A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Pam Godwin: One is a Promise (Tangled Lies #1), 2017

Copyright © 2017. One is a Promise by Pam Godwin.
Published by arrangement with Bookcase Literary Agency.
The moral rights of the author have been asserted.

Fordította: GOITEIN ZSÓFIA

A szerzőtől az Álomgyár Kiadó gondozásában megjelent:

Vágyakra hangolva, 2018

Hungarian translation © Goitein Zsófia, 2020

Hungarian edition © Álomgyár Kiadó
Minden jog fenntartva!

Borítóterv: Faniszló Ádám

Szerkesztette: Kónya Orsolya
Korrektor: Hoppe Adrienn
Tördelés: NovaBook
Felelős kiadó: Nagypál Viktor

Álomgyár Kiadó, Budapest, 2020

Elérhetőségeink:
admin@alomgyar.hu
www.alomgyar.hu
www.facebook.com/alomgyar
instagram.com/alomgyarkiado

ISBN 978-615-6013-93-4
 AJÁNLÁS

Az olvasónak.
Ha úgy érzed, a könyv hatására más
ritmusra ver a szíved, táncolj a ritmusra.
Ne hagyd abba!
Köszönöm, hogy elolvasod a könyveimet.
Hálás leszek, ha ajánlod őket a barátaidnak
és az ismerőseidnek.
Köszönöm, hogy hiszel bennem!
 első fejezet

a jelen

Úgy remeg a kezem, hogy kiejtem a rúzst, ami hatalmasat

koppan a mosdótálban. A francba! Bármelyik pillanatban
megszólalhat a csengő, én pedig itt szerencsétlenkedem.
Mellkasom feszül a nyugtalanságtól, a bánattól és a bűntudattól.
Csak a szokásos.
Lélegezz, Danni!Nyugalom! Az egész egyetlen éjszaka.
Nincsenek elvárások. Nincsenek ígéretek.
Megmarkolom a mosdó két oldalát, és belebámulok a tükörbe.
Arcom meggyötört és beesett. Jó ég! Legutóbb a polgármester
karácsonyi táncmulatságán voltam ilyen feszült.
Felemelem a kezem, és megszagolom mindkét – ragacsos –
hónaljamat. Legalábbszaga nincs.
Aztán megigazítom a pánt nélküli ruhámat. Lehet, hogy túl
sokat láttat? Ahogy lenézek, rájövök, hogy leginkább a
mellbimbóm látszik.
Muszáj felvennem egy melltartót. Annak viszont kilátszik a
pántja. Másik ruhát kell vennem. Van még idő?
Megszólal a csengő, melynek hallatán összeugrik a gyomrom.
A francba! Ez nem lehet. Még nem vagyok kész.
Bár soha nem is leszek.
Megmarkolom a rúzst, és gyorsan kipingálom magam. Aztán
teszek egy kis Nag Champa parfümolajat a nyakamra és a
csuklómra.
Kicsit felhúzom a földig érő szoknya alját, kimegyek a
fürdőszobából, és egy pillanatra megállok az előszobában.
Becsukom a hálószobám ajtaját, és az üvegkilincsre teszem a
kezem. Ha lesz is szex ma éjjel, azt garantáltan nem abban az
 jj g
ágyban fogom művelni, amiben Cole-lal háltam.
A jobbra található vendégszoba tele van balett-trikóval,
tüllszoknyával és flitteres melltartóval. Ennek a szobának
nyitva hagyom az ajtaját.
Két lépés választ el a konyhától, de én balra kanyarodom, az
étkező felé. Itt nincs bútorzat, cserébe viszont egy Harley
Davidson áll a szőnyeg kellős közepén. Olyan fényes és tiszta ez
a motor, amilyen az érkezésekor volt. Ez az egyetlen dolog, amit
gondosan karbantartok.
Végigsimítok a bőrülésen, majd sóhajtok egy nagyot.
Borzasztóan hiányzol!
Ahogy beszűrődik a fény az ablakon, megcsillan az
ezüstgyűrűm. Visszarántom a karomat, és átteszem az
eljegyzési gyűrűt a bal gyűrűsujjamról a jobbra. Sokszor
kínozom magam azzal, hogy átteszem a gyűrűt az egyik
ujjamról a másikra. Így tesztelem az elszántságomat. Rég nem
kéne hordanom, de ha egyáltalán nem lenne rajtam a gyűrű,
végképp szembesülnöm kéne a ténnyel, hogy az a korszak
lezárult.
Apró lépések.
Keresztülmegyek az előszobán, aztán irány a bejárati ajtó.
Belenézek a kukucskálóba.
Ahogy látom, a randipartnerem keze a nadrágja zsebében,
közben meg felfelé bandzsít. Vajon a lepattant
ereszcsatornámat nézi? Ha jól emlékszem, ez a pasi burkolással
foglalkozik.
Mark Taylor.
Pont úgy néz ki, mint a húgom által küldött képen. A húszas
évei végén jár. Tiszta, ápolt. Vékony, akár az ajkai. Szőkésbarna
haja az álláig ér. Jóképű, de messze nem annyira, mint Cole.
Állj!
Ismét veszek egy mély levegőt, aztán mosolyt erőltetek az
arcomra, és kinyitom végre az ajtót.
– Szia!
Teste pattanásig feszül, majd alaposan végigmér.
– Te vagy Danni Angelo?
 gy g
– Igen.
Hátralépek, aztán gyorsan beletörlöm a ruhámba a
tenyeremet.
– Gyere be! Már majdnem kész vagyok.
A fickó továbbra sem mozdul. Mintha odaragasztották volna a
cipőtalpát a kőre.
– Hú! Te… Sokkal csinosabb vagy élőben – mondja, miközben
a szája elé kapja a kezét.
Milyen képet mutathatott Bree?
Húgom eltökélt szándéka, hogy fellendíti a nem létező
szerelmi életemet, ezért hagytam, hogy összeboronáljon a férje
egyik haverjával. Semmit nem tudok erről a pasasról. Nem is
igazán érdekel. Csak túl akarok esni a dolgon, hogy a tesóm
végre leszálljon a témáról.
–  Úgy értem, a fénykép alapján is azonnal randizni akartam
veled, bár Danni Angelo az életben sokkal dögösebb, mint a
fotón – teszi hozzá, és megint alaposan végigmér. Aztán megáll
a mellemnél.
–  Köszönöm – válaszolom, és kezdem magam kellemetlenül
érezni.
Miért stíröli a mellemet? Rajtam nem sok hús van, ami
említésre méltó. Főképp nem olyan, amit ennyire bámulni kéne.
Talán a bimbót nézi. Lefelé pillantok, és beigazolódik a
sejtelmem.
Úgy tűnik, a pasas időközben kizökkent a kábulatból, és belép
az előszobába. Megfordítom a gyűrűt a jobb gyűrűsujjamon,
miközben ő végigméri a kandallót, a piros bársonykanapét, a
narancssárga karosszéket és a lila szőnyeget. Az asztalon lévő
képet átugorja a tekintetével. Ez az egyetlen dolog, amit nem
tudok félretenni a mai randevú kedvéért.
Vágyakozva nézem a képet. Ez a kedvencem Cole-ról és
magamról. Három éve készült a Busch Stadionban, amikor
megnéztük a St. Louis Cardinals baseballcsapat meccsét. A
jegyeket Cole vette, meglepetésként.
– Az igen! – mondja Mark, és elindul az étkező felé.
– Tessék?
 Elengedem a baseballal és Cole-lal kapcsolatos emlékeket, és
követem Markot.
Összevont szemöldökkel méregeti a járgányt, aztán
körbejárja.
– Tudsz motorozni?
Inkább azt tudom, hogy kell hátul ülni közvetlenül a férfi
mögött, aki hátrahagyta ezt a járgányt.
– Nem – válaszolom mosolyogva. – Csak megtartottam.
Kihúzom magam, aztán az előszoba felé veszem az irányt.
– Felveszek egy cipőt, és…
–  Gondolkodtam – kezdi, aztán zsebre tett kézzel közelít
felém. – Mi lenne, ha inkább itt maradnánk? – kérdezi. –
Rendelnénk valami kaját, és… – teszi hozzá széles vigyorral az
arcán.
–  Aztán megismerhetnénk egymást anélkül, hogy túl kelljen
ordítani az étterem zaját.
– Nos. Öhm…
Mondjuk én is jobban szeretek otthon lenni, mint elmenni
valahová egy férfival, akit egyáltalán nem ismerek. Ha rosszul
sül el a randi, könnyebb itthonról kitessékelni, mint mondjuk az
éjszaka közepén lelépni valahonnan, és taxit fogni.
Attól eltekintve, ahogy végigmért, udvariasnak és szerénynek
tűnik. De mi van, ha alábecsülöm, és kiderül, hogy rossz
szándékú? Vajon nála az otthon maradás egyenlő azzal, hogy
szexelünk? Mondjuk az sem lenne rossz. Mi tagadás, égető
szükségem van rá, hogy végre ismét érezzem egy férfi jelenlétét
a lábam közt.
Mondjuk érzelmileg egyáltalán nem vagyok rá felkészülve.
Már a gondolat is taszít, hogy Cole-on kívül bárkivel intim
kapcsolatba lépjek.
–  Csak egy ötlet, Danni. Ha te inkább… – válaszolja, és zöld
szemével mélyen a szemembe néz.
– Három éve nem randiztam.
Aztán a fejemhez kapok, és átkozom magam, hogy ezt
bevallottam.
–  Nem tudtam. Ez esetben inkább menjünk házon kívülre –
 j
javasolja egy kedves mosoly kíséretében.
–  Nem úgy értem – válaszolom, és a hajamba túrok, hogy
kifésüljem a szőke fürtöt az arcomból. – Csak egy kicsit ideges
vagyok. Ráadásul kijöttem a gyakorlatból. Már azt sem tudom,
hogy működik az ilyesmi. Már az első randin szexelni kell?
Még a szája is tátva marad a meglepetéstől, miközben sűrűn
pislog. Aztán megköszörüli a torkát, és így szól:
– Te nem vagy az a kertelős fajta, ugye?
– Nem mondhatnám. Kérsz egy sört?
–  Persze. Amúgy a kérdésedre válaszolva: nem várom, hogy
lefeküdj velem ma éjjel. De nem fogok hazudni: vonzódom
hozzád – teszi hozzá, miközben követ a konyhába.
Fejemet a hűtőbe dugom, aztán átnéztek a vállam fölött.
Látom, hogy a fenekemet nézi, aztán gyorsan elkapja a
tekintetét. Nem zavar. Keményen dolgozom, hogy
karbantartsam a testem, úgyhogy örülök, ha ezt valaki
észreveszi, mi több, értékeli.
Átnyújtom neki a sört, és magamnak is nyitok egyet.
–  Nagyon kellemes itt. Beszélgethetnénk anélkül, hogy
kiabálni kéne a hangzavar miatt. Ha gondolod, rendelek pizzát.
És nem kell szexelni. Jó lesz?
– Tökéletes.
Megragadom a telefont, és elindulok a két konyhapult által
határolt területen. A konyha másik ajtaja felé biccentek, hogy
jelezzem neki az irányt.
–  Tetszik a stílusa – mondja, és végigsimít a zöld
konyhapulton, aztán a színben hozzáillő, ugyancsak zöld
szekrényen, a zöld csempén és a sárga virágos tapétán.
A házat öt éve vettem egy idős hölgytől, aki a hetvenes évek
óta nem végzett rajta felújítást. Apránként, lépésről lépésre
kezdtem a renoválást. Szobáról szobára haladtam, de a
konyhára és a fürdőszobára már nem maradt pénzem. A
vintage zöld szobák nagyon a szívemhez nőttek.
– Én is szeretem – válaszolom, miközben tartom neki az ajtót,
aztán a ház végében található, utólag hozzáépített helyiségbe
lépek.
 p
Annak idején ez volt a kedvencem. A tükrök a plafonig, a
balettrúd faltól falig ért, a lakkozott faburkolatot pedig életem
legboldogabb időszakában tették a padlóra. Az általam ismert
leggondosabb, legszeretőbb ember ütötte be az összes szöget a
falba.
Mark kortyolt egyet a sörből, majd feltette a kérdést:
– Szóval itt történnek a csodák?
Sok csoda történt itt, de még az előtt, hogy az egész világ
megváltozott volna számomra.
– Tánciskolát üzemeltetek.
Cole-lal rengeteget szeretkeztünk ebben a helyiségben. Olykor
gyengéd, máskor heves és vad szexuális életet éltünk. Most,
ahogy elnézem a repedéseket a padlón, a karcolást a burkolaton
és a tükrök egyikén tátongó lyukat, belém hasít a fájdalom.
Rosszabb napjaimon a sírógörcs kerülget, ha beteszem a lábam
ebbe a helyiségbe. Ma este olyan… elveszettnek érzem magam.
– Komolyan? – kérdezi Mark, miközben a terem közepén lévő
rúdra mered. – Muszáj táncolnod.
– Inkább nem.
Három éve nem nyúltam a rúdhoz.
– Kérlek.
Látom, hogy pajzán gondolatok járnak a fejében. Egy szót sem
szól, de az ajkát nyalogatja.
– Nem vagyok sztriptíztáncos.
–  Az adatlapod szerint tánctanár vagy, de azt nem tudtam,
hogy ilyet is tanítasz.
Odamegy a rúdhoz, és megnézi, milyen erős.
– Ez egy sztriptíztánchoz való rúd.
–  Igazán nem akarlak lelombozni, de szalontáncot,
jazzbalettot, klasszikus balettot és táncos kardioedzést tartok.
Kétszer egy héten hastáncolok is a Bissara nevű marokkói
étteremben, de ezt inkább nem osztom meg Markkal, nehogy a
végén ott töltse az estéket. Főképp, miután fogalmam sincs,
hogy végződik a randink.
– Az óráimon mindenki kulturált öltözékben jelenik meg.
 A tükör felé fordulok, és azonnal igazítok a testtartásomon.
Annak ellenére, hogy épp nem táncolok, nagyon ügyelek a
helyes tartásra. Ez afféle táncosmánia.
– A rudat izomerősítésre használjuk.
Nem hazudok, de ez nem a teljes igazság. Cole jó értelemben
véve perverz volt, ezért sztriptízhez is használtam a rudat.
Hirtelen úrrá lesz rajtam a fájdalom.
–  Erre – mondom Marknak, és kinyitom a hátsó ajtót. A ház
oldalától induló keskeny ösvényre lépek.
Mark követ, és bólint, amikor megpillantja a néhány méterre
parkoló sárga MG Midget kabriót.
– Milyen évjárat?
– 1974-es.
Hajamat szanaszét fújja a lágy szellő, ezért egy kicsit
összefogom. Közben élvezem a kellemes, késő tavaszi időt.
– Nagyon szeretem, amikor le lehet húzni a tetejét.
Még mindig imádok úgy vezetni, hogy fújja az arcomat a szél.
Majdnem olyan jó, mint hátul ülni a motoron.
Mark végigmegy a köves úton, és a kovácsoltvas pad felé veszi
az irányt. Egy hatalmas, százéves tölgy áll az udvar közepén,
ami árnyékot vet az ülőalkalmatosságra.
–  Mióta van nálad? – kérdezi az autóra pillantva, majd
alaposan szemügyre veszi az ülést. – Nagyon jó állapotban van –
teszi hozzá.
– Hat éve vettem a Washingtoni Egyetemen.
Közelebb megyek hozzá, miközben a sörömet szorongatom.
Közben gombóc nő a torkomban, úgy izgulok.
– A Washingtoni Egyetemre jártál?
–  Igen. Ott szereztem a tánctanári diplomámat. Huszonkét
éves voltam, amikor megvettem a kocsit. Úgyhogy… elég régen
van nálam. Majdnem mindent ki kellett rajta cseréltetni, hogy
működjön. A tél alaposan kikezdte a karosszériát, de még ennek
ellenére sem sikerült rávennem magam, hogy eladjam a verdát.
Nem engedhetek meg magamnak egy új autót. Nem, mintha
ez lenne a legfontosabb. A Midget elvisz oda, ahová kell,
úgyhogy nem izgatom magam.
 gy gy g g
– Mindig St. Louisban éltél? – kérdezi.
– Igen. A húgom és a családja tíz percre lakik tőlem. A szüleim
néhány éve Floridába költöztek. És te?
–  Itt születtem, és itt nőttem fel. Amúgy sok család szóródik
szét errefelé.
Kellemes beszélgetésbe kezdünk. Rendelünk pizzát, és jó
néhány sört megiszunk. Már nem is tudom, mennyit iszom, de
abban biztos vagyok, hogy átléptem a határt, mert érzem, ahogy
elnehezülnek a végtagjaim, és izzadok.
Mark társaságában kellemesen telik az idő. Vonzó a mosolya,
és mellette még a sör is jobban ízlik, mint általában.
Az idő előrehaladtával egyre közelebb csúszik. A végén olyan
közel jön, hogy a combunk összeér.
– Milyen parfümöt használsz? – kérdezi, miközben a nyakam
és a vállam közti területet szimatolja.
– Ez Nag Champa olaj – válaszolom.
Hátrahajtom a fejem, és libabőrös leszek, ahogy megérzem a
bőrömön a leheletét.
– Jó illatod van. Édes és izgató – teszi hozzá, majd végigsimít a
kulcscsontomon. Aztán megérinti a nyakamat. – Nagyon
kellemes. – A másik kezét az ülés támlájára teszi, és átkarol. –
Szeretnélek megcsókolni.
Ahogy mellette ülök és hallgatom a tücskök ciripelését,
miközben egyre bódultabbá válok az alkoholtól, én is ugyanezt
szeretném.
Megfordulok, és egy hajszálnyit közelítem az ajkam az
övéhez, de nincs bátorságom a továbbiakhoz. Túl sötét van, és
alig látom az arcát. Bárki lehet.
Akár Cole is, legalábbis egy csók erejéig.
Kinyitom a számat, és felgyorsul a légzésem, ahogy közelít.
Ajkával megérinti az enyémet. Megfogja a hajamat.
Megsimogatja a nyakamat. Lehunyom a szemem, és
odaképzelem a tetovált, izmos testet, és azt a bizonyos mosolyt.
Mark mély levegőt vesz, és nyelvét óvatosan bedugja a
számba. Tétovák a mozdulatai. Mintha várna valamire.
Egyáltalán nem olyan, mint Cole.
 gy y
– Csak bátran. Ne fogd vissza magad – suttogom.
Közelebb jön, fölém hajol, és beljebb dugja a nyelvét, hogy
jobban elérje az enyémet. Próbálok úgy helyezkedni, hogy
jobban érezzem, ahogy a nyelvük kergetőzik, aztán feladom,
mert nem esik jól. Mintha vezetni akarnám ahelyett, hogy
követném, ráadásul befeszülök ahelyett, hogy átadnám magam
az élvezetnek. Csakhogy itt nincs élvezet, mert az ajka
túlságosan vékony és puha. Az állkapcsa túl hegyes, a válla
pedig csontos.
Átengedem magam, és reménykedem, hogy sikerül ehhez a
fajta csókhoz is gond nélkül hozzászoknom. A remény azonnal
szertefoszlik, amikor a lábam közé nyúl, és csak a hosszú
szoknya akadályozza meg.
Soha nem voltam prűd, mégis eszembe jut, miért nem volt
igazán hosszú kapcsolatom Cole előtt. Számomra
elengedhetetlen a vonzerő, Cole pedig nagyon jól tudta, hogy
elég egyetlen pillantás, és máris levett a lábamról.
Csak ezután környékezett meg.
Túl kell tennem magam rajta. Ezt nagyon jól tudom, épp ezért
félreteszem az érzelmeket, és úgy döntök, csak a szexre
koncentrálok. Nem kell fantasztikusnak lennie. Még csak jónak
sem. Csak túl kell rajta esni, és kész.
Ezek után hagyom, hogy Mark a ruhán keresztül taperoljon,
és próbálom rávenni a testemet, hogy engedelmeskedjen.
Tíz perc fogdosás és esetlen csókolózás után a puncim száraz
és érzéketlen marad, az érzelmi állapotom pedig a nullával
egyenlő.
Ez tényleg én vagyok? Annyira összezavarodtam, hogy
képtelen vagyok megtalálni a jót az utamba kerülő férfiakban?
Véget vetek a csóknak, és Mark vállához szorítom az ajkamat.
Aztán diszkréten letörlöm a nyálát a számról.
– Hozok még egy sört. Kérsz?
– Igen.
Gondolom, azt hiszi, nem látom, ahogy megigazítja a farkát a
sötétben, mert elég kiábrándítóan babrál a nadrágjában.
 Felveszem a telefont az asztalról, és gyorsan bemegyek a
házba. Amikor a konyhába érek, felhívom Breet.
Húgom azonnal felveszi.
– Tudtommal randid van.
– Nem működik.
– Melyik résszel van a gond?
– Az összessel. Kedves fickó, de nem érzek iránta semmit.
Hatalmasat sóhajt.
– Nagyjából tíz perce ismered.
–  Két órája. Nincs kémia. Nincs szikra. Semmi. Az égvilágon
semmi.
–  Adj neki egy esélyt! – A háttérben hallom, hogy valami
összetörik, ő pedig kiabálni kezd. – Kicsim, mondtam, hogy azt
ne vedd le!
Aztán visszatér hozzám, és így szól:
– Próbálj nyitott lenni, Danni. Az ilyesmihez idő kell.
–  Annak idején elég volt néhány másodperc, hogy vonzódni
kezdjek…
– Ha kimondod a nevét, falnak megyek!
– Próbálkozom, Bree.
Lekönyökölök a pultra, és átteszem az eljegyzési gyűrűt a bal
kezem gyűrűsujjára.
– Ez a fickó… Nem illik hozzám.
– Vonzónak találod?
– Kedves.
– Tehát kedves és vonzó. Akkor jó lenne, ha nem növesztenél
pókhálót a vaginádra. Inkább hagyd, hogy a pasas tegye a
dolgát.
–  Nem tudom, hogy taníthatsz elsősöket, ha ilyen mocskos a
szád.
– Csak azt akarom, hogy élvezd az életet, Danni. Gondolj arra,
milyen szuperorgazmusod lehetne, ha nem kéne azon
aggódnod, hogy kitart-e az elem. Tudod még egyáltalán, milyen
az, amikor nem egy kütyü juttat el a csúcsra?
– Igen – válaszoltam.
Amikor eszembe jut, mindig mardos a vágy.
 j g gy
– Akkor pattanj fel a farkára – mondja nemes egyszerűséggel
a húgom, aztán leteszi a telefont.
Kikészülök.
Ha így folytatom, magányosan halok meg, egy olyan férfira
várva, aki soha többé nem tér vissza.
Nagyot sóhajtok. Ez csak szex. Vagy még az sem.
Mindenesetre ha Markkal vagyok, legalább nem egyedül
tengetem az időt. Szükségem van a társaságra.
Néhány perc agonizálás után visszamegyek az udvarra,
miközben a szívem a torkomban dobog.
– Elfelejtetted a sört – szól Mark, és közeledik felém.
A francba. Úgy összezavarodtam, hogy nem találok
magyarázatot.
Megfordul, és az utcára néz.
– Vársz valakit?
– Nem.
Aztán én is megfordulok, és látom, hogy egy luxusautó parkol
a sarkon.
Kinyílik a rejtélyes autó hátsó ajtaja, és egy nő száll ki a
kocsiból. Felénk fordul, majd lépdelni kezd a tűsarkújában,
melynek hangos kopogása már messziről jelzi, hogy közeleg.
Vajon eltévedt?
Túl sötét van ahhoz, hogy felismerjem, de ha közelebb jön, a
mozgásérzékelő úgyis bekapcsol, és akkor megvilágítja a fény.
Három, kettő, …
A fényben már látszik, hogy magas és vékony.
Sötétbarna haját laza kontyba fogta. Ujjatlan fekete ruhát
visel, bőre makulátlan, sminkje erős. Még életemben nem
láttam olyan üres tekintetet, mint az övé.
– Miss Angelo? – kérdezi karnyújtásnyi távolságra.
– Igen.
A húszas évei végén vagy a harmincas évei elején lehet, és
szemlátomást igencsak fennhordja az orrát. Amilyen csinos,
nyilván megszokta, hogy mindenki őt bámulja.
–  Marlo Vogt vagyok, a Regal Arch Kaszinó és Szálloda
képviseletében. – Flegmán felém nyújtja a kezét, és folytatja. –
 p g y jj y j
Mr. Savoy találkozni szeretne önnel.
– Nem tudom, ki…
– Övé a kaszinó.
Ő a tulajdonos? Övé a Közép-Nyugat legnagyobb kaszinójáé?
Leesik az állam.
– Miért akar velem találkozni?
– Beszélni szeretne önnel. A szolgáltatásokról – teszi hozzá, és
alaposan végigmér.
Ettől kinyílik a bicska a zsebemben.
– Ha táncórákat szeretne, akkor időpontot kell kér…
– Várja.
–  Tessék? Most akar velem találkozni? – kérdezem
kikerekedett szemmel.
– Azért jöttem, hogy elkísérjem a kaszinóba.
Minden porcikám tiltakozik.
– Ugyanúgy időpontot kell kérnie, mint a többi jelentkezőnek.
Mára már egyéb elfoglaltságom van – válaszolom keresztbe font
karral.
Marlo közönyösen végigméri Markot, aki összevont
szemöldökkel hallgatja a párbeszédet.
–  Mr. Savoy rendkívül elfoglalt ember. Az ajánlat mostanra
vonatkozik – válaszolja unottan.
Nem engedhetem meg magamnak, hogy visszautasítsak egy
munkát. Alig tudom fenntartani a vállalkozást, a
magántáncoktatás pedig jó pénzkereseti lehetőség. De még
ennek ellenére sem vagyok hajlandó úgy táncolni, ahogy egy
vadidegen fütyül.
–  Adja át üdvözletemet Mr. Savoynak. Ha szeretné tudni,
milyen szolgáltatást nyújtok, mindent megtalál az interneten,
ha beadja a keresőbe, hogy Danni Tánciskolája – válaszolom, és
megragadom Mark kezét. Aztán hátat fordítok neki, és hagyom,
hogy döbbenettől kikerekedett szemmel bámuljon utánunk.
Mark követ a pad felé.
– Ez kicsit fura volt, nem?
– Inkább azt mondanám, hogy nagyon fura volt.
Leülök mellé, és azon gondolkodom, vajon mennyi pénzt
 g j y p
szalasztottam el.
–  A bevételem nagy része a magánoktatásból származik.
Gazdag fickókat tanítok. És párokat, akik így akarják színesebbé
tenni a kapcsolatukat. Nyilván lenne mire költeni a bevételt,
de… Még soha nem bukkant fel így senki a házam táján. A
címem ugyanis nem publikus – teszem hozzá, és összeugrik a
gyomrom a gondolatra.
–  A fickó a Regal Arch ingatlanok tulajdonosa. Ha egy olyan
gazdag pasas, mint ő, igénybe akarja venni a szolgáltatásodat,
nyilván megtalálja a módját, hogy utolérjen. Még soha nem
találkoztál vele? – kérdezi Mark, és a térdemre teszi a kezét.
– Nem emlékszem, hogy láttam volna. És te?
– Én csak hallottam, hogy…
Ismét lépteket hallok az utca felől, de ezúttal nem olyan
kopogósat, mint az előbb. Nem hallottam, hogy Marlo elhajtott
volna, viszont buta módon azt hiszem, hogy esetleg cipőt
váltott.
Ahogy az idegen eléri a ház sarkát, felállok, és lélegezni is
elfelejtek.
Egy magas, vonzó, öltönyös férfi lépdel a kövön. A fényben
látszik, hogy hátratette a kezét és összeráncolta a homlokát.
Mintha így akarna félelmetesebbnek látszani.
Vajon ő Mr. Savoy? Végig az autóban volt? Miért ver ilyen
gyorsan a szívem?
Már most vonzódom hozzá, vagy ahhoz a viselkedéshez, amit
tanúsít? Megáll a fényben, és egy szót sem szól. Lehajtja az állát,
és mélyen a szemembe néz. Tekintve, hogy arca rezzenéstelen,
érzelmeknek nyomát sem látom.
Óvatosan megmozdulok, mintha ki nem mondott parancsra
cselekednék. Ez a fickó olyan, mintha a puszta jelenlétével
irányítaná a világot, és minden létező részecskét a saját
szolgálatába állítana. Tekintélyt parancsoló, megalkuvást nem
tűrő ember benyomását kelti.
Szőke haja makulátlan, a tetején kicsit hosszabb, oldalt
fazonra nyírva. Bőre világos, arcvonásai erősek, ajkai teltek,
szemöldöke szigorú.
 g
Magam sem értem, hogy vonzódhatok egy ilyen szigorú
ábrázatú fickóhoz, mégis elindított bennem valamit. Talán
azért, mert átkozottul magányos vagyok.
Kicsit közelebb lépek, majd felemelem a fejemet. A francba!
Ez a pasas legalább harminc centivel magasabb, mint én.
Szerintem simán több mint száznyolcvanöt centi. Egy öltönybe
bújt skandináv isten.
Öltözéke kihangsúlyozza tónusos lábizmait, méretes ágyékát,
széles mellkasát. Ahogy elnézem, rögtön beindul a fantáziám.
Pislogok néhányat, aztán kristálykék szemébe nézek.
Aztán összeugrik a gyomrom. Jó ég! Már láttam ezt a
szempárt. Idegességemben összekulcsolom a kezem, és elfog a
reszketés. Egyre izgatottabb leszek. Látom a tekintetén, hogy
valahonnan ismerős vagyok neki. De honnan?
Hol találkoztam vele?
Hallom, hogy a hátam mögött valaki megköszörüli a torkát. A
fenébe. Mark.
Bocsánatkérő pillantást vetek rá, aztán ismét a rejtélyes félig
idegen felé fordulok.
Ezüst nyakkendője lazán kötve, ingének néhány gombja
nyitva, így látom, milyen izmos a nyaka, a mellkasa pedig
szőrtelen. Kicsit sem alapos a szemrevételezés.
– Honnan olyan ismerős? – kérdezem, és próbálok a szemébe
nézni.
– Engem mindenki ismer – válaszolja, és felém nyújtja a kezét.
– Trace Savoy.
A kaszinó tulajdonosa.
– Még soha nem jártam a kaszinóban.
Kezet fogok vele, és olyan érzésem támad, mintha egy kicsit
megrázott volna az áram. – Nem tudom, honnan…
Elhallgatok, mert hirtelen bevillan egy emlék.
Hatalmas tömeg a Bissara étteremben. Sötét öltöny. Kék
szempár. Látott engem az étteremben hastáncolni.
–  Szereti a marokkói ételt? – kérdezem, és óvatosan
visszacsúsztatom a kezem az oldalamhoz.
 – Igen – válaszolja komoly tekintettel, melynek hatására még
vonzóbbnak látom. – Megvettem a Bissarát.
– Mikor? Engem miért nem tájékoztattak?
–  Ma reggel óta az enyém. A kaszinóbeli munkájáról akarok
beszélni.
Zavarodottan csóválom a fejem.
– Én nem dolgozom a kaszinóban.
– Majd fog. Ezt a beszélgetést majd az irodámban folytatjuk.
Ránéz a lábfejemre, aztán így szól:
– Vegyen fel valami cipőt, és jöjjön.
Megmozgatja a csuklóját, és az órájára néz. Aztán ismét
hátrateszi a kezét.
– Ne várakoztasson!
 második fejezet

a jelen

Ne várakoztassam?
Legszívesebben felrobbannék a dühtől, annyira kiakasztott.
Azt viszont nem engedhetem meg magamnak, hogy elveszítsem
a hastáncosi állást.
Mély levegőt veszek, hátha megnyugszom, aztán felszegem az
államat.
– Még találkozunk, Mr. Savoy…
– Trace.
– …egy előre megbeszélt helyen és időpontban.
Magas termete és határozott kiállása miatt törpének érzem
magam mellette. Kénytelen vagyok lábujjhegyre állni, hogy
nagyobbnak tűnjek.
–  Talán nem fogalmaztam világosan – kezdi, miközben
oldalra hajtja a fejét, aztán olyan szigorú és hűvös pillantást vet
rám, hogy egy kőszobor is megirigyelte volna. – Ön most is
nekem dolgozik, ezért elvárom, hogy most azonnal jöjjön az
irodámba.
Ökölbe szorított kezemet csípőre teszem. Lehet, hogy
megvette az éttermet, ahol táncolok, de én nem neki dolgozom,
hanem magamnak. Nem érdekel, milyen gazdag és befolyásos
fickó, nekem ne játssza itt az eszét.
– Jó estét. Mark Taylor vagyok – mondja a randialanyom, és a
kéretlen látogató felé nyújtja a kezét.
Trace Markra néz, egy másodperc alatt leírja őt gondolatban,
majd felém fordul, és így szól:
– Köszönjön el a barátjától, Danni!
Zavartan felnevetek.
 – Nekem ne mondja meg, hogy mit tegyek! Maga elképesztően
helyes, arrogáns kőbunkó – teszem hozzá ez utóbbit
gondolatban.
Jó ég! Miért izgat fel ennyire egy ilyen akarnok, hatalmaskodó
pasas, mint ez?
A fickó tekintete nagyobb hatással van rám, mint kéne. Ahogy
egymás szemébe nézünk, sokkal több van a szemkontaktus
mögött, mint átlagesetben, amikor megyek az utcán és
szemezek valakivel. Mintha szavak nélkül kommunikálnánk.
Már az felér egy előjátékkal, hogy láttam a kigombolt ingén
keresztül a mellkasának egy részét. Testem olyan pontjain
érzem a fickót, melyeket évek óta nem érintett férfi.
– Épületburkoló cégem van – szólal meg Mark, és átnyújt egy
névjegyet Trace-nek. – Céges és magánmegrendelésre is
dolgozunk, így ha fel akarja újítani valamelyik épületet, állok
szíves rendelkezésére.
Sóhajtok, és dühös pillantást vetek rá. Komolyan üzleti
lehetőséget akar kovácsolni ebből a rendkívül kínos helyzetből?
Ha Cole itt lenne, biztos, hogy eldurranna az agya, és az anyja
méhébe kívánná a betolakodót. Mi több, szerintem az arcát is
megmintázná. Nem mintha igazán tökös megnyilvánulást
vártam volna Marktól, de ha mondjuk azt mondaná a fickónak,
hogy vele töltöm az éjszakát, akkor talán adtam volna neki egy
esélyt, hátha tényleg történik köztünk valami.
Trace zsebre teszi a névjegykártyát, Mark pedig úgy vigyorog,
mintha megnyerte volna a lottó ötöst. Mindketten elmehetnek a
francba.
–  Nem akarom rövidre zárni az estét, Mark, de ezt muszáj
elintéznem. Sajnálom – hazudom olyan könnyedén, mintha
napi rutin lenne.
– Semmi gond. Holnap úgyis korán kell kelnem. Majd hívlak,
rendben?
Lehajol, hogy megpusziljon, én pedig odatartom neki a
halántékomat. Figyelem, ahogy a teherautója felé baktat, de
valójában még akkor is Trace jár a fejemben. Úgy néz rám,
mintha a tulajdona lennék. Isten látja lelkem, még örülök is
neki, de minden erőmmel azon vagyok, hogy ez ne látsszon
rajtam.
Kipirul az arcom, pulzusom az egekbe szökik, a lábam között
pedig folyamatosan érzem a lüktetést. Egyre gyorsabban
veszem a levegőt, és olyan érzésem támad, mintha egy
láthatatlan kéz simogatná a bőrömet. Elképzelem, ahogy a fickó
a nyakamat csókolgatja, majd harapdálni kezdi. Ha hozzám
simulna, biztos kemény lenne a mellkasa, én pedig égnék a
vágytól, hogy többet kapjak. Megmarkolnám a haját, és addig
húznám magam felé, míg ajka a mellbimbómhoz ér. Ahogy
elképzelem a jelenetet, érzem, hogy keményednek a bimbóim a
vékony ruha alatt.
Szívem majd kiugrik a helyéről, és magával ragadnak az
érzelmek. Meg akarom ragadni… a lehetőséget. De ha a munka
miatt együtt kell lennem vele, akkor nem fog menni. Egyáltalán
nem ismerem ezt az embert.
Amikor Mark elhajt, a hátsó ajtó felé veszem az irányt. Trace
szorosan a nyomomban van, ezért még gyorsabban szedem a
lábamat.
–  Többet nem találkozik ezzel a pöccsel – szólal meg. Ahogy
ezt kimondja, végigfut a hideg a hátamon.
Cole pontosan ugyanezt mondta volna. Ez a fickó éppolyan
birtokló és akarnoktípus, mint ő volt.
Gyorsan berohanok a házba, megfordulok a küszöbön, aztán
mélyen a betolakodó szemébe nézek.
–  Az interneten mindent megtalál a tánciskolámról. Még a
telefonszámom is szerepel a honlapon. Jó éjt, Mr. Savoy.
Ezzel becsukom, majd gyorsan kulcsra zárom az ajtót. Kis
híján rácsukom a fickó döbbent ábrázatára.
– A kurva életbe! Hát ez… A francba!
A falnak dőlök, és örülök, hogy nincs ablak a táncteremben.
Mert a szeme…
Úgy tud nézni, hogy azonnal pezsegni kezd a vérem, és az
egész testem remeg. Pont úgy nézett rám, mint Cole, amikor
először találkoztunk. Az a tipikus enyém vagy, és nem tehetsz
ellene semmit pillantás. Valóban birtokolt az első perctől kezdve.
Ahogy elindulok a fürdőszoba felé, rögtön sóvárogni kezdek a
pasi után. Arra gondolok, hogy felhívom Breet, de aztán úgy
döntök, várok reggelig. Talán jobb, ha tiszta fejjel beszélek
Trace-ről. Jelenleg ugyanis összevissza kavarognak a
gondolataim, és úgy érzem magam, mintha egy érzelmi
hullámvasúton ülnék.
Régóta nem vonzódtam így férfihoz. Már csak az a kérdés,
tényleges vonzalom-e, amit a fickó iránt érzek, vagy inkább a
fantáziám szüleménye. A Markkal történt szerencsétlenkedés
után bárki magára vonná a figyelmemet.
De Trace nem akárki. Ez a pasas maga a megtestesült hatalom
és befolyás, mellyel alaposan megfélemlít és sakkban tart
mindenkit. Egyszerre követel és hódít. Attól tartok, hogy
gyengébb pillanataimban rám is erős befolyással lesz.
Jó ég! Mi a fenét művelek? Jó eséllyel minden nőre így néz.
Ebben a pillanatban is a rendkívül csinos kolléganőjével, Marlo
Vogttal kocsikázik. Biztos hazamennek, aztán alaposan a csaj
alá nyúl, és a nevét üvölti, amikor elélvez.
Próbálok elvonatkoztatni a gondolattól. Felveszem a lila
alapon fekete-fehér pöttyös pizsamámat, aztán bemegyek a
konyhába, és összefogom a hajam. Szükségem van valamire,
ami ellazít, hogy nyugodtan aludjak. Egy üveg rizling pont jó
lesz.
Teletöltöm a legnagyobb poharamat, aztán legurítom a bor
felét, a többit pedig a hálószobába viszem. Ahogy végigmegyek
az előszobán, a szemem sarkából látom, hogy valami mozog az
étkező mögött.
Megfordulok, és a nappalira téved a tekintetem. Egy arrogáns,
öltönyös fickó ül a kanapémon. Hirtelen a torkomon akad
minden szó.
–  Mit keres a házamban? – kérdezem Trace-t, és ijedtemben
kilöttyintem a bor egy részét.
A kezében tartott, bekeretezett képre néz.
 –  Ha eljegyezte magát ezzel a fickóval, akkor mit keres a
mellett a senkiházi, magányos farkas mellett?
Magányos farkas?
–  Mark nem lenne magányos, ha maga nem jött volna ide.
Mellesleg miből gondolja, hogy el vagyok jegyezve?
Látom, hogy a bal kezemen lévő eljegyzési gyűrűt nézi, ezért
begörbítem az ujjamat.
– Megcsalja? – kérdezi összevont szemöldökkel.
– Nem.
Összeugrik a gyomrom, és bűntudatot érzek.
– Hogy jutott be a házba?
–  Semmi értelme a retesznek, ha nincs ráfordítva a zár.
Egyedülálló nő soha ne…
– Van segítségem.
– Soha ne hagyja nyitva az ajtót! – Előrehajol, és látom, hogy
villámokat szór a szeme. – Hogy lehet ilyen felelőtlen?
– Attól, hogy nem zártam be az ajtót, még nem kértem, hogy
bejöjjön – válaszolom felindultan.
Ez a beszélgetés őrjítően ismerős. Fel kéne hagynom azzal,
hogy mindenkit Cole-hoz hasonlítok. Ő annak idején minden
alkalommal kiosztott, ha elfelejtettem bezárni a reteszt.
Trace felemeli a képet.
– Mit gondolna a vőlegénye arról a szarháziról, akivel az időt
múlatta?
Ezer okot talált volna, hogy agyonüsse Markot, melyek közül
az első és legfontosabb, hogy nem védett meg az idegen
betolakodótól, hanem simán lelécelt, és itt hagyott ezzel a
vikinggel.
Kitépem a kezéből a képet, és visszateszem az asztalra.
– Magánál a birtokháborítás napi szintű gyakorlat?
– Nem. Ahogy a várakozás sem.
Jeges kék szemmel végigméri a pizsamámat. Tekintete még
hűvösebbé válik, amikor észreveszi, hogy mezítláb vagyok.
– Mondtam, hogy vegyen fel cipőt.
– Mhm.
 Egyik kezemet csípőre teszem, a másikban tartott pohárból
kortyolok egyet. A perem fölött ránézek.
– Nem megyek sehová.
Bekapcsolja a telefonját, és a füléhez szorítja.
– Vidd vissza Marlót a kaszinóba, aztán gyere vissza értem!
Kint felbőg az autó motorja, így a Trace-szel és Marlóval
kapcsolatos elképzelésem alaposan szertefoszlik. Igyekszem a
borospohár mögé rejteni elégedett mosolyomat.
Zsebre teszi a telefonját. Minden mozdulata kimért és
méltóságteljes, ugyanakkor pattanásig feszülnek az izmai.
Megjelenésén látszik, milyen nagyratörő, tekintélyelvű,
megalkuvást nem tűrő ember. Arra azért kíváncsi lennék,
milyen ember rejtőzik a makulátlan öltözék alatt.
Szétterpesztett lábbal ül a kanapén, mintha az is az övé lenne.
Térde a dohányzóasztalhoz simul.
Egy normális nő azonnal hívná a rendőrséget. Bennem is
felmerül egy pillanatra, de aztán úgy döntök, magam is el tudok
bánni a pasassal.
Sokan mondták már, hogy meggondolatlan, nemtörődöm,
felelőtlen, mi több, naiv vagyok. Akik ilyesmivel dobálóznak,
szerintem rettegésben élnek, és paranoiásak. Én inkább
nyitottan és optimistán szeretném látni a világot.
Trace Savoy az egyedileg készített öltönyében és a személyi
sofőrrel biztos nem azért jött, hogy horrorfilmet csináljon az
életemből. Nem fog megkéselni, kirabolni vagy felakasztani az
ajtófélfára. Minden mással meg tudok küzdeni. Főképp, hogy
magamba döntöttem egy kis folyékony erősítőt.
Talán épp ezért veszem magamnak a bátorságot, és
odamegyek hozzá. Az asztalra ülök, és a széttett lába közé
rakom az enyémet. Nem okoz csalódást: még véletlenül sem
hátrál.
Előrehajol, kezét összekulcsolja, majd folyamatosan
farkasszemet néz velem, mielőtt a számat figyelné.
– Nem ad nekem valami italt?
– Nem.
Közelebb hajolok hozzá, és felteszem a kérdést:
 j
– Miért jött?
– Már mondtam – válaszolja unottan.
– Az egy dolog, hogy mit mond a szája, a szeme viszont mást
sugall.
Olyan szinten kezd vibrálni körülöttünk a levegő, hogy
magam is elámulok. Aztán nem győzöm kapkodni. Soha nem
gondoltam volna, hogy még fogok ilyet vagy hasonlót érezni.
Összeugrik a gyomrom, lüktet az ágyékom és a mellkasom,
miközben magam sem tudom, hogy miben reménykedem.
Szétnyílnak az ajkai. Egy pillanatra ellágyulnak a vonásai, de
aztán minden visszatér a régi kerékvágásba. Mint akinek
hirtelen bevillan, hogy ő a megtestesült könyörtelenség, ismét
szigorú tekintetet vet rám.
– Bezáratom a Bissarát, és a kaszinóban nyitom újra.
Kivesz egy papírt a zakója belső zsebéből.
– Tessék? – kérdezem döbbenten, és leteszem a borospoharat
az asztalra. – Mi lesz a dolgozókkal?
– A legtöbbnek új álláslehetőséget ajánlok. Ahogy önnek is. –
Odaadja a papírt. – Ez itt a munkaszerződése.
Átolvasom a kétoldalas dokumentumot. Csak heti kétszer
táncolok a Bissarában, de a szerződés értelmében
megháromszorozza az órabéremet? Addig örülök, míg el nem
olvasom a szerződés következő pontját, ami a beosztásról szól.
– Heti öt éjszaka? Kizárt dolog. Táncot tanítok a…
– Alig tud megélni a táncoktatásból – veti oda hetykén. Lenéző
pillantást vet az ősrégi bútorzatra és a kopott padlóra, majd így
szól: – Az általam ajánlott lehetőség tisztes megélhetést biztosít.
– Csak a legszükségesebb dolgokra költök. Ahogy az emberek
nagy része.
Zavarba jövök, és már bánom, hogy ilyen közel ültem hozzá.
– Szerintem ön mást ért tisztességes megélhetés alatt, mint én,
Mr. Savoy.
– Trace.
– Minden alkalmazottja a keresztnevén szólítja?
– Nem.
Csak a szája mozog, amúgy rezzenéstelen arccal néz rám.
 j g gy
– Mindig tiszteletét teszi az alkalmazottai otthonában?
– Nem.
Összehajtom a szerződést, félreteszem, előrehajolok, és olyan
közel kerülök hozzá, hogy érzem a mentolos leheletét az
ajkaimon.
– Ismét felteszem a kérdést: miért jött?
Megfeszül az állkapcsa. Ez minden válasz, amit a kérdésemre
kapok.
– Jó. Akkor én megmondom.
Ezüstszínű nyakkendője alá csúsztatom az ujjamat, és
végigsimítok a selymen.
–  Látott a Bissarában táncolni. Tetszett, amit látott. Nyilván
úgy gondolja, hogy egy csípőjét tekergető nő könnyű préda.
Illetve mindegy, mert a hatalmas Trace Savoy úgyis megszerzi,
amit akar. – Megszorítom a nyakkendőt, de a fickó szeme se
rebben. – Miattam jött, és ennek semmi köze a szerződéshez.
Megfogja a nyakkendőt az ujjam fölött, és húzni kezdi. Addig
húzza, míg kicsúszik a kezemből.
– Kellemetlenül őszinte.
– Én ugyanezt mondhatnám a tekintetéről. Vetkőztető.
–  Vetkőztető. Tudja, érdekes ilyen párbeszédet folytatni
valakivel, aki eljegyzési gyűrűt hord – vágja rá különösen mély
hangon.
Hüvelykujjamat a gyűrűre helyezem, és eszembe jut a nő, aki
valaha voltam. Boldog, szabad szellemű és őszinte. Ezt a nőt túl
sokáig hagytam parlagon heverni.
– Már nem vagyok eljegyezve – válaszoltam.
–  Akkor a fickó ugyanolyan idióta, mint az, akivel ma este
találkozott.
Zsigerből ég bennem a vágy, hogy megvédjem Cole-t.
– Talán egy ócska ribanc vagyok, és kikosaraztam.
–  Tudom, hogy hazudik. – A fülem mögé tűri az egyik
hajtincsemet, mire a lélegzetem is eláll. – Maga ránézésre is egy
erotikus álom, és abból is a legédesebb. A férfinak csak önre
kell néznie, és már a mosolyától is elalél. – Ujjával végigsimít az
alsó ajkamon. – Minden egyes pontja… – Aztán elindul a
 j gy p j
mellkasom felé. – Minden mozdulata…
Feláll a kanapéról, és előrehajol, ezzel arra késztet, hogy
hátradőljek. Hátam az asztalhoz simul, és összeszorítom a
lábam a széttett lába között. Nem ér hozzám, de nincs is rá
szükség. A tekintete épp elég, hogy érzékeim feléledjenek és
beinduljon a fantáziám.
– Láttam táncolni – kezdi, és közelebb hajol. Kezét a fejem két
oldalára támasztja, miközben a nyakkendője lifeg, mintha
simogatni akarná vele a törzsemet. – Figyeltem, ahogy ring a
csípője. Minden karmozdulata érzékiségről árulkodik, akárcsak
a fejtartása és a hajlékonysága. Hús-vér szexualitás. Minden
csípőmozdulat, combrezgés és apró mellének rázása pajzán
gondolatokat ébreszt a férfiakban. Mivel az önt bámuló férfinak
csorog a nyála, még több italt rendel. Kezd szorulni a nadrág,
ezért még tovább marad az asztalnál, hogy eltakarja ágaskodó
vágyainak ékes bizonyítékát. Kiéhezett, ezért rendel valamit
enni, hogy tovább maradhasson az asztalnál. Evés közben le
nem veszi önről a szemét.
Minden szava felizgat. Folyamatosan kavarognak a
gondolataim, és már a hangjának hallatán is képtelen vagyok a
realitások talaján maradni. Érzem a bőrének fűszeres-férfias
illatát.
Nem emlékszem, mikor izgultam fel ennyire. Úgy
átnedvesedem, hogy a pizsamanadrág a combomhoz tapad.
Elviselhetetlen fájdalmat érzek a lábam között, és szóhoz sem
jutok. Csak egy sóhajtásra futja. Akarom ezt a férfi. Most
azonnal.
Teljesen elment a józan eszem? Hiába próbálom, képtelen
vagyok kordában tartani a vágyaimat. Néhány órája még
elképzelni sem tudtam, hogy ágyba bújok valakivel. Most pedig
pucsítok és lihegek, mint egy ócska ribanc?
– Mit csinál, Trace?
Visszafojtom a lélegzetemet, amikor izgatni kezdi a nyakamat
az orrával, aztán a kulcscsontom felé veszi az irányt, végül
megmarkolja a pizsamafelsőt, mely alatt nincs más, csak a
puszta bőröm.
p
Úgy néz rám, mintha ruhán keresztül is látná minden
porcikámat, és tudná, mi jár a fejemben.
– Befejezzük az állásinterjút – válaszolja.
– Interjút?
Összeugrik a gyomrom, és rácsapok a mellkasára.
– Mit jelentsen ez?
A szeme sem rebben, a válasza pedig minden érzelmet
nélkülöz.
– Maga egy szerzemény. Méghozzá olyan, aki jó sok pénzt hoz
a konyhára. – Kicsit félrefordítja a fejét, aztán folytatja. – Most
miért van úgy meglepődve? Eddig nem figyelt arra, amit
mondtam?
Mivel az önt bámuló férfinak csorog a nyála, még több italt
rendel. Kiéhezett, ezért rendel valamit enni, hogy tovább
maradhasson az asztalnál. Evés közben le nem veszi önről a
szemét.
A felismerés hatására a hideg futkos a hátamon. Trace nem
saját magáról beszélt, hanem az étterem közönségéről.
Visszaül a kanapéra, megigazítja a zakóját, mintha ettől nem
látszana, hogy a farka erősen kidudorodik az öltönynadrág
alatt.
–  Ha csak az üzlet miatt jött… – Felpattanok az asztalról, és
megállok a túloldalán. – Akkor azt magyarázza meg! – mutatok
a merevedésére.
– A pénz gondolatára is feláll a farkam.
Mégis honnan jött ez a szívtelen, számító pöcsfej? Most
teljesen hülyének érzem magam. Hogy dőlhettem be ilyen
könnyen? Tényleg ilyen naiv vagyok? És miért gondolja, hogy
én sok pénzt hozok a konyhára? Én egy senki vagyok. Sok
borravalót kapok a hastáncért, de ezt csak a miliő teszi. Olyan,
mintha mexikói folklórt játszanék egy mexikói étteremben.
–  Zavarban vagyok – válaszolom, és keresztülmegyek a
nappalin. – A vendégeknek nyilván tetszik a hastánc, de
leginkább az étel miatt jönnek.
Közönyösen rám néz.
– Járt már a Bissarában, amikor nem táncolt?
 J
Nem.
Ránézek.
– Kihalt az egész.
Nyújtózni kezd a kanapén.
– Ön csak a telt házas éttermet látta. Csak akkor vannak ilyen
sokan, amikor ön táncol. Tudja, miért?
Pajzán pillantása és lezser testtartása sejteti a választ.
–  A szex remek üzlet. – Leveszi a tekintetét az arcomról,
végignéz a combomon, aztán ismét a szemembe néz. – És ezt ön
is tudja.
Elvörösödöm a szégyentől. Továbbra is érzem a nedvességet a
lábam között és a pizsamámon is. Ahogy rólam beszélt, csak egy
beteges játszma volt, hogy kiugrassza a nyulat a bokorból. A
testem az ő céljait szolgálja, és semmi köze a romantikához.
Ostoba voltam, hogy egy pillanatra is mást hittem.
– Miért nem nyit saját éttermet, és ajánl nekem ott egy állást?
– kérdezem a hüvelykujjam körmét rágva. – Nem kellett volna
megvennie a Bissarát.
Rezzenéstelen arccal bámul rám, és egy szót sem szól. Ezután
már magam is tudom a választ.
–  Azt akarja, hogy öné legyen a város egyetlen marokkói
étterme. Így akarja kizárni a versenyt? Hogy ezek után
kénytelen legyek önnek dolgozni? – kérdezem elkeseredve.
–  Mindkettő. De nem kényszerítem. Csak megkönnyítem
önnek a döntést.
–  Ja, hogy ez könnyű. Persze. Könnyedén elküldhetem önt a
fenébe. – Kihúzom magam, és az ajtó felé mutatok. – Kérem,
távozzon!
–  Túlreagálja a dolgot. Ez csak üzlet, semmi más. Nagyon jó
fizetést kapna, úgyhogy szálljon le a magas lóról, és fogadja el
az ajánlatot.
Elnehezülnek a végtagjaim, és gombóc nő a torkomban.
Vonzódom a pasashoz, ő viszont semmi mást nem lát bennem,
csak üzleti lehetőséget.
Megalázó, hogy reszkettem és ziháltam a karja között, de
jobb, ha túllépek az egészen. Tehát vagy kirúgom, vagy
átgondolom az ajánlatát.
Felkapom a szerződést az asztalról, és újból végigolvasom
anélkül, hogy a pasasra néznék.
–  Miért a kaszinó tulajdonosa teszi az ajánlatot, és nem egy
középvezető?
–  Én vagyok az illetékes – válaszolja mély, mennydörgő
hangon.
Ismét a hideg futkos a hátamon. Biztos alig várta, hogy ezt
kimondja. Meggyőző tekintete, kéretlen érintése és a szavai
mind a meggyőzés eszközét képezték. Frigid lennék, ha nem
lenne rám hatással. És nemcsak a megnyilvánulásai teszik,
hanem a férfi maga. Vonzó, erős, tekintélyes. Valahol minden
nő ilyen férfit szeretne maga mellé. Egy férfit, aki a nőért küzd,
és nem ellene. Összerezzenek a gondolatra, hogy akár az
ellenségem is lehetne ez a fickó. Jobb lesz, ha félreteszem az
érzéseimet. Akkor nem bánthat meg.
Ahogy a szerződés végére érek, tele lesz a fejem. Ez nem
olyan pénz, amit visszautasít az ember, abban pedig teljesen
biztos vagyok, hogy Trace Savoy nem tűr ellentmondást, és
körme szakadtáig harcol, ha a helyzet úgy kívánja. Ettől még
nem fogok megijedni, de mindent alaposan végig kell
gondolnom.
A hajamba túrok, és felnézek a papír mögül. Tekintetünk
találkozik. Egy szót sem szólunk. Nem pislogunk, nem
mozdulunk, még levegőt sem veszünk. Van valami különös és
bonyolult ebben az egészben. Mintha az üzlet és a magánélet
között csak egy hajszálvékony vonal húzódna. Tudom, hogy ezt
ő is érzi. Egyfelől azt akarom, hogy ismerje be, másfelől viszont
pontosan tudom, hogy rossz vége lesz, ha sorsom bármilyen
módon összefonódik a fickóéval.
Telefonja rezgése alaposan megtöri a csendet. A kijelzőre néz,
aztán rám.
– Miért táncol?
– Ez a szenvedélyem.
– Kicsit bővebben.
 Annak ellenére, hogy bicskanyitogató a stílusa, szívesen
válaszolok.
A tánc a személyiségem egy darabja, amit nem kell
rejtegetnem.
– Szeretem a mozgás által kifejezni magam. És nemcsak azért
jó, mert kiadhatom az érzéseimet, hanem azért is, mert
másokat is megérintek vele. – Az asztal fölé hajolok, aztán ismét
a szemébe nézek. – Ez nem a munkáról vagy a pénzről szól.
Azért táncolok, mert nekem ez a hivatásom. Mert ez rólam szól.
Ez vagyok én. A művész, a táncos. Számomra ez adja a létezést.
– A tánctanításban is megtalálta mindezt?
–  Igen. De őszintén szólva inkább a saját tehetségemet
szeretném kibontakoztatni. Legszívesebben olyan táncosokkal
szerepelnék a színpadon, akiktől tanulhatok. Még várom, hogy
Beyoncé bekopogtasson, és táncszerepet ajánljon nekem a
csapatában. – Aztán folytatom, mintha inkább magamhoz
beszélnék. – Nem mindig olyan munkát végzünk, amilyet
szeretnénk. Ezért tanítok, és ezért szórakoztatom hastánccal az
étterem vendégeit. Enélkül nem lenne fedél a fejem fölött.
– Az új étteremben van egy hatalmas színpad, amit a kaszinó
minden játékteréből látni. – Előrehajol, és egy vérbeli
üzletember komolyságával próbál meggyőzni. – A kaszinó
átlagosan hatmillió látogatót fogad évente. Vagyis minden
évben hatmillióan láthatják önt a színpadon.
–  A tánc motiválja őket, vagy az ösztöneik? Mert az előbbiek
hallatán erős a gyanúm, hogy ön rajtam keresztül akarja eladni
a saját termékét és szolgáltatását. Ember vagyok, nem
használati tárgy.
–  Az lesz, aminek én akarom. – A zsarnokok zsarnoka végül
odamegy a bejárati ajtóhoz. – Holnap este még átbeszéljük a
szerződést. Pontosan este hétkor – teszi hozzá élesen.
Nagy erőfeszítésembe kerül, hogy rezzenéstelen maradjak.
– Miért mondja ezt ilyen hangsúllyal?
–  Az irodám a kaszinó harmincadik emeletén található. –
Ezzel kinyitja az ajtót, így jobban hallom, ahogy az autó leparkol
a ház előtt. – Ne várasson!
 – Aznap is táncolok a Biss…
– A Bissara zárva van, míg át nem helyezik a kaszinóba.
–  Várjon! – közelítek felé, és újból elfog a kétség. – Nem azt
mondta, hogy ma reggel vette meg az éttermet? Pénzt veszít, ha
addig zárva tartja.
–  Akkor vesztek pénzt, ha nem helyezem át azonnal a
munkaerőt és nem kezdik meg mihamarabb a munkát.
Megtámaszkodik az ajtófélfánál, és fölém tornyosul.
–  Az új Bissara egy igazi luxusétterem lesz. Csúcsminőségű
ételeket és italokat kínálunk a kifinomult ízlésű vendégkörnek.
A személyzet továbbképzést kap, hogy minden elvárásnak
megfeleljen.
Az igen… Pont nem érdekelnek a részletek. Holnap csak azért
megyek az irodájába, hogy átnyújtsam az ellenajánlatomat,
amire majd alaposan kikerekedik a szeme, a hatalmas egója
pedig úgy összemegy, mint a zokni a főzőmosásban.
– Zárja be az ajtót!
Kilép, majd diadalittasan becsukja maga után.
Figyelem a zárat, míg elhomályosul a látásom. Mit érdekli,
hogy bezárom-e az ajtót? Mi a fenét akar?
Biztos van valami hátsó szándéka azon kívül, hogy
alkalmazni akar. Megvétózta a randimat. Kéretlenül bejött a
házba. A normál bérem háromszorosát ajánlotta. Olyan
érzésem van, mintha átlépte volna a saját árnyékát, hogy
engem az irányítása alá vonjon.
Vagy csak én képzelek túl sokat?
Kinyílik az ajtó, és egy kék szempár kukucskál be a résen.
– Zárja. Be!
Jó ég! Bevágom az ajtót, bereteszelem, és alaposan kizárom a
pasast.
Egy perccel később hallom, ahogy elindul a kocsival. Ekkor
tudatosul bennem, hogy amíg Trace itt volt, egyáltalán nem
vágyakoztam Cole után. Ez egyszerre zavaró és
elgondolkodtató. Kizárt, hogy valaha is elfelejtem Cole-t, de ez a
rendkívül öntelt és felfuvalkodott Trace valahogy mégis
csillapította a kínt, melyet Cole hiánya miatt érzek.
 p y y
Ahogy ismét csend lesz, rám tör a fájdalom. Kezdek elmerülni
az önsajnálatban, pedig pontosan tudom, hogy ez nem visz
előbbre. Sokszor úgy érzem, mintha nem maradt volna más,
csak a keserű magány és a könnyek. Sokszor könnyebb
elmerülni a bánatban, mint összeszedni magam és továbblépni.
Fáradt vagyok. Belefáradtam abba, hogy minden
lélegzetvételemmel Cole-t hiányolom. Már nem vagyok az, aki
régen? Feladtam önmagam? Cole hiánya felemészt, de a
magányt és az életemben lévő kuszaságot csak magamnak
köszönhetem.
Bevonszolom magam az étkezőbe, de ahelyett, hogy
odamennék a motorjához és megölelném, továbbmegyek.
Átvágok az előszobán, és leveszem a pizsamámat. A ruhatárnak
kinevezett másik hálószobában pedig felkapok egy forrónacit.
Aztán fogom magam, és irány a táncstúdió.
Minden lépéssel kezdenek körvonalazódni az érzéseim. Ég a
mellkasom, gombóc nő a torkomban, és összeugrik a gyomrom.
Ezek után félek, hogy hasznavehetetlen lesz, amit csinálok.
Kicsit bemelegítek, aztán kiválasztom a megfelelő zenét.
Ariana Grande Dangerous Woman című dalát rakom fel. A
terem közepére állok, megmozgatom a vállam, és kihúzom
magam. Ahogy felcsendül a már jól ismert dal, mozogni kezdek.
Kezem, lábam, nyakam és minden izmom dolgozik, ezzel
kizárok minden érzelmet.
Nem kell gondolkodnom a lépéseken. Csak átadom magam a
pillanatnak, és mozgásba lendülök. A zene a lelkemig hatol,
irányítja a testemet és felszabadít.
 harmadik fejezet

