Michelle Douglas

Advent Münchenben
Minden jog fenntartva. Jelen kiadvány bármely részét tilos a
kiadó írásos engedélye nélkül módosítani, sokszorosítani,
bármilyen elektronikus vagy gépi formában és egyéb módon
közzétenni vagy terjeszteni, beleértve a fénymásolást,
felvételkészítést és mindenfajta információtároló vagy -
visszakereső rendszert; kivételt képez a kritikus, aki
kritikájában rövid szakaszokat idézhet belőle. Ez a kiadvány a
Harlequin Books S.A.-val létrejött megállapodás nyomán
jelenik meg. Jelen mű kitalált történet. A nevek, személyek,
helyszínek és események a szerző képzeletének termékei,
vagy ktív módon alkalmazza őket. Bármely hasonlóság élő
vagy halott személlyel, üzlettel, vállalattal, eseménnyel vagy
helyszínnel teljes mértékben a véletlen műve, és nem a szerző
szándékát tükrözi.

§ All rights reserved. Without limiting the generality of the

foregoing reservation of rights, no part of this publication
may be modi ed, reproduced, transmitted or communicated
in any form or by any means, electronic or mechanical,
including photocopy, recording or any information storage
and retrieval system, without the written permission of the
publisher, except for a reviewer, who may quote brief passages
in a review. This edition is published by arrangement with
Harlequin Books S.A. This is a work of ction. Names,
characters, places and incidents are either the product of the
author’s imagination or are used ctitiously, and any
resemblance to actual persons, living or dead, businesses,
companies, events or locales is entirely coincidental and not
intended by the author.
© Michelle Douglas, 2014 – Vinton Kiadó Kft., 2019
A ROMANA 682. eredeti címe: Snowbound Surprise for the
Billionaire (Mills & Boon Romance)
Magyarra fordította: Gaáli István

Nyomtatásban megjelent a ROMANA 682. számában, 2019

Átdolgozott kiadás

ISBN 978-963-448-764-7

Kép: Shutterstock

A HARLEQUIN ® és ™ a Harlequin Enterprises Limited vagy a

konszern leányvállalatai tulajdonában álló védjegy, amelyet
mások licencia alapján használnak.
Magyarországon kiadja a Vinton Kiadó Kft., 2019

A kiadó és a szerkesztőség címe: 1118 Budapest, Szüret u.

15.
Felelős kiadó: dr. Bayer József
Főszerkesztő: Vaskó Beatrix
Műszaki vezető: Sárai Szabó Mária
Telefon: +36-1-781-4351; e-mail-
cím:info@vintonkiado.hu

Kiadónk újdonságairól, a megrendelési lehetőségekről

honlapunkon is tájékozódhat:
www.vintonkiado.hu

Az e-book formátumot előállította:

www.bookandwalk.hu
 1. FEJEZET

Addie magasra emelt fővel ballagott le az istállóhoz. De a

látszat csalt. Alig tudta visszatartani a könnyeit és a feltörő
zokogást. Csak azért emberelte meg magát, mert hátha gyeli
valaki.
Mikor végre kiért a farm látóteréből, átlendült az istálló
kerítésén, felborított egy takarmánytároló dobozt, és zokogva
leroskadt rá. A  hatalmas hereford tenyészbika a fülét
szaglászta. Addie átölelte a nyakát, és azon sírta ki magát.
A  bika egy darabig beletörődve hagyta, aztán fújt egyet, és
dobbantott a mellső patájával.
Addie megértette a gyelmeztető jelet. Lassan lehiggadt,
kitörölte a könnyeket a szeméből, és leült a szalmába az
istálló falánál.
– Ne haragudj, Bruce Augustus. Most biztos bőgőmasinának
tartasz.
A  bika az ölébe hajtotta a fejét, Addie pedig két kézzel
vakargatni kezdte az orrát és a füle tövét. Az  állat jólesőn
morgott, s a fejét mozgatta. Lehetett vagy hatszáz kiló, de
Addie nem félt tőle. Még sohasem bántotta.
Már többször sírt a nyakán: két éve, az anyja, és négy
hónapja, az apja halála után. A  legjobb barátnője, Robbie
halála miatti fájdalmát is neki zokogta el.
Behunyta a szemét, fele előrecsuklott. Robbie…
Addie azt hitte, végre szabad, és beválthatja az ígéretét.
Mekkorát tévedett! A makulátlan öltönyt viselő, üzleti ügyeit
hűvös érzéketlenséggel intéző Flynn Mather az imént mutatta
meg a szerződést. A  szerződést, melynek álnok záradéka
összetörte a szívét.
Felállt, karját a kerítésre fektette. Tekintete a tágas, öreg
eukaliptuszfákkal szegélyezett mezőn vándorolt. Most,
december elején aranysárga volt a fű, az égbolt végtelen kék,
és kíméletlenül tűzött a nap.
– Mit gondolsz, Bruce Augustus? Meddig kéne megtennem,
amit Robbie-nak ígértem? – Mosolyt erőltetett az ajkára. –
A jó hír az, hogy találtunk vevőt Lorna Leesre.
Flynn Mather volt a birtok új tulajdonosa, a kiváló
üzletember, aki már rendelkezett egy jókora tenyészteleppel
Queenslandben.
–  Most boldognak kéne lennem – folytatta Addie. – De
tudod, mit csinálnék legszívesebben? Elküldeném a fenébe!
Két év! Flynn-nek az volt a kikötése, hogy maradjon újabb
két évig, felügyelje a tenyészprogramot, és tanítson ki valakit
mindenre, ami kell.
–  Szóval itt kéne töltenem a karácsonyt. – Dühösen
el ntorodott. – De egynagy francot fogom! Szabad ember
vagyok, oda megyek, ahova akarok. Ésnemleszek itt
karácsonykor!
Visszaült a takarmánytároló dobozra.
– Hogy fogom én ezt kibírni, Bruce? Még két évig rostokolni
ebben az isten háta mögötti porfészekben, miközben
mindenki más az álmainak él! Én mikor követhetem végre az
álmaimat?
Robbie túl korán meghalt, hogy valóra váltsa az álmait, de
Addie megígérte neki, hogy megteszi helyette is. Úgy
tervezték, kalandtúrákra indulnak egzotikus országokba. Már
be is rajzolták a térképen az útvonalakat, megjelölték a
látnivalókat, s hogy milyen munkákból fognak élni.
De most…
Robbie halott, ő pedig újabb két évre itt ragadt a farmon.
A tenyerébe temette az arcát.
–  Tudod, mitől félek én, Bruce Augustus? Hogy soha a
büdös életben nem szabadulok el innen, és nem fogok átélni
semmilyen kalandot. És olyan magányos leszek, hogy a végén
megtörök, és beadom a derekam Aaron Freynek, aztán egyszer
csak azon veszem észre magam, hogy van egy férjem és négy
gyerekem, és gyűlölöm az életemet.
Rámeredt egy szalmabálára.
–  Nekem csak egyetlen vágyam van, Bruce: világot látni.
Rajtad kívülsemmi sem fog hiányozni innen. De persze majd
eljövök meglátogatni téged és a többieket. Ez nem is kérdés.
Küzdött az elhatalmasodó kimerültséggel és levertséggel,
ami az apja halála óta gyötörte.
–  Ha csak rólam lenne szó, elküldeném ezt a Mathert a
búbánatba.
De nem csak róla volt. Jeannie és Frank megérdemli a
nyugodt, kényelmes nyugdíjas éveket, a kis, Down-
szindrómás Colinnak pedig minden kezelést meg kell kapnia,
amivel javíthatnak az életminőségén.
Szóval nem utasíthatta vissza Flynn Mather ajánlatát.
A  jelenlegi gazdasági helyzetben nem volt rá garancia, hogy
kerülne másik vevő, pláne nem olyan, aki hajlandó ennyit
 zetni a farmért.
Hosszú sóhaj szakadt fel belőle.
–  Na, elég a siránkozásból. Alá kell írni azt a rohadt
szerződést.
Lassan visszaindult a főépület felé, előszegett állal,
fütyörészve, mintha az égvilágon semmi sem nyomná a lelkét.
 2. FEJEZET

Flynn gyelte a távolodó Adelaide Ramseyt, és halkan

szitkozódott. Sose gondolta volna, hogy egy bikának fogja
elsírni a bánatát.
Lekanyarodott, és benézett az istállóba. A bika végigmérte,
és leszegte afejét.
– Igen, igen, én vagyok az a szemétláda – mondta Flynn.
A bikának megrezzent az egyik füle.
– A gond csak az, Bruce Augustus… micsoda név!… Szóval a
gond az, hogy terveim vannak, nagy terveim, és a gazdád érti
a dolgát. Senki sem látja át itt a dolgokat úgy, mint ő.
A bika fújt egyet, mire Flynn a fejét csóválta.
– Egy bikához beszélek… őrület…
„Én mikor követhetem végre az álmaimat?”
Szívmélyből feltörő kiáltás volt. Flynn-nek elszorult a
mellkasa, mintha satuba fogták volna. Nem engedhette meg
magának, hogy elveszítse Addie-t és a szakértelmét, de azt
sem szerette volna, ha a lány fogolynak érzi magát.
Beletúrt a hajába. Mit ajánlhatna föl neki, hogy enyhítse
csalódottságát, és maradásra bírja?
Megcsörrent a mobiltelefonja. A  bika hirtelen felemelte a
fejét. Flynn eleget tudott a bikákról, hogy sietve elvonuljon.
A ház felé menet ránézett a kijelzőre. Az ügyvédje hívta.
– Üdv, Hans.
– Jó híreim vannak, Herr Mather. Két hét múlva felnyitják a
végrendeletet,az üzlethelyiség piacra kerül, és tehet rá
ajánlatot.
Flynn-nek felgyorsult a pulzusa.
– Szuper!
– Felteszem, karácsonykor Münchenben lesz?
– Igen.
„Nem leszek itt karácsonykor!”
– Hamarosan megbeszéljük.
„Nekem csak egyetlen vágyam van, Bruce: világot látni.”
Eltette a telefont, és felszaladt a verandalépcsőn.
A nappaliból hangok hallatszottak.
–  Figyelj, Addie: tudjuk, hogy te is el akarsz menni innen.
Megvárhatnánk, míg lesz másik vevő.
– Ne butáskodj, Frank. – Ez Adelaide halk, sötét hangja volt.
– Ki tudja,lenne-eegyáltalán, és mikor.
–  Nekem minél előbb el kell mennem innen. Ez keményen
hangzik, és sajnálom is, de…
Ez Eric Seymour volt. Flynn nem kedvelte, de hát neki nincs
is súlyos beteg gyereke, aki sürgős műtétre szorul. Ha lenne,
valószínűleg ő is éppilyen kíméletlenül viselkedne.
Kíméletlen vagy, szólt egy belső hang, de Flynn elnémította.
–  Ha úgy döntesz, hogy visszautasítod Mather ajánlatát –
folytatta Eric –,akkor ragaszkodni fogok hozzá, hogy vedd meg
a farmomat, ahogy mondtad. Nem várhatok tovább.
Mert Flynn ajánlata három farmra szólt együttesen. Addie
megkapná a bankkölcsönt, hogy kivásárolja Ericet, de nyakig
eladósodna.
–  Ne idegeskedj, Eric, alá akarom írni a szerződést.
Mindnyájan megértjük a helyzetedet. Nekünk is szívügyünk
Colin sorsa, és mindenben támogatunk.
– Tudom, és Lucy is.
– De kedvesem… – kezdte Jeannie.
Flynn elérkezettnek látta a pillanatot, hogy színre lépjen.
Hangosan végigment a verandán, és belépett a nappaliba.
– Elnézést, el kellett intéznem pár hívást – mondta.
Addie már nyitotta a száját, de közbevágott:
–  Nyilvánvaló, Miss Ramsey, hogy nem lelkesedik azért,
hogy további két évre Lorna Leeshez legyen kötve.
Addie – helyesbített ő, már többedik alkalommal ezen a
napon. – Szólítson Addie-nek. – Szeme szikrát szórt. –
Meggondolta magát a záradékkal kapcsolatban?
– Nem.
Addie-nek arcára volt írva a csalódottság.
– Úgy látom, a nagyvonalú juttatáscsomag sem győzte meg
– mondta Flynn.
– Ó, én… – Addie hiába próbált mosolyogni.
–  Gondolkoztam további bónuszokon, amik esetleg
meggyőzhetnék, hogy írja alá a szerződést.
Addie döbbenten bámult a szomszédaira.
– Öö… igazán?
–  Biztosítom róla, hogy nem lesz ideláncolva a következő
háromszázhatvanöt napban.
Addie leeresztette a vállát.
– Négy hét szabadság jár magának. Vonzóbbá tenné az alkut
egy business classra szóló repülőjegy, oda-vissza, szabadon
választható úti céllal? Ez az ajánlat minden évre vonatkozik,
amelyben velem dolgozik: a szerződésbe foglalt két évre és
minden továbbira, ha netán úgy döntene, hogy marad.
Addie szólni sem bírt, csak bámult rá. Borostyánszínű
szemének fénye foglyul ejtette Flynnt.
Mikor Frank, Jeannie és Eric egyszerre kezdett beszélni,
Addie is visszazökkent a valóságba. Nevetve tapsikolt.
– Hol kell aláírni, Mr. Mather?
–  Flynn. Szólítson Flynn-nek. És van még egy ajánlatom a
maga számára.
Addie nagy szemeket meresztett. Milyen elbűvölőek,
gondolta Flynn.
– Miről van szó?
–  Még ebben a hónapban üzleti útra kell mennem
Münchenbe.
–  Münchenbe? Németországba? – Addie belecsípett a
kezébe, nem csak álmodik-e.
–  Igen. Az  ottani üzlet gyorsabban halad, mint gondoltam,
úgyhogy most egy kicsit szorult helyzetben vagyok.
Az asszisztensnőmet szabadságra engedtem karácsonyra.
– Az asszisztensnőjét?
Flynn látta, hogy nem érti, hová akar kilyukadni.
– El tudná képzelni, hogy elkísérjen Münchenbe, és három-
négy hétig azasszisztensnőm legyen?
–  De nekem abban nincs semmi tapasztalatom – nézett rá
meglepve Addie.
– Maga intézi a farm könyvelését, maga rakja össze a píár-
és marketinganyagokat, van egy áttekinthető nyilvántartása.
Minden képesség megvan magában, ami kell nekem.
–  Németország, kedvesem! – kiáltotta Jeannie. – Micsoda
kaland!
Addie az ajkába harapott, és összeszűkült szemmel
mustrálta Flynnt.
–  Gondolom, elvárná, hogy napi huszonnégy órában
készenlétben álljak.
– Nem, téved. Csomó ideje lenne várost nézni.
Flynn nem értette, miért nem mond egyszerűen igent. Bárki
ezt tenné a helyében.
– Van egy hátsó szándékom – ismerte be Flynn. – Szeretnék
mindent megtanulni a tenyészprogramról. Úgy tervezem,
hogy sokat leszek itt a következő két évben. Amint teljesen
képben leszek, és átlátom, hogy milyen változtatásokravan
szükség…
– Változtatásokra? – ráncolta Addie a homlokát.
–  Igen – felelte Flynn. – Mivel a következő hónapokban
szorosan együtt fogunk dolgozni… Addie – tette hozzá,
megnyomva a nevet –, jobb, ha minél előbb megismerjük
egymást.
Addie úgy meredt rá, mint aki ufót lát.
– Maga is itt akar dolgozni Lorna Leesben?
Flynn sem így tervezte eredetileg, de a birtokot elnézve az a
gondolata támadt, hogy Lorna Lees lehetne az otthona.
– Oké, csak szép sorjában – mondta Addie a fejét ingatva. –
Nézzük a szerződést.
Flynn kiegészítette a szerződést a repülőjegyre vonatkozó
záradékkal, aztán mindnyájan aláírták.
Eric a fejébe nyomta a kalapját.
–  Megyek, viszem a jó hírt Lucynak. Karácsony után
költözünk.
Frank és Addie bólintott.
– Ideje ledőlnöm aludni, kedvesem. – Jeannie megpaskolta
Addie karját. – Átjössz vacsorára?
– Igen, köszönöm.
Mikor az ajtó becsukódott a távozók mögött, Addie
csüggedtnek látszott. Flynn nyelt egyet, és remélte, nem fakad
megint sírva. Megköszörülte a torkát, mire Addie sietve
összekapta magát, és odafordult felé.
– Nem akarta még egyszer megnézni a birtokot? – kérdezte.
Flynn bólintott.
– Most rögtön, vagy még telefonálnia kell?
– Magának jó lenne most? Csak gyorsan átöltözöm.
Mikor Addie meglátta farmerban, csizmában és pólóban,
egészen megdöbbent.
– Mi az? – kérdezte Flynn.
– Hát öö… – Addie zavartan oldalra nézett. – Tudom, hogy
van egy nagy farmja Channel megyében, de… most teljesen
úgy néz ki, mint aki kiveszi a részét a munkákból.
Flynn megdermedt.
–  Szóval azt hiszi, hogy aki öltönyt visel, az nem tudja
rendesen odatenni magát?
–  Nem, nem, dehogyis. Csak… talán nem azokban a
munkákban, amiket itt szoktunk csinálni.
Addie körbevezette a birtokon, és közben magyarázott.
–  Körülbelül egyforma nagy a három farm. Gondolom,
valamelyiket szeretné otthonként használni, ha tényleg azt
tervezi, hogy sokat lesz itt, ahogy mondta. Melyiket választja?
 – Szeretném, ha maga itt maradna. Ez az otthona. Én majd
berendezkedem a Marsh-farmon.
Ez Frank és Jeannie farmja volt, amely közelebb esett Lorna
Leeshez, minta harmadik, a Seymour-farm.
Nem kell kiköltöznie a szülői házból? Addie ezt
megkönnyebbülten vette tudomásul.
A  gépszín felé menet üzletről beszélgettek. Minden
mezőgazdasági gép külön fel volt sorolva a szerződésben, de
Flynn szerette volna még egyszer ellenőrizni őket.
– Nincs kedve lóháton körbemenni? – kérdezte Addie.
– De, szívesen, ha van rá mód.
Addie szólt Logannek, az egyetlen emberének, hogy
nyergelje fel Bendzsót és Virágot. Logan hamarosan már ki is
vezette őket az istállóból.
–  Mihez van kedve? Laza, könnyed ügetéshez, vagy… –
Addie vigyorgott – egy kis kihíváshoz?
–  Addie, egyvalamit már most, az elején tudnia kell: én
mindig a kihívástválasztom – felelte Flynn.
– Akkor magáé Virág – mutatott Addie a szürkére. – Én meg
megyek Bendzsón.
– Segítsek felszállni? – ajánlotta Flynn.
Logan segítségét Addie elfogadta volna, sőt Flynnét is, ha
még mindig öltönyben van – de ez a hangsúlyosan fér as
öltözet visszariasztotta.
– Nem kell, köszönöm.
Nyeregbe pattant, s már csípősen meg akarta volna
kérdezni, hogy esetleg nincs-e szüksége Flynn-nek segítségre,
de addigra már Flynn is nyeregben ült. A  szürke ló cánkolt
egy kicsit, de ő könnyedén uralta.
Addie elfojtott egy sóhajt. Valószínűleg az a fajta fér , aki
mindent tökéletesen kézben tart.
Flynn felvonta a fél szemöldökét.
– Na, jól bírom a kihívásokat? – kérdezte.
–  Jól – dünnyögte Addie, és megfordította a lovat, hogy
Flynn ne vegyeészre a pirulását. Csak akkor fordult újra felé,
miután kiléptetett a karámból. – Van valami, amit látni
szeretne?
–  Hogy őszinte legyek, nincs. Egyszerűen csak szeretnék
kilovagolni. – Elege volt a bezártságból.
– Látja azokat az eukaliptuszokat ott a dombnál?
– Látom.
– Ott várjon meg.
– Tessék? – ráncolta Flynn a homlokát.
Addie Flynn lova felé intett a fejével.
–  Virág remek formában van ma, lazán le fogja pipálni
Bendzsót.
Megsarkantyúzta a lovát, és vágtába kezdett.
Úgy lett, ahogy megjósolta: Virág néhány másodperc alatt
lehagytaBendzsót.
–  Na, jobb már? – kérdezte Addie, mikor odaért az
eukaliptuszokhoz.
– Honnan tudta, hogy ez a bajom? – mosolygott Flynn.
– Én is így vagyok vele, ha sokáig be voltam zárva. Egy gyors
vágta felszabadítóan hat az emberre.
Flynn ránézett, mondani készült valamit, de meggondolta
magát.
 – München – bökte ki Addie.
– Igen?
– Mi lenne a dolgom?
–  Egy kis irodai munka. Levelezés, megbeszélések
szervezése.
Mindig ilyen munkáról álmodtak Robbie-val!
– De… – Addie az ajkába harapott – én egy kukkot se tudok
németül, csak annyit, hogy „Danke” meg „Guten Tag”.
– „Auf Wiedersehen”? – kérdezte Flynn.
Addie biccentett.
– Ennyivel már boldogul – mondta Flynn. – Nem kell tudnia
németül, a legtöbb európai beszél angolul. Elég sokat fogom
ide-oda küldözgetni. „Hozza ide azt a mappát, Addie.” „Hol
vannak a Parker-iratok, Addie?” „Rendeljen egy kávét, Addie.”
Ilyenek.
Ez nem probléma, gondolta Addie.
– Mikor akar indulni?
– Egy hét múlva.
Húha! Olyan hamar?
– Van útlevele? – kérdezte Flynn.
– Van.
–  Remek. De gyelmeztetem: ha dolgozunk, az elég
mozgalmas tud lenni. Delesznek napok, amikor nem kell
semmit se csinálni. Olyankor szabad lesz, megnézheti a
várost. Természetesen minden költségét fedezem: repülőjegy,
szállás, a zetése mellett.
Gombóc nőtt Addie torkában.
– Állom a szavamat, Addie – folytatta Flynn. – Szeretném,
ha jó munkakapcsolat jönne létre köztünk. Nem vagyok
halogatós fajta, szóval Münchenben márkezdhetnénk is. –
Hátratolta a kalapját, úgy mustrálta Addie-t. –
Kérdezhetekvalamit?
– Persze.
– Miért nem mondott még igent Münchenre? Látom magán,
hogy szeretné.
Addie megnedvesítette ajkát, és a távolba nézett.
–  Magával nem volt még olyan, hogy annyira vágyott
valamire, hogy fel se bírta fogni, mikor végre valóra vált?
Flynn hallgatott néhány pillanatig, majd bólintott.
– Pontosan tudom, miről beszél.
És Addie elhitte neki.
– Csak mondjon egy igent, Addie.
– Igen.
 3. FEJEZET

Addie összeszorított foggal fészkelődött az ülésen.

