Hogyan nyerik ki a sót a tengervízből és hogyan teszik fogyaszthatóvá?

Busai Tamara 10.K

Ma már a só sem csak só, több fajtája is kínálja magát a boltok polcain. A só lehet himalája,
asztali és tengeri só is. A bőség zavarában azt sem tudjuk, hogy melyiket válasszuk. A tengeri
só használata sok kutatás szerint egészségesebb, mások szerint ugyanazzal a hatással bír a
szervezetünkre, ahogyan az asztali.
A tengeri só a tengerekből származó sót jelenti. A sós tengervízből kinyert sóból szárítás útján
válik a boltok polcaira kerülő, durva szemcsés só. Habár az összetétele kémiailag nem
különbözik az asztali sótól, nem mindegy milyet választunk. A napon szárítással készült,
finomítatlan és nem iparilag feldolgozott tengeri só az értékes ásványi anyagok felszívódását
könnyítő tápanyagokat tartalmaz, sőt, még mikroalgák is lehetnek benne!
A tengerek átlagosan 3,5 % sótartalommal bírnak: a legkevesebb a Balti-tengerben van,
körülbelül 1 %, míg a legtöbb a Holt-tengerben, közel 30 %. A Földközi-tenger közepes
mennyiségűt, mintegy 4 % sót tartalmaz. A megfelelő klímaviszonyok mellett az alacsony
páratartalom, a gyakori szél és a magas hőmérséklet mind segítik a víz párologtatását, ezáltal
partmenti „sókertek” létesítésében a legfontosabb tényezők is. Először a baktériummentes,
tisztított tengervizet nagy, emberi készítésű medencékbe szivattyúzzák. A víz párolgásával a
vízben oldott só koncentrációja megnő, és a sólevet egy kristályosító teknőbe szivattyúzzák,
amely elpárologtatja a maradék folyadékot, hogy a sókristályokat ki lehessen kaparni a
teknőből, majd a szárításhoz fel lehessen halmozni. Ez a só előállításának ősrégi módszere,
amit már az ókor óta gyakorolnak a Földközi-tenger népei. Észak-Európában a só előállítását
másként oldották meg: a vikingek az Északi-tenger vizét felmelegítve jutottak sóhoz, ehhez
pedig hatalmas bográcsokat használtak, amelyekben a víz, a tűz, vagy a máglya által leadott
hő hatására elpárolgott, és csak a tengeri só maradt hátra. A só ilyen módon való
előállításához nagy tudás és türelem szükséges – de erről hamar kiderült, hogy nem
megtérülő.
A tengerből kinyert nyers sóban mindig található valamennyi szennyeződés, ezért a legtöbb
tengeri sót finomítani kell, mielőtt a polcokra vagy az asztalra kerülhetne. A folyamat
nagyjából a mosáshoz hasonlítható: a kristályok feloldódnak, majd egy centrifugába tesszük,
amelyben a nem kívánatos vegyületek leválnak a sóról. Ez a folyamat azonban fontos
ásványok és ízek elvesztésével járhat. Vannak gyártók, akik mesterséges szőkítést
alkalmaznak a végtermék előállításához, mely során leválasztó és összeállást megelőző
szereket adnak a sóhoz, hogy az akár öt százaléknyi vizet tartalmazó sókristályok ne
állhassanak össze. Ebben gyakran található fluor és jód is. Néhány gyártó, leginkább a
biotermékeket előállító vállalatok a sót természetes, finomítatlan állapotában, adalékanyagok
nélkül értékesítik.
A legnevesebb tengeri só a fleur de sel, vagy a „sóvirág”. Ezek a kristályok forró napokon
jönnek létre, amikor áttetsző vékony friss sóréteg keletkezik a lepárlómedencékben lévő víz
felszínén, ahonnan aztán falapátokkal és merőkanalakkal gondosan kinyerik. Mivel nem vetik
alá további kezelésnek, ezért a fleur de sel vize a lehető legtisztább. A „sóvirág” kis
pelyhekben vagy lapocskákban válik ki, és a magas víztartalma miatt csak kerámia
sódarálókban vagy mozsárokban őrölhető le.
https://elsokft.hu/sok/tengeri-sok/
https://www.neff-home.com/hu/felfedezes/theingredient/tortenetek/sos-viragok