(„Asszony”-ság!

— ez bejött —)

„Asszony”-ság! — ez bejött —

Más Állapot —

Cár lettem — „Nő” — sőt „Nőbb” —

Így biztosabb —

Lány-lét — de furcsa is —
Lágy Napfogyatkozás —

Olyan lehet a Föld

Mit lát Égi Család —

Minő kéj — ez után

A lány-ság — volt a kín —

Feleség-ség!

Hű! Ez elég!

Mint már többször leírtam a „Bábel” hasábjain (nem én találtam ki,

különben minden olvasni és gondolkodni tudó és angolul (!!) tudó
ember számára világos): Emily Dickinson versei elképesztően
modernek ahhoz képest, hogy a XIX. században keletkeztek, bár ez
az adat számomra tulajdonképpen mindegy: tehát elképesztően
eredetiek bárkivel és bármilyen korral is összehasonlítva.
Eredetisége nagyrészt merész, „odaseneki” mondattanában és
szűkszavúságában áll, és emiatt verseinek jelentős része nehezen
sőt alig érthető, szinte rejtvényfejtést követel. Nem is „szinte”:
gyakran egészen egyszerűen rejtvényfejtést követel.

De nem megfejthetetlen rejtvények mint számos úgynevezett

„modern” vers, amelyek szerzőjükön kívül senki számára sem

érthetők. Az, ami szerzőjén kívül senki számára sem érthető, az
halandzsa. „Érthető”-n nem csak azt értem, hogy „közérthető,
egyértelmű

köznapi nyelvre MARADÉKTALANUL lefordítható”, hiszen

„maradéktalanul” egyetlen valamirevaló vers sem fordítható le
hétköznapi nyelvre, még a „Megy a juhász szamáron”

vagy a „Falu végén kurta kocsma” sem. De amiből SEMMI sem

érthető meg, az halandzsa.
Van, aki azt hiszi, hogy a modernség kritériuma az érthetetlenség, a
nagyképű halandzsázás.

Van, aki azt hiszi, hogy Emily Dickinson versei ilyen halandzsák. De
ez tévedés. A fenti vers pedig még csak nem is rejtvényszerű, még
dickinsoni értelemben sem. Csak angol tudás, fül meg sütnivaló kell
hozzá.

Mégis találtam egy interpretációt, amelynek szerzője nagyon is jól

tud angolul, énnálam százszor jobban, és nem is korlátolt, sőt
nagyon is okos, és mégis az a benyomása, hogy ezt a verset „at
face value” kell érteni, vagyis mint a „férjezett” állapot egyértelmű
dicsőítését. Ettől nekem tátva maradt a szám.

Az életrajzi, irodalomtörténeti adatok engem nem szoktak érdekelni,

szerintem a vers lényegéhez és esztétikai értékéhez semmi közük,
de most mégis vegyük egy kicsit szemügyre őket.

A vers 1860 körül íródott; Emily Dickinson harminc éves volt akkor,
az ő kora beli fogalmak szerint vénlány, tehát már csak ezért sem
írhatta a verset mint révbe ért boldog menyecske; már csak emiatt is
nyilvánvaló(nak kellene lennie), hogy a versbeli boldog hejehujázás
nem lehet más, mint irónia, gúny, az olyan nőkön való gúnyolódás,
akiknek számára az egyetlen érték a férjhezmenés, mindegy hogy
kihez. Vénlánynak lenni főleg a társadalom ítélete miatt volt
szégyen; de EZ zavarta volna ezt a rendkívüli, önálló szellemet?
Tudható illetve feltételezhető, hogy szerelmes volt egy bizonyos
úrba, név szerint tudható is, hogy hogy’ hítták, és hogy az az úr már
nős volt, tehát hogy Emily reménytelenül volt belé szerelmes. De azt
feltételezni, hogy egy Emily Dickinson számára pusztán a férjezett
családi ÁLLAPOT volt a lényeg!!!...

Nézzük meg, mi van a versben az érdektelen irodalomtörténeti

ismeretektől teljesen függetlenül. Arról szó sem esik itt, hogy
valakivel de jó volna együtt élnie költőnknek, csakhogy az a valaki
már foglalt.
(Pedig vannak Emilynek látszólag ilyesmire célzó versei.) Kizárólag
arról esik itt szó, semmi többről, hogy mi van akkor, ha valakinek
végrevalahára „bekötötték a fejét”, mindegy, hogy ki kötötte be... EZ

lett volna eme szuperintelligens szupernő vágyainak netovábbja? És

ha csak ez lett volna is, hát nem találhatott volna tíz hímet is minden
ujjára? Nem volt ugyan hű de szép, de hát a legförtelmesebb
kinézetű nőstények közül is sikerül férjhez mennie nagyon soknak...
Fényképe

szerint vonzónak nagyon is vonzó volt, ezerszer vonzóbb mint

napjaink hányingerkeltő, butaságtól sugárzó kinézetű,
porcelánbabaszerű szépségkirálynői. Nem tartom magamat ostoba
és érdektelen embernek, de egy ilyen szupernő sajnos semmi áron
sem lett volna hajlandó hozzám jönni feleségül, az biztos;
szégyenszemre kiröhögött volna, és inkább maradt volna
vénkisasszony élete végéig, mint ahogy az is maradt.

Ezektől az „objektív” tényektől is eltekintve, a versnek puszta

kifejezései is teljesen egyértelműen sőt szinte szájbarágóan
támasztják alá azt, hogy a vers ironikus, nyelvöltögető: 1. A wife
(feleség) és a woman (nő) szó idézőjelei.

2. A „cár” szó: csak primitív nőci érezheti úgy, hogy ő máris „cár”
attól, hogy végre nagynehezen bekötötték a fejét. Ez szarkasztikus
költői túlzás, hyperbola. (Egyébként inkább

„cárné”-t, czarina-t vagy empress-t vártunk volna.) 3. A „folks in

Heaven” kifejezés: én úgy érzem, hogy az angol „folks” szóban némi
familiáris közvetlenség szokott kifejeződni, így itt is: „égi népség”,
„égi banda”, „azok a mennyei fickók”, vagyis a csillagok vagy az
angyalok...

Summa summarum: Emily Dickinson itt az olyan nőkön gúnyolódik,

akiknek számára a női élet egyetlen célja a férjhezmenés, mindegy,
hogy kihez. Ilyen gúnyolódáshoz még nem is kell feministának lenni.
Egyébként úgy látszik, hogy éppen abban a korban megjelent
Amerikában egy olyan entellektuel-nőtípus, amelyik nem akart
férjhez menni, és hogy éppen Emiliy Dickinson szűkebb hazájában,
Massachusetts államban a vénkisasszonyok százalékos aránya több
mint kétszeresen haladta túl az Egyesült Államokbeli átlagot.

Emily gúnyolódása, humora sokkal kevésbé harsány a magyar

humornál, nem csak a Ludas Matyi című

vicclap vagy Karinthy humoránál, hanem Mikszáth vagy Krúdy

sokkal visszafogottabb humoránál is, de azért irónia, sőt szarkazmus
az. Sokkal szordinósabb angol humor, angol szarkazmus.
Fordításom erre a visszafogott angol humorra jócskán „rátesz egy
(magyar) lapáttal”: „Asszony-ság” (vö. asszonyság”),

„ez bejött”, „Más Állapot” (vö.: „másállapot”), „Nő” — sőt „Nőbb”. Az

eredeti, mint ANGOL vers és megnyilatkozás, ennél kevésbé
plasztikus, de tendenciája ugyanez; angol anyanyelvű és kultúrájú
olvasóra gyakorolt hatása szerintem többékevésbé hasonló lehet.

Az eredeti vers prozódiáját „pontosan” követni szerintem nem olyan

szörnyen fontos dolog —

hiszen nem is lehet igazán —, de miért ne kövessük őket annyira,

amennyire lehet? Hiszen többnyire nincs is abban semmi
különösebb nehézség. A két évszázados magyar versfordítói
gyakorlat igyekszik minél pontosabban követni őket, noha követésük
olykor sokkal fontosabb úgynevezett „formai” sajátságok
átmentésének rovására megy. A fenti fordítás híven követi az
eredetinek verslábait. De ha megtoldjuk a páratlan számú sorokat
egy verslábbal, akkor egy kicsit plasztikusabb lesz a fordítás:

„Asszony” vónék — ez sikerült —

Más Állapot —

Most Cár vagyok — Most „Nő” — Sőt „Nőbb” —

Így biztosabb —

A Lány-élet de furcsa is —

Lágy Napfogyatkozás —

Most ilyennek tűnhet a Föld

Ha nézi Égi Had

Micsoda kéj — hát ez után

A lány-ság csupa kín —

De minek hasonlítgatok?

Most „-né” vagyok!

A vers rímei az utolsó rím kivételével ún, „slant” azaz „ferde” rímek,
mint rengeteg más E.D.-

versben: a magánhangzók nem azonosak, csak az utolsó

mássalhangzó. Akinek nincs füle a költészethez, az az ilyesmivel
sem törődik, még annyira sem, mint a vers prózában is elmondható
„értelmével”.

(A vers 1860 körül keletkezett)

Israel Efraim

(„Égi Atyánk” — vedd vissza, vedd)

„Égi Atyánk” — vedd vissza, vedd

A halálos bűnöket

Miket Kezedbe lopott

Egy csempészpillanatod —
Bíznod bennünk — szól agyunk

Méltóbb — „Por s Hamu vagyunk” —

Bocsánatot kérünk ezért

Saját kétarcúságodért —

Israel Efraim

(„Emlékezz rám” — kérte a Gaz!)

„Emlékezz rám” — kérte a Gaz!

Ó, Vendégszeretet!

Vendégem „Még ma odafönt”

Garantálom neked.

Ily Előzékenység szilárd

Ha egy Gyönyör a Gyom

Mellyel a jóljárt Bizalom

Eme példáján épülünk nagyon.

S mindenen mit remélhetünk

Bár van Nyilatkozat:

Ez a jussunk, bár rettegünk

Nem várt Barátokat.

Ez féligmeddig megint homályos, de féligmeddig érthető. A

homályos felén törhetjük a fejünket, interpretálgathatjuk. (Egy angol
anyanyelvű és költészetkedvelő ismerősöm „nem hajlandó azon törni
a fejét, hogy mit jelenntenek Emily Dickinson versei”. Én őnála
sajnos vagy ötvenszer kevésbé tudok angolul, mégis hajlandó
vagyok. Arra való a fejünk, hogy törjük.) A vers az Újszövetség egyik
híres helyén elmélkedik. Jézussal együtt két latrot, két köztörvényes
bűnözőt is keresztrefeszítettek:

Lukács 23,39 A felfüggesztett gonosztevők közül pedig az egyik

szidalmazá őt, mondván: Ha te vagy a Krisztus [= megváltó],
szabadítsd meg magadat, minket is!

23,40 Felelvén pedig a másik, megdorgálá őt, mondván: Az Istent

sem féled-e te? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy!

(. .)

23,42 És monda Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor

eljősz a te országodban!

23,43 És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem

leszel a paradicsomban.

Emily Dickinson nem olyan aggályos és szörszálhasogató a

mondatok, szavak pontos jelentésének kibogozásában, mint például
(ál)szerény személyem, mégis tökéletesen igazat adok sőt viharosan
tapsolok neki. Szóval: Jézus nem mondja, hogy „vendégem leszel”,
hanem csak azt, hogy „velem leszel”. De minthogy Jézus mindig
mint az ő „atyját” emlegeti Istent, mégiscsak úgy gondolhatja
implicite, hogy ő otthon lesz odafönt a paradicsomban, az a „jó lator”
pedig csak vendég lesz őnála.

Úgy látszik, Emily Dickinson még ezt a vendéglátást is túlzásnak

tartja, a latorét: azt, hogy „Ó, Vendégszeretet!”, nem tudom másként
értelmezni, mint szarkasztiikusan. Az az úr lopott, rabolt, és tudj'

az ördög, még mit nem mívele. most meg egycsapásra kiérdemli a

Mennyek Országát pusztán azzal, hogy pozitívan nyilatkozik
Jézusról, akire, sőt az elementáris morálra is, mindaddig fütyült...
Valóban nehéz egyet érteni Istennel, amikor elnézőbb az utolsó
pillanatban úgymond

„megtért” bűnösökkel, mint azokkal, akik nem is bűnöztek soha.

„Garancia”: ez a szó áll az eredetiben is. Nyilatkozat”: az eredetiben

ennél még profánabb és tintanyalóstílusúbb szó szerepel; magyarul
nincs pontos megfelelője: affidavit = eskü alatt, hivatalos személy
vagy hatóság előtt tett nyilatkozat. Nos Jézus az Újszövetségben
egyáltalán nem esküdözik és nem ügyvédi irodában ül, hanem
keresztre szögezve haldoklik, és nem is ad semmiféle garanciát. De
minthogy ő Jézus, a kereszténység szerint Isten Fia és a Megváltó,
minden ígérete, minden szava olyan biztos és megbízható, mint
valami hivatalos sokpecsétes okmány... Ez is szarkazmus, gúny, de
még mekkora!... De nem valamely istentagadó dogmatikus bigott
marxista tökfej gúnyolódása, hanem —

hívő emberé, olyané, aki szeretné mindezt halálosan komolyan

venni!!! Ha versértelmezésem helyes (ez nem biztos), akkor Emily
Dickinson nincs elragadtatva ettől az isteni előzékenységtől, amely a
latrokkal szemben is éppen olyan nyájas és udvarias mint a rendes
emberek iránt. Nesze neked, ilyen barátokra számíthatsz a
Paradicsomban is! Nem hátborzongató?

Israel Efraim

(„Ősz” — ez a neve — annak —)

„Ősz” — ez a neve — annak —

Színárnyalata — Vér —

Dombokat hálóz be —

Ere — Utat kisér —

Nagy Cseppek — Fasorokban —

S Ó, Foltok Zápora —
Ha Szél — ver fel Tavat —

És Bíbort ont oda —

Lefröcsköl — Fejfedőt —

Veres Tócsába von —

Rózsaszerűn — görög — tovább —

Cinóber Kerekén —

Israel Efraim

(„Reggel” — „Fejést” jelent — Parasztnak —)

„Reggel” — „Fejést” jelent — Parasztnak —

Hajnalt — Tenerifen —

Lánynak — kockavetést —

Csak Rizikót — a Szeretőnek —

Szeretettnek — kinyilatkoztatást —

Az epikureusnak — Früstököket —

Mátkának — Apokalipszis az —

Világoknak — Vízözönök —

Fantom-léteknek — Nyögésszűnés —

A Hitnek — amit megélt Urunk

Maid = 1. lány 2. szűzlány 3. cselédlány. Dice = 1. kocka

(kockavetésre való) 2. apróra vagdalt ételdarabok. Nincs igzán
kontextus, hogy eldöntse, (szűz)lányok valamiféle aleatorikus
sorsáról van-e szó vagy pedig cselédlányok reggeli
zöldségpucolásáról és zöldségvagdalásáról. Ha az utóbbiról van
szó, akkor a 3. sor: „ Cselédnek — zöldségvagdalást

”. A tehénfejés miatt erre is gondolhatunk, de a folytatás miatt mégis

inkább kockavetésre, eldöntetlen, előre nem látható, véletlentől
függő jövőre. A feltehetőleg szándékos kétértelműség jellemző Emily
Dickinsonra.

Tenerife — Atlanti óceáni sziget. Hogy miért jelent a „reggel" szó

épp ott inkább hajnalt, mint a világ bármely más pontján, azt nem
tudom. Bizonyára nagyon szép sziget, és különlegesen szép lehet
ott a hajnal, de hát azért...

Amit megélt Urunk — nyilván: mindaz, amit Jézus az Újszövetség

szerint megélt a hite miatt, beleértve a feltámadást is; az különösen
logikusan nevezhető „reggel"-nek, hajnalnak, felébredésnek. —

Experiment = kísérlet; régen azt is jelentette, hogy experience =

tapasztalat, megtapasztalás, valaminek a megélése. Lehetséges,
hogy a szerző a „kísérlet" jelentésre gondolt, elvégre írhatott volna
egyértelműen „experience"-ot is. Végül is nem tudjuk, mire gondolt,
de nem is nagyon fontos tudni: mi olvashatjuk úgy is a verset, hogy
„The Experiment of Our Lord" azt jelenti, hogy „Urunk Kísérlete" —

azaz sikertelen kísérlete, vagyis hogy a világ megváltásának

kísérlete sikertelen kísérlet volt.

Ha az

„experiment" szó sohasem jelentett volna „exprerience"-ot is, akkor

egyértelműen így kellene olvasnunk a verset. Így azonban ez
kétséges; ehhez kellene még valamilyen más arra való célzás is,
hogy az a kísérlet nem sikerült. Az, hogy más verseiben gyakran
emleget bibliai motívumokat szkeptikusan a szerző, az nem itt nem
perdöntő. Mindazonáltal meggondolandó, hogy előzőleg rizikóról,
reggeli zabálásokról, vízözönökről, nyögésekről volt szó, nem éppen
egy sikeresen megváltott világra jellemző dolgokról... de ki tudja.
Israel Efraim

(„Titkok” — mindennapi szó)

„Titkok” — mindennapi szó

Mégsem létező —

Rejtsd el — nincsen vélelem —

Súgd meg — elvesz ő —

Kebeltömlöcbe tömött

Titkok sínylenek —

Ám e Börtön hétpecsétes —

Szónak semminek

Járni nem való e hely —

Aki itt fogoly

Egyszer jön ki — s néma lesz —

A Sírba — mely mély —

Israel Efraim

(A „Hajszál híja” szép)

A „Hajszál híja” szép

Elméd csiklándja sok

Jóval a Kockázat után

Akár Szélversszakok
Enyhébb Veszély után

Nem oly lágy az a Szél

Isteni csápja Hajzatunk

Lényegéig nem ér.

Szélversszakok. Ered.: Szélparagrafusok. Angolul a „paragraph” szó

nem csak jogi fogalom, sőt elsősorban nem az: egyszerűen azt
jelenti, hogy bekezdés. Mintha az egyes széllökések, szélhullámok
egy írott szöveg egymást követő bekezdései lennének.

Hajunk lényegéig nem ér . Ered.: to our utmost Hair. Tipikusan

dickinsoni nyelvi bizarrság, potenciális jelentése kb.: „Hajunk
velejéig/leglényegéig/maximumáig”, „leghajunkig”. E.D.

nyelvi bizarrságai magyarul utánozhatatlanok, mivel általában

szélsőségesen absztrakt szavakkal operálnak, a magyar nyelv pedig
szemléletes, színes, konkrét, „földszagú”. Most kivételesen mégis
sikerült lefőznöm E.D.-t a

„hajZAT ” szóval, mert az, látszólag legalábbis, absztraktabb a

közönséges „haj”-nál: az angolban nincs ilyen, csak az egyszerű és
parasztos hair, = „haj”, van... („Hajság”-ot írni mégsem akartam, az
már túl komolytalan volna.)

Israel Efraim

(A „Szép" Definíciója emez:)

A „Szép" Definíciója emez:

Nincsen Definíció —

Az Égé, az maga elemez:

Mert Ég s Az egybe’ való.

(Ered.: Mert Ég s Az [= a Szép] ugyanaz.)

Israel Efraim

(A „Tégy!” be az Agyhoz kopog)

A „Tégy!” be az Agyhoz kopog

Majd — ott az Akarat —

A legyártásnak a helye az

Mit Akarat szeret

Majd lesz belőle Tett

Vagy most földelik el

Csendes Halál ez amit

Csak Isten füle hall —

A legyártásnak a helye az / Mit Akarat szeret. Az eredetiben kb.: A

legyártásnak a helye az / És a saját Otthonában magát jól érző
Akarat [helye] (ha jól értem). A „legyártásban"

azaz a végrehajtásban érzi jól magát az akarat.

Nem biztos, hogy ez a végrehajtás dícséretét jelenti a

végrenemhajtás rovására, mint a „Hass, alkoss, gyarapíts" vagy mint
a „Kezdetben volt a Tett" a Faustban (a hiperaktív Faust szerint
ugyanis így kellene fordítani azt az írásverset, hogy „Kezdetben volt
az Ige ", tehát nem a Sürgésforgás). Az, hogy Isten hallja valamely
szándék megnemvalósítását, halálát, az természetesen azt jelenti,
hogy ez a mulasztás nem illan el a semmibe, nem tekint el tőle Isten,
emlékezetében tartja, de nem tudni, fejcsóválás kíséretében teszi-e
ezt vagy örül-e a Tett halálának. Alighanem hol így, hol úgy...

Israel Efraim
(A „virág” szó parasztnak jó —)

A „Virág” szó parasztnak jó —

Mondja-e a bölcs?

Ha a Tudós „lajstromozza"

Komoly képet ölts!

Ha olvastad János könyvét

Ne szólj soha meg

Ugyanazt a Példányt bújó

Hályogos Szemet!

Ha látnánk mint látta „Mózes” —

„Kánaántalan” —

Az egész szép odaátot

Noha messze van —

Sutba való volna mindjárt

Nem egy Tudomány,

Mit nem művel bölcs egekben

Angyal valahány!

Legyünk kicsik miket a nagy

Parnasszus lenéz,

Csillagködi Csillagocskák —
Tart nagy „Jobb”, a Kéz!

A tudomány gyakran nem csinál mást, mint hogy „tudományos” azaz

tudálékoskodó latin vagy görög szót talál ki valamire, amire van
ugyanolyan jó hétköznapi szó. Ha arra a kérdésre, miért esik le a kő,
azt válaszlolják, hogy „azért, mert nehéz”, mindenki tudja, hogy az
tautológia. De azt válaszolni, hogy

„a gravitáció miatt”, akkor majdnem mindenki azt hiszi, hogy az nem

tautolgia, hanem

„művelt, tudományos” válasz — pedig egyálltalán nem jelent semmi

mást, mint az előző

válasz, csak éppen latinul van: gravis = nehéz. Emily Dickinson nem
szereti, ha tudományos szavakat használnak egyszerű, emberközeli
szavak helyett — közben pedig ő maga is nagyon szeret ritka és
fennkölt absztrakt szavakat használni... Aranyos... A virágok leírása,
osztályozása, latin nevekkel való ellátása még csak nem is igazi
(azaz elemző, új ismeretekre következtető) tudomány, de azért
hasznos dolog az; a telefonkönyv a világ legunalmasabb könyve, de
egyúttal a leghasznosabb is... Az elemek klasszifikálása, a
periódusos rendszer, pedig éppenséggel zseniális felfedezés volt
Mengyelejev részéről, egyáltalán nem nagyképű

mellébeszélés. De a maga szempontjából mégis igaza van Emily

Dickinsonnak: ő költő.

János könyve: János Jelenései, a keresztény Bibliában. A „hályogos

szem” valószínűleg a tudálékos tudós szeme, akit csak az érdekel, ki
és mikor írta azt a könyvet, hány éves volt, mi volt az apja
foglalkozása, milyen társadalmi viszonyok és érdekek
magyarázhatók bele stb., de hogy mi a könyv lényege, miről szól, azt
észre sem veszi. ’De azért az, aki a virágot virágnak nevezi, mégse
kritizálja a vaksi filológust, fütyüljön rá.’ De lehet fordítva is olvasni,
irónikusan: a hályogos szem az, amelyik

„nem tud” lajstromozni, beskatulyázni.

Ha nagy rálátásunk volna a világ jelenségeire, akkor minden
bizonnyal feleslegesnek találnánk nem egy földhözragadt, nem-
spirituális tudományt (amelyek nem érdeklik az angyalokat). Ebből
az is következik, hogy mivel nincs nagy rálátásunk, ezek a
tudományok a vers szerint mégsem olyan nagyon fölöslegesek,
bárha roppant antipatikusak is.

Az utolsó strófában nyilván az olyan Istenadta amatőr sőt dilettáns

költőkről van szó, mint Emily Dickinson, mint az első strófa szerény
kis virágja, akiket a Parnasszus, az előkelő

irodalmi világ lenéz (ered.: akik a boldog Szépirodalom alsó

fertályában kucorognak) —

ámde a Nagy Jobb Kéz fenntartja őket mint csillagokat „mély

Galaxisok között”.

Israel Efraim

(A Bíbor — Láng — a Reggel —)

A Bíbor — Láng — a Reggel —

Az Encián — a Dél —

A Sárga — Nap — dereng el —

Aztán — nincs Szín mi álll —

Este — a Szikrák Messzesége —

Nagy Tűzmezőre vall —

Ezüst Területére — mely

Nem hamvadt — soha el —

Israel Efraim
(A Derű az az enyhe Szél)

A Derű az az enyhe Szél

Mely Föld fölé emel

S letesz bennünket valahol

Hová nem lát szem el —

Vissza nem hoz de hamarost

Szállunk le józanul

Idő előtt újulva meg

Bűvölt Föld vár alul —

Israel Efraim

(A Felejtés-Ár felett kő a Gát)

A Felejtés-Ár felett kő a Gát

Oda emelik Tartósabbikát —

Sőt felkúsznak maguk — Kar, Láb nem oly

Hatékony Szer mint — egy mosoly —

E.D. elküldte néhány versét egy szakembernek; a szakember

odanyilatkozott, hogy a versek nagyon eredetiek, éppen ezért —
nem közölhetők... ugyanis nem skatulyázhatók bele semmiféle
emészthető

kategóriába. Költőnk ezt elhitte, és többé nem próbálkozott versei

publikálásával, csak írta, írta őket, majdnem ezernyolcszázat. De a
hírnév, nevének fennmaradása érdekelte mint elvont téma, több
versben is foglalkozik vele, olykor szkeptikusan; pl. Fame is a fickle
food —

Illó ebéd a hír, Fame of Myself, to justify — Ön-Hírnevem, Igazolás,

Fame is a bee — A hír darázs , l. ott.

A 2. sor szó szerint: Oda húznak föl egy

kiradírozhatatlan/letörölhetetlen (letagadhatatlan)

„Keveset”.

3. sor: Sőt fölhúzódzkodnak azok maguktól — A Hírnek nincs Karja

—

4. sor: És csak egy mosoly — ez az enyhe Balzsam — (Ez az utolsó

sor furcsa; az „enyhe” szó végén ott áll egy „s” betű, mintha ige
volna.)

Tehát ahhoz, hogy valaki egymaga felhúzódzkodjék a Felejtés

Áradatából a Hírnév Mólójára, ahhoz nincs szükség karokra
(erőfeszítésre), elég balzsam (segédeszköz) egy mosoly. A mosoly
talán a tökéletlen világhoz való leereszkedő, beletörődő,
szeretetteljes viszony szimbóluma, vagy valami hasonló dologé.
Ezzel talán azt mondja — tudatosan, vagy akaratlanul szólva el
magát —, hogy az ő

neve is fennmaradhat, még ha nem nyomtatják is ki a verseit.

Israel Efraim

(A Fény alá s tovább még)

A Fény alá s tovább még

A Fű alá meg a Por

S Bogár-Pince alá, s hol

Here Gyökere fúr,

Messzebb mint érne Kar

A Végtelenekig,

Messzebb mint egy napi

Sugár száll Évekig,

A Fény fölé s tovább még

Madár Íve fölé —

Üstökös-Füst fölé is —

Az Orion elé,

A Sejtésig s azon túl

A Talányok megett —

A Tárcsát, ó, meg a Távolt

Magunk s Holtunk között!

Néhány részletet nem sikerült megfejtenem. Arc of the Bird: ez úgy

hangzik, mint valami csillagképnek a neve, de lehet, hogy
egyszerűen az az ív, amit röptében leír a Madár (vagy: Madarak) az
égen. The Comet’s chimney, szó szerint: az Üstökös kéménye, =
feltehetőleg az uszálya, „füstje” (?). The Cubit’s head, szó szerint:
„Az Alkar feje” (??). Ez az alkar is az égen lehet, mint a Fény, a
Madár meg az Üstökös; talán a Nyilas vagy az Orion csillagkép karja
(?).

— For a Disc to the Distance, szó szerint:

„egy Korongért a Távolsághoz” (??) = talán: [ásni vagy repülni]

valami kerek dolog után,
[hogy legyőzhessük azt a] Távolságot, amely Közöttünk és a
Halottak között van. Nem tudom, mi az a kerek dolog, talán a
napkorong vagy a holdkorong; „disc” egy ásóféleséget is jelent, de
nem valószínű, hogy miután már az üstökösök távolságánál is
messzebbre szárnyalva próbálta legyőzni az élők és a holtak közötti
távolságot, megint visszajön, hogy úgyszólván a tíz körmével
kaparja ki puszta porhüvelyüket a a vékony földréteg alól.

A vers úgynevezett „mondanivalója”, gondolata világos, a részletei

nem világosak, pedig valamelyik híres festő szerint „A Jóisten a
részletekben lakik”, tehát nem a mondanivalóban.

Alighanem éppen ezért nem világosak a részletek... „Ne legyen

olyan kíváncsi az az olvasó”, gondolja Emily Dickinson.

Igaza van, csak olykor eltúlozza a dolgot. Nem ő az egyetlen ilyen

költő, de ő az elsők egyike.

A „mondanivalót”, azt, hogy közöttünk és a halottak között ég és föld

a távolság, ezt abanális igazságot magunktól is tudtuk; Emily
Dickinson a rá jellemző megjátszott naívsággal és groteszk ötleteivel
azt „feszegeti”, hogy „pontosan” mekkora ez a távolság... Abban,
hogy először a Bogár Pincéje, a Lóhere Gyökere meg a Por (ered.:
Talaj, Föld) alatt méregeti ezt a távolságot, akasztófahumort is
láthatunk.

Israel Efraim

(A Fűnek semmi dolga sincs —)

A Fűnek semmi dolga sincs —

Csak az, hogy Zöld legyen —

Lepke hogy röpködjön elég,

Méh örvendjen nagyon —

Keltsen egész nap Zümmögést

Melybe Szellő susog —

Ölbe vegye a Napsütést

Hajlongjon lankatag —

Gyöngyöt fűzzön föl, Harmatot —

Kicsi legyen s puha

Hogy Borsóhercegnő se

Érezze meg soha —

S ha sorvad is, hát csak azért,

Mert úgy jól illatoz —

Mint Illatszerek, bódítók —

Mint egy Nárdusdoboz —

Végül Fennkölt Csűrt lakja be —

S álmodjon Fekhelyén.

A Fűnek semmi dolga sincs —

Bár lennék Széna én —

3-4. sor, alternatív fordítás:

Hogy libegne Lepke elég

S Méhecske is ugyan —

(ugyan = nagyon, ugyancsak, kiadósan; régies jelentés)

Israel Efraim
(A Halál Harsány Párbeszéd)

A Halál Harsány Párbeszéd:

Szellem vív Porhüvelyt.

„Hűlj ki” Halál mond — S így Amaz:

„Van még Hevem ehelyt” —

Halál nem hisz — Van Érve mély —

A Szellem félrelép

Arcába vágja igazát

És a Porköpenyét.

Israel Efraim

(A Halál nyalka Kérő)

A Halál nyalka Kérő

Eleve győz —

Az Udvarlása diszkrét

Ő jól vigyáz

Kezdi célozgatással

Épp hogy csak int

Majd délceg-Harsonásan

Jön kétfülkés Kocsin

Elragad ismeretlen
Nagy Kézfogók után

Közlékeny Pereputtya

Mint Porcelán.

1.

S nem kürtöl szét Családja

Mint Lenti Klán.

Hogy kik a Halál Családja, azt nem tudom; talán azok, akik már
meghaltak és ezért „lent”

vannak: a lenti klán. Különben „Down” nem csak azt jelenti, hogy
„lefelé” vagy „lent”, jó pár egyéb dolgot is jelent; a kontextus alig
segít eldönteni, hogy itt mit jelent, mivel az egész kijelentés
enigmatikus. Az interneten valaki megmagyarázza azt, ami a versből
őnélküle is érthető; ezt a két urolsó sort nem magyarázza meg, de
nem árulja el, hogy ő sem érti, tehát úgy tesz, mintha értené.

Ezt a harmadik szövegváltozatot még annyira sem értem, mint az

első kettőt, és már meg sem kockáztatom verses lefordítását.
Ilyesmit látszik jelenteni: És színes/harsány Parádék/Ünnepségek [
felé, amelyek] ugyanolyan érzéketlenek, mint a Porcelán. Nem
tudom, mik azok a harsány parádék, de talán csak nem
pofonegyszerűen a földi, itteni, formális temetési szertartások,
hanem valami titokzatosabb és érdekesebb, halál után
elkövetkezendő

dolgok, amelyeket Emily elképzel költői delíriumában, és nem

tudom, miért vannak épp a porcelánhoz hasonlítva. A porcelán szép
és kecses valami, és törékeny is, tehát mintegy

„érzékeny mint a mimóza”, de nem a kifinomult és átszellemült

művészet netovábbja. Úgy látszik, a költő odaképzel valamiféle
halálmítoszt a halál utánra, de ő sem tud — vagy nem árul el —
róla többet, mint hogy „nem közlékeny" azaz titokzatos, vagy hogy
„érzéketlen".

Tulajdonképpen az olvasó is megpróbálhatja elképzelni, hogy milyen

Kézfogót, miféle Ünnepségeket képzelhetett el a költő, vagy inkább
hogy mit sugall a vers akár a költő

szándéka nélkül is a halál utánra; elvégre a vers nem szürrealista,

racionálisan még elég jól körülhatárolt fogalom- és képzetkörben
mozog. Nos mondjuk azt, hogy a halál után nagy, látványos
ünnepséggel sőt ünnepségekkel (pageants) járó kézfogót, Halál
Vőlegénnyel történő eljegyzést rendeznek a Túlvilág újdonsült
polgára számára, ott van a Halál egész rokonsága (vajon kik azok?
az angyalok, az ördögök, vagy a Halál által eddig hasonló módon
feleségül vett embertársaink?), de vidáman csevegő arcok helyett
merev porcelánarcok bámulnak a legújabb feleségre, nem mesélnek
semmit azokról a titkos dolgokról, amelyekről ő azt hitte volt, hogy
majd a halál után megtudja őket; hát nem, még a halál után sem
tudjuk meg... Ezt főleg az 1. szövegváltozat „divulgeless" szava
sugallja: divulge = világgá kürtöl, nyilvánosságra hoz valamit, amit
nem kellene; divulgeless = aki mindezt nem teszi, titoktartó. A szó
nem szerepel a szótárakban, alighanem Emily Dickinson találta ki:
„világgánemkürtölő, felnemtáró". — A

„Kézfogó" szó az eredetiben egyes számban van, önkényesen

többes számban írtam, mert így jobban hangzik, szuggesztívabb. A
„parádé, ünneplés" szó többes számban áll az eredetiben.

A fordítás két utolsó sora kétféleképpen olvashatóra sikeredett, nem

szándékosan, de nem is baj, annál jobb: két, egymásnak
ellentmondó értelemben olvasható: 1. Az ő közlékeny

Pereputtya olyan, mint a Porcelán (tehát merev stb. de közlékeny);

2. Az ő Pereputtya csak annyira közlékeny, mint a Porcelán, vagyis
nem közlékeny. Bár még ez sem egyértelmű: a porcelán hideg és
néma, de vannak rajta képek, és azok beszédesek, minimum
sugallnak valamit.
Ha lehetne, megkérdezném Emily Dickinsontól, hogy jó, jó, de mi a
helyzet akkor, ha a halálba menő

nem nő, hanem férfi; hiszen akkor a Halál nem lehet vőlegény, és
nem volna ildomos, hogy nő

létére ő

hurcolja magával azt a szegény gyenge férfit. Lehet, hogy erre azt
válaszolná Emily, hogy ez a vers nem általában a halálról szól,
hanem arról, hogy ő hogyan képzeli el a saját halálát, milyen
lányrablásra számít... Erre én azt válaszolnám, hogy tényleg, így ez
még sokkal érdekesebb, lehet pszichoanalizálgatni, Freudot, Jungot
idézgetni, na de hát ezt valahogyan tudtára kellett volna hozni az
olvasónak, vagy legalább valami rejtelmes célzással kitalálhatóvá,
megfejthetővé tenni...

Hogy nem tudom, miért kétfülkés a Halál Kocsija, az nem zavar, így
még szuggesztívabb, mintha tudnám. Képzeljük el ezt mint valamely
modern művészfilm részletét. A legkézenfekvőbb elképzelés az,
hogy az egyik fülke a Halál számára van fenntartva, a másik a halott
számára; a kézfogásra csak a kocsikázás után kerül majd sor.

Israel Efraim

(A Harmat — Fűjáró Patak —)

A Harmat — Fűjáró Patak —

Jár sok pici csöpp Malom

Észrevétlen lábunk alatt

S Molnárjuk Nyugalom —

Fürkészünk Erdőt Dombokat

A Látvány Sátrait
Belülnek mondjuk a Kivült

Mert csak azt látjuk itt.

Bár mind ki magyarázza a

Természet-Karavánt

„Felsőbb osztályba léphetne”

Egy Szerda Délután.

Israel Efraim

(A harsány harc dicső dolog,)

A harsány harc dicső dolog,

De merészebb, tudom,

A lelki harc, a belső,

A bajt vívó roham.

Győzhet, s nem látják nemzetek,

Veszthet, és nincs tanú,

Üvegesedő szemekben

Nincs semmi honfibú.

Hiszünk szárnyas században,

Úgy angyal vonuló,

Sorokban, minden láb szilárd,

S az egyenruha: hó.
(A vers 1859 körül keletkezett)

Israel Efraim

(A Hatalom otthonos —)

A Hatalom otthonos —

Sohasem — idegen —

Bár mint közömbös Szakadék

Oldalvást ittlegyen —

Kerüld el — egy módon lehet —

Ha tudat és agyag

Vet egy végső tekintetet —

Mely cáfol s neked ad —

A verset nem értem, ennek ellenére azt hiszem sikerült

többékevésbé híven lefordítanom azt, ami benne van, sőt talán még
azt is, ami csak potenciálisan van benne.

