Professional Documents
Culture Documents
alapképzési szak
képzési program
2
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
3
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
4
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
5
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
6
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
7
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
8
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
9
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
10
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
Az alapszak sajátossága, hogy székesfehérvári képzési helyen duális formában is indul. Így
természetesen a tantárgystruktúrát ehhez a formához is hozzá kellett illesztenünk, ennek megfe-
lelően a duális formában oktatott tárgyak a következő lesznek:
• 1. félév: Vállalatgazdaságtan gyakorlat (3 kredit)
• 2. félév: Vezetés és szervezés (6 kredit)
• 4. félév: Döntési technikák (3 kredit)
• 5. félév: választható duális tárgyak (3 kredit)
• 7. félév: Szakszeminárium 2. (7 kredit)
10. Szakdolgozat
A szakdolgozat készítésének célja, hogy tanúsítsa a hallgató tudását és szakértelmét valamely
általa választott témában, a választott témához kapcsolódó tudományos adatgyűjtésben,
rendszerezésben, elemzésben és feldolgozásban, a témául választott jelenség vagy probléma
tárgyalásában, a hipotézisalkotásban, a problémamegoldásban, alternatív hipotézisek elem-
zésében, az érvelésben és az ellenérvek cáfolatában, gondolatainak, nézeteinek, álláspontjá-
nak, mondanivalójának koherens, konzisztens, nyelvhasználati szempontból gondozott írás-
beli kifejtésében.
11. Szakdolgozattal típusa
Kutatásalapú szakdolgozat – research thesis.
12. A végbizonyítvány kiállítás követelményei
Az Egyetem annak a hallgatónak, aki
− a tantervben előírt tanulmányi és vizsgakövetelményeket, valamint
− az előírt szakmai gyakorlatot,
− duális képzés esetén a szakmai gyakorlóhelynél az előírt munkakötelezettségeket teljesí-
tette és
− az előírt krediteket megszerezte,
végbizonyítványt állít ki.
13. Záróvizsgára bocsátás feltételei
A záróvizsgára bocsátás együttes feltételei:
a) végbizonyítvány megszerzése,
b) a szakdolgozat határidőre történő benyújtása,
c) a szakdolgozat határidőre történő elégtelentől különböző érdemjeggyel történő értéke-
lése,
d) a záróvizsgára határidőre történő bejelentkezés,
e) az adott képzésen a hallgatónak nincs az Egyetemmel szemben fennálló lejárt fizetési tar-
tozása,
f) az Egyetem tulajdonát képező eszközökkel (kölcsönzött könyvek, sporteszközök stb.) el-
számolt.
Nem bocsátható záróvizsgára az a hallgató, aki az a)-f) pontok valamelyikét nem teljesítette.
14. Záróvizsga részei
A záróvizsga a szakdolgozat megvédéséből és a portfolióalapú szóbeli feleletből áll.
15. Záróvizsga eredményének megállapítása
Az alábbi három jegy számtani átlaga két tizedesjegyre kerekítve:
a) A bíráló(k) által a szakdolgozatra adott – ötfokozatú minősítéssel megállapított – érdem-
jegy, több bíráló esetén a bírálatok jegyének átlaga két tizedesjegyre kerekítve
b) szakdolgozatvédésre, a szakdolgozathoz kapcsolódó kérdésekre adott feleletre kapott– öt-
fokozatú minősítéssel megállapított – érdemjegy
c) portfólióalapú szóbeli feleletre kapott – ötfokozatú minősítéssel megállapított – érdem-
jegy
16. Oklevél minősítés összetevői, kiszámítás módja
Az oklevél eredménye az alábbi két jegy számtani átlagából tevődik össze, két tizedesjegyre
kerekítve:
a) a tanterv által előírt kreditmennyiségben a kötelező és a kötelezően választható tantár-
gyak jegyeinek kreditekkel súlyozott átlaga és
b) a záróvizsga eredménye (érdemjegye).
11
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
12
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
13
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
14
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
15
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
Program- és tárgystruktúra
1A székesfehérvári tantervben az Üzleti informatika a 3. félévi, a Döntési technikék tantárgy pedig a 4. félévi mintatantervben szerepel.
* Duális tantárgyak – részletek a mintatantervben
16
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
NGMEN21MBP - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Budapest képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő hallgatók
számára
2025/
2022/23- 2023/24- 2024/25-
26-os
meghirdetés féléve
heti as tanév es tanév ös tanév
óra- tanév Előkövetelmény Ekvivalens tárgy
Megjegyzés
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
1 2 3 4 5 6 7
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név Tárgyfelelős Intézet
ta- ta- ta-
őszi va- őszi va- őszi va- őszi
ea sz Kód Név Kód Név
félév szi félév szi félév szi félév
félév félév félév
Kötelező tantárgyak 27 30 24 27 0 0 0 108
4MA12NAK46B, Matematika
Matematikai és MSMT015NMBB Matematika
MSMT041NMBB Matematika K 0 4 6 v ősz 6 Szabó Imre Statisztikai Mo- MSMT043NABB, Mathematics I. (Calcu-
dellezés Intézet MSMT028NMBB, lus)
MSMT029NMBB Fejezetek a matematiká-
ból I. és II. együtt
4ST14NAK02B és
Statisztika I. és Informa-
2SZ31NAK03B
tika együtt
Matematikai és
illetve
MSST016NMBB Adatelemzés I. K 1 4 6 gy ősz 6 Polt Rita Statisztikai Mo- nem
dellezés Intézet
Statisztika I. (IMP/SPM)
MSST034NMBB
Data analysis I.
MSST044NABB
4MI25NAK02B,
illetve
Mikroökonó- Sárvári Ba- Közgazdaságtan Mikroökonómia
KSSZ013NMBB K 2 2 6 v ősz 6 4MK24NAK14B igen
mia lázs Intézet Mikroökonómia I. és II.
és
4MK24NAK15B
Kazainé
Vállalatgazda- Vállalatgazda-
VGUG023NMBB K 2 2 6 v ősz 6 Ónodi An- 2VL60NBK01B Vállalatgazdaságtan igen
ságtan 1 ságtan Intézet
namária
Nemzetközi,
Globális fenn- Marjainé
Politikai és Re-
NPGG013NMBB tarthatósági ki- K 0 2 3 v ősz 3 Szerényi nem
gionális Tanul-
hívások 1 Zsuzsanna
mányok Intézet
4MA12NAK47B
és
Matematika II. és Sta-
4MA12NAK47B
tisztika II. együtt,
Matematikai és
ta- Cserháti MSMT041NMBB Matematika illetve
MSST017NMBB Adatelemzés II. K 1 4 6 v 6 Statisztikai Mo- illetve
vasz Ilona MSST016NMBB Adatelemzés I. Fejezetek a matematiká-
dellezés Intézet MSMT030NMBB,
ból III. és Statisztika II.
MSST035NMBB
Data analysis II.
MSST045NABB
Makroökonó- ta- Közgazdaságtan
KG00093NMBB K 2 2 6 v 6 Major Klára 4MA23NAK02B Makroökonómia igen
mia vasz Intézet
17
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
NGMEN21MBP - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Budapest képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő hallgatók
számára
2025/
2022/23- 2023/24- 2024/25-
26-os
meghirdetés féléve
heti as tanév es tanév ös tanév
óra- tanév Előkövetelmény Ekvivalens tárgy
Megjegyzés
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
1 2 3 4 5 6 7
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név Tárgyfelelős Intézet
ta- ta- ta-
őszi va- őszi va- őszi va- őszi
ea sz Kód Név Kód Név
félév szi félév szi félév szi félév
félév félév félév
ta- Gyulavári Marketing Inté-
MAME013NMBB Marketing 1 K 2 2 6 gy 6 2MA41NAK01B Marketing igen
vasz Tamás zet
Vezetés és szer- ta- Vaszkun Ba- Vezetéstudo-
VTVZ006NMBB K 2 2 6 gy 6 2VE81NGK14B Vezetés és szervezés igen
vezés vasz lázs György mány Intézet
Pénzügy, Szám-
Számvitel alap- ta- Lakatos vitel és Gazda-
PSPS015NMBB K 2 2 6 v 6 2SA53NAK01B Számvitel alapjai igen
jai vasz László Péter sági Jogi Inté-
zet
Pénzügy, Szám-
ta- vitel és Gazda- 2JO11NAK02B és Gazdasági jog és Adózási
PSGJ020NMBB Jog és adózás 1 K 2 2 6 v 6 Bán Dániel nem
vasz sági Jogi Inté- 4GP02NAK08B ismeretek együtt
zet
A magyar nyelvű tantárgy helyett
német nyelven teljesíthető tantár-
gyak
Allgemeine VGUG023NMBB,
Vállalatgazdaságtan,
Betri- Stocker Mik- Vállalatgazda- 2VL60NBK01B,
VGUG024NMBB K 2 2 6 v ősz 6 Allgemeine Betri- DSG
ebswirtschaftsl lós György ságtan Intézet illetve
ebswirtschaftslehre
ehre 2VL60NBK09B
Globale Her- Nemzetközi,
ausforderun- Széchy Anna Politikai és Re- Globális fenntartható-
NPGG014NMBB K 0 2 3 v ősz 3 NPGG013NMBB DSG
gen der Nach- Zsófia gionális Tanul- sági kihívások
haltigkeit mányok Intézet
MAME013NMBB, Marketing,
Grundlagen ta- Marketing Inté-
MAME014NMBB K 2 2 6 gy 6 Zsóka Ágnes 2MA41NAK01B, Grundlagen des Marke- DSG nem
des Marketing vasz zet
2MF44NBK01B ting
Pénzügy, Szám-
