richard és én nagyon alaposan utánajár-
tunk. A tisztaság, a higiénia fontosságát illetően egyetért a
legfrissebb elméletekkel. Ráadásul tart kéznél kloroformot,
ha a fájdalom elviselhetetlenné válna.
Amity elmosolyodott.
– Édesapám orvos volt. Abból, amit mond, azt gondo-
lom, hogy megfelelőnek tartotta volna Thackwellt.
252 AMANDA QUICK

– Olvastam a Flying Intelligencerben megjelent írásait –

mondta Marissa. – Ahogy ön elmeséli, nagyon izgalmas-
nak hangzik a világjárás.
– Megvannak a jó pillanatai.
Marissának felszaladt a szemöldöke.
– Mint például amikor megmentette Benedict életét St.
Clare-en?
– Említette önöknek az esetet?
– Természetesen. – Marissa kortyolt egyet a teájából.
Amikor leeresztette a csészéjét, leplezett kíváncsisággal
nézett Amityre. – Mind nagyon hálásak vagyunk önnek.
Megdöbbentő, hogy annyi külföldi kaland után hazatér, és
itt találkozik azzal a Vőlegénynek elnevezett félelmetes
gyilkossal. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Benedict módfe-
lett aggódik a maga biztonsága miatt.
– Tudatában vagyok az aggodalmának.
– Az adott körülmények között ez csak természetes.
– Igen. – Amity érezte, hogy veszélyes vizekre evez. –
De biztos vagyok benne, hogy a rendőrség hamarosan el-
kapja a gyilkost.
– Benedict említette, hogy úgy gondolják, a Vőlegény a
felső osztály tagja, mi több, úri körökben mozog.
– Benedict és a rendőrség a gyilkosról szerzett benyo-
másaim alapján dolgozik. Meg vagyok róla győződve,
hogy jó családból való és vagyonos, és van okunk azt gon-
dolni, hogy a Channing-bált követően hallott rólam, amikor
 ALIBI JEGYESSÉG 253

a pletykák a Benedicttel való... kapcsolatomat illetően ter-

jedni kezdtek.
– Ezek a tényezők sokat nyomnak a latban, hogy azt a
szörnyeteget megvédjék a rendőrségi nyomozástól. –
Marissa elhallgatott. – Persze ez az egyik oka annak, hogy
Benedict segít a nyomozásban.
– Tudom. Amint mondtam, biztos vagyok benne, hogy a
rendőrség hamarosan megtalálja a gyilkost.
– És akkor mi fog történni, Miss Doncaster? – kérdezte
Marissa gyengéden.
Amity majdnem megfulladt a korty teától. Eltartott egy
darabig, hogy összeszedje magát.
– Elnézést – mondta. – Nem vagyok biztos benne, hogy
értem a kérdést. Mit feltételez, mi történne?
– Én azt gondolom – válaszolta Marissa hűvösen –, hogy
amint a gyilkost elkapják, már semmi szükség nem lesz rá,
hogy ön és Benedict továbbra is fenntartsák az eljegyzést.
Amikor elmúlik a veszély, ön szabadon kiadhatja a köny-
vét, és nekiindulhat egy újabb útnak valamilyen egzotikus
külföldi helyre.
Amity megdermedt.
– Arra utal, hogy ön szerint a Benedicttel való jegyessé-
gem csalás?
– Igen, Miss Doncaster, ez az én nagy félelmem.
– Értem. Nem tudom, mit mondhatnék, Mrs. Stanbridge.
– Hívjon Marissának.
254 AMANDA QUICK

Amity a dolgozószoba nyitott ajtaja félé pillantott, re-

mélve, hogy Benedict csodával határos módon előbukkan,
és kezébe veszi a helyzet irányítását. De öccsével mindket-
ten a Richard íróasztalára terített papírok fölé hajoltak.
Amity felsóhajtott. Magára volt utalva.
– Marissa – ismételte.
– Ami pedig azt illeti, hogy mit is mondhatna nekem,
elég, ha megnyugtat, hogy nem fog véget vetni a jegyes-
ségnek, amint biztonságban lesz – folytatta Marissa élén-
ken.
– Elnézést – válaszolta Amity óvatosan. – Attól tartok,
nem értem.
– Mondhatja nekem azt, hogy a Benedict iránti érzései
őszinték, hogy az eljegyzés valódi. Biztosíthat róla, hogy
nem fogja összetörni Benedict szívét azzal, hogy jegyet
vált a következő Távol-Keletre tartó hajóra, amint a köny-
ve megjelent, és a rendőrség letartóztatta a Vőlegényt.
Amitynek a megdöbbenéstől elállt a lélegzete.
– Azt gondolja, abban a helyzetben vagyok, hogy össze-
törjem Benedict szívét?
Megdöbbentette a félreértés, de elképzelése sem volt,
hogyan oszlassa el.
– Benedict régóta várja, hogy a megfelelő nő az életébe
lépjen. Nem mondhatni, hogy szerzetes módjára tengette a
napjait, de minden próbálkozása hiábavaló volt.
Amity megköszörülte a torkát.
 ALIBI JEGYESSÉG 255

– Igen, tudomásom van Lady Penhursthöz fűződő ko-

rábbi kapcsolatáról.
– Ő semmit sem jelentett Benedictnek. – Marissa köny-
nyedén legyintett. – Ami nem azt jelenti, hogy Lady
Penhurstnek nem voltak meg a maga tervei. Akkoriban épp
gazdag férjre vadászott, és ezt mindenki tudta, beleértve
Benedictet is. Azt gondolta, hogy házasságra csábíthatja,
de Bent nem olyan könnyű elbolondítani. Megtanulta a
leckét az első eljegyzése csődje után. Leonának soha esélye
sem volt rá, hogy megkapja tőle a Rózsaláncot.
Amitynek eszébe jutott a Gilmore-bálban hallott néhány
suttogásfoszlány. Látom, hogy nem viseli a család nyakék-
ét.
– Mrs. Stanbridge, Marissa, nem akarnék ellentmondani
önnek, de nem hiszem, hogy érti a Benedicthez fűződő vi-
szonyom természetét. Az eljegyzésünk nagyon modern
megállapodás. Barátságon, közös érdeklődésen és... számos
más dolgon alapul.
Úgy tűnt, Marissát ez hidegen hagyja.
– Mesélt Ben önnek Eleanorról, a nőről, akit eljegyzett,
amikor sokkal fiatalabb volt?
– Nem. Hallottam, hogy volt egy korábbi eljegyzése, de
ő sohasem említette a nő nevét. A téma minden bizonnyal
túl fájdalmas neki. – Amity mély levegőt vett. –,Ha nem
bánja, szeretném, ha másról beszélnénk.
Marissa erről tudomást sem vett.
256 AMANDA QUICK

– Katasztrofális kapcsolat volt kezdettől fogva. Semmi

kétség, Eleanort belekényszerítették az eljegyzésbe, mert a
családja reménytelen anyagi helyzetben volt. Alig töltötte
be a tizennyolcadik életévét. Próbálta azt tenni, ami a köte-
lessége. De attól tartok, szegény Benedict azt hitte, hogy a
nő valóban szereti őt. Ő ugyanis úgy szerette, ahogy csak
egy fiatalember tud szeretni.
Amity egy pillanatig a Humphrey Nash iránt érzett saját
fiatalkori szenvedélyére gondolt. Megborzongott.
– Értem.
Marissa megpaskolta a kezét.
– Mind fiatalok voltunk egykor. Szerencsére néhányunk
jó döntést hoz életének ezen a pontján. De hajlamos va-
gyok azt gondolni, hogy a siker ebben a tekintetben is főleg
szerencse kérdése. Honnan tudhatná egy ilyen korú sze-
mély, mit keressen egy olyan kapcsolatban, amely egy élet-
re köttetik?
– Jó kérdés – felelte Amity.
Újabb, reménykedő tekintetet vetett a dolgozószoba felé,
de Benedict és Richard még mindig elmerült az íróasztalon
fekvő papírokban. Tudta, hogy a Marissával folytatott be-
szélgetés veszélyes irányba tart. Egyik fele meg akarta tud-
ni az igazat Benedict múltjáról, de a másik nem akarta hal-
lani, mennyire szerette az első jegyesét: az igazi jegyesét.
 ALIBI JEGYESSÉG 257

– Végül, ahogy valószínűleg tudja, Benedictet otthagy-

ták az oltár előtt – folytatta Marissa. – Eleanor megszökött
a pénztelen szeretőjével az esküvő előtti éjszaka.
– Milyen melodramatikus volt tőle.
– Valóban. De ahogy említettem, még csak tizennyolc
éves volt, és ebben a korban minden melodramatikus, nem?
– Így igaz.
– Akkor az egész nagyon kínos volt, de Richard biztosí-
tott felőle, hogy amint a por elült, Ben hamar rájött: egy
hajszálon múlt, de megúszta. Ami pedig Eleanort illeti,
elég becsületes volt, hogy ne vigye magával a Rózsaláncot,
amikor elszökött. Néhány nő az ő helyzetében megtartotta
volna a nyakéket, és arra használta volna, hogy az új életét
finanszírozza a szeretőjével.
Amity elmosolyodott.
– Szóval Eleanor végül is nem volt olyan rossz fajta.
– Nem. Csak nagyon fiatal. Higgye el nekem, Lady
Penhurst megtartotta volna a nyakéket.
Amity a Leona szemében észrevett bosszúálló kifejezés-
re gondolt.
– Azt hiszem, igaza van. Tudja valaki, mi történt
Eleanorral és a szeretőjével?
– Ami azt illeti, igen. Megházasodtak. Valószínűleg egy
darabig egy padlásszobában laktak. Nem ezt teszik a fiatal
szökött szeretők? De végül Eleanor családja elfogadta a
házasságot. Nem mintha lett volna más választásuk. És
258 AMANDA QUICK

idővel Eleanor férje tiszteletre méltó állásra tett szert egy

ügyvédi iroda írnokaként. A férj megpróbálkozott néhány
befektetéssel, amelyek nagyon szép hasznot hajtottak, és
most a család kényelmes életet él. Utoljára, amikor hallot-
tam róluk, volt egy házuk vidéken, és egy itt, Londonban.
– Szóval az ő életükben minden jól alakult.
– Ó, igen – felelte Marissa. – Három gyerekük van, azt
hiszem.
Amity ezen eltűnődött, aztán elmosolyodott.
– Milyen szerencsés minden érintettnek, hogy Eleanor
férje megkapta azt az írnoki állást, és hogy volt annyi elő-
relátása, hogy azokat a nagyon jó befektetéseket tegye.
Egy titkolózó, vidám mosoly jelent meg Marissa szája
sarkában.
– Valóban nagyon szerencsés.
– Benedict ajánlotta Eleanor férjét arra a posztra az ügy-
védi irodában, igaz? Valószínűleg szintén ő javasolta azo-
kat a befektetéseket, amelyek olyan jónak bizonyultak a
pár számára.
Marissa elnevette magát.
– Ön tényleg nagyon jól ismeri Bent! Sokkal jobban,
mint a legtöbben. Igen, jelentős segítséget nyújtott a párnak
akkor, amikor határtalanul nagy szükségük volt rá. Amikor
hallottam a történetet, meglepett a nagyvonalúsága. De
ahogy Richard rámutatott, Ben hamar rájött, hogy alig ke-
rült el egy minden jel szerint boldogtalan házasságot. Ric-
 ALIBI JEGYESSÉG 259

hard véleménye szerint Ben úgy fejezte ki a háláját és a

megkönnyebbülését, hogy anyagilag segítette Eleanort és a
férjét.
Végre-valahára Benedict és Richard kisétált a dolgozó-
szobából a napsütötte kertbe. A pad felé tartottak, ahol
Amity Marissával ült.
Amity egy pillanatig Bent figyelte, aztán újra elmoso-
lyodott.
– Nem – szólalt meg. – Azért segített Eleanornak és a
férjének, mert sajnálta a párt. Rájött, hogy Eleanort bele-
kényszerítették az eljegyzésbe, és elsősorban nem az ő hi-
bája volt, hogy ilyen szerencsétlen helyzetbe került. És
mert hátrahagyta a Rózsaláncot.
– Amint már mondtam, úgy tűnik, jól ismeri Bent –
mondta Marissa halkan.
Benedict és Richard odaért a padhoz. Benedictnek a ke-
zében volt a kis jegyzetfüzete. Alig leplezett várakozás
lengte körül mindkét férfit.
– Mi az? – kérdezte Amity.
– Felfedeztek valami érdekeset? – érdeklődött Marissa.
– Talán – válaszolta Benedict. – Richard kérdezősködött
a klubjában. Szerzett némi információt néhány, a
Channing-vendéglistán szereplő férfi nemrégiben tett uta-
zásáról.
– Volt jó pár férfi azon a listán, aki hosszabb ideig nem
volt Londonban az elmúlt év során – tette hozzá Richard. –
260 AMANDA QUICK

Ami persze várható volt. A többségükről az a hír járja,

hogy a birtokukra utaztak intézni az üzleti ügyeiket. Páran
azt állították, hogy külföldön utazgattak. Ezeket a történe-
teket Logan minden bizonnyal le tudja ellenőrizni.
– Richarddal közösen felállítottunk egy időrendet – foly-
tatta Benedict gyorsan. – Összevetettük a Logan által adott
időpontokkal. Megmutatja, mely férfiak voltak távol Lon-
dontól az első gyilkosság és a mostanában elkövetett gyil-
kosságok időpontja között.
– A lista meglehetősen rövid – fűzte hozzá Richard.
– Odaadom Logan felügyelőnek, hogy ő is elkezdhessen
nyomozni a maga oldaláról – mondta Benedict.
– Miközben én is folytatom a kérdezősködést a klubban
– tette hozzá Richard.
– Cornelius bácsi szintén továbbra is a segítségünkre
lesz – jelentette ki Benedict. – Ez a legkevesebb, amit te-
het, ha már mindenekelőtt ő a felelős ezért a helyzetért.
– Ez nem fair – jegyezte meg Amity.
– Szerintem pedig tökéletesen fair. – Benedict hangja
megkeményedett. – Ráadásul Cornelius jó helyzetben van,
hogy pontosan ilyesféle információra szert tegyen. A keze
minden londoni klubba elér.
– A gyilkosnak orvosi segítségre volt szüksége, és időre,
hogy meggyógyuljon – mondta Marissa. – Ha életben van,
valakinek tudnia kell, mennyire súlyosan sérült volt.
Benedict zordan nézett.
 ALIBI JEGYESSÉG 261

– Richard és Cornelius bátyánk tapogatózott ebben az

irányban is. Eddig senki sem tud olyan úriemberről, akit
megtámadtak, vagy aki megsérült egy úgynevezett baleset-
ben.
Amity gondolkozott egy pillanatig.
– Lehet, hogy valaki olyat keresünk, aki pár hónappal
ezelőtt meg nem nevezett betegségre vett kúrát, és most
visszatért ugyanabba a gyógyfürdőbe egy újabb terápiára.
Benedict, Richard és Marissa ránéztek.
– Ez remek gondolat – mondta Marissa halkan.
– Kiváló stratégia – tette hozzá Richard. – Milyen jobb
kifogással élhetne a gyilkos, hogy eltitkolja a sebeit, mint
hogy azt híreszteli, kezelésre megy egy meg nem nevezett
fürdőhelyre?
Benedict ajka lassan hűvös mosolyra húzódott, és Ric-
hardra nézett.
– Most már látod, miért vagyok olyan boldog, hogy Miss
Doncastert jegyesemnek tudhatom.
Richard elégedetten felnevetett, és vállon veregette
Benedictet.
– Valóban tökéletesnek tűnik számodra, bátyám.
 Huszonkettő

A fogatban ültek, és visszafelé tartottak az Exton Street

felé. Amity azzal nyugtatta magát, hogy ezúttal legalább
sürgős ügyeket kell megbeszélniük. A nyomozás végre-
valahára megindult. De Benedict azt akarta tudni, hogy mi-
ről beszéltek Marissával a kertben, ahelyett, hogy a nyo-
mozás következő lépésére koncentrált volna.
– Gratuláltam neki első gyermeke közelgő születéséhez
– felelte Amity. – Természetesen nagyon izgatott.
– Láttam az arckifejezésüket, amikor az öcsémmel kilép-
tünk a dolgozószobából – mondta Benedict. – Marissa
Eleanorról mesélt önnek, ugye?
Amity lenézett az összekulcsolt kezére.
– Sajnálom, Benedict. Tudom, hogy nem tartozik rám.
– Már hogyne tartozna magára. Elvégre jegyesek va-
gyunk.
Amity fölszegte az állát.
– A világ szemében.
– Az én szememben is – felelte a férfi nagyon határozot-
tan.
 ALIBI JEGYESSÉG 263

– Az elmúlt éjszaka miatt. – Ezt egy legyintéssel elhárí-

totta. – Igen, értem, de biztosíthatom, nem kell, hogy úgy
érezze, becsületbeli kötelessége egyenesen feleségül venni
csak azért, ami a Gilmore-istállóban történt. Mi több, nem
fogom hagyni, hogy ilyen régimódi okból vegyen el. Már
mondtam magának, nem valami ártatlan fiatal nő vagyok,
aki nem tud vigyázni magára.
– Azt hiszem, hogy ezt a prédikációt már hallottam, kezd
fárasztóvá válni.
Amity még szorosabbra kulcsolta a kezét az ölében.
– Valóban, uram? Bocsássa meg, hogy untatom.
– Mindegy! Most nem érünk rá vitatkozni. Hagyjuk meg
későbbre. Mit mesélt önnek Marissa az Eleanorral való el-
jegyzésemről?
Amity mély levegőt vett, és lassan kifújta.
– Csak annyit említett, hogy Eleanor meglehetősen fiatal
volt, és a szülei kényszerítették az eljegyzésbe, akik re-
ménytelenül szerették volna helyrehozni az anyagi helyze-
tüket. Eleanor nem jelent meg az oltárnál, inkább elszökött
a szeretőjével.
Benedict némiképp szomorkásan mosolygott.
– Ennél több tudnivaló nem is nagyon van róla.
– Nem egészen. Eleanor nagyon becsületes fiatal hölgy
volt. A Stanbridge család nyakékét nem vitte magával. És
cserébe ön segített a fiatal párnak, hogy anyagilag megál-
264 AMANDA QUICK

lapodjanak. Igazán megnyerő történet, kivéve persze ami

az ön összetört szívét illeti.
Benedict szemében vidámság csillant.
– Marissa azt mondta magának, hogy összetört a szí-
vem?
– Nem. De elég jól ismerem önt ahhoz, hogy biztos le-
gyek benne, soha nem kérte volna meg Eleanor kezét, ha
nem lett volna belé szerelmes.
– Régen volt, és annyival fiatalabb voltam.
– Most sem nevezhető még vénembernek – felelte
Amity.
– Köszönöm. – Benedict lassan elmosolyodott. – Ezt jó
tudni. Igaza van. Akkor tényleg szerelmesnek hittem ma-
gam. Eleanor igen csinos volt, nagyon kedves, bájos. De a
fiatalember, akit szeretett, sokkal fessebb és vakmerőbb
volt nálam, és verseket olvasott.
Amity pislogott.
– Verseket?
– Én nem nagyon olvasok verseket – jelentette ki
Benedict. Legalábbis ha elkerülhetem. A Mérnökök lapja
vagy a Feltalálók folyóirat sokkal jobban érdekel. Biztosít-
hatom, hogy akármit is éreztem Eleanor iránt, köddé vált,
amikor rájöttem, hogy nem viszonozza az érzéseimet.
– Értem – válaszolta Amity.
Hirtelen sokkal jókedvűbbnek érezte magát.
 Huszonhárom

Dr. Jacob Norcott kivette az utolsó inget is a szekrény fi-

ókjából, és a kis utazóládába ejtette. Becses orvosi táskája
már össze volt pakolva és kulcsra volt zárva.
Már épp be akarta csukni és zárni a ládát, amikor meg-
hallotta a fogatot az utcán. Az ablakhoz ment, és lenézett.
Megkönnyebbülve látta, hogy megérkezett a kocsi, amiért
nem sokkal korábban küldetett. Hamarosan a vasútállomá-
son lesz, biztonságban, úton a bátyja skóciai háza felé.
Elfordult az ablaktól, és visszasietett az ágyhoz, hogy le-
zárja a ládát. Elég kicsi ahhoz, hogy egyedül is megbirkóz-
zon vele a lépcsőn.
Nem szívesen gondolt a vaskos tiszteletdíjra, amit e mi-
att a rögtönzött szabadság miatt elveszít, de ezen nem lehet
segíteni. Mindenesetre az a pénz, amit a beteg életének
megmentéséért és annak a megszervezéséért kapott, hogy
újból a Creswell Udvarházba szállítsák, legalább egy évig
viszonylagos kényelmet biztosít számára. Nem jelent majd
anyagi terhet a bátyjának.
Félúton járt az ágy felé, amikor a tekintete az éjjeliszek-
rényen heverő levélre esett. Egy órával korábban érkezett,
266 AMANDA QUICK

és az előző napon kelt. Valahányszor elolvasta, a pulzusa

gyorsabban kezdett verni, és a rettegés szörnyű érzése mi-
att az a veszély fenyegette, hogy az idegei felmondják a
szolgálatot.

Uram!

Ezúton értesítem, hogy a beteg, akit a Creswell Udvar-

házba úgy három héttel ezelőtt beutalt, és aki ebbe a
kórházba felvett néven érkezett, ma az édesanyja társa-
ságában elhagyta ezt az intézményt. Próbáltam lebeszél-
ni a hölgyet, hogy visszavigye a beteget magával Lon-
donba, de a tanács nem talált meghallgatásra.
Arról tájékoztattak, hogy Londonba való visszatérése
után a beteg az ön szigorú felügyelete alatt áll majd.
Csak a legmagasabb elismeréssel adózom az ön orvosi
tudásának, ezt biztosan ön is tudja. Azonban kötelessé-
gemnek tartom önt értesíteni, hogy a javulás ellenére,
amit a beteg elért, amíg az én kezelésem alatt állt, egyál-
talán nem érzem késznek, hogy visszatérjen a szokásos
mindennapi foglalatosságaihoz. Mi több, meg vagyok
róla győződve, hogy bizonyos körülmények között igen
veszélyesnek bizonyulhat.
Remélem, hogy nem sértettem mega figyelmeztetésem-
mel, és nem veszi rossz néven jó szándékkal írt levelem.
 ALIBI JEGYESSÉG 267

Szívélyes üdvözlettel:
J. Renwick
Creswell Udvarház

– Nem sértett meg, Renwick. Bárcsak inkább távirato-

zott volna tegnap, ahelyett hogy postán küldött nekem érte-
sítést arról, hogy az az ördög meglépett. Jól jött volna az a
plusz idő, a fenébe is!
Norcott feltette a kalapját, felhúzta a kesztyűjét, és meg-
nézte a zsebóráját. Rengeteg ideje van, hogy kiérjen az ál-
lomásra.
Egy utolsó pillantást vetett a hálószobára, hogy meggyő-
ződjön róla, nem hagyott hátra semmi értékeset. Az orvosi
eszközei és a gyógyszerkészlete volt a legfontosabb tulaj-
dona. Mind biztonságosan el van csomagolva a táskájába.
A szakmája eszközeivel Londonon kívül is meg tud élni, ha
a szükség úgy hozza.
Elégedetten, hogy mindent bepakolt, amit elbír, becsukta
a láda fedelét, és bezárta, majd levonszolta az ágyról. Sza-
bad kezével felkapta az orvosi táskát, és kiment az ajtón.
Érezte, ahogy a pulzusa kalapál. Nincs hozzászokva eny-
nyi megerőltetéshez, gondolta. Erőlködött, hogy a nehéz
ládát és a táskát lecipelje a lépcsőn. De tudta, hogy nem
csak a fizikai erőfeszítés hat rá így. Az idegei romokban
hevertek. Olyan gyorsan ki kell jutnia a házból, amilyen
gyorsan csak lehet.
268 AMANDA QUICK

Bárcsak Renwick táviratot küldött volna levél helyett!

Bárcsak a hatóságokhoz fordultam volna ahelyett, hogy
beleegyeztem: elintézem, hogy a gazembert bolondokházá-
ba csukják!
Azzal vigasztalta magát, hogy az egyetlen megoldást vá-
lasztotta, amit a körülmények között választhatott. A beteg
anyja megvédte volna a drágalátos fiacskáját a rendőrség-
től. A botrány elviselhetetlen lett volna számára. A szóbe-
széd a vérvonalban futó elmebetegségről garantálná, hogy
a fia sohase tudjon tisztességesen megházasodni. És
Norcott tudta, hogy az elit társadalom orvosaként befutott
saját karrierje is ráment volna az ügyre.
Annak az esélye, hogy a gazfickót gyilkosság vádjával
letartóztatják, majdnem egyenlő volt a nullával. Jobb, ha el
van zárva a Creswell Udvarházban, gondolta Norcott.
Vagy legalábbis akkor ezt mondta magának.
Most már inkább úgy gondolta: bárcsak hagyta volna azt
az ördögöt belehalni a sebeibe!
Elérte a lépcső alját, elment a rendelője zárt ajtaja mel-
lett, és egy pillanatra megállt, hogy levegőhöz jusson. Le-
rakta az orvosi táskáját, és próbálta előhalászni a kulcsát a
kabátzsebéből, hogy bezárja az ajtót maga mögött. A
pánikközeli állapota mindent megnehezített.
Épp a kezébe fogta a kulcsot, amikor hallotta a rendelő
ajtaját kinyílni maga mögött.
 ALIBI JEGYESSÉG 269

– Már vártam önre, dr. Norcott – szólalt meg a beteg. –

Tudom, hogy modern gondolkodású orvosként fel fogja
villanyozni megdöbbentő javulásom.
– Ne! – suttogta Norcott. – Ne!
Leejtette a ládát, és elkezdett megfordulni. Ezzel egy
időben kinyitotta a száját, hogy segítségért kiáltson, de már
késő volt. Saját szikéi egyikének hideg pengéje elmetszette
a torkát.
Épphogy volt ideje észrevenni: a beteg az ő egyik bőr-
köpenyét viseli a rendelőből. Most friss vér fröcskölte be.
Az én vérem, gondolta Norcott.
Aztán elsötétült előtte a világ.
 Huszonnégy

Penny dolgozószobájában gyűltek össze. Logan felügyelő

korábban érkezett egy kis fémdobozzal, amely most nyitva
állt az íróasztalon. Penny, Amity, Benedict, Logan és
Declan gyűlt az íróasztal köré.
– Mr. Stanbridge javasolta, hogy mindnyájuknak hagy-
jam megtekinteni azt a kevéske bizonyítékot, amit a gyil-
kosságok helyszínén gyűjtöttünk – mondta Logan. – Bele-
egyeztem, mert tapasztalatom szerint néha sok szól amel-
lett, hogy új perspektívát nyerjünk, ebben az esetben nem
is egyet. – Declan Garraway-re nézett. – Az önét is, uram.
Köszönöm, hogy ma eljött.
– Boldogan segítek, amiben csak tudok – felelte Declan.
– Feszengve rángatta a nyakkendőjét, és Benedictre pil-
lantott. – De semmiképp sem vagyok szakértő az ilyesmi-
ben. Az a megtiszteltetés ért, hogy dr. Edward Bensonnál
tanulhattam, aki a pszichológia neves szaktekintélye, és
személy szerint nagyon érdekel a bűnözői elme, de min-
dössze ennyi a bizonyítványom. Az emberi viselkedés ma-
gyarázatának és megjóslásának tudománya még gyerekci-
pőben jár.
 ALIBI JEGYESSÉG 271

– Egyetemi háttere és az ezen a területen szerzett széles

Körű olvasottsága teszi az ön véleményét olyan értékessé –
felelte Amity. – Akárhogy is, minél több megfigyelés, an-
nál jobb, ahogy a felügyelő épp most megállapította.
Amity kénytelen volt meglehetősen határozottan kiállni,
amikor Declan meghívásának tárgyára került sor.
Benedictnek egyáltalán nem tetszett az ötlet, amíg Amity
nem emlékeztette, hogy a férfi némi képzettséggel bír a
pszichológia modern elméleteiben. Benedict kelletlenül
engedett, de nem törte magát, hogy eltitkolja Declan iránti
ellenszenvét.
Ami Declant illeti, ő nyilvánvalóan kényelmetlenül érez-
te magát Benedict miatt. Mindketten bizalmatlanok voltak
a másik iránt, de Amity látta, hogy mindkettejüknek felkel-
tette a kíváncsiságát annak a lehetősége, hogy valami újat
tudjanak meg a bizonyítékokból.
– Figyelmeztetnem kell önöket, hogy számos ember néz-
te meg ezeket a tárgyakat a Scotland Yardon, és semmilyen
hasznos következtetésre sem jutottak – tette hozzá Logan.
Penny a láda tartalmát tanulmányozta.
– Ez minden, amit a gyilkosságok helyszínéről megőriz-
tek?
– Attól félek – felelte Logan.
Amity szemügyre vette a tárgyakat.
272 AMANDA QUICK

– Négy egyszerű aranykarika és három medalion láncon.

– Loganre nézett. – Azt mondta, úgy gondolja, hogy volt
egy negyedik gyilkosság.
– Igen – felelte Logan. – De a jegyzőkönyv szerint a
gyászoló család megtartotta az első áldozat medalionját. A
lányuk emlékére.
Declan a homlokát ráncolta.
– Ez nem sok kiindulópontnak.
– Nehéz elhinni, hogy mindössze ennyit tartottak érde-
mesnek megőrizni ilyen súlyos bűntettek helyszínéről –
jegyezte meg Benedict.
Logan szája sarka megkeményedett.
– Egyetértek. Ne feledjék, hogy csak nemrégiben bízták
rám ezt az ügyet, miután az elődömnek nem sikerült meg-
neveznie gyanúsítottat. Biztos vagyok benne, hogy több
bizonyíték is volt, de jelentéktelennek nyilvánították őket,
és megszabadultak tőlük. – Elhallgatott. – Más tényezők is
voltak, amelyek korlátozták a nyomozás körét.
Penny bólintott.
– Az áldozatok családjai minden bizonnyal nagy nyo-
mást gyakoroltak a rendőrségre, hogy tartsák a dolgokat
titokban.
– A botránytól mindig nagyon félnek az ilyen eseteknél
– mutatott rá Logan. – A családok nem akarták, hogy a lá-
nyuk haláláról pletykák és izgató beszámolók jelenjenek
 ALIBI JEGYESSÉG 273

meg a sajtóban. Nem mintha meg tudták volna akadályozni

persze.
Benedict ránézett.
– Feltételezem, hogy a medalionokon ellenőrizték az ujj-
lenyomatokat...
– Igen – felelte Logan. – De egyet sem találtak.
– A gyilkos feltehetőleg kesztyűt viselt, vagy letörölte az
ékszereket – jegyezte meg Benedict.
– Minden valószínűség szerint.
Amity Loganre nézett.
– A gyűrűk nem tűnnek semmi különösnek.
– Nem – válaszolta a férfi. – Nem sikerült megtalálnom
a boltot, amely eladta őket.
– Kinyithatom a medalionokat? – kérdezte.
– Hogyne – felelte Logan. – Mindössze a nők fényképe
van bennük, menyasszonyi ruhában és fátyolban.
– A medalionok nem olcsók – jegyezte meg Penny. – Az
ezüst jó minőségű, de a stílusuk régimódi.
– Megmutattam pár ékszerésznek, akik felismerték a
fémjelzéseket – mondta Logan. – Azt mondták, hogy a
medalionok mind majd’ egy évtizede kimentek a divatból,
és minden bizonnyal jó pár éve készültek. Gyanítom, a
gyilkos különböző zálogházakban találta őket.
Amity benyúlt a dobozba, és kivette az egyik medaliont.
Nagyon óvatosan kinyitotta, és letette az íróasztalra.
274 AMANDA QUICK

Mindannyian a fényképre néztek. A kép egy menyasz-

szonyt ábrázolt, deréktól felfelé. A fátyla hátra volt az ar-
cából hajtva, egy sötét hajú, vonzó fiatal nő vonásait fedve
fel. Kesztyűbe bújtatott kezében egy csokor fehér liliom
volt. Egyenesen a fényképezőgépbe meredt, mint aki egy
kobrával néz farkasszemet. Habár a fénykép kicsi volt, nem
lehetett nem észrevenni az áldozat szemében a félelmet és
a rettegést.
Amity megborzongott.
– Édes istenem! – suttogta.
Senki más nem szólt.
Kivette a másik két medaliont, kinyitotta őket, és az első
mellé helyezte. Határozott, egyértelmű hasonlóságok vol-
tak a képek között.
– Úgy tűnik, hogy ezeket a portrékat mind ugyanabban a
stúdióban készítették.
– Egyetértek. – Benedict közelebbről is szemügyre vette
a fotókat, a homlokát ráncolta, annyira koncentrált.
– A világítás is ugyanolyan minden képen.
– A virágok mindig fehér liliomok, de egy kicsit külön-
böznek mindegyiken – jegyezte meg Penny.
– Ez érthető – válaszolta Amity. – Nagyon nehéz lenne
három menyasszonyi csokrot úgy megcsinálni, hogy pon-
tosan ugyanúgy nézzenek ki.
Egy darabig mind csöndben álltak, a fényképeken tű-
nődve.
 ALIBI JEGYESSÉG 275

– Fehér – szólalt meg Amity hirtelen.