A „power”-en, = hatalmon, alighanem valami konkrétabb dolgot értett

a költő, de nem található ki, hogy mi volt az, mert nem adott hozzá
semmi fogódzót. Kézenfekvő dolog azt gondolni, hogy ez a hatalom
az isteni hatalom, de azért az nem biztos. Legyen tehát a

„hatalom” egyszerűen bármilyen hatalom, a hatalom mint olyan:

valami, ami erősebb nálunk és uralkodik rajtunk. Azt mondja róla a
vers, hogy otthonos, megszokott, nem idegen dolog.

Ez paradoxon, mert a hatalom fogalmában benne van az, hogy

hegymagasan emelkedik fölénk és agyonnyom a súlyával. Akkor is
ismerős és meghitt, mondja a vers, amikor mint érzéketlen,
egyáltalán nem meghitt szakadék tátong mellettünk fenyegetően:
úgy „kerülhető

el”, hogy mind a tudat, mind a test (agyag) szembenéz vele és

megcáfolja „ezt” — mit?

alighanem azt, hogy félelmetes, ismeretlen és idegen; és akkor

képesek leszünk rá, hogy — és itt a vers sajnos hirtelen
félbeszakad, nem tudjuk meg, hogy akkor mi lesz lehetséges.

(Ezt Karinthy valahogy így parodizálhatta volna: „Símogasd meg az

oroszlánt, mondd azt neki, hogy Cica!, abban a minutában
kezesbárány lesz belőle.”)

Israel Efraim

(A Hírkoldust a Küszöbön)

A Hírkoldust a Küszöbön

Kielégítheted

De a Kenyér az Istenibb

Azt csak nézni lehet

A vers globális jelentése, vagy mondjuk „kijelentése”, világos: aki

csak a hírnév, a közismertég után ácsingózik, annak a vágya
könnyeden kielégíthető, de van, ami fontosabb ennél: az a valami
bezzeg nem olyasmi, amit csak úgy zsebre lehet vágni, jóízűen be
lehet kebelezni. Több

más, hasonlóan epigrammaszerű versében is érinti E. D. a hírnév, a

publikálás kérdését.

Alighanem van ebben valami a

„savanyú a szőlő”-ből is, de hát ha tényleg olyan ellenállhatatlanul

fontos lett volna költőnk számára a publikálás, akkor nem hagyta
volna egycsapásra lebeszélni róla magát. Hány és hány embert nem
lehet lebeszélni zavaros szamárságaik sőt tévedéseik, nevetséges
baklövéseik közszemlére bocsátásáról!

Magam is ismerek ilyet. A nagy emberekhez képest mi persze

hangyák vagyunk, de azért csak-csak hús-vér emberek azok is.
Elszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy ez a nagy költő

nyilván tisztában volt versei elsöprő eredetiségével, és mégis az

asztalfiókjának írta sőt ontotta őket, pedig a költészet mégsem csak
az angyaloknak szól. Mennyi laposságot tárt a nyilvánosság elé
minden aggály nélkül például az Emily Dickinsonnál még sokkal
nagyobb Goethe is! És még nagyon sok más nagy alkotó.

Az, hogy „van, ami fontosabb ennél”, már elég is, nem fontos ennél
„konkrétabban”

megmondani, hogy mi az. Ha az állna a versben, hogy a kenyér (=

megélhetés) fontosabb, akkor az praktikus bölcsesség volna. Ha ez
a konkrét, materiális értelemben vett kenyér

„isteni”, attól még mindig maradhat a „kenyér” jelentése materiális,

földi szükséglet: az, hogy mindennapi kenyerünket Isten szállítja
nekünk, nem éppen új, nem éppen eredeti, de felemelő, szép
gondolat, akár igaz, akár nem; ateistának is tetszhet, ha nem fafejű,
dogmatikus ateista.

De a vers utolsó sora érvényteleníti ezt a jelentéslehetőséget: az

eredetiben úgy hangzik szó szerint a két utolsó sor, hogy „De a
Kenyér az az Istenibb dolog, és azt csak azért mutatják meg/teszik
közszemlére, hogy megtagadják”, hogy ne ehessük meg... Ebből
nyilvánvaló lesz, hogy nem a vajaskenyérről van szó, noha lehetne
szó arról is, enni nem szégyen.

Hát akkor mi lehet mégis ez a Kenyér? Az Újszövetségben azt

mondja Jézus, megtörve és szétosztva a kenyeret: „Vegyétek,
egyétek, ez az én testem”. Kézenfekvő gondolat, hogy erre céloz itt
a „kenyér”.
De miért mondja azt a vers, hogy csak azért mutatják meg (a
katholikus szertartásban

„mutatják fel”; Úrfelmutatás), hogy megtagadják? Elvégre a hívek is

lenyelik az ostyát, azaz a kenyeret, amely „Isten teste”, és ezáltal
„részesülnek az Isten(i)ségben”. Úgy látszik, hogy a gyakran
szkeptikus Emily Dickinsonnak a szertartás, az ostya lenyelése nem
elég.

Még arra is gondolhatunk, hogy a Bibliát jól ismerő Emily Dickinson

itt esetleg a jeruzsálemi Templom

„szent kenyereire” céloz (Mózes 2, 25, 30): ezek a kenyerek egy

hétig egy asztalon álltak; minden héten újakra cserélték őket; a
régieket már szabad volt megenni, de még akkor is csakis a
papoknak, a kohéneknek. Ennek a kenyérnek a neve angolul
showbread vagy shewbread, azaz „megmutatott”

kenyér, „mutatványkenyér”: megmutatják, az orrod alá dugják, de

meg ne edd! Mint a halálosan szomjazó Tantalosznak a vizet, amit ő
nem ihat meg... De ha nem gondolt erre a költő, mi akkor is
gondolhatunk rá, mert a szöveg lehetőséget ad erre.

Ennyi minden mondható el egy nyúlfarknyi epigramma kapcsán. A

Magyarul Bábelben egyik, nálam nem kevésbé hangyaszorgalmú
fordítója nemrég kioktatott, hogy versmagyarázataim fölöslegesek, a
verseket ugyanúgy nem kell magyarázni, mint a vicceket, és hogy én
csak azért magyarázgatom őket, hogy hencegjek vele, milyen
„feneokos” vagyok én. (Nem árulom el az illető nevét. Egyébként azt
is mondta írta ugyanő, hogy ő bizony nem hajlandó azon törni a
fejét, hogy mit jelentenek Emily Dickinson versei. Ha ő nem szereti
törni, akkor ne törje más

se...) Ezzel az érveléssel érvényteleníteni lehet az egész

irodalomtudományt és egyáltalán mindenfajta tudományt. Hát miért
fontos pl. az, hogy milyen messzire esnek tőlünk a csillagok, a
galaxisok, nem mindegy? A fő az, hogy szép a csillagos ég...
De szerintem ha az embert Isten teremtette, noha ez nem biztos,
akkor joggal tételezhető fel, hogy csak nem azért tett fejet a nyakára,
hogy legyen hol tartania a kalapját...

Israel Efraim

(A Hit — a Híd, a Lebegő)

A Hit — a Híd, a Lebegő,

Látásunk vezeti

Ahhoz amit nem láthatunk —

Mivel az túl pici

Lelkünket viszi át

Mintha lökné Acél

Acélkarokkal kétfelől —

S Fátyol mögött a Cél

Ott, meddig — véljük azt —

Híd, Út nem is megyen

S hol messzi s rogyó lábunknak

Már nem is kell nagyon.

A Híd, a lebegő. Ered.: „pillér nélküli híd”: nem egyszerűen függőhíd,

mert az is csak pilléreken áll, pl.

a Lánchíd, és ha nem a folyó fenekén állnak azok a pillérek, akkor a

folyó partján állnak, mint pl. az Erzsébet híd pillérei. Az is nagyon
lenyűgöző, mert olyan, mintha a levegőben lebegne a híd, de E.D.
olyan hídról beszél, amely tényleg a levegőben, az
anyagtalanságban lebeg, semmiféle pilléren nem áll, semmiféle
konkrét — anyagból való — talajon. Hogy ezt itt dícsérőleg mondja-e
költőnk vagy elítélőleg, az nem egyértelmű, de mintha kivételesen
pozitív értelemben mondaná, nem pedig a vallást, a dogmákat
gúnyolva. Úgy látszik, olyasmit mond, hogy: A hit elvezethet
bennünket valameddig a spirituális dolgok meglátásáiban, de az
csak egy „first Necessity”, egy kezdeti útnak-indítás, de aztán már az
sem elég, annál is több, áthatóbb látásra van szükség. — „First
Necessity” ma azt is jelenti, hogy alapvető

szükséglet(i javak, pl. élelmiszer, ruha); nem tudom, E. Dickinson

korában is volt-e már ilyen jelentése.

Ha volt, akkor a vers konklúziója éppen ellenkezőleg az — vagy

inkább az is —, hogy ott, a Fátyolon, a Függönyön túl van csak
igazán szükség arra a hídra: S hol messzi s rogyó

lábunknak / Nagyon is kell, nagyon. Ez az értelmezés nagyon

kevéssé valószínű, de ha ez a befejezés kétértelmű, akkor belefér a
valószínűtlen jelentés is, mert a súlytalanságban, bizonytalanságban
lebeg két ellentétes jelentése között, és így nem teszi le a garast a
bizarr jelentés mellett. (Mintha azt mondaná, ha rajtakapják: „Én nem
úgy gondoltam!"...) Az utolsó versszak alternatív fordítása:

Ott, meddig — véljük azt —

A Híd nem is vezet

Az messzi s rogyó lábunknak

Indító Szerkezet.

Odakívánkozik, hogy „csak” indító szerkezet, de az eredeti sem

rágja az olvasó szájába. — A fordítás egy kicsit cinikusabb az
eredetinél, mert a vallást „szerkezetnek” minősíti; az eredeti

„first Necessity”-t 1 / 2
ír, szó szerint: „első vagy kezdeti „Szükségesség”. Egy másik
versben viszont azt írja költőnk, hogy Jó TALÁLMÁNY (!) a „hit” (a
folytatás: De ha elsősegély kell, ajánlatosabb mikroszkóphoz
folyamodni... )

Messzi (far) láb = túl messzire menő, elrugaszkodott láb.

Israel Efraim

(A kérés egyszer csak kihagy)

A kérés egyszer csak kihagy

Az ajak észreveszi hogy

Imája nem segít.

A „Ne tedd” kevésbé sajog

Mint egy süket Istentől a jog:

„Hívem, hívhatsz megint.”

Egy süket Istentől. Ered.: egy kiábrándító Istentől.

A „ Ne tedd ” természetesen a Tízparancsolatra utal. De miért sajog

(ered.: „kard”) egyáltalán a „Ne ölj” a „Ne lopj”, a „Ne tégy a te
felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot”...? Ki van zárva, hogy
Emily Dickinsonnak titkos gyilkolhatnékon vagy kleptománián kellett
óriási, fájdalmas önmegtagadással úrrá lennie. Ámde szerelmes, az
könnyen lehetett valakibe, aki már foglalt (= nős) volt (mellesleg
tényleg volt is, név szerint tudható, hogy kibe, de ez ne érdekeljen
bennünket, csámcsogjanak rajta az irodalomtörténészek, hiszen
azok olvasni köztudomásúan nem tudnak, azért foglalkoznak
életrajzi érdektelenségekkel azzal a kisteljesítményű agyukkal). Nem
paráználkodni ilyen illetővel, ahhoz már kellhet némi fájdalmas
önmegtartóztatás. De még csak nem is kívánni az illetőt (a 10.
parancsolat értelmében: „... Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét
...” stb.)? Hát ez már tényleg maximalista tilalom; ezt a kívánságot
elfojtani magunkban valóban lehet nagyon fájdalmas dolog, ha
egyáltalán lehetséges. És mégis: az, hogy imáink süket fülekre
találnak Istennél, egyetlen és imádott mentsvárunknál, az már
valóban lehet minden gyötrelmek netovábbja.

Persze csak annak számára, aki valóban imádja Istent és minden

bizalmát csakis Őbelé veti.

Ilyen ember kellett hogy legyen Emily Dickinson, annak ellenére,

hogy annyi „eretnekséget” és ég-, Biblia-és Istenellenes
pimaszkodást tett szupereredeti és gyakran zseniális verseibe.

Israel Efraim

(A kis „Árvácska” vagyok!)

A kis „Árvácska” vagyok!

Pisis égre nem adok!

Ha a Lepke nem lebeg,

Én is távol lehetek?

Ha a Gyáva Méh, a Vad,

A kemencéjén marad,

Nem adom meg magamat!

Mentegetőm nem akad.

Te pici virág, te Ódon!

Ódon az Éden is, ó!

A madár is ősi holmi!

Az Ég kékje „régi jó”.

Engem se fogsz átnevelni,

„Árvácska” nem újitó.

Israel Efraim

(A Koporsó — kicsike Ház)

A Koporsó — kicsike Ház,

Mégis a tere tág

Egy Édenkerti polgárnak

Mert meghúzza magát.

A Sír — szűkreszabott Odú —

S nagyobb mint bármi Nap —

S Tenger mit Ő benépesít

S Föld a Szeme alatt

Neki, ki ily kis Pihenőt

Egy Barátnak ítél —

Körkerület és nem pihen —

Vagy Becslés — vagy a Cél —

Az utolsó strófa szó szerinti fordítása:

[nagyobb mint a Nap stb.] Az Ő számára aki [a sír] kicsi

Pihenésének Egyetlen Barátot ad (=

jelöl ki?) —

Meg nem könnyebbülő kerület (az — ?) —

Vagy Becslés — vagy Cél v. Vég —

Ez talán ilyesmit jelent: Nagyobb a sír azaz a halál mint a nap stb.,
mert a halál után jön csak az igazi, semmivel sem korlátozott lét —
(de csak?) Isten szerint (irónia?), aki ilyen kicsi pihenőhelyre
egyetlen barátot jelöl ki (vagyis: az ember a halálban magára marad,
nincsenek barátai, ő „egyetlen barát”; olyan ez, mint az, hogy „egy
kézzel nem lehet tapsolni”: egy barát nem barát) —
megkönnyebbülés nélküli kerület(et? ti. jelöl ki) (circumference =
kerület, különösen a kör kerülete) — vagy Becslés(t?) —

vagy Cél(t?) v. Vég(et?).

Valószínű, hogy az utolsó két sor már nem része a mondatnak, csak
amolyan tűnődés, sőt csak ama három fogalmon való tűnődés
jelzése. Kerület, circumference: a szó több E.D. -versben is
előfordul; azt írta valakinek: „A Biblia a Középponttal foglalkozik,
nem pedig a Circumference-szel”, vagyis nem azzal, ami a
Középpontot távolról körülveszi, nem a teremtett világgal foglalkozik.
„Amivel nekem kell foglalkozom, az a Circumference.” Hogy a
Becslés hogy’ kerül ide, azt nem tudom; talán azt jelenti, hogy „Nem
tudjuk, mi van a halál után, azt sem tudjuk pontosan, mi van a halál
előtt, vagy hogy meddig terjed az evilág határa (circumference-e)
stb., becslésekre, találgatásra vagyunk hagyatkozva.”

Az utolsó szónak, End, két jelentése van: 1. Cél, 2. Vég. Lehet, hogy
itt mind a kettőt jelenti egyszerre:

„A Cél a halál utáni korlátlan lét? Vagy éppen ellenkezőleg, a halál a

Vég, nincs tovább? A határozott, ex cathedra kijelentésekkel
kezdődő vers a végére elbizonytalanodik, hebegésben,
motyogásban hal el.

Értelmezésem helyességében nem vagyok biztos; valószínűleg

többféle értelmezés is lehetséges, köztük az enyém is.

Israel Efraim

Ő
(A költő az Őszön kivül)

A költő az Őszön kivül

Köznapról is, ha szól,

A havon innen egy kicsit

S a Ködön túl dalol —

Egy pár harapós Hajnal —

Egy pár Aszkéta Est —

S Bryant úr „Aranyvesszejét” —

Thomson „kévéit” ne keresd.

A Patak nyüzsgése elült —

Betömve szelepek —

Delejes ujjbegy símogat

Álmos Manószemet —

Érzelmem érezni talán

Egy mókus csak marad—

Adj, Uram, derűt túlélni —

Szeles akaratod!!

Bryant, Thomson: korabeli költők.

(A vers 1859 körül keletkezett)

Israel Efraim
(A Lég nem ég és nem szepeg,)

A Lég nem ég és nem szepeg,

Se Fog, se Szag,

Öreg de senkitől nem, nem remeg,

De boldog agg!

Étheri vendég Száműzött Ágyában is —

Az Élet Könnykocsmája Főura,

Tudásod be Fénynél később kopog,

És Tudásom sírig tartó tere —

Az első strófa szójátékszerű azaz inkább „betűjátékszerű”: öt szó

végződik R-betűvel, köztük maga az air = levegő szó, A fordítás
inkább erre koncentrál, mintsem a fogalmak pontosságára. Alternatív
fordítása:

Ájer! Nincs Szomszédja, se Vára,

Se Ház, se Kert,

Boldog, mert nem les soha félre:

Kitől se tart.

Israel Efraim

(A legédesb Hitehagyás)

A legédesb Hitehagyás

Betérít Férfit, Nőt —

Egymás Új Híveit —

Csupán két „két”kedő hivőt —

Az Eklézsia sok —

Egyszerű a Ritus —

Halálbiztos a Kegyelem —

S ha nem — Egyházszakadás —

Nem derül ki a versből, vajon komolyan gondolja-e Emily Dickinson,

hogy férfi-nő kapcsolatot létesíteni annyi, mint átpártolni egy új,
mindössze két hívet számláló Egyházhoz, vagy ironikusan gondolja-
e, vagy pedig még úgy sem, hanem csak amúgy játszik egy kicsit a
szavakkal-fogalmakkal a maga ál-naív módján. Lehet azt gondolni,
hogy a házasság olyan nagy, szent dolog, mint egy vallás, de
szerintem ha ezt mondaná a vers, akkor a témát nem csapná össze
ilyen kurtán-furcsán, és nem mondaná azt, hogy olyan
pofonegyszerű a házassági boldogság megvalósítása („Halálbiztos
— ered.: elkerülhetetlen — a Kegyelem”;

„Egyszerű a Ritus”). Nem biztos, hogy a házasodásról van szó,

lehet, hogy pusztán csak a férfi-női kapcsolatról, hiszen a
házasságkötés az Egyházak égisze alatt történt akkoriban, egyházi
áldással, tehát éppenséggel nem eretnekség volt — de talán nem
kell ilyesfajta metaforákat logikai elemzésnek vetni alá. Én inkább
játékosnak, enyhén humorosnak érzem a verset, egy enyhén bizarr
ötlettel való eljátszadozásnak — esetleg ennél egy kicsit többnek, de
nem sokkal többnek.

Az utolsó sor az eredetiben: Kudarcot vallani [ a tökéletes házasság

létrehozásában] — az Hitetlen(ség); Aki kudarcot vall, az Hitetlen.
Lehet, hogy fokozati különbség van az „eretnek”

és a „hitetlen” között: aki ilyen kapcsolatot hoz létre, az csak eretnek,

azaz nemhivatalos de azért még keresztény nézeteket vall, de
akinek a hibájából nem sikerül olyan jól ugyanez a kapcsolat, vagy
egyszerűen nem lesz szent és tökéletes, az „hitetlen” azaz pogány,
nem keresztény. Ehelyett a fordításban ugrottam egyet és mindjárt a
válásra céloztam, de lehet így is fordítani:

Az Eklézsia sok —

A Ritus — oly szerény —

Halálbiztos a Kegyelem —

Ki botlik — az Pogány —

Az Eklézsia sok: Ha minden férfi-nő kapcsolat külön Eklézsia —

Egyház, Gyülekezet —, akkor nagyon sok Egyház van. Azt hiszem,
ennél többet és mélyebbet ez nem jelent, de az világos —

más E.D.-

versekből is egyértelműen kiderül —, hogy költőnk nem esik hasra a

hivatalos egyházak előtt, hiszen még a Biblia előtt sem esik hasra,
még Isten előtt se mindig.

(A »két „két”kedő« szójáték természetesen nem szerepel az angol

eredetiben.) (Elnézést kérek azoktól, akiknek semmi szükségük a
magyarázataimra, mert maguktól is értik, ami 1 / 2

érthető. Nem őnekik magyarázok. Azoknak a boldogoknak sem, akik

még a magyarázatokat sem értik.)

Israel Efraim

(A Lélek mindig nyílva jó)

A Lélek mindig nyílva jó

Hogy ha az Ég válaszra vár

Ne ácsorogjon odakint
Vagy féljen hogy zavar

Hogy elmehessen mielőtt

Tol Házura reteszt —

A Jó Vendéget megkeresni,

A Vendégét, csak ezt —

2. str., változat :

Házigazdát az elmenésben

Mielőtt zár reteszt —

A Jó Vendéget megkeresni,

A Vendégét, csak ezt —

Azt hiszi-e Emily Dickinson, hogy amit ír, az mindenki számára

érthető, vagy éppen ellenkezőleg szándékosan „ködösít”? Pedig sok
verse ködösítés nélkül is elképesztő.

Itt a lélekre a nőnemű she (ő) névmással utal vissza, az égre pedig a
hímnemű he (ő) névmással, pedig az angolban az egyik nem
hímnemű és a másik nem nőnemű, mindkettőnek a semleges it
névmás dukál, de ez még hagyján, ez könnyen megemészthető sőt
elfogadható lelkünk és eszünk számára. Kár, hogy magyarul ez
érzékeltethetetlen, mert nyilván ez is jelent valamit, ha mást nem,
hát azt, hogy a nőnemű

lélek maga Emily, a látogató pedig, akár szimbólum „csak” az ég,

akár valóban az, ami, Emily számára hímnemű.

Nem világos, vajon a 4. és az 5. sort össze kell-e olvasni.

Összeolvasva: her depart = ne féljen hogy zavarja az ő (a lélek)
eltávozását, mielőtt a házigazda — ki az? hát nem a lélek?
— bereteszeli az ajtót.

Hűha, valójában nem azt olvastuk, ami oda van írva, hanem azt, ami
kézenfekvőnek látszott!

A Lélek nem is a ház ura, hanem maga a ház — ha egyszer nyitva

kell állnia (az eredetiben: ajar, nem tárva-nyitva, csak résnyire)... De
akkor ki a ház ura? Ki lakik ebben a lélek-házban?

Valaki vagy valami, ami nőnemű (a „her” miatt). A vers még csak
nem is céloz rá, hogy ki vagy mi lehet az, és nyelvi, gondolkodási
megszokásaink sem „súgják meg”, hogy ki lakik a lélekházban.
Akkor hát olvassuk mégis úgy, hogy valóban a lélek a ház, de ő
maga a saját lakója is... Ez, ha el akarjuk képzelni konkrétan,
képzavarszerű; a képzavarszerűség nem nagyon ritka Emily
Dickinson-versekben. És nem minden képzavar rossz; ez itt például
nagyon nem rossz. A fáraó második álma is képzavaros a Bibliában:
az első álomban még csak tehenek esznek meg teheneket, az még
hagyján: állatok tényleg szoktak állatokat enni, ha nem is éppen a
tehenek. De hogy kalászok esznek kalászokat, azt már elképzelni
sem lehet,

az botrányos „képzavar”. Zsidó bibliamagyarázók szerint ez az

abszurditás azt sugallja, hogy ebben az álomban jelentést kell
keresni — ugyanis nem minden álomnak van jelentése —, mégpedig
nagyon fontos jelentést. Nehezen érthető versekben meghökkentő
képek nélkül is keressük a jelentést, mégpedig fontos jelentést.
Lehet, hogy ebben a szuperszűkszavú versben is a szokásosnál
sokkal nagyobb jelentőségű jelentést kell keresnünk?

A fáraó álmát megfejtette József, a nagy álomfejtő; könnyű volt neki,

Isten megsúgta neki a megfejtést.

(Illetve egyáltalán nincs odaírva,hogy megsúgta neki, csak azt

mondja korábban József az álomfejtéssel kapcsolatban, hogy „A
megfejtés nem Isten dolga-é?”, de már fejt is, nem kérdezve Istentől
semmit, mint ahogyan Mózesnek lesz szokása: ő mindent Istentől
fog megkérdezni. Úgy látszik, azt gondolja József, hogy ő az Isten...
Ezt nem bibliamagyarázóink mondják, ezt a következtetést én
kockáztatom meg. Elvégre ő maga azt álmodta, hogy a nap, a hold
és tizenegy csillag leborul őelőtte...) Szóval a lélek a ház is meg a
ház ura is, és ő az, aki bereteszeli a saját ajtaját. Miért kell
bereteszelnie?

A vers úgy kezdődött, hogy a léleknek mindig félig nyitva kell állnia...
Tehát: ,mielőtt a lélek bereteszeli az ajtót, hogy elmenjen
(meg)keresni a jó (ered. kb.: az igazi, a tökéletes) Látogatót'. Ezek
szerint van az égnél is jobb látogató... Nem világos, hogy ki menjen
vagy ne menjen el az ajtó bereteszelése előtt, de hát nincs más ott,
mint az Ég. —

Vagy pedig nem kell összeolvasni a két strófát , akkor pedig: ne

féljen az Ég, hogy zavarja őt, a lelket; és ne menjen el (az Ég??),
mielőtt a házigazda bereteszeli az ajtót. Miért reteszeli be? azért,
hogy az Ég ne tudjon bejönni? Vagy pedig éppen ellenkezőleg azért,
hogy ne tudjon kimenni, ugyanis már sikerült besurrannia?... Ebben
az esetben a lélek „csapdába ejtette” az Eget, bezárta a házba, vagy
azért, hogy (1.) odakint az Égtől nem zavartatva kereshesse az igazi
vendéget; vagy azért, hogy (2.) az Ég ne tudjon eliszkolni, ő pedig
kényelmesen kereshesse, saját karosszékében ülve, de az Égben,
az Igazi Vendéget. Mindez nem csak a téboly határát súrolja, hanem
még zavaros is, vagy legalábbis túl van szofisztikálva, de azért nincs
kizárva, hogy ennek ellenére tényleg így kell olvasni... vagy hogy
valahogy így is lehet .

Ha viszont így is lehet olvasni, akkor kell olvasni így is . — Ha az

Igazi Vendéget az Égben kell keresni, bent a szobában, akkor az
lehet Isten, ez kézenfekvő elképzelés. Ha éppen ellenkezőleg kint
kell keresni, az Égtől nem zavartatva, akkor... akkor ez lehet akárki
vagy akármi más; a legkézenfekvőbb elképzelés az, hogy az egy
megfelelő partner. De ha így van, akkor miért nem „lakótárs”, miért
csak

„vendég”?
Nagyon valószínűnek tartom, hogy Emily Dickinson kétértelműnek
szánta a verset (ha ugyan nem még több értelműnek). De nem is
fontos, hogy minek szánta; nem őt kell megfejteni, hanem a
szöveget. Hogy

„a vers csak cifra szolga”, az csak a költő szempontjából igaz; az

olvasó szempontjából nem igaz.

Mihozzánk a vers beszél, nem a költő. Én legalábbis így vagyok

vele.

A Bibliában van egy nem sokkal kevésbé meghökkentő jelenet. Az

Úr megjelenik Ábrahámnak; Ábrahám sátra bejáratánál ül. Felnéz,
hát íme ott áll három ember. Ezeket később mint angyalokat azaz
Isten küldötteit emlegeti a szöveg, és úgy is viselkednek, angyalok
módjára (annak ellenére, hogy megeszik, amit Ábrahám feltálal
nekik...) Először azt hisszük, hogy „az Úr látogatását” kell úgy érteni,
hogy eme három küldöttje KÉPÉBEN látogatja meg az Úr

Ábrahámot, nem pedig személyesen, de Ábrahám azt mondja neki,

hogy várjon, amíg végez a vendégeivel... Azok tehát előbbrevalók
Istennél??

Ennek fényében kevésbé valószínűtlen, hogy Emily Dickinson lelke

számára is van, potenciálisan legalábbis, az égnél megfelelőbb
Vendég, mégpedig nem az Égben, hanem az Égen kívül. Hol? Itt
lent a földön? Hát néhány extatikus rajongótól eltekintve
végeredményben mindannyian így vagyunk ezzel.

Israel Efraim

(A leszegett főt játszani —)

A leszegett főt játszani —

Majd rájönni: hohó

Hisz halhatatlan elménk

Nem e pózba való —

Az bölcsen azt sugallja

Hogy ilyen sűrűben —

Ködpókhálósdit játszotok

Ti is szellemtelen!

Ti: nyilván azok, akik azt prédikálják, hogy az ember legyen

alázatos.

Ködpókhálósdi, ered.: Ti is Pókhálóattitüdöt vesztek fel egy köd-

síkon (azaz feltehetőleg: légvárakat emeltek, a levegőbe beszéltek).
A „szellemtelen” szó nem szerepel az eredetiben.

Israel Efraim

(A Ma kalandjait Hegyek)

A Ma Kalandjait Hegyek

Mesélik bíboran

Kontinensek rajainak

Most, Iskola után.

Ez összefüggéstelen, logikátlan, úgyszólván szürrealista versnek

látszik, noha szerzője szándéka szerint aligha lehet az.

Szó szerint lefordítva:

A Dombok Bíbor szótagokban

Mesélik el a[z elmúlt mai] Napnak Kalandjait

Kis Szárazföld-Csoportocskáknak
Melyek éppen hazafelé tartanak az Iskolából.

A „Dombok”, a „Bíbor” , a „Nap” és a „Csoportok” szót lehet

konkrétan, megszokott jelentésükben érteni, a többi szót nem lehet.
Hogy mi helyett állnak, mit „jelentenek” itt, ahhoz Emily Dickinson, a
költők túlnyomó többségével ellentétben, nemigen ad fogódzót. De
azért találgathatunk. A „nap kalandjai” alighanem azt jelenti, hogy mi
minden történt az éppen elmúló nap folyamán; az „éppen elmúló”-t a
„bíbor” szó sugallja, mert az az estére, az alkonyi ég színére utal. A
„szárazföldcsoportok”

olyan valamik lehetnek, amik egy nagyobb háttéren rajzolódnak ki és

mozognak, vonulnak benne. Ezek könyen lehetnek az ég
tengerszerű végtelenségében úszó felhők. Hogy ezek a felhők miért
éppen az iskolából hazafelé ballagó gyermekecskék, amögött
alighanem rejlik Emily Dickinson valamiféle csavaros gondolata, de
ez „háttérgondolat” nélkül is bizarr, szokatlan, eredeti és szuggesztív
kép. Ha rejlik is „filozofikus” gondolat, akkor sem tudjuk kitalálni,
tehát irreleváns; ha netán fellelhető a költő

valamely magánlevelében, akkor is irreleváns, mert a vers címzettje,

az olvasó, nem irodalomtörténész.

A kontinensek (nyomasztóan? emberfeletti módon?) óriásiak, az

iskolásgyerekek aranyos naív csöppségek; ez az elképesztő, túlzó,
megalomán helyesebben megalo-mikromán kontraszt jelentés nélkül
is szuggesztív, sőt úgy még sokkal szuggesztívabb. Azt is mutatja,
milyen meghitt viszonyban képes lenni ez a törékeny kis nő a mi
emberi icipiciségünket mint hangyát eltaposó őrültnagy
világegyetemmel.

A „szótagok" sugallhatának „tollbamondást", de mára befejeződött a

„tanítás", az iskola. —

Egy kissé logikátlan az, hogy este ballagnak haza valakik az

iskolából, de ki tudja, lehet, hogy Emily Dickinson korában
napszálltáig görnyedtek a nebulók az iskolapadban.
Israel Efraim

(A Madár lénye Toll)

A Madár lénye Toll

Ő leginkább Pihe

Mit könnyelmű Szellő taszít

A Köz-Égen — oda-ide —

Lebeg — kitér — pörög —

Legyen Felhők ritmusa bár

Lélegzetet elállító —

Mégsem más a Madár —

Csak épp egy Zene-csík

Kíséri lábnyomát —

Mintha dúdolná a Pihe —

Az Extázist magát

Lélegzetet elállító ritmus. Ered.: káprázatos sebesség. Szerintem

nem káprázatosan gyors, hanem káprázatosan lassú,
méltóságteljes sebesség, hiszen a felhők legfeljebb viharban szoktak
v i szonylag gyorsan haladni. A madár röpte sem akkor a
leglenyűgözőbb, amikor gyorsan repül, hanem éppen ellenkezőleg,
amikor lassan repül (sőt amikor éppenséggel mozdulatlanul lebeg
egy helyben).

Kíséri lábnyomát (lábanyomát). Különös, miért nem a szárnyát

említi inkább a vers. Talán ez is azt sugallja, hogy a madár lassan,
méltóságteljesen „sétál” odafent. — A „wake” szó azt a csíkot is
jelenti, amelyet a hajó hagy maga mögött a vizen, a „wake of music”
tehát jelenthet valami ilyesmit: az égen sétáló madár olyasfajta
„zene-csíkot” hagy maga után, mint azok a fehér csíkok, amelyeket
napjaink repülőgépei firkálnak manapság a kék égre. Nem biztos,
hogy a „wake” szónak erre a jelentésére gondolt Emily Dickinson, de
nincs kizárva. Én mindenesetre így értelmeztem ezt, ehhez jogom
van. Ha nem tetszik Emilynek, látogasson meg álmomban, és
mondja meg, hogy mire gondolt azzal a csavaros eszével.

Israel Efraim

(A Március Elvárások jegyében.)

A Március Elvárások jegyében.

Dolgok, mik ismeretlenek —

Jövőelőjelző Személyek

Közelgenek —

Mutatnánk szilárdak vagyunk mi —

De hars Remény

Elárul mint első Jegyesség

Egy Vőlegényt.

Israel Efraim

(A Megváltott Hivatása)

A Megváltott Hivatása

A Megváltás legyen —

A Sírtudományt — Önmagán
Tanulta ügyesen

Meg csak az értheti

Ki átélte maga

Az Önmagafeloszlatást —

Az Ilyennek — joga

Kezelni Azt — kinek —

Mert el csak most bukik —

A Kudarc is Halál —

Majd csak hozzá — szokik —

Israel Efraim

(A Mennyek Útja lapos Út,)

A Mennyek Útja lapos Út,

S nem járható.

Pedig ledöngölt

De hisszük azt

Egy Gödrös Út

Hogy jobb lehet.

Az Éden jórészt néptelen —

Nem való neked — sem nekem —

Nincs ott csak pár nem sejtett árny —

Egy Bánya sose szárny.

Ez a vers megint valamely személyes szituációra, eseményre vagy

eszmecserére vonatkozik [

magánlevél részlete], ezért megint csak úgy-ahogy érthető. Lehet,

hogy az eleje még általános kijelentés, és ilyesmit jelent:

, A Paradicsomba vezető út egyszerű, de szinte járhatatlan, alig felel

meg egyáltalán valakinek is (=

olyan jámbornak kell lenni hozzá, mint amilyen jámborok az

angyalok, de hát ki a csuda akar olyan eccerű-ámde-becsületes
lenni, mint az angyalok?!...).

Ezért nincs is sok ilyen széplélek a Paradicsomban; nem való az se

nekem, se neked.

Alig lakhat ott egyáltalán valaki, azokról se gondoltunk volna soha,

hogy oda kerülnek.'

Az utolsó sor, ered., szó szerint: "A Bányáknak nincs szárnyuk",

feltéve, hogy "Mines" tényleg azt jelenti itt, hogy "bányák", ugyanis
"mine" = az enyém, az én valamim is. Ha ez itt tényleg bányát jelent,
akkor ezt úgy lehet érteni, hogy , a bányamély
gondolatoknak/gondolkodásmódnak nincs szárnyuk/szárnya, mint az
angyalokhoz hasonlóan eccerü-ámde-becsületes szuperjámbor
lelkeknek ", azaz nem oly szárnyalók.

A "mine" = "az enyém" szóhoz nem ragasztható "s" többesszámjel,

de könnyen meglehet, hogy Emily Dickinson túltette magát ezen,
megesik vele az ilyesmi. Sokkal kézenfekvőbb is úgy érteni, hogy
"az enyéim", azaz valószínűleg: az én szeretteim, a barátnőim. (A 7.
sor úgy szól az eredetiben, hogy "A Paradicsom Szépei (= Hölgyei)
kevesen vannak", azaz kevés jut be közülük a paradicsomba.) Emez
értelmezés szerint lefordítva: A Mennyek Útja lapos Út,

S nem járható.
Pedig ledöngölt

De hisszük azt

Egy Gödrös Út

Hogy jobb lehet.

Az Éden jórészt Hölgy-telen —

Nem való neked — sem nekem —

Nincs ott csak pár nem sejtett árny —

Nem nőtt az enyéimre szárny.

Értelmezéseim helyességére nem mernék megesküdni. Vagy inkább

azt kell mondani, hogy Emily Dickinson versei sokkal kevésbé
egyértelműek a versek átlagánál.

Israel Efraim

(A nagy-nagy földi Nap)

A nagy-nagy földi Nap

Összeaszott

Csak mert egyetlen Arc

Lepel alatt —

(Nyilván valakinek a halála alkalmából rögtönzött epigramma.)

Israel Efraim

(A napernyő, ő az esernyő lánya)

A napernyő, ő az esernyő lánya

S barátja egy legyező

Míg az orkánt éri az apja

S rövidül az eső.

Az árva szirént segíti

Lágyan fölébe tárva;

De megsüvegelik az apját,

Nincs semmi előtte zárva.

Az apja: feltehetőleg a napernyő apja, bár nem biztos; talán az a fa,

amelyből a napernyő

nyelét és vázát készítették. Van egy umbrella pine (szó szerint

'ernyőfenyő’) nevű fa, lehet, hogy ez valamiféle kulcs a vers
megfejtéséhez, de úgy sem értem, a második versszakot pedig még
annyira sem. Lehet, hogy valamiféle személyes célzások rejlenek itt.
De megnemértve is érdekes a vers, csak annál titokzatosabb.

Siren — serene (szirén — nyugodt, derűs, kiegyensúlyozott):

alighanem a szójáték kedvéért, bár a sziréneket tényleg úgy
képzeljük, hogy nyugodtak, derűsek és kiegyensúlyozottak (noha
nagyon veszélyesek is tudtak lenni, elcsábították a tengerészeket).
Napernyőt emelni egy szirén fölé bizarr, de bukolikus ötlet.