Wirtschafts- PSGJ020NMBB, Jog és adózás,
ta- Erdős Gab- vitel és Gazda-
PSGJ021NMBB recht und Steu- K 2 2 6 gy 6 2JO11NAK02B, Wirtschaftsrecht und DSG
vasz riella sági Jogi Inté-
erlehre 2DS91NDK04B Steuerlehre
zet
Szakmai kötelező tantárgyak 0 0 24 21 0 0 0 45
Személyes és Kommunikáció
Daruka Tanulás és kutatásmód-
KSPV015NMBB tanulási kész- KR 0 3 0 a ősz 0 és Szociológia 7PE20NAK09B igen
Magdolna szertan
ségek Intézet
Pénzügy, Szám-
2BE52NAK01B, Vállalati pénzügyek, Vál-
Vállalati pénz- Walter vitel és Gazda-
PSBV044NMBB K 2 2 6 v ősz 6 illetve lalati pénzügyek IMP- igen
ügyek 1 György sági Jogi Inté-
2BE52NAK04B SPM
zet
18
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
NGMEN21MBP - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Budapest képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő hallgatók
számára
2025/
2022/23- 2023/24- 2024/25-
26-os
meghirdetés féléve
heti as tanév es tanév ös tanév
óra- tanév Előkövetelmény Ekvivalens tárgy
Megjegyzés
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
1 2 3 4 5 6 7
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név Tárgyfelelős Intézet
ta- ta- ta-
őszi va- őszi va- őszi va- őszi
ea sz Kód Név Kód Név
félév szi félév szi félév szi félév
félév félév félév
Pénzügy, Szám-
Vezetői számvi- Gyenge vitel és Gazda- Számvitel alap-
PSVS005NMBB K 2 2 6 v ősz 6 PSPS015NMBB 2SA53NCK04B Vezetői számvitel
tel Magdolna sági Jogi Inté- jai
zet
Stratégiai kom-
Dunavölgyi Vezetéstudo-
KSKM013NMBB munikációs KR 0 3 0 a ősz 0
Mária mányi Intézet
készségek
Döntési techni- Vállalatgazda- Vállalatgazda-
VGDE011NMBB K 0 3 3 gy ősz 3 Gáspár Judit VGUG023NMBB 2VL60NBK03B Döntési technikák nem
kák 1 ságtan Intézet ságtan
Tevékenység- Matyusz Vállalatgazda- Vállalatgazda-
2VL60NBK10B K 0 2 3 v ősz 3 VGUG023NMBB igen
menedzsment Zsolt ságtan Intézet ságtan
Stratégiai és Taródy Dá- Vezetéstudo- Stratégiai és üzleti terve-
VTVT009NMBB K 1 3 6 gy ősz 6 2VE81NGK09B
üzleti tervezés vid Ferenc mány Intézet zés
Vezetés és szer-
Szervezeti magatartás és
Szervezeti ma- ta- Vezetéstudo- VTVZ006NMBBK vezésStratégiai 2VE81NAK04B és
VTSM055NMBB K 2 3 6 v 6 Kiss Csaba Emberierőforrás-me-
gatartás és HR 1 vasz mány Intézet SKM013NMBB kommunikációs 2VE81NBK06B
nedzsment együtt
készségek
Üzleti informa- ta- Informatika In- Vállalatgazda-
INIR080NMBB K 2 1 3 gy 3 Őri Dóra VGUG023NMBB INIR011NMBB Üzleti informatika nem
tika 1 vasz tézet ságtan
Vállalkozásin-
ta- Petheő At- Vállalkozásfej-
VF00022NMBB dító üzleti kon- K 1 3 6 gy 6
vasz tila István lesztés Intézet
cepció
Egyedi projek- ta- Blaskovics Vállalkozásfej- Egyedi projektek veze-
VF00023NMBB K 2 2 6 v 6 2SP72NAK01B nem
tek vezetése vasz Bálint lesztés Intézet tése
A magyar nyelvű tantárgy helyett
német nyelven teljesíthető tantár-
gyak
Pénzügy, Szám-
2BE52NAK01B Vállalati pénzügyek,
Investition und Puhle Mic- vitel és Gazda-
2DS91NAK03B K 2 2 6 v ősz 6 PSBV027NMBB, Investierung und Finan- DSG
Finanzierung hael sági Jogi Inté-
2DS91NAK03B zierung
zet
Verhalten in VTSM055NMBB, Szervezeti magatartás,
ta- Szilas Ro- Vezetéstudo-
VTSM056NMBB Organisationen K 2 2 6 v 6 2VE81NAK04B, Verhalten in Organisa- DSG
vasz land Ferenc mány Intézet
und Personal 2VE81NAK06B tionen und Personal
Informati- INIR011NMBB, Üzleti informatika,
ta- Varga Krisz- Informatikai
INIR012NMBB onsmanage- K 1 2 3 v 3 2IR32NAK07B, Informationsmanage- DSG
vasz tián Intézet
ment 2DS91NDK05B ment
Betri- Pénzügy, Szám-
VGDE011NMBB, Döntési technikák,
ebswirtschaft- Puhle Mic- vitel és Gazda-
PSBV033NMBB K 0 3 3 gy ősz 3 2VL60NBK03B, Betriebswirtschaftliche DSG
liche Entschei- hael sági Jogi Inté-
2DS91NDK01B Entscheidungstheorie
dungstheorie zet
19
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
NGMEN21MBP - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Budapest képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő hallgatók
számára
2025/
2022/23- 2023/24- 2024/25-
26-os
meghirdetés féléve
heti as tanév es tanév ös tanév
óra- tanév Előkövetelmény Ekvivalens tárgy
Megjegyzés
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
1 2 3 4 5 6 7
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név Tárgyfelelős Intézet
ta- ta- ta-
őszi va- őszi va- őszi va- őszi
ea sz Kód Név Kód Név
félév szi félév szi félév szi félév
félév félév félév
Kötelezően választható tantár-
0 0 3 3 30 0 0 36
gyak
Alapozó kötelezően választható 0 0 3 3 0 0 0 6
Kötelezően választható elmé-
leti-gazdaságtani tárgyak: 1 0 0 3 0 0 0 0 3
tárgy elvégzése kötelező
Üzleti gazda- ta- Kozma Mik- Vállalatgazda-
2VL60NBV04B KV 1 2 4 v 4
ságtan vasz lós Attila ságtan Intézet
SPM,
Pénzügy, Szám-
SPM/IMP
ta- Kürthy Gá- vitel és Gazda-
PSPE018NMBB Pénzügytan KV 2 0 3 v 3 4PU51NAK01B Pénzügytan progra- igen
vasz bor sági Jogi Inté-
mokon
zet
kötelező
Mikroökonó-
Nemzetközi Közgazdaságtan KSSZ013NMBB mia
KSSZ015NMBB KV 0 2 3 v ősz 3 Misz József igen
közgazdaságtan Intézet KSSZ014NMBB Makroökonó-
mia
ősz, Gazdaság- és
Intézményi Golovics Jó-
4OG33NAV27B KV 0 2 3 gy ta- 3 3 Közpolitika In- igen
közgazdaságtan zsef
vasz tézet
Közcélú szerve-
ta- Kováts Ger- Vezetéstudo- Közcélú szervezetek ve-
VTVK022NMBB zetek vezetésé- KV 2 0 3 v 3 2VE81NAK03B igen
vasz gely Ferenc mány Intézet zetésének alapjai
nek alapjai
ősz,
Agrobiznisz Vállalkozásfej-
VF00024NMBB KV 1 1 3 v ta- 3 3 Török Áron igen
menedzsment lesztés Intézet
vasz
ta- Duma Informatika In-
INIK002NMBB E-Business KV 2 1 3 v 3 2EB34NCK06B E-Business igen
vasz László tézet
Szabadidő és Michalkó Marketing Inté-
MATT010NMBB KV 1 1 3 v ősz 3 igen
turizmus Gábor zet
Kötelezően választható társa-
dalomtudományi tárgyak: 1 0 0 0 3 0 0 0 3
tárgy elvégzése kötelező
Fejezetek a szo- Kommunikáció
ta- Forgács At-
7PE20NCV97B ciálpszichológi- KV 2 0 3 v 3 és Szociológia
vasz tila
ából Intézet
Kommunikáció
Gazdaságpszi-
7FI01NDV05B KV 2 0 3 v ősz 3 Bodnár Éva és Szociológia
chológia
Intézet
20
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
NGMEN21MBP - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Budapest képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő hallgatók
számára
2025/
2022/23- 2023/24- 2024/25-
26-os
meghirdetés féléve
heti as tanév es tanév ös tanév
óra- tanév Előkövetelmény Ekvivalens tárgy
Megjegyzés
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
1 2 3 4 5 6 7
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név Tárgyfelelős Intézet
ta- ta- ta-
őszi va- őszi va- őszi va- őszi
ea sz Kód Név Kód Név
félév szi félév szi félév szi félév
félév félév félév
ősz, Kommunikáció
Gazdaságszoci- Letenyei
7SO30NDV15B KV 2 0 3 v ta- 3 3 és Szociológia igen
ológia László
vasz Intézet
Nemzetközi,
Bevezetés a po- ősz,
Várnagy Politikai és Re- Bevezetés a politikatudo-
NPPT033NMBB litikatudo- KV 0 2 3 v ta- 3 3 7PO10NDV08B
Réka gionális Tanul- mányba
mányba vasz
mányok Intézet
Analysing the Nemzetközi,
Struggle for ta- Vékony Dá- Politikai és Re-
NPNK046NABB KV 2 0 3 v 3
Power in a Glo- vasz niel gionális Tanul-
bal Context mányok Intézet
Bevezetés a po- ősz, Székely- Gazdaság- és
Mikroökonó-
GKOI012NMBB litikai gazda- KV 0 2 3 gy ta- 3 3 Doby And- Közpolitika In- KSSZ013NMBB
mia
ságtanba vasz rás tézet
Pénzügy, Szám-
Az Európai ősz,
Metzinger vitel és Gazda-
2JO11NAK05B Uniós Belső KV 2 0 3 v ta- 3 3
Péter sági Jogi Inté-
Piac vasz
zet
Specializációk 0 0 0 0 30 0 0 30
Üzleti digitalizáció specializá- Borbásné Informatikai
30 0 30
ció Szabó Ildikó Intézet
E-business tár-
sadalmi és Pintér Ró- Informatikai
INIK003NMBB K 2 2 6 v ősz 6
technológiai bert Intézet
kontextusai
Digitális válla-
lati folyamatok Borbásné Informatikai
INIR013NMBB K 0 4 6 gy ősz 6
SAP környezet- Szabó Ildikó Intézet
ben
Digitális inno-
Varga Krisz- Informatikai
INIR014NMBB vációs projek- K 0 8 12 gy ősz 12
tián Intézet
tek
Üzleti informa-
Informatikai
INIR015NMBB tikai esettanul- K 0 4 6 gy ősz 6 Fehér Péter nem
Intézet
mányok
Stocker Mik- Vállalatgazda-
Strategic analysis specializáció 0 30 30
lós György ságtan
Strategic po- VTVT009NMBB Stratégiai és üz-
sitioning for ta- Taródy Dá- Vezetéstudo- leti tervezés
VTVT010NMBB K 0 4 6 gy 6
competitive ad- vasz vid Ferenc mányi Intézet MAME013NMBB Marketing
vantage MSST017NMBB Adatelemzés II.