– Mikor szabadulunk már ki ebből a bádogdobozból?
Már leszálltak a müncheni repülőtéren, és negyedórája
vártak egy szabad kapura. Flynn is úgy érezte, mintha már egy
órája várnának.
– Hamarosan. De azt hittem, örült a repülésnek.
–  Oké, de most már megvolt, kipipálhatom a listámon –
felelte morcosan Addie. – Érdekes volt, de nem hittem volna,
hogy ilyen hosszú tud lenni huszonkét óra.
Sydneyben, a beszállásnál olyan izgatott volt, hogy a
Bangkokig eltelt tízóra alatt egyetlen másodpercet sem aludt.
Aztán a következő tizenkettő alatt már csak két órát tudott.
Mostanra teljesen kikészült, és ingerült lett.
A  hangszóróban megszólalt az utaskísérő hangja: a 28-as
kapuhoz gurulnak, mindenki maradjon a helyén. Addie-ből
sóhaj szakadt föl.
Húsz perc múlva átjutottak a vámvizsgálaton, és a
csomagkiadónál álltak.Addie egyszer csak odalépett, és úgy
kapta le az utazótáskáját a szalagról, minthacsak egy köteg
szalma lenne.
–  Levettem volna magának – mondta Flynn a homlokát
ráncolva.
Addie pislogva nézett rá.
– Mért kellett volna levennie?
Flynn nevetett.
 –  Mert én vagyok az erős fér , maga meg a gyenge
asszisztensnő.
–  Ez nem volt benne a munkaköri leírásban – mosolygott
Addie.
Aztán meglátta Flynn bőröndjét, azt is hipp-hopp lekapta a
szalagról, és a fér lába elé tette.
– Addie!
– De hát a lakája is vagyok. És megy ez nekem.
Flynn karba fonta a kezét.
– Honnan tudta, hogy enyém a bőrönd?
– A színes szalagról a fogantyún.
– Adelaide Ramsey, szerintem maga kitűnően be fog válni.
– Az a terv.
Flynnt meghökkentette az őszintesége.
–  Megnézzük Münchent? – tért gyorsan a tárgyra Addie.
Kiszállt belőle a fáradtság, kíváncsian nézte új környezetét.
Flynn kivezette a reptér előtti taxiállomáshoz.
– Negyven perc kocsival a belváros.
–  Hú, de hideg van! – Addie előrángatta a kabátját, és
magára vette. Lehelete kis felhőkben gomolygott a szája előtt.
– Decemberben itt mindig ilyen hideg van – közölte Flynn.
Addie fogvacogva bólintott.
– Biztos havazni fog – mondta.
Egész úton az ablaküvegre tapadt, és magába szívta a
látványt: a fákat, házakat, üzleteket, embereket.
Összerezzent, mikor megelőzte őket egy teherautó.
–  Annyira fura, hogy ezen az oldalon közlekednek –
jegyezte meg.
 Ezt még meg kell szoknia – Ausztráliában az út bal felén
hajtanak a kocsik.
Flynn gyelte őt, és egészen meghatotta a sok ámuló
felkiáltás és sóhaj.
Mikor kiszálltak a szálloda előtt, Addie megállt, mint akinek
gyökeret vert a lába.
– Mit csinál? – szólt rá Flynn.
Addie úgy nézett körbe, mintha próbálna minden épületet
és utcát az emlékezetébe vésni.
– Most először lépek európai földre, ki akarom élvezni ezt a
pillanatot. Nekem most régi álmom válik valóra, még mindig
nem tudom elhinni…
Aztán hirtelen fogta magát, és megindult a bejárat felé.
Flynn a recepciónál érte utol: németül érdeklődött a
foglalásról. A  recepciós mosolyogva üdvözölte őket, és
megnézte a nyilvántartásban.
– Azt hittem, nem beszél németül – mondta Flynn már-már
szemrehányón.
– Nem is beszélek. Csak ezt az egy mondatot tanultam meg
kívülről.
– Miért?
– Gondoltam, ez így mégis udvariasabb, mint angolul…
A szobájába lépve aztán tátva maradt a szája.
– De hát ez hatalmas! – kiáltott fel, és az ablakhoz futott. –
Micsoda kilátás! Az ott mi? – mutatott egy épületre.
– Az Isar-kapu. A középkorban falak és kapuk vették körül a
várost. Ez a közeli folyóról lett elnevezve.
Addie körbenézett a szobában.
 – Jaj, Flynn, nekem nem kell ekkora szoba.
– Én a szomszéd lakosztályban lakom, és közel kell legyen,
hogy bármikor hívhassam.
Addie kutató pillantással újra körülnézett, arcán rémület.
– Mi az? – kérdezte Flynn nyersen.
–  Keresem az összekötő ajtót. – Elöntötte arcát a pír. –
Láttam a lmekben…
Flynn somolygott.
–  Nincs összekötő ajtó. De jöjjön át, nézze meg a
lakosztályt.
– Jóságos ég! – kiáltotta Addie odaát. – Még gardróbszobája
is van! És egy második hálószobája! – Visszament a konyhával
egybenyitott nappaliba, kitárta a karját. – Óriási!
Flynn körbenézett. Ez eddig fel se tűnt neki.
Addie a minibárhoz ment, a homlokát ráncolta.
– Nincs árlista.
–  A  fogyasztás benne van a szoba árában. Ez a maga
szobájára is érvényes.
–  Ezt nem hiszem el… Eszem-iszom, amit csak akarok, és
egy llérbe se kerül?
A fenébe is, voltam én valaha ilyen atal és naiv? – kérdezte
magábanFlynn.
– Igen.
– Köszönöm a csodálatos szobámat – mondta Addie.
Flynn vállat vont.
– Szóra sem érdemes.
– Köszönöm, hogy magával hozott.
– Ez az út nem ajándék, Adelaide.
 – Tudom. Én leszek a legjobb asszisztens, akije valaha volt.
Őszintesége mélyen megérintette Flynnt.
– Pakolja ki a cuccait – mondta.
Mikor Addie kiment, Flynn lehuppant a kanapéra, és lazított
egy kicsit.
Hirtelen ráeszmélt, hogy a reptérről idefelé jövet
egyetlenegyszer sem gondolt utazása céljára.
Felállt a kanapéról. Húsz éven át követte ezt a célt – és
Addie lelkesedése mégis el tudta róla terelni a gyelmét?
Biztos a fáradtság az oka.
Felvette a bőröndjét, és bevonult a hálóba. Holmiját lazán
bedobálta a szekrénybe. Le kell kötnie magát valamivel,
különben képtelen tiszta fejjel gondolkozni.
Mindkét kezével végigsimított a haján.
Most csak az számít, hogy itt van. Végre megvannak az
eszközei, és elérkezett az alkalom, hogy tönkretegye azt az
embert, aki romlásba taszította a családját.
Minden pillanatát élvezni fogja!
Elszánt mosollyal lépett be a zuhany alá.
 4. FEJEZET

Kopogtak az ajtón, Flynn felnézett a laptopjáról. Ki lehet az?

A szobalány?Vagy Addie?
Kelletlenül feltápászkodott, és ajtót nyitott. Addie állt előtte
fekete üzleti kosztümben. Még sohasem látta ilyen
öltözetben; kétszer is meg kellett nézze magának.
– Bejöhetek?
Flynn hátralépett. Addie egy kanna kávéval és egy
aktatáskával a kezében tipegett el mellette. Flynn
megbámulta karcsú lábait.
Addie letette a táskát az asztalra, mellé a kávéskannát,
aztán megfordult.
– Ezt meg honnan szerezte? – kérdezte Flynn.
– A reggelizőből.
Addie két bögrét és tejet vett elő. A  szoknyája, ahogy illik,
térdig ért, de… Flynn a tarkóját dörzsölgette. Ki gondolta
volna, hogy a farmerja ilyen lábakat rejt?
–  Mire készül? – kérdezte kissé barátságtalanul. – És mért
van így öltözve?
Addie csalódott arcot vágott; Flynn máris megbánta szavait.
–  Flynn. Én tudom, hogy nem ingyen van ez az utazás.
Úgyhogy – végigmutatott magán – felöltöztem, ahogy egy
igazi asszisztenshez illik, hoztam afőnöknek kávét, és most
munkára jelentkezem.
– Ma még nincs semmi dolga.
Addie odanyújtotta neki az egyik bögre kávét.
 – Mért nincs?
Flynn ivott a kávéból, de nem válaszolt.
– Azért vagyok itt, hogy dolgozzak – emlékeztette Addie.
–  Az  érkezés napján még nem kell. Hogy legyen ideje
akklimatizálódni.
–  Ó. – Addie az ajkába harapott. – Ezt nem tudtam. Egy
szóval sem említette.
– Honnan van a kosztüm?
–  Egy egész szekrényre való van belőle otthon. Mikor
elvégeztem az iskolát, elkezdtem egy irodai menedzsment
tanfolyamot. Terveim voltak… De aztán anyám beteg lett, én
meg hazaköltöztem, hogy segítsek a farmon. Ezek a
kosztümök sose voltak rajtam nyilvános helyen.
Tehát ott ragadt a farmon. Voltaképp csapdába esett,
gondolta Flynn.
– De igazából nem is tudom, miért vagyunk Münchenben.
– Öltözzön fel melegebben, farmer, pulóver, kabát – mondta
Flynn. – Aztán megmutatom, miért vagyunk itt.
Addie-nek felragyogott az arca.
– És sál, kesztyű, téli cipő! Még sose voltam ilyen hidegben.
–  Zoknit is húzzon – szólt utána Flynn. – Tíz perc múlva
találkozunk az előcsarnokban.

Mikor kiléptek a szálloda kapuján, Addie megint alig akarta

elhinni, hogy tényleg Münchenben van. Viszont eléggé fázott.
Szorosabbra húzta a sálját, dideregve toporgott.
– Sydneyben harminchárom fok volt, itt meg csak négy.
–  Pár nap múlva fel se fog tűnni a különbség – mondta
Flynn.
 Erre Addie csak bámult rá.
– Oké, fel fog tűnni, csak már nem lesz olyan kellemetlen –
tette hozzáFlynn.
– Jó, ezzel kiegyezek. Nos, mit mutat meg először?
– Először nézzük meg, hol is vagyunk.
Egyszerre húzták ki a kabátzsebükből a térképet, amit a
hotelszobájukban találtak. Flynn a fejét csóválta.
–  Mi az? Én csak nem akartam eltévedni – mondta Addie.
Ausztráliában az a biztos halált jelentheti.
Flynn visszatette a zsebébe a saját térképét. Addie végül a
kezébe nyomta a sajátját, mert tudta, mennyire szeretik a
fér ak, ha bizonyíthatják a tájékozódóképességüket.
– Maga volt már Münchenben? – kérdezte.
– Nem.
Miközben Flynn a térképbe mélyedt, a homlokába hullott
egy barna hajfürtje. Addie-t nyugtalanság fogta el, mint a
farmon is, amikor meglátta farmerban. Ha Flynn tenyészbika
lenne, mindent megtenne, hogy megszerezze…
– Addie?
– Bocsánat, nem gyeltem… Miről van szó?
–  Itt ez a kör, ez jelzi a városközpontot. Itt lesz a legtöbb
tárgyalásunk.
Addie úgy bámulta az ujját, mint akit hipnotizálnak.
–  A  szállodánk itt van – bökött a térképre Flynn. –
A Marienplatz, ami a város szíve, csak pár tömbre van.
– Hú, akkor kezdjük azzal! Annyit olvastam róla… – Aztán a
nyelvébe harapott. Az ideális asszisztens nem szalad előre,
hanem kivárja főnöke utasításait. – Persze csak ha magának is
megfelel.
–  Látom, nagyon igyekszik – mosolygott Flynn, és lenézett
rá a kék szemével.
Forróság áradt szét Addie-ben.
– Nagyon – ismerte be.
– Jobb szeretném, ha kicsit lazítana.
–  Én csak jól akarom végezni a feladatomat… hogy ne
okozzak csalódást – mondta Addie elfogódottan.
– Rossz válasz.
– Mért, mit kellett volna mondanom?
– Vettem az infót – felelte Flynn gépi hangon.
Addie elkacagta magát.
–  Őszintén szólva nekem teljesen mindegy, hogy merre
megyünk, csak menjünk valamerre. Lefagy a lábam.
Flynn széles vigyorral fogta karon.
– Erre.
A  Marienplatz felé gyalogoltak. Emberek, autók, üzletek –
Addie csak úgy itta magába a benyomásokat.
Egyszer csak megtorpant és fölfelé nézett.
– Mi az? – kérdezte Flynn.
Addie felmutatott.
–  Templomtornyok – suttogta. Ó, Robbie… – És zöld
kupolák.
– Tényleg jól néz ki – mondta Flynn.
Ausztráliában nincs semmi hasonló. Addie torkában
gombóc nőtt. Még soha sem látott ilyen szépet.
–  Ha ennyire tetszik, el kéne mennie Párizsba, ott is
rengeteg ilyen torony meg kupola van – mondta Flynn.
 Mikor a térre értek, megállt, s egy darabig gyelte a
nyüzsgést.
– Na, ez igen – szólalt meg aztán.
Addie egyetértőn bólintott. Gótikus toronycsúcsokat,
vízköpőket és harangjátékot látott az Új Városházán.
– Hihetetlen! – lehelte ámulva.
Mintegy végszóra elindult a harangjáték. Egymásra néztek,
karjukat összefonták a mellükön, és egymásnak dőlve
bámulták a gurákat. Addie-t elöntötte a hála érzése.
Negyedóra múlva, mikor vége lett, Flynn felé pördült.
–  Mekkorát nézhettek az emberek, mikor először látták!
A technika csodája, abban a korban…
Hirtelen azt vette észre, hogy Flynn karját szorítja. Finoman
rácsapott, és elengedte.
– Bocsánat, elragadott a látvány.
Flynn-nek megremegett a szája széle.
– Nem olyan régi ám. Ha jól emlékszem, bő száz éve épült.
Ott a Régi Városháza – mutatott egy másik, egyszerűbb,
soktornyú épületre –, az tényleg középkori.
–  El se hiszem, hogy olyan szép itt minden – áradozott
tovább Addie. Aztán szúrást érzett a szívében. – Ó –
dünnyögte. – Tisztára el is felejtettem…
– Mit?
– Hogy jön a karácsony.
–  Addie, az egész város fel van díszítve, nem beszélve a
karácsonyfáról ott jobbra. Hogy felejthette el?
–  A  rengeteg újdonság… Meg olyan sok minden történt az
utóbbi hetekben…
 Ez lesz az első karácsonya Lorna Leestől távol. Az  első
karácsony az apja nélkül.
Fájdalom tört rá. Ha apja még élne, most azt a rémes
műanyag fát díszítenék, ezüst szalagokat, színes gömböket és
apró alumíniumcsengettyűket aggatnának rá, a tetejére pedig
giccses angyalkát tűznének. Lenne pulykasült…
Egy érintés a karján visszahozta a jelenbe.
– Mire gondol? – kérdezte Flynn.
Együttérző tekintete máris enyhítette Addie fájdalmát.
– Semmi, csak előjött a múlt – motyogta. – Ez lesz az első
karácsonyom az apám nélkül.
– Részvétem.
– Próbálok nem gondolni rá. – Addie az Új Városháza előtt
magasodó karácsonyfára nézett. – Örülök, hogy idén itt fogok
karácsonyozni.
Flynn megértően bólintott.
– Élnek még a szülei? – kérdezte Addie.
– Apám már nem. – Flynn szemében szomorúság csillant.
– Részvétem.
Flynn mindkét kezét bedugta a kabátzsebébe.
– Régen volt.
– És az anyukája?
– Elidegenedtünk egymástól.
– Ó, de szomorú. – Addie már bánta, hogy rákérdezett.
Flynn vállat vont, mintha nem lenne semmi jelentősége, de
Addie nem hitt neki.
– Anyám nehéz ember – tette hozzá Flynn.
–  Akkor most együtt fogjuk ünnepelni a szülő nélküli
karácsonyunkat Münchenben.
Flynn lenyelte a megjegyzést, ami kikívánkozott belőle.
Addie megköszörülte a torkát, és a hajába túrt.
–  Még egy darab ajándékot se vettem az otthoniaknak –
mondta.
– Addie – nevetett Flynn. – Maga szerint ez gond lesz? Még
sose hallott a müncheni karácsonyi vásárokról?
–  Vásár? Ez komoly? – Addie-nek ugrabugrálni lett volna
kedve örömében.
–  Itt a közelben is van néhány. Ott aztán mindenkinek
találni fog valamit.
– És lesz rá időm?
– Rengeteg.
Addie karba tette a kezét, és Flynn arcát fürkészte.
– Mikor árulja el végre, hogy milyen üzleti ügye van itt?
– Jöjjön csak. – Flynn karon fogta, és a bevásárlónegyed felé
vezette.
– Még itt leszünk, mikor kezdődnek a téli leárazások, ugye?
– pillantott rá Addie.
–  Sose álld útját egy nőnek, ha akciós holmikra vadászik –
bölcselkedett Flynn. – Ne féljen, lesz ideje vásárolgatni.
Remek!
Aztán Addie megrázta magát. Ez mind csodásan hangzik –
de mikor kezdenek el dolgozni?
Végül Flynn megállt, elengedte a karját, és az előttük lévő
helyre mutatott. Addie kapiskálni kezdte.
– Sörcsarnok? Lehet…? Mármint hogy: nincs még korán?
– Majdnem dél van. Jöjjön.
 Hatalmas volt a belső tér, tele faasztalokkal és -padokkal.
Leültek a falmellé, ahonnan az egészet átlátták.
Flynn az étlapot tanulmányozta, és rendelt két sört
németül. Mikor kihozták, Addie meredten bámulta a két óriási
korsót.
– Jesszus, Flynn, egy egész litert rendelt nekem?
– Kétliterest is lehetett volna. Egészségünkre!
Addie is felemelte a korsóját:
– Egészség!
Ivott egy kortyot, és átszellemülten behunyta a szemét.
– Ez valami isteni! Mire iszunk?
– Erre – válaszolta Flynn, és karjával széles mozdulatot tett.
Beletelt kis időbe, mire Addie-nek leesett a tantusz. Letette
a korsót, és közelebb hajolt Flynnhez.
– Sörcsarnokot akar venni?
Flynn arcán vigyor terült szét. Minden ausztrál srácnak ez a
legnagyobb vágya.
 5. FEJEZET

Kedves Százszorszép!

München egyszerűen meseszép, csak lefagy mindenem! Pár órát

voltam kint, de a végén már égett az arcom a hidegtől. Itt minden
olyan más, mint Mudgee-ban. Nem Párizs, de mégis varázslatos.
Gondolkodtam, hogy újra elkezdem a blogot, de…
Miért nem vagy velem? Bocs, befejeztem…
Végre megtudtam, mit keresünk itt. A tökéletes Flynn meg akar
venni egy sörfőzdét, aminek saját sörcsarnoka is van. Hát nem
izgi?
Ma 11-kor lesz az első megbeszélésünk. A  piros kosztümöt
fogom felvenni, amit Sydneyben vettem, miután megnéztük Cate
Blanchettet a színházban. Fogalmam sincs, mit kell majd
csinálnom, de legalább úgy fogok kinézni, mint egy igazi
asszisztens.
Bárcsak itt lennél…

Puszil:
Boglárka

Addie kilépett a Word-dokumentumból, összecsukta a

laptopot, és ellenállt a kísértésnek, hogy visszabújjon a takaró
alá. Még csak hét óra, simán alhatna még egy kicsit, csak
negyedórával a megbeszélés előtt van jelenése Flynn-nél, de…
Münchenben van!
Kiugrott az ágyból, felöltözött. Jót fog tenni egy séta az Isar
partján.

Addie próbálta leplezni, mennyire unja a megbeszélést.

Az ügyvéd hosszasan magyarázta a végrendelet felnyitásának
feltételeit, a szerződéssel kapcsolatban folyó tárgyalások
részleteit, satöbbi, satöbbi.
Flynn tényleg érdekesnek találja ezt?
Lopva ránézett a szeme sarkából. Flynn gyelmes arccal,
összeszűkültszemmel hallgatta az ügyvéd szavait. Rendkívül
magabiztos és befolyásos ember benyomását keltette, és
Addie óhatatlanul elábrándozott, ahogy mindenféle hősi
tetteket hajt végre.
– Kérem, ezt jegyezze fel, Adelaide.
Hirtelen visszacsöppent a valóságba. Fogta a tömbjét,
jegyzetelni kezdett. Elfojtott egy sóhajt, és próbált a
beszélgetésre koncentrálni, de az ügyvéd olyan monoton
hangon folytatta, hogy újra meg újra elkalandozott a gyelme.
– Kérem, írja fel ezeket a számokat – szólalt meg Flynn, és
diktálni kezdett.
Később Addie-nek rezgett a telefonja. Elővette. Frank üzent:

Flynn embere meg akar szabadulni Bruce Augustustól.

– Csak a holttestemen át! – pattant fel Addie.

Az ügyvéd elhallgatott, mindketten rámeredtek Flynn-nel.
–  Lesz néhány szavam a munkavezetőjéhez! – mondta
Addie villámló tekintettel.
Flynn gúnyosan felvonta a fél szemöldökét. Addie-nek
eszébe jutott, holvan; megköszörülte a torkát, és visszaült a
helyére.
 – Majd megbeszéljük – dünnyögte. – Később.
Aztán visszaírt Franknek:

Ha megteszi, megölöm. Küldd el a számát!

Flynn kinyújtotta a lábát, és hátradőlt. Addie eltette a

mobilját, és újra a megbeszélésre koncentrált.
–  Szóval a vártnál később fogják felnyitni a végrendeletet,
Herr Gunther – mondta Flynn.
Az ügyvéd hímezett-hámozott, de Flynn nem hagyta magát.
– Ismeri a Schubert, Schuler és Schmidt ügyvédi irodát?
Az ügyvéd bólintott.
–  Ők fognak képviselni – folytatta Flynn. – Majd keresni
fogják.
– De én…
Flynn felemelkedett, s az ügyvéd nem beszélt tovább.
Addie is felállt. Hála istennek, vége! Kikísérte Herr
Gunthert, s amint becsukta mögötte az ajtót, már pötyögte is
a mobiljába Howard számát.
– Miért, mit művelt? – kérdezte Flynn.
– Ne foglalkozzon vele, majd én elintézem.
– Halló.
– Howard? Itt Adelaide Ramsey.
Howard káromkodott.
– Tudja, hány óra van itt?
–  Nem érdekel. Jól gyeljen: ha Bruce Augustusnak a
legkisebb baja esik, vagy akár csak az a gondolata támadna,
hogy vágóhídra viszi, élve felaprítom! Megértette?
– De hát a…
 – Semmi „de hát”!
– Hallgasson ide, Addie. Megértem, ha…
– Volt már farmja, Howard?
– Nem.
– Akkor nem ért semmit.
Csönd.
–  A  főnök engedélyt adott, hogy változtatásokat hajtsak
végre, Addie. És Bruce Augustus fölösleges.
Micsoda?! Addie reszketni kezdett.
– A főnök az én oldalamon áll… – folytatta Howard.
Addie felhorkant.
–  Nem számít, kedvesem.Énleszek a főnöke, ha
visszamentem. Felfogta, ugye? Szerintem nem akar maga
rosszba lenni velem.
Howard nem válaszolt.
–  Jó éjszakát! – Addie lezárta a beszélgetést, és Flynnhez
fordult.
Flynn szája körül mosoly bujkált.
– Lerendezte, mi?
Rajta mulat? Addie szeme résnyire szűkült; elrakta a mobilt.
– Le – válaszolta.
Flynn leült a kanapéra.
–  Meg tudja indokolni, hogy Bruce Augustus miért
nélkülözhetetlen Lorna Lees jövője szempontjából?
–  Ha ő megy, akkor én is megyek. – Addie karba fonta a
kezét.
Flynn acélkemény pillantást vetett rá.
– Megállapodtunk valamiben. Aláírta a szerződést.
 Addie változtatott a testtartásán.
–  Ha bántja a bikámat, akkor sztornó. Hathetes elállási
időszakban egyeztünk meg. Ha bármi történik vele, kiszállok.
–  Látom, komolyan gondolja – szólalt meg Flynn
kifürkészhetetlen arccal.
Addie bólintott.
– Mért olyan fontos magának? – kérdezte Flynn.
Hogy magyarázza el, mit jelent neki az a bika? Úgysem
értené.
–  Egyszer azt mondta, azért akar megtartani, mert olyan
közeli kapcsolatban vagyok az állatokkal – felelte Addie.
– A marhaállományra gondoltam.
–  Bármilyen szenvtelenül is beszél az állatokról, ez nem
változtat azon,hogy mik ők.
– Mért, mik ők?
–  Eleven lények, akikből mi is élünk. Lorna Leesben az a
szabály, hogy törődünk egymással. Én ezt kötelességemnek
tekintem. Ha egy állat jó szolgálatot tett nekünk, akkor ezt
nem azzal honoráljuk, hogy sintérhez küldjük őket, amint
lejárt a szavatosságuk. Öreg éveikben is nálunk élhetnek. Ha
ezt maga nem tudja elfogadni, akkor még most szóljon.
Flynn csücsörítve mustrálgatta.
–  El tudom fogadni – felelte végül. – Szeretné, ha írásba
adnám?
Addie megkönnyebbülve fújta ki a levegőt.
– Nem kell. Szerintem maga olyan ember, aki állja a szavát.
Kinyújtotta a kezét, s Flynn belecsapott. Aztán felhívta
szegény Howardot, és a lelkére kötötte, hogy ne nyúljon a
bikához.
– Bocs, hogy olyan heves voltam – mondta Addie.
– Semmi baj – rántotta meg a vállát Flynn. – Még jól is jött
ez a kis gyelemelterelés.
– Ezek szerint maga is unta a megbeszélést?
– Igen.
–  Azt hittem, csak én voltam így vele – mondta Addie
megkönnyebbülten. Megfogta a jegyzetblokkját. – Nagyon
sajnálom, de folyton elkalandozott a gyelmem.
Flynn nevetett, mikor meglátta a jegyzeteket: nagy
összevisszaság volt az egész.
– Csak azért kértem meg, hogy ébren tartsam.
Addie az orrát ráncolta.
– Mindig ilyen unalmasak az üzleti megbeszélések?
– Nem, csak Herr Gunthernek ez volt a taktikája.
– Mit akart vele elérni?
– A vetélytársamat támogatja. Azt szeretné, ha ő nyerne.
– Van vetélytársa?
– Több is van, de csak egy, aki veszélyes.
– Aggódnunk kell miatta?
Flynn szeme villant egyet, keze ökölbe szorult.
–  Majd elválik. Minél keményebb és piszkosabb a csata,
annál jobb! De nekem kell győznöm, Addie, kerül, amibe
kerül.
Addie annyit tudott, hogy a tulajdonos nemrég elhalálozott,
s a sörfőzde hamarosan piacra kerül a hozzátartozó csarnokkal
együtt.
–  Herr Gunther a lehető legtovább akarja halogatni a
végrendelet kihirdetését –magyarázta Flynn. – De meg tudjuk
akadályozni.
–  És most? – csapta össze a kezét Addie. – Mi a következő
lépés? Elmegyünk ahhoz az ügyvédi irodához?
–  Nem, ők már tudják, mit kell tenniük. Maga most már
szabadnapos. Nézze meg a várost. Megvan a mobilszáma, ha
szükségem lenne a segítségére.
Addie összepakolta a holmiját. Mielőtt kiment, Flynn
utánaszólt.
– És… Addie?
Ő hátrafordult.
– Igen?
– Jó szórakozást!
Addie úgy is tervezte, hogy jól fog szórakozni, de ma
délután nem városnéző körútra indul. Ha meg akarja győzni
Flynnt, hogy jó asszisztens, még el kell intéznie pár dolgot.
 6. FEJEZET

