Nina Milne

Lánybúcsú, sok pezsgővel

Elizabeth Power
Háborgó felszín
Minden jog fenntartva. Jelen kiadvány bármely részét tilos a kiadó
írásos engedélye nélkül módosítani, sokszorosítani, bármilyen
elektronikus vagy gépi formában és egyéb módon közzétenni vagy
terjeszteni, beleértve a fénymásolást, felvételkészítést és
mindenfajta információtároló vagy -visszakereső rendszert; kivételt
képez a kritikus, aki kritikájában rövid szakaszokat idézhet belőle. Ez
a kiadvány a Harlequin Books S.A.-val létrejött megállapodás
nyomán jelenik meg. Jelen mű kitalált történet. A nevek, személyek,
helyszínek és események a szerző képzeletének termékei, vagy ktív
módon alkalmazza őket. Bármely hasonlóság élő vagy halott
személlyel, üzlettel, vállalattal, eseménnyel vagy helyszínnel teljes
mértékben a véletlen műve, és nem a szerző szándékát tükrözi.

§ All rights reserved. Without limiting the generality of the

foregoing reservation of rights, no part of this publication may be
modi ed, reproduced, transmitted or communicated in any form or
by any means, electronic or mechanical, including photocopy,
recording or any information storage and retrieval system, without
the written permission of the publisher, except for a reviewer, who
may quote brief passages in a review. This edition is published by
arrangement with Harlequin Books S.A. This is a work of ction.
Names, characters, places and incidents are either the product of the
author’s imagination or are used ctitiously, and any resemblance to
actual persons, living or dead, businesses, companies, events or
locales is entirely coincidental and not intended by the author.

© Nina Milne, 2019 – Vinton Kiadó Kft., 2021

A ROMANA 725. eredeti címe: Hired Girlfriend, Pregnant Fiancée
(Harlequin Mills & Boon, Romance)
Magyarra fordította: Várnai Péter
© Elizabeth Power, 2005 – Vinton Kiadó Kft., 2021
A ROMANA 726. eredeti címe: Tamed By Her Husband
(Harlequin Mills & Boon, Tender Romance)
Második, átdolgozott kiadás. (Első megjelenés: 2008)
Magyarra fordította: Brodszky Ildikó

Nyomtatásban megjelent: a ROMANA 725-726. számában, 2021

Átdolgozott kiadás

ISBN 978-963-540-351-6

Kép: Shutterstock

A  HARLEQUIN ® és ™ a Harlequin Enterprises Limited vagy a

konszern leányvállalatai tulajdonában álló védjegy, amelyet mások
licencia alapján használnak.
Magyarországon kiadja a Vinton Kiadó Kft., 2021

A kiadó és a szerkesztőség címe: 1118 Budapest, Szüret u. 15.

Felelős kiadó: dr. Bayer József
Főszerkesztő: Vaskó Beatrix
Telefon: +36-1-781-4351; e-mail cím: info@vintonkiado.hu

Kiadónk újdonságairól, a megrendelési lehetőségekről honlapunkon

is tájékozódhat:
www.vintonkiado.hu

Az e-book formátumot előállította:

www.bookandwalk.hu
 Nina Milne
Lánybúcsú, sok pezsgővel
 1. FEJEZET
Mi a fenét keres ő itt egyáltalán?
Gabby Johnson erőnek erejével mosolyt varázsolt az arcára, és
próbálta megőrizni a nyugalmát, miközben lelki szemei előtt vakító
élességgel villogott egy szó: HIBA!
Szedd össze magad! – gondolta. Valójában szórakoztatónak kellene
lennie, ha barátnők együtt töltenek egy hétvégét. Már csak az a
kérdés, hogy mit értünk kellemes napokon…
–  Oké! – A  koszorúslány, a temperamentumos, vörös hajú Lorna,
akit Gabby csak most ismert meg, összecsapta a tenyerét. –
Hölgyeim, egész sor vidám programot találtam ki, hogy
megünnepeljük a barátnőnk, Charlotte közelgő esküvőjét.
A  többiek mind tapsoltak, és Gabby feszültsége is oldódott.
Emlékezetébe idézte, hogy ünnepelni jöttek ide. Charlotte-tól
igazán kedves, hogy meghívta őket. Az egyetemen barátnők voltak,
aztán elvesztették egymással a kapcsolatot, és csak akkor vették fel
újra, amikor néhány hónapja véletlenül találkoztak.
–  Most, hogy mind összegyűltünk itt, Bath gyönyörű városában,
ebben a fantasztikus házban, elmondom, mi lesz a ma esti
programunk – folytatta Lorna. – Megígérem, hogy később majd
koktélok is lesznek, előbb azonban mókás dolgot fogunk együtt
csinálni. Mielőtt elmondom, mi az, igyunk meg egy-egy pohár
pezsgőt, és öltözzünk át! – Lorna megfordult, és néhány rikító
rózsaszínű táskára mutatott. – Mindenkién rajta van a neve, és
remélem, eltaláltam a méreteiteket.
A  többiekkel együtt Gabby is elvette a nevére szóló táskát.
Körülötte a lányok hangosan sikoltozni kezdtek, miután meglátták,
mit kaptak. Gabby a maga befelé forduló természetével
majdhogynem pánikba esett. Ne kényeskedj, annyira nem lehet
rossz! – gondolta, hogy erőt öntsön magába.
Mindnyájan elővettek a táskájukból egy-egy kis üveges pezsgőt.
Gabbyra megnyugtatóan kellett volna hatnia az italnak, ám aztán
kiderült valami meghökkentő.
–  Nyuszijelmez! – kiáltotta az egyik nő. – Mindig is szerettem
volna ilyet viselni.
Nyuszijelmez? Gabby azt hitte, szolidabban fogják tölteni az estét.
Vacsorára és italokra számított. Nyuszijelmezre egészen biztosan
nem. Most viszont egész este ezt kell viselnie… Miért nem lehet ő is
olyan, mint a többiek, akik el vannak ragadtatva az ötlettől?
Megint mosolyt erőltetett magára, és elővette a jelmezt: egy
rózsaszín fűzőt, egy pomponfarkincát, nyuszifüleket és egy csillogó
harisnyanadrágot. Most már értette, miért kérték arra, hogy hozzon
magával pink tűsarkú cipőt. A  fejében vadul kavarogtak a
gondolatok. Mi lenne, ha rosszullétet színlelne? Vagy mondjon
feminista okokból nemet a jelmezre? Tudta, hogy össze kell szednie
magát, ha nem akar ünneprontó lenni. Nincs mit tenni, le kell
cserélnie a farmernadrágját és a pólóját a jelmezre.
Legfőképpen pedig el kell lazulnia. Átfutott a fején gyerekkori
mantrája: csak egy-két nap, aztán vége lesz. Annak idején mindig ezt
mondogatta, amikor rémülten elbújt valahol, miközben az anyja
mulatozott. Gabby már hároméves korában ijesztő bizonyossággal
tudta, hogy az anyja, aki túl sokat iszik, és drogokat is használ, nem
tudná őt megvédeni. Ezért mindig keresett egy helyet, ahol
elbújhatott: egy szekrényben vagy az ágy alatt. Ott pedig mindig azt
mondta magának, hogy ki fogja bírni, és hogy holnap ilyenkorra
mindennek vége lesz. Ahhoz képest gyerekjáték, hogy most
nyuszijelmezben kell kimennie az utcára.
– Jól vagy? – kérdezte tőle Charlotte. – Tudom, hogy valószínűleg
nem erre vágysz, de…
–  Nem, nincs semmi baj. Mókásnak találom – felelte Gabby, és
zavartan megigazította a nyuszifülét.
Valóban ideje, hogy leküzdje az ellenérzéseit. Komolyan
haragudott magára. Annyira nem lesz rossz, hiszen mind a nyolcan
ugyanúgy lesznek öltözve. Ő pedig majd megbújik a háttérben. Végül
is ahhoz ért a legjobban.
–  Oké, hölgyek, gyertek ide! – Lara elővette a következő
meglepetést, egy rózsaszín cilindert. – A  kalapban nyolc cédulán
feladatok vannak. Mindenki húz egyet, aztán szembenéz a
kihívással. Többnyire együtt leszünk, de szeretném, ha fotókat
készítenétek bizonyítékul, hogy végrehajtottátok a feladatotokat.
Na, ez aztán remek! – gondolta Gabby. Hogyan maradjon így
észrevétlen? És milyen feladat vár rá?
Megint rémület fogta el. A  képessége, hogy láthatatlanná válik, a
túlélést jelentette a számára. És azt is a visszahúzódó lényének
köszönhette, hogy miután az édesanyja túladagolás miatt borzalmas
halált halt, ő a nagyszüleinél élhetett, bár magas koruk miatt a
szociális gondozónak eleinte fenntartásai voltak.
– Olvasd fel! Olvasd fel!
A hangos követelés visszarántotta Gabbyt a jelenbe, és észrevette,
hogy az egyik lány már kihúzta az első cédulát a cilinderből.
– Cserélj ruhát egy fér val, akit nem ismersz!
Mindenki hangosan nevetett, Gabby azonban nagyokat nyelt,
amikor Lorna elébe tartotta a kalapot. Vegyél nagy levegőt, és lassan
fújd ki! Két nap múlva vége lesz ennek az egésznek, gondolta újra.
– Olvasd fel! Olvasd fel!
Gabby gyomra remegett, miközben eleget tett a felszólításnak:
–  Keress egy vonzó, ismeretlen pasit, és készíts fotót arról, ahogy
csókolóztok!
Ez még vidámabb nevetéseket váltott ki, és Gabby rábírta magát,
hogy együtt nevessen a többiekkel. Most a kettes számú képességét
kellett bevetnie: a színlelés művészetét. A  túlélés érdekében ez az
egész gyerekkorában fontos szerepet játszott. Most is menni fog.

Néhány órával később, amikor a délután kora estébe fordult, Gabby

arcizmai már fájtak, a félelme pedig felerősödött. Körülötte már
mindnyájan teljesítették a feladatukat: Kate, Charlotte, Lorna és a
többiek is. Most neki kell következnie. A  gyelem középpontjában
fog állni.
Izzadság verte ki, miközben még mindig görcsösen mosolygott.
Lorna odalépett hozzá, és kedvesen nézett rá.
–  Már csak te vagy hátra, Gabby. Az  sem baj, ha nincs kedved a
feladatodhoz. Ha akarod, kihagyhatod, és máris indulhatunk a
koktélbárba.
Gabby egy pillanatig kísértést érzett, hogy éljen az ajánlattal.
Aztán dühös lett magára. Valóban azt akarja, hogy egyedül ő bújjon
ki a feladat alól? Az  egyetlen legyen, aki nem járul hozzá a
fotóalbumhoz, amelyet Lorna majd Charlotte-nak készít, hogy
örökre emlékezzen erre a napra? Ez szörnyen kínos lenne, úgyhogy
legalább meg kell próbálkoznia a dologgal.
Kényszeredetten elmosolyodott, és megrázta a fejét.
–  Nem, nem, benne vagyok, de inkább egyedül oldanám meg a
feladatot. Később majd csatlakozom hozzátok a bárban.
– Oké, ez jól hangzik.
Gabby így aztán a cédulával a kezében meg a nevetséges
jelmezében elindult, és már hamar eltűnt a sötétben.

Zander Grosvenor körbenézett az asztalnál, és az emlékezetébe

idézte, hogy ő nem kisiskolás, hanem sikeres üzletember.
Az  édesanyja és a két nővére arca láttán azonban nehéz volt
meggyőznie magát.
Értette, miért menekült az apja mindig a golfpályára. A  jelenet
Zandert azokra a kínos beszélgetésekre és megaláztatásokra
emlékeztette, amelyeket kis úként el kellett szenvednie. Már iskolás
korában sem sikerült megfelelnie a magas elvárásoknak, amelyeket a
két jól tanuló nővére példája támasztott vele szemben. Annak idején
ő egy egyszerű könyvet sem tudott elolvasni.
Azok a kudarcok azonban már a múltjához tartoznak. Miután
megállapították nála, hogy diszlexiás, minden tisztázódott.
Az  édesanyja hibásnak érezte magát, mert nem jött rá korábban,
hogy mi a baj, és attól fogva Zander minden lépését támogatta.
Akárcsak az édesapja és Julia, az idősebb nővére, aki ma már sikeres
emberi jogi ügyvéd. Elvált, és két gyereke van, az egyik szintén
diszlexiás. Gemma, a másik nővére kitűnő sebész, és jegyben jár
Alessio Bravantival, egy híres autóversenyzővel, aki Zander legjobb
barátja is.
A négy Grosvenor azért jött most össze, hogy arról a jótékonysági
rendezvényről beszéljenek, amelyet Zander a diszlexiás gyerekek
támogatására szervezett. Az  eseményen majd beszédet is kell
mondania. A  gyomra már a gondolatra is összerándult. Ráadásul
valami azt súgta neki, hogy ennek a családi találkozónak más, rejtett
oka is van.
–  Oké, a gálaestig már csak egy hét van – mondta. – Ezért úgy
gondoltam, hogy ma az utolsó részleteket is megbeszéljük.
–  Jó ötlet – helyeselt az édesanyja. – Én meghívtam Brenda
Davisont. Két évet Ausztráliában töltött, és éppen visszatért
Angliába. El sem hiszed, milyen érdekes élményekben volt része! És
nagyon szép atal nő lett. Biztosan tetszeni fog neked, Zan.
Gemma az öccsére mosolygott.
–  Ugye emlékszel Louise Martinra? A  gála napján sajnos más
elfoglaltsága van, ezért meghívtam az esküvőre. Szerintem pontosan
a te eseted.
Zander zavartan hunyorgott.
–  Nos… én nem ezekre a részletekre gondoltam – mondta.
A  hangja élesebb volt, mint akarta, ezért mosolyt erőltetetett
magára. – Azt szeretném, hogy nézzük át együtt az árverési listát, és
beszéljük meg a vacsora menüjét. Az  én szerelmi életem nem
szerepel a programpontok között.
– Az nem is létezik – felelte Julia szelíden. – Semmibe sem akarjuk
beleártani magunkat, csak segíteni szeretnénk neked.
– Köszönöm, de nem szorulok segítségre.
Zander édesanyja halkan felsóhajtott.
–  Drágám, Claudia biztosan nem akarná, hogy örökre egyedül
maradj. És ő már öt év nincs köztünk.
–  Igen, mama, tudom – válaszolta Zander ingerülten. – Ne
aggódjatok miattam, jól vagyok. Igazán.
–  De talán ideje, hogy élvezd is az életet – javasolta Julia. –
Tudjuk, hogy szeretted Claudiát, de úgy gondoljuk, hogy megint a
kezedbe kellene venned az életed irányítását.
 Zander összerezzent, és hirtelen bűntudata támadt. Igen, szerette
Claudiát. Gyerekkoruk óta ismerték egymást, és rajongott a lányért.
Húszévesen feleségül vette, aztán kiderült, hogy a jövőről igencsak
eltérő elképzeléseik vannak. Neki pedig rá kellett döbbennie, hogy
hibát követett el a házassággal.
A  felismerését senkivel sem osztotta meg, sem Claudiával, sem a
saját családtagjaival. Aztán a felesége betegsége váratlanul úgyis
mindennek véget vetett.

Zander a családi találkozó után Bath óvárosának szűk utcáin

sétálgatott, és uralkodni próbált az érzelmi zűrzavaron, amelyet
néhai felesége emléke váltott ki belőle.
Amikor közelebb ért az apátsági templomhoz, amelynek tornyai a
lemenő nap fényében vörösben ragyogtak, egyszer csak egy
rózsaszínű alakot látott meg, és zavarodottan megállt. A  templom
előtti téren egy nő állt, aki rózsaszínű nyuszijelmezt viselt, mégis
nagyon komolynak tűnt. Telt ajka és egyenes orra volt, a haja,
amelyet nyúlfülek koronáztak, lazán a vállára omlott. Nagy,
mogyoróbarna szemében mintha kétkedés ült volna.
Éppen megfordult, és Zandernek egyszeriben olyan érzése támadt,
hogy ismeri, ezért odalépett hozzá.
– Gabby? – kérdezte.
A lány az iskolában egy osztállyal alatta és Claudia alatt járt.
–  Igen, én vagyok – válaszolta a nő rövid habozás után. –
Emlékszel rám?
Hirtelen visszatértek a régi emlékek. Zander tizenhét éves volt,
amikor az iskola folyosóján egy lány jött vele szemben. Egy halom
könyvet szorított magához, de elejtette őket, amikor meglátta
Zandert. Elvörösödve lehajolt értük, ő pedig segített összeszedni a
könyveit.
Közben beszélgetésbe elegyedtek, aztán egyszer csak megjelent
Claudia. Egy barátnője elmondhatta neki, mi történik a folyosón, ő
pedig lecsapott Zanderre, és magával cipelte.
– Azt hiszed, hogy Gabby Johnson véletlenül ejtette el a könyveit?
– kérdezte. – Mindenki tudja, hogy odáig van érted. Róla viszont
senki sem tud semmit, csak annyit, hogy a nagyszüleivel él. Jobb, ha
tisztában van vele, hogy te már foglalt vagy. Ezért húztalak
magammal.
Zander nem tartotta tanácsosnak, hogy most szóba hozza ezt a régi
esetet.
– Természetesen emlékszem – válaszolta. – Hogy vagy?
– Köszönöm, jól. És sajnálom, ami Claudiával történt.
Zander bólintott.
– Köszönöm.
–  Az  apátságba készülsz? Miattam ne zavartasd magad! Örülök,
hogy láttalak.
Gabby elindult, de a kezéből kiesett a cédula. Zander udvariasan
lehajolt érte, és visszaadta. A tekintete közben a nyúljelmezre esett.
– Lánybúcsú?
–  Nem – felelte Gabby halálosan komoly arccal. – Mindig ebben az
öltözékben járok a városban.
– Bathnak szerencséje van – mondta Zander gondolkodás nélkül.
A lány rászegezte a tekintetét.
–  Sem Bathnak nincs szerencséje, sem nekem. Vagy te talán
szeretnél így járkálni?
Rövid szünet támadt, miközben mind a ketten megpróbálták
elképzelni a dolgot.
 – Valószínűleg nem – ismerte be végül Zander. – Teljesítetted már
a feladatodat?
–  Nem. Éppen azon gondolkodtam, hogyan csináljam. Ebben a
jelmezben olyan borzalmasan érzem magam, hogy semmi sem jut az
eszembe. Ráadásul sürget az idő, úgyhogy inkább megyek is.
– Tehetek érted valamit?
Gabby tekintete gyanakvó lett.
– Miért tennél?
–  Mert kedves ckó vagyok, és szeretnék a segítségedre lenni a
feladatod teljesítésében. Miről van szó?
Gabby habozott egy pillanatig.
– Fotót kell vinnem arról, hogy megcsókolok egy idegent.
Vagy úgy! Így jár, aki beszélgetésbe elegyedik egy nyuszijelmezt
viselő nővel. Zander azonban a lányt és leginkább a telt ajkát
nézegetve valójában nem is találta rossznak az elképzelést, és
bólintott.
– Jól van, segítek neked, bár igazából nem vagyunk idegenek, csak
majdnem.
Gabby bizonytalanul nézett Zanderre, de végül bólintott.
– Oké, akkor essünk túl rajta! – mondta, de hirtelen észbe kapott,
és megrázta a fejét. – Ne haragudj, nem úgy értettem, csak… Nagyon
kellemetlen nekem ez a helyzet. Az  egyetemi könyvtárban
dolgozom. Ebben az öltözékben… hülyén érzem magam. Te viszont
semmiről sem tehetsz, és nagyon kedvesnek találom, hogy segíteni
akarsz nekem. – A  lány benyúlt a zsebébe, és előhúzta a
mobiltelefonját. – Jól van, készen állok.
Zander előrehajolt, és valójában Gabby arcára akart csókot nyomni.
A  lány azonban éppen ekkor oldalra fordította a fejét, bizonyára
azért, hogy jobb szögben álljon a fényképhez, Zander szája pedig
óhatatlanul a szájához ért.
A  csók után természetesen azonnal hátra kellett volna húzódnia.
De most már nem tudta megtenni, mert egyszeriben olyan heves
vágy ébredt benne, hogy a szava is elakadt. Mennyei volt a lányt
csókolni, és olyan érzése támadt, hogy az egész világon csak ők
ketten léteznek. Gabby ugyanígy érezhetett, mert halk sóhajt
hallatva odasimult Zanderhez, miközben a csókja még odaadóbb
lett.
A  varázs csak akkor tört meg, amikor egy mellettük elhaladó
kamasz véletlenül meglökte őket. Ekkor elváltak egymástól, és
bocsánatkérést dünnyögtek.
– Én… én… – hebegte Gabby, mintha sokkhatás alatt állna, de nem
folytatta, hanem megfordult és elsietett.
Zander elfelejtette becsukni a száját, miközben a lány után nézett.
Azon gondolkodott, visszahívja-e. Nem, az nem lenne jó ötlet.
Claudia halála óta nem randizott, mert abból csakis bonyodalom
származna. Mint ebből a csókból. Zander ezért csak a tekintetével
követte Gabbyt, de nem ment utána.

Gabby ritkán örült ennyire a hétfőnek. Amint belépett az egyetemi

könyvtárba, azonnal jobban érezte magát. Alighanem azért is, mert
újra normális holmikat viselt: kék szövetnadrágot és krémszínű
blúzt. A  haját lófarokba fogta, és a hétvégi izgalmak után
kifejezetten élvezte a munkahelye csendjét.
Közben azért tudta, hogy a csók, amelyet Zanderrel váltott, még
hetekig üldözni fogja. Csodás volt a fér száját a száján éreznie!
A pillanatról készült felvétel sajnos túlságosan homályos lett. Gabby
ezért hirtelen elhatározással bement egy fér ruhaüzletbe, keresett
egy megfelelő próbababát, és kinevezte a barátjának. Az eredményt
kifogástalannak találta, és sajnálta, hogy nem jutott már hamarabb
az eszébe.
Micsoda véletlen, hogy éppen Zander Grosvenorral találkozott!
A  gimnáziumban bele volt zúgva, de természetesen tudta, a ú túl
jól néz ki ahhoz, hogy neki esélye legyen nála. Egyébként is
Claudiával járt, és más lányokra rá sem nézett. Gabby ezt annak
idején imponálónak találta. Most viszont tudta, hogy ki kell vernie a
fejéből Zandert, aki hihetetlenül sikeres, gazdag, és egyáltalán nem
az esete. Jobban teszi, ha a munkájára koncentrál.
Napközben leginkább az online tanfolyammal foglalkozott,
amelyet azért indított, hogy az egyetemisták számára megkönnyítse
a hozzáférést a könyvtár könyveihez és adatbázisaihoz. Amikor nem
sokkal a munkaideje vége előtt a gondolataiba merülve végigsétált a
polcok között, az egyik asztalon egy halom visszaadott könyvet
látott. Magához vette őket, és tovább akart indulni, de hirtelen
földbe gyökerezett a lába.
Merthogy nem más állt előtte, mint az a fér , aki körül egész idő
alatt köröztek a gondolatai.
Zander Grovernor, itt? Vagy csak tréfát űz vele a fantáziája?
Nem, valóban ő az.
– Helló, Gabby!
– Zander? – mondta a lány alig hallhatóan.
Egy pillanatig arra gondolt, hogy bebújik az egyik asztal alá. Aztán
az emlékezetébe idézte, hogy már nem hároméves kislány, aki az
anyja viharos életének a foglya. És nem is az a kilencéves gyerek, aki
attól retteg, hogy elveszik a nagyszüleitől. Nem, szóba sem jöhet,
hogy elfusson vagy elbújjon.
 Ezért aztán maradt, ahol volt. Így azonban Zanderre kellett néznie,
és ettől sajnos vitustáncba kezdtek a hormonjai. A fér lenyűgözően
festett a láthatóan csináltatott, hajszálcsíkos, szürke öltönyében és
fehér ingében. Az  egész megjelenése gazdagságot és sikerességet
sugárzott. Sötétszőke, kissé hosszú hajával és az átható kék
szemével szabályosan elnémította Gabbyt. A  könyvtár mintha
egyszeriben összezsugorodott volna körülötte.
Végül azonban megtalálta a hangját:
– Ez aztán a meglepetés! Engem keresel?
A fér bólintott.
–  Igen. Említetted, hogy az egyetemi könyvtárban dolgozol.
Kutakodtam kicsit, és most itt vagyok.
Gabby csak most gyelt fel arra, hogy Zander idegesnek tűnik.
– Mit tehetek érted?
– Arra gondolkodtam, hogy talán eljönnél velem vacsorázni.
Gabby önkéntelenül is elmosolyodott. A  fér t nyilván a
találkozásuk indította erre a gondolatra. Zander következő szavai
azonban összetörték a reményét:
– Üzleti ajánlatot szeretnék tenni neked.
Hát persze! Hogy gondolhatta egy másodpercig is, hogy másról
lehet szó? A  randevúra amúgy is nemet mondott volna. Az  már túl
sok lenne neki. Zander túl vonzó, túl gazdag, minden tekintetben
„túl sok” hozzá képest.
– Könyvtárosra van szükséged?
– Nem – felelte a fér , és megdörzsölte a tarkóját. – Bonyolultabb
a dolog.
Gabby kíváncsian nézett Zanderre.
– Izgalmasan hangzik.
 – Végeztél már, vagy találkozzunk később?
– Nem, mehetünk.
Miközben elhagyták a könyvtár épületét, Zander azt találgatta,
hogy megbolondult-e. Mert amint meglátta Gabbyt, elsöprő vágyat
érzett arra, hogy újra megcsókolja. Idekint, a szabad levegőn
azonban észhez tért.
– Arra gondoltam, hogy beülhetnénk a Lotharióba.
Az  Bath egyik legjobb étterme volt. Zander abban reménykedett,
hogy abban a környezetben könnyebb lesz előadnia az ajánlatát
Gabbynak. A lány azonban cseppet sem tűnt lelkesnek.
– Vagy inkább máshová mennél?
– Igen, valami kevésbé elegáns helyre, ha nem bánod.
– Semmi baj.
– Nem messze innen van egy jó kis pizzéria. Menjünk oda!
Nemsokára beléptek a hangulatos kis olasz étterembe, amelyben
paradicsom, fokhagyma és oregánó bódító illata terjengett. Sok
asztalnál ültek vendégek, de nem volt zsúfoltság. A  piros-fehér
kockás abroszok kötetlen légkört teremtettek.
Amint Gabby és Zander leült, azonnal étlapokat hozott nekik egy
pincér, de a lány bele sem nézett a magáéba.
– Én azt kérem, amit mindig: articsókás pizzát kecskesajttal, kapri-
és olajbogyóval. Az egyszerűen isteni.
– Miért nem próbálsz ki valami mást? – javasolta Zander. – Lehet,
hogy elszalasztasz valamit, ha mindig ugyanazt kéred.
Gabby a homlokát ráncolva nézett a fér ra, és ő sietve
visszakozott:
– Ne haragudj, természetesen te döntesz – mondta.
Zavartan az étlapjára szegezte a tekintetét, és már megbánta, hogy
kritizálta a lányt. Gyerekkorában az éttermek a diszlexiája miatt
rémálommal értek fel számára, és mindig csak találomra bökött rá
egy ételre, váltakozó sikerrel.
Miután a pincér felvette a rendelésüket, kenyeret és olivaolajat
hozott nekik, aztán megint kettesben maradtak. Gabby elvett egy
darab ciabattát, belemártotta az olívaolajba, aztán várakozóan a
fér ra nézett.
–  Hallgatlak. Hogy őszinte legyek, elképzelni sem tudom, milyen
ajánlatot akarsz tenni nekem.
Zander nagy levegőt vett.
–  Mielőtt mindent elmondok, tudni szeretném, hogy van-e tartós
kapcsolatod.
– Mi köze ennek az üzleti ajánlathoz?
– Tedd meg nekem azt a szívességet, hogy válaszolsz.
Gabby hunyorított, és megrántotta a vállát.
– Nincs.
Ebben a pillanatban megjelent a pincér a borral. Zander így
lehetőséget kapott arra, hogy összeszedje magát.
– Mit tudsz rólam? – kérdezte.
–  Azt, hogy egy üzleti tanácsadással foglalkozó céget vezetsz,
amely nagyon sikeres, és hogy irodáitok vannak Londonban,
Németországban és Írországban. Huszonhét évesen kerested meg az
első milliódat, a cégedet egy garázsból építetted fel, miközben egy
lakókocsiban aludtál, mert mindent kockára tettél.
Zander bűntudatosan nézett a lányra. Amit mondott, az mind
megfelelt az igazságnak. A felesége halála után belevetette magát a
munkába, és olyan sikeres lett, amilyen soha nem lett volna, ha
Claudia életben marad.
 Nem arról van szó, hogy ne hinnék benned, mondta neki annak
idején a felesége. De miért nem jó minden úgy, ahogy most van? Ha
saját céget alapítasz, alig foglak látni. Én azt szeretném, hogy együtt
legyünk, gyerekeink legyenek, és ne tegyük kockára a fejünk felett a
tetőt.
– Igen, így van – felelte Zander –, de én inkább a magánéletemre
gondoltam.
–  Tudom, hogy özvegy vagy. És ahogy már mondtam, nagyon
sajnálom.
Zander nem tudta, hogyan mondhatná el Gabbynak, milyen
rettenetes volt végignéznie, hogy az a nő, akibe tizenhat évesen
beleszeretett, egyre gyengébb lett, végül pedig elveszítette a
küzdelmet.
– Nehéz volt – válaszolta csak.
Meghozták a pizzáikat, hozzá pedig fűszereket és parmezánsajtot.
–  Claudia halála óta egyetlen nővel sem randiztam. A  családom
azonban… Nos, ők úgy gondolják, hogy az egyedüllét nem tesz jót
nekem, és állandóan össze akarnak boronálni valakivel. – Zander
megkóstolta a pizzáját, és elismerően bólintott. – Igazad volt. Isteni.
–  Örülök, hogy ízlik. – Gabby még egy kevés chiliolajat locsolt a
pizzájára. – Valójában szép tőlük, hogy törődnek veled.
–  Igen, így van. Szombaton azonban, miután mi találkoztunk,
elmentem a szüleimhez, akik alig bírtak magukkal örömükben.
– Miért?
Zander nagyot sóhajtott.
–  Anyám egyik barátnője, Edna Harris látta, hogy megcsókoltuk
egymást, és ezt mindenkivel tudatta. A  mamám pedig megpróbált
kifaggatni rólad.
 –  Ó, értem. De mondhattad volna, hogy csak segíteni akartál egy
régi iskolatársnődnek egy különleges feladat teljesítésében.
Zander bólintott.
– Persze, mondhattam volna, de nem mondtam.
– Miért nem?
A fér megint nagy levegőt vett.
–  Mert nagyszerű ötletnek gondoltam, ha úgy tennék, mintha a
barátnőm lennél.
Gabby kis híján félrenyelte az articsókát.
– Tessék?!
– Ezért vagyok itt. Szerződtetni szeretnélek a barátnőmnek.
 2. FEJEZET
Gabby azt hitte, rosszul hall. Zander Grosvenornak talán csak furcsa
humora van, gondolta. Az  is lehet, hogy ő értette félre a fér t.
Elképedten meredt rá, és egy kérdésen kívül semmi más nem jutott
az eszébe:
– Miért?
Zander nem válaszolt, csak ivott egy korty bort.
–  Miért akarsz barátnőt szerződtetni? – folytatta végül Gabby. –
Biztosan nem lenne nehéz igazit találnod.
A fér megrázta a fejét.
– De én nem akarok igazi barátnőt. Egyelőre legalábbis nem.
Gabby megbánta az elsietett kérdését. Zander özvegy, és nyilván
még nem tette túl magát a felesége halálán.
–  Ne haragudj! – mondta feszengve. – Nem akartam megsérteni
Claudia emlékét.
– Semmi baj. Nem volt bántó.
– Azt viszont még mindig nem értem, miért van szükséged hamis
barátnőre.
–  Mert az boldoggá tenné a családomat. El sem tudod képzelni,
mennyire örültek, amikor Edna elmesélte, hogy találtam valakit.
A nővérem az édesanyámmal együtt attól tart, hogy soha nem jutok
túl Claudia elvesztésén.
Gabbynak ezt előbb fel kellett dolgoznia.
–  Természetesen megértem, hogy örömet akarsz okozni a
családodnak – mondta végül. Ő is mindent megtenne a
nagymamájáért, ahogyan érte is mindent megtettek a nagyszülei.
A nagyapja halála után a nagyanyjának egyedül kellett gondoskodnia
róla. Időközben nagyon idős lett, a múlt hónapban betöltötte a
kilencvenet, és egyre fenyegetőbb lehetőség volt, hogy otthonba kell
kerülnie. – Azt azonban furcsállom, hogy el akarod hitetni a
családoddal, van barátnőd. Ez végül is hazugság lenne.
– Miért?
– Mert ezzel úgy tennél, mintha már nem gondolnál Claudiára. És
ha így van, miért nem keresel igazi barátnőt egy idegen nő helyett,
akit megcsókoltál, hogy kihúzd a pácból?
–  Személyes okokból – felelte Zander. – Azt akarom, hogy a
családtagjaim ne aggódjanak miattam. És hogy ne akarjanak
összeboronálni valakivel, mert ez már az őrületbe kerget.
– De nem működne a dolog!
– Miért nem?
– Mert valószínűleg nem akarod örökre fenntartani ezt a látszatot.
Mi történne néhány hónap múlva, amikor mi, úgymond,
szakítanánk? A  tieid megint aggódni kezdenének, mert azt hinnék,
hogy Claudia miatt hagytad ott az állítólagos barátnődet. Ha pedig a
barátnőd szakítana veled, azt hinnék, hogy összetörte a szíved. Egyik
sem jobb, mint a másik.
–  Igen, erre már én is gondoltam. Kezdettől fogva az értésükre
adnám, hogy semmi komoly nincs köztünk, csak szórakozni akarunk
egy kicsit.
Gabby nem tudta, miért, de ezek a szavak rosszulestek neki.
Zander eleve nem hisz abban, hogy én többet is jelenthetnék a
számára, gondolta. Aztán észhez térítette magát, elvégre csak egy
feltételezett helyzetről beszélnek. Gabbynak nem igazán tetszett,
mert arról, hogy szerepet kellene játszania, a gyerekkora jutott az
eszébe. Akkoriban mást sem tett. Ezért aztán megrázta a fejét.
–  Nincs olyan, hogy köztünk, Zander. Ez csak hipotetikus kérdés
volt.
– Azért gondolkodj el rajta! – javasolta a fér . – Ez a megállapodás
mindkettőnk számára előnyös lenne. Ha elmondom a
családtagjaimnak, hogy csak rövid közjátékról van szó, ők boldogok
lesznek, de nem fognak lerohanni téged. Neked csak annyit kell
tenned, hogy időnként elkísérsz egy rendezvényre, eljössz velem a
családi eseményekre, együtt mutatkozol velem. Ez minden. Én pedig
természetesen zetnék neked az idődért. Mit szólsz hozzá?
– Azt, hogy ez őrültség, és te még őrültebb vagy.
Zander arcán mosoly suhant át.
– Ez azt jelenti, hogy vállalod?
A fér mosolyától Gabbynak egy pillanatig elakadt a szava. Zander
egészen megváltozott tőle, sokkal megnyerőbb lett, ő pedig a
másodperc törtrészéig késztetést érzett arra, hogy igent mondjon.
A fér megérezhette a határozatlanságát.
– Ugyan már, Gabby, erőltesd meg magad! – mondta rábeszélően.
– Még az is lehet, hogy jól fogsz szórakozni.
Szórakozni… A  lány még mindig Zander mosolyának hatása alatt
állt, miközben a fejében egymást kergették a gondolatot. A  fér
zetne neki, úgyhogy talán félretehetne egy kis pénzt a
nagymamájának.
–  Milyen rendezvényekre kellene elkísérnem? – kérdezte
gyanakvóan.
– A nővérem néhány hónap múlva férjhez megy Bathban, én pedig
a jövő héten gálaestet szervezek Londonban. Időnként elmennénk
vacsorázni, és sajtófotókhoz pózolnánk. Talán interjúkat is adnánk.
 Gabby azonban már az első pontnál megdermedt.
– Kihez megy feleségül a nővéred?
– Alessio Bravantihoz.
– Az autóversenyzőhöz?
– Igen, hozzá.
–  És a gála? Nagy durranás lesz, amelyről beszámolnak majd a
magazinok?
– Gondolom, igen. – A fér összeráncolta a homlokát. – Ez gondot
jelent neked?
– Ó, igen! Sajnálom, de erre nem én vagyok a megfelelő személy. –
Gabby eltolta maga elől a tányért, és nagyot sóhajtott. – Bevallom,
nem tartozom azok közé a nők közé, akik rajonganak a nyilvános
szereplésekért.
– Senki sem fog kritizálni.
–  Ez nem igaz, te is tudod. A  családod ítéletet alkotna rólam,
ahogyan a gálaest és az esküvő vendégei is. Ha pedig az újságírókra
gondolok…
– Nem teljesen mindegy, hogy miket írnak?
– Nem, mert a szavak fájdalmat okozhatnak, és az ilyen sebek csak
nagy sokára gyógyulnak be. Igenis fontos, hogy mit gondolnak
rólunk mások.
Gabbynak azok a szociális munkások jutottak az eszébe, akinek az
értékelésétől függött, hogy ő a nagyszüleinél maradhat-e. Annak
idején mindent megtett azért, hogy jó benyomást keltsen. Olyan
gyerek lett, amilyennek a hivatalnokok akarták: csendes,
észrevétlen. És még mindig olyan ember. Fél a nyilvánosságtól.
Minden, csak nem egy particica.
–  Igazán sajnálom, Zander, de nekem ez egyszerűen nem menne.
Valaki mást kell keresned a feladatra – mondta. A fér szóra nyitotta
a száját, Gabby azonban gyorsan felállt. – Bocsáss meg egy
pillanatra! – kérte, és a női mosdóba indult.
Az  lesz a legjobb, ha sietve ki zeti a számláját, aztán eltűnik
innen. Lehet, hogy ez gyávaság, de mindenképpen helyes döntés.
Ismeri a határait, és annak a szerepnek az eljátszása meghaladná az
erejét.
Miután Gabby visszament az asztalukhoz, Zander látta rajta, hogy
minél előbb el akarja hagyni az éttermet. Ő azonban csak
mosolyogva a lány székére mutatott.
–  Még rendeltem magunknak desszertet – mondta. – Azt, amit
mindig kérsz.
Gabby meglepetten eltátotta a száját.
– Én valójában már menni akartam.
–  Kárba veszne a desszert – felelte Zander szelíden. – Ráadásul a
megállapodásunk legfontosabb részéről még nem beszéltünk.
– Éspedig? – kérdezte Gabby, és nagy sóhajjal visszaült a székére.
– A munkadíjról.
– Az nem számít.
– Várj! Ha elfogadod a javaslatomat, százezer fontot zetek neked,
és természetesen a költségeidet is megtérítem.
A lány szeme elkerekedett.
– Tessék? Te megőrültél?
– Nem.
–  Biztosan kevesebb pénzért is találsz valakit, aki megcsinálja,
amit akarsz.
– Lehet, de én téged akarlak.
Az  asztaluknál hosszú csend állt be. Gabby el sem akarta hinni,
hogy ez igaz.
–  Te vagy a legjobb választás – folytatta Zander –, mert téged
csókoltalak meg, és téged látott Edna.
– Valóban azt hiszed, hogy felismerne? – kérdezte Gabby, miután
megtalálta a hangját.
–  Talán nem, de nem akarok kockáztatni. Tökéletesen tisztában
vagyok azzal, hogy neked nem fűlik a fogad a dologhoz. De gondolj
arra, hogy mi mindent tudnál kezdeni azzal a pénzzel!
Gabby arcán ábrándos kifejezés jelent meg, miközben
bizonytalanul harapdálta az ajkát.
–  Igazad van, a pénz csodás lenne. Mégsem vállalhatom, mert az
nem volna tisztességes veled szemben. Nem tudnám eljátszani a
szerepet. És nem csak a nyilvánosság miatt. – A lány előrehajolt. –
A  való életben soha nem járhatnék veled. Nem lennék hiteles, és
senki sem venné be, hogy egy pár vagyunk.
Zander meglepetten nézett Gabbyra.
– Miért ne járhatnál velem?
– Fontos ez?
–  Természetesen. Mert ha van valamilyen akadálya, azt
leküzdhetjük.
–  Nos, egyrészt soha nem mennék bele egy kapcsolatba csakis a
szórakozás kedvéért.
–  Mert életre szóló társat keresel? – Zander megpróbálta elérni,
hogy a hangjában ne legyen kétkedés.
Gabby megrázta a fejét, és a fér karjára tette a kezét.
–  Ne haragudj! Tudom, hogy tragikus véget ért a házasságod.
Tökéletesen megértem, hogy többé nem akarod elkötelezni magad.
Én azonban igen… legalábbis majd valamikor.
 – Ez azt jelenti, hogy csakis az igazival kezdesz majd kapcsolatot?
– Mondjuk inkább úgy, hogy nem szeretnék kapcsolatot valakivel,
aki egyértelműen nem az igazi.
– Értem.
Gabby kétkedve nézett a fér ra.
–  Igazán? Valóban nem látod, hogy mi nem illünk össze? Te
úgynevezett jó parti vagy, én viszont egy egészen átlagos nő, és
számomra egy átlagos fér a tökéletes választás. Vagyis a te
ellentéted.
Zander megint Claudia hangját vélte hallani: Miért nem éred be
azzal, Zan, amink van? Miért kell neked egy képtelen álmot kergetned,
amely tönkretehet minket?
Neki azonban eszébe sem jutott, hogy megkönnyítse Gabby dolgát.
– Emlékszel még a csókunkra?
A lány habozott egy pillanatig.
–  Igen, természetesen emlékszem, de az semmit sem jelentett.
Csak… botlás volt.
– Miért nem próbáljuk meg újra?
– Tessék?
– Jól hallottad. Miért nem próbáljuk meg még egyszer? Akkor majd
kiderül, hogy botlás volt-e.
– Ez nevetséges!
–  Nem az. Merthogy a testiséget illetően tudom, hogy az eseted
vagyok, te pedig az enyém. És ezért meg is tudjuk tenni.
–  Egészen biztos, hogy nem fogok itt csókolózni veled! – Gabby
körbenézett, és összeráncolta a homlokát. – Ha azt hiszed, zethetsz
nekem azért, hogy…
– Nem! – Zander csitítóan felemelte a kezét. – Nem úgy értettem.
Csak azt akartam mondani, hogy kölcsönösen vonzódunk
egymáshoz. Vagy te azt állítod, hogy tévedek?
Gabby nagyot sóhajtott.
– Nem, de örülnék, ha azt mondhatnám.
Bingó! – gondolta Zander.
–  Ezért is megy majd nekünk a szerepjátszás. Nos, benne vagy?
Néhány társasági esemény, és kapsz százezer fontot.
Gabby határozatlanul nézett a fér ra. Aztán lehunyta a szemét,
mintha megpróbálná elképzelni, mi vár rá. Végül felnézett, és
bólintott.
–  Jól van, megcsinálom. De csak akkor, ha a nagymamámnak
elmondhatom az igazat.
Most Zander habozott.
– Ő senkinek sem fogja elárulni – ígérte Gabby –, erre a szavamat
adom.
– Jól van. Megegyeztünk.

– Így jutottunk megállapodásra Zander Grosvenorral – foglalta össze

Gabby a történetet, és tettetett vidámsággal a nagymamájára
mosolygott.
Lucille többször is közbekérdezett, és még most is kétkedőnek
tűnt.
–  Valami nem tetszik nekem ebben a dologban – mondta. –
Leginkább azért, mert úgy teszel, mintha nekem akarnál pénzt
szerezni.
– Nem állíthatnám, hogy nagy áldozatot hozok. A legtöbb nő kapva
kapna egy ilyen ajánlaton.
–  Csakhogy te nem vagy olyan, mint a legtöbb nő. Biztosan nem
mennél bele futó kapcsolatba egy atalemberrel csak azért, mert
jóképű és gazdag.
– Nem is megyek bele futó kapcsolatba, nagyi. Csak úgy teszek.
Lucille elmosolyodott.
– Figyelj, öreg vagyok, de nem butultam el. Nem fogod élvezni ezt
a hazug játékot. És még valamit kérdeznék tőled: szerinted nagyapád
kedvelné azt a fér t?
–  Mindenképpen – felelte Gabby gondolkodás nélkül. – Zander a
gimnáziumi barátnőjét vette feleségül, és a halála után is
tiszteletben tartja az emlékét. Ráadásul azért találta ki ezt a
színjátékot, mert nagyon szereti a családját.
Gabby nagyanyja tétován bólintott.
– Hát jó, lehet, hogy igazad van. De kérlek, ígérd meg, hogy óvatos
leszel!
–  Persze. Ne aggódj, csakis a pénz miatt teszem. Nem fogok
beleszeretni Zanderbe.
Gabby ebben egészen biztos volt. Kétségtelenül vonzódik a
fér hoz, de ezen idővel majd túlteszi magát.
– Akkor sok szerencsét kívánok neked – mondta Lucille.
– Köszönöm, nagyi. És megígérem, hogy mindenről be fogok neked
számolni. Most viszont mennem kell. Zanderrel meg akarjuk
beszélni a megállapodásunk részleteit, méghozzá egy kis
csónakkiránduláson. Az ő ötlete volt.

Negyedórával később Gabby megérkezett az Avon folyónál található

csónakkölcsönzőhöz. Zander azért javasolta ezt a helyet, mert a
találkozásuk így mások szemében randevúnak tűnik, ők pedig a
csónakban zavartalanul beszélgethetnek. Gabby abban
reménykedett, hogy a szabadban majd enyhül a vonzódás, amelyet
Zander ébresztett benne. Amikor azonban meglátta a kikötőhely
előtti padon ülni, szertefoszlott a reménye.
A fér azonnal felállt, amint észrevette őt, neki pedig összerándult
a gyomra. Zander fehér pólót és edzőcipőt viselt a
farmernadrágjához, és olyan fér as volt, hogy Gabby hormonjai
megint felpezsdültek. Vigyázott azonban, hogy ez ne látsszon meg
rajta, és odament a fér hoz.
– Szia! – üdvözölte Zander, és kezet nyújtott neki.
– Szia! – Gabby a fér éba tette a kezét, és azonnal libabőrös lett. –
Mi a helyzet? Követ minket valaki?
Zander elmosolyodott.
–  Elmondtam a családomnak, hogy veled találkozom, és nem
lennék meglepve, ha kémkednének utánunk. A beszélgetést azonban
folytassuk inkább a csónakban!
– Jó ötlet.
– Milyen csónakot vegyünk ki?
– Evezőset – javasolta Gabby. – Ha akarod, evezhetünk felváltva.
Néhány perccel később már a vízen voltak. Zander ragaszkodott
hozzá, hogy ő evezzen először. Gabby így hátradőlhetett, és a fér t
nézegethette. Kidolgozott karizmai csodálatot váltottak ki belőle, de
megpróbálta elhihetni magával, hogy csak azért nem veszi le róla a
szemét, mert el akarja lesni az evezési technikáját. Természetesen
tudta, hogy csak ámítja magát.
– Mit szólt hozzánk a családod? – kérdezte egy idő után.
–  El voltak ragadtatva. – A  fér hangjában megkönnyebbülés,
szomorúság és sajnálkozás keveredett.
– De hát ez jó, nem? – kérdezte Gabby bizonytalanul.
–  Igen, az. A  rokonaim nagyon örülnek, és már nem akarnak
összeboronálni valamelyik ismerősükkel.
 – Jól érzem, hogy azért van itt egy „de” is?
–  Nem igazán, csak ez rádöbbentett engem arra, hogy a kocka el
van vetve, és megkezdődött a játék. Most már csak sikeresen végig
kell csinálnunk.
– Igen – mondta Gabby.
Ő maga is erőltetettnek érezte az igyekezetét. Pontosan tudta,
milyen felépíteni egy fantáziavilágot, amely végül majd ezer darabra
törik. Amikor még kicsi volt, az édesanyja mindig leadta őt a
nagyszüleinél, hogy aztán hetekig hírt se adjon magáról. Gabby nem
értette, miért csinálja ezt a mamája. A  nagyszülei enyhíteni
próbálták a bánatát, és hagyták őt fantáziálni. Volt, hogy azt találta
ki, az édesanyja azért nincs vele, mert beteg, de ő nagyon hiányzik
neki. Vagy hogy dolgoznia kell, és gyerekeknek nincs helyük a
munkahelyén. Máskor arról fantáziált, hogy a mamája valójában
hercegnő vagy sellő…
Végül azonban kipukkadt a buborék, és megmutatkozott a rideg
valóság. A  rövid idő, amelyet az anyja vele töltött, kijózanította
Gabbyt. Látta a mocskot, az üres italosüvegeket, az injekcióstűket.
Egy idő után nem tagadhatta tovább, milyen ember valójában az
anyja. Szembesítette ezzel a nagyszüleit, és aztán az egész világa
összeomlott. Úgy érezte, hogy mindenki elárulta, és a végsőkig
elkeseredett. A  legrosszabb az volt, hogy az érzéseit nem oszthatta
meg a nagyszüleivel. Félt, hogy akkor őket is elveszíti.
– Gabby?
–  Ó, ne haragudj! – A  lány megpróbálta elfojtani a szomorú
emlékeket, és újra a jelenre akart koncentrálni. A  két helyzetet
nyilván nem lehet összehasonlítani, mégis… – Biztos vagy benne,
Zander, hogy helyes, amit csinálunk? Nem kellene inkább
bevallanod az igazságot a családodnak? Mielőtt még túl késő lenne.
Mert ha kiderül, hogy minden csak színlelés volt, az biztosan nagyon
fog fájni nekik.
Zander egy pillanatig habozott, mielőtt megrázta a fejét.
–  Nem. Ahogy az előbb is mondtam, a kocka el van vetve. Most
már csak hihetően kell játszanunk a szerepünket.
– Jól van, akkor beszéljünk a részletekről! – javasolta Gabby. – Mit
mondtál eddig rólam a családodnak? Tudnom kell, hogy semmi ne
érjen felkészületlenül.
–  Nem sokat. Azt mondtam, hogy még a gimnáziumból ismerlek,
és most véletlenül találkoztunk. A mamám és a papám nagyon örült.
Julia viszont úgy gondolja, hogy a pénzemre hajtasz. Gemma abban
reménykedik, hogy komoly, ami köztünk van. Ebben semmi meglepő
nincs: Julia cinikus, Gemma pedig romantikus lélek.
– Pompás – felelte Gabby gúnyosan.
– Ne vedd túl komolyan a dolgot! Végül is csak egy kis örtről van
szó.
– Ahhoz én nem értek – mondta a lány.
Zander szája megrándult.
– Sajnos én sem – válaszolta.
Gabby meglepetten nézett rá, de az arcáról azt olvasta le, hogy
igazat mondott. Zander nem szoknyavadász, elvégre egész életében
kitartott egy nő mellett.
–  Vagyis Claudia halála óta senkivel sem randiztál? – kérdezte
Gabby kíváncsian.
– Nem. És senkivel sem feküdtem le, ha netán erre lennél kíváncsi.
– Ó! Mert hű akartál maradni Claudiához?
Zander megrántotta a vállát.
 –  Hogy őszinte legyek, túlságosan elfoglalt voltam. Az  utóbbi öt
évben minden energiámat a cégemre fordítottam. Arra nem volt
időm, hogy bármilyen kapcsolatom legyen. – A fér úgy mondta ki a
„kapcsolat” szót, mintha valamilyen fertőző betegségről beszélne. –
Jól van, egyelőre ennyit rólam. Veled mi a helyzet? Úgy sejtem, nem
kedveled a futó kalandokat. De milyen kapcsolataid voltak?
A  fenébe! Gabby már bánta, hogy a magánéletéről kérdezte
Zandert. Számítania kellett volna rá, hogy a fér is kérdezni fogja őt.
– Azt hiszem, én jövök az evezéssel – terelte másra a szót.
Megkésve döbbent rá, hogy bajba sodorta magát. Fel kellett
állniuk, hogy ellépjenek egymás mellett, és helyet cseréljenek.
A  csónak hevesen imbolyogni kezdett, és Gabby egy pillanatig azt
hitte, hogy a vízbe fog esni. Zander szerencsére hamar visszanyerte
az egyensúlyát, átfogta Gabby derekát, és megtartotta. Neki azonban
olyan érzése volt, hogy a fér nem csak az akaratlan fürdéstől akarta
őt megvédeni.
Zander végül elengedte, és ő leült, hogy megfogja az evezőket.
Gabby eltökélten az enyhe szellőben hajladozó fákra koncentrált.
Csak akkor nézett újra a fér ra, amikor már megnyugodott a légzése.
– Oké, a korábbi kapcsolataim – kezdte, miután nagy levegőt vett.
– Kettő volt: Steve és Miles. Egyikükkel sem működött.
Hogy valójában miért, azt mindmáig nem tudta. Megpróbálta
megmenteni a kapcsolatokat, minél jobban igyekezett azonban,
annál rosszabb lett a helyzet. A  partnerei végül szakítottak vele.
Steve azt mondta, azért, mert nem volt közöttük bizsergés, és Miles
is hasonló magyarázatot adott. Ő pedig utána elhatározta, hogy
egyelőre egyedül marad.
– Ezért is nem akarok most kapcsolatot.
 – Vagyis elvi alapon nem vagy kész egy viszonyra?
Ez úgy hangzott, mintha Gabby unalmas lenne. Egy pillanatig
szeretett volna olyan nő lenni, aki a fenntartásait sutba dobva
egyszerűen csak élvezi a pillanatot.
– Nem elvekről van szó – válaszolta –, csak ez nem illik hozzám.
Zander felvonta a szemöldökét.
–  Biztos vagy ebben? Nem változtat ezen, ha mind a ketten
akarják? Ha egyetértenek abban, hogy az, ami köztük van, nem
örökre szól, hanem csak egy ideig lesznek együtt?
– Éppen erről beszélek. Ami eleve átmeneti, az nem az én stílusom
– mondta Gabby.
Abból elégszer volt már része. Ideiglenes együttlétekből az
anyjával, átmeneti tartózkodásokból a nagyszüleinél. A  félelemből,
hogy bedugják egy otthonba. Az  ő szemében az időlegesség egyet
jelentett azzal, hogy valami nem elég jó. Ahogy ő nem volt elég jó az
anyjának ahhoz, hogy változtasson az életmódján.
– Hé, ne ilyen gyorsan! – mondta Zander.
Gabby csak most döbbent rá, hogy túl hevesen evez. Azt sem vette
észre, hogy egyenesen egy másik csónak felé tart.
–  Elnézést! – Zander gyorsan megragadta az egyik evezőt,
változtatott az irányon, és az utolsó pillanatban sikerült
megakadályoznia az összeütközést. – Jól vagy?
Gabby bólintott.
–  Mindenesetre nem lesz egyszerű eljátszanunk a többiek előtt,
hogy viszonyunk van. Többet kell tudnunk egymásról, hogy hihető
legyen a történet. Szívesen feljegyeznék egy-két dolgot. Esetleg
beülhetnénk a legközelebbi sörözőbe.