négy évvel ezelőtt

–  Hát itt van – mondja Virginia, és májfoltos kezével megfogja

az enyémet, aztán az üres utcára néz.
– Hallod?
Csak a madarak csiripelését hallom, olyan korán van. Ez azt
súgja, hogy jó lenne még aludni.
–  Pontosan tudom, hogy marihuánát hoz a szomszédba –
mondja.
Mosolygok, de próbálom leplezni. Amikor a közel százéves
szomszédom nem amiatt panaszkodik, hogy a boszniaiak
üvöltetik a zenét, akkor az állítólagos kábítószerügylet miatt
aggodalmaskodik. Szeretem Virginiát, de kezd kicsit elegem
lenni a képzelgéseiből. Talán túl sok krimit olvasott fiatal
korában.
Az elmúlt néhány hétben folyamatosan azt hajtogatta, hogy a
virágos köpenyét ellopta az ördög, aki motorral jár. Valójában a
fickóra gondolt, aki a környékünkön motorozott. Virginia nem
lát tovább az orránál, de a hallása jobb, mint a hiúzé. És azt
mondja, jön a pasas.
Finom köd borítja a csendes utcát. A hatalmas tölgyek és a
házak az 1920-as évektől eredeztethetőek, ahogy a szomszédság
java része is. Tekintve, hogy én vagyok az egyetlen, aki fiatalabb
hetvennél, mindenki engem talál meg a problémájával. A múlt
héten azzal töltöttem az egyik délutánt, hogy egy szerencsétlen
mókust kergettem ki Jackie pincéjéből. A vietnami veterán
Wilsonnak pedig heti rendszerességgel be kell programoznom a
tévéjét.
Továbbra sem hallom a zavaró motorhangot, mely Virginia
szerint olyan hangos, hogy lassan összetörik miatta a porcelán.
Váltig állítja, hogy füvet szív a pasas, ezért mindig el akarja ütni,
amikor az öregasszony lelép a járdáról. Persze hogy mindezt
reggel hatkor kell nekem elmesélnie.
Mivel nem vagyok korán kelő típus, mindent megteszek, hogy
véget vessek a hajnali kopogtatásának.
Most itt vagyok. Kávéval felfegyverkezve, mert anélkül nem
tudok létezni. Az udvaron állok, ezért lassan lefagy mindenem.
Úgy döntöttem, hogy a tettek mezejére lépek.
Egyszerű a terv: kivillantom a dekoltázsomat és riszálom a
fenekemet, hogy leintsem a motorost. Biztos megáll, mert
férfiból van. Kedvesen megkérem, hogy ne bosszantsa fel a
szomszédomat, aztán irány a jó meleg ágy.
– Majd én elintézem, Virginia.
Megfogom a csontos könyökét, és átkísérem az úton.
Papucsa folyamatosan csattog a járdán, ezzel alaposan kihoz
a béketűrésemből. Mire visszakísérem a lakásához, annyira
átfagytam, hogy fájnak a csontjaim. Úgy döntök, visszamegyek a
lakásomba, és magamra kapok egy lábmelegítőt, de aztán
hallom, ahogy felbőg a motor. Talán két vagy három tömb
távolságra lehet.
Megmarkolom a forró kávésbögrét, átvágok a füvön, és
megállok az üres út közepén. A köd lassan felszáll, helyére dér
kerül, mely által még hidegebbnek tűnik a levegő. Szeptember
végéhez képest meglehetősen fagyos időnk van.
Egyre hangosabb a motor. Néhány másodperc múlva úgy
tűnik elő a semmiből, mint egy fekete csődör.
Reméltem, hogy kopasz, nagy szakállú sofőrje lesz. Eddig
minden motoros tetszett, akivel találkoztam.
Közelít felém a motorral, és látom, micsoda dögös járgánya
van. A sebességet persze nem csökkenti. Látom a hatalmas
motoroscsizmát, a kopott farmert és a fekete bőrkabátot, de itt
véget is ér az általánosítás. A sisak mögött ugyanis egy fiatal,
borotvált arc és hatalmas barna szempár rejtőzik.
Már száz méter távolságból is tudom, hogy bajban vagyok,
mert ez a fickó egyszerűen lenyűgöz.
 gy y g
A mosolya. Olyan elképesztően szexi mosolya van, hogy
méterekről is levesz a lábamról. Ezt nevezném huszonnégy
karátos mosolynak. Felszegi az állát, így rögtön látom a
vonásait. Legszívesebben már most megcsókolnám.
Lassan közelít, aztán megáll a sarkon. Folyamatosan engem
figyel, miközben leállítja a járgány motorját. Egyik lábával kilép
az útra, és izmos combjával próbálja megtámasztani a motort.
Odamegyek hozzá. Úgy nézi az arcomat, mintha meg akarná
jegyezni az összes vonásomat. Mindketten mosolygunk, bár
még életünkben nem láttuk egymást. Kicsit bizarr, mégis
csodálatos jelenet.
Egymásra nézünk, mintha így köszönnénk a másiknak.
Egyikünk sem szólal meg, csak a tekintetünk beszél. A belső
hang viszont folyamatosan jelez. Érzem, hogy vibrál köztünk a
levegő. Valami… bevillan.
Látom, hogy egyre szélesebben vigyorog. Majdnem szó
szerint fülig ér a szája. Puha ajkai, szép fehér fogai és teljesen
szimmetrikus vonásai magukkal ragadnak. Igazi férfiszépség.
Anélkül árad belőle a szexualitás, hogy megszólalna. Egyszerre
tűnik tökéletesnek és lázadónak.
–  A fekete bőrkabát és a kopott farmer nem lepett meg. –
Közelebb megyek hozzá, így érzem testének melegét. – De azok
a gödröcskék az arcodon…
–  Ha most megcsipkeded az arcomat, és azt mondod, cuki
vagyok, többet az életben nem látsz.
Mosolyog a szeme, a hanghordozása viszont komolynak
tűnik.
– Nagyon szép a mosolyod.
– Köszönöm.
Aztán többet ad, mint egy mosoly. Egész másképp néz rám,
mint az előbb. Megszűnik számomra a világ, és semmi másra
nem tudok gondolni, mint a közös jövőnkre. Tekintete mindent
elárul. Egyértelművé teszi, hogy az övé vagyok, ahogy ő is az
enyém. És mi ketten ott leszünk egymásnak. Örökre.
Az egekbe szökik a pulzusom. Forr a vérem a vágytól, és alig
bírok magammal. Erre a pillanatra életem végéig emlékezni
fogok. A pillanatra, mely meghatározza a boldogságomat és a
későbbi sorsomat egyaránt. A pillanatra, amikor rájöttem, ki
vagyok és mit akarok.
Kicsatolja a bukósisak rohamszíját, és hagyja, hogy lifegjen.
– Reszketsz.
Igen? Felemelem a bögrét, és a számhoz emelem.
– Házas vagy?
– Majd leszek.
Alkarját a tankra támasztja, és előrehajol.
– Ráérsz ma délután ötkor?
–  Ez lánykérés akar lenni? – kérdezem, miután kortyolok
egyet a kávéból.
–  Kicsit előreszaladtál az időben. – Kesztyűs kezével
megvakarja az állát, és folytatja: – Mindig kíváncsi voltam, hogy
nézel ki.
– Kíváncsi voltál, hogy én hogy nézek ki?
– Mármint az örök szerelmem.
Válasza idétlen kuncogásra késztet, ezért minden erőmet
összeszedem, hogy normális huszonnégy éves nő benyomását
keltsem.
– Nem tudom, komolyan mondod-e, vagy csak szívatsz.
Azt kívánom, bárcsak sikerülne őt kiismernem a kávé
hatására.
–  Vonzódom az elmebetegekhez. Most szöktél meg a
kórházból?
– Méghogy én vagyok az elmebeteg? Te állsz az utca közepén,
miközben lefagy a hátsód, és úgy vigyorogsz rám, mintha
engem vártál volna.
– Valóban vártalak.
– Nagyszerű – mormolja, és folyamatosan a számat nézi.
Oda-vissza gördülök a lábfejemen, hogy kicsit felmelegedjek.
– Beszélnünk kell.
– Valóban? – kérdezi, és mélyen a szemembe néz.
– Igen. Úgyhogy menjünk.
 – Alig várom – válaszolja vigyorogva.
– Ezt fogd meg!
Odanyújtom neki a bögrét, és a motoroskabátja felé nyúlok.
A szájához emeli a kávét, és kíváncsian figyeli, ahogy
lehúzom a kabátja cipzárját, így kilátszik az alatta lévő fekete
póló.
Egy kígyótetoválást látok a nyakán, melynek nagy részét a
fekete pamut takarja. Olthatatlan vágyat érzek, hogy
megtapogassam a mellkasát, ezért odaérintem a tenyeremet,
aztán végigsimítok rajta, egészen a hasáig.
Válla széles, dereka vékony. Ez a férfi egy bőrbe, farmerba és
vágyba burkolt izomkolosszus. Legszívesebben rögtön
hozzábújnék. És nemcsak azért, mert fázom, vagy mert
folyamatosan dolgoznak a hormonjaim.
–  Isteni kávét főztél – mondja, és iszik még egy kortyot.
Mosolyog, és rendületlenül a kezemet figyeli.
– Köszönöm.
Egyik lábamat átteszem a motoron, odacsúszom a széttett
combjához, és közelítem a mellkasomat az övéhez. A pasinak
mindene… hatalmas.
Nem reklamál a merészségemért, mi több, egyik kezébe fogja
a bögrét, így a másikkal a hátamra tudja teríteni a kabát egy
részét.
– Így jobb?
– Sokkal.
Sóhajtok, amikor megérzem a testéből áradó forróságot.
Megmarkolom a bicepszét, lábamat a dereka köré csavarom, és
kényelembe helyezem magam.
Akár dughatnánk is ebben a pozícióban, elvégre összeér a
mellkasunk, az ágyékunk, és meg tud támasztani a combjával.
Csak annyit kéne tennie, hogy kicsit megemeli a csípőjét. Egyre
jobban kívánom. Ahogy úrrá lesz rajtam a vágy, bizsergést és
forróságot érzek a lábam között. Nagyon meglepő, ha azt
vesszük, hogy most találkoztam vele először. Mégis úgy
gondolom, helyes, amit érzek.
Szorosan magához ölel a kabát alatt, az orrát pedig a hajamba
 g p g j
fúrja.
– Eddig megyünk, és nem tovább?
– Attól függ, hogy haladunk a beszélgetéssel.
– Jól van – válaszolja kuncogva. – Akkor ki vele, gyorsan!
Hátrahajtom a fejem, és ránézek.
– Úgy hallottam, kábítószer-kereskedő vagy.
Kikerekedik a szeme, aztán felkapja a fejét, és végigméri a
környékbeli házakat.
– Ez a hír járja kötögetés közben?
A szomszédaim kétségkívül idősek, megállás nélkül
pletykálnak, és mindent észrevesznek, ami a közelben történik.
Azt mégsem látják, milyen intim kapcsolatba kerültem ezzel a
férfival a bőrkabát alatt.
–  Soha ne becsüld le a nyugtalankodó szomszédságot. Nem
tudhatod, hogy kötögetés közben mi mindenre figyelnek –
válaszolom, és kacsintok.
Még egyet kortyol a kávéból. Nagyot nyel, ezért jobban
kidudorodik az ádámcsutkája, és még jobban feszül az amúgy is
izmos nyaka. Miért vagyok úgy oda a férfiak nyakáért?
Legszívesebben megszagolnám, szívogatnám és folyamatosan
harapdálnám.
Visszaadja a kávésbögrét, aztán jobban szétteríti a kabátot,
hogy több jusson a vállamra. Kettőnknek kevés ez a kabát, ezért
kesztyűs kezét a derekamra teszi, hogy ne fázzak annyira.
–  Mondd meg a nyugtalankodóknak, hogy bármikor
megmotozhatnak.
Én leszek az egyetlen, aki megmotozná a fickó… mindenét.
– Nem mennének a közeledbe. Talán azért, mert félnek, hogy
elgázolod őket.
– Minek lépett le a néni a járdáról?
Nevetek, mert nagyon abszurdnak tartom a kérdést.
– Talán azért, hogy átmenjen a túloldalra?
– Mindenki ezt mondaná. De a szóban forgó néni azért lépett
le, hogy megüssön a feltekert újságjával, amikor a közelébe
érek. Szerencséje, hogy nindzsareflexeim vannak, ezért ki
tudtam kerülni.
 Jaj. Ez tényleg jellemző lenne Virginiára. Szereti keverni a
kását, ezért úgy döntöttem, hogy nem veszem komolyan a
panaszait. De ha nyugodtan akarok aludni, jobb lesz, ha a fickó
másik utat választ.
–  Hol laksz? – kérdezem, és le akarom húzni a sisakját, hogy
megnézzem a haját.
– Néhány utcával arrébb bérelek egy házat.
Biccent, és a kézfejemre néz.
– Nyugodtan vedd le.
Lehúzom a sisakot, és döbbenten látom, milyen rövid a haja.
Oldalt felnyírt, mint a hadseregben, a közepén viszont hosszú.
Ha jobban megnövesztené, jó eséllyel göndör lenne.
– Haditengerésznek készülsz?
Magunk közé teszem a sisakot és a bögrét, majd végigsimítom
a haját a fülénél.
– Nem egészen, de majdnem – válaszolja komolyan.
Ez azt jelenti, hogy a seregben szolgál?
Visszateszem a sisakot a fejére, és megigazítom a rohamszíjat
az álla alatt.
– Hová mész minden reggel?
–  Dolgozni – válaszolja, és állával a mögöttem lévő út felé
biccent. – A belvárosba.
St. Louisban nincsenek katonai bázisok, mégis felteszem neki
a kérdést:
– A fegyveres testülethez?
– Hírszerzés. Unalmas köztisztviselői meló.
– Sokat ülsz az íróasztalnál?
– Előfordul.
– Azért jössz erre, mert gyorsabb?
– Igen.
Le nem veszi rólam a szemét.
–  Ha a Mackenzie felé mész, talán… fél perccel hosszabb a
menetidő. Ez nem túl sok, viszont nem vernéd fel a csendet, és
ami még ennél is fontosabb: engem is hagynál aludni.
Megtennéd a kedvemért?
– Csak ha igent mondasz – válaszolja vigyorogva.
 g j gy g
– Mire mondjak igent?
– Amire akarom – mondjaolyan hangsúllyal, hogy izzani kezd
körülöttünk a levegő.
– Veszélyesen hangzik.
Mellesleg kissé pajzán.
– Mi lenne, ha randival kezdenénk?
– Felőlem annak hívjuk, aminek akarjuk.
Közelebb húz magához, így kis híján leesik a bögre.
–  Tizenegy dolgot kell tudnod, mielőtt randiznál velem –
mondom.
– Tizenegyet?
– Se többet, se kevesebbet.
Csillogó szemmel, szórakozottan felnevet.
– Ki vele!
Mély levegőt veszek, mintha beszédet akarnék mondani. Csak
ugratom. Játszom vele. Nem úgy tűnik, mint aki siet, és azt
leszámítva, hogy lefagy a lábam, én sem sietek.
– Nem tudok elmenni a tükör előtt anélkül, hogy belenéznék.
– Amilyen szép vagy…
–  Ez nem hiúság – vágom rá annak ellenére, hogy nagyon
jólesett a bókja. – Azt nézem, hogy fejlődtem-e. A táncosok
minden pillanatban visszajelzést várnak, ezért figyelik magukat
annyira.
–  Á! – Lábamnak arra a pontjára néz, melyet a dereka köré
kulcsoltam. – Akkor ezért vagy ilyen fitt.
– Mindennap kardiózok.
Iszom egy kortyot a langyos kávéból.
– Te jössz.
– Nem tudtam, hogy én is részt veszek a játékban.
–  Mondj tizenegy dolgot, amit tudnom kell. Nyugodtan
mondhatsz botrányosakat is.
Elmosolyodik.
– Hatalmas étvágyam van. Étel és egyéb tekintetben is.
– Én azért edzek, hogy megéljek, ami azt jelenti, hogy mindig
éhes vagyok. Étel és egyéb tekintetben is.
– Itt az idő, hogy randizzunk – válaszolja.
 gy j
– Még nem hallottad a végét – válaszolom. – Azt is tudnod kell,
hogy számomra egyetlen film létezik, és az a Dirty Dancing.
– Azért van még néhány.
Összevonom a szemöldökömet.
– Jó, jó. Értem. Akkor nem fogunk összeveszni azon, hogy mit
nézzünk. Hacsak nem megy éppen a Dancing with the Stars. Az
elsőbbséget élvez.
Mosolyogva csóválja a fejét.
–  Részemről rendben, ha részedről is rendben ez a fajta
közlekedés.
Megfordulok, hogy végigmérjem a csinos Harley Davidsont,
amin épp terpesztünk.
– Mi van, ha esik a hó?
– Akkor ágyban maradunk.
Nos, rendben. A mellkasához szorítom az ajkamat. Olyan
sokat mosolygok, hogy kezd fájni az arcom. Ki gondolta volna,
hogy ekkora összhang lesz egy vadidegen és köztem?
Legszívesebben dobozba zárnám az érzéseimet, és a párna alá
tenném.
– Mondj még valamit! – szól.
–  Sokszor önkéntelenül táncolni kezdek. Bárhol. Bármikor.
Például a boltban, ha megszólal a zene, vagy a bárban, a vécén,
úgyhogy jobb, ha felkészülsz.
– Ezt látnom kell.
Végigsimít a gerincem mentén, ezért libabőrös leszek.
– Tudnod kell, hogy nem vagyok jó táncos.
–  Az az én munkám. Ha van ritmusérzéked, és el tudod
engedni magad, akkor nincs baj.
Felszegem az államat, és mélyen a szemébe nézek.
– Millió piperecuccom és ruhám van. Az egyik hálószobám a
táncruhákkal van tele. Harisnyák mindenféle színben,
gyöngyös-flitteres melltartók, műszempillák, tánccipők… Az
öltözködés hozzátartozik a munkámhoz. Ne is álmodj róla, hogy
találsz nálam üres fiókot az alsógatyáidnak.
Mosolyog, miközben látom, hogy elgondolkodott.
 – Nem hordok alsóneműt – válaszolja végül.
Jóságos ég! Ha benyúltam volna a nadrágja hátuljába, a
meztelen fenekéhez jutok? Az egy dolog, hogy nem mindennapi
fickót küldött nekem a sors, de azért megvárnám az első randit,
mielőtt a fenékdekoltázsával játszanék.
– Nem osztozom – suttogja.
–  Nem csalok – suttogom válaszul. – Nálam nincs helye
féltékenységi rohamokkal küzdő férfinak. Pasikkal táncolok.
Tapadós, merész ruhát viselek a férfiak közelében. Riszálom a
fenekemet egyhímekkel teli terem közepén. Ez is belefér?
– Majd kibírom valahogy – válaszolja, és az arcomhoz simítja
az övét.
Folytatjuk az oda-vissza párbeszédet, és már azt sem tudom,
hány dolgot árultunk el magunkról. Bevallja, hogy lobbanékony
és szeszélyes, munkamániás, és ki nem állhatja az olyan
alkoholos italokat, amiket csak dugóhúzóval lehet kinyitni. Én
közben elmesélem, mennyire szeretem a masszázst és mindent,
ami Beyoncéval kapcsolatos.
– Ami a dugóhúzót illeti, szeretek éjszaka borozni, de szívesen
iszom olyat is, amihez elég a nyitó.
– Elragadó vagy.
– Akár a gödröcskék, amikor vigyorogsz.
Sóhajt, majd hirtelen komolyra vált.
– Mennem kell. Vár a munka.
Nem örülök, de tudtam, hogy el kell válnunk.
Elhúzom a lábam, és próbálok megküzdeni a hideggel.
– Kérj meg, hogy maradjak – mondja, és finoman megfogja a
kezemet.
Nagyon csábító, de még fel kell dolgoznom az előbbieket.
Méghozzá egyedül. Még soha nem másztam vadidegen férfi
ölébe, és nem flörtöltem vele, mint valami csitri. Talán meg
kéne vizsgálni, hogy teljesen épelméjű vagyok-e. Még az is lehet,
hogy kéne valami gyógyszer.
Feltápászkodom, és ajkamat közelítem az övéhez.
– A várakozás növeli a vágyat – suttogom.
Teste kőkeményen az enyémhez simul, de az ajkát nem
 y y j
közelíti.
– Én ugyanezt hallottam a bajról.
Mármint hogy a baj növeli a vágyat? Talán igaz, ha vele
vagyok.
– Bajkeverő típus vagy?
– Abszolút.
– Akkor gyere vissza ma este!
Kicsit elhúzódom, mire közelíteni kezd.
– Ma este.
A mellkasára teszem a kezem, hogy megállítsam.
Jéghidegnek érzem a levegőt, ahogy leszállok a motorról és
visszamegyek az udvarra.
– Ma este – válaszolja, és le nem veszi rólam a szemét.
Szinte fáj, ahogy távolodom, mégis reménykedem, hogy
később tényleg találkozunk. Elképzelem, hogy a jövőben is
ugyanez a szép barna szempár figyeli minden lépésemet.
Ahogy kinyitnám a bejárati ajtót, utánam szól.
– Mrs. Hartman!
Hartman? Ez nyilván a vezetékneve.
– Igen, Mr. Hartman? – kérdezem, és átnézek a vállam fölött.
–  Áruld el a keresztnevedet is, hogy egész nap legyen mit
mondogatnom magamban.
– Danni.
Kinyitom az ajtót, és az ajtófélfának támaszkodom.
– És a tiéd?
– Cole.
Aztán becsatolja a szíjat az álla alatt.
– Akkor ma este találkozunk, Cole Hartman.
Felbőg a motor, de nem indul el. Folyamatosan engem néz és
mosolyog, míg be nem csukom magam mögött az ajtót.
A falnak támasztom a homlokomat, és visszaidézem a
találkozás minden pillanatát Cole Hartmannal.
Vigyorgok.
Bár a találkozó véget ért, tudtam, hogy ez csak a kezdet.
 negyedik fejezet

a jelen

A legmélyebb álmomból ébredek, és érzem, hogy valaki néz.

Biztos túl sokat táncoltam tegnap, mert hatalmas
erőfeszítésembe kerül, hogy felemeljem a fejem a párnáról. De
még az is lehet, hogy csak a bor miatt érzem magam úgy, mint
akit kiütöttek. Lüktet a fejem. Minden tagom fáj. Száraz a szám.
Muszáj innom egy kávét.
Nagy nehezen kinyitom a szemem, és nyöszörgök, amikor
érzékelem a napfényt. Nem látok senkit, de hallom, hogy valaki
hangosan szuszog. Ösztöneim azt súgják, hogy az illető
szántszándékkal nincs rám tekintettel.
Megfordulok, és ekkor látom a rám szegeződő nagy, barna
szempárt.
Unokahúgom leszegett állal, a szempilláit rebegtetve áll az
ágyam mellett.
Trace Savoy kéretlen látogatása és egy üveg bor után nem
vagyok ráhangolódva egy négyéves ördögfajzatra, akit a sors
fura fintora révén Angelnek hívnak.
Ennél már csak az rosszabb, amikor dudorászást hallok a
konyhából. Természetesen a húgom az. Rögtön tudom, hogy
mindjárt jön a kihallgatás.
Lehet, hogy vissza kéne vennem a kulcsot, amit Bree elcsent
tőlem. Vagy zárat kéne cseréltetnem.
Összevont szemöldökkel nézek Angelre. Hosszú, fekete
fürtjeit, rózsaszín arcbőrét és sötétbarna szemét spanyol apjától
örökölte. Az unokahúgom a legszebb kislány, akit életemben
láttam. Feltéve, ha csendben van.
– Felháborító, hogy az ember aludni akar – mormolom.
 Felemeli a kezét, és esküszöm, hogy látom az arcán a gonosz
mosolyt.
–  Miért nem hozol Danni néninek egy csésze kávét? –
kérdezem, és a fejem alá szorítom a párnát.
–  Jézus nem szeret téged – válaszolja Angel rezzenéstelen
arccal.
– Ezt ő maga mondta neked?
– Ez itt az Isten háza.
–  Ez az én házam, és keményen dolgozom a pénzért, hogy
fizetni tudjam a házfenntartás költségeit.
– Az az Isten pénze.
– Tudod egyáltalán, mit jelent ez?
Az ajtó felé fordul, és előrehajol.
–  Ezt figyeld! – mondja, majd felém tolja a hátsóját, pukizó
hangot hallat a szájával, és kirohan a szobából.
Fogamzásgátlás. Már feltéve, ha ilyen az élet egy gyerekkel.
Ha a húgom, aki egy jólelkű, melegszívű tanítónő, az ördög
ivadékának adott életet, vajon én milyen gyereket szülnék?
Lehet, hogy önző vagyok, de egyáltalán nem szeretném
megtudni. Épp ezért használok tíz éve spirált.
Arról nem beszélve, hogy a teherbe eséshez szexelni is kéne.
Még mindig ugyanaz a forrónaci van rajtam, amit előző este
vettem fel. Egyik lábammal az ágy szélére lépek, felkelek, és
kimegyek a konyhába. Már az előszobában érzem a finom
illatokat.
–  Szörnyen nézel ki – mondja Bree, és felém nyújtja a csésze
kávét.
– Köszönöm. Mármint a kávét, nem a beszólást – válaszolom,
és kortyolok egyet.
– Mindjárt kész a tojás.
A tűzhely felé fordul.
Nem azért jött, hogy reggelit készítsen. A randiról akar
hallani. Meglep, hogy eddig nem kérdezett rá.
A szokásos öltözékében van. Bő melegítőnadrágot és ujjatlan
pólót visel, a haját pedig az első, keze ügyébe kerülő fejpánttal
kötötte lófarokba. Komolyan veszi a fociedző-feleség szerepet.
Másfél évvel fiatalabb nálam, de pont ugyanolyan magas.
Alkatra és arcvonásra is hasonlít rám,csak sötétebb. Merthogy
megállás nélkül szolizik. Sötét haját a Loreal 5-ös árnyalatú
hajfestéknek köszönheti. Ha maradna a természetes színeinél,
akár ikreknek is nézhetnének minket.
– Nem kaptál fütyköst tegnap éjjel – néz rám a válla fölött.
Szeme ugyanolyan szürkéskék, mint az enyém.
Két elszalasztott lehetőségem volt. A végeredmény 2-0 a
fickók javára. Mégis szívok. Ő viszont csak egy pasiról tud.
–  Fogalmad sincs, mi történt – válaszolom, és beveszek egy
fájdalomcsillapítót.
–  Egyedül és morcosan ébredtél. – Két adag szalonnás
rántottát és pirítóst tesz az asztalra. – Ezért pontosan tudom,
hogy mi nem történt – teszi hozzá.
– Mindig morcos vagyok, míg nem iszom kávét.
– Ha megdugnak, akkor nem – sóhajtja, aztán Angelre néz, aki
épp az előszoba egyik sarkába rejtőzött.
– Nem voltam elragadtatva a fickótól, akit választottál.
Ezért kellett volna a másik faszi, ha nem lett volna ő maga…
egy idióta fasz.
– Egyél! – mondja, és elém rakja a tányért. – Aztán meséld el,
mi történt!
–  Mmm. Egy másik pasas történt – kezdem, és bekapok egy
falatot a rántottából.
Kis híján megfullad a szalonnától.
– Egy másik pasas?
Felülök a pultra, és az előszobából beszűrődő sziluett felé
fordulok.
– Nem akarod megetetni a kiscsajt?
–  Angel már evett. – Bree megtörli a száját a szalvétával. –
Miféle másik pasas?
Belekezdek a történetbe. Elmesélem Mark érkezését, a
taperolást, és azt, ahogy Marlo Vogt megjelent. Amikor
odaérnék, hogy a kaszinótulajdonos kéretlenül bejött a házba,
elvonja a figyelmemet az előszobából érkező zaj.
Angel a falnak támasztja a hátát, és felhúzza mindkét térdét.
Lehajtott fejjel rám néz, és motyog valamit az orra alatt.
Próbálok nem rá figyelni.
– Trace Savoy megvette a Bissarát, és fizetésemelést ajánlott.
Amikor elmesélem a munkaszerződés részleteit, Angel
érthetetlen motyogása egyre hangosabbá válik.
–  Jó ég! Nem lehet tőle figyelni – mondom, és félretolom a
tányért.
– Az ábécét sorolja – válaszolja Bree, és a lányára mosolyog. –
Ugye, kicsim?
–  Mhm – válaszolja Angel, miközben lesújtó pillantást vet
rám.
Aztán megint suttog. Próbálom kihallani, amit motyog, de
egyetlen értelmes szótag sem üti meg a fülemet.
– Latinosan hangzik. – Nem egészen, de szeretem jelezni Bree
felé, hogy Angelnek rendkívül idegesítő természete van. –
Biztos, hogy nincs rajta valami ördögi átok?
–  Ne emlegesd már az ördögöt, Danni! Tudod, hogy azt nem
szeretem. – Bree kicsit durvábban teszi a tányérját a
mosogatóba. – Még a végén bekattan.
Egy szociopatának már mindegy.
– Na jó…
Végigmesélem, mi történt aznap este, végül sóhajtok.
– Trace végül mogorva képpel távozott.
Bree mély levegőt vesz, és a homlokát ráncolja.
– Olyannak tűnik, mint Cole.
– Cole soha nem volt mogorva.
–  Kivéve, amikor valamin kiakadt, azaz majdnem mindig. És
folyamatosan azzal csesztetett téged, hogy zárd be az ajtót.
–  Mire akarsz kilyukadni? – kérdezem, aztán felállok a
pultról, és töltök még egy csésze kávét.
–  Szét tudod választani a munkát a magánélettől? Nem
akarom, hogy… Szóval nem szeretném, hogy azért legyél ezzel a
fickóval, mert Cole-ra emlékeztet.
Bree soha nem kedvelte Cole-t. Kiismerhetetlen volt számára,
és olykor igen nyersnek találta a modorát.
–  Nem csinálok semmit, Bree. – Tejszínt teszek a kávéba,
miközben érzem, hogy feszít a mellkasom. – Trace egyáltalán
nem olyan, mint Cole, és nem fogadom el az állásajánlatát.
– De szükséged van a pénzre.
Bree anyáskodó, lágy hangja az idegeimre megy.
– Majd találok más lehetőséget.
– Olyat, ami fizet is?
– Olyat.
Kortyolok egyet a kávéból, hátha összeszedem magam.
–  Mész ma a Kapuhoz? – kérdezi amolyan tanító néni
stílusban.
– Persze.
Minden szombaton meglátogatom a hajléktalanszállót.
Aztán az előszobában kucorgó ördögűző felé fordulok.
– Eljössz velem táncolni a szállásra?
– Nem – válaszolja Angel, és továbbra is összekuporodva néz
rám a térde fölött.
– Felvehetnéd az egyik tütümet.
Kezd kikerekedni a szeme. Úgy tűnik, sikerült felkeltenem az
érdeklődését. Ezzel megfogtam.
– Kizárt dolog – válaszolja Bree elém állva, csípőre tett kézzel.
– Nem viszed be a városba.
– Pedig lóghatnánk egyet.
– Amikor te lógsz vele, mindig valami fura szokással tér haza!
– Ez komoly? – kérdezem Angelt.
–  Inől – suttogja gonoszul, és apró ujjával pisztolyt formál,
majd rám szegezi. Pont, ahogy annak idején mutattam neki.
Kitör belőlem a röhögés.
–  Ugyan, Bree! Ez vicces – mondom a húgomnak, és
meghúzom a lófarkát.
– Jobb lesz, ha megyünk, Angel. Öleld meg Danni nénit!
– Neeem! – kiáltja Angel, aztán felugrik, keresztezi a karját a
mellkasa előtt, és megfordul.
–  Angel! – szól rá szigorúan Bree. – Öleld meg Danni nénit!
Most!
– Kösz, inkább ne – válaszolom, és Angelre nézek. – Nem kell
erőltetni.
Bree dühösen megköszörüli a torkát.
– Jó.
Kikísérem, aztán megvárom, hogy bekösse Angelt a
gyerekülésbe. Amikor a húgom előrehajol, nem állom meg,
hogy meg ne rúgjam a térdhajlatát, ezzel arra kényszerítve,
hogy behajlítsa a lábát.
Mérgesen sóhajt, aztán kiegyenesedik, és odamegy a
vezetőoldali üléshez.
– Nőj már fel végre, Danni!
– Az unalmas.
Egyik kezét a nyitott ajtóra teszi, aztán rám néz.
– Mi lesz a ma esti találkozóval a kaszinóban?
– Majd elmegyek, ha lesz kedvem – válaszolom, és megvonom
a vállam. – Van egy ellenajánlatom, amitől garantáltan lehidal a
fickó.
Rosszalló pillantása lepereg rólam.
– Azt sem tudod, mit csinálsz.
–  Akinek különleges képességei vannak, az megengedheti
magának, hogy ne tudja – válaszolom vigyorogva.
– Pont ettől félek.
 ötödik fejezet

a jelen

–  Nézze ezeket a mosolygó arcokat – mondja Rick Ortez atya,

miközben a falnak támaszkodik. Ő maga is úgy mosolyog, hogy
ősz szakálla is megmozdul. – Mindig elképedek, milyen sok
embert tud a táncparkettre csalni.
Nem könnyű. A hajléktalanszállón semmi ok táncolni vagy
mosolyogni. Mégis kitartóan foglalkozom velük, mert ha végre
beadják a derekukat és részt vesznek, a lépésekre
koncentrálnak, és megállás nélkül nevetnek a saját csetlés-
botlásukon. Legalább abban a néhány órában megfeledkeznek
a tragédiákról, melyek az utcára kényszerítették őket.
Rick vezeti a szállót. Mivel itt nem hordja a reverendát,
könnyen megfeledkezem róla, hogy pap.
És éppen ez a jó. Azt szeretné, hogy vallástól, háttértől és
hittől függetlenül mindenki jól érezze magát.
Nagyjából ezerötszáz hajléktalan él St. Louis utcáin. Mivel a
Kapuban csak hetvenöt ágy van, mindig telt házas a szálló.
Néhány arcot már ismerek. Az újakat mindig nehezebb
táncra bírni. Nem tudják, ki vagyok, ezért bizalmatlanok. Nem
hibáztatom őket. Van egy módszerem, ami működik.
Sortáncot járunk, amit mindenki tud követni, ha van két ép és
mozgó lába. Először mindig bemutatom, és minden lépést
magyarázok. Miután felkeltem az érdeklődésüket, a
leglelkesebbnek tűnőket biztatom, hogy csatlakozzanak.
Aztán mindig beugrik még valaki. Utána egyre többen.
Néhány óra után végre belejönnek, és átadják magukat a
zenének.
–  Ma nem táncol az étteremben? – kérdezi Rick, miközben
figyeli, ahogy húsz ember táncol.
Nem tudom, hány óra, de jó eséllyel nemsokára este hét,
amikor is találkozóm van Trace Savoyjal. De az is lehet, hogy
már lekéstem. Örülnék, ha várnia kéne rám.
– Megváltozott a programom – válaszolom, és iszom egy korty
vizet. – Ne aggódjon, Rick. El tudok jönni a héten pár
alkalommal.
Bárcsak még többször jótékonykodhatnék.
– Ön igazán jószívű és nemes lélek, Danni.
Jó és összetört szívű. Itt senki nem ismeri a történetemet. Az
után jöttem a Kapuhoz, hogy elvesztettem Cole-t, ezért mindig
átteszem az eljegyzési gyűrűt a jobb gyűrűsujjamra, mielőtt
belépek. Nincsenek kérdések. Nincs múltam.
Két éve a konyhán kezdtem, és reméltem, hogy mások gondja
láttán majd megfeledkezem a saját veszteségemről. Innen ered
a sortánc is. Elhatároztam, hogy mosolyt csalok a szomorúak
arcára, és így rálelek a saját boldogságomra is. Valamilyen
szinten működik a dolog. Előfordul, hogy szomorúbban
távozom, mint ahogy beléptem, de ez szerencsére nagyon ritka.
Visszamegyek a táncolókhoz, rázom a csípőmet, és
rávigyorgok egy idős asszonyra. Kőkemény vonásain és
görnyedt tartásán is látszik, milyen nehéz élete van. Fogatlan
mosolyának láttán elszorul a szívem.
– Nézzenek oda! Ön igazán gyorsan tanul – mondom neki, és
bevezetem a táncosok forgatagába.
–  Nos, én… – Zavartan mellém lép, botladozik, aztán nevetni
kezd saját magán. – Nem igazán tudom.
Ismétlésre állítottam a lejátszót, így a Cupid Shuffle még
kétszer szólal meg. Aztán egyszer csak rezegni kezd a telefon a
farzsebemben. Ott maradok, és pörgök tovább, aztán a kijelzőre
nézek.

Ismeretlen: Késik.

A telefonom hét óra egy percet mutat. Elvigyorodom. Trace-

nek biztos leesett a gyűrű az ujjáról, hogy az internetről kellett
levadásznia a számomat.
Kiállok a sorból, és elmentem a telefonszámát. Nem, mintha a
ma este után még beszélni akarnék vele. De nem kizárt, hogy
telefonbetyár leszek.
Kinyújtom a kezem, és begépelem a választ.

Én: Késni tudni kell.

Trace: A pontosság az elemi udvariasság része.

Én: Megsértődött?

Trace: Hol van most?

Én: Valahol félúton.

Trace: Jobban teszi, ha azonnal a kaszinóba jön.

Gyorsan gépel. Majdnem ugyanabban a pillanatban érkezik a

válasz, mint ahogy írok neki.

Én: Mit kapok, ha odamegyek?

Trace: Munkát.

Én: Persze. Én csak egy használati tárgy lennék. Roppant

vonzó.

Trace: Mondja meg, mit szeretne.

Én: Kezdésnek egy mosoly is megteszi.

Néhány perccel később megcsörren a telefon, és látom a fickó

nevét a kijelzőn.
Nagyon állhatatos a pasas. Őszintén szólva hízik a májam a
büszkeségtől.
Fogadom a hívást.
– Sürgősségi. Mi a panasza?
 Néhány másodperc hallgatás után beleordít a telefonba.
– Mi az a hangzavar?
A hordozható hangfalhoz közelítek a telefonnal, aztán
visszateszem a fülemhez.
– Felismeri?
– Nem.
– Hogyhogy nem ismeri a Cupid Shuffle-t?
–  A Cupid…? Na mindegy. Késésben van – válaszolja
mérgesen.
– Ezt már mondta. Ne ismételje magát!
– Ez kurvára… – Valami bezavar a rendszerbe, ezért felsóhajt.
– Próbára teszi a türelmemet.
– Maga rendkívül öntelt.
– Ez mit jelentsen?
– Alapból azt feltételezte, hogy beleegyeztem a találkozásba.
– Tolja. A hátsóját. Az irodámba!
Lehet, hogy azt hiszi, komolyabban veszem, ha kimérten és
tagoltan beszél, de én olthatatlan vágyat érzek, hogy tovább
feszítsem a húrt.
– Hm.
Visszamegyek táncolni, és összehangolom a lépéseimet a
zenével.
– Mi lenne, ha megpróbálkozna az elemi udvariassággal?
Szipog, majd alaposan megköszörüli a torkát.
– Tiszteletét teszi még ma este?
– Így már jobb. Később tiszteletemet teszem.
Bontom a kapcsolatot. Még három ismétlést végigtáncolok,
aztán elköszönök az újdonsült barátaimtól.
Fél óra múlva megérkezem a kaszinóhoz. A kocsim
vezetőülésén hagyom a telefont és a kulcsomat, aztán
keresztülmegyek a Regal Arch Kaszinó és Szálloda garázsán, és
belépek az előtérbe.
Túl erősek a fények, nagy a hangzavar, a hatalmas füst pedig
kész gyötrelem a tüdőmnek. A dekoráció jellemzően fémből
készült, és nagyban uralja a teret.
 A feketére festett mennyezeten apró fények világítanak.
Olyan érzésem támad, mintha ezer apró csillag lenne az égen,
mely megvilágítja a színesen villódzó játékgépeket.
Megállás nélkül kattogást, csilingelést és pityegést hallok. Ez a
disszonáns hangkavalkád méltó jelképe a sok játékmániásnak,
akik mind Trace Savoy pénztárcáját tömik azzal, hogy itt
vannak.
Ahogy átverekedem magam a játékgépeken, senki nem figyel
rám. Az embereket annyira leköti a játék, hogy még köszönni
sem képesek. Cigarettázni annál inkább.
Mindenki koncentrál, és alig várja, hogy megnyomja a
gombot vagy meghúzza az emelőkart. Elképesztő. És egyben
szomorú is.
Egy kacskaringós mintájú szőnyeg vezet az ezüstszínű liftek
felé, jó messze a játéktértől. Ahelyett, hogy rögtön felmennék a
harmincadik emeletre, elindulok az ellenkező oldalon lévő
étterem felé.
Belépek az üres helyiségbe, és kikerülöm a hatalmas kupac
építőanyagot. A mennyezeti világítást lekapcsolták, mert úgy
tűnik, a munkások már elmentek. Ha itt lesz a Bissara új helye,
Trace nem vesztegette az időt, mert azonnal nekikezdtek a
munkálatoknak. Amikor észreveszem a középen álló kis
körszínpadot, már tudom, hogy jó helyen járok.
Odamegyek, és körbejárom. Mellmagasságban van, és nincs
lépcső, amin felmehetnék, ezért lerúgom a papucsomat, és
felkapaszkodom a szélére.
Az éttermet üvegfalak választják el a játéktértől, melyek
tompítják a gépek zaját. Látni viszont lehet őket. A neonfények
megvilágítják a játékosokat, akik komolyak és eltökélt
ábrázattal, feszülten koncentrálnak. Legtöbbjük erősen
játékfüggőnek tűnik.
A kaszinó átlagosan hatmillió látogatót fogad évente. Vagyis
minden évben hatmillióan láthatják önt a színpadon.
A színpad tényleg minden játéktérből látszik, de a játékosok
egyáltalán nem néznek körül. Transzban ülnek, és csak a nyerés
vágya hajtja őket. Mint akiket megbabonáztak. Senkinek nem
 gy jj g
fog feltűnni, hogy valaki hastáncol a színpadon.
– Eltévedt? – kérdezi egy ismeretlen férfihang a bejárat felől.
Megfordulok, és ekkor tűnik fel az asztalnál görnyedő, sötét
férfialak.
– Nem. És ön?
–  Én itt dolgozom. – A fickó feláll, és elindul felém. Fehér
galléros inget, fekete nadrágot és fekete mellényt visel. –
Huszonegyesosztó vagyok.
Az üveg mögött található játékasztalok felé biccent, ahol
minden férfi és nő az övéhez hasonló egyenruhát visel. Kezük
tele van kártyával és zsetonnal.
Ahogy közelebb jön, a színpad széle felé veszem az irányt.
A fickónak sötét haja és fazonra nyírt szakálla van. Vékony
testalkatú, se nem csúnya, se nem jóképű. Egyáltalán nem
tetszik a mosolya. Túl rámenős és kicsit nyálas.
– James vagyok – mondja, és felém nyújtja a kezét.
– Danni.
Kezet fogok vele, de közben folyamatosan a kijáratot
figyelem.
– Nem kéne dolgoznia?
– Szünetem van.
A száját nyalogatja, miközben kis híján felfal a szemével. Hol
a tapadós farmeromat, hol a kivágott felsőmet méregeti.
A táncosok nem szégyellik kivillantani a testük nagy részét, és
ez alól én sem vagyok kivétel. James bámulhat, ahogy akar, míg
egy ujjal nem nyúl hozzám.
Közelebb hajol, és egyik kezét a színpadra támasztja, pont a
csípőm mellé.
– Lehet, hogy kicsit tolakodónak tűnök, de…
– Akkor tolakodó, ha erőszakos gondolatok járnak a fejében.
– Találkozzunk ma este.
– Miért mennék el önnel bárhová?
– Nos, ön egy igazán szép és elragadó nő.
Közelebb tolja a csípőjét, és folytatja.
–  Én pedig nagyon jól bánok a szép és elragadó nőkkel. Egy
óra múlva végzek – mondja sokat sejtető mosollyal. – Mi lenne,
 g j j y
ha jobban megismernénk egymást?
Egy okos nő elküldené a francba, én viszont szeretem az
egyenes beszédet.
– Mit ért az alatt, hogy jobban megismerni egymást?
Felszalad a szemöldöke, majd gyorsan igyekszik úrrá lenni a
zavarán.
– Mit szólna egy vacsorához?
– Már ettem.
– Akkor egy italhoz?
– És aztán?
– Nos… – válaszolja, és megvakarja a fejét.
–  Áruld el, hogy szeretnél megismerni, James. Vagy félsz
kimondani? – kérdezem az ajkamba harapva.
A szemem sarkából mozgást érzékelek. Csak annyit látok,
hogy az illető megáll James mögött az ajtóban. Nem nézek rá.
Nem is kell. Érzem, hogy a magas árnyék tulajdonosa dühösen
néz rám, ezért pontosan tudom, ki rejtőzik az étterem
bejáratánál.
–  Van néhány ötletem – válaszolja James a szakállát
vakargatva, miközben alaposan végigmér. Fogalma sincs, hogy
épp a kaszinó tulajdonosa áll mögötte. – Nem tudom, ki kell-e
mondanom.
–  Jobb lesz, ha kinyögöd, mielőtt a munkáltatóm ideér. Évek
óta nem szexelt senkivel, ezért egy kiállhatatlan ogre lett belőle.
– Itt dolgozol?
– Nem. Szóval mi lesz az ital után, James?
– Na jó. Arra gondoltam, hogy…
A nyakkendőjét igazgatja, aztán végre megszólal.
–  Hazaviszlek. Megcsókollak. És megérintelek. Aztán
szeretkezünk egy jót.
– Unalmas – válaszolom rezzenéstelen arccal.
– Melyik része?
– Szeretkezünk egy jót? Szerintem neked több fantáziád van.
– Nem tudom, mi a…
– Szereted az análisat?
Tudva, hogy Trace hallja a beszélgetést, nehéz volt faarcot
 gy j g
vágnom, de valahogy sikerült.
James mély levegőt vesz, és a szívéhez kap.
– Igen! Melyik férfi ne szeretné?
– A te hátsód lesz a célpont, James, nem az enyém. Kaptál már
húszcentis dildót a seggedbe?
– Nem. Te jó ég! – válaszolja elvörösödve, majd hátrálni kezd.
– Az nagy kár. Pedig csodás lett volna.
– Elég! – kiáltja Trace. James felé közelít, és gyilkos pillantást
vet rá.
James arcán látni a kétségbeesést. Nyilván sejti, hogy neki
most alaposan befellegzett.
– Ki vagy rúgva. Szedd össze a holmidat, és… – utasítja Trace
Jamest szinte vicsorítva, majd fölé tornyosul.
–  Fejezze be! – nyújtom a lábfejem Trace kőkemény combja
felé, aztán James felé hajolok, és félhangosan a fülébe súgom:
– Nagyon zabos. Ezért viselkedik így.
– Danni! – ordítja Trace.
– Ne is törődj vele – mondom Jamesnek. – Nem vagy kirúgva.
–  Mr. Savoy! Uram! – szólal meg kétségbeesetten James. –
Szükségem van a munkára. Nem akartam semmi rosszat.
Trace hátrateszi és összekulcsolja a kezét, majd Jamesre néz.
– Zaklatott egy dolgozót!
–  Mármint egy vendéget – válaszolom keresztbe tett lábbal. –
Én zaklattam őt. A szerencsétlennek semmi esélye nem volt.
– Én nem így hallottam.
– Az már az ön baja. Érdemes lenne hallásvizsgálatra mennie.
– Nem tűröm az efféle viselkedést a kaszinómban!
Igyekszik magát türtőztetni, bár a hangjától berezonál a
helyiség.
– Micsoda ellentmondást nem tűrő férfiú – mondom tettetett
félelemmel, és őzikeszemekkel pislogok rá. – Amilyen gyenge és
védtelen kislány vagyok, biztos nem tudtam volna egyedül
kezelni a helyzetet.
Állkapcsa feszül. Ha így folytatja, idegességében ki fogja tépni
a haját. De most kivételesen nem túr bele, ahogy múltkor,
amikor bepipult. Nem szorítja ökölbe a kezét, és nem mutat
haragot. Nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e az önkontrollja,
vagy inkább bosszant.
–  James – szólok a combomra könyökölve, miközben
megtámasztom a kezemmel az államat. – Zaklat még
kaszinóvendégeket a jövőben?
– Nem – válaszolja James, és Trace-re néz. – Megígérem, uram.
Trace dühösen rám néz, én pedig válaszul kacsintok.
–  Vegye úgy, hogy ez volt az utolsó figyelmeztetés – mondja
Jamesnek, és az ajtó felé mutat. – Menjen a dolgára!
– Igenis, uram. Köszönöm.
James úgy rohan ki az étteremből, mintha kergetnék.
–  Vár valakit? – kérdezem rezzenéstelen arccal, miközben
mélyen Trace szemébe nézek.
–  Ötvenhárom perce – válaszolja kitágult orrcimpával, és az
órájára néz.
–  Ezek szerint fontos személy. Főképp, ha sikerült uraságát
kirángatni a méltóságos szentélyéből, hogy aztán keveredjen a
pórnéppel.
–  Ez a nő olyan kellemetlen, mint egy seggbe rúgás.
Meggondolom, hogy állást ajánljak neki.
– Csak nyugodtan. Amúgy sem akarta elfogadni.
– Akkor miért jött? – kérdezi összevont szemöldökkel.
– Honnan tudta, hogy itt vagyok? – vágok vissza rögtön.
Nagyot sóhajt, aztán a mennyezet felé mutat.
A mennyezet egy részét szépen kidolgozott, színes
mozaiküvegből készült minták díszítik. Ha az ember jobban
megnézi, apró fekete gömböket lát a minták között. Hát persze.
Kamera.
–  Kémkedett utánam? Ezért le is csukathatnám. Ráadásul
kéretlenül jött be a házamba. Van még valami hasonló húzás a
tarsolyában?
– Ne hadováljon itt összevissza, Danni.
–  Ugyan már, Trace. Eszemben sincs. Épp csak ismerjük
egymást.
 –  Igen? Tudom, hogy ismeri meg a férfiakat – válaszolja,
miközben végigsimít az ajkán. Nagy a kísértés, hogy
megcsókoljam.
– Análisan?
Megrándul a szája, mintha egy láthatatlan kéz felfelé húzta
volna a szélén.
–  Mosolygott! – sóhajtom gúnyosan, és a szájára mutatok. –
Nem fájt?
Erre mordul egyet.
Továbbmegyek.
– Talán szeretne egy húszcentis dildót, Mr. Savoy?
Az ajtóra néz, aztán felveszi a dölyfös kaszinótulajdonos-
arcot, és így szól:
– Látom, megtalálta a színpadot. Megfelel az előzőek után?
Ez nehéz lesz. Pedig szeretném, ha lefagyna a fickó.
–  Attól függ. – Megmozgatom a lábamat, és megállok az
emelvény közepén. – Még mindig gondolkodik, hogy állást
ajánljon-e?
A számra néz, aztán a nyakamra pillant, és a mellem formáját
vizsgálja. Ezután a csípőm és a combom következik. Érzékeim
bekapcsolnak, testem felhevül. Mellbimbóm megkeményedik,
pulzusom az egekbe szökik, és lüktetést érzek a lábam között.
Ez a férfi nagy hatással van rám. Csak annyit kell tennie, hogy
megáll a makulátlan öltönyében, és kifejezi nemtetszését.
Mintha ez lenne köztünk az előjáték. Ajkai szétnyílnak, ezzel
kicsit ellágyulnak határozott, alapból kemény vonásai. Ezt a
fickót az angyalok faragták. Nagyon komoly.
Tekintélyparancsoló. Férfias. Túl szexi ahhoz, hogy ilyen
savanyú legyen.
Folyamatosan az ágyékom tájékát bámulja, ezért csettintek
egyet felé.
Hirtelen rám néz, és látok némi fényt hűvös, kék szemében.
Mintha egyszerre neheztelne rám és akarna engem.
– Nem igazán kedvel, ugye? – kérdezem csípőre tett kézzel.
– Az most mindegy.
Hátul összekulcsolt kézzel odajön a színpadhoz, és folytatja.
 j p y j
– Menjünk az irodámba. Ott alá tudja írni a szerződést, és…
–  Nem hiszem, úgyhogy megyek is. – Kinyújtom a kezem,
aztán rámutatok a zsúfolt játékasztalok és félkarú rablók
sokaságára. – Igazán nem szeretném lelombozni, mert csodás ez
a színpad, de amott senkit nem érdekel egy éttermi táncos.
Teljesen mindegy, mennyit fizet nekem.
A bár felé fordul, aztán behajol a pult mögé, így eltűnik a
képből.
Mielőtt megkérdezhetném, mit csinál, tetőtől talpig halvány
fénybe borít. Ahogy előrelépek, talpamat megvilágítja a fény,
ami folyamatosan követ, ha odébb megyek. Gyakorlatilag úgy
nézek ki, mint egy világító cső.
– Nagyon menő.
Ide-oda hajolok, és teljesen lenyűgöz a mozgásérzékelő
berendezés.
Trace molyol valamivel a hátsó falnál, aztán felhangzik egy
popdal a rejtett hangszóróból. Rögtön felismerem. A haiti
repper mély hangja, valami fúvós hangszerrel. A dobok
lüktetése. Shakirától a Hips Don’t Lie. Sokszor gyakorolok erre a
zenére, így a testem önkéntelenül is járni kezd a ritmusra.
– Táncoljon! – mondja Trace, és elindul felém. – Kérem.
Ahogy érzem a zenét és a talpam alatt a fényt, remegni
kezdek az izgalomtól. A kérése nem az egyetlen ok, amiért
leveszem a felsőmet, de kétségtelenül erős mozgatórugó. Nem
hiszem, hogy gyakran használja ezt a szót, viszont annál
nagyobb örömmel állok előtte sportmelltartóban és
csípőfarmerban.
A zene még a légzésem ritmusát is meghatározza. Először
lassan, érzékien megemelem a karjaimat, melyek mozgásba
lendítik a vállamat. A csípőm egyelőre mozdulatlan, mert csak a
törzsmozdulatokra koncentrálok. Váratom a fickót.
Ahogy felnéz rám a színpad aljáról… Mindent elárul, amit ő
nem. Komoly és megfontolt. Szinte felfal a szemével. Mintha
csak arra vágyna, hogy lerántson a pódiumról, megérintsen,
aztán alaposan megdugjon.
 Kidolgozott, izmos teste úgy feszül, hogy még öltönyben is jól
látszik. Próbálom elképzelni, hogy néz ki az öltöny alatt.
Egyre hangosabb lesz a zene, így lassan a csípőmet is
mozgatni kezdem. Trace mély levegőt vesz, néhány
másodpercig bent tartja, aztán kifújja, és elengedi magát.
Látom, hogy nagy hatással vagyok rá. A testem, a táncom, és
ahogy az egész színpadot uralom. Kicsit úgy érzem, mintha a
fickó felett is lenne hatalmam. Nem, mintha még valaha is látni
szeretném, de most el tudnék vele viselni egy éjszakát ebben az
üres étteremben.
Amikor a szaggatott részek jönnek a zenében, csípőemeléssel
és leengedéssel, vállrázással és bordakosár-emeléssel jelzem.
Egyre jobban átadom magam a zenének és a tánc örömének.
Magával ragad a pillanat, és önkéntelenül mosolyogni kezdek.
Érzem, hogy a mozdulataim és a lelkiállapotom teljes
összhangban vannak. Mosolygok, mert Trace csodálattal néz
rám, és a köztünk lévő távolság is csökken.
Odahajolok hozzá, kicsit megrázom a minimális méretű
mellemet, aztán ránézek. Mélyebbre hajolok, ide-oda döntöm a
fejem, és hagyom, hogy a vállam önkéntelenül mozogjon a
zenére. Csak a zenének és a pillanatnak élek.
Letérdelek és hátrahajtom a fejem, így a hajam súrolni kezdi
a színpadot. Egyszerre feszül a vállam, a hátizmom és a
tricepszem, ahogy a talaj felé közelítek.
Aztán lassan feljövök a hátrahajlásból, a fejem fölé emelem a
karomat, és megállás nélkül riszálom a csípőmet. Ahogy a
kezemet az arcomhoz közelítem, mozgatom az ujjaimat,
ingatom a fejem, aztán végigsimítok a medencémen, mire Trace
szája tátva marad.
Kikerekedett szemmel figyeli a produkciómat, és még levegőt
is elfelejt venni.
Tudom, mit lát. Néztem magam a tükörben, amikor riszáltam
a csípőmet és ringattam a derekamat. Trace a csípőm rezgését,
ringását és a testem rugalmasságát bámulja. Efféle mozgás
láttán nyilván beindulnak az ösztönei, és felébred benne a szex
iránti vágy. A színpadon olyan vagyok, mint egy színésznő.
 gy p y gy gy
Érzelmeket ébresztek, és a közönség reakcióival töltekezem.
Jelen pillanatban az egyszemélyes közönségével.
Ahogy a csípőmet rázom, rúgok egyet, és nevetek, amikor
látom, hogy szélesen mosolyog.
– Tetszett?
Ekkor gyorsan visszavált rezzenéstelen arcú kemény fickóvá,
szeme villámokat szór.
A zenének lassan vége, úgyhogy lassítok a mozdulatokon.
Leengedem a karomat, aztán előrehajolok, és várom, hogy
csend töltse be a termet. Ezután felállok, művészien
meghajolok, és amikor felegyenesedem, dobok neki egy csókot.
A nyakkendőjéhez nyúl, és leengedi a karját.
– Forduljon meg!
– Miért?
Összeszorítja az ajkait, és olyan szigorúan néz rám, mintha
szentségtörést követtem volna el azzal, hogy kérdezni mertem.
Nem sokáig tart a csend. Túl kíváncsi vagyok, ezért
megfordulok. Miután így teszek, még a lélegzetem is eláll.
– Hú!
Húsz, harminc… vagy talán ötven ember gyűlt össze az
üvegfal túloldalán. Legtöbbjük férfi, de jó néhány nőt is találni a
tömegben. És alkalmazottakat is. A többiek az asztaloknál
maradtak, de mindenki engem néz.
Integetek feléjük, és mosolygok.
– Miért…?
– Mert maga jó, Danni – válaszolja valahonnan a bárpult felől.
Kialszik a fény a talpam alatt, elsötétül a terem, ezzel jelezve
a közönségnek, hogy vége a műsornak, mindenki menjen a
dolgára.
–  Tényleg azt gondolja, hogy jó vagyok? – kérdezem, miután
lepattanok a színpadról és belebújok a papucsomba.
–  Nem csak jó. Elragadó – válaszolja Trace, miközben felém
tart, és felkapja a felsőmet a földről.
A keze felé nyúlok, de ő elrántja, és a fejem fölé tartja a pólót.
Szóhoz sem jutok a döbbenettől. Amikor átbújtatja a fejemen
a nyakkivágást, kikerekedett szemmel nézek rá.
 y g
Ő csak a feladatra koncentrál. Megemeli az egyik karomat,
aztán a másikat is. Mindkettőt nagyon finoman és gyengéden
bújtatja a felső ujjába. Olyan intimnek tűnik ez a gesztus, hogy
hirtelen azt sem tudom, miként reagáljak. Kis dolognak tűnik,
de rég bántak velem így. Túl rég ahhoz, hogy természetesnek
vegyem. Hirtelen még a gyomrom is összeugrik.
Ujjai finoman az arcomhoz érnek, aztán a csípőmre húzza a
felsőm alját.
– Elragadó, amikor táncol. Igazi élmény ilyen felszabadultnak
látni. A boldogság az arcán… mélyebb és érzékibb gondolatokat
vált ki az emberből… mint a szex.
Ez utóbbit úgy súgja a fülembe, hogy közben ajkai a fülemhez
érnek.
Testemet átjárja a forróság.
– Ezek szerint rég volt jó szexuális élménye.
Arcát a halántékomhoz szorítja, végigsimít a hátamon, és így
szól:
– Akármilyen jó fantáziája van egy férfinak, önnel szeretkezni
biztosan nagyobb élmény, mint az ember hinné.
Jó ég! Amikor beszél, olyan közel hajol, hogy szinte csókként
hat minden szava.
– Mit csinál, Trace?
Hátralép, megigazítja a nyakkendőjét, és dühösebben néz
rám, mint eddig bármikor.
– A többit beszéljük meg az irodámban. A szerződés…
–  Ahogy mindig, most is tönkretett egy csodás pillanatot. – A
farzsebembe nyúlok, kiveszem a papírt, és átnyújtom neki. –
Van egy ellenajánlatom.
Kikapja a kezemből, és a kijárat felé veszi az irányt.
Döbbenten állok az étteremben.
Mi a fene történt?
– Várjon! – rohanok utána. – Nem akarja elolvasni?
– De igen.
Követem a lift felé. Követem, azaz száguldok a fickó után,
mert hosszú lábaival hatalmasakat lép.
Olyan megközelíthetetlennek tűnik, hogy senkinek nem jut
 y g gy j
eszébe megállítani és szóba elegyedni vele, míg átvág a kaszinó
egyik felén. Mi több: a tömeg kettéválik, hogy utat adjon neki.
Ahogy halad, mindenki felfigyel rá, főképp a nők. Magas
termete és szemrevaló, drága öltözéke magára vonzza a
tekinteteket. Szőke haja, széles válla és kemény vonásai pedig
ellenállhatatlanná teszik. A nők legtöbbjének már a fickó láttán
leesik az álla és remegni kezd a térde. Szerintem sokaknak elég,
ha ránéznek, és máris a csúcsra jutnak. Legalábbis
gondolatban.
Elhalad a mindenki által használt liftek mellett, és egy üres
folyosó felé veszi az irányt, ahol egy másik lift várja. Beüti a
kódot, mire kinyílik az ajtó.
– Saját liftje van? – kérdezem, és beszállok.
– Igen.
Ő is beszáll utánam, kezében az ellenajánlatommal.
Meddig tart még ez a hercehurca? Már csak azt várom, hogy
elolvassa az általam írt ajánlatot, kiboruljon, és elküldjön.
Ezzel a lifttel kizárólag a harmincadik és a harmincegyedik
emeletre, illetve néhány alagsori szintre juthat az ember. Trace
megnyomja a harmincadikra vezető gombot.
–  Mi van a legfelső szinten? – kérdezem Trace-szel szemben
állva, miközben a lift oldalának támaszkodom.
– A lakosztályom.
A szállodában lakik? Nyilván egy luxuslakásban. Elég
kiábrándító.
Ahogy elindul a lift, kinyitja a borítékba tett, kézzel írt
ellenajánlatomat. Halálos nyugalommal átfutja a sorokat, és a
szeme sem rebben. Amikor biztos vagyok benne, hogy
végigolvasta, kezdek izgulni. Nem néz fel, és nem reagál.
Teljesen irreális dolgokat kértem. Gyakorlatilag olyan
fizetésre tartok igényt, mint egy gyakorlott sebész, beleértve a
ruhapénzt, saját öltözőhelyiséget, nyugdíj-hozzájárulást,
egészségbiztosítási hozzájárulást, fizetett szabadságot és
ingyenes alkoholfogyasztást a kaszinó területén. Az
egészségbiztosítás azért lenne csodás, mert főiskolás korom óta
nem rendelkezem vele. A többi ehhez képest mellékes.
 p
Lassú, kimért mozdulattal összehajtja a papírt, és a zakója
belső zsebébe dugja. Kezét a biztonsági korlátra teszi, keresztezi
a lábfejét, és mélyen a szemembe néz.
Arckifejezése szigorú, már-már barátságtalannak tűnő.
Érzem, hogy készül valamire. Csak épp azt nem tudom, hogy
megcsókol, vagy inkább mond valami sértőt.
Nem tudom, hogy képes mindig leszegni az állát, holott a
stílusából inkább az következne, hogy szó szerint fenn hordja
az orrát.
Mivel nagyon magas, talán praktikus okai vannak, hogy a
liftben inkább lehajtja a fejét. Vagy talán tudja, hogy ha felfelé
néz, akkor még szigorúbbnak és ijesztőbbnek tűnik.
Bárcsak ne lenne olyan vonzó, és ne találnám lenyűgözőnek a
rideg természetét. Míg várom, hogy megnyomja a gombot, ami
visszajuttat a szálloda földszintjére, titokban átkozom magam,
amiért veszni hagyom ezt a munkalehetőséget. Szükségem van
az állásra, de ami ennél is fontosabb: szükségem van valakire.
Egy társra, aki számomra kihívást jelent. Egy férfira, aki kiáll
értem. Egy szeretőre, aki végre kizökkent az egyedüllétből.
Nem vagyok jó emberismerő. Egyáltalán nem. De Trace Savoy
esetében határozottan úgy érzem, valamit erősen elfojt a fickó.
A felszínen nagyon fennhéjázó. Arrogáns és flegma. Álcázza
magát. A felszín alatt viszont egy érdeklődő, szenvedélyes,
érzéki férfi lakozik. Láttam az arckifejezésén, éreztem a
szavaiból, és abból, ahogy megsimogatta az arcomat. Még
többet akarok belőle. Tudni akarom, van-e köztünk valami, és
ha igen, mi jót hozhatunk ki belőle. Ha egyáltalán…
Figyelem az arcát, és próbálom kideríteni, hogy mi jár a
fejében.
– Játszik velem.
– Az ellenajánlat azt sugallja, hogy… – Ellöki magát a faltól, és
tesz felém két lépést. Arcát közelíti az enyémhez, kezét a
mögöttem lévő korlátra teszi. – Maga játszik velem.
Ez a fickó valósággal fölém tornyosul. A nyakkendőjéig sem
érek, ezért hátra kell hajtanom a fejem, hogy rá tudjak nézni.
Ebben a helyzetben még kisebbnek és védtelenebbnek érzem
magam. Nem, mintha számítana, mert már nem tud
megbántani. Engem annak idején úgy megbántottak és
megaláztak, hogy nem maradt bennem semmi, amit
tönkretehet.
Megszólal a lift nyitás jelző csengője, és kinyílik az ajtó. Nem
mozdul.
Az a tekintet… Ellenséges, feldúlt, mégis átkozottul szexi
pillantására összeugrik a gyomrom, és nedvességet érzek a
lábam között.
– Meglehet, hogy játszom önnel – válaszolom.
Érezni akarom a szája szögletében lévő domborulatot, ezért
egyik ujjammal végigsimítok az ajkán.
– És mit fog tenni, Mr. Savoy?
Gyilkos mosoly jelenik meg a szája szélén, bár ezt erős túlzás
mosolynak nevezni. Szó szerint kiráz a hideg, amikor ránézek.
– Elfogadom a feltételeit – válaszolja.
 hatodik fejezet