Flynn épp csak felnézett a laptopjáról, mikor megszólalt a

szobatelefon.
– Igen?
– Addie vagyok. Nagyon elfoglalt?
– Nem. Miről van szó?
– Beugorhatok megmutatni, hogy min dolgoztam?
Micsoda?!
– Felőlem.
Flynn mérgelődött. Csak nem fog mégis kiszállni a
szerződésből?
Addie laptoppal és jegyzettömbbel sétált be a lakosztályába.
Kosztümjét farmerre és hosszú ujjú pólóra cserélte.
Célirányosan az asztalhoz ment, szó nélkül bekapcsolta a
laptopot, és várakozó mosollyal, rákvörös arccal nézett
Flynnre. Borostyánszínű szemének pillantásától Flynn-nek
felgyorsult a szívverése.
– Egész délután sörfőzdéket böngésztem a neten, és…
Flynn elengedte az ajtót, mely tompa zajjal becsukódott.
– Tessék? De az isten szerelmére, minek?
Addie csípőre tette a kezét.
– Venni akar egyet, nem emlékszik?
– Engem főleg az épület érdekel.
–  Bajorország híres a jó söreiről. München pedig az
Oktoberfestről.
Flynn végigsimított a tarkóján.
 – Addie, mért nem a városban mászkál?
Addie a laptopra bökött.
– Szeretném hasznossá tenni magam.
Flynn behunyta a szemét, és elszámolt háromig.
–  De nem az volt a vágya, hogy turistáskodjon? Jöjjön,
vegyen fel valamimeleget.
Azzal karon ragadta Addie-t, és kifelé húzta a szobából;
közben felkapta a kabátját és a sálját.
– Na de… nem is érdekli, mit találtam?
– Majd.
Flynn megvárta a folyosón, míg átöltözik.
–  Ha tényleg hasznossá akarja tenni magát, akkor beleveti
magát a müncheni látnivalókba – mondta a lépcsőn lefelé
menet.
–  Miért, az segít a tárgyalásokban? – nézett rá kérdőn
Addie.
– Igen – hazudta Flynn.
–  Ó. Ezt eddig miért nem mondta? Most komolyan, Flynn:
jobban kéne informálnia az embereit.
– Vettem az adást.
Pár percig némán lépegettek.
–  Olyan hamar sötétedik – szólalt meg Addie, és összébb
húzta az övet a kabátján. – Pedig még öt óra sincs.
– Téli örömök – jegyezte meg Flynn.
– Hová megyünk?
– Azt mondta, szeretne ajándékot venni az otthoniaknak.
Addie-nek felragyogott az arca.
– A karácsonyi vásárba? Úristen, de jó!
 Hamarosan egy egészen más világba érkeztek. Egymást
érték a bódék, karácsonyi illatok lengtek a nyüzsgő sokadalom
fölött. Voltak itt fafaragók, üvegfúvók, pékek, árultak cipőt,
kakukkos órát, mézeskalácsot és ezernyi mást.A  színpadon
középkori ruhába öltözött emberek jártak néptáncot.
Addie el volt ragadtatva.
–  Ez hihetetlen! – lelkendezett. – Maga látott már ilyet?
Ez… ez egyszerűen…
– Hihetetlen? – vigyorgott Flynn.
– Diótörő! – kiáltott Addie.
Flynn követte a tekintetét. Az  egyik stand kizárólag
fakatonákat árusított minden elképzelhető méretben.
–  Colin teljesen odalesz! – Addie kiválasztott négyet, és
zetett.
Aztán mézeskalács gurákat vásárolt.
– Addie, ezt garantáltan nem juttatja át az ausztrál vámon –
gyelmeztette Flynn.
– Ki mondta, hogy haza akarom vinni? Ez a mienk.
Addie kibontotta a csomagolást, és tört a mézeskalácsból,
aztán megkínálta Flynnt, aki hálásan evett belőle, és vett
hozzá két pohár forralt bort.
Mikor végeztek a mézeskaláccsal és a borral, Addie egy fából
faragott kecskebakot vásárolt Franknek. Megálltak az
üvegfúvó előtt, és elbűvölten gyelte, ahogy elkészít egy
hópehely formájú karácsonyfadíszt.
Flynn pedig elbűvölten gyelte Addie-t, és azon tűnődött,
mikor is éreztemagát utoljára ilyen jól.
– Jaj, Flynn, nézze ezt!
 Addie egy mívesen megmunkált üvegangyalkát tartott elé.
– Hogy örülne Jeannie! Csak hát…
– Csak hát? – kérdezte Flynn.
– Ripityára törne, még mielőtt megérkezne.
–  Nem feltétlenül. Attól függ, hogy van becsomagolva.
Mondjuk nem olcsó a csomagolás és a posta – gyelmeztette
Flynn.
– Az nem számít – mondta Addie, és megvette az angyalkát.
Csillogott a szeme. – És maga kinek vesz még ajándékot?
Ő? Senkinek.
–  Én prémiumot szoktam osztani, nem karácsonyi
ajándékot – válaszolta Flynn.
– De biztos vannak barátai, akik… – Addie nem fejezte be a
mondatot.
Akikkel alig találkozott az utóbbi években, állapította meg
hirtelen Flynn.
–  Sajnálom, nem akartam elszomorítani – mentegetőzött
Addie.
–  Nem vagyok szomorú. Bort küldök nekik. Már meg van
rendelve. – Az egyik titkárnője majd elintézi.
Addie karba fonta a kezét.
– De csak van valaki, akinek vesz valami csecsebecsét.
– Tessék? – szólt Flynn elutasítón.
Addie elvörösödött.
– Bocsánat… nem akartam indiszkrét lenni vagy behízelegni
magam.
–  Ne aggódjon, Addie, ha így lenne, félreérthetetlenül
közölném magával, hogysohanem kezdek a női
alkalmazottaimmal.
– Oké.
Addie hátralépett, hogy alaposan szemügyre vegye.
– Mi az? – kérdezte Flynn.
– Ne értsen félre, de maga atal, sikeres és jóképű. – Addie
felhúzta a fél szemöldökét. – Heteró?
– Mint két felbomlott házasság is bizonyítja.
Addie alaposan meglepődött. Két házassága is volt már?
Kettő?!
–  Ezért is tisztázom mindig, hogy tőlem egyetlen nő se
várjon karácsonyiajándékot – tette hozzá Flynn. – Az  biztos,
hogy soha többé nem fogom elkövetni ezt a hibát.
Addie bólintott.
– Érthető. Akkor ezek szerint nincs senki.
– Nincs.
– Tehát nem lesz új úrnője Lorna Leesnek.
– Nem. Még kinek kell ajándékot vennie? – kérdezte Flynn.
– Ericnek és Lucynak. De hogy őszinte leszek, mára elegem
van a vásárlásból. Éhen halok.
Flynn az órájára nézett, és nem hit a szemének. Már hét
óra? Hogy repülhetett el ilyen gyorsan az idő?
–  Idefele láttam egy kellemes helyet, beülhetnénk –
mondta.
Kiderült, hogy egy sörcsarnokról van szó, de Addie-t nem
zavarta.
Csülköt rendeltek burgonyagombóccal, hozzá búzasört.
– Nem is érdekli, mit találtam a neten? – kérdezte Addie.
Nem igazán, gondolta Flynn, de nem mondta ki.
 – Tudja, milyen drága itt a marhahús?
–  Az  ausztrál árakhoz képest egész Európában drága –
válaszolta Flynn.
–  Hatalmas üzlet lenne, ha ellátná marhahússal a
sörcsarnokát. Saját tenyésztésű marhával!
Flynn közelebb hajolt hozzá.
– Mért igyekszik ennyire, hogy jól végezze a munkáját?
– Hát… – Addie az ajkába harapott. – Arra gondoltam, hogy
akkor jómunkabizonyítványt fog adni, és lesz referenciám, ha
egyszer tényleg eljövök Európába.
– De Addie, most is Európában van.
Ő a fejét rázta.
– Ez inkább csak szabadság, nem a való élet.
Mi a fenéről beszél? – hökkent meg Flynn.
–  Nekem akkor kezdődik az igazi élet, ha letelt a két évem
Lorna Leesben – folytatta Addie. – És akkor Európában fogok
munkát keresni. Kivéve persze, ha azt mondja, hogy én vagyok
a legjobb asszisztens a világon, és nem enged el.
Flynn hangosan felnevetett. Addie lesütötte a szemét.
A pincérnő meghozta a sörüket. Flynn felemelte a poharát.
– A müncheni napokra!
Mikor Addie felnézett, Flynn esküdni mert volna, hogy
könnyek csillognak a szemében, de mosollyal leplezte
szomorúságát.
– Münchenre!
 7. FEJEZET

Flynn becsukta az ajtót, kabátját és a sálját egy székre dobta.

Minden csontja fájt.
Az órájára pillantott. Már este tizenegy. Hat óra hosszát volt
távol: beszélgetett, evett, nevetett.
Az  ablakhoz sétált, kinézett a városra. Nem számított rá,
hogy München ilyen jó hatással lesz rá. És hogy ennyire jól
fogja érezni magát Addie-vel.
Elővette a nadrágzsebéből a fából faragott kis bikát, melyet
Addie-nek vásárolt. Vacsora közben akarta odaadni neki, jó
szándéka jeléül, mintegy megígérve, hogy Bruce Augustusnak
mindig lesz otthona Lorna Leesben. Csak aztán nem adódott
rá alkalmas pillanat.
A  homlokát ráncolta. Rég volt már, hogy ilyen vidám estét
töltött egy baráttal vagy barátnővel. Nem lenne itt az ideje,
hogy élvezze munkája gyümölcsét, és kicsit visszavegyen a
tempóból? Ezen még sosem gondolkodott, most viszont újra
és újra efelé terelődtek a gondolatai.
Egyelőre azonban Müllerrel kell foglalkoznia. A  sörfőzde
nem is érdekli – csak és kizárólag Müller. El fogja intézni azt
az embert. Igazságot szolgáltat.
Most vette észre, hogy Addie nála hagyta a laptopját. Fogta,
letelepedett vele a kanapéra, és bekapcsolta. Rákattintott a
„Flynn sörfőzdéje” nevű dokumentumra, és átfutotta Addie
jegyzeteit. Némelyik ötlete meglehetősen egyszerű volt,
mások érdekesek és meglepően okosak.
 Hm… Lehet, hogy tényleg lehetne csinálni valamit a
sörfőzdével. Mintha lassan kezdene átragadni rá Addie
lelkesedése…
Aztán meglátott egy virágot ábrázoló piktogrammal jelzett
dokumentumot. Megnyitotta.

Kedves Százszorszép!

Bocs, hogy magamat ismétlem, de egyszerűen muszáj. Te is

ugyanúgy imádnád Münchent, mint én. Nem Párizs, de ajándék
lónak, ugye… Remekül éreznéd magad itt. Az  összes fér
megfordulna utánad, ha pincérnő lennél dirndliben. Piszok szexi!
Bár ahhoz először gyúrnunk kéne karra. Nem fogod elhinni, de
az egyik pincérnő tíz liter sört vitt egyszerre, mind a két kezében
ötöt! Eszméletlen! Imádom a sörcsarnokokat.
Hm… vajon F. hajlandó lenne itt hagyni csaposlánynak?

Flynn elvigyorodott. Kizárt dolog!

Apropó F.: a tárgyalásokon is hűvös és magabiztos. Csodálom,

hogy valaki élvezi az ilyesmit.
Olyan jó lenne, ha itt lennél!

Puszil:
Bolgárka

Boglárka? És Százszorszép ki lehet?

Ui. Úgy döntöttem, nem indítom újra a blogot, és…

Flynn összerezzent. Becsukta a dokumentumot. Addie privát

naplóját olvasgatja! Ez mégse fair dolog.
 Aztán győzött a kíváncsiság. Mi is a blog címe? Ott van:
„Örökkön-örökké”. Beírta a böngészőbe, fel is jött a honlap,
boglárkákkal, százszorszépekkel és rajz lm gurákkal.
Megnézte az archívumot: az első bejegyzést hat évvel ezelőtt
posztolták. Olvasni kezdett. Addig olvasott, míg le nem
csukódott a szeme a fáradtságtól; akkor úgy döntött, lefekszik
aludni.
Másnap reggel első dolga volt újra bekapcsolni a laptopot.
Addie másfél éven át mindennap posztolt valamit, aztán négy
évvel ezelőtt abbahagyta.
Ki lehetett Százszorszép? Addie azt írta az egyik
bejegyzésben, hogy a barátnője volt, és meghalt leukémiában.
Majd megkérdezi. Vagy tartja a száját. Hisz semmi köze
hozzá.
Flynn összerezzent, mikor tétova kopogást hallott, mintha
valaki attól félne, felébreszti. Szenvtelen arckifejezést öltött,
és kinyitotta az ajtót.
– Jó reggelt! – mosolygott rá Addie.
– Reggelt.
Addie óvatosan mustrálgatta.
– Minden rendben?
Flynn a torkát köszörülte.
– Persze. Minden.
– Ne haragudjon a zavarásért, de elvihetném a laptopomat?
Tegnap itt hagytam. Egyébként úgy aludtam, min a bunda.
A jetlag kikészíti az embert.
Flynn próbált a lehető leghétköznapibban viselkedni, pedig
szíve szerint a karjába vonta és megmondta volna neki,
mennyire sajnálja, ami Százszorszéppel történt.
–  Jetlag? De hát tegnap végig ébren tudott maradni a
megbeszélésen.
Addie fújt egyet.
– Fogalmam sincs, hogy csináltam!
Flynn nevetett, pedig nem volt abban a hangulatban.
– Remélem, most már átállt a szervezetem az itteni időre –
tette hozzá Addie.
Flynn most vette észre, hogy még mindig az ajtóban állnak.
Sietve bement a szobába, és kihozta a laptopot. Nem akarta
behívni Addie-t: egy kis távolságtartás segíteni fog, hogy
rendbe szedje a gondolatait, és leküzdje a vágyat, ami Addie
láttán elfogta.
– Jut eszembe: mit kell előkészítenem holnapra?
– Semmit – felelte Flynn.
– Még egy levelet se diktált.
Flynn az ajtófélfának dőlt.
– Tudni akarja az igazságot?
Addie bólintott.
– A legtöbb tárgyaláson elég, ha csak jelen van az ember –
mondta Flynn.
– Oké – mondta Addie elnyújtva a szót.
–  Azt a benyomást kell tennem, hogy befolyásos és
gátlástalan vagyok, és mindent kézben tartok.
Addie felhúzta a vállát.
– Ez mind megvan magában, szóval semmi problémát nem
látok.
Flynn a nyakát dörzsölte. Addie gátlástalannak tartja?
 Hát persze, hiszen jóformán kényszerítette, hogy még két
évig LornaLeesben maradjon.
– Én tudom ezt, maga is tudja…
–  De gondoskodnia kell róla, hogy a tárgyalópartnerei is
tudják – egészítette ki a mondatot Addie.
– És minél előbb, annál jobb. Maga szerint hogy érhetem el
ezt a leghatékonyabban?
– Drága öltönyökkel, drága szállodával?
– És lakájokkal.
– Tényleg: lakája vagyok! – kiáltotta Addie.
– Nem szó szerint.
– De ők ezt nem tudják. – Addie az ajkát rágta. – Szóval fel
kell öltöznöm elegánsan, a megfelelő pillanatban azt kell
mondanom, hogy „Igen, Mather úr”, „Nem, Mather úr”, kávét
kell felszolgálnom, e-maileznem kell Londonba, vagy fel kell
hívnom New Yorkot telefonon, ha szükségesnek tartja…
– Fején találta a szöget.
Addie-nek ragyogott az arca.
– Ezt csukott szemmel is meg tudom csinálni… Szóval akkor
nincs semmi terve ma délutánra és estére?
– Hát…
– Akkor megpróbálok jegyet szerezni a jéghokimeccsre.
Flynn az arcát fürkészte.
– A sport összeköti az embereket, Flynn – mondta Addie. –
Sose lehettudni. Egy elejtett megjegyzés, hogy élőben látta a
Red Bullst, akár a kívánatos irányba terelheti a tárgyalásokat.
Mondjuk mert másmilyen jellegű kapcsolatot teremt a
tárgyalópartnerrel, és bizonyítja, hogy érdekli a közösségi
élet.
–  Meggyőzött – felelte Flynn. – Pillanat… – Előhúzta a
hitelkártyáját. – Fizessen ezzel.
– Na de…
– Beletartozik a költségkeretbe – vágott közbe Flynn.
–  Ó! – Addie hátrább lépett, és Flynn dzsoggingnadrágjára
mutatott. – Visszatartom a reggeli futástól!
– Csak a tneszterembe akartam leugrani egy órára.
Addie a szemét forgatta.
– Nézzen ki az ablakon: süt a nap, friss a levegő! – Csípőre
tette a kezét. –Ha már müncheni céget vesz, az a legkevesebb,
hogy müncheni levegőt szívjon!
Van fogalma róla, milyen hideg van odakint? – gondolta
Flynn.
– A tökéletesen klimatizált levegő helyett, aminek se íze, se
bűze? Nekem ez is megfelel – védekezett.
– De élvezi is?
Ez betalált.
–  Adjon öt percet – mondta Addie. – Tudok egy tökéletes
futóhelyet.
– Maga szokott futni?
– Néhanap. Öt perc múlva találkozunk az előcsarnokban.
Flynn nem tudta levenni a szemét Addie-ről, mikor a lány
nem sokkal ezután megjelent az előcsarnokban. Nem volt
tökéletes alakja, Flynn mégis azon kapta magát, hogy szeretne
közelebb kerülni hozzá…
Az alkalmazottad! – gyelmeztette egy belső hang.
– Jöjjön, fussunk a folyó mellett. Tegnap voltam arra sétálni,
gyönyörű.
Három perc múlva a folyónál voltak. Átkeltek egy hídon, s
egy parkba értek.
– Túl sokat ígértem? – kérdezte Addie kitárva a karját.
Flynn előtt megint erotikus képek jelentek meg. Minek
kellett beleolvasni a blogjába? Most egész más szemmel tekint
rá.
Egy pillanatra elfogta a kísértés, hogy visszamenjen a
szállodába, magáéra hagyva Addie-t, fusson csak egyedül…
Elfojtott egy káromkodást.
– Meg kéne szabadulnia a feszültségtől, nem?
Flynn odafordult felé. Addie csípőre tett kézzel gyelte.
– Tudom, hideg van – folytatta. – De szívja be ezt a levegőt!
Érzi az ízét?
Flynn pontosan tudta, mire gondol. A  levegő ritkább volt,
mint odahaza, hidegebb is, ugyanakkor frissítő.
Addie futásnak eredt. Flynn követte, és igyekezett nem a
ringó csípőjét gyelni.
Még csak tíz perce futhattak, mikor Addie megállt, és az
előttük levő hídra mutatott.
– Nézze a szobrokat. Tisztára mintA Gyűrűk Ura.
Közelebb érve Flynn is látta, milyen művészi gonddal
faragták meg őket Már javasolni akarta, hogy fussanak tovább,
mikor Addie megragadta a karját, és jobb felé mutatott.
–  Azt látnia kell. Nem csodás épület? Tegnap, mikor
hazamentem a sétából, utánanéztem, mi az. Maga szerint?
– Nem tudom – ismerte be Flynn.
– Az országgyűlés. Gondolom, ezért is ilyen díszes… Flynn?
Minden rendben?
Flynn ráemelte a tekintetét. A futástól Addie-nek kipirult az
arca, ragyogott az örömtől. Honnan merít ennyi lelkesedést,
mikor olyan sok bánat érte?
– Flynn?
– Semmi, csak most jöttem rá, hogy túl sokat dolgozom.
– Az ilyenekre mindig kéne hogy legyen ideje az embernek
– mondta Addie az országgyűlés épületére, a hídra és a
folyóra mutatva.
Flynn megfogadta, hogy miután kicsinálta Müllert, újra
élvezni fogja az életet. Akkor megint szakít időt a kalandra és
az örömre.
 8. FEJEZET

