Kurtizánok tündöklése

Prostitúció a 19. századi Franciaországban Emile Zola Nana című regénye alapján

Bevezetés

Dolgozatomban a prostitúció történetét, morális megítélését, megjelenési formáit és az

intézmény működését korlátozó politikai törekvéseket ismertetem, kiemelten a prostitúció
XIX. században, Párizsban megjelenő formáját. Esszém emellett kitér Emile Zola Nana című
regényének címszereplőjének vizsgálatára, mint XIX. századi prostitúció egy fiktív példájára.
Világának, külsejének és emberi viszonyrendszereinek elemzésével megpróbálom bemutatni,
hogy karaktere hogyan tükrözi a kor prostitúcióról való gondolkodását.

Emile Zola: Nana

A Nana az 1870-es években elkezdett Rougon-Macquart ciklus kilencedik kötete,

címszereplője pedig Zola korábbi regényének, a Patkányfogó két szereplőjének, Gervaisenek
és Coupeaunak a lánya. Városba érkezése után Nana szerepet kap a Variétés színház
színpadán a La Blonde Vénus című darabban. (Émile Zola Nanájának valóságos mintája Anna
Judic, aki a párizsi Variétés színház színésznője volt.) Nana tehetségtelennek bizonyul,
azonban a tömeg meglát benne valamit, ami miatt a férfiak szemében éteri aurával rendelkező
nővé metamorfizálódik. „Mintha szellő fuvallt volna át a termen, halkan, baljós fenyegetéssel
teli. S a vidám teremtésből egyszerre csak kiütközött a nő, ki nyugtalanságot vet, nemével őrületbe
ejt, és rejtelmes vágyakat ébreszt. Nana még mindig mosolygott, de már az olyan némber metsző
mosolyával, ki férfihússal él.” 1
Azonban sikere tiszavirág életűnek bizonyul; eladósodik és
vonzó külseje is elhagyja mikor elkapja a himlőt, amely halálát is okozza. A regény végén
kitör a francia-porosz háború, amely II. Napóleon császárságának a végét is jelenti.

Prostitúciótörténet
Nana mint kórság
A prostitúció témája kiemelt szerepet kap a kortárs feminista diskurzusokban is, hiszen a
fogalom vizsgálatán keresztül megfoghatóvá válnak a heteronormatív hatalmi
egyenlőtlenségek és magának a nőiségnek a keretei. A prostitúció „a női állapot
paradigmájául szolgál, mivel meghatározta az archetipikus összefüggést férfiak és nők között”

1
Emile Zola: Nana, 17. o.
2
, emellett feltérképezi azokat maszkulin szempontból definiált, patriarchális rendszerbe
illeszkedő fogalmakat is, amelyek a prostitúcióhoz kapcsolódnak.

A prostitúció az egyik legősibb foglalkozás; történetének vizsgálata során fontos annak a

morális miliőnek a vizsgálata, amely kitermelte és fenntartotta magát a berendezkedést. A
prostitúciót övező kritika a keresztény dogmák által meghatározott középkorban erősödött fel,
„ez azonban nem járt együtt az intézmény teljes elutasításával, helyette a kettős morál elve
jellemezte a korszakot: míg a férfit felmentette, addig a prostituáltat stigmatizálta és
3
kriminalizálta.” Ez a gondolkodási stratégia a mai napig jellemzi a női prostituáltak
megítélését. A polgári családmodell kialakulásával rögzült egy heteronormatív, bináris
szerepkörökre épülő rendszer, amelyben az anyaszerep összeegyeztethetetlen volt a
szexualitással járó élvezettel. A gyereknemzésen kívüleső szexualitás igénye mellett több
szempontból is hasznosak voltak ezek intézmények, hiszen megőrizték a jómódú családokból
származó fiatal lányok tisztaságát, továbbá fenntartották a monogám polgári családmodell
látszatát.

