A

KRISTÁLYCSILLAG
Vonda N. Mclntyre
ISBN: 963 679 057 4

 l. fejezet
A gyerekeket elrabolták!
Leia fejveszte en rohant a sztás felé. Faképnél hagyta az udvaroncokat és a Munto Codru
kancellárját, a személyzetet, s maga mögö hagyva azt a atal apródot is, aki – a protokollt teljesen
felrúgva – vérző orral–füllel, összefüggéstelenül motyogva buko be Leia fogadószobájába. Leia
azonban nem hibázta a ezért az apródot: Jainát, Jacent és Anakint elrabolták. Leia csak rohant
keresztül az erdőn, lefelé a mohos ösvényen, amely a gyerekekjátszóterére vezete . Jaina mindig azt
játszo a, hogy az ösvény egy hiperűrugrásra készülő űrhajó útvonala. Jacen egy hatalmas, tokzatos
útnak, egy folyónak képzelte el. Anakin, aki csak nemrég tanult meg beszélni, ragaszkodo hozzá,
hogy ez csak egy ösvény, amely az erdőn keresztül a rétre vezet. A gyerekek imádták az erdőt és a
rétet, Leia pedig imádta őket, amikor felkiálto ak és odavi ék neki a kincseiket: egy tekergő bogarat,
egy fényes pö yökkel teli követ – biztos egy ritka drágakő! – vagy egy tojáshéjdarabot. Alig láto a
könnyektől. Puha papucsa belegabalyodo a mohába. Megbotlo , de sikerült megőriznie az
egyensúlyát, aztán díszruhájának alját magasra emelve újra előrelendült. Régen, gondolta, régen
csizmát és nadrágot hordtam, és nem botlo am el a saját ruhámban! Minden levegővételtől ége a
torka. És el tudtam volna futni a fogadószobától az erdei sztásig anélkül, hogy szúrni kezde volna
az oldalam! A zöld délutáni fény remegni és változni kezde körülö e. Hirtelen nagy fényesség
támadt elő e, ahol az erdő egy nedves rétbe nyílt. Abba a rétbe, ahol nemrég még a gyermekei
játszo ak. Leia zihálva, sajgó lábakkal továbbfuto . Nagyon hiányzo valami o , ahová futo , valami,
aminek o kelle volna lennie. Hogy történhete ez meg?, kiálto a magában. Hogy lehetséges?
A válasz – az egyetlen lehetséges válasz – nagyon megrémíte e. Egy pillanatra teljesen
semlegesítődö az a képessége, amellyel a gyermekei jelenlétét tudta érzékelni. Csak az Erő
manipulálásával lehet ilyen hatást előidézni. Leia kiért a rétre. Továbbfuto a kis patak felé, ahol Jaina
és Jacen szoktak pancsolni, és a kis Anakint tanítják úszni. A puha fűben egy kráter keletkeze . A
fűszálak pengéi lelapultak a sima föld nyers foltja körül. Nyomásbomba!, ismerte fel elborzadva Leia.
Valaki egy nyomásbombát robbanto fel a gyermekei melle . Nem halha ak meg, mondta magának.
Az nem lehet, tudnám, ha meghaltak volna! A robbanásterület szélén szétvete végtagokkal
Csubakka feküdt. Vér csillogo mogyoróbarna bundáján. Leia, a sárral egyáltalán nem törődve, térdre
ese melle e. A ól félt, hogy a vuki már halo – de még folyt a vére, még lélegze . Kezét azonnal a
vuki lábán éktelenkedő mély sebre szoríto a, és kétségbeese en próbálta megállítani a vérzést,
megmenteni Csubakka életét, akinek hatalmas szíve nagy erővel pumpálta ki a vért a testéből.
Ugyanúgy, mint az apródnak, neki is vérze az orra és a füle.
A vuki egy borzalmasan panaszos, nyüszítő hangot hallato , de nem fájdalmában, hanem dühében
mordult fel.
– Maradj nyugton! – mondta neki Leia. – Csubakka, feküdj nyugodtan! Már jön az orvos, jól leszel...
Mi történt, jaj, mi történt?
A vuki újra felbődült, amiből Leia megérte e, hogy kétségbe van esve, és meg akar halni. A vuki
örökbe fogadta Leia családját, ők le ek az ő Becsület Családja, és nem sikerült megvédenie a
gyerekeket.
– Nem halhatsz meg! – Életben kell maradnia, gondolta. Kell. Csak ő mondhatja el, ki rabolta el a
gyerekeimet. – Gyere vissza! Gyere vissza hozzám!
Segítői és a kancellár elősie ek az erdőből, miközben összetaposták a nom szálú, magas füvet, és
felkiálto ak, amikor a vékony szálak megvágták őket. Leia gyermekei szabadon jártak–keltek a réten,
nem hagytak maguk után lábnyomokat, nem vágták meg őket a fűszálak sem. A fű, mintegy
varázslatra, ke évált elő ük. A gyermekeimet védő varázslat, gondolta Leia. Azt hi em, mindent
megte em a megóvásukra, azt hi em, soha nem érhe őket bántódás. Forró könnyek csurogtak az
állára. Az udvarnokok, a tanácsosok és az őrök köré gyűltek.
– Asszonyom, asszonyom – szólalt meg a Munto Codru kancellárja. Idekinn, a vad napsütésben és
szélben Mr. Iyon arca kipirult, és látszo rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát.
– Hoztak orvost? – kiálto a Leia. – Orvost ide, gyorsan!
– Már elküldtem érte valakit, asszonyom.
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

ti
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

ti

ti
fi
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
tt
tt

tt
 Mr. Iyon megpróbálta Leiát felsegíteni, megpróbálta átvenni tőle Csubakka vérzö sebének
elszorítását, de a nő élesen elutasíto a a segítséget. Csubakka szíwerése akadozo . Leia a ól félt,
hogy a vuki szervezete összeomlik.
Nem fogsz meghalni, gondolta. Nem szabad meghalnod. Nem engedhetem, hogy meghalj.
Megpróbált saját, sajnos, elégtelen tudásához nyúlni, hogy erőt öntsön a vukiba. Keserűen gondolt
arra, hogy az államügyek felelősségteljes intézése elvonta a ól, hogy megfelelően begyakorolja az Erő
használatát. Leia tudta, ha hagyja, hogy Csubakka forró vére kibugyogjon az ujjai közül, vele együ a
vuki élete is elfolyik. Az orvos már a mezőn keresztül futo feléjük. Wyrwul a, megrakva a
felszerelésével és a kellékeivel, mögö e ügete . Az orvos wyrwul a lá án Leiának eszébe juto az a
jelenet, amikor gyermekei Mr. Iyon wyrwul ávaljátszo ak. Az az állat is eltűnt. Dr. Hyos letérdepelt
Leia mellé. Egy pillantással felmérte Csubakka sebeit és Leia elsősegélynyújtását.
– Á – mondta élénken. – Jó munka.
– Most már eljöhet onnan, hercegnő – mondta a kamarás.
– Még nem! – ltakozo Hyos doktornő. – Csak négy kezem van. A hercegnő maradjon csak o ,
ahol van.
A wyrwulf letelepede a hátsó lábaira Leia és dr. Hyos közé. Leia felé fordíto a masszív fejét, és
lassan, kecsesen ránéze hatalmas, vízszerűen á etsző kék szemével. Bundája vastag volt és barna
színű, amiből hosszú, durva szálú érzékelőszőrök meredtek elő. A doktornő wyrwul a lihege és a
nyálát csorga a, hosszú nyelvét kilóga a az agyarai közül. Fölö ébb groteszk pofája volt. Forró,
kesernyés szagú lehelete Leia arcát csiklandozta. Dr. Hyosnak mind a négy keze – amelyek amúgy
ernyedten lógtak a teste melle – gyors mozdulatokkal keresgélt a wyrwulfra csatolt málhás
kosárban.
– Látod, mit csinálok, kedvesem? – kérdezte lágy hangon. – A legfontosabb, hogy elállítsuk a vérzést.
A hercegnőnknek már majdnem sikerült.
A doktornő a wyrwul ának beszélt, mindent lépésről lépésre elmagyarázo neki. Dr. Hyos
nyomókötést ve elő a kosár egyik rekeszéből, közben egy másikból pedig a megfelelő gyógyszert
választo a ki. Ezala végig a wyrwulfnak sorolta, hogy éppen mit csinál. Hosszú, aranyszín ujjai
ügyesen és biztosan dolgoztak. Leia elő – bár a kezét még mindig a Csubakka forró vére boríto a –
felcsillant a remény. A vuki becsukta a szemét, és abbahagyta a hánykolódást.
– Amikor a kötés magától lezárja a sebet – mondta dr. Hyos – vegye le a kezét a sebről, hercegnőm!
Leia szó nélkül engedelmeskede . Dr. Hyos Csubakka ágyékához szoríto a a kötést. A kötszer szinte
lefeszíte e Leia kezét Csubakka combjáról, miközben a vuki irháján keresztül kapcsaival összehúzta a
sebszéleket. A wyrwulf nyelvét lógatva gyelte a jelenetet. Leia hátraereszkede a sarkára. Keze
ragacsos volt a vértöl, ruhája a földtől mocskos, a tekintetéből sütö a borzasztó megdöbbenés. Dr.
Hyos megvizsgálta Csubakkát, le sztoga a róla az alvadt vért, amely az orrából és a füléből folyt ki.
– Nyomásbomba... – állapíto a meg.
Leia, mint valami halvány álomra, emlékeze egy távoli mennydörgés hangjára. Akkor azt gondolta –
bár gondolatai nagyon lassan jártak – hogy biztosan esni fog, pedig milyen szép szta volt még reggel
az ég; s mint szerető anyának az is eszébe juto , hogy Csubakkának gyorsan be kellene hoznia az
ikreket és Anakint a rétről. O hagyha a volna egy kis időre a munkáját, hogy megölelje őket és
megcsodálja a legújabb kincseiket, megnézze, hogyan fogyasztják el ebédjüket. Most a délután
közepén jártak. Hogy járhat már ilyen későre, mikor még csak az előbb volt ebédidő?
– Asszonyom – szólalt meg Iyon, a kancellár. De aztán lemondo arról, hogy elvonja Leiát Csubakka
mellől.
– Zárják le az űrkikötőt! – mondta Leia. – Zárják le az utakat! Kikérdezték már az apródot?
Ellenőrizzék le a kikötői alkalmazo akat... vajon van esély arra, hogy a gyermekrablók elhagyták már a
bolygót?
Miközben beszélt, végig azon járt az esze, hogy az intézkedéseinek egyáltalán van–e értelme, és ha
igen, vajon nem kése –e el máris velük? De ha már sikerült elmenekülniük, gondolta, utánuk megyek
az Alderaanon. El tudnám kapni őket, az én kis hajóm bármit utolér...
– Asszonyom, nem lenne bölcs dolog lezárni az űrkikötöt.
Ránéze a kancellárra, és rögtön gyanú ébredt Leiában iránta, pedig az előző pillana g teljesen
megbízo benne.

