You are on page 1of 86

FOODTEST

& WISE PASTA


GLUTÉNMENTES
SZAKÁCSKÖNYV

1
Brokkolikrémes-tonhalas tészta

Hozzávalók 3 személyre A kisebb rózsáira szedett brokkolit sós vízben


20 dkg szezámfusilli roppanósra főzzük, hideg vízre szedjük,
25 dkg brokkoli leszűrjük úgy, hogy a főzővizéből felfogunk kb.
1 nagy csipet só 1/2 dl-t. A zöldséget turmixgépben pépesítjük
1 nagy csipet őrölt bors a vízzel, ízesítjük a sóval, a borssal, a zúzott
2 nagy gerezd fokhagyma fokhagymával. A tésztát bő vízben kifőzzük,
16 dkg olajostonhal-konzerv leszűrjük, lecsepegtetjük. A brokkolikrémbe
a tálaláshoz: forgatjuk, ha szükséges, a fűszerekkel
2–3 keményre főtt tojás tovább ízesítjük, végül a kisebb darabokra
tépkedett tonhallal és a finomra reszelt vagy
felkockázott tojással kínáljuk.

Tipp: az egész étel 50,1 g, 1 adag 16,7 g


szénhidrátot tartalmaz.

2
Céklás-tonhalas tésztasaláta

Hozzávalók 2 személyre A tésztát sós vízben roppanósra főzzük,


10 dkg szezámpenne leszűrjük, lecsepegtetjük és kihűtjük. A céklát
1 nagyobb cékla (tisztítva mérve 15 dkg) bő vízben puhára főzzük, a héját ledörzsöljük,
1 olajostonhal-konzerv (5 dkg) majd a zöldséget nagy lyukú reszelőn
3–4 púpozott evőkanál tejföl lereszeljük. A tonhalat lecsepegtetjük. A tejfölt
2 evőkanál majonéz a majonézzel, a sóval és a borssal elkeverjük,
2 nagy csipet só beleforgatjuk a céklát, a halat és a tésztát. Ha
1 csipet őrölt fehér bors szükséges, utánízesítjük. Érdemes pár órát
vagy 1 éjszakát a hűtőben pihentetni, hogy az
ízek jól összeérjenek.

3
Mi okozza az
ételintoleranciát?
Enzim defektus
Szervezetünkben az elfogyasztott ételt enzimek bontják le és a fe-
hérjék előállításához a táplálék teljes megemésztése szükséges.
Az emésztő enzimek alacsony mennyisége vagy hiánya ahhoz ve-
zet, hogy a táplálék csak részben bomlik le és olyan nagyobb kom-
ponensek maradnak vissza, melyek nem képesek az emésztő-
rendszerből felszívódni. Az emésztetlen táplálék ozmotikus hatása ré-
vén folyadék- és sófelszívódási gondokat okoz, illetve a belekben lévő
baktériumok nagyfokú gázképződés közben bontják azt, puffadást,
hasi görcsöket okozva.

Gyógyszerek, tartósítószerek
Egyesek nehezebben tudják semlegesíteni a gyógyszereket és tartó-
sítószereket vagy erősebben reagálnak bizonyos szerekre (szalicilátok,
szulfitok, hisztamin).

Toxikus komponensek
Számos élelmiszer tartalmaz természetesen előforduló toxikus kom-
ponenseket, melyek megzavarhatják az emésztőrendszert. Például a
nem eléggé megfőzött bab lektineket tartalmaz, melyek toxikus ha-
tásuk révén ételintoleranciát okozhatnak.

A bélrendszer, vagy az immunrendszer


nem megfelelő állapota
Ha a gyomor-bélrendszer bizonyos szakaszai károsodnak, egyes éte-
lek nem tudnak lebomlani teljes mértékben. Ennek következménye-
ként a károsodott bélfalon keresztül „nem oda való” fehérjék kerülnek
a keringésbe. Ezeket a szervezet észleli, „idegen behatolóként” tekint
rájuk és speciális, IgG-típusú antitesteket termel ellenük. Az részben
emésztett, bélfalon átjutó egész fehérjemolekulák (antigének) és az
IgG antitestek kapcsolódásából létrejött immunkomplexek pedig
előidézhetik az ételintoleranciát és a kapcsolódó tüneteket.

További információ

4
Cézár tésztasaláta

Hozzávalók 2 személyre A tésztát megfőzzük, lecsepegtetjük.


a salátához: A sült húst kisebb kockákra vágjuk, a
1 csomag szezámfusilli (20 dkg) paradicsomot negyedeljük, a salátaleveleket
10 dkg koktélparadicsom falatnyi darabokra tépdessük.
3–4 rómaisaláta-levél A tojássárgájához adjuk a mustárt, kézi
1/2 sült csirkemell robotgéppel verni kezdjük, közben vékony
4–5 evőkanál reszelt parmezán sugárban hozzácsurgatjuk az olívaolajat.
az öntethez: Hozzákeverjük az összenyomott fokhagymát,
2 tojássárgája a szardellát, a parmezánt és a citromlevet,
5–6 evőkanál olívaolaj végül sóval és borssal ízesítjük. A saláta
1 teáskanál dijoni mustár hozzávalóit elvegyítjük, meglocsoljuk az
1/2 citrom kifacsart leve öntettel, óvatosan összeforgatjuk, és azonnal
1 szardellafilé tálaljuk.
3 evőkanál reszelt parmezán
1 kis gerezd fokhagyma

őrölt fehér bors

5
Brokkolis-zöldséges tésztasaláta

Hozzávalók 3 személyre Az apró rózsáira szedett brokkolit sós vízben


20 dkg kölesfusilli pár perc alatt roppanósra főzzük, leszűrjük,
25 dkg brokkoli lecsepegtetjük.
10 koktélparadicsom A tésztát enyhén sós vízben kifőzzük,
2 hónapos retek leszűrjük, hagyjuk lecsepegni.
1 marék friss vegyes saláta A paradicsomot ketté-, a retket ketté-,
só majd vékony szeletekre vágjuk. A tésztát
frissen őrölt fekete bors összeforgatjuk a brokkolival, a salátával, a
az öntethez: paradicsommal és a retekkel. Fűszerezzük
2–3 evőkanál olívaolaj kevés sóval és borssal. Az olaj és a citromlé
2 evőkanál frissen facsart citromlé keverékével meglocsolva kínáljuk.

6
Ekcéma és egyéb
bőrproblémák
MIÉRT SZÁRAZ ÉS KIALAKULÁSÁT A
GYULLADT A BŐR? KÖVETKEZŐ TÉNYEZŐK
BEFOLYÁSOLJÁK:
Az ekcéma erős viszketéssel járó bőrgyulladás.
A betegség pontos oka nem ismert. Családon
• Száraz bőr
belüli halmozódás, örökletes hajlam jellemzi.
• Kozmetikumok, bőrirritáló anyagok
Krónikus betegség, megnyugtató, hogy nem fer-
• Állatszőr, toll
tőz. Az ekcémában szenvedők között gyakoribb
• Dohányzás, dohányfüst, alkohol
az asztma, szénanátha.
• Bizonyos élelmiszerek: tojás, tej, citrusfélék,
paradicsom, hal, szója, búza.
Kezelése: kiváltó tényezők kerülése, krémek al-
kalmazása. A panaszt kiváltó élelmiszerek felku-
tatása és eliminálása az étrendből.

7
Belenyugvás vagy A bőrgyógyászok mellett a kozmetikai termékek
gyártói és a kozmetikusok is a szép, egészséges
további vizsgálatok? bőrért dolgoznak. Egész ágazat épült már a ter-
mészetes alapanyagokból készült kozmetiku-
Viszketés, irritáció, bőrpír, kiütések. Ekcéma, ez mok, pipere termékek előállítására, egyre több
volt a diagnózis 25 éven át. Kezelések, gyógysze- csodaszert kínálnak a problémás bőrre. Ezek
rek, kenőcsök. Mégis időről-időre visszatért a kín- gyakran hatásosak is ideig-óráig, majd a bőrpa-
zó bőrbetegség, egy idő után pedig aranyérszerű naszok ismét jelentkeznek. Az ételintolerancia
tünetek is jelentkeztek. Majd egy egyszerű vizs- nem csak a betegség kategóriába sorolt ekcémát
gálat után kiderült, hogy az évtizedek óta gyötrő vagy gyulladást képes előidézni. Gyakran a patta-
ekcémától is meg lehet szabadulni! nások, aknék, bőrszárazság oka is valamely étel
vagy élelmiszer-alapanyag, melyet a szervezet
Állandó küzdelem a kellemetlen érzéssel, bele- nem képes tolerálni.
nyugvás vagy további vizsgálatok? De milyen vizs-
gálatok? Hová lehet fordulni, ha az allergológus, Számos tapasztalat, visszajelzés igazolja, hogy a
a bőrgyógyász, a proktológus és a természetgyó- FOODTEST 200+ vizsgálat alapján összeállított di-
gyász sem tud segíteni? Van-e bármilyen szer az étás étrend hatására a bőrpanaszok megszűntek
ekcéma ellen? Van-e olyan eljárás ami nem a tü- és az ekcéma is teljesen elmúlt, mely ellen 25 évig
neteket próbálja megszüntetni, hanem az okokat küzdöttek. Pedig a diéta nem egy életre szól, nem
deríti fel? Egyáltalán mi okozhatja az ekcémát? kell örökre lemondani a kedvenc ételekről. Csak
Fontos kérdések, amelyek minden bőrpanasszal addig kell diétázni, míg a bőrpanaszokat okozó
küzdő fejében megfordultak már. ételek fehérjéi kiürülnek és a bélrendszer rege-
nerálódik.
Mégis kevesen tudják, hogy milyen súlyos bőr-
problémákat okozhat az ételintolerancia! Azok A bőrpanaszok már egyre fiatalabb korban je-
az ételek, amelyeket nem tud maradéktalanul lentkeznek, egészen pici gyermekeknél is képes
lebontani az emberi szervezet, különböző kelle- kialakulni egyik napról a másikra. Gyakran már a
metlen tüneteket produkálnak! Ez azonban nem kicsiket is szteroid alapú krémekkel kezelik, pedig
az ételektől függ, hanem az emberi szervezettől. lehet, hogy elegendő lenne kideríteni, pontosan
Nincs általánosság, az ételérzékenység egyénen- mi okozza az ekcémát. Sajnos sokan még ma is
ként változó, számos összetevő vagy alapanyag abban a tévhitben élnek, hogy az ekcéma és a
fehérjéi okozhatják a panaszokat. Ami az egyik bőrprobléma kellemetlen örökség, pedig lehet,
ember számára életerőt, táplálékot jelent a má- hogy csak egy-két étel tehet róla!
sik számára ekcémás, bőrgyulladásos panaszo-
kat is okozhat.

További információ

8
Hawaii tésztasaláta

Hozzávalók 3 személyre A tésztát sós vízben roppanósra főzzük,


20 dkg szezámfusilli leszűrjük, lecsepegtetjük. A sonkát és az
15 dkg ananász ananászt kisebb darabokra vágjuk. A tejfölt
15 dkg sonka simára keverjük a sajtkrémmel, 1 csipet sóval,
3 púpozott evőkanál tejföl borssal. Beleforgatjuk a tésztát, a sonkát és az
2 evőkanál sajtkrém ananászt. Tarka borssal megszórva kínáljuk.

őrölt fehér bors
a tálaláshoz:
őrölt tarka bors

9
Kapros-zöldbabos tésztasaláta

Hozzávalók 3 személyre A tésztát bő vízben roppanósra főzzük,


20 dkg szezámpenne leszűrjük és lecsepegtetjük.
25 dkg zöldbab A zöldbab végeit levágjuk, a zöldséget
2 dl tejföl rövidebb darabokra csíkozzuk, sós vízben
2 evőkanál majonéz pár perc alatt megfőzzük, leszűrjük és
2 csipet só lecsepegtetjük. A tejfölt elkeverjük a
1 nagy csipet őrölt fekete bors majonézzel, a fűszerekkel, az apróra vágott
1 nagy csokor friss kapor kaporral, a citromlével, végül beleforgatjuk
2 evőkanál citromlé a zöldbabot és a tésztát. Reszelt sajttal
a tálaláshoz: megszórva kínáljuk.
reszelt sajt

10
Emésztési probléma
Emésztési problémát valószínűleg már mindenki
Belenyugvás vagy
tapasztalt egy-egy túlzott mértékű étkezés után.
Ha a panaszok gyakran jelentkeznek vagy szinte további vizsgálatok?
állandósulnak, emésztési zavar alakult ki.
A teltségérzetet fokozzák a szénsavas üdítőita-
Okai: lok, energiaitalok túlzott mértékű fogyasztása. A
Nagy mennyiségű zsíros, nehezen emészthető, korlátlan alkohol fogyasztás emésztési zavarokat
fűszeres étel hirtelen elfogyasztása emésztési kiváltó hatásáról se feledkezzünk meg. Kivizsgá-
problémát okoz. A túl gyors étkezés és az evés lást igényel, ha a helytelen életforma kizárható és
közbeni erőteljes diskurzusok közben sok levegő a tünetek krónikussá válnak. A krónikus emész-
jut a gyomorba, ami puffadást okoz. Rágógumi- tési panaszok mögött állhat epebetegség, reflux
zás is kiválthat ugyanezért puffadásos panaszt. (GERD), irritábilis bél szindróma.

11
Fáj, csikar, puffad, kellemetlen teltségérzés gyötör Az ételérzékenységre leggyakrabban az emészté-
– ez bárkivel előfordulhat. Így talán nincs is olyan si panaszok utalnak, mégis nagyon nehéz, olykor
tévécsatorna, rádió vagy online felület, ahol ös�- szinte lehetetlen tapasztalati úton meghatároz-
sze ne futnánk legalább egy csodagyógyszerrel, ni, hogy milyen ételek okozzák. Az ételallergiá-
mely állítólag képes megszüntetni az emésztési val szemben ugyanis az ételérzékenység okozta
problémákat! Nem kérdés, a hatékony gyógysze- emésztési problémák nem azonnal jelentkeznek,
rek ideig-óráig valóban enyhítenek a bélrendszeri napok, hetek telhetnek el az elfogyasztott étel és
panaszokon, de vajon mi az igazi megoldás? a tünetek jelentkezése között. Így akár téves kö-
vetkeztetéseket is képesek vagyunk levonni, hisz
Mindenevők vagyunk, ehhez alkalmazkodik a fo- lehet, hogy a mai panaszokat a tegnapi vagy teg-
gazatunk és az emésztőrendszerünk is. Ám, ha napelőtti ebéd okozza.
felborul az egyensúly az étrendben, ha túl sok
mesterséges adalékanyag jut a bélrendszerbe, Ha az orvosok szerint nincs szervi oka a problé-
ha túl sok környezeti ártalomnak vagyunk kité- máinknak, akkor a rendszeres vagy visszatérő
ve, vagy olyan gyógyszerek szedésére kénysze- emésztési gondokat szinte biztos, hogy vala-
rülünk, amelyek tönkreteszik a bélflórát – bizony milyen étel vagy alapanyag okozza. Ráadásul
komoly emésztési gondokkal nézhetünk szembe. a gyomorégés, hasfájás, puffadás, hasmenés,
Ilyenkor az ételek lebontása nem teljes, a fehér- székrekedés igen kellemetlen, így érthető, ha
jék bejutnak a véráramba és jönnek a súlyos vagy megpróbálunk mielőbb megszabadulni tőle, akár
kevésbé súlyos panaszok. Ez az IgG mediált étel- rendszeres gyógyszerfogyasztással is. És máris az
intolerancia. Az ételérzékenység számos tünetet ördögi kör elején vagyunk, bogyókat szedünk az
produkálhat szervezetünk bármely pontján, az emésztési gondokra egy életen át! Pedig az IgG
egyik legjellemzőbb mégis az, amikor nem meg- alapú ételintolerancia kezelhető a megfelelő ét-
felelő a gyomor- és bélrendszer működése. renddel és nem is kell a kedvenc falatokról örök-
re lemondani!
Emésztési problémák közé tartozik a gyomorfá-
jás, gyomorégés, puffadás, hasmenés, székreke- Ha Önnek is vannak hasonló gondjai, próbáljon
dés, hasfájdalom, epegörcs, rosszullét. Mindezt a végére járni! Kérje Ön is otthoni vérvételi cso-
okozhatja az IgG típusú ételintolerancia, ami- magunkat és néhány csepp vérből megtudhatja,
kor az ételek fehérjéit nem teljesen bontja le az milyen ételekre érzékeny, mit kell tennie, hogy
emésztőrendszer. Az ételérzékenység nem válo- ismét régi Önmaga legyen!
gat, gyakran már az egészen pici gyermekeknél
is kialakulhat és rendszeres hasfájást, hasmenést
okoz.

