Mikszáth Kálmán:

Beszterce ostroma

Szereplők:

gróf Pongrácz István magyar főúr

Forget az ellenség vezére
Estella a vár asszonya
Pamutkay János ezredes
Holub Mihály káplán
Kovács János várnagy
Pruzsinszky Szaniszló a gróf társalkodója
Bakra Ferenc íródeák
Behenczy Pál elszegényedett báró
Behenczy Károly a báró fia
Rozsákné Behenczyék házvezetőnője
Ancsura parasztmenyecske
Tronowszky Péter viaszkereskedő
Tronowszky György orvos
Tronowszky Gáspár birkatenyésztő
Apollónia Tronowszky György úr árván maradt leánya
Klivényi József írnok, Tronowszky György úr halála után Apolka gyámja
Klivényiné Zsuzsanna felesége Miloszláv Gáspár úr fia
Blázy polgármester
Rebenyik János a polgármester hajdúja
Matyej György koporsókészítő

Mikszáth a regényt először a Pesti Hírlapban

1894ben közölte folytatásokban, kötetben 1895-
ben jelent meg. Alcíme: Egy különc ember
története. Mikszáth a különc gróf történetét egyik
képviselő barátjától, gróf Pongrácz Károlytól
hallotta, és erről a bevezetésben tájékoztatja is
az olvasót.
 A Beszterce ostroma két helyszínen játszódik. A
mű első része Nedec várában, a második része
Zsolnán, a harmadik része részben Nedec
várában, részben Zsolnán.