tt
tt
tt
tt

tt
ti
tt

tt
tt
fj
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt

tt
tt

tt
tt
fi
tt
tt

fj
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
fj
tt

tt
tt
tt
fj
tt

tt
ti

tt
fj
ti

tt

tt
tt
tt
tt
tt

 – Elvi ék az ön... – habozo , bizonytalan volt, hogy is folytassa.

– A wyrwulfomat, asszonyom – mondta a kancellár.
– Igen.
– A wyrwul át. Nem aggódik mia a?
– De, nagyon aggódom mia a. És én ismerem a hagyományainkat, amelyeket, már megbocsásson,
ön nem. Szükségtelen lezárni az űrkikötöt.
– A gyerekrablók biztosan elmenekülnek a Munto Codruról – mondta a hercegnő.
Mr. Iyon szé árta mind a négy karját.
– Nem fognak. A hagyományok mia – mondta. – Ha követjük őket, nem fog baja esni a
gyerekeknek...
ezt is hagyomány diktálja.
Leia tudo a Munto Codru emberrablási és váltságdíjkérési hagyományairól. Ezért kelle
Csubakkának olyan közel maradnia a gyerekekhez. Ezért kelle az ősi vár körül extra biztonsági
óvintézkedéseket foganatosítani. A Munto Codru népének az emberrablás fontos és hagyományos
poli kai sportnak számíto . És ez egy olyan sport volt, amelyben Leiának nem volt kedve részt venni.
– Meg kell hagyni, a legarcátlanabb emberrablás, amivel eddig találkoztam – háborgo a kancellár.
– És a legkegyetlenebb! – mondta Leia. – Csubakka súlyosan megsérült! És a nyomásbomba... a
gyerekeim... – küzdenie kelle , hogy a hangja sírásba ne fúljon.
– A bűnözők a nyomásbombával csak azt próbálták ki, hogy meddig mehetnek el, asszonyom –
mondta Mr. Iyon.
– De az önök emberrablásaiban nem szoktak megsebesülni!
– Nemesen születe ek nem, Leia hercegnő – mondta.
– A címem "államfő", uram – javíto a ki Leia dühösen. – És nem "hercegnő". Már nem. Az a világ,
ahol ezt a címet viseltem, már régen elpusztult. Most már a Köztársaságban élünk.
– Tudom, asszonyom. Kérem, bocsássa meg nekem régimódiságomat!
– Tudniuk kell, hogy nincs esélyük – mondta Leia. – Mármint a váltságdíjra vagy a menekülésre. És
ha arra vetemednének, hogy... – nem tudta kiejteni a "bántani" szót.
– Kérem, hallgasson rám ebben a dologban! – mondta a kancellár. Hevesen gesz kulálva Leia felé
hajolt. – Ha a Köztársaság törvényeit próbálja meg erre az esetre alkalmazni, akkor annak csakis baj,
tragédia lehet a következménye.
– A váltságdíj–követelők – szólalt meg dr. Hyos, hangsúlyával éreztetve, mennyire egyetért a
kancellárral – nagyon bátrak. De atalok és tapasztalatlanok is. A családjuk... melyik is lehet? – A
doktornő kérdőn Mr. Iyonra néze . – Talán a Sibiuk?
– Nekik nincsenek megfelelő eszközeik ehhez – mondta a kancellár.
Bárkik is voltak, gondolta Leia, elegendő lehete számukra egyetlen eszköz: az Erő. Az Erő sötét
oldala. Mr. Iyon egy pillantást vete a felszaggato földre és Csubakkára.
– Ehhez szükségük volt egy szki re meg egy vonósugárra. Kapcsolatokra fegyvercsempészekkel,
hogy megszerezzék a nyomásbombát.
– Ó! Hát akkor a Tibiuk.
– Lehetséges – mondta a kancellár. – Ők nagyon ambíciózusak.
– Majd én inegmutatom nekik, mi az az ambíció! – morogta Leia.
– Asszonyom, kérem! A gyermekeit nem fogják bántani... nem bánthatják őket, ha a gyermekrablók
el akarják érni a céljukat. Ők úgy élik meg ezt az esetet, mint egy nagy kalandot.
– Csubakka barátunkat meg közben majdnem halálra sebezték! – kiálto a Leia. – A gyerekeim ezt
nem fogják csodálatos dolognak tartani. És én sem!
– Ez valóban szégyenletes – mondta a kancellár. – Nem lehetséges, hogy a vuki nem érte e meg a
tradícióink lényegét? Őt nem szándékoztak megölni.
– Zárják le a kikötőt! – adta ki az utasítást Leia újra, immáron parancsolóbb hangon. Túlságosan
dühös volt ahhoz, hogy reagáljon a kancellár kommentárjára. – Nem akarok nekik esélyt adni arra,
hogy elhagyhassák a Munto Codrut.
– Jól van – egyeze bele Mr. Iyon. – Lehetséges... de nagyon óvatosan kell eljárnunk. Úgy kell
csinálnunk, hogy... inkább szórakoztató legyen, mint bántó... – Mélyen elgondolkodo . Dr. Hyos
ellenőrizte Csubakka pulzusát azon a nagy ütőéren, amelyhez veszélyesen közel volt a sebe.
ti
tt

tt
fj
tt

tt
tt

tt

tt
tt
tt
ff

fi
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt

tt

ti

tt
tt
tt
tt

 – Stabil. Jól van. A sebészetre vele.