XVI. századtól a prostitúció megítélését egy új, radikálisan negatív higiéniás tapasztalat is
befolyásolta; a szifiliszjárvány miatt a nem normatív szexualitást gyakorlókat állították be a
betegség terjedésének legfőbb okának. Ez a félelem uralta a század irodalomi szövegeit is; a
szifiliszszimbolika láthatóvá tette a test bűnösségét, ezzel igazolva a társadalomból való
törvényekkel való kizárás fontosságát is. „Ezek a korlátozó intézkedések megbénították a
prostitúció intézményét, marginalizálták ezeket a személyeket, a betegség okozóiként
tekintettek rájuk, folyamatos ellenőrzésnek vetették alá őket.”4

Zola regényében Nanát szintén egyfajta emberiséget sújtó kórsággal azonosítja. Zola a fiatal
prostituáltat ragályos, közösségből kizárandó démoni karakterként ábrázolja; bűnre ébresztő
személye sorra dönti le az őt körülvevő férfiakat mind financiálisan, mind konkrétan ezzel
öngyilkosságba kergetve őket. Steiner, a bankár gazdaságilag összeroppan, Vandeuvres
elveszti birtokait majd kilátástalanságában magára gyújtja az istállót, Georges Hugon szíven
szúrja magát, Fauchery újságját és nyomdáját áldozza fel Nanáért, Hector la Falois pedig
szintén a vagyonával fizet szerelméért.

A destruktív kór motívumát tovább erősíti a regény szövetébe illesztett, Fauchery által közölt
Az aranylégy című cikk, amely egy romlott nimfomán lányt mutat be, aki dögvészt hoz Párizs

2
Judith Walkowitz: The Politics of Prostitution, 125. o.
3
Bokor Zsuzsa: Prostitúciós intézmények változása a két világháború közötti Kolozsváron, 47. o.
4
Uo.: 48. o.
férfi lakosaira. A légy metaforája összekapcsolja a prostitúció tevékenységét és a betegséget
terjesztő állatot; azonban a kórt nem azonosítja magával Nanával. Ő az, aki a betegséget
szétszórja, miközben holttestről holttestre jár. Fauchery a cikkben szereplő nőt már eleve
nyomorral és alkoholizmussal fertőzöttként írja le. Zola ezzel a gesztussal Nana vágyainak
kórosságát magyarázza ezzel, egyszerre felmenti és determinálja őt a szélsőséges életmódra.

„Vérét megfertőzte az átöröklött nyomor és iszákosság, ami nála asszonyi vágyainak kóros
túltengésében mutatkozott meg. Valamelyik külvárosban sarjadt, Párizs kövezetén; nagy,
szép, délceg növésű, mint valami trágyadombon nőtt virág, s megbosszulja a koldusokat, az
elhagyottakat, kiktől származott. A rothadás, melyet e népben erjedni hagytak, feljut vele az
előkelő világba, s megmételyezi. Természeti erő lett belőle, a rombolás szelleme, s anélkül
hogy maga akarta volna, hófehér combjai között megromlott, megbomlott Párizs, mint ahogy
az asszonyok kezében havonta összemegy a tej.”5

A regény végén a betegség végül nem csak szimbolikusan jelenik meg; Nana, aki körül eddig
elhaltak a férfiak végül önmagát is megfertőzi saját kóros természetével. Először fia lesz
himlős majd őt magát is ellepik a kiütések. A kívánatos, örök szépségű Nana sebhelyektől
eltorzult arccal, iszonyú kínok között hal meg egy szállodai szobában. A regény végén Zola
ugyanolyan érzékletességgel ír a bomlófélben lévő testről, mint ahogy az elején mutatta be
Nana gyönyörű idomait a Varietés színpadán. A holttest leírása szinte megegyezik Baudelaire
Egy dög című versének vizuális világával, azonban annak szenvedélyessége nélkül. A
rothatdó Nana teste nem illatos, erotikus és hús, hanem egy romlott, szentségtelen dög-Venus.