További információ

12
Kukoricás tésztasaláta

Hozzávalók 2 személyre A tésztát enyhén sós, forrásban lévő vízben


10 dkg hajdinapenne kifőzzük, leszűrjük, lecsepegtetjük. A
só megpucolt hagymát apró kockákra, a sonkát
1 nagy pohár laktózmentes tejföl (330 g) gyufaszálnyi csíkokra vágjuk, a kukoricát
15 dkg majonéz leszűrjük.
frissen őrölt tarka bors A tejfölt elvegyítjük a majonézzel, ízesítjük
1 lila hagyma sóval és borssal. Alaposan elkeverjük a
15 dkg gépsonka hagymával, a sonkával és a kukoricával,
1 kukoricakonzerv (kb. 28 dkg) végül beleforgatjuk a tésztát. Reszelt sajttal
a tálaláshoz: meghintve tálaljuk.
laktózmentes trappista sajt

13
Margarita tésztasaláta

Hozzávalók 2 személyre A paradicsomot megmossuk, kettévágjuk,


30 dkg fürtös paradicsom vágott felével felfelé sütőpapírral bélelt
só tepsire rendezzük. Megszórjuk sóval,
frissen őrölt fekete bors borssal, és előmelegített, 230 fokos sütőben
1 csomag quinoafusilli (20 dkg) megsütjük, megpirítjuk. A tésztát enyhén
kevés olaj sós, olajos, forrásban lévő vízben kifőzzük,
20 dkg minimozzarella leszűrjük, lecsepegtetjük. A minimozzarellát
a tálaláshoz: kettévágjuk, és a paradicsommal együtt a
néhány bazsalikomlevél tésztához forgatjuk. Tányérokra adagoljuk,
bazsalikommal díszítve tálaljuk.

14
Sonkás-sajtos Spagettisaláta

Hozzávalók 4 személyre A tésztát forrásban lévő, enyhén sós vízben


20 dkg kölesspagetti megfőzzük, majd hideg vízzel többször
só leöblítjük, leszűrjük, és hagyjuk lecsepegni.
10 dkg vékonyra szeletelt pulykamellson- A sonkát és a sajtot vékony csíkokra metéljük,
ka az almát – hámozás nélkül – lereszeljük.
10 dkg vékonyra szeletelt trappista sajt Az olajbogyót és az uborkát késes aprítóval
1 nagyobb alma ledaráljuk, összekeverjük a tejföllel, az öntettel,
az öntethez: ízesítjük sóval és aprított petrezselyemmel.
7–8 dkg magozott olajbogyó Beleforgatjuk a spagettit, a sonkát, a sajtot és
3 csemegeuborka az almát, és tányérokra adagolva tálaljuk.
1 nagy pohár tejföl (33 dkg)
15 dkg ezersziget-öntet

néhány szál petrezselyemzöld

15
Végleg leszámolni a
visszatérő náthával,
köhögéssel?
Ha nem fogadjuk el a választ, hogy: „van ilyen, a nak el a szervezetben – így például az orrüreg és
gyermek/felnőtt szervezete gyenge”, akkor érde- az arcüreg környékén.
mes elgondolkodni a táplálkozáson. Ha tehát ön vagy családtagjai közül bárki vissza-
térő légzőszervi panaszokkal küzd – nagy eséllyel
A környezetben előforduló allergének mellett, ételérzékenység miatt nem tud megszabadulni
mint például a pollenek vagy az állatszőr, nagyon az állandósult tünetektől.
sok étel is okozhat légzőszervi problémákat. Az ételintolerancia ma már egyszerűen néhány
Amikor hosszú ideje légzőszervi gondokkal küzd csepp vérből megállapítható. Az ételérzékeny-
valaki, az orrmelléküregek heveny és idült gyulla- ség pedig megfelelő étrenddel és a bélrendszer
dása, vagy az orrnyálkahártya gyulladása is kiala- regenerálásával kezelhető. A tüneteket, pana-
kulhat. Ebben az esetben már nehezebb a légzés, szokat okozó ételek kiiktatása már önmagában
állandósult fejfájás, kimerültség is gyötörheti az is állapotjavulást hoz, általában néhány nap után
embert. már érezhető a kedvező változás. A problémákat
A tüneteket átmenetileg lehet kezelni, de ezzel okozó ételek elhagyása után gyorsan regenerá-
hosszú távon nem lehet megelőzni azok kiúju- lódhatnak a légzőszervek is, így az állandósult
lását vagy súlyosbodását. Brit tanulmányokból gyulladásoktól, náthától, köhögéstől is egyszerű-
kiderült, hogy például az asztmások saját tapasz- en megszabadulhat.
talatai szerint egyes élelmiszerek súlyosbítják a
légzőszervi tüneteket, panaszokat. A kutatásokat
kiterjesztették az egyéb légzőszervi problémák
és az élelmiszerek közötti összefüggésekre is.
Az ételintolerancia közvetlenül kapcsolatban áll
a krónikus légzőszervi panaszokkal. Ha a beteg
olyan ételeket fogyaszt, melyek fehérjéit csak
részben tudja lebontani a bélrendszere, az orr-
folyás, nátha, köhögés, fulladás is súlyosbodik.
Ennek oka, hogy a lebontatlan ételfehérjék be-
kerülnek a véráramba, az immunrendszer pedig
IgG antitestekkel reagál az „idegen” –re. Majd az
antitestek összekapcsolódnak a megemésztetlen
fehérjékkel és gyulladásos folyamatokat indíta-

További információ

16
Szőlős-kecskesajtos
tésztasaláta almával
Hozzávalók 2 személyre A tésztát bő vízben roppanósra főzzük,
20 dkg szezámfusilli leszűrjük, lecsepegtetjük. Az alma magházát
3 púpozott evőkanál tejföl kivágjuk, a gyümölcshúst apróra kockázzuk.
2 púpozott evőkanál majonéz A tejfölt simára keverjük a majonézzel,
2 evőkanál sajtkrém a sajtkrémmel, majd ízesítjük a sóval,
1 csipet só borssal. Beleforgatjuk a tésztát, az almát, a
1 csipet őrölt fekete bors leszemezett szőlőt. A tetejére kecskesajtot
1 fürt szőlő morzsolva kínáljuk.
1 nagyobb alma
a tálaláshoz:
3 dkg (házi) fokhagymás kecskesajt

17
Tavaszi tésztasaláta

Hozzávalók 2 személyre A tésztát kifőzzük, leszűrjük, kihűtjük.


1/2 csomag szezámfusilli (10 dkg) A tejfölt elkeverjük a fűszerekkel és a
továbbá: zöldségekkel, majd beleforgatjuk a tésztát is.
2 kisebb sárgarépa reszelve A salátát főtt tojással tálaljuk.
2–4 retek reszelve
1 dl tejföl Tipp: húsokhoz, sonkához köretként,
1 evőkanál őrölt pirospaprika magában salátaként fogyaszthatjuk.

frissen őrölt fekete bors
a tálaláshoz:
főtt tojás

18
Tojáskrémes tésztasaláta tonhallal

Hozzávalók 2 személyre A tésztát sós vízben kifőzzük, leszűrjük,


10 dkg szezámfusilli lecsepegtetjük. A tojást keményre főzzük,
4 kisebb tojás megpucoljuk. Kevés sárgáját félreteszünk
1 teáskanál mustár a díszítéshez, a többit a fűszerekkel, a
1 evőkanál majonéz majonézzel és a mustárral alaposan áttörjük.
4 evőkanál tejföl A tejföllel krémesítjük, végül beleforgatjuk
1 nagy csipet só a tésztát. A salátát tányérra helyezzük, a
1 csipet őrölt fekete bors tetejére halmozzuk a falatnyira darabolt,
16 dkg olajostonhal-konzerv lecsepegtetett tonhalat, ráreszeljük a félretett
tojássárgáját, és tálaljuk.

19
Tévhitek és tények az
ételintoleranciával
kapcsolatban
Az ételérzékenységet gyakran azonosítják a lak- Az enzimhiány és az immunbetegség mellett
tóz- vagy lisztérzékenységgel, pedig ennél jóval ugyanis az emésztőrendszer „megbetegedése”
többről van szó. is vezethet ételérzékenységhez. A túlzott gyógy-
szerfogyasztás, vegyi anyagok, rossz étkezési szo-
Fontos tisztázni az IgG ételintolerancia fogalmát! kások, stressz, mozgásszegény életmód, környe-
Allergia esetén azonnal reagál a szervezetünk zet szennyezettség, mesterséges adalékanyagok,
és IgE antitesteket termel az immunrendszer az tönkreteszik a bélflórát. A megemésztetlen glutén
adott élelmiszer ellen. Így egyszerűen kitapasz- gyulladásokat okoz és ezzel növeli a bélrendszer
talható vagy kivizsgálható, hogy mi okozza a áteresztő képességét, így a félig lebontott fehér-
tüneteket. Intolerancia esetén komplikáltabb a jék a táplálékból bekerülnek a szervezetbe. Az
képlet, részben azért, mert nem produkál azon- immurendszerünk felismeri az „idegeneket” és
nali tüneteket, részben pedig azért, mert több IgG antitesteket kezd termelni ellenük. Ezért ne-
oka is lehet. vezzük IgG-mediált, vagy IgG-típusú ételintole-
ranciának.
Okozhatja emésztőenzim hiány, ilyenkor be-
szélünk laktóz- vagy hisztamin érzékenységről. Miközben a szervezet harcol a megemésztetlen
Mindkét esetben más-más enzim hiányzik a szer- fehérjékkel, különböző tüneteket is produkálhat,
vezetből. Az érzékenységet okozhatja immuno- így az emésztési problémáktól, az elhízáson, ek-
lógiai betegség is, mely felszívódási zavart okoz, cémán, ízületi gyulladáson, fáradékonyságon és
ilyen például a cöliákia, azaz lisztérzékenység. nőgyógyászati panaszokon át a migrénes fejfájá-
Ezek az ételérzékenységek összességében csu- sig bármilyen problémát okozhat. Gyermekeknél
pán az emberek néhány százalékát érintik. jelentkezhetnek idegrendszeri tünetek, tanulási
Ugyanakkor az ételintolerancia egy kevésbé is- nehézség vagy hiperaktivitás is.
mert fajtája, majdnem minden második ember
életét – köztük a gyerekekét is – megkeseríti.

20
Fontos megkülönböztetni az összes (totál) IgG és
csak IgG4 antitesteket vizsgáló teszteket! Többen
felvetik, hogy az ételintolerancia tesztek nem te-
kinthetők diagnosztikai értékűnek. Hivatkoznak
tudományos szakirodalomra, pl. az Európai és a
Kanadai Allergiai és Immunológia Társaság köz-
leményére. Valójában a hivatkozott cikkek azt
mondják ki, hogy az IgG4 mérés nem szolgál-
hat az eliminációs diéta alapjául, és a vizsgálat
egyáltalán nem a totál IgG mérésre vonatkozik.
Ezt mi is több alkalommal hangoztatjuk előadá-
saink során, az IgG4 ugyanis nem rendelkezik
effektor immun funkciókkal (opszonizáció, komp-
lement aktiválás) és inkább az immunreakció leál-
lításában van szerepe. Ezzel szemben a totál IgG
méréssel megbízhatóan azonosíthatók azok az
élelmiszerfehérjék, amelyekre érzékenységi reak-
ciók alakulhatnak ki. Ezek közé tartozik a FOOD-
TEST 200+ vizsgálat is.

A totál IgG méréssel beazonosíthatók azok az


élelmiszerfehérjék, amelyeket nem bont le meg-
felelően az emésztőrendszer. A fehérjék kiüríté-
sével és a bélrendszer regenerálásával fokozato-
san visszaépíthetők a korábban problémát okozó
ételek. A diéta többnyire nem egy életre szóló
lemondást jelent.

Csupán eliminációs diétával (azaz, a gyanított


ételek hosszú időn át történő mellőzésével) is
nagyrészt kitapasztalható, hogy mely ételeket
nem tolerálja a szervezet, de hosszú heteket,
akár hónapokat is igénybe vehet. Kivitelezése kö-
rülményes, szakember segítsége nélkül veszélyes
is lehet. Ez vonatkozik az ételérzékenység megál-
lapítása utáni diétára is! Feltétlenül ajánlott szak-
ember útmutatását kérni, mivel rossz diétával
hiánybetegségek alakulhatnak ki és ezzel többet
ártunk a szervezetünknek, mint amennyi haszna
lenne a tüneteket okozó ételek elhagyásának.

További információ

21
Fokhagymás tésztatallér

Hozzávalók 2 személyre A tésztát bő, sós vízben roppanósra főzzük,


20 dkg szezámspagetti leszűrjük és lecsepegtetjük.
4 nagyobb tojás A tojást elkeverjük a barnarizsliszttel,
2 púpozott evőkanál barnarizs-liszt hozzáadjuk a tésztát, ízesítjük a fűszerekkel
2 kávéskanál só és a zúzott fokhagymával. Olajjal kikent,
1/2 kávéskanál őrölt bors felforrósított serpenyőben 2 evőkanálnyi
1/2 kávéskanál morzsolt bazsalikom masszát kicsit elsimítunk, mindkét oldalát
3 nagy gerezd fokhagyma világosra sütjük. Ugyanígy járunk el a többi
a sütéshez: masszával is. A tésztatallérokat reszelt sajttal
kevés olaj kínáljuk.
a tálaláshoz:
trappista sajt

22
Mexikói tésztaleves

Hozzávalók 4 személyre A felforrósított olajon enyhén megpirítjuk


10 dkg quinoaspagetti a tésztát, hozzáadjuk az alaplevet, a
2–3 evőkanál olívaolaj paradicsomlevet, ízesítjük a fűszerekkel,
1,2 l zöldségleves alaplé belezúzzuk a fokhagymát, belereszeljük a
3 dl sűrű paradicsomlé hagymát. Addig főzzük, amíg a tészta meg
1 kisebb vöröshagyma nem puhul. Melegen kínáljuk.
1 nagy gerezd fokhagyma
1 púpozott kávéskanál só
1/2 kávéskanál őrölt köménymag
1 nagy csipet őrölt bors
1 teáskanál morzsolt bazsalikom

23
Sültkolbáaszos tésztasaláta

Hozzávalók 2 személyre A tésztát enyhén sós, forrásban lévő vízben


1/2 csomag hajdinapenne (10 dkg) roppanósra főzzük, leszűrjük, lecsepegtetjük.
só Elkeverjük a fehérborecetet a mézzel és a
4 evőkanál fehérborecet mustárral, beleforgatjuk a leszűrt, átöblített
1 evőkanál méz borsót, a tésztát és a falatnyi darabokra
1 kávéskanál gluténmentes mustár vágott/tépkedett salátát. A kolbászt
1 zöldborsókonzerv (25 dkg) felkarikázzuk, az olívaolajon megpirítjuk.
1 kisebb jégsaláta A salátához vegyítjük, a kisült zsírjából 2
20 dkg gluténmentes snack kolbász evőkanálnyit is belekeverünk. Magában vagy
1 teáskanál olívaolaj köretként tálaljuk.