a jelen

– Elfogadja a feltételeimet? – kérdezem, és szó szerint üldözőbe

veszem a fickót a folyosón. – Ez most komoly?
Kimérten lépked, elhalad egy-két fotel mellett, bekanyarodik
a recepciós pultnál, aztán eltűnik a sötét folyosón.
Megállok az üres előtérben, és a döbbenettől azt sem tudom,
mit tegyek. Menjek? Ösztöneim azt súgják, hogy irány a lift,
mert egyetlen épeszű ember sem ajánl ekkora összeget egy
hastáncosnak, nem beszélve az egyéb feltételekről, amiket
beleírtam. Vajon elolvasta egyáltalán az ellenajánlatomat?
A bőrkanapé melletti ablak felé fordulok, aztán leülök, és
kifelé bámulok az üvegen.
A Gateway Arch átível a Mississippi folyó fölött. Ezüstszíne és
formája olyan, mint egy hatalmas fogantyú. Különböző
magasságú épületek helyezkednek el körülötte, melyek közül a
Kapu az egyik. Mind a hetvenöt ágya foglalt, ezért lesznek olyan
emberek, akiknek az utcán kell tölteniük az éjszakát.
Képtelen vagyok másra gondolni, miközben folyamatosan
bámulok ki az ablakon, és próbálom kitalálni, mit érzek.
Minden megtakarított pénzemet a hajléktalanszállónak adtam,
de az nem sok. Ha viszont elfogadom Trace ajánlatát, annyit
fogok tudni adni, hogy akár bővíthetik is. Több ágy lenne
benne, a rászorulók egészséges ételeket kapnának, és futná
puhább takaróra is.
Csak egy gond van: Trace mesterkedik valamiben, ami nem
sok jóval kecsegtet.
Lehet, hogy a hastánc növeli a kaszinó bevételét? Talán.
Láttam, ahogy összegyűlik a tömeg, holott nem voltam flitteres
ruhában, és nem szolgáltak fel ételt, ahogy Trace előrevetítette.
Én vagyok St. Louis legjobb hastáncosnője? Biztosan. De
találhatna nálam jobb táncost is a városon kívül. Ha eleget fizet
neki, biztos ideköltözik.
Csak egyetlen okot látok, amiért hajlandó nekem ilyen sokat
fizetni.
Engem akar, és személyes érdekek vezérlik.
– Danni! – kiáltja valahonnan lentről. – Várom magát!
Megvakarom az orrnyergemet. Ha elfogadom az állást,
engedelmeskednem kell neki. Marlo Vogt talán hajlandó ugrani,
ha őurasága böffent egyet, én viszont a magam ura vagyok, és
nem tartozom elszámolni senkinek.
Már csak az a kérdés: fűződik-e személyes érdekem ahhoz,
hogy a fickónak dolgozzak?
Ismét kinézek az ablakon, és csodálattal figyelem, ahogy a
fények megvilágítják a tavat. Ez a látkép tökéletesen illik a
helyzethez. Úgy vonzódom a fickóhoz, ahogy Cole óta senkihez.
Trace talán egyszerre lehet megoldás az anyagiakra és a
magányomra. Talán szexelünk. Vagy nem. Mi a legrosszabb,
ami történhet? Ha bonyolódik a helyzet, majd felhagyok a
hastánccal, és megint tanításból fogok megélni, kiegészítve
valami egyébbel.
Mielőtt komolyan végiggondolom, jobban kéne ismernem a
pasas szándékait.
Végigmegyek a folyosón, és belépek az egyetlen nyitott ajtón,
ami a folyosó végén vár. Trace a hatalmas irodájában ül, egy
acéllábakkal támasztott üvegasztal mögött. Le nem veszi a
tekintetét a laptopja képernyőjéről, miközben vadul gépel.
–  Tudom, amit tudok – mondom neki, majd megkerülöm a
hatalmas asztalt, és odamegyek hozzá.
Nem hajlandó velem foglalkozni. Úgy látom, épp a módosított
szerződést gépeli, és ezt fogja kinyomtatni a szemközt található
masinán. Ahogy a bőrszéken ül, nagyjából szemmagasságban
van velem. Tekintve, hogy elég közel vagyok hozzá, érzem a
samponja kellemes, fás illatát.
 Még néhányat koppant a klaviatúrán, aztán becsukja a
laptopot, és úgy fordítja a széket, hogy térdével közrefoghassa
az enyémet.
– Tudja, amit tud?
– Igen.
Megmozgatom a csípőmet, majd a farzsebembe dugom a
hüvelykujjamat.
–  Mit sütött ki kettőnkkel kapcsolatban? Megjelenik nálam a
házban, aztán arra kér, hogy táncoljak az új étterem színpadán,
és beleegyezik az irreálisan magas fizetésbe? Ez messze többről
szól, mint üzletről.
Felkönyököl a kartámlán, megvakarja az állát, aztán
érdektelenül rám néz.
– Ez érzelmileg hogyan érinti?
–  Érzelmileg? – kérdezem döbbenten, és azon gondolkodom,
mit feleljek. – Ezt csak azért kérdezi, hogy felkeltse az
érdeklődésemet?
– Attól függ. Érdekli?
Lenéző és szarkasztikus, de hirtelen az jut eszembe, hogy
nála jó eséllyel ennyiben merül ki a humor.
– Maga igazán vicces, Trace. Egyúttal különös.
Vagyis számomra megfoghatatlan, kiismerhetetlen, és
lefogadom, hogy perverz a fickó.
– Elolvasta egyáltalán az ellenajánlatomat?
– El.
Visszagurítja a széket, felkel, keresztülmegy az irodán, és a
nyomtatóból kiadott papírral a kezében tér vissza.
–  Minden követelését teljesítem, a beosztást kivéve. Heti két
alkalomért nem fizetek háromszázezret egy évben.
A fizetés hallatán is tátva marad a szám, holott én magam
írtam az ellenajánlatba. Találomra adtam meg az összeget. Mi
lett volna, ha többet kérek? Vajon hol lett volna a határ?
Leteszi a szerződést az asztalra. Ránézek a papírra, és látom a
vastagon szedett módosítást, miszerint heti öt napon kell
táncolnom. Szerdától vasárnapig. Ebből három napot hajnalig,
egy óra szünettel.
 gy
–  Nagyon feszített az időbeosztásom – válaszolom keresztbe
font karral. – Két éjszakát tudok vállalni.
–  Öt. És vállalja, hogy a szerződést egy évre kötjük, aztán
megújítjuk.
Fölém tornyosul, és az aláírás helyére teszi az ujját.
– Itt írja alá!
Kizárt, hogy egy évre kötöm a szerződést.
–  Három éjszaka, és két héttel előbb szólok, ha elegem lesz
magából és odébbállnék.
Összekulcsolja a kezét a háta mögött, és a papírra néz.
– Öt éjszaka, és akkor beleegyezem, hogy két héttel előre szól.
A francba. Mégis hogy jövök ki ebből jól? Kicsit odébb lépek,
és körbejárom az irodáját.
Ki ez a pasas? Valami újkori várúr, aki kénye-kedve szerint
alkalmazza és kirúgja az embereket, és azt hiszi, úgy játszik
velük, ahogy akar. Irodájának berendezésén egyértelműen
látszik, hogy a bőre alatt is pénz van, mégis nagyon
személytelen az egész. Sehol egy kép vagy kitüntetés, vagy
bármiféle emléktárgy, netán egy bekeretezett diploma.
Továbbra sem tudom, kit rejt a makulátlan, méregdrága öltöny.
– Hány éves? – kérdezem a vállam fölött.
Látom, hogy az üvegfal felé bámul, és a Gateway Archra
mered.
– Harminc.
Nem néz rám, bár jó eséllyel tudja, mire gondolok.
– És ön?
– Huszonnyolc.
Megfordulok, és odamegyek hozzá.
–  Hogy lett ennek az egésznek a… tulajdonosa? – kérdezem,
miközben végigmutatok az irodán.
– Ennek az egésznek?
A Közép-Nyugat legnagyobb szállodájának és kaszinójának.
– A gazdag szüleimnek köszönhetem.
Nem tudom, mi lep meg jobban: az őszintesége vagy a
ridegség, mellyel mindezt kimondta.
–  Alapítványi vagyon? – kérdezem, miközben az üvegnek
 p y gy g
támaszkodom.
– Örökség. Néhány éve meghaltak.
Jaj. Ennek hallatán összeszorul a szívem.
–  Nagyon sajnálom. Hogy történt? – kérdezem kicsit lágyabb
hangon.
– Már így is elég időt vesztegettem önre. Írja alá a szerződést,
Danni! – vágja rá, és odaadja a tollat.
Mély levegőt veszek.
–  Ne csinálja! Inkább szóljon, ha túlmentem a határon.
Miattam ne lépje át a komfortzónáját.
Lehajol, az arcomhoz közelíti a sajátját. Kénytelen vagyok
hátrálni, ezért a hideg üveghez szorítom a hátamat.
–  Látom, nehezére esik megérteni a szabályokat, úgyhogy
világossá teszem: maga nem ismer engem, és nem is fog. Ettől a
pillanattól kezdve azt csinálja, amit mondok, ráadásul nagyobb
tisztelettel és alázattal, mint amit eddig tanúsított felém.
–  Az utóbbiról nem tudtam, de azt biztosan állíthatom, hogy
ismerem – válaszolom, és végigcsúsztatom az ujjamat a zakója
alatt.
– Tényleg?
Nem tolja el a kezem. Mi több, a fejem két oldalához
támaszkodik, ajkát már csak pár centiméter választja el az
enyémtől.
– Igen.
Felszegem az állam, hogy a szemébe tudjak nézni.
–  Nem randizik, és nincs kapcsolata. Csak egyszerűen dug
egyet, ha akar. Aztán alaposan megfogdossa az illető seggét, és
hazaküldi.
Megbotránkozva néz rám.
– Félelmetesnek és felsőbbrendűnek akar látszani, hogy távol
tartsa magától az embereket. Megközelíthetetlennek és
érinthetetlennek mutatja magát. Lehet, hogy az is. –
Nekiütközöm a mellkasának, és folytatom. – Márpedig aki
ennyire megközelíthetetlen és távolságtartó, az seggfejnek
tűnik. Ez pedig nem szerencsés. A világ nem szereti a
seggfejeket. Ahhoz nem kell okosnak, jómódúnak vagy
 gg j j gy
jóképűnek lennie, hogy a seggfejek klubját erősítse.
Összevonja a szemöldökét, és gyilkos pillantást vet rám.
– Én is ismerem magát, Danni Angelo.
–  Igazán? Akkor meséljen! – válaszolom, és végighúzom az
ujjamat az inggombján.
Tekintetével követi a mozdulatomat, miközben arrogánsan
felhúzza egyik szemöldökét.
–  A seggfejeknél már csak azokat a fickókat utálja jobban,
akik nem azok.
Kiegyenesedem.
– Ez nem…
–  Az érzékeny fickók untatják, hiába próbálkoznak. Ha
seggfejjel találkozik, felgyorsul a szívverése, és nedves lesz a
bugyija. Főképp, ha az illető elmeséli, mikor, hogyan és milyen
gyorsan viszi a csúcsra – Forróságot érzek a lábam között,
miközben összeszorítom a fogam. A francba ezzel a pasassal! –
Ön olyan, mint egy étel. Jól néz ki, csábító, jó az illata és csodás
az íze. Néhány falat után viszont gyomorfekélyt kap az ember,
és rájön, hogy rosszul választott – teszi hozzá, ezzel alaposan
letaglóz.
Gombóc nő a torkomban, testem megfeszül.
–  Mi a baj, Mr. Savoy? Túlságosan fél valami újat kipróbálni
változatosságképpen?
Vigyorog, és egyáltalán nem tetszik, hogy ilyen elégedett.
Kibújok a karja alatt, mert szükségem van a távolságra.
– Össze van zavarodva – jelenti ki, majd a jobb kezemre néz,
ahol az eljegyzési gyűrűm található.
Leengedem a karom, és legszívesebben ordítanék.
– Nem…
–  Itt és most simán megdughatnám, és biztos, hogy jobban
élvezne, mint azzal a seggfejjel, akitől a gyűrűt kapta.
Felemeli a kezét, és megfogja a nyakamat.
Hogy mer így beszélni Cole-ról, és milyen jogon bánik így
velem? Rá kéne ripakodnom, de ahogy a nyakamat szorongatja,
felgyorsul a szívverésem, és számomra érthetetlen módon
izgalomba jövök, miközben egész testem vonaglik.
 g j g g
– Ingereljen! – nyögöm ki.
Hátra kényszerít, míg az asztal sarka a lábamhoz ér.
–  Mindegy, milyen jó lesz velem az ágyban, és mindegy,
milyen gyorsan élvez el, hazamegy, és az után a fickó után fog
sírni, mert még mindig szerelmes bele. – Elenged, és látom,
hogy pattanásig feszül. – Maga egy érzelmi csődtömeg, én pedig
egyáltalán nem bírom az ilyet.
Elönt a mérhetetlen düh.
–  Ember vagyok. – Odamegyek hozzá, és meglököm a
mellkasát. – Érző, szenvedő, forróvérű emberi lény, maga
érzéketlen pöcsfej!
Hagyja, hogy lökdössem. Rezzenéstelen arcot vág, miközben
kapkodja a levegőt. Érzem, hogy egyre melegebb van.
Ha egyáltalán nem bírja az ilyet, akkor miért akarta, hogy
idejöjjek és elfogadjam az állásajánlatot? Őrjítő ez a sok
ellentmondás.
– Nem tudom, mit akar – és elfordulok. Aztán odamegyek az
asztalhoz, ahová a szerződést tette. – Elvégzem a munkát a
megadott feltételek szerint, de semmit nem írok alá.
Nem hallom közeledni, mégis érzem, hogy hatalmas teste a
hátamhoz ér. Oldalra fésüli a hajamat. Végigsimít a nyakamon,
aztán lemegy a szegycsontomhoz, végül a felsőm nyakához és a
dekoltázsomhoz ér. Lehelete csiklandozza a fülcimpámat,
testemet bizsergés járja át.
– Látni akarom, ahogy táncol – válaszolja. Meztelen vállamon
érzem, ahogy mozog a szája. – Heti öt éjszakán át. A
kaszinómban.
Elragadó, amikor táncol. Igazi élmény önt ilyen
felszabadultnak látni… Mélyebb és érzékibb gondolatokat vált ki
az emberből… mint a szex.
Ez tényleg ugyanaz a fickó? Szereti nézni, ahogy a nő riszálja
a csípőjét, miközben egy ujjal sem nyúl az illetőhöz? Bár ő pont
hogy megérint. A lapockámat simogatja, aztán a bordámtól a
derekam felé halad. Olyan jólesik egy erős férfikéz érintése,
hogy pucsítok felé, és megmozdítom a csípőmet.
 Ahelyett, hogy távolodna, együtt mozog velem. Lassan,
ösztönösen, a légzésünk ritmusára. Annyira váratlanul ér, hogy
el sem hiszem. Mégis örömmel tölt el a tudat, hogy egy ilyen
erős férfi karja között vagyok.
Szabad kezével végigsimít a kulcscsontomon, aztán magához
szorít.
– Imádom a testét.
– Az érzelmi csődtömegeket viszont ki nem állja.
– Pontosan.
– Ez elég kegyetlenül hangzik.
– Nem tűnik úgy, mint aki megbántódott.
Megcsókolja a nyakamat, és mozgatni kezdi a csípőjét.
Tekintve, hogy a merevedése folyamatosan dörzsöl, nem
nehéz elképzelni, mekkora hatást gyakoroltam rá. Kőkemény a
férfiassága.
Nem tudok elvonatkoztatni a szavaitól. Vonzza a testem, látni
akar táncolni, de semmi több? Átölel, és végigsimít a
domborulataimon, kivéve a mellemet és a derék alatti területet.
Ha valaki más érintene így, miközben érezném a merevedését,
tudnám, hogy tervei vannak velem. De Trace világossá tette,
hogy nem akar tőlem semmit, legalábbis a problémázásból nem
kér.
Akkor miért tart itt? Lihegésén és a merevedésén
egyértelműen látszik, hogy vágyik rám. Szeretném, ha ezt
megmagyarázná. Csak attól tartok, hogy ha mindezt szóvá
teszem, akkor eltávolodik, és isten látja lelkem, egy porcikám
nem kívánja, hogy elengedjen. Túl rég voltam már ilyen vonzó
férfi karja között.
Ráadásul tudja, hogy kell mozogni. Nem táncolunk, de érzem
a csípőjének természetes, felszabadult ringását, mely
alapjáraton kísértésbe hoz.
– Szokott táncolni? – kérdezem.
– Amikor szükséges.
– Szalontánc valami puccos rendezvényen?
– Pontosan.
A nyakamat szívogatja.
 y g j
– Táncoljon velem! Látni akarom a mozdulatait.
–  Nem – válaszolja, és enyhén a nyakam finom bőréhez
szorítja a fogát.
Kezemet a csípőjére teszem, aztán követem az öltöny vonalát,
és igyekszem kitapogatni az öltöny alatt rejtőző feszes izmokat.
– Csak nézni szereti a táncot?
– Igen.
Orrát végighúzza a nyakamon.
– Mi lesz, miután látta, hogy táncolok?
– Semmi.
Kezét a pólóm alá csúsztatja, és vészesen közelít a mellem
felé.
–  Érzem a merevedését, Trace. Mit csinálna, ha
megmarkolnám?
– Próbálja ki, és meglátja.
Szemrebbenés nélkül válaszol, mégis érzek némi fenyegetést
a hanghordozásán. Ha megmarkolom, vége a játéknak. Lennék
annyira bátor, hogy megfogjam a farkát, de a visszautasítás
fájna.
Úgy tűnik, beéri azzal, hogy csak áll, és széltében-hosszában
végigtaperolja a testemet. Megnyugtat, ugyanakkor össze is
zavar. Ha csak egyszerűen úgy próbálkozna, mint tegnap este
Mark, tudnám, hogy reagáljak. De ez más. Ajkai lágyan és
kellemesen simogatják a nyakamat. Olyan erotikus, hogy
kezdem elveszíteni a fejemet.
Ha képes lennék uralkodni magamon, azonnal véget vetnék a
megbeszélésnek, és hazamennék. De én vágyom erre az
élményre. Sóvárgok a csókjáért, miközben egyszerűen
anyaszült meztelenre vetkőznék, és elolvadnék a karjaiban.
Biztosra veszem, hogy vad, erotikus, és őrjítően jó lenne vele a
szex.
Már a gondolatra is az egekbe szökik a pulzusom, és elönt a
forróság. Talán igaza van. Vonzódom a seggfejekhez, akik
mindig kihívás elé állítanak. Épp ezért szeretném megfejteni és
felfedezni ezt az embert.
Azt gondolja, érzelmi csődtömeg vagyok. Minél többet
 g j g gy
gondolok erre, annál jobban szeretném bebizonyítani, hogy
téved. Mi több, kezdem azt hinni, hogy szándékosan provokál,
hogy a bugyimba jusson.
Megfordulok, és lábujjhegyre állok, hogy a szemébe tudjak
nézni.
– Készül valamire.
– Nem – válaszolja kimérten.
– De igen. Játszik az érzéseimmel. Fogadást köt a libidómra.
–  Ez most kaszinós poén akart lenni? – kérdezi, majd
gondterhelten sóhajt egyet, és nyoma sincs humornak a
hangjában.
Kifejezéstelen arca idegesít, ezért meglököm a mellkasát.
Hátralép, én viszont követem, és tovább püfölöm, míg az
ablaknak ütközik.
–  Nem szeretheti a testemet, ha nem akar velem dugni –
mondom, miközben a tenyeremet a mellkasának támasztom.
Jó ég! Mi a fene ütött belém? Úgy látszik, jobban ki vagyok
éhezve, mint kéne. Olyan, mintha turbóra kapcsolt volna
bennem a kémia, és szégyenszemre képtelen vagyok palástolni.
Légzése felgyorsul, felemeli mindkét kezét, és az ablakhoz
támasztja, mintha megadná magát. Mégis kicsit olyan, mintha
szó szerint kitárná a szívét.
–  Teljes őszinteséget várok – követelem, és a tenyeremet az
övéhez nyomom, mintha így akarnám fogva tartani. – Árulja el,
mi ez az egész, és akkor továbbléphetünk.
Ha valaki bejönne, azt hinné, hogy az ablakhoz szorítottam a
pasast, holott egyáltalán nem erről van szó. Annak ellenére,
hogy a háta és a karja az ablakhoz szorul, jóval nagyobb és
erősebb, mint én. Mégis hagyja, hogy ez megtörténjen.
Szemének csillogásából arra következtetek, hogy még élvezi is.
– Azt akarja tudni, hogy szeretném-e önt megrakni? – kérdezi,
miközben az ujjaim közé fonja a sajátját.
Aztán lehajtja a fejét. Mire kettőt pislognék, megcsókol. Olyan
erővel teszi mindezt, hogy alig kapok levegőt, és majd
beleszédülök. Érzem a nyelvét, mégsem teszi az ajkaim közé. Az
alsó ajkamat harapdálja, aztán hátrahajol.
 j p j j
– Nem – válaszolja hűvösen. – Nem fekszem le önnel.
Az a csók mégis nagyon ott volt. Szinte felperzselte az
ajkamat.
– Tessék? – kérdezem döbbenten. – Akkor miért csókolt meg?
–  Mert megtehetem – válaszolja, aztán megfordul, hogy én
legyek az ablaknak háttal. De ahelyett, hogy közelítene, inkább
leül a székére.
– Jó éjszakát, Danni.
Vastag, izmos nyakát, fehér inggallérját és a széles vállát
figyelem. A laptopjára mered, élesíti a monitort, aztán elővesz
egy lapot. Egyértelmű, hogy visszatért a munka világába, és
ügyet sem vet rám.
Lehet, hogy csak illúzió, de úgy érzem, történt némi
előrelépés. Feltéve, ha a csók annak számít. A pasas viszont még
kíváncsibbá tesz. Nemhogy megelégednék azzal, amit kaptam,
hanem egyre többet akarok. Nem kapcsolatot szeretnék vele, de
képtelen vagyok elvonatkoztatni az érintésétől és a csókjától.
Elképzelem, ahogy a meztelen testemet simogatja, netán
alaposan elnáspángolja a hátsómat, míg vérvörös lesz a sok
ütéstől. Arról nem beszélve, hogy milyen lenne, ha belém rakná
a jó eséllyel igen méretes farkát. Nem kétséges, hogy mindenütt
nagy és erős, ezért biztos alaposan a csúcsra juttatna.
Jó ég! Muszáj mielőbb kijutnom innen.
– Hívjon, ha nyit az étterem – mondom, és az ajtó felé veszem
az irányt.
–  Holnap reggel várom – válaszolja, de még véletlenül sem
néz rám a laptopja mögül.
– Minek, ha…?
–  Találkozik a HR-esekkel, és kitölti a papírokat. Reggel
nyolckor. – Az asztal alá nyúl, mire megszólal egy éles hang. –
Ne késsen!
Az ajtó elválik a faltól, és felém billen. Kihátrálok, nehogy
véletlenül nekem csapódjon ez a lengő fémszerkezet. Miután az
ajtó becsukódik, egy hangos kattanás és berregés jelzi, hogy
Trace kizárt az irodájából.
Nevetek a megdöbbenéstől. Fogadok, hogy ettől azt hiszi, ő a
 g g gy
világ ura. Örülnék, ha bosszantana, ehelyett viszont még jobban
vonzódom hozzá, pedig rettentő antiszociálisan viselkedik.
Ahogy keresztülvágok a parkolón, Cole óta most először
érzem, hogy pezseg a vér az ereimben, és a szívem majd kiugrik
a helyéről.
 hetedik fejezet

három évvel ezelőtt

Rihanna Stay című száma megy a telefonomon, mely a vadiúj

táncstúdióm fapadlóján hever. Érezni a levegőben a porral
kevert izzadságszagot, ahogy riszálom a csípőmet, és
folyamatosan bámulom magam az újonnan felszerelt tükörben.
Cole néhány méterre tőlem térdel, és helyére teszi a
balettrudat, mely legutóbb még a falnak támasztva állt a
házban. Cole Converse cipője és kopott farmerja tiszta por,
miközben félmeztelen testén minden izom feszül, ahogy
dolgozik.
Még mindig nem hiszem el, hogy épített nekem egy
tánctermet. Ki tesz ilyet? Amikor megmutatta a terveket, és azt
mondta, fizeti az egészet, úgy meghatódtam a boldogságtól,
hogy kis híján kisírtam a szememet. Aztán megpróbáltam
lebeszélni, de beláttam, hogy csak az időmet vesztegetem. Ha ő
a fejébe vesz valamit, akkor képtelenség eltántorítani.
Kilenc hónapja, hogy az utcán találkoztunk azon a bizonyos
reggelen. Első éjjel keféltünk egy nagyot, egy hónap múlva
beköltözött. Enyhe kifejezés, ha azt mondom, olyan a
kapcsolatunk, mint a forgószél. Nem volt olyan nap, hogy ne
törtünk volna ki heves csókolózásban vagy szeretkezésben.
Annyira el voltunk egymással foglalva, hogy alig érzékeltük a
körülöttünk lévő világot.
Elválaszthatatlanok voltunk. Szinte soha nem mozdultunk a
másik nélkül, mégis úgy éreztük, hogy nem kapunk eleget a
másikból. Őrülten rajongtunk egymásért. El nem tudtam
képzelni, hogy valaha is alábbhagy az egymás iránti vágy és
rajongás. Olyan erős, olyan élettel teli, mély kapcsolat a miénk.
 Hirtelen felkapja a fejét, és a szemembe néz. Érzem, hogy
muszáj megcsókolnom. Állandóan csókolózunk, mégis úgy
érzem, mintha ezer éve lett volna.
Ha épp nem egymás szájában vagyunk, furán grimaszolunk a
másikra. Mint most.
Cole mosolya és arcának kis gödröcskéi szinte csalogatnak.
Odamegyek, hogy érezzem az érintését és az illatát a bőrömön.
–  Elvonod a figyelmemet, bébi – mondja, és tettetett
komolysággal végigméri a testemet.
– És?
Felemelem a hajam, és a fejem tetejéhez szorítom, hogy ne
tapadjon a nyakamra.
Most, hogy magamra vontam a figyelmét, testem minden
porcikájával azon vagyok, hogy provokáljam Cole-t.
Hülyén érzem magam, ahogy a bakancsában táncolok, de ő
utasított, hogy ezt vegyem, nehogy belemenjen valami a
talpamba. Mindig elég akarnok módon fejezi ki magát, de
tudom, hogy az én érdekemben teszi, mert védeni akar. Épp
ezért nem veszem tőle rossz néven. Mi több: boldoggá tesz,
hogy törődik velem. Nemcsak hozzászoktam, de vágyom is erre.
Mit beszélek? Túlzottan vágyom rá. Sőt: a rabja lettem.
A sarkára ül, és a kézfejével letörli a verejtéket az arcáról.
– Ha mindenáron ingerelni akarsz, akkor a rúdnál tedd.
Néhány órája lepett meg a sztriptízrúddal. Pont akkor szerelte
fel, amikor elszaladtam valamiért a boltba. Még nem táncoltam
rajta, mert úgy gondoltam, az után fogok, hogy mindketten
lezuhanyoztunk.
– Milyen teendőd maradt még estére? – kérdezem, miközben
Rihannával énekelek, a csípőmet riszálom, és érzékien
mozgatom a fejem fölött a kezem.
–  Megőrjítesz, Danni! – mormolja, és erősen megmarkolja a
kezében lévő fúrót. – Arra gondoltam, hogy ma este még
lerakom a parketta egy részét.
Legszívesebben duzzognék, de nem teszem. Mindent értem
csinál, úgyhogy nem tudom elégszer megköszönni. A testemmel
fogom kifejezni a hálámat, mert alig várom, hogy rávessem
 g j g gy
magam. Ahogy elnézem a piszkos ruháját és a verejtéket az
arcán, olyannak tűnik, mint egy rocksztár.
– Ne nézz rám így – szól szigorúan, miközben süt róla a vágy.
– Jó ég! Már most kőkemény vagyok.
– Bárcsak meg tudnám állni. De ahogy rád nézek, semmi mást
nem akarok, csak letépni rólad a ruhát, és a lábam közé kapni a
farkadat.
A combjára teszi a kezét, aztán végignéz a félig kész
helyiségen. Arcán látszik, hogy kétségek közt van. Szeretne
megdugni, és ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy a várakozás
még jobban feltüzeli a vágyakat.
–  Ha viselkedsz – mondja ellentmondást nem tűrő hangon –,
akkor tiéd a farkam. Ha végeztem a munkával.
Testem bizseregni kezd. Egy dologban biztos vagyok: olyan
vad szeretkezésünk lesz, amilyet álmomban sem tudok
elképzelni. Most, hogy már tudom, milyen a szex Cole-lal, nem
érem be holmi nyögéssel és sötétben taperolással. Remélem,
soha nem kell más férfit érintenem.
Ismét a balettrúdra figyel, de tudom, hogy minden
mozdulatomat számontartja. Ahogy megriszálom a csípőmet,
mosolyt látok az arcán.
Annyira lent van a nadrágja, hogy látszik a V vonala.
Legszívesebben odamennék, végigcsókolnám és nyalogatnám a
leszállópálya mentén, egészen a hímtagjáig.
Majd kiugrik a szívem. Kiszárad a szám, kőkemény a
mellbimbóm, ahogy a melltartómhoz feszül.
Folytatom a táncot, és látom, hogy felgyorsul a légzése.
Megkeményedik a válla, ezzel a figyelmemet rögtön a bicepszén
díszelgő fekete tetoválásra irányítja. Ez a pasi csupa tetoválás.
Mindkét karján, a mellkasán, a hátán és az egyik combján
fekete kígyóminta. Középiskolás korában kígyót tartott
háziállatként, ezzel megalapozva a hírnevét. Nem véletlenül
rúgták ki többször is. Szerintem sok valamivan a füle mögött.
Szexi külseje viszont leveszi a nőket a lábukról.
A következő szám ugyancsak Rihannától a We Found Love. Ez
gyorsabb, mint az előző, így én is gyorsabban mozgok rá.
Átpördülök a termen, és megragadok néhány használaton
kívüli szerszámot.
Annyira magával ragad a zene, hogy nem is érzem, milyen
meleg van.
A légkondit még nem sikerült beszerelni, de ezenkívül
számtalan egyéb dolog van, amit meg kell csinálnunk, ha órát
szeretnék tartani az újdonsült tánctermemben. Már a saját
stúdió gondolata is örömmel tölt el, és ha lehet, még jobban
szeretem a férfit, aki mindezt nekem ajándékozta.
Pörgök-forgok a zenére, és már úszom az izzadságban, mert
az utóbbi öt szám alatt megállás nélkül riszáltam a fenekemet.
Leveszem a felsőmet, és úgy lengetem, mintha sztriptíztáncot
járnék.
A fúró hirtelen megáll a levegőben.
– A francba!
Cole végighúzza az ujját a lyukon, amit tévedésből a falba
fúrt. – Ez a te hibád – szól felém, és kajánul összevonja a
szemöldökét.
– Az enyém?
Egy szál csipke melltartóban, sortnadrágban és vagy három
számmal nagyobb bakancsban állok előtte, miközben ártatlanul
pislogok.
– Miért?
–  Tudod jól. – A mellemre néz, aztán végigsimít az arcán.
Olyan, mintha elgondolkodott volna, de aztán hamar feleszmél.
– Hozd ide a szerszámosládát!
Odavonszolom a dögnehéz fémládát, és letérdelek.
– Mire van szükséged?
– Rád – válaszolja csillogó szemmel.
– Itt vagyok. Mi kell még?
– Van az alján egy kis doboz.
Közben állít valamit a fúrón.
Kis doboz? Feltúrom az egészet, és valami puhába és
négyszögletesbe ütközöm. Fogásra egészen más, mint a
kőkemény fém szerszámok. Amikor felemelem az apró
 y p
csomagot, kis híján kiugrik a szívem.
Fekete doboz, amiben csakis egy dolog lehet.
– Cole? – kérdezem elcsukló hangon.
– Nyisd ki! – válaszolja, és egy kicsit közelebb jön. Ahogy rám
mosolyog, olyan érzésem van, mintha az én boldogságom
tükröződne vissza. Ez az első és utolsó dolog, amire emlékezni
szeretnék.
Remeg a kezem, ahogy kinyitom a tetejét, és a lámpa
fényében megcsillan a gyűrű. Sima ezüstkarika, mindenféle
drágakövek nélkül. Lüktet a mellkasom, ég a torkom, és ezernyi
érzés tör fel belőlem.
–  Nem vettem gyémántot, mert emlékeztem, mit mondtál
annak idején. Azért, hogy valaki drágakövet hordjon az ujján,
egy másik ujjnak meg kell húznia a ravaszt. – Megfogja az
arcomat, és aggódva néz a szemembe. – Azt mondtad, irtózol az
ilyen és ehhez hasonló fennhéjázástól.
– Igaz. És ezt most is így gondolom – suttogom.
– Rákerestem az összes gyémántra, de mindegyiket olyan cég
gyártja, amely súlyos kárt okoz a természetnek, ráadásul
korrupt is.
Bólintok, miközben továbbra is remeg a kezem, és könnyek
szöknek a szemembe.
– Igazad van, Cole. Köszönöm.
Megfogom a kezét, és folytatom.
–  Köszönöm, hogy vetted a fáradságot, és utánajártál. Azt is
köszönöm, hogy megértesz. Ez a gyűrű… Úgy tökéletes, ahogy
van.
Megkönnyebbülten sóhajt, feltérdel, maga felé húz, hogy
összeérjen a mellkasunk és a szívünk. Átölel, és a hátamon
tartja a kezét. Aztán a homlokomhoz közelíti az övét, felteszi a
kérdést, amit már rég hallani akartam:
– Hozzám jössz feleségül, Danni?
Könnyekkel a szememben kitör belőlem a nevetés, mert
eszembe jut, hogy már akkor a feleségének tekintett, amikor
először találkoztunk.
 – Ezen elméletben már túlvagyunk.
–  Ez igaz – válaszolja pajkosan. – De hallani szeretném az
ilyenkor szokásos választ.
–  Igen. Hozzád megyek feleségül. Így hivatalosan is Mrs.
Hartman leszek.
Kiveszi a kezemből a dobozt, megfogja a nyakamat, és a
szájához húzza az enyémet.
– Nagyon szeretlek – súgja ezer csók között.
Én is próbálom ugyanezt mondani, de olyan hevesen csókol,
hogy alig kapok levegőt, nemhogy értelmesen beszéljek.
Huszonnégy év alatt számtalan férfival csókolóztam, de
minden csók ugyanolyannak tűnt. Szétnyílt ajkak, simogató
nyelv és egy csomó nyál. Mióta Cole-lal találkoztam, rájöttem,
hogy az igazi csók messze több, mint szájmozgás. Inspiráció.
Időtlen és titokzatos. A csók művészete Cole Hartmannál
kezdődik és végződik.
Úgy csókol, mintha szent küldetésének tartaná, hogy minden
légvételemet magába szívja, és sok-sok szerelemmel fűszerezve
visszaadja nekem. Ajka erős, keze állandóan mozgásban,
miközben teste úgy ringatózik, ahogy az enyém. Ez az ember
maga az intenzitás. Árad belőle az életerő és a dominancia.
Apait-anyait belead, főleg, ha rólam van szó.
–  Kívánlak – mondja nyersen, majd a nyakamat kezdi
csókolgatni.
– Koszos vagyok.
– Nem érdekel. Te az én kis mocskos kefélőbabám vagy.
Megfogja a térdhajlatomat, és hanyatt fektet.
Nem esem a padlóra, mert megtart, nehogy megüssem
magam. Nem tudom, mikor vette ki a gyűrűt a dobozból, de a
kezében van, és amikor fölém hajol, az ujjamra húzza.
– Pont jó – mondjuk egyszerre.
Mosolya többet jelent, mintha egy egész ékszerboltot
ajándékozott volna. Úgy érzem, csordultig tele a szívem
szeretettel.
–  Ma összetörlek – mondja, majd a melltartón keresztül a
bimbómba harap.
 p
– Az előtt, vagy az után, hogy lecsapollak?
– Az előtt.
A másik mellemhez hajol, és lehúzza a melltartót, hogy
hozzáférjen.
– Jó – nyögöm, aztán pucsítok, hogy még közelebb kerüljek a
szájához. – Nem akarom érezni az arcomat vagy a kezemet,
miután végzel velem.
–  Kihasznállak – válaszolja, kigombolja a sortomat, és a
bugyival együtt lehúzza rólam. – És molesztállak.
– Hajrá.
– Alaposan szétnyitlak.
A lábam közé térdel, és szélesre tárja a combomat. Előnyt
kovácsol a hajlékonyságomból.
–  Csak nyugodtan – válaszolom, és vonaglani kezdek, mert
már alig várom, hogy belém jöjjön.
–  Amikor meghúzom a hajadat, ordíts, hogy akarod, és
könyörögj, hogy erősebben dugjalak.
–  Mert imádom a farkadat. Most már ne ingerelj tovább,
hanem lépj a tettek mezejére, te disznó!
Nevet, aztán úgy veti rám magát, mint egy kiéhezett fenevad.
Először csókolgatni kezd, aztán minden önuralma köddé válik.
Egyik kezével tartja a hátamat, nehogy a szilánkos padlóra
kerüljön, ő viszont meginog, mert úgy próbál megtámasztani,
hogy közben a puncimhoz dörzsöli a nadrágja sliccét.
– Tegyél le – mondom, és kettőnk közé nyúlok, hogy lehúzzam
a cipzárját.
Nagyot nyög, aztán talpra áll, és magával húz. Forog velem a
helyiség, miközben a hátam a tükörnek csapódik. Felemel, a
dereka köré kulcsolja a lábamat, aztán megpróbálja lehúzni a
cipzárját.
Hangos lihegése visszhangzik, férfias illata pedig eltelíti az
orromat. Mindezek hatására végképp úrrá lesz rajtam a vágy.
Megmarkolom a fenekét a nadrágján keresztül, a kezéhez
dörgölőzöm, és rákenem a nedvességemet.
– Az igen! Alaposan átnedvesedtél.
Még mindig a hátsóját markolászom, ő pedig nem törődik a
 g g j p g
sliccével, inkább alaposan megujjaz.
Mindenütt érzem a jelenlétét. Ujja a lábam között, nyelve a
számban, forró, nedves bőre az enyémhez tapadva.
Legszívesebben minden porcikáját csókolgatnám és
nyalogatnám, de a bőre nagy részét még mindig fűrészpor
borítja.
–  Zuhanyozzunk le! – lihegem, miközben ajka az enyémhez
tapad.
Egyetértően nyög, aztán lehámozza magáról a farmert és a
bakancsot. Persze hogy nincs rajta alsónadrág.
Anyaszült meztelenül áll előttem, miközben a kőkemény
farkához szorít, aztán a konyhán keresztül a fürdőszoba felé
vesszük az irányt. A vállába kapaszkodom, és átkulcsolom a
derekát a lábammal.
Nem jutunk messzire. A hűtőnek támaszt, és belém rakja a
farkát. Ahogy nyomul, egyre hangosabban nyög, miközben a
combomat markolássza.
– A kurva életbe! Azt a kurva!
Intim izmaim folyamatosan összerándulnak, ujjamat a hajába
fúrom, és próbálom tartani az ütemet.
– Dugj meg, mintha a tiéd lennék.
– Az enyém vagy.
Folyamatosan dobálja a csípőjét, és durván nyomul,
miközben ide-oda mozgatja a fejemet, hogy kénytelen legyek
ránézni.
–  Azt akarom, hogy elélvezz. Hallani akarom a sikolyodat.
Juss a csúcsra!
Pontosan azt teszem. A nevét ordítom, miközben a testem
minden porcikájában érzem az orgazmust. Csípőjének
mozgatása újabb élvezetet okoz. Olyan hevesen ringatózunk a
hűtőnek támaszkodva, hogy a sörösüvegek is megmozdulnak.
Mellkasa zihál, pupillája kitágul, ahogy engem figyel.
– Nagyon szexi, amikor elélvezel a farkamon. – Pajzán mosoly
jelenik meg az arcán, aztán folytatja a nyomulást, melynek
következtében már alig érzem a végtagjaimat az újabb
orgazmustól. – Imádom a pinádat.
 g p
–  Ahogy a pinám is téged – válaszolom lihegve. – Neki is jár
egy gyűrű.
Kikerekedik a szeme.
– Úgy érted, pirszing? – kérdezi meglepődve.
– Igen.
–  Majd holnap. Most nagyon sok a dolgunk – válaszolja, és
még mélyebbre tolja a farkát.
Aztán elhúz a hűtőtől, és az előszobán keresztül a
fürdőszobába visz. Kis helyiség, és mióta Cole beköltözött, még
kisebbnek tűnik. Tekintve, hogy igen méretes fickóról van szó,
kis híján lefejeli a kádat és a vécét, amikor belép a
fürdőszobába.
Amikor kinyújtom a kezem, hogy beprogramozzam a víz
hőmérsékletét a zuhanyba, a farkán tart, folyamatosan nyomul,
és a nyakamat szívogatja.
–  Benned akarok elaludni – suttogja a fülcimpámat
harapdálva, aztán egyik ujjával a csiklómat kezdi simogatni. Ez
a Cole-féle ráadás.
Az a nő, aki azt mondja, nem szereti a szexet, biztos, hogy
még soha nem kefélt Cole-lal. Sajnos kevés ilyen nőt találni,
mert Cole köztudottan népszerű volt St. Louisban.
Összeszorítom a fogamat, és átkozom magam, hogy ez
eszembe jutott.
Ujját a csiklómon tartja, és hátrahajol.
– Mi a baj?
– Semmi – válaszolom, és gyorsan megcsókolom.
– Kamu.
Belép a kádba, és a meleg zuhany alá teszi a hátamat.
Sóhajtok, a mellkasának támaszkodom, fejemet az álla alá
hajtom.
– Eszembe jutott, milyen rossz volt a híred.
– Én már nem gondolok arra az időszakra. Soha.
Megmozdul, a csempe felé tol, aztán megfogja az arcomat.
–  Az élet akkor kezdődött, amikor találkoztam veled. Nincs
előtte. Csak te vagy.
 Végigsimítok a szemöldökén, a szeme sarkán, aztán követem
a finoman kidolgozott arcvonásait.
– Szép vagy.
– Nem vagyok híve a…
– Akkor jóképű.
– Így már jobban hangzik.
Vigyorog, aztán megérinti az orrával az enyémet.
– És férfias.
Ezzel megmarkolom a fenekét, mely ruha nélkül is olyan
kemény, mint a kő.
– Ez még jobb.
Imádom, ahogy oldalra hajtja a fejét, hogy a szemembe
tudjon nézni. Amikor a karjában tart, közelíti az arcát az
enyémhez. Mindig figyel és tanulmányoz. Az ajkát, az orrát és a
homlokát mindig az enyémhez szorítja, mintha nem lehetne
elég közel, hogy érezze minden porcikámat. Elképesztő, milyen
figyelmes. Még soha nem találkoztam hozzá hasonló férfival.
–  Dugj meg, Cole! – mondom, aztán megdörzsölöm a
nyelvemmel az övét. – Telíts el!
Kihúzza belőlem, aztán a fal felé fordít. Kezével a polc két
oldalára támaszkodik, ezzel sikeresen leborítja a sampont és a
szappant, miközben keres valamit. Síkosítót.
Összeugrik a gyomrom, és úgy dugom felé a hátsómat, mint
egy szajha.
Kezét a lábam közé csúsztatja, és feldugja három ujját.
Lábujjhegyre állok, és a csempének támaszkodom, miközben
lábam remeg, ahogy egész testemet átjárja az izgalom.
Másik kezével közvetlenül a mellem alatt erősen megfogja a
bordámat, így könnyen magához tud szorítani. Ezt a kezét
megmarkolom, és összefűzöm az ujjainkat.
– Készen állok.
Két héttel az után vette el a seggszüzességemet, hogy
összejöttünk. Azóta mindig keresi az alkalmat, hogy hátulról is
megdughasson. Ez a gyengéje. Nem bír magával, ha meglátja a
segglyukamat. Már most liheg a fülembe, és megállás nélkül
dörgölőzik hozzám, miközben folyamatosan ki-be járatja az
ujjait a puncimban. Mindjárt elélvez.
– Nem tudom visszafogni magam – ordítja.
Mintha amúgy vissza tudná… Farka óriási és kőkemény.
Hosszú és vastag, jó kövér makkal. Hímtagjának minden
centijét érezni fogom.
Közelít a combomhoz, miközben a fülcimpámat harapdálja.
– Kicsit lazíts!
Hátratolom magam, és ellazulok. Ujjait továbbra is a lábam
között tartja, és folyamatosan igazgat, hogy a hátsómba találjon.
– A kurva életbe!
Tökéletes. Nem fogom kibírni. Már így is a csúcs közelében
vagyok, és nem kell sok, hogy alaposan elélvezzek.
Ahogy a nyögését és a morgását hallgatom, gyanítom, hogy ő
is hasonlót érez. Imádja az anális szexet, viszont nála sem tart
sokáig, mert hamar a csúcsra jut. Olyan szűk, és olyan jó így,
hogy néhány perc alatt végez.
– Danni!
Teste remeg, ahogy folyamatosan nyomul.
– Mindjárt…
Ordít, fejét a vállamra ejti, és abbahagyja a mozgást.
– Élvezel? – kérdezem.
–  Próbálom visszatartani, de képtelen vagyok rá.
Elképesztően jó benned lenni.
Ismét nyomulni kezd, és folyamatosan ujjaz. Hüvelykujja
ördögi dolgokat művel a csiklómmal.
– Muszáj elélvezned.
– Nem tudok.
Még nem.
– Dehogynem.
Elveszi a kezét az enyémtől, és a mellbimbómat ingerli.
– Még egyet.
Összeszedem magam, és folyamatosan lovagolok rajta. Érzem
minden izmát és leheletének melegét a nyakamon.
Szájával az enyém felé közelít, és hátrahúzza a fejemet, hogy
jobban érezzem a csókját. Ekkor jön a kellemes bizsergés, majd
j j j g j
a heves lüktetés a lábam között, mely szétárad az egész
testemben. Majd szétrobbanok, annyira hatalmába kerít az
orgazmus.
– Jaj, Cole! Élvezek! Élvezek! A csúcson vagyok!
Nagyot sóhajt, megmozdítja a csípőjét, és elordítja magát.
– Danni! Az istenit! Á!
Elélvez bennem. Azt kívánom, bárcsak látnám az arcát, az
ajkát, és azt az elégedettséget, ami ilyenkor kiül az arcára.
Hihetetlenül szép, amikor elélvez.
Nem látom, mert háttal vagyok neki, de pontosan érzem a
teste feszülését, a bőrét és a kezét, mellyel gyengéden végigsimít
a testemen.
Miután mindketten elmentünk, teste ellazul, finoman átölel,
és átadja magát az örömnek. Múló pillanat, mert hihetetlenül
gyorsan össze tudja magát szedni, aztán kezdődik minden
elölről. Egyáltalán nem bánom. Bármit ad nekem ez a férfi,
örömmel fogadom.
Megmosdatjuk egymást, aztán megtörölközünk, és
meztelenül megyünk aludni. Összekulcsolom a lábamat,
kezemet a mellkasára teszem, az államat pedig a kézfejemre
támasztom.
Hosszú percekig nézzük egymást anélkül, hogy
megszólalnánk. Aztán végigsimít a hátam alján, majd a két
farpofám között, mintha ismét a segglyukamat akarná.
Kis híján leragad a szemem, ő viszont hirtelen megszólal.
– Hogy van a feneked?
– Hiányzik neki a farkad.
– Telhetetlen.
–  Mondja ezt egy olyan ember, aki legalább háromszor kefél
egy nap.
–  Te vagy az egyetlen nő, aki szex után még kanosabbá tud
tenni.
–  Ezt most vehetem bóknak? Már kezdtem azt hinni, hogy
nem tudlak kielégíteni.
Szorosan magához húz, és mélyen a szemembe néz.
– Belőled soha nem elég.
 g
Érzem, hogy minden porcikám sajog.
–  Rúdtáncolni akartam neked, de teljesen kifárasztottál –
mondom neki, miközben a nyakához simítom az arcomat.
– Holnap is táncolhatsz, miután meggyűrűzöm a puncidat.
Hirtelen azt sem tudom, mit mondjak. Aztán az ajkamba
harapok, egyik ujjammal végigsimítok a nyakán, és úgy döntök,
viccesre veszem a figurát.
–  Inkább szeméremajak-pirszinget kérek. Nem akarom, hogy
átszúrják a csiklómat.
– Jó. Akkor legalább nyugodtan szexelhetünk.
Egyik kezével a fenekembe markol, aztán így szól:
– Amúgy sem tudnának pirszinget tenni a csiklódra. Túl kicsi.
–  Komolyan? – kérdezem, és felkapom a fejem, hogy a
szemébe nézzek.
– Elképesztően kicsi – válaszolja, és megcsókol.
Erről fogalmam sem volt. Nyilván nem volt összehasonlítási
alapom, mert az ember nem szokta a barátnői csiklóját
vizslatni. Azt nem akarom tudni, hogy Cole-nak hány nővel volt
előttem dolga, ha ilyen szépen össze tudja hasonlítani a
csiklóméreteket. A gondolat már így is befészkelte magát a
fejembe, és nem igazán tesz jót az önbecsülésemnek. Nyilván
azért van ilyen nagy tapasztalata, mert jól néz ki, és olyan
szexuális vággyal áldotta meg a természet, hogy még Dzsingisz
kánt is kenterbe veri. Ez utóbbi állítólag több száz gyermeket
nemzett.
–  Tudtad, hogy Dzsingisz kánnak több mint ezer nő volt a
háremében? – kérdezem, és megfordítom a gyűrűt az ujjamon.
Összevonja a szemöldökét, és figyeli, mit csinálok.
– Annyi nővel azért nem volt dolgom, Danni.
Ezt nem mondja túl meggyőzően, úgyhogy kissé
felborzolódnak az idegeim. Soha nem használt óvszert, amikor
velem szeretkezett. Még első alkalommal sem. Esküdött, hogy
nincs fertőzése, nekem pedig ott a spirál. Kicsit piszkálta a
csőrömet a dolog, de annyira nem, hogy szóvá tegyem. Egész
mostanáig, mert most már a tőle kapott gyűrűt hordom.
 Lehúzom az ékszert, és végigsimítok a fényes felületen.
–  Vajon hány kis Cole szaladgál szanaszét a világban? Nem,
mintha ez bármit is változtatna kettőnk között. Csak szeretnék
felkészülni, hogy…
– Sehány. Nézz rám, Danni! – utasít, és megragadja a kezemet.
A szemébe nézek, és látom, milyen komoly.
– Mindig vigyáztam – mondja őszintén. – Mindig védekeztünk.
– Velem nem.
Elveszi tőlem a gyűrűt, és a fény felé fordítja, majd úgy tartja
az arcomhoz.
Van valami a belsején? Talán egy felirat?
Megfogom a csuklóját, és közelebb húzom, hogy jobban
lássam.
Örökké ~ Együtt
Remegni kezd az állam, és nem jutok szóhoz.
–  Nekem te vagy az örökké, Danni. – Az ujjamra húzza a
gyűrűt, és megsimogatja az arcomat. – Ezért nincs szükség
védekezésre.
Közelebb húzódom hozzá, és megcsókolom.
– Köszönöm.
Néhány percig a karjában tart, majd mély levegőt vesz, és így
szól.
– Meg kell beszélnünk az esküvőt.
– Még rengeteg időnk van…
– Nincs.
Felültet, és ahogy rám néz, látom a ráncokat a szeme körül.
Megijedek.
– Mi az?
– Egy kicsit el kell tűnnöm a városból.
–  Tessék? – Felpattanok, és további kérdéseket teszek fel. –
Mikor? Mennyi időre?
Hátával az ágy fejtámlájának dől, és magára húzza a lepedőt.
– Munkaügy. Néha el kell utaznom. Az országból.
Nem lenne olyan gondterhelt az arca, ha csak néhány napról
vagy hétről lenne szó.
–  Mennyi időre, Cole? – kérdezem, miközben összeugrik a
 y g
gyomrom.
– Egy évre.
– Nem. Mondd, hogy nem utazol!
– Muszáj, kicsim.
Előrehajol, és kerüli a szemkontaktust.
Halott ügy. Ha nem képes a szemembe nézni, tudom, hogy a
lehető legrosszabb hírt fogja közölni.
– Miért? – kérdezem, és mozdulni sem tudok a döbbenettől.
– Egy olyan kormányzati szervnek dolgozom, ami…
– Szóval egy nyavalyás ellenőr vagy!
– Hadd fejezzem be!
Visszaülök, és keresztbe fonom a karomat, hogy ne látsszon a
reszketésem.
Nem kéne úgy kiakadnom. Csak kilenc hónapja vagyunk
együtt, de azóta egyetlen éjszakát sem töltöttem nélküle. Még
soha nem függtem így senkitől, és eddig nem voltam az a fajta,
aki ne tudna férfi nélkül élni. Mostanra viszont teljesen Cole-
függő lettem, és gyűlöltem magam ezért.
–  Sajnálom. Folytasd! – válaszoltam, miközben próbáltam
lehiggadni.
–  Az a feladatom, hogy ellenőrizzem az információk
hitelességét. Az bászrai olajkikötőbe delegáltak, Irak déli
partjaihoz. Projektmenedzserként veszek részt a munkában.
Megnézzük, hogy a beszállítók nyomást gyakorolnak-e
valamivel a kormányra.
–  Szóval Irakba mész. Egy évre – nyögöm ki válaszul, és
nagyot sóhajtok. – Mikor indulsz?
– Jövő hónapban.
– Jövő hónapban – ismétlem, mint egy papagáj.
– Mikor akarsz házasodni?
–  Nem tudom. – Még nem gondoltam végig, de tudom, hogy
muszáj lesz. Cole elmegy. – Most haragszom – válaszolom
meggyőződés nélkül.
– Csak nyugodtan.
Felemeli az államat, és vár, míg a szemébe nézek.
 – Összeházasodunk. Megtehetjük most, vagy egy év múlva. De
a lényeg, hogy férj és feleség leszünk – teszi hozzá.
Egyedül leszek egy évig. Tehetem a menyasszonyaként, vagy
újdonsült feleségként. Könnyek szöknek a szemembe, aztán
patakokban csurognak végig az arcomon, míg végül sós
tengerré válnak a szám szögletében.
– A fenébe is, Cole!
Felemelem a kezem, hogy lefejtsem az ujjait, de végül nem
teszem. Kétségbeesetten az alkarjába kapaszkodom, mintha ez
lenne az utolsó mentsvár.
–  Egy nyomorult év. – Az ölébe ültet, a csípője két oldalára
teszi a lábamat, és szorosan magához ölel. – Már a gondolat is
fáj, hogy távol leszek tőled.
– Én is…
– Nem. Teljességgel kizárt.
– Veszélyben leszel? – kérdezem kikerekedett szemmel.
Nevet. Még soha nem hallottam ilyen természetellenes
nevetést. Aztán megsimogatja a hajamat.
– Nem.
–  Akkor miért nem mehetek? – kérdezem, és magam is
meglepődöm a saját nyafogásomon.
–  Itt a tánciskolád. Ezenkívül civileket nem engednek a
fúrótorony közelébe. Úgyhogy nem jöhetsz.
Beáll a csend, és akkora gombóc nő a torkomban, hogy amúgy
is képtelen lennék megszólalni.
Egy évig nem látom Cole-t mosolyogni. Nem ülök a háta
mögött a motoron. Nem vetkőzöm neki a rúdnál. Nem fogom a
kezét a baseballmeccsen. Nem iszom vele sört a kertben.
– Egy évig nem szexelünk – mondom végül, és megsimogatom
az ajkát.
–  Majd visszaidézem, ahogy meztelenül táncolsz, és arra
fogom kiverni.
– Visszajössz hozzám? – kérdezem szomorúan.
– Igen.
Felemeli a kezemet, és megcsókolja a gyűrűt.
– Megígérem – válaszolja eltökélten.
 gg j
Örökké.
Együtt.
– Várok rád. Akár száz évig is, ha kell – suttogom a fülébe, és
átölelem a nyakát.
 nyolcadik fejezet