Húsz perccel később Zander egy pohár narancslével jött vissza

Gabbyhoz, aki egy nagy fűzfa alatt ült a söröző előtti padok egyikén.
–  Köszönöm – mondta. – Mesélj arról a rendezvényről, amelyet
tervezel! – szólította fel a fér t.
–  A  gálaestnek az a célja, hogy pénzt gyűjtsünk a diszlexia
kezelésére.
– Miért éppen arra?
– Mert sokak életét megnehezíti.
Zander hangjában volt valami, ami gyanút ébresztett Gabbyban.
– Tapasztalatból beszélsz?
A fér bólintott.
–  Igen, diszlexiás vagyok. Nálam csak nagyon későn ismerték fel,
és ezért a fél életemen át azt hittem, hogy buta vagyok.
Zander gyomra még mindig összerándult, ha arra gondolt,
mennyire beárnyékolta a gyerekkorát a tanulási zavara. Megalázó
volt, hogy nem tudott olyan könnyűszerrel írni és olvasni, mint a
nővérei.
–  Nagyon sajnálom – mondta Gabby együttérzően. – Hidd el, ha
más okból is, de tudom, mit éreztél. Sokszor hiányoztam az
iskolából, és nem a saját hibámból, mégis szenvedtem attól, hogy
mindig le voltam maradva, és a nagyszüleimnek sokat kellett
költeniük egy magántanárra, aki korrepetált. Hány éves voltál,
amikor kiderült a problémád? Nem emlékszem, hogy az iskolában
tudtak volna a diszlexiádról. Jó fejnek számítottál, és népszerű
voltál.
Zander elhúzta a száját.
–  Sok munkámba került, hogy ne vegyék észre. És sokat segített,
hogy a sportban mindig a legjobb voltam.
Igen, megtanulta elrejteni a hiányosságát. Megkérte a barátait,
hogy írják meg helyette a fogalmazásokat, és úgy tett, mintha nem
érdekelné, hogy rosszak a jegyei. Mindent elkövetett azért, hogy a
problémája titokban maradjon.
–  Végül aztán szerencsém lett. Tizenhét éves koromban a
fociedzőm rájött, mi van velem, és később meg is állapították nálam
a diszlexiát. Későn, de még nem túl későn. Nem mindenki ilyen
szerencsés.
Zander rövid szünetet tartott.
– Ezért határoztam el – folytatta aztán –, hogy jótékonysági gálát
szervezek, és pénzt gyűjtök ennek a zavarnak a kezelésére. Alessio
sajnos nem tud eljönni a gálaestre, a jachtját azonban felajánlotta.
Már minden jegy elkelt. Lesz árverés, négyfogásos vacsora, zene,
tánc. És a legjobb, hogy a Gossip magazin beszámol az eseményről.
Zandernek úgy tűnt, hogy Gabby még sápadtabb lett, de végül
határozottan bólintott.
–  Jól van, majd minden tőlem telhetőt megteszek. Tudnál esetleg
másolatot küldeni a vendéglistáról?
– Persze.
– És mesélnél még egy kicsit a családodról? Csak általánosságokat,
amiket mindenki tudhat.
–  Anyám ápolónő volt, mielőtt néhány éve nyugdíjba ment.
Valójában orvosi egyetemre szeretett volna járni, arról azonban a
szülei hallani sem akartak. Apám villanyszerelő volt, de már ő is
nyugdíjas. Gyerekkoromban nagyon kevés pénzünk volt, de a
szüleink mindig mindenben támogattak minket, gyerekeket. Ennek
főként a nővéreim látták hasznát. Julia ügyvéd, Gemma pedig
sebész.
Gabbyt ez mintha egy kicsit megijesztette volna, és Zander ezt
érthetőnek találta. Gyerekkorában ő is így érzett. Hárman voltak
testvérek, a két sikeres nővére és ő, az örök vesztes.
–  Bathban nőttünk fel, a szüleim még ma is itt laknak. Julia,
Gemma és én Londonban élünk és dolgozunk, de gyakran
meglátogatjuk a szüleinket. Julia elvált, és egyedül neveli a két
gyerekét, de remekül csinálja, mert nagyon ért a szervezéshez. Azt
már tudod, hogy Gemmának néhány hét múlva lesz az esküvője.
Nagyon fontos neki a karrierje, és nem hittük volna, hogy valaha is
férjhez megy. Alessio azonban viharosan meghódította.
–  Ő a legjobb barátod, igaz? Nem zavar, hogy ő lesz a testvéred
férje?
–  Nem, egyáltalán nem – állította Zander. Valójában azonban
nyugtalanította a dolog, mert nem hitt a sírig tartó szerelemben.
Tudta, hogy az emberek változnak, a szerelem pedig elmúlhat. Ezt a
véleményét azonban soha senkivel sem osztotta meg. Az  egyedüli
vigasza az volt, hogy Claudiának sejtelme sem volt az ő mardosó
kétségeiről és arról a felismeréséről, hogy hibát követett el. Most
csak reménykedhetett, hogy a nővére és a barátja nem jár így. –
Örülök a boldogságuknak.
Gabby szorgalmasan jegyzetelt.
– Veled mi a helyzet? – kérdezte Zander. – Egyke vagy? Claudiától
egyszer mintha azt hallottam volna, hogy a nagyszüleidnél nőttél
fel.
– Igen, így volt – felelte Gabby csendesen. – A szüleim halála után
a nagyszüleim szerencsére magukhoz vettek. Hihetetlenül jók voltak
hozzám, pedig már mind a ketten elmúltak hetvenévesek.
Tökéletesen érthető lett volna, ha túl idősnek tartották volna
magukat ahhoz, hogy felneveljenek egy gyereket. Nagyon sokat
köszönhetek nekik. Nagyapám néhány éve sajnos elhunyt.
A  nagymamámnak ez óriási veszteség, mert harmincöt évig éltek
házasságban. Hihetetlen, mi?
– Az.
Zandert elszomorította, amit hallott, bár tudta, hogy az ő életében
soha nem a házasság állt az első helyen, hanem mindig is a cége.
– Sajnálom, nem akartalak a veszteségedre emlékeztetni – mondta
Gabby, aztán témát váltott. – El tudod képzelni, hogy egyszer majd
legyenek gyerekeid?
–  Igen, talán. Valamikor a távoli jövőben. Egyébként sem vagyok
biztos benne, hogy jó apa lennék-e. Tudnod kell, hogy munkamániás
vagyok. Nem érdemes családot alapítani, ha az ember szinte soha
nincs otthon, mert dolgozik. – Zander hirtelen elhallgatott, és
gyelmesen méregette a lányt. – Te a teljes csomagra vágysz?
A nagy Ő-re, gyerekekre és kertes házra?
Gabby bólintott.
– Mindenképpen. Amint megtaláltam az igazit.
Vagyis mi ketten egyáltalán nem illünk össze, gondolta Zander.
Az életcéljaink különbözőbbek már nem is lehetnének.
–  Akkor remélhetőleg jól megértjük egymást – mondta. – Én
biztosan nem vagyok számodra az igazi.
–  Igen, ez világos – felelte Gabby. – Most már csak a többiekkel
kell megértetnünk, hogy köztünk csupán futó viszony van – tette
hozzá, és felnevetett. – Valójában mit vársz tőlem az állítólagos
barátnődként? Hogyan öltözzem? Semmiképpen sem szeretnék
kellemetlenséget okozni.
–  Biztosan nem fogsz. – Zander így is gondolta. A  lány, ahogy itt
ült előtte kifestetlenül és üdén, egyszerűen gyönyörű volt. –
Mindegy, mit veszel fel, te mindig… jól fogsz festeni – mondta,
miután sikerült lenyelnie a „csodaszép” szót.
Gabby nagy levegőt vett.
– Ezt csak úgy mondod, de nem egyedül az öltözködésről van szó.
Arról is, ahogy majd viselkedünk. Egész idő alatt fognunk kell
egymás kezét, és mélyen egymás szemébe néznünk?
Zander megrémült, amikor belegondolt, hogy mibe keveredett.
A lány szemében is félelmet vélt látni. Azzal azonban már elkéstek,
hogy meghátráljanak.
–  Azt a benyomást kell keltenünk a többiekben, hogy vonzódunk
egymáshoz – válaszolta.
Gabby homlokráncolva nézett rá.
–  Te láthatóan nagyon egyszerűnek tartod ezt az egészet, pedig
nem az. Ha elmegyünk arra a jachtra a sok gazdag és híres ember
közé, senki sem fogja bevenni, hogy egy pár vagyunk, bármennyire
mutatjuk is, hogy majd elepedünk egymásért.
Ez úgy hangzott, mintha a lány pánikba esett volna.
–  Először is nyugodj meg, és gyelj rám! – kérte Zander. – Nem
hiszem, hogy gond lesz. Talán csak előzetesen gyakorolnunk kellene
egy kicsit – mondta.
Közelebb húzódott, és lehajtotta fejét, amíg az ajkuk majdnem
egymáshoz nem ért. Gabby halkan felsóhajtott, aztán kinyitotta a
száját, és átkulcsolta a fér nyakát. Zander ebben a pillanatban
elveszett, az esze végképp cserben hagyta. Már csak a lány hajának a
vaníliaillatát érezte, a citromét a száján, és a fékezhetetlen vágyat,
amelyet fellobbantott benne.
A pillanat szinte már túl intenzív volt. Amikor azonban a szomszéd
asztalnál néhányan felnevettek, megtört a varázs, és Zander
egyszeriben visszatért a valóságba. Nem volt könnyű elhúzódnia
Gabbytól. Egy pillanatig hallgattak, és csak nézték egymást. Aztán a
lány halkan és meglepetten elnevette magát.
– Nem tudom, mit mondjak. Ez egyszerűen…
– Óriási volt?
– Óriási hiba.
– Miért?
–  Mert egyikünk sem akarja, hogy mindez valódi legyen. – Gabby
még egyszer végigsimított az ajkán. – Ez a csók azonban most valódi
volt. Sokkal fontosabb viszont, hogy te nem kérsz egy kapcsolat
bonyodalmaiból, én pedig…
– Te pedig a nagy Ő-re vársz.
Egyrészt igen, másrészt pedig Gabby nem szokott futó viszonyokba
belemenni. Ezért is nem lett volna szabad megtörténnie ennek a
csóknak. Ezért is tisztázta előre, hogy nem érdekli egy tisztán testi
kapcsolat. Arra vágyik, ami a nagyszülei között volt, és Zander azt
nem adhatja meg neki. Pontosabban nem akarja megadni.
–  Igazad van – mondta a fér komolyan. – Nem kellett volna
megcsókolnom – ismerte el.
Megbánni mégsem tudta, hiába akarta.
–  Figyelj, a csókhoz mindig ketten kellenek. Az  a fő, hogy többé
nem történhet meg.
–  Így van. Nem lesz több csók. Másrészt… ahhoz, hogy hitelesek
legyünk, közel kell lennünk egymáshoz.
– Értem.
– Jól van, akkor mindent tisztáztunk. Egy kivétellel. Még meg kell
adnod a számlaszámodat. Ez a… megállapodás közöttünk a nővérem
esküvőjéig marad érvényben, és az három hónap múlva lesz. Arra
gondoltam, hogy három részletben zetek neked. A találkozásainkra
is kidolgoztam egy tervet. Az első a pénteki gálán lesz.
Gabby mindent feljegyzett, és láthatóan örült, hogy újra semleges
terepen mozognak.
– Oké, minden világos. Ott találkozunk?
– Nem. A gálaest Londonban lesz, ezért előtte a lakásomon kellene
találkoznunk. Ott átöltözhetsz, és utána majd ott is alhatsz. Két
vendégszobám van, választhatsz közülük. Persze csak ha így
megfelel neked…
A  gondolatra, hogy Gabby nála tölti majd az éjszakát, Zandert
forróság öntötte el. És látta a lányon, hogy ő is így van ezzel.
 3. FEJEZET
Gabby a Temzére néző impozáns lakóház előtt állt, és már megint
olyan érzése volt, hogy túl nagy fába vágta a fejszéjét. Remegett a
gyomra, és egész héten azon gondolkodott, nem fújhatna-e mégis
visszavonulót. Csakis azért nem mondta le a megállapodást, mert a
nagymamájának szüksége van arra a pénzre, amelyet Zandertől kap.
Nagy levegőt vett, és felcsengetett. Az ajtó kinyílt, ő pedig bement
az előcsarnokba, beszállt a liftbe, és megnyomta a hatodik emelet
gombját. Kicsivel később már Zanderrel szemben állt, aki korábban
zuhanyozhatott, mert a haja még vizesen csillogott. Farmernadrágot
és pólót viselt, de mezítláb volt.
– Szia!
– Helló! Gyere be!
Gabby eleget tett a felszólításnak, és kíváncsian körbenézett a
tágas lakótérben. Nagyon kevés bútor volt benne, mintha senki sem
lakna itt.
– Kérsz teát vagy kávét? Esetleg valami erősebbet?
–  Köszönöm, nem. Az  lesz a legjobb, ha máris átöltözöm. Nem
szeretném, ha elkésnénk.
A fér bólintott, és kinyitott egy ajtót a folyosón.
– Ez a vendégszoba – mondta.
Gabby bement, és fel-alá járkált az elképesztően tágas helyiségben.
Közben újra meg újra a tükörbe nézett. Nyugodj meg! – mondta
magának. Remélhetőleg hamarosan hat majd az a gyógynövényes
nyugtató, amelyet bevett.
A  tetőtéri lakás többi helyiségéhez hasonlóan itt is bézsszínűre
voltak festve a falak, a bútorokat pedig mintha katalógusból
választották volna. Akár szállodai szoba is lehetne, és Gabby azt
találgatta, hány vendég járhatott itt előtte.
Aztán újra megnézte magát a tükörben. A ruha, amelyet Bath egyik
elegáns butikjában vásárolt, kifejezetten tetszett neki. Méregdrága
volt, de Zander nagyvonalúan számlát nyitott neki. A  rajta
elhelyezett pénz nagy részét Gabby már annak a társaságnak
adományozta, amelyet a fér a diszlexia kezelésére alapított.
A ruhavásárlást azonban nem kerülhette el.
Hosszú, pánt nélküli darab volt, a felsőrésze a testére simult, és
kiemelte a domborulatait, a bő szoknyarész pedig eleganciát
kölcsönzött neki. A  haja kibontva omlott a vállára, és éppen csak
leheletnyi sminket tett fel.
Valahogy túléli majd ezt az estét. Az új mantrája biztosan segíteni
fog ebben: gondolj a pénzre! Ezt kell hajtogatnia magában.
Gabby összerezzent, amikor kopogtattak az ajtón. Kinyitotta, és
amint meglátta Zandert, aki csodásan festett, legszívesebben
magához rántotta volna. A fér fekete szmokingot viselt, amely úgy
állt rajta, mintha ráöntötték volna. Gabby vágyat érzett, hogy
megcsókolja, de sietve összeszedte magát. Meglepve látta, hogy
Zander is idegesnek tűnik. Lehet, hogy ugyanazt gondolja, mint ő?
Hogy senki sem fogja bevenni a színjátékukat?
– Csodásan festesz – mondta a fér .
– Igazán? – kérdezte Gabby kétkedve. – Mondd meg nyugodtan, ha
nem.
Zander megrázta a fejét, és halványan elmosolyodott.
–  Ne aggódj! Valóban öröm rád nézni. És hidd el, végig tudjuk
csinálni!
 Gabby bólintott.
– Jól van, ha így gondolod. Viszont indulnunk kellene.

Meg tudjuk csinálni! Meg tudjuk csinálni, mondogatta magában

Gabby a kocsiban, és megpróbált a szerepére koncentrálni, miközben
Zander vezetett. Miután azonban a fér leparkolt, és a Temze
partján horgonyzó jachthoz indultak, visszatértek a kétségei.
Ez itt nem az ő világa. A hatalmas, kivilágított hajó a város gazdag
és szép embereit várja, akik egy jó cél érdekében jönnek el ide.
Csakhogy ez akkor is Zander világa, és Gabbyban, miközben a fér t
nézegette, megint vágy ébredt.
Egymás mellett mentek fel a jachtra. Gabby összeszedte magát, és
megnyugtatónak érezte, hogy Zander meleg keze a hátán van.
A  fények sokaságával, a tálcákat körbehordozó pincérekkel és az
üvegasztalokkal, amelyeken pezsgőspoharak és falatkák sorakoztak,
a látvány olyan volt, mintha egy lm jelenete lenne.
Mindez azonban háttérbe szorult, amikor többen is feléjük
indultak. A Grosvenor család!
Mosolyogj! Játszd a szereped! – gondolta Gabby.
–  Mama, papa, Julia, Gemma, ő itt Gabby. Gabby, ők pedig a
családom: az édesanyám, Laura, az édesapám, Frank és a két
nővérem, Julia és Gemma.
Gabby látta, hogy Zander rokonai mind jóindulatúan néznek rá, és
nagy levegőt vett.
– Örülök, hogy megismerhetem önöket.
Csak nyugodtan! Ne beszélj túl sokat, és mondd azt, amit hallani
akarnak! – utasította magát Gabby gondolatban. A  régi szabályok
még mindig érvényesek.
– Részünkről az öröm.
 – Később majd beszélgetünk – mondta Zander –, de most a gálával
kell foglalkoznunk. Miután megérkeznek a vendégek, üdvözölni
fogom őket, ti pedig gondoskodjatok arról, hogy mindenki jól érezze
magát. És próbáljatok meg reklámot csinálni az árverésnek! – tette
hozzá, aztán Gabbyra nézett. – Magadra hagyhatlak?
–  Persze, drágám. – A  megszólítás olyan természetesen hangzott,
mintha Gabby naponta mondaná. Úgy tűnt, még mindig tud szerepet
játszani, ha nem is fűlik hozzá a foga. – Miattam ne aggódj! – tette
hozzá. – És ha bármiben segíthetek, csak szólj!
Zander bólintott, aztán eltűnt a tömegben.
–  Tudott már vetni egy pillantást az árverési listára? – kérdezte
Zander édesapja. A  hangja barátságos volt, és Gabby érezte, hogy
segíteni akar neki.
– Igen. Nagyon lenyűgöző.
Licitálni lehetett egy hétvégére egy portugáliai szállodában, egy
híres festő képére, egy jachtra, London egyik legdrágább
ékszerészének a munkájára, sőt egy délutánra is a versenypályán
Alessio Bravantival.
–  Igyekszem hírverést csapni az árverésnek, de úgy gondolom, a
kínálat önmagáért beszél.
Laura kedves mosollyal ajándékozta meg Gabbyt.
– Biztos vagyok benne, hogy remek munkát végez majd – mondta.
Mielőtt még folytathatta volna, egy házaspár zajosan üdvözölte őt és
a férjét. – Remélem, később majd lesz időnk arra, hogy
beszélgessünk – mondta még Zander édesanyja.
– Egyelőre velünk kell beérnie – fordult Gabbyhoz Julia.
Az  ő hangja is barátságos volt, de jégkék szeme nem mosolygott.
Gemma a húgára nézett, és összeráncolta a homlokát.
 –  Zander megkért minket, hogy vegyük magát a szárnyaink alá,
amíg ő a vendégekkel foglalkozik. Így legalább kicsit jobban
megismerhetjük egymást.
Éppen elment mellettünk egy pincér, a tálcáján pezsgőkkel. Gabby
elvett egyet, bár tudta, hogy ma csak ezt az egy pohár alkoholt fogja
megengedni magának. Nem akarta megkockáztatni, hogy lehulljon
róla a maszk.
–  Nos… – kezdte Julia, és Gabby nagyon igyekezett, hogy ne
szálljon inába a bátorság.
Zander nővére egészen biztosan mindig jó benyomást kelt a
bíróság előtt. Nagyon elegáns jelenség, szőke haját tökéletes
kontyba tűzte, és a szemével azonos színű ruhát viselt.
–  Zander mesélte, hogy csak nemrégiben futottak össze, de
azonnal fellobbant maguk között a szikra.
Gabby bólintott.
–  Igen, még az iskolából ismerjük egymást, bár én egy osztállyal
Zander alatt jártam. Aztán Bathban véletlenül újra találkoztunk.
– Véletlenül? – kérdezte Julia kétkedve.
–  Ugyan már, Jules! – szólt közbe Gemma. – Nem a bíróság előtt
vagyunk.
Julia azonban nem zavartatta magát.
– Mind tudni akarjuk, mik a szándékai.
–  Nincsenek különösebb szándékaim – felelte Gabby. – Majd
kiderül, hogyan alakul a dolog. Kedvelem az öccsüket, és azt hiszem,
ő is kedvel engem, de ez minden. Egyikünk sem gondol semmi
komolyra.
Ennyi elég lesz, ne ess túlzásba! – gondolta Gabby. És végül is
igazat mondott.
 A két nővér kis ideig szótlanul méregette. Julia végül bólintott.
– Ha ez igaz, sok szerencsét kívánok maguknak. Zanderre ráfér egy
kis szórakozás.
Gemma elmosolyodott.
–  Amint nyilván tudja, az öcsénk munkamániás. Őszintén
örülnénk, ha magának sikerülne kicsalogatnia az irodájából. Most
viszont el kell vegyülnünk a vendégek között.
Elváltak egymástól, és Gabby ugyan azt tervezte, hogy észrevétlen
marad, Zander kísérőjét azonban sokan meg akarták ismerni. Ezért
aztán játszania kellett a szerepét, ahogy megbeszélték. De ez egyre
fárasztóbb lett, és Gabby egy idő után már szinte szédült a
pezsgősdugók durranásaitól, az ékszerek csillogásától és az
egybegyűlt hírességek élénk beszélgetésétől. A  többségük nagyon
udvariasan viselkedett vele. Kényelmetlen érzése támadt azonban,
amikor egy vörös hajú atal nő lépett oda hozzá.
–  Helló, Gabby! Okvetlenül meg akarom ismerni magát. Kíváncsi
vagyok arra a nőre, akinek sikerült Zandert előcsalnia a
csigaházából.
Gabby megdermedt, mert az, aki előtte állt, a felnőtt változata volt
azoknak a lányoknak, akik annak idején az iskolában mindig cikizték
őt.
–  Melanie Kilton vagyok – mutatkozott be a nő. – Mesélje el,
hogyan sikerült megfognia Zandert!
– Nos, könyvtáros vagyok… – kezdte Gabby, de azonnal rádöbbent,
hogy hibát követett el.
Melandie felnevetett.
–  Ez hihetetlenül sablonos! Maga valószínűleg azoknak a
szerelmes regényeknek a hősnői közé tartozik, akik szürke kisegerek,
és beleszeretnek a hercegbe.
– Azt hiszem, téved. Én…
–  Igen, szerintem is tévedsz. – Gabby megfordult, amikor
meghallotta Zander mély hangját. – Helló, Melanie! Amint látom,
semmit sem változtál – folytatta a fér .
Ez egyértelműen nem bók volt, mert a vörös hajú nő elpirult, és
bosszúsan összevonta a szemét.
–  Te viszont igen – felelte fagyosan, aztán lekicsinylően
végigmérte Gabbyt. – És az igényeidből is lejjebb adtál – tette hozzá,
aztán sarkon fordult és elviharzott.
Gabby tudta, hogy ez butaság, Melanie szavai mégis szíven ütötték.
„Az  igényeidből is lejjebb adtál.” Vajon mindenki így gondolja, és
mindnyájan Claudiával hasonlítják össze? A  régi érzés, hogy nem
elég jó, újra felszínre tört Gabbyban. Szentül eltökélte azonban,
hogy nem fog meglátszani rajta.
– Sajnálom – mondta Zander mentegetőzve.
–  Mit? Hiszen te a segítségemre siettél. Nincs miért bocsánatot
kérned.
Gabby hangja élesebb volt, mint akarta, és elgyötörten lehunyta a
szemét. A fér végül is semmiről sem tehet. Ő az, aki nem illik ide,
ez minden. Valószínűleg nem lett volna szabad elfogadnia ezt a
megbízatást.
– Most nekem kell azt mondanom, hogy sajnálom.
–  Semmi baj. Csak szólni akartam, hogy mindjárt kezdődik az
árverés.
Gabby a fér ra nézett.
–  Biztosan neked sem könnyű ez a helyzet. Most először
mutatkozol újra nyilvánosan egy nővel.
 Olyan nővel mutatkozik, aki nem felel meg a körei igényeinek.
Vajon a többi vendég is azt találgatja, miért van együtt Zander egy
átlagos nővel?
A beszélgetésben szünet állt be, és Gabby nem tudta megfejteni a
fér arckifejezését.
– Beszélnünk kell – mondta végül Zander fojtott hangon.
Karon fogta Gabbyt, és a terem egy rejtett sarkába vezette, ahol
nem zavarhatták őket. A  lány szemébe nézve látta, hogy Melanie
szavai fájtak neki.
–  Igazad van – ismerte be Zander. – Nyomaszt valami, de annak
semmi köze Claudia emlékéhez.
– Akkor mi a baj?
– Halálosan ideges vagyok.
Gabby szeme elkerekedett.
– Miért?
–  Mert utálok beszédet tartani – felelte Zander. Annak idején az
iskolában mindig rettegett, hogy a tanár fel fogja szólítani, és ez a
helyzet arra emlékeztette. – És ez még enyhe kifejezés – tette hozzá
nagyot sóhajtva. – Nem utálok, hanem egyenesen gyűlölök.
Már a gondolattól is kirázta a hideg. Nagy megkönnyebbülésére
Gabby nem nevette ki, hanem együttérzően nézett rá.
– Ez tényleg ciki – mondta. – Hogy oldod meg ezt a munkádban?
–  Többnyire egyszerűen kerülöm az ilyen alkalmakat. A  cégnél
persze könnyebb dolgom van. Ott tudom, mit csinálok, ráadásul én
vagyok a főnök.
–  Itt is tudod, hogy mit csinálsz. – Gabby benyúlt a táskájába, és
egy kis lapos üveget vett elő. – Megpróbálkozhatnál ezzel.
– Mi ez?
 – Gyógynövényes szer pánikroham ellen. Megnyugtat. Csodát tesz.
Tudom, mert ittam pár cseppet, és hatott.
– Minden segítség jól jön – felelte Zander.
Elvette az üveget, ivott belőle egy keveset, aztán visszaadta. Gabby
a karjára tette a kezét.
–  Nagyon jól leplezed az idegességedet. Nekem egyáltalán nem
tűnt fel, és szerintem a többieknek sem.
Zander bánatosan bólintott.
– Ha te mondod… Én viszont, hogy őszinte legyek, pokolian félek.
Nézd, hogy dobog a szívem! – mondta, és a mellkasára tette Gabby
kezét.
Nem volt jó ötlet, mert az érintéstől még jobban felgyorsult a
szívverése. Ezúttal azonban nem azért, mert ideges volt a beszéd
miatt.
– Talán segíthetek neked – suttogta Gabby, aztán lábujjhegyre állt,
és csókot lehelt a fér szájára.
Zander lehunyta a szemét, és közelebb húzta magához a lányt.
Éppen el akarta mélyíteni a csókot, amikor valaki hátulról
megütögette a vállát.
–  Sajnálom, hogy meg kell zavarnom titeket, öcskös – mondta
Gemma mosolyogva –, de kezdődik az árverés.
Zander felsóhajtott, de bólintott.
–  Rendben. Máris megyünk – mondta. Megvárta, hogy a nővére
elmenjen, aztán Gabbyhoz fordult: – Minden rendben?
– Igen, persze. – A lány bátorítóan nézett rá. – Harcra fel! Nyűgözd
le őket! Biztos vagyok benne, hogy meg tudod csinálni.
– Köszönöm.
Zander fejében még mindig szólt a vészcsengő. Ha nem téved, ez
volt a harmadik csókjuk. Nem tartott sokáig, őt mégis még jobban
megérintette, mint az első kettő. Gabbynak azonban igaza van. Ez
nem az a pillanat, amikor ilyen dolgokon kell gondolkodnia. Most
beszédet kell tartania, hogy aztán megkezdődjön az árverés.
Együtt visszamentek az asztalukhoz. Zander a szeme sarkából
látta, hogy Gemma az édesanyjukkal beszélget. Feléjük néztek, és
Zander bízott benne, hogy a csók elérte a kívánt hatást. Most már
biztosan mindenki azt hiszi, hogy Gabbyval ők szerelmespárt
alkotnak.
Zander felment a pódiumra, sugárzó mosolyt öltött magára, és
belekezdett a beszédébe. Jobban ment, mint várta. Otthon sokszor
gyakorolta, míg végül már majdnem kívülről tudta a szövegét.
Statisztikákkal és tényekkel is készült, sokkal fontosabb volt
azonban, hogy szívügye volt, amiről beszélt.
–  Befejezésül még szeretnék egy személyes dolgot elárulni
önöknek. Én is diszlexiás vagyok, de ezt csak akkor diagnosztizálták
nálam, amikor már tinédzser voltam – mondta.
A szavai felvillanyozták a hallgatóságot.
–  Pontosan tudom, milyen az, amikor valaki butának érzi magát,
vagy ha megalázzák. Nekem szerencsém volt, mert még időben
megállapították nálam ezt a zavart. A  gyerekkoromra azonban
árnyékot vetett. Ettől szeretném megkímélni azokat a gyerekeket,
akik ezzel a problémával küzdenek. És ezért kérem önöket arra, hogy
nyúljanak mélyen a zsebükbe. Az árverést ezennel megnyitom.
Gabby gyelte Zandert, aki egy híres angol festő tájképével
indította az aukciót. Nagyon jól végezte a dolgát, és játszi
könnyedséggel sikerült felsrófolnia az ajánlatokat. A  vendégek
szabályosan csüngtek az ajkán, és ehhez bizonyára a beszédének is
köze volt. Egyedül Gabby tudta, mibe került Zandernek, hogy
leküzdje a félelmeit, és nagyon büszke volt rá.
Csak óvatosan! Vigyázz magadra! – szólalt meg a belső hangja. Ő
azonban most nem akart óvatos lenni, és semmi sem szólt azellen,
hogy csodálja Zandert.
Mellette Julia diszkréten megköszörülte a torkát. Gabby eddig
észre sem vette, hogy odajött hozzá.
– Nagyszerűen csinálja, igaz?
Gabby bólintott.
– Igen. Biztosan sok pénzt sikerül gyűjtenie a nemes célra.
–  A  következő tétel egy romantikus portugáliai utazás két
személyre, teljes ellátással egy ötcsillagos szállodában – mondta
éppen Zander.
Julia bólintott.
–  Nem tudom, mesélte-e magának az öcsém, de nemrégiben
Freddynél, a kis amnál is diszlexiát diagnosztizáltak. Zandert ez is
arra indította, hogy tegyen valamit ennek a zavarnak a kezeléséért.
Freddynek szerencséje volt, nála időben felismerték a problémát.
Édesanyám viszont még mindig szemrehányást tesz magának, mert
Zandernél sokáig nem tudták, mi a baj. És tessék, mi mindent elért
azóta!
– Így igaz. De ugye nem hibáztatja az édesanyját?
–  Nem, mi viszont egy kicsit hibásnak érezzük magunkat.
Korábban mindig csúfoltam Zandert. Ma már kitérnék a hitemből, ha
a kis ammal tenné ezt valaki.
Mielőtt még Gabby mondhatott volna valamit, hangos taps tört ki.
Aztán mindenki a pódiumra nézett, amelyre éppen fellépett Laura
Grosvenor.
 –  Ó, mami nyerte az utazást! Biztosan a házassági évfordulójuk
miatt licitált – mondta Julia mosolyogva. – Az  édesapám zárkózott
természetű, de nem tudom, mit csinálna nélküle a mamám. Ő a
biztos pont az életében. Megyek is, gratulálok a szüleimnek.
Az árverés többi tétele is magas áron jutott a tulajdonosához. Már
a vége felé közeledett az aukció, amikor újra Zander édesanyja lépett
a mikrofonhoz.
–  Még valamit szeretnék elmondani. Zander, tudnod kell, hogy
nagyon büszke vagyok rád és mindarra, amit elértél. Úgy érzem,
megérdemelsz egy kis pihenést. Ezért neked ajándékozom ezt a
háromnapos portugáliai utazást. Érezd jól magad, és mind tudjuk,
kit viszel majd magaddal.
Amikor mindenki feléje fordult, Gabby mosolyt varázsolt az arcára,
valójában azonban rémület tört rá.

Laura Grosvenor bejelentése után Zander kissé elképedtnek tűnt, de

aztán köszönetet mondott az édesanyjának, és tett néhány tréfás
megjegyzést, mielőtt együtt elhagyták a pódiumot. Gabby odament
hozzájuk.
– Ez igazán kedves öntől – mondta Laurának –, de rám igazán nem
kellett volna gondolnia.
Laura pillantása ide-oda járt közöttük.
– Miért ne kellett volna? Megnéztem az utazási feltételeket, és ha
akartok, már a jövő hétvégén elrepülhettek Portugáliába.
Gabby lázasan törte a fejét. Hogyan másszon ki ebből a csávából?
Egy romantikus hétvége Zanderrel? Már csak ez hiányzott!
–  Hogy őszinte legyek, nem tudom, elfogadhatok-e egy ilyen
nagyvonalú ajándékot. Mi nem is ismerjük egymást.
– Valóban, a amat viszont ismerem. És tudom, hogy öt éve nem
volt szabadságon. – Pontosabban Claudia halála óta, de Laura ezt
nem mondta ki. – Folyton csak dolgozik. Ezért jót tesz majd neki, ha
végre pihen egy kicsit. Az  időzítés is tökéletesnek tűnik. –
Az asszony Gabbyra nézett. – Számítok magára. Kérem, győzze meg
a amat, hogy néha lazítania is kell.
–  Megpróbálom – felelte Gabby erőtlenül mosolyogva, és
belekarolt Zanderbe.
Az  este hátralévő része hamar elrepült. A  vacsora remek volt:
előételként füstölt lazac, aztán hihetetlenül omlós bélszín
burgonyával és szarvasgombamártással. Gabby sajnos alig tudott a
nomságokra koncentrálni, mert állandóan a portugáliai utazásra
gondolt.
Végül az utolsó vendég is távozott, és már csak a család maradt a
jachton. Julia odalépett az öccséhez, és megölelte.
– Gratulálok, Zander. Remek este volt, nagyszerű munkát végeztél.
Majd megmutatom Freddynek a fotókat.
–  Jó ötlet. És mondd meg neki, hogy hamarosan meglátogatlak
titeket.
Julia mosolyogva Gabbyhoz fordult:
–  Nagyon örülök, hogy megismerhettem. Az  esküvőn
mindenképpen újra találkozunk. Kellemes utat Portugáliába!
Gabby bólintott, és meglepte, hogy Zander családja ilyen kedves
vele. Egyrészt örült neki, mert neki már csak a nagymamája élt.
Valamikor pedig már ő sem lesz mellette. A  gondolat nagyon
elszomorította.

Miután végre kettesben maradtak, és már Zander kocsijában ültek,

Gabby feltette a kérdést, amely egész idő alatt nyomta a lelkét:
– Most mit csinálunk?
 – Visszamegyünk hozzám.
– Nem így értettem. Portugália ügyében.
–  Ki kell találnunk egy stratégiát. Legelőször azonban köszönetet
akarok mondani neked. Csodásan játszottad a szereped. A legjobban
az tetszett, hogy sokat beszélgettél a vendégekkel a diszlexiáról. Ez
nem is szerepelt az egyezségünkben.
–  Segíteni akartam neked. És eddig nem is tudtam, milyen fontos
ez a téma. Ezért én is köszönettel tartozom neked.
Zander futólag a lányra mosolygott, aztán megint a vezetésre
gyelt. Gabby hátradőlt az ülésen, és egy pillanatra lehunyta a
szemét. Az  estén akart gondolkodni, a képzelete azonban csábító
képeket vetített elé. Látta magát Zanderrel a tengerparton, ahogy a
fér naptejet ken a hátára, és…
– Hahó, megjöttünk!
Máris? Gabby hirtelen felült, és kinyitotta a kocsiajtót. Miután
beléptek Zander lakásába, újra meglepte a nappali visszafogott
berendezése. Egymástól távol két bőrkanapé, két szék, egy nagy
lapostévé és egy kis üvegasztal állt benne, a falakon pedig semmi
sem függött. Képek vagy fotók sehol sem voltak, még csak
díszpárnák sem a kanapékon. Tökéletes rend uralkodott.
Személytelen és kedélytelen rend.
– Csak nemrégiben költöztél be ide?
Zander meglepettnek tűnt, és úgy nézett körbe a szobában, mintha
most látná először.
– Nem, már több éve. Jól ment a cég, és kiváló ötletnek tartottam,
hogy lakást vegyek. Alessio javasolta, hogy a legfelső emeleten
legyen, és befektetésnek is jó volt.
Miközben beszélt, a fér meglazította a nyakkendőjét, kigombolta
az inge legfelső gombját, és nagyot sóhajtott. Gabby tekintete
Zander mellkasára esett, és legszívesebben megsimogatta volna, de
ellenállt a kísértésnek.
– Te választottad a bútorokat? – kérdezte, hogy semleges témáról
beszéljenek.
A  gyelmét azonban nem sikerült elterelnie arról, hogy Zander
felgyűrte az ingujját, és előtűnt izmos alkarja.
–  Igen – válaszolta a fér , és összeráncolta a homlokát. –
Az interneten rendeltem őket. Többre nincs szükségem, mert szinte
mindig az irodában vagy külföldön vagyok. Itt csak eszem és alszom.
– Mintha kiérezte volna Gabby kérdéséből a kritikát, karba fonta a
kezét. – Nem tetszik a lakásom?
– Nem erről van szó, csak nem értelek. Természetesen én is eszem
és alszom a lakásomban, de legfőképpen az az otthonom. – És a
menedéke, ahol Gabby biztonságban érezte magát. – Nagyszerű
bérbeadóm van, aki megengedte, hogy megvalósítsam az
elképzeléseimet. Én festettem ki a falakat, és a bathi bolhapiacon
csodaszép bútorokat találtam.
– Vagyis bérlő vagy?
–  Igen. – Gabby megvehette volna a lakást, de arra minden
megtakarítása ráment volna, és azt a pénzt inkább megtartotta
Lucille-nek. Erről azonban most nem akart beszélni. Leült az egyik
nagy fotelba, amely nagyon kényelmes volt. – Mindegy, ez most nem
fontos. Mit csináljunk? Mármint Portugália miatt.
Zander odament a kis bárszekrényhez.
– Kérsz valamit inni? Whiskyvel vagy borral szolgálhatok.
– Egy pohár vörösbor jólesne.
Zander kitöltötte a bort, odavitte Gabbynak, és leült vele szemben.
 –  Attól tartok, el kell fogadnunk a felajánlást, különben
megbántanánk anyámat. Ráadásul a csalás is kiderülne.
– Nem mondhatnád, hogy az utazás nem fér bele az idődbe?
– Nem igazán.
–  De ha elmegyünk… – Gabby hirtelen elhallgatott. Mi lenne
akkor? Egy ágyban kötnének ki? Ez nevetséges, elvégre már nem
tinédzserek. Igen, vonzódik Zanderhez, de biztosan el tud tölteni
vele három napot úgy, hogy nem veti rá magát. – Nem lenne
szörnyen kínos?
–  Nem kell annak lennie. Igaz, romantikus utazásról van szó, de
ott senki sem fog gyelni minket. Azt csinálunk, amit akarunk.
Valójában munkával akartam tölteni a hétvégét, de Portugáliából is
tudok dolgozni.
Gabbyt szomorúsággal vegyes harag fogta el. Zander inkább
dolgozni akar ahelyett, hogy vele lenne? Tudta azonban, hogy a
fér nak igaza van, elvégre csak színlelik, hogy szerelmi kapcsolat
van köztük. Az  valóban megoldás lehet, hogy együtt elrepülnek
Portugáliába, de ott külön töltik az időt. És mégis…
–  Szerintem ez nem jó ötlet – mondta végül Gabby. – A  nyaralás
után valószínűleg kérdésekkel fog bombázni minket a családod, és
fényképeket akarnak majd látni. Édesanyád végül is azért
ajándékozta neked az utat, hogy pihenj egy kicsit.
Zander elgondolkodott, aztán bólintott.
– Igazad van – mondta, és felnevetett. – Tudod, megszoktam, hogy
folyton dolgozom, és mást már elképzelni sem tudok – vallotta be,
és felvette az asztalról a prospektust, amelyet az édesanyja adott
neki. – Úgy tűnik, némi időt majd együtt kell töltenünk.
–  Ha szeretnéd, tájékozódhatok egy kicsit. A  helyről és a
programlehetőségekről.
– Jó ötlet.
Gabby felállt.
–  Rendben, akkor egyelőre mindent megbeszéltünk. Én most
lefekszem, holnap reggel pedig azonnal elmegyek.
– Aztán pedig irány Portugália!

Zander egy héttel később Gabbyt nézte, aki a repülőgépen éppen

becsatolta a biztonsági övét, aztán hátradőlt az első osztály
kényelmes ülésén. Világos vászonnadrágjához kék-fehér csíkos pólót
viselt, és Zander lenyűgözően csinosnak találta.
Az utóbbi napokban belevetette magát a munkába, és nem gondolt
arra, mi minden történhet ezen az utazáson. Ösztönösen tudta, hogy
nem szabad feleslegesen bonyolítania a kapcsolatukat. Gabby
egészen egyértelművé tette, hogy nem akar viszonyt, mert olyan
tartós kapcsolatra vágyik, amilyen a nagyszülei között volt. Azt
pedig Zander nem adhatja meg neki. Ezért az lesz a legjobb, ha távol
tartja magát tőle.
Nagy sóhajjal kinyitotta a laptopját, és dolgozni próbált, de újra
meg újra odapillantott Gabbyra. Milyen szépen csillog a haja! Milyen
hosszú a lába, és milyen édes, miközben egy könyvet olvas…
A  kétórás repülőút alatt szinte egy szót sem váltottak. Miután
leszálltak, beültek egy bérelt autóba, és Sintrába indultak. Zander
vezetett, Gabby pedig a tájat nézegette. Amint megérkeztek,
álmélkodva nézett körül.
– Nézd, Zander! Ez egyszerűen szenzációs! Olvastam, hogy Sintra
természetvédelmi területen fekszik, és nagyon szép hely, de azt nem
tudtam, hogy ilyen lenyűgöző.
Az  erdős dombok valóban csodás ellentétet alkottak a
tengerparttal. A táj valósággal ragyogott a mélykék, csillogó zöld és
sötétbarna színektől.
–  A  villa kissé távolabb fekszik, ezért nem kell a városon át
mennünk. A  tulajdonos egyébként is azt mondta, hogy itt gyalog
vagy villamossal érdemes járni.
Zander érezte, hogy lassanként ellazul, és ebben bizonyára a
környezet is szerepet játszott. A levegőt eukaliptuszok illata töltötte
be, és neki olyan érzése volt, mintha minden lelassulna. Szinte már
azt kívánta, hogy valódi nyaralás legyen. Gabby és ő pedig igazi
pár…
Sietve elfojtotta a gondolatot, és inkább a keskeny útra
koncentrált, amely kanyarogva vitt fel a villához.
–  Nagy ég! – kiáltott fel Gabby, amint odaértek a szállásukhoz. –
Ez… hihetetlen!
A  hely idillikusabb már nem is lehetett volna: fehérre meszelt
falak, alacsony tető, virágládák a bejárat két oldalán, a napfényben
csillogó fakeretes ablakok, mozaikpadlós kert… A levegőt fenyőillat
és méhek zümmögése töltötte be. Minden olyan volt, mintha egy
meséből pottyant volna ide.
– Azt nézd!
Gabby a fér karjára tette a kezét, és ő összerezzent az érintéstől.
Aztán követte a lány pillantását. A dombról lenyűgöző kilátás tárult
eléjük a városra és a völgyre, amely közvetlenül előttük terült el.
Távolabb a tengert lehetett látni, de a középkori mór palota falait is.
–  Valóban lélegzetelállító – mondta Zander. Nem tudta volna
megmondani, hogy a kilátástól vagy Gabby közelségétől állt el a
lélegzete. – Nézzük meg, milyen belülről! – javasolta a villa felé
fordulva.
 Gabby bólintott, és a kékre festett bejárati ajtóhoz indultak. Zander
lehajolt, és az egyik virágláda alól egy kulcsot húzott elő.
–  A  tulajdonos azt mondta, hogy mindent összeírt, amit a ház
használatáról tudnunk kell – mondta, és kinyitotta az ajtót.
Odabent terméskő burkolta a falakat. A  nappali kicsi volt, de
nagyon hangulatosan rendezték be egy nagy kanapéval, amelyen sok
párna feküdt, és két bézsszínű fotellel. A helyiség végében jobbra a
kis konyhába lehetett jutni, balra a korszerűen felszerelt fürdőszoba
volt. Csigalépcső vezetett a félemeletre, ahol egy franciaágy kapott
helyet.
–  Tiéd lehet az ágy – mondta Zander –, én majd lent alszom a
kanapén.
– De az túl kicsi neked – tiltakozott Gabby.
– Neked is.
– Jól van, akkor majd cserélünk – döntötte el a lány.
– Ma te alszol az ágyban, aztán majd meglátjuk.
Zander az ablakhoz lépett, és megcsodálta a virágzó kertre nyíló
kilátást. Miután lementek, Gabby ledobta magát az egyik fotelba, és
benyúlt a táskájába.
– Ahogy ígértem, tájékozódtam, és… Mi van?
Zander a lányra mosolygott.
– Semmi. Csak a „tájékozódtam” kifejezés nagyon jellemző rád.
–  Lehet – Gabby viszonozta a mosolyt –, de én már csak ilyen
vagyok. Szeretek utánajárni a dolgoknak, és előre tervezni is. Sintra
ráadásul érdekes hely. A  középkori palota mellett más látnivalók is
vannak. Arra gondoltam, körülnézhetnénk, és készíthetnénk néhány
fotót, hogy a szüleid elhiggyék, valóban romantikus hétvégét
töltöttünk itt. Dolgozni később is ráérsz.
 A fér bólintott.
–  Tökéletes. Főzök magunknak kávét, aztán kitaláljuk, mit
csináljunk.
 4. FEJEZET
Kávéfőzés közben Zander rádöbbent, hogy semmi kedvet nem érez a
munkához. Ez egyáltalán nem vallott rá.
–  Nos, mit csináljunk? – kérdezte, miután a két bögrével
visszament a nappaliba, és az egyiket odaadta Gabbynak.
– Sok látnivaló van. A palota, a tengerpart, a halászfalu a közelben
– sorolta a lány lelkesedéstől csillogó szemmel.
– Válassz valamit!
Gabby a fejét rázta.
–  Nem, neked kell választanod, mert ennek az utazásnak az a
lényege, hogy a szüleid boldogok legyenek. Szóval mihez lenne
kedved? Mármint a munkán kívül.
– Nekem valójában mindegy – felelte Zander.
A lány összeráncolta a homlokát.
– Claudiával mit csináltatok, amikor nyaraltatok?
– Többnyire a szüleihez utaztunk. Ők megvettek Franciaországban
egy kastélyt, és segítettünk felújítani.
Zander nem lelte örömét benne, ráadásul közben kiderült számára,
hogy Claudiával nem igazán illenek össze.
–  Vagyis inkább dolgoztatok, mint nyaraltatok, igaz? – kérdezte
Gabby. – És korábban? A szüleiddel jártatok nyaralni?
– Igen, gyakran sátoroztunk Cornwallban és Devonban. Nem vetett
fel minket a pénz, mégis remek volt. Sokat úsztam, és uszadékfából
szörfdeszkákat készítettünk.
Zander már régóta nem gondolt erre, pedig a nyaralásokon mindig
nagyon boldog volt. Távol az iskolától, a megaláztatásoktól,
amelyeket el kellett szenvednie.
– Vagyis tökéletes hobbit találtak neked. Mi lenne, ha megtanulnál
szörfözni?
Zander egy pillanatig kísértésbe esett, aztán megrázta a fejét.
–  Nem, annak nincs értelme. Nincs elég időnk, úgyhogy nem
érdemes megpróbálnom.
– Senki sem várja el tőled, hogy pro szörfössé válj, de munkával
sem tölthetsz minden hétvégét.
Zander maga is érezte, hogy ez rosszul hangzik.
– Lehet, hogy igazad van.
–  Remek, akkor ez eldőlt. Felhívom a ször skolát, és foglalok
neked egy órát.
– Veled együtt?
–  Nem, én elképzelni sem tudom, hogy egy deszkán
egyensúlyozzam. Majd ülök a parton, és onnan nézlek.
Zander kétkedve nézett a lányra.
– Biztos, hogy nem menne? Próbáltad már?
– Nem, de arra nincs is szükség. Már a gondolat is megijeszt.
– Úszni legalább tudsz?
– Igen, de…
– Ki tudja, talán őstehetség vagy a szörfözésben.
Gabby felnevetett.
– Lehet. Vagy megfulladok a próbálkozás közben.
–  Ez butaság, mert ott van az oktató. Szerintem meg kellene
próbálnod.
– De…
– Ne ellenkezz! Csak megrémíted magad.
Zander előrehajolt, hogy kivegye a bögrét a lány kezéből, de ő
elhúzódott előle.
– Hagyj békén, jó? – csattant fel.
– Ne haragudj! Nem tudtam, hogy ennyire félsz a víztől.
– Te se haragudj. Nem akartam kiabálni veled. – Gabby lehunyta a
szemét, s miután mélyeket lélegzett, kinyitotta. – Az  a baj, hogy
nagyon élénk a fantáziám. Nagyapám régen szeretett a tengerben
úszni. Gyakran magával vitt, és miközben néztem, hogy egyre
messzebbre úszik… – A lány megborzongott. – Mindig féltem, hogy
nem fog visszajönni, mert elnyeli a tenger. Akkor elvesztettem volna
annak a két embernek az egyikét, aki törődött velem.
Zander ijedten nézett Gabbyra. A  szavai mélyen megérintették.
Nagyon magányosnak és elveszettnek érezhette magát…
– De a nagypapád visszajött – mondta Zander szelíden.
–  Igen, mindig. Ettől valójában enyhülnie kellett volna a
félelmemnek, de nem enyhült. A nagyapámnak soha nem beszéltem
erről, mert már amúgy is eléggé összezavartam az életét. – Az utolsó
mondatot a lány olyan halkan mondta, mintha csak saját magához
beszélne. – Mindenesetre tanultam a dologból – tette hozzá. –
A tenger nem nekem való.
–  Talán nem is a tengertől féltél, hanem attól, hogy elveszíted a
nagyapádat.
– Lehet, mégsem érzek kedvet ahhoz, hogy szörfözni tanuljak.
– És ha az színesítené az életedet?
Gabby gyanakvóan nézett a fér ra.
– Miért vagy ilyen állhatatos?
– Mert tudom, mit okozhat a félelem. Megfoszt az önbizalmadtól,
és megbénít. Iskolás koromban végig kitértem a kihívások elől.
Valamikor azonban megértettem, hogy a félelmet csak úgy
győzhetem le, ha szembenézek vele.
Gabby az ajkát harapdálta.
– Értem. Jól van, de ha én kész vagyok elhagyni a komfortzónámat,
akkor neked is meg kell tenned.
– És az mit jelent?
– Azt, hogy csak nyaralj, és ne dolgozz.
– Nem lehet.
A lány kihívóan nézett Zanderre.
– Miért nem? Összeomlana a céged, ha egyszer szünetet tartanál?
Gabby szájából ez képtelenségnek hangzott, Zandert azonban már
a gondolat is halálra rémítette. A lány elmosolyodott.
–  Mit is mondtál éppen? Hogy szembe kell néznünk a
félelmeinkkel? De talán mindkettőnknek el kell feledkeznünk erről.
Te dolgozol, én pedig távol maradok a tengertől. Megegyeztünk?
Zander habozott, aztán erőt vett magán.
–  Szó sincs megegyezésről. Jól van, én szünetet tartok, te pedig
úszni fogsz a tengerben. Utána pedig együtt elmegyünk szörfözni.
Rendben?
Rövid hallgatás után Gabby bólintott.
– Rendben.
–  Még valami! – mondta Zander. – Töltsünk együtt egy kis időt.
Barátokként.
– Barátokként?
Zander kihallotta a lány hangjából, hogy kételkedik, és nem is
vehette tőle rossz néven.
–  Miért ne? – válaszolta, és kezet nyújtott Gabbynak. –
A barátságunkra, oké?
– Oké – felelte a lány, és kezet fogott a fér val.
 A  nom érintés kis híján romba döntötte Zander egész tervét.
Olyan gyorsan húzta el a kezét, mintha megégette volna magát.
– Felhívom az irodámat.
– Én pedig a ször skolát.

Gabby megpróbálta elnyomni az idegességet, amely elfogta,

miközben elhagyták a villát, és a sintrai villamos megállójához
tartottak. Természetes, hogy ideges, mert nemsokára úsznia kell a
tengerben. Zander közelsége azonban még erősebben
nyugtalanította. Ha a következő napokra gondolt, nem tudta,
sikerül-e majd ellenállnia a fér vonzerejének. A barátság nagyon jó
ötlet volt, már csak az a kérdés, hogy tartani tudja-e magát hozzá.
A város közepén ott állt a fehér falaival és sok tornyával a Palácio
Nacional, Sintra jelképe.
–  Hans Christian Andersen azt írta, hogy a tornyok
pezsgősüvegekre emlékeztetik – mondta Gabby.
Zander elmosolyodott.
– Ezt is akkor olvastad, amikor „tájékozódtál”?
A lány bólintott.
–  Igen. A  palota története egészen lenyűgöző. Szeretem a
történelmet, valójában történelem szakra akartam járni.
– És miért nem oda jelentkeztél?
–  Nem igazán tudtam, mit kezdhetnék majd a diplomámmal.
Könyvtárosként azonban annyi történelmi könyvet olvashatok,
amennyit csak akarok.
– Akkor mesélj kicsit a palotáról! – javasolta Zander.
Miközben Gabby eleget tett a kérésének, ő töprengőn nézegette a
lányt, és csak fél füllel hallgatta, amit mondott.
–  Remélem, nem zúdítottam rád egyszerre túl sok mindent –
mondta Gabby, miután befejezte az előadását.
– Egyáltalán nem. Valóban érdekelt.
Továbbindultak, és szerencséjük volt, mert néhány perccel később
fel is szállhattak egy régimódi villamosra, és bepréselték magukat a
többi utas közé. Gabby nem bánta, hogy nagy a zsúfoltság, mert így
egészen közel kellett húzódnia Zanderhez, és belélegezhette fér as
illatát, miközben a villamos a tengerparthoz közeledett.
Háromnegyed órával később megérkeztek, és Gabby azon
gondolkodott, okos dolog volt-e tőle, hogy ezt a kirándulást
javasolta.
Más gondja is volt: ki kellett bújnia a kék-fehér nyári ruhájából.
Alatta egyszerű, egyrészes, fekete fürdőruhát viselt, mégsem érezte
jól magát. Ezért fürdőlepedőt vett elő a táskájából, és körülményes
manőverbe kezdett. Zander a zavar leghalványabb jele nélkül
áthúzta a fején fehér pólóját, és már csak fürdőnadrág maradt rajta.
Gabby mélyeket lélegzett. Ő is kibújt a ruhájából, összehajtva
letette a homokba, és most megadóan a fürdőlepedőt is letekerte
magáról, aztán a hullámokra meredt. Zander a kezét nyújtotta neki.
– Gyere!
A lány egy pillanatig habozott, aztán odanyújtotta a kezét. Ez csak
ártalmatlan gesztus két barát között, gondolta. Miközben azonban
kéz a kézben lassan a vízhez mentek, mégis sokkal többnek érződött.
Gabby lopva Zander izmos mellkasát és karját nézegette.
A  szorongása annál erősebb lett, minél közelebb értek a tengerhez.
Megállt, amikor az első hullám elérte a lábát.
–  A  tenger most olyan békésnek tűnik. Ha viszont távolabbra
nézek, arra gondolok, hogy nem tudok megbirkózni az óceánnal, és
megfulladhatok. – Gabby megrántotta a vállát. – Valójában ez az
élet metaforája is lehet, nem gondolod?
–  Azért, mert nem tudunk megbirkózni valamivel, még nem kell
megfulladnunk.
Gabby érezte, hogy Zander nem csak erről a helyzetről beszél.
– Egyesek nagyon boldogok a parton is, nem?
–  Igen, persze. Figyelj, ha nem akarsz, nem kell úsznod a
tengerben. A megállapodásunk rád eső részét már teljesítetted azzal,
hogy eljöttél velem. – Zander gyengéden megsimogatta a lány arcát.
– Semmit sem kell tenned, amire nem állsz készen.
Gabbynak úgy tűnt, mintha a fér arcán árnyék suhant volna át.
–  Tudod, néha az az érzésem, hogy manipulálok másokat – tette
hozzá Zander. – És ahhoz nincs jogom.
–  Nem érzem úgy, hogy manipulálnál, de hazudni sem akarok. És
az az igazság, hogy pokolian félek.
Gabby kinézett a tengerre, és szerette volna leigázni. Csakhogy az
élet nem így működik. Zander sem így lett úrrá a diszlexiáján.
Szembenézett a félelmével, és megtanult együtt élni vele. Neki pedig
most két választása van: dönthet a könnyebbik út mellett, és akkor
nem megy be a tengerbe. Vagy erőt vesz magán, és úszik kicsit,
aztán visszafordul.
–  Jól van, megpróbálom – mondta eltökélten. – Ússz előre, de ne
túl messzire!
– Oké.
Zander a vízhez futott, belevetette magát, és gyors tempóval
eltávolodott a parttól. Egy idő után a hátára fordult, és kiintegetett
Gabbynak. Őt azonban rémület fogta el. Vissza akarta hívni a fér t,
de elfojtotta a késztetést. A  tenger nyugodt volt, egyáltalán nem
tűnt veszélyesnek. Gabby mégis azt kívánta, hogy Zander jöjjön
vissza hozzá.
A  fér , mintha megérezte volna a félelmét, odaúszott hozzá.
Sötétszőke haján vízcseppek csillogtak. Sokkal atalabbnak és
boldogabbnak tűnt, mint máskor.
– Hogyab csináljam? – kérdezte tőle Gabby.
–  Először is gondolj arra, hogy tudsz úszni. Tisztelned kell a
tengert, és hozzá kell szoknod a víz hőmérsékletéhez. Menj egy
kicsit beljebb!
Zander nyugodt hangja segített Gabbynak. Bólintott, és tett egy
lépést előre. A víz valóban nem volt különösebben hideg, a nap már
felmelegítette.
–  Ügyelj a légzésre! – mondta Zander. – Segít, ha nagy levegőket
veszel.
A  fér jelenléte megnyugtatta Gabbyt, és kicsit beljebb
merészkedett.
– Jól van. Most ússz néhány métert, lassan és ritmikusan tempózz.
Én melletted maradok. Aztán majd a hátunkra fordulunk. Az  eget
nézegetve kis ideig sodortathatod magad a hullámokkal. Rendben?
Gabbyt az első karcsapás után megint rémület fogta el. Mintha
elfelejtette volna, hogyan kell úszni. Elakadt a lélegzete, de ekkor
újra meghallotta Zander hangját:
– Most fordulj a hátadra! Itt vagyok, Gabby.
A lány engedelmeskedett, és érezte, hogy a fér a háta alá nyúlva
megtartja. Egy pillanatig élvezte a biztonságot, aztán Zander
elengedte, ő pedig felnézett az azúrkék, felhőtlen égboltra. Ez a
látvány is megnyugtatta, és érezte, hogy viszi a víz. Először el sem
akarta hinni, aztán öröm áradt szét benne.
–  Nagyszerűen csinálod. Mi legyen? Ússzunk vissza, vagy még
beljebb akarsz menni?
Gabby visszanézett a partra, amely nem volt nagyon messze, aztán
újra ki a tengerre, ahol úszók mellett néhány szörfös is megjelent.
– Ússzunk még egy kicsit beljebb! – javasolta.
–  Mi lenne, ha huszonöt karcsapást tennénk, aztán
megfordulnánk? Ne felejts el minden tempózásnál levegőt venni, és
ha pánikba esel, válts át mellúszásra! Így kipróbálhatod, melyik
úszásnemnél érzed jobban magad.
A  fér megint eltalálta a megfelelő hangot: okosan és nyugodtan
beszélt. Érezhetően kinézte Gabbyból, hogy egyedül is menni fog
neki, ez pedig felbátorította, így úszni kezdett. A  huszonötödik
karcsapás után megállt, és megint kinézett a partra, ahol néhányan
sétálgattak. Olyan kicsinek tűntek, mint a játék gurák. A tagjai egy
pillanatig elnehezültek, reszketni kezdett, és úgy érezte, nem kap
levegőt.
–  Nincs semmi baj – hallotta ekkor Zander hangját. – Hidd el,
vissza tudsz úszni.
Ezúttal nehezebb volt, minden karcsapás óriási erőfeszítésébe
került. A part azonban egyre közelebb került Gabbyhoz, a végén már
le tudta tenni a lábát, és kigázolt a vízből.
– Sikerült! – ujjongott. – Kiúsztam és visszajöttem!
Zander bólintott, és elmosolyodott.
–  Igen, megcsináltad, és semmi rossz nem történt. Nagyapád
büszke lenne rád.
Gabby arca felragyogott, és ő is bólintott.
Mielőtt még észbe kapott volna, Zander átfogta a derekát, és
körbeforgatta. Mind a ketten hangosan nevettek. A  fér aztán
óvatosan letette a homokba, és a szemébe nézett. Legszívesebben
megint megcsókolta volna.
Ebben a pillanatban egy hosszú hajú, napbarnított atal fér lépett
oda hozzájuk. A hóna alatt szörfdeszka volt.
–  Gabby? Helló, én Pedro vagyok, a szörfoktatója. Telefonon már
beszéltünk.
A lány felugrott, és bólintott.
– Igen, persze. Helló, Pedro! Ő itt Zander.
– Örülök, hogy megismerhetem önöket.
Pedro rövid oktatást tartott, Gabby azonban alig tudott gyelni rá,
mert még mindig annak a hatása alatt állt, hogy sikerült úsznia a
tengerben. Miután megkezdődött a gyakorlás, lenyűgözve gyelte
Zandert, aki őstehetségnek tűnt a szörfözésben. Tíz perccel később
az első próbálkozásra el tudott kapni egy hullámot.
–  Bravó! Akár egy pro – mondta Pedro, miközben Zandernek
sikerült egy ideig megtartania magát a deszkán. A szörfoktató aztán
Gabbyhoz fordult: – Készen áll?
– Igen.
Az  persze már más kérdés, hogy nem fogok-e azonnal leesni,
gondolta a lány.
–  Meglátod, egyszerű. Neked is menni fog – kiáltotta oda neki
Zander a vízről.
A  bizalma bátorságot adott Gabbynak. Felkapta a szörfjét, és
belegázolt a tengerbe. Néhány méter után lehasalt a deszkára, és
tovább evezett a karjával. Amint a következő hullám taraja odaért
hozzá, nagy levegőt vett, felállt, és megpróbálta megtartani az
egyensúlyát. Néhány pillanatig sikerült is, aztán leesett, de nem
bánta, mert fantasztikus érzés volt, hogy legalább kis ideig fent
tudott maradni.
 – Sikerült! – kiáltotta boldogan.
Zander bólintott.
–  Láttam – válaszolta mosolyogva. – Hihetetlen voltál. Mi lenne,
ha a sikeredet piknikezéssel ünnepelnénk meg a strandon?
Gabby körbenézett. A lemenő nap meleg narancsszínbe borította a
tengerpartot, egy közeli étteremből zeneszó, beszélgetés és nevetés
hangjai jutottak el hozzá. Mindenhol fények gyúltak, amelyek éles
kontrasztot alkottak az egyre sötétebb tengerrel. Lehet-e bármi
romantikusabb, mint ilyen hangulatban piknikezni? Ráadásul
Zanderrel, aki a barátja lett, amint ez ma egyértelműen kiderült.
Úgyhogy semmilyen veszély nem fenyeget, ha élvezik egymás
társaságát.
– Csodásan hangzik.
– Nagyszerű! Miután átöltöztünk, mindenről gondoskodom.