24
Olaszos levesestál

Hozzávalók 2 személyre A felhevített olajon aranyszínűre dinszteljük


2 evőkanál olaj a megpucolt és apróra kockázott
1 nagyobb vöröshagyma vöröshagymát. Rátesszük a megtisztított
10 csirke-alsócomb húst, körbepirítjuk, felöntjük a vízzel.
1,5 l víz Ízesítjük sóval, borssal, a rozmaringgal, és kis
só lángon a hús puhulásáig főzzük. A megfőtt
frissen őrölt fekete bors csirkét kiemeljük, eltávolítjuk a bőrt és a
1 teáskanál morzsolt rozmaring csontot, majd a falatnyi darabokra szedett
1 csomó újhagyma húst visszatesszük a levesbe. Hozzáadjuk
10 dkg szezámspagetti a felkarikázott újhagymát, kb. 10 perc
45 dkg paradicsom elteltével az apróra tördelt spagettit. Miután
készre főtt, beletesszük az apróra kockázott
paradicsomot is, 2-3 percig forraljuk, majd
lefedve 5 percig állni hagyjuk, végül tálaljuk.

25
Nőgyógyászati gondok
és az ételérzékenység…
A nők 75 százaléka szenved a menstruációt meg- A székrekedés és a bélrendszerben található
előzően különböző tünetektől: fejfájás, puffadás, baktériumok egyensúlyának felborulása tovább
alvászavar, ingerlékenység, depresszió. A pana- ronthat a helyzeten. A bélbolyhok állapotának
szok kihatnak a munkára, a személyes kapcso- romlása és a bélfal elvékonyodása ételintoleran-
latokra és az életminőségre is. Ennek azonban ciát okozhat. Az ételérzékenység sokkal több em-
nem feltétlenül kell így lennie. A premenstru- bert érint, mint gondolnánk. Minden 2-3. ember
ációs szindróma tünetei a nők tizedénél olyan szervezetében problémát okoznak azok az ételfe-
szélsőségesek, hogy a probléma új nevet kapott, hérjék, melyeket a bélrendszer nem tud megfele-
premenstruációs dysphoric zavar (PMDD) néven. lően lebontani és átszivárognak a véráramba. Az
A menstruáció előtti napokban testi tünetek is immunrendszer ugyanis IgG antitestek termelé-
megjelennek: a mellek fájdalmassá válnak, na- sével reagál az ételek fehérjéire és így különböző
gyon feszülnek, így akár a nyugodt éjszakai alvást gyulladásos folyamatokat indít el a szervezetben.
is megnehezíthetik. Ez sajnos érintheti a női szaporító szerveket is.
Gyakran lép fel fej- és hátfájás, kifejezett étvágy-
fokozódás, emésztési zavar, puffadás, hőhul- Forrás: www.webbeteg.hu, www.foodtest.hu
lámok, testsúlynövekedés, az ujjak és a bokák
duzzanata, libidócsökkenés. Kutatások szerint a
menstruációs ciklushoz köthető ilyen jellegű tü-
netek kiváltó oka a rossz szokások, a nem megfe-
lelő táplálkozás, a környezeti mérgek és a stressz.
A PMS kezelésére alkalmazott gyógyszerek egy
része elnyomja az ovulációt, más részük a petefé-
szek ösztrogén és progeszteron termelését csök-
kentik és csontritkulást okoznak, tehát minden-
képp beavatkoznak a természetes folyamatokba.
Azt már korábban kimutatták, hogy a cukor,
koffein, alkohol, stressz, és a testmozgás hiánya
mind hozzájárulnak a PMS tünetek súlyosbodá-
sához. A tejtermékek fogyasztása pedig rontja a
hormonális kiegyensúlyozatlanságot.
A legfrissebb kimutatások szerint megfelelő étke-
zéssel enyhíteni lehet a tüneteket. A szervezetnek
rendszeres testmozgásra is szüksége van ahhoz,
hogy a hormonrendszert egyensúlyban tartsa.

További információ

26
Az elhízás esztétikai,
hiúsági vagy
egészségügyi kérdés?
Szinte nincs a földön olyan ember, aki tökélete- A rostszegény, tartósítószer és egyéb mestersé-
sen elégedett lenne a súlyával. Apró hibákat, ja- ges adalékanyaggal dúsított élelmiszerek, a legki-
vítandót mindig mindenki talál magán. Persze ez sebb problémára is bevett gyógyszerek, a szen�-
nem jelenti azt, hogy a valóságban is mindenki- nyezett levegő és a cukros üdítőitalok együttesen
nek lenne súlyproblémája. makacs zsírpárnákat okoznak.
Azután jönnek az önsanyargató, fogyókúrás,
Az igazi súlygondokról elhízás vagy kóros sovány- éhezős, vagy fogyitablettás kísérletezések – hisz
ság esetén beszélhetünk. A szakmai berkekben is minden ismerős esküszik valami csodaszerre, ám
elismert BMI, azaz testtömeg index iránymutató, minden csak átmeneti megoldást hoz vagy még
hogy mikor ajánlatos a súlygondokat komolyan azt sem. Imerős, ugye?
venni. Az elmúlt 3-4 évtizedben a már nyugati A probléma megoldásához kicsit mélyebbre kell
betegségnek, vagy civilizációs ártalomnak neve- ásnunk. Szó szerint. Ha picit megvizsgáljuk az
zett elhízás egyre nagyobb arányú Magyarorszá- előzményeket, akkor látható: mindent elkövettük,
gon is, melynek valóban komoly következményei hogy ételérzékenység alakuljon ki. IgG alapú éte-
vannak. Jó néhány betegség, közte a diabétesz, lintoleranciáról akkor beszélünk, ha a megválto-
a szív- és érrendszeri, de egyéb szervi károsodás zott bélflóránk, meggyötört emésztőrendszerünk
mögött is állhat az elhízás. miatt nem tudjuk az ételek fehérjéit megfelelően
lebontani. Így a félig emésztett fehérjék bekerül-
De miért is hívjuk civilizációs ártalomnak? nek a véráramba és máris jönnek a tünetek: bőr-
A növekvő stressz, a csökkenő vagy már-már gyulladás, emésztési gondok, puffadás, elhízás,
megszűnő testmozgás mellett az ételek minősé- migrén, stb.
ge, mennyisége és az étkezési szokásaink is jelen- Annak tehát, hogy a fogyókúra (ritkább esetben
tősen befolyásolják szervezetünket működését. a kóros soványság ellen a bőséges étkezés) nem
A rohanó világban „kapjunk be gyorsan egy hoz eredményt a súlyproblémáinkra lehet ételér-
gyorséttermi hamburgert” – az egyik legmeg- zékenység is az oka. Ma már minden harmadik
átalkodottabb ellenségünk. Önmagában a ember érzékeny valamire. Amíg az intoleranciát
hamburger vagy más gyorsétel nem hibás, a nem szüntetjük meg, addig minden hiábavaló, a
többi tényezővel együtt azonban igencsak ártal- kilók újra és újra felkúsznak.
mas. Ennek több oka is van. A rendszertelen és
egyoldalú étkezés, a gyors étkezés – hisz már a
nevében is benne van: gyorsétterem.

További információ

27
Tésztás lencseleves
zöldségekkel gazdagon
Hozzávalók 4 személyre A zöldségeket megpucoljuk, a répát és a
2 nagyobb sárgarépa petrezselymet felkarikázzuk, a hagymát
1 kisebb petrezselyem apró, a karalábét, a zellert, a krumplit kisebb
1 kisebb karalábé kockákra vágjuk. A felforrósított olajon
1 kis darab zeller megfonnyasztjuk a hagymát, megszórjuk
2 nagyobb krumpli a fűszerpaprikával, átforgatjuk rajta a
1 nagyobb vöröshagyma zöldségeket. Felengedjük az alaplével,
5 dkg kölesfusilli ízesítjük a fűszerekkel és a mustárral.
10 dkg konzervlencse Félidőben hozzáadjuk a tésztát. Ha a
3–4 evőkanál olaj zöldségek és a tészta megpuhultak, az
1 teáskanál fűszerpaprika átmosott és lecsepegtetett lencsével
1 csapott kávéskanál só gazdagítjuk a levest. Felforraljuk és melegen
1 nagy csipet őrölt fekete bors kínáljuk.
1 teáskanál mustár
1,5 l zöldségleves-alaplé

28
Brokkolikrémes fusilli

Hozzávalók 2 személyre A tésztát enyhén sós, lobogva forró vízben


20 dkg szezámfusilli megfőzzük, leszűrjük, lecsepegtetjük.
50 dkg brokkoli A brokkolit rózsáira szedjük, késes aprítóval
1 csomó újhagyma ledaráljuk.
3 evőkanál olívaolaj Az újhagymát megtisztítjuk, felkarikázzuk,
5 dl húsalaplé és a felhevített olívaolajon megdinszteljük.
só Rátesszük a brokkolit, felöntjük az alaplével,
frissen őrölt fekete bors fűszerezzük, és puhára főzzük. A tűzről levéve
őrölt szerecsendió botmixerrel pürésítjük, majd újra felforraljuk.
5 dkg reszelt parmezán Elkeverjük benne a sajtot, végül beleforgatjuk
a tálaláshoz: a tésztát. Tányérokra adagolva, száraz
2–3 dkg szezámmag serpenyőben illatosra pirított szezámmaggal
reszelt parmezán és parmezánnal meghintve tálaljuk.

29
Citromos-fokhagymás-kakukkfüves
tészta
Hozzávalók 2 személyre A tésztát kifőzzük. Közben az olajat pár percig
1 csomag szezámfusilli melegítjük, belekeverjük a fokhagymát, a
1 biocitrom fűszereket, a citrom finomra reszelt héját és
1/2 dl jó minőségű olívaolaj kifacsart levét. A tésztát leszűrjük, a citromos
1 evőkanál morzsolt kakukkfű olajba forgatjuk, és tálaljuk.

frissen őrölt fekete bors
2 gerezd fokhagyma apróra vágva

30
Tudta, hogy az
ételérzékenység
befolyásolja a
sportteljesítményt?
Alapvető különbség a sportolók és az átlagem- lelően a bevitt fehérje, zsír és szénhidrát arányok
ber táplálkozása között, hogy a rendszeres edzés betartását. Egyes sportágak esetében a verseny-
megköveteli a többlet energiabevitelt. Ez azon- ző súlya is nagyon fontos, illetve meghatározott.
ban sokkal bonyolultabb annál, mintsem hogy az A sok szempont mellett arról sem szabad megfe-
étkezések számát, illetve az elfogyasztott ételek ledkezni, hogy az esetleges ételérzékenység ho-
mennyiségét növelnénk. gyan befolyásolja a sportteljesítményt.

A sportosan aktív életet élők és főleg az élsporto- Amerikában és a Nyugat-Európai országokban


lók teljesítménye több tényezőtől függ. A konkrét már több évtizede is felismerték, hogy az ét-
edzésterv mellett kiemelt szerepe van a megfe- rend és a sportteljesítmény szorosan összefügg.
lelő táplálkozásnak, folyadékfogyasztásnak. Az A 2000-es évek elején ez a szemlélet a magyar
étrend kialakításánál sok szempontot kell figye- sportolók körében is elterjedt, ma pedig már a
lembe venni: az elégetett kalóriát, ennek megfe- felkészülés részévé vált a gondosan megterve-
zett étrend.

31
Az aktív versenyzők, sportolók életében a sze- A FOODTEST 200+ vizsgálattal egyszerűen kimu-
mélyre szabott étrend szinte elengedhetetlen te- tatható, hogy mely ételek okozzák a panaszokat.
hát, ám annak összeállításakor minden tényezőt Ezek elhagyása után már 2-3 héttel érezhető a
figyelembe kell venni. Azt ugyanis csak kevesen pozitív változás. A megfelelő eliminációs diéta
tudják, hogy az ételérzékenység az egészséges után pedig fokozatosan visszaépíthetők az ét-
életmód és a helyes táplálkozás ellenére is kiala- rendbe a korábban gondot okozó élelmiszerek is.
kulhat.
Az aktív versenyzők, sportolók életében tehát
Természetesen vannak általánosan alkalmazott nem elegendő „egészségesen élni, étkezni” – szá-
és többnyire elfogadott szabályok a versenyzők mukra nagyon fontos, hogy ne küzdjenek felderí-
étrendjével kapcsolatban is, de igazán személyre tetlen ételintoleranciával, hisz ilyen esetben elő-
szabott csak akkor lehet az étrend, ha vizsgáljuk fordulhat, hogy a jól megtervezett étrenddel is
azt is, hogy mely ételre hogyan reagál a verseny- ellenkező hatást érnek el. Az IgG alapú ételintole-
ző szervezete. rancia azt jelenti, hogy a fehérjéket csak részben
bontja le a bélrendszer, így azokat nem is haszno-
Az ételintolerancia az általános közérzetet nega- sítja a szervezet. Ugyanakkor komoly panaszokat
tív irányba befolyásolja, különböző panaszokat, okoznak a véráramba kerülve, miután az immun-
tüneteket okozhat, így például emésztési gon- rendszer IgG antitestekkel reagál rájuk.
dokat, bőrproblémákat, súlyfelesleget vagy súly-
vesztést, fejfájást, kimerültséget stb. Mindezek Igényelje otthoni vérvételi készletünket, derítse
egy átlagember esetében is rontják az életminő- ki, hogy az Ön szervezete milyen ételeket nem
séget, a nagyobb igénybevételnek kitett sporto- tolerál!
lókat pedig kifejezetten akadályozhatja abban,
hogy a kitűzött céljaikat elérjék.

Több féle ételintolerancia okozhat panaszokat,


így előfordulhat laktóz érzékenység, cöliákia vagy
IgG mediált ételintolerancia is. Az első két eset-
ben a tudomány mai állása szerint gyógyíthatat-
lan, életre szóló problémával állunk szemben.
Csak egy megoldás létezik: laktózmentes termé-
kek, illetve cöliákia esetén gluténmentes ételek
fogyasztása. Az IgG mediált ételintolerancia ese-
tén azonban kezelhető a kialakult érzékenység,
megfelelő diétával és bélregenerálással. Per-
sze ez nem egyszerű egy élsportoló életében az
egyébként is sok szempont alapján összeállított
étrend esetén, de megéri!

További információ

32
Cukkinis-túrós penne

Hozzávalók 2 személyre A cukkinit megmossuk, ha a héja keményebb,


40 dkg cukkini meghámozzuk, a húsát kis kockákra vágjuk.
1 csomó újhagyma Az újhagyma külső héját eltávolítjuk, a
15 dkg rögös túró hagymát felkarikázzuk úgy, hogy a zöldjéből
1,5 evőkanál olívaolaj is kerüljön bele.
1 kávéskanál morzsolt bazsalikom A felhevített olajon a hagymát üvegesre
1 kávéskanál morzsolt oregánó dinszteljük. Rádobjuk a cukkinit, együtt
só kevergetjük, majd sózzuk, borsozzuk,
őrölt fekete bors bazsalikommal és oregánóval ízesítjük.
15 dkg szezámpenne Roppanósan puhára pároljuk.
a tálaláshoz: Közben nagyobb lábosban vizet forralunk,
zsenge reteklevél vagy friss zöldfűszer sózzuk, a tésztát beleszórjuk, és egészen kis
fűszeres olívaolaj (pl. csilis, bazsalikomos, lángon 10 percig főzzük. Leszűrjük, a cukkinis
fokhagymás) raguba forgatjuk, és belemorzsoljuk a túrót.
Zsenge reteklevéllel vagy zöldfűszerrel
meghintve, fűszeres olajjal meglocsolva
azonnal tálaljuk.

