Professional Documents
Culture Documents
Acotar 1
Acotar 1
Tévedtem.
Két óra múlva már égett és fájt a szemem, és bár alaposan
átfésültem a kandalló minden hüvelykjét, a lencse egyre csak
szaporodott és szaporodott. Az őrök nem közölték velem,
mikor jön vissza a lakó, így a kandallópárkányon álló óra
minden kongása a lélekharang hangját idézte fel bennem. Ha
a folyosóról lépéseket hallottam, akkor azonnal a kandallónak
támasztott piszkavasért nyúltam. Amarantha azt nem mondta,
hogy nem szabad visszatámadnom vagy védekeznem. Leg-
alább nem adom meg magam harc nélkül.
Újra és újra megkapirgáltam a hamut. A kezem már fekete
volt, piszkos, a ruhám tiszta korom. Már nincs több, biztos,
hogy már nincs több...
A zár kattant. A piszkavasért nyúltam, és felpattantam, hát-
tal a kandallónak, a vasrudat a hátam mögé rejtve.
Sötétség árasztotta el a szobát, amely havas csókot hozó
szellővel eloltotta a gyertyákat. Megszorítottam a piszkava-
sat, és a kandalló kövének nyomtam. A sötétség letelepedett
az ágyra, és ismerős formát öltött.
- Mily csodás, hogy itt látlak, Feyre, kedvesem! - szólt
Rhysand, aki az ágyon elterülve könyökölt. - Megtudakolha-
tom, miért kaparászol a kandallómban?
Finoman megrogyasztottam a térdem, menekülésre, kité-
résre készen, hátha eljutok valahogy az ajtóig, akármennyire
is messzinek tűnt.
- Azt mondták, hogy ki kell válogatnom a lencsét a hamu-
ból, vagy megnyúzol.
- Vajon ezt honnan vehették? - Macskamosoly.
- Neked köszönhetem az ötletet? - sziszegtem. Nem gyil-
kolhat meg, miután Amaranthával üzletet kötöttem, de...
másképp is árthat nekem.
- Ó, dehogy! - fuvolázta. - Egyelőre senki nem tud a mi kis
üzletünkről, és te is azon vagy, hogy ne derüljön ki. Picit rág
belül a szégyen, ugye?
Felszisszentem és a kandallóra mutattam, a másik kezem-
ben továbbra is a piszkavasat tartva a hátam mögött.
- Elég tiszta így?
- Azt azért tisztázzuk már, hogy mégis miért voltak lencsék
a kandallómban?
- Feltételezem, hogy a szeretőd szerint ez a fontos házi-
munkák egyike - válaszoltam merev arccal.
- Hm - dünnyögte a körmeit nézegetve. - Valószínűleg ő
vagy némely cimborája úgy véli, én úgyis megtalálom a mód-
ját, hogy kicsit szórakozzak veled.
Kiszáradt a szám.
- Vagy téged is próba elé állítanak - nyögtem ki. - Azt
mondtad, hogy fogadtál az első próbámon. Úgy tűnt,
Amarantha nem örül ennek.
- És miért akarna Amarantha engem próbára tenni?
Nem vettem le a tekintetem ibolyakék szeméről. Lucien
egyszer Amarantha csicskájának hívta.
- Hazudtál neki Clare-ről. Pontosan tudtad, hogy nézek ki.
Rhysand könnyed mozdulattal felült, és a combjára könyö-
költ.
Mennyi elegancia, micsoda erő! Te még a világra se jöttél,
amikor én már a csatamezön öldököltem - mondta egyszer
Luciennek. Nem kételkedtem benne.
- Amaranthának megvannak a maga kis játékai - közölte
egyszerűen -, és nekem is a sajátjaim. Itt lent egyik nap a má-
sik után, elég gyorsan elunja magát az ember.
- A tüzek éjszakájára elengedett innen. És valahogy kirak-
tad azt a fejet a kertben.
- Ő kért meg rá. Ami pedig a tüzek éjszakáját illeti... - Vé-
gigmért. - Megvolt rá az okom, hogy elmenjek. Ne hidd,
Feyre, hogy nem volt meg az ára! - Mosolygott, de a mosolya
nem illett a tekintetéhez. - Leteszed azt a piszkavasat végre,
vagy hadonászni akarsz vele?
Lenyeltem a káromkodásomat, és előhúztam a hátam mö-
gül, de nem tettem le.
- Bátor, ám haszontalan vállalkozás lenne - mondta. Igaz
volt, de még mennyire, hiszen még a zsebéből sem kellett
kivennie a kezét, hogy kezelésbe vegye Lucien elméjét.
- Hogy lehet, hogy a többiekhez képest még mindig ilyen
erős mágiával bírsz? Azt hittem, minden képességetektől
megfosztott benneteket.
Felvonta ápolt, sötét szemöldökét.
- Ó, tőlem is rabolt erőt. Ez... - Karmai finoman végigsimí-
tottak a tudatomon. Hátrahőköltem, neki a kandallónak, de a
tudatomra gyakorolt nyomás hirtelen eltűnt. - Ez csak mara-
dék, morzsák, amikkel játszadozom. A te Tamlinednek állati
ereje és alakváltó képessége van, az én arzenálom sokkal, de
sokkal halálosabb.
Nem blöffölt, hiszen éreztem a karmait a tudatomban.
- Te nem tudsz alakot váltani? Azt hittem, hogy minden
főúr tud...