Mind ránéztek.
– Igaza van – vágta rá Penny. – A ruhák és a fátylak a
képeken mind fehérek. A királynő alapozta meg a fehér
ruha divatját évtizedekkel ezelőtt, amikor megházasodott,
de csak a nagyon gazdagok követik ezt a divatot.
Declan ránézett.
– Miért?
Penny elmosolyodott.
– A fehér nagyon nem praktikus szín egy ruha számára.
Tudja, lehetetlen tisztíttatni. A legtöbb menyasszonyt a leg-
jobb ruhájukban adják férjhez. Ha vesznek is egy új ruhát a
szertartásra, általában színben és stílusban olyat vesznek,
hogy az esküvő után is lehessen hordani. Csak a nagyon
gazdagok viselnek fehéret. Ezeken a fényképeken a ruhák
mind fehérek, és a fátylak igen kifinomult ízlésre vallanak.
– Loganre nézett. – De persze tudjuk, hogy ez a három
hölgy vagyonos körökben mozgott.
– Így van – felelte Logan.
– Mindazonáltal van valami ezzel a három ruhával kap-
csolatban! – Penny felvette az egyik medaliont, és megnéz-
te közelebbről, a homlokát ráncolva a nagy koncentráció-
tól. – Azt hiszem, hogy ezek a nők mind ugyanazt a meny-
asszonyi ruhát és fátylat viselik.
– Mi?_ szólalt meg Logan élesen. – Én nem vettem ész-
re.
276 AMANDA QUICK

– Ez olyan részlet, ami egy nőnek nagyobb valószínű-

séggel tűnik fel – felelte Penny. – De meglehetősen biztos
vagyok benne. – Kinyitotta az íróasztal fiókját, és elővett
egy nagyítót. Egymás után az összes medaliont szemügyre
vette. – Igen, biztos vagyok benne. Ugyanaz a ruha. Ugya-
naz a fátyol. Nézd meg, Amity! Te mit gondolsz?
Amity elvette a nagyítót, és egymás után megvizsgálta a
három kis képet.
– Igazad van. Mind ugyanabban a menyasszonyi ruhá-
ban vannak. A fátyollal kapcsolatban nehezebb biztosnak
lenni, de azt hiszem, hogy a hajszalag is ugyanaz.
– Van még valami a ruhával kapcsolatban – mondta
Penny. – Felvette a nagyítót, és még egyszer megnézte
mind a három képet. – Azt hiszem, nagyjából két éve volt
divatban.
Benedict érdeklődve nézett rá.
– Honnan tudja?
– Ez a fajta ujj és a mély kivágás úgy két éve volt nagy
divat az estélyi ruháknál – mondta Penny hűvös tekintély-
lyel.
– Érdekes – mondta Logan. Feljegyezte. – Feltételezem,
logikus, hogy ugyanazt a ruhát használta mindhárom áldo-
zatnál. Egy férfi aligha állíthat be egy divatos ruhakészítő-
höz, és kezdhet számos menyasszonyi ruhát rendelni, lega-
lábbis aligha úszhatja meg megjegyzések nélkül.
 ALIBI JEGYESSÉG 277

– Szóval vett egy ruhát két éve, és újra használja minden

t áldozatnál? – tűnődött Amity.
Declan megköszörülte a torkát. Mind ránéztek. A férfi
elvörösödött a fürkésző tekintetektől.
– Mi az? – kérdezte Benedict. – Beszéljen, ember!
– Csak az jutott eszembe, hogy talán a ruhának valami-
lyen különleges jelentősége van – mondta Declan.
– Ez egy menyasszonyi ruha – mondta Logan. – Ez a
tény már önmagában is nagy jelentőséggel bír.
– Nem, én úgy értettem, hogy talán ennek az adott ruhá-
nak van személyes jelentése számára – magyarázta Declan
– Igen, persze! – vágta rá Amity halkan. – Mi van, ha ezt
a ruhát a saját menyasszonyának készítették?
Logan végiglapozta a jegyzeteit, és megállt egy nevek-
kel teli lapnál.
– A Mr. Stanbridge és az öccse által összeállított listán
öt férfi házas. A másik három nem.
– Van egy olyan érzésem, hogy mi olyat keresünk, aki
nem házas – mondta Declan halkan. – Legalábbis már nem.
Rövid ideig teljes csönd borult a szobára. Amity érezte a
tarkóján a jeges borzongást.
Benedict Loganre nézett.
– Van özvegy a listánkon? Vagy olyan férfi, aki újrahá-
zasodott, miután az első feleségét elvesztette?
– Nem tudom – felelte Logan. – De elvileg ezt nem túl
nehéz kideríteni. – Visszafordult Declan felé. – Miből gon-
278 AMANDA QUICK

dolja, hogy az első menyasszony, aki ezt a ruhát hordta,

halott?
– Mert van valami szörnyű kifacsart logika ebben a do-
logban – felelte Declan. – Emlékszem, amikor dr. Benson
előadást tartott azokról a gyilkosokról, akik újra és újra öl-
tek. Ő úgy gondolja, hogy mindig van egy minta, egy rituá-
lé benne. Ha igaza van, nem lennék meglepve, ha kiderül-
ne, hogy az első meggyilkolt menyasszony a gyilkos fele-
sége volt.
Benedict Loganre nézett.
– Azt mondta, az első áldozat holttestét úgy egy éve ta-
lálták meg. El volt jegyezve, de még nem volt menyasz-
szony.
– Így igaz – felelte Logan. – Egyik fiatal hölgy sem volt
még sohasem házas.
Declan lassan kifújta a levegőt, és a fejét rázta.
– Csak találgattam. Még sohasem csináltam ilyesmit ko-
rábban.
– Ha megölte az első feleségét – mondta lassan Benedict
–, akkor ez leszűkíti a listánkat egy olyan férfira, aki körül-
belül két éve házas volt, és megözvegyült.
– Megéri utánanézni ebből a szemszögből – értett egyet
Logan.
– És azt se feledjék, hogy mint tudjuk, a gyilkos fűszer-
rel illatosított cigarettát szív – tette hozzá Amity. – Ennek
is segítenie kéne egy kicsit tovább szűkíteni a listát.
 ALIBI JEGYESSÉG 279

– Szóval koporsószöget szív, mi? – szólalt meg Declan.

– Hogy mondta? – kérdezett vissza Amity.
– Így hívjuk a cigarettát Amerikában – magyarázta
Declan. – Koporsószögnek. Nem mintha ez bárkit is visz-
szatartana attól, hogy szívja.
Logan rápillantott.
– Én úgy hallottam, hogy a cigaretta jót tesz az idegek-
nek.
– Dr. Benson szerint nem – felelte Declan.
Penny megmozdult.
– Lehet, hogy tudok segíteni még egy kicsit leszűkíteni a
listát.
– Mire készül? – Logan nagy érdeklődéssel nézett rá.
Penny Amityre pillantott.
– Konzultálok egy szakértővel.
Amity elmosolyodott.
– Madame La Fontaine-nel, a ruhakészítőddel.
– Nagy szaktekintély minden, divattal kapcsolatos témá-
ban – mondta Penny. – Amity és én még ma délután elme-
gyünk hozzá, és meglátjuk, mit tudunk kideríteni.
– Kiváló. – Logan visszacsúsztatta a jegyzetfüzetét és a
ceruzáját a kabátja zsebébe. – Nagyra értékelem mindazt a
segítséget, amit önök négyen ma nekem nyújtottak. Úgy
érzem, jelentősen többet tudok a gyilkosról, mint mielőtt
ideértem. Benedict elgondolkodó tekintettel nézett
Declanre.
280 AMANDA QUICK

– Be kell vallanom, hogy a megfigyelései felkeltették a

kíváncsiságomat. Lehet, hogy érdemes lenne elgondolkod-
nia a rendőrségi tanácsadói karrieren.
– Az apám dühöngene – felelte Declan. Elfintorodott. –
Tudja, a jövő az olajban van.
– Igen, ezt már említette – felelte Benedict.
 Huszonöt

Madame La Fontaine Penny nagyítójával tanulmányozta a

pultra sorakoztatott medalionokban levő fényképeket.
Amity és Penny feszült csöndben várt. A ruhakészítő ma-
gában motyogott, miközben az egyik képről áttért a másik-
ra. Amikor az utolsóhoz ért, nyomatékosan bólintott, és
lerakta a nagyítót.
– Oui, Mrs. Marsden, önnek és a nővérének igaza van –
jelentette ki tettetett francia akcentusával. – Semmi kétség,
hogy ez ugyanaz a ruha mind a három képen, és a két évvel
ezelőtti őszi szezon szabása. Az igazság ott rejlik az ujj
részleteiben, a kivágásban és a fátyol fejrészének gyöngy-
díszítésében.
– Köszönjük – felelte Penny. – Mi is így gondoltuk, de
biztosak akartunk benne lenni.
Madame La Fontaine ravasz arckifejezéssel nézett rá.
– Ez egy nagyon drága ruha. És nem akármiből, hanem
fehér szaténból. Oly kevéssé praktikus. De talán a három
fiatal hölgy a képeken három nővér, akik úgy döntöttek,
hogy osztoznak a ruhán, hogy spóroljanak?
282 AMANDA QUICK

– Nem – felelte Amity. Felkapta a medalionokat, és a

magával hozott kis bársonytasakba dugta őket. – Nem vol-
tak testvérek.
– Talán a barátai? – kérdezte Madame La Fontaine.
Amity meghúzta a madzagot, hogy becsukja a kis zsá-
kot.
– Nem. Miért kérdi?
– Tisztában vagyok vele, hogy el van jegyezve, és hama-
rosan saját maga is érdekelt lesz a menyasszonyiruha-
piacon – felelte Madame La Fontaine mézesmázosan. –
Csak azon tűnődtem, hogy esetleg az egyikük jó áron fel-
ajánlotta önnek eladásra ezt a fehér szaténruhát és a fátylat.
– Ó. – Amitynek sikerült visszanyernie a hidegvérét. –
Nem, egyáltalán nem. Higgye el, ha azt mondom, hogy ez
a ruha az utolsó, amit bármilyen okból viselni szeretnék, de
különösen nem a saját esküvőmön.
– Ó, ez kiváló ízlésről tesz tanúbizonyságot, Miss
Doncaster. – Madame La Fontaine hangja helyeslően me-
legebbé vált. – Ez a ruha sajnálatosan divatjamúlt. Egyet-
len, magára valamit is adó menyasszony sem akarna benne
holtan sem mutatkozni.
Rövid csend következett. Amity a torkát köszörülte.
Penny egy bájjal és tisztelettel vegyes, udvarias mosolyt
küldött Madame La Fontaine felé.
– Ön a legnagyobb tudású ruhakészítő, akit ismerek,
madame. Ezért nem mennék semelyik másik divattervező-
 ALIBI JEGYESSÉG 283

höz sem. Természetesen a nővérem önhöz jön majd meny-

asszonyi ruháért, amikor eljön az ideje.
Madame La Fontaine sugárzott.
– Nagy örömömre szolgál, ha megtervezhetem az ön ru-
háját, valamint a fátylát, Miss Doncaster.
– Igen, nos, köszönöm – felelte Amity. Tudta, hogy ret-
tentően elpirult.
– Nagyon kegyes öntől, asszonyom – mondta Penny hí-
zelgően. – De visszatérve ehhez a menyasszonyi ruhához,
van bármi más, amit mondani tud róla nekünk?
Madame La Fontaine szemöldöke megemelkedett.
– El nem tudom képzelni, miért érdekli önöket. Ahogy
már mondtam, egyáltalán nem a jelenlegi divat szerint va-
ló.
Penny nyájasan rámosolygott.
– Véletlenül bukkantunk a medalionokra. Igen értékes-
nek látszanak. Próbáljuk megtalálni a képen látható három
nőt, hogy visszaadhassuk nekik az ékszereket. Mivel a fia-
tal hölgyeket nem ismertük fel, arra gondoltunk, talán
kezdhetnénk azzal, hogy beazonosítjuk a ruhatervezőt, aki
a ruhát készítette, amelyet mindnyájan viselnek.
– Értem. – Madame La Fontaine némiképp ellazult.
Nyilvánvalóan minden arra vonatkozó gyanúja eloszlott,
hogy a kliensei esetleg le akarják cserélni a szolgáltatásait.
– Nagyon kedves önöktől, hogy ennyi erőfeszítést tesznek.
Teljes biztonsággal állíthatom, hogy mind a ruhát, mind a
284 AMANDA QUICK

fátylat Mrs. Judkins készítette. Madame Dubois-nak hívja

magát, de köztünk szólva pont annyira francia, mint az a
lámpa a boltom előtt.
Amity Pennyre nézett.
– Hihetetlen, hány ember próbálja másnak kiadni magát,
mint ami valójában!
– Megdöbbentő – felelte rá Penny.

Úgy húsz perccel később Amity és Penny a Mrs.

Judkinsként is ismert Madame Dubois pultjánál állt. A ru-
hakészítő zavarral vegyes döbbenettel tanulmányozta a
medalionokban a három képet.
– Igen, én készítettem ezt a ruhát – mondta. – De ez az
egész nagyon különös.
Az akcentusa egy fokkal kifinomultabb volt, mint Ma-
dame La Fontaine-é, de épp olyan hamis.
– Mi a különös a ruhában? – buzdította Amity.
Madame Dubois felnézett, a szemöldöke ráncba húzó-
dott a csodálkozástól.
– Nem ezeknek a fiatal hölgyeknek készítettem. Lehet-
séges, hogy mind a hárman kölcsönözték vagy megvették a
ruhát másodkézből, de nem tudom elképzelni, miért tenne
ilyet bárki is.
– Úgy érti, azért, mert divatjamúlt? – kérdezte Penny.
 ALIBI JEGYESSÉG 285

– Nem – válaszolta Madame Dubois. Levette az olvasó-

szemüvegét, és levetette a francia akcentusát, amitől azon-
nal Mrs. Judkinsszé változott. – Könnyen át lehetett volna
alakítani a jelenlegi divatnak megfelelően. Azt akartam
mondani, hogy nem tudom elképzelni, miért akarna bár-
mely fiatal hölgy egy olyan ruhában házasodni, amihez
ilyen tragédia fűződik. Nagyon rossz ómen.
Amity tudatában volt, hogy ebben a pillanatban Penny is
visszafojtott lélegzettel vár.
– Miért, mi a története ennek a ruhának? – kérdezte
Amity. – Nagyon fontos, hogy elmondja nekünk.
– Ah! – bólintott mindentudóan Mrs. Judkins. – Látom,
azon gondolkodott, hogy megveszi a ruhát a saját esküvő-
jére!
– Nos... – kezdte Amity.
– Erősen lebeszélném róla, Miss Doncaster. Semmi jó
sem származhat abból, ha ezt a ruhát viseli. Az a menyasz-
szony, akinek készült, tragikus halált halt alig pár hétre az
esküvőjétől. Ami azt illeti, még a nászút alatt.
– Ez két évvel ezelőtt történt, igaz? – érdeklődött Penny.
– Igen. – Mrs. Judkins cöcögő hangot hallatott, és meg-
rázta a fejét. – Olyan nagyon szomorú.
– Ki volt a menyasszony? – kérdezte Amity, alig merve
elhinni, hogy válaszokat kapnak azokra a kérdésekre, ame-
lyeket a többiekkel annyira keresnek.
286 AMANDA QUICK

– Adelaide Briar – felelte Mrs. Judkins. – Megvannak a

részletek a papírjaim között, de meg sem kell néznem. Tel-
jesen tisztán emlékszem az egész ügyre, nemcsak azért,
mert a menyasszony olyan csinos volt, és a ruha olyan drá-
ga, de azért is, mert olyan sebtében lezavart ügy volt. A
varrónőimnek éjjel-nappal dolgozniuk kellett, hogy idejé-
ben elkészüljenek. Magunk közt szólva, meglehetősen biz-
tos vagyok benne, hogy a menyasszony terhes volt, vagy
legalábbis aggódott ennek lehetősége miatt, ha értik, amit
mondani akarok.
– Kompromittálták – mondta Penny.
– Gyanítom, hogy ez volt a helyzet – felelte Mrs.
Judkins. – Nem ez volt az első alkalom, hogy arra kértek,
sebtében készítsek ruhát. De a sietős esküvő a fiatal hölgy
életébe került.
Amity ösztönösen megérintette a láncon függő legyező-
jét.
– Mi történt vele?
– Pontosan nem vagyok biztos benne. Az újságok vala-
milyen szörnyű balesetről beszéltek. A pár a kontinensre
ment nászútra. Egy nagyon exkluzív hotellé alakított régi
várban tartózkodtak. Az éjszaka közepén valahogy kiesett
az egyik emeleti ablakból. Az esésben kitört a nyaka, rá-
adásul a törött üveg nagyon csúnyán összevagdosta. A be-
számolók szerint rengeteg vér volt. Nem, Miss Doncaster,
ön nem akarhat abban a ruhában esküdni.
 ALIBI JEGYESSÉG 287

Amity nagyot nyelt.

– Hiszek önnek.
Penny le sem vette a szemét Mrs. Judkinsről.
– Emlékszik a vőlegény nevére?
– Hogyan felejthetném el? – felelte Mrs. Judkins.
 Huszonhat

Miközben Amity beszámolt a Mrs. Judkinsnél tett látoga-

tásuk eredményéről, Benedict rátenyerelt Penny íróasztal-
ára, és az előtte heverő papíron olvasható nevekre meredt.
– Virgil Warwicknak hívják – mondta Amity.
– A pokolba! – csattant fel Benedict. – Rajta sincs a
vendéglistán. Nem csoda, hogy a kérdezősködésünk nem
vezetett sehova.
A jeges düh azzal fenyegetett, hogy teljesen felborítja az
önuralmát. Rossz zsákmányt üldöztek! Mennyi elvesztege-
tett idő!
– Valahol el kellett kezdeni – nyugtatta Amity finoman.
– Logikus volt a Channing-bálhoz való kapcsolattal indí-
tani. Végül is a pletyka rólam az utána következő napon
kezdődött. Ez nem lehetett véletlen.
Olyan, mintha a nő olvasna a fejében, gondolta
Benedict. És nem ez volt az első alkalom. Felegyenesedett
az íróasztaltól.
– Tudom – felelte. – De amikor arra a sok időre gondo-
lok, amit Richard és Cornelius azzal töltöttek, hogy a klub-
 ALIBI JEGYESSÉG 289

jukban kérdezősködjenek olyan gyanúsítottak felől, akik

érdektelennek bizonyultak...
– Biztos vagyok benne, mérnökként hozzá van szokva,
hogy számos sikertelen kísérletet kell végrehajtani, mielőtt
egy helyesnek bizonyul – mondta Amity.
Logan egészen felvidult Amity szavaitól.
– Az én szakmámban ez biztosan így működik. Szüksé-
günk volt egy olyan kezdőpontra, amely bejuttat az úri kö-
rökbe. A bál vendéglistája ekként szolgált. És egyébként ne
becsülje le az értékét azoknak a beszélgetéseknek, amelye-
ket a bátyja és a nagybátyja folytattak. Segítettek, hogy
számos gyanúsítottat kizárjunk.
– Természetesen igaza van – válaszolta Benedict.
Odament az ablakhoz. Nem eresztette az érzés, hogy
fogy a rendelkezésükre álló idő. Egyik fele biztos volt ben-
ne, hogy az a szörnyeteg ott van kint valahol, és titokban
követi Amityt.
– És ha megengedik, még valamire felhívnám a figyel-
met. Az a tény, hogy Virgil Warwick neve nincs a listán,
nem jelenti, hogy nem valaki olyantól hallotta a pletykát,
aki viszont ott volt a bálban – mondta Logan. – Ez a lehe-
tőség még mindig megállja a helyét.
– Azt hiszem, ez igen valószínű – mondta Penny. – De
már nem kell, hogy megkeressük a kapcsolatot a bálban
jelen volt vendég és a gyilkos között. Már megvan Virgil
Warwick neve.
290 AMANDA QUICK

– Hála önnek, Penny... Mrs. Marsden – felelte Logan,

gyorsan kijavítva magát. – És önnek, Miss Doncaster.
– Penny ismerte fel a ruha jelentőségét – mondta Amity
büszkén. – Briliáns ötlet volt.
– Köszönöm – felelte Penny. Elpirult. – Örülök, hogy
eredményre vezetett.
– Gondolni sem akarok arra, milyen más bizonyíték ve-
szett el vagy került a szemétbe, mielőtt átvettem az ügyet –
mondta Logan komoran.
– Még nem tudjuk biztosan, hogy Virgil Warwick a
gyilkos – intett óvatosságra Amity.
– Nem, valóban – értett egyet Logan. – De el kell mon-
danom önnek, Miss Doncaster, hogy az évek során felfe-
deztem egy mintát. Amikor egy feleséget titokzatos körül-
mények között holtan találnak, gyakran a férj a bűnös. –
Szünetet tartott, mielőtt szárazon hozzátette volna: – És ez
fordítva is igaz, bár a nők általában nehezebben foghatók
meg a bűntettel kapcsolatban. Általában a méreg a válasz-
tott fegyverük.
Benedict visszafordult, hogy a többiekre nézzen. Úgy
vélte, mintha látta volna Pennyt és Amityt egy pillantást
váltani, de mindketten olyan gyorsan elnéztek másfelé,
hogy nem lehetett benne biztos.
– Jól gondolom, hogy a következő lépés Virgil Warwick
kikérdezése? – érdeklődött Amity.
Penny letette a vendéglistát, és Loganre nézett.
 ALIBI JEGYESSÉG 291

– Ki fogja hallgatni, felügyelő?

– Egy tökéletes világban ez következne – felelte Logan.
– De mindannyian tudjuk, valószínűtlen, hogy Warwick
fogadjon, még ha ártatlan is bármiféle bűntényben.
– Nem ártatlan – mondta Benedict. – Érzem.
– Sajnos nem tartóztathatok le egy olyan előkelő úriem-
bert, mint ő, anélkül, hogy ennél valamivel több bizonyíté-
kom lenne – felelte Logan.
– Velem beszélni fog – jelentette ki Benedict.
– Talán ismeretségben áll vele? – kérdezte Logan kiéle-
sedő hangon.
– Személyesen nem – válaszolta Benedict. – Nem sok
időt töltök társaságban. De megígérhetem magának, hogy
be tudok, és be is fogok jutni hozzá.
Logannek feljebb szaladt a szemöldöke, de nem szólt.
– Mi jó származik abból, ha beszél Warwickkal, de en-
gem nem visz magával? – kérdezte Amity.
– Arról szó sem lehet – vágta rá Benedict automatiku-
san. – Nem teszem ki annak, hogy az a gazember a közelé-
be kerüljön.
– Nagyra értékelem az aggodalmát – mondta Amity. –
De mint ahogy mindnyájan tudjuk, én vagyok az egyetlen,
aki képes lehet őt beazonosítani. Hallanom kell a hangját,
látnom kell a kezét, és éreznem kell a cigarettája illatát.
– Nem – felelte megint Benedict.
292 AMANDA QUICK

Logan és Penny csöndben maradt. Benedict tudta, hogy

vesztes csatát vív.
– Ne felejtse el – tette hozzá Amity –, ő nem tudja, hogy
én felismerhetem őt. Maszkot viselt. Meggyőződésem,
hogy biztonságban gondolja a titkát.
Benedict egyik kezét ökölbe szorította, aztán kényszerí-
tette magát, hogy ellazítsa az ujjait.
– Ördög és pokol! – mondta nagyon-nagyon halkan.
Tudta, hogy Amitynek igaza van. Nincs más lehetőség.
Kevesebb mint egy óra elteltével Benedict Amityvel
Virgil Warwick városi házának lépcsőjén állt. A függöny
minden ablakon el volt húzva. Senki sem felelt a kopogta-
tásra.
– A gazember elment – jegyezte meg Benedict.
Kinyílt a szomszédos ház ajtaja. A házvezetőnő, egy kö-
zépkorú, savanyú ábrázatú, piszkos kötényű nő kukucskált
ki feléjük.
– Mr. Warwick nincs idehaza – jelentette ki. – Úgy hal-
lottam, Skóciába utazott majd’ egy hónapja. Valaki azt
mondta, van ott egy vadászháza.
– Valóban? – kérdezte Amity udvariasan. – Ezt hogyan
tudta meg?
– A házvezetőnő említette. Tudja, menesztették. Azt
mondták, majd értesítik, ha eljön az ideje, hogy újra kinyis-
sa a házat. Bár feltételezem, hogy új helyet fog magának
 ALIBI JEGYESSÉG 293

találni, mielőtt az úr visszajönne, csakúgy mint a legutóbbi

házvezetőnő, amikor Mr. Warwick hónapokra eltűnt.
Benedict megfogta Amity karját. Lementek a lépcsőn, és
a házvezetőnő felé indultak.
– Mikorra várják vissza? – kérdezte Benedict, pár érmét
húzva elő a zsebéből.
A házvezetőnő élénk érdeklődéssel nézte a pénzt.
– Fogalmam sincs – felelte. – Legutóbb amikor Skóciába
ment, vagy hat hónapig oda volt. Nagyon rajong Skóciáért.
El nem tudom képzelni, miért.
– Az első útra mikor ment? – kérdezte Benedict.
– Úgy egy évvel ezelőtt.
Amity elmosolyodott.
– Nem vette észre véletlenül, hogy ezúttal sok csomagot
vitt-e magával?
– Nem láttam elmenni, sem most, sem a múltkor, ha már
itt tartunk. – A házvezetőnő felhorkant. – Mindkét alka-
lommal csak elment egyik este, és nem fárasztotta magát
azzal, hogy visszajöjjön.
– Köszönjük – felelte Benedict. – Az érméket a házveze-
tőnő kinyújtott kezébe ejtette. – Nagyon sokat segített.
A nő becsukta az ajtót, és bezárta a reteszt.
Benedict Amityre nézett. Látta a tekintetében az izga-
tottságot. Volt egy olyan érzése, hogy a saját szeme is ha-
sonlóan csillog. Azonban egyikük sem szólalt meg, amíg
vissza nem értek a kocsihoz.
294 AMANDA QUICK

– Mr. Warwick úgy hat hónapig oda volt, amikor utoljá-

ra eltűnt Skóciába – mondta Amity.
– És most újra eltűnt – felelte Benedict. – Az időzítés
beleillik Logan elméletébe, hogy a gyilkos nem volt a vá-
rosban az első és a mostanában elkövetett gyilkosságok
között.
– Feltételezi, hogy tényleg Skóciában van?
– Talán először oda ment – válaszolta Benedict. – De
szerintem egy súlyosan sérült ember nemigen lehet abban
az állapotban, hogy ilyen hosszú útra vállalkozzon, sem
vonaton, sem a személyes fogatán. Valószínűnek látszik,
hogy közelebbi búvóhelyet választana a gyógyuláshoz.

Amitynek annyi ideje sem volt, hogy elővegye a kulcsát,

amikor az izgatott Mrs. Houston már nyitotta is a bejárati
ajtót. De elég volt egy pillantást vetnie az arcukra, és a
házvezetőnő türelmetlen várakozásának helyét átvette a
csüggedés.
– Akkor mégsem ő az? – kérdezte.
– Úgy gondolom, valóban Warwick lehet a gyilkos – fe-
lelte Benedict. Követte Amityt be az ajtón. – Csakhogy
megint eltűnt.
– Ó, jaj! – kiáltott fel Mrs. Houston, és bezárta az ajtót.
Penny és Logan a dolgozószoba ajtajában várta őket.
 ALIBI JEGYESSÉG 295

– Mit ért azon, hogy eltűnt? – kérdezte Logan.

Mielőtt Benedict válaszolni tudott volna, a bejárati ajtó
felől eszeveszett dörömbölés szakította félbe.
– Mi a csuda? – Mrs. Houston újra kinyitotta az ajtót.
Egy kifulladt fiatal rendőr állt az ajtóban.
Mrs. Houston arca felderült.
– Maga az, Wiggins rendőr! Örülök, hogy nappal látom!
Sikerült aludnia egy kicsit ma reggel?
– Igen, Mrs. Houston, köszönöm. – Wiggins Loganra
nézett. – Jó hírem van, uram. Harkins rendőrnek sikerült
megtalálnia a kocsist.
– Milyen kocsist? – kérdezte Amity. Aztán elkerekedett
a szeme. Mennyei atyám! Csak nem azt akarja mondani,
hogy a gyilkos fogatának a kocsisát?
– De igen, asszonyom – felelte a rendőr. Elvigyorodott.
– Most már jutunk valahova, nem igaz?
– Talán – felelte Logan. – Hol van a kocsis?
– Harkins szerint a Zöld Kutyában tölti a szabad idejét.
Az egy kocsma a kikötő közelében.
– Hívjon egy konflist, közrendőr! – parancsolta Logan.
– Igen, uram.
A rendőr elővett egy sípot, és elsietett az utca távolabbi
vége felé.
Benedict Loganre nézett.
– Magával tartok.
– Örülök a társaságának – válaszolta Logan.
 Huszonhét

Nick Tobinnak hívták. Benedictet egy terrierre emlékez-

tette: kicsi, drótszőrű, és valószínűleg nagyon gyors lábú.
De most nem szaladt. Szíves örömest beszélt Logannel és
Benedicttel, de nem ingyen. Zsebre vágta a pénzt, amit
Benedict rakott az asztalra, nagyot húzott a söréből, és el-
mesélte, amit tudott. Nem volt sok.
– Igen, egy úriember felbérelt, hogy vezessem a fogatát
– kezdte Nick. Száját viseltes kabátja ujjába törölte. – Azt
mondta, találkozója van egy hölggyel, aki nem akarja,
hogy nyilvánosan lássák vele. Ez így van némelyik előkelő
kurvával. De gondolom, önök, uraim, tisztában vannak ez-
zel.
Benedict legyűrte a mérgét.
– A hölgy bérkocsinak nézte a fogatot.
– Hát, ez volt a cél – mondta Nick türelmesen. – Úgy
kellett tennem, mintha bérkocsiba szállna. Honnan kellett
volna tudnom, hogy az a nő eszelős?
– Miből gondolja, hogy őrült? – kérdezte Benedict.
– Az ügyfelemet valami rettentően szétkaszabolta. –
Nick megrázta a bozontos fejét. – Sohasem láttam ehhez
 ALIBI JEGYESSÉG 297

hasonlót. Vér mindenfelé azokon a finom üléseken. Igazán

kár értük. Aztán kiugrott, és úgy rohant el üvöltve, mint
egy eszeveszett.
– Mi történt a fuvarjával? – kérdezte Logan.
– Amikor a bige elrohant, az utas rendesen pánikba esett,
annyit mondhatok. Rám üvöltött, hogy vigyem el abból az
utcából. Természetesen azt tettem, amit mondott. Nem
mintha nekem nagy kedvem lett volna még ott lebzselni.
– Hová vitte?
– Amint eltávolodtunk az őrült nőtől, kinyitottam a tetőn
a csapóajtót, és megkérdeztem, hogy hová akar menni.
Képzelhetik a meglepetésemet, amikor láttam azt a sok
vért!
– Azt az utasítást adta, hogy vigye haza?
Nick meglepettnek tűnt a kérdés hallatán.
– Nem, uram. Egyáltalán nem említette, hol lakik, uram.
Azt az utasítást adta, hogy a Crocker Lane-en vigyem egy
címre, és így is tettem. Amikor odaértünk, segítenem kel-
lett neki felmenni a lépcsőn. Bedörömbölt az ajtón. Össze-
vissza vérezte a lépcsőt. Valaki kinyitotta az ajtót. Az uta-
som bement, és ennyi volt.
– Nem egészen – szólalt meg Benedict. – Mi lett a fogat-
tal?
– Egy férfi kijött a házból, és adott némi pénzt. Azt
mondta, hogy fizetség az időmért. Azt is mondta, majd ő
elintézi a lovat és azt a furcsa hintót. Én menjek isten híri-
298 AMANDA QUICK

vel, és felejtsem el, ami történt. És pontosan így is tettem.

Legközelebb meg azt hallom, hogy két úriember akar ve-
lem beszélni, és nem bánom meg. – Nick Loganre sandí-
tott. – Persze nem tudtam, hogy az úgynevezett úriemberek
egyike a Yardról van.
Logan hűvösen rámosolygott.
– Nagyra értékeljük az együttműködését.
– Mindig boldoggá tesz, ha szívességet tehetek a Yard-
nak – felelte Nick.
– Nem fogjuk elfelejteni – ígérte Logan.
Nick elégedetten bólintott.
Benedict figyelmesen nézte a férfit.
– Tudatában van, ugye, hogy a fogat, amit aznap hajtott,
a Vőlegénynek nevezett gyilkosé volt?
Nick mélységesen megsértve meredt rá.
– Nem, uram, az nem lehetséges. Az egy úriember hintó-
ja volt, én mondom önnek. Igazi előkelő fogat, még ha be-
lül furcsa is volt. Nem az a fajta jármű, amiben egy olyan
őrült gyilkos járna, mint a Vőlegény, nem igaz?
– Kell nekem az a cím a Crocker Lane-en – mondta
Logan.
Nick ravasszá vált.
– Nos, hát az egy kicsit többe fog önnek kerülni, uram.
Logan úgy nézett ki, mint aki épp ellentmondani készül.
Benedict halványan megrázta a fejét, és pénzt vett még elő.
– Jobb lesz, ha helyes a válasz – szólalt meg.
 ALIBI JEGYESSÉG 299

– El sem tudnék felejteni egy ilyen fuvart – felelte Nick

vidáman. Eldarált egy számot.
Logan szeme összeszűkült.
– Hova vitte volna őket?
Nick busa szemöldöke összeráncolódott.
– Kiket, uram?
Az úriembert és a hölgyet, aki nem akarta, hogy meglás-
sák, amint beszáll a fogatba – felelte Logan egyenletesen. –
Hova kellett volna vinnie őket?
– Ebben nem tudok önnek segíteni, uram. Sohasem de-
rült ki, pontosan hova tartunk, amiért a kis kurva úgy meg-
bolondult. Azután kellett volna megkapnom az utasításo-
kat, miután őt felvettük.
Logan és Benedict felállt.
– Még egy dolog – szólalt meg Benedict.
Nick felnézett.
– Mi lenne az, uram?
– Mi volt az, amit furcsának talált a fogatban?
– Az, hogy belülről teljesen zárt volt. Az olyan kocsikra
emlékeztetett, amelyekben rabokat szoktak szállítani. Az
ablakokat fatáblák fedték. Még a tetőn levő csapóajtón is
rácsok voltak. Az ajtót be lehetett kívülről zárni, gondo-
lom, hogy senki se tudjon betörni.
– Vagy talán hogy senki se tudjon elmenekülni a jármű-
ből? – vetette fel Logan.
300 AMANDA QUICK

– Hát igen, ha kívülről bezárták, a bent levő ember bent

tagadna, az biztos – felelte Nick. – Erre nem gondoltam.
Az ügyfelem elismerte, mennyire fél, hogy rablók támad-
ják meg, amikor Londonban kocsizik.
– Nem teljesen alaptalanul – mondta Benedict. – Veszé-
lyesek az utcák.
– Hát igen, uram, valóban így van.
 Huszonnyolc

Már alkonyodott, és köd ereszkedett az utcákra, mire a

Crocker Lane-en található házhoz értek. Benedict leszállt a
konflisról. Logan követte. Felmentek a bejárati lépcsőn.
Egy közeli gázlámpa fénye épp csak arra volt elég, hogy
elolvassák a bejárati ajtón a kis névtáblát. Dr. J. M.
Norcott. Csak előjegyzésre.
– Norcott orvos – szólalt meg Benedict. – Ez megma-
gyarázza, miért ide rendelte Warwick a kocsist.
– Warwick kellően jól ismerte ezt a címet ahhoz, hogy a
pánik pillanatában is emlékezzen rá, miközben minden bi-
zonnyal attól kellett tartania, hogy elvérzik – jegyezte meg
Logan.
– Más szóval, Warwick hosszabb ideje fennálló ismeret-
ségben állhat dr. Norcottal.
– Úgy vélem, igen – felelte Logan.
Benedict a sötét ablakokat figyelte.
– Nem úgy néz ki, mintha lenne itthon valaki.
– Lehet, hogy Norcottot beteghez hívták – felelte Logan.
302 AMANDA QUICK

Megemelte a kopogtatót, és erőteljesen megdöngette.