33
Csicseriborsós-brokkolis tészta

Hozzávalók 4 személyre A tésztát puhára főzzük, leszűrjük. A brokkolit


20 dkg szezámpenne kis rózsákra szedjük, elvegyítjük a szárazra
30 dkg brokkoli törölt csicseriborsóval. Meglocsoljuk a 2
40 dkg főtt csicseriborsó vagy csicseribor- evőkanál olívaolajjal, a citromlé felével,
só-konzerv sózzuk, borsozzuk. Sütőpapírral bélelt
1/2 dl + 2 evőkanál olívaolaj tepsire rendezzük, és hőlégkeveréses, 180
3 gerezd fokhagyma fokos sütőben 15-20 perc alatt aranybarnára
1 citrom reszelt héja és kifacsart leve sütjük. Közben néhányszor átforgatjuk, hogy
só egyenletesen piruljon.
frissen őrölt fekete bors A maradék olívaolajat serpenyőben
a tetejére: felmelegítjük, hozzáadjuk az enyhén
parmezánforgács összeroppantott fokhagymát. Ha már illatos,
beletesszük a tésztát, néhányszor átforgatjuk,
enyhén megpirítjuk. Elkeverjük a sült
brokkolival és csicseriborsóval, meglocsoljuk
a maradék citromlével és megszórjuk a
citromhéjjal. Parmezánforgáccsal meghintve
tálaljuk.

34
Csirkés-sajtkrémes kölesspagetti

Hozzávalók 2 személyre A spagettit enyhén sós vízben megfőzzük,


1 csomag kölesspagetti (20 dkg) leszűrjük, lecsepegtetjük. A csirkemellet
só falatnyi darabokra vágjuk, majd késes
1 kisebb, egész csirkemellfilé (kb. 35 dkg) aprítóban ledaráljuk. A vajat és az olívaolajat
2 dkg vaj felhevítjük, rádobjuk a húst. Ízesítjük sóval,
2 evőkanál olívaolaj borssal, és zsírjára sütjük. Hozzáadjuk a
frissen őrölt tarka bors sajtkrémet, a tejszínt, a reszelt sajtot és
20 dkg tejszínes sajtkrém az aprított petrezselyem felét. Pár percig
3 dl tejszín főzzük, majd beleforgatjuk a tésztát, és
15 dkg füstölt sajt összemelegítjük. Tányérokra adagolva, a
1 kis csokor petrezselyemzöld megmaradt petrezselyemmel meghintve
tálaljuk.

35
Aszaltparadicsomos-bazsalikomos
tészta
Hozzávalók 2 személyre A tésztát enyhén sós vízben kifőzzük,
20 dkg kölesfusilli leöblítjük.
5–6 evőkanál olajban eltett aszalt paradicsom A paradicsomot és a vöröshagymát
2 gerezd fokhagyma feldaraboljuk, és pirítani kezdjük. Hozzáadjuk
4 dl zöldségalaplé az összeroppantott fokhagymát, majd
1,5 dl növényi joghurt felöntjük a zöldségalaplével. Felforraljuk,
2 teáskanál kölesliszt és besűrítjük a liszttel elkevert növényi
1 kisebb vöröshagyma joghurttal. Megszórjuk a bazsalikommal
1/2 teáskanál csilipehely és a csilivel, végül beleforgatjuk a tésztát.
1 marék bazsalikomlevél csíkokra vágva Tálalásnál friss bazsalikommal és csilivel
só díszítjük.
a tálaláshoz:
friss bazsalikomlevél
csilipehely

36
A frontérzékenységed
lebuktathatja az
ételintoleranciád
Fogjuk az időjárásra! Vagy ne? Tudományosan az időjárási frontok és a jellemző
Minden ember érzékeli az időjárás változást, de tünetek közt különbséget tesznek:
nem mindenkit visel meg. A frontérzékenyek pe-
dig csak irigykedhetnek azokra, akiknek meg sem
kottyan a hirtelen felmelegedés vagy épp lehűlés.
Melegfront
Melegfront esetén a levegő hőmérséklete és a
De tudjuk-e pontosan, hogy mi is az a frontérzé-
páratartalma megemelkedik, míg a légnyomás
kenység és mi áll a hátterében? Vagy csak meg-
csökken. Emiatt a leggyakoribb tünet a fejfájás,
szoktuk, hogy az időjárásjelentésben mindig sze-
migrén, álmatlanság, ingerlékenység, vérnyomás-
repel a FRONTHATÁS – ugye?
csökkenés, koncentráció zavar, fáradékonyság,
Na ez az a szó, amitől akkor is megfájdul a fejünk,
levertség. Megszaporodnak a szív- és érrendsze-
ha korábban nem voltunk frontérzékenyek.
ri panaszok és a trombózishajlam. Fokozódik az
anyagcsere, emelkedik a vérnyomás és a vércu-
Akkor bogozzuk ki egy kicsit ezt a problémát,
kor szintje is, ezért fokozódik a diabéteszesek cu-
mert minél gyakrabban fordul elő, hogy egy-egy
korürítése, halmozódnak a vérzéses kórformák.
panaszt az időjárásra kenünk, annál biztosabb,
hogy egy komolyabb egészségügyi panaszra is le-
gyintünk, kapkodjuk a fájdalomcsillapítókat – és Hidegfront
mint tudjuk, ennek általában súlyos következmé-
nyei lehetnek! Ha a hidegfront érkezéséig a légnyomás csökken,
Szakemberek szerint az időjárásváltozásra több- utána viszont emelkedik, a levegő hőmérsékle-
féleképpen reagál a szervezet: te és páratartalma visszaesik. Gyakran viharos
Vannak, akik meg sem érzik – ez egyébként nem széllökések, esetleg záporok, zivatarok kísérik.
teljesen igaz, mert azokat sorolják ide, akinek Az erre érzékenyeknél jellemző tünetek: ízületi
nincsenek konkrét egészségügyi panaszai, mint panaszok, fejfájás, reumatikus- gyomor- mellkasi
például a migrén. Ettől függetlenül az időjárás fájdalmak, a vérnyomás emelkedése, vese vagy
hatással van rájuk is, bágyadtabbak, vagy esetleg epegörcs, illetve gyakoribb lehet az asztmás és az
rosszabb hangulatuk van. De szerencsések, mert epilepsziás rohamok kialakulása. Egyeseknél fo-
nincsenek fájdalmaik. kozott belső feszültség, ingerlékenység jelentkez-
Vannak, akik egészségesek, de mégis az időjárás- het. Kiválthat még a hidegfront alvászavart, nyug-
változás súlyos panaszokat okoz náluk: szédülés, talanságot, de álmosságot és lassú reakciót is.
migrén, ízületi fájdalmak, rosszullét. Azt tehát elmondhatjuk, hogy nagyon hasonló tü-
A harmadik csoportba sorolják azokat, akiknél a netek jelentkeznek így tehát a „frontérzékenység”
meglévő krónikus betegség tüneteit erősítik fel a kibogozásának szempontjából a legfontosabb
hideg, meleg, vagy kettős fronthatások.

37
megismerni a saját szervezetünket, hogy meg- Akkor mi a megoldás?
előzhessük a bajt.
Egyénre szabott étrend! Tudjuk meg, hogy
Első teendő: kizárni a betegségeket! Alapos az egyes élelmiszereket hogyan bontja le az
orvosi szűrővizsgálatokon egyébként sem emésztőrendszerünk, mert azok az ételfehérjék,
árt rendszeresen megjelenni, mert időben amelyeket nem tud megfelelően lebontani, igen-
felismerhetők és kezelhetők a betegségek! csak súlyos tüneteket produkálnak, felerősítik a
Ha nincs orvosi magyarázat a tünetekre, mérle- frontérzékenyek panaszait és a krónikus betegek
geljünk! Gyógyszerek és szenvedés? Vagy további tüneteit is. Ezt nevezzük IgG alapú ételintoleran-
utána járás? ciának.
Azt ugye már tudjuk, hogy a stressz és a Valóban, a stressz, az egészségtelen és mozgás-
legyengült immunrendszer a frontérzékenység szegény életmód, a mesterséges adalékanya-
alapvető rizikófaktora – mint ahogy nagyon sok gok, a szennyezett környezet, az antibiotikumok
más betegségé is. Szakemberek megfigyelése mind-mind károsítják a bélrendszerünket. Így
szerint a magas kálium- és magnézium az egy idő után nem tudja megfelelően tenni a
tartalmú ételek csökkenhetika fronthatások dolgát. Átereszt a szervezetbe olyan ételfehérjé-
erősségét, ilyen például a banán, az alma, ket, amelyeket nem tudott lebontani. Ezután egy
burgonya, a szőlő, a kukorica, tofu, a halak és az bonyolultabb mechanizmus következik, melynek
olajos magvak. A szervezetnek szüksége van B-, lényege, hogy a saját testünk reagál az idegennek
a D- és az E-vitaminok pótlására is, ezért aján- vélt fehérjékre, emiatt erősödnek a tünetek és a
latos tojást, tengeri halakat, zöld növényeket és panaszok! Ez nem csak az egyébként egészséges
hüvelyeseket fogyasztani. emberek esetében figyelhető meg. A krónikus
De ha ez ilyen egyszerűen kezelhető, akkor miért betegségek tünetei is erősödnek.
küzdenek mégis olyan sokan migrénnel? Nincs más teendők, mint megtudni, hogy mely
A válasz egyszerű! Mert tényleg azon múlik a ételeket nem tudja lebontani az emésztőrend-
közérzetünk, amit megettünk és megittunk! Ez szerünk, azután tehermentesíteni a szervezetün-
elsőre ugyan ellentmodásnak tűnik, de nem az. ket és regenerálni a bélrendszert.
A hirtelen időjárás változást, a frontokat, a szélső-
Valóban vannak olyan élelmiszerek, amelyek ségeket nem tudjuk elkerülni, de arra van lehető-
általánosságban csökkenthetik a fronthatás ség, hogy a szervezetünket rendbe szedjük, és az
okozta tüneteket, de nem szabad figyelmen kívül első csoporthoz közelítsünk! Azokhoz, akik „meg
hagyni, hogy minden ember szervezete máshogy sem érzik” az időjárásváltozást.
bontja le az ételeket, így tehát máshogy reagál a
szervezetünk ugyanazon – egyébként egészséges
élelmiszerre.

További információ

38
Diós-fokhagymás tészta

Hozzávalók 2 személyre A tésztát a csomagoláson található utasítás


10 dkg szezámfusilli szerint megfőzzük, leszűrjük.
só A fokhagymát megpucoljuk, a dió nagy részét
2,5 dkg vaj ledaráljuk, a maradékot durvára aprítjuk,
1–2 gerezd fokhagyma félretesszük. A felhevített vajon illatosra
10 dkg dió pirítjuk a vékony szeletekre vágott fok-
a tálaláshoz: hagymát és a darált diót, majd beleforgatjuk
tejföl és átmelegítjük a tésztát – közben ízlés szerint
még sózhatjuk.
Tányérokra adagoljuk, durvára tört dióval
és langyosra melegített tejföllel tálaljuk.
Önmagában is finom, de köretként is
fogyaszthatjuk.

39
Egyszerű lecsós tészta

Hozzávalók 2 személyre A tésztát sós vízben roppanósra főzzük,


10 dkg szezámfusilli leszűrjük és lecsepegtetjük. A paradicsomot
2 nagyobb vöröshagyma cikkekre vágjuk, a paprikát és a vöröshagymát
3 nagyobb paradicsom vékonyra csíkozzuk. A serpenyőben
3–4 evőkanál paradicsomlé felforrósított olajon a hagymát meg-
1 nagy sárga kaliforniai paprika fonnyasztjuk. Hozzáadjuk a többi zöldséget, a
1 nagy piros kaliforniai paprika paradicsomlevet, és ízesítjük a fűszerekkel. Ha
3–4 evőkanál olaj mind megpirult, beleforgatjuk a tésztát, ha
só szükséges, utánízesítjük. Melegen kínáljuk.
frissen őrölt fekete bors

40
Mi okozhatja a fejfájást?
Nagyon régi mondás, az eredete sem ismert, A legfontosabb, amit tudnunk kell, ok nélkül nem
de fejfájásra panaszkodva ezt a választ biztosan fáj a fejünk! Tehát annak mindig utána kell járni,
mindenki megkapta már legalább egyszer. Ami- hogy mi lehet a baj. Mindenképp orvoshoz kell
kor épp nem fáj a fejünk, akkor elég viccesnek fordulni és minden lehetséges vizsgálatot érde-
tűnik, a lüktető migrén azonban visszaszorítja a mes elvégezni.
humorérzékünket.
Ha ezek után sincs meg a válasz a miértre, akkor
A viccet félretéve, érdemes számba vetni hogy érdemes gondolni arra, hogy egyes élelmiszerek
mi okozhat fejfájást. Nagyon sok minden: a nem is okozhatnak fejfájást. A migrént ugyanis ételér-
megfelelő vérnyomástól a megfázáson át, a cu- zékenység is okozhatja – és nem is ritka jelenség.
korszint ingadozás, a folyadékhiány, a fáradtság,
a stressz, kóros elváltozások a fájdalmas terüle- Az úgynevezett frontérzékenység nem betegség,
ten, vagy épp a gyerek házi feladata… hanem épp egy nem megfelelő állapotra hívja
fel a figyelmet. A szervezetünk akkor jelzi fájda-
Órákig sorolhatnánk. Van, amikor pontosan tud- lommal az időjárás változást, ha az adott helyen
juk, hogy mitől fájdult meg a fejünk, ilyenkor azt is valami probléma van. Ezért hasogat a fejünk, tér-
tudjuk, hogy mit kell tennünk. Ugyanakkor gyak- dünk, ízületeink, stb.
ran előfordul, hogy fogalmunk sincs mi okozza a
migrént, na ekkor szoktunk legyinteni, hogy biz-
tosan front jön, azaz jöhet a fájdalomcsillapító,
mert más már úgysem segít.

41
Hogyan lesz Hogy hozható helyre,
migrénünk az azaz hogyan
ételintolerancia miatt? szüntessük meg
Az ételintolerancia kialakulása során antigén-
a fejfájást?
antitest komplexek képződnek, melyek lerakódnak
Semmiképp ne kezdjünk gyógyszer kúrába! A
a szövetekben és ott a szövet sérülését, gyulladását
bélrendszerünk egyik legnagyobb ellensége
okozzák. Ez a test bármely részén megtörténhet
ugyanis a kemikáliák, vegyi anyagok,
pl. a belekben, az ízületekben, bőrben, vagy épp
szennyezett levegő, számos gyógyszer, a sérült
az agyban. A fájdalmat, vagy egyéb tüneteket egy
bélflóra, de gondot jelent a stressz, a nem
hosszú folyamat végén érezzük, amikor már jelentős
megfelelő étkezési szokások és egyes paraziták,
mennyiségben lerakódtak a szervezetünkben ezek
melyek a bélfalat gyengítik.
az antigén-antitest komplexek.