Másnap, egy rémesen unalmas tárgyalás után Addie vásárolni

ment. Mikorvisszatért a szállodába, megcsörrent a telefonja.
– Szükségem van magára. Most rögtön.
– De…
Flynn azonban már le is tette.
Addie bekopogott a szomszédos lakosztályba. A  következő
pillanatban nyílt is az ajtó.
– Ez meg micsoda magán? – kérdezte Flynn nagy szemeket
meresztve.
– Bajor viselet.
– De ez kockás!
– Persze hogy az. A dirndli szoknyája mindig kockás. A blúz
meg fehér, a derékrész királykék.
Flynn szeme a dekoltázsra tapadt. Addie próbálta elfedni a
kezével; megköszörülte a torkát.
– Mi a baj? – kérdezte.
Flynn karon fogta, és behúzta a szobába.
– Még cipő sincs magán!
– Hamar át tudok öltözni.
– Arra már nincs idő.
– De miről van szó?
Hangos kopogás hallatszott. Flynn szitkozódva tolta el
Addie-t az ajtóból.
–  Most nem tudom megmagyarázni. Csak viselkedjen úgy,
mint egy pro .
 – Oké-zsoké – dünnyögte Addie.
Flynn leült az íróasztal mögé.
– Kérem, engedje be Herr Müllert!
Addie engedelmeskedett.
– Herr Müller?
Két bozontos szemöldök emelkedett a magasba kérdőn.
– Igen?
– Fáradjon be – mondta Addie.
Herr Müller alaposan szemügyre vette Addie ruháját.
Szemében vidám fény csillant, megváltoztatva zord ábrázatát.
– Elbűvölően néz ki, Fräulein.
Addie visszamosolygott rá.
– Attól tartok, nem készültem a látogatására.
– A látványa bőven kárpótol – válaszolta Herr Müller.
– Jöjjön be, Herr Mather már várja.
Herr Müller arca elkomorult, amint belépett.
– Helló, Flynn.
– Herr Müller.
Flynn nem állt fel, nem nyújtott kezet vendégének. Hellyel
se kínálta, csak hátradőlt a széken.
– Beszélni akart velem – mondta. – Hát akkor beszéljünk!
Addie egészen megdöbbent. Így nem köt az ember
üzleteket! Flynn még egyik tárgyalópartnerével sem bánt így.
Tapintható volt a feszültség.
– Kér egy kávét? – kínálta Addie a vendéget.
– Köszönöm, jó lenne – felelte Herr Müller merev mosollyal.
–  Nincs kávé – szólt Flynn kemény hangon, metsző
tekintettel.
 Addie összerezzent. Tanácstalan volt, mit tegyen. Maradt
Herr Müller háta mögött, és igyekezett nem kimutatni Flynn
udvariatlansága fölötti megrökönyödését.
– Nem szándékozom beszélni – mondta Herr Müller. – Csak
az arcodbaakartam nézni. És az mindent elmond.
– Remek – szólt Flynn kaján vigyorral.
– Szóval elhatároztad, hogy tönkreteszel?
– El. És sikerülni is fog – mondta Flynn diadalmasan.
– Hogy ennyire haragtartó legyél!
– Csak ha megéri a fáradságot.
Addie egyikről a másikra nézett. Miről beszélnek?
– Lehet, hogy sikerülni fog, Flynn… – mondta Herr Müller.
– Minden pillanatát élvezni fogom.
Herr Müller a homlokát ráncolta, és Flynn felé hajolt.
–  Még nem fogtad fel, hogy többet vesztesz rajta, mint
nyersz – mondta részvevőn.
– Azt maga csak szeretné!
Herr Müller a fejét csóválta.
– Bármit is gondolsz, sajnáltam azt a dolgot apáddal.
Flynn hidegen felnevetett, Herr Müller pedig megfordult, és
kifelé indult. Kezet nyújtott Addie-nek, amit ő automatikusan
elfogadott.
– Örülök, hogy megismerhettem, Fräulein…
–  Ramsey. Adelaide Ramsey – mondta Addie kissé ferdére
sikeredett mosollyal. – Részemről a szerencse. – Kinyitotta
neki az ajtót. – Viszontlátásra.
Mikor becsukta az ajtót az idős fér mögött, dühösen fordult
Flynn felé.
 –  Ez meg mi a fene volt?! A  szüleim a föld alá süllyedtek
volna szégyenükben, ha én így viselkedek valakivel!
– Maga nyilván jobb nevelést kapott, mint én.
Addie hitetlenkedve meredt rá.
–  Mellesleg még dolgoznia kell rajta, hogy faarcot tudjon
vágni – tette hozzá Flynn.
–  Magának meg a modorán kell dolgoznia! Ez az ember
legalább hetvenéves. Akkora dolog lett volna hellyel kínálni és
kávét hozatni neki?
– Látom, megrázta a dolog.
–  Nem sokat értek hozzá, de így nem köt az ember
üzleteket, az biztos.
–  Pedig én pont azt csinálom Münchenben, Addie. Nem
kell, hogy tetsszen magának. – Flynn megkövült arccal
folytatta: – Szóval két lehetősége van. Vagy megjegyzés nélkül
követi az utasításaimat, vagy felül az első gépre, és hazamegy
Ausztráliába.
Addie már majdnem a másodikat választotta, de eszébe
jutott a Robbie-nak tett ígérete. Világot fog látni; el fog jutni
azokra a helyekre, ahová együtt akartak.
–  Nem is azért jött ide, hogy sörfőzdét vegyen, ugye? –
kérdezte. – Nem az hajtja, hogy valóra váltsa a atalkori
álmát.
Flynn nyersen felnevetett.
–  Fiatalkori álom? Honnan veszi, hogy van olyanom?
A  sörfőzde csak azért fontos, mert még Müller tulajdonában
van. És én el fogom venni tőle.
Addie hátrált egy lépést.
 – Szóval kifejezetten azért jött ide, hogy tönkretegye.
– Igen.
–  Advent van, Flynn. Hamarosan karácsony. – Kinek jut
eszébe ilyenkor bosszút állni?
–  De hát mondtam, hogy kíméletlen vagyok. És magának
nem volt ezzel semmi baja, ha jól emlékszem.
Persze, az üzletben, gondolta Addie, de nem személyes
dolgokban. És Herr Müllerrel láthatólag valami személyes
ügye van.
–  Gondoljon, amit akar, ebben a történetben akkor sem én
vagyok a gazember – mondta Flynn, mintha kitalálta volna a
gondolatait.
Hiszi a piszi!
–  Még miket szokott csinálni? Ellopja a gyerekektől a
nyalókát?
Flynn fenyegetően felemelkedett.
–  Mivel még mindig itt van, feltételezem, hogy a jövőben
megjegyzések nélkül teljesíteni fogja az utasításaimat.
Addie-nek összerándult a gyomra.
– Igen – felelte. – Tényleg nem kell, hogy tetsszen nekem,
amit csinál, de… tényleg annyira biztos benne, hogy ezt
érdemli az az ember?
– Egy bók, és máris levette a lábáról. Azt hittem, ennél több
ítélőképesség szorult magába.
–  Csak udvariasak voltunk egymással – mondta sértetten
Addie.
– A vak is látta.
Addie karba tette a kezét.
 – Kedves embernek tűnt. Emlékeztetett a…
– Hadd tippeljek: a Télapóra emlékeztette.
–  Egy régi barátnőm nagypapájára. – Robbie-éra. – Kedves
öregúr volt. –Aki sokat szenvedett.
Addie az ablakhoz ment, hogy Flynn ne lássa a könnyeit.
Mikor összeszedte magát, megint felé fordult.
– Mi rosszat követett el maga ellen Herr Müller?
–  Semmi köze hozzá. És utoljára mondom: kövesse az
utasításaimat megjegyzés nélkül, vagy…
Ez a „vagy” úgy lebegett a szobában, mint egy fenyegetés.
Addie lenyelte a további kérdéseket.
– Kellek még ma?
– Nem.
Addie szó nélkül kiment.
 9. FEJEZET

Addie sietve levette a dirndlit, meleg ruhát vett fel, és szinte

menekülve hagyta el a szállodát. Máskülönben visszament
volna, és végleg összevész Flynn-nel.
Miért nem tisztázta a legelején, hogy mi a célja ezzel az
utazással? Akkor ő nem vesztegeti az időt internetes
keresésekre, és nem töri a fejét marketingstratégiákon és
importlehetőségeken.
Miért? Mert így volt egyszerűbb? Mert maga is tudta, hogy
nem helyes, amit tesz, és ez kínos volt számára?
Addie megvetően fújt egyet. Ugyan már, Flynnben nincs
annyi empátia, hogy szégyellje magát.
Megtorpant. Két évig ennek az embernek fog dolgozni –
Flynn majd őt is megpróbálja tönkretenni, ha valamit rosszul
csinált? Mostantól minden alkalommal a nyelvébe kell
harapnia, ha kikívánkozik belőle valami? Pf… mintha képes
lenne rá!
Keze ökölbe szorult a kabátzsebében. Márpedig a hallgatás
olyan tulajdonság, amivel egy asszisztensnek rendelkeznie
kell. Dolgoznia kell rajta, ha ezen a pályán akar maradni.
Egy darabig csak járta az utcákat összevissza, aztán a
városháza előtti karácsonyfánál találta magát. Egy hét múlva
karácsony. Odahaza Jeannie már felállította a fát. Mióta az
eszét tudja, együtt ünnepeltek: Frank, Jeannie és az ő
családja. Hogy fog hiányozni nekik idén az apja! Talán önző
dolog volt Európába jönnie…
A  következő két napban Addie alig látta Flynnt. Mikor
sétájáról visszatért aszállodába, üzenet várta tőle, miszerint
egyelőre nem lesz szüksége a szolgálataira.
De akkor egyáltalán minek hozta magával Münchenbe?
Addie-nek nemment a fejébe.
Hazatelefonált, beszélt Jeannie-vel, Frankkel, Erickel,
Lucyval, Colinnal. Megnyugvással hallotta, hogy Howard
tényleg nem nyúlt Bruce Augustushoz, ahogy Flynn
meghagyta.
A  két napot a helybeli látnivalókkal töltötte. Elment a
nymphenburgi kastélyba, a Residenzre, s az Angolkertben
fejezte be a napot. Sült kolbászt evett, forró teát ivott.
Újra meg újra eszébe jutott Flynn. Ijesztő volt látni a
gyűlöletet a szemében. Vajon hogy jutott idáig?
Este a szállodában újabb üzenet várta titokzatos
munkaadójától: holnap délelőtt találkozójuk lesz, legyen az
előcsarnokban pontban kilenc negyvenötkor. És reméli,
ezúttal úrrá tud lenni az érzelmein.
Addie kiöltötte a nyelvét az üzenetrögzítőre, de azért
odament a ruhásszekrényhez, és ellenőrizte, rendben van-e a
fekete kosztümje. A  kifogástalan megjelenés segíteni fog,
hogy pro n tudjon viselkedni.

– Jó reggelt, Adelaide!

Addie felpattant a székről, melyen tíz perccel a megjelölt
időpont előtt helyetfoglalt.
– Jó reggelt!
Elfojtott egy sóhajt. Flynn pokoli jól nézett ki. Tökéletesen.
–  Herr Mathernek vagy Flynn-nek szólítsam a
megbeszélésen?
– Ha mások előtt szólít meg, akkor Herr Mathernek.
Addie megnedvesítette az ajkát.
– És kik lesznek azok a mások?
–  Herr Müller és az ügyvédei. Remélem, nem gond ez
magának?
Addie-t nem riasztotta el a gúny.
– Nem érdekel, mivel fenyeget, nem leszek bunkó – bukott
ki belőle.
Megdermedve várta Flynn rosszalló pillantását, de neki csak
derűsen megrezzent a szája széle, miközben kinyitotta előtte
a taxi ajtaját.
– Remélem, most magában tartja a megjegyzéseit.
Flynn ügyvédeinek irodájához mentek.
– Addie?
– Igen?
– Mi is a maga szerepe?
Addie vett egy nagy levegőt.
– Ellentmondás nélkül követem az utasításait.
– És?
– Nem mutatom ki az érzelmeimet.
– Tökéletes.
Addie nagyot sóhajtva követte az épületbe.
Aztán az első húsz percben megtanulta, hogyan kell valakit
tönkretenni. Herr Müller orra elől megszerezték a sörfőzdét,
amelyet tizennyolc éve bérelt, s amelybe temérdek pénzt
belefektetett, kizárólag abból a célból, hogy ne lehessen újra
bérbe adni neki. Kötöttek egy szóbeli megállapodást az
elhunyt tulajdonossal, miszerint kedvezményes áron
megvásárolhatja az ingatlant, de írásos nyoma nem volt.
Herr Müller az asztalra csapott.
– De én megegyeztem Herr Hoffmann-nal!
–  Mutassa be a dokumentumot, ami igazolja az állítását –
mondta Flynn jéghideg hangon.
Addie nagyot nyelt.
– Bizalmon alapuló egyezség volt úriemberek között!
– Herr Müller, én magát nem tartom úriembernek.
Addie-t kirázta a hideg.
–  Véleményem szerint azé kel legyen az épület, aki a
legtöbbet kínálja érte – mondta Flynn.
És nem volt nehéz kitalálni, melyikük az.
–  Magát karcnyit sem érdekli a német kultúra! Mit tud
maga a sörfőzési technikákról vagy a…?
–  Értek hozzá, hogy kell pro tot termelni – vágott közbe
Flynn. – Ajánljon többet, akkor magáé a főzde.
Ez a cinikus mosoly! Addie-nek nagy erőfeszítésébe került,
hogy leplezze felháborodását.
Sürgősen találni kell valamit, ami leköti a gyelmét. Mi is az
a téma, amihalálra untatja? Megvan: a mesterséges
megtermékenyítés!
Felírta a két szót, és e körül kezdtek keringeni a gondolatai.
Az utóbbi években fontos előrelépés történt ezen a területen.
Kemény munka mesterségesen megtermékenyíteni egy
csordányi izgága borjút – neki négyszáznyolcvanhét a
rekordja, de Flynn tőkeinjekciójával új módszereket dolgozhat
ki…
Mikor az ügyvédek vették át a szót, Flynn futó pillantást
vetett rá. Ábrándosarckifejezését látva derűsen megrezzent a
szája széle.
A jegyzettömbjére sandított, és észrevétlenül úgy fordította,
hogy el tudja olvasni, mit írt. Mesterséges megtermékenyítés?
Elfojtotta a nevetését, aztán noman megbökte, és ezzel egy
csapásra visszarántotta a jelenbe.
Flynn felállt. Addie eltette a laptopot, a jegyzettömböt és a
tollat, és követte a példáját.
–  Uraim! – mondta Flynn. – Nyugodtan tárgyalhatnak,
ameddig kedvüktartja, de a döntésem változatlan: megveszem
a sörfőzdét, hacsak Herr Müller nem ad jobb ajánlatot.
Ez volt élete legnagyobb diadala, őt most mégis csak
egyvalami foglalkoztatta: hogy Addie-vel ebédeljen, és
kikérdezze, milyen volt a városnéző túrája.
–  Szóval tényleg komolyan gondolod? – kérdezte George
Müller. Csak szomorúság volt a szemében, semmi
kétségbeesés.
– Halálosan komolyan.
Flynn hideg maradt, és felidézte, amit az apjával művelt ez
az ember.Egyetlen további szó nélkül kivonult a szobából.
Addie-re pillantott, aki tartotta vele a lépést.
– Mesterséges megtermékenyítés?
Addie el ntorodott.
–  Muszáj volt másra koncentrálnom, hogy nyugodtnak
tűnjek.
Ami nem sikerült, de Flynn nem árulta el neki. Addie
szórakozott arcát sokkal szívesebben nézte, mint a
szörnyülködését, amikor kijelentette, hogy nem tartja
úriembernek George-ot.
Bosszantotta, hogy Addie rossz véleménnyel van róla – de
az még jobban bosszantotta, hogy ez bosszantja. Beszélnie
kellett vele, úgyhogy egy kávézóba irányította.
Addie-nek felcsillant a szeme a sütemények láttán, s ez
felvidította Flynnt.
– Kér valamit?
– Naná, hogy!
A  kapucsínó és az almás rétes mellett Addie feltette a
kérdést:
– És? Miről szeretne beszélni?
Flynn rögtön a tárgyra tért.
– Howard nem igazán örül, hogy dirigál neki.
–  Ezzel szívatják a többiek? – nevetett Addie. – Remek.
Mondja meg neki, hogy nem neki dirigálok, hanem magának.
Flynn majdnem félrenyelt.
– Nekem?
Addie vállat vont, és tovább evett.
– Nem akarja ezt kifejteni? – kérdezte Flynn.
–  Nem igazán. Nem lenne ínyére. – Addie letette a villát a
tányérra, és karba fonta a kezét. – De ahogy ismerem, úgyis
ragaszkodni fog hozzá.
Flynn tekintete a csontjáig hatolt.
– Nem hittem el, hogy tényleg gátlástalan – mondta Addie.
Vett egy mélylevegőt, és megrántotta a vállát. – Mert tény,
hogy érvényesítette az akaratát, és rávett, hogy Lorna Leesben
maradjak, de megkönnyítette a döntésemet. Csak akkor
hittem el, mikor láttam, milyen kegyetlenül bánik Herr
Müllerrel. És mikor közölte, hogy nincs rám szüksége, akkor
felvetődött bennem, hogy…
– Hogy?
– Hogy valami hátsó szándéka lehet velem és a farmmal.
Flynn-nek összeszorult a gyomra.
–  Az  a gyanúm, hogy már nem kellek ott magának –
folytatta Addie.
Flynn félretolta a tányérját, és közelebb hajolt.
–  Addie, Lorna Lees az enyém. Amint lejárt a visszalépési
határidő, azt csinálok vele, amit akarok.
– Az még hat hét.
Számolja a napokat? Flynn hátradőlt a székén.
– Miért akarnám veszélyeztetni a szerződésünket?
–  Maga olyan ember, aki mindig érvényesíti az akaratát. –
Addie ivott a kávéjából. – Maga is mondta egyszer, hogy nem
szeret várni.
–  Mért, ki szeret? Nincs ebben semmi. De miért kértem
volna, hogy maradjon a farmon, miközben olyat teszek, ami a
hátrányára válik?
–  Mert gátlástalan. – Addie letette a csészéjét. – És egy
pillanatig sem kétlem, hogy azt hiszi, mindent jobban tud
nálam.
Flynn csak meredt rá egy darabig, aztán elővette zsebéből a
fabikát, és az asztalra tette.
–  Ezt azért vettem, hogy jelezzem, komolyan gondolom a
szóbeli megállapodásunkat Bruce Augustusszal kapcsolatban.
Addie megfogta a gurát, és minden oldalról szemügyre
vette.
– Nagyon szép.
Eleinte szavatartó embernek gondolta Flynnt, de ez elmúlt.
Mostanra hataloméhes, bosszúszomjas szörnyeteggé változott
a szemében.
–  Csak ha Müllerről van szó, akkor vagyok gátlástalan –
mondta Flynn.
Addie mondani készült valamit, de végül hallgatott.
– Tönkretette a családomat – folytatta Flynn.
– Hogyan? – kérdezte Addie megrendülten.
Flynn a tarkóját dörzsölte.
–  Apámmal üzlettársak voltak. Volt egy kocsmájuk
Brisbane-ben. – Elöntötte a harag. – Sajnos nem maga az
egyetlen, aki kedvesnek és jó embernek tartja. Apám is ezt
gondolta róla. Ilyenek a szélhámosok, Addie. Megbízhatónak
látszanak: ez a trükkjük. A sármjuk mellett.
Addie megfogta és a mellére szorította a bika gurát.
– Mi történt?
– Rábeszélte, hogy az összes tőkéjét fektesse be a kocsmába,
aztán hidegvérrel átverte.
– De hát ez… ez borzasztó!
–  Mindent eladott, jó nagyot szakított rajta, aztán
Németországba jött, ahol az apja családja él.
– És a maga apja?
– Öngyilkos lett.
Addie spontán a kezére tette a kezét.
– Jaj, Flynn…
Többet nem bírt mondani, talán mert nem is volt mit.
 – Anyám teljesen megkeseredett – folytatta Flynn.
– Maga hány éves volt, mikor az apja…?
– Tizenkettő.
Addie megszorította a kezét.
– Szörnyű.
– Az. – Flynn elhúzta a kezét, mert túl nagy volt a kísértés,
hogy többé el se engedje Addie-t. – Nincs bizonyítékom,
amivel börtönbe juttathatnám Müllert, de legalább
tönkretehetem. – Ökölbe szorult a keze. – És meg is fogom
tenni.
– Azt akarom mondani… – Addie nagyot nyelt. – Amit tett,
az borzalmas, de… az is szörnyű, hogy az apja otthagyta
magát egyedül az anyjával. A  pénz fontos, de az emberek
sokkal fontosabbak.
Flynn-nek elszorult a torka.
–  Csődtömegnek érezte magát – mondta. – Becsapta az az
ember, aki olyan volt számára, mint egy apa. Ez túl sok volt
neki.
Flynn végigsimított az arcán. A  mai napig élénken
emlékezett, ahogy az apja próbálja elmagyarázni nekik a
helyzetet. Látta maga előtt anyja keserű, könnyes arcát. Apja
sápadt reménytelensége mélyen a lelkébe égett.
És minderről George Müller tehet.
Ránézett Addie-re, és mosolyt erőltetett az arcára.
–  Apám tele volt életkedvvel. Anyám nem volt egyszerű
eset, de apám mindig meg tudta nevettetni, ha esténként
hazajött. Hála neki, optimistán néztünk a jövőbe.
Aztán az öngyilkosságával minden megváltozott. S  most
eljött az idő, hogy Müller meglakoljon ezért.
–  Miért nem harcolt az apja? Miért nem vitte bíróságra az
ügyet? – kérdezte Addie.
–  Müller túl okosan csinálta. Nem voltak terhelő
dokumentumok, és mire rájöttünk, mit művelt, már le is
lépett az országból. Úristen, Addie… még vacsorázni is eljárt
hozzánk! Együtt nevetett és viccelődött velünk, teljesen úgy
viselkedett, mintha családtag lenne. Aztán búcsú nélkül
eltűnt. A  kocsma összes üzleti könyvét elégette, apámnak
semmi nem volt a kezében.
– Sajnálom.
Flynn a fejét rázta.
– Azért nem mondtam el, hogy ne szánakozzon rajtam. De
szeretném, ha értené, miért viszonyulok így ahhoz az
emberhez. Nem hagyhatom, hogy tovább pro táljon a
családom nyomorúságából.
Addie bólintott ugyan, Flynn azonban leolvasta az arcáról,
hogy nem igazán érti. Ő is szenvedett az életben, de nem
táplál gyűlöletet.
És Flynn irigyelte ezért.
 10. FEJEZET

Addie tovább ette az almás rétesét, bár teljesen elment az

étvágya. Csak most vette észre, hogy még mindig szorongatja
a fabikát. Letette az asztalra.
– Köszönöm Bruce Augustust.
– Gondoltam, tetszeni fog.
Addie mély levegőt vett.
– Bízom magában, hogy nem fog kárt okozni Lorna Leesben.
És remélem, állja a szavát.
– Ez sokat jelent nekem – mondta Flynn.
– Feltehetek még egy kérdést?
Addie szerette volna, ha eltűnik Flynn szája körül az a
kemény vonás.
– Megpróbálhatja.
–  Mindig azt hittem, hogy egy marhafarmon nőtt fel,
jómódban. Most, hogy már tudom, hogy nem így volt, azon
tűnődöm, hogy vitte ilyen sokra.
–  Miután apám megölte magát, anyámmal Bourke-be
költöztünk, a nővére közelébe. Hétvégeken és szünidőben
cowboyként dolgoztam, és kiderült, hogy van hozzá érzékem.
Meg a rodeóhoz is. Borjúbefogással kezdtem, aztán nyereg
nélküli rodeóval és bikarodeóval folytattam.
Azt a mindenit, gondolta Addie elismerően.
– A rodeóval elég jó pénzt lehet keresni – folytatta Flynn. –
Takarékoskodtam, és tizenkilenc évesen megvettem egy kis
birtokot. Beleöltem egy csomó munkát és verítéket, aztán
eladtam kétszeres áron. És ezt ismételgettem a végtelenségig.
Közben levelezőn elvégeztem egy gazdálkodási tanfolyamot,
és eszközöltem néhány befektetést, amik hasznot hoztak.
–  Maga aztán tényleg a saját erejéből lett valaki – mondta
Addie.
Kétszeresen elvált valaki… Vajon mi lehetett a gubanc? De
nem akart tovább kíváncsiskodni, végül is mi köze hozzá.
–  Ha ennek vége lesz, Addie, akkor lezárom az egészet, és
már csak az életemre fogok koncentrálni.
Addie-nek kellemetlen érzése támadt. Nem volt
meggyőződve róla, hogy ilyen könnyű lesz leráznia magáról a
gyűlöletet.
És egyébként is, valami sántít ezzel a történettel. Flynn nem
hazudott, ő tényleg hisz a maga igazában, ugyanakkor… Addie
nem tudta volna megmondani, mi az, de valami nem stimmelt
ebben az ügyben.
– És milyen életet szeretne élni? – kérdezte.
–  Talán híres tenyészfarmot csinálok Lorna Leesből. –
Elszánt pillantást vetett Addie-re. – Az  otthonommá teszem
Lorna Leest.
Ez komoly?
– És…
– És?
Flynn a fejét ingatva hátradőlt.
–  Valahogy átragadt rám a lelkesedése, Adelaide Ramsey.
Megcsinálom az egyik legjobb sörfőzdét itt, Münchenben.
Addie-nek tátva maradt a szája.
– Ne már… ez komoly?
 – Bizony – bólintott Flynn.
Addie viszonozta széles vigyorát.
– Mik a tervei karácsony napjára? – kérdezte.
Flynn összeráncolta az orrát.
– Kíméljen meg, Addie. Nekem az is csak olyan nap, mint a
többi.
Addie fogadni mert volna, hogy tizenkét éves kora óta nem
volt egyetlen szép karácsonya sem.
– Rossz válasz – csóválta meg a fejét.

Flynn hátradőlt, arcán ellentétes érzések tükröződtek.