Hallották a kopogtatás tompa visszhangját az előtér mélyé-
ből, de senki sem nyitott ajtót.
– Azt javaslom, próbálkozzunk a konyha felőli bejárattal
– mondta Benedict.
– Felhívhatnám a figyelmét, hogy nincs kulcsunk, enge-
délyről nem is beszélve – szólt Logan teljesen semleges
hangon.
– Rámutathatnék, hogy más módok is vannak, hogy az
ember bejusson egy házba. Azt is megemlíthetem, hogy
elég sűrű köd van ma este.
Logan elgondolkodva nézett.
– Kiváló érvek mind. Próbálkozzunk a konyhaajtóval.
Benedict felemelte a kezét, hogy a konflist az útjára bo-
csássa. Amikor a kocsi látótávolságon kívülre került, kö-
vette Logant a ház hátsó feléhez.
Beléptek a kis kertbe. A konyhaajtónál Benedict fényt
gyújtott, és szilárdan tartotta, amíg Logan gyors mozdula-
tokkal a záron dolgozott.
A halál szaga abban a pillanatban megcsapta az orrukat,
ahogy kinyitották az ajtót. Már nem foglalkoztak a szom-
szédokkal, Benedict felkapcsolta a lámpát.
A holttest az előtérben feküdt. Fényes, kifent acél csillo-
gott egy száraz vértócsa közepén.
– Ez minden bizonnyal Norcott – szólalt meg Benedict.
 ALIBI JEGYESSÉG 303

Logan leguggolt a holttest mellett, és szemügyre vette

hivatásos szemmel.
– Úgy gondolom, hogy ezt valamikor tegnap követték el.
A gyilkos az orvos egyik saját szikéjét használta.
– Úgy tűnik, Virgil Warwick visszatért Skóciából –
mondta Benedict. – Visszajött, hogy megölje azt az egy
embert, aki a sebesülésének természetét illetően tanúskodni
tudott volna.
Logan felállt.
– De miért most gyilkolta meg?
Benedict az ajtó közelében, a földön található utazóládá-
ra pillantott. Ügyelve rá, hogy ne lépjen az alvadt vérbe,
megkerülte a holttestet, és leguggolt mellette.
– Be van zárva – mondta.
Logan szó nélkül benyúlt a halott férfi kabátjába. Előhú-
zott egy kulcsot, és átnyújtotta Benedictnek.
Benedict kinyitotta a ládát. Az előtér lámpái nagy halom
kapkodva bepakolt ruhát és egy borotválkozófelszerelést
világítottak meg.
– Épp el akarta hagyni a várost – mondta Benedict. –
Szerintem menekült. Ez a láda úgy néz ki, mint amit siető-
sen csomagoltak össze.
– Egyetértek. – Logan egy jegyet halászott ki az áldozat
első zsebéből. – Skóciába szándékozott utazni, vonattal.
Benedict újra megkerülte a holttestet, és benyitott egy aj-
tón. Amikor felkapcsolta a lámpát a szobában, gondosan
304 AMANDA QUICK

elrendezett iroda ajtajában találta magát. Az iroda oldalsó

falán egy másik ajtó nyílt. Ezt is kinyitotta, és egy vizsgá-
lóasztalt valamint mindenféle orvosi műszereket látott.
Logan egyenesen az íróasztalhoz ment, és kinyitott egy
bőrkötéses könyvet.
– Ez Norcott előjegyzési naplója – mondta. – Úgy tűnik,
hogy egész hétre be volt táblázva betegekkel.
Benedict az ajtó felé indult.
– Körülnézek az emeleten, amíg maga végignézi az író-
asztalát.
– Rendben. – Logan leült a székbe, és hatékony techni-
kával, módszeresen munkához látott.
Benedict kettesével vette a lépcsőfokokat. Csak egy szo-
ba volt, ami úgy nézett ki, mintha nemrégiben használatban
lett volna. A többiben a bútorok súlyos porvédő huzattal
voltak letakarva. Norcott egyedül élt.
Azonnal észrevette a levelet az éjjeliszekrényen, amint
felkapcsolta a villanyt. Gyorsan átolvasta, aztán sietősen
lement a lépcsőn. Amikor bement a dolgozószobába,
Logan épp egy fiókot zárt vissza.
– Talált valamit? – kérdezte Logan.
– A gyilkos nem Skóciában volt. – Benedict átnyújtotta
a levelet. – Egy Creswell Udvarház nevű kórházban tartóz-
kodott mint beteg. Két nappal ezelőtt az anyja magával vit-
te onnan.
 ALIBI JEGYESSÉG 305

– Hadd lássam! – Logan kikapta Benedict kezéből a le-

velet, és gyorsan elolvasta. – A Creswell Udvarház egy el-
megyógyintézet. Gyakori, hogy a jó hírű, felső osztálybeli
családok álnéven küldik az ilyen intézményekbe elmezava-
rodott rokonaikat, hogy megőrizzék a beteg titkát.
– Hogy a családról már ne is beszéljünk! – tette hozzá
Benedict. – A beteg rokonai mindent megtennének, hogy
egy ilyen titkot elássanak.
– És bármilyen árat megadnak, hogy garantálják a hall-
gatást. – Logan feltartott egy nyilvántartást. – E szerint a
pénzügyi lajstrom szerint dr. Norcott igen szép honoráriu-
mot kapott egy V. Smith nevű beteg beutalásáért a
Creswell Udvarházba.
– Ha a beutalásért olyan sokat fizettek, el lehet képzelni,
mennyit fizettek közvetlenül az udvarház tulajdonosának.
– A nemjóját! – mondta Logan halkan. – Nagyon két-
lem, hogy Virgil Warwick önként vonult elmegyógyinté-
zetbe. Minden bizonnyal valaki más fizette a díjakat a csa-
ládban.
– Meg kell találnunk Virgil Warwick szüleit – mondta
Benedict.
– Most, hogy tudjuk a nevet, elvileg az nem túl bonyo-
lult. – Logan körbenézett. – Azt hiszem, mindent megtet-
tünk itt, amit lehet. Hívok egy rendőrt, és elintézem, hogy
elvigyék a holttestet.
306 AMANDA QUICK

Benedict visszament az előtérbe. Még egy pillantást ve-

tett a holttestre és a ládára.
– Érdekes – mondta.
– Mi? – kérdezte Logan.
– Kíváncsi lennék, mi történt a doktor orvosi táskájával.
Nem tudom elképzelni, hogy egy orvos ne vigye magával,
még akkor se, ha épp egy gyilkos elől menekül. Az orvosi
eszközök és az orvosságok egy orvos szerszámai. A mun-
kaeszközei, amelyek segítségével a megélhetését biztosítja.
Értékesek.
– Már megállapítottuk, hogy Norcott sietett, valószínű-
leg az életét mentette.
– Igen, de ha azt remélte, hogy orvosként praktizál, miu-
tán elhagyta Londont, akkor a szakmája eszközeit is magá-
val vitte volna – felelte Benedict. – Azt gondolom, hogy a
gyilkos ellopta a doktor orvosi készletét.
Logan a vérfoltos szikét nézte.
– Amiben olyan éles pengék is vannak, mint ez.
– És kloroform – tette hozzá Benedict. – Warwick a kö-
vetkező áldozat foglyul ejtésére készül.
 Huszonkilenc

Mind a négyen a dolgozószobában voltak. Amity Penny-

vel oda vonult vissza, hogy újra a vendéglistát bújják vála-
szokat keresve, amikor Benedict és Logan dr. Norcott
meggyilkolásának hírével visszatért. Egy pillantás a zord,
eltökélt arcukra elég volt, hogy elárulja számukra: a felfe-
dezés még inkább elmélyítette aggodalmukat. De a sze-
mükből sugárzó elszántság nyilvánvalóvá tette, hogy köze-
lítenek a válaszokhoz.
– Nem volt nehéz Virgil Warwick közeli hozzátartozói-
ról listát készíteni – mondta Penny. – Leellenőriztettem
Mrs. Houstonnal, hogy alátámasszam a saját emlékezete-
met.
Ő elment egy barátjához, aki valamikor a családnál dol-
gozott. Warwick apja pár éve meghalt. Virgilnek nincsenek
testvérei. Azt hiszem, hogy van pár távoli unokatestvére,
de ők Kanadába költöztek. Amennyire meg tudtuk határoz-
ni, csak egyetlen közeli hozzátartozója él itt a városban: az
édesanyja.
308 AMANDA QUICK

– Warwick jókora vagyon egyedüli örököse – tette hozzá

Amity. – Ami megmagyarázza a luxus ruhaféléket, amiket
az elrablásomkor láttam.
Benedict egy levelet húzott elő a zsebéből.
– E szerint az írás szerint kicsit több mint három héttel
ezelőtt Warwick meg nem határozott kezelésre a Creswell
Udvarházba volt beutalva, amely magán-elmegyógyinté-
zetnek tűnik. Norcott feljegyzései azt sugallják, ez volt a
második alkalom, hogy Warwick az udvarházba került.
– Hadd találgassak! – szólalt meg Amity. – Az első alka-
lom körülbelül egy évvel ezelőtt volt.
– Igen – felelte Logan. – Közvetlenül azután, hogy az el-
ső menyasszony holttestére rábukkantak. Úgy tűnik, hogy
az ön ellen elkövetett támadást követően visszaküldték, és
most újra kiengedték.
Penny a homlokát ráncolta.
– Miért hozná ki az anyja újra az elmegyógyintézetből?
– Szíve mélyén valószínűleg tudja, de legalábbis gyanít-
ja, hogy rettentő dolgokra képes, de továbbra is azt reméli,
hogy a modern orvostudomány képes meggyógyítani –
mondta Amity.
– Semmiképp sem hagyott túl sok időt a kezelésre ez
utolsó alkalommal – felelte Penny.
– Talán meggyőzték, hogy a fia mégsem bűnös a gyil-
kosságokban – válaszolta Amity. – Biztos vagyok benne,
 ALIBI JEGYESSÉG 309

hogy a szörnyeteg azt mondta, én támadtam rá, és nem for-

dítva.
– És az anyja szeretné hinni, hogy ez tényleg így volt –
tette hozzá Penny. – Mégiscsak az anyja.
– Akárhogy is érvelt, Virgil Warwick anyja a felelős
azért, hogy szabadon bocsátották, és ő lehet az az egyetlen
személy, aki tudja, hol van most – mondta Logan. – Azon-
nal beszélnem kell vele.
Penny megrázta a fejét.
– Még ha ártatlannak hiszi is a fiát, az utolsó, akivel
szóba áll, egy rendőr.
– Megtalálom a módját – fogadkozott Logan.
– Könnyebb és gyorsabb lesz, ha én beszélek vele –
mondta Benedict.
Amity ránézett.
– Elkísérem.
Benedict ezen egy kicsit elgondolkodott.
– Igen, azt hiszem, talán az lesz a legjobb.
Logan szemöldöke felszökött.
– Hogy akarnak maguk ketten tovább jutni a bejárati aj-
tónál? Ha az igazi nevüket használják, azonnal gyanakodni
fog, és azt mondatja a komornyikkal, hogy nincs otthon.
– Honnan veszi, hogy az igazi nevemet akarom használ-
ni? – kérdezte Benedict.
310 AMANDA QUICK

– Ha már nevekről van szó – tartott fel Penny egy papír-

lapot –, ami azt illeti, Mrs. Charlotte Warwick szerepel a
Channing-bál vendéglistáján.
– Szóval volt kapcsolat – állapította meg Logan.
– Ez mindenképp megmagyarázza, honnan hallotta az
őrült fia a pletykát az én állítólagos fedélzeti viszonyomról
Mr. Stanbridge-dzsel – tette hozzá Amity.
– Úgy tűnik, a hírt az anyjától kaphatta – mondta Logan.
Amity felsóhajtott.
– Biztos vagyok benne, hogy neki fogalma sem volt, mi-
hez kezd majd a fia az információval.

Egy órával később Amity a Warwick-kastély lépcsőjén állt,

és érdeklődéssel figyelte, ahogy Benedict a fölényes ko-
mornyikkal bánt.
– Mondja meg Mrs. Warwicknak, hogy dr. Norcott és
asszisztense van itt egy rendkívül fontos ügy megbeszélése
végett.
A komornyik szemügyre vette Benedict drága kabátját
és nadrágját, majd Amity elegáns ruháját is hasonlóan gon-
dosan szemrevételezte. Nem úgy tűnt, mint akit meggyőz-
tek.
– A kártyája, dr. Norcott? – érdeklődött.
 ALIBI JEGYESSÉG 311

– Sajnálom, teljesen kifogytam belőlük. Higgye el ne-

kem, Mrs. Warwick fogad bennünket.
– Megnézem, hogy fogad-e ma látogatókat – felelte a
komornyik.
Becsukta az orruk előtt az ajtót.
– Gondolja, hogy ez működni fog? – kérdezte Amity.
– Azt gondolom, hogy az adott körülmények között Mrs.
Warwick nem meri nem fogadni dr. Norcottot. Tudnia kell,
hogy a doktor azon kevés emberek egyike, aki tisztában
van vele: a fia valószínűleg gyilkos.
– De ha mégis megtagadja, hogy fogadjon minket?
– Akkor is bemegyünk – felelte Benedict.
– Letartóztathatnak bennünket – mutatott rá Amity sem-
leges hangon.
– Nem valószínű, hogy Mrs. Warwick kihívja a rendőr-
séget, mondván: el kellene távolítaniuk az orvost és az asz-
szisztensét, akik ismerik a legsötétebb titkát. Rettegne tőle,
hogy a város tele lenne reggelre a botránnyal.
– Valóban – felelte Amity. – Az ön érvelési képessége
újra és újra lenyűgöz, uram.
– Ezt örömmel hallom, mert jelen pillanatban egyáltalán
nem vagyok belátó kedvemben. Válaszokat akarok.
– Ahogy én is.
Az ajtó kinyílt.
– Mrs. Warwick fogadja önöket – jelentette be a komor-
nyik. Úgy nézett ki, mint aki erősen helyteleníti a döntést.
312 AMANDA QUICK

Amity hűvösen rámosolygott, és szaporán belépett a tá-

gas, elegánsan berendezett előtérbe. Benedict követte.
A komornyik a könyvtárba kísérte őket. Az ablaknál egy
nő állt galambszürke ruhában, és kifelé nézett a kertbe.
Egykor sötét haja gyorsan őszült ugyanolyan árnyalatúvá,
mint a ruhája. Merev eleganciával tartotta magát, mintha
csak egy acélfűző egyenesítette volna ki a derekát.
– Dr. Norcott és az asszisztense, asszonyom – jelentette
be őket a komornyik.
– Köszönöm, Briggs.
Charlotte Warwick nem fordult feléjük. Megvárta, amíg
a komornyik becsukja maga mögött az ajtót.
– Azt jött közölni velem, dr. Norcott, hogy a fiam esete
reménytelen? – kérdezte. – Amennyiben igen, feleslegesen
tette meg az utat. Beletörődtem a tudatba, hogy Virgilnek a
Creswell Udvarházban kell leélnie az életét.
– Ebben az esetben miért ragaszkodott hozzá, hogy ki-
engedjék a felügyelete alá? – kérdezte Amity.
A Charlotte-on átfutó sokk szemmel látható volt. Levegő
után kapott, és megmerevedett.
Összeszedve magát gyorsan megfordult, az ajkai a döb-
benettől és talán a pániktól szétnyíltak.
– Miről beszél? – kérdezte Charlotte. Elhallgatott. Arcki-
fejezését a düh torzította el. – Kik maguk? – Benedictre
meredt. – Maga nem dr. Norcott.
 ALIBI JEGYESSÉG 313

– Benedict Stanbridge, asszonyom – felelte Benedict. –

A jegyesem, Miss Doncaster. Talán már hallott róla. Ő az a
nő, akit a fia nemrégiben elrabolt.
– Fogalmam sincs, miről beszél. Hogy merészelt hazud-
ni, hogy bejusson ebbe a házba?
Charlotte a bársony csengőzsinór után nyúlt.
– Azt tanácsolnám, hogy ne hívja a komornyikját, asz-
szonyom – mondta Benedict. – Hacsak nem akar felelni
azért, hogy hagyta Virgilt szabadon további gyilkosságokat
elkövetni.
– Nem tudom, miről beszél – felelte Charlotte. Úgy
hangzott, mint aki alig kap levegőt. – Takarodjanak innen!
– Elmegyünk, amint megmondta, hol rejtőzik a fia – fe-
lelte Benedict. – Ha tényleg elmebeteg, nem akasztják fel.
Visszaküldik az elmegyógyintézetbe. Mindannyian tudjuk,
megvan hozzá a pénze, hogy egy ilyen kimenetelt biztosít-
son.
Charlotte összeszedte magát. Odament az íróasztala mö-
gé, ökölbe szoruló kezével megmarkolta a szék háttámláját.
– Semmi köze hozzá, de teljesen világos leszek – mond-
ta egyenletes hangon. – A fiam jelenleg kezelés alatt áll
idegrendszeri rendellenesség miatt. Az egészsége magán-
ügy. Nem áll szándékomban beszélni róla, magukkal meg
végképp nem.
– A maga fia megölt legalább négy nőt, akikről tudunk,
és nagy valószínűséggel a feleségét is – mondta Benedict. –
314 AMANDA QUICK

Három héttel ezelőtt elrabolta a jegyesemet, azzal a szán-

dékkal, hogy őt is megöli.
– Nem – tartott ki Charlotte. – Nem, ez nem igaz. Az
idegei túl érzékenyek. Sohasem tenne semmi ilyen erősza-
kosat.
– Mit ért azon, hogy érzékeny? – kérdezte Amity.
– Nem tud elviselni semmilyen nagyobb megerőltetést
vagy nyomást. Nagyon kevéstől is felzaklatódik. Az élet
köznapi részleteit mindig én kezeltem számára: a pénz-
ügyeit, a társadalmi kötelezettségeit, a személyzetét.
– A fia a fotózás hobbijának hódol, ugye? – kérdezte
Benedict hajthatatlanul.
Charlotte habozott.
– A fiam művészi alkat. Ez magyarázza az érzékeny
idegeit és hangulatváltozásait. Hivatását a fényképezésben
találta meg. Ezt honnan tudja? Nem mintha számítana.
Elég gyakori hobbi.
– Aznap, amikor megpróbált elrabolni, ellenálltam –
mondta Amity. – Komolyan megsérült.
– Azt mondta, hogy egy közönséges kurva támadt rá –
suttogta Charlotte. – A pénz körül támadt vitájuk. Lehet,
hogy a fiam kicsit túlreagálta.
Benedict megfeszült, és megindult előre. Amity le sem
véve a szemét Charlotte-ról, kezét a karjára rakta. A férfi
megállt, de Amity érezte, ahogy a vad energia kavarog
benne.
 ALIBI JEGYESSÉG 315

Charlotte észre sem vette a némajátékot. A történetre

koncentrált, amit mesélt.
Amity tudta, hogy a szörnyeteg anyja kétségbeesetten
próbálja meggyőzni magát.
– A fiam beleegyezett a... légyottba – folytatta Charlotte
rendkívül feszült hangon. – De vita tört ki az ár körül. A
kurva feldühödött, és rátámadt.
– Azt gondolom, mindketten tudjuk, hogy nem ez történt
– mondta Amity halkan. – Virgil elrabolt engem. Egy haj-
szálon múlott, de sikerült elmenekülnöm. Igen, egy pengé-
vel védtem meg magam. Nagyon vérzett, amikor otthagy-
tam a kocsiban. Az egyetlen orvos segítségét kérte, akit
ismert, azét, akiről biztosan tudta, hogy megőrzi a titkát.
Dr. Norcott ellátta a sebeit, aztán hívatta magát.
Charlotte megdöbbenve rogyott egy székre.
– Ilyen sokat tudnak?
– A mai napon, kis idővel ezelőtt megtaláltuk Norcott
holttestét – tette hozzá Benedict. – A torkát saját szikéinek
egyikével vágták el. Csakúgy mint a Vőlegény áldozatai-
nak torkát. Azt gyanítjuk, hogy Virgil felesége hasonló
módon halt meg, bár a sérüléseinek pontos természetét el-
fedte az a tény, hogy a fia kidobta őt az ablakon.
Charlotte a fejét rázta.
– Nem, az baleset volt.
316 AMANDA QUICK

– Norcott halott – mondta Benedict. – Most Virgil nyil-

vánvalóan bujkál. Norcott orvosi felszerelésével, tehetném
hozzá.
Charlotte összeszedte magát.
– Nem lehetett Virgil. Nem értik? Jelenleg egy speciális
klinikán van.
– Már nincs a Creswell Udvarházban – mondta Amity. –
Két napja az anyja őrizetére bízták.
Úgy tűnt, hogy Charlotte teljesen magába roskadt.
– Édes istenem!
– Ön mindvégig tudta, mi ő – mondta Benedict. – Ezért
bízta a Creswell Udvarházra nem is egyszer, hanem két-
szer. Miért hozta el onnan most másodjára?
Súlyos csönd telepedett rájuk. Amity eltűnődött, vajon
Charlotte válaszol-e valaha. De egy idő múlva megmoz-
dult, és riadt szemmel nézett a látogatóira. Furcsán elszür-
kült, mintha az élet lassan szivárogna ki belőle.
– Az a boszorka volt – mondta. – Neki kellett lennie.
Miért vitte el őt a Creswell Udvarházból, nem tudom
megmondani. Őt kell megkérdezniük.
Amity egy pillantást váltott Benedicttel.
– Ki a boszorka? – kérdezte Amity óvatosan.
Egy pillanatig úgy tűnt, hogy Charlotte-ot elnyeli az őt
beborító szürkeség. De végül összeszedte magát.
– Nem sokkal azután, hogy a férjem meghalt, felfedez-
tem, hogy évek óta zsarolta egy nő, aki lányok számára
 ALIBI JEGYESSÉG 317

tartott fent árvaházat – felelte Charlotte. – Kapcsolatba lé-

pett velem, és nyilvánvalóvá tette, ha nem fizetek továbbra
is, akkor elintézi, hogy bizonyos ügyek bekerüljenek az
újságokba.
– Melyik árvaház? – kérdezte Benedict.
– Hawthorne Hall – válaszolta Charlotte. – Egy faluban
található Londonon kívül, vonattal úgy egyórányira. Lega-
lábbis nekem ezt a címet adták, amikor átvettem a zsarolási
pénz fizetését. A Hall már nem szolgál árvaházként, de a
korábbi igazgatója továbbra is ott él.
– Mik azok az ügyek, amiknek a titokban tartásáért fize-
tett? – kérdezte Benedict.
– A férjemnek másik nőtől született gyereke.
Amity pár lépést tett az íróasztal felé.
– Már megbocsásson, Mrs. Warwick, de mindnyájan
tudjuk, nem ritka, hogy a gazdag és jó családból származó
férfiak házasságon kívül nemzenek gyermeket. Az ilyen
helyzet érthetően kellemetlen, de aligha sokkoló. A legtöbb
nő az ön helyzetében nem is venne róla tudomást. Miért
fizetne zsarolási pénzt azért, hogy eltitkolja a férje házas-
ságon kívül született gyermekét?
Charlotte a tekintetét a kert felé fordította, de Amity biz-
tos volt benne, hogy a múltba révedt.
– A boszorka azt állította, hogy a férjem lányánál szel-
lemi instabilitásra utaló jeleket észlelt. Azt sugallta, hogy
talán a fiam is tébolyodott.
318 AMANDA QUICK

– Értem – felelte Amity. – Azzal fenyegetőzött, hogy

Virgil szellemi egészségére vonatkozó elméletét a sajtó elé
tárja.
– Lehet, hogy én is megzavarodtam – mondta Charlotte
halkan. – Mert rengeteg időt töltöttem azzal, hogy elkép-
zeljem Mrs. Dunning különböző módokon történő meg-
gyilkolását.
– Ő az árvaház volt igazgatója? – kérdezte Amity.
– Igen – felelte Charlotte. – Ő az, aki zsarol.
– Mi tartotta vissza? – kérdezte Benedict.
– Az elején Dunning egyértelműen értésemre adta: ha
vele bármi történik, elrendezte, hogy a Warwick-
vérvonalban fellelhető elmebajra célzó levelek érkezzenek
a sajtóhoz. De egy évvel ezelőtt még rosszabbra fordult a
helyzet. Tudatta velem, hogy azok a levelek arra vonatko-
zóan is tartalmazni fognak bizonyítékot, hogy a fiam meg-
gyilkolta a feleségét, valamint egy fiatal hölgyet is. A világ
elé kívánta tárni, hogy Virgil a Vőlegény.
Benedict elgondolkodva nézett.
– A fia tud róla, hogy Dunning zsarolta önt?
– Nem, természetesen nem – felelte Charlotte. – Tudja,
soha nem akartam, hogy tudomást szerezzen a féltestvéré-
ről.
Dermesztően feszült csönd ereszkedett a szobára. Amity
Benedictre nézett.
– Hawthorne Hallba kell mennünk – mondta.
 ALIBI JEGYESSÉG 319

– Igen – felelte a férfi –, méghozzá sürgősen.

Charlotte rájuk meredt.
– A fiam...
– Ha van bármilyen elképzelése, hol bujkálhat, el kell
hogy mondja nekünk – szólt Benedict.
– Esküszöm maguknak, nem tudom. A Creswell Udvar-
házban hittem. – Charlotte őszintén zavarodottnak tűnt. –
Mrs. Dunning azt állítja, hogy nagyon is tisztában van a
fiam elmeállapotával. Én fizettem a zsarolási pénzt. Miért
szabadítaná ki?
 Harminc

Nem sokkal a Charlotte Warwickkal folytatott beszélgetés

után Amity és Benedict útra kelt az árvaházba. A férfi csak
egy rövid megállót engedélyezett az Exton Streeten, hogy
Amity magához vehesse a köpenyét és pár szükséges dol-
got a vonatúthoz. Nem volt idő Logant meglátogatni.
Penny megígérte, hogy átadja a felügyelőnek a megszerzett
információt, amint lehet.
A falu, ahol Hawthorne Hall volt, valóban egyórányira
feküdt Londontól, ahogy Charlotte Warwick mondta. Az
állomásról azonban kocsival még negyven perc volt az út
rossz utakon a régi árvaházig.
Hawthorne Hall valójában egy lassan omladozó, régi kú-
ria volt. Hosszú ösvény végén sötéten és magányosan me-
redezett.
Benedict visszapillantott a válla fölött. Fizetett a kocsis-
nak, hogy várjon. A ló és a kocsis nem messze várakoztak,
de lassan elnyelte őket az este közeledtével leereszkedő
köd.
– Mrs. Warwick kiváló kérdést fogalmazott meg –
mondta Benedict. A megmásíthatatlan bizonyosság érzésé-
 ALIBI JEGYESSÉG 321

vel nézte Hawthorne Hall magas kovácsoltvas kerítését. Itt

válaszok rejlenek, gondolta. – Miért hozná el az árvaház
igazgatója Warwickot a Creswell Udvarházból?
– Nem fogjuk megtudni, amíg meg nem kérdezzük tőle
– mondta Amity.
A férfi a kapukat vette épp szemügyre.
– Nagyon logikus az érvelése.
A kapu nem volt bezárva, talán mert nincs itt sok félte-
nivaló, vonta le a következtetést Benedict. Néhány helyen
gaz verte fel az ösvényt, de a régi kertből szinte semmi sem
maradt, csak a puszta föld.
A kocsis szerint az utolsó árva gyerekek is már évekkel
ezelőtt elhagyták a helyet. Elmagyarázta, hogy Mrs.
Dunning egyedül lakik a házban. Állandó személyzete
nincs. A faluból egy asszony jár hozzá heti kétszer takarí-
tani. Ő mindenkinek azt mesélte, hogy Mrs. Dunning a
földszinten lakik. A fölsőbb emeleteket mind lezárták, a
bútorokat letakarták védőhuzattal. Mrs. Dunning alkal-
manként bejár a faluba vásárolni, és néha felmegy vonattal
Londonba, ahol egy hétig marad egyhuzamban. De ezektől
a sovány tényektől eltekintve, rejtély volt a falubeliek szá-
mára.
Benedict kinyitotta a vaskapu egyik szárnyát. Nehezen,
nagy nyikorgások közepette mozdult.
Megfogta Amity karját. Együtt sétáltak a régi kúria fő-
lépcsője felé. A burkolókő repedt volt és durván faragott.
322 AMANDA QUICK

Az emeletek ablakai sötéten tátongtak, de a földszinti füg-

gönyök mögül gyenge lámpafény szűrődött ki.
A lépcső tetején Benedict meglendítette a kopogtatót. A
hang visszhangzott a házban, de nem érkezett azonnal vá-
lasz.
– Van itt valaki – jegyezte meg Amity. – Égnek a lám-
pák.
Benedict még hangosabban döngette a kopogtatóval a
bejáratot, de ezúttal sem jött senki az ajtóhoz.
– Bent van, és mi addig nem megyünk el, amíg nem be-
széltünk vele – mondta a férfi. – Talán nem hallja a kopog-
tatásunkat. Próbálkozzunk a hátsó ajtóval.
– Azzal mire megyünk? Ha nem akar minket fogadni,
akkor azt sem fogja kinyitni.
– Sohasem lehet tudni – felelte Benedict.
A férfi szándékosan közömbös hangon beszélt, de látta,
hogy a nő tekintetében megértés gyúl. Amity pontosan tud-
ta, mit szándékozik tenni.
– Ó! – szólalt meg. Még jobban lehalkította a hangját. –
Értem. Tudatában van, hogy a házba engedély nélkül be-
lépni abszolút illegális?
– Ezért megyünk hátra, ahol a kocsis nem láthat ben-
nünket.
Amity elmosolyodott.
– Magának mindig van egy terve, igaz?
– Készítek, ha egy mód van rá.
 ALIBI JEGYESSÉG 323

– Feltételezem, hogy ez mérnök voltából fakad.

Nem úgy hangzott, mint akit ez a tény elriaszt, döntötte
el a férfi. Pusztán elfogadta annak részeként, hogy ki ő.
Követte a férfit le a lépcsőn, és körbe a nagy ház olda-
lán. Hátul a kertet magas fal vette körül, de a kapu nem
volt bezárva. A falon belül újabb csaknem teljesen sivár
földet találtak.
Benedict élesen kopogott a konyhaajtón. Ezúttal amikor
nem érkezett válasz, megpróbálta elfordítani az ajtógom-
bot. Nyitva volt.
Jeges bizonyosság futott át rajta.
– Pont mint ma reggel – mondta, inkább magának, mint
Amitynek.
A nő gyors, kutató pillantást vetett rá.
– Úgy érti, amikor megtalálták dr. Norcott holttestét?
– Igen. – Benedict elővette a zsebéből a pisztolyt.
Amity lassan kifújta a levegőt, mint aki bátorságot önt
magába. Aztán a köpenye alá nyúlt, és leakasztotta a le-
gyezőt a láncról. A legyező formájú pengét összezárt álla-
potban fogta kesztyűs kezében.
Benedict fontolóra vette, hogy megparancsolja a nőnek,
maradjon kint, de aztán arra jutott, hogy ott sincs nagyobb
biztonságban, mint vele. Együtt meg tudják védeni egy-
mást, ha kiderül, hogy Warwick a házban vár rájuk.
A csizmája orrával belökte az ajtót. Egy gyéren világított
előtér vált láthatóvá. Amikor semmilyen szikével vagdal-
324 AMANDA QUICK

kozó őrült nem ugrott elő a sötétből, belépett a homályba.