„Már csak hústömeg volt, egy csomó nedv és vér, egy lapát megromlott hús, egy vánkosra
dobva. (…) S a megsemmisülésnek ezen a rettenetes és groteszk maszkján, a haj, az a
gyönyörű haj még mindig megtartotta régi napos fényét, s mint valami arany patak omlott
alá. Venus oszlásnak indult. Úgy látszott, hogy a métely, melyet szennycsatornákból, útszéli
dögökről szedett fel, ez a méreg, mellyel egy egész népet megfertőzött, most a tulajdon arcába
szállt s megrothasztotta.”6

Prostitúció a XIX. században

Nana mint XIX. századi akt

„A nyilvánvaló és általános megvetés ellenére a nagyvárosi forgatag kétségkívül

leglátványosabb figurája a kéjnő. Amikor a 19. századi „városmegfigyelők” összeállítják a

5
Emile Zola: Nana, 110. o.
6
Uo.: 245.o.
kozmopolita bűnök és perverziók terjedelmes listáját, a kéjelgés mindig az elsők között
szerepel. A  romlott nő nyilvános, utcai jelenléte szemben állt a korszak uralkodó és magát
egyetemesnek tételező polgári kultúra értékrendjével, így ez a jelenlét egyszerre tűnt
felháborítónak és riasztónak.”7 A XIX. század fordulójától kezdve a prostitúciót gazdasági és
pszichológiai problémákkal kapcsolták össze. Mivel a nők nem rendelkeztek autonóm
gazdasági lehetőségekkel, alternatívák hiányában választották a prostitúciót mint megélhetést.
A területen való elhelyezkedéshez további tényezők is hozzájárultak, mint a szegénység, a
nem megfelelő életkörülmények, az iskolázatlanság, az otthon elhagyása és a korai szexuális
kapcsolatok. A hátrányos helyzetű nők az intézménybe való bekerülés után, aztán még tovább
marginalizálódtak és stigmatizálódtak, ami végleg ellehetetlenítette őket a társadalmi
integrációtól.

A XIX. század elején két különböző politikai stratégiáról beszélhetünk a prostitúció

intézménye kapcsán; a reglementarista és az abolicionista prostitúciórendezésről. Míg a
reglementarista politika a bordélyházak rendszabályozásával és a prostituáltak szigorú
ellenőrzésével operálva tartaná fenn az prostitúció intézményét, addig az abolicionista politika
a prostitúciót a női méltósággal összeegyeztethetetlennek gondolja, és abban a nők elleni
erőszakot és a patriarchális berendezkedés megnyilvánulását látja. A harmadik,
prohibicionista politika, amely főként a 20. század kommunista rezsimjének kiépülésekor vált
jellemzővé a prostitúció teljes eltörlését és kriminalizálását tekinti programadónak.

A XIX. század prostitúcióhoz való hozzáállásának értelmezésében segítségünkre szolgálhat a

kor női testről és annak erotikájáról felfogott, jellemzően európai, fallocentrikus
művészeteszménye:

„Egy jellegzetes európai akt előtt állok. A nőt túlzón kéjvágyó hangsúllyal ábrázolja a festő.
A szexualitás a nő mozdulataiban, arckifejezésében csak látszólag van jelen; ha
összehasonlítanánk más művészeti hagyományok hasonló alakjaival, egészen biztosan nem
ezt látnánk. Vajon miért? Mert Európa számára a tulajdon az elsődleges. A festmény
szexualitása nem abban jelenik meg, amit ábrázol, hanem a birtokos-néző abbéli jogában
{ebben az esetben tehát az én jogomban), hogy nézheti ezt a nőt meztelenül. A nő
meztelensége nem a saját, hanem annak az embernek a szexualitásának szolgálatában áll,
akinek lehetősége van nézni a képet. Az európai aktok többsége és a prostituáltak sajátos
passzivitása közt szoros párhuzam mutatkozik." 8

7
Mátay Mónika: Egy prostituált lemészárlása: a Város, a Nő és a Bűnöző
8
John Berger: The Past Seen from a Possible Future, 215. o.
 Láthatjuk, hogy a női test birtoklásának vágya és képzete az európai festészet egyik alapvető
motívuma, sőt, az aktábrázolásához hozzátartozó passzivitás nemcsak a birtokos-nézőnek, de
magának a festőnek a magatartását is szolgálja: a 19. században újból életre keltett
Pygmalion-mítoszban csodálatos módon testet ölt a művész mint szexuálisan domináns alkotó
jelensége: a férfi - azaz a művész -, aki az élettelen anyagból megmintázza magának az
ideális erotikus tárgyat, a saját vágyai szerint testre szabott nőt.9