Első rész

Nedec várában él gróf Pongrácz István, a

“középkori várúr”. Otthonába, a modern kor, saját
kora, a XIX. század nem tolakodik be. Magas,
daliás ember, aki egy kicsit sántít, egy
ütközetben szerzett sérülése miatt. Saját korának
romlottságai elől menekült az általa teremtett
álomvilágba, amit erkölcsileg magasabb
rendűnek érez. Soha nem nősült meg, nőideálja
Medici Katalin, II. Henrik francia király felesége.
Életét a háborúk töltik ki, és mivel háborúk
nincsenek, ezért ő maga megteremti őket.
Birtokán emberei alkotják a hadsereget, a
katonák saját parasztjai, akik hadiszolgálataikért
földet kapnak. Az ellenfél seregének Forget
kapitány volt a vezére, és a gróffal kockán
döntötték el, hogy kinek a serege támad, és ki
védekezik.
“Sokszor napokig, hetekig tartott az ádáz
ostrom. Kirohanások, nyílt ökölütközetek a vár
előtt, az egész környék nagy derültségére, s
bizony a fizetett ellenség, Forget uram, úgy
elagyabugyálta néha Pongrácz Istvánt, hogy
ágyba kellett feküdnie. Mindez a maga középkori
formájában ment; a háború után, ha a gróf
győzött, Te deumot tartottak a várkápolnában,
amelyre a környékbeli urak és hölgyek is
hivatalosak voltak. A Te deum után magnum
áldás következett, ökörsütés a hadaknak, bál fent
a termekben az úri részeknek.”
A rangbeli urak azonban nem engedték el
asszonyaikat és lányaikat a nedeci vár báljaira,
hiszen a várnak nem volt asszonya. Ezért döntött
úgy Pongrácz gróf, hogy asszonyt hoz a házhoz.
Így amikor a zsolnai vásáron szerepelt egy
cirkuszi társulat, és ott meglátta Donna Estellát,
az artistanőt, rögtön magához rendelte a
cirkuszigazgatót, és hatszáz forintért megvette
tőle a csinos leányt. Estella a vár úrnője lett; a
délelőtti hadgyakorlatokon, amit a gróf tartott,
mint markotányosnő, bort és rozspálinkát szolgált
fel a katonáknak, a hadjáratokon pedig amazon
módjára lovagolt és verekedett István gróf
oldalán.
István gróf udvartartása is a középkori
szokásokat idézte. Pamutkay János ezredes, a
tulajdonképpeni tiszttartó, Holub Mihály udvari
káplán és “hadsegéd”, “(voltaképpen Kovács
János várnagy)”; Bakra Ferenc az író diákja, és
Pruzsinszky Szaniszló, akit a gróf egyszerűen csak
“a saját lengyelem”-nek nevezett.
Anekdotába illő szereplő, és az egyik feladata
éppen ez, adomákkal szórakoztatja a főurat.
Színészből lett a gróf társalkodója, és mert
minden várúr mellett kellett egy lengyelnek lenni;
nagy átéléssel alakítja a bujdosó lengyel hazafit,
a fizetség fejében. A gróf élete a megszokott
mederben folyt volna talán az idők végezetéig, ha
nem a Behenczy bárók lettek volna szomszédai. A
hajdan vagyonos nemesi család ma már csak a
nemességének van birtokában. Behenczy Pál
báró a vagyona jó részét elköltötte az élet
kellemes dolgaira, fiával; Károllyal, most abból a
tízezer forint évjáradékból élnek, amit elhunyt
felesége hagyott fiára és férjére Ezt az összeget
félévente kapják meg, akkor újra úgy élnek, mint