a jelen

Amikor a nézeteltérésünk másnapján bementem, hogy

találkozzak a HR-essel, Trace-t nem láttam a kaszinóban. Mi
több, három hete nem láttam, és nem is hallottam róla. Az alatt
az idő alatt átvariáltam a napirendemet, lemondtam a táncórák
egy részét, és jó pár órát összevontam. Mindezt azért, hogy heti
öt estét a kaszinóban hastáncoljak.
A Regal Arch Kaszinóban.
Évi háromszázezer dollárért.
Még most sem hiszem el.
– Mi van veled, tesó?
Nikolai O’Shay a szamba közben elengedi a kezem, és
tájszólással hozzáteszi:
– Be köll olajozni a gépezetet.
Vagyis szerinte úgy mozgatom a csípőmet, mintha
berozsdásodott volna. Reméltem, hogy nem tűnik fel neki. De
természetesen észrevette. Főiskola óta táncpartnerek vagyunk,
és mindig együtt lépünk fel, ha valamilyen rendezvényre
táncospárt keresnek. Ilyen volt például a polgármester
karácsonyi táncmulatsága. Felkérést kaptunk az Anheuser-
Busch sörfőző vállalat ünnepségére, melyet a Függetlenség
napja alkalmából rendeznek. Hat hetünk van, hogy formába
lendüljünk.
A táncstúdiómban épp Maroon 5-tól a One More Night című
szám megy. Bonyolult a koreográfia, de az ütem kifejezetten a
szambára hajaz. Ha elkapom végre a ritmust, nyert ügyünk van.
– Sok minden jár a fejemben.
Előrehajolok, kezemet a térdemre teszem, és próbálok levegőt
venni.
– Meséld el a jó öreg haverodnak!
Nikolai lehalkítja a zenét, aztán nekifutásból hátradől, és
végigcsúszik a termen. Sikeresen hanyatt vágódik, és a földön
fekve rám néz.
Göndör, szőkére festett, rövidre nyírt hajfürtjén megcsillan
egy izzadságcsepp. Félig ír, félig afrokarib származású.
Trinidadban született, és ott is nőtt fel. Amikor megszólal, olyan,
mintha énekelne. Kékesszürke szeme és sötét bőre miatt igazán
különleges.
–  Inkább a táncra figyelnék – válaszolom. Egyik lábamat a
mellkasára teszem, és a tűsarkú cipőm hegyével felemelem az
állát.
– Kezdjük az elejéről!
Megfogja a vádlimat, végigméri a csupasz lábamat, aztán a
tapadós sortnadrágomra és a sportmelltartómra téved a
tekintete.
– Ki kéne engedned a feszkót, csajszi. Ebben szívesen segítek –
válaszolja, és sokat sejtetően kacsint.
Nikolai a Közép-Nyugat egyik legjobb táncosa. Emellett
modellkedik, és nemrég fejezte be a reklámforgatást a
Benettonnál. Lételeme a csajozás.
Főiskolás korunkban sokat szexeltünk, és az utóbbi pár
hétben többször átfutott az agyamon, hogy jó lenne felidézni a
régi szép időket. Azt viszont nagyon jól tudtam, hogy bánni
fogom. Egyrészt, mert ő az egyik legjobb barátom. Másrészt,
mert számára nem létezik monogámia. Harmadszor, mert nem
olyan király az ágyban, mint hiszi.
– Mi lenne, ha csak az után zúdítanám rád a gondjaimat, hogy
eltáncoljuk elölről a koreográfiát? – kérdezem, és a lejátszó felé
veszem az irányt.
– Jól van. Csináljuk! – válaszolja, majd felpattan, megigazítja a
nadrágját, és megmozgatja a nyakát.
Ahogy megszólal a zene, beállunk, és nekikezdünk a
tánclépésnek. Jobb-bal, forgás, hajlás, aztán kihúzzuk
magunkat, és úgy pörgünk-forgunk együtt és külön-külön, mint
 g gy p g g gy
a szélvész.
Próbálom minden ütemre megemelni a lábam, és kicsiket
rúgni, melynek hatására a medencémen is érzem a zene
lüktetését. Fáj a talpam a tűsarkúban, a sarkam pedig csupa
bőrkeményedés. Igyekszem csillapítani a fájdalmat, ezért
lábujjhegyre állok, és úgy táncolok tovább. Lassan, de biztosan
érzem, hogy belejövök.
– Ez az, kislány! Erről van szó – kiáltja Nikolai, majd alaposan
megpörget.
Ekkor kopogást hallok a stúdió bejáratánál.
Nikolai a karjába zár, hátradönt, miközben fejjel lefelé
kiáltom:
– Nyitva! Gyere be!
Péntek délután van. A tanítványaim közül bárki
megérkezhetett. Vagy a húgom, aki sokszor beugrik, miután
végzett a suliban. Bár ő soha nem kopog.
Kicsit oldalra lépek, aztán Nikolai dereka köré fonom a
lábam. Mindezt háttal az ajtónak. Forog körülöttem, utána
felemel, és szorosan a hátamra teszi a kezét, miközben csupasz
mellkasa hozzám ér. Aztán hirtelen abbahagyja, letesz a földre,
és az idegenre néz.
Mellkasom zihál, miközben megfordulok, és ekkor látom,
hogy az illető nem más, mint Trace Savoy.
Kezét csípőre teszi, és dühösen néz Nikolaira.
Ez érdekes lesz. Cole ki nem állhatta Nikolait, mert féltékeny
volt rá. Ki tudja, Trace-t mi bosszantotta így fel.
–  Mit keres itt? – kérdezem, és megigazítom a sortomat, ami
tánc közben alaposan felcsúszott.
– Csak beugrottam – válaszolja Trace, és mérgesen rám néz.
Nikolai lekapcsolja a zenét, és szorosan mellém áll.
– Ki ez az alak?
– Ő az oka, hogy nem lesznek szabad estéim. Nik, ő itt Trace.
Trace, ő itt Nikolai.
Nem fognak kezet, és szóban sem üdvözlik egymást. Nikolai
összekulcsolja karját a csupasz mellkasa előtt, Trace pedig
terpeszben áll, kihúzza magát, és hátrateszi a kezét.
 p g
Fekete öltönyt visel, inge pedig olyan kék, mint a szeme. Nincs
nyakkendője. Ingének felső két gombja nyitva, így még jobban
látni, hogy milyen izmos a nyaka.
–  Megyek – szólal meg Nikolai. Kicsit odébb lép, és felveszi a
pólóját, aztán belebújik az utcai cipőjébe.
– Várj még! Jó lenne…
– Egyszer már volt ilyen.
Az ajtó felé veszi az irányt, aztán hol Trace-re, hol rám néz, és
folytatja:
– Többet nem kérek.
Trace kérdően felvonja egyik szemöldökét. Biztosra veszem,
hogy szívesen meghallgatná annak az estének a történetét,
amikor Cole ökle megmintázta Nikolai arcát. Mivel az égvilágon
semmi köze hozzá, nem fog róla tudni.
–  Nincs köztünk semmi – jelentem ki mérgesen, és dühösen
nézek Nikolaira, de egyáltalán nem hat.
–  Jó – válaszolja nevetve, miközben a fejét csóválja. – Majd
hívjál! Ígérted, hogy beszélünk.
Ökölbe szorítom a kezem a combom mellett, Nikolai pedig
felszegi az állát, jelentőségteljesen végigméri Trace-t, aztán
eltűnik az ajtó mögött.
–  Mi történt a tükörrel? – kérdezi Trace, és a tükrön lévő
repedés felé biccent, ami két éve éktelenkedik a falon.
– Némi önsajnálat történt – válaszolom.
Azért hagyom ott a repedést, hogy emlékeztessem magam,
milyen voltam, és milyen nem szeretnék lenni. Soha többé nem
akarom azt a lepattant, piás arcot látni magam előtt, amit annak
idején.
– Megjavíttatom.
–  Köszönöm, nem szükséges. – Megmarkolom a törülközőt,
hogy letöröljem az izzadságot az arcomról és a nyakamról. –
Csak hogy tudja, másodszor üldöz el férfit a házamból. –
Ereimben lüktet a vér, és olyat mondok, hogy kis híján rám
szakad a mennyezet. – Nikolai egyike a szeretőimnek. Mindig
visszatér.
Megáll, felém fordul, és összevonja a szemöldökét.
 g j
– Nem dugnak.
Annak ellenére, hogy beletrafált, nagyon irritál a magabiztos
hanghordozása. Legszívesebben alaposan ellátnám a baját.
Megfordulok, és a konyhára nyíló ajtó felé vágtatok.
–  Tudja, honnan tudom? – kérdezi, miközben szorosan a
nyomomban van.
– Nem érdekel.
Fogom a jégbe hűtött ásványvizet, kinyitom a palackot, és a
fürdőszoba felé menet kortyolok párat.
– Ha széttenné neki a lábát, nem ment volna el ilyen gyorsan
– válaszolja, és a fürdőszobaajtónak támasztja a hátát.
– Fogalma sincs…
–  Maga olyan sokszor lelombozta, hogy már hozzászokott az
elutasításhoz.
Ezt meg honnan tudja? És miért van még itt? Ahelyett, hogy
ezen lamentálok, mi a frászért nem küldöm el?
Izmos testén ismét feszülni kezd az öltöny. Amilyen meleg
van kint, lefogadom, hogy alaposan megizzadt benne. Ahogy
elnézem határozott, szabályos, kicsit éles vonásait, olyannak
tűnik, mint egy uralkodó. Égszínkék szemében némi
aggodalmat vélek felfedezni.
Azáltal, hogy egy kicsit nyitva az inge, és a szokásostól
eltérően kócos a haja, sokkal hétköznapibbnak tűnik, mint
eddig bármikor. Idegesnek látszik, de nem abban az
értelemben, ahogy szokott. Épp ezért sokkal könnyebben állom
a tekintetét.
– Hagyja abba! – szól, és zsebre teszi a kezét.
– Mit?
– Ne nézzen rám úgy! Nem fogom megdugni.
Ahogy kinyitja a száját, már tudom, miért nem szeretem ezt
az embert.
–  Összekeveri az úgy nézést a haraggal. – Belépek a
fürdőszobába, és kinyitom a zuhanyt. – Miért van még itt?
Megnyilvánulásai folyamatos védekezést váltanak ki belőlem,
de nem tud megbántani. Felőlem ítéletnapig állhat néma
csendben a fürdőszobában, én akkor is le fogok zuhanyozni.
A sortnadrágom övére teszem a hüvelykujjamat, és ránézek,
mintha azt kérdezném, hogy nézni akarja-e, amíg vetkőzöm.
Megfordul, és az előszoba felé veszi az irányt.
Próbálok fülelni, miközben levetkőzöm, és beállok a zuhany
alá, de a víz csobogásától egy árva hangot nem hallok a bejárat
felől. Jobb lenne, ha elmenne, bár nagyon szeretném tudni,
hogy miért jött. Csak beugrott – mondta ő. Ez meg mi a frászt
jelent?
Vajon most is a házban van, és szétnéz?
Cole motorján és a fellépőruháimon kívül nincs értéket
megtestesítő dolog a házban. Nem, mintha attól tartanék, hogy
egy ilyen gazdag fickó bármit is el akarna tőlem lopni.
Viszont, ha bemegy a hálószobába, juthat olyan
információhoz, amihez egyáltalán nincs köze.
Mondanom sem kell, hogy miután lezuhanyoztam és
magamra kaptam egy törülközőt, a hálóban találom Trace-t.
A bevetetlen ágyon ül, maga alá gyűri a lepedőt, és egy olyan
képet tart a kezében, amin Cole épp a karjába zár.
Kitépem a kezéből, és visszateszem az éjjeliszekrényre, ahol
még ezer hasonló kép áll.
–  Mit csinál maga itt? – kérdezem dühösen, és a
ruhásszekrény felé viharzom, miközben összeszedem a földön
heverő koszos alsóneműket.
– Magát várom. Ez már a szokásommá vált.
Átnézek a vállam felett, és látom, hogy felvesz egy fekete
tangabugyit a földről. Odamegyek, és azt is kikapom a kezéből,
ahogy épp az orra felé közelíti.
– Akkor írja a szokásai közé a bugyiszagolgatást is!
Szorosabbra tekerem a törülközőmet, és visszamegyek a
szekrényhez.
– Most komolyan, Trace. Miért jött?
A szekrény elég mély, hogy kilépjek a látószögéből, úgyhogy
gyorsan felveszek egy fehér ujjatlant és egy rövid farmersortot.
–  Nemsokára kész az új Bissara. Jövő héten nyit, és azt
akarom, hogy ön is lássa.
– Telefonon is szólhatott volna.
Belebújok az arany papucsba, kilépek a szekrény mögül, és
végigsimítok a hajamon.
Figyeli, ahogy közelítek. Tekintete a szokásostól eltérően
bujaságot sugároz. Lassan végigméri a csípőmet, a lábamat,
aztán a mellemre néz.
Mellbimbóm megkeményedik a vékony melltartóban,
mellkasom feszül, és egyre nehezebb.
– Trace!
Pislog, aztán gyorsan elkapja a tekintetét, és végigméri az
éjjeliszekrényen lévő, Cole-ról készült képeket.
– Várja, hogy visszatérjen a vőlegénye?
Hirtelen alig kapok levegőt. Megmarkolom az eljegyzési
gyűrűt, ami azóta nem mozdult a jobb gyűrűsujjamról, hogy
találkoztam Trace-szel.
– Sokáig vártam rá – válaszolom, és pocsék érzések törnek fel
belőlem. – De tudom, hogy nem jön vissza.
Kérdezze meg, mi ennek az oka, Trace! Kérdezze meg, miért
vagyok olyan magányos!
Feláll, és kiviharzik a szobából.
– Menjünk!
Hátrahőkölök, és egyáltalán nem értem ezt a hirtelen
hangulatváltozást.
– Hová? Más terveim vannak mára – válaszolom, és követem
a fickót a konyhába.
–  Változtassa meg őket! – Megragadja a telefonomat, és
odaadja. – Hol a táskája?
– Nem hordok táskát, és nem változtatok a terveimen.
Kiveszek egy hajgumit a fiókból, és lófarokba kötöm a
hajamat.
–  Lehet, hogy később beugrom a kaszinóba. De az is
előfordulhat, hogy nem.
Összepréselem magam, hogy elférjek a fickó mellett a két pult
közötti keskeny padlórészen, aztán keresztülmegyek a
tánctermen, és kilépek a házból.
 p
– Hová megy? – kérdezi összevont szemöldökkel.
–  Teszek néhány kört – válaszolom. Megkerülöm a sárga
Midgetet, aztán kiveszem az ülés alól a kulcsot.
Kikerekedik a szeme, és a homlokára csap.
– Az autóban tartja a kocsikulcsát?
Vállat vonok, aztán kinyitom a kocsi ajtaját. Még erősen süt a
nap, de tudom, hogy már nem sokáig.
– Bezárja egyáltalán a házat? – kérdezi dühösen.
– Nem, apa. De nem leszek sokáig távol.
Ezzel bepattanok a vezetőülésbe.
– Hol van a lakáskulcs?
Az ajtó mellett a virágcserép alatt.
– Nálam.
Ahogy letekerem az ablakot, látom, hogy a fickó bemegy a
házba. Csak néhány másodpercre tűnik el. Gondolom, azért,
hogy bezárja a bejárati ajtót.
Aztán visszatér, hogy a hátsó ajtót is becsukja.
Hirtelen nosztalgikus hangulatba kerülök. Ez a pasas legalább
olyan paranoiás, mint Cole. Ki kéne akadnom rajta, ehelyett
inkább megnyugtat.
–  Csak néhány percre lakik a belvárostól. – Megfogja a
vezetőoldali ajtót, előrehajol, és rám néz. – Simán kirabolhatják.
– Ha nem vette volna észre, az égvilágon semmim nincs, amit
elvihetnének. – Beindítom a motort. – Még tévém sincs – teszem
hozzá.
Hacsak azt nem számítom, amit Cole itt hagyott, de azt a
pincébe zártam.
–  Van egy drága motor az étkezőben – válaszolja. – És mi
állítja meg a betörőt, hogy önt rabolja el, ha épp ahhoz van
kedve?
Mintha Cole-t hallanám…
Megigazítom a hajam, és csábosan hátrahajtom a fejem az
ülésen.
– El kell jutnom a bankba, mielőtt bezár.
Kihúzza magát, és alaposan végigmér. Látom rajta, hogy
frusztrált. Elővesz egy borítékot az öltönye zsebéből, és
átnyújtja.
– Mi ez? – kérdezem, és próbálom elvenni a borítékot, de ő túl
erősen szorítja.
– Fizetési előleg.
Még mindig nem engedi el.
– Attól fél, hogy kihátrálok a megállapodásból?
–  Nem írta alá a szerződést – válaszolja, és elengedi a
borítékot.
– Mondtam, hogy ott leszek. Nem hazudtam.
Kinyitom a borítékot, és ránézek a csekkre.
Jóságos ég! Sok nulla van benne. Ez egy egész havi fizetés.
Szívem majd kiugrik a helyéről, kezem remegni kezd.
– Elviszem – mondja, és kinyitja a kocsim ajtaját.
A visszapillantóból látok egy fekete szedánt a sarkon.
– Úgy érti, a sofőrje majd elvisz?
– Igen.
– Köszönöm, nem.
Megfogom az ajtót, és próbálom becsukni.
Visszahúzza, és megállít.
– Mi a gond?
– Szép nap ez a mai. Szeretném, ha fújná az arcomat a szél.
A legtöbb férfi feladná. Púp akar lenni a hátam közepén? Jó.
Nem éri meg vitatkozni. De Trace más. Makacs, és kifejezetten
élvezi a vitát. Mintha ez motiválná.
– Szálljon ki! Majd én vezetek – mondja, és kinyitja az ajtót.
Felkapom a fejem.
– Maga vezeti… ezt a kocsit? – kérdezem döbbenten.
Úgy méri végig az autómat, mintha maga sem hinné, hogy ő
tette az előbbi javaslatot.
Kitör belőlem a röhögés.
– Mi lesz a makulátlan frizurájával?
Nagyot sóhajt, és végigsimít a fürtjein.
–  Befér egyáltalán? – kérdezem továbbra is nevetve. Közben
eszembe jut az első alkalom, amikor Cole nagy kínkeservvel
bepréselte magát a kormány mögé.
Trace vékonyabb, de hosszabb a lába. Nem sok hely marad
neki, az biztos.
– Majd meglátjuk.
Úgy kikap a vezetőülésből, mintha pehelysúlyom lenne, aztán
átrak az anyósülésre.
A kocsiajtó felé húzódom, ő pedig a vezetőülés alá nyúl, és
nagy csikorgással hátrahúzza. Aztán leveszi a zakóját, és az
üléseink mögé pillant, mintha lenne ott bármi hely. Gondolom,
azon morfondírozott, hogy hová tegye a méregdrága
ruhadarabot.
– Talán a csomagtartóba – javaslom, és vigyorogva nézek rá a
szemem sarkából.
Kiszáll, és egy lépéssel a csomagtartónál terem, aztán kinyitja.
–  Ez nagyon rossz vicc – válaszolja, aztán becsukja a
csomagtartót, és üres kézzel jön vissza.
A műszerfalra teszem a borítékot, és ránézek.
–  Sokszor hűtőnek használom a csomagtartót. Telerakom
jéggel, hogy hideg maradjon az ott tartott sör.
– Akkor ezért olyan rozsdás.
Összekuporodik a kormány mögött. Némi sóhajtozás és
szerencsétlenkedés után valahogy elrendezi a lábát, és becsukja
az ajtót.
– Ez a kocsi egy veszedelem.
– Ha most panaszkodni kezd a…
– Hová kell mennünk? – kérdezi, és a slusszkulcs után nyúl.
Elárulom neki a bankba vezető utat.
– Tudja, hogy kell ilyesféle autót vezetni?
Lesújtó pillantást vet rám, de a komoly és megvető tekintet
mögött látok némi derűt. Mintha mosolyogna.
– Vigyázzon, Trace! Még a végén azt fogom hinni, hogy jól érzi
magát.
– Jó.
Becsatolja a biztonsági övet, és megvárja, hogy én is ezt
tegyem. Aztán kilövünk.
 Ahogy kihajt az útra, a szedán követni kezd minket.
– Végig a nyomunkban lesz? – kérdezem, miközben lerúgom a
papucsomat, és a kesztyűtartóra teszem a lábam.
– Igen. A sofőröm ismeri a kardiopulmonális újraélesztést, így
ha elütne minket egy Mini Cooper, simán újraéleszt
mindkettőnket.
Felcsattanok, és ránézek. A kiakadásomnak hála, röhögés lesz
az eddig gondosan álcázott félmosolyból. Hihetetlen, hogy ez a
pasas tud nevetni.
Csodás látványt nyújt. Haja lobog a szélben, és a napfényben
még derűsebbnek tűnik az arca. Nem szeretem a fickót, de isten
látja lelkem, egy kicsit sem bánnám, ha jobban
megismerhetném a testének minden porcikáját. Összevissza
ugratjuk és verbálisan szekáljuk egymást. Olyan, mintha
flörtölnénk. Esküszöm, hosszú idő óta nem szórakoztam ilyen
jót senkivel.
Amikor megérkezünk a bankba, a kocsiban marad, hogy
telefonáljon. Eredetileg csak azért jöttem volna, hogy kivegyek
valamennyi pénzt, mert valahogy fedeznem kell a következő
heti megélhetésemet. De most, hogy kaptam ezt a hatalmas
összegű csekket, lesz még egy oka a látogatásomnak.
Miután az ügyintéző kiállítja a csekket a Kapu
Hajléktalanszálló nevére, visszamegyek az autóhoz, és kedvem
lenne sírni a boldogságtól.
–  Lesz még egy állomás. El kell mennünk a Schnucks
gyógyszertárba – mondom, miközben észreveszem a tőlünk
néhány méterre parkoló szedánt.
Trace beindítja a kocsimat, és úgy vezeti, mint egy profi.
– Mi kell onnan?
Ez a fickó minden lében kanál. Pedig semmi köze hozzá, hogy
gyógyszert váltok ki a szomszédaimnak.
– Elfogyott az óvszer – válaszolom vigyorogva.
Nem tudom megmondani, milyen érzelem ül ki arra a gőgös,
arisztokratikus képére, de azt biztosan állítom, hogy nem a
lelkesedés.
– Visszafelé megállunk a kaszinónál – vágja rá.
 g gj
Velem jön a gyógyszertárba, és vigyorog, mint egy eszelős,
amikor egy csomag XL méretű Trojan gumi óvszert is teszek
Virginia szívgyógyszere mellé.
– Fejezze be a vigyorgást!
Kiveszek némi aprót a zsebemből.
– Nem önnek lesz – teszem hozzá.
A fiatal kasszás a hatalmas szemüvege mögül figyel minket.
Trace elveszi a zacskót a sráctól, és diadalittasan kiviharzik a
gyógyszertárból.
Kifizetem a tételek árát, és nyugodtan megyek utána. Amikor
kilépek, a fickó nincs a kocsiban, és másutt sem látom.
Összeugrik a gyomrom. Vajon lelépett?
Ahogy végigpásztázom a parkolót, hátha megtalálom a sofőrje
kocsiját, valaki hirtelen átkarolja a derekamat hátulról. Amikor
megpillantom Trace kék inggallérját, a falnak támasztja a
hátamat, megfogja a nyakamat, és megcsókol.
 kilencedik fejezet

a jelen

Tökéletes a csókja. Tökéletes bicepsze feszül, ahogy megfogja a

kezem. Hirtelen azt sem tudom, hol vagyok. Mintha kifordult
volna a helyéből a világ.
Trace mélyen a számba dugja a nyelvét, és folyamatosan
kergeti vele az enyémet. Lassan alig kapok levegőt a
meglepetéstől, és a szünet nélküli csókoktól. A nyakamat
simogatja, aztán a tarkómra téved a keze, és erősen magához
húz, hogy még intenzívebben csókoljon.
Minden mozdulatából árad az erő, a hatalom és a birtoklási
vágy. Ugyanakkor azt is érzem, hogy figyel rám, és igyekszik a
kedvemben járni.
Vibrál körülöttünk a levegő, és felszabadulnak a szexuális
energiák, amikor felemel, a gyógyszertár falának szorítja a
hátamat, aztán egyre mélyebben és gyorsabban csókol.
Hevesnek és féktelennek tűnik, ahogy megérint, a csókjáról
nem beszélve.
Folyamatosan zihál a mellkasunk, nyögünk, és
mindkettőnkön úrrá lesz a vágy.
A közelben becsapódik egy autó ajtaja. Hallani a forgalom
zaját. Mellettünk folyamatos a jövés-menés. Lehet, hogy elálljuk
valakinek az útját, de nem érdekel.
Úgy csókol, mint egy kiéhezett fenevad, aki csak arra várt,
hogy valami jó falathoz jusson. Közben folyamatosan a
fenekemet markolássza. Olyan szorosan húz magához, hogy
érzem az ágyékát a lábam között. Merevedése a puncimhoz ér,
és egyre gyorsabban veszi a levegőt.
Annyira magával ragad a pillanat, hogy a vállába vájok,
nehogy véletlenül eltávolodjon. Ne hagyd abba!
Egyre durvábban csókol, amire én is egyre hevesebben
reagálok. Lassan úgy érzem, szétpattanok a feszültségtől, de a
szó jó értelmében.
Egyszerre nyögünk, miközben hatalmas teste az enyémhez
tapad. Próbálok eltávolodni a faltól, miközben érzem a
bizsergést a lábam között. Ennek hatására rögtön átnedvesedik
a fehérneműm.
Olyan mesterien csókol, hogy rögtön a mennyországban
érzem magam. Egyszerre érzéki és vad, csábító és birtokló.
Túl korán hagyja abba. A fülemhez szorítja az ajkát, és
folyamatosan liheg, nyög és zihál.
– A kurva életbe!
Letesz a földre, de még közel marad. Megigazítja a
mandzsettáját, a merevedésére néz, aztán felteszi a nagy
kérdést:
– Merre tovább?
– Van valami egyéb terv?
– Nem úgy értem.
Egyik tenyerét a falnak támasztja a fejem mellett, a másik
kezével pedig alig észrevehetően megigazítja a férfiasságát.
– Segítsek?
Hátralép, és jelentőségteljes pillantást vet rám. Aztán
megfordul, és a kocsim felé veszi az irányt.
–  Nem, nem, nem! – rohanok utána. – Ezt meg kell
beszélnünk.
Hatalmas léptekkel a kocsi felé tart, és kiveszi a zsebéből a
kulcsot.
– A fenébe is, Trace! – Egyre gyorsabban rohanok utána. – Az
a csók… – az a mesés, vad, érzéki csók, mely a fél világot
megrengette… – mindent megváltoztat.
– Semmit nem változtat meg – válaszolja, és beszáll a kocsiba.
Az autó kicsit megmozdul a fickó súlya alatt. Ha nem
akadtam volna ki azon, amit az előbb mondott, jót nevetnék
rajta.
 Még mindig a csók hatása alatt vagyok, melyet biztos, hogy a
vágy és a szenvedély tüzelt. Ok nélkül senki nem csókol így.
Nem hagyom, hogy úgy tegyen, mintha mi sem történt volna.
–  Minden nőt így csókolsz, ha nem akarod megdugni? –
kérdezem, miközben én is beszállok és felé fordulok.
–  Sok nővel csókolózom. Akkor, ott és úgy, ahogy akarok –
válaszolja kategorikusan.
Beindítja a motort, aztán közli, hogy csatoljam be a biztonsági
övet.
Úgy érzem, darabjaira hullik a szívem, de nem fáj. Már rég
megtanultam, hogy kezeljem a csalódást mint érzést.
– Azt mondtad, nem szereted a problémás egyéneket.
Előrehajolok, és közelítem az arcomat az övéhez.
–  Csakhogy pont te okozod a problémát a flörtöléseddel. És
tudod, mit? Én ugyanígy teszek. Úgyhogy szállj le a magas lóról,
és nyugodtan verd ki ma éjjel, ha magányos vagy.
–  Egy dologban igazad volt – válaszolja kifejezetten
visszataszító arckifejezéssel. – Nem randizom, hanem kefélek.
Ami azt jelenti, hogy soha nem vagyok egyedül éjszakánként.
Szívem a torkomban dobog, amikor visszaülök.
Kiegyenesedem az ülésen, és becsatolom az övet. Hirtelen
végigfut a hátamon a hideg. Talán a féltékenység teszi. Ezt az
érzést viszont hamar felülírja egy ennél sokkal mélyebb, el nem
múló fájdalom, melyet egy másik férfi okozott.
Megfordítom az eljegyzési gyűrűt, mert a rajta lévő hazug
felirat a szokásosnál is jobban bosszant. Könnyű Cole-t
hibáztatni a fájdalmamért, mert számomra az jelentette a
legnagyobb kínt, hogy ő eltűnt az életemből. Az ő hiányát érzem
most olyan erősen. Mardos a reménytelen vágyakozás és a kín,
hogy elvesztettem.
– A következő a belváros.
Megadom Trace-nek a Kapu címét, és gyorsan felveszem a
napszemüvegemet, hogy ne lássa, milyen párás a szemem.
– Mit csinálsz ott?
–  Ha nem akarsz furikázni, akkor ott a saját kocsid –
válaszolom, és a fekete autó felé mutatok, ami csak néhány
 y
méterre parkol tőlünk.
Átnéz a szélvédőn, és végigsimít a kormányon. Aztán
sebességet vált, és padlógázzal hajt tovább.
Öt percig néma csendben ülünk egymás mellett. Egy ideig
rettentően zavar, aztán rájövök, hogy nincs mit mondanom a
pasasnak. Ezek után összekötöm a telefonomat a lejátszóval, és
hangosra kapcsolom a zenét.
Marian Hilltől a Down című szám szól a hangszóróból, én
pedig folyamatosan ütöm a lábammal a taktust, ide-oda
mozgatom a kezem, és dúdolok, miközben a hajamba kap a szél.
Trace időnként vet felém egy pillantást, de én gondosan
kerülöm a tekintetét, mert sejtem, milyen utálattal néz rám.
Mire a Kapuhoz érünk, kifejezetten erősnek érzem magam.
Kiegyensúlyozottnak.
A csekkel a kezemben átvágok a folyosón, és látom, hogy Rick
atya épp az ellátmányt számolja a konyhában.
–  Danni! Nem tudtam, hogy látjuk ma este – szól felém, és
abbahagyja a számolást.
– Nem maradok táncolni. – Legalábbis úgy nem, hogy Trace itt
áll a hátam mögött. – Csak azért jöttem, hogy ezt átadjam.
Rick elveszi a dossziéba zárt csekket, és folyamatosan Trace-t
figyeli.
– Bemutatja a barátját?
–  Trace Savoy – válaszolja Trace, és Rick atya felé nyújtja a
kezét.
– Örülök, hogy találkozunk, Trace. A nevem Rick.
Kezet fognak, utána Rick mosolyogva rám néz, és így szól:
–  Danni a mi földre szállt angyalunk. Istenadta tehetséggel
csal mosolyt az emberek arcára.
–  Ezt nem is tudtam. Úgy tűnik, néhány emberből pont az
ellenkező hatást váltom ki – válaszolom, miközben Trace unott
képét figyelem. Rick hol engem vizslat, hol Trace-re néz,
miközben a homlokát ráncolja. – Most mennem kell, de a hét
folyamán még benézek.
Trace tartja nekem az ajtót. Már majdnem kiérek, amikor
Rick elcsukló hangon a fülembe súgja:
– Mi ez?
Átnézek a vállam fölött, hogy megnézzem, a csekkre kérdezi-
e.
–  Adomány. Trace Savoytól – válaszolom, és végigsimítok
Trace kőkemény karján.
Ahelyett, hogy együttműködne, odamegy Rickhez, és megnézi
a csekket. Amikor felnéz, látom, hogy nagyon nem tetszik neki a
dolog.
– Egy perc, és a kocsinál vagyok – mondom Trace-nek, jelezve,
hogy jó lenne, ha magamra hagyna Rickkel.
Úgy megfeszül az állkapcsa, hogy vitára számítok. Sértődötten
megigazítja az inggallérját, aztán dühösen kiviharzik.
–  Ne aggódjon miatta. Úgy civakodunk, mint a testvérek –
mondom Ricknek.
–  Az a fickó nem úgy néz önre, mintha a testvére lenne –
jelenti ki összevont szemöldökkel Rick. – Minden rendben,
Danni?
–  Persze. Jól vagyok – Megnyugtatásképp Rick atya kezére
teszem az enyémet. – Trace megvette az éttermet, ahol táncolok.
Volt egy kis nézeteltérésünk a munka további folyamatát
illetően. Ennyi az egész.
– És ez? – kérdezi, és felemeli a csekket.
–  Tisztességesen szerzett pénz. – Kicsit odébb lépek, aztán
elindulok az ajtó felé. – Biztosra veszem, hogy ön ezek után még
több csodás dolgot fog tenni a szállóért.
–  Köszönöm, Danni. Önnek már most biztosított a helye a
mennyországban.
–  Még ne temessen, Rick atya – válaszolom nevetve. Amikor
kimegyek, és meglátom Trace dühös tekintetét, már biztosan
tudom, hogy a pokolba vezet az út.
– Tízezer? – böki oda Trace abban a percben, hogy kilépek.
Jobban örültem volna, ha a kocsiban vár. Megcsóválom a
fejem, és elhaladok előtte.
– Az több, mint az általam kiállított csekk összegének a fele –
teszi hozzá, és megragadja a könyökömet.
 g g j y
–  Az én csekkem. És arra költöm a pénzt, amire akarom –
válaszolom, és elrántom a könyökömet.
– Talán…
– Hagyjuk ezt.
Gyorsan odamegyek az autóhoz, és úgy pattanok az
anyósülésre, hogy ki sem nyitom a kocsi ajtaját.
– Nem hagyom, hogy…
–  Fogd már be a szád, Trace! – Hátradőlök, és lehunyom a
szemem. – Nem érdekel.
A szállótól a kaszinóig tartó rövid útszakaszon végig csukva
tartom a szemem. A vihar előtti csend érezhető a kocsiban.
Arra gondolok, hogy kirakom a kocsiból, és elmegyek a
húgomhoz. Mert hazamenni a fájó emlékek közé még
rosszabbul hangzik, mint egy pökhendi kaszinótulajdonossal
lófrálni.
Tudom, hogy pénz, férfiak, és jószerivel minden tekintetben
meggondolatlanul döntök, de Trace-nek semmi köze az
életemhez. Mi a frászért akad ki azon, hogy támogatok egy jó
ügyet?
Lehet, hogy nem kéne hagynom gondolkodni. Minden ki nem
mondott szava és előítélete mérgezi a légkört. Amikor
behajtunk az alagsori garázsba, megszűnik a csend, és a fickó
megszólal.
– Egy koszfészekben laksz, lepattant kocsid van, ráadásul…
Kinyitom a szemem, és megfordulok az ülésen, hogy a
szemébe tudjak nézni.
– Folytasd! Nyugodtan fejezd be a mondatot.
Ahogy megvilágítják a fények, látszik, milyen komoly arcot
vág. Egy pazar szürke sportkocsi mellé parkol, és leállítja a
motort.
–  Olyan szandált viselsz – válaszolja a szélvédő felé beszélve
–, amilyet a filléres boltokban lehet kapni. Szükséged van a
pénzre, és amikor végre van, akkor úgy szórod, mintha kicsit
sem számítana.
–  Ha vállalhatatlannak tartasz, akkor emeld fel azt az úri
valagadat az ülésről, és takarodj vissza a puccos lakásodba, ahol
soha nem töltöd egyedül az éjszakát. – Megmozgatom a lábam
az olcsó papucsszandálban, és úgy érzem, mindjárt gombóc nő
a torkomban. – Rúgj ki, vagy ne rúgj ki, de ne merj ítélkezni az
életvitelemmel kapcsolatban!
–  Nem érezlek vállalhatatlannak – mondja összevont
szemöldökkel.
Kinyitja a kocsi ajtaját, és kiszáll. Senki nincs a közelben, és
csak néhány autó parkol a garázsban. Jó eséllyel a
magánszinten vagyunk.
Becsapja a kocsiajtót, megfogja a peremét, és rám néz.
–  Annyit keresnél, hogy kényelmesen megélj belőle. Hacsak
nem költöd el azonnal.
–  Kényelmesen élek. Szeretem a koszfészket, ahol lakom, a
lepattant kocsimat és az olcsó szandálomat. Ezek mind csak
tárgyak.
Kikapcsolom az övet, a combomra könyökölök, és
előrehajolok.
– Tudod, mi tesz boldoggá, Trace? Az emberek. A kapcsolatok.
A szerelem.
Felemelem a fejem, és felé fordulok.
– Voltál már szerelmes?
– Nem – sóhajtja.
–  Sejthettem volna. Talán ezért pereg le rólam könnyen az
összes undokságod. Nem veszem fel a beszólásaidat. Inkább… –
sóhajtok, és kiveszem a gumit a szél által összekócolt hajamból.
– Inkább sajnállak, Trace.
– Te sajnálsz engem?
Kihúzza magát, csípőre teszi a kezét, és figyeli, ahogy a
kezemmel fésülöm a hajam.
–  Komolyan mondom. Pénzért nem lehet boldogságot venni.
Legalábbis azt nem, ami a legboldogabbá tesz.
Megmarkolja az ajtó szélét, előrehajol, és kikerekedett
szemmel néz rám.
– És hol van a te boldogságod, Danni?
 A kérdésre még a szívem is összeszorul. Lehajtom a fejem,
ölbe teszem a kezem, és megszorítom a jegygyűrűt.
– Elutazott. Aztán meghalt – suttogtam.
Hirtelen úgy elfog a bánat, hogy még a látásom is
elhomályosul. Trace kilép a látószögemből, de hallom, hogy
odamegy a kocsi csomagtartójához. Kiveszi a zakóját, aztán
kinyílik az utasoldali ajtó, és hirtelen egy kezet látok magam
előtt.
– Gyere – mondja halkan.
A kezére nézek, és már most tudom, hogy megint ellentétes
reakciók özönét zúdítja rám. Kegyetlen szavak és szenvedélyes
csók. Hatalmas összegű csekk és pökhendiség. Komolyság és
nevetés. Csend és veszekedés. Fogalmam sincs, most melyik
következik.
Pókerarcban profi, de most nem látom nyomát flegmaságnak.
Ha nem lennék rá hatással, nem állna itt, hogy a kezét nyújtsa
felém.
Belekapaszkodom, hagyom, hogy kihúzzon a kocsiból és a
kijárathoz vezessen, aztán irány a lift. Ahogy becsukódik
mögöttünk a liftajtó, szorosan magához húz, így arcom a
mellkasára kerül. Jó érzés. Megnyugtató, felszabadító.
– Sajnálom – mondja, és megsimogatja a tarkómat. – Nagyon
sajnálom, hogy ekkora veszteség ért. És azt is, hogy úgy
beszéltem veled. Nem vagyok kedves figura.
A váratlan bocsánatkérés hallatán összeugrik a gyomrom.
Talán még van remény.
– Az előbbi nem a te hibád, az utóbbin pedig dolgozhatunk.
–  Nagyon optimista vagy – válaszolja, és a fejem búbjára
hajtja az állát.
– Hallottad már a mondást, miszerint egy pesszimista minden
lehetőségben látja a nehézséget, egy optimista minden
nehézségben meglátja a lehetőséget?
– Nem. De gyanítom, hogy valami realista mondta.
Kinyílik a lift ajtaja, és várom, hogy meghalljam a játékgépek
zaját. Semmi. Néma csend. Miután kiszállunk, Trace egy
számomra ismeretlen helyiség felé vezet.
– Hol vagyunk?
Bal kéz felől egy nyitott ajtajú konyha, jobbra pedig az étkező
van. A hatalmas nappali üvegfalán túl St. Louis látképe tárul
elém.
– Ez a lakásod?
– Igen.
Hagyja, hogy ámuljak-bámuljak az előszobában, miközben ő
leveszi a zakóját, ráteszi a széktámlára, és a konyha felé veszi az
irányt.
– Azt hittem, megmutatod az éttermet.
Nem kéne itt lennem. Viszont itt akarok lenni. Legalább
annyira szeretném megismerni az otthonát, mint amennyire
felfedezném őt anyaszült meztelenül. Csakhogy most érzelmileg
labilisabb vagyok a kelleténél. Számtalanszor belegondoltam,
hogy hány nő fordulhatott már meg a lakásán.
Micsoda lakás! Olyan, mint a filmekben. Kicsit olyan érzésem
van, mintha egy igényesebb raktárban lennék. Sok vezeték,
tégla és fagerenda látszik. Tipikus legénylakás, melyről üvölt,
hogy rengeteg pénzbe került.
– Hosszú volt ez a mai nap. – Két sörrel a kezében tér vissza a
konyhából. – Majd legközelebb megmutatom az éttermet.
– Ez… Nagyon szép.
Kicsit közelebb húzódom a lifthez, mert nem tudom, miért
hozott ide.
– Köszönöm.
Leül az ablakhoz közeli csokoládébarna kanapéra, és egy
hatalmas, jó eséllyel dohányzóasztalt helyettesítő oszlopra teszi
a söröket. Hátradől, igazi pasi módjára szétterpeszti a lábát, és
int felém.
– Gyere!
Lassan közelítek, és alaposan körbenézek a lakásban.
Majdnem minden felületen található cement és rozsdamentes
acél. A mennyezetről rézhuzalok lógnak, és apró ezüstszegecsek
állnak ki a falból.
 Ez a sok fém és beton sivárrá és barátságtalanná tehetné a
helyiséget, de itt szó sincs ilyesmiről. Hatalmas, sötét
plüssbútorok díszítik a teret, nem beszélve a színes szőnyegről,
mely az egész padlót beburkolja. A vastag, legalább tíz méter
hosszú, oldalra húzott függönyök újabb keretet adnak az
ablakoknak.
Sok a tégla. A falak, a kandalló és a konyhasziget mind
téglából készült. A fejem fölött úgy világítanak az apró fények,
mint a csillagok az égen.
Ahogy az irodában, itt sincsenek fényképek vagy személyes
tárgyak. A szülei meghaltak, de semmi jele a lakásban, hogy
valaha is időt töltött volna velük.
Lehet, hogy csak nekem van szükségem egy rakás fényképre,
hogy feldolgozzam a gyászt?
–  Van testvéred? – kérdezem, ahogy a kanapé felé közelítek.
Megállok tőle néhány lépésre, és a szemébe nézek.
– Nincs. Egyke vagyok.
Ezért olyan rideg? Nem tanult meg másokkal osztozni.
Fekete nadrágja még mindig makulátlan, holott folyamatosan
összepréselődött a kocsiban. Ki vasalja a ruháit? Inas?
Házvezetőnő? Vagy valamelyik nő, akivel összefeküdt?
Hagyd már abba, Danni!
– Gyere! – szól, és végigsimít a mellette lévő párnán.
–  Ha úgy fogsz velem beszélni, mint egy kutyával, akkor az
öledbe kuporodom, és megnyalom a képedet.
Széttárja a karját, mintha szavamon fogna.
Ismét meglepett.
Eszembe jut, milyen mesés volt a csókja. Máris hiányzik.
Tekintve, hogy a csók után közvetlenül visszatért a régi,
közönyös énjéhez, úgy döntöttem, jobb, ha mellé ülök.
– Nem gondoltam, hogy szereted a Bud Light sört – mondom,
és a sör után nyúlok.
–  Nem is. De te igen – válaszolja, majd iszik egy kortyot, és
grimaszol.
Vajon honnan…?
Na jó. Épp sört ittam, amikor aznap éjjel bejött a házba.
 j pp p jj j
Elképesztő, ahogy mindent kifigyel. Mondhatni, nyugtalanító.
Hátborzongató. Mégis kedves.
–  Feltöltötted a hűtőt, tudván, hogy jövök? – kérdezem, és a
hajamba túrok.
– Igen – válaszolja kicsit sanda pillantással.
Mielőtt bármit kérdezhetnék, ismét megszólal a lift.
Kilép három öltönyös felszolgáló, akik hatalmas tálat
cipelnek. Felállok, ahogy Trace is.
–  Az emberek csak úgy jönnek-mennek a lakásodban? –
kérdezem halkan.
– Egy gombnyomással le tudom állítani a liftet.
A konyha felé veszi az irányt.
– Remélem, szereted a marokkói konyhát.
– Igen.
Aztán gyanakvó pillantást vetek rá, és megkérdezem, mikor
rendelte az ételt.
– A hajléktalanszállónál, amikor kiküldtél.
A felszolgálók ugyanolyan csendben és gyorsan távoznak,
ahogy jöttek. Egyiküket már láttam a Bissarában.
Amikor becsukódik a lift ajtaja, Trace felé fordulok.
–  Ez a kifinomult ízlésűeknek szánt ételválaszték, ami az új
étterem kínálatát képezi?
–  Igen. Egy kis kóstoló mindegyikből. Egész nap nem ettél,
úgyhogy itt az ideje.
A fűszerek illata belengi a helyiséget. Érezni a citrom, fahéj,
gyömbér és a szegfűszeg erős aromáját. Csorog a nyál a
számban, ahogy a tányérra teszem a kuszkuszt, a marhát, a
bárányt, a szardellát és az élesztő nélküli kenyeret.
Követem Trace-t a kanapé felé, és próbálom nem elejteni a
kezemben lévő tányérokat.
– Szerintem nagyobb tányér kellene.
– Vagy nagyobb gyomor.
–  Dehogy. Mindent meg fogok enni, ami a tányéromon van.
Csak figyelj!
Ahogy eszem, folyamatosan dünnyögök és morgok. Egyetlen
értelmes szó nem hagyja el a számat. Nagyon finom. Mi több,
 gyj gy
mennyei. A régi Bissara nem vette volna fel vele a versenyt.
Amikor az utolsó morzsát is eltüntetem, hátradőlök, és
megpróbálom kibontani a hajamban lévő csomókat. Sajnos fésű
nélkül nem fog menni.
– Felvettél egy új szakácsot? – kérdezem.
–  Hoztam egy séfet New Yorkból, aki megtervezi a kínálatot,
és megtanítja az itteni szakácsnak, hogyan készítsék a
menüsort.
–  Hú! Ez… igazán rendes tőled. A Bissara szakácsa biztos
nagyon örült, hogy megmaradt az állása.
–  Azért maradt meg az állása, mert bagóért dolgozik. Ez
kőkemény üzlet, Danni. Nem érzelmi alapon döntök. Jobban
teszed, ha ezt megjegyzed.
–  Persze. Egy pillanatra azt hittem, vannak emberi
megnyilvánulásaid. Bocsánat.
Felállok, hogy összeszedjem a koszos edényeket, de Trace
megelőz, és a konyhába viszi a tányérokat. A kanapén maradok,
miközben ő telefonál, de túl halk ahhoz, hogy halljam, amit
mond.
Elhúzza a mikrofont az állától, és a szoba túlvégéből elkapja a
tekintetemet.
– A kocsiban hagytad a gyógyszert. Akarod, hogy felhozzák?
– Nem. Az nem az enyém.
Virginiának még van gyógyszere, úgyhogy ráér. És amúgy
sem maradok sokáig. Trace Savoyjal egy fedél alatt tartózkodni
meglehetősen idegölő.
–  Ennyi – mondja a telefonba, aztán bontja a kapcsolatot, és
visszajön.
–  Köszönöm a vacsorát – mondom, aztán felállok, és
megigazítom a rövidnadrágom szárát. – Hazamegyek.
– Maradj! – utasít, és a kanapén ülve felnéz rám.
– Miért?
– Nézzünk meg valami filmet!
Ez az utolsó, amit feltételeztem. Kezd egyre furcsább lenni ez
a nap.
– Milyen filmet? – kérdezem a számat harapdálva.
 y p
Nem kéne maradnom. Bármelyik pillanatban elhagyhatja a
száját valami ocsmányság, ami miatt bánni fogom, hogy itt
voltam.
Megfogja a távirányítót, mire felvillan a falra szerelt,
hatalmas képernyő.
– A Dirty Dancinget.
– Miért pont azt választottad?
– Ott a szobádban a bekeretezett poszter.
Jóságos ég.
– Szerinted nem ez az évszázad legjobb filmje? – Végigpörgeti
a menüt, miközben folyamatosan a képernyőt bámulja. – Még
soha nem láttam.
– Nem hiszem. Hogy létezik, hogy még egyszer sem láttad?
– Kész csoda, hogy még élek, holott nem részesültem a csodás
élményből – válaszolja nyersen.
–  Ne viccelj! – Gyorsan odamegyek, és leülök mellé a
kanapéra. – Készülj rá, hogy el fog varázsolni.
Ezek után kénytelen leszek még egy órát és negyven percet a
„Dirty Dancing-szűz” Trace Savoy társaságában tölteni.
Amikor kiválasztja a filmet, ismét csenget a lift.
Most mi lesz?
Odaadja a távirányítót, keresztülmegy a szobán, és üdvözli az
érkezőt. Nem látom, ki az, mert Trace eltakarja az illetőt, ezért
ágaskodom, és a nyújtogatom a nyakamat.
Ugyanaz a három felszolgáló érkezik, akik az előbb hozták az
ételt. Bemennek a konyhába, és összeszedik a koszos edényeket.
De nemcsak ők jöttek. Valaki áll Trace mellett. Amikor
megmozdul, már látom a hosszú lábakat. Aztán egy
gömbölyded alakot, tapadós szoknyában. Hosszú, barna haja a
válláig ér, bőre kreol. Már láttam.
Marlo Vogt átad Trace-nek egy fekete ajándékdobozt, aztán
halkan beszélgetnek, miközben a nő végigsimít Trace derekán,
aztán a csípőjén.
Összeugrik a gyomrom, de nem tudok máshová nézni. Csak
azért, mert egy átkozott mazochista vagyok.
 Marlo tizenöt centis magas sarkú cipőt visel, úgyhogy nem
sokkal alacsonyabb Trace-nél. Nagyon összeillenek. Mindketten
a legújabb divat szerint öltöznek. Makulátlanok.
Legszívesebben elhánynám magam.
A nő egy pillantást sem vet rám, csak visszaszáll a liftbe a
felszolgálókkal együtt, aztán eltűnik.
Trace megnyom egy gombot a téglán. Lezárja a liftet?
Leül mellém a kanapéra, és leteszi a földre az ajándékdobozt.
– Kérsz még egy sört? Vagy teát? Káv…?
–  Miért én vagyok itt, és nem ő? – kérdezem hangosabban,
mint szerettem volna. Hangsúlyom egyszerre számonkérő és
vádló.
Először mélyen a szemembe néz, aztán a nyakamra, aztán
alaposan végigméri az egész testemet.
– Szeretlek nézni.
Üres tekintettel viszonozom a pillantását. Nem akar ágyba
bújni velem. Problémásnak tart. De szeret engem nézni?
–  Erre nem tudom, mit mondjak – válaszolom tettetett
nevetéssel.
– Akkor ne mondj semmit.
Elindítja a filmet, mire felhangzik a Be My Baby című szám.
Kényelembe helyezi magát, felteszi a fényesen csillogó cipőjét
az asztalt imitáló oszlopra, és elnyújtózik a kanapé háttámláján.
Nem vagyok hajlandó hagyni, hogy a szőnyeg alá söpörje a
beszélgetést, de annyira magával ragad a film, hogy inkább a
tévé képernyőjét bámulom.
Minden egyes jelenetet szóról szóra ismerek, és magamban
mondom is. Igen, mániákus vagyok.
Jön a kedvenc jelenetem, amikor Baby először látja Johnny
Castle-t táncolni. Olthatatlan vágyat érzek, hogy felpattanjak, és
én is táncoljak a zenére.
– Te is meg tudod csinálni? – kérdezi Trace, ezzel visszaránt a
valóságba.
– Mit? – kérdezem, és felé fordulok.
– Te is tudsz úgy táncolni?
A képernyőn táncoló ember felé biccent.
– Igen – suttogom, és visszatérek a filmhez.
 tizedik fejezet

három évvel ezelőtt

Lüktet a mellkasom, sajog a lábam, és csurog rólam az izzadság.

Ennek ellenére folyamatosan mosolygok, amikor Nikolai
kipörget, aztán vissza, végül a mellkasához húz.
Ő legalább úgy mosolyog, mint én, mert tökéletesre sikerült a
koreográfia. Egy hónap múlva a St. Louis Fesztiválon fogunk
fellépni, és előadunk néhány jelenetet a Dirty Dancingből a
nagyszínpadon.
Ordít a zene a táncteremben, és a cipőnk is hangosan kopog.
Nikolai átkarolja a csípőmet, a másik karját pedig a levegőbe
emeli. Pont úgy folyik róla a víz, mint Patrick Swayze-ről a
filmben. Hátrahajolok, és fel-le mozgatom a fejem, ő pedig
hullámmozgást végez. Aztán megint a mellkasához húz.
Most jön a neheze. Nagyot sóhajtok, aztán akkorát ugrom,
hogy a mellkasom és a csípőm az övéhez érjen. Ugrás közben
kőkeményen tartom magam, hogy meglegyen az egyensúly.
Ekkor ő következik. Elkap, és a feje fölé emel.
Hú! Ahogy a vállára térdelek, kicsit elfog a félelem. Megfogom
a rózsaszín szoknyám szélét, és a zene ütemére vadul
mozgatom ide-oda. Ágyékom igen közel kerül az arcához, de ez
egyáltalán nem arról szól. Nikolai rám vigyorog, kicsit
megemel, aztán suttogni kezdi Jason Darulótól a Talk Dirty című
szám szövegét.
Annyira magával ragad a tánc és a zene, hogy fel sem tűnik,
amikor Cole belép. Addig nem érzem a jelenlétét, míg át nem
karolja a derekamat és le nem húz Nikolai válláról. Ezután már
csak arra leszek figyelmes, hogy alaposan bemos Nikolainak.
Nikolai orrából dől a vér, aztán végigcsorog a mellkasán.
 gg g
Megtántorodik, a tükörnek ütközik, és beüti az arcát.
–  Mi a frászt műveltél, Cole?! – kérdezem remegő térddel,
miközben sírni tudnék az idegtől.
Cole szeme villámokat szór. Hátralép, hogy ismét behúzzon
egyet Nikolainak. Mintha eltökélt szándéka lenne, hogy átküldi
a falon.
Gyorsan összeszedem magam, és odarohanok, hogy elálljam a
pofon útját. Ennek köszönhető, hogy Nikolai helyett a tükröt
sikerül megmintáznia.
Üvegszilánkok mindenütt, miközben Nikolai átkarol, és
próbál menekíteni az elmebeteg módon őrjöngő Cole közeléből.
Kikapcsolom a zenét, így már csak zihálást, lihegést és
sóhajtást lehet hallani.
Cole közelebb lép hozzánk, és látszik, hogy duzzad a nyaki
ütőere az idegességtől.
– Mi a kurva…?
– Ne gyere közelebb! – mondom neki, és Nikolai felé fordulok.
Jó ég! Úgy tűnik, szegénynek eltört az orrcsontja, és továbbra
is dől belőle a vér.
Fogok egy törülközőt, és megpróbálom felitatni a vérzést.
– Két hét múlva elmegyek! – ordítja mögülem Cole. – Ezt fogod
művelni, amíg nem leszek itthon?
–  Mármint hogy táncolok a táncpartneremmel? – kérdezem
emelt hangon. – Igen, Cole. Pontosan ugyanezt fogom csinálni.
És elhiheted, hogy semmi másról nincs szó.
Cole és én nagyon gyorsan egymásba szerettünk. Maga volt a
tökély. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig könnyű
volt vele. Lobbanékony természet, és betegesen féltékeny.
–  Hol a gyűrűd? – kérdezi, és gyilkos pillantást vet a bal
kézfejemre.
A francba. Elfelejtettem felvenni.
– A fürdőszobapolcon. Levettem, hogy legyantázzam a…
–  Soha ne vedd le! – ordítja olyan hangerővel, hogy
visszhangzik az egész terem.
– Ne üvöltözz velem! – kiáltok vissza.
 – Ezt nem fog menni – válaszolja, és keresztülmegy a szobán,
a hajába túr, aztán belemarkol. – Képtelen vagyok úgy élni,
hogy egész nap rád gondolok, miközben te egy másik fickóhoz
dörgölöd a puncidat.
–  Figyelmeztettelek. Nagyon jól tudtad, hogy táncolok. Ez a
munkám. Azt mondtad, nem gond. Amikor először találkoztunk,
jeleztem, hogy nem tűröm a féltékenységet.
–  Én pedig mondtam, forrófejű vagyok, te meg azt
válaszoltad, hogy tudod kezelni az ilyesmit.
Igaza van. Tudom kezelni. De…
–  Nikolai semmit nem tehet az egészről. – Odébb lépek, és
egyik kezemet a barátom vállára teszem. – Úgyhogy kurva
gyorsan kérj tőle bocsánatot, méghozzá a lehető
legalázatosabban! Tedd jóvá, amit műveltél!
–  Hagyd, Danni – mondja Nikolai, miközben az orrát
törölgetve rám néz.
–  Szívből jövő, bűnbánó, hosszas bocsánatkérést várok –
mondom Cole-nak. – Ha Nik úgy távozik, hogy nem bocsátott
meg neked, akkor te is mehetsz vissza oda, ahonnan jöttél.
A konyhába megyek, és töltök egy pohár italt, míg ők a
fürdőszoba felé veszik az irányt. Egy perc múlva Cole ordítására
leszek figyelmes.
– Ki nem állhatlak!
Atyavilág! Megvakarom az orrnyergem, és gondterhelten
sóhajtok.
– Tudom – válaszolja Nikolai. – De csak azért, mert a főiskolán
keféltem a nőddel… Jaj, ez fáj! Ne szoríts már annyira! – ordítja
Nikolai.
Szekrénycsapódás. Hol kinyitják, hol elzárják a csapot. Aztán
Cole kiáltása megtöri a csendet.
– Sajnálom.
Újra csend.
–  Tudod az a baj… – Cole nagyot sóhajt, aztán valami
nekicsapódik a fürdőszoba falának. – Megöl a tudat, hogy távol
leszek tőle, és amikor ebbe belegondolok, megőrülök az
aggodalomtól. Ahhoz viszont nincs jogom, hogy rajtad töltsem
ki a dühömet. Ki nem állhatlak, de bízom benned. Mert ha csak
egyszer is előveszed neki a farkadat…
– Ez fenyegetés, nem bocsánatkérés – kiabálom a konyhából.
–  Nem ütöttem olyan nagyot, úgyhogy nem tört el az orra.
Ezek után nincs miért megbocsátania – ordít vissza Cole.
Sóhajtok, aztán hagyom, hogy elintézzék. Előremegyek, leülök
a kanapéra, és várok.
Negyedóra múlva kijönnek a fürdőszobából. Mindketten
duzzognak, és nincs rajtuk felső.
– Nos? – kérdezem Nikolait.
–  Szeret téged – válaszolja, és amikor óvatosan hozzáér az
orrához, látszik, hogy fájdalmai vannak.
– Igen, de…
–  Nagyon fél. Be van rosálva, hogy elveszít, amíg távol lesz
tőled. – Nikolai végigsimít a haján, szája szögletében halvány
mosoly. – Ő és én biztos nem leszünk haverok, de nem
nehezítem meg a dolgát. Sajnálja, úgyhogy megbocsátok neki.
Rendbe tette az arcomat, így már nem olyan gáz.
Még mindig duzzadt az orra, de egyenesebbnek tűnik a
fényben.
Cole-ra nézek. Pár lépéssel arrébb áll, csípőre tett kézzel,
miközben folyamatosan a számat nézi. Megtörtnek és
bánatosnak tűnik, ezért semmi mást nem akarok, mint
szorosan hozzábújni, és mosolyt csalni az arcára.
– Mivel Cole nem lesz itthon, amikor a fesztiválon táncolunk,
holnap megmutatjuk neki a koreográfiát. Afféle magánelőadás
lesz – mondja Nikolai.
– Ez komoly? – kérdezem.
Cole állkapcsa megfeszül, és továbbra is a számat figyeli.
Csupasz mellkasának lüktetésén látom, hogy nyugtalan.
Pattanásig feszül mindene, ezért ijesztőbbnek tűnik, mint eddig
bármikor. Őszintén szólva le a kalappal Nikolai előtt, hogy nem
hátrált meg előle.
–  Látni akarja, milyen keményen dolgoztunk – folytatja
Nikolai, és elindul a bejárati ajtó felé. – És azt is látni akarja,
 j j j
hogy mi ketten milyen jók vagyunk. Mert már csukott szemmel
is el tudnánk táncolni, amit kell.
Bokszol egyet a levegőbe, aztán kinyitja az ajtót.
– Jól van, Nik – válaszolom nevetve. – Holnap találkozunk.
Amikor becsukja maga mögött az ajtót, Cole rám néz.
Olyan energia árad mindkettőnkből, hogy megint úgy érzem,
visszatértünk a régi kerékvágásba. Közelebb jön, és
folyamatosan egymást nézzük.
Letérdel, aztán átkulcsolja a derekamat, és az ölembe hajtja a
fejét.
– Nagyon-nagyon sajnálom, bébi.
Kócos barna hajába túrok.
– Én is – válaszolom.
– Mit? – kérdezi, és felemeli a fejét.
–  Ezt – mondom neki szigorúan, és megmarkolom a golyóit.
Felszisszen és hátrahőköl, de követem. A mellkasa fölé hajolok,
és szorítok a fogáson. – Ez volt az utolsó, hogy bántottad
valamelyik barátomat.
Miközben ezt mondom, ajkammal folyamatosan súrolom az
övét.
– Rendben – mormolja kelletlenül.
Hanyatt fekszik a földön, karjait az oldalához szorítja, és még
csak meg sem próbál kiszabadulni a fogásomból, vagy arrébb
lökni, hogy elengedjem végre a golyóit. Más módon viszont
dominál. Már a csupasz mellkasának látványa is beindítja a
fantáziámat, nem beszélve a merevedő férfiasságáról, melyet a
farmerján keresztül is tökéletesen érzek. Tekintete izzik,
szemében ott a szenvedély, így nem sok esélyem maradt.
Egész testem bizsereg, érzékeim bekapcsolnak, így lazítok a
fogáson. Hirtelen megszűnik a percekkel ezelőtt érzett harag, és
átadja helyét valami sokkal fontosabbnak. Sokkal erősebbnek.
Azaz nekünk. Mi ketten vagyunk egymásnak.
– Olyan szép vagy – mondja, és megsimogatja az arcomat. – A
gondolat is fáj, hogy egy másik férfi rád néz, megérint és
fantáziál rólad.
 –  Én csak téged látlak, Cole. Ha itt vagy, számomra csak te
létezel – válaszolom, miközben folyamatosan csókolgatom az
arcát és az ajkait. – Ha nem vagy itt, akkor is. Így lesz az
elkövetkezendő egy évben. És mindig.
Lehunyja a szemét, egyik kezét zsebre teszi, majd felém
nyújtja a gyűrűt.
–  Én leszek a világ legboldogabb embere, ha többé nem
veszed le.
– Nem fogom. Megígérem.
Felhúzom a gyűrűt, és megigazítom az ujjamon.
–  Jól van. És mi a helyzet a másik gyűrűvel? – kérdi, és a
táncszoknyám alá nyúl. Egyre gyorsabban és erősebben
markolássza az intim területet.
– Mondd meg te!
Ráfekszem, szétteszem a lábam, és felhúzom a szoknyámat.
Két hete kérte meg a kezemet, és másnap elvitt, hogy
pirszinget rakassak a szeméremajkamba. Természetesen ezt is
egy szép nő csinálta. Talán egyike a régi csajainak, de nem
kérdeztem. A múlt maradjon múlt. És a jövő? Majd meglátjuk,
ha odajutunk.
Most a jelenre kell koncentrálnom. Megmarkolom a vállát, ő
pedig felül, és megcsókol.
Karja védőhálóként ölel, tekintete megnyugtat, ujjai pedig a
világ nyolcadik csodáját jelentik, amikor a lábam közé nyúl, és
addig piszkál, míg a nevét ordítom.
Aztán félrehúzza a bugyimat, és kőkemény farkára ültet.
–  Danni! – duruzsolja, és megmarkolja a csípőmet. – Imádok
benned lenni.
Szorosan hozzábújok, és megállás nélkül csókolózunk.
Hevesen, vadul és szenvedélyesen. Mégis érződik valami kínos
feszültség.
Egy év nélküle maga lesz a pokol. De tudom, hogy egyszer
annak is vége.
Egy év.
Ez nem sok, ha belegondolok, hogy utána örökre vele lehetek.
 tizenegyedik fejezet