Zander körbenézett a kicsi, de jól ellátott boltban, amelyet Pedro

ajánlott neki, és mindent megvett, amire a piknikezéshez szükség
volt, egy üveg jóféle bort és két poharat is. Közben azt találgatta,
miért tette egyáltalán Gabbynak ezt a javaslatot.
A  választ később kapta meg. Akkor, amikor a bevásárlásával
visszaindult a strandra, és meglátta ott ülni a lányt. Egyszeriben azt
kívánta, hogy ők ketten valódi szerelmespár legyenek. Ez persze
lehetetlen, így be kell érnie azzal, hogy jó barátok legyenek.
Miután odaért Gabbyhoz, leterítette az előbb beszerzett pokrócot,
és kirakta rá, amit vett.
– Remélem, éhes vagy. A fél boltot felvásároltam.
A lány elmosolyodott.
– Mindjárt éhen halok. Ezer köszönet, fantasztikus vagy!
Mindent elővettek: olajbogyót és kenyeret, felvágottakat és
sajtokat, szardíniakrémet, burgonyaszirmokat és zöldségeket.
Zander töltött maguknak a borból, és magasba emelte a poharát.
– Mire igyunk?
–  A  mai napra – felelte Gabby csillogó szemmel. – Egyszerűen
őrült jó volt! Még mindig nem tértem magamhoz.
–  Én sem – felelte Zander. – Megtennéd újra? – kérdezte
izgatottan.
Gabby bekapott egy olajbogyót, és tűnődve nézett a tengerre.
–  Őszintén szólva, nem tudom. Kissé ijesztő élmény volt, mintha
nem lettem volna önmagam. Miközben úsztam, hihetetlen
boldogság töltött el. A  teljes szabadság érzése, mintha
legyőzhetetlen lennék. De…
– Igen? – kérdezte Zander.
–  Félek, hogy még egyszer nem tudnám megcsinálni. Vagy éppen
az ellenkezője történhet, és függővé válok. Sikerült lovagolnom a
hullámokon, de nekem ennyi tökéletesen elég. – Gabby a fér ra
nézett. – Veled mi a helyzet? Úgy döntöttél, hogy szörfös leszel?
Zander a fejét rázta.
– Remek volt, de erre nekem nincs időm. Azt viszont szeretem, ha
valamit meg tudok oldani. Ha sikeres vagyok. Például klassz üzletet
kötök. Azzal bőven beérem.
Gabby bólintott.
–  Értem. Hogy vitted ilyen sokra? Mármint a cégeddel. Mesélsz
róla?
Zander egy pillanatig hallgatott.
–  Kezdettől fogva az ösztökélt, hogy ne csak én legyek sikeres,
hanem másoknak is segítsek saját céget alapítani. Nemcsak azoknak,
akik egyetemet végeztek, és sok pénzük van, hanem azoknak is,
akiknek van valamilyen jó ötletük.
Gabby feszülten hallgatta a fér t.
–  Amint tudod, kezdetben egy bankban dolgoztam. A  számok
mindig is lenyűgöztek, és valamikor fel gyeltem arra, hogy nagyon
sokan nem kapnak hitelt, mert nem tudnak biztosítékot kínálni,
vagy azért, mert az ötletük kockázatos. Ezt nem tartottam
helyesnek. Tanácsadó céget alapítottam induló vállalkozások
számára, hogy éppen az ilyen embereknek nyújtsak segítséget
tanácsokkal és pénzzel. Kezdettől fogva éreztem, hogy meg tudom
csinálni. Valóban egy garázsban kezdődött az egész. Ott építettem
fel a cégemet. Reggeltől estig dolgoztam, főként…
– …miután Claudia meghalt?
Zander bólintott.
– Igen. Az az időszak hihetetlenül nehéz volt – felelte.
Ő mégis mindent megtett, hogy a felesége mellett legyen. Hogy
segítsen neki elfogadni a megváltoztathatatlant: már csak néhány
hónap van hátra az életéből.
– Megtettem, amit tudtam – mondta nagyot sóhajtva –, de Claudia
egyre gyengébb lett. Elutaztam vele Párizsba, megnéztük az összes
lmet, amelyet látni akart…
Zander még senkinek sem beszélt azokról a keserédes hónapokról,
mert súlyos bűntudat gyötörte. Úgy érezte, hogy elárulná Claudiát.
Most azonban itt, az alkonyi fényben fürdő strandon Gabbyval,
először volt olyan érzése, hogy beszélni tud arról, ami nyomasztja.
– Az utolsó hónapjaiban biztosan boldoggá tetted Claudiát…
Zander megrázta a fejét.
– A  halála után három hónappal megalapítottam a cégemet. Nem
vagyok büszke erre, de így volt.
 –  Pedig büszke lehetsz rá, és Claudia is biztosan az lenne. Kár,
hogy már nem érhette meg. Azt kívánta volna neked, hogy valósítsd
meg az álmaidat.
– Csakhogy az nem az ő álma volt – válaszolta Zander, mert végre
el kellett mondania az igazságot. – Claudia nem volt olyan
ambiciózus, mint én. Csak a halála tett engem sikeressé és gazdaggá.
És az a legrosszabb, hogy hihetetlenül élveztem a munkát. Milyen
ember vagyok? Nem kell válaszolnod. Egy lelketlen gazember.
A beszélgetésben hosszú csend állt be. Zander a tengerre szegezte
a tekintetét, a holdfényben meg-megcsillanó sötét hullámokra.
– Ne csináld ezt! – mondta végül Gabby.
– Te könnyen beszélsz.
–  Nem, mert tudom, mit érzel – felelte a lány csendesen.
Időközben sötétebb lett, és a meleg esti levegőben konyhai illatokat
és a tenger sós illatát lehetett érezni. – Tudom, milyen érzés, ha
hasznunk lesz valaki más halálából. – Gabby hangja nagyon szomorú
volt, és Zander óvatosan közelebb csúszott hozzá. – Merthogy velem
is ez történt – folytatta a lány. – Édesanyám kábítószer- és
alkoholfüggő volt. Igazi bulizós csaj. Ez akkor sem változott meg,
amikor anya lett. Mindenhová magával hurcolt engem. Apám drogot
árult, lecsukták, és börtönben halt meg. Én egyébként soha nem
találkoztam vele. Anyám akkor már rég máshol élt. Összetörte a
nagyszüleim szívét. Csak akkor ment haza, amikor pénzre volt
szüksége.
Zander a lélegzet-visszafojtva hallgatta Gabbyt. A  szavai mélyen
megérintették, és dühös volt a lány anyjára, mert cserben hagyta a
gyermekét.
–  Amikor hétéves voltam – folytatta Gabby –, anyám a
nagyszüleimnél hagyott, és soha többé nem jött el. Végül
megtudtuk, hogy meghalt túladagolásban. Tudod, mi nyomaszt
engem még mindig borzalmasan? Amikor értesültem anyám
haláláról, nem szomorodtam el, sőt az első gondolatom az volt, hogy
így talán végleg a nagyszüleimnél maradhatok, ahol biztonságban
voltam. Ha te gazembernek tartod magad, akkor én mi vagyok?
Zander nagy levegőt vett.
– De hát ez érthető emberi érzés! Nem szabad hibáztatnod magad
miatta.
–  Könnyű azt mondani, nekem azonban az anyám volt, és jól
jártam a halálával. Ezért is értem, hogy érezted magad, amikor
Claudia halála után hirtelen sikeres lettél a szakmádban.
Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy ő mindig csak a legjobbat
akarta neked. Mert szeretett téged, és te is szeretted őt.
Ez sajnos nem volt teljesen igaz. Igen, szerették egymást, de csak
kezdetben. Aztán egyre jobban eltávolodtak egymástól.
–  Tudom, hogy a függőség ellen nehéz harcolni – tette hozzá
Gabby bánatosan –, mégis jó lett volna, ha anyám legalább
megpróbálta volna. Miattam. De neki nyilván nem voltam elég
fontos.
– Hozzád ennek semmi köze.
– Én nem úgy éreztem. És még mindig sajnálom, hogy a halálhíre
megkönnyebbülést váltott ki belőlem.
–  Biztos vagyok benne, hogy édesanyád örült, amiért téged
biztonságban tudhat.
Gabby a fér ra emelte könnyes szemét.
–  Köszönöm, Zander, és ezt komolyan gondolom. El sem hiszem,
hogy meséltem neked róla!
 – Azért tetted, hogy jobban érezzem magam. És ezért én tartozom
köszönettel neked.
Egy ideig csendben ültek egymás mellett, és élvezték a másik
közelségét.
– Végül is erre valók a barátok – mondta Gabby, és ferde mosolyra
húzta a száját.
– Igen. Az egyetlen gond az, hogy amit érzek, az több barátságnál.
A lány mogyoróbarna szeme csillogott a holdfényben, miközben az
ujjára tekerte egy hajtincsét.
– Úgy érted, barátság extrákkal?
Gabby hangja halk volt, de érthető, a tekintete rezzenéstelen.
Az  érzelmi mélység, amelyhez a beszélgetésükben eljutottak, egy
csapásra megváltoztatta a hangulatot.
– Milyen extrákra gondolsz?
A lány elmosolyodott.
– Pontosan azokra, amelyekre te – felelte.
Zander ebben a pillanatban semmi mást nem akart, csak
megcsókolni Gabbyt, de visszafogta magát.
–  Hacsak nem értettem félre mindent – mondta a lány, és a
szemében félelem jelent meg.
Zander megfogta a kezét.
– Nem, semmit sem értettél félre. Jobban kívánlak, mint ahogy ki
tudnám fejezni. De biztosnak kell lennem abban, hogy te is akarod.
Azt mondtad, hogy nem akarsz futó viszonyt.
–  Igen, de… végre egyszer szeretném jól érezni magam. És
szeretnék végre kockázatot vállalni. Most itt, veled szeretném
egyszerűen elengedni magam, ha csak egy hétvégére is. Lehetséges?
Zander a lányra szegezte a szemét, és a kísértés elsöprő erejű volt.
Csak egy hétvége… Mi baj lehet abból?
–  Biztos vagy benne? – kérdezte, és a lélegzetét is visszatartva
várta a választ. – Biztos, hogy ez az, amit akarsz?
 5. FEJEZET
Gabby viszonozta Zander pillantását, aztán körbenézett a strandon,
és minden apró részletet az emlékezetébe vésett. A  tekintete végül
visszatért a fér hoz. Látta, hogy szürkéskék szeme elsötétül, és vágy
árad belőle.
– Igen, biztos vagyok benne. Száz százalékig. Lehetsz számomra a
nagy Ő… erre a hétvégére.
Gabbyt a másodperc törtrészéig szomorúság fogta el, de
elhessegette az érzést. Zander nem lehet számára az igazi, mert ők
ketten nem egy ligában játszanak. Most azonban csak a pillanat
számít, és kivételesen meg akarja ragadni.
– Akarom. Akarlak.
A  fér elmosolyodott, és Gabby szíve nagyot dobbant. Zander
lehajolt hozzá, és a szájára tapasztotta a száját, őt pedig egyszeriben
olyan vágy töltötte el, amelyet csakis a fér csillapíthatott. Ezért
nem sikerült elfojtania a tiltakozó sóhajt, amikor Zander elhúzódott
tőle.
– Vissza kell mennünk a házba.
Gyorsan elrámolták a piknik maradékait, összehajtották a
pokrócot, és sietve elhagyták a strandot. Néhány perccel később
Zandernek sikerült taxit hívnia. Miután megérkezett a kocsi,
beszálltak, és szótlanul ültek a hátsó ülésen. Gabby vágya egyre
erősebb lett, miközben arra gondolt, ami előttük áll. A  kétségei
maradéktalanul eloszlottak. Tudta, hogy már nem visszakozhat.
Ahhoz egyébként is túlságosan kívánja Zandert.
Remegett a lába, miközben kiszállt a taxiból. A  szívverését a
fülében hallotta, amikor a fér végre a karjába vonta és megcsókolta.
A  szenvedélyes csók Gabby lelkéig hatolt. Az  idő elveszítette a
jelentőségét, másodpercek vagy órák is eltelhettek, miközben
egymás tekintetében elveszve álltak a villa kertjében. Zander végül
megfogta Gabby kezét, és a bejárati ajtóhoz szaladtak. A  házban
felsiettek a lépcsőn, és egyenesen a hálószobába mentek.
A fér azonban hirtelen halkan elkáromkodta magát.
– Mi van?
– A francba, nem gondoltam a védekezésre!
– Semmi baj. Szedek fogamzásgátlót – mondta Gabby.
Akkor sem hagyta abba, amikor szakított Steve-vel, hogy
rendszeres legyen a ciklusa. Most nagyon örült, hogy így döntött.
Aztán már nem volt szükség szavakra. Zander arckifejezése ezer
szónál többet mondott, miközben lassan, áhítatosan letolta Gabby
válláról a ruhája pántját. Aztán lehajtotta a fejét, és megcsókolta a
meztelen vállát. A  lányt érzések özöne rohanta meg, és alig bírt
megállni a lábán.
Simogatni kezdte a fér t, benyúlt a pólója alá, és végre érezte a
bőrét. Kis ideig a szíve fölött hagyta a tenyerét, aztán Zander újra
megcsókolta, ő pedig engedett az érzékek rohamának.

Zander kinyitotta a szemét, és a fehér mennyezetre meredt.

A  redőny résein át a nap besütött a szobába, és őt hihetetlenül
kellemes érzés töltötte el. Legszívesebben kinyitotta volna az
ablakot, és hangosan énekelni kezd, de természetesen nem tette
meg. Óvatosan megmozdult, hogy ne ébressze fel Gabbyt.
Amikor a lányra nézett, azokra az örömökre kellett gondolnia,
amelyeket az éjjel megosztottak egymással. A  szenvedélyre, a
nevetésekre és az odaadásra, amely őt is meglepte.
 Nesztelenül kikelt az ágyból, és lábujjhegyen lement a földszintre,
hogy bőséges reggelit készítsen. Fél órával később Gabby is
megjelent a konyhában.
– Csodás illatokat érzek!
–  Tojás, szalonna, zsömle, kávé és pirítós. Azt hiszem, éjszaka
rengeteg kalóriát elégettünk, és ahhoz is szükségünk lesz rá, amit
tervezek.
Gabby elpirult. Odament Zanderhez a fér pólójában, amely túl
nagy volt rá. A  haja lazán a vállára omlott, és Zander szíve nagyot
dobbant.
Gyorsan félrefordult, és a reggelikészítésre koncentrált.
–  Mit csináljunk ma? – kérdezte, amikor egy tányéron rántottát
tett Gabby elé.
–  Megnézhetjük a palotát – felelte Gabby, és megvajazott egy
pirítóst –, de itt is maradhatunk. Játszhatunk valamit, olvashatunk,
főzhetünk… Bármit csinálhatunk, amihez csak kedvünk van. –
A lány csábosan a fér ra mosolygott. – Elbújhatunk a világ elől.
Zander pontosan erre gondolt, és őt magát is meglepte, mennyire
tetszik neki ez a lehetőség. Korábban soha nem vágytam ilyen
bizalmas együttlétre, döbbent rá. Miközben még egy csésze kávét
töltött magának, a fejében megszólalt a vészcsengő.
–  Biztos, hogy ezt akarod? Tegnap még a történelmi
nevezetességeket akartad megnézni…
– Igen, ma viszont…
–  Ma úgy gondolod, hogy csinálhatunk valami jobbat is? –
kérdezte Zander incselkedve.
– Így is lehet mondani.
Zander bólintott.
 – A palota megvár minket – felelte.
Kevés idejük van itt, úgyhogy ki kell használniuk. Miután
visszatérnek Angliába, neki folytatnia kell a megszokott életét. Még
egy irodát akart nyitni New Yorkban, és arra kell koncentrálnia. Most
azonban halvány késztetést sem érzett rá.
–  Én arra szavazok, hogy maradjunk itt – mondtat. – És van egy
remek ötletem: bújjunk vissza az ágyba!
– Benne vagyok.
Ezzel olyan nap vette a kezdetét, amilyen Zander életében még
soha nem volt. Órákon át beszélgettek, társasjátékoztak, és óriási
szendvicseket ettek az ágyban.

–  Ezt a napot nem fogom elfelejteni – mondta Zander, amikor már

esteledni kezdett, és kibontott egy üveg pezsgőt.
–  Én sem – felelte Gabby, és elvette a poharat, amelyet a fér
nyújtott át neki. – Ezt a napot a lelkem kincsesládikájában fogom
őrizni.
– A kincsesládikádban?
– Egy képzeletbeli ládikában, amelyet gyerekkorom óta őrizgetek –
mondta Gabby. – Nagyon nehéz idők voltak, mert soha nem
tudhattam, meddig maradhatok a nagyszüleimnél, és mikor bukkan
fel újra az anyám. A  nagyim ezért azt javasolta, hogy legyen egy
ládikánk, amelybe betesszük a szép emlékeinket. Különleges
dolgokat, amelyeket elővehetek és nézegethetek, ha szükségem van
rá. Nagyszerű ötlet volt. Amikor újra rosszra fordultak a dolgok,
gondolatban kinyitottam a kincsesládikámat, és elmerültem a szép
emlékekben.
Gabby ábrándosnak tűnt, és Zander őszinte sajnálta, mert
borzalmas gyerekkora lehetett.
 – A nagymamád különleges ember.
A lány bólintott.
– Igen, az, és én bármit megtennék érte. Ő a legkedvesebb ember,
akit ismerek. A  nagypapám is az volt. Az  életük nem volt mindig
könnyű, de soha nem adták fel, mert szerették egymást. Bízom
benne, hogy valamikor majd nekem is részem lesz ilyen
szerelemben, de ez valószínűleg csak vágyálom.
– Miért?
Zandert ellentmondásos érzések rohanták meg. A  gondolat, hogy
Gabby egy másik fér val lesz együtt, egyáltalán nem tetszett neki.
Ez azonban badarság. Természetesen azt kívánja a lánynak, hogy
kapja meg, amire vágyik.
–  Még csak huszonkilenc éves vagy – mondta. – Bőven van időd
arra, hogy megtaláld a nagy Ő-t.
–  És ha megtalálom, meg is kell tartanom. Elérnem, hogy a
kapcsolatunk stabil legyen.
– A korábbi kapcsolataidnál ez nem sikerült?
– Azt hiszem, túlságosan akartam, hogy működjenek. Minél jobban
kapaszkodtam a partnereimbe, ők annál inkább szabadulni akartak
tőlem.
Zander sejtette, hogy Gabby megszenvedte ezt, bár higgadtan
beszélt róla.
– Nem a te hibád volt – mondta. – Azok az idióták nem érdemeltek
meg téged. Örülhetsz, hogy megszabadultál tőlük.
Gabby bólintott.
–  Én is ezt mondtam magamnak, de el kellene fogadnom, hogy
számomra nem létezik a nagy Ő. De eleget beszéltünk rólam –
mondta nagyot sóhajtva. – Most te jössz.
 – Mit szeretnél tudni?
– Milyen gyerek voltál? Mi akartál lenni, ha majd nagy leszel?
Zander felnevetett.
–  Ez egyszerű. Mindig is sikeres akartam lenni. Nem volt fontos,
hogy miben, csak az hajtott, hogy sikeres legyek.
Gabby összeráncolta a homlokát.
–  Mindig is becsvágyó voltál? Furcsa, de nekem annak idején az
iskolában nem tűntél annak.
– Az utolsó évem a gimiben egészen különleges volt.
Zander akkor jött össze Claudiával. Az  olvasás ugyan nem ment
neki, de hihetetlenül népszerű srác volt. A  sportban kimagasló
eredményeket ért el, jó fej volt, és látszólag egyáltalán nem
érdekelte, hogy rosszak a jegyei.
–  A  nővéreim annak idején sokkal többet értek el nálam, és én
bármit megtettem volna, hogy behozzam őket.
Gabby együttérzően nézett rá.
– De Claudia miatt lemondtál az álmaidról. Elfogadtad, hogy neki
mások az álmai, és egy jó kapcsolatnak végül is ez a kulcsa. Valóban
nem kell hibásnak érezned magad azért, mert a feleséged halála után
sikeres lettél. Ne haragudj! – tette hozzá a lány sietve, miután
Zander összerezzent. – Nem akartalak a veszteségedre emlékeztetni.
Jóságos ég, Gabby minden szavával sót szórt Zander sebébe! A fér
azon gondolkodott, el merje-e mondani a lánynak az igazat.
Megengedje-e neki, hogy belelásson a lelkébe.
– Semmi baj – mondta végül.
Hogyan értesse meg Gabbyval, hogy nem tud Claudiáról beszélni?
Hogy a szerelmük nem élte túl a házasságukat? Hogy a végén már
teljesen eltávolodtak egymástól? Gabby szeméből együttérzést és
szomorúságot olvasott ki, ő azonban egyikre sem szolgált rá, és
amikor a lány csókot lehelt a szájára, félrefordult.
–  Te mi akartál lenni, amikor kicsi voltál? – kérdezte, hogy
biztonságosabb vizekre evezzen. – Már akkor is azt tervezted, hogy
könyvtáros leszel?
Gabby egy pillanatig habozott, mielőtt válaszolt.
–  Te sikeres akartál lenni, én meg legfőképpen biztonságra
vágytam. Az rendszeres jövedelmet jelent, bár…
– Bár?
– Nos, egy ideig arra gondoltam, hogy talán írhatnék is – mondta a
lány, és zavartan elnevette magát.
– Mit akartál írni?
– Gyerekkönyveket – vágta rá Gabby –, mert régen én is mindig a
könyveimhez menekültem. Kiutat kínáltak számomra a valóságból,
amellyel nem boldogultam.
– Miért nem valósítottad meg az álmodat?
– Mert inkább olyan foglalkozás mellett döntöttem, amellyel pénz
kereshetek.
Ez mindkettőjüket arra emlékeztette, hogy Gabby a szerepe
eljátszásával most is csak egyfajta munkát végez, és ez a néhány nap
nem a valóság.
Zander nagy levegőt vett.
– Talán írással is kereshetnél pénzt.
A lány a fejét rázta.
– Nem valószínű.
–  Miért nem próbálod meg? – erősködött tovább Zander. –
A  szabadidődben írhatnál. Van állásod, és az biztonságot nyújt
neked.
 –  Pontosan, a legfontosabb dolgokat elértem. Az  írás csak buta
álom volt.
– Az álmok fontosak.
–  Természetesen, de csak akkor, ha megvalósíthatók, és a végén
nem csak elutasítást kap az ember.
– De…
– Nincs de – vágott közbe Gabby. – Ne veszekedjünk ezen, oké?
Zander azonban az ösztöneire hallgatott.
– Már régen megírtad a könyvedet, igaz?
A lány rövid hallgatás után megrántotta a vállát.
– Igen, megírtam. Sejtelmem sincs, hogyan találtad ki.
– Miért nem küldted el egy kiadónak?
–  Mert nem azért írtam, hogy megjelenjen, hanem csak
magamnak. – Gabby halványan elmosolyodott. – Ha egyszer majd
lesznek gyerekeim, felolvashatom nekik.
Gyerekek… Ez megint csak azt bizonyította Zandernek, hogy ők
ketten nagyon különbözőek. Gabby el tudja képzelni, hogy anya
legyen, ő viszont tudja, hogy nem vállalhat felelősséget egy
gyerekért. Ez azonban ebben a percben nem fontos.
– Beszélhetnénk valami másról?
Zandernek uralkodnia kellett magán, hogy ne mondja ki, ami már a
nyelve hegyén volt. Hogy Gabbynak azt kellene tennie, amit ő tett.
Meg kellene próbálnia sikeresnek lenni. Az is lehet azonban, hogy a
lánynál minden másként alakulna, mint nála. Gabbyval az anyja és a
két volt barátja is azt éreztette, hogy nem elég jó. Talán csak nem
akarja ezt újra megtapasztalni.
Nem csoda, hogy egy minden tekintetben átlagos fér ra vágyik.
Annyit azonban talán én is megértethetek vele, hogy igenis elég jó,
gondolta Zander.
–  Természetesen válthatunk témát – válaszolta ezért –, de előbb
még elmondom, hogy a gyerekeid szerencsések lesznek. Azért is,
mert majd felolvasol nekik a könyvedből, de leginkább azért, mert te
leszel a mamájuk.
Gabby szemébe könny szökött, de meleg mosollyal ajándékozta
meg Zandert.
–  Köszönöm szépen. Ennél szebbet még senki sem mondott
nekem. Most azonban már eleget beszéltünk.
A fér elmosolyodott.
– Térjünk át inkább a tettekre?
– Igen, mindenképpen.

Gabby az oldalára fordult, de még nem akart felébredni. Álmosan

kinyújtotta a karját, és azt várta, hogy Zander testét fogja maga
mellett érezni. A keze azonban csak a hűvös lepedőt tapintotta. Most
már kipattant a szeme. Aztán minden az eszébe jutott. Ma reggel
visszarepülnek Londonba! Fel kell kelnie, hogy becsomagoljon.
Ennek a nyaralásnak vége.
Miután minden bekerült a bőröndjébe, lement a földszintre, és
megpróbált vidám mosolyt varázsolni az arcára.
– Jó reggelt!
Zander nem viszonozta a mosolyt.
– Jó reggelt! – mondta udvariasan, de tartózkodóan.
Az  a Zander, akit Gabby az utóbbi két napban megismert, eltűnt,
mint délibáb a sivatagban. És ő valószínűleg soha többé nem is fogja
viszontlátni.
– Főztem kávét, ha kérsz.
– Köszönöm.
 A fér odanyújtotta a bögrét Gabbynak, de vigyázott, hogy ne érjen
hozzá. Az  asztalon ott feküdt a laptopja. Már kapcsolatba léphetett
az irodájával.
A  csend nyomasztó lett, ezért a lány úgy döntött, észreveteti
magát:
– Remélem, nem késik majd a gépünk.
–  Én is bízom benne. Legkésőbb fél óra múlva indulnunk kell, ha
nem bánod.
– Nem, persze.
Jóságos ég, ez szörnyű! Már csak azért beszélgetnek, hogy ne
legyen csend!
Szótlanul elhagyták a villát, és Gabby szándékosan nem nézett
vissza. A  legjobb, amit tehet, hogy az utóbbi órákat beteszi a
kincsesládikájába. Ott jó helyen lesznek.
A  kocsiban sem szóltak egymáshoz. Gabby többször is Zanderre
pillantott, de az arckifejezésétől nem lett okosabb. Semmi sem
emlékeztetett arra a fér ra, aki néhány órája még a karjában tartotta
őt.
Gabbyt egyszeriben felbosszantotta, hogy Zander ilyen nyugodt és
távolságtartó. Az  is lehet persze, hogy tévedett, és a fér nem is
táplál iránta mélyebb érzéseket.
Zander hirtelen lassítani kezdett, és befordult jobbra.
– Baj van a kocsival? – kérdezte Gabby ijedten.
– Nem, nincs. – A fér kikapcsolta a biztonsági övét, és a lány felé
fordult: – Valami azonban nincs rendben. A  strandon úgy
döntöttünk, hogy erre a hétvégére változtatunk a kapcsolatunkon.
Arra egy másodpercig sem gondoltunk, hogy utána mi lesz. Most
pedig idegenekként viselkedünk egymással. – A  fér szája
megrándult, és sajnálkozva nézett Gabbyra. – Nem tudom, miért van
ez, de nekem nem tetszik.
Gabby megkönnyebbülten Zanderre emelte a tekintetét.
– Azt hiszem, ki kell derítenünk, hogyan lehetünk újra barátok. Ezt
nem kellene kockára tennünk, igaz?
A  fér bólintott, de nem indult tovább. Csak dobolt az ujjaival a
kormánykeréken, és a poros utat nézte maguk előtt.
–  Más lehetőség is van – kezdte végül. – Az  összeget, amelyben
megállapodtunk, mindenképpen megkapod. Mivel azonban a
nővérem esküvővőjéig még sok időt fogunk együtt tölteni, valódi
viszony is lehet közöttünk. Legalábbis a következő hetekben.
– Én…
Mondj azonnal igent! Ne habozz tovább! – nógatta Gabbyt egy belső
hang. A  strandon eltökélte, hogy minden pillanatot élvezni fog.
Most pedig esélyt kaphat arra, hogy ez tovább tartson. Az  ösztöne
azonban azt súgta, hogy ez veszélyes, és meg fogja szenvedni. Azt is
tudta viszont, hogy valójában már rég meghozta a döntést.
– Valószínűleg igazad van – mondta.
Igyekezett semleges hangot megütni, mintha csak a
megállapodásukról beszélnének. A  gyomra azonban elszorult a
feszültségtől.
– Jól van, akkor megegyeztünk.
Zander mosolya meleg volt, a testbeszéde nyugodt. Újra az az
ember volt, akit Gabby az utóbbi napokban megismert, ő pedig
megkönnyebbülten viszonozta a mosolyát.
A  fér továbbindult, és bár továbbra is hallgattak, a hangulat
sokkal oldottabb volt közöttük. Gabby pedig halvány késztetést sem
érzett arra, hogy megvitassa a fér val, valójában milyen esztelen
döntést hoztak.

Négy nappal később

–  Na, hogy festek? Jó leszek így a Grosvenor család ebédjére? –
kérdezte Gabby, miközben a tükörképét nézegette Zander
hálószobájában.
–  Nos… Azt hiszem, ezt közelebbről kell megnéznem – felelte a
fér .
– Miért? Nem tetszik a ruhám?
– De igen.
Zander letolta a pántot a lány válláról, belecsókolt a nyakába, és
elkezdte lehúzni a cipzárját. Gabbyban azonnal fellobbant a vágy.
A fér felé fordult, és kibújt a ruhájából.
Fél órával később vette fel újra, és belebújt a magas sarkú cipőjébe.
–  Nem hiszem el, hogy ezt tettük! – mondta kuncogva. – A  te
hibád lesz, ha elkésünk.
Zander begombolta az ingét.
–  Biztosan nem fogunk elkésni. És ha mégis, az csak hihetőbbé
tesz mindent.
– Na, persze! – válaszolta Gabby.
A mosoly azonban hirtelen elhalt az ajkán. Zander ezért javasolta
neki, hogy továbbra is a szerelmespárt alakítsák?
A fér aggódva nézett rá.
–  Nem terveltem ki – mondta, mintha kitalálta volna Gabby
gondolatát. – Egyszerűen csak megtörtént.
A lány lemondott a válaszról, és a karórájára pillantott.
–  Induljunk! Gemma házáig legalább háromnegyed óra az út, ha
bízhatok az okostelefonom alkalmazásában.
Valóban pontosan háromnegyed óráig tartott az utazás Londonon
át. Julia ugyanakkor ért oda a gyerekeivel Gemma háromemeletes
házához, amikor ők.
– Szia, öcsi! – üdvözölte Zandert kedvesen.
Mielőtt a fér válaszolhatott volna, megrohamozta az unokaöccse
és az unokahúga. Freddy és Heidi okvetlenül játszani akart vele.
Zander mosolyogva felemelte Heidit, és körbeforgatta. Aztán
megígérte a kicsiknek, hogy később majd foglalkozik velük.
A testvérek azonban nem adták fel ilyen könnyen.
–  Te vagy Gabby? – kérdezte Heidi kíváncsian. – Zan bácsi
barátnője vagy?
– Gyerekek, menjünk be inkább! – szólt közbe Julia.
Zander lakásával ellentétben, amelyben alig volt bútor, ezen a
házon látszott, hogy laknak benne. Hívogatóan meghitt volt, és
Gabbyt halvány irigység fogta el. Pontosan ilyen házban szeretne
valamikor élni. Nem töprenghetett azonban sokáig ezen, mert
Zander édesanyja odalépett hozzá.
– Örülök, hogy újra látom, Gabby. Csodásan fest. Láthatóan jót tett
magának a napsütés.
– Köszönöm.
Gabby hagyta, hogy Laura szívélyesen megölelje, bár megint furcsa
érzés fogta el. Kívülállónak érezte magát, aki bepillanthat egy család
harmonikus életébe. Elhatározta, hogy valamikor, a nem túl távoli
jövőben neki is ilyen élete lesz.
– Meséljen! – szólította fel Gemma, miután mind helyet foglaltak a
tágas lakókonyhában. – Milyen volt Sintrában?
–  Egyszerűen csodás – felelte Gabby őszintén. – Szinte már
varázslatos.
– Még szörföztünk is – jegyezte meg Zander.
 – De jó! És mennyi időt töltöttél a laptopoddal?
–  Semennyit. Gabby a tanúm – válaszolta Zander, és átkarolta a
lányt.
Gabbyt ez egy pillanatig nagyon boldoggá tette. Szinte már olyan
érzése volt, hogy ő is ide tartozik.
–  Ha ez igaz, magára emelem a poharam! – mondta Gemma. –
Igyunk Gabbyra, aki lehetővé tette a lehetetlent! Egészségünkre!
Zander édesanyja láthatóan nagyon boldog volt, és Gabby már
értette, miért tette neki a fér azt a szokatlan üzleti ajánlatot.
Villámgyorsan elrepült a három óra. Remek házi lasagnét ettek
salátával, és sütemény is volt, amelyet Gemma a közeli
cukrászdában vett. Utána bújócskáztak és társasjátékoztak a
gyerekekkel. A  kicsik később megnézhettek egy lmet, miközben a
felnőttek kényelembe helyezték magukat a nappaliban.
–  Van már ruhája az esküvőre? – kérdezte Gemma egyszer csak
Gabbytól.
–  Még nincs, de valójában az a fontos, mit visel majd a
menyasszony.
Zander nővére a fejét ingatta.
–  Hihetetlen, mekkora felhajtást csinál mindenki a ruhám miatt!
Csak mert Alessio autóversenyző. Mindenesetre a divattervezők
versengnek, hogy melyiküktől lesz a ruhám. Az  egyikük, Hannah
Colter már küldött is egyet mintának. Nem esküvői ruha, de
gyönyörű. – Gemma tűnődő pillantást vetett Gabbyra. – Magának
tökéletes lenne. Jöjjön, megmutatom!
Gabbynak, ha akarta, ha nem, követnie kellett Gemmát egy tágas,
de kissé rendetlen hálószobába. Gemma elővett a szekrényből egy
ruhát, és neki elállt a lélegzete, amikor meglátta. Minden szem
megakadna rajta. Nem, ebben ő túlságosan feltűnő lenne. Már éppen
vissza akarta utasítani az ajánlatot, Zander nővére azonban
láthatóan semmit sem vett észre a feszengéséből.
– Kérem, próbálja fel!
Öt perccel később Gabby döbbenten meredt a tükörképére.
Az  ezüstszínű ruha kiemelte a domborulatait. Ujjatlan, mélyen
kivágott darab volt, és földig ért.
– Én…
–  Úgy fest, mint egy mesebeli hercegnő. A  dolog el van döntve.
A ruha a magáé.
Gabbynak támadt egy gondolata. Gemma esküvője annak az időnek
a végét is jelzi, amelyet ő Zanderrel tölt. Ez a ruha majd hozzásegíti
ahhoz, hogy megőrizze az emlékezetében ezeket a napokat. Azután
a szokott mederben folyik tovább az élete. Ezért legalább még
egyszer, utoljára felejthetetlen benyomást kell tennie Zanderre.
Nagy levegőt vett, és Gemmához fordult:
–  Ha biztos benne, hogy nekem akarja adni, akkor köszönöm
szépen.
–  Egészen biztos – felelte Gemma, aztán visszahúzta a zsákot a
ruhára, és átadta Gabbynak. – Tessék! Az lesz a legjobb, ha már most
magával viszi.

– A családod egyszerűen csodás – mondta Gabby Zandernek, amikor

újra a kocsiban ültek. – Most már értem, miért akarod őket
mindenképpen boldoggá tenni.
Azzal, hogy eljátszod nekik, mi ketten egy pár vagyunk, tette hozzá
magában. Ezt nem szabad elfelejtenie!
–  Mit szólnál hozzá, ha még a hétvégét is együtt töltenénk? –
kérdezte Zander, miután elindultak.
 Gabby eredetileg azt akarta javasolni a fér nak, hogy tegye ki őt a
következő metróállomásnál. Most bizonytalanul nézett Zanderre.
– Hát jó, de akkor be kell vásárolnunk. Elkészíthetem neked a híres
pitémet salátával.
A fér Gabbyra mosolygott.
– Csodásan hangzik.

A  szupermarketbe tett kitérő után mindent bevittek Zander tágas

konyhájába, amire Gabbynak szüksége volt a vacsorához. Aztán
hozzákezdett a főzéshez.
– A nagymamám receptje – mondta, miközben hagymát vágott. –
Gyerekkoromban mindig ketchupot és sült babot kértem hozzá, de
ma már jobban szeretem anélkül. Neked mi volt a kedvenc ételed
gyerekkorodban?
–  Anyám csirkepörköltje, de apám sertésbordája sem maradt le
sokkal mögötte. Mindig együtt ettünk, és sok minden történt az
asztalnál.
– Mint ma Gemmánál?
– Pontosan.
–  Csodásan hangzik – mondta Gabby vágyakozóan, miközben a
serpenyőben párolni kezdte a hagymát. – Mindig arra vágytam, hogy
egy igazi család része legyek. Aztán bűntudatom támadt, mert
természetesen nem akartam, hogy a szociális munkás elhelyezzen
egy nevelőcsaládnál.
– Mert a nagyszüleid már…
–  Elmúltak hetvenévesek, amikor magukhoz vettek. Ezért mindig
nagyon jól viselkedtem, hogy ne hívjam fel magamra a gyelmet.
Már nagyon korán megtanultam szerepet játszani.
Zander összeráncolta a homlokát.
 –  De azért biztosan nem voltál mindig jó kislány. Soha nem
lázadtál?
– Nem, mert féltem, hogy akkor elvesznek a nagyszüleimtől. És azt
hiszem, ez erősen rám nyomta a bélyegét. Még ma is inkább nézek
másokat, ahelyett hogy előtérbe nyomulnék.
Zander nem hitt Gabbynak. Érezte rajta, hogy a bánatával és a
dühével együtt a kalandvágyát is elfojtotta.
–  Van egy ötletem. – Az  órára pillantott. – Meddig kell sülnie a
pitének?
– Egy órát.
– Tökéletes! Mi lenne, ha addig elmennénk egy italra a sörözőbe?
– Remek ötlet.
Zander még öntetet készített a salátához, aztán a mosogatógépet
is bepakolta, és közben végig vidáman dudorászott. Gabby
gyanakvóan gyelte.
– Sántikálsz valamiben, igaz?
– Én? – kérdezte Zander csodálkozást színlelve. – Mi lehetne az?
–  Sejtelmem sincs. – Gabby betolta a pitét a sütőbe. – Mindegy,
mehetünk.
Egymás mellett elindultak a fákkal szegélyezett utcában. A  közeli
folyó illatát az orrukban érezték. Zander végül megtalálta a sörözőt,
amelyet egy kollégája ajánlott neki. A  vendégek közül többen
pohárral a kezükben kint beszélgettek az utcai asztaloknál. Zander
és Gabby egyenesen a bárpulthoz ment, és a fér elmosolyodott,
amikor meglátta a színpadot. Fölötte egy helyi zenekar plakátja
függött.
–  Nézd csak! Ma karaoke-est van. Mi lenne, ha mi is
megpróbálkoznánk vele?
 Gabby a fejét rázta.
– Szó sem lehet róla!
– Miért nem?
A lány megvárta, hogy Zander megrendelje az italaikat, és elvette a
gin-tonikját. Aztán leültek egy szabad asztalhoz.
– Egyrészt azért, mert nem tudok énekelni.
– Ez nem is igaz! Ma reggel a zuhany alatt nagyon jól énekeltél.
–  Az  egészen más. Nem megyek fel a színpadra, hogy bolondot
csináljak magamból.
– Csinálhatnánk együtt.
– Ezért hoztál ide?
– Igen. És ezt is magammal hozzam, hogy segítsek neked. – Zander
megmutatta Gabbynak a kis üveg idegesség elleni növényi kivonatot.
– Ha nem akarsz, természetesen nem kell énekelned, de szerintem
akarsz. Sok éve talán nemcsak a bánatodat és a dühödet fojtottad el,
hanem az éned egy részét is.
A lány homlokráncolva nézett Zanderre.
–  Talán olyan jól elrejtettem azt a részemet, hogy már meg sem
találom. Egészen biztos, hogy én ebben nem veszek részt.
– Mi tart vissza?
–  A  félelem attól, hogy nevetséges leszek, és a gyelem
középpontjába kerülök.
– Ha viszont szembeszállnál a félelmeddel, jól éreznéd magad.
– Lehet – ismerte el Gabby vonakodva.
– Akkor tegyük meg! Végül is csak öt perc lesz az életedből. Aztán
túl leszel rajta, és soha többé nem kell visszajönnünk ebbe a
sörözőbe.
A lány nagyot sóhajtott.
 – Jól van, nevezz be minket! – mondta.
Azonnal meg is bánta, hogy belement, de a fér már felállt, és a
színpadhoz indult. Utána együtt hallgatták az előttük fellépő két
embert. Zander látta Gabbyn, hogy ideges. Aztán ők következtek.
Már felmentek a színpadra, amikor Zander rádöbbent, hogy valamire
nem gondolt. A dal szövegét ugyanis egy vászonra vetítették eléjük.
Ez neki majdnem olyan volt, mint nyilvános beszédet tartani, és
halkan elkáromkodta magát.
– Mi az?
– Semmi.
Gabby ugyanolyan ijedtnek tűnt, mint ő, ezért Zander megfogta a
kezét. Valahogy meg kell birkóznia a dologgal. Ő pedig remélhetőleg
még emlékszik a szövegre.
Elindult a zene, és Zander egy kicsit nyugodtabb lett. Végül is, ha
bakizik, nem dől össze a világ. A  szavakat amúgy is nehéz volt
kibetűznie a vásznon, úgyhogy elég lesz, ha csak lalázik.
Gabby rájött, hogy mi okoz gondot Zandernek. Megszorította a
kezét, és a közönség felé fordult. Eleinte halkan énekelt, aztán egyre
hangosabban, és a lába a zene ütemére mozgott. A  szám után a
közönség megtapsolta az előadásukat, ők pedig lementek a
színpadról. Gabby csillogó szemmel nézett Zanderre.
–  Megcsináltam! – mondta elképedten, mintha még mindig nem
akarná elhinni, hogy sikerült.
– Igen, megcsináltad.
– Köszönöm, Zander, hogy vállaltad ezt velem.
– Nagyon szívesen, de most már menjünk haza! Vár minket a pite.
Gabby felnevetett.
– Vacsora után majd megmutatom, milyen hálás vagyok.
 – Remek terv!

Hat héttel később

Gabby a nagymamájára mosolygott, aki gyelmesen nézte őt.
– Kissé sápadtnak tűnsz – mondta Lucille. – Jól vagy?
– Persze. Csak sokat kellett dolgoznom.
– Zandernek?
Gabby néha arra gyanakodott, hogy a nagymamája ért a
gondolatolvasáshoz.
– Igen.
– És hogy érzed magad, ha az esküvőre gondolsz?
A  lány tudta, hogy valójában megkönnyebbülést kellene éreznie.
Az  esküvővel ugyanis véget ér az az állapot, amelyről mindig is
tudta, hogy nem tarthat örökké. A  látszatkapcsolatukból már most
több lett, és elmosódtak a határok. Az idő azonban, amelyet együtt
töltenek, nemsokára letelik. Talán jobb is így.
– Nos, kicsit ideges vagyok – válaszolta –, de örülök is, hogy vége
lesz a színjátéknak.
Lucille felvonta a szemöldökét, és aggódva nézett az unokájára.
– Biztos vagy benne, hogy ez még mindig csak színjáték?
– Természetesen – mondta Gabby határozottan. – Az esküvő után
Zander átutalja nekem az utolsó részletet, és ennyi volt.
A gondolat nyomasztotta, és nem tagadhatta, hogy egy része nem
akarja elfogadni a dolgot. A  másik része azonban tudta, hogy nincs
más választása. Ez az egész egyébként sem róla szól. A nagymamája
miatt csinálja. Neki keres vele pénzt, és ez csak munka.
Lucille teát töltött Gabbynak. Ő elvette a csészét, de mindjárt le is
tette, mert felfordult a gyomra. Nem értette, miért, amikor ez a
kedvenc teája. Ma mégsem ízlett neki.
 – Valóban rosszul festesz…
– Elnézést, nagymama!
Gabby felugrott, és kirohant a fürdőszobába. Megpróbálta
leküzdeni a hányingerét, és a tekintete közben a tükörre esett.
Igazat kellett adnia a nagyanyjának, valóban nagyon sápadtnak tűnt.
A  kezét a gyomrára tapasztva azt találgatta, hogy evett-e tegnap
valamit, ami megárthatott neki, de semmi sem jutott az eszébe.
Aztán támadt egy gondolata, és megrémült. Az nem lehet! Gyorsan
utánaszámolt, mikor menstruált utoljára. Szed fogamzásgátlót,
úgyhogy nem lehet terhes! Biztosan csak a stressz az oka.
Igen ám, de a menstruációja késik. Reggeli rosszullét gyötri.
Furcsa egybeesés. Megpróbálta elhessegetni a gondolatot, de egész
nap nem ment ki a fejéből.
Amikor később a városban elment egy gyógyszertár előtt, vett egy
terhességi tesztet.

Zander a római fürdő, Bath jelképe előtt állt. Itt lesz a fogadás
Gemma és Alessio esküvője után, gondolta. Újra meg újra az
emlékezetébe kellett idéznie, hogy ez egy szerencsés nap, mert a
nővére ma feleségül megy az ő legjobb barátjához.
Sajnos azonban ez a mai az a nap is egyben, amelyen véget ér a
kapcsolata Gabbyval. Közösen döntöttek úgy, hogy jól fogják érezni
magukat, aztán utoljára még a lány lakásán töltik az éjszakát.
Ámbár… Zandernek hirtelen csábító gondolata támadt. Valóban be
kell fejezniük? Ebben állapodtak meg, de nem folytathatnák mégis?
Nem, ez nem jó ötlet, gondolta Zander. Gabby a nagy Ő-t keresi,
szerelemre, házasságra, családra vágyik. És meg is érdemli, csakhogy
ő sajnos semmit sem kínálhat neki.
Megérkezett a limuzin, amelyben Gabby ült. Zander odalépett a
kocsihoz, és kinyitotta az ajtaját.
– Húha, ez… erre csak az az egy szó van, hogy húha! – mondta, és
valósággal elvakította Gabby eleganciája.
A  ruhája, egy ezüstszínű és fehér költemény kiemelte a karcsú
alakját. A  haját feltűzte, és csak nom sminket tett fel. Egyszerűen
lenyűgözően festett.
Gabby kedves mosollyal ajándékozta meg.
–  Csak viszonozhatom a bókot. Fantasztikusan nézel ki. James
Bond sehol sincs hozzád képest.
Zander elmosolyodott, de hirtelen fel gyelt valamire. Gabby
mintha sápadt lenne.
– Ideges vagy?
– Nem nagyon, elvégre Gemma és Alessio a főszereplő. És annyi itt
a gazdag, híres ember, hogy rám senki sem fog gyelni.
Zander kétkedve nézett Gabbyra. Valami azt súgta neki, hogy más
is van emögött.
–  Menjünk be! – javasolta a lány. – Elvégre te vagy a tanú. Én jó
kezekben leszek a családodnál. – Miután beléptek, Gabby
álmélkodva körbenézett. – Ó, ez nagyon szép!
Zander most már biztos volt benne, hogy a lányt zavarja valami.
Merthogy a római fürdő nem egyszerűen szép, hanem varázsos hely,
amely gazdag múlttal rendelkezik. Tőlük nem messze egy kék
medencében csillogott a víz. Fényszóró világította meg, amely
aranyszínbe borította az évszázados falakat. Az  ember itt azonnal
érezte, hogy különleges helyen van. Gabby szavai azonban gépiesnek
hangzottak. Mintha csak azt mondta volna, amiről tudta, hogy
elvárják tőle.
Mielőtt még Zander bármit kérdezhetett volna a lánytól, odalépett
hozzá a családja. Gabbyval együtt üdvözölte a többieket, aztán
eleget kellett tennie a tanúi kötelességeinek. Segített Alessiónak a
többi vendég fogadásában és a helyükre kísérésében. A barátja csak
úgy ragyogott a boldogságtól.
– Ez még jobb, mint megnyerni egy versenyt – mondta.
–  Ennek örülök, de ne felejtsd el, öregem, elvárom tőled, hogy
boldoggá tedd a nővéremet.
– Úgy lesz – válaszolta Alessio. – Megígérem, hogy életem végéig
Gemma jó férje leszek.
Zander bólintott, és önkéntelenül is arra gondolt, hogy ő nem
tudta megtartani az életre szóló fogadalmát.
Miután minden vendég helyet foglalt, felcsendült a zene, és
Gemma jelent meg az édesapja karján. A  násznép elcsendesedett.
Miközben Zander a jegyesek esküvői fogadalmát hallgatta, teljes
szívéből azt kívánta nekik, amit neki nem sikerült elérnie.
Miután az ifjú párt férjnek és feleségnek nyilvánították, mindenki
kiment a teraszra, ahol pincérek italokat hordtak körbe. Zander
körülnézett, és Gabbyt az egyik sarokban találta meg, egy pohár
narancslével a kezében.
– Szia! Minden rendben?
– Igen, jól vagyok.
– Nem úgy tűnik. – A lány homlokán izzadság gyöngyözött, és még
mindig nagyon sápadt volt. – Nem akarsz leülni?
–  Nem. Nincs semmi baj – állította Gabby, de közben kissé
megtántorodott.
Zander kivette a kezéből a poharat, és átkarolta, hogy támogassa.
– Rosszul vagy?
– Nem… Jézusom, talán mégis ki kell mennem a mosdóba!
 – Veled megyek – mondta Zander, és elkísérte Gabbyt.
Odakint megvárta, és amikor a lány végül kijött, nem festett sokkal
jobban.
– Mi a baj? – kérdezte Zander a homlokát ráncolva. – És kérlek, ne
hazudj! Látom, hogy valami nincs rendben. Talán beteg vagy?
Gabby halkan felnevetett, de érezte, hogy a fér nem érné be
féligazsággal.
– Sem a hely, sem az időpont nem igazán alkalmas…
– Csak mondd el, mi van!
A lány nagy levegőt vett.
– Terhes vagyok.
– Terhes?
Zander erre számított a legkevésbé. Döbbenten nézett Gabbyra, aki
lerogyott az előtérben álló elegáns székek egyikére.
– De hát az lehetetlen!
Zander maga is érezte, hogy nevetséges, amit mondott. Gabby soha
nem hazudna neki, ilyen fontos dologban pedig végképp nem. De…
lehet, hogy Juliának igaza volt, és ez az egész egyetlen nagy csalás?
Gabby rászedte volna őt? Zander hirtelen arra gondolt, elhitte
Gabbynak, hogy szed fogamzásgátlót. Egy pillanatig sem kételkedett
a szavában. Nem feltételezte, hogy hazudott. Már csak azért sem,
mert a lány most ugyanolyan döbbentnek tűnt, mint ő.
–  Természetesen szedek fogamzásgátlót – mondta Gabby
indulatosan, mintha olvasott volna Zander gondolataiban. – Igazat
mondtam neked Sintrában. Úgy tűnik azonban, hogy az a növényi
szer, amelyet rendszeresen szedek, csökkentette a fogamzásgátló
hatását. Benne volt a betegtájékoztatóban. Döbbenetes, igaz?
Mindig mindent alaposan megtervezek, erre a kisbetűs szöveget nem
olvasom el!
Zander gondolkodni akart, de az agya felmondta a szolgálatot.
Hátrált egy lépést, és meglátta magát a tükörben. Nemcsak
elképedtnek, hanem egyenesen rémültnek tűnt. Érzések sokasága
rohanta meg, és Claudiára is gondolnia kellett, aki mindennél
jobban vágyott gyerekre. Ő azonban megkérte, hogy még várjanak
vele. Azért, mert tudta, hogy akkor fel kellene adnia az álmát.
Most pedig Gabby gyereket vár tőle. Több minden összetört benne:
illúziók, tervek, biztonságérzet. És eszelős bűntudat fogta el. Erővel
kellett rábírnia magát, hogy itt maradjon, mert legszívesebben
elfutott volna.
Gabby nagy nehezen felállt.
–  Én… sajnálom. Nem akartam itt, az esküvőn elmondani neked.
Tudom, hogy nem akarsz gyereket.
A  lány a hasára tette a kezét, mintha meg akarná védeni a babát
Zander várható szavaitól. A  mozdulat eloszlatta a ködöt a fér
agyáról. A születendő gyerek semmiről sem tehet, gondolta.
–  Nem kell bocsánatot kérned – mondta fojtott hangon. –
Természetesen el kellett mondanod. Miért nem tetted meg már
hamarabb?
–  Mert én sem tudtam, és mert az esküvőt nem tartottam jó
alkalomnak erre. Most viszont már tudod: gyermekünk lesz.
Igen, Zander most már tudta. A  lelki szemei előtt megjelent egy
kisbaba. A haja talán barna lesz, mint a Gabbyé, a szeme is barna, de
az is lehet, hogy kék… Aztán Zandert pánik fogta el, és elűzte a
képeket. Hogy lehetne ő apa?! Nincs felkészülve rá. Csakhogy itt és
most nem róla van szó. Gabby és a baba a legfontosabb.
– Most már tudom – ismételte meg Zander.
 – Mit tudsz? – kérdezte valaki a háta mögül.
Megfordult, és meglátta, hogy a nővére, Julia áll mögötte. Vörös és
fekete ruhájában impozáns jelenség volt.
–  Azt, hogy a vőlegénnyel kell foglalkoznom – mondta Zander
sietve.
A  nővére bólintott, aztán visszament a bejárathoz, hogy további
vendégeket fogadjon.
–  Beszélnünk kell – mondta Zander, miután kettesben maradt
Gabbyval.
A lány bólintott.
– Igen, de nem most.
– Minden rendben lesz!
Zander nem tudta, hogyan, de valahogy majd megbirkóznak a
helyzettel. Akkor is, ha őt nagyon megrémíti a gondolat, hogy apa
lesz.

