Három különböző ember. Három különböző nézőpont.

Cole.

Az első szerelmem.

A rosszfiú, akinek már a mosolya is veszélyes.

Szenvedélyes, lobbanékony
természet, aki mindig magára vonja a figyelmet.

Sötétbarna szeme viszont csak értem ragyog.

Trace.

A második esély.

Közel két méter magas norvég félisten, makulátlan

öltönyben. Minden

lépését előre megtervezi, és a hatalmába kerít.

Én.

Szabad szellemű táncművész, aki két férfi között őrlődik.

Úgy tűnik, nincs

megoldás.

Próbáltam elmenni, maradni, ellenállni, és megadni

magam.

Mit csináljak?

Két férfit szeretek, ezért csak egy dolgot tehetek:

harcolok.
A fordítás az alábbi mű alapján készült: Pam Godwin: Three is
a War (Tangled Lies #3), 2017

Copyright © 2017. Three is a War by Pam Godwin.

Published by arrangement with Bookcase Literary Agency.

The moral rights of the author have been asserted.

A szerzőtől az Álomgyár Kiadó gondozásában megjelent:

Vágyakra hangolva, 2018

Szerelmet ígértél, de… (Harcolj értem 1.), 2020

Összetörted a szívem, majd… (Harcolj értem 2.), 2020

Hungarian translation © Goitein Zsófia

Hungarian edition © Álomgyár Kiadó

Minden jog fenntartva!

Fordította: Goitein Zsófia

Borítóterv: Faniszló Ádám

További grafikai munka: Németh Renáta

Szerkesztette: Kónya Orsolya

Korrektor: Török Tünde

Tördelés: NovaBook

Felelős kiadó: Nagypál Viktor

ISBN 978-615-6013-96-5

Álomgyár Kiadó, Budapest, 2020

Elérhetőségeink:

+36 30 487 3552

admin@alomgyar.hu

www.alomgyar.hu

www.facebook.com/alomgyar

instagram.com/alomgyarkiado

Nyomta és kötötte a Korrekt Nyomdaipari Kft.

Felelős vezető: Barkó Imre

MOTTÓ

„A szerelem nem úgy kezdődik és ér véget,

ahogyan elképzeljük.

A szerelem harc.

A szerelem háború.

A szerelem a felnőtté válás.”

James A. Baldwin

első fejezet

A sűrű ködben még inkább lelassul az érzékelésem. Ez az

egész olyan, mint egy rémálom. Elaludtam? Ébren vagyok?
Miért érzem magam olyan rosszul? Miért didergek, miközben
elönt a forróság?

Képtelen vagyok felfogni, mi történt. Az agyam lassan

kapcsol. A távolban szívverést hallok.
Az én szívverésemet?

Lassan kitisztul a hallásom. Síri csend.

Valami nagyon nincs rendben. Pár perce kint voltam, és majd

lefagyott mindenem. Az autóban ültem?

Gondolkozz, Danni! Gondolkozz!

Sűrűn pislogok. Miért fekszem hanyatt és miért bámulom a

mennyezetet, ahogy eddig soha?

Hirtelen feltörnek az emlékképek, de ettől csak jobban

összezavarodom. Nem indult be a kocsi. Kiszálltam, hogy
hívjak egy vontatót. Megszédültem. Lefejeltem a járdát. Aztán
forogni kezdett velem a világ, és minden elsötétült. Nem kéne
még most is fájdalmat éreznem?

Az arcomhoz emelem a kezem, és különös dologra leszek

figyelmes: a hüvelykujjamon ragtapasz, és ahogy
megfordítom a csuklómat, látom, hogy fehér kötés van a
tenyeremen.

Csak az egyik kezemen van tapasz. Megtámasztottam

magam a másikkal? Boldogultam egy kézzel?

Fogtam egy kávéspoharat.

Mintha hirtelen felkapcsolták volna a lámpát, belém hasít a

felismerés.

Cole és Trace hagyták az ajtó előtt a kávét.

A kocsi nem indult be.

Elájultam.

A kávé.
Jó ég! A pohár alján volt valami kézírás.

Nincs vége.

Minek nincs vége? Cole titkos küldetésének? A

bosszúhadjáratnak vele szemben? Bármi legyen is az, megint
belekeveredtem.

Úgy az egekbe szökik az adrenalinszintem, hogy sikerül egy

kicsit összeszednem magam. Felülök, de még mindig
szédelgek.

Hol vagyok?

A hatalmas ágy a nyitott ajtóig ér, mely mögött egy előszoba

található.

Világos függöny takarja a faltól falig terjedő ablakokat, de még

így is látom, hogy szürke az ég. Ha a nap már lenyugvóban
van, az azt jelenti, hogy órák óta feküdtem öntudatlan
állapotban.

Úrrá lesz rajtam a pánik. Kinek a házában vagyok? Hogy

kerültem ide?

Igyekszem magam megnyugtatni, és csak figyelek.

Néma csend.

Olyan rémisztő, hogy a hideg futkos a hátamon. Minden

légvételem visszhangzik. Ki kell jutnom innen.

Fegyvert kell szereznem.

Egy kerek üveglámpa áll az éjjeliszekrényen. Sehol egy óra

vagy telefon. A hálószoba mégis gazdagságról tanúskodik.
Míves koronabordűrök díszítik az egészet.
Hirtelen a kandalló melletti állványra szegezem a tekintetem.
Az ott heverő piszkavas nehéznek és elég hegyesnek tűnik
ahhoz, hogy megsebesítsek valakit.

Lerúgom a lábamról a takarót. Farmerban vagyok, és rajtam a

melegítőfelső és a zokni. Pont, ahogy reggel felöltöztem. A
csizmám viszont az ágy mellett hever a földön.

Nincs itt a kabátom, pedig a zsebébe tettem a telefont.

A kurva életbe.

Lecsúszom az ágyról, felveszem a csizmámat, és

lábujjhegyen a kandallóhoz surranok. Minden lépéstől recseg
a parketta, ezzel megtörve a csendet. Kiráz a hideg.
Gyengének és bágyadtnak érzem magam.

Valaki a kedvenc kávémat hozta házhoz.

Elkábítottak.

Csak ez lehet az oka, hogy jó néhány dolog kiesett, és ide

tudtak hozni a… nem tudom, hová. Sem Cole, sem Trace nem
tenne ilyet, az ellenségeik annál inkább. Az olyanok, akik
betörnek a házamba, és ocsmány fotókat hagynak az
autómban.

Szívem a torkomban dobog, amikor az utolsó lépéseket

teszem a kandalló felé, és megfogom a piszkavasat. Egy
töltényt ugyan nem állít meg, de a semminél több.

Cole és Trace totál kiakadnának, ha megtudnák, hogy valaki

hozzám ért, arról nem beszélve, hogy elkábított és elrabolt.
Vajon erről van szó?

Emberrablásról? Nem kötöztek le, nem vágtak fejbe, és nyitva

a hálószoba ajtaja. Viszont nem egyeztem bele, hogy
idehozzanak.
Minden porcikám reszket. Miért vagyok itt?

Váltságdíjat követelnek értem?

Megkínoznak, hogy információhoz jussanak?

Felemelem a bekötött kezemet, a másikkal pedig leoperálom

a kötést.

Néhány piros horzsolás éktelenkedik a tenyeremen, de semmi

nem indokolja, hogy ilyen alaposan bekössék. Ha valaki meg
akarna kínozni, talán nem fordított volna ekkora gondot a
horzsolásaim kezelésére.

Ennek így semmi értelme. Lassan megbénít a félelem.

Tennem kell valamit, mielőtt bejönnek a szobába.

A hálószoba ajtajához lopódzom és igyekszem tompítani a

légzésem hangját. Legszívesebben köddé válnék, de muszáj
haladnom. Tudom, hogy el kell jutnom az előszobáig.

Félrehúzom a függönyt, és mély levegőt veszek.

Szürke, csupasz fák hajladoznak a távoli domboldalon. A

környék pont úgy néz ki, mintha egy gazdag család
nyaralójában lennék. Szépen gondozott kikötő áll a távolban.
Sokat nyaraltam Dél-Missouriban ahhoz, hogy felismerjem az
erdőt és a tavat.

A nap állásából arra következtetek, hogy legalább négy-öt

órán keresztül voltam öntudatlan. Ez pont elég, hogy messzire
kerüljek St.

Louistól.

Valaki felkapott és berakott a kocsijába, hogy idehozzon.

Bármi történhetett, míg magatehetetlen voltam. Összeugrik a
gyomrom és felpattanok, amikor bekapcsol a légkondicionáló.

É
Az ablakok nyílni kezdenek. Épp úgy, ahogy az ajtók szoktak.
Amikor megfogom a kilincset, nem mozdul. A falon lévő
érintőképernyő valami kódot kér, hogy kinyíljon a zár. A
fenébe.

Megnézem, milyen súlyos a kezemben lévő piszkavas. Ha

rácsapok vele az üvegre, csak a kezemet sérti fel, netán
beriaszt. Más megoldás után kell néznem.

A száznyolcvan fokos panorámának köszönhetően rálátok a

ház végére is. A földszintes monstrumból számtalan út visz az
erdőhöz, a legnagyobb teraszról pedig egy híd vezet a
szurdokhoz, de a tónál lévő kikötőhöz is el lehet innen jutni.

Fogadok, hogy a kikötőben is van mozgásérzékelő. Talán több

is. És vannak ott csónakok. Még soha nem vezettem vízi
járművet, de valahogy muszáj elmenekülnöm.

Először ki kell jutnom a szobából, hogy végre az előszobába

érjek.

Minden lépéssel erősödik a hányingerem, és egyre jobban ver

a szívem.

Reszketek, miközben megfagy a vér az ereimben. Ahogy

átlépem a szoba küszöbét, rámarkolok a vasra és
hallgatózom.

A ház végéből halk rockzene hallatszik. Nincs nagyon

messze. Inkább olyan, mintha letekerték volna a hangerőt.

Szívem a torkomban dobog, ahogy végiglopózom az

előszobán, és a különböző méretű padlóburkoló palák
megmozdulnak a lábam alatt. Ahány zárt ajtó előtt elhaladok,
mindnek kód kell a nyitásához. A többi nyitva, és ahogy
benézek, látom a hatalmas hálószobákat. Mindegyik tiszta és
üres. A berendezés és az ablak mindegyikben ugyanolyan.
Akárkié legyen is a hely, biztos, hogy gazdag, ezért nincs
szüksége váltságdíjra. Lehet, hogy valami mást kér értem
cserébe.

Trace megengedhet magának egy ilyen házat, de ez a

berendezés egyáltalán nem az ő stílusa. Nem tudom
elképzelni, hogy egy kúriaszerű

létesítményben tölti a napjait az isten háta mögött, távol a

munkahelyétől.

Ráadásul, ha azt akarta volna, hogy itt legyek, nem kellett

volna elkábítania.

A piszkavasat magam előtt tartva megállok a saroknál.

A folyosó végében lépcsősor áll, mely egy hatalmas, világos

nappaliba vezet. A szoba közepén barna bőrkanapé. Valaki ül
rajta.

A falnak támasztom a hátam és visszafojtom a lélegzetemet.

Csak annyit látok, hogy egy farmeros fickó ül ott, felhúzott
térddel. Vajon észrevett? Szerintem olyan hangosan ver a
szívem, hogy simán meghallotta.

Egyre hangosabb a zene. Lassan a mennyezet is leszakad,

úgy visszhangzik. A falra szerelt tévéből jön a hang, a kanapé
mögül. Ismerem azt a dalt. Ahogy felcsendül az énekszó, a
képernyőre nézek és látom a dal címét: Nothing More-tól a Go
to War.

Végigfut a hátamon a hideg, amikor eszembe jut, hányszor

hallgatta ezt a dalt edzés közben Cole. Talán csak véletlen
egybeesés.

Még szorosabban markolom a vasat és a fickó lábát figyelem.

Koptatott farmer, barna mezítláb, széttett térd. Nem látok
többet, de úgy néz ki, mint Cole.Kizárt. Miért ülne itt, míg én
öntudatlanul fekszem egy idegen házában? Vajon ő is bajban
van? Őt is elrabolták?

Továbbra is a falhoz simulva, minden félelmet leküzdve

haladok előre.

Remeg a lábam, és tudom, hogy a lépcsőn még óvatosabban

kell közlekednem. Minden lépés körültekintést, bátorságot és
előre megfontolt cselekedetet követel. Csakhogy nekem egyik
sincs. Legszívesebben visszarohannék a hálószobába és
elbújnék a takaró alá.

Ahogy elérem a lépcsőt, már látom.

Cole.

Borostás, haja kócos és jóval testesebbnek tűnik, mint amikor

utoljára láttam.

Öt hete.

Egekbe szökik a pulzusom, és úrrá lesz rajtam a fájdalom.

Kirúgtam. Lecseréltem a telefonszámomat. Eladtam a házat.

Nem gondoltam, hogy újra látom.

És itt van.

Nem néz rám. Valami mást figyel, de nem tudom, mi az. Egy
dolog biztosnak tűnik: a látószögében vagyok.

Tekintve, hogy sokkal körültekintőbb, mint hinném, pontosan

tudja, hogy itt vagyok.

Összeugrik a gyomrom, ahogy figyelem. Várom a jelet.

Várom, hogy megszólaljon. Tudnom kell, hogyan tovább.

Mintha évek telnének el. Vállam feszül, és majd kiugrik a

szívem.
Miért nem mozdul? Miért nem szólal meg? Ki kell derítenem,
mire figyel olyan nagyon.

Piszkavassal a kezemben előrehajolok és a nyakamat

nyújtogatom, de továbbra is igyekszem észrevétlen maradni.
Amikor a teljes szobára rálátok, kis híján eszméletemet
vesztem.

Trace.

Egy másik kanapé mögött áll és dühösen néz Cole-ra. Furcsa

látványt nyújt sima pólóban és farmerban, de nem emiatt
ájulok el majdnem.

Kezében pisztoly, ujja a ravaszon, és a fegyvert

nyílegyenesen Cole-ra szegezi.

– Hogy vagy, kicsim? – kérdezi Cole, miközben le nem veszi a

szemét Trace-ről.

Hátrahajtom a fejem, és kiráz a hideg. Hozzám beszél? Miért

olyan kimért? Mintha nem is egy pisztollyal nézne
farkasszemet. Mintha nem kábítottak volna el és nem raboltak
volna el, hogy a végén már azt sem tudjam, merre vagyok
arccal. Mi a frász folyik itt?

– Danni! – szól Trace, aztán ismét Cole-ra néz. – Tedd le azt a

vasat és gyere ide!

Kizárt dolog. Ők nem tehettek velem ilyet.

– Kérlek mondd, hogy nem ti kábítottatok el és hoztatok ide

öntudatlan állapotban – mondom remegő hangon, mint aki
tényleg nem hisz a szemének és a fülének.

Néma csendben bámulnak egymásra, miközben ott az az

átkozott pisztoly.
– Van itt még valaki? – kérdezem, aztán végigmérem a
nappalit és a nappali végében lévő konyhát.

– Csak mi hárman – feleli Cole, miközben a kanapén ülve

kidülleszti a mellkasát, hogy jobb célpont legyen. – Egy szép,
boldog család.

Kavarognak bennem a kérdések, miközben legszívesebben

felrobbannék a dühtől. Félelemmel kevert gyűlöletet érzek
azok után, hogy átvertek, mégis valamilyen szinten
megkönnyebbülök, hogy ismét együtt látom őket. Százféle
érzelem kerít hatalmába. Ég a torkom. Úgy remeg a kezem,
hogy már alig tudom tartani a piszkavasat.

– Trace!

Leteszem a vasat, és könnyek szöknek a szemembe, ahogy

óvatosan teszek feléjük egy lépést. – Te tetted ezt? Te raboltál
el minket?

Megöl a tudat, hogy talán képes volt ilyesmire, ráadásul

pisztoly van a kezében. Azt sem tudtam, hogy van fegyvere.

Hűvösen felnevet.

– Miért gondolod, hogy mindig én vagyok a rosszfiú?

Válaszolni szeretnék, és a kezében lévő pisztollyal

indokolnám a gondolatmenetet, de aztán eszembe jut, mi van,
ha Cole rabolt el, és Trace csak azért jött, hogy megmentsen.

Bár ez sem valószínű. Teljesen összezavarnak, egy dolgot

viszont biztosan tudok.

– Te mindig irányítani akarsz – válaszolom, és le nem veszem

róla a szemem. – Amikor elhagytalak, megszűnt felettem
minden kontrollod.

Erről van szó? Most visszaszerzed az irányítást?

Megállok a köztük lévő szék mögött.

– Kérlek, tedd le a pisztolyt!

– Vagy lőj már le! – énekli vigyorogva Cole, mire Trace

arrogánsan ránéz.

Cole hangja kétségkívül elragadó. Mély, vonzó, ráadásul olyan

átéléssel dúdolja tovább a bizalom elvesztéséről és a
szerelem haláláról szóló dalt, hogy beleborzongok.

A dal tökéletesen kifejezi a jelen állapotunkat. Folyamatosan

kerülgettük a problémát, míg a végén alaposan behálózott
mindenkit.

Féltékenység, hazugságok, sértődés, vádaskodás. Ebből

építettünk magunknak csapdát. Minél jobban küzdöttünk,
annál szorosabb lett a háló.

Ezért megpróbáltam kilépni. Feladtam mindent, ami számított,

mielőtt késő

lett volna elmenekülni.

Legalábbis azt hittem.

– Több hatalmam van, mint hiszed, Danni – jelenti ki Trace,

miközben továbbra is Cole-ra szegezi a pisztolyt. – Csakhogy
most nem erről van szó.

– Pisztolyt szegezel Cole-ra, és ennek semmi köze hozzám?

Idegességemben összeugrik a gyomrom.

– Csak támadt egy kis nézeteltérésünk – válaszolja, és

végigmér. – Ülj már le, mielőtt megint kidőlsz.

– Nem mozdulok, míg le nem teszed a pisztolyt.

– Dannit nem nyűgözi le a csodafegyvered, seggfej – vigyorog
Cole. –

Nem csoda, hogy elhagyott.

– Ahogy téged is – suttogom.

Cole arca eltorzul, és alaposan megmarkolja a kanapé szélét.

– Mindkettőtöknek elment az esze? – kérdezem, és remegő

ujjal hol az egyikükre, hol a másikukra mutatok. – Kiléptem. Új
életet akarok kezdeni.

Nélkületek. Úgyhogy csak próbálom megérteni, mi a frászért

vagyok itt.

Nem akarok részt venni a mérgező, manipulatív

szarakodásotokban.

– Mégis hogy képzeled? – kérdezi Cole, és most először

tényleg rám néz.– Mit?

– Az életet. Nélkülem – válaszolja feszült állkapoccsal.

Még csak öt hete, de már most árnyéka vagyok egykori

önmagamnak.

Fogytam, és a tettvágyam is alaposan csökkent. Csak azért

akartam Floridába menni, hogy távolabb kerüljek ettől az
egésztől. De ezt nem fogom vele közölni.

– Melyikőtök adta a szert? – kérdezem, és legszívesebben

rögtön elsírnám magam.

Trace egy pillanatra rám néz, és látom az arcán a fájdalmat.

Leengedi a pisztolyt és kiüríti a tárat.

– Van fogalmatok róla, mennyire megijedtem? – kérdezem, és

pattanásig feszül a nyaki ütőerem. – Egyedül ébredtem egy
vadidegen szobában és a legrosszabbra gondoltam. Nem
tudtam, ki hozott ide, miért vagyok itt és mi fog még velem
történni!

– Tudom, hogy itt nem segít a bocsánatkérés – mondja Trace,

aztán leteszi az asztalra a pisztolyt és a töltényeket, végül rám
néz. – Sajnálom.

Azért jöttünk ki, hogy rendezzük a nézeteltérést.

– Hiba csúszott a gépezetbe – teszi hozzá Cole, miközben

előrehajol és a térdére könyököl. – Mindketten hibáztunk. Én
is nagyon sajnálom.

Most azért kérnek bocsánatot, mert őrizetlenül hagytak?

És mi van az emberrablással? Talán a szer hatása, de sok

időbe telt, mire egyáltalán felfogtam, mi a búbánatos fene
történt.

– Miért csináltátok? – kérdezem, miközben igyekszem

kordában tartani az érzelmeimet. – Miért vagyok itt?

– Mióta elmentél, nem táncoltál – válaszolja kedvesen Trace.

– Figyeltetek? – kérdezem fogcsikorgatva.

– Folyamatosan.

– Még mindig vannak poloskák a házban?

A régi házban. Összeszorul a szívem, amikor eszembe jut,

hogy eladtam.

– Aznap, amikor kiköltöztem, újra beszereltem a kamerákat –

válaszolja Cole.– Akkor csak illúzió volt – jelentem ki
szemrehányóan. – Ezek szerint soha nem szabadultam meg
tőled. – Gúnyosan felnevetek, de lassan kitör belőlem a sírás.
– Te is csak azért engedtél el olyan nyugodtan, mert tudtad,
hogy úgyis figyelni fogtok? Ez azért nevetséges, mert a
kamerátok, a lehallgató készüléketek és a magánéletembe
való folyamatos vájkálás volt az ok, amiért elhagytalak titeket.

Ha tényleg figyeltek, akkor biztos látták, milyen szomorú és

elhagyatott vagyok nélkülük. Nem ettem, nem táncoltam, mi
több, nem is éltem. Semmi mást nem csináltam, csak
hiányoltam őket és folyamatosan keseregtem.

Mekkora szívás… Nem egy, hanem két olyan férfi után

sóvárgok, akik megállás nélkül hazudnak, átvernek és minden
eszközzel megpróbálnak manipulálni. A listára még felkerült
az emberrablás és a szerhasználat, így nincs más hátra, mint
telefont ragadni, és jelenteni ezt a két barmot a hatóságoknak.

Ez vajon Trace otthona? Még azt sem tudom, hol vagyok.

– Miféle helyre hoztatok egyáltalán?

Cole Trace-re néz, aztán rezzenéstelen arccal rám.

– Oda, ahol véget vetünk ennek az egésznek.

második fejezet

– Minek vetünk véget? – kérdezem Cole-t, és az egekbe

szökik a pulzusom.

– Tudod mit? Nem is érdekel. Én már öt hete kiszálltam ebből

az egész szarságból. Ez azt jelenti, hogy részemről vége.
Ennyi.

A kijárat felé rohanok. Talán áll kint egy autó, vagy van egy
szomszéd, aki segít. Bár az is lehet, hogy rossz a
feltételezésem. A lényeg, hogy ki kell jutnom innen, de
gyorsan.

Amikor az ajtóhoz érek, látom, hogy zárva.

– Engedjetek ki! – ordítom, és eszeveszetten rángatom a
kilincset. –

Nem tarthattok itt!

Meg sem szólalnak, ezzel végképp felhúznak.

Szembefordulok velük.

– Túszként tartotok fogva? – kérdezem Trace-t, aki zavaróan

nyugodt képet vág.

– Nem raboltunk el – válaszolja Cole, és felkel a kanapéról. –

Nem tartunk itt.

– Hazudsz, Cole. – Elengedem az ajtót, és feléjük rontok. –

Egyikőtök valami szert adott nekem, és idehozott. Vagy
mindketten? Ismét együtt dolgoztok?

Trace Cole-ra néz. Egyikük sem szól.

Két másodperce még pisztollyal akarták rendezni a

nézeteltérésüket.

Gyanítom, hogy bármi legyen is a megállapodásuk tárgya,

semmi jó nem sül ki belőle.

A válluk fölött az udvarra nyíló ajtóra nézek. Az is kódolva.

Megkerülöm a konyhapultot, és próbálok más kijáratot

keresni.

– Mi volt a nézeteltérésetek oka?

– Rosszul döntöttél – válaszolja Trace, aztán összekulcsolja a

kezét a háta mögött és tisztes távolból követ. – Nevezetesen,
hogy átutazod a fél világot.

– Ez volt a legokosabb döntés, amit hoztam, mióta veled

találkoztam. –
Kinyitom a konyha ajtaját, de csak egy kamrát találok
mögötte. A fenébe. –

Hol a garázs?

A konyha falára szerelt nyitott szekrény tele van tányérokkal

és evőeszközökkel. A burkolat világos, letisztult. Olyan,
mintha az innen nyíló panorámához tervezték volna.

A beépített hűtő mögött is található egy ajtó, melynek fakerete

olyan, mint a szekrényé. Fogadok, hogy az vezet a
garázshoz.

– Elmehetsz, ha akarsz – szól Cole a konyhapult mögül, aztán

elindul felém. – De csak azután, hogy elmesélek néhány
dolgot, és megkapod a büntetésed.

– Büntetésem? Ugye csak viccelsz?

Trace megáll előttem, így megakadályozva, hogy a garázsba

jussak.

Szemét hol Cole-ra, hol az asztalon heverő pisztolyra szegezi.

– Nem tudtunk megegyezni, hogy melyikünk adja a büntetést.

– Ez volt a nézeteltérésetek oka? – a hajamba túrok és

felemelem a hangom. – Te akartál megbüntetni, ezért fegyvert
fogtál Cole-ra?

– Én akarok lenni az egyetlen, aki kezet emel rád.

Mindörökké.

– Idióta.

Próbálom megkerülni, de ugyanúgy mozdul, ahogy én, végül

sikerül a konyhapult mögé szorítania. Cole felé fordulok, aki
közben elbarikádozta a másik oldalt. Ha kell, utat rágok
magamnak.
– Elég volt. Egy szót se többet. Nincs bünte…

– Kiraktál a házunkból – mondja Cole és közelebb jön. Minden

lépése Trace felé kényszerít. – Hetek óta nem beszéltem
veled és nem értem hozzád. Ez így nem járja. Olyan vörös
lesz a hátsód, hogy napokig nem fogsz tudni ráülni.

– Megcsaltál! – rázkódik a vállam, ahogy kitör belőlem a sírás.

–

Vártam rád, meggyászoltam a halálodat, miközben te egy

másik nővel keféltél!

– Hallod ezt? – kérdezi Cole Trace-t, és felém mutat. – Ez is

azt bizonyítja, amit mondtam. Nyertem.

Trace orrcimpája kitágul. Nagyot sóhajt, aztán bólint.

– Jó.

Mi a fene történt? Kifésülöm a haj tincseket az arcomból, de a

látásomat elhomályosítják a könnyek.

– Mégis mit nyertél?

– Én foglak megbüntetni – válaszolja Cole diadalittasan. – Te

pedig minden percét imádni fogod.

– Nem, Cole. Majd kivered a farkad, vagy dildót dugatsz a

hátsódba, de hozzám egy ujjal sem nyúlsz, az biztos.

– Ennyi – jelenti ki Trace a sarokban.

– Ez meg mi a frászt jelent? – kérdezem dühösen, és letörlöm

a könnyeimet.

– Az elmúlt hónapokban kicsit lejjebb adtál a

vérmérsékletedből.
Reméltem, hogy… az akcióterv majd visszahozza a tüzes
mivoltodat.

– Akcióterv alatt azt érted, hogy kiüttök és a semmi közepére

hoztok?

– Igen – válaszolja Trace, és oldalra hajtja a fejét.

– Takarodj az utamból!

– Danni!

– Méltóságteljesen szeretnék távozni. Engedjetek el.

– Nem kell méltóságteljesen távoznod. Főképp, ha van okod

harcolni –

mondja Cole, és közelebb hajol. Érzem a leheletét a

nyakamon.

– Mégis miért harcoljak? Nem látjátok, milyen reménytelen ez

az egész?

A szekrénynek támasztom a hátam, és érzem, hogy egyre

kevesebb a mozgásterem. – Bonyolult, szerencsétlen,
tragikus szerelem a miénk. Én ezért nem harcolok.

– De igen – jelenti ki Trace, és arrébb lép. Ezzel utat nyit a

meneküléshez.

Az ajtó felé rohanok, és ahogy kinyitom, megtalálom a

garázst, melyben három jármű parkol.

Cole motorja, egy terepjáró és egy fekete Range Rover.

Becsukom az ajtót, és otthagyom a két férfit a konyhában. A
kocsikulcsot keresem.

Semmi. A terepjáró lenne az egyetlen, amivel vissza tudnék

menni, de zárva minden ajtaja.
Basszus.

Lehet, hogy van még pár autó a közelben? Megnyomom a

garázsnyitó gombot. Meglep, hogy Cole és Trace nem
követnek. Gyanús. Ha lenne esélyem a menekülésre, biztos
megakadályoznák. Ettől még kirohanok a garázsból.

A félkör alakú parkoló teljesen üres. Leengedem a vállam és

reszketek a hidegben. Se kabátom, se telefonom. A magas
sarkú csizmám szexi, de egy mérföldet sem tudnék benne
gyalogolni.

Végigmegyek az aszfaltozott úton, aztán megállok a földútnál,

ami az erdőbe vezet. Ez a ház a semmi közepén fekszik.
Nincs másik. Közel-távol semmi forgalom. Teljesen elszigetelt.

A kopár, szürke fák egyre szürkébbnek tűnnek, ahogy kezd

besötétedni.

Az egyetlen lehetőségem, hogy visszamegyek, de képtelen

vagyok megmozdulni.

Idekint minden olyan békés. Nyugodt. A mókusok és a

madarak hangját leszámítva csendes. Élettelen. Nincsenek
drámák és trükközések.

A macskaköves út körbeveszi a házat, ahogy az apró fények

is.

Követem a fényeket, és azt kívánom, bárcsak nálam lenne a

kabátom, mert lassan megfagyok melegítőfelsőben.

Csobogó patakok és számtalan ösvény várja, hogy

felfedezzem. A legtöbb az erdőbe visz, de jó néhány vezet a
házhoz is.

A főúton maradok, ami a hátsó terasz felé vezet. Ahogy

benézek a hatalmas ablakon, látom a nappalit és a konyhát.
Trace-t és Cole-t viszont nem. Gondolom, rejtett kamerán
keresztül figyelnek a szemétládák.

Átmegyek a hídon, ami a fákkal övezett part felé visz.

Messziről látszik, milyen nyugodt most a víz. Jó néhány
csónak fénye látszik a távolban, és a hangjukat is hallani.
Csakhogy nem erre tartanak.

Fémrács választ el a kikötőtől. Már megint egy kódolt zár.

Amikor megfogom a kilincset, rezgő hangot hallok, és kinyílik
a rács. A házra nézek. Vajon ők irányítják a működését?

Lámpák világítanak, ahogy elindulok a csónakok felé.

Elhaladok egy halászcsónak és jó néhány jet ski előtt. Mind
lelakatolva. Ha találnék is elköthető csónakot, mégis hova
mennék január közepén? Holtszezon van, ezért rajtunk kívül
aligha jön ide bárki.

Elmegyek a kikötő végébe, és találok néhány fapadot, melyek

a vízre néznek. Leülök az egyikre, és szorosan átölelem
magam, hogy ne fázzak olyan nagyon.

A víz úgy néz ki közelről, mint egy hatalmas, fekete szurok,

melyen visszatükröződik a fák árnyéka. Fogadok, hogy
melegebb hónapokban csodás ez a táj.

A vállam fölött ismét a házra nézek. Minden szobából rálátni a

partra, mégis olyan sivár, mert egymagában áll. A kőből és
kovácsoltvasból készült teraszon diszkrét világítás. Látni a
szép, míves oszlopokat, melyeket jó eséllyel egyedileg
terveztek. Saját part, kikötő, hat csónak, de nincs egyetlen
szomszéd sem. Valóságos remeteparadicsom.

Ha ez Trace birtoka, miért nem tudtam róla? Lehet, hogy

valamelyik barátjáé? Vissza kéne mennem, hogy
megkérdezzem. Cole azt mondta, hogy elmehetek, miután
mindent megbeszéltünk, és megkaptam a büntetésemet.
Forrni kezd a vérem, amikor elképzelem, ahogy Cole
elfenekel.

Lehunyom a szemem, és rémiszt a gondolat, hogy még

mindig ekkora hatással van rám. Túl sok hatalmuk van
fölöttem. Vágyom rájuk, annak ellenére, hogy átvertek és
elárultak.

Ezért nem lehetek a közelükben. Már magamban sem bízom.

Nem bízom a szívemben.

Az ösztöneim ellen cselekedtem, amikor elhagytam őket.

Nagyon fájt.

És pont emiatt félek. Még mindig megemelkedik a pulzusom,

hevesebben dobog a szívem és felkavar, ha látom őket.
Mással ez nem történne így.

Az életem kezdete és vége ez a két fickó. Fizikailag talán

túlléphetnék rajtuk, de nem verhetem át magam. Soha nem
lennék igazán valaki másé.

Igaz ugyan, hogy megszakítottam az ördögi kört, amiben

voltunk, mégis szeretem őket. Mindkettőjükkel csodás
pillanatokat éltem át, de mindent átitattak a hazugságok, a be
nem tartott ígéretek és a bizalmatlanság.

Én éppúgy hibás vagyok, mint ők. Szenvedtek a

döntésképtelenségem miatt. Érzelmileg a markomban
tartottam őket. Az én szabályaim szerint játszottak, csak hogy
elnyerjék a kegyeimet.

A gyenge, naiv és önző hozzáállásom semmit nem oldott

meg.

Féltékeny voltam, és mohó.

Mit tegyek? Hallgassam meg őket annak ellenére, hogy jó
eséllyel megint hazudnak? Vagy tartsam magam távol,
amennyire lehet, és minél hamarabb utazzak vissza St.
Louisba?

Közben koromfekete lett az ég és egyre hűvösebb az idő. A

kézfejemre húzom a felsőm ujját, és várok. Nem telik el sok
idő, és megjelennek.

Pont, ahogy hittem. Pár perc múlva lépteket hallok a

kikötőben. De csak egy pár cipő kopogása töri meg a csendet.
Biztosan Trace, mert nála volt pisztoly.

Nem fordulok meg, amikor a látogatóm megáll mögöttem és

egy takarót terít a vállamra.

– Köszönöm – bebugyolálom magam, és magamba szívom az

anyag férfias illatát.

Erős, masszív lábat látok a szemem sarkából. Kőkemény

combizom rejlik a farmer alatt, mely bakancsban végződik.

Cole.

Leül mellém a padra, a súlya alatt pedig megreccsen a fa.

– Elcsented Trace pisztolyát? – kérdezem, miközben a vizet

figyelem, nehogy véletlenül elcsábuljak Cole tekintetétől.

– Nem. – Kinyújtja a lábát és hátradől. – Tudja, hogy

négyszemközt kell beszélnem veled.

Gyanítom, azért jött, hogy bocsánatot kérjen a történtekért.

– Hol vagyunk? Dél-Missouriban?

– Igen. Stone megyében. Az a… – mutat a tó felé.

– A Table Rock tó. Ismerem a környéket. Amikor gyerek
voltam, sokat nyaraltunk ezen a vidéken.

Folyamatosan érzem Cole testének melegét, ezért egy kicsit

arrébb húzódom.

– Kié a ház?

– Az enyém.

– Tessék? Mégis honnan volt rá pénzed? – kérdezem

döbbenten. Aztán elfog a kíváncsiság, és tovább faggatom. –
A kormányzatnak végzett munkád gyümölcse?

– Nem. A saját tehetségem eredménye.

– Nem értem. Minimálbérért dolgoztál, amikor biztonsági őr

voltál. Azt hittem, szükséged van a pénzre.

– Rosszul hitted.

– Soha nem helyesbítettél.

Állkapcsa megfeszül.

– Volt néhány mellékállásom az évek során, és máshonnan is

sikerült pénzt gyűjtenem.

– Hogyhogy máshonnan? Vagy ez is titok?

– Nincs több titok.

Előrehajol, a térdére könyököl, aztán a tavat bámulja, mintha

így akarná összeszedni a gondolatait.

Ahogy kifújja a levegőt, látszik a lehelete. Fekete bőrkabátja

nyitva.

Nem fázik?
Olthatatlan vágyat érzek, hogy megosszam vele a takarót, de
nem mozdulok. Megcsalt. Ha most újra megérinteném és
megérezném az illatát, azzal csak feltépném a sebeimet.

Hiányzik. A francba. Szeretem, bár tudom, hogy

reményvesztett ügy. Itt van egy karnyújtásnyira, mégsem
osztozunk máson, csak a feszült csenden.

Öt hét keserűsége lassan feltör belőlem.

– Mikor feküdtél le vele?

Olyan gyorsan mozdul, hogy kis híján megáll a szívverésem.

Egy szempillantás alatt letérdel, és kezét a csípőm két
oldalára teszi.

– Te mondd meg! – néz rám üveges tekintettel. – Nézz rám,

és mondd meg, mikor keféltem azzal a nővel!

– Nem tudom! Meg akartam tudni Trace lakásában.

Megkérdeztem, akkor történt-e, amikor már együtt voltunk, de
te… te csak bámultál rám.

Ahogy most is.

– Mert tudod a választ! – Ököllel úgy a padra csap, hogy

visszhangzik tőle a part. – Nézz rám! Nézz rám, Danni, és
hallgass a szívedre! Komolyan elhiszed, hogy megcsalnálak?

Látom a szemében a fájdalmat. Ahogy elnézem az arcát, úgy

tűnik, mintha az elmúlt hetek őt is alaposan kikészítették
volna. Tekintetéből árad a csalódottság. Alaposan
végigmérem az arcát. Hiába a sok ránc és a szeme alatt
éktelenkedő sötét karikák, bűntudatnak és megbánásnak
nyomát sem látom. Csak… összetörtnek tűnik.

Felcsillan némi remény, de aztán elszégyellem magam. Úgy

néz rám, mintha ő lenne az, akit megcsaltak. Mintha én
lennék az áruló.
É
Érzem, hogy megint rám akar törni a sírás, ezért nyelek egyet,
hátha vissza tudom tartani a könnyeimet.

– Amíg együtt voltunk – bököm ki –, hűségesnek és

elkötelezettnek tűntél.

– Ez így is van – jelenti ki, és várja, hogy folytassam.

– A fenébe is, Cole! Miért nem mondtad? – kérdezem

csalódottsággal kevert dühvel a hangomban. –
Megmagyarázhattad volna…

– Nem.

Felpattan a padról.

– Nem tudom bizonyítani. De tudod mit? Cseszd meg!

Ugyanis semmit nem kell bizonygatnom.

Megdöbbenek a kirohanásán, és ijedtemben még jobban

beburkolózom a takaróba.

Cole a stég végéhez lép, aztán háttal nekem hozzáteszi:

– Ismersz. Nagyon jól tudod, hogy előbb gyilkoltatnám meg

magam, mint hogy más nőre nézzek. – A kabátzsebébe dugja
a kezét és a sötét tóra mered. – Megöl a tudat, hogy rögtön a
legrosszabbat feltételezed rólam.

– Nem akartam elhinni – védekezem és rögtön kihúzom

magam. – De az utóbbi hónapokban olyan sokszor kiderült,
hogy naiv vagyok. Ezek után már nem bíztam az
ösztöneimben és a megérzéseimben. Amikor megláttam a
képeket, ott volt a bizonyíték, te pedig nem mondtál semmit.

– Mert nem is történt semmi! – kiáltja, és felém fordul. – Az

egy másik életszakasz, másik hely és egy hatalmas hiba, amit
még azelőtt követtem el, hogy megismertelek volna. –
Szomorúan rám néz, és folytatja: – Soha nem csalnálak meg.
Sem a munka kedvéért, sem azért, hogy mentsem az irhámat.

Érzem, hogy igazat mond, ezért elfog a lelkifurdalás.

Eltakarom a szám és zokogni kezdek.

Azelőtt ítéltem, hogy utánajártam volna, mi történt pontosan.

Látom az arcán, hogy ártatlan. Rezzenéstelen arccal néz rám,
minden izma megfeszül.

Két méter és a mérhetetlen megbánás választ el minket

egymástól, ahogy szemben állunk. Ő azzal cseszte el, hogy
nem kommunikált, én pedig

azzal, hogy feladtam kettőnk kapcsolatát. Azt hittem, bátor

dolog, ha kilépek. Azt hittem, ez a helyes cselekedet. Most
rájöttem, hogy nem csak magammal szúrtam ki.
Megbántottam egy férfit, aki csak szeretett és védett.

Ott kellett volna maradnom Trace lakásában, hogy

végighallgassam Cole-t. Csakhogy képtelen voltam rá azok
után, hogy a legjobb barátjával aludtam, és már mindannyian
nyakig gázoltunk a féltékenység mocsarában.

Cole nem csaló. Én viszont az vagyok. Igazság szerint

képtelen voltam magamtól véget vetni ennek az egésznek.

– Megbocsáthatatlan, amit tettem – mondom sírva, miközben

letörlöm az arcomról a könnyeket és próbálom rendezni a
légzésemet. – Mondhatod, hogy képmutató szemétláda
vagyok.

– Ne…

– Hadd fejezzem be. Csak egyetlen pillantást vetettem a

képekre, és ezt használtam ürügyül, hogy elhagyjalak. A nő, a
halott és a kamera, mind jó ürügy volt, hogy ne önszántamból
kelljen döntést hoznom. Nem tudtam választani kettőtök közül,
a fényképek viszont segítettek, hogy gyáva mód kilépjek.
– Nem vagy gyáva. – Tesz felém egy lépést és ellágyulnak a
vonásai. –

Érzékeny vagy, és szenvedélyes. Mindent beleadsz, megéled

az érzelmeket és időnként lobbanékony vagy. Mindegy, hová
sodor az élet, te mindig erős maradsz.

Csúnya, sírással kevert kényszeres nevetés tör ki belőlem.

– Meggondolatlan csődtömeg vagyok.

– Ha rendes, patyolattiszta nőt akartam volna, akkor inkább

egy apácát környékeztem volna meg. De én téged akarlak,
Danni.

Szívemet melegség járja át. Most jöttem rá, mennyire

vágytam ezekre a szavakra, bár nem érdemlem meg őket.

– Megbántottalak – mondom remegő ajkakkal.

Még mindig jó pár lépés távolságra áll és nem lép közelebb.

Mégis érzem a kettőnk közti láthatatlan kapcsot, és tudom,
hogy még mindig rokon lelkek vagyunk. Légzésének hangja
megnyugtat, a pillantása szinte simogat. Ismét képes vagyok
normálisan lélegezni.

Nagy hülyeség volt hátrahagyni mindent, amire vágytam,

pedig egy lépést sem kellett volna tennem, hogy elérjem.

– Sajnálom.

– Én nem.

– Tessék? – kérdezem összevont szemöldökkel.

– Nem sajnálom, amit tettem. Elrontottam a kocsidat, altatót

tettem a kávédba, és ötszáz kilométerre hoztalak az
otthonodtól. Nem kérek
bocsánatot. Mi több, ha elmész, mielőtt elmondhatnám, amit
akarok, az ágyhoz kötözlek, vagy a hajadnál fogva rángatlak
vissza.

– Ezek szerint miattad vagyok itt? Nem is Trace miatt? –

kérdezem, és elönt a forróság.

– Az ő ötlete volt. De én valósítottam meg.

Próbálom elképzelni, mit össze logisztikáztak, hogy

elvontassanak egy öntudatlan állapotban lévő nőt.

– Külön jöttetek, vagy…?

– Én vezettem a Range Rovert. Ő hátul ült, veled.

Ez meglep. Nagy kár, hogy nem voltam ébren. Pedig jobb lett
volna, ha nem alszom át a négyórás utat.

– Az autó is a tiéd?

– Igen.

– Tóparti birtok, Range Rover, csónakok? Tudom, hogy

vannak titkaid, de kezdem azt érezni, hogy a közös életünk
színtiszta hazugság volt.

– Azért hoztalak ide, hogy megmagyarázzam. Mindent

elmondok.

– Hogyan? – kérdezem, és magamhoz szorítom a takarót. –

Azt hittem, nem beszélhetsz.

– Azt is elmagyarázom.

Zsebre tett kézzel közelebb jön, és megáll tőlem egy

karnyújtásnyira.

– Bent a melegben mindent megbeszélünk.

Ez egy csapda. Ha visszamegyek, ott maradok. Ketten
lesznek egy ellen, és pontosan tudják, mivel tarthatnak
sakkban. A személyiségem hátrányba hoz. Képtelen vagyok
hosszasan ellenállni a domináns, meggyőző viselkedésüknek.

– Nem tudom, Cole. Túlerőben vagytok. Bárány leszek a

farkasok között.

– Tényleg nem tudod? – kérdezi, és nagyot sóhajt.

A fejemet csóválom és nem mozdulok.

– Ez a te világod.

Széttárja a karját.

– Csak benne élek. Tiéd a szívem és minden gondolatom.

Bármit megkapsz, amire vágysz. Csodálatos vagy, Danni.
Okos és jószívű.

Független és bátor. Egy igazi harcos.

Szeme ragyog, és nevetni kezd.

– Úgy érzem, hogy… mindenemet uralod. És nem én vagyok

az egyetlen.

A házra pillant, ahol Trace várja, hogy visszatérjünk.

– Miért mondod ezt? – kérdezem zavartan.

Egyik kezével megtörli az arcát.

– Ide jutottunk… Osztoztunk rajtad és küzdöttünk érted.

Megszegtük a szabályokat, csak hogy megtartsunk.
Mindkettőnk annyira beléd szeretett, hogy nincs olyan, amit ne
tennénk meg érted.

Ú
Úgy beszél többes számban, mintha fegyverszünetet kötöttek
volna, de ezt nem veszem be.

– Elengedtek? – kérdezem. – Most rögtön?

– Nem – sóhajtja. – Trace és én eldöntjük, hogyan tovább.

Csakhogy a legfőbb döntés a te kezedben van. Bárhogy is
határozol, mindannyiunk életére ki fog hatni. Úgyhogy muszáj
megkérdeznem… – oldalra hajtja a fejét: – Szerinted kinek
van itt a legnagyobb hatalma?

– Nekem – válaszolom, és gombóc nő a torkomban.

– Erről van szó.

harmadik fejezet

– Mit értesz azalatt, hogy eldöntitek, hogyan tovább? –

kérdezem, és felpattanok a padról.

Miért húztam így fel magam? Nem kéne olyan hosszan velük
maradnom, hogy a tervük része legyek.

Cole vigyorog, és a ház felé biccent.

– Gyere!

Nem vár, csak elindul visszafelé.

– Nem maradok – jelentem ki, és követem, miközben

továbbra is magamhoz szorítom a takarót.

– Jó.

Ismét vigyorog, aztán kinyitja az ajtót, és megvárja, hogy

bemenjek.

– Komolyan mondom, Cole. Meghallgatom, amit mondani

akarsz, aztán elmegyek.
– Nem, míg a büntetést meg nem kaptad!

– Nem fogsz elfenekelni.

Mellette haladok a házhoz vezető hídon, és szaporázom a

lépteimet, hogy le ne maradjak.

– Más büntetést szeretnél? – kérdezi, és látom, hogy a szeme

sarkából figyel. – Forró gyanta? Szájpöcök és bekötött szem?
Orgazmus megvonás?

– Ez meg honnan a frászból jött? Nem tudtam, hogy

ilyesmiben utazol.

– Nekem mindegy, csak meztelenül és tüzesnek lássalak.

Remegni kezd a lábam, és igyekszem visszatartani a

sóhajtást. Nem vagyok efféle beszélgetésre hangolva, főleg,
hogy Trace a teraszról figyel minket.

A kovácsoltvas lámpa alatt áll. Fekete kabátot visel, és le nem

veszi rólunk a szemét. Olyan könyörtelenül néz, hogy
zavaromban a kőlépcső

helyett a földre lépek.

Cole megfogja a karomat és csúnyán néz Trace-re.

– Mióta a tiéd ez a hely? – kérdezem, aztán kicsit eltávolodom

Cole-tól, és igyekszem normálisan lépni a magassarkúban.

– Nyolc éve.

Ezek szerint már rég az övé volt, amikor találkoztunk, de

soha, egyetlen szóval sem említette. Összeszorul a szívem,
ahogy belegondolok.

– Biztonsági ház volt, Danni – kezdi, és megfogja a kezem,

hogy megállítson. – Itt gyűltek össze az egykori kollégáim.
Beszélgettünk, feltöltődtünk. Nem beszélhettem róla és nem
hozhattalak ide, mert nem akartam, hogy belefuss olyasmibe,
amit titokban kell tartanom. – Végigméri a házat. – Van benne
fegyvertár, őrszoba, iroda, műhely…

– A zárt ajtók mögött.

– Igen. Az ajtók zárva is maradnak, hacsak nem akarod

másképp. Ne felejtsd el, hogy visszavonultam, így a ház sem
szolgálja már a régi munkakörömet.

– Nem érdekelnek a helyiségek, de kíváncsi vagyok… – Cole-

ról Trace-re nézek. – Voltatok már itt együtt?

– Igen – válaszolja Trace, és kinyitja a hátsó ajtót, aztán int,

hogy menjek be. – A küldetések között voltunk itt. Azelőtt,
hogy megismertünk téged.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekel a kettőjük

közös története. A barátságuk olyan különös és misztikus.
Nincs róluk közös kép.

Nem beszélnek róla. Én csak háborúzni láttam őket. Nehéz

elképzelni, hogy egykor a legjobb barátok voltak.

Bemegyünk, Cole pedig a konyha felé veszi az irányt. Trace

elém tol egy borszéket, és kedvesen a hátamra teszi a kezét,
hogy leüljek.

A nappali mindkét végén kandalló, melyekből árad a hikorifa

illata. A szürke famennyezet és a díszítés által olyan, mintha
még mindig kint lennénk a természetben, csak a hideg szűnt
meg.

Olyannyira magával ragad a tó látványa a holdfényben, hogy

észre sem veszem, de még mindig állok. Trace megköszörüli
a torkát.
– Ülj le – elveszi tőlem a takarót és végigsimít a szék
háttámláján.

Aztán leveszi a kabátját, és leül velem szemben a kanapéra.

Ahogy leülök, Cole visszatér egy hatalmas dossziéval.

– Nézd végig – mondja, aztán leteszi a dohányzóasztalra és

kinyitja. –

Kongresszusi dokumentumok, melyeket nyilvánosságra

hoztak.

Leül Trace mellé a kanapéra, és egy kis helyet hagy kettejük

között.

Nem néznek egymásra, de mindkettőnek ugyanazon jár az

esze. Egyikük sem tűnik gondterheltnek vagy idegesnek.
Gyanítom, hogy könnyen megemészthető, amit el kell
olvasnom.

Ahelyett, hogy nekilátnék, őket figyelem. Testtartásuk nyugodt,

vonásaik lágyak.

Trace elképesztően jól néz ki sötét farmerben és fehér

pólóban. Hiába lazább a megjelenése, mint máskor,
ugyanolyan vonzó. Tekintetén látszik, hogy még mindig rajong
értem, és esze ágában sincs lemondani rólam.

Cole a kanapé támlájára könyököl és keresztbe teszi a lábát.

Amikor bejött, levette a bőrkabátot, ezért csak egy fekete
izompóló marad rajta, ami pattanásig feszül a vállán.
Alaposan megizmosodott, mióta legutóbb láttam.

– Nem bizalmas információk – biccent a dosszié felé.

– Olvasd el!
Mély levegőt veszek, és az ölembe veszem a papírokat. A
legfelsőn az Egyesült Államok címere és a felirat:
SZIGORÚAN BIZALMAS.

IDEGENEK KEZÉBE NEM KERÜLHET. Efölött szerepel

valami felirat, amit aztán feketével áthúztak. A Nem bizalmas
információ az áthúzás fölé került.

– Mit jelent az IDEGENEK KEZÉBE NEM KERÜLHET? –

kérdezem Cole-t.

– Más állam polgáraira vonatkozik.

Az első oldalon hivatkoznak a Szenátusra, a Hírszerzésre, és

látni, hogy négy évvel ezelőtt hozták nyilvánosságra az aktát.
A következő oldalra lapozok, és átfutom a nukleáris, kémiai és
biológiai biztonságról szóló előírást.

Számomra ismeretlen és zavaró ez a nyelvezet. Szakszavak

egymás után, melyekre nincs, vagy alig található magyarázat.
Folyamatosan hivatkozik az ilyen-olyan fejezetekre,
alfejezetekre és egyéb jogszabályokra, melyekről nekem
természetesen fogalmam sincs. Kész káosz az egész. Ahogy
lapozok, ugyanezzel találom szembe magam.

– Nekem ezt értenem kéne? – kérdezem a homlokomat

dörzsölve, és a számomra értelmezhetetlen szövegre
sandítok.

