Arisztotelész: Metafizika

VII., Z könyv

1.
a „létező” kifejezés jelentése: „egyrészt a mibenlétet és a rámutatással megjelölhető egyedi
létezőt jelenti, másrészt pedig a minőséget vagy mennyiséget vagy valami mást az ily módon
használt kategóriák közül”
vagyis a „létező” kifejezésnek több jelentése van, elsődlegesen jelenti a mibenlétet, tehát a
lényeget. Minden kategória egy szubsztrátum által létezik, ami pedig az eredeti módon, tehát
minőségek nélkül létezik, ez az, ami egyszerűen csak van, csak létezik, ez a lényeg, vagyis a
szubsztancia.
Rajta kívül semmi más nem állhat meg külön, csak a szubsztancia. Fogalom szerint is ez a
legelső, mert minden fogalomban benne kell foglaltatnia a szubsztancia fogalmának. Egy
dolgot akkor ismerünk, ha lényegét ismerjük.
Maga a kérdés: micsoda a létező? azt jelenti, hogy micsoda a lényeg, a szubsztancia?
2.
Úgy látszik, hogy a létezés legszemmelláthatóbban a testekben van jelen. Élőlények, fizikai
testek (tűz, víz, föld stb.), ezek részei, vagy dolgok, amelyeknek ezek a részei létezők. De
csak ezek a létezők, vagy mások is? (Különböző felfogások ezzel kapcsolatban: egyesek
szerint nincs szubsztancia, vagyis az érzékelhető dolgokon kívüli lényeg, mások szerint
ezeknél több létező van stb.) A kérdés: melyek a szubsztanciák? Vannak-e szubsztanciák az
érzéki valóságokon kívül vagy nincsenek? Hogyan vannak? Van-e olyan valóság, mely
önmagában külön is megáll? Ha igen, miért és hogyan?Vagy csak érzéki valóság van? Ehhez
ki kell fejteni, mi a szubsztancia, azaz a valóság.
3.
A szubsztancia négy jelentésben használatos: egy dolog mibenléte (esszenciája), egy dolog
általános fogalma, a genus-fogalma, és a szubsztrátum fogalma. (Szubsztrátum: amiről állítok
valamit, de másról sosem állítom.)
Létezik anyag, forma, s ami a kettő kapcsolatából létrejön. anyag = ami önmagában se nem
valami, se nem mennyiség, se más olyasmi, amikkel a létezőt szokták meghatározni. A
határozmányokat a szubsztanciáról állítjuk, a szubsztanciát pedig az anyagról. Az anyagról
lehetetlen azt állítanunk, hogy szubsztancia. „Mert az elkülöníthető és a rámutatással „ez itt”
meghatározható létezés első sorban nyilván a valóságot illeti meg. Ezért látszik inkább
szubsztanciának a forma, s a kettőből: az anyagból és a formából alakul létező, mint az anyag.
4.
Szubsztancia mint mibenlét.
- az egyes dolgok mibenléte, azaz fogalmi lényege, ami önmagában megjelöli a dolgot, az
illető dolog magábanvaló léte, „minden dolog mibenlétének a fogalma tehát az a fogalom,
amiben a dolog ugyan nincs benne, de ami a dolgot megjelöli.”
- minden állításnak van egy alanya, s az alanyról állítjuk a többi kategóriát. Vajon a
kategóriáknak is megvan-e a mibenlétüket kifejező fogalmuk?
„A mibenlét az, ami valami; ahol pedig az egyik dolgot egy másikról állítjuk, ott nincs egy
meghatározott egyedi való, egy „ez itten”. Pl. a „fehér ember” nem lehet egyedi valóság, „a
mibenlét tehát azokban a dolgokban rejlik, melyek fogalma meghatározás.”
A meghatározás nem a dolgok nevét jelenti, ott van meghatározás, ahol a fogalom valami
elsőt, valami eredetit fejez ki – tehát a mibenlét csak a nem fajtáin található meg, s egyében
nem.
„A meghatározásról is, éppúgy mint a lényegről, több értelemben szokás beszélni. A lényeg
ugyanis az egyik értelemben a szubsztanciát és a konkrét egyedet, „ezt itten”, jelenti, - egy
másik értelemben pedig minden más állítmányi meghatározást: a minőséget, mennyiséget és
más effélét. S amint a lét mindenhez hozzátartozik, csakhogy nem egyformán, mert az
egyikhez eredeti módon a másikhoz meg másodlagosan, épp úgy a lényeg feltétlenül
hozzátartozik a szubsztanciához, egyebekhez azonban feltételesen.”