Csubakka félig–meddig visszanyerte az eszméletét, és zavaros tekinte el Leiára néze .
– Igazi harctéri sebészet – mondta dr. Hyos. – Elég régen volt benne részem. Nem gondoltam volna,
hogy látok még életemben harcteret.
– Én sem – mondta Leia.
A wyrwulf felüvöltö . Leia régebben szinte sohasem aggódo Jaina, Jacen és Anakin biztonsága
mia . Természetesen nem is hanyagolta el az óvintézkedéseket; megbeszélte azokat a gyerekek
dadájával, Winterrel, Hannal és Luke–kal, s persze a legfőbb aggodalmaskodóval, Szi Thripióval. De
maga Leia ritkán aggódo . Kész volt reagálni bármilyen veszélyhelyzetre. Jedi–kiképzésének
hiányosságai nem jelente ek akadályt abban, hogy gyermekeit bármikor észlelhesse. Ráadásul, ha ő
nem is érezte volna meg a veszélyt, o volt Luke. Winter akár az élete árán is megvédelmezte volna a
gyerekeket. És azon időszakok ala , amikor Csubakka Leia családjához csatlakozo – s ez sűrűn
megtörtént – legtöbb idejét a kölykökkel töltö e. Kinek a társaságában lehetnének a legnagyobb
biztonságban? Na és Han, Leia drága Hanja közben a béke elterjesztésén munkálkodo . Minden
gyermeknek békében kell felnőnie, nemcsak azoknak, akiknek szüleit üldözte a Birodalom. Leia
legalábbis így gondolta. Leia köve e dr. Hyos asszisztenseit, akik Csubakkát vi ék az ősi Munto
Codru–i kastélyban lévő orvosi részlegbe. Nagyon magányosnak érezte magát. Han és Luke ismét a
kalandok szárnyán röpültek, persze Leia áldásával. Winternek alkalma nyílt egy kis békés
kikapcsolódásra, amikor meghívást kapo egy konferenciára, amelyet az elvesze gyermekek
problémájának szenteltek szóval ő is világokra volt innen. Ezeknek a véletlen egybeeséseknek Leia
most nem tudo örülni. Kint várakozo a műtő elő , ahol dr. Hyos és asszisztensei azon
munkálkodtak, hogy Csubakka sebei meggyógyuljanak. Udvaroncok és tanácsosok nyüzsögtek Leia
körül, de ő – az udvari e ke et szem elő tartva – udvariasan elküldte őket. A wyrwulf a műtő ajtaja
elő hevert. Dr. Hyos magyarázta el neki, miszerint ahhoz, hogy bemehessen a műtőbe, még túl
atal, és inkább őrködjön kinn. Most szundikált, fejét az ajtó felé fordítva félelmetes agyarain
egyensúlyozta. Hirtelen Iyon kancellár robogo be a kopár kőfalak közé szoríto várószobába.
– Nincs semmi nyom – mondta. – Semmi nyom. Nagyon okosak, nagyon ügyesek. Asszonyom, meg
kell várnunk, amíg nem jelentkeznek.
– Várni? – kérdezte Leia ltakozó hangsúllyal. – Ez nem hangzik... túl bölcsen... számomra. –
Fiatalabb korában valószínűleg más, kevésbé udvarias kifejezést használt volna: "hülyeség, idiótaság,
marhaság".
– A váltságdíjajánlat reggel fog megérkezni – mondta a kancellár, azon próbálkozva, hogy
megnyugtassa Leiát.
– Reggel! Reggelre a gyermekrablók rég elmenekültek!
– Nem menekülhetnek el, asszonyom. A kikötő le van zárva. Meg egyébként sem fognak
elmenekülni. Semmi okuk nincs rá.
– De hát már két órája történt a dolog – mondta Leia. – A ckók, akik elrabolták a gyermekeimet,
elraboltak két órát is! .
Mr. Iyon rosszallóan néze vissza.
– Hogyhogy elraboltak? Asszonyom, ön végig dolgozo a déli órák ala . A kronométerek pontosak,
a nap a megfelelő helyen áll az égen... – Lassan lehalkíto a a hangját, amikor rájö , hogy a gyengére
sikerült vicce egyáltalán nem enyhíte e a helyzet komolyságát.
– Elraboltak tőlünk két órát – mondta újra Leia. – Ezek nem közönséges gyermekrablók! Ha
közönséges gyermekrablók le ek volna, nem tudtak volna átjutni a védelmi berendezéseinken, nem
tudtak volna túljutni Csubakkán, nem tudtak volna időt rabolni tőlünk!
– De asszonyom, említe em már, hogy Munto Codru ritka képességű emberrablókat termel ki
magából. – Szomorúan néze a nőre.
Azt hiszi, hogy a félelem és bánat váltja ki belőlem ezeket a reakciókat, gondolta Leia. Ha
elmondanám neki, hogy azt gyanítom, hogy a sötét oldal egyik követője felelős ezért a gazte ért, azt
hinné, elment az eszem. A műtő ajtaja kinyílt; a kilépő dr. Hyos megverege e a wyrwulf hatalmas
fejét, odament hozzá és megfogta Leia kezét. A doktornő Leia mindkét kezét a tenyerei közé
szoríto a.
fi
tt
tt
tt

tt
tt

tt
ti
ti
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
fi
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

 – Csubakka – kezde bele a mondandójába –jól van. Ahhoz, hogy a nyomásbombától károsodo
hallása rendbe jöjjön, még kell egy kis idő. Gyenge lesz, amíg a szervezete nem pótolja a
vérveszteséget.
– Mondo önnek...
– Nincs még olyan formában, hogy bármit is mondjon. Leia, hercegnőm, neki még aludnia kell,
különben újra veszélyesre fordulhat az állapota.
– Elküldte az üzenetemet Hannak és Luke–nak? – fordult Leia a kancellár felé.
– Igen, asszonyom, de sajnos már túl közel vannak a Crseih Ürállomáshoz. Az a lehető legdurvább
naprendszer. A fekete lyuk és quantumkristály kísérője... a sugárzásuk megakadályoz mindenféle
kommunikációt.
– Akkor utánuk kell küldenünk egy hajót.
– Asszonyom, a kikötő le van zárva.
– Én zára am le a kikötőt! Én engedélyt adhatok egy hajónak, hogy elhagyhassa a bolygót!
A kancellár együ érző arccal, szelíden vigasztalva megfogta a nő kezét.
– Fenn kell tartanunk az illúziót – mondta. – Az űrkikötő azért van lezárva, mert a nyomkövető
berendezés meghibásodo . Szégyen lenne, ha most egy hajó mégis elhagyná a bolygót, ha
nyilvánosan kivételt tennénk a vészhelyzet ellenére, és ezzel halálosan megsértenénk a rablókat.
– De azt mondta, hogy ők tudnák...
– A gyerekrablók igen – felelte dr. Hyos. – Ők tudják, mi tudjuk. Mindenki más csak találgat. Nem
baj. Nézőpont kérdése az egész, a tények nem számítanak. Sem a valóság.
– Dr. Hyosnak igaza van, asszonyom – mondta a kancellár. – Ha megbocsát, asszonyom... el kellene
kezdenie a délutánra kitűzö meghallgatásokat, mintha mi sem történt volna. Vegye elő a bátorságát,
amire mi mindannyian olyan büszkék vagyunk! Ha másért nem, hát a gyerekekért.
Leiának küzdenie kelle , hogy elrejtse remegését, s hogy sztán tudjon gondolkodni. Mire egy hajó
utolérné Hant, gondolta, addigra minden lezajlik. Semmit nem nyerek vele, ha utána küldetek.
– Visszamegyek a fogadószobába – mondta. – Befejezem a meghallgatásokat. Ha nem jön semmi
hír... ha nem hallunk semmit napnyugtáig...
– Reggelig, kérem, asszonyom. – A kancellár arca feszültségről árulkodo . – Biztosíthatom önt, hogy
reggelig megkapjuk az instrukciókat.
– Befejezem az audienciát. – Leia elhagyni készült a szobát.
– Leia... – szólt utána dr. Hyos.
– Asszonyom... – mondta a kancellár.
– Mi az? – fordult szembe velük a nő.
Mr. Iyon boldogtalan arckifejezéssel, szótlanul Leia véres kezére és piszkos szoknyájára mutato .
Találkoztam már nagykövetekkel és államfőkkel ennél sokkal rosszabb ruhában is, gondolta Leia.
Tépe ebb és koszosabb ruhában. Leia lesikálta Csubakka vérét a kezéről. Hosszú díszruhája teljesen
tönkrement, a különlegesen nom szöveten vér és sárfoltok éktelenkedtek, ráadásul még a pengeélés
fűszálak is összehasoga ák. Cipőjével együ belehajíto a az újrafeldolgozóba. Amint alsóneműben
o állt a fürdőszobájában, egész testében remegni kezde . Lehunyta a szemét, hogy ne is lássa
összekuszálódo haját, saját elszánt tekintetét, s megnyugvásra és biztos gondolatokra leljen. Artu
Detu üveghangú csiripelése szűrődö be a szobába. A droid közelebb jö . Ugyanekkor Leia egy
magas, bizonytalan gyerekszóra is gyelmes le .
– Nem, nem emlékszem, nem emlékszem...
Artu Detu énekelve válaszolt. Leia a hangok irányába siete . Amikor belépe a hálókamrájába, egy
atal Codru–Jit, ennek a világnak a lakóját pillanto meg, aki meztelen lábával a puha selyem
ágytakarót tapodva tétován behátrált a helyiségbe.
– Nem tudom, nem emlékszem... – mondoga a a atal Codru–Ji leány. Artu Detu elülső lába tűnt fel
az ajtóban, megelőzve hátradőlő hengeres testét, majd megjelent boltozatos fejrésze és a hátsó lábai
is. Szemmel láthatólag Leia felé terelte a Codru–Jit.
– Én csak azt lá am, hogy a kicsik elmennek, az a nagy meg megsebesül, aztán már futo am is
segítségért.
Az az apród volt, aki jelente e a gyerekrablást. A vért már lemosta az arcáról, a horzsolásait ellá ák,
tépe ruhája helye hosszú kórházi hálóinget viselt. Leia felé lépe .
fi
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
fi