Israel Efraim

(A Napnyugta Szemünkre)

A Napnyugta Szemünkre

Rendel egy nemtudást –

A Helyét – és a Színét –
Határét – Szétesést –

Borostyán-Jelenése

Vidít – és lealáz –

Vizsga-Mindenhatóság

Rossz arcunkba lenéz –

Mikor a díszmutatvány

Győzött – bizonyitott –

Akkor leszünk kizsigereltek

És halhatatlanok –

Hogy a verset jól értettem és úgy-ahogy híven fordítottam-e, az

egyáltalán nem biztos, de lehet. A Napnyugta azért „rendel” („borít”
konkrétabb és szebb volna, de az eredetiben absztrakt szó áll:

’adományoz, ráruház’, vagy valami ilyesmi) szemünkre nemtudást,

mert utána sötét lesz és nem látunk helyet, színt és határt, ered.:
„circumference”-t. A circumference Emily egyik kedvenc szava, =
kb.: az, ami körülvesz és lehatárol valamit, itt feltehetőleg: a
világunkat, a látóhatárunkat, azt, ami távolról körülveszi a
"Központot" azaz Istent. Továbbá szétesést (nem látunk),
feltehetőleg: saját leépülésünket, lassú kimúlásunkat..

A Naplemente a Világvége képe lesz itt. Borostyán: nyilván a

naplemente sárgás színe miatt: a naplemente amolyan
borostyánszínű, de alighanem el van itt még rejtve valamilyen
jelentés.

Jelenés (Revelation): feltehetőleg a Jelenések Könyve miatt

(Újszövetség), amely a majdani világvégéről, az Utolsó Ítéletről és a
feltámadáról szól. A Naplemente itt a Világvégének, az Utolsó
Ítéletnek a képe.
Hogy miért vidít, azt nem tudom. Remélem, nem azt akarja mondani
ezzel Emily, hogy az egész dolog nevetséges.

Ha nem tévedek, az utolsó strófa irónikusan beszél az Utolsó

Ítéletről, de lehet, hogy tévedek, mindenesetre ebben a szellemben
fordítottam, sőt még „rá is tettem egy lapáttal” azzal a

„díszmutatvánnyal” meg a „kizsigereltek”-kel: az eredeti azért nem

ilyen egyértelműen gúnyolódó és

„zaftos”, hanem inkább csak potenciálisan. ’Miután az Utolsó

Ítéletben ránk lesz bizonyítva, hogy megérjük mi a pénzünket, akkor
majd mintegy alaposan átvilágítva és kivizsgálva-kinyomozva
belefogunk a halhatatlanságba’.

Emily megint tiszteletlenül beszél vallási hiedelmekről, de azért

egyáltalán nem bztos, hogy nem hisz bennük. Don Quihote is hitt
benne, hogy létező dolgok ellen hadakozik.

Israel Efraim

(A napnyugtát pohárban add,)

A napnyugtát pohárban add,

Kancsóval mérj hajnalokat

S számold a Harmatot,

Mondd meddig ugrik pirkadás —

Mondd mikor alszik a takács

Ki eget sző amott!

Írd meg hány hangjegy írja át

A Vörösbegy új himnuszát
Mit bámul ág s bozót —

A Teknőc hányszor utazik —

A Méh hány csészényit iszik,

Ha vedel Harmatot!

Szivárványgátat ki emel,

Szférákat kinek terel

Lágy kék fűz-vesszeje?

Ki ujja csorgat cseppkövet —

S számol éj-kagylópénzeket

Vajon mind megvan-e?

Honnan van ez az Alban House

S miért van úgy bezárva az?

Nem lát ki szellemem!

Ki ad nekem szabadnapot

S eszközt hogy repülök legott

S Fennkölt Duma nem jön velem?

Alban House: Valamilyen előkelő ház neve lehetett E.D.

környezetében, esetleg némely megalomániás római császárok
ilyesfajta nevű villájára is gondolhatott E.D. Az „Alban” szó a latin
albus = fehér szóval van kapcsolatban (vö. Alba Iulia =
Gyulafehérvár), tehát Alban House = kb. Fehér Ház. Az is lehet,
hogy az a ház, amelyben E.D. a családjával lakott, véletlenül éppen
fehér volt, és őt nyomasztotta a benne uralkodó pompózus,
nagyhangú, túl magabiztos vagy mereven előírásos szellem. De az
is lehet, hogy a „Fehér Ház” az ő teste , abba van bezárva a
szelleme, és nem lát ki belőle, mert hiszen ilyen az egész földi lét
korlátozottsága: csak „tükör által homályosan látunk” benne. Ennek
az értelmezésnek

ellentmond az, hogy a pompózus, nagyképű duma annak a Fehér

Háznak integráns része, és hát talán csak nem a saját pompózus
nagyhangúsága elől szeretne menekülni Emily Dickinson, bár még
az sem elképzelhetetlen. Mondjuk, hogy általában a földi lét
pompózus nagyhangúsága nyomasztja, az, hogy a dolgok lényegét
nem láthatjuk tisztán, mégis nagyképűen szavalunk róla.

Másfelől azonban a vers által feltett kérdések nagy része egyáltalán

nem vonatkozik „a dolgok lényegére”, hanem inkább a
gyerekkönyvek hasonló aranyosan butuska találós kérdéseire
hasonlítanak, majdnem olyanok, mint „Hány hét az örökkévalóság?"
vagy „Mi az: Éjjel-nappal mindig forog, mégse szédül el?" (válasz: a
Föld)... Az első két kérdés még bizarrsága ellenére is komolynak
látszik: olyan fenséges jelenséget, mint a napnyugta meg a napkelte,
nem lehet lemérni, emberi világunk pohárnagyságú fogalmai közé
szorítani. De már miért kellene megszámolni a harmatot? az nem
visz

közelebb a lét titkának megértéséhez, az eget (ered. az ég széltét-

hosszát) szövő (?) takács pedig már a gyerekkönyvbe való,
különösen az a kérdés, hogy mikor alszik ő, annak ellenére, hogy
Istenről van szó (a válasz: „Ímé, nem szunnyad és nem alszik az
Izráelnek őrizője", 121.

zsoltár), az utazgató teknőcről nem is beszélve. A szellemnek nem

érdemes azért kiugornia a testéből, hogy válaszokat kapjon ilyen
viccesen abszurd kérdésekre; hát talán éppen azt sugallja ezzel E.D.
a maga groteszk módján, hogy még kérdezni sem tudunk, legfeljebb
csak butaságokat... Ebben van valami, de azért filozófusok,
vallásalapítók és más bölcsek tettek fel már emezeknél jobb és
komolyabb kérdéseket is. Talán azt is mondja itt E.D., hogy: Fütyülök
a bölcsességeitekre, én harminc éves koromban is merek gyerek
lenni, mindent elfogulatlanul és gúzsbanemkötött fantáziával
szemlélni — igaz, hogy sokkal okosabb én sem leszek ettől...

Kagylópénzek: voltak korok és helyek, ahol és amikor fonalra

felfűzött kagyló volt a fizetőeszköz. Itt

„az éj kagylópénzei” = nyilván a csillagok. „Ki számolja az éj

kagylópénzeit” azaz a csillagokat? A válasz roppant egyszerű: Isten
számolja őket, a 147. zsoltár szerint:

„Megszabja a csillagok számát, nevet ad mindegyiknek”; a héber

eredetiben ez úgy is érthető, hogy „ Megszámolja a csillagokat”.

Lehet, hogy mellékesen megint Istennel (de minimum a Bibliával)

szemtelenkedi ki magát Emily Dickinson, úgy ábrázolja, mint valami
Zsugori uramat, aki aggodalmasan számolja a pénzét, nem hiányzik-
e valami... Szenzációs... feltéve, hogy jól értettem. De ha nem jól
értettem, akkor is.

(V.ö.: „Az Isten is kinőtt cipőket talpal” — József Attila...)

Israel Efraim

(A Patkány de szűkszavu Bérlő!)

A Patkány de szűkszavu Bérlő!

Nem fizet Bért ő.

Fütyül a Kötelességre —

Rendszeres Ingyenélő.

Túljár Eszünkön

Szörnyü okossan —

Nem fog Utálat

Olyanon ki illan —

Nem tartja vissza Rendelet —

Bármi törvényes lehet.

Israel Efraim

(A Pillangó, az Ég-lakó,)

A Pillangó, az Ég-lakó,

A Nevenincs Koma

Kit nem terhel semmi adó

És nincs is Otthona

Mint én s te, jó ég- s léghajó

Sőt szárnyalóbb lehet,

Mit égre ró az sosem: „Ó!”

S bajt ezáltal tehet —

Abból indultam ki, hogy ha a versnek van valami jelentése, az csak

keletkezése körülményeinek ismeretében bogozható ki (lehet tudni,
hogy kinek küldte el levélben E. D.), de csak az releváns, ami ezen
körülmények ismerete nélkül is kiderül belőle, márpedig az nem sok.
— A lepke gyakran a könnyedség, gondtalanság, felelőtlenség,
csapongás képe, és úgy látszik, itt sem egyéb. De a vers maga is
játékos és — látszólag vagy valóban — komolytalan is; erre mutat a
túl sok rím csilingelése is: hétszeres rím, köztük három soron belüli
rím. (Sky, ejtsd: szkáj — pay, ejtsd: péj is rímnek számít, ú.n.

slant rhyme-nak.) Inkább erre a formális sajátságra koncentráltam,

ezért a fordítás egy kissé
„lezser”: a léghajó, az „égre ró” meg az „az sosem: „Ó!” (ered.:
„sohasem sóhajt”) csak a sokszoros rím kedvéért került oda, A
fordítás ettől eltekintve hű az eredetihez.

(A Pók Ezüst Gombolyagot)

A Pók Ezüst Gombolyagot

Tart láthatatlanul

Táncol s halkan Maga felé

Lebeg a Gyöngyfonál

Semmit sző Semmibe —

Anyagtalan halad —

Szőnyegeinket váltja fel —

Fele idő alatt —

Teremt — nem-földi Óra! —

Fény-Kontinenseket —

Végül Partvis végén fityeg majd —

Felejtve — Határait —

Israel Efraim

(A Pók Művész bizonnyal)

A Pók Művész bizonnyal

S munkát sosem kapott —

Pedig van sok erénye

Elismerten nagyok

A Seprűk tanusítják

Keresztény földeken —

Te el nem ismert Géniusz

Add Kezed, tarts velem —

(A saru vidámabb saru —)

A saru vidámabb saru —

A láb ha megy haza —

A Sáfrány, míg ki nem tör,

A hó Vazallusa.

Halleluját sok ajkon

Gyakorol sok-sok év —

S a matróznép a végén

Dalolva partra lép.

A Gyöngyhalász a víztől

Kicsikar pár garast —

Szárny — léghajós az Angyal —

Valaha gyalogos —

Hajnalnak éj a Vászna,

Orgazdánál lelé.
A Halál elragadtatásunk

Az öröklét felé.

Meg nem mondják a számok

A falu messze-e

Hol angyal a parasztság —

S az ég a Vármegye —

Könyveim arca álarc —

Árnyat imád hitem—

Fennkölt kolostorából

Feltámadás terem —

A vers nem csak eredeti, hanem helyenként sokkírozóan groteszk is.

Apró szentképecskékkel ábrázolja azt a nem eredeti gondolatot,
hogy a földi élet a halál utáni halhatatlanság előkészítése, és hogy a
halál a földi lét rabságából — „jobbágyságából”, egy „vazallusi
viszonyból” — való kiszabadulás. A hasonlóság némely esetekben
szuggesztív, de máskor nem világos és erőltetett. Naív, vagy ál-naív
dolog lábbal és saruval ábrázolni a mennyországba, igazi honunkba
való visszatérésünket, de legalább nem sztreotip... Egyébként a saru
pozitív emblémaként jelenik meg a Bibliában; az meg, hogy a saru

„vidám” tulajdonképpen megszűnteti, visszájára fordítja a naívságot.

Nem világos, hogyan illenek ide a gyöngyhalász garasai; még ha
legalább kincset találna, de a „kincs” Emily Dickinson szemében
elkoptatott szimbólum (közel 1800 versében mindössze ötször fordul
elő,

meg egy-két szinonímája itt-ott). Hogy az angyal korábban gyalogos

volt, odafent pedig a szárnya a kocsija (ez áll az eredetiben), az
humoros. A legszuggesztívabb az, hogy a hajnal az az éj-vászonra
festett kép; ráadásul lopott vagy rabolt vászonra, és ezt a lopott
vásznat még örökül is hagyták (nincs odaírva, hogy kinek, de persze
nem nehéz kitalálni). — Az utolsóelőtti versszak azt mondja, hogy a
„falu” kantonjai (= kb. megyéi, körzetei) csillagokkal pöttyözik az
eget. Szerintem ez képzavar,

(A vers 1858 körül keletkezett.)

Israel Efraim

(A Síkságot megülte Hegy)

A Síkságot megülte Hegy —

Roppant Alapja Trón —

Árgus szemekkel nyomozott,

Nyomasztón, mint az ón —

Lábánál játszó Évszakok

Gyermekszaladozás —

A Napoknak Nagyatyja Ő

Hajnal Elődje — Ős —

Israel Efraim

(A Szajkó gyors — végrehajtós Madár —)

A Szajkó gyors — végrehajtós Madár —

Mint Miniszter Merev —

Mogorva, Magánakvaló —

És menni kell ha hív —

Magasan trónol e Mameluk —

Magabiztos marad —

Ha meg megjön a Március

Maga elé mered —

A fordítás egy kissé szabadosabb a szokásosnál, mert ennek a

játékos versnek a lényege az alliteráció: hét B-betűvel és négy M-
betűvel kezdődő szó van benne. — Hogy miért ábrázolja a szerző

hivatalnoknak, bürokratának a szajkót, azt nem tudom; egyébként a

bürokrata szó is B-vel kezdődik, azt mégsem írta oda. Hogy
szűkszavú, azt nem írja, de a brief szó (= olyan, aki hipp-hopp
elintéz mindent, nem vacakol sokat) azt is sugallja, holott a szajkó
éppen arról híres, hogy sokat locsog-fecseg.

Israel Efraim

(A Szél feladata csekély,)

A Szél feladata csekély,

Hajót lökni oda,

Márciust ide s vele Árt,

S a Szabadság oka.

A Szél játéka sokszinű,

Bejár Kiterjedést

Marad, vagy elmegy,

Spekulál, Erdőkben matat.

A Szél rokona Hegyorom

S ha egyenlők: Nap, Éj,

S ha van Madár s van Meteor,

Csevegnek, csupa báj.

A Szélnek van korlátja is

Vagy létezik, vagy nem.

Túl bölcs hogy szűntelen legyen?

Úgy látszik; nem tudom.

Israel Efraim

(A Szellem — oly Tudat mi Fül.)

A Szellem — oly Tudat mi Fül.

Hallunk belül

Magunkba nézni — hallható —

Lelkünkkel ül —

Egyéb Célokra — mint a Zaj —

Ott lóg két kicsi fül

A Kastélyon kívül — foguk

A Benthez sose fűl —

Komoly témája ellenére a vers — vicces: míg ear — hear jó rímnek

számít, hear és here (ugyanúgy hangzik mindkettő) várakozásunk
ellenére nem számít jó rímnek az angol költészetben, alighanem
olcsó szójátéknak érzik ők az ilyet. Magyarul nem automatikusan
elvetendő az efajta rím (pl. fogat (lóvontatta kocsi) — fogat („fog”
tárgyesete) — fogat (műveltető ige)), de olykor magyarul is
nevetséges az ilyesmi, így ez a fül — fűl (fűlik) is. Még groteszkebb
dolog az, hogy a kastélyon kívül = a testünkön, mégpedig „kívül”,
pontosabban igazi énünkön kívül kisebb — és kisebb értékű — fül
lóg...

Israel Efraim

(A Szent akárhol lakjon is)

A Szent, akárhol lakjon is,

Betölti az Eget

Nézd mekkora Égbolt kisér

Egy árva Csillagot.

Ennek az ellenkezője is igaz: „Senki sem lehet próféta a maga

hazájában”, tehát nem hat nagy körben, nincs nagy udvara. Azon
kívül szinte sohasem igaz, hogy a hatalmas égbolt egy

csillagot „kísér": megszámlálhatatlan mennyiségű csillagot kísér...

dehát csak annál eredetibb a költő „megállapítása”.

Ha filozófus mondja azt, hogy ha a valóság nem igazolja az ő

teóriáját, akkor az „annál rosszabb a valóságra nézve”, akkor az a
filozófus nevetségessé teszi magát. Egyesek szerint Hegel mondta
ezt, mások szerint nem mondta; de tény, hogy nem csak Hegel,
hanem más filozófusok sem tesznek a valóságról sokkal kevésbé
önkényes kijelentéseket, mint a költők...

Szabad a vásár, kiki azt szaval a

„valóságról", amit akar. De a költő, a filozófussal ellentétben, teljes

joggal mondhatná, hogy

„Annál rosszabb a valóságra nézve”... Ha jó költő, akkor igaza is

volna ezt mondván. (Hogy ki jó költő és ki nem? Hja...)
A magyar versek átlagához képest az angol versek átlaga sokkal
absztraktabb, és Emily Dickinson versei még absztraktabbak: ő
éppenséggel kedveli, gyakran éppenséggel halmozza az elvont
szavakat, fogalmakat. Ez dilemmát okoz, illetve kellene, hogy
okozzon E.D.

magyarra fordítóinak: „Belevaló”,

„földszagú", színes, hatásos magyar vers legyen-e a fordítás, vagy

pedig éppen ellenkezőleg az eredetihez hívebben absztrakt,
stilisztikailag hidegebb, semlegesebb, színtelenebb vers?

Nehéz eldönteni, egyébként a formális kötöttségek (prozódia,

rímkényszer stb.) amúgy is korlátozzák a választás lehetőségét.
(Lehetne az eredetinél hosszabb sorokban fordítani, hogy
stilisztikailag hívebb lehessen a fordítás, de az ilyesmi nem szokás
Magyarországon, és megvan annak is a jó oka, hogy miért nem
szokás.)

A jelen versben nem az otthonos „ég” (sky vagy heaven) szó

szerepel, hanem a latin eredetű

„firmament”. Ezt a szót a Bibliában egyes magyar fordítások

„kiterjesztett erősség”-nek fordítják magyarra. A „circuit” is absztrakt
szó: körlet, körzet, terület stb. Mindazonáltal nem biztos, hogy helyes
volna „firmamentum”-ot írni a fordításban is, még ha odaférne is
ilyen irdatlanul hosszú szó, bár el tudok képzeli ilyesmit is. De hát a
magyar „firmamentum” szó stilisztikailag nem olyan, mint az angol
„firmament”, hiába ugyanaz a szó. Egyszóval „Betölti az Eget” és
„mekkora Égbolt" az bármi szépen hangzik is, és bármennyire
ugyanazt mondja is

„lényegében”, egyáltalán nem olyan, mint a

„They make their Circuit fair” azaz „Meglehetősen nagyra vonják

maguk körül a Kört” meg a

„how great a Firmament".

Egy Hűdeokos Úr nemrégiben kioktatott, hogy úgymond nem kell
kirukkolni több fordítással, hanem csak eggyel, a legjobbal. Emögött
az a naív hit dülleszti a mellét, hogy van „legjobb”, abszolút jó.

Hűdeokos úr téved: Nincs „legjobb", nem lehet. Eredeti versben

talán lehet; fordításban nem lehet.

Próbáljuk meg mégis absztraktabbul: Nem szükséges amúgy

magyarosan azt írni, hogy „egy árva csillagot", „egy csak egy
csillagot" is pontosan ugyanazt jelentené, és nem is hangzanék
kevésbé jól; de az „egy" az eredetiben nem is számnév hanem csak
határozatlan névelő: A Szent, akárhol lakjon is,

Lakik nagy Körletet

Nézd mily Firmamentum övez

Odafent Csillagot.

Az eredetiben fair — star nem szabályos rím, hanem ún. slant

rhyme, „ferde rím”, és az ilyen rím épp Emily Dickinson egyik
„névjegye”, épp az ő verseire jellemző a leginkább. Ennek ellenére
nem biztos, hogy helyes dolog ezt is átmenteni a fordításban, pláne
„minden áron".

Énszerintem helyes, és (sajnos) nem én vagyok az első, aki ezt

teszi. Ez az utóbbi fordítás megvalósítja a kancsal rímet, vagyis
(pusztán) az utolsó mássalhangzó azonosságát (a sokkal

fontosabb magánhangzók azonossága nélkül), de ez a

mássalhangzó ugyanaz a rag, márpedig nem nagy művészet
odabiggyeszteni ugyanazt a ragot. Nem tilos, nem kihágás, semmi
vész, olykor legnagyobb költőink sem riadnak vissza a ragrímtől, de
babér nem jár érte. Ezért próbáljuk meg így:

Mindig nagy Körben állt a Szent

Akárhol is lakott
Nézd mily tágas Égboltozat

Vesz körül Csillagot.

Lakott — csillagot: rímnek jó, de túl jó: nem kancsal rím.

A Szent, akárhol lakjon is,

Megmozgat Felleget

Nézd mekkora Ég vesz körül

Egy, csak egy Csillagot.

Ez kancsal rímnek jó, de más szempontból eltávolodik az eredetitől.

„Megmozgat Felleget” az lényegében ugyanazt mondja, mint az
eredeti, de másképpen mondja, márpedig a költészetben a

„hogyan” fontosabb, mint a „mit”.

További lehetséges megoldások:

Kitölt egy egész Láthatárt

Bárhol lakik a Szent

Nézd mily szilárd Égkupola

Tart meg egy Csillagot.

Kitágítja Határait

Lakjon bárhol a Szent

Nézd mily Égkupola kísér

Csillagot odafönt.
*

Nagyra vonja Határait

Lakjon bárhol a Szent

Nézd mily nagy Égkupola jár

Csillagnak odafönt.

Ugyanez egy kissé szabadoskodó játékossággal:

Jól megvonja határait

Bárhol fészkel, ki Szent

Nézd mekkora Mennybolt dukál

Csillagnak odafönt.

(A Szépség kimondva oda)

A Szépség kimondva oda

Mondd Varázs már nem az

Van egy Tenger szótagtalan

Annak a jele lesz —

Űzzem bár szavát hasztalan

Fenntartja még ez is

Örökségeknek Mámorát —

S belső Bányákba les —

Egy tanulmány így kezdődik:

„Már a kezdősorok is zavarba ejtik az olvasót, a vers többi része
pedig éppenséggel homályos.

Metaforikusan beszél, de még inkább rejtélyesen. A vers mindössze

nyolc sor, mégis nehezen emészthető. Dickinson ezoterikus
nyelvezete olyan olvasóhoz szól, aki »kész űzni az ő szavát« [ vajon
miért nem írta nagybetűvel épp a „szó" szót?, kérdezek bele ebbe
én, a fordító], azaz vadászni rá, a fejét törni kalapáccsal, hogy
megértse. Talán nem is olyan meglepő, hogy olyan nő, aki magába
zárkózó, független élete nagy részében csak mintegy fátyolon
keresztül érintkezett a világgal, ilyen amorf hagyatékot hagy hátra.
Másfelől azonban, ha világosan beszél, »A Szépség lett volna oda [
ered.: csökkent volna, fogyatkozott volna meg]«”, mármint az ő
maga felfedezte Szépség, a Szépség úgy, ahogyan ő látta.

Például ha „szótagtalan (szótag nélküli) Tenger” helyett olyasmi

állna, hogy „ködszerű, szavakban meg nem fogalmazható
gondolatok, szavakkal meg nem ragadható, meg nem fogalmazható
Valaminek a csakazértis meg-megfogalmazgatása”, vagy ha világos
volna, hogy mi minek a jele itt, a Szépség és a Varázs-e a
szótagtalan Tengeré vagy fordítva, az megnyugtatóbb volna, de nem
szép és sokkal kevésbé érdekes... Mindazonáltal, emiatt nem
törekedni a megértésre, az primitív szájtátiság.

A vers vége az eredetiben szó szerint: „de fenntart egy

Elragadtatást, mintegy Örökségekét —

introspektív Bányákét”. Entertain szerintem itt eredeti, etymológiai

jelentésében áll:

„fenntart”, nem pedig „szórakoztat” jelentésében, vagy inkább mind a

két jelentésben.

„Introspektív Bányák” persze sokkal eredetibb és mellbeverőbb, mint

„belső Bányákba lesni”, de hát...

To tell the Beauty would decrease: a mondat szerkezete nem

világos, bár a jelentése kitalálható. Talán ehelyett áll: „To tell (= if you
would tell) the Beauty, the Beauty would decrease”, „The Beauty,
once told (described), would decrease”.

Israel Efraim

(A szűkszavú vulkán amit)

A szűkszavú vulkán amit

Forral fel soh’se fedi —

Sebezhető ember előtt

Rejtvék rőt tervei.

Ha Természet nem fedi fel

Mit rárótt Jehova

Ember természete miért

Nem hallgathat soha?

Látván, hogy száját tartja ő

Fecsegő tartsd a szád

Az egyetlen nem-nyílt titok

A Halhatatlanság.

Emily Dickinson szofizmája ezegyszer nem logikus (az persze csak

jó, hisz végtére is és mindennek ellenére nem filozófus ő,hanem
költő): Már miért kellene lemondanunk a fecsegésről csak azért,
mert a tűzhányó és általában az egész természet hallgatag és nem
fedi fel Istentől rábízott titkait?

Mégis azt mondja a vers, hogy ha a természet nem beszél

olyasmiről, amit tud, akkor miért nem tudunk hallgatni mi olyasmiről,
amiről fogalmunk sincs? De maga Emily Dickinson sem tett lakatot a
szájára, jó pár versében elmélkedik ő is a halhatatlanságról és
hasonló témákról... A legjobb versek éppen azok, amelyek olyan
forró kásákat, olyan témákat kerülgetnek, amelyeket nem lehet
egykönnyen kimeríteni.

Érdekes, hogy most eme téma kapcsán kivételesen nem tör ki a

Bibliára való nyelvöltögetésben, pedig abban vannak csak aztán a
halhatatlanságról szóló ex-kathedra kijelentések. Pontosabban: az
Újszövetségben vannak, az Ószövetségben abszolúte semmi.

Lehet, hogy emiatt használja a kézenfekvő

Isten (God) vagy a jelen kontextusban még kézenfekvőbb Teremtő

(Creator) szó helyett a Jehova szót?

(Noha ez néhány más versében is előfordul vele.)

(„Jehova”: tulajdonképpen nemlétező héber szó. Isten „valódi” neve

Y – H – W – H , négy mássalhangzó; hogy milyen magánhangzók
tartoznak hozzá, azt ma már nem tudjuk, feledésbe merült.

Ezt a nevet tilos kiejteni; nehogy valaki véletlenül mégis a helyes

magánhangzókkal ejtse ki, olyan pótlólagos magánhangzó-jelekkel
írják le, amelyek azt sugallják, hogy más istennevet mondjunk
helyette – Adon-aï; = Uram –. Zsidók szájából sohasem hangzott el
a „Jehova”

hangsor, ez kizárólag keresztény környezetben használatos. A

köztudatban mindazonáltal úgy él ez, mint Isten igazi héber neve.
Egyáltalán nem biztos, hogy minderről tudomása volt Emily
Dickinsonnak, de lehetséges, bár feltételezhetőleg akkor sem
érdekelte túlságosan.

Mindazonáltal érdekes, hogy itt nem újszövetségi istennevet

használ, hanem ószövetségit: mint már említettem, az
Ószövetségben egyetlen szó sincs halhatatlanságról, az
Újszövetség ezzel szemben egyértelműen leszögezi, hogy van
halhatatlanság azaz feltámadás, mégpedig éppen úgy, hogy „titkot
fed fel”: 1. Korintus 15:51-53:

„ Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan elhunyni,

de mindnyájan el fogunk változni. Hirtelen egy szempillantás alatt, az
utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak
feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk.

Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e

halandónak halhatatlanságba. ” Azt mondani ezek után, hogy a
halhatatlanságról beszélni fecsegés, az eretnekség és szinte az
Újszövetség káromlása... Tehát implicite mégis csak „kitör” némi
nyelvöltögetésben. De ír ez a mélyen vallásos költő ennél még
sokkal nagyobb és leplezetlenebb szemtelenségeket is.)

Az összehasonlítás azért nem éppen adekvát, mert a tűzhányó

valami közelgő, fenyegető

rosszat hallgat el a törékeny, könnyen sebezhető ember előtt, a

halhatatlanság pedig éppen ellenkezőleg kívánatos, jó dolog. Ez
kézenfekvő, de biztos-e, hogy igaz is? Hogy olyan jó dolog a
halhatatlanság, a Paradicsom?

Emily Dickinson „(„Emlékezz rám” — kérte a Gaz!)” című verséből

nem ez derül ki...

Israel Efraim

(A Szűkszavútól félek én —)

A Szűkszavútól félek én —

S attól ki hallgatag —

A Szónoklót — túlharsogom —

A Fecsegő — túl nem fecseg —

De ki fontol — míg a Tömeg —

Fontokat pazarol —

Én óvakodom attól —

Félek, rámnehezül —

Israel Efraim

(A Tárnicsban nem bízva nem —)

A Tárnicsban nem bízva nem —

Csak nézz félre ne lásd,

A copfremegése szid

Bennem árulást —

Fáraszt az én ————m

Dúdolni szabad —

Esőt érezni nem fogok —

Sem félni havakat.

Fantom felajzott Méh elől

Rétről így menekül —

S csobog pusztán patak

Hol haldoklik a Fül —

Így ég Esti Toronysisak

Lehúnyó Szem felé —

Így függ messzi Égbolt —

Lenti kéz elé.

A vers tökéletesen érthetetlen, de nem azért, mintha dadaista,

szürrealista versek vagy bizonyos mai halandzsaversek előképe
volna, hanem azért, mert különféle eseményekre, eszmecserékre
vagy szituációkra utaló, célozgató MAGÁNVERS . Megfejtésének
kulcsát szerzője és címzettje, egy barátnő, magával vitte a sírba.
Ilyen verseket kinyomtatni kizárólag az alkotóknak kijáró tisztelet
miatt kell, de lefordítani őket teljesen lehetetlen és minden értelmet
nélkülöző vállalkozás. Ám minthogy valaki, akinek számára soha
sincs semmi különbség értelem és értelmetlenség között, mert még
azt sem érti soha, ami tökéletesen érthető, tehát minthogy ez a
valaki mégis úgymond „lefordította” a verset, én is úgymond

„lefordítottam”, nehogy valaki akár csak egyetlen percre is azt

hihesse, hogy Emily Dickinson az, aki szemtelenül, a világot
pökhendien lesajnálva nagyképűen halandzsázik. Emlékeztetek rá,
hogy E.D. nem csak érthetetlen magánverseit nem bocsátotta soha
nyilvánosság elé, hanem még érthető vagy legalábbis privátjellegű
információk nélkül is megfejthető, potenciálisan a nagyközönségnek,
az emberi társadalomnak szóló legjobb verseit sem. Nem úgy, mint
sok millió önkritikátlan, beképzelt álköltő és egyéb firkász...

A fellazított mondatszerkezetből illetve mondatszerkezet és

kontextus hiánya miatt még az sem derül ki, hogy egyáltalán —
szimbolikusan — ki itt a tárnics (más szóval encián) nevű

virág: Emily-e vagy a barátnője; nekem az a benyomásom, hogy

inkább Emily a tárnics, és a barátnő az, aki nem bízik benne, de hát
az olvasó szempontjából ez is szinte teljesen mindegy.

Ha van valami érdkes, szemléletes oka annak, hogy miért épp

tárnics nem pedig másvalami, azt jó volna tudni, de sajnos nem
tudható.

Hogy ki az a barátnő, akinek a neve helyett itt öt gondolatjel áll, az

csak az olvasni közismerten nem tudó irodalomtörténészeket
érdekelheti. Mondjuk, hogy Sue-nak hívják; „és akkor mi van?"
„Copfremegés”: az eredetiben rojt- vagy szalagremegés áll; azért
írtam copfot, hogy látni lehessen, hogy nőnemű illetőről van szó,
mert magyarul ez nem érzékeltethető, bár itt ennek sincs semmi
jelentősége, lehetne az a Másik ugyanúgy hímnemű lény is.

A második strófában a fentiek ellenére, az érthetetlenség, a célzások

— rébuszok —

megfejthetetlensége

ellenére is van szuggesztivitás: abban, hogy a fantom (miféle

fantom???) menekül a lélekszakadva röpködő méh elől (??), hogy a
patak hasztalan csobog haldokló fülbe, hogy az esti
templomtoronysisak ég (= visszaveri a lemenő nap fényét) lezáruló
szemekbe, hogy a messzi égbolt csüng (lelóg (!)) a lenti kéz
számára (??) (mintha az a kéz hasztalanul meg akarná ragadni a
kajlán lelógó eget) (= talán: az illető imádott barátnő nem lelkesen
kinyújtott, csak amúgy lagymatgon lelógatott kezét — ??). Épp az
ilyesmi árulja el a költőt: akkor is ellenállhatatlanul költő ő, akkor is
képekben gondolkodik, amikor egyszerűen csak csipkelődni vagy
civakodni akar valami barátnővel...

(A vers 1858 körül keletkezett, bár az olvasó szempontjából ez is

tökéletesen irreleváns információ.)

Israel Efraim

…A Tavasz keresetlen)

A Tavasz keresetlen

Azt küldte Isten.

Abban az évszakban lakik

És sose resten,

Március-Áprilisban
Nem mozdul Teremtménye egy sem

Ha meg nem beszélte előbb vele

Isten.

Szokásomtól, azaz egyszerűen a magyar versfordítási gyakorlattól

eltérően nem ragaszkodtam sem az eredeti prozódiai képlethez,
sem a szövegszerűséghez, sőt még bele is

„költöttem” nem keveset, azért, hogy a fordításban is háromszoros

rím legyen az „Isten”

szóval, mivel a versnek ez a legfeltűnőbb sajátsága, szinte ez az

értelme: az a nyelvi tény

„generálta” a benne foglalt gondolati konstrukciót —

fikciót —, hogy a period (időszak) és az abroad (kívül, odakint) szó

jól rímel a God (Isten) szóval.

Ennek különös jelentőséget ad az a tény, hogy angolul nagyon

nehéz jó, gazdag rímeket találni, a legjobb angol versek rímeinek
többsége is ragrím vagy más kézenfekvő

összecsengés.

Az természetesen nem adható vissza a fordításban, hogy éppen

ezeknek a szavaknak az összecsengése hívta életre a vers
gondolatát, ezért más ilyesfajta „rím-gondolat”-fikciót kell találnunk,
ha lehet. „Isten

— resten” az eléggé ilyen: ellentét van a két szó között (ha azt
gondoljuk, hogy Isten sohasem henyél; ez szerencsénkre elég jól
beleillik a vers „filozófiájába”), mint pl. Babits egyik versében a
„testen —

Isten”rímben. Keresetlen — Isten már kevésbé ilyen, mert nem tiszta

rím; a magyar költészetben a rím ritkán „tiszta” azaz hangról-hangra
pontosan összecsengő egybehangzás, és a tiszta rímet gyakran
nem is érezzük eredetinek, leleményesnek, hanem éppen
ellenkezőleg laposnak, puszta szójátéknak, pl kecske — fecske,
puszta — káposzta — tiszta stb, noha vannak kitűnő és leleményes,
szugesztív tiszta rímek is. A magyar rímelés összehasonlíthatlanul
gazdagabb a három nagy világnyelv költészetének rímelésénél.

Egy másik nagy költő azt írta, hogy a nyelvben nagyobb bölcsesség
van elrejtve, mint mind abban, amit mondunk vele... Ez a rímek
szuggerálta felismerésekre, gondolatokra is vonatkozik.

Még egy verzió, bár itt már nincs is rímhelyzetben az Isten szó; a jól
ősszecsengő rím gondolati

„alátámasztás" nélkül is lehet szuggesztív, még azt is sugallhatja,

hogy van valamiféle titkos értelmi kapcsolat a két rímelő szó között,
még akkor is, ha valójában nincs: Becsüld meg a Tavaszt

Az Isten küldte azt.

Abban az évszakban lakik

Nem is hallasz panaszt.

Március-Áprilisban

Nem mozdul egy araszt

Teremtmény ha meg nem beszélte

Istennel azt.

(Még egy megjegyzés. Robert Frost — másokkal egetemben — azt

írta, hogy a versfordítás éppen azt nem adja vissza, ami a verset
verssé teszi. Nem tudom, milyen idegen nyelven tudott Frost, a
legvalószínűbb az, hogy franciául tudott. Nos a francia nyelv annyira
nem hajlékony, annyira agyon van szabályozva a XVII. század óta
agyaskodó szabályokkal, hogy verset franciára fordítani, annak
ritkán van valami értelme. Angolra, németre fordítani, az talán
kevésbé reménytelen dolog, de nem sokkal kevésbé. Ezzel
szemben a magyar nyelv annyira hajlékony, gazdag, színes, annyira
gyúrható, hogy egyáltalán nem reménytelen dolog verset fordítani
magyarra. (Azt hiszem, más keleti nyelvekkel is ez lehet a helyzet.)
A magyar versfordítások ugyan távolról sem adnak vissza annyit az
eredeti versek esztétikájából, mint azt Babits és társai hitték, de
azért elég sokat visszaadnak belőle, és főleg: VERSEK

azok, nem pedig prózai magyarázkodások.)

Israel Efraim

(A Természet jó Nagyanyó)

A Természet jó Nagyanyó

Nagy is ha van oka

De ha oda nem figyelünk

Jön ezer praktika

Még a Nekromancia is

S Varázslat számtalan

Mert terjedelmes Némberünk

Zsonglőr lesz hirtelen —

Israel Efraim

(A tunya öröm mint a Tó)

A tunya öröm mint a Tó

Mit benő Káka Sás

Ki nem vigyáz beleesik

Jön Vízlelassulás

Szűnik a hajóforgalom

És Árnyhajótörés

De minden megváltja magát

Ha jön ár-betörés.