„A mibenlét eredetileg és feltétlenül csak a szubsztanciát illeti meg, utána aztán egyebeket is,
amik nem szubsztanciák; ugyanez áll arról a lényegről is, ami nem feltétlen mibenlétet, hanem
feltételes minőséget vagy mennyiséget fejez ki.”
A minőségekről is állíthatjuk, hogy léteznek, azonban más értelemben, mint a szubsztanciáról.
„a meghatározás csak akkor van jelen, ha a szó egy benső egységet és nem valami külsőséges
összefüggést jelent – egyszóval, ha olyan egyet jelent, amilyennek szokás érteni különféle
értelemben az egység igazi értelmét. Az „egy” szót azonban a „létező” értelmében szoktuk
használni. A létező pedig valami konkrét egyedet, „ezt itt”, mennyiséget és minőséget jelent.
Ezért a „fehér ember”-ről is lehet fogalmat és meghatározást adni, csakhogy más értelemben,
mint a fehérről és a szubsztanciáról.”
5.
Meghatározása csak a szubsztanciának van. A többi kategória esetén kibővítéssel kéne
létrehozni a meghatározásokat, vagyis kétszer kéne mondanunk ugyanazt a fogalmat. Az
olyan fogalmaknak sem lehet meghatározásuk, melyek másokkal vannak összekötve, pl. a
páratlan számok. Ha ezeknek van meghatározása, akkor más értelemben van meghatározása.
„A szigorú értelemben véve semmi másnak nincs meghatározása és mibenléte, mint a
szubsztanciának, laza értelemben véve azonban lehet a kategóriának is.”
„Eddigi fejtegetésünkből tehát világos, hogy a meghatározás a mibenlétnek, a fogalmi
lényegnek a megjelölése, s hogy mibenléte vagy csak annak van, ami szubsztancia, vagy hogy
ennek van főképen, s eredetileg és feltétlenül.”
6.
Vizsgáljuk meg, hogy a mibenlét és az egyedi valóság azonosak-e.
Az általános vélemény az, hogy az egyesi való nem egyéb, mint saját szubsztanciája, a
mibenlét pedig az egyedi valóság szubsztanciája. Egy fehér ember vagy a fehér ember
fogalma – a kettő nem ugyanaz.
„A magábanvaló egyedi valóság a mibenlétével, azaz a fogalmi lényegével egy és ugyanaz,
még pedig nem járulék szerint; de (...) az egyedi való megismerése annyi, mint megismerni a
mibenlétét, úgy, hogy a kettőnek szükségképpen egynek kell lennie még akkor is, ha
gondolatban a platonikusok álláspontján állva elválasztjuk egymástól az ideát és az egyedi
valóságot.”
Ha járulékokról beszélünk, pl. művelt vagy fehér, akkor itt a kettős jelentés miatt nem egyezik
meg a mibenlét és az egyedi valóság, tehát maga a tárgy, mert a „fehér” itt maga a tárgy,
melynek ez a járuléka és „fehér” a járulék is, tehát egyrészről megegyezik a tárgy és a járulék,
a másik szempontból azonban nem. „Az ember és a fehér színű embernek fogalmai ugyanis
nem azonosak, de abból a szempontból mégis azonosak, hogy az ember az, akinek a fehér
szín tulajdonsága.”
Maga a mibenlét is szubsztancia. Tehát mi is lenne annak az akadálya, hogy elismerjük, hogy
némely dolog mibenlétet tár elénk?
7.
„Ami keletkezik, az vagy természet, vagy művészet vagy véletlen következtében, csak úgy
magától, jön létre. S minden, ami van, valami által, valamiből és valamivé lesz.” Valamivé =
bármely kategória lehet belőle (szubsztancia, minőség, mennyiség, hely).
Természetes keletkezés = valaminek a természetéből jön létre valami
amiből = az anyagból
ami által = természeti adottság
amivé = szubsztanciák – ember, állat, növény vagy ehhez hasonlók
Mindennek van anyaga, ami természet vagy művészet szerint keletkezik, mert ezek
rendelkeznek a lét és nemlét képességével, s ez mindegyikükben az anyag.