Amity követte.
A ház kongott az ürességtől. Egyetlen, a folyosó felénél
található szobából érkezett fény.
– Figyelje a folyosó bal oldalán található szobákat! –
mondta a férfi. – Én figyelem a jobb oldalt.
– Rendben – felelte Amity.
Közelítettek a V alakú fény felé, elhaladva a konyha, a
nappali, a tálaló és a beépített szekrény mellett. Minden
ajtó nyitva állt, kivéve a szekrényét.
Benedict elfordította az ajtógombot, meglehetősen köny-
nyen nyílt. A polcokon halomban állt a vászonnemű és a
tisztasági szerek.
Folytatták útjukat a hosszú folyosón. A halál összeté-
veszthetetlen szaga áramlott ki a lámpafényes szobából.
– Mennyei atyám! – suttogta Amity.
Benedict megállt az ajtóban, és egyetlen pillantással át-
fésülte a teret.
Sötét ruhás, középkorú nő holtteste hevert a földön az
íróasztal közelében. Csakúgy mint Norcott doktor esetében,
rengeteg vér volt. A nagy részét felszívta a szőnyeg, és már
alvadtnak tűnt.
– Ennyit Charlotte Warwick feltételezéséről, hogy a fia
nem tudott Mrs. Dunningról – mondta Benedict. – Az a
gazfickó igen szereti a szikét, elvágta a torkát.
 ALIBI JEGYESSÉG 325

– Ugyanúgy ölte meg, mint ahogy a többi áldozatával is

végzett.
– Maradjon itt. Biztos akarok benne lenni, hogy nem vár
semmilyen meglepetés a bejárat felőli előtérben.
Ellenőrizte az ezen a szinten található utolsó szobát is,
egy gyéren bútorozott könyvtárt. A polcokon sorakozó pár
bőrkötéses kötetet por borította. Gyorsan visszament oda,
ahol Amity várt készenlétben a legyezővel.
– Mi folyik itt? – kérdezte a nő. – Miért öli meg
Warwick ezeket az embereket?
– Valószínűleg nem bölcs dolog egy elmebeteg indíté-
kán töprengeni, de az az érzésem, hogy azokat öli meg,
akik tudják a titkát.
– De miért most? És miért éppen őket? Dr. Norcott nagy
valószínűséggel megmentette Warwick életét azon a na-
pon, amikor én összekaszaboltam a legyezővel. És nyil-
vánvalóan Mrs. Dunning volt az a nő, aki kijuttatta a
Creswell Udvarházból.
– Lehet, hogy azt gondolja, már nincs rájuk szüksége –
felelte Benedict. – Azt hiszi, hogy teherré váltak, mert tud-
ják róla az igazat.
Amity szeme a megértéstől tágra nyílt.
– És mert tudja, hogy vadászunk rá. Rájött, hogy előbb-
utóbb valószínűleg Norcott és Dunning nyomára bukka-
nunk.
326 AMANDA QUICK

– Azonnal vissza kell térnünk Londonba, és értesítenünk

kell Logan felügyelőt, mit találtunk.
– És mi legyen a holttesttel? Nem hagyhatjuk itt csak
úgy.
– De – felelte Benedict. – Itt hagyhatjuk, és itt is fogjuk
hagyni.
Amity visszaakasztotta a legyezőjét a derekán függő
láncra, és töprengő arckifejezéssel nézte az íróasztalt.
– Mrs. Dunning meglehetősen érdekes figurája ennek a
rejtvénynek – mondta. – Úgy vélem, talán hasznos lenne
gyorsan átnézni az íróasztala fiókjait.
– Különös, hogy ezt mondja – felelte Benedict. – Épp
ugyanerre gondoltam.
Két lépést tett, amikor megérezte az enyhén kiemelkedő
tárgyat a szőnyeg alatt. Ugyanakkor egy alig észlelhető,
tompa kattanást hallott. Parányi szikra villant az íróasztal
alatt.
– Fusson! – rivallt rá a nőre. – A hátsó ajtóhoz! Az van a
legközelebb. Mozogjon, asszony!
Amity megpördült, kezével megragadta a szoknyáját és
a köpenyét, s futott végig a folyosón. A férfi követte.
Amity megbotlott, káromkodott, aztán visszanyerte az
egyensúlyát, és rohant tovább, ahogy csak írt. De így sem
haladt elég gyorsan.
A férfi rájött, hogy a ruhája és a köpenye súlya lassítja
le. A nehéz redők azzal fenyegettek, hogy felbuktatják.
 ALIBI JEGYESSÉG 327

Benedict megfogta a karját, és félig rángatta, félig cipelte

végig a folyosón, ki a hátsó ajtón.
Pillanatokkal az előtt vágódtak ki a halott kertbe, mielőtt
Dunning dolgozószobájában a robbanás bekövetkezett.
Másodperceken belül lángok borították a házat. Sötét
füst gomolygott a levegőben.
Benedict megfogta Amity karját, és kivezette a vaskapun
keresztül. Amint a birtokon kívül biztonságban voltak,
megállította a nőt. Mindketten megfordultak, hogy meg-
nézzék, ahogy a ház ég.
– Csapdát állított – szólalt meg Benedict. – Hát nem ér-
dekes?
 Harmincegy

Amity nem tudta levenni a szemét az égő kúriáról. A pul-

zusa gyorsabban vert, mint azon a napon, amikor az ide-
genvezetőjével egy kolorádói hegyi ösvényen befordulva
medvével találták szembe magukat.
Az égő romok különleges látványa, és a tudat, hogy
Benedict és ő majdnem meghaltak a robbanásban, fogva
tartották az érzékeit.
– Azt akarta, hogy ebben a házban leljük halálunkat –
mondta Benedict.
Amity hallgatta, ahogy a rémült ló viharos galoppban el-
nyargal a hosszú ösvényen.
– Ennyit a kocsinkról – mondta. – A kocsis minden bi-
zonnyal azt fogja feltételezni, hogy meghaltunk a robba-
násban – jegyezte meg.
– Igen – felelte Benedict. – Azt hiszem, azt fogja.
A nőnek az a benyomása támadt, hogy a férfi fejben va-
lami bonyolult számítást végez. Annyi időre levette a sze-
mét a pokoli tűzről, amíg a férfira pillantott.
– Újabb terve van, ugye? – kérdezte.
– Talán.
 ALIBI JEGYESSÉG 329

A nő visszafordult a tűz látványához. A lángok hangosan

ropogtak, a kúria belsejét is elemésztve. Annak ellenére
érezte a hőhullámokat, hogy ők Benedicttel jóval távolabb
álltak. A kőfalak megmaradnak, gondolta magában. De
reggelre Hawthorne Hall csak egy kiégett rom lesz.
– Gondolja, hogy ez a tűz lángra lobbantja az erdőt is? –
tette fel a kérdést.
– Nem valószínű – válaszolta Benedict. – Nem sok ég-
hető van a ház közvetlen közelében, és nedves nyarunk
volt. Ráadásul újabb vihar közeleg. Az eső majd eloltja a
parazsat. – Szemügyre vette a sötét felhőket. – Hamarosan
menedéket kell találnunk.
– Elképzelhető, hogy a kocsis nem hív segítséget?
– Feltehetőleg elviszi a történtek hírét a faluba, de sem-
mi esély rá, hogy a helyi tűzoltók egy ilyen méretű tűzzel
megbirkózzanak. Lehet, hogy megjelenik ma este pár kí-
váncsiskodó, de még ez is kétséges.
– Mint a kocsis, mindenki azt fogja feltételezni, hogy
meghaltunk.
– Igen – felelte Benedict. – És ez igen hasznosnak bizo-
nyulhat.
– Úgy érzem, a mérnök újra munkába lendült.
– Némi türelmi időt nyerünk ma estére, hogy végiggon-
doljuk, amiket megtudtunk. Átsiklottam a rejtvény egy fon-
tos darabján, Amity. Érzem.
330 AMANDA QUICK

– Nem lehetséges, hogy a gyilkos figyelte a házat, és lát-

ta, ahogy az erdőbe menekülünk?
– Meglehet, de én hajlamos vagyok kételkedni abban,
hogy bárhol a közelben lenne. A falu kicsi. Ez nem Lon-
don. Errefelé mindenki emlékezne egy idegenre, aki a vas-
útállomásra érkezett, érdeklődött, hogyan juthat el
Hawthorne Hallba, és nem utazott vissza Londonba a rob-
banás bekövetkeztéig.
– Értem mire gondol – felelte. – Ahhoz, hogy a lehető
legnévtelenebb maradjon, nyilván azt akarta, hogy lássák,
amint elhagyja a falut jóval a robbanás előtt. De ön feltéte-
lezi, hogy vonattal jött és ment. Mi van, ha kocsit bérelt?
– Ez is egy lehetőség – ismerte el Benedict. – De nagyon
hosszú az út Londonból fogattal. Nem, én azt gyanítom,
hogy vonatra ült, ahogy mi is, és órákkal ezelőtt visszatért
a városba. Jelenleg minden bizonnyal annak hírére vár a
reggeli lapokban, hogy robbanás történt Hawthorne Hall-
ban, és három ember meghalt.
Amityn borzongás futott át.
– Atyavilág, a sajtó beszámolói! Hát persze! A húgom
bizonyára látni fogja a beszámolókat, és azt fogja hinni,
hogy meghaltunk. Értesítenünk kell.
– Holnap reggel az lesz az első dolgunk – ígérte
Benedict. – Ma este azonban nem tudunk visszagyalogolni
a faluba a viharban, ami mindjárt kitör a fejünk fölött.
 ALIBI JEGYESSÉG 331

– De Penny aggódni fog, ha nem térünk vissza az éjjeli

vonattal.
– Ezen nem tudunk segíteni, Amity – felelte Benedict
gyengéden. – Hozzá van szokva, hogy időről időre nyomát
veszti magának az utazásai kiszámíthatatlanságai miatt.
Nem fog pánikba esni.
– Remélem, hogy nem. – Amity elhallgatott. – Tudja,
hogy önnel vagyok. Ez minden bizonnyal megnyugtatja
majd.
– Jöjjön! Menedéket kell találnunk. p
Elindult az égő ház oldala mentén. Amity összefogta a
köpenye redőit, és felzárkózott mellé.
– Ahogy már rámutatott, a legközelebbi farm is jókora
távolságra van innen – szólalt meg.
– Nem fogunk olyan messzire jutni, mielőtt ideérne az
eső. Meg kell elégednünk a kunyhóval, amit az ösvény tá-
volabbi végén láttunk.
– Sebaj, az is nagyon meg fog felelni – válaszolta
Amity. – Sokkal kényelmetlenebb szállásaim is voltak már.
Próbált nem gondolni a nyilvánvalóra, de lehetetlen volt
figyelmen kívül hagynia: egyedül fogja tölteni az éjszakát
Benedicttel.
– Nem ez lesz az első alkalom – szólalt meg Benedict. –
A Sarkcsillag fedélzetén három éjszakát töltött velem
ugyanabban a kabinban, ha emlékszik.
Amity elmosolyodott.
332 AMANDA QUICK

– Vannak alkalmak, Mr. Stanbridge, amikor elgondolko-

zom, vajon tényleg képes-e a gondolataimban olvasni.
– Időről időre én is eltűnődöm, hogy maga olvas-e az én
gondolataimban. De mivel egyikünk sem vallja magát
pszichikus képességekkel bírónak, azt hiszem, más magya-
rázat után kell néznünk az esetenkénti kölcsönös intuíció-
kat illetően.
– És mi lenne ez a magyarázat, uram?
Meglepetésére a férfi habozott, mint aki a megfelelő
szavakat keresi.
– Azt hiszem, hogy talán jobban ismerjük egymást, mint
ahogy hisszük – mondta végül. – Feltételezem, annak,
hogy egyik krízisből a másikba kerülünk együtt, ahogy
mostanában akaratunk ellenére történik velünk, nos, annak
talán ilyen hatása van két emberre. Tudjuk, mit várjunk a
másiktól szorult helyzetben.
– Ez nagyon jó meglátás öntől, uram – felelte Amity.
– Meglepődött? – A férfi halványan elmosolyodott. –
Lehet, hogy nem rendelkezem Declan Garraway pszicho-
lógiai ismereteivel, és ahogy már megjegyeztem, nem va-
gyok oda a költészetért, de általában össze tudok úgy adni
kétszer kettőt, hogy az eredmény négy legyen.
– Ez mindenképp az erős matematikai alap mellett szól.
– Én is szeretem azt gondolni.
– Hogy jött rá, hogy Hawthorne Hall nemsokára lángok-
ban fog állni? – kérdezte Amity.
 ALIBI JEGYESSÉG 333

– Tudtam, hogy baj van, amint a szőnyeg alá rejtett kiol-

dószerkezetre ráléptem, és láttam a szikrát. Bevallom, eb-
ből elhamarkodott volt azt a következtetést levonni, hogy a
szikra netán egy kanócot gyújt be, de okosabbnak tűnt e
feltételezés szerint cselekedni.
– Így utólag határozottan briliáns feltételezés volt, Mr.
Stanbridge.

Az ösvény végén található kunyhó üresen állt, de jobb álla-

potban volt, mint Amity várta. Nem volt jele, hogy rágcsá-
ló vagy bármely másfajta állat beköltözött volna. A kút
pumpája működött, és a kis fészerben volt tűzifa.
A vihar a villámlás csattanásával és mennydörgés moraj-
lásával érkezett, épp amikor Benedict az utolsó pár faha-
sábbal beért a kunyhóba. Amity bezárta mögötte az ajtót,
kizárva a heves esőt.
– Azt hiszem, hogy ezt a kunyhót a gazdája legalább al-
kalmanként bérbe szokta adni – jegyezte meg Amity. –
Minden kifejezetten jó állapotban van, beleértve az ágyat
is.
Az arca kínosan megvonaglott, amint az ágy szó elhagy-
ta a száját. Ez a bútordarab a sarokban állt, uralva a kis te-
ret. Hál’ istennek Benedict udvariasan úgy döntött, figyel-
men kívül hagyja mind a megjegyzést, mind az ágyat.
334 AMANDA QUICK

– Ma este éhesek maradunk – jelentette ki. – De legalább

lesz inni való vizünk, és nem fogunk fázni. Begyújtom a
tüzet.
Amity elmosolyodott, határozottan önelégültnek érezve
magát.
– Nem maradunk éhesek.
A férfi fél térdre ereszkedve guggolt a kandalló előtt,
épp arra készült, hogy begyújtsa a tüzet az aprófával, amit
a fészerből hozott be. Megállt, nagy érdeklődéssel nézve
Amityre.
– Talált valami ennivalót? – kérdezte.
– Hoztam valami ennivalót. – Odament, ahol a köpenye
egy pecken lógott az ajtó közelében, és szétnyitotta a redő-
ket, számos belülre varrt zsebet fedve fel. Fitogtatva vett
elő két kis vízálló zacskót. – Rég megtanultam, hogy az
ember soha ne induljon útnak legalább egy kis tea és keksz
nélkül. Sohasem lehet tudni, mi várja az út végén.
Benedict szeme elismerően csillogott, amikor kinyitotta
az egyik zacskót, és elővett egy kis papírba tekert csoma-
got.
– Nagy csodálattal adózom a mindenkor jól felkészült
hölgyeknek – mondta.
Amity talált egy kannát, és a kútról hozott vizet forralt
benne. Amikor kinyitotta a konyhaszekrényt, talált pár
bögrét és csorba tányért is. Elmosolyodott.
– Olyan, mintha vártak volna minket – mondta.
 ALIBI JEGYESSÉG 335

Benedict elgondolkodó arccal nézte.

– Sok olyan emberrel állok ismeretségben, férfival és
nővel egyaránt, aki már rég elkezdett volna panaszkodni a
szállás gyenge minősége miatt – szólalt meg.
– Amikor valaki annyit utazik, mint amennyit én, meg-
tanulja, hogy a gyenge minőségű szállás definíciója a kö-
rülményektől függően jelentős eltéréseket mutat – felelte
Amity.
Benedict a köpenyre pillantott.
– Számba véve mindazt, amit a láncán hord, továbbá a
köpenye zsebeinek számát, nem csoda, ha időnként csörög,
ahogy jár.
Amity megköszörülte a torkát.
– Úgy véli, hogy csörgők?
A férfi igenlően bólintott.
– Azt gondolom, hogy maga olyan nő, aki képes meg-
birkózni az előre nem látott körülményekkel.
A nő elmosolyodott, és emlékeztette magát, hogy a férfi
nem éppen lírai alkat.
Amikor készen volt a kis lakomával, leültek a tűzzel
szemben az asztalhoz, hogy elfogyasszák a teából és
kekszből álló vacsorájukat.
Barátságos csöndben költötték el az ételt, és elmerengtek
a kandallóban vidáman lobogó tűzön. Kint a tomboló vihar
lágy, kitartó esőbe ment át.
336 AMANDA QUICK

Amikor befejezték az evést, Benedict segített elöblíteni a

csészéket és a tányérokat.
Nem maradt más hátra, mint foglalkozni a sarokban levő
egyszemélyes ágy kérdésével. Amity eldöntötte, hogy jó
példával fog elöl járni. Végül is ő olyan nő, aki meg tud
birkózni az előre nem látott körülményekkel.
– Pont olyan lesz, mint a Vadnyugaton kempingezni –
jelentette ki. – Kivéve, hogy nem kell majd a hideg, ke-
mény földön aludnunk, és nem kell farkasok és medvék
miatt sem aggódnunk.
– Csak egy emberi ragadozó miatt, aki szikével öl – je-
gyezte meg Benedict.
Amity ránézett. A tűz fényénél a férfi arca keménynek
és zordnak látszott.
– Megváltozott az elmélete a gyilkos jelenlegi hollétét il-
letően? – kérdezte. – Gondolja, hogy valahol kint van a
viharban, és minket figyel?
Benedict egy pillanatig a tűzbe bámult, aztán megrázta a
fejét.
– Nem. Azt gondolom, hogy most már óvatos. Megsza-
badult attól a két embertől, aki ismerte a titkát, és aki el-
képzelhető volt, hogy a rendőrségre megy. Egyelőre visz-
szatért a búvóhelyére. Mindenesetre ez a kunyhó elég biz-
tonságosnak tűnik. Az ablakok túl kicsik, hogy egy ember
bemásszon, az ajtót meg nem tudja betörni fejsze nélkül.
Márpedig az nem az ő stílusa.
 ALIBI JEGYESSÉG 337

– Használhat olyan robbanószert, mint amit Hawthorne

Hallban hagyott.
– Nem. – Benedict most magabiztosabbnak látszott. –
Az ilyesfajta csapdához idő, tervezés, megközelíthetőség és
mindenekfelett megfelelő anyagok kellenek. Nagyon való-
színűtlen, hogy két robbanószerkezet felállítására készen
utazott. Végül is nem tudhatta, hogy megmenekülünk az
első robbanásból, és itt fogunk menedéket keresni.
Amity egy pillanatig figyelte Benedictet.
– Mi az, ami annyira aggasztja ma este? – kérdezte. –
Természetesen a nyilvánvaló tényen túl, hogy egy gyilkos-
ra vadászunk.
A férfi elfordította figyelmét a tűzről, és mélyen a nő
szemébe nézett.
– Itt süllyedjek el, ha tudom. De van valami ebben az
ügyben, ami elkerüli a figyelmemet.
– Idővel rá fog jönni – nyugtatta meg a férfit.
– Attól félek, hogy éppen az idő az, amiből nem rendel-
kezünk túl sokkal.
– Előttünk a ma éjszaka – felelte a nő.
Benedict elmosolyodott. Kényszeredett mosoly volt, de
igazi, szívből jövő.
– Igen – mondta. – Előttünk a ma éjszaka.
A férfi úgy meredt rá, mint aki egyfajta transzban van.
Amity megértette, hogy válaszra vár tőle, de nem tudta, mit
338 AMANDA QUICK

mondjon. Egy darabig csak némán nézett rá, mígnem a fér-

fi megmozdult, kirángatva magát a mozdulatlanságból.
– Amikor legutóbb együtt töltöttük az éjszakát, az
enyém volt az ágy – mondta.
– A priccsről beszél a kabinjában?
– Igen. Úgy igazságos, hogy ma ön kapja az ágyat. Én
majd a tűz előtt alszom.
Amityn hirtelen gyöngeség vett erőt.
Nos, meglehetősen hosszú és nehéz nap volt, emlékez-
tette magát. Miért csodálkozik, ha elgyengült?
 Harminckettő

Lágy ropogás és fadarabok súrlódásának hangja ébresztet-

te nyugtalan álmából. Kinyitotta a szemét, és figyelte,
ahogy Benedict újabb fahasábot tesz az alig égő tűzre. A
férfi levette a csizmáját, a kabátját és a nyakkendőjét, mie-
lőtt takaróba csavarva magát, elnyúlt volna a földön. Aka-
ratlanul is feltűnt neki, hogy valamikor azután, hogy ő lete-
lepedett a göröngyös matracra, a férfi az ingét is levetette.
A ruhadarab egy szék háttámláján lógott.
Amity mozdulatlan maradt, alvást tettetett, és ámulattal,
valamint mély, női élvezettel szemlélte a férfit. A lángok
megvilágították a teste karcsú, jó erőben levő, izmos vona-
lát. A válla széles volt és erős. A tűzifával olyan könnyed
hozzáértéssel és gazdaságos mozdulatokkal bánt, ami egy-
szerre volt kecses és férfias. Eszébe jutott, milyen érzés,
amikor a férfi keze a bőréhez ér. Hirtelen elborította a
vágy. Majd elepedt a férfi újabb érintése után.
Ebben a pillanatban Benedict is őfelé fordult. A tűz fé-
nye felfedte a sebet a bordái alatt. A sebesülés begyógyult,
de a nyoma egy életre megmarad.
– Ébren van, ugye? – kérdezte.
340 AMANDA QUICK

– Igen – felelte.
– Sajnálom, nem akartam önt zavarni. Csak újabb fát te-
szek a tűzre.
Amity lassan felült. Korábban levette a súlyos alsószok-
nyáit, és számos kapcsot kigombolt az utazóruhája nyakré-
szén. És bár nem viselt fűzőt, a ruha merevítése nem tett
lehetővé valódi komfortot vagy lazítást.
– Nem számít – felelte. – Nem nagyon tudtam aludni.
Folyton Mrs. Dunning holttestét látom, és azt a kattanást
hallom, amit az előtt hallottunk, hogy a robbanószerkezet
kanóca meggyulladt volna.
– Micsoda véletlen egybeesés! Én ugyanezeket a képe-
ket látom, kivéve, hogy az enyémben az a látvány is szere-
pel, ahogy maga küzd, hogy fusson a ma viselt súlyos ruhá-
jában és köpenyében.
Amity elfintorodott.
– Csak hálás lehetek, hogy a Racionális Öltözködésért
Társaság tagjaként nem viselek fűzőt, és az alsóneműm
súlyát három kilóban maximálom.
– Mennyei atyám! Három kiló alsónemű?
Amity vállat vont.
– Egy olyan hölgy, aki a divat élvonalát követi, könnyen
azon kaphatja magát, hogy majdnem tizenöt kiló ruha van
rajta. Az anyag nagyon sokat nyom, amikor számos redő-
ben és berakásban van. És akkor még nem szóltunk a csiz-
máról és a köpenyről.
 ALIBI JEGYESSÉG 341

A férfi elmosolyodott.
– A külföldi útjai során nem így öltözik.
– Nem. Csak amikor itthon vagyok Londonban.
Amity látta a férfi tekintetében a leplezetlen éhséget.
Mint akit megbabonáztak, az ő bensejében is megmozdult
valami. A levegőben a feszültség kézzelfogható lett közöt-
tük. A pulzusa kissé gyorsabban vert. Tudta, hogy a férfi
nem fogja megtenni az első lépést, hacsak nem tudatja ve-
le, hogy szívesen fogadná.
Felállt. A ruhája szoknyái az alsószoknyák tartása nélkül
a lába köré omlottak.
– Ma megmentett bennünket, Benedict – mondta. – Ha
nem értette volna meg, hogy mit jelent az a kattanás, ami-
kor a szőnyegre lépett...
– Éveket töltöttem különböző típusú mechanikai eszkö-
zök tervezésével és azokkal való kísérletezéssel. Megisme-
rem egy kapcsoló kattanását, amikor hallom.
– Igen. – Tett pár lépést a férfi felé, aztán megállt, nem
tudva, hogyan tovább. – Határozottan a műszaki és... egyéb
dolgokban való jártasságának javára írandó.
A férfi a homlokát ráncolta.
– A matematikára gondol?
A férfi őszinte zavara némi magabiztosságot adott neki.
Vett egy mély lélegzetet, és odaállt közvetlenül a férfi elé.
Érezte a tűz melegét, meg egy másfajta forróságot is.
342 AMANDA QUICK

– Nem a matematikára – felelte. Az ujját végighúzta a

férfi állának kemény vonalán. – A csókolózás művészeté-
ben mutatott szakértelmére céloztam.
A férfi lassan felemelte a kezét, és a nő arcát érdes te-
nyerébe fogta.
– Ha bármi tehetséget mutatok, amikor megcsókolom
magát, az azért van, mert magától jön, olyan természetesen,
mint a légzés. Nincs semmi, amire jobban vágynék ebben a
pillanatban.
Amitynek elállt a lélegzete.
– Nincs semmi, amire ebben a pillanatban jobban vágy-
nék, mint hogy megcsókoljon.
– Biztos benne? – A férfi hangja most már rekedt volt.
Amity a tenyerét a férfi tűz által felhevített mellkasára
tette, és azok az éjszakák jutottak eszébe, amikor azért
érintette meg, hogy ellenőrizze, lázas-e. Annyira aggódott
azon az első pár napon a hajón. Most persze más dolgok
miatt aggódhat, de reggelig nem akart rájuk gondolni.
Eszébe jutott a férfi szemében a kérdés, amit akkor látott,
amikor aludni tért a szoba egyetlen ágyába, a férfi pedig a
földre terítette a takarót. Akkor nem tudta, hogyan vála-
szoljon neki. De most igen.
– Előttünk a ma éjszaka – mondta.
Lábujjhegyre állt, és ajkát a férfiéhoz érintette.
A férfinak ennyi válasz elég is volt.
 ALIBI JEGYESSÉG 343

Magához húzta, és olyan vad lágysággal tette a száját a

magáévá, hogy az felvillanyozta Amity érzékeit. Benedict
vállába kapaszkodott, és erősen szorította.
A férfi elmélyítette a csókot, amíg a nő már olyan izga-
lomba jött, hogy nem tudott semmi másra gondolni, csak a
belülről jövő, fájó vágyra, mely egyre fokozódott benne.
A férfi kikapcsolta a ruha fűzőjének többi kapcsát is. A
ruha a lábához hullott. Nem maradt rajta más, csak a haris-
nya, az alsónadrág és az ing.
– Legalább ma éjjel van ágyunk – suttogta a férfi a tor-
kának –, nem csupán egy szénakupac.
– Igen. – A körmeit a férfi széles vállának izmaiba mé-
lyesztette. – Igen.
A férfi a karjaiba emelte, és a közelben álló ágyhoz vitte.
Letette a takaró tetejére, és annyi időre felegyenesedett,
hogy levegye a nadrágját és az alsónadrágját.
A férfi erekciójának keménysége és méretes volta egy-
szerre tette óvatossá és igézte meg. Emlékezett, milyen ké-
nyelmetlen volt, amikor a férfi beléhatolt azon az első al-
kalmon az istállóban. Megnyugtatta magát, hogy ezúttal
könnyebb lesz.
– Ma éjjel nem sietjük el – ígérte a férfi.
Az egyik térdével az ágyra térdelt, tesztelve, hogy az el-
bírja-e a súlyát. Amity olyan ideges volt, hogy kuncogni
kezdett.
344 AMANDA QUICK

– Az ágy elég erősnek tűnik – mondta. – Nem hiszem,

hogy maga miatt a földön kötnénk ki.
A férfi elmosolyodott a félhomályban.
– Remélem, igaza van.
Óvatosan mellé ereszkedett, a teste melegével beburkol-
va őt. A könyökére támaszkodott, hogy ne nyomja a mat-
racba, és úgy hajolt oda, hogy megcsókolja.
Amityben minden lángra lobbant. Átadta magát az öle-
lésnek. A sürgető vágy fájó követeléssé vált. A csípőjét
ösztönösen Benedict merev férfiasságához emelte.
A férfi elszakította a száját a nőéről, és a torkát kezdte
csókolgatni.
– Imádom az illatát – suttogta.
Amity megmarkolta a vállát. A férfi megragadta az ing
szegélyét, és feltolta a ruhadarabot a derekára. Egyik kezét
becsúsztatta az alsónadrág nyitott középső varrásán, és rá-
talált a nő legérzékenyebb részére, mely szinte elolvadt.
– Olyan meleg – mondta. – És annyira kíván. – Megcsó-
kolta a nő mellét a vékony ingen keresztül. – Engem.
– Igen – sikerült kinyögnie elszoruló torokkal, miközben
a forgószél nyers erejével érkező érzés azzal fenyegetett,
hogy teljesen maga alá temeti. – Önt.
A férfi újra szájon csókolta: ezúttal nem érzékien, in-
kább mint aki egy fogadalmat pecsétel meg. Amity még
mindig azzal küzdött, hogy megfejtse a csók jelentését,
amikor a férfi két ujjával finoman befurakodott.
 ALIBI JEGYESSÉG 345

Amity összerándult, de nem a fájdalomtól. Ösztönösen

megfeszült a finoman fürkésző ujjak körül. Most olyan ér-
zékeny volt, hogy minden érintés kis áramütéseket keltett
benne.
Benedict mozdulatlanná dermedt, és felemelte a fejét.
– Fájdalmat okoztam?
– Nem. – Visszahúzta a férfit magához. – Nem, kérem!
Akármit is tegyen, de abba ne hagyja!
– Abba kell hagynom.
– Miért?
– Mert a húga figyelmeztetett, hogy ha teherbe ejtem
magát, a fejemet veszi.
– Micsoda? Penny ezt mondta? Nem hiszem el.
– Lehet, hogy nem ezek voltak a pontos szavai, de
amennyire emlékszem, valami igen hasonlót mondott. A
lényege az volt, hogy használjak óvszert. – A férfi elhallga-
tott. – De tapasztalat hiányában lehet, hogy nem is érti, mi-
ről beszélek.
– Lehet, hogy nincs tapasztalatom, de orvosi tudásnak
nem vagyok híján – felelte Amity kimérten. – Az apám el-
magyarázta az óvszer használatát.
– Hát persze. – Benedict hangja olyan volt, mint akit
egyszerre szórakoztat és bosszant a dolog. – Gondolom,
nem hord Magánál egy tartalékot valamelyik zsebében?
Amity elpirult.
– Most ugrat engem.
346 AMANDA QUICK

– Igen, ugratom. – A férfi áthelyezte a súlyát. – Várjon!

Azonnal visszajövök.
Felkelt az ágyról, és odament, ahol a kabátja lógott a fa-
lon. Amity feltámaszkodott az egyik könyökére, hogy lás-
sa, mit csinál. A tűz fényében nézte, ahogy a férfi elővesz
egy kis bőrtokot az egyik zsebéből.
– Azt akarja mondani, hogy hozott magával egyet? –
kérdezte hüledezve. – Egy olyan útra, ahol gyilkosság
ügyében nyomozunk?
A férfi megmerevedett, szemmel láthatóan nem tudta, mi
lenne a helyes válasz.
– Ah! – szólalt meg. Elhallgatott, aztán dűlőre jutott. –
Mindenhová magammal viszem, amióta csak megvettem.
– És az pontosan mikor is volt?
– Nem sokkal azután, hogy a húga kioktatott.
– Atya isten! – Amity rájött, hogy fogalma sincs róla,
mit is mondjon. Egy pillanatnyi gondolkodás után lassan
elmosolyodott. – Úgy tűnik, nem én vagyok az egyetlen,
aki mindenféle eshetőségre felkészülve utazik.
A férfi felnevetett – fátyolos morajjal, amibe egyértel-
műen megkönnyebbülés vegyült és visszatért az ágyhoz.
Kinyitotta a bőrtokot, és elővette az óvszert. Amity meg-
igézve nézte, ahogy felhúzta a kis tasakot.
A férfi lehajolt, hogy megcsókolja.
– Ezúttal élvezni fogja az élményt, megígérem – mondta
szája a nő száján.
 ALIBI JEGYESSÉG 347

– Hiszek magának.
A férfi nem hatolt belé azonnal. Ehelyett addig simogat-
ta, amíg ő újra lüktetett és égett a vágytól. A férfi megtalál-
ta benne a mennyeien érzékeny helyet, és a nemi szerve
tetején a kis dudort. Ezeknek a területeknek szentelte a fi-
gyelmét, amíg a nő semmi másra nem tudott gondolni.
Amikor a megkönnyebbülés végiglüktetett rajta, levegő-
ért kapott, felkiáltott, és szorosan megmarkolta Benedict
vállát.
A férfi beléhatolt lassan, megfontoltan, meglovagolva a
nő orgazmusának forró hullámait. Ezúttal nem volt fájda-
lom, de a túl teli, túl szoros érzés hullámzó kis lüktetések
újabb sorát indította meg. Most már teljesen elfúlt a léleg-
zete.
Hallotta Benedict rekedt nyögését. A háta csupa izommá
feszült a kezei alatt.
A férfi lenyúlt a testük között. Amity rájött, hogy egyik
kezével az óvszert tartja, miközben belé döf. A legutolsó
pillanatban elhúzódott. Amity szorosan ölelte, miközben a
férfi az óvszerbe élvezett.
Benedict megrázkódott, és mellé rogyott.
 Harminchárom

Jóval később Benedict megmozdult, és felült az ágy szé-

lén. Levette az óvszert, és az ágy alatti éjjeliedénybe ejtet-
te. Az óvszerek olyan drágák voltak, hogy sok férfi kiöblí-
tette, és újra használta őket. Szerencsére ő megengedhette
magának azt a luxust, hogy újat használjon, ahányszor csak
szükséges.
Amityre nézett. A tűz kihunyó fényében a nő lágyan, iz-
gatóan és elragadóan nézett ki. Rájött, hogy újra merevedé-
se van. Figyelmeztette magát, hogy épp most dobta ki az
egyetlen óvszert, amit magával hozott.
– Nem rendeltetésszerűen használta az eszközt – szólalt
meg a nő. – Habár viselte, mégis elhúzódott az utolsó pil-
lanatban, csakúgy mint első alkalommal az istállóban.
– Sem a bőr, sem a gumi változata nem teljesen megbíz-
ható – felelte Benedict. Lehajolt és megcsókolta. – Az a
legjobb, ha az ember extra körültekintéssel jár el.
Amity úgy nyújtózott ki, mint egy macska.
– Mindig a katasztrófára készül.
 ALIBI JEGYESSÉG 349

– Mondták már, hogy meglehetősen unalmas vagyok –

válaszolta a férfi, mielőtt ideje lett volna végiggondolni,
mennyire bölcs dolog ezt a témát felhoznia.
Amity meglepve pislogott. Aztán elnevette magát.
– Ez teljesen nevetséges. Amióta magával találkoztam,
az életem mindennek nevezhető, csak unalmasnak nem.
Ami azt illeti, nekem úgy tűnik, hogy egyik kaland követte
a másikat, köztük igen kevés pihenőidővel.
– Valóban, de ez azért van, mert mostanában a dolgok
meglehetősen rendkívüliek voltak. Szokványos körülmé-
nyek között az élet igen monotonnak bizonyulhat egy olyan
temperamentumú férfival, mint én.
A nő lassan, provokatívan elmosolyodott.
– Ezt őszintén kétlem. De ha mégis unalom fenyegetne
bennünket, mindig visszatérhetünk ahhoz a fajta kísérlet-
hez, amit az imént végeztünk.
A férfiban felengedett a feszültség.
– Úgy hiszem, hogy az első alkalmat a tevegelés érzésé-
hez hasonlította – mondta.
– Ezúttal sokkal jobb volt – felelte. – Inkább mintha egy
vad paripát lovagolna meg az ember a viharban. Talán egy
csöppet veszélyes, de ez minden bizonnyal a vonzás része.
Az egész igen felvillanyozó volt.
Egy pillanatig a férfi egyszerűen csak élvezte a nő látvá-
nyát a tűz fényénél. Majdnemhogy ragyog, állapította meg.
350 AMANDA QUICK

Nem, teljesen biztos volt benne, hogy tényleg ragyog. Volt

valami sugárzó benne, ami nem eresztette az érzékeit.
– Biztos lehet afelől, hogy bármikor készen állok ilyen
módon könnyíteni élete unalmas pillanatain, Miss
Doncaster – felelte.
– Nagyon kedves ajánlat öntől, uram.
Benedict felállt, felhúzta az alsónadrágját, és átment a
szobán, hogy egy újabb fahasábot dobjon a tűzre.
Amikor a lángok újra magasan lobogtak, visszafordult
az ágy felé. Amity nézte, rá várva. Az elégedettség hulláma
söpört végig rajta. Amity rá vár.
És ekkor, csak úgy a semmiből, a rejtvény hiányzó da-
rabja is a helyére került.
Megállt a szoba közepén.
– Minden mindennel összefügg – szólalt meg.
Amity lassan felült az ágy szélén.
– Miről beszél?
– Mindenről. Úgy foglalkoztunk Virgil Warwicknak az
ön elleni támadásával, mintha az független lenne Foxcroft
jegyzetfüzetének elrablásától. De van köztük kapcsolat.
Lennie kell.
– Miért mondja ezt?
– A robbanás Hawthorne Hallban. – Átment a szobán
oda, ahol a kabátja egy pecken lógott. Kivette a kis jegyzet-
füzetet a zsebéből, és kinyitotta. – Nem látja? Számos dol-
got megvilágít.
 ALIBI JEGYESSÉG 351

– Mint például?
– Mint például azt a tényt, hogy nagy valószínűséggel
nem Virgil Warwick gyilkolta meg Mrs. Dunningot.
 Harmincnégy

Benedict hűvös, féken tartott energiája ragadósnak bizo-

nyult. Egy pillanattal előbb még álomittas volt, és készen
állt rá, hogy álomba merüljön. De hirtelen éber és kíváncsi
lett. Felkelt az ágyból, a takarót a vállára húzta. Érezte a
padló hidegét a harisnyáján keresztül, de figyelmen kívül
hagyta.
– Ezt magyarázza meg! – kérte a férfitól.
– Akárki is állította ma nekünk azt a csapdát, az illető ért
a robbanószerkezetek meglehetősen titkos tudományához –
kezdte Benedict. Leült az asztalhoz, és kinyitotta a kis
jegyzetfüzetet. – Emlékszik, mit mondott Charlotte
Warwick a fia személyes érdeklődéséről?
– Művészalkatként írta le, és azt mondta, úgy tűnik,
hogy a fényképezésben találta meg a hivatását.
– Pontosan. Semmi jelét nem adta, hogy valaha érdekel-
ték volna a műszaki vagy a tudományos dolgok. Nagyon
valószínűtlen, hogy tudná, hogyan kell előállítani egy bo-
nyolult robbanószerkezetet, még kevésbé összerakni a
gyilkosság helyszínén, anélkül hogy közben felrobbantaná
magát.
 ALIBI JEGYESSÉG 353

– De Mrs. Dunning torkát egy éles pengével vágták el.