Israel Efraim

(A Végzet Ház — nincs Ajtaja —)

A Végzet Ház — nincs Ajtaja —

Naptól a Bemenet —

Aztán a Létrát ellököd:

Kijönni — nem lehet —

Álma válogatja —

Az hogy ott kint mi lett —

Hol játszik Mókus — hol pusztul Bogyó —

S hajol Bürök — Isten előtt —

Az első versszak nagyjából érthető: ha bármiféle megálmodott,

gyökeresen új életet kezdünk, akkor nincs többé visszaút: mint egy
távolkeleti példázatban az a bizonyos tehén, amely túl magasra
merészkedett, és aztán már visszajönni sem tudott többé... A
második versszakból egy kukkot sem értek, de ez nem ok arra, hogy
kihajítsuk a verset az ablakon. Talán olyasvalamit mond, hogy ez az
egész azon múlik, hogy hogyan viszonyul az a merész álom a
konkrét valósághoz. A Bürök (= méreg) talán az a bizonyos túl nagy
merészség, de hogy az a Végzet valóban visszavonhatatlan végzet
lesz-e, az azon múlik, hogy végsősoron meghajol-e Isten előtt vagy
nem.

(E. Dickinson verseire nagyon jellemző az ún. slant rhyme azaz kb.
„ferde rím”: csak egy vagy két mássalhangzó rímel, épp a
magánhangzó nem, pl. itt: outside — God, a fordításban lett —

előtt. Sajnos nem én vagyok az első, aki ezt magyarul is

megcsinálta, annak ellenére, hogy magyarul ez furcsa sőt olykor
groteszk, pl. fecske — macska stb. Az angol költészetben is ritka,
jobbára csak az egyéb dolgokban is extravagáns Emily Dickinsonra
jellemző, szinte ez az ő egyik „kézjegye”.)

Israel Efraim

(A világ Nagy-Tűzvésze tán)

A világ Nagy-Tűzvésze tán

A Minden-Délután —

Kitör és nem meglepetés

Nem riadnak sokan —

Egy nagy Nyugati Városon

Pusztít s nem zúg harang

Másnap felépül fényesen

Hogy leégjen megin’.

Israel Efraim

(A Villám — sárga Villa az)

A Villám — sárga Villa az

Véletlenül lehull

Iszonyú Evőeszközök

Ég Asztalairól

Soha fel nem tárt lakoké

El sem rejtetteké

Titkos Szertár-felmutatás

Tudatlanság felé.

Israel Efraim

(A Virágzás — Virág-Lelés)

A Virágzás — Virág-Lelés

Szembeötlés lehet

Abból aligha sejtenél

Kis Körülményeket

Mik óvják a Rügypattanás

Beltekervényeit

Mik mint Pillangók adatnak

A Délidőnek át

Hogy Bimbózzék — Kukactalan —

S kaphasson Harmatot —

És pontos Hőt — ne Túl-Szelet

S ne Rablóméheket

A Természet Nagysága az

Hogy cserben-nem-hagyó —

Virágnak lenni mély, komoly

S felelős Funkció —

Hogy a Természet mindenről a megfelelő időben gondoskodik (nem

hinném, hogy ez 100 %-ig igaz, de ha csak kilencven százalékig
igaz, az már csodálatra méltó), az nem azt jelenti, hogy a vasúti
menetrend vagy valami masina mechanikus pontosságával működik,
ahogyan azt még Emily Dickinson korában is hajlamos volt fennen
hirdetni a tudomány. Ezt E. D.

olyannyira nem gondolja, hogy pl. „Mikor jönnek

— jön-e Tavasz” című versében amiatt aggódik, hogy hátha nem fog
megjönni a tavasz a maga idején...

Israel Efraim

(A Vörösbegy az az)

A Vörösbegy az az

Ki Hajnalt megakaszt

Sietős Kishíreivel

Ha nincs is még Tavasz —

A Vörösbegy az az

Ki Delet leapaszt

Mert térfogata kerubi —

S Április még kopasz —

A Vörösbegy az az

Ki Fészkén szótalan

Uralja s óvja házamat —

S abban Szentsége van —

A vers címe lehetne: „A vörösbegy apotheózisa”, istenné, de

legalábbis szenttéavatása... Emily Dickinson, ez a mélyen spirituális
sőt a maga módján vallásos beállítottságú költő, gyakran (bár
távolról sem mindig) csinálja ennek a szöges ellentétét, szinte már-
már trónfosztást — a vallással sőt magával Istennel... Materiális
világunkat viszont felmagasztosítja. Nem éppen a pókokat,
patkányokat és muslicákat, pedig azok is Isten teremtményei, de a
számunkra kedves, pöttöm lényeket, mint a méhecske, bizonyos
virágok, a vörösbegy; kedvenc „hősei”

ezek.

Az első versszakban a Vörösbegy félbeszakítja a hajnalt —

felébreszt bennünket — a

„híreivel” (sőt

„helyzetjelentéseivel”, ez áll az eredetiben), azzal, hogy bejelenti a

tavasz közeli jöttét. (Ered.: Amikor még alig köszöntött be a
március.) Kézenfekvő, bár nem feltűnő párhuzam van a hajnal és a
tavasz jötte között.

A második versszakban már dél van és április. Az a pirinyó

vörösbegy a délidő fejére nő (szó szerint:

„elárasztja”, „fölébe kerekedik”), nyilván hangos dalával, amely

szinte szétterül az egész hatalmas vidék fölött, mert olyan
„terjedelmes”, azaz olyan világot-betöltő, mint egy arkangyal (kerub).
(Nem is egyszerűen angyal, hanem főangyal, arkangyal!) A
harmadik versszakban már nem „beszél”, nem énekel, a fészkén ül
(azaz költ), de még a

„szótlanságával” is maga alá gyűri „ezt a házat”, nyilván Emily

Dickinson házát, és ettől a

„bizonyosság”, a dolgok megkérdőjelezhetetetlensége, és a (házban

honoló) szentség „a legjobb” (ez áll szó szerint az eredetiben).
Vagyis a vörösbegy jobb, nagyobb bizonyosságot sőt szentséget
hoz a házba [gondolom: „mint a vallás”, bár ez nincs odaírva, de
logikusan odagondolható, nem csak más, valláspüfölő versei miatt,
sőt főleg nem azok miatt, hanem hanem a „szentség" szó miatt].

( The one who vagy the one that nem azt jelenti, hogy „az az egy ,
aki v. ami", hanem: „az, aki". Az egy(etlen), aki = angolul: the only
one who. Ha gimnáziumi angol tanár volnék, az első év végén
megbuktatnám azt, aki ezt nem tudja. Aki pedig azt hiszi, hogy
„robin" az magyar szó, azt magyarból is megbuktatnám.)

Israel Efraim

(Ablakomnál, későn, egy szív)

Ablakomnál, későn, egy szív

Épp tért haza —

Nem oly nehéz mint szívem —

Dúdolás volt szava —

Nyúlfarknyi — utcasarki dalocska — pici szó —

De felborzolt fülemnek ott

Mint Gyógyszer, Nyugtató —

Mint mikor egy kis Seregély

Jön s illeg el —

Meg- megáll, itt fütyörész —

És lassan elszelel!

Mint locska csermely, vízfolyás

Földutat félbe szel

Megtáncoltatni vérző lábadat

Nem tudva, mire kell!

Holnap is jön egy éjszaka —

S tán szorongás vele —

Fújd ablakom alatt, fújd,

Kérlek, megint gyere!

A vers 1859 körül keletkezett.

Israel Efraim

(Ágy ez — nagyra vesd —)

Ágy ez — nagyra vesd —

Vesse Áhitat —

Itt várd ki a Kitűnő

S Fair Ítéletet.

Vánkosa kerek —

Tégy sík Matracot —

Ne zilálja sárga zaj

Ezen Alapot —

Az utolsó két sor szó szerint:

Ne hagyd, hogy a Napkelte sárga zaja

Megszűntesse/zavarja ezt az Alapot

Az Ágy nyilván a sír, nem biztos, hogy csak konkrét értelemben:

jelentheti az egész földi létet, vagy csak E.D. saját inaktív és szűk
helyre (a házába és a saját agyába) bezárkózó életét, amely nem
más, mint a halálnak, utána pedig az Utolsó Ítéletnek várása, mert
azt mondani sem kell, hogy az Ítélet = az Utolsó Ítélet. Az Utolsó
Ítéletet harsonaszó fogja bevezetni, a harsona rézből lesz, ezért lesz
„sárga a hangja ”

(mint pl. „a tátott tőke sárga szája” József Attila egyik versében).
Emily Dickinson újabb szentségtörést követ el, megint a vallást
hecceli, azzal, hogy az Utolsó Ítélet harsonájának a hangját zavaró
zajnak minősíti... Ez még humoros is, de minimum irónikus:
„kényelmesen”

heverészve kell várni az Utolsó Ítéletet, de csak várni kell,

igazándiból nem fog az eljönni soha, vagy ha eljön, akkor majd ne
zavartassuk magunkat tőle, pihenjünk kényelmesen tovább a
sírban... A Napkelte nyilván az Utolsó Ítélet napjának felkelte,
hajnala, de talán nem csak azé, hanem bármelyik reggeli napkelte
(’a nappaloktól se hagyjam zavartatni kellemes élőhalotti létemet’),
mert ha nem így van, akkor mi szükség van itt a napra? nem tájleíró
vagy impresszionista vers ez, hanem egy csavaros ész mindent a
feje tetejére állító enigmatikus filozofálgatása-teologizálgatása,
olyan, hogy abban minden kis izé szimbolizál, helyesebben nem is
szimbolizál, hanem jelent , jelez valamit.

Az a "sárga zaj" nem mond ellent annak, hogy ez nem

impresszionista vers, mint mondjuk Oscar Wilde
"Szimfónia sárga hangnemben" című verse; ilyen úgynevezett
"syneszthéziák" minden korban előfordulnak, még évszázadokkal
korábban is, sőt Emily Dickinsonnál is, de csak őnála későbbi
költészeti stílusokra jellemzők igazán.

(Még a Bibliában is az áll, hogy a nép a Szinaj-hegy lábánál "látta a

hangokat", de ott ez nem stilisztikai eszköz; a Törvénynek, Mózes Öt
Könyvének, nincs stílusa. Csak a prófétáknak van stílusuk: ha
valamelyik prófétának nincs, akkor azt a prófétát a Szanhedrin
diszkvalifikálja.

E.D. nem próféta, de gyakran úgy beszél, mint egy próféta... és

stílusa is van, sőt őneki szélsőségesen egyéni és bizarr, elképesztő
stílusa.…

(Ajkaknak ritka bort hozok,)

Ajkaknak ritka bort hozok,

Melyek szám mellett szomjazók,

S azt mondom: Igyatok!

Láztól kiaszva, esztelen

Vágynak; ne lásd, könnyes szemem;

Majd később láthatok.

Elkésett kupát tart kezem;

Nem sikerült enyhítenem

Az ajkat, oly hideg.

Igyekszem felolvasztani

Minden fagyos kebelt ami

Soká penészedett.

Itt más szomjazó is lehet

És arra figyelmeztetett

Volna ez, ha marad.

Tartom is mindig a kupám,

Mert más zarándok is talán

Jöhet, ki szomjazik, —

Nehogy azt mondják majd nekem:

„Sem a kisebbel, sem velem,”

Ha majd felébredek.

„Sem a kisebbel, sem velem,” : az Újszövetség eme helyére való

utalás (Máté 25:45): „Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony
mondom néktek, a mennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme
legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg.” (= Ha nem
segítettétek meg szorultságában akár a legjelentéktelenebb
teremtményt is, bizony hogy engem nem segítettetek meg.) (A
következő írásvers:

„És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az

örök életre.”) További megjegyzések; akiknek füleik vagynak, hallják:

üveg - ajak az nem magyar rím és nem Dickinson-féle slant rím.

jeges - felett : ez nem rím, semmilyen értelemben. Csak süket

fülekben rím.

szomjasok - ez : semmilyen értelemben nem rím, még csak nem is

spanyol asszonánc.
Humusz, korok felett. - nagyon jól hangzik, de sajnos semmi értelme,
és az baj.

„utazóknak" : pilgrim, az nem utazó, hanem zarándok. Óriási

különbség. A zarándok nem érdekes látnivalókra kíváncsi túrista,
hanem lelki enyhülést kereső, mélyen vallásos ember, az

„utazó" szöges ellentéte. (Magellán, Amerigo Vespucci stb. is utazó

volt, de nem vallásos zarándok.)

„S ekkor felébredek." Ennek sincs semmi értelme. Az eredetiben:

„Amikor majd felébredek", azaz: majd odaát, a mennyországban,
ahol majd mindenkitől számon fogják kérni, hogy hogyan viselkedett
idelenn, földi életében. Emily Dickinson versei gyakran nehezen
érthetők, egyes részleteik egyáltalán nem érthetők, de sohasem
értelmetlen halandzsák. Ez a vers pedig kivételesen még csak nem
is nehezen érthető: normális, nem-primitív, nem-korlátolt és nem-
tökéletesen-műveletlen aggyal tökéletesen érthető. Csak primitív
aggyal nem érthető.

(A vers 1859 körül keletkezett.)

Israel Efraim

(Akárcsak ő, lemennek)

Akárcsak ő, lemennek

Tűzsipkástól a Szentek,

Két hadi nép!

Akárcsak ő, az Est

Lelop Sárgást, Verest —

Elmúlt a Nap!

„Már nyugodnak” — úgymond —

Azaz kidobta mind

Az éj,

Véli a Primula —

Tartja az Imola

Mi mély!

Akárcsak ő (her, nőnemű): akárcsak a nap. L. a She sweeps with

many-colored Brooms — Ő

tarka Söprűkkel söpör c. E. D.-vers jegyzeténél.

Nem azzal „hadi nép" a szentek meg a nap, hogy harciasak, hanem
az által, hogy mindent percnyi pontossággal tesznek.

Imola: egy virág neve; a rím kedvéért. Az eredetiben őszirózsa és

nárcisz szerepel.

Mi mély. Vagy a a szerző tartja mélynek, amit a két virág vél, ti. az
előző strófában levő

megállapítást: hogy a sárgás meg a veres (ered.: a bíbor és a

karmazsinpiros) szín a közbeszéd szerint „elment” vagy

„kimúlt”, de valójában egyszerűen csak kisöpörték, kiebrudalták

azokat. Vagy pedig azt véli a két virág, ami következik: hogy valami
„mély”. Vagy mindaz mély, ami versben le van írva.

Vagy pedig mélyre (mély sírba, gödörbe) dobta azt a két színt az éj,
illetve „az esték" (ez áll az eredetiben), t.i. azáltal, hogy sötét lett. De
azért mindez nem ennyire világos és egyértelmű

helyesebben kétértelmű, lehet, hogy még több értelmű. Az eredeti

csak azt mondja, hogy az Esték lopják el azokat a színeket, azt nem,
hogy az esték is gyűjtötték be és hajították ki (el, le) őket, de ez
kézenfekvő. Hogy a nap miért hajítja ki a színeket, az nem világos,
hiszen éppen ő teszi láthatóvá őket („A nap a színek piktora mind"
— Babits).

Úgy látszik, azzal „lopja el" őket, hogy lemegy, vagyis saját magát is
el- azaz lelopja az égről...

(A profound szó nem konkrét értelemben jelenti azt, hogy mély (=

deep), de hajdan jelentette azt is, hogy „mélység". Itt minden
bizonnyal mindkét értelemben áll.) Azt hiszem, hogy nem tett volna
jót Emily Dickinson költészetének, ha közölték volna életében a
verseit.

Az okosok megmagyarázták vona neki, hogy versei nem fórsriftosak,

nem „előírásosak”, nem úgy ír verset, „ahogy kell”, és ha ő ezt elhitte
volna, akkor a versei laposak volnának, de legalábbis kevésbé
eredetiek. Így is beléjük „javít”gattak, mikor megjelentek az ő halála
után, mert prozódiailag nem voltak elég fórsriftosak, sokszor még
nyelvtanilag sem... (Óriási szerencse, hogy Ady verseibe nem

„javítottak” bele ugyanilyen okból...)

De mindez nem jelenti azt, hogy a dilettáns fordítónak igaza van

abban, hogy fékeveszetten fordít, fordít,

miközben halvány sejtelme sincs rímről és prozódiáról, mert nem is

érdekli és nincs hozzá füle.

Dilettáns fordító azt sem érti, miről szól a vers egyáltalán, azt hiszi,
hogy a versek nem jelentenek semmit, ezért ő is halandzsázik.

Nem csak a prozódiáról van szó. Ebben a versben azt mondták

volna E. D.-nak a jólértesültek:

„Ha a versed a napról szól, akkor nem azt KELL írni, hogy „A
szentek mennek le úgy, mint a nap, tűzsipkástól (azaz fénykörrel,
glóriával a fejük körül)", hanem azt, hogy „A NAP megy le úgy, mint
ahogyan a szentek „mennek le” azaz „halnak meg”. Ez is eredeti lett
volna; de a vers még sokkal eredetibb tehát JOBB attól, hogy
„dilettáns” vers, hogy nem egészen logikus: A SZENTEK halnak meg
úgy, mint ahogyan minden nap meghal a nap és lelopja ezáltal a
színeket stb., és ez után, várakozásunk ellenére, mégsem a
szentekről szól a vers, hanem a hasonlat másodlagos eleméről, a
napról. Az is furcsa és szokatlan, hogy a nap szó oda sincs írva,
csak az „ő" névmás utal rá. Ettől a versnek találós kérdés-jellege
van, mint nem egy más E. D.-versnek.

Israel Efraim

(Álomnál halkabb az amit)

Álomnál halkabb az amit

E belső szoba rejt!

Ágat visel a mellkasán

S nem mondja meg nevét.

Ki érintget, ki csókol —

Tétlen kezet kezel —

Oly egyszerű s komoly,

Eszem nem éri fel!

Nem sírnék, nem, helyükben én —

De durva ki szepeg!

Vinne a fába néma tündért

Ahol az született!

Locsog sok szimpla szomszéd

„De korai halál” —

Szerintünk (körülírunk!)

Elszállt mind a Madár!

„Amit”: nyilván halott van kiterítve egy belső szobában, és a

szomszédok siratják; a vers az

„it”

névmással utal rá (= az, tárgy), nem pedig „he”-vel (= hímnemű

személy), vagy „she”-vel (nőnemű

személy), mintha csak valami tárgy volna. Igazság szerint tényleg

az, de Emily Dickinson alighanem inkább azért beszél róla úgy, mint
dologról nem pedig mint személyről, mert úgy gondolja, hogy az
ember amúgy is a természet része, mint pl. egy fa, de legalábbis a
halála után az. Hogy miért visel ágat a mellkasán, azt nem tudom,
feltehetőleg épp az előbb mondottak matt, de az is lehet, hogy volt
olyasfajta szokás arrafelé és annakidején, hogy faágacskát tettek a
halott mellére. Ha nem volt, akkor költőnk fantáziál. — Szerinte nincs
miért sírni, mert az ember, ha meghal, csak visszaintegrálódik az
anyagi természet kebelébe.

(Máskor egyáltalán nem így szokott beszélni. Meg kell mondanom,

hogy a következetlenségeiért is szeretem ezt a költőt, pedig
egyébként dühbe szoktam gurulni minden teljesen jelentéktelen
következetlenségen.)

Érdekes, hogy ez a szuperokos nő nem érti, miért viselkednek úgy

az egyszerű szuperbuta emberek, ahogyan évszázadok óta
megszokták, miért siratják a halottat... Szerintem ez egyáltalán nem
butaság, de az én véleményem nem számít.

Nem tudom, ki az a néma (ered.: nyugodt, feltehetőleg: ’nem

hisztériázik, nem zokog, nincs felajzva’) tündér. Lehet, hogy ez az
elhúnytnak valamiféle védőszelleme, de lehet, hogy maga az
elhúnyt, aki, minthogy meghalt, visszaváltozott a természetben
született tündérré, és ahelyett, hogy bőgnének, inkább vissza kellene
szállítaniuk ezt a tündért a fába (= a természetbe), amely annak a
szülőhazája. De hát ha tényleg ezt jelenti ez, akkor nyitott kapukat
dönget Emily, hiszen végül maguktól is be fogják tenni azt a halottat
egy FA

koporsóba...

Könnyen meglehet, hogy Emily Dickinsonnak nincs szüksége Efraim

Israel ironizálásaira, gúnyolódik ő

saját magán is eleget. „ Szerintünk (körülírunk!)”, ered.: „Mi (= mi,

szuperokos entellektuelek?

mi költők?), akik hajlamosak vagyunk nem nevezni nevükön a

dolgokat, hanem csak nyakatekert módon utalni rájuk), azt mondjuk,
hogy „Nem történt semmi szomorú dolog, csak elszállt a "fáról"
(hm...) mind a madár (mert elszáradt a fa, amiben nincs semmi
szomorú, hiszen ez a dolgok rendje).” Szeretném látni Emily
Dickinsont, amint ilyen sztoikusan viselkedik, ha meghalt valakije...
Én bizony összeomlottam mint annak a rendje, amikor 85 éves
nagyanyám fogta magát és meghalt. De nem értek egyet saját
magammal, mert szerintem „Dichtung” (Költészet) „und Wahrheit”
(és Valóság; Goethe) az nem ugyanaz.

(Bár Goethe állítólag azt mondta, amikor meghalt a fia: Sohasem

gondoltam, hogy halhatatlan, vagy valami hasonlót. És ez nem
költészet volt, hanem valóság...)

Israel Efraim

(Ambíció? hiába,)

Ambíció? hiába,

Nem tudja szeretet

Hány mérföld a seholsem

Most két lény között.

Tegnap még átlagember!

Ma már eminens

Becsült oda-vissza,

Halhatatlan is!

(1859 körül)

Arról lehet itt szó, hogy valaki éppen meghalt (ez tehát alkalmi —
mindazonáltal bármikor újra meg újra aktuális... — vers lehet), túlzott
és sikertelenségre ítélt ambíció volna nyomába eredni az illetőnek,
hogy megtaláljuk’...

Dehát ez teljesen evidens, a banálisnál is banálisabb igazság, minek

ezt mondani?

Azt gondolom, hogy éppen ezért ez is amolyan szordínósan félig

halálosan komoly, félig hülyéskedő

szarkazmus, a legkomolyabb dolgokkal való félig cinikus, félig

halálosan komoly és fennkölt játszadozás, mint jó pár más E. D.
vers, ha jól értem őket (ez egyáltalán nem biztos, de könnyen
lehetséges).

Az ILLETŐ (ha alkalmi vers a vers, ha konkrétan valakinek a

halálára íródott), vagy pedig az AKÁRKI, akármelyikünk (ha a vers
nem alkalmi vers) semmivel ki- és fel nem tűnő átlagember is
életében, ha meghal, egyszerre csak nagybecsű kiválóság lesz
belőle... Ez jelentheti szarkasztikusan azt is, hogy a
gyászbeszédekben a legostobább vagy legszemetebb csirkefogókat
is fel szokták dícsérni, de azt is, ennél százszor mélyebben és
filozofikusabban, hogy a földi életbeli általános megaláztatottság sőt
jelentéktelenség után a halálban mindannyiunk felmagasztosul, a
legunalmasabb, legjelentéktelenebb teremtmény is... Ha
belegondolunk, ez is nyilvánvaló, de ez már mégsem banalitás!!!
Hát ezt egy kicsit bele kell magyarázni a versbe, még ha
potenciálisan effektíve benne van is...

Minél kevésbé szájbarágó a vers, annál sokatmondóbb — de

szerintem azért lehetne Emily Dickinson egy picit bőbeszédűbb, egy
icipicit bővebb beszédű is, bármennyire szerelmes

vagyok anélkül is ebbe a szegény, törpét játszó óriási zsenibe,

bármennyire nagy dolog is a kinemmondás művészete...

Israel Efraim

(Amint a Margaréta)

Amint a Margaréta

Rétről tűnt ma el —

Úgy táncol a sok topánka

Az Édenkertbe fel —

Így habzik el veressen

A nap elmenete —

Nyílva — táncra — folyva

Istennél vagytok-e?

(A vers 1858 körül keletkezett)

Israel Efraim

(Ápolja Árok az ázott Részeget)

Ápolja Árok az ázott Részeget

Mert hát nem Fekhelye —

Mentsvára — Vacka, Ágya az?

Bízón huppan Feje

Mit kócos Szentség vesz körül —

Mire az ég terül —

Mit be a Feledés takar

S az Erény elkerül.

Israel Efraim

(Aprócska Gesztusokkal —)

Aprócska Gesztusokkal —

Egy szál Virág, egy Könyv,—

Mosolyt de könnyü vetni —

Virág nő a sötétbe, Gyöngy.

(1858)

Israel Efraim

(Ár! Csónakot sodor az ár!)

Ár! Csónakot sodor az ár!

S már itt az éjszaka!

Nincs ki vezetne csónakot

Révbe? Nem ér oda!

Hajósnép mondja — tegnap épp

Mikor barnállt az ég

Egy csónak feladta, fel az,

S rohant mint zajló jég.

Angyalnép mondja — tegnap épp —

Mikor rőt lett az ég

Egy csónak — vitte széllökés —

Vitorlát bontott újra és

Ujjongva már — repült!

A vers 1858 körül keletkezett.

Israel Efraim

(Arckép meg az arc maga)

Arckép meg az arc maga

Mint Nap, lebukó,

Meg egy pedáns napsütés —

Rajt’ szatén Zakó!

(Azt vártuk volna, hogy az élő arc az érdekesebb, nem pedig a róla
készült portré, de fordítva van.)

Israel Efraim

(Árnyak mint Nők mint Férfiak)

Árnyak mint Nők mint Férfiak

Járnak ma Dombokat —

Csúszva és mászva itt meg ott

Mélyen hajlonganak

Nyilván Szomszédjaik előtt

A táj részleteit

Mint Magunk és Városaink

Észre alig veszik —

Israel Efraim

(Atyám, nem magamat adom, —)

Atyám, nem magamat adom, —

Nem vagyok semmi sem;

Adom e nagyra nőtt szivet,

Viselni nincs erőm.

Egy szívet táplálgattam én,

S az enyém lett nagyobb,

Furcsa, súlyosb mióta nincs.

Rajtad is kifogott?

Megváltó! Nem abajgatok

Senkit — téged igen.

Ki elfelejtett, én vagyok —
Emlékezel-e? Nem?

Nem mennék én oly messzire —

Hogyha e kis teher —

E nagyra nőtt Szívecske itt

Melyet nem bírtam el —

A Szív mit hordtam Keblemen —

Hogy enyém lett nagyobb —

Súlyosb nem voln’ mióta nincs.

Rajtad is kifogott?

E. D., mint látható, két verset írt erre a témára: arra, hogy
őemilysége szerelmes volt valakibe (hogy hímnemű volt-e az illető
vagy nőnemű, az engem nem érdekel, az csak az indiszkrét és
fafejű

divatmajmolókat érdekli), annak az illetőnek a szívét táplálgatta

(ered.: babusgatta, kényeztette), mégis az ő, Emily, szíve lett
„túlsúlyos”, olyannyira, hogy azt már nincs is (fizikai?...) ereje
magával cipelni...

ezért átadja ezt a túlsúlyos, túlterhelt szívet az Atyaúristennek, a

második változatban a Megváltónak azaz Jézusnak, hogy cipeljék
inkább ők... Ezen nedvesre hahotáztam magam, és valószínűleg E.
D. is, aki, úgy látszik, képes gyötrődni és ugyanakkor röhögni
helyesebben kuncogni is saját magán. Az óriási vérző szív
mutogatása tömény giccs — volna, ha Emily nem szemtelenkedne
egyúttal az Atyaistennel sőt még a Fiúistennel is, annak ellenére,
hogy láthatólag nagyon szereti mindkettőt, még ha fölöttébb
kritikusan is, és tele van szent istenfélelemmel... (Hogy hol láthatott
ilyen giccses szívmutogató képeket Amerikábana a kálvinista Emily,
azt nem tudom, de úgy látszik, hogy látott. Végtére is voltak és
vannak Amerikában katolikus templomok is.)

Israel Efraim

(Az Alpok — nem láttam soha —)

Az Alpok — nem láttam soha —

Örök sziklafalak —

Sipkáik eget böködők —

Csizmáik falvakat —

Halhatatlan hegyláb alatt

Virág, szerény nagyon —

Melyik melyik, én s Ön, Uram,

E szép nyári napon?

(Kizárólag az életrajzi érdekesség nem pedig a vers jobb

érthetősége kedvéért — hiszen kivételesen érthető az jegyzetek
nélkül is — jegyzem meg, hogy az „Ön”, a vers címzettje, az egy
bizonyos úr, nagytekintélyű folyóiratfőszerkesztő; Emily Dickinson
mindig nagy elragadtatással nézett fel rá, de ebből a versből úgy
látszik, hogy mégsem 100 %-ig egyértelműen és
megkérdőjelezhetetlenül: hogy azért mégsem volt számára annyira
egyértelmű, hogy melyikük a hegycsúcs és melyikük a szerény virág

[ ered.: margaréta] , vagyis hogy melyiküknek illik felnéznie a

másikra... [ Az eredetiben „A halhatatlan Alpok néznek le ”, föntről
lefelé. ] Mindazonáltal úgy tűnik, hogy pici margaréta-lelkű, jólnevelt
zsenink végülis nem küldte el a verset az intellektuális
hegyóriásnak...) (A vers 1859 körül keletkezett)

Israel Efraim
(Az ég nyomasztó, rossz, borús,)

Az ég nyomasztó, rossz, borús,

Sehonnai hópihe

Keréknyomban, karámon át

Tűnődik, szálljon-e.

Egy kis szél egész nap beszél:

Belém kötnek, az ám!;

Pór olykor a Természet is,

Nincs rajta diadém.

(A vers 1866 körül keletkezett)

Israel Efraim

(Az Ég valami Doktor?)

Az Ég valami Doktor?

Azt mondják gyógyit a’ —

De Ír ha Posztumusz

Hát szép kis patika —

Az Ég Bank vagy Finánc tán?

„Adós vagy!" jön nekem —

Alá semmit sem írtam

Hát nem ér a nevem —

(Utolsó sor, ered.: „ Nem vagyok peres fél ", vagy „ Ehhez az alkuhoz
semmi közöm ".) Poszthumusz (régen h-val írták: poszthumusz):
halál utáni.

Israel Efraim

(Az Éj az első Napra — jött)

Jött Első Napra — Éj

S én hálásan hogy ily

Rémséget — olyan jól kibírt

Mondtam Lelkem zenélj —

Felelt: Húrom-Vonóm —

Széthullt — Atomjaik

Összeraknom — munkámba telt

Egy másik Hajnalig —

Majd — egy akkora Nap

Mint duplán Tegnapok,

Elémtárta iszonyait —

S lett szemem tompa — vak —

Felvihogott — Agyam —

Mint bolond — dadogott —

És bár már Évek teltek el —

Agyam máig nevet.

Bizarr valami ül

Azon ki voltam én —

És Ő — Ő már nem ugyanaz —

Téboly volt ez — talán?

(Az éjben-osztozás)

Az éjben-osztozás

S a nap hevében,

Elkönyvelni javunk

S gúnyunk egészen.

Itt egy csillag, ott megy egy,

Egy lemarad.

Itt is köd, amott se más,

Utána — nap!

(A vers 1858 körül keletkezett)

Israel Efraim

(Az emlékezés ha felejtés,)

Az emlékezés ha felejtés,

Úgy nem emlékezem,

S ha épp a felejtés az emlék,

Könnyű felejtenem,
S a hiány ha vidámság,

S ha víg dolog a gyász,

Milyen boldog az ujjbegy,

Amely erre vigyáz!

Alkalmi vers, virágok és eme jobb-kézzel-bal-és-bal-kézzel-jobb-fül-

vakarás kíséretében küldte el valakinek E. D.

Israel Efraim

(Az Emlékezet mint a Ház —)

Az Emlékezet mint a Ház —

Van Háta, Eleje —

És van Padlásszobája,

Limlomja, Egere.

Ott a legmélyebb Pince

Mit ástak valaha —

Mélységét mérjük Öllel

El ne kapjon soha —

Israel Efraim

(Az Érdem elvetélt —)

Az Érdem elvetélt —

És végleg megszünik —

A Sors ha nyelvet ölt

S zuhannak rá kövek

A Csonka erőre kap

És szeme körben jár —

Addig vonzó az Őz míg

Kopónak — ellenáll —

(Ebben a Sorsnak szóló figyelmeztetés is látható: Sors, nem

érdemes az embert egészen tehetetlenné nyomorítanod, mert akkor
már semmi élvzeted nem lesz többé az üldözésében.

Ilyesmit mond a Sátán is Goethe Faustjában, a másik oldalról

szemlélve a dolgot:

. . gondjaimba venni

Hullákat nem volt soha kedvem.

Mindig a friss, piros ábrázatot szerettem.

Embert kergetni addig kell, mig él;

Mi ketten úgy vagyunk, mint macska és egér.

Israel Efraim

(Az Észnek a Szív Fővárosa —)

Az Észnek a Szív Fővárosa —

És külön Állam az Ész —

A Szív meg az Ész együttesen

Egyetlen nagy Földrész —

Egy — egy csak a Lakosság —

Elég lakik ott —

Eksztatikus népet

Keress — Magadat.

Israel Efraim

(Az Évek áldozata ő —)

Az Évek áldozata ő —

Idő botránya — Rom —

Mint Divatot felejtsd el

S jöjjön a Hatalom.

Nagy Hajnalát felejtsd el —

A Dicső Pusztulás

Nem oly Látványos az mint

Egy kis Vitalitás.

2. versszak, alternatív fordítás:

Izmos Hajnala volt-nincs —

A Romlás, bár Dicső,

Nem oly lenyűgöző mint

Egy kis Életerő.

Nyilvánvalóan alkalmi vers: valamely, talán közéleti vagy a költő

társaságabeli személy kiöregedett és már „nem volt a régi”. De miért
kell ilyen ilyen banalitásról verset írni, olyan verset, amely nem
sokkal megy túl a puszta ténymegállapításon?

Nehezen tudom elképzelni, hogy Emily Dickinson valóban azt

gondolta, hogy az Idő

pusztítása botrány (az eredetiben: infamy = alantas, felháborító, gaz

bűn), bár azért nincs kizárva. Azt gondolom, hogy a vers inkább
irónikusan olvasandó: hogy éppenséggel nem

tetszik Emilynek, hogy ereje fogytán a szemétdombra hajítanak

valakit, aki valamikor nem akárki volt: „A Romlás, bár Dicső”, ered.:
„A Lepusztulás Dicsősége” [ ,persze, naná, hát világos, ugye' ] nem
olyan parádés látványosság, mint egy pici vitalitás... Tehát még a
lepusztulásban is van bizonyos dicsőség, és az sem alábbvaló...

Az interneten valaki azt állítja, hogy a vers Napoleonról szól (??), de

nem mondja meg, milyen alapon gondolja ezt. Ez azt mutatja, hogy
bármilyen abszurditás mondható és publikálható hasraütéses
alapon, fő, hogy parádés legyen; ez kellemes szólásszabadságunk
kellemetlen következménye... Napoleon még csak nem is öregedett
ki, éppen ellenkezőleg túlerővel legyőzték és ártalmatlanná tették.
Egyébként is teljesen lehetetlen, hogy Emily Dickinson csodálta
Napoleont, annak ellenére, hogy sok, Emily Dickinsonnál nem
kisebb zseni tényleg csodált Napoleonnál százszor primitívebb,
vulgárisabb, aljasabb és bűnösebb tömeggyilkosokat, mint Hitler,
Lenin, Sztálin, Mao Ce-Tung és társaik... Ez sokkal nagyobb botrány,
mint az Idő állítólagos botránya.

Israel Efraim

(Az időkre nézz vissza nyájasan)

Az időkre nézz vissza nyájasan,

Ők jól végezték dolgukat;

Mily lágyan merül napjuk el!

Embertermészetünk — nyugat.

Szó szerinti fordítás:

Nyájas szemmel nézz vissza az időre,

Ő kétségtelenül kitett magáért;

Mily lágyan merül bele reszkető napja

Az emberi természet nyugatjába!

Az „idő”-re a „he" (ő) névmás utal vissza, nem pedig az „it”, az idő
tehát itt mintegy emberi lény, meg van személyesítve (persze már
azzal is, hogy „kitett magáért”).

Israel Efraim

(Az Istenek adták nekem —)

Az Istenek adták nekem —

Mi voltam — csak kicsi Lány —

Ajándékot hoznak — ugye —

Mikor csöpp s új a Lény.

Szorongattam is én —

Nem tettem volna le —

Mert féltem füstbe megy —

Nem mertem aludni — enni se —

Iskolába menet —

Az utcasarkokon
„Gazdag” — ütötte meg fülem —

S legyűrt a mosolyom.

„Gazdag!” Én voltam az —

S Szavam — „Arany” — erős

S minden enyém — Aranyrudak —

Más voltam — a kicsi Hős —

Israel Efraim

(Azt hittem megigéztek)

Azt hittem megigéztek

Mikor mint Lány — komor —

Olvastam a Sötétet —

A Nőt — az volt gyönyör —

Délidő volt-e éjszaka —

Vagy Délben — csak az Ég —

Fénytombolás volt az oka

Hogy nem tudta agyam —

Lepkeszerű lett Mind Mi — Méh —

Hattyúvá — Lepke lett —

Nem kellett nekik satnya Fű —

Minden csöpp Dallamot

Mit a Természet dudorász

Mikor csupa Derű —

Remekműnek hallottam én —

Titáni Opera —

Hétmérföldes lett mind a Nap —

A legszürkébbje is

Mintha nagy év — Jubileum

Jönne — pirosbetűs —

Nem tudtam velem mi lehet —

Más lett Gondolatom

Szellemem Szentség járta át —

Mit nem ért Értelem —

Mi volt? Mennyei Őrület —

Hol Vész a Gyógyulás

Ha megtapasztalod megint —

Gyógyszer után ne less —

Boszorkánykönyveket kapsz —

Mágust temetnek el —

De olyan az a Mágia

Mi Örök-ké növel —
A versből nem derül ki, de tudható, hogy a Sötét Nő (ered.: a Sötét
Idegen Hölgy) a nagy költő, Elizabeth Barrett Browning.