21
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
NGMEN21MBP - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Budapest képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő hallgatók
számára
2025/
2022/23- 2023/24- 2024/25-
26-os
meghirdetés féléve
heti as tanév es tanév ös tanév
óra- tanév Előkövetelmény Ekvivalens tárgy
Megjegyzés
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
1 2 3 4 5 6 7
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név Tárgyfelelős Intézet
ta- ta- ta-
őszi va- őszi va- őszi va- őszi
ea sz Kód Név Kód Név
félév szi félév szi félév szi félév
félév félév félév
Cases in busi- ta- Stocker Mik- Vállalatgazda-
VGUG025NMBB K 0 4 6 gy 6
ness strategy vasz lós György ságtan
Fundamentals
of finance for ta- Aranyossy Vállalkozásfej-
VF00025NMBB K 0 4 6 gy 6
strategic de- vasz Márta lesztés Intézet
cision making
VGUG023NMBB Vállalatgazda-
VTVZ006NMBB ságtan
Strategy in ac- ta- Kozma Mik- Vállalatgazda- VTVT009NMBB Vezetés és szer-
VGUG026NMBB K 1 3 6 gy 6
tion vasz lós Attila ságtan vezés
Stratégiai és üz-
leti tervezés
VGUG023NMBB Vállalatgazda-
VTVZ006NMBB ságtan
Business pro- ta- Felsmann Vezetéstudo- VTVT009NMBB Vezetés és Szer-
VTVT011NMBB K 0 4 6 gy 6
ject vasz Balázs Tibor mányi Intézet vezés
Stratégiai és üz-
leti tervezés
Értékteremtő folyamatok me- Jámbor Zsó- Vállalatgazda-
0 30 30
nedzsmentje specializáció fia ságtan Intézet
Lean és six ta- Matyusz Vállalatgazda- Tevékenység-
VGLE019NMBB K 0 4 6 gy 6 2VL60NBK10B
sigma alapjai vasz Zsolt ságtan Intézet menedzsment
Operatív be-
ta- Vörösmarty Vállalatgazda- Tevékenység-
VGLE020NMBB szerzés és ter- K 2 2 6 gy 6 2VL60NBK10B
vasz Gyöngyike ságtan Intézet menedzsment
vezés
Bevezetés az el-
látási lánc és ta- Vállalatgazda- Tevékenység-
VGLE021NMBB K 0 4 6 gy 6 Nagy Judit 2VL60NBK10B
logisztikai me- vasz ságtan Intézet menedzsment
nedzsmentbe
MAME013NMBB Marketing
Szolgáltatás- ta- Kolos Krisz- Marketing Inté-
MAME015NMBB K 0 4 6 gy 6 2VL60NBK10B Tevékenység-
menedzsment vasz tina Ágnes zet
menedzsment
MSST016NMBB Adatelemzés I.,
MSST017NMBB Adatelemzés
Üzleti adat- ta- Kovács Ti- Informatikai
INIR016NMBB K 0 4 6 gy 6 2VL60NBK10B II., Tevékeny-
elemzés vasz bor Intézet
ség-menedzs-
ment
Pénzügyi,
Számviteli és
Gazdasági jog specializáció 30 0 30 Bán Dániel
Gazdasági Jogi
Intézet
22
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
NGMEN21MBP - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Budapest képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő hallgatók
számára
2025/
2022/23- 2023/24- 2024/25-
26-os
meghirdetés féléve
heti as tanév es tanév ös tanév
óra- tanév Előkövetelmény Ekvivalens tárgy
Megjegyzés
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
1 2 3 4 5 6 7
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név Tárgyfelelős Intézet
ta- ta- ta-
őszi va- őszi va- őszi va- őszi
ea sz Kód Név Kód Név
félév szi félév szi félév szi félév
félév félév félév
Pénzügyi,
ta- Számviteli és
PSGJ022NMBB Szerződési jog K 2 2 6 v 6 Bán Dániel PSGJ020NMBB Jog és adózás
vasz Gazdasági Jogi
Intézet
Pénzügyi,
Vállalkozások ta- Csöndes Számviteli és
PSGJ023NMBB K 2 2 6 v 6 PSGJ020NMBB Jog és adózás
joga vasz Mónika Gazdasági Jogi
Intézet
Pénzügyi,
ta- Számviteli és
PSGJ024NMBB Munkajog K 2 2 6 v 6 Bán Dániel PSGJ020NMBB Jog és adózás
vasz Gazdasági Jogi
Intézet
Pénzügyi,
Czoboly
ta- Számviteli és
PSGJ025NMBB Adózás K 2 2 6 v 6 Gergely Ist- PSGJ020NMBB Jog és adózás
vasz Gazdasági Jogi
ván
Intézet
Pénzügyi,
Nemzetközi
ta- Nemessányi Számviteli és
PSGJ026NMBB gazdasági kap- K 2 2 6 v 6 PSGJ020NMBB Jog és adózás
vasz Zoltán Gazdasági Jogi
csolatok joga
Intézet
Mihalkovné
Vállalkozásfej-
Vállalkozási specializáció 30 0 30 Szakács Ka-
lesztési Intézet
talin
Kisvállalkozá- Mihalkovné Vállalkozások
Vállalkozásfej-
VF00026NMBB sok emberi té- K 2 2 6 v ősz 6 Szakács Ka- VF00022NMBB üzleti koncepci-
lesztési Intézet
nyezői talin ója
Vállalkozások
üzleti koncepci-
Kisvállalkozá- Mihalkovné ója
Vállalkozásfej-
VF00027NMBB sok finanszíro- K 2 2 6 v ősz 6 Szakács Ka- VF00022NMBB Vezetői számvi-
lesztési Intézet
zása, pénzügyei talin tel
PSVS005NMBB Vállalati pénz-
PSBV027NMBB ügyek
Vállalkozások
költségvetési Kerékgyártó Vállalkozásfej-
VF00028NMBB K 2 2 6 v ősz 6 PSGJ020NMBB Jog és adózás
kapcsolata és Gábor lesztési Intézet
közterhei
Vállalkozásin-
Vállalkozások Petheő At- Vállalkozásfej-
VF00029NMBB K 2 2 6 gy ősz 6 VF00022NMBB dító üzleti kon-
üzleti tervezése tila István lesztési Intézet
cepció
23
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
NGMEN21MBP - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Budapest képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő hallgatók
számára
2025/
2022/23- 2023/24- 2024/25-
26-os
meghirdetés féléve
heti as tanév es tanév ös tanév
óra- tanév Előkövetelmény Ekvivalens tárgy
Megjegyzés
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
1 2 3 4 5 6 7
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név Tárgyfelelős Intézet
ta- ta- ta-
őszi va- őszi va- őszi va- őszi
ea sz Kód Név Kód Név
félév szi félév szi félév szi félév
félév félév félév
A vállalkozás-
fejlesztés speci- Petheő At- Vállalkozásfej-
VF00030NMBB K 2 2 6 gy ősz 6
ális menedzs- tila István lesztési Intézet
mentje
Nemzetközi,
Marjainé
Fenntarthatósági menedzs- Politikai és Re-
0 30 30 Szerényi
ment specializáció gionális Tanul-
Zsuzsanna
mányok Intézet
Nemzetközi,
Marjainé Globális fenn-
Környezetgaz- ta- Politikai és Re-
NPGG015NMBB K 2 2 6 gy 6 Szerényi NPGG013NMBB tarthatósági ki-
daságtan vasz gionális Tanul-
Zsuzsanna hívások
mányok Intézet
Körforgásos Globális fenn-
ta- Csutora Má- Vállalatgazda-
VGLE022NMBB gazdaság üzleti K 0 4 6 gy 6 NPGG013NMBB tarthatósági ki-
vasz ria ságtan Intézet
modelljei hívások
Fenntartható-
Globális fenn-
sági menedzs- ta- Marketing Inté-
MAME016NMBB K 1 3 6 gy 6 Zsóka Ágnes NPGG013NMBB tarthatósági ki-
ment esetta- vasz zet
hívások
nulmányok
A fenntartható-
sági teljesít- Globális fenn-
ta- Harangozó Vállalatgazda-
VGLE023NMBB mény mérése K 2 2 6 v 6 NPGG013NMBB tarthatósági ki-
vasz Gábor ságtan Intézet
és szakpolitikai hívások
háttere
Társadalmi vál-
Globális fenn-
lalkozás és tár- ta- Matolay Vállalatgazda-
VGDE012NMBB K 0 4 6 gy 6 NPGG013NMBB tarthatósági ki-
sadalmi inno- vasz Réka ságtan Intézet
hívások
váció
Vállalat- és gazdaságelemzés Vállalatgazda-
30 0 30 Kajos Attila
specializáció ságtan Intézet
Adatelemzés és Matematikai és
MSST016NMBB Adatelemzés I.,
MSST018NMBB adatvizualizá- K 0 4 6 gy ősz 6 Erdélyi Ajna Statisztikai Mo-
MSST017NMBB Adatelemzés II.
ció R-ben dellezés Intézet
Matematikai és
Döntéstámoga- Bozóki Sán- MSST016NMBB Adatelemzés I.,
MSOA021NMBB K 2 2 6 gy ősz 6 Statisztikai Mo- 4OP13NAK13B Döntéstámogatás
tás dor MSST017NMBB Adatelemzés II.
dellezés Intézet
Közgazdaság- Mikroökonó-
KSSZ017NMBB Piacszerkezetek K 2 2 6 v ősz 6 Berde Éva KSSZ013NMBB 4MI25NAK15B Piacszerkezetek
tani Intézet mia
Matematikai és
Keresztély MSST016NMBB Adatelemzés I.,
MSST019NMBB Ökonometria K 2 2 6 gy ősz 6 Statisztikai Mo- 4ST14NAK26B Ökonometria
Tibor MSST017NMBB Adatelemzés II.
