A hullám c.

film elemzése a filmben megjelenő

szociálpszichológiai jelenségek alapján

A Dennis Gansel által rendezett, 2008-ban bemutatott A hullám című film alapja Ron
Jones „Harmadik Hullám” kísérlete. Ron Jones, egy kaliforniai iskola
történelemtanáraként, a nácizmus történetét tanítva diákjainak egy mozgalmat
alapított velük, melynek ő lett a vezetője. A kísérletet az ötödik napon leállította.
Dennis Gansel áthelyezte a történetet a mai Németországba, és megváltoztatta a
történet végét, amely a valóságban nem volt ilyen véres.
A film nagy sikert aratott Németországban, tíz hét után több, mint két millióan látták.

Reiner Wenger középiskolai tanár az iskolai projekt héten kérése ellenére az

autokráciát kapja témaként. A gyerekek nagy része még magának a szónak a
jelentését sem ismeri. Végül a film cselekménye szempontjából később fontos
szerepet játszó diáklány, Karo fogalmazza meg: „az autokrácia a tömeg felett
gyakorolt hatalom.”
A gyerekek egyöntetű véleménye, hogy a Németországban nem lehet többé
diktatúra, hiszen „túl sokat tudunk”, „hülye nácik”, „úgysem történik meg újra”.
Mona az, aki felhívja a többiek figyelmét, hogy nem az a lényeg, hogy ők nem
bűnösek, hanem az, hogy a történelmük révén ők is felelősek. A később történtek
tükrében, fontosnak tartom ezt a mondatot, mely az egyéni felelősségvállalásra
hívja fel a figyelmet, hiszen a mozgalom létrejöttekor éppen ez fog eltűnni.
A tanár legfontosabb lépésnek a vezető megválasztását tartja, aki a gyerekek
választása alapján ő lesz. A hatalom gyakorlásának formális szabályai lefekteti:
„Csak az beszél, akinek megengedem.” „ Aki beszél, álljon fel.”
A kirekesztés rögtön a csoport megalakulásánál megfigyelhető: Reiner azt a fiút, aki
nem hajlandó a többiekkel felállni, kirekeszti, elküldi az osztályból: „Vagy velünk
vagy, vagy elmész”. Ez egyben a nonkonformista tag elutasítását is jelenti, ezáltal
biztosítva a csoport fennmaradását.
Szintén a csoport szerveződésekor figyelhetjük meg a behódolást, mikor is a Sinan,
aki a kiküldött diákkal tart, nem valódi konformitásból, hanem a csoporttól való
távolmaradás hátrányait megfontolva visszamegy az osztályba. („Már kétszer
megbuktam.”)
Amikor Reiner arról beszél a gyerekekkel, hogy mi az, ami a diktatúrát elősegíti, a
gyerekek többek között felsorolják a szociális gondokat. A film elején kiderül, hogy a
gyerekek többsége is szociális gondokkal küzd: elhanyagoló, vagy túlzottan
megengedő családi környezetben, vagy család nélkül élik napjaikat. Nem csoda,
hogy a valahova tartozás igénye könnyen a konformitás irányába billenti őket, ahol
feladják egyéni vágyaik egy részét, azért, hogy egy nagyobb társas egységben részt
vehessenek.
Az első nap után a gyerekek lelkesen beszélnek otthon az iskolában történtekről.
Karo így fogalmaz: „Mind csatlakoztunk, ez a félelmetes erő mindenkire hatott.”
A második nap a menetelést gyakorolják az osztályban. Reiner így bíztatja a
gyerekeket: „Egy egységgé olvadunk össze. Ez a közösség ereje. Együtt sokkal
erősebbek lesztek.”
„Másokhoz hasonlóan cselekedni és gondolkodni, alapvető emberi
tulajdonság” (Forgács, 2002 p. 305)
Miközben menetelnek meghatároz egy közös ellenséget is: az anarchista projekt
résztvevőit. „ Hogy a hulló vakolat betemesse az ellenséget.” Ezzel mintegy táptalajt
ad a későbbi ellenségeskedésnek, agressziónak, a társas fertőzés kiindulópontja