– Olvasd tovább – válaszolja Cole, aztán hátradől és

megvakarja az állát.Több tucat dokumentumot végigfutok, de
nem leszek okosabb. Még több mozaikszó. Még több
hivatkozás. Annyit tudok, mi az a tárgyalás, elosztás,
erőforrás, kezdeményezés, fedezés, mégis úgy érzem, hogy
lassan kódfejtő készülékre lesz szükségem.

– Elmagyarázzátok, miről van szó? – kérdezem, és feltartom a

levelet, ami A-R-ig folyamatosan egyéb dokumentumokra
hivatkozik. – Az egyetlen, amiről tudom, hogy micsoda, az a
lap alján lévő aláírás.

A védelmi miniszter kézjegye.

Trace elővesz egy tollat a fiókból, és Cole-felé nyújtja.

– Hozd ide a doksikat – mondja Cole, aztán arrébb húzódik,

hogy mellé tudjak ülni.

Azt akarja, hogy közéjük üljek. Nem örülök. Talán épp azért,
mert a testem másról árulkodik. Bőröm még emlékszik a
tenyerük kellemes

érintésére. Ajkam az övék után epekedik. Amikor lélegzem,

alig várom, hogy megérezzem az illatukat.

Hiányzik, ahogy Trace végigsimít a hajamon és a nyakamon.

Hiányoznak Cole mocskos szavai, miközben tövig belém rakja

a hímtagját.

Meg akarom csókolni Trace-t és érezni akarom Cole

borostáját.

Mindkettőjükre vágyom, és tudom, hogy ez csak további

bonyodalomhoz és szívfájdalomhoz vezet.

Mi van, ha ez a beszélgetés felmenti őket a hazugságok alól?

Leginkább ettől félek. Kell valami ürügy, hogy haragudhassak
rájuk. Azt akarom, hogy kövessenek el valami olyan hibát, ami
végképp arra késztet, hogy elmenjek.

Mert ha ez nincs meg, akkor óhatatlanul döntenem kell.

Összeszedem a papírokat, és leülök közéjük a kanapéra.

Cole a combom fölé hajol és asztalnak használja a lábamat,
miközben írogat valamit a papírra.
A tarkójára nézek. Látom, hogy szépen leborotválta a
nyakszőrzetét.

Legszívesebben végigsimítanék rajta, megmarkolnám a

bicepszét és szorosan magamhoz ölelném.

A gondolatra is elpirulok, és gyorsan másfelé nézek.

Csakhogy egy vonzó, kék szempárba ütközik a tekintetem.

– Mit csinál? – kérdezem zavaromban, mert biztosra veszem,

hogy Trace pontosan tudja, hogy Cole-ról fantáziáltam.

– Megvontad tőlünk a bizalmadat, amit vissza akarunk

szerezni –

válaszolja Trace komolyan. – Megmutatja neked, amit lehet,

de anélkül, hogy megszegné a törvényt.

Megmarkolom a bőrpárna szegélyét, és látom, hogy ők is

feszültek.

Trace megállás nélkül az arcomat nézi, aztán az útban lévő

hajtincsemet bámulja. Felemeli a kezét, hogy arrébb fésülje,
de megelőzöm, és gyorsan a fülem mögé tűröm a rakoncátlan
hajfürtöt. Ha Trace megérint, nekem végem.

Sokkal könnyebb lenne, ha nem emlékeznék arra a sok

élvezetre, amiben részesített. Ahogy visszagondolok a vele
töltött boldog percekre, szívemet melegség járja át. Ahogy itt
ül mellettem és kinyújtja azt a csodás kezét, úrrá lesz rajtam a
vágy. Ha megtörök és kibékülök vele, azzal még jobban
megbántom. Mindkettőjüket.

Nem kéne itt lennem.

Szörnyű volt elhagyni őket. Nem tudom, hogy leszek rá

megint képes.
– Jól van – mondja Cole, aztán felemeli a fejét és
összerendezi a papírokat. – Nézd meg újra.

Ismét hátradől, én pedig végigfutom a dolcsikat. Minden

oldalon ugyanaz a két szó, kékkel bekarikázva.

A tevékenység.

Újraolvasom a bekarikázott rész melletti szöveget, és

próbálom értelmezni.

…a tevékenység elindításának finanszírozása… különleges

bizottság kijelölése a tevékenység átvizsgálására az adott
időszakban … tagok tanúvallomása a tevékenységről… a
tevékenység bemutatása a kongresszusnak… a kért
információk a tevékenységről és egyéb, állami szervekről

A tevékenység… A tevékenység… A tevékenység… Csak

ezeket a szavakat karikázta be.

– Nem értem. – Visszalapozok az első oldalra. – Mi az a

tevékenység?

– Én – válaszolja Cole, és Trace felé biccent. – És ő.

– Így neveztek titeket?

Kicsit megkönnyebbülök. Most már kezdem érteni, mi okozta

az éveken át tartó fájdalmat.

– Trace és én egy különleges egységhez tartoztunk, aminek

számtalan nevet adtak. Ügynökség, Nemzetközi Biztonsági
Szervezet, Tehetségek, Szürke Rókák stb. Valahányszor
kiszivárgott az információ egy része, azonnal megváltoztatták
a nevet, de a dokumentumokban mindig tevékenységként
szerepeltünk.

– Bajba kerültök, amiért ezt elmondjátok nekem?

Cole vet egy pillantást Trace-re, és látom, hogy szavak nélkül
is kommunikálnak.

– Vállaljuk a kockázatot.

Trace előrehajol és mélyen a szemembe néz.

– Egy szabályszegésről már úgyis tudsz. Ennek alapján

sikerült az illetőnek információhoz jutnia.

– A Cole elleni bosszúra gondolsz?

– Igen. Azért kaptad a képeket, mert valaki meghekkelte Cole

adatait és megszerezte az elérhetőségedet.

– Ki volt a…?

– Az elkövető már rács mögött van. Majd még visszatérünk rá.

Cole kiveszi az ölemből a dossziét és az asztalra teszi.

– Ahogy látod, nem oszthatok meg részleteket a munkával

kapcsolatban, de az a legfőbb gond, hogy már láttál egyet s
mást.

– A holttestet.

A saját házamban. Hirtelen megborzongok.

– Pontosan. – Cole óvatosan rám néz, az arca mindössze

néhány centire van az enyémtől. – Trace és én úgy
döntöttünk, jobb, ha megtudod az igazat, máskülönben téves
következtetésre jutsz. – Mély levegőt vesz. –

Nagyon szeretnélek távol tartani attól a világtól, és ez

maradjon is így. Értsd meg, hogy nekem mindig a biztonságod
volt a legfontosabb.
– Ahogy nekem is – vágja rá Trace, és hűvös pillantást vet
Cole-ra.

Cole állkapcsa megfeszül.

– Az utolsó küldetésemről mesélek pár dolgot. Magáról a

műveletről nem beszélhetek, de majd utalni fogok az
eseményekre, melyek a te életedet is befolyásolták.

– Például a megrendezett halálod?

– Igen. – A hajába túr és hátradől a kanapén. – Trace már

mondta, hogy kém vagyok.

– Egykori kém. Azt hittem, visszavonultál.

– Hadd kérdezzek valamit – kezdi, majd megvakarja az állát

és rám néz. – Ha bezárnád a táncstúdiót és új karrierbe
kezdenél, egykori táncosként aposztrofálnád magad?

– Nem. Én mindig táncos maradok. Mert ez vagyok én.

– Nálam is ez a helyzet. Attól még, hogy visszavonultam, nem

változik a mentalitásom, sem a DNS-em.

A gödröcskék és a lágy, barna szempár mögött kőkemény

harcos rejtőzik. Ez a fickó maga a rejtély.

Mindent feladott értem.

Én pedig elhagytam.

Összeugrik a gyomrom, és elszorul a szívem.

– Hiányzik a munkád.

– Annyira nem, mint te.

É
Lehunyom a szemem és a szám elé teszem a kezem. Érzem,
hogy remeg az állam.

– Mi a helyzet veled, Trace? – suttogom, és a mellettem ülő,

csendes férfira nézek. – Neked is hiányzik?

– Néha – válaszolja, aztán megmarkolja a csuklómat és

elveszi a kezem az arcom elől. – Hiányzik a nehéz
küldetésből adódó feszültség és az örömmámor, amikor
sikeresen véghez viszem az akciót. De a múlt évben is akadt
bőven kihívás – szeme ragyog, amikor folytatja. – Te vagy
számomra a legnagyobb küzdelem, és bármit megteszek,
hogy elnyerjem a kegyeidet.

– Azt majd meglátjuk – csattan fel Cole.

Megvakarom az orrnyergemet.

– Szóval kém vagy és…?

– Beépített titkos ügynök – néz rám jelentőségteljesen Cole. –

Kiszálltam a csapatból, akik az egész világon jelen vannak.

– Sejtem, mit jelent a titkos rész. – Hátradőlök, és próbálom

megemészteni a hallottakat. – De nem tudom pontosan, hogy
mit csinál egy beépített titkos ügynök.

– Információt szerez.

– Mint például?

Elképzelem, ahogy belépőkódot lop, vagy kifürkészi a

hadititkokat, de aztán úgy döntök, ez inkább a hollywoodi
filmekbe való.

– Amikor az Egyesült Államok bevetésre készül egy

felderítetlen terepen, mit gondolsz, ki szolgáltatja az
információt a haditengerészetnek a partraszálláshoz?
– Te? – kérdezem, és alig kapok levegőt.

– Ez banális példa volt, de a válasz: igen. Sokszor mi adjuk le

a drótot a hírszerzésnek, így pontosan tudják, hol keressék az
ellenséget.

– A rejtett szem és fül – mormolja Trace.

Elképzelem Trace-t, amint egy szobában ülve mindenféle

csúcstechnológiás ketyerén keresztül tartja a kapcsolatot
Cole-lal, aki tetőtől talpig feketében van, és talán az arca is
feketére festve. A ruhájáról egy rakás fegyver lóg lefelé,
miközben veszélyes terepen rohangál az éjszaka közepén. A
távolban bomba robban, és meghalnak a rosszfiúk.

A fejemet csóválom.

– Nem olyan, amilyennek képzelem, igaz?

– Nem olyan, mint a filmekben – válaszolja. A fülem mögé tűri

a hajtincset és elidőzik a nyakamon.

Halkan sóhajtok és kicsit odébb hajolok.

– Sokat dolgoztatok ellenséges területen?

Leengedi a karját, és csak bámul maga elé.

– Az utolsó küldetésnél be kellett olvadnom az ellenség

soraiba.

Amikor nem folytatja, Trace-re nézek, ő viszont a papírokra

mered.

Akármi történt Cole küldetésekor, nagy hatása volt az

életünkre. Ha Cole visszatér, amikor kell, biztos, hogy nem
leszek szerelmes Trace-be.
Boldogan hozzámegyek Colehoz, és talán nem is találkozom
Trace-szel. Ha mégis, akkor semmi mást nem látnék benne,
csak Cole legjobb barátját.

Semmi egyéb nem történne vagy történt volna.

– Amikor a célpont közelébe kerültem – kezdi halkan Cole –,

álnevet használtam, hogy elnyerjem a bizalmukat és a
szükséges információt.

Kilenc hónapot töltöttem a munkában, de rájöttek, hogy

beépített ember vagyok.

– Hogyan? – kérdezem, és összeugrik a gyomrom.

– Majd elmesélem. – Összekulcsolja az ujjait a térdén. –

Amikor kiszivárgott a kilétem, meg kellett szakítanom minden
kapcsolatot és találnom kellett egy helyet, ahol meghúzhatom
magam. Menekültem és rejtőztem az ellenséges táborból,
ahová addig betagozódtam, és persze az elől, aki feladott.
Nem tarthattam a kapcsolatot veled és Trace-szel. Nem
tudtam, ki figyel. Nem kockáztathattam, hogy megtudják, ki
vagyok valójában, hol lakom és ki fontos a számomra.

– Valaki mégis megtudta, hogy van barátnőd – vágom rá, és

rögtön eszembe jut a holttest a házamban.

– Igen. Méghozzá közülünk valaki, aki ugyanolyan ügynök

volt, mint én. – Ökölbe szorítja a kezét, és folytatja: – Az áruló
nem más, mint a nő a képeken.

negyedik fejezet

A képen szereplő meztelen nő ezek szerint nemcsak Cole

farkát, hanem a kilétét is felfedte. Ő az ok, amiért Cole négy
évig távol volt tőlem. Elfog a mérhetetlen

düh,
miközben

próbálom

összerakni

az

információfoszlányokat.

– Amikor a képeket kaptam, azt mondtad, a nő disszidens

volt. –

Legszívesebben fel-alá járkálnék a szobában, de inkább a

kanapén maradok, Cole és Trace között. – Veled volt az
utolsó küldetésen?

– Igen – válaszolja Cole, és megvakarja a tarkóját. – Sokszor

küldtek minket együtt, mert jól tudtunk együtt dolgozni.

Ahogy a sokféle szexpozíciót elnéztem a képeken, elhiszem.

– Elmentetek a küldetésre… – elcsuklik a hangom. – Itt

hagytál, miközben tudtad, hogy egy évig össze leszel zárva
egy olyan nővel, akivel annak idején keféltél?

– Nem volt más választásom! – pattan fel Cole a kanapéról. –

Ha azt mondják, menni kell, akkor menni kell és kész. Ez
ilyen. Nem választhatom meg a küldetést, ahogy a
csapattagokat sem, akikkel muszáj együttműködnöm.

Trace-re nézek, és várom, hogy megerősítse.

– Ez igaz – mondja Trace, és rám néz. – Amikor beszéltem

vele utazás előtt, nagyon kiakadt, hogy ezzel a nővel rakják
össze.

– Tudtam, hogy gond lesz vele – teszi hozzá Cole, és járkálni

kezd a szobában.
– Mert érintett voltál? – kérdezem higgadtan.

– Soha nem voltunk érintettek. Amikor egyszer hónapokig

összezártak minket egy akció miatt, kicsit közeledett felém.
Ennyi.

– Azt hiszem, ez kicsit több volt, mint közeledés – vágom rá,

és idegességemben a hajamba túrok. – Mi a neve?

– Ez titkos.

– Az utolsó küldetéskor is nyomult rád?

– Igen. De határozottan visszautasítottam. – Megáll a

dohányzóasztal mellett, és látszik, hogy ideges. – Nem
szereti, ha kikosarazzák, de sikerült megértetnem vele, hogy
nem érdeklődöm iránta.

– Meséltél rólam? Ezért akart bosszút állni és ezért küldte a

képeket?

Féltékeny volt?

– Senkinek nem beszéltem rólad.

Leül mellém a kanapéra és a kézfejére néz.

Nem érdekel a kettőjük története. Nyilván ezer nővel volt már

előttem.

Az aggaszt, hogy ez a titkos ügynök nő engem tekint

célpontnak.

Ahogy beköszönt a csend, próbálom visszaidézni, amit Trace

lakásában mondtak nekem. Eszembe jut egy megjegyzés,
amit azóta sem értek.

– Amikor megkaptam a képeket… – Trace felé fordulok. –

Cole azt mondta, hogy ez a nő disszidens. Te pedig
megkérdezted, hogy „ez volt a küldetés?’’. Mintha meglepődtél
volna. Hogy értetted ezt?

– Amikor megláttam a képeket, rögtön felismertem a nőt –

válaszolja Trace. – Én is dolgoztam vele. – Cole-ra néz és
grimaszol. – És aludtam is vele.– Igen – nevet Cole, mintha ez
olyan vicces lenne.

– Mindketten dugtatok vele? – kérdezem kikerekedett

szemmel. –

Nálatok ez bevett szokás? Osztoztok a nőkön?

– Nem. Csak rajta – von vállat Cole. – Nagyon kevés nő van a

mi szakmánkban. A magunkfajta fickók pedig nem bíznak
senkiben, főképp, ha bevetésről van szó. Ő viszont közülünk
való volt.

– És egy kicsit közeledett. – Kiráz a hideg. – És… együtt

csináltátok?

Mármint, egyszerre dugtatok vele? – kérdezem.

– Dehogy! – grimaszol Cole.

Amúgy magam sem hiszem, hogy képesek lettek volna

csoportosan szexelni.

– Szóval ide-oda passzolgattátok?

– Tudom, mire akarsz kilyukadni, Danni – válaszolja Cole, és

mélyen a szemembe néz. – Ő nem olyan, mint te. Trace és én
dolgoztunk vele, időnként megraktuk, és pont nem érdekelt
minket, hogy amúgy kivel kavar.

Eszedbe ne jusson összehasonlítani azt a pitiáner légyottot a

hármunk közt zajló helyzettel. Ég és föld a kettő.
Legszívesebben azt mondanám, hogy az égvilágon semmi
nincs hármunk között, de tudom, hogy ez nem igaz.

– Visszatérve a tárgyra… – kezdi Trace, és kihúzza magát. –

Amikor megláttam a nőt a képen, tudtam, hogy ő küldte a
borítékot. Cole megerősítette, hogy disszidens, ami rögtön
megmagyarázta az utolsó küldetésének célját. Teljesen be
kellett épülnie, hogy rájöjjön, ki szivárogtatta ki a titkos
információkat.

– Ez esetben az információt az ellenséges nemzet kapta –

mondja Cole összeszorított foggal. – És kiderült, hogy az
információforrás a nő maga volt.

– Várjatok! – Zúg a fejem, ahogy próbálom követni ezt a sok

mindent.

– Te és ez a nő együtt akartátok felderíteni az áruló kilétét,

miközben végig ő volt az?

– Igen – sóhajtja gondterhelten Cole. – Mire rájöttem, már

meglépett.

Ahogy már mondtam, ez az akció egy pofon volt a semminek.

De azt tudnod kell, Danni, hogy a kezelőm volt az egyetlen,
aki hallott rólad. Soha nem beszéltem rólad másnak. Csak
akkor léptem veled kapcsolatba, amikor szavatolni tudtam a
biztonságodat.

– Honnan jöttél rá, hogy ő volt az áruló?

– Tudod, a kémkedés a szakmám. Csakhogy neki is, ráadásul

nagyon tehetséges volt. Tudta, hogy el fogom kapni, és
amikor ez megtörtént, már felkészült rá.

– Fegyverrel?

– Információval. Meghekkelte a személyes adataimat, látta,

hogy vészhelyzetben téged kell értesíteniük, ezért igyekezett
rólad mindent megtudni. – Fejét a kezébe temeti, és
gondterhelten folytatja. – Elcsesztem.

Ambiciózus, hataloméhes és manipulatív volt, mégis bíztam

benne. Pedig annyi év után jobban kiismerhettem volna.

– Egyikünk sem gyanakodott rá – vigasztalja Trace kedvesen.

– Nem a te hibád volt. Mindenkit átvert.

– Mondod te, de tudod, hogy elcsesztem.

– Nem igaz – sóhajt Trace. – A szakma kiválósága vagy. A

legjobb. A végén te jöttél rá arra, amire senki más, és sikerült
elkapni a nőt.

Csendben maradok és a lélegzetemet is visszafojtom. Még

soha nem hallottam őket egymással ilyen barátságosan
kommunikálni, ezért melegség járja át a szívemet.

Trace rám néz.

– Cole nem tudta, hogy a nő megtalálta az adataidat. Úgy

kutatta őt mindenütt, hogy azt hitte, senki nem tud a
létezésedről. Ezalatt a nő kívül-belül bepoloskáztatta a
házadat. Ekkor küldte azt a fickót, és az egészet videóra
vette.

Szóhoz sem jutok a döbbenettől. Többször is jártak nálam

idegenek?

Hol voltam, amikor felszerelték a kamerákat?

– Azt viszont nem tudta, hogy én is figyellek – folytatja Trace.

– Miután elvesztettem a kapcsolatot Cole-lal, nem ismertem
az eset körülményeit.

Csak annyit tudtam, hogy valaki rájött a létezésedre, és meg

akar ölni.
– Jó ég! – kiáltom, és a kanapéba markolok.

– Amikor végre elkaptam a nőt, már várt rám – mondja Cole,

és megfogja a kezem. – Soha nem felejtem el, ahogy felemeli
a telefonját, és

megmutatja, hogy a bérgyilkos besétál a házadba. Akkor

tudtam, hogy elvesztem.

Megborzongok.

– De Trace megállította.

– Ezt nem tudtam – mondja Cole. – Nem tudtam, hol van

Trace.

Fogalmam sem volt, hogy figyel-e téged, ahogy azt sem

tudtam, otthon vagy-e. A nő azt mondta, elküldi a bérgyilkost,
ha futni hagyom.

– Simán lehet, hogy hazudott.

– Azzal kapcsolatban nem. – Trace jéghideg tekintettel rám

néz. – A nő

hátat fordított az országának, hogy több pénze legyen. De a

köztünk lévő

becsületkódexet nem sértette volna meg.

– Igaza van – helyesel Cole, és érezni a neheztelést a

hangján. – Egy szempillantás alatt kellett meghoznom a
döntést. Hagyom, hogy megöljön, és ezzel megmentem az
életedet. Vagy megölöm, de azzal téged is a halálba küldelek.

Egyik lehetőség rosszabb, mint a másik. A szívem is

belesajdul.

– Egy harmadik lehetőséget választottam.

Megsimogatja a kézfejemet és még komolyabb arcot vág.

– Harcot kezdeményeztem, és úgy tettem, mintha el akarnék

menekülni.

Fegyveres küzdelmet akartam. Tekintve, hogy éjszaka volt,

nem voltak olyan jó látási viszonyok. Volt a közelben egy híd,
alatta egy hatalmas folyóval.

Várakozva néz rám.

– Leugrottál?

– Hagytam, hogy a híd szélére kényszeresen, mert tudtam,

hogy katonamódra fog végezni velem: szemtől szemben állva
mellkason lő.

Kis híján megáll a szívverésem, és a pólójára nézek.

– Golyóálló ruházat. Csúcstechnológia.

A szegycsontjához szorítja a kezét.

– A töltény felhasította a bőrömet. Eltört néhány bordám.

Hónapokig csúnya sebek éktelenkedtek rajtam. A testembe
viszont nem hatolt töltény.

A kurva életbe!

Szóhoz sem jutok.

– A vízben landoltam. – Nyald ütőere feszül. – Aztán

felúsztam, kapcsolatba léptem a kezelőmmel és mozgásba
hoztam a gépezetet.

– Cole Hartmannak meg kellett halnia.

Ahogy elismétlem, amit a visszatérése napján mondott,

hirtelen minden a helyére kerül.
– Azt akartad, hogy halottnak higgyen. De mi a helyzet a
többiekkel?

Az egységeddel? A feletteseiddel? Ők tudták?

– A kezelőmet kivéve senki nem tudta, hogy életben vagyok.

Mivel belső ügy, még a titkos feljegyzések is azt bizonyították,
hogy elhaláloztam.

Tudtam, hogy a nő figyeli az ügynökséget és Trace-t. És

téged. Figyelte, ahogy eltemetsz – teszi hozzá keserűen.

– A lehető legokosabban cselekedtél – mondja Trace, és

Cole-ra néz. –

Nem azért mondom, mert én is profitáltam az eltűnésedből.

Az akciódnak köszönhetően a nő békén hagyta Dannit.

– Ezért akartad, hogy halottnak higgyelek – jelentem ki úgy,

mint akinek teljesen összeállt a kép. – Ezért nem jöttél vissza.
– Cole kezére nézek, és legszívesebben magamhoz ölelném.
– Trace azt mondta, hogy a te pozíciódban lévő férfiak nem
házasodnak és nincsenek kapcsolatban. Most már értem,
miért. Általam sebezhetővé válsz. – Elfog a hányinger. –

Miattam buktad a küldetést.

– Nem igaz – ujját az enyém köré csavarja. – Viszont sok időt

vesztettem a nő miatt. Nem jöhettem haza, míg meg nem hal,
vagy nem kerül rács mögé. Évekbe telt, míg sikerült újra
elkapnom.

– Hogy találtál rá?

– Nem mondhatom meg, Danni. Már így is túl sokat tudsz.

– Hihetetlen képességei vannak – mondja Trace, és úgy néz

Cole-ra, mintha egy kicsit büszke lenne rá. – Elég, ha ennyit
tudsz – teszi hozzá.
Ahogy Trace szemébe nézek, kis híján elolvadok. Sokat
megadnék, hogy ismét barátok legyenek.

– Amilyen képet vágott, amikor évekkel később találkoztunk,

holott azt hitte, sikerült eltennie láb alól… Már ezért majdnem
megérte. Majdnem.

Nem vagyok a gyilkosságok híve, de örülnék, ha ez a ribanc

alulról szagolná az ibolyát.

– Most börtönben van?

– Néhány hónapja elítélték. Többet nem jön ki a rács mögül.

– Miért küldött nekem fényképeket Trace-ről?

Trace előrehajol, és jelentőségteljesen rám néz.

– Ezzel akarta bizonyítani, hogy Cole munkája veszélyes rád

nézve.

– Ezzel és a szex képekkel akart minket összeugrasztani.

Merő

bosszúból.

Működött. Kiborultam, és elhagytam Cole-t. Úrrá lesz rajtam a

bűntudat.

– Már nem vagyok veszélyben? – kérdezem. Próbálom

elodázni a beszélgetést, ami vár ránk.

– Biztonságban vagy. Vége. De… Köztünk még nincs vége.

Erről van szó. Húsz perce ülök kettőjük között, és máris úgy
érzem, hogy csapdában vagyok. Félek.

Felpattanok a kanapéról, átlépem Trace lábát, és odamegyek

a hatalmas ablakhoz. Elönt a forróság, ezért a hideg üveghez
szorítom a homlokomat.

Elhagytam Cole-t, mert megcsalt.

Csakhogy ez nem igaz.

Elhagytam Trace-t, mert évekig figyelt. Tudta, hogy

veszélyben vagyok, de titokban tartotta.

Mindezt azért, hogy megvédjen.

Elhagytam őket, mert nem bíztam bennük, mostanra viszont

minden világossá vált. Most már semmit nem tudok ellenük
felhozni. Nincs miért megbocsátanom. Itt nekem kéne
elnézést kérnem.

– Az elmondottakból mennyi a szigorúan titkos és bizalmas

információ? – kérdezem, és az ablakból figyelem a
reakciójukat.

– Majdnem mindegyik az – válaszolja Trace, és elindul felém.

– Börtönbüntetés jár, amiért elmondtátok? – kérdezem ijedten.

– Igen – válaszolja Cole a kanapén ülve, látszólag nyugodtan.

– Remélem, hogy nem fognak kihallgatni, mert nem tudok

hazudni.

– Megérte a kockázatot – mondja Trace, és odaáll mellém.

Egyik vállát az ablaküvegnek támasztja. – Ha nem mondtunk
volna semmit, egy percig sem maradnál.

– Úgy mondod, mintha meggondoltam volna magam. De mint

tudjuk, nem a döntéshozó képességemről vagyok híres.

– Pedig tudsz te döntést hozni – jelenti ki Cole mérgesen. –

Igen határozottan léptél ki aznap Trace lakásából és
ugyanezzel a lendülettel az életemből is.
Szegény. Még mindig fáj neki a dolog. Persze okkal. Mióta
hazatért, semmi mást nem tettem, mint hülyébbnél hülyébb
döntéseket hoztam. A legfontosabb döntést pedig megállás
nélkül halogatom.

– Te és Cole nem dolgoztok – mondja Trace. – Én pedig innen

is tudom irányítani a kaszinót. Itt semmi nem zavarja a
nyugalmunkat. Nincs körülöttünk más, mint a tó, az erdő és a
napfény. Jó lesz itt, míg tovább nem lépsz… valamelyikünkkel.
Amúgy mi a bizonytalanságod oka?

Millió dolgot felsorolhatnék, de ahogy a csodás, kék szemébe

nézek, mindent elfelejtek. Fejét egy kicsit lehajtja, és úgy néz
rám, mint aki a tekintetével akar meggyőzni.

Megfordulok és Cole-ra pillantok.

– Otthagytad a biztonsági őr állást?

– Nem fért össze a számomra fontosabb dolgokkal.

– Mint például elkábítani és elrabolni egy nőt?

Már csak ezért sem maradhatok itt. Miféle ember vagyok, ha

tolerálom az effajta viselkedést?

– Mit tettél volna – kezdi Trace –, ha egyikünk felbukkant

volna az ajtód előtt, és meghív a tóparthoz?

Először kinéztem volna a kukucskálón és nem nyitottam volna

ajtót.

– Azáltal, hogy idehoztatok, megfosztottatok az

önrendelkezés szabadságától – válaszolom csípőre tett
kézzel.

– Ki nem állhattad a titkolózást. Orvosolni akartuk a

problémát, ezért teljesen őszinték voltunk veled. Ha azt
mondod, hogy ez semmin nem változtat, akkor hazudsz –
mondja Trace összevont szemöldökkel.

Ez valóban mindent megváltoztat. Pont ez a baj.

Elmagyarázták, miért tették, amit tettek, és bebizonyították,
hogy mindennek nyomós oka volt.

A döntés, melyet hónapok óta meg kellett volna hoznom, úgy

lebeg a fejem fölött, mint Damoklész kardja. Tudom, hogy
nem menekülhetek előle, és a szívem is fáj, hogy tényleg
választanom kell.

– Nem volt könnyű döntés, hogy elkábítsunk – mondja Trace.

– Ha láttam volna rajtad, hogy tényleg el akarsz hagyni és
nyugodtan tovább tudsz lépni, hagytam volna, hogy elmenj.
Szerintem ezt Cole is ugyanígy gondolja.

– Igen – helyesel Cole, és a kanapé támlájára hajtja a fejét.

– De nem így volt. Felhagytál a tánccal. Nem látogattál el a

hajléktalanszállóba. Fogytál. Aztán eladtad az egyetlen dolgot,
amiről azt hittem, sosem tennéd.

A házamat. Hirtelen elfog a bánat.

– Mindezt azért tudod, mert súlyosan megsértetted a

magánszférámat.

Ismét.

– Nem bánom. Ahogy azt sem, hogy elkábítottalak és

idehoztalak. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy
megijesztettünk.

Minden levegővétel fáj.

– Nem vagy boldog, Danni – jelenti ki Cole. Feláll a kanapéról,

és elindul felém. – Floridában még rosszabbul fogod magad
érezni.
– Miért gondoljátok, hogy itt nem ugyanez lesz a helyzet?

– Nem mondom, hogy könnyű.

Megáll mellettem, és a csípőmre teszi a kezét.

– Ha most kéne kettőnk közül választanod, képes lennél rá?

Félrefordítom a fejem, és nem tudok megszólalni.

– Ezt határozott nemnek veszem – mondja Cole.

– Ezért kell elmennem. Még egyszer nem akarom ezt

végigcsinálni.

– Nem kell elmenned – mondja Trace határozottan.

– Végig kell csinálnod – teszi hozzá Cole. – Meg kell hoznod

egy döntést, és nem menekülhetsz előle. Mert ha mégis így
teszel, esélyed nem lesz a boldogságra. Életed végéig bánni
fogod, hogy elszalasztottad a lehetőséget.

Tudom, hogy igaza van, de…

– Ez képtelenség. – Az ablaknak dőlök és a plafonra bámulok.

– Nem maradhatunk egy fedél alatt. Első héten is így tettünk,
miután hazajöttél, és az lett a vége, hogy összebunyóztatok a
kertben.

– Azóta jó néhány dolgot elsimítottunk – szól közbe Trace, és

zsebre vágja a kezét.

– Például mit? – kérdezem összevont szemöldökkel.

– Csak úgy élhetjük túl ezt az egészet, ha nyitottak és

őszinték vagyunk egymáshoz. Semmi titkolózás. Semmi
sunnyogás. És nincs több ökölcsapás

– teszi hozzá, és Cole-ra néz.

– Egy órája még pisztolyt szegeztél Cole-ra.

– Igazad van. Így tényleg nem lehet vitát rendezni.

Mondhatjuk, hogy van még mit tanulnunk.

Ahogy az ablaknak támaszkodom, érzem, hogy ismét kettejük

közt ragadok. Összesen egy lépés választ el tőlük, és ez a
távolság is csak arra vár, hogy megszűnjön.

– Teszünk még egy próbát – jelenti ki Cole, keresztbe font

karral. –

Csakhogy ezúttal a mi szabályaink szerint játszunk.

Szeretem, amikor többes számot használ. Mintha egy csapat

lennének.

Egyúttal viszont azt sugallja, hogy nekem nincs beleszólásom.

– Ha most szövetkezni akartok ellenem…

– A te módszered nem működött – jelenti ki Cole nyersen. –

Amikor az egyikünkkel voltál, a másikunk egyedül maradt, és
majd szétrobbant a féltékenységtől.

Hirtelen az jut eszembe, hogy hármasban leszünk, és két férfi

osztozik rajtam. Kivéve, hogy ők biztos nem békélnek meg a
helyzettel. Ráadásul én sem tudnám ezt érzelmileg kezelni.
Első hallásra olyan, mint egy álom, de ha belegondolok, ez
nekik nem lesz jó. Az ő boldogságuk fontosabb, mint a
szexuális vágyálmom.

– Mit javasoltok? – kérdezem, és nyelek egy nagyot.

– Nem azt, amire gondolsz – válaszolja Trace. – Cole és én

számtalan érzelmet megéltünk már. Első körben a
féltékenység uralta minden
lépésünket. Aztán jött a rivalizálás. A gyanakvás. A
keserűség. Amikor elmentél, mindent felváltott az elszántság.

– Vagyis?

– Tudjuk, mi a tét. Mindketten tudjuk, hogy a másik nem adja

fel. És azzal is tisztában vagyunk, hogy a végső döntés nem a
mi kezünkben van.

Ebben a házban maradunk, rád figyelünk, és amikor elfajulna

a vita, megbeszéljük. Együtt.

Csodásan hangzik. Csakhogy nem reális. Hogy töltsem az

egyikükkel nyugodtan az időt, amikor tudom, hogy a másik is
jelen van? Nem volt szó a szexről, pedig nem kerülhetjük el.
Jelentőségteljes pillantással fog kezdődni, aztán olthatatlan
vággyal és vonzódással. Ez kivédhetetlen.

Megpróbáltam az önmegtartóztatást, a randizást

mindkettőjükkel és az egyik ágyból a másikba ugrálást is.
Ellenálltam, megadtam magam, sunnyogtam, aztán
elmenekültem. Egyik sem működött. Mert pont ott vagyok,
ahonnan elindultam.

Azt javasolják, hogy maradjunk együtt, egy fedél alatt, míg

döntést hozok. Az egyetlen különbség, hogy jobban fogunk
egymással kommunikálni. Értem a logikát, de ez nem oldja
meg az előttünk álló problémát.

Már sokat szívtam azzal, hogy két kapcsolatban akartam

helytállni. A legrosszabbat hozta ki belőlem. Még soha nem
éreztem, hogy megzakkantam volna, de mióta Cole hazatért,
kezdem azt hinni, hogy bipoláris zavarom van. Vagy
nárcisztikus személyiség lettem. Netán szexfüggő. És ki tudja,
mi lesz ezután. Az állandó nyomás hatására pszichopata és
sorozatgyilkos is válhat belőlem. Arról nem beszélve, hogy
nem tudok kettőjük között lavírozni.
– Miért vágsz olyan képet? – kérdezi Trace, aki épp a
legfurcsább arckifejezésemet kapja el.

– Mondjuk azért, mert nem fog működni a javaslatotok.

– Miért?

Odamegyek hozzá, és végigsimítok a mellkasán, miközben

Cole-ra nézek.

– Mit tennél, ha most megcsókolnám?

– Semmit – válaszolja Cole, és kihúzza magát. – Nem

örülnék, de jobb, mint a másik lehetőség.

– Vagyis?

– Vagyis az, hogy elmész Floridába, és új életet kezdesz egy

olyan férfival, aki biztos, hogy nem tesz téged boldoggá.

Leengedem a karomat, és a konyhapult felé veszem az irányt.

– Hol a telefonom és a kocsim?

– A telefon a pulton van – válaszolja Trace. – A kocsidat

holnap hozzák, a Maseratival együtt. Este tíz óra múlt. Ma
már nem mész sehova –

jelenti ki határozottan.

– A szüleim várnak…

– Nyugi. Itt maradsz éjszakára, és végiggondolod, amit

mondtunk. Ha holnap úgy döntesz, hogy elmész, itt lesz a
kocsid.

Logikusan hangzik. Ahogy ő is az. Könyörtelen. Mégis

ellenállhatatlan, ahogy rám néz.
Rossz ötlet. A legrosszabb. Kitör belőlem a kérdés.

– Hol fogok aludni?

– Gyere utánam – válaszolja Cole, és elindul a lépcső felé,

aztán int, hogy menjek előre. Gondolom, van itt vendégszoba,
amit berendeztek nekem. Megállok Cole mellett az
előszobában. Beüti a kódot, és amikor kinyílik az ajtó,
egyáltalán nem olyan szobát látok, mint amilyenre
számítottam.

Hatalmas franciaágy áll az ablak előtt a sarokban. A

bevetetlen ágyneműt és a képkeretet elnézve ez nem
vendégszoba. A képeken én vagyok a táncteremben, aztán
Cole és én a házban és Cole a húgom családjával. Van még
jó néhány kép, amit soha nem láttam. Mint például a rólam
készült képek a kaszinóban.

Van egy olyan érzésem, hogy ez utóbbiak biztonsági

kamerával készültek, ezért meglep, hogy ilyen jó minőségűek.
Van olyan kép is, ahol Trace és én vacsorázunk a Bissarában,
nevetgélünk a bárban, vagy kéz a kézben állunk az előtérnél.

Nem tudtam, hogy lementi azokat a képeket, de nem emiatt

szökik az egekbe a pulzusom. Nagyon meglep, hogy keverve
látom a fotókat. Van még jó pár dolog, ami feltűnik. Cole cipője
az ágy mellett, az órája az éjjeliszekrényen és a fejtámla, mely
pont olyan, amilyet évekkel ezelőtt vett nekem.

Amikor Trace is megjelenik, ránézek, aztán Cole-ra szegezem

a tekintetemet.

– Kié ez a szoba?

– Az enyém volt – válaszolja Cole, majd kihúz a fiókból egy

képkeretet.

– Most már a miénk – mondja Trace jelentőségteljesen.

ötödik fejezet

Tátva marad a szám, aztán próbálok megszólalni, de nem jön

ki hang a torkomon. Lélegezz, Danni! Ha nem jutok
levegőhöz, nem fogom tudni elmondani, mekkora
képtelenség, amit kitaláltak.

Folyamatosan nyelek, és próbálom megtölteni a tüdőmet

levegővel.

– A miénk?

– A tiéd. Az övé – válaszolja Trace, és összekulcsolja a kezét

a háta mögött. – És az enyém – teszi hozzá.

– Tessék?

Végigmérem a szobát, és leizzadok, amikor látom, milyen

intim ez a helyzet.

– Kizárt, hogy…

– Ez csak egy szoba – mondja Cole összeráncolt homlokkal.

– Háló szoba, egyetlen ággyal – mutatok a matracra, amit

most jóval kisebbnek látok, mint amikor bejöttem. –
Magyarázzátok meg, mire gondoltok, nehogy téves
következtetést vonjak le.

– Cole és én több lehetőséget felvázoltunk. Ha mindannyian

külön hálószobában alszunk, egyikünk biztos bejön hozzád
anélkül, hogy a másik tudna róla. Bár lehet, hogy nem, de
mindenki nyugtalanul feküdne a saját ágyában, és azon
agyalna, hogy mit művel a másik.

– Van itt mindenféle high-tech – mutatok az ajtó melletti kódra.

–
Szereljetek fel valami vészjelzőt, ami beriaszt, ha valaki bejön
a szobámba.

– Abból is versengés lenne – vágja rá Cole gondterhelten. –

Arra képeztek ki minket, hogy kijátsszuk az efféle
berendezéseket.

Átvágok a szobán és felteszem a kezem.

– Akkor tegyetek ide három ágyat.

– És aludjunk úgy, mint a gyerekek a nyári táborban? –

fanyalog Cole.

– Talán viselkedhetnénk felnőtt módjára – javasolja Trace, és

leül a matrac szélére. – Mindhárman gond nélkül elférünk
ezen az ágyon. Nem kell ebből akkora ügyet csinálni.

Mégis hogy ne csinálnék belőle ügyet? Összeugrik a

gyomrom.

– Hárman egy szobában maga az időzített bomba. A közös

ágyról nem is beszélve. Öt hete nem találkoztunk. Ez így kész
katasztrófa. – Halkabban

folytatom. – Nem akarom, hogy bármelyikőtök is

kényelmetlenül érezze magát.

– Nem tudom, te hogy vagy vele – szól Cole Trace-hez –, de

ha ma ágyba jutok, mélyebben fogok aludni, mint eddig
bármikor.

– Én is – mondja Trace, és úgy néz rám, mintha a gyenge

pontomat keresné.

– Pocsékul aludtam – jelenti ki Cole, és sürgetően rám néz. –

Melletted akarok lenni, érezni akarom a hajad illatát és hallani
akarom a légzésedet, miközben alszol.
– Csak azt szeretnénk, ha megbíznál bennünk – teszi hozzá
Trace. – A hibáink ellenére szeretnénk, ha tudnád, hogy
bízhatsz bennünk és nyugodtan elalhatsz mellettünk.

Én is ezt akarom. Nagyon. De mindkettő féltékeny, birtokló

típus, ezért nagyon furcsának tartom az ötletet. Olyan
érzésem van, mintha ezzel is kényszeríteni akarnának, hogy
velük töltsem az időt. Talán ez is a manipuláció része. Nyilván
nem fogják azt mondani, hogy azért szeretnének velem egy
ágyban aludni, mert nekik így lenne jó.

Érzem a zsigereimben, hogy a legegyszerűbb válasz lesz a jó.

Ugyanúgy hiányzóm nekik, ahogy ők nekem, és nem tudnak

még egy éjszakát nélkülem tölteni.

Képtelen vagyok ép érveket hozni, hogy ellentmondjak.

Talán ez a szeretet és a szerelem lényege. Két barát, akik

ellenséggé váltak, mégis osztoznak az ágyon és a nőn, holott
számtalan ágy és hálószoba lenne még a házban.

Kezdek összeomlani, de mielőtt végleg beadnám a derekam,

egy épkézláb mondatra telik:

– Egyetlen éjszaka.

Cole szeme felcsillan, és látom, hogy Trace arca is felderül.

– Ha csak a csíráját is érzem a féltékenységnek, azonnal

átmegyek egy másik szobába. – Magam sem hiszem el, hogy
beleegyeztem. – Viszont kéne valami hálóruha – teszem
hozzá.

Trace a szobában lévő szekrény felé biccent.

Elindulok, de közben betérek a fürdőszobába, és elintézem

ügyes-bajos dolgomat. Végigmérem a polcot, rajta a
flakonokkal. Sampon, balzsam, szappan. Pont ezt a márkát
használom. Lehúzom a vécét, megmosom a kezem, és
benézek a szekrényekbe. Smink, hajkellékek és minden, amit
Trace lakásában tartottam.

Amikor kilépek a fürdőszobából, látom, hogy üres a háló.

Trace és Cole mély hangja csak úgy zeng a nappaliból.
Örülök, hogy adtak néhány percet

egyedül, vagy legalábbis az illúziót, hogy végre magamban

lehetek. Ki tudja, hány kamera van még ebben a házban.

A szekrényben megtalálom a ruhákat, melyek ugyancsak

Trace lakásában vártak rám. Sok ruha még új, és a címke is
rajta van. Tekintve, hogy minden katonás rendben, színek és
ruhafazon szerint áll, gyanítom, hogy a terv ezen részét Trace
kivitelezte.

Vajon mennyit gondolkodtak, hogy idehozzanak? Lehet, hogy

attól a perctől kezdve agyaltak ezen, hogy kiléptem Trace
lakásából? Ezért hagytak olyan könnyen elmenni? Vagy a
floridai költözésem volt az utolsó csepp a pohárban? Mindegy.
Most itt vagyok, és nincs más választásom, mint meghozni a
végső döntést.

Holnap elmehetek, és kezdhetek mindent elölről, ahogy

elterveztem.

Vagy maradok.

Nem tudom, mi lesz, ha maradok. Lehet, hogy nem fog

működni. De ha mégis, akkor életem legfontosabb lépését
teszem. Ösztöneim azt súgják, hogy végig kell járnom ezt az
utat, és velük kell maradnom, akármilyen fájdalmas lesz.
Talán az a legjobb, ha az ösztöneimre hallgatok.

Felveszem a pizsamanadrágot és egy sima pamut pólót.

Aztán kimegyek a szobából, végig az előszobán. A pala
padlólap melegíti a talpamat.
Padlófűtés van, és gyanítom, hogy minden helyiségből csodás
kilátás nyílik a tóra. A míves fafaragások és a bútorzat mind
azt mutatják, hogy a ház tulajdonosa gazdag. És ez a
tulajdonos nem más, mint Cole. Soha nem mondta, hogy
pénzszűkében lenne, és értem, miért nem mesélt a házról,
mégis piszkálja a csőrömet, hogy titokban tartotta.

A konyhában találom őket. Épp a hűtőből pakolják ki az

ennivalót.

Egymás mellett állnak. Békésen, mint akiknek egyáltalán nem

okoz gondot, hogy egy fedél alatt laknak. Trace időközben
szürke melegítőt vett fel, Cole pedig fekete sortot. Mindkettő
félmeztelen, és elképesztően jó a testük. A francba. Már
megint bámulom őket.

– Egyél valamit – mondja Trace vigyorogva.

– Inkább kérek egy sört.

És egy elmeállapot-vizsgálatot. Ezek komolyan együtt készítik

a vacsorát, vagy rosszul látok?

Ha ez az Alkonyzóna, remélem, hogy nem kell óvatosnak

lennem a kívánságaimat illetően. Annak idején apámmal
együtt néztem, és emlékszem egy olyan részre, amikor a fickó
hatalmat kívánt magának, és másnap Hitlerként ébredt. Aztán
volt egy olyan pasas, aki klónoztatta magát, és ekkor jött rá,
mennyire gyűlöli saját magát. Ha lenne egy

kívánságom, az volna, hogy Trace és Cole fegyverszünetet

kössön. Annyira szeretném, hogy képes vagyok itt maradni,
egy fedél alatt velük. Örülnék, ha megmaradna az összhang
kettőjük között.

Cole kivesz egy üveg sört, leszedi a kupakját és odacsúsztatja

nekem a pultról.

– Köszönöm.
Végignézem az ennivalót. Hús, tenger gyümölcsei és
mindenféle köret.

– Hozattátok?

Trace nevet, mire feloldódom egy kicsit.

– Mi olyan vicces?

Megmarkolom a pultot és inni kezdem a sört.

– Ide senki nem szállít – mondja Cole. – Örülünk, ha időnként

a postás felbukkan.

– Akkor honnan került ide ez a sok étel? – kérdezem, és

megkerülöm a pultot, miközben elcsenek egy paradicsomot és
egy kést.

– Van egy Walmart, húsz percre innen.

Cole ad egy vágódeszkát, és a sütőbe teszi a húst.

– Komolyan? A semmi közepén, Missouriban?

Felszeletelem a paradicsomot, és mosolyognom kell, amikor

elképzelem, ahogy Cole a bevásárlókocsit tologatja.

– Az amerikaiak kilencven százaléka húsz kilométerre lakik a

Walmarttól.

Magának is nyit egy sört és hatalmasat kortyol belőle.

Trace egy jókora sajtot reszel.

– Tudtad, hogy az amerikai dollárok nagy részét a

Walmartban költik el? – Nem – válaszolom nevetve. – De
akkor ezek után felvásárolod őket?
– Nem eladó, de ha mégis az lenne, biztos nem tudnám
megvenni.

Miután elkészítettük az ételt, kellemesen falatozunk a pultnál.

A végébe ülök, így mindkettőjüket látom. Amikor egymással
beszélgetnek, javarészt a horgászás, a kaszinó és a baseball
a téma. Egy idő után sikerül bekapcsolódnom, ezért az
elkövetkezendő tíz percben Beyoncéról áradozom nekik.

– A Bootylicious című számának köszönhető, hogy a kifejezés

végül bekerült a szótárba. Amúgy kívánatost, formás fenekűt
jelent, és természetesen nőre mondják – fejezem be az
eszmefuttatást.

Miután legurítom a második üveg sört, inkább vizet iszom a

továbbiakban.

– Nem hiszem – válaszolja Trace, aki skót whiskyt iszik,

kristálypohárból.

– Akkor nézd meg – mutatok a telefonjára, ami az üres

tányérja mellett hever.

– És honnan jött a neve? – kérdezi Cole, miközben

összeszedi a tányérokat és a mosogatóba rakja őket.

– Az anyja leánykori nevéből származik, egy kis módosítással.

Édesanyja ugyanis Celestine Ann „Tina” Bey/ncé –

válaszolom és felállok, hogy segítsek Cole-nak.

– „Bootylicious” – olvassa Trace meglepődve. – „Nőre

mondják…

Szexuálisan vonzó. Kívánatos, formás fenekű.’’

– Alaposan végigmér, végül a szemembe néz. – Igazad volt.

Remegni kezdek a pillantásától.

– Ha Beyoncéról van szó, akkor soha nem tévedek.

– Még az arcod is ragyog, amikor róla beszélsz.

Cole odaadja a leöblített tányért, hogy tegyem a

mosogatógépbe, aztán elvigyorodik.

– Folytasd.

– Két óra alatt írta meg a Crazy In Love című dal szövegét.
Pedig ittas volt. – Berakom a többi edényt is, közben azon
gondolkodom, mit mondjak még. – A másik keresztneve
Giselle. Tizenkét évesen bejutott a Star Search
tehetségkutatóba. Allergiás a parfümre. Szívesen mesélnék
hajnalig, de inkább rólatok szeretnék hallani, fiúk.

– Mi nem vagyunk olyan érdekesek, mint Beyoncé – vágja rá

nyersen Trace, de a szemén látszik, hogy csak viccel.

Kicsit félretol az útból, és segít Cole-nak.

Visszamegyek a pulthoz, és letörlöm. Furcsa, hogy bizonyos

dolgokban mennyire hasonlítanak. Például abban, hogy
szeretnek birtokolni, mindenre figyelnek és próbálják uralni a
környezetüket. Másban viszont nagyon különbözőek.

Cole leöblíti a tányérokat, és egyáltalán nem érdekli, hogy

szanaszét spriccel a víz. Trace azonnal feltörli, és csúnyán
néz Cole-ra. Cole sört iszik és motorral jár. Trace skót whiskyt
kortyol és öltönyt visel. Cole haja szanaszét áll, amikor kijön a
zuhany alól, és a továbbiakban sem foglalkozik vele. Olyan
lesz, amilyen. Trace viszont órákat is képes azzal tölteni, hogy
a hajfürtjeit formázza. Cole rengeteget mosolyog, Trace
egyáltalán nem. Cole gondolkodás nélkül reagál, aztán
bocsánatot kér.

Trace-től alig várhatok bármiféle reakciót, bocsánatkérést még

annyira sem.
De ezek a nagy egész szempontjából egyáltalán nem
fontosak.

Nekem csak az számít, ahogy velem viselkednek.

Bárhol, bármikor hajlandóak velem táncolni, ha kérem.

Ölelnek, ha szükségem van rá. Akár gyengéden, akár

szorosan. És akkor is szeretnek, amikor mindent tönkrevágok.

A kapcsolatunkból viszont mindvégig hiányzott egy nagyon

fontos elem: az őszinteség. És ebben én is hibás vagyok.

Be nem tartott ígéretek, titkok és hazugságok… Ezek mind

alapot adnak a háborúra. Vajon megváltoznak a dolgok? Még
csak egy éj telt el, és jó néhány beszélgetésen túl vagyunk, de
hosszú idő óta most először érzek valami különöset a
levegőben.

A lehetőséget.

Meg akarom próbálni. Ennyivel tartozom magamnak és nekik.

Látnom kell, merre tartunk.

Félek, és emiatt legszívesebben elmenekülnék.

A félelem nagy hátramozdító. Mindig megtalálja a lélek

gyenge pontjait. Isten látja lelkem, nekem aztán jutott belőle
bőven. Sebaj. Nem hagyom, hogy a félelem irányítsa minden
lépésemet.

A félelem csak azért van, hogy emlékeztessen: muszáj

erősebbnek lennem.

Mert egy rendkívül fontos dologért kell küzdenem.

hatodik fejezet
Miközben figyelem, ahogy Cole és Trace az edényekkel
bajlódnak, visszaidézek mindent, amit mondtak. Már
egyáltalán nem bánom, hogy a maradás mellett döntöttem.
Leginkább az foglalkoztat, hogy tönkrement a barátságuk.

Trace azt mondta, hogy annak idején sokat csatáztak.