A természet, azaz a benső lényeg, amiből és ami szerint lesz a keletkező dolog, „s ami által
keletkezik az a fajta szerint elnevezett, a keletkezővel egyfajtájú természet, mely egy másik
példányban előzetesen már megvan: így nemz pl. az ember embert.”
A fenti a természet szerinti keletkezés, a keletkezés másik fajtája a mesterséges alkotás.
Forrása a művészet vagy a képesség vagy az értelmes gondolat. Művészet által keletkezett
dolog mindaz, melynek formája először a lélekben van meg.
Forma = egy bizonyos dolog mibenléte és első szubsztanciája. Az anyagtalan szubsztancia a
mibenlét, abban az értelemben, hogy ez a dolgok lényege, mely a lélekben van meg. Pl. a ház
építésekor a ház lényege, anyagtalan szubsztanciája van meg a lelkemben, majd ebből lesz a
hát mint anyagi szubsztancia. Minden dolog és a dolog ellentéte egyazon formából, lényegből
fakad. Pl. az egészség és a betegség, a betegség ugyanis az egészség hiánya.
A keletkezési és mozgási folyamatok két fajtája: a gondolkodás és az alkotás. Ami elvből és
formából indul ki, az a gondolkodás, ami pedig a gondolkodás utolsó tagjából indul ki, az az
alkotás.
Nyilvánvaló, hogy ahhoz, hogy valami legyen, előtte is léteznie kell valaminek. Az előzetesen
létező az anyag. Az anyag fejlődik valamivé a keletkezés során. A fogalmi tárgyaknál is így
van ez, a fogalomba tehát az anyag és a forma egyaránt beletartozik (az érckarika anyaga érc,
formája ilyen).
A tárgyat nem az anyagáról nevezzük el (a szobor nem kő), hanem azt mondjuk, hogy
valamilyen anyagból való (a szobor kőből van), vagy jelzőként használjuk (kőszobor).
Szorosabb értelemben inkább azt mondjuk, hogy valami a hiányból keletkezik, pl. ahogy a
betegségből lesz az egészség, van olyan eset, ahol a hiányt nem tudjuk megnevezni.
8.
„Egy bizonyos dolgot létrehozni annyit tesz, mint ezt a bizonyos meghatározott dolgot
létrehozni abból, ami a szó általános értelmében az anyaga.” A forma és a mibenlét nem
keletkezik, nem megy keresztül semmilyen fejlődési folyamaton, ezek azok, amik létrejönnek
egy másik dologban (az anyagban) művészet, természet vagy képesség által. Az érvgolyót
úgy készíti az ember, hogy az ércbe (tehát egy másik dologba) viszi bele a golyó alakját (tehát
a formát). Ami keletkezik kétfelé osztható: anyag és forma. A forma tehát nem keletkezik,
hanem a formáról elnevezett összetett valóság keletkezik.
Arisztotelész szerint az ideákat nem kell valami magukban való valóságoknak tekinteni, tehát
az egyedi valóságok mellett létező dolgoknak tekinteni. „Semmi szükség sincs az ideának,
mint mintának a megszerkesztésére (...), hanem elegendő, ha úgy fogjuk fel a dolgot, hogy a
nemző alkot és a fajta oka benne van az anyagban.” A forma oszthatatlan, Kallias és Sokrates
formájuk szerint azonosak, anyaguk teszi őket individuálissá.
9.
Hogy lehet, hogy az egyik dolog csak művészet által jöhet létre (pl. ház), egy másik pedig
művészet által és véletlenségből is (pl. egészség)? Az anyagban meglehet a mozgás
képessége. Van, amelyik magától tud mozogni így és úgy, van amelyik nem tud magától, csak
más mozgathatja. „Ezért aztán az egyik dolog nem jöhet létre a művész segítsége nélkül, a
másik meg létrejöhet. Valami olyan mozgatja ugyanis, ami nem ért ugyan a művészethez, de
mozgásba tud jönni önmaga vagy valami más által, ami szintén nem ért a művészethez.”
„A mondottakból nyilvánvaló, hogy bizonyos értelemben minden valami hasonló nevűből jön
létre, mint a természeti dolgok, vagy egy hasonnevű részből; pl. a ház a házból, vagy legalább
is az ész által, ahol a művészet a forma, vagy egy részből vagy olyan valamiből, ami a dolgok
egy részét magában foglalja, feltéve, hogy nem csupán esetleges keletkezésről van szó. Mert
az alkotás oka eredetileg a dolognak egy magábanvaló része, alkotó eleme.” Mindennek
kezdete a lényege.