Udvariasság és merev elutasítás közt ingadozott.
Ő és az udvariasság? Meglepő, hogy egyáltalán próbálkozik
vele.
Nem, valójában a Müllerrel szembeni gorombasága az, ami
nem jellemző rá.
– Ne haragudjon, Addie, de én nem ünneplem a karácsonyt.
– Attól még, hogy nem vesz róla tudomást, az ünnep jelen
van.
Flynn becsukta a szemét.
– Én is megpróbáltam, mert… De… – Addie-nek elcsuklott a
hangja.
Flynn rátette a kezét a kezére; érezte, hogy reszket.
–  De képtelen vagyok – folytatta Addie. – Nem tudok nem
venni róla tudomást ebben a szép városban. Minden a
karácsonyról szól, és…
– Sajnálom, én azt hittem…
– Ne kérjen bocsánatot. Tetszik a hely, jól érzem itt magam.
– Akkor mi a baj? – kérdezte Flynn.
 Addie igyekezett visszatartani a könnyeit. Zavartan leszegte
a fejét. Flynn még jobban megszorította a kezét, de Addie-nek
nem jött ki hang a torkán a szomorúságtól.
Aztán megnyalta a száját, és nyelt egyet.
–  Lelkifurdalásom van, amiért ennyire tudok örülni, pedig
apám még csak négy hónapja halt meg.
–  Biztos vagyok benne, hogy örülne. Nem akarná, hogy
boldogtalan legyen.
– Mitől olyan biztos benne? Sose találkoztak.
–  Az  lehet, de ismerem a lányát, és neki jó szíve van.
Varázslatos nő, akiben annyi az életöröm, hogy másra is
átragad. Ebből ki lehet következtetni, hogy az apja is jó ember
kellett hogy legyen.
Addie az ajkába harapott. Izgatottan kalapált a szíve.
– Köszönöm.
–  Az  élet megy tovább, Addie. Nincs abban semmi
szégyellnivaló, ha örömöt talál benne. Ez még nem jelenti azt,
hogy ő nem hiányzik magának.
– Elméletben tudom, hogy igaza van, de mégis…
Addie elhúzta a kezét. Az  érintés összezavarta, nem tudott
világosan gondolkozni.
–  Ez most biztos butaságnak fog tűnni, de karácsony első
napján hiányzik a legjobban. És ezen a tényen az se változtat
semmit, hogy nem gondolok erre a napra, vagy hogy
elhatározom, hogy idén nem fogom megünnepelni a
karácsonyt.
Flynn az orrát dörzsölte.
– Szerintem tudja, miről beszélek – mondta Addie. – Maga
is ezért nem ünnepli a karácsonyt.
Flynn kétkedőn mustrálgatta. Addie bocsánatkérő ntort
vágott.
– És az a bökkenő, hogy ez magának sem segít.
Flynn kiegyenesedett.
–  De ezt nem bántásból mondom – sietett Addie
hozzátenni.
– Szóval azt gondolja, elmúlik a fájdalom, ha megünnepli a
karácsonyt?
Addie szája bágyatag mosolyra húzódott.
– A karácsonyról azt mondják, a csodák ideje, de semmi sem
múlik el varázsütésre. – Felkönyökölt az asztalra. – Pedig
istenem, de jó lenne.
Flynn rámeredt, arcán mosoly bujkált. Egyszeriben már nem
megközelíthetetlennek tűnt, hanem zavartnak és
sebezhetőnek.
Addie pislogott, és elfordította a tekintetét. Flynn már
kétszer volt házas. Világok választják el őket egymástól: neki
semmi tapasztalata ezen a téren. Persze alig volt rá ideje,
számára mindig a szüleivel és a farmmal kapcsolatos
kötelességek voltak az első. Óriási butaság lenne beleszeretni
Flynnbe.
– Akkor meg minek erőltetni? – kérdezte Flynn.
– Hogy legyen esélye felszínre kerülni a pozitív dolgoknak.
Flynn hallgatott.
– Ez ugyanonnan ered, ahonnan a vágya, hogy tönkretegye
Herr Müllert – fűzte hozzá Addie.
Flynn gyanakvón fürkészte. Most minden köznapi halandó
csöndben maradt volna, de Addie még rátett egy lapáttal:
– Az az érzésem, hogy maga azt hiszi, minden újra jó lesz,
ha legyőzte őt. Helyreáll a világ rendje, az igazság
diadalmaskodik.
– Maga nem hiszi?
– Nem. – Addie-nek összerándult a gyomra. – Az okát nem
tudnám megmondani. Csak nem szabadulok az érzéstől, hogy
közben önmagából is elveszít egy darabot.
– Helyteleníti, hogy igazságot akarok szolgáltatni?
– Maga nem igazságot akar, Flynn. Hanem bosszút. Igazából
az apját akarja visszakapni, de az lehetetlen.
–  Addie… – Flynn gondosan megválogatta a szavait. –
Gondolja, hogy ez a megfelelő módszer rávenni, hogy
ünnepeljem magával a karácsonyt?
Addie arcát befutotta a pír.
–  Sajnálom, én… – Arca grimaszba húzódott. – Ennyire
átlát rajtam?
Flynn gúnyosan felhúzta a fél szemöldökét.
Addie zavartan megvonta a vállát.
–  Kicsit meg akartam piszkálni a könnymirigyeit, hogy
meggyőzzem… de csak érzelgősség lett belőle.
– A gyásznak semmi köze az érzelgősséghez.
– Flynn, nekem ez az első karácsonyom, amit árván töltök!
– Micsoda rémes szó… Addie egyenesen Flynn szemébe
nézett. – Fáj, hogy a gyerekeim soha nem fogják megismerni a
nagyszüleiket.
– Nincs is gyereke.
–  Még nincs, de egyszer majd lesz. És nem szeretném
búvalbélelten töltenia karácsonyt.
Flynn hallgatott. Addie vett egy nagy levegőt, és
megkérdezte:
– Na, akkor velem tölti?
– Én öö…
– Az utóbbi napokban rájöttem, hogy sokkal szórakoztatóbb
várost nézni ketten, mint egyedül. És szerintem a
karácsonnyal is így van.
Flynn nem szólt egy szót sem.
Addie összefonta a karját a mellén, és gyelmesen
vizsgálgatta az arcát.
–  Az  isten szerelmére, ez csak karácsony! Nem azt kérem,
hogy vegyen feleségül.
– Nem bírom ezt az áhítatoskodó izét.
– Én se. Én valami vidámra gondoltam.
– Vegyek magának ajándékot? – kérdezte Flynn.
Addie adta a méltatlankodót.
– Még szép!
– Már megkapta a bikát.
–  De nekem igényeim vannak! Kérek egy kétujjas kesztyűt
és egy aszaltgyümölcs- gurát.
Flynn hangosan felnevetett.
– Azt össze tudom hozni. Szólítson csak Télapónak.
Addie legszívesebben megölelte volna.
–  Rendben, Télapó. Ha komolyan gondolja, beszéljünk a
sörfőzdés terveiről.

Másnap reggel együtt megnézték München egyik legjobb

sörfőzdéjét.
 – Persze ötször akkora, mint Mülleré – mondta Flynn, mikor
visszaértek a szállodába. – De nekem mindig a legjobb kell.
Addie-ben felvetődött a kérdés, vajon őt is azért
alkalmazza-e, mert a legjobbnak tartja a marhatenyésztésben.
Ezen még sohasem gondolkodott…
– A délutánja szabad. Rendben?
– Persze – válaszolta Addie.
– Mit fog csinálni?
– Elmegyek vásárolni, meg talán fodrászhoz.
– És estére van terve?
– Még nincs.
–  Akkor ne tervezzen be semmit. Van egy meglepetésem,
tetszeni fog.
Találkozott a tekintetük. Hirtelen szorosan egymás előtt
álltak. Addie-nek felgyorsult a lélegzete. Flynn felemelte a
kezét, mintha magához akarná húzni.
Aztán megszakította a szemkontaktust, elhúzódott. Futólag
megfogta Addie vállát.
– Hatkor találkozunk az előcsarnokban.
Addie némán bólintott.
Flynn eltűnt a lépcső irányába, és Addie-ből elmúlt a
feszültség.
– Fräulein Addie?
Összerezzent, s a recepcióhoz ment.
– Jó napot, Bruno.
–  Nézze csak. – A  recepciós egy prospektust tartott a
magasba. – Találtam egy helyet, ahol eltölthetnék a
karácsonyt Herr Matherrel.
 Együtt átlapozták.
– Ez nagyszerű, Bruno! Tökéletes!
– Foglaljak az önök számára?
– Legyen szíves! Maga aranyat ér, Bruno.
– Egy kocsit is rendelek.
– Csodálatos!
– Szolgálatára, Fräulein. Ez magának érkezett.
Átadott Addie-nek egy kis csomagot és egy borítékot,
amelyen nem szerepelt feladó. Addie felismerte Jeannie
kézírását.
– Köszönöm!
A szobájába sietett; alig várta, hogy kibontsa a csomagot.
Gyümölcsös süti! Jeannie küldött neki a maga sütötte
süteményből! Eláradt benne a honvágy. Mennyire hiányoznak
mindannyian!
A  borítékban hírek várták, egy fénykép Bruce Augustusról,
és Colin önarcképe. Repesett az örömtől. Az ő drága barátai!
 11. FEJEZET

Mikor Flynn megjelent az előcsarnokban, Addie már várta.

Boldog izgatottsággal mosolygott rá. Piros kabátjában
egészen karácsonyi látványt nyújtott.
– Hadd tippeljek – mondta Flynn. – Alkalmi vétel volt?
– Sajna nem. De nem bírtam ellenállni.
– Jól áll.
Addie belékarolt, és kivezette a szabadba.
– Merre?
Flynn a Marienplatz felé terelte.
– Nem is kíváncsi? – kérdezte Flynn.
–  Mire mennék vele? – vont vállat Addie. – Különben is,
szeretem a meglepetéseket. És nem akarom elrontani az
örömét.
Kis idővel ezután megálltak egy épület előtt.
– Ez mi?
–  A  Peterskirche, München legrégebbi temploma – felelte
Flynn.
– Nagyon szép.
– Jöjjön, menjünk be.
A  templomban sokan voltak, de találtak még helyet a
középhajóban.
– Mise lesz? – suttogta Addie.
Flynn előremutatott. Addie a nyakát nyújtotta.
– Koncert?
–  Karácsonyi koncert, a Müncheni Filharmonikusok
előadásában.
Mint Flynn előre sejtette, Addie-t egészen elvarázsolta a
koncert. És csodálkozva állapította meg, hogy őt magát sem
hagyta hidegen.
Miközben a templom lassan kezdett kiürülni, ők ketten mg
mindig a helyükön maradtak.
–  Varázslatos – mondta csöndesen Addie, és Flynn felé
fordulva.
– Elképesztő – mondta Flynn.
Addie megfogta a karját.
– Majdnem sírva fakadtam, olyan szép volt.
Flynn felállt, és őt is felhúzta magával. Szinte magától
karolta át a derekát. Addie keze a mellkasán pihent,
vágyakozó pillantást vetett rá.
Flynn közelebb húzta magához. Addie szaporábban vette a
levegőt, és megragadta a kabátja gallérját. Flynn semmit sem
kívánt jobban, mint hogy megcsókolja.
Addie szemében is lobogott a vágy, szája enyhén megnyílt.
Elkeveredett a lélegzetük…
Mit művelsz? – futott át Flynn agyán.
Elengedte Addie-t, de a lány keze még mindig szorosan
fogta a gallérját. Aztán lassan megértette a helyzetet, és ő is
elengedte Flynnt.
–  Á, tényleg. Emlékszem. Két exfeleség, és nem kezdünk a
kisegítő személyzettel.
Addie megfordult, kikászálódott a padból, és a kijárat felé
vette az irányt. Flynn már csak odakünn érte utol: a lépcsőn
állt, és kerülte a tekintetét.
 – Sajnálom, Addie, az én hibám. Elragadott a pillanat heve.
– Nem csak magát.
Addie szavai oldották a feszültséget.
–  Nem harapunk valamit? Mondjuk forralt borral? –
kérdezte Flynn.
–  A  kajában benne vagyok, de bort inkább nem. Nem
hiányzik, hogy megint végigfusson rajtam a forróság.
Egymás mellett lépkedtek a Marienplatz felé.
–  Maga több, mint kisegítő személyzet, azt ugye tudja? –
szólalt meg Flynn.
– Hogyne tudnám. Én vagyok az egyik legfontosabb kerék a
gépezetben.
Addie ezt azért mondta, hogy megnevettesse, de Flynn csak
nézett rá rosszkedvűen.
– Meséljen az exfeleségeiről.
Flynn bedugta kezét a kabátzsebébe.
– Nagyon kíváncsi.
–  Még mindig jobb, mint ha izgága lennék. Különben is,
Lorna Leesben azt mondta, jobban meg kéne ismernünk
egymást.
– Maga máris jobban ismer, mint én magát – felelte Flynn.
Közben odaértek a Marienplatzra, körbevették őket a
karácsonyi vásár fényei, hangjai és illatai.
– Kössünk alkut, Flynn. Vesz nekem egy forró csokoládét, én
pedig minden kérdésére válaszolok. Aztán mesél az
exfeleségeiről.
Kerestek egy üres padot, leültek, és a forró csokijukat
szürcsölgették.
 – Rajta – mondta Addie. – Kérdezzen.
–  Miért akarja annyira otthagyni az imádott Lorna Leesét,
és asszisztensként járni a világot, miközben halál unalmasnak
tartja az asszisztenskedést?
– Tyűha. Nem semmi kérdés.
– Maga meg két sztorit fog kapni tőlem.
–  Nos hát – kezdte Addie. – Lorna Lees az egyetlen hely,
amit ismerek. Az egyetlen hely, ahol valaha laktam, kivéve azt
a pár hónapot, amikor a titkárnőiskolába jártam Dubbóban.
Szeretnék megtapasztalni valamit, ami teljesen más.
– De ez nem feltétlen jelenti azt, hogy az a más jobb is.
–  Lehet. De lehet, hogy mégis. Szeretném én magam
kipróbálni. Ami meg az asszisztensi munkát illeti, szerintem
tévedtem. Csak hát ha az ember mindennap farmert és
munkabakancsot visel, nehezen tud ellenállni ezeknek a
kosztümöknek.
Tény, hogy szuperül állnak neki, gondolta Flynn.
– Egyébként gondolkodtam rajta – folytatta Addie. – Jobban
feküdne nekem, ha bárban vagy étteremben dolgoznék. Vagy a
kereskedelemben. Szeretek emberekkel dolgozni, és egész nap
talpon vagyok. A  lényeg, hogy végre kiszabaduljak és világot
lássak.
–  De attól még nem muszáj feladnia az állását Lorna
Leesben. Évente négy hét szabadság, ingyen repülőjegy.
–  Régebben mindig arról ábrándoztunk a barátnőmmel,
hogy ha felnőttek leszünk, mindenféle helyekre eljutunk.
Utazási prospektusokat rendeltünk, és órákig tervezgettük az
útvonalat. De mikor…
 Addie elhallgatott, és Flynn-nek azt súgta az ösztöne, hogy
ne sürgesse.
Néhány másodperc alatt Addie összeszedte magát.
–  Mikor tizenhat évesek voltunk, Robbie beteg lett.
Leukémiás.
Flynn megdermedt. Robbie és Százszorszép ugyanaz!
–  De nem hagytuk abba, tovább tervezgettünk. Biztosak
voltunk benne, hogy meggyógyul. De nem gyógyult meg.
Meghalt tizennyolc évesen.
Addie emlékeibe merülve kortyolgatta a csokoládéját, szeme
a karácsonyi forgatagra meredt.
– Részvétem – mondta Flynn.
–  Köszönöm. – Addie ráemelte a tekintetét. – Mielőtt
meghalt, megígértem neki, hogy valóra váltom az álmunkat.
És ehhez tartom is magamat.
Flynn hátán végigfutott a hideg. Bolondság, hogy
ragaszkodik egy gyerekkori álomhoz, tekintet nélkül a saját
szükségleteire. Még ha valóra váltja is, Robbie-t nem hozza
vissza vele. Addie többet érdemelne.
 12. FEJEZET

– Addie?
– Igen? – kérdezte ő szórakozottan.
–  Át tudom érezni, milyen fájdalmas lehetett elveszteni a
barátnőjét.
Addie megint a vásári sokadalmat bámulta. A  fények, az
ünnepi hangulat elvesztette varázsát. Vajon Flynn tényleg
megérti? Eszébe jutott, milyen volt az arca, mikor az apjáról
beszélt.
Ez azonban nem változtat a tényen, hogy nem akar Robbie-
ról beszélni, se vele, se senki mással. Mindenki próbálkozott, a
szülei, Jeannie és Frank, még Robbie szülei is, de őt
túlságosan mélyen érintette a dolog.
És különben is: mit lehet még mondani? Robbie meghalt.
Túl korán ment el. Ennyi.
– De? – szólalt meg Flynn.
Addie megmerevedett. Milyen „de”? Nincs semmi „de”.
Azzal, hogy hallgatott, világosan jelezte, hogy lezártnak
tekinti a beszélgetést.
Flynn azonban nem vett tudomást elutasító arckifejezéséről
–  Hány évesek is voltak, mikor ezeket a terveket
szövögették? – kérdezte.
– Mi köze ennek az egészhez?
– Tizenhat?
– Tizenkét éves korunk óta tervezgettünk.
– És a világjárást?
 – Kábé tizenhat.
– Még gyerekek voltak.
– Hová akar kilyukadni? Majdnem felnőttek voltunk.
–  Ma már más szemmel tekinthet az ígéretére, és
megvizsgálhatja, beleillik-e még az életébe – mondta Flynn. –
Szabad, önálló életről álmodozott, mint minden tinédzser. Azt
viszont nem veszi gyelembe, hogy azóta megváltozott az
élete, és a világ is más lett.
–  Nem értem, mire gondol. – Addie-nek összeszűkült a
gyomra. – És őszintén szólva, Flynn, nem vagyok benne
biztos, hogy hallani akarom.
–  Képzeljük el egy pillanatra, hogy Robbie életben marad.
Tizenkilenc évesek, hamarosan Európába indulnak egy évre.
Addie-nek nem esett nehezére elképzelni, hiszen
számtalanszor megtette már. Flynn szavai mégis mintha
eltörtek volna benne valamit.
–  De mielőtt útnak indulhatnának, az anyja megbetegedik,
és magának otthon kell maradnia. Robbie haragudott volna
ezért magára?
– Dehogyis!
–  Jó. Mondjuk egy évvel elhalasztották volna az utazást.
Tegyük fel, hogy ez alatt az egy év alatt Robbie beleszeret
valakibe, és őt is magával akarja vinni. Ez zavarta volna
magát?
Addie sohasem így képzelte el az utazásukat. Idegesen
matatott a poharán, és hirtelen szeretett volna lekeverni egyet
Flynn-nek.
–  Aztán három hónap múlva Robbie teherbe esik, és haza
akar menni, összeházasodni a pasijával, és az anyja közelében
lenni a gyerekkel – folytatta Flynn.
Addie nyitott szájjal bámult rá. Elszorult a torka. Bár így
lenne! Bárcsak élne még Robbie, és talált volna egy fér t, aki
szereti, és lenne egy fészekaljra való gyerekük!
Behunyta a szemét, igyekezett uralkodni magán.
– Mindent megadnék érte, hogy még életben legyen. Minek
gyötör ezzel?
–  Isten ments, hogy gyötörni akarjam – felelte riadtan
Flynn. – Csak próbálom érzékeltetni, hogy ha úgy adódna,
maga is hajlandó lenne Robbie körülményeihez igazítani a
terveit. Szóval ha maga csak feleannyira fontos volt neki, mint
ő magának…
–  Ne merjen kételkedni a barátságunkban! – fortyant fel
Addie, és keze ökölbe szorult. De hamar elpárolgott a dühe,
válla előreesett.
– Én csak azt mondom, hogy biztos ő is elfogadta volna, ha
maga miatt változik a terv – mondta Flynn.
–  Miért változna? Nem szerettem bele senkibe, nincs
gyerekem, és egészséges vagyok. Nálam semmi se változott.
Semmi!
–  Hogy mondhat ilyet? Meghaltak a szülei, maga felelős
Lorna Leesért.
– Már nem sokáig.
Flynn vállon ragadta.
–  Mért nem ismeri be magának, hogy szereti a farmot?
A  tájat, a tenyészprogramot, Bruce Augustust, Bendzsót,
Virágot és mindenkit, aki ott lakik.
 – Attól még nem kell, hogy ez legyen a sorsom.
–  Robbie-t nem hozhatja vissza, Addie. Akkor sem, ha
beutazza a világot.
Addie felszegte az állát.
– Az lehet, de úgy közelebb érezném magam hozzá!
Flynn erősebben szorította.
–  És ha már minden helyre eljutott, amiről együtt
álmodoztak, akkor mi lesz?Mi marad még?
Addie-nek elállt a szava. Ezen még sohasem gondolkozott.
– Az nem számít – válaszolta.
– Ellenkezőleg: ez a legfontosabb.
Miért foglalkozik vele Flynn ennyit? És miért olyan jó érzés,
hogy fogja a vállát?
–  Biztos benne, hogy nem akar egy futó kalandot az
alkalmazottjával? – kérdezte Addie.
Flynn egy szempillantás alatt elengedte.
– Jézusom, maga javíthatatlan!
–  Szeretem mint embert, és a teste is tetszik. Én tényleg
szívesen…
Addie látta Flynn tekintetén, hogy ő is ugyanígy érez.
–  Maga nem akar tartós kapcsolatot, és én sem akarom
lekötni magam –tette hozzá.
Ez nem volt teljesen igaz, de elhessegette a gondolatot.
–  Én már régóta nem… És nincs senki más, akivel
momentán el tudnám képzelni… – Addie vállat vont. – Simán
lehetne bonyodalmak nélkül…
Flynn a két keze közé fogta az arcát, tekintetében
vágyakozás fénylett. Meg fogja csókolni?
 Csók helyett átölelte.
–  Bonyodalmak nélkül? Az  ki van zárva, Addie. Semmit se
szeretnék jobban, de…
Addie a gyapjúkabátjába nyomta az arcát.
– Az nem enyhítené a fájdalmát Robbie miatt.
De egy időre elfeledtetné vele…
Addie összeszedte magát, és kibontakozott a karjából.
– Akkor ez egy „nem”, ugye?
Flynn először habozott, majd bólintott. Addie felállt.
– Visszamegyek a szállodába.
Flynn felállt, hogy elkísérje, de ő megrázta a fejét.
– Most szeretnék kicsit egyedül lenni.
Nem várta meg a választ: megfordult, és elment.
 13. FEJEZET

Kora este volt még, amikor Addie a szállodába ért. Vett egy
forró zuhanyt, aztán befészkelte magát tévézéshez.
Furamód nem érezte kínosnak, hogy olyan nyíltan beszélt
Flynn-nel a vágyairól. Elvégre a fér ak se szoktak titkot
csinálni belőle. Miért ne tehetnék ugyanezt a nők is? Feltett
neki egy kérdést, amire ő nemmel felelt. Ennyi.
Eszébe jutott a hivatalos levél, amit Bruno kézbesített neki a
múltkor. Felbontotta: számviteli papírok voltak benne. Flynn
egyik ügyvédje küldhette – de vajon miért neki? Flynn egy
szóval sem említette a dolgot.
Átnézte őket, és jelentős eltérésekre bukkant a számokban.
Kísértésbe esett, hogy most rögtön felhívja Flynnt, de mikor
ránézett az órára, és látta, hogy éjfél múlt, meggondolta
magát. Ráér.
Bebújt a takaró alá, és lekapcsolta a villanyt.

Reggel nyolckor rácsörgött Flynnre.