Gyanítom, hogy nem véletlenül. Az ember azokkal küzd a
legtöbbet, akik fontosak számára.

Nagyon szeretném tudni, hogy annak idején milyen szoros

volt a barátságuk.

– Kérdezhetek valamit? Mindkettőtöktől.

Cole elindítja a mosogatógépet és a pultra támaszkodik.

– Hajrá!

Trace leül mellém és rám néz.

– A nő, akivel voltatok… Az áruló… Amikor mondtátok, hogy

aludtatok vele, gyanítottam, hogy ennek van valami
háttértörténete, ami kettőtök kapcsolatáról szól. Tudom, hogy
mindez már a múlté. Csak arra vagyok kíváncsi, hogy milyen
volt a kapcsolatotok, mielőtt találkoztatok velem.

– A nő szerelemes volt Cole-ba – mondja Trace, és végigsimít

az alsó ajkán. – Velem csak azért feküdt le, hogy eljusson
hozzá.

– Nem tudom, ez igaz-e – nevet Cole, mire Trace is halványan

elmosolyodik.

– Pont erről beszélek – mutatok rájuk. – Még mindig titkoltok

valamit.

– Erről jobb, ha nem hallasz többet. – Cole kinyitja a hűtőt, és

kivesz egy újabb üveg sört. Aztán meggondolja, és vízre
cseréli. – Nincs jelentősége. Egyik kezét a pultra támasztja,
aztán lefelé néz és még csak nem is pislog.

– A nevemet ordította – mondja rezzenéstelen arccal Trace

miközben Cole-lal szexelt.

– Jaj. Ez ciki.

– Nem mintha nem szarnám le – szól közbe Cole, és

megvakarja a borostáját. – Legalább megtudtam, hogy a
legjobb barátom is ugyanazt a nőt keféli.

– Csatáztatok emiatt? – próbálom nyugodtan kérdezni, bár

ismét elfog a féltékenység.

– Nem – válaszolja Cole, és Trace-re néz. – Csak felhívtam.

Trace-t, és jót röhögtünk az egészen. – Felpattan a pulttól. –
Na, megyek üríteni.

A fürdőszoba felé veszi az irányt. Amikor becsukja maga

mögött az ajtót, a pulthoz támasztom a csípőmet és Trace-re
nézek.

– Jobban szeretett téged, mint Cole-t?

– Nem – felém fordul a széken, és a térde közé szorítja a

lábamat. –

Teljesen belehabarodott Cole-ba.

– Akkor ezért küldte nekem a képeket, amiken Cole-lal

szexel?

Megfogom a pulton heverő szalvétát és gyűrögetni kezdem.

– Biztos kiakadt, amiért Cole rájött a turpisságra, de talán az

iránta érzett szenvedély is motiválta, hogy elküldje azokat a
fotókat.
– Talán igazad van. De ennek már vége, Danni. Soha nem
fogod látni azt a nőt és hallani sem fogsz róla.

– Jól van – visszahúzom a kezem, mire a szalvéta a földre

esik.

Leguggolok, hogy felvegyem, de közben rabul ejt a

konyhapult talpazatának míves faragása.

– Ha már lent vagy… – kezdi Trace.

Felemelem a fejem, és látom, hogy csak pár centire van tőlem

a hímtagja. Alig kapok levegőt. Talpra ugrom, és
észreveszem, hogy már a széttett lába között állok.

– Ez vicc volt, Trace Savoy?

– Ilyesmivel soha nem viccelnék. – Megfogja az államat és

végigsimít rajta, egészen a nyakamig. – Hiányoztál. Nagyon.
A hiányod ráébresztett, mennyire szeretlek.

– Te is hiányoztál nekem. Ostoba voltam, hogy elmentem.

– Inkább azért voltál ostoba, mert azt hitted, hogy elengedlek.

– Mi jár a fejedben?

– Itt maradsz – jelenti ki a szokásos magabiztossággal,

miközben ragyog a szeme. – Tovább, mint egy éjszaka.

– Nem teszek olyan ígéretet, amit nem tudok betartani –

hátrálok. –

Majd meglátjuk, hogy alakul a ma éjszaka.

– Számos jó és rossz dolog történt, ami felkészített rá.

– Mire? – kérdezem, és nyelek egy nagyot.

– Arra, amiért itt vagy.

Szavainak hallatán összeszorul a mellkasom, miközben nyílik

a fürdőszoba ajtaja.

Cole visszajön, aztán hol Trace-re, hol rám néz.

– Komoly beszélgetést folytattok?

– Még nem – válaszolja Trace, és egy pillanatra végigmér,

aztán Cole felé fordul. – Meg kell beszélnünk a büntetést.

Elpirulok. Nem kell megkérdeznem, miért kapom. Cole nem

csalt meg.

Trace megmentette az életemet, és eltávolított mindenkit, aki

veszélyt jelenthetne rám. Nem lesz életem legszebb pillanata,
amikor elfenekelnek.

Sérti a méltóságomat, de a fene nagy önérzetemből talán

lejjebb adhatnék egy kicsit. A büszkeség amúgy is egy
mumus. Megnehezíti az emberi kapcsolatokat.

– Fáradt – jelenti ki Cole, és a pultra könyököl. – Majd holnap.

Csendben maradnak és engem figyelnek, aztán egymásra

néznek.

Szavak nélkül is pontosan tudjuk, mire gondolnak a többiek:

ideje lefeküdni.

– Nem gondoltátok meg magatokat az alvási rendet illetően?

–

kérdezem, miközben felegyenesedem.

– Nem – jelenti ki Cole, aztán megissza a vizet és az előszoba

felé veszi az irányt.
Trace és én összenézünk, aztán követjük.

Ahogy a hálószobába érünk, Cole lefekszik a matrac egyik

szélére és kinyújtózik. Lekapcsolja a lámpát, ezért alig
szűrődik be fény.

Trace elfoglalja az ágy másik végét, és ugyanazt a pozíciót

veszi fel, mint Cole. Lábát az ágynemű fölé helyezi, a karját
pedig a feje alá.

Köztük nagyjából egy méternyi hely van, melyet elfoglalhatok.

Ez pont elég, hogy egyikükhöz se érjek.

Az ágy végében állok. Idegesen, izgatottan és leginkább

megkönnyebbülten. Nem kéne itt lennem. Tudom, hogy előbb-
utóbb megbántom valamelyiküket. Megszakad a szívem,
ahogy látom, hogy rám várnak.

Cole kedvesen elmosolyodik. Az ajkamat nézi, és ahogy

belegondolok, milyen ízű a csókja, szinte érzem a számon.
Azt akarom, hogy ne múljon el.

Trace úgy néz ki, mint egy félmeztelen istenség, aki csak arra
vár, hogy felfedezzem minden porcikáját. Egynapos borosta
fedi az állát, hosszú ujját pedig a feje alatt támasztja. Ha csak
az egyik ujját is felém nyújtja, rögtön elfelejtem, hogy aludni
jöttünk.

Nem, ez nem igaz. A történtek ellenére nem akarom

kockáztatni a békességet. Azt szeretném, hogy boldogok
legyenek.

Közéjük csúszom és oldalra fekszem. Trace-re nézek és hátat

fordítok Cole-nak.

– Nem furcsa ez így? Hogy hárman alszunk egy ágyban?

– Az évek során szűkebb és kényelmetlenebb helyen is

osztoztunk már.
Trace a hasára teszi a kezét, ezzel szépen felhívja a
figyelmemet a tökéletesen kidolgozott hasizmára.

– Emlékszel arra az éjszakára a sivatagban? – kérdezi Cole. –

Kurva hideg volt.

– Mikor voltatok együtt a sivatagban?

– Amikor mindketten végrehajtók voltunk – válaszolja Trace,

és hallom a hangján, hogy elmosolyodik, bár ritkán tesz ilyet.

– Még újoncok voltunk. Alig ismertük egymást. De olyan hideg

volt, hogy kénytelenek voltunk kis kifli-nagy kifliit játszani.
Közben reszkettünk, mint a nyárfalevél.

– Ki volt a nagy kifli? – kérdeztem vigyorogva.

– Erről nem beszélünk – mormolja Cole.

Ezzel rögtön választ ad a kérdésemre, bár nehéz elképzelni

őket, ahogy összebújnak.

– Kár, hogy nem láttam. Főleg az összebújós részt.

Meséljetek róla. Egy hálózsákban aludtatok? Kinek hol volt a
keze? Mi volt rajtatok és…?

– Elég, Danni! – szakít félbe Trace. – Ha szaftos történetre

vársz, akkor csalódnod kell.

– Tudom.

Ökölbe szorítom a kezem.

– De ha mi, hárman…

– Kizárt dolog – vágja rá Cole.

– Sejtettem. Ez csak álom.

– Miért akarsz ilyet? – kérdezi összevont szemöldökkel Trace.
– Nem elég csak az egyikünk?

– Nem erről van szó. Csak… Most, hogy láttalak titeket

ellenségeskedés nélkül, még nehezebb lesz a választás. Mert
ha itt maradok… Ha egyikőtöket választom, azzal
megakadályozom, hogy ismét barátok legyetek. Hogy éljek
ilyen tudattal?

– Figyelj, Danni – Cole felemeli a könyökét, és amikor a

hátamra fekszem, látom, hogy egyenesen a szemembe néz.

– Mi van, ha megígérjük, hogy bármelyikünket is választod és

bármi történjék ezután, mi ketten barátok maradunk Trace-
szel?

– Kizárt, hogy ez így lesz – válaszolom, és majd kiugrik a

szívem. –

Ahhoz túl nagy lesz valamelyikőtökben a sértettség.

– Ezt nem tudhatod – mondja Trace és ő is rám néz.

– Egyikünk sem tudja, mit hoz a jövő.

– Trace és én sokat változtunk az utóbbi öt hétben. A korábbi

nézeteltérésünket leszámítva nem volt nagyobb
összezörrenésünk. Bár a

pisztollyal némiképp túlzásba esett – teszi hozzá Cole és

jelentőségteljes pillantást vet Trace-re. – Azt viszont tudnod
kell, hogy folyamatosan csatáztunk, annak ellenére, hogy
szeretjük egymást.

– Mert egy makacs pöcsfej vagy – jelenti ki Trace

kategorikusan.

– Szívesen elküldenélek a picsába, de felesleges – morogja

Cole.
– Látod? Ilyen jól rendezzük a dolgokat – vigyorog Trace.

Talán a tesztoszteron műve, de számomra nem tiszta, mi jön

ezután.

– Két dudás egy csárdában nem fér meg. Örökké tartó harc
lesz a vége.

– Épp ezért adtunk határidőt – sóhajt Trace. – Addig pórázon

tartom Cole-t, ő pedig… – csettint a nyelvével, mintha
visszatartaná a gonoszkodást.

– Fogd be! Még szükséged lesz a szádra, hogy felfújd a

barátnődet.

– Miről be…? Most komolyan egy guminőről beszéltek? –

kérdezem kikerekedett szemmel.

– A következő hat hónapban csak ez lesz neki.

– Hú! Na jó. Azt hiszem, átaludtam valamit. Mi lesz a

következő hat hónapban?

– Az a határidő – válaszolja Trace, és az oldalára fordul, hogy

rám nézzen.

– Miért? Egy konkrét naptári napig kell meghoznom a

döntést? –

Felülök, aztán visszahuppanok. – Még azt sem döntöttem el,

hogy maradjak-e.

– Maradsz.

Cole felül és keresztezi a lábát.

– Mondj igent, és akkor továbbléphetünk.

– Nem. Mi ez a féléves határidő?

– Igazságtalanul nagy előnyre tettél szert – válaszolja Cole
rekedten. –

Könnyen beadod a derekad, én pedig kihasználtam ezt és

megnehezítettem a dolgodat a szexmentesség-szabályt
illetően.

Módszeresen elcsábított. De a reakcióm csakis tőlem függ.

Pontosan tudtam, mit teszek, ezért megállhattam volna.

– Ezúttal Trace és én alkotjuk a szabályokat. A szexszel

kapcsolatos döntéseket is mi hozzuk.

– Tessék? – kérdezem kikerekedett szemmel. – Ez nem…

– Még nem fejeztem be – közelebb hajol. – Nyárig itt

maradunk és…

– Még csak január van! Az hat… – elcsuklik a hangom. –

hónap…

– Hat hónap – jelenti ki Trace. – Addig nem akarjuk, hogy

meghozd a döntést.

– Ez őrültség. Mi van, ha már előbb is tudom?

Hat hónap hosszú idő. Főképp velük egy fedél alatt.

– Ha te tudod, akkor mi is tudni fogjuk. És akkor vége –

válaszolja Trace, és a távolba réved.

– A lényeg, hogy nincs nyomásgyakorlás. Sem a döntésben,

sem a szexben – mondja Cole, és oldalra hajtja a fejét.

– Hat hónapig szexmentesen akarsz élni? – kérdezem

kétkedve.

– Trace-nek ott a felfújható szerelme – von vállat Cole.

– Te több szart fröcsögsz a szádon, mint a seggeden –
mormolja Trace.

Aztán rám néz, és ellágyulnak a vonásai. – Ami az intimitás

kérdését illeti, a döntés a mi kezünkben van.

– Ezt nem…

Trace olyan gyorsan mozdul, hogy már azelőtt érzem a levegő

hiányát, hogy a torkomra szorítaná az ujjait. Megmarkolom
őket, mire csak annyit enged, hogy minimális levegőhöz
jussak.

Ijedtemben kapkodni kezdem a levegőt. Forr a vérem és majd

kiugrik a szívem.

Nem félek Trace kezének szorításától. Pontosan tudja, hogy

felizgat vele.Forróságot és erős lüktetést érzek a lábam
között, melynek hatására nyögni kezdek.

Cole nem mozdul. Öklét az álla alá szorítja és rezzenéstelen

arccal figyel.

– Semmi nem izgat fel jobban – hajol közelebb Trace –, mint

hogy valaki átvegye az irányítást. Neked nincs rá szükséged.
Akkor vagy felszabadult, ha nem neked kell irányítanod.
Jelezd, ha tévedek.

Meg sem mozdulok. Ujjamat a csuklója köré tekerem,

miközben a szívem a torkomban dobog. Igaza van. Azt
akarom, hogy birtokoljanak, domináljanak és kielégítsenek.
Ismerik a határaimat és pontosan tudják, mivel tehetnek
boldoggá. Pont ezért olyan jó velük a szex.

– Vörös az arcod – jelenti ki Trace, miközben megszorítja a

nyakamat és lenéz. – A mellbimbód kőkemény, és hevesen
dobog a szíved.

Cole-ra nézek, aki viszonozza a pillantásomat.

– A lényegre térek – mondja Trace, és úgy fordítja a fejem,
hogy rá nézzek. – De te mondd meg, mit értek ez alatt!

– Ha maradok… – alig tudok beszélni, mert még mindig szorít

–, minden szexszel kapcsolatos döntést te és Cole hoztok
meg.

– Mondd meg, miért!

– Mert nekem úgy jobb. És akkor lekerül rólam a nyomás –

teszem hozzá, és megnyalom a számat.

– Jó kislány – Trace elengedi a nyakam és a

szemöldökömhöz érinti az ajkát.Kis híján elolvadok.
Lecsúszom a matracon, míg teljesen hanyatt nem fekszem.

Cole a kezemet nézi, mely elválaszt tőle. Amikor felé nyújtom,

megfogja és összefűzi az ujjainkat. Aztán a párnára hajtja a
fejét, oldalra fordul és rám néz.

Trace lekapcsolja a villanyt, mire teljes sötétségbe borul a

szoba. Suhog az ágynemű, ahogy hármunkra teríti a takarót.

Míg Cole kezét fogom, Trace felé nyújtom a másikat a takaró

alatt.

Senki nem beszél. Hosszú némaság következik.

Folyamatosan az jár a fejemben, hogy nem kéne itt lennem,

aztán arra gondolok, hogy csakis itt a helyem, sehol másutt.
Ellenállok, megadom magam, menekülök, harcolok, és
mindennél jobban összezavarodom.

Nem megyek el. Mert ha ezt tenném, csak elodáznám, amit

úgyis meg kell tennem. Tudják, hogy nélkülük nem leszek
boldog, ezért úgyis nyomoznának utánam és
visszarángatnának.

É
Persze miért vállalnának ekkora kockázatot? Én is csak egy
átlagos nő

vagyok a magam idegesítő, bogaras természetével.

– Miért csináljátok ezt? – suttogom. – Nem érek ennyit.

– Mióta megláttalak… – kezdi Trace, és megszorítja az

ujjamat. – Nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna rád. Nem
érdekel, mennyire fáj és mennyi időbe telik, abban biztos
vagyok, hogy megéri a küzdelem, ha utána veled tölthetem az
életem hátralévő részét.

– Ennél szebben én sem fogalmazhattam volna – kuncog

Cole. –

Seggfej.

A mellkasomra teszem a kezem és az övékét is.

– Nem akarlak titeket megbántani.

– Akkor ne menj el – mondja Trace.

– Mit csinálunk itt fél évig?

– Holnap meglátod – válaszolja Cole és megpuszilja a

vállamat. – Csak mondd, hogy itt maradsz.

– Itt maradok – sóhajtom.

Istenem! Annyira hiányoztak!

Hat hónapot adnak, hogy meghozzam a döntést.

Örökkévalóságnak tűnik. Az én szabályaim nem működtek,
sőt. Mindent elrontottam.

Ezúttal másképp lesz.

Ő
Ők alkotják a szabályokat és ők irányítanak. Nekem csak
küzdenem kell.

A kétségeimmel.

A félelmeimmel.

A döntésképtelenségemmel.

Megteszem, ami a lehető legnehezebb: eldöntöm, hogy a

szívem melyik részét búcsúztatom el örökre.

hetedik fejezet

Arra ébredek, hogy üres a szoba és a hasamra süt a nap.

Nyújtózom egyet, kicsit megdörzsölöm a szemem, pislogok,
ásítok, és rájövök, hogy teljesen egyedül vagyok.

A matrac mindkét oldala kihűlt mellettem. Néma csend. Hol

lehetnek?

Felülök, és látom, hogy Trace párnáján hever a mobilom,

mellette egy szépen írt üzenet:

Az ajtónyitó kód a kocsid gyártási éve.

Hívd fel a szüleidet.

Ismét előjött a főnöki énje. Vigyorgok. A fürdőszoba felé

veszem az irányt. Kicsit leöblítem az arcom és fogat mosok.
Aztán fogom a telefont és kimegyek a hálószobából, remélve,
hogy találok valahol kávét.

Benézek a nappaliba, aztán irány a konyhapult, de a ház

teljesen üres.

Hacsak nincsenek a zárt szobák valamelyikében, akkor

biztosan kint találom őket.
A kávé már az asztalon vár. Töltök magamnak egy csészével,
aztán a nappali ablakához lépek.

A kőteraszról a kikötő felé vezet a híd, és a napfényben

csodás panoráma tárul elém. A távolban csónakok
ringatóznak a tavon. Közelebb pedig kócsagok szállnak a víz
fölé.

Valami mozog a kikötőnél. A hídhoz legközelebbi ablakhoz

lépek, és látom, hogy Cole és Trace egy motorcsónakhoz
közeledik. Túl messze vannak, hogy lássam a részleteket, de
könnyű őket megkülönböztetni, mert Cole sokkal kigyúrtabb,
Trace pedig magasabb.

Cole átdobja Trace-nek a kötelet, és beszállnak a csónakba.

Mire készülnek?

Mindketten farmert, nagykabátot és napszemüveget viselnek.

Talán fel kéne öltöznöm és utánuk mennem.

Először felhívom a szüleimet.

Kávéval a kezemben leülök a kanapéra és beütöm a floridai

hívószámot.

Anya második csengésre felveszi.

– Jó reggelt, kicsim!

– Szia, anya!

– Milyen az utad? Tennessee-ben töltötted az éjszakát?

– Még Missouriban vagyok – kortyolok egyet a kávéból, és a

csodás kilátásban gyönyörködöm. – A Table Rock tónál. Cole-
nak van itt egy háza.

– Visszamentél hozzá? – kérdezi reménykedő hangon anyám.

Nem találkozott Trace-szel, de Cole-t mindig is kedvelte.

Szerintem ő minden fickót kedvelne, akivel randizom. Neki

csak az a fontos, hogy végre megállapodjak.

– Itt van Trace is.

Ezt hogy fogom megmagyarázni?

– Szövetkeztek, miután elmentem.

– Ez… Elég bonyolultnak tűnik – jelenti ki anyám aggódva. –

Mit akarsz csinálni, Danni?

– Nem tudom. Talán ezért vagyok itt. Hogy dűlőre jussak.

– Ez azt jelenti, hogy nem jössz Floridába?

– Visszatérhetünk erre később?

– Persze. A házunk mindig nyitva áll. Csak légy óvatos –

sóhajt. –

Tudom, hogy huszonnyolc éves vagy, de…

– Majdnem huszonkilenc – vágok közbe.

– És azt hiszed, hogy mindent tudsz a világról. De még sok

mindenben fel kell nőnöd. A párkapcsolat kemény dió. Ahogy
a szerelem is. Akár Cole-t, akár Trace-t választod, győződj
meg róla, hogy amellett döntesz, akiért a legtöbbet vagy
hajlandó küzdeni. Rendben?

– Te is keményen küzdesz apáért? – kérdezem vigyorogva.

– Jaj, kicsim! Ezt most hadd ne kezdjem.

A következő tíz perc azzal telik, hogy a házzal, a környékkel

és a tóval kapcsolatos kérdéseire válaszolok. Imád ilyesmiről
beszélni. Végül abbahagyom a beszélgetést, megiszom a
kávét és várom, hogy csörögjön a készülék.

Anya és a húgom ugyanis szoros kapcsolatban állnak.

Olyannyira, hogy mindig mindennel felhívják egymást. Tudom,
hogy anya rögtön értesíti Bree-t a fejleményekről.

Nem telik el öt perc, és rezegni kezd a telefon, természetesen

Bree számát jelezve. Amikor felveszem, ugyanazt játsszuk,
amit anyámmal.

Csakhogy az ő kérdései elég indiszkrétek.

Miért gondoltad meg magad? Hogy jutottál oda? Miért nem

szóltál?

Közülük fogsz választani?

Nem szeretek neki hazudni, ezért próbálok a lehető

legőszintébben válaszolni. Hiányoztak. Cole hozott ide. Csak
tegnap érkeztem. Azért vagyok itt, hogy végre döntést hozzak.

– Azért jó lett volna, ha tájékoztatsz – mondja Bree.

– Megvan a számom, Durcimurci. Szeretlek.

– Én is téged.

Letesszük, és visszamegyek a fürdőszobába, hogy

felöltözzek.

Próbálom a legmelegebb ruhát választani: farmert,

gyapjúpulóvert, bélelt csizmát és egy bélelt, kapucnis
télikabátot. A kabátzsebembe csúsztatom a telefont, aztán
beütöm a kódot a zárba, ami a kocsim gyártási éve: 1974.

Kinyílik az ajtó.
Hidegre számítok, ezért gyorsan kilépek, és becsukom
magam mögött az ajtót. Legnagyobb meglepetésemre nincs is
annyira hideg, bár még közel sem olyan meleg az idő, mint
szeretném. Szerencsére nincs szél, ezért nem kell kesztyű és
sál.

A kikövezett úton haladok, és minden lépésre kopog a

csizmám. Ahogy elérem a kikötőt, felgyorsul a pulzusom.
Összeugrik a gyomrom és hevesebben ver a szívem, ahogy
végiggondolom, mi lesz, vagy mi lenne, ha… Úgy látszik, ez
nem fog változni.

– Jó reggelt – köszön Cole néhány lépésre a motorcsónaktól.

Szélesen vigyorog, ezért majdnem minden foga látszik.

– Jó reggelt – köszönök vissza és megállok.

Mögötte Trace felforgatja a csomagteret, és megállás nélkül

zsörtölődik a rendetlenség miatt.

– Hogy aludtál? – kérdezi Cole, és alaposan végigmér.

– Nem emlékszem – válaszolom mosolyogva. – Ez jó jel, nem

igaz? És ti? – Csodásan – feleli, aztán előrehajol a korláton,
és felém nyújtja a kezét. – Gyere!

Megmarkolom a kezét, és hagyom, hogy felhúzzon.

– Ez a tiéd?

– Igen. Szeretnéd kipróbálni?

– Persze. Vezetnem is kell?

– Kizárt dolog – válaszolja Trace, aztán leveszi a

napszemüvegét, és ő

is végigmér. – Csodásan nézel ki ma reggel – állapítja meg.

– Köszönöm. – Az ajkamba harapok, és gombóc nő a
torkomban. –

Miért nem vezethetek?

– Mert nem tudod, hogy kell – válaszolja Cole, és a kormány

mögé áll.

– De lesz hat hónapod, hogy megtanuld.

Hat hónap. Ha erre gondolok, furcsa érzés fog el. Talán erre
van szükségem. Mielőtt elmentem, sokat ostoroztam magam,
amiért nem tudtam döntést hozni. Jó lenne, ha legalább
egyszer úgy telne a nap, hogy nem teszek magamnak
szemrehányást, amiért az idejüket húzom.

Tíz perc múlva Cole a nyílt vízre tereli a motorcsónakot. A

hideg levegő csípi az arcomat, de szerencsére szikrázóan süt
a nap. Mielőtt gyorsítanánk, a csónak elejére megyek, leülök a
padra és nyújtózom egyet.

Trace mellém ül, de már visszatette a napszemüvegét.

Épp azon vagyok, hogy megkérdezzem, nincs- e nála egy

tartalék szemüveg, de ő a gyorsabb, és kivesz a zsebéből
egyet. Pont olyan, amilyet a kocsimban tartok.

– Köszönöm. Ezt is tőlem loptad? – kérdezem, miközben

felveszem a szemüveget.

– Nem. Ezt azért vettem, mert emlékeztet az első, együtt

töltött napra –

válaszolja, és az alsó ajkába harap.

Amikor vásárolni mentünk. Goromba és udvariatlan volt,

amikor találkoztunk, mégis volt benne valami vonzó,
ellenállhatatlan és különleges, ami miatt elviseltem a
hülyeségeit. Mi több, egyre többet akartam belőle.
– Aznap megcsókoltál – suttogom óvatosan és hátranézek.

Cole valószínűleg nem hall minket a menetszél és a motor

berregése miatt. Pilótaszemüveget visel, a fejét enyhén
oldalra fordítja, és leplezetlenül figyel minket.

Mivel nincs sok csónak errefelé, alig hullámzik a víz.

Trace végigsimít az ujjaimon, ezzel ismét magára vonva a

figyelmemet.

Az ölembe teszem a kezét és megsimogatom. Ez az egyszerű

közeledés melegséggel tölti el a szívemet.

Ahogy rám néz, úgy érzem, mintha megsimogatná az arcomat

is.

– Mesélj! – mondom a szélben, ezért még kevésbé hallani a

hangomat.

– Parkolj le valahol! – kiáltja Trace Cole-nak.

Cole egy fákkal övezett kis sziget felé kormányozza a

csónakot és leállítja a motort. A csónakon lévő hangszóró
recseg, de néhány másodperc múlva már hallani a rockzenét.

Cole kicsit hangosít rajta a távirányítóval, aztán leül velünk

szembe.

Ahogy rám néz, olthatatlan vágyat érzek, hogy kicsit

elhúzódjak Trace-től és helyet adjak neki kettőnk között. De
Cole egészen nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tűnik. Mint
akinek pont úgy jó minden, ahogy van.

– Mit meséljek? – kérdezi Trace, és átkarolja a vállamat, aztán

játszani kezd az egyik hajtincsemmel.

– Valamit kettőtökről. Valami érdekeset. Minél kínosabb a

történet, annál jobb.
Trace kinyújtja a lábát, aztán a Cole mellett lévő padra teszi.

Ekkor látom, hogy barna bőrbakancsot visel. Drága, jó

minőségű

darabnak tűnik. Mégis meglep, hogy ilyesmit is hord azok

után, hogy

mindig fényesre sikált félcipőben láttam.

– Én tudok egy ilyen történetet – kezdi Trace. – Befejeztük a

munkát, amikor el kellett vinnem a bérelt kocsit az
autómosóba.

– Most pont ezt a történetet kell… – méltatlankodik Cole.

– Ez jó. Elmondjam, miért kellett lemosatni az autót?

– Nem – válaszolja Cole pont abban a pillanatban, amikor én

igent mondok.

– Danni nyert – vigyorog Trace, aztán felém fordul. – Előző

este megünnepeltük az akció sikerét. Cole egy kicsit túltolta a
bulit.

– Csak hogy tudd… – mondja Cole, miközben egy kicsit

előrehajol –

olyan helyen voltunk, aminek nem beszélem a nyelvét és

fogalmam sem volt, mit iszom. Akármi volt is, alaposan kiütött.

– Egész úton rókázott, miközben a feje lógott kifelé a

kocsiablakból.

Mondjuk úgy, hogy kissé átfestette a kocsit.

– Remek – nevetek.
– Ami még rosszabb, hogy nekem kellett három emelet
magasra cipelnem azt a mázsás seggét. Úgyhogy másnap
elvittem magammal a kocsimosóba, csakhogy az átkozott
járgány pont ekkor robbant le.

– A kocsimosóban? – kérdezem kikerekedett szemmel. –

Beragadtatok a masinába, ami betolta volna az autót?

– Igen – bólint Trace. – Aztán Cole úgy döntött, hogy kiugrik

és megtolja.

– Ott volt a víz, nem? – csóválom a fejem és próbálom

elképzelni, ahogy ronggyá ázik.

– De igen – válaszolja Cole és megdörzsöli az arcát. –

Gipszben volt a lábam, úgyhogy legalább az nem lett
csuromvíz.

– Miért volt begipszelve a lábad?

– Egy másik munkából kifolyólag – kacsint Cole.

– Szóval kint állt Cole a begipszelt lábával, és úgy próbálta

tolni az autót, miközben az automata kefe csapkodta a fejét.

– Segítettél neki? – kérdezem összevont szemöldökkel Trace-

t.

– Nem. A kocsiban maradtam, és vártam, hogy valaki elzárja

a vizet.

Tudod, épeszű ember módjára. Cole viszont türelmetlen volt.

Eldurrant az agya, ezért kiviharzott és autóstoppal visszament
a szállodába.

– Nem erre vagyok a legbüszkébb – sóhajt Cole.

Talán nem, de nekem nagyon tetszett a történet. Eltelik

néhány perc, mire eszembe jut még valami.
– Meséljetek a tegnapi kávéról.

Trace a tóra néz és összevonja a szemöldökét.

– A szer, amit beleraktunk, teljesen biztonságos. Nincs

utólagos mellékhatása. Ilyet nem kapni gyógyszertárban, de
mi számtalanszor használtuk a munkánk során.

Érdekes.

– Mi a helyzet a pohár alján lévő felirattal?

– Miféle felirattal? – kérdezi, és Cole-ra néz.

– Még nincs vége – Cole vállat von. – Ezt írtam.

Mély barna szemével rám néz.

– Nem gondoltam, hogy észreveszed.

– Akkor miért írtad? Alaposan megzavart az üzenet. Biztos

voltam benne, hogy valamelyik ellenséged kábított el, hogy
bosszút álljon rajtad.

– Jaj. Sajnálom – lehunyja a szemét. – Gondoltam, hogy ha

látod, tudni fogod, hogy Trace vagy én írtuk. Könnyíteni
akartam a dolgodon, nem nehezíteni.

– Soha nem gondoltam volna, hogy képesek vagytok

ilyesmire, ezért a legrosszabbat feltételeztem. – Sóhajtok. –
Mindegy. Ez már a múlté. Csak kíváncsi voltam.

Cole kicsit ellazul, és ő is a tavat kezdi bámulni.

– Sok hibát elkövettem veled kapcsolatban, Danni. Számtalan

okot adtam, hogy elhagyj. De ennek vége. Mostantól minden
másképp lesz.

– Mire gondolsz?
– Hónapokkal ezelőtt ezt nem tűrtem volna – biccent Trace
felé, aki továbbra is gyengéden átkarol. – Amikor hazatértem
és megláttalak vele, millió kétség gyötört a jövőnket illetően,
ezért nagyon magam alatt voltam.

Büntetés volt számomra minden perc, amit vele töltöttél.

Sokszor eszembe jutott, hogy meg sem érdemellek és azon
gondolkodtam, hogy talán jobban járnál vele.

Trace megszorítja a kezem.

– És most? – kérdezem elcsukló hangon.

– Összetartozunk – válaszolja határozottan. – Most már

biztosabb vagyok ebben, mint eddig bármikor. Ez… – mutat
hármunkra –

megpróbáltatások sorozata lesz. Mint egy kiképzőtábor, ahol

fel kell készülnöm mindenre, ami veszélyezteti kettőnk jövőjét.

Jellemző, hogy Cole már a jövőnkön agyal. De kicsit

nyugtalanít a tény, hogy Trace-t akadályként tartja számon.

– Ez nem a katonaság. Ahhoz nem kell kiképzés, hogy velem

élj –

mondom.

– Mindig van hová fejlődni – jelenti ki, és úgy néz Trace-re,

mintha megerősítést várna. – Mindent megteszek, hogy
kordában tartsam a

vérmérsékletemet.

Ezt már észrevettem. Majdnem egy napja itt vagyok, de az

agresszió halvány jelét sem láttam rajta. Még akkor is higgadt
maradt, amikor Trace pisztolyt szegezett rá.
– Mielőtt idehoztunk – mondja Trace –, volt néhány komoly és
mélyreható beszélgetésünk.

– Tényleg? – kérdezem kikerekedett szemmel. – Most már

végképp nem tudom, hogy együtt vagy egymás ellen
dolgoztok.

– Mindkettő.

Trace a napfény felé néz és nagyot sóhajt.

– Egy elszigetelt helyre hoztunk a beleegyezésed nélkül és

arra kényszerítünk, hogy szembesülj a döntéshelyzettel, ami
elől menekültél. Az a legkevesebb, hogy elviselhetővé tesszük
számodra az itt töltött időt, és ehhez az is hozzátartozik, hogy
egymással normálisan viselkedünk. Nem akarjuk, hogy az
érzelmek irányítsanak – mondja, miközben jelentőségteljes
pillantást vet Cole-ra –, de teljesen elrejteni sem akarom az
érzéseimet, mert a végén azt hiszed, hogy kihalt belőlem
mind.

– Ilyet soha nem feltételeztem, Trace. Kicsit megrémisztetek,

mert egyikőtöktől sem várom, hogy megváltozzon. Kivéve
persze a hazudozást és a titkolózást…

– Nem fogunk megváltozni – jelenti ki Cole. – Csak

nyitottabbak leszünk. Beszélhetünk ítéletnapig arról, hogy
milyen őszinték leszünk egymással, de ezt bizonyítani is kell.
Méghozzá nap mint nap.

Hú. Nagyon meglep, hogy ilyen éretten gondolkodnak. Anyám

az előbb közölte, hogy ideje felnőnöm. Ha Cole és Trace
elindult a civilizáció útján, muszáj lépést tartanom velük. Soha
nem rajongtam a gondolatért, hogy fel kell nőnöm, de
anyámnak talán igaza van. Felelősséget kell vállalnom a
tetteimért.

Amikor újabb punkzene bömböl a hangszóróból, Cole felé

nyújtom a kezem és a távirányító felé biccentek.
– Hadd nézzem.

– Nem.

Vigyorogva megnyomja a távirányítót, mire felcsendül egy

általam ismert szám. Calvin Harristől a This is What You
Came For. Felgyorsul a szívverésem és megfeszül minden
izmom. Hetek óta most először érzem, hogy táncolni akarok.
Aztán gyorsan meggondolom magam, mert a csónak túl kicsi,
a közönség pedig túl közel van, ezért még intimebb helyzetet
teremtenék. Nem tudom, hogy venné ki magát, ha most
riszálni kezdeném a

hátsómat. Fura, hogy ezen egyáltalán elgondolkodom, mert

ha késztetést éreztem, rögtön engedtem is az ösztöneimnek.

– Táncolni akarsz – jelenti ki Trace, és rám néz a szemüvege

fölött. – A felgyorsult légzésedből tudom.

Bólintok és megmarkolom az ülést, amikor egy előttünk

haladó csónak miatt hullámozni kezd a víz.

– Most nem fogok.

– Nem akarsz előttünk táncolni – mondja Cole, és összevonja

a szemöldökét.

– Nem is tudom. – Kihúzom a kezem Trace fogásából és a

kabátom zsebébe csúsztatom. – Sok mindent elrontottam
veletek kapcsolatban. Most helyesen akarok cselekedni –
mondom lehajtott fejjel.

– Mondd, mire gondolsz – kér Trace és az állam alá csúsztatja

az ujját, hogy rá nézzek.

– Na jó – mély levegőt veszek. – Kihasználtam az

önuralmadat, miközben Cole-lal aludtam, és nem mondtam el
neked. Tudom, hogy mindent előre megtervezel, és teljesen
jogos, amit mondtál. De nem tudom, hogy fogom végigcsinálni
ezt az egészet anélkül, hogy valamelyikőtöket kiakasztanám.

– Légy őszinte – mondja Trace, és megpuszilja az arcomat. –

Mint most.– És hallgass a szívedre – teszi hozzá Cole. – Bízz
bennünk. Segítünk, hogy átvészeld a helyzetet.

– Jó.

Bizonytalanul megköszörülöm a torkomat.

– Mi lenne, ha megmutatnám a horgásztanyáimat a tó

mentén? Aztán visszamegyünk és ebédelünk. Van még
valami, amit megmutatnék a házban

– mondja Cole és feláll.

Néhány órával később, miután megettük a steaket és a

krumplipürét, lezuhanyozom és felveszem a melegítőmet.
Aztán leülök a kanapéra. Orrom kicsit lepirult a napon és az
egész testem belefáradt a félnapos csónaktúrába.

Nem tudom, mikor aludtam el, de arra ébredek, hogy takaró

van rajtam, a fejem pedig egy kemény, farmeros combon
nyugszik.

Előttem hosszú, kinyújtott lábak, a dohányzóasztalon heverő

whisky mellett pedig meztelen talpak.

A hátamra gördülök és Trace kék szemébe nézek.

– Mennyit aludtam?

– Egy órát.

Végigsimít a hajamon és az ujjait nézi.

– Életem végéig is elülnék így veled.

Á
Álmosan rámosolygok, aztán megérzem a merevedését a
fejem alatt.

– Hol van Cole?

– Lelakatolja a csónakot és bezárja a kikötőt.

Trace figyelmeztetés nélkül felhúz és az ölébe ültet. Megfogja

az arcomat, homlokát az enyémhez szorítja, és érzem a
légvételét.

– Nag Champa – ajka az arcomhoz ér, mire felgyorsul a

szívverésem. –

A kedvenc illatom.

Elég közel van, hogy megcsókoljon, én pedig félek

megmozdulni, félek lélegezni és félek lehunyni a szemem.
Érezni akarom. Átadni magam az érzékeknek. Meg akarom
szüntetni a kettőnk között lévő távolságot.

– Trace – a vállára teszem a kezem. – Mondd meg, mit

tegyek.

– Légy önmagad.

Ez a fickó hihetetlenül karizmatikus. És nemcsak a

megjelenése vagy az illata miatt. Úgy néz rám, mintha rajtam
kívül nem létezne más nő a világon. Amikor végigsimít a
hátamon, eszembe jut, hogy az ő kezében van az irányítás.
Folyamatosan fürkészi a tekintetemet és minden
rezdülésemet.

Mintha a gondolataimban olvasna.

Csakhogy én is tudok olvasni az övében. Biztos vagyok

benne, hogy nemcsak beszélgetni akar, hanem várja, hogy
megcsókoljam.
Végigsimítok a nyakán, közelebb csúszom és szétnyitom az
ajkam.

Érzem a forró leheletét és alig várom, hogy összeérjen az

ajkunk. Már csak egy hajszál választ el, amikor hátradől.

Kezét a tarkómra teszi és a mellkasához szorítja az arcomat.

Összeugrik a gyomrom. A csalódottság mellett belém hasít a

felismerés. Pontosan erre gondoltak, amikor azt mondták,
hogy az intimitást is ők fogják szabályozni. Cselekedhetek az
ösztöneim és a szívem szerint, de ha szexről van szó, ők
döntik el, mikor és milyen messzire megyünk.

Megkönnyebbülök. A szex ugyanis ingoványos terület. Nem

akarom én megalkotni a szabályait. Annak ellenére sem, hogy
ezek után nem mindig kapom meg, amit szeretnék.

– Trace?

– Hm?

Mély hangja megrezegteti a mellkasát.

– Sajnálom, ami Cole-lal történt. Nem szándékosan döntöttem

úgy, hogy vele bújok ágyba, és nem veled. Jogos lett volna,
ha…

– Figyelmeztettél, hogy ez be fog következni, és már

mondtam, hogy nem hibáztatlak. – Megfogja az arcomat és
felemeli az államat, hogy rá

nézzek. – Ez az utolsó, hogy erről beszélünk. Világos?

– Igen.

Elenged, én pedig ismét a mellkasához szorítom az arcomat.

Érzem a szívverését, a gallérján a parfümje illatát és érzem,
ahogy emelkedik a pulzusa.
Ebben a helyzetben talál Cole, amikor visszajön.

Felemelem a fejem, mintha tudnám, hogy oda kell mennem

hozzá. Ez jelent valamit, nem igaz? Ugyanezt érzem Trace-
szel, vagy olyan dolgokat is jelnek veszek, amik nem azok?

Cole közelít a kanapé felé, aztán kinyújtja a kezét.

– Szeretnék mutatni valamit.

– Hagynom kellett volna, hogy megcsókoljon – jelenti ki Trace,

miközben letesz az öléből.

Hátralépek és ránézek. Vajon miért mondta ezt? Veszekedést

akar provokálni?

Legnagyobb meglepetésemre Cole nevetni kezd, aztán

megfogja a kezem.

– Ez a hajó már elment, haver – mondja Trace-nek.

– Az olyan pöcsfejek miatt iszom, mint te – jelenti ki Trace és

a szájához emeli a whiskyt.

Cole még hangosabban nevet, aztán az előszoba felé

vesszük az irányt.

– Mi történt? – kérdezem, és ahogy átnézek a vállam fölött,

látom, hogy Trace hátradől a kanapén és engem figyel.

Nem tűnik szomorúnak. Leginkább úgy néz ki, mint akinek

mögöttes szándéka van. Ez legalább annyira összezavar, mint
amennyire aggaszt.

– Tudom a szívedhez vezető utat – kacsint Cole és végigvezet

az előszobán.

– Várj – kiveszem a kezem az övéből. – Ez valami verseny?

Megáll az első ajtónál és rám néz.

– Ez háború, Danni.

– Azt mondtátok… – kezdem ijedten.

– Azt mondtuk, nem csatázunk.

Valaki mögém lopózik.

Egyáltalán nem hallottam, hogy Trace követne minket. Amikor

megfordulok és ránézek, már mellettem áll, kezében a
whiskyvel.

– Nincs titkolózás. Nincs csetepaté. Nincs manipuláció. De

mindketten ugyanazt akarjuk.

Folyamatosan végigmér, mint aki tudatában van annak, hogy

birtokol.

Ettől remegni kezd a lábam.

– Mindketten nyerni akarunk – teszi hozzá.

Eddig minden olyan jól ment, hogy hirtelen szíven üt, amit
mond. Pedig figyelmeztettek, hogy nem lesz könnyű, bár ezt
magamtól is tudtam.

Elvégre Cole-ról és Trace-ről van szó. Egyikük sem az a fajta

fickó, aki hátradől és hagyja, hogy a dolgok maguktól
alakuljanak.

Ez változtat az elhatározásomon, hogy itt maradok és

végigcsinálom?

Egy cseppet sem. Mindhárman nyakig benne vagyunk.

– Üsd be a kódot – mutat Cole az ajtó felé. Arca

rezzenéstelen, ezért nem tudok olvasni róla.
Amikor beütöm a számjegyeket és kattan a zár, Cole kinyitja
az ajtót.

A számhoz kapom a kezem és sóhajtok. Nem tudom, mit

vártam, de az biztos, hogy nem számítottam fényes padlóra,
tükrös falakra és méretre szabott balettrúdra.

– Mikor csináltad? – kérdezem, és vonakodva belépek a

táncterembe, ami ötször akkora, mint a legutóbbi termem.

Cole a küszöbön áll, zsebre tett kézzel.

– Két éve kezdtem.

nyolcadik fejezet

– Két éve? – visítom, hogy csak úgy visszhangzik a terem. –

Az meg hogy létezik? Menekültél és…

– Bujkáltam – teszi hozzá.

Belép a terembe, aztán kinéz az ablakon, melyből pont a tóra

látni.

– Amikor fény derült a kilétemre, ide jöttem. Ez volt a

legbiztonságosabb hely, ahol újraegyesülhetett a csapat, hogy
megtervezzük az ellentámadást.

– Te tudtad, hogy két éve Missouriban volt? – kérdezem

Trace-t.

Az előszobafalnak támaszkodik, lehajtja a fejét és ráncolni

kezdi a homlokát.

– Csak nemrég jöttem rá.

Cole felé fordulok.

Á
– Azt mondtad, nem térhettél vissza az Államokba, míg nem
tudtad, hogy biztonságban vagyok-e.

– A nő… – kezdi –, az áruló nem tudott a házról. Innen semmi

nem kötött engem hozzád vagy St. Louishoz. De nem
maradtam sokáig. Mások is jártak ide az egységemből, és
már nem tudtam, kiben bízhatok.

– Mennyi időt töltöttél itt?

– Három hónapot.

– Megszakítottad velem a kapcsolatot, miközben három

hónapig csak pár óra távolságra voltunk egymástól? Nem is
ellenőrizted ezalatt, hogy mi van velem? – kérdezem
szomorúan.

– Nem kockáztathattam. – Olyan halk és olyan összetört,

hogy alig értem, amit mond. – Tovább maradtam itt, mint
kellett volna.

Körbenéz, aztán megint kibámul az ablakon.

Ekkor hasít belém a felismerés. Egy küldetés közepén volt,

rejtőzött az ellenség elől, melynek soraiba betagozódott, de itt
maradt, hogy megcsinálja nekem a termet.

Gombóc nő a torkomban, ahogy végigmérem a helyiséget.

Gyönyörű, tágas, fényes stúdió, ami legalább száz
négyzetméter. Az ablakok öt méter magasak és minden
szögletből látni a tavat. Van egy előtér bőrkanapéval, beépített
hangtechnika és a hátsó sarokban egy rúd. A balettrúd faltól
falig ér. Még nyújtás közben is gyönyörködhetek a tóban, és
gyanítom, hogy az üvegablak tükörként funkcionál, ha sötét
van. Elképesztő.

– Két éve kezdtem, de csak öt hete lett kész a terem.

– Akkor jöttél ide, amikor… – A mellkasomhoz szorítom a
kezem és halkan hozzáteszem: – amikor kirúgtalak?

– Igen. Ide hoztam a holmimat. – Az ajtó felé biccent. – Öltöző

is van.

Ahogy elindulok, látom, hogy Trace figyel. Lazán a falnak

támaszkodik, keresztezi a bokáját és whiskyt kortyol. Még
mindig nem szoktam hozzá, hogy farmert és pólót visel, de ezt
is magabiztosan teszi.

Amikor kinyitom az öltöző ajtaját, alig kapok levegőt. Nemcsak

azért, mert nagyobb, mint a régi házam legnagyobb szobája,
hanem azért is, mert minden megvan benne, amire egy
táncosnak szüksége lehet. Táncruhák, cipők, tütü, balett-
trikók, csillogó melltartó, hastánc fellépőruha és még
sorolhatnám. A sarokban egy hatalmas pipereasztal, faltól
falig érő tükörrel.

Egekbe szökik a pulzusom, ahogy végigsimítok a taft és

selyem anyagokon és az őket díszítő strasszköveken.

– Honnan…?

– Még St. Louisban vettem. Felvásároltam egy tánckellékes

bolt alsó szintjét.

Ez már sok. Azzal vádoltam, hogy megcsalt, kiraktam a

házból, ő pedig épített nekem egy másik tánctermet.

Könnyek szöknek a szemembe, ezért elcsuklik a hangom.

– Nem érdemlem meg.

– Dehogynem. – Odajön, aztán megölel és elemei a talajtól. –

Bármit megadok neked. Csak kérlek, ne sírj, Danni – mondja
Cole, és a nyakamba fúrja az arcát.
– Sajnálom, de már késő. – Félig sírva, félig nevetve
hozzábújok és minden végtagommal körülölelem Cole izmos
testét. – Nagyon köszönöm, Cole.Talán tényleg tudja a
szívemhez vezető utat. A tárgyak önmagukban nem
jelentenek sokat, de jóval többet kaptam. A tánc a mindenem,
az életem, ő pedig lehetővé tette, hogy még itt is hódoljak a
szenvedélyemnek.

– Nem hiszem el, hogy felépítetted, holott én a ház létezéséről

sem tudtam. – Ahogy földet érek, kicsit hátrafordulok, de nem
látom Trace-t. –

Volt rá esély, hogy nem jövök ide.

– Amikor elmentem az utolsó küldetésre… – megfogja az

arcomat és végigsimít raja. – Tudtam, hogy ez lesz az utolsó
megbízásom. Legfőbb vágyam volt, hogy idehozzalak, miután
visszavonultam.

Én is megsimogatom az arcát, és jó érzéssel tölt el, ahogy a

borostája karistolja a tenyeremet. A szemébe nézek és
szavak nélkül is kifejezem a hálámat és az iránta érzett
szerelmemet.

Arcvonásai ellágyulnak, és kicsit szétnyitja az ajkát. Lehajtja a

fejét, mire felgyorsul a szívverésem. Epekedve várom, hogy
megcsókoljon.

De az utolsó pillanatban hátralép.

– Ez kegyetlen volt – sóhajtom.

Szomorú képet vág, aztán megvakarja a tarkóját.

– Menj, fedezd fel a tánctermet, mielőtt alaposan megfarkallak

abban a… – a flitteres harisnyára sandít. – Mit tudom én, mi
az.

Mosolyogva csóválom a fejem és elindulok az öltöző felé.

Trace a kanapén foglalt helyet, aztán letette a már kiürített
poharát a földre.

– Lekéstem valamiről? – kérdezi összevont szemöldökkel.

– Mit gondolsz?

– Szerintem… – kezdi Cole, és Trace-re néz. – Ha most

elindulsz St.

Louisba, jó eséllyel hazaérsz pizsiosztásra.

– Te életed hátralévő részében is seggfej maradsz.

Trace a kanapé háttámlájára teszi a kezét.

– Mi lenne, ha kivételesen felhagynátok ezzel? – A

hangtechnika felé veszem az irányt és próbálom visszatartani
a mosolygást. – Tudjátok, fiúk, biztos van, akinek bejön, hogy
állandóan szívatjátok egymást. De nekem nem.Halkan nevetni
kezdenek, én pedig végigpörgetem a lejátszási listát a hangfal
melletti digitális kijelzőn.

– Annyira hiányoztál – mondja Cole, és vállát a falhoz

támasztja. –

Egész éjjel itt leszek és élvezem a szép kilátást. – Egy

pillanatra csak figyel, aztán elvigyorodik. – Mit csinálsz?

– Megnézem a zenéket. Úgy tűnik, elloptad a lejátszási

listámat.

– Lehetséges – oldalra fordítja a fejét. – Válassz egy olyat,

amitől még jobban kipirulsz.

– Miért? – kérdezem gyanakodva.

– Mert meg akarom mutatni, mennyire rajongok a hátsódért.

– Most fogsz megbüntetni? – kérdezem reszketve.

– Ez egyike az általam nyújtott szolgáltatásoknak – válaszolja

csillogó szemmel.

Jóságos ég! Már most kezdi, én pedig alig várom. Már a

mosolyával is képes egyszerre összezavarni és felizgatni.
Legszívesebben mást se csinálnék, csak elképzelném, milyen
jó vele a szex. Ahogy a nyakamat csókolja, az ajkamat
harapdálja és addig nem áll meg, míg a csúcsra nem visz,
hogy a nevét ordítsam. Olyan jó az ágyban, hogy ha rá
gondolok, rögtön elélvezek. Sokszor fantáziátok róla.

Csakhogy nem ezért vagyok itt. A szex életbevágóan fontos

egy kapcsolatban, de nem dönthetek az alapján, hogy milyen
csodásan és sokoldalúan használja a nyelvét.

Végignézem a listát, és kiválasztom Tove Lo-tól a Talking

Body című

számot. Aztán hátralépek, és izgatottan várom az utasításait.

– Danni!