Jubileum, jovel: az Ószövetségben ünnep-szerű év, minden

ötvenedik év. Többek között fel kellett szabadítani a rabszolgákat,
még azokat is, akik a hetedik évben nem akartak felszabadulni...
Emiatt említi E.D.: ilyen felszabadító hatással volt rá Elizabeth
Barrett Browning költészete.

Israel Efraim

(Burgoyne harcát vívjuk —)

Burgoyne harcát vívjuk —

Végig, szüntelen,

Mikor Ember s Állat is

Munkát kipihen

„Napnyugta” — de nagy szó —

Ám e lelki Harc

Felfogni ha tudnád

Maga volna Sarc —

Burgoyne: angol tábornok, 1777-ben egy, az amerikai nép számára

nyilván híres, emlékezetes csatában megadta magát az
amerikaiaknak. Hogy mi volt a csata lefolyása, jellege, történelmi
jelentősége, annak aligha lehet bármi fontossága a vers
szempontjából, olyan ez csak, mintha azt mondnánk, hogy „Filippinél
találkoztak", „egy igazi Borogyinó”, „szinte lipcsei csata”, „Világos
előtt v. után”

stb. Vagy talán annak van jelentősége mégis, hogy Burgoyne

megadta magát, tehát hogy ebben a lelki harcban — ered.:
ünnepélyes Háborúban — eleve vesztésre vagyunk ítélve, csak ezt
nem vesszük észre, nem értjük.

(A vers 1870 körül keletkezett)

Israel Efraim

’Arcturus’ ez az álneve —

’Arcturus’ ez az álneve —

Számomra „Csillag” az.

De pofátlan a Tudomány,

Jön és belepofáz.

Egy kis férget tapostam el —

Felbukkant „Nagyokosunk"

„Resurgam” — dünnyög — „Chilopod”

„Hej — de törékeny is fajunk!”

Le kis virágot szakítok —

Szörnyeteg Úr, lupás,

Porzókat számol sebesen —

S máris beskatulyáz!

Fogtam egy Lepkét valaha

A kalapommal én —

„Rovargyűjteményben” csücsül

Dísztelen-mereven
Mi „Ég” volt hajdan

Az most „Zenit” —

Lábam ahova vitt

Ha eljött az Idő s a farsang,

Az térképen virít.

A két sark ha bedilizik

S észak-dél fejreáll,

Azt hiszem az sem lepne meg —

Álljon fejre ha kell!

A „Menny” változott meg talán —

Remélem a „Gyermekei”

Nem lesznek „modernek” ha jövök

És nem nevetnek ki

Remélem felveszi lánykáját

Atyánk a Mennyei —

Bár régimódi — csintalan —

S a „Gyöngy”kerités fölött beemeli.

A két utolsó versszak helyesen:

Perhaps the 'Kingdom of Heaven's' changed—

I hope the 'Children' there

Won't be 'new fashioned' when I come—

And laugh at me—and stare—

I hope the Father in the skies

Will lift his little girl—

Old fashioned—naughty—everything—

Over the stile of 'Pearl.'

Resurgam (latin) = fel fogok támadni. „Chilopod” = a százlábúak

tudományos neve. (Ered.: centipede, ugyanaz.) Furcsa, miért
mondja a költő szerint korlátolt tudós, hogy a százlábú fel fog
támadni; talán azért, mert ilyen férget nehéz elpusztítani, még
magához térhet. De miért mondja egyes szám első

személyben? A féreg nevében beszélne? Azon kívül ezt még nem

kellene latinul mondani, bármennyire tudományos és nagyképű is
valaki. Az a benyomásom, hogy annakidején még

férgek valamely osztályának tudományos latin neve lehetett az, hogy

resurgam (?), tehát mintha azt dünnyögné a tudós, hogy
„Resurgamok családja — Százlábú”. Hogy maga a kivégzett
százlábú mondja azt a „resurgam”-

ot, az lehetetlen, azt már a mondatszerkezet is egyértelműen kizárja.

Azt, hogy „Hej — de törékeny is fajunk!”, alighanem a költő mondja,
de akkor miért van idézőjelben? Úgy látszik, nem most mondja,
hanem akkor mondta, a féreg „feltámadására” azaz nehezen
elpusztíthatóságára való reakció gyanánt.

De mindez nem biztos; furcsa az egész. Megint valami agyafúrtság

rejtőzhet eme furcsaságok mögött.

A vers 1859 körül keletkezett.

Israel Efraim
É
„Ég” az, mit el nem érhetek

„Ég” az, mit el nem érhetek!

A Fán az Alma — fenn —

Reménytelenül magasan —

Az „Ég” — az ez Nekem!

Szín Felhőn, Szálló Szárnyakon —

Tiltott, nem-messzi Föld —

Dombontúl — Dombon túli Ház —

Édenem — arra leld!

Gúnyoros Pírja — Délután —

A Madár meg a Lép —

Bűvészt szeress — ki elzavart

Nem rég — csak a Minap!

Israel Efraim

„Elvettetik gyalázatosságban”!

„Elvettetik gyalázatosságban”!

Aha! Na persze!

Ez „gyalázat” vajon?

Volnék én csak feleilyen

Büszke lennék nagyon!

„Elvettetik romlandóságban”!

Lassan a testtel!

Kancsal Apostol!

Korintusiakhoz 1, 15-ben

Fura Izékbe kóstol!

Az utolsó két sor, máshogyan fordítva (mindkét fordítás szabados):

Korintusi 1. 15?

Hagyd ott azt csapostól-papostól!

A verset E. D. a barátnőjének küldte el, feltehetőleg valamilyen

melléklettel egyetemben, erre vonatkozhat a 3. sor „ez ” szava: talán
valamely nemrég „elvetett” azaz eltemetett csodálnivaló személynek
a képére. A két idézet az Újszövetségből származik, a
Korintusiakhoz

írt első levélből: 1. Korintus 15:42, 43 Épenígy a halottak

feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik
romolhatatlanságban;

Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben (...) A vers

utolsó utolsó két sorának szó szerinti fordítása:

A Korintusiak[hoz írt] 1[ső levél] 15. [fejezete] elmesél Egy-két

Körülményt!

Hogy mi az az egy-két körülmény http://www.immanuel.hu/biblia , azt

nem lehet tudni. A 15.

) Jézus feltámadásáról szól, és azt bizonyítja ezzel az eseménnyel,

hogy a feltámadás létezik, az ugyanis vita tárgya volt annakidején,
voltak, akik tagadták, mert az Ószövetség nem említ ilyesmit. Azt
bizonygatja Pál apostol, hogy ha a halottak sohasem támadnak fel,
akkor egész földi létünknek semmi értelme. Lehet, hogy ez nem
tetszik E. D.-nak, noha neki sincs mindig túl jó véleménye a földi
létről. Vagy talán valami ellentmondásra vagy érthetetlen kijelentésre
gondol, amit az ő szuperanalitikus agya nem tud befogadni, és
amiről szó eshetett a barátnővel folytatott beszélgetések során, pl.
az olyasmit, hogy „A halál fullánkja pedig a bűn; a bűn ereje pedig a
törvény” stb., vagy

hogy 'ha mindenkit gyalázatosságban földelnek el, akkor Jézust is

gyalázatosságban földelték el, márpedig ezt aligha akarhatta
mondani az a kancsal (ered.: askew = ferde, félrepofozottagyú,
lökött, nembecsületes) apostol'.

Israel Efraim

„Ház” — a Bölcs mond, abba menjek —

„Ház” — a Bölcs mond, abba menjek —

„Lak”! Egy Lak legyen meleg!

„Lak”ban nincs helye a könnynek,

Lakba vihar nem mehet!

“Sok ház,” nekem ismeretlen

„Atyja” műve; otthonos!

Tudná hová, futna menten

Minden Gyerek, már ma! Most!

…………………….

Az utolsó sor változata (azért, hogy slant rím lehessen, mint built –
tonight ): Minden Gyerek!

Most! Ma! — Fuss!

A "Fuss!" új elemet vinne a versbe; az eredetiben nincs ilyesmi, de
lehetne, nem volna idegen E.

Dickinson gyakran irónikus stílusától: azt mondaná: “Fuss”, noha

éppen most derült ki, hogy nincs hova futni, mert nem tudni, hol
vannak azok az otthonos lakok.

Mansion = tkp. nagy lakóház, udvarház, inkább nagy és jómódra

valló lakhely, akár kastély is lehet, a magyar „lak” szó pedig inkább
kicsi, de ugyancsak otthonos valamit jelent. A vers szempontjából
nincs releváns különség kicsi vagy nagy lakhely között: a lényeg az
otthonosság. A magyar szó talán még jobban meg is közelíti a vers
intencióját, mint a mansion, mert a lak szó otthonosságot sugall. (Ez
természetesen nem a fordító érdeme, nem ő

alkotta a szót. – Az az érzésem, hogy bár az angol szókincs

valószínűleg sokkal több szót tartalmaz mint a magyar, a magyar
szavak többnyire sokkal színesebbek, különböző

árnyalatokat sőt hangulatokat plasztikusabban fejeznek ki,

erőteljesebb stilisztikai értékük

van. Sőt az a benyomásom, hogy az angol költők még a

rendelkezésükre álló színes szavakkal sem élnek olyan nagy
előszeretettel, mint a magyar költők. Angol – és nem csak angol:
francia, német stb. – vers magyar fordítása gyakran színesebb,
szuggesztívabb az eredetinél.

Ez nem egyértelműen pozitívum, negatív oldala is lehet: valamelyest

változtat az elvontabb eredeti vers jellegén, de ez szinte
elkerülhetetlen. A színtelenség, szürkeség még rosszabb, még ott is,
ahol a fordítás ezáltal hívebb az eredetihez. De van úgy, hogy a
magyar fordító nem tud ellenállni sziporkázhatnékjának, és túlzásba
viszi a dolgot. Érthető; mint Rába György írta „A szép hűtlenek”-ben,
költőink a versfordítást saját költészetük meghosszabbításának
tekintették.)

Israel Efraim
'Arcturus' a másik neve -- 70

'Arcturus' a másik neve --

Csillag nekem, csak így.

Ó, ez az intrikus

Borzasztó Tudomány!

Eltapostam egy hernyót --

Egy 'Tudós' arra járt

Motyog -- 'Resurgam' -- 'Százlábú'

'Uram -- csak ennyi volt'!

Erdőből -- itt egy szál virág --

Ez meg -- egy nagyító --

Porzót számol egy óriás --

És -- 'osztályba' sorol!

Valamikor a kalapomba

Került egy pillangó --

Most dobozban, preparálva --

S a lóhere -- sehol

Mi 'Menny' volt egyszer

Az ma 'Zenit' --

Mondták -- ott lesz helyed

Ha a kimért időd betelt

Ők -- feltérképezik

S ha a pólusok megindulnak?

S az egyik a másik?

Felkészültem a legrosszabbra --

Milyen vircsaft jő ránk!

És a 'Mennyei Királyság'?

Megérkezem -- a 'Gyerekek'

Csak nem 'újmódiak'?

És rám nevetnek?

Bízom, az Atya az égben

Kis lányát felveszi --

Régimódi semmiséget --

Gyöngykapun átviszi

Fűri Mária

"Emlékezz rám" -- szólt a Tolvaj! 1180

"Emlékezz rám" -- szólt a Tolvaj!

Ó Vendégszeretet!

Fogadlak még ma "Odafenn" --

Vedd ígéretemet.
S ez a Gesztus beteljesül,

Ha Por lesz az Öröm,

És ezt úgy idézzük mi mind,

Hogy olyan Bizalom,

Amitől reményt nyerhetünk,

De komoly Ügyirat

Szerint Ok is, hogy féljük a

Nem várt Barátokat.

Fűri Mária

"Feleség" -- végre már – 199

"Feleség" -- végre már --

Elmúlt -- a "más" --

Cárnő vagyok -- "Asszony" --

Akit óvnak --

De furcsa már a lánysors

E puha takarásból --

Tán a Föld érzi így --

Jé, Mennylakók --

Kényelmes ez -- -- mi volt --

Az fájdalom --
Össze ne vesd!

Feleség! Kész!

Fűri Mária

Emily Dickinson (1830. december 10. – 1886. május 15.) amerikai

költőnő.

Magábafordulóan és a környezetétől elzárkózottan élt. Az utolsó

vizsgálatok szerint 1789

verset írt, de ezek közül csak néhány (kb. 7-10) jelent meg életében,
azok is névtelenül, vagy az ő tudta nélkül. Az itt közölt az egyetlen
hiteles dagerrotípia róla.

(Bajpocsolyán — Gázolok át —)

Bajpocsolyán —

Gázolok át —

Ez már rutin —

De bármi kis Öröm

Lábamra hág —

Botlok — becsípve —

Kavics — ne nevess ne nézz —

Szokatlan Ital —

Ez az egész!

Az Erő csupa Kín —

Hogyha Drillben szorong,

Súlyos — de leng —

Adj írt — Titánnak —

Elsorvad mint Manó —

Adj Himmaleht —

Vállára jó!

Himmaleh = Himalája

Israel Efraim

(Bajt vív a Köd a Nappal)

Bajt vív a Köd a Nappal

Uralkodni ki fog —

Sárga Ostorral csap a Nap

S a Köd eloldalog —

Egy kissé szabadabb fordítás:

Bajt vív a Köd a Nappal

Ki úr itt s ki örök —

Sárga Ostorral csap a Nap

S eloldalog a Köd —

Israel Efraim

(Bár a sorsom durva Vászon —)

Bár a sorsom durva Vászon —

S az övé damaszt —

Uraság az ő szoknyája —

Az enyém paraszt —

Mégis cigányos mivoltom

Nekem többet ér,

Meg a napcserzette bőröm

Bár ő tejfehér.

Mert a Fagy ha pontos ujjal

Homlokára bök,

Maradsz te, én s Dr. Holland,

Virágunk Örök!

Marad a nyár és rózsája,

A szántó marad,

Nincs Ősz ecsettel kezében —

Senki sem arat!

Magánvers, levélben elküldve Hollandéknak; Dr. Holland is verselt.

Nem tudni, ki az a valaki, aki Hollandékkal és Emilyvel ellentétben
nem halhatatlan; az eredeti versben a rávonatkozó személyes
névmásokból kiderül, hogy nőnemű az illető, a fordításban ennek
érdekében a kötényt (apron) szoknyára kellett változtatni. Nyilván
valamilyen eseményre vagy a címzettekkel elhangzott beszélgetésre
utal a vers.

A vers 1860-ban keletkezett.

Israel Efraim

1/1

2022. 08. 10. 10:36

Firefox

https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Dickinson%2C_Emily-1.
.

(Barátom barátomra tör!) (Magyar)

Barátom barátomra tör!

Látványos bajvivás!

Én is Bajnok leszek,

Ő meg Szatirikus!

De harcias e hely!

Ha ágyúm volna, ni,

A világot lőném le, hej!

Én lennék a jani!

(A vers 1859 körül keletkezett)

Israel Efraim

(Barátság — Jó mit ad?)

Barátság — Jó mit ad?

Díj ha tartós marad

Jó a Vagyon —
De ha csak az a cél

Hogy elfújja a szél

Fáj az nagyon.

Israel Efraim

(Belevágni az már a Tett)

Belevágni az már a Tett

Kaland és van vele

Erő kitartás gátfutás

Bíztatás szelleme

A Ferde Szem, mert azt muszáj

Tisztelni szerfölött

Avult Mércéket egynehány

Kritérium között

Az első sor fordításváltozatai:

Belevágni az nagy dolog

A kísérlet az már siker

Ugyanez prózában, magától a szerzőtől:

„Pusztán csak belevágni rám valló vers írásába, számomra az már

önmagában véve nagy teljesítmény, minthogy az ilyen
vállalkozásban eleve benne van a siker útjában álló két akadály:
először is a dolog önellenállása (nehéz jó verset írni), másodszor
pedig az a tény, hogy számomra az egyetlen bátorítás az olyanfajta
emberek azaz kritikusok gyanakvása, akik csak hagyományos költői
formákra képesek rácsodálkozni (avult Mércékre) meg arra a néhány
kortárs költőre, akik őszerintük a jó költészet kritériumai (Kritérium-
Források

[ez áll szó szerint az eredeti versben]).”

(Azt jelenti ez, hogy mivel senki nem bátorítja a versírásra, az

egyetlen bátorítás az, hogy a szűklátókörűek ferde szemmel nézik,
amit ő ír?)

Israel Efraim

(Bírta míg a pár szimpla ér)

Bírta míg a pár szimpla ér

Ég-színt rajzolt kezén —

Míg olyan lett kérdő szeme

Akárha lila Szén.

Míg jöttek, mentek Nárciszok

Nem tudom mennyi volt,

Aztán tovább nem bírta —

S a Szentek közt leült.

Alkonykor tűrő arca

Már nem dereng elő —

Sem félénk főkötője

Utcán nem sejthető —

Helyette Koronás lett

Udvarhölgyek között,

De van más szerény, örök arc,

Melyről suttognak itt?

Ez eddig a legrosszabb Emily Dickinson-vers, amelyet lefordítottam;

az a benyomásom, hogy még nyelvi-mondattani szempontból sem
csupán sokkírozóan furcsa és merész, hanem helyenként
egyszerűen slendrián, de ennek eldöntésére angol nyelvtudásom
nem rossz, de elégtelen színvonala nem hatalmaz fel. — A rossz
versről eszembe jut Weöres Sándor egyik versének részlete; csak
emlékezetből idézhetem: (...) Mindenki versel, sőt jó verset ír.

Tisztelet illeti a közéleti kitűnőségeket, mert ők írnak még rossz

verseket.

Természetesen egyáltalán nem igaz, hogy csak a közéleti

kitűnőségek írnak rossz verseket.

Helyesebben ez attól függ, kiket tekintünk közéleti

kitűnőségeknek:ha a jónevű sőt nagy, zseniális költők is közéleti
kitűnőségek, akkor nagyon is igaz... a legzseniálisabbak is írtak
silány, csapnivaló verseket. —

„Mindenki versel”: emlékszem, jó ötven vagy hatvan évvel ezelőtt

olvastam valahol, hogy Magyarorszgon kb. tízezer olyan állampolgár
van (tehát volt akkor), aki valahol valamilyen formában publikált már
verset nyomtatásban. Tízezer nemzeti érdeklődésre számot tartható
bárd nem képzelhető

el, ez ugyanolyan, mint ugyancsak Weöres Sándornak ez az

egysoros verse: „Remetebál”... —

Baj (baj?), hogy az irodalmi minőségnek még úgy-ahogy pontos

kritériumai sincsenek.
Modern korunkban különösen nincsenek még formális kritériumai
sem (prozódia, rím és egyéb költői eszközök) a költésnek, össze
lehet halandzsázni hetet-havat, és aztán „ha akarom, vemhes, ha
nem akarom, nem vemhes”... De régen is lehetett rossz verseket írni
a mesterségbeli szabályok kifogástalan tiszteletben tartásával is.

Írtak is bőven, csak halandzsázni még nem lehetett akkor.

Petőfit sohasem tartottam a legnagyobb magyar költőnek, távolról

sem; a „Szeptember végén”

szerintem az ő színvonalát sem közelíti meg, mélyen alatta marad.

És az mégis az egyik legnépszerűbb magyar vers, a magyar kultúra
törzsökös tagja, a magyar néplélek házának megbecsült lakója. Nos,

nem gondolom azt, hogy én okosabb vagyok a magyar népléleknél,

annak ellenére, hogy egyet értek saját magammal. Egyáltalán nem
hiszem, hogy a fenti Emily Dickinson-vers ugyanannyira giccses és
ezzel együtt ugyanannyira integráns része az amerikai népléleknek,
mint a „Szeptember végén” a magyarnak, mindazonáltal... Szóval
szerintem itt van egy rossz E. D.-vers; ha a fordításom jó azaz hű,
akkor az eredménynek rossz magyar versnek kell lennie...

(Til = till, until. Ha ez helyesírási hiba, akkor jól tették, hogy nem
javították ki.) -

Israel Efraim

(Bitón lógott egy gaz lator,)

Bitón lógott egy gaz lator,

Pokol se veszi be

Bár joga van rá — és lehullt

Természet függönye

Aki szülé odabiceg, —

Hisz anyaszülte volt.

„Semmim se lett, csak ő”, liheg —

Mennyire megfakult!

Israel Efraim

(Boldog levél! Te Vele léssz!) (Magyar)

Boldog levél! Te Vele léssz!

Mondd fel Neki —

Fel a meg nem írtam lapot —

Mondd — nem áll csak Szintaxis ottan —

De kihagytam névmást-Igét —

Mondd el hogy’ kapkodtak az ujjak —

Majd — hogy’ cammogtak — lassab — ban —

S hogy bárcsak szem meredezne a lapjaidon

Hogy látná le kitől nyűgözve van —

Mondd hogy — nem Íróember az, nem —

Hisz minden mondatát hebegé —

Hogy hallottad hogy’ liheg a Pruszlik —

Akár egy kicsi lánygyereké —

Hogy szinte sajnáltad — te — hogy így van —

Mondd el — nem — itt csűrj és csavarj —

Mert meghasadna a szíve ettől —

S elhallgatnánk te meg én s a Jaj.

Mondd el — Virrad — mielőtt befejeztük —

S Vén Kakasunk „Hajnal!”-t nyerít

S te — álmos voltál — s mondtad: Elég már! —

Miért ne lehetne mondani ? (Mit?)

Mondd — hogy téged le hogy’ pecsételt — Félve!

De — ha kérdi hol van rejtekhelyed

Holnapig — Te, boldog levélke!

Kacér képet vágj — s rázd fejed!

Vajon miért írja nagybetűvel az igét de kisbetűvel a névmást? Azt

lehetne gondolni, hogy a névmás —

„te” vagy „Ön” — egy szerelmes egyén számára még fontosabb,

mint az ige azaz az állítmány, még akkor is, ha az az odanemírt
állítmány éppen az, hogy „szeret(lek)”. Úgy látszik, nem fontosabb.
Ki tudja, miért.

Érdekesség: a vers két változatban maradt fenn, az egyikben

mindenütt hímnemű „Ő” és

„Neki” áll (He és Him), a másikban nőnemű (She, Her). Úgy látszik,
duplán volt szerelmes Emily Dickinson, két emberi lénybe egyszerre,
egyszer heteroszexuális, egyszer homoszexuális értelemben... Ha
magyarul írta volna E. D. a verset, egy változat is elég lett volna...
nincs is értelme mind a két változatot külön lefordítani, elég ez az
egy, „koedukált”, kvázi „magyar”
változat. (A két verzió közötti további egy-két jelentéktelen különbség
miatt sincs értelme kétszer fordítani le a verset.) Az egyik verziót
elküldte szerzője egy — nős

— úrnak, ennek ellenére egyáltalán nem biztos, hogy ebben

szemérmetlen tolakodást kell látni (bár még ha netán lehetne is, a
vers szempontjából az sem volna baj). A másik verzió minden
bizonnyal női hölgyhöz szól. Abba is szerelmes lehetett költőnk —
szexuális értelemben is-e? nem-e? Irodalmi szempontból ez is
teljesen mindegy, csámcsogjanak az ilyesmin a közismerten korlátolt
és botfülű, olvasni közismerten nem tudó irodalomtörténészek,
engem nem érdekel. Ha szerelmes, hát szerelmes, mindegy, hogy
kibe.

E. D. aranyos! fülig szereti felebarátját és/vagy felebarátnőjét,

alighanem szerelmes is egyikbe és/vagy a másikba akármilyen
értelemben, alighanem fennkölt értelemben, mégis van kedve
hülyéskedni, viccelődni, önironizálni... Be kell vallanom, hogy én is
szerelmes vagyok őbele, Emily Dickinsonba, ebbe a csúnyácska,
130 éve halott nőbe, az összes elképzelhető értelemben!

A kakas hajnalt nyerít: „neigh” = egyértelműen: „nyerít”, az összes

szótárak szerint. Nem a fordító blődlizik itt, hanem halálosan
szerelmes költőnőnk... Lelke rajta.

„Kihagytam névmást-Igét. ” Hát az ilyesmi füligszerelem nélkül is

roppant gyakran előfordul Emily Dickinsonnal... Kihagy
nélkülözhetetlen kulcsszavakat. Tessék kitalálni, odaképzelni őket!...

„Nem Íróember az ”. Álszerénység? Emily Dickinson, a nyelvnek ez

a bűvésze-művésze, nem íróember? Egy másik költő (a cseh
Březina), ugyancsak utolérhetelen bűvésze nyelvének, ugyancsak
azt írta valakinek levélben, hogy ő aszongya „nem íróember”... Hát
persze hogy nem. Csakhogy nem a profi íróember előtt, hanem a
profi íróembert messze túlszárnyalva...

Israel Efraim
(Bús, kicsi szív!) (Gügyögő versike)

Bús, kicsi szív!

Itt hagytak, ugye?

Hát hagyd, ne bánd!

Hős kicsi szív!

Cserben hagytak-e?

Ő rá se ránt! Ő rá se ránt!

Törékeny szív!

Nem törsz össze te! —

Elhiszed-e? Elhiszed-e?

Víg kicsi szív —

Mint hajnal fénye!

Szél és nap — lesznek vele!

Csekély — pl. József Attila „Aludj el szépen, kis Balázs”-versénél

sokkal csekélyebb —

minőségű

alkalmi bölcsődalszerűség. Nem tudni, ki a címzettje, csecsemő-e,

akinek a szülei negyed órára elmentek valahova, vagy
elanyátlanodott kutya- vagy macskakölyök-e, vagy maga Emily
Dickinson, aki valamiért úgy érzi magát, mint amazok érezhetik...
Érdekes, hogy a világ egyik legcsavarosabb agyú költője gügyögni is
képes. Erről megint csak József Attila jut eszembe: „Gügyü, gügyü,
Döncike” stb ( https://www.arcanum.com/en/online-
kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/jozsef-attila-
1EE20/rogtonzesek-1FF1A/gugyu-gugyu-1FF63/ ), csakhogy az
vérfagyasztóan végződik.

Érdekes, hogy nagy költők is írnak olyan verseket, amelyekre nem

100 %-ig ugyan, de többékevésbé igaz az, hogy „Nincsen benne
semmi, ámde az legalább érthető”...

„Glory” és „array” az angolban rímnek számít, bár kevésbé jó

rímnek, mert az egyiknek az első

szótagja hangsúlyos, a másiknak a második szótagja, tehát az egyik

hímrím, a másik nőrím.

Magyarul az ilyesmi lehetetlen: hímrím és nőrím összerímeltetése a

dilettantizmus és a

botfülűség egyik legfeltűnőbb jele. Ennek ellenére én is

megkockáztatom itt, noha se dilettáns, se botfülű nem vagyok:
dilettáns fordítóK! „ fénye — vele ” az magyarul nem rím!!!!!!

Részemről ez csak afféle játék. De hát a jelen, csaknem 100 %-ig

jelentéktelen alkalmi versike szempontjából ez valójában teljesen
mindegy. Az eredeti vers ritmusának a lehetőség szerinti követése is
teljesen fölösleges ebben az esetben, dehát ez a magyar
versfordítás bevett szokása, és nem is olyan rossz az a szokás.

(A versike 1860 körül keletkezett)

Israel Efraim

(Címerem legyenek.)

Címerem legyenek.

Én szín-házat vetek.

Eljön Május hava —

S soronként fellobog —
Majd újból alvó állapot —

Szentélyem ez — a rét

Ma.

Veszítsd — ha megtalálhatod —

Menjen — ha visszatér —

Mit el Csenő se lop —

Mit el Csaló se kér.

Így halmoznak a halmok

S kap tőled kis lapát

Százszorszép egy sarkot

Meg a Harangláb —

Sáfránynak a titkát

Te s én tudjuk ó —

Daloljuk ki halkan —

„Elszelelt a hó!”

Kit egy Kosbor szíven talál —

Rózsás annak nyár és mocsár.

Egy kiadás három külön versnek tekinti ezt a három versszakot,

annak ellenére, hogy egyazon lapon szerepelnek Emily Dickinson
hagyatékában, választóvonalak nélkül.
Az első strófa szinte a képzavar határát súrolja: a színes virágok,
amelyeket Emily ültet, az ő

címerei, zászlói, mintha az a hely az ő állama, birodalma volna. Már

a második sorban ugyanez színház, az eredetiben: pageantry =
színes, pompás ünnepély, ceremónia, azt „veti”.

Néhány sorral lejjebb kiderül, hogy mindez nem is a kertjében

történik, amint az fentebb gondolható volt, hanem az egész rét
(ered.: síkvidék) az ő szentélye (chancel = templom szentélye,
kórusa; építészeti fogalom). Az olvasónak nincs érkezése beleélni
magát egy képbe, máris átváltozik az a kép. Lehet, hogy mindez egy
— vagy három —

kidolgozatlanul maradt versvázlat, noha az is igaz, hogy Emily

Dickinson kicsiszolt versei is gyakran szélsőségesen tömörek és
vázlatszerűek.

Aligha kell úgy érteni a dolgot, hogy Emily konkrétan ülteti be a rétet
virágokkal, hanem hogy a virágos rét mintegy az ő saját maga
„ültette", teremtette zászlóerdője, népünnepélye, templomi karzata.

(A vers 1858-ban keletkezett.)

Israel Efraim

(Csak az Égnek nem semmi ő.)

Csak az Égnek nem semmi ő.

Csak Angyalnak Barát.

Csak Vándorméh számára nem

Felesleges virág.

Csak szeleknek nem primitív.

Csak Lepke látja meg

Ha mint harmatcsepp, épp csak egy,

Lent a Szántón remeg.

A legkisebb Gazdasszony ő

A fűben — s nélküle

Egy lény elveszti azt, mitől

A Lét-Lak — lakható!

A vers 1860 körül keletkezett.

Israel Efraim

(Csak az Ideál Jó Olaj)

Csak az Ideál Jó Olaj

Attól jár a Kerék

De ha a Főtengely forog

Az Olaj nem elég

Szabados fordítás:

Az ideál az igazi

Kocsikenőcs, a Nagy

Ha Kerékagy és Szem forog

Nem kell Kenőcs csak Agy

Az eredeti vers szó szerini fordítása:

Az Ideálok, csak az a jó Olaj

Azzal segítünk be a Keréknek

De ha az Életfontosságú Tengely forog

Akkor a Szem visszautasítja/elveti/kiveti az Olajat

Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a világ nem állhatna fenn ideálok

nélkül; de egyes konkrét szituációkban képtelenek vagyunk a
gyakorlatba átültetni az ideálokat, mert élni sem lehetne úgy.

Például: ideál: minden teremtett lényt szeretni kell. De képtelenség

emiatt megsímogatni patkányt, mérgeskígyót, veszett kutyát,
életveszélyes lehet. Sőt bizonyos teljesen veszélytelen dolgokat látni
sem bír a szemünk, az enyém pl. svábbogarat. — Az „eye” = szem
szónak

okvetlenül jelentenie kell valami technikai dolgot is, sőt elsősorban

azt, valami olyasmit, mint a kerékagy, mert a képnek önmagában,
szimbolikus jelentésétől függetlenül is többé-kevésbé koherensnek
kell lennie; „látószerv” értelemben mint szójáték áll ott az „eye” szó.
— Mintha tényleg láttam volna valaha olyasmit, hogy a kerékagyon
kitüremkedik a fekete kocsikenőcs.

(Az, hogy „a szem kiveti az olajat", aligha jelentheti azt

szimbolikusan, hogy ,ha az ideál nem valósítható meg, akkor a szem
sír". Ideál — olaj a szembe — könnyek ahhoz egymástól túl távol
eső

képzetek.

Israel Efraim

(Csak Lámpást gyújt ki költ —)

Csak Lámpást gyújt ki költ —

Maga — kihúny —

A felszított Kanóc —
Ha élni Fény

A Lényeg mint Nap-Ár —

Egy Lencse mind a Kor

És szétszóródik így

Körben a Kör —

(Körben = 1. Köröskörül, 2. A Kör belsejében, vagyis a kör

szétszóródik saját magában. Az eredeti ezt nem éppen így mondja,
de ez is dickinsonosan kétértelmű sőt rejtélyes és eléggé érthetetlen
volna, ha most nem magyaráztam volna meg.) A vers már
mondattanilag sem konzisztens, nem mindig világos, melyik főnév az
ige alanya, és hogy egyáltalán mit állít. Az többékevésbé világos,
hogy mi a kérdés: örökéletű-e a mű, vagy az is múlandó?

Hogy mi a válasz, az nem világos. Ez a vers is rejtvény vagy

dodonai jóslat (is, nem csak).

Első ránézésre így olvasható:

A Költők csak Lámpásokat gyújtanak —

Ők maguk — kihúnynak —

A Kanócok melyeket ők stimuálnak —

Ha életfontosságú Fény

Van (ti. bennük — vagy: a költőkben?) lényegileg, mint ahogy a

Napok (is lényegileg vannak benne

[ valamiben] (nem: „a fény van a Napokban”) (Miben vannak benne

lényegileg? a Világban??)

—
így olvasva a mondat nincs befejezve, nem tudjuk, mi van akkor...

De így is olvasható:

A Költők csak Lámpásokat gyújtanak —

(Tudniillik) Saját magukat — kihúnynak

A Kanócok, amelyeket ők szítanak fel —

Ha (még ha?) létfontosságú Fény (is?)

A lényegük akárcsak a Napoknak —

Minden Kor más-más Lencse (= minden kor a maga szemüvegén

keresztül olvassa a művet, vagy inkább minden kor másban látja
vagy máshová irányítja a középpontot azaz máshogyan fókuszolja
azt a Fényt) És az a Lencse szétszórja A Kerületüket (= eltűnteti,
vagy éppen ellenkezőleg mindenütt láthatóvá teszi azt, ami a
fényben nem a centrum, hanem a „külterület”, vagy pedig ’annak a
határa, ameddig a fény terjed — ???...) 1 / 2

3. lehetséges bár kevésbé valószínű olvasat:

A Költők csak Lámpásokat gyújtanak —

Ők maguk — kihúnynak —

(Ők maguk, azaz) A Kanócok melyeket ők stimuálnak

Vagyis a költők maguk attól múlnak ki, hogy költenek, felégetik saját
magukat az alkotásban.

Hogy a művük örökéletű lesz-e, az nem derül ki. Ha a korok az

örökkévalóságig fogják olvasni, mindig máshogyan, akkor örökéletű
is a mű meg nem is, hiszen a különböző

értelmezések során az még ugyanaz a mű és már mégsem

ugyanaz.
Israel Efraim

2/2

2022. 08. 10. 10:54

Firefox

https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Dickinson%2C_Emily-1.
.

…De borzas lény! És lába sincs,) (Magyar)

De borzas lény! És lába sincs,

És mégis hogy’ rohan!

Bársonyé az ő Jellege,

S Pejpaci-Színe van!

Olykor a fűben lakozik,

Olykor egy ág a lak,

Onnan huppantja le magát,

Ha lent Ember halad!

Ez csak a nyár volt.

De ha jönnek Riadószelek,

Damasztfonalba költözik —

Cérnaszállá pereg!

Mint egy Hölgy oly kecsessen

Jön meg ő s a tavasz!

Mint Toll, szárny nőtt a vállán!

Nem ismered: Ki az?

A Világon — álneve: Hernyó!

S vagyok én valaki,

Hogy kimondjam a titkot,

Hogy a Lepke mi?!

Israel Efraim

(Déli Szél sodort)

Déli Szél sodort

Dongóknak hada

Húz — most habozik —

Iszik, s oda —

Lepke leszáll

Kasmir-lágy utakon —

Megfogni — lágyan,

S ím átadom!

A vers 1859-ben keletkezett.

Israel Efraim

(Diókabát de jó)

E Dió Kabátja de jó
Hogyan szabja rá a Szabó?

Nincs sehol semmi varrata

Mint valami Álom-Ruha —

Ki szőtt ily Barna Szövetet?

Hogyan vett pontos méretet?

Csak nő csak nő a Gesztenye

S nő vele ósdi Köpenye —

Mi tudjuk mi az a Tudás —

Azt is mi az ami Csodás —

De ez a Vidéki Rokon —

Kifog törvényen logikán!

Az eredetiben minden sor három jambusból áll, a fordításban

négyből, hogy minél több részletet lehessen visszaadni. Költőink-
versfordítóink nemigen „követnek el” ilyesmit, de azért megesik
velük, még más okból is. A fenti fordítás tömöríthető három verslábú
sorokba is; bizonyos nüanszok elsikkadnak, de nem is olyan sok.
Minden árnyalat úgysem adható vissza, még „nyersfordításban”
azaz prózai fordításban sem.

Diókabát de jó

Hogy’ szabja rá Szabó?

Nincs sehol varrata

Szinte Álom-Ruha —

Ki sző ily Szövetet?

Hogyan vesz méretet?

Csak nő a Gesztenye

S vele ó Köpenye —

Tudjuk bölcsek vagyunk —

Bámulni is tudunk —

De jön e pici Pór

S mindez semmit sem ér!

Israel Efraim

(Drágád az Úr — nem láthatod —)

Drágád az Úr — nem láthatod —

Írsz neki — minden nap —

Egy pár sort — ébredés után —

S ha már öreg a Nap.

Egy Nagy Levél — hiába! — mit

Örül a szem ha lát —

De hisz Háza — Lépésnyi csak —

S Házam — az Ég — Na ládd.

Israel Efraim

(E falut sűrűn jártam)

E falut sűrűn jártam

Iskolából jövet —

Nem tudtam itt mi folyhat —

S minden mért oly nyugodt —

Nem tudtam még az évet —

Melyben majd jönnöm kell —

A Számlapon korábban

Mint mások mentek el.

Alkonynál csendebb csend van

Hajnalnál hidegebb —

Százszorszép jönni nem fél —

Madár idelibeg

Fáradt hogyha lennél —

Fázós — vagy zavart —

Bízz ígéretemben

Túrj bomlást, avart,

Kiálts: „Itt van Dollie!”,

S lelsz két forró Kart!