– Addie, ma nincs tárgyalásunk. Egész nap szabad.
Semmi „Jó reggelt, hogy van?”, csak rideg személytelenség.
–  Jó reggelt, Flynn. Jól aludt? – kérdezte hangsúlyozott
udvariassággal.
Semmi válasz.
– Én remekül aludtam, jó mélyen. Figyeljen ide, Flynn: nem
szándékozom megismételni a tegnap esti ajánlatot. Részemről
ennyi volt. Nem vagyok az a fajta, aki döglött lovat akar
hajtani.
–  El se hiszem, hogy döglött lónak nevezett – mondta
Flynn.
–  Oké, váltsunk témát. Tegnap kaptam egy levelet
könyvelési bizonylatokkal. Nekem címezték, szerintem
Howard küldte, de semmi közük Lorna Leeshez, úgyhogy
felteszem, magának szólnak.
– Már vártam azt a levelet.
– Átvihetem egy félóra múlva?
– Igen, hozza csak.
Addie direkt sportosan öltözött, farmert és bő, hosszú ujjú
pólót vett fel. Szigorúan kerülni fogja a szexi ruhákat.
Alighogy bekopogott Flynnhez egy kanna kávéval, már nyílt
is az ajtó.Flynn fürkészve nézett rá.
– Finom illata van – szólalt meg aztán.
– Hadd menjek be. Talán még meleg lesz, mikor megisszuk.
Flynn vigyorogva oldalra lépett, Addie pedig egyenesen az
étkezőasztalhoz ment, és megtöltött két csészét.
– Addie, az a tegnap esti dolog…
– Muszáj beszélnünk róla?
Flynn pislogott.
– Nekem nem gond – mondta Addie. – Ha magának igen, az
a maga baja. De azért bocsánatot kérek, ha kellemetlenül
érezte magát miattam.
–  Egyenes, mint mindig. – Flynn ivott a kávéból. – Oké,
felejtsük el a tegnap estét.
–  Várjon. Még nem mondott semmit a volt feleségeiről. –
Addie a kanapéhoz ment, és letelepedett rá. – Pedig
megegyeztünk, emlékszik?
– Most a volt feleségeimről akar beszélgetni?
– Persze, miért ne?
Addie százszázalékos bizonyítékot akart róla, hogy Flynn az
a fajta fér ,akitől távol kell magát tartania. Mert minél tovább
nézte ezt a magas, karcsú embert, annál jobban kívánta.
Ennek véget kellett vetni.
–  Nem azt mondta, hogy ma nincs semmi dolga? – Addie
gunyorosan felvonta szemöldökét. – És tudtommal maga állja
a szavát.
Flynn megadóan ült le az egyik fotelba. Még jót is fog tenni,
ha számba veszi a múltbeli tévedéseit. Tegnap éjjel is közel
járt hozzá, hogy elkövessen egy óriási hibát.
– Tizenkilenc éves voltam, amikor elvettem Jodie-t.
–  Hú, hát az elég atal – mondta Addie meglepődve. – Én
annyi idős koromban még nagyon nem voltam érett a
házasságra.
– Mi se, mint kiderült.
Mai szemmel nézve Flynn családra vágyott – családra, amit
tizenkét éves kora óta nélkülözött. De persze nem működött a
dolog.
– Mi történt? – kérdezte Addie.
– Egy rodeón ismerkedtünk meg. Városi lány volt, csak épp
vidéken dolgozottegy évet. Összekevertük a vágyat a
szerelemmel, amiből végül nem maradt semmi.
Flynn felnézett, és látta, hogy Addie a csészébe mélyeszti az
orrát. Nemokos dolog vágyról beszélni épp ővele…
Megköszörülte a torkát.
 – Utálta a vidéki életet. Én viszont akkoriban vettem meg az
első birtokomat, és jól kerestem a rodeózással. Nem álltam rá
készen, hogy lemondjak ezekről a dolgokról. Úgyhogy a végén
már csak veszekedtünk. Aztán egy nap elment, és azzal vége is
lett.
– Húha.
– Tizenhárom hónapig tartott az egész.
– Sajnálom.
–  Így utólag visszanézve elkerülhetetlen volt. Most boldog
házasságban él, van egy lánya. Megbékéltünk egymással.
– Az is valami. Az ember él és tanul.
Flynn felvonta a szemöldökét.
– Oké, hagyjuk a közhelyeket – mondta Addie.
–  Különben is, a második házasságomban megtanultam a
leckét.
– Hány éves volt?
– Huszonhét.
– Ennyi idősen az ember már tudni szokta, hogy mit akar.
Flynn komor képet vágott.
– Ki volt az? – kérdezte Addie. – Név, sorozatszám?
De Flynn nem nevetett. Életének ez a fejezete egyáltalán
nem volt vicces.
–  Angela Crawfordnak hívták – válaszolta, és
jelentőségteljes pillantást vetett Addie-re.
– Ismernem kéne?
– Crawford és Társa?
– Ó. – Addie kiegyenesedett. – A Crawford-marhafarm?
– Pontosan. Ronald Crawford lánya.
 – Gyakorlatilag a fél ország az övé.
A  Crawfordoké volt Ausztrália legrégibb és legnagyobb
marhafarm-birodalma.
–  A  mindenit. És a család támogatta a kapcsolatot? –
kérdezte Addie.
– Egy ideig Ronaldnak dolgoztam. Közben már nekem is volt
egy szép nagy csordám, de szerettem volna még több
tapasztalatot szerezni. És Crawford jól zetett. Aztán Angela
hazajött az egyetemről. Még sose találkoztam ilyen nővel.
Ismerte a vidéki életet, de kulturált és elegáns jelenség volt.
– Ismerem a pletykasajtóból. Gyönyörű nő.
Flynn nem tudta mire vélni az Addie szemében megjelenő
kifejezést.
– Igen, de ez még nem minden. Órákig tudtunk beszélgetni.
Nekem fogalmam se volt a művészetről, zenéről, régiségekről,
de mindketten járatosak voltunk a marhák, lovak és az üzlet
világában. Szeretett nevetni, és engem is megnevettetett.
Ahova belépett, ott csupa fény lett minden.
– És maga beleszeretett.
–  Fülig. Nekem ő maga volt a tökély. Úgy éreztem,
mindketten ugyanaztvárjuk az élettől. – Flynn elnevette
magát.
– Mi olyan vicces ebben?
–  Alapjában véve tényleg ugyanazt akartuk. Csak ő nem
velem akarta.
– Akkor miért vette feleségül?
– Mert a pasas, akit igazán szeretett, már nős volt.
Addie összerezzent.
 – És még csak nem is ez volt a legrosszabb – folytatta Flynn.
– A pasasé volta szomszédos farm.
– Nem hiszem el! – kiáltotta elképedve Addie.
– Azért lett a feleségem, hogy közelebb lehessen hozzá. Két
év kellett neki, hogy tönkretegye a pasas házasságát, és a
miénket is. Végig az orromnál fogva vezetett, és én mit sem
sejtettem az egészről.
–  Ez borzalmas. De Flynn… maga nem tehet róla. Nem
szabad, hogy magát hibáztassa. Maga szerette azt a nőt!
Még egy bizonyíték, mennyire ostoba volt.
– Hamarabb észre kellett volna vennem a jeleket.
–  És az mire lett volna jó? Mindenképp fájt volna a válás.
Mondjuk én eléggé el lettem volna keseredve, ha engem valaki
így megcsalt volna.
Flynn-nek felfordult a gyomra a gondolattól, hogy Addie-t
is így kihasználhatta volna egy fér .
– Rosszul áll ehhez a házasságdologhoz – mondta Addie. –
Hülyeség, ha azt mondja, hogy „jaj, ez nem nekem való”. Ez
mindannyiunkkal megtörténhet, ha nincsenek barátaink, akik
jobb belátásra térítenek. És a másodiknál… – A fejét csóválta.
– Nem, maga semmit nem csinált rosszul. Semmi oka nincs
rá, hogy szégyenkezzen.
– Mégis összetörte a szívem.
–  Tényleg sajnálom, hogy ezt tette magával, Flynn. De
tudja, mit? A  sorsellen úgyse tehetünk semmit. Angela
reszketni fog a dizájnercsizmájában, ha bekopog hozzá.
Flynn elnevette magát.
–  Ha feleségül venné valamelyik müncheni szépséget, a
hivatalok biztos jóindulatúbban fogadnák az üzleti terveit –
tette hozzá Addie.
Miféle müncheni szépséget? Ő mindeddig csak Addie-ről
vett tudomást. Házasság?!
Olyan ijedt képet vághatott, hogy Addie-ből kirobbant a
nevetés.
–  Legalább nem ködösítette el teljesen az agyát a
bosszúvágy.
–  Na elég – mondta morcosan Flynn. – Hol vannak azok a
bizonylatok?
– Ó. – Addie felemelte a borítékot, ami ott hevert mellette a
kanapén. –Az egyik ügyvédje küldte?
– Nem.
–  Csak mert nem stimmelnek. – Addie odaadta neki a
bizonylatokat, és kihúzott egy papírt a borítékból. – Így
kellene kinézniük a számoknak. – Letette a papírt az asztalra,
és úgy fordította, hogy Flynn el tudja olvasni. – Számításaim
szerint ez az összeg itt hiányzik.
Flynn az összegre meredt: kétszázhúszezer dollár volt a
hiány.
Addie ránézett az arcára, és az ajkába harapott.
–  Ó… én azt hittem, tud róla. – Megköszörülte a torkát. –
Ha ezek az egyik cégének a bizonylatai, akkor valaki meglopja.
Kozmetikázzák az adatokat, és még csak nem is túl ügyesen.
Van valami sejtése, mire vonatkoznak ezek a számok?
– Nem, de… – Flynn előrehajolt, és a papírt tanulmányozta.
– Megnézhetem a borítékot?
A bélyegre pillantott.
 – Ez nem is Ausztráliából jött. Itt adták fel, Münchenben.
Szája körül haragos mosoly bujkált, mikor hátradőlt, és
összefonta kezét a tarkóján.
– Tudja, mi ez, ugye? – kérdezte Addie.
Flynn elvigyorodott.
–  Igen. Ez a kocsma könyveléséből van, ami apámé és
Mülleré volt. A pasasnak annyi.
Addie kérdő pillantást vetett rá.
– Ez – Flynn felemelte a bizonylatokat – a végső bizonyíték
ellene.
Addie több mint kényelmetlenül érezte magát.
– Ki küldhette?
– Másokat is átvert, nemcsak az apámat. Ezek szerint valaki
úgy döntött, hogy eljött az igazság pillanata. Hogy is
fogalmazott az előbb? Most reszkethet, mert kopogtat a sors.
Ha Herr Müller tényleg bűnös, akkor megérdemli, gondolta
Addie. De ő még mindig nem volt meggyőződve róla, hogy az.
Flynnről ordít, hogy elfogult vele szemben.
– Mégis el kell még intéznünk ma valamit, Adelaide.
Addie elcsüggedt, látva diadalmas arcát.
– Meglátogatjuk Müllert – mondta Flynn. – El tud készülni
negyven percalatt?
– Mást is elő kell készítenem?
– Nem.
– Akkor mindjárt kész vagyok. – Felállt, s az ajtóhoz indult.
– És Addie? – szólt utána Flynn. Addie visszafordult. – A kis
pirosat vegye fel, ha nem gond.
– Persze, nem gond.
Addie teljes szívéből gyűlölte az asszisztensi munkát.
 14. FEJEZET

Taxival hajtottak Herr Müller sörfőzdéjéhez. Flynn

célirányosan ment a recepcióhoz, mintha máris övé lenne itt
minden.
Miközben lépést tartott vele, Addie azon tűnődött, akarja-e
ezt az életet. Legyen bár asszisztens, pincér vagy eladó,
mindenképp csak alkalmazott marad.
Lorna Leesben nem volt az. De a jövőben ez is
megváltozik…
Elhessegette a gondolatot, és a recepciósnőhöz fordult.
–  Jó napot, én Adelaide Ramsey vagyok, Flynn Mather úr
személyi asszisztense. Nincs időpontunk, de reméljük, Herr
Müllernek van néhány perce a számunkra.
A  recepciósnő megkérte őket, foglaljanak helyet az
előtérben. Röviddel ezután visszatért.
– Herr Müller örömmel látja önöket.
Flynn és Addie követte egy hosszú folyosón egy tágas
irodához.
–  Köszönöm – mondta Addie, mielőtt becsukta maguk
mögött az ajtót.
Herr Müller a robusztus íróasztalnál ült, és ugyanolyan
kedvesnek és jóindulatúnak látszott, mint mindig. Hellyel
kínálta őket.
– Minek köszönhetem a szerencsét? – kérdezte.
Addie-nek semmi kétsége nem volt, hogy egyáltalán nem
örül a látogatásnak, de udvariasságból jó képet vág a
dologhoz.
Flynn nem válaszolt, csak csettintett Addie-nek.
Mintha kutya lennék! Addie összeszorította a fogát. Nyilván
a hatalmátakarja demonstrálni…
Odacsapta neki a mappát. Flynn egy pillantásra se méltatta.
Kihúzta a mappából a könyvelési bizonylatok másolatát, és
lassan kiterítette őket az íróasztalon.
– Ezt tegnap küldték az asszisztensemnek. A kocsma üzleti
könyvei, amit maga és az apám vezettek Brisbane-ben.
Herr Müller hallgatott, arca rezzenéstelen maradt.
Tekintetét együttérzőn Flynnre szegezte.
Addie-nek csalhatatlanul megsúgta az ösztöne, hogy ez a
találkozás nemúgy fog lezajlani, ahogy Flynn elképzelte.
–  Ezek a dokumentumok cáfolhatatlanul bizonyítják, hogy
kifosztottaaz apámat – mondta Flynn gúnyos vigyorral. – Fel
fogom jelenteni, Müller. Börtönbe juttatom.
Az öreg még mindig nem mozdult, csak nézte őt tovább.
–  Apád kivételes ember volt, Flynn. Csupa kedvesség és
életkedv.
– Míg maga ki nem csinálta.
–  Szerettem őt, Flynn, de nem tudtam visszatartani az
önpusztítástól. Ha az apám nem betegedik meg hirtelen,
akkor maradtam volna, és segítettem volna neked és
anyádnak. De adott körülmények között kénytelen voltam
visszajönni Németországba.
– Olajra lépett, mielőtt vádat emelhettek volna maga ellen.
Ne takarózzon családi kötelességekkel!
–  Van kiadatási egyezmény a két ország között, Flynn. Ha
apád fel akart volna jelenteni, megtehette volna.
–  Megsemmisítette az üzleti könyveket, hogy apámnak ne
legyen bizonyítéka. Csoda, hogy ezek a papírok megmaradtak
valahogy! Sokáig azt hittem, hogy maga nem csinált semmi
törvénybe ütközőt, csak erkölcstelenül viselkedett. De most itt
van minden feketén-fehéren.
–  Apád nagyon szeretett téged, Flynn. És tudom, hogy
mindig felnéztél rá. Sajnos a szeretet nem mindig tesz minket
erőssé. Gyűlölte volna magát, ha rosszat gondoltál volna róla.
Herr Müller most Addie-re nézett.
– Én küldtem magának ezeket a papírokat, Fräulein Ramsey.
A te apád volt, aki sikkasztott – fordult újra Flynn felé. – Nem
én.
Flynn felpattant a székről.
– Ez mocskos hazugság!
– Fiam, én tényleg azt kívánom, bárcsak másképp lenne.
–  Rákeni, hogy mentse a bőrét? Ezt nem fogom hagyni.
Menjünk, Adelaide.
Addie is felállt. Herr Müller összetolta a papírokat, és
odaadta neki. Addie-nek remegett a keze. Egy pillanatra
összenéztek, és az öreg szemében ugyanaz a rokonszenv és
aggodalom látszott, amit Addie is érzett iránta.
– Viszontlátásra – mondta csöndesen.
– Viszontlátásra, Fräulein Ramsey.
– Most rögtön, Adelaide! – parancsolta Flynn.
Addie megfordult, és követte ki a folyosóra. Némán
lépkedtek egymás mellett.
–  Megiszunk valahol egy kávét? – törte meg a csendet
Addie.
– Nem.
Flynn leintett egy taxit. Szó nélkül beültek.
A szállodában Addie bement Flynn után a lakosztályába, és
lenyelte a kérdéseket, amelyek gyötörték. Flynn ledobta a
zakóját a kanapéra, aztán a nyakkendőjét is. Addie felé
fordult.
– Mit keres még itt? – förmedt rá.
– Várom az utasításait.
– Menjen! Kifelé!
Addie először engedelmeskedett, aztán visszapördült.
– Én nem tehetek erről a helyzetről. Milyen jogon beszél így
velem? – Gyors léptekkel odament Flynnhez. – És ha már itt
tartunk: többet ne csettintsen nekem. Megértette?
Flynn pislogott.
–  Nem könnyű feldolgozni ezt a történetet – folytatta
Addie. – Én ezt teljesen megértem, de akkor se bánjon velem
ilyen lekezelően. Vagy minden beosztottjával így szokott?
Nem tud annyit zetni, hogy én ezt eltűrjem.
Flynn rámeredt. Lassan alábbhagyott benne a feszültség.
– Vettem az adást, Adelaide. Igaza van. Sajnálom. – Mikor
Addie még mindig nem mozdult, megadóan fölemelte a kezét.
– Mi van még?
– Mondja ki, hogy többet nem fog előfordulni.
Flynn-nek megrezzent a szája szeglete.
– Többet nem fog előfordulni. Megígérem.
– Köszönöm – válaszolta Addie.
Flynn lerogyott a fotelba.
 – Nem alkalmas beosztottnak, ugye tudja?
Addie elnyomott egy sóhajt. Igen, ez egyre nyilvánvalóbb.
–  Tudom, hogy nehezére esik elhinni, de Müller hazudik –
mondta Flynn.
Addie félretolta a zakót, és leült a kanapé szélére. Flynn
sápadt arca és karikás szeme együttérzést ébresztett benne.
–  Tegyük fel, hogy igaza van, és semmi más nincs a
kezünkben, csak a kozmetikázott adatok – mondta. Flynn
átható pillantást vetett rá. Addie nagyot nyelt. – Akkor
hogy…?
–  Hogy tudom bizonyítani, hogy Müller volt? – Flynn
mindkét kezével a hajába túrt. – Pont ez a bökkenő.
– Nem erre gondoltam. Hanem arra, hogy hogy lehet benne
biztos, hogy Herr Müller hazudik. – Csitítólag felemelte a
kezét, nehogy Flynn megint felkapja a vizet. – Nem
provokálni akarom, Flynn. Kedvelem magát. Okos, és
keményen dolgozik. Alapjában kedves ember. Nagyvonalú
bónuszt adott, mert azt akarta, hogy elégedett legyek. Ebből
én arra következtetek, hogy törődik másokkal.
– Addie…
–  Ne. Hadd mondjam végig. Ha tönkreteszi ezt az embert,
akkor teljesen biztosnak kell lennie a tényekben. Hogy fogja
érezni magát a bőrében, ha mondjuk öt év múlva rájön, hogy
tévedett? Milyen bizonyíték van a kezében arra nézve, hogy az
eltűnt pénz tényleg Herr Müllerhez került? Az apja szavaira
alapoz, amiket tizenkét évesen hallott? Mit tudhat egy
kisgyerek a szüleiről? Gyerekkorunkban feltétel nélkül
szeretjük őket, rájuk vagyunk utalva. Csak a jó oldalukat
látjuk.
Flynn felugrott, és fel-alá kezdett járni a szobában.
– Apám jó ember volt!
– Elhiszem. De a jó emberek is hoznak rossz döntéseket.
Flynn hallgatott.
–  Csinált Herr Müller azóta bármi rosszat? – kérdezte
Addie.
Flynnt nem győzte meg az érvelése.
– Mért nem jelentette fel az apámat, ha ő volt a hunyó? Erre
válaszoljon!
– Azt mondta, szerette az apját.
Flynn megvető horkantása elárulta, mit gondol erről.
– Van még egy kérdésem – mondta Addie.
– Csak egy? – kérdezte Flynn mogorván, és újra leült.
–  Mikor a volt felesége, Angela megcsalta, rajta is bosszút
akart állni?
Addie kiolvasta a választ a tekintetéből.
– Akkor Herr Mülleren miért akar?
Flynn-nek megrángott az arcizma.
– Megölte az apámat.
– Nem, Flynn. Az apja saját magát ölte meg. Ez csakis az ő
felelőssége.
– Müller hajszolta az öngyilkosságba.
–  Lehet, de az is lehet, hogy nem. Ez nagyon súlyos vád.
Tényleg hibát akar elkövetni?
–  Azt hittem, maga az én oldalamon áll. Vagy zessek
többet, hogy kiérdemeljem a lojalitását?
Addie elengedte a füle mellett a kérdést; Flynn csak
provokálni akarja.
– Tudja, mit gondolok?
– Alig várom, hogy elárulja – morogta Flynn.
–  Magát a Herr Müller iránti düh és keserűség motiválta a
sikerre. Csakazért akart hatalomhoz jutni, hogy
megbüntethesse. De biztos benne, hogy tényleg haragszik rá?
Flynn ökölbe szorította a kezét. Egész testében remegett.
– Be fogom bizonyítani magának. Apámnemvolt tolvaj!
–  Nekem nem kell bebizonyítania, Flynn. Csak saját
magának. Szörnyű, amin tizenkét évesen keresztülment, de
tudatosítania kellene magában, hogymár nem tizenkét éves.
Többé senki, de tényleg senki nem teheti meg ezt magával.
Flynn döbbenten bámult rá.
– Szeretné, ha most elmennék? – kérdezte Addie.
– Jó ötlet.
Addie átment a saját szobájába. Az ágyra vetette magát, és
könnyekben tört ki.
 15. FEJEZET

Flynn felpillantott, mikor kopogtak az ajtón. Addie lesz az,

mindig pontban kilenckor szokott munkára jelentkezni. De
ma sem volt számára semmilyen feladat.
– Szabad!
– Jó reggelt. Jó napja volt tegnap?
– Igen – hazudta Flynn. – Maga hogy van?
–  Órákat töltöttem a művészeti galériákban – válaszolta
Addie sugárzó arccal. – Imádok szabadságon lenni.
Flynn meredten bámulta.
–  Szeretem a művészetet, de nem sokat értek hozzá –
folytatta Addie. – Úgyhogy rendeltem pár könyvet az
interneten. Mire hazaérek, meg is kell jönniük. És
villamosoztam is! – tette hozzá.
Ez a nő a leghétköznapibb dolgokban is kedvét leli.
– Művészet- és villamosnap? – kérdezte Flynn.
–  Meg sültkolbász- és Fekete-erdő torta nap. Ma mi lesz a
dolgom?
– Semmi. Élvezze a napot.
Flynn sötét képet vágott. Neki nem marad más, mint tovább
kutatni bizonyítékok után Müller ellen.
Addie észre sem vett a rosszkedvét. Megbűvölten bámult
kifelé.
– Esik a hó! – Az ablakhoz rohant. – Életem első hava!
Megfordult, és kisietett a szobából.
–  Addie, várjon! Vegyen fel kabátot, hideg van! – kiáltott
utána Flynn, de ő már útban volt lefelé.
Flynn morcosan karjára vetette a kabátját, összeszedte
Addie téli holmiját, és utánaeredt. Mikor kiért az utcára,
Addie odafordult felé, és rámosolygott. Abban a pillanatban
mintha elfújták volna Flynn rosszkedvét. Fejcsóválva próbálta
elrejteni vigyorát.
– Az istenért, Addie, meg akar fagyni?
Rátekerte a sálat a nyakára, és felsegítette rá a kabátot.
– Magának nem újdonság, mi?
– Igen, láttam már havat, Amerikában, Montanában. De egy
európai város középkori kapujánál még én se.
–  Nem semmi, ugye? – mosolygott Addie. – Tényleg nincs
ma rám szüksége?
Flynn megrázta a fejét, mire Addie visszasietett a szállodába
a táskájáért. Flynn kint maradt, s a havas környéket nézte.
München szép város, de a hó még szebbé teszi, állapította
meg.
–  Én beülök egy kis kávézóba a Marienplatzon, megiszok
egy kávét, eszek egy süteményt, és nézem a hóesést – mondta
Addie, mikor leért. – Nem tart velem?
– De – hallotta Flynn a saját hangját.
Némán sétáltak el a kávézóba, és leültek az egyik ablak
melletti asztalhoz,ahonnan a térre lehetett látni. Egy darabig
mindenféléről csevegtek, aztánAddie így szólt:
– A  múltkor kérdezte, mi marad nekem, ha beváltottam az
ígéretet, amit Robbie-nak tettem.
– Nem volt jogom ilyet kérdezni. Én…
–  De, de, jogos volt a kérdés. Csak akkor azt hittem, azt
fogja mondani, hogy szegjem meg az ígéretemet. De most már
másképp látom. Maga csak arra próbált rávezetni, hogy
teljesen rendben van, ha a régi terveinket a mostani
életemhez igazítom, és hogy ezt Robbie is megértené.
Igen, Flynn pontosan erre célzott. Enyhíteni akarta a
nyomást, ami alá Addie helyezte saját magát.
Addie szomorkásan elmosolyodott.
–  Azt is mondta, hogy lehetnek más álmaim is, azzal még
nem feltétlenül leszek hűtlen a régi álmaimhoz vagy Robbie-
hoz.
– Persze, ez így van.
–  Kérem, feleljen őszintén: ha most másmilyen életet
álmodok magamnak, mint régen, azzal elárulom Robbie-t?
– Nem.
Addie hosszan rábámult.
–  Úgy érzem, nincs rendjén, hogy nekem akkor is szabad
álmodoznom, mikor ő már nem tud.
– Addie, az, hogy őszinte önmagával, még nem jelenti azt,
hogy eláruljaRobbie emlékét. Sőt, akkor árulná el, ha az
ígéretének betartásáért feláldoznáa boldogságát.
– Ez borzasztóan igaznak hangzik.
– Maga se várná el tőle – tette hozzá Flynn.
Addie bólintott, és hallgatott egy darabig.
– Látja? – szólalt meg aztán. – Az idő felszínre hozta ezt a
dolgot. Ne értsen félre, de rájöttem, hogy nem szeretnék az
asszisztense lenni.
– Semmi gond.
–  Azokra a helyekre, amik a listámon vannak, inkább
turistaként szeretnék elmenni, nem pedig ott dolgozni.
Mikor könnytől lett fátyolos a szeme, Flynn aggódva átült
mellé, és megfogta a kezét.
– Mi a baj?
– Szoktam írni Robbie-nak – felelte Addie. – A naplómban.
Mióta itt vagyunk, mindennap írtam neki. Maga ezt biztos
butaságnak találja.
– Nem, egyáltalán nem.
– Így közelebb érzem magam hozzá. És… – Zokogás tört fel
belőle.
Flynn átkarolta a vállát, és a mellére vonta. Addie halkan
sírt egy darabig, aztán erőt vett magán.
–  Nem szeretném ezt elveszíteni, ezt a közelséget. Félek,
hogy elfelejtem őt.
– Soha nem fogja elfelejteni, Addie. Ő a lényének része lesz
még akkor is, ha új emberek lépnek az életébe. Írjon neki az
utazásairól, de írjon az életéről, a terveiről és az álmairól is.
Addie pislogva kiegyenesedett.
– Az álmaimmal még én sem vagyok tisztában.
– Derítse ki, hogy mit akar igazán.
– De hogyan?
– Miért nem kér tanácsot Robbie-tól?
Addie megrökönyödve bámulta, aztán fény suhant át az
arcán.
–  Szuper ötlet. – Előrehajolt, és arcon csókolta Flynnt. –
Köszönöm.
Szívesen.
Flynn csak gondolatban mondta ki a szót. A valóságban nem
tudott megszólalni.
 16. FEJEZET