fi

tt

tt

tt
tt

fi
tt

tt
tt
ti
tt

tt

tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt

 – Ó, kedvesem... – Az apród nem reagált. Leia megérinte e az alsó vállát. Az apród az érintéstől
megijedve felugro és megpördült a levegőben. A négy kezére érkeze , amelyeket rögtön ökölbe
szorítva maga elé emelt, miközben gyorsan elhátrált. Megpillanto a Leiát. Szeme tágra nyílt.
– Bocsásson meg, bocsásson meg...
Leia szelíden megfogta az egyik alsó kezét, és beveze e a szobába.
– Miért nem maradtál az ágyadban? – kérdezte Leia. – O kellene feküdnöd, hogy pihenj és
meggyógyulj.
– A kis droid odajö hozzám, és én megérte em, hogy bocsánatot kell kérnem öntől...
– Artu, miért csináltad ezt? – szólalt meg Leia. – Menj dr. Hyosért, gyorsan!
A droid csipogo egy sort, tétovázva előre–hátra gu–rult.
– Siess már!
A droid egy elhaló trillát hallatva kirobogo az ajtón. Leia odaveze e az apródot egy díványhoz, és
megpróbált segíteni neki leülni. Az apród először ellenkeze .
– Nem, nem ülhetek le...
– Jól van – mondta neki Leia. – Kérlek, most ne tartsd magad az e ke hez!
Leia újra megpróbálta leültetni, de az apród görcsösen megfeszíte e a térdét. Végül Leia hagyta,
hogy álljon, és ő is megállt melle e.
– Megmente ed Csubakka életét – mondta Leia. – És te riaszto ál bennünket...
Az apród csak zavartan bámult.
– Bocsánat, mylady, de nem hallok... – Kezével a fülére mutato . Sírni kezde , csendes zokogás
rázta a testét. – Nem tudom, mi történt – szólalt meg aztán, de szavai kis híján a könnyeibe fulladtak.
– O voltak, játszo ak, és akkor... – Összerezzent; Leia tudta, hogy a nyomásbomba robbanását élte
át újra. – El... elaludtam, asszonyom. Száműzni kellene engem! És amikor felébredtem, a kicsik már
nem voltak o , és... – Megérinte e a fülkagylóit. Magas hangú fü yöt hallatva mondo valamit a
saját nyelvén. – Szóval o volt Mr. Csubakka sebesülten, és... és én nem hallok, asszonyom!
Leia – az eltérő tes orma mia kissé ügyetlenül, de nagyon kedvesen – átölelte az apródlányt, és
megpróbálta lecsendesíteni a sírását. Dr. Hyos érkeze , felháborodva a páciense zaklatása mia .
– El sem tudom képzelni, mit gondolhato Artu, amikor idehozta az apródot – mondta Leia. –
Természetesen nem le volna szabad még felkelteni...
– Annyira azért nem súlyos az állapota – szólalt meg dr. Hyos. – De igaza van, még pihennie és
lábadoznia kellene.
Az apród elfordult dr. Hyostól, és megfogta Leia kezét.
– Kérem, bocsásson meg!
– Megbocsátok – mondta Leia lassan és gyelmesen. – Megbocsátok neked. Érted?
Az apród egy pillana g tétovázo , aztán bólinto és hagyta, hogy a doktornő elvezesse. Artu Detu
Leia lakosztályában maradt, boldogtalanul fü yögö és fel–alá gurult lábain, míg Leia felöltözö . A
droid zaja egy kissé idegesíte e a nőt, de tudta, hogy addig nem fog nyugton maradni, amíg el nem
mondja, mi a baj. Így hát köve e őt azután is, hogy kilépe a szobájából. Amikor a folyosón egy
elágazáshoz értek, a droid továbbment a szabadba vezetőn, Leia pedig kihúzta magát, és alig
vonszolva testét elindult a fogadószoba felé. Artu Detu türelmetlenül fü yente .
– Nem tehetem – felelte Leia. – Nem szabad... kimutatnom.
Belépe a fogadószobába. A herald, aki általában oly jól ér a dolgát, rosszallóan ránéze , majd
odalépe , hogy kitessékelje, de aztán felismerte Leiát a nem éppen odaillő ruhájában, és cse nte ,
hogy felkeltse a teremben lévők gyelmét.
– Az Új Köztársaság Államfője, a...
– Nincs most idő a teljes listára! –vágo közbe Leia.
A herald elcsendesede . A teremben mindenki, a segédek, a tanácsosok és a helybeli Codru–Jik is
zavartan néztek rá. A kancellár te egy tétova lépést felé. Leia átvágo a fogadószobán, csizmái
hangosan kopogtak a fényes kőpadlón. Helyet foglalt a körben felállíto székek egyikén, hátradőlt és
keresztbe te e a lábát. Új, vastag túranadrágjának durva szövete hangosan összedörzsölődö . Erőt
ve magán, hogy pihentnek látsszon.
– Elnézést kell kérnem öntől, Kirl Nagykövet Úr – mondta a Kirl tartomány képviselőjének. –
Köszönöm a türelmét. Volt nálunk egy kis... egy kis családi felfordulás. – Magára erőlte e a
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tf

ti
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
fi
tt
tt
tt

tt
fi
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt
ti
tt

tt
tt
ti
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt

tt
tt

tt

tti
tt
tt

tt
 legszívélyesebb mosolyát. – Tudja, hogy van az... – A hangja hirtelen cserbenhagyta. Az udvarias kirli
nagykövet, aki tartománya nevét ve e fel, szé árta mind a négy kezét, és viszonozta a nő mosolyát.
– Tudom én, hogy van az – mondta Kirl. – Sajnos, nekem is sokszor szokta félbeszakítani a
munkámat, ahogy ön mondta, egy kis családi felfordulás. Nincs is szükség a bocsánatkérésre, bár meg
kell mondjam, nagyon kegyes, hogy felajánlo a!
Ezelő mindig szórakozta a, sőt néha még el is bűvölte Kirl grandiózus modora. Most viszont úgy
érezte, mintha mindig ugyanezeket a szirupos szavakat hallaná tőle. Tovább folyt a nap, és nem akart
vége lenni. Munto Codru túlbonyolíto poli kai élete azt eredményezte Leia számára, hogy fogadnia
kelle számtalan poli kai csoportosulás és alakulat nagykövetét. Nem csoda, hogy a világ a
Köztársaság számára fontos területek szélén – azon is túl – helyezkede el. Energiájuk nagy részét
saját nemzeteik köz ellentéteikre pazarolták. A bolygó lakóinak csak kevés idejük és gyelmük juto
a bolygóközi együ működés jelentősebb kérdéseire. Évekbe került, míg sikerült megegyezniük abban,
hogy válasszanak egy kancellárt, újabb egy évbe, míg Mr. Iyon elfoglalha a a pozícióját. Amikor
felhangzo az es harangszó, a nagykövet meghajolt és visszavonult. Amint a segítők kinyito ák a
fogadószoba ajtaját, a várószobában lévők fütyülő– sóhajtozó nyelvükön beszélgetni kezdtek. Az ajtó
bezárult, és a zaj elhalt.
– Velem akar még beszélni valaki? – kérdezte Leia feszülten.
– Nem, asszonyom – felelte a kancellár. – De ne is várja, hogy bármit is halljunk még reggel elő . Ez
a hagyomány.
– A többiek... – mondta Leia. – Mit akarnak? Biztos ön abban, hogy nem a gyerekrablók akarnak
velem beszélni?
– Miféle többiek?
– Azok, akik odakint várnak.
– Semmi és senki fontos, asszonyom – mondta Mr. Iyon. – Apró–cseprő ügyek; sokan csak azért
jönnek el, hogy o hon elmondhassák: találkoztam a hercegnövel, beszéltem az Új Köztársaság
Államfőjével!
– Nem baj, szeretnék velük beszélni.
– Majd visszajönnek. Most jöjjön, ennie kell! Holnap megegyezik a váltságdíj–követelőkkel, a
gyermekei hazatérnek, és minden megy a megszoko módon.
Leia kényszeríte e magát, hogy eleressze a szék karfáját. Körmei apró félholdakat téptek a vastag
szaténkárpitba.