A legfontosabb lépés tehát, hogy azoktól az ételektől


A fájdalmat tehát egy hosszú folyamat előzi meg,
mentesítsük az emésztőrendszert, amelyeket
hetekig, hónapokig, sőt akár évekig is eltarthat, míg
nem tud megfelelően lebontani. (Ezt vizsgálja a
az ételérzékenység konkrét tünetet produkál.
FOODTEST 200+) Azután úgymond regenerálni
szükséges a bélrendszert pro- és prebiotikumokkal.
Mi ennek az oka?
Majd ha megszűnt, vagy ritkábban gyötör a fejfájás,
Az élelmiszerek fehérjéit a bélrendszerünk bontja illetve egyéb tünetek, akkor fokozatosan vissza
le. Amennyiben a bélfalon átjutnak emésztetlen lehet építeni a korábban elhagyott élelmiszereket,
vagy félig emésztett fehérjék, azt a szervezetünk de diétás naplóban érdemes vezetni a reakciókat
idegenként azonosítja és gyorsan IgG antitesteket minden egyes élelmiszer után.
gyárt a megsemmisítésére. Ezek az antitestek
azonban összekapcsolódnak a fehérjével, így Nem tűnik olyan bonyolultnak, de tény, hogy a diéta
képződnek az antigén-antitest komplexek, során kitartónak kell lenni, ha valóban szeretnénk
amelyek lerakódnak a szervezetünkben. Egy erős megszabadulni a migréntől. Az eddigi tapasztalatok
immunrendszer ezeket a komplexeket ki tudja egyébként azt mutatják, hogy akinek van egy
iktatni, de csak egy bizonyos szintig. Vagyis, ha a problémája, tünete, annak általában több is van.
bélrendszeren túl sok emésztetlen fehérje jut át, Gyakori jelenség, hogy csak a diéta során jövünk rá,
akkor az erős immunrendszer is tehetetlen. hogy más panaszunkat is az ételintolerancia okozta.

Szóval bármilyen abszurd, mégiscsak azt a


következtetést kell levonnunk, hogy valóban ott
fáj, ahol a leggyengébb, azaz ahol „meggyengült” a
szervezetünk az ételérzékenység miatt.

További információ

42
Fokhagymás-tejfölös tészta
karamellizált hagymával
Hozzávalók 2 személyre A fokhagymát keresztben kettévágjuk,
20 dkg szezámspagetti vékonyan megkenjük az olívaolajjal, alufóliába
3 vöröshagyma csomagoljuk, és 190 fokos, hőlégkeveréses
1 egész fokhagyma sütőben 45 perc alatt puhára sütjük. A
1,5 dl tejföl vöröshagymát megtisztítjuk, 1/2 cm-es
1 dl zöldségalaplé csíkokra vágjuk, és a vajon, egészen kis
1 evőkanál olívaolaj lángon, lefedve kb. 45 perc alatt aranybarnára
2 evőkanál vaj karamellizáljuk. 10 percenként megkeverjük,
a tálaláshoz: majd amikor elkészült, 1/2 dl alaplével felöntjük,
reszelt sajt hogy feloldjuk az odasült pörzsanyagot. A
fokhagymát kinyomjuk a héjából, villával
összetörjük, elkeverjük a tejföllel, és a maradék
alaplével hígítjuk. Beleforgatjuk a kifőtt, leszűrt
tésztát.
Tálaláskor a tészta tetejére karamellizált
hagymát kanalazunk, és reszelt sajttal
meghintve kínáljuk.

43
Gombás-húsos rakott tészta

Hozzávalók 4 személyre A vöröshagymát felkockázzuk, a zsíron


20 dkg szezámfusilli megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a húst,
25 dkg darált marha- és sertéshús vegye- fehéredésig sütjük, majd megszórjuk a
sen paprikával, sózzuk, borsozzuk. Beletesszük a
25 dkg csiperkegomba megtisztított, felaprított gombát, és zsírjára
40 dkg hámozottparadicsom-konzerv sütjük. Beleszórjuk a lereszelt sárgarépát,
1 vöröshagyma pár percig pirítjuk, majd felöntjük a
1 sárgarépa paradicsommal. Oregánóval, bazsalikommal
só ízesítjük, és fedő alatt kb. 1 órát kis lángon
őrölt fekete bors főzzük.
1 evőkanál morzsolt oregánó Közben felforralunk 2,5 l vizet, sózzuk,
1 evőkanál morzsolt bazsalikom beleszórjuk a tésztát. Újra felforraljuk,
1 evőkanál őrölt pirospaprika lefedjük, elzárjuk alatta a gázt, és kb. 10
1–2 gerezd fokhagyma percig így hagyjuk. A tésztát leszűrjük, a
1 evőkanál zsír raguhoz forgatjuk. Tűzálló tálba halmozzuk,
továbbá: elegyengetjük, és megszórjuk a kétféle sajttal.
reszelt parmezán 180 fokon 30 percig sütjük, forrón tálaljuk.
mozzarella

44
Húsgombócos-gombaszószos
tészta
Hozzávalók 4 személyre A tésztát kifőzzük, félretesszük.
20 dkg szezámspagetti A húsgombóc hozzávalóit összekeverjük, vizes
a húsgombóchoz: kézzel diónyi gombócokat formázunk belőle,
50 dkg darált hús és a felforrósított olajon minden oldalukat
1 marék pirított hagyma pirosra sütjük. Mellétesszük az apróra
só vágott hagymát, pár percig sütjük, majd
őrölt fekete bors a megtisztított gombát is hozzákeverjük.
1 evőkanál őrölt pirospaprika Sózzuk, borsozzuk, beletesszük a felkarikázott
2 evőkanál olaj paprikát és a paradicsompürét. Addig főzzük,
továbbá: amíg a gomba levet nem enged, majd
50 dkg gomba beleöntjük a tejfölt, és addig főzzük, amíg
1 vöröshagyma sűrű szaftja nem lesz. Hozzákeverjük a tésztát,
1 (piros) paprika és paprikakarikával a tetején tálaljuk.
7–8 dkg sűrített paradicsom

őrölt fekete bors
2 evőkanál olaj
3 dl tejföl
a tálaláshoz: pirospaprika

45
Tavaszi fáradtság
télen-nyáron
Vajon miért vagyunk tos fáradtság, mint például a depresszió. Szám-
talan gyógyszer mellékhatása is lehet fáradtság.
folyton kimerültek? Ilyenek a vérnyomáscsökkentők, allergia elleni
tabletták, nyugtatók, kemoterápiás szerek.
A fáradékonyság és kimerültség ezer okának

Azért nem kell rögtön


megismerése előtt mindenképp tisztázni érde-
mes a fáradtság és a fáradékonyság közötti kü-
lönbséget. a legrosszabbra
Bármikor elfáradhatunk, ennek ellenszere a pihe-
gondolni!
nés. Ha egy kiadós, pihentető alvás után frissen
Egyes kimutatások szerint a fáradékonyság az
és üdén ébredünk, akkor nincs mire ellenszert
egyik leggyakoribb panasz, amellyel orvoshoz
keresnünk, hisz nincs probléma.
fordulunk. Ma minden tizedik ember krónikus
fáradtságban szenved, s bárkivel előfordulhat,
A fáradékonyság azonban egészen más. Önma-
mégis az aktív dolgozókra, azaz a 20-60 év közöt-
gában nem betegség csak tünet, de nagyon kelle-
tiekre jellemző. Ez az adat már önmagában is az
metlen. Ha hiába alszunk eleget, hiába pihenünk,
oly sokszor emlegetett „rohanó világunk és roha-
folyton fáradtnak, kimerültnek érezzük magun-
nó életmódunk”-ra emlékeztet. Azért ha valakit
kat, akkor bizony érdemes utána járni, hová tűnt
a szüntelen kimerültség érzése gyötör, annak ér-
az energiánk.
demes mielőbb orvoshoz fordulni, legalább egy
teljes laborvizsgálatot kérni, abból már sok min-
Az egészen banális okoktól kezdve nagyon ko-
den kiderül – az is, ha nincs okunk aggódni.
moly egészségügyi probléma is állhat a háttér-
ben. Nem akarok riogatni senkit, de sokféle be-
tegségre utalhat a fáradékonyság. De akkor mitől fáradt
A legsúlyosabb esetekben krónikus szervi beteg-
ennyire sok ember?
ségeket prognosztizálhat, mint a szívproblémák,
A fáradtság alapvetően fiziológiás tünet, amikor
veseelégtelenség, májgyulladás, tüdőbetegség,
a szervezet védekező mechanizmusa beindul és
cukorbetegség, pajzsmirigy elégtelen működése
szó szerint pihenésre kényszerít, hogy megvéd-
vagy daganatos betegségek.
jen minket a kimerüléstől.

Gyakori ok a krónikus vérszegénység, a vashiány,


A fáradékonyságot legtöbbször a nem megfelelő
de okozhatja a gyengeséget lázzal járó fertőző
életmód okozza, vagyis az alváshiány, a nem
betegség, mint például az influenza, vagy króni-
minőségi vagy rendszertelen alvás, a fizikai
kus fertőzések: TBC, AIDS, Lyme-kór.
aktivitás hiánya, a túlsúly vagy nem megfelelő
fogyókúra, vitaminhiány, nem megfelelő
Nem csak testi, hanem olyan pszichés vagy lelki
táplálkozás vagy sok serkentő fogyasztása:
eredetű gondokra is figyelmeztethet a folyama-
koffein, nikotin és alkohol.

46
Ha számot vetünk az életünkkel, akkor többnyi- nem szívódnak fel megfelelően. A cöliákiában
re mi magunk is tudjuk, hogy miért merültek ki vagy laktózérzékenységben szenvedők pontosan
a tartalékaink. A megoldás egyszerűnek tűnhet, tudják, hogy könnyen kialakulhat náluk vitamin-
megszüntetni az okokat, változtatni a szokása- és ásványianyag hiány akkor is, ha megfelelően
inkon. Megpróbálunk többet és jobban aludni, táplálkoznak.
kevesebbet kávézni, kevesebbet stresszelni, az-
tán irány a konditerem, és elkezdjük átgondolni Előfordulhat sajnos, hogy valaki jó minőségű és
az étkezési szokásokat, étrendkiegészítőket sze- megfelelő élelmiszereket fogyaszt, mégis fáradé-
dünk, stb. Sokszor azonban ez már nem elég… kony…

Miért nem elég? A fáradékonyságot


Mert a testünk folyamatos „kizsigerelése” mé-
ilyenkor elsősorban a
lyebben hagyott nyomokat. Ezt egy doboz vita- vitamin- és ásványi-
minnal nem tudjuk helyre hozni. Egy ördögi körbe
kerültünk: a rossz szokásaink és a nem megfelelő
anyag hiány okozza,
táplálkozás, az állandó rohanás és stressz, a szá- mely az ételintoleran-
mos mesterséges adalékanyag, gyógyszerek, az
össze-vissza étkezés és a szennyezett környeze-
cia miatt lépett fel.
tünk tönkre tette az emésztő rendszerünket.
Az IgG mediált ételintolerancia nagyon alatto-
mos! Gyakorlatilag bármilyen élelmiszerrel szem-
Ezzel pedig megérkeztünk az ételintolerancia
ben kialakulhat érzékenység, ám ez ellentétben a
kapujába. Sajnos az ételérzékenység nem csak
gluténérzékenységgel vagy laktózérzékenységgel
panaszokat okoz, hanem egyfajta hiányállapotot
– jól kezelhető, megszüntethető állapot!
is, hiszen a sérült bélrendszerből a tápanyagok

47
A mechanizmusa: a sérült, elvékonyodott bél-
rendszeren emésztetlen vagy félig emésztett
fehérjék jutnak át a szervezetbe. Ezek ellen a
szevezet IgG antitesteket kezd termelni, de vé-
gül az antitestek összekapcsolódnak a fehér-
jékkel és gyulladásos folyamatokat indítanak el
a szervezetben bárhol. Ez már önmagában is
elég kimerítő a testnek, még ha nem alakult ki
az elégtelen felszívódás miatt vitaminhiány, ak-
kor is fáradékonyabbak lehetünk, akár alvásza-
var is kialakulhat tőle – ami tudjuk, hogy szintén
erősíti a fáradtság érzetet. Már így olvasva is úgy
érezheti az ember, hogy ördögi körbe került. Mit
tehetünk ellene?

Ki kell deríteni, hogy


mely élelmiszereket
nem tolerálja a
szervezet!
A FOODTEST 200+ vizsgálat több mint 220 féle
ételérzékenységet tud vizsgálni. A lelet birtoká-
ban egy eliminációs diétát kell elkezdeni, hogy
ezzel tehermentesítsük az emésztőrendszert. (A
vizsgálathoz természetesen étrendi tanácsadást
is adunk.)

Érdemes ezenkívül a bélrendszer regenerálásá-


ra és a vitaminszintünk feltöltésére is odafigyel-
ni, hogy könnyebben kimásszunk a folyamatos
kimerültség érzéséből. A diéta szerencsére nem
életre szóló, néhány hónap után fokozatosan
visszaépíthetők a korábban fogyasztott élelmi-
szerek, de hosszú távon csak akkor tudjuk elke-
rülni az újabb kínzó tünetek kialakulását, ha va-
lóban egészségesebb üzemmódba kapcsolunk
és jobban odafigyelünk az életmódunkra.

További információ

48
Juhtúrós rakott fusilli

Hozzávalók 4 személyre A lila- és a fokhagymát, valamint a snidlinget


12 dkg juhtúró és a petrezselyemzöldet felaprítjuk. A tésztát a
25 dkg tejföl csomagoláson feltüntetett módon feltesszük
1 lila hagyma főni. A sütőtálat zsiradékkal kikenjük.
1 csokor snidling A tejfölt 1 evőkanál olajjal és a juhtúróval
2 gerezd fokhagyma összekeverjük. Beleszórjuk a kétféle hagymát
1 csokor petrezselyemzöld és a zöldeket, sóval, borssal ízesítjük. A
3 paradicsom paradicsomot felkockázzuk. Amikor a tészta
20 dkg szezámfusilli roppanósan puha, leszűrjük, majd a fűszeres
só krémbe forgatjuk. A sütőtálba borítjuk, a
őrölt fekete bors tetejére rendezzük a paradicsomot. Sózzuk,
olaj borsozzuk, és 200 fokos sütőben 35 perc alatt
a sütőtálhoz: megpirítjuk.
kevés zsiradék

49
Kolbászos-paradicsomos tészta

Hozzávalók 2 személyre A tésztát kifőzzük, félretesszük.