Pont úgy halt meg, mint dr. Norcott és azok a szegény
menyasszonyok.
– Mindenki, aki követte a bűnügyek hírét a sajtóban,
azaz London nagy része tudja, hogyan követte el a gyilkos
a gyilkosságokat. Nem nagy trükk leutánozni a módszert.
Amity megborzongott.
– Feltételezve, hogy az illetőt nem zavarja a vér.
– Ezt feltételezve – hagyta helyben Benedict. Visszatért
a jegyzeteihez.
Amity figyelte.
– Azt gondolja, hogy dr. Norcottot is valaki más ölte
meg, nem pedig Virgil Warwick? – kérdezte egy-két perc
elteltével.
– Nem. Nem lehetek benne biztos, de annak a gyilkos-
ságnak van valami kifacsart logikája.
– Igen, tudom. Említette. Vagyis teljesen logikus, hogy
Warwick megszabadult az egyetlen embertől, aki tudta,
milyen veszélyes. Félt, hogy Norcott esetleg a rendőrség-
hez fordul.
– Így van. Valamint a gyilkos Norcott orvosi táskáját is
magával vitte. Ez olyan Virgilre valló cselekedetnek tűnik.
Ám még ha tudott is a féltestvéréről, valamint arról a tény-
ről, hogy Mrs. Dunning zsarolta az anyját, nagyon nehéz
elhinni, hogy megtanulta, hogyan kell bedrótozni azt a rob-
banószerkezetet, és beállítani, hogy felrobbanjon, amikor
354 AMANDA QUICK

valaki a szőnyegre lép. Ehhez képzés és tapasztalat szüksé-

ges.
– De ki más akarná megölni Mrs. Dunningot? – kérdezte
Amity.
Benedict lerakta a ceruzát, és hátradőlt a széken. A sze-
mében tükröződtek a lángok.
– Ugyanaz a személy, aki St. Clare-en megpróbált en-
gem megölni, és aztán elintézte, hogy maga legyen a cél-
pontja egy őrült gyilkosnak. Amikor azok a tervek kudar-
cot vallottak, ez a személy Hawthorne Hallba ment, és
megölte Mrs. Dunningot, mert túl sokat tudott a
Warwickok személyes történelméről.
Amity erősebben szorította a pokrócot.
– Azt mondja, hogy Virgil Warwick részese a Foxcroft-
féle jegyzetfüzet elrablására vonatkozó tervnek? De túl ins-
tabilnak tűnik ahhoz, hogy sikeres kém legyen.
– Egyetértek – felelte Benedict türelmesen. – És nem
gondolom, hogy ő a kém. De azt hiszem, hogy valahogy
kapcsolódik ahhoz a személyhez, aki ellopta a Foxcroft-
jegyzetfüzetet.
– Ahhoz a személyhez, aki megpróbálta önt St. Clare
szigetén megölni.
– Igen. Ez a személy elég jól ismerte Virgil Warwickot
ahhoz, hogy fegyverként használja. Az a nő magát vetette
vele célba, de a dolgok nem úgy sikerültek, ahogy tervezte.
– Nő?
 ALIBI JEGYESSÉG 355

– Végeredményben azt gondolom, hogy egy nőt kere-

sünk.
– Atyavilág! – Amity próbálta összerakni a darabokat a
fejében. – Ha igaza van, amikor azt állítja, hogy szándéko-
san uszította Warwickot rám, az azt jelenti, hogy tudta, mi-
csoda szörny is ő valójában, és hogyan kell a rögeszméjét
kiszolgálni. Ki tudná ezt Mrs. Dunningon és Virgil anyján
kívül?
– A húga, aki az árvaházban nevelkedett – felelte
Benedict nagyon halkan.
Amity megemésztette ezt az érvelést.
– Igen, persze, a húg.
– Még egyszer átnézzük a Channing-bál vendéglistáját,
amikor visszaérünk Londonba – mondta Benedict. – De
csak egy nő van rajta, aki megfelelő korú, hogy Warwick
legyen az apja, és akinek van indítéka, hogy egy gyilkost
küldjön maga után.
Amity mély lélegzetet vett.
– Lady Penhurst?
– Úgy gondolom.
– De miért akarna engem holtan látni?
Benedict ránézett.
– Ön az első nő, aki iránt bármi komolyabb érdeklődést
mutattam, mióta Leonával megszakítottam a kapcsolatot
két évvel ezelőtt.
– Ó, jaj! – felelte Amity. – Persze. Egy mellőzött nő.
 Harmincöt

Mrs. Houston szélesre tárta a bejárati ajtót. Egész lényé-

ből csak úgy sugárzott az izgatottság és az öröm.
– Isten hozta itthon, Miss Doncaster! Örülök, hogy újra
látom, Mr. Stanbridge. Meg kell mondanom, hogy Mrs.
Marsden igencsak megrémült, amikor nem tértek vissza a
vonattal tegnap éjjel. Logan felügyelő érdeklődött a falu
rendőrségénél, és azt mondták neki, hogy Hawthorne Hall-
ban tűz ütött ki, és egyiküket sem látta utána senki.
– Megkapták a táviratomat ma reggel? – kérdezte
Benedict.
– Ami azt illeti, igen, és épp idejében érkezett. Mrs.
Marsden és Logan felügyelő már indulni készültek a falu-
ba.
Az előtérben gyors léptek hangzottak. Penny bukkant
elő. Sütött az arcáról a megkönnyebbülés. Logan közvetle-
nül a nyomában loholt.
– Amity! – kiáltott fel. Odaszaladt. – Ó, hála az égnek!
Amity megölelte.
– Minden rendben, Penny. Jól vagyunk. Annyira sajná-
lom, hogy aggódtál. Nem tudtunk üzenni nem sokkal pir-
 ALIBI JEGYESSÉG 357

kadat utánig, amikor találtunk egy gazdát, aki bevitt minket

a faluba.
Penny hátrébb lépett.
– Megértem. Csak annyira aggódtam. A reggeli lapok-
ban benne volt a Hawthorne Hallban bekövetkezett tűz.
Tudtam, hogy jól vagytok, mert nagyon korán megkaptam
a táviratot, de egyáltalán nem igazítottatok el világosan,
hogy mi történt.
Logan Benedictre nézett.
– Mi az ördög történt?
– Ez egy hosszú történet – felelte Benedict.
Mrs. Houston elmosolyodott.
– Akkor megyek, és felteszem a kannát.

Valamivel később Benedict a végére ért a történetnek.

Amity érezte a levegőben a feszültséget. Logan zordan,
majdhogynem reménytelenül nézett maga elé.
– Ahogy elhallgatom, majdnem lehetetlen lesz Lady
Penhurstre bizonyítani bármit is – mondta.
– Őt meg kell hagynunk a nagybátyámnak – felelte
Benedict. – Cornelius majd foglalkozik vele. Mindez sem-
mit sem változtat Virgil Warwickot illetően. Meg kell őt
találni, és meg kell állítani, mielőtt újra gyilkol.
358 AMANDA QUICK

– Egyetértek. – Logan felállt, és az ablakhoz ment. – Va-

lahol szabadon ólálkodik. Nem rejtőzhet örökké. Meg fog-
juk találni.
Amity megköszörülte a torkát.
– Lehet esetleg egy javaslatom?
Mindnyájan ránéztek. De Benedict volt az, aki minden-
kinél hamarabb megértette.
– Nem – szólalt meg.
– Mi az? – kérdezte Logan.
– Lehet, hogy Lady Penhurst fegyverként próbálta hasz-
nálni a testvérét, de kétlem, hogy képes őt irányítani most,
hogy rám szabadította – mondta Amity. – Én vagyok a cél-
pontja. Virgil Warwick egy rögeszmés ember. Miért ne
állítsunk neki csapdát?
Penny szeme tágra nyílt rémületében.
– Te lennél a csali?
– Igen, pontosan – mondta Amity. – Elindulhatnék itt-
honról egyedül, mint aki vásárolni megy. A rendőrség kö-
vethetne bizonyos távolságból...
– Nem – ismételte meg Benedict.
– Nem – mondta Penny is.
– Szó sem lehet róla – tette hozzá Logan.
Amity felsóhajtott.
– Nem értem, miért vannak mind annyira az ötlet ellen.
Benedict szigorú tekintettel nézett rá.
 ALIBI JEGYESSÉG 359

– Gondolkozzon rajta egy kicsit. Biztos vagyok benne,

hogy magától is megtalálja a választ.
– Az isten szerelmére! – szólalt meg Amity. – Számom-
ra abszolút jó tervnek tűnik.
– Szerencsére a saját nyugalmam érdekében nekem van
egy jobb ötletem – felelte Benedict.
 Harminchat

Amity tökéletesen elégedett volt, amikor, Benedict azt

javasolta, kísérje el a nagybátyjához. Ez annak a jele volt,
hogy a férfi nemcsak hogy megbízik benne – ezt eddig is
tudta –, de most már egyenlő partnernek tekinti az ügyben.
Ami Cornelius Stanbridge-et illeti, úgy tűnt, hogy sokkal
jobb állapotban van. Még mindig volt egy kis kötés a fején,
de ragaszkodott hozzá, hogy felgyógyult a rá mért ütésből.
– Igazad lehet Lady Penhursttel kapcsolatban – mondta
Cornelius. Egy zsámolyra rakta a lábát, és a meggyújtatlan
pipájával játszott. – De nyoma veszett. Ma délelőtt oda-
küldtem a fiatal Drapert, a titkáromat a házukhoz, miután
elmesélted, mi történt Hawthorne Hallban. Lord
Penhurstnek fogalma sincs, hol van jelenleg a felesége. A
személyzet mindenesetre Skóciában hiszi.
Amity Benedictre nézett, aki az ablaktól nem messze
terpeszkedett egy székben. A férfinak felszaladt a szemöl-
döke.
– Úgy tűnik, sok ember utazik Skóciába ezen a nyáron –
mondta.
 ALIBI JEGYESSÉG 361

– Igen, valóban. – Amity a szék karfáján dobolt az ujjai-

val.
– Először azt hallottuk, hogy Virgil Warwick utazott egy
vadászházba, most pedig arról értesülünk, hogy a húga is
ugyanoda tart.
– És arról se feledkezzünk meg, hogy dr. Norcottnak is
Skóciába szólt a vonatjegye – tette hozzá Benedict. – Ha-
bár az ő esetében ez volt az igazság. Ő nyilvánvalóan ott
akart menedéket keresni.
– Igen, minden jel erre vall – felelte Amity.
Benedict felállt. Amity figyelte, ahogy az ablakhoz
megy. Érezte a nyughatatlan energiát, ami a férfit hajtotta.
– Nagyon kétlem, hogy akár Warwick, akár Leona Skó-
ciában lenne – mondta.
Cornelius felmordult.
– Megkértem a fiatal Drapert, hogy ellenőrizze Lady
Penhurst múltját.
Benedict álla megfeszült.
– Leona Virgil Warwick húga, és az oroszoknak dolgo-
zik. Ez az egyetlen válasz, ami megmagyarázza ennek az
ügynek a csavarjait.
– Magam is azt hiszem, hogy igazad van. – Cornelius a
pipája szárát a szék karfájának ütögette. – Lord Penhurst
feleségeként minden tekintetben kiváló helyzetben van,
hogy kémkedjen. Lehet, hogy Penhurst egyre szenilisebb,
de még mindig remek kapcsolatai vannak. Mindenkit is-
362 AMANDA QUICK

mer, és legalábbis nem sokkal ezelőttig számos magas ran-

gú kormánytag bizalmát élvezte. Csak isten a megmondha-
tója, hány titoknak volt tudója az évek során.
– És csak isten a megmondhatója, tudtán kívül hányat
hozott Lady Penhurst tudomására – tette hozzá Amity.
– Valóban. – Cornelius kicsit hunyorított. – Azt hiszem,
mindkettejüknek egy pillantást kellene vetniük az üzenetre,
amit nem sokkal az érkezésük előtt kaptam. Épp kérni
akartam, hogy látogassanak meg, amikor felbukkantak a
küszöbömön.
Benedict megfordult, tekintetét elsötétítette a megértés.
– Hallatott magáról a tolvaj?
– Igen – felelte Cornelius. – És az üzenet időzítése arra
utal, hogy a tolvaj tisztában van vele: te és Miss Doncaster
túléltétek a Hawthorne Hallban bekövetkezett robbanást.
Az üzenet az után érkezett, hogy sértetlenül visszaértetek
Londonba. Úgy tűnik, hogy a tolvaj most már nagyon sze-
retne túlesni az ügyleten. – Cornelius a pipaszárral az író-
asztal felé intett.
– Csak tessék, nézzék meg, és győződjenek meg róla
maguk! Szeretném hallani a véleményüket. A jegyzetfüzet
visszaszolgáltatásának az ára igen érdekes.
Amity talpra ugrott, és az asztal félé sietett. Benedict két
hosszú lépést tett az ablaktól, és csatlakozott hozzá.
A férfi fennhangon olvasta el az üzenetet, hangja minden
szóval egyre jobban elsötétült.
 ALIBI JEGYESSÉG 363

A tranzakcióra holnap este kerül sor az Ottershaw-

bálon.
Miss Doncaster hozza el a Rózsaláncot a jegyzetfüzetért
fizetségül. Fekete dominójelmezt viseljen a levélhez mel-
lékelt maszkkal. Kapcsolatba fognak vele lépni a bálban,
és akkor kapja meg a végső utasításokat a cserére vo-
natkozóan.

– A szuka! – szólalt meg Benedict. – Most már semmi

kétség. Ezt Leona küldte.
– Hajlamos vagyok egyetérteni – felelte Cornelius. –
Nem tudok elképzelni senki mást, aki egy bizonyos nyak-
ékhez ragaszkodna fizetségül a jegyzetfüzetért.
Amity elképedve nézett rá.
– De ennek semmi értelme! Neki is tudnia kell, hogy a
Stanbridge családi nyakék követelése nagyon kockázatos
vállalkozás. Ezzel feltétlenül saját magára tereli a gyanút.
Túl sokan tudják, hogy meg volt sértve, amikor Benedict
nem kérte feleségül.
– Azt gondolom, Lady Penhurst hagyta, hogy a bosszú-
vágya felülkerekedjen a józan eszén – válaszolta Cornelius.
– Az oroszok ügynöke engedte, hogy a személyes bosz-
szúvágya elvegye a józan eszét – mondta Benedict. – Kí-
váncsi lennék, vajon az oroszok rájöttek-e már erre.
Amity egyik kezével kisimította a levelet.
364 AMANDA QUICK

– Charlotte Warwick elmondása szerint Mrs. Dunning

azt állította, szellemi labilitásra utaló jeleket figyelt meg
Virgil húgánál. Lehet, hogy az eljegyzésünk teljesen elbo-
rította az elméjét.
Benedict elkezdett fel-alá járni a dolgozószobában.
– Nagyon úgy tűnik.
Amity Corneliusra nézett.
– Hol van a maszk?
Cornelius a pipaszárral egy dobozra mutatott az íróaszta-
lon.
– Abban.
Amity felemelte a fedelet, és félrerakta. Szemügyre vette
a kissé hivalkodó maszkot. Mutatós munka volt, és bősége-
sen díszítették tollak és kis üveg ékszerek, amelyeken
megcsillant a fény. Úgy tervezték, hogy az arc felső részét
takarja. És bíborvörös volt.
– Nem valami kifinomult, nem igaz? Azt akarja, hogy
úgy jelenjek meg, mint egy parázna nőszemély.
Benedict abbahagyta a járkálást, és barátságtalan tekinte-
tet vetett a maszkra.
– Nem jelenik meg úgy, mert nem megy el abba az átko-
zott bálba.
Amity észrevette, hogy Cornelius nem próbált meg köz-
beavatkozni. Inkább várt, hogy lássa, ő mit válaszol.
– Természetesen elmegyek a bálba – felelte. – Leona
tudni fogja, ha ön megpróbál egy másik nőt vinni helyet-
 ALIBI JEGYESSÉG 365

tem. Nem mintha én megengedném, hogy másik nőt vi-

gyen.
– Ha nyélbe akarja ütni a cserét, átkozottul jól megteheti
a mi feltételeinkkel – mondta Benedict.
Cornelius köhintett egyet.
– Fel kell fednünk Lady Penhurst álarcát. Úgy tűnik, a
szó szoros értelmében.
– A nagybátyjának igaza van – mondta Amity. – El kell
kapnunk. Ez a legjobb esélyünk, hogy leleplezzük mint
kémet.
Cornelius felmordult.
– Stratégiai szempontból Miss Doncasternek igaza van.
Amint már említettem, az ilyesfajta váltságdíjhelyzetekben
a csere pillanata az, amikor a tolvaj a legsebezhetőbb.
– Megértem, hogy a nyakék valószínűleg igen értékes,
és nagy jelentőséggel bír a családja számára, Benedict –
kezdte Amity. – De ha óvatosak vagyunk, akkor meg tud-
juk védeni.
– Egy fikarcnyit sem érdekel a nyakék.
Benedict szeme összeszűkült.
– A maszk sértés önre nézve.
– Csak akkor, ha én annak tekintem – felelte Amity. –
De inkább úgy tekintek rá, mint a jelmez részére, amit egy
színdarabban fogok viselni. Igazán, uram, semmi szükség
izgalomra és aggodalomra. Mi rossz történhet egy zsúfolt
bálterem közepén?
366 AMANDA QUICK

– Hadd számoljam össze – felelte Benedict.

– Benedict! Bizonyára ön is látja, hogy ez a legjobb esé-
lyünk, nemcsak hogy elkapjuk Lady Penhurstöt, de hogy
kiderítsük, hol rejtőzik a bátyja. Ha bárki elvezethet minket
Virgil Warwickhoz, az legnagyobb valószínűséggel a húga.
Benedict komoran nézett.
– Szükségünk van egy tervre – mondta végül.
Amity elmosolyodott.
– Nos, akkor készítsen egyet.
Cornelius felhorkant.
– Igaza van, Ben. Neked van a legnagyobb tehetséged a
különböző, válogatott katasztrófákra való felkészüléshez.
 Harminchét

Az Ottershaw-kastély hatalmas báltermének gyenge vilá-

gítását színes lampionok adták, amelyek csábító árnyéko-
kat vetettek az elegáns jelmezekbe bújt vendégek tömegé-
re. Más körülmények között csodálatosan romantikus lenne
ez a kép, gondolta magában Amity. Amióta Benedictet
megismerte, most először táncolt vele, méghozzá nem is
akármit: keringőt, ami a legromantikusabb zene a világon.
Nem mintha Benedict úgy nézett volna ki, mint aki érté-
keli a pillanat romantikus voltát. Úgy táncolt, ahogy a leg-
több dolgot csinálta: kiváló, gyakorlatias hozzáértéssel. De
volt a lépéseinek valami óraműpontossága, ami elárulta,
hogy a figyelme máshol jár. Amity szinte hallotta a férfi
fejében működő belső metronómot, amint méri az ütemet.
Benedict a tömeget fürkészte az egyszerű fekete maszk alól
sötéten csillogó szemekkel. Ő is fekete dominójelmezt vi-
selt, a csuklyát hátratolta, hogy jobb rálátása legyen a te-
remre.
Amity is visszahajtotta a csuklyáját úgy, hogy az arcát
keretezze, s így a bíborvörös maszk biztosan látható le-
gyen. Nagyon is tudatában volt a nyakában lógó Rózsalánc
368 AMANDA QUICK

súlyának, amely a jelmez alá volt elrejtve. Benedict ra-

gaszkodott hozzá, hogy ez a legbiztonságosabb hely az ék-
szer számára. Amikor a férfi a nyaka köré csatolta, Amity
vetett egy pillantást a tükörbe, és majdnem megvakították a
kápráztató rubinok és gyémántok.
Benedict határozottan forgatott rajta egyet, amíg a sötét
homályba boruló bálterem egy másik részét vette szemügy-
re. Amity elmosolyodott. A férfi úgy irányítja, mintha egy
bábu lenne, gondolta, egy eszköz, amire épp szüksége van,
hogy a tánc helyes lépéseit produkálja.
– Olyan sötét van itt bent, mint egy barlangban, és min-
denki maszkot visel – jegyezte meg a férfi.
– Hát, ez egy jelmezbál – emlékeztette Amity.
– Akár hiszi, akár nem, ezzel én is tisztában vagyok. A
pokolba is, már majdnem éjfél van! Már több mint fél órája
itt vagyunk. Mikor fog kapcsolatba lépni?
– Valószínűleg amikor a legkevésbé számítunk rá. Lazít-
son, Benedict. Idegessé tesz. Vagy talán inkább azt kéne
mondanom, hogy még annál is idegesebbé, mint amilyen
már érkezésünk előtt voltam.
– Sajnálom. – A férfi egy újabb, tökéletesen kidolgozott
forgást hajtott végre vele. – Csak ez az egész úgy, ahogy
van, nem tetszik.
– Senkinek sem, de nincs más választásunk.
– Nem kell, hogy emlékeztessen rá.
 ALIBI JEGYESSÉG 369

A zene drámai crescendóban tetőzött, majd hirtelen el-

hallgatott. Benedict úgy állt meg, mintha valaki egy látha-
tatlan kapcsolót hirtelen lekapcsolt volna. Amity kénytelen
volt olyan gyorsan megállni, hogy véletlenül egy másik
táncosnak ütközött. Nem tudta megállapítani, hogy az ál-
dozata férfi vagy nő, mert az illető hosszú fekete dominó-
jelmezt viselt, csuklyája felhúzva egy teljes arcot takaró
maszk köré.
– Elnézést – kezdett szabadkozni.
A táncos egy üzenetet nyomott a kezébe. Mielőtt Amity
rájött volna, mi történt, a jelmezes alak eltűnt a fekete do-
minójelmezek tengerében. Amity nagyon erősen szorította
az üzenetet, próbálva végigkémlelni a tömegen. Reményte-
len volt.
– Benedict! – Megrántotta a férfi karját, hogy magára
vonja a figyelmét.
– Tessék? – Nem nézett le rá. Túlzottan lekötötte a tö-
meg tanulmányozása.
– Azt hiszem, hogy Lady Penhurst, vagy valaki más, épp
most lépett kapcsolatba velem. Kaptam egy üzenetet.
– Hogy az ördögbe? – Megállt, gyorsan megfordult,
hogy a nő mögötti tömeget figyelje. – írja le a jelmezt!
– Csak egy másik fekete dominó volt. Olyan maszkot vi-
selt, ami az egész arcát eltakarta. Nem volt semmi látniva-
ló. Kivéve...
– Kivéve mit?
370 AMANDA QUICK

– Most, hogy belegondolok, biztos vagyok benne, hogy

az a személy, aki az üzenetet a kezembe nyomta, kesztyűt
viselt. Glaszékesztyűt. És körülbelül olyan magas volt,
mint Leona. De ez most lényegtelen. Találnunk kell egy
helyet, ahol elolvashatjuk az üzenetet.
Benedict átvezette a tömegen, és ki az egyik oldalajtón.
Amity feltolta a maszkot a homlokára, és a jelmeze alatt
matatott, hogy megérintse a legyezőt, ami a láncról lógott
le együtt a kecses retiküllel. A kis táska egy olyan apró var-
rókészletet tartalmazott, amilyet a hölgyek gyakran vittek
magukkal a bálba. A varrókészletet úgy állították össze,
hogy a leszakadt szegélyeken és alsószoknyákon a szüksé-
ges javításokat el lehessen végezni.
Amikor körülnézett, gázlámpákkal világított folyosón
jártak. A folyosó végén inasokat látott fel-alá rohanni.
Ezüsttálcák csengtek. Valaki káromkodott. Valaki más
rendeléseket adott le.
„Még pezsgőt, és egy újabb tálca homáros szendvicset
az étkezőbe.”
– Hadd lássam azt az üzenetet – mondta Benedict.
Amity átadta neki, aztán behajolt a széles válla mellett,
hogy hangosan elolvassa, miközben a férfi tanulmányozta:

A budoárban, öt perc múlva. Tovább nem várok.

Amity gyorsan felegyenesedett.

 ALIBI JEGYESSÉG 371

– Atyavilág! Azonnal meg kell találnom a budoárt!

Nincs vesztegetni való időnk.
– Nem akarom, hogy bárhová is nélkülem menjen.
– Badarság. Ez a hölgyek budoárja, az isten szerelmére.
Lesznek ott komornák, és számos vendég jön-megy.
Benedict mélységesen gyanakvónak tűnt.
– Hol van ez a budoár?
– Nem tudom. Megkérdezem valamelyik inast. Jöjjön,
sietnünk kell! – Megragadta Benedict kezét, és húzta maga
után a folyosón egy szobába, ahol nyüzsögtek az izzadó
szolgák. Az első, aki észrevette, határozottan megdöbbent.
– Segíthetek, asszonyom?
– A női budoárt keresem, legyen szíves – felelte.
– Az nem erre van – mondta az inas. – A bálterem másik
oldalán. Az ajtóban egy szobalány lesz.
– Köszönöm.
Lerántotta a maszkot az arcára.
– Fogy az időnk – mondta.
Visszatoloncolta Benedictet a folyosón, ki az elsötétített
bálterembe. Rövid időre megállt, hogy a szeme hozzászok-
hasson a homályhoz.
– A fenébe! Nem látok el a tömeg feje fölött – mondta.
– Majd én odakalauzolom – válaszolta a férfi.
Ment a tömegen keresztül, mint egy kérlelhetetlen ter-
mészeti erő, maga után húzva a nőt. Amikor átértek a tö-
372 AMANDA QUICK

meg túloldalára, megállt egy diszkrét homályba boruló fo-

lyosó előtt.
Egy szobalány jelent meg. Gyors pukedlit vágott ki.
– A női budoárt keresem – mondta Amity.
– Odakísérem, asszonyom. – A szobalány megfordult,
hogy elinduljon a folyosón. – Erre, legyen szíves.
Amity újra a helyére tolta a maszkot, és felvette a csuk-
lyát. Elindult a szobalány után. Benedict a karjára rakta a
kezét.
– Önnel tartok – mondta.
A szobalány megállt, és gyorsan megfordult. A szeme
tágra nyílt.
– Ó nem, uram! Sajnálom uram, de ez a női budoár. Ön
nem mehet be oda.
– Igaza van – mondta Amity. – Várjon itt. Biztos vagyok
benne, hogy nem fog sokáig tartani. – A szobalányra né-
zett. – Melyik ajtó?
– A folyosó végén a jobb oldali, asszonyom. – A szoba-
lány újra elindult.
Amity a folyosón állva hagyta Benedictet, és a szoba-
lány után sietett. A nő kinyitotta számára az ajtót, és félre-
állt.
Amity egy elegánsan berendezett szalonba lépett. Az aj-
tó becsukódott mögötte. Épp arra a következtetésre jutott,
hogy egyedül van, és azon tűnődött, vajon a megfelelő
 ALIBI JEGYESSÉG 373

helyre jött-e a találkára, amikor az ajtó a szoba távolabbi

végében kinyílt.
Egy csuklyás dominóba öltözött alak lépett elő, arcát tel-
jesen eltakaró maszkban. Egyik kezében pisztolyt tartott.
– Jó estét, Leona – szólalt meg Amity.
A dominójelmezes alak megmerevedett.
– Mi a baj? – kérdezte Amity közömbös hangon. – Nem
jött rá, hogy tudjuk, maga lopta el a jegyzetfüzetet?
– Ön nem tudja, mit beszél. – Leona hátratolta a jelmez
csuklyáját, és levette a maszkot. – Adja oda a nyakéket.
– Mivel ez a hely nyilvánvalóan nem a budoár, feltétele-
zem, fizetett a szobalánynak, hogy idehozzon...
– Azt mondtam neki, hogy meg akarom önt lepni. – Le-
ona keze szorosabban markolta a fegyvert. – Hol van a
nyakék?
– Természetesen rajtam.
– Már nem. Most már az enyém.
– Hol van a Foxcroft-jegyzetfüzet?
– Azt hiszi, hogy teljesen hülye vagyok? Nem hoztam
magammal. Majd üzenek, hol találja, ha biztonságban el-
hagytam az országot.
– Persze hogy üzen. – Amity elmosolyodott. – Maga ha-
zug és tolvaj, és képes a bátyja gyilkos hajlamát a saját ja-
vára fordítani. Virgilt is magával vitte Hawthorne Hallba,
hogy elvégezze a piszkos munkát, és elvágja Mrs. Dunning
torkát. Vagy az egészet egyedül intézte?
374 AMANDA QUICK

Leonának felszaladt a szemöldöke.