Kérdés, hogy Zola estében beszélhetünk-e a Pygmalion mítoszról, mint alapvető szerzői
hozzáállásról. Vajon ő is ilyen idealizált nőként faragja meg Nanát, vagy esetében egy
komplexebb ábrázolási technikáról beszélhetünk? Véleményem szerint Zola egyértelműen
nem sorolható a tipikus XIX. századi, női lélekrajzot szegényesen ábrázoló férfi írók közé;
regényben Nana a mai, noirokban megjelenő femme fatale figurára emlékeztet; a kornak
megfelelő szépségideált tükröző testfelépítése kiegészül egy racionális és jellemzően
maszkulin viselkedésmintával. Azonban Nana nem egyszerűen egy szemet gyönyörködtető,
saját szexualitásához nem kapcsolódó férfiaknak íródott női karakter. Saját femininitásából ő
maga is gyönyört nyer, saját identitását erre alapozza. Erre remek példa, mikor Nana a tükör
előtt ringatózva, mintegy női Nárcisszoszként szemléli saját meztelen testét:

”Nana egészen elmerült a maga csodálásába. Meghajtotta nyakát, figyelemmel nézett a

tükörben egy kis barna anyajegyet, mely jobb csípője felett volt, megérintette ujja hegyével, s
jobban megdőlt, hogy annál világosabban kidomborodjék az a pont. Úgy látszott, nagyon
érdekesnek, szépnek találja magát ezen a helyen. Aztán testének egyéb részeit tanulmányozta,
gyönyörűséggel, gyermeki, bűnös kíváncsisággal.”10

A regény megjelenése előtt három évvel, 1877-ben festette Eduard Manet Nana című
festményét, amelyet szintén érdemes elemeznünk a XIX. századi művészet morális
viszonyainak tükrében. A képen egy fiatal, szőke hajú nőt láthatunk félig felöltözve egy tükör
előtt állva, mellette egy kalapos férfi figura. A kép nagy felháborodást váltott ki a párizsi
művészeti világban, hiszen a prostitúció ábrázolása, a női karakter saját meztelenségének
természetessége a kliens előtt szembement az akadémizmus konzervatív nézeteivel. Manet a
felforgató meztelenséget már korábban, 1863-mas Olympia című festményénél is tematizálta;
itt már megalapozta azt a befogadói élményt, ami a Nanánál is megjelenik; a mű befogadóját
vouyeurré, kuncsafttá alacsonyítja ezzel elvéve pozícióját. A nana kapcsán megemlíthető

9
Linda Nochlin: Erotika és nőábrázolás a 19. században, 99. o.
10
Emile Zola: Nana, 110. o.
továbbá Manet 1882-es Folies Bergere bárja című munkája, amelyről Werner Hoffmann
Reggeli a műteremben című művében így ír:

„A pincérnő objektum és szubjektum egy személyben. A palackokhoz és poharakhoz

hasonlóan áll a bár kirakatában (…) Peremfigura és statiszta akárcsak a légtornász, árut ad
el, és maga is áru, eldologiasodott és kiszolgáltatott, de a megközelíthetetlenség
sugárkoszorúja veszi körül, amely éreinthetetlenné teszi, és az elidegenedés példázataként
tárja elénk társadalmi helyzetét.”11

Manet pincérnőfigurája hasonlóan reprezentálja a társasági élet bizonytalanságát és lebegő