- Ó, igen, minden főúrnak van ilyen képessége. A bőrünk
alatt egy vadállat rejtőzik, üvöltve várja, hogy kiszabaduljon.
A te Tamlined jobban szereti az állatszőrt, én a szárnyakat és
a karmokat szórakoztatóbbnak találom.
Hideg verejtékcsepp gördült végig a hátamon.
- Most is tudsz alakot váltani, vagy elvette ezt a képessé-
ged?
- Mennyi kérdés egy ilyen kicsi emberkétől!
A körülötte lebegő sötétség elkezdett tekeregni, csavarodni
és lángolni, ahogy felállt. Pislogtam egyet, és véget ért a mu-
tatvány.
Egy picit megemeltem a piszkavasat.
- Láthatod, hogy nem teljes az alakváltás - mondta
Rhysand, és csettintett egyet az ujjait helyettesítő borotvaéles
karmokkal. A térde alatt a sötétség a bőrét is beszínezte, és
karmok csillogtak a lábujjai helyén is. - Nem szívesen enge-
dem az alapalakomat megjelenni.
Valóban továbbra is Rhysand arcát láttam magam előtt,
erős férfitestét, de mögötte hatalmas, fekete, hártyás szárnyak
villantak fel, Attor denevérszárnyaihoz hasonlítottak. Szépen
a háta mögé simítva tartotta őket, de széles válla mögül a
szárnyak csúcsán kiállt egy karom. Ijesztő, bámulatos volt,
ezer rémálom és álom arca. Az énem haszontalan darabkája
izgalmasnak találta a látványt, ahogy a gyertyaláng átfénylett
a szárnyain, megvilágította az ereit, és visszaverődött a kar-
mairól.
Ekkor behúzta a nyakát, és egy villanással eltűnt minden, a
szárnyak, a karmok, a lábai, csak a jól öltözött, közömbös
férfi maradt a helyén.
- Semmi elismerő füttyentés?
Végzetes hibát követtem el azzal, hogy a kezébe adtam az
életem.
De így szóltam:
- Már így is teljesen el vagy szállva magadtól. Nem hin-
ném, hogy egy emberke hízelgése sokat nyom nálad a latban.
Halkan, de csontokig hatolóan elnevette magát, a vérem is
felforrósodott tőle.
- Nem tudom eldönteni, hogy bájos vagy-e vagy nagyon
buta, hogy ilyen vakmerőén viselkedsz egy főúrral.
Úgy látszik, csak vele nem tudom befogni a számat.
- Tudod a fejtörőre a választ? - Még ezt is meg mertem
kérdezni.
- Csalni szeretnél? - kérdezett vissza karba tett kézzel.
- Nem mondta, hogy nem kérhetek segítséget.
- De miután kiverte belőled a lelket, megtiltotta nekünk,
hogy segítsünk neked. - Vártam, de a fejét rázta. - Még ha
kedvem támadna is segíteni neked, nem tehetném. Parancsai
előtt mindannyian meghajlunk. - Leszedett egy porszemet
fekete kabátjáról. - Jól jön, hogy kedvel engem, ugye?
Már kinyitottam a számat, hogy nyomást gyakoroljak rá,
könyörögjek neki. Ha ez azonnali szabadulást jelent...
- Ne pazarold még a levegőt se ezzel! - mondta. - Nem
árulhatom el neked, senki nem teheti. Ha azt parancsolná ne-
künk, hogy ne vegyünk többet levegőt, akkor is engedelmes-
kednünk kellene. - Fintorgott, és csettintett az ujjával. A bő-
römről elillant a korom, a kosz, a hamu, olyan tiszta lettem,
mintha megfürödtem volna. - Tessék. Ajándék, amiért volt
merszed kérdezni.
Kétkedve néztem rá, de ő a kandallóra mutatott.
Tiszta volt, a vödröm pedig tele lencsével. Az ajtó magától
kitárult, megláttam az őröket, akik ideráncigáltak. Rhysand
lustán intett nekik.
- Megcsinálta. Vigyétek vissza!
Megragadtak, de Rhysand egy kicsit sem barátságosan ki-
villantotta a fogait, mire megtorpantak.
- Elég volt a házimunkából és a próbákból - mondta, eroti-
kus gyengédséggel a hangjában. Az őrök sárga szeme elho-
mályosult, tekintetük eltompult, leesett az álluk, felcsillantak
éles fogaik. - A többieknek is mondjátok meg! Ne lépjetek a
zárkájába, ne érjetek hozzá! Ha mégis ilyet tennétek, fogjátok
a tőrötöket, és belezzétek ki magatokat! Megértettétek?
Kába, tompa biccentések, aztán pislogtak egyet és kiegye-
nesedtek. Visszafojtottam a reszketést. Varázslat, tudatkont-
rol, akármit is csinált, működött. Intettek nekem, de nem mer-
tek hozzám érni.
Rhysand rám mosolygott.
- Szívesen - dünnyögte mély hangján, én pedig kisétáltam.
39.
FEJEZET
SZEREPLŐK
Feyre: Fejni
Tamlin: Temlin
Lucien: Lúsien
Rhysand: Ríszend (Rhys: Rísz)
Alis: Elisz
Amarantha: Emerentá
HELYSZÍNEK
Prythian: Prítien
Hybern: Fiájbörn
EGYÉB
Attor: Ettor
Suriel: Szuriel
Bogge: Búgi
Naga: Naga
Calanmai: Kelenmaj