dellezés Intézet
24
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
NGMEN21MBP - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Budapest képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő hallgatók
számára
2025/
2022/23- 2023/24- 2024/25-
26-os
meghirdetés féléve
heti as tanév es tanév ös tanév
óra- tanév Előkövetelmény Ekvivalens tárgy
Megjegyzés
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
1 2 3 4 5 6 7
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név Tárgyfelelős Intézet
ta- ta- ta-
őszi va- őszi va- őszi va- őszi
ea sz Kód Név Kód Név
félév szi félév szi félév szi félév
félév félév félév
Mikroökonó-
Vállalatelméle- Czakó Er- Vállalatgazda- KSSZ013NMBB mia
VGUG027NMBB K 2 2 6 v ősz 6 2VL60NDK01B Vállalatelméletek
tek zsébet ságtan Intézet VGUG023NMBB Vállalatgazda-
ságtan
Digitális marketing specializá- Hubert Jó- Marketing Inté-
30 0 30
ció zsef zet
Marketingter- Keszey Ta- Marketing Inté-
MAME017NMBB K 2 2 6 v ősz 6
vezés mara Nóra zet
Neulinger Marketing Inté-
MAMF010NMBB Üzleti kutatás K 2 2 6 v ősz 6
Ágnes zet
Digitális mar-
MAMM008NMB Marketing Inté-
keting stratégia K 2 2 6 v ősz 6 Varga Ákos
B zet
és taktika
Online felhasz-
Kasza-Kele- Marketing Inté-
MAMF011NMBB nálói magatar- K 2 2 6 v ősz 6 igen
men Kata zet
tás
Online vásár- Kemény Il- Marketing Inté-
MAMF012NMBB K 2 2 6 v ősz 6 igen
lási trendek dikó zet
Marketingmenedzsment speci- Ásványi Ka- Marketing Inté-
0 30 30
alizáció talin zet
Marketingter- ta- Keszey Ta- Marketing Inté-
MAME018NMBB K 2 2 6 gy 6
vezés vasz mara Nóra zet
ta- Neulinger Marketing Inté-
MAMF013NMBB Üzleti kutatás K 2 2 6 gy 6
vasz Ágnes zet
Marketingkom- ta- Csordás Ta- Marketing Inté-
MAMM009NMBB K 2 2 6 v 6 MAME013NMBB Marketing
munikáció vasz más Viktor zet
Mikroökonó-
Vevői magatar-
ta- Kasza-Kele- Marketing Inté- KSSZ013NMBB mia
MAMF014NMBB tás és fogyasz- K 2 2 6 v 6
vasz men Kata zet VGUG023NMBB Vállalatgazda-
tói élmény
ságtan
Kereskedelmi ta- Marketing Inté-
MAME019NMBB K 2 2 6 v 6 Agárdi Irma
menedzsment vasz zet
Élménytervezés a turizmusban Pinke-Sziva Marketing Inté-
30 0 30
specializáció Ivett zet
Michalkó
A turizmus Marketing Inté-
MATT011NMBB K 1 3 6 v ősz 6 Gábor Ist-
alapjai zet
ván
Desztinációs Pinke-Sziva Marketing Inté-
MATT012NMBB K 2 2 6 gy ősz 6
stratégia Ivett zet
25
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
NGMEN21MBP - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Budapest képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő hallgatók
számára
2025/
2022/23- 2023/24- 2024/25-
26-os
meghirdetés féléve
heti as tanév es tanév ös tanév
óra- tanév Előkövetelmény Ekvivalens tárgy
Megjegyzés
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
1 2 3 4 5 6 7
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név Tárgyfelelős Intézet
ta- ta- ta-
őszi va- őszi va- őszi va- őszi
ea sz Kód Név Kód Név
félév szi félév szi félév szi félév
félév félév félév
Integrált mar-
ketingkommu- Irimiás Marketing Inté-
MATT013NMBB K 2 2 6 v ősz 6
nikáció a turiz- Anna Rita zet
musban
Vonzerőfejlesz- Jászberényi Marketing Inté-
MATT014NMBB K 1 3 6 gy ősz 6
tés Melinda zet
Rendezvény- Keller Krisz- Marketing Inté-
MATT015NMBB K 0 4 6 gy ősz 6
szervezés tina zet
Turisztikai szolgáltatások me- Pinke-Sziva Marketing Inté-
0 30 30
nedzsmentje specializáció Ivett zet
Turizmus mar-
ta- Kiss Korné- Marketing Inté-
MATT016NMBB keting és me- K 2 2 6 gy 6
vasz lia zet
nedzsment
Turisztikai
szolgáltatások ta- Pinke-Sziva Marketing Inté-
MATT017NMBB K 2 2 6 v 6
kommunikáci- vasz Ivett zet
ója
Turisztikai
ta- Jászberényi Marketing Inté-
MATT018NMBB szolgáltatások K 2 2 6 v 6
vasz Melinda zet
értékesítése
Vendéglátás és ta- Irimiás Marketing Inté-
MATT019NMBB K 1 3 6 gy 6
gasztronómia vasz Anna Rita zet
Szállodame- ta- Keller Krisz- Marketing Inté-
MATT020NMBB K 0 4 6 gy 6
nedzsment vasz tina zet
Adatvezérelt HR-rendszerek Vezetéstudo-
30 0 30 Kiss Csaba
specializáció mányi Intézet
Munkaerőpiaci
Gazdaság- és Mikroökonó-
ismeretek, fog- KSSZ013NMBB
GKGM015NMBB K 2 2 6 v ősz 6 Bódis Lajos Közpolitika In- mia, Makroöko-
lalkoztatáspoli- KSSZ014NMBB
tézet nómia
tika
Vezetés-szerve-
Tirnitz Ta- Vezetéstudo- VTVZ006NMBB zés
VTVK023NMBB HR kontrolling K 2 2 6 v ősz 6
más József mányi Intézet PSVS005NMBB Vezetői számvi-
tel
INIR011NMBB Üzleti informa-
MSST016NMBB tika
Digitalizáció és Vezetéstudo-
VTSM057NMBB K 2 2 6 v ősz 6 Kiss Csaba VTSM055NMBB Adatelemzés I.
HR analitika mányi Intézet
Szervezeti ma-
gatartás és HR
Emberierőfor- Sebők Mari- Vezetéstudo- VTVZ006NMBB Vezetés szerve-
VTSM059NMBB K 2 2 6 v ősz 6 VTSM055NMBB
rás-rendszerek anna mányi Intézet zés
26
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
NGMEN21MBP - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Budapest képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő hallgatók
számára
2025/
2022/23- 2023/24- 2024/25-
26-os
meghirdetés féléve
heti as tanév es tanév ös tanév
óra- tanév Előkövetelmény Ekvivalens tárgy
Megjegyzés
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
1 2 3 4 5 6 7
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név Tárgyfelelős Intézet
ta- ta- ta-
őszi va- őszi va- őszi va- őszi
ea sz Kód Név Kód Név
félév szi félév szi félév szi félév
félév félév félév
Szervezeti ma-
gatartás és HR
VTVZ006NMBB Vezetés-szerve-
VTSM055NMBB zés
Szervezetfej- Sólyom Vezetéstudo- Szervezeti ma-
VTSM060NMBB K 2 2 6 v ősz 6
lesztés Andrea mányi Intézet VTVT009NMBB gatartás és HR
Stratégiai és üz-
leti tervezés
Tehetségmenedzsment specia- Juhászné Vezetéstudo-
0 30 30
lizáció Klér Andrea mányi Intézet
A munkaerő ki- Kommunikáció
ta-
KSPV016NMBB választás mód- K 0 4 6 gy 6 Bodnár Éva és Szociológiai
vasz
szerei Intézet
Szocializáció, ta- Toarniczky Vezetéstudo- Szervezeti ma-
VTSM061NMBB K 2 2 6 v 6 VTSM055NMBB
énmárka építés vasz Andrea mányi Intézet gatartás és HR
Karrierfejlesz-
ta- Juhászné Vezetéstudo- Szervezeti ma-
VTSM062NMBB tés, önme- K 2 2 6 v 6 VTSM055NMBB
vasz Klér Andrea mányi Intézet gatartás és HR
nedzsment
Képzés és fej-
lesztés, beveze- ta- Takács Sán- Vezetéstudo- Szervezeti ma-
VTSM063NMBB K 1 3 6 gy 6 VTSM055NMBB
tés az akcióta- vasz dor mányi Intézet gatartás és HR
nulásba
Munkahelyi
egészség és ta- Szilas Ro- Vezetéstudo-
VTSM064NMBB K 2 2 6 gy 6
stresszme- vasz land Ferenc mányi Intézet
nedzsment
Vállalkozásfej-
Agrobiznisz specializáció 30 0 30 Török Áron
lesztési Intézet
Stratégia és üz-
Balogh Jere- Vállalkozásfej-
VF00031NMBB leti tervezés az K 2 2 6 v ősz 6
miás Máté lesztési Intézet
agrobizniszben
Az EU agrárpo-
litikája és -in- Vállalkozásfej-
VF00032NMBB K 2 2 6 v ősz 6 Mizik Tamás
tézményrend- lesztési Intézet
szere
Szántóföldtől
az asztalig: Vállalkozásfej-
VF00033NMBB K 2 2 6 v ősz 6 Török Áron
élelmiszer ellá- lesztési Intézet
tási láncok
Agrárgazdasági
Balogh Jere- Vállalkozásfej-
VF00034NMBB adatok elem- K 2 2 6 v ősz 6
miás Máté lesztési Intézet
zése
27
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
NGMEN21MBP - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Budapest képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő hallgatók
számára
2025/
2022/23- 2023/24- 2024/25-
26-os
meghirdetés féléve
heti as tanév es tanév ös tanév
óra- tanév Előkövetelmény Ekvivalens tárgy
Megjegyzés
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
1 2 3 4 5 6 7
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név Tárgyfelelős Intézet
ta- ta- ta-
őszi va- őszi va- őszi va- őszi
ea sz Kód Név Kód Név
félév szi félév szi félév szi félév
félév félév félév
Jó gyakorlatok
Vállalkozásfej-
VF00035NMBB az agrobiznisz- K 0 4 6 v ősz 6 Török Áron
lesztési Intézet
ben
Közcélú és nonprofit szerveze-
Révész Éva Vezetéstudo-
tek menedzsmentje specializá- 0 30 30
Erika mányi Intézet
ció
Közcélú szerve-
ta- Kováts Ger- Vezetéstudo-
2VE81NAK03B zetek vezetésé- K 2 0 3 v 3
vasz gely Ferenc mányi Intézet