E falut. Gyengébbek kedvéért: a temetőt.

A Számlapon korábban; ered.: a Számlap szerint, a sors nagy

órájának számlapja, menetrendje szerint korábban, mint a többiek
költőnk előtt. Ennek legegyszerűbb jelentése az, hogy ifjabban halt,
mint mások (szoktak meghalni). Először azt írtam, hogy „Naptárilag",
ez talán emészthetőbb volna költészethez szokott gyomrunk
számára, de Emily Dickinson, mint majdnem mindig, jobban szereti a
kevésbé emészthető, sokkírozóbb sőt alig érthető, egyéni
szemléletmódokat és „bekódolásokat" (képeket, metonímiákat). Azt
is el tudom képzelni, hogy a Számlap itt nem csupán metafora vagy
az idő

allegóriája, hanem maga az idő, vagy hogy az idő, a világ folyásának

ideje, maga számlap,

„konkrét"

értelemben, tehát hogy mi „ helyileg " azon a számlapon „ mozgunk

". „By" ugyan elsősorban azt jelenti, hogy „által, szerint", de olyasmit
is jelent, hogy valamilyen hely mentén, valamilyen

idő során stb. Sőt még az sem elképzelhetetlen, hogy az a

Dickinson-féle számlap realisztikusabb óra számlapja, tehát valóban
tizenkét ÓRA alatt megy körbe a mutatója, és mi tudjuk, hogyan kell
ezt huszonnégy órának osvasni; emez értelmezés szerint Emily nem
(vagy nem csak) az átlagosnál fiatalabb korban halt meg, hanem a
napnak más, korábbi szakaszában, mint mások szoktak (?),
mondjuk hajlnal előtt, és ezért van hidegebb abban a sírban, mint
amilyen hideg a hajnal, és ezért nagyobb benne a csönd, mint
amilyen csöndes az alkony (ered.: napnyugta).

Ennek ellenére, ha odajön Dollie (mindegy, hogy ki az), akkor „én

feljövök érte a síri világból", és FORRÓN átölelem, karjaimba zárom.
Ez szörnyen giccses — volna, ha nem lenne kürülaggatva ennyi
groteszk, sokkírozó részlettel, és főleg ha Emily csak elképzelt
jövendőbeli sírjából írná ezt forrón Dollie-nak, nem pedig
JELENLEGI sírjából, amelyben ő MÁR MOST

„időzik"... A „forrón" szó nincs odaírva, de a ritka „enfold" (karjába

zár) ige implikálja, az mert azt is jelenti, hogy „teljesen beborít",
„bebugyolál": ő, a sírban lakó Emily, védi meg Dollie-t a hajnalnál
hidegebb hidegtől... Hogy Dollie

élt-e e vers megírásanak idején, vagy már halott volt, azt nem
tudom; ha élt, akkor még groteszkebb a dolog, de nem kell, hogy ez
a versen kívüli információ érdekeljen bennünket, olvasókat, elég
groteszk ez halott Dollie-val is.

Israel Efraim

(E speciális Párnán)

E speciális Párnán

Tervünk mind elszalad —

Az Éj iszonyra vár tán

S az álom vajh marad

Vagy minket — idegenként —

Új helyekre vezet

Ezt fogja fel a lélek

Ez minden mit tehet.

Comprise = magában foglal, megragad, de szerintem itt „megért”

jelentésben áll: a szó az ófranciából került az angolba (v.ö.
comprendre), és eredetileg jelentette ezt is De úgy is fordítható ez az
utolsóelőtti sor, hogy

Ezt vegye be a lélek .

Israel Efraim

(E szív mely rég betört —)

E szív mely rég betört —

E láb mely meg nem állt —

E hit mely csllagot nem ért,

Befogad lágy halált —

Nem ér utól mord eb Nyulat

Eddig űzte szelet —

Nem rabol fészket a kamasz

Gyengéd szárnyak alatt.

(A vers 1859-ben keletkezett)

Israel Efraim

(Egek! Nem tartják titkuk!)

Egek! Nem tartják titkuk!

Dombé lesz a titok —

A Kerteké a Dombtól —

S megkapják — Nárciszok!

Egy Madár — éppen arra jár —

Mindez átmegy fülén —

Hogyha megvesztegethetem —

Megtudhatom talán.

De — azt hiszem hogy mégsem —

Hisz jobb — nem tudni azt —

A Nyár ha Axióma —

Bűvöt a Hó — fakaszt?

Atyánk — tartsd meg a titkod!

Jobb is — hogy nem tudom

A Zafírkékek mit csinálnak

Modern világodon!

A Zafírkékek — az eredetiben: „A Zafírkék Fickók ” (!) (ti. az Egek,

mintha tényleg több ég volna, pusztán azért, mert a sky = ég szó
többes számban is írható, akárcsak a magyarban).

(Lehet a 2. strófa humoros álnaívsága láttán nem nem gondolni arra,

hogy "Cukrot adnék annak a madárnak, Dalolja ki nevét a
babámnak" — ?...)

Israel Efraim

(Egér a Bú —)

Egér a Bú —

Kedvenc Lakása Mellkasod

Duplafalú —

El nem kapod —

Tolvaj a Bú — mint vad riad —

Fület hegyez — meg-megjegyez —

Sötét Hodályt —
Amelybe Lénye bújt —

Bűvész a Bú — Játék az Eleme —

Csak szemet el ne ijesztene

Sebe — mely Egy — vagy — Három lehet —

Ínyenc a Bú — ilyet kíméljetek —

Legjobb ha nyelve nincs neki —

Mielőtt szól — Máglyára vele —

Tán Hamvai

Ha hallgatnak — nem tudhatod —

Nem húz ki a Kínpad egy árva szótagot —

Israel Efraim

(Egész Színdarab Ablakom előtt —)

Egész Színdarab Ablakom előtt —

Egy Tenger — Törzse van —

Ha Madár meg a Gazda — véli: „Fenyő” —

Az a jó nekik — csakugyan —

Nincs Kikötő, „Sorhajó” — csak Madár —

Szajkó — mely az Égbe tart —

Vagy a Mókus — a kerge Félszigetén

Innen — érhető el a Part —

A Belföld — a Föld van az alfelen —

S ami odafenn — az a Nap —

És az Üzlet — ha Üzlete van —

Fűszer — az Illatból vezetem le épp —

Ha a Szél Szava száll — megítélheti-e

Ki Süket — mi az isteni Szó?

A Dal Definíciója — csak az

Hogy nincs Definíció —

De az — hinni sugall —

És mind — látni ajánl —

Ha majd nem lesz — a Szemvilág

Én tudni fogom hogy enyém hisz láttam

A Halhatatlanság —

A Fenyő odakint „Tudományos”

Végtelenségi „Tag”?

A jövőt ha megérzed — a felszentelésbe

Beajánlás — mit Isten ad —

5. versszak, „De az": gondolom, a fa.

„És mind”: feltehetőleg a fa ágai.

Tengernek látni az ablak előtti fát, az minden szürrealista képzeletet

felülmúl... A szürrealista versek különben is többnyire teoretizálások,
agyaskodó elméletek megvalósításai voltak. Igaz, hogy Dickinson is
rengeteget agyaskodik és szofisztikál, de őnála ez nem puszta játék.

Israel Efraim

(Egy Báb ki fél, egy Báb ki kel!)

Egy Báb ki fél, egy Báb ki kel!

Titokgubó, mért rejted el

Mit egy világ gyanít?

Egy óra múlva minden ág

Titkolt pompádat veszi át

Mely fogsággal dacol!

Egy órácskáig Lepkebáb,

Aztán füvet hajlít a láb:

Készen a Pillangó!

Kérdezni van egy pillanat,

S már bölcsebb mint az “Ál-Tudat”,

És Világot tudó!

(Egy másik báb-vers, ugyancsak 1859-ből: Ím a földből (Por, te

foganj) — So from the mould.)

Israel Efraim

(Egy Börtön végül jóbarát —)

Egy Börtön végül jóbarát —

Ormótlan külleme

S Miénk között — Rokonvonás —

S összevont szemibe —

Nézni mi hálásak vagyunk

S hogy Támgerenda van

Rendelve nekünk — ételünk —

Éhezünk rá — nagyon

Megtanulunk Priccset Padot —

Mely lábUNK válasza —

Hang — kezdetben oly — nyomorú —

Most mint soha — oly puha —

Mint a lubickolás —

Mikor Gyermek-Emlék terem —

De egy Kelletlen Körbenjárás —

Egy Mértani Öröm —

A Kulcsnak Helyzete

Mely Napot félbevág

S nem valós — Igyekezetet —

Eddig a Szabadság —

Míg ez Agyrém-Acél —
Formái — Nap meg Éj —

Jelen vannak — mint Mieink —

S nem-szökhető — Homály —

A szűkre szabott Kör-Adag —

S rest Reményváltozás —

Hogy jön passzívabb valami

Meglátni túl magas —

A régvolt Szabadság

Mely — Álomként — oda

Túl nagy más Éjnek mint az Ég —

Ha Az — tényleg — megvált valaha —

Körülbelül ilyenek lehettek a dodonai jóslatok meg a Szibülla jóslatai,

amelyek levelekre voltak írva, de ha a szél szétfújta a leveleket,
akkor a jósnő már nem segített érthető rendbe szedni őket... A
szócsoportok, szintagmák mondattokká való összerakásában nem
segít bennünket amerikai szibüllánk központozással, és elhagy
minden, az angolban elhagyható

„hogy”-ot, „amely”-t és hasonlókat, sőt gyakran el nem hagyható

szavakat is. Pl. „Nor ever now — so sweet —“ (ford.: Most mint soha
— oly puha); azt hiszem, hogy ez azt jelenti, hogy That never was so
sweet as now; hogy a Hang, talán a 1 / 2

2022. 08. 10. 10:58

Firefox
https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Dickinson%2C_Emily-1.
.

priccs deszkáinak recsegése, kezdetben nyomorúságunk zenéje

volt, de annyira hozzászokunk

[saját testünk, földi létünk börtönéhez], hogy most már puhának

(ered.: édesnek, lágynak) halljuk ezt a rémes hangot.

A negyedik versszak harmadik sorától kezdve újabb és újabb,

maratoni mellékmondatokkal súlyosbított alanyokkal halmozza el az
olvasót; türelmetlenül várjuk az igét, az állítmányt, de az nem és
nem jön, én legalábbis nem találtam meg.

Az utolsó strófa szó szerint: „A Szabadság, amit ismertünk

[gondolom: gyerekkorunkban, vagy születésünk előtt] / Elkerülve —
akár egy Álom / [mely, ti. a szabadság] túl nagy volt minden
Éjszakához [= nem fért bele] kivéve az Eget [ezek szerint az ég
maga is éjszaka (?)]

ha ugyan az [az ég] valóban megvált (egyáltalán).”

Israel Efraim

(Egy csöndes — Láva-Lét —)

Egy csöndes — Láva-Lét —

Mitől villant az éj —

Amikor sötét volt eléggé

Hogy láthasd ami mély —

Mint Földrengés mi higgadt —

Túl halk — nem sejthető

Nápoly melletti fajta —

Észak? Nem leli ő

E Szimbolum — e Fáklya

Szájból mely nem hazug —

Csak Vörösen nyílik-bezárul —

S Városokra — csorog —

(Nápoly, gyengébbek kedvéért: A Nápolyhoz közeli Vezuv

tűzhányóra való célzás, mely két várost öntött el lávával az ókorban.)

Israel Efraim

(Egy elnyűtt — lerongyolt Fiú)

Egy elnyűtt — lerongyolt Fiú

Csak tehénvinni jó

A Felejtés rétjeire —

Egy Vezér-Embrió —

Kihúnytak a füttyös Fiúk —

Hálás jó Tehenük

Balladák Karámjának él

Vagy Fű Álmainak —

Israel Efraim

(Egy első Néma Eljövés —)

Egy első Néma Eljövés —

Az Idegen Lakába —
Egy első Tiszta Elmenés —

Harangok víg Szavára —

Egy első Csere — mindazé

Mi össze — keverve — állt —

Annak ki Hittel szembesült —

Egyedül — neve Lót —

Nem biztos, hogy ez a vers is rejtvény, enigma, mint jó pár E.

Dickinson-vers; lehet, hogy szerzője elképzelt egy felemelő jelenetet
és azt nyelvileg hármas paralellizmssal, három hasonló
mondatszerkezettel írta le, de nem rendelt hozzájuk konkrétabb
tartalmakat. Sőt még az is elképzelhető, hogy először azt a hármas
parallelizmust és a vers ritmusát gondolta ki, és csak később
öltöztette szavakba és gondolatokba, ha úgy tetszik
"mondanivalóba"; Shelleyről, Weöres Sándorról is tudható, hogy
nem egy versük ilyen módon született. De ha életrajzi adatok
elemzésével megfejthető is a vers, az olvasó számára az akkor sem
több, mint aminek mutatja magát — esetleg hozzáképzelhetünk
konkrét tartalmakat, pl. azt, hogy az Idegen maga Emily, hisz ő a
világtól elidegenedettnek érzi magát, de mégis elképzeli, hogy
egyszer csak eljön majd hozzá Valaki és együtt elmennek Valahova.
Mivel a jelentés, a versbeli szituáció bizonytalan, kontextus sem
árulja el az olvasónak, hogy milyen jelentésben olvasandók bizonyos
szavak; pl. az angol „fair” szónak van vagy negyven jelentése, a lot
szónak is van egy csomó, pl. mindjárt éppen az, hogy „egy csomó”
(sok), továbbá „sorshúzás”,

„osztályrész”,

„valakinek a sorsa” és még néhány. Ezen kívül az sincs kizárva,

hogy a bibliai Lót nevét kell látni, helyesebben hogy azt is lehet látni
a szóban (v.ö. Mózes I. könyve, 19:1-26; http://www.immanuel.hu
/biblia/biblia.php?konyv=1&fejezet=19&o1=2&o2=3&o3=4 ), annak
ellenére, hogy ennek az értelmezésnek vannak nehézségei. Lót
„idegen” volt Szodomában, ezt a szemére is hányják a város lakói
(„Ő az egyetlen jövevény köztünk, és ő akar törvényt szabni?”).
Valóban eljöttek házához az angyalok, bár egyáltalán nem „némán”;
esetleg azt gondolhatjuk, hogy csak Lót hallotta, amit mondtak, a
város lakói nem... Az angyalok kiviszik a romlott, bűnös városból a
nem odavaló Lótot.

Harangszóról nem beszél a Biblia, de Emily odaképzelhette, hiszen,

ha ez az értelmezés igaz, akkor Lót helyzetébe stilizálhatta saját
magát és Szodoma helyébe a saját környezetét, ott pedig voltak
harangok.

Égi harangok is lehetnek azok: 'az Ég is örül(ne), hogy ki- és

megmentik Emily Dickinsont'...

Ami össze volt keverve: Lót igaz ember volt, mégis Szodomában
lakott, az erkölcsi fertő

kellős közepén. Ez a „keverék” Lót számára fel lett cserélve, és ő

csak — vagy: egyedül ő —

a Hittel lett szembesítve: még a saját családja sem akarta elhinni,

hogy baj van, hogy ég a lábuk alatt a talaj, nem hogy a város lakói, a
felesége pedig sóbálvánnyá változott útközben, mert hátranézett; de
ő, Lót, hitt az angyaloknak, odahagyta hazáját, és még csak hátra se
nézett... Az értelmezés nehézsége: Lót nem volt egészen egyedül,
leglábbis konkrét értelemben nem, mert a lányai is vele mentek.

Ha a „Lot” szó nem a bibliai Lótot jelenti, akkor nem tudom, mit jelent
és nem értem a vers végét. Ám ez az én bajom, nem a vers baja:
egyáltalán nem szükséges, hogy egy vers pontosan, minden
részletében érthető legyen. (Mindazonáltal ez nem igazolja a
halandzsaversek létjogosultságát, még kevésbé nem-
halandzsaversek halandzsafordításainak létjogosultságát.
Halandzsázni szemérmetlenség, prostitúció, a Betű, a Szó, az
Irodalom megcsúfolása, a Nyelv, a Kommunikáció Szodomája és
Gomorája.)

Egy másik E.D.-versben is szerepel a Lot szó vagy (és/vagy?) név:

There is another Loneliness

— Van ám Magány másfajta is , l. ott.

(A verset pontosan lefordítani csak a sorok meghosszabbításával

volt lehetséges (4 — 3 [

vagy 3 ½] — 4

— 3 [ vagy 3 ½] jambus; jambus = u — azaz egy hangsúlytalan,

magyar versben rövid, +

egy hangsúlyos, magyarban hosszú, szótag); jambus helyett állhat

anapesztus [u u —]. Emily Dickinson számos versének ilyen a
prozódiája.)

Israel Efraim

(Egy fájó félsz — egy pompa — könny —)

Egy fájó félsz — egy pompa — könny —

Séta — egy pirkadás

Hogy lásd ma akárhova menj,

A hajnal mennyire más.

Mint annyi más Emily Dickinson-vers, ez is ún. circumstance poem,

személyes jelentőségű

eseményre íródott vers, mint pl. a „Borozgatánk apámmal, ivott a jó

öreg”, csakhogy más költőkkel ellentétben E.
D. nem köti olvasói orrára, hogy mi az a körülmény; emiatt effajta
versei „magánverseknek”

tekinthetők, és csupán a nagy emberek iránti kötelező tisztelet és

áhitat miatt kell, hogy érdekeljenek bennünket. Pontosan tudható,
milyen eseményre íródott ez a vers, de nem árulom el, mert
lényegtelen: magából a versből nem derül ki más, mint az, hogy
valami történt, sőt még az sem, hanem csak az, hogy nem tudni mi
miatt ma hirtelen más lett a világ, feltehetőleg nem világtörténelmi
értelemben, hanem csak a vers szerzőjének számára.

Mindazonáltal keletkezése körülményeinek ismerete nélkül is vannak

ennek a versnek bizonyos — szerény, de nem megvetendő —
érdemei. („Egy rendőr alsónadrágban is rendőr”, oktatott ki engem
valaha egy magyar országúton a rendnek egy akkori őre; ebben a
szellemben azt mondom most, hogy „a zseni alsónadrágban is
zseni”...) De hogy mit keres itt a

„pompa”, az még a vers megírására alkalmat adó alkalom

ismeretében sem derül ki, és ez már nem válik javára a versnek.
Most mégis elárulom, mi volt az az alkalom: egy nagyon

szeretett valaki családostul elköltözött Amherstből, Emily városából...

Ez volt az az óriási tragédia.

(Esetleg arra lehet gondolni, hogy: „Mit ér a hajnal egész pompája,

ha közben könnyezni kell?” De hát ekkora szűkszavúság,
rejtvényszerűség már túlzás... Az irodalomra, kivált a költészetre,
inkább a redundancia jellemző, még „a kinemmondás művészetére”
is, még Arany balladáira is. Van, aki nem szereti Emily Dickinson
sokszor alig érthető rejtvényszerűségét, de sokakat éppen
ellenkezőleg éppen ez izgat és ajz fel. Sokan a legnagyobb amerikai
költőnek tartják Emily Dickinsont. Én is.)

Israel Efraim

(Egy Gondolat jött rám minap —)

Egy Gondolat jött rám minap —

Jött az már máskor is —

De félig csak — valamikor —

Dátumot ne keress —

S elszállt — mikor? — s támadt — miért? —

Másodszor is — az ám —

Milyen Gondolat lehetett —

Azt meg nem mondhatom —

De ült már az a Lelkemen

Valahol — valaha —

Most épp csak emlékeztetett —

S nem jött többé — soha —

(V.ö.: Weöres Sándor: A másnapos

Hol jártam este fény alatt, nagy fény alatt?

Hol láttam nyílni ablakot, nagy ablakot?

Egy férfi vagy nő ott lakott – hol is lakott?

Hol láttam fénylő ablakot, sötét falat?

Hol lettem részeg? elfeledtem részegen,

a fényre és sötétre még emlékezem,

s hogy ott lakott egy férfi, vagy nő, ott lakott,

mondott egy nagy szót! mit mondott, mit mondhatott?

Az ablak izzott, égi villámló ragály,

a fal sötét volt, rejtett kripta szégyene,

testemben tűz volt, sáskajárás és aszály,

fejemben lyuk volt, lyukban vendéglő-zene.

Sajog a bordám, néhány holmim elveszett,

és sírtam, mert egy férfi vagy nő megrabolt,

vagy tán segített – csak tudnám, kiféle volt?

és mért sírtam? mert fájt? vagy éppen jólesett?

Homály volt, lázas ablak lángolt, mint a kén

s a többi tudni kéne, mért jöttem haza,

ó jaj, mért nem maradtam ott a fal tövén,

lerogyva lyukas fejjel, mint egy katona. )

Israel Efraim

(Egy hosszú Alvás — Nem szűnő —)

Egy hosszú Alvás — Nem szűnő —

Új Hajnalt nem hívó —

Nyújtózkodással — Szemmel sem —

Függetlenséghozó —

Volt Ily tétlenség valaha

Mely Kőpadon henyél?

Századokat heverni át —

Nem nézve nincs-e — Dél!

Alternatív fordítás (hogy ugyanaz a rím legyen mindkét strófában,

mint az eredetiben (az utolsó rím ott „slant rhyme": csak az utolsó
mássalhangzók azonosak, a magánhangzók nem; a fordításban
ehelyett az utolsóelőtti rím magánhangzója különbözik a többiétől):
Egy hosszú Alvás — Nem szűnő —

Új Hajnalt nem remél —

Nyújtózkodással — Szemmel sem —

Függetlenségben él —

Volt Ily tétlenség valaha

Mely Kőpadon honol?

Századokat heverni át —

Nem nézve nincs-e — Dél!

Ilyen „formai" részleteken lovagolni természetesen „formalizmus"

(ostobaság, hogy ez a szó pejoratív!), de meg nem látni azt, hogy a
költők, a legideologikusabbja,

„legmondanivalósabbja" is, pontosan ugyanezeken a „formai"

„apróságokon" lovagol szűntelen, ahhoz az kell, hogy bekössük a
szemünket és vattát dugjunk a fülünkbe, vagy az, hogy eleve vaksik
és süketek legyünk, de legalábbis rövidlátók és nagyothallók. „A
forma az a rakparton a kőre írott jel, amely mutatja, milyen magasra
emelkedtek valaha is eszme(!)

hullámaink", írta az egyik legeslegideologikusabb,

legeslegmondanivalósabb költő. „Nálam a proletárság is forma",
mondta vagy írta József Attila. Az, hogy ezek a formai

„szőrszálhasogatások" a nyelvek különbözősége miatt általában

csak nagyon tökéletlenül valósíthatók meg a fordításban, sőt az,
hogy még ha megvalósíthatók is úgy-ahogy, a hatásuk akkor sem
garantáltan ugyanaz, mint az eredetiben, az mit sem változtat ezen a
tényen. A versfordítás ritkán tökéletes, de lehet, különösen az olyan
hajlékony nyelvekre, mint a magyar, kielégítően hű versfordításokat
kreálni, amelyek nem csak az eredeti versek úgynevezett
mondanivalójához" kielégítően „hű" valamik, hanem jó magyar
versek is. Ám ehhez nem elég jószándékú de botfülű és naív
dilettánsnak lenni. A botfülű és naív dilettáns azt hiszi, hogy ha úgy-
ahogy pontosan lefordította a vers mondatait — rosszabb esetben
csak a szavait —, akkor már ülhet is a babérjain. Amit ő nem képes
látni, az az, hogy az eredeti vers az VERS volt, amit pedig ő kalapált
össze, az NEM VERS . Profi fordító fordítása is gyakran csapnivaló,
de az legalább VERS, még ha rossz vers is; van sok ilyen. A
dilettáns fordító fordítása azonban MÉG CSAK NEM IS VERS , ez a
bökkenő, és ez az, amit ő nem képes felfogni, mivel nincs hozzá
füle. Ha ezt ő látná és hallaná, akkor már nem is volna ő dilettáns...
Olyasmi ez, mint a zenei hallás hiánya vagy a színvakság,

vagy a bármi egyébhez, technikai dolgokhoz, üzlethez stb. való

érzék hiánya. Akinek nincs zenei hallása, az még „a szürkék
hegedőse" sem lehet, bármennyire vágyik is rá szegény feje. A
süket dilettáns nem csak szentségtörést követ el, hanem még
nevetségessé is teszi saját magát. Sajnálatraméltó.

(Egy Hölgy — piros — a Domb ölén)

Egy Hölgy — piros — a Domb ölén

Éves titkot nevel!

Egy Hölgy — fehér — a Rét alatt

Liliomban telel!
Sok tiszta Szellő felsöpör —

Völgyet — dombot — s le fát!

Szép Háziasszonykáim,

Kire vártok ti hát?

A Szomszédság még mit sem sejt!

De összemosolyog

Liget, Boglárka, Kert, Madár —

Les egy pillanatot!

S mégis milyen nyugodt a Táj!

A Sövény mily hanyag!

Mintha csak a „Feltámadás”

Nem volna különös dolog!

(A vers 1859 körül keletkezett)

Israel Efraim

(Egy Húgom van idehaza,)

Egy Húgom van idehaza,

A szomszédban is egy.

Csak egy van bejegyezve,

De az már egyre megy.

Jött egyik velem együtt —

Kinőtt ruhámban jár —

A másik a szívemben ül

Mint fészkén a madár.

Nótánk ő sose fújta —

Másképp szólt éneke —

Magának dalol ő csak,

Mint Méh, mint Zöldike.

Ma már nem Pöttöm ő se —

De, föl-le, dombokat

Kezét szorítva jártam —

S hosszú út kurta lett —

És bár dala

Itt zeng vele,

S Méhet megszégyenít;

Szemében itt

Virág virít

Mely már meghervadott.

Harmattalan

Egy reggelen

Ő lett a csillagom
A csillagmilliókból —

Sue — egy örök szerelem!

Sue: A Susan vagy Susanne, Suzanne = Zsuzsanna rövidített vagy

becézett alakja.

(A vers 1858 körül keletkezett)

Israel Efraim

(Egy intés jön mint jönne kém)

Egy intés jön mint jönne kém

Egy Nap mely már zihál

Belopózás mely nem lopás

S már odavan a Nyár —

A vers, témájánál fogva, nyilván mindenkinek eszébe juttatja Ady

versét, a Párisban járt az Ősz-t (az persze sokkal nagyobb és
gazdagabb vers). Figyelemre méltó a párhuzam, a titkos
figyelmeztetés motívuma. Hogy ez a belopózás nem lopás, az
olyasmit jelenthet, hogy a nyár elmúlta nem tekinthető

lopásnak, nem mondja meg, hogy miért: talán azért, mert nem
végleges, jövőre újra lesz nyár; Ady versében a szimbolikus nyár
még el sem múlt, küszöbön álló elmúltát mégis végleges elmúlásnak
érezzük. Steal — be- vagy kilopózik — úgy is fordítható, hogy
„beszökik”: Egy intés jön akár a kém

Egy Nap mely már zihál

Egy beszökés mely nem szökés

S már odavan a Nyár —

vagy (3. sor), egy kissé szabadabban:

Egy betörés mely nem lopás

Israel Efraim

(Egy kis — kenyérhéj hogyha van —)

Egy kis — kenyérhéj hogyha van —

Egy kis hűség — egy demizson —

Lelkünk elvan vele —

Na nem dúsan, de langyosan —

Hetykén mint egy Napoleon

A Korona előtti napon!

Egy kicsi juss — Hírnév mi nő —

Egy kis harc, nem vérre menő —

Pazar! több kell-e még?

Szálljon tengerre Tengerész!

Lövöldözzön, aki Vitéz!

Más létet élj ha nem elég!

Kis név mi nő — ered.: A fame petite = egy olyan aranyos kis

hírnevecske. Azt gyanítom, hogy el van itt rejtve egy szójáték is.
Petite: francia szó = kicsi, de angolul csak lányokra, nőkre
használják: kicsi filigrán nő. Fame = hírnév, de gyanúsan hasonlít az
ugyancsak francia femme szóra, = 1. nő, 2.
feleség... tehát esetleg: une bonne petite femme azaz egy helyes kis
asszonyka, nem bombanő, nem is nagy zseni, de jobb nem is kell (a
jobb ellensége a jónak...), a középszerűség

„ideáljának" megfelelően.

Israel Efraim

(Egy kút milyen titokzatos!)

Egy kút milyen titokzatos!

A víz él — s meddig ér! —

Másvilági felebarát

S egy korsóba befér

Minek végét nem láthatod,

Csak tükörfedelét —

Hát szemlélheted bármikor

A mélységek — szinét!

A fű, úgy látszik, nem hűl el,

Csodálom szerfölött

Hogy ott feszít, áll peckesen

Míg én csak rémülök.

Lehet közöttük valami,

A sás is vízbe vesz —

Nem áll a földön

És nem remeg és nem ijedez

De a természet idegen;

Ki híve, mit sem ért,

Nem járta átkos zugait,

Kísértet-szellemét.

Ne sajnáld ki nem ismeri

Mert azt sajnálhatod

Hogy még kevésbé ismeri

Ki mélyére hatolt.

Israel Efraim

(Egy Lappantyúnak tolla száll —)

Egy Lappantyúnak tolla száll —

Szűntelen — dalol az!

Háza — a Nap ha kel —

Operája — Tavasz —

Smaragd Fészke ősi selyem —

Halk — hangfolyam lehet —

Berill tojás, mit lopna Srác,

Rejtve — Fejünk felett!

Azt olvasom, hogy madártani szempontból ez pontatlan, mert a

lappantyú nem a fejünk felett fészkel, hanem a talaj mentén (a
srácok, ered.: iskolásfiúk számára tehát nem is olyan könnyű

a fészekrablás), hogy a tojása nem is olyan, mint a berill stb. Jobb

volna, ha még madártani szempontból is kifogástalan volna a vers,
de ha nem kifogástalan, annyi baj legyen, ez teljesen mindegy.
Őszintén szólva a

„lappantyú” nevű madár nevéről és létezéséről ebből a versből

értesültem életemben először.

Magyarul nincs olyan lenyűgöző neve, mint angolul. A magyar

fordító szerencséje, hogy legalább a bölömbikáról nem verselt Emily
Dickinson; de az ökörszemről verselt, sőt még arról a légies,
angyalhajszerű —

ökörnyálról is...

(A vers 1860 körül keletkezett.)

Israel Efraim

(Egy Mártír Költő sem — szavalt —)

Egy Mártír Költő sem — szavalt —

Csak szótagokba írta a Kínt —

Tán múló neve ha kihúny —

Akad sorsán épülni Lény —

Egy Mártír Festő sem beszélt —

Inkább — kreálta Műveit —

Hogy ha megáll ujja a tudatos —

Akad majd ki Béke-Művet keres —

Israel Efraim

(Egy Patkány elvetett)

Egy Patkány elvetett

Kis kurta Élveket

S nem csal-remeg

Bűn rabja, gáttalan,

Tudja meg ára van

Remek

Vonzó Patkányfogót

Könnyen bekattanót

El nem kerül —

A Kísértés Haver

De rondán elszelel

Végül —

Az volna a logikus, hogy az első versszakban a patkány átadja

magát a kurta élvezeteknek (ered.: rövid víg, hejehujázó karriernek),
ne pedig éppen lemondjon róla, és azután jöjjön az

intés. Ha a második sorban „A brief career” előtt ott állna a „to”

szócska, akkor az valóban ezt is jelentené. Könnyen meglehet, hogy
így is kell érteni; Emily Dickinson nagyon szabadon kezeli az angol
mondattant, szinte

„saját mondattana” van. De azért lehet, hogy a patkány magától is

rájött, hogy ez így nem mehet tovább, és jó útra tért...
Ha a „surrendered” elé odaértjük a „to” szócskát, akkor az első
versszak valahogy így festhet: Egy Patkány szeretett

Kis kurta Élveket

Csalt s remegett

vagy:

Egy Patkány nem vetett

Meg kurta élveket

Csalt s remegett

Israel Efraim

(Egy Pók varrt Éjjelen)

Egy Pók varrt Éjjelen

És Fénytelen

Egy Fehér Ívre lenn.

Mi ez tán Főkötő

Vagy Törpe-Szemfedő

Magától kérdi ő.

És a Stratégia

Fiziognómia

Halunk-e, nem, soha.

Az a pók alighanem E. Dickinson maga: éjszaka „varrogat” (azaz,

alighanem: verseket ír a félhomályban, az ismeretlenségben), azon
töprengve, hogy ezzel vajon csak egy női

„jelentéktelenségre"

(saját magára) készít-e főkötőt (ered.: nőre való sálat), vagy egy
törpe (ugyancsak saját maga) számára szemfedőt... A fiziognómia
— arcisme — segítségével akarja megtudni, hogy vajon a második
strófa igaz-e vagy pedig halhatatlan-e ő (mármint halhatatlan pók —
azaz költő-e...) Nem tudom, hogyan deríthető ez ki a fiziognómia
segítségével, talán bele van írva az arcvonásainkba, azt kell
fürkésznünk, hogy megtudjuk, hogy mit ér az ember ha — pók (?)...
— Egy másik, A Pók Művész bizonnyal kezdetű

versében így szól a pókhoz: Te el nem ismert Géniusz, Add Kezed,

tarts velem.

Inkább azt vártuk volna, hogy a pók sző , de az eredetiben az áll,

hogy varr . A sálat meg a szemfedőt inkább varrják. A verset nem
érdekli a pók jellege, természete, a pók-kép fejleszthetősége, csak
„én"

helyett azt írja, hogy „pók" (igaz, hogy ez már részletezés nélkül is
szuggesztív): a pókhálóban nincs semmi sálszerű, sem semmi
szemfedőszerű, a pókban semmi törpeszerű. Túlszerény költőnőnket
csak saját maga érdekli... De vannak olyan versei is, amelyekben az
ilyen kis jelentéktelen zug-lényecskék nem csak mint hogy
úgymondjam szimbolikus metonymialehetőségek érdeklik: a gomba,
a méh, az árvácska, a tücskök... Olykor egész kis mythológiát sző
(azaz „varr"...) köréjük.

Israel Efraim

(Egy pór — megtört — csuparongy szív —)

Egy pór — megtört — csuparongy szív —

Mely pihenni leült —

Nem látta hogy a Fogyó Nap

Ezüst erecskét küld —

Nem látta lágyan Éj leszáll —

Sem Csillagkép hogy ég —

Más irányban kereste

Egy más tájék egét.

Épp arra járván Angyalok

Látták porladt szivét —

Kimentették szép finoman

És Istenhez vivék —

Oda — szandált a Pórnak —

Oda — szélből kimentve épp

Vándorló vitorlát vezet

Kézen a kéklő rév.

Emily Dickinson képei nem ritkán a képzavar határát súrolják, de

vagy csak látszólag, vagy valóban csakhogy jól vagy legalábbis
eredeti módon: jó képzavarok azok. Ebben a versben azonban úgy
látszik, saját magát parodizálja költőnk. Hogy egy szív leül kipihenni
magát, az nevetséges, akkor is, ha tudjuk, hogy a „szív”-en a szív
gazdáját kell érteni. Az első strófa a szokásos dickinsoni
halálhangulatban folyik tovább, de a második strófa már humorosan
abszurd — akasztófahumorosan: hogy az égben szandált kap a pór
(ered.: a mezítlábas), az még hagyján, de aztán a kék rév azaz
maga az Ég vezeti oda
— az Égbe — a vitorláshajót, ráadásul kézenfogva...

(A szív alighanem azért rongyos, szakadozott az első sorban, mert a

vers végén szélszaggatta vitorla képében fog megjelenni.)

A vers 1859 körül keletkezett.

Israel Efraim

(Egy riadás — egy fény — egy könny —)

Egy riadás — egy fény — egy könny —

Egy hajnal ébredez —

Csak hogy lássad a hajnalod

Más nap, nem ugyanaz.

Israel Efraim

(Egy színarany guinea-m volt —)

Egy színarany guinea-m volt —

Elnyelte a homok —

És bár sokat nem ért már —

Egy font, az csak a sok —

Kisigényű szememben

Volt annak becse, nagy —

S hogy hasztalan kerestem —

Nyugodnom ma se hagy.

Egy szép Vörösbegyem volt —

Naphosszat énekelt —

Hogy a liget színes lett

Az is csak útra kelt.

Új dal harsant idővel —

Nem rosszabb zöngemény —

De elszállt Trubadúromért

Csak begubóztam én.

Csillagom volt az égen —

„Fiastyúk” s hat csibe —

Hogy oda nem figyeltem,

Egyiknek hűlt helye.

Hiába annyi csillag

Az éjszaka egén —

Engem az nem vigasztal

Mert egyik sem enyém.

A versemnek a kulcsa:

Van barátom de nincs —

Csillag ő és Vörösbegy,

S homok rejtette kincs.

Ha e nem víg dalocska

És nem is könnytelen —

Hűtlen szemébe ötlik

Túl messzi földeken —

Ha tettét bánja is majd

Ami marad, marad —

Nem lel vigasztalást ő

Soha a nap alatt.

Guinea angol kiejtése: gini.

A Fiastyúk hét csillagának egyike olykor nem látható szabd

szemmel.

(A vers 1858 körül keletkezett.)

Israel Efraim

(Egy Szó — Fák közt — nem hallja Szél —)

Egy Szó — Fák közt — nem hallja Szél —

Alig-alig — neszel —

Egy Csillag — lelni messze van —

Keresni — túl közel —

Egy Sárga Csík — a Pázsiton —

Egy Zaj — mint lépteké —

Nem hallható — mert nem Miénk —

Fürgébb — fut elfelé —

Usgyi haza — Csöpp Emberek —

Nem látszik Ház, Tető —

Hogyha mindent elmondanék —

Nem volna hihető —

A fiókban s ágyam mögött

Látom — de hányukat —

Nyüzsögnek hogy a pizsama

Elrejtse szárnyukat —

Titoktartást ígértem én —

Megszeghetem? Soha!

Megyek — ti is illanjatok —

Hova? Ide — s tova.