Trace a kanapé szélére húzódik és a lába közötti padlórészre

mutat.

– Gyere ide.

– Te most…? – kérdezem ijedten, és Cole-ra nézek. – Ő…?

Azt hittem, te fogod…

Ha Cole akar elfenekelni, lehúzza a bugyimat. Annak idején

legalábbis így csinálta. Lehet, hogy rosszul gondolom, és
egész mást fognak művelni?

Cole mindössze annyit válaszol, hogy a fejével Trace irányába

biccent, ezzel némán utasít, hogy menjek oda.
Izzadt tenyeremet a melegítőnadrágomba törlőm, aztán
elindulok.

Amikor Trace-hez érek, megállok a lába által alkotott V-

alakban és némán karba teszem a kezem. Csak utána nézek
rá.

– Keresztezd a karodat magad mögött olyan szorosan, ahogy

tudod –

megragadja a combomat, és maga felé húz, míg a

sípcsontom a kanapéhoz ér. A hátam mögött kulcsolom a
kezem és megfeszítem a könyökömet. A kényelmetlen tartás
miatt még jobban ki kell düllesztenem a mellem és a vállam is
hátrébb kerül. Kezdek ideges lenni.

– Tökéletes – mondja Cole és megáll mögöttem. Megfogja a

hajam és előrefésüli, hogy a mellemhez érjen.

– Nézni fogsz? – kérdezem remegő hangon Trace-t.

– Inkább féken tartalak.

Elpirulok, és az egész testem reszketni kezd.

– Megterveztétek? Úgy értem, megbeszéltétek, mi legyen a

koreográfia?

– A logisztikát egyeztettük – válaszolja rezzenéstelen arccal

Trace.

Nem hiszem el, hogy neki belefér egy effajta megállapodás.

Kíváncsi vagyok, hogy zajlott köztük a beszélgetés. Aztán
eszembe jut, hogy talán pont ennek egyeztetésekor rántott
pisztolyt Cole-ra.

– Tekintve, hogy mindketten itt lesztek… A bugyi rajtam

marad, jó? –
kérdezem elcsukló hangon.

Ahogy Trace rám néz, moccanni sem tudok, de amikor Cole a

csípőmre teszi a kezét, végképp megbénulok.

Hüvelykujját végigsimítja a derekamon, mire minden izmom

feszül.

Aztán lehúzza a nadrágomat és a tanga-bugyimat.

Hirtelen bontom a kézkulcsolást.

– Ne mozgasd a karod! – utasít Trace.

Reszketek, amikor látom, milyen fürkésző pillantást vet rám

deréktól lefelé. Miért jöttem hirtelen ennyire zavarba? Táncos
vagyok és jól érzem magam a bőrömben. Csakhogy már
hetek óta nem szőrtelenítettem odalent.

– Nem borotválkoztam – kezdem, és vonaglom, hogy kicsit

megpróbáljam eltakarni magam. – Nem tudtam… Készülnöm
kellett volna…

Hagyd már abba a nyavalygást, te idióta!

– Nem vártad, hogy bárki meztelenül lásson – vágja rá Cole,

aztán egymás után felemeli a két lábamat és teljesen lehúzza
rólam a nadrágot és a bugyit. – Ez igazolja, amit eddig is
tudtam – végigsimít a lábamon. –

Abban az öt hétben nem akartál új pasit.

– Nem.

Még csak meg sem fordult a fejemben.

– Nekem jobban tetszik így – mondja Trace, miközben

továbbra is a lábam közt lévő szőke fürtöt vizslatja. – Soha
nem értettem, miért akarnak a nők kislányosabbnak látszani,
mint amilyenek valójában.

– Higiénikusabb és szebb látványt nyújt.

– Inkább gyerekes. De ez… – előrehajol és mély levegőt vesz.

– A szőr magába gyűjti a feromonokat, melyek illatmentesek,
viszont ösztönösen vonzzák és izgatják a férfit.

Jóságos ég!

Fogadok, hogy vérvörös az arcom. Legszívesebben köddé

válnék.

Cole megkerül, és ő is szemrevételezi a puncimat. Aztán

Trace-re néz, kezét a két oldalához szorítja, miközben a
mellkasa zihál.

– Na jó. Vége a bámészkodásnak – jelentem ki, aztán

megfordulok, és leengedem a karomat.

– Maradj mozdulatlan! – Trace megragadja a derekamat és

visszafordít.

– Miért vagy zavarban? Milliószor láttam már a tested minden

porcikáját, és gyanítom, hogy Cole is.

– Csakhogy nem ugyanakkor.

– Miért vagy ideges? – kérdezi Cole, és felszegi az államat,

hogy kénytelen legyek rá nézni.

– Nem akarok hazudni, ezért nem mondom, hogy nem

élvezem a…

figyelmet. De félek a következményektől. Azt mondtátok, nem

osztoztok, most viszont…

– Nem osztozunk – jelenti ki Trace.

– Csak kompromisszumot kötünk – mondja Cole, és
keresztbe fonja a karját a mellkasán.

– Nem értem a különbséget – vágom rá, és gyorsan a

combom fölé húzom a felsőmet.

– Ne csináld.

Trace leveszi a kezem a felsőről.

Közben véget ér a háttérben szóló zeneszám, ezért hallani

lehet a légzésemet.

– Megyek, és választok egy másik szá… – mutatok a lejátszó

felé.

– Kezeket fel! – utasít Cole, aztán ismét maga felé fordít.

Vitatkozni akarok, de nem jön ki hang a torkomon. Én teszem

kínossá ezt az egészet, miközben azt szeretném, hogy ők ne
érezzék magukat kellemetlenül. Csakhogy ők tényleg nem
tűnnek úgy, mint akiknek ez gondot okoz. Nem szabad
elfelejtenem, hogy most ők irányítanak és minden lépést ők
diktálnak. Mivel én képtelen vagyok döntést hozni, segíteni
akarnak. Együtt.

Nagy levegőt veszek, aztán felemelem a kezem.

kilencedik fejezet

Ahogy a fejem fölé emelem a karom, még idegesebb leszek.

Cole lehúzza rólam a felsőt, aztán egy laza mozdulattal
kikapcsolja a melltartómat és azt is leveszi. Ezek után tényleg
anyaszült meztelenül állok előttük, és remeg az egész testem.

– Csinálj egy olyan széles terpeszt, mint az ölem! – utasít

Trace, aztán hátradől és kicsit lejjebb csúszik a kanapén. –
Aztán kulcsold össze a karod a hátad mögött és hajolj előre!
Cole közben úgy néz rám, hogy hirtelen forrni kezd a vérem.

Hátrakulcsolt kézzel Trace lábához szorítom a combom és

érzem, ahogy a farmerja dörzsöl. Olyan szélesre teszi a lábát,
hogy hatalmas terpeszt kelljen csinálnom. Gyanítom, hogy
pontosan ez a cél. Így tökéletesen látják az égnek meredő
hátsómat.

– Cole nyerte a vitát, úgyhogy ő fog megbüntetni – súgja a

fülembe Trace, mire libabőrös leszek. – Jelen akartam lenni,
de közben rájöttem, hogy látni sem bírom, ahogy hozzád ér. –
Átnéz a vállam fölött, és folytatja:

– Ebben a helyzetben csodás látványt fog nyújtani a puncid és

a feneked.

– Trace pedig az arcodat fogja figyelni – lép mögém Cole, és

végigsimít a hátamon. – Minden rezdülésedet látja, miközben
elélvezel.

Még mindig nem értem, hogy sikerült ebben megegyezniük.

Cole tényleg elviseli, hogy Trace ölében terpesztek? És Trace-
nek sem gond, hogy Cole végigsimít a fenekemen és a
lyukamat is érinti?

Nagyot sóhajtok, amikor a szeméremajkamhoz ér.

Trace mögém nyúl, megfogja a karomat és a hátamhoz

szorítja. Másik kezével átkulcsolja a nyakamat és az arcomat
az övéhez szorítja.

– Mondd meg, miért kapsz büntetést!

– Mert nem bíztam bennetek – válaszolom lihegve. –

Maradnom kellett volna és harcolnom értetek.

Szemöldökét az enyémhez szorítja, és érzem a leheletét.

– Szeretlek.
– Sze…

Hasító fájdalmat érzek a hátsó tájékomon, ami egyre élesebb.

Addig nem érzékelem a csapások hangját, míg a szoba
visszahangzani nem kezd.

– A francba! – Megfordulok, hogy rá nézzek. –

Figyelmeztethettél volna.

– Ez volt a figyelmeztetés.

Ismét Trace-re nézek, és összeszorítom a fogam.

– Lélegezz, Danni! – Trace fogja a kezem és az arcomat is

tartja. –

Lélegezz mélyeket.

Hatalmasat ordítok, amikor Cole újabb csapást mér rám.

Lángol a fenekem, sajog minden porcikám, és csontig hatol a
fájdalom, holott ez még csak a bemelegítés.

Nem kell sok idő, és egy kicsit lazít a gyeplőn. Az ütések

között egyre több lesz a szünet. Még mindig rettentően fáj és
alig kapok levegőt.

Könnyek szöknek a szemembe, miközben érzem, hogy lassan

hólyag nő a hátsómon. Trace stabilan tart és le nem veszi
rólam a tekintetét.

Számtalanszor elfenekeltek már mindketten, de ehhez

foghatót…

Egyszerre ketten foglalkoznak velem. Egyikük a szemembe

néz, miközben a másik folyamatosan püföl. Cole minden
egyes ütése felizgat, melyet csak tetéz, hogy Trace megállás
nélkül zihál. Már most érzem, hogy közeleg az orgazmus, és
heves lüktetést érzek a lábam között.
Mégsem merem élvezni. Attól tartok, hogy olyasmire fogok
vágyni, ami nem elérhető. Eszem tiltakozik a változás ellen,
miközben folyamatosan arról fantáziálok, hogy Cole lehúzza a
nadrágját és szabaddá teszi a hímtagját, aztán hátulról belém
jön, miközben Trace kőkemény farkán lovagolok.

Cole kegyetlen ütéseinek hatására csillagokat látok. Minden

porcikám ég, forr a vérem és megbénul az agyam. Trace
mellkasára zuhanok, folyamatosan mozgatom a csípőmet és
nyögök.

Megmarkolja a tarkómat és közelebb húzza az ajkamat az

övéhez. Szája még kívánatosabb közelről. Pontosan tudom,
milyen csodás íze van a csókjának, ezért olthatatlan vágyat
érzek, hogy összeérjen az ajkunk.

Próbálok még közelebb menni, nyújtogatom a nyakam, de ő

megállít, és megtagadja tőlem a csókot, melyre annyira
vágyom.

Nem fogok könyörögni, sem követelőzni. Örülök, hogy

átadhatom magam az irányításuknak. Ilyenkor teljesen
önmagam lehetek, és tudom, hol a helyem.

Cole csapásai simogatássá szelídülnek. Kezével hosszan

végigsimít a hátamon és a gerincem mentén.

Egyszerre érzem a poklot és a mennyországot, a kísértést és

a gyötrelmet. Anyaszült meztelen vagyok, kiszolgáltatva két
szexmániás férfinak, akik nem mellesleg őrült jól néznek ki.
Ezt a két férfit szeretem a világon a legjobban, és nem tudom,
mi lesz ebből az egészből.

Annyit biztosan tudok, hogy hármunk szerelmével nem

végződhet a történet. Azt is pontosan tudom, hogy nem
osztoznak rajtam. Ettől függetlenül mindkettőjükért rajongok
és kívánom őket. Alaposan felizgattak, amit jól mutat a lábam
közt csordogáló nedvesség. Cole tudja, érzi, mert odanyúl.
Próbálom visszatartani a nyögést, és mélyen Trace szemébe
nézek.

– Akarsz elélvezni? – kérdezi, és az ajkamra néz.

– Nem, ha én vagyok az egyetlen.

– Ez nem tőled függ – vágja rá, és Cole-ra néz.

Nem tudom, hogy most is szavak nélkül kommunikálnak-e, de

ahogy Cole feldugja az ujját, minden racionális gondolatom
elszáll.

Simogat, köröz az ujjával és alaposan megbizsergeti minden

testrészemet. Legszívesebben leengedném a karomat, de
Trace összefogja őket a hátam mögött és alaposan
megragadja a csuklómat. Olthatatlan vágyat érzek, hogy
megmarkoljam a vállát és közelebb húzzam, de ő jobbat tud.
Lehajtja a fejét és megcsókol. Ajkát az enyémhez tapasztja és
köröz a számban a nyelvével. Még többet akarok. Testemet
átjárja az élvezet.

Nyögök, miközben csókolózom Trace-szel és Cole kezéhez

dörgölőzöm, miközben megrohannak a különböző érzelmek
és a vágy.

Cole valószínűleg mögém térdelt, mert érzem az ajkát a hátsó

felemen.

Érzem a fogát. A fenébe! A lábam közé tolta a száját.

Trace mellkasa lüktet, miközben folyamatosan csókol és

lefogja a karomat, hogy ne mozduljak. Addig csókol, míg
mozdítani sem tudom a nyelvemet és levegőt is alig kapok.
Összeszorítom a térdem a csípője körül, és elfog a
mérhetetlen büszkeség, hogy egyszerre két férfiszáj csókol.

Érzem, hogy mindjárt elérkezik az orgazmus ideje. Két ajak,

két nyelv dolgozik azon, hogy a csúcsra jussak.
Cole a csiklóm körül köröz az ujjával és a nyelvével, miközben
alaposan feldugja az ujját. Ahogy elélvezek, már alig látok.
Minden elhomályosul, és már azt sem tudom, merre vagyok
arccal. Cole is nyög. A hangja megrezegteti a puncimat, így
tovább érzem az orgazmust.

Amikor eltávolodik az ajkam Trace-étől, a nyakamat kezdi

puszilgatni, egészen a fülemig.

– Olyan gyönyörű vagy.

Hogy mondhat ilyet? Nem tudom, hogy lehet velem ilyen

kedves, miközben én egy másik férfi szája által élveztem el.

– Erről még beszélnünk kell – mondom kicsit nyugtalanul,

miközben a légzésem kezd visszatérni a normál állapotába.

Trace elengedi a csuklómat, és hagyja, hogy kihátráljak az

öléből és mellé üljek.

– Túl sokat gondolkodsz – vigyorog Cole, aki még mindig a

földön térdel.

Valamikor levette a felsőjét, ezért látni a mellkasán a

verejtéket. Aztán a nadrágja cipzárjára néz, mely a kőkemény
hímtagját rejti. Mosolya lehervad, és némi keserűséget látok
az arcán.

Trace sliccére nézek. Látom, hogy neki is merevedése van.

Némi bűntudatot érzek. A kanapé szélére húzódom, és

érzem, hogy még mindig sajog a hátsóm.

– Most én kö…

– Nem – vágnak közbe egyszerre.

Végigmérem a meztelen testemet. Erőltessem a témát és

csábítsam el őket? Vagy inkább öltözzek fel, és hagyjuk az
egészet?

– Talán… Szeretnélek kielégíteni titeket. De csak külön-külön.

És nem ugyanabban a szobában.

Cole mordul egyet, aztán feláll és arrébb lép.

Trace a kanapé támlájára hajtja a fejét és lehunyja a szemét.

– Csak megnehezítem a dolgotokat, ugye? – kérdezem

suttogva.

Trace nem nyitja ki a szemét, de a kezem után nyúl.

– Míg aludtál, idehozták a kocsidat.

– Nem érdekel az autó. Ne válts témát.

Cole sóhajt egyet, amivel magára vonja a figyelmemet. Kinéz

az ablakon, kicsit előrehajol, a rúdra támaszkodik, aztán
elmosolyodik.

– Mi az? – kérdezem.

– Tegnap még érdekelt.

– Tegnap nem akartam maradni.

Felállok, és felveszem a felsőjét a földről.

– Ne öltözz fel. Még beolajozom a hátsódat. – A

merevedésére néz, aztán hozzáteszi: – Egy pillanat.

– Addig felveszem a pólót.

Ahogy belebújok, az alja leér a combomig.

Trace nem mozdul a kanapén. Úgy tűnik, mint akinek leragad

a szeme a fáradtságtól, de közben tudom, hogy engem néz.
Cole a sötét eget bámulja.
Előrehajol, és megmarkolja a rudat. Látszik, hogy a maguk
módján mindketten próbálják leküzdeni a vágyat. Én pedig ott
állok félig felöltözve, még mindig az orgazmus bűvöletében.

– Furcsán érzitek magatokat a történtek után?

– Nincs ezzel gond, Danni. Haladjunk tovább – válaszolja

Trace.

– Nem úgy volt, hogy nyíltak és őszinték leszünk egymással?

– Mit akarsz tudni? – kérdezi Cole zsebre tett kézzel.

– Olyan érzésem van, mintha valami szabály szerint

játszanánk, csakhogy nem ismerem a szabályokat.

– Nem játszunk – jelenti ki Trace.

– Talán azt kéne.

– Ezt meg hogy érted? – kérdezi összevont szemöldökkel

Cole.

Odamegyek a lejátszóhoz, végigpörgetem a számokat és

kiválasztok egyet. Adele-től a Lovesong szól, mire lágyan
ringatni kezdem a csípőmet.

– A zene maga az élet. – Trace-re nézek, aztán Cole-ra

szegezem a tekintetemet. – Megéljük, sírunk rajta, táncolunk,
szeretünk, nevetünk…

Játsszuk.

Odamegyek a rúdhoz, megfogom a fejem fölött, körözök,

dúdolok és mosolygok, amikor látom, hogy követnek a
tekintetükkel, mint akiket alaposan megbabonáztam.

– Hatvan… hetven év múlva… – kicsit oldalra hajtom a fejem

és igyekszem megválogatni a szavaimat. – Úgy akarok
visszatekinteni az életemre, mint egy dalra, amit játszottam és
aminek megéltem minden pillanatát. A csodásat és a
szörnyűségeset is. Nem akarom elszalasztani egyetlen
másodpercét sem. Ezért azt mondom, hogy merjünk játszani,
élni, és használjunk ki minden, élvezettel teli pillanatot. Soha
nem lehet eleget énekelni és táncolni. Az életet könnyedén
kell venni és értékelni minden boldog percét.

Közben annyira magával ragadott a zene, hogy ösztönösen

rázom a csípőmet. Aztán nevetek és a fejemet csóválom.

– Azt hiszitek, megőrültem, ahogy itt riszálom a

felhólyagosodott hátsómat.

– Ez vagy te – mondja Cole mosolyogva. – Tökéletes és

elragadó. A szó minden értelmében.

Trace előrehajol és összekulcsolja a kezét.

– Te vagy maga az élet.

Szívemet melegség járja át.

– Szabályok szerint játszunk? – kérdezem.

– Majdnem – Trace megnyalja a száját. – Cole és én kijelöltük

az irányvonalat, de ettől igény szerint el lehet térni.
Szándékosan tartottuk titokban, mert nem akartunk korlátozni.

– Hogy tartsam be a szabályokat, ha nem ismerem őket?

– Nem ismered őket, de mi ismerjük a határokat, és

biztonságos keretek között tartunk – mondja Cole.

– Vannak kétségeim.

– Mint például?

– A szex.
– Megint ugyanaz a téma – vigyorog.

– Csak azért, mert ezt legutóbb alaposan elszúrtam – nézek

Trace-re. –

Talán nem kéne hozzátok érnem, és jobb, ha az érzelmeimet

sem fejezem ki, amikor mindketten jelen vagytok. Nem
akarom, hogy kellemetlenül érezzétek ma…

– Hadd tegyem világossá – Trace mélyen a szemembe néz. –

Poliamoria esetén kijátszhatod a szabályokat, de egymást

nem csaphatjuk be. Rád nézve a szabály maga az
őszinteség. Azt akarjuk, hogy engedd szabadjára az
érzéseidet.

– Értem. Csakhogy mi nem vagyunk többszerelműek.

– Cole és én nem, de te igen. Nemcsak egy embert szeretsz.

Két emberrel folytatsz viszonyt, és minden érintett tudja és
beleegyezik.

Ahogy elhallgatom, kezdem magam egyre jobban utálni.

– Akkor felejtsük el a szexet és az egész poli…

– Ez nem a szexről szól – sóhajt Cole. – Amíg érzelmileg

elköteleződtél mindkettőnk felé, addig poliamoriáról
beszélünk.

– Ez csak átmeneti.

Lehunyom a szemem, mély levegőt veszek és a földet

bámulom.

– Ezért vagytok hajlandóak erre az egészre? Adtatok egy

határidőt remélve, hogy a végén választok és egészséges,
monogám kapcsolatunk lesz? Képesek vagytok ennyi időt
rááldozni? Megéri?
– Meg – vágja rá Trace.

– Te megérsz nekünk ennyit – jelenti ki kategorikusan Cole,

aztán kicsit lágyabb hangon folytatja: – Ez így rendben?

– Azt hiszem.

– Menj a hálóba. Egy perc, és ott vagyok.

Összevonom a szemöldökömet. Mit akarnak nélkülem

megbeszélni?

Gyanakodva és kelletlenül kimegyek a táncteremből, és

elindulok a hálószoba felé. Meztelen talpam hangosan kopog
a padlón. Mielőtt az ajtóhoz érnék, hátrafordulok és
lábujjhegyre állok. Hátamat a falnak támasztom és igyekszem
észrevétlen maradni.

– Mert megcsókoltad! – suttogja mérgesen Cole. – Ne nézz

úgy rám!

Lenyomtad a torkán az átkozott nyelvedet.

– Nem én voltam az egyetlen, aki nyelvezett – vágja rá Trace

hűvösen.

Jó ég! Csak két másodperce, hogy otthagytam őket és máris

vitatkoznak?

– Követtem a tervet – mondja Cole. – Úgyhogy szállj le rólam!

Mély sóhajtást hallok, aztán síri néma csend. Hegyezem a

fülem és próbálom tovább hallgatni a beszélgetést.

– Danni! – ordítja Cole, mire ugrom egyet. – Told a hátsódat a

szobába!

– Basszus.
Berontok a terembe, és csípőre teszem a kezem.

– Azt hittem, vége a titkolózásnak.

– Azt hittem, vége a sunnyogásnak – válaszolja Cole

összevont szemöldökkel.

– Nem… Na jó. Talán tényleg sunnyogtam.

Valami azt súgja, hogy pontosan erre számított.

– Miért vitatkoztok a hátam mögött?

– Nem vitatkozunk – szól közbe Trace.

– Csak beszélgetünk – mondja Cole.

Hátralépek, de nem elég gyorsan. Megragadja a combomat,

átdob a vállán és kivisz.

Végigmegyünk az előszobán, aztán be a legnagyobb

hálószobába.

Igyekszem nem felizgulni, de félmeztelen, csupa izom és… A

lapockájához szorítom az orromat. Eszméletlen jó illata van.
Az otthon illata.

– Fordulj meg – utasít, miután az ágyra hajít.

Lehunyom a szemem, és úgy teszek, mintha nem törődnék

vele.

– Danni! – ordítja.

– Azt hiszi, menő, hogy játssza a főnököt – mormolom, és

kinyitom az egyik szemem. – Talán az is, de nem hagyhatom,
hogy mindig uraskodjon felettem.

– Magadban beszélsz? – kérdezi vigyorogva.

– Amikor jó tanácsra van szükségem, muszáj szakértővel
konzultálnom.

Még szélesebben vigyorog. Csillog a szeme, és egyre jobban

látni az arcán a gödröcskéket. Alaposan kivillantja hófehér
fogsorát. Aztán rám fekszik. Kőkemény mellkasa az
enyémhez ér, megmarkolja a hajamat, aztán a lábam közé
térdel.

– Összetörsz – suttogja.

– Együtt is darabokra hullhatunk – javaslom.

Fürkésző tekintettel, vágytól és reménytől csillogó szemmel

végigmér.

Újra érzem a kémiát, mely minden kétséget kizáróan jelen van

kettőnk között. Elég, ha csak rám néz vagy megcsókol, és
azonnal a rabja leszek.

Vele bármikor megélnék minden mélységet és magasságot.

Nem sokáig vár. Közelíti az arcát az enyémhez, aztán lágyan

megcsókol. Gyengéden, tisztelettel, odaadón. Légzése
felgyorsul és

zihálássá válik. Nyelvével még jobban szétnyitja az ajkamat,

és egyre mélyebbre tolja a számban. Csodás érzés, hogy
közben mosolyog, aztán olyan erővel csókol, ahogy már rég.

Vadul, szenvedélyesen, vágytól feltüzelve csókoljuk egymást.

A vállába vájom a körmöm, és vonaglani kezdek. Érzem a
selymes bőrét, látom, ahogy feszül minden izma, miközben
egyre jobban szorít.

Pont olyan érzés vele lenni, mint ahogy emlékeztem. Ő

nekem a fény az éjszakában. Borostája felkaristolja az
arcomat. Nehéz súlya erősen a matracra nyom, csodás
nyelve életre kelti minden érzékemet.
Minden alkalommal elalélok a csókjától. Hiába csókolt
milliószor, mindig tud valami újdonsággal szolgálni. Még a
nevemet is elfelejtem, annyira átadom magam az élvezetnek.
Megszűnik körülöttem a világ, ahogy összegabalyodunk.

A csodás érzés ellenére hirtelen elfog a nyugtalanság:

eszembe jut a másik férfi, aki a másik szobában maradt.

Ahogy Trace-re gondolok, kinyitom a szemem. Kristálykék

szempár néz vissza rám. Az ágy mellett áll, kezét
hátrakulcsolja, lehajtja a fejét, és látszik, milyen rosszul érzi
magát.

Elhúzom a számat Cole-étól, és kínomban levegő után

kapkodok.

– Menj el! – mondja Cole Trace-nek, aztán a nyakamat kezdi

csókolgatni.

Próbálom ellökni magamtól, de nem megy. Ijedtemben az

egekbe szökik a pulzusom. Cole-t sem akarom megbántani.

– Te semmi rosszat nem csináltál, Danni – mondja Trace,

miközben szúrós szemmel néz Cole-ra.

– Cole! – megfogom az arcát, és hátradőlök, hogy a szemébe

nézzek. –

Ha Trace kellemetlenül érzi magát, akkor én is.

Nagyot sóhajt és a vállamra hajtja a fejét. Végigsimítok a

haján, és látom, hogy Trace engem figyel. Cole van annyira
okos, hogy tudja, fordított esetben ő sem lenne boldog.

Vonakodva, de felkel az ágyról, és kerüli Trace tekintetét.

Aztán keresztülmegy a szobán és eltűnik a fürdőszobában.

Trace leveszi a felsőjét, a nadrágját és felkapja az alváshoz

használt bokszeralsót.
– Mit csinálsz? – kérdezem. – Elég korán van még az
alváshoz.

Átnyúl a matracon, és a mellkasához húz. Arccal lefelé

fekszem rajta.

– Lazíts – felhúzza a felsőmet, ezzel felfedve a hátsó

tájékomat.

– Kicsit nehéz elengednem magam, amikor nem tudom, mi

folyik itt.

Ahogy kimondom, a testem rögtön cserbenhagy, mert simán

ellazulok a mellkasán.

Cole egy tubus olajjal tér vissza. Amikor látja, milyen pózban
vagyok, rögtön megkeményednek a vonásai. Aztán igyekszik
úrrá lenni a nemtetszésén és letérdel mellém az ágyra.

– Őszinte leszek – kezdi, miközben a hideg folyadékot a

fenekembe dörzsöli. – Nem könnyű.

Megpróbálok legurulni Trace-ről, de olyan szorosan kulcsolja

a derekam köré a kezét, hogy képtelen vagyok mozdulni.

– Hogy nem érinthetlek úgy, ahogy akarlak… – Cole

végigsimít a farpofáim között. – Látni, ahogy rá nézel és tudni,
hogy a következő hat hónapban megosztod magad
közöttünk… Ez így elég kemény. – Bezárja a tubust és
félreteszi. – De megéri – teszi hozzá lágyabb hangon.

Összeugrik a gyomrom, és megfogom a kezét. Az oldalára

fekszik mellettem az ágyon, a fejét a párnára hajtja és
kinyújtja a karját.

Trace meg sem mozdul alattam. Szemét lehunyja, a száját

lebiggyeszti.
Ahogy beköszönt a csend, úgy tűnik, beérik annyival, hogy
csak fekszünk egymás mellett. Én viszont többre vágyom. Ha
csend van, akkor csak agyalok, rágódom, túlaggódom a
dolgokat, és utána nem kell sok, hogy mindent tönkretegyek.

Hüvelykujjammal végigsimítok Cole kézfején.

– Nem szeretem, amikor csend van. Akkor valami azt súgja,

hogy mondanom kell valami idegesítőt, hogy megtörjem a
némaságot. Viszont már mindent elmondtam, amit akartam.

– Én bármikor szívesen hallgatlak – mondja Trace, és résnyire

kinyitja a szemét.

– Arra gondoltam, hogy nézhetnénk valami filmet – Cole

hanyatt fekszik. – Szerinted úgyis csak egy film létezik a
világon, aminek betéve tudod a szövegét. Úgyhogy
beszélhetsz kedvedre, míg be nem rekedsz.

Javaslata örömmel tölt el. Legszívesebben ugrálnék a

boldogságtól, csakhogy van egy kis gond: Cole is tudja a
szöveget, Trace viszont nem.

Vajon ezért javasolta? Hogy kiszúrjon Trace-szel? Életemben

először nem akarok Dirty Dancing et nézni.

– Ne akadj ki – mondom, bár itt inkább én akadok ki –, de mi

lenne, ha most más filmet választanánk? Ti mit néznétek
szívesen, srácok?

– Nagyon jó kérdés – válaszolja Cole.

Trace alaposan végigmér.

– Azért jöttünk, hogy kitaláljuk, hogyan tovább. Nem igaz? –

kérdezem.

– Átnyúlok Trace feje fölött, és megkaparintom a távirányítót.

– Nekem ez
csak úgy működik, ha egy kicsit tágítom a horizontot. – Trace
mellkasára teszem a távirányítót, és elhelyezkedem kettőjük
között. – Talán megnézhetnénk valami újat.

Ahogy Trace bekapcsolja a tévét és végigpörgeti a

csatornákat, megfogom a szabad kezét és olyan szorosan
markolom, ahogy Cole-ét a másik kezemmel.

Ha egyértelmű, hogy csak az egyikükkel vagy a másikukkal

lehetek a végén, hogy a fenébe sikerült úgy döntenem, hogy
mindkettőjüket szeretem?

Nem én döntöttem.

Csak egy időben két férfiba lettem szerelmes. Nem bánom,

bár kétségkívül bonyolítja a helyzetet. Egyre inkább úgy
érzem, hogy képtelen leszek meghozni a végső döntést.

Bármennyire félek a jövőtől, tudom, hogy nem hiába kell majd

választanom.

Két férfiba szerettem bele, közben pedig elvesztettem a saját

egyéniségemet.

Ha csak egyikükbe leszek szerelmes, talán visszatalálok

önmagamhoz is.

tizedik fejezet

Másnap arra ébredek, hogy Trace néz. Nincs raja felső, kócos
a haja és csillog a szeme.

Túl korán van. Még aludnom kell.

Nyöszörgök.

Cole ágyrésze üres. Talán később van, mint gondolom. Az

éjjeliszekrényen lévő ébresztőórára sandítok.
6:57. Most komolyan? Miért nem kezdődhet délután egy nap?

– Adok egy jó tanácsot – kezdem álmosan, és a párnába

fúrom az arcomat. – Ha fel akarsz ébreszteni, akkor legyen
benne szex, kávé vagy Beyoncé. De lehetőleg mindhármat
vesd be.

Trace kihúzza a párnát és hanyatt fektet.

Érzem, hogy már most uraskodni akar. Meg sem kell

szólalnia, pontosan tudom, hogy minden légvételemet
irányítani akarja. Olyan határozottan néz rám, hogy én sem
tudok megszólalni. Ráadásul eszembe jut a tegnapi büntetés.
Férfias illata, heves csókja. Ezek után simán ki tud csalogatni
az ágyból. Vagy inkább be az ágyba.

– Jó reggelt – mondja mosolyogva. Hihetetlen, hogy van

ember, aki képes ilyen korán üdén és szélesen vigyorogni.

– Tudod, mi jut eszembe a reggelről? – kérdezem

nyújtózkodva. – Az, hogy kurva korán van.

Felemel egy csészét az éjjeliszekrény tetejéről, az ajkához

érinti a peremét és vigyorogva kortyolni kezd.

Kávé!

Feltérdelek, és a csészéje után nyúlok. Odaadja, de ahogy

ránézek a koromfekete löttyre, grimaszolva visszaadom neki a
csészét.

– Tudhatnád – mondom durcásan –, hogy ki nem állhatom,

ahogy a kávédat iszod. Hogy lehet tejszínhab nélkül kávézni?

– Valaki nagyon nyűgös ma reggel – vigyorog, és tovább

kortyolgatja a kávéját.

– Miattad van. Nem tettél tejszínt a kávéba, csábosan nézel

rám és…
Várj! Ez valami vicc a részedről.

– Kelj fel!

Odamegy a szekrényhez, és kiveszi a keki színű nadrágját.

– A tejszínhabos kávé a konyhában vár, hercegnő. Még sok

teendőnk van, úgyhogy szedd össze magad.

Oldalra hajtom a fejem, és figyelem, ahogy felveszi az ingét.

– Hová megyünk?

– A Walmartba. – Gyorsan begombolja az ingét, és

hozzáteszi. – Kell némi kaja.

Egy óra múlva Cole Range Roverjének anyósülésén ülök, és

Trace vezet. Számtalan kacskaringós, fákkal övezett úton
haladunk végig. Cole horgászni ment kora reggel, úgyhogy
nem is találkoztam vele.

Műanyag bögréből iszom a kávét, miközben Trace-t figyelem

a szemem sarkából.

– Cole szabadságolta magát?

– Felosztjuk egymás között a veled töltött időt.

– Kicsit bővebben is kifejtenéd?

– Nem.

Beállítja a fűtést és az utat figyeli.

– Miért nem?

– Mert akkor megállás nélkül azon agyalnál. – Megvakarja az

állát és továbbra is előrenéz. – Én azt akarom, hogy csak
egyetlen dolgon agyalj –
teszi hozzá.

Nem kell többet mondania. Azt akarja, hogy csak és kizárólag

ő járjon a fejemben. Én is ezt akarom tőle, miközben gyűlölöm
magam, amiért én nem tudok csak és kizárólag rá gondolni.

– Miért csinálod ezt az egészet? – kérdezem halkan és

kibámulok a szélvédőn. – Annyi más lehetőség van. És akkor
velem sem kéne vesződnöd.

– Ha nem veled vesződöm – kezdi határozottan –, akkor

igazán nincs miért küzdenem az életben. – Orrcimpája kitágul,
és megmarkolja a kormányt. – Szívem egy olyan nőért dobog,
aki úgy gondolja, hogy érte nem kell küzdeni.

Jaj. Nem akartam felidegesíteni.

– Nem ezt mondom.

– Akkor kicsit jobban kéne magad kifejezni.

Elpirulok.

– Te az a fajta férfi vagy, aki nem vár egyetlen nőre sem.

Főképp nem ilyen sokáig. Csak az érdekel, miért nem
követeled, hogy rúgjam ki Cole-t.

Vagy miért nem raktál a kocsidba, hogy visszavigyél a

lakásodba, helyettem meghozva a döntést.

– Még véletlenül sem akarok nyomást gyakorolni rád –

válaszolja.

Jéghideg tekintettel rám néz, aztán vissza az útra. – Türelmes

vagyok, Danni. Azt akarom, hogy ha engem választasz, azt
önszántadból, minden külső kényszer vagy kétség nélkül
tedd. Azt akarom, hogy értem dobogjon a szíved, és nem
azért, mert megkövetelem, hanem azért, mert mi ketten
összetartozunk.
Szóval tiszta, igaz szerelmet akar. Megérdemli, és ennél
többet is.

Összeszorul a szívem.

– Attól félek, hogy egy nap rájössz, nem érte meg rám várnod.

– Attól félek, hogy egy nap elküldesz.

Legszívesebben tiltakoznék, de inkább csendben maradok.

Nem ígérhetek olyat, amit nem biztos, hogy be tudok tartani.

Annak idején azt hittem, számomra egyetlen férfi létezik.

Aztán találkoztam Trace-szel, aki ugyancsak rabul ejtette a
szívemet.

Mégis hogy legyek felhőtlenül boldog mellette és hogy adjam

át magam neki, amikor Cole-ra is vágyom?

Nem érdekel, hogy előre megbeszéltek mindent. Akkor is

olyan érzésem lenne, hogy megcsalom, és ez a gondolat is
megbénít. Ezt nem fogom bírni hat hónapig. Biztos, hogy
közben a maradék józan eszem is elmegy.

Mintha Trace megérezte volna a feszültségemet, átnyúl a

sebváltón, és a combomra teszi a kezét. Tenyerének melege
áthatol a nadrágomon, megnyugtat, míg végül tovaszáll
minden aggodalmam.

– Mesélj magadról! – kezdem, és összefűzöm az ujjainkat. –

Valami olyat, amit senki másnak nem mesélnél.

Lassít az egyik keresztutcánál. Negyedóra alatt ez az első

ilyen, amit látok.

Jobbra kanyarodik, behajt egy kisvárosba, ahol benzinkút és

néhány üzlet található. Mit tesz isten, a Walmart is itt van.
Anélkül, hogy ügyet vetne a kérdésemre, behajt a parkolóba,
ahol már rengeteg az autó. A hátsó részen áll meg, leállítja a
motort, és rám néz.

– Tudod, a szüleim autóbalesetben haltak meg – kezdi, és a

kezünkre néz.– Azt mondtad, hogy a haláluk után gyökeres
fordulatot vett az életed.

– Igen. Ugyanis a halálukat a munkám okozta. Megölték őket.

– Tessék? – suttogom, és kiráz a hideg. – Miért nem

mondtad?

– Nem tudok változtatni a történteken – válaszolja

rezzenéstelen arccal.

– És a részleteket nem árulhatom el.

– Sajnálom, Trace.

Megfogom az arcát és végigsimítok a haján.

– Ne sajnáld. Ha ez nem történik meg, talán még most is azt a

melót végezném.

Bólintok, miközben jár az agyam. Vajon a szüleit egy

ellenséges nemzet állampolgára ölte meg? Vagy egy áruló,
mint az a nő, aki veszélyeztette az életemet? Mindegy. Csak
az szomorít el igazán, ami ezután történt.

– Ezért egyeztél bele, hogy figyelsz, amikor Cole elment.

– Nem akartam, hogy veled is megtörténjen.

Megsimogatja az arcomat, az államat, az ajkamat, mire a

szívverésem is felgyorsul.

– Cole tudja, hogy haltak meg a szüleid?

– Egyike azon keveseknek, akik tudják.

– Tudta, és mégis megkért, hogy vigyázz rám? – leengedem a

karomat.

– Ezért egy kicsit haragszom rá.

– Miért? – kérdezi összevont szemöldökkel.

– Mi lett volna, ha azt látod, hogy meghalok, Trace? Már

elvesztetted a szüleidet az átkozott munka miatt. Sajnálom, de
az a véleményem, hogy önző dolog volt Cole-tól, hogy ilyen
helyzetbe hozott.

Nevetésre hasonlító hangot hallat és megtörli a száját.

– Legszívesebben hagynám, hogy továbbra is ez legyen a

véleményed.

– Ezt hogy érted?

– Szívességet tett nekem.

Hátradől, és figyeli a többi autót, ahogy leparkolnak.

– A szüleim halála nem az én hibámból következett be, de

pontosan tudtam, hogy a munkám mindenkit veszélybe sodor,
akit szeretek. Miután meghaltak, évekig bűntudatban éltem –
mély levegőt vesz. – Cole azért bízott téged rám, mert tudta,
hogy bármit megteszek, nehogy újból megtörténjen a
tragédia. Azt is tudta, hogy egy évig kell rád vigyáznom.

– Amiből négy lett.

– Így igaz – vigyorog. – Remélte, hogy ez a négy év elég lesz

vezeklésnek, és végre megtalálom a lelki békémet.

– És… ez könnyített a lelkeden? Elmúlt a bűntudat?

– Igen – válaszolja kicsit bizonytalanul. – Egész addig, míg
meg nem kértem a kezedet. Ugyanis a legjobb barátom
menyasszonyát eljegyezni…

A bűntudat újabb szintjét eredményezte – teszi hozzá tettetett

nevetéssel.

Közelebb húzódom hozzá, és a homlokához szorítom az

enyémet.

– Megbántad?

– Dehogy – válaszolja kategorikusan, miközben ajka kis híján

az enyémhez ér.

– Nemcsak az életemet mentetted meg – mondom, és az

ajkához érintem az enyémet. – Te voltál nekem a világ, amikor
úgy éreztem, nincs miért élnem. Köszönöm.

Megsimogatja a tarkómat, és csókolni kezd. Nyelvével az

enyémet kutatja. Olyan hévvel csókolózunk, hogy lassan
kezdem azt hinni, hogy rögtön eggyé válunk.

Minden porcikámmal többet akarok belőle. A részévé akarok

válni.

Égek a vágytól, hogy a lehető legközelebb kerüljek hozzá.

Nem tudom, hogy voltam képes nélküle élni. Abban viszont
teljesen biztos vagyok, hogy nem akarom elveszíteni.

Átkarol és úgy magához szorít, mintha attól tartana, hogy

elszököm.

Pedig eszem ágában sincs. Én is ugyanolyan erősen

kapaszkodom bele és átadom magam a csók élvezetének.
Élvezem a szerelmét és teljesen odavagyok érte. Nincs olyan
dolog a földön, amit ne tennék meg érte.

Kivéve, hogy a szívem másik fele nem az övé.

Cole nélkül sem tudok élni. Ha elengedném, akkor a lelkem
egy darabja is oda lenne.

Trace hirtelen abbahagyja a csókolózást, és hátrébb húzódik.

– Rá gondolsz – jelenti ki, és mélyen a szemembe néz.

Kapkodni kezdem a levegőt és elszégyellem magam.

– Semmit nem kell mondanod – kifésüli a hajtincset az

arcomból. – Ha rám nézel, csak egyet látsz a két lehetőség
közül. Ha én rád nézek, a teljességet látom. Még van időnk.
Egy nap talán minden világossá válik, és csak magunk
leszünk.

– Szeretlek – előrehajolok, remélve, hogy kapok még egy

csókot.

De ő félrehúzódik, és kiszáll a kocsiból.

Megkerüli az autót, aztán kinyitja nekem az ajtót és megfogja

a kezem.

– Készen állsz a bevásárlásra?

– Ha egytől tízig terjedő skálán nézném… – kiszállok,

becsukom az ajtót, és kabát nélkül megyek, mert egész
tűrhető az idő. – Nulla.

Bezárja az ajtót, és kézen fogva megyünk végig a parkolón.

– Pedig egész menő hely.

– Viccelsz?

– Ez az egyetlen hely, ahol a szemvizsgálattól kezdve a

pattogatott kukoricáig mindent megkapsz. Még olajcserét is
végeztethetsz, miközben élőben láthatod a „Mit ne viseljünk”
című sorozat egyik részét.
– Jut eszembe, mit ne viseljünk… – végigmérem a fehér ingét
és a méretre szabott keki nadrágját. – Kicsit túlöltöztél a mai
programhoz, nem gondolod? Alaposan felkavarod az állóvizet.

– Nem én leszek az egyetlen, aki után megfordulnak.

Hirtelen megáll a parkoló közepén, és maga felé húz.

– Akarsz játszani?

– Persze. Mire gondolsz?

– Fogadjunk.

Kikerekedik a szemem.

– Ne légy már úgy meglepődve – kacsint. – A szerencsejáték-

iparban dolgozom.

– Na jó. Mi a tét?

– Téged fognak először leszólítani. Ha ez tényleg így lesz, azt

teszek veled, amit akarok.

Végigmérem a fekete leggingsemet, a térdig érő csizmámat

és az elnyűtt felsőmet. Nem túl vonzó. Ráadásul a fogadástól
függetlenül is bármit megtehet velem, amit akar, Mit
veszíthetek?

– És ha te leszel az első? Akkor én is azt teszek veled, amit

akarok?

– Persze – válaszolja rezzenéstelen arccal, de a szeme

mosolyog.

– Megegyeztünk.

Legszívesebben a számba venném a kőkemény férfiasságát.

Már a gondolatra is lüktetést érzek a lábam között.
Belépünk az áruházba, és gyorsan megragadja a
bevásárlókocsit. Én próbálom szemmel tartani a hölgy
vásárlókat, mert kíváncsi vagyok, milyen tekintettel merednek
Trace-re. Csakhogy inkább őt figyelem, ahogy ezt a
szerencsétlen Walmart kocsit tolja. Olyan viccesnek találom a
jelenetet, hogy képtelen vagyok visszafojtani a röhögést.
Hiába teszem a szám elé a kezem, hogy tompítsam a
hangerőt, nem sikerül.

Pár lépéssel előttem megáll, visszanéz, de ő egyáltalán nem

szórakozik olyan jól, mint én. Neheztelő pillantása viszont
még inkább nevetésre késztet.

Előveszem a telefont a farzsebemből, és bekapcsolom a

fényképezőt.

Bree-nek tetszeni fog. Bár Cole-nak jó eséllyel kevésbé.

Ahogy felemelem a telefont, hogy lefotózzam, hirtelen eltűnik

a kezemből a készülék.

Trace elveszi, berakja a zsebébe, aztán akkorát üt a

fenekemre, hogy felordítok.

Ahogy látom, a vásárlók egy része kortól és nemtől

függetlenül odasereglik. Határozottan úgy tűnik, hogy tetszik
nekik a műsor.

– Még több ilyen lesz, ha én nyerem a fogadást.

Trace még szorosabban fogja a bevásárlókocsit és az

élelmiszerrészleg felé veszi az irányt, mintha mi sem történt
volna.

Veszünk zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket és mindenfélét.

Van egy bevásárlólistája, amit korábban a telefonjába gépelt.

Valahányszor berakok valamit a kocsiba, Trace megáll, és

újrarendezi a termékeket. Ezek szerint a kaja elrendezésének
is szigorú szabályai vannak.

Zöldségek külön, gyümölcsök mögötte és így tovább. Ebben

egyáltalán nem hasonlítunk.

Húsz perccel később sajnálattal veszem tudomásul, hogy

senki nem fogja őt guvadt tekintettel bámulni. Vagy mégis? Jó
pár tinilány, anyuka és ősz hajú nagymama is legelteti rajta a
szemét. Megállnak, bámulnak rá, sőt, van, aki visszafordul, és
még a szája is tátva marad. Mintha tényleg egy
bevásárlókocsit tologató viking félistent látnának maguk előtt.

Nem csodálkozom. Trace annyira kilóg a tömegből, hogy azt

veszem észre magamon, hogy én is bámulom.

Viszont egyik nő sem közeledik, pedig igyekszem egy kicsit

lemaradni és úgy tenni, mintha nem együtt lennénk.
Tudhattam volna. Akármilyen gátlástalan vagyok, egy ennyire
kirívóan helyes pasit én sem mernék csak úgy megszólítani.

Ennyit a fogadásról. Megnézem a zenei kínálatot, ő pedig az

autókellékek felé veszi az irányt, hogy kenőolajat vegyen a
fűnyíróba.

Nem teszek két lépést a popzenei CD-k felé, és az egyik

eladó szélesen rám vigyorog.

Ne gyere erre! Ne gyere erre!!

Márpedig a fickó egyenesen felém tart, és le nem veszi rólam

a szemét.

Jaj!

Megfordulok, és elindulok az ellenkező irányba. Csakhogy a

pasas megtalál a következő sorból.

Rövid fekete haja van, izmos, nagyjából a húszas évei elején

járhat. Túl fiatal, hogy egy olyan birtokolni vágyó, veszélyes
férfival konkuráljon, mint Trace.

– Keres valamit? – kérdezi, és alaposan végigmér. – Szívesen

segítek.

– Nem, köszönöm. Csak nézelődöm – válaszolom, és gyorsan

visszafordulok.

Mellém surran, végigsimít az ajkán és vigyorog.

– Maga nagyon csinos. Ezt muszáj volt megmondanom.

Bizonyára nem járt még nálunk.

– Valóban nem, de ezt a kört most megspórolnám.

– Mi a neve?

– Mindegy.

– Adjon egy esélyt! – utánam szalad, aztán elállja az utamat.

–

Találkozzunk ma este.

– Inkább ne. És hagyjuk abba ezt a beszélgetést.

– Ugyan már! Ne csinálja ezt.

Úgy látszik, erre a fickóra nem hat, ha közönyös vagyok vele.

– Be kell valljak valamit – kezdem, és fájdalmas képpel

ránézek. –

Gombás fertőzésem van. Fáj, viszket, minden bajom van vele,

úgyhogy nem lenne szerencsés ma randizni.

– Akkor talán holnap – vágja rá, és fürkésző tekintettel néz

rám. –

Hétkor. Hová menjek önért?

Muszáj őszintének lennem. Ezek szerint elég okos, hogy
átlásson a hazugságon, viszont nagyon kitartó.

– Kedves férfinak tűnik… – gyorsan leolvasom a névkártyáját.

– Max.

Biztosan sokra fogja vinni…

Azt pedig őszintén remélem, hogy ezzel le tudom zárni a

témát és nem fog tovább követni.

– Talán jobb lenne a karrierjére koncentrálnia – teszem hozzá.

Nem ítélem el azért, mert a Walmartban dolgozik. Neki

legalább van munkája. Én nem mondhatom el ugyanezt.

Csakhogy egyre rosszabb lesz a helyzet, ahogy itt ácsorog és

felfal a szemével.

Aztán hirtelen kikerekedik a szeme, amikor átnéz a vállam

fölött.

Miután elkezd hátrálni és falfehér lesz a képe, nem kell sokat

gondolkodnom, hogy rájöjjek, Trace áll mögöttem.

– Én… öhm… – Max továbbra is megállás nélkül hátrál. –

További szép napot!

Várok, míg eltűnik a sarkon, aztán Trace felé fordulok.

Felgyorsul a légzésem. Gyilkos pillantása megbénít. Szeme

villámokat szór, állkapcsa feszül, hátrateszi a kezét, és úgy áll,
mint egy kigyúrt óriás.

Nem csoda, hogy ilyen magabiztos. Olyan hatalmas, hogy

képes bárki fölé tornyosulni.

– Ne nézz már úgy! Tudtam kezelni a dolgot – mondom, és

elindulok.
Ú
– Úgy hangzik, mintha gyógyszerre lenne szükséged.

Hosszú léptekkel hamarosan utolér.

– Vegyél valamit a viszketésedre.

– Hogy a fenében hallottad? – kérdezem, és megfogom a

bevásárlókocsit, amit az áruház közepén hagyott. – Talán
kagylóztál öt sorral arrébb? Vagy lehallgattál?

– Ismerem a terepet. Erre – mutat az áruház végébe.

– Azt hittem, végeztünk.

– Megnyertem a fogadást.

– Nem szeretem a kárörvendőket. Ráadásul nem volt

tisztességes a verseny, és még te nézel rám csúnyán.

– Én pedig nem szeretem a duzzogó veszteseket. Hagyd itt a

kocsit.

A folyosó felé biccent, én pedig félretolom a kocsit.

– Mit akarsz…?

Megragadja a karomat, és a vizesblokk felé ráncigái.

– Várj! – megmarkolom a csuklóját, és suttogni kezdek. –

Nem a Walmart vécéjében fogunk pajzánkodni.

Megáll, és a mellettünk elhaladó egyik dolgozóra néz.

Szegény nő

ijedtében a padlóra bámul, aztán elrohan.

– Nem akarok jelenetet – suttogja –, de ha kell, akkor

felkaplak és becipellek.
– Semmi szükség a fenyegetőzésedre – válaszolom halálos
nyugalommal.

Megmarkolja a bicepszemet, és a folyosó végén lévő

mosdóhoz cibál.

A női helyiség ajtaja zárva, ezért berángat a férfi mosdóba,

bezárja az ajtót, aztán rám néz.

Úgy közelít felém, mint egy vérszomjas ragadozó. Hátrálok,

miközben összeugrik a gyomrom az idegességtől.

– Tudom, hogy megnyerted a fogadást, de ismernem kell a

szabályokat.

Úgy kerülgetjük egymást, mintha násztáncot akarnánk járni.

– Meg akarsz dugni? Szabad? – Nagyon vágyom rá. Minden

izmom összerándul a gondolatra, és bizseregni kezd a lábam
között. De… – Nem akarok Cole háta mögött sunnyogni.