az urak, majd a következő évjáradékig megint
marad a szegénység. A két férfiról Rozsákné, egy
öregasszony gondoskodik. A báró urak most
éppen megint az ínségesebb korszakukat élik,
Károly kapott némi pénz, egy volt iskolatársától,
és közben egy remek üzletet kötött. A várbeli
harangjukat eladta a krivánkaiaknak hatszáz
forintért. Apját látszólag mélységesen felháborítja
fia tette, hogy volt lelke a szent harangot, mely
őseit elsiratta, elkótyavetyélni. Alávaló, korcs
fajzatát elkergeti a házból. De amint fia elhagyja
a házat, máris üzen a krivánkaiaknak, hogy
jöhetnek a harangért, hiszen a hatszáz forint egy
embernek mégiscsak több, mint kettőnek.
Az elkergetett kis báró pedig egyenesen Nedec
várába futott Pongrácz grófhoz, aki miután a fiú
orvosi tanulmányokat folytatott, udvari orvosává
teszi, egyben ő lesz az előkóstolója is. A kis báró
vígan éldegélt a grófi kastélyban, még Estellára is
szemet vetett. Egy vacsorán kissé közönségesen
udvarol Estellának, a báró észreveszi, és egy
gomb megnyomásával székestül a vár börtönébe
süllyeszti a botor fiatalembert, mivel a vár úrnőjét
sértette meg. Estella úgy érzi, a gróf szerelmes
belé, és féltékenységből záratta börtönbe a kis
bárót. Azonban csalnia kell, a gróf nem érez
iránta szerelmet, egyszerűen várúri
méltóságában sértették meg. Estella úgy dönt,
hogy megszökteti a bárót. Sétára indul a várból,
és az őröknek meghagyja, hogy egy
parasztasszony egy zsák krumplit hoz majd neki,
ne hagyja itt, hanem mindenképpen várja meg.
Estella bement a faluba, ruhát cserélt
Ancsurkával, majd egy zsák krumplival visszatért
a várba, a krumplit kiönti a börtönben, és a
zsákban kihozza a kis bárót az áristomból. A két
szökevény Besztercére menekül.
A gróf éktelen haragra gerjed, hogy így
rászedték, hiszen Estella az ő tulajdona volt, ő
vette hatszáz forintért. Ezért megváltoztatja
tervét, a tervezett hadgyakorlatot elhalasztja, és
hadat üzen Besztercének, megfenyegetve őket,
amennyiben nem adja ki a szökött nőt, kő kövön
nem marad a városban. A gróf írnokával azonnal
megíratja, a város elöljáróinak szóló levelet.
“Övári és Szentmiklósi gróf Pongrácz István,
Nedecvár örökös ura, üdvözletét küldi
Besztercebánya magiszrátusának. Báró Behenczy
Károly nevű ifjú Estella nevű, tulajdonunkat
képező leányzóval, kit hatszáz o. é. forintokért
vettünk vala a zsolnai komédiásoktól,
megszökvén, tartózkodása Besztercebányán
vagyon, ennek folytán tehát felszólítjuk a nemes
várost, hogy a leányzót haladéktalanul
letartóztatván, e levelet átadó megbízott
híveinknek, név szerint Szurina Pál őrmesternek
és Komár György káplárnak kezeibe
szolgáltassák. Kikhez is hajlandók maradunk. Gr.
Pongrácz Istv.”
A követek azonban három nap múlva a lány
nélkül tértek vissza a polgármester üzenetével,
vegyen a gróf hideg zuhanyt ahelyett, hogy ilyen
leveleket firkál. Ezt a sértést már végképp nem
tűrheti István gróf, tehát serege megindul a város
ellen.