***

Leia a csöndbe burkolózó műtő felé siete . Odabenn dr. Hyos az asztalánál állt. A doktornő szeme
zárva volt. Állva szunyókált, közben mind a négy karját noman nyújtóztatga a–kitárta, az egész olyan
volt, mintha lassíto lmen néznénk, ahogy táncol, vagy mintha lágy szellő lengetné a tagjait. Leia
még nem láto eddig Munto Codru–it alvás közben. Micsoda fura testhelyzet, gondolta Leia. Ez vajon
a normális? Vagy csak dr. Hyosra jellemző? Lehet, hogy csak elaludt állva. Már én is közel állok hozzá.
A wyrwulf a doktornő lábánál feküdt. Felemelte rémisztő fejét, és Leiára emelte ugyancsak
rémísztően ragyogó tekintetét. Horkanto egyet, majd visszahelyezte a fejét a mellső mancsaira. De a
szemét nem csukta be. Leia nem láto rá okot, hogy féljen tőle, de tagadhatatlanul nyugtalaníto a az
állat. Leia hagyta, hogy a doktornő tovább aludjon. Halkan, a wyrwulfot sztes távolságból kikerülve
bement Csubakka betegszobájába. Egy függőágyban feküdt, lágyan ringatózo hatalmas teste. Lábát
regeneráló kötések fedték. Mielő ide belépe , Leia a ól félt, hogy még a baktatartályba merítve
találja a vukit, és képtelen lesz kommunikálni vele. Leia leült egy székre az ágy melle , és türelmesen
gyelte, ahogy a vuki alszik. Az kis levegőt véve, kapkodva lélegze . A nő legszívesebben azonnal
felébreszte e volna. Beszélni akart vele, megtudni, mit láto , megtudni, vajon ő is elveszíte –e két
órát, vagy hogy mikor fedezte fel a történteket, szere e volna, ha a vuki igazolja a gyanúját az
eseményekkel kapcsolatban. És persze biztosítani akarta őt, elmondani neki, hogy ő semmiért nem
hibáztatható... Hirtelen a düh hullámai öntö ék el, olyan erővel, hogy csak kapkodni tudo a levegő
után. Igenis hibázta a a vukit. Nagyon dühös volt rá. Az égadta világon semmit sem tudo volna
mondani neki. Felpa ant a székből és kihátrált a szobából, és majdnem beleütközö dr. Hyosba.
fi

tt
tt
tt
tt

tt

tt

ti
tt

tt
tt
tt
ti
tt
ti
fi

tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
fi
tt

tt
tt
ti
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

 – Ó!... Lá am, hogy alszik, és nem akartam felkelteni.

– Beszélt Csubakkával?
– Nem, én... – Hogy tudná elmondani, hogy mit is érez a férje legrégebbi barátja iránt? –
Nyugtatókat kapo ?
– Természetesen. A sérülései nagyon súlyosak.
– Kezelt már vukikat?
– Nem, Csubakka volt az első a fajtájából, aki a világunkra látogato .
– Hát akkor miként tudta ellátni?
– A munkámhoz tartozik, hogy tudjam. Még embert sem kezeltem soha, de amikor bejelente ék az
ön látogatását, fontosnak tarto am, hogy megtanuljak egy s mást azokról a lényekről, akik hozzánk
jönnek.
– Csubinak szerencséje van – mondta Leia. Nem kell aggódnia, gondolta, mindent elfelejt, mire
meggyógyul és felébred. Én meg látni fogok... átélek minden pokoli pillanatot.
– Nagyon súlyosak a sérülései – mondta dr. Hyos. – És rengeteg vért veszte . Ha szerencsés lenne,
nem sebesült volna meg.
– Fel tudná ébreszteni? Csak egy pillanatra! Hátha láto valamit, bármit, ami...
– Az apród sem láto semmit. Nem hallo semmit. Kétlem, hogy Csubakka láto volna bármit is.
Ráadásul a felébresztése kockázatot jelentene.
– De ha van rá mód...
– Szükségtelen kockázatot.
Dr. Hyos a műtő bejárata felé fordíto a Leiát, és kiveze e Csubakka szobájából.
– Hosszú és rémes napja volt – mondta a doktornő. – Próbáljon meg aludni! Az emberrablási ügyek
sohasem könnyűek. De majd holnap...
Magas, metszően éles hang vágo a szavába. Azonnal a szomszédos szobába siete . Leia köve e,
egyáltalán nem törődve a wyrwul al, aki pedig őt köve e. Karmai hangosan kopogtak a padlón. Az
apród a szoba közepén állt, még mindig a hosszú kórházi hálóingben, egy fura hám tarto a álló
helyzetben. A doktornő megállt elő e, megsimoga a puha, rövidre nyírt haját, és csi tgatni próbálta.
Saját nyelvükön beszéltek valamit, olyan fü yökkel és cirpelésekkel, amit Leia füle már nem is
érzékelt. Egy kis idő múlva az apród ismét álomba szenderült. Amikor dr. Hyos ellépe tőle,
aggodalom látszo az arcán.
– Jól van a leány?
– Ön még mindig i van?
– Jól van?
– A bomba tönkrete e a hallását.
– De hát az előbb beszélt vele... és ő hallo a önt. Meg fog gyógyulni, nem?
– Félek, hogy a hallása már soha nem lesz a régi. De élni fog.
– Ennek örülök – mondta Leia.
– Hogyan? – kérdeze vissza dr. Hyos.
– Hát annak, hogy élni fog.
– A mi hallásunk sokkal érzékenyebb, mint az önöké, és sokkal kényesebb. A kommunikációnk
bensőségesebb részei mind a felsőbb hangtartományokban zajlanak – mondta dr. Hyos lágyan. –
Képzelje el, mintha az egész teste el lenne zsibbadva. Mintha mindent csak félig érzékelne. Mindent.
Talán önök, emberek még így is tudnának sokáig élni, de az ő jövője... nehéz lesz.
– Ó! – mondta Leia. – Ezt nem tudtam. Bocsánatot kérek. – Egy pillantást vete az apród felé,
megújult rokonszenvvel. – Nem lenne kényelmesebb neki fekve?
– A felnő ek nem alszanak fekve.
A wyrwulf felemelte a fejét, és Leiára néze .
– Menjen! – mondta dr. Hyos kedvesen. – Pihenjen!
Leia sírva vete e magát az ágyba; a kétségbeese ember sírásával. Hogy élhe e túl ezt az
elviselhetetlen, végeérhetetlen napot? Az izmaiból képtelen volt kiűzni a feszültség fájdalmát, amit az
idegesség okozo . Nagyon sajnálta, mint ahogy a múltban többször is sajnálkozo rajta, hogy dolgai
távol tarto ák a Jedi–kiképzéstől. Fogadok, Luke csak annyit mond a testének: "Elég!" és nincs tovább
fájdalom, gondolta kíméletlenül magához. Vagy annyit mond magának, hogy ne érezzen fájdalmat, és

tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt

ff

tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt

tt
tt

tt
tt
tí
tt
tt
tt
 a ól kezdve nem fog. Hogy tudnék várni reggelig, hogy hír jöjjön a gyermekrablókról? Hi a kancellár
ígéretében, hogy az emberrablók nem bántják az áldozataikat. De hi e azt is, hogy a gyerekei halálos
veszélyben forognak. Mert a gyermekrablók valahogy lepaktáltak a sötét oldal követőjével... Így
kelle lennie. A kancellár és dr. Hyos, akiket Leia nagyra tarto , feltételezték, hogy a rablók
becsületesek. De Leia gyerekeinek elrablói könyörtelenek és kegyetlenek voltak: súlyosan
megsebesíte ék Csubakkát és az apródot, pedig már eszméletlenek és tehetetlenek voltak. A
nyomásbomba! Leia ezen törte a fejét. Nem azért robbanto ák fel, hogy a rablást segítsék vele,
hanem hogy eltüntessék a nyomokat. Annak a nyomait,.hogy valaki a sötét oldalt használta... A
hátára feküdt és hagyta, hogy jöjjenek a könnyek. Fele e, az á etsző plafonon gyöngyházszínű fény
derenge át, különleges, bonyolult faragásai rejtélyesek voltak számára, mint mindenki másnak. A
Munto Codru jelenlegi társadalma az ősi várakat tartományi székhelyeknek használta, vagy mint
kísértetjárta helyeket, elkerülték őket. Egy előző civilizáció építe e ezeket a labirintusszerű palotákat.
Az a civilizáció a falba véste a történelmét, mégpedig olyan vékony cirádákkal, mintha csak vízkopta a
üveget látna az ember. Az a civilizáció eltűnt, és csak a palotáit és az elolvashatatlan történeteit
hagyta maga után. A vésetek képe elhalványult Leia forró könnyein át. Leia lakosztályának külső
szobájában felcsendült az ajtócsengő harangjátéka. Leia talpra ugro . Talán ez lesz az üzenet,
gondolta. Kisiete a hálószobájából. Mr. Iyon állt az ajtónyílásban.
– Hallo valamit?...
– Nem, asszonyom – mondta. – Kérem, biztosíthatom önt, hogy reggel kapcsolatba fognak velünk
lépni.
– Akkorra már bárhol lehetnek!
– Nem, a közelben kell maradniuk.
– De nincsenek a közelben! – ragaszkodo Leia a véleményéhez. – Már eleget vártunk, sir. Mostanra
már biztosan elmenekültek!
– De asszonyom, teljesen felesleges lenne elmenekülniük... sokkal kényelmesebb számukra, ha a
közelben maradnak. Főleg kisgyerekekkel. Valószínűleg ebben a várban vannak.
– A várban? Az meg hogy lehet? Nem lehet igaz!
– Hol is lehetne jobb búvóhely, mint épp i , közvetlen melle ünk? A vár több ezer éves, alapja és
föld ala folyosói mélyen a hegybe nyúlnak...
– Tudnám, ha így lenne! Nem ér , tudnám, hogy ha a közelemben lennének! El kell kezdenünk a
keresést!
Mr. Iyon komoly arccal a nőre néze . Udvariasan megfogta a karját, és egy székhez veze e. Amikor
Leia helyet foglalt, Mr. Iyon leült vele szemben, óvatosan letelepede a puha dívány szélére.
– Ha megparancsolja, asszonyom, természetesen engedelmeskedem...
– Megparancsolom!
– ...de szeretnék megbizonyosodni, hogy ér –e, mit akar kérni tőlem.
– Én... – tétovázo . – Mondjon el nekem mindent!
A Munto Codru–i fér beleegyezően lassú mozdula al előrehajto a a fejét. Tekintetét a különleges
mintázatú szőnyegen nyugta a.
– Ha bármi megzavarja az egyezkedést – kezde bele – mindenki elveszí a tekintélyét. Az
emberrablók kényszerítve fogják magukat érezni, hogy nyomatékosítsák a követelésüket.
– Azzal, hogy bántalmazzák a gyerekeimet?
– Saját céljaikat áldoznák fel, ha bántanának egy nemesen születe et. – Szünetet tarto , majd
láthatóan nehezére ese tovább folytatnia. – De ha elutasítjuk a tárgyalást, a gyermekrablók úgy
érezhe k, hogy arra kényszerítjük őket, hogy egy áldoza al bizonyítsák be, mennyire komolyan
gondolják a céljaikat.
Leia nem igazán érte e, mire gondol a kancellár. Hogy áldozhatnák fel a foglyaikat a rablók, ha saját
tradícióik ltják meg nekik, hogy bántsák a gyerekeit?
– Á, a wyrwul a – mondta. – A ól fél, hogy feláldozzák az ön wyrwul át!
Mr. Iyon megrázta a fejét, és mélyen a hercegnő szemébe néze . Nem mondo semmit.
– De ez nem közönséges emberrablás! – fakadt ki Leia. – Nem ér meg, hogy a Munto Codru–iak
nem érdekeltek ebben az ügyben?!
– Biztos ebben, asszonyom?
tt
tt

ti
tt
tti
tt

ti
tt
fj
tt
tt

fi
tt

tt

tt
tt

ti

tt

tt
tt

ti

tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt

tt
tt
tt
fj

ti

tt

tt
tt

tt

tt
 Az volt – legalábbis ez idáig – de túlságosan fáradt volt, túlságosan meggyötörte a lelki fájdalom,
túlságosan hi a reggelben, hogy akkor minden megoldódik, a gyerekei biztonságba kerülnek. Nem
fogok válaszolni, gondolta Leia. Néhány perce még képes le em volna gondolkodni azon, amit Iyon
kancellár mondo . Mr. Iyon összecsapta két bal oldali kezét. Az egyik segédje lépe be, kezében egy
tálcát hozo , amelyen egy különleges an k kőkorsó, egy teáscsésze és egy tányér sütemény volt. A
teáskorsó falán átszűrődö a fény, folyékony arany módjára örvényle a vár díszítéseit idéző vésetek
közö .
– Bátorkodtam hozatni önnek egy kis teát. Higgye el, vigasztalólag fog hatni!
A hercegnő egész nap nem eve semmit. Egy pillana al ezelő még esküdni mert volna, hogy
életében nem fog többet enni, de összefuto a nyál kiszáradt szájában, és – nem túl illedelmesen – a
gyomra is megkordult, amikor orrába kúszo a tea és a kicsiny diós sütemények illata.
– Köszönöm, Mr. Iyon – mondta Leia hálásan a kis közjátékért. – De nem hozato magának
teáscsészét. Van egy másik, a falipolcon.
– Én már e em, asszonyom.
– Ragaszkodom hozzá! – válaszolta hirtelen támadt gyanúval, ami kissé zavarba is hozta. A szolgáló
odahozta a másik csészét is, töltö , majd hátrahúzódo . Leia felemelte a csészéjét, és ve egy
süteményt.
– Ez a főszakács legjobb édessége – mondta. – Eve már belőle? – Harapo egyet. A sü elolvadt a
szájában, édes, fűszeres ízt hagyva maga után, és szinte rögtön csillapíto a mardosó éhségét.
– Nem ehetek édességet, asszonyom – sóhajto a kancellár. – De egy csésze teát szívesen
elfogyasztok önnel. – És belekortyolt a csészéjébe. Ez teljesen meglepte Leiát, és gyanakvását csak
tovább fokozta, még az is eszébe juto , hogy hibát követe el azzal, hogy eve a süteményből, aztán
hörpinte a teájából. Elcsodálkozo rajta, hogyan képes ilyen nyugodtan cselekedni. Inkább futni le
volna kedve, kezében lézerpisztollyal, az ellenséget üldözve. Régebben, gondolta, legalább tudtuk,
hogy ki az ellenség.
– Nagyon örülünk, hogy elhozta a Munto Codrura a legutolsó coruscan divatot – próbált meg
témát váltani a kancellár. – Az újdonságok lassan érnek el ide, a kormány központjától oly távoli
helyre.
– Micsoda?... – Eszébe juto , hogy mit is visel: túranadrágot, puha bőringet és nehéz csizmát.
Elkezdte magyarázni, hogy nem volt képes felvenni egy másik csillogó–villogó díszruhát. Azt hi e,
hogy a kancellár noman megrója a ruhaválasztásért. De a fér megállapítása teljesen őszinte volt.
Leia elpirult. Próbálta megfogalmazni azt a magyarázatot, amellyel nem kel azt a gyanút, hogy csak
viccelődik vele.
– Hát ez nem éppen a csúcsdivat – mondta. Megint belekortyolt a teájába. – De kényelmes, és... –
megvonta a vállát. Mr. Iyon ásíto . Vékony ajkai hátrahúzódtak kiálló fogsoráról. Egy csa anással
bezárta a száját.
– Bocsásson meg, asszonyom!
Leia egy biccentéssel fogadta el a bocsánatkérést, aztán ő is ásíto .
– Borsteát kelle volna innunk ehelye – mondta. – Bár kétségkívül nagyon nom.
Leia kétségbeese en próbálta felidézni a kérdést, amire megpróbált válaszolni. Mr. Iyon azt mondta,
hogy a gyerekeknek a közelben kell lenniük. Leia kételkede ennek a valószínűségében. Vajon ha i
rejtőznek a közelben, gondolta, tudnék–e róla? Megérezném–e? Mindenképpen a sötét oldal mestere
rabolta el őket... Talán mégsem a sötét oldal volt, gondolkodo tovább Leia, kétségbeese en keresve
valami kapaszkodót. Talán a vár épült valami olyan különleges anyagból, ami megzavarja az
érzékeimet. Ha az ysalamirik meg tudják zavarni az Erőt, akkor miért ne produkálhatná ezt a
jelenséget valami, ami ennek a bolygónak a mélységeiből árad? Leia megint ásíto . Mintha csak a
tükörképe lenne, Mr. Iyon is azt te e. Leia végérvényesen elálmosodo .
– Azt hiszem... – Elhalkultak a szavai. Már nem is emlékeze rá, mit akart mondani.
– Jó éjszakát, asszonyom – mondta a kancellár kedves hangon. Mind a négy kezével nyomta fel
magát a díványról álló helyzetbe, olyan mozdula al, mintha teljesen kimerült lenne. Az ajtó felé
menet még meg is botlo egyszer. Leia túlságosan álmos volt, hogy meglepődjön a kancellárra
egyébként oly jellemző kecsesség hiányán. Annyira álmos volt, hogy még a félelmeiről is elfelejtkeze .
tt

tt
tt
tt

tt

tt

t
fi
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

ti
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt

tt
tt
ti
tt

tt
ti

fi
tt
tt
tt
tt

ti
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
 Magára parancsolt, hogy álljon fel, de a karosszék olyan kényelmes volt... Csak még egy kicsit pihenek
i , gondolta.
t