– Betartom a szabályokat, melyeket Cole és én alkottunk. –

Trace egyre közelebb jön. – Nyugodtan elmondhatod neki,
ami kettőnk között történt.

– Nem akarom megbántani.

Megáll mögöttem, és végigsimít a hajamon, mire libabőrös

leszek.

– Cole pontosan tudja, milyen a szerelem természete.

Abban nem vagyok biztos, hogy én tudom.

– És milyen?

– Fájdalmas. – Megmarkolja a hajamat és alaposan

meghúzza. –
Kockázatos. Önmarcangolással jár.

– Áu!

Megfogom a csuklóját, és próbálok lazítani a fogásán.

– Mi a helyzet az áldozathozatallal? A bizalommal? A

kedvességgel?

– Kedvességet akarsz?

– Nem bánnám, ha maradna valami a hajamból – válaszolom

erőltetett nevetéssel.

Elenged.

– Fordulj meg, és támaszd a kezed a falnak!

Íme a birtokolni vágyó, folyamatosan utasítgató férfi, akiért

bármit megtennék. Vonzódom a dominanciájához, és úgy
érzem, olyan erős a szerelmünk, hogy bárhol, bármikor eggyé
válunk.

Csakhogy kétfelé osztották a szívemet.

Ha ez háború, akkor nem Trace és Cole az ellenségek.

Hanem én.

Én vagyok az áruló, aki mindkettőjüket szereti. Miattam borul

fel a rend. Én teszem tönkre mindhármunk életét.

A szex nem megoldás, de már késő, hogy ezen agyaljak. Már

beleegyeztem azzal, hogy a falnak támasztom a tenyerem.

Nem akarom befolyásolni az eseményeket. Azt szeretném, ha

Trace tenné. Akárhogy.

Büntessen. Törjön meg.

Szabadítson fel.

Mentsen fel a bűneim alól.

Bántson. Fenekeljen el. Tüzeljen fel.

Égessen.

tizenegyedik fejezet

Lüktet a vér az ereimben, ahogy a Walmart mosdójában a

falnak támaszkodom. Vágy keveredik a bűntudattal, és nem
tudom, melyik az erősebb. Érzem, ahogy alig állok a lábamon
és nem kapok levegőt.

Aztán sikerül egy kicsit megnyugodnom, amikor Trace a

hátamra teszi a kezét.

– Még mindig fáj a tegnapi? – kérdezi mély hangon, mintha

hipnotizálni akarna.

A fenekem még mindig fáj, ha hozzáérek, de mivel táncos

vagyok, tudom, hogy a fájdalom az élet része.

– Válaszolj! – utasít, és a hátsó felemre csap, mire ismét

sajogni kezd.

– Igen. Még mindig fáj.

– Bármi jár most a fejedben, azt azonnal felejtsd el! – ismét

megüt, csak ezúttal kicsit kevésbé. Mégis érzem minden
porcikámban.

– Nem várhatod, hogy befejezzem az agyalást.

– Nem. De addig ütöm a seggedet, míg befejezed végre az

önmarcangolást és nem lesz bűntudatod a vágyaid miatt.
Hogy csinálja? Olyan, mintha a fejembe látna. Jobban kifejezi
a gondolataimat, mint én magam.

– Most… – a csípőmre teszi a kezét – mondd meg, mit

akarsz.

– Égni.

A hátamhoz szorítja a mellkasát.

– Itt akarsz égni? – két kezével megragadja a hátsómat. –

Vagy itt? –

teszi fel újra a kérdést, és a lábam közé nyúl.

– Amelyik neked jobb.

– Imádni való vagy.

A lábam közé nyúl, aztán hátralép, és elhúzza a kezét.

Egyre hangosabban veszi a levegőt, amikor mögém guggol.

Nem látom, de nem baj. Szívesen bízom magam a gondjaira.

Megfogja a felsőm alját és a melltartóm pántjába akasztja,

hogy ottmaradjon. Még erősebben támasztom a falat, és az
egekbe szökik a pulzusom.

Végigsimít a gerincemen, és a farokcsontomhoz szorítja az

ajkát. Aztán lehúzza a leggingsemet és a bugyimat, majd
jókorát harap a fenekembe.

Nyögök és összeszorítom a térdem, hogy megtartsam magam

a fájdalom ellenére. A csizmámra csúszott leggings nem sok
mozgásteret hagy, de Trace erősen fogja a csípőmet, és az
arcával egyre jobban közelít a hátsó fertályomhoz. Olyan
erősen nyomja a hátamat, hogy kénytelen vagyok
előrehajolni.
Lecsúszik a kezem a falról, lehajtom a fejem, a mellem pedig
elmozdul a melltartóban, ezért a csipkeanyag dörzsölni kezdi
a bimbómat.

Trace légvétele csak úgy visszhangzik az apró helyiségben,

de az érintése visszafogottabb. Keze mindenütt ott van és
mindig úgy igazítja a csípőmet, ahogy a kedve tartja. Lassan,
módszeresen simogatja a lábamat és megcirógat a combom
között.

Kóstolj meg, Trace. A nyelveddel is dolgozz!

Meghallja a ki nem mondott óhajomat és azonnal nyalogatni

kezdi a puncimat. Hevesen, megállás nélkül mozgatja a
nyelvét, mint egy kiéhezett ragadozó. Nagyon össze kell
szedjem magam, hogy képes legyek visszatartani a sikítást,
annyira jó, amit csinál.

Nem tudom, mennyire hangszigetelt a mosdó, ahogy azt sem,

hányán várnak odakint. Nem is érdekel. Trace orális
munkájának hatására lassan úszom a nedvességben. A
falhoz simulok és folyamatosan a nyelvéhez tolom magam. El
akarok élvezni.

Alaposan végignyal és mélyen feldugja a nyelvét.

Aztán széthúzza a szeméremajkamat, és feldugja az ujját. Ki-

be mozgatja, nyög és zihál. A nyelve és a puszta érintése is
elég, hogy a csúcsra jussak.

Folyamatosan ingerel, nekem pedig minden porcikám

bizsereg az élvezettől. Nyelve köröz, ajka ide-oda siklik, és
megállás nélkül jár az ujja.

Úgy bánik a testemmel, mint egy hangszerrel.

Szívem Trace légzésének ütemére dobog. Testi-lelki

értelemben is túlfűtött vagyok. Forr a vérem, és árad belőlem
a nedvesség. Lassan úgy érzem, hogy nem fogom tudni
tartani a tempót. Szinte beleszédülök az élvezetbe.

Olyan nehéznek érzem a fejem, hogy kénytelen vagyok a

mellkasomra hajtani az állam. Kicsit lejjebb csúsztatom a
leggingst a bokámon, így nagyobb terpeszben tudok állni.
Körözök a csípőmmel és a szájához dörgölőzöm. Vágyom rá,
kívánom, és azt akarom, hogy folytassa.

Átkulcsolja a derekamat, megdörzsöli a csiklómat, aztán

erőteljesen szívogatni kezdi a puncimat. Minden izmom
feszül. Képtelen vagyok gondolkodni és alig állok a lábamon.
Nyögése megrezegteti az intim

testtájamat, és az egész testem bizsereg. A kurva életbe!

Domborítom a hátam és próbálom tompítani a sikolyomat.

Amikor vége az orgazmusnak és kezdek nyugodtan lélegezni,

végigsimít a hátamon. Zihál, és érzem, hogy ő is alaposan
kiéhezett.

Próbálok felegyenesedni, de ő nem hagyja.

– Ne mozdulj! – kiáltja érces hangon.

Hallom, ahogy lehúzza a cipzárját, aztán letolja a nadrágját.

Átnézek a vállam fölött, és pont ekkor veszi elő kőkemény,
hatalmas farkát, aztán végigsimít rajta. Egyszer, kétszer…
Egyre gyorsabban veri, miközben gőzerővel markolja.

Legszívesebben megfordulnék, de ő remegő ujjal

megmarkolja a csípőmet, és látszik, hogy mindjárt elélvez.

– Kőkeménnyé teszel – nem hatol belém és nem lassít.

– Semmi nem csábít jobban, mint az égbe meredő hátsód

látványa. – Le nem veszi rólam a szemét, miközben
folyamatosan maszturbál, nyög, aztán megfeszül minden
izma.
– Mindjárt elélvezek, Danni.

Hátrahajtja a fejét és a plafonra meredve hatalmasat nyög.

Meleg spermája a fenekemre spriccel.

Olyan szép, amikor elélvez. Vonásai ellágyulnak. Kitágul a

pupillája.

Ellazul a válla és csillog a szeme. Fiatalabbnak és

boldogabbnak látszik.

Könnyeket csal a szemembe és mosolyt az arcomra.

Lassul a légzése, aztán visszahúzza a nadrágját. Ismét a

fenekemet nézi.

Ahelyett, hogy letörölné a spermáját, inkább bedörzsöli a

bőrömbe, mint valami testápolót.

– Szörnyeteg – mondom nevetve, amikor megcsikizi az

oldalamat. –

Bűzleni fogok a szextől.

– Nem. Inkább bűzleni fogsz tőlem.

Alaposan megmossa a kezét.

Megjelöli a területét. Nagyot sóhajtok és elrendezem az

öltözékemet.

– Most, hogy ezen is túl vagyunk… – megszárítja a kezét,

aztán elindul felém.

A francba. Most mi lesz? Úgy néz rám… Komoly, szinte

perzselő

tekintete azt sugallja, hogy még nincs vége a légyottunknak.

Azt hittem, ismerem ezt a férfit. Mégis vannak olyan
pillanatok, mint a mostani, amikor a puszta nézése is csupa
meglepetés. Egy pillantással rabul ejt, birtokol, és képtelen
vagyok gondolkodni.

Három lépésre tőlem… két lépésre… Aztán fölém tornyosul,

megmarkolja a hajamat és megcsókol. Erősen, követelőzőn.
Nyelvünk

megállás nélkül kergetőzik és koccan a fogunk. Nagyon

felizgat.

Kopogás hallatszik az ajtón, mire Trace gyorsan elhúzza a

száját az enyémtől.

– Takarodj! – kiáltja, aztán ismét visszatér az ajkamhoz. Egyik

kezével hátrahúzza a hajamat, így a fejem is megy utána,
másik kezével pedig alaposan megmarkolja a mellemet.

Addig tol, míg a hátam a falnak ütközik. Megmarkolja a

combomat, aztán felemel, hogy a szemünk egy magasságban
legyen.

A derekamon tartja a kezét és megint csókolgatni kezd. Vadul,

vágytól feltüzelve, miközben folyamatosan zihálunk és
nyögünk.

Átkulcsolom a kezemmel és a lábammal, és ösztönösen

vonaglom.

Érzem a merevedését a combom között, mintha készen állna

a behatolásra.

Csakhogy mindkettőnkön ruha van.

Megmarkolom az ingét.

– Lassíts – nevet, és lefejti az ujjamat a gallérjáról.

– Mikor kaphatom már be végre a farkadat?

– Amikor úgy döntök. – Megcsókolja a nyakamat, aztán
hozzáteszi: –

Csak még egy kicsit ingerellek.

– Szadista.

Olyan erővel harap a nyakamba, hogy nyoma legyen. Aztán

megint az ajkamat csókolja, de ezúttal gyengédebben.
Egyszerre lélegzünk, lehunyjuk a szemünket és úgy öleljük
egymást, mintha soha nem akarnánk elválni.

– Szavakkal nem lehet leírni – mormolja csókolózás közben –

hogy mit jelentesz nekem.

– Nem kellenek ide szavak, Trace. – Megfogom az arcát, és

mélyen a szemébe nézek. – Csak erre van szükség.

Ebben a pillanatban csak Trace és én létezünk.

Egész addig, míg újabb kopogást nem hallunk.

– Lejárt az idő – suttogom. – Vonásai megkeményednek és

szorosan a derekamba markol. Vajon azt hiszi, hogy örökre? –
Trace, nem úgy értem, hogy…

– Tudom.

Megfogja a kezem, gyorsan végigméri az öltözékemet, aztán

kinyitja az ajtót.A folyosón egy rakás férfi várakozik, köztük
Max, aki nem fogta fel, hogy kikosaraztam. Hátralép, és
kikerekedett szemmel figyeli, ahogy Trace kivisz a
férfimosdóból.

– Hangtompítósak a falak? – kérdezem vigyorogva Maxtől,

miközben igyekszem lépést tartani Trace-szel.

– Nos… Nem igazán – válaszolja a fejét vakarva Max.

– Húha. Nem baj, még találkozunk.

Trace megmarkolja a bevásárlókocsit, aztán irány a kijárat.

Egész addig meg sem szólal, és hazafelé úton is néma
csendben ülünk egymás mellett.

Amikor hazaérünk és leparkolja a kocsit, csak bámul maga

elé.

– Mi a baj? – kérdezem, és kikapcsolom a biztonsági övét.

– Semmi.

– Mióta kijöttünk az áruházból, csak egyszavas válaszokat

adsz.

Ő is kikapcsolja az övét, aztán gyorsan megcsókol.

– Csak próbálok lelkileg felkészülni…

– Mire?

Kinyílik az ajtó, és Cole belép a garázsba. Trace ránéz az

ablak mögül.

Erre készül Trace. A Cole-lal kötött megállapodás értelmében

osztoznia kell. Kénytelen elviselni, hogy a szívem nemcsak
érte dobog. Összeugrik a gyomrom.

– Eljön a nap, amikor… – megfogja az államat. – Amikor nem

fogok uralkodni magamon.

tizenkettedik

fejezet

Miután kipakoljuk az élelmiszereket, Trace-t hívják telefonon.

Elindul a ház végébe, miközben az új, játékgépekkel
kapcsolatos szabályozásról vitatkozik a vonal túlvégén
lévővel. A füléhez szorítja a telefont, aztán kilép a házból,
engem pedig otthagy Cole-lal a konyhában.

– Milyen volt a horgászat? – kérdezem, miközben a hűtőben

kotorászom és nem merek Cole szemébe nézni.

– Békés.

Még mindig háttal vagyok neki, mintha a gyümölcsjoghurt

minden figyelmemet lekötné. Közben pedig semmi más nem
jár az eszemben, mint Trace utoljára elhangzott mondata.

Ha uralkodott volna magán a Walmart mosdójában…

Édes istenem! Még mindig érzem magamon a fogának

nyomát és a bedörzsölt spermát a bőrömön. Még csak nem is
szexeltünk, mégis alaposan a magáévá tett. Már a gondolatra
is összerándulnak az izmaim.

Legszívesebben rácuppannék és tövig bekapnám a farkát…

– Milyen messzire ment? – kérdezi Cole, miközben

folyamatosan bámul a pult mögül.

– Tessék?

Jéggé dermedek és alig tudok nyelni.

– Nem ismétlem meg a kérdést – a pultra támaszkodik,

mellette egy üveg sör.

Nem érzem a feszültséget a testtartásán és az arckifejezésén,

de a szemén látom, hogy valami nem stimmel.

Becsukom a hűtő ajtaját, megállok a pult másik oldalán, és

gombóc nő

a torkomban, ahogy ránézek. Legszívesebben Trace-t

figyelném az ablakon át, mégis Cole-ra meredek.
– Miről beszélsz?

Előrehajol, és villámokat szór a szeme.

– Pontosan tudod, miről beszélek.

– Milyen messzire ment Trace? – még a szőr is feláll a

hátamon. –

Őszintén szólva nem mértem a távolságot, és azt sem tudom,

hány lépést tett felém.

– Ne szórakozz velem! Megértetted?! – ordítja, és ököllel a

pultra csap.

– Te pedig ne ordíts velem! – vágok vissza felszegett állal, egy

oktávval feljebb a szokásosnál. – Megértetted?

Az ajkába harap, és üres tekintettel néz rám. Aztán pislog és

kínosan felnevet.

Közben a szemem sarkából látom Trace-t. Ahogy az ablak

felé fordulok, összenézünk. Még mindig telefonál.

Folyamatosan jár a szája, miközben az ajtókilincs után nyúl.

Erősen megrázom a fejem, úgyhogy leengedi a karját.

Cole megdörzsöli az arcát, aztán elvigyorodik.

– Imádom, amikor falazol valakinek, bébi. Olyankor még

szexibb vagy.

Kezd alábbhagyni a feszültségem. Ha Cole táncfajta lenne,

akkor ő

lenne a tangó. Szenvedélyes, lobbanékony, figyelemfelkeltő.

Millió érzelmet fejez ki egyszerre. A tangó gyors, és a
mozdulatok rengeteg karmunkát követelnek. Lehet benne
improvizálni, romantikus, csábító és a partnerek szinte mindig
összeérnek tánc közben. Mintha soha nem akarnák egymást
elengedni.

A hátsó teraszon várakozó magas, elegáns alakra nézek, és

elmosolyodom. Az ő tánca nem más, mint a klasszikus
keringő. Elegáns, kifinomult, kecses. Akár egy herceg a
tündérmeséből.

Ismét Cole-ra figyelek, és ekkor látom, hogy lehajtja a fejét, a

sörére bámul, miközben elhúzza a száját.

Ekkor hasít belém a felismerés. Akkor jön ki a béketűréséből,

amikor szenved. És ő most épp miattam szenved.

Óvatosan teszek felé egy lépést, és azon gondolkodom, mit

mondjak.

Még mindig azon jár az eszem, amit Trace-szel műveltünk a

mosdóban.

Amikor elég közel kerülök Cole-hoz, megragadja a karomat, a

lába közé húz és megtámaszt, háttal a pultnak.

– Ha nem mondod meg, mi történt köztetek – kezdi halkan, és

a derekamra teszi e kezét –, majd ő elmondja. Ez a
megállapodás.

– Miféle megállapodás? Most a szabályokról beszélsz?

– Igen – a szegycsontomhoz szorítja a fejét.

– Nem mondjátok el, mik a szabályok, mert nem akarjátok,

hogy azon pörögjek. De tudjátok mit? Pont azért pörgök rajta,
mert nem áruljátok el!

Felsóhajt.

– Nagyon egyszerű. Mindkettőnkre nézve ugyanaz a határ. Ha

megcsókollak, Trace is megcsókolhat. Ha itt megérint… – a
lábam közé nyúl és lehajtja a fejét –, én is megérinthetlek
odalent.

Hideg fut végig a hátamon. Akkor ezért vitatkoztak össze a

csók miatt.

Legszívesebben ordítanék és megkérdezném, hogy teljesen

megőrülteke mindketten. Ehelyett igyekszem kordában tartani
az érzelmeimet. Az ő

szemszögükből nézve nem is olyan rossz megközelítés. Ha

Trace megdugott volna a mosdóban, akkor Cole is
megtehetné ugyanezt. Trace ezt nem akarja, ezért inkább
kiverte.

Ha visszafogják magukat, azzal a másikat is visszafogják. Ez

így sokkal hatékonyabb, mint az én hiábavaló
próbálkozásaim, hogy szabályt alkossak.

De egyvalamit nem értek…

– Mi lesz a hat hónapos határidővel?

– Megegyeztünk, hogy nem szexelünk, amíg fogságban vagy

–

válaszolja összevont szemöldökkel. – Az én ötletem volt. Nem

akarom, hogy lefeküdj vele, míg nem hoztál döntést. –
Jelentőségteljes pillantást vet rám, aztán hozzáteszi: – Vagyis
amíg nem választasz engem. Utána úgysem kefélsz vele
többet.

Gombóc nő a torkomban. Nem hibáztatom. Akárkit választok

közülük, emlékezni fog rá, hogy a legjobb barátjával látott.
Hogy tud bármelyikük is ezzel a tudattal élni?

– Az a baj – kezdi Cole –, hogy nem fogok kibírni hat hónapot.

Hűha. Végigsimítok a haján, és egy kicsit megigazítom a
hosszabb fürtöket.

– Meg kell hoznom a döntést, hogy véget vessek a…

– Nem – szakít félbe. – Ne siesd el!

– Miért ne? A halogatás egyáltalán nem segít a…

Ekkor jövök rá, hogy még ők sem készültek fel a befejezésre.

Magabiztosnak mutatják magukat, határidőket szabnak és

mindenféle szabályokat alkotnak, de legbelül mindkettő
bizonytalan, mert nem tudják, melyiküket választom.

– Azért húzzátok-halasztjátok a dolgot, mert féltek – mondom

határozottan, és a teraszon várakozó Trace-re nézek.

– Igen, félek – mondja feszülten Cole. – Attól félek, hogy a

végén feldobsz egy érmét és a szerencsére bízod a döntést.

Most fogalmad sincs, melyikünket akarod, és amíg így van,

addig minden az eddigiek szerint megy tovább.

– Gyűlölöm ezt az egészet.

– Szeretlek – végigsimít az arcomon, és a fülem mögé tűr egy

hajtincset.

– Én is szeretlek.

Alaposan megmarkol a lábam között, és újra felteszi a

kérdést:

– Milyen messzire ment?

Kicsit összerezzenek, és lehajtom a fejem.

– Danni! – megfogja az államat és felemeli. – Amíg őszinte
vagy hozzám, nem foglak hibáztatni, amiért engedsz neki.

Az őszinteség jó dolog. Bólintok, próbálom összeszedni

minden bátorságomat és keresem a megfelelő szavakat.

– Mi… – elcsuklik a hangom, ezért újra nekifutok. – Nem

mentünk messzebb, mint tegnap veled.

Látom, hogy próbál rezzenéstelen arcot vágni, de annyira

feszül az állkapcsa, hogy inkább úgy tűnik, mint aki mindjárt
felrobban.

– Elélveztél? – kérdezi erőltetett nyugalommal.

Elfordítom a fejem, és könnyek szöknek a szemembe.

– Ennyi elég is válasznak – nem tűnik úgy, mintha elítélne.

Átkarol és erősen a mellkasához húz.

– A Range Roverben történt?

– A Walmart mosdójában – suttogom.

– Nagyszerű – mormolja.

– Jobban örültél volna, ha annyira érzéketlenek vagyunk,

hogy a kocsidban tesszük mindezt?

– Nem. Ő elment? – kérdezi, és a hátamat simogatja.

Szívem a torkomban dobog.

– Tudom, hogy jobban szeretnéd tőlem hallani a részleteket,

és próbálok nyitott lenni erre. De egy kicsit kellemetlenül
érzem magam.

Mintha semmit nem jelentene a vele való intimitás.

– Ha így lenne, akkor most nem tartanánk itt.

Érzékien és gyengéden simogatja a hátamat.

– Trace majd elmeséli a többit – teszi hozzá.

– Én is el tudom. Csak…

Kinyílik az ajtó, Trace belép, és zsebre teszi a telefonját.

Először rám néz, aztán Cole-ra. Kicsit lebiggyed a szája,
aztán elindul felénk.

– Elmondtad neki a szabályokat – jelenti ki, és Cole-ra néz,

aztán leül mellénk a székre.

– Nem hagyta annyiban – mondja Cole, és a két lába közé

húz, majd az orra alatt mormolva hozzáteszi: – Minden lében
kanál.

– Nem szeretek a sötétben tapogatózni – a bicepszébe

csípek, mely kidudorodik a rövid ujjú pólójában.

– Rávett, hogy elmondd, mi történt kettőnk között? – kérdezi

tőlem Trace.

– Igen. Megbeszéltük.

– Még nem hallottam mindent – mondja Cole, és a

hüvelykujjával végigsimít a csípőmön. – Kellemetlenül érzi
magát.

– Akkor majd én befejezem a történetet. Nyugodtan menj el –

néz rám Trace.

– Ne bánj velem úgy, mintha cukorból lennék!

Keresztbe fonom a karomat.

– Nem erre vállalkoztál – mondja Trace, és komoly pillantást
vet rám. –

Pocsék helyzetbe hoztunk. Nem te döntöttél úgy, hogy

mindkettőnkbe szerelmes leszel. Ez neked a legrosszabb.
Nem kérted, hogy hazudjunk, elkábítsunk, elraboljunk és
folyamatosan fájdítsuk a szívedet. Mégis itt vagy és erősebb
vagy, mint valaha. – Hátradől, megtámasztja az állát. – Mi
tudjuk, hogy nem vagy cukorból.

– Te inkább vasból vagy – mormolja Cole, és az ajkamat

bámulja.

Mondja ezt egy olyan ember, aki kemény, mint a kő.

Elengedem a bicepszét, és a pultra támaszkodom.

– Az én véleményem az – kezdi Trace –, hogy Cole és én

okoztuk ezt a galibát, és nem akarom, hogy az eddiginél is
jobban kiborulj. – Az előszoba felé biccent. – Menj és táncolj
egyet, Danni. Úgyis rég táncoltál.

Igaza van. Öt hete azt hittem, elvesztettem életem

legfontosabb táncát.

Az első táncot. Nem éreztem a ritmust, annyira összetört a

szívem. De most megint érzem. Nem tudom mennyi időre, de
visszakaptam ezt a két férfit, ezért most örömömben fogok
táncolni. Úgy akarok táncolni, ahogy annak idején. Értük.

Elindulok, de aztán késztetést érzek, hogy maradjak még egy

kicsit.

Megsimogatom Cole tarkóját, aztán Trace felé nyújtom a

kezem és végigsimítok az arcán. Homlokon csókolom Cole-t
és ugyanezt teszem Trace-szel is.

Még nem állok készen, hogy elinduljak. Legszívesebben

örökre velük maradnék és mindkettőt magamhoz ölelném. De
tudom, hogy nem ez lesz a vége, és ezt jobb, ha már most
tudatosítom magamban.

Leengedem a karomat és hátralépek. Ellágyulok, ahogy Cole

mélybarna szemébe nézek, és megborzongok, amikor Trace
hűvös tekintetét látom. Az egekbe szökik a pulzusom,
melynek hatására a lépteim is felgyorsulnak.

Átvágok a nappalin és irány a lépcső. Amikor befordulok az

előszoba sarkában, megállok, és visszafojtom a lélegzetem.

Mély csend. Aztán Trace megszólal:

– Rajta élveztem el, nem benne. Egyetlen porcikája sem ért a

farkamhoz.

Lábujjhegyen haladok tovább, és nagyon kellemetlenül érint,

amit mond. De értem. Nem akar vitát. Biztos akar lenni benne,
hogy Cole nem lépi át a határt, amit egyértelműen felvázolt.

A táncterem öltözőjébe lépek, felveszem a sortomat és a

felsőt.

Alaposat nyújtok, aztán a lejátszó felé veszem az irányt, és

rengeteg időt töltök azzal, hogy végigpörgetem a zenelistát.
Túl boldog. Túl lassú. Nem elég szenvedélyes.

Szomorú. Aztán egy olyan zeneszámhoz érek, amire még

soha nem táncoltam. Megállok.

Amy Winehouse-tól a Back to Black. A számot Beyoncé is

feldolgozta, de nem ezért választottam ezt. Egy furcsa
szerelmi háromszögről szól.

Kicsit lehangoló, mégis tele van élettel. Elindítom a zenét, és

a terem közepére állok.

Felhangzik a zongora, a dob és a tamburin. Ahogy

visszhangozni kezd a táncterem, a szívemig hatol a dal.
Lüktet az ereimben a vér, és felszabadulnak az energiák.

Táncolni kezdek.

tizenharmadik

fejezet

Négy napig semmi mást nem csináltam az evésen, alváson és

a zuhanyozáson kívül, csak táncoltam. Eszméletlenül fáj
minden izmom.

Felhólyagosodott a talpam, és biztos, hogy meghúztam az

egyik combhajlító izmomat. Viszont istenemre mondom,
sikerült visszanyernem a saját ritmusomat.

Még csak nem is gondoltam a koreográfiára. Nem kell

hastáncfellépésre készülnöm, vagy bármi egyéb rendezvény
miatt gyakorolnom. Csak a magam kedvéért táncolok.

Szabad vagyok. Átadom magam a zenének és a mozgásnak.

Kicsit olyan érzés, mint olyan helyre menni autóval, ahol már
ezerszer jártam. Nem kell azon gondolkodnom, hogy merre
kell lekanyarodni, mert pontosan tudom, hogy jutok oda. A
tudattalanom átveszi a vezetést és szabadon képzelődöm.
Először Trace komoly arcát, utána Cole vigyorgó képét látom
magam előtt, és azon gondolkodom, melyikükkel csókolóznék
szívesebben.

Ahogy belemelegszem a táncba, semmi nem vonja el a

figyelmemet.

Nincs felelősség. Csak a zene, a mozdulatok és saját magam.

Ebben az állapotban akarom megtalálni őt. Az egyetlent. Itt
akarom eldönteni, kit válasszak.

Néha azt hiszem, tudom.

Talán.

Csakhogy rögtön elfog a kétség, az aggódás, mert… a fenébe

is: félek.

Azzal kínzom magam, hogy elképzelem a pillanatot, amikor

döntök valamelyikük mellett. A szívem egy része oda lesz,
aztán a választott férfihoz kerül.

Inkább folytatom a táncot és folyamatosan változtatom a

zenét. Ma hiphop hangulatom van. Laza, játékos, szexi,
pörgős.

Amikor felcsendül a Ying Yang Twinstől a Walt, kinézek az

ablakon, és melegség járja át a szívemet, ahogy árad felém a
csodás napfény.

Vadul rázom a csípőmet. Minden dobszólóra erősebben

riszálok, lassan extázisba jövök.

Érzem a zene lüktetését, a ritmust és az energiát, ami egyre

jobban magával ragad. Végigsimítok a testemen, körözök a
vállammal és ide-oda lóbálom a hajam. Hajlítom a térdem,
megrázom a mellkasomat és a földre térdelek. Felsőtestem
hullámzik, a fenekem megfeszül. Aztán megállok.

Az előtt érzem a jelenlétét, hogy észrevenném az árnyékát az

ablaküvegen.

Felállok és megfordulok.

– Ne hagyd abba! – mondja Cole, és közelít felém. Mezítláb,

félmeztelenül, slicce félig lehúzva. Haja nedves és kócos.

– Most jöttél a zuhany alól? – kérdezem a csípőmet Tiszáivá.

Cole alaposan végigmér.

– Igen – megkerül, és minden porcikámat szemrevételezi. A
mosolyomtól a sportmelltartómon át a rövidnadrágomig
mindent megvizsgál. – Elmentem futni.

Ő és Trace mindennap futnak. Kihasználják a fás-erdős terep

előnyeit.

Néha együtt mennek.

A csukott ajtóra nézek. Ez az első alkalom, hogy valamelyikük

belépett ide azóta, hogy megbüntettek.

Cole követi a tekintetemet.

– Trace egész nap az irodájában van.

– Azt mondta, hogy felosztjátok egymás között a velem töltött

időt. Ez most annak szól?

– Igen. De én azt akartam, hogy egy pár napot magadban

legyél.

Végigméri a termet, és látom, milyen büszke rá.

– Milyen a terem?

– Nagyon jó. Nem is akarok elmenni – teszem hozzá

vigyorogva.

– Ezt örömmel hallom.

Véget ér a dal, de utána visszhangzik a terem Usher Yeah!

című

számától. Ösztönösen mozogni kezdek rá. Mozdul a csípőm,

a törzsem és a karom. A testem ritmusra jár.

Cole elmosolyodik.
Hátralépek, és a fejem fölé emelem a karom.

– Mi az?

– Meg kell kóstoljam.

– Ezt? – kérdezem, és a hátsómra mutatok, aztán a földig

hajolok és felemelkedem.

– Igen.

– Akkor gyere – áthaladok a termen, miközben minden ütemre

ugrom és riszálok.

Üldözőbe vesz, és látom az arcán, milyen kiéhezett. Rögtön

életre kelnek az ösztöneim, és izgalomba jövök. Amikor elkap
az ablaknál, a balettrúd felé fordít. Csípőjét az enyémhez
szorítja és ő is zenére mozdul.

Meztelen mellkasa a hátamhoz ér, ajkát a nyakamhoz

tapasztja, a kezével pedig összevissza matat. Testünk
összeér, és szinte eggyé válunk a mozdulatban. Riszálunk,
markolásszuk egymást és zihálunk. Légzésünk hangjától
alaposan lázba jövök. Érzem, hogy ő is pont úgy kíván
engem, ahogy én őt.

Ahogy folyamatosan mozog, végigcsordul a mellkasán egy

verejtékcsepp. Kőkemény, hatalmas hímtagját a testemhez
szorítja, ezért nem tudok másra gondolni, mint a kigombolt
nadrágjára. Már csak egy kicsit kell lejjebb húzni a sliccét, és
végem van, mert tudom, hogy nem hord alsógatyát.

Ez az ember szexre született, és úgy táncol, mint aki épp ezt

akarja kifejezni. Csípőjével nyomul és folyamatosan a
húsomba markol.

Kezdeményez, én pedig követem. Ingerel. Aztán úgy döntök,

hogy én is így teszek. Megfordulok és körbetáncolom.

Ú
Úgy néz rám, mint egy kiéhezett ragadozó. Szeme csillog a
vágytól, a szájával csücsörít. Már ezzel megbabonáz.
Közelítek felé, és érzem, hogy gombóc nő a torkomban.
Megmarkolja a derekamat, mellkasomat az övéhez húzza és
körözni kezd a csípőjével. Aztán az ajkamhoz szorítja az
övét.Alig kapunk levegőt, olyan hevesen csókolózunk. Testünk
összeér, bőrünk siklik, végtagjaink összegabalyodnak, szívünk
hevesen dobog.

Imádom az ajkát. Itt kezdődött köztünk minden. A

gödröcskékkel az arcán, ahogy rám mosolygott. Minden
csókkal közelebb kerülök ahhoz, amit a találkozásunk első
napján is tudtam: ő az első nagy szerelmem, ahogy én is az
övé. Minket egymásnak teremtett a sors. Annak ellenére,
hogy kis híján elváltak útjaink a hazugságok és titkolózások
miatt, a kettőnk között lévő kötelék erősebbnek bizonyult.

Jó néhány számot végigtáncolunk, csókolózunk, egymáshoz

simulunk, míg elzsibbad minden porcikánk. Cole karjaiban
hús-vér embernek érzem magam. Vele olyan, mintha egy ritka
és csodás pillanat része lennék, amit csak nagyon kevesen
élhetnek át az életük folyamán.

– Meg akarom tanulni a koreográfiát – mondja a nyakamhoz

simulva, és a hátamra teszi a kezét.

– Melyiket?

– Amit négy éve kellett volna.

A nyitótáncot.

A táncot, amire nem került sor.

Majd megszakad a szívem, amikor eszembe jut, hogy vele

együtt az álmomat is eltemettem.

Az álmot, hogy hozzámenjek az első szerelmemhez.

Az esküvőt.

Cole-lal.

Szívemet melegség járja át, emellett viszont hatalmába kerít

egy másik érzés, ami úgy hasít belém, mint a villámcsapás.

Félek.

Bármennyire tetszik a gondolat – bálterem, fehér ruha,

szmoking, jegygyűrű és a boldog mosoly, ahogy átpördülünk a
termen –, úrrá lesz rajtam a félelem.

Cole megbántott a múltban, és bármikor megteheti újra.

Nagyon a szívemhez nőtt a koreográfia, és ha megtanítom
neki, azzal jobban fogok hozzá kötődni. Mi van, ha ezt ő is
tudja és pontosan emiatt kéri? Hogy kicselezze Trace-t? Mi
van, ha megtanítom neki a koreográfiát, de a végén Trace-
szel táncolom? Ezt nem tehetem Cole-lal.

Szólásra nyitom a szám, de egy hang nem jön ki belőle.

Megfogja az arcomat, és úgy néz rám, mintha én lennék a kút

alján heverő szerencsepénz. Egy szerencsecsillag az égen.
Mintha én lennék minden kívánsága.

– Hazudj, Danni. Mondd, hogy minket nem egymásnak rendelt

a sors.

– Képtelen vagyok rá. Nem fogok hazudni.

Négy év alatt megjártuk a mennyet és a poklot. Elbuktunk. De

aztán megráztuk magunkat és folytattuk az utat. Mi nem a
szerencse folytán találkoztunk. Tudom, hogy a sorsnak még
dolga van velünk.

A homlokához szorítom az enyémet és a vállára teszem a

kezem.
– Mikor akarod kezdeni?

Széles vigyor jelenik meg az arcán, mire még jobban

látszanak a gödröcskéi. Szeme ragyog a boldogságtól.
Felemel, a kanapéhoz cipel és folyamatosan csókolgat.

Az ajtó felé fordítom a fejem.

– Mi a helyzet…?

– Trace nem jön ide, és itt nincsenek kamerák – az ajkamba

harap. –

Nincs több kémkedés.

Fölém térdel és még hevesebben csókol. Végigsimít a

nyakamon, a hajamon, aztán az egész testemen. Durván
felhúzza a sportmelltartómat.

Segítek neki levenni, mire azonnal harapdálni, nyalogatni és

szívogatni kezdi a mellbimbómat.

– Esküszöm… – a sortomhoz nyúl és lehúzza, miközben

folyamatosan a szemembe néz –, addig nem hagyom abba,
amíg a puncid sajogni nem kezd és nem ordítod hangosan a
nevemet.

Reszket a lábam, ahogy a merevedésére nézek.

– Mindig ilyen kemény?

– Igen – félrehajítja a sortomat és rám mászik. – Mert te

mindig ilyen dögös vagy. – A mellemet kezdi gyömöszölni. –
Az idő kilencvenkilenc százalékában rólad fantáziálok.

– És a maradék egy százalékban?

– Kiverem.
– Cole – nyögök és vonaglok az érintésének hatására. –
Szeretem, amikor ilyen költői vagy. Te és az a mocskos
szád…

– A mocskos szám nem alkalmas a romantikus blablára. De

arra igen, hogy alaposan kinyaljam a puncidat és felszívjam a
nedvességedet.

A lábam közé nyúl és jobban széttolja a térdemet. Egyik

lábával mellém térdel a kanapén, aztán a nedvességemet
vizsgálja, még jobban szétfeszíti a térdemet és alaposan
feldugja az ujját.

Homorítok, és átadom magam az élvezetnek. A hajába

markolok, folyamatosan mozgatom a csípőmet és nyögök.
Akarom. Kívánom. Jó ég!

Hiába, hogy csak az ujját dugja fel, olyan, mintha alaposan

belém rakná a farkát.

Folyamatosan a mellbimbómat nyalogatja, aztán felkúszik,

hogy a szemembe nézzen. Végigsimítok az arcán, ő pedig
úgy csókol, mintha most látna utoljára.

Aztán abbahagyja, puszilgatni kezdi a kulcscsontomat, a

hasamat és csiklandoz a borostájával. Csókja heves, vágytól
tüzelt és minden porcikámat a magáévá teszi.

Lehajtja a fejét és a puncimhoz dugja.

– Édes és szűk – beleharap a húsomba. – Felfalom a kis

rózsaszín muffodat.

– Hajrá – biztatom, és vonaglani kezdek.

Kaján vigyor jelenik meg az arcán, aztán a lábam közé

szorítja a fejét.

Ú
Úgy lát munkához, mint egy éhező. Csókolgatja, nyalogatja a
puncimat, aztán a piercing körül köröz a nyelvével. Mélyen
feldugja a nyelvét és felszívja a nedvességemet. A hajába
markolok, a nyaka köré kulcsolom a lábam, nyögök és
igyekszem minden másodpercet kiélvezni.

Egyik kezét végigsimítja a testemen, aztán megmarkolja a

mellemet és megnyomja a bimbómat. Bizsereg a combom, és
minden izmom összerándul.

Rám néz, még erősebben csókol és egyenesen a csúcsra

juttat.

– Cole! – ordítom, és megállás nélkül vonaglom a kanapén,

miközben majd kitépem a haját. – Ne hagyd abba! Ne hagyd
abba! Mindjárt elélvezek.

Addig nyalogat és csókolgat, míg alábbhagy a nyöszörgésem

és elernyed a testem.

Még mindig próbálom rendezni a légzésemet, amikor a lábam

közé kúszik. Hallom, hogy lehúzza a cipzárját, ezért az
egekbe szökik a pulzusom. Ujjával végigsimít a
nedvességemen. Aztán rájövök, hogy ez nem az ujja, hanem
a kőkemény hímtagjának a makkja. Végighúzza a
nedvességemen, simogatja a csiklómat, így megint alaposan
felizgat.

Egy pillanatra átvillan az agyamon, hogy belém rakja. Ehelyett

hátrébb húzódik, és szétteszi a lábamat.

Nadrágja a feneke alá csúszik, ezért látom, milyen izmos a

combja.

Természetesen most sincs rajta alsónadrág. Megmarkolja a

hatalmas, kőkemény, eres hímtagját, ami nyilván törődésre
vágyik.
– Engedélyt adok, hogy ledugd a torkomon – nézek rá,
miközben a szempillámat rebegtetem.

Nyögni kezd és megmarkolja.

– Tudod, hogy ezzel a pillantással nagyon ártatlannak tűnsz?

Bár engem nem tudsz becsapni.

Aztán fölém hajol, egyik kezével a fejem mellé támaszkodik,

aztán magához nyúl.

Mélyen a szemembe néz, pupillája kitágul és egy kicsit

szétnyitja az ajkát. Annyira felizgult, hogy nem kell sokat
dolgoznia magán. Kár, mert még sokáig ellennék ebben a
helyzetben.

Ez a fickó kész izomtorony. Egy gramm zsír sincs rajta. Bőre

bársonyos, a mellkasán és a karján pedig pont annyi szőr van,
amennyi kell.

Igazi férfias erő lakozik benne. Vonzó és kívánatos.

Legszívesebben azt mondanám, hogy csakis az övé leszek,
úgyhogy kúrhat velem halálunkig.

– Danni! – felgyorsul, és megállás nélkül mozgatja a

medencéjét. –

Elélvezek. Méghozzá a melleden. – Lehajtja az állát, de még

így is a szemembe néz. – A kurva életbe! Kész. Vége.

A combjába markolok és belevájom a körmöm, amikor a

spermája végigspriccel a mellkasomon.

Zihál, aztán elernyed a teste. Megfog és úgy fordul, hogy ő

feküdjön hanyatt. Folyamatosan csókol, miközben erősen a
fenekembe markol.

Nyelvemmel folyamatosan körözök a szájában, mintha minél

többet akarnék belőle.
– Szeretem érezni a puncim ízét a számon.

– Szeretem érezni a spermámat a mellkasodon.

– Szeretek veled lenni.

Még erősebben markolja a hátsómat, és olyan hévvel csókol,

hogy megszűnik körülöttünk a világ.

Aztán lassítunk és gyengédebbre vesszük a figurát. Cole-lal

ilyen.

Heves, érzelmektől és vágytól fűtött, aztán egy kicsit lassítunk

a tempón, de közben is csodás pillanatokat élünk át.

Folyamatosan ő jár a fejemben, míg belém nem hasít a

gondolat.

Ha őt választom, ha mellette döntök, az inkább egy sugallat

hatása. Egy halk, elhaló, belső hang, mely azt súgja, amit már
az első találkozásunkkor tudtam.

Ő az igazi. A mindent elsöprő szerelem. Őt kéne választanom.

De mi van, ha tévedek?

Már az is valami, hogy ezen agyalok.

Meg kell győződnöm róla, hogy tényleg így van.

tizennegyedik

fejezet

A következő két hónapban megpróbálom kitalálni, hogy a

múltam egyúttal a jövőm is lesz-e, és tényleg ugyanaz az
ember lesz az örök szerelem, aki annak idején az első nagy
szerelmem volt.
Elvben meghoztam a döntést. A szívem viszont még nem
készült fel rá.

A fenébe a szívvel.

És Trace-szel. Ő az oka, hogy még mindig össze vagyok

zavarodva.

Amikor kettesben vagyok Cole-lal, egy kicsit rendeződnek a

gondolataim. Sokat horgászunk. Vásárolni megyünk, futunk,
együtt főzünk.

És táncolunk.

Megtanítottam neki a nyitótánc koreográfiáját, amit az

esküvőre terveztem, Beyoncé XO című számára. Amikor
megpörget, büszkén kihúzza magát, és csillog a szeme.
Ilyenkor még jobban odavagyok érte. Minden szeretetem és
szerelmem az övé. Egészen addig, míg nem vagyok
kettesben Trace-szel. Ő még nem táncolt velem, de
valahányszor megkérdezem, mit szeretne csinálni, mindig
ugyanazt a választ kapom: Látni akarom, ahogy táncolsz.

És ő aztán tényleg tud nézni. Tekintete megigéz, legyen szó

rúdtáncról, hastáncról vagy improvizált lépésekről. Amikor
nem a táncteremben vagyunk, a kanapén ülünk, vagy
fekszünk az ágyon és filmet nézünk. Ölelni való a fickó, de
nem a szó klasszikus értelmében. Ő nem az a bújós típus,
mégis érzem a szerelmét.

Ma mindhárman célba lövést játszunk a Cole

fegyverraktárában található pisztolyokkal. Néhányszor sikerül
eltalálnom a lap közepét. A legtöbb viszont épphogy, vagy
egyáltalán nem súrolja a papírt, inkább a falba fúródik. Csak
néha sikerül célba találnom, mire Cole és Trace hangosan
röhögnek. Mindegy. Legalább megpróbáltam és közben jókat
szórakoztam.
Bár inkább az szórakoztatott, amikor őket figyeltem, ahogy
lőnek.

Füldugóval a fülemben leülök a padra és hátulról nézem őket.

Egymás mellett állnak a vonalnál, töltényt cserélnek,
mosolyognak és szemmel láthatóan jól érzik magukat.

Szeretem, amikor együttműködnek. Cole mindig szól Trace-

nek, amikor eltalálja a célpontot, vagy amikor kérdése van a
pisztollyal kapcsolatban. Trace időnként abbahagyja, amit
csinál, csak hogy Cole-t figyelje.

De azért érezhető, hogy nem felhőtlen a viszonyuk. Mi több:

tapintani a feszültséget. Apró dolgokból látszik. Ahogy
egymásra néznek, minden izmuk feszül és ahogy rám néznek
egy-egy találat után. Mivel nem hiszem, hogy
zombitámadásra kell készülnöm, pont nem érdekel,
melyiküknek van több találata. Nekik viszont számít.

Ez háború, Danni.

Az elején nem értettem, miről beszél Cole. De most, hogy két

hónapja velük élek, tudom, miről van szó.

Még mindig egy ágyban alszunk, és nem lépték át a határt,

amit szex terén szabtak maguknak. Olyan, mintha a
korlátozással akarnák egymást kínozni és megakadályozni,
hogy bármelyikük is a tettek mezejére lépjen, vagy jobbnak
bizonyuljon a másiknál.

Orális szex? Azt nem hagynák. Úgy tűnik, mintha beérnék

annyival, hogy nyalogatják a puncimat. De azt már egyikük
sem hajlandó elfogadni, hogy nemcsak az ő, hanem a másik
farkát is a számba veszem.

Bár lehet, hogy más van a háttérben. Talán azt próbálgatják,

hogy melyikük bírja tovább. Nem mintha ez alapján
választanék.
Vagy mégis? Vajon többre értékelném azt, aki nem a szexre
alapozza a kapcsolatot?

Talán igen.

Ez nem ökölcsata lesz. Inkább a jellemek és a szívek

háborúja, mely a kitartásról szól és az akaraterő próbája.

Érzelmi alapon vívnak háborút. Szavak és fizikai erőszak

nélkül.

Kíváncsi vagyok, hány olyan apró jele van még a

versengésnek, amit észre sem vettem.

Csak rajtam múlik, hogy mikor vetünk véget ennek az

egésznek.

Trace azt mondta, ha tudom, kit választok, azt ők is tudni

fogják. És akkor vége.

Ha tovább pörgők a szavain – amire hajlamos vagyok –, akkor

vajon úgy értette, hogy az eszemmel, vagy a szívemmel
fogom tudni? Mert szerintem az eszem tudja, de ezt még nem
osztottam meg velük. Ők még mindig abban a tudatban élnek,
hogy további négy hónapig itt maradunk.

Én eközben próbálok gyorsabban a végére járni, és mindent

megteszek, hogy kizárjam a gondolataimból Trace-t. Sokszor
kényszerítem magam,

hogy ne viszonozzam az érzéseit. Ő észreveszi, és úgy néz

rám, hogy a lélegzetem is eláll. De nem szól egy szót sem.

Olvas a gondolataimban? Vagy csak jelet keres? Jelet, ami

arra utal, hogy nem az övé a szívem? Ha az utóbbi, akkor
még keresgélhet.

Talán túl sokat agyaltam. Olyannyira, hogy kezdem unni.

Megdörzsölöm a halántékomat és megint rájuk figyelek.

Egymás mellett állnak, és a Cole kezében lévő pisztolyt

vizsgálják.

Trace, aki magasabb és vékonyabb Cole-nál, maga a

megtestesült elegancia. Sötét farmert és fehér galléros pólót
visel. Talán ő az egyetlen férfi a világtörténelemben, aki
ennyire ad magára még egy játék erejéig is.

Frizurája most is makulátlan. Kifinomult, arisztokrata

vonásainak köszönhetően még komolyabbnak tűnik fegyverrel
a kezében.

Cole inkább a nyers férfierő megtestesítője. Szakadt

farmerban és fekete bőrkabátban feszít. Kócos barna haja,
borostája és feszes állkapcsa még lázadóbbnak mutatja.
Valahányszor a szemembe néz, elveszek a tekintetében.

– Nem a pisztoly hibája – szólal meg Trace. – Nem voltál

pontos. Nem tesz jót neked, hogy visszavonultál.

– Jól van, haver – mondja Cole, és megmozgatja a ravaszt. –

Mi lenne, ha befognád végre?

Trace visszamegy a helyére.

– Lássuk, mit tud a falu bolondja.

Egekbe szökik a pulzusom, amikor eszembe jut az első nap,

amikor pisztolyt ragadtak a nézeteltérésük rendezéséhez.

– Na jó – felpattanok, és összecsapom a tenyeremet. – Ki

szeretne jégkrémet enni?

– Csak erre vágysz? – kérdezi ellágyulva Cole, éreztetve,

hogy bármit megadna nekem.

Vagyis majdnem mindent.

É
Én azt szeretném, hogy boldogan éljünk, míg meg nem
halunk.

Hárman. Együtt. De ilyesmiről csak a hülyék ábrándoznak.

– Nos… – vigyorgok. – Kezdetnek jó lesz.

tizenötödik fejezet

Három héttel később Cole elvisz egy Angry Fly nevű éjszakai
klubba. A gépből áradó füstöt megtöri a neonfény, körülöttem
főiskolások rázzák magukat a zenére. Összesimulnak a testek
és mindenkiből sugárzik a szexuális vágy.

Trace az ajtónál maradt, hogy italt rendeljen. Ez nem az ő

terepe. De nem is az enyém. Már nem. De ahogy meghallom
a Destiny’s Childtól a Lose My Breath- t, rögtön lázba jövök és
kezdem kicsit jobban érezni magam.

Negyven percet autóztunk, hogy idejöjjünk. Ez a legközelebbi

táncos hely a környéken. Springfield igazi egyetemi város,
épp ezért itt történnek az izgalmas dolgok. Színes hajú lányok
szinte semmit nem takaró miniszoknyában, hol a bárpultnál,
hol a falnál rázzák a feneküket.

Tele van a terem puncik után kajtató srácokkal, akik alig

várják, hogy meghúzzanak valakit a mosdóban. Aztán ott
vannak az idétlenül táncoló szoknyavadászok is. Talán a
harmadik legidősebb lehetek itt. Cole és Trace ugyanis
beelőztek pár évvel.

Ma vagyok huszonkilenc.

Pár hete csak futólag említettem, hogy szívesen kiruccannék

velük táncolni. Néhány órája megleptek egy új ruhával és
azzal, hogy idehoztak.

Ha táncolnak velem, akkor tényleg ez lesz életem eddigi

legjobb születésnapja.
Végigsimítok a fekete miniruhámon és imádom, ahogy a
testemre simul. Kicsit olyan a szabása, mintha valaki durván
nekiesett volna az ollóval. Mélyen dekoltált darab lévén
igencsak feltűnő. Pántos magas sarkú cipőt vettem fel hozzá,
ezért az egész nagyon szexi.

Amikor a főiskolás srácok kocsányon lógó szemmel

végigmérnek, Cole rögtön maga mellé húz, és átkarolja a
vállamat. Átkulcsolom a derekát, és boldogan vele tartok a
táncparkettre.

Egy dolog biztos. Ő és Trace nem fognak egyedül hagyni a

bárban. Egy másodpercre sem. Vagyis nem kell attól
tartanom, hogy valaki rám moccan.

Itt nincs olyan srác, aki elég tökös lenne, hogy

megkörnyékezzen, amikor itt ez a két, uraskodó pasas.