Karácsony reggel pontban tíz órakor Flynn belépett a szálloda

halljába. Addie szeme felragyogott az örömtől, amikor
meglátta kezében az ajándékokkal teli zacskót.
– Elvehetem, uram? – kérdezte Bruno vigyorogva.
– Legyen szíves – felelte Flynn, és odaadta neki.
Addie futólag megölelte Flynnt, és boldog karácsonyt kívánt
neki. Ártatlan ölelés volt, Flynnen mégis váratlanul
végighullámzott a vágy. Addie arca kipirult az izgatottságtól,
szeme csillogott. Flynn megfogadta, hogy bármilyen csöpögős
lesz is a karácsony, nem rontja el az örömét.
– Boldog karácsonyt, Addie.
Ő belékarolt.
– Jöjjön, már vár a kocsi. Kezdődjön az ünnep!
Flynn vigyorogva forgatta a szemét.
– Mire készül?
– Majd meglátja.
Maguk mögött hagyták Münchent, sűrű fenyőerdők mellett
hajtottak el, aztán egyszer csak elébük tárultak a hófödte
hegyek.
– Az Alpokban töltjük a karácsonyt! – mondta Addie.
– A hegytetőn?
Addie nevetett.
– Majd meglátja!
Röviddel ezután egy alpesi faházakkal és sífelszerelést áruló
üzletekkel teli városba érkeztek.
 – Garmisch-Partenkirchen – jelentette ki büszkén Addie.
– Ismerős a neve.
– Volt itt téli olimpia.
– Ez az, tényleg!
A sofőr megállt egy alpesi ház előtt.
–  Egy exkluzív ebéden fogunk részt venni huszonnégy
kiválasztott vendéggel.
Flynn-nek összefutott a nyál a szájában.
Egy nagy, panorámaablakos terembe vezették őket,
ahonnan pazar kilátás nyílt az Alpokra.
– Honnan jött az ötlet? – kérdezte Flynn.
– Nem tetszik?
– Imádom!
–  Először egy hagyományos ünnepségre gondoltam, de
rájöttem, hogy akkor még jobban hiányolnám az apámat. Azt
tanácsolom, mértékkel igya a bort, mert az ebéddel még nincs
vége a napnak.
Háromkor már egy falat sem fért beléjük a nom ételekből.
– Soha életemben nem ettem ennyit – nyögte Addie.
Kaptak egy rövid pihenőt, aztán megszólalt egy csengő.
– Bírja még? – kérdezte Addie.
Flynn bólintott.
– Remek. Most jön a második rész.
– De ugye nem lesz több kaja?
– Neeem, az nem.
Két minibusz parkolt a bejáratnál. Beszálltak az egyikbe, és
hamarosan elérték úti céljukat, az olimpiai központot.
– Be fogjuk járni? – érdeklődött Flynn.
 – Bizonyos értelemben. Leteszteljük!
Mire gondolhat? – töprengett Flynn.
Addie nevetett, és tolta előre.
– Korcsolyázni fogunk, Flynn.
Egy rövid tájékoztató után magukra hagyták őket a jégen.
Bár gyorsan tanultak, így sem úszhatták meg a gyakori
eséseket.
–  Holnapra tiszta kék-zöld leszek – mondta Flynn
szemrehányón.
– Rajta, ismerje be, hogy élvezi!
– Élvezem. Zseniális ötlet volt, Addie.
– Egy dolog van, ami sose tetszett a karácsonyban: az, hogy
az emberek nem mozognak eleget. Maga hasonlít rám ebben,
maga is mindennap sportol, ezért gondoltam, hogy tetszeni
fog. Síelhettünk vagy hódeszkázhattunk is volna, de az
nagyon időjárásfüggő.
– A korcsolya szuper.
–  De van még egy lehetőség. Maradhatunk éjszakára, és
holnap síelhetünk. Megkértem a szállodánkat, hogy
pakoljanak be magának egy útitáskát.
Flynn nagy szemeket meresztett.
–  Nem tudtam, van-e tárgyalása – tette hozzá Addie. – És
erőltetni semakartam, csak…
– Nagyszerű terv – mondta Flynn. – Ezt fogjuk csinálni.
– Tényleg?
– Tényleg.
–  Juhúúú! – kiáltotta Addie, és örömében felugrott a
levegőbe.
 Kibillent az egyensúlyából, de Flynn még éppen időben
elkapta, és magához húzta. Addie a karjába kapaszkodott,
mire most Flynn kezdett el ingadozni. Hirtelen egészen közel
került egymáshoz az arcuk.
Elhalt ajkukon a nevetés, különös feszültség tartotta fogva
őket. Flynnt ellenállhatatlan vágy ragadta el, és száját Addie
puha és édes szájára tapasztotta. Addie odaadóan viszonozta
a csókot.
Percekig nem tudták abbahagyni. Mikor ajkuk szétvált,
mindketten ziháltak.
–  Én öö… már régóta kíváncsi voltam, milyen érzés lenne
megcsókolni – mondta Addie.
– És? Meg vagy elégedve?
– Igen! Igen! – bólogatott ő lelkesen.
Az ilyen csókok egyenes út a…
Flynn hátrarezzent, mikor Addie megérintette az arcát.
– A karácsonyi csókok nem számítanak, Flynn.
 17. FEJEZET

Karácsony második napján este tértek vissza müncheni

szállodájukba.
– Mire gondolsz? – kérdezte Flynn a liftben.
– Ó, hát… én csak fáradt vagyok.
– Nem hiszek neked.
Máris keresztüllát rajta.
– Frankre és Jeannie-re gondoltam.
– Baj van?
– Nem igazán. Nagy gond lenne, ha egy ideig még a farmon
maradnának, miután hazamentünk?
– Miért?
– Még nem találtak megfelelő idősotthont.
– De mihez kezdenek a farmon?
Addie kérdő tekintetet vetett rá.
– Semmit – felelte.
–  De akkor mért kéne…? – Flynn nem fejezte be a
mondatot.
–  Mert a barátaim. – Addie hirtelen kísértésbe esett, hogy
belebokszoljon Flynnbe. – És előnye is lenne: Jeannie remekül
főz, Franknek pedig rengeteg tapasztalata van, és így
bármikor kérdezhetnék tőle.
Megállt a lift, kiszálltak.
– Te vagy a legjobb szakértője a tenyésztési módszereknek a
megyében –mondta Flynn.
–  Igen, de Frank viszont sokkal jobban ért a
legelőgazdálkodáshoz, a vetésforgóhoz meg a kártevőirtáshoz
– érvelt Addie.
– Szerintem ezekhez Howard is konyít.
–  Lehet, hogy Channel megyében igen, de Mudgee-ban
nem. De mért probléma ez? Fizetnék a költségeiket.
Addie ledobta a táskáját az ajtaja előtt, és szálfaegyenesen
odaállt Flynn elé.
– Egyszer már beszélgettünk a sorsról, Flynn.
– Vigyázzak, mert bekopogtat?
–  Mi törődünk egymással Lorna Leesben, legyen szó
emberről, állatról vagy földről.
– És meddig maradnának?
– Pár hónapig.
– Jó, rendben van. Maradhatnak. Elégedett vagy?
– Köszönöm – mondta Addie.
Flynn csípőre tette a kezét.
–  Meg akartam kérni a szobaszervizt, hogy hozzanak fel
szendvicset és forró csokoládét.
Addie habozott.
–  Még mindig nem adtam oda az ajándékaimat – tette
hozzá Flynn.
– Adj fél órát.
Addie bement a szobájába. Elárasztotta az örömteli
várakozás. Egy frissítő zuhany után épp a farmerjába és
kasmírpulóverjébe bújt, mikor megcsörrent a telefon.
– Itt a recepció, Fräulein Ramsey. Egy bizonyos Herr Müller
szeretne beszélni magával személyesen.
– Öö, én… máris lemegyek.
 Addie egy elkülönített szobába vezette az öreget, és
zavartan pillantott rá.
– Nekem rossz érzés, hogy Flynn háta mögött találkozunk –
jegyezte meg.
–  Ez becsületére válik. Megígérem, hogy nem rabolom
sokáig az idejét.
Mindketten helyet foglaltak.
– Miben segíthetek?
–  Fáj a lelkem azért, amit Flynn-nek át kellett élnie kis ú
korában – vágott bele Herr Müller. – Nem tudtam, hogy
Reuben, az apja, annyira kétségbe van esve, hogy megöli
magát. Ezért részben felelősnek érzem magam.
Addie feszengett.
–  Annyira dühös voltam rá, hogy nem tudtam tiszta fejjel
gondolkodni. Teljesen elfordultam tőle. De a barátság nem így
működik.
–  Herr Müller, nem kellene hibáztatnia magát a haláláért.
Senkinek sem kellene – mondta Addie együttérzőn.
– Nem tudom, de megértem Flynn keserűségét, azt viszont
nem fogom hagyni, hogy mindent elvegyen tőlem, amiért a
családom keményen megdolgozott. Mindamellett
egyvalamiben igaza van: nem az apja volt az, aki ellopta a
pénzt.
Addie rámeredt.
– A szeretője volt, Rosie, az egyik pincérnő a pubban. Flynn
és az anyja soha nem tudta meg, hogy volt az a nő, hála
istennek. – Herr Müller mélyet sóhajtott. – Kokainista volt, és
teljesen elhatalmasodott rajta a függősége. Amennyire
lehetett, Reuben eltitkolta a sikkasztást, de… – A fejét
csóválta. – Nem mehetett így a végtelenségig. És mikor már
nem volt több pénz, a nő otthagyta egy atalabb és gazdagabb
pasasért.
– Miért meséli el ezt nekem?
Herr Müller egy köteg levelet húzott elő a kabátzsebéből.
–  Ezeket a leveleket Rosie szobájában találtam, miután
köddé vált. Egymásnak írták őket Reubennel. Vannak fotók is,
de némelyik…
Addie összerezzent.
–  Soha nem akartam, hogy Flynn vagy az anyja kezébe
kerüljenek. DeFlynn-nek most már meg kell tudnia az
igazságot.
Addie felugrott.
– Ó, de én…
– Az egyetlen kérdés – Herr Müller is felállt –, hogy melyik a
jobb: ha magától, vagy ha tőlem tudja meg?
Nem veszi észre, milyen lehetetlen helyzetbe hozza? Azért
Addie átvette a levélköteget, és szó nélkül kisétált a szobából.
A szobájába visszaérve leült az ágyra. Mitévő legyen? Ha
átadja a leveleket, Flynn-nek oda lesz a jókedve. Nem, ma
nem bolygatja a múltat. Flynn-nek már húsz éve nem volt
szép karácsonya.

Másnap reggel Addie izgatottan, rogyadozó térddel állt

Flynn ajtaja előtt. Mikor a kopogására kinyílt az ajtó, Flynn
elismerően vette szemügyre a kosztümjét.
– Minden rendben? – kérdezte.
Addie bement a szobába.
 – Nem igazán.
Flynn ott termett mellette, aggódva fürkészte.
– Lorna Leeszel van gond?
Ez az őszinte aggodalom meghatotta Addie-t. És váratlanul
átcikázott a fején a kérdés: lehet, hogy szereti Flynnt? Nem.
Csak kedveli, nagyon.
Flynn megérintette a karját.
– Addie?
Ő elhúzta.
–  Tudtommal odahaza minden rendben van. – Addie
kihúzta magát. – Mondanom kell két dolgot, és egyik sem fog
tetszeni.
Flynn összehúzott szemöldökkel gyelte.
– Félsz tőlem? Erről van szó? Hogy mérges leszek, és…?
– Nem. Mérges leszel, de félni nem félek. Annyi, hogy…
Flynn kérdőn felvonta a szemöldökét.
–  Nem érdemled meg, és gyűlölöm, hogy nekem kell
meghoznom ezeket a híreket – folytatta Addie.
Kihúzott egy széklet, lerogyott rá. Lassú mozdulatokkal
Flynn is leült vele szemben.
– Beszéltél Müllerrel.
–  Ő keresett meg – pontosított Addie, mert kihallotta a
vádló felhangotFlynn szavaiból.
– Mikor?
–  Tegnap este. Felszóltak a recepcióról, hogy itt van, és
beszélni akar velem.
Flynn arca elkomorult.
– Ez még a kis vacsoránk előtt van után volt?
 – Előtte – felelte csöndesen Addie.
–  És mi jogon hallgattad el előlem ezt az információt? –
kérdezte Flynn színtelen hangon.
–  Nem akartam elhallgatni. Csak úgy döntöttem, később
mondom el.
– Ehhez nem volt jogod.
–  Még azt se tudod, miről beszéltünk. Mérlegeltem, és úgy
láttam jónak, ha egyelőre hallgatok róla. Ezek szerint hiba
volt. Legközelebb nyilván nagyobb körültekintéssel választasz
magadnak asszisztenst. Én nem tudok megbirkózni ezzel a
helyzettel.
Flynn felpattant.
– Tudod jól, mennyire fontos nekem ez az üzlet. Egyszerűen
hihetetlen,hogy információkat tartasz vissza, és
veszélyezteted a tárgyalásokat.
Addie reszketve emelkedett föl a székről.
–  Halvány fogalmad sincs, miről beszéltem Herr Müllerrel,
de máris levontad a következtetést. Nem veszed észre,
mennyire elhomályosítja az ítélőképességedet ez a
megszállottság?
– Elhomályosítja? – ordított Flynn.
–  Igen! – kiabálta Addie. – Csomószor elmondtad, milyen
fontos neked ez a bosszúhadjárat.
– Ülj le, és mondj el mindent – parancsolta Flynn.
Addie émelygett, kiszáradt a szája.
– Azt mondta, igazad van. Nem apád lopta el a pénzt.
Ádáz mosoly suhant át Flynn arcán.
–  Eltaposom, mint egy férget! – mondta ökölbe szorult
kézzel.
Addie behunyta a szemét.
–  Sajnos a többit sem hallgathatom el előled. Egy Rosie
nevű pincérnő lopta el a pénzt. Aki apád szeretője volt.
Flynn fenyegetőn nekiszegezte az ujját.
– Ez aljas hazugság!
Addie összefonta a karját. Flynn csak most vette észre a
karikákat a szeme alatt, s hogy milyen sápadt.
–  Apád tényleg a tökéletesség mintaképe volt? – kérdezte
Addie.
– Az biztos, hogy nem volt tolvaj, és nem csalt meg senkit!
– Még ha ez a kettő igaz is lenne, az messze nem jelenti azt,
hogy ne lettvolna jó apa.
Mi a fenéről hadovál itt?!
Addie tekintetében szomorúság váltakozott a haraggal.
– Abból, hogy ennyire szereted, látszik, hogy csodálatos apa
lehetett. De azt is mesélted, hogy milyen nehéz természetű
volt az anyukád. Tényleg annyira elképzelhetetlen számodra,
hogy apád másik nőnél keresett vigaszt? Ez Herr Müller
verziója. Nem tudom, hazudott-e vagy sem, én csak azt
mondom el, amit ő mondott nekem.
Flynn bólintott, és minden erejével igyekezett leplezni
elkeseredését.
– Köszönöm – mondta Addie.
Ő nem tehet a helyzetről, gyelmeztette magát Flynn.
Látszik, hogy mennyire utálja az egészet. De akkor sem volt
joga elhallgatni, amit megtudott!
– Folytasd – mondta a szándékoltnál gorombábban.
 Valójában inkább megfogta volna a kezét, és bocsánatot kért
volna, amiért belevonta ebbe a piszkos históriába. Addie most
bizonyára jó messze akarna lenni tőle.
–  Rosie kokainfüggő volt – mesélt tovább Addie. – Egy
csomó pénzt lopott a pubból. Mikor apád ezt észrevette,
próbálta fedezni. De akkorra már elfogyott a pénz, és a nő
elhagyta egy másik fér ért, aki atalabb és gazdagabb volt. –
Addie mélyet sóhajtott. – Herr Müller úgy érezte, apád
becsapta, ezért hátatfordított neki. Ma már sajnálja, és
szeretné, ha meg nem történtté tehetné azegészet.
– És te ezt elhiszed neki?
–  Nem számít, hogy én mit hiszek. Az a fontos, hogytemit
hiszel.
 18. FEJEZET

Flynn lelkében gyanakvás ébredt. Lehet, hogy Addie és George

kezdettől fogva így tervezték? Lehet, hogy Müller világ körüli
utazást ígért neki, ha hajlandó összejátszani vele?
Addie benyúlt az aktatáskájába, és egy levélköteget vett ki
belőle.
–  Ezeket apád és Rosie írták egymásnak. Fotók is vannak.
Nem néztem bele, mert semmi közöm hozzá. – Letette a
köteget az asztalra. – És úgy érzem, neked sincs.
Flynn felvette, és meglengette a levegőben.
– Levelet is és fotót is lehet hamisítani.
– Igen. – De Addie látta a szemében, hogy ebben ő sem hisz
igazán.
– Mit mondott még?
Addie a levélköteg felé intett a fejével.
–  Ezeket azért vette magához, hogy ne találjátok meg
anyukáddal. És hogy ne szerezzetek tudomást Rosie
létezéséről. És… azt mondta, nem tudja, mi a jobb, ha én
mondom el ezeket neked, vagy ha ő.
– Te meg persze ezt is mérlegelted.
–  Sajnálom, ha rosszul döntöttem – mondta Addie
csöndesen, a kezét bámulva. Aztán egyenesen Flynnre emelte
a tekintetét. – Eléggé piedesztálra állítottad az apádat, azt
ugye tudod? De miért? Mert utoljára akkor érezted magad
igazán biztonságban, mikor még élt? Tudom, mit jelent
tisztelni a holtakat, de…
 –  Ja-ja, te megint mindent tudsz! – csattant fel Flynn. Azt
akarta, hogyhagyja abba. – Piedesztálra, mi? És te mit
csináltál Robbie-val?
–  Igen, én is piedesztálra emeltem őt. Mert nem tudtam,
hogy birkózzak meg máshogy a gyásszal. De te megmutattad,
mennyire korlátozta ez a látásmódomat. A  segítségeddel
megértettem, hogy majdnem elkövettem egy óriási hibát.
Dolgozom rajta, próbálom jobban csinálni. Neked is ugyanezt
kell tenned. Komolyan azt hiszed, hogy apád akarná ezt a
bosszút?
– Ne merd megmondani nekem, hogy mit akarna az apám!
Nem ismerted, és George Müllert sem ismered.
Addie szemében dühös fény villant.
–  Ami kiskorunkban történik velünk, az csúnya sebeket
okozhat. De most felnőtt ember vagy, egy egész cégbirodalom
áll mögötted. Senki nem veheti el tőled, amiért megküzdöttél.
Ideje abbahagyni, hogy démonokat kergetsz, és képzeletbeli
sárkányokat akarsz leteríteni.
Flynn szóhoz se jutott.
–  Ha apád a tökéletesség mintaképe volt, mint állítod, hát
legyen. De aki tökéletes, az nem öli meg magát, szóval ebben
a tekintetben ő sem volt az. Emészd meg, és tedd magad túl
rajta.
Flynn legszívesebben szétzúzott volna valamit. Nyugtalanul
járkált a szobában, mindkét kezével újra és újra a hajába túrt.
Ha Müller tényleg ártatlan…
Lerázta a gondolatot. Dehogy ártatlan, és ez az utolsó
próbálkozása, hogy mentse a bőrét. Lehet, hogy már felnőtt,
de a mai napig benne van az iszonyat, ami akkor töltötte el,
amikor értesült az apja haláláról. Mikor az első millióját
megszerezte, hasztalan próbálta eltemetni magában az
egykori boldogtalan kis út. De abban egy pillanatig sem
kételkedett, hogy le fogja győzni a démonokat, amint térdre
kényszeríti Müllert.
–  Most rajtad a sor – szólalt meg Addie. – Egyedül te
döntesz.
Flynn jéghideg maszk mögé rejtette belső harcát.
– Azt mondtad, két dolgot akarsz közölni.
– Tudod, mit? A másikat majd inkább holnap. Először rágd
meg, amit Herr Müller mondott, és ha…
– Ne akard nekem előírni, hogy mit tegyek!
Addie hosszan nézett az arcába.
– Te ugyanúgy nem vagy parancsvégrehajtó típus, ahogy én
sem. Ezért meg fogod érteni, amit majd mondok… és teszek.
Flynn megdermedt.
– Mire készülsz? – kérdezte éles hangon.
–  Nem adom el Lorna Leest – válaszolta Addie. – Élek az
elállási jogommal. Kiszállok a szerződésből.
Flynn szólni sem bírt. A  saját otthonról dédelgetett terve
egy csapásra semmivé foszlott.
–  Igazad volt – folytatta Addie. – Nem vagyok
alkalmazottnak való. Minél több utasítást kapnék a farmmal
kapcsolatban, annál jobban nőne bennem az ellenszenv. Az az
otthonom. Én szeretnék dönteni a jövőjéről, én akarom
megmondani, ki lakhat ott, és ki nem.
Nyilvánvaló, hogy engem nem akar ott látni, gondolta
Flynn. Karba tette a kezét.
–  Ezt csak Müller miatt csinálod. Ha azt hiszed, emiatt
leszállok róla, hát óriásit tévedsz.
– Vigye el az ördög Herr Müllert – mondta dühösen Addie.
– És téged is. Magamért csinálom! Tényleg nem sejtetted,
hogy ez lesz? Pedig már hamarabb felismerted az igazi
érzéseimet, mint én magam. Én akarok irányítani. Nem
akarok se a te, se Robbie lakája lenni.
–  Jó kis szónoklat – gúnyolódott Flynn. – De mi van a
szomszédaiddal? Nekik el kell adni a farmjukat.
– Felveszek bankkölcsönt, és ki zetem őket.
– Gondolom, már utánanéztél, hogy adnak-e.
–  Jézusom, te mindenütt összeesküvést szimatolsz? Igen,
megbeszéltem a bankkal, még azelőtt, hogy ajánlatot tettél,
hátha ez lesz az egyetlen opcióm.
– Megtámadhatom bíróság előtt.
– Tessék? – kérdezte élesen Addie. – Én leszek a következő
célpont, akin bosszút állsz? Most majd engem akarsz
tönkretenni? Az a vicces az egészben, hogy miattad
változtattam a gondolkodásomon. Te bátorítottál, hogy
tisztázzam magamban a valódi érzéseimet. És arra jutottam,
hogy nekem igazából Lorna Lees kell. Ott nőttem fel, ott él az
összes barátom. Még mindig szeretnék utazni, de kell egy
hely, ahova újra meg újra visszatérhetek. Talán te is ezt érzed
a Channel megyei birtokoddal kapcsolatban.
Flynn-nek nem volt sehol otthona, és azt remélte, Lorna
Leesben fogja megtalálni. De ezt nem árulja el Addie-nek.
– Nem lesz tőke a fejlesztésekre – jegyezte meg.
 –  Tudom, de dolgozhatok rajta, hogy majd legyen.
Szeretném megköszönni, Flynn. Biztos sovány vigasz, de
segítettél nekem…
– Kímélj meg ettől!
Addie hátrahőkölt.
–  Már akkor tudhattam volna, hogy csak baj lesz veled,
mikor hallottalak bőgni annál az istenverte bikánál – mondta
Flynn.
Addie rémülten meresztette ki a szemét.
– Te hallottad?
Flynn felvonta a szemöldökét. A mellkasát szorító fájdalom
megnémította.
Addie szemében könny csillogott. Nagyot nyelt.
–  Azért ajánlottad fel ezt az utat, mert megsajnáltál? –
Döbbenten bámulta Flynnt. – Nem értelek.
Flynn barátságtalanul felnevetett.
– Én máshogy látom az egészet. Kisírtál tőlem egy ingyenes
kiruccanást Európába, szabotáltad az üzleti tárgyalásaimat, és
felbontottad a szerződést, amit jóhiszeműen aláírtam.
Gondolom, titokban a markodba röhögsz.
Addie elsápadt.
– Nem igaz!
Flynn vállat vont, és látszólag közömbösen elfordult.
– Szerintem jelen körülmények közt az lesz a legjobb, ha az
első géppel visszarepülsz Ausztráliába.
–  Megértem, ha dühös vagy rám, és csalódott Lorna Lees
miatt, de mégiscsak barátok vagyunk! Tényleg sajnálom, hogy
így alakultak a dolgok. Ha valahogy jóvátehetem… Úgy értem,
még mindig az asszisztensed vagyok, amíg szükséged van
rám…
– Ne fáradj. Majd felveszek egy alkalmas embert.
Ez nem volt fair, de bánta is Flynn! Csak tűnjön el a szeme
elől. Nem akarta, hogy állandóan emlékeztessék, milyen rossz
az ítélőképessége a nőkkel kapcsolatban.
– Mondom: csak menj az utamból.
– Ha ezt szeretnéd… – felelte Addie.
Flynn még mindig hátat fordított neki.
– Igen, ezt szeretném.
A becsukódó ajtó hangja azt jelentette, hogy Addie elment.
Végleg.
Flynn a fotelba ereszkedett, és próbálta leküzdeni a
fájdalmat, mely kezdett elhatalmasodni rajta.