1/2 csomag szezámfusilli (10 dkg) A hagymát a vajon megpároljuk, rátesszük
továbbá: a kolbászt, pár percig sütjük, majd
1 vöröshagyma apróra vágva hozzáöntjük a paradicsompürét, és felöntjük
20 dkg kolbász karikákra vágva a vízzel. Ízesítjük sóval és borssal, pár percig
1 dl sűrű paradicsompüré rotyogtatjuk. Végül belekeverjük a darabokra
1 dl víz vágott tojást, hozzákeverjük a tésztát, és
2 főtt tojás tálaljuk.
1 evőkanál vaj

frissen őrölt fekete bors

50
Kölesfusilli lecsómártásban

Hozzávalók 2 személyre A megpucolt, karikára vágott hagymát


20 dkg kölesfusilli az olajon megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a
a mártáshoz: meghámozott, feldarabolt paradicsomot, a
2 közepes vöröshagyma felkarikázott paprikát, ízesítjük a fűszerekkel,
2 nagyobb, lédús paradicsom és puhára pároljuk. Krémesre turmixoljuk,
2 közepes paprika majd sűrű szitán átpasszírozzuk, melegen
4 evőkanál olaj tartjuk.
1 csapott kávéskanál só A tésztát sós vízben puhára főzzük, leszűrjük,
1/2 kávéskanál őrölt fekete bors lecsepegtetjük. A kölesfusillit a mártásba
1 teáskanál őrölt pirospaprika forgatva, apróra vágott csilivel meghintve
a tálaláshoz: kínáljuk.
csili (elhagyható)

51
Lencsés pulykaraguval rakott tészta

Hozzávalók 2 személyre A darált húst az olajon fehéredésig pirítjuk,


20 dkg szezámfusilli ízesítjük sóval és borssal. Annyi vízben,
20 dkg darált pulykacombfilé amennyi éppen ellepi, puhára főzzük.
2–3 evőkanál olaj Hozzáadjuk a paradicsomlevet, a zúzott
2 dl paradicsomlé fokhagymát, az oregánót és a bazsalikomot.
1 nagy gerezd fokhagyma Felforraljuk, beleforgatjuk az átmosott,
1 nagy csipet só lecsepegtetett lencsét. A tésztát bő vízben
1 nagy csipet őrölt fekete bors roppanósra főzzük, leszűrjük, lecsepegtetjük,
1 csipet morzsolt oregánó és a lencsés raguhoz keverjük. Ha szükséges,
1 csipet morzsolt bazsalikom utánízesítjük. 18×24×4 cm-es tepsibe simítjuk,
10 dkg lencsekonzerv és megszórjuk a reszelt sajttal. 180 fokos
8 dkg sajt sütőben addig sütjük, amíg a sajt meg nem
olvad rajta.

52
Marhapörkölt szénhidrátcsökkentett
tésztával
Hozzávalók 2 személyre A szalonnát megpirítjuk, hozzáadjuk a
50 dkg marhalábszár vagy -felsál kockák- hagymát, és üvegesre pároljuk. Beletesszük
ra vágva a húst, nagy lángon fehéredésig pirítjuk.
2 nagyobb vöröshagyma apróra vágva Megszórjuk a köménnyel, párszor átkeverjük,
10 dkg húsos szalonna felkockázva majd felengedjük annyi vízzel, amennyi
1 kávéskanál őrölt kömény éppen ellepi, és főzni kezdjük. Amikor
2 evőkanál őrölt pirospaprika félpuha a hús, megszórjuk a pirospaprikával,
1–2 gerezd zúzott fokhagyma hozzáadjuk a paprikát és a paradicsomot.
1 paradicsom négybe vágva Amikor már majdnem készen van a pörkölt,
1 paprika négybe vágva beletesszük a fokhagymát, sózzuk, és készre
só pároljuk.
a tálaláshoz: A tésztához 2 l vizet kevés sóval felforralunk,
1 csomag szezámpenne beleszórjuk a tésztát, átkeverjük, és újra
felforraljuk. Elzárjuk alatt a gázt, lefedjük, így
kb. 10 perc alatt megpuhul a tészta. Leszűrjük,
és a pörkölttel tálaljuk.

53
Mentapesztós tészta

Hozzávalók 2 személyre A tésztát kifőzzük, leöblítjük, elkeverjük a


20 dkg mentapesztóval. Az apróra vágott dióval és
szezámfusilli parmezánforgáccsal tálaljuk.
4 - 5 púpozott evőkanál mentapesztó
a tálaláshoz:
2 - 3 evőkanál dió
parmezán sajt

54
Padlizsános penne

Hozzávalók 2 személyre A padlizsánt meghámozzuk, kisebb kockákra


60 dkg padlizsán vágjuk. A felhevített olajon megpirítjuk,
2 evőkanál olaj beletesszük a felkockázott paprikát, a
1 zöldpaprika paradicsompürét, a zúzott fokhagymát. Sóval,
1 teáskanál paradicsompüré borssal, szerecsendióval, borsikafűvel ízesítjük,
3–4 gerezd fokhagyma és – ha szükséges, kevés víz hozzáadásával –
őrölt szerecsendió puhára pároljuk. Közben megfőzzük a tésztát.
frissen őrölt fekete bors A zöldségragu 3/4 részét villával rusztikusra
só törjük, rászórjuk a kakukkfű letépkedett
morzsolt borsikafű leveleit, és összeforgatjuk a leszűrt tésztával;
2–3 friss kakukkfűág keveset a tészta főzőlevéből is tehetünk bele.
15 dkg szezámpenne A tányéron megszórhatjuk reszelt sajttal.
a tálaláshoz:
reszelt parmezán (elhagyható)

55
A rejtélyes irritábilis
bél szintróma
Irritábilis Bél Ez persze a hasfájáson és az állandó székrekedésen
nem segített és azután még nagyon sok évnek
Szindróma, az az kellett eltelnie, mire rájöttem a megoldásra. (Erre

IBS. Mondhatni később visszatérek) De ott egy életre megjegyeztem


a betegség nevét: Irritábilis Bél Szindróma –
népbetegség számomra ott, akkor azt jelentette: nesze semmi,
fogd meg jól.
Irritábilis Bél Szindróma, az az IBS. Mondhatni
népbetegség, a pontos okát, kialakulását mégis Mára azért sokkal több minden kiderült már, az
homály fedi. Ahány diagnózis, annyi történet, orvostudomány is sokat foglalkozik vele. Nem csoda,
szinte mindenkivel máshogy közölték, másképp ma Magyarországon 1,5-2 millió ember szenved az
vizsgálták ki, de egy dolog közös: tanácstalanok IBS-ben. Ez is egy úgynevezett civilizációs betegség.
maradtunk.

Igen, jómagam is átestem egy hosszas tortúrán,


Funkcionális zavar
röviden leírom a saját tapasztalatomat
Így definiálja az orvostudomány. Azaz bélműködési
is, szerintem lesz, aki magára ismerhet a
rendellenesség, funkcionális probléma, amely
történetben.
krónikus vagy visszatérő emésztőszervi tünetek
jellegzetes kombinációja. Senki sem tudja, hogy
15 éve hallottam először az IBS kifejezést.
pontosan hogyan alakul ki, de több feltételezés is
Laborvizsgálat, kolonoszkópia és ultrahang előzte
létezik:
meg az orvos kijelentését. Felejthetetlen mondat
hangzott el a szájából:fogyókúra, vitaminhiány,
nem megfelelő táplálkozás vagy sok serkentő
• abnormális bélmozgásokat él meg
fájdalomként a beteg
fogyasztása: koffein, nikotin és alkohol.
• normális ingerekre reagál másképp és

„IBS, ezzel nem tudunk mit kezdeni, változtasson fájdalmat érez


életmódot, diétázzon és keressen stresszmentes • örökletes tényezők vagy családi modell
munkát.” • pszichés vagy súlyos lelki problémák
• külső hatások, mint például a stressz, helytelen
Csupa olyan dolgot javasolt, amiben manapság étkezés, dohányzás, drog- és alkoholfogyasztás
mindenki dúskál. Megkérdeztem, hogy mégis
milyen diétát javasol, amire csak annyi volt a A tünetek megtévesztők, hisz sok más problémára
válasz, hogy egyek több zöldséget és mellőzzem is utalhatnak. Általában görcsös hasfájás,
a savas, fűszeres, zsíros ételeket, és a kávét is. Nem székrekedés vagy hasmenés, illetve ezek váltakozása
vitatkoztam vele, de akkor már jó ideje kerültem jellemzi, valamint puffadás, teltségérzet, esetleg
főleg a nehezen emészthető ételeket. Okosabb gyomorégés. Gyakorlatilag egy állandó diszkomfort
ugyan nem lettem, de próbáltam a jó oldalát érzés a hasban. Ezek gyulladás, fekély- vagy
megkeresni a dolognak: legalább nincs szervi epebetegség tünetei is lehetnének, ezért fontos az
problémám, se elzáródás, se daganat, semmi alapos kivizsgálás.
komoly.

56
Az IBS diagnózisát csak minden lehetséges Több nyugat-európai országban is jellemző,
fizikai ok vagy betegség kizárása után állapítják hogy az IBS-t pszichés problémaként kezelik
meg, vagyis az IBS-sel kapcsolatos orvosi és elsősorban nyugtatókkal, stresszoldókkal
vizsgálatok arra irányulnak, hogy a panaszok próbálják gyógyítani a betegséget.
mögötti lehetséges szervi okokat feltárják. Ha
bebizonyosodik, hogy IBS, vagyis semmilyen A valóság azonban az, hogy az IBS-t nem lehet
okot nem találtak a tünetekre, akkor speciális IBS egy-egy tablettával megszüntetni, legfeljebb csak
diétákat is szoktak javasolni, ezek főleg a puffasztó, a kísérő tüneteket lehet mérsékelni, de lássuk be,
zsíros és túl fűszeres ételek elhagyására épülnek. senki sem akar fájdalomcsillapítón és hashajtón
élni.
Bármilyen egyszerűnek tűnik a diagnózis
felállítása és a betegség kezelése, korántsem lehet
olyan könnyen megszabadulni a panaszoktól.
Bogyók helyett
Bagatellizálni pedig a betegséget már csak azért gondolkodás!
sem lehet, mert aki IBS-sel küzd, súlyosabbnak éli
meg az állapotát, az életminőségét rosszabbnak, Amit kutatások és tanulmányok nélkül is tudunk:
mint egy súlyos szervi bajban szenvedő. A a stressz, a rendszertelen és nem minőségi
fokozott fájdalomérzet miatt a napi teendők étkezés, a kevés pihenés, a mozgásszegény
ellátása is nehezebb. Sajnos olyan is akad, aki életmód, a szennyezett levegő és sok vegyianyag,
több feleslegesen elvégzett műtéten átesett a a mesterséges adalékanyagok mind-mind a
fájdalom miatt, mire kiderült, hogy Irritábilis Bél testünk, a szervezetünk ellenségei. A bélrendszer
Szindróma az, ami megkeseríti az életét. ellensége is, igen!

Minden ötödik ember Nézzünk csak egy egyszerű példát: a napi


szintű stressz gyengíti az immunrendszert.
érintett Immunrendszerünk felelős azért, hogy
a betolakodó kórokozókat megtalálja és
Gondoljunk csak bele, Magyarországon minden elpusztítsa. Egy gyenge rendszer egyenlő
5. ember szenved az Irritábilis Bél Szindrómában, a megbetegedéssel, hisz előbb vagy utóbb
általában fiatal felnőttkorban kezdődik, de tehetetlen lesz valamelyik betolakodóval
előfordul a tizenévesek körében is. Nagyon jól szemben. Így az esetleg meg nem emésztett
megfigyelhető az is, hogy a nők az érintettebbek, fehérjéből kialakult komponenssel szemben sem.
az IBS-s betegek több mint háromnegyede nő. Ezáltal máris kialakult az ételintolerancia. Lehet,
hogy alapvetően nem puffasztó az a bizonyos
A szakorvos gyógyszert is javasolhat a betegnek, étel, ártalmatlan zöldség, de a bélrendszer
attól függően, hogy mi az elsődleges panasza. nem tudja lebontani, az immunrendszer pedig
Számos fájdalomcsillapító, görcsoldó kapható, nem tudja megakadályozni, hogy ez tüneteket
természetesen ugyanígy a puffadásra, a okozzon.
hasmenésre és a székrekedésre is tudnak
gyógyszereket ajánlani. Esetenként nyugtató
hatású szereket is bevetnek.

57
Ez volt az, amit én egykor nem tudtam jöttem rá, hogy az én problémámat a fehérlisztből,
megfogalmazni, akkor még azt sem tudtam, élesztővel készített pékáruk okozzák. Ezzel akkor
hogy létezik más intolerancia is, mint a laktóz- letudtam a dolgot, csak nagyon ritkán ettem
és lisztérzékenység, de abban, hogy bizonyos ilyesmit és szépen rendbe jött minden. Nem
ételek okozhatják a tüneteimet biztos voltam. Így tudtam miért vagy hogyan, nem is foglalkoztam a
elkezdtem naplózni, minden elfogyasztott ételt- részletekkel, csak örültem, hogy megszabadultam
italt feljegyeztem. a problémáimtól. Néhány évvel később állt
össze a kép: a léböjt kúrával esélyt adtam az
És vissza is térek arra, hogy én hogyan emésztőrendszeremnek, hogy regenerálódjon,
szabadultam meg az IBS kellemetlen tüneteitől. a szervezetemnek pedig, hogy kiürüljenek a
megemésztetlen fehérjék. Akkor értettem meg az
Hónapokig írogattam, hogy mikor mit ettem, IBS és az ételintolerancia összefüggését.
milyen tünetet tapasztaltam. Egy-két étel gyorsan
„lebukott”, mint például a szárazbab. De arra Ha nem figyelek oda a rendszeres étkezésre,
nem jöttem rá, hogy a székrekedést mi okozza. vagy ha túl sokat stresszelek ma is jelentkezik
Már mindennel próbálkoztam, mégis időről-időre a hasgörcs, ám most már tudom miért. Annak
visszatérő probléma volt hasgörcs kíséretében. köszönhetően, hogy nem eszek olyan ételeket,
Pedig a nagykönyvben megírt sok rost, sok amire érzékeny vagyok jelentősen csökkentek a
folyadék, mozgás stb. minden megvolt. Már panaszok.
természetgyógyászaton vagy parapszichológián
gondolkodtam, de adtam előtte egy utolsó
esélyt egy léböjt kúrának. Annak az volt a
Ételintolerancia és IBS
legfontosabb haszna, hogy teljesen kitisztult tőle
Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy az Irritábilis
az emésztőrendszer, egy barátnőm tanácsára
Bél Szindróma tüneteit felerősíti, megsokszorozza
próbáltam ki. Tényleg sokkal jobban éreztem
a „kezeletlen” ételintolerancia. Ennek az az oka,
magam, megszűnt minden panasz – egy rövid
hogy az egyébként is funkcionális zavarral működő
időre.
emésztőrendszerben gyulladásos folyamatok is
elindulnak, ha olyan élelmiszert fogyasztunk, amit
Összeállt a kép nem tud lebontani a bélrendszer. Ördögi kör,
melyből csak úgy tudunk kiszállni, ha ismerjük a
Aztán újból el kezdtem enni a korábban is szervezetünket és tudjuk, hogy mi jó és mi nem jó
fogyasztott ételeket, de figyeltem a tünetekre. Így nekünk.

További információ

58
Paprikás tészta csillagtökkel

Hozzávalók 3 személyre A csillagtököt meghámozzuk, a magvas részt


1 közepes csillagtök eltávolítjuk. A zöldséget kisebb darabokra
1 nagyobb vöröshagyma vágjuk.
4 evőkanál olaj A felhevített olajon megfonnyasztjuk az
1 kávéskanál só apróra kockázott hagymát, hozzáadjuk a
1 teáskanál őrölt fűszerpaprika tököt. Ízesítjük a fűszerekkel, a meghámozott,
1 nagy csipet őrölt fekete bors feldarabolt paradicsommal. 1/2 dl vízzel
1 púpozott teáskanál házi darált paprika felöntve, lefedve puhára főzzük.
1 nagyobb paradicsom Közben a tésztát bő vízben roppanósra főzzük,
10 dkg szezámfusilli leszűrjük és lecsepegtetjük, a zöldséges
raguhoz adjuk. Alaposan összeforgatjuk, azon
melegében kínáljuk.