Az eddigi fejtegetés, hogy a forma nem keletkezik, nem csak a szubsztancia kategóriájára
vonatkozik, hanem a mennyiségre, minőségre és a többi kategóriára is. Tehát pl. nem a
minőség lesz, hanem a fa lesz valamilyen, és nem a mennyiség realizálódik, hanem
valamennyi fa lesz.
„Ebből megérthetjük a szubsztanciának azt a sajátszerű vonását, hogy egy másik valóságosan,
azaz tevékenyen létező szubsztanciának eleve meg kell lennie, mely a szóbanforgó
szubsztanciát létrehozza; ellenben a minőségre és a mennyiségre ez a szükségesség nem áll,
mert itt elegendő, ha ezek csupán lehetőség szerint vannak meg.”
10.
„A meghatározás fogalmi állítás és minden fogalomnak vannak részei, a milyen viszonyban
van a fogalom a tárggyal, olyanban van a fogalom része is a tárgy megfelelő részével.”
Benne van-e az alkotó részek fogalma az egész fogalmában? Pl. a kör esetében a körszelet
fogalma nincs benne a kör fogalmában, míg a szótag fogalmában benne van az alkotó elemek
fogalma, s a kör mégis részekre bontható, ahogy a szótag.
További kérdés: A részek előbbiek, mint az egész, a hegyes szög része a derékszögnek, az ujj
pedig az élő lénynek, vajon a részek megelőzik-e az egészet? Úgy tűnik, az utóbbiak, tehát az
egészek megelőzik a részeket, mert a részek létezését az egészből vezetjük le.
A „rész” szónak több értelme van, itt nem a mennyiség szerint való mértéket jelöli, hanem
azt, amiből a valóság, mint alkotórészekből, elemekből, mozzanatokból áll. Az egyik dolog
forma, a másik anyag, ezek összetételéből pedig egy összetett való jön létre, ebben az esetben
beszélhetünk az anyagról mint ezen összetett dolog része, azonban azt is mondhatjuk, hogy
nem része, mivel egy másik értelemben csak azok részek, amikből a forma fogalma áll. Ezért
a kör fogalma nem tartalmazza a szeletek fogalmát, mert a körszelet ugyan a kör anyagában
benne van, fogalmához viszont nem tartozik hozzá, ellentétben a szótaggal. Tehát pl. az
ember részei a csont, hús stb., mert anyagában vannak, azonban nem is részei, mert az ember
formájához, fogalmához nem tartozik hozzá. Mikor tehát egy dolog elpusztul, elpusztul az
anyaga, s az anyagát alkotó részei, azonban ami nincs összefonódva az anyaggal, tehát anyag
nélkül való, az nem pusztul el.
A fogalom részei előbbiek, mint maga a fogalom, a fogalom részeire vezethető vissza. Pl. a
hegyesszög a derékszögre vezethető vissza, mert a hegyesszög „a derékszögnél kisebb szög”,
ugyanígy a kör és a félkör, de ha anyagként fogjuk fel a részt, akkor az egész megelőzi a
részeket.
Az értelmi tárgyak a gondolkodással, az érzéki tárgyak az érzékeléssel ismerhetők meg. Az
anyag önmagában megismerhetetlen, a konkrét valót ismerhetjük meg érzékelés vagy
gondolkodás révén.
11.
Amíg nem világos, hogy egy dolognak mely részei tekinthetők anyagnak, s melyek nem (tehát
mely részei tartoznak a formához), addig nem lesz világos a dolog fogalma.
Pl. a karika lehet vasból, fából stb. – itt tudjuk, hogy miben áll a karika fogalma, s hogy az
anyaga változik. Azonban vannak olyan létezők, pl. ember, melyeknek az anyaga is
megegyezik, pl. ahhoz, hogy az ember az legyen, ami, az kell, hogy húsból, csontokból, más
testrészekből álljon. Tehát az anyag egyrészről érzékelhető, másrészről pedig értelmi
természetű, mivel hozzátartozhat egy dolog fogalmához.