nek alapjai
Közcélú szerve-
zetek vezetésé- ta- Kováts Ger- Vezetéstudo-
VTVK024NMBB K 0 2 3 gy 3
nek alapjai a vasz gely Ferenc mányi Intézet
gyakorlatban
Innovatív meg-
oldások a köz- ta- Rosta Mik- Vezetéstudo-
VTVK025NMBB K 2 2 6 gy 6
és a harmadik vasz lós mányi Intézet
szektorban
Közszektor, Gazdaság- és
ta-
GKKK045NMBB közügyek, kor- K 2 2 6 v 6 Bartha Attila Közpolitika In-
vasz
mányzás tézet
Civil társada- Gazdaság- és
ta- Gajduschek
GKKK046NMBB lom és közös- K 2 2 6 v 6 Közpolitika In-
vasz György
ségi cselekvés tézet
Nonprofit szer-
vezetek és tár-
ta- Révész Éva Vezetéstudo-
VTVK026NMBB sadalmi vállal- K 0 4 6 gy 6
vasz Erika mányi Intézet
kozások veze-
tése
Szabadon választható tantár-
3 3 0 0 0 30 0 36
gyak
ősz, Idegennyelvi
Idegen nyelv Idegen nyelv V gy ta- 3 3 Dobos Ágota Oktató és Kuta- nem
vasz tóközpont
ősz,
Egyéb szabadon Külön táblázat- helyük vál-
V ta- 30
választhatók ban toztat-ható
vasz
Kritérium tantárgyak 0 0 0
ősz,
Vladár Testnevelési és
TES_TESTNEV Testnevelés KR 0 2 0 a ta- 0 0
Csaba Sportközpont
vasz
28
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
NGMEN21MBP - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Budapest képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő hallgatók
számára
2025/
2022/23- 2023/24- 2024/25-
26-os
meghirdetés féléve
heti as tanév es tanév ös tanév
óra- tanév Előkövetelmény Ekvivalens tárgy
Megjegyzés
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
1 2 3 4 5 6 7
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név Tárgyfelelős Intézet
ta- ta- ta-
őszi va- őszi va- őszi va- őszi
ea sz Kód Név Kód Név
félév szi félév szi félév szi félév
félév félév félév
Szakmai gyakorlat és szaksze-
3 27 30
minárium
Szakmai gya-
2VE81NDK10B K ősz 20 0
korlat
Szakszeminá- ta- Vállalatgazda-
VF00036NMBB K 0 2 3 gy 3 Nagy Judit igen
rium I. vasz ságtan Intézet
Szakszeminá- Vállalatgazda- Szakszeminá-
VF00037NMBB K 7 gy ősz 7 Nagy Judit VF00036NMBB igen
rium II. ságtan Intézet rium I.
Összes kredit 30 33 27 30 30 33 27 210
29
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
Megjegyzések
Jelleg: K-kötelező, KV-kötelezően választható, V-szabadon választható, KR-kritérium tan-
tárgy
Értékelés: v-vizsga, gy-gyakorlati jegy, a-aláírás, sz-szigorlat
Heti óraszám: ea-előadás, gy-gyakorlat/szeminárium
KTR kedvezményes tanulmányi rendben teljesíthető tantárgy a TVSZ 92.§ szakasza alapján
Testnevelés
A Testnevelés kritériumtárgy, az oklevél megszerzésének feltétele két félév teljesítése.
A két félév testnevelés a program során bármikor teljesíthető.
A kritériumot teljesített sportolni vágyó hallgatók csak költségtérítéses formában vehetik fel
a tárgyat meghatározott térítési díj fizetése mellett.
Idegen nyelv
A hallgatók tanulmányaik során két féléven keresztül tanulhatnak térítésmentesen idegen
nyelvet, azon belül is javasoltan kifejezetten szaknyelvet, a választható tantárgyak keretében.
A két félévi nyelvi tantárgyat teljesített hallgatók további nyelvi tantárgyakat csak meghatá-
rozott térítési díj megfizetése mellett vehetnek fel.
Tanterv
A tantárgyakat a mintatanterv szerinti ütemezésben ajánlott felvenni. A hallgató ettől eltér-
het, figyelembe véve:
1. az előtanulmányi rendet,
2. tantárgyak meghirdetésének félévét
3. félévenkénti átlagos 30 kredit teljesítését
4. A kötelező tantárgyakon kívül a hallgatók választható tantárgyakat vehetnek fel a választ-
ható tantárgyak lásd Neptun), valamint az idegen nyelvek kínálatából.
5. Az előírt kreditmennyiség minimum 2/3-át a Corvinus Egyetemen kell teljesíteni.
30
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
BNGMEN21MSF - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Székesfehérvár képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő hallga-
tók számára
2025/
meghirdetés féléve
2022/23-as 2023/24-es 2024/25-ös
heti óra- 26-os
tanév tanév tanév Előkövetelmény Ekvivalens tárgy
tanév
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név 1 2 3 4 5 6 7 Tárgyfelelős Intézet
tava- tava- tava-
őszi őszi őszi őszi
ea sz szi szi szi Kód Név Kód Név
félév félév félév félév
félév félév félév
Kötelező tantárgyak 27 30 24 27 0 0 0 108
Alapozó kötelező tantárgyak 27 30 0 6 0 0 0 63
Matematikai és
4MA12NAK01SB Matematika
MSMT042NMBS Matematika K 0 4 6 v ősz 6 Szabó Imre Statisztikai Mo-
MSMT017NMBS Matematika
dellezés Intézet
Matematikai és Statisztika I.
4ST14NAK12SB és
MSST022NMBS Adatelemzés I. K 1 4 6 gy ősz 6 Polt Rita Statisztikai Mo- és Informa- nem
2SZ31NAK03SB
dellezés Intézet tika együtt
Közgazdaságtan Mikroökonó-
KG00082NMBS Mikroökonómia K 2 2 6 v ősz 6 Bakó Barna 4MI25NAK02SB nem
Intézet mia
Vállalatgazda- András Krisz- Vállalatgazda- Vállalat-gaz-
VGUG030NMBS K 2 2 6 v ősz 6 2VL60NBK04SB igen
ságtan tina Anna ságtan Intézet daságtan
Nemzetközi,
Globális fenn- Marjainé Sze-
Politikai és Re-
NPGG017NMBS tarthatósági ki- K 0 2 3 v ősz 3 rényi Zsu- nem
gionális Tanul-
hívások zsanna
mányok Intézet
Matematikai és Matematika
Cserháti MSMT042NMBS Matematika 4MA12NAK06SB és
MSST023NMBS Adataelemzés II. K 1 4 6 v tavasz 6 Statisztikai Mo- II. és Statisz-
Ilona MSST022NMBS Adatelemzés I. 4ST14NAK15SB
dellezés Intézet tika II. együtt
Közgazdaságtan Makroökonó-
KG00083NMBS Makroökonómia K 2 2 6 v tavasz 6 Németh Petra 4MA23NAK07SB igen
Intézet mia
MAME025NMB Gyulavári Ta- Marketing Inté-
Marketing K 2 2 6 gy tavasz 6 2MA41NAK08SB Marketing igen
S más zet
Vezetés és szer- Vaszkun Ba- Vezetéstudo- Vezetés és
VTVZ008NMBS K 2 2 6 gy tavasz 6 2VE81NGK10SB igen
vezés lázs György mány Intézet szervezés
Pénzügy, Szám-
Számvitel alap- Lakatos vitel és Gazda- Számvitel
PSPS019NMBS K 2 2 6 v tavasz 6 2SA53NAK14SB igen
jai László Péter sági Jogi Inté- alapjai
zet
Pénzügy, Szám- Gazdasági jog
vitel és Gazda- 2JO11NAK16SB és és Adózási is-
PSGJ033NMBS Jog és adózás K 2 2 6 v tavasz 6 Bán Dániel nem
sági Jogi Inté- 4GP02NAK24SB meretek
zet együtt
Szakmai kötelező tantárgyak 0 0 24 21 0 0 0 45
Kommunikáció Tanulás és
Személyes és ta- K Daruka Ma-
KSPV020NMBS 0 3 0 a ősz 0 és Szociológia 7PE20NSZ09B kutatásmód-
nulási készségek R golna
Intézet szertan
Pénzügy, Szám-
Vállalati pénz- Walter vitel és Gazda- Vállalati
PSBV035NMBS K 2 2 6 v ősz 6 2BE52NAK20SB igen
ügyek György sági Jogi Inté- pénzügyek
zet
31
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
BNGMEN21MSF - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Székesfehérvár képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő hallga-
tók számára
2025/
meghirdetés féléve
2022/23-as 2023/24-es 2024/25-ös
heti óra- 26-os
tanév tanév tanév Előkövetelmény Ekvivalens tárgy
tanév
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név 1 2 3 4 5 6 7 Tárgyfelelős Intézet
tava- tava- tava-
őszi őszi őszi őszi
ea sz szi szi szi Kód Név Kód Név
félév félév félév félév
félév félév félév
Pénzügy, Szám-
Vezetői számvi- Gyenge Mag- vitel és Gazda- Számvitel alap- Vezetői
PSVS007NMBS K 2 2 6 v ősz 6 PSPS019NMBS 2SA53NCK25SB
tel dolna sági Jogi Inté- jai számvitel
zet
Stratégiai kom-
K Dunavölgyi Vezetéstudomá-
KSKM015NMBS munikációs 0 3 0 a ősz 0
R Mária nyi Intézet
készségek
Döntési techni- Vállalatgazda- Döntési tech-
VGDE014NMBS K 0 3 3 gy tavasz 3 Gáspár Judit 2VL60NBK29SB nem
kák ságtan Intézet nikák
Tevékenység- Matyusz Vállalatgazda-
2VL60NBK33SB K 0 2 3 v ősz 3 igen
menedzsment Zsolt ságtan Intézet
Stratégiai és
Stratégiai és üz- Taródy Dávid Vezetéstudo-
VTVT012NMBS K 1 3 6 gy ősz 6 2VE81NGK28SB üzleti terve-
leti tervezés Ferenc mány Intézet
zés
Szervezeti
magatartás és
Szervezeti ma- Vezetéstudo- 2VE81NAK22SB és Emberierő-
VTSM070NMBS K 2 3 6 v tavasz 6 Kiss Csaba
gatartás és HR mány Intézet 2VE81NBK26SB forrás-me-
nedzsment
együtt
Üzleti informa- Informatika In- 2IR32NAK53SB Üzleti infor-
INIR081NMBS K 2 1 3 gy ősz 3 Őri Dóra nem
tika tézet INIR019NMBS matika
Vállalkozásin-
Petheő Attila Vállalkozásfej-
VF00043NMBS dító üzleti kon- K 1 3 6 gy tavasz 6