Második rész
 Zsolna városában éltek a Tronowszky testvérek.
A Tronowszkyak hárman voltak testvérek. György,
Apolka apja, orvos lett, szegényen élt, és úgy is
halt meg, nem hagyott maga után mást, mint egy
11 éves szöszke leánykát, Apollóniát. Péter
mézzel kereskedett, Gáspár juhokkal foglalkozott,
mindketten nagy vagyonra tettek szert, és
kölcsönösen utálták egymást, soha nem álltak
szóba egymással. “Jól elhelyezvén pénzeiket, idők
folytával Zsolna város leggazdagabb,
legtekintélyesebb polgárai lettek. Rettenetesen
gyűlölték egymást, nem volt piszok, amit
egymásra ne kiabáltak volna.”
György szegényen halt meg, egyetlen
leánygyermeket hagyott csak háta. A két testvér
csak azzal törődik, hogy egymásnak minél több
bosszúságot okozzanak, mindegyik azért akarja
magának a leányka gyámságát, hogy ne a másiké
legyen. A temetésen a sír fölött veszekednek a
lányka sorsáról. A város végül salamoni döntést
hoz, gyámnak Apollónia anyai rokonát, Klivényi
írnokot nevezik ki. Az írnok csak azért vállalta el a
gyámságot, mert abban bízott, hogy a két gazdag
nagybácsi adományából ő is jól fog élni. A
testvéreket innentől nem érdekli a gyermek
sorsa, akire semmi jó nem vár. Az írnok nem
tőrödig vele, rongyokban járatta, testét állandóan
kék-zöld foltok tarkították, mert ahányszor a
korhely férfi részegen jött haza, feleségét és a
gyermeket megverte, és mindig részegen jött
haza. Két év telt el így, mialatt Apolka gyönyörű
fiatal lánnyá serdült. Egyszer, amikor Apolka a
piacról ment haza, meglátta Péter
nagybácsikáját, aki a mézeskalácsosnál vásárolt
egy szekérderék nyalánkságot. Ez persze Gáspár
fülébe jutott, aki rögtön felkereste kis rokonát, és
mindenféle pompázatos ruhákat, kiegészítőket
vásárolt neki. Ezt nem hagyhatta annyiban Péter
sem, ő ékszerekkel látta el a lányt. Apolkának
ebből sok haszna nem származott, hiszen a
legtöbb drága holmit, Klivényi úr eladta, és az
árát elitta. A város miután látta a nagybácsik
jóindulatát, újra átgondolta a döntését, és úgy
határozott, gyámnak őket nevezi ki,
mindegyiküknél felváltva fél-fél évet tölt a lány.
Így azalatt a fél év alatt, amíg egyiküknél van a
leány, hogy bosszantsák egymást, túllicitálják a
másikat a lányka ellátásával.
Meggazdagodott polgárok gyakran
büszkélkednek vagyonukkal, ez tipikusnak
nevezhető. Amit azonban a két testvér Apolka
ellátása ürügyén tesz, az már nevetséges. A
fivérek is “bolondok”, legalábbis a zsolnaiak
szemében. Az önzés, a kapzsi falánkság
mutatkozik meg különcségükben. Mindkét fivér
alapvető jellemvonala a mohóság. A lányka sorsa
egyiküket sem érdekli, csak a másikat akarják
bosszantani és felingerelni. Jellegzetes vonás
Mikszáth regényeiben, hogy a vagyon semmiféle
pazarlástól nem fogy el, sőt, talán még növekedik
is.
A XIX. század hetvenes-nyolvanas éveiben
kiéleződő nacionalista ellentétek ábrázolása
tipikusnak nevezhető. Péter pánszláv, Gáspár
magyar szellemben neveli a lánykát.
Túrócszentmárton, a szlovák nemzeti mozgalom
korabeli központja adja Apolka szláv tanítóit,
Debrecen a magyart. Míg a lány Péter
nagybátyjánál van, addig szlovák és cseh nyelvű
képeskönyvek veszik körül, mikor Gáspárnál tölti
a fél évet, akkor magyar hintó szállítja, magyar
kocsissal, huszáros inasok veszik körül. A két
testvért nem a hazafias indulatok fűtik, csupán
egymás bosszantása és ingerlése a cél. Gáspár
még saját nevét is Tarnóczyra magyarosította, sőt
fia, Miloszláv nevét is Emilre változtatta.
Gáspár házában Apolka és Milán egymásba
szeret, így amikor letelik a fél év, és a lánynak el
kell hagynia a házat, nehéz szívvel teszi.
Miloszláv bejelenti apjának, hogy szeretné elvenni
a lányt, ez éktelen haragra gerjeszti Tronowszky
Gáspárt. Apolkára Péter nagybácsinál sem vár
jobb sors. A bácsi amikor Apolkát az ő házába
viszik fényes fogatán, komornyiknak öltözve, ő is
bemegy az ellenség házába, hogy saját szemével
lássa, testvére miket vett a lánynak. Így tanúja
lesz annak is, hogy Apolka egy titkos találkát
beszél meg Milánnal. Így a lányt kiutasítja a
házából, hiszen mi lenne, ha az ő vagyona Apolka
révén a gyűlölt testvér fiáé lenne. Apolka Gáspár
bácsihoz megy, de ő sem fogadja be, mert félti a
fiát a lánytól. Az árvát újra Klivény írnok fogadja
be. Már látszott, hogy milyen takaros teremtés
lesz belőle; rögtön hasznot szimatol.
Színpadiasan óvja a leány tisztességét
Miloszlávtól, de rögtön szemet huny, amikor az
ifjú ügyvéd ötven sorsjegy árával lekenyerezi.
Nem sok választja el a lányt, hogy az öreg
Behenczy báró kezére játssza a részeges kerítő. A
lányt a saját tulajdonának tekinti, úgy bánik vele,
mint a kereskedő a csecsebecséjével, annak adja
oda, aki többet ajánl érte. A kocsmában Miloszláv
is tanúja, ahogy Klivényi szinte kiárusítja a lányt.
A fiú összeverekszik az írnokkal. A verekedésnek
Kubikné vet véget, aki közli Klivényivel, hogy a
felesége meghalt. Így el Klményi nem tudja az
üzletet nyélbe ütni a báróval, felesége halálát
ezért csak így kommentálja: “Szegény
Zsuzsanna, szegény Zsuzsanna, de rosszkor
haltál meg!” A hazafelé tartó úton pedig megkéri
Apolka kezét. Apolka ezt már nem bírja elviselni,
elszökik a férfitól, és a Vág folyóba akarja vetni
magát. A folyó partján találta meg az ájult lányt
Rebernyik János, a polgármester hajdúja, aki
másnap beviszi a lányt a városházára.
 A polgármester elhatározza, hogy nem hagyja
sorsára a lányt. Közben Pongrácz gróf serege a
város határába érkezett.