Az első valóság a lélek, a test az anyag, az ember pedig e kettőből általánosan alakult. „A
szubsztancia fogalmában az anyagi részeknek nincsen helyük, mert ezek nem a
szubsztanciának, hanem a konkrét valónak részei, melyről bizonyos értelemben van is, meg
nincs is fogalom.” „A szubsztancia az immanens forma (~benne rejlő, belsőleg hozzá tartozó,
természetéből következő), s a belőle és az anyagból alakult valóságot nevezzük egyedi
konkrét szubsztanciának. „Első szubsztanciának azt nevezem, ami nem a szerint kap nevet,
vajon formaként szerepel-e másban, ami aztán neki anyaga volt. Egy szóval: azt, ami nincs
anyaggal egybekötve.”
12.
Genus-fogalom a fajok fölött áll. A genuson belül fajok különböztethetők meg, melyek
ellentétesek egymással. Az egyedek ezekbe sorolhatók be. „Nyilvánvaló, hogy a legutolsó
különbség lesz a dolog valósága és meghatározása” – vagyis a genuszon belül fajokba
soroljuk az individuumot, a fajokon belül újabb fajokba stb., míg eljutunk a legutolsó
különbséghez, s ez lesz a dolog valósága és meghatározása. A meghatározás tehát a legutolsó
megkülönböztető jegy alapján történő megjelölés.
13.
Valóság = szubsztrátum + mibenlét; = kettejük egyesülése, s az általános fogalom
szubsztrátum = azt a bizonyos egyedet jelenti, amilyen pl. az élőlény a tulajdonságai számára,
vagy az anyagot a tevékeny forma számára
„De vannak, akik azt tartják, hogy főképen az általános fogalom az ok és elv” – ezért ezt
vizsgálja meg Arisztotelész.
De lehetetlen, hogy a valóság általános fogalom legyen, ugyanis minden egyed sajátos
tulajdonságokkal rendelkezik, az általános pedig másokkal közös.
Az a valóság, amit nem egy szubsztrátumról állítunk, az általános fogalmakat pedig mindig
valami szubsztrátumról állítjuk.
Létezhet-e úgy, hogy egy olyan valóság, mely más valóságokban benne rejlik? (Mint pl. az
„élőlény” általános fogalma az emberben vagy a lóban.) Ha a valóság egy, akkor nem állhat
több benne rejlő valóságból.
Az általános fogalmak nem egy bizonyos meghatározott egyedet jelentenek, „ezt itt”, hanem
inkább valamilyen minőséget. Az viszont lehetetlen, hogy az egyedi tárgy ne valóságokból,
hanem puszta minőségből álljon.
„Ez az eredmény azonban egy nehézséget zár magába. Ha a valóság nem állhat az
általánosból, mert ez minőség, s nem is jelenthet egy bizonyos meghatározott tárgyat, „ezt
itten”, s ha az összetett valóság nem lehet valóságosan létező valóságokból összetéve, akkor
minden valóság összetétel nélkül való, s így egyetlen valóságról sincsen fogalom. Pedig
mindenki abban a véleményben van, s fentebb mi is azt mondottuk, hogy vagy csak a
valóságokról van meghatározás, vagy főleg erről. Most pedig az derül ki, hogy erről sincs, s
így semminek sincs meghatározása. Vagy talán úgy oldható meg a kérdés, hogy bizonyos
értelemben van, bizonyos értelemben meg nincs. Hogy mit akarunk ezzel mondani, az majd a
következőkből jobban ki fog tünni.”
14.
Ha az ember az ideákat külön valóságoknak tételezi, akkor ellentmondásokba ütközik, tehát
lehetetlenség, hogy a tárgyaknak ideái legyenek. Pl. az „élőlény azonos egy lóban és az
emberben, mint ahogy te azonos vagy önmagaddal, hogyan lehet az, ami egy, különálló
létezőkben egy?”; vagy az élőlény részesedhet a kétlábú és a soklábú ideájában is, akkor
ellentétes határozmányok lesznek meg egyszerre ugyanabban a valóságban, ami lehetetlen.
15.
Tehát létezik az összetett egész valósága, mely az anyaggal egybefogott fogalom, és maga a
fogalom, vagyis a fogalom általában.