Gabbynak az este hátralévő részében újra meg újra arra kellett

gondolnia, ahogyan Zander fogadta a terhessége hírét. Megrémült,
ehhez nem fér kétség. Igaz, végül felocsúdott a meglepetésből, és azt
mondta, hogy minden rendben lesz. Azt viszont nem mondta, hogy
szerinte mit kell tenniük.
A  gálavacsora után megkezdődött a tánc, és Gabby látta, hogy
Alessio szerelmes tekintettel lejt a parketten az újdonsült
feleségével. Az  ifjú házasokat nézve Gabbynak elszorult a szíve, és
könny szökött a szemébe. Lehet, hogy ilyen boldogságban nekem
soha nem lesz részem? – futott át a fején a kérdés.
Ebben a pillanatban odalépett hozzá Zander, és megfogta a kezét.
Ő mélyeket lélegzett, és hagyta, hogy a fér a táncparkettre vezesse.
Miközben a zene ütemére ringatóztak, Gabby csak egyvalamit érzett:
a testében új élet növekszik, amelyet Zander és ő együtt teremtettek.
Az  utolsó vendégek után ők is távoztak, és beültek a limuzinba,
amely hazaindult velük.
– Mit szeretnél most csinálni? – kérdezte Zander.
–  Maradnunk kellene a tervünknél, hogy hozzám megyünk, de jó
volna, ha te a kanapén aludnál – felelte Gabby. Nem látott a jövőbe,
de a színjáték egyértelműen véget ért. – Holnap majd beszélünk.
 6. FEJEZET
Gabby kinyitotta a szemét, és azonnal eszébe jutott, hogy terhes.
Hét vagy nyolc hónap múlva anya lesz! Az  álmaiban mindent
egészen másként képzelt el. Azt tervezte, hogy megtalálja a nagy Ő-
t, feleségül megy hozzá, vesznek egy házat, és szerető szülőkként
biztos életet teremtenek a gyermekeiknek.
Ez a terv azonban nem valósul meg. Gabby a hasára tette a kezét,
és megpróbálta elhessegetni a gondolatot, hogy már megint nem
bizonyult elég jónak.
– Megoldom, kicsim, megígérem neked – mondta maga elé.
Igen, úgy lesz. És ehhez az az első lépés, hogy beszél Zanderrel.
Az  orrát nom illat csapta meg, és rádöbbent, hogy farkaséhes.
Gyorsan kiment a fürdőszobába, hogy felöltözzön. Néhány perccel
később belépett a nappaliba, és látta, hogy Zander már mindent
elrámolt. Eltüntette az ágyneműjét a kanapéról, és visszahúzta elé
az üvegasztalt, amelyen virágok álltak egy vázában, mellette két
alátéten kések, villák, egy-egy üvegben mogyorókrém és lekvár. Itt
még erősebb volt a sistergő szalonna illata.
Zander a lakórészt a konyhától elválasztó pult előtt állt, és éppen
tésztát kevert egy tálban.
–  Palacsinta – mondta, és Gabbyra nézett, aki megint a tálra
szegezte a szemét. – Az apám vasárnap mindig palacsintát sütött, és
arra gondoltam, hogy folytathatnánk ezt a hagyományt.
A fér szavai könnyeket csaltak Gabby szemébe, de kipislogta őket.
– Csodásan hangzik. Akkor én teszek fel teavizet.
Negyedórával később asztalhoz ültek. Előttük egy nagy tál
palacsinta feküdt. Gabby éhesen rávetette magát a reggelire, és
örült, hogy nem kínozza a rosszullét. Talán a babának is ugyanúgy
ízlik az étel, mint nekem, gondolta, és önkéntelenül is
elmosolyodott. Az  is lehet, hogy a babának tetszik az első családi
reggeli, futott át a fején, és eltűnt a mosolya. Arra kellett gondolnia,
amit magának és a születendő gyermekeinek kívánt: egy igazi,
boldog családot.
Nagy sóhajjal eltolta maga elől a tányért, és Zanderre nézett, aki
már egészen nyugodtnak tűnt, nem olyan rémültnek, mint tegnap.
– Először is bocsánatot szeretnék kérni a viselkedésemért – kezdte
a fér . – Az az igazság, hogy sokkolt a váratlan bejelentésed.
–  Bocsánatkérés elfogadva – válaszolta Gabby. – Láttam az
arcodon a rémületet. Tudom, nem szeretnél gyerekeket, de nem
akarom, hogy a baba úgy érezze, nem szeretik, és még csak nem is
akarták. Már a gondolatot is elviselhetetlennek találom. – Ez
valóban így volt, és Gabby szeméből egy könnycsepp gördült ki. –
Mert én valamikor olyan baba voltam, akit nem akartak. Az  én
gyerekem egy másodpercig sem fog így érezni, erre megesküszöm
neked.
Zander a lányra szegezte szürkéskék szemét, aztán kinyújtotta a
karját, és Gabby kezére tette a kezét.
–  Ez a baba nem fogja azt érezni, hogy nem akarták és nem
szeretik. Esküszöm, hogy mélységesen megbántam az első
reakciómat. Nem rémület volt, hanem… – Zander egy pillanatig
habozott. – Nem igazán tudom, mi volt. Kételkedés, bűntudat,
zavarodottság… Tudnod kell, hogy Claudia mindig is szeretett volna
gyereket, de én halogattam a dolgot. Azért, mert tudtam, hogy akkor
nem valósíthatnám meg az álmomat. Aztán Claudia beteg lett, és
többé nem volt esély arra, hogy anya legyen.
Gabby döbbenten nézett Zanderre. Most már nagyon is érthetőnek
találta a tegnapi viselkedését.
–  Nem a te hibád volt – mondta. – Nem tudhattad, hogy a
feleséged atalon fog meghalni. Végül talán sikerült volna
kompromisszumot találnotok a munka és a család között.
Zander a fejét ingatta.
–  Lehet, de ez már soha nem derül ki. A  mi babánkkal ez
mindenesetre nem fog megtörténni. Ha nem is terveztem, hogy
lesznek gyerekeim, most olyan jó apa szeretnék lenni, amilyen csak
tudok.
– Én pedig olyan anya.
– És azt is tudom, mit kell ezért tennünk – mondta a fér .
– Kíváncsian hallgatlak.
– Házasodjunk össze!
Gabby hitetlenkedve meredt Zanderre.
– Tessék?!
–  Jól hallottad. Tudom, hogy nem vagyok számodra a nagy Ő, ez
azonban csak az első lépés.
–  De hát te nem is akartál megnősülni! – mondta a lány. – Nem
kerestél kapcsolatot.
–  Korábban valóban úgy volt, de megváltozott a helyzet. Most
minden tőlem telhetőt meg akarok tenni, és ez azt jelenti, hogy a
gyermekünkkel szeretnék lenni.
Gabby nem tudta, mit mondjon erre. Felvette az asztalról a
narancslevet, de mindjárt vissza is tette.
–  Zander, nagyra értékelem a kötelességtudásodat, és hogy azt
akarod tenni, ami helyes. Viszont nem szeretném, hogy a
gyermekünk tehernek érezze magát. Akkor is lehetsz jó apa, ha nem
házasodunk össze.
– Igen, de szerintem házasságban jobb apa lennék. Szeretném, ha
összeházasodnánk. A  kisbabánkért. Tudom, hogy nem lennék
köteles megtenni, és úgy gondolom, azzal sincs semmi baj, ha egyes
szülők külön élve nevelik a gyereküket. Én azonban azt szeretném,
hogy egy fedél alatt éljünk, hogy segítsek a lányunknak vagy
unknak megírni a házi feladatait, hogy együtt menjünk nyaralni…
Hogy egy család legyünk.
Gabby nagyot sóhajtott.
– Igen, család lennénk, de a házasságunk…
–  A  házasságunk nem lenne olyan, mint amilyennek te
elképzelted. Ezt jól tudom. Más lenne, de szereteten, tiszteleten
alapulna. És kölcsönös testi vonzalmon. Nem szerelmen, ettől
azonban a gyermekünknek még kínálhatunk szeretetet,
gondoskodást és biztonságot. És az jó.
Gabby fejében egymást kergették a gondolatok. Mérlegelni
próbálta a fér javaslatának az előnyeit és a hátrányait. Szerelem
nélküli házasságot nehéz elképzelnie, Zandernek azonban igaza van.
A baba mindent megváltoztat, és a fér megígérte, hogy a gyermeke
mindig számíthat majd rá. Ha összeházasodnának, a gyereküknek
igazi otthona és családja lenne: Zander szülei és nővérei, az
unokatestvérei… Ráadásul nekem is lenne végre igazi családom,
gondolta Gabby. Ez mind szép és jó, de…
–  De hogy működne ez a mindennapokban? Hol laknánk? És mi
lesz az állásommal? – kérdezte.
Sok mindent kellett átgondolnia. Szereti a lakását, de egy
gyerekkel már nem lesz elég nagy. A munkáját is szereti, de továbbra
is dolgozni akar? És ha nem dolgozik, hogyan gondoskodik majd a
gyermekéről? Zandertől semmiképpen sem akar függeni. Ez azonban
azt jelentené, hogy…
– Gabby, elég!
A lány felnézett, és rádöbbent, hogy túl sok cukrot készült szórni a
megmaradt palacsintára.
– Tudom, hogy sok mindent át kell gondolnunk, de megoldjuk. Te
továbbra is Bathban szeretnél élni, és dolgozni is akarsz?
Gabby bólintott.
– Igen. Mindenképpen a nagymamám közelében szeretnék lakni.
– Jól van, akkor Bathban fogunk élni.
– De neked akkor ingáznod kell a munkahelyedre.
–  Vonattal csak másfél óra. Vagy felveszek egy sofőrt, és akkor
tudok dolgozni a kocsiban. Közel lennénk a családomhoz, a
munkádhoz és a nagymamádhoz.
– Megtennéd?
– Persze. Nekem mindegy, hol lakom. Egy ház csak egy ház.
–  Nem, egy ház az az otthon. És én azt szeretném, hogy a
gyerekemnek otthona, igazi otthona legyen. Arra nekem is
szükségem van.
– Természetesen. Ezt mind rád bízom.
Zander szavai elszomorították Gabbyt. Ő nem így képzelte el a
házasságát. A  nagy Ő-ről szőtt álmaiban együtt választották ki a
bútorokat, megbeszélték a beszerzéseket, közösen festették ki a
falakat és döntöttek a gyerekszoba tapétájáról. Ez azonban megint
színlelt kapcsolat lenne, csak éppen most sajnos előre megbeszélt
határidő nélkül.
Zander, mintha maga előtt látta volna Gabby szertefoszlott álmait,
gyengéden megsimogatta arcát.
–  Ha nem akarod, nem kell összeházasodunk. Nem fogom
erőltetni. Tudom, hogy te az igazira vársz. Semmiképpen sem fogok
ragaszkodni ahhoz, hogy add fel az álmodat, és ezt aztán talán az
életed végéig bánd. Ha viszont összeházasodunk, meg kell ígérned,
hogy felhagysz a kereséssel.
Gabby felháborodottan nézett a fér ra.
–  Ha összeházasodunk, mindig hű leszek hozzád, és ugyanezt
várom el tőled is.
Ha valóban összeházasodnának, rögzíteniük kell a házasságuk
szabályait. Közösen kell lefektetniük őket.
–  Ez természetes – felelte Zander. – A  házasságunk csak akkor
működhet, ha mind a ketten elfogadjuk a feltételeket. Annak semmi
értelme, hogy csak a baba miatt kössünk házasságot, aztán pedig
örökösen veszekedjünk a gyerekünk előtt. Azt sem szeretném, hogy
boldogtalan és dühös légy.
– Ezzel én is így vagyok.
–  Komolyan hiszek abban, hogy ez menne nekünk. Megszervezett
házasságok mindig is léteztek. Kapcsolatok, amelyek nem szerelmen
alapultak. – Zander hátradőlt, és feszülten nézett Gabbyra. – Szóval,
mit gondolsz?
A lány megerősítette a lelkét.
–  Azt gondolom, hogy tegyük meg. Az  első lépés pedig az, hogy
elmondjuk a többieknek.
– Egyetértek. Én elmondom a családomnak.
– Én pedig a nagymamámnak.

Másnap Bathban, Lucille házában

Mindent elmondani a nagymamájának sokkal nehezebb volt, mint
Gabby képzelte. Lucille először nagyon megörült a baba hírének, és
annak is, hogy Zander a része akar lenni Gabby életének. Amikor
azonban a lány azt is elmondta, hogy úgy döntöttek,
összeházasodnak, a hangja valamilyen rejtélyes okból kissé túl éles
volt, és majdnem el is csuklott.
– Miért?
Lucille kérdésében nem volt kritika, a tekintete azonban
aggodalomról árulkodott.
– Mert úgy gondoljuk, hogy az a legjobb a babának. Egy házban fog
lakni a szüleivel, és igazi családi életet fogunk élni. Ha velem
történne valami, Zander gondoskodni fog a gyermekünkről. Ő meg a
családja. – Gabby bizonytalan pillantást vetett a nagyanyjára. –
Nincs is más választásom.
– Mindig van választásunk.
–  Igen, de úgy gondolom, hogy helyesen döntöttünk. A  baba
megérdemli, hogy megkapja, amit tőled és a nagypapától kaptam.
Családot. Az a legfontosabb.
– De te magad is fontos vagy!
–  Igen, persze. És ha nem kedvelném Zandert, biztosan másként
döntenék. De kedveljük, tiszteljük egymást, és ő remek ember. Jó
életem lesz.
– Talán igen, de a legjobb lesz, amit kaphatsz? Ne felejtsd el, hogy
csak egy életed van!
– Persze, de azt kell tennem, ami a legjobb a gyermekemnek.
Lucille-t láthatóan nem igazán győzte meg, amit hallott.
–  Természetesen a gyerek az első. Csak nem hiszem, hogy miatta
fel kell áldoznod magad.
– Áldozatnak azért aligha nevezhetjük – felelte Gabby.
 A nagymamája belekortyolt a teájába.
–  Pedig igenis áldozat. Huszonkilenc éves vagy, és a szerelem
nélküli élet mellett döntesz. Ha így teszel, soha nem lesz részed
abban, amiben nekem nagyapáddal részem volt.
–  Az  is lehet, hogy egyébként sem találkoznék soha álmaim
fér jával.
– Így biztosan nem fogsz. Így csak szerelem nélkül fogod leélni az
életedet.
Lucille komoly szavai olyan súlyosak voltak, hogy Gabbynak most
először kétségei támadtak.
– Mi lesz, ha a gyermeketek megtudja, hogy mit vállaltatok miatta?
– folytatta az idős asszony. – Az  szörnyű teher lenne a számára.
Régen mindig féltem, hogy te azt gondolhatod, nagyapa és én csak
kötelességérzetből vettünk magunkhoz.
Gabby lehunyta a szemét. Valóban gondolt erre, és borzalmas érzés
volt.
–  Természetesen nem így volt – mondta Lucille. – Azért vettünk
magunkhoz, mert szerettünk. És a legnagyobb félelmünk mindig az
volt, hogy elvehetnek tőlünk.
– Nekem is ez volt a legnagyobb félelmem. Ezért is akarom a lehető
legnagyobb biztonságot kínálni a gyermekemnek. Hidd el, nagyi, azt
teszem, ami a legjobb.
Lucille kis ideig habozott.
–  Nem lehet, hogy valójában mélyebb érzéseket táplálsz Zander
iránt? – kérdezte végül. – Biztos, hogy ez csak a babáról szól?
–  Egészen biztos – vágta rá Gabby. – Zander rendes fér , de
számomra nem ő az igazi.
Ahhoz túl sikeres, túlságosan jóképű és vonzó. Ő pedig nem akar
beleszeretni, mert az teljesen felborítaná a lelki egyensúlyát.
– Jól van. Természetesen támogatni foglak, ha a döntéseddel nem
is értek egyet. És a valaha volt legjobb dédnagymama leszek.
– Tudom, nagyi!

Bath, a Grosvenor család háza

Zandernek nem volt könnyű elmondania a családjának, hogy részt
kíván venni a gyermeke életében. Miután azonban megtette,
mindenki örült a családjuk bővülésének. Egészen addig, amíg nem
tette hozzá, hogy Gabbyval úgy döntöttek, összeházasodnak.
A bejelentést követő mély csendet Zander bosszantónak találta, és
elhúzta a száját.
– Ne essetek túlzásba a sok gratulációval! – mondta gúnyosan.
A  szülei és Julia összenéztek, aztán az édesanyja találta meg
elsőként a hangját:
– Van itt valami, Zander… Szerelemről egy szót sem szóltál.
Valóban nem, mert belőle már a szó is rémületet vált ki. A szerelem
térdre kényszerítené. Szerelmet nem kínálhat Gabbynak, és ezért
bűntudata volt, mert a lány olyasmire vágyott, amit ő nem adhat
meg.
–  Azt tesszük, ami a babának a legjobb – mondta mereven. –
Ráadásul kedveljük egymást. Miért ne működhetne a dolog?
–  Számtalan okból, ha engem kérdezel – felelte a nővére. – Egy
gyereknek természetesen apa kell, de te akkor is az élete része
lennél, ha megosztoznátok a gondviselői jogon.
– Az nem ugyanaz – kötötte az ebet a karóhoz Zander, és kérlelve a
szüleire nézett: – Legalább ti mondjátok azt, hogy egyetértetek
velem!
Most az édesapja és az édesanyja nézett össze. A  pillantásukban
benne volt a sokéves boldogságuk.
–  Drágám – mondta aztán Laura –, természetesen mindenben
támogatunk. Ezzel a döntéseddel azonban sajnos nem érthetek
egyet. Én azt szeretném, ha szerelemből házasodnál.
– Apa?
–  Én mindig azt kívántam neked, hogy találj újra egy olyan nőt,
akit szeretsz, Zander. Értem a döntésed okát, de biztos vagyok
benne, hogy Gabby és te házasság nélkül is remek szülők lehettek.
Mi pedig mindenképpen tárt karokkal fogadjuk majd a
gyermeketeket a családban, akár összeházasodtok, akár nem.
Zander felállt, és végignézett az övéin. Ideje, hogy elmenjen.
Biztos volt benne, hogy a családja rosszul ítéli meg a helyzetet.
–  Szeretlek titeket, de amennyit csak lehet, a gyermekemmel
szeretnék lenni. Ez pedig azt jelenti, hogy feleségül veszem Gabbyt.

Néhány nappal később

Gabby a reggelijét nézegette. Nem volt étvágya, de azt mondta
magának, hogy a cukormentes müzli jót tesz a babának. Egyébként is
sietnie kell, mert Zander bármelyik pillanatban megérkezhet érte.
Hogy hová mennek majd, azt nem tudta. A  fér azt mondta, hogy
meglepetés.
Már csengettek is, és Gabby kinyitotta az ajtót. Zander láttán
bizsergés fogta el.
Valóban hozzá akar menni egy fér hoz, aki ilyen hatással van rá?
– Mehetünk? – kérdezte Zander mosolyogva.
Gabby felkapta a dzsekijét, és bólintott.
– Igen, készen vagyok – felelte. – Hová megyünk? – kérdezte már a
kocsiban.
–  Mondtam, hogy meglepetés. Legalább egy óra lesz, amíg
odaérünk. Ha aludnál egy keveset, csak nyugodtan!
Gabby valóban fáradt volt. Az utóbbi néhány éjszaka rosszul aludt,
mert állandóan azon aggódott, vajon jó döntést hoztak-e. Ezért most
hálásan lehunyta a szemét, és csak akkor nyitotta ki, amikor Zander
megállt a kocsival.
– Hol vagyunk? – kérdezte Gabby.
–  Egy helikopter-leszállóhelyen. Cornwallba repülünk. Szeretném
megmutatni neked Artúr király várát, a Tintagelt.
– Helikopterrel megyünk? – álmélkodott a lány.
Zander számára ez láthatóan olyan magától értetődő, mintha
taxiba ülnének. A  fér persze nagyon gazdag, gondolta Gabby
feszengve.
Aztán már fel is szálltak, és London egyre kisebbnek tűnt alattuk.
– Miért éppen Tintagel? – kérdezte Gabby.
– Úgy gondoltam, a sintrai palota után tartozom neked egy várral
is. Egy kis kirándulás egyébként is csak jót tehet nekünk. Az utóbbi
napok meglehetősen fárasztóak voltak.
Gabby nem válaszolt, csak élvezte a repülést. Odalent egyszer csak
feltűnt a tenger, és végül megérkeztek. Miután kiszálltak a
helikopterből, Zander egy várakozó kocsihoz kísérte és besegítette
Gabbyt, ő maga pedig a kormány mögé ült.
Útközben a lány álmélkodva nézett ki az ablakon. Cornwall
szépsége egészen lenyűgözte. Tehenek és juhok csoportjai mellett
haladtak el, míg végül feltűntek előttük a sziklákra épült Tintagel-
vár romjai.
–  Artúr király a legenda szerint Tintagelben született – mondta
Zander. – Ezért mágikus ez a hely.
– Nagyon szeretném látni – mondta Gabby csillogó szemmel.
 Miután a parkolóban leállították a kocsit, legszívesebben megfogta
volna Zander kezét, de letett róla. Csak élvezte a közelségét, és örült,
hogy a fér kitalálta ezt a kirándulást. A  vár romjai között
sétálgattak, amíg egy hídhoz értek, amely mögött meredek lépcső
vezetett a magasba.
– Fel tudsz menni? – kérdezte Zander aggódva.
– Azt hiszem, igen.
Gabby elindult, a fér pedig közvetlenül mögötte maradt, hogy
támogassa, ha kell. A törődése mélyen megindította a lányt.
A  híd közepén megálltak, és kinéztek a türkizszínben csillogó
tengerre.
– Az ott Merlin barlangja – mutatott le Zander.
Gabby felnevetett.
– El tudom képzelni, hogy odarepül hozzá látogatóba egy sárkány
– mondta.
Miután átértek a hídon, lassan és óvatosan elkezdett
felkapaszkodni a meredek lépcsőn. Végül felértek, és a vár
maradványainak csodás látványa tárult eléjük. Alacsony kőfalak
jelezték az épületeket, amelyekben a középkorban pezsgő élet
zajlott. Gabby lélegzete azonban a kilátástól állt el. Az  előttük
elterülő mezők a zöld és a barna árnyalataiban olyanok voltak, mint
egy hatalmas sakktábla. Jóval alattuk pedig hullámok csapódtak
nagy erővel a szikláknak.
–  Itt valóban érezni lehet a történelem leheletét – jegyezte meg
Gabby lenyűgözve.
–  És én itt szeretnék adni neked valamit – felelte Zander. Egy
dobozkát húzott elő a zsebéből, kinyitotta, és átnyújtotta a lánynak.
Ő elkerekedő szemmel meredt a fehérarany gyűrűre, amelyen
lazuritok vettek körül egy nagy gyémántot. – Ha nem tetszik,
kicserélhetjük.
– Nem, gyönyörű.
Ne töprengj túl sokat! – mondta magának Gabby. Kivette a
dobozkából a gyűrűt, és felhúzta az ujjára, mielőtt még a fér
megtehette volna. Helyesebbnek érezte így, mert ez az ékszer nem a
szerelmüket jelképezi, hanem a megállapodásuk következménye.
Kellék, nem jelkép.
A gyűrű csillogott-villogott a napfényben, de a lány egyszeriben túl
nehéznek érezte.
– A nagy kő gyémánt, körülötte a kék színűek lazuritok. A színük a
tengerre és Sintrára emlékeztet engem. Az  ékszerész azt mondta,
hogy a barátságot szimbolizálják.
Zander szavai elszomorították Gabbyt. Hiába gyönyörű a gyűrű,
valami nagyon fontos hiányzik hozzá, gondolta, de mindjárt rendre
is intette magát. Ez nem az a pillanat, amikor sopánkodhat vagy
hálátlannak mutatkozhat. Zander nagyon igyekszik, és neki ezt
értékelnie kell. A házasságukban nem a szerelem, hanem a barátság
lesz az alappillér.
– Nem kell kicserélni, mert tökéletes – mondta Gabby. – Köszönöm
szépen.
–  Fontosnak tartottam, mert a gyermekünk egy nap majd
megkérdezheti, hol jegyeztük el egymást. A  nővéreim legalábbis
kifaggatták a szüleinket a történetükről.
A lány bólintott.
– Én is szerettem, ha a nagyszüleim meséltek magukról. Képzeld, a
nagypapám bérelt egy tandem biciklit, és megkérte a nagymamámat,
hogy kerekezze át vele az életüket. – Gabby elmosolyodott, noha az
emlékre árnyékot vetett, hogy a nagyapja már nincs köztük. –
A szüleidnek mi a története?
Zander elmosolyodott.
– Meséltem, hogy a papám villanyszerelő volt. Egy közeli parkban
fényfüzéreket akasztott a fákra, szerződtetett egy hegedűst, és azt
mondta anyámnak, hogy ő a fény az életében. Ez igaz is, mert
valahányszor meglátja a mamát, felragyog az arca.
– Te hogyan kérted meg Claudia kezét?
Gabby nem tudta, miért tette fel ezt a kérdést, de egy baráttól ez
végül is logikus. A gondolattól mégis keserű lett a szája íze.
Zander csak rövid habozás után válaszolt.
–  Ne felejtsd el, hogy mi annak idején csak tizennyolc évesek
voltunk, és reménytelenül romantikusak. Spóroltam, hogy
elvihessem Claudiát egy jó étterembe. Egy vörös rózsát és egy gyűrűt
ajándékoztam neki, a többi vendég megtapsolt minket, Claudia
pedig igent mondott.
Gabby maga előtt látta az egykori atal fér t, aki még mindig
diszlexiával küzdött. Claudia akkor biztosan tele volt optimizmussal
és reményekkel. Zander szüleinek és az ő nagyszüleinek a története
a szerelemről szólt, közös álmaik voltak a jövőről. Amit viszont ők
tesznek, az egyáltalán nem tűnik helyesnek.
Ő azt szerette volna, hogy Zander térdeljen le elé, és húzza az
ujjára a gyűrűt. Mert szereti őt, és nem azért, hogy majd legyen mit
mesélniük a gyereküknek. Ő szerelemre vágyik, nem barátságra, és
azt szeretné, hogy a kapcsolatuk valódi legyen.
Hogy a fene enné meg! A  nagy Ő-t várta, és szerelmes lett
Zanderbe! Most mit tegyen?
Rémület fogta el, de nem tehetett mást, le kellett küzdenie az
érzést. A  fér nak nem szabad megsejtenie az igazságot. Nem, mert
akkor biztosan nem kérne az ő szerelméből, ahogyan sok éve az
anyja sem kért a lánya szeretetéből.
Ez azonban azt is jelenti, hogy ez a házasság nem jöhet létre. Nem
működhet, miután neki megváltoztak az érzései. Nem játszhat élete
végéig szerepet, és nem sóvároghat valami után, amit soha nem
kaphat meg.
Nem, Zander nem tudhatja meg, hogy szereti! Ezért másik szerepet
fog játszani, és elmondja Zandernek az igazságot, de nem a teljes
igazságot. Még mindig a gyermekük érdeke a legfontosabb, úgyhogy
nem tűnhet el a fér életéből. A szerelmet azonban, amelyet Zander
iránt érez, valahogy el kell fojtania.
A  gyűrű hidegen csillogott a napfényben. Gabby hirtelen
elhatározással lehúzta az ujjáról, és a fér elé tartotta.
– Sajnálom, de nem tudom megtenni – mondta.
Zander döbbenten nézett rá.
– Miért nem? – kérdezte, de a hangja nyugodt volt.
Gabby nagy levegőt vett.
– Mert olyasmivel érnénk be, ami nem az álmunk, és én nem ilyen
példát szeretnék mutatni a gyermekemnek. És nem ilyennek akarom
a házasságomat sem. Úgy kellene kezdődnie, mint a te szüleidnél
vagy az én nagyszüleimnél. Nem akartál megnősülni, ezt többször is
elmondtad. És valójában nem is engem akarsz elvenni, hanem a
gyermeked anyját. Ez nagyon szép tőled, nekem mégis az az
érzésem, hogy csak kényszermegoldás. Én nem tudok így élni,
Zander. Még mindig meg akarom találni a nagy Ő-t.
Gabbynak az utolsó szavakat volt a legnehezebb kimondania, de
megtette, mert nyomatékot akart adni az érveinek. Valójában még
mindig abban reménykedett, hogy Zander szerelmet vall neki.
A  másodpercek azonban egyre csak teltek, miközben a fér arca
zavarodottságról és fájdalomról árulkodott. Végül szóra nyitotta a
száját, és Gabby felvértezte magát arra, amit mindjárt hallani fog.
– És a baba? – kérdezte Zander.
Gabby reménye szertefoszlott, és a gyűrűre szegezte a szemét.
A  lazuritok csillogása mintha azt üzente volna: barátság, barátság,
barátság. Ez minden, amiben reménykedhet, és a baba miatt be kell
érni vele. El kell temetnie ezt a bolond szerelmet. Megtanulja a
szerepét, és tökéletesen fogja alakítani.
– Előbb vedd vissza a gyűrűt! – mondta. – Kérlek!
Zander a lány kinyújtott kezére meredt, amelyben ott csillogott a
gyűrű. Gabbynak választotta, és nem akarta visszavenni.
Megpróbálta összeszedni a gondolatait, de nem járt sikerrel.
–  És a baba? – kérdezte meg újra. – Vele mi lesz? – Elvégre a
gyermekük miatt döntöttek úgy, hogy összeházasodnak. – Azt
hittem, egyetértünk abban, hogy neki ez lenne a legjobb.
Gabby összerezzent.
– Igen, így volt – mondta halkan, bűntudatosan. – Nekem azonban
ez nem megy. Sajnálom.
– De én része szeretnék lenni a gyermekünk életének!
–  Természetesen az leszel, megígérem. Biztosan meg tudunk
állapodni a felügyeleti jogról. Én is azt szeretném, hogy a
gyermekemnek helye legyen az életedben, és a családodéban is.
– Ezért beszéltünk arról, hogy az volna a legjobb, ha egy fedél alatt
élnénk, és…
Zander elhallgatott, mert tudta, hogy Gabbyt a gyerekkorára, az
otthon hiányára emlékeztetik a szavai. De hát éppen ez volt a célja,
látta be, és utolsó gazembernek tartotta magát. Kinek lenne a
legjobb ez a megállapodás? Igen, talán a babának, de nem Gabby
boldogsága árán. Megérdemli, hogy megtalálja álmai fér ját. Valakit,
aki hisz az örök szerelemben, és akinek nem a munkája a
legfontosabb az életében.
Én nem lehetek az a valaki, gondolta Zander. Ő soha nem elégedett
meg azzal, amit elért. Hajszolja a sikert, számára a család nem
kerülhetne az első helyre. Azért, hogy mindent megkapjon, Gabbyt
olyan házasságra, olyan életre akarta kényszeríteni, amelyből a lány
nem kér. Ennek azonban most véget kell vetnie.
Zander nagy levegőt vett.
–  Jól van, Gabby – mondta. Mély szomorúság fogta el, de rábírta
magát, hogy visszavegye a gyűrűt. – Akkor másként csináljuk.
– Hogyan?
– Elmondjuk a babának, hogy mind a ketten szeretjük…
– És hogy egymást nem szeretjük – vágott közbe a lány. – Hogy mi
csak barátok vagyunk.
–  Igen – mondta Zander látszólag teljes meggyőződéssel, de
valójában csalódottságot és fájdalmat érzett, ha nem is értette,
miért. – Akkor hogyan tovább?
A lány kinézett a tengerre.
–  A  szülésig még hét hónap van. Ha el akarsz járni velem a
felkészítő tanfolyamra, én benne vagyok. Egyébként azonban nem
kell találkoznunk. Nincs több színjáték, nincs eljegyzés.
És Gabby nem lesz az életem része, tette hozzá magában Zander
komoran. Tudta, hogy kudarcot vallott. Hogy elszalaszt valamit, ami
fontos.
Szótlanul ültek egymás mellett, közel a másikhoz, mégis nagyon
távol tőle, és a tengerpartot nézték.
Gabby végül megmozdult.
– Mennünk kellene.
Zander bólintott. Valószínűleg így a legjobb. Ő nem alkalmas
tartós kapcsolatra. Soha többé nem vállalja a szerelem kockázatát,
mert nem tudná életben tartani. Így viszont újra a munkájára
koncentrálhat, és a gyelmét nem fogja állandóan elterelni Gabby és
a baba.
Akkor viszont miért megy le most ilyen leverten a lépcsőn,
amelyen korábban olyan nagy várakozással ment fel?

Bath, Lucille háza

Egy hónappal később
Gabby végigsimított domborodó hasán, és a nagymamájára
mosolygott.
– Rám mindig számíthattok, amíg csak élek – mondta Lucille. – Te
és a baba.
– Reméljük, ez még sok évig így lesz, nagyi – felelte Gabby.
A nagymamája szerencsére még itt van neki. Ő a családja, az erős
támasza, és abban is a segítségére van, hogy ne gondoljon állandóan
Zanderre. Abban reménykedett, hogy túljut a fér utáni
vágyakozáson, ha egy hónapig nem beszélnek egymással. Csakhogy
az ellenkezője történt. Bizsergett az ujja, hogy felemelje a telefont,
és hallja Zander hangját, de nem hívta fel. Azt hitte, hogy a
szerelem, amelyet a fér ébresztett benne, előbb-utóbb majd kihűl.
Az a nap azonban még mindig nem jött el.
– Gabby?
– Ne haragudj, elgondolkodtam.
– Én is.
 – Te min?
Gabby elvett egy marcipánt, amelyet mostanában sűrűn
megkívánt.
– Szerelmes vagy Zanderbe?
A lány ijedten nézett a nagyanyjára, és bíborszínt öltött az arca.
– Természetesen nem.
–  Drágám, a születésed óta ismerlek. Kérlek, mondj igazat!
Segíteni szeretnék neked, mert tudom, hogy nem vagy boldog.
Gabby habozott, azután bólintott.
–  Igen, szeretem Zandert, de ő nem tudja. És nem is szabad
megtudnia.
– Miért?
– Mert nem kér a szerelmemből, én pedig nem tudnám elviselni a
szánakozását. Megbeszéltük, hogy csak barátok leszünk, és közösen
gondoskodunk a gyermekünkről.
–  Nem azt mondtad nekem, hogy nem akarsz hazudni a
gyerekednek? Akkor sem, ha a legjobb szándékból tennéd? Én úgy
gondolom, hogy a szerelemnek mindig esélyt kell adni. Ha azonban
Zander nem akarja elfogadni, hogy szereted, te elég erős vagy, és
nélküle is meg tudsz oldani mindent. Ebben egészen biztos vagyok.
Gabby látta a nagymamáján, hogy kifárasztotta a beszélgetés, és
gyorsan töltött neki még egy csésze teát.
– Jól van – mondta –, majd elgondolkodom ezen.
Így is tett, miután később hazament. A nagymamájának talán igaza
van, és a szerelme valóban megérdemel még egy esélyt. Az ágyában
fekve a mennyezetet nézegette, és végül döntésre jutott. Utána
bebújt a takaró alá, és azt mondta magának, hogy jól döntött.

Zander az íróasztalán dobolt az ujjaival, és a mobiltelefonjára

meredt. Miért nem hívja fel Gabby?
De miért kellene felhívnia? Már mindent elmondtak egymásnak. Ő
azonban nem tagadhatta, hogy a lány őrülten hiányzik neki.
Gabbynak valahogy sikerült beférkőznie a bőre alá.
Ebben a pillanatban az asszisztense jelentkezett a házi telefonon:
– A nővérei keresik. Itt vannak.
A  fenébe! Zander fejéből teljesen kiment, hogy a testvéreivel
találkozót beszélt meg egy olasz vendéglőben, mert az
édesanyjuknak születésnapja van. De akkor mit keres itt nála
Gemma és Julia?
– Mondja meg nekik, hogy azonnal jövök.
Felállt, levette a zakóját a széke háttámlájáról, és kiment a
nővéreihez.
– Díszkíséretet szolgáltattok nekem? – kérdezte.
– Csak eljöttünk érted.
– Azt hiszitek, hogy különben ellógnám anya születésnapját?
– Úgy gondoltuk, biztos, ami biztos – mondta Julia. – Nem láttunk,
amióta e-mailben megírtad nekünk, hogy mégsem házasodtok össze
Gabbyval.
– Nagyon sok a dolgom.
Ez igaz is volt. Zander vadul belevetette magát a munkába.
– És hogy vagy?
– Jól. Minden úgy alakult, ahogy a legjobb.
Zander maga is érezte, hogy ez nem hangzott igazán hihetően.
A nővérei összenéztek.
– Biztos vagy benne? – kérdezte Gemma szelíden.
– Természetesen.
Ez is szemenszedett hazugság volt. Ma reggel, miután felébredt,
Zander elképesztően üresnek érezte a lakását. Személytelennek, és
erre csak most döbbent rá. Meg arra is, hogy Gabby nagyon hiányzik
neki. Ha sms-t vagy e-mailt kapott, mindig abban reménykedett,
hogy Gabby küld neki üzenetet. Mi a fene lehet velem? – találgatta.
Egyszeriben tudta a választ. A felismerés villámcsapásként érte, és
megdermedt. Jóságos ég, mekkora idióta volt! Közben egyszerűbb
már nem is lehetne a dolog: szerelmes Gabbyba. Igen, szereti. És ezt
akkor is el kell mondania neki, ha ő nem viszonozza az érzését.
Zander megkönnyebbülten a nővéreihez fordult.
–  Elnézéseteket kérem, de még el kell intéznem egy telefont –
mondta, és visszarohant az irodájába.
Gabby szerencsére azonnal fogadta a hívását.
– Helló, Zander!
– Hol vagy?
– Bathban, a pályaudvaron. Éppen hozzád készülök.
– Igazán? Ez fantasztikus! Akkor kimegyek eléd.
– De…
Zander azonban már bontotta a vonalat. Még van másfél órája.
Elkísérte a nővéreit az étterembe, és puszival üdvözölte az
édesanyját.
–  Boldog születésnapot, anya! Sajnálom, de nem maradhatok,
sürgős dolgom akadt. De nem munkáról van szó.

Miután befutott a vonatja, Gabby kinézett az ablakon, és azt

találgatta, miért ragaszkodhatott Zander ahhoz, hogy kijöjjön elé.
Valószínűleg azért, mert meg akarta őt kímélni attól, hogy át kelljen
utaznia a városon. Bárhogy is van, elmondja a fér nak, amit akar,
aztán hazamegy az első vonattal.
Ezzel az elhatározással lépett oda a korláthoz. Zander ott állt, és
úgy festett, mintha az egész utat futva tette volna meg a
pályaudvarra. A  haja összekócolódott, az arca kivörösödött, mégis
elbűvölő volt. De miért vannak léggömbök a kezében?
Gabby szíve fájt a szerelemtől, és legszívesebben Zander karjába
vetette volna magát. Tudta azonban, hogy ez nem lenne jó ötlet.
Előadja a mondanivalóját, aztán amilyen gyorsan csak lehet, eltűnik
innen. Lehetőleg még azelőtt, hogy a fér válaszolhatna.
– Szia! – mondta Gabby, amikor már egymással szemben álltak. –
Köszönöm, hogy eljöttél, bár ma van az édesanyád születésnapja.
Remélem, nem zavartam össze a programodat.
– Nem, dehogy – felelte Zander, és beletúrt a hajába.
Gabby nagy levegőt vett, hogy elmondja, amit akar. Zander
közelsége azonban mindent kivert a fejéből. Végül lehunyta a
szemét, és egészen mást mondott:
–  Azért vagyok itt, mert szeretlek. Kérlek, ne csinálj ebből nagy
ügyet. Semmit sem akarok tőled. Megértem, hogy Claudia után nem
tudsz másik nőt szeretni, de… én…
–  Nyisd ki a szemed, Gabby! – Zander hangja szelíd volt. – Nézz
rám!
A lány engedelmeskedett, és egyenesen a fér szürkéskék szemébe
nézett. Zander tekintete meleg és mosolygós volt.
–  Én is szeretlek – mondta, és zavartan elnevette magát. – Mit
gondolsz, miért állok itt ilyen idétlenül ezekkel a léggömbökkel?
Gabby a fér ra meredt.
– De hát az nem lehet… Nem értem, hogyan…
–  Claudiával kapcsolatban valamit be kell neked vallanom –
folytatta Zander. – Nem sokkal az esküvőnk után rádöbbentem, hogy
hibát követtem el. Nagyon különbözők voltunk, és egyszerűen nem
illettünk egymáshoz. Annak viszont örülök, hogy neki ezt soha nem
mondtam el. Egészen a haláláig azt hitte, hogy szeretem.
Meghagytam őt és mindenki mást is ebben a hitben, mert vétkesnek
éreztem magam.
–  Jaj, Zander, nagyon sajnálom! – felelte Gabby együttérzően, és
könny szökött a szemébe.
– Semmi baj – mondta a fér . – Csak azt akartam, hogy tudd. Hogy
ki vagyok valójában, csak azóta tudom, amióta megismertelek. Te
megmutattad nekem, hogy a munka nem minden, és hogy képes
vagyok megtalálni az egyensúlyt a munka és a magánélet között.
Gabby lélegzet-visszafojtva hallgatta Zandert, és kimondhatatlan
boldogság fogta el.
– Te pedig engem változtattál meg – válaszolta. – Kimozdítottál a
komfortzónámból, és megértetted velem, hogy érdemes kockázatot
vállalni. Neked köszönhetően megtanultam, milyen szórakozni,
énekelni, akkor is, ha mások néznek. Mindig azt hittem, hogy a
háttérben kell maradnom, mindenki számára láthatatlanul. Most
viszont már tudom, hogy elég jó vagyok, és nem kell rejtőzködnöm.
Zander csillogó szemmel bólintott.
–  Nagyszerű, hogy írtál egy könyvet. Támogatni szeretnélek, és
együtt akarok élni veled. Egy igazi otthonban, amely tele van
szeretettel, kacatokkal… és te is ott vagy.
Gabby a fér ra mosolygott.
–  Szeretnék vásárolni menni veled, a bolhapiacon bútorokat
keresni a házunkba, és megmutatni neked azokat a helyeket,
amelyeket szeretek. Együtt megteremthetjük a világ legszebb
otthonát.
– Szeretlek, Gabby. Mindent szeretek benned. A bátorságodat és a
hűségedet. Szeretem, hogy sikerült leküzdened a félelmeidet.
Csodálom a kitartásodat. Azt is szeretem, ahogy a füled mögé
simítod a hajadat. Mindent szeretek benned!
– Én is szeretlek. Szeretem, hogy volt erőd legyőzni a diszlexiát. És
szeretem… Jaj, hát egyszerűen téged szeretlek, úgy, ahogy vagy,
Zander. A babánk boldog lehet, hogy ilyen apukája van.
–  És olyan mamája, mint te. Azt hiszem, ez a tökéletes pillanat…
erre.
A  fér megfordult és intett a kezével, mire a tömegből kivált
néhány ember. Hangszerek voltak náluk, és mielőtt még Gabby
felfoghatta volna, mi történik, dzsesszzene szólalt meg, és egy nő
mély, érzelmes hangon énekelni kezdett.
Zander elengedte a léggömböket, s miközben azok felszálltak a
magasba, ő letérdelt, és előhúzott valamit a zsebéből.
–  Gabby, hozzám jössz feleségül, hogy a világegyetem
legboldogabb emberévé tegyél?
– Igen.
Most Zander húzta fel a lány ujjára a gyűrűt, és mosolyogva nézett
rá.
–  Gyémánt, lazúrkövek és zafírok. Életre szóló szerelem és
barátság. Mi leszünk a földkerekség legboldogabb családja!
Amikor a fér felemelte, körbeforgatta, aztán pedig hosszan,
szenvedélyesen megcsókolta, Gabby tudta, hogy így is lesz.

VÉGE
Elizabeth Power
Háborgó felszín
 1. FEJEZET
A  fülledt délutáni hőség tikkasztó volt. Kane Falconer még könnyű
nyári öltönyben is kellemetlenül érezte magát. Rendes körülmények
között szívesen időzött el kissé hosszabban Barcelonában, most
azonban, ahogy végigsétált a Las Ramblas fákkal szegélyezett
sétányán, az emléktárgyárusok, a színpompás virágok és az utcai
kávézók között, semmi örömét nem lelte benne. Örült, hogy nincs
már semmi hivatalos dolga a városban. Nehéz tárgyalás állt
mögötte, melynek során megszerezte a megbízást új luxuslakások
építésére az Azúr-parton.
Ahhoz, hogy a város elvesztette minden vonzerejét, nagyban
hozzájárult, hogy éppen egy diáktüntetés dúlta fel a környék
nyugalmát. A  felvonulás leállította a forgalmat, és a környék utcáit
fülsüketítő dudakoncert töltötte be, tompa motorzúgással kísérve.
Az  egyre elviselhetetlenebbé váló, pokoli lármát a közelben
megrekedt taxisok cifra káromkodása egészítette ki. A  hangzavarba
riadt madárrikácsolás vegyült. Egy kalitkában tarka papagájok
verdestek kétségbeesetten a szárnyukkal, reménytelenül próbálva
kiszabadulni a rabságból.
Kane megborzadt a bezárt teremtmények láttán. Milyen jó, hogy ő
legalább elmenekülhet innen! Rövidesen maga mögött tudhatja ezt
az egészet, a hőséget, port, zajt és felfordulást.
Hirtelen megakadt a szeme egy magasban elhelyezett kosáron,
amelyben színpompás növények virítottak. Egy atal nő állt előtte,
aki lábujjhegyre ágaskodva, fejét kissé hátrahajtva szaglászta a
lecsüngő virágokat.
 Ahogy Kane megpillantotta a kecses, hosszú nyakat, a lágy
hullámokban a nő hátára omló, selymes, világosszőke hajat,
egyszeriben megállt, mint aki kővé meredt.
Shannon Bouvier! Erre aztán a legkevésbé számított, hogy éppen
vele találkozzék itt. Amikor több mint fél évvel ezelőtt Milánóban
érdeklődött utána, a szállásadója csak annyit tudott, hogy a
barátjával külföldre költözött. Ki tudja, hová.
Shannon Bouvier… A rossz nyelvek szerint elkényeztetett, gazdag,
könnyűvérű teremtés. Egy nagy angol építési vállalat örököse, amely
iránt semminemű érdeklődést nem mutat.
Lefogyott, állapította meg Kane, ahogy végignézett rajta. A  lány
olcsó csípőnadrágja és a rövidke, piros felsőrész látni engedte
viselője derekát. Sokkal vékonyabb volt, mint amikor a fér utoljára
látta. Annak idején energiától duzzadó bak s volt, akinek az angol
sajtó kíméletlen támadásaival szemben kellett küzdenie a jó híréért
és a méltóságáért. De hát semmi kétség, ő Shannon.
Kane összeszedte magát, és izgatottabban, mint ahogy bevallotta
magának, odalépett a lányhoz.

Ahogy Shannon megpillantotta a fér t, elakadt a lélegzete.

Egyszeriben elkapta a jól ismert izgalom, amely mindig erőt vett
rajta Kane Falconer közelében. Ki hitte volna, hogy itt találkozik
vele? De hát bármily hihetetlen, itt áll előtte teljes életnagyságban!
Egy csapásra minden eltörpült mellette. Rajta kívül senki és semmi
nem volt érdekes a lány számára az egész zsúfolt sétányon.
A  tüntetés, amelyen már egyre jobban elszabadultak az indulatok,
hirtelen jelentéktelen díszletté halványodott. Semmi más nem
érdekelte, csak az, ami kettőjük között történik.
–  Kane! – A  lány sehogy sem tudta higgadtnak tettetni magát.
Tekintete túlságosan is hosszasan elidőzött a fér határozott
vonásain. Szeme szomjasan ivott be minden apró részletet.
Elmerülten bámulta Kane gondosan fésült, sűrű, barna haját, magas
homlokát, energikus állát és rajta a feltűnő gödröcskét. – Mit
csinálsz te itt?
Parádés, világos öltönye után ítélve, amelyben jól érvényesül
kisportolt termete, bizonyára üzleti úton jár. Nem visel nyakkendőt,
és nom ingének nyitott nyaka látni engedi napbarnított bőrét.
–  Én is éppen ezt akartam kérdezni tőled. – A  körülöttük lévő
hangzavar, a vad dudálás és dühös kiabálás ellenére Kane hangja
nyugodtan csengett. Nyoma sem volt rajta annak az izgatottságnak
és zavarnak, amelytől Shannon meg sem tudott szólalni. Fürkészően
nézte a lány nom vonásait és a kezében tartott orchideát, amellyel
a virágárus asszony ajándékozta meg, látván a virágok iránti áhítatos
csodálatát. – Azt hittem, valahol a világ másik végén vagy. Valaki azt
mondta, hogy Rióba utaztál.
Jaj, hogy tudná kivonni magát ennek a szürkészöld szempárnak a
delejes hatása alól?! Lehet, hogy Kane érdeklődött utána? Vagy csak
valaki futólag mesélt neki a három évvel ezelőtti botrányhősről,
akivel akkoriban tele voltak az újságok? Hiszen ki ne emlékezne a
szalagcímekre, melyeket a pletykaéhes közönség mohón falt?
A  milliomos lányról, aki feldúlta egy család életét, és hajszál híján
halálba kergetett egy ártatlan asszonyt.
–  Hát… amint láthatod, nem ez a helyzet. – Shannon vállat vont,
és széttárta a karját. A mozdulat a fér gyelmét a lány apró, formás
kebleire és a rikító piros blúzra terelte, melyen nagybetűs felirat
virított: „Jogot a bikáknak az élethez!”
A fér gúnyosan nézett rá, mint korábban oly gyakran.
 – Még mindig a hátrányos helyzetűekért küzdesz?
– Valakinek meg kell tennie.
– Én inkább úgy vélem, hogy a vendégnek tiszteletben kell tartania
egy idegen ország szokásait.
A lány méltóságteljesen hátravetette a fejét.
– Jogod van hozzá, hogy meglegyen a saját véleményed.
A fér bólintott.
– És mit csinálsz itt, Spanyolországban?
Hogy mit is csinál tulajdonképpen? Shannon legszívesebben
őszintén elmondott volna mindent Kane-nek, de aztán meggondolta
magát.
– Elütöm az időt – vont vállat. Végül is van benne némi igazság.
A  fér arca elkomorodott, és haragos vonás jelent meg a szája
körül.
– Ezt hogy értsem? – kérdezte félelmetesen csendesen.
A  lány görcsösen összerándult. Kane mindig mindent
helytelenített, amit ő csinált! Mint mindenki másnak, a fér nak is
megvan róla az előre kialakított véleménye. A  múltkor is
elkényeztetett, gazdag teremtésnek nevezte. Furcsa, de még most is
fájt.
–  Azt akartam mondani, hogy itt éppúgy lehet a semmittevésnek
hódolni, mint bárhol máshol.
Ittlétének valódi okát nem árulta el: hogy kiheverje a
megpróbáltatásokat. Hogy újra feltöltődjön. Hogy lelkileg
meggyógyuljon…
– És most éppen ezt teszed? – A megvető hang arról tanúskodott,
hogy a válasz nem aratott nagy sikert.
A  lány újra csak megvonta a vállát, ami akármit jelenthetett.
A  szeme sarkából észrevette, hogy a virágárusnő gyeli őket.
A  tekintetéből látszott, hogy összetartozó párnak véli az erőteljes
fér t és a törékeny, szőke nőt. Talán az idegeneknek is feltűnik,
milyen veszedelmes szikrák pattognak közöttük? Mindig is így volt,
noha ők maguk nem mindig voltak ennek igazán tudatában. Még
azelőtt sem, hogy Kane egyszer s mindenkorra kiviharzott a lány
apjának irodájából, mert az igazgatótanács többi tagjával
ellentétben nem volt hajlandó meghajolni Ranulph Bouvier akarata
előtt.
– És hol laksz? – kérdezte a fér nyugodtan, a lány azonban érezte
a felszín alatt lappangó feszültséget.
A cím, amelyet Shannon megnevezett, egy előkelő negyedben volt.
Kane másra nem is számított.
– Nyaralsz?
A lány habozni látszott, aztán megrázta a fejét.
– Egyedül vagy itt? – A fér fürkészően nézte csodaszép vonásait.
– Igen.
Az a bizonyos barát tehát már nincs meg.
– Nem lep meg – jegyezte meg Kane.
– Hogyhogy nem?
Te jó ég! Önbizalomhiányban aztán nem szenved ez a lány. Hány
éves lehet most? Huszonegy? Hát akkor mit várt? Hiszen Shannon
már kamaszként magabiztosabb volt, mint sok felnőtt nő.
– Lakást bérelsz?
– Egy barátom rendelkezésemre bocsátotta a házát.
– Értem.
–  Dehogyis érted – horkant fel a lány, mert rosszulesett neki a
lekezelő hang.
 Ebben igaza is volt. Kane el sem tudta képzelni, hogy az irigyelt
örökösnő miért fest ilyen ágrólszakadtan. Mi történhetett vele?
Jobbnak látta azonban nem kérdezősködni, nehogy a végén
kiderüljön, hogy mégiscsak van jelenleg is barátja.
– És mi a szándékod, ha meguntad itt a semmittevést? Vagy annak
kicsi a valószínűsége?
– Azért előfordulhat – felelte Shannon közömbösen.
– Mikor? – kérdezte a fér gorombán. – Ha felbukkan valami vagy
valaki izgalmasabb?
A  lány keblei szaporán emelkedtek és süllyedtek a vékony anyag
alatt. Küzdött a kísértéssel, hogy valami csattanós választ adjon
ennek a fennhéjázó alaknak. Érezte, hogy a fér a hűvös álarc
mögött dühös. De hát miért? Igaz, Shannon ostobán viselkedett, és
drágán meg zetett érte, de az már a múlt. Miért kell Kane-nek
mindig mindenáron emlékeztetnie a hibájára?
– Általában mindig felbukkan valami – felelte végül, megőrizve az
önuralmát.
–  És közben eszedbe sem jut az édesapád, akit gyötör az
aggodalom, hogy hol lehet az egyetlen lánya! – Kane igyekezett
túlkiabálni az egyre növekvő lármát. – Gondoltál már egyáltalán
arra, hogy hazatérhetnél?
Hát persze hogy gondolt. Semmire sem vágyik jobban. A  botrány
után azonban, amelybe belekeveredett, Ranulph Bouvier
félreérthetetlenül tudtára adta egyetlen lányának, mit vár tőle.
Az  pedig Shannon számára szóba sem jöhetett. Tiltotta az
önbecsülése. Így aztán kivonta magát az alól a nyomás alól, amit
milliomos apja gyakorolt rá. Két és fél éve olyan életet élt, amelyről
az olyanoknak, mint Kane Falconer, sejtelmük sem lehetett.
 –  Nem, Kane. Ez sem tartozik rád – felelte hangsúlyozott
higgadtsággal.
–  Még csak nem is érdeklődsz a hogyléte iránt? Aziránt, hogy
miképp állnak a dolgok Angliában?
A  lány világoskék szemében fájdalmas kifejezés jelent meg.
Kezdetben az újságokból nyomon követte, mi történik otthon, és
mindenkitől beszerezte a híreket, aki csak kapcsolatban állt az
apjával vagy a céggel, ez azonban már régen volt. Az  utóbbi
hónapokban nem állt módjában értesülések után kutatni.
– Neked volt az utóbbi időben valami kapcsolatod vele? – kérdezte
óvatosan. Roppant meglepte volna az igenlő válasz. Amióta Kane
dühödten felmondta az állását, és faképnél hagyta a céget, közte és
Ranulph Bouvier között aligha lehet kapcsolat. Kane számára
bizonyára nem volt visszaút.
–  Felejtsd el! – felelte nyersen a fér . – Igazad van. Csakugyan
nem tartozik rám. – Zsebre vágta kezét, és a tüntetők által
eltorlaszolt úttest felé fordult.
Időközben a menet már elérte a Las Ramblas felső végét.
Szavalókórusok és uszító jelszavak töltötték meg a levegőt. Kane-
nek magának is valósággal kiabálnia kellett, hogy hallani lehessen a
szavát.
– Mi a csodát akarnak ezek? – A fér ezt csupán szónoki kérdésnek
szánta, ezúttal azonban szokatlanul gyorsan megkapta a választ.
– Igazságot és megértést követelnek.
Vajon Shannon is azt keresi? Talán őt is javíthatatlan zsarnoknak
tartja, aki igazságtalanul elítéli? Aki nem érti meg? A  lány érzéki
hangja és légies szépsége felkavaróan hatott Kane-re.
Nyugtalanítónak találta a gondolatot, hogy nyilvánvalóan más
fér akra is így hat. De hát ezen cseppet sem csodálkozhat! Azt is át
tudta érezni, mennyire bánkódhat Ranulph Bouvier az egyetlen
gyermeke elvesztésén, míg élvhajhász lánya keresztül-kasul utazgat
a világban, egyre újabb és izgalmasabb szórakozást keresve, amint
éppen most vallotta be. A  fér mégis szinte megesküdött volna,
hogy azokban az ártatlan kék szemekben nem csupán lázadást,
hanem fájdalmas kifejezést is felfedezett.
–  Nem biztos, hogy ezek a diákok jó úton járnak – próbálta
túlkiabálni a pokoli lármát. – Ha a munkából fáradtan hazatérő
embereket feltartják, azzal aligha fognak együttérzést kiváltani.
A lány arca enyhén kipirult.
– De az sem helyes, ha hallgatnak, és mindent eltűrnek.
Mint ahogy Ranulph Bouvier is elvárta volna a lányától. Vaskézzel
próbált uralkodni rajta, akárcsak az alkalmazottain. Kane némán
nézte Shannon nom, törékeny alakját, amely oly kevéssé illett
lázadó lényéhez. A fér valahogy kezdte megérteni, hogy bizonyára
elnyomottnak érzi magát az apja mellett.
– Csodálom, hogy nem vonulsz fel te is velük.
– Meg is tettem volna, ha… – A lány elhallgatott, mivel a gyelmét
elterelte valami, ami távolabb az utcán történt.
Kane követte a tekintetét. Egy kávéház előtt néhány atalember
hangos kiabálás közepette összeverekedett.
–  Ha mi lett volna? Ha nem lett volna valami izgalmasabb
elfoglaltságod?
Árnyék suhant át a lány arcán, és kék szemével egy másodpercig
behatóan nézte a fér t.
–  Valahogy úgy – mosolygott kényszeredetten, és hátravetette a
fejét.
 – Legfőbb ideje, hogy elmenjünk innen – határozott Kane.
A lány meglepően gyengéden rázta le a fér kezét a karjáról.
– Én nem gondolom… – kezdte, de hirtelen felsikoltott. Egy hegyes
fadarab halántékon találta.
Mielőtt azonban összerogyhatott volna, Kane elkapta a derekánál,
és megtartotta.
–  Nem történt bajod, Shannon? – kérdezte aggodalmasan, aztán
elmormolt egy szitkozódást.
A  lány egy másodpercig csak elmosódottan látta maga körül a
világot, és úgy tűnt, mintha a fér hangja egy hosszú alagút végéről
hangzana. Csak bólintott, és hallotta, amit Kane megkönnyebbülten
fellélegzik.
–  Remélem, most már hallgatsz rám! – mondta a fér parancsoló
hangon.
– Miért vagy dühös? Mindig mérges vagy rám – panaszolta a lány
akadozó nyelvvel, mintha részeg lenne.
– Maradj csendben, és gyere! Tudsz járni?
– Persze hogy tudok. – Lassanként kitisztult a világ Shannon előtt.
Most már az okozta a legnagyobb gondot, hogy Kane testének
melege közvetlen közelről olyan izgatóan hatott. Legszívesebben
hozzásimulna, és készségesen rábízná magát. – Jól vagyok –
suttogta, és megpróbált úrrá lenni az érzelmein.
–  Akkor gyere! – fogta karon a fér , és kivezette a közvetlen
veszélyzónából.
–  Jaj, az orchideám! – Shannon riadtan körülnézett, és ahogy
megpillantotta a virágokat eltaposva a járdán, megeredtek a
könnyei.
– Hagyd azt most! – húzta tovább erélyesen Kane.
 A sétány végén beültette védencét egy taxiba.
– Miért megyünk a kikötőbe? – kérdezte Shannon, miután a fér is
beszállt, és megmondta az úti célt a sofőrnek.
– Mert hajóval jöttem. Addig ott maradhatsz, amíg lecsillapodik a
zűrzavar.
– Hajóval? – A lány halántéka lüktetni kezdett. – Miféle hajóval?
A fér észrevette ijedségét, és elmosolyodott.
–  Nem csupán hivatalos ügyben vagyok itt – magyarázta,
miközben a taxi a zsúfolt utcán küszködve tört utat a kikötő felé. –
Szerencsére a munkával mára már végeztem.
Nem, ezt nem tudja elviselni… Kane Falconerrel egy hajó szűk
terében együtt lenni! Nem mintha attól félne, hogy erőszakoskodni
kezd. A  szokásos hűvös udvariassággal fogja kezelni. Mégis
aggasztotta, hogy semerre sem tud kitérni az útjából.
– Inkább megpróbálnék hazamenni.
– És hogyan? Talán busszal? Vagy azt reméled, hogy egy szárnyas
taxi keresztülrepít a városon?
Tehát Kane feltételezi, hogy nincs saját kocsija. Ami sajnos igaz is.
Mint a legtöbb holmiját, a Porschét is Angliában hagyta, amikor
elmenekült az elrontott élete elől.
Ahogy azonban elnézte a közlekedési helyzetet, be kellett látnia,
hogy a fér nak igaza van. A kikötőtől északra a buszok, teherautók,
taxik egyetlen reménytelen dugóban álltak, és mozdulni sem tudtak
a helyükről.
– Mehetnék gyalog.
– Ezzel a púppal a halántékodon? Képes lennél rá?
Shannon szeretett volna bólintani, de nem merte.
–  Miért sietsz annyira? – kérdezte Kane valamivel
barátságosabban. – Vár otthon valami állat, amelyet meg kell etetni?
– Nem.
A fér halkan felnevetett, mivel sejtette, hogy védence csak dacból
ellenkezik.
– Ha találkozód van valakivel ma este, odaviszlek hozzá.
–  Köszönöm – felelte a lány, és elfordította a fejét. Az  ablakon
besütő júliusi nap sugaraiban aranyosan csillogott a haja, és még
jobban érvényesült komoly arcélének szépsége.
– Csakugyan van?
– Micsoda?
– Találkozód.
Shannon nem tudta mire vélni a kérdést.
– Nem hiszem, hogy rád tartozna – felelte nyugodtan.
Átmentek egy hídon, és egy pillanatra mindkettőjük gyelmét
lekötötte a Kolumbusz-emlékmű hirtelen eléjük táruló látványa.
– Igazad van – ismerte el a fér . – Valóban nem tartozik rám.
–  Akkor miért kérdezted? Talán ki akartad deríteni, hogy veled
hajlandó lennék-e randevúzni? – tette hozzá a lány kihívóan.
Kane keserűen felnevetett. Ez mindent elárult. Nem is kellett már
mondania semmit. Végül is korábban éppen elég alkalma lett volna
találkozóra hívni Shannont, ám sohasem tette.
A lány számára hirtelen fontossá vált, hogy a fér jó véleménnyel
legyen róla.
– Akár hiszed, akár nem, néha én is otthon töltöm az estét.
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Azt, hogy nincs különösebb tervem mára.
Kane kétkedő pillantást vetett rá, ami elárulta, hogy aligha változik
meg a Shannonról alkotott véleménye.
 –  Keserves sors lehet, ha valakinek egész álló nap semmi dolga
nincs. Okosabbnak tartottalak, mint hogy céltalanul csavarogj a
nagyvilágban, és elüsd az időt, mint ahogy magad mondtad.
– Ki mondta, hogy csavargok a nagyvilágban?
–  Te magad. Az  élet azonban nem egyetlen hatalmas mulatság.
Reméltem, hogy időközben már te is rájöttél.
A  lány kifelé bámult az ablakon, és az ajkába harapott, hogy
vádolója fejéhez ne vágja, mivel múlatta az időt az utóbbi
hónapokban.
A  kikötőben megszámlálhatatlan árboc meredt az ég felé. A  vízi
járművek minden válfaja képviselve volt itt, az ingó-bingó
sportvitorlásoktól a kisebb vitorlás hajókon át a csillogó testű,
méltóságteljes motoros hajókig.
–  Úgy? – fordult végre Shannon újra Kane felé. – Hiszen tudjuk,
hogy a kivételezettek közé tartozom. Sohasem kellett dolgoznom.
Apám ki zette a számláimat, én pedig megszoktam, hogy addig
alszom, amíg jólesik, hogy aztán átmulathassam az éjszakát – fakadt
ki keserűen.
A fér , aki nem egészen tudta hová tenni ezt a választ, fürkészően
nézett rá.
A  lánynak hirtelen teljesen összeszorult a torka. A  magas, széles
vállú fér ból hihetetlen vonzerő áradt.
–  Azt hiszed, hogy ezzel elkápráztatsz? – kérdezte Kane halkan,
hogy a sofőr ne hallja.
Becsmérlő tekintetétől megsajdult a lány szíve. Hiába, ez
reménytelen! Mit tehet, ha a fér nem hallja ki a hangjából a
kétségbeesett gúnyt? Nem érdemes magyarázkodni, hiszen képes
minden rosszat feltételezni róla.
 – Menj a pokolba! – felelte, és elfordult.