– Tud a Virgilhez fűződő kapcsolatomról? Le vagyok
nyűgözve. Látom, nem ült tétlenül. Igen, én vagyok a rég
elvesztett húga. Drága papa egy árvaházba hajított engem,
miután az anyám, aki a szeretője volt, belehalt a szülésbe.
Mrs. Dunning nem sokkal azután beindította a zsarolási
tervét, de megelégedett aprópénzzel. Feltételezem, hogy
papa egyszerűbbnek találta, ha fizet neki, mint hogy meg-
szabaduljon tőle, és megkockáztassa a botrányt, ha esetleg
gyilkossági nyomozásba keveredik.
– Mikor fedezte fel az igazat az apjával kapcsolatban?
– Amikor tizenhat éves lettem. Dunning a legtöbb lányt
elküldte, amint elég idősek lettek, hogy nevelőnőként dol-
gozzanak. Kivéve engem. Tanári állást ajánlott nekem az
árvaházban. Elutasítottam. Tudtam, hogy sokkal többre
vihetem a világban. De az ajánlata kíváncsivá tett. Végig-
néztem az iratait, és felfedeztem a zsarolási mesterkedését.
Képzelheti, mennyire felvillanyozott, amikor felfedeztem,
hogy van egy féltestvérem. Kényszerítettem Mrs.
Dunningot, hogy partnerré tegyen a zsarolásban. Természe-
tesen első dolgom volt, hogy megemeltettem vele az árat.
Közel sem kért eleget papától a hallgatásáért.
– Mikor jött rá, hogy a féltestvére gyilkos?
– Az esküvőjéig nem. Eddigre azonban már meglehető-
sen közel kerültünk egymáshoz, habár az anyja nem tudott
róla. Tudtam a különböző hobbijairól. Mondjuk azt, hogy
 ALIBI JEGYESSÉG 375

egy csöppet sem voltam meglepve, amikor a menyasszonya

végzetes és pokolian véres balesetet szenvedett a nászúton.
Addigra persze már megkezdtem kémként a karrieremet.
Eszembe jutott, hogy Virgil még hasznos lehet egy napon.
A probléma az, hogy ha egyszer célra állította az ember,
utána már nehéz irányítani, úgy viselkedik, akár egy golyó
vagy egy nyíl.
– Úgy hallottam, az első férje nagyon zökkenőmentesen
elhunyt.
Leona felnevetett.
– Drága Roger, nagyon súlyos emésztési bántalmaktól
szenvedett.
– Melyet a rendszeres arzéndózisok váltottak ki.
– Azt hiszem, a franciák trónörököspornak hívják. De
azon nők körében is roppant népszerű, akik özveggyé kí-
vánnak válni.
– Amikor felfedezte, hogy a férje közel sem hagyott
annyi pénzt magára, amennyire számított...
– Közel sem annyit, amennyit megkerestem! – Leona ar-
ca lángolt a hirtelen támadt dühtől. – Tudja, milyen egy
olyan férfi feleségének lenni, aki elég idős hozzá, hogy az
apja lehetne? Maga a pokol.
– Szóval megszabadult tőle, és nekilátott elcsábítani
Benedictet. De ez a terv kudarcot vallott, igaz? Úgy tűnik,
sokkal nagyobb szerencséje van a már vénülő férfiakkal.
Leona tekintetében vad düh villant.
376 AMANDA QUICK

– Benedict hibája, hogy kénytelen voltam hozzámenni

ahhoz az öreg idióta Penhursthöz. Fösvény gazembernek
bizonyult. Megváltoztatta a végrendeletét, miután összehá-
zasodtunk. Amikor meghal, szinte semmit sem hagy rám,
csak a vagyonának egy töredékét.
– Á, szóval ezért van még életben! Kíváncsi lennék,
hogy tudja-e, milyen szerencsés!
– A Rózsaláncot nekem kellett volna megkapnom –
mondta Leona rekedt és feszült hangon. – Az enyém is
lesz. Mostanra magának halottnak kellene lennie. Virgilnek
az egyik menyasszonyává kellett volna magát tennie.
– Miért kockáztatott azzal, hogy a labilis bátyját használ-
ja a meggyilkolásomra?
Leona elmosolyodott.
– Mert tudtam, hogy Benedict felelősnek érezné magát a
maga haláláért. Végeredményben a kettejükről szóló plety-
ka nélkül a Vőlegény sohasem választotta volna magát ál-
dozatául. Azt akartam, hogy Benedict megfizesse az árát a
pokoli házasságnak, amibe belekényszerített.
– Minek magának a nyakék? Minden bizonnyal szép jö-
vedelemre tett szert az oroszoknak dolgozva.
– Közel sem kerestem eleget ahhoz, hogy olyan stílus-
ban élhessek, mint amit megérdemlek. De a Rózsalánc
mindezt meg fogja változtatni.
– Hová megy?
 ALIBI JEGYESSÉG 377

– Ki tudja? – Leona vállat vont. – Talán majd az egyik

Flying Intelligencerben megjelent cikkében keresek útmu-
tatást. Hogy is írta? „ Nyugat-Amerikában nincs múlt, csak
jövő. Az ember szabadon új életet kezdhet.”
– Nem hiszem, hogy a maga számára ez működni fog,
Leona.
– Működni fog. Adja oda azt az átkozott nyakéket!
– Vagy lelő? Ne legyen ostoba. Benedict kint van a fo-
lyosón. Hallani fogja a lövést, és azonnal jön.
– De az már túl késő lesz, hogy magát megmentse.
– Nos, rendben.
Amity lassan felnyúlt, hogy kinyissa a hosszú, földet
seprő köpenyt. A dominójelmez redőit félrehúzta a torká-
ról, felfedve a káprázatos nyakéket.
Leona szeme tágra nyílt.
– Ez még bámulatosabb, mint képzeltem.
Amity lassan felnyúlt, hogy kikapcsolja.
Az ajtó kinyílt mögötte. Benedict sétált a szobába. Köz-
vetlenül a nyomában Logan és Cornelius lépdelt fekete
dominónak öltözve, mint a bálon oly sokan.
– Azt hiszem, eleget hallottunk felügyelő, nem gondol-
ja? – kérdezte Benedict.
– Igen – felelte Logan. – Kettejük tanúvallomásával nem
lesz probléma Lady Penhurstöt börtönbe küldeni.
378 AMANDA QUICK

– Nem! – Pánik és düh tükröződött Leona szemében. A

mögötte levő ajtó felé oldalazott. – Ha engem letartóztat-
nak, sohasem kapják meg a Foxcroft-jegyzetfüzetet.
– Ami azt illeti, a jegyzetfüzet egyáltalán nem olyan fon-
tos – mondta Cornelius. – Amit igazán meg akartam kapni
ma este, az az orosz ügynök. Ez pedig maga, kedvesem.
– Nincs tovább, Leona – szólalt meg Amity. – Tegye le a
fegyvert.
– Nem! Ne közelítsenek! – suttogta Leona. A fegyvert
Amityre emelte. – Ne közelítsenek, vagy esküszöm, meg-
ölöm! Megérdemli, hogy meghaljon! Ez az egész az ő hi-
bája!
Senki sem közelített felé.
Leona az ajtónál volt. Szabad kezével kinyitotta, feltárva
a homályosan megvilágított folyosót. Hirtelen megpördült
és elmenekült, a dominóruhája redői csapdostak mögötte.
A lépései behallatszottak a folyosóról, azután elhalkultak.
Amity Benedictre nézett.
– Biztos benne, hogy ez a terv működni fog? – kérdezte.
– Ez volt a legjobb, amit tehettem a pillanat hevében –
felelte Benedict. – Tudtuk, valószínűtlen, hogy odaadja a
jegyzetfüzetet a nyakékért cserébe. De most, hogy nem
kapta meg az ékszert, az egyetlen értékes dolog, amije ma-
radt, az a jegyzetfüzet. Meg fogja próbálni magához venni,
és eladni az oroszoknak.
 ALIBI JEGYESSÉG 379

– Ki fog menekülni az utcára, és leint egy kocsit –

mondta Logan. – Három vár kint. Lesz választása. Mind a
hármat az én embereim hajtják. Azt az utasítást kapták,
hogy ne vegyenek fel utast, csak ha egy hölgy az, aki
egyedül van.
– Leona okos nő – figyelmeztetett Amity.
– Igen – felelte Cornelius –, de most nagyon kétségbe-
esett nő. Meg vagyok róla győződve, hogy magához fogja
venni a jegyzetfüzetet, és elvezet minket az orosz kapcsola-
tához. Ahogy Benedict is mondta, akárki is legyen az a
személy, ő most Leona egyetlen reménye.
Fojtott dördülés hallatszott a távolból. Egy pillanatra
mindnyájan megdermedtek.
Cornelius a homlokát ráncolta.
– Furcsa. Korábban nem volt jele esőnek.
– Fegyverdörrenés – mondta Logan.
– A bálteremben, azt hiszem – tette hozzá Benedict.
Valahol a távolban egy nő sikított.
Mindkét férfi futni kezdett, végig a folyosón a bálterem
felé. Cornelius követte őket.
Amity azon kapta magát, hogy a dominójelmeze hosszú
redőivel és a ruhája szoknyáival küzd. Ráadásul nagyon
félt, hogy elveszti a Rózsaláncot, úgyhogy egyik kezét rajta
tartotta a jelmez alatt. Nehéz volt így sprintelni.
A három férfit a homályba boruló bálterem szélén érte
utol. A zene hirtelen kaotikus véget ért. A táncosok meg-
380 AMANDA QUICK

zavarodva nyüzsögtek. A sokk és a rémület földrengető

kiabálásba olvadva zúgott végig a tömegen.
– Rendőrség! – kiáltott fel Logan nagy tekintélyt sugár-
zó hangon. – Álljanak félre!
Senki sem vitatkozott vele. A tömeg szétnyílt, és látha-
tóvá vált a holttest a földön. A jelmez kinyílt, és szoknyák
meg alsószoknyák buktak ki alóla.
Logan és Benedict leguggolt mellé. Cornelius föléjük
tornyosult, figyelve, ahogy Logan leveszi az áldozat
maszkját.
Döbbenet söpört végig a termen. Amity hallotta maga
körül a suttogásokat.
– Lady Penhurst az.
– Lelőtte magát egy bálterem közepén. Hihetetlen.
Amity megállt a jelenet szélén. Sokan már diszkréten tá-
vozóban voltak, sietősen a főbejárat és a fogatuk felé tart-
va. Benedict, Logan és Cornelius egyáltalán nem figyelt a
tömeg mormolására vagy a visszavonuló nézőkre. A holt-
testet kutatták át gyorsan.
Amity épp közelebb akart menni, amikor az orrát meg-
csapta az egzotikus fűszerekkel illatosított cigaretták állott
szaga.
Érezte, hogy a tarkójának valami éles nyomódik.
– Nálam van a húga – súgta Virgil Warwick a fülébe. –
Ha segítségért kiált, vagy megpróbál elfutni, eltűnök a tö-
megben. Senki sem fog látni. Én megmenekülök, de a húga
 ALIBI JEGYESSÉG 381

meghal. Szabaduljon meg az utálatos kis legyezőjétől.

Most. Vagy maga nélkül megyek el, és a csinos Penny
meghal.
Amity a jelmeze alá nyúlt, és levette a legyezőt a lánc-
ról. Akkora zűrzavar volt a teremben, hogy senki sem hal-
lotta meg, ahogy a legyező a földre esett.
 Harmincnyolc

A düh és a félelem az érzelmek jeges boszorkányfőzetét

szították Benedictben. Alig bírta annyira leküzdeni a mér-
gező érzést, hogy gondolkodni tudjon. Amikor Logan sze-
mébe nézett a kis dolgozószoba másik oldalán, tudta, hogy
a másik férfi szintúgy önfegyelmet gyakorol. Mindketten
tisztában voltak vele: az egyetlen reményük most az, ha
elég nyugodtak maradnak ahhoz, hogy végiggondolják a
helyzet logikáját.
– Nála van Amity és Penny – mondta Benedict. Le sem
vette a szemét a Penny íróasztalán heverő legyezőről. – A
gazfickó ott volt ma este a tömegben. Elrabolta Amityt,
miközben alig pár méterre voltam tőle.
– Nem a maga hibája – csitította Logan. – Egyértelmű.
Pennyt használta fel, hogy Amityt arra kényszerítse,
csöndben hagyja el a báltermet. Ez az egyetlen, aminek
értelme van, az egyetlen indok, hogy mindkettejüket elra-
bolja. Valószínűleg azzal ijesztett rá Amityre, hogy azt
mondta, megöli a húgát, ha nem megy vele.
– Én meg azt hittem, egy új rendőr – suttogta Mrs. Hous-
ton. Előre-hátra dülöngélt a széken, kötényével a szemét
 ALIBI JEGYESSÉG 383

törölgetve. – El sem hiszem, hogy teával és friss muffinnal

kínáltam.
– Felülkerekedett magán, Mrs. Houston – mondta Cor-
nelius. – Kloroformmal tette védtelenné, és nagy valószí-
nűséggel Mrs. Marsdent is.
Valamivel korábban arra érkeztek az Exton Streetre,
hogy Wiggins rendőr eszméletlenül fekszik a parkban,
Mrs. Houstont pedig kiterülve találták a konyhakövön. A
házban sötétség honolt. Pennynek nyoma sem volt.
A bejárati ajtó felől felhangzott a kopogtató. Mrs. Hous-
ton talpra ugrott, és kisietett, hogy ajtót nyisson. Benedict
hangokat hallott az előtérből. Egy pillanattal később
Declan Garraway jelent meg. Úgy nézett ki, mint akit épp
most rángattak ki az ágyból, és mindössze pár percet ka-
pott, hogy felöltözzön – ami megfelel a valóságnak, gon-
dolta Benedict.
Az ő ötlete volt, hogy küldjenek el Garraway-ért, de
Logan és Cornelius is szívesen fogadta a tervet. Minden
véleményre szükségük volt, amit csak kaphattak.
– Mi történt? – kérdezte Declan. A kalapját a kezében
szorongatta, és a dolgozószobában összegyűlt kis csoporto-
sulásra meredt. – A rendőr mondta, hogy Mrs. Marsdent és
Miss Doncastert elrabolta a Vőlegénynek nevezett szörnye-
teg.
– A gazembert Virgil Warwicknak hívják, és csakugyan
mindkettejüket megkaparintotta – felelte Benedict. – Reg-
384 AMANDA QUICK

gelig meg kell találnunk őket. Az az egyetlen reményünk,

ha megleljük a stúdiót, ahol az áldozatait fényképezi.
– Természetesen segítek, amiben csak tudok – válaszolta
Declan. – De nem tudom, hogyan lehetek a szolgálatukra.
– Ma már sokkal többet tudunk a gazfickóról, mint legu-
tóbb, amikor elmondta a véleményét. – Logan egyik kezé-
vel az íróasztalra helyezett kis jegyzetfüzetekre mutatott.
– Stanbridge és én mindent előkészítettünk, hogy átnéz-
ze velünk. Ha van bármilyen használhatónak ígérkező
nyom abban, amit találtunk, akkor fel kell fedeznünk,
mégpedig gyorsan.
Declan nagy levegőt vett, és közelebb lépett az íróasz-
talhoz. Lenézett a jegyzetekre.
– Mondják el, hogy mit tudtak meg az elmúlt pár napban
– kérte.

Nem sokkal később Declan lerakta a jegyzeteket, amiket

annak alapján készített, hogy Benedict és Logan beavatta
az új felfedezésekbe.
– Azt hiszem – kezdte –, Hogy Virgil Warwicknak az
számít mindenekfelett, hogy az ő kezében legyen az irányí-
tás. A fényképeit illetően maximalista. Egy jó portré elké-
szítéséhez idő kell. Szüksége van hozzá egy biztonságos
 ALIBI JEGYESSÉG 385

stúdióra, olyanra, ahol nem zavarják. Olyan helyre viszi az

áldozatait, ahol biztos lehet benne, hogy nem fedezik fel.
Cornelius megmoccant a fotel mélyén.
– Ez logikus. Így azután nem fogja megkockáztatni,
hogy a saját házába vigye őket, ahogy az anyjáéba sem.
Tisztában kell lennie vele, hogy mi mindkét helyről tu-
dunk.
Benedict az íróasztalra kiterített jegyzetekre pillantott.
Nagy bizonyosság fogta el.
– Csak egy módja van annak, hogy Virgil Warwick rela-
tíve biztos lehessen benne: nem bukkannak a nyomára –
mondta.
 Harminckilenc

Charlotte Warwick mereven ült a széken az íróasztala

mögött. Ágyban volt, amikor Benedict és Logan a házához
érkezett. Az asszony üzent nekik, hogy majd reggel fogadja
őket. Amikor azonban Benedict megüzente a komornyik-
kal, hogy a látogatás a fiát érinti, a nő köntöst és papucsot
vett föl, és lement, hogy találkozzon velük. Most mind a
hárman a könyvtárba voltak bezárkózva.
– Azt mondták, hogy Virgilről van szó. – Charlotte úgy
szorította a szék fából készült, polírozott karját, mint aki
azt reméli, hogy az a víz színén tartja őt a viharban.
Benedictre és Loganre meredt. – Mindent elmondtam ma-
guknak, amit tudok. Mit akarnak tőlem?
– A fia ma éjjel elrabolt két nőt – szólalt meg Logan.
– Ó, egek, ne! – Charlotte arca eltorzult gyötrelmében.
– Mindkettejüket meg fogja gyilkolni ma éjjel, ha nem
állítjuk meg – tette hozzá Benedict.
Charlotte felhagyott a szék kétségbeesett szorongatásá-
val, és az arcát a kezébe temette.
– Ez nem lehet igaz.
 ALIBI JEGYESSÉG 387

Benedict mindkét kezét az asztalra helyezte, és felé ha-

jolt.
– Nézzen rám, Mrs. Warwick. Tudja, mi a fia. Mindig is
tudta, és ezzel egész életében együtt kell élnie. Ma éjjel
mindössze egy címet akarunk öntől.
Charlotte felemelte a fejét, szemében könnyek csillog-
tak.
– Virgil címét? De hát azt már tudják!
– Nem a házáét – magyarázta Logan –, hanem a stúdió-
jáét: azét a helyét, ahová az áldozatait viszi lefényképezni,
mielőtt meggyilkolja őket.
Charlotte kábán nézett.
– Nem tudom, mit mondhatnék önöknek. Ha nincs a há-
zában, akkor nem tudom, hova mehetett.
– Okunk van azt hinni, hogy olyan helyen rendezte be a
gyilkossági terepét, amelyet biztonságosnak hisz – mondta
Benedict. Látta a Charlotte-on átfutó remegést, amikor a
gyilkossági terep kifejezést használta, de nem törődött vele.
– Tudjuk, hogy megadja a módját az áldozatokkal. Tökéle-
tességre törekszik a fényképeit illetően. Ami azt jelenti,
hogy egyedüllétre van szüksége.
– Arra a következtetésre jutottunk, nyilván az a leglogi-
kusabb, ha egy olyan épületben állította fel a stúdióját,
amely az ő tulajdonában van vagy az ő ellenőrzése alatt áll,
hogy biztos lehessen benne: nem fedezik fel vagy zavarják
meg – mondta Logan.
388 AMANDA QUICK

Benedict látta, hogy Charlotte arckifejezésébe kezd

megértés költözni.
– Amikor Miss Doncasterrel idejöttünk, hogy a fia után
érdeklődjünk, említette, hogy ön intézi az élete köznapi
részleteit, beleértve a pénzügyeit. Logan felügyelő és én
megálltunk Virgil házánál, mielőtt idejöttünk. Ott nincse-
nek pénzügyi nyilvántartások. Maga vezeti számára a
könyvelést, igaz?
– Igen – suttogta a nő. – De nem értem, hogy ez az in-
formáció miként segíthet maguknak megtalálni őt.
– Van bármilyen ingatlana itt Londonban? – kérdezte
Logan.
Mrs. Warwick többször pislogott.
– Ami azt illeti, igen. A férjem számos ingatlant hagyott
rá, azzal a céllal, hogy bevételt termeljenek neki. Az ingat-
lanok többsége bérbe van adva boltosoknak és hasonlók-
nak, akik a létesítményük fölötti szobákban laknak.
– Esetleg van olyan, ami nincs kiadva? – nógatta
Benedict.
Charlotte habozott.
– Az egyik ingatlan, egy régi ház a kikötőtől nem mesz-
sze, már közel két éve üresen áll. Az ügyintézőm már több-
ször említette, hogy valamit kezdenünk kellene vele.
Charlotte becsukta a szemét. Amikor újra kinyitotta, te-
kintetében csak lemondás és egy anya bánata tükröződött.
 ALIBI JEGYESSÉG 389

– Virgil azt mondta, hogy tervei vannak azzal az ingat-

lannal – felelte. – Ragaszkodott hozzá, hogy a régi házat
hagyjuk lakatlanul, amíg készen nem áll az átalakítására.
Azt mondta, hogy együtt dolgozik egy építésszel. Örültem,
hogy végre valami érdeklődést mutat a pénzügyi dolgok
iránt. De amikor megkérdeztem, hogyan halad a projekt,
azt válaszolta, hogy meggondolta magát az eredeti tervet
illetően, és kirúgta az építészt. Nem sokkal ezután volt az
első idegösszeomlása, és kénytelen voltam őt a Creswell
Udvarházba küldeni.
– Járt valaha a házban, amelyre a fia azt mondta, hogy át
kívánja alakítani? – kérdezte Benedict.
– Nem. – Mrs. Warwick a fejét rázta. – Nem volt rá
semmi ok, hogy meglátogassam az ingatlant. Az ügyinté-
zőm szemmel tartotta, amíg Virgilt az Udvarházban kezel-
ték. Biztos akart lenni benne, hogy senki sem tör be, vagy
próbál beköltözni.
– Mit mondott önnek az ügyintézője a házról? – kérdezte
Logan.
– Nagyon keveset – felelte Mrs. Warwick. – Csak annyit
említett, hogy az ablakok be vannak deszkázva, és a zárak
az első és hátsó ajtókon nagyon modernnek látszanak. Elé-
gedett volt, hogy a ház biztonságban van.
 Negyven

A fotóstúdió nagyon hasonlított azokra a stúdiókra, ame-

lyeket Amity korábban látott, kivéve a nagy, díszes, ková-
csoltvas ketrecet az egyik sarokban. Penny a ketrec padló-
ján kuporgott. Abban az egyszerű ruhában és puha cipőben
volt, amit otthon viselt az este folyamán. Feltápászkodott,
amikor Amity belépett a szobába Virgil Warwickkal.
– Amity, drága nővérkém! – Penny tekintete megmere-
vedett rémületében és kétségbeesésében. – Pont ettől fél-
tem! Megmondta, hogy önként vele jössz majd, ha megtu-
dod, hogy engem elrabolt.
Amity körbenézett. Középen egy drágának tűnő fényké-
pezőgép állt egy fotóállványon. Lencséje egy elegáns, fe-
hér, tükörsima székre irányult. Egy közeli asztalon fehér
liliomokkal teli kis váza állt. Az egyik sarokban paraván,
amit arra terveztek, hogy öltözködéshez visszavonulhasson
az ember. A paraván oldalaira aprólékosan kidolgozott vi-
rágmintát festettek.
– Mi mást tehettem volna? – kérdezte Amity élénken. –
Ne aggódj, mindketten hamarosan elmegyünk innen.
Warwick teljesen őrült. Definíció szerint ez azt jelenti,
 ALIBI JEGYESSÉG 391

hogy nem tud logikusan gondolkodni. Benedict és Logan

felügyelő azonban nagyon is képes a racionális gondolko-
dásra. Hamarosan megtalálnak minket.
– Fogja be a száját, maga hazudós szuka! – sziszegte
Virgil, – Vagy megölöm a húgát, miközben maga nézi. – A
ketrec felé sétált, és a pisztolyt Pennyre fogta.
Amity ránézett, és nem szólt semmit.
Virgil hűvösen rámosolygott.
Valamilyen oknál fogva az volt a legzavaróbb dolog
Virgil Warwickban, hogy alapvetően normálisnak tűnt.
Nem volt semmi figyelemre méltó a jól fésült világosbarna
hajában, keskeny arcában, vékony testfelépítésében. Az
ember könnyen elment volna mellette az utcán, anélkül
hogy egyáltalán észrevette volna. De pont ez a lényeg a
világ igazi szörnyetegeit illetően, gondolta Amity. Azért
olyan veszélyesek, mert szem előtt is el tudnak rejtőzni.
– Kiváló – mondta Virgil. – Úgy tűnik, felfogta azt a
tényt, hogy ma este itt nem maga irányít. – A spanyolfal
felé intett.
– Eljött az ideje, hogy átöltözzön a menyasszonyi ruhá-
jába a szeánszához.
Amity lenézett az összekötözött csuklóira.
– Hogy kellene összekötözött kézzel levennem az egyik
ruhát, és felvennem a másikat?
Virgil a homlokát ráncolta. Amity rájött, hogy a férfi
nem készült fel erre az eshetőségre.
392 AMANDA QUICK

– Hogy oldotta meg a ruhacserét a többi menyasszony-

nyal? – kérdezte könnyed hangon.
– A ketrecen belül öltöztek át – felelte Virgil.
Bosszúsnak tűnt. Amity egy rémisztő pillanat alatt ráéb-
redt, a férfi esetleg megöli Pennyt, hogy megoldja ezt a
problémát.
– Mindkettőnk számára van bent hely – mondta gyorsan.
Virgil döntésre jutott.
– Ám legyen. A ruha, amit a portréjához viselni fog, a
paraván mögött van. Hozza ide.
Amity megkerülte a paravánt, és a fehér szatén- és csip-
keruhát levette a fogasról. Megborzongott, amikor megis-
merte a fűző dizájnját. Ugyanaz a ruha volt, amit az áldoza-
tok viseltek a fényképeken.
– Nagyon szép – mondta.
– Csak a legjobbat egy tiszta és erényes menyasszony-
nak – felelte Virgil. – Persze ön nem éppen tiszta és eré-
nyes, igaz? Nem, maga romlott. Lehet, hogy Stanbridge
nem jött még rá, de szívességet teszek neki. Amikor észhez
tér, meg fogja nekem köszönni. Végül is aki egyszer szajha
lesz, az mindig szajha marad. Vigye a ruhát a ketrecbe!
Igyekezzen!
A ruha nagyon nehéz volt. A ruhakészítő rengeteg anya-
got használt a szoknyákhoz. A merevített fűzőn annyi volt
a gyöngydíszítés, hogy Amity gyanította, az már önmagá-
ban több kilót nyomhat.
 ALIBI JEGYESSÉG 393

Virgil intett Pennynek, hogy lépjen hátra, el az útból.

Amikor szót fogadott, kivett a kabátzsebéből egy kulcsot,
és kinyitotta a ketrecet. Amity bevitte a menyasszonyi ru-
hát.
Virgil becsapta utána az ajtót, és kulcsra zárta. A mun-
kapadhoz ment, felkapott egy kést, és visszasétált a ketrec-
hez.
– Nyújtsa ki a kezét a rácson – parancsolta.
Amity úgy tett, ahogy mondta. Virgil átvágta a kötést a
csuklóján. Amityn megkönnyebbülés futott át. Ő és Penny
szabadnak ugyan nem mondhatók, de legalább pillanatnyi-
lag egyikük sincs megkötözve.
Virgil átment a szobán, felkapta a paravánt, és a ketrec
elé helyezte. Amity megemelt szemöldökkel nézett Penny-
re.
– Mr. Warwick nyilván tiszteletben tartja a hölgyek
szemérmességét – mondta Penny hűvösen.
A paraván másik oldalán Virgil torokhangon felnevetett.
– Tudja, mit tart a mondás: balszerencsét hoz a meny-
asszonyt a menyasszonyi ruhában látni az esküvő előtt –
mondta könnyedén.
De ennél többről van szó, jött rá Amity.
– Nem szereti meztelenül látni a nőket, nem igaz? – kér-
dezte.
Virgil felmordult a spanyolfal másik oldalán.
394 AMANDA QUICK

– Az olyan nők, mint maga, tisztátalanok. Piszkosak.

Romlottak. A menyasszonyi ruhájuk eltakarja róluk az iga-
zságot, amíg a vőlegényt házasságba nem csalták.
Penny segített Amitynek kibújni a dominójelmezből és
az egyszerű ruhából, amit alatta viselt. Mindketten olyan
lassan mozogtak, amennyire csak mertek. Próbálnak időt
nyerni, gondolta Amity. Megérintette a Rózsaláncot, amit
még mindig a nyakában viselt, mint valami talizmánt.
Benedict es Logan most is épp őket keresik.
– Ezért ölte meg a saját menyasszonyát? – kérdezte
Penny, olyan hangon, mint aki épp udvarias társalgást foly-
tat a szalonban. – Mert úgy érezte, hogy becsapta magát?
Rövid, döbbent csend következett a paraván túloldaláról.
– Erre meg hogy jött rá? – kérdezte Virgil.
– Ez a felesége ruhája, igaz? – kérdezett vissza Amity. –
Mennyi idő kellett, hogy felismerje, nem olyan ártatlan,
mint amilyennek ön hitte?
– A női nem mintaképének hittem őt – felelte Virgil. –
De hozzám mert jönni egy másik férfi gyermekével terhe-
sen. Megpróbált becsapni, és egy darabig elhittem a hazug-
ságait. De amikor az esküvő után három héttel elvetélt,
nem volt kétségem az igazság felől.
Amity belelépett a súlyos fehér szaténszoknyákba, és
felhúzta a fűzőt. Észrevette, hogy a ruhát csípőben megle-
hetősen szélesre szabták. Madame Dubois azonban nagyon
jó munkát végzett, hogy ezt elfedje.
 ALIBI JEGYESSÉG 395

– Hogy igazságosak legyünk, maga is hazudott neki,

nem igaz? – mondta Amity.
– Miről beszél? – csattant fel Virgil.
– Gondolom, elfelejtette megemlíteni az elmebaj jelen-
létét a családi vérvonalban – felelte Penny könnyedén.
– A Warwick-vérvonal nincs beszennyezve! – ordította
Virgil. Félrecsapta a paravánt, épp amikor Penny elkezdte
behúzni a ruha fűzőjét. Arcát eltorzította a düh. – Hogy
merészeli azt sugallni, hogy elmebaj van a családban?
– Érdekes beszélgetést folytattam a húgával ma este, mi-
előtt ön meggyilkolta – felelte Amity. – Csak kíváncsiság-
ból megkérdezhetem, hogy miért ölte meg egy bálterem
kellős közepén?
– Azt hiszi, én öltem meg? – kérdezte Virgil. Először
meglepettnek tűnt, aztán vidámnak. – Maga ostoba nősze-
mély. Vegye föl a fátylat. Eljött a szeánsz ideje.
Penny feltette a fátylat. Tekintetéből sütött a rettegés.
Amity a húga felé fordult, részben elfedve Virgil elől a
kilátást. Penny kezébe nyomta a kis retikült, amit a jelmez-
bálba vitt magával. Penny ujjai rákulcsolódtak. A szemé-
ben megértés csillant. Amity tudta, eszébe jutott a benne
rejlő kis varrókészlet.
– Ég veled, húgom! – szólalt meg Amity bánatosan, jaj-
veszékeléssé emelve a hangját. – Meg fog ölni, amint a
fényképemet elkészítette, aztán téged is meggyilkol. Hi-
szen tudod, teljesen őrült.
396 AMANDA QUICK

Penny sietve kinyitotta a csinos retikült, és kivette belőle

a kis ollót.
– Elég! – üvöltötte Virgil. – Egy szót se többet őrültség-
ről.
– Állj készenlétben! – Amity Virgilnek háttal úgy for-
málta ajkaival a szavakat, mint gyermekkorukban, amikor
próbáltak egymásnak hangtalanul üzenni a vacsoraasztal
túloldaláról, anélkül, hogy a szüleik észrevennék.
Penny a szoknyája redői közé rejtette az ollót.
Amity felkészült. Eddig a pillanatig figyelt, hogy óvato-
san mozogjon, ne tegyen olyan gesztust, ami megriaszthat-
ná Virgilt. Csak imádkozni tudott, hogy a férfi ne számít-
son tőle hirtelen energiakitörésre.
– Tegye ki a kezét a rácson! – parancsolta Virgil.
Amity megfordult, és odanyújtotta a csuklóját. A férfi
kénytelen volt letenni a pisztolyt, amíg másodszor is meg-
kötözte.
– Mindketten álljanak hátrébb! – parancsolta Virgil. Si-
etve magához vette a pisztolyt.
Amity és Penny engedelmeskedett.
Virgil a zárba illesztette a kulcsot. Csak második próbál-
kozásra sikerült kinyitnia az ajtót. Most már valami lázas
izgalom lett rajta úrrá.
Amikor a zár végül megadta magát, Virgil küszködött,
hogy kitárja a súlyos ajtót. Egy rövidke ideig kénytelen
volt az ajtóval, a zárral és a pisztollyal zsonglőrködni.
 ALIBI JEGYESSÉG 397

Amity fülsiketítő, éles kiáltást hallatott, és az ajtóra ve-

tette magát. A vasrácsokba csapódó teljes súlyának ereje
készületlenül érte Virgilt. Pár lépést hátratántorodott.
– Hazudós szajha! – visította. – Hazudós, csaló kurva!
Majd én megtanítom, hol a helyed!
Ajtót markoló kezével be akarta csapni a súlyos vasat,
de Penny karomszerűen forgatva a kis ollót, a kezébe szúrt.
A penge éles hegye a húsába mart.
Virgil fájdalmas kiáltást hallatott. A vére kiserkent.
Ösztönösen abbahagyta a vasrács szorítását, és hátratán-
torgott kartávolságon kívülre. Amity kihasználta a lehető-
séget, hogy másodszor is erősen meglökje az ajtót. Az szé-
lesre tárult. Penny kirohant. Amity utána.
Virgil újra hátraesett, figyelme Amityre összpontosult.
Felemelte a fegyvert, őt véve célba. Amity megragadta az
egyetlen kéznél levő fegyvert: a hosszú esküvői fátylat fi-
noman kidolgozott fejdíszével, és a férfihoz vágta. Több-
méternyi átlátszó csipke hullott a férfi arcára és mellkasára.
Dühöngve és most már egyértelműen pánikban, mindkét
kezével teljes erőből félresöpörte a tornyosuló fátylat.
A fegyver dörgése fülsiketítő volt. Amity nem tudta,
Virgil vajon véletlenül húzta-e meg a ravaszt, vagy direkt.
Az egyetlen dolog, ami ebben a pillanatban számított, hogy
ők ketten Pennyvel talpon voltak. Egyikük sem sérült meg.
Penny megragadta a legközelebbi súlyos tárgyat – az or-
vosi táskát –, és Virgilhez vágta. A válla felső részén találta
398 AMANDA QUICK

el. Sok kárt nem tett benne, de a férfi újra megtántorodott.