Israel Efraim

(Egy szó akad)

Egy szó akad

S az kard marad

Átdöfhet fegyverest

Szótagokat lövell

S elnémul egyenest

Ahol lehull
Az éli túl

Ki szól haza-napon:

Egy váll-lapos fivérünk

Kifúlt nagyon!

Akárhol lohol is a nap —

Ott akárhol terem —

Ő támad zajtalan —

Övé a győzelem!

Nézd buzgó céllövőnket —

Egy világbajnok ő!

Céltáblák Időnek,

Lelkek az „elfelejtőnek” !

Név szerint tudható, kinek küldte el levélben ezt a verset E.D.,

nagyjából az is, hogy miért, de a vers megértése szempontjából ez
teljesen mindegy: a vers nem attól vers, hogy milyen körülmények
között keletkezett, nem attól, hogy a költő „mit izélt, hol” (Weöres
Sándor, aki nem akarta, hogy az ilyen érdektelen, mellékes dolgokon
„araszoljon” az utókora; szerintem nem akarta azt a többi költő sem,
Emily Dickinson sem, mégis az ilyesmin legel az egész,
irodalomtörténet nevű áltudomány). Ami nincs beleírva, az nem
része a versnek, és nem tesz

hozzá semmit a megértéséhez. Ez a vers arról beszél, bizarr és

túlzó metaforákban, hogy a szó gyilkolni képes, mégpedig éppen a
„felejtés, elfelejteni” szó.
Elfelejteni valakit, az annyi, mint meggyilkolni az illetőt, mindegy,
hogy hogy hívták és mikor született. .

A két utolsó sor rímel: target és forgot. A target szónak az első

szótagja hangsúlyos, a forgot-nak a második szótagja, az első tehát
„ereszkedő” sorvégződés, nőrím, a második pedig

„emelkedő”, tehát hímrím. Angolul az ilyenek összerímeltethetők,

magyarul ugyanez dilettantizmusnak, pancserságnak érződik, ezért
kénytelenek vagyunk az egyik sorvégződést megváltoztatni. Nem
tragikus dolog az ilyesmi, de a magyar versfordítói hagyomány
szerint legalábbis törekedni kell az eredeti prozódia átmentésére,
még ha a ritmust, az eredeti vers hangzását csak nagyon halványan
utánozhatjuk is ezáltal. Ennek az ellenkezője azonban fülhasogatás,
kakofónia.

A vers 1858 körül keletkezett.

Israel Efraim

(Egy torzult görcs az arcon)

Egy torzult görcs az arcon

Egy sóhaj mely zihál —

Egy indulás s a láza

És a neve „Halál” —

Egy szó, kimondva gyötrő,

De végül néma, vár;

Láttam, van engedélye,

S csak hazatalál.

(1859)
Israel Efraim

(Egy Vendég Márgában —)

Egy Vendég Márgában —

Kit megszívlel Virág, Mag —

Míg mind mint Mellszobor feszít —

S Elegáns — mint Üveg —

Ki Éjjel látogat —

Éppen a Nap előtt —

Találkozás — egy felragyogás —

Csókok — s már elszaladt —

De akit ujja ért —

És ahol lába járt —

S ha csókot kap bármely Ajak —

Az szinte sose volt —

Ennek a versnek is lehetett konkrét „megfejtése” azaz jelentése

szerzője számára, de ha nem fejthető

meg, hogy az mi volt, akkor az a jelentés irreleváns. Úgy látszik,

valami személyes mitológia rejlik mögötte, és ennyi elég is.
Valamilyen misztikus látogatás. A vers érthetetlenségében is
lenyűgöző.

Emlékeztet egy másik versre: Otokar Březina: Tiszta reggel, lásd a

cseh költőknél.
Irodalomtörténeti szempontból semmi köze egymáshoz a két
versnek (az irodalomtörténeti szempont különben is érdektelen; az
irodalomtörténet is „a tudni nem érdemes dolgok tudománya”, amint
azt Hatvany Lajos írta a klasszika filológiáról).

Egy Vendég Márgában = talán: márgába öltözve, noha ez

elképesztő... Inkább mégsem

„márgába öltözve", hanem „márgából kifaragva", vagyis valamilyen

szoborról van szó, mint ahogyan a virágok is szoborszerűek lesznek
a látogatástól (szó szerint: Olyan szépen elrendezve állnak ott, mint
valami Mellszobrok ). Ki ez a kővendég egyáltalán? Talán csak nem
a Don Juan Kővendége? Aligha... — A márga a közönséges közetek
egyike, nincs benne semmi érdekes, mint ahogyan a márványban
meg a több száz egyéb kristályos drágakőben és féldrágakőben van,
azok nagyon is érdekesek. Lehet, hogy Emily Dickinson ezt nem
tudta, összetévesztette a márgát valami különleges kőzettel, talán
éppen a márvánnyal (márga =

marl, márvány = marble). (Pusztán kémiai szempontból nincs is

igazán különbség a márga meg a márvány között, mint ahogy a szén
meg a gyémánt között sincs.) De lehet, hogy éppen azért írt márgát,
mert így ez bizarrabb, eredetibb, mintha márványt írt volna. Szóval
újabb rejtély, a szokásos E.D.-rejtélyeknél is érthetetlenebb — de
csak annál izgalmasabb.

Gondolhatunk arra, hogy a dérlepte növények látványa „generálta”

E. D. képzeletében ezt a szcenériát, a szoborlátogatást, hiszen a
dér, a zúzmara gyakran tényleg hajnal előtt vonja be a növényeket.
Ha erre gondolunk, akkor is nagyon szép a vers, de ez mégis
leegyszerűsíti, szimplifikálja; „a márgaszobor látogatása” sokkal
lenyűgözőbb enélkül a „megfejtés” nélkül...

Kit megszívlel Virág, Mag. Ered.: Aki Befolyásol(ja) (!) (a) Virágokat.

Israel Efraim

(Egy virágszál — Egy levélke —)

Egy virágszál — Egy levélke —

Egy gyors szerelem —

Heves lesz a Szegeket ha

Hevesre verem —

Rá se ránts ziháló Üllőm!

Hagyd a Pihenést!

Ne bánd a sok kormos arcot

Mely a Tűzbe néz!

(A vers 1859 körül keletkezett)

Israel Efraim

(Egyszeri Hajnal hezitál,)

Egyszeri Hajnal hezitál,

Kétszer hasadjon-e —

Két Pirkadás egy Reggelen:

Lét váratlan becse.

Vagy az utolsó sor meghosszabbításával, hogy pontosabb legyen:

Az Élet váratlan becse.

(Ered.: Az Életet hirtelen értékké/értékessé/’első díjjá’ teszi.) A

második hajnalhasadás feltehetőleg az

„Örök Hajnal”, „Örök Felébredés” azaz a halál és a mennybejutás.

Ha ez éppen reggel következik be, azaz ha reggel hal meg és megy
mennybe valaki, akkor egyetlen reggelen két hajnalhasadás van.
E.D.

szerint az a Reggel, amely csak egyszer jön el egy ember életében,

azt latolgatja, ne jöjjön-e

„kétszer„, azaz éppen reggel...

A második sorban a „twice” (kétszer) szó tartozhat a „coming”-hoz,

az „eljövéshez” is meg esetleg a

„considers”-hez, „azt fontolgatja, hogy”-hoz is, vagyis kétszer is

meggondolja, hogy jöjjön-e

egyáltalán ... Ezt a folytatás valószínűtlenné teszi, de hát E.D. nem

riad vissza a valószínűtlenségektől.

Ez a lehetőség sem logikátlan: ha valaki meghal, vagy általában ha

mennybemenés nélkül halunk meg, akkor az az „Egyszeri Hajnal”
nem jött el. Az a második sor lehet szándékosan kétértelmű.

A fordítás a második értelmezés szerint:

A Hajnal mely csak egyszeri,

Töpreng hasadjon-e —

Két Pirkadás egy Reggelen:

Lét váratlan becse.

Israel Efraim

(Éhen hal Szúnyog is —)

Éhen hal Szúnyog is —

Ha mint én úgy evett —

Pedig mi voltam akkor én —

Élő s éhes Gyerek

Rajtam — mint Vaskarom —

Szinte Gúzsba kötött

Könnyebb Piócát űzni el —

Vagy egy Szitakötőt —

Nem mint az a Szúnyog —

Annak előjoga

Megszerezni a Vacsorát —

Ő elvan egymaga —

Nem úgy mint Ő — hogyan

Szálljak ki Ablakon

Hogy ellóghasson Lényecském —

De végleg — és vadon —

Israel Efraim

(Éj — ledől)

Éj — ledől

Természet s a Nap

Meg még Egyesek —

Dél — más Egyesek —

Míg Nap és

Természet — dolga sok

A második szó — ledől — helyén állhat: pihen, henyél, leáll,

nyugszik , sőt akár lazsál is (noha az angol

„rest” szó stilisztikailag semleges), attól függően, hogyan

értelmezzük, „fejtjük meg", ezt a találós kérdés-szerű verset, mert
több lehetséges megfejtése van. Kihuny vagy kimúl is lehet, de ha
ezt írjuk oda, akkor már nem találós kérdés, mert világos és
egyértelmű.

Israel Efraim

(Elállt a szél)

Elállt a szél

Mint éhes eb

Elűzve csonttalan —

Át réseken

Egy sárga fény

Jött vulkánfellegen —

Fák nyújtották

Mint állatok

Tagjaik kínosan —

Ha belvillong a Természet

Asztráltól félj nagyon.

Azt gondolom, hogy ennek a szuperideologikus, szuperszofisztikált
költőnek —

szuper FORMALISTA verse ez... noha legideologikusabb, groteszk

gondolataikkal legsokkírozóbb verseiből sem hiányzik soha a
merőben „technikai” vonások fontossága (ez az, amit a szegény
jószándékú de naív és botfülű dilettáns nem képes felfogni).
Ezeknek az úgynevezett „formai” — a rímelést, a szavak jelentését,
a mondatszerkezetet illető —

sajátságoknak a relevanciája, fontossága még sokkal nagyobb Emily

Dickinson verseiben, mint a költők átlagának verseiben, a
legnagyobbakéiban is, noha az ő számukra is sokkal fontosabb, mint
azt a közvélekedés gondolja. A csak az „eszmei mondanivalóra”
koncentráló irodalomszemlélet is, akárcsak a dilettáns olvasó és
úgynevezett „fordító”, hajlamos vakon és süketen, de legalábbis
rövidlátón és nagyothallón menni el az efféle sajátságok mellett,
pedig éppen azok teszik az irodalmat irodalommá, a költészetet
költészetté, nem pedig a (gyakran érdektelen sőt banális)
gondolatok. Így van ez Emily Dickinsonnál is, sőt őnála még
százszor inkább, pedig az ő gondolatai aztán (általában) egyáltalán
nem banálisak, hanem éppen ellenkezőleg sokkírozóak.

Ez a vers valamiféle vihar-vízió, groteszk hasonlatokkal: a szél elállt

(nem csak: elül =

megszűnik értelemben, hanem „eláll valamitől” értelemben is; ered.:

visszavonult,

'eloldalgott'), mint éhes kutyák, amelyeket ’legyőztek egy csontTÓL ’.

Tisztességesen tudok angolul de távolról sem anyanyelvi szinten,
mindazonáltal az a benyomásom, hogy „defeat OF

”, legyőzni valakit vagy valamit „valamiTŐL ”, tehát legyőzni és

elvenni tőle valamit, az nem normális nyelvi fordulat, angol értelmező
szótárakban és szövegekben legalábbis nyomát sem találtam semmi
ilyesminek. Talán úgy kell ezt érteni — vagy úgy is lehet —, hogy
„Like hungry dogs [drow off] — when defeated — of a bone”: Úgy
vonult vissza a szél, mint valami

[más kutyáktól vagy farkasoktól] legyőzött kutyák egy csonttól.

(Mondani sem kell, hogy a hasonlat elképesztő... szél és kutya!)

Through fissures in: nem tudom, mi az az „in”. Talán csak nem

tartozik a következő sorhoz: in Volcanic cloud? = a sárga villogás
repedéseken keresztül villogott vulkánfelhőben. Értelmileg ez
plauzibilis, de a prepozíció E. D. verseiben nem szokott
enjambement által elvágva lenni attól a főnévtől, amelyhez tartozik.
De azért mégsem lehetetlen, hogy tényleg ez a helyzet, mégpedig
„pusztán” azért — hogy ez a sor is N-hangra végződjék az ötszörös
slant rhyme,

„kancsal rím” érdekében, mivel azt nagyon szereti állítólag „dilettáns”

költőnőnk. (Mikor legelőször kiadták a verseit, a halála után, beléjük
„javít"gattak, mert úgymond prozódiai, rímelési, nyelvtani „hibák"
voltak bennük; értsd: nem voltak elég sztereotipak,
konvencionálisak, verkliszerűek.) A vers vége: Ha a természet saját
magára ront, akkor tarts az Osztráktól ... A kvázi apokaliptikus
víziók után hirtelen jön egy — szójáték... Austrian = osztrák, de
Auster (latin) = déli szél. Ha dühöng az önmarcangoló természet, a
déli széltől kell óvakodni, nem tudom, miért épp a déli széltől.

Az „Ausztria”

országnév paradox módon éppen nem az australis (latin) = déli

szóból származik, hanem a (germán) ostern = kelet szóból. Nincs
kizárva, hogy Emily Dickinson éppen ezzel a paradoxonnal
játszadozik egeket rengető verse végén... bár azért ez nem biztos.
Lehet, hogy az Austrian szót valóban „déli” (szél) értelemben
használja, Hogy mit akar mind ezzel mondani, az nem világos; lehet,
hogy semmit, csak játszik a nyelvvel és a fogalmakkal. A versen
végigvonul egy ú.n. „slant rhyme” azaz csonka vagy ferde rím: a 11
sorból öt végződik ugyanarra a mássalhangzóra, az N-re. Lehet,
hogy éppen ez az „N”-slant rhyme, félrím, a legfőbb mondanivaló
itt... mindenesetre fontosabb, mint a déli széltől sőt esetleg az
osztrákoktól tartani. Inkább szójátékra „tippelek", mintsem a déli
szélre, ezért azt írtam, hogy az Asztráltól (asztráltesttől) kell tartani.
(Ez a szó is latin eredetű: astrum = csillag, égitest.)

Israel Efraim

(Élet ha gúzsból szabadul)

Élet ha gúzsból szabadul

Örökkön félve még

Szűntelen hátra-hátrales

Gyeplő-Rémtől remeg —

Ló ha élő Füvet szagol

S látja kacag a Rét

Nem hozza azt más vissza már

Mint puska meg sörét —

Israel Efraim

(Elképedten csak két napig —)

Elképedten csak két napig —

Zavarban — kert iránt —

Meglátni nem riadva

Egy nem remélt Leányt.

Bólint, és minden mozog —

Int, s erdő megy tova —

Hát ilyen vidéken

Nem voltam soha!

(A vers 1859 körül keletkezett)

Israel Efraim

(Élőkért hullasd — Könnyedet —)

Élőkért hullasd — Könnyedet —

Mi Holtakért csöpög,

Férfiak s Nők voltak azok —

A Kandallód előtt —

Passzív Lények helyett most.

Nem volt becézve Lény?

Most nem becéznek — Ők —

Holtukban — égi Gúny —

Israel Efraim

(Élt — halt — élt — halt —)

Élt — halt — élt — halt —

Élt — halt — élt — halt —

Mindent mosollyal fogadott

Olyanra bízta lelkét

Kit sosem láthatott.

Otthonos környezetből

Nemjárta helyre ment —

Nekivágott az útnak

Bízó volt szíve bent —

Bízó volt egyikünk hát,

Ki már nem egyikünk —

Láttuk felvonni horgonyt

Elment — de nem velünk!

Az első két sor szó szerint: Élhetett — hát élt is— Halhatott — hát
halt is; alany, személyes névmás nem áll ott, így nem is tudható,
vajon harmadik személyű-e az alany, ez csak a harmadik strófában
fog kiderülni („egyikünk”). A lényege ennek a két sornak nem is az a
végletesen komoly de hát végletesen banális közlés, hogy valaki élt
és aztán meghalt, hanem a hangzásuk: négy egyszótagú szó, négy
hangsúlyos és így mintegy „hosszú” szótag egymás után, mint
valami bimm-bamm-bimm-bamm, a mondatszerűtlenség miatt is... A
fordítás azt is

implikálja szójátékszerűen, hogy az illető „élt-halt valamiért”; ez nincs

az eredetiben, de benne lehetne, hiszen legott kiderül, hogy
rendíthetetlen bizalommal (Emily Dickinson agyafúrt
csűréscsavarásai nélkül, tehetnénk hozzá rosszmájúan...) bízta rá
lelkét Istenre vagy Jézusra, hogy az „mutassa be” azt a lelket,
vezesse be (ez áll az eredetiben), tudniillik az égi társaságba.

A vers 1858 körül keletkezett.

Israel Efraim

(Eltűntek jönnek vissza most)

Eltűntek jönnek vissza most

Gébics — Varjúsereg

Mint márciusban hallható

Nyersen Szajkó cseveg —

Ősz van-e vajon vagy Tavasz

Eszem nem mondja meg

Balról Ősz van érett dió

Jobbról Május, meleg.

(Az amerikai varjú részben költözőmadár; egyes populációk

elköltöznek télire, mások nem.)

Israel Efraim

(Eltűnteti a Nagy Hiány)

Kis Hiányaimat.

Ha Tengelyéről egy Világ

Egyszer csak leszakad —

Vagy kialszik a Napkorong —

S nincs nagyobb esemény —

Hát mondhatom, a munkámból

Fel sem pillantok én.

Más fordítás:

Megszűnteti a Semmi-Sincs
Kis Nyavalyáimat.

Ha csak egy Világépület

— Tetőstül — beszakad —

Vagy Napkihúnyta látható —

De semmi fontosabb —

Munkámból föl bizisten én

Nem nézek amiatt.

Fordításvarációk a vers végére:

..

Vagy látni, a Nap épp kihúny

S nincs nagyobb esemény —

Az hétszentség, hogy emiatt

Fel sem pillantok én.

..

S más egyéb ilyenek —

Hát esküszöm ezekre én

Rá se hederitek.

Israel Efraim

(Elvesztettem egy Világot — minap!)

Elvesztettem egy Világot — minap!

Nem találta meg Valaki?

Fel egy Sor Csillagról ismerhető,

Fejét díszíti ki.

Egy Pénzes ember — észre sem veszi talán —

De — az én szerény Szememben — igen! —

Többet ér akárhány Dukátnál —

Találja meg — Uram — nekem!

Ezt kivételesen — szokásomtól és a világ szokásától eltérően —

nem az eredeti prozódia követésével fordítottam le, egyszerűen
azért, mert annak követésével kivételesen nem lehet úgy lefordítani,
hogy lefordításának értelme legyen. Ennek a versikének ugyanis két
értelme van — kétértelmű; így a fordításának is vagy két értelme
van, vagy egy sincs, azaz értelmetlen.

Egyik értelme szerint a vers rejtvény, találós kérdés, megfejtéséhez

bizonyos korabeli körülmények, helyesebben egy bizonyos tény
ismerete volt szükséges; annak az úrnak számára, akinek Emily a
találós kérdést szánta (és vagy elküldte neki, vagy nem), annak
számára még nyilván könnyedén kitalálható volt: ez a tény az, hogy
létezett egy egycentes pénzdarab, amelyen a „FEJ” (v.ö. fej vagy
írás) egy emberi FEJ domború képét viselte, és ezt a fejet 13 csillag
vette körül (ez az Egyesült Államok eredeti 13 államát volt hivatva
jelképezni).

A találós kérdés konkrét megfejtése tehát az, hogy Emily elvesztett

egy ilyen egycentest. „Egy Világ”-

nak azért nevezi, hogy nehezebb legyen kitalálni ezt a konkrét

megfejtést, valamint a vers másik, nem konkrét jelentése kedvéért. A
konkrét megfejtésben természetesen azt jelenti az
„egy Világot vesztettem el”, hogy az az egycentes nagyon fontos volt
költőnk számára.

A nem-konkrét megfejtés az, hogy Emily VALÓBAN egy világot

vesztett el, mintha bizony nem egy világ léteznék, „a” világ, hanem
úgy hemzsegnének a világok, mint a fityingek a piacon. Mondani
sem kell, hogy ez humoros, különösen a „minapában” időhatározóval
együtt, jelentett légyen bár ez az elvesztett világ Emily számára
akármekkora szerelmi csalódást.

Egy átvitt értelemben gazdag ember számára, tehát a vers címzettje

számára ez smafu, de bezzeg Emily számára... stb. — Az igazi
világban is csillagok vesznek körül egy fejet, az eredetiben:
homlokot, gondolom Isten homlokát. Ennek a látens, külön
kitalálandó jelentésnek a fenségessége bizarr ellentétben áll a
felszínen megjelenő humorral, kishíján

„blődlizéssel”.

A fémpénzen a „fej” angolul is fej, és itt még fejet is ábrázol, de a

vers mégsem azt mondja, hogy a csillagok a „fej”-et veszik körül,
hanem a „homlokot”, ugyancsak azért, hogy úgymond
„nehezebb legyen kitalálni”... Azok a csillagok az egész fejet vették
körül az egycentesen, nem csak a homlokot. De azért a „head”, azaz
a „fej”, a homlokot jelentő „forehead” szóban is benne van (szó
szerint ,előfej’).

E nélkül a nem-konkrét jelentés nélkül az egésznek semmi értelme,

elvégre nem óvodásoknak íródott az a találós kérdés. Mi a csudáért
volna Emily Dickinson számára sokkal nagyobb becse (esteem) egy
konkrét egycentesnek, mint akárhány konkrét dukátnak (a dukát
aranypénz volt)?

Mindezeken túlmenően minden bizonnyal utalt az az egycentes még

valamire Emily és az illető úr tudatában, valami közöttük elhangzott
beszélgetésre sőt talán egész jelrendszerre, de annak a megfejtését
magukkal vitték ők a sírba. Hogy mi, az utókor, ezt soha sem fogjuk
megtudni? Úgy kell nekünk! Emily Dickinson fütyül ránk, a drága...
De szépen fütyül ez a mi madarunk!

1855 US large cent (penny).

(Sir = Úr, Uram; ez a szó vonatkozhat olykor Istenre is, de Istennek
angolul mégis százszor inkább a „ Lord " szó dukál. Ha a vers
Istenre akarna utalni, akkor a Lord szó állna benne.

Sokkal valószínűbb tehát, hogy nem Istentől kéri a elvesztett, világot

jelentő fillér megtalálását, hanem egy hús-vér úrtól.

Láthatunk ebben esetleg kétértelműséget is, noha itt ez sokkal

kevésbé valószínű; ha mégis így van, akkor magyarul nem adható
vissza a kétértelműség, mert urazott polgártársainkat magázzuk, az
Ég Urát pedig (le)tegezzük. Az angolban az igealak ebben az
esetben nem árulja el, hogy ki a szóbanforgó úr, Isten-e vagy
Istennek valamely, Őnála kevésbé szellemi teremtménye... Ha a
kétértelműség volna a szöveg intenciója, akkor valószínűleg nem
állna ott sem „Sir", sem „Lord", hanem valami olyasmi, hogy „couldst
thou find it", mert az archaikus „thou" szó versben akárkire
vonatkozhat. Sokkal valószínűbb tehát, hogy ebben az

esetben nem Istent abajgatja Emily Dickonson, hanem valaki mást,

akibe ő szerelmesebb, mint Istenbe.)

A vers 1860 körül keletkezett.

Israel Efraim

(Elvették emberektől —)

Elvették emberektől —

Kísérik emberek —

Elparentálták őt már

A zászlós Istenek —

Egy játszótéri lánykát —

Iskolapadbólit —
Biztos leküld az Éden

Osztálynyi gyereket —

Messzik — mint Est Kelettől —

Halványak — mint kering

Furcsa Király-kiséret

Holt szeretteink.

Israel Efraim

(Eretneksége — keleti —)

Eretneksége — keleti —

Jó Méhet földerít,

Földet és Levegőt betölt,

Hitehagyása víg

Végül egy egyszerü Lóhere

Vonzza fáradt szemét

Szerény Kebel hol Pillangók

Érzik halál szelét —

Keleti (oriental): érzésem szerint ez nem azt jelenti, hogy

„távolkeleti”, még ha távolkeleti versmagyarázók így értelmezték is
ezt a verset szuperfilozofikus verselemzéseikben. Ha nem
csalódom, a távolkeleti vallások a kereszténység szempontjából nem
„eretnekek”, hanem egyszerűen
„bálványimádók”, márpedig az egyáltalán nem ugyanaz. Azon kívül
E.D.-t szerintem aligha érdekelte a távolkeleti bálványimádás. Ám a
különböző keresztény egyházak mindig hajlamosak voltak egymás
különböző hittételeit eretnek nézeteknek bélyegezni, így, legalábbis
Emily Dickinson fejében, de talán a valóságban is, a nyugati
egyházak amúgy globálisan a keleti (oriental) Egyházak egyes
tanításait. Hogy pontosan milyen eretnek hittételek, hitvallomások
vannak a Méhecske és Emily Dickinson fejében, azt nem tudom, de
azt gondolom, hogy ha azok konkrétan körvonalazható
hitvallomások volnának, akkor E.D.

konkrétabban körvonalazta volna őket, legalább egy-két szóval...

Ámde amúgy „egyszerűen” sok más versében szemtelenkedik Emily

saját keresztény (konkrétan: kálvinista) vallásával: azért hadakozik
ellene, mert — nem képes igazán

elszakadni tőle... (Számomra szimpatikus hadakozás és

elszakadninemtudás ez.) Szerintem az „eretnekség” fogalma itt csak
amúgy automatikusan, mintegy asszociatíve idézi fel a

„keleti” egyházak „eretnekségeit”, de ennél mélyebbre nem kell

mennünk az oriental szó megfejtésében. Végülis nem theológia ez,
hanem Költészet, bármennyire szofisztikált költészet is.

Hogy miért eretnek a Méhecske E.D. szerint, azt nem tudom; talán
egyszerűen azért, mert nem aszkétikus, mert túlságosan szereti ezt
a földi világot, „túl”értékeli, pedig a földi lét a vallás szerint „a siralom
völgye”, és az „igazi” „élet” csak utána következik’. Ez az, ami nem
szokott tetszeni E.D.-nak, pedig személyesen nem sok része lehetett
szegénynek az Evilág örömeiből... de az evilágot, a „circumference"-
et tiszteli és megbecsüli. Ezért ha ezt jelenti itt az eretnekség, akkor
idézőjelet kell hozzáképzelnünk.

2. versszak: nem tudom, miért érzik a pillangók a halál szelét éppen

a lóherében. Lehet, hogy a lóhere ártalmas a pillangók számára?
Fogalmam sincs róla. Mindenesetre a Méh ebben a versszakban
hirtelen belefárad víg hitehagyásába és epikureizmusába, és a
„halálhozó” (?) növényre fanyalodik, nem tudom, miért. Lehet, hogy
egyszerűen azért, mert végülis neki is itt kell majd hagynia ezt a
kellemes földi árnyékvilágot? Ilyen banális igazságot mondana itt
Emily? És mi köze ennek a lóheréhez?

Mindenesetre E.D. gondolatában itt hirtelen a halálról van szó, és a

halál vonzza ezt az imént még oly vidám és epikureus Méhecskét.
Vagy nem a halál vonzza, hanem a lóhere, csak nem veszi észre,
hogy valami baj van avval az egyszerűnek látszó lóherével.

Hogy a „lóhere — kebel” metafora itt valami szexuális dologra utal,

az engem hümmögésre késztet, azt lefeljebb a viccbeli Móricka
gondolhatja, „akinek mindenről AZ jut eszébe”, valamint napjaink
nagyképűen okoskodó, felszínes és divatmajmoló entellektüeljei,
akik elfelejtették, hogy a női kebel nem

csak szexuális csábeszköz, hanem a „táplálás” szimboluma is, és

hogy ez összehasonlíthatatlanul logikusabb egy NÖVÉNY és egy
rászálló méh esetében, még ha voltak is leszbikus hajlamai Emily
Dickinsonnak, amint azt nem győzik hangsúlyozni modern
interpretátorai.

Mindazonáltal van itt még egy kis megfontolnivaló részlet.

Az angolban állatokra az „it” = ő, azaz semleges névmással kell

utalni, ezért az első sorban nem azt kellett volna írni, hogy „His”
heresies, hanem „Its” heresies. De tudnivaló, hogy ha

„személyes”, érzelmi kapcsolat van a beszélő és az illető állat(ka)

között, akkor használható hím- vagy nőnemű

névmás is (he = ő, hímnemű, vagy she = ő, nőnemű), mégpedig

kedves, szeretetreméltó állatkára főleg a nőnemű „she”, ha biológiai
neme számunkra irreleváns annak az állatkának.

Tudományos szempontból: ha látok egy méhecskét, akkor az nem

lehet nőnemű, mert csak az ún.
„királynő” nőnemű, abból pedig csak egy van egy méhcsaládban. De
hímnemű sem lehet, hanem csak dolgozó, tehát szexuális
szempontból semleges. Eszerint semleges nemű, és így a semleges
nemű „it”

névmás dukálna neki. Ám méhecske esetében ez nem érdekel

minket, és ilyen kedves állatkára nőnemű

személyes névmással utal az angol. Emily Dickinson mégis

hímnemben utalt a méhre. Nincs kizárva, hogy ebből levonható
valami következtetés E. D. szexuális orientáltságára vonatkozólag,
bár napjaink

„haladó” ostobasága a homoszexualitást, E.D. állítólagos leszbikus

orientáltságát kedveli jobban, mert az ma divatosabb és „politikailag
korrektabb” (= destruktívabb), mint a konzervatív hetroszexualitás,
újabban arra, a homoszexualitásra kell büszkének lenni. Ha ez a
vers azt közli azaz inkább rejti véka alá, hogy egy hímnemű egyén
ráúnt eretnekségére (=

arra, hogy nem közeledett Emilyhez??), és végül „leszállt" rá

(„rászállt"...), akkor a kebelnek mégis lehet szexuális jelentősége,
csakhogy akkor oda a leszbikusság... Vagy talán éppen azért érzik
(ered.: érezték meg) a pillangók a halált, mert az a szerény kis
„Lóhere" leszbikus volt?

Azt hiszem, ez már túl sok volna a jóból és a szexuális

célozgatásból. Ha az a lóhere Emily Dickinson, akkor elég ha a halál
szele azt jelenti, hogy ő

nem e világra való, és hogy ezt mások is észrevették már.

Ha tehát valami szexuális témáról van itt szó, akkor mint hímnemű
„magasabbrendű

szexuális tárgyra"

(Freud) céloz itt költőnőnk filozofikus méhecskéjével.

Mindezek után még mindig nem tudom, csak ilyen homályosan
sejtem illetve próbálom kibogozni a vers mögöttes jelentését.

E.D. más méhecske-versei között is van olyan, ahol a méh mint

nőhódító szerepel: A Bee his burnished Carriage — Egy Méh
Csikófogatján, l. ott.

Israel Efraim

(Esőzaj volt de elfarolt)

Esőzaj volt de elfarolt

Láttam csak Szél, remek —

Mint Hullám jött oly nedvesen

S ment mint száraz homok —

De hogy elsöpörte magát

Nagy messzi Sík felé

Jött támadó Sereg Zaja

Ez volt csak a zuhé —

Megtelt mi Kút, örül mi Tó

Mint dob pereg az Út

A Dombról mint csapból csurog

Mint Ár vágtatva fut —

Határokat tesz Tengerré

Központoknak rohan
Aztán mint Illés illan el

Egy Felhő Kerekén.

A két utolsó sor: lásd Királyok 2. könyve 2:11. Illés próféta nem
felhőnek kerekén ment [ered.: kocsizott v. lovagolt] el, hanem
tűzlovak vontatta tűzszekéren, ennek ellenére világosan és
egyértelműen erre a bibliai helyre utal a vers. Esetleg nem a próféta
mennybemeneteléhez tartozik az „Egy Felhő Kerekén", hanem az
azt megelőző sorhoz (ered.: „Központ-helyeket

bolygatott fel"). Így logikusabb, de akkor sem értem, miért hasonlítja

az eső megszűnését Illés próféta mennybemeneteléhez.

Kézenfekvőbb lett volna VILLÁMLÁSOKAT említeni és azoknak

megszűntét hasonlítani Illés próféta eltűzkocsikázásához. Az is
furcsa, hogy a záporeső MEGSZŰNTÉT hasonlítja Illés eltűnéséhez,
nem pedig a zápor KEZDETÉT egy másik híres és viharosan drámai
bibliai fejezethez (Királyok 1. könyve 18. fejezet); pedig annak
ugyanez az Illés próféta a főszereplője, és óriási záporesővel
fejeződik be („És lőn azonközben, hogy besötétedett az ég a
fellegektől és a széltől, és nagy eső lett"). Nem tudom, mire
magyarázni ezt, azon kívül, hogy Emily Dickinson ritkán ír olyasmit,
ami kézenfekvő és másnak is eszébe juthat. Interpretáció helyett
megkockáztatok egy kis dilettáns pszichologizálást (noha nagyon
nem szeretem): Emily Dickinson több versben gúnyolódik bibliai
motívumokon. Nos, lehetséges, hogy kedvesebb számára Isten
fanatikus hívének, a bálványokat és bálványimádókat irtó Illés
prófétának ELTŰNÉSE, mint működése (??)... Nem lehetetlen, de ha
így van, célozhatott volna erre legalább egy-két titokzatos szóval. így
persze könnyebb többféleképpen értelmezni a verset...

Központoknak rohan , ered.: Központ-helyeket bolygatott fel = ?

(Talán: mélyebb helyekre, ahol már korábban összegyűlt és stagnált
a víz, és azt most a zápor felbolygatja.)

Israel Efraim

É
(Eszik az Ész — Szivet)

Eszik az Ész — Szivet

Csak Parazita — rest —

Ha talál Húst sokat

Tokát ereszt.

De ha a Szív mulaszt

Az elsorvaszt Agyat —

Mert amit nyújt, a Koszt,

Az abszolút.

Israel Efraim

(Évek múltán Ében Dobozt)

Évek múltán Ében Dobozt

Nyitni — ó, áhitat! —,

A selymes port törölve le

Mert ráhordták nyarak!

Lánghoz tartani levelet —

Viaszsárga korát —

Böngészni megfakult betűt

Múltunk tüzes Borát!

Virágot vén lapok között

Ráncost találni jó

Mit reggel tépett messzi kéz,

Gáláns — ma porladó!

Hajincset, homlokdíszítőt,

Mit Hűségünk feled —

Divatjamúlt csecsebecsét —

Mely emlék sem marad!

Helyükre tenni lezserül —

S odébbállni, miként-

Ha kicsi Ébendobozunk

Nem is volna miénk!

(A vers 1860 körül keletkezett)

Israel Efraim

(Ez — mint a Fény —)

Ez — mint a Fény —

Nem divatérzemény —

Mint Méh akár —

Egy időtlen — Dalár —

Mint hegyi Szél —

Csak magának él —
Meg nem hallod őt

S dönt Szálfenyőt —

Akár a Reggel —

Legjobb — ha felkel —

És az Örök Óra üt —

Dél — Dél!

Israel Efraim

(Ez a Börtön mi lágy)

Ez a Börtön mi lágy

E rács mily kellemes

Nem más Zsarnok a Lent Ura

Találmánya e pihenés

Ha csak ennyi a Sors

Ha más Országa nincs

Egy Gödör pusztán Rokonunk

És Otthon — a Bilincs.

(A Börtön, a pihenés, a Gödör, a Bilincs [ered.: fogházbüntetés] = a

koporsó, a sír, a kripta. De azt is gondolhatjuk, hogy kétértelmű a
kép, nem csak a sírt jelenti, hanem egyúttal egész földi létünket is: ,
ha más, jobb lakóhelyet (= egy mennyországot) nem tartogat
számunkra a sors, akkor a mi otthonunk —
karcer ', és ez az optimista számára jelentheti azt is, hogy , tehát
elkerülhetetlenül szükséges, hogy legyen számunkra más, jobb
országa is a sorsnak ', a pesszimista számára pedig azt, hogy ,
tehát rabok vagyunk és még otthonosan is érezzük magunkat emígy
vasra verve '...)

Israel Efraim

(Ez Költő volt — Mágus — ki hoz)

Ez Költő volt — Mágus — ki hoz

Jelentés-Párlatot —

Közönséges Szavakból

Elilló Olajok

Szimpla virágfajokból —

Mind hervad névtelen —

Mintha mi téptük volna le

Csak úgy — az Útfelen —

Képek Mutogatója —

A Költő — mert az Ő —

Mellette nincs másunk csak

Szegénység, nem szünő —

Csak morzsák — azt se látjuk —

Lopják — nem feltünő —

De ő — neki — a Kincs az —
Mit nem sorvaszt — Idő —

„Ez Költő volt”: ez valamely költő halálára látszik utalni, talán

Elisabeth Barrett Browningéra, őt Emily Dickinson határtalanul
csodálta, és nem sokkal e vers születése előtt halt meg; de ez
igazából mindegy, mert amit a vers mond, az minden igazi költőre
vonatkozik. Érdekes, hogy a szerző úgy beszél, mintha ő a „mi”-hez,
a nem-költők nemzetségéhez tartoznék; ez lehet álszerénység is, de
őszinte szerénység is, sőt lehet mindkettő egyszerre. Ő, Emily
Dickinson, mindenesetre mindig sokkal-sokkal több „elképesztő

jelentést” „desztillál ki a közönséges jelentésekből” (ez áll szó szerint

az eredetiben), mint a legnagyobb költők átlaga.

Israel Efraim

(Ez volt nekem való Vagyon,)

Ez volt nekem való Vagyon,

Én szereztem — Magam,

Tudtam minden Dollár nevét —

Szegénység-szaga van

Grófság, szem nem láthatja azt,

Légi Bér jár vele,

A csörgő pénzt — szeresse azt

Zsugori Uram Füle —

Israel Efraim

(Ezért — Lélegzetet —)

Ezért — Lélegzetet —
Ettől — Halál mehet —

Nem érinthet ily Koronát —

A nemességem ez —

Bíbor királyi mez

Magát vállamnak adta át!