a jelen

– Danni!
Trace hangja visszaterel a jelenbe. Nagyot nyelek, mert
érzem, hogy gombóc nőtt a torkomban. Hülye vagyok. Ez nem
az a pillanat és nem az a hely, amikor a múlton kell rágódni.
Főképp az után, hogy csókolóztam Trace-szel, és most itt vagyok
a lakásán.
Kihúzom magam a kanapén, és nyújtogatom a nyakam.
Megállította a filmet, és olyan erősen néz, hogy a bőrömön
érzem a tekintetét.
–  Mi a baj? – kérdezi. Hangján egyszerre érzek aggódást,
számonkérést és őszinte érdeklődést. Ki tudja, mi munkál
benne.
– Mennem kell.
– Kihagyod az évszázad legjobb filmjét?
Felé fordulok, hogy a szemébe nézzek, és látom benne a fényt.
– Tetszik a Dirty Dancing?
– Igen. – Lehajtja a fejét, és a hajfürtjén keresztül néz rám. –
Van mélysége. Ahogy neked is.
Tátva marad a szám a csodálkozástól. Ez most bók akart
lenni?
Megérinti az államat, és kicsit felemeli, hogy összecsukja a
számat. Aztán elindítja a filmet, és nyújtózik egyet a kanapén.
Leutánozom a testtartását. Hátrahajtom a fejem, és úrrá lesz
rajtam a nyugalom.
Az ablakból már látszik, hogy a nap nyugodni tért, és mélykék
csíkot hagyott maga után. Későre jár, de nehezemre esik
megmozdulni. Majd leragad a szemem, és amúgy is olyan
kényelmes és puha ez a kanapé. Ezek miatt legszívesebben
örökre itt maradnék.
Nem tart sokáig, hogy álomba szenderüljek.
Amikor felébredek, látom, hogy a stáblista fut a képernyőn,
állam a kanapé támláján pihen, a kezemmel és lábammal pedig
átkulcsolok egy jókora izomköteget.
Csak a tekintetemet mozdítom, és tetőtől talpig végigmérem a
testünket. Trace fekete zoknit visel, lábfejét a kanapé végében
pihenteti. Az enyém egész közel van az ő lábfejéhez. Most
látszik igazán, hogy milyen kicsi az övéhez képest.
Térdem a combjánál, mindössze néhány centire a
férfiasságától. Egyik kezem a mellkasán, a másik a válla alatt.
Pattanásig feszül a nyakam, de nem ez a legaggasztóbb az
egészben, hanem a keze, mely fel-alá mozog a csípőm és a
hátam között, ugyanis Trace megállás nélkül simogat.
Jólesik.
Imádom.
Nagyon jó.
Lehunyom a szemem, és azt várom, hogy ismét elnyomjon az
álom.
Paradox módon itt akarok maradni ennek a különös
pasasnak az ölelésében, és úgy teszek, mintha ezt ő is így
akarná.
– Tudom, hogy ébren vagy – mondja, és érzem, hogy rezeg a
mellkasa.
A francba.
Közelebb húzódom hozzá, a szegycsontjára teszem az állam,
és kristálykék szemébe nézek.
– Lemaradtam a film végéről.
– Most már tudom, miért szereted olyan nagyon – válaszolja,
és kisimít egy tincset az arcomból.
– Szakmai követelmény – csattanok fel.
Nem mozdul. Szemmel láthatóan azt várja, hogy én bontom a
kapcsolatot. Kétlem, hogy sokszor ölel magához nőt. Főképp
olyat, akit nem is akar megdugni.
 Ahogy feltérdelek, máris hiányzik a fickó testének melege.
Olyannyira, hogy reszketek, amikor leszállok a kanapéról.
Kopog az eső a hatalmas ablakokon, az eget pedig egyre
feketébb felhők tarkítják. Teljesen megváltozik a város látképe.
Nem igazán örülök az esőnek, ugyanis a kocsi teteje nyitva
maradt, és elég macerás felhúzni. Már előre bosszankodom
miatta, miközben keresem a papucsomat a földön. Mikor
vettem le?
– Fel kell raknom a…
– Ma este nem mész sehova – jelenti ki kategorikusan.
– Tessék? Miért nem?
–  Sötét van, és esik az eső. Fáradt vagy. Nem kell elmennem
hazulról, úgyhogy maradj.
És hol fogok aludni? – teszem fel gondolatban a kérdést,
miközben végigmérem a raktár nagyságú lakást. A konyha és az
étkező egy óriási nappaliba nyílik. Van egy előszoba, ami…
Vajon a hálóba vezet? Vagy több hálószobába?
Elindulok, és a halványan megvilágított folyosón keresztül
bekukkantok az első ajtón.
Egy akkora fitneszterem van ott, mint az egész lakásom. Az
üvegajtón túl egy úszómedence található, melynek vizét szépen
megvilágítja a kintről beszűrődő fény.
– A gazdagoknak – mormolom – mindenük megvan.
– Csakugyan – válaszolja arrogánsan, miközben az ajkát csak
néhány centi választja el a nyakamtól.
Továbbmegyek, és megállok egy másik ajtónál. Ez a
hálószoba.
Elmegy mellettem, és leteszi az ajándékcsomagot egy
hatalmas íróasztalra. Tudni szeretném, mi van a Marlótól
kapott csomagban. Ha már olyan szintre jutott a kapcsolatuk,
hogy mindenféle ajándékokat adnak egymásnak, akkor talán
jobb, ha mégsem tudom, mi az.
Amúgy is: mit számít? Trace a munkáltatóm, nem a szeretőm
vagy a barátom. Még havernak sem mondható.
Kivéve, hogy épp a hálószobája küszöbén állok, és azon
gondolkodom, milyen jó lenne az ágyában aludni. Az ágyban,
g y j gy gy
ami körülbelül egy félkaszinónyi helyet foglal.
A téglafal miatt egy raktárra emlékeztet a szoba. Hatalmas
ablakai vannak, és tartozik hozzá egy privát erkélyrész,
ahonnan egy kicsit látni a Mississippi folyót. A sötétszürke
ágynemű különösen elegánsnak hat a piros csíkos bútorzaton.
Ezenkívül egy hatalmas, síkképernyős tévé és egy kandalló
található a helyiségben. Igazán férfias, modern és gazdag.
–  Ez az egyetlen hálószoba? – kérdezem, miközben a
kilincsnek támaszkodom.
Bólint.
– Majd a kanapén alszom – válaszolja.
– Ezt hány nőnek mondod?
Hátrahajtja a fejét, és csípőre teszi a kezét, mintha zavarba
jött volna a kérdéstől.
Képtelenség kiismerni ezt a fickót.
Eltűnik, aztán kis idő múlva visszatér egy fehér galléros
inggel a kezében.
– Ezt felveheted, ha gondolod.
Felém nyújtja az elegáns, csíkos inget. Nyilván ez is
méregdrága volt, mint a többi holmija. Tényleg azt akarja, hogy
ebben aludjak?
– Nem mondtam, hogy maradok – válaszolom.
Felhúzza a szemöldökét.
Hülyeség volt ezt mondanom, mert mindketten tudjuk, hogy
nem megyek sehova.
–  Átöltözhetsz a fürdőszobában – mondja, és másik ajtó felé
mutat.
– Táncos vagyok. Bárhol és bármikor át tudok öltözni.
–  Ahogy gondolod – válaszolja, aztán hátralép, és félig
becsukja az ajtót, hogy ne lássuk egymást.
Kemény dió a pasas.
Most mit tegyek? Csábítsam el? Ne törődjek vele? Játsszak
vele? Kifogytam az ötletekből, és fogalmam sincs, hol kezdjem.
Csak azt tudom, mit akarok.
Őt.
Lehetőleg felülre, aztán majd szépen beigazítom, ahogy kell.
 g j p g gy
Levetkőzöm, és felveszem a tőle kapott inget. Begombolom az
alját, a nyakamhoz közeli részt viszont nyitva hagyom. Aztán
felhajtom az ujját, és hagyom, hogy a gallér lecsússzon a
vállamról.
Előtte persze megszagolom az anyagot, és kicsit
megborzongok.
Kinyílik az ajtó, és esküszöm, ahogy meglátom a fickót, olyan
érzésem támad, mintha a vikingek korában lennénk.
Magas, vékony, félmeztelen, és úgy indul az ágy felé, mint egy
kecses félisten. Ahogy lehúzza az ágytakarót, megfeszülnek a
hátizmai. Amikor lehajol és felveszi a földről az általam
lehajított ruhát, szőke hajfürtje a szemébe lóg. Kék
pizsamanadrágja annyira lecsúszik, hogy félig kilátszik a
hátsója. Ezek után majdnem szó szerint csorogni kezd a nyálam.
– Mi az? – kérdezi.
Nagyon jól tudja, mi az.
–  Te… öhm… – Jó ég! Dadogok. Szédülök. Lüktetést érzek a
lábam között. – Adj egy kis időt! Ez így túl sok egyszerre.
Ő is alaposan végigmér. Tekintete szenvedélyesen ragyog
anélkül, hogy tudatában lenne. Egészen hétköznapi. Ahogy ott
áll tökéletességének tudatában, ijesztőbbnek tűnik, mint eddig
bármikor.
– Alaposan kihasználod a fitnesztermet, igaz? – kérdezem, és
körbejárom, hogy megszemléljem az izmait, és végigsimítsak az
alkarján és a köldöke alatt.
Megfogja a vállamról lecsúszott gallért, és a nyakam felé
húzza, ezáltal a másik oldalon csúszik le.
– Nagyobb inget kellett volna adnom.
Kitör belőlem a röhögés.
–  A morcos medve hirtelen poénkodni kezd, ahogy pizsamát
húz? Neked ez a szuperképességed?
– Ez nem szuperképesség.
Egy pillanatra halványan elmosolyodik, aztán visszatér a régi
kerékvágásba.
–  Pedig lehetne. Pompával és fényűzéssel csalogatod be a
gyanútlan nőket a hálószobádba. Aztán felkapod a pizsamádat,
és bumm! Nem szabadulnak.
–  Őrült vagy – válaszolja fejcsóválva, miközben le nem veszi
rólam a szemét.
– Nincs mit tenni. Szóval, mi legyen? – A matracra huppanok,
és lelógatom a lábam. – Mit takar egy ottalvós buli Trace
Savoynál?
Felhorkant.
Nem randizom, hanem kefélek. Ami azt jelenti, hogy soha nem
vagyok egyedül éjszakánként.
Kitágul az orrcimpám.
– Mit takar ez a buli?
Megvakarja az állát, és az asztalon lévő ajándékcsomag felé
fordul. Előrehajolok, amikor kiveszi a… bambusz hajkefét?
Hirtelen eszembe jut róla, milyen mocskos vágyai voltak Cole-
nak.
– Ezzel alaposan elnáspángolhatod valakinek a fenekét.
Trace megmarkolja a hajkefét, és izzó tekintettel néz rám.
–  A hajkefét azért vettem, mert csupa csomó a hajad –
válaszolja.
– Kamu.
Vagy legalábbis azt hittem. Ahogy az ágyra kúszik és hasra
fektet, úgy érzem, valami nagy dolog következik.
Mellém guggol, és letámasztja az egyik könyökét.
– Nézz a másik irányba!
Megfordítom a fejem, és magamhoz szorítom a párnát,
miközben kis híján leesik az állam a csodálkozástól.
Derékig érő hajamba túr, és kiegyengeti a rakoncátlan
tincseket. Amikor a keze helyett a hajkefével fésül tovább,
képtelen vagyok sóhajtás nélkül kibírni.
A hajvégeknél kezd, aztán halad felfelé. Finoman, óvatosan,
gyengéden fésüli a gubancos tincseket, mint aki világéletében
ezzel foglalkozott.
– Köszönöm. Ez igazán kedves.
– Nincs mit.
 Ez a legfurcsább, egyben legcsodásabb érzés.
Még soha nem fésülte férfi a hajamat. Főképp nem egy ilyen
makulátlan pasas. A hozzá hasonló gazdag fickóra inkább az a
jellemző, hogy mással fésültetik a hajukat, nemhogy ők fésülnék
egy idegen nőét. Hacsak nem sorozatgyilkosok…
– Apró darabokra vágsz, amikor végeztél?
– Ijesztő a gondolatvilágod.
– Olykor előfordul. Csináltál már ilyet korábban?
Hirtelen abbahagyja a fésülgetést, aztán újból nekikezd.
– Nem.
Ez hatalmas lépés Trace Savoy életében.
– Mi mást művelsz még a kezeddel?
– Erre nem válaszolok.
– Gyáva.
Csendben marad. Egy árva mukk nem jön ki a torkán. Aztán
lassan és kimérten a matracra teszi a hajkefét. Látom a szemem
sarkából.
Hirtelen elfog az aggodalom.
Megmarkolja a hajamat, és akkorát ránt rajta, hogy majdnem
kicsordul a könnyem a fájdalomtól.
– Ne gúnyolódj velem! Hidd el, nem lesz jó vége – válaszolja.
Ajka a fülcimpámhoz ér, gyengéd simogatása pedig szöges
ellentétben áll azzal, amit mond.
–  Pedig én tudni akarom, mi a következménye. Áruld el
nekem, Trace!
Fáradtan sóhajt, karja megfeszül, és úgy meghúzza a hajamat,
hogy már alig tudom tartani a fejem. Próbálok szabadulni a
szorításából, mely egyszerre tűnik kellemetlennek és jó
érzésnek.
– Nem.
Elenged, rendezi a légzését, és újra felemeli a hajkefét.
– Csalódtam – válaszolom elkeseredve.
– Szokj hozzá!
–  Minek? Nem fogok olyasvalakit hajszolni, aki nem akar
engem – mondom, és hátat fordítok neki a matracon.
 Három évig elvoltam szex nélkül, most viszont megőrülnék
egy jó kamatyolásért. Trace valamit elindított bennem, ami
felpiszkálta a libidómat. De rajta kívül is léteznek férfiak. Sok
nagy farkú fickó szaladgál a világban, akik boldogan kefélnének
velem egy jót.
A következő húsz percben csak egyszerűen elraktározom a
kellemes érzést, amit a hajam kifésülése okozott.
Miután kifésülte a csomókat, a tövétől az aljáig végigsimítja a
hajamat a kefével. Légzése lassú és kimért, akár a
kézmozdulatai.
Valószínűleg elalhattam, mert amikor kinyitom a szemem, a
hajkefe a matracon hever, Trace forró teste pedig a hátamhoz
simul.
Most viszont nem olyan ütemes a légzése. Inkább
szabálytalannak és gyengének mondanám. A keze… A meztelen
combomat simogatja a szoknya alatt. Nincs rajtam bugyi, ezért
valahányszor feljebb csúszik az ujja, égek a vágytól, hogy
felemeljem a lábam, így pont ott simogatna, ahol a leginkább
szeretném.
Őrültség. Miféle játékot játszik ez a pasas?
Szabad szellemű, laza énem azt súgja, menjek bele a játékba.
Elvégre mit ér az élet kaland nélkül?
Viszont a megtört énem, mely pontosan emlékszik, milyen
szeretni és elveszíteni valakit, retteg a fickó érintésétől. Biztosra
veszem, hogy ha megmozdulnék, rögtön abbahagyná a
simogatást.
Ez csak egy dolgot jelent. Elrejti előlem az érzéseit.
Azt mondta, soha nem volt szerelmes. Lehet, hogy valami
vagy valaki miatt ő is óvatossá és bizalmatlanná vált. De az is
lehet, hogy ilyen az alaptermészete.
Talán fél tőlem?
Az, mondjuk, vicces lenne.
Még feljebb csúsztatja az ujjait, követve a csípőm vonalát a
szoknya alatt. Amikor eléri a könyökömet, végigsimít a
karomon, aztán a kézfejemen. Aztán simogatni kezdi az
ujjaimat. Ahogy az eljegyzési gyűrűhöz ér, eláll a lélegzete.
 jj gy j gy gy g
Elhúzza a kezét, felül az ágyon, aztán elindul a kijárat felé.
Megfordulok, és látom, ahogy kimegy a szobából. Feszül a
válla az idegességtől, miközben a hajába markol.
Valami történt, és ennek biztosan köze van az eljegyzési
gyűrűhöz. Vagy a jobb kezemhez.
Hanyatt fekszem, és a mennyezet fényeit bámulom. Ha
utánamegyek és rábírom, hogy beszéljen, biztos összevissza fog
hadoválni. Vagy kőszoborrá válik, és használhatatlan, egyszavas
válaszokkal fog traktálni, ami még rosszabb.
Magamra húzom a takarót, és próbálok visszaaludni. Az
agyam viszont nem képes leállni.
Miért foglalkozik ennyit a gyűrűmmel?
Mert az a gyűrű szimbolizál mindent. Az életet, amit
szerettem. A férfit, akit elvesztettem. A boldogságot, ami már
soha nem lesz az enyém.
Ha az eljegyzésem Cole-lal ekkora gondot jelent Trace-nek,
miért nem kérdez rá? Miért nem kérdezi meg, hogy halt meg
Cole, és miért hordom még mindig a gyűrűt?
Annyira foglalkoztatnak ezek a kérdések, hogy nem tudok
elaludni. Összezavarodtam. Félek. Folyamatosan jár az agyam.
A francba! Lerúgom a takarót, és kimegyek a szobából. Trace-
t a nappaliban találom. A kanapé egyik végében gubbaszt,
előrehajol, a térdére könyököl, és valami borostyánsárga italt
szürcsöl a kristálypohárból. Előtte egy egész üveg pia. Skót
whisky.
Karnyújtásnyi távolságra megállok tőle, kezemet a csípőmre
teszem. Aztán leengedem mindkét karomat, mert nem akarok
támadónak tűnni.
Lehajtja a fejét, és csak a szeme sarkából néz rám.
Nem szól semmit. Én sem mondok semmit. Szavak nélkül
kommunikálunk.
Sóhajtok, és leülök az asztalszerű oszlopra, hogy a szemébe
tudjak nézni.
–  Mi jár a fejedben, amikor ezt látod? – kérdezem, és felé
nyújtom a jobb kezem. Az ezüstgyűrű megcsillan a fényben.
Iszik egy kortyot, és lenyeli.
 gy y y
– Legalább annyi lett volna a vőlegényedben, hogy gyémántot
vesz.
Elvörösödöm, és olyan mérges leszek, hogy legszívesebben
felrobbannék.
–  A gyémánt egyenlő a kapzsisággal és a gyilkossággal.
Senkinek nem kellett meghalnia a gyűrűm miatt. Cole pontosan
azt adta, amire vágytam.
– Kivéve a házasságot.
Ökölbe szorul a kezem.
– Hogy lehetsz ennyire szívtelen?
– Ez az igazság.
–  Az igazság az, hogy ez egy kegyetlen és szükségtelen
beszólás volt részedről – válaszolom, miközben a könnyeimmel
küzdök.
Erre tényleg nincs szükségem. Minél több időt töltök ezzel az
alakkal, annál jobban érzem, hogy lábtörlőnek használ. Remegő
lábbal felállok, és az előszoba felé veszem az irányt, hogy
átöltözzek. Muszáj erősnek és karakánnak lennem.
Legszívesebben ordítanék.
Aztán egyszer csak meghallom a hangját.
– Te az a fajta nő vagy, akit feleségül vesznek a férfiak.
Megkövülten állok, és egyre gyorsabban ver a szívem az
előbbiek hallatán. Bóknak hangzik, de ha ő mondja, bármi
lehet.
El kell engednem ezt az egészet, fel kell öltöznöm, és el kell
takarodnom innen. De már most tudom, mi fog történni. A
kijelentésén fogok rágódni, és azon gondolkodom, pontosan
hogy értette, amit mondott. A kurva életbe! Már megint választ
akarok.
Meg sem mozdul. Mellkasa továbbra is a térdéhez szorítva,
kezét pedig az üvegen tartva görnyed.
–  Mit értesz ez alatt? – kérdezem, és megállok tőle néhány
lépésre. – Miért vagyok az a fajta nő, akit feleségül vesznek a
férfiak?
–  Együttérző vagy – válaszolja, és a szemembe néz. –
Adakoztál a hajléktalanszállónak. Kiváltottad a szívgyógyszert,
fogalmam sincs, kinek. Ki nem állhatod a gyémántipart. A
legtöbb nő bele sem gondol, mekkora vérontással jár a gyémánt
kinyerése. Ők csak a gyűrűt akarják, méghozzá a lehető
legdrágábbat. – Lenyeli az utolsó kortyot, és az üres pohárra
néz. – Ez a fajta együttérzés nyilván a partner felé is
megmutatkozik. Támogatás, biztatás és könyörületesség
formájában. – A szívem kalapálni kezd. Hirtelen azt sem tudom,
mit gondoljak. Nem vagyok vallásos, de most nagy a kísértés,
hogy imádkozni kezdjek, hátha valaki meghallja az előbbi
gondolatmenetet. – Intellektuálisan is vonzó vagy – folytatja. –
Egyenes, őszinte, nyílt. Ez többet ér, mint a szépség önmagában.
Nem, mintha az nem lenne fontos, akár a jó testi kapcsolat. –
Ezen a ponton vigyorogni kezd, aztán ismét a homlokát
ráncolja. – Ha egy férfi olyan nővel találkozik, akivel magvas
beszélgetést lehet folytatni, soha nem unja meg a nőt. Soha. –
Tátva marad a szám a döbbenettől. Hogy dolgozzam fel
mindezt? Mi a frászt mondjak? Köszönöm? Cseszd meg? Jó ég!
Még soha nem találkoztam ilyen bonyolult férfival. –
Mindennek a tetejébe… te még esztétikailag is vonzó vagy. –
Tetőtől talpig végigmér, mire futkosni kezd a hátamon a hideg.
Aztán megfogja az üveget, és újratölti a poharát. – Karbantartod
a testedet, ami azt jelenti, hogy a férfiét is.
A férfiét is. Már megint ez a névtelenség.
–  Lefogadom, hogy nincs nálad szebb nő a kaszinómban. Én
már csak tudom, hiszen sok szép nő vesz körül nap mint nap.
–  Elég volt! – válaszolom keresztbe font karral, és reszketek,
mert hirtelen azt sem tudom, hogy sírjak vagy nevessek. Lassan
tényleg elvesztem a józan eszemet. – Miért mondod ezt?
–  Egy férfi nem akar téged csak úgy megdugni, ha nem akar
egyebet is. Veled hosszabb távra terveznek. Én viszont semmit
nem tervezek. Nem akarok veled randizni, sem dugni, és nem
akarlak feleségül venni. – Iszik még egy kortyot, és ízlelgeti a
whiskyt. – Nem ezt írták meg a csillagok, drágám.
Flegmasága olyan kellemetlen, mint egy seggbe rúgás.
 – Nem értem.
– Egy másik férfiba vagy szerelmes.
Hát erről van szó. Kihúzom magam, és próbálom csillapítani
az állam remegését.
– Ő már nincs. Ő… nem jön vissza.
– Ezt a szívednek is mondd meg! Jó, ha emlékezteted.
Ez most komoly? Az elmúlt két évben már voltak olyan
napok, mi több, hetek, amikor nem omlottam össze. Most már
tudok beszélni Cole-ról. Az életéről. És a haláláról is.
A gyűrűt mégsem tudom levenni.
Összerándul az ujjam, és Trace rögtön észreveszi a
mozdulatot.
Próbálom elképzelni, mi lenne fordított esetben a helyzet. Ha
még mindig arra a nőre gondolna, akit évekkel ezelőtt
elveszített, garantáltan nem kezdenék vele. Távolról figyelném,
hogy milyen vonzó, de még véletlenül sem nyomulnék rá.
– Szóval ennyi.
Kezdek beletörődni a helyzetembe.
Azért akarja, hogy itt legyek, mert szeret rám nézni. Szereti
fésülni a hajam. És azt gondolja, jó velem beszélgetni. Én is
szívesen bámulom őt, és én is örömmel fésülném az ő haját. De
beszélgetni vele nagyjából olyan, mintha borotvaélen
táncolnék. Néha csendes és egész normális. Néha viszont
utálatos és kegyetlen beszólásokkal illet.
A liftre nézek. Nem érdekel, hogy hajnali három van és szitál
az eső.
– Nekem most…
–  Nem mész sehová! – jelenti ki nyersen. – Éjszaka közepe
van.
Nagyszerű. Már csak azért is, mert ha itt fogok dolgozni, még
jó néhány dolgot meg kell beszélnünk. Főképp azt, hogy miként
kommunikálhat velem.
Odamegyek, és leülök a kanapéra, jó néhány centire tőle.
–  Ahhoz képest, amekkora vezető vagy, a stílusod hagy némi
kívánnivalót maga után. – Hátradől, a combjára teszi a poharat,
és rám néz. – Nem a bankszámládtól leszel nagymenő –
 gy
folytatom. – Hanem attól, hogy van tartásod, méltóságod, és
tiszteletet mutatsz mások felé. Ha ocsmányul viselkedsz és
lenézed a körülötted élőket, tök mindegy, hogy ki tervezi az
öltönyödet vagy milyen pazar a lakásod. Senkit nem érdekel. –
Kőkeményen a szemébe nézek, és tovább mondom a magamét.
– Ha azt akarod, hogy neked dolgozzak és időt töltsek veled,
akkor bánj velem tisztelettel. Tiszteld az intelligenciámat, és
legfőképp az érzéseimet.
Kikerekedett szemmel néz rám.
– Mindenbe olyan sok energiát fektetsz?
– Mindenbe, amit fontosnak érzek.
– Ez ritka és értékelendő.
Őszintének tűnik. Leteszi a poharat, és bezárja az üveget.
Aztán összekulcsolja az ujját a térde között, és a kézfejére néz.
–  Anélkül törsz nagyra, hogy tudatában lennél és előre
kitervelnél mindent. Ez motiváló. Arra ösztönöz, hogy én is
próbáljak jobb lenni.
A dicséret hallatán összevonom a szemöldököm. Kezdem
magam kellemetlenül érezni, bár jobb ilyesmit hallani, mint a
sértegetéseit.
Felemeli a karját, és int, hogy üljek közelebb. Nem kéne
hagynom, hogy a vágyaim vezéreljenek, főleg, ha erről a
fickóról van szó. De valami azt súgja, hogy éljek a lehetőséggel.
Ahogy közelebb húzódom és a mellkasára teszem az állam,
rögtön arra gondolok, hogy ez a helyzet nem különbözik a
randitól.
– Fáradt vagy? – kérdezi, aztán megragadja a távirányítót, és
végigsimít a hajamon.
– Már nem.
– Akarod megnézni a Dirty Dancinget?
Bólintok, de tíz perc nem telik el a filmből, és máris elalszom.
Arról álmodom, milyen piszkos táncot lejthetnék Trace
Savoyjal.
 tizenkettedik fejezet

a jelen

–  Ne értsen félre. Az ételek nagyszerűek – mondja egy előkelő,

őszes úr, aki megkörnyékez Trace éttermében. – De ma este
nem kizárólag a makréla hoz lázba.
Teljesen egyértelmű, hogy mit akar a fickó, aki nagyjából
annyi idős lehet, mint az apám. Folyamatosan a
hastáncosszoknyámat stíröli, mintha át akarna rajta hatolni. A
farkával.
Záróra, és senki nincs, aki fültanúja lehetne a szóváltásnak.
Már azon gondolkodom, hogy a következő beszólásra lefejelem
a pasast. Mivel én csak egy alkalmazott vagyok, aki komolyan
veszi a munkáját, igyekszem türtőztetni magam.
–  Köszönöm – válaszolom. – Továbbítom a visszajelzését a
tulajdonosnak.
Falra festettem az ördögöt, mert Trace azonnal megjelenik, és
átviharzik az éttermen. Már késő van, mégis úgy néz ki a
makulátlan, koromfekete öltönyében, mint aki most kelt ki az
ágyból. Tele van energiával, és nyoma sincs fáradtságnak a
szemében. Én nyolc óra tánc után úgy érzem magam, mint aki
menten összeesik.
Már három hónapja, hogy Trace lakásán jártam, de azóta
nem voltam ott. Nem, mintha nem hívott volna. Csak teljesen
összezavar. Amikor együtt vagyunk, vibrál körülöttünk a
levegő, és mindketten pattanásig feszülünk a szexuális vágytól.
Nem tehetünk ellene semmit, mert egyszerűen ott van, és kész.
Azt mondtam, nem nyomulok rá, és amúgy is rengeteg
dolgom volt, ami miatt visszautasítottam a meghívását.
Öt hete Nikolai és én felléptünk egy szambaprodukcióval a
július negyedike alkalmából rendezett ünnepségen. Továbbra is
tartottam a magántáncórákat, és amikor időm engedte,
meglátogattam a hajléktalanszállót is.
Nagyon sűrű volt a menetrend, ezért hosszas belső vívódás
után úgy döntöttem, hogy a magántanítványaimat átadom
Nikolainak. Ő egy másik tánciskolában is tanít, és tudom, hogy
nagyobb szüksége van a pluszbevételre, mint nekem. Ha ez a
kaszinódolog mégsem jönne be, még mindig visszavehetem a
tanítványaimat.
Ahogy Trace végigmegy az üres asztalok mellett, megálljt
parancsolok neki a tekintetemmel. Kicsit lassít, és megáll
néhány lépésre a vendég mögött.
–  Ad magántáncórákat is? – kérdezi olyan tenyérbemászóan,
hogy azonnal felfordul a gyomrom. – Az öltáncért igen sokat
fizetnék – teszi hozzá.
Végképp elfog a hányinger. Tényleg úgy nézek ki, mint aki
ilyesmiben utazik?
Piros szoknyát és aranyszínű alsószoknyát viselek. A
melltartómat apró, színes üvegek, gyöngyök és elefántcsont-
darabkák díszítik, a csípőm egyik oldalát piros szatén fedi, a
felkaromon ehhez illő karkötő. A hastáncosjelmez nőies és
művészi, de egyértelmű, hogy nem öltáncra való.
Felszegem az állam, és mélyen a fickó szemébe nézek.
– Hiányzik az édesanyja méhe?
Na, ennyit arról, hogy komolyan veszem a munkámat.
–  Az édesanyám mije? – kérdezi összepréselt ajkakkal és
felhúzott szemöldökkel.
–  A méhe. Kilenc hónapot töltött ott. Nyilván megszokta a
kellemes meleg környezetet, és ezért vágyik úgy az én ölemre is.
Hátrahúzza a vállát, és a kijárat felé pillant.
– Nem kéne ilyen ízléstelennek lennie.
– Nem? Pedig ön kért tőlem öltáncot.
–  Elnézést – mormolja, aztán pánikszerűen távozik az
étteremből.
A pincérek összegyűjtik a használt edényeket, aztán gyorsan
elmennek, amikor a hatalmas, erős férfialak közelít.
– Mit nézel? – kérdezem csípőre tett kézzel.
Trace átnéz a válla fölött, mintha nem tőle kérdeztem volna.
– Hozzád beszélek. A férfihoz, aki mindig morcos.
Hátrateszi a kezét, és felém fordul.
– Érdekes beszólás. Ettől kezdve biztos, hogy nem úgy néz az
anyjára, ahogy eddig.
–  Ugyan már! Az ilyen típusú pasinak biztos, hogy
anyakomplexusa van. Ingyen terápiát kapott. Legközelebb
pénzt kérek érte.
– Maradj velem ma éjjel. Megnézhetnénk valami filmet, és…
– Nem.
Jó ég! Pedig mennyire szeretném… Akarom-akarom-akarom.
Kiviharzom az étteremből, mielőtt meggondolnám magam.
Ő viszont a nyomomban van, és utánam kiált:
– Miért nem?
– Már van programom.
Egy üveg borral és a vibrátorommal…
Pár perc az út az öltözőig, úgyhogy gyorsan besurranok, és
becsukom előtte az ajtót. Csakhogy ő a gyorsabb, és beteszi a
lábát a résbe, mielőtt tényleg kizárhatnám. Aztán bedugja a
kezét is.
– Kerülsz engem – mondja.
–  Kerülöm az összebújást a kanapédon és a simogatást az
ágyadban.
–  Miért? – kérdezi, miután bejön az öltözőbe és becsukja
maga mögött az ajtót.
Miért? Még kérdezi? Mert megöl a vágy, ezért ha a közelébe
kerülök, legszívesebben rögtön levetkőztetném, nyalogatnám,
harapdálnám, és addig lovagolnék rajta, míg bírja szusszal.
– Vonzódom hozzád. – Bemegyek a fürdőszobába, amit külön
nekem terveztetett. – Ez pedig olyasmit vált ki belőlem, amit te
egyértelműen nem akarsz.
Ahogy követ, hátranyúlok a melltartóm csatjához. Kinyitom a
zuhanyt, és alig várom, hogy egy kicsit felfrissüljek. Mielőtt
hazamegyek, mindig lezuhanyozom. Kifejezetten jólesik a
fárasztó nap után.
Ráadásul, ha levetkőzöm, Trace garantáltan távol marad.
Ezúttal tévedtem.
Félretolja az ujjamat, és kicsatolja a melltartót.
Szívem kalapál, kezemet a mellkasomra teszem, hogy a
melltartó a helyén maradjon.
– Trace!
– Danni!
Közelebb jön. Olyannyira, hogy a nyakkendője a hátamhoz ér,
megfogja a vállamat, a homlokát pedig a tarkómnak támasztja.
– Gyere fel velem!
Nem úgy tűnik, mintha filmet akarna nézni. Bár tudom, hogy
sokszor élénkebb a fantáziám a kelleténél, és ennek jelét is
adom.
– Éhes vagyok, Trace.
– Majd én megetetlek.
– Azt kapom, amire mindketten vágyunk?
Kezét a vállamra teszi, és felgyorsul a légzése. Tudom, hogy
sokat gondol rá, és akarja is, még ha nem vallja is be.
Egy óvatlan pillanatban elengedem a melltartót, és hagyom,
hogy a földre essen. Mellbimbóm kőkemény lesz a hideg
hatására, és kezdek ugyanúgy lélegezni, mint Trace. Egyre
hangosabban veszem a levegőt, aztán zihálni kezdek a vágytól.
Trace mögöttem áll, ezért nem látja a mellemet, de ha csak
egy kicsit lejjebb csúsztatná a kezét, meg is foghatná és
játszhatna vele. Isten látja lelkemet, már nagyon rég érintették
ezt a tájékot is, ezért erősen vissza kell fognom magam, hogy ne
kezdjek könyörögni az érintésért.
– Nem kéne itt lennem – suttogja.
Ha saját magát akarja meggyőzni, akkor nem fog sikerülni,
mert már most végigsimít a testemen. Egyik kezével a
mellkasomat, a másikkal pedig a csípőm tájékát simogatja,
aztán halad a hasam felé.
Mellem duzzad, és szinte könyörög az érintésért, de Trace
ügyet sem vet rá. Átkarol, hátamat a mellkasához húzza, és
 gy
egyre szorosabban tart. Végül csókolgatni, szívogatni, majd
harapdálni kezdi a bőrömet.
Ahogy a bőrömhöz ér a foga, melegséget érzek a lábam
között. Oldalra hajtom a fejem, hogy jobban hozzám férjen.
Kézfejét, melyet eddig a hasamon tartott, kicsit lejjebb
csúsztatja, így a kristállyal és szaténnal fedett intim területre
téved. Alaposan végigsimít a fazonra borotvált
szeméremdombomon.
Jó ég! Kérlek, ne hagyd abba!
A mellkasának támaszkodom, és szinte eggyé olvadok vele. A
fenekébe markolok, és a nadrágján keresztül kitapogatom a
hasítékot. Mindketten zihálunk, vonaglunk, és egymáshoz
dörgöljük magunkat. Egyre mélyebben nyúl a lábam közé, és
végigsimít a csupaszra gyantázott szeméremajkamon.
Kőkemény farkát a derekamhoz szorítja, én pedig alig állok a
lábamon. Csillagokat látok, és a torkomban dobog a szívem. Ha
felnyúl azzal az elképesztően hosszú ujjával, nekem végem.
Rögtön elélvezek, és az egész kaszinó az ordításomat fogja
hallani. Nem érdekel. Nekem most erre van szükségem. Akarom
ezt a pasast.
Csípőjét a fenekemhez nyomja, és úgy mozog, mint aki már
most egy jóízűt kefél. Örömmel veszem minden mozdulatát. Jó
hallani a nyögését és a lihegését, miközben a szeméremrésemet
simogatja. Nyögése lassan ordítássá válik, ahogy a vállamat
harapdálja.
Egész addig, míg bele nem akad a szeméremajkamon lévő
pirszingbe.
Hirtelen abbahagyja a zihálást, és mozdulatlanná válik.
– Mi a baj? – kérdezem, és gombóc nő a torkomban. – Elenged,
hátralép, nekem pedig a lélegzetem is eláll a döbbenettől. Pont
ugyanaz a reakció, mint amikor három hónappal ezelőtt
hozzáért az eljegyzési gyűrűmhöz. – Ez csak egy pirszing –
nyögöm ki végül, és reménykedem. Minden hiába. A fickó egy
tapodtat sem mozdul.
Mély csend támad. Keresztbe fonom a karomat a meztelen
mellkasom előtt, és próbálok higgadt maradni. Aztán
 p gg
megfordulok, hogy ránézzek.
Egyik kezével a falnak támaszkodik, a másikat pedig az
orrához dugja, mintha így akarna megszagolni azok után, hogy
megsimogatott.
– Mi történt? – kérdezem kicsit rekedten.
Mélyen a szemembe néz, kezét ökölbe szorítja az oldalánál.
–  Rosszul ítéltem meg a helyzetet. Sajnálom – válaszolja
rezzenéstelen arccal. – Hibáztam.
Hideg fut végig a hátamon. Megbántva és megalázva érzem
magam, de ez a fájdalom semmi ahhoz képest, amit annak
idején átéltem. Ennél sokkal rosszabbat is túléltem már. A
mostani fájdalom semmiség ahhoz képest, hogy annak idején
majdnem szó szerint felemésztett a keserűség. Elnehezülnek a
végtagjaim. Megemelkedik a mellkasom, és kis híján könnyek
szöknek a szemembe.
–  Jó éjszakát, Trace – mondom halkan, aztán a zuhany felé
fordulok, és kinyitom a csapot.
Hallom, hogy becsukódik mögöttem az ajtó, és nem marad
más, csak a már jól ismert magány.
Addig nem jövök ki a zuhany alól, míg le nem mosom
magamról az izzadságot, a sminket, a csillámokat… és a
csalódottságot.
Lehet, hogy túl könnyen bocsátok meg, de igazából nincs is
miért. Ez a fickó a maga visszahúzódó és zárkózott módján
őszinte volt velem. Testileg vonzom, de nem akar továbblépni
és komolyabb kapcsolatba kerülni velem. Volt egy gyenge
pillanata. Ahogy nekem is. Ő az előtt kapcsolt, hogy túl messzire
mentünk volna. Mielőtt megbántana. A lelkem mélyén
értékelem, hogy visszalépett.
Irgalmasságomat megkoronázandó, még a héten beszéltem
Rick atyával a hajléktalanszállóban. A jövedelmem nagy részét
a szállónak adtam, és amikor beugrottam a csekkel, Rick
megemlítette a Regal Arch Kaszinót, amely, mint kiderült,
háromszor annyit adományoz, mint én. Vagyis Trace cselesen
megtriplázza az általam juttatott összeget. Arra gondoltam,
hogy ez biztos valami adózási kiskapu a részéről. Ahhoz képest,
hogy összevissza pufogott, mondván, hogy elszórom a pénzem,
mégiscsak beáll a sorba? Vajon mire készül?
Amikor kilépek a fürdőszobából, az öltözőben mély csend
honol. Valamit viszont otthagyott. Egy hajlakknak támasztott
borítékot találok az öltözőasztalon.
Felveszem a pánt nélküli ruhámat, belebújok a
papucsszandálba, és kinyitom a borítékot. Találok egy
koncertjegyet, és ahogy elolvasom, hová szól, kis híján kiugrik a
szívem.
Beyoncé a Dome-ban fog fellépni.
Egy személyre szól a jegy, méghozzá holnap estére, a VIP-
páholyba. Életemben egyszer láttam a kedvenc énekesnőmet
élőben, de akkor a leghátsó szektorból, mert oda volt a
legolcsóbb a jegy. Nem véletlenül… Most viszont a legjobb
helyről nézhetem. Magánpáholy? Ezt komolyan nem hiszem el.
Mindjárt kiugrom a bőrömből.
Izgatottan kiviharzom az öltözőből, és keresztülmegyek a
játéktermen, hogy megkeressem Trace-t. Lehet, hogy
elbizonytalanított és felkorbácsolta a kedélyeket, de ettől még
végtelenül hálás vagyok neki a jegyért. Szeretném neki
személyesen megköszönni, ezért átkutatom az összes lehetséges
helyet, ahol felbukkanhat. Az éttermet, a játékgépeket, a bárt és
az előteret.
Aztán látom, hogy ott ül a bárban tíz méterre tőlem, egy
csinos, barna hajú nővel az ölében. Pont rám néz.
Megállok, és idegességemben gyűrögetni kezdem a
koncertjegyet.
Azt kívánom, bárcsak én is olyan ember lennék, aki palástolni
tudja az érzéseit. Szívesen rámosolyognék, mi több, integetnék
neki, és úgy tennék, mintha mi sem történt volna.
Nyugi, Danni! Ne reagáld túl!
Arckifejezésem egy kicsit sem engedelmeskedik. Összerándul,
lefagy, és az összes érzelem látszik rajta, amit nem akarok
kimutatni.
Megalázottság.
 g g
Fájdalom.
Megbánás.
Ha elfogadtam volna a meghívását, az a nő nem túrna most
Trace hajába, nem dörgölné hozzá a hatalmas mellét, és nem
suttogna a fülébe.
Trace pedig nem a bárban ülve meresztené rám a szemét.
Azzal, hogy visszautasítottam az ajánlatát, egyértelművé vált,
hogy egyedül töltöm az éjszakát. Ő nem mondhatja el ugyanezt.
Pont ez a szívás. Látásom elhomályosul, miközben a lift felé
veszem az irányt.
Hosszúnak tűnik az út, míg próbálom visszatartani a
könnyeimet. Felszegem az állam, és próbálok laza lenni, mert
olyan érzésem van, mintha mindenki engem nézne. Pedig nem.
Senki nem néz fel a pityegő, csilingelő, villogó gépek mögül.
Senkit nem érdekel, mi van velem.
Ez a jó. Én csak egy táncos vagyok itt, aki fáradt, és alig várja,
hogy hazamenjen a fárasztó nap után.
Tisztában vagyok vele, hogy kicsit sem logikus a reakcióm. Az
elmúlt három hónapban láttam, ahogy a nők körülzsongják
Trace-t. Láttam, ahogy átfogja a derekukat. Láttam, hogy csillog
a szeme, amikor beszélget vagy iszogat velük a bárban. A fickó
csak játszik. Nem vagyunk együtt, és egyáltalán nem vagyok
számára kivételes vagy ilyesmi. Negyedórája mégis úgy
éreztem, mintha más lenne a helyzet.
Talán ez a gond. Ahogy éreztem a merevedését a
fürdőszobában, tudtam, hogy teljesen felizgult, és ég a vágytól.
Mégis ez a nő fog hasznot húzni Trace szexuális energiájából.
A nő, akit ma éjjel ágyba visz. Helyettem.
Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy hazafelé beugrom egy
bárba, és felszedek valami fickót éjszakára. Könnyű lenne.
Milliószor csináltam ilyet, mielőtt megismertem Cole-t.
Csakhogy az egyéjszakás kaland elvesztette a varázsát,
miután megtapasztaltam, milyen, amikor imád, tisztel és
bálványoz egy férfi, akinek a szívemet adom.
Soha többet nem érem be holmi nyögéssel és sötétben
taperolással.
Hazugság. Lehet, hogy számomra ezt tartogatja a jövő. De
nem ma éjjel. Ennyire még nem vagyok kiéhezve.
Mire a kocsihoz érek, egyetlen könnycsepp sincs a
szememben, és a kezem sem reszket. Az összegyűrt
koncertjegyre nézek, és azon gondolkodom, hogy széttépjem,
vagy inkább kiegyengessem a gyűrődést.
Már egyáltalán nem vagyok olyan lelkes a koncertet illetően,
de nem fogok picsogni a jegy miatt. Ajándékot kaptam tőle, nem
ígéretet. Egy szóval sem mondta, hogy a pasim lesz.
Mielőtt elvesztem az eszem, gyorsan írok egy üzenetet.

Én: Köszönöm a koncertjegyet.

Másodpercekkel később rezeg a telefonom.

Trace: Este hétre érted megyek.

Velem jön? Gondolhattam volna. Lehet, hogy az ölében ülő,

csinos barna hajút is hozza. Édes hármas.
Nyöszörgök, és a homlokomat a kormányra hajtom. Miért
érdekel?
Mert hülye vagyok.
És magányos.
Talán beleszerettem.
Ahogy ezt végiggondolom, hirtelen felkapom a fejem, és a
szívemhez szorítom a kezem. Érzelmeim folyamatosan
kavarognak.
Beleszerettem Trace-be.
 tizenharmadik fejezet

három évvel ezelőtt

Itt az idő. Egyre gyengébbnek érzem magam, és legszívesebben

zokognék a fájdalomtól.
Látom a kivilágított taxit, és tudom, hogy Cole nemsokára itt
hagy.
Egy egész évre.
Mielőtt a nap felkelt, az álmok és valóság határán voltam.
Arra ébredtem, hogy Cole még bennem van, és valami
ígéretfélét mormol. Ahogy nyomult, végig a szemembe nézett,
és folyamatosan azt hajtogatta, hogy visszatér és feleségül vesz.
És mindig szeretni fog.
Ez volt az örök érvényű ígérete.
Olyan volt, mint egy búcsú, ami egyszerre szomorú, megható
és szenvedélyes.
Most a verandán állunk szorosan összeölelkezve, mert sem
fizikai, sem lelki értelemben nem akarunk elválni. Testünk
minden porcikája összeér. Egy lélek. Egy jövő. Átkozott legyen a
távolság, ami elválaszt minket egy évre.
Megfogja az arcomat, és megcsókol. Nyelvünk összeér, majd
szenvedélyesen kergetőzni kezd. Mégis úgy fáj a szívem, hogy
képtelen vagyok kiélvezni a csókját.
A szemébe nézek, és próbálok hozzá nemcsak testi, hanem
érzelmi síkon is kapcsolódni. Úgy nézek rá, mintha most látnám
először.
Vagy utoljára.
Úgy érzem, elveszítem. Csak tíz hónapja ismerjük egymást,
most pedig egy évre elutazik. Vajon a szerelmünk kiállja az idő
és a távolság próbáját? Mi lesz, ha talál valaki mást? Valami
egzotikus szépséget, akivel oldhatja a magányát.
– Hadd utaltassam a te számládra a fizetésemet – suttogja.
– Ne!
Ezen már túlvagyunk. Távollétében ő akarja finanszírozni a
megélhetésemet és az esküvő költségeit. Én ezzel szemben
inkább összeraknám a kettőnk pénzét, amikor visszatér, és
összeházasodunk.
–  Hihetetlen, milyen makacs vagy – válaszolja, és gyengéden
megcsókol. – Nem tudom, hogy élem túl azt az egy évet
nélküled. Többet nem csinálok ilyet – suttogja.
– Többet?
Egekbe szökik a pulzusom. Csak és kizárólag az
elkövetkezendő egy évre koncentráltam, ezért eszembe sem
jutott, hogy lehet még ilyen vagy hasonló kiküldetés.
– Nem. Ez az utolsó. Ahogy hazaérek, kilépek.
–  Lépj ki most – válaszolom reménykedve. – Ne menj el!
Találsz új melót, és…
–  Pszt! – Megcsókol, aztán szorosan magához ölel. Érzem,
ahogy lüktet a mellkasa. – Szerződésem van erre az évre. De ha
visszajövök, nem újítom meg.
A taxisofőr megnyomja a dudát, mi pedig összerezzenünk.
Olyan erősen ölelem, ahogy tudom, és egyre nehezebb
visszatartani a sírást. Pedig muszáj. Most nem sírhatok. Még
nem. Így is épp elég nehéz neki. Nem akarom, hogy egy zokogó,
összetört nőtől kelljen búcsúznia.
– Hívj fel, ha a bászrai kikötőbe érsz.
– Megpróbálom, de nem biztos, hogy sikerül.
Amikor eszembe jut, milyen veszélyes, amit csinál, úrrá lesz
rajtam a félelem.
Az amerikaiak egy átalakított konténerben laknak a kikötő
egyik végénél. Az anyahajóról kapják az ételt. Nagyon rossz a
vétel, és az internet is akadozik. Hónapok is eltelhetnek, míg
újra hallok felőle.
Öröm az ürömben, hogy nem kell osztoznom a
hívásidőkereten a családjával. Az anyja elhagyta őket, amikor
Cole még kisgyerek volt, az iszákos apjával pedig évek óta nem
 g gy pj p g
beszél. Én vagyok az egyetlen, akit fel fog hívni, és vészhelyzet
esetén is engem fognak értesíteni, mert én vagyok a
legközelebbi hozzátartozója.
A sofőr megint dudál, csak ezúttal még hosszabban és
hangosabban.
–  Az isten szerelmére! Hagyja még őket egy kicsit! – kiáltja
Virginia a nyitott ablakán keresztül.
Cole rám mosolyog, így megint látszanak a gödröcskék az
arcán. Próbálom minden egyes vonását az eszembe vésni.
Állkapcsának vonalát, mélybarna szemét, a kígyós tetoválást, a
fekete bőrkabátját és a büszke tartását.
– Mondd még egyszer! – kérem, és hevesen megcsókolom.
– Megígérem, hogy visszajövök.
–  Akkor egy év múlva, Cole – válaszolom. Átkulcsolom a
vállát, és folyamatosan pislogok, hogy visszatartsam a
könnyeimet. – Az oltárnál megvárlak.
–  Az én csodás menyasszonyom. Mrs. Hartman. Csak erre
fogok gondolni. – Kibontakozik az ölelésemből, és hátralép. –
Tartsd zárva az ajtót!
– Jó – válaszolom, és a zárra nézek, amit nemrég szerelt fel. –
Rendben.
– Szeretlek – suttogja egyszerre gyengéden és szomorúan.
– Én is téged – mondom, és próbálom összeszedni magam.
Ahogy elfordul, máris kicsordul a könnyem. Letörlöm, de már
nem bírok vele, mert patakokban árad. Mire beül a taxiba, az
egész arcom nedves, és elhomályosul a látásom.
Amikor az autó eltűnik a távolban, igyekszem összeszedni az
erőmet, és kihúzom magam.
Egy év múlva visszatér.
Egy évem lesz, hogy megszervezzem az esküvőt.
A legtöbb nő a tortát, a virágokat és a ruhát tartja a
legfontosabbnak. Én viszont a tánckoreográfián agyalok, mert
azt szeretném, hogy a mi táncunk legyen az évszázad legjobb
esküvői produkciója.
Úgy érzem, mintha darabokra tépték volna a szívemet, és egy
hatalmas űr maradt volna a helyén. Szerencsére tudom, hogyan
 y gy
csillapítsam a fájdalmat. Az elkövetkezendő egy évben Beyoncé
lesz a legfőbb támaszom.
A XO című száma jár a fejemben, és magam előtt látom a
zsúfolt termet. Cole és én állunk középen. Ő a karjában tart, és
ütemesen rázza a hátsóját, én pedig kecsesen riszálom a
csípőmet, és a hajamat rázva, érzékien lambadázom.
Mindketten mosolygunk, pörgünk-forgunk, és folyamatosan
egymás szemébe nézünk.
A saját esküvőnkön senki nem táncol le minket a parkettről.
 tizennegyedik fejezet

a jelen

Több ezer rajongó ujjongását lehet hallani a stadionban. A

fények, a zene és Beyoncé táncosainak elképesztő mozgása
engem is arra ösztönöz, hogy felpattanjak, és erotikus táncot
lejtsek a közönség soraiban.
Idefelé folyamatos kétségek gyötörtek. Trace mögött ültem a
puccos kocsijában, és majd megőrültem a néma csendtől, ami
körülvett minket.
Nagyon megterhelő lazának lenni, és úgy tenni, mintha nem
egy másik nővel töltötte volna az előző éjszakát. Most viszont a
koncerten vagyok, és jól akarom érezni magam. Szeretném a
lehető legtöbbet kihozni az estéből.
Van egy VIP-páholy csak nekünk, Trace viszont tartja a
távolságot. A hátsó sorban ül, keresztbe rakja a lábát,
megtámasztja az állát, és úgy bámul rám, ahogy szokott.
Idegesítően. Mániákusan.
Nem kérdeztem a barna hajú nővel kapcsolatban, ő pedig
nyilván nem fog magyarázkodni. Miért tenné? Nem vagyunk
egy pár. Talán még barátok sem vagyunk.
Én a színpadhoz legközelebbi erkélyen állok, az első sorban.
Fogom a korlátot, és a zene ütemére riszálom a fenekemet. Az
évek során rengeteg Beyoncé-számra készítettem koreográfiát.
Mivel nincs sok helyem, próbálok minden négyzetmétert
kihasználni.
Valahányszor a kemény egyfős közönségemre nézek, még a
lélegzetem is eláll. Férfi nem néz így nőre, ha nem akarja
megkapni. Trace úgy bámul, mintha a tekintetével is át akarna
rajtam hatolni. Mintha azt akarná, hogy ebben a pillanatban
egyesüljön a testünk, hogy aztán kedvünkre csókolózzunk,
nyalogassuk egymást, és egy hatalmasat szeretkezzünk.
Ha most mögém lépne és felemelné a szoknyámat, próbálnék
menekülni? Próbálnék ellenállni? Elfojtanám a vágyaimat?
Vagy engedném, hogy addig keféljen, míg azt sem tudjuk, merre
vagyunk arccal? Aztán elengedném, és hagynám, hogy
visszamenjen a kis barnához, és élje tovább a bonyodalmaktól
mentes életét?
Biztos, hogy beleszerettem, mert nem elégednék meg azzal,
hogy csak egy vagyok az ágyasai közül.
Ahogy a koncert folytatódik, ügyet sem vetek arra, ahogy néz.
Csak táncolok a zene ütemére, és átadom magam a műsornak.
Egészen addig, míg felcsendül az a szám, melyet reméltem,
hogy nem fogok hallani.
A dal, melyre egy éven keresztül szenvedélyesen és lelkesen
koreografáltam.
A tánchoz, melyet nem adtunk elő.
Beyoncé csodás hangja a lelkemig hatol. Kis híján
megbotolom a magas sarkú cipőmben, ezért gyorsan
összeszedem magam, és minden erőmmel azon vagyok, hogy a
jelenben maradjak.
Erre a számra képtelen vagyok táncolni. Hallani sem akarom.
De nem fogok összetörni.
Mögöttem annyi étel és ital sorakozik a páholyban, hogy húsz
embernek is elég lenne. Felmegyek a lépcsőn, és ahogy
elhaladok Trace mellett, a vállára teszem a kezem.
–  Kérsz valamit inni? – kérdezem erőltetett mosollyal az
arcomon. Talán észre sem veszi.
Csóválja a fejét, és felém sandít.
Továbbmegyek, és csak az italra koncentrálok. Végigkutatom
az üvegeket, aztán végre megtalálom a Bud Light sört. Gyorsan
kinyitom a tetejét.
Egy meleg kéz megérinti a hátamat, melyet alig fed a ruha.
– Nem szereted ezt a dalt?
Gyűlölöm. Szeretem. Bólintok, és kortyolok egyet a sörből.
 Kiveszi a kezemből az üveget, és félreteszi.
– Mi a baj?
Zavartan dünnyögök, aztán a sörre nézek.
– Ha akarod, elmehetünk. Döntsd el, mi legyen.
–  Kérdeztem valamit – mondja, és megragadja az államat,
hogy a szemébe kelljen néznem.
– Ez bonyolult.
Kezdem egyre kényelmetlenebbül érezni magam.
– Ha nem akarnám tudni, nem kérdeztem volna meg.
Kihúzom az állam a fogásából, és keresztbe fonom a karomat.
Kicsit támadó beállás, de egyszerűen nem érzem magam
biztonságban a fickó mellett. Az érzéseim mellett pedig végképp
nem.
Trace leengedett karral, hátrahúzott vállal és összeráncolt
homlokkal néz le rám. Sokkal magabiztosabb és vonzóbb, mint
amilyennek lennie kéne. Ő egy személyben átok, áldás és egy
második esély. Kicsit olyan, mint a fény az alagút végén. A
közelében viszont testi és lelki értelemben is megborulok.
Most is fekete öltönyt visel, csak épp nyakkendő nincs rajta.
Az ing megint kigombolva a nyakánál. Ha nem a saját
szememmel láttam volna a pizsamáját, azt hinném, hogy még
aludni is öltönyben szokott.
– Van farmered? – kérdezem.
– Válaszolj a kérdésemre, és akkor én is válaszolok a tiédre.
– Jól van.
Megfogom a sört, amit félretett, és hatalmasat kortyolok, hogy
eltüntessem a gombócot a torkomból.
–  Cole a tengerentúlon volt egy évig. Ezalatt szerveztem az
esküvőnket, és a nyitótáncot koreografáltam.
– Erre a zenére.
– Igen.
Felemelem a sört, hogy megigyam, ő viszont megfogja és
kiönti. Aztán átkarol, és szorosan magához ölel.
– Négy farmernadrágom is van.
Ahogy beszél, folyamatosan érzem az állának mozgását a
fejem tetején. Valahányszor levegőt vesz, mindig fújja a
 j j y g g jj
hajamat.
– Figyelj! Vége a számnak.
– Jó.
Felnézek rá, és a mellkasára teszem a kezem.
–  Van még olyan dal, amit nem akarsz hallani? – kérdezi
halkan. – Megcsóválom a fejem. – Akkor maradunk a koncert
végéig.
Visszakísér az erkélyhez, lejön velem az első sorba, és megáll
mögöttem a korlátnál.
Kezét a csípőmre teszi, homlokát a nyakamhoz szorítja. Lehet,
hogy csak azért akar ilyen közel lenni, hogy jobban lássa a
fenekemet, miközben táncolok. Vagy egyszerűen maga mellett
akar tudni.
Mindenesetre jó pár szám elhangzik, mire sikerül úgy
feloldódnom, hogy ismét táncolni kezdjek. Ezúttal viszont kis
mozdulatot teszek, és igyekszem ott maradni, ahol vagyok, mert
jólesik az érintése. A lehelete a bőrömön megnyugvással tölt el.
Ahogy megérzem a testének melegét, azonnal eszembe jut,
milyen intim kapcsolatban lenni valakivel.
Azt hittem, örökre elvesztettem az esélyt, hogy találok egy
férfit, akivel bensőséges kapcsolatot tudok létesíteni.
Talán időre volt szükségem.
Vagy a megfelelő személyre.
Hajnali egy óra múlt, amikor a bejárati ajtóhoz kísér. Kicsit
nedves a levegő így augusztusban, ráadásul néma csend honol a
hold világította utcán.
Megfogja a kezem.
– Jól éreztem magam.
– Én is. Köszönöm, hogy elvittél.
Ahogy elhúznám a kézfejemet, érzem, hogy már nem azt
fogja, hanem a gyűrűt. Úgy forgatja, mintha le akarná húzni.
Összeugrik a gyomrom, és a homlokomat ráncolom.
Én leszek a világ legboldogabb embere, ha többé nem veszed le.
Cole megszegte az ígéretét. Elment. Ezért én sem tartom
magam az ígéretemhez.
Kinyújtom az ujjam, és lassan hátrahúzom a kezemet, hogy
 y j jj gy
távolodjon a gyűrűtől. De ahogy az első ujjpercemhez ér, Trace
elengedi.
Ránézek, de ő gyorsan megfordul, és a kocsija felé veszi az
irányt, ahol már várja a sofőr.
Csábító és elutasító. Ragaszkodik hozzám, aztán eltaszít
magától. Ha én jobbra lépek, ő balra. Kezd elegem lenni Trace
Savoy hangulatingadozásaiból.
– Figyelj, Trace!
Megáll, és átnéz a válla fölött.
–  Gondoltam, szólok, hogy rendeltem egy dekódert, amit
holnap hoznak.
– Nagyszerű – válaszolja vontatottan.
–  Azt mondják, megadja a megfelelő kódot a rejtélyes
pasasokhoz. Az Amazonon rengetegen áradoztak a termékről,
úgyhogy biztos jól működik. Tehát a kitérő válaszaid és hirtelen
hangulatváltozásod oka felderítésre kerül. Mit szólsz? –
kérdezem, és keresztbe fonom a karomat a mellkasom előtt.
Lehet, hogy az árnyék trükkös, de nekem határozottan úgy
tűnik, mintha vigyorogna.
Kicsit hátranéz, megcsóválja a fejét, aztán ismét elfordul.
Hangján is érződik, hogy mosolyog.
– Holnap este találkozunk.
 tizenötödik fejezet

a jelen

Másnap reggel kilenckor a húgom, a férje, David, és az

unokahúgom ébresztenek. Korábban mondtam, hogy a kocsim
fékje csikorog, ezért a húgom eljött, hogy megbuherálja.
Akarom mondani, megszerelje. Vagy inkább megkéri Davidet,
hogy javítsa meg ő az autómat.
David rögzíti a kocsit, és hanyatt fekszik alatta, köhécsel, és
zörög a szerszámokkal. Angel a virágágyásnál guggol, és a
bogarakat piszkálja egy bottal, miközben Bree és én a padon
ülve kávézunk a hatalmas tölgyfa alatt.
Bree minden apró részletről tud Trace Savoyjal kapcsolatban.
Miután meséltem neki a koncertről, már előre féltem a
reakciójától. Aztán hirtelen elvonja a figyelmemet a hátam
mögött játszódó vérontás, amitől a hideg futkos a hátamon.
– Szólj rá, hogy hagyja abba – kérem nyomatékosan Breet.
– Hagyd békén a bogarakat, kicsim.
Unokahúgom ide-oda szaladgál a bottal, miközben a
bogarakat szurkálja, és megállás nélkül azt üvölti:
– Haljatok meg!
–  Ezek csak bogarak – válaszolja Bree, miközben a lányát
figyeli. – Ebben a korban teljesen normális, hogy így
viselkednek, nem?
Egy elsősöket tanító, gyereket nevelő nő kérdez engem, aki
sosincs gyerekek közelében, hogy szerintem ez normális
viselkedés-e?
Amikor Angel megszületett, úgy gondoltam, nagyon aranyos,
hogy Bree a családnevük, Angelo után nevezte el a kislányt. Ha
tudtam volna, mi lesz belőle, akkor nem utónévkönyvet adtam
volna Breenek, hanem a Démonűzőt.
–  Persze. Egyáltalán nincs ebben semmi furcsa – válaszolom
nyersen.
Bree hátradől a széken.
–  Na jó. Mit csinált Trace, amikor jelezted felé, hogy
összezavar téged a fura viselkedésével?
– Csóválta a fejét, és mosolyogva továbbment.
– A mosoly új jelenség. Fejlődés.
–  Fejlődés? Azt hittem, nem örülsz, hogy érdeklődöm a fickó
iránt.
Felemelem a kávésbögrét, és látom, hogy üres. A francba!
–  Jó ég, Danni! A lakásán töltötted az éjszakát. Ez már jóval
több, mint érdeklődés.
Vitatkozni akarok, de Bree felemeli a mutatóujját.
– Szavad ne feledd, de muszáj innunk még egy kis kávét.
Elveszi a bögrémet, és bemegy a házba.
Hallom, hogy valaki megjelenik mögöttem. Amikor
megfordulok, hatalmas, ördögi barna szempár néz rám.
Angel a koszos kezével hátratűr egy hajtincset, majd
kivillantja a fogát, és gonoszul vigyorog.
– Megeszem a fejedet.
– Ez igen… rosszul hangzik.
– Feltűzöm a botra, megsütöm, és aztán megeszem – mondja,
és közben megigazítja a szoknyáját.
–  Ha megeszed a fejemet, akkor nem tudunk ilyen magvas
párbeszédet folytatni – válaszolom.
Megvonja a vállát.
– Majd találok mást, akivel beszélgethetek.
Honnan szedi ezt a sok hülyeséget?
–  Hallod ezt, David? – kérdezem hangosan, és az autó felé
fordulok.
– Most nem igazán érek rá – kiáltja vissza.
Ettől függetlenül tudom, hogy figyel. Csak nyilván könnyebb
úgy tenni, mintha nem hallaná.
Angel félreugrik, és egy gyerekdal csúnyább verzióját dúdolja.
Esküszöm, szeretem ezt a kölyköt, de állandóan kiakaszt
valamivel.
–  Miért nézel úgy? – kérdezi Bree, ahogy kilép a házból és
felém nyújtja a meleg kávét.
–  Meggondoltam magam. Van valami rendkívül idegesítő a
lányodban.
Megfújja a kávét.
– Nagy változáson megy keresztül.
Ezek szerint a démonok újabb hatást gyakorolnak rá?
–  Szóval – kezdi Bree, mintha számon akarna kérni. – Úgy
gondolod, nem érdekel a pasas?
–  Ilyet nem mondtam. Csak nem akarom erőltetni, hogy
összejöjjünk.
– Miért nem?
–  Mert nem akar kapcsolatot. Főképp velem nem. –
Megkeményedik a hangom. – Sok nővel…
– Ezt nem tudhatod.
– Látom őt nőkkel körülvéve, Bree. Ráadásul azt mondta, soha
nem tölti egyedül az éjszakát.
– Ezt mondta… három hónappal ezelőtt.
A padra könyököl, és mélyen a szemembe néz.
– Szerintem rád vár.
– Ez nevetséges. Miért vesztegeti az időt?
Az eljegyzési gyűrűmre néz, és ellágyul a hangja.
– Talán azt várja, hogy túltedd magad Cole-on.
Kiszárad a torkom, és megfordítom a gyűrűt az ujjamon.
–  Azóta a jobb gyűrűsujjamon van, hogy találkoztam Trace-
szel.
–  Jó. De le tudod venni? – kérdezi Bree, és biztatásképp
elmosolyodik. – Abból, amit elmondtál, úgy tűnik, hogy ez
zavarja.
Anélkül, hogy hagynám magam egy kicsit is elgondolkodni,
lehúzom a gyűrűt, és a nadrágzsebembe teszem.
– Itt a válasz a kérdésedre.
Fájdalmasan ver a szívem, de néhány légvétel után helyreáll
a rend.
 – Hogy vagy? – kérdezi, és a kézfejemre teszi az övét.
Látom a szemében az aggódást. Hirtelen eszembe jut, milyen
pocsék volt Cole temetése után. Megállás nélkül ittam, és Bree
próbált kirángatni abból a szörnyű állapotból, miközben
tartotta bennem a lelket. Ezért nem lehetek elég hálás neki.
Minden áldott nap eszembe jut, milyen sokat tett értem.
–  Jól vagyok, Bree. De szerintem tévedsz Trace-szel
kapcsolatban. Ez a fickó nem vár semmire. Nem kéne
megküzdenie értem. Cole meghalt, én pedig itt vagyok
egyedülállóként. Bármikor megkaphatna.
–  Az igaz, hogy egyedülálló vagy. Csak épp nem állsz készen,
hogy megkaphasson.
– Ennek nincs értelme.
A kávésbögrémre néz, majd így szól:
– Tartsd ki a bögrédet!
– Miért?
– Csináld, amit mondok!
A bögre fülére igazítja az ujjaimat, és leteszi a bögrét egy
fűcsomóra.
– Képzeld azt, hogy te vagy a bögre, a kávé pedig a Cole iránt
érzett szerelmed.
Tele van a bögre. Ide-oda lötykölődik, ahogy tartom.
– Ez hülyeség.
– Fogd be, és figyelj! – Fölém áll, felemeli a saját bögréjét, ami
szintén tele van. – Az én bögrém Trace-t szimbolizálja, és a
szeretetet, amivel téged akar elhalmozni.
Felhorkantok.
– Ha egyáltalán…
Bree ügyet sem vet rám, csak a kávémhoz önti a sajátját.
Ahogy a kávé eléri a bögre peremét és a fűre csurog, még
mindig önti, és folyamatosan koncentrál.
– Elpazaroltad a kávét – mondom. – Ami a tanítást illeti, lehet,
hogy meg kéne maradnod az elsősöknél.
– Esküszöm, Danielle! – Ökölbe szorított kezét csípőre teszi, az
üres bögre pedig az ujjai között lifeg. – Te butább vagy, mint egy
elsős.
–  Nem vagyok buta, Gabrielle. Értem. Azért csordult ki a
bögrémből a kávé, mert már volt benne. Nagyobb bögrére van
szükségem – teszem hozzá vigyorogva, mert tudom, hogy nem
ezt akarja kihozni a dologból.
– Nem.
Leül mellém, és folytatja.
–  Egy kínai tanítást akartam továbbadni. Addig nem lehet a
tiéd Trace szerelme, míg egy másik ember él a szívedben. Tehát
rögtön felmerül a kérdés – mondja komolyan, és mélyen a
szemembe néz: – Jó, hogy már alapból tele volt a kezedben lévő
bögre?
– Nem. Úgyhogy ki kell ürítenem – válaszolom sóhajtva.
– Ürítsd ki! – ismétli.
– De ebben az irántad és a sátánfajzatod iránt érzett szeretet
is benne van.
– Ne nevezd így a lányomat!
– Az angyali Angel, anya és apa…
– Nem. Az egy másik bögre. Ami nálad van, az egyetlen férfit
jelképez.
Jóságos ég! Ez nekem sok.
– Mi van, ha én egyszerre több férfiba vagyok szerelmes?
– Azt akarod?
– Nem. Egy férfi mellett sem tudok kitartani. De…
– Ürítsd már ki azt a nyamvadt bögrét!
Megteszem, hogy Bree boldog legyen, ezért a finom kávé
mind a füvön landol.
Lélekben sokkal nehezebb lesz mindezt megtenni, mint a szó
szoros értelmében.
–  Hozok még kávét – mondom, és felállok. Szeretném
összeszedni magam, ezért jót tenne az egyedüllét.
– Danni! – szól David a kocsi alól. – Gyere már ide egy kicsit!
– Majd én hozok kávét – mondja Bree, és elveszi a bögrémet.
– Mi a baj? – kérdezem, és David mögé állok.
Sógorom melegítőben van, és ahogy elnézem, jókora pocakot
növesztett az idők folyamán. Ettől még nem néz ki rosszul, főleg
ha azt veszem, hogy középiskolai matektanár és fociedző.
–  Mikor cseréltettél utoljára féket? – kérdezi anélkül, hogy
megmozdítaná a fejét a kocsi alatt.
– Nos…
Kigurul valami rollerszerűségen, és továbbra is hanyatt
fekszik. Összevonja a szemöldökét, és mélyen a szemembe néz.
– Cole csinálta?
Bólintok.
– Akkor legalább három éve.
Felül, és letörli a koszt az arcáról.
–  Amilyen erősen nyomod a féket, nem csoda, hogy csikorog
és nyekereg a szerkezet.
A francba!
– Ez mit jelent pontosan? – kérdezem sóhajtva.
– Azt jelenti, hogy egy métert se menj ezzel a járgánnyal, míg
ki nem cserélem a féket.
– Talán elvitethetem a…
– Az hosszabb idő.
Összeszedi a szerszámait, és feláll.
– Holnap meg tudom csinálni.
– Biztos? Majd kifizetem.
Nevet.
–  Ha egy centet is elfogadnék, a húgod biztos letépné a
golyóimat.
Egyértelmű, hogy ki viseli náluk a nadrágot, de nem
ítélkezem. Szeretik egymást, és őszintén irigylem a
boldogságukat.
Miután elmennek, felveszem a táncszoknyámat és egy csíkos
felsőt. A táncterem felé veszem az irányt, miközben üzenetet
küldök Trace-nek.