 2. fejezet
– Mint a régi szép időkben, ugye, kölyök? – mondta Han Solo Luke Skywalkernek. Luke a
másodpilóta helyén ülve elvigyorodo .
– Jó, jó, mint a régi szép időkben, de azért a Birodalom ne lőjön le bennünket az égről...
– Ja, persze.
– És Jabba, a Hu se legyen a nyomodban, valami lenyúlt fűszerrakomány mia ...
– Ja.
– És senki se próbáljon meg behajtani rajtad valami régi kártyaadósságot.
– Ez is igaz – mondta Han, közben azt gondolta, hogy milyen jó is lenne megint összeszedni egy kis
kártyaadósságot. Mert mire is való ez a kis szünidő?
– És persze nem kéne leállnod szemezni minden utadba kerülő szép nővel.
– Biztos lehetsz benne, hogy ezt nem hagyom ki – de aztán siete megvédeni magát, miután a
kijelentésére Luke hangosan felcsuklo . – Semmi rossz nincs abban, ha megnézek egy szép nőt. Leia
és én tudjuk, hogy állunk egymással, bízunk egymásban, és ő nem féltékeny mia am.
Luke nevetésben tört ki.
– És te sem bánod – mondta – ha ő meg a kirli nagyköve el örtöl. Jóképű ckó.
– Semmi baj nincs egy kis szemezgetéssel – válaszolta Han megütközve. – Vagy egy kis ártatlan
ör el. Csak vigyázzon az a kirli nagykövet a kezére. Mind a négyre. Hé, kölyök, ide gyelj, a ört a
civilizáció legjobb találmánya! – Szélesen elvigyorodo . Luke utálta, amikor Han "kölyök"–nek
szólíto a. De persze Han pont ezért csinálta. Kibámult a hiperűrbe.
– Neked is többet kéne örtölnöd – jegyezte meg Han.
– Szívesen állok ebben a szolgálatára, Luke gazda – szólalt meg Szi Thripio, előrehajolva a mögö ük
lévő utasülésben. – Kiterjedt adatbázissal állhatok rendelkezésére a szerelmi költészet témakörében,
akár több nyelven is, ami az emberek által is kiejthető, ugyanígy e ke ről, egészségügyi
ismeretekről...
– Nincs nekem időm örtölésre – felelte Luke – vagy szerelmi költészetre. Főleg nem most...
Thripio visszaült az utasülésbe. Han a szeme sarkából csak egy árnyéknak lá a a droidot. Szi Thripio
álcázásképpen bíbor lakkal vonta be fényes aranyszínü burkolatát. Han még nem szokta meg a
változást.
– Ne legyél már olyan átkozo ul elköteleze ! – mondta Han Luke–nak. – A Jedi–lovagoknak los a
szórakozás? A kis Jedi–lovagok is voltak valakik elő e. Fogadni mernék, Obi–van is...
– Én meg nem tudom, hogy Obi–van mit is csinálna!
Nem a harag, hanem a szomorúság csenge ki Luke szavaiból. A atal Jedi mélyről fakadó
magányossága nagyon megrázta Hant.
– Nem tudom, hogy a többi Jedi–lovag mit csinált – mondta Luke halkan. – Nem ismertem Bent elég
ideig, és a Birodalom is olyan sok feljegyzést elpusz to , és... Egyszerűen nem tudom.
Han szere e volna, ha Luke találna valakit, akivel megoszthatná az életét és a munkáját. Han és Leia
házassága évről évre, napról napra szilárdabb és erősebb le . Amint saját boldogsága kiteljesede ,
egyre jobban zavarta sógora magányossága.
– Ne szívd mellre, Luke! – mondta Han. – Ne szívd mellre! Nagyon jól csinálod, amit...
– De a hagyományok...
– És mi van, ha te magad szeded össze őket, szép sorban, az sem olyan rossz, nem? – kérdezte Han.
– Mi mindig nagyon jól tudtunk blö ölni. A régi szép időkben.
– A régi szép időkben. – Luke hangjából szomorúság áradt.
– És ki tudja, mit fogunk találni o , ahová most megyünk? Lehet, hogy Jedi–lovagokat, akik majd
segítenek neked az iskolában.
– Lehet – mondta Luke. – Nagyon remélem.
A Millennium Falcon kitört a hiperűrből, és fénycsóvákon száguldo keresztül a normál űrben.
Felsípoltak a vészjelzők, és automa kusan bekapcsolódtak a sugárzáselnyelő pajzsok. Han
káromkodo . Nagyon erős sugáráradatot várt – a Falcont is direkt így készíte e fel az útra – de
mégsem ennyire vad röntgensugárvihart, mint ami körülö ük tombolt. Miután minden műszert
ellenőrzö , és megbizonyosodo afelől, hogy a hajó nem sérült meg sehol sem, kinéze a
fl
tt

tt
tt

tt
tt

tt
fl

fl

tt

tt
tt
ti
ff
tt
tt

tt
tt

tt
tí

tt

tt
tt
tt

tt
fl

tt
fi
ti
tt

tt

fi
tt
tt
tt
tt

fi

tt

ti
fl
tt
tt
 hajóablakon. Ámulatában halkan fü yente egyet. A hajó egy sűrű, ragyogó csillagmezőben haladt.
Két összeomlo csillaghalmazt láto : vörös óriáscsillagok sorait, amelyek vérerekként kanyarogtak
keresztül a fehér törpék régióin. A csillaghalmaz olyan tömör volt, hogy gyakorla lag egy kao kus
rendszert alkoto , minden csillag egy másik körül forgo , furcsa táncba rángatva egymást, kiragadva
egymás csillag–anyagából. A káosz világa volt ez a lehetetlen csillag–körtánc; i senki sem le volna
képes kiszámítani a csillagok mozgását. Nemsokára – legalábbis csillagásza idővel mérve – a
csillaghalmaz tagjai szétszéledhetnek minden irányba. Vagy az egész akár magába is omolhat. A
hatalmas tömeg összezsugorodna egy bolygó, vagy egy hold, vagy egy ököl, vagy egy gombostűfej
méretére. És utána eltűnne.
– Hogy lehe em ilyen vakmerő... – mondta Szi Thripio. – Minden pluszpajzs ellenére érzem, hogy a
röntgensugarak áthatolnak a külső burkolatomon, egészen a szinapszisaimig. El sem merem képzelni,
mit művelhetnek ezek a sugarak a sokkal ki nomultabb biológiai struktúrátokkal. Még szerencse,
hogy a Crseih Kutatóállomást úgy építe ék meg, hogy megvédjen tőlük. Szabadna javasolnom, hogy
kerüljünk mihamarabb az űrkikötő pajzsa alá?
Mintha csak Szi Thripio szavait nyomatékosítaná, Hant valami láthatatlan forrásból érkező felvillanás
vakíto a el egy pillanatra, mikor egy kozmikus sugár átjuto a re náján.
– Nem rossz ötlet, Thripio – mondta.
Aztán a Crseih Kutatóállomás felé fordíto a a hajó orrát. Han élete legfurcsább csillagrendszerén
kormányozta keresztül a Millennium Falcont. Egy ősrégi, haldokló fehér törpe keringe egy fekete
lyuk körül vadul ekcentrikus ellipszispályán. Eónokkal ezelő egy kicsi és közönséges sárga nap
keringe ezen a helyen, egy roppant kékesfehér szuperóriás körül. Amikor a kék csillagnak kitelt az
ideje, összeomlo . A kék nap szupernóvává alakult, robbanása fényt, sugárzást és csillagtörmeléket
vete szét a világűrbe. Fénye még most is száguld keresztül az univerzumon, ezzel távoli galaxisok
számára is láthatóvá teszi az irtózatos robbanást. Egy idő után a szuperóriás magjának maradványai is
összeomlo ak a saját gravitációjuk hatására. Az eredmény egy degenerált tömeg le : egy fekete lyuk.
A szupernóva robbanása megzavarta a nóva társának, a sárga csillagnak a pályáját. Bizonyos idő után
a pályája teljesen megszűnt. A sárga csillag az elképzelhetetlen sűrűségű fekete lyuk felé zuhant. A
fekete lyuk magába szippant mindent, ami a közelébe kerül, még a fényt is. És amikor anyagot nyel el
– mondjuk egy egész sárga csillagot – szé épi annak atomjait, és egy ragyogó akréciós korong
formálódik körülö e. A szubatomi részecskék a szingularitás egyenlítője mentén robbanásszerűen
zuhannak a fekete lyukba, miközben elképesztő mennyiségű sugárzást bocsátanak ki magukból. Az
akréciós korong fantasz kus sebességgel forog, fantasz kus hőt bocsát ki magából, mintha csak az
egykori kísérő, a sárga csillag halo máglyája lenne. A plazma egy őrült óriáskerékként, spirálpályán
kering, olyan gyorsan és olyan hőt árasztva, hogy röntgensugarakat bocsát ki magából az űrbe. Ezután
végül a gáz közelebb és közelebb kerülve hozzá, a láthatatlan fekete lyukba zuhan, látszólag egyre
lassabban, amint a rela vitás hatása alá kerül. És örökre elvész a mi univerzumunk számára. Ez volt a
kis sárga csillag végzetének története. A naprendszerben volt egy harmadik csillag is: egy haldokló
fehér törpe, amely ősrégi hévvel ragyogo , annak ellenére, hogy egy fagyo kvantumkristály volt.
Most, amikor a Millennium Falcon belépe a rendszerbe, a fehér törpe ekcentrikus ellipszispályán
már a fekete lyuk felé tarto .
– Azt a mindenit! – szólalt meg Han. – Mint valami show.
– Valóban az, Han gazda – mondta Thripio – de ez még semmi ahhoz képest, mint amikor majd a
kristálycsillag belezuhan a fekete lyukba.
Luke csöndben gyelte a fekete lyuk körüli örvénylést. Han várt.
– Hé, kölyök! Ébresztő!
Luke rábámult.
– Mi?
– Nem tudom, hol jártál az imént, de hogy nem i , az biztos.
– Csak a Jedi Akadémián gondolkodtam. Utálom o hagyni a növendékeimet, akár még néhány
napra is. Persze, ha tényleg találnék egy képze Jedit, úgy már mindjárt jobb lenne. Legalábbis az
Akadémiának. Az Új Köztársaságnak...
tt