István lesztés Intézet
cepció
Egyedi pro-
Egyedi projek- Blaskovics Vállalkozásfej-
VF00044NMBS K 2 2 6 v tavasz 6 2SP72NAK36SB jektek veze-
tek vezetése Bálint lesztés Intézet
tése
Kötelezően választható tantár-
0 0 3 3 0 30 0 36
gyak
Alapozó kötelezően választható 0 0 3 3 0 0 0 6
Kötelezően választható elmé-
leti-gazdaságtani tárgyak: 1 0 0 0 3 0 0 0 3
tárgy elvégzése kötelező
Pénzügy, Szám-
vitel és Gazda-
PSPE020NMBS Pénzügytan KV 2 0 3 v tavasz 3 Kürthy Gábor 4PU51NAK11SB Pénzügytan igen
sági Jogi Inté-
zet
Gazdaság- és Intézményi
Intézményi köz- Golovics Jó-
GKOI025NMBS KV 0 2 3 gy ősz 3 Közpolitika In- 4OG33NAK51SB közgazdaság-
gazdaságtan zsef
tézet tan
Agrobiznisz me- Vállalkozásfej-
VF00045NMBS KV 1 1 3 v tavasz 3 Török Áron igen
nedzsment lesztés Intézet
32
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
BNGMEN21MSF - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Székesfehérvár képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő hallga-
tók számára
2025/
meghirdetés féléve
2022/23-as 2023/24-es 2024/25-ös
heti óra- 26-os
tanév tanév tanév Előkövetelmény Ekvivalens tárgy
tanév
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név 1 2 3 4 5 6 7 Tárgyfelelős Intézet
tava- tava- tava-
őszi őszi őszi őszi
ea sz szi szi szi Kód Név Kód Név
félév félév félév félév
félév félév félév
Vállalat-gaz-
Vállalatgazda- András Krisz- Vállalatgazda-
VGUG083NMBS KV 0 2 3 gy ősz 3 2VL60NBV54SB daságtan gya- igen
ságtan gyakorlat tina Anna ságtan Intézet
korlat
Üzleti gazdaság- András Krisz- Vállalatgazda-
2VL60NBV04SB KV 1 2 4 v tavasz 4
tan tina Anna ságtan Intézet
Rendezvény- Pinke-Sziva Marketing Inté-
2MA41NAK06SB KV 2 2 5 v ősz 5
szervezés alapjai Ivett zet
Vállalati és szer-
Vállalatgazda-
2MA41NAK88SB vezeti rendezvé- KV 2 2 5 gy tavasz 5 Máté Tünde
ságtan Intézet
nyek
Kötelezően választható társa-
dalomtudományi tárgyak: 1 0 0 3 0 0 0 0 3
tárgy elvégzése kötelező
Fejezetek a szo- Kommunikáció
7PE20NCV97B ciálpszichológiá- KV 2 0 3 v tavasz 3 Forgács Attila és Szociológia
ból Intézet
Kommunikáció
Gazdaságszocio- Letenyei Gazdaság-
7SO30NSZ15B KV 2 0 3 v ősz 3 és Szociológia 7SO30NSZ15B
lógia László szociológia
Intézet
Nemzetközi,
Bevezetés a
Bevezetés a poli- Politikai és Re-
NPPT035NMBS KV 0 2 3 v ősz 3 Várnagy Réka 7PO10NSZ08B politika-tu-
tikatudományba gionális Tanul-
dományba
mányok Intézet
Specializációk 0 0 0 0 0 30 0 30
Mihalkovné
Vállalkozásfej-
Vállalkozási specializáció 30 30 Szakács Kata-
lesztési Intézet
lin
Mihalkovné Vállalkozásin-
Kisvállalkozások Vállalkozásfej-
VF00046NMBS K 2 2 6 v tavasz 6 Szakács Kata- VF00043NMBS dító üzleti kon-
emberi tényezői lesztési Intézet
lin cepció
Vállalkozásin-
dító üzleti kon-
VF00043NMBS Kisvállalko-
Kisvállalkozások Mihalkovné cepció
Vállalkozásfej- zások finan-
VF00047NMBS finanszírozása, K 2 2 6 v tavasz 6 Szakács Kata- Vezetői számvi- 2KV71NDK73SB
lesztési Intézet PSVS007NMBS szírozása és
pénzügyei lin tel
PSBV035NMBS pénzügyei
Vállalati pénz-
ügyek
Vállalkozások
költségvetési Kerékgyártó Vállalkozásfej-
VF00048NMBS K 2 2 6 v tavasz 6 PSGJ033NMBS Jog és adózás
kapcsolata és Gábor lesztési Intézet
közterhei
33
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
BNGMEN21MSF - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Székesfehérvár képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő hallga-
tók számára
2025/
meghirdetés féléve
2022/23-as 2023/24-es 2024/25-ös
heti óra- 26-os
tanév tanév tanév Előkövetelmény Ekvivalens tárgy
tanév
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név 1 2 3 4 5 6 7 Tárgyfelelős Intézet
tava- tava- tava-
őszi őszi őszi őszi
ea sz szi szi szi Kód Név Kód Név
félév félév félév félév
félév félév félév
Induló vállal-
Vállalkozásin- kozások üz-
Vállalkozások Petheő Attila Vállalkozásfej-
VF00049NMBS K 2 2 6 gy tavasz 6 VF00043NMBS dító üzleti kon- 2KV71NDK71SB leti tervezése,
üzleti tervezése István lesztési Intézet
cepció menedzs-
mentje
A vállalkozásfej-
Petheő Attila Vállalkozásfej-
VF00050NMBS lesztés speciális K 2 2 6 gy tavasz 6
István lesztési Intézet
menedzsmentje
Sportgazdaságtani specializá- András Krisz- Vállalatgazda-
30 30
ció tina Anna ságtan
Bevezetés a Bevezetés a
András Krisz- Vállalatgazda- Vállalatgazda-
VGUG031NMBS sportgazdaság- K 2 2 6 gy tavasz 6 VGUG030NMBS 2VL60NAK01SB sportgazda-
tina Anna ságtan ságtan
tanba ság-tanba
Alkalmazott Alkalmazott
Kozma Mik- Vállalatgazda- Vállalatgazda-
VGUG032NMBS sportgazdaság- K 0 4 6 gy tavasz 6 VGUG030NMBS 2VL60NAK04SB sportgazda-
lós Attila ságtan ságtan
tan ság-tan
Sport-ren-
Sportrendezvé-
Vállalatgazda- Vállalatgazda- dezvények
VGUG033NMBS nyek menedzs- K 2 2 6 gy tavasz 6 Máté Tünde VGUG030NMBS 2VL60NAK03SB
ságtan ságtan menedzs-
mentje
mentje
Személyes és Bevezetés a
Bevezetés a KSPV020NMBS
tanulási készsé- sportszerve-
sportszervezetek Vezetéstudomá-
VTSM071NMBS K 0 4 6 gy tavasz 6 Kiss Csaba gek 2VL60NAK02SB zetek empiri-
empirikus kuta- nyi MSST022NMBS
Adatelemzés I. kus kutatá-
tásába MSST023NMBS
Adatelemzés II. sába
Sportszolgálta-
Vállalatgazda- Vállalatgazda-
VGUG034NMBS tások menedzs- K 2 2 6 gy tavasz 6 Havran Zsolt VGUG030NMBS
ságtan ságtan
mentje
Tehetségmenedzsment specia- Juhászné Vezetéstudomá-
30 30
lizáció Klér Andrea nyi Intézet
A munkaerő ki- Kommunikáció
KSPV021NMBS választás mód- K 0 4 6 gy ősz 6 Bodnár Éva és Szociológiai
szerei Intézet
Szocializáció, Toarniczky Vezetéstudomá- Szervezeti ma-
VTSM072NMBS K 2 2 6 v ősz 6 VTSM070NMBS
énmárka építés Andrea nyi Intézet gatartás és HR
Karrierfejlesz-
Juhászné Vezetéstudomá- Szervezeti ma-
VTSM073NMBS tés, önmenedzs- K 2 2 6 v ősz 6 VTSM070NMBS
Klér Andrea nyi Intézet gatartás és HR
ment
Képzés és fej-
lesztés, beveze- Takács Sán- Vezetéstudomá- Szervezeti ma-
VTSM074NMBS K 1 3 6 gy ősz 6 VTSM070NMBS
tés az akciótanu- dor nyi Intézet gatartás és HR
lásba
Munkahelyi Szilas Roland Vezetéstudomá-
VTSM075NMBS K 2 2 6 gy ősz 6
egészség és Ferenc nyi Intézet
34
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
BNGMEN21MSF - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Székesfehérvár képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő hallga-
tók számára
2025/
meghirdetés féléve
2022/23-as 2023/24-es 2024/25-ös
heti óra- 26-os
tanév tanév tanév Előkövetelmény Ekvivalens tárgy
tanév
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név 1 2 3 4 5 6 7 Tárgyfelelős Intézet
tava- tava- tava-
őszi őszi őszi őszi
ea sz szi szi szi Kód Név Kód Név
félév félév félév félév
félév félév félév
stresszmenedzs-
ment
Vállalkozásfej-
Agrobiznisz specializáció 30 30 Török Áron
lesztési Intézet
Stratégia és üz-
Balogh Jere- Vállalkozásfej-
VF00051NMBS leti tervezés az K 2 2 6 v ősz 6
miás Máté lesztési Intézet
agrobizniszben
Az EU agrárpoli-
Vállalkozásfej-
VF00052NMBS tikája és -intéz- K 2 2 6 v ősz 6 Mizik Tamás
lesztési Intézet
ményrendszere
Szántóföldtől az
asztalig: élelmi- Vállalkozásfej-
VF00053NMBS K 2 2 6 v ősz 6 Török Áron
szer ellátási lán- lesztési Intézet
cok
Agrárgazdasági Balogh Jere- Vállalkozásfej-
VF00054NMBS K 2 2 6 v ősz 6
adatok elemzése miás Máté lesztési Intézet
Jó gyakorlatok
Vállalkozásfej-
VF00055NMBS az agrobiznisz- K 0 4 6 v ősz 6 Török Áron
lesztési Intézet
ben
Szabadon választható tantár-
3 3 0 0 30 0 0 36
gyak
Idegennyelvi
ősz,
Idegen nyelv Idegen nyelv V gy 3 3 Dobos Ágota Oktató és Kuta- nem
tavasz
tóközpont
Külön táblázat- ősz, helyük vál-
V
ban tavasz toztatható
Kritérium tantárgyak 0 0 0
K ősz, Testnevelési és
TES_TESTNEV Testnevelés 0 2 0 a 0 0 Vladár Csaba
R tavasz Sportközpont
Szakmai gyakorlat és szaksze-
3 27 30
minárium
Szakmai gyakor-
2VE81NDK10B K 20 ősz 20 20
lat
Szakszeminá- Vállalatgazda-
VF00056NMBS K 0 2 3 gy tavasz 3 3 Nagy Judit igen
rium I. ságtan Intézet
Szakszeminá- Vállalatgazda- Szakszeminá-
VF00057NMBS K 7 gy ősz 7 7 Nagy Judit VF00056NMBS igen
rium II. ságtan Intézet rium I.