Én: Szeretnék kérni egy szívességet.

Pár másodperc múlva megcsörren a telefonom, a kijelzőn

pedig Trace nevét látom kiírva.
 –  Hallani akartad a hangom? – Kihangosítom, leteszem a
készüléket a földre, és bemelegítek az új koreográfiához. –
Minden rendben?
Kis híján elolvadok, amikor meghallom, milyen aggódó.
–  Tönkrement a fék az autóban. Értem tudnál küldeni egy
sofőrt, aki munka után haza is hoz?
Megkönnyebbülten sóhajt, ezért elmosolyodom. Megnyújtom
a karom, és végigmérem magam a tükörben.
–  Persze. Majd a sofőröm érted megy. – Szünetet tart, aztán
halkan így szól: – Csak ennyi?
Nem egészen. Beszélni akarok vele. Elmondani, mit érzek, mit
gondolok, mire vágyom. Ki akarom üríteni a bögrét.
Négykézlábra ereszkedem a talajon, és nekikezdek a macska-
tehén póznak, hogy a hasizmaim is bemelegedjenek.
– Mit csinálsz ma?
– Egy többmilliós vállalkozást üzemeltetek.
–  Az mit takar? Csettintesz, és számlálgatod a halott
elnököket?
– Halott elnökök?
– A pénz. Tudod. Jackson, Grant, Benjamin…
– Benjamin Franklin nem volt elnök.
– Akkor miért ő van a százdollároson?
Kuncogni kezd.
– És te mit csinálsz ma?
–  Elpróbálom az új hastánc-koreográfiát. Akarod hallani a
zenét?
– Igen.
– Várj egy kicsit! – mondom mosolyogva.
Odamegyek a lejátszóhoz, és elindítom a zenét. Még nem
hangosítom fel, mert hallani akarom Trace hangját. Ahogy
visszamegyek a telefonhoz, máris felcsendül Britney Spearstől a
Criminal.
–  Meséld el, milyen mozdulatot teszel, és megpróbálom
elképzelni – mondja.
Testemet melegség járja át.
 – Először csak a csípőmet mozgatom.
Ahogy mozdulok, figyelem magam a tükörben.
– Lassan mozgatom, és fekvő nyolcasokat írok le vele.
Hallgatja, amit mondok, és nem szól közbe. Minden
mozdulatnál hátrahajtom a fejem.
Tetszik, hogy ennyire érdekli, amit csinálok. Lehet, hogy
alapból mogorva és flegma, de határozottan érzem, hogy a
puccos öltöny és a makulátlan külső mögött egy nyílt és
érdeklődő férfi lakozik. Úgy feldob és ösztönöz, hogy
szárnyalok, mint egy kismadár.
Cole-lal azonnal egymásba gabalyodtunk a szó soros és átvitt
értelmében is. Mintha azonos tőről fakadtunk volna. Ketten
alkottunk egy egészet.
Trace-szel más a helyzet. Inkább, mintha két külön mag
lennénk, akik az időjárás viszontagságait túlélve külön-külön
próbálnak virággá nőni. A gyökerük egymás felé tart, időnként
összefonódik, terjeszkedik, de végül nem kettő, hanem csak egy
szál virág próbál megmaradni a durva talajon.
Idővel csodás egységgé nőjük ki magunkat.
Vagy nem.
Lassan véget ér a dal, viszont sztereóban hallom Trace
hangját a hátam mögül.
– Játszd újra! Ezúttal nézni akarom.
Megfordulok, és látom, hogy ott áll az ajtóban. Kezében a
telefonja és egy kulcscsomó.
Ma sötétkék öltönyt visel világoskék inggel és fekete
nyakkendővel. Méretre szabott nadrágja enyhén az ágyékára
simul, így nem tudok másra nézni. Már a tekintetemmel is le
akarom vetkőztetni. Elképesztően vonzó és férfias. Muszáj
megerőltetnem magam, és másfelé bámulni.
Azt kívánom, bárcsak valami csinosabb ruhát vettem volna
fel, vagy legalább megfésülködhettem volna. Ezt teszi velem a
pasas. Legszívesebben átkutatnám a ruhatáramat, felpróbálnék
vagy tízféle ruhát, lezuhanyoznék, kisminkelném magam, és a
hajformázás sem maradna el. Mert az utóbbi négy hónapban ez
a fickó segített, hogy túllépjek egy megszegett ígéreten, és okot
 g gy pj gy g g g
adott rá, hogy újrakezdjem.
Érzem, hogy figyel, és amikor felnézek, majd kiugrik a szívem
a helyéről. Állát lehajtja, kezét zsebre teszi, és végigmér. A
csupasz lábammal kezdi, aztán a csípőmet, végül a mellkasomat
nézi. Mellbimbóm megkeményedik, viszont a laza felsőm alatt
nincs melltartó. Szerintem tetszik neki, ami rajtam van, mert
egy kicsit tátva marad a szája, és egyre gyorsabban veszi a
levegőt.
Aztán a kézfejemre pillant – a csupasz gyűrűsujjamra –, és
megfeszül az állkapcsa.
– Levetted a gyűrűt.
– Igen. – Megköszörülöm a torkom, és nagyon furcsán érzem
magam. – Átlépted a sebességkorlátozást, hogy ilyen gyorsan
ideértél?
Még mindig a kézfejemet bámulja, és látom, hogy
megrohanják a különböző érzelmek. Aztán pislog, kicsit
összeszedi magát, és felemeli a fejét.
– Gyors a kocsim.
Nem tudom, mire véljem a gyűrűvel kapcsolatos reakcióját,
úgyhogy kinézek, és eltakarom a szemem a lenyugvó nap elől.
A kocsim mögött egy fekete metál luxusautó parkol. Vastag
kerekei még nagyobbnak mutatják a verdát. A lehúzható tető, a
fekete bőrkárpit és a lökhárító mind magára vonják az ember
figyelmét. Egyértelmű, hogy drága kocsi, és lefogadom, hogy a
belsejének olyan illata van, mint Trace-nek. Amolyan macsós,
gazdagférfi-illat. Szinte magam előtt látom, ahogy vezet…
Bármilyen kocsiról legyen szó.
– Mi az? – kérdezem.
– Maserati GranTurismo – válaszolja kicsit kételkedve.
– Olyan, mint az én kocsim felújított, negyven évvel fiatalabb
verziója. Látod, hogy ugyanolyan magas mindkettő?
– Csakhogy az én kocsim hosszabb. Vékonyabb. Erősebb.
Minden szót erősen kihangsúlyoz.
– Most komolyan az autókról fogunk beszélgetni?
– Te kezdted.
Jó néhány másodpercig nézzük egymást, aztán egy kicsit
 J y p g gy gy
félrefordítom a fejem.
– Jobb, ha vigyázol, Trace. Vészesen közel állsz a flörtöléshez.
–  Azért jöttem, hogy lássalak táncolni – válaszolja, majd
megfordul, és bemegy a házba.
Azt mondta, a sofőrjét küldi, de mindegy. Négy órával
korábban jött. Rengeteg idő egy olyan férfival, aki folyamatosan
összezavar.
Mégis azt szeretném, hogy itt legyen. Öleljen, csókoljon, és ne
engedjen el.
Mély levegőt veszek. Hagyom, hogy a dolgok maguktól
megtörténjenek. Nem küzdök ellene, és nem is erőltetem. De
talán egy kicsit megpróbálok hatni rá. Ha azt akarja, hogy előtte
gyakoroljak, egy egész show-műsort kap.
Újra felteszem a zenét, és beállok a kezdő pozícióba. Trace
talált egy széket. Leül, szétterpeszti a lábát, és a hasára teszi a
kezét. Aztán rezzenéstelen arccal figyeli, ahogy táncolok. Úgy ül,
mint egy király a trónszékben. Mozdulatlan, mégis minden
porcikájából árad az erő és a hatalom.
Aztán közelebb megyek hozzá, és egyre erotikusabban
riszálom a csípőmet. Mindent beleadok. Olyannyira közelítek
felé, hogy lassan az ölébe ülhetnék. Ütemre mozgatom a
karomat, és felkavarom körülötte a levegőt.
Megmozdul a széken, és a száját nyalogatja.
Aztán megérint. Megfogja a combomat. Aztán a
miniszoknyám alá nyúl. Mire véget ér a zene, mindkét kezével a
combomat simogatja, aztán halad a combtövem felé.
Bontom a szemkontaktust, és átadom magam az érintésének.
Hagyom a koreográfiát, és úgy döntök, hogy inkább
improvizálok. A vállára teszem a kezem, megmarkolom az
ingét, és kitapogatom az izmait.
Teste elnehezül, mintha arra várna, hogy az ölében táncoljak.
Nem vagyok sztriptíztáncos, de van ebben a műfajban némi
tapasztalatom, mert Cole-lal sok hasonló erotikus játékom volt.
Azt is tudom, milyen fontos, hogy bevonjam Trace-t, miközben
alaposan felpiszkálom az ösztöneit.
 Amikor újraindul a zene, égnek emelem a hátsómat, a
mellkasomat pedig Trace arcához közelítem. Aztán megbököm
a vállát, és azt használom kapaszkodónak.
Kacéran mosolygok, megkerülöm, ide-oda ringatom a
csípőmet, és végigsimítok a testemen. Le nem veszi rólam a
szemét, és megállás nélkül forgolódik a széken, hogy akkor is
lásson, amikor a háta mögött táncolok.
Megállok a szék mögött, megfogom az állát, és előrefordítom
a fejét. Aztán gyengéden a tarkója felé közelítem a mellkasom,
és a csípőmet rázom.
Jó alkalom lenne, hogy kihátráljak ebből az egészből, akármi
lenne a dologból. Csakhogy az ösztöneim pont az ellenkezőjét
súgják. Egy merész mozdulattal a lába közé nyúlok, és
simogatni kezdem a farkát a nadrágján keresztül.
Érzem, milyen kőkemény és hosszú, ahogy a fejét hátrahajtva
közelebb tolja magát a kezemhez.
– Danni!
Feljebb csúsztatom az ujjamat, és végigsimítok a hasizmán.
– Kiéhezettnek tűnsz, Trace – súgom a fülébe.
Zihál a mellkasa, kinyújtja az egyik lábát, és a padlóhoz
dörzsöli a cipőjét.
– Gyere ide!
Átkulcsolja a csuklómat, én pedig hagyom, hogy
megforgasson a szék körül. Amikor megállok előtte, hátat
fordítok neki, érzékien vonaglani kezdek, és ingerlem.
–  Jó segged van. Nem túl kicsi és nem is túl nagy – mondja
kicsit rekedtes hangon, minden ékesszólás nélkül, miközben
simogatja. – Tökéletes a formája. – A dicsérettől megrészegülve
lassan az ölébe ülök, de továbbra is háttal vagyok neki.
Folyamatosan a merevedéséhez dörgölöm magam. Végigsimít a
combomon, benyúl a szoknyám alá, és megáll a csípőmnél. –
Bőröd, akár a bársony – súgja a fülembe. – És a vonalaid… –
Végigsimít a derekamon, és folytatja. – Ezekről a vonalakról
álmodom, és arról, ahogy mozgatod. Téged az isten is szexre
teremtett.
Ajka a nyakamhoz ér, és hangosan megállapítja, hogy
 j y g g p j gy
kőkemény a farka.
Belsőcombom összerándul, és folyamatos lüktetést érzek az
intim tájékomon. Hátrahajolok, a mellkasához szorítom a
vállam, és átkulcsolom a nyakát.
–  Mindig Nag Champa-illatod van – állapítja meg, aztán az
egyik kezével a lábam közé nyúl a tangabugyin keresztül. A
másikat a pólóm alá csúsztatja, és megérinti a mellemet. – Ez az
egyik legerotikusabb illat. Még egy héttel az után is éreztem a
lepedőn, hogy elmentél.
–  Nem mosta ki a házvezetőnőd? – kérdezem, miközben
nyögök.
– Nem engedném. Legalábbis, míg nem érzem rajta megint.
Összeszorul a mellkasom.
Én itt poénkodom, de közben olyan izgatott leszek, hogy
lassan nem bírok magammal. Nagyon… váratlanul ért az előbbi
kijelentése. Ráadásul a nedves hüvelybemenetemhez ér.
Továbbra is kőkemény a farka, én pedig totál nedves vagyok
odalent. Miért beszélgetünk még mindig?
Gyorsan emlékeztetem magam, hogy két nappal ezelőtt egy
másik nővel volt. Simán lehetett közben egy harmadikkal is,
miután hazahozott a koncertről.
Szerencsétlen gondolatok. A testem viszont nem törődik vele.
Olyan jólesik az érintése, hogy folyamatosan lüktet a puncim a
zene ütemére.
– Szép a melled – mondja, és alaposan megmarkolja. – Kerek,
és egyáltalán nem lóg. Mondhatni, tökéletes. Mindennap
megőrülök, hogy lássam. – Végigsimít a bimbóudvaron. –
Fogadok, hogy a kis mellbimbód rózsaszín.
– Győződj meg róla a saját szemeddel!
– Fordulj meg!
Már nem igazán állok a lábamon, amikor maga felé fordít. Az
ölébe húz, és széttolja a lábamat.
– Elképesztően szép.
Megfogja az arcomat, és úgy tűnik, mintha megbabonázta
volna a látvány.
Mélyen a szemébe nézek, és mosolygok. Próbálom szavak
 y yg
nélkül is jelezni, hogy látom a lelkesedését.
A mellkasomra néz, és a keze is elindul lefelé. Halálos
nyugalommal felemeli a pólómat. Hirtelen megcsapja a hideg a
mellbimbómat. Alaposan megnézi, aztán így szól:
– Rózsaszín.
Tekintetéből sugárzik a szenvedély, mely engem is alaposan
feltüzel.
Megmarkolja a fenekemet, a mellkasához húz, ajkát pedig a
mellemhez közelíti. Megfogom az arcát, és szorítok rajta egy
kicsit. Légzése nyugodt, miközben a fogával végigszánt a
bőrömön. Amikor nyaldosni kezdi a bimbómat, hátrahajtom a
fejem, és alaposan a vállába vájok, hogy megtámasszam
magam.
Ügyesen a karjában tart. Szorosan, miközben a kőkemény
farkához igazít.
Felemeli a csípőjét, folyamatosan nyög és simogat, ahol ér. A
combomat, a mellemet, a nyakamat, utána megint a fenekemet
markolássza.
A füléhez hajolok, aztán harapdálni és szívogatni kezdem a
fülcimpáját.
Alaposan lázba hoztam, mert a hajamba markol, és hevesen
csókolózni kezdünk.
–  Irtó dögös vagy – mormolja csókolózás közben, és úgy
helyezkedik, hogy még mélyebbre tolhassa a nyelvét a
számban. – Megőrjítesz.
Ismerem az érzést. Minden józanságom elhagy, amikor a
pasassal vagyok. Akarom, kívánom, szükségem van rá, holott
magam sem tudom az okát. Mégis lenyűgöznek a mozdulatai,
testének feszülése és nyelvének csodás érintése.
Lábammal átkulcsolom a szék támláját, így a szoknyám a
csípőmre csúszik. Gyengéden hozzádörgölöm magam Trace-
hez, és ringatózom, mint aki lassított felvételben lovagol. Biztos,
hogy a nedvességem nyomot hagy a sliccén, és amikor ebbe
belegondolok, mosolyognom kell.
Ismét megszólal a zene, ő pedig hátradől, de nem távolodik.
– Ezt nem bírom tovább.
 Összeugrik a gyomrom.
– Mit?
– Nem tehetek úgy, mintha nem te lennél az első gondolatom,
amikor felébredek, és nem te lennél az ok, amiért képtelen
vagyok elaludni.
Döbbenten nézek rá.
Szemem kikerekedik, tátva marad a szám, miközben ő
megfogja az arcomat, és a homlokomhoz szorítja az övét.
– Hazudtam neked.
–  Hogy érted ezt? – kérdezem, miközben majd kiugrik a
szívem.
– Kívánlak, Danni.
Hú!
– Ez nem titok – válaszolom, és a merevedésére mutatok.
–  Ez több annál. Vágyom rád, mióta először megláttalak.
Mindenestül akarlak – teszi hozzá nyomatékosan, és mélyen a
szemembe néz.
 tizenhatodik fejezet

a jelen

–  Mindenestül akarsz? – Egekbe szökik a pulzusom, és alig

tudok beszélni. – Ez meg mit jelentsen?
–  Amikor azt hiszem, már nem akarhatlak jobban, rájövök,
hogy megöl a vágy, ha nem látlak, és a jövőt sem tudom
elképzelni nélküled – mondja szenvedélyesen.
Hirtelen szóhoz sem jutok, csak forogni kezd velem a szoba.
– Nem értelek. Eddig… – felkelek az öléből, és kibontakozom a
karjaiból. – Azt mondtad, nem fogsz megdugni. Nem akartál
bonyodalmat. Miért hazudtál? Most pedig miért mondod ezt
nekem? – kérdezem, és idegességemben a fülem mögé tűrök egy
hajtincset.
Előrehajol, lehajtja a fejét, és a térdére könyököl.
– Ez nem a szexről szól.
– Á, dehogy – válaszolom kicsit gúnyosan.
– Na jó. A szex… Igen, szeretnék benned lenni. Nagyon is. De
ez még nem minden – mondja halálosan komolyan. Keresztbe
fonom a karomat. – Tudnom kell, Danni – kezdi, majd a hajába
túr, és gondterhelten sóhajt. – Ha Cole most itt lenne, mit
tennél? Elküldenél, hogy vele lehess?
– Miféle kérdés ez?! – Lüktet a vér az ereimben, és az egekbe
szökik a vérnyomásom, olyan dühös leszek. – Te garantáltan
nem lennél itt, mert soha nem hagytam volna el Cole-t.
–  Ő viszont elhagyott téged, és én vagyok itt. Mi lenne, ha
mindketten itt állnánk előtted? Kit választanál?
–  Ez nem tisztességes! – kiáltok, és keresztülmegyek a
tánctermen, hogy lekapcsoljam a zenét. – Sikerült elvenned a
kedvem! Állítom, hogy te még saját magadat is képes vagy
meggátolni egy jó kefélésben – teszem hozzá.
– Válaszolj! – mondja szemrebbenés nélkül.
– Nincs válasz. Mert Cole halott. Kurvára kibaszottul meghalt,
világos?! Miért beszélünk róla egyáltalán?
–  Én vagyok a második lehetőség? – kérdezi dühösen és
támadóan. Olyan kétséget látok a tekintetében, ami egy
pillanatra megbénít.
Ürítsd már ki azt a nyamvadt bögrét!
Ha Cole itt lenne, nem kéne választanom. Ő a mindenem.
Mindörökké.
Pontosabban: volt.
Ő volt a mindenem.
Ki kell ürítenem a bögrét.
–  Te nem lehetőség vagy – válaszolom, miközben odalépek
Trace-hez. – Hanem a második esélyem.
– Ez nem hangzik túl jól.
Nagyot sóhajtok.
–  Pedig ez az igazság. Olyan embert nem választok, aki már
nem létezik.
– De számomra igen – válaszolja, és a konyhába ront. – Nem
akarok az árnyékában élni.
– Az árnyékában? – kérdezem kicsit emelt hangon, miközben
követem Trace-t. – Miről beszélsz?
Kivesz egy üveg vizet a hűtőből, és a kezembe nyomja.
– Nem szerethetsz engem, mert leragadtál a régi életednél egy
másik férfival.
Szeretni? Ez most hogy jött neki? Miért pont most? Ráadásul
én sehol nem ragadtam le.
– Ez nem igaz! – ordítom, és levágom az üveget az asztalra. –
Elvesztettem valakit, akit szerettem. Őrülten hiányzik, de
továbblépek. Igen! – Levegő után kapkodok, és próbálok
lehiggadni. – Mégis mit akarsz tőlem?
Kezével az arcom felé közelít, és kifésüli a kósza hajtincset a
szememből. Mindezt lassan és gyengéden. Anélkül, hogy a
bőrömhöz érne.
 Mit tettem, hogy ennyire megrekedt Cole-nál? Vajon a sok
fénykép miatt, amit a hálószobában látott? Vagy a gyűrű miatt,
amit csak ma reggel vettem le?
Ezek csak tárgyak. Emlékek. Az életem fontos darabjai. Soha
nem lennék olyan emberrel, aki azt várja tőlem, hogy mindezt
feladjam.
Hacsak… Ha a másik oldalról nézem, én sem lennék boldog,
ha a lakásán járva minden egy másik nőre emlékeztetne. Biztos
kiborulnék.
Kinyitom az üveget, iszom, és próbálok lecsillapodni.
– Mi a helyzet azzal a nővel, aki két napja az öledben ült?
– Hogyhogy mi a helyzet vele?
Kilép a konyhából, és megáll az előszobában, háttal nekem.
–  Amikor vele dugtál, akkor is arra gondoltál, hogy jobban
már nem is vágyhatsz rám?
Néma csend támad.
Miért áll ott, csak úgy? Mehetne a hálószobába is. Vagy
keresztülmehetne az étkezőn, aztán ki a házból. Ehelyett azt az
egyetlen kilincset veszi célba, amit én gondosan kerülök.
– Mi van az ajtó mögött, Danni? – kérdezi, miközben próbálja
kinyitni, de hiába.
Igyekszem higgadt maradni, de a hangomon biztos, hogy
érezhető a feszültség.
– A pince – válaszolom.
Felemeli a kezét, és megnézi a lakatot, amit két éve tettem rá.
– Hol a kulcs?
Összeugrik a gyomrom. Mindennap ezerszer elmegyek az ajtó
mellett, de nem nézek rá. Nem is gondolok rá. Egyértelmű, hogy
nem akarom kinyitni. Minden, amit Cole hátrahagyott – a
személyes tárgyai, az esküvővel kapcsolatos dolgok és a közös
életünk jó néhány emléke – az ajtó túloldalán található.
Visszamegyek a konyhába, és megiszom a maradék vizet.
– Rögtön gondoltam – mondja halkan.
Remeg minden végtagom, és kiszárad a torkom. Úgy érzem,
mindjárt összeomlok, és azt nagyon nem szeretném.
 Trace közelebb jön, és egy pillanatra azt hiszem, hogy átölel.
Legalábbis remélem, mert mindennél jobban vágyom az
ölelésére.
– Még gondolkodnom kell – mondja, aztán előveszi a kulcsot a
zsebéből.
Elmegy.
–  Ne menj el! – kérem, de próbálom kerülni a könyörgés
látszatát.
– Majd a sofőröm elhoz a kaszinóba.
Trace képletesen szólva megint felveszi a már jól ismert,
minden érzelmet nélkülöző maszkot.
Megfordul, nyugodtan keresztülmegy a tánctermen, és a
hátsó kijárat felé veszi az irányt. Mindig elmegy. Mindig
eltávolodik tőlem.
Egész testem feszül a dühtől.
–  Biztos nem akarsz még körülnézni? Hátha találsz olyan
embert, akivel nincs semmi bajod?
Mélyen a szemembe néz, miközben kilép az ajtón. Követem,
és ökölbe szorítom a kezem, bár legszívesebben képen
törölném. Tekintete csak még jobban felbosszant. Látja, hogy
kiborultam, de nagy ívben tesz rá. Beszáll a kocsijába, és ügyet
sem vet rám.
– Jól van. Menj csak! – mondom csípőre tett kézzel. – Amúgy
Marknak tartogattam magam. Emlékszel rá? Kiderült, hogy az
általad senkiházi, magányos farkasnak nevezett fickónak
hatalmas szerszáma van, és nem fél használni.
Milyen gyerekes beszólás. De ahogy elnézem Trace dühtől
kivörösödött fejét, azt hiszem, megérte.
Becsapja a kocsi ajtaját, beindítja a járgányt, és ezerrel kilő.
Tele frusztrációval bemegyek a házba, és megállok a tükör
előtt. Vajon mit lát, ha rám néz? Egy megrogyott, megkeseredett,
szerencsétlen nőt?
Hullámos, szőke hajam körülöleli az arcomat, és lelóg a
mellkasomig. Arcom pirospozsgás, ajkaim teltek és formásak.
Szürkéskék szemem ragyog, mégis árad a tekintetemből a
szomorúság.
 g
Úgy nézek ki, mint aki szerelmes.
Mert az is vagyok.
Szerelmes vagyok Trace Savoyba.
– Lételemed az ácsingózás? – kérdezem a tükörképemtől. – A
szerelem még több kínt szül. Megint kockáztatni akarsz?
A tükörből visszanéző nő nem válaszol, de ahogy
lecsillapodom, némiképp enyhül a Trace iránt érzett haragom
is. A következő pár órában fekszem az ágyon, és egy
bekeretezett képet nézek, ami Cole-ról és rólam készült
karácsonykor. Ez volt az első és egyetlen karácsony, amit együtt
töltöttünk. Összesen tíz hónapot voltunk együtt. Kevés idő
ahhoz, hogy ekkora hatással legyen rám. A szerelme mégis úgy
átitatta a testemet és a lelkemet, mint a kiömlő tinta a papírt.
Nem kell nekem kép és gyűrű ahhoz, hogy emlékezzek arra a
boldog, mindent elsöprő tíz hónapra, amit vele töltöttem.
Minden porcikámban érzem a hiányát, és nincs nap, hogy ne
gondolnék rá.
Mert a szerelem nem ér véget a halállal. Nem tűnik el, és nem
válik hamuvá. Tovább él, követi és kísérti az élőket.
A hónapokig tartó önsajnálat és a sebeim nyalogatása után
megtanultam ezzel együtt élni. Megtanultam újra lélegezni. Az
elmúlt négy hónapban pedig viszontláttam a mosolyomat egy
férfi szemében, holott a fickó maga a megtestesült hűvösség.
Nyavalygok, hogy Trace rideg és kiszámíthatatlan, mégis
mágnesként vonz a magabiztossága és az ereje. Ez a fickó kész
kihívás. Folyamatosan próbára tesz, amire nagy szükségem van.
Látni akarta a pincét. Meg kellett volna mutatnom. A fenébe
is! Már rég ki kellett volna pucolnom azt a helyiséget. De Trace
nem kérte, hogy vezessem oda. Nem kérte, hogy bármitől is
megszabaduljak. A motorra sem volt egy rossz megjegyzése,
pedig az mindennél jobban emlékeztet Cole-ra.
Cole mosolyát mindennél jobban szerettem, de miután
felfedeztem az érzelmi mélységet Trace tekintetében, rájöttem,
hogy ez minden mosolynál többet jelent. Cole megnyerő és
eleven természete mindig levett a lábamról. Ezzel szemben
Trace visszafogott és tartózkodó viselkedése arra ösztönöz, hogy
értékeljem az érzékenységét. A makulátlan öltöny ugyanis
meglehetősen érző szívet takar.
Trace csak szeretett volna meggyőződni róla, hogy nem egy
másik férfié a szívem. Én viszont nem erősítettem meg ebben a
reményben. Sőt. Inkább felerősítettem a kétségeit.
Ezt nagyon elcsesztem.
De van egy tervem, amivel helyrehozhatom, és egy kis
szerencsével talán sikerül is. Remélem.
Engem akar mindenestül? Pont ezt fogom adni. Őszinte, nyílt,
egyenes választ fog kapni a kérdésére, mert igaza volt.
Választanom kell. Választanom kell a múlt és a jövő között.
A jövőt választom. Vagyis Trace-t. És ma este megmondom
neki, hogy szeretem.
Amikor a sofőrje értem jön, hogy munkába vigyen, összeugrik
a gyomrom. Érzem, milyen gyenge vagyok. Sebezhető. Kitárom
a szívem, és beengedem Trace-t. Lehet, hogy felhőtlenül
boldoggá tesz. De az is előfordulhat, hogy csak lábtörlőnek
használ.
A kaszinóban szólok az éttermi személyzetnek, hogy korán
lelépek. Négy hónapja dolgozom itt, és még soha nem mentem
haza korábban. De képtelen vagyok éjfélig várni, hogy végre
beszéljek Trace-szel.
Már öt órája táncolok a színpadon, ahol mindent beborít a
fény. Minden asztal megterítve, az üvegajtó túloldalán pedig
összegyűlik a tömeg. Néhányan csak egy pillanatra állnak meg,
mások jó pár számot végighallgatnak, miközben le nem veszik
rólam a szemüket.
Trace-re is ugyanilyen hatással van a táncom. Minden este
megnéz. Van, hogy csak pár percre jön be az étterembe, vagy
benéz a folyosóról, amikor végigmegy. Ma viszont egyszer sem
láttam. Sem az étteremben, sem a játékgépeknél. Mire este
nyolcat üt az óra, elfog a kétség.
– Elképesztő ez a nő – mondja egy fickó, amikor elhaladok az
asztala mellett. – Hihetetlen, milyen szép.
– Én csak azért jövök, hogy lássam – válaszolja egy másik.
 j gy j gy
Megüti a fülemet még néhány bók, és kapok két ajánlatot, míg
a kijárat felé veszem az irányt. Végigmegyek a folyosón, aztán
be az öltözőbe, és a következő órát zuhanyozással és
szépítkezéssel töltöm. Aztán megnézem magam a tükörben, és
nyugtázom az eredményt.
Combközépig érő, pánt nélküli ezüst ruha van rajtam. Ez a
szín még jobban kiemeli szürkéskék szememet és a hajamban
lévő arany csillogást.
Színben hozzáillő magas sarkú cipőt viselek. Se bugyi, se
melltartó. Optimista vagyok.
A szájfény, az arcpirosító és a füstös szemhéjfesték
hangsúlyozza az arcvonásaimat, hullámos hajam szépen a
vállamra omlik.
Dögös vagyok, de nem vettem nagyon puccosra a figurát. Úgy
nézek ki, mint aki bevetésre készül, de azért tudok magamon
uralkodni. Most már nem hátrálhatok ki.
–  Kapd el a fickót, Danni! – mondom magamnak
ösztönzésképp. Megmozgatom a vállam, és a játékgépek felé
veszem az irányt.
Egy apró karkötővel rögzítem a csuklómhoz a telefont,
miközben a kaszinó egyik végéből a másikba megyek. Trace
nincs itt, de a mennyezeten lévő kamerák emlékeztetnek, hogy
az irodájából figyeli minden lépésemet.
Csípőmet riszálva elindulok a magánliftje felé. Amikor
elkezdtem itt dolgozni, adott egy kódot, hogy fel tudjak menni a
harmincadik emeletre. Még soha nem próbáltam egyedül
felmenni hozzá. Gyanítom, hogy az irodájában van, de
ösztönösen inkább a lakásához vezető gombot nyomom.
Felvillan a harmincegyes szám, és alig kapok levegőt. Ahogy a
lift elindul a legfelső szintre, úgy döntök, hogy inkább a
harmincast nyomom meg, és először az irodájába megyek. De a
kíváncsiság megbénít.
Miért nem zárja le a lakáshoz vezető utat? Talán azért, mert
ott van. Még az is lehet, hogy a kód, amit nekem adott,
automatikusan kinyitja a zárat. Négy hónapja tudom a kódot,
mégsem használtam.
 g
Vágyom rád, mióta először megláttalak.
Az izgatottságtól bizsereg minden porcikám. Szeretem ezt a
férfit, akármilyen különös és kiszámíthatatlan. Szeretem, és alig
várom, hogy elmondjam neki. Meg akarom csókolni. És… Jó ég!
Ma éjjel alaposan megdönget.
Amikor a lakásnál kinyílik a lift ajtaja, összeugrik a gyomrom,
és lüktet az ereimben a vér. Kilépek, és benézek a konyhába, az
étkezőbe és a nappaliba, de sehol nem találom. Leizzadok. A
fickónak semmi nyoma, és egyre nyomasztóbb ez a csend.
Belépek az előszobába, és látom a hálószobából kiszűrődő
fényt. Talán az ahhoz tartozó fürdőszobában van. Talán
meztelenül vár rám az ágyban, merev hímtaggal.
Vigyorgok, mint egy őrült, és felgyorsítom a lépteimet. Magas
sarkú cipőm kopogása jelzi, hogy közeledem. A nyitott ajtóhoz
érve furcsa hangok ütik meg a fülemet.
Sóhajtás.
Nyögés.
A hideg futkos a hátamon, amikor megállok a küszöbön.
Az ágy makulátlan és üres, de tudom, hogy Trace a lakásban
van, méghozzá másodmagával.
Megyek a hang után, miközben majd megszakad a szívem.
Egy hosszú barna hajú nő előrehajol a kanapén. Arcát a
párnához szorítja, csípőjét az égnek emeli, ahogy a mögötte álló
férfi beigazítja.
A férfi, akit választottam.
Akit szeretek.
Alig kapok levegőt, és remeg a térdem. Megmarkolom a
kilincset, hogy megtámasszam magam. Elborzadva, összetört
szívvel állok az ajtóban.
Trace a nő fölé hajol, mellkasával takarja a nő hátát, nadrágja
már a combjánál. Az ajtó felé fordulnak. Trace öltönyt, a nő
kosztümöt visel. A kosztüm szoknyája a derekáig felgyűrve.
Nem látom Trace farkát, de az biztos, hogy már berakta a nőbe.
Nem nyomul, nem is mozdul. Engem néz.
Olyan, mintha egy másik ember lenne. Semmi kifejezés az
arcán. Semmi. Nem haragos, és nyoma sincs a szexuális
 g y
vágynak. Csak… a puszta ürességet látom a tekintetén.
Hogy tehetett ilyet? Minden hazugság volt. Ez a fickó csak
játszik. Hazug szemétláda. Én pedig alaposan bedőltem. Durva.
Eltakarom a szám, ahogy felsóhajtok.
A nő megmozdul, csípőjét Trace-hez dörgöli, aztán felemeli a
fejét, és kifésüli a haját az arcából.
A makulátlan arc nem másé, mint Marlo Vogté.
Ahogy észrevesz, felsóhajt. Mi több, kicsit elsápad. Meglöki
Trace-t, a másik kezével pedig lehajtja a szoknyáját. Zavarban
van.
De nem annyira, mint én. Ég az arcom a szégyentől, a
megalázottságtól és az undortól.
Fekete foltokat látok magam előtt, és gombóc nő a torkomban.
Hátrálok, a sokktól az előszobába támolygok, végül
megfordulok, és rohanok a lift felé.
Olyan érzésem van, mintha szó szerint megsemmisültem
volna. Mintha gyászolnék.
Pontosan úgy érzem magam, mint aznap, amikor
végérvényesen összeomlott minden.
 tizenhetedik fejezet

két évvel ezelőtt

–  Amint hazatér, felmond – közlöm Breevel a teremben,

miközben a tánclépést gyakorlom. Az elmúlt évben rengeteget
foglalkoztam a koreográfiával, mert azt akartam, hogy tökéletes
legyen az esküvőre. Lehet, hogy belül szétestem, de igyekszem
tartani magam. A tánc segít, hogy ne omoljak össze
végérvényesen. – Csak türelmesnek kell lennem.
És bízni benne. Cole-ban jobban bízom, mint bárki másban a
világon.
–  Nem értem, miért nem mondott fel. Akkor itt maradhatott
volna – válaszolja Bree, és összekulcsolt kézzel a mennyezetre
néz.
– A csend a legrosszabb az egészben.
Bree felsóhajt.
–  Fel kell tenned magadnak a kérdést, Danni… Mi lesz, ha
nem jön haza az esküvőig? Már csak egy hét van addig.
Elvesztem az egyensúlyomat, de Bree szerencsére nem veszi
észre. Lehunyja a szemét, mintha így el tudná rejteni az
aggodalmát.
–  Inkább próbáld meg eltáncolni az ő részét, jó? –
Megragadom a vállát, és várom, hogy végre rám nézzen. – Azt
akarom, hogy tökéletes legyen a táncunk.
– Nem nekem kell gyakorolnom. Ha ma megjelenik, képes lesz
egy hét alatt betanulni a koreográfiát?
Egy hónapja itthon kéne lennie. Történt valami. Érzem a
zsigereimben, de nem vagyok hajlandó tudomást venni róla.
Képtelen vagyok rá. Az esküvőre kell koncentrálnom. Csak ez
tart vissza a teljes kiborulástól.
 –  Kezdjük elölről! – mondom Breenek, és a lejátszó felé
veszem az irányt.
–  Nem – válaszolja, és elállja az utamat. Kezét az arcomra
teszi, és így szól: – Elég ideje áltatod már magad. Pontosan hat
nap múlva lesz az esküvő, a vőlegényed viszont sehol. Hónapok
óta nem hallottál róla.
– Egész pontosan négy hónapja. – Megfordulok, és odamegyek
a sarokba akasztott esküvői ruhához. – Négy hónapja, tíz napja
és huszonkét órája.
Azóta nem kaptam tőle e-mailt. Összesen ötször beszéltünk
telefonon az elmúlt egy évben. Rövid beszélgetések voltak.
Pocsék volt a vonal, és mindig késett a hang. Kezdetben sok
levelet váltottunk. Úgy tűnt, hogy teljesen jól van, csak kicsit
fáradt. Aztán egyre ritkábban kaptam tőle e-mailt, míg végül
semmit.
–  Azt ígérte, hogy időben visszatér – válaszolom, és
végigsimítok a ruhám fehér tüllszoknyáján. – Mindig szóba
került az esküvő. Ő választotta ki a dátumot. – Elhaló hangon
folytatom: – Azt mondta, egy hónap alatt simán betanulja a
táncot. Olyannyira, hogy elélvezek, ha meglátom.
Összeszorul a szívem. Miért késik?
Nélküle minden nap kínszenvedés. Az viszont felér egy
gyilkossággal, hogy az utóbbi négy hónapban egyáltalán nem
hallottam felőle, és fogalmam sincs, mi lehet vele. Lassan
testileg és lelkileg is felemészt ez a várakozás. Ezer kérdés
merül fel bennem, melyek közül Bree már jó néhánynak hangot
adott.
Miért nem intett be a munkahelyén, ha nem akart menni?
Miért hagyott itt?
Miért nem írt?
Mi lesz, ha nem tér vissza az esküvőig?
Amikor nem kaptam tőle e-mailt, felhívtam a központot, de
senki nem kapcsolt ahhoz a részleghez, ahol Cole szolgált. Azt
sem voltak hajlandóak megerősíteni, hogy ott dolgozik. Amikor
letelt az egy év, vártam egy hetet, mielőtt elmentem a
központhoz. A fegyveres őrök nem beszéltek velem, nem hívták
a főnökét – bár fogalmam sincs, ki volt –, és nem engedtek be.
Képtelen voltam elérni Cole-t.
Nem volt alkalmam találkozni vele.
Kihúzom magam, és visszagondolok az általa tett ígéretre.
Szeret, és mindent megtesz, hogy visszatérjen hozzám.
A következő két órában Bree és én a kanapén ülünk és bort
iszunk. Az utóbbi időben több időt tölt nálam, és láthatólag
egyre jobban aggódik miattam.
–  Mennem kell, Danni – mondja, és a telefonjára néz. –
Máskülönben éhen hal a családom.
–  Köszi, hogy eljöttél – válaszolom, és felállok, hogy
kikísérjem. – Nagyon örülök, ha itt vagy, de tényleg ne csinálj
belőlem gondot.
– Jól van. Szeretlek – suttogja, aztán szorosan magához ölel.
– Én is szeretlek.
Kinyitja az ajtót, és megtorpan.
– Jaj, elnézést.
– Danni Angelo? – kérdezi egy középkorú, sötét öltönyös férfi,
aki keresztülnéz Breen, hogy lásson.
– Igen. Én vagyok – válaszolom, és Bree mellé lépek.
–  A nevem Robert Wright – mondja, és összekulcsolja maga
előtt a kezét.
Arckifejezése barátságos, mégis látok valami furcsát a
szemében. Komolyságot? Bánatot? Nem tudom, mert a tekintete
nem igazán fejez ki érzelmeket.
–  Az Állami Számvevőszék képviseletében jöttem. A
vőlegényéről, Cole Hartmanról szeretnék önnel beszélni. –
Halkan szipog, majd folytatja: – Bemehetnék?
Telefonon is megmondhatták volna, hogy hol van Cole. A
személyes látogatás általában rossz hírt jelent. Méghozzá a
legrosszabbat.
Összeugrik a gyomrom, Bree pedig megszorítja a kezem, hogy
megnyugtasson.
– Persze. Fáradjon be.
Alig állok a lábamon, mégis bemegyek valahogy, miközben
 g g gy gy
elfog a rettegés.
–  Leülhetnénk? – kérdezi a férfi, és a kanapé felé biccent,
aztán leül a szemben lévő székre.
Bree és én egymás mellett ülünk, én pedig úgy szorítom a
kezét, mint egy mentőövet. Hideg futkos a hátamon, gombóc nő
a torkomban, és úgy érzem, megállt az idő.
– Nem könnyű ezt kimondani, Miss Angelo – kezdi a férfi, és
rezzenéstelen arccal rám néz. – Baleset történt az…
Forogni kezd velem a szoba, és elhomályosul a látásom.
Bree átölel, és kiegészíti, amit a férfi elkezdett.
– Az olajkikötőben?
–  Igen. Az olajkikötőben. A robbanás következtében életét
vesztette néhány alkalmazottunk. – Kihúzza magát, és
megigazítja a nyakkendőjét. – Nagyon sajnálom, Miss Angelo.
Sajnos Cole is áldozatul esett.
Folyamatosan pislogok, és a torkomon akad minden szó.
Végül kitör belőlem a sírás, de próbálok uralkodni magamon,
hogy végre meg tudjak szólalni.
–  Mikor? – kérdezem szinte suttogva. – Mikor történt a
baleset?
–  Négy hónapja. A holttestének maradványait hazahozták az
Államokba, és azonosították. – Ahogy Robert feláll, úgy tűnik,
mintha próbálna lágyabb hangon szólni. – Elhamvasztották. A
bankszámláján található összeget a kívánságának megfelelően
az ön számlájára utalják. Majd valaki felkeresi önt az irodából,
hogy segítsen intézni a temetést.
Bree elengedi a kezem, és csendben sír, miközben az ajtóhoz
kíséri a férfit. Váltanak még néhány szót, megbeszélik a halál
körülményeit, és azt, hogy kit keressünk, ha további kérdésünk
van, de én csak szófoszlányokat hallok, miközben remeg az
egész testem.
Ekkor kezdődik a gyász. Mintha kiengedték volna a szelepet,
úgy üvöltök a bánattól, mint a sakál. Nem hallom, amikor
becsukódik az ajtó, nem érzem magam alatt a kanapét, és nem
érzem a könnyeimet, pedig tudom, hogy patakokban áradnak.
Maga alá temet a keserűség. Testestül-lelkestül felemészt, és
 g g
nem marad belőlem más, mint egy remény- és talajvesztett
szerencsétlen.
Bree átölel, és végig mellettem áll. A temetés napján, melyen
az esküvőm lett volna. Mellettem van, amikor apa és anya
meglátogatnak Floridából. Nyár végéig el sem mozdul
mellőlem. Akkor is csak azért, mert vissza kell mennie tanítani.
Valaki egyszer azt mondta, hogy akkor látszik egy ember
valódi természete, ha viszontagságokon megy keresztül. Ha ez
tényleg így van, akkor én egy magába forduló, gyűlölködő,
megkeseredett nő vagyok. Számomra a harag olyan, mint egy
vírus, ami megtámadja az embert, és nem hagyja kilábalni.
Önkéntelenül is Cole-t kezdem hibáztatni a történtekért.
Itt hagyott.
Megszegte az ígéretét.
Hazudott.
Nem jön vissza.
Fojtogat a keserűség, de nem bánom. Sötétbe burkolózom, és
vedelem az alkoholt. Amikor ez sem segít, törni-zúzni kezdek.
Összetöröm a tükröt az ötödik, üres whiskysüveggel.
Cole temetése után két hónappal a táncstúdió parkettáján
fekszem, bűzlök, mint a szemeteskuka, és az ocsmány
tükörképemet bámulom. Úgy nézek ki, mint egy szörnyeteg.
Hajam kócos, szemem alatt sötét karikák.
Részeg vagyok. Nem zuhanyoztam… ki tudja, mióta.
Határozatlan időre bezártam a tánciskolát. Lemondtam az
életről, a jövőről és mindenről.
Már azon voltam, hogy itt hagyom a földi létet, aztán egyszer
alaposan tükörbe néztem. Egyszerűen nem ismertem meg a
velem szembenéző nőt. Végtelenül szomorú, szánalmas és
gyenge. Gyűlölöm, mert nem az, akinek gondolom magam.
Részeg agyam hirtelen működni kezd. Felkelek, és úgy érzem,
végképp összezavarodtam.
Fáj továbblépni. Fáj Cole nélkül élni. De semmi nem fáj
jobban, mint az összetört emlékekhez és a meg nem valósult
álmokhoz ragaszkodni. Mindegy, mit választok – marad az
önsajnálat, vagy továbblépek –, ő már elment. Ezen nem segít,
 j gy p g
ha én is távozom az élők sorából.
Néhány sikertelen kísérlet után sikerül megállnom a
lábamon, így elindulok a fürdőszoba felé. Minden lépésem
bizonytalan, de összeszedem magam, és koncentrálok. Csak
előre nézek, és reménykedem.
Reménykedem, hogy idővel begyógyulnak a sebek, és büszke
lehetek magamra, amiért továbbléptem.
 tizennyolcadik fejezet

a jelen

Öklendezni kezdek az undortól, és igyekszem visszatartani a

hányást. Eltakarom a szám, a másik kezemmel pedig
megnyomom a lift hívógombját Trace lakásában. Nem jött
utánam a hálószobából, de ez nem jelenti azt, hogy nem is fog.
Kérlek, nyílj ki! Kérlek, nyílj ki!
Már eddig eljutottam anélkül, hogy összeomlottam volna. Ki
kell jutnom a kaszinóból, aztán fogok egy taxit, és ott már
nyugodtan sírhatok.
Hangokat hallok az előszobából, ezért felhúzom a vállam.
A nő haja kibontva szétterül a kanapén. Trace csípője a nő
fenekének tolva.
Nem akarok bocsánatkérést, magyarázkodást, vagy ami még
rosszabb… Trace közönyösségével szembesülni. Egyszerűen el
akarok tűnni, és kész.
Kinyílik a lift ajtaja. Beszállok, megnyomom a földszint
gombját, és lélegzet-visszafojtva várom, hogy becsukódjon.
A nő szoknyája a derekáig felhúzva. Trace a nő fenekét
markolássza ahelyett, hogy engem simogatna.
Még akkor is visszafojtom a lélegzetemet, amikor már
elindulok lefelé. Ha lélegeznék, rögtön megáradna a könnyem.
Érzem, hogy párásodik a szemem, ezért tudom, hogy bármelyik
pillanatban elsírhatom magam.
Kinyílik a lift ajtaja a földszinten. Berohanok a zsúfolt
játékterembe, és igyekszem láthatatlanná válni a tömegben.
Amennyire szerettem volna emelt fővel, egyenes tartással
végigmenni, most képtelen vagyok rá.
Amikor kilépek, rezegni kezd a telefonom, melyet a
csuklómra erősítettem. A kijelzőre nézek, és látom, hogy Trace
hív, ezért kinyomom.
–  Szeretne taxit, hölgyem? – kérdezi a londiner, és közelebb
hajol.
– Igen. Köszönöm – válaszolom szinte suttogva.
Nyelek egyet, hátha attól megjön a hangom.
Odakísér egy éppen várakozó taxihoz. Megerednek a
könnyeim, és végigcsurognak az arcomon. Egész testem remeg,
és képtelen vagyok uralkodni magamon.
Hazafelé úton keresztbe fonom a karomat, és az ablaknak
támasztom a homlokomat. Elveszek a saját gondolataimban.
Azok után, amiket Trace mondott, amikor ellátogatott hozzám,
miért rakta más nőbe a farkát? Annyira megbabonázta az a
másik, hogy nem látta, amikor beléptem a lakásába? Nem tűnt
meglepettnek, és egyáltalán nem látszott, hogy bűntudata lenne.
Mérgesnek sem tűnt. Rezzenéstelen arccal nézett rám. Mintha
tudta volna, hogy odamegyek, és szándékosan időzítette volna
pont akkorra az együttlétet a nővel.
Miért? Ha egy kicsit is fontos vagyok neki, miért akart ilyen
aljasul megbántani?
Letörlöm a könnyeimet, és próbálok megnyugodni. Jó ég!
Alaposan megkavartam a saját életemet. Hogy tudtam Cole után
bárkibe is beleszeretni? Még csak nem is randiztam senkivel
kettőjük között. Nem néztem körül, és nem mérlegeltem a
lehetőségeimet. Én csak…
Őrülten, szenvedélyesen beleszerettem valakibe.
Már megint.
Két férfit szeretek, és mindkettőt elvesztettem.
Hangosan zokogni kezdek. Dühös, mélyről jövő, végsőkig
elkeseredett zokogásomtól zeng a taxi. A sofőr jó eséllyel figyel,
de ügyet sem vetek rá. Ha egyszer fáj, mit tehetnék?
Megesküdtem, hogy Trace nem fog tudni megbántani, és az
életben többet nem kerülök úgy padlóra, mint annak idején.
Hogy tehetett ilyet?
Még öt percet adok magamnak a zokogásra, aztán minden
erőmet összeszedem, és elfojtom a bánatomat. Jobb, ha akkor
 j J
merülök el a keserűségben, amikor senki nem lát. Egyedül,
némi alkohol társaságában.
A taxi folyamatosan indul és megáll a nagy forgalom miatt.
Tőlünk nem messze a Washington sugárúton lévő bárokból
kiszűrődnek a fények, és bevilágítják az egész környéket. Jól
ismerem a Cole előtti időkből. Klubból klubba jártam, és
ismerkedtem. Talán most is ezt kéne tennem. Visszatalálni
önmagamhoz.
A flörtölés és a tánc gondolatára összeugrik a gyomrom. Haza
akarok menni, és legurítani valami töményet.
Ne csináld, Danni! Már volt rá példa…
Mielőtt az eszem vezérelhetne, előrehajolok az ülésen, és
szólok a sofőrnek.
– Meggondoltam magam. Tegyen ki a bulinegyednél.
Míg Trace egy másik nővel tölti az éjszakát, biztos boldogítja a
tudat, hogy én teljesen egyedül leszek. Csessze meg! Már csak
azért sem leszek magányos. Vagyok annyira dühös, csalódott és
bosszúvágyó, hogy pontot teszek a három év „cölibátus” végére.
A telefonomat használom tükörnek, és letörlöm az elkenődött
szemfestéket és a szájfényt. Fizetek a sofőrnek, és kiszállok az
autóból.
Végtelen ürességet érzek. Nem vagyok a legjobb
idegállapotban az ismerkedéshez. Még csak nem is akarok itt
lenni. De amikor elképzelem Trace-t és Marlót, összeszedem
magam, és az első, utamba eső bár felé veszem az irányt.
Megigazítom a pánt nélküli ruhámat, és felveszem a
bájmosolyomat. Amikor belépek a bárba – ahová annak idején
gyakran jártam –, a mély basszusok hangja megrezegteti a
mellkasomat. A nők és a férfiak felém fordulnak és
vigyorognak. Egyre kellemetlenebbül érzem magam.
Általában négyféle típusú férfi található egy bárban. A nős
típus, aki elvileg csak a szégyenlős haverja miatt jött. A huligán,
aki azzal növeli az önbizalmát, hogy minél több csajt felszed. Az
ittas, aki mielőtt belépett a bárba, már felöntött a garatra, hogy
oldja a saját szorongását, és legyen bátorsága megszólítani
valakit. Végül a magányos farkas, aki egyedül jött, és nem iszik,
 g g y gy j
mert tudja, hogy nem egyedül fog távozni.
Én az utóbbi típusra hajtok, miközben alaposan végigmérem
a terepet. Van köztük hétköznapibbnak tűnő és puccosabb
figura is.
Még a bár feléig sem mentem, amikor megtalálom a nekem
valót.
Egy sötét rövid hajú pasas galléros pólóban engem néz az
egyik asztalnál. Egy üveg ásványvíz van előtte. Egyik kezét az
üveg mellett tartja, a másikkal az állát támasztja. Minden
tekintetben vonzó. Nincs puccos öltönye, és nincsenek
tetoválásai. Hétköznapi, nyugodt, és egyáltalán nem hasonlít
arra a két fickóra, akik összetörték a szívemet.
Átfurakszom az embertömegen, és elcsenek egy üres széket,
ami pont a fickó előtt áll. Le nem veszi rólam a szemét, és
megállás nélkül mosolyog. Kedvesebb, mint messziről hittem.
Vidám, csillogó szemű. Szerintem a harmincas évei vége felé
járhat. Vagyis elég idős, hogy tudja, mit csinál.
Kérek egy üveg vizet, és adok egy kis borravalót a pultosnak.
Amikor az engem figyelő pasasra nézek, kicsit biztatom magam,
mert tudom, hogy amikor idejön – biztosra veszem, hogy ez így
lesz –, muszáj letudni a tiszteletköröket. Le kell vennem a
képzeletbeli erényövet, és ledobni a gátlásokat. Ideje új életet
kezdeni.
Amikor megissza a vizet és feláll, látom, hogy farmerban van.
Anélkül, hogy másfelé nézne, kikerüli a nevetgélő vendégeket,
és egyenesen felém tart.
Folyamatosan mosolygok, és állom a pasas tekintetét. Nem
elég tekintélyt parancsoló. Nem elég magas. Nem szexi, és nem
elég komoly.
Nem Trace.
Megfeszül az állkapcsom. Trace Marlóval van. Taperolja,
kielégíti, és berakja neki a farkát, amit én még nem is láttam.
Remélem, megérte neki, mert holnaptól kereshet másik
félbolondot, aki táncol a kaszinója színpadán.
A sötét hajú férfi megáll mellettem. Nem szól semmit, de
kedvesen mosolyog. Mint aki komolyan érdeklődik irántam.
 y g y
Kihúzom magam, és igyekszem túlkiabálni a zenét.
– Mondta már valaki, hogy úgy nézel ki, mint Paul Rudd?
– Igen. Folyton ezt szajkózzák – sóhajtja.
– Zavar?
– Attól függ.
Közelebb hajol, így a mellkasa a vállamhoz ér, szája pedig a
fülemhez.
– Szerinted Paul Rudd jól néz ki?
– Igen.
– Akkor nem zavar.
Ehhez most nincs kedvem. Nem vagyok abban az
idegállapotban, hogy csevegjek vagy flörtöljek, vagy
kapcsolódjak bárkihez, egy módozatot kivéve.
Itt mindenki játszik, de ha jól sejtem, a fickót nem zavarná, ha
hanyagolnánk néhány felesleges kört, és a lényegre térnék.
– Hazaviszel? – kérdezem.
– Igen – vágja rá gondolkodás nélkül.
–  Nem akarok itt éjszakázni, és holnap nem kell felhívnod.
Pocsék napom volt, és egy pár órára szeretnék megfeledkezni
róla. Ez így neked belefér?
– Persze.
– Tíz percre lakom innen. Lehetne, hogy…
– Menjünk.
Megfogja a kezem, lesegít a bárszékről, és elindulunk a kijárat
felé.
A kocsija felé haladva bemutatkozunk egymásnak. Őt
Jasonnek hívják. Beszélünk a párás időről, de semmi személyes
nem hangzik el. Honda Civic sportkocsija van, amit ennek
megfelelően vezet. Karját lazán tartja a kormányon, miközben a
lábát le nem veszi a gázról.
Olyan túlfűtött pillantással illet, mint aki rögtön kefélni akar.
A merevedését elnézve ez tényleg így van.
Én még nem készültem fel, de tudom, hogy muszáj lesz. Ha
olyan gyorsan dug, mint ahogy vezet, az előtt kihúzza belőlem,
hogy elélveznék. Sok ilyennel találkoztam már a klubos
időszakomból.
A navigációs rendszer szerint kilenc perc múlva otthon
vagyunk. Kilenc perc, hogy élvezzen. Ha ez sikerül, talán velem
tölti az idejét, miután megérkeztünk.
Kikapcsolom az övet, és megérintem, ahol tudom. Kezemmel
és a számmal is dolgozom, mire a fickó légzése felgyorsul, aztán
nyögni kezd. Lehúzom a sliccét, szabaddá teszem a farkát, és
alaposan rácuppanok.
Nyög, zihál, a farkának pedig olyan íze van, mint az
öblítőnek. Ez csak orális szex, mint a többi egyéjszakás
kalandom esetében. A fickó egy perc múlva elélvez, és alaposan
kilövell a számba.
Kihúzom magam az ülésen, gyorsan letörlöm a számat, aztán
hirtelen elfog az émelygés. Nem gondoltam, hogy ez felajz, és
nem értem, miért kavarog a gyomrom az izgalomtól. Muszáj
megtennem. Muszáj szexelnem. Mi a fene van velem?
Könnyek szöknek a szemembe, de próbálom őket
visszatartani, és teljesen kiverni a fejemből Trace-t.
– Miért csináltad? – kérdezi Jason lihegve.
–  Reméltem, hogy majd te is kielégítesz – válaszolom
rezzenéstelen arccal, kivéve, hogy kis híján elhányom magam.
–  Úgy lesz. – Megmarkolja a csupasz combomat, és benyúl a
ruhám alá. – Jó ég! – Ilyen gyorsan még senki nem vitt a csúcsra.
– A szex még jobb lesz – válaszolom.
Legalábbis őszintén remélem.
Beparkol, megfordul az ülésen, és kinéz a hátsó ablakon.
– Ott parkol egy autó a házadnál. Talán… Maserati?
 tizenkilencedik fejezet

a jelen

Nem, nem, nem! Egész testem feszül, és ökölbe szorul a kezem.