Miután Kane ki zette a taxit, Shannon némán bandukolt mellette a

parton.
– Melyik a tiéd? – kérdezte gúnyosan, és kihívóan szemügyre vett
egy sor kezdetleges halászbárkát. Közben egyre jobban lemaradt
Kane mögött, mivel egyre nehezebben tudott lépést tartani vele.
A  fér megállt egy kisebb motoros előtt, hogy bevárja társnőjét.
Kissé hátrább egy legalább tizenhét méter hosszú tengerjáró jacht
magasodott, amely rögtön magára vonta a lány gyelmét. Ugyancsak
gazdag ember lehet ennek a csillogó-villogó, hatalmas járműnek a
tulajdonosa!
Ez jobban illene hozzád, kedves Kane, gondolta Shannon. Ez
felelne meg a te stílusodnak. Gyors, erős és drága.
– Jól vagy? – kérdezte a fér , és fürkészően nézte védencét, ahogy
az közelebb ért.
Jaj, mindjárt észreveszi az izzadságcseppeket a homlokomon, meg
azt, hogy milyen nehezen lélegzem, ijedt meg Shannon.
– Kitűnően – füllentette, pedig alig állt a lábán.
– Fáj még a púp a homlokodon?
– Nem, már elmúlt. – A lány néhány lépést továbbment, hogy Kane
ne tudja olyan közelről szemügyre venni.
–  Engem nem tudsz megtéveszteni! – Ezzel a fér könnyedén
felkapta a karjába a gyengeségtől támolygó teremtést, és felvitte a
csillogó-villogó álomjachtra.

–  Nem kellett volna ölben hoznod – mondta Shannon tompán,

miután Kane felcipelte az intarziás tíkfa lépcsőkön a fedett hátsó
fedélzetre, és letette egy szárnyas üvegajtó előtt. – A saját lábamon
is fel tudtam volna jönni.
 –  Komolyan? – Az  ajtó egy gombnyomásra kitárult, és ők egy
fényűző belső térbe jutottak. A  falak csillogó juharfából voltak, a
padozatot süppedős padlószőnyeg borította, rajta krémszínű
ülőalkalmatosságok álltak. – Kábult voltál, és úgy festettél, mint aki
bármely pillanatban elájulhat. Karikák vannak a szemed alatt,
ijesztően sápadt és túlságosan vékony vagy. Komolyan betegnek
látszol.
– Köszönöm a bókot.
A házigazda az előtérből a szalonba vezette vendégét, majd onnan
egy, a technika minden vívmányával felszerelt konyhába.
Kívülről behallatszott a szirénák visítása. Száguldva érkező
rendőrautók próbáltak úrrá lenni a helyzeten.
– Ülj le, Shannon!
A  lány hálásan rogyott le a félkör alakú, krémszínű kárpittal
borított padra, és karját az ovális asztalra támasztotta.
– Komolyan mondom – folytatta Kane –, rettenetesen nézel ki. Mit
csináltál az utóbbi időben? Mennyi ideje nem láttuk egymást? Két és
fél éve? – A  fér szemrehányóan nézte a lányt. – Fenékig ürítetted
az élet élvezeteit, mint oly gyakran?
Shannon gyelte, ahogy a házigazda a márvány tálalóasztalon
foglalatoskodik, aztán elővesz valamit a konyhaszekrényből, majd
vizet ereszt a csillogó, krómozott csapból.
–  Miért kérdezed, ha úgyis jól tudod? Mindkét végén égetem a
gyertyát, de hát te ezt nem érted. Te olyan erős vagy, hogy rajtad
biztosan nem fog ki az „édes élet”. – A  lány nézte Kane kisportolt,
széles vállát, és még erősebben kezdett lüktetni a halántéka.
–  Lássuk csak azt a sebesülést! – lépett hozzá a fér , elengedve a
füle mellett a megjegyzést. Aztán meglepően gyengéden felemelte a
lány állát, és szemügyre vette a sérülést. – A kék foltot aligha úszod
meg – közölte.
Shannon önkéntelenül mély lélegzetet vett, ahogy Kane ügyesen
hideg borogatást szorított az érzékeny helyre.
– Fáj?
–  Nem – hazudta a lány. Nem akarta, hogy Kane kényeskedőnek
tartsa. Különben sem csupán a fájdalom billentette ki az
egyensúlyából. A  fér közelsége, érintésének nyugtalanító
meghittsége heves szívdobogást okozott. – Tényleg a tied ez a hajó?
– kérdezte bizonytalanul. Ha igen, akkor ugyancsak nagyot javult az
anyagi helyzete, amióta elhagyta a Bouvier céget.
– Ha úgy lenne, érdekesebb lennék számodra?
A lányon forróság futott végig, noha tudta, hogy a fér csak mulat
rajta. Ő is már régen megalkotta róla az elmarasztaló ítéletet, mint
mindenki más.
– Akkor sem izgatnál, ha húsz jachtod lenne – mosolygott hűvösen
Shannon, pedig a szíve a torkában dobogott. – Egyébként nem
rejtőzködik itt valahol a kajütökben egy feleség? – mutatott a
lépcsők felé, amelyek nyilvánvalóan a hálófülkékbe vezettek le.
Közben lázasan törte a fejét, hogy tudomása szerint volt-e valaha
Kane-nek komoly kapcsolata.
– Nincs feleségem.
A lány egészen elgyengült a megkönnyebbüléstől.
–  És miért nincs? – kérdezte merészen. – Végül is te sem leszel
atalabb.
Hány éves is lehet? Harminchárom? Harmincnégy?
–  Maradj nyugton! – morogta a fér , és ügyet sem vetett a
kihívásra.
 Shannon hirtelen roppant gyerekesnek érezte magát. Jobbnak
látta, ha egy szót sem szól többet. A  beálló csendben hirtelen
feltűnt, milyen szaporán szedi a levegőt Kane. Mintha még mindig ki
lenne fulladva a cipeléstől.
–  Fogd ezt! – nyomta a fér hirtelen a lány kezébe a hideg
borogatást, és a tálalóasztalhoz lépett.

Kane örült, hogy dolga akadt a csészékkel és a vízforralóval.

Shannon Bouvier-t megérinteni, mint minden más fér nak, neki is
komoly kihívást jelentett. Most is ijesztő hatást váltott ki belőle.
Teljesen felkavarta az érzékeit. Remélhetőleg hamarosan feloszlik a
városban a tüntetés, és hazaviheti ezt a nyugtalanító teremtést.
Kane idegesen nyitotta ki a szekrényajtót, hogy elővegye a teát.
Furcsa, de valójában nem szívesen engedi el ezt a kis boszorkányt.
Akármilyen betegnek és törékenynek látszik, a kisugárzása olyan
erős, hogy még ő sem tudja kivonni magát a hatása alól. Amit iránta
érez, sokkal több, mint lovagias védelmező ösztön. Kívánja ezt a
veszedelmesen szép nőt. Birtokolni akarja. De ha beleszeretne, az
végzetes lenne. Shannon már nem megtévesztően ártatlan kislány,
hanem érett, érzéki nő. De kétségtelenül beteg, és gondoskodni kell
róla, mivel egyedül van idegenben. Persze ha tényleg egyedül él…
Az  ördög vigye! Miért is kellett neki ebbe az egészbe egyáltalán
belebonyolódnia? Kane dühösen összeszorította a száját, és
kikapcsolta a forralót, hogy leforrázza a teát. Nem tartozik ilyen
sokkal Ranulph Bouvier-nek. Nem felelős Shannonért. A  legjobb
lenne egyszerűen beültetni a lányt egy taxiba, és hazaküldeni. Végül
is nagykorú, képes a saját életéről dönteni. Ha el akarja rontani, az
az ő dolga. Miért érzi mégis ezt az ostoba kényszert, hogy
védelmeznie kell?
 – Van itt valahol mosdó?
–  Természetesen. – Ahogy Kane hallotta, hogy Shannon feláll,
azonnal feléje fordult. Milyen gyengének és kimerültnek látszik!
Mintha révületben lenne, és már fogytán az ereje.
–  Jól vagy? – lépett közelebb a fér , és azonnal észrevette a
verejtékcseppeket a lány homlokán.
– Igen – felelte amaz tompán és furcsán vontatottan.
A fér t hirtelen aggodalom fogta el. Shannon ijesztően lefogyott…
Jóságos ég! Hogyhogy ez a lehetőség eddig nem jutott az eszébe!
A lány ütött-kopott, vállra akasztható táskája után nyúlt, de Kane
megelőzte.
– Nem!
A  fér elkapta a csuklóját, és úgy fordította a karját, hogy lássa,
vannak-e rajta szúrásnyomok.
– Mit keresel? – meredt rá döbbenten Shannon. – Kábítószert?
Kane kinyitotta a táskát, és a tartalmát az asztalra öntötte.
– Mi jut eszedbe?! – tiltakozott felháborodva a lány.
A fér céltudatosan átvizsgálta a holmit. Utálta ugyan magát érte,
de meg kellett tennie. Shannonért való aggodalomból. Ranulph
Bouvier kedvéért. Önmagáért.
Rúzs, fésű, pénztárca, igazolványok, egy csomag aszpirin… egy
tablettákat tartalmazó üvegcse…
Kane a kezébe vette, hogy tanulmányozza a címkét, a lány azonban
kitépte a kezéből.
– Emésztési problémáim vannak. Világos? Azért vagyok itt, és nem
Peruban.
A  fér meglepve húzta össze a szemöldökét. Ez a nő aztán igazi
világcsavargó!
 – Peruban?
–  Rio vagy Peru egyre megy. Miért érdekel ez téged? Hát nem
mindegy neked, hogy hol voltam, vagy hová szándékozom menni?
Úgyis csak az izgat, hogy mit cipelhetek be a puccos hajódra.
Ez nem igaz, berzenkedett a fér , de ezt nem mondhatta meg.
– Jól van, tévedtem – morogta, és vissza akarta rakni, amit kiszórt,
Shannon azonban nem hagyta.
–  Óriásit tévedtél, és legalább bocsánatot kérhetnél! – Ezzel
dühösen hozzálátott, hogy visszapakolja a holmiját. – Te is, meg
sokan mások is, nem tartotok valami sokra. De hát ez engem nem
izgat. – Ehhez képest meglehetősen szaporán szedte a levegőt. –
Mindenesetre ezentúl nagy ívben elkerülöm a nős fér akat. És majd
bolond leszek kábítószerekkel tönkretenni a testemet!
Bizony kár is lenne, gondolta Kane, és tekintete önkéntelenül
végigfutott a lány karcsú alakján, vékony derekán, gömbölyű
csípőjén. Szerette volna a karjába venni, mint a Las Ramblason.
Csakhogy most nem a védelmező ösztön dolgozott benne. Érezni
akarta a varázsos teremtés testének melegét, nom, bársonyos
bőrét…
Az  ördög vigye el! Úgy viselkedik, mint valami szerelmes kamasz.
Kane eltökélten elfojtotta az érzéseit. Felvette az asztalról a még ott
heverő útlevelet, és átnyújtotta tulajdonosának.
– Ezt mindig magadnál hordod?
Shannon kikapta az okmányt a fér kezéből, és a táskába
csúsztatta.
–  Kétszer is betörtek hozzám, mialatt… Szóval azóta mindig
magamnál hordom. Jaj annak, aki el akarja venni tőlem – tette hozzá
jelentőségteljesen.
 – És te elég erős vagy ahhoz, hogy bárkivel megbirkózz?
A lány mosolya minden fér t megbűvölt volna, Kane azonban nem
hagyta magát megtéveszteni.
– Jót tenne, ha lefeküdnél egy kicsit – ajánlotta, és egy fényűzően
berendezett fülkébe vezette vendégét, ahol a világos bútorokat egy
nagy ágy egészítette ki. – Úgy tűnik, nem ártana egy kis pihenés.
Arra van a zuhanyozó – mutatott a házigazda egy üvegajtóra. – Ha
felfrissítetted magad, hozok teát.
– Köszönöm.
Az ócska, kopott nadrágban és a kurta, rikító feliratos felsőrészben
úgy fest, mint egy hajléktalan, gondolta Kane dühösen.
Semmiképpen sem úgy, mint egy vállalatbirodalom örökösnője.
Hirtelen erőt vett rajta a kíváncsiság.
– Azt mondtad, ezentúl elkerülöd a nős fér akat?
A lány gyanakodva nézett rá, és Kane már bánta is a kérdést. Miért
is tette fel? Talán emlékeztetni akarta magát, milyen veszedelmes
csábítóval áll szemben?
Shannon megvonta a vállát.
– Tudod, az égett gyerek…
A fér ba azonban már belebújt a kisördög.
– Ezért kérdezted, hogy nős vagyok-e?
Shannon legszívesebben hozzávágott volna valamit. Tehát semmi
sem változott! Kane Falconer számára ő még mindig a dúsgazdag,
felelőtlen fruska, ahogy az angol bulvársajtó nevezte. Még mindig
belesajdult a szíve, ha arra gondolt, milyen híre volt Angliában.
Azért is menekült el hazulról. Legjobban azonban az fáj, hogy Kane-
nek is ilyen rossz véleménye van róla.

Shannon ledobta táskáját a világos ágytakaróra, és kinyitotta a

fürdőszoba ajtaját. Gyönyörködve nézett végig a nom, halvány
színekben pompázó zuhanyozófülkén, mosdókagylón és a márvány
rakodófelületeken. Jaj, de régen nem volt ilyen fényűzésben része!
Amikor elmenekült a szabad életbe, mindezt maga mögött hagyta.
Semmi jel sem utalt arra, hogy a házigazda is használta volna a
fürdőszobát. A  lány örült, hogy legalább néhány másodpercre
megszabadult Kane nyugtalanító jelenlététől. Lemosta az arcáról a
kimerítő nap megpróbáltatásainak nyomait. Bárcsak az emlékeit is
ilyen könnyen le tudná mosni!
Kilencéves volt, amikor az édesanyja lovaglás közben balesetet
szenvedett, és életét vesztette. Azóta Ranulph Bouvier nem tudta,
miképp szelídíthetné meg gyorsan felnövő, kalandvágyó lányát.
Shannon egyik drága bentlakásos iskolából a másikba került, a
nyarakat külföldön töltötte zetett alkalmazottak kíséretében. Pedig
másra sem vágyott, mint az édesapja szeretetére. De hát Ranulph
Bouvier mindig nagyon elfoglalt volt, és semmi ideje nem maradt a
lánya számára. Ezt ellensúlyozandó, mérhetetlenül elkényeztette.
Elhalmozta drága kocsikkal, ruhákkal, ékszerekkel, utazásokkal.
Pedig Shannon csak bensőséges kapcsolatot akart az édesapjával.
Szerette volna, ha az komolyan veszi. Ha beszélhetne vele az
álmairól, a céljairól. Ranulph Bouvier azonban nem olyan ember
volt, aki bárkit is meghallgatott. Nem tudta felfogni, hogy a lánya
valami értelmesebbet akar csinálni, mint hogy hozzámenjen egy
tekintélyes fér hoz, ahogy az anyja tette.
Mindez egyre hevesebb lázadáshoz vezetett. A  szeretetre és
gyelemre éhes lány a szórakozásba ölte bánatát. Kétes
társaságokban mulatta át az éjszakákat. Ez a pótcselekvés azonban
nem sokáig okozott örömet, mint ahogy a fér akhoz fűződő
kapcsolatai is rövid életűek voltak. És minél többet csalódott, annál
hevesebben vágta a fejéhez az apja, hogy csapongó és fékezhetetlen.
–  Nem veszed észre, hogy rettenetesen viselkedsz? – hányta a
szemére egyre-másra. De hát mit tehet ő arról, hogy azok a fér ak,
akik érdekelték, mind csak a pénzére pályáztak? Egytől egyig, kivéve
Kane Falconert.
Shannon visszaakasztotta a törülközőt a csillogó rúdra, és
visszament a hálószobába. A hatalmas ágy és a puha párnák roppant
csábítóan hatottak. Talán meg kellene fogadnia Kane tanácsát, és le
kellene pihennie egy kicsit. Sokáig eltarthat, amíg elül a zűrzavar a
városban. Ostobaság lenne megpróbálni hazamenni, amíg le nem
csillapodik a helyzet.
Kimerülten végignyúlt a hívogató ágyon, és igyekezett nem
foglalkozni azzal, hogy vajon a vendéglátója hol fog aludni.
Gondolatai azonban akaratlanul is Kane körül forogtak, mint
tizenhét éves kora óta mindig.
Már az első találkozásukkor azonnal beleszeretett. Shannon
egyszer belátogatott a Bouvier-székházba, és az apja íróasztalánál
ott találta Kane-t. Úgy ült ott, mintha ott lenne a helye. Sohasem
fogja ezt a pillanatot elfelejteni.
A  fér egy ideig nem nézett fel, így Shannonnak volt ideje
szemügyre venni ezt a ragyogó jelenséget. Határozott vonásait,
ápolt, sötét haját, széles vállát, nom öltönyét. Aztán türelmetlenül
izegni-mozogni kezdett. Hogyhogy ez a fér észre sem veszi?
Mindenkinek fel szokott tűnni. Aznap fekete selyem
nadrágkosztümöt viselt, a haját művészien feltornyozta, és
természetesen tisztában volt vele, milyen igézően fest a mélyen
kivágott blúzban és a szűk nadrágban.
 Végül Kane felnézett, mintha csak akkor vette volna észre a lány
jelenlétét. Shannon azonban felmérte, hogy nem olyan emberrel van
dolga, akinek bármi is elkerülheti a gyelmét. Legkevésbé ő, akit
magas termetével és tíz centiméteres cipősarkával elég nehéz nem
meglátni.
A fér udvariasan felállt, és a kezét nyújtotta.
– Kane Falconer vagyok. – A hangja mély volt, és érzéki. Shannon
egy csapásra elfelejtette bosszúságát, amikor pedig a fér
rámosolygott, szabályosan elolvadt. – Én vagyok az igazgatótanács
új tagja – szorította meg a lány kezét, aki úgy összezavarodott az
érintésétől, hogy elfelejtett bemutatkozni.
– Hol van az apám? – kérdezte bizonytalanul.
– A maga… – A fér nak most derengett fel először, kivel van dolga,
és közelebbről szemügyre vette. Sűrű, hosszú pillákkal árnyékolt
szeme hűvös hegyi tóra emlékeztetett. – Tehát maga Jezabel –
idézte fel vidáman a sajtó által az ifjú örökösnőre aggatott nevet.
Ha Shannon nem annyira összezavarodott, nevetett volna. Mivel
azonban első pillantásra beleszeretett a fér ba, nehezen viselte a
váratlan bökést.
–  Én lennék a Biblia által mélyen megvetett föníciai hercegnő,
minden női gonoszság megtestesítője? Szerintem inkább Danielle-
nek kellett volna elkeresztelni engem, mert mindenkivel szembe
merek szállni.
–  Hát lehet, hogy Dániel prófétának könnyebb dolga volt, mint
magának – nevetett Kane. – Neki csak az oroszlánokkal kellett
szembeszállnia, nem pedig a pletykaéhes újságírókkal. Ráadásul ő
fér volt, maga pedig még kislány.
Lehet, hogy Kane valóban annak tartotta, ahogy azonban hűvös
tekintete végigfutott Shannon nyakán és blúza mély kivágásán, az
egyszeriben felnőttnek érezte magát. Tudta, hogy megtalálta élete
nagy szerelmét, azt a fér t, aki mostantól fogva örökre
meghatározza az életét.
– Fáj ez magának? Bántja, amit a sajtó ír magáról?
Már hogyne bántaná! De ha ezt bevallaná, az az újságírók
győzelmét jelentené. Akkor valóban tönkretennék. Vállat vont,
amivel mélyebb belátást engedett Kane-nek a kivágásába, mint
ahogy szándékában állt.
– Micsoda? Az, hogy egyetlen féktelen mulatságból sem hiányzom,
és gyakrabban váltogatom a barátaimat, mint a fehérneműmet? –
Miért idézte ezt a gonosz rágalmat, amely teljesen légből kapott
volt? Még sohasem találkozott olyan fér val, akire azonnal jó
benyomást akart gyakorolni. Még szenvtelenül hozzá is tette: –
Miért is zavarna?
–  Mert az édesapjának fájdalmat okoz. – A  fér újra fürkészően
nézte a lányt. – Lehet persze, hogy éppen ezt akarja.
Ez talált. De hát minek képzeli magát ez az ember tulajdonképpen?
Hogy mer így beszélni vele, amikor egyáltalán nem is ismeri? Amikor
semmit sem tudhat az apjához fűződő szerencsétlen kapcsolatáról!
–  Fogalmam sincs, kicsoda maga, és hogy mit csinál itt, Mr.
Falconer, de a magánéletem és a családi ügyeink nem tartoznak
magára. Ha a kötelességének tartja, hogy megfogja a kezemet, és
visszavezessen az erény útjára, akkor gyelmeztetem, hogy csak az
idejét pocsékolja!
A  fér egy darabig az íróasztalon lévő iratokkal foglalatoskodott,
majd felnézett. A lány kifakadása cseppet sem izgatta.
–  Nincs szándékomban magát sehová sem vezetni, Shannon. –
Kane most először nevezte a nevén, és attól, ahogy kiejtette,
borzongás futott végig a lány hátán. – A  kihívás ugyan csábító, de
nem lenne ínyemre, ha viszontlátnám a nevemet a pletykalapokban.
Shannon erre anélkül, hogy egyetlen további szóra méltatta volna
a fér t, emelt fővel kivonult az irodából. A könnyeivel küszködött, és
tökéletesen elfelejtette, miért is jött be a céghez.
A  továbbiakban megpróbált kitérni Kane útjából, ez azonban
lehetetlennek bizonyult. Ranulph Bouvier el volt ragadtatva a
tehetséges atalembertől, és gyakran meghívta magához vacsorára.
Néha, amikor Shannon felhívta otthon az apját, nem tudta elkerülni,
hogy beszéljen a atalemberrel. Minden alkalommal lázas izgalom
fogta el, valahányszor csak meghallotta a hangját. Természetesen
Kane Falconer a cég minden ünnepségén is megjelent, amelyeken az
apja unszolására Shannon is részt vett.
–  Hány éves, Kane? – kérdezte Shannon az egyik este merészen,
miután a fér felkérte táncolni.
– Túl öreg magához – felelte amaz szárazon.
Időközben Shannon tizenkilenc éves lett, és lélegzetelállító
szépséggé fejlődött. Egyetemre járt, repülni tanult, és már javában
készült rá, hogy részt vegyen egy segélyszervezet munkájában. Így
aztán sokkal magabiztosabb is lett. Nevetve nézett a fér szemébe,
és latba vetette minden női báját.
–  Miért következtet ebből az egyszerű kérdésből arra, hogy
kívánom magát?
A  fér t meglepte a merészsége, de csak halkan felnevetett, és
ijesztően szorosan magához húzta táncpartnerét.
– Azért, mert feltehetően én vagyok az egyetlen fér Londonban,
akinek nincs szándékában lefeküdni magával. És gyanítom, az
gyakorolja magára a legnagyobb vonzerőt, amit nem kaphat meg.
Shannon hangosan kacagott, valójában azonban mélységesen le
volt törve. Tehát csak felesleges időpocsékolás lenne, ha
megpróbálná meghódítani Kane-t. A  kamaszos bájaival nem megy
nála semmire. Nem számíthat másra, mint egyik szomorú vereségre
a másik után.
Amikor Jason Markhammel kezdett járni, és az meghívta Skóciába,
azért fogadta el a meghívást, hogy zsarnoki apjától és a Kane iránti
érzései elől elszabaduljon.
A  Jasonhöz fűződő kapcsolata nem volt viharos. Shannon csak
barátságot érzett iránta, de éppen ez hiányzott neki addig. A lányok
általában vetélytársat láttak benne, a fér ak pedig büszkélkedni
szerettek vele. Jason azonban érdeklődött iránta mint ember iránt,
és úgy tűnt, hogy hasonlóak az álmaik. Noha a viszonyuk távolról
sem volt olyan szenvedélyes, mint ahogy a fér remélte, nem
sürgette a lányt. Türelmesnek mutatkozott, kész volt várni. Shannon
egyszerűen jól érezte magát a társaságában.
Jason feleségének öngyilkossági kísérlete ritka csemege volt a
pletykalapoknak. Kaptak is rajta két kézzel. A  szalagcímekben a
milliomos lány volt a lelkiismeretlen csábító, Markham pedig csupán
ártatlan áldozat.
Shannon döbbenten és mélységesen felkavarva tért vissza
Londonba, hiszen Jason elhallgatta, hogy nős. Ott aztán
megrohanták az újságírók a kérdéseikkel, amelyekre ő nem volt
hajlandó válaszolni. Ráadásul még az apja dühkitöréseit is hallgatnia
kellett, aki összeveszett Kane Falconerrel, aminek eredményeképpen
kedvenc munkatársa felmondott, és otthagyta a céget.
A lány tudta, hogy a versenytársak már többször is próbálták Kane-
t magukhoz csábítani, meg azt is, hogy nem könnyű Ranulph
Bouvier-vel együtt dolgozni. Az  után azonban, hogy elárulta az a
fér , akiről azt hitte, szereti, még érzékenyebben érintette Kane
távozása.
Shannon egyedül volt a házban azon a hétvégén, amikor a fér
megjelent a személyes irataiért. Miután elpanaszolta, hogy a
botrány révén össztűzbe került, és Kane szemére hányta, hogy
elhagyta a céget, a fér rátámadt:
–  Te mersz engem megróni? – Felháborodásában önkéntelenül
tegezésre váltott. – Éppen te, akinek csak a szórakozáson jár az esze,
és egy kis izgalmas kalandért semmitől sem riad vissza? – Shannon
akkor még nem tudta, hogy Kane jó barátságban van Jennifer
Markham családjával, és ezért volt annyira magánkívül haragjában.
– Most edd meg csak, amit főztél magadnak!
Ezzel a fér dühösen az ajtóhoz ment.
Shannon afeletti kétségbeesésében, hogy Kane-nek ilyen rossz
véleménye van róla, utánakiáltott:
–  Az  első találkozásunkkor Jezabelnek neveztél. Jól van hát,
Jezabel vagyok. Te viszont Júdás vagy, aki az ellenfélhez pártolt!
Ez haragjában és csalódásában csúszott ki a száján. Jaj, hogy
irigyelte ezt a bátor, határozott jellemet! Szembe mert szállni
Ranulph Bouvier-vel, és egyszerűen faképnél hagyta. Nem tűrte,
hogy bárki is parancsolgasson neki.
Kane egy szót sem válaszolt, csak becsapta maga mögött az ajtót,
és elhagyta a házat.
Shannon azóta nem látta. Egészen a mai napig. Csak pletykákból
hallotta, hogy a fér azonnal elhelyezkedett egy másik cégnél.
Az  apja tombolt dühében. Megesküdött, hogy hűtlen bizalmasa
keserűen meg fogja bánni ezt a lépést. A hatalmas hajót elnézve ez
azonban aligha következett be. A  tehetséges szakember
nyilvánvalóan újabb jövedelmező állást kapott, és ott is hamarosan a
csúcsra került.
A  hajó ringatásának hatására oldódni kezdett a lányban a
felhalmozódott feszültség, és hamarosan elnyomta az álom…

Az  alkonyi nap aranyló sugarai ferdén sütöttek a vízre és a hátsó

fedélzetre. Kane mély lélegzetet vett, és élvezte a hűvös tengeri
szellőt.
A  kikötőben újra megindult a forgalom. Motorok zúgtak, a
bárokban és a kávéházakban kigyúltak az első fények. A  fér arra a
közel egy évvel ezelőtti napra gondolt, amikor Ranulph Bouvier
segélykérése megérkezett.
Shannon édesapját nagyon megviselte a botrány. Megtört ember
lett. Ő is hibás a történtekben, gondolta Kane. Nem lett volna
azonban lelke ahhoz, hogy a segítségért és tanácsért hozzá forduló,
súlyosan beteg embernek szemrehányásokat tegyen. Egykori cége
túlságosan is a szívéhez nőtt, semhogy meg tudta volna tagadni a
segítséget.
Ranulph Bouvier túlságosan sokat dolgozott. Az orvosai szigorúan
a lelkére kötötték, hogy lazítson, őt azonban nem csak a cég ügyei
őrölték fel. Kétségbeesetten vágyott a lánya után.
Kane-nek még mindig fülébe csengett a könyörgése: „Keresse meg
a lányomat! Kérem, keresse meg, és…”
Ezek a szavak szíven találták. Egykori főnöke félelmetes zsarnok
hírében állt. Ha azonban valaki tudott a nyelvén beszélni,
egyszeriben olyan lett, mint a fogatlan oroszlán… fenyegető, de
ártalmatlan. És most vissza akarja kapni a lányát.
 De hát miért tartozik ez rám? – sóhajtott a fér . Különben sem tud
semmit apa és lánya kapcsolatáról. Természetesen többször is
megpróbálta Shannont megtalálni, már személyes okból is, de hát az
elmúlt év roppant nehéz volt. Nem sok ideje maradt arra, hogy
elszökött örökösnők felkutatásával foglalkozzon, így aztán a keresés
eredménytelen maradt. Egészen máig.
Most viszont megtalálta a lányt, aki betegnek látszik. Bárcsak
tudna vele értelmesen beszélni, és rábírni, hogy térjen haza, mielőtt
teljesen összeomlik! Hogyan lehetne ezt néhány óra alatt elérni?
Egyszerűen kevés a rendelkezésére álló idő!
A  fér tekintete a kikötő fölé magasodó Kolumbusz-emlékműre
esett. Most először tűnt fel, hogy a nagy felfedező nem Amerika felé
mutat, hanem keletre, a végtelenbe vesző, csillogó Földközi-tenger
felé. Egy ötlet kezdett Kane agyában megformálódni.
Ha ezt megteszed, gyűlölni fog, gondolta, miközben eltökélten
végigment a fedélzeten. Viszont aki időt nyer, életet nyer…
 2. FEJEZET
A  helikopter zúgása egyre hangosabb lett, ahogy közeledett.
A  gyerekek nevetve integettek Shannonnak, és valamit kiabáltak
feléje. Lassan már a kicsik arcát is ki tudta venni. Döbbenten látta,
hogy már nem nevetnek. Aggodalmas arcot vágtak, egyesek sírtak,
mások sikoltottak. A  lány kétségbeesve nézett körül. A  lárma már
nem a helikoptertől származott, hanem a hatalmas felhő gyanánt
körülötte gomolygó, félelmetes trópusi rovaroktól. Rémülten kezdte
őket hessegetni.
– Nem! – kiáltott fel Shannon, és a szíve vadul dobogott. A szeme
elé tartotta a kezét, és levegő után kapkodott. Csak álom az egész,
gondolta. Körülnézett, és megpróbált újra normálisan lélegzeni.
Elaludt, és Kane jachtján van egy fülkében. A hang pedig…
Rémülten egyenesedett fel a kényelmes ágyban. A hajómotor zaja?
Azonnal a kerek hajóablakhoz szaladt. Kikukucskált a lehúzott
redőny résein, és látta, ahogy Barcelona eltűnik a távolban!
Az  álmosságtól kábán kitámolygott az ajtón, és Kane keresésére
indult. A  hajóhídon találta meg a műszerfal előtt. Fekete pólót és
nadrágot viselt. Jól érvényesült erőteljes, széles válla. Lenyűgözően
fér as volt.
– Hova megyünk? – támadt neki.
Kane meglepve nézett fel. A  lány kihívóan szegezte rá tekintetét,
míg a haját lengette az enyhe szellő.
– Végre felébredtél. Hogy érzed magad?
– Azt kérdeztem, hova megyünk!
A fér ellenőrzött valamit a műszerfalon, és nem nézett fel.
 –  Te megengedheted magadnak, hogy elüsd az időt, nekem pedig
határidőim vannak.
–  Miféle határidőid? – kérdezte Shannon nyugtalanul. A  hajó
szélsebesen siklott a vízen, és másodpercről másodpercre távolodtak
a parttól. – Hova viszel? – A  nap felé fordult, melynek utolsó
sugaraiban a hajó nyomában tajtékzó víz úgy fénylett, mintha
lángok égnének.
–  A  hét végére Cannes-ba kell érnem, és már így is éppen elég
értékes időt veszítettem – magyarázta a fér nyugodtan. – Így hát el
kell kísérned.
–  Cannes! – Az  lehetetlen! Kane bizonyára tréfál! – De hiszen az
Franciaországban van!
– Földrajzból jeles. Jó tudni, hogy a drága intézetekben tanultál is
valamit. – A fér gúnyosan mosolyogva kormányozta tovább a hajót
kifelé a nyílt tengerre.
– Fordulj meg azonnal! – Mivel Kane a füle botját sem mozgatta, a
lány hangosabban megismételte a felszólítást.
– Nagyon sajnálom, de lehetetlen. Amint mondtam, már késésben
vagyok. Éppen hajóinas nélkül maradtam, te pedig magad mondtad,
hogy nincs semmi különösebb dolgod.
– Nem elég, hogy elraboltál, volna képed még dolgoztatni is?
– Elismerted, hogy valami izgalmas kalandra vágysz.
– Én… – Valóban mondott ilyesmit?
– És tudom, hogy korábban gyakran hajóztál ki az apád jachtjával.
Ez igaz volt. Ilyenkor néha az apja is csatlakozott hozzá. Shannon
arra gondolt, milyen izgatott és félszeg volt az ilyen ritka
alkalmakkor.
– Tehát azért raboltál el, hogy ugorjak be valaki helyére? – Félelem
és harag fogta el a lányt. Dühítette, hogy Kane becsapta. – Ha nem
fordulsz azonnal vissza, esküszöm, hogy kiúszom!
– Ne tedd magad nevetségessé!
–  No várj csak! – Shannon eltökélten elviharzott, hogy valóra
váltsa fenyegetését. A  fér azonnal lecsökkentette a sebességet, és
egy pillanat alatt a mindenre képes lány mellett termett.
– Ne csinálj ostobaságot!
A  szökevény csupán a lépcsőig jutott. Amikor Kane elkapta a
derekánál, felsikoltott.
– Eressz el, goromba fráter! – dobolt dühösen a fér mellkasán. –
Azonnal eressz el!
–  Az  ég szerelmére, nyugodj meg! Csakugyan azt hiszed, hogy
szívesen viszlek magammal? A  tárgyalásom már délután
elkezdődött, de abban az állapotban, amelyben voltál, aligha
hagyhattalak volna ott a felfordulás kellős közepén. Később pedig
olyan békésen aludtál, hogy nem akartalak felébreszteni.
Shannon valóban kábultnak és gyengének érezte magát, de hát ez
nyilván Kane közelségének a következménye. Dühösen
kiszabadította magát.
– Úgy? Tehát szívességet tettél nekem?
– Azt remélem.
A  lemenő nap sugarai Shannon szemébe sütöttek. Hunyorognia
kellett, hogy jobban lássa a fér t.
– Ezt meg hogy értsem?
– Jót fog tenni, ha néhány napig foglalkozom veled. Talán a végén
belátod, hogy magadnak ártasz azzal, ha nem vagy hajlandó
szembenézni a tényekkel, és hazatérni.
A lány kék szeme szikrákat szórt.
 – Miféle tényekről beszélsz?
–  Egy cégről, amely előreláthatóan egy napon a tied lesz, akár
tetszik, akár nem. És egy apáról, aki nem lesz atalabb.
A lánynak arcába szökött a vér, és elfogta a lelkiismeret-furdalás.
– Azt mondtad, hogy nem láttad mostanában.
– Nem is láttam.
Shannon megpróbált emlékezni, mit is mondott neki Kane
pontosan az utcán.
– Mi van vele? Remélem, jól van – suttogta aggodalmasan.
– Komolyan aggódsz miatta?
A  fér kételkedő tekintete bántotta Shannont. Ranulph Bouvier
nem halmozta ugyan el a szeretetével, de mégiscsak az apja.
–  Azt hiszem, ideje lenne elgondolkoznod rajta, hogy az
édesapádnak talán szüksége van rád – folytatta Kane. – Esetleg
néhány dologban akár igaza is lehetett. Hagyd abba a gőgös lázadást
minden ellen, amit megtestesít!
–  Sok mindent lehet a szememre hányni, de azt, hogy gőgös
lennék, igazán nem. Ha jól emlékszem, te sem vetetted éppen alá
magadat az akaratának. Keményen szembehelyezkedtél vele, amikor
felmondtál.
Az  arckifejezése után ítélve a fér nem vette jó néven, hogy ezt
eszébe juttatta. Vajon emlékszik-e még rá, mennyire összevesztek,
amikor Kane utoljára a házukban járt?
–  Ha valaki cserben hagyta, akkor az az ő saját imádott, önfejű
egyetlen lánya, miután a Bouvier nevet lerántotta a sárba.
–  Ez nem igaz! – tiltakozott Shannon, ahogy a róla terjesztett
rágalmakra gondolt. A  botránysajtó áldozatául szemelte ki, és
bűnbakként megbélyegezte. A  legrosszabb azonban az volt, hogy a
tulajdon apja is elítélte, aki pedig oly kevés érdeklődést mutatott
iránta, és észre sem vette, mi történt az egyetlen lányával. – Azért
mentem el, mert nem akarta elismerni, hogy saját véleményem és
nézeteim vannak. Akárcsak te.
– Van azonban egy aprócska különbség.
– Mégpedig?
– Engem nem ő nevelt fel.
Shannon letörten és némán nézte a távolodó szárazföldet, ahol a
házak sötét árnyképként rajzolódtak ki a lemenő nap vörös korongja
előtt.
Nem tud visszatérni a függőségbe, hogy megmondják neki, mit
tegyen, és mit ne. Nem tudja elviselni, hogy mindenki a
legrosszabbat feltételezi róla! Az  egyetlen bűne, hogy járt egy
fér val, akiről azt hitte, nőtlen. Az, hogy az illető ismert
autóversenyző és egy jelentős politikus a volt, természetesen
hozzájárult ahhoz, hogy az állítólagos viszony a címlapokra
kerüljön, miután a fér felesége túl sok altatót vett be, és elvesztette
születendő gyermekét.
Talán jobb lett volna, ha Shannon elmeséli a történetet a saját
szemszögéből, úgy érezte azonban, hogy a magyarázkodás úgysem
segítene. Így aztán hallgatott, amikor az újságírók üldözőbe vették
és elítélték. Ezután az apja megpróbálta még szigorúbban fogni, és a
szabadságát még jobban korlátozni, míg végül úgy érezte, megfullad.
Miután Kane elhagyta a céget, ő is végképp elmenekült Londonból.
– Az apám bízott meg, hogy kutass fel – fordult gyanakvóan a fér
felé –, és vigyél haza? – Miután annak arcizma sem rándult,
Shannon már tudta a választ. – Tehát igaz! Ugye rábeszélt, hogy
dolgozz újra neki? – Ahogy Kane csak a vállát vonta meg, a lány
elkeseredetten az ajkába harapott. – A  hajó valószínűleg nem is a
tied, hanem az apámé. És én még azt hittem, hogy a saját erődből
jutottál magasra! – A  lány megvetően nevetett. – A  Bouvier név
tehát még sincs annyira lerántva a sárba! Vagy ezúttal még sokkal
csábítóbb volt az ajánlat?
A fér mély lélegzetet vett.
– Neked minden gondolatod a pénz körül forog? – kérdezte élesen,
és visszatért a kormányhoz.
– Hát nem úgy van? – Shannon utánament, és nézte, ahogy a fér
néhány mozdulattal újra felgyorsítja a haladást. Az  ő tapasztalata
szerint a pénz a legtöbb esetben döntő szerepet játszott, legalábbis
azoknál a fér aknál, akiket eddig megismert. A  sok felszínes,
állítólagos barátnál. – Mit ígért neked? Csinos jutalmat, ha
visszaviszel? Akármit is zet, én a dupláját adom.
– A zsebpénzedből?
Shannon eltűnődött, vajon mennyit tudhat Kane.
–  Azért tudok valamit ajánlani. – Ott vannak az ékszerei és az
Angliában hagyott festményei. Igaz, egyik sem Monet vagy
Constable, de azért valamennyit csak kap értük. Meg a Porsche…
– Azt látom – futott végig Kane tekintete a lány karcsú alakján.
–  Azt felejtsd el! – Jellemző a fér akra, hogy szántszándékkal
félreértik!
–  Akkor jó. Vonzónak talállak ugyan, de nem kezdek olyan
lányokkal, akik mindenáron a szalagcímekben akarnak szerepelni.
Tőlem tökéletes biztonságban vagy, ha netalán emiatt aggódnál.
Egyébként hogy jutott eszedbe, hogy az édesapád bármit is
ajánlhatott nekem?
–  Mert ismerem. Meg időközben azt is megtanultam, hogy
mindenki megvásárolható, csak tudni kell az árát. Te sem vagy
kivétel.
– Annyit, amennyibe a te hazaviteled kerül, úgysem tudsz zetni.
– A fér tekintete jelentőségteljesen megpihent a lány mellén virító
feliraton. – Így aztán a bikáknak egy időre nélkülözniük kell a
védelmedet.
– És én még azt hittem, hogy különb vagy, mint a többiek.
Egy darabig némán farkasszemet néztek. Shannonnak az a
benyomása támadt, hogy Kane-t meglepte a kifakadása.
– Sajnálom, hogy csalódást okoztam.
A  lány dühödten leviharzott a szalonba, és lehuppant a puha
bőrkanapéra. Tehát a fér sajnálja, hogy csalódást okozott neki…
Hát még ő!
Kane pontosan olyan, mint az összes többi! Ráadásul
félreérthetetlenül tudtára adta, hogy nem érdeklődik iránta.
Számára ő csupán az elkényeztetett, gazdag lány, akit megfelelő
díjazás ellenében haza kell szállítania.
Nem tudsz te rólam semmit, Kane Falconer! És ez most már így is
marad!

Kane egyedül maradt a fedélzeten a gondolataival. Nem kerülte el a

gyelmét, hogy a lány csalódott volt. Azt mondta, különbnek
tartotta másoknál. Ez meglepte, és örömmel töltötte el. Kezdettől
fogva meg volt győződve róla, hogy Shannon nem sokra becsüli.
Most meg egyenesen gazembernek érezte magát. Ő nem ítélte el a
lányt pusztán azért, mert mindenki más azt tette. Sohasem adott a
mendemondákra. Felismerte azonban, hová vezet az az út, amelyen
Shannon halad. Kétségtelen, hogy őrültségeket csinált, ám minden
vádlottnak joga van hozzá, hogy meghallgassák. És ő nem adta meg
neki ezt a lehetőséget.
Talán egyszerűen ott kellett volna hagynia Barcelonában? De ha
valami baja történt volna? Bárcsak ne keveredett volna bele ebbe az
egészbe!
Shannon jól gyanította, hogy Ranulph Bouvier roppant vonzó
ajánlatot tett neki. Ha azonban sejtené, milyen alkut kínált az apja a
hazaviteléért cserébe, csakugyan a tengerbe vetné magát.
Kane sóhajtva ellenőrizte a műszereket, és megpróbálta
megbecsülni a cél távolságát. Vajon a lány elhiszi-e, hogy aggódik
miatta? És ő valóban csak azért tartotta-e itt, mert félti az
egészségét és a biztonságát?
Már az első találkozásukkor, Bouvier irodájában úgy érezte magát,
mintha villámcsapás érte volna. Shannon olyan atalnak és olyan
lázadónak tűnt. Mégis már akkor oly nagyon kívánta, mint soha még
más nőt azelőtt.
Szorosabban megfogta a kormányt, hogy biztos kézzel vezesse a
gyorsjáratú hajót a beálló szürkületben. De hogy tudná minden
gyelmét arra összpontosítani, hogy idejében Cannes-ba érjen,
amikor Shannon itt van a fedélzeten? Amikor a nagy ágyon aludt, és
szőke haja szétterült a párnákon, olyan kívánságok rohanták meg
Kane-t, hogy megrettent tőlük. Irigyelt minden fér t, aki valaha
szeretkezett a lánnyal, akinek gyengéd szavakat suttogott a fülébe,
miközben az csókokkal boríthatta a csodaszép teremtés testét.
A  puszta elképzeléstől forróság öntötte el. Alig tudott úrrá lenni
magán, hogy valami ostobaságot ne csináljon. Szerette volna
megérinteni az alvó szépséget, felébreszteni, aztán meg sem állni a
szenvedély csúcsáig.
– Mi történt az előző utasoddal?
 – Tessék? – fordult meg hirtelen Kane.
– Az előző hajósinasoddal.
– Semmi különösebb. Barcelonában kiszállt. Különben sem nagyon
jeleskedett ebben a minőségében. Nem minden nőnek van az
ilyesmihez tehetsége.
Nő? Hát persze! De hát mi köze van neki ahhoz, kit visz magával
Kane a hajóra?
– És miért hagyott faképnél? Megunta a parancsolgatásodat?
– Nem.
Most aztán nyugodtabb vagy? – bosszankodott Shannon. Csak
önmagát kínozza, ha tovább kérdezősködik.
Kane vidáman mosolygott, mintha mulattatná a helyzet.
Vajon szeretkezett azzal a nővel? Ahogy a lány elnézte a fér izmos
karját, remegett a gyomra. Lehet, hogy hosszú szerelmes órákat
töltöttek a házigazda lakosztályában, ahová a szalonból vezetnek fel
a lépcsők? Természetesen!
Shannon mély lélegzetet vett. Ezért nem érdeklődik hát őiránta
Kane…
–  Éhes vagy? – A  fér lejjebb vette a sebességet, és a jacht most
nyugodtabban siklott a vízen.
A  lány zsebre vágta a kezét, és úgy nézte a sötét tengeren
tükröződő fényeket.
– Annyira nem, hogy elfogadjak tőled valamit.
– Ahogy gondolod – felelte szenvtelenül a fér . – Cannes azonban
meglehetősen messze van.

Shannon visszament a szalonba, és nyugtalanul járkált fel-alá. Mi a

csodát csináljon? Lázadozva üldögéljen tétlenül, amíg Kane eltéríti a
francia Riviérára? Mindenesetre tanácsos lenne enni valamit. Aztán
majdcsak az eszébe jut valami.
Ezzel mindjárt ki is ment a konyhába. Izgatottan nyitogatta a
szekrényeket, amíg végre a mélyhűtőben talált készételeket,
amelyeket csak meg kellett melegíteni. Kivett egy dobozt, és betette
a mikrohullámú sütőbe.
Úgy döntött, hogy amíg az étel megmelegszik, visszamegy a
fedélzetre. Ekkor hajszál híján összeütközött Kane-nel, aki lefelé jött
a lépcsőn. Időközben teljesen besötétedett, és a telihold ezüsthidat
varázsolt a hullámokra.
– Talán még nem gondoltál rá… – A lánynak elakadt a szava, mivel
a fér a félhomályos fedélzeten az első pillantásra majdnem
fenyegetően hatott. – Nincs mit felvennem – fejezte be a mondatot.
–  A  fülkédben, a szekrényben biztosan találsz ruhát, amely rád
illik. – A fér intett a lánynak, hogy forduljon vissza.
Ahogy mindketten a szalonba értek, Kane bekapcsolta a világítást,
aztán továbbment a lépcsőn, feltehetőleg a gépházba.
A  titokzatos utas tehát a hajón hagyta a ruhatárát. Ezek szerint
vissza szándékozik jönni!
–  Ha azt hiszed, hogy a volt barátnőd levetett holmiját fogom
viselni, akkor nagyon tévedsz! – közölte Shannon méltóságteljesen,
ahogy a házigazda visszatért.
– Márpedig a sajátodat valamikor le kell vetned. És ha nem tetszik
az ajánlatom – nézett végig a fér szakértő szemmel a lány karcsú
alakján, mintha megpróbálná ruhátlanul elképzelni –, a fennmaradó
lehetőség roppant csábító lesz.
Shannon érezte, hogy arcába szalad a vér, és örült, hogy a sült sajt
szaga eltereli Kane gyelmét.
– Milyen nom illat! – kezdett szimatolni a fér .
 –  Ez az én vacsorám. Ha azt hiszed, hogy neked is főzök, miután
becsaptál és elraboltál, nagyot fogsz csalódni.
– Másra nem is számítottam.
– És mi a szándékod velem? Józan belátásra akarsz bírni? – A lány
önkéntelenül görcsbe rándult, ahogy a fér az ujja köré tekerte az
egyik hajtincsét, és maga felé húzta. Kane borotvaszeszének illatától
hevesebben kezdett dobogni a szíve, de kihívóan állta ellenfele
tekintetét.
– Makrancos hölgyek megszelídítése nem tartozik éppen a legfőbb
gyönyörűségeim közé. Úgy találom azonban, nem ártott volna
neked, ha egyszer alaposan elfenekelnek.
Shannon válaszul gondolkodás nélkül lekent egy csattanós pofont.
Csak akkor kapott észbe, amikor meglátta a fér arcán éktelenkedő
vörös foltot.
–  Csak tájékoztatásul közlöm, hogy már majdnem huszonkét éves
vagyok, és nem tartozik rád, hogyan élek – suttogta, ahogy újra
visszanyerte a hangját.
–  Jól van. Lehet, hogy ezt megérdemeltem. Egy dolgot le akarok
szögezni. Nem akartalak a fedélzetre csalni, és nem is csaptalak be.
Egyszerűen úgy tűnt, hogy nagyobb biztonságban vagy a jachton,
amíg le nem csillapodik a városban a felfordulás. És álmomban sem
jutott volna eszembe erre az útra magammal hozni egy vadmacskát,
ha a körülmények nem kényszerítenek rá.
– Arra gondolsz, hogy betegnek látszottam? – kiáltott a lány Kane
után, aki visszatért a hajóhídra.
– Pontosan.
Shannon utánasietett.
– Hogy te milyen nagylelkű vagy! – gúnyolódott.
 – Már mondtam, hogy késésben vagyok – válaszolta a fér , ahogy
újra elhelyezkedett a kormánynál. – Megígértem, hogy a hét végéig
Cannes-ba érek a hajóval, és ennek úgy is kell lennie. Ha addig, amíg
odaérünk, nem tudlak észre téríteni, és kellőképpen összeszeded
magad, gondoskodom róla, hogy visszatérhess Barcelonába.
–  Nagyszerű! – A  holdfény ezüstösen csillant meg a lány haján,
ahogy csípőre tett kézzel állt Kane mellett. – És ez talán
ellensúlyozza azt, hogy elraboltál?
–  Az  első kikötő, ahová befutunk, Saint-Tropez lesz. Ha ruhákra
van szükséged, az ottani butikokban biztosan találsz a kényes
ízlésednek megfelelőt.
Megint egy oldalvágás! Újabb célzás arra, milyen embernek tartja!
Az igazi Shannon Bouvier-t nem ismeri. Fogalma sincs az érzéseiről,
reményeiről, álmairól!
–  Ne törődj se az ízlésemmel, se az egészségemmel! Mihelyt
szilárd talajt érzek a lábam alatt, nem kérek tőled engedélyt, hanem
az első géppel visszarepülök Barcelonába.
Üres szavak! Autóbuszra sincs pénze, nemhogy repülőjegyre.
Miután hetekig beteg volt, és nem tudott dolgozni, a tartalékai
alaposan megcsappantak. Ami megmaradt, arra szüksége van a
felhalmozódott adósságok törlesztésére. A  büszkesége azonban
tiltotta, hogy elárulja Kane-nek, milyen siralmas az anyagi helyzete.
Akkor beigazolódna az apja állítása, hogy csakugyan nem boldogul
egyedül.
– Ahogy akarod – felelte a fér higgadtan. – Játszd csak tovább a
lázadót!
Shannon már elment volna, de a megjegyzés megállította. Az apja
mindig megkísérelt bűntudatot oltani belé, és ezzel rendre elérte,
amit akart.
–  Az  édesapád aggódik miattad – szólalt meg Kane, mintha a
gondolataiban olvasna. – Attól fél, hogy nem vigyázol eléggé
magadra, és ebben igaza is van.
– Az apám azt hiszi, hogy fér nélkül egy nő nem boldogulhat.
– És te elhatároztad, hogy bebizonyítod az ellenkezőjét.
– Mi kivetnivaló van ebben?
– Semmi. Van azonban ennek észszerű módja is, és… – A fér nak
torkán akadt a szó, mivel ebben a pillanatban a konyhából
robbanásszerű zaj hallatszott.
– Jaj, nem! – rohant el rémülten Shannon. A mikrohullámú sütőbe
tett lasagnéról tökéletesen megfeledkezett. Ahogy belépett a
konyhába, elszörnyedve látta, hogy a sütő üvegét vastagon borítja a
ráragadt tészta.
–  Úgy tűnik, a vacsorád önállósította magát – jegyezte meg Kane
szárazon, és kikapcsolta a készüléket. Aztán megnyomott egy
gombot, mire kinyílt a sütő ajtaja, és kicsapott belőle a forró gőz. –
Talán jobb lenne, ha a sütés-főzést a jövőben rám hagynád –
ajánlotta a fér , miközben megpróbálta egy ronggyal eltávolítani a
szétolvadt műanyag edény füstölgő maradványait. – Te nem erre
születtél.
–  Otthon mindent a személyzet csinált. Ott pedig, ahol az utóbbi
időben voltam, nem kellett mikrohullámú sütővel bajlódni.
Ott nem volt sem folyóvíz, sem fürdőszoba, néha fedél sem a feje
felett, legfeljebb egy piszkos, húszéves teherautó ponyvája. De hát
ezt nem fogja elmesélni.