Összes kredit 30 33 27 30 30 33 27 210
35
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
Megjegyzések
Jelleg: K-kötelező, KV-kötelezően választható, V-szabadon választható, KR-kritérium tan-
tárgy
Értékelés: v-vizsga, gy-gyakorlati jegy, a-aláírás, sz-szigorlat
Heti óraszám: ea-előadás, gy-gyakorlat/szeminárium
KTR kedvezményes tanulmányi rendben teljesíthető tantárgy a TVSZ 92.§ szakasza alapján
Testnevelés
A Testnevelés kritériumtárgy, az oklevél megszerzésének feltétele két félév teljesítése.
A két félév testnevelés a program során bármikor teljesíthető.
A kritériumot teljesített sportolni vágyó hallgatók csak költségtérítéses formában vehetik fel
a tárgyat meghatározott térítési díj fizetése mellett.
Idegen nyelv
A hallgatók tanulmányaik során két féléven keresztül tanulhatnak térítésmentesen idegen
nyelvet, azon belül is javasoltan kifejezetten szaknyelvet, a választható tantárgyak keretében.
A két félévi nyelvi tantárgyat teljesített hallgatók további nyelvi tantárgyakat csak meghatá-
rozott térítési díj megfizetése mellett vehetnek fel.
Tanterv
A tantárgyakat a mintatanterv szerinti ütemezésben ajánlott felvenni. A hallgató ettől eltér-
het, figyelembe véve:
1. az előtanulmányi rendet,
2. tantárgyak meghirdetésének félévét
3. félévenkénti átlagos 30 kredit teljesítését
4. A kötelező tantárgyakon kívül a hallgatók választható tantárgyakat vehetnek fel a választ-
ható tantárgyak lásd Neptun), valamint az idegen nyelvek kínálatából.
5. Az előírt kreditmennyiség minimum 2/3-át a Corvinus Egyetemen kell teljesíteni.
36
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
BNGMEN21MSF duál - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Székesfehérvár képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő
DUÁLIS hallgatók számára
2022/23-as 2023/24-es 2024/25-ös 2024/25-
meghirdetés féléve
heti óra- tanév tanév tanév ös tanév
Elő-követelmény Ekvivalens tárgy
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
1 2 3 4 5 6 7 Tárgyfele-
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név Intézet
lős
tava-
őszi tavaszi őszi őszi tavaszi
ea sz szi őszi félév Kód Név Kód Név
félév félév félév félév félév
félév
Kötelező tantárgyak 27 30 24 27 0 0 0 108
37

Kommuniká-
Személyes és tanu- Daruka Tanulás és kuta-
KSPV020NMBS KR 0 3 0 a ősz 0 ció és Szocio- 7PE20NSZ09B
lási készségek Magdolna tásmódszertan
lógia Intézet
Pénzügy,
Walter Számvitel és Vállalati pénz-
PSBV035NMBS Vállalati pénzügyek K 2 2 6 v ősz 6 2BE52NAK20SB igen
György Gazdasági Jogi ügyek
Intézet
Pénzügy,
Gyenge Számvitel és Számvitel alap-
PSVS007NMBS Vezetői számvitel K 2 2 6 v ősz 6 PSPS019NMBS 2SA53NCK25SB Vezetői számvitel
Magdolna Gazdasági Jogi jai
Intézet
Stratégiai kommu- Dunavöl- Vezetéstudo-
KSKM015NMBS KR 0 3 0 a ősz 0
nikációs készségek gyi Mária mányi Intézet
Döntési techni- ta- Gáspár Vállalatgazda- Döntési technikák
VGDE015NMBSD K 0 3 3 gy 3 2VL60NBK30SB nem
kák - duál vasz Judit ságtan Intézet - duál
Tevékenységme- Matyusz Vállalatgazda-
2VL60NBK33SB K 0 2 3 v ősz 3 igen
nedzsment Zsolt ságtan Intézet
Taródy
Stratégiai és üzleti Vezetéstudo- Stratégiai és üz-
VTVT012NMBS K 1 3 6 gy ősz 6 Dávid Fe- 2VE81NGK28SB
tervezés mány Intézet leti tervezés
renc
Szervezeti maga-
2VE81NAK22SB
Szervezeti magatar- ta- Kiss Vezetéstudo- tartás és Emberi-
VTSM070NMBS K 2 3 6 v 6 és
tás és HR vasz Csaba mány Intézet erőforrás-me-
2VE81NBK26SB
nedzsment együtt
Informatika 2IR32NAK53SB Üzleti informa-
INIR081NMBS Üzleti informatika K 2 1 3 gy ősz 3 Őri Dóra nem
Intézet INIR019NMBS tika
Petheő
Vállalkozásindító ta- Vállalkozásfej-
VF00043NMBS K 1 3 6 gy 6 Attila Ist-
üzleti koncepció vasz lesztés Intézet
ván
Blasko- 2SP72NAK36SB
Egyedi projektek ta- Vállalkozásfej- Egyedi projektek
VF00044NMBS K 2 2 6 v 6 vics Bá-
vezetése vasz lesztés Intézet vezetése
lint
Kötelezően választható tantárgyak 3 0 3 0 6 30 0 42
38
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
BNGMEN21MSF duál - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Székesfehérvár képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő
DUÁLIS hallgatók számára
2022/23-as 2023/24-es 2024/25-ös 2024/25-
meghirdetés féléve
heti óra- tanév tanév tanév ös tanév
Elő-követelmény Ekvivalens tárgy
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
1 2 3 4 5 6 7 Tárgyfele-
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név Intézet
lős
tava-
őszi tavaszi őszi őszi tavaszi
ea sz szi őszi félév Kód Név Kód Név
félév félév félév félév félév
félév
Vállalatgazda- András 2VL60NBV55SB Vállalat-gazda-
Vállalatgazda-
VGUG084NMBSD ságtan gyakorlat K 0 2 3 gy ősz 3 Krisztina VGUG035NMBSD ságtan gyakorlat nem
ságtan Intézet
- duál Anna -duál
Vállalat- és szer-
Strausz Vezetéstudo- Vállalattörténet -
VTVZ010NMBSD vezettörténet - KV 0 2 3 gy ősz 3 2VE81NAK56SB igen
Péter mány Intézet duál
duál*
Vállalati projekt Horváth Vállalkozásfej-
VF00058NMBSD KV 0 2 3 gy ősz 3
- duál* Viktória lesztési Intézet
András
ta- Vállalatgazda-
2VL60NBV04SB Üzleti gazdaságtan KV 1 2 4 v 4 Krisztina
vasz ságtan Intézet
Anna
Pinke-
Rendezvényszerve- Marketing In-
2MA41NAK06SB KV 2 2 5 v ősz 5 Sziva
zés alapjai tézet
Ivett
Vállalati és szerve- ta- Máté Vállalatgazda-
2MA41NAK88SB KV 2 2 5 gy 5
zeti rendezvények vasz Tünde ságtan Intézet
Kötelezően választható társada-
lomtudományi tárgyak: 1 tárgy el- 0 0 3 0 0 0 0 3
végzése kötelező
Kommuniká-
Fejezetek a szoci- ta- Forgács
7PE20NCV97B KV 2 0 3 v 3 ció és Szocio-
álpszichológiából vasz Attila
lógia Intézet
Kommuniká-
Gazdaságszocioló- Letenyei Gazdaság-szocio-
7SO30NSZ15B KV 2 0 3 v ősz 3 ció és Szocio- 7SO30NSZ15B
gia László lógia
lógia Intézet
Nemzetközi, 7PO10NSZ08B
Politikai és
Bevezetés a politi- Várnagy Bevezetés a poli-
NPPT035NMBS KV 0 2 3 v ősz 3 Regionális Ta-
katudományba Réka tika-tudományba
nulmányok In-
tézet
Specializációk 0 0 0 0 0 30 0 30
Mihal- Vállalkozásfej-
kovné lesztési Intézet
Vállalkozási specializáció 30 30
Szakács
Katalin
Mihal- Vállalkozásfej-
Vállalkozásin-
Kisvállalkozások ta- kovné lesztési Intézet
VF00046NMBS K 2 2 6 v 6 VF00043NMBS dító üzleti kon-
emberi tényezői vasz Szakács
cepció
Katalin
Mihal- Vállalkozásfej- Vállalkozásin-
kovné lesztési Intézet dító üzleti kon-
VF00043NMBS
Kisvállalkozások fi- Szakács cepció Kisvállalkozások
ta-
VF00047NMBS nanszírozása, pénz- K 2 2 6 v 6 Katalin Vezetői számvi- 2KV71NDK73SB finanszírozása és
vasz PSVS007NMBS
ügyei tel pénzügyei
PSBV035NMBS
Vállalati pénz-
ügyek
39
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
BNGMEN21MSF duál - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Székesfehérvár képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő
DUÁLIS hallgatók számára
2022/23-as 2023/24-es 2024/25-ös 2024/25-
meghirdetés féléve
heti óra- tanév tanév tanév ös tanév