Nem hiszem el, hogy ezek után még fel mer bukkanni a házam
táján. Mégis miért? Missouri államban több ezer nőt
manipulálhat, dughat, és kénye-kedve szerint játszhat velük.
Ahogy odanézek, látom, hogy tényleg Trace Nőcsábász
Nőátbaszó Savoy autója áll a ház előtt. Kiszáll, és elindul a ház
felé.
Dühösen kipattanok Jason kocsijából, és odarohanok.
– Ez magánterület, te önző, narcisztikus szemétláda! Takarodj
vissza a kocsidba, és dugd fel magadnak a kormányt, ha épp
nincs kit megdugjál!
– Te… – szól a mögöttem lévő férfira olyan hangsúllyal, hogy a
kés megállna a levegőben. – Távozz!
– Nem akarok galibát – válaszolja Jason, és mellém áll. Kezét
feltartja, mintha így akarná lecsillapítani Trace-t. – Azt akarja,
hogy menj el, és…
–  Nem mondom még egyszer – vágja rá Trace, és közelít.
Méltóságteljes léptekkel jön felénk, hátrahúzott vállal, kezét az
oldalához szorítva.
–  Miért csinálod ezt? – kérdezem ökölbe szorított kézzel,
miközben reszketek a dühtől. – Nem bántottál már épp eleget?
Pár lépésre tőlem megáll, és behúzza a hasát, amikor képen
törlöm. Aztán kihúzza magát, és mélyen a szemembe néz.
– Beszélnünk kell.
–  Pont nem érdekel, mit kéne szerinted csinálnunk. Azt
akarom, hogy kurva gyorsan takarodj a szemem elől! – ordítom,
és a hátsó ajtó felé rohanok. – Gyere, Jason!
 –  Nézd, Danni – sóhajtja Jason. – Bármi legyen is köztetek,
nem akarok belekeveredni.
Összeszorítom a fogam, aztán megfordulok, és ránézek.
A ház mellett áll, és folyamatosan farkasszemet néz Trace-
szel. Ha ez az egók harca, akkor egyértelmű, hogy Jason fog
veszteni. Ahogy Trace előrelép, Jason hátrálni kezd, leejti a
vállát, és oldalra néz.
Jó ég! Már megint sikerült melléfognom.
Azért nem adom fel olyan gyorsan.
–  Nekem semmi közöm ehhez a fickóhoz, Jason. Bejössz
végre?
– Én. Öhm…
Nem jön, mert már elment. Méghozzá a számban.
Hülyeség volt leszopnom a kocsiban.
Neki már megvolt, amire vágyott, ezért semmi motivációja,
hogy itt maradjon. Ezek szerint nem érek meg annyit, hogy
belekeveredjen.
Úgy megfeszül a nyakam, hogy szinte fáj. Odamegyek hozzá,
és a fülébe súgom:
–  Életed legjobb szopását kaptad. Azt viszont nem fogod
megtapasztalni, hogy mit tudok még.
– Micsoda?! – ordítja Trace, hogy kis híján megsüketülök.
Két másodpercem van elhajolni, hogy ne én kapjam a
Jasonnek szánt ütést.
– Mi a…
Jason a kocsija lökhárítójára esik, és az állkapcsához nyúl.
– A francba!
Mély levegőt veszek, és ide-oda helyezem a testsúlyomat.
Trace gyorsan és könnyedén behúzott Jasonnek. Alig mozdult.
Mintha meg se kottyant volna neki.
– Miért csináltad ezt? – kérdezem elszörnyedve.
–  Még mindig itt van – válaszolja Trace, miközben jéghideg
tekintettel végigmér. – Leszoptad?
– Marlo leszopott téged?
– Nem.
 –  Te szegény. Akkor nyilván ezért jöttél. Hátha letérdelek, és
leszek olyan naiv, hogy rád bukom annak ellenére, hogy beteg
vagy.
Jason kocsijának ajtaja becsapódik, és felbőg a motor. Nem
hibáztatom. Nem csoda, hogy nem akart ebben az
őrültekházában maradni. Ennek ellenére kicsordul a könnyem,
mert visszautasítva és végtelenül megalázva érzem magam.
Amikor elindul, gyorsan meggyőződöm róla, hogy semmit
nem hagytam a kocsijában. A fickó úgy hajt el, hogy még
véletlenül sem néz rám.
–  Szép munka, Trace! – Reszkető ujjal kiveszem a kulcsot. –
Gratulálok! Ismét sikerült elüldöznöd egy férfit az otthonomból.
Erre aztán végképp nem számítottam. – Megfordulok, és
feltartott középső ujjal a ház felé veszem az irányt. – Ezt
felmondásnak is veheted.
Nem hallok lépteket a hátam mögül, amikor kinyitom a zárat,
és hülyemód egy pillanatra azt hiszem, hogy még mindig ott áll,
ahol faképnél hagytam.
Egész addig, míg fájni nem kezd a fejem. Gyorsan kinyitom az
ajtót, de már késő.
Egyik kezével befogja a számat, a másikkal átkulcsolja a
derekamat, és elemel a talajtól. A karkötőm a földre esik,
miközben próbálok szabadulni. Zihál a mellkasom, egekbe
szökik a pulzusom, és teli torokból sikítok.
Bevonszol a táncterembe, berúgja az ajtót, és csak ekkor
enged el.
–  Miért? – kérdezi, miközben szeme villámokat szór. – Miért
cuppantál rá?
Előrelépek, próbálok egyensúlyban maradni, miközben elönt
a mérhetetlen düh.
Kinyújtom a kezem, és folyamatosan ütöm a mellkasát,
miközben azt üvöltöm, hogy takarodjon.
Megkerül, átsétál a tánctermen.
–  Válaszolj! – utasít nyersen, és olyan hűvös tekintettel néz
rám, hogy a hátamon is feláll a szőr.
–  Cseszd meg! – ordítom, és hozzávágom az egyik magas
 g g gy g
sarkú cipőmet. Könnyedén elkapja, aztán félrehajítja. Utána
leveszi a zakóját, azt is a földre dobja, és odajön hozzám.
Hátrálok, mert látom, hogy ideges. Úgy néz rám, mint egy
eszelős, miközben pattanásig feszül az állkapcsa. Látszik, hogy
magánkívül van.
Ahogy a sarokba szorít, felgyorsul a légzésem, és minden
izmom feszül. Nem hiszem, hogy fizikailag képes lenne bennem
kárt tenni, de azt sem gondoltam volna, hogy más nővel fog
kefélni. Már nem bízom az ítélőképességemben.
A tükörnek támasztom a hátam, és leveszem a másik cipőt.
Úgy tartom magam előtt, mint egy pisztolyt.
– Ne gyere közelebb!
Nem lassít. Két lépés múlva elém áll, egyik kezével
megmarkolja a csuklómat, mellkasát pedig az enyémhez
szorítja.
– Mondd meg, miért voltál azzal a szarházival!
Kicsordul a könnyem. Nem tudok kiszabadulni a szorításából,
így képtelen vagyok elmenekülni. Csak a hangom segíthet, mert
amúgy messze túlerőben van.
–  Három éve nem feküdtem le senkivel – tör ki belőlem a
fájdalmas beismerés. – Végre készen álltam, és te… te…
Nem csalt meg, mert nem voltunk együtt. Mégis úgy éreztem,
mintha elárult volna. El kellett volna neki mondanom, hogy mit
érzek iránta. Hogy neki köszönhetően mosolygok többet, és neki
hála próbálok továbblépni. Meg kellett volna neki mondanom,
hogy szeretem.
Kibírhatatlan fájdalmat érzek, és reszketni kezd a kezem.
Kiejtem a cipőt.
–  Beleraktad a farkad, én pedig felszedtem egy fickót a
bárban. Mert ezt teszik a megtört szívűek.
Kitágul az orrcimpája.
– Ha te csak szexet akarsz…
Meglazítja a nyakkendőjét, aztán leveszi. Utána kicsatolja az
övét.
–  Nem! – kiáltom, és rávágok a mellkasára, majd a tükörhöz
szorítom a lapockámat. – Nem, nem, nem. Te nem…
Hirtelen torkon ragad, és alaposan megszorít.
– Ki ne mondd még egyszer, hacsak nem gondolod úgy.
Megmarkolom a kézfejét, és könnyes szemmel nézek rá. Nem
szorítja el a levegőt, nem fáj az érintése, viszont nem tudok
mozdulni, és képtelen vagyok normális hangot kiadni
magamból.
Lehajítja az övét, melynek hatására melegség járja át a
testem, mellbimbóm megkeményedik, és az egekbe szökik a
pulzusom.
Nem hagyhatom, hogy megdugjon. Nincs egy órája, hogy egy
másik nővel volt. Nem kíván, nem tisztel, és leszarja, hogy mi
van velem. Ez csak hatalmi harc, hogy megmutassa, ki az úr a
háznál. Gyerekes, beteges, egoista viselkedés.
Felszegem az állam, és mélyen a szemébe nézek. Amikor meg
akar szólalni, tökön térdelem. Felordít, és lazít a fogáson, így
sikerül megfordulnom. De csak két lépést tudok tenni.
A hátamra csap, és ahogy megbotlunk, mindketten
kitámasztjuk a kezünket, nehogy a falnak ütközzünk. Még
mindig küzdünk. Végül zuhanni kezdünk a padló felé.
Arccal lefelé esem, fölöttem Trace, aki átkulcsolja a
derekamat, hogy tompítsa az esést. Próbálom magam alá húzni
a térdemet és arrébb kúszni, de szorosan megmarkolja a
csípőmet, szabad kezével pedig a combom hátulját. Aztán
felhúzza a miniruhámat.
A hideg levegő megcsapja a meztelen hátsómat. Akkorát üt rá,
hogy égni kezd a fájdalomtól.
– A kurva életbe!
Sajog minden tagom az ütlegelésétől, ezért akkorát ordítok,
hogy zeng a ház.
– Miért…?
Folyamatosan csapkod, és az ütések hangja ugyancsak
visszahangzik. A csípőm alá nyúl, az ölébe húz, és megállás
nélkül püföl. Szinte ég a hátsóm.
Próbálok ellenszegülni, és visítok, ahogy tudok, de néhány
másodperc múlva már meg kell magam erőltetni, hogy küzdjek,
 p g g gy j
mert igazság szerint kezdem élvezni a dolgot. Minden ütésre
melegség járja át az egész testemet, beleértve az erogén
zónákat. Hol simogatást, hol dörzsölést érzek, és egyre inkább
úrrá lesz rajtam a vágy.
Gyors mozdulattal fölém gördül, mellkasát a hátamhoz
szorítja, hirtelen benyúl a lábam közé, egyenesen a nedves
puncimba.
Felsóhajtok, mert csodás az érintése. Nem akarom. Nem. Nem
lehet…
– Jó ég! Már most nedves vagy!
Megfogja a szeméremajkamon lévő pirszinget, és
megpiszkálja. – Mocskos, pajzán kis csaj.
–  Nem miattad van – válaszolom, miközben folyamatosan
rúgkapálok és vonaglom.
Csakhogy a testem alaposan cserben hagy. Ahogy mélyebbre
dugja az ujját, egyre nedvesebb leszek, mégis próbálok úrrá
lenni az élvezeten.
Addig izgek-mozgok és helyezkedem, míg sikerül egy kicsit
lerúgnom magamról, és négykézlábra állnom. Mielőtt
felállhatnék, elkapja a bokámat, és hanyatt fektet. Erősen rám
támaszkodik, és szétfeszíti a combomat.
Nincs rajtam bugyi, ezért ott fekszem kiterítve, ő pedig le nem
veszi a puncimról a szemét. Próbálok kiszabadulni, de ő sokkal
erősebb és nehezebb nálam, ezért képtelenség kihúzni a lábam
a keze szorításából.
Mélyen a szemembe néz, és tudom, hogy valamit elindítottam
benne. Még mindig dühös, de a mérgét lassan felváltja a
szexéhség.
– Ne – suttogom, és reszketek.
Felcsillan a szeme. Aztán a lábamnál fogva felhúzza az
altestemet a földről, és a puncimhoz szorítja az arcát.
Megmarkolom a haját, és folyamatosan tépem, miközben
próbálom eltolni a fejét. A vágy és az undor harca.
Egyszerre gyötrődöm, és élvezem, amit csinál. Egyszerre
akarom őt, és gyűlölöm. Egyszerre akarok szabadulni, és
maradni a szorításában.
 Kívánom. Bántani akarom. A szájához tolom a puncimat,
aztán hatalmasat lökök a mellkasán.
– Gyűlöllek! – ordítom teli torokból.
Megnyalja a szeméremrészt, mély levegőt vesz, és komolyan a
szemembe néz.
– Szeretlek.
Kamu. Ez a fickó beteg és zavarodott. Ahogy én is.
Nyalogatni kezdi a csiklómat, és szívogatja a pirszinget.
Semmit nem szeretnék jobban, mint elélvezni a nyelve
segítségével. Nagyon kívánom. Testem feszül, és egyre jobban
tolom magam Trace szája felé. Érzem, ahogy nemsokára
hatalmába kerít az orgazmus.
Szólnom kéne, hogy hagyja abba, de képtelen vagyok rá. Én…
– Jó ég! Elélvezek!
Elborít az orgazmus. Minden porcikám reszket, miközben
ordítok, lihegek, zihálok, és döbbenten nézek Trace-re. Még
mindig dolgozik a nyelvével, és arra ösztönöz, hogy egyre
erősebben és gyorsabban mozgassam a csípőmet. Már nem
tudom, hová legyek a gyönyörűségtől.
De ahogy átadom magam az élvezetnek és a pillanatnyi
örömöknek, úrrá lesz rajtam a bűntudat. Nemrég dugta meg
Marlo Vogtot, én pedig hagyom, hogy nyalogassa a puncimat.
Nincs szükségem olyan férfira, aki megállás nélkül manipulál,
ráadásul mérgező hatással van rám.
– Szállj le rólam! – kiáltom teli torokból, és leteszem a lábam a
földre, hogy odébb csússzak.
Nem hallgat rám. Folyamatosan a lábam között van, aztán
megcsókol. Ahogy ismét nyalogatni kezd, képtelen vagyok
másra gondolni, mint hogy én is ugyanúgy meg akarom
bántani, ahogy ő engem.
Eltolom magam, és gúnyos pillantást vetek rá.
–  Érezted a fickót, amikor megcsókoltál? Csak azért, mert
amikor leszoptam, minden csepp ondóját lenyeltem.
Felordít, és ököllel a padlóra csap. Fölém tornyosul,
megtámaszkodik, és érzem, hogy remeg a keze a dühtől.
 Mélyeket lélegzik, hogy visszafogja magát.
Minden izma feszül, miközben üveges tekintettel néz rám.
Megfagy a vér az ereimben, aztán olyan hevesen kezd verni a
szívem, hogy kis híján kiugrik. Elképesztően jó ez a pasi. Férfias,
tekintélyt parancsoló. Harapdálni kezdem a szám szélét, nehogy
könyörögni kezdjek a dugásért.
Ne engedd! Ne törj meg!
Rúgok egyet, és ökölbe szorított kezemet előrelendítem, de
csak a levegőt találom el. A testem viszont mást diktál. Lüktet és
ég a puncim, ahogy a combom közé szorítja a csípőjét,
miközben elhajol az ütéseim elől.
– Mondd ki, Danni! – utasít, majd alaposan végigméri az egész
testemet. Széttett lábam, mellkasom lüktetése még véletlenül
sem kerüli el a figyelmét. Lassan, pontról pontra halad a
tekintetével, melyben egyszerre van jelen a bűn, a harag és az
ígéret. – Mondj nemet, ha nem akarod.
Elhomályosul a szoba, és képtelen vagyok gondolkodni. Nem
látok mást magam előtt, csak Trace kőkemény vonásait. A férfit,
akit nem lehet megzabolázni, mert kizárólag az ösztöneinek él.
Ott vagyok vele, és ugyanúgy égek a vágytól, mint ő. Csak egy
módon hűthetem le magam végleg. Ha nemet mondok.
Próbálom valahogy kimondani, de még véletlenül sem ez az
egy szó hagyja el a számat.
– Szükségem van rád – bököm ki önkéntelenül.
–  Fogalmad sincs, milyen régóta akarom ezt hallani. – Egyik
kezével a sliccéhez nyúl, a másikkal pedig a hajamba markol.
Úgy fordítja a fejemet, hogy muszáj legyen rá néznem. – Nagyon
szeretlek.
Cipzárjának zörgése visszhangzik a fülemben, és nyögni
kezdek.
Miért nem tudom leküzdeni a vágyaimat? Önkéntelenül is
odanyúlok, hogy segítsek neki minél hamarabb szabaddá tenni
a férfiasságát.
A hüvelybemenetemhez teszi a farkát, és mélyen a szemembe
néz. Gombóc nő a torkomban. Nyelek egy nagyot, aztán
megragadom a vállát, és lihegni kezdek. Kérlek.
Belém hatol. Egyszerre nyögünk és remegünk, mintha eggyé
olvadtunk volna. Olyan mélyen hatol belém, ahogy csak tud.
Kitágít, eltelít, és szinte éget.
Úgy kefél, mint egy igazi ösztönember, miközben
összeszorítja a fogát. Durván, gyorsan, keményen és erősen
nyomul, mint aki most vezeti le az összes felgyülemlett
feszültségét. Közben megállás nélkül csókolgat.
Már majdnem elfelejtettem, milyen, amikor valaki magáévá
teszi és dominálja az embert, hogy aztán öntudatlanságig
kefélhessen. Három éve. Ez volt életem leghosszabb három éve.
Ideje továbblépni.
Abban a pillanatban teljesen kikapcsol az agyam, és eszembe
sem jut, hogy kerültem ide. Túlságosan lefoglal a férfi, aki
folyamatosan kefél és csókol, így nemcsak a farkával, hanem a
nyelvével is kényeztet. Vágytól és szenvedélytől hajtva
szeretkezünk. Egymás húsába tépünk, körmömet a hátába
vájom, lihegünk, zihálunk, nyögünk és izzadunk.
Ahogy letépem róla az inget, a gombok szanaszét szóródnak a
padlón. Mordul egyet, aztán letépi magáról, és elhajítja. Van egy
atléta is az ing alatt, melyben tökéletesen látszanak kőkemény
karizmai és duzzadó erei. Többet akarok látni belőle, de ő
megragadja a ruhámat, és egészen a combtövemig húzza.
Nagyokat sóhajt, és csikorgatja a fogát, amikor a mellemre
mozdul. Gyengéden, mégis határozottan szívogatni kezdi a
bimbómat, ezzel megjelölve a területet. Aztán harapdálni kezdi.
Keményen.
Hirtelen úrrá lesz rajtam a pánik. Eltolom az ajkát a
mellbimbómról, és vonaglani kezdek.
Kikerekedik a szeme, és felordít.
– Milyen tüzes vagy!
Egyre gyorsabban nyomul. Mintha sietne.
– Igen… Igen…
Nem néz másfelé, miközben folyamatosan és hangosan nyög.
– Jó benned lenni. Maga a mennyország.
 Nem kéne ilyen jó érzésnek lennie. Inkább el kéne löknöm, és
véget vetni az egésznek. Elfenekelt! Hogy hagyhattam?
Megmarkolom a fenekét, hogy leállítsam, de ahogy a csípőjét
mozgatja, még jobban feszülnek az izmai.
Tele van tesztoszteronnal, és úgy nyomul, mint a kilőtt
nyílvessző. Le nem veszi rólam a szemét. Figyel és csodál azzal
a jeges kék szemével, miközben a csiklómat simogatja.
Megemelem a csípőmet, és remeg a lábam a gyönyörűségtől.
– Ennyi.
Simogatja és dörzsöli a legérzékenyebb pontomat, miközben
lassan ő is a csúcsra jut.
– Most fogsz elélvezni – mondja.
Másik kezével megragadja a torkomat, és vége. Ahogy elzárja
a légutamat, már alig látok. Úgy érzem, millió darabra törtem,
miközben a csúcsra jutok.
– Az én csajom – jelenti ki, és továbbra is ki-be járatja a farkát.
– A legszexibb, akit valaha láttam.
Hátrahajtom a fejem, próbálok lélegezni, folyamatosan
lihegek és nyögök, miközben Trace a csípőjét mozgatja. A
nyakamról az arcomra teszi a kezét, és az ajka felé húzza az
enyémet. Aztán megcsókol.
Ez a csók más. Ezúttal nem érzem a tartózkodást. Lágy és
érzéki. Mintha lélektől lélekig tartana. Olyan gyengéd és
kellemes a csókja, hogy menten elolvadok. Mintha szerelem
szülte volna.
Szeretem, de nem bocsátok meg neki. Ahogy elélvez, látom a
szemében a fájdalmat, a boldogságot, a megbánást, az odaadást
és a szenvedélyt. Azt mondta, szeret, mégis tönkretett mindent.
–  Danni – ordítja teli torokból, miközben rázkódik a teste.
Folyamatosan hozzám dörzsöli magát, aztán elenged.
Amikor a csúcsra jut, homlokát az enyémre hajtja, továbbra is
a karjában tart, orrával végigsimít a nyakamon, és
megsimogatja az arcomat.
Legszívesebben rögtön felpattannék.
Mit csináltam? Mi lesz ezután? Nem maradhatok vele. Nem
szerethetem.
 Amikor felemeli a fejét, látom a sokkot az arcán. Mint aki nem
hiszi el, hogy itt van és ezt tette. Velem.
Döbbentnek látszik.
Összeugrik a gyomrom, amikor kijön belőlem és félrehúzódik.
Nem láttam a farkát. Csak belém rakta, most pedig kerüli a
tekintetemet.
– Trace! – Lehúzom a viseltes ruhát, hogy eltakarjam magam,
és próbálok valamit mondani. – Nem tudom, mit csináljak.
Nem… Nem maradhatok egyedül. – Beszélnünk kell.
Hátat fordít, összeszedi a ruháit a földről, aztán feláll, és
megint félrenéz. Sehol a diadalittasan felszegett áll. Sehol egy
bocsánatkérés. Csak egy távolságtartó férfi, aki két nőt is
elélveztetett. Néma csend, miközben majd megszakad a szívem.
Ökölbe szorítja a kezét, aztán ellazítja. Sóhajt, végül kilép az
ajtón.
Lesújtva érzem magam. Bármennyire szeretnék
utánakiabálni és kérni, hogy maradjon, nem teszem.
Elvégre nem vagyok a nője.
Becsukja maga mögött az ajtót, és nem marad más, csak a
magány. A tükörnek támaszkodom, és a mellkasomhoz húzom a
térdem. Lüktet a fejem, és újból érzem a könnyeimet.
Még soha nem éreztem, hogy ennyire… kihasználtak és
eldobtak volna. De én is hibás vagyok. Nemet kellett volna
mondanom.
Szexelni akartam, és most, hogy ez végre megtörtént,
rosszabbul érzem magam, mint előtte. Mert én leginkább
intimitásra vágyom. Egy olyan férfival, aki szeret.
Egy fél pillanatra Trace is megadta mindezt. Aztán
ugyanazzal a lendülettel visszavette.
Bele sem merek gondolni, hogy nem védekeztünk. Az egy
dolog, hogy van spirálom, de mi lesz a nemi betegségekkel?
Vajon Marlóval használt óvszert?
Elfog a hányinger. Megdugta… egy órával az előtt, hogy velem
kefélt. Talán most is hozzá siet. Gondolom, visszacsalja az
ágyába. Hogy őt szeresse úgy, ahogy nekem jólesne.
 Cole soha nem tett volna velem ilyet. Ő ezer százalékig
elkötelezte magát mellettem. Hűséges volt.
Ököllel a padlóra csapok, és rám tör a sírógörcs. Megint úrrá
lesz rajtam az önsajnálat.
– Hiányzol, Cole. Nagyon hiányzol.
Mielőtt meghalt, alaposan összetörte a szívemet. Ahogy
belegondolok, mérhetetlen haragot érzek. Nem kellett volna
elmennie. Fontosabb volt neki a munkája, mint én, ezért
mindent tönkretett, amit felépítettünk.
Muszáj innom. Méghozzá sokat. Ez az egyetlen mód, hogy
elnyomjam a fájdalmat, és kitöröljem a keserű emlékeket.
Elhomályosul a tekintetem, de még így is látom magam a
tükörben. Megtört, elgyötört, szánalmas arc néz vissza rám.
Most komolyan feladod, te szerencsétlen?
Jól érzem magam a földön fekve és magamat sajnálva. Úgy
tűnik, nekem a szomorúság a leghűségesebb társam. Már
ismerős, megbízható, és nem kell érte semmit tennem. Jön
magától.
Tudom, hogy most a csalódottság beszél belőlem. Sokkal
könnyebb feladni, mint a fájdalmak ellenére küzdeni.
Sok olyan dolog van, ami lehúz, és nem hagy továbblépni.
Kell valami cél, ami arra késztet, hogy összeszedjem magam.
Ezzel nincs is gond, hiszen van egy csodálatos hivatásom.
Ezenkívül ott a családom, szomszédaim, és ott a
hajléktalanszálló is. Ott mindig szükség van rám.
A szerelem számomra nem opció. Ahogy az élet sem. Vagy
sikerül kapcsolódnunk, vagy nem. Élünk, aztán meghalunk.
Olyan nincs, hogy örökké. Az igazi küzdelem, hogy mindig a
legjobbat hozzuk ki az egészből, és értékelni tudjuk még az élet
apró örömeit is.
Kinyújtom a kezem, és végigsimítok a tükör repedésein.
Aznap néztem oda utoljára, amikor a Cole-lal közös életünk
maradványait a pincébe költöztettem. Mindent levittem, és ott
hagytam, ahová esett. Aztán bezártam az ajtót. Az akkor
hatalmas lépés volt.
 Ma éjjel muszáj befejeznem.
Felállok, megigazítom a ruhámat, és leveszem a telefont a
karperecről. Aztán elindítom Calum Scott Dancing On My Own
című számát.
Kezem-lábam remeg. Felkapok egy felsőt és egy férfisortot.
Összekapom magam, aztán fogom a kulcsot és az eljegyzési
gyűrűmet.
A pinceajtónál állok, amikor ismét felcsendül Calum Scott
dala.
Mély levegőt veszek, kinyitom az ajtót, felkapcsolom a
villanyt, és hirtelen megcsap a nyirkos-dohos szag.
Amikor Cole beköltözött, elfoglalta a félig kész pincét.
Telerakta szerszámokkal, motorbicikli-alkatrészekkel,
súlyemelő-felszereléssel és mindenféle pasis dolgokkal. Még
mindig érezni az olaj szagát. Punk rock poszterek tarkítják a
falat. A régi matraca a munkapad mellett hever.
És itt vannak azok a tárgyak, melyeket két évvel ezelőtt
idehoztam. A ruhái, a parfümje, az órája, az összes CD-je, az
esküvői dekoráció, a fényképek és az emléktárgyak, melyeket az
alatt a tíz hónap alatt gyűjtöttünk össze, míg együtt voltunk.
Amikor meglátom a fehér ruhát a földön, hirtelen átszakad a
képzeletbeli gát.
Ahogy teszek egy lépést a ruha felé, zokogni kezdek.
Végigsimítok a poros tüllszoknyán és a gyöngyös felsőrészen.
Gyönyörű esküvő lett volna. A házasságunk ugyanolyan csodás
lenne, mint a szerelmünk volt.
Reszketek, amikor magamhoz ölelem a ruhát.
Nem tudom, mikor engedem el végre, hogy visszategyem.
Kinyitom az üres dobozt, amit még Bree adott, megfogom Cole
pólóit, egyenként megszagolom őket, és még keservesebben
sírok.
Aztán elkezdek pakolni.
 huszadik fejezet

a jelen

Másnap arra ébredek Cole matracán a pincében, hogy valaki a

fejem fölött lépdel, és nyikorog a parketta. Még nem tudok
gondolkodni. Szemem duzzadt, és alig tudom kinyitni. Fázom,
ezért magamra húzom a vékony takarót.
Pontosabban nem is takaró, hanem az átkozott menyasszonyi
ruhám.
A betolakodó kinyitja a pinceajtót, és ahogy lép, nyikorog a
lépcső a lába alatt. Mintha többen lennének. Talán Bree és
David.
Hány óra van? Felülök, és előkapom a telefonomat. Reggel hat
óra öt perc.
Nyöszörgök, és megdörzsölöm az arcom. Az egyetlen, aki
ilyenkor felébreszthet, a közvetlen szomszédom. Ez azt jelenti,
hogy nyitva hagytam az ajtót. Már megint.
Meglátom a lábát a lépcsőn. Kompressziós harisnyában van,
és a botjára támaszkodva, papucsban csoszog lefelé. Felállok,
hogy segítsek neki, de ekkor megpillantok egy másik pár cipőt,
amitől kiráz a hideg.
Fényes fekete félcipő, fekete nadrág, hosszú lábak…
Az egekbe szökik a pulzusom, és ökölbe szorítom a kezem.
Úgy látszik, Trace-nek volt képe visszajönni.
Amikor elérik az utolsó lépcsőfokot, Virginia felemeli a botját,
és megböki Trace hátát.
– Ez itt hozzád tartozik? – kérdezi.
Még mindig ugyanaz a fehér ing van rajta, amit tegnap viselt.
Gyűrött, és teljesen kigombolt. Ugyanaz a nadrág és cipő. Ezek
szerint nem ment haza?
 Lehajtott fejjel, kezét a zsebébe dugva araszol lefelé. Amikor
egy kicsit megemeli a tekintetét, látom, milyen karikás a szeme.
Haja kócos és rendezetlen, ezért képtelen vagyok elhinni, hogy
ő az.
Pocsékul néz ki.
–  Nem – válaszolom, és keresztbe fonom a karomat. – Nem
hozzám tartozik.
– Nos… – sóhajt Virginia. – Láttam, hogy egy kocsiban alszik a
házadnál. – Leengedi a botját, és Trace lábához szorítja. – Azt
mondta, ismer téged. Ilyeneket mondott, hogy elvetted az eszét,
és már nem az, aki régen volt, meg hasonlók.
Állkapcsom megfeszül.
– Egy pillanat…
Trace akkorát sóhajt, hogy a válla is megemelkedik. Aztán
bűnbánó pillantást vet rám.
– Danni…
– Ne!
Pattanásig feszül minden idegszálam, miközben magamhoz
szorítom a menyasszonyi ruhát.
Virginia még egy utolsó pillantást vet Trace-re.
–  Isten sosem bocsát meg az olyan hazug
szoknyavadászoknak, mint maga.
–  Kérlek, Danni… – A hajába túr, aztán ismét zsebre vágja a
kezét. – Muszáj…
–  Hogy mert idejönni egyáltalán? – korholja Virginia. – Ha
Cole még élne – Isten nyugosztalja szegény fiút –, úgy
megkergetné a motorjával, hogy maga rögtön kilehelné azt a
mocskos lelkét!
Vicces. Míg Cole itt lakott, Virginia megállás nélkül szapulta.
De azóta, hogy meghalt, ódákat zeng róla.
A tüllszoknyát babrálom, és körülnézek a pincében. Tegnap
jókora lépést tettem. Mindent dobozba rendeztem és a
lépcsőhöz pakoltam. Kivéve persze az esküvői ruhát. Azt
képtelen vagyok szem elől téveszteni. Ma reggel viszont sokkal
erősebbnek érzem magam. Két lábbal a földön. Így már készen
állok, hogy elbánjak Trace Savoyjal.
 gy j yj
–  Semmi baj, Virginia – mondom, aztán felállok, és
félreteszem a ruhát. – Majd én elintézem.
– Azt tudom – válaszolja Virginia, és a botjára támaszkodik. –
Ha végeztél, a mosókonyhában van egy kiégett villanykörte.
Nem érem el.
– Kicsit később benézek.
Odamegyek hozzá, hogy felsegítsem a lépcsőn, de ő
visszautasít.
– Magamtól is fel tudok menni.
Lélegzet-visszafojtva várom, hogy elinduljon. Amikor átmegy
a konyhán, becsukja a hátsó ajtót.
Megkönnyebbülten sóhajtok, míg elhaladok Trace mellett, és
leülök a matracra.
– Egész éjjel itt voltál?
– Nem.
Megvakarja az állát, odajön a matrachoz, és leül a másik
végébe. Köztünk a menyasszonyi ruha.
– Nem jutottam el a sarokig, amikor visszafordultam.
– A kocsiban aludtál? Miért? – kérdezem gyanakodva.
–  Gondoltam, legjobb lesz, ha mindketten alszunk egyet az
egészre, hátha elmúlik a harag.
Olyan erőteljesen néz, hogy kezdem magam kellemetlenül
érezni. Lehangoltnak tűnik, de ez semmit nem változtat a
tekintetén. Kis híján felfal a szemével, ezért összehúzom
magam. Szörnyű, milyen nagy hatással van rám még azok után
is, amit művelt.
–  Mondd, amit akartál – szólalok meg végül, és az ölembe
teszem a kezem. – Aztán kérlek… hagyj engem békén!
Közelebb hajol, kőkemény pillantást vet rám, és a lehető
legkomolyabban így szól:
– Nem keféltem Marlóval.
Mély levegőt veszek, és szívemet átjárja a remény. És a kétség.
– Ne tedd próbára a türelmemet, Trace!
–  Esküszöm, Danni. Tudtam, hogy korán végzel a munkával,
és számon akarsz kérni. Már akkor tudtam, amikor feljöttél.
–  Nem azért végeztem hamarabb, hogy vitatkozzak veled –
 g gy
ordítom, és felpattanok a matracról, hogy szembeálljak vele. –
Azért mentem, hogy odaadjam magam. Mindenestül!
– Most már tudom.
Előrehajol, és összekulcsolja az ujjait a tarkója mögött. –
Rájöttem, amikor megláttalak abban a ruhában. Tudtam, hogy
mindent elcsesztem. Azt is tudtam, hogy életem hátralévő
részében jóvá kell tennem mindezt.
–  Csakhogy ez nem sikerült. Tönkretetted a randimat, úgy
dugtál meg, mint egy kiéhezett fenevad, aztán faképnél hagytál.
Otthagytál a földön, mint eb a szarát.
Megszorítja a nyakát, és zihál a mellkasa.
– Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek és a lábad elé boruljak.
Aztán megláttalak azzal a fickóval, és megtudtam, mit tettél
vele… – Nagyot sóhajt, és folytatja. – Elbasztam. Nincs mentség,
és el nem tudom mondani, mennyire sajnálom – mondja
leszegett állal és ökölbe szorított kézzel.
Aztán kínosan felnevet.
–  Ebben nem vagyok jó. Olyan vagyok, mint egy rémálom.
Tudom, de próbálkozom. Olyan férfi akarok lenni, aki
megérdemel téged – jelenti ki bánatosan.
Leengedem a vállamat, és alig kapok levegőt.
– Ha tudtad, hogy munka után megkereslek, miért voltál vele?
Láttam, hogy dugsz vele, Trace. Deréktól lefelé meztelen volt,
nyögött.
–  Marlo nekem dolgozik, és bármit megtesz, amit kérek. Ha
azt mondom, nyúljon magához, míg én nézem, simán
megcsinálja. – Összeszorítom az ajkaimat. – Nem néztem – teszi
hozzá gyorsan. – Még csak fel sem állt rá.
–  Te nem vagy ép – válaszolom, és eltávolodom tőle. Nem,
mintha úgy jobban megérteném a logikáját. – Ha velem akartál
kapcsolatot, miért keféltél másik nővel?
–  Nem keféltem vele! – ordítja, aztán egy kicsit halkabbra
veszi. – Kamera van a szobában. Mindent felvesz. Be tudom
bizonyítani. Visszanézheted az utóbbi négy hónapot. Te vagy az
egyetlen nő, aki megfordult az ágyamban.
 – Nem hiszek neked.
Bár legszívesebben minden szavát elhinném.
– Azt mondtad, soha nem alszol egyedül.
– Az volt az első együtt töltött napunk, és ez akkortájt igaz is
volt. – Ráncolja a homlokát. – Nem voltam nővel, amióta veled
találkoztam.
Most nem vagyok efféle beszélgetésre hangolva. Játszik az
érzelmeimmel, és megint manipulál.
– És mi van azzal a nővel, aki az öledben ült a kaszinóban? –
kérdezem csípőre tett kézzel. – És azzal a több tucattal, akikkel a
szemem láttára flörtöltél a bárban?
– Négy hónap után te voltál az első, akivel ágyba bújtam.
–  Akár igaz, akár nem, el akartad velem hitetni, hogy
megdugtad Marlót. Ennek semmi értelme.
– Amikor tegnap idejöttem, azt akartam, hogy engem válassz.
Hallani akartam. – A párnára hajtja a fejét, és a tetőgerendát
nézi. – Amikor elmentem, úgy éreztem, mintha csak arra
kellenék, hogy eltereljem a figyelmedet az egyetlen férfiról, akit
szeretsz. – Az esküvői ruhára néz, és lehunyja a szemét. –
Amikor hamarabb végeztél a munkával, azt gondoltam, hogy fel
akarsz mondani. – Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna.
Leülök a matracra, és megmasszírozom a halántékomat. Muszáj
innom egy kávét. – Megszoktam, hogy mindig megkapom, amit
akarok – folytatja, és mélyen a szemembe néz. – Veled szemben
viszont elvesztem a kontrollt. Teljesen felkavarsz érzelmileg.
Tegnap mérhetetlen fájdalmat éreztem, mert úgy gondoltam,
nem kellek neked. Nem készültem fel rá. Jó ég, Danni! Még soha
nem éreztem magam ilyen sebezhetőnek.
– Ez szerelemnek tűnik – válaszolom halkan.
Rám néz, és olyan, mintha kétségbeesett volna.
–  Tudod, a szerelem nem választás kérdése – mondom, és
végigsimítok a menyasszonyi ruhán. – Nem tudod befolyásolni.
Az csak… megtörténik, és jobban teszed, ha elfogadod, és
megragadod a lehetőséget, mert ki tudja, mikor veszíted el
ugyanazzal a lendülettel.
–  Nem kellett volna téged választás elé állítanom – jelenti ki
 g j
szomorúan. – Mégis megtettem, és szörnyű, hogy nem kaptam
választ. Megbántódtam, és úgy éreztem…
–  Tehát azért rendezted meg a jelenetet Marlóval, hogy
megbánts.
Bólint.
– Féltékeny, bosszúálló idióta vagyok.
Megmarkolom a ruhát, és odaviszem a dobozhoz, amelyikbe
az eljegyzési gyűrűt tettem. Amikor elpakolok, összevissza
tördelem a kezem, és gondolkodom.
Nem tudok megbízni Trace-ben. Sok időbe telik, míg valahogy
a helyükre kerülnek a dolgok. Feltéve, ha mindketten
beleadunk mindent, hogy a közös jövőnket építsük.
– Mit csinálsz? – kérdezi.
– Továbblépek.
Bezárom a dobozt, kihúzom magam, és megnézem a tettem
végeredményét.
Feláll a matracról, és ellágyul a tekintete, ahogy közelít felém.
–  Remélem, hogy ez a kijelentés nem rám vonatkozik –
válaszolja. – Összevonom a szemöldökömet, és várom, hogy
folytassa. – Ha veled bármi történne…
Megáll mögöttem, a vállamra teszi a kezét, aztán a
mellkasához húz.
– Ha elvesztenélek vagy meghalnál, nem hiszem, hogy tovább
tudnék lépni.
Nagyot sóhajtok, és reszket minden porcikám.
–  Nem minden kapcsolat okoz ekkora fájdalmat. Ha jól
működik, a világ legjobb érzése kapcsolatban lenni. Sokszor
azokért a pillanatokért érdemes élni, amiket a szerelmeddel
töltesz. – Lehajtja a fejét, és érzem a sóhajtását a nyakamon.
Mintha a szavaim reményt adnának neki a kettőnk jövőjét
illetően. – Megrekedtünk, Trace. Megrekedtünk a beteges
bizalmatlanság, a féltékenység, a félreértés és az örökös
számonkérések szintjén. Így nem működhet egy kapcsolat.
Átöleli a derekamat, és a halántékomhoz szorítja a homlokát.
– Kérlek, ne írj le rögtön!
 – Nem tudom, mit tegyek, de nem akarom feladni. Sok dolgot
kell még rendeznünk, főképp a kapcsolatodat Marlóval.
Elém áll, és megfogja az arcomat.
– Soha nem feküdtem le vele.
Vége a bizalomnak.
Megragadom a karját.
– Látni akarom a tegnap éjszaka felvételét.
– A kocsiban van a laptopom – válaszolja. Megfogja a kezem,
és elindulunk.
 huszonegyedik fejezet

a jelen

Ahogy követem Trace-t a lépcsőn felfelé, folyamatosan

kavarognak a gondolataim. Talán nem kefélt Marlóval. Talán
még érzek a fickó iránt valamit. De ettől még ugyanaz a
manipulatív szemétláda marad.
A lépcső tetején becsukja az ajtót, és játszani kezd a lakattal.
– Miért tartottad zárva?
– Olyan helyre vezet, ami nem létezik többé.
Egy pillanatra a fejem búbjára hajtja az állát, aztán megfogja
a kezemet, és elvisz onnan.
Bekapcsolja a kávégépet a konyhában, és szanaszét túrja a
szekrényeket, miközben telefonál.
–  Majd én megcsinálom – mondom, és félrelököm, hogy
előkerítsem a kávébabot.
–  Igen – mondja a telefonba, és a hűtő felé veszi az irányt. –
Miss Angelo és én péntekig nem leszünk bent. Tedd, amit kell.
Tessék? Csak négy nap múlva lesz péntek. Megfordulok, a
hátát bámulom, miközben kiveszi a hűtőből a szalonnát és a
tojást.
–  Küldj valakit Miss Angelo házába egy útitáskával! –
Megfordul, és kínosan rám mosolyog. – Farmer és póló –
mondja ismét valakinek a vonal túloldalán.
A pultra támaszkodom, és összekulcsolom a kezem.
– Mit csinálsz? – kérdezem.
–  Ennyi. – A földet bámulja, végül felsóhajt. – Várj, Marlo! –
kiáltja, és vakargatni kezdi a nyakát. – Sajnálom a tegnap
éjszakát. Kihasználtalak. Hiba volt, és… – Lehunyja a szemét,
aztán jó néhány másodpercig hallgat. – Értem. – Bontja a
kapcsolatot, és rám néz. – Marlo beadta a felmondását, miután
elmentél.
Nem hibáztatom, és nem tehetek róla, de önző módon még
örülök is neki.
– Beperelhet szexuális zaklatásért.
– Busás végkielégítést kapott, cserébe aláírta a megállapodást,
miszerint sem perben, sem peren kívül nem támaszt velem
szemben követeléseket.
– Még szerencse.
Elfog a rossz érzés, ezért kínomban dobolni kezdek az
ujjaimmal a pulton. Nagyon nem tetszik, ahogy azzal a nővel
bánt. Lehet, hogy el kéne engednem a témát, de az nem az én
stílusom.
–  Szerinted rendjén van, hogy így bánsz egy nővel? Neked
dolgozott, és te arra kérted, hogy maszturbáljon, mert erre volt
szükséged az idióta játékodhoz, aminek semmi köze nem volt
hozzá. Ez egyáltalán nem helyes.
A zsebébe csúsztatja a kezét, a földet nézi, és gondterhelten
sóhajt.
– Marlo nem olyan, amilyennek látszik.
– Hogy érted ezt?
–  Nemcsak szexelni akart velem. – Rám néz, összevonja a
szemöldökét, aztán folytatja. – Elmebeteg módon szerelmes volt
belém. Háromszor találtam meztelenül az íróasztalomon.
– Mikor?
–  Nagyjából akkor kezdődött, amikor elkezdtél nálam
dolgozni. Megváltoztattam a biztonsági kódot, és kirúgtam.
– Akkor miért dolgozott még mindig neked?
– Mert megjelent egy rakás ügyvéddel, és azzal fenyegetőztek,
hogy beperelnek szexuális zaklatásért. Aminek persze semmi
alapja nem volt.
– Ennyi pénzzel a zsebedben hogyhogy nem tudtad legyőzni?
–  Le tudtam volna. De inkább úgy döntöttem,
megleckéztetem.
– Azzal, hogy nézed, ahogy maszturbál?
–  Azzal, hogy megvárom a megfelelő alkalmat, és videóra
 gy g g
veszem, ahogy önként magához nyúl a hálószobában.
Hú.
– Megmutattad neki a videót?
–  Rögtön az után, hogy elmentél. Egy percig nem
gondolkodott, rögtön elfogadta a feltételeimet. – Összevont
szemöldökkel néz rám. – Mondtam neked, hogy egy bosszúálló
szemétláda vagyok.
Ezek szerint Trace perelhette volna be a nőt szexuális
zaklatásért. Tönkretehette volna a karrierjét és az egész életét.
Ehelyett még ő kért bocsánatot, hogy kihasználta, és fizetett
neki, amikor kilépett.
Azt mondja, bosszúálló, de inkább könyörületesnek tűnik. A
maga rendkívül furcsa módján. Ha belegondolok, milyen
nagylelkű volt, melegség járja át a szívemet.
Sóhajtok.
– És mi van a táskával?
–  Úgy döntöttem, ideje tennem valamit a „megrekedésünk”
ellen.
– Ahhoz nem elég négy nap.
–  Tudom, de nem akarok mozdulni mellőled. Gondolom,
bárhol szívesebben lennél, mint a lakásomban. Itt is tölthetjük a
hetet. Vagy Hawaiin, Párizsban, Ausztráliában…
Elvesztette a józan eszét.
Megfőzöm a kávét, és próbálom logikusan végiggondolni ezt
az egészet. Azt sem tudom, vele akarom-e tölteni a napot,
nemhogy négyet a világ másik végén.
– Nem megyek veled sehová.
– Akkor itt maradunk.
Mögém lép, és a tarkómhoz szorítja a homlokát.
– Nem hagylak el, Danni. Soha. – Legszívesebben elolvadnék,
az eszem mégis azt súgja, hogy hazudik. Megmarkolja a
csípőmet, és magának háttal a mellkasához húz. – Nem léphetsz
ki a kaszinóból.
Parancsoló hangvétele hallatán feláll a szőr a hátamon, de
nem ellenkezem.
 – Maradok. Míg el nem cseszed – válaszolom határozottan.
– Nem fogom.
Hátralép.
– Hol a villanykörte?
– A szekrényben. Miért? – kérdezem az előszoba felé mutatva.
– Mindjárt visszajövök.
Ahogy kitöltöm a kávét és megfogom a szalonnát, nyílik és
csukódik a bejárati ajtó. Odamegyek a konyhaablakhoz, és
látom, ahogy Trace Virginia háza felé tart a villanykörtével.
Mosolygok, és arra gondolok, hogy a szomszédasszonyom
alaposan ki fogja osztani Trace-t. Ha meg akarja nyerni, jóval
többet kell tennie, mint kicserélni a villanykörtét. Kezdetnek
viszont nem rossz.
És ha Trace engem akar megnyerni… Kezdhetné azzal, hogy
vállalja a kockázatot. Meg kell győznie, hogy feltétel nélkül
bízhatok benne, mert jelen pillanatban állandó kétségek
gyötörnek vele kapcsolatban.
Visszatér, mire feltöröm a tojást, és a szalonnazsírba teszem.
– Hogy ment? – kérdezem.
– Ez a nő makacs, mint egy öszvér.
– Kellemetlen, igaz?
– Az átkozott sétabotja miatt még most is zúzódások vannak a
lábamon.
Megfogja a spatulát, és kinyitja a laptopját.
–  Feltöltöttem a videót. Csak nyomd meg a lejátszás gombot,
és mehet.
Amikor elkészíti a tojást, felpattanok a pultra, és az ölembe
veszem a készüléket. Úgy kezdődik, hogy ő és Marlo belépnek a
hálószobába. Nincs hang, de érezni köztük a feszültséget. Trace
nem néz a nőre. Mozog a szája, majd rámutat a kanapéra, ahol
rájuk találtam. Marlo megfogja a torkát, és rajongva figyeli a
felé közeledő Trace-t.
– Jó ég! Ez a nő tényleg akart téged.
Megáll a kezében a spatula.
– Nem volt kölcsönös a vonzalom.
 Talán nem, de még így is fáj nézni, ahogy a nő mögé áll, és
nézi, ahogy felhúzza a szoknyáját és maszturbálni kezd. Trace
nem néz le. Tekintete hol az órájára, hol az ajtóra téved.
Nadrágja a dereka alatt, de az alsónadrágját magán hagyta.
Marlo a párnába temeti a fejét, és így elégíti ki magát, ezért nem
veszi észre, hogy Trace nem vette elő a farkát.
Fél perc múlva belépek. Trace addig a bizonyos pillanatig
nem ér Marlo csípőjéhez.
Meg akart bántani, és ahogy visszanézem a saját
arckifejezésemet a képernyőn, ez valóban sikerült neki.
Eleget láttam. Remeg a kezem, ahogy lehajtom és félreteszem
a laptopot.
Trace lehúzza a serpenyőt a tűzről, és a lábam közé lép.
Fájdalmasan rám néz, aztán átkarol. Ezután az egyik kezével a
nyakamat, a másikkal pedig a hátamat szorítja, hogy minél
közelebb legyek hozzá.
–  Szeretlek – mondja, és megcsókolja a vállamat. – Annyira
szeretlek, hogy már magam is félek.
– Én is. – Átölelem, és hozzábújok. – Koncentráljunk a jelenre!
Jó?
– Jó – válaszolja, és sóhajt egy nagyot.
Egymás mellett ülünk a kanapén, isszuk a kávét, és
elmerülünk a saját gondolatainkban.
Ő fejezi be előbb. Hátradől, és csak figyel.
–  Nincs tévé sem itt, sem a hálóban, viszont a pincében van
egy.
– Cole-é volt.
– Működik?
– Igen.
Összeszedem a csészéket, és elindulok a konyhába.
Követ.
– Nem értem, miért van a pincében.
Beteszem a csészéket a mosogatóba, és a pultra
támaszkodom.
– Minden holmiját levittem.
– Kivéve a Harley-t.
 y
–  Ha le tudnám gurítani a lépcsőn, azt is levittem volna. –
Mosolygok, de olyan, mintha grimaszolnék. – Nem segítette a
gyász feldolgozását, hogy mindennap láttam a cuccait. Kemény
hónapokat éltem át a halála után. Kicsit én is odalettem.
Ahelyett, hogy részvétet nyilvánítana vagy hamis frázisokat
pufogtatna, pont azt adja, amire vágyom. Megfogja az arcomat,
és homlokon csókol. Kezemet a derekára csúsztatom, és addig
állunk így egymással szemben, míg csengetnek.
Köszön a sofőrjének, és elveszi tőle a táskát. Aztán megfogja a
kezem, és a fürdőszoba felé visz.
– Lezuhanyozunk, és alszunk egyet. Mit szólsz?
Mondhatni: csodás. Tegnap éjjel csak pár órát aludtam, és
gyanítom, hogy neki sem volt túl jó éjszakája a sportkocsiban.
A kád és a mosdó közötti szűk folyosón kicsit át kell magát
préselnie, de megoldja. Vajon azt szeretné, hogy együtt
zuhanyozzunk? Izgatottságomban összeugrik a gyomrom, ami
elég vicces azok után, amit tegnap műveltünk. Deréktól lefelé
viszont még nem láttam meztelenül.
Megfogja a pólóját, és egy mozdulattal lehúzza a fején
keresztül. Aztán a nadrágjára teszi a kezét, lehúzza a cipzárt, és
leveszi a cipőjét és a zokniját is. Felém fordul. Nincs más rajta,
csak egy fekete alsónadrág.
Makulátlan bőrének és izmainak láttán csorogni kezd a
nyálam, és lüktetést érzek a lábam között. Legendába illő, ahogy
ott áll. Olyan erőt és magabiztosságot sugároz, mint egy hódító
viking.
Minden szentnek van valamilyen története. Nem
csodálkoznék, ha a norvég hadistennek és a szépség
istennőjének köze lenne Trace családjához. Ahogy elnézem ezt
a csodás, magas, szuggesztív férfit, megborzongok a
gyönyörűségtől.
Most nekem kéne levetkőznöm. Nem vagyon szégyenlős, de
kicsit kellemetlen úgy vetkőzni, hogy közben le nem veszi rólam
a szemét.
– Ideges vagy – mondja, és kicsit felemeli az államat.
Az ajkamba harapok, a bimbóm pedig kőkemény lesz.
 j p p g y
Minden keserűséget és drámát félretéve, vonzódom ehhez a
fickóhoz. Sokáig nem feküdtem le senkivel, és most, hogy vele
vagyok, végre úgy érzem, hogy vége a nélkülözésnek. Vad szex
volt a miénk – gyűlölettel teli, keserű, viharos –, mégis
elképesztően jó. Azon gondolkodom, hányféleképpen lehet vele
szexelni. Gyengéden, játékosan, perverz módon…
Jó ég! Azok után, ahogy elgyapált, tudom, hogy perverz a
pasas.
Képtelen vagyok elfelejteni, milyen szívtelen volt, mégis
olthatatlan vágyat érzek, hogy vele legyek.
–  Majd megmosdatlak – mondja, és végigsimít a hajamon. –
Jól vagy? – kérdezi lágyan.
– Igen.
Visszahúzza a zuhanyfüggönyt, és kikerekedett szemmel nézi
az apró, zöld kádat.
– Pont így néztél, amikor az autómat vezetted.
– Gondolom, Cole is hasonlóan reagált, amikor meglátta ezt a
zöld koporsót.
– Igazán nem kell – válaszolom, és nyelek egyet.
– Mit?
– Belekeverned Cole-t. Mármint szóba hozni.
–  De igen. Az életed része volt, és nem kell, hogy titkold
előttem. Ha úgy érzed, hogy beszélned kell róla, örülnék, ha
megosztanád velem.
Látom, hogy próbálkozik, és nagyra becsülöm. De vannak
dolgok, amikről nem szeretném, ha tudna. Így például arról
sem, hogy hányszor és milyen pózban keféltünk Cole-lal a
kádban.
–  De kérek tőled valamit – mondja. – Ha képes leszel valaha
megbocsátani, szeretném, ha hagynál nekem helyet a
szívedben. Itt – teszi hozzá, és megkocogtatja a mellkasomat. –
Rendben?
– Rendben.
Iszom a szavait, és figyelem a tekintetét. Most tűnik fel,
milyen sebezhető tud lenni.
Megfogom a felsőm alját, de ő lefejti róla a kezemet, és
 g g j j
lehúzza. Ezután a sortom alá csúsztatja a kezét, és gyengéden
végigsimít a bőrömön.
Amikor leveszi az alsónadrágját, minden eddig érzett
feszültségem tovaszáll, és bizsergést érzek a testem minden
pontján. Vágyakozva csodálom, annyira megbabonáz.
Erős karjának, kőkemény hasizmának és hatalmas farkának
láttán elgyengülök. Muszáj megtámasztanom magam a falnál.
Lehajtja az állát, és összevonja a szemöldökét.
– Gyere a zuhany alá, Danni!
Megmozdulok, ő pedig követ. Aztán elkezdi masszírozni a
nyakamat, a lábamat, végül megérint a lábam között. Alapos,
gyengéd, és elképesztően vonzó.
Megmossa a hajamat, aztán a fal felé fordít, végigsimít a
szappanos kezével a mellemen és a lábam között. A vállára
hajtom a fejem, és meg sem próbálom tompítani a nyögést.
– Melletted képtelen vagyok visszafogni magam – mondja, és
csókolgatni kezdi a nyakamat. Lehelete forró, és tudom,
mennyire kiéhezett a szexre. – Te és a feszes kis tested. – Ezzel
rácsap a fenekemre, és végigsimít az ütés helyén. – Olyan
dolgokat akarok művelni veled, amik illegálisnak számítanak.
Megfordulok, és megfogom az arcát. Kicsit szétválnak az
ajkai, miközben rám néz. Aztán megcsókol. Erősen, mélyen,
tüzesen. Tele vággyal. Nyelvünk folyamatosan kergetőzik, és
ölelkezünk, aztán mindketten a falnak dőlünk.
Kőkemény farkát a hasamhoz szorítja. Megfogom, és lassan
simogatom, mire teli torokból felüvölt.
–  Azt mondtam, csak megmosdatlak – jelenti ki, aztán
megmarkolja a hajamat, és a csípőjét mozgatja, hogy még
jobban érezze a kezemet a férfiasságán.
– Megmosdattál. Most ideje, hogy belém rakd a farkadat.
– Danni! – Kezét a kézfejemre teszi, miközben én továbbra is a
hímtagját simogatom. – Többet akarok a szexnél.
Szabad kezemmel végigsimítok a haján, és figyelem, ahogy a
fürtjei szabályosan az ujjam köré tekerednek.
– Együtt töltjük az elkövetkezendő négy napot?
–  Ha nem követek el több hibát – mondja, és megcsókolja a
 j g j
csuklómat –, akkor az egész életünket együtt töltjük.
Majd kiugrik a szívem.
–  Ha itt maradsz, biztos, hogy szexelni fogunk. Számít, hogy
most, vagy négy nap múlva következik be?
– Nem gondoltam, hogy ezt fogom mondani, de igen. Számít.
Visszalép, és megragadja a sampont.
– Tudom, mit akarok, és a szíved nincs ott… egyelőre. – Feszül
a bicepsze, ahogy besamponozza a haját. – Nem hagyom, hogy a
pillanatnyi élvezet utáni vágy tönkretegye a hosszú távú
terveimet.
Eltökéltnek hangzik, mégis látom rajta, hogy nehezére esik
visszautasítani. A pillanatnyi élvezet utáni vágy elég
egyértelműen látszik a lába között.
Kicsit hátrébb megyek, és segítek neki beszappanozni magát.
Tíz perc múlva meztelenül fekszünk az ágyban, lábunk
összegabalyodva. Testét a hátamhoz szorítja, hátulról átölel,
combját pedig az enyém közé csúsztatja. Még mindig kemény a
hímtagja, de nem dörzsöli hozzám. Úgy tűnik, beéri azzal, hogy
átölel. Abban az ágyban, melyet megosztottam Cole-lal.
Nem örülök, hogy beférkőzött ez a gondolat, de képtelen
vagyok kizárni. Cole vette nekem ezt az ágyat, amikor
beköltözött. A matraccal és a szürke ágytakaróval együtt.
Hónapokkal az után is éreztem az illatát, hogy elment.
– Mesélj róla! – kéri halkan Trace.
Olvas a gondolataimban? Hátrafordulok, és látom, hogy a
képeket nézi.
–  Talán jobb, ha elteszem őket – válaszolom ökölbe szorított
kézzel.
–  Miattam ne – mondja sietve, és megfogja a kezem. –
Szeretném otthon érezni magam a házban, amit megosztottál
vele. Abban az ágyban fogunk szeretkezni, amelyben vele
háltál. Ha képtelen vagyok ránézni a róla készült képre, vége a
kapcsolatunknak.
Szívemet melegség járja át, mégis tartok egy kicsit a dologtól.
– Tényleg szeretnél hallani róla? – kérdezem, és megszorítom
a kezét.
 – Igen.
Elmesélem, hogyan találkoztunk, és mesélek az együtt töltött
tíz hónapról is. Elárulom, hogy ő tervezte és építette a
táncstúdiót, mesélek a motoros utazásokról, és arról, mennyire
utálta Cole Nikolait. Trace meg sem szólal, és a teste sem feszül.
Továbbra is lágyan ölel.
Kicsit elcsuklik a hangom, amikor rátérek Cole munkájára, és
arra, hogy itt hagyott miatta, majd mesélek a robbanásról,
melyben életét vesztette.
–  Mérgesnek tűnsz – mondja Trace. – Nem hibáztathatod
azért, hogy…
– A munkáját választotta.
– Úgy tűnik, nem volt más választása, Danni.
–  Igazad van – sóhajtok, és megfordulok, hogy ránézzek. –
Ragaszkodom a haraghoz. Ezáltal… könnyebb. Ezért hadd
haragudjak. Jó?
– Azt csinálsz, ami jólesik – válaszolja, és megcsókol.
– Komolyan? – kérdezem, és megfogom a merevedését.
– Ezt az egyet kivéve. – Nyög egyet, aztán leveszi a kezemet a
hímtagjáról. – Mesélj a családodról!
–  Most tényleg azt akarod, hogy a szüleimről meséljek,
miközben kőkemény a farkad?
– Szeretném, ha mesélnél róluk – válaszolja, és a mellkasához
húz. – Hátha akkor megszűnik a merevedésem.
Órákig beszélgetünk a munkáról és a családról. Arról, hogy
mit szeretünk és mit nem. Viszont nem beszélünk a múltról és a
jövőről, mert mindketten a jelenben akarunk maradni.
Nem tudom, mikor aludtam el, de arra ébredek, hogy valaki
sikolt a hálószoba ajtajánál.
–  A francba! – kiált Bree, aztán elfordul, és kiordít az
előszobába. – Hátra arc mindenkinek!
Lépteket hallok a konyha felől. Gyanítom, hogy David és
Angel gyorsan távozik.
Trace anyaszült meztelenül fekszik mellettem, kezét lazán a
feje alatt tartva. Nem mosolyog, de annak ellenére, hogy még
álmos, csillog a szeme. Ennek a fickónak semmi szégyenérzete.
 g gy
– Elkobzom a kulcsodat – mondom Bree hátának, és felülök.
– Itt van – válaszolja, és vakon az öltözőasztalra akarja dobni
a kulcsot, de az a földön landol.
– Mr. Savoy. Öhm… Trace… Sajnálom, hogy láttam a… Nos…
–  A farkát? – kérdezem, és eltakarom a lepedővel Trace
csípőjét és a mellemet. – Megfordulhatsz. Betakartuk magunkat.
Látszik, hogy Bree elvörösödik. Amikor megfordul, Trace
merevedését nézi a takaró alatt.
– Nem néztem… Ez… Láttam, és gyorsan félrenéztem. Nem is
tudom pontosan, hogy… mennyit láttam, szóval, öhm…
– Összevissza beszélsz, és bámulod – mondom vigyorogva, és
Trace mellkasára teszem a kezem. – Trace, ő a húgom, Bree.
Trace magán tartja a lepedőt, a matrac sarkához húzódik,
felül, és Bree felé nyújtja a kezét.
– Örülök, hogy találkoztunk.
–  Öhm… – Bree egy pillanatra csak bámul, aztán végre kezet
fog Trace-szel. – Részemről a gyönyör. – Kikerekedik a szeme,
aztán elvörösödik. – Mármint, nem úgy értem. Gyönyör, de nem
abban az értelemben. Szóval…
– Bree! – mondom csettintve.
– Hm?
– Magunkra hagynál minket?
–  Persze – válaszolja, és gyorsan becsukja maga mögött az
ajtót.
Trace lerúgja a lepedőt, és fölém hajol. Ezzel arra ösztönöz,
hogy visszafeküdjek.
– Ő…
– Furcsa?
– Inkább azt mondanám, vicces. De tulajdonképpen fura.
–  Nap mint nap elsősökkel találkozik, nem ilyen vonzó és
meztelen férfival, mint te.
Megsimogatom a fenekét, aztán belemarkolok.
–  Bár meg kell mondjam, még soha nem láttam a húgomat
ilyen idegesnek. Szerintem alaposan zavarba hoztad.
– Nem hiszem, hogy rám kattant volna – feleli, és csókot nyom
a kulcscsontomra.
 – Nem is.
Kicsit eltolom az állát, és igyekszem nem nevetni azon, ahogy
a borostájával csiklandoz.
– Le nem vette a szemét a kőkemény hímtagomról – jelenti ki
vigyorogva.
Látszik, hogy büszke magára, amiért megdicsértem a
férfiasságát. Mondanám, hogy többet nem legyezgetem a
hiúságát, de ez biztos nem igaz. Mert a mosolya… nagyon szexi,
ahogy ível. Arca felragyog, és egész más benyomást kelt, mint
eddig.
– Többet kéne mosolyognod. Ezzel, itt – mondom végigsimítva
az ajkán, aztán egy kicsit megbököm a száját.
Pillanatra kinyitja, és akkorát harap az ujjamba, hogy
felsóhajtok. Kuncog, aztán megcsókolja a nyakamat, és
harapdálni kezdi a fülcimpámat.
Kicsit összehúzom magam.
– Várnak.
– Mindig hívatlanul jelennek meg?
–  Általában igen, de most tudtam, hogy jönnek, csak
elfelejtettem. David megjavítja a féket.
– Akkor felkelek és segítek.
Kikel az ágyból, és odamegy a táskájához. Minden lépésre
feszül az a csodás hátsója.
– Tudod, mit kell csinálni a kocsival?
– Régen autószerelő voltam.
– Komolyan?
–  Nem – horkant fel. – De egy valamirevaló hímnemű tudja,
hogy kell megjavítani a féket.
Tíz perc múlva a kanapén ülök Breevel, és sört iszunk.
– Láttam a puccos autót a ház előtt. – Trace-re néz, aki David
mellett guggol, aztán a kocsimat figyeli. – Azt hittem,
szalontáncot tanítasz valamelyik gazdag vendégednek.
– Már nem foglalkozom ilyesmivel.
–  Tudom. De azt álmomban nem gondoltam volna, hogy
bemegyek, és az ágyban talállak egy… olyannal. Most
irigykedem.
 gy
Követem a tekintetét a szőke hajú, kék szemű félisten
irányába. Épp egy olajos alkatrészdarabot bámul. Ahogy oldalra
billenti a csípőjét, még jobban feszül a farmerja. Fehér
izompólója tökéletesen kiemeli izmos felsőtestét. Az a fajta férfi,
aki teljesen elveszi az eszemet, és megbabonáz.
Még Angel is rajong érte. El nem mozdul mellőle, mióta
kijöttünk. Amikor felnézett Trace-re, Trace visszanézett, és
furcsamód szavak nélkül is kommunikáltak.
Angel csak egyéves volt, amikor Cole meghalt, ezért Trace az
első férfi, akit mellettem lát. Szívemet melegség járja át, ahogy
együtt látom a családomat és Trace-t.
Ha nem vigyázok, még a végén teljesen belezúgok ebbe a
pasasba. Ijesztő a gondolat, mert nem bízom benne. Képtelen
vagyok rá.
–  Ne örülj túlságosan, Bree – suttogom a húgom felé, hogy
Trace még véletlenül se hallja. – Még rengeteget kell
dolgoznunk ezen a kapcsolaton.
– Hogy érted ezt?
Miközben a férfiak lázasan dolgoznak, elmesélem Breenek,
hogy mi történt, miután előző reggel hazament. Az öltáncot, a
veszekedést, a drámát Marlóval és Jasonnel, az őrült szexet, és
Trace tervét, hogy velem akarja tölteni a következő négy napot.
– Rendet raktál a pincében? – kérdezi könnyes szemmel.
– Igen.
– Kiürítetted a csészét!
Jóságos ég!
– Ez nagyon giccses.
– Nem giccses, csak érzelmes.
Megölel, aztán így szól:
– Nagyon büszke vagyok rád. – Aztán hátradől, és megszorítja
a kezem. – Meg kell neki bocsátanod.
– Tessék?
Megfeszül a nyakam, és elhúzódom.
– Nem. Nem fogok…
– Nem látod, hogy segít neked?
Egy vonzó seggfejet látok, akinek minden izma kőkeményen
 gy gg j y
feszül a munkától.
–  Nem a kocsira értem. Segít neked továbblépni. És akinek
ilyen becses dákója van…
– Kérlek, ne hívd dákónak.
– Én a helyedben elfelejteném az egészet.
– Kizárt. – Kinyújtom a lábam, és a lábujjammal végigsimítok
a kőburkolat mintáján. – Nagyon fájt, amikor megláttam
Marlóval.
– Mert megbántottad.
–  Én nem szándékosan tettem. Ez a különbség. Ő viszont
bosszúálló és gonosz.
– Szerelmes. Te tudod a legjobban, hogy a szerelem bolonddá
teszi az embert.
Ismét Trace-re néz, és a száját nyalogatja.
–  Azért akarod, hogy megtartsam, mert akkor kedvedre
bámulhatod.
– Pontosan.
–  Ez nem segít. Próbálom okosan kezelni a helyzetet –
mondom, és a háttámlának dőlök.
Ő is ugyanígy ül, és szélesen vigyorog.
– Szereted.
– És? – kérdezem, és megvonom a vállam.
– Mindig azt mondtad, a szerelemben nincs választás.
– Soha nem gondoltam, hogy kétszer is szerelmes tudok lenni
– suttogom.
– Mindenkinek jár egy második esély.
Kétértelmű kijelentésén alaposan elgondolkodom.
Trace megérdemel egy második esélyt. Ahogy én is.
 huszonkettedik fejezet