59
Paradicsomos-babos
rakott tészta
Hozzávalók 2-3 személyre 1 evőkanál olajon megdinszteljük a finomra
15 dkg szezámpenne aprított vöröshagymát. Beletesszük a
1 nagyobb vöröshagyma húst, és fehéredésig pirítjuk. Hozzáadjuk a
3 gerezd fokhagyma préselt fokhagymát, a kis darabokra vágott
1 zöldpaprika zöldpaprikát és a répát. Kis ideig kevergetjük,
1 kisebb sárgarépa reszelve majd felöntjük a kétféle paradicsommal.
1 daraboltparadicsom-konzerv (40 dkg) Édesítjük, fűszerezzük, és közepesen sűrű
2 dl paradicsomlé mártássá rotyogtatjuk.
néhány csepp édesítő A tésztát a csomagoláson lévő utasítás szerint
só megfőzzük, leszűrjük. A babról leöntjük a
frissen őrölt fekete bors levét.
csilipaprika (elhagyható) A tészta felét kiolajozott sütőtálba terítjük.
1 teáskanál őrölt római kömény Szűrőkanállal rászedjük a mártás sűrűbb
1 teáskanál morzsolt oregánó részét, megszórjuk a babbal és a sajt 2/3-ával,
25 dkg darált hús majd befedjük a maradék tésztával. A tetejére
1 vörösbab-konzerv (40 dkg) osztjuk a megmaradt mártást, és 180 fokos,
15 dkg reszelt sajt hőlégkeveréses sütőben 20 percet sütjük.
olaj Rászórjuk a maradék sajtot, és további 5-8
percig pirítjuk. Azonnal tálaljuk.

60
Piritott sütőtökös szezámspagetti

Hozzávalók 2 személyre A tésztát sós vízben roppanósra főzzük,


20 dkg szezámspagetti leszűrjük, lecsepegtetjük. A szezámmagot
20 dkg sütőtök száraz serpenyőben megpirítjuk, félretesszük.
4–5 evőkanál olaj A sütőtököt meghámozzuk, belső, magos
2 friss rozmaringág részét eltávolítjuk, a zöldséghúst apróra
1 nagy csipet só kockázzuk. Serpenyőben, kevés felforrósított
1 csipet őrölt fekete bors olajon megfuttatjuk a felaprított rozmaringot,
a tálaláshoz: hozzáadjuk a tököt, meghintjük sóval,
1 evőkanál szezámmag borssal, és puhára sütjük. Végül beleforgatjuk
a tésztát, az egészet átpirítjuk, ha
szükséges, utánízesítjük. Melegen, a pirított
szezámmaggal megszórva kínáljuk.

61
Rozmaringos, tarjás rakott
tészta
Hozzávalók 2 személyre A tésztát bő, enyhén sós vízben a
15 dkg szezámfusilli csomagoláson lévő utasítás alapján
2,5 dkg liszt megfőzzük, leszűrjük.
3 dl tej A cukkinit megmossuk, félkarikákra vágjuk.
5 dkg reszelt sajt + kevés a tetejére A tarját egészen pici kockákra daraboljuk. A
1 tojás rozmaringot és a snidlinget felaprítjuk.
15 dkg főtt, füstölt tarja 2 evőkanálnyi vajon habzásig pirítjuk a lisztet,
1 kisebb salátacukkini majd felöntjük a felmelegített tejjel. Kézi
10–12 friss rozmaringlevél habverővel folyamatosan kevergetve, közepes
1 kis csokor snidling lángon simára főzzük, kissé besűrítjük.
só Beletesszük a sajtot, sóval, borssal és reszelt
őrölt fekete bors szerecsendióval ízesítjük. Langyosra hűtjük,
szerecsendió majd beledolgozzuk a tojást, a cukkinit és
vaj a tarját. Végül beleforgatjuk a tésztát és a
zöldfűszereket is.
20×20 cm-es sütőtálat kikenünk kevés vajjal.
Belesimítjuk a tésztás keveréket, a tetejére
szórunk kevés sajtot. 200 fokra előmelegített
sütőben 20-30 perc alatt megsütjük.

62
Sonkás tészta

Hozzávalók 4 személyre A tésztát megfőzzük és lecsepegtetjük. A


1 csomag zabpehelyfusilli (20 dkg) szalonnát megsütjük, majd hozzátesszük az
15 dkg húsos, füstölt szalonna apróra apróra vágott hagymát, és azt is üvegesre
kockázva pirítjuk. Beletesszük a leszűrt kukoricát és
1 kisebb vöröshagyma az ananászt, sózzuk, borsozzuk, és felöntjük
15 dkg friss ananász kockákra vágva a tejszínnel. 2-3 perc alatt készre főzzük.
10 dkg kukoricakonzerv Elkeverjük a tésztával, és a tetejét durvára
2 dl növényi tejszín aprított petrezselyemmel meghintve azonnal
só tálaljuk.
frissen őrölt fekete bors
a tálaláshoz:
petrezselyemzöld

63
Spagetti herceg módra

Hozzávalók 2 személyre A fokhagymát megpucoljuk, és kb. 3 dl


6 gerezd fokhagyma vízben, kis lángon, fedő nélkül puhára főzzük.
2 evőkanál olaj Kevés főzővízzel apró lyukú szűrőn áttörjük
1 csomag cirokspagetti (20 dkg) (kb. 1/2 dl-nek kell lennie), hozzákeverjük az
3 dkg vaj olajat, melegen tartjuk.
3 dkg barnarizs-liszt A spagettit a csomagolásán található előírás
3 dl tej szerint – enyhén sós vízben – készre főzzük,
só leöblítjük, leszűrjük. A vajat felhevítjük,
frissen őrölt tarka bors megpirítjuk rajta a lisztet. Felöntjük a
őrölt szerecsendió tejjel, csomómentesre keverve pár percig
1 kis csokor metélőhagyma rotyogtatjuk, közben ízesítjük sóval, borssal,
szerecsendióval.
A spagettit tányérokba adagoljuk, megszórjuk
az apróra vágott metélőhagymával.
A besamellel és a fokhagymás olajjal
összeforgatva köretként vagy önmagában
fogyasztjuk.

64
Spanyolos tésztatál

Hozzávalók 2 személyre A tésztát enyhén sós, forrásban lévő vízben


1 csomag kölesfusilli (20 dkg) készre főzzük, leszűrjük, lecsepegtetjük.
2 evőkanál olaj Az olajat felhevítjük, megdinszteljük rajta
1 nagyobb vöröshagyma a megpucolt, vékony karikákra vágott
15 dkg csípős, gluténmentes kolbász hagymát. Rádobjuk a felkarikázott kolbászt,
1/2–1/2 sárga, zöld és piros kaliforniai pap- néhány percig együtt sütjük. Hozzáadjuk a
rika csíkokra metélt paprikát, a felkarikázott csilit,
1 zöld csili majd pár perc elteltével a paradicsomot
1 daraboltparadicsom-konzerv (40 dkg) is. Sózzuk, borsozzuk, és kb. 20 percig
só rotyogtatjuk. Végül beleforgatjuk a tésztát,
frissen őrölt fekete bors összemelegítjük, és tálaljuk.

65
Spenótos spagetti

Hozzávalók 2 személyre A spagettit enyhén sós, forrásban lévő vízben


1 csomag szezámspagetti (20 dkg) megfőzzük, leszűrjük, lecsepegtetjük.
só A csilit és a megpucolt fokhagymát vékony
1 zöld csilipaprika karikákra vágjuk, megfuttatjuk a felhevített
5 gerezd fokhagyma olívaolajon. Hozzáadjuk a szezámmagot, pár
5 evőkanál olívaolaj percig tovább pirítjuk, majd beletesszük a
5 dkg szezámmag bébispenótot is. Addig sütjük, amíg össze
10 dkg bébispenót nem esik, ekkor beleforgatjuk a spagettit,
frissen őrölt tarka bors ízesítjük sóval, borssal, és az egészet
összeforrósítjuk.

66
Sütőtökkrémes penne

Hozzávalók 4 személyre A sütőtököt szétvágjuk két felé és kitisztítjuk


1 sütőtök a belsejét. Ezután az előmelegített sütőbe
200g szezámpenne rakjuk 190 °C , alul - felül sütésre állítva.
fekete őrölt bors A tököt addig sütjük míg puha nem lesz.
só Tésztát bő sós vízben főzzük majd leszűrjük,
kurkuma lecsepegtetjük.
szerecsendió A kész, puha tök belsejét megtisztítjuk a
600 dl rizs tej héjától majd megfőzzük. Hozzáadunk ízlés
szerint sót, borsot, kurkumát, szerecsendiót
es a rizstejet. Miután ez megvan átfőzzük és
szétturmixoljuk.
Melegen tálaljuk.

67
Szalonnás-sütőtökös fusilli
Hozzávalók 2 személyre Nagyobb lábosban vizet teszünk fel melegedni a
15 dkg szezámfusilli tésztának.
10 dkg füstölt, húsos szalonna A szalonnát apró kockákra vágjuk, kiolvasztjuk a
25 dkg sütőtökhús (tisztítva mérve) zsírját, és lapátkanállal kiemeljük a pörcöt. (Ha túl sok
1 kisebb kápia paprika lenne a zsír, leöntünk belőle, és a főzés során – amikor
1 nagy gerezd fokhagyma szükséges – visszakanalazunk a serpenyőbe annyit,
csilipehely ízlés szerint amennyire szükség van.) Az 1 cm-es kockákra vágott
1 csapott kávéskanál őrölt rozmaring paprikát is megsütjük, és ugyancsak tányérra szedjük.
só A szintén 1×1 cm-esre kockázott sütőtököt átpirítjuk,
frissen őrölt fekete bors majd enyhén sózzuk, erősebben borsozzuk, és a
a tálaláshoz: rozmaringgal ízesítjük. Közepes lángon megpuhítjuk,
reszelt parmezán majd ezt is tányérra kanalazzuk.
A tésztát a forrásban lévő vízbe tesszük 2 kávéskanál
sóval együtt, lefedjük, és újraforrás után kis lángon
10 percig hagyjuk főni. Közben a serpenyőbe tesszük
a finomra aprított fokhagymát és a csilit, és egészen
kis lángon néhány percig dinszteljük. Hozzáadjuk a
félretett szalonnát és zöldségeket. A tésztát leszűrjük
úgy, hogy a főzőlevéből egy kis bögrényit félreteszünk.
A fusillit a serpenyőben lévő szalonnás zöldségekhez
forgatjuk; ha kell, utánaízesítjük, illetve kevés főzővízzel
felengedjük. Azonnal tálaljuk, a tányéron parmezánnal
hintjük meg.

68
Szezámspagetti carbonara

Hozzávalók 2 személyre A tésztát enyhén sós, forrásban lévő vízben


1 csomag szezámspagetti (20 dkg) kifőzzük, és leszűrjük úgy, hogy a levét
só felfogjuk.
15 dkg vékony szelet húsos, füstölt szalon- A szalonnát és a sonkát apró kockákra
na vágjuk. A felhevített olajon megpirítjuk,
10 dkg gépsonka majd felöntjük a tejszínnel, és összeforraljuk.
2–3 evőkanál olaj Beleforgatjuk a tésztát, hozzáadjuk a reszelt
2 dl tejszín sajt felét és az enyhén felvert tojást. Addig
15 dkg trappista sajt melegítjük, amíg a tejszín és a tojás szép
2 tojás krémes nem lesz a tészta körül; a krémesség
frissen őrölt fekete bors eléréséhez a főzőléből is adagolunk hozzá.
Alaposan megborsozzuk, és a maradék
reszelt sajttal tálaljuk.

69
Lufi a has - Mit tegyünk
a puffadás ellen?
A puffadás oka mindig emésztési Na de mi a helyzet akkor, ha nehezen
rendellenesség, de nem minden esetben jelez emészthető ételt nem fogyasztottunk, mégis
betegséget! Nézzük, hogyan is alakul ki bélgáz. gyakran puffadunk, fáj a hasunk?

A gázok jelenléte a tápcsatornában teljesen Először is, érdemes kizárni a szervi problémákat.
természetes jelenség, a mennyiség viszont Egy alapos hasi ultrahanggal gyorsan kideríthető,
korántsem mindegy, mint ahogy az okok hogy van-e valami elváltozás odabent, ami a
sem. Naponta több liter levegő jut az rendszeres puffadást okozza. Sok féle betegség
emésztőrendszerbe evés-ivás során, de tünete lehet a rendszeres puffadás, nem érdemes
vannak tevékenységek, amelyek kifejezetten félvállról venni!
megsokszorozzák a levegő mennyiségét, így
például a rágózás, a szénsavas italok fogyasztása Ugyanakkor gyakran előfordul, hogy minden
vagy a túl gyors étkezés. Persze ez önmagában vizsgálat szerint egészségeseket vagyunk. Ez
még nem indokolja a kellemetlen feszítő érzést, részben jó hír, részben rossz, hisz még mindig
fájdalmat. puffadunk…

A táplálékok lebontásakor azonban további


gázok is keletkeznek, amelyek egy része felfelé,
Ételintolerancia
más része lefelé távozik. Igazán nagy fájdalmat okozhatja!
akkor okoz, ha egyik irányba sem indul el, hanem
megreked. Lehet, hogy nem ettünk nehezen emészthető
ételt, de olyat biztosan, amire érzékenyek
Vannak nehezen emészthető ételek, amelyek vagyunk. Ami azt jelenti, hogy számunkra
igen sok embernek okoznak gondot, mint a más is okozhat problémát, akár a gabonák,
hüvelyesek, főként a szárazbab, zöldborsó, a burgonya, vagy bármi, amire soha nem
de ilyenek a káposztafélék, a kukorica vagy a gondolnánk. Gyakorlatilag bármilyen étel
hagyma is. Ezek a növények nagyon hasznosak, okozhatja a puffadást és hasfájást, amit nem tud
fontos tápanyag található mindegyikben, ám a szervezetünk lebontani megfelelően. Létezik
emellett nehezen emészthető szénhidrátokat is olyan ételintolerancia, ami ellen sajnos nem
tartalmaznak, melynek lebontását a szervezetünk tehetünk, ilyen például laktózérzékenység vagy a
csak a vastagbélben, baktériumok segítségével cöliákia. De ezeknek is utána kell járni! És létezik
tudja megoldani. Ez jelentős gázképződéssel jár. az IgG mediált ételintolerancia, ami átmeneti.

Ilyen esetben azért a legtöbben tudjuk, hogy mi


az, amit ettünk és szép csendben várjuk, hogy
elmúljon a hatása.

70
Röviden az okok: a bélrendszer sérült, Az emberi test, a szervezetünk mozgásra
elvékonyodott, kilyukadt, így emésztetlen vagy terveztetett! Így tehát a folyamatos ülő
félig emésztett fehérjék jutnak át rajta. Ezek vagy álló munka, az autózás, majd az esti
ellen a szevezet IgG antitesteket kezd termelni, nasizás a tv előtt bizony mind-mind a testünk
de végül az antitestek összekapcsolódnak a ellenségei. Hiszen nem csak az izmainknak,
fehérjékkel és gyulladásos folyamatokat indítanak hanem a bélrendszernek is szükséges van
el a szervezetben, akár a tápcsatornában is. A napi mozgásra. Nagyon fontos az is, hogy
FOODTEST 200+ vizsgálat több mint 220 féle minél kevesebb mesterséges adalékanyagot
ételérzékenységet tud megállapítani. A jó hír, hogy vigyünk be a szervezetünkbe, sokat kell friss
egy néhány hónapos diétával és a bélrendszer levegőn tartózkodni és érdemes változatosan
regenerálásával helyrehozható minden. étkezni. Az ételintoleranciát ugyanis nem
közvetlenül az ételek okozzák, hanem az, hogy

Ne feledjük azonban, az emésztőrendszerünk megsérült. Azt pedig


elsősorban az életmódunk, a szennyezett
hogy az életmód környezetünk, a vegyi anyagok és egyes

változtatás a gyógyszerek okozzák!

legfontosabb! És végül ne feledkezzünk meg a kellő


mennyiségű folyadékról sem, a legjobb a tiszta
víz. Néhány növény puffadásgátló hatása is
segíthet a panaszok enyhítésében, ilyen a
kömény, az édeskömény, az ánizs és a kamilla.