Harmadik rész

A bulletini parancsnok és a hadsereg tisztjei

mindent elkövetnek, hogy elkerüljék az országos
botrányt, a Beszterce elleni háborút. István
gróffal azonban csak a saját nyelvén lehet
beszélni. Az urak azt találják ki, hogy az éppen
Zsolnán tartózkodó vándorszínészek öt tagját
beöltözteti Beszterce város hódoló
küldöttségének, és az elszökött Estellőért cserébe
átadják a bolondos grófnak a fiatal és gyönyörű
Apolkát. A polgármester először nem akar
beleegyezni, hogy a lány legyen a hadi túsz, de
sikerül őt meggyőzni.
“-…Ha a Szent Erzsébet kötényébe esne, jobb
helye akkor se esne. Tudod milyen István;
erkölcsben szigorú, lélekben tiszta. Ételben,
ruhában nem lát nála szükséget, nevelteti, még
férjhez is adja. Jobban fog rá vigyázni, hidd el,
mint a tulajdon szeme fényére, hogy a hadi
túsznak baja nem történjék.”
István gróf ezzel a megoldással boldog és
elégedett volt, diadalmámort érzett. “A
káprázatok közt, amelyekben fiatal kora óta élt,
ez volt neki az első valóság. Igen, ez. Ez a nagy
hazudozás. Szíve tombolt a diadalérzettől, szeme
kevélyen siklott végig a hódolókon, míg hirtelen
rajtaveszett az utolsó látományon, Apolkán.” A
gróf a túszként felajánlott leányt elfogadja, és
seregével s a lánnyal visszatér a nedeci várba.
Apaként bánik a lánnyal, mindennel ellátja,
mindenből a legjobbat kapja. A gróf is kissé
szelídebben él a lány hatására. Hogy Apolka ne
unatkozzon, bált rendez, ahol az egyik ifjú
megcsókolja Apolka vállát. A gróf párbajra hívja ki
a merész férfit, ahol ő súlyosan megsebesül.
Betegágya fölött “hű” emberei csak saját
sorsukért aggódnak.
“A bulletini katonaorvos, dr. Breke Nánás éppen
akkor keresgélte bent a bordák közt, ahol a lövés
a léket ütötte, egy kutaccsal a golyóbist. Az öreg
kovács sírt, Pamutkay uram pedig mérges szemet
vágott a közeledő Apolkára, a káplán egy
vizestálat tartott az orvosnak, míg ellenben
Pruzsinszky izgatottan járt fel s alá, egyre ezt
hajtogatva:
- Mi lesz belőlünk, mi lesz belőlünk?
Az orvos végre is megsokallta, csúnya nyelvű,
goromba ember volt (s ennél a mesterségnél a
gorombaság kisegítő eszköze a tudománynak),
Pruzsinszkyra förmedt:
 - Az ördög bánja az urakat, inkább azon
töprengjenek, hogy mi lesz a sebesülttel!…”
Apolka önfeláldozóan ápolja a beteg grófot, aki
már csak őt viseli el a betegágya mellett. A gróf
gondoskodni akar a lány jövőjéről, hogy az akkor
is biztosítva legyen, ha történik vele valami, ezért
Pamutkayval ügyvédet hívat. Megérkezik az
ügyvéd, Dr. Tarnóczy Emil, Gáspár bácsi fia,
Apolka unokatestvére. Emil már csak a
betegágyánál ismeri fel unokahúgát, a lány pedig
csak most értesül Gáspár bácsi haláláról. A gróf
úr azért hívatta az ügyvédet, mert lányává
szeretné fogadni Apolkát. Emil a gróftól feleségül
kéri a lányt, a grófot először feldühíti, később
inkább megmosolyogtatja a fiatalember merész
viselkedése. De Apolkát nem adja hozzá, hiszen ő
hadi túsz, ő innen akkor távozhat el, ha Estella
visszatér. Tarnóczy mindenáron magával akarja
vinni a lányt, ezzel azonban végleg feldühíti a
beteg embert. A gróf úr belefújt egy sípba, és
szinte a semmiből négy alabárdos vitéz toppant a
szobába, és a vár börtönébe vitték a tiltakozó
ifjút. Zsolnán gyorsan elterjedt Tarnóczy fogságba
kerülésének a híre. A gróf egyre betegebb lesz,
lázálmaiban attól retteg, hogy a lányt elveszik
tőle. Közben a város ki akarja szabadítani a
foglyot, de a gróf emberi elkergetik a városi
hajdúkat. Pongrácz úr levelet kap a besztercei
polgármestertől, Blázytól, melyben arról értesítik,
hogy Apóllónia örökölte az elhunyt Tronowszky
Péter vagyonát, ő, a polgármester lett a gyámja,
és a végrendelet végrehajtója, tehát felkéri a gróf
urat, hogy adja ki a lányt.
Pongrácz azonban a lányt nem adja ki, hiszen
hadi túsz, és különben is, napok múlva
hivatalosan grófkisasszony lesz. Közben az ifjú
ügyvédnek egy titkos folyosón sikerült
megszöknie a várból. Összefog Blázyval, hiszen
az egyik a menyasszonyát, a másik a
gyámleányát szeretné visszakapni, egy
lehetőségük lenne erre, ha visszaadják a grófnak
Estellőt. Tarnóczy meg is találja a már öreg nőt, a
Behenczyek kastélyában, ahol a bárók éppen
megint ínséges korszakukat élik, és hatszáz
forintért megveszi Estellát. Most az ifjú báró
játssza ki az apját, és ő szerzi meg a pénz.
Tarnóczy azonnal elviszi a már öreg és csúnya nőt
a polgármesterhez, és elindul a küldöttség a
grófhoz, hogy nyélbe üssék a túszok cseréjét.
Amikor a gróf a levélből megtudja, hogy
visszakapja Estellát, azaz szombaton el kell válnia
Apolkától, csak ennyit mond: “Vesztettem.
Fizetek.”
Most, hogy már biztos, hogy Apolka elmegy
tőle, tudja, hogy meg fog halni. Halálára
tudatosan készül, szinte belemenekül.
Viselkedése nagyon is tudatos, mindenről
pontosan rendelkezik, őrültségnek semmi jelét
nem mutatja. Legszebb díszruháját öltötte
magára, ágyát az ablakhoz vitette, hogy lássa, mi
történik, meggyónni valója nincs, hiszen egész
életében tisztességesen, bűntelenül élt. Matyej
mesterrel monumentális koporsót készíttetett,
lelövette kedvenc lovát, Waterloot, mert az volt
az utolsó kívánsága, hogy lován ülve temessék el.
Amikor a küldöttség elé vezeti Estellát, az utolsó
várúr már nem él, halottas ágya mellett Apolka
ül.