Március van, de már elég meleg ahhoz, hogy otthon hagyjuk a

kabátokat. Cole Sex Pistols felsője és szakadt farmerja elég
laza, bár kicsit

régimódi. Ettől függetlenül ellenállhatatlan. Remeg a kezem,

ahogy végigsimítok a tökéletesen kidolgozott testén.

Ahogy a tömeghez érünk, csupa riszáló testet látok. Kívülről

úgy néznek ki, mint a hullámzó tenger, csak épp a
stroboszkóp megvilágításában. Cole ráncigái, hogy menjek
beljebb, de én a bárt figyelem.

– Meg kéne várnunk Trace-t – ordítom, hátha meghallja a

hangzavarban.

Cole megragadja az államat és a táncparkett felé fordítja a

fejem.

Közben látom, hogy Trace a bárszéken ül és sört kortyol. A

pultra könyököl, mellette két üveg bontatlan sör. Fekete
farmert visel galléros felsővel, melynek felső gombját nyitva
hagyta.

Semmilyen érzelmet nem látok az arcán. Rezzenéstelen,

majdnem megkövült és olyan kifürkészhetetlen a tekintete,
hogy már nem is akarok táncolni.

Aztán kacsint, így kissé megnyugszom. Irtó szexi ez a pasi, és

ezt ő is pontosan tudja. Ahogy minden más nőnemű a bárban.

Két barna megkörnyékezi. Amikor odaérnek hozzá, sutyorogni

kezdenek. Ahogy Trace rájuk néz, kikerekedik a szemük.
Kezdem őket sajnálni, amikor sarkon fordulnak és diszkóinak.

– Gyere – szól Cole. – Mozogjunk.

Próbálok arrébb lépni a mocskos, ragacsos talajról, és

követem Cole-t az izzadt tömeg felé. Amikor lassít a parkett
közepén, én továbbmegyek és húzom magammal, miközben
riszálok a zenére. Két férfival jöttem és mindkettőt látni
akarom. Ezért lépkedek folyamatosan, míg csak pár lépés
választ el Trace-től.

Szőke hajú vikingem keresztbe teszi a lábát, és biccentéssel

jelzi, hogy táncoljak.

Ahogy megtalálom az ütemet, magamban számolok és

összecsapom a tenyerem. Fejmozgással kezdődik a tánc,
aztán megy minden magától.

Hajrázás, vállmozgatás, csípőkörzés. Érzem a ritmust és

minden maradék gátlásomat is levetem, amikor látom Trace
igéző tekintetét.

Cole alaposan bemelegít és körbetáncol. Pontosan tudja,

hogy a kevesebb több, ezért nem viszi túlzásba. Beleadja a
személyiségét, de mértéktartó. Felemeli a kezét, aztán
leengedi, oldalra teszi, keresztezi, aztán újra. Nyit, zár, nyit,
zár. Minden mozdulata érzéki és magabiztos.
A derekamra teszi a kezét, aztán közelebb lép, én pedig
riszálok és nevetek, amikor a fenekemre csap.

Következik J. Lo-tól a Booty, és vibrálni kezd a levegő. Úgy

teszek, mintha lasszóznék, és pörögve-forogva megközelítem
Trace-t, hogy táncolni hívjam.

Kicsit elmosolyodik, de nem mozdul. Makacs, mint egy öszvér.

Ellenkezhet, de úgyis idecsábítom.

Megfordulok, és ránézek a vállam fölött. Most végre

mosolyog, ami arra ösztönöz, hogy kicsit produkáljam magam.
A mellkasomat rázva elindulok a talaj felé, aztán vissza.

Aztán szembenézek Cole-lal. Szemöldökén verejtékcsepp,

zihál, miközben úgy néz rám, mintha fel akarna falni.

Hozzásimulok és rázom a mellkasomat. Ő is csatlakozik és

ritmusra csinálja ugyanezt. Végül teljesen összeérünk és
hullámzunk.

A vállára teszem az egyik kezem, ő pedig lazán hátrateszi a

sajátját, így teljesen hozzáférek. Másik kezemmel
végigsimítok a mellkasán, és alaposan kitapogatom a póló
alatt feszülő izmait. Végül megállok a sliccénél.

Előrehajol, aztán hátra, és köröz a csípőjével. Minden

mozdulattal közelít és simul. Egymáshoz dörgölőzünk és
egyként táncolunk. Izzik körülöttünk a levegő és forr a vérünk.

Csípőnk egyszerre mozdul. Egymás szemébe nézünk, és én

elveszek a tekintetében. Szinte felfal a szemével. Az egekbe
szökik a pulzusom. Lüktet az ereimben a vér. Csípőjének
mozgása szabályozza az enyémet. Hol a hátamat simogatja,
hol a derekamat, aztán végigcsúsztatja a kezét a meztelen
combomon.
Végül négy kezet érzek. Cole-ra nézek, de nem kell nagy ész,
hogy kitaláljam, ki a másik két kéz tulajdonosa. Nagyon
ismerős az érintés.

Trace mögém surran, megfogja a csípőmet és átveszi az

irányítást.

Lassít. Közelebb húz magához. Aztán kicsit megszorít. Érzem

a ritmusát.

És a merevedését.

Megborzongok, és minden porcikám reszket. Felgyorsul a

légzésem.

Mit művelnek?

Cole a mellkasomhoz szorítja az övét és megfogja az

arcomat. Vágytól csillog a tekintete, és megbabonáz. Hiába
nézem, nyomát nem látom rajta féltékenységnek vagy
frusztrációnak. Szélesen mosolyog, és úgy tűnik, lazán veszi
a dolgot. Mintha nem lenne gond, hogy ma este kettőjükkel
vagyok. Biztos, hogy addig piszkál, míg nedves nem leszek,
az pedig végig fog csurogni a lábamon, mert nincs rajtam
bugyi.

Hozzám dörgölőzik, aztán Trace és a saját teste közé szorítja

az enyémet. Egyre gyorsabban mozog, és kezdi ő diktálni a
tempót. Trace

erősebben szorít és próbálja visszaszerezni az irányítást.

Cole vált. Megáll, aztán lassabbra veszi a figurát.

Folyamatosan megy a versengés, miközben erotikus táncot

lejtünk.

Lassítanak-gyorsítanak. Húznak-tolnak. Aztán történik valami.

Szinkronba kerülnek és egyszerre mozgatják a csípőjüket.
Abbahagyják a versengést, együttműködnek és átadják
magukat a zenének.

A mennyországban érzem magam. Nincs jobb, mint két ilyen

csodás férfi között lejteni. Tudom, hogy pont ugyanúgy
kívánnak, ahogy én őket.

Cole mosolyát. Trace érintését. Légzésük hangját. Minden

mozdulatukból árad a szex. Életem végéig ellennék így.

Trace előrehajol, hogy rám nézzen. Én kicsit hátrahajolok és a

csípőjük közé szorítom az enyémet, miközben tartom a
szemkontaktust. Jó néhány számot végigtáncolunk így, aztán
tartunk egy kis szünetet és megisszuk a sört. Utána
visszamegyünk táncolni.

Minél tovább maradok köztük, annál bátrabb leszek.

Végigsimítok a mellkasukon, izmos karjukon és a
merevedésükön. Simogatom, dörzsölgetem őket. Felizgulok,
alaposan átnedvesedem odalent és legszívesebben rögtön
rájuk ugranék.

Úgy tűnik, teljesen megfeledkeztek egymásról és kizárólag

rám koncentrálnak.

Amikor Cole szája az enyémhez közelít, igyekszem hátrálni,

mire megmarkolja a tarkómat és alaposan megcsókol. Aztán
Trace kiránt Cole karmai közül és ő kezd csókolni. Utána
megint Cole következik.

Egymásnak adogatnak, és látszik, hogy ők is egyre

mohóbbak.

Tovább táncolunk, miközben folyamatosan csókot váltunk,

egymás nyakát harapdáljuk és fogdossuk egymást. Bármi
legyen is ez, mindenképp meggondolatlannak és
veszélyesnek tűnik. Mégsem tudjuk abbahagyni.
Mintha mindhárman eltökéltük volna, hogy átlépjük a határt és
megszegjük a szabályokat.

A bennem égő vágyakozás kezd fizikai szükségletté válni.

Efféle szexuális feszültséget még soha nem éreztem. És

nemcsak a táncparketten. Hazafelé a kocsiban sem
csillapodik a bennünk tomboló szexuális vágy.

Cole vezeti a Range Rovert, Trace pedig az anyósülésen

foglal helyet.

Én a hátsó ülésen reszketek és összeszorítom a combom,

hogy kicsit lecsillapodjak. Bár az igazi megváltást az előttem
ülő fickók jelentenék.

Egyikük sem szólal meg és nem keresik a szemkontaktust. A

kormány kis híján eltörik, hála Cole szorításának. Trace pedig
úgy tűnik, mint aki lélegezni is elfelejtett.

– Csak én vagyok ennek a hatalmas feszültségnek az oka?

Csend. Még több feszültség. Aztán Cole rám néz a

visszapillantó tükörből.

– Jó lesz egy hideg zuhany – jelentem ki.

Cole ismét az utat nézi, aztán még jobban megmarkolja a

kormányt.

Vágyom az ölelésükre. Azt akarom, hogy fogdossanak,

húzzák a hajamat és tolják szét a lábamat. Úgy dugjanak,
mintha gyűlölnének.

Fizikai fájdalmat érzek, ahogy itt ülök és profilból látom az

arckifejezésüket, miközben tapintható a feszültség. Mire Cole
leparkol a garázsban, csurog a nedvesség a combomról.
Kiszállok a terepjáróból, és a bejárati ajtó felé veszem az
irányt. Már alig várom, hogy lezuhanyozzak.

Amikor a konyhába lépek, valaki elkap a derekamnál fogva.

Talpam elemelkedik a talajról, és egy kemény, széles vállba
ütközöm.

– Cole! – megmarkolom a pólója hátulját és próbálok

kiszabadulni. –

Mit csinálsz?

Átvisz a nappalin, és végigsimít a combomon. Fejem lefelé

lóg, és végig azt figyelem, ahogy a bakancsa koppan a
lépcsőn. A lábam közé nyúl, végigsimít a nedvességemen,
mire az egekbe szökik a pulzusom.

– Jó ég! – suttogja. – Nedves vagy.

A hátába kapaszkodom, és ahogy felfelé visz, a tekintetem

hirtelen egy mélykék szempárral találkozik.

– Trace?

Komoly képet vág, amit nem tudok értelmezni. Cole a szeme

láttára megujjaz, ő pedig egy szót sem szól. Mi több, mögénk
áll, és módszeresen kigombolja a felsőjét.

Összevont szemöldökkel ránézek, ahogy ő is rám. Valami van

a levegőben. Érzékiség. Bujaság. Valami vadság.

Tekintete még komorabbá válik, aztán gyors léptekkel elhalad

Cole mellett és vezeti az utat a hálószoba felé.

tizenhatodik

fejezet
Tudom, hogy valahol elvesztettük az önuralmunkat és
megállás nélkül hajszoltuk az élvezeteket. Ahogy Cole válláról
lógok lefelé, minden vágyam, hogy megérintsem. Sajog a
mellkasom és heves lüktetést érzek a lábam között.

De Cole és Trace nem úgy tűnnek, mint akik tenni

szeretnének a kielégülésemért. Legalábbis úgy nem, ahogy
hazafelé úton fantáziáltam róla.Nem osztoznak.

Cole a hálószobába visz és az ágyra dob. Hanyatt fekszem, ő

pedig rám.

Buja arckifejezése mindent elárul. Keze villámgyorsan

mozdul, amikor felhúzza a ruhámat.

Megfordulok és Trace-t keresem, de már ő is közelebb jött.

Fölém hajol, simogat, és úgy néz rám, mint egy kiéhezett
fenevad.

– Nem… – nyögök, amikor megérzem Cole harapását a

fenekemen. –

Nem le…

Trace nem hagyja, hogy befejezzem. Ajkát az enyémre

tapasztja és ledugja a nyelvét a torkomon.

Folyamatosan izgek-mozgok köztük és próbálom összezárni a

lábam.

Minden vágyam, hogy alaposan megrakjanak, miközben

kontrollálni szeretném az eseményeket.

Cole a mellemig húzza a ruhát, aztán lehúzza a fejemen

keresztül, így anyaszült meztelen maradok. Aztán simogatni
kezdi a csípőmet, a combomat, és a lábam közé nyúl, míg
Trace megállás nélkül csókol. Forró ajkuk és fürge ujjaik által
minden porcikámat bizsergés járja át. Akarom…
Nem lehet. A végén megsértődnek rám és gyűlölni fogják
egymást.

Próbálom megtörni a csókot, de Trace még erősebben

tapasztja a száját az enyémre. Lassan a nyelvünk is zsibbadni
kezd. Igyekszem elhúzódni, de túlerőben vannak.

Négy kéz.

Két száj.

Belőlem viszont csak egy van.

Cole lecsúszik, nyalogatja a csípőmet és tetőtől talpig

végigsimít rajtam. Amikor Trace a nyakamat kezdi szívogatni,
végre szóhoz jutok.

– Miért csináljátok ezt? Meg fogjátok bá…

Trace kőkeményen torkon ragad.

– Fogd be!

Erős hangja és a szigorúsága rabul ejt.

Megmarkolom a kézfejét, mire épp annyit lazít a fogáson,

hogy levegőhöz jussak.

– Tegyél meg egy szívességet – mondja Cole és végigsimít a

merevedésén, aztán kigombolja a nadrágját. Nyögök, és hol
az egyikükre, hol a másikukra nézek. – Fejezd már be az
agyalást és élvezd.

Cole leveszi a felsőjét és a mellemre cuppan.

Trace elengedi a nyakamat és a másik mellemet szívogatja.

Megfogom a fejüket, magam felé húzom, aztán eltolom őket,
amikor az egész világom darabokra hullik a vágytól.

É
Élvezd.

Nem ezzel van a gond. Az aggaszt, hogy szinte látom magam

előtt, ahogy holnapra megbánják az egészet. Folyamatosan
kavarognak a gondolataim, de nem szabad elfelejteni, hogy
mindannyian felnőttek vagyunk. Mindenki szabad akaratából
van itt. Ők irányítanak, ezért jó eséllyel ezt is alaposan
átgondolták, mielőtt rábólintottak.

Cole megmarkolja a fenekemet, megszorítja a combomat, a

lábam közé nyúl és szétkeni a nedvességemet. Trace leveszi
a felsőjét, visszatér a számhoz, aztán markolászni kezdi a
mellemet. Aztán feltérdel, én pedig lélegzet visszafojtva
figyelem, ahogy lehúzza a nadrágja cipzárját és meztelenre
vetkőzik.

Hímtajga néhány centire tőlem, én pedig legszívesebben

rácuppannék.

Kőkemény farkán látszik az elősperma.

A fejem mellett térdel, fölém hajol és a számhoz érinti a farka

hegyét.

Kinyújtom a nyelvem, és megízlelem a sós váladékot, amikor

Cole megmarkolja a combomat és mindkét lábamat a vállára
teszi. Lehajtja a fejét, és hevesen nyalogatni kezd.

– Basszus!

Kis híján kiugrik a szívem.

Ahogy nagyobbra nyitom a szám zihálás közben, Trace

berakja a farkát.

Istenem! Istenem! Istenem! Ez tényleg megtörténik.

Megmarkolom a hímtagja tövét, és örömmel teszem a

dolgomat.
Folyamatosan ringatózunk, taperoljuk és csókolgatjuk
egymást. Csupa izom ez a két férfi. Árad belőlük a
szenvedély, ahogy a testük megfeszül és

elernyed a kezem alatt. Szinte felfalnak, miközben

összegabalyodnak a végtagjaink és nyakig merülünk az
élvezetben.

Négy kéz dolgozik rajtam, ami csak fokozza az örömöt. Még

soha nem láttam őket ilyen izgatottnak és kiéhezettnek. Nem
néznek egymásra és valahogy sikerül kikerülniük egymás
érintését.

Ahogy Trace hímtagját szopom, Cole a lábam közé dugja a

fejét.

Lehunyja a szemét, nyög, aztán megállás nélkül nyalogat.

Trace a hajamba túr és megfogja a fejemet. Aztán a hátára

fordul, és engem is magával ránt. Fejjel lefelé vagyok, arcom
Trace hasára kerül, amikor a számba rakja.

Lábam Cole vállán, miközben megállás nélkül a combomat

simogatja.

Megemeli a fenekemet és közelíti az arca leié. Szorosan tart,

széttolja a lábam és feldugja az egyik ujját.

Trace farkával a számban nyögök az élvezettől. Megmarkolja

a mellemet és kidörzsöli a szuszt a bimbómból. Még
erősebben rácuppanok a farkára és folyamatosan
szívogatom. Aztán megszorítom és kiverem neki, mire
hangosan nyög és hozzám dörgölőzik.

Zihálásuk visszhangzik a szobában. Kezük megállás nélkül

dolgozik, testük feszül. Minden szempontból rabul ejtenek.
Testestül-lelkestül az övék vagyok.

É
Érzem, hogy valamelyikük a hajamat birizgálja. Trace. Közben
valaki a hüvelykujjával piszkálja a csiklómat. Cole . Közös
munkájuknak köszönhetően tetőtől talpig bizsereg minden
porcikám. Olyannyira felizgattak, hogy már semmi másra nem
tudok gondolni, mint az élvezetekre.

Cole lehúzza a nadrágját. Figyelem a vállam fölött, ahogy

mögöttem térdel. Farka kőkemény, és látszik, hogy bevetésre
kész.

Rám néz, mire megborzongok. Meg fog dugni. Itt és most,

miközben Trace hímtagját szopom.

Trace felemel, aztán a lába közé igazítja a testemet. Megfogja

az arcomat és a szemembe néz. Izgalmamban elfelejtek
levegőt venni.

Nem csókol, nem ér hozzám, mégis elcsábít a puszta

tekintetével. Az egész olyan misztikus. Olyan érzésem támad,
mintha nemcsak egymás testét, hanem a lelkünket is
lecsupaszítanánk. Szó szerint semmi nem marad fedve a
másik előtt.

Aztán pislog egyet, megtöri a szemkontaktust és az ajkamra

néz.

– Nyisd ki a szád, szépségem – megfogja a fejemet és a farka

felé irányítja.

Aztán az ajkamhoz szorítja a hímtagját és egy kicsit lejjebb

húzódik.

Mélyen betolja, aztán addig dugja, míg a farka a torkomhoz ér.

Igyekszem levegőhöz jutni és hirtelen Cole-ra gondolok, aki
ebben a pillanatban megmarkolja a mellemet és alaposan
megszorítja a bimbómat. Többet akarok, ezért jelzésképp
felemelem a fenekem és jobban szétteszem a lábam.
Mögöttem térdel, hímtagját a hüvelybemenetemhez szorítja,
aztán kőkeményen behatol.

Jó ég! Érzem a sajgó fájdalmat, ahogy nyomul. Hónapok

teltek el.

Talán három? Négy? Már nem is tudom, de az biztos, hogy

rég voltunk már együtt. És még régebben járt bennem Trace.
Vele Cole hazatérése előtti éjjel szexeltem utoljára.

Cole ad egy kis időt, hogy kényelembe helyezzem magam.

Attól tartok, hogy véletlenül Trace farkába harapok, olyan
erősen nyomul Cole.

Nagyot sóhajt, aztán gőzerővel belém tolja, miközben a

fenekemet markolássza, csapkodja és úgy zihál, mint aki
maratoni futott. Trace felül, aztán feltérdel és Cole-t figyeli.
Megragadja a torkomat, és lassabban, de ugyanolyan erővel
dugja a farkát a számba, ahogy Cole a lábam közé.

Szopom, ahogy tudom, miközben felnyújtózom és megfogom

az arcát.

Megmarkolja az ujjamat és mindkettőnk kezét a szívéhez

szorítja.

Mindketten alaposan megraknak, csak más irányból. A

hajamat markolják, és alaposan megszorítanak, hogy kiéljék a
vágyaikat. Pont erről fantáziáltam. Erről a pajzán, buja, tiltott,
kissé mocskos együttlétről.

Cole felveszi a tempót. Megszorítja a csípőmet és

folyamatosan nyomul. Trace férfiasságát nyalogatom és
figyelem a tekintetét. Majd elolvadok köztük.

– Mindjárt jövök – mondja Cole, aztán kihúzza belőlem és

otthagy.
Megfordulok, hogy lássam, ahogy a fürdőszoba felé veszi az
irányt, de Trace visszafordítja a fejemet és a mellkasa felé
húz.

– Mutasd meg, milyen jók vagyunk együtt! – mondja nyersen,

miközben a csípője mellé húzza a lábamat.

Gondolkodás nélkül engedelmeskedem, aztán beigazítom a

farkát és lejjebb csúszom, hogy minden centiméterét
élvezzem. Kinyitja a száját, felszegi az állát, és látom, ahogy
duzzadnak a nyaki ütőerei. A csípőmet mozgatom, ő pedig
lehunyt szemmel nyög az élvezettől.

Csodálatos.

Cole visszatér a fürdőszobából, kezében egy üveg síkosítóval.

Megáll az ágy mögött, és figyeli, ahogy Trace belém jön.

Összeugrik a gyomrom. El tudom képzelni, mit érez, amikor

látja, hogy a korábban legjobb barátja épp engem dug,
miközben Cole velem akarta leélni az életét. Megfogom Trace
csípőjét, és próbálom megállítani.

– Cole! – felülök, mire intim izmom összerándul Trace farka

körül. –

Fejezzük be. Nem kell, hogy…

– Feküdj vissza! – mondja Cole, aztán megmarkolja és

simogatni kezdi a merevedését. – Emeld a hátsódat a
levegőbe.

Nyilván emiatt hozta a síkosítót. De úgy akarja csinálni, hogy

Trace bennem van? Ezt jó lenne megbeszélni, de ahogy Cole
mögém áll, úgy tűnik, őt inkább a testbeszéd és a
testnyílásom érdekli.

Ahogy feldugja az ujját, nyelek egy nagyot, miközben Trace

farkán lovagolok.
– Nedves vagy – jelenti ki, ahogy hüvelykujjával a puncimhoz
nyúl és a nedvességet az ánuszomra keni. – Nem is kell
síkosító.

– De igen. – Ránézek a vállam fölött, és kicsit lágyabb hangon

folytatom. – Még soha nem csináltam ilyet…

Mármint, hogy egyszerre ketten hatolnak belém. Elpirulok.

Hihetetlen, hogy ezt kimondtam.

– És te?

A fejét csóválja és az ujját nézi, amivel a fenéklyukamat

piszkálja.

Vajon mit lát még ott? Trace farka tágít? Látja a golyóit?

– És te? – kérdezem Trace-t.

– Te vagy az első és az utolsó – válaszolja, és mélyen a

szemembe néz.

Gombóc nő a torkomban. Ha lenne egy kívánságom, azt

kérném, hogy másnap kettőjük között ébredhessek. Csodás
lenne érezni és hallani a szívdobbanásukat.

– Remélem, nem fogod megbánni – felgyorsul a légzésem,

ahogy megérzem Cole farkát a hátsómon, melyet bekent
síkosítóval.

– Soha nem fogom bánni, hogy benned vagyok – mondja

Trace.

– Lélegezz, kicsim.

Cole a hátam fölé hajol, végigcsókol a gerincem mentén,

aztán keményebb hangon így szól:

– Nyomd hátra!
Kicsit elfordítom a fejem, hogy lássam a pozíciót. Trace lába
majdnem Cole-éhoz ér, miközben én Trace csípőjének két
oldalán terpesztek. Úgy tűnik, jól elvannak így. Visszafordulok
és Cole felé tolom a fenekem, de közben folyamatosan Trace-
t nézem.

Égő fájdalmat érzek az alfelemen, ahogy Cole egyre beljebb

tolja a hímtagját, miközben a csípőmet markolássza. Nem kell
sok idő, és a

fájdalom mennyei élvezetbe csap át.

Cole lágyan simogat, ami csak fokozza a gyönyört. El sem

hiszem, hogy ennyire jó lehet. Túl sok élvezet. Túl sok
beteljesülés.

Trace tekintetéből látom, hogy ő is érzi. Kifésüli a hajat az

arcomból, végigsimít a nyakamon és ütemesen nyomul.

Mindketten bennem vannak. Fizikailag és érzelmileg egyaránt.

A matrac egyre jobban nyikorog. Lassan úgy érzem, leszakad
alattunk az ágy.

Hárman együtt. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer így

fogunk egyesülni. Talán ez az első és utolsó ilyen alkalom.

– Hogy vagy? – kérdezi Cole, és a nyakamhoz dörzsöli az

ajkát.

– Ha nem mozogsz gyorsabban, elalszom.

Nem kell még egyszer kérnem. Alaposan rákapcsol és egyre

gyorsabban járatja ki-be a farkát. Felveszi Trace tempóját.

Remeg minden porcikám. Előrehajolok, és végigsimítok az

alattam fekvő izmos testen. Trace mellkasát csókolgatom,
miközben a hajam ismét az arcomba hullik.
Cole szakálla egy kicsit karistolja a hátamat, ahogy hozzám
simul.

Megint lassít. Mintha nem akarná elkapkodni a kefélést.

Ismét Trace-re nézek. Simára borotvált arca, szabályos

vonásai, szőke haja és csókolni való szája elképesztően
vonzó, nem beszélve a szeméről, mellyel legalább olyan
fürkészően vizslat, ahogy én őt.

– Jól vagy? – kérdezem lihegve, miközben a vállába markolok

és érzem, hogy mindjárt a csúcsra jutok.

– Próbálok nem elélvezni – válaszolja, és megfeszül az

állkapcsa.

– Siess, bébi – mondja Cole, aztán átkulcsolja a derekamat és

ülő

pozícióba tesz.

Hátam Cole mellkasához ér, lábam Trace csípője mellett

terpesztve, így szabad a pálya a csiklómhoz. Trace megérinti
a hüvelykujjával, aztán dörzsölgetni kezdi.

Cole vállára hajtom a fejem. Ajkát a fülemhez tapasztja, így

érzem a forró leheletét, amikor nyög. Folyamatosan ki-be
járatja bennem, aztán megfogja az államat és az ajkamhoz
tapasztja az övét. Vadul, erőteljesen csókol, mint aki menten
fel akar falni. Ez már túlmegy minden határon.

Megtöröm a csókot és felordítok. Az orgazmus erőteljesen és

végérvényesen a hatalmába kerít. Megszűnik körülöttem a
világ és elhomályosul a látásom, ahogy ők ketten hozzám
dörzsölik a csípőjüket, egyre gyorsabban mozognak, aztán ők
is daléinak.

Zihálunk, nyögünk, aztán a húsomba markolnak, ahogy

elélveznek.
Egyszerre vagy külön-külön, fogalmam sincs. Egyszerűen
csodálatos.

Feledhetetlen. Egy álom vált valóra.

Trace mellkasára zuhanok. Cole hanyatt fekszik mellettem az

ágyon és liheg.

Trace megfogja az arcomat és a hüvelykujjával végigsimít a

szám körvonalán. Megcsókolom az ujját, aztán megmarkolom
a csuklóját, és nem mozdulok. Nem akarom, hogy vége
legyen. Félek attól, ami ezután jön.

– Remélem, nem a… születésnapom miatt csináltátok. –

Cole-ra nézek, aztán Trace felé fordulok. – Megterveztétek?

– Nem – válaszolja Trace, aztán lefejti az ujjaimat a

csuklójáról, és oldalra fordít mindkettőnket. – Nem terveztük
meg előre.

Hátrahajtom a fejem. Trace Savoy csak úgy belement az édes

hármasba? Micsoda lazaság a részéről.

Cole az ágy végébe húzódik, és felveszi a pólóját a földről.

Egy kézzel hanyatt fektet, a pólóval pedig felitatja a lábam
között csordogáló nedvességet. Magát is alaposan megtörli,
aztán elhajítja a pólót. Közben többször is Trace-re néz.
Lehet, hogy csak képzelődöm, de egyre furcsább nekem ez
az egész.

– Amikor hazaértünk, úgy tűnt, mintha egy követ fújnátok. –

Cole mellkasára teszem a kezem és Trace combja köré
csavarom a lábam.

Próbálom mindkettőjükkel tartani a kapcsolatot. – Nem is

beszéltetek róla előzetesen?

– Nem igazán – válaszolja Cole, és játszani kezd a hajammal.

Légzése lassan visszatér a normál kerékvágásba.
– A kocsiban döntöttem el – jelenti ki hűvösen Trace.
Hanghordozása szöges ellentétben áll azzal a
gyengédséggel, ahogy a combomat simogatja.

– Én is – mondja Cole, és meghúzza a hajamat.

Egymásra sem néztek az autóban. Ezek szerint telepatikus

úton értekeztek? Sok kérdés felmerült bennem, de inkább
megtartom őket. Ha ugyanis elkezdek kérdezősködni, biztos,
hogy megszűnik ez az idilli állapot.

Csak fekszem, és élvezem, ahogy megérintenek. Hallgatom a

légvételüket, és pontosan tudom, hogy soha, senkivel nem
lennék olyan boldog, mint velük.

Trace egyszer csak leteszi a lábam az övéről, felül, és rám

néz.

– Egyszeri alkalom volt, Danni. Soha többet nem fordul elő –

teszi hozzá jéghideg tekintettel.

Elcsuklik a hangom és a hideg futkos a hátamon.

– Nem én kértem. Sőt. Amikor meg akartam szólalni,

közölted, hogy fogjam be a szám.

– Nem kellett kérned – felkel, és a fürdőszoba felé veszi az

irányt. – Te ezt akartad.

– Ne csináld ezt – kiáltja Cole, és felpattan az ágyról. – Ez

nem az ő

hibája.

Trace becsukja az ajtót, aztán kulcsra zárja.

Hiba. Ez csak akkor fordul elő, ha valaki tévedett.

Hallani, ahogy Trace kinyitja a zuhanyt, mire összeugrik a
gyomrom. A szám elé teszem a kezem, hogy palástoljam az
állam remegését. El ne sírd magad, Danni! A világ összes
könnye nem lesz elég, hogy ezt helyrehozzuk.

– Ez meg hogy történhetett? – kérdezem inkább magamtól,

mint Cole-tól. – Ez? – kérdezi, és a fürdőszoba felé mutat,
aztán visszatér az ágyhoz. –

Nincs időm felsorolni az összes gondját, de a legfőbb a

segglyukhoz köthető.

– Komolyan, Cole.

Összeszorul a szívem.

Cole hanyatt fekszik, aztán átkarol, és magunkra húzza a

lepedőt.

– Hagyjuk.

– Nem – vágom rá, aztán felkapom a fejem és mélyen a

szemébe nézek.

– Nem lehet csak úgy… elmenni mellette. Szörnyű, amit

egymással művelünk.

Hosszú ideig csak bámul rám, aztán sóhajt.

– Biztos azt hitte, hogy ma megszegem a szabályt.

– És így történt?

– Igen. Trace tudta, hogy nem lesz képes megállítani.

– Tehát inkább csatlakozott – mormolom szomorúan.

– Hogy szemmel tarthasson. Ugyanis nem tudta volna

elviselni, hogy szeretkezzek veled anélkül, hogy ő is hozzád
érhetne.

Imádom Trace érintését, és azt is szeretem, ahogy kontrollálni

akar, de nem azon az áron, hogy megbántsam.

– Ezt ő mondta?

– Ismerem őt, kicsim. Sokkal jobban, mint te.

Ahogy ezt végiggondolom, átkozom magam, amiért nem

figyeltem jobban. Ha tudtam volna, hogy Trace-nek ez nem
okoz valódi örömöt, megakadályoztam volna, hogy
belekezdjünk ebbe az egészbe. Vagy legalábbis
megpróbáltam volna. Jócskán meg kellett volna erőltetnem
magam, hogy nemet mondjak nekik a szexre. Egyszerűen
nem így kódoltak.

Mi nagyon jók vagyunk együtt. Ők dominálnak és irányítanak,

én pedig átadom magam nekik.

Felkönyökölök, és végigsimítok Cole mellkasán.

– Te akartad a hármast?

– Nem – válaszolja feszülten. – Folyamatosan próbáltam

Trace-t kikapcsolni a gondolataimból. – Megsimogatja a
hátamat. – Egy dologban egyetértek vele. Ilyen többet soha
nem fordul elő.

Nem mondja, hogy megbánta, de látom az arcán. Kicsit olyan,

mintha pofon vágott volna.

Érzelmileg és testileg is elfáradtam, ezért képtelen vagyok

visszatartani a könnyeimet. Végigcsorognak az arcomon, de
próbálom legalább a sírás hangját elfojtani.

– Akkor miért csináltad? – kérdezem suttogva.

– Mert szeretlek. És kívánlak.

– Nem értem, hogy tudsz engem szeretni. Kész csődtömeg
vagyok.

– Még a végén annyira kikészítelek, hogy egy másik férfi

oldalán fogod keresni a szerelmet és a boldogságot. –
Magához ölel és homlokon csókol. –

Bármit megteszek érted.

– Hát ez az. Pedig nem kellett volna.

Csendben maradunk, ami csak arra jó, hogy kicsit

elgondolkodjak.

Csábító szavak, szexi mosoly, szép kék szempár, önuralom.

Két férfiba lettem szerelmes, harcoltam, hogy megtartsam
őket, de ennek most be kell fejeződnie. Valakinek muszáj
kimondania a végszót, és ez a pocsék feladat rám vár.

Döntenem kell. Nem négy hónap múlva. Minél hamarabb.

Lehetőleg egy héten belül, hogy végre kimásszunk ebből az
egészből. Nem várhatok sokáig. Nem várhatok az „igen, most
jött el a pillanat” érzésre. Úgysem jön el. Ki kell tépnem a
szívem egy részét, és úgy kell továbblépnem.

Pár perc múlva Trace kijön a fürdőszobából és egy szál

bokszeralsóban az ágyra fekszik. Mellém csúszik, fejemet a
vállára hajtom, miközben a mellkasom Cole-hoz ér.

– Boldog születésnapot, Danni – Trace megcsókolja a

nyakamat.

Halkan sírok.

tizenhetedik fejezet

Arra ébredek, hogy kopog az eső az ablakon. Barátságtalan

ez a reggel.
Hideg a matrac. Cole sehol. Trace sehol. Csak a pocsék érzés
marad nekem.

Lezuhanyozom, felöltözöm, iszom egy kávét… Mindezt

lassan, gépiesen.

Trace bezárkózott az irodába és dolgozik. Cole hagyott egy

üzenetet, melyben tudatta velem, hogy horgászni ment.

Kezemben egy csésze kávéval kibámulok a konyhaablakon.

Ki megy ilyenkor horgászni?

Egy olyan ember, aki el akar távolodni.

A következő három napban is esik.

Három napig.

Pocsék szám.

Kegyetlen.

A három az érzelmek háborúja.

Cole és Trace a maguk módján kerülik egymást. Egy fedél

alatt laknak, ugyanabban az ágyban alszanak, de nem
szólnak egymáshoz és egymásra sem néznek. Nem
beszélünk arról, ami azon a bizonyos éjszakán történt.

Valahányszor megpróbálom szóba hozni, lehurrognak. Ennyit

a nyitott kommunikációról.

Amikor négyszemközt vannak velem, már a tekintetükkel is

levetkőztetnek. A maguk módján mindketten éreztetik velem,
hogy szeretnek. Gyengéden hozzám érnek, lopott csókot
adnak, de ezzel vége is az intimitásnak.

Megértem. A szabályokat megszegtük, a jövő pedig

bizonytalan.
Szükségük van a távolságra, hogy saját stratégiát
dolgozzanak ki. Ha egyáltalán szükség van erre.

Hagyok nekik teret, de bolondok, ha azt hiszik, hogy még

négy hónapig kibírjuk így.

Míg ők a ház különböző pontjain töltik ezt a három napot, én

bezárkózom a táncterembe. Bár ez nem igazi bezárkózás.
Nyitva hagyom az ajtót és bömböltetem a zenét. Részemről
bármikor bejöhetnek, ha beszélgetni akarnak.

Nekem is lenne mit mondanom.

Megfogom a balettrudat, kinézek az ablakon, majd elkezdem

a táncot, amint megszólal Katelyn Tarvertől a You Don’t Know
című szám.

Cole és Trace hihetetlenül boldoggá tesznek. Bármelyikükkel

képes lennék leélni az életemet. Mindegy, milyen
különbözőek, nem tudok rosszul választani.

De Cole-lal találkoztam először.

Lángra lobbantotta a lelkemet, és úgy csókolt, hogy tudtam,

ez a kapcsolat örökre szól. Van egy koreográfia, amit
kizárólag neki szántam.

Tökéletes köztünk a kémia, és tudom, hogy nemcsak testi,

hanem lelki értelemben is egymásnak lettünk teremtve. Mindig
megtaláljuk az egymáshoz vezető utat.

Őt kéne választanom, de ebben csak akkor leszek biztos, ha

mellette döntök.

Amikor véget ér a szám, odamegyek a lejátszóhoz,

visszatekerem a zenét, dúdolok, riszálok és tánc közben
eszembe jut Trace. Sajnálom, hogy megbántottam. Eszembe
jut, micsoda szerelemben volt részem általa. Félek, hogy
eltaszítom magamtól.
Háttal állok az ajtónak, ezért nem érzem a közeledtét.
Átkarolja a csípőmet, a homlokát pedig a tarkómra támasztja.

Elolvadok.

Ne add be a derekad, Danni! Muszáj megtenned.

Ösztöneim ellenére igyekszem érzelmileg és értelmileg is

józan maradni, ezért ellököm.

Erre lejjebb csúsztatja a fejét és megfogja a sortom szélét.

Megfeszülök, mire elenged.

Összeugrik a gyomrom, de próbálok semleges hangon

megszólalni.

– Akarsz… beszélni arról az estéről?

– Nem – válaszolja tömören, aztán hátrateszi a kezét és

alaposan végigmér.

Fekete nadrágban és fehér ingben ugyanolyan makulátlan a

megjelenése, mint a testtartása. Úgy néz rám, mint aki már
tudja.

Elbizonytalanodom, és úgy döntök, várok holnapig. Vagy

holnaputánig.

De minél tovább húzom, annál nehezebb lesz.

Most jött el az idő.

Nyisd már ki a szád, te szerencsétlen!

Odamegyek a lejátszóhoz és letekerem a zenét. Aztán

megfordulok, kihúzom magam és igyekszem bátor
arckifejezést vágni.

– Beszélni akarok ve…

É
– Én pedig azt akarom, hogy vetkőzz le és tüntesd el ezt a
kamu arckifejezést.

Kiráz a hideg, és a gyomrom is összeugrik az utasítására. A

bátorság-maszkom hirtelen lehull, és átveszik a helyét a
könnyek. Hátralépek, megköszörülöm a torkom és igyekszem
leküzdeni a szorongást.

Remegő kezemre néz, aztán észreveszi, hogy párás a

szemem és rögtön megváltozik a viselkedése. Leengedi a
karját. Már nem vág olyan szigorú arcot, csak megrázza a
fejét, mintha sokkot kapott volna.

Letörlöm a könnyeimet és átkulcsolom a derekamat.

– Trace…

Kihúzza magát, mélyen a szemembe néz, miközben

magamban visszaidézem, amit mondott.

Ha te tudod, akkor mi is tudni fogjuk. És akkor vége.

– Mondd ki! – utasít nyersen, ugyanakkor szívbemarkolóan.

Meg sem tudok szólalni.

Ha Cole-t választom, akkor egy szívtelen ribanc vagyok. De

akkor is, ha Trace-t. Akkor pedig szemen is köphetem
magam, ha nem választok.

Meghoztam a döntést. Itt az ideje, hogy megmondjam. Ki kell

állnom magamért és a döntésemért.

Mély levegőt veszek, aztán lassan kifújom.

– Cole-t választottam.

Trace megkövülten áll. Nem pislog, miközben rám néz.

Vitatkozni akar.
Látom az állkapcsa feszülésén. Legszívesebben azt
követelné, hogy változtassak a döntésemen. De legfőképpen
olyasmit akar befolyásolni, amire képtelen.

Azt akarom, hogy ha engem választasz, azt önszántadból,

minden külső

kényszer vagy kétség nélkül tedd. Azt akarom, hogy értem

dobogjon a szíved, és nem azért, mert megkövetelem, hanem
azért, mert mi ketten összetartozunk.

Pontosan tudom, mikor fogadta el a döntésemet. Zihál a

mellkasa és hátrál.

Ahogy látom a megsemmisült pillantását, majd megszakad a

szívem.

Mintha késsel szúrnának, annyira fáj látni az

elkeseredettségét.

Végignéz a szobán, mintha nem tudná, hová menjen és mihez

kezdjen ezután. Még reményvesztett, csalódott tekintete
ellenére is tökéletes.

– Trace! – közelítek felé, miközben többször úgy érzem,

végem. –

Mondj valamit!

A hajába túr és az ajtó felé fordul. Aztán kiviharzik.

Utána rohanok, kergetem az előszobában, aztán irány a háló.

Átkutatok minden szobát, hogy megtaláljam Cole-t, de néma
csend honol a házban.

Biztos horgászik.

– Kérlek, mondj valamit! – követem Trace-t a szekrényéhez.

Felveszi a zakóját és igyekszik elrejteni az érzéseit. Remegő
kézzel veszi ki a ruhákat a szekrényből és behajítja őket egy
bőrtáskába.

– Elmész? – kérdezem összetört szívvel.

Hát persze. Mégis mi mást tenne?

Nem válaszol, és még csak nem is néz rám, miközben pakol.

Visszanyelem a könnyeimet, és tudom, hogy végleg

elvesztettem. Nincs jogom sírni.

– Ennek nem lehet így vége – a karja után nyúlok. – Meg kell
beszélnünk.

– Márpedig ennek csak így lehet vége. Menj az utamból! –

kikerül, és a táskával a kezében kiviharzik a hálószobából.

Követem a nappaliba. Felkapja a kulcsait a konyhapultról és a

bejárati ajtó felé veszi az irányt. A feljárónál parkol, néhány
lépésre a háztól. Már csak néhány másodpercem maradt.

– Trace, várj! – kiáltom rémülten.

Látom, hogy lassít, ami azt jelenti, hogy talán fontolóra veszi a
dolgot.

Aztán megáll. Lehet, hogy mégis meghallgat.

Beüti a kapukódot, megfogja a kilincset, végül leengedi a

karját. Aztán megfordul és rám néz.

Ahogy elnézem a bánatos arckifejezését, majd megszakad a

szívem. Pár lépésre áll tőlem. Párás a szeme.

Én is érzem, hogy könnyek szöktek a szemembe, de

próbálom őket visszatartani.
Lassan közelítek felé, aztán megállok. Hagyom, hogy
olvasson az arckifejezésemből. Hagyom, hogy mélyen a
szemembe nézzen. Szavak nélkül is kifejezem, amit
mondanék.

Mindig szeretni foglak és soha nem felejtelek el. Nem felejtem

el az ajkad ízét és a szenvedélyes, vad, szerelmes csókokat.
Hálás leszek neked, amiért vigyáztál rám és megmentetted az
életemet. Szerelmet adtál, amikor azt hittem, hogy nem lesz
benne részem. Nem felejtem el a színpadot, amit nekem
építtettél, a tekintetedet, ahogy a fellépéseimen rám néztél, és
a rajongást, amikor tánc közben figyeltél. Nem felejtem el az
ágyat a lakásodban, az öleléseket, ahogy a torkomat
szorítottad, az arcodat, ahogy a hajamat simogattad. Nem
felejtem el a parancsolgatásaidat, a

kontrollmániádat, a keserű kávét, a skót whiskyt, amit sokszor

kortyoltál, míg én sört ittam. Mindig hálás leszek, hogy újra
megtanítottál mosolyogni.

Végigfut egy könnycsepp az arcomon, mire gyorsan letörlöm.

– Nagyon sajnálom.

– Ne kérj bocsánatot, Danni Angelo – mondja kicsit remegő

hangon. –

A szívemet adtam. Ahogy az alkalmat is, hogy összetörd.

Folyamatosan csóválom a fejem és próbálom összeszedni

magam.

– Nem akartam…

– Pszt.

Lenéz, és lehunyja a szemét.

– Benne volt a pakliban, hogy választasz közülünk. Ezt én is
tudtam és semmit nem bánok.

Kinyílik az ajtó, és bejön Cole. Leveszi a fejéről a sapkát,

bőrkabátja csupa víz. Felnéz és észrevesz minket a bejárati
ajtó előtt. Aztán a Trace kezében lévő táskára bámul.

Megkövülten áll, aztán közelebb jön hozzánk.

Trace kinyitja az ajtót, és elindul. Aztán megáll, visszafordul,

és csökkenti a köztünk lévő távolságot. Megmarkolja a
tarkómat és maga felé húz. Ajkát a homlokomra tapasztja.
Hallom a légvételét, érzem a szívdobogását és a mély
fájdalmat, ami belőle árad.

Nem ő az első, akit szerettem és elveszítettem. De az ő

szerelme sokkal többet jelentett, mint az eddigiek.
Felbecsülhetetlen a veszteség. Vérzik a szívem és zokogni
kezdek.

Szó nélkül elenged, aztán kilép az ajtón.

Pont ettől a pillanattól féltem, mióta Cole hazatért. Jobban fáj,

mint hittem. Olyan érzés, mintha darabokra tépnének.

Cole követi Trace-t a kocsihoz. Trace kinyitja a Maserati ajtaját

és bedobja a táskát. Cole mond valamit, de nem hallom az
esőben. Trace megfordul és ránéz, de nem látok kifejezést az
arcán. Csak azért pislog, hogy elterelje az esőcseppeket.

Cole szája mozog, a hajába túr és letörli az arcáról az

esőcseppet. Még több szó. Még több üres tekintet Trace
részéről. Aztán Cole leengedi a karját, lehajtja a fejét és a
földet bámulja.

Nem tudja enyhíteni a fájdalmat. Örülnék, ha biztos lehetnék

benne, hogy az összetört szívet már nem lehet tovább törni,
de sajnos ez nem igaz.
Törik, törik és mindegy, hányszor éri bánat, valahogy
összeszedi magát, hogy aztán újból eltörhessen.

Cole mond még valamit, amire Trace felhúzza a vállát. Aztán

Cole mozdul és átöleli Trace-t. Szívszorító látványt nyújtanak.

Amikor Trace viszonozza az ölelést, végképp kiborulok. Alig

állok a lábamon. Elhomályosul a látásom és legszívesebben
visítanék. Elmegyek az ajtótól, és a lépcső felé botorkálok.

Ahogy elérem az első lépcsőfokot, kitör belőlem a zokogás.

Rázkódik a vállam és elfog a hányinger. Aztán eszembe jut,
milyen ocsmányul néztem ki annak idején, amikor belenéztem
a törött tükörbe. Nem süllyedhetek odáig.

El kell engednem Trace-t.

Tovább kell lépnem.

Nem vagyok egyedül.

Leülök a lépcsőre és folyamatosan lélegzem. Be, ki. Be, ki.

Aztán felállok, és kifésülöm a könnyáztatta hajtincset az
arcomból.

Ajtócsapódást hallok, és Cole léptei egyre hangosabbak.

Megáll mögöttem, lehajítja a kabátját a földre, aztán hideg,
vizes kezével megragadja a felkaromat.

– Elment? – kérdezem suttogva.

– Igen. – Végigsimít a karomon és megfogja a kezem. – Mit

szólnál egy forró fürdőhöz?

Lassan bólintok.

– Mit mondtál neki?

– Danni! – sóhajt. – Tudom, hogy szomorú vagy. Ezt nem
tudom elmulasztani, de igyekszem enyhíteni a fájdalmadat. –
Átölel és szorosan a mellkasához húz. – Irány a fürdő.

– Jó.

A vállára hajtom a fejem, miközben ezer gondolat kavarog a

fejemben.

A legnagyobb fürdőszobába visz. Kinyitja a csapot, és

levetkőzünk.

Amikor beülünk a vízbe, az ölébe kuporodom és

beszippantom a testének melegét.

– Nincs kétségem a döntésem felől, de időre lesz szükségem

–

mondom, és végigsimítok a kulcscsontján.

– Ha nem gyászolnád, azt hinném, nem is emberből vagy.

Megpuszilom az arcát, ő pedig végigsimít a hátamon.

Megnyerte a háborút, de mi lesz, ha csak az összetört szívem

lehet az övé? Nem az a nő vagyok, akibe öt évvel ezelőtt
beleszeretett. Amikor meghalt, lassan belőlem is kihunyt az
élet. Most… Csak sötétséget látok.

Nehéz erősnek lenni, amikor tudom, hogy Trace kint van az

esőben és egyre távolabb kerül tőlem. Magányos és sebzett.

– Mit mondtál neki? – kérdezem halkan.

– Mondtam, hogy hívjon, beszéljünk, és ott leszek neki, ha

szüksége van rám.

– Mint barát? – kérdezem reménykedve.

– Igen. Emlékeztettem őt a neked tett ígéretre. Hogy dolgozni
fogok a barátságunkon.

– Köszönöm – megpuszilom a vállát, a nyakát, aztán

megfogom az arcát. – Mondtam neki, hogy továbbra is
érdekel a sorsa.

Kicsit megkönnyebbülök. Ezek szerint ott marad Trace-nek.

És nem kétséges, hogy értem is megtenné.

Karjában tart, míg begyógyulnak a sebek.

Mosolya új életre kelt.

Szerelme gyógyír minden fájdalmamra.

Hosszú idő óta először érzem, hogy révbe értem. Mindörökké.

tizennyolcadik

fejezet

Két héttel később Cole csónakján süttetem az arcom.

Lábamat a padra teszem, hátam Cole mellkasához ér.
Folyamatosan birizgálom az úszónadrágja szélét. Még nem
múlt el a szomorúságom. Talán egy kicsit tompult az idő
múlásával, de még mindig eszembe jut Trace.

Amikor Cole meghalt, csak a saját veszteségemmel kellett

törődnöm.

Valamivel könnyebb volt, mint… a mostani helyzet. Szívesen

nyugtatnám magam azzal, hogy Trace hamar továbblép.
Erősebb, mint én. De tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű.
Magányos St. Louisban, és nincs, akinek a vállára hajthatná a
fejét. Biztos megrohanják a közös emlékek.

Na jó, ebből elég. Ha Trace-re gondolok és azon agyalok,

hogy mi van vele, az olyan, mintha érzelmileg megcsalnám
Cole-t. Ezért próbálom elfelejteni azt a gyönyörű kék szempárt
és Trace szőke fürtjeit.

Cole egy csendes kikötőbe horgonyozta a csónakot, távol a

zsúfoltságtól. Csak mi ketten vagyunk, alattunk a hullámzó
tóval.

Bikini és egy hosszú ujjú felső van rajtam. Meleg áprilisi

napunk van, de amikor belemártom az lábujjam a vízbe, kiráz
a hideg.

Úszás helyett a napozás mellett döntöttünk. Nem mintha

Cole-nak több barnaságra lenne szüksége. Annyi időt tölt a
szabadban, hogy már így is bronzbarna a bőre.

– Mondj tizenegy dolgot, amit még nem tudok – kérem tőle.

Megfordulok, aztán a két oldalához teszem a térdem és a

szemébe nézek. –

Bármiről.

– Tizenegyet?

– Se többet, se kevesebbet.

Pont ugyanezt a választ adtam neki a találkozásunk első

napján. Ha vissza tudnám idézni azt a felhőtlen boldogságot
és könnyedséget, ami aznap áradt belőlünk, talán nem lenne
most olyan nehéz.

– A szemed egy viharfelhőre emlékeztet. Mélyszürke. Mindig

mozog.

Veszélyes. Fenyegető. Sokszor villámokat szór. Míg nem

találkoztam veled, ki nem állhattam az esőt. Az a sok tócsa és
sár …

– Cole… – sóhajtom.
– Hét nyelvet beszélek tökéletes kiejtéssel. Egyszer
megfojtottam egy fickót a lófarkával. Nem iszom szívószállal
vezetés közben, mert félek, hogy egy hirtelen fékezésnél a
torkomon akad.

– Visszatérhetnénk a férfihoz a… – nézek rá határozottan.

– Ma reggel hívott Trace.

Szívem hevesen dobog, de igyekszem leplezni az

izgatottságomat és próbálok közömbös maradni.

– Komolyan?

– Ezt így nem csinálhatjuk – vágja rá feszülten. – Nem fogod

elrejteni előlem az érzéseidet.

Felpattan. Kihúzom magam és visszatartom a levegőt. A

testtartásán is látom, hogy komolyan beszélni akar velem, én
pedig tartozom neki annyival, hogy végighallgatom.