a jelen

Három hete várom, hogy szexeljünk Trace-szel. Tudom, hogy a

mai nap lesz az, mert azt mondta, vegyek fel szoknyát, és ne
legyen rajtam bugyi.
Állok a gardróbszerkény előtt, és turkálok a ruháim között.
Már csak az a kérdés, hogy mit vegyek fel.
Közben folyamatosan zakatolnak a fejemben a kérdések:
Bízom benne? Megbocsátottam már neki? Elmondjam neki,
hogy szeretem?
Mindennap együtt alszunk, hol az ő lakásán, hogy nálam.
Menő és drága éttermekbe visz, méregdrága ételeket
fogyasztunk, bemutat a gazdag barátainak, és elkísér, ha
meglátogatom Breet és a családját. Akkor is velem tart, amikor a
hajléktalanszállón táncolok.
Az elmúlt három hetet azzal töltöttem, hogy minden szavát és
tettét kielemeztem, és próbáltam megfejteni a szándékait. Már a
védekezésről is beszéltünk. Mivel ő is kivizsgáltatta magát és én
is, megbeszéltük, hogy nincs szükség óvszerre, mert egyikünk
sem fertőzött. Kiderült, hogy nem volt kétes kapcsolata más
nőkkel. Ahogy a kaszinóban láttam, sikeresen kitér a rámenős
csajok elől a bárban. Még csak rájuk sem néz.
Egyetlen fényképet hagytam az éjjeliszekrényemen Cole-ról.
Azt, amelyiken terpeszben áll a motor előtt, és olyan szélesen
vigyorog, hogy látszanak a gödröcskék az arcán. A többi képet
gondosan összepakoltam, és levittem a pincébe. Még kérdés,
hogy mi lesz a motorral. Adjam el? Tartsam meg? Trace soha
nem mondja, és soha nem sürget, hogy selejtezzem ki a
dobozban lévő tárgyakat.
 Tudom, hogy nem akar nyomást gyakorolni rám. Soha nem
erőltette, hogy bocsássak meg neki. Hiszem, hogy csak
egyszerűen velem akar lenni, szeret velem beszélgetni, és
szereti nézni, ahogy táncolok. Nincs mézesmadzag. Még szex
sincs.
Nem, mintha nem akarna szerelmeskedni. Többször áll fel a
farka, mint ahányszor nem. Most épp zuhanyozik, és
lefogadom, hogy kénytelen kiverni.
Számomra könnyebb volt szexmentesen élni, amíg nem
éreztem ezt a finom, gyengéd kísértést, amit mostanában
folyamatosan.
Akkor dolgozik, amikor alszom vagy a kaszinóban táncolok.
Ezt leszámítva mindig együtt vagyunk. Mégis
szeretkezésmentesen telnek a napok, ami lassan, de biztosan
kinyír. Gyengéden megérint és megcsókol, ezáltal még inkább
felszínre akar törni az elfojtott szexuális vágy.
Lenyűgöz. Teljesen odavagyok az önfegyelméért, és nagyra
értékelem, hogy ilyen következetes. Levesz a lábamról az
elkötelezettségével. Már nincs annyi eldöntendő kérdés vele
kapcsolatban, csak azt szeretném tudni, mikor
szerelmeskedünk végre.
Vannak kétségeim, de bízom benne annyira, hogy tudom,
nem akar szándékosan megbántani. Szerintem mindig
manipulatív lesz. Ilyen a természete. Vajon engem is
manipulálni fog? Megcsal? Megdug, aztán elhagy?
Ennél azért jobban szeret.
Legalábbis őszintén remélem.
Kiválasztok egy térdig érő, türkizkék ruhát és egy pár
tűsarkút. Ma éjszaka nem dolgozom, így az elmúlt egy órát
azzal töltöttem, hogy elkészítettem a frizurámat és
kisminkeltem magam.
Belépek a táncterembe, és kiválasztok egy számot. Ebben
minden benne van, amit eddig nem mertem elmondani Trace-
nek. Ahogy megnézem magam a tükörben, felcsendül James
Arthurtól a Say You Won’t Let Go című szám.
 Tátogok a zenére, és lágyan ringatni kezdem a csípőmet, a
fejem fölé emelem a karomat, és lehunyom a szemem. Mire jön
a kórusrész, már hangosan énekelek és táncolok. A zene, a
szöveg és a Trace iránt érzett szerelem hatására felgyorsul a
légzésem.
Amikor kinyitom a szemem, látom Trace tekintetét a
tükörben. Lassítok a mozdulataimon, végül megállok.
Az ajtófélfának támaszkodik. Lehajtja az állát, egyik kezét a
keki színű nadrágja zsebébe teszi, a másikkal a kék
nyakkendőjét igazgatja. Még a szívverésem is megáll, ahogy
végigmérem.
– Kész vagyok. Én csak…
A lejátszóhoz lépek.
– Ne!
Megfagy az ereimben a vér. Olyan erővel néz, hogy mozdulni
sem tudok. Csak állok, és nézek magam elé.
A szöveg épp egy szerelmi vallomásnál tart, mindenféle
ígéretek hangzanak el, és a könyörgés, hogy a másik soha ne
hagyja el. Mintha rólunk szólna. Tudom, hogy egyetért, mert
hirtelen felemeli a tekintetét, és mélyen a szemembe néz.
Amikor véget ér a szám, sóhajtok, és várom a reakcióját.
– Még soha nem láttalak erre a számra táncolni.
Nem mozdul, csak a szemkontaktust tartja.
–  Ez egyike azoknak a daloknak, amelyek… – A hajamba
túrok. – Korábban nem éreztem ezt.
– És most igen? – kérdezi, és kihúzza magát.
Rengeteg dolgot érzek, de legfőképp elfogadást. Elfogadom a
hibáit és a tökéletlenségét. Elfogadom, ha rossz napja vagy
rosszkedve van, és ami a legijesztőbb: elfogadom, hogy ő is
halandó. Úgy néz ki, mint egy isten, de ő sem halhatatlan.
Bármikor távozhat az élők sorából, és akkor ismét beköszönt a
gyász. Mégis vállalom, mert minden erőmmel, maximális
elkötelezettséggel küzdök kettőnk jövőjéért.
– Igen.
Sikerül elindulnom, és egyik lépést teszem a másik után.
Lassan végigsimít a nyakkendőjén, aztán meglazítja, kioldja,
 gg y j g j j
és a földre hajítja.
Amikor elérem, a mellkasára teszem a tenyerem, és
végigsimítok rajta. Érzem, ahogy dobog a szíve.
– Mondd, hogy nem engedsz el – kérem, és felnézek rá.
– Nem engedlek el, Danni.
Átölel, aztán felemel, hogy összeérjen a homlokunk.
– Nem szabadulsz meg tőlem.
Megnyugszom, és a feszültséget felváltja a remény. Ez talán
ígéret.
Átölelem a vállát, és a lábammal átfogom a csípőjét.
– Szeretlek.
Nagyot sóhajt, aztán még szorosabban ölel, miközben arcát a
nyakamba fúrja.
–  Úgy érzem, mintha egész életemben arra vártam volna,
hogy te mondd ezt nekem.
– Nehezen megnyert csata.
Mosolygok, és megsimogatom a tarkóját.
Hátrahajol, és a számra néz.
– Ezekért a pillanatokért érdemes küzdeni.
– Az őrült pillanatokért.
Ezután szenvedélyesen csókolózni kezdünk. Olyan, mintha
így akarnánk egymás tudtára adni, ami szavakkal nem ment.
Ajkunk reszketése a félelem kifejezése. Nyelvük kergetőzése az
ígéret, hogy nem használjuk ki egymást. Fogunk összekoccanása
pedig annak a jelképe, hogy küzdünk a szerelmünkért és
egymásért.
Összekulcsoljuk az ujjainkat, egyre jobban szorítjuk egymást,
és úgy elmerülünk az ölelkezésben, hogy lassan a lelkünk is
összeér. Nyögünk és zihálunk, mint akiken végképp úrrá lett a
vágy.
A csók fejezi ki a szerelmet. Érzem minden porcikámban és a
bőröm alatt, pedig már elváltak egymástól az ajkaink.
– Hú! Ez aztán a… – lihegi.
–  A maga teljes valójában – válaszolom, és megtörlöm a
számat.
 Meglepett arckifejezésének láttán kitör belőlem a nevetés.
Olyan zavarodott képet vág, hogy egyre hangosabban röhögök.
– Készen állsz az indulásra?
– Azt hiszem, változtatok a terven.
– Ne már! Randit ígértél, és azt mondtad, ne vegyek fel bugyit.
Kéjesen mordul egyet, aztán felveszi a nyakkendőt a földről.
– Felkössem, vagy ne? – kérdezi.
– Nem akarok hétköznapi szexet. Köss nyakkendőt.
Vigyorog, aztán odamegy a tükörhöz, felszegi az állát, és
profimód megköti a nyakkendőjét.
– Úgy gondolod, hogy szeretkezünk ma éjjel?
– Seggbe rúglak, Trace Savoy, ha továbbra is szívatsz.
– Ebből csak a segget és a szívatást hallottam.
– Veszélyes szavak. Vegyem elő a húszcentis dildót?
Próbálja visszatartani a röhögést, miközben a földet nézi.
Azért látok némi mosolyt az arcán.
– Mi az? – kérdezem, és közelebb lépek hozzá.
– Elképesztően boldoggá teszel. – Végigsimít a nyakamon, és a
fülem mögé tűri az egyik hajtincsemet. – Ez számomra új érzés.
Mintha feltaláltam volna a spanyolviaszt. Ebből viszont az
következik, hogy legszívesebben elzárnálak a külvilágtól, hogy
megvédjelek.
Elzárna?
– Nem maradnék csendben – válaszolom nevetve.
– Azt rögtön gondoltam.
Megmarkolja a csípőmet, és a vállára dob.
Hirtelen alig kapok levegőt. Fejjel lefelé lógok,
belekapaszkodom a hátába, és a fejembe száll a vér.
A tükör felé tart, felhúzza a szoknyámat, és kivillantja a
meztelen hátsómat.
– Bárcsak te is látnád, amit én!
Forgatom a fejem, és próbálom megnézni magam, de nem
látok semmit, csak a kezét, ahogy felcsúsztatja a combomon és a
lábam közé nyúl.
–  Folyamatosan a kis rózsaszín muffodról fantáziálok, és
arról, ahogy szétnyitom.
 gy y
Kéjes vigyort látok az arcán, ahogy az ujjait felcsúsztatja és
alaposan a puncimba vájja.
Elönt a forróság, és nedvesedni kezdek. Még mindig a vállán
tart, én pedig zihálok, mint aki félmaratont futott.
–  Már most nedves vagy. – Beljebb tolja a kezét, és alaposan
felingerel. Lassan alig kapok levegőt. – Minden érintésemre
azonnal reagálsz.
Átjárja a testemet az élvezet.
Egész addig, míg abba nem hagyja az ingerlésemet.
– Még nem.
Megpuszilja a csípőmet, visszahúzza a szoknyámat, kivisz a
házból, aztán bezárja maga után az ajtót.
– Folyamatosan gyötörsz – mondom, miközben a karja között
ficánkolok, és csak a lábát látom, ahogy lépdel az úton.
Nevet, aztán a ránk váró kocsi hátsó ülésére tesz, és még fél
óra kínzás, amíg utazunk.
Nem tudom, hová megyünk, és még nem szedtem össze
magam annyira, hogy rákérdezzek. Folyamatosan ingerel, és
mindig az orgazmus közelébe visz, de abbahagyja, mielőtt
tényleg elélvezhetnék.
Fenntartja nálam az izgalmi állapotot. Piszkál, birizgál, így
lassan, de biztosan elveszi a józan eszemet. Olyannyira elragad
a hév, hogy kis híján megfeledkezem a sofőrről. Nem, mintha
viszontlátnám, mert Trace igen gyakran cseréli a sofőrjeit.
–  Megérkeztünk – mondja Trace, majd kihúzza az ujját a
lábam közül, és megigazítja a ruhámat.
Ez így nem fog működni. Olyannyira feszül a hüvelyizmom,
hogy lassan tényleg elélvezek.
– Muszáj elélveznem – mondom.
Kicsatolom a biztonsági övet, egyik lábamat az ölébe teszem,
és a nadrágja cipzárjánál matatok. – Dugj már meg! Itt és most!
A sofőr – egy fekete öltönyös, idősebb úriember – kiszáll, és
becsukja az ajtót. Ahogy kinézek, csak egy benzinkutat látok,
mellette egy zsúfolt parkolót és egy hatalmas búzamezőt.
Alaposan megmarkolom Trace farkát a nadrágján keresztül.
– Vedd elő, Trace! Gyorsan végzünk.
 y g
Meghúzza a nyakkendőjét.
– Elképzelem Virginiát nagyibugyiban – mondja.
Kikerekedik a szemem, és hátrahajtom a fejem.
– Most, hogy dugni akarunk?!
–  Garantáltan lelankaszt. – Levesz az öléből, és kiszáll a
kocsiból, engem is magával húzva. – Itt kapni a legfinomabb
barbecue-t.
–  Ez egy benzinkút! – kiáltom, miközben próbálom vele
tartani a lépést. Megállás nélkül szorítja a kezemet, én pedig
összeragadt combokkal igyekszem mellette maradni. – Folyik a
lábam között.
– Pontosan ezt akartam.
Egész vacsora alatt kényelmetlenül érzem magam. Annak
ellenére, hogy egy ujjal sem nyúl hozzám, a tekintete majdnem
ugyanazt a hatást váltja ki belőlem. Lüktet a puncim.
A semmi közepén álló benzinkút? Még életemben nem ettem
olyan jó barbecue-s szendvicset, mint az itteni.
Megtömjük a hasunkat, aztán visszaszállunk az autóba, és
elhaladunk egy kukoricaföld mellett. Legalábbis azt hiszem,
hogy kukorica. A lenyugvó nap pirosasra festi az égszínkék eget.
Trace vállára hajtom a fejem.
– A kukoricaföldön fogunk szeretkezni?
– Nem.
– Akkor lovon?
– Nem.
– Akkor egy elhagyatott kunyhóban egy dohos matracon?
Megvakarja az orrát.
– Nem talált.
– De fogunk szeretkezni. Csak azt mondd meg, hol, és milyen
gyorsan.
– Nézz ki a szélvédőn!
Előrehajolok, és a távolban látok valami nagy és színes dolgot.
– Mi az?
Az autó egyre közeledik, majd bekanyarodik egy hepehupás
úton. Kezdek egyre izgatottabbá válni. Ahogy a gigaépület felé
tartunk, már látom a formáját is.
 j
–  Azt a kurva…! – sikoltom, amikor észreveszem a felszálló
hőlégballont. Utána szép sorban a többit.
– Mit csinálunk?
– Azt – válaszolja, és szórakozottan figyel.
Visszanézek rá, és vigyorgok.
– Nézzenek oda! Mind úgy néz ki, mint egy édes, omlós, puha
sütemény.
Fintorog.
– Azért ne túlozzunk.
A légballont figyelem.
–  Ez nagyon menő, Trace. Hatalmas dicséret neked. Ezért
napokig tartó szopás jár.
–  Én csak téged akarlak. Mindörökké – válaszolja, és
megmarkolja a térdemet.
– Rendben.
Amikor kiszállunk, egy középkorú, tetovált nő jön keresztül a
mezőn.
– Mr. Savoy?
– Ön bizonyára Lori – válaszolja Trace.
Kezet fognak, és Trace engem is bemutat.
–  Én leszek a pilótájuk. – Hátrahajtja a fejét, és az ég felé
nézve mosolyog. – Ma csodás este van a felszálláshoz. Ideális a
hőmérséklet. Egyenletes sebességgel fogunk tudni haladni,
turbulencia nélkül. Van pezsgő is a kosárban. Helyezzék
magukat kényelembe, máris indulunk.
Ez az a pillanat, amikor földöntúli boldogságot érzek. Álmaim
csodás férfijával repülhetek a fellegekbe, a hátterünk pedig
nem más, mint a lenyugvó nap.
Csak az a bökkenő, hogy álmaim férfija Trace, ezért tartok
tőle, hogy a romantika illúziója némi perverzitással fog
keveredni.
A föld felett hatszáz méterrel lebegünk. Megmarkolom a
kosár korlátját, és élvezem a lágy szellő fuvallatát és a csodás
fényeket.
Ekkor támad be Trace. Felemelkedik a szoknyám, és egy erős
kezet érzek a farokcsontomnál, ezzel kibillentve az
egyensúlyomból. Eláll a lélegzetem, amikor széttolja a lábamat,
és egy hatalmasat csap a fenekemre.
–  Trace! Fejezd be! – kiáltom, ahogy égető fájdalmat érzek a
hátsóm tájékán.
Folyamatosan ütlegel. Egyre gyorsabban, erősebben csapkod,
miközben morog. Nem tudom, hogy a képemről vagy a
fenekemről sül le előbb a bőr. Nem egyedül vagyunk a
hőlégballon kosarában, hiszen Lori is velünk utazik. Mögöttünk
van, és irányítja a légballont.
Lábujjhegyre állok, és próbálok menekülni az ütések elől, de
minden csapással közelebb kerülök az élvezethez.
A hátam mögött hallatszó zihálás nem a fáradtság jele. Trace
magát is jócskán felizgatta. A három hét szexmentesség
megtette hatását. Amilyen visszafogott volt idefelé úton,
annyira tovaszáll minden önmérséklete. Pattanásig feszül
minden izma. Hatszáz méter magasan az összes felgyülemlett
vágyát és feszültségét levezeti. Rajtam és bennem.
Előrehajolok, és lelógatom a fejem, ahogy az ütések hatására
az egész testemben szétárad a forróság.
Aztán hirtelen megszűnnek az ütések. Megmarkolja a
ruhámat, és maga felé ránt.
Átnézek a vállam fölött, ő pedig letérdel mögöttem, és a
lábam közé dugja a nyelvét. Látom a szemem sarkából Lorit, aki
hátat fordít nekünk, fülén egy hatalmas fejhallgatóval. Ezután
elhomályosul a látásom, és úrrá lesz rajtam az élvezet.
Ez a fickó aztán tudja, hogy kell bánni egy puncival. Itt
nincsenek gyengéd nyalogatások vagy szemérmesség. Belefúrja
az arcát, és szó szerint a nyelvével dug. Keményen, durván.
Aztán bedugja az ujját, és simogatni kezdi a szeméremajkamat.
Végül kijjebb húzza az ujját, és a másikkal a hátsóm lyukát
ingerli.
– Itt is megdugott? – kérdezi.
Mély, rezes hangjának hallatán megborzongok. Ahogy
megfordulok, látom a tekintetében a vágyat. Jó ég! Ez a pasi
tényleg maga a tökély. Ajkai duzzadtak, nyakán pattanásig
feszül az ér, a szeme pedig úgy csillog a vágytól, hogy kis híján
 p g gy g gy gy j
beragyogja a környéket.
–  Lori hall minket? – kérdezem, miközben a vezetőnk felé
biccentek.
–  Nem – válaszolja Trace, és jókorát harap a combomba. –
Még van tíz percünk, aztán lekapcsolja a zenét.
Ahogy elnézem Trace mindenre elszánt arckifejezését és
hallgatom a zihálását, szerintem ennek az időnek a fele is elég
lesz.
Nedves ujját a végbelemhez nyomja.
– Válaszolj a kérdésemre!
– Igen. Itt is megdugott – válaszolom.
Nagyon sokszor.
Kitágul az orrcimpája, aztán lassan, majd egyre durvábban és
erősebben dugja a hátsómba az ujját. Ajkát a puncimhoz
szorítja, így nem tehetek mást, mint hogy átadom magam az
élvezetnek. Folyamatosan nyögök, ahogy szívogat és nyalogat.
Egész testemet átjárja a gyönyör. Megborzongok, lehunyom a
szemem, és a korláthoz szorítom a mellkasomat.
Trace a lehető legjobb szögben tartja az ujját a hátsómban, így
különös nyomást gyakorol rá. Ennek hatására hirtelen, nagy
erővel tör rám az újabb orgazmus.
Még akkor is élvezek, amikor Trace felegyenesedik,
megigazítja a cipzárját, és a mellkasához húz.
– Figyeld az eget – suttogja a fülembe.
Előre nézek. Amikor megfogja a nyakamat és alaposan
megszorítja, kicsit megborzongok.
Lenyűgöz a fickó dominanciája. Minden lépése azt mutatja,
hogy hatalmas energiákat öl a kapcsolatunkba.
A sok szerencsétlen fickó után, akikkel dolgom volt, nagyra
értékelem Trace kezdeményezőkészségét.
Hogy szeretnéd, hogy megdugjalak? Nem tudom. Mi lenne, ha
nem kérdeznéd, csak átvennéd az irányítást? Jó. Akkor lefekszem,
és nem csinálok semmit, te pedig szopd le a farkam.
Trace-szel pontosan úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő diktálja.
Mindent alaposan megtervez és kigondol. A vezetőnk fülére
helyezett fülhallgatónak hála van egy kis magánéletünk. Az
 y g gy g
idefelé vezető úton csak ingerelt, ezért tudtam, hogy ha
megérkezünk, több orgazmusom is lesz. Csak ki kellett várni.
Trace meglehetősen kontrollmániás, de nem bánom, mert ad
egy biztonságérzetet. Tetszik, hogy ilyen feltűnő jelenség. Erős
és befolyásos, így ha mellettem van, biztos, hogy senki nem
akar velem ujjat húzni. Ez a pasas képes minden mozdulatomat
irányítani, miközben egyre erősebben nyomul. Olyan nedves
vagyok, hogy amikor megmozdítja a csípőjét, a farka pontosan
belém talál. Tekintve, hogy szűk puncim van, csodás érzés,
ahogy feszít a hímtagjával. Hatalmasat nyög, és tövig berakja,
aztán folyamatosan zihál.
Egyre gyorsabban mozog. Pulzusom az egekbe szökik, és
érzem, ahogy megmarkolja a derekamat, miközben hozzám
dörzsöli a csípőjét.
A testem a kehely, amibe a férfinedvét öntheti anélkül, hogy
vissza kéne fognia magát. Ki-be járatja bennem a farkát, aztán
sikeresen elélvez.
Imádom. Szükségem van rá.
– Még!
– Nem tudok betelni veled.
Kezét a torkomhoz szorítja, és a fülembe liheg.
– Kurvára szeretlek.
–  Igen, igen, igen… – ordítom, és magam mögé nyúlok, hogy
megérintsem és közelebb húzzam.
Felordít, kihúzza belőlem, és megforgat, mielőtt megint a
farkára ültet.
Terpeszben állok a csípőjénél. Átkulcsolom a nyakát,
megcsókolom, és addig lovagolok rajta, míg őt is hatalmába
keríti az orgazmus.
Együtt élvezünk el. Testünk egyszerre mozdul. Tekintetünk
eggyé válik. Mintha szó szerint és átvitt értelemben is
egyesültünk volna.
– Én is szeretlek.
Az arcához szorítom az enyémet. Orrunk összeér, és
egyszerre lélegzünk.
Miután magunkhoz térünk és megigazítjuk a ruhánkat,
 g gg j
mögém áll, és a karjába zár. Az út további részében figyelem a
naplementét, miközben ő a nyakamat csókolgatja, és ígéreteket
suttog a fülembe.
Most már tudom, hogy ez a fickó nem tud betelni a szexszel.
Sem a hőlégballonban, sem hazafelé az autóban, de még otthon
sem veszi le rólam a kezét, és megállás nélkül puszilgat.
A táncteremben mindkettőnket levetkőztet, és csak ekkor
hagyja, hogy kicsit eltávolodjak és leüljek a terem közepére.
– Ülj le!
Nem várja meg, hogy engedelmeskedjek. Odamegy a
lejátszóhoz, nekem pedig csorog a nyálam a meztelen testének
látványától.
– Hatott rám a zenei ízlésed.
–  Te is Beyoncé-rajongó lettél? – kérdezem, és igyekszem
elfojtani a nevetést.
Az elmúlt pár hétben megtanultam, hogy Trace leginkább
rapet hallgat.
–  Miattad mentem el a koncertre – válaszolja, és a lejátszót
bütyköli. Aztán elindítja Nick Jonas & Tove Lohumstól a Close
című számot.
Odajön, megmarkolja kőkemény farkát, és simogatni kezdi. A
zenéből árad ugyan a szexualitás, de nyomába sem ér Trace
pillantásának. A fickó úgy néz rám, mint egy kiéhezett
ragadozó, aki mindjárt lecsap a zsákmányra.
Megborzongok, amikor közelít. Lábával széttolja az enyémet,
megmarkolja a hajamat, a hatalmas merevedését pedig közelíti
a számhoz.
Megnyalom az ajkamat, és ránézek.
– Akarod, hogy leszopjalak?
– Igen – válaszolja, és lehajol, hogy megcsókoljon.
Felemelem a kezem, hogy megfogjam azt a csodás
férfiasságát.
– Ne úgy!
Visszahúzza a fejem a székhez, és szikrázó tekintettel így szól:
– Kulcsold össze az ujjad a szék mögött.
 Követem az utasítását. Hátrahúzom a vállam, és megemelem
a mellkasomat. Alig várom, hogy felizgassam, aztán a szemébe
nézzek, miután a csúcsra jutott.
Végigsimít az arcomon, felemeli az állam, és újra megcsókol.
–  Akkor lennék a legboldogabb, ha többet nem érne hozzám
más nő.
Melegség járja át a testem.
–  Ne aggódj! Majd mindet agyonütöm, mielőtt a közeledbe
férkőzhetnének.
– Nyisd ki a szád, Danni!
Lehajtom a fejem, ő pedig a számhoz érinti a makkját, és
végigsimít vele az ajkaimon. Aztán a nyelvemhez csúsztatja.
Egyre beljebb tolja, miközben folyamatosan a hajamba markol.
Tekintve, hogy nem mosakodtunk meg a hőlégballonozás
után, érzem rajta a saját szagomat. A szenvedély és az élvezet
szagát. Mocskos, erotikus és ellenállhatatlan.
Remeg a lába, és lassan, ütemesen ringatja a csípőjét. Nyomul,
én pedig nyalogatom és szopogatom. Egyre mélyebbre tolja,
mire még erősebben szopom. Amikor végre elélvez, kicsit
ellazítom a nyelvem, és hízik a májam a büszkeségtől.
Annak ellenére, hogy cseppet sem kímél, én még többet
akarok.
Miután a csúcsra jut, megszorítja a hajamat, szája tátva
marad, és mélyen a szemembe néz.
A szerelem mindenkinek mást jelent. Nekem azt, hogy az ő
boldogsága mindennél fontosabb. Ahogy rám néz, látom a
szemében az örömöt és a megnyugvást. Nekem nem kell ennél
több.
Aznap éjjel úgy aludtunk el, hogy a testünk minden egyes
pontja összeért. Hallottam a szívverését, és éreztem az ereinek
lüktetését.
Elvesztettem az álmodás képességét, mielőtt találkoztam vele.
Ha ez most álom, akkor viszont nem akarom elengedni. Minden
percét élvezni szeretném.
Érezni akarom Trace-t, amíg velem van. És őszintén remélem,
hogy ez örökre így lesz.
 huszonharmadik fejezet

a jelen

Egy hónappal később a Bissarában táncolok. Meztelen talpam

könnyedén csúszik a színpadon, miközben az étterem vendégei
és a játékosok megbabonázva nézik a műsort. Lehet, hogy nem
vagyok Beyoncé tánckarának a tagja, de az itteni munka
mindenért kárpótol. Magával ragad a zene, folyamatosan
mosolygok, és úgy érzem, mintha szó szerint a fellegekben
járnék. Szerelmes vagyok. Menthetetlenül.
Csak fél órája kezdődött a műszakom, ezért csúcsformában
vagyok, tele energiával.
A csípőmre erősített övön csodásan csillognak az ezüst
pénzérmék. Fekete melltartót viselek, a felkaromon rengeteg
karkötő.
Ha nem lenne rajtam deréktól lefelé egy hosszú, nyitott
háremnadrág, pont úgy nézne ki a hastáncosruhám, mint egy
bikini. A csúszós, fényes anyag lágyan suhan a lábam között, és
szépen láttatja a testemet. Csábító és elegáns, ezért alig várom,
hogy Trace megpillantson benne.
Még nem láttam az étteremben, de majd jön. Mindig betér,
csak hogy lásson engem a színpadon. Kicsit felhúzom az egyik
lábam, aztán egy lábujjon támaszkodom, miközben minden
ütemre billentem a csípőmet. Amikor meghajolok és felveszem
a pozíciót a következő számhoz, kitör a tapsvihar.
Csak az a baj, hogy a dal, ami felcsendül, nem az, amit
választottam.
Végignézek a tömegen, és hirtelen azt sem tudom, mit tegyek,
amikor meghallom Ed Sheerantól a Shape of You-t.
Aztán megpillantom Trace-t a hátsó sarokban. Fekete
szmokingjában még magasabbnak és tekintélyparancsolóbbnak
tűnik.
Mindig megborzongok a boldogságtól, amikor ránézek, és
tudom, milyen rajongással figyeli a produkciómat.
Rám néz, aztán megszűnik körülöttem a világ, ahogy elindul
felém. Együtt lélegzünk.
– Táncolj! – mondja, de csak a szájáról olvasom mindezt, mert
nem hallom.
A Shape of You-ra nem készítettem koreográfiát, ezért muszáj
rögtönöznöm. Összekulcsolom a csuklóm, a fejem fölé emelem a
kezem, és ringatom a csípőmet.
Ahogy Trace lassan közelít felém, próbálok a táncra figyelni,
de képtelen vagyok levenni róla a szemem. Miért van rajta
szmoking? És miért cseréltette ki a zenét? A Shape of You-ban a
fickó folyamatosan azt ecseteli, hogy mennyire szereti a nője
testét. Ahogy Trace az enyémet. Számtalanszor mondta már.
Most mégis olyan furcsán néz rám. Vajon mit eszelt ki már
megint?
Odajön a színpadhoz, és folyamatosan a testemet figyeli.
Forgok, nyújtózom, riszálok, ő pedig le nem veszi rólam a
tekintetét. Mintha mágnesként vonzanám. Mire a számnak
vége, már előttem áll, kezével a színpad szélén támaszkodva.
Meghajolok, és mélyre guggolok, hogy kinyújtott kezemmel
végigsimíthassak az állán. Amikor felegyenesedem, várom a
következő számot.
Nem jön.
Tele az étterem vendégekkel. Legtöbbjük folytatja az evést. A
többiek viszont kíváncsian figyelnek.
–  Szeretlek. Úgy, ahogy vagy – kiáltja Trace, mire teljesen
megszűnik a tömeg morajlása.
Szívem majd kiugrik a helyéről, és gombóc nő a torkomban.
Reszketek. Miért vagyok ilyen ideges?
–  Téged szeretni kész önsorsrontás. Isten látja lelkem, még
alaposan meg kell változnom, te mégis szeretsz. Minden hibám
ellenére. Ez megalázó.
 – Trace… – kezdem, és alig kapok levegőt.
–  Ne érts félre. Nem érdemellek meg, de nem hagyom, hogy
elmenj. Te az enyém vagy, Danni Angelo.
Végig a szemembe néz, miközben térdre ereszkedik.
Néma csend támad az étteremben, a szívem viszont hangosan
ver. Nem tudom, sírjak vagy nevessek, mert eszembe jut az a tíz
hónap, amit… Cole-lal töltöttem. Összeugrik a gyomrom. Veszek
egy mély levegőt, aztán lassan kifújom, és érzem, hogy
újjászülettem. Most valami új következik. Egy új kezdet. A
második esély. Trace-szel.
Az ajkára szegezem a tekintetem, csakhogy nem jön a kérdés,
ami a térdre borulás után szokott következni.
Hirtelen mozgást érzékelek, ami elvonja a figyelmemet. Tíz
pincér áll lesben, egymás mellett állva. Mindegyik fekete öltönyt
visel, és üres tálcát tart a kezében.
Aztán a fejük fölé emelik a tálcákat, melyek mindegyikén egy-
egy betű áll.
Két szó.
Tíz betű.
GY-E-R-E H-O-Z-Z-Á-M
Könnyek gyűlnek a szemembe, ahogy lehajolok a lábam előtt
térdelő férfihoz.
Kinyújtott tenyerében egy gyűrűt tart, arckifejezése
bizonytalanságot tükröz, pedig én már bőszen bólogatok.
–  Hozzád megyek – válaszolom, és én is letérdelek, hogy
átöleljem. – Igen, Trace! Hozzád megyek feleségül.
Megkönnyebbülten sóhajt.
Az étteremben mindenki ujjong, de én csak Trace széles
mosolyát látom.
Megcsókol, és hirtelen olyan érzésem támad, mintha nem a
kaszinóban lennénk, egy rakás emberrel körülvéve. Csak ő és
én, ahogy átöleljük egymást, és lassan eggyé olvadunk az egykor
félkész létesítményben.
Kicsit hátrébb húzza a fejét, de nem távolodik el nagyon.
Megfogja a kezem, feltartja az ezüstgyűrűt, ami első ránézésre
egyszerű, enyhén hullámos mintázatúnak tűnik. De ahogy
megváltoztatja a dőlésszöget, a csavart minta úgy néz ki,
mintha a végtelenséget jelképezné.
Pislogok, mosolygok, és könnyes szemmel nézek rá.
– A végtelenség nagyon hosszú idő.
– Nem az idő hossza a lényeg. Hanem a mélysége – válaszolja,
és felhúzza a gyűrűt az ujjamra.
Mély levegőt veszek, de még így is lüktet a mellkasom.
–  Nem kellett volna szmokingot venned, hogy megkérd a
kezem – mondom, miközben megigazítom a
csokornyakkendőjét.
– Gyere velem! – válaszolja, és kajánul vigyorog.
Ahogy haladunk az étterem bejárata felé, sokan gratulálnak
nekünk. Átvágunk a játéktermen, végig az előtéren, de nem
lassít, míg el nem érjük a báltermet.
– Mi ez?
Mezítláb vagyok, és alig van rajtam ruha. Nem készültem
hivatalos eseményre.
– Az eljegyzési buli.
Előreenged, aztán odakiált a többi, szmokingban és estélyi
ruhában várakozó vendégnek.
– Igent mondott!
Felgyorsul a légzésem, ahogy észreveszem az ismerős
arcokat. Breet és Davidet. Rick atyát és Nikolait. Virginiát és az
összes idős szomszédomat. A főiskolai barátaimat. A
tanítványaimat. Még a Bissarából is itt van néhány régi arc.
Megszorítom Trace kezét, és alig jutok szóhoz a meglepetéstől.
– Mi van, ha nemet mondok?
– Nem így tettél – válaszolja, és megcsókolja a fejem búbját. –
Breenél van a ruhád.
A ruhám?
Bree odaszalad a földig érő szaténruhájában, és vigyorog,
mint egy kislány.
–  Te mázlista – mondja, majd megragadja a karomat, és a
bálterem melletti helyiséghez vezet.
 Tíz perc múlva egy ezüstszínű selyemruhában állok előtte. A
V kivágás kifejezetten szép dekoltázst kölcsönöz. A felsőrész
szabadon hagyja a kulcscsontomat, és a hátulja majdnem a
fenekemig kivágott. A testhez simuló sellőszoknya a földig ér, és
olyan hosszú, hogy több méterrel magam után is húzom.
Úgy érzem, mintha egy királyságba csöppentem volna. Kizárt,
hogy ez legyen a valóság.
–  Elragadó vagy – mondja Bree, és a mellkasomra teszi a
kezét.
–  Ő választotta? – kérdezem, miközben felveszem a csillogó
magas sarkú cipőt.
– Igen, Danni. Mindent ő szervezett.
– Mikor?
– Egy hónapja.
Egy hónapja volt a hőlégballontúra. Itt mondtam neki először,
hogy szeretem. Ez a fickó tényleg nem vesztegeti az időt.
–  Anyát és apát nem hívtam – mondja Bree, miközben
megkerül és megigazítja a szoknyámat. – Gondoltam,
személyesen akarod nekik megmondani. Férjhez mész! – kiáltja,
és összevissza ugrál örömében.
A gyűrűmre nézek. Férjhez megyek.
Hirtelen eszembe jut Cole, és összeszorul a szívem. Talán soha
nem múlik el a fájdalom, mert mindig szeretni fogom, és
hiányozni fognak az együtt töltött hónapok. Annak ellenére,
hogy találtam valakit, akit ugyanúgy szeretek, mint annak
idején őt.
Ne hagyj el, Trace!
– Készen állsz? – kérdezi Bree, és a vállamra teszi a kezét.
Bólintok, ezért kézen fog, és az ajtó felé vezet.
Keresztülmegyek a báltermen, és elhaladok az asztalok
mellett. Megszorítom Virginia kezét, és integetek Nikolainak,
aki a másik asztalnál ül. Amikor megpillantom a csodálatos,
fekete szmokingos férfit, megszűnik a világ.
A táncterem közepén áll, kezét a háta mögé teszi, vállát
hátrahúzza. Nem mosolyog, a szeme viszont ragyog a
boldogságtól.
Odamegyek hozzá, miközben a ruhám úgy libben mögöttem,
mintha fújná a szél. Megállok tőle néhány lépésre, és
megkérdezem, táncolunk-e.
Bólint egy férfinak a DJ-pultnál, és egy másodperc múlva már
zeng a diszkózenétől a terem.
Kitör belőlem a nevetés, mert azonnal felismerem a számot.
–  Valami lassú, romantikus zenére számítottam, nem Daft
Punktól a Get Lucky-ra. Csupa meglepetés vagy, Trace Savoy –
mondom fejcsóválva.
–  Az elkövetkező hetven évben sokszor szeretnélek
megtáncoltatni. Egy csacsacsát? – kérdezi, és felém nyújtja a
kezét.
Oldalra hajtom a fejem, és megriszálom a csípőmet. Aztán
megfogom a kezét.
Ujjaival átfogja a csuklómat, megforgat, aztán elkezdünk
táncolni.
A csacsacsa gyors, ütemes tánc. Sok csípőmozgásra van
szükség, mely által az egész test mozgásba lendül.
Hagyom, hogy vezessen, miközben egyenesen tartom a
törzsem, és mélyen a szemébe nézek.
Határozottan jó a lábmunkája, és kiváló a ritmusérzéke. Még
véletlenül sem téveszt ütemet.
Ahogy nézem őt tánc közben, felélednek az ösztöneim.
Tekintete perzsel, és elképesztően szexi, ahogy mozog.
–  Jól csinálod – mondom, és előrelépek, aztán kifordulok, és
vissza.
– Tudom – válaszolja, és megforgat.
–  Érzek némi arroganciát a hanghordozásodban – állapítom
meg nevetve.
A mellkasához húz, így a csípőnk is egyszerre mozdul.
– Én a bőrödet akarom érezni – válaszolja, aztán megemeli a
kezem, és megcsókolja a kézfejemet. – Imádok hozzásimulni.
Azt szeretem, ha tetőtől talpig összeér a testünk. – Legjobban a
karjaid közt szeretek lenni.
 Szeme ragyog, ahogy előrelép, én pedig hátra.
– Én pedig legjobban a nevetésedet szeretem hallani.
Folyamatosan pörget. Lépése és tekintete határozott, mint aki
teljesen biztos a dolgában.
A mellkasához simulok, és erősen megfogom a tarkóját.
–  Hiányzik a morcos arckifejezésed. Pedig az volt a
kedvencem.
Nevet, és próbál úgy tenni, mint aki mérges.
Alaposan kitáncoljuk magunkat. Már fáj az arcom a sok
mosolygástól, és a rekeszizmom sem bírja már a rengeteg
nevetést.
Pörgünk, forgunk, nevetünk, csókolózunk, és egy lépést sem
teszünk egymás nélkül a parketten.
Mindenhová követem.
 huszonnegyedik fejezet

a jelen

Azt mondják, ha valaki megjelenik az ember álmában, azért

teszi, mert hiányzunk neki.
Ezeknek az embereknek fogalmuk sincs, mit beszélnek.
Olyan emberről álmodtam, aki garantáltan nem hiányol.
Fizikai képtelenség. Nem sokra emlékszem az álomból, de arra
igen, hogy barna szeme volt, és úgy mosolygott rám, mintha
mellettem feküdt volna az ágyban.
Hanyatt fekszem, és a mellkasomra teszem a kezem, aztán
megtörlöm a szemem.
Trace két hete kérte meg a kezem, és azóta egyre kevesebbet
gondolok Cole-ra. Ettől persze nem kerül távolabb a szívemtől.
Ha van élet a halál után, őszintén remélem, hogy nem
hiányzom neki. Csak azt akartam, hogy boldog legyen.
Olyan boldog, mint most én.
A férfi felé fordulok, akinek az új életemet köszönhetem.
Megpuszilom a bicepszét.
Trace hason fekszik, arcát a párnához szorítja, és még
álmában is morcos képet vág. Szőke haja a szemébe lóg. Ahogy
elnézem, sikerült egy nap alatt bajuszt növesztenie.
Végigmérem a testét, ahogy meztelenül fekszik, aztán
végigsimítok a hátán, egészen a hátsójáig. Feneke kőkemény és
kerek. Imádok benyúlni a két feszes farpofája közé. Gondoltam,
most is megpiszkálom egy kicsit, de aztán inkább hagyom
pihenni. Még csak reggel hat óra, és nem olyan régen feküdtünk
le aludni, hála az éjszakai műszakomnak és Trace
szexéhségének.
Légzése eltér a jól megszokott ritmustól, és kinyitja az egyik
szemét.
– Ébren vagy? – kérdezi meglepődve.
Legalább ugyanúgy megdöbbenek, mint ő. Még soha nem
ébredtem nála korábban.
– Pszt – válaszolom, és megcsókolom a vállát. – Aludj tovább!
Mosolyog, de közben úgy tűnik, mintha a homlokát ráncolná.
Megsimogatja az arcomat, aztán lehunyja a szemét, és leengedi
a karját.
Figyelem, ahogy alszik. Legszívesebben én is ezt tenném, de
képtelen vagyok rá. Már felébredtem annyira, hogy ne tudjak
visszaaludni, viszont olthatatlan vágyat érzek, hogy megigyak
egy csésze kávét, miközben bámulom a napfelkeltét.
Halkan kikelek az ágyból, felveszek egy melegítőnadrágot,
egy bő felsőt, és belebújok a papucsomba. Kimegyek a
fürdőszobába, aztán megfőzöm a kávét. Gőzölgő csészével a
kezemben a hátsó kert felé veszem az irányt.
St. Louis októberi időjárása nagyon kiszámíthatatlan. A
tegnapi hőhullámnak köszönhetően még meleg a talaj. Ezen a
reggelen viszont hűvös a levegő, felhős az ég, és alig látni a
ködtől. Ennyit arról, hogy megnézem a napfelkeltét.
Leülök a padra, és figyelem, ahogy felcsapódik a pára. Kicsit
úgy érzem magam, mintha egy felhőben ülnék valami távoli
vidéken, és várnám, hogy megjelenjen a vikingem, és
megcsókoljon. Aztán pedig elfenekeljen.
Kis híján elnevetem magam, aztán megcsóválom a fejem. Már
most elvesztem.
Megfordítom az eljegyzési gyűrűt. Ha az ő ütemterve szerint
haladunk, rögtön összeházasodtunk volna, de szerencsére
tiszteletben tartja, hogy én nagy esküvőt szeretnék.
Pontosabban ne az esküvő legyen nagy, hanem a tánc legyen
első osztályú.
Most, hogy láttam, milyen szexi mozgása van, muszáj olyan
koreográfiát készítenem, amivel bevonulunk az esküvői
táncosok nagykönyvébe. Ehhez viszont idő kell. Rengeteg
gyakorlás kell, hogy minden tökéletes legyen. Azt hiszem,
tavasszal kéne házasodnunk.
Addig ki kell találnunk, hol lakjunk. Ő a lakásába akar
költözni, én viszont nem akarom eladni a házamat.
Hivatalosan még üzemel a tánciskola, bár már nem tanítok.
Ki tudja? Lehet, hogy még szükség lesz rá.
Azt mondja, vesz nekem egy új termet, ahol csak akarom, és
pont ezért gondolkodom. Már van tánctermem, amit egy olyan
férfi épített a puszta kezével, aki a csillagot is lehozta volna
nekem az égről. Ezt nem hagyhatom veszni.
Trace nem rajong az ötletért, hogy hozzám költözzön, mert
klausztrofóbiás lesz a keskeny, zöld kádban. Ettől függetlenül
minden éjjel nálam alszik, és egyszer sem panaszkodik. Lehet,
hogy csak egyszerűen itt hagyom a házat, és beköltözöm a
lakásába. Talán ezt kéne tennem.
Sóhajtok, aztán megiszom a kávét, és irány a hátsó ajtó.
Ahogy a kocsifeljáróhoz érek, hallom, hogy zörög egy autó
motorja, ezért lassítok. Közelinek tűnik. Nagyon közelinek.
Fura.
Az utca felé veszem az irányt, csakhogy a hatalmas ködben
semmit nem látok.
Elhaladok a kocsim mellett, és gondolkozom. Trace sofőrje ma
kora reggel elhozott minket munka után, ezért semmiféle autót
nem várunk. Ahogy közelebb megyek, látom, hogy egy sárga
kocsi parkol a feljáró végén. Taxi?
Nyújtogatom a nyakam, hogy minél jobban lássak. Miért áll
egy taxi a kocsifeljárónál?
Becsapódik az ajtó, és egy sötét alak jelenik meg a ködben,
vállán egy hatalmas táskával. Az alkatát elnézve férfinak tűnik.
Széles válla és izmos bicepsze egyértelműen férfias. És ismerős.
Lüktet a vér az ereimben, és izzad a tenyerem.
A fickó úgy néz ki, mint Cole. Csak vékonyabb. Kicsit hosszabb
a haja. És óvatosabban jár.
Talán csak káprázik a szemem. Jó eséllyel csak a köd játszik
velem.
A szeme… Sötétbarna. Amilyen Cole-é.
Remegni kezd az állam, aztán az egész testem. Látomásaim
 g g
vannak. Hirtelen hányingerem lesz.
Tőlem három méterre a fickó ledobja a táskáját, rám néz,
majd így szól:
– Danni!
Kiesik a kezemből a csésze, és darabokra törik. Reszketek,
zihálok, és úgy érzem, mintha elfogyott volna a levegőm. Nem
tudom, mi történik velem. Ez nem lehet igaz. Kizárt, hogy ez a
valóság.
Felé nyújtom a kezem, és elindulok, de képtelen vagyok
egyensúlyban maradni. Legszívesebben felsikoltanék.
A fickó átölel. Karja erős. Ismerős ez az ölelése. Karjának
formája, rezes bőre és sötét haja úgyszintén.
A nyakára pillantok, méghozzá a póló gallérjának vonalához.
Nincs ott a kígyó. És más tetoválás sincs.
– Te nem ő vagy – mondom, és meglököm a mellkasát. Szívem
úgy kalapál, hogy majd kiugrik a helyéről.
–  Tudom, hogy másképp nézek ki – válaszolja, és mindkét
kezével megfogja az arcomat, miközben mélyen a szemembe
néz. – Vegyél egy mély levegőt, és tényleg nézz rám! Én vagyok
az, bébi.
Ráncolom a homlokom, miközben mélybarna szemébe nézek.
Szempillájának tövében látom a könnyeket, és ahogy elnézem
fáradt, meggyötört arcát, végképp eláll a lélegzetem.
– Hogyhogy? – tör fel belőlem a sírás, de igyekszem elfojtani. –
Ez mégis hogy lehet? – kérdezem higgadt hangon, suttogva.
–  Sok mindent meg kell majd magyaráznom, de vannak
dolgok, amiket… Szeretnélek még egy kicsit a karjaimban
tartani.
Megfogja a tarkómat, és a mellkasához húzza a fejemet.
– Jó ég! Mennyire hiányoztál! – Érzem, milyen gyorsan ver a
szíve. – Fogalmad sincs, mennyire szeretlek.
Egy pillanatra átengedem magam az ölelésének, aztán
hirtelen az agyam is működésbe lép.
– Ne! – kiáltom, és kibontakozom az öleléséből. Hátralépek, és
remeg a kezem. – Hol voltál?! Már négy és fél éve! Mégis hogy
tehetsz ilyet?
 y
– Pszt.
Kezét nyújtja felém, és vágyakozva néz rám.
– Most már itt vagyok.
– Eltemettelek!
Legszívesebben üvöltenék a fájdalomtól, ahogy eszembe
jutnak a gyász pillanatai.
–  A hamvak… a temetés… Gyászoltalak. A francba!
Mindennap sírva hajtottam álomra a fejem! Éveken át! Miért
nem hívtál? Miért nem üzentél? – kérdezem, míg végül kitör
belőlem a zokogás. – Miért nem jöttél haza?
–  Nagyon sajnálom – válaszolja. – Szörnyű látni, hogy
szomorú vagy. Kérlek, ne sírj!
– Áruld el! – kiáltok rá, és minden izmom feszül a dühtől.
Képtelen vagyok levenni róla a szemem. Túl sovány az arca,
ezért nagyon természetellenesnek tűnik. Mozdulatai
határozottak, és úgy néz rám, mint egy megszállott. Nem
gondoltam, hogy viszontlátom, ezért próbálok magyarázatot
találni a jelen helyzetre. Mégis hogy került ide? Kinek a hamvait
temettük el? Mivel magyarázza, hogy eddig nem jött haza?
– Bonyolult. Hidd el, hazajöttem volna, ha tehetem – böki oda
végül halálkomolyan.
–  Ez nem magyarázat. Tönkretettél, és muszáj megértenem,
hogy mi ennek az oka!
Megfeszül az állkapcsa, és ráncolni kezdi a homlokát.
Ismerem ezt a nézést. Meg akar érinteni, meg akar vigasztalni,
és ha kell, simán lefog, hogy ne mozduljak. Széttárom a kezem,
hogy átöleljem.
Tesz felém egy lépést, aztán megáll, mert hallja, hogy nyílik a
hátsó ajtó.
Trace.
Majd megszakad a szívem a fájdalomtól. Még a világ
körforgása is lelassul. Képtelen vagyok befolyást gyakorolni az
eseményekre.
A múlt és a jövő.
Az első szerelmem és a második esély.
 Két teljesen különböző ember, akiknek a sorsa
menthetetlenül összeér.
Cole dühösen átnéz a vállam fölött.
– Ez meg mi a frászt jelentsen?
Kikerekedett szemmel, pulykavörös ábrázattal figyeli, ahogy
egy férfi hajnali hatkor kilép a házam ajtaján.
Megfordulok, és látom, hogy Trace közeledik a ködben.
Félmeztelenül, pizsamanadrágban, rezzenéstelen arccal néz
Cole-ra.
Gyomrom összeugrik, és gombóc nő a torkomban.
Hátralépek, és Trace felé nyújtom a kezem.
– Vele vagy? – kérdezi Cole, és remegő ujjal Trace-re mutat. –
Dugsz vele?
– Meghaltál – suttogom, miközben életem legpocsékabb órája
jut az eszembe. – Nem voltál itt.
Trace megáll mögöttem, én pedig átgondolom a választ. Igen.
Trace-szel vagyok. Vele alszom, mert szeretem.
Meg akarok szólalni, de Trace megelőz.
– Már késő.
Három és fél éve késő. Alig kapok levegőt a döbbenettől.
Cole életben van.
És nem jött haza.
Trace megfogja a kezem, és fájdalmasan megszorítja.
– Azt mondtad, vigyázzak rá.
Megfagy a vér az ereimben.
– Tessék?!
Cole pár lépésre áll tőlünk, és megfeszíti a bicepszét, mint aki
ütni készül.
– Arról nem volt szó, hogy testi kapcsolatot létesítesz vele! Azt
mondtam, vigyázz rá, nem azt, hogy keféld meg! – üvölti Cole.
Ismerik egymást. Trace ismeri Cole-t, és eszébe sem jutott,
hogy elmondja?
Kitépem a kezem a kezéből, és keresztbe fonom magam előtt
a karomat.
– Honnan ismeritek egymást?
 – Annak idején együtt dolgoztunk – válaszolja tompán Trace.
–  Információszerzés a kormánynak? – kérdezem döbbenten,
és őszintén remélem, hogy ez csak valami rossz vicc. –
Kaszinótulajdonos vagy. Ezt most nem értem. Miért nem
mondtad, hogy ismered Cole-t?
Ő és Cole egymásra néznek, és szavak nélkül is
kommunikálnak. Ezt már végképp nem fogom fel. Lassan
átvizsgálásra lesz szükség a két fickót illetően.
A kiküldetés Irakba. A csend a kormányzat épületénél. A
kamutemetés. A tetoválások eltűnése…
–  Nem vagy hírszerző, ugye? – kérdezem Cole-t, és remeg az
egész testem.
–  Nem mondhatok semmit, Danni – válaszolja, és
folyamatosan Trace-t figyeli.
–  Hazudtál nekem – válaszolom zavarodottan, és Trace felé
fordulok. – És te is. Ismerted Cole-t, és egy szóval sem
említetted.
Kitör belőlem a zokogás.
Kicsit vissza kell vennem. Muszáj gondolkodnom.
–  Hát ez meg mi?! – kérdezi Cole, és odarohan, hogy
megragadja a csuklómat. Aztán az eljegyzési gyűrűmre néz. –
Nem! – Suttogása hirtelen üvöltéssé válik. – Nem, nem, nem!
Visszahúzza a kezét, és hátralép. Minden izma feszül, ahogy
elfordul, és összevissza járkál, mint egy ketrecbe zárt állat.
Folyamatosan lóbálja a karját, és dühösen a hajába túr. Olyan
gyötrődő hangokat hallat, hogy lassan elgyengülök.
Amikor ismét rám néz, látszik, mennyire lesújtott.
–  Annyira hiányoztam neked, hogy keféltél a legjobb
barátommal? És most mi van? Összeházasodtok?
A legjobb barátja.
Hová lehet még süllyedni?
Ennél lejjebb már aligha. Becsapva és megalázva érzem
magam.
–  Nem úgy értettem – mondja Cole. Odajön hozzám, és
remegő kézzel megfogja az arcomat. – Nem haragszom rád.
Szörnyű helyzetbe hoztalak, és eltitkoltam pár dolgot. Nincs
 y y p g
jogom elvárni, hogy életed végéig egy halott férfi után
vágyakozz.
A fájdalma láttán elszomorodom, és olyan érzésem van,
mintha az ő fájdalma az enyém is lenne. Ugyanis még mindig
szeretem.
Ez az egész nem az én hibám, és ezt ő is tudja. Azért dühöng,
és azért borult ki ennyire, mert a nő, akit szeret, már másé.
–  Mióta, Trace? – kérdezi, miközben leengedi a karját, és a
mellettem álló, mélabús férfira mered. – Mennyit vártál, mielőtt
lecsaptál volna a nőmre?
– Nem csapott le rám! – ordítom, és kihúzom magam. – Négy
hónapig a kaszinójában dolgoztam, mielőtt összejöttünk volna.
–  Három éve – válaszolja halálos nyugalommal Trace. –
Három évig szerelmes voltam bele, mielőtt megkörnyékeztem. –
Három éve? Forogni kezd velem a világ. – Elkezdett randizni –
folytatja Trace. – Igyekeztem minden férfit távol tartani tőle.
Amit persze enélkül is megtettem volna, mert szeretem – teszi
hozzá határozottan.
Elönti az agyamat a méreg. Mindkettőjükön levezethetném a
feszültséget, de úgy döntök, hogy inkább Cole-on töltöm ki a
dühömet.
–  Több mint négy évre eltűntél! Meghaltál! És ezek után azt
akartad, hogy soha többet ne találjam meg a boldogságot?!
Cole elfordul, kicsit összehúzza magát, aztán ordít egyet.
Mielőtt kettőt pisloghatnék, megfordul, és behúz egyet Trace-
nek.
Trace egy kicsit hátradől, de megáll a két lábán. Kiserken a
vér a szája szélén, de nem törli le. Mindkét kezét leengedve
tartja, és üres tekintettel bámul maga elé. Úgy tűnik, mint aki
nem akar visszaütni.
Cole viszont ismét támadásba lendül.
– Elég! – ordítom, és rácsapok, mire a levegőbe üt Trace arca
helyett. – Meghaltál! Ezek után semmi jogod engem
számonkérni!
– Te azt hitted, halott vagyok – sziszegi Cole a fogai között, és
leengedi ökölbe szorított kezét. – Trace viszont tudta, mi a
helyzet.
Folyamatosan kattog az agyam, mert ez a tény mindent más
megvilágításba helyez.
Nem akarok veled randizni, sem dugni, és nem akarlak
feleségül venni.
Nem ezt írták meg a csillagok, drágám.
Ha Cole most itt lenne, mit tennél? Elküldenél, hogy vele lehess?
Trace minden férfit elüldözött, aki megkörnyékezett.
Megvette az éttermet, ahol táncoltam. Úgy intézte a
beosztásomat, hogy ne legyen szabadnapom a hétvégén, így
nem jutott időm más férfiakkal találkozni. Ő viszont nem volt
hajlandó velem randizni. Folyamatosan eltaszított magától,
mert tudta, hogy még mindig kötődöm Cole-hoz.
Cole miatt figyelt engem. Aztán egy ponton – jóval az előtt,
hogy találkoztunk – belém szeretett.
Hirtelen belém hasít a felismerés: Trace nem azért kavart
Marlóval, hogy megbántson. Ez volt az utolsó próbálkozás, hogy
visszatartsa magát attól, hogy elvegye a legjobb barátja nőjét.
Csakhogy ezzel nem tudott elüldözni. Ahogy mással sem. Mert
én is szeretem.
Rájöttem, hogy képtelenség, ami velem történik. Két férfit
szeretek. Mindkettő itt áll előttem, és úgy néznek rám, mintha
én lennék a mindenük.
– Tudtad, hogy Cole életben van? – kérdezem suttogva Trace-t.
– Tudtam, hogy van rá esély – válaszolja, és látom, hogy majd
megszakad a szíve.
 köszönetnyilvánítás

Mindennap hálás vagyok, amiért írhatok, és megoszthatom a

gondolataimat az olvasóközönséggel. Örök hálám a
bloggereknek a lelkes támogatásért. Köszönöm a szerző
kollégáknak, hogy megtisztelnek a barátságukkal, és nagyon
köszönöm a sok hasznos tanácsot is.
Szívemet melegség járja át, amikor elolvasom a kedves,
biztató üzeneteket, amiket az olvasók küldtek. A béta-olvasók és
a korrektoraim, Lesa, Brooke, Shea, Ellie, Ketty, Beverly, Jillian
és Ann: nem is tudjátok, milyen sokat jelent nekem a
segítségetek.
A könyvvilág sok mindenben megváltoztatta az életemet.
Nem akarok gazdag, híres vagy trendi lenni. Az én célom a
siker. Számomra ez azt jelenti, hogy profi mű készül. A lehető
legjobban szeretnék írni. Remélem, hogy az általam írt
történeteket nemcsak elolvassák, hanem újraolvassák az
emberek. Szeretnék olyan jó lenni az írásban, hogy más
szerzőket is ösztönözzek az önfejlesztésre és a folyamatos
tanulásra.
Kedves bloggerek, írók és olvasók! Továbbra is szükségem
van a bátorításra, hogy elérjem a céljaimat. Magasra tettétek a
lécet, mert folyamatos elvárásokat és igényeket támasztotok
felém. Arra ösztönöztök, hogy még jobb legyek, és merjek még
nagyobbat álmodni. Közben támogatjátok minden lépésemet.
Köszönöm, hogy ilyen szorgalmasan olvassátok a műveimet.
Köszönöm, hogy drukkoltok nekem.
Köszönöm, hogy kihívás elé állítotok.
Még számtalan dolog miatt mondhatnék köszönetet, mert
annyira hálás vagyok.
Nagy ölelés,
Pam
 Pam Godwin

A New York Times és az egész Egyesült Államok egyik

legkedveltebb írója. Közép-Nyugaton él a férjével, két
gyermekével és a család szemtelen papagájával. Öt kontinens
tizennégy országába látogatott már el, három egyetemre járt,
férje pedig a kedvenc rockzenekarának az énekese.
Szereti a feketekávét, a cigit és a romantikus regényeket,
viszont nem szeret sokat aludni, húst enni, és ki nem állhatja a
pislogó játék babákat.

E-mail címe: pamgodwinauthor@gmail.com

www.pamgodwin.com
 KÖVETKEZIK

A Szerelmet ígértél, de… csak a kezdet.

A Danni–Trace–Cole szerelmi háromszög folytatódik:
Összetörted a szívemet, majd…