Jellemek:

Pongrácz: az Úri Don Quiote alakja, nyugodtan

éli a maga külön, rögeszmés életét. Hóbortjait
kímélik, valósággal megbecsülik, cinkosa az
egész vármegye. Mikszáth tudatosan
bizonytalanságban tartja olvasóit abban a
tekintetben, őrült-e Pongrácz, vagy nem. A valódi
Don Quiote és Pongrácz is megfeledkeztek az
időről, s egy rég letűnt világ ideáljaihoz
ragaszkodnak csökönyösen, már-már tébolyult
elszántsággal. De a két regényhőst lényeges
különbségek el is távolítják egymástól. Pongrácz
István sok tekintetben becsületre méltó ember,
nemes érzések élnek benne, és egész lényében
van valami lovagi finomság, tisztaság. Hiányzik
belőle az önző törtetés, a mohó élvezetvágy s
mindenekelőtt a hazug képmutatás.

Behenczy: Behenczy báró személyében

Mikszáth megteremtette az egyéni
tulajdonságaiban is elaljasodott, erkölcsileg
lezüllött, a polgári fejlődés során elszegényedett
és élősködővé vált, de a régi úri életmód
látszatához ragaszkodni akaró dzsentri típusát, az
„úri svihákot”.

Emil: ifjú álmodozó fiatal

Trnowszky: meggazdagodott, keményen

dolgozik, ridegek a rokonai iránt. Az önzés, a
kapzsi falánkság ütközik ki különcködésükben.

Klivényi József: kishivatalnok, mindenben

üzletet szimatol, később elzüllött és erkölcstelen
lesz.

Apolka: egy Jókai-regényből lépett elő:

gyönyörű, nyúlánk teremtés, hosszú haja
olvasztott arany, erélyes, ártatlan, őszinte.

Az irodalomban nem egyedül álló Pongrácz

alakja: rokonai: öreg Toldi (estélyében), Egy régi
udvarház utolsó gazdája (Radnóthy Elek)
 Mikszáth ábrázolásmódja:
– köznapi, élvezetes, homár már-már az iróniába
hajlik, hangnemek keveredése

Műfaja: regény