Shannont egyre jobban gyötörte az éhség és szomjúság. Kezdte már

bánni, hogy gőgösen visszautasította Kane ajánlatát, hogy készít
neki valami ennivalót.
– Nem kell tőled semmi – közölte határozottan, és visszavonult a
kabinjába, otthagyva a konyhában a romhalmazt. Csak kínlódjon
vele a fér ! Úgy kell neki, miért rabolta el!
Egy ideje már kikötöttek, és az álló hajó csendesen ringatózott a
vízen. A lány körülnézett a szekrényben, de alig talált valamit, amit
felvehetne. Elődje csupán egy strandtunikát és két rövid
szabadidőnadrágot hagyott hátra. Hálóingféle nem akadt. Sebaj,
jobb híján a strandtunikával is tud valamit kezdeni.
Mivel egyre inkább kezdett követelőzni a gyomra, úgy döntött,
megnézi, sikerült-e Kane-nek kitisztítania a mikrohullámú sütőt.
Néhány erőteljes mozdulattal megkefélte a haját, és kiment a
konyhába, hogy keressen magának némi ennivalót.
A  házigazdát a tűzhely előtt találta. Éppen tejfölt öntött a
serpenyőbe, amelyben valami biztatóan rotyogott, és csodás illatot
árasztott. A  fér felnézett, a lány azonban ügyet sem vetett rá,
elment mellette, egyenesen fel, ki a szabad levegőre.
A hátsó fedélzeten egy ponyvatető alatt két személyre megterített
asztalt talált, amelyen egy tartóban gyertya égett. Kane tehát arra
számít, hogy vele vacsorázik! A  kenyérkosár mellett egy palack
fehérbor is állt, jégbe hűtve.
Vajon a fér az előző vendége számára is ilyen ünnepélyesen
terített? Minden bizonnyal, hiszen az feltehetően rá is szolgált.
Shannon dacosan összeszorította a száját, és körülnézett. A  hajó
egy holdfényes öbölben horgonyzott. A  part felől frissítő, hűvös
szellő fújdogált.
Vajon hol lehetnek? – tűnődött a lány. Talán a spanyol–francia
határon? Nem tudta biztosan, de azért nem fogja Kane-től
megkérdezni.
A  konyhából ellenállhatatlan illatok áradtak felfelé, amitől egy
éhes embernek ugyancsak összefut a nyál a szájában. A  fér
bizonyára bosszantani akarja. Tudja, hogy ki van éhezve, és
szándékosan csigázza fel válogatott, különleges fűszerek szagával!
Shannon éppen vissza akart menni a hajó belsejébe, amikor
elrablója előjött a konyhából. A  lány gyorsan hátat fordított, és
karját összefonva bámult kifelé a tengerre, amíg a fér letett két
tányért az asztalra.
– Gyere enni!
– Nem.
A  fér nem próbálta rábeszélni. A  lány feszülten gyelte a háta
mögött a halk neszeket. A  párnázott pad megnyikordult,
evőeszközök csörrentek meg a porcelánon, bor csordult egy pohárba,
és közben csodás illatok csiklandozták az éhes utas orrát.
Egy pillanatra csend lett. Bizonyára most kóstolja meg Kane a bort.
Milyen mennyei érzés lehet, ahogy a hűvös folyadék lecsorog a
torkán!
Shannon hirtelen nem bírta tovább. A  fér felé fordult, aki nagy
élvezettel evett valamit. Különlegesen elkészített kagylónak látszott.
A lány szinte a szájában érezte az ízét. Rövid tusakodás után győzött
az éhsége.
Tekintetét leszegve leült a szabad székre, Kane-nel szemben. Fogta
az evőeszközt, a villájára szúrt egy kagylót, és a szájába tette. Puha
és zaftos volt, szinte elolvadt a nyelvén. Shannon gyönyörűségében
lehunyta a szemét. Kane csodálatos szakács!
–  Ugye éppen jó? – kérdezte a házigazda. A  lány hálás volt, hogy
nem tett semmi további megjegyzést.
 – Egészen kiváló.
Kane bort akart tölteni, de félúton megállt a keze.
– Elfelejtettem, hogy gyógyszert szedsz.
– Egy fél pohár bor azért nem árt.
A fér elégedetten mosolygott.
–  Miért szedsz antibiotikumot? – kérdezte, miután kitöltötte az
italt. – És mitől vannak emésztési gondjaid? Vagy azt inkább ne
kérdezzem?
–  Nyugodtan kérdezheted. Külföldön betegedtem meg, azért
kellett hazajönnöm.
Azt azonban már nem akarta ecsetelni, milyen körülmények
uralkodtak ott, ahol ő egy segélyszervezet tagjaként tevékenykedett.
Kane nem is erőltette. Pohárral a kezében hátradőlt a párnázott
padon, és nézte a lány szabályos vonásait, a holdfényben ezüstösen
csillogó, selymes haját.
– Hogy lehet egy angol rózsaszálnak Bouvier a neve?
A fér hűvös tekintetétől gyorsabban vert a lány szíve. Sehogy sem
volt ínyére, hogy kedélyesen társalogjon, mintha mi sem történt
volna.
– Miért nem kérdezed meg az apámtól, ha már annyira egy húron
pendültök?
– Én tőled kérdezem.
A fér előrehajolt. A gyertya imbolygó fényében határozott vonásai
hirtelen keményebbnek hatottak.
– A nagyapám francia volt.
–  Akkor az iskolai szüneteket bizonyára többnyire
Franciaországban töltötted.
– Franciaországban csak ritkán. – Shannon sokfelé járt. Általában
az apja zetett alkalmazottai kíséretében. – A  nagyapámnál pedig
egyáltalán nem. Őt nem is ismertem. Még a születésem előtt
meghalt.
– Sajnálom.
–  Nem kell sajnálnod. Amit az ember nem ismer, az nem is
hiányzik.
– Valóban? – ráncolta a homlokát a fér . Talán észrevette, hogy a
lány hangja árulkodóan megremeg? – Én sem ismertem egyik
nagyapámat sem, és nagyon sajnálom. Családot sem alapítottam,
mégis tudom, hogy gyerekek nélkül valami nagyon lényeges
hiányozna az életemből.
Ez a vallomás meglepte Shannont. Nem hitte volna, hogy Kane
számára fontos a család.
–  A  gyerekek sok bosszúságot is okoznak. Kérdezd csak meg az
apámat! – Letört egy darab kenyeret, és a szaftba mártotta. – Majd
elfelejtettem, hogy ezt már meg is tetted – fűzte hozzá gúnyosan.
A megjegyzést néma csend követte, egy darabig csak a tenger halk
mormolása hallatszott.
– Azt hiszed, azzal töltöm a drága időmet, hogy Ranulphfal rólad
beszélgetek?
Hát persze hogy nem! Pedig minden gúnyolódás ellenére
tulajdonképpen jólesne. De hát távolról sem olyan fontos ő egy
afféle embernek, mint Kane!
– Nem – felelte hűvösen. – Az idő pénz, és tudom, hogy az milyen
sokat jelent neked. – A  kérdéssel ingerelni akarta a fér t, de az
elengedte a füle mellett. Nyugodtan töltött magának még egy kis
bort, és megkérdezte:
–  Tehát az a véleményed, hogy ha gyerekeid lennének, az csak
bosszúságot jelentene számodra?
–  Jaj, dehogy! Ha nekem gyerekeim lennének, megadnám nekik
mindazt… – Shannon elharapta a szót, mivel attól félt, túlságosan
sokat árul el magáról. Megadnám nekik mindazt a szeretetet,
odafordulást, időráfordítást, ami nekem mindig hiányzott, vallotta
be hajszál híján. Helyette így kanyarította a mondatot: – Megadnám
nekik mindazt, amit én nem kaptam meg.
– Az nem lehet túlságosan sok.
Shannon elkeseredetten csóválta a fejét.
– Ha megpróbálnám elmagyarázni, úgysem értenéd meg.
A fér az asztalra könyökölt, és megtámasztotta a kezén az állát.
– Azért próbáld meg! – ajánlotta gyengéden.
A lány tétovázva felemelte a poharát.
– Mennyi időd van?
– Ha akarod, egész éjszaka ráérek.
Shannont meglepte a fér hangjának szokatlan gyengédsége, és
egyszeriben nem esett már annyira nehezére, hogy kiöntse neki a
szívét. Tárgyilagosan elmesélte gyermekkora történetét. Azt, hogy
miképp vesztette el szeretett édesanyját, aki sokkal atalabb volt,
mint Ranulph, majd fél évvel később a nagyanyját is. Mesélt a
bentlakásos intézetekről és a zetett kísérőkről. Kane kérdéseket
tett fel, és gyelmesen hallgatta.
A  lány azokra az éjszakákra gondolt, amikor tizennyolc éves
korában álmatlanul feküdt az ágyban, és arról álmodozott, milyen jó
lenne Kane-nel beszélgetni, élvezni az osztatlan gyelmét, és…
Rémülten ébredt rá, milyen irányba kalandoznak a gondolatai.
– És veled mi a helyzet? – kérdezte elbizonytalanodva.
– Mi lenne?
 –  Azonkívül, hogy a nagyapáidat nem ismerted, van valami
különös, amit a családodról mesélni tudsz? Vagy nálatok mindig
minden tökéletes volt?
A fér felhúzta az egyik szemöldökét.
–  Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom. Nekem nincs mit
felpanaszolnom a gyerekkoromat illetően. Nem is tudok róla sok
érdekeset mesélni. A  szokásos iskolákba jártam, aztán az
egyetemre… De csakugyan érdekel ez téged?
–  Nem – vágta rá Shannon túlságosan is gyorsan, pedig égett
benne a kíváncsiság. Mindent szeretett volna Kane-ről megtudni.
Mit csinált, miután kilépett a Bouvier cégtől? Milyen hobbijai
vannak? Ki volt az a nő, aki szabad akaratából jött vele a hajóra? –
Nem – ismételte meg. – Mivel azonban nincs semmi más dolgunk…
– Mit csinálnál szívesen? – vágott a szavába a fér .
Jaj, miért kérdezte ezt ilyen különös hangon? – lepődött meg a
lány. De fölösleges áltatnia magát! Kane világosan az értésére adta,
hogy nem érdeklődik iránta. Pedig amikor tizenhét éves volt, az
összes fér tizenhat és hatvan között majd a nyakát törte érte. Kane
volt az egyedüli kivétel. Vajon miért?
–  Szeretnék lefeküdni – állt fel Shannon. Zavarában beleütötte a
térdét az asztalba, s a poharak veszedelmesen meginogtak.
A fér is felállt.
–  Azt hiszem, valóban az lesz a legjobb, ha ágyba bújunk –
mondta.
A  lány bizonytalanul és kábultan nézett rá. Szinte szikrázott
köztük a levegő. Ahogy Kane pillantása megpihent az ajkán, az
hirtelen úgy kezdett égni, mintha a fér a szájával érintette volna.
De hát biztosan nem úgy értette! Csak ő magyarázza félre, mert
olyan ellenállhatatlanul vonzódik hozzá.
–  Nem, nem együtt – mosolygott a házigazda, mintha a vendége
gondolataiban olvasna. – Bár a fér ak többsége mindent odaadna,
hogy a kegyeidben részesüljön, mielőtt eldobod őket, mint a tegnapi
újságot. Én azonban nem tartozom közéjük. Nem is tudom, hogy
élnek aztán tovább a szerencsétlenek.
–  Sehogy – felelte keserűen a lány. – Elfelejtetted, hogy
tönkreteszem őket? De lassanként kezdenek kétségeim támadni,
hogy csakugyan olyan közömbös vagy-e velem szemben, mint ahogy
fennen hangoztatod. Roppant gyanús, ha valaki ilyen hevesen
tiltakozik valami ellen!
Mire Shannon röviddel később a fülkéjéhez ért, könnyek áztatták
az arcát.

Shannon nem tudta, mi ébresztette fel, de a redőny résein beáramló

fény jelezte, hogy reggel van. A  tenger felől csobbanásszerű
hangokat vélt hallani. Kimászott hát az ágyból, és kikukucskált a
hajóablakon. A  vízről visszaverődő ragyogó napsugár szinte
elvakította.
A  hajón néma csend volt, így a lány feltételezte, hogy Kane még
alszik. Gyors elhatározással maga köré tekert egy fürdőlepedőt, és
felment a fedélzetre.
A  korai óra ellenére már kellemesen langyos volt a levegő, és a
felkelő nap sugarai csodásan melengették a bőrét.
Egy sziklákkal körülvett öbölben horgonyoztak, amelynek kavicsos
partja akár úszva is könnyen elérhetőnek látszott. Onnan egy ösvény
vezetett felfelé a sűrű bokrokon keresztül. Ha nem is tűnt teljesen
veszélytelennek, de azért járható volt.
A  napsugár aranylóan csillogott a vízen. Annyira vakított, hogy
szinte fájt. Shannon ellenző gyanánt a szeme elé tette a kezét.
A tenger tükörsima volt, a legkisebb szellő sem fodrozta a felszínét.
Bizonyára csak képzelődött, amikor a hajón csobbanásokat vélt
hallani.
Hirtelen, jó tíz méterre a hajótól, valami villámgyorsan előbukkant
a felszín alól. Egy szürke árny. Aztán egy második, majd egy
harmadik. Shannon gyönyörködve nézte a három del n áramvonalas
testét, ahogy egymás után kiugrottak a vízből, majd újra eltűntek a
habokban, hogy a következő pillanatban ismét felbukkanjanak. Nem
győzte irigyelni a vidáman ckándozó teremtményeket az erejükért
és fürgeségükért.
Lement a lépcsőn, és megállt a mentőcsónak előtt. Csak egy lépés
kellene, és olyan szabad lenne, mint a del nek.

Kane úgy aludt egész éjjel, mint a mormota. Reggel szokás szerint
már magától felébredt, mielőtt a rádiós ébresztőóra megszólalt, és
elkezdte mondani a szokásos szörnyűségeket: szökőár Ázsiában,
hőhullám Amerikában…
Felhúzott egy sötét fürdőnadrágot, rá egy rövid ujjú inget. Ujjaival
megigazgatta a haját, belebújt a szandáljába, és felment a konyhába.
Mindenekelőtt kávéra van szüksége.
Miután megivott néhány kortyot, megtöltött még egy csészét, hogy
levigye vendégének a fülkéjébe. Többször is kopogott, de nem jött
válasz. Végül kinyitotta az ajtót.
– Shannon?
Az  ágy üres volt. Az  áttetsző fürdőszobaajtón keresztül látszott,
hogy a lány ott sincs. Lehetetlen, hogy már fel is öltözött volna!
Különben is Kane-nek látnia kellett volna, ha kijött a fülkéből.
Hacsak nem ment fel már a fedélzetre.
 A fér letette a kávéscsészét a fésülködőasztalra, és sorra benézett
a folyosó két oldalán elhelyezkedő kisebb fülkékbe. Aztán támadt
egy gondolata. Felszaladt a lépcsőn a napozóteraszra, de ott sem
lelte a lányt.
Aggodalmasan tekintett az öböl, a megközelíthetetlen part és a
föléje magasodó sziklás bozót felé. Jóságos ég, az a part nem is olyan
megközelíthetetlen!
A  fér nak egyszeriben melege lett, aztán kirázta a hideg. Az  a
veszedelmes ösvény a sziklák között!
Shannon!
Csak nem csinál ilyen őrültséget?! Kane eddig még sohasem esett
pánikba, de most elemi erővel tört rá a rémület. Jaj, miért nem
gondolta meg jobban tegnap este, hogy mit beszél!
Hirtelen valami mozgás vonta magára a fér gyelmét a vízben.
Del nek… Kettő, nem, három emelkedett ki egy pillanatra a
tengerből. De valami más is mozgott a habokban: szőke fürtök,
karcsú karok, lábak… Ez az őrült nőszemély csakugyan együtt úszik
a del nekkel! Kane leszaladt az alsó fedélzetre, és mire leért, nagy
megkönnyebbülésére Shannon éppen kimászott a vízből.
A  fér nak nagy kő esett le a szívéről, hogy sértetlenül látja, a
következő pillanatban azonban rémülten döbbent rá, hogy a lány
meztelen. A nádszálkarcsú teremtés olyan csábító volt, mint valami
hableány. Szépséges alakján csillogott a hajából csordogáló víz.
Shannon hirtelen észrevette a lépcsőn álló fér t. Meglepve nézett
fel rá, és mély lélegzetet vett. Egy örökkévalóságnak tűnő
másodpercig csak nézték egymást. Kane-t felkavarta a lány
szépsége. Nem tudott betelni a bársonyos vállak, az apró, formás
keblek, a karcsú derék és a lágyan gömbölyödő csípő látványával.
 Mi az ördögöt művel vele ez a boszorkány? Hát nem érti, hogy ő is
csak egy hús-vér fér ? Dühösen felkapta a fürdőlepedőt, amelyet
csak most vett észre, és odadobta a lánynak.
– Az ég szerelmére! Húzz már valamit végre magadra!
Shannont meglepte, hogy a fér így kijött a sodrából. Magához
szorította a fürdőlepedőt, és felment a lépcsőn.
–  Miért vagy így megijedve? – kérdezte nyugodtan, pedig egész
belseje remegett. – Talán mégsem vagy teljesen közömbös irántam?
Magasra emelt fejjel el akart menni a fér mellett, de az olyan
hevesen ragadta karon, hogy a lány felsikoltott.
– Mi az ördögöt képzeltél? – A fér halántékán kidagadt egy ér, és
közel volt ahhoz, hogy elveszítse az önuralmát. – Tudod, mitől
féltem, amikor nem találtalak? – Kane-t elbizonytalanította, hogy
Shannon már nem gondtalannak, inkább zavartnak és nyugtalannak
látszik. Tehát mégsem olyan magától értetődő neki, hogy
meztelenül szaladgáljon? – Miért nem mondtad meg, hogy úszni
akarsz?
– Eressz el, Kane!
– Nem. – A fér ujjainak szorítása olyan erős volt, hogy fájdalmat
okozott. A  lány megpróbálta kiszabadítani magát. – Először
válaszolj!
– Mit tettél volna, ha megmondom? – A szorítás némileg enyhült.
– Megakadályoztad volna, hogy úszni menjek?
– Valószínűleg. Legalábbis nem engedtelek volna egyedül a vízbe.
– Miért? Hiszen nem történt semmi bajom. Talán attól féltél, hogy
megpróbálok megszökni?
– Azt csak egy ostoba teremtés tenné. És mindketten tudjuk, hogy
te nem vagy az.
 – Komolyan? – Végre sikerült a fér kezét lerázni. – Azt hittem, az
értelmet feltételezed legkevésbé rólam.
A  lányt különös melegség járta át, amikor észrevette, hogy Kane
gyelmesen nézi. Nagyon remélte, hogy nem látszik rajta, mennyire
felajzott.
– Azok ott mégiscsak vadállatok. Kárt tehettek volna benned.
–  A  del nek ártalmatlanok, senkiben sem tesznek kárt.
Az  emberekkel ellentétben náluk mindig tudhatom, mire
számíthatok.
Nagyon mélyen megbánthatták. Még most is szenved. A  fér
megpróbálta összeszedni magát. Tárgyilagos hangot erőltetett
magára.
–  Mindig azt teszed, ami éppen jólesik? Nem találod ezt
könnyelműségnek?
A fejük felett vijjogva ellebegett egy sirály.
–  Miért ne tenném? – vonta meg a vállát Shannon. – Hiszen
tudjuk, hogy szórom a pénzt, és élvhajhász vagyok. Éppen eleget
hánytad a szememre. De talán jobban tennéd, ha követnéd a
példámat. Felszabadultabb lennél.
– Gondolod, hogy szükségem volna rá?
Jaj, ne ingereld már tovább! – mondta a lány józan esze. De hát
nagyon megbántották a büszkeségét. Kane-nek a lehető legrosszabb
véleménye van róla.
–  Igen, úgy gondolom. Te ítéled el az életmódomat? Pedig
ugyanolyan vagy, mint a többi fér , akiket eddig megismertem! Azt
hiszed, hogy különb vagy? Te is szívesen közelednél hozzám, csak a
büszkeséged nem engedi! Azonkívül az apám alkalmazottja vagy.
Vagy mondjuk inkább, hogy a lakája? – A  lány meg akarta alázni a
fér t, fájdalmat okozni neki, mint ahogy vele is ezt tette mindenki
más. – Nem csinálsz semmi olyasmit, ami veszélyeztetné a kitűnő
állásodat. Különösen azután, hogy egyszer már nagy önérzetesen
otthagytad, aztán visszakönyörögted magadat. Nem gondolod, hogy
ez némileg aláásta a szavahihetőségedet?
A lány, miután megmondta a magáét, távozni akart, de Kane elállta
az útját.
– Szóval a te szemedben csak egy talpnyaló vagyok? És azt hiszed,
hogy ez visszatart attól, hogy megkapjam, amit akarok?
A fér halkan, szinte fenyegető hangon beszélt, és átfogta Shannon
állát, aztán ingerlően végighúzta a hüvelykujját a lány ajkain.
Shannon tehetetlenül tűrte. Tudta, hogy ezt érdemelte. Miért is nem
tartotta a száját? Behunyta a szemét, hogy ne lássa a megvető
kifejezést a fér szemében.
–  Ellenállhatatlan csábítónak képzeled magad, aki kénye-kedve
szerint játszhat a fér akkal, és a bolondját járathatja velük?
Jaj, dehogy! Ahogy a lány kinyitotta a szemét, meglátta Kane
kitágult szembogarát, érezte a belőle áradó ellenállhatatlan erőt, és
izgalom töltötte el. Olyan elemi erővel tört rá, mint még soha.
Valami megmagyarázhatatlan, mámorító érzés kerítette hatalmába.
A  fér arca kipirult, és zihálva szedte a levegőt. A  lánynak ez
mindent elárult.
Te hűvös, okos, fegyelmezett Kane! Nem vagy hát bevehetetlen! –
ujjongott fel magában.
– Gratulálok! Tehát én is csak ember vagyok – jegyezte meg a fér
félelmetesen csendesen. – Most pedig menj és húzz valamit
magadra, mielőtt meg találom mutatni neked, hová vezet, ha valaki
vadállatokkal játszik.
 3. FEJEZET
Egész délelőtt ragyogóan sütött a nap, délutánra azonban fehér
felhők tornyosultak az erdő borította parti hegyek fölött.
Shannon behunyt szemmel sütkérezett a fedélzeten, egy párnázott
padon. Kane bizonyára önműködő kormányzásra kapcsolt, mert
éppen a hűtőszekrény és a grillsütő körül szorgoskodott.
A  reggeli megalázó közjáték után a lány csak annyit beszélt a
fér val, amennyit okvetlenül szükséges volt. Kane érezte, hogy
vendégének nincs kedve társalogni, így elfoglalta magát a hajóval.
Shannon olykor nem tudott ellenállni a kísértésnek, és lopva
elgyönyörködött a fér határozott vonásaiban és a fehér pólóban jól
érvényesülő széles vállában. Önkéntelenül is az ismeretlen nőre
gondolt, akit Kane felvett a fedélzetre, és Barcelonában kitett. Vajon
mennyire komoly kettejük kapcsolata? Bizonyára seregestül akadnak
nők, akik boldogan hajókáznak egy ilyen fér val a Földközi-
tengeren.
– Tessék. Gondoltam, biztosan jólesne valami hideg ital.
Shannon meglepve nyitotta ki a szemét, és mély lélegzetet vett.
Kane állt előtte, és két poharat tartott a kezében, amelyekben
ígéretesnek tűnő, rubinszínű innivaló csillogott.
–  Köszönöm. – A  lány örömmel ült fel, és átvette a poharat,
melyben csábítóan csörrentek meg a jégkockák. – Ez micsoda?
A fér leült a pad másik végére, és karját a karfára támasztotta.
–  Gyümölcslé egy kis gránátalmasziruppal meg egy leheletnyi
alkohollal. Ne félj, nem fog megszédíteni!
Veled ellentétben, gondolta a lány. Kane valóban szédítő jelenség
volt, ahogy ott ült fehér pólóban és rövidnadrágban, melyek látni
engedték napbarnított, erős karjait meg izmos lábait, és mögötte
ragyogóan kéklett az ég. Shannon számára maga volt az eszményi
fér megtestesülése. Láttára veszedelmesen meglódultak a
gondolatai. Gyorsan leszegte hát a tekintetét, és kortyolt egyet a
kitűnő italból.
–  Hogy érzed magad? – Kane olyan áthatóan nézte a lányt, hogy
annak a fehér strandtunika alatt melege lett.
A  ruhadarab nem volt éppen a legmegfelelőbb a napozáshoz, de
jobb híján ezzel kellett beérnie. Fehérneműben csak nem ülhetett ki
a napozóteraszra. Ha talál is a szekrényben bikinit, aligha húzta
volna magára a fér barátnőjének ilyen személyes holmiját. Mivel
Kane csak nem fordította el fürkésző pillantását, a lány szegte le
idegesen a tekintetét.
–  Most már sokkal jobban nézel ki – mondta végül a fér . – Már
van némi szín az arcodban.
– Hová akarsz kilyukadni? – kérdezte Shannon, miközben a partot
nézte, ahol egy falu fehérre meszelt házai píneákkal borított
hegyoldalakra simultak. – Gondolod, hogy elkezdhetném már a
hajósinasi teendőket?
Eddig a lány a kisujját sem mozdította meg, és Kane nem is kérte
rá. Talán úgy döntött, hogy úgysem lenne alkalmas.
–  Nyugodtan elismerheted, hogy némi élvezetben is részed volt.
A ma reggeli kalandos úszás majdnem úgy hatott, mint egy szegény
áldozat szökési kísérlete, akit akarata ellenére fogva tartanak itt.
–  Valóban, amint délelőtt kedvesen megjegyezted, olyan ostoba
voltam, hogy szökni akartam. De mint tudod, az a jelszavam, hogy
minden körülmények között megtaláljam az élvezetet.
 Shannon méltóságán alulinak érezte, hogy elismerje, magában
azonban be kellett vallania, hogy ma – hetek óta először – jobban
érzi magát. De hát ezt természetesen a napnak és a tengeri
levegőnek köszönheti, nem pedig Kane-nek!
–  Mint Milánóban? – kérdezte a fér , miután nagyot kortyolt az
italból.
A lány sóbálvánnyá merevedett.
– Honnan tudod, hogy Milánóban voltam?
–  Sokáig kerestelek, és végül ott bukkantam a nyomodra.
A  szállásadód azonban csak annyit mondott, hogy már hónapokkal
korábban elköltöztél. Mit csináltál Milánóban? – kérdezte a fér
komolyan.
A lány hátravetette a haját.
–  Modellként dolgoztam – felelte higgadtan. – Azonkívül
tanultam.
–Tanultál? – húzta fel meglepve a szemöldökét Kane. – Micsodát?
A lány vállat vont.
–  Lázadni az ellen, ami ellen nem lehet. Hiszen te is örök
lázadónak tartasz, mint az apám és mindenki más. – Valójában
üzemgazdaságot tanult, amit ragyogó eredménnyel végzett el. De
hát ezt Kane-nek nem kell tudnia. – Pilótajogosítványt is szereztem
– vallotta be ezzel szemben.
–  Tudsz repülőgépet vezetni? – A  hír láthatólag mély benyomást
tett a fér ra, elismerést azonban ez sem váltott ki. – Ez is csak egy
szeszély volt? Unaloműzés? Mit akarsz mindazzal kezdeni, amit az
élet kínál neked? Egyszerűen elfecséreled? Azt hittem, a te
tehetséged és eszed mellett végre valami hasznos dologhoz fogsz.
Hozz már ki valamit az életedből!
 Még hogy hozzon ki valamit az életéből! Shannon még mindig az
orrában érezte a bűzt, a szájában a port, és minden porcikájában az
elviselhetetlen hőséget. Legszívesebben Kane fejéhez vágta volna,
hogy önként választott száműzetésében nagyon is hasznossá tette
magát. Rég megtanulta azonban már, hogy csak úgy tudja
megvédelmezni a magánéletét, ha hallgat. A  háborítatlan
magánéletre pedig majdnem olyan nagyon vágyott, mint a
szerelemre és az igaz barátságra. Ha az emberek semmit sem tudnak
valakiből kiszedni, akkor végül feladják és békén hagyják. Ha
valakinek elárul valamit magáról, az ismét felkeltheti a sajtó
érdeklődését, a szenzációhajhász újságírók újra rávethetik magukat,
és könyörtelenül üldözőbe vehetik.
–  Az  unaloműzés a dúsgazdagok kiváltsága – felelte Shannon
túlzott kedvességgel. – De hát persze te ezt nem érted. – Felállt, és a
korláthoz ment.
A  hegyoldalra épült falut időközben már eltakarta egy földnyelv.
Most meredek és félelmetesen sötét erdővel borított hegyek
magasodtak a parton.
A fér csak annyit válaszolt:
– Nem tudom, akarnék-e így élni.
–  Mindenki szeretne dúsgazdag lenni. Aki az ellenkezőjét állítja,
vagy nem épeszű, vagy hazudik. Ha azonban tovább nyalsz az
apámnak, előbb-utóbb te is elérsz idáig.
Kane egy pillanatra sem vette le a szemét a lányról, és észrevette,
hogy a bal válláról lecsúszott a tunika. Csupasz bőrének láttán
hevesen kezdett az ereiben száguldozni a vér. Jelen volt, amikor
Jamaicában Sophie ezt a tunikát megvette. Noha ő is csinos volt
benne, és nőies, távolról sem hatott olyan csábítóan, mint most
Shannon. Ebben a lányban van valami egészen különleges. Minden
mozdulatában, a külsejében, a beszédében. A fér megingathatatlan
önuralma hirtelen veszélybe került, és ez egyáltalán nem tetszett
neki.
– Hogy lehetsz ilyen cinikus, Shannon?
Ahogy a lány megfordult, és karját a korlátra támasztotta, a tunika
gyöngyökkel kirakott rojtjai halkan megcsörrentek, a rojtok által alig
takart, formás combokra irányítva a gyelmet. A  fér nak egészen
kiszáradt a szája.
– Ezt a vádat már hallottam párszor.
–  Mi lett a barátoddal? – Ezt Kane azóta szerette volna
megkérdezni, hogy az utcán találkoztak.
– Miféle barátommal?
– Azzal a fér val, akihez odaköltöztél.
– Odaköltöztem?
Hogy adja az ártatlant! Pedig nagyon is jól tudja, miről van szó.
Huszonötöt érdemelne a fenekére! Kane-nek nagy erőfeszítésébe
került, hogy uralkodjon magán.
– Olyan sokan vannak, hogy nem is emlékszel mindegyikre? Arról
beszélek, akinek a kedvéért feladtad a lakásodat, amikor
Olaszországban voltál.
–  Ja, Piers! – A  lány némileg görcsösen nevetett. – Vele voltam
Peruban.
– Vagy úgy! – bólintott a fér , mintha ez mindent megmagyarázna.
A  lány elfordult, hogy meneküljön Kane delejes tekintetétől.
Piersszel nem élt együtt, legalábbis úgy nem, ahogy a fér gondolja.
Piers és a felesége segített neki, hogy visszanyerje az önbecsülését,
és valami értelmes dolgot csináljon, miután elmenekült Angliából a
sajtó elől.
– És hol van most a kedves Piers?
Kane megvető hangsúlya mélyen megbántotta a lányt. Most még
szilárdabban elhatározta, hogy nem köti az igazságot a fér orrára.
Megvonta a vállát, és egykedvűen közölte:
– Elváltak útjaink.
– Hát persze. – Kane kihörpintette az italát, és letette a poharat. –
Szegény Piers – mondta, és felállt. – Majdnem megsajnálom, hogy
ilyen gyorsan elfelejtetted. Emlékszel egyáltalán valamelyikre?
Egy szélroham söpört végig a fedélzeten, és megforgatta a padon
fekvő újság lapjait. Shannon megborzongott, de nem a hideg
légáramlattól.
– Rád emlékeztem – szaladt ki a száján a vallomás.
Egy felhő eltakarta a napot, és a fér arcán is árnyék suhant át.
– Ezt vegyem megtiszteltetésnek?
Kane megveti, és ő semmit sem tett azért, hogy a rossz véleményét
megváltoztassa! De hát miért? És miért olyan fontos neki mégis,
hogy a fér mit gondol róla? Hát senki sem ad neki esélyt? Kane is,
akárcsak mindenki más, aszerint ítéli meg, amit a sajtó hazug
módon terjesztett róla?
A lány kétségbeesésében feltette azt a kérdést, amely már este óta
foglalkoztatta.
–  És mi van azzal a nővel, akié ez a ruhadarab? – mutatott a
tunikára.
A fér , aki a kormány felé indult, visszafordult.
– Mi lenne vele?
– Sokat jelent számodra?
– Nagyon sokat – vágta rá a fér habozás nélkül.
 Shannon gyomra görcsbe rándult.
– Feleségül veszed? – Az ördög vigye! Már megint kiszaladt valami
a száján.
–  Feleségül? – nevetett fel Kane vidáman. – Nem, egészen
biztosan nem. Miért kérdezed? Talán rám akarod legközelebb kivetni
a hálódat? Ha úgy van, felejtsd el! Az  ilyen elkényeztetett, ifjú
szépségektől, mint te, elvből távol tartom magam.
– Világos – mosolygott a lány minden önuralmát latba vetve, aztán
lement a hajó belsejébe, hogy ne lássa Kane, amint majd megszakad
a szíve.

Délutánra viharossá vált az idő. Heves szél korbácsolta fel a

hullámokat, és zuhogó eső verdeste a fedélzetet, elűzve onnan
Shannont és Kane-t. A tervezettnél sokkal korábban kellett éjszakára
kikötőhelyet keresni.
Amikor Kane vacsora előtt megjelent a szalonban, a lány idegesen
fel akart ugrani a félkör alakú bőrpamlagról. A fér azonban melléje
ült, és elkapta a karját.
– Nyugodj meg végre!
–  Eressz el! Az  olyan emberrel, aki mindig megpróbál megalázni,
nincs mit kezdenem.
A  fedélzeten lezajlott beszélgetés után a lány lehetőség szerint
kitért Kane útjából, olyannyira, hogy egyedül is ebédelt.
– Mennyiben alázlak meg?
A házigazda a kényelmes, sportos öltözetben is világ benyomását
keltette. Vacsora előtt lezuhanyozott, a haja még nedvesen
csillogott, és friss illat áradt belőle.
–  Elraboltál és arra kényszerítesz, hogy akaratom ellenére itt
legyek. Ez törvénybe ütközik, és feljelenthetnélek.
 A fér gunyorosan mosolygott.
–  Lehet, hogy törvénybe ütközőt követtem el, mégsem hiszem,
hogy feljelentenél. Barcelonában ugyanis nem voltál valami boldog.
– Nagyon biztos vagy a dolgodban!
A fér látta, hogy a lány a sajgó csuklóját dörzsölgeti.
–  Fájdalmat okoztam? Azt nem akartam. Bocsáss meg! De amint
mondtam, cseppet sem tűntél boldognak. Olyan gyengének
látszottál, mint akit egy szellő is elfúj.
– Olyan gyorsan semmi sem vesz le a lábamról. – Tehát Kane egy
kicsit mégiscsak törődik vele. – Nagyon ellenálló vagyok.
Annak idején nem volt más választása, mint hogy eltűrje a
szidalmazásokat. Mindezt csak azért, mert szeretett egy fér t, és
megbízott benne, azonkívül fellázadt az apja elviselhetetlen
zsarnoksága ellen.
– Talán mégsem vagy olyan legyőzhetetlen, Shannon – állapította
meg Kane, ahogy a lány felállt, és menni készült. – Egyébként nem
kényszerítelek rá, hogy hazatérj. Magadnak kell eldöntened, hogy
akarod-e. Az apád azonban nincs jól…
–  Beteg? – fordult hirtelen feléje a lány. – De hiszen kérdeztem,
hogy van! Miért nem mondtad meg…
–  Nem életveszélyes az állapota – vágott a szavába a fér . A lány
fellélegzett, és biztonságos távolságban leült egy székre. – Azzá
válhat azonban, ha így folytatja. De minden másnál jobban aggódik
miattad.
–  Ezt hogy értsem? – Lehet, hogy az apja mégiscsak mélyebb
érzelmeket táplál iránta? – És mit értesz az alatt, hogy minden
másnál jobban?
– Azokat a súlyos veszteségeket, amelyeket a cég az elmúlt évben
elszenvedett. Lehet, hogy Ranulph Bouvier-nek csődöt kell
jelentenie. Nem tudtál róla? – ráncolta a homlokát a fér .
– Nem…
Mielőtt a lány elment hazulról, hallotta, hogy csökkent a nyereség.
Azt hitte azonban, hogy ennek nincs különösebb jelentősége. Meg
kell egy kicsit húzni a nadrágszíjat, és más üzletpolitikát folytatni.
Az  üzleti ügyeket az édesapja sohasem beszélte meg vele. Az  új
tervekről általában csak célzásokból értesült.
– Az ég szerelméért, Shannon! Tudom, neked csak az számít, hogy
az apád biztosítsa az anyagi hátteret a szertelen életmódodhoz, de
azt hittem, előbb-utóbb némi vonzalmat is mutatsz iránta.
A  lány összerándult, mintha arcul ütötték volna. Természetesen
szereti az apját! És természetesen hálás neki is, a cégnek is, hogy
tanulhatott, és sok olyasmire volt lehetősége, amiről más az ő
korában csupán álmodhat. A szüleinek keményen kellett dolgozniuk,
hogy felépítsék a céget. Már csak ezért sem közömbös számára a
vállalat sorsa.
– Mit kellene még tudnom?
–  Komoly gondjai voltak. A  vállalkozás a végét járta, mivel az új
üzletpolitika csődöt mondott. Már évekkel ezelőtt sejtettem, hogy ez
lesz a vége, az apád azonban nem hallgatott rám. Ezért mentem el a
cégtől.
Kane valóban ilyen okos és előrelátó?
–  Aztán mi történt? Tárt karokkal visszafogadott a cégvezetésbe,
hogy megint megjósold a jövőt?
A fér felhúzta a szemöldökét.
– Azért hívott fel, mert kétségbe volt esve.
–  Nagyon kétségbe lehetett esve. – Tehát Kane nem csúszva-
mászva könyörögte magát vissza.
–  Szüksége volt a tanácsomra, mivel tudta, hogy úgy ismerem a
céget, mint a tenyeremet. Remélte, hogy segítek neki talpra állítani.
Mellette kellett volna lennem, gondolta Shannon. Valószínűleg el
sem ment volna, ha az apja egy szóval is céloz arra, hogy szüksége
van rá! Ehelyett azonban Ranulph Bouvier mindig lekezelően bánt
vele, és minden tettét kifogásolta.
– És? Meg tudtad menteni a céget?
–  Minden másképp történt volna, ha te nem állsz kényelmesen
odébb. Ha egy csepp érdeklődést tanúsítottál volna…
–  Hiszen én megpróbáltam! – vágott közbe hevesen a lány. –
Bizonyára nem tudod, de az apám sohasem bocsátotta meg nekem,
hogy lány vagyok. Fiút szeretett volna, egy utódot, aki folytatja élete
munkáját, és továbbviszi a Bouvier nevet. Tőlem csak azt várta, hogy
egy megfelelő fér hoz menjek feleségül! A  véleményemre és a
javaslataimra nem volt kíváncsi.
Kane különös módon fogadta Shannon kitörését. Elgondolkozva
nézte a lányt, aztán összehúzta a szemöldökét.
– Mondd el őket nekem!
–  Neked? – meredt rá a lány. – A  te szádból sem fogja sohasem
elfogadni a javaslataimat, hiszen úgyis rájön, kitől származnak. De
még ha nem is jön rá, ha az ő elképzelései mások, úgyis azok
kerekednek felül. Te meg képes leszel újra otthagyni az állásodat.
– Nem – felelte a fér határozottan.
– És miért nem? Most olyan magas a zetésed, hogy ezúttal inkább
tartod a szádat?
Kane számára világossá vált, hogy a lány mennyire elkeseredett és
megbántott. És ebben Ranulph Bouvier-nek nyilvánvalóan döntő
szerepe van. Tárgyilagosan csak annyit válaszolt:
– Az édesapád hallgatni fog rám.
Nagyon biztosnak látszott a dolgában. Némán nézte a lányt, és
várta, hogy az a bizalmába fogadja.
Shannon pedig előadta az elképzeléseit, miképpen lehetne az
ügyfelek számára vonzóbbá tenni a céget. Új marketingstratégiákat
javasolt, amelyekre az édesapja még nem gondolt.
– Önelégülten a nevünkből akartunk megélni, de hát ezt manapság
egyetlen cég sem engedheti meg magának.
A  lány gyorsan felvázolta azokat a szempontokat, amelyeknek
előtérbe kellene kerülniük. Kane gyelmesen hallgatta, nem
szakította félbe, mint az apja tette volna. Úgy tűnt, mintha tényleg
komolyan venné.
De hát végső soron nincs semmi jelentősége. A fér csupán az apja
alkalmazottja. A  végső szó úgyis Ranulph Bouvier-é. Mindazonáltal
mégiscsak Kane volt az első, aki komolyan meghallgatta, és úgy
tűnt, hogy értékelte is a meglátásait.
–  Tele vagy meglepetésekkel – szólalt meg végre a fér , és
fürkészően nézte a lányt, akinek egészen melege lett ettől a
tekintettől. Olyan volt, mintha egyenesen a lelke mélyébe látna.
–  Mit gondoltál rólam? Hogy csupán odáig terjednek a szellemi
képességeim, hogy meg tudom beszélni, mikor mehetek
manikűröztetni? Ennél sokkal többre vagyok képes.
Kane felállt, hogy feltegyen egy CD-t.
– Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokra vagy képes. Tartogatsz
még további meglepetéseket is?
Tehát mégsem vesz komolyan, gondolta reményvesztetten
Shannon, ahogy a fér feléje fordult.
 – Amióta otthonról eljöttem, roppant tevékeny voltam.
– Azt el tudom képzelni.
– Dehogyis tudod! – A lány maga sem értette, miért fáj annyira a
szíve. – Hiszen egyáltalán nem ismersz.
A  lemez megszólalt, és Debussy zenéjének hangjai betöltötték a
szalont.
A fér mély lélegzetet vett. Egy pillanatig küzdött a vággyal, hogy
átölelje Shannont. Ökölbe szorította a kezét, aztán újra kiengedte, és
igyekezett szabályosan lélegezni. Mi jutott eszébe, hogy ezt a lemezt
tette fel? Már éppen csak ez az érzelmes, behízelgő muzsika
hiányzott!
Szitkozódott egyet, aztán sarkon fordult, és eltűnt a kabinjában.

A  kikötő üzleteinek és kávézóinak terrakottateteje vidám

színfoltként rajzolódott ki a ragyogó kék égen.
Shannon Kane egyik ingében és egy ugyancsak kölcsönzött
szabadidőnadrágban állt a fedélzeten, és segített a jachtot
hátramenetben óvatosan a rakparthoz kormányozni a sűrűn
horgonyzó hajók között. Aztán a fér utasítására átdobta a
hajókötelet a korláton, a kikötőhídon álló embernek.
–  Hogy tudtál Saint-Tropez-ban kikötési engedélyt szerezni? –
csodálkozott.
– Összeköttetések útján – felelte Kane kurtán, elejét véve minden
további kérdésnek.
Shannon kiugrott a partra, hogy segítsen a kikötésben. A  fér
hirtelen fürkészően ránézett, mire ő sürgősen a cserzett arcú,
számára idegen matróznak szentelte a gyelmét, és elbűvölő
mosollyal köszönte meg a segítségét, amit az széles vigyorral
fogadott.
 Amint azonban Shannon újra Kane-re nézett, az egyszeriben
különös módon rosszkedvűnek és mogorvának látszott.
A  lány gyelmét hamarosan teljesen lekötötte a híres fürdőhely
varázsa. Magával ragadta a tengerparti sétány, a hófehér hajók, a
fehér és okkersárga házak meg a kupolás templomtorony látványa.
Lenyűgözte a színek játéka a vízen, az ég és a tenger ragyogó kékje
meg a félszigetet övező dombok zöldje.
–  Szinte hihetetlen, hogy milyen ragyogó itt a fény! – mondta
lelkesen a fér nak, ahogy visszatértek a hajóra. A  napsütötte
épületek vakítottak, a színek égtek, és a fodrozódó vízen
visszatükröződő színpompás képek az impresszionista festményekre
emlékeztettek.
– Éppen ezért jött ide Gauguin, Van Gogh és a többi híres festő –
felelte Kane. – Meg mindazok, akik manapság a nyomdokaikba
szeretnének lépni. Egyébként minden fér val kikezdesz, aki csak az
utadba kerül?
A  lányt váratlanul érte a megjegyzés, és döbbenten fordult Kane
felé.
– Tessék?
– Ezt a szegény Stephant is mindjárt bűvölni kezdted.
Csak nem arra az ártatlan mosolyra gondol, amellyel megköszönte
az idegen matróz fáradozását? – ütközött meg Shannon.
– Nem értem, mire célzol.
– Ezt el is hiszem – felelte a fér gorombán.

Shannon csodálatos érzésnek találta, hogy újra szilárd talaj van a

lába alatt, és a szűk, középkori levegőt árasztó utcákon kóborolhat a
hangulatos kávézók és előkelő üzletek között. Roppant lelkes
hangulatban volt, és örömmel fogadta Kane javaslatát, hogy igyanak
meg valahol egy kávét.
Egy fonott bútorokkal berendezett és kovácsoltvas díszítményekkel
ellátott, rusztikus kis kávézóba tértek be.
Kane leadta a rendelést a pultnál, mialatt Shannon leült egy ablak
melletti asztalhoz, és hallgatta, ahogy „elrablója” a pincérekkel
beszél. A fér mély, érzéki hangja jól illett a francia nyelvhez. A lány
némileg szégyellte magát, hogy nem beszéli a nyelvet, pedig a
nagyapja francia volt.
A  két pincér nevetett valamin, amit a láthatóan jól ismert vendég
mondott nekik, közben újra és újra a lány irányába néztek.
–  Gyakran jössz ide? – kérdezte Shannon, ahogy a fér visszatért
az asztalhoz.
– Valahányszor Saint-Tropez-ban járok.
– Nem félsz, hogy valaki rám ismer, és megárt a jó hírednek, hogy
velem látnak?
– Miért ártana? Nem vagyunk szerelmespár.
– Nem, hála istennek! – Shannon örült, hogy éppen megjelent az
egyik pincér, és hozta a kávékat meg egy kosár mazsolás süteményt.
–  Mindjárt négyet hozott – jegyezte meg a fér , ahogy kivett egy
süteményt. – Úgy látszik, már ezt a szegény út is megigézted.
Egyébként meg kell látogatnom egy üzletfelem családját. Meghívtak
minket ebédre.
–  Minket? – lepődött meg a lány, és rámosolygott a pincérre, aki
fehér szalvétába csomagolt evőeszközöket tett le az asztalra.
– Igen, minket – felelte Kane, és bosszúsan nézett a távozó francia
után. – Csak nem gondolod, hogy hagylak Saint-Tropez-ban egyedül
kószálni?
–  Már miért nem? – A  lány haja selymesen csillogott, ahogy
nevetve csóválta a fejét. A  két pincér elbűvölten bámulta. – Attól
félsz, hogy minden fér t elcsábítok, aki az utamba kerül?
Kane elengedte a füle mellett a célzást.
–  Gondoltam, jólesik egy kis változatosság. Különben a Coltrane
házaspár az édesapád régi üzleti barátja, így neked ugyanúgy ott a
helyed, mint nekem.
Shannon meglepődött. Az  apja biztosan bevásárolni küldte volna,
amíg ő üzleti ügyekkel foglalkozik. Örült, hogy újra emberek közé
mehet, de az azért bosszantotta, hogy Kane kész helyzet elé
állította.
– Elfelejtetted, hogy nincs mit felvennem. Mégsem jelenhetek meg
az ebéden a te ingedben és a barátnőd levetett göncében.
A  fér mosolyogva nézett végig a sötétkék ingen, amely néhány
számmal nagyobb volt a kelleténél, és csak feltűrt ujjal lehetett
viselni. Jóleső érzés töltötte el ugyan, hogy a lány az ő holmiját
viseli, de tagadhatatlanul volt a látványban valami mulatságos.
–  Semmi gond. Van Saint-Tropez-ban éppen elég előkelő üzlet,
ahol egy magadfajta nő bevásárolhat.
– Lehet, de… – Shannon letette a kosárból éppen kivett süteményt
a szalvétára, és nagy kék szemeivel egy darabig némán nézte a fér t.
– Nincs pénzem – vallotta be végül.
–  Egy milliárdos vagyon örököse vagy, és azt állítod, hogy nincs
pénzed?
– Pedig úgy van.
Ez bizonyára vicc!
–  A  kedves papa nem zeti mindig rendesen a számláidat? –
kérdezte Kane gúnyosan.
Ez a hang roppantul dühítette a lányt, és nagyon kellett uralkodnia
magán, hogy fel ne ugorjon, és faképnél ne hagyja sértegetőjét. De
most életében először úgy érezte, hogy igazolnia kell magát. Fontos
volt neki, hogy Kane ne lássa annak az élvhajhász teremtésnek,
akinek a pletykalapok lefestették.
–  A  huszonötödik születésnapomig nincs saját vagyonom, csak
zsebpénzt kapok. A  havi átutalás azonban nem érkezett meg.
Az  apám megvonta tőlem a zsebpénzt. Erre csak akkor jöttem rá,
amikor visszatértem Barcelonába, ahhoz pedig túlságosan beteg
voltam, hogy bármihez is kezdjek. A  bank sem adott hitelt, mivel
megszűntek a rendszeres be zetések.
Az  a segélyprogram, amelyben részt vett, a megtakarításai nagy
részét felemésztette. De ezt nem kell Kane-nek tudnia.
A maradékból pedig az adósságait törlesztette.
A fér hitetlenkedve nézett rá.
–  Szóval keresztül-kasul utaztad a világot, szórtad a pénzt, és
közben még annyi fáradságot sem vettél, hogy ellenőrizd, van-e
még?
Ha így nézzük a dolgot, tényleg felelőtlenül járt el, de hát nem
mindig volt módja, hogy kapcsolatba lépjen a bankjával.
– Nem tartottam szükségesnek – vonta meg a vállát a lány. – Végül
is mindig volt annyi, amennyi kellett.
– És azt hitted, ez örökké így lesz?
Hát persze! – csüggedt el Shannon. Sikerült további olajat öntenie
a tűzre. Kane most még jobban meg van győződve, hogy ő egy
elkényeztetett, felelőtlen teremtés.
–  Amikor Angliából eljöttem, feltételeztem, hogy minden a
legnagyobb rendben van. Álmomban sem jutott az eszembe, hogy az
apám az egész zsebpénzt megvonja tőlem az utolsó pennyig.
 –  És miből akartál most élni? Mihez kezdtél volna, ha
Barcelonában hagylak?
–  A  barátaim ingyen a rendelkezésemre bocsátották a házukat,
amíg külföldön dolgoznak. Az éléskamrájuk és a hűtőszekrényük jól
fel volt szerelve. Meg aztán biztosan hallottál róla, hogy munkával is
lehet pénzt keresni.
– Furcsa, de csakugyan hallottam róla.
– Persze nem gondoltad rólam, hogy tudok dolgozni. – Mivel a fér
nem szólt egy szót sem, a lány folytatta: – Úgy terveztem, hogy
mihelyt jobban leszek, keresek valami munkát. Bármit, amivel annyi
pénzt kereshetek, hogy visszatérhessek Peruba.
– Piershez?
– Nem hozzá. Piers nős.
Ez eddig téged nem zavart, gondolta a fér , de nem mondta ki.
Az azonban, ahogy felhúzta a szemöldökét, mindent elárult.
Néhány perc múlva felállt.
– Gyere, Shannon!
– Hová megyünk?
A fér nem árulta el, csak kivezette a lányt a kávézóból, majd végig
az utcán, míg végül egy árnyas térre értek.
–  Végül is nem szaladgálhatsz meztelenül – szólalt meg, amikor
megállt egy előkelő üzlet előtt.
–  Monsieur Falconer! – üdvözölte örömmel egy csinos
boltoskisasszony Kane-t, ahogy beléptek.
Még itt is ismerik!
– Öltöztesse fel, kérem, a hölgyet az én költségemre! – mosolygott
kedvesen a fér , miközben tekintete végigfutott a drága selyemből
és sifonból készült alkotásokon. – Választhat, amit akar, én zetem a
számlát.
–  Nincs szükségem a nagylelkű adományodra – morogta
önérzetesen a lány. Bosszantotta, hogy a fér úgy beszél, mintha ő
ott sem lenne.
– Az a te bajod, ugyanis nincs más választásod, mint hogy elfogadd
– felelte vidáman a fér , és kiment az üzletből.
Shannonban forrt a méreg. Vajon azt a barátnőjét is, aki olyan
sokat jelent számára, itt szokta felöltöztetni? Talán folyószámlája is
van ebben az üzletben a hasonló esetekre?
Legszívesebben Kane után szaladt volna, hogy elküldje a pokolba.
Az  eladónő azonban elállta az útját, és kedvesen megkérdezte, mit
mutathat.
Végül is miért ne? – gondolta a lány, és rámosolygott a barátságos
boltos kisasszonyra. Hirtelen belebújt a kisördög. Miután Kane olyan
sok kellemetlenséget okozott neki, igazán megérdemel egy kis
büntetést! És ha már egyszer szabad kezet adott neki…
Shannon kiválasztott egypár különlegesen drága darabot, és
minden franciatudását összeszedve közölte:
– Ezeket szeretném felpróbálni.
No várj csak, Kane Falconer! Most meg zetek neked!

A  kapu feletti harang dallamosan csilingelt, ahogy Kane újra

belépett az üzletbe.
Az  eladónő sugárzó arccal fogadta, és az öltözőfülke felé intett,
amelynek függönye éppen szétnyílt, és kilépett rajta Shannon.
A fér nak meglepetésében elakadt a lélegzete.
Shannon szőke haját oldalra fésülte, és egy ezüstpánt tartotta,
melyet nyilvánvalóan itt vásárolt. Hibátlan alakján puha, fehér
bőrből készült öltözék feszült. A rövid kabátka alatt egy szűk, ezüst
felsőrész csillogott, amely viselője karcsú derekát szabadon hagyta.
Finom ezüstláncocskák és csatok díszítették ugyanúgy, mint a
csípőig érő nadrágot.
–  Meg van elégedve, uram? – kérdezte a boltoskisasszony ezúttal
angolul. Időközben nyilván felmérte, hogy Shannon franciatudása
némi kívánnivalót hagy maga után.
Kane úgy elámult, hogy egy darabig meg sem szólalt, és le sem
tudta venni a tekintetét a lányról.
Shannon beleborzongott, ahogy tudatára ébredt, milyen hatást tett
a fér ra. Abban a zöld szempárban különös fények villództak. A lány
úgy érezte magát, mintha szabadon eresztett volna egy tigrist,
amelyet szelídnek hitt.
Mielőtt Kane magához térhetett volna ámulatából, csodálatának
tárgya a kezébe nyomott egy nagy halom csomagot, melyek a
további beszerzéseit tartalmazták. A fér pillanatok alatt úgy nézett
ki, mint egy málhás csacsi.
–  Jaj, ezt majd elfelejtettem! – perdült elő a boltoskisasszony a
pult mögül. – A bikinije, mademoiselle!
Az újabb csomag már alig fért a fér kezébe.
– Most már csak zetned kell – mosolygott a lány mézesmázosan.
Neked is, drágám! – vélte Kane szeméből kiolvasni, miközben a
boltoskisasszony kiállította a számlát. Vajon nagyon dühös, hogy
ennyi pénzét elköltöttem? – tűnődött Shannon. Természetesen
mihelyt hazaér, az utolsó pennyig vissza zet mindent.
– Gratulálok! – morogta a fér , ahogy kiléptek az üzletből.
A  lány belekarolt, vidáman nevetett, és kacér oldalpillantásokat
vetett rá.
Kane elfordította a tekintetét, de így is érezni lehetett a benne
uralkodó feszültséget.
Ahogy végigmentek a forgalmas téren, Shannon érezte, hogy
mindenki megnézi. A  nők irigykedve, a teremtés koronái
vágyakozva. Egy-két atalember még hangosan füttyentett is.
– Mit csinálsz te a úkkal? – kérdezte a fér csaknem panaszosan.
Tehát ő is észrevette!
–  Nem csinálok én egyáltalán semmit – tiltakozott a lány épp
abban a pillanatban, amikor egy idősebb úr úgy elbámult, hogy a
kerékpárjával nekiment egy parkoló kocsi ütközőjének.
– Nem tudatosan – ismerte el Kane. – Ez egyszerűen benned van.
A  csillogó angyalhajaddal és az érzéki, kék szemeddel megőrjíted a
fér akat. Boszorkány vagy, Shannon, mindenkit elvarázsolsz.
– Kivéve téged.
Jóságos ég! De nehéz távolságot tartani, amikor ez az
ellenállhatatlan teremtés olyan közel van!