A kormányhoz hajol és babrál valamit a lejátszón. Nemsokára

felcsendül a gitár, de egyáltalán nem ismerős a zene. Ez nem
a tőle megszokott punk-rock hangzavar.

– Ismered ezt a számot? – kérdezi és elém áll.

A fejemet csóválom.

– Mi ez?

– SYML-től a Where’s My Love. Nemrég hallottam. És rögtön

rád gondoltam.

Ez a szám tele van vágyakozással. Valóságos ima a

szerelemhez.

Cole a lábam közé térdel, felemeli a kezét és megsimogatja

az arcomat.
– Trace azért hívott, hogy megkérdezze, hogy vagy.

– És ő? – kérdezem fürkésző tekintettel.

– Ő Trace. Hűvös és tartózkodó, mint mindig. Mintha egy

idegennel beszélgetnék.

– Mit mondtál rólam? – kérdezem feszülten.

– Azt mondtam, nimfomániás lettél. Egész nap le sem szállsz

a farkamról – válaszolja vigyorogva.

Sóhajtok. Cole és én az „édes hármas” óta nem voltunk

együtt. Mardos a bűntudat. Bár most már alábbhagyhatna,
mert csak Cole és én maradtunk.

Talán akaratlanul is úgy vezekelek, hogy távol tartok

magamtól minden élvezetet, míg Trace egyedül próbálja
újrakezdeni.

– Tudom, hogy hiányzik, és egyáltalán nem örülök – mondja

Cole és végigsimít az arcomon. – De engem választottál.
Mellettem döntöttél, ezért az én vállamon tudod kisírni magad,
nekem kell megvigasztalnom téged és én ölellek magamhoz
jóban, rosszban. Ne rejtsd el a fájdalmadat, Danni.

Oszd meg velem.

Felé hajolok és az ajkamat az övéhez érintem.

– Szeretlek.

– Én is téged.

A tenyerembe csúsztatja a kezét, és valami kicsi, kör alakú

dolgot tesz bele.Hátralépek, és széttárom az ujjam, hogy
lássam, mit kaptam.

Eljegyzési gyűrű.
Nem kell megfordítanom, hogy lássam a feliratot. Ahogy
elolvasom, melegség járja át a szívemet.

Örökké ~ Együtt

Egekbe szökik a pulzusom és kiszárad a szám. Nem tudom,

sírjak vagy nevessek. Nem gondoltam, hogy valaha
viszontlátom ezt a gyűrűt.

Cole elveszi tőlem és az ujjamra húzza. A rossz ujjamra.

– Amikor készen állsz, tedd a bal gyűrűsujjadra – mondja. –

Jelzésképpen.

Összevonom a szemöldököm. Nem akarok további

döntéseket hozni a szerelmünket illetően. Azt akarom, hogy
húzza az ujjamra és ne adjon több választási lehetőséget.
Nem akarok irányítani. Csak át akarom adni magam a
szerelemnek, és kész.

– Mi az? – kérdezi nyersen. – Mi bajod?

– Te nem vagy biztos kettőnkben? – kérdezem, és mélyen a

szemébe nézek. – Ezért nem kéred meg itt és most a kezem?

Kitágul az orrcimpája, állkapcsa megfeszül és felpattan. Aztán

felkap és bedob a tóba. Visítok, miközben a jéghideg vízbe
csobbanok, aztán elmerülök. Hevesen kalimpálok, hogy minél
hamarabb a felszínre érjek.

– Cseszd meg! – ordítom, és rácsapok a vízre. – Seggfej

vagy!

Muszáj úsznom, ha nem akarok megfagyni, ezért gyorsan

tempózom.

Ahogy elérem a csónakot, látom, hogy Cole keresztbe font

karral bámul rám a csónak széléről, miközben csillog a
szeme.

– Nem hiszem el, hogy képes voltál rá – mondom vacogó

foggal.

– Olyan férfira van szükséged, aki időnként hideg vizet zúdít

rád és befogja a szád – vigyorog.

Az ajkamba harapok és csendben maradok, mert tudom, hogy

igaza van.– Gyere! – mondja, és felém nyújtja a kezét.

Rúgkapálok és felé nyújtózom. Ahogy kihúz a vízből, olyan

érzésem van, mintha súlytalan lennék. Amikor a csónakba
lépek, libabőrös leszek.

– Dolgoznunk kell a kapcsolatunkon – jelenti ki, aztán lehúzza

rólam a vizes felsőt.

– Jó.

Remegek, miközben nem maradt rajtam más, csak a bikini.

– Kőkemény lesz.

Kicsatolja a bikinifelsőmet és leveszi.

Csupasz mellem elé kapom a kezem, előrehajolok, és

végigmérem a terepet. Nem fogom fel az előbbi beszólását,
míg észre nem veszem a merevedését. Felgyorsul a
légzésem, ahogy szemrevételezem a testét.

Kockás hasizom, kigyúrt mellkas és az ellenállhatatlan, szexi

mosoly.

– Tipikus férfipoén – mondom, és próbálok nem mosolyogni. –

A tizenkét évesek szoktak ilyesmivel viccelődni.

– Kérdezd meg, milyen kemény.

Abból ítélve, ahogy rám néz, tudom, hogy nem a kapcsolatunk
lesz a téma.– Milyen kemény? – kérdezem, és hirtelen elönt a
forróság.

Megfogja a kezem és a farkához szorítja a tenyeremet.

Libabőrös leszek, aztán alaposan megmarkolom a

férfiasságát. Nyög, sóhajt, aztán átkarol, felkap és hanyatt
fektet a padon.

Mellém térdel, egyik kezét a combom alá teszi, az ujjával

pedig a bikinialsóm szélét birizgálja. Másik kezét a vállam alá
csúsztatja. Csókolgat és erőteljesen zihál. Lábam közé
csúsztatott kezével folyamatosan piszkál, simogat és dörzsöl.
Emlékeztet rá, hogy csakis az övé vagyok és ő lesz életem
párja.

Hozzá dörgölőzöm, elolvadok a csókja által és átadom

magam az élvezetnek. Ösztönösen szétteszem a lábam.
Mellbimbóm megkeményedik, és várja az érintést.

– Kívánlak.

Mosolyog, aztán félrehúzza a bikinialsót, így szabaddá téve

az intim testtájamat.

– Mondd még egyszer!

– Kívánlak, Cole – nyögöm, ahogy feldugja az ujját.

Szája az enyémre cuppan és folyamatosan csókolgat,

miközben elélveztet az ujjával. Végül megszabadít az utolsó
ruhaneműmtől is, és puszilgat, simogat és markolász, ahol ér.
Közben le nem veszi rólam a szemét.

Amikor végre a lábam közé jön, megmarkolom a haját és

most én bámulom őt. Így szeretkezünk. Kőkeményen
egymáshoz simulva. Csípőnk
egyszerre mozdul. Minden porcikánk kapcsolódik. Egyikünk
sem néz másfelé.

Gyönyörű szeme van. Vad, szenvedélyes. Látom benne a

jövőt. Őt és magamat.

Ahogy magával ragad az orgazmus, azon gondolkodom,

vajon ő mit lát az én szememben.

tizenkilencedik

fejezet

Ahogy telik az idő és változnak az évszakok, továbbra is

elkötelezett vagyok Cole és a jövőnk iránt. Nem könnyű. A
szerelem nem könnyű.

Csatázunk. Szeretkezünk. Minden hülyeségen összeveszünk

és ajtót csapkodunk. De aztán mindig kibékülünk.

Nem hagyom, hogy Trace bármikor a gondolataimba

férkőzzön. Egy pillanatra sem akarok vágyakozni utána. Már
négy hónapja. Biztos, hogy továbbra is az üzletével
foglalatoskodik és számtalan csodaszép nőt visz az ágyába.
Én ez idő alatt vidéki nő lettem távol a világ zajától, egy olyan
férfi mellett, akinek csodálatra méltó a türelme. Cole nagyon
megváltozott az utóbbi néhány hónapban. Talán nekem is fel
kéne nőnöm.

Gyönyörű augusztus este van. Mindenhonnan tücsökciripelést

hallani.

Az ég koromfekete és a hajamat fújja a szél, ahogy Cole

motorján ülök és hazafelé tartunk.

Haza.

Cole azt mondja, költözzünk vissza St. Louisba, én viszont

legszívesebben nyitnék egy tánctermet a Walmart mellett,
közel ehhez a csodás tóparti házhoz. Csak és kizárólag a
húgom miatt mennék vissza.

Trace miatt viszont nem szeretnék. Ha összefutnék vele és

látnám, hogy egy kicsit is bánatos… Nem akarok vele
találkozni. Talán egyszer, valamikor.

De nem mostanában.

Tudom, hogy Cole és ő kapcsolatban maradtak, bár egyetlen

telefonbeszélgetést sem hallgattam ki. Nem is kérdezek róla.
Nem élhetek a múltban. A jövőm jelenti a boldogságot, és
pont efelé tartok.

A húgom viszont mindig megemlíti Trace-t, amikor beszélünk.

Bree még nem szaglászott utána, de tudom, hogy ez a terve.
Mondtam neki, hogy megtagadom, ha beteszi a lábát Trace
kaszinójába. Nem szívesen fenyegetőzöm, mert nagyon
hiányzik a húgom. Egy hónapja láttam utoljára, amikor egy
hetet nálunk töltött a családjával.

Cole leparkolja a motort a garázsban.

A lapockájára teszem a tenyerem, végigsimítok rajta és

érzem, hogy átnedvesedett a felsője a párától. Imádok vele
motorozni nyaranta. Ha nincs rajta bőrkabát, akkor minden
izmát egyenként ki tudom tapintani.

Leszállunk a motorról, levesszük a sisakot és egymásra

vigyorgunk.

– Mi az? – kérdezem.

– Még mindig a fickó és a dinnye jár a fejemben.

Sóhajtok. Nyár elején jelentkeztem önkéntesnek egy helyi

élelmiszerbankba. Cole úgy döntött, hogy eljön velem és
megnézi, milyen.
Egy órával azután, hogy megérkeztünk, belépett egy
ápolatlan, középkorú férfi, hogy összeszedje a neki
adományozott élelmiszert. Amikor odaadtam neki a két kis
dinnyét, visszautasította, a mellemre mutatott, és így szólt:

– Én inkább azokat kérem. Gyanítom, hogy sokkal

édesebbek.

Cole becsületére legyen mondva, hogy nem törölte képen a

fickót.

Egyszerűen csak odajött, és erőltetett nyugalommal közölte a

pasassal, hogy fogja a dinnyét és távozzon.

A férfi gyorsan felkapta a dobozt és úgy kiviharzott, hogy hátra

sem nézett.

– Fáradt vagy? – kérdezi Cole, és kijön velem a konyhába.

– Nem.

– Mit szólnál egy meztelen fürdőzéshez a tóban?

Elvigyorodom. Imádok Cole-lal fürdőzni.

– Hozom a sört.

A hűtő felé fordulok.

Ahogy kiveszem a hatdarabos kartont, csörögni kezd a

telefonja.

Kiveszi a zsebéből és a kijelzőre néz. Aztán csak bámul

tovább.

– Ki az? – kérdezem és közelebb megyek, miközben a

nyakamat nyújtogatom, hogy jobban lássak.

Trace.
Hirtelen úrrá lesz rajtam az eddig elfojtott vágyakozás. Hiába
próbálom, nem tudom palástolni az érzéseimet, bár minden
erőmmel azon vagyok.

Cole engem figyel, miközben folyamatosan csörög a telefonja.

– Ne pattintsd le! – suttogom.

Folyamatosan lavírozom a múlt és a jelen között. Ha látszik az

arcomon a keserűség, azért lehet, mert nem palástolom. Cole
előtt nem rejtegetem az érzéseimet.

Hagyja, hogy csörögjön a telefon, miközben le nem veszi

rólam a szemét. Aztán a füléhez emeli a készüléket.

– Szia! – szól bele, és még mindig engem figyel. – Ő… Jól

van.

Összeugrik a gyomrom. Trace ezek szerint még mindig

gondol rám. El nem tudom mondani, mekkora fájdalmat érzek
emiatt.

– És te hogy vagy? – kérdezi Cole, aztán a konyhapultra

könyököl és oldalra hajtja a fejét, miután választ kapott Trace-
től a kérdésére. –

Komolyan? Az szuper – nevet. – Komolyan mondom. Tudtam

én, hogy minden rendben lesz. Nagyon örülök.

Ezerrel pörög az agyam. Trace jól van. Talán még annál is

jobban.

Vajon a kaszinóval kapcsolatban osztott meg jó hírt Cole-lal?

Vagy egy nőről van szó?

Egy másik nőről.

Forogni kezd a gyomrom, de nem hagyom, hogy hatalmába

kerítsen a féltékenység. Mégiscsak azt szeretném, hogy Trace
továbblépjen. Muszáj, hogy boldog legyen. A saját jól felfogott
érdekemben jobb lesz, ha odébb megyek és nem próbálom
kihallgatni a beszélgetést.

Felkapom a sört és igyekszem Cole figyelmét az ajtóra

irányítani.

Amikor bólint, elindulok a kikötő felé. Minden lépéssel tovább

agyalok.

Ismét magam előtt látom a kék szempárt és az öltönyt.

Tapasztalatból tudom, hogy egy összetört szív nem gyógyul

meg négy hónap alatt.

Addig nem gyógyulnak be a sebek, míg nem érkezik gyógyír.

Mint például egy új szerelem.

Még mindig szeretem, ezért érzek megkönnyebbülést, amikor

úgy tűnik, hogy rátalál a boldogság. Ha kettőnk közül csak én
szenvedek, nincs baj. A kikötő végén kiveszem a telefont a
zsebemből és levetkőzöm. Aztán kortyolok a sörből és
kiválasztom a hangulatomhoz illő zenét.

Amikor a The Chainsmokerstől felcsendül az Honest,

beugrom a vízbe és úszni kezdek. Rúgkapálok, simogatom a
karomat, és könyörgök a tónak, hogy mossa el Trace emlékét.

Nem működik. Még mindig velem van, mélyen a szívemben.

Ha ennyire szeretem, miért nem őt választottam?

Mi lett volna, ha rá esik a választásom? Akkor St. Louis-ban

lennék és Cole után sírnék?

Mi a fene van velem? Miért nem tudok én is olyan nő lenni, aki

egyszerűen beleszeret valakibe, hozzámegy feleségül, szül
egy rakás gyereket és élete hátralévő részét a családnak és a
tévésorozatoknak szenteli? Ennyi.
Mindegy. Ez egyáltalán nem az én világom.

Miután kiúsztam magam, a part felé veszem az irányt,

kimászom a tóból és kiülök a stégre. A meleg levegő
simogatja a bőrömet. Ahogy a

tavat figyelem, látom, hogy a nyugodt felszínt megzavarja egy

hal mozgása.

Itt minden olyan békés. Ahogy befejeződik a zene, már

tapintható a csend.

Aztán lépteket hallok a stégen. Ahogy közeledik, egyre

hangosabb.

Cole megáll mellettem. Félmeztelen, csak a kigombolt

farmerja van rajta, de az is félig lecsúszott. Tetőtől talpig
kívánatos úgy, ahogy van.

Gondolkodom, hogy kérdezzem-e Trace-ről, de aztán rájövök,

hogy nem szeretnék hallani az esetleges nőügyeiről. Elég, ha
tudom, hogy boldog.

– Miért vagyok ilyen szerencsétlen a szerelemben? –

kérdezem.

– Miért mondod ezt? Ha valamiben, akkor abban kifejezetten

jó vagy.

– Most komolyan.

– Én is komolyan mondtam. Vannak emberek, akik mindennap

szerelmesek lesznek, aztán ugyanazzal a lendülettel
kiábrándulnak. Te nem ilyen vagy. Ha szerelmes leszel,
mindegy, mit dob neked a sors, halált, hazugságot, küzdelmet,
seggfejeket… te még akkor is kitartasz a szerelemnél. Ha
benne vagy, soha nem adod fel.
– Ez… – tüdőm hirtelen megtelik levegővel. – Nagyon szép,
hogy ezt így gondolod. Köszönöm.

– Ez az igazság, kicsim.

Feláll, és felém nyújtja a kezét.

– Táncolj velem.

Ennél jobbat nem kérhetett volna.

– Jó – megfogom a kezét, és feltápászkodom. – Tangó?

– Nem.

Felkapja a telefonomat a padról, és végigpörgeti a lejátszási

listát.

Miután visszateszi a készüléket, halkan megszólal Beyoncétól

a XO.

Az esküvői tánc zenéje.

Végigméri meztelen mellemet, utána elidőzik a bugyimnál,

majd a számra néz. Aztán a karjába zár, és ütemre mozdulva
körbetáncoljuk a kikötőt. Nem tart sokáig, míg végleg
rátalálunk az ütemre. Egyre érzékibben és erotikusabban
táncolunk. Testünk összesimul és lassan eggyé válunk.
Mosolygunk, pörgünk-forgunk és végig egymás szemébe
nézünk.

Csodálatos. Ebben minden benne van.

Legalábbis majdnem.

Valami mégis hiányzik.

Közelebb húzom magamhoz és folytatom a táncot. Olyan

sokat gyakoroltuk, hogy már neki is tökéletesen megy.
Magabiztosan vezet, kitűnő a technikája. Ügyesen mozgatja a
csípőjét, gyorsan forog és

vérprofin mozgatja a felsőtestét is. Én mégsem érzem azt az

átütő energiát, ami lángra lobbantja a szívemet.

Vajon mindig hiányzott valami? Hetekig tanítottam neki a

koreográfiát.

Hogy nem vettem észre? Talán azért, mert két férfi szerelmét
élveztem és szexuálisan túlfűtött voltam.

Lehet, hogy nincs különösebb oka. Csak fáradt vagyok, és

rosszkedvű.

A táncra figyelek. Cole a karjába zár, aztán alaposan

megpörget.

Ujjperce megérinti a mellbimbómat. Ajka a nyakamat súrolja.

Vágytól fűtött szerelme folyamatosan árad felém.

De akármennyit táncolunk és akármennyire csábít, képtelen

vagyok elfelejteni a másik férfit.

Mintha rejtett üzenetet kapnék.

Csak nem akarom meghallani.

Nem bízom a jelben.

Úgyhogy figyelmen kívül hagyom.

Még három számot végigtáncolunk. Próbálok megfeledkezni a

belső

hangról, amikor Cole a padra fektet és szeretkezünk.

Még három hónapig sikerül figyelmen kívül hagynom ezt a

fura érzést.
Aztán egy éjjel azon kapom magam, hogy a konyhapultnál
ülök és a jobb gyűrűsujjamon lévő eljegyzési gyűrűt forgatom.
Elhatároztam, hogy akkor teszem át a másik ujjamra, ha
alábbhagy a szenvedésem.

Csakhogy ez nem következett be. Mintha még mélyebben

gyökerezne, mint eddig. Talán, ha átteszem a gyűrűt, akkor
tovaszáll a fájdalmam.

Mély levegőt veszek, és átcsúsztatom a gyűrűt a bal

gyűrűsujjamra.

Bűntudatom van. Rosszul érzem magam. Csalónak.

Cole szerelmének zálogát hordom, miközben az ajtót lesem,

és titkon abban bízom, hogy Trace belép.

Beszélnem kell Cole-lal. Tudom, hogy az segít. Ha elárulom,

mi jár a fejemben, majd azt mondja, hogy túl sokat agyalok.
Vagy azt, hogy fogjam be a számat. Akárhogy is, de ketten
biztosan megoldjuk.

Gyanítom, hogy tévét néz a hálószobában, ezért elindulok és

végigmegyek a folyosón. Aztán megállok, amikor meghallom
a zenét. Ez nem a hálószobából jön, hanem közelebbről.

Nyolc ajtó van a folyosón. A legtöbb zárva. Soha nem

próbáltam bemenni és a múltjában kutakodni.

Ahogy haladok és követem a zenét, egy olyan ajtóra téved a

tekintetem, amit még soha nem nyitottam ki. Rés-nyíre nyitva,
és halvány fény szűrődik ki. Odamegyek, és óvatosan
megtolom az ajtót.

A félhomályban lágyan szól James Bay Let It Go- ja. A hátsó

fal tele van fegyverekkel. Kicsik. Nagyok. Pisztolyok, amik
nem is annak tűnnek.

Felgyorsul a szívverésem. Ez biztos a fegyvertár.

A polcokon egy halom dosszié, több asztalon bekapcsolt
laptop, a másikon szemüveg, csizma, mellény, öv,
számítógép, fényképezőgépek és valami ketyere, amiről
fogalmam sincs, mi lehet. Mindenesetre drágának és
csúcsminőségűnek tűnnek.

Van egy asztal, amin kizárólag mobiltelefonok hevernek. A

legtöbb most töltődik. Jó eséllyel munkatelefonok.

A sarokban, kicsit messzebb megtalálom a menyasszonyi

ruhámat, felakasztva. Furcsán mutat ebben a környezetben,
de látszik, hogy vigyáztak rá. Szívemet melegség járja át a
gondolatra.

Kicsit úgy érzem, mintha Cole titkos világába léptem volna.

Nem kéne itt lennem. Ahogy megfordulok, látom, hogy az
ajtónál ül a földön. Talán el is mentem mellette.

Átkulcsolja felhúzott térdét, fejét a falnak támasztja és felnéz.

Tekintete olyan szívbemarkoló, mint a háttérben szóló zene.

– Azt hittem, visszavonultál – mondom, miközben a töltődő

telefonokra és a bekapcsolt laptopokra nézek. – Mi ez?

– Visszavonultam. Csak időnként megnézem az üzeneteimet.

Rengeteg állásajánlatot kapok – válaszolja, és a telefonokkal
teli asztalra néz.

– Állásajánlat?

Odamegyek hozzá és leülök mellé.

– Miféle állások?

– Jól fizetők.

Volt néhány mellékállásom az évek során, és máshonnan is

sikerült pénzt gyűjtenem.
Igyekszem összeszedni magam.

– Veszélyesek – mondja kicsit elmélázva. – Amik miatt el

kellett hagynom az országot. Olykor évekre.

– Most azon gondolkodsz, hogy… – kérdezem rémülten.

– Soha nem akarnék olyan melót, ami elszakít tőled.

Felemeli a karját, mintha át akarna ölelni.

Odabújok, a vállára hajtom a fejem és figyelem, ahogy

körbejáratja a tekintetét a szobán. Végigméri a fegyvereit és
annak az életnek minden darabját, amelyért olyan
szenvedélyesen rajongott. Ezek szerint jobban hiányzik neki,
mint hittem.

Engem választott, én pedig őt. Most pedig az után

vágyakozunk, ami már nem lehet a miénk. Ez olyan bizarr. És
elszomorító.

Ismét felcsendül a Let It Go, keserédes hangulatot árasztva.

Egy sikertelen kapcsolatról szól, hiába próbálkoznak a felek.
Ez most nagyon szíven talál.

– Nagyon szomorú ez a szám – mondom, és végigsimítok

Cole arcán, hátha csillapítom a feszültséget. – Miért
hallgatod?

– Mert tudom, mit csinálsz.

Leengedem a karomat és értetlenül nézek rá.

– Minden erőddel azon vagy, hogy ez működjön – mondja, és

elcsuklik a hangja. – De a szíved mást diktál.

– Nem…
– Fizikailag nincs jelen, mégis kettőnk közé áll – vág közbe és
mélyen a szemembe néz. – Mintha magad alatt lennél.

– Nem. Egy olyan helyen vagyok, ahol csodás élet vár rám,
egy olyan férfi mellett, akit szeretek. Téged választottalak,
Cole. Veled vagyok.

– Valaki egyszer azt mondta, hogy a szerelem nem választás

kérdése –

mondja halkan.

Csendben maradok és remeg a lábam.

– Szerinted miért mondtam, hogy hat hónapot várjunk? –

kérdezi, és megsimogatja a bal kezemet, rajta az eljegyzési
gyűrűvel. – Nem akartam, hogy válassz. Azt akartam, hogy
megtörténjen. Azt akartam, hogy a szíved diktáljon, semmi
más. – Halkabban folytatja, mintha magában beszélne. –

Minél gyorsabban meghoznak egy döntést, annál biztosabb,

hogy nem gondolták át.

– Miről beszélsz?

– Amikor rábírtad magad a döntésre, tudtam, hogy ez is ilyen.

Ahogy Trace kiment az ajtón, láttam a szemedben a
keserűséget és a megbánást. A szíved még nem készült fel a
döntésre.

Legszívesebben megráznám és azt mondanám, téved.

Csakhogy épp ellenkezőleg.

– Hét hónapig figyeltem, ahogy belső csatát vívsz – felemeli a

karomat és kezet csókol. – A szíveddel vívtál csatát.

Úrrá lesz rajtam a fájdalom.

– Ha ez a helyzet, miért választottalak téged?

– Mert én voltam neked az első. A logikus választás. –
Végigsimít a hajamon és kapkodni kezdi a levegőt. –
Csakhogy a szív nem logikusan működik. Sokszor csak akkor
jövünk rá, hogy mit szeretne, amikor elszalasztjuk.

– Mindegy – vágom rá, aztán az ölébe ülök és szorosan

átölelem. –

Szeretlek.

– Tudom. – Átkarol, és a fejem búbjára teszi az állát. – De őt

jobban szereted.

A vállába vájom a körmömet és még szorosabban

hozzábújok. Vajon ezt üzente a belső hang? Ezek szerint
Trace a szívem választottja? Szeretem Cole-t. Muszáj
megoldanunk ezt a helyzetet.

Cole nem mozdul. Mintha a lélegzetét is visszatartaná. Mintha

várna valami jelre, ami gyökeresen és fájdalmasan
megváltoztatja mindkettőnk életét.

Hátradőlök és felsóhajtok. Cole arckifejezése csupa

szenvedés. Mint akinek szertefoszlott minden álma és
reménye. Aztán halkan sírni kezd.

– Ne vágj ilyen arcot – mondom én is sírva, miközben

próbálom letörölni a könnyet az arcáról. – Ne add fel! – kérem
lassan zokogva.

– Elvesztettelek, kicsim. Már aznap reggel elvesztettelek,

amikor beültem a taxiba és otthagytalak a teraszon, sírva. –
Maga felé húz és a fülembe súgja: – Nem adom fel. Inkább
elengedlek.

Hirtelen alig kapok levegőt, és forog velem a világ. Megfogom

a vállát, a kezét és reménykedve nézek rá. Fájdalmas
könnyek között tart a karjában és velem sír, amikor belém
hasít a szomorú felismerés.
Akármilyen erőteljesen próbáljuk, már képtelenek leszünk
visszatérni ahhoz a reggelhez, amikor először találkoztunk.
Erős kötelék volt köztünk, amolyan lelki kötelék, amiben jól
éreztük magunkat. Lehet, hogy társfüggővé váltunk, ezért
egyikünk sem tudta elképzelni, hogy véget ér a kapcsolatunk
és végérvényesen kilépünk egymás életéből.

Továbbra sincs kétségem afelől, hogy ő a lelki társam. Egy

barát, akivel bármiről lehet beszélni. Aki a vesémbe lát. De ez
még nem jelenti azt, hogy vele fogom leélni az életemet.
Amikor belém hasít ez a felismerés, olyan űrt érzek, amit jó
eséllyel sem magam, sem egy másik személy nem fog tudni
betölteni.

Felemelem a fejem, megfogom az arcát és látom, hogy még

mindig homályos a tekintete. Letörli a könnyeimet, ahogy én
az övét.

– Ma már nincs több sírás.

Ajkamhoz érinti az övét. Lassan, gyengéden.

Addig csókolózunk, míg a hálószobában kötünk ki. Meg sem

szólalunk, míg levetkőzünk. Nem sírunk, amikor lassan belém
jön.

Ezt már csináltuk. Ez a búcsúszex. Ezúttal viszont más.

Ezúttal nincs ígéret. Nem mondja, hogy visszatér. Minden
behatolással mélyen a szemembe néz, mintha így akarna
szavak nélkül elköszönni.

Örökre.

Ahogy a karjában fekszem, próbálom minden egyes

arcvonását megjegyezni. Mélybarna szempár, erős áll,
borosta. Hihetetlenül jóképű.

Szenvedélyes. És többé már nem az enyém.

– Hálás vagyok, hogy hét hónapig veled lehettem. – A fülem
mögé tűri a hajtincsemet.

– Hálás vagyok minden légvételért, minden táncért és minden

emlékért, amit tőled kaptam – suttogom.

Ő vezetett el Trace-hez. Nem emlékeztetem és nem is

kérdezek a telefonbeszélgetésről. Akár egyedülálló Trace,
akár nem, ebben a pillanatban mindegy. Most csak Cole és én
vagyunk, de tudjuk, hogy ez a pillanat nem tart sokáig. A jövő
még várhat.

Elcsendesedünk, egymásra nézünk, de lélekben távolodunk.

Szinte érzem, ahogy messzebbre kerül. Tekintete tompa, teste
megfeszül.

Szeretném megmondani neki, hogy szeretem, de ezt ő is

tudja. Már mindent elmondtunk egymásnak.

Lehunyom a szemem és gyászolok.

Ha szomorú vagyok, majd mindig a kis gödröcskékre

gondolok az arcán. Soha nem felejtem el a sóhajtását. Mielőtt
elalszom, még érzem, hogy homlokon csókol.

Amikor felébredek a sötétben, nem kell átnyúlnom a

matracon, hogy tudjam: elment.

huszadik fejezet

Felkelek, aztán végigvánszorgok az előszobán. Kábultnak és

elesettnek érzem magam. Átvágok a konyhán és benézek a
garázsba. Amikor látom, hogy nem áll ott a motorja, térdre
rogyok, és kitör belőlem a zokogás.

Nagyon sokat jelent nekem. Ő a mindenem, és pont emiatt

zavarodom össze. Hogy nélküle kell újrakezdenem.
Hagyom, hogy úrrá legyen rajtam a gyász. Vége. Örökre. Cole
elment, és maradt az üresség. Érzem, hogy maga alá temet a
bánat, de nem akarok összeomlani. Sírok, zokogok, de ezek
tisztító könnyek.

A szerelmünk váratlanul érkezett azon a reggelen, és ki tudja,

talán pár év múlva ugyanilyen váratlanul halványulna.

De biztos, hogy sosem múlna el.

Igaza volt. Amikor szerelmes leszek, képtelen vagyok

kiábrándulni.

Akárcsak ő. Biztos vagyok benne, hogy mindig szeretni fog.

A garázs ajtajánál ülök, míg a nap be nem süt az ablakon.

Aztán feltápászkodom a földről, és igyekszem megfeledkezni
a fájdalomról, hogy végre összepakoljak.

Ahogy elhagyom a konyhapultot, egy hatalmas, fehér

borítékra leszek figyelmes, rajta a Danni felirat, Cole
kézírásával. Remegő kézzel felemelem és a tartalmát a pultra
borítom.

Lakáskulcs.

Iratok.

Jogi dokumentumok.

Elhomályosul a látásom és az egekbe szökik a pulzusom.

A házam adásvételi szerződése.

Megvette a házamat.

Egy hónappal az után, hogy eladtam egy fiatal párnak. Az

ára… Majd leesik az állam. Kétszer annyit fizetett, mint a ház
piaci értéke.
A francba. Leteszem a papírokat, és gombóc nő a torkomban.
Miért csinálta ezt és miért nem szólt? Vajon kezdettől fogva
tudta, hogy ez az egész nem fog működni kettőnk között?
Vagy akkor vette meg a házat, amikor elrabolt és azt akarta,
hogy ne legyen okom visszamenekülni?

Ezt talán soha nem fogom megtudni. Mindenesetre hálás

vagyok.

Tudja, mennyit jelentett nekem az a ház. Sok emlék fűződik

hozzá, és nagyon sajnáltam, hogy túl kellett adnom rajta. Bár
ezek szerint mégsem.

Átfutom a papírokat, aztán remegő kézzel visszateszem őket.

Nincs üzenet. Nincs búcsú. Talán jobb így.

Leteszem a borítékot, és a hideg futkos a hátamon.

A kezem. Nincs rajta gyűrű. A jobb kezemen sincs. Elvitte?

Ahogy a menyasszonyi ruhámat is.

Bánatos félmosolyt erőltetek magamra. Olyan szentimentális.

Ez nagyon fog hiányozni.

Már most hiányzik.

Ismét rám tör a szívfájdalom, de erőt veszek magamon, és

gyorsan bemegyek a hálószobába. Nemcsak a gyűrűt és a
menyasszonyi ruhát hagyom hátra. A kocsimnak nincs hátsó
ülése, és mindössze két kisebb táska fér el benne. Ezért a sok
parádés ruhadarab, valamint a táncosruhák és a kiegészítők
is itt maradnak.

A táncterem felé veszem az irányt és megállok. Leengedem a

karomat, megfordulok, és végigmérem a helyiséget.

Ezt nekem építette.

Még egy tánc.

Odamegyek a lejátszóhoz és kiválasztom Bozemantől a What

Is Love című számot.

Lassan táncolni kezdek. Patakokban hull a könnyem és

igyekszem minden emléket megőrizni. A padlótól a beáradó
napfényen át a balettrúdig, a zene visszhangjától a hatalmas
mennyezetig.

Amikor véget ér a zene, letörlöm a könnyeimet, és ráveszem

magam, hogy elinduljak, mindezt magam mögött hagyva.

Egy óra múlva kihajtok a garázsból és könnyek között útnak

indulok.

Ahogy végleg elhagyom a házat, keserves zokogásban török

ki.

Aztán fogom a telefont, és felhívom a húgomat.

Bree majdnem végigbeszéli a négyórás utat. Felajánlja, hogy

maradjak náluk, míg elhozom a cuccaimat. Vigyázni akar rám.

Már épp eleget törődött velem annak idején. Igen, szomorú

vagyok.

Nagyon elhagyatott. De már egyedül is meg tudom oldani.

Akkor is, ha a földön kell aludnom.

Amikor meglátom a házat, elfog a nosztalgia. Már tizenegy

hónapja, hogy itt jártam. Kíváncsi vagyok, mi történt közben a
szomszédaimmal.

Remélem, senki nem halt meg.

Valaki biztos, hogy gondozza a kertet. Behajtok, és

döbbenettel látom, hogy lenyírták a füvet és a sövény is
rendezett. Vajon Cole megbízott valakit a munkálatokkal?
Leparkolok, elindulok a hátsó ajtó felé, miközben reszketek a
decemberi hidegtől. A házban sincs melegebb. A francba.
Még az is lehet, hogy mindent kikapcsoltak.

Átrohanok a konyhán, felkapcsolom a villanyt, mire kigyullad a

mennyezeti lámpa fénye. Igen! Maximumra tekerem a fűtést.
Aztán mély levegőt veszek, és bemegyek a hálószobába.

Ott az ágy és még néhány bútordarab, utóbbiak egy fehér

takaró alatt.

Letépem a takarót, aztán szobáról szobára haladok és egyre

több bútort találok a porfelhő alatt. Minden az enyém. Minden,
amit a raktárban hagytam.

A por vastagságát tekintve rég hozta őket ide Cole. Mintha

tudta volna, hogy visszatérek.

A házunkba.

Ha mélyen a levegőbe szippantok, érzem Cole illatát. Érzem a

jelenlétét a levegőben és hallom, ahogy jár-kel a szobában.
Mintha ismét csak a szellemét látnám. Olyan érzés, mintha
újra meghalt volna.

Patakokban hull a könnyem, és hagyom, hogy áradjon,

miközben kiveszem a kocsiból a csomagokat, berámolok és
összekuporodom az ágyon.

Idő kell, míg meggyászolom Cole-t.

Amikor készen állok, jöhet a következő lépés.

Ha elég bátor vagyok, ez a lépés a Regal Arch Kaszinóba

vezet.

huszonegyedik

fejezet
Á
Átvágok az éttermen, és egy magas, komoly férfialakot
keresek. Még át sem léptem a Bissara küszöbét, amikor
remegni kezd a lábam a magas sarkú csizmában.

Körülöttem játékgépek zörögnek és villognak. Vágni lehet a

cigifüstöt, a pincérek pedig folyamatosan sürögnek-forognak.

Úgy gondoltam, lassítok, és így is lett. Már egy hónapja St.

Louisban vagyok, közben a húgomékkal töltöttem az
ünnepeket, felvettem a kapcsolatot a táncpartneremmel,
Nikolaijal, és megint elkezdtem az önkénteskedést a
hajléktalanszállón.

Nem beszéltem Cole-lal. Nem néztem új munka után. Trace-t

sem kerestem.

Ha Cole és Trace még mindig beszél egymással, akkor Trace

tudja, hogy visszatértem. Mégsem hívott. És nem bukkant fel.

Továbblépett.

Izzadok, émelyeg a gyomrom, és pocsék érzés kerít

hatalmába. Végig kell csinálnom. Tudnom kell, hogy van-e
remény a boldogságra.

Végigsimítok a szürke ruhámon, kicsit lejjebb húzom az alját

és beletörlöm a tenyerem.

Hol lehet Trace?

– Danni! – szól egy női hang, melynek hallatán megfordulok,

és örülök, hogy ismét látom a helyes hosztesz-lányt.

– Crystal! – megölelem.

Itt volt, amikor Trace eljegyzett. El tudom képzelni, milyen

pletykák mentek körbe, miután szakítottunk.
– Visszajöttél? – kérdezi széles vigyorral az arcán. – Megint itt
táncolsz?

– Csak beugrottam.

Az üres színpadra nézek, és elszorul a szívem.

– Keresnek táncost?

– Mr. Savoy még nem talált megfelelőt. Fogadok, hogy ha

jelentkezel…

– Itt van? Nem láttam.

És ekkor felbukkan. Egy távoli asztalnál ül a félhomályban.

Olyan zsúfolt az étterem, hogy én is alig látom.

– Ne haragudj – otthagyom Crystalt, és odamegyek Trace-

hez. Már a puszta jelenléte is elvarázsol.

Fekete öltöny, nyakkendő, fehér ing, komoly arckifejezés és

természetesen makulátlan frizura.

Nyújtogatom a nyakam, hogy jobban lássam az arcát. Vajon

szomorú?

Nyugodt? Túl messze van, hogy lássam. Tompa a fény,

ráadásul nem néz felém. Egyszer sem néz fel.

Szaporázom a lépteimet, kikerülöm a pincéreket, átvágok a

tömegen, és ahogy közelítek, egyre jobban félek.

Néhány lépés múlva már tisztán látom az asztalát, ahogy azt

is, hogy társasága van. Ijedtemben megbotlom.

Majd megszakad a szívem.

Egy elegáns nő ül vele szemben. Hosszú, fekete haja van,

izmos, vékony. Elegáns, fekete ruhát visel és mosolyog. Szája
szép pirosra festve.

Minden szép rajta. Kivéve, hogy azzal a férfival van, akit

szeretek.

Trace nem néz rá, inkább a színpadot figyeli, mintha szellemet

látna táncolni. Ez kicsit felbátorít. Reményt kelt. Lehet, hogy
próbál túllépni, de még nem tette meg. Legalábbis eddig.

Irányt váltok. Elindulok a színpad felé, hogy a látószögébe

kerüljek.

Amikor pislog, felém néz és újra pislog, izzadni kezd a

tenyerem.

Megáll az idő. Nem mozdul és nem reagál. Érzelemnek

nyomát sem látom az arcán. Mesterien tud pókerarcot vágni.

Ha láttam volna, hogy vágyakozva nézi a vele szemben ülő

nőt, azonnal megfordulok és kirohanok. De nem tette. Ha
megfordultak a szerepek… A francba. Megfordultak a
szerepek. Két férfit szerettem, és Trace kitartott, míg hülye
döntést nem hoztam.

Tudnom kell, hogy továbblépett-e és rátalált-e a boldogságra.

Ha nem, akkor nem érdekel, ki ez a nő, felveszem a kesztyűt.

Hátrahúzom a vállam, és odamegyek az asztalukhoz.

Kőkemény erőfeszítésbe kerül, hogy ne érződjön a hangomon
az idegesség.

– Elnézést, hogy megzavarom a vacsorát – a nő felé fordulok.

– Jó estét, én…

– Hol van Cole? – kérdezi Trace számonkérő hangon.

– Nem tudom.

Összeugrik a gyomrom.
– Egy hónapja nem válaszol a telefonhívásokra.

Egekbe szökik a pulzusom. Cole nem hívta? Ezek szerint

Trace nem tudta, hogy visszajöttem.

Kihúzom magam, és mélyen a szemébe nézek.

– Kiderült, hogy egy dologban igazam volt.

– Csak egyben?

Biztos van még néhány, de hirtelen egy sem jut több az

eszembe.

– Igen.

Kelletlenül sóhajt.

– És mi ez az egy dolog?

– Hogy a szerelem nem választás kérdése.

Hirtelen elmosolyodik, de ez a mosoly szélsebesen eltűnik,

ezért abban sem vagyok biztos, hogy jól láttam.

Aztán valami megváltozik a viselkedésében. Kicsit ellazul a

testtartása és leengedi a vállát. Arcvonásai ellágyulnak.
Tekintete kiüresedett és ekkor látom, milyen elkeseredett.

Megszakad érte a szívem. Talán épp ezzel a szépséggel

akarja megtalálni a boldogságot. Lehet, hogy annyira
összetörtem a szívét, hogy soha nem fog megbocsátani. De a
rezzenéstelen arc mögött valami nagyon nincs rendben.

Odahajolok, mélyen a szemébe nézek, aztán a fülébe súgom:

– Harcolok érted. – Csábító illatának hatására legszívesebben

a lába elé borulnék. – További kellemes estét – mondom
elköszönésképp, és az ajtó felé veszem az irányt.
Aztán hazamegyek.

huszonkettedik

fejezet

Egy óra múlva már a fürdőszobában vagyok. A tükörbe nézek

és alaposan végigmérem magam, miközben megismétlem az
előbbi mondatot.

Harcolok érted.

– Szép volt, Danni – mormolom, miközben kilóg a számból a

fogkefe.

– Mégis hogy tervezed, te szerencsétlen?

Ahogy mindig, most is fejjel mentem a falnak, még véletlenül

sem dolgoztam ki akciótervet. Legszívesebben kirángattam
volna azt a fekete hajú libát az asztal mögül, hogy a lába se
érje a földet. Úgy viszont garantáltan nem nyerem vissza
Trace szívét, ha pszichopata ribancként viselkedem. Ennél
jobbat érdemel.

Tiszteletet, odaadást, áldozatot és türelmet. Mindent, amit ő

adott nekem.

Lehet, hogy egy fontos üzleti partnerrel vacsorázott. Ha így

van, akkor semmi gond. A nő csinos, elegáns, és nem törte
össze Trace szívét. Ez becsületére legyen mondva.

A legnagyobb vetélytárs egy olyan nő, akinek nincs

vesztenivalója, csak nyerhet az ügyön. Nincs olyan ember a
földön, aki olyan eltökélten és keményen harcolna Trace
boldogságáért, mint én.

Holnap este a Bissara színpadán fogok táncolni. Trace-nek

hét hónapja volt, hogy találjon valakit, de még mindig nyitott a
pozíció, mert engem akar a színpadon látni. Ha megbeszéltük
a fizetést és a beosztást, visszatáncolom magam a szívébe.

Ezen kívül nincs más tervem, de egy dolgot biztosan tudok:

nem adom fel. Két esélyt adtam neki, és mindkét esetben
kudarcot vallottam. Voltam már a magasban és a mélyben,
megjártam a poklok poklát, de a legnagyobb fájdalom
közepette is erőre kaptam, visszataláltam magamhoz, és már
tudom, miért dobog a szívem.

Felkapom a pizsamanadrágot és egy hosszú ujjú felsőt, a

konyha felé veszem az irányt, és töltök magamnak egy pohár
bort. Mielőtt a számhoz érne a pohár, megszólal a csengő.

Minden izmom feszül. Este tíz múlt. A szomszédaim már

alszanak.

Bree-nek holnap kora reggel iskola. Csak egy ember

bukkanhat fel ilyenkor.

Reszket minden porcikám, összeugrik a gyomrom, és

idegességemben a padlóra ejtem a vacsorát. Próbálok úrrá
lenni az émelygésen, és kapkodom a levegőt. Összeszedem
magam, és lassan elindulok az ajtó felé. De ahogy elforgatom
a zárat, a lélegzetem is eláll.

Olyan ideges vagyok, hogy ezek szerint elfelejtettem a

kukucskálóba nézni, ezért kinyitom az ajtót… egy
vadidegennek, akit még életemben nem láttam.

Fekete öltönyös, ősz hajú, alacsony férfi bámul rám

rezzenéstelen arccal. Ahogy elnézem, a sarkon egy fekete
szedán parkol.

Ő Trace sofőrjeinek egyike? Vajon Trace is a kocsiban ül?

Igyekszem távolról a kocsi ablakába nézni, de nem sokat
látok.
– Oliver vagyok, a Regal Arch Kaszinó és Szálloda sofőrje.
Mr. Savoy találkozni szeretne önnel – teszi hozzá felszegett
állal.

Déjà vu érzésem támad. Rögtön eszembe jut a nap, amikor

először találkoztam Trace-szel. Megborzongok, és
legszívesebben újra átélném azt a pillanatot. Talán ez volt
Trace célja.

– Miért akar velem találkozni? – kérdezem, ahogy annak

idején az asszisztensétől is.

– Beszélni szeretne önnel a szolgáltatásokról.

Ugyanaz a válasz. Ez biztos nem véletlen.

Felgyorsul a szívverésem.

– Ha táncórákat szeretne, akkor időpontot kell kérnie.

– Várja.

Az autóban? Ahelyett, hogy az időt vesztegetném,

megkerülöm a fickót és kirohanok. Át a gyepen, a bokron, ki a
hidegbe. Amikor az autóhoz érek, kinyitom az utas oldali ajtót.
Megszűnik körülöttem a világ.

Az autó teljesen üres.

A fenébe. Becsukom az ajtót, és elindulok visszafelé.

– Hölgyem! – szól Oliver. – Azért jöttem, hogy elvigyem a

kaszinóba.

Miféle játékot játszik Trace? Menjek bele? Vagy maradjak az

első

találkozásunk forgatókönyvénél? Fogadok, hogy ő az utóbbira

számít, én pedig nem akarok csalódást okozni. Már épp elég
bajt okoztam neki.

– Kérjen időpontot. Mára már egyéb elfoglaltságom van –

jelentem ki határozottan, aztán visszasomfordálok.

– Mr. Savoy rendkívül elfoglalt ember. – mondja Oliver, és

megáll a verandán. – Az ajánlat mostanra vonatkozik.

– Adja át üdvözletemet Mr. Savoynak – résnyire becsukom az

ajtót, miközben kinézek a fickó felé. – Ha szeretné tudni,
milyen szolgáltatást nyújtok, keressen személyesen.

Becsukom az ajtót, elforgatom a zárat és a falnak támasztom

a homlokomat.

– A kurva életbe!

Helyesen cselekedtem? Harcolni akarok Trace-ért, nem

felidegesíteni.

Értem küldött egy sofőrt, hogy vigyen a kaszinóba. Ez azt

jelenti, hogy már nem randizik? Ki tudja. Jól ismer, ezért
nyilván sejtette, hogy nem fogok bepattanni a kocsiba.

Utálom ezeket a játszmákat.

Összeugrik a gyomrom, amikor bemegyek a nappaliba.

Másfél éve, miután elküldtem Trace asszisztensét, itt találtam
Trace-t a kanapén. Úgy ült itt, mintha az övé lenne a ház. A
titokzatos, vonzó férfi. Még a hideg is kiráz, ahogy
visszagondolok. Szeretett, de én ezt akkor még nem tudtam.

Fogalmam sem volt, ki ő.

Az a nap fordulópont volt az életemben. Gyászoltam Cole-t,

miközben még tiszta szívemből szerettem. Trace megjelent,
és fenekestül felforgatta az életemet.

Még mindig szeretem Cole-t, de most minden más.

A szívem Trace-é, akit megbántottam. Jó eséllyel
végérvényesen.

Holnap irány a kaszinó, és újra megkezdem a munkát. Aztán

bármit megteszek, hogy boldoggá tegyem Trace-t.

Sóhajtok, aztán átmegyek az étkezőn. Ahogy az előszoba felé

venném az irányt, hatalmasat sikoltok.

Trace ott áll a konyha bejáratánál. Kezét a háta mögött

kulcsolja, és úgy néz rám, hogy libabőrös leszek.

– Hogy jöttél be?

Miután láttam a házban lévő holttestről a képet, mindig

ügyelek, hogy bezárjam az ajtót.

– Betörtél.

– Olyan kulcsom van, ami kinyit minden zárat.

Nyilván hátul jött be, amikor a sofőr kopogtatott a bejárati

ajtón.

Mindegy. A házban van. Értem jött.

Lüktet a vér az ereimben. Képtelen vagyok összeszedni

magam, annyira elvonja a figyelmemet a megjelenése.
Nemcsak a szexi öltönye és a tekintete vonz, hanem a büszke
tartása és a határozottsága is, mely minden cselekedetét
áthatja. Anélkül árad belőle a magabiztosság, hogy
megszólalna.

Megköszörülöm a torkomat.

– Azt hitted, hogy beülök az autóba?

– Mondd meg te.

– Szerintem… – kicsit ráncolom a homlokom, mielőtt választ
adnék. –

Mindegy. Azt akartad, hogy eszembe jusson a találkozásunk

napja.

Továbbra is közönyösen áll, de a mutatóujjával maga felé int.

Magával ragad a tekintete. Mélyen a szemembe néz, mintha

így akarna megbabonázni. Kicsit másfelé fordítom a
tekintetem és odamegyek hozzá.

Ahogy végighaladok a konyhán, már csak egy karnyújtásnyira

vagyok tőle.– Honnan tudtad, hogy visszaköltöztem ebbe a
házba?

– Meghagytam valakinek, hogy kövessen, miután elhagytad a

kaszinót.

– Nem tudtad, hogy a városban vagyok?

– Nem. – Végigméri a konyhát. – Hogy szerezted vissza a

házat?

– Cole megvette egy hónappal az után, hogy eladtam. Nem

beszéltél vele?Csóválja a fejét, és érezhetően nagyon feszült.

– Miért nincs veled? Nem vette fel nekem a telefont, miután…

– Elmentem. Vagy inkább… amikor elment. De nem az történt,

amire gondolsz.

Muszáj innom valamit, de a bor nem lesz elég.

Átkutatom a szekrényt, végül találok egy üveg skót whiskyt,

amit pár hete vettem. Kitöltök két pohárral, és az egyiket
odaadom Trace-nek.
– Mikor kezdtél skót whiskyt inni? – kérdezi, miközben az
ajkához emeli a poharat.

– Ma. Leülünk? – kérdezem, és a nappali felé mutatok.

Bólint, én pedig előremegyek, mintha mutatni akarnám az

utat.

A kanapé két végére ülünk, kezünkben az itallal. Jó pár

másodperc kell, hogy összeszedjem magam. Nem fogok sírni.
Nem akarom elcseszni. Csak nyíltan, minden kertelés nélkül
kitálalok.

– Nem tudtalak kiverni a fejemből.

Kortyolok egyet az italból, aztán köhögni kezdek.

A francba. Félretolom a poharat, és várom, hogy égjen a

torkom.

Trace felé fordulok.

Közönyösen figyel, de látom, hogy az ujja összerándul. Mintha

meg akarna érinteni, én pedig szeretnék méltó lenni rá.

– Szerettem volna, hogy működjön a dolog Cole-lal. Megvolt a

kötődés és az elköteleződés, mégsem volt ugyanaz.

Trace szemébe nézek, és hagyom, hogy feldolgozza a

hallottakat.

Tudja, hogy vérzik a szívem Cole-ért.

– Amikor visszatért a halálból, már nem voltam ugyanaz. Egy

másik férfit szerettem, ahogy most is.

– Mégis őt választottad – vágja rá, és az ölébe teszi a kezét. –

Úgy döntöttél, hogy őt akarod.
– Hát éppen ez az, nem érted? Hogy őt választottam.
Mérlegeltem. –

Sóhajtok, és próbálom visszaidézni a szavait. – Érted dobog a

szívem. És nem azért, mert megköveteled, hanem azért, mert
mi ketten összetartozunk.

Leteszi a poharat az asztalra, feláll és a kijáratra néz.

– Ne haragudj – suttogom fájó szívvel. – Mindent sajnálok,

főleg azt, hogy boldogtalanná tettelek.

– Felnőtt ember vagyok, Danni – jelenti ki olyan hangerővel,

hogy visszhangzik a szoba. – Nincs szükségem a
bocsánatkérésedre és a pátyolgatásodra.

Mély levegőt veszek és felpattanok.