További információ

71
Lencse bolognese

Hozzávalók 4 személyre A lencsét átmossuk, lecsepegtetjük. Felforrósított


20 dkg quinoafusilli olajon megfonnyasztjuk az apróra vágott
25 dkg lencsekonzerv hagymát és a zúzott fokhagymát, hozzáadjuk a
1 közepes vöröshagyma paradicsomsűrítményt. Ízesítjük a fűszerekkel.
2 gerezd fokhagyma Ha felforrt, beleforgatjuk a lencsét. Ha szükséges
3-4 evőkanál olaj utánízesítjük. A tésztát kifőzzük, leszűrjük és melegen
3 dl paradicsomsűrítmény a lencsés raguval kínáljuk.
1 nagy csipet só
1 nagy csipet őrölt fekete bors Tipp: Ha a paradicsomsűrítmény kissé savanyú, akkor
1 nagy csipet morzsolt oregánó kevés édesítőszerrel ízesíthetjük.
1 nagy csipet morzsolt bazsalikom

72
Mentás-gyümölcsös tésztasaláta

Hozzávalók 4 személyre A tésztát bő vízben kifőzzük, leszűrjük és


20 dkg quinoafusilli lecsepegtetjük. Az alma és a körte magházát
1 nagy fürt szőlő kivágjuk, a gyümölcshúst kisebb darabokra
1 nagy alma vágjuk. A szőlőt leszemezzük. A krémsajtot
1 nagy körte kikeverjük az édesítővel, a citrom levével.
3 púpozott evőkanál mascarpone Beleforgatjuk a gyümölcsöket, a tésztát és az
1 csipet édesítőszer apróra vágott menta levelet.
1 evőkanál kezeletlen citrom leve Azonnal kínáljuk.
pár friss mentalevél

73
Szilvás sertésragu szezámfusillivel

Hozzávalók 4 személyre A húst kis kockákra vágjuk, az újhagymát


35 dkg sertéstarja felkarikázzuk. Ha szükséges, a répát hosszában
1/2 dl száraz vörösbor kettéhasítjuk, majd ugyancsak vékonyra szeljük. A
1 teáskanál vörösborecet vöröshagymát és az oregánóleveleket felaprítjuk.
2 újhagyma (a szárával együtt) 1 evőkanál felhevített olívaolajon átpirítjuk az
2 kisebb sárgarépa (kb. 20 dkg) újhagymát és a répát, majd tányérra borítjuk.
4 oregánóág Újra felhevítjük a serpenyőt, és nagy lángon
1 vöröshagyma körbesütjük a húst; amikor kész, ugyancsak a
1 evőkanál paradicsompüré tányérra szedjük. Újabb adag olajat melegítünk, és
15 szilva a vöröshagymát megdinszteljük rajta. Hozzátesszük
só a húst és a zöldségeket, sózzuk, borsozzuk, a
frissen őrölt fekete bors csilivel és az oregánóval ízesítjük. Belekanalazzuk
1 teáskanál csilipehely a paradicsompürét, felöntjük a borral és az ecettel,
olívaolaj valamint annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Lefedve,
30 dkg szezámfusilli kb. 40 perc alatt megpuhítjuk a húst. Belerakjuk a
kisebb darabokra vágott szilvát, és addig rotyogtatjuk
tovább a ragut, amíg sűrű szósz nem lesz alatta.
Közben a csomagoláson található utasítás szerint
megfőzzük a tésztát, leszűrjük és melegen tartjuk. A
ragut a tésztával tálaljuk.

74
Juhtúrós-uborkás tésztasaláta

Hozzávalók 2 személyre A tésztát bő vízben megfőzzük, átöblítjük,


10 dkg szezámpenne leszűrjük és lecsepegtetjük. Az uborkát
1 kisebb uborka karikára, a lila hagymát vékony csíkokra
1 kis fej lila hagyma vágjuk. A tejfölt simára keverjük a juhtúróval,
1-2 szál friss kapor a majonézzel, az apróra vágott kaporral és
2 púpozott evőkanál tejföl a fűszerekkel. Beleforgatjuk a tésztát és a
1 evőkanál juhtúró zöldségeket. Alaposan összekeverjük. Ha
1 csipet só szükséges utánízesítjük. Pár órát hagyjuk,
1 csipet őrölt fekete bors hogy az ízek jól összeérjenek. Hidegen
1 evőkanál cukormentes majonéz kínáljuk.

75
Csőben sült
tonhalas-sajtkrémes tészta
Hozzávalók 2 személyre A tésztát sós vízben roppanósra főzzük,
20 dkg szezámpenne leszűrjük, lecsepegtetjük. A sajtkrémet simára
15 dkg sajtkrém keverjük a tejföllel, ízesítjük a fűszerekkel,
4–5 púpozott evőkanál tejföl a citromhéjjal. Beleforgatjuk az olajtól
1 nagy csipet só lecsepegtetett halat és a pennét. A felét
1 csipet őrölt fekete bors 18×24×4 cm-es tepsibe simítjuk, ráreszeljük
1 kezeletlen citrom reszelt héja a sajt felét, befedjük a maradék tésztával és
10 dkg olajostonhal-konzerv reszelt sajttal. 180 fokos sütőben kb. 30 perc
10 dkg trappista sajt alatt készre sütjük.

76
Olaszos mediterrán kenyér

Hozzávalók A száraz és folyékony összetevőket először külön,


250g Wise Pasta Kenyér és péksütemény lisztkeverék majd összekevertem. Csodás kis kenyeret formáztam
A receptúra szerint, azonban a kókusz olajat belőle, majd magára hagytam melegedni 15 percre.
tökmagolajra cseréltem Megsimogattam még egy kis rozmaringos olajjal.
4db olivabogyó 190-os előmelegített sütőben 70 percig izzasztottam.
4db aszalt paradicsom - nem olajos
20g lenmag 500grammos kenyérke lett ebből a mennyiségből.

77
Gluténmentes vegán lángos

Hozzávalók 4db lángoshoz Keverje össze a folyékony hozzávalókat, majd


250 gramm Wise Food Lángos és fánk lisztkeverék adjuk hozzá a lisztkeveréket. Alaposan dogozzuk
12 g olaj össze. Pihentessük a tésztát 15 percig, majd lisztes
10 g fehérborecet felületen gyúrjuk át. Osszuk 4 egyenlő súlyú darabra.
230 g langyos víz Nyújtsunk mindegyikből körlapot úgy, hogy a
6 g tetszőleges gluténmentes liszt szélei vastagabbak maradjanak. Pihentessük a
a gyúráshoz és nyújtáshoz megformázott tésztát 10 percig.
olaj a sütéshez Sütés : Közepes hőfokra melegített olajban,
oldalanként kb. 2,5 – 3 percig.
Ezután emeljük ki papírtörlőre, hogy a felesleges
olajat felszívja.

78
Paradicsomos spagettimuffin

Hozzávalók 12 db-hoz A tésztát bő vízben roppanósra főzzük,


20 dkg szezámspagetti leszűrjük, lecsepegtetjük.
1 kisebb vöröshagyma Az apróra kockázott vöröshagymát
1 gerezd fokhagyma megfonnyasztjuk a felforrósított olajon,
2 evőkanál olaj + kevés a sütőformához belezúzzuk a fokhagymát, hozzáadjuk a
3 dl sűrű paradicsomlé paradicsomlevet, ízesítjük a fűszerekkel,
1 csipet só összeforraljuk. Beleforgatjuk a tésztát, a
1 csipet őrölt fekete bors sajtot és a tojást. Muffintepsi olajjal kikent
1 kávéskanál morzsolt oregánó mélyedéseibe kanalazzuk, kicsit le is
1 kávéskanál morzsolt bazsalikom nyomkodjuk. A sajtot a tetejükre szórjuk,
20 dkg reszelt trappista sajt és 180 fokra előmelegített sütőben alsó-
2 nagyobb tojás felső módban kb. 35 perc alatt megsütjük a
a tetejére: muffinokat. Kanál segítségével még melegen
5 dkg reszelt trappista sajt mindet kiemeljük a formából, és friss salátával
a tálaláshoz: kínáljuk.
friss saláta

79
Bazsalikomos ajváros füstölt tofuval
töltött, céklaporral színezett ravioli
Hozzávalók 2 személyre 100gr lisztet színeztem 1ek céklaporral, és
100 g Wise Pasta nokedli lisztkeverék 100gr vizet adtam hozzá.
1ek céklapor Amíg forrt a 2l sós víz, addig hagytam állni a
100 g víz tésztát.
zabliszt Zablisztes felületen kinyújtottam, kiszúrtam
reszelt tofu őket, s a töltelékkel megtöltöttem.
ajvár (Reszelt tofu, ajvár, friss bazsalikom)
friss bazsalikom Lobogó vízben, kb 5 percig főztem.
rukkola A tálalásnál friss rukkolát, tökmagolajat
tökmagolaj és sózott pirított (sütőben 150° 8-10 perc)
kesudió kesudiót tettem rá.

80
Málnás-mandulás kölesfusilli

Hozzávalók 2 személyre A málnát szűrőbe téve óvatosan megmossuk,


25 dkg málna hagyjuk lecsepegni. Néhány szemet
1/2 dkg 1:4 négyszeres erősségű édesí- félreteszünk a tálaláshoz, a többit szűrőn
tőszer áttörjük. Az édesítővel felforraljuk, majd kis
1 kávéskanál citromlé lángon pár percnyi főzéssel kissé besűrítjük. A
1 kávéskanál málna tűzről levéve ízesítjük a citromlével, és hagyjuk
vagy narancslikőr teljesen kihűlni.
10 dkg kölesfusilli A fusillit enyhén sós vízben megfőzzük,
só leöblítjük, leszűrjük, kihűtjük.
3 - 5 dkg mandulaforgács A mandulát száraz serpenyőben enyhén
a tálaláshoz: megpirítjuk, hagyjuk kihűlni.
mentalevél A málnapürét ízesítjük a likőrrel, beleforgatjuk
a tésztát. Kisebb tálkákba adagoljuk,
meghintjük a mandulával, és a félretett
málnával, mentával díszítve tálaljuk.

81
Szedres-túrós tésztafelfújt

Hozzávalók 5 személyre A tésztát sós vízben kifőzzük, leszűrjük,


20 dkg szezámfusilli lecsepegtetjük. A tojássárgáját az édesítővel, a
20 dkg sovány túró vaníliával, a citromhéjjal és a sóval kikeverjük,
4 nagyobb tojás hozzáadjuk a tejszínt, a villával áttört túrót
1 kezeletlen citrom reszelt héja és a kihűlt tésztát. Óvatosan beleforgatjuk
4 dkg 1:4 négyszeres erősségű édesítőszer a kemény habbá vert tojásfehérjét és a
1 vaníliarúd kikapart magjai szedret. Vajjal kikent, közepes méretű
1 csapott kávéskanál só formába simítjuk a keveréket, és 180 fokra
2 dl tejszín előmelegített sütőben, alsó-felső sütéssel kb.
20 dkg szeder 50 perc alatt megsütjük.
a sütőtálhoz:
kevés vaj Tipp: az egész étel 71,1 g, 5 személyre számolva
1 adag 14,22 g szénhidrátot tartalmaz.

82
Mákosguba egy picit másképp

Hozzávalók A palacsintát megsütöm jó vastagra.


Wise Pasta palacsinta és gofri lisztkeverék. Megkenem cukormentes lekvárral.
2 ek csicseriborsó liszt Főzök egy hígabb vanilia pudingot.
1.5 dl víz A palacsintát feltekerve, tepsibe teszem, majd
mák ráöntöm a pudingot.
sütőpor 250 fokon grill funkcióval kb 10 perc alatt
reszelt citromhéj megpiritom a tetejét.
cukormentes baracklekvár Vanilia öntettel tálalom.
vanília puding
vanília öntet

83
Gluténmentes mézes puszedli

Hozzávalók 18 db-hoz A liszten kívül mérjünk ki mindent, és keverjük össze.


150 g Bejgli lisztkeverék Ezután öntsük hozzá a lisztet és fakanállal addig
45 g cukor vagy 8 g Wise Food 5 x Édes édesítő dolgozzuk amíg sűrű lesz. Ekkor fedjük le az edényt,
2 g só és tegyük hűtőbe 60 percre.
3 g szalalkáli Ha letelt a pihentetési idő, lisztes felületen gyúrjuk
2 g reszelt citromhéj át a tésztát, ( kissé lágy lesz, de alálisztezve könnyen
2 g mézeskalács fűszerkeverék kezelhető ) és nyújtsunk belőle kb. 8 - 9 mm vastag
15 g folyékony méz lapot. Szúrjuk ki 5 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval.
20 g folyékony kacsazsír Összesen 18 db lesz a fenti hozzávalókból.
1 tojássárga (16 g) Tegyük őket sütőpapírral borított tepsire, és
150 g langyos mandulaital pihentessük míg a sütő melegszik.
+ 12 g liszt a gyúráshoz és nyújtáshoz Előmelegített, 180 fokos sütőben, alsó - felső
programon 15 perc. A mázhoz a tojásfehérjét verjük
Tetejére : habosra a porcukorral.
1 d tojásfehérje (35 g) Még forrón forgassuk a tojásfehérjés mázba, rakjuk
100 g porcukor őket sütőpapírra és szobahőmérsékleten szárítsuk
meg.
A 18 db puszedli súlya a tojásmáz nélkül 356 g

84
Vegán Pozsonyi kifli

Hozzávalók A töltelékhez keverjük össze a száraz hozzávalókat,


150 g Bejgli lisztkeverék majd öntsük rá a magitalt és a lekvárt, és dolgozzuk
5 g Wise Food 5 x Édes édesítő össze. Felhasználásig hűtsük ki.
2 g só Keverjük össze a száraz hozzávalókat, majd öntsük a
2 g porélesztő tésztához a tejhelyettesítőt és az olajat és fakanállal
35 g folyékony kókuszolaj keverjük, míg besűrűsödik.
130 g langyos mandulaital Ekkor fedjük le az edényt, és pihentessük 15 percig.
+ 2 g olaj a sütés előtti kenéshez Ezután lisztes felületen gyúrjuk át a tésztát, majd
+ 6 g liszt a gyúráshoz és formázáshoz osszuk 6 egyenlő súlyú darabra.
Nyújtsunk belőlük 16 * 9 cm - es , ovális lapokat,
Töltelék hozzávalói és elkészítése: osszuk el a közepükön a tölteléket.
70 g őrölt mák vagy dió A szabadon maradt tészta széleit hajtsuk, és nyomjuk
8 g Wise Food 5x Édes édesítő egymásra. Formázzuk őket kifli alakúra és tegyük
15 g gluténmentes morzsa sütőpapírral borított tepsire.
15 g mazsola ( elhagyható ) Pihentessük 15 percig.
4 g reszelt citromhéj Mielőtt a sütőbe rakjuk, kenjük le a tetejüket az olajjal.
30 g baracklekvár 190 fokra előmelegített sütőben. alsó - felső
50 g forró tejhelyettesítő programon 20 perc.
A 6 db kifli súlya 453 g

85
foodtest.hu
+36 1 424 0969 | info@foodtest.hu

facebook

wisepasta.com
+36 20 315 2228 | info@wisepasta.com

facebook

86

You might also like