Ahogy visszaértek a tengerparti sétányra, egy fehér Mercedes várt

rájuk. A  sofőrben Shannon meglepve ismerte fel a matróznak vélt
fér t, aki a kikötésnél segédkezett.
–  Stephan több mint húsz éve dolgozik Coltrane-éknél, akik jó
barátaim – magyarázta Kane útközben. A  hangjában mintha lett
volna valami halvány gyelmeztetés.
Csak nem attól fél a fér , hogy szégyent hozok rá a barátai előtt? –
ijedt meg Shannon. Csak nem feltételezi, hogy úgy viselkedem,
ahogy azok a szörnyű pletykalapok beállítanak?
A  lány frissen szerzett önbizalma egyszeriben megingott. Mint
mindenki más, Kane is azt a kislányt látja benne, aki tönkretett egy
házasságot, és hajszálon múlt, hogy nem terheli a lelkiismeretét egy
ártatlan, várandós anya tragikus halála. Akármilyen őrültség, a fér
véleménye időközben fontossá vált számára. Most itt ül mögötte egy
nagy halom ajándék holmi között, és bánatosan töri a fejét, miért
vette Kane egyáltalán a fáradságot, hogy elrabolja, és megpróbálja
rábeszélni a hazatérésre. Csak az anyagi előnyökért? Vagy azt
reméli, hogy újra behízelgi magát Ranulph Bouvier-nél, és ezáltal
előbbre jut a siker útján? Vajon mennyit zet az apja a
hazatéréséért?
A  lelke mélyén azonban tudta, hogy Kane nem az az ember, aki
bárki szemében is jó kis ú akar lenni. Lehet, hogy komolyan
gondolta, amikor azt mondta, aggódik miatta? De hát akkor is elég
lett volna, ha az apjával közli a tartózkodási helyét. Ehelyett
magával hozta. Lehet, hogy mégiscsak azt akarja, hogy mellette
legyen, akárhogy is tagadja?
Shannont magát is meglepte, mennyire vágyik rá, hogy ez utóbbi
legyen igaz. De ha így lenne, miért uralkodik magán Kane olyan
vasakarattal? Azért, mert a lánynak olyan rossz híre van? Vagy a
miatt a nő miatt, akit magával hozott Barcelonába?
Közben megérkeztek a céljukhoz, egy hatalmas, gyönyörű villához,
ahonnan csodálatos kilátás nyílt a tengerpartra. Színpompás
futónövények díszítették a balkonokat és az épület fehér falait,
amelyek festőien emelkedtek ki a kék ég hátteréből.
Kane udvariasan kisegítette társnőjét a kocsiból.
–  A  csomagokat hagyd az autóban! Ott jó helyen vannak –
tanácsolta.
Amíg Stephan elhajtott a Mercedesszel, egy fér és egy nő jött ki a
házból. Előttük egy kis fehér skót terrier szaladt vidáman.
–  Szia, Baxter! – simogatta meg Kane a féktelen örömében
ráugráló kutyát. Látszott, hogy nagyon jól ismerik egymást.
 – Jaj, de édes vagy! – hajolt le a lány, hogy megsimogassa a fehér
gombolyagot. Baxter az ő irányában sem fukarkodott a
barátságossággal.
Ebben a pillanatban a házaspár magához hívta a kutyát, és
Shannon felegyenesedett. A  házigazdák mosolyogva jöttek a
vendégek elébe, és szívélyesen üdvözölték őket. Az  asszony arcon
csókolta, a fér megszorította a lány kezét.
–  Esther Coltrane vagyok – nyújtotta a kezét a platinaszőke
háziasszony. – Maga pedig…?
– Shannon – mutatta be partnerét Kane. – Shannon Bouvier.
– Ó… – A háziasszony mosolygó arcán árnyék suhant át, miközben
kérdően nézett Kane-re. Aztán rendezte vonásait, és olyan
barátságosan folytatta, mint előzőleg. – Isten hozta nálunk,
Shannon!
A házigazda, egy erős testalkatú, ötvenes évei közepén járó, ezüst
hajú fér , a lány mindkét kezét megszorította.
–  Bart vagyok. Bartolomew Coltrane. Akármit is mesélnek mások
rólam, attól félek, igaz. És nagyon örülök, hogy megismerhettem
Ranulph elragadó lányát. – Aztán a kutyához fordult, és
megpróbálta megnyugtatni az izgatott jószágot. Baxter ugatva és
farkát csóválva ugrált a vendégre, mindenáron fel akarta hívni
magára a gyelmét. – Jól van – simogatta meg a gazdi –, tudom,
hogy csodaszép. Túl szép is az ilyenek számára, mint mi ketten.
–  Bocsánat – próbálta Esther megmenteni a helyzetet. – Máskor
nem szokott így viselkedni.
A  férjed vagy a kutyád? – mulatott magában Shannon a szegény
asszony zavarán.
– Idegenek körül nem szokott ilyen nagy hűhót csapni – folytatta
Esther, miközben megpróbálta a féktelenül viháncoló kutyust
lecsillapítani. – Maga biztosan nagyon szereti az állatokat.
A házigazda javasolta, hogy menjenek be a házba.
–  Jöjjön, elbűvölő angyalkám! – mosolygott a vendégre, és
bevezette a szalonba.
–  Nincs hát senki és semmi, ami biztonságban lenne a te
boszorkányságodtól? – súgta a lány fülébe Kane.
Jaj, miért is sodorja a külseje mindig veszedelmes helyzetekbe! –
sóhajtott magában Shannon, aztán a fér felé fordult:
– Már hogyne lenne! Te biztonságban vagy.
 4. FEJEZET
Mint Shannon megtudta, a Coltrane család már tíz éve élt a francia
Riviérán, miután jelentős angliai földbirtokaikat eladták Ranulph
Bouvier-nek.
Arról a helyről, ahol Shannon a háziasszony mellett ült, a nyitott
teraszajtón át hívogató kilátás nyílt a kertre. Egy fa alatt megterített
asztal állt, hátrább, a virágzó oleanderbokrok mögött egy gyönyörű
úszómedence vize csillogott csábítóan.
–  Mi már gyerekkora óta ismerjük Kane-t – magyarázta Esther
Shannonnak. – Angliában a családja szomszédunk volt mindaddig,
amíg a szülei egy ausztriai sítúrán, egy lavinaszerencsétlenségben
tragikus módon életüket nem vesztették.
–  Jaj, de szörnyű! – A  lány döbbenten nézett Kane-re. – Ezt nem
tudtam.
– Csakugyan? – kérdezte a fér halkan.
Shannon szeméből együttérzés áradt. Tehát Kane-nek is kijutott a
sorscsapásból és a szenvedésből… Úgy elmerült a gondolataiban,
hogy észre sem vette: a háziak jelentőségteljes pillantásokat
váltanak. Végül is Bart törte meg a nyomasztó csendet.
Megköszörülte a torkát, és a lányhoz fordult.
– És hogy van a jó öreg Ranulph?
Erre a kérdésre Shannon nem volt felkészülve. Kétségbeesetten
törte a fejét valami semmitmondó válaszon. Mégsem vallhatja be
ennek a kedves házaspárnak, hogy már ősidők óta nem járt otthon,
és fogalma sincs, mi van az apjával.
Kane a segítségére sietett.
 – Amikor eljöttem tőle, jól volt, de túl sokat dolgozik. Mi viszont a
jövőben kevesebb okot fogunk neki szolgáltatni az aggodalomra.
Ugye, Shannon?
A  megszólított kényszeredetten mosolygott. A  fér ezzel nyilván
azt akarta mondani: hazaviszlek, ha kell, az akaratod ellenére is.
Ebben a pillanatban sietős léptek hallatszottak az előszobából, és
egy újabb családtag jelent meg a szobában: egy karcsú, sötét hajú,
tizenhét év körüli atal lány. Ahogy megpillantotta Kane-t,
egyenesen feléje szaladt, mintha más vendég nem is lenne a
szobában, és valósággal a nyakába ugrott, meg sem várva, hogy a
fér rendesen felálljon.
–  Emily! – Kane gyengéden homlokon csókolta a lányt, de aztán
udvariasan kibontakozott az öleléséből.
Emily arca kipirult az izgalomtól, és Shannonnak az az érzése
támadt, hogy a különlegesen rövid ruhát egyenesen a fér kedvéért
vette fel, hogy hosszú lábait mutogathassa.
–  Ő Bart unokahúga – mutatta be Esther Shannonnak. – Amíg a
szülei Londonban vannak, nálunk lakik.
–  A  híres Shannon Bouvier? – meresztette tágra a szemét Emily
lelkesen. – Mit csinált mostanában? Ősidők óta nem olvastam
magáról semmit!
A  kislány szavait kínos csend követte. Shannon azonban
mosolygott, és nem mutatta zavarát.
– Ezúttal nem történt semmi, amiről írhattak volna.
–  Shannon egy darabig Peruban volt – magyarázta Kane, aki még
állt, mint a társaság többi tagja. Egyedül Bart maradt ülve, mivel
Baxter kényelmesen elhelyezkedett az ölében.
– Peruban? Csakugyan? – kapott a szón Emily. – Kane-nel?
 – Nem, nem velem – nevetett a fér .
Ejnye, de nagyon vigyáz, nehogy valaki egy párnak képzeljen
minket! – gondolta bánatosan Shannon.
– Olyan szívesen elkísértem volna Kane-t és Sophie-t a hajóútra –
panaszolta Emily –, de ő nem akarta.
– Tudtad jól, hogy hosszú ideig nem fogja látni Sophie-t, és ezért
néhány napig egyedül akart lenni vele – próbálta Esther
lecsillapítani a lányt.
Pont egy szerelmes fruskára lett volna szüksége, gondolta
Shannon, és majd megette a féltékenység. Szerencsére ebben a
pillanatban megjelent egy alkalmazott, és jelentette, hogy az ebéd
tálalva van.

Ebédre hideg sült hús, hal és tenger gyümölcsei voltak különböző

salátákkal körítve.
– Ülj mellém! – szólította fel Emily Kane-t, akinek el sem engedte
a karját, amióta kiléptek a házból. – Maga pedig, Shannon, üljön ide
a másik oldalamra! Szeretném, ha mindkettőjükkel tudnék
beszélgetni.
Vajon én is ilyen voltam tizenhét éves koromban? – tűnődött
Shannon, akinek az idegeire ment a gátlástalan csitri. Ha igen, akkor
nem csoda, hogy Kane-nek sohasem volt rám ideje!
A  java azonban még csak most következett. Emily valóságos
vallatásnak vetette alá. Hol vásárolja a ruháit? Milyen márkájú
szépítőszereket használ? Mi a véleménye az aromaterápiáról?
–  Jaj, Shannon, úgy szeretnék olyan lenni, mint maga! Milyen
érzés, ha valakinek minden fér a lábai előtt hever, és a tenyeréből
eszik?
– Emily! – gyelmeztette Esther a tinit.
 Megint nyomasztó csend telepedett az asztaltársaságra, melyet
csupán a lugas szőlői között csiripelő madár hangja tört meg.
Shannon igyekezett nyugodt maradni.
–  Roppant kellemetlen – felelte, és kényszeredetten nevetett. –
Sokszor kívántam, bárcsak a tenyerem helyett inkább tányért
használnának.
Tréfának szánta a megjegyzést, de valahogy önteltségnek hatott.
Dühös volt magára, mert hagyta, hogy egy éretlen fruska ilyen
helyzetbe hozza. De hát hogyan viselné el nyugodtan, ha valaki
aszerint ítéli meg, amit a pletykalapok terjesztenek róla?
Kane szürkészöld szemében gyelmeztető jelzés villant, Emily
bezzeg el volt ragadtatva.
–  Hogy maga milyen szellemes, Shannon! Egyszerűen bámulatos,
amiket magáról írnak!
–  Nem sok hízelgő van benne. Ha majd egy kicsit idősebb leszel,
rájössz, hogy nem kell mindent elhinni, amit olvas az ember.
–  De én olyan szeretnék lenni, mint maga! – lelkesedett tovább a
kamasz lány, aki egyáltalán nem fogta fel, mit akart az érettebbik nő
megértetni vele. – Nem győzöm csodálni! Szeretnék valamikor én is
az újságok címoldalára kerülni!
Hát az még megtörténhet, ha így folytatod, gondolta Shannon,
miközben hallotta, hogy Esther szemrehányóan súg valamit a
lánynak. Az  azonban cseppet sem izgatta magát, hanem Kane felé
fordulva élénken fejtegette tovább a nézeteit.
– Elnézést kell kérnem az unokahúgom miatt – tette a háziasszony
gyűrűkkel díszített kezét a zavarba hozott vendég hölgy karjára. –
Attól félek, a szülei nagyon elkényeztették, így túlságosan is…
belevaló teremtés lett.
 –  Semmi baj. Valamennyien voltunk tizenhét évesek – felelte
Shannon, aki hálás volt, hogy Esther nem elfogult vele szemben.
Ezután a társalgás Franciaországra, különösképpen pedig
Provence-ra terelődött.
–  Mindig úgy gondoltam, hogy Franciaország hasonlít legjobban
Angliára – vélte Shannon, és hátradőlt a széken, hogy
elgyönyörködjék a kékesen csillogó folyótorkolat felett magasodó
parti hegység üde zöldjében. Ez a táj erőteljesen emlékeztette a
hazájára, amely egyre jobban hiányzott.
–  Ösztönösen vonzódott az ősei szülőföldjéhez? – mosolygott
Esther, aki láthatólag tisztában volt vendége francia származásával.
Talán Kane-nek mégiscsak igaza volt, hogy Barcelonában nem
voltam különösképpen boldog, jutott hirtelen Shannon eszébe.
A fér tulajdonképpen szívességet tett neki, amikor akarata ellenére
magával hozta, és ezzel biztosított valamit, amire mindig is vágyott.
Megsejtette talán, mire lenne szüksége?
Emily hirtelen felugrott a helyéről.
–  Most pedig úszni fogok! Jöjjön maga is, Shannon! Ugorjunk a
medencébe! – Ezzel húzta is már le a ruhája cipzárját. – Te is velünk
jössz, Kane!
– Bocsáss meg, de nekem még meg kell beszélnem a nagybátyáddal
valami üzleti ügyet – mentette ki magát a fér udvariasan.
–  Sajnos, nekem is nemet kell mondanom – csatlakozott hozzá
sietve Shannon –, mivel nem hoztam fürdőruhát.
–  Kölcsön tudunk valamit adni – ajánlotta előzékenyen a
háziasszony.
–  Köszönöm, inkább ne. – Shannon szívesen úszott volna egyet a
csábítóan csillogó medencében, de a tapintatlan fruska társaságából
már nagyon elege volt.
–  Elfelejtetted, hogy éppen most vettél egy bikinit a városban? –
emlékeztette Kane. – A kocsiban van.
Jaj, miért nem tudott csendben maradni! – bosszankodott a lány.
Több sem kellett Emilynek. A hírhedt szépség új bikinije felcsigázta
az érdeklődését.
–  Láthatom? Elhozza a kocsiból? A  szobámban átöltözhet. –
Közben a lány lehúzta a ruháját, és egy illedelmes, fekete, kétrészes
fürdőruha került elő alóla, amely azért kellőképpen kihangsúlyozta
nőies idomait.
Az ördög vigyen, Kane!
– Csak azért vettem a bikinit, hogy a fedélzeten napozhassak.
– Nincs külön napozásra szolgáló bikini! – csapta le a labdát azon
nyomban Emily. – Vagy talán fél a víztől?
Szégyen ide, szégyen oda, Shannon kapott a mentő ötleten. Mielőtt
azonban megszólalhatott volna, Kane megelőzte.
– Aki hajnalban a del nekkel hancúrozik a tengerben, az aligha fél
a víztől. Mutasd csak meg nekik, Shannon! Megyek és megmondom
Stephannek, hogy hozza be a csomagjaidat.
Hát most mihez lehet kezdeni? Shannon tanácstalanul nézett a
fér után, aki már el is indult a sofőr keresésére. Ha azt mondaná,
hogy megfájdult a feje, az átlátszó hazugság lenne. És miután a
Coltrane család olyan kedvesen fogadta, semmiképpen sem akart
udvariatlan lenni.

A  narancssárga bikiniben és a derekára tekert strandkendőben,

amely az egyik oldalon szabadon hagyta karcsú lábszárát, Shannon
kilépett a házból, és magasra emelt fejjel végigment a kavicsos belső
udvaron a medencéhez. Szőke haját feltűzte, és így még jobban
érvényesült pompás arcéle. Kane nem győzte csodálni.
A  medence szélén megállt, és egy darabig gyelte, ahogy Emily
erőteljes karcsapásokkal szeli a vizet. Aztán leoldotta a
strandkendőt, és láthatóvá vált a „napozásra szolgáló” bikini. Kane-
nek szeme-szája elállt, ahogy megpillantotta. A nadrágocska csupán
gyöngyökkel kirakott szíjakból állt, így viselője csaknem
meztelennek tűnt. A  fér megbűvölten bámulta a narancsszínű
semmit, és önkéntelenül halkan füttyentett egyet.
Bart is árgus szemmel gyelte, ahogy a hableányszerű jelenség
kecsesen beleereszkedik a vízbe.
– Pompás teremtés! Ha a helyedben lennék, Kane, megpróbálnám
lefoglalni, hogy teljesen az enyém legyen.
A fér éppen erre vágyott. Le sem tudta venni a szemét a szépséges
vízi tündérről. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy Shannon ezt a
kacér valamit egyenesen az ő kedvéért vásárolta. Neki is a tenyeréből
kellene ennie, és a lábai előtt hevernie, mint a többi szamárnak,
akikről olyan megvetően nyilatkozott.
De ha Shannon valóban el akarja csábítani, mi a célja vele? Be
akarja neki bizonyítani, hogy mégsem olyan ellenálló vele szemben,
mint ahogy állítja? Ha valóban ezt kívánja, hát most veszedelmesen
közel került a céljához.
Aztán egy új gondolat fészkelte be magát a fér tudatába, és
kiverte tőle a hideg veríték. Talán Shannon valóban csak egy
élvhajhász boszorkány, aki játszik a fér akkal? Akkor pedig a saját
fegyverével kell legyőzni.
Közben a lány kiszállt a vízből, és tekintete találkozott a fér éval,
aki a lugasban ült, és megigézve bámulta.
Esther éppen abban a pillanatban jött ki egy tálca itallal a házból,
amikor vendége az izgató tangában kilépett a medencéből.
Ahogy Shannon meglátta az érzéki kifejezést Kane szemében,
gyorsabban kezdett verni a szíve. Nyilvánvaló volt, hogy kellőképpen
sikerült felizgatnia a fér t, de az is látszik, hogy dühös miatta.
Haragszik, mert zavarba hozta a barátai előtt.

–  Okvetlenül el kell újra jönnie – mondta Esther egy jó órával

később, és a meghívás őszintének hangzott.
A  ház előtt álltak, és várták a fér akat. Azok még mindig a villa
árkádjai alatt beszélgettek. Emily is velük tartott, nem volt nehéz
kitalálni, miért.
–  Sajnálom, hogy Emily így viselkedett – folytatta Esther, mintha
vendége gondolataiban olvasna –, de hát reménytelenül
belebolondult Kane-be. Remélem, nem zavarta nagyon.
–  Ugyan, dehogy! – felelte Shannon udvariasan, és magában
csüggedten hozzátette: Miért is zavarna? Különben sem én vagyok
az álmai asszonya.
–  Bart és én aggódunk Kane miatt – vallotta be Esther –, mivel
rengeteget dolgozik. Úgy látszik azonban, jól érzi így magát. Annak
ellenére, hogy ennyire túlterhelt, ragyogóan néz ki.
A  két nő Kane felé fordult, és gyelték, ahogy türelmesen
végighallgatja, amit a házigazda mondani akar neki, miközben Emily
elragadtatva bámulja.
– Csodálatos ember – mondta Esther, és rámosolygott Shannonra.
– Külsőleg teljesen hűvös, a felszín alatt azonban egy vulkán
szunnyad, amely időnként kitör. De tulajdonképpen nagyon ritkán
gurul dühbe. És akármennyit dolgozik is, mindig tud időt szentelni
azoknak, akik fontosak számára, különösképpen Sophie-nak. – Erre
a névre Shannon egyszeriben csupa fül lett. – Sophie időközben
elragadó atal nővé fejlődött – folytatta Esther mit sem sejtve –,
Kane azonban még mindig a védelmezőjének tekinti magát.
Gondolom, elmesélte magának, hogy Sophie későn született, és
csupán nyolcéves volt, amikor a szüleik meghaltak.
– A szüleik? – kapta fel a fejét Shannon. Azt hitte, rosszul hall.
– Abban a rettenetes lavinaszerencsétlenségben.
Sophie tehát Kane húga! Ő pedig azt hitte… Végtelen
megkönnyebbülés fogta el a lányt. Igyekezett azonban nem mutatni,
mivel ebben a pillanatban Kane és Bart is csatlakozott hozzájuk.
Emily most is úgy csimpaszkodott Kane karjába, mintha soha el
nem akarná ereszteni.
–  Ugye rövidesen újra meglátogatsz minket? – nézett könyörgő
szemmel a fér ra. Aztán az udvariasság kedvéért Shannon felé
fordult: – És magának is el kell jönnie!
Shannon észrevette a fér komor arckifejezését. Haragszik. Szabad
akaratából biztosan nem fogja még egyszer magával hozni.

Saint-Tropez felé Shannon Kane mellett ült a hátsó ülésen, és

feszült csend uralkodott közöttük. A  fér csak a sofőrrel váltott
időnként néhány szót.
– Nem mondtad, hogy Sophie a húgod – szólalt meg végre a lány,
amikor már a kikötőhöz értek.
– Nem kérdezted – felelte Kane hűvösen, és kiszállt.
Shannon kivette a csomagtartóból a sok új holmit, és követte a
fér t. Alig tudta utolérni.
A  jachtok között kristálytisztán csillogott a víztükör, és a levegő
kellemesen meleg volt. A  késő délutáni békés hangulat csak még
fájdalmasabban aláhúzta a közte és Kane között uralkodó
feszültséget.
 Amíg beszálltak a hajóra, elkeseredett gondolatok futottak át
Shannon agyán. Vidd a pokolba a jachtodat! Én azonnal
hazarepülök! – vágta volna legszívesebben oda. Csak hát éppen ez a
bökkenő! Nem engedheti meg magának, hogy büszke legyen.
Csekélyke megtakarításai elfogytak, és a bank a hitelkártyáját is
bevonta, így még egy repülőjegyet sem tud venni. Az  szóba sem
jöhet, hogy felhívja az apját, és megkérje, hogy váltsa ki szorult
helyzetéből. Nincs más megoldás, mint hogy felszálljon a hajóra, és
megmérkőzzön Kane-nel.
A fedélzeten azonban egyre kényelmetlenebbül érezte magát a fér
közelében.
– Lemegyek zuhanyozni – közölte, és örült, hogy ezzel a kifogással
eltűnhet a színről.
Ám csak a konyháig jutott, ott a fér utolérte és karon ragadta.
–  Mit jelentsen ez? Eressz el! – tiltakozott a lány, de ahogy
meglátta Kane arckifejezését, egészen megijedt.
– Először magyarázd meg, mi volt ez a mai színdarab!
– Nem tudom, miről beszélsz.
– Komolyan? – nevetett a fér keserűen. – Akkor majd felfrissítem
a memóriádat. Hogy képzelted ma délután azt a fellépést az
úszómedencénél?
–  Fellépést? – meredt kővé Shannon. – Csak nem botránkoztál
meg?
Ebben a pillanatban valahol zúgni kezdett egy termosztát, mintha
gyelmeztető jelzéseket adna.
– Az pillanatnyilag nem érdekes, hogy én mit gondolok – mondta a
fér veszedelmesen csendesen. – Bart és Esther azonban a barátaim.
Shannon legszívesebben a föld alá süllyedt volna, mégis
hátravetette a fejét, és könnyedén válaszolt:
– Úgy látszott, nekik nincs kifogásuk ellene.
–  Mert elég udvariasak, hogy leplezni tudják, mit gondolnak,
amikor egy szégyentelen teremtés produkálja magát előttük.
– Én nem produkáltam magam!
–  Nem? Akkor minek neveznéd? – Kane arca hirtelen egészen
elsápadt a haragtól, és egy ér kidagadt a halántékán. – Az  a szám,
amit előadtál az úszómedencénél, a hálószobába való, és ezt te is
nagyon jól tudod! Azok után, ahogy ma viselkedtél, mindenki azt
hiszi, hogy szerelmespár vagyunk.
Shannon szégyellte magát. Ezt igazán nem akarta. Villámgyorsan
kitépte magát a fér kezének szorításából, és leszaladt a lépcsőn a
kabinjába.
A fér azonban követte.
– Az ég szerelmére! – kapta el újra a karját, és megállította. – Hát
nem érted, hogy ezzel a viselkedéssel éppen azt erősíted meg, amit a
sajtó terjeszt rólad?
–  Az  nekem mindegy! – Shannon sírni szeretett volna. Hiszen
mindennél fontosabb volt számára, hogy Kane becsülje!
– Nekem viszont nem mindegy!
– És miért nem? – Most már világos volt, hogy a fér előtt minden
becsületét eljátszotta. – Mert csorbát ejtettem a makulátlan
hírneveden?
–  Én a te híredre gondolok, értsd már meg! Mikor leszel végre
felnőtt, és mikor veszed észre, hogy nem kell ahhoz lehetetlenül
viselkedned, hogy magadra vond a fér ak gyelmét?
– Ha valaki magára akarta vonni a gyelmet, akkor az a kis fruska
volt, akit ma délután el kellett viselnem. Ha nem vetted volna észre,
egyfolytában kacérkodott veled.
– És te talán nem?
– Nem!
A  fér eleresztette a lányt, és az gyorsan behúzódott a fülkéjébe.
Kane azonban követte.
– Nem ebből a célból vásároltad ezt az összes holmit? – mutatott a
csomagokra.
– Nem!
A fér lassan közeledett.
– Ahogy helyesen megállapítottad, valamennyien voltunk tizenhét
évesek. Egy éretlen kamasz lány rajongása azonban nem gyakorol
mélyebb hatást egy felnőtt fér ra. Te azonban elég idős vagy ahhoz,
hogy tudd, mit cselekszel. És tudtad is egészen pontosan.
Shannon tehetetlenül hátrált, amíg bele nem ütközött a
fésülködőasztalba. Hát persze hogy tudta, mit csinál! Most azonban,
hogy szembe kell néznie a következményekkel, bezzeg nem tudja,
miképp másszon ki a csávából.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz – nyögte ki nagy nehezen.
– Úgy? Akkor ideje, hogy egy kissé felvilágosítsalak!
Shannon halkan felsikoltott, nekifeszítette karját Kane
mellkasának, és megpróbálta eltolni magától. A  fér azonban nem
törődött vele, hanem magához szorította. Noha kétségtelenül ő volt
az erősebb, a lány megpróbált védekezni. Félrefordította az arcát,
hogy kikerülje a száját, Kane azonban belemarkolt a hajába, és
visszahúzta a fejét.
Ahogy az ajka megérintette az övét, a lány felzokogott. Minden
ízével vágyott a fér után, nem akarta azonban, hogy az haragjában
csókolja meg. Kétségbeesetten igyekezett megfordulni a karjában, az
azonban háttal lenyomta az ágyra.
Shannonnak még mindig módja lett volna ellenszegülni, de abban
a pillanatban, ahogy megérezte magán az erőteljes testet,
egyszeriben megtört az ellenállása, és viszonozta a csókot.
Jaj, hogy vágyott erre! Azóta, hogy először találkoztak, majd
elepedt azért, hogy Kane kívánja őt.
A  fér keze a lány kabátkája alá csúszott, és simogatta csupasz
bőrét. Ettől az érintéstől Shannon ellenállása végképp semmivé
foszlott. Kane keze egyre feljebb siklott, az ezüstszínű blúzt eltolva
az útból. Aztán a lány a meztelen bőrén érezte a fér forró ajkait, és
a vágy perzselő hullámai járták át.
– Jaj, Kane! Kérlek!
A  könyörgő hang hirtelen észre térítette a fér t. Jóságos ég! Mit
csinál? Felemelte a fejét, és a lányra nézett.
Akárcsak egy bukott angyal! Aranyhajú és csupa odaadás!
Átszellemült tekintettel könyörög neki, hogy vezesse be a
paradicsomba. Ő pedig minden ízével vágyik rá, hogy megtegye. És
már csak egy hajszál választotta el tőle! De hát akármilyen gyönyörű
teremtés, mégiscsak egy szirén, aki el akarja csábítani, hogy egy
újabb áldozattal bővüljön hódításai hosszú sora.
A fér gyengéden homlokon csókolta a lányt.
– Nem – mondta, és felállt.
Shannon számára keserves volt a hirtelen kijózanodás. Váratlanul
pottyant le az egekből.
–  Nem? – meredt a fér ra, és megpróbált annak vonásaiból
olvasni. Olyan megbántottnak és zavartnak látszott, hogy Kane
legszívesebben újra átölelte volna, hogy elűzze azt a fájdalmas
vonást arról a szépséges arcról.
 –  Nem bonyolódom szerelmi kalandba egy munkatársam lányával
még akkor sem, ha az olyan igéző és készséges, mint te.
Tapasztalatból tudom, hogy az nemcsak erkölcstelen, hanem árt is
az üzletnek.
– Te…! – kapkodott levegő után a lány, miközben reszkető ujjakkal
rendezte a ruházatát. Nem, ezt nem teheti vele! – Mióta vannak
neked erkölcsi aggályaid?
– Öt perce.
– Te csirkefogó! – egyenesedett fel Shannon, akiben újra felébredt
a harci szellem.
Kane-nek ez így sokkal jobb volt. Egyszeriben nem érezte már
magát olyan nyomorult gazembernek.
– Akkor lettem volna csirkefogó, ha elfogadom, amit nagylelkűen
felajánlottál. Nem tagadhatod, hogy lovagiasan viselkedtem.
– Lovagiasan! – A hangból mélységes megbántottság csendült ki.
A fér hűvösen, felsőbbségének tudatában állt ott, még mosolygott
is.
– Nem vártad tőlem?
A lány bizonytalanul nézett fel rá. Hogyan is hihette, hogy nem ő
fogja a rövidebbet húzni? A szeme sarkából gyelte a fér t, aki még
mindig zihálva lélegzett. Ő mindent megadott volna, Kane pedig
kívánta, mégis elutasította. Nem becsüli semmire! Ezért állt ellen,
akármennyire is égett benne a vágy.
– Takarodj innen! – suttogta a lány megalázottan.

Cannes most is olyan volt, amilyennek Shannon a korábbi

látogatásai alkalmával megismerte: izgalmas, pezsgő, fényűző város.
A pálmákkal szegélyezett, híres Promenade de la Croisette mentén a
virágágyak teljes pompájukban virítottak. A  palotaszerű épületek,
melyeken színes zászlók lobogtak, az előző századforduló
pompájáról tanúskodtak.
Nem is olyan régen a lány azt hitte, hogy ehhez a világhoz tartozik.
Most, ahogy végigmentek a tengerparti sétányon, ahol a fényűző
szállodák, kiállítótermek és előkelő üzletek előtt Porschék,
Lamborghinik és más drága kocsik siklottak el, hirtelen rádöbbent,
hogy ő már nem tartozik ide. Tulajdonképpen nem tartozik sehova
és senkihez, gondolta bánatosan, ahogy elnézte a rózsaszín
napernyőket a népes, homokos strandon és a csillogó víztükör felett
magasodó, párába burkolózó hegyeket.
– Miért vagy ilyen szomorú? – Kane gyelmét, úgy látszik, semmi
sem kerülte el.
–  Nem kell szállodát keresned nekem – felelte Shannon kitérően.
A  fér ugyanis azt javasolta, hogy a hazautazás előtti utolsó
éjszakára költözzön a lány egy szállodába, hogy kényelmesebb
körülmények között legyen. Shannonnak fájt, hogy Kane alig várja,
hogy megszabaduljon tőle. – Elzálogosítom az órámat – mutatott
egy ékszerészüzletre az utca másik oldalán –, és a pénzen veszek
repülőjegyet ma estére Angliába.
– Ezt biztosan nem fogod megtenni.
– Miért vagy ebben annyira biztos?
– Mert elfogadtad a ma esti meghívásomat. Azonkívül elég régóta
ismerlek, hogy tudjam, a jó dolgoknak nem tudsz ellenállni. Meg azt
is tudom, hogy az óra az édesanyádé volt, mielőtt Ranulph a
tizenhetedik születésnapodra neked ajándékozta. Azon a napon
bejöttél hozzám az irodába, és megmutattad.
Meg bizony. Jó ürügy volt, hogy Kane-t láthassa. Meglepő, hogy
még emlékszik rá.
 – Jól van hát. Te is adhatsz nekem pénzt a hazautazásra.
– Nem – felelte a fér kurtán.
A  lány észrevétlenül fellélegzett. Dehogyis akarta ő komolyan
elhagyni Kane-t!
– Kihasználod a helyzetemet.
– Úgy van.
–  És miért? – A  lánynak feltűnt, hogy a járókelők kíváncsi
pillantásokat vetnek rájuk. – Azért, hogy újra megalázz?
– Azt sohasem akartam.
De mégis megtette. Shannon keserűen gondolt a fülkéjében
lezajlott szenvedélyes jelenetre. Mindenestül odaadta volna magát,
de a fér visszautasította.
–  Milyen kedves tőled – mosolygott bánatosan a lány. Aztán
elfordult, hogy Kane ne lássa: a könnyeivel küszködik.

A  fényes fogadást Cannes egyik legnagyobb és legelőkelőbb

szállodájának báltermében rendezték.
– Szükséged lesz egy estélyi ruhára – mondta Kane.
Megtudta azonban, hogy Shannon azt már rég beszerezte. Ott
lapult a Saint-Tropez-ban összevásárolt csomagok egyikében. A fér
azonban csak este látta meg, amikor a lány megjelent benne
indulásra készen a jacht szalonjában. A  ruha szinte áttetsző
anyagból készült, a felsőrésze erősen kivágott volt, csupán egy
keskeny pánt tartotta. A  fehér és füstszínű kelmékből különlegesen
szabott szoknya meg-meglebbent minden lépésnél. Shannon
ezüstszínű, magas sarkú cipőt viselt. A  haját a nyakán csinos
kontyba fonta, csak néhány tincs hullott szabadon a homlokába.
Az  öltözetet gyönyörű nyaklánc és fülönfüggő egészítette ki,
melyeket a fér vásárolt a városban.
 Kane-nek szeme-szája elállt a gyönyörűségtől, ahogy
megpillantotta a lányt.
– Egyszerűen káprázatosan festesz! – suttogta ámultan.
Shannon igyekezett leplezni, mennyire jólesik neki a bók. Ami azt
illeti, a fér is lélegzetelállítóan nézett ki a fekete szmokingban és a
hófehér ingben, amely kihangsúlyozta napbarnított bőrét.
A  vacsorát szónoklatok követték, majd a zenekar játszani kezdett,
és a vendégek csoportokba verődve beszélgettek. Ezalatt Shannon
lopva a fér t gyelte. Egyszer csak valaki a nevén szólította.
– Will! – örült meg a lány az ismerősnek.
A  magas, sötétszőke fér utat tört magának a tömegen keresztül,
és arcon csókolta Shannont.
–  Kane, ő Will Reynolds, egy… barátom – mutatta be a két fér t
egymásnak, és nem értette, miért viselkedik Kane olyan különösen.
Csupán kurtán bólintott, és összeszorította a száját.
Shannon nem tartotta szükségesnek elmagyarázni, honnan ismeri,
és honnan veszi a jogot, hogy arcon csókolja Willt. Hát persze, a lány
nem tartozik neki semmiféle számadással.
– Örömmel látom, hogy azok után, amin odakint keresztülmentél,
igazán ragyogóan nézel ki – állapította meg Will. – Piers szeretettel
üdvözöl. Aggódott miattad, és nagyon hiányol, mint mi
valamennyien.
– Én is titeket – mosolygott a lány bánatosan. – Mondd meg nekik,
hogy jól vagyok!
Shannon láthatólag örül a viszontlátásnak, bosszankodott Kane. És
hogy elkomolyodott! Talán mégis mélyebb kapcsolat fűzi Piershez,
mint ahogy állítja, annak ellenére, hogy a fér nős?
–  Meddig akar minket megfosztani tőle, Kane? – kérdezte
gyanútlanul Will.
Ez az átkozott ckó úgy viselkedik, mintha valami régi jó barát
lenne! És most még át is karolja a lányt!
– Az ilyen áldozatkész mentőhelikopter-pilóta aranyat ér Peruban
– folytatta Will váratlanul.
– Mentőhelikopter-pilóta?
Shannon nyugtalanul izgett-mozgott, ahogy Kane hitetlenkedve
rábámult.
–  Méghozzá hihetetlenül jó! – Will láthatólag nem vette észre,
hogy a szavai milyen hatást váltanak ki. – Semmilyen megbízatás
nem volt számára túl veszélyes vagy túl piszkos.
– Nem hiszem, hogy Kane-nek kedve lenne ilyen dicshimnuszokat
hallgatni rólam – mosolygott kényszeredetten a lány.
– Bocsánat! – Will tanácstalanul nézett egyikről a másikra. – Nem
tudtam, hogy te… – dadogta. Aztán gyorsan elbúcsúzott, és
tapintatosan eltűnt.
Shannon és Kane egy másodpercig némán nézett egymás szemébe.
–  Miért nem mondtad el, hogy mentőakciókban veszel részt
pilótaként? – kérdezte végül a fér .
– Talán engedélyt kellett volna kérnem tőled?
– Azt akartad, hogy rossz véleményem legyen rólad.
– Te akartál bizonyos dolgokat hinni rólam. Én csak rád hagytam.
– Mint ahogy tegnap hagytad volna, hogy szeretkezzem veled?
Mielőtt a lány valamit válaszolhatott volna, egy vendég
megszólította Kane-t, így csak jóval később maradtak újra egyedül.

Shannont éppen ifjú csodálóinak egy csoportja vette körül, amikor

Kane úgy döntött, hogy ideje hazamenniük.
–  Sajnálom, uraim, hogy elrontom a mulatságukat – fordult az
ifjakhoz –, de a hölgynek korán reggel a repülőtéren kell lennie.
Ahogy Kane és Shannon kifelé ment a teremből, egyszer csak egy
erősen ittas hang ütötte meg a fülüket.
– …a cég már nagyjából a végét járta. Rég csődbe is ment volna, ha
továbbra is az a dölyfös Ranulph tartja kezében a gyeplőt. Inkább
elbocsátotta volna az alkalmazottak egyharmadát, megkurtította
volna a megmaradtak jövedelmét, csak hogy a saját zsebét továbbra
is meg tudja tömni. Még arra is képes lett volna, hogy a biztonság
rovására gyengébb minőségű anyagot hozasson be…
Shannon nem tudta tovább hallgatni. Hiába próbálta Kane
visszatartani, odalépett a bárpultnál ülő három emberhez.
Okvetlenül meg akarta mondani a magáét a hangadójuknak.
–  Először is annak a cégnek a vezetése, amelyről beszél, sohasem
tenné kockára mások biztonságát anyagi megfontolásokból. Aki az
ellenkezőjét állítja, annak bíróság előtt kell felelnie rágalmazásért!
Másrészt pedig az alkalmazottak időnként arról is
elgondolkozhatnának, hogy ők mit tehetnek a cégért, nem csak
azon, hogy a cég mit tesz értük. Akkor ők is többet kereshetnének, és
kevesebb okuk lenne a panaszra.
A  nagyszájú társaságnak egy pillanatra elakadt a szava. Végre a
leghangosabbiknak visszatért a támadó kedve.
–  Ki az ördög maga? Talán egy Bouvier? – A  többiek durva
nevetéssel támogatták társukat.
Kane szeretett volna Shannon segítségére sietni, ő azonban
büszkén hátravetette a fejét.
– Pontosan – felelte élesen.
A  nagyhangúak elsápadtak, Kane pedig hirtelen megértette
Shannon lelkivilágát. Büszke a származására, arra, amit a családja
elért és amit képvisel. Alapjában véve oda akart tartozni, csak az
apja nem hagyta. Ehelyett uralkodni akart rajta, mint ahogy a
környezetében mindenkin. A  lánya azonban, törékeny alkata
ellenére, túlságosan erős egyéniség, aki nem volt hajlandó alávetni
magát más akaratának. Ezért aztán a saját útját járta, mert hasznos
akart lenni, és segíteni másoknak.
Kane most ébredt rá, hogy félreismerte, és most fedezte fel az igazi
Shannont.
A  társaság két józanabbik tagja el akart sompolyogni, és
megpróbálták erre rábeszélni a harmadik társukat is, az azonban
túlságosan részeg volt ahhoz, hogy hallgasson rájuk. Mindenáron
azt akarta, hogy az övé legyen az utolsó szó.
– És az a nagy zseni, akivel az előbb láttam, akit azért hívtak, hogy
a céget a csődtől megmentse, talán magát is megmentette? –
gúnyolódott a részeg, és hangosan nevetett. Hirtelen elhallgatott
azonban, és cimboráival együtt sietve eltűnt a színről.
Kane közvetlenül Shannon mögött állt, és az arckifejezéséből
látszott, hogy mindent hallott. Nem csoda, hogy a kötekedőnek egy
pillanat alatt elpárolgott a bátorsága.
– Gyere! – fogta karon Kane a lányt.
–  Ez igaz? – kérdezte amaz reszketve, miközben a ruhatárban
óvatosan a vállára terítette a selyemstóláját. – A  cég csakugyan a
végét járja?
– Nem.
Ahogy végigmentek a szálloda előcsarnokán, hirtelen közvetlenül
előttük felvillant egy fényképezőgép. Kane olyan képet vágott,
mintha rá akarná vetni magát a fotósra. Az  azonban gyorsan kitért
az útjából, és egy „köszönöm, Miss Bouvier!” felkiáltással futva
távozott.
– Csak meg akarsz nyugtatni – aggodalmaskodott Shannon, ahogy
kiléptek a fényesen kivilágított utcára. Noha késő este volt, még
javában pezsgett az élet.
– Már tíz hónapja újra a cégnél vagyok. Hihetsz nekem.
Közben kiértek a fényárban úszó tengerparti sétányra, amely
egészen másként festett, mint nappal.
–  Több vagy, mint az apám egy jól zetett alkalmazottja –
gyanította Shannon.
A  részeg zseniális megmentőről beszélt. Tehát Kane átvette a
vezetést. Bizonyára igaz, amit a fogadáson a fér ról hallott. Miután
elhagyta a céget, részvényekkel való ügyes kereskedés révén nagy
sikereket ért el. Most pedig eladta a tudását, kétségtelenül hatalmas
zetés fejében, hogy talpra állítsa egykori cégét.
–  Engem csak azért szerződtettek, hogy kihúzzam a vállalatot a
szakadékból.
– Mennyi időre?
– Egy évre köteleztem el magam.
Akkor már majdnem lejárt a cégnél töltendő ideje. Akárcsak az,
amit rám szánt, gondolta Shannon fájó szívvel, és bánatosan nézte a
háborgó tengert.
–  De most már elég belőlem – zárta le a témát a fér . – Most te
következel. Mesélj Peruról!
 5. FEJEZET
Shannon elmesélte, hogyan ismerkedett meg Piersszel és
feleségével, hogyan vett pilótaleckéket Pierstől Milánóban, és
milyen segélyakciókat vezetett a házaspár a különböző
katasztrófasújtotta területeken.
–  Olvastam annak a segélyszervezetnek a felhívását, amelynek a
keretében dolgoztak. Éppen rettenetes árvíz volt Peruban, amely
egész falvakat sodort el, és segíteni akartam. Amikor Piers és Jackie
odarepült, csatlakoztam hozzájuk. Testközelből megismertem az ott
élők rettenetes szegénységét. Különösen a kilátástalan helyzetben
lévő gyermekek sorsa rázott meg nagyon. Így aztán ott maradtam.
– Mindezeket sohasem említetted egy szóval sem.
Kane meglepettnek látszott. De vajon most már becsüli-e?
–  Miért kellett volna? – vonta meg a vállát a lány. – Holnap
biztosan tele lesznek az újságok azzal, hogy szerelmespár vagyunk.
– És ez zavar téged?
Ezt Kane kérdezi tőle?
– Ha téged nem zavar, akkor engem sem.
– Hamarosan lecsillapodnak a kedélyek – vélte a fér egykedvűen.
Mint a hegyek felől fújó misztrál, amely a jeges hideget hozza télen
ezen a vidéken, borzongott meg Shannon.
A  fér ezt látva a lány vállára terítette a kabátját. Shannon
önkéntelenül visszafojtotta a lélegzetét. A  kabát még őrizte Kane
testének melegét, és a borotvaszeszének illata áradt belőle. A  lány
legszívesebben egészen elbújt volna benne.
A  jacht teljes pompájában csillogott a holdfényben. Egy álom,
amely csak a milliomosok számára válhat valóra.
– Ugye a tied? – kérdezte a lány.
– Igen.
Shannon ezt valahogy kezdettől fogva sejtette.
A szalonban sötét volt, amikor az ajtók feltárultak előttük. Csak a
hajó farlámpái mutattak irányt. Ahogy beléptek, az ajtók zajtalanul
újra becsukódtak mögöttük.
– Köszönöm, hogy kölcsönadtad a kabátodat.
A  lány levette a ruhadarabot a válláról, de magával vitte a
pamlaghoz, hogy még néhány pillanatig élvezhesse a szeretett fér
illatát. Másnap hazarepülnek…
– Shannon…
A lány megállt, de nem fordult meg. A fér érzéki hangja átjárta.
Amikor Kane a sötétben lassan odament hozzá, ösztönösen tudta,
hogy meg fogja érinteni. Egy pillanatra elakadt a lélegzete, aztán
lassan megfordult. Egy pillanat múlva védelmezője karjában találta
magát, aki olyan szenvedélyesen csókolta, mintha soha többé nem
akarná elereszteni.
– Ó, Kane, kérlek, ne hagyj el! Szeress engem!
Shannon érezte, hogy a fér egy pillanatra megfeszül, és mély
lélegzetet vesz. Végül gyengéden kézen fogta őt, és a szalon másik
végénél lévő ajtóhoz vezette, majd egy szőnyeggel borított folyosón
át a szobájába.
A  lány szívdobogva követte. Eddig még sohasem lépett be a
hajónak ebbe a többi helyiségtől elválasztott részébe. A  fényűző
lakrészt egy pompás kettős ágy uralta, melyet két hatalmas lámpa
világított meg tompa fénnyel. Az  ágy kerete, mint a többi bútor,
feketére lakkozott fából készült. A  szoba egy hatalmas tükörnek
köszönhetően a valóságosnál is tágasabbnak tűnt.
Shannon ámultan nézett körül, de a következő pillanatban már
összeborultak, és szenvedélyesen csókolták egymást. Aztán a fér
felkapta a lányt, és az ágyhoz vitte. Ott lenyomta a párnák közé, és
ismét az ajkára szorította a száját.
– Megőrjítesz! Mindig is az eszemet vetted! – vallotta be a fér .
A  szenvedély hullámai összecsaptak felettük, és Shannonnak nem
volt ideje azon tűnődni, vajon bánja-e ezt Kane, vagy sem. A  fér
türelmetlenül hántotta le róla a ruhát, aztán ajkával és kezével
becézgette keblei halmait.
A  lány minden ízével vágyott a gyengédségére és szenvedélyére.
Kane csodálatos szerető, állapította meg. Aztán egy pillanatra
átfutott az agyán, vajon hány nő lehetett már az életében, és hányan
következnek őutána.
Ahogy a fér is megszabadult a ruháitól, és Shannon érezte, hogy
közeledik a pillanat, ijedség fogta el. Vajon be kellene-e vallania?
– Kane, én…
–  Csitt! – suttogta a fér . – Azt hiszed, nem kívántalak? El sem
tudod képzelni, hogy mennyire! – Ezt mindjárt be is bizonyította
ajkával és kezével egyaránt, amíg a lány már nem tudott
gondolkodni, csak sírva könyörögni, hogy tegye magáévá.
Ahogy ez megtörtént, Shannon egy hirtelen, éles fájdalmat érzett,
és felsikoltott. Kane döbbenten megtorpant, de már késő volt. Már
nem volt visszaút. A  vágytól hajtva folytatta és véghezvitte, amit
elkezdett, és az elképzelhetetlen gyönyör világába ragadta magával
kedvesét.
Örömkönnyek folytak végig a lány arcán. Ez az, amire vágyott!
Célhoz ért!
 Shannon némán feküdt a hátán, miután kibontakoztak egymás
karjából. Várta, hogy a fér kérdésekkel ostromolja.
–  Mondd, hogy csupán képzelődöm! – szólalt meg Kane, pedig a
vérfolt a lepedőn önmagáért beszélt. – Shannon? Mondd, hogy nem
egy ártatlan szűz lányt öleltem az előbb!
– Miért akarod tudni? – mosolygott halványan a lány. – Én talán az
első vagyok neked?
– Igen – vágta rá a fér , és egy pillanatra komolyan is gondolta. Ki
emlékezne Shannon után bárki másra? Aztán megrázta a fejét, és
összekócolt haja a homlokába hullott. – Az a fontos, hogy én az első
vagyok számodra.
– Miért olyan fontos ez?
A fér újra megrázta a fejét.
– Tulajdonképpen nem fontos. Csak azt hittem, hogy… te…
–  Nagyon tapasztalt vagyok? Azért szeretkeztél védekezés nélkül.
Azt hitted, hogy majd én megteszem.
Ez nem szemrehányás volt, hanem megállapítás, Kane mégis
bűntudatot érzett. Hogyan feledkezhetett meg minden
elővigyázatosságról? Ilyesmi még sohasem fordult vele elő. De hát
még soha más nő iránt nem is érzett így, mint Shannon iránt.
– És a Markhamhez fűződő kapcsolatod?
–  Nem volt közöttünk semmiféle kapcsolat. Legalábbis abban az
értelemben nem, ahogy gondolod. A  számtalan társasági
összejövetel egyikén ismerkedtünk meg, amelyekre mindig
meghívtak a barátaim vagy olyan emberek, akiket a barátaimnak
véltem.
Kane megindultan nézte a lány vonásait.
–  Tudtam, hogy Jason Markham nős – folytatta a lány. – Ő
azonban biztosított róla, hogy a válás küszöbén áll. Szívesen
beszélgettem vele. Úgy tűnt, mintha érdeklődne azok iránt a dolgok
iránt, amelyek nekem fontosak.
– Mint például a világ megmentése?
–  Az, hogy megkönnyítsük azoknak az életét, akik nem olyan
szerencsések, mint mi. Azonkívül Jason kitartóan körüludvarolt. –
A  lány megborzongott. – Mindazonáltal nem akartam egy
kapcsolatba belemenni a válás előtt. Ő azt állította, hogy csupán
hetek kérdése az egész, az én védelmem érdekében azonban jobb, ha
nem látnak minket együtt. Az  én védelmemben! – Shannon
megvetően nevetett. – Otthon elviselhetetlen volt számomra a
helyzet. Így aztán, amikor Jason azt javasolta, hogy nyáron utazzunk
el együtt, kifejezetten jó ötletnek tűnt. Előzőleg értésére adtam,
hogy addig nem fogok szeretkezni vele, amíg hivatalosan nem
bontják fel a házasságát. Magam is meglepődtem, mennyire nem
hiányzott vele a testi kapcsolat. Néha már arra gondoltam, talán
valami hiba van bennem, hogy ennyire nem izgat. Aztán azzal
intéztem el a dolgot, hogy számomra a barátságunk és közös
szellemi érdeklődésünk fontosabb. Ő azonban hirtelen azzal kezdett
vádolni, hogy nem vagyok normális. Amikor aztán aziránt kezdett
érdeklődni, egyáltalán éreztem-e vágyat valaha, hogy fér val
ölelkezzem, azt hittem, aggódik értem, és segíteni akar. Így aztán
egy napon elmondtam neki az igazságot.
– Miféle igazságot?
Shannon behunyta a szemét, egy pillanatig hallgatott, majd halkan
bevallotta:
–  Azt, hogy engem csak az izgat fel, ha rád gondolok. – Végre
kimondta! Most már mindegy, mit gondol róla Kane. – Először
megpróbált felingerelni, aztán kinevetett, és azt mondta, le tud
valamiről mondani, amit Kane Falconer visszautasított. Ezek után
véget akartam vetni a kapcsolatunknak. Azon a végzetes hétvégén
éppen meg akartam neki mondani, és el akartam menni. Akkor még
nem tudtam, hogy a felesége tudomást szerzett a kapcsolatunkról,
és hogy Jason egyáltalán nem akart válni. Akkor jött a hír, hogy a
felesége túl sok altatót vett be.
– És te meg sem próbáltad igazolni magad?
–  Aggódtam – vallotta be Shannon. – Attól féltem, hogy az
újságírók nem fogják nekem elhinni, hogy nem történt köztünk
semmi, és Jason a végén kifecsegi azt, amit rólad mondtam.
–  Igazán csak hízelgő lett volna rám nézve, hogy a világ
legkívánatosabb nője kizárólag velem akar szeretkezni! Tehát az
egész történetet a pletykalapok kerekítették ki! – Kane nem tudta
véka alá rejteni, mennyire megkönnyebbült.
–  Az  újságírók úgyis eleve eldöntötték, mit akarnak rólam hinni.
Kár lett volna minden fölösleges erőfeszítésért – magyarázta a lány
keserűen. – De minél jobban rám vetették magukat, annál szilárdabb
volt az elhatározásom, hogy ártatlan maradok.
– Shannon… – A fér gyengéden újra magához vonta a lányt. – Ez
azt jelenti, hogy az évek hosszú során nekem őrizted meg magad?
A lány némán lehajtotta a fejét.
–  Nagyon örülök, hogy ezt tetted – mondta Kane, és gyengéden
simogatta a lányt, amíg az vágyakozóan hozzásimult.
A testbeszéd világosan kifejezte, hogy testestül-lelkestül Kane-hez
tartozik… amíg csak a fér akarja.

Kane mozdulatlanul feküdt a sötétben, és gondolatban még egyszer

átélte a szenvedélyes pillanatokat.
 Shannon még aludt. Szorosan mellette feküdt, és a puszta
érintkezés felizgatta a fér t, aki még mindig alig tudta elhinni a
valóságot. Álmai nője feltétel nélkül odaajándékozta magát neki!
Egyedül csak neki! Míg ő minden fér t gyűlölt, akivel látszólag
viszonya volt a híressé vált szépségnek, Shannon őbelé volt
szerelmes, és rajta kívül senki más nem kellett neki. És ő ezt még
csak nem is sejtette! Inkább kitért az útjából, hogy a saját érzésein
úrrá tudjon lenni. Az igazi Shannon Bouvier-t senki sem ismerte. Ő
sem.
A  fér t heves vágy fogta el, amit csak újabb ölelkezés
csillapíthatott. Felült, megcsókolta a lány haja tövét és a kis
sebhelyet a halántéka fölött.
Shannon megmozdult, álmosan tapogatózott kedvese után, és
halkan sóhajtott. Aztán megsimogatta a fér hátát.
Hányszor szeretkeztek már ma éjjel? Kétszer? Háromszor? Kane
egyszerűen nem tudott betelni a váratlanul kapott ajándékkal. Most
is újra magasba csapott a láng mindkettőjükben. Előjátékra sem volt
már szükségük.
Shannon várakozásteljesen simult szerelmeséhez. A  szenvedély
még hevesebben lobogott benne, mint korábban. Úgy kapaszkodott a
szeretett fér ba, mintha csakugyan teljesen eggyé akarna válni vele.
Aztán újra átélték együtt a gyönyör csúcsát.
Valamivel később Kane gyengéden megcsókolta a lány nyakát.
– Legyél a feleségem! – suttogta.
– Tessék?
A  fér felkapcsolta az ágy feletti lámpát. Shannon meglepettnek
látszott, akárcsak ő maga. Erre a lépésre senki más kedvéért nem
szánta rá magát. Most azonban tudta, hogy nem lenne képes még
egyszer elviselni, hogy más karjában képzelje el a lányt. Nem
kockáztathatja meg, hogy ezt a csodaszép teremtést újból
elveszíthesse! Különösen a mai éjszaka után!
– Azt szeretném, hogy a feleségem legyél.
Shannon alig hitt a fülének.
– Komolyan gondolod?
– Adjam írásba?
– Nem, de hát… miért? – suttogta a lány zavartan.
–  Hogy miért? – Kane megpróbált úgy válaszolni, hogy ne
hangozzék egy szerelmes kamasz lelkendezésének. – Hogy is
mondjam? Mert megőrjítesz. Mert nem tudok többé aludni, ha nem
vagy mellettem. Mert ha így folytatjuk, rövidesen áldott állapotba
kerülsz. Mert ideje, hogy valaki végre kivonjon a forgalomból, és
véget vessen a pletykák és találgatások áradatának. Erre pedig senkit
sem tartok alkalmasabbnak, mint magamat.
–  Ez minden? – nevetett a lány, de most már a boldogságtól. –
Tehát tényleg komolyan gondolod. – Shannon kék szeme hirtelen
gyanúsan kezdett csillogni. – Én pedig még azt hittem, hogy
egyáltalán nem is vonzódsz hozzám.
– Még hogy én nem vonzódom hozzád? – forgatta a szemét Kane.
– Legszívesebben minden fér t megöltem volna, aki hozzád
merészel érni. – A fér gyengéden megcsókolta a lányt.
–  Tegnapig abban a hitben kellett élnem, hogy van valakid. Miért
hagytál meg ebben a hitben?
– Mert csak így tudtam távol tartani magam tőled.
Shannont büszkeséggel töltötte el, hogy ez a kiváló ember
őmellette döntött.
– Meg fogom ismerni a húgodat?
 –  Csak ha hozzám jössz feleségül. Tehát? – Mintha a fér egy
pillanatra nem lett volna biztos a dolgában.
– Jaj, Kane! Hát persze hogy hozzád megyek! – Shannon felült, és
túláradó érzelmektől fűtve a fér nyaka köré fonta a karját. –
Kétségeid voltak?
– Nem.
– Nem vagy egy kicsit beképzelt? – csipkelődött a lány.
– Ez a kevés hibáim egyike – nevetett a fér .
–  De legalább szerény vagy! – A  szerelemtől égő arcú szépséges
szőke lány nevetve hanyatlott vissza a párnák közé, és kitárta a
karját, mintha át akarná ölelni az egész világot.
– Mrs. Falconer – suttogta átszellemülten.
–  Jól hangzik – állapította meg a fér elégedetten, és
elgyönyörködött jövendőbelijében.
– Mrs. Shannon Falconer – próbálgatta a lány álmodozva.
– Így is, úgy is jó – csókolta meg Kane gyengéden.