– Nem pátyolgatlak, hanem harcolok érted!

Megkerülöm a dohányzóasztalt, és elé állok. Hátrahajtom a

fejem, hogy lássam az arcát.

– Amikor elmentünk hőlégballonozni, azt mondtad,

hihetetlenül boldoggá teszlek. Azt mondtad, legszívesebben
elzárnál a világ elől és védelmeznél. Emlékszel? – Rám néz,
és megfeszül az állkapcsa. Úgy tűnik, emlékszik. – Azt
akarom, hogy megint így érezz. Zárj el a világ elől, Trace!

Tégy velem, amit akarsz. Csak engedj be!

Továbbra sem szólal meg, ezzel növelve a feszültséget. Az

arcát fürkészem, hátha jelét látom annak, hogy elgondolkodik
a hallottakon, de fájdalmon kívül semmi mást nem találok
rajta.

A zakója belső zsebébe nyúl, kivesz egy papírt és felém

nyújtja. Nem kell megnéznem, hogy tudjam, munkaszerződés.
Nem éppen könnyes újraegyesülés, de a semminél
mindenesetre több. Mindkét kezemmel a szerződés után
nyúlok.

– Olvasd el!

Hangsúlya hatására összerezzenek.

Légy vele türelmes, Danni!

Felkapom a tollat az asztalról, gyorsan átfutom a szerződést

és teszek benne néhány módosítást. Ahelyett, hogy öt napot
dolgoznék, hetet fogok.

A múltkori hatalmas fizetés helyett reálisat szabok.

– Tessék. Itt vannak a változtatások.

Megnézi a módosításokat és rezzenéstelen arccal így szól:

– Holnap kezdesz.

Ennyi. Nincs vita. Nem tetszik ez a távolságtartás.

– Mesélj a randidról.

Az ajkába harap, és az ajtó felé veszi az irányt.

A francba. Már megint hülye voltam.

– Ne menj el! Talán…

– Jó éjt, Danni.

Kinyitja az ajtót, és a verandára lép.

Amikor visszajöttem St. Louisba, nem vártam, hogy tárt

karokkal fogadjon. De ez… ez rosszabb, mint ha kiosztana.
Jókora pofon. Meg sem szólal, de enélkül is érezni az
elutasítást. Ha viszont tényleg semmit nem érezne irántam,
simán elküldhetne a fenébe.
Ú
Úgy tűnik, mintha mindenáron megpróbálná bizonyítani, hogy
már nem foglalkozik velem.

– Trace!

Megállok a verandán, keresztbe fonom a karomat és

reszketek a hidegben.

– Nem gyengeségre, hanem bátorságra vall, ha még azután is

szeretsz, hogy összetörtem a szívedet.

Mellkasa zihál. Aztán szó nélkül beszáll a kocsijába, és elhajt.

huszonharmadik

fejezet

Másnap délután gombóccal a torkomban és remegve a

félelemtől beállítok a kaszinóba. Egy órával a műszak kezdete
előtt. Olyan izgatott vagyok a tánc miatt, hogy már nem
találtam otthon a helyemet. Képtelen vagyok józanul
gondolkodni, mert megőrjít a tudat, hogy ma is látom Trace-t.

Az öltöző pont ugyanolyan, mint volt. A takarításon kívül

semmi nem változott benne. A ruhák, sminkek, csillámok és a
hajápolók pont ugyanott vannak, ahol hagytam őket.

Egy óra múlva átöltözve, táncra készen indulok a színpadra.

Az étterem vendégeit egyáltalán nem lepi meg, hogy újra
látnak. Biztos mondták nekik, hogy visszatértem. Ismerős
arcok. Új arcok. Mindenki örül, hogy végre lesz táncos a
színpadon.

Trace nincs itt, de biztos, hogy a kamerákon keresztül figyel.

Beállítom a zenelistát, felkapcsolom a színpadi világítást,

aztán felpattanok a színpadra. Az étteremben lévő asztalok
fele üres, de vacsorára biztos megtelnek a helyek. Akik itt
vannak, azok izgatottan figyelnek.
Ahogy a színpadon állok, várom, hogy felcsendüljön
Shakirától a Whenever, Wherever. Ahogy megszólal a zene,
táncolni kezdek. Has, borda, csípő… Egyre jobban érzem az
energiát, mely tetőtől talpig átjárja a testemet. Mennyire
hiányzott!

Szürke, félkör alakú csipkeszoknyát viselek, alatta egy mini

alsószoknyával. Kristályok, gyöngyök és csillogó kövek
díszítik a hozzá illő melltartót, mely minden mozdulatra
fényesebben ragyog.

Minden táncot szeretek, de a hastánc a kedvencem. A

következő két órában riszálok, ide-oda hajladozom és
figyelem a tömeget, hátha megtalálom azt az embert, akitől a
jövőm függ.

Amikor végre felfedezem őt a bejáratnál, felgyorsul a

légzésem. Rám néz, és olyan érzésem támad, mintha minden
porcikájával engem figyelne.

A kezét kivéve. Az ugyanis a tegnapi, fekete hajú nő derekán

pihen.

Elfog a mérhetetlen féltékenység. Lüktet a vér az ereimben,

ezért alig hallom a zenét.

Most már értem, milyen… mással látni azt, akit az ember

szeret.

Nyilván ugyanazt érezte, amit most én, amikor Cole-lal látott.

Odaviszi a nőt a színpadhoz legközelebbi asztalhoz, és figyeli,

ahogy táncolok, miközben a pincér felveszi a rendelésüket. A
nő rá sem néz az étlapra.

Nyilván sokat jár ide.

Trace-szel.
Azzal, hogy idehozta a nőt, miközben táncolok és pont velem
szemben ülteti le… Büntet. Csakhogy ez nem az ő stílusa. Az
ő büntetései fenékre ütés formájában, nem pedig bosszú
formájában érkeznek.

Pocsékul érzem magam. Nehéz úgy táncolni, hogy közben ő

jár az eszemben, ráadásul alaposan felpiszkálja minden
érzékemet. Amikor véget ér a szám, büszkén kihúzom
magam. Nem hátrálok. Legszívesebben kirohannék az
étteremből, ehelyett folytatom a táncot. Ha össze akar törni,
akkor még próbálkoznia kell.

Elkezdődik a következő szám, én pedig ránézek.

Felemeli az egyik kezét, és a mutatóujjával jelzi, hogy menjek

az asztalukhoz.

Engedelmeskedem, bár fojtogató érzés kerít hatalmába.

Lemegyek a színpadról, egyre közelebb hozzájuk, és
folyamatosan tartom a szemkontaktust.

Az elegáns öltöny mögött rejtőzik a boldogságom. Az

inggombok alatt egy érző szív, mely az enyémmel együtt
dobban. A méregdrága ruhák eltakarják a területet, mely a
jövőm záloga.

Izzad a tenyerem, miközben elfoglalom az üresen maradt

széket.

– Szia, Danni! – üdvözöl mosolyogva a nő, és átnyúl az

asztalon, hogy kezet fogjon velem. – Alexis vagyok.

Gyorsan a ruhámba törlöm a tenyeremet, és viszonozom az

üdvözlést.

Izmos karja, intelligens tekintete és szép zöld szeme van. Már

most gyűlölöm.

Elfog a méreg, de próbálok nyugodt maradni.

– Kefélsz vele?

– Tessék? – kérdezi kikerekedett szemmel.

– Válaszolj! – utasítom pont úgy, ahogy Trace szokott engem.

– Danni! – hajol előre Trace, és fenyegető pillantást vet rám. –

Csillapodj le, de rögtön.

Kedvesen a nőre néz, aztán így szól: – Alexis a főnököd.

Halálsápadt leszek, és alig jön ki hang a torkomon.

– Micsoda?!

– Én vagyok a Regal Arch Kaszinó és Szálloda új ügyvezető

igazgatója

– mondja Alexis, aztán keresztbe fonja a karját és oldalra

hajtja a fejét. – És

nem, nem kefélek a tulajdonossal.

– Elnézést kérek – mondom zavartan, de hatalmas

megkönnyebbülést érzek. Aztán Trace felé fordulok és
nekiszegezem a kérdést: –

Visszavonultál? Nem vagy már ügyvezető?

– Még mindig az enyém a cég és jelen vagyok a tanácsban,

de négy hónapja átadtam a napi szintű irányítást. Időbe telt,
mire rátaláltam a méltó utódra. Alexis jobban irányítja a
kaszinót, mint én.

Vajon ez volt az a jó hír, amiről Cole és Trace beszéltek aznap

este?

Időben stimmel.

É
– És te mihez kezdesz? – kérdezem.

– Amihez akarok – válaszolja ördögi pillantással.

Nem mér végig, de nem is kell. Hangsúlyából árad a szex,

melynek hatására megborzongok.

– Na, megyek, megnézem, hogy áll a vacsora – mondja

Alexis, és felpattan az asztaltól, miközben folyamatosan
engem figyel. – Láttam a pénzügyi kimutatást. Hatalmas
bevételt hoztál az étteremnek. Nem érdekel, mit műveltek ti
ketten, csak zárt ajtók mögött tegyétek. A lényeg, hogy minél
több fizetővendéget bevonzz.

Ezzel a konyha felé veszi az irányt.

Trace felé fordulok és látom, hogy vigyorog.

– Seggfej vagy – jelentem ki határozottan.

– Szerintem ezt megbeszéltük.

– Miért próbáltad velem elhitetni, hogy randiztok?

– Annyira eltökélten akartál értem harcolni, hogy arra

gondoltam, adok rá lehetőséget. Csakhogy láttam, milyen
rosszul érzed magad a színpadon, és nem akartam, hogy
tovább szenvedj, ha nincs rá okod – mondja komolyan. – Már
így is a tiéd vagyok.

Hirtelen földöntúli boldogságot érzek. Felállok, megkerülöm az

asztalt és elfoglalom Alexis helyét. Csak egy lábfejnyi távolság
választ el minket egymástól, de még ez sem tűnik fel, amikor
mélyen egymás szemébe nézünk.

– Hét hónapja – mondom elszorult szívvel. – Ne könnyítsd

meg a dolgom, Trace. Be akarom bizonyítani, hogy soha nem
voltál második. És nem döntés alapján vagyok veled. Mindig
te voltál az. Csak… Fel kellett nőnöm, hogy erre rájöjjek.
Ellágyulnak a vonásai.

– Mit csináltál volna, ha kiderül, hogy kefélünk Alexis-szel?

– Ha csak szexről lett volna szó, akkor simán belerondítok a

kapcsolatotokba.

– Te nem vagy az a fajta.

– A legjobbaktól tanultam. Mégis hány embert üldöztél el a

házamból?

– Jogos.

Nem érint meg, de a tekintete is elvarázsol.

Megfordítja a székét, így az egész teste szembekerül az

enyémmel.

– Már bizonyítottad felém az érzéseidet, Danni. Amikor

elmentem, láttam az arcodon a kétségbeesést. Azt hittem,
nem bírom tovább. El nem tudom képzelni, milyen nehéz
lehetett ezek után újrakezdeni Cole-lal.

Mindezt azért, mert engem szeretsz. Nekem ennyi elég.

– Én jobban megnehezítettem a…

– Fogd be és figyelj! – vág közbe, és megfeszül az állkapcsa.

– Rá kellett jönnöd, ki vagy és mit akarsz. Eleget szenvedtél.
Szeretlek, és eszem ágában sincs neked fájdalmat okozni.

– Te nem okoztál nekem szenvedést.

– Nem? – kérdezi, és mély levegőt vesz. – Megkértem a

kezed, pedig tudtam, hogy Cole még visszatérhet.
Folyamatosan manipuláltunk és kétfelé rángattunk. – Kicsit
halkabban folytatja: – Amikor volt bátorságod elmenni,
akaratod ellenére visszarángattunk. Ezt már elfelejtetted?
A fejemet csóválom.

– Én is követtem el hibát.

– Hibát? Nem, Danni. Te minden ízedben szeretsz. Milliószor

megbocsátottál. A legkevesebb, hogy én is megbocsátok
ezért a hét hónapért. De a lényeg, hogy semmi rosszat nem
tettél. Cole és én tudtuk, mi lesz a vége. Pocsék helyzetbe
hoztunk, és te azt mondod, ne könnyítsem meg a dolgodat?

Logikus és racionális, mint mindig. Nem tudom, miért vártam

mást.

Józansága az egyik dolog, amit imádok benne.

– Elfelejtjük ezt az egészet – mondja határozottan. – Nincs

több kesergés a múlt miatt. Nincs több megbánás.
Továbblépünk.

Jár az agyam, ahogy feldolgozom a hallottakat.

– Nincs barátnőd – bököm ki, mintha csak most hasított volna

belém a felismerés.

– Egy ideje már másé a szívem. Elköteleződtem – mondja,

mire ismét bűntudatot érzek.

– Muszáj elmondanom pár dolgot.

– Ki vele – előrehajol, megfogja a székem támláját, a másik

kezével pedig az asztalra támaszkodik.

– Nem vagyok tökéletes. Sőt, kifejezetten rendetlen vagyok.

Szanaszét hagyok mindent a földön és irtó nagy rumlit
csinálok. Megfontolás nélkül

cselekszem, felidegesítelek, aztán könyörögve kérek

bocsánatot – nagyot nyelek és a könnyeimmel küzdők. – És
mindig szeretni fogom Cole-t.
Ú
Úgy elcsendesül, hogy hallani lehet a vendégek suttogását.
Csak mi ketten ülünk némán az asztalnál.

Aztán Trace végre megszólal.

– Én is szeretni fogom.

Gyorsan megfogom a kezét.

– A tiéd vagyok. Nálam jobban egy nő sem fog téged szeretni.

– Ma reggel beszéltem Cole-lal, és ő is ugyanezt mondta.

– Komolyan?

Összeugrik a gyomrom, miközben az arcát figyelem.

– Miért nem vette fel a telefont? Vajon…?

Jól van? Egyáltalán: jól lesz valaha?

– Küldtem neki üzenetet, és mondtam, hogy múlt éjjel

felbukkantál.

Ezért hívott ma reggel. Nem akart velem beszélni, míg nem

jelentkezel nálam. Nem akarta ő elmondani, mi történt. –
Közelebb hajol, végigsimít az arcomon, mire minden porcikám
bizseregni kezd. – Arra kért, hogy semmit ne mondjak róla.
Hét hónapja én is ezt kértem tőle, és tiszteletben tartotta.

Bólintok, és könnyek szöknek a szemembe.

– Amúgy ez nem teljesen igaz. Cole mondta, hogy egy

hónapja visszajöttél. Gyanítom, azt az időt azzal töltötted,
hogy megsirattad.

– Kellett annyi idő – válaszolom és bólintok.

– Helyes. De annak már vége.

A nadrágja zsebébe nyúl. Szívem hevesen kalapál, amikor a
bal kezem gyűrűsujjára húzza a gyűrűt. Ugyanazt, amit egy
évvel ezelőtt.

– Valentin napon fogunk házasodni – jelenti ki kategorikusan.

– Az csak… – kezdem, aztán egyszerre leszek izgatott és

zavarodott.

– Harminc nap. – Felemeli a kezem és megcsókolja a

csuklóm belső

felét. – Egy hónapod van, hogy kitaláld a tánckoreográfiát.

Mindent elintézek, kivéve a ruhát.

Olyan határozott, hogy képtelen vagyok válaszolni, csak tátott

szájjal bámulok rá. Végül az állam alá teszi az ujját és
becsukja a számat.

– Szóltam az étteremnek, hogy csak két órát táncolsz. –

Feláll, és magával húz. – A műszakodnak vége.

Döbbenten követem őt, ahogy kimegyünk az étteremből,

végigmegyünk a folyosón és a magánlift felé vesszük az
irányt. Féltem, hogy nem kapom vissza Trace-t, ezért még el
sem képzeltem, milyen lesz ismét csókolózni vele, az együtt
töltött éjszakáról nem beszélve.

Nem ér hozzám és rám sem néz, míg be nem szállunk a

liftbe.

Megnyomja a harmincegyes gombot, aztán hátralép,

hátrakulcsolja a kezét, aztán alaposan végigmér.

– Hét hónapja nem szexeltem és ez… – megkeményedik az

állkapcsa. –

Cole közbelépett. Azelőtt…

– Hét hete – emlékszem arra az éjszakára. Dühös szex volt,
tele kínokkal. – Nem jöttél belém. – Ránézek és a tekintetem
bocsánatért esedezik. – Egy éve nem voltunk együtt igazán.

Bólint, és rezzenéstelen arccal néz rám, miközben a

merevedésére néz.

– Nagyon… izgatott vagyok.

Ezt elég furcsa, egyúttal érdekes hallani egy ilyen visszafogott

fickótól.

– Szeretnélek… – gyorsan odalépek hozzá. – Szeretnélek

megcsókolni.

Megáll a lift. Kinyílik az ajtó, én pedig várok és figyelem,

ahogy ragyog a szeme.

– Menj – utasít határozottan.

Ahogy belépek a lakásba, maga felé fordít és felemel.

A falhoz szorít és erősen fölém tornyosul. Megmarkolja a

hajamat és az ajakamra tapasztja az övét. Annak ellenére,
hogy felizgult, gyengéden csókol. Aztán egyre mélyebbre tolja
a nyelvét.

Millió csókot válunk és ízleljük egymást. Életre kelnek az

ösztöneink.

Kőkemény farka a csípőmet nyomja, miközben átkulcsolom a

nyakát és belekapaszkodom, hogy még jobban érezzem.

– Térdre! – letesz és zihál. – A száddal fogjuk kezdeni. Aztán

alaposan megduglak.

Megborzongok, miközben lejjebb csúszom, megfogom a

felsőjét és érzem alatta az izmait. Ahogy letérdelek,
végigsimítok a combján, aztán hátrébb és megmarkolom az
izmos hátsóját.

– Ne játssz velem!

A falnak támasztja a tenyerét, leengedi a fejét és rám néz.

Remegő kézzel kioldozom az övét, lehúzom a cipzárját és

szabaddá teszem a férfiasságát. Annyira felizgult, hogy már
látszik a nyoma a gatyáján.

– Szép vagy – lehúzom az alsónadrágját, ezzel végképp

felfedem a testét.

– Szopj le, Danni!

Reszket a lába, ahogy a makkjához érintem az ajkam. Nyög,

egyre hangosabban zihál, aztán kicsit visszavesz. Azt várom,
hogy a számba élvez, de nem teszi.

Továbbra is a falnak támaszkodik. Nem nyomul, nem markolja

meg a hajam és nem erőlteti jobban a számba a farkát. Csak
előttem áll, kiéhezve, tele vággyal, és engedi, hogy kedvem
szerint csináljam.

Megfeszítem az állkapcsom, és teljesen a számba veszem a

hímtagját.

Aztán folyamatosan szívogatom.

– Basszus! – felordít, zihál a mellkasa, és próbál még

erősebben támaszkodni.

Már ezzel is alaposan felizgat. Összerándul a combizmom,

megszorítom a farkát, és ahogy szopom, simogatom is.

Másik kezemmel a heréit markolászom, dörzsölgetem, és

addig ügyeskedem, míg az eddiginél is jobban eluralkodik
rajta a vágy.
Másodperceken belül a csúcsra jut, és miközben a nevemet
ordítja, a spermáját alaposan a számba lövelli.

Végignyalom a farkát, míg a légzése visszatér a normál

kerékvágásba.

– Köszönöm – megfogja az arcom és fáradtan, de annál

kielégültebben néz rám.

– Jobb?

– Kérdezz néhány nap múlva. Van még felgyülemlett tartalék.

Szerintem évekbe telik, mire kiadom magamból.

– Legalább nedvesen tartasz. Mindenem a tiéd.

Felcsúsztatom a kezem és leveszem a zakóját.

– Azt hiszed, viccelek. – Megfogja a fenekemet, végigsimít a

csípőmön, a derekamon, aztán a mellemen. Ahogy
megszorítja, nyögni kezdek. –

Vetkőzz le!

Csókolgatni kezd és zihál, miközben a nyakamhoz ér.

Hátralépek. Aztán megfordulok, és lassan, a csípőmet riszálva

elindulok a fürdőszobába.

Hallom a lépteit, ahogy áthaladok az előszobán.

Kikapcsolom a gyöngyös melltartót, aztán egy laza

mozdulattal a földre hajítom, miközben átnézek a vállam fölött.

Trace mögém lopózik, és sóvár tekintettel figyel, miközben

kigombolja az ingét. Közben visszahúzta a nadrágját, de lent
maradt a slicce és az övét sem csatolta vissza. Ajka duzzadt a
sok csókolózástól, és olyan vonzó, hogy valahányszor
ránézek, kikapcsol az agyam.

A hálószoba felé pillantok, és megmarkolom a szoknyámat.

Ahogy lehúzom, igyekszem visszafogni magam, hogy még
jobban elcsábítsam és ingereljem ezt a csodás férfit.

Körözök a csípőmmel, aztán levetkőzöm. Trace egyre

hangosabban veszi a levegőt, ahogy egyre többet fedek fel a
testemből. Nem nézek hátra,

míg nem vagyok teljesen meztelen. Akkor megfordulok.

Inge a lábánál hever a földön, felsőteste csupa izom.

– Ne mozdulj! – csökkenti a köztünk lévő távolságot, rajtam

pedig úrrá lesz a vágy.

Ajkát a vállamhoz dörzsöli, mire libabőrös leszek. Aztán a

fülcimpámat kezdi harapdálni, mire felnyögök.

– Milyen finom, mégis milyen erős – végigsimít a hátamon.

– Milyen jóképű, mégis milyen kegyetlen – vágok vissza, és

megmarkolom a combját. – Elég a játékból. Vedd le a gatyád!

Legnagyobb meglepetésemre azt teszi, amit mondok.

Gyorsan levetkőzik, aztán felkap és az ágyra hajít. A hátamra
fordulok, ő felmászik rám és folyamatosan csókolgat. Aztán a
derekam két oldalához térdel, és a számba dugja a nyelvét.

Érzem a kőkemény farkát a hasamon, miközben egyre

hevesebben csókolózunk. Amikor már azt hinném, hogy nem
bírom tovább, ismét felfedezőútra indul a testemen, csak
ezúttal a kezét használja.

– Gyere vissza! – nyögök, aztán megragadom a karját és

vonaglom. –

É
Érezni akarlak. Még jobban.

– Maradj nyugton! – belecsíp a fenekembe, aztán a lábam

közé támasztja a vállát és alaposan széttolja. – Amikor a
puncimra néz, mély levegőt vesz. – Hol a piercinged? –
kérdezi összevont szemöldökkel.

– Kivettem. Gondoltam…

Cole-tól kaptam a piercinget, és szomorú leszek, ha rá

gondolok.

– Jól van. – Végigsimít a mellkasomon és belecsíp az egyik

mellbimbómba. – Más helyen is hordhatsz testékszert.

– Szeretlek. – Végigsimítok a haján.

– Én is téged.

Megpuszilja a köldökömet, aztán visszatér a puncimhoz. Ujját

és nyelvét használva alaposan felizgat és a csúcsra juttat.
Egy orgazmus persze nem elég. A következő tíz percet azzal
tölti, hogy folyamatosan elélveztet.

Aztán mosolyogva megemeli a testem és megfogja az arcom.

Olyan nedves vagyok odalent, hogy nincs szükség előjátékra.

Mélyen a szemembe néz, aztán belém jön, és lassan,

egyszerre mozdul a testünk. Módszeresen ki-be járatja
bennem és kellemesen végigsimít a testem külső és belső
felén egyaránt. Egyszerre nyögünk, miközben a nyelvünk
folyamatosan kergetőzik.

Elmerülünk az élvezetben, és minden érzékünk bekapcsol.

Amikor Trace abbahagyja a csókolózást, csak azért teszi,

hogy a szemembe nézzen. Aztán ismét megcsókol, mintha
nem tudna velem
betelni. Közben lassan, folyamatosan köröz a csípőjével.

Még soha nem szeretkeztünk így. Most nemcsak a fizikai

közelséget érzem, hanem a lelkit is. Testestül-lelkestül
bennem van. Érzem a szívemben.

Érzem, ahogy a csúcsra jut. Gyorsít a tempón, a térdem alá

teszi a kezét és széjjelebb húzza, hogy ezzel is tágítson.

– Gyere velem – lihegi, miközben egyre gyorsabban mozog.

– Veled vagyok – a csípője felé tolom az enyémet és vele

együtt mozdulok.

– Még, még, még.

Olyan erővel és lendülettel járatja bennem ki-be a farkát,

mintha nem tudna leállni. Egyszerűen csodálatos. De ami a
legjobb, hogy közben folyamatosan tartjuk a szemkontaktust.
Az még jobban felizgat. A nevét ordítom, mire ő is elélvez és
felnyög.

Izmaim elernyednek, és próbálom rendezni a légzésem.

Szinte hallom a szívdobbanását. Ez nem álom. Ez maga a
valóság.

Annak ellenére, hogy elélvezett, ismét belém jön. Aztán az

ajkamhoz tapasztja az övét és durván megcsókol.

– Még nem végeztünk – mondja, és az ajkamba harap.

– Ez ígéret? – kérdezem, és viszonzom a csókját.

Megígérem, hogy ez lesz az utolsó, amit elalvás előtt hallasz.

– Minden éjjel?

– Életem végéig.
huszonnegyedik

fejezet

– Nem hiszem el, hogy a Francia Riviérára mentek nászútra –

sóhajtja a húgom és a konyhaasztalra könyököl.

– Én pedig azt nem hiszem el, hogy átadta a kaszinó

irányítását és társadalmi munkát akar végezni.

Három hete olyan, mintha a fellegekben járnék.

Három hete mindennap Trace ágyában, a karjai között hajtom

álomra a fejem és három hete, hogy visszatértem a
táncparkettre. Testi és lelki értelemben is csodás vele lenni.
Maga a földöntúli boldogság.

– Micsoda? – visítja Bree.

– Pszt – nézek rá szigorúan.

Mindketten a nappali sarka felé pillantunk. Ötéves

unokahúgom, Angel épp egy kisszéken ül és játszik valamivel.
Trace mellette ül a földön és kinyújtja a lábát az asztal mellett.
Az ölében lévő műanyag tálca lett Angel kisasztala.

Hátat fordítanak a konyhának, és látszik, hogy nagyon

elmélyültek.

Mintha rajzolnának valamit, nem tudom. Mindenesetre

aranyos látványt nyújtanak.

– Létrehozott egy alapítványt, ami munkához segíti a

hajléktalanokat, de nem csak álláskeresésről van szó.
Tanfolyamokat tartanak nekik, így nő

az esélyük, hogy kikerülnek a szállóról és önálló életet

kezdhetnek.
Bree átnyúl az asztalon és megmarkolja a kezem.

– Amikor erről beszélsz, olyan izgatott leszel, hogy egy

oktávval feljebb megy a hangod.

– Izgatott is vagyok. Nagy összegekről van szó, Bree. Trace

üzleti kapcsolatainak hála, rengetegen fogják segíteni az
alapítványt. Ott lesznek az adománygyűjtő vacsorán és a
gálaesten is.

– Mármint az olyanokon, amiken te is felléptél? Táncolsz majd

ezeken is? – Ez a terv. És biztosra veszem, hogy Trace ezt is
ugyanolyan gondossággal fogja vezetni, mint a kaszinót.

Amikor belegondolok, hihetetlen boldogságot érzek.

– Mint egy főnök – mosolyog Bree.

Legszívesebben hozzátenném, hogy aprólékos,

szőrszálhasogató, kontrollmániás, de inkább csak ennyit
mondok:

– Igen. Mint egy főnök.

– Miattad változtatott?

– Már hat hónapja elkezdte – válaszolom fejcsóválva. – Akkor

még Cole-lal voltam.

– Akkor is tuti, hogy miattad csinálta. Akár a része voltál, akár

nem, biztos, hogy te inspiráltad – jelenti ki mindentudóan a
húgom.

Csendben maradunk, és megint a némán ügyködő férfira és a

mellette ülő démonfajzatra szegezzük a tekintetünket.

Egy hét múlva feleségül megyek Trace Savoyhoz. Nem

választottam zenét, és nem lesz koreográfia. Ahogy a
szerelem, úgy az esküvői tánc sem választás kérdése. Nem
akarom befolyásolni. Majd lesz, ahogy lesz, és pont úgy lesz
tökéletes.

Amikor ezt megmondtam Trace-nek, az lett a vége, hogy

anyaszült meztelenre vetkőztetett, és alaposan megrakott a
konyhapulton.

A konyhánkban.

Azonnal odaköltöztem, és a legtöbb időt az ágyban töltjük.

Minden reggel úgy ébredek, hogy hozzábújok. Izmos karjával
átöleli a derekamat, combját pedig az enyém közé tolja. Nincs
annál csodásabb, mint amikor álmos tekintettel rám néz, és jó
reggelt kíván.

Amikor nem dolgozom, csak teszünk-veszünk. Filmet nézünk,

vagy elmegyünk vacsorázni. Nincs szükségünk másra, csak
arra, hogy együtt legyünk.

Nem adtam el a házamat. Nem is fogom. Képtelen vagyok

megválni az otthontól, melyet Cole vett nekem, a táncteremtől,
amit ő épített és az emlékektől, melyek ahhoz a házhoz
kötnek. Inkább kiadom a házat Nikolainak. Kétszer akkora,
mint az előző lakása, ráadásul nem kell termet bérelnie a
táncoktatáshoz.

Nem tervezek tánciskolát nyitni. Csak azért tanítottam, hogy

fizetni tudjam a számlát, de soha nem volt a szenvedélyem.

Az elmúlt három hétben nem dolgoztam sokat. Amikor aznap

éjjel aláírtam a munkaszerződést, véletlenül átugrottam az
apróbetűs részt. Trace belecsempészett egy megkötést,
miszerint maximum két órát dolgozhatok minden este. Ezek
után nem csoda, hogy nem vitatkozott, amikor az ötnapos
munkarendet hétnaposra cseréltem.

Agyafúrtsága a szó jó értelmében kikészít. Állandó kihívások

elé állít, megállás nélkül dominál, ezzel folyamatosan
küzdelemre ösztönöz.
– Ki kell mennem a fürdőszobába – mondja Bree, aztán
felpattan, és kiviharzik a konyhából.

Én is felállok, csak én a nappali felé veszem az irányt.

Leguggolok Trace mögé, és végigsimítok az ingén.

– Merevítő van benne?

– Lehet – válaszolja, és átnéz a válla fölött.

Amilyen kaján vigyorral néz rám, mindent elfelejtek, amiről

eddig beszéltünk.

A vállára hajtom a fejem, átölelem, és magamba szippantom

az illatát.

Visszatér a rajzoláshoz és hagyja, hogy megállás nélkül

puszilgassam a nyakát. Ez a férfi maga a megtestesült
szexuális energia. Ha szabadjára engedi, kő kövön nem
marad. Márpedig így lesz, ha végre hazamegyünk.

Angel és Trace közé hajolok, és megnézem, mit rajzoltak.

Alapból olyanok, mint a gyerekrajz, bár felmerül bennem a
kérdés, hogy mit keres itt egy kutyának tűnő, piros szemű
szörny? Gyanítom, hogy ez inkább Trace műve.

– Ezt Trace rajzolta – mondja Angel, és a kezembe nyom egy

táncoló nőalakot ábrázoló képet. – Szexi Danni.

Szexi? Honnan ismeri ezt a szót? Trace-re nézek, aki közben

le nem veszi a szemét az ajkamról.

– Nem taníthatsz neki ilyet.

Próbálom leplezni a mosolyomat.

– Dehogynem – jelenti ki Trace pajzánul.

– Szerintem ez nem olyan, mint te – mondja Angel, miután
alaposan megnézi a képet. – Az arcod inkább egy kutyáéra
hasonlít.

– Milyen kutyáéra?

Csak nehogy azt mondja, hogy egy olyanra, aminek piros

szeme van, és úgy néz ki, mint egy szörny.

– Egy döglöttre.

Erre nem tudom, mit mondjak.

– Angel! – szól rá Trace. – Ezt már megbeszéltük. Ha meg

akarsz valakit ijeszteni, akkor a tekinteteddel és ne a
szavaiddal tedd.

– Olyan akarok lenni, mint te – mondja Angel. Felszegi az állát

és csodálattal néz Trace-re.

– Majd megtanítalak.

Trace megsimogatja Angel fejét, mire az unokahúgom copfjai

lengedezni kezdenek.

– Jó ég! – mormolom.

– Nincs isten, csak Zuul létezik – vigyorog Angel, de hatalmas

barna szemei villámokat szórnak.

Tátva marad a szám. Amióta ismerem, folyamatosan Istenről

beszél. Mi változott?

– Félek megkérdezni, hogy ki az a Zuul – mondom, miközben

Bree bejön a szobába.

Húgom megnézi a szörnykutyáról készült rajzot, aztán

szomorúan így szól:– A kereszténység iránti rajongása
átcsapott… a Szellemirtók iránti rajongásba.
Felemeli Angelt, aztán elindul vele az előszobába.

– Irány fürdeni, fiatalasszony.

– Őt jobban szeretem – mutat Trace felé Angel, amikor

elhalad mellette. – A másiknak lyukas volt az arca.

Vagyis gödröcskéi voltak.

Cole.

Sajog a szívem, és úrrá lesz rajtam a fájdalom.

Amikor Bree és Angel eltűnnek, Trace átöleli a nyakamat és

az ölébe ültet.– Mondd – leteszi a rajztáblát és hátradől a
kanapén.

– Jól vagyok – a nyaka köré kulcsolom a kezem és

összekuporodom az ölében. – Csak… Az unokahúgom
sokszor kegyetlenül őszinte.

– Ötéves.

Trace végigsimít a nyakamon.

– És logikus. Persze, hogy engem szeret jobban. Mert nekem

nincs lyuk az arcomon – a fülem mögé tűri a hajtincsemet, és
sóhajt. – Mondd már!

– Cole halála olyan mély sebet hagyott, hogy azt hiszem,

soha nem fog begyógyulni. Éveket töltöttem azzal, hogy
megpróbáltam továbblépni, de a legkisebb dolog is felnyithatja
a sebet, és ha ez megtörtént, idő, míg eláll a vérzés. –
Felegyenesedem, és Trace szemébe nézek. – Nem bánom,
de sokat gondolok rá, és ilyenkor elfog a szomorúság.
Hiányzik.

– Tudom. Nekem is.

– De te beszélsz vele.

– Igen.

– Tudnom kell… – kezdem, és megint a vállára hajtom a

fejem. –

Muszáj megmondanod, hogy van.

– Minden rendben van vele, Danni. – Kicsit lehunyja a szemét,

aztán kinyitja, és szomorúan hozzáteszi: – Visszamegy
dolgozni.

– Az állásajánlatok… – alig kapok levegőt, és összeugrik a

gyomrom. –

Azt mondta, veszélyes.

– Mindig veszélyes munkát végzett. Van hozzá tehetsége.

Egyáltalán nem aggódom a biztonságáért.

Végigsimít a hajamon, hogy megnyugtasson.

– Azért engedett el, mert…?

– Én beszéltem rá, hogy álljon ismét munkába. Azután, hogy

visszajöttél hozzám. – Megragadja a nyakamat és
hangsúlyozottan hozzáteszi: – Ismerem. Neki az kell, hogy
eltereljék a gondolatait. Érted?

– Igen.

Nem tetszik az ötlet, de tudom, hogy semmi beleszólásom

Cole életébe.

– Köszönöm, hogy elmondtad. És hogy mellette vagy.

– Ő is mellettem volt. Azért vicces, hogy így alakult, nem?

Mindennek dacára megmaradt a barátságunk.
El nem tudom mondani, milyen boldog vagyok emiatt. Ennél
többet nem is kívánhattam volna.

– Menj, és köszönj el a húgodtól – mondja, és letesz az

öléből. –

Megyünk.

Ezzel vége is a beszélgetésnek. Szeretem, hogy mindig

meghallgat, ha szükségem van rá és mindig időben le tudja
zárni a párbeszédet, nehogy szócséplés legyen a vége.

Hazafelé beülök mellé a Maseratiba és csak a jövőre

gondolok. Egy hét múlva férjhez megyek. Trace egy
hajléktalanokat segítő alapítványt vezet, ami a legkedvesebb
ügy a szívemnek. Itt ülök a férfi mellett, aki egyetlen
pillantással is lángra lobbant. Ahogy most is.

– Talán inkább az utat kéne figyelned – mondom, de közben a

gondolatra is összerándul a combom, hogy este megint belém
jön.

– Akkor a kezemet kell használnom. – Ismét a legszexibb

hangján szólal meg, aztán a combomra csúsztatja a kezét és
lehúzza a nadrágom cipzárját. – Mondtam, hogy szoknyát
vegyél fel.

– Én pedig mondtam, hogy ahhoz hideg van.

Leveszi a kezét a combomról, hogy sebességet váltson, én

pedig arra gondolok, milyen elképesztően vonzó ez a pasas,
ahogy a sportkocsiját vezeti.

Izmos karját a kormányon tartja, és magabiztosan

keresztülhajt a forgalmon. Maga a megtestesült tökély.

Már éjszaka van, és hamarosan látom a kaszinó fényét a

távolban. Trace lehajt a következő sarkon, de pont ellenkező
irányba, mint a lakása.
– Hová megyünk? – kérdezem, és kis híján elalélok, amikor a
lábam közé csúsztatja a kezét.

– Meglepetés.

– Miféle meglepetés?

– Nem mondom meg, úgyhogy ne is kérdezd.

Áthajtunk az Illinois felé vezető hídon és Bellville felé vesszük

az irányt. Nem sok minden van errefelé, de amikor behajt a
Skyview jelzésnél, ugróm egyet az ülésen.

– Nyitva van?

Csak két autót látok a parkolóban.

– Az év minden napján.

Fizet a parkolásért, aztán leállunk, a másik két autótól távol.

A hatalmas kivetítőn mozifilm részletek, melyek láttán még

izgatottabb leszek. Még soha nem voltam autós moziban,
főleg nem januárban.

Gyanítom, hogy nyaranta tele van és a mozinézők az autó

tetejéről bámulják a filmet a csillagos ég alatt.

– Hol vannak a mikrofonok? – körbenézek az üres

parkolóban, és azon gondolkodom, hogy fogjuk hallani a
filmet. – Azt hittem, vannak ilyen kis dobozkák, amiket a kocsi
ablakára lógatnak.

– Lecserélték őket rádióra.

Trace továbbra is járatja a motort és feltekeri a fűtést.

Ahogy a rádiót is beállítja, hirtelen látni a vásznat és a

filmrészletet, amitől eláll a lélegzetem.
– Dirty Dancing – a fejemet csóválom. – Hogy tudtad…?

– Szóltam nekik néhány hete.

Megnyomja a gombot és a lehető leghátrébb állítja az ülését.

Aztán mélyen a szemembe néz.

– Vetkőzz le!

Határozott utasítására megkeményedik a mellbimbóm. Ez a

férfi maga a megtestesült tökéletesség, mellyel mindig lázba
hoz.

Bár tudom, hogy az üveg nem takar teljesen, engedek a

vágyainak.

Farmer, pulóver, csizma, fehérnemű – mindent leveszek és az

ülésre térdelek.

A látványtól rögtön felcsillan a szeme.

– Gyere ide!

Tetőtől talpig megborzongok, ahogy áthajolok a műszerfalon.

Szűk a hely, ezért nem tudom, hogy férünk el mindketten a
kormány mögött.

Megfogom a vállát, hogy megtartsam az egyensúlyomat,

aztán az egyik térdemet a lába közé teszem. Amikor a szám
az övéhez ér, hevesen csókolni

kezd, és a nyelvünk folyamatosan kergetőzik. Ahogy mindig,

most is úrrá lesz rajta a birtoklási vágy, ahogy megmarkolja a
fenekemet.

Testének melege és csodás nyelve alaposan felizgat. A

hátamat simogatja, aztán kicsit gyengédebben kezd csókolni.
Semmi feszültség.
Nem sürget az idő. Csak a boldogság maradt, hogy együtt
lehetünk.

Megszólal a film zenéje, mely egy kicsit elnyomja a

zihálásunkat. Trace közelebb húz, abbahagyja a csókolózást,
hogy beigazítson. Háttal ülök a mellkasának.

– A szádat akarom – megfordulok.

– Nézd a filmet – vágja rá, és a derekamat megragadva

visszafordít.

Gyorsan lopok még egy csókot, aztán engedelmeskedem.

Úgy tűnik, ingerelni akar, mert folyamatosan simogat. A
legjobb film megy a vásznon, de én képtelen vagyok figyelni,
míg a combomat simogatja és széttolja a lábamat, hogy az
övé két oldalára kerüljön.

Hozzáfér a testem minden porcikájához, és ezt alaposan ki is

használja.

A nyakamat harapdálja és a lábam közt simogat, majd

alaposan szétkeni a nedvességemet.

Aztán egyre erősebben harapdálja a nyakamat, és feldugja az

egyik ujját, miközben a hüvelykujjával a csiklómat birizgálja.

Nem várat magára az orgazmus, de máris jön a következő.

Folyamatosan ficánkolok az ölében, ő pedig alaposan

magához szorít, és megállás nélkül dolgozik a kezével.

– Imádom, amikor elélvezel – kijelentése a testemet és a

szívemet is melegíti.

Folyamatosan ujjaz, a nyakamba fúrja az arcát és úgy

mozgatja a csípőjét, hogy érezzem, mennyire kíván.

Ezúttal még jobban elélvezek.

– Trace! – ordítom, miközben meglovagolom az ujját.
Mellbimbóm kőkemény, ő pedig alaposan belecsíp.

Amikor kihúzza az ujját, egyik kezét a torkomhoz szorítja és

elfordítja a fejem, hogy ismét megcsókolhasson.

Hevesen csókol, miközben megszabadul a nadrágjától.

– Ülj a farkamra!

Alig kapok levegőt. Magam mögé nyúlok, megmarkolom a

merevedését és simogatni kezdem. Simán irányíthatná a
kezem, de őt annyira lefoglalja a csók, hogy inkább a számra
koncentrál.

Folyamatosan markolászom a farkát, de aztán nem várok

tovább. A vállára hajtom a fejem és ráülök a férfiasságára.
Nyögünk, miközben a mellemet, a csípőmet és a puncimat
simogatja.

Széttolja a lábam és köröz a csípőjével. A lábunk közé nyúlok

és a golyóit gyömöszölöm, ő pedig még mélyebbre hatol.
Aztán a nyakamat kezdi csókolgatni, nyalogatni és harapdálni,
hogy még jobban felizgasson.

Nyögök, és tudom, hogy nemsokára itt a beteljesülés. Mégis

az visz a csúcsra, amikor megszorítja a torkomat és
folyamatos nyomás alatt tartja.

Még jobban szétteszem a lábam és üvöltök az orgazmus

hatására.

Amikor ő is elélvez, a nevemet kiáltja, és minden izma

megfeszül, aztán elernyed.

Amikor felkelek, megfordulok és úgy ülök az ölébe. Kedvem

szerint csókolom, aztán végigsimítok a mellkasán, hogy
érezzem minden egyes izmát.
– Ez mindig így lesz? – kérdezem, és végigsimítok az ajkán.

– Igen – válaszolja határozottan.

– Mindig szeretni foglak.

Megcsókolom.

– Köszönöm, hogy visszaadtad a szerelembe vetett hitemet

és megtanítottál újra mosolyogni.

huszonötödik fejezet

Amikor Trace megcsókol az étterem közepén, a tömeg

üdvrivalgásban tör ki. Még mindig a „Csókolják meg egymást”
felszólítás jár a fejemben és melegség járja át a szívemet.

Összeházasodtunk.

Olyan hihetetlen, hogy még mindig csak ámulok és bámulok,

miközben Trace felemeli a kezét. Az ujján lévő platinagyűrű
éppolyan erős és elegáns, mint a viselője. Nem véletlenül
választottam neki pont ezt.

Jegygyűrűje van.

Ez a hihetetlenül vonzó, fekete szmokingos férfi az én férjem.

Még mindig meg kell csípnem magam, hogy elhiggyem, ez

nemcsak álom.

Az esküvőnk idejére házasságkötővé alakíttatta a Bissarát, és

mellettem állt a színpadon, amikor kimondtuk az igent. Nem is
házasodtam volna másutt. Akkor szeretett belém, amikor
először meglátott az étteremben. Én pedig akkor szerettem
bele, amikor a színpadon táncoltam. A kezemet is itt kérte
meg.

Nekünk ez az otthonunk.
– Mrs. Savoy – megfogja a kezem és maga felé húz. –
Tartozol nekem egy tánccal, mielőtt felviszlek és letépem rólad
ezt a szép ruhát.

Kizárt, hogy ezt megengedem. Az ujjatlan, dekoltált, díszes

ruha csodásan áll rajtam. A derekamtól lefelé csipkés, A-
vonalú. Olyan, mint egy álom. A hátulja kicsit hosszabb, de
pont annyira, hogy még tudjak benne táncolni. Szebbről
álmodni sem lehet.

Átkulcsolja a derekamat, aztán lehúz a színpadról. Szinte

rögtön elvegyülünk a többszázas tömegben.

Mivel Trace nem záratta be a játéktermet, sok ismeretlen arc

mosolyog ránk. Az emberek körénk gyűlnek és izgatottan
figyelnek minket.

Átvágunk a villogó, csilingelő gépek során, és számtalanszor

megállunk,

amikor

gratulálnak

nekünk.

Kézfogások,

ölelések,

örömkönnyek a vendégek és a kaszinó vendégei részéről.

Egy örökkévalóságnak tűnik ez a nem túl nagy távolság, de
Trace mindvégig fogja a kezemet.

Aztán mégsem.

Kicsit eltávolodik, és felfigyel valamire a tömegben.

– Trace! – megragadom a karját, és abba az irányba nézek,
amelyikbe ő, de nem tudom, mit talált.

– Muszáj… – elszalad, átvág az embertömegen és rohan

tovább.

Összeugrik a gyomrom és kiráz a hideg. Mi történt?

A nyakamat nyújtogatom és még a lélegzetemet is

visszafojtom. És ekkor látom, amit ő.

Egy fekete bőrkabátot, hátulról.

Az ismerős barna frizurát.

Trace Cole után rohan.

Megfogom a ruhám alját és én is rohanok.

A tömeg gyorsan szétszéled, ahogy megindulok, kezemben a

ruhám aljával, nehogy rálépjek. Látom, hogy Trace
folyamatosan szalad, aztán eltűnik az éjszakában.

Úgy rohanok, hogy már alig kapok levegőt, és az egekbe

szökik a pulzusom. Fogalmam sincs, mi lesz, ha odaérek, de
már most a könnyeimmel küzdők.

Még az előtérben vagyok, amikor elérem a második ajtót és

megállok.

A szám elé kapom a kezem és szipogok.

Cole motorja az utca sarkán áll. Ő és Trace mellette,

miközben átölelik egymást. Trace lehajtja a fejét, súg valamit
Cole-nak, mire Cole bólint és szorosabban átöleli Trace-t.

Hullani kezd a könnyem. Az ablakhoz támasztom a tenyerem,

és legszívesebben én is odamennék, de nem teszem. Soha
többé nem akarok közéjük állni.
Cole haja rövidebb és talán sötétebb is. Izmosabbnak és
idősebbnek tűnik, de látszik, hogy jól van. Azt nem merném
állítani, hogy boldog, de a tartásából arra következtetek, hogy
van értelme az életének és vannak céljai.

Eltökéltnek tűnik. A szemét viszont… nem látom.

Felemeli a fejét és rám néz. Eláll a lélegzetem, és

lecsúsztatom a kezem az üvegről.

Trace elengedi Cole-t, és hátralépnek. Cole a nadrágzsebébe

teszi a kezét, végigméri a menyasszonyi ruhámat, aztán a
szemembe néz.

– Sok boldogságot – tátog és mosolyog.

Kicsit én is elmosolyodom, bár remeg az állam.

– Vigyázz magadra – mondom.

Úgy néz rám, ahogy én rá. Mintha mindketten felidéznénk az

első

találkozásunkat. A történetünk mosollyal kezdődött és így is

ért véget. A köztes idő szerelemmel telt.

Ő bontja először a szemkontaktust, mire összeszorul a

szívem. Ő és Trace még váltanak pár szót. Testtartásuk laza,
szemük csillog.

Cole anélkül, hogy még egyszer rám nézne, felül a motorjára

és úgy robog ki az életemből, ahogy annak idején berobogott.

Még mindig érzem a hiányát, mégis megtaláltam a lelki

békémet. Csak nézem, ahogy távolodik, és Trace is pontosan
így tesz.

Aztán visszatér hozzám, a fejét csóválja, miközben

gondterhelten néz rám és egyre közelít.
– Sajnálom, hogy itt hagytalak – kivesz egy zsebkendőt a
zsebéből és megtörli az arcomat. – Elkenődött a
szemfestéked.

– Nem érdekel a sminkem – megragadom a csuklóját. –

Meghívtad?

– Igen. Úgy gondoltam, le kell zárnotok.

– Mondtad, hogy barátok maradtatok, de a saját szememmel

látni… Ez a legcsodásabb ajándék, amit adhattál. Köszönöm.

– Szívesen.

Elteszi a zsebkendőt és alaposan végigmér.

– Megkérdezheted, miről beszéltünk.

– Bízom benned annyira, hogy beavatnál, ha nekem is

tudnom kéne róla.Megfogja az arcomat és a homlokomhoz
közelíti az övét.

– Szeretlek, Danni Savoy.

– Én is sze…

Ahogy már annyiszor, most is megszakítja a mondandómat

egy csókkal.

Később, a vacsora, a beszédek és a torta után a táncparkett

közepén állunk, körülöttünk a család és a barátok. Bree és a
szüleim, kollégák és a régi szomszédaim. Mind eljöttek.

– Erről van szó, táncoslány – végigsimít az arcomon. – Itt a

soha vissza nem térő alkalom, hogy beírd magad a legjobban
táncoló menyasszonyok történelmébe. Csak nyugi.

– Nem izgulok.
Dehogynem.

Pár perccel ezelőtt megadtam a DJ-nek a szám címét.

Ránézek a fickóra, hogy jelezzem, készen állok. Aztán Trace
felé fordulok és mosolygok.

Felcsendül Ella Hendersontól a Yours, mely egyértelműen a

kettőnk dala.– Te vagy a keringőm – megcsókolom Trace
nyakát és a fülébe súgom.

– Én pedig a tiéd.

Nagyot sóhajt, aztán elindul, és ahogy együtt mozdulunk,

minden lépésünket a szerelem vezeti. Egyszerre lélegzünk és
a szívünk is egyszerre dobban. Elegánsan, könnyedén
táncolunk, mintha a föld fölött lebegnénk.

Ahogy ránézek, elveszek a tekintetében. Erre a táncra mindig

emlékezni fogok. Mások számára ez csak egy sima keringő.
Kimért, elegáns, légies.

Nekünk viszont az örök szerelem kezdete. Maga a szenvedély

és a földöntúli boldogság.

– Soha nem tudok veled betelni – suttogja, és szorosan

magához ölel.

– Akkor ez tényleg örökre szól.

Az emlékek, a fájdalom és a boldogság… Mindenért hálás

vagyok.

Mert mindegyik Trace-hez vezetett.

köszönetnyilvánítás

Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a béta-

olvasóimnak: Ellie-nek, Helennek, E. M.-nek, Angelának,
Kettynek, Shabbynek, LittleKittennek Sheának, Brooke-nak,
Jilliannek és Ann-nek. Hálásan köszönöm, hogy rekordidő
alatt elolvastátok és véleményeztétek a könyvet.

Nem is tudjátok, milyen sokat jelent nekem a visszajelzésetek.

Tudom, hogy mindig számíthatok rátok.

Köszönöm a bloggereknek, az olvasóknak, a barátoknak és a

családomnak. Örökre az adósotok maradok a sok
támogatásért. Írónak lenni hatalmas kihívás: rengeteg munka,
határidők, megfelelni a szűnni nem akaró olvasói-szerkesztői
igényeknek…

Hála a folyamatos biztatásotoknak, könnyebben megy az írás.

Izgalmasabbá teszitek ezt a rögös utat. El nem tudom

képzelni, mi lenne velem nélkületek. Örök hálám
mindnyájatoknak.
Document Outline
első fejezet
második fejezet
harmadik fejezet
negyedik fejezet
ötödik fejezet
hatodik fejezet
hetedik fejezet
nyolcadik fejezet
kilencedik fejezet
tizedik fejezet
tizenegyedik fejezet
tizenötödik fejezet
tizenhetedik fejezet
huszadik fejezet
huszonötödik fejezet
köszönetnyilvánítás