lesz, amelynek jellemzője, hogy az agresszió és erőszak fertőző betegség módjára
terjed a tömegben.
A saját csoport felértékelése is megjelenik: azzal bíztatja őket, hogy különbek
lesznek az anarchistáknál.
A közösség alapja a közös ruha, az uniformis is, mely ebben a közösségben a fehér
ing és a farmernadrág.
„ Ha az emberek egyenruhát húznak, nem egyénként, hanem a csoport tagjaiként
definiálják magukat.” ( Zimbardo A körülmények hatalma c. videó)
Az igazi konformitás példái azok az anarchista csoportba járó diákok, akik az
anarchista csoportból átkéredzkednek az autokrata csoportba.
Karo személyiségváltozása érdekes számomra a filmben, mert a kezdeti
lelkesedését követően, pusztán hiúsági kérdés miatt, nem veszi fel a megbeszélt
uniformist, a fehér inget. Ugyanakkor ennek a döntésének kirekesztődés lesz a
következménye, a tanár nonkonformistaként ignorálja, szemkontaktust sem vesz
fel vele, így nonverbális módon is jelzi, olyan, mintha ott sem lenne. Ezt verbálisan
is megfogalmazza:” Van még valakinek ötlete? Senki?” Karo-t igazából ez a
kirekesztettség nem a normatív konformizmus felé taszítja, inkább lázadóvá,
ellenállóvá válik.
A filmben jól megfigyelhetők a csoportfejlődés szakaszai: az alakulás, a viharzás, a
normázás, és a működés. Az is jól látszik, hogy a csoport működése mennyire
megváltoztatja a csoporttagok személyiségét. „ Ha valaki csoporthoz csatlakozik,
személyes értékei és attitűdje hamar megváltozik, az illető alkalmazkodik a
csoportmércékhez.” ( Forgács, 2002.p. 325) Így Reiner a hatalom birtokában
agresszívabbá válik, Tim, a korábban megalkuvó fiú, ki mer állni az anarchisták ellen,
részben mert a csoport erejét maga mögött érzi, részben, mert viselkedése valóban
változáson ment keresztül, Marco pedig egy veszekedés során megüti barátnőjét.
Esszém elején szóba került az egyéni felelősségvállalás, amely a csoport
erősödésével egyre inkább megszűnt, hiszen, „…a csoport elrejti az egyéneket.
Másokkal együtt cselekedve olyanokat is megtehetünk, amelyeket egyedül nem
teszünk meg.” ( Forgács, 2002.p.328) Erre nagyon jó példa a film utolsó jelenete:
„Hozzátok előre az árulót!”- parancsolja Reiner, a gyerekek pedig megragadják és a
többiek elé hurcolják Marcot. Egységes tömeget alkotva teszik ezt, amit egyébként
egyénenként valószínűleg nem tettek volna meg.
Zimbardo kimutatta, ha az egyének kevésbé azonosíthatók, agresszív
cselekedeteik száma megnő.
„Csak mert maga mondta.” – mentegetőznek a következő filmkockákon a gyerekek.
„ Meg is ölnéd, ha kérném?”- kérdezi Reiner. Ez a jelenet felidézi Milgram 1963-ban
végzett kísérletét, ahol az emberek 65 százaléka a kísérletvezető utasítására halálos
áramütést adott. Vagyis ebben a jelenetben megjelenik a tekintélynek való
engedelmesség.
Reiner beszédében azt mondja, hogy aki az útjukba áll, a Hullám elsodorja.
Valójában a Hullám őt is magával ragadja, elveszíti az események feletti kontrollt.
Mivel talán Tim azonosul leginkább a csoporttal, viselkedését a csoportfolyamatok
teljesen megváltoztatják, megsebesíti egyik társát, végül fejbe lövi saját magát.

Bebizonyosodik, hogy a történelem bármikor megismételheti önmagát.

Irodalomjegyzék:

Forgács J. (2002). A társas érintkezés pszichológiája. Budapest: Kairosz kiadó

Zimbardo, P. A körülmények hatalma

https://www.youtube.com/watch?v=AdXpEZYc29E