állapotát, mint Zola (és Manet) Nanája. A Folies Bergere bár pincérnője a kirakat részeként,
peremfiguraként lehet csak jelen; olyan eldologiasodott áru, mint Nana. Összeköti továbbá a
két festményt a tükör jelenléte; Nanánál a tükör reflexió nárcisztikus természetére és saját
kiszolgáltatottságára testével szemben. Jelenleg kivívott társadalmi státusza illékony és
törékeny természetű, éppen úgy, mint a tükörmetaforát használó bár társadalmi elitjének
státusza. Nanában megjelenik ugyanaz az ambivalencia, amit Hoffmann a pincérnőben lát: az
ikonszerű mozdulatlanság és a szórakoztatóiparban való aktív részvétel. 12 Azonban a képben
ilyen értelemben egy további paradoxon is rejlik; hiszen Nana ikonszerűsége nem fakadhat
megközelíthetetlenségéből; a kép sarkán üldögélő kliens éppen most vette szolgálatba, ezzel
demisztifikálva Nana éteri tekintetét. Azonban a képen mégis Nana akarata dominál, hiszen
szinte összeolvadva látjuk saját tulajdonával, háttérbe szorítva ezzel a férfi figuráját. A szófa
arany támlája követi kerekded hasának ívét, a tompa kék háttér fűzőjét visszhangozza; a tér
mintegy a teste meghosszabbításaként van jelen, így hangsúlyozva autoritását és erejét. Nana
a képen egy transzgresszív lázadóként van jelen, aki saját testével és női erejével folytat
politikát, ezzel szökésvonalat képezve a XIX. század már említett fallocentrikus
testpolitikáján és bináris oppozícióin.

Prostitúció és hatalom
Nana mint versenyló

A már említett eldologiasodottság motívumát erősíti a regény keretes szerkezete; Nana neve
első színházi fellépése után a felhevült párizsi tömegben visszhangként terjed, a regény vége
felé pedig ugyanennek lehetünk fültanúi. Azonban az üdvrivalgás itt már nem Nanának szól,

11
Werner Hoffmann: Reggeli a műteremben, 41. o.
12
Uo.
hanem Vandeuvres Nanáról elnevezett lovának. Mikor Nana megpillantja a kancát, szó
szerint belelovalja magát az állattal való azonosulásba:

"S Nana, fenn a bakon, öntudatlanul, egyszerre csak ringatni kezdte combját, csípőjét, mintha
maga is szaladna. Úgy mozgatta a hasát, mintha ezzel is segítene a kancának. Minden
mozdulatra fáradt sóhaj szakadt fel kebléből, s halk, kínos hangon mondogatta: - Csak fuss...
csak fuss... csak fuss..."
Ennél a jelenetnél felsejlik a XIX. századi Párizs illékony és szenzációhajhász természete. A
ló ugyanúgy meghódítja a közönséget, mint Nana, azonban győzelme épp olyan pillanatnyi,
mint a hullócsillagéletű prostituálté. Mindkettőjüket az arisztokrácia igényei termelték ki, és
amíg élvezetet és szórakozást nyújtanak, addig kitartják őket egy olyan berendezett
heterotópiában mint a Nanának ajándékozott kastély vagy Vandeuvres lóistállója. Ebből a
szempontból nincs is különbség a két helyszín és a két Nana között; mindkettő „ pillanatnyi,
múlandó és örök, abszolút egyszeri és különös.”13

Bibliográfia

13
Charles Baudelaire: A modern élet heroizmusa
BAUDELAIRE, CHARLES (1964): A modern élet heroizmusa In: Válogatott művészeti írásai,
Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest

BERGER, JOHN (1972): The Past Seen from a Possible Future, Selected Essays and Articles,
London, 215. o.

BOKOR, ZSUZSA (2012): Prostitúciós intézmények változása a két világháború közötti

Kolozsváron, ELTE BTK, Budapest, 47-48. o.

HOFFMANN, WERNER (1987): Reggeli a műteremben, Corvina, Budapest, 41. o.

MÁTAY, MÓNIKA (2003): Egy prostituált lemészárlása: a Város, a Nő és a Bűnöző,

Médiakutató, ősz
https://mediakutato.hu/cikk/2003_03_osz/01_egy_prostitualt/

NOCHLIN, LINDA (2004): Erotika és nőábrázolás a 19. században In: A modell, Női akt a 19.
századi magyar művészetben, A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai, Budapest, 99. o.
https://library.hungaricana.hu/en/view/ORSZ_NEMG_kv_18_Modell/?pg=100&layout=s

WALKOWITZ, JUDITH (1981): The Politics of Prostitution, Signs (6), 125. o.

ZOLA, EMILE (1961): Nana, ford: Vajthó László, Európa, Budapest, 17-245. o.