Az első értelemben: pusztuló, keletkező valóság – a fogalom viszont nem pusztul vagy
keletkezik (pl. a ház fogalma nem keletkezik, hanem a ház mint valóság keletkezik). Az
érzékelhető szubsztanciáknak tehát van anyaguk, „mint egyedi valóságoknak, nincs se
meghatározásuk, se bizonyításuk, mert van anyaguk, amelynek olyan a természete, hogy
létezik is, meg nem is.” (A meghatározás a tudományos ismeret körébe tartozik, a bizonyítás
pedig csak szükségszerű dolgokra vonatkozik.)
Éppígy egyetlen ideát sem lehet meghatározni, az idea ugyanis egyedi és különálló valóság az
ideaelmélet hívei szerint. Ha az ideák összetettek, egyszerűbb ideákat állíthatunk róluk, de ha
egyedi létezők az ideák, akkor nem állíthatjuk őket másról, s nem tudjuk megismerni őket ez
alapján. Örökkévaló dolgokat nem lehet meghatározni. Az ideaelmélet hívei azonban olyan
jegyeket tételeznek az ideákkal kapcsolatban, melyek más dolgokra is ráillenek, tehát több
tárggyal közös fogalmak ezek. Ilyen problémák vannak az ideaelmélettel.
16.
„Nyilvánvaló, hogy a legtöbb szubsztanciának látszó tárgy csak lehetőség, pl. az élő lények
részei. Ugyanis egy rész se különválasztott valóság; ha pedig külön van, akkor mind úgy
szerepel, mint az anyag.” Tehát egy szubsztancia nincs összetéve szubsztanciákból. Az
egység és a lét nem lehet a dolgok szubsztanciája, a szubsztancia csakis önmagához tartozik,
és ahhoz, ami hordozza, s aminek a szubsztanciája. Ami egység, az az valósága egy, aminek
valósága szám szerint egy, az szám szerint is egység. Egyszerre nem lehet meg sokszorosan
az egység, csak az, ami közös a dolgokban. „Ennélfogva nyilvánvaló, hogy az egyes eseteken
kívül nincs általános létező.” Arisztotelész gondolatai az ideaelmélettel kapcsolatban: az
ideaelmélet hívei önállónak tartják az ideákat, ha valóságok az ideák, de ha az idea a
sokaságban fennálló egységet jelenti, akkor nem nevezhetjük önállónak az ideákat
Arisztotelész szerint. „Tévedésük oka abban rejlik, hogy nem tudják megjelölni, melyek az
ilyen soha el nem pusztuló valóságok az egyedi és érzékelhető valóságok mellett.” Az
általánosnak nevezett tárgyak közül egy sem szubsztancia, egy szubsztancia pedig nem
szubsztanciákból van összetéve.
17.
A ténynek nyilvánvalónak kell lennie ahhoz, hogy az okát keressük. Ha valaki azt kérdezi, az
ember miért ilyen és ilyen élőlény, akkor azt kérdezi, hogy miért állítjuk ezt meg ezt az
emberről, ekkor pedig már nyilvánvaló, hogy azt a valamit állítjuk az emberről. „S ez ok,
logikusan szólva, a mibenlét, mely némely dolognál cél, mint pl. a háznál és az ágynál,
másoknál pedig az első mozgató; ok ugyanis ez is. Az utóbbi fajta okot keressük a keletkezés
és elmúlás folyamatainál, az előbbit pedig a lét kérdéseiben.
„Ez a sajátszerű valami lesz tehát minden egyedi dolog szubsztanciája, s a tárgyi létezésének
első oka.” – A dolgoknak van valami sajátszerű alapjuk, pl. ha szétszedjük a szótagot, „ba”-
ból „b” és „a” lesz, a húsból tűz és föld, ezek a szótag és a hús elemei, részei. Azonban maga
a szótag vagy a hús nem csak saját elemeinek az összetétele, hanem más valami is. Ez a
valami nem része az egésznek, vagy csupán az elemek összetétele, hanem valamilyen többlet,
maga nem elem, nem oka annak, hogy ez szótag, az pedig hús. – „Vannak persze dolgok,
melyek nem szubsztanciák; de amik szubsztanciák, azok természetük szerint és természetük
által állanak fenn. Úgy látszik tehát, hogy ez a benső természet ezekben maga a szubsztancia,
ami nem elem, hanem elv. Elem ugyanis az, amire min anyagi alkatrészére lehet szétszedni
valamit. Így elemei pl. a szótagnak a hangok, az abc-nek a betűk.”

Adolf