tt
tt
tt
tt
tt

fi
tt
tt
tt

ti
ti
tt

tti
ti
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
fi

tt
tt
tt
ti
tt

tt
tt

ti

ti
tt
tt
ti
tt
tt
tt
ti
 – Úgy gondolom, azért elég jól haladunk a dolgainkkal – bosszankodo Han. Éveket áldozo arra,
hogy megőrizze a békét a Köztársaság lakóinak. Véleménye szerint a Jedi–lovagok több bajt okoznak,
mint amennyi hasznot eddig hajto ak. – És ha az i eniek mind a sötét oldalt szolgálják?
Luke erre nem tudo válaszolni. Han ritkán szokta megosztani másokkal a rémálmait, de az egyik
arról szólt, hogy mi történne akkor, ha az ő gyermekeit megkísértené a sötét oldal. Most biztonságban
vannak, Leiával együ tesznek körútazást az Új Köztársaság távoli, békés bolygóin. Mostanra kelle a
Munto Codrura érniük. Biztos megnézik a bolygó mérsékelt övi területein lévő csodálatos hegyeket.
Han elmosolyodo , amikor elképzelte, amint a hercegnő és a gyerekei megpillantják a Munto Codru
valamelyik rejtélyes, ősi, mesebeli kastélyát. Napkitörések villantak fel a fehér törpe felszínén. A
Falcon közben elhagyta őt, és a fekete lyuk veszélyesebb régiói felé tarto . Han a lehető legnagyobbra
állíto a a pajzsok teljesítményét, keresztülszáguldo a veszélyes sugárövezeten. Az akréciós korong
vadul izzo , fénye nyers volt és ak nikus. Sem a fehér törpének, sem a fekete lyuknak nem voltak
természetes bolygóik, csak távolra sodródo törmelékdarabok és csóvát húzó, fagyo üstökösök. Ám
a fehér törpének volt egy mesterséges planetoidja. A Crseih Állomás valamikor egy tkos birodalmi
kutatóintézet volt. A Császár uralkodása idején egyik rejte helyről a másikra költözte ék, tkos
felada al. Bárhol is volt, mindenü gonosz híre kelt. Az általa végze munkáról készíte feljegyzések
java része a Birodalom bukásakor elvesztek. A kutatók elszöktek, megadták magukat az Új
Köztársaságnak, vagy eltűntek. Han csak egy dolgot tudo biztosan a Crseihről: azért küldték ebbe a
csillagrendszerbe, hogy a fekete lyuk pusz tó erejét a Császár háborúinak szolgálatába állítsák. A
Crseih megbuko , de még mindig léteze , eldugo an a civilizáció peremén; felrobbanó, haldokló
csillagok kitörései szigetelték el a világ többi részétől. Néhány régebbi lakója megmaradt, boldogan a
tuda ól, hogy megszabadultak a Birodalom igájától. De kívül éltek az Új Köztársaság határain is, és
nem védték annak igazságos törvényei. Az Új Köztársaság védelme vagy inkább megkötései nélkül.
Han a Crseih Állomás árnyékába kormányozta a Millennium Falcont. Megkönnyebbülten felsóhajto .
A fehér törpe fénye még mindig megvilágíto a a hajóját, de a fekete lyuk intenzív röntgensugárzását
már kellőképpen leárnyékolta az űrállomás. A Crseih Állomás szabálytalan alakú, mesterséges
planetoidját – mint valami foltmintás esernyő – egy erőteljes pajzsmechanizmus védte. Amikor az
állomáshoz hozzá–hozzátoldo ak, úgy szaporodtak a foltok is. A pajzs köve e a lakókupolák és a
légvezetékek folyosóinak az alakját. A látható fény spektrumában á etsző volt, feladata pedig a
felszerelések és a lakók védelme a nagy energiájú sugárzástól. Az árnyékos területeken a
pajzsrendszer jelenlétét csak egy halvány pislákolás jelezte. O , ahol egy különösen erős sugárdózis
érte a pajzsot, egy pillanatra elsötétede . Han egy sziklából kirobbanto kopár foltra engedte le a
Millennium Falcont. A Crseihnek nem volt semmiféle űrkikötője, csak néhány o maradt
hiperhajtány– és üzemanyagtöltő készülék. A szolgáltatótársaság igazából csak a pajzs működtetésével
foglalkozo . Han bekapcsolt még egy újabb pajzsot a Falconon. Néhány perccel később egy mászka
csoszogo elő, egy á etsző pajzslapot vontatva maga után.
– Ez jó lesz – mondta Luke.
– Meg unalmas. Biztos, hogy nincs nagy forgalmuk. – Hant elöntö e a harag. – Kelle ez nekünk? Az
első vakációm, és én idejövök, az isten háta mögé.
– Thripio, hol van a kapcsolatod? – kérdezte Luke.
Néhány tucatnyi, különböző pusú és évjáratú másik hajó kuporgo még a robbantással kialakíto
sziklaperemen. A legtöbbnek fel volt vonva a pajzsa, néhány viszont teljesen védtelenül állt, kitéve a
kozmikus viharnak, minden bizonnyal gazdátlanul várták a teljes tönkremenetelt.
– I fog velünk találkozni, gyakorla lag biztos vagyok benne, Luke gazda. – Szi Thripio idegesen
gyelte a kikötőt. – Lehet, hogy a mászkán jön?
Szi Thripio nyugtalanul fészkelődö a helyén. Néhány hé el ezelő Han fogo egy teljességgel
érthetetlen üzenetet. Ám Thripio felismerte a nyelvet; azt mondta róla, hogy jóformán kihalt. Az
üzenet a Crseih Állomáson történt furcsa eseményekről szólt.
– Az én hibám, hogy nekifogtunk ennek a nyomozásnak – mondta Szi Thripio.
Han bízta meg Thripiót azzal, hogy válaszoljon az üzenetre ugyanazon a homályos nyelven, és
állapodjon meg egy találkozó időpontjában. Nem is Thripio le volna, ha most nem érezte volna
felelősnek magát az egész expedícióért.
– Remélem, nemcsak egy rossz tréfa áldozatai vagyunk – mondta Thripio.
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tí
tt
tt
tt
ti
tt
ti
tt

tt
tí
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt

ti
tt
tt
tt
tt

tt
ti
tt
tt
tt
 – Nincs semmi baj, Thripio – mondta neki Han. – Nem a te hibád.
– Nem élem túl azt a szégyent, ha kiderül az üzenetről, hogy egyáltalán nem volt fontos...
Han már nem is gyelt oda Thripio aggódására. Persze, nagyon sajnálná Luke–ot, ha az nem találná
meg az elvesze Jedit. De Han örült, hogy i van, még akkor is, ha kiderülne, hogy az utazásból
vakáció vagy akár egy kaland kerekedne ki. Figyelmét az állomás felé fordíto a