Láthatólag korábban már kinyitotta a táskát, mert annak
tartalma kiömlött. Orvossággal teli kis üvegfiolák, kötsze-
rek, egy sztetoszkóp és számos csillogó orvosi eszköz szó-
ródott szét a földön.
Virgil felüvöltött, és a pisztolyt Penny felé fordította.
Amity mindkét kezével megragadta a férfi fegyvert tartó
kezét, és teljes erejével rántott rajta egyet. A második lövés
a fapadlóba csapódott.
A férfinak sikerült kiszabadítania magát a szorításából,
de Penny szikével a kezében hátulról támadt rá. Vadul a
tarkója felé szúrt, de elhibázta, és a vállát találta el.
A férfi vonított fájdalmában, és megpördült. Még mindig
nála volt a fegyver. Megpróbálta célba venni Pennyt.
Amity megmarkolta a menyasszonyi ruha nehéz szoknyá-
ját, és minden erejét bevetve megrúgta Virgilt a jobb térde
hajlatában.
A férfi újra felordított, elvesztette az egyensúlyát, és
térdre esett. Ezúttal a fegyver kihullott a kezéből, és a föl-
dön landolt. Amity elrúgta a keze ügyéből.
Penny lekapta a nagy fényképezőmasinát az állványról.
Amity rájött, hogy Virgil fejéhez akarja vágni.
Egy fegyver dörrent. Nem Virgilé, eszmélt rá Amity. A
hang tompán érkezett.
A stúdió ajtaja kicsapódott. Benedict és Logan viharzott
be a szobába. Amity felfogta, hogy Benedict lőtte az ajtó
 ALIBI JEGYESSÉG 399

zárjára. Úgy tűnt számára, hogy egy pillanatra Benedicten

és Loganen kívül minden és mindenki megdermedt a szí-
nen. A két férfi nem állt meg. Őket csak a zsákmányuk el-
pusztítása kötötte le. És a zsákmány Virgil Warwick volt.
Virgil kiszakította magát a rövid transzból. Feltápászko-
dott. Amity nem próbálta megállítani, ahogy Penny sem.
Mindketten tudták, hogy sohasem úszná meg a két férfi
dühét, akik őt az ajtótól elválasztották.
Virgil minden bizonnyal látta Benedict és Logan jeges
tekintetét. Hirtelen megállt, most már őrjöngve.
– Nem! – visította. – Semmit sem csináltam! Ezek a
kurvák azok. Ők próbálnak megölni.
– Állj! – figyelmeztette Logan. – Gyilkosság vádjával le-
tartóztatom.
– Nem! – üvöltötte Virgil. – Virgil Warwick vagyok.
Nem érhet hozzám.
Megpördült, és kinyúlt, hogy megragadja Amityt. Amity
rájött, hogy őt akarja pajzsként használni. Kitért az útjából.
A lába beleakadt a ruha szoknyájának vastag, alattomos
szaténredőibe. Elveszítette az egyensúlyát, de az esés kö-
vetkeztében Virgil kétségbeesetten hadonászó kezei nem
érhették el.
A férfi irányt váltott, és a küzdelem során elejtett fegy-
ver után ment.
Benedict célba vette a pisztollyal, és meghúzta a ravaszt.
400 AMANDA QUICK

A fegyver dördülése visszhangzott a műteremben. Virgil

megdermedt, mint akit áramütés ért. Lenézett, hitetlenked-
ve meredt az elegánsan redőzött fehér ingén egyre növekvő
vérfoltra. Aztán felnézett, döbbenten bámult Benedictre.
– Én Virgil Warwick vagyok – mondta. – Ezt nem tehe-
tik velem.
A földre roskadt.
Nagy csönd ereszkedett a szobára. Amity megfogta
Penny kezét. Penny ujjai az övére kulcsolódtak. Mindket-
ten figyelték, ahogy Logan leguggol Virgil mellé.
– Halott? – kérdezte Benedict.
– Nem egészen – felelte Logan. Ujját elvette Virgil tor-
káról. – De hamarosan az lesz, ami az adott körülmények
között nagyon jó dolog. Nem kell aggódnunk, hogy újra
kiengedik az elmegyógyintézetből.
Virgil szeme megrebbent. Elhaló tekintettel nézett fel
Benedictre.
– Hol van anya? – nyögte érdes hangon. – Ő majd min-
dent elintéz.
– Ezúttal nem – felelte Benedict.
 Negyvenegy

A hajnal első sugarai már megvilágították a borús eget,

amikor a konflis megállt Benedict otthonánál. Kifizette a
kocsist, leereszkedett a keskeny lépcsőkön a járdára, és
visszafordult Logan felé.
– Megkínálhatom egy konyakkal, felügyelő? Azt hi-
szem, mindketten kiérdemeltük. Hosszú éjszaka volt.
Logan habozott, és egy pillanatig Benedict azt gondolta,
lehet, hogy visszautasítja. Aztán a felügyelő is kiszállt a
kocsiból.
– Egy konyak kiváló ötletnek hangzik – felelte. – Kö-
szönöm.
Felmentek a lépcsőn. Benedict a zsebébe nyúlt a kul-
csért. Az ujjai a Rózsalánchoz értek. A csüggedés újabb
éles nyilallása futott át rajta, és még jobban elkedvetlenítet-
te. Újraélte a pillanatot, amikor Warwick hátborzongató
stúdiójában úgy tűnt, Amity mindjárt a karjaiban köt ki.
Ehelyett összeszedte magát, és mondott valamit a mindig
kitűnő időzítéséről.
Mindnyájan egyetértettek, hogy jobb lesz, ha hazakíséri
a hölgyeket, mielőtt a sajtó megérkezik. A történtek min-
402 AMANDA QUICK

denképpen szenzációt fognak kelteni, de még nagyobb len-

ne a vihar, ha a gyilkos utolsó két tervezett áldozatát a
helyszínen találnák.
Képtelen lévén akár még egy percet is elviselni a meny-
asszonyi ruhában, amit a gyilkos rákényszerített, Amity
ragaszkodott hozzá, hogy átöltözzön a saját ruhájába, mie-
lőtt elhagyná a stúdiót.
A Rózsaláncot nem vette le, amíg vissza nem értek az
Exton Streetre. Benedictnek az volt az érzése, hogy megfe-
ledkezett róla. A bejáratnál azonban Amity megállt, hogy a
lehető legudvariasabban még egyszer köszönetet mondjon
neki, aztán felnyúlt, hogy kikapcsolja a nyakéket.
A gázlámpa halvány lényénél úgy rémlett neki, mintha
valamilyen érzelmet látott volna a nő szemében, de nem
tudta megfejteni. Minden bizonnyal sokkot kapott, vonta le
a következtetést. Mi más lenne? A nő borzasztó megpró-
báltatáson ment keresztül.
– Nehogy megfeledkezzen a nyakékről, Benedict! –
szólt Amity, miközben átnyújtotta neki. – Tudom, milyen
fontos önnek és a családjának. Nem akarok több kockáza-
tot vállalni vele.
Amityt és Pennyt Mrs. Houston hozzáértő kezére bízta,
és visszatért a komor, bedeszkázott házhoz, amelyet
Warwick fotóstúdiónak használt. Érezte a zsebében levő
nyakék súlyát, miközben várta, hogy Logan befejezze a
bizonyítékok begyűjtését.
 ALIBI JEGYESSÉG 403

Amikor Logan végül megjelent, meglepődött, hogy

Benedictet és a konflist az utcában találja. De habozás nél-
kül elfogadta az ajánlatot, hogy elviszik.
– El kell mennem Mrs. Warwickhoz, mielőtt hazamen-
nék – mondta.
– Bemegyek önnel, ha szeretné – felelte Benedict.
Logan mogorva arccal bólintott egyet.
– Örülnék a társaságának. Nem tudom, mit mondjak egy
anyának ilyen körülmények között.
Végül azonban a találkozó a sztoikus Charlotte
Warwickkal irgalmasan rövidre sikerült. Benedict a nő te-
kintetéből tudta, hogy fel volt készülve a hírre, amit hoztak
neki. Magára hagyták a könyvtárban, szemében könnyek
csillogtak. Benedictnek az a furcsa benyomása támadt,
hogy akár a megkönnyebbülés könnyei is lehettek, nem
csak a gyászé, de nem lehetett biztos benne.
Kinyitotta a háza ajtaját, és bement a gyéren világított
előtérbe. Hodges jelent meg hálósipkájában és köntösében.
– Teát vagy konyakot kér, uram? – kérdezte.
– Konyakot – felelte Benedict. – De majd én elintézem.
– Igen, uram.
Benedict mutatta az utat a dolgozószobába, felkapcsolta
a lámpákat, és két pohárba emberes adag konyakot löttyin-
tett. Az egyik poharat átnyújtotta Logannek, és intett neki,
hogy foglaljon helyet. Figyelte, ahogy Logan otthonos
könnyedséggel leült egy székre, ami arra utalt, hogy éppo-
404 AMANDA QUICK

lyan fesztelenül érzi magát egy úriember dolgozószobájá-

ban konyakos pohárral a kezében, mint egy hölgy társalgó-
jában teát iszogatva.
– Mikor támadt kedve rendőrnek menni, Logan? – ér-
deklődött Benedict.
A kérdés nyilvánvalóan váratlanul érte a férfit, de elég
gyorsan összeszedte magát.
– Nem sokkal azután, hogy az apámat holtan találtam:
saját maga eresztett golyót a fejébe. Felfedeztem, hogy egy
sor katasztrofális pénzügyi befektetésből kifolyólag nyakig
eladósodva halt meg. – Logan kortyolt egyet a konyakból,
és leengedte a poharát. – Választhattam: vagy fizető alkal-
mazás után nézek itt Londonban, vagy emigrálok Kanadá-
ba, illetve Ausztráliába. Egyébként még nem zártam ki ez
utóbbi lehetőséget. Ami azt illeti, mostanában komolyan
megfontolás tárgyává tettem mint alternatívát.
Benedict kivette a Rózsaláncot a zsebéből. Egy pillana-
tig a ragyogó ékszert tanulmányozta a lámpafényben, aztán
lemondó sóhajjal letette az íróasztalra. A súlyos aranylánc
koccant a polírozott fán.
Átment a szobán, és leült a Logannel szemközti székre.
– Nem ön az egyetlen, aki ma este a kanadai vagy auszt-
ráliai kilátásait latolgatja – mondta. Ivott a konyakból. – És
gyanítom, hasonló okok folytán.
Logan a nyakékre pillantott.
– Visszaadta önnek?
 ALIBI JEGYESSÉG 405

– Igen.
– De nem kérte vissza.
– Nem.
– És? Megmondta neki, hogy azt szeretné, ha megtarta-
ná?
Benedict a homlokát ráncolta.
– Nem volt alkalom megvitatni a kérdést. Egyszerűen a
kezembe ejtette, mielőtt becsukta volna az ajtót. Meglehe-
tősen árulkodónak találtam a gesztust.
– Mi férfiak vagyunk, Stanbridge. Nem mindig jeleske-
dünk a hölgyek megértésében.
– Nincs abban a helyzetben, hogy maga prédikáljon eb-
ben a témában – felelte Benedict.
– Valóban?
– A pokolba is, ember! Még én is látom, hogy maga és
Penny, akarom mondani Mrs. Marsden meleg érzésekkel
viseltetnek egymás iránt.
Logan álla megfeszült. Ivott még egy kis konyakot. – Je-
lenleg nem vagyok megfelelő partner, hogy feleségül kér-
jem. Csináltam pár kisebb befektetést, de egyik sem bizo-
nyult különösebben jövedelmezőnek. Talán idővel. – Kicsit
megvonta az egyik vállát. – Többnyire kénytelen vagyok a
felügyelői fizetésemből megélni, legalábbis egyelőre.
– Nos, ő legalább nem vágott a maga arcába egy átkozott
családi nyakéket.
Logan összeráncolta a szemöldökét.
406 AMANDA QUICK

– Nem tudom elképzelni, hogy Miss Doncaster valóban

önhöz vágta volna a nyakéket.
– Lehet, hogy ebben enyhén túloztam, de nehéz félreér-
teni a tényt, hogy visszaadta.
– Hm. – Logan a kezében ringatta a konyakját.
Benedict ivott egy kortyot, és leengedte a poharát.
– Tudatta már Mrs. Marsdennel a terveit? Hogy esetleg
Kanadába vagy Ausztráliába emigrál?
– A jövőm témája nem került szóba.
Egy darabig csöndben iszogatták a konyakjukat.
– A hölgyek szörnyű sokkot szenvedtek el ma éjjel –
szólalt meg Benedict egy idő után.
– Mindannyian – felelte Logan. – Én mindenesetre két-
lem, hogy az idegeim valaha is a régiek lesznek. Amikor
arra a jelenetre gondolok a gazfickó stúdiójában, kedvem
lenne a repülősó után nyúlni.
– Nekem is. Amit nem szabad elfelejtenünk, hogy mire
mi megérkeztünk, Penny és Amity már uralták a helyzetet.
Logan komoran elmosolyodott.
– Kétségem sincs, hogy nélkülünk is végeztek volna az-
zal a szörnyeteggel.
Benedictnek eszébe jutott az Amity és Penny arcán látott
elszánt arckifejezés.
– Semmi kétség. Mindketten igen leleményesek.
Logan bólintott.
– Valóban azok.
 ALIBI JEGYESSÉG 407

– És bátrak.
– A legteljesebb mértékben – felelte Logan.
– Rendkívüliek – mondta Benedict.
– Valóban.
Csöndben ittak még egy kis konyakot.
Benedict a fejét a szék háttámláján nyugtatta.
– Az jutott eszembe, hogy tisztáznia kellene a jövője
kérdését Mrs. Marsdennel.
– Nem hiszem, hogy lenne bármi választásom. – Logan
megitta a maradék konyakját, és letette a poharat. – Nem
tudom elképzelni, hogy továbbra is itt éljek Londonban,
tudván, hogy ő is ugyanabban a városban lakik, azon tű-
nődve, vajon látom-e az utcán vagy a színházban, hacsak
nem lehetek vele.
– Nem maga az egyetlen, akinek az ügye tisztázásra szo-
rul – jegyezte meg Benedict.
Felhajtotta az italát, felállt, felkapta az üveget, és újabb
két pohár konyakot töltött.
– Tervet kell készítenünk – mondta. – Két tervet.
 Negyvenkettő

Délelőtt tíz óra volt. Penny meghívta Benedictet, Logant

és Declant reggelire. Mindannyian idejében érkeztek, és
azonnal nekiláttak, hogy a Mrs. Houston készítette tojás-,
krumpli- és pirítóshalmoknak határtalanul jó étvággyal a
nyakára hágjanak.
– Csak szeretnék rámutatni, hogy mindent figyelembe
véve a Channing-bál vendéglistája volt a kulcs – jelentette
ki Logan. Pennyre mosolygott. – Csak mi nem jól használ-
tuk. Lady Penhurst ugyanis valóban rajta volt ezen a listán,
sőt a Gilmore-listán is.
Penny elmosolyodott, és elpirult.
– A szóban forgó ügy számos aspektusainak egyike, me-
lyet nem értek, hogy miért ölte meg Virgil Warwick a saját
testvérét? És nem is akárhol, hanem egy bálterem kellős
közepén – szólalt meg Amity. – Végeredményben minden
bizonnyal Leona volt, aki meggyőzte vagy megzsarolta
Mrs. Dunningot, hogy eljátssza Virgil anyját, és másodjára
is kiszabadítsa a férfit az elmegyógyintézetből.
– Talán Warwick arra jutott, hogy már nincs szüksége
Leonára – vetette fel Logan. – Ami a gyilkosság választott
 ALIBI JEGYESSÉG 409

helyszínét illeti, mi lehet névtelenebb, mint egy jelmezbál?

A céljainak tökéletesen megfelelt. És eszményi figyelemel-
terelés volt, ami lehetővé tette számára, hogy magát elra-
bolja, Miss Doncaster. Az egész nagyon tiszta, ha végig-
gondolja. Megszabadulhatott a húgától, és elrabolhatta az
áldozatát ugyanott, miközben olyan álöltözetet viselt, ame-
lyet senki sem von kérdőre.
Benedict Pennyre nézett.
– Mondott önnek Warwick bármit, ami megmagyaráz-
hatja, miért ölte meg Leonát?
– Nem – felelte Penny. Ivott egy kis kávét, és a csészét
nagyon óvatosan mindkét kezébe fogta. – Amikor felébred-
tem abban a ketrecben, csak Amityről beszélt. Teljesen a
rögeszméjévé vált. Amikor elment, hogy elrabolja, felvett
egy dominójelmezt és egy maszkot. Izgatott volt. – Meg-
borzongott. – A legegészségtelenebb módon.
– Nyilvánvalóan tudta, hogy a jelmezbálban találja őt –
mondta Declan. – Sőt tudott Leona tervéről, arról, hogy
Miss Doncastertől ezen a bálon szerzi meg a nyakéket.
Amity lebiggyesztette az ajkát.
– Még a terve részleteit is ismerte. Nagy tömeg volt,
mégis meglehetősen könnyen rám talált. Olyan volt, mint-
ha várta volna, hogy arról az adott folyosóról előbukkan-
jak.
– Leona beavatta a terveibe – mondta Benedict.
410 AMANDA QUICK

– Igen, de ez még mindig nem magyarázza meg, miért

ölte őt meg – felelte Declan.
– Leonának megvoltak a maga tervei – mutatott rá
Benedict. – De az oroszoknak is dolgozott. Ez az egyetlen
ok, amiért mindent megtett, hogy megszerezze a Foxcroft-
féle jegyzetfüzetet. Higgyék el nekem, ha azt mondom,
hogy semmilyen személyes érdeklődése nem volt a műsza-
ki és tudományos dolgok iránt.
Amity ránézett.
– A női budoárban való találkozásunk során egyértelmű-
en értésemre adta, hogy őt csak a Rózsalánc érdekli. Azt is
mondta, hogy nem hozta magával a jegyzetfüzetet, de ezen
kívül nem úgy tűnt, mint akit érdekelne. Csak az foglalkoz-
tatta, hogy Nyugat-Amerikába megy új életet kezdeni.
– Mondott bármi mást is? – kérdezte Declan.
Amity elfintorodott.
– Hát, bevallotta, hogy ő szabadította rám Virgilt. Azt
akarta, hogy ön szenvedjen, Benedict. Úgy tűnt, abban a
hitben élt, hogy ha engem valami látványos módon meg-
gyilkolnak az önhöz fűződő kapcsolatom miatt, akkor ön
némi felelősséget érezne érte.
Benedict épp vajat kent volna egy szelet pirítósra. Keze
ökölbe szorult a kés körül.
– És akkor enyhén fejezte ki magát.
Penny lerakta a kávéját.
 ALIBI JEGYESSÉG 411

– Az érthető, hogy Leonát egy kissé megőrjítette a düh,

miután az eljegyzést bejelentették. De miért akarta, hogy
Virgil meggyilkolja Amityt a bejelentés előtt? Végered-
ményben amennyire ő tudta, ti ketten csak egy fedélzeti
viszonyt folytattatok.
– Pennynek igaza van – mondta Logan a homlokát rán-
colva. – Szó sem volt eljegyzésről, amíg ön vissza nem tért
Amerikából. Leona mégis elindította a pletykát úgy három
héttel azelőtt, hogy ön visszaért Londonba.
Amity érezte, hogy kínos melegség önti el az arcát, de
úgy tűnt, senki sem vette észre a zavarát.
– Ez nem egyértelmű? – kérdezte Benedict, miközben
harapott egyet a pirítósból. – Feltehetőleg nem Leona volt
az, aki a kezdet kezdetén döntött Amity meggyilkolásáról.
Sokkal valószínűbb, hogy az orosz kapcsolata volt az. Az
illető egyszerűen csak felhasználta Leonát és az őrült báty-
ját, hogy véghezvigye a feladatot. Amint rájött, hogy
Amity megmentette az életemet St. Clare-en, és meglehe-
tősen közel voltunk egymáshoz az út során New Yorkig,
levonta a nyilvánvaló következtetést.
– Igen, persze – tette le a csészéjét Amity egy koccanás-
sal. – Az orosz kapcsolat feltételezte, hogy én is kém va-
gyok, és hogy magával dolgozom, Benedict.
– Biztos vagyok benne, hogy tudta: én nem vagyok hiva-
tásos ügynök – mondta Benedict. – Végül is mindenki tud-
ja, hogy igen sok időt töltök a laboratóriumba zárkózva. De
412 AMANDA QUICK

a kémfőnök maga felől nem lehetett biztos, Amity. Való-

színűleg úgy tekint önre, mint a riválisára, vagy akár mint a
végzetére. Mi lenne jobb fedőszerep egy ügynök számára,
mint egy világjáróé?
Amity lassan, elégedetten elmosolyodott.
– Kiváló meglátás, uram. Valóban, mi lenne jobb fedő-
szerep, mint a világutazóé?
A férfi haragos tekintetet vetett rá.
– Nem kell, hogy az ötlet annyira felvillanyozza.
Declan közbelépett, mielőtt Amity válaszolhatott volna.
– Tehát az ügy kezdetén nagy valószínűséggel Leona
orosz kapcsolata volt az, aki eldöntötte, hogy meg kell sza-
badulni Miss Doncastertől.
– Igen – felelte Benedict. – De attól tartok, miután én be-
jelentettem, hogy Amityvel el vagyunk jegyezve, Leona
személyes sértésnek vette. Úgy képzelem, hogy az orosz
kapcsolat ezen a ponton elkezdte elveszíteni fölötte és a
helyzet fölött az irányítást.
Declan bólintott.
– Mert Leona éppolyan labilisnak és rögeszmésnek bi-
zonyult, mint a bátyja.
– Így van – helyeselt Benedict. – A kémfőnök lőtte le
Leonát a bálban tegnap éjjel. Ugyancsak ő gyilkolta meg
Mrs. Dunningot, és ő helyezte el a robbanószerkezetet
Hawthorne Hallban. A színfalak mögül kezdettől ő irányí-
totta ezt az ügyet, vagy helyesebben szólva, próbálta irá-
 ALIBI JEGYESSÉG 413

nyítani. De a dolgok folyton kudarcba fulladnak. Nagyon

frusztráló lehet ez számára.
Egy pillanatra mindannyian rábámultak.
Loganra nézett.
– Az jutott eszembe, felügyelő, hogy a karrierje szem-
pontjából jót tenne, ha épp ön lenne az a detektív, aki letar-
tóztatja azt a kémfőnököt, aki megpróbált ellopni egy bizo-
nyos jegyzetfüzetet, amely olyan titkokat tartalmaz, amiket
a Korona jobban szeretne az oroszoktól távol tartani.
Logan szemöldöke fölszaladt.
– Ha az ember szívességet tesz a Koronának, az sohasem
árt a karrierkilátások szempontjából. Feltételezhetem, hogy
ön tisztában van ennek a kémfőnöknek a kilétével?
Benedict Amityre nézett.
– Azt gondolom, igen. Olyan valakit keresünk, aki nem
sokkal előttem érkezett St. Clare-re, meggyilkolta Alden
Corkot, és ellopta a napágyú terveit. Ugyanez a személy
még mindig a közelben volt, amikor az én hajóm kikötött.
Látta, hogy Cork laboratóriumába megyek, és rájött, hogy
nagy valószínűséggel a Koronának dolgozom.
– Miért próbálta önt megölni? – kérdezte Amity. – Vé-
gül is a kémnek már úgyis a birtokában voltak a napágyú
tervei.
– Lehet, hogy sohasem fogjuk megtudni. De valamilyen
okból Cork nem mondta meg neki a feltaláló nevét és cí-
mét, akivel együttműködött – folytatta Benedict. – Lehet,
414 AMANDA QUICK

hogy Cork ezen a ponton rájött: egy orosz ügynökkel van

dolga. Talán az utolsó pillanatban rátört az országa iránt
érzett hűség.
– Vonakodott beszélni Foxcroftról az ügynöknek –
mondta Logan. – Az ügynök megölte, aztán meg maga
bukkant fel a színen.
– Nem tudhatta, hogy megtaláltam Foxcroft Corknak
írott levelét, de úgy döntött, az a legjobb, ha megszabadul
tőlem, hogy biztos lehessen benne, nem fogok gondot je-
lenteni számára – mondta Benedict. – Minden bizonnyal
dühöngött, amikor rájött, hogy Amitynek sikerült bizton-
ságban a Sarkcsillag fedélzetére juttatnia. Nem tehetett
mást, mint hogy reménykedik, belehalok a sérülésembe.
Helyet foglalt hát magának egy New Yorkba, majd Lon-
donba tartó másik hajóra.
– Ön túlélte a támadást, és nyugatra tartott, Kaliforniába
– mondta Declan. – A kém meg csak annyit tehetett, hogy
a háttérbe vonul, és kivárja, ön mire jut Kaliforniában.
– Feltételezte, hogy valami hasznosra bukkantam, ami-
kor egy jegyzetfüzettel tértem vissza, amelyet majdnem
azonnal átadtam a nagybátyámnak. Cornelius elhintette
bizonyos körökben, hogy nála van Foxcroft jegyzetfüzete,
és abban van a napágyú igazi titka. Amennyire a kém tudja,
jelenleg nála van Foxcroft tervének helyes változata.
– Szóval mi most akkor az orosz kémet keressük – szó-
lalt meg Penny. – A bábost, aki a madzagokat rángatta.
 ALIBI JEGYESSÉG 415

– Azt gondolom, biztonsággal kijelenthetjük, hogy tud-

juk, ki ő – felelte Benedict.
Declan a homlokát ráncolta.
– Ne tartson minket bizonytalanságban. Kit fog Logan
felügyelő letartóztatni?
Benedict mosolyában nem volt semmi melegség.
– Egyetlen személy van ebben az ügyben, akinek
Amityn kívül egy kém számára kiváló fedőszerepe van,
olyan, ami lehetővé teszi számára, hogy bárhová utazzon a
világon, anélkül hogy az kérdéseket vetne fel.
 Negyvenhárom

Humphrey Nash a dolgozószobájában várakozott. Felállt,

és udvariasan mosolygott, amikor Amityt a szobába beve-
zették, de nem titkolta a türelmetlenségét.
– A házvezetőnőm azt mondta, hogy azonnal látni kíván,
és az ügy halaszthatatlan – kezdte. – Kérem, foglaljon he-
lyet.
– Köszönöm, hogy fogad. – Amity egy székre telepedett.
– Megmarkolta az ölében levő táskát, és körbenézett a
szobában. – Milyen gyönyörű fényképek! Ön valóban nagy
jártassággal bír a fényképezésben.
– Köszönöm. – A férfi leült az íróasztalához.
Amity a Felfedezők negyedévente megjelenő lapjának
bőrkötéses köteteire pillantott, amelyek rendezetten sora-
koztak egy közeli polcon.
– Látom, érdeklődik a műszaki és tudományos dolgok
iránt is – mondta. – Nem emlékszem, hogy ezt említette
volna hat évvel ezelőtt.
– Mindig érdekeltek a műszaki szerkezetek.
– Arra emlékszem, hogy mindig rögeszmésen érdekelték
a legfrissebb fényképészeti felszerelések.
 ALIBI JEGYESSÉG 417

Humphrey összekulcsolta a kezét az íróasztala tetején.

– Láttam a nevét a reggeli lapokban. Gratulálok önnek,
hogy másodjára is sikerült megmenekülnie a Vőlegény
karmai közül, noha megint csak hajszálon függött az élete.
A Flying Intelligencer beszámolója szerint a rendőrség az
utolsó pillanatban érkezett.
– Hála istennek! – Amity megborzongott. – Nélkülük a
húgom és én már holtak lennénk.
– Természetesen nagy megkönnyebbülés tudni, hogy
mindketten biztonságban vannak. – Humphrey megköszö-
rülte a torkát. – Merhetem remélni, hogy azért van ma itt,
mert meggondolta magát az útikönyvön való együttműkö-
désünkkel kapcsolatban?
– Nem egészen – felelte Amity.
Humphrey letörölte arcáról a mosolyát.
– Akkor mi az oka a látogatásának? Történetesen épp a
csomagolás kellős közepén vagyok. Egy távol-keleti útra
indulok, hogy újabb sorozatot készítsek emlékművekről és
templomokról.
– Igen, láttam az utazóládákat a bejáratnál. – Elmoso-
lyodott. – Feltételezem, hogy az egyes műemlékeken vagy
templomokon kívül különböző kikötőkről és erődítmé-
nyekről is készít majd képeket, amíg külföldön...
Humphrey hirtelen mozdulatlanná dermedt. De a követ-
kező pillanatban sikerült teljesen döbbentnek tűnnie.
– Nem értettem, mit mondott?
418 AMANDA QUICK

– Ugyan! Semmi szükség a szemérmességre, uram! Tu-

datában vagyok, hogy az oroszok szolgálatában áll.
Humphrey rámeredt.
– Drága Amity, fogalmam sincs, hogy miről beszél!
– Azt is tudom, hogy az ön tulajdonában van egy bizo-
nyos jegyzetfüzet. Amiből egyébként hiányzik pár létfon-
tosságú oldal.
– Amity, véletlenül nem hajlamos ön a női hisztériás ro-
hamokra?
– Nem. Azonban szükségem van egy jó adag bosszúra.
Úgy hiszem, hogy ön a segítségemre lehet ebben a tekin-
tetben, uram.
– Egyre kevésbé tudom követni – válaszolta Humphrey.
– Talán nem hallotta a rólam szóló legfrissebb pletykát.
A férfi a homlokát ráncolta.
– Mire gondol?
Amity összeszorította az ujjait a táskán.
– Semmi értelme titkolózni. A város estére úgyis tele
lesz a hírrel. Mr. Stanbridge felbontotta az eljegyzésünket.
Humphrey, úgy tűnt, meghökkent.
– Értem – mondta.
– Mindazok után, amit érte tettem! – Amity hirtelen elő-
rántott egy zsebkendőt, és a szemét törölgette. – Megmen-
tettem az életét. Ha én nem vagyok, meghalt volna St.
Clare egyik sikátorában. És mi a fizetség? Hogy kompro-
 ALIBI JEGYESSÉG 419

mittál a Sarkcsillag fedélzetén. Londonba érkezésem után

napokon belül a hírnevem romokban hevert.
– Értem – ismételte meg Humphrey, most már óvatosan.
Amity visszafojtotta a zokogást.
– Annyira megkönnyebbültem, amikor bejelentette az el-
jegyzésünket! Azt hittem, úgy cselekedett, ahogy az egy
úriembertől elvárható, és megment a katasztrófától. De ki-
derült, hogy csak felhasznált a saját céljaira.
– Ühüm. És milyen célok is voltak ezek?
– Ő és a nagybátyja, aki bizonyos kormányzati körökkel
áll kapcsolatban, egy kémet kerestek, ha el tudja képzelni.
Meg is találták, az én segítségemmel, tehetném hozzá. És
mi a köszönet?
Humphrey figyelmen kívül hagyta ezt az utolsó meg-
jegyzést.
– Mi a neve ennek á kémnek, Amity?
– Lady Penhurst. – Amity suhintott egyet a zsebkendő-
vel, félresöpörve a részleteket. – Biztos vagyok benne,
hogy hallott róla, tegnap éjjel végzett magával. Ráadásul
nem akárhol: egy bálterem kellős közepén. De ez mellékes.
Ami számít, hogy múlt éjjel Mr. Stanbridge tájékoztatott:
már nincs szüksége a segítségemre az ügyben. Véget vetett
az eljegyzésünknek, és követelte, hogy adjam vissza a
Stanbridge-ek családi nyakékét. Holnapra a hírnevem hely-
rehozhatatlanul és véglegesen oda lesz.
Humphrey megköszörülte a torkát.
420 AMANDA QUICK

– Ami ezt a jegyzetfüzetet illeti, amit említett.

– Igen, persze! Magammal hoztam a hiányzó lapokat. –
Kinyitotta a táskát, és elővett két papírlapot tele rajzokkal,
szimbólumokkal és egyenletekkel. – Mr. Stanbridge nem
tudja, hogy elvettem. Még nem. De holnapra már biztos
felfedezi, hogy eltűntek. Alig várom, hogy lássam az arcát,
amikor rájön: nyomuk veszett.
Humphrey a lapokat nézte.
– Miből gondolja, hogy engem érdekelnek ezek az olda-
lak?
– Lady Penhurst mindent elmondott múlt éjjel. Boldogan
csevegett az orosz kapcsolatáról. De ő igazán csak a Rózsa-
láncot akarta. A jelmezbálba kellett magammal vinnem.
Persze ő nem jött rá, hogy a jegyzetfüzetből, amit valame-
lyikük ellopott, a leglényegesebb oldalak hiányoznak, ahol
Foxcroft napmotorjának és akkumulátorának bizonyos spe-
cifikációi vannak részletezve. – Amity elmosolyodott. –
Látom az arckifejezéséből, hogy ön sem volt eddig ennek a
ténynek a tudatában. De persze valószínűleg még nem volt
ideje a jegyzetfüzetet közelebbről tanulmányozni.
Humphrey kezdett riadtnak tűnni.
– Biztos benne, hogy azok az oldalak a Foxcroft-féle
jegyzetfüzetből származnak?
– Igen, persze. – Amity újra meglengette a zsebkendőt. –
Mr. Stanbridge elmagyarázta nekem a tervet, amikor meg-
kért, hogy segítsek a kémet elkapni. Remélték, hogy a jel-
 ALIBI JEGYESSÉG 421

mezbálban elkapják. De ez az erőfeszítés megbukott, mert

Lady Penhurst inkább saját kezével vetett véget az életé-
nek, mint hogy felakasszák hazaárulóként. Személy szerint
én azt gyanítom, hogy maga gyilkolta meg őt, de ez egy
csöppet sem érdekel. Sohasem kedveltem azt a nőt.
– Ön csak bosszút akar állni, ezt akarja mondani?
– Nos, nyíltan megmondom, hogy a hála egy kisebb
anyagiakban megnyilvánuló gesztusát is nagyra értékel-
ném. Mindketten tudjuk, milyen drága a világjáró élet.
– Valóban. – Humphrey le sem vette a szemét a kezében
levő lapokról.
– Meglehetősen rosszul állok anyagilag, és a húgom nem
hajlandó megválni a volt férjétől örökölt pénz egy részétől
sem – folytatta Amity. – Nem helyesli az én világjáráso-
mat. Reméltem, hogy a hölgyek számára írott útikönyvem
sikeres lesz, de a hírnevemet ért katasztrófát tekintve való-
színűtlen, hogy valaha is nyomdát lát.
– Megvizsgálhatom azokat az oldalakat, Amity?
– Tessék? Ó, persze. Tényleg nem valami érdekes. Csak
egy csomó rajz és számítás. Ó, és egy anyaglista olyasmi-
hez, amit úgy hívnak, fotovoltaikus cella.
Felkelt, és a lapokat az íróasztalra rakta. Humphrey pár
percig feszülten tanulmányozta őket. A homlokráncolása
egyre jobban mélyült az óra minden egyes ütésével.
– Miből gondolja, hogy ezek az oldalak a Foxcroft-féle
jegyzetfüzetből valók? – kérdezte.
422 AMANDA QUICK

– Úgy érti, azon kívül, hogy Mr. Stanbridge mondta?

Nos, ott van az aláírás meglehetősen nyilvánvaló ténye.
– Milyen aláírás?
– Minden oldal alján – felelte Amity. – Láthatólag Elijah
Foxcroft betegesen félt, hogy a rajzait ellopják. Így minden
oldalt aláírt és keltezett a jegyzetében, csakúgy, ahogy egy
művész aláírja a munkáját. Nézze meg a saját szemével!
Jobb alsó sarok.
Humphrey az egyik oldalra meredt. Arcán a hitetlenség
küzdött a bizonytalansággal. Aztán a helyüket átvette a
düh, szép arcát veszélyes maszkká merevítve;
– Az a gazember! – mondta érdes hangon, nagyon hal-
kan.
– Kire gondol? – kérdezte Amity udvariasan. – Elijah
Foxcroft?
– Nem Foxcroft. Stanbridge. Az a rohadék becsapott.
– Nagyon megbízhatatlan a mi Mr. Stanbridge-ünk.
Ahogy a saját káromon én is megtanultam.
– A pokolba! – Humphrey kinyitotta az íróasztal fiókját.
– Átkozottul nem érdekel a maga hírnevének csorbulása,
Amity!
– Milyen széles látókörű és modern felfogású ez öntől.
– Mondja, tudja Stanbridge vagy a nagybátyja, hogy Le-
ona és én kapcsolatban álltunk?
– Nem. Szándékomban állt elmondani neki, de mind-
aközben, ami tegnap éjjel történt, nem volt rá módom,
 ALIBI JEGYESSÉG 423

amíg a rendőrség ki nem szabadított a Vőlegény karmai

közül. Addigra annyira feldúlt voltam a megpróbáltatásaim
miatt, hogy teljesen megfeledkeztem Leona azon kijelenté-
séről, hogy önnel állt kapcsolatban. Ma reggel első dolgom
lett volna tájékoztatni Mr. Stanbridge-et, de ma kora reggel
azzal a bejelentéssel érkezett a húgom otthonába, hogy vé-
get vet az eljegyzésünknek. Annyira felzaklatott, hogy úgy
döntöttem, nem adok neki több információt. – Zsebkendő-
jével a szemét törölgette. – Csak kihasznált.
– Fogadja együttérzésem és bocsánatkérésem, Amity.
Attól tartok, hogy én is kihasználom önt.
Amity leengedte a zsebkendőt, és látta, hogy a férfi
fegyvert tart a kezében.
– Nem értem, uram – suttogta.
– Azt látom. Tulajdonképpen azon csodálkozom, hogy
volt képes túlélni azokat az utazásokat a különböző veszé-
lyes vidékekre? Az ember azt gondolná, hogy legalább egy
csöpp intelligenciát felszedett útközben.
Amity lassan felállt.
– Nem lőhet itt le. A házvezetőnője az emeleten járkál.
Hallani fogja a lövést.
– Nem áll szándékomban lelőni magát, kivéve, ha nem
hagy más lehetőséget számomra.
Hazudik, gondolta magában Amity. Világosan látta a
férfi szemében.
424 AMANDA QUICK

– Pontosan mit akar velem tenni? – kérdezte a megfé-

lemlített áldozat gyanakvásával.
– Betömöm a száját, és bezárom önt a sötét szobába az
alagsorban, ahol nem tud nekem több gondot okozni, amíg
jó messzire nem járok Londontól. Talpra! Nyissa ki az aj-
tót, és forduljon balra! Igyekezzen!
Amity felállt, és átment a szobán. Kinyitotta az ajtót, és
szaporán kiment az előtérbe.
Humphrey gyorsan követte. A figyelme a nőre irányult.
Nem vette észre Benedictet, amíg túl késő nem lett.
Benedict megragadta Humphrey fegyvert szorongató ke-
zét, és kegyetlenül megcsavarta. Eldörrent a pisztoly. A
golyó tompán a fába csapódott. A fejük fölött minden
mozgás megszűnt. Fojtott kiáltás hallatszott.
A házvezetőnő, gondolta Amity.
Benedict kiütötte Humphrey kezéből a fegyvert.
– Változás van a tervben – mondta Benedict. – De úgy
tudom, a tapasztalt utazók szokva vannak az ilyesmihez.
Pár ember várakozik kint a lépcsőn a Scotland Yardtól. At-
tól tartok, önre várnak.
Humphrey átnézett az előtéren. Pánik és megadás villant
át az arcán. Aztán megfordult, arra készülve, hogy Amity
mellett elmenekülve megpróbáljon a konyhaajtón át távoz-
ni. Megtorpant, amikor látta, hogy a nő kinyitotta a legye-
zőjét, láthatóvá téve a hegyes acélleveleket és éles bordá-
kat.
 ALIBI JEGYESSÉG 425

Benedict volt az, aki megszólalt.