Elő-követelmény Ekvivalens tárgy
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
1 2 3 4 5 6 7 Tárgyfele-
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név Intézet
lős
tava-
őszi tavaszi őszi őszi tavaszi
ea sz szi őszi félév Kód Név Kód Név
félév félév félév félév félév
félév
Vállalkozások költ- Kerék- Vállalkozásfej-
ta-
VF00048NMBS ségvetési kapcso- K 2 2 6 v 6 gyártó lesztési Intézet PSGJ033NMBS Jog és adózás
vasz
lata és közterhei Gábor
Petheő Vállalkozásfej- Induló vállalkozá-
Vállalkozásin-
Vállalkozások üzleti ta- Attila Ist- lesztési Intézet sok üzleti terve-
VF00049NMBS K 2 2 6 gy 6 VF00043NMBS dító üzleti kon- 2KV71NDK71SB
tervezése vasz ván zése, menedzs-
cepció
mentje
A vállalkozásfej- Petheő Vállalkozásfej-
ta-
VF00050NMBS lesztés speciális K 2 2 6 gy 6 Attila Ist- lesztési Intézet
vasz
menedzsmentje ván
András Vállalatgazda-
Sportgazdaságtani specializáció 30 30 Krisztina ságtan
Anna
András Vállalatgazda-
Bevezetés a sport- ta- Vállalatgazda- Bevezetés a sport-
VGUG031NMBS K 2 2 6 gy 6 Krisztina ságtan VGUG030NMBS 2VL60NAK01SB
gazdaságtanba vasz ságtan gazdaságtanba
Anna
Kozma Vállalatgazda-
Alkalmazott sport- ta- Vállalatgazda- Alkalmazott
VGUG032NMBS K 0 4 6 gy 6 Miklós ságtan VGUG030NMBS 2VL60NAK04SB
gazdaságtan vasz ságtan sportgazdaságtan
Attila
Máté Vállalatgazda- Sport-rendezvé-
Sportrendezvények ta- Vállalatgazda-
VGUG033NMBS K 2 2 6 gy 6 Tünde ságtan VGUG030NMBS 2VL60NAK03SB nyek menedzs-
menedzsmentje vasz ságtan
mentje
Kiss Vezetéstudo- Személyes és
KSPV020NMBS
Bevezetés a sport- Csaba mányi tanulási készsé- Bevezetés a sport-
ta-
VTSM071NMBS szervezetek empiri- K 0 4 6 gy 6 gek 2VL60NAK02SB szervezetek empi-
vasz MSST022NMBS
kus kutatásába Adatelemzés I. rikus kutatásába
MSST023NMBS
Adatelemzés II.
Sportszolgáltatások ta- Havran Vállalatgazda- Vállalatgazda-
VGUG034NMBS K 2 2 6 gy 6 VGUG030NMBS
menedzsmentje vasz Zsolt ságtan ságtan
Juhászné Vezetéstudo-
Tehetségmenedzsment specializá-
30 30 Klér And- mányi Intézet
ció
rea
Bodnár Kommuniká-
A munkaerő kivá-
KSPV021NMBS K 0 4 6 gy ősz 6 Éva ció és Szocio-
lasztás módszerei
lógiai Intézet
Toar- Vezetéstudo-
Szocializáció, én- Szervezeti ma-
VTSM072NMBS K 2 2 6 v ősz 6 niczky mányi Intézet VTSM070NMBS
márka építés gatartás és HR
Andrea
Juhászné Vezetéstudo-
Karrierfejlesztés, Szervezeti ma-
VTSM073NMBS K 2 2 6 v ősz 6 Klér And- mányi Intézet VTSM070NMBS
önmenedzsment gatartás és HR
rea
Képzés és fejlesz- Takács Vezetéstudo-
Szervezeti ma-
VTSM074NMBS tés, bevezetés az K 1 3 6 gy ősz 6 Sándor mányi Intézet VTSM070NMBS
gatartás és HR
akciótanulásba
Munkahelyi egész- Szilas Ro- Vezetéstudo-
VTSM075NMBS ség és stresszme- K 2 2 6 gy ősz 6 land Fe- mányi Intézet
nedzsment renc
Török Vállalkozásfej-
Agrobiznisz specializáció 30 30
Áron lesztési Intézet
40
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
BNGMEN21MSF duál - Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Székesfehérvár képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzés tanterve a 2022/2023 tanév első félévében kezdő
DUÁLIS hallgatók számára
2022/23-as 2023/24-es 2024/25-ös 2024/25-
meghirdetés féléve
heti óra- tanév tanév tanév ös tanév
Elő-követelmény Ekvivalens tárgy
értékelés
szám
Kredit
kredit
jelleg
1 2 3 4 5 6 7 Tárgyfele-
KTR
Tantárgy kód Tantárgy név Intézet
lős
tava-
őszi tavaszi őszi őszi tavaszi
ea sz szi őszi félév Kód Név Kód Név
félév félév félév félév félév
félév
Stratégia és üzleti Balogh Vállalkozásfej-
VF00051NMBS tervezés az agrobiz- K 2 2 6 v ősz 6 Jeremiás lesztési Intézet
niszben Máté
Az EU agrárpoliti- Mizik Ta- Vállalkozásfej-
VF00052NMBS kája és -intézmény- K 2 2 6 v ősz 6 más lesztési Intézet
rendszere
Szántóföldtől az Török Vállalkozásfej-
VF00053NMBS asztalig: élelmiszer K 2 2 6 v ősz 6 Áron lesztési Intézet
ellátási láncok
Balogh Vállalkozásfej-
Agrárgazdasági
VF00054NMBS K 2 2 6 v ősz 6 Jeremiás lesztési Intézet
adatok elemzése
Máté
Jó gyakorlatok az Török Vállalkozásfej-
VF00055NMBS K 0 4 6 v ősz 6 Áron lesztési Intézet
agrobizniszben
Szabadon választható tantárgyak 3 3 0 0 24 0 0 30
ősz, Idegennyelvi
Dobos
Idegen nyelv Idegen nyelv V gy ta- 3 3 Oktató és Ku- nem
Ágota
vasz tatóközpont
ősz, helyük
Egyéb szabadon
Külön táblázatban V ta- változ-
választhatók
vasz tatható
Kritérium tantárgyak 0 0
ősz,
Vladár Testnevelési és
TES_TESTNEV Testnevelés KR 0 2 0 a ta- 0 0
Csaba Sportközpont
vasz
Szakmai gyakorlat és szakszeminá-
3 27 30
rium
2VE81NDK10B Szakmai gyakorlat K ősz 20 20
ta- Nagy Ju- Vállalatgazda-
VF00056NMBS Szakszeminárium I. K 0 2 3 gy 3 igen
vasz dit ságtan Intézet
Szakszeminá- Nagy Ju- Vállalatgazda- Szakszeminá-
VF00059NMBSD K 7 gy ősz 7 VF00056NMBS igen
rium II. - duál dit ságtan Intézet rium I.
Összes kredit 33 33 27 27 30 33 27 210
41
Gazdálkodási és menedzsment alapképzés szak
Megjegyzések
Jelleg: K-kötelező, KV-kötelezően választható, V-szabadon választható, KR-kritérium tan-
tárgy
Értékelés: v-vizsga, gy-gyakorlati jegy, a-aláírás, sz-szigorlat
Heti óraszám: ea-előadás, gy-gyakorlat/szeminárium
KTR kedvezményes tanulmányi rendben teljesíthető tantárgy a TVSZ 92.§ szakasza alapján
Testnevelés
A Testnevelés kritériumtárgy, az oklevél megszerzésének feltétele két félév teljesítése.
A két félév testnevelés a program során bármikor teljesíthető.
A kritériumot teljesített sportolni vágyó hallgatók csak költségtérítéses formában vehetik fel
a tárgyat meghatározott térítési díj fizetése mellett.
Idegen nyelv
A hallgatók tanulmányaik során két féléven keresztül tanulhatnak térítésmentesen idegen
nyelvet, azon belül is javasoltan kifejezetten szaknyelvet, a választható tantárgyak keretében.
A két félévi nyelvi tantárgyat teljesített hallgatók további nyelvi tantárgyakat csak meghatá-
rozott térítési díj megfizetése mellett vehetnek fel.
Tanterv
A tantárgyakat a mintatanterv szerinti ütemezésben ajánlott felvenni. A hallgató ettől eltér-
het, figyelembe véve:
1. az előtanulmányi rendet,
2. tantárgyak meghirdetésének félévét
3. félévenkénti átlagos 30 kredit teljesítését
4. A kötelező tantárgyakon kívül a hallgatók választható tantárgyakat vehetnek fel a választ-
ható tantárgyak lásd Neptun), valamint az idegen nyelvek kínálatából.
5. Az előírt kreditmennyiség minimum 2/3-át a Corvinus Egyetemen kell teljesíteni.
A duális hallgatók számára a kiemelt "duál" felirattal ellátott tárgyak elvégzése az elvárás. A
duális tárgyakkal kapcsolatos speciális követelmények a tantárgyi adatlapokból megismer-
hetők. 3. tanév során a két megjelölt duális tárgy (Vállalattörténet és Vállalati projekt) közül
az egyik felvétele kötelező. Az ebben az időszakban külföldi féléven lévő hallgatók számára a
kettő közül a Vállalattörténet tárgy felvételét javasoljuk, ez egyeztetés alapján akár külföldről
is elvégezhető.
42