Addie visszatántorgott a szobájába. A kanapéra roskadt, arcát

a párnába temette.
Nem gondolta, hogy ilyen rosszul sül el. Furdalta a
lelkiismeret, sértett volt, és nagyon boldogtalan. Valahogy
csak helyrehozhatják még ezt a dolgot egymás közt. Persze
nem volt elegáns így kiszállni a szerződésből, de Lorna Lees az
otthona, oda tartozik. Ezt meg kell értenie Flynn-nek!
Vajon tényleg megérti? Olyan ember, aki vásárol, feljavít,
majd nyereséggel továbbad. De gyökerei nincsenek sehol. Vele
ellentétben kerül mindenféle kötődést.
– Akkor miért vagy ilyen borzasztóan szomorú? – suttogta
Addie a csöndbe.
Mert mindennek dacára szereti Flynnt.
 19. FEJEZET

Flynn fásultan ült a szobájában. Addie hírei porig sújtották.

Nem Müller ócska vádaskodásáról volt szó – mást nem is
várt tőle. Lassan ráeszmélt, hogy elsősorban saját magára
haragszik, amiért ilyen helyzetbe hozta Addie-t.
A bosszú kielégülést hozhat, de nincs benne semmi nemes.
Ki kellett volna hagynia Addie-t ebből az ügyből.
Az viszont majd megőrjítette, hogy mégsem adja el neki
Lorna Leest. A szerződés értelmében ehhez joga van. Ő pedig
bármikor vehet másik marhafarmot.
Akkor meg miért érzi magát becsapva?
Addie visszakozása összetörte az álmát, hogy otthonra talál.
És elúszott az esély, hogy együtt dolgozhat Addie-vel, s az ő
szemén át láthatja a világot.
Te szent ég! Már kezdett beleszeretni; jó is, hogy elment.
Többet nem ad alkalmat egyetlen nőnek sem, hogy összetörje
a szívét.
Felvette a futófelszerelését, és kiviharzott a szállodából.
Kimerülésig futott az Isar partján. Órákkal később, visszafelé
menet épp áthaladt az Isar-kapun, amikor meglátta Addie-t,
amint Bruno kíséretében kilép a szálloda bejáratán. Bruno a
várakozó taxihoz vitte a csomagját.
Flynn-nek felgyorsult a szívverése. Gyorsan elbújt a fal
mögött, nehogy Addie meglássa.
Még megállíthatja. Csak a nevét kell kiáltania, és megkérni,
hogy maradjon. Ahogy Addie legutóbb ránézett, semmi
kétség, hogy egy percig sem habozna. De Flynn képtelen volt.
Meglapult a falnál, míg a taxi elhajtott. Nem volt kedve
visszamenni a szállodába, de hova máshova menjen?
Bruno szertartásosan üdvözölte.
– Jó napot, Herr Mather. Miss Addie elindult a repülőtérre.
– Nagyszerű.
– Megkért, hogy adjam át ezt önnek.
A fából faragott bikát és egy levelet nyújtott át neki.
– Köszönöm, Bruno.
A lift felé menet Flynn felbontotta a borítékot.

Kedves Flynn!

A gurát ígéreted jeléül adtad nekem. Mivel én megszegtem a

magamét, nincs jogom megtartani.
Sajnálom, hogy csalódást okoztam és cserben hagytalak. Jobb
lett az életem, mióta ismerlek. De megértem, hogy Te ezt nem
mondhatod el rólam.

Fájdalom nyilallott Flynn mellébe, égett a szeme.

Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy azt feltételezed rólam,

kihasználtalak. Kérlek, küldj egy számlát erről az utazásról. Van
rá pénzem, ki tudom zetni.

Eszében sincs!

Szívem mélyéből köszönöm. Mindent. Ha valamikor felénk

jársz, ugorj be egy kávéra. Lorna Leesben mindig szívesen látott
vendég vagy.

Úgy lesz.
 Szeretettel:
Addie

Flynn összehajtotta a levelet.

– De jó, hogy itt talállak.
Flynn megdermedt. George Müller volt az.
–  Sajnálom, Müller, most nagyon nem alkalmas. És többet
ne fáradjon azzal, hogy Adelaide-et zaklatja. Már útban van
Ausztráliába. – Megnyomta a hívógombot.
Herr Müller szomorúan nézte.
– Te küldted el.
Flynn nem válaszolt. Az öreg a fejét csóválta.
–  Még mindig nem vagy hajlandó szembenézni az
igazsággal.
– Az egyetlen igazság az, hogy bármi történt is maguk közt,
hűtlen lett az apámhoz. És az anyámhoz és hozzám is. Ezt
nevezi barátságnak? Ebből jól látszik, hogy milyen ember!
Kinyílt a liftajtó. Flynn belépett a kabinba, és megnyomta a
négyes számot.
Herr Müller kinyújtotta a kezét, hogy ne csukódjon be az
ajtó.
–  Életem legnagyobb hibája volt, és nagyon megbántam.
Nem lett volna szabad feladnom, de anyád hallani sem akart
rólam. Azt gondoltam…
Müller beszélt az anyjával?
–  Biztos könnyebb gyűlölni engem; talán rá is szolgáltam.
De még mindig nem tudom elhinni, hogy elküldted azt a
kedves lányt. Főleg mivel mindenki látta, mennyire kedvel
téged.
 Addie túl fogja tenni magát ezen. Jobb így.
Herr Müller mustrálgatta Flynnt.
– Anyagilag tönkretehetsz, de a családomat nem veheted el
tőlem. Ők soha nem fognak hátat fordítani nekem, mert
szeretnek. Akármekkora hatalmad és vagyonod van, szerintem
kettőnk közül én vagyok a gazdagabb.
Szavai úgy érték Flynnt, mintha kést mártottak volna a
gyomrába.
– A te életedben hol van a szeretet, az emberi kapcsolatok?
Annyira megszállottja vagy a múltnak, hogy nincs is jövőd.
Nem cserélnék veled.
Herr Müller a fejét ingatta, tekintetén látszott a viszolygás.
–  Elküldted azt a lányt. Micsoda bolond vagy te! Vigyázz,
Flynn, mert pont olyan kőszívű és kegyetlen ember lesz
belőled, amilyennek engem tartasz.
Hátralépett, s a liftajtó becsukódott.

Hazafelé a repülőn Addie megnyitotta a naplóját tartalmazó

dokumentumot.

Kedves Százszorszép!

Mit nem adnék, ha most itt lennél! Kellene egy biztató mosoly
és egy váll, amin kisírhatom magam.
Beleszerettem egy fér ba, aki őszintétlennek tart, és azt hiszi,
kihasználtam.
Soha többé nem fogom látni, Százszorszép. És nem tudom, mit
tegyek.

Elszalasztotta a lehetőséget, hogy megvallja Flynn-nek az

érzéseit. És most már nem is lesz rá alkalom.

Két nappal később Flynn felnyitotta a laptopját. Keresgélt az

interneten, de hiába: semmi rosszat nem talált Müllerről. Se
egy botrány, se egy feltűnő esemény.
Vetett egy pillantást a szerződésre. Végre… végre minden
készen áll: már csak az aláírása hiányzik, és Müllernek annyi.
De persze őt ez, az apjával ellentéteben, nem fogja
kétségbeesésbe taszítani. Ő nem lesz öngyilkos.
Összerezzent a gondolatra. Nem is akarná, hogy végezzen
magával. Ő csak igazságot akar szolgáltatni.
Addie arca jelent meg előtte, amint kérdőn felvonja a
szemöldökét.
Biztos vagy benne, hogy bűnös?
Az órájára nézett, aztán hirtelen elhatározással egy számot
tárcsázott.
– Szia, anya, Flynn vagyok.
– Mit szeretnél?
„Szervusz, am, de jó, hogy hívsz, hogy vagy?” Flynn
elnyomott egy szarkasztikus megjegyzést.
–  Azt akarom kérdezni, hogy apa halála után felvetted-e a
kapcsolatot George Müllerrel.
Csend volt a vonal túlsó végén.
– És szeretném tudni az igazat – tette hozzá Flynn.
– Eléggé meg vagyok szorulva…
Flynn a mennyezetet bámulta.
– Mennyi kell?
Anyja megnevezte az összeget.
– Még ma átutaltatom.
 Egy „köszönöm”-re már nem tellett.
– George Müller – emlékeztette Flynn.
– Ő zette apád temetését.
Flynn-nek le kellett ülnie.
– Miért?
–  Ez a legkevesebb, amit megtehetett. Olyan jól
megvoltunk, mielőtt üzlettársak nem lettek abban a rohadt
kocsmában. De mért érdekel ez téged annyi év után?
Anyja éles hangja Flynn egész lényét átjárta.
–  Keresztezték egymást az útjaink. Münchenben vagyok,
és…
Csönd. Aztán gúnyos kacaj.
– Azért mentél oda, hogy megszerezd a cégét, mi?
Újabb csönd.
–  Tedd meg! – parancsolta az anyja. – Legalább megtudja,
milyen az, mikor fordul a kocka!
Flynnt elöntötte az epe.
– Mennem kell.
– A pénz… ugye nem felejted el?
– Nem – válaszolta Flynn fogcsikorgatva.
Lecsapta a kagylót. Anyja keserűsége elviselhetetlen volt.
Egész életében egyetlen napig sem dolgozott keményen,
folyton csak az apjával zsémbeskedett.
– Az alma nem esik messze a fájától…
Flynn most ébredt rá, hogy olyan lett, mint az anyja.
Hirtelen azt kívánta, bárcsak mellette lenne Addie, és
biztosítaná róla, hogy téved. De Addie Lorna Leesben van, ott,
ahová tartozik. Ő pedig végre oda juttatja Müllert, ahová való.
De akkor miért habozik aláírni a szerződést? Alá kell írni,
hazarepülni, és túl lenni az egészen.
Fogta a tollat, és aláírta.
El van intézve.
De hirtelen kilelte a hideg, gyomra összeszűkült. A  remélt
megkönnyebbülés helyett valami más jelentkezett. Pont az
ellenkezője.
Ha végigviszi ezt a dolgot, minden esélyét eljátssza Addie-
nél – és bebizonyítja, hogy valóban olyan, mint az anyja.
Kiszáradt a szája, szíve a torkában dobogott. Az apja mit
választott volna ebben a helyzetben?
A szerelmet!
Mázsányi súllyal érte a felismerés. Az apja Addie-t
választotta volna.
Ő pedig elküldte…
Meg meri tenni a következő lépést? Mert Addie mindent
akarni fog: esküvőt, gyerekeket, kötődést, odaadást. Képes
lesz felnőni a feladathoz?
Ha ez balul sül el, azt soha nem fogja kiheverni. Olyan
döntést kell meghoznia, ami egész hátralévő életét
befolyásolja.
Kezébe vette a szerződést. Egészen eddig azért dolgozott,
hogy eljöjjön ez a pillanat.
Addie-nek soha nem kell megtudnia. Elég, ha ő tudja.
 20. FEJEZET

– Nyugi, Bruce Augustus. Nyugi. – Addie megsimogatta a bika

vállát. – Manem akarom kibőgni magam nálad.
Tíz nappal ezelőtti visszatérése óta mindennap kijárt a
bikához sírni, hogy senki ne lássa.
Mosolyt erőltetett az ajkára.
–  Jó hírek vannak. A  bank megadja a kölcsönt, ki tudom
zetni Franket, Jeannie-t és Seymourékat.
Megfordult, tekintetét a messze elterülő tájra vetette. A  fű
zizegve hajladozott a szélben. A  hatalmas, ősrégi
eukaliptuszok mintha az idők kezdete óta itt álltak volna.
Mellére szorította a tenyerét. Majdnem lemondott erről!
– Az otthonom – suttogta.
Itt a helye, ide tartozik. De a fájdalmát ez sem enyhíti…
Egyszer csak meghallotta, hogy autó hajt a kocsifeljáróra.
– Látogatónk érkezett.
Az autó megállt a farm előtt.
–  Egy Mercedes – mondta a bikának. – Münchenben egy
csomót láttam. És nemrég észrevettem valami furcsát: a
lmekben is mindig fekete Mercedesszel jár a főgonosz.
Újból kikémlelt az istálló mögül, hogy lássa, ki száll ki a
kocsiból. Ijedten húzódott vissza, szíve a torkába ugrott.
Flynn volt az. Mit keres itt? Kényszeríteni akarja, hogy
tartsa be a szerződést?
Próbált nyugodtan lélegezni.
– Ne aggódj, Bruce Augustus. A jog az én oldalamon áll.
 Elindult a ház felé, és Flynnbe ütközött.
– Ó!
Flynn megfogta.
– Gondoltam, hogy itt leszel – mondta.
Addie csak nagy nehezen győzte le a kísértést, hogy a
karjába omoljon. Vidám mosolyt varázsolt az arcára.
– Erre jártál, és beugrottál egy kávéra?
Flynn a fejét csóválta.
– Értem – mondta Addie.
– Mit értesz? – ráncolta Flynn a homlokát.
Addie előreszegte az állát.
–  Az ügyvédem azt mondta, jogom volt visszamondani a
szerződést. Bíróságra viheted, de a végén úgyis neked kell
állni a perköltségeket. Tudom, hogy mérges vagy rám, de nem
gondolod, hogy jobb dologra is fordíthatnád az idődet és a
pénzedet?
Flynn hamuszürke lett.
–  Hát persze. Ezt gondolod rólam… Nincs szándékomban
elvenni az otthonodat, Addie.
Ő csak meredt rá némán.
– Addie?
– Nincs?
Flynn a fejét csóválta.
–  Hogy volt Herr Müller, mikor eljöttél Münchenből? –
kérdezte Addie.
–  Gőzöm sincs. Gondolom, megkönnyebbült. Elégettem a
szerződést, éshazajöttem.
Addie megkapaszkodott egy kerítésoszlopban.
 –  Hogy mit csináltál?! Te… elolvastad a leveleket,
megnézted a fotókat, és..?
– Nem, azokat is elégettem. Jó nagy tüzet raktunk Brunóval.
Egyébkéntüdvözletét küldi.
Addie végigsimított a homlokán.
–  Jól értem? Elégetted a szerződést, amivel tönkre akartad
tenni Herr Müllert?
– El.
– Rájöttél, hogy nem csaló és tolvaj?
Flynn megcsóválta a fejét.
–  Soha nem fogom kideríteni, hogy pontosan mi történt
annak idején. De erősen kétlem, hogy George Müller az a
szörnyeteg lenne, akinek gondoltam. Igazad volt a levelekkel
kapcsolatban: semmi közöm hozzájuk. Két ember írta őket
egymásnak, kínos lett volna beleolvasni. Mikor erre rájöttem,
azt is beláttam, hogy a Müller és apám közötti dologhoz sincs
semmi közöm.
– Húha.
–  És egy másik dologban is igazad volt. Nem hozhatom
vissza az apámat. Nem forgathatom vissza az idő kerekét, nem
tehetem jóvá az igazságtalanságot. Az csak tovább szítaná a
gyűlöletet. Ezért úgy döntöttem, hagyom a dolgot ennyiben,
nem foglalkozom vele tovább.
Addie egészen meg volt rökönyödve, egy szót sem tudott
kinyögni.
Flynn zavartan fordult a bika felé.
– Szia, Bruce Augustus. Hogy vagy?
A bika mustrálgatta. Addie megragadta Flynn karját, és
arrébb húzta.
–  Eltart egy darabig, míg megszokja az idegeneket. – Egy
hatalmas eukaliptusz alatti sziklához vezette. – Koszos leszel.
Ne menjünk fel a házba?
Válaszul Flynn leült a kőre.
– Nem haragszom rád, amiért visszakoztál – mondta.
– Komolyan mondod?
–  Ez az otthonod, Addie. Örülök, hogy beláttad. Nem
véletlenül találták ki az elállási jogot.
– Köszönöm. – Megkönnyebbülés áradt szét Addie lelkében.
–  Ezt szeretném visszaadni. – Flynn elővette a zsebéből a
fabikát. – Először a szóbeli megegyezésünket akartam vele
megpecsételni. Most a hálám jeléül adom.
Addie mosolyogva fogadta el.
– Hiányzott. De mit csináltam, amiért hálás vagy?
–  Visszahúztál a szakadéktól. Megmentettél attól, hogy
súlyos hibát kövessek el.
Flynn olyan átható tekintettel nézte, hogy Addie szíve heves
kalapálásba kezdett.
– Figyelmeztettél, hogy ne hívjam ki magam ellen a sorsot.
Addie nem bírt visszafojtani egy vigyort.
– Nem lovaglunk egyet? – kérdezte Flynn.
– Miért?
– Hiányzik a boldog arcod, amit Münchenben láttam.
– Kirúgtál.
– Ebben a vádpontban bűnösnek nyilvánítom magamat.
–  Örülök, hogy időt szakítottál a látogatásra, Flynn, de ezt
e-mailben is megírhattad volna. Miért vagy itt?
 – Látni akartalak.
– Miért? – Addie nagyot nyelt, mikor meglátta a fellobbanó
vágyat Flynn szemében. – Már nem vagyok az alkalmazottad.
Ez azt jelenti, hogy…
Flynn felvonta a fél szemöldökét.
– Mit jelent?
– Hogy akarsz tőlem valamit? Átmenetileg?
– Te nem vagy átmeneti megoldás, Addie.
Ő vett egy nagy levegőt.
– Örülök, hogy ezt felismerted. – Egy sima viszonyt Flynn-
nel soha nemheverne ki egészen.
–  Úgyhogy szeretném megkérdezni, hozzám jössz-e
feleségül.
–  Hogy… micsoda? – bámult rá elképedve Addie. – Mit
mondtál?
– Jól hallottad. Lehet, hogy a parancsokat nem fogadod jól,
de a hallásod az teljesen rendben van.
– Oké, de… – Addie előreszegte az állát. – Miért vállalnám a
kockázatot olyan valakivel, akinek ilyen pocsék a házassági
mérlege?
Flynn szája vigyorra görbült.
– Mondjuk azért, mert szeretsz?
Addie szíve nagyot szökkent. Honnan tudja? Ennyire
könnyű átlátni rajta?
– És mert én is szeretlek – fűzte hozzá Flynn.
Addie meredten bámulta. Remegett a térde.
–  Hogyhogy ennyire megváltozott a véleményed a
házasságról? – kérdezte.
 Flynn egyszeriben megviseltnek látszott.
–  Mikor elmentél Münchenből… mikor én barom
elküldtelek, végtelenürességet éreztem.
Addie-t émelygés fogta el.
–  Már semmi mást nem akartam, csak téged – folytatta
Flynn –, de azt hittem, eljátszottam az esélyem. Aztán
beszéltem anyámmal. Borzasztóan meg van keseredve. Mikor
elmondtam neki, hogy Münchenben vagyok, rám parancsolt,
hogy tegyem tönkre Müllert.
Addie nagyot nyelt.
–  Abban a pillanatban rádöbbentem, hogy én is olyan
lettem, mint ő. De én olyan akarok lenni, mint az apám,
Addie. És olyan, mint te. Szeretnék méltó lenni hozzád. Ehhez
az kellett, hogy lemondjak a bosszúról. Nagy küzdelem volt,
de végül úgy döntöttem, hogy hagyom a múltat, és csak a
jövőbe nézek. Olyan életet akarok élni, amire büszke lehetek.
És ezt az életet meg akarom osztani veled. Szeretlek.
Mély boldogság áradt szét Addie-ben.
– Akkor mért nem csókoltál meg még mindig?
Flynn előtte termett, és a karjába zárta.
– Mert azt egyhamar nem tudnám abbahagyni.
– Semmi kifogásom ellene – suttogta Addie.
Több se kellett: Flynn hosszan és szenvedélyesen
megcsókolta, és Addie valósággal elolvadt a karjában.
Végtelen sok pillanattal később lihegve szétváltak.
–  Szeretlek, Addie. Nekem csak te vagy. Kérlek, segíts.
A  csókjaid alapján hozzám jönnél feleségül, de… – könyörgő
pillantást vetett rá – hallanom kell.
 –  Szeretlek, Flynn. Mi egymáshoz tartozunk. És igen,
hozzád megyek feleségül. Végre hazaértél.
Flynn tekintetéből eltűnt a kétségbeesés.
– Otthon vagyok? – kérdezte, mint aki nem hisz a fülének.
–  Otthon vagy – mondta Addie. – Mert minden, ami az
enyém, a tiéd is, Flynn. És annak a legjobbnak kell lennie.
– Az már itt van a karjaimban.
– Helyes válasz.
Addie lábujjhegyre állt, és szájon csókolta. Flynn átkarolta a
derekát.
–  Kilovaglunk, vagy szeretnél inkább bemenni a házba, és
öööö… kávézni? – kérdezte Addie.
– Inkább a kávé – mosolygott Flynn.
Addie kézen fogta, és elindult vele a farmház felé. A  közös
jövőjük felé.
Flynn végre megérkezett.

VÉGE