– Hagyja elmenni, Amity! Ő már nem a mi problémánk!
Amity félreállt, és összehajtotta a legyezőt.
Humphrey elviharzott mellette. Feltépte az ajtót, és ki-
menekült a kertbe... egyenesen Logan felügyelő és egy
rendőr karjaiba.
– Elfelejtettem megemlíteni, hogy a hátsó ajtónál is vár
pár ember a Yardtól – mondta Benedict.
– Le van tartóztatva, Mr. Nash – szólalt meg Logan.
Elővett egy bilincset.
– Nem érti – hadarta Humphrey. – Amity Doncaster
kém. Hazaáruló. Pár értékes dokumentumot hozott ma ide.
Ellopta őket, és megpróbálta nekem eladni, ha el tudja ezt
képzelni. Épp el akartam őt zárni, és hívni a rendőrséget.
Cornelius Stanbridge bandukolt elő a kertből.
– Egyetértek, hogy Miss Doncasterben minden megvan,
ami egy kiváló kémnek kell, beleértve az ideális álcát is a
külföldön való utazgatáshoz. Tényleg nagyon tehetséges.
Acélidegek. Gondolkodom rajta, hogy ügynökként alkal-
mazom őt a Korona szolgálatában.
Amity elpirult.
– Nahát, köszönöm, Mr. Stanbridge! Ez nagyon hízelgő!
Benedict szeme összeszűkült.
– Felejtsen el minden olyan elképzelést, hogy felcsap
kémnek, Amity! Az idegeim sohasem bírnák a feszültséget.
A nő felsóhajtott.
426 AMANDA QUICK

– Igazán, uram, minden mókától meg kell fosztania a

külföldi utakat?
 Negyvennégy

Amity odament a dolgozószoba ablakához, és megállt

Penny mellett. Együtt nézték a kertet. Újra esett. A nap
szürke volt és barátságtalan. A kandallóban égett a tűz,
hogy elűzze a nyirkos hideget.
– Logan felügyelő nemsokára eltűnik az életemből –
mondta Penny. – Az ügyet lezárták. Már nincs több oka,
hogy meglátogasson.
– Szükségünk van egy tervre, hogy Benedict szavajárá-
sával éljek – szólalt meg Amity.
Penny bágyadtan rámosolygott.
– Milyen tervet javasolsz?
– Lehet, hogy Logan felügyelőnek semmi oka megláto-
gatni bennünket, de te mindenképp adhatnál neki okot,
hogy meglátogasson.
Penny rápillantott.
– És mit javasolsz, miként tegyem ezt anélkül, hogy
nyilvánvaló lenne a mesterkedésem?
– Mi a rossz abban, ha nyilvánvaló?
Penny felsóhajtott.
428 AMANDA QUICK

– Nem annak a lehetősége aggaszt, hogy kínos helyzetbe

hozom magam. Attól tartok, hogy ha túl nyílt vagyok, azzal
nagyon nehéz helyzetbe hozom, amennyiben nem kívánja
folytatni az ismeretségünket.
– Bízz bennem, akarja folytatni az ismeretséget. Minden
alkalommal látom a szemében, amikor rád néz.
– Attól félek, túlzottan aggódik az anyagi helyzetünk és
a társadalmi rangunk közti különbség miatt.
– Akkor rajtad áll, hogy meggyőzd, te egy csöppet sem
törődsz ezekkel a különbségekkel.
Amity elhallgatott, azután, mintha csak most jutott volna
eszébe, ugratásképpen hozzátette:
– Kivéve persze, ha tévedek, és számítanak neked...
– Nem. – Penny megfordult, szemében könnyek csillog-
tak. – Pokolira nem érdekel az ilyesmi.
Amity elmosolyodott, és megpaskolta Penny karját.
– Én is így gondoltam.
– De hogy a csudába tudom ezt megértetni Johnnal?
Amitynek felszaladt a szemöldöke.
– Johnnal?
Penny elpirult.
– Ez a keresztneve. Magamban így gondolok rá.
– Természetesen. – Amity rövid ideig gondolkodott. –
Van egy tervem.
Penny tekintetében a remény óvatossággal vegyült. Ha-
bozott, aztán a kíváncsiság felülkerekedett.
 ALIBI JEGYESSÉG 429

– Nos, mi az?
– Azt hiszem, nagyon jó ötlet lenne meghívni ma délu-
tán teára néhány embert, akik ebben az ügyben részt vettek.
Nekem úgy tűnik, hogy mindnyájunknak sok megbeszélni-
valónk van, és lenne pár kérdés, amit kimondottan a felü-
gyelőnek szeretnék feltenni.
Penny kétkedőn nézett.
– Nem vagyok biztos benne, hogy Logan felügyelő ezu-
tán is ráér teázni jönni. Tudod, a munkája...
– Valami azt súgja nekem, hogy a felügyelő képes ment-
séget találni, hogy még egyszer kikérdezze a tanúkat egy
ilyen fontos ügyben. Jelenleg egy kisebb hős a Yardon.
– De mit mondhatnék neki, ami tudatja vele, hogy én
folytatni szeretném a kapcsolatunkat?
– Miért nem mondod neki azt, hogy nagyon örültél, ha a
Scotland Yard szolgálatára lehettél, és hogy készen állsz a
jövőben is segíteni az olyan esetekben, melyeknek úri kö-
rökben mozgó gyanúsítottja van?
Mrs. Houston lépett be, és megköszörülte a torkát.
– Bocsásson meg, asszonyom, de azt is megmondhatja,
hogy én is nagyon szívesen segítek jövőbeni esetekben.
Nekem úgy tűnik, hogy mi ketten mindent le tudunk fedni
az úri körökben, a konyhától a hálószobáig.
Penny egy pillanatig azt sem tudta, mit szóljon. Aztán
lassan elmosolyodott.
– Micsoda kiváló gondolat, Mrs. Houston!
430 AMANDA QUICK

– De inkább reggelit javasolnék holnap, mint ma teát –

folytatta Mrs. Houston.
– Miért? – érdeklődött Amity.
– Az olyan egészséges úriemberek, mint amilyeneket mi
fogadtunk mostanában, jobban kedvelik a kiadós étkezése-
ket – felelte Mrs. Houston. – Valami a tojásban, a kolbász-
ban és a pirítósban erős kávéval jó kedvre hangolja őket.
 Negyvenöt

Másnap újra összegyűltek reggelire. Penny ült az asztal-

főn, Amity a másik végén. Benedict, Logan és Declan köz-
tük helyezkedtek el. Amity észrevette, hogy a három férfi
majdnem teljesen kiürítette a tálalóasztalon a tálcákat. Az
elmúlt napok erőszakos cselekményei semmiképp sem vet-
ték el az úriemberek étvágyát, gondolta.
– Csodálatos hírt kaptunk – jelentette be Penny teátráli-
san. – Mr. Galbraith, Amity kiadója sietteti a könyve kia-
dását. Azt mondja, hogy az őt körülvevő nagy hírverés ki-
váló eladási eredményekkel kecsegtet a Hölgyek Világjáró
Kalauza esetében.
Benedict elégedettnek tűnt.
– Ez valóban nagyszerű hír.
Declan elvigyorodott.
– Gratulálok, Miss Doncaster!
– Mindenképpen venni fogok egy példányt – ígérte
Logan. – Remélem, dedikálja majd nekem, Miss
Doncaster.
– Szíves örömest – felelte Amity. – De mondja, mi vár
most Humphrey Nashre?
432 AMANDA QUICK

– Egy ideális világban Nashnek bíróság elé kellene áll-

nia különféle vádpontok alapján – felelte Logan. – Egye-
bek közt összeesküvés, hazaárulás és gyilkosság miatt.
Amity lerakta a teáscsészéjét.
– Egy ideális világban?
– A felügyelő úgy érti, hogy a rendőrség nem tehet
semmi többet – magyarázta Benedict. – Nash le van tartóz-
tatva, de egyértelművé tette, hogy hajlandó alkut kötni.
– Milyen alkut? – kérdezte Penny.
– Azt állítja, hogy sok eladó információja van – magya-
rázta Benedict. – És láthatólag Cornelius bátyám vevő
ezekre az információkra.
Penny fel volt háborodva.
– Azt akarja mondani, hogy Nash ezek után szabad em-
berként fog távozni? Ez elfogadhatatlan! Megölte Mrs.
Dunningot és Lady Penhurstöt. Csapdát állított, hogy meg-
gyilkolja Amityt és Mr. Stanbridge-et. Ki tudja, hány má-
sik ember halála szárad még a lelkén?
Logan letette a villáját, és felvette a kávéscsészéjét.
– Cornelius Stanbridge biztosított afelől, hogy az oro-
szok nem néznek jó szemmel az olyan ügynökökre, akik
eladják a titkaikat másoknak. Ha Nasht kiengedik, kényte-
len lesz bujkálni. Az a legkevesebb, hogy mindenképpen
muszáj lesz új személyazonosságot felvennie.
 ALIBI JEGYESSÉG 433

– Huh. – Benedict elgondolkodva nézett. – Ha új sze-

mélyazonosságot vesz fel, akkor már nem fogja tudni elad-
ni a fényképeit a saját neve alatt.
– Mely esetben kénytelen lesz újrakezdeni a pályafutását
– tette hozzá Amity.
– Nem lennék meglepve, ha valahol a Vadnyugaton
bukkanna fel – merengett Declan. – Mi határozottan olyan
emberek széles skáláját vonzzuk, akik új életet akarnak
kezdeni.
Amity rámosolygott.
– És ha már Nyugat-Amerikáról beszélünk, mik az ön
tervei, uram?
Declan elmosolyodott.
– Furcsa, hogy ezt kérdi. Sokat gondolkodtam a jövőmet
illetően mostanában. Arra jutottam, hogy nem vagyok az
olajüzletbe való. De nagy megelégedésemre szolgált, hogy
segíthettem Logan felügyelőnek és önöknek a Vőlegény
felkutatásában. Azon gondolkodom, hogy egy magánnyo-
mozói irodát alapítok San Franciscó-i székhellyel. Talán
idővel felajánlom a tanácsadói szolgáltatásaimat a rendőr-
ségnek.
– Kiváló ötlet – mondta Logan. – Az egyik dolog, amire
rájöttem ennek az ügynek kapcsán: szólhatnak érvek a
pszichológia tudományának felhasználása mellett a bűn-
ügyek megfejtésében.
Amity Declanre nézett.
434 AMANDA QUICK

– És mi lesz az édesapjával?
Declan kihúzta magát, és elszánt arckifejezést öltött ma-
gára.
– Meg fogom mondani neki, hogy nem áll szándékom-
ban a családi vállalkozásban aktív szerepet vállalni, és in-
kább saját vállalkozást alapítok.
Benedict ránézett az asztal másik oldaláról.
– Ha ez bármi vigasz, nem üres kézzel megy haza.
Declan összehúzta a szemöldökét.
– Hogy érti ezt?
– Igaz, hogy nem sikerült megszereznie a Foxcroft-féle
jegyzetfüzetet, de biztosíthatja az édesapját, hogy ennek
nincs jelentősége.
Mindenki Benedictre nézett.
– Miért nem számít, hogy nem jártam sikerrel? – kérdez-
te Declan.
– Hosszú beszélgetést folytattam ma reggel Cornelius
bátyámmal – mondta Benedict. – Kiderült, hogy az oroszo-
kat már nem érdekli a napenergiában rejlő lehetőség.
– Mi a csuda? – kiáltott fel Amity.
– Van rosszabb hír is – folytatta Benedict. – Arról tájé-
koztattak, hogy a Koronát sem érdekli már a napenergia.
Még a franciák is felhagynak ezzel a kutatási területtel.
Logan a homlokát ráncolta.
– Pénz hiányában lefújva?
 ALIBI JEGYESSÉG 435

– Nem – felelte Benedict. – Érdeklődés hiányában. Lát-

hatólag a brit kormány, az oroszok, Franciaország és az
amerikaiak is arra a következtetésre jutottak, hogy a jövő
az olajban van. – Benedict kényszeredetten mosolygott
Declanre. – Lehet, hogy az apjának igaza van.
Amity volt az első, aki magához tért a sokkból.
– Ó, az isten szerelmére! – Összegyűrte a szalvétáját, és
az asztalra hajította. – Mindazok után, amin keresztülmen-
tünk?
– Higgye el, én sem voltam boldogabb a hír hallatán,
mint ön – felelte Benedict. – De attól tartok, ez így van a
kormányokkal. Erősen hajlamosak a rövidlátásra, amikor a
jövő tervezéséről van szó.
Logan az asztal túloldaláról nézte.
– Mi lesz a Foxcroft-jegyzetfüzettel?
Benedict lassan elmosolyodott.
– Érdekes kérdés. Cornelius és én jó darabig beszélget-
tünk róla. Foxcroft nekem adta a jegyzetfüzetet, hogy vi-
gyázzak rá. Így, hogy a Korona már nem érdeklődik a
munkája után, Cornelius és én úgy határoztunk, hogy a
jegyzetfüzet kerüljön a Stanbridge család levéltárába.
Declan vidáman nézett.
– Az apám megkönnyebbül, hogy senki sem kíván itt
több időt vesztegetni a napenergiában rejlő lehetőségek
kutatására.
436 AMANDA QUICK

– Most nem – felelte Benedict. – De ki tudja, mit rejt a

jövő? Ma aggódunk a miatt a kilátás miatt, hogy elfogy a
szén. Lehet, hogy egy nap ugyanilyen aggodalmaink lesz-
nek a kőolajjal kapcsolatban.
Amity észrevette, hogy Logan magában mosolyog.
– Van valami, amit hozzátenne a beszélgetéshez, felü-
gyelő? – érdeklődött.
Logan felvette a kávéscsészéjét.
– Csak arra gondoltam, hogy végeredményben lehet,
hogy mégis jó befektetést csináltam, amikor azt, ami az
apám pénzéből maradt, amerikai olajrészvényekbe fektet-
tem. – Declanre nézett. – Köztük Garraway Olajba.
Döbbent csönd telepedett a társaságra, ahogy mindenki
Loganre meredt. Penny szemében nevetés bujkált.
– Gyanítom, hogy ez remek lépésnek bizonyul majd, fe-
lügyelő – szólalt meg. – Én magam is csináltam pár befek-
tetést ezen a területen.
Amity elmosolyodott.
– Ha Penny azt mondja, hogy a kőolaj jó befektetés, ez-
zel a tanáccsal egyenesen a bankba mehet. A húgomnak
van tehetsége a pénzkereséshez, felügyelő.
Benedict felnevetett. Egy pillanat múlva mind nevettek,
beleértve Mrs. Houstont is.
Amity jelentőségteljesnek szánt pillantást vetett
Benedictre és Declanre.
 ALIBI JEGYESSÉG 437

– Ha önök ketten elkísérnének engem a társalgóba, ura-

im, van valami, amit mindkettejüknek mondani szeretnék.
Benedict a homlokát ráncolta.
– Mi?
Declan meglepettnek tűnt.
– Valami baj van, Miss Doncaster?
– Majd megmagyarázom a társalgóban – felelte, nem túl
kifinomult hangsúlyt helyezve minden szóra. Látta Bene-
dict arckifejezéséből, hogy a férfi további kérdéseket ké-
szül feltenni. Felállt. – Most, ha nem bánják.
Látva, hogy ő felállt a székből, mind a három férfi gyor-
san felkelt. Amity jóindulatúan mosolygott Loganre.
– Miért nem marad itt, és beszélget Pennyvel, amíg én
Benedicttel és Declannel beszélek?
Felkapta a ruhája szoknyáját, és megindult a nappali aj-
taja felé. Benedict és Declan engedelmesen vonultak utána.
Amikor a társalgóba értek, bezárta az ajtót, és megfor-
dult, hogy szembenézzen kétfős közönségével.
– Mi az ördögről van szó, Amity? – kérdezte Benedict.
– A húgomnak és Logan felügyelőnek pár perc egyedül-
létre van szüksége – felelte. Összedörzsölte a tenyerét. –
Mi hárman épp ezt tettük számukra lehetővé.
Declan arckifejezése felderült. Kuncogott, és Benedictre
nézett.
– Úgy hiszem, hogy valami románcról van itt szó – ma-
gyarázta.
438 AMANDA QUICK

Benedict rámeredt.
– Milyen románcról?
– Arról, ami Penny és Logan felügyelő között virágzik –
felelte Amity, igyekezve megőrizni a türelmét.
– Á, arról a románcról! – Benedict önelégülten mosoly-
gott. – Ezen a területen nincs ok az aggodalomra. Minden-
ről gondoskodtam.
Amity megrökönyödve bámult rá.
– És mégis hogy tette ezt?
– Nagyon egyszerű. Logan és én ittunk együtt pár ko-
nyakot, és kieszeltünk pár tervet. Miközben mi itt beszé-
lünk, már minden bizonnyal épp sétára hívja Pennyt a
parkba.
– Le vagyok nyűgözve – mondta Amity. – Ez pompás,
Benedict.
– Én is úgy gondolom – felelte a férfi. – Most pedig, ha
Declan megbocsát nekünk, szeretnék a saját, mai napra
szánt tervemmel is előrehaladni.
Declan elvigyorodott, és látványosan elővette a zsebórá-
ját.
– Nézzenek oda, mennyi az idő! Fel kell adnom egy táv-
iratot az apámnak, hogy tudassam, nem kell aggódnia,
hogy a közeljövőben a napenergia versenyezni fog az olaj-
jal. Azután pedig össze kell pakolnom a hazaúthoz. Ne ag-
gódjon, Miss Doncaster, kitalálok.
– Isten önnel, Mr. Garraway! – mondta Amity.
 ALIBI JEGYESSÉG 439

De nem nézett a férfira. Úgy tűnt, nem képes levenni a

szemét Benedictről, aki olyan mélyrehatóan nézett rá, hogy
azzal csapdába ejtette az érzékeit.
Declan kinyitotta az ajtót, és kiment az előtérbe.
– Amity – kezdte Benedict –, a tegnap estéről kívánok
beszélni önnel.
Mrs. Houston nehéz léptei hallatszottak az előtérből.
– Ne feledkezzen meg a kalapjáról, asszonyom! – mond-
ta Mrs. Houston rá nem jellemző vidámsággal. – És a nap-
ernyőről. A túl sok nap nem tesz jót az arcbőrnek.
– Köszönöm, Mrs. Houston – felelte Penny.
Amity megfordult, és egy erősen elpirult Pennyt meg
egy mosolygó Logan felügyelőt látott.
– Hová mentek? – kérdezte Amity.
Penny arcpírja még élénkebbé vált. Tekintetét boldogság
derítette fel.
– John megkapta az egész délelőttöt, hogy a Vőlegény
ügyben kikérdezzen minden szemtanút. Elmegyünk a
parkba sétálni.
– Mi lehet jobb a napsütésnél és a friss levegőnél, hogy
felfrissítsük a szemtanú memóriáját? – szólalt meg Logan.
Mrs. Houston kissé teátrálisan nyitotta ki a bejárati ajtót.
Penny és Logan lement a lépcsőn, ki a napsütésbe.
Mrs. Houston becsukta az ajtót, majd Amityre és
Benedictre nézett.
440 AMANDA QUICK

– Csinos pár, nem gondolják? – kérdezte. Igen elége-

dettnek hangzott.
– Igen – felelte Amity. Elmosolyodott. – Valóban csinos
pár. Jó rájuk nézni.
– Itt az ideje, hogy Mrs. Marsden egy kis boldogságra
leljen – mondta Mrs. Houston. Abbahagyta a mosolygást,
és Benedictet fixírozta. – És mi a helyzet önnel, uram?
Csak úgy fog állni ott, mint egy nagyon nagy béka a fa-
tönkön?
Benedict pislogott, aztán a homlokát ráncolta.
– Béka a fatönkön?
– Azt hiszem, érti, mire gondolok, uram.
Benedict arckifejezése felderült.
– Hogyne. Történetesen épp most akartam Amityt elhív-
ni kocsikázni.
– Valóban? – kérdezte Amity.
– Nagyon szép napunk van, és véletlenül épp vár rám
egy kocsi az utcában – felelte. – Mind a terv része, tudja.
Eljön velem?
Amitynek elállt a lélegzete.
– Igen. Igen, nagyon szívesen.
Mrs. Houston levette Amity kalapját a fogasról.
– Tessék, kisasszony. Most pedig menjenek mind a ket-
ten. Kicsit lógatni akarom a lábamat. Mozgalmas délelőtt
volt.
 Negyvenhat

A férfi az otthonába vitte Amityt, és bemutatta Mr. és

Mrs. Hodgesnak, akik olyan melegséggel köszöntötték,
hogy az meghökkentette Benedictet.
– Olvastam a csodával határos megmeneküléséről az új-
ságokban – áradozott Mrs. Hodges. – Hál’ istennek, hogy
önnek és a húgának nem esett bántódása!
– Nagy rajongói vagyunk a Flying Intelligencerben meg-
jelent utazási cikkeinek – mondta Mr. Hodges őszinte lel-
kesedéssel.
– Olyan izgalmas életet él! – tette hozzá Mrs. Hodges. –
Ön és Mr. Stanbridge sokat fogják a világot járni, miután
összeházasodtak?
– Nos – kezdte Amity. Bizonytalan tekintetet vetett
Benedictre.
– Mindenképpen fogunk utazni a jövőben – felelte a fér-
fi.
– Engedje meg nekünk, hogy gratuláljunk az eljegyzésé-
hez, Miss Doncaster – mondta Mr. Hodges udvarias főhaj-
tással. – Azt hiszem, mind a saját, mind a feleségem nevé-
442 AMANDA QUICK

ben mondhatom, hogy rettentően örülünk Mr. Stanbridge

közelgő nászának.
Amity megköszörülte a torkát, és elmosolyodott. Bene-
dict aggódni kezdett. A mosolya egy kicsit túl ragyogó,
döntötte el.
– Köszönöm, Mr. Hodges, de attól tartok, hogy van egy
kis kavarodás a Mr. Stanbridge-dzsel való eljegyzésem
ügyét illetően – mondta Amity.
Mrs. Hodges szeme tágra nyílt aggodalmában.
– Ó, jaj!
Benedict megszorította Amity karját.
– Miss Doncaster azt akarja mondani, hogy van némi
kavarodás az esküvő dátumát illetően. Természetesen én
jobban szeretnék olyan hamar megházasodni, amint csak
lehet, de úgy hallottam, ha esküvőről van szó, az sok terve-
zést igényel.
– Igen, valóban – felelte Mrs. Hodges. Újra ellazult, és
derűs arccal nézett Amityre. – De mindig fennáll annak a
lehetősége, hogy egy csöndes kis szertartást tartanak, amit
később követ csak hivatalos fogadás.
– Kiváló ötlet, Mrs. Hodges – mondta Benedict, mielőtt
Amitynek ideje lett volna vitába szállni. – Most pedig bo-
csássanak meg. Körbevezetem Miss Doncastert a könyvtá-
ramban és a laboratóriumomban.
Mrs. Hodges szeme a Benedict által jól ismert, sokat-
mondó módon szűkült össze.
 ALIBI JEGYESSÉG 443

– Biztos benne, hogy ez jó ötlet, uram? Talán alkalma-

sabb lenne az esküvő után megmutatni Miss Doncasternek
a könyvtárt és a laboratóriumot.
– Nem – felelte Benedict. – Ennek most meg kell lennie.
Mrs. Hodges felsóhajtott. Mr. Hodges beletörődőnek
tűnt.
Vállon veregette a feleségét.
– Jól van ez így, Mrs. Hodges – mondta halkan.
Benedict végigterelte Amityt a folyosón, majd be a
könyvtár nyitott ajtaján. Hallotta maga mögött, ahogy Mrs.
Hodges Mr. Hodgesnak dünnyög.
– Feltételezem, hogy ez így fair a hölggyel szemben –
mondta Mrs. Hodges. – Miss Doncaster megérdemli, hogy
lássa, mire adja a fejét.
– Próbáljon ne aggódni, Mrs. Hodges – felelte Mr.
Hodges. – Miss Doncaster vállalkozó szellemű.
Benedict becsukta az ajtót, és elfordította a kulcsot a
zárban. Amityre nézett, aki néhány könyv címét tanulmá-
nyozta a polcokon.
– Igen – szólalt meg a férfi. – Miss Doncaster megér-
demli, hogy tudja, mire adja a fejét. – Eltávolodott az ajtó-
tól, és kezével a több falat betöltő, rengeteg poros kötet felé
intett. – Ez vagyok igazából én, Amity, vagy inkább úgy
kellene mondanom, hogy ez egy részem. A maradék pedig
ott van a mögött az ajtó mögött, a lépcső tetején.
444 AMANDA QUICK

Amity a könyvtár távolabbi végében levő fa csigalépcső-

re pillantott. Szemében vidámság csillogott.
– Milyen izgalmas! Egy kulcsra zárt helyiség! – mondta.
A férfi arca megvonaglott.
– Attól tartok, hogy egyáltalán nem olyan felvillanyozó.
– Megnézhetem? – kérdezte.
– Igen. – A férfi felvértezte magát. – Ezért hoztam ma
önt ide. Azt akarom, hogy ismerje az igazi énemet. Tudja,
ez a terv része. Én nem vagyok a tüzes tettek embere,
Amity. Olyan ember vagyok, aki amikor nem a családi vál-
lalkozás számára dolgozik egy mérnöki projekten, teljesen
elégedett, ha a laboratóriumában pepecsel.
– És mit csinál a laboratóriumában, uram?
– Többnyire kísérleteket végzek, valamint olyan eszkö-
zöket és gépeket tervezek, amelyeknek valószínűleg soha-
sem lesz semmilyen gyakorlati alkalmazásuk.
Amity egy szó nélkül felkapta a szoknyáját, és felment a
lépcsőn. A férfi követte. Sürgető érzés kerítette hatalmába.
Tudta, hogy az egész jövője forog kockán.
A lépcső tetején Amity a folyosóra lépett, és megállt az
ajtó előtt. A férfi kivette a kulcsot a zsebéből, és a zárba
helyezte.
Amity szó nélkül nézte, ahogy a férfi kinyitja az ajtót,
felkapcsolja a lámpákat, és félreáll, hogy ő beléphessen a
helyiségbe.
 ALIBI JEGYESSÉG 445

Egy pillanatig csak állt a küszöbön, a műszerek és esz-

közök sorát tanulmányozva a munkapadokon.
– Szóval ez a laboratóriuma – mondta.
– Igen.
A férfi várt.
Amity a teleszkóphoz sétált, mely az ablaktól nem mesz-
sze állt, és elragadtatott tekintettel tanulmányozta.
– Nagy adag kíváncsiság van önben sok dologgal kap-
csolatban.
– Attól tartok.
– Mint tudja, a kíváncsiság egyike az én megrögzött hi-
báimnak is.
A férfi elmosolyodott.
– Ezzel tisztában vagyok.
– Ettől van bennünk valami közös, nem gondolja?
A férfi habozott.
– Az érdeklődésünk nem mindig egyezik.
– Talán nem, de ez nem számít. – Az egyik munkapad-
hoz ment, és a statikus elektromosság gépet tanulmányozta.
– A kíváncsiság jellemvonása számít. Kutató szellemmel
bír. Ez egyike azon dolgoknak, amelyek olyan érdekessé
teszik, Benedict.
Érdekessé. A férfi zavarba jött. Nem tudta biztosan, ho-
gyan értelmezze a szót.
446 AMANDA QUICK

– Vannak, akik határozottan unalmasnak találnak – fi-

gyelmeztette, arra az esetre, ha a nő nem fogta volna föl,
mire akar kilyukadni.
– Az csak természetes, hogy azok, akikben nincs kíván-
csiság a szélesebb világ iránt, érdektelennek találják azo-
kat, akik ezzel a jellemvonással bírnak.
– A jegyesem az után szökött meg a szeretőjével, hogy
látta ezt a helyiséget.
– Nézzen szembe a ténnyel Benedict, hogy az első el-
jegyzése hiba volt. Ha ön és Eleanor összeházasodtak vol-
na, mindketten szerencsétlenek lennének.
– Ezzel nagyon is tisztában vagyok. – Szünetet tartott. –
Ezért akarok nagyon biztos lenni benne, hogy tudja, mit
tesz, ha beleegyezik, hogy hozzám jön feleségül.
Amity szembefordult a férfival a folyosó túlsó oldalán.
– Megkéri a kezemet?
– Szeretem magát, Amity. Semmit sem akarok jobban,
mint feleségül venni.
– Benedict – suttogta. – Tudnia kell, hogy érzek ön iránt.
– Nem, nem tudom. Illetve nem tudom biztosan. Azt hi-
szem, tudom, hogy érez, de ezen a ponton ez csak egy el-
mélet: nincs bizonyítva, és csak a reményen alapszik.
Amity pár lépést tett a férfi felé, aztán megállt.
– Magába szerettem a Sarkcsillag fedélzetén. Éreztem,
hogy ön sem közömbös irántam, de attól féltem, hogy az
ön érzelmeit az a tudat fűti, hogy megmentettem az életét.
 ALIBI JEGYESSÉG 447

– Ön valóban megmentette az életemet. De nem ezért

szerettem magába.
Amity szeme felragyogott.
– Miért szeretett belém?
– Halvány fogalmam sincs.
– Ó. – A ragyogás elhalványult.
– Felsorolhatnám mindazt, amit csodálok önben: a lelki-
erejét, a kedvességét, a hűségét, a bátorságát és az elszánt-
ságát. – Elhallgatott. – Azt is hozzátehetném, hogy ön erős
szenvedéllyel megáldott nő. Az önnel való szeretkezés a
legfelvillanyozóbb érzés, amit valaha éreztem.
– Igazán? – Amity arca élénkpirossá vált.
– Igazán. Ezek a dolgok mind csodálatra méltó vonások,
ne feledje! De egyik sem magyarázza meg, miért szeretem.
– Pár lépést tett felé, és megállt. – Tudja, ez teszi az egé-
szet olyan magával ragadóvá. Az ön iránti szerelmem
olyan, mint a gravitáció vagy a napfelkelte. Olyan rejtély,
amit tudom, hogy örömmel fedezek fel az életem hátralévő
részében.
– Benedict! – A férfi felé sietett, és a karjaiba vetette
magát. – Ez a legszebb, legromantikusabb dolog, amit va-
laha férfi mondott.
– Ezt nagyon kétlem. – Szorosan magához ölelte, élvez-
ve a szárnyaló boldogságot. – Mérnök vagyok, nem költő.
De ha ezek a szavak önt boldoggá teszik, örömmel ismét-
lem meg olyan gyakran, ahogy csak hagyja.
448 AMANDA QUICK

Amity ránézett, szeméből sugárzott a szerelem.

– Ez kiváló tervnek hangzik, uram.
A férfi kivette a Rózsaláncot a zsebéből. A rubinok és
gyémántok ragyogtak a kezében.
– Nagy megtiszteltetésnek venném, ha ezt elfogadná
szerelmünk szimbólumául – mondta.
Újra várt.
Amity hosszan nézte a nyakéket. Amikor felnézett, a fér-
fi látta a könnyek csillogását. De Amity mosolygott.
– Igen – szólalt meg. – Vigyázni fogok rá.
Csak ennyit mondott, de ennyi elég is volt.
Megfordult. A férfi a nyakába akasztotta a nyakéket, az-
tán a vállára tette a kezét, és maga felé fordította.
– Egyszer, réges-régen, egy levelet adtam önnek, hogy
tartsa biztonságban – mondta.
– És én megígértettem önnel, hogy életben marad, és
személyesen kézbesíti a levelét.
– Megtartottuk az egymásnak tett fogadalmunkat – felel-
te a férfi.
– Igen. – Amity a férfi nyakára fonta a karját. – És ez
örökké így lesz közöttünk.
Az egész életen át tartó szerelem ígérete fényében a jövő
szebben ragyogott, mint a Rózsalánc drágakövei.
– Örökké – erősítette meg a férfi.
 ISBN 978 963 203 276 4

Maecenas Könyvkiadó, Budapest

Felelős kiadó: a Maecenas Könyvkiadó igazgatója
A kiadásban közreműködött az I.P.C. Könyvek Kft.

Szerkesztette: Horváth Ágnes

Nyomdai előkészítés: Alinea Kft., Budapest
Nyomta és kötötte a Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen
Felelős vezető: Bordás János ügyvezető igazgató
Terjedelem: 17,20 (A/5) ív