A  gép alkonyatkor szállt le Londonban. Kane fekete Mercedese a

repülőtér előtt várt. Amíg a fér ügyesen kormányozta a kocsit a
sűrű forgalomban, fürkésző pillantást vetett kedvesére.
– Ideges vagy?
A  lány az apjával való küszöbönálló találkozásra gondolt, és
bólintott.
– Nincs rá semmi okod – próbálta a fér megnyugtatni. – Ha előbb
haza szeretnél menni, megmondom az édesapádnak, hogy már
itthon vagy. De természetesen velem jöhetsz a céghez, hogy ott
üdvözöld.
Shannon a nagy, üres villára gondolt, ahonnan két és fél éve
megszökött. Nem, nem akar estig bizonytalanságban lenni, hogy
miképp fogadja az apja!
– Veled megyek a céghez. Egyedül szeretnék vele beszélni. Ő az én
apám, és…
Az  autótelefon csengése szakította félbe. Kane megnyomott egy
gombot, hogy fogadja a hívást. A kihangosító megszólalt.
–  Üdvözlöm, Kane! Hol van? – jelentkezett Ranulph titkárnője
szokatlanul komolyan.
– Londonban vagyok, és körülbelül… – A fér az órájára pillantott.
– Egyedül van?
– Nem. Shannon velem van. Előtte nyugodtan beszélhet.
Csend következett.
– Vissza tudna hívni? – kérdezte a titkárnő bizalmasan.
Akármit is akar ez a nő mondani, csak Kane füleinek szánja. A lány
hangulata egyszeriben megváltozott. Itt ő még mindig fölösleges!
Kane bekanyarodott egy parkolóba, hogy nyugodtan
telefonálhasson, és most már kihangosítás nélküli üzemmódba
állította a készüléket. Shannon a kilincsre tette a kezét.
– Szálljak talán inkább ki?
A fér azonban visszatartotta.
–  Micsoda? – mondta ebben a pillanatban a telefonba, aztán
elhallgatott. – Mikor? – Kane erősebben megszorította Shannon
karját. – Milyen súlyos?
A lány döbbenten fordult feléje, és aggodalmasan gyelte.
–  Mi történt? – kérdezte nyugtalanul, ahogy a fér befejezte a
beszélgetést.
– Az édesapád… szívrohamot kapott, és kórházban van.
– Életveszélyben van?
–  Igen. – Kane szerette volna tapintatosabban közölni a hírt.
Valahogy úgy érezte azonban, hogy az a nő, aki katasztrófa sújtotta
területen gyermekeket mentett, az igazságot akarja hallani. –
Aggasztó az állapota.

–  Ölelkezni szeretnék veled – súgta Kane Shannon fülébe

szerelmesen. A  három héttel ezelőtti rettenetes nap óta a fér
szemében most először csillant meg pajzán fény.
– Jaj, rajtakaphatnak! – húzódott el a lány, miután kedvese a blúza
alá csúsztatta a kezét, hogy a kebleit kényeztesse. A  tanácsterem
ajtaja nyitva állt, és bármely pillanatban bejöhetett valaki.
– Így beszél az a nő, aki két zsinórból álló tangában járt csábtáncot
a medence szélén – incselkedett a fér . – Elbűvölő, hogy ilyen
szégyenlős vagy.
Kane sokatmondó mosollyal kifüggesztette az „Értekezlet. Kérem,
ne zavarjanak!” feliratú táblát, aztán olyan erőteljesen becsapta az
ajtót, hogy bizonyára a szomszéd szobában is hallották.
– Mit fognak gondolni az emberek? – tiltakozott a lány, de a szeme
csillogott. Az elmúlt időben úgy összetorlódtak az események, hogy
még arra sem értek rá, hogy közhírré tegyék az eljegyzésüket.
– Nem gondolod, hogy már úgyis mindent tudnak?
De bizony, vélte a lány boldogan. Kane mindig minden
megnyilvánulásával elárulta. Azzal, ahogy ránézett, ahogy beszélt
hozzá, ahogy a cégnél összetartozásuk jeléül a karjára tette a kezét.
A  fér nagy tiszteletben állt a cég munkatársai között. Éppen egy
éve, hogy a rátermett üzletembernek sikerült elrántania a kormányt,
és helyes irányba terelni a vállalatot, amely azóta túljutott a
válságon. És mivel Bouvier nem tudott közbeavatkozni, Kane
munkatársként bevette a csapatába Shannont, így az be tudott
kapcsolódni a napi döntésekbe.
 Amióta Shannon Kane mellett dolgozott, mindenki nagy
elismeréssel viseltetett irányában. Egyre inkább felismerték a
szakértelmét és az üzleti érzékét. Értékes munkatársnak tekintették,
és nem csupán azért, mert a főnök lánya.
Most Kane karjába simult, aki vágyakozva csókolta és simogatta.
Boldogsággal töltötte el, hogy szerelmese ennyire kívánja.
–  Szeretném az eljegyzésünket, amilyen gyorsan csak lehet,
nyilvánosságra hozni – mondta a fér . – Legfőbb ideje, hogy hozzám
költözz. Szeretnék véget vetni annak, hogy mindig csak röpke
pillanatokat lophatok a veled való együttlétre.
Kane már korábban is megtette ezt a javaslatot, de amíg Shannon
apja kómában feküdt a kórházban, a lány semmiképp sem találta
helyénvalónak, hogy a jövendőbelijéhez költözzön.
–  Nem tudok már sokáig várni rád. – A  fér felkapta
menyasszonyát, a hosszú, fényes tárgyalóasztalra fektette, amely
mellett milliárdos üzleteket szoktak kötni, és csábítgatni kezdte.
Három hét telt el a jachton töltött szenvedélyes, szerelmes éjszaka
óta. Azóta annyi gond szakadt a nyakukba, hogy alig maradt idejük
egymásra.
Most Kane megcsókolta a lány haja tövét, kezét a kék selyemblúz
alá csúsztatta, és kedvese kebleit simogatta. Shannon
várakozásteljesen sóhajtott fel.
– Nem a legmegfelelőbb hely az ölelkezésre egy asztal, ez meg itt a
legkevésbé – mondta a fér , de érzéki mosolya elárulta, hogy
könnyen túl tudná magát tenni ezen. Ebben a pillanatban azonban
megszólalt mellettük a titkárnői telefon.
–  Emlékeztetni szeretném, Kane, hogy negyedóra múlva egy
megbeszélése lesz – közölte Ranulph titkárnője. – Azonkívül a
Chesterton házaspár van a vonalban. – Most jelentőségteljes szünet
következett. – Shannonnal szeretnének beszélni.
A lány gyorsan felegyenesedett, és rendbe hozta a ruházatát.
– Rendben van. Az apám irodájában fogadom a hívást.
–  Kitűnő! – Kane mosolyogva kapcsolta ki a készüléket. – Ha a
legnagyobb ügyfelünk okvetlenül veled akar beszélni, akkor sikeres
volt az oktatásom.
–  El sem mondhatom, mennyit kaptam tőled – mosolygott
Shannon, miközben leereszkedett az asztalról. Kane lehetőséget
biztosított számára, és lassanként mindenki kezdte a cégnél
komolyan venni.
–  Az  apád egy napon még büszke lesz rád – jövendölte Kane,
miközben kiléptek a teremből.
De mikor jön el az a nap?
A  borúlátó várakozások ellenére Ranulph Bouvier felébredt a
kómából, és már a tőle megszokott módon ugráltatta az ápolónőket.
Amikor meglátta az ágya mellett a lányát, alig mutatott örömet.
Csak szórakozottan paskolgatta a kezét.
– Örülök, hogy Kane hazacsábított. Rá mindig is jobban hallgattál,
mint rám.
Mert ő is mindig gyelt rám, és emberszámba vett, felelte volna
legszívesebben Shannon. Nem akarta azonban az apját fölöslegesen
felizgatni, és ezzel veszélyeztetni a gyógyulását. Hiszen az orvosok
nyomatékosan felhívták a gyelmet a nyugalom fontosságára. Arra
is gyelmeztették az idős fér t, hogy csökkentenie kell a
munkatempóját, ha életben akar maradni.
Két nappal ezelőtt Shannon megtudta, hogy az apja hamarosan
hazamehet. Először azt remélte, hogy a lábadozás ideje alatt
közelebb kerülhetnek egymáshoz. Bouvier azonban kijelentette,
nincs szüksége arra, hogy a lánya anyáskodjon felette. Majd felfogad
egy ápolónőt.
– Kane dicsérte a tevékenységedet a cégnél – mondta Bouvier egy
napon. A hangjában több volt a kétkedés, mint az elismerés. – Végül
is egy darabig kisegíthetsz a vállalatnál, és hasznossá teheted
magadat – fűzte hozzá.
Hasznossá tehetem magamat, gondolta a lány keserűen, ahogy az
apja irodája felé ment, hogy fogadja Chestertonék hívását.
Valamikor majdcsak rájön az apja is, hogy felelős döntésekre is
képes. Különben pedig mit számít, hogy az apja nem bízik benne, ha
Kane szereti?

A  következő napok izgalmasan teltek. Kane egy gyémántgyűrűt

húzott a menyasszonya ujjára, és nyilvánosságra hozta az eljegyzést.
Az  újságírók elárasztották őket a kérdéseikkel, melyekre a fér
udvariasan, de röviden válaszolt.
Egyik délelőtt megjelent Kane húga a cégnél, és okvetlenül a
jegyespárral akart ebédelni. Amikor az ebéd végeztével a fér a
pulthoz ment, hogy zessen, a két nő rövid időre egyedül maradt.
–  Tehát nem hagytad, hogy Emily Coltrane a karmai közé
kaparintsa – incselkedett Sophie Falconer.
A lánynak jólesett jövendő sógornője megértő mosolya.
– Pedig csak egy hajszálon múlt – nevetett.
Érettségi után Sophie, mielőtt elkezdte volna a tanulmányait az
ország legtekintélyesebb egyetemén, egy hónapig Spanyolországban
nyaralt. Korához képest meglepően érett volt, és pontosan tudta, mit
akar. Szeretetteljes pillantásaiból látszott, hogy nagyon ragaszkodik
a bátyjához.
 –  Kénytelen voltál az én holmimat viselni, mert Kane az utcáról
rabolt el? – Sophie tekintete vidáman pihent meg a testvérén, aki
időközben visszatért az asztalhoz. – Ezt nem néztem volna ki
belőled, bátyuskám!
– De hiszen már mindent elmagyaráztam. Csak azért tettem, mert
Shannon nem volt jól.
–  Kárpótlásul aztán Saint-Tropez-ban főúrian felöltöztetett –
kapcsolódott a társalgásba a lány. Időközben világossá vált, hogy a
két testvér között nem sok dolog marad titokban.
–  Ó, Saint-Tropez! – mosolygott vidáman Sophie, ahogy eszébe
jutottak saját emlékei. – Oda persze Kane csak a legigényesebb
hölgyeket viszi – csipkelődött, aztán behúzta gyorsan a nyakát, mint
aki attól fél, hogy ellátják a baját.
–  Megállj csak! Egy bizonyos ifjú hölgy számára lehet, hogy az
utolsó alkalom volt – fenyegette meg a húgát játékosan Kane, és
rámosolygott Shannonra.
–  Alaposan az eszét vetted – súgta Sophie a menyasszonynak. –
Néhány hónappal ezelőtt még megrögzött agglegény volt.
–  Ne hallgass rá, Shannon! – morogta a fér , és felsegítette
kedvesét a székről.

Ranulph Bouvier nem mutatkozott különösképpen meglepettnek,

amikor a lánya boldogságtól sugárzó arccal megmutatta a
jegygyűrűjét, és előadta a jövőre vonatkozó terveit.
– Gratulálok – dörmögte mindössze.
A  következő hétvégén kiengedték a kórházból, és Shannon
szabaddá tette magát, hogy mindent előkészíthessen az apja
hazatéréséhez.
–  Nem tudom, miért terheled magad a vállalat ügyeivel –
morgolódott az apja, miközben a felfogadott ápolónő
berendezkedett a lakosztályában, és ők ketten egyedül maradtak a
szalonban. – Arra neveltelek, hogy egy sikeres fér felesége légy.
Az édesanyád megelégedett ezzel a szereppel.
Bouvier kockás házikabátjában ült a kedvenc karosszékében, a
hatalmas kandalló előtt, és a lánya egy takarót tett a térdére.
Shannonnak újra eszébe jutott, hogy a ház túl nagy és
barátságtalan, de hát ez már nem az ő baja. Éppoly kevéssé
nyomasztotta, mint az apja viselkedése.
–  Nem egészen úgy volt a dolog – mondott ellent nyugodtan. –
Sikeres műugró akart lenni, és az olimpiára akart készülni. Aztán
mégis eltemette az álmait, és alkalmazkodott a férjéhez. Én azonban
nem vagyok olyan önzetlen, mint az anyám. Inkább rád hasonlítok.
Ranulph csak morgott egyet, és grimaszt vágott, a szemében
azonban mintha egyetértés csillant volna.
– Remélem, Kane meg tud szelídíteni.
Hiába, csak nem tud kibújni a bőréből! Shannonnak eszébe sem
jutott, hogy elrontsa az apja kedvét. Ahogy megigazította a takarót a
térdén, az hirtelen elkapta a kezét, és hüvelykujját
jelentőségteljesen végighúzta a jegygyűrűn.
– Tehát megkaptad, amit akartál.
– Remélem – mosolygott boldogan a lány.
–  Akárcsak Kane. – Ranulph eleresztette a lánya kezét, és a
narancslé után nyúlt, amelyet az ápolónő az oldalasztalkára
készített a szokásos forró grog helyett. – Te is megkapod tőlem a
részedet, ha megajándékozol egy örökössel. – Egy grimaszt vágott,
és letette az italt. – Mindenesetre a legmegfelelőbb fér t
választottad ehhez. Kane ezt már akkor bebizonyította, amikor
megvásárolta azt a részvénycsomagot, noha az árfolyamok a
mélyponton voltak. Tudtam, hogy csodát fog tenni, ha sikerül
rábírnom, hogy jöjjön vissza a céghez. Tisztában volt vele, mire
számíthat, ha hazahoz téged… és mi lesz a jutalom koronája,
mihelyt feleségül vesz.
Shannon megborzongott.
– Miféle jutalomról beszélsz? – kérdezte gyanakodva.
– Többségi részesedésről a Bouvier-részvényekből.
– Többségi részesedés…? – A lánynak elakadt a hangja.
– Először úgy tett, mintha nem érdekelné a dolog, és elutasította a
csomagot, amelyet ajánlottam – folytatta Ranulph, nem véve észre a
fájdalmas kifejezést a lánya szemében.
– Csomag…? – Shannont jeges rémület fogta el. – Tehát elküldted
a jachtjával, hogy keressen meg?
Nem, ezt nem hiszi arról a fér ról, akit szeret!
–  Jacht? – Most Ranulph csodálkozott el. – Egy jachton hozott
haza? Azzal csalt lépre? – A  fér hirtelen elmosolyodott, elismerés
csillant a szemében. – Amikor elmesélte, hogy Barcelonában talált
rád, azt hittem, egyszerűen hazarepültetek. Meg kell hagyni, éppoly
ügyesen tud bánni a nőkkel, mint a csőd szélén álló vállalatokkal.
Senki sem ér a nyomába. Amikor kilépett tőlünk néhány évvel
ezelőtt, felépítette a saját vállalatát, és őszintén szólva, nincs is ránk
szüksége. A  tőlünk való távozás volt a fordulópont az életében.
Néhány ügyes sakkhúzás, és máris multimilliomos lett! És ez lesz
élete legnagyobb üzlete, hogy feleségül vesz téged.
–  Nem! – tiltakozott Shannon hevesen. – Azért vesz el, mert
szeret!
– Lehetséges. – Ranulph vállat vont. – Nem akarom azonban, hogy
a lányom gyanútlanul lépjen ebbe a házasságba. Az olyan fér akat,
mint Kane, nem az érzelmeik vezérlik.
– De hát miért nem? Éppen elég gazdag, miért akarna mindenáron
még gazdagabb lenni?
– Ezt te nem érted, kislányom. Az édesanyád értette. – Ranulph a
tenyerébe támasztotta az állát, és Shannon szánalmat vélt felfedezni
a tekintetében. – Nem csupán a pénzszerzésről van szó. Nem is az a
lényeg. Az  olyan fér aknak, mint Kane meg én, a versenytársakkal
való harc, a minél nagyobb hatalom megszerzése az igazi
szenvedély. Olyan, mint valami ajzószer, mint a drog.
A  lány a könnyeivel küszködött. Nem, ezt egyszerűen nem hiszi!
Kane szereti őt, és ha az apja ilyen ajánlatot tett, biztosan elmondta
volna.
Vagy mégsem? Kane gyanús buzgalommal igyekezett rábeszélni őt
a hazatérésre. És tulajdonképpen szigorúan véve nem is mondta,
hogy szereti! Igaz, sok mindent mondott… hogy megőrjíti, hogy nem
tud nélküle aludni. De hát mindez nem csupán a szerelmi vallomás
ügyes elkerülése?
Shannon szégyellte magát, amiért kétségbe vonja vőlegénye
szerelmét. Hiszen olyan gyengéd! Ezt nem lehet megjátszani
pusztán azért, hogy valaki a hatalomvágyát kielégítse.
Mindenesetre van lehetőség az igazság kiderítésére. Este majd
megkérdezi magát Kane-t.

Ezen az estén azonban Shannon nem találkozott a fér val. Neki az

apjával kellett törődnie, Kane-nek pedig még késő este is
megbeszélése volt a városban.
Másnap reggel, amikor felkereste az irodájában, a titkárnő
előzetesen gyelmeztette, hogy Mr. Falconer tárgyal, és nem akarja,
hogy zavarják. Kane azonban egyedül állt a hosszú asztalnál, és
iratokat tanulmányozott, amikor Shannon belépett. Menyasszonya
arckifejezése láttán torkán akadt az üdvözlés. A  lány világoskék
nadrágkosztümöt viselt, és szokatlanul sápadtnak látszott, a szeme
alatt sötét karikák éktelenkedtek.
– Mi baj van? – kérdezte a fér nyugtalanul.
– Igaz, amit hallottam?
– Micsoda? – ráncolta a homlokát a fér .
A  lány mereven bámulta a fényesen csillogó asztalon álló vázát,
amelyben fehér liliomok pompáztak.
– Valóban felajánlotta neked az apám a többségi részesedést a cég
részvényeiből? – Shannon csak most nézett a vőlegényére.
Az  összehúzta a szemét. – Felajánlotta vagy nem? – ismételte
makacsul a kérdést a lány.
A  fér letette a papírokat az asztalra, és látszott, hogy nagyon
gondosan megválogatja a szavait.
– Tett ilyen ajánlatot… Igen.
– Azért, hogy feleségül vegyél? – Kimondta hát a kérdést, és most
szívdobogva várta, hogy vőlegénye tiltakozzon.
– Az apád ezt mondta neked?
–  Úgy volt, vagy nem? – Jaj, miért nem utasítja vissza
felháborodva? Miért látszik olyan… megkínzottnak?
– Hát…
– Úgy volt, vagy nem?
– Kezdetben valóban felajánlotta – ismerte el a fér . – Hónapokkal
ezelőtt. Én azonban elutasítottam az ajánlatot.
– Később aztán mégis meggondoltad magad?
– Ezt hogy érted?
 – Tehát igaz! Hogy tehetted ezt velem?
– Az ég szerelméért, Shannon! – Kane egy lépést közeledett, a lány
azonban elhúzódott.
–  Őrült javaslatnak tartottam, de az apád bizonyára csak a te
javadat akarta.
– Az én javamat? És te? Te is csak rám gondoltál? Mikor szőttétek
ezt az összeesküvést?
– Nem volt semmiféle összeesküvés.
–  Csakugyan? Akkor mi volt? Becsületbeli megegyezés? –
A lánynak arcába szaladt a vér. – Te elveszed a lányomat, és kezessé
teszed, én pedig átengedem neked a döntő szót a cég ügyeiben.
– Hízelgő rám és az egész fér úi nemre nézve a feltételezés, hogy
egy fér képes lenne megszelídíteni téged. Nem elég számodra…
Ebben a pillanatban megszólalt a titkárnői telefon, és Kane
bejelentkezett. Shannonnak önkéntelenül eszébe jutott a múlt
alkalom, amikor egyedül voltak ebben a helyiségben. Akkor
kétségbeesetten kívánták egymást, és a szó szoros értelmében
egymásra vetették magukat. Most Kane dühösen ráförmedt a
titkárnőre.
– Kértem, hogy ne zavarjon! – Ezzel letette a kagylót.
– Én csak azt tudom, amit az apám mondott.
– Nem volt hozzá semmi joga.
–  Nem, az már biztos! – A  lánynak sírás fojtogatta a torkát. –
Mindenesetre te útra keltél a jachtoddal, és a fedélzetre vittél, mit
sem törődve azzal, hogy akarom-e, vagy sem.
– Hát persze!
–  Az  is a színjátékhoz tartozott, hogy megjátszottad a lovagias
védelmezőt, mivel tudtad, hogy így holtbiztosan megnyered a
bizalmamat? Én pedig azt hittem…
Olyan ostoba volt, hogy még el is akarta csábítani! Álmában sem
jutott eszébe, hogy az egész egy gondosan kitervelt cselszövés.
– Tehát ezt akarod hinni? – A fér dühösen bevágta az iratokat az
aktatáskájába.
– Nem így volt? – Az apja lakájának nevezte Kane-t, és kigúnyolta
érte. Ó, milyen ostoba volt, hogy nem ismerte fel, meddig képes
elmenni, amikor a becsvágy hajtja.
–  Az  ég szerelmére, Shannon! Mit mondjak az ilyen gyerekes
vádra? Hányszor ismételjem? Az  apád tett ilyen ajánlatot, én
azonban visszautasítottam. Világos?
– És miért gondoltad meg mégis magad?
– Azt hittem, az nyilvánvaló.
– Mégpedig? – Mondd, hogy szeretsz! Csak egyetlenegyszer!
A fér azonban nem mondta.
– Ezt kérdezed ennyi együtt töltött idő után? Nagyon sajnálom, de
ha te ezt most még mindig nem tudod, akkor nem segíthetek rajtad.
Hát persze hogy nem. Nem akar hazudni. És erre nem is volt
szüksége. Csak azt kellett elérnie, hogy az örökösnő beleszeressen,
és akkor két legyet üthet egy csapásra.
– Ha engem akarsz, és nem a céget, bizonyítsd be! – erősködött a
lány, pedig tudta, hogy egy olyan büszke fér , mint Kane, sohasem
menne bele ilyesmibe.
–  Bizonyítsam be? Hát olyan kevéssé bízol bennem, hogy
bizonyítékra van szükséged? – A  vőlegénye szemében ülő kifejezés
jobban szíven találta a lányt, mint bármi, amit mondhatott volna. –
Ha ragaszkodsz hozzá, nincs többé mit mondanunk egymásnak. –
A fér becsukta az aktatáskáját, és felvette az asztalról.
– Kane!
De már késő volt. A terem ajtaja becsukódott mögötte.
 6. FEJEZET
Shannon maga sem tudta, miképp vészelte át a következő napokat.
Rettenetesen szenvedett, és egyre letörtebb lett. Természetesen
tudta, hogy Kane-nek ezen a héten el kellett utaznia. De ha igazán
szeretné, legalább felhívta volna, hogy megmondja, megérti, és el
tudja képzelni, hogy érzi magát! Elmagyarázhatta volna, hogy
egyáltalán nem a többségi részvényekre gondolt, amikor házassági
ajánlatot tett. Elmondhatta volna, hogy mindennél jobban szereti, és
mindent megpróbálna, hogy a félreértést tisztázza.
Shannon azonban választás elé állította, és ezzel arra
kényszerítette, hogy elhagyja. Nem lett volna sokkal jobb lemondani
erről?
Éppen Kane irodájában volt, hogy átnézze a postát, amelyet a távol
lévő főnök titkárnője odakészített. Közben epedve várta, hogy a fér
telefonáljon. Ha legalább jelentkezne! Ha legalább azt mondaná, alig
várja, hogy visszajöjjön Londonba!
Miért nem hív fel? – töprengett kétségbeesetten a lány, és a kezébe
temette az arcát.
– Shannon?
A lány kábultan nézett fel.
–  Minden rendben? – Stewart Maynard, az igazgatótanács
legidősebb tagja aggodalmasan nézte a szemüvegén keresztül.
– Tökéletesen – vágta rá Shannon, és nem vette a fáradságot, hogy
fejfájást színleljen. Minek is tenné? Úgyis tudja mindenki, hogy még
mindig a Kane-nel való összeveszés miatt szenved.
Steward Maynard, mint mindenki más a cégnél, meglepődött,
amikor látta, hogy a nagyfőnök lánya milyen gyorsan beletanult a
vállalat dolgaiba.
– Az új cégvezetőjelöltnek még ne mondjon semmi biztosat, amíg
Kane el nem megy! – mondta Steward.
– Az  még néhány héttel odébb van – felelte Shannon, és valamit
sürgősen írogatni kezdett, hogy ne látsszon rajta, mennyire letört.
–  Amennyire én tudom… – a fér habozott – Kane befejezettnek
tekinti az itteni munkáját. A  Csatorna szigetein folyó építkezés
sínen van, és úgy véli, nincs már más dolga a cégnél.
A lány döbbenten nézett rá.
–  Legalábbis én így hallottam – tette hozzá Steward, akiről lerítt,
hogy kényelmetlenül érzi magát a bőrében.
Ez azt jelenti, hogy Kane idő előtt távozik? Most úgy kell tennie,
mintha tudna róla, pedig a fér egy szót sem szólt neki. Talán ily
módon akarta a tudtára adni, hogy közöttük mindennek vége? Tehát
minden igaz, amit az apja a Kane-hez hasonló fér akról mondott.
Valóban csak a hataloméhség hajtja őket. Vőlegénye most
megmutatta az igazi arcát, miután világossá vált előtte, hogy nem
veheti feleségül Bouvier lányát? Vagy csak megbántódott és
felháborodott, mert a menyasszonya nem bízik meg benne?
– Igen, persze. Tudom.
–  Természetesen. – Stewart Maynard nyilvánvalóan tapintatosan
átsiklott afelett, hogy Shannon utolsóként szerzett tudomást Kane
távozásáról. A munkatársak előtt bizonyára már réges-rég világossá
vált, hogy az az összeveszés, amely a tanácsteremben lezajlott
közöttük, szakításhoz vezetett.

A  fájdalmas jelenet után a lány lelkében hosszasan viaskodott a

büszkeség és a szerelem, de az utóbbi győzött. Félretéve a rá nézve
oly megalázó gyanú miatti bánatát, felhívta Kane-t. Először csak az
üzenetrögzítőt érte el, másodszor foglalt volt a vonal. Ezután
elvesztette a bátorságát, és úgy döntött, megvárja, amíg a fér
visszajön.
Most a könnyeivel küszködött, amikor Stewart Maynard egy
csomag iratot eléje tett.
– Ez micsoda?
–  A  Chesterton-akták. A  Csatornában folyó építkezés
dokumentációja. Ranulph maga akarta végigvinni ezt az üzletet, de
megbetegedett. Ezért vette át Kane a feladatot, és holnap este nagy
fogadást rendez a helyszínen mindazok számára, akik érintettek az
üzletben. Ranulph eredetileg engem akart odaküldeni.
– Rendeljek talán repülőjegyeket?
–  Nem. Kane a jachttal viszi a meghívottakat a helyszínre. –
A  jacht említésére Shannonnak roppant hevesen kezdett dobogni a
szíve. – Különleges hajó lehet, ahogy hallottam – vigyorgott
Stewart. – Kane a múlt héten hozta haza a Földközi-tengerről. De
hiszen ezt nagyon jól tudja. – Mivel a lány nem szólt semmit, a fér
folytatta: – Már előre örültem, hogy egy kiruccanást tehetek ezzel a
legendás jachttal. Most azonban Ranulph ragaszkodik hozzá, hogy
valaki a családot is képviselje a fogadáson. Ezért hoztam el magának
az iratokat.
Nem!
– Én… az nem fog menni – nyögte ki Shannon nagy nehezen. Hogy
álljon a fogadáson Kane elé, mintha mi sem történt volna? –
Rengeteg tennivalóm van itthon – mutatott az íróasztalon fekvő
iratokra. – Mivel maga úgyis szívesen ott lenne, menjen el
helyettem!
 –  Akkor Ranulph azt fogja hinni, hogy odatolakodtam. – Stewart
őszintén aggódott. – Neki nem lehet ellentmondani. Hiszen maga is
tudja, milyen.
Te persze nem mersz az akarata ellen cselekedni, gondolta a lány.
Stewart is Bouvier alázatos rabszolgái közé tartozott. Valójában csak
Kane merészelt a nagyfőnöknek ellenszegülni. Meg a lánya.
Shannon most ébredt rá, hogy ő és Kane mennyire hasonlítanak.
Okvetlenül beszélnie kell négyszemközt a fér val! A fogadás persze
erre nem alkalmas, ahol neki a háziasszony szerepét kell játszania.
Ha most szembeszegülne az apjával, akkor az felizgatná magát, ami
visszaeséshez vezethet. Ezt semmiképpen sem szabad
megkockáztatni, hiszen időközben már szépen javult az állapota.
Ranulph a határozott és céltudatos ápolónővel is fegyverszünetet
kötött, aki keresztül tudta vinni az orvos utasításait, ami jót tett a
beteg gyógyulásának.
Nem, határozott a lány. Nem szabad semmi olyasmit tennie, ami
árthat az apjának.
– Rendben van – adta meg magát. – Elmegyek.

Ahogy Shannon elhagyta a forgalmas londoni autópályát, a békés

hampshire-i táj fogadta. A  szíve hevesen vert, amikor késve
megérkezett a jachtkikötő parkolójába, leállította a fekete Porschét,
és felment a szelíd alkonyi fényben ringatózó, oly jól ismert hajóra.
Már messziről látta a fedélzeten az idegeneket, hallotta a zenét, a
beszélgetés moraját és a nevetést. Minden jel szerint már javában
tartott a fogadás. Shannon szívdobogva lépett a fedélzetre.
Egyszerű, de nagyon gondosan szabott fekete ruhát viselt, amelyet
vékony pánt tartott, hozzá magas sarkú, fekete szandált vett fel.
Megpróbálta a hangzavarból kiszűrni annak a fér nak a hangját, aki
után oly nagyon vágyakozott.
Kane a szalonban állt, háttal a fedélzetre vezető, nyitott ajtónak, s
egy előkelő és tekintélyes megjelenésű párral beszélgetett. Nyilván
ők lehetnek Chestertonék. A szalonban összegyűlt vendégek között a
lány felismerte a Bouvier cég igazgatótanácsának tagjait, valamint a
Chesterton vállalat vezetőségét.
Ahogy lement a szalonba vezető lépcsőn, valaki felismerte, és
megérintette Kane karját. A  fér megfordult, és meglepettnek
látszott. Úgy látszik, senki sem közölte vele, hogy Shannon is itt
lesz.
–  Hol van Stewart? – kérdezte Kane, ahogy a lány elébe ment.
Közben alaposan szemügyre vette annak feltűzött haját és oldalt
felhasított, fekete ruháját.
Shannonnak melege lett a fér tekintetétől.
–  Az  apám meggondolta magát, és az volt a kívánsága, hogy én
képviseljem.
A lány erőt vett magán, és a fér ra emelte a tekintetét. Fürkészően
nézte az arcát, vajon felfedezi-e rajta a megkönnyebbülésnek vagy
az örömnek valami halvány jelét. Vagy bármit, ami arra utal, hogy
örül annak, hogy látja. Kane azonban csak futólag mosolyodott el, de
nem látszott rajta, hogy különösképpen örvendene.
–  Mivel az apám beteg, nem szegülhettem ellen az akaratának –
magyarázkodott Shannon.
– Persze hogy nem – felelte a fér személytelenül.
Nem, ezt nem lehet elviselni! A  lány szenvedélyesen vágyott rá,
hogy a vőlegénye átölelje, és bevallja, mennyire bánja, hogy
kiviharzott a tanácsteremből. Hogy elmondja, milyen borzasztóan
hiányzott…
 Kane azonban semmi ilyesmit nem tett.
Nem is tehetné ennyi ember szeme láttára, vigasztalta magát
Shannon.
–  Először is kerítünk neked valami innivalót, aztán bemutatlak a
megjelenteknek – mondta a házigazda udvariasan, és könnyedén a
lány hátára tette a kezét. Ujjainak érintése valósággal égette annak
bőrét.
Shannon szinte kábultan hallgatta végig, ahogy Kane bemutatja
mindenkinek, és addig csak telefonból ismert emberek szívélyesen
üdvözlik.
–  Nagyon sajnálom, ami az édesapjával történt – mondta Mrs.
Chesterton, miközben egy pohár paradicsomlevet kortyolgatott.
Aztán valaki megjegyezte:
– Azt hiszem, ideje, hogy gratuláljunk maguknak.
Kane nem a menyasszonyaként mutatta be Shannont. Csak mint
Ms Bouvier-t, aki a céget képviseli. Shannon hősiesen mosolygott, és
nagy nehezen kinyögött valami semmitmondó választ.
– Gyönyörű este van – mondta a házigazda. – Nem megyünk ki egy
kicsit a szabad levegőre?

A  fedélzeten Shannon rengeteg vendéggel beszélgetett, miközben

rejtett hangszórókból halk muzsika szólt. Egy rendezvényszervező
cég alkalmazottai harapnivalókat hordtak körbe. A lány csevegett és
mosolygott, amíg meg nem fájdultak az arcizmai.
Végre egy pillanatra egyedül maradt, mivel az a hölgy, akivel
utoljára beszélgetett, elment a kabátjáért. Amíg Shannon a
naplementében gyönyörködött, bizsergést érzett a nyakszirtjén.
Ahogy megfordult, Kane-nel találta magát szembe.
–  Jól szórakozol? – kérdezte a fér gúnyosan, és alaposan
szemügyre vette a lányt.
Noha annak rogyadoztak a térdei, sikerült közönyös hangot
megütnie.
– Nem is mondtad, hogy elmész a cégtől.
A fér nak arcizma sem rezdült.
–  Csak a hét végén döntöttem így, és nem volt időm, hogy
értesítselek.
–  Megalázó volt számomra, hogy Stewarttól tudtam meg. –
A  lánynak remegett a hangja, és minden erejére szükség volt, hogy
nyugodt tudjon maradni. – Mit fognak gondolni az emberek?
–  Azt, hogy akadozik köztünk a hírek továbbítása – felelte a fér
könnyedén, aztán hirtelen elveszítette az önuralmát. – Bánom is én,
mit gondolnak! – Aztán megpróbálta összeszedni magát, és
békülékenyebben folytatta: – Nem akartalak megalázni,
bármennyire is meg vagy győződve róla. A  saját cégemnél adódott
valami gond, amivel foglalkoznom kell. Az  új üzletvezető alatt, az
általam bevezetett rendszabályok mellett a Bouvier vissza fogja
nyerni régi nagyságát. Neked és Ranulphnak nem kell aggódnotok a
cégetek miatt.
Ez véglegesnek hallatszott. Shannon kábultan tűnődött, hogy ez a
búcsút jelenti-e.
A felső fedélzetről nevetés hallatszott.
– Nagyon sápadt vagy – mondta Kane, és tekintete a lány kezében
lévő ásványvízre esett. – Egész este egy csepp alkoholt sem ittál.
Tehát gyelte! Shannon elfordult, hogy a fér ne lássa, mennyire
zavart. Összerándult, amikor a vőlegénye óvatosan megkérdezte:
– Csak nem vagy… terhes?
– Ez előmozdítaná a terveidet?
 – A  terveimet? – Kane szemében olyan kifejezés jelent meg, amit
nehezen lehetett értelmezni.
– Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom neked – felelte suttogva,
mivel valaki elment a hátuk mögött. Bizonyára nagyon megerősítené
Kane helyzetét a cégnél, ha a főnök lánya gyereket várna tőle.
Shannon úgy érezte, mindjárt megfullad, és kétségbeesetten
keresett valami ártalmatlan témát. – Te sem ittál semmit.
Valóban Kane volt az egyetlen, aki nem tartott poharat a kezében.
–  Nem szeretném megint elveszíteni az önuralmamat – felelte a
fér nyersen. Most először tett célzást a tanácsteremben történt
összeveszésükre.
– Egy szóval sem tagadtad a vádat.
– Ennek ellenére hordod még a gyűrűmet.
A lány gyorsan elkapta a kezét a korlátról, és ökölbe szorította.
– Az itt megjelentek kedvéért? Meg akarod őrizni a látszatot? Vagy
meggondoltad magad, és nem akarsz egy olyan fér menyasszonya
lenni, aki csak egy részvénycsomagért szeret?
– Valóban csak azért szeretsz?
A  fér lehunyta a szemét, hogy ne lehessen látni, mi megy végbe
benne.
– Ezt neked kell eldöntened.
A  lány arcán árnyék suhant át. Kétségek gyötörték, és küszködött
magával.
–  Arra én nem vagyok képes – felelte tompán, és összeszorult a
torka. Egyszer már vakon megbízott Kane-ben, és keservesen
csalódott.
Valaki valamit kiabált feléjük. Kane megadóan fordult a hang felé.
–  Majd később beszélünk – mondta kétségbeesett
menyasszonyának, visszaváltozott szívélyes házigazdává, és
elvegyült a vendégek közé.
Csak jóval később volt Shannonnak újra alkalma négyszemközt
beszélni a vőlegényével. A  lélegzete is elakadt, ahogy hirtelen
szembetalálkozott vele.
– Egy pohár pezsgőt kellene innod, az megnyugtatja az idegeket –
ajánlotta a fér , ahogy észrevette, hogy a lány összerándul a láttán.
– De tudok jobb megoldást is az ellazuláshoz – mosolygott
csábítóan.
Shannon minden tagját melegség járta át.
– Így akarsz kimászni a csávából?
– Lehetséges lenne?
– Nem – felelte a lány, miközben vadul száguldott a vér az ereiben.
– Nem dönthetnénk el azt később?
A  lány akaratlanul is a hajó mélyében rejlő parádés hálófülkére
gondolt, és mindarra, ami benne történt. A szenvedélyes ölelésekre
és a saját önfeledt, kéjes sikolyaira…
–  Azt reméled, hogy azzal mindent helyrehozhatsz? És bizonyára
az apám is azt reméli.
– Ez egyszer kivételesen tökéletesen egyetértek vele.
– Megállapodtál vele?
– Ugyan, dehogy!
A lány különös módon hitt Kane-nek.
– Akkor jó. Ugyanis még ma este hazamegyek.
– Csak a testemen keresztül!
A  fér a falhoz támasztotta a kezét, és ezáltal foglyul ejtette a
lányt. Közelsége és a borotvaszeszének illata szédítő volt.
– Ne próbálj nyomást gyakorolni rám!
 –  Légy okos, és halaszd holnapra az utazást! Akármilyen józan
vagy, ilyen állapotban nem ülhetsz a kormányhoz. Fáradt vagy, és
felajzott.
– Honnan veszed, hogy felajzott lennék?
– Hallgass a józan eszedre! Az ágyban a helyed.
– És azzal minden probléma megoldódik?
– Mindenesetre ott nagyobb biztonságban vagy, mint az utakon.
– Nem tudsz feltartóztatni! Érzéki csábítással a legkevésbé.
Ahogy egymásra néztek, a lány szíve fájdalmasan összeszorult.
A  fér szürkészöld szemének tekintetében csak vágyat fedezett fel.
Semmi egyebet. Ez minden, amit Kane őiránta érez. Zsigeri
ösztönök, ellenállhatatlan testi vágy hajtja őket egymás felé. Ő sem
tudna ennek ellenállni, ha maradna. Minden ízével vágyik rá, hogy a
fér karjába simuljon, és mindenről megfeledkezve, szenvedélyesen
ölelje. De hát ezt nem szabad megtennie!
Kane akart valamit mondani, valaki azonban éppen elment
mellettük. Shannon kihasználta az alkalmat, és gyorsan elillant.

Tizenegy után a vendégek többsége szedelőzködni kezdett. Csak a

legkitartóbbak mulattak rendületlenül tovább, és nem vették észre,
hogy lassanként kívánatos lenne a távozásuk.
Az éjszakai levegő hűvös volt, Shannon mégis a fedélzeten maradt.
Önfeledten dörzsölgette a karját, és kifelé nézett a jachtkikötőre.
Örült, hogy néhány pillanatig egyedül lehet.
–  Itt vagy hát! – hallotta hirtelen a háta mögött a jól ismert
hangot.
Kane! Egyszeriben vége szakadt a rövidke ellazulásnak. A  fér
szinte nesztelenül közeledett a tíkfával borított fedélzeten.
– Szeretném megköszönni, hogy eljöttél. – Kane hangja olyan lágy
volt, mint a hajótestet nyaldosó hullámok halk csobogása. –
A fogadás nagyszerűen sikerült.
–  Igen. – A  hajó fara felől hallatszott az utolsó vendégek vidám
kacagása. – Én azonban csak azért jöttem, mert az apám
ragaszkodott hozzá.
– Csak azért?
A  lány csupán most fordult meg. A  fér vonásait nem láthatta,
mert árnyékban volt az arca, a hangjába azonban beleborzongott.
–  Fázol talán? – kérdezte Kane, és a lány vállára terítette a
szalonban felejtett, fekete selyemboleróját.
–  Köszönöm – suttogta Shannon, és el akart húzódni, a fér
azonban nem hagyta. Szorosan fogta, és maga felé fordította.
– Mire emlékeztet ez téged?
– Jaj, ne!
Hogy is ne emlékezne arra a cannes-i estére, amikor a sétányon
Kane a vállára terítette a kabátját, és kettesben hazaballagtak a
jachtra?
–  Te reszketsz – mondta a fér halkan, és mélyen belélegezte
menyasszonya hajának illatát. – De azért akarod. Mindketten
akarjuk.
– Kérlek, ne! – A lányon rémület vett erőt.
–  És miért ne? – kérdezte Kane fátyolos hangon. – Mert hinni
akarod, amit az apád állít? Mindent el tudsz képzelni, hogy miért
akarlak feleségül venni, csak az egyetlen valódi okot nem? Nem
tudod elhinni, hogy szeretlek?
A fér megkínzott hangjára Shannon felkapta a fejét. Jaj, mennyire
akarta hinni! Minden idegszálával epekedett Kane után. Szerette
volna a karjába vetni magát. Az azonban elhúzódott.
 –  Ó, hát itt vannak! – fedezte fel őket lelkesen egy házaspár. –
Menni készülünk, Kane.
Hosszas hálálkodás következett a gyönyörű estéért, aztán szívélyes
kézfogások.
–  Szeretnék venni egy Porschét – magyarázta az asszony –, és
Shannon említette, hogy eladná az övét, amely ott áll a parkolóban.
Szívesen megnéznénk, amíg megjön a taxink. Csodálatos hajó –
tette hozzá, ahogy még egyszer gyönyörködve körüljáratta a
tekintetét. – Éppen egy szerelmespárnak való. Gyere, kincsem –
fogta karon a férjét –, akkor nézzük meg azt a Porschét!
Shannon utánuk akart menni, Kane azonban visszatartotta.
–  Nem is mondtad, hogy el akarod adni a kocsidat. – A  fér
megpróbált a lány arcvonásaiból olvasni. A  fedélzeti világítás
fényében különösen komolynak és fáradtnak tűnt.
– Nem? – nyögte ki Shannon nagy nehezen.
–  Visszajössz, miután megmutattad nekik az autót? – A  fér
hangja kissé megremegett.
A lány egy pillanatig habozott.
– Nem. Nincs értelme. Hiszen úgyis el kell búcsúznunk. Te magad
mondtad, hogy a cég talpra állt, és az új ember a te irányelveidet
követve sikeresen fogja vezetni. Én pedig visszamegyek Peruba.
Tényleg rémület az, amit a fér arcán lát? Miért teszi ezt Kane-nel,
amikor semmire sem vágyik jobban, mint hogy maradjon? Most
azonban mennie kell, hiszen megígérte a házaspárnak, hogy
megmutatja a kocsit.
– Mennem kell, mert várnak.
A lány határozottan kitépte magát a fér szorításából, és leszaladt
a lépcsőn anélkül, hogy egyszer is visszanézett volna.
 –  Shannon! – Kane fájdalmas felkiáltásától majd megszakadt a
lány szíve. Mégis sietett tovább, majd villámgyorsan partra ugrott.

A  házaspár végül úgy döntött, hogy a Porsche helyett inkább egy

négykerék-meghajtású kocsit vesznek, amelyben a három kutyájuk
jobban elfér.
Miután elbúcsúztak és elmentek, Shannon nekidőlt az autónak,
behunyta a szemét, és megkönnyebbült: végre egyedül van. Azt
mondta Kane-nek, hogy még az éjjel haza akar menni. De hát
csakugyan meg kell tennie? A  fér beszélni akar vele. Meg kell
hallgatnia!
Azt mondta, hogy szereti… vagy legalábbis valami hasonlót.
A  lánynak megeredtek a könnyei. Ha valaki olyan gyengéd hozzá,
mint Kane, akkor biztosan szereti, akármit is mond az apja! És
mindaz, amit Kane ezen az estén tett és mondott, tulajdonképpen
azt bizonyítja, hogy ebben a fér ban nem szabad tovább kételkednie.
Shannon rövid töprengés után lezárta a kocsit, és visszament a
jachtra.
Kane a felső fedélzeten üldögélt, és alig várta, hogy végre az utolsó
házaspár is elmenjen, akik pedig reménytelenül leragadtak a padra.
Hosszú nap és egy még megerőltetőbb este állt mögötte. Nem tudta,
meddig képes még a kedves, gyelmes házigazdát játszani.
Amióta Shannon azzal a másik házaspárral elment, minden
gondolata akörül forgott, mit rontott el, mit tehetett volna másképp.
Ha elég hosszú ideig kettesben maradhatnak, biztosan rá tudta volna
venni őt a maradásra. Ha itt lenne a kocsija, és egy pillanatra
szabadulni tudott volna a vendégektől, még utánaeredhetett volna.
De hát egy pillanatra sem volt egyedül, az autóját pedig Londonban
hagyta. Most már legkorábban csak a másnapi géppel juthat haza.
 De hát végső soron ő maga a hibás az egész bonyodalom
létrejöttében. Megbosszulta magát, hogy nem mondta el
menyasszonyának kezdettől fogva a teljes igazságot, és elhallgatta
Ranulph ajánlatát. Shannon egyszer már keservesen csalódott egy
fér ban. Erre kellett volna hétfőn gondolnia ahelyett, hogy
megsértődik, és egyszerűen faképnél hagyja a kétségbeesett lányt.
Tulajdonképpen teljesen érthető, hogy ezek után nem bízik meg
benne. Csakhogy Kane-t váratlanul érte a helyzet. Nem számított rá,
hogy Ranulph a titkos ajánlatát nyíltan kitálalja a lányának.

Ahogy Shannon a hajóra lépett, a felső fedélzetről beszélgetés

foszlányai hallatszottak. Bizonyára az a házaspár lehet még itt, akik
valahonnan Indiából vitorláztak ide. Megszállottan érdekelte őket
mindaz, ami a hajózással kapcsolatos. A  gyönyörűséges jachttól
nehezen tudtak megválni, és mindent tudni akartak róla.
A  vendégeké után Kane hangja is hallatszott, aki barátságosan
válaszolt valamit.
A  lány szeretett volna azon nyomban odasietni hozzá, ám úgy
gondolta, hogy kisírt szemmel rettenetesen nézhet ki. Jobb lenne, ha
előbb némileg rendbe hozná magát. Különben is négyszemközt akar
beszélni a vőlegényével.
Ahogy röviddel később belépett a szalonba, fényes kivilágítás
fogadta, de szerencsére ott már nem voltak vendégek, csak egy
pincér jött fel éppen a konyha felől. Shannon, hogy ne lássák meg,
gyorsan leszaladt a hátsó lépcsőn, és behúzódott a vőlegénye
fülkéjébe.
Itt minden a cannes-i szenvedélyes éjszakára emlékeztette. Ebben
az ágyban ölelték egymást, itt tárta fel legrejtettebb titkait a
szeretett fér nak. És közben ösztönösen tudta, hogy Kane sohasem
okozna neki fájdalmat, sohasem használná ki, sohasem csapná be.
Hogy is lehetett olyan ostoba?
Izgalom járta át a lány minden porcikáját. Úgy döntött, itt várja
meg a szeretett fér t. Megmondja neki, mennyire bánja, hogy nem
bízott meg benne, és aztán… Jaj, csak ne lett volna Kane ma este
olyan rideg vele! De hát mit is várhatott? Hiszen rettenetes
dolgokkal vádolta meg. Feltételezheti ilyen egyszerűen, hogy meg
fog bocsátani? Egyáltalán meg fog bocsátani?

Üldöz a parfümje! – gondolta Kane bosszúsan. Mindenütt

felismerné ezt a Shannonra jellemző illatot, de hogyan lehetséges,
hogy még mindig itt lebeg a levegőben? Vagy olyan kétségbeesetten
vágyakozik szerelmese után, hogy az érzékei a bolondját járatják
vele?
Az  utolsó vendégek pedig egyszerűen nem hajlandók elmenni.
Az  asszony ugyan már egy órája biztatja a férjét az indulásra, az
azonban még meg akarja nézni a gépházat!
Amikor végre ezen is túl voltak, és felfelé mentek a lépcsőn, Kane
egy pillanatra megállt a fülkéje előtt. Különös, hogy itt a legáthatóbb
a parfümillat. És mintha vízcsobogást hallana a fürdőszobából.
Feszülten gyelt a neszekre. Semmi kétség!
Miért jött Shannon vissza? Mégiscsak beszélni akar vele? De akkor
miért nem jött fel hozzá? A  legjobb lenne tüstént feltépni az ajtót,
karjába kapni menyasszonyát, és addig csókolni, amíg egészen
elgyengül a vágytól, és egyszerűen kénytelen lesz meghallgatni. De
mint udvarias házigazdának először el kell búcsúznia a vendégeitől.
És mi lesz, ha Shannon megunja a várakozást, és elmegy?
Kane még sohasem érezte magát ilyen tanácstalannak.

Shannon a fürdőszobában a tükör előtt állt, és buzgón kefélte a

haját, noha az már gyönyörűen csillogott. Közben azon tűnődött, hol
maradhat Kane. Egyszer csak arra lett gyelmes, hogy a hajó motorja
felbőg. Úgy ahogy volt, kefével a kezében, beszaladt a hálószobába,
és kikukucskált az ablakon.
A  hajó kifelé tartott a nyílt tengerre! Erről egyértelműen
tanúskodtak az egyre távolodó parti fények.
Vajon mi lehet a fér szándéka? Hova akar menni?
Ha most indította el a hajót, ki tudja, mikor jön le a hálófülkéjébe.
Márpedig ideje, hogy megtudja, a menyasszonya itt van a hajón!
A  lány ledobta a kefét az ágyra, és az ajtóhoz ment, az azonban
nem nyílt ki. Néhány sikertelen próbálkozás után világossá vált, mi
történt. Kane nyilván lent járt, amíg ő a fürdőszobában szépítkezett,
és egyszerűen rázárta az ajtót. De hát miért?
Ha még mindig haragudna rá, bizonyára nem tenné! Ilyen
őrültséget csak egy szerelmes követ el, aki biztos benne, hogy a
szerelmét viszonozzák.
Shannon túláradó jókedvében felnevetett. Vajon mi a szándéka
vele Kane-nek? Erre a gondolatra vadul kezdett száguldozni a vér az
ereiben. Megint el akarja csábítani, hogy az ágyába vigye? Nem kell
nagyon csábítani, hiszen most már mindent kész elhinni neki. De
most mit csináljon? Egyszerűen üljön és várjon? Eddig még egyetlen
fér ra sem várt.
Na jól van, Kane Falconer… A  lány körülnézett a szobában, aztán
kibújt a ruhájából. Elszántan felemelte a kárpitozott ülést, amely a
vészkijáratot takarta, és macskaügyességgel kimászott a hátsó
fedélzetre. A  hajó nyomában fehéren tajtékzott a víz, az égen
milliónyi csillag ragyogott.
A  nyílt tengeren hűvös volt az éjszakai levegő, és noha Shannon
csupán egy fekete csipke melltartót, parányi csipkenadrágot és
hajszálvékony fekete harisnyát viselt, olyan felajzott volt, hogy
szinte izzott a bőre. Nesztelenül suhant fel a lépcsőkön a hajóhídra.
Kane a kormánynál állt, és megfeszített gyelemmel hajolt a
műszerfal fölé. Ahogy Shannon megpillantotta, mindjárt gyorsabban
szedte a levegőt. Hogy is tudott valaha kételkedni benne? Egy
pillanatig csak gyelte a fér t, és majd elolvadt a szerelemtől. Kane
felnézett a távoli parti fényekre, aztán leült, ellenőrzött egy
monitort, majd megnyomott egy gombot. A hajó azonnal lassabban
kezdett haladni.
Shannon Kane háta mögé lopódzott, és befogta a szemét. Érezte,
hogy a fér nak elakad a lélegzete, egész testében megfeszül,
mégsem moccan.
– Ágyba szeretnélek csábítani – suttogta a lány.
Hanem erre bezzeg megmozdult a fér . Egy pillanat alatt az ölébe
kapta menyasszonyát, Shannon számára pedig megszűnt létezni a
külvilág. Itt van az ő helye Kane ölében! Olyan szomjasan viszonozta
a csókjait, mintha a végtelenségig lettek volna egymástól elszakítva.
– Mi vett rá, hogy visszagyere? – kérdezte a fér fátyolos hangon,
ahogy felemelte a fejét.
– Te.
– Én?
– Jaj, Kane, olyan szörnyen ostoba voltam! Borzasztóan sajnálom,
amit a szemedre hánytam. Tudom, hogy szeretsz. Ugye szeretsz? –
kérdezte hirtelen elbizonytalanodva a lány.
A fér apró csókokkal szórta tele a nyakát.
–  Hogy tudtál kételkedni benne? Amikor ma este azt mondtad,
elutazol, azt hittem, az eszemet vesztem.
 – Én is éppen így voltam vele. Ezért kellett visszajönnöm. – A lány
megsimogatta Kane sűrű haját. – De miért zártál be?
–  Okvetlenül beszélni akartam veled. – A  fér átállított egy
kapcsolót a műszerfalon, és a hajó szinte megállt. – Itt akartalak
tartani a jachton, amíg mindenki elmegy, aztán ki akartam hajózni
veled. Nem kockáztathattam meg, hogy megint egymásnak esünk, és
valamelyikünk kereket old.
– Soha többet nem hagylak el. – Shannon csókra nyújtotta a száját,
és csalódott, hogy Kane éppen csak megérintette az ajkával.
–  Majd később – mosolygott a fér . – Előbb tisztáznunk kell
néhány dolgot. – Nem állta azonban meg, hogy végig ne simogassa a
lány lábszárát, így aztán alig tudott oda gyelni arra, amit mondani
akart. – Nagyon sajnálom, hogy hétfőn egyszerűen faképnél
hagytalak, de nagyon megbántva éreztem magam. És dühös voltam.
Rád is, meg főként apádra. – Úgy tűnt, az utóbbinak még mindig
nem bocsátott meg teljesen. – Amikor magához hívott, és segítséget
kért, először csak a saját érdekemet nézve fogadtam el az ajánlatát.
Abban állapodtunk meg, hogy egy évig dolgozom neki, és elhárítom
a fenyegető csődöt. Az volt a szándékom, hogy utána újra eladom a
megvásárolt részvényeket, és a pénzt a saját vállalatomba fektetem.
Amikor az apád arra kért, hogy keresselek meg, és felajánlotta a
többségi részesedést a cégben, ha nemcsak hazaviszlek, hanem
feleségül is veszlek, kinevettem. Eszem ágában sem volt ebbe
belemenni. Ranulph azt hiszi, hogy a tizenkilencedik században él!
Később aztán mégis a keresésedre indultam. Részben azért, mert
láttam, milyen kétségbeesetten vágyik rá az apád, hogy hazatérj.
A  döntésem legfőbb oka azonban az volt, hogy aggódtam érted.
Viszont akartalak látni, és meg akartam győződni róla, hogy nincs
semmi bajod. Aztán teljesen véletlenül találkoztam veled
Barcelonában az utcán. Mindez persze mit sem változtatott az apád
ajánlatán, hiszen az kezdettől fogva egyoldalú volt, én nem
állapodtam meg vele semmiben. Mégis, amikor megkértem a
kezedet, kutyaszorítóba kerültem. A  hajón végérvényesen beléd
szerettem. Amikor eljegyeztük egymást, biztos voltam benne, hogy
az apád örülni fog, azonban álmomban sem jutott eszembe, hogy
olyan érzéketlen legyen, hogy előhozakodjon azzal, mit ajánlott
nekem. Végül megoldhatatlan helyzetbe kerültem. Akármit teszek,
azt mind félremagyarázhatod. Már csak azt reméltem, hogy a jó
tulajdonságaim talán kiegyensúlyozzák a szemedben a hibáimat.
– Tulajdonképpen alig van hibád.
– Azért akad – nevetett fel a fér , és ujjai incselkedve kalandoztak
a lány testén. Aztán újra elkomolyodott, és visszahúzta a kezét.
Valamit még okvetlenül be kellett vallania. – Ha összeházasodunk,
megkapom a részvények többségét.
Shannon összeráncolta a homlokát.
– Mihelyt megkapom a részvényeket – folytatta a fér –, átírom a
te nevedre.
– Ó, Kane! – A lány szemében könnyek csillogtak, és megindultan
átölelte a fér t. Most már tudta, milyen mély és erős vőlegénye
szerelme. – Kezdettől fogva szerettelek. Olyan sokat kaptam tőled!
Azok a csúnya dolgok, amelyeket a szememre hánytak, csak abból a
dacból eredtek, amellyel az apám ellen lázadtam.
A  fér kissé eltolta magától a lányt, hogy jobban szemügyre
vehesse.
–  Hm. Azt hittem, bezártalak a fülkébe. Hogyan jutottál ki
tulajdonképpen?
 – Biztosan sejtetted, hogy megtalálom a módját!
Kane gyönyörködve nézte menyasszonya kevéske csipkével takart
szépséges alakját.
– Örülök, hogy megtaláltad.
–  Estélyi ruhában persze nehezen tudtam volna keresztülpréselni
magam a szűk nyíláson.
– Az már biztos.
Kane vágytól égve az ölébe vonta Shannont. Nem is értette, hogy
sikerült meghódítania ezt a csodálatos, melegszívű lányt.
–  Csodaszép vagy! – suttogta fátyolos hangon, és nem tudott
betelni a látvánnyal. – Már kislány korodban is az voltál – révedt
vissza a múltba.
–  Nem voltam én gyerek, amikor először találkoztunk. Nő voltam
már akkor is, csak te nem vetted észre.
–  Jaj, dehogynem! Hihetetlen, ellenállhatatlan nőiesség áradt
belőled, amit csak még jobban hangsúlyozott lázadó lényed.
Pokolian kívánatos vagy…
–  …és pokolian szereleméhes – fonta a lány a fér nyaka köré a
karját, és közelebb húzta magához.
Kane-nek nem volt szüksége további biztatásra…

VÉGE