Nem lehet — sivatag

Hol ez velem marad —

Sem ég borús —

Nem kerülgeti jég

Azt mi örökös virág —

Csak Biztos Június!

Mondasd ki — Gábiel — azt a királyi szót —

Szentekkel — és új — illanó

Nyelven, transz mit mutat

Itt lent mint glóriájukat —

S mi díszít Koronát!

Hogy mi az az 1., 2. és 4. sorban álló „ez”, azt a vers nem közli, de

találgathatjuk, hogy mi lehet.

Már az sem világos, hogyan kell egyáltalán olvasni ezeket a

bevezető sorokat, hogy hogyan kell értelmezni őket pusztán
mondattanilag. Első pillantásra ezt látszanak jelenteni: Ezért —
az elfogadott Lélegzetért —

Ez által — versenyezz a Halállal (= igyekezz fölébe kerekedni) —

A fickó— nem képes megérinteni ezt a Koronát —

Vele (ti. a Koronával) teszek szert címemre —

De ennek nem sok értelme van. Valaki szellemesen azt mondja,

hogy az „accepted” szóban nem melléknévi igenevet kell látni,
hanem múlt idejű igét, és eléképzelni az „I” (én) szót; hasonlóképpen
a

„compete” is ige, az elé is oda kell képzelni. Az ilyesmi rendkívül

furcsa, de Emily Dickinsontól minden nyelvi extravagancia kitelik.
Tehát így értelmezzük: Ezért — elfogadtam a Lélegzetet/Lélegzést
(= hajlandó voltam és vagyok élni) Ez által/ennek útján — versenyre
kelek a halállal (= nem fogadom el passzívan és lemondóan) A fickó
(nyilván: a Halál) nem érheti el ezt a Koronát —

Azzal (ti. a Koronával) teszek szert (nemesi?) címemre.

Hogy mi az a legyűrhetetlen, halál-, sivatag-, fagyrezisztens dolog,

ez a Korona, azt nem mondja meg a vers. Valami nagy és nem-
anyagi, fennkölt szellemi dolog lehet. Gábriel arkangyal és a szentek
miatt

valamiféle vallási ideálra, elragadtatásra gondolhatnánk; de mivel azt

kéri Gábrieltől, mondassa ki a szentekkel, hogy mit mutathat fel (itt)
lent (a földön) a transz, ami az ő

glóriájukhoz, dicsükhöz a leginkább hasonlít , mégsem vallási

fogalomról van szó, hanem csak ahhoz hasonló valamiről.

Ez az idelenti, földi de a szentek dicsőségéhez a leginkább hasonló

valami lehet a szerelem vagy a barátság vagy a hazafias lelkesedés
vagy akármi más hasonló dolog. És lehet a versírás, a költészet is,
ez a legvalószínűbb. Emily Dickinson úgy érzi, hogy a költészet
kedvéért érdemes nem meghalnia, korona az az ő fején, királyi
palást (ered.: cél), amely

leereszkedett (stoop ezt is jelenti) őhozzá, ered.: az ő

szükségletéhez, vagyis hogy az inspirációt ő felülről, az Égből kapta.
Ezzel én, a szupertudományos XXI. század szupertudományos sőt
szuperszkeptikus entellektüelje, maximálisan egyetértek.

Israel Efraim

(Fél Négykor Magányos Madár)

Fél Négykor Magányos Madár

Egy Néma Ég felé

Óvatos dala egyetlen

Kérdését felveté

Mit Fél Ötkor Kísérlet Úr

Alá tesztnek vetett

S ni, az ezüst madári Elv

Elvet más elveket.

Fél Nyolckor se Ellenvetés,

Se Eredményhirdetés,

És Hely volt Jelenlét helyett

S a Határramenés.

A vers egyértelműen rejtvényszerű, világos, hogy konkrét megfejtése

kell hogy legyen, mégpedig valami nagyon eredeti közölnivalója
lehet Emily Dickinsonnak, de sajnos fogalmam sincs róla, mi lehet ez
a megfejtés és az a közölnivaló. Lehet, hogy a közölnivaló nem is
olyan nagyon eredeti, de a közlés módja még az E.D.-tól
megszokottnál is különösebb. A vers megfejtetlenül is nagyon
érdekes, sőt úgy még érdekesebb.

Kézenfekvő dolog azt gondolni, hogy a Magányos Madár maga

Emily Dickinson, esetleg a

„Költő”

mint olyan, a költő archetipusa. „ Felveti egy óvatos melódia

egyetlen „term”-jét " (ez áll ott szó szerint); term — terminus — sok
mindent jelent, „szakkifejezés”-t, valamint

„szerződésben foglalt feltételt” is. A Költő ha énekel, azzal

„szerződést” ajánl az égnek? Lehet.

Mégpedig óvatosan, mert nem veszélytelen a dolog, nem tudni, mi

„jön majd ki” belőle. He zsoltárban olvasnánk ilyesmit, azt
gondolnánk, hogy a feltétel ez: a költő az Ég dicsőségét zengi,
cserébe az Ég tegye ezt neki lehetővé, mentse meg az ellenségeitől
stb.; egy modern és szofisztikált költő komplikáltabban mond vagy
valami hasonlót, vagy valami egészen mást.

Hogy mit „akart mondani” E. D., az alighanem megfejthetetlen; de

nézzük meg, hogyan olvasható a vers, mi érthető azaz mi
„magyarázható ki" belőle, ha csak ködösen is.

„Fél Négykor”, „Fél Ötkor” stb.: ez nyilván szarkazmus, gúny, vagy

öngúny. Valamilyen folyamatnak a szakaszai, parodisztikus
pontoskodással-fontoskodással kifejezve.

„Néma Ég” : az ég nem közlékeny, nem társalog velünk, mint

annakidején a prófétákkal.

„Kísérlet”, „ezüst Elv” = ? Az ezüst elv a madár ezüst azaz tiszta,

értékes elve? (Állhatna
„arany Elv”

is, de az „ezüst” szuggesztívabb, mert az arany elcsépeltebb

szimbólum.) Ez lehet a költészet elve, E.

Dickinson költői krédója, 'és az más lehetséges költői elveket

kiszorítva érvényesült egy bizonyos egyéniségfejlődési fázisban' (?).

Az utolsó versszakban szó szerint az áll, hogy nincs „Element” azaz

elem (??), sem Implement (=

eszköz, egy dolog megvalósításának eszköze). Ez jelenthet

olyasmit, hogy az ezüst Elv győzelmének nem

lett semmi gyakorlati következménye. Implement mint ige =

végrehajt.

„Hely” volt „Jelenlét” helyett, ered. szó szerint: Hely volt ott, ahol
(azelőtt) a Jelenlét volt.

A Jelenlét, azaz az Isteni Jelenlét ismert vallási fogalom; ennek a

„hűlt helyét” találta a madár (= költőnk?)

„Közöttük a Circumference-szel." A Circumference E. Dickinson

egyik kedvenc fogalma; =

kb.

Kerület, az, ami bizonyos távolságban körülveszi a „Központot” azaz

Istent, vagyis maga a lét, a világ.

(L. pl. a Nem volt Kiút — Befűzve állt a Menny c. verset.) Itt ez a
Circumference a Hely (Hűlt Hely?) és a Jelenlét KÖZÖTT van; nem
tudom, miért közöttük, de talán azért, mert: ‘A[z isteni] Jelenlét
ugyan elment, itthagyta (a világot? engem, E.D.-t?), de azért
„valahol” most is van. Közötte és a hűlt helye között van a
Circumference azaz a világ, vagy az én világom.’
(Van olyan vallási elképzelés, hogy Isten a Teremtés során
„összehúzta magát", hogy helyet adjon a világnak.)

„Nincs Elem sem Eszköz” helyett azt írtam, hogy „Nncs Ellenvetés,
Eredményhirdetés”. Ez nem éppen Elem és Eszköz, de jelentheti
azt, hogy az ezüst elv győzelmének nem volt semmi
következménye, rá se hederített senki. Akinek számára ez
elfogadhatatlan, az fejtse meg, hogy ezzel „mit akartam mondani”

én, a fordító. De lefordítom hívebben is, hogy az eredetihez

hasonlóan titokzatos, érthetetlen és valami fontos dolgot sugalló
legyen, tehát:

Utolsó strófa, alternatív (és pontosabb) fordítás: Fél Nyolckor nem

látszott Elem Sem Eszközbevetés,

És Hely volt Jelenlét helyett

S a Határramenés.

De ha az „Element" itt nem elemet jelent („akar jelenteni"), hanem

valami mást, akkor ez sem pontos...

Nézzük csak. „Element" többes számban az Úrvacsora, az Istennel

való spirituális egyesülés

„elemeit"

is jelenti, azaz a bort és az ostyát (kenyeret), tehát mondjuk: „[Ezüst

Madári Elv ide,ezüst Madári Elv oda], fél nyolckor még mindig sehol
semmi isteni jelenlét" (azt olvasom, hogy a kálvinizmus, E.

Dickinson vallása szerint a két SZÍN (= alak, megjelenési forma, ti.

Jézusé) alatti áldozás során a bor és a kenyér nem változik át
valóban Jézus testévé, mint más keresztény vallások szerint, de J.
jelen van), vagyis talán: „Megpróbáltam egyházi segítség nélkül
egyesülni Istennel, de úgy sem sikerült, csődöt mondtam vele,
pofára estem." Egyáltalán nem biztos, hogy ezt mondja a költő, de
olvasható a vers így is, ezt is mondhat ja. Ebben az esetben így
kellene fordítani az első sort: Fél Nyolckor semmi semmi Szín ti.
'sehol semmi, se bor, se kenyér, egy fia Isteni Jelenlét se'... Mondott
ennél Emily Dickinson provokatívabb szemtelenségeket is. De az
biztos, hogy ő százszor komolyabban veszi azt, amiben kételkedik
sőt amit talán még merészen (kétségbeesetten?) tagad is, mint az,
aki

mindent gondolkodás nélkül benyel, minden banális „igazságot", a

bort meg az ostyát is, aztán meg mint aki jól végezte dógát,
elégedetten hazakocog.

(Én azért az ilyeneket sem nézem le, mert az emberiség 99 %-a

nem olyan okos mint Emily Dickinson,

de azért furcsamód ők, a buták, is Isten képmásai, nekik is kell

spiritualitás: ostyába csomagolva be kell nekik adni, mint valami
fejfájás elleni port... Azt hiszem, de legalábbis remélem, hogy E. D.
sem nézi le őket, hiszen ő még az öntudatlan méhecskéket,
virágokat is szereti.)

Israel Efraim

(Fel vele — mi nem csak)

Fel vele — mi nem csak

Szárnnyal szárnyalunk —

Bocsásd vízre — nem csak

Tengert járhatunk —

Közelíts Azúrhoz

Gyöngébb Szemeket —

Akié az Éden
Az kötelezett —

Fel vele: a Sursum corda (latin) szavakra — Fel a szívekkel (mint:

„fel a fejjel”) = Emeljétek fel szíveteket (egészen Istenig) —, egy
templomi szertartás szövegének részletére utal.

Azúrhoz — „az Úrhoz": nem szándékos szójáték, „azúr” áll az

eredetiben is. (Az utolsó előtti sor hangozhatna így is: Ki közel az
Úrhoz; Kosztolányi biztosan így fordította volna.)

Israel Efraim

(Fele Barátot rejt a Fű)

Fele Barátot rejt a Fű

Olykor vonatszerű —

Láttad talán Őt — vagy ha nem

Egyszer csak felmerül

Kettéfésül sűrű Füvet —

Egy pöttyös nyíl kinyúl —

Majd lábad előtt összeforr

S hátad mögül követ —

Kedvel Nedves Talajt

Magnak túl hideget —

Mezítláb, még Kölyökként —

Delente eleredt

Lábam, azt hittem Ostor

Kígyózik a Napon

Már csíptem volna is fel

S elillant hirtelen —

A Természet Lakói

Az Ismerőseim —

Jóban vagyok sokukkal

Sőt nagy a szerelem —

De ezt a Félbarátot

Ha láttam, egyedül

Vagy mással, hát a torkom

Elszorult cefetül —

Egyike ama néhány versnek, amelyek megjelentek a szerző

életében, nem a szerző jóvoltából.

Címet is adtak neki: A kígyó. Tipikus fafejűség ez, a poén lelövése,

annak ellenére, hogy minden nehézség nélkül megfejthető a
„rejtvény", hogy ki az a Fele Barát, az eredetiben:

„szűk” vagy „beszűkült",

„szűklátókörű", "szűkmarkú" cimbora/fickó/társ/barát.

(Természetesen azért „szűk", mert a kígyó szupersovány, de
éppenséggel nem az adekvát „sovány" szó áll az eredetiben.

Soványnak fordítani, azaz szájbarágni, az is a poén lelövése volna.)

— Lehetne így is fordítani az első sort: Szűk-keblű Fickót rejt a Fű
vagy
Szűkkeblűt, Fürgét, küld a Fű

hogy még több Ű-betű legyen, az eredetinek soron belüli

összecsengése — narrow - Fellow —

helyett.

Akkor természetesen megváltoznék az utolsó strófa:

De ezt a szűkös Fickót illetve De ezt a szűket, fürgét Ha láttam ...

stb.

Kölyökként, ered.: Mikor (kis)fiú voltam. Nem tudom, miért tesz úgy,
mintha gyerekkorában fiú lett volna.

A vers 1865 körül keletkezett.

Israel Efraim

(Felébredni nem volt Okom —)

Felébredni nem volt Okom —

Legjavam már aludt —

Jólnevelt lett a Reggel — az

Ébresztés — elmaradt —

Hívott — de másokat —

Otthagyva Függönyök —

De szép — ha későn ébredek —

Kipp-koppra — Ocsudok —

Néztem hogy kel a Nap —

Majd Őket néztem én —

És felhorgadt bennem a vágy —

Velem is így legyen —

Milyen nagy Béke, lám —

Sóhajom felszakadt —

Szombat volt — egy sem szólt Harang —

Egész Nap — Alkonyat —

Bal kéz — fog Pongyolát —

Imakönyvet a jobb —

Több Gönc nem kell majd — némi harc —

S máris Ott voltam — Ott —

Az utolsó sor, alternatív megoldás:

És ott teremtem — Ott —

...................

„Nincsen benne semmi, ámde az legalább érthető”, írja Karinthy egy

bizonyos fűzfapoéta versét parodizálva. Itt azt kell mondanunk, hogy
„Van benne sok minden, ámde alig-alig érthető.” Ezt a verset először
annyira nem értettem, hogy versben le sem akartam fordítani, csak
prózában, bár szóról szóra lefordítani még nehezebb... Találtam egy
interpretációt; annak a szerzője úgy tesz, mintha értené — de csak a
„mondanivalóját”: mondatszerkezeti megfejtést nem ad, pedig az a
legnehezebb; csak azt vallja be, hogy még azt sem tudja, ki beszél
egyáltalán a versben, a költő-e vagy valaki más. De végülis
megfejtettem, megmagyaráztam magamnak és alant az olvasónak,
remélem, nem félre.
Szó szerinti fordítás kísérlete:

1. Strófa

Felébredni nem volt Okom —

Legjavam — már aludni tért — (My Best = Lényem legjava? A

hozzátartozóim legjava?

Embereim legjava?

S (a?) Reggel új udvariaskodásba fogott (udvariassággal vértezte fel

magát?) És elmulasztotta felébreszteni őket (feltehetőleg: a
Legjobbjaimat — ?) —

Az ige alanya a beszélő is lehet, ti. ő az, aki nem ébresztette fel az
alvókat. Ez kevésbé logikus, hiszen mintha a beszélő maga is
aludna, de Emily Dickinsonnál gyakran több joggal számíthatunk
paradoxonra, mint a kézenfekvő értelemre. A vers nem mondja,
hogy

„aludtam”, hanem csak hogy

„nem volt okom a felébredésre”... Ezt az első értelmezés is

alátámasztja: a Reggel őket nem ébresztette fel, a beszélő viszont
magától is felébredt.

Úgy látszik, a Legjobbjainak felnemébredése azt jelenti, hogy

meghaltak, ezért nem volt a vers alanyának semmi oka felébredni.

Alternatív fordítás:

Ébrenlétre nem volt Okom —

Legjavam már aludt —

Új módon voltam jólnevelt —

S ébresztőm elmaradt —
2. strófa

Talán ezt jelenti: De a többieket hívta(m?), ( esetleg: világosnak

(tisztának?) nyilvánította(m?)) És elment Függönyeik (?) mellett —
(nyelvtanilag nem tudható, kinek a függönyei mellett ment el, sőt
inkább a hívottak függönyeit sugallja a mondatszerkezet, de az a
kontextus miatt nem valószínű; az ilyesmi mindenesetre
enigmatikusabbá teszi a verset). A függönyök feltehetőleg
baldachinos ágyak függönyei; lehet, hogy az éppen meghaltak ágyát
elfüggönyözték, mint ma is a kórházakban.

Kellemes Reggel — amikor nem ébredek fel idejében/túl sokáig

alszom —

Kopogás (kopogj?) — Emlékezem (vagy: Emlékezz) — Nekem —

(t.i. nekem szól a kopogás) 3. Strófa

A Napkeltére néztem — Egyszer (mindkét értelemben állhat: 1. egy

alkalommal, 2. valaha) —

Aztán Őrájuk néztem —

És vágy támadt bennem —

Ugyanolyan Körülményre/Állapotra —

4. Strófa

Akkora Béke volt —

Hogy nem tudtam elnyomni egy sóhajtást —

Szombat volt — a Harangok „elváltak” vagy megváltak. (V.ö. „A

harangok Rómába mentek” =

nagycsütörtökön, nagypénteken nem harangoznak, bár mintha

éppen nagyszombatkor kezdenének újra harangozni, de talán nem
mindjárt reggel. Azt olvasom, hogy Virágvasárnap nem
harangoznak; a
„Szombat” szó gyakran vasárnapot azaz pihenőnapot jelent, Emily
Dickinsonnál is. De talán nem is kell ekkora pontosságot keresni:
egyszerűen vasárnap volt, Emilynek nem volt kedve felébredni, és
éppen nem szóltak a harangok vagy ő nem hallotta őket, és
kellemes alkonyi hangulat azaz halálhangulat volt már reggel is.
Hogy miért épp a harangzaj hiányának örül, nem pedig mondjuk a

kutyaugatás hiányának? Feltehetőleg azért, mert, mint több más

versében is látjuk, allergiás a hivatalos vallási establishment
megnyilvánulásaira. De még ennek is ellentmond a következő
versszakbeli imakönyv...) —

Napnyugta volt — egész álló Nap —

5. Strófa

Így hát csak amúgy Pongyolában —

És mindössze csak egy imakönyvvel kezemben —

Az egyetlen olyan Öltözékben, amilyenre szükségem lehet(ett) —

Küzdöttem — és Ott voltam (eljutottam Oda) — (talán csak nem a

halálba, a temetőbe?) Ez az utolsó versszakbeli hipp-hoppmegoldás
valószínűvé teszi, hogy Emily Dickinson a saját fixa ideáin,
halálvágyán és szofisztikációin, paradoxonain is ironizál. Esetleg azt
is jelentheti, hogy az öngyilkossághoz elég egy pongyola meg egy
imakönyv, de szerintem ez is inkább önirónikusan érthető, mint
igazán komolyan.

Az ilyenfajta vers többféleképpen való olvashatóságát, tehát

enigmatikus voltát adhatja vissza a legnehezebben a fordítás. Az
angolban az ige végződéséből nem derül ki, vajon első, második
vagy harmadik személyű, egyes vagy többes számú alanyhoz
tartozik-e, a főnév alakja sem különbözik, akár alanya, akár tárgya a
mondatnak; ezt csak a szórend dönti el, a szórenddel pedig
szabadosan játszhat a költő; ezzel a lehetőséggel bőségesen él —
hogy azt ne mondjam: visszaél — Emily Dickinson. A fordítás
kénytelen egyértelműen megállapodni valamelyik olvasatnál, így
sajnos oda a többértelműség és a rejtélyes bizonytalanság. A
fordítás épp azt nem adhatja vissza, ami a verset verssé teszi,
mondja Robert Frost; ez a magyar fordításokra nem áll, a magyar
nyelv gazdagsága, hajlékonysága könnyűvé, sőt túl könnyűvé teszi a
versfordítást, de az eredeti vers költőiségét sokszor másfajta
költőiséggel helyettesíti be... De azért még mindig örülhetünk: a
magyar versfördítás gyakran jobb

(színesebb, játékosabb) a kelleténél... Előnyünk is meg hátrányunk

is ez.

Israel Efraim

(Feléd rohan Folyóm —)

Feléd rohan Folyóm —

Kék Tenger! Vársz vajon?

Víz várj választ nagyon —

Tenger — nézz rám ugyan —

Gyűjtök neked

Kis Ereket —

Nyeld el — Folyóm!

Az utolsó sor többféleképpen olvasható:

1) Mondd: „Tenger, vegyél be (fogadj be, karolj fel stb.) engemet!”

2) [Én azt] mondom: „Tenger, vegyél be stb.”

3) Mondd [te,] Tenger [nekem]: „Vegyél be” ti. „foglalj el”, mint to take
something = magáévá tenni valamit, to take the House (elfoglalni a
parlamentet), to take the fortress by storm (bevenni a várat) stb.
Ez az értelmezés kevéssé valószínű, de azért nem lehetetlen;
mintha ezt is mondaná a szerző:

„Ha nem veszel be, akkor majd beveszlek én tégedet, ti. erővel,
mármint a folyó a tengert. (A fordítás is kétértelmű: 1. Nyeld el
folyómat! 2. Folyóm, nyeld el [őt, ti. a tengert].) Az első két
értelmezés szerint kevésbé eredeti a vers befejezése, nem hoz új
elemet..

Hogy kit vagy mit szimbolizál Tenger, az a versből nem derül ki; az,
hogy tudható, kinek küldte el szerzője, az nem perdöntő. A tenger itt
valaki vagy valami, akibe Emily beléomolni vágyik: lehet az valmely
személy, vagy Isten, vagy valami Világszellem, mindegy; a költő

vágyainak netovábbja. A vers ezen kívül — sőt elsősorban — vers ,

kristályszerű formába tömörített gondolat; bár itt, egyszerűsége
miatt, pusztán vers„csinálási" ujjgyakorlatnak is tekinthető. Ezt az is
alátámasztja, hogy ugyanaz a rím nem kevesebb mint öt sor végén
szerepel (reply, ejtsd: ripláj — graciously, ejtsd: grésöszli is rímnek
számít), bár meg kell jegyezni, hogy anglul megközelítőleg sem lehet
olyan változatos módon rímelni, mint magyarul; thee — me stb.
kiváltképpen kézenfekvő, sztereotip, egyáltalán nem váratlan rímek.
A rímelés ennek ellenére elsőrangú fontosságú eleme minden jó
versnek, ha rímel az a vers; az ún.

„mondanivaló” többnyire nem elsőrangú fontosságú eleme, még ha

az is a legszembeszökőbb eleme.

Ezért rímes verset az esetek túlnyomó többégében rímesen kell

magyar verssé fordítani, annak ellenére, hogy jellegében és
hatásában olyannyira különböző az angol meg a magyar rímelés.
Rímek nélkül fordítani rímes verset, az nem sokban különbözik a
nyersfordítástól, és minden ok nélkül eltér a több mint két
évszázados magyar versfordítási hagyománytól, ettől a nagyon
tiszteletreméltó és eléggé sikeres hagyománytól. Magyarul könnyű
jól, de legalábbis elfogadhatóan rímelni; aki nem képes rá, az tegye
le a lantot, nyugodjék.
(De meg kell jegyezni: ha a sorok utolsó magánhangzója azonos, az
még nem magyar rím, az még nem is magyar asszonánc, amint azt
a dilettánsok hiszik; a mássalhangzók között is kell lennie valamiféle,
pontos szabályokba nem foglalható hasonlóságnak,
összecsengésnek.

Elsősorban fül kell ehhez is. — Az egyébként jószándékú dilettánsok

további jellemzője, hogy nem hallják az ún. hímrím és nőrím közötti
különbséget. Akiknek füleik vagynak, azoknak

füleit sérti hímrím és nőrím összerímeltetése. A dilettáns nem tudja,

mi az a hímrím meg a nőrím, és nem is érdekli. Az, hogy „A nép
uralkodni fog a költészetben", az Petőfi szerint sem jelentette azt,
hogy a dilettánsnak kell uralkodnia a költészetben, ő

maga sem volt dilettáns egyáltalán.)

Ugyan = (régies) nagyon, mint pl. „Én ugyan szeretlek" (Petőfi).

A vers 1860-ban keletkezett. Egyik szövegváltozatában kérdőjel áll

az utolsó szó után.

Israel Efraim

(Félek — Testet kell birtokolnom —)

Félek — Testet kell birtokolnom —

Félek — jár hozzá Lélek is —

Mély — Ingatlannak ingatag — bár

Birtok — de nem tetszőleges —

Kettős Vagyon — ráoktrojálták

Arra ki mit sem sejtve bár

Egy Halhatatlan percre Herceg

És Isten a Határ.

Israel Efraim

(Felhők dugták össze Fejük)

Felhők dugták össze Fejük

Míg Észak lökve lök

Erdők vágtattak s estek el

Villám játszott mint egerek

Dörgés görgött mint vasgolyó

Sírokban lenni szép

Oda Természeti szeszély

Se bosszú sose lép

Utolsó sor, szövegváltozat:

Lövedék egy se tép

Israel Efraim

(Finom fátyol gondolatot —)

Finom fátyol gondolatot —

Jobban kidomborít —

Mint keblet csipke — vagy a köd

Az Appenineket

Surge = emelkedni/emelkedés, fölmerülés, enyhe domborulat,

hullámvonalkezdemény. A női test finom domborodásáról,
„hullámzásáról” beszél a második sor, a kebleket is beleértve, de
fátyolozottan, szemérmesen, a vers gondolatával összhangban szó-
ki-nem-mondóan és azt rejtetten érzéki, enyhén erotikus képpel
illusztrálva, szájbarágás nélkül: „surge” ugyanis nem csak a fenti
dolgokat jelenti, és a

„laces” sem csak csipkét vagy fűzőt jelent.

Az eredetiben az a csipkefűző tulajdonképpen nem is „kidomborítja”

a keblet sőt a még csak dalmahodni kezdő lánykeblet, hanem
„feltárja, megmutatja”; olvashatjuk úgy is, hogy „éppen hogy csak
sejthetővé teszi”, meg ellenkező előjellel úgy is, hogy éppenséggel
„megmutatja, kiemeli”: noha eltakarja, ezáltal felhívja a figyelmet a
kebelre, még jobban mint a meztelen kebel saját magára.

Fordíthatjuk így is:

Könnyű fátyol gondolaton

Élesebb rajzolat —

Mint keblet csipke fed — s a köd

Az Appenineket

sőt a 3-4. sort még inkább így:

Keblet fel csipke fed — és köd

Az Appenineket

( Seen kiejtése szín , Appenine kiejtése kb. ápenájn , a rím tehát

csak ún. slant rím: épp a magánhangzók nem csengenek össze,
hanem csak egyetlen mássalhangzó. Tehát a rím sem feltűnő,
mintegy fátyol fedi azt is... Az ilyen rímfajtát éppen Emily Dickinson
használja a leggyakrabban.)

Israel Efraim
1/1

(Fogoly volt, mint megírva áll,)

Fogoly volt, mint megírva áll,

Sílás és vele Pál;

A tömlöcztartó odajött,

S űrt lelt foglyok helyett.

Ugyanúgy biztosak vagyunk —

Agyunkba mártva Tőr —

De tetszőleges a bilincs

Ha égi lény az őr.

Silás és Pál: börtönbe tevék őket, hanem az Úrnak angyala éjszaka

megnyitá a tömlöcz ajtaját és a poroszlók másnap nem találák őket a
tömlöczben. (Apostolok cselekedetei 5: 18-25) Égi lény. Ered.: egy
halhatatlan [lény].

Israel Efraim

(Folyik-é szívedben olyan kis ér,)

Folyik-é szívedben olyan kis ér,

Csöpp virágot hozó,

Issza-e sok félénk madár,

Árnyait fodrozó?

Nem is ismerik, olyan szelíd,

Azt a kis patakot;

Pedig életed szürcsöl és

Naponta ittas ott.

De márciusban nézd meg az eret,

Ha jön az áradat,

Ha a dombról fut le a hó, rohan,

Lesodorva pár hidat.

S augusztusi forró nappalon,

Ha kiég rét, láp, mező,

Vigyázz, nehogy élet-eredet

Kiölje nyári hő!

(A vers 1859 körül keletkezett)

Elfelejtettem, hogy ezt a verset egyszer már lefordítottam „(Folyik-é

szívedben olyan patak,)”

címen; l.

ott.

Israel Efraim

(Folyik-é szívedben olyan patak,)

Folyik-é szívedben olyan patak,

Hol van virág szerény,

Hová jön sok szomjas madár,

Hol reszket árny és fény?

Hol nincs sose hang, bár sose pang,

Az a patak titok;

De attól lesz kis életed

Ittas minden napod.

Hát keress márciusi patakot,

Mikor jön az áradat

A hegyet már-már odahagyja hó ,

S el-elmosnak hidakat.

És később, nyár végén talán,

Ha a szántó szikkatag,

Vigyázz, mert egy forró delen

Elapad a patak!

Israel Efraim

(Fűdagasztani jött a Szél —)

Első változat:

Fűdagasztani jött a Szél —

Mint Tésztagyúrni Nők —

Fél Kézzel a Rétbe csapott —

Féllel az Égbe fel —

Fát leveletlenitett Levél —

S száműzve elvonult —

Lesöpörte magát a Por —

S lőn pornélküli Út —

Meggyorsultak Utcán Kocsik —

Mennydörgés pletykált idele —

Láttunk sárga Villámfejet —

S kékült Lábat vele —

Fészket ketrecezett Madár —

Vágtatott haza Nyáj —

Jött egy Gigászi Esső-Csepp —

Aztán, mint ha a Gát

Szakadt volna hirtelen át —

Víz Verekedett Egen —

De Atyám Házát kihagyá —

Csak felnégyele Fát —

Második változat:

Füvet cibálni jött a Szél

S egy iszonyu mély Moraj —

Kardot emeltek Föld fölé —

Kardot az Ég felé.

Fát leveletlenitett Levél —

S száműzve elvonult —

Lesöpörte magát a Por —

S lőn pornélküli Út —

Meggyorsultak Utcán Kocsik —

Dörgött az Égverem —

Döfött Sárga Villám-Dzsida

Majd hullakék Karom.

Fészket ketrecezett Madár —

Menekült haza Nyáj —

S jött egy Gigászi Esső-Csepp

Aztán, mint ha a Gát

Szakadt volna hirtelen át —

Víz Verekedett Egen —

De Atyám Házát kihagyá —

Csak felnégyele Fát —

Israel Efraim

(Fürtjét rengeti Tárnics —)

Fürtjét rengeti Tárnics —

Vörös Juhar, Avar —

A szökő virágzás

Szertartást visszaver

Egy rövid tűrt betegség —

Egy óra elég,

S egy lent e hajnalon

Ahol angyalsereg —

Csak egy rövid menet lett

Volt abban Bobalink —

Vén Méh tartott beszédet —

Imára térdelénk —

Hittük ő is akarja —

Hittük mennünk lehet.

Nyár — Nénje — Angyal!

Hadd menjünk veletek!

A Háromság nevében —

Poszméh — Pillangó — Por —

Ámen!

Egy kommentátor megmagyarázza, hogy a versbeli alapszituáció a

kimúlt azaz elmúlt nyár
„temetési szertartása”. A meghalás és a temetés eléggé érthetően
van tudtunkra adva; hogy maga a NYÁR az, aminek a temetéséről
szó van, arra nem biztos, hogy magamtól is rájöttem volna,
legalábbis nem egykönnyen, de így, hogy megfejtették Emily „találós
kérdését”, meggyőző a megfejtés.

A vers egyes részletei homályosak, és azokat a kommentátorok sem

magyarázzák meg; azt hiszik, hogy csak az úgynevezett
„mondanivaló” fontos. Vagy nem hiszik azt, de nem vallják be, hogy
ők sem értenek mindent.

Emily Dickinson nem csak nehezen megfejthető képekkel és

szimbolumokkal él, hanem még nyelvi-nyelvtani csapdákat is állít
elénk, szegény, sokkal könnyebben érthető (=

megszokottabb mondattanú és hétköznapi nyelvre is úgy-ahogy

lefordítható) versekhez szokott olvasók elé.

A legelső ige, weave, azt is jelenti, hogy „szőni”, meg azt is, hogy
„lengetni”. Valószínűbb, hogy egy virág lengeti a fürtjét, mint az,
hogy szövi, bár ilyen versben nem biztos, hogy két jelentés közül a
kézenfekvőbbik az érvényes.

A második sor „loom” szava azt jelenti, hogy szövőszék: „a juharfa

szövőszéke”. Ez utólag valószínűsíti, hogy az első sorban mégis
csak szövésről volt szó: a tárnincs is szövi a fürtjét, meg a juharfa is
szövi a leveleit. Ez eredetinek eredeti, de nem nagyon meggyőző;
nem szemléletes, nem szuggesztív, hanem csak bizarr kép az, hogy
fának szövőszéke lehet.

„Loom” mint ige azt jelenti, hogy „messziről sejlik, dereng, felködlik
valami”, csakhogy itt a loom nem ige. Főnévként — ,lassú láthatóvá
válás, messziről jövő homályos, délibábszerű kép’

— nem szerepel a

szótárakban. Mindazonáltal nagyon könnyen el tudom képzelni,

hogy a vers ennek ellenére ebben a jelentésben használja
főnévként, kitelik az ilyesmi Emily Dickinsontól. Kézenfekvőbb az az
értelmezés, hogy a tárnics „lengeti” a fürtjeit (= lengenek azok a
szélben), és hogy a juharfa levelei messziről, homályosan
vöröslenek, sejlenek, mint az, hogy mind a kettő sző

valamit. (Akkor már inkább körmön fon...) Azt hiszem, hogy az

„Occam borotvája” nevű elv, ti.

hogy elfogadható magyarázatok közül a legegyszerűbb,

legkézenfekvőbb mellett érdemes kikötni, az versértelmezésben is,
itt is lehet érvényes, annak ellenére, hogy Emily Dickinson
egyáltalán nem törekszik sem az egyszerűségre sem a
kézenfekvésre, sőt éppen ellenkezőleg...

A vers úgy beszél a nyárról, ha tényleg a nyár haláláról és

temetéséről, temetési szertartásáról szól, mint valami emberi lényről:
rövid, de zokszó nélkül eltűrt „betegség” után kimúlt, egy óra (=

rövid idő) kellett a halott „felkészíésére”, és egy másik óra ahhoz,

hogy az angyalok utolsó útjára kísérjék a halottat. „ And one below
this morning ” úgy is olvasható, hogy „ És egy (t.i.

óra) lent ma reggel ”, meg úgy is, hogy „ És egy óra a mai reggel
alatt ”. Ha erre az utóbbira gondolt a szerző, akkor nem értem; talán
azt jelenti, hogy sebtében és suttyomban, suba alatt lett
elparentálva, eltemetve a halott nyár (?).

Az angyalokon kívül a sármányseregély és egy méh is jelen van a

temetési szertatáson, ha ugyan nem éppen őket minősíti
angyaloknak a vers; ez nincs kizárva. A sármányseregélyt, mint az
internetből értesülök róla, babolinknek is hívják magyarul. Hogy a
babolink is jelen volt, az alighanem annak a képszerű kifejezése,
hogy akkor még nem repült el délre, a babolink ugyanis
költözőmadár. A sírbeszédet egy öreg méh tartotta, azaz alighanem
zümmögött még egy utolsót. Az egész emlékeztet egy kicsit a
gyermekmesék bájosan bohókás megszemélyesítéseire, csak azok
a mesék úgy tesznek, mintha nem volna a világban halál, elmúlás,
E.D.-nek pedig éppen az jár a fejében folyton.
Summer — Sister — Seraph! Nyár — Nővér — Szeráf (tűzangyal). A
„nővér” valószínűleg a nyár, és lehet, hogy a tűzangyal is az: most
éppen elmegy, és a halállal kacérkodó költő

szeretne velük menni.

Hogy miért beszél többes szám első személyben, azt nem tudom,
talán van egy hozzá hasonlóan morbid barátnője vagy barátja, és
annak a nevében is beszél. Az alliteráció is

„halálosan” fontos, de azt sajnos ritkán lehet átmenteni a fordításba.

A Háromság nyilván a Szentháromságra utal, helyesebben Atya –

Fiú – Szentlélek helyett itt Méhünk, Pillangónk és Szellőnk van; hogy
ez hízelgő-e a Szentháromságra nézve vagy éppen ellenkezőleg
sértő, az nem derül ki, alighanem mindkét értelmezés plauzibilis,
akár egyszerre is. Az eredetiben mindhárom szó B betűvel kezdődik;
ez alighanem azt van hivatva szuggerálni, hogy ez a három dolog
három különböző, de egylényegű személy. A Szellő helyett az
alliteráció kedvéért „Por” áll a fordításban. A fordító megsúgja, hogy
„ezzel azt akarta mondani”, hogy Virágpor, noha az igazi por is
ideillik: v.ö. a halott földi porai.

4. sor, Szertartást visszaver: ered.: fölöslegessé tesz (mert ők

maguk a szertartás, a virág meg a fa).

Ha a vezérgondolat közérthetőbben lenne kifejezve, pl. az lenne a

vers címe, hogy „Utolsó útjára kísértük a nyarat”, vagy „A nyár
temetése”, az hatásosabb, érzelmesebb volna, de érzelgősebb is,
kevésbé távol esne a közhelyszerűségtől. Azáltal, hogy gyakran
szinte mint rejtvényt kell megfejteni E.D.

verseit, az által inkább az agyra hatnak, mintsem a szívre.

A vers 1858 körül keletkezett.

Israel Efraim
Document Outline
1. Strófa
2. strófa
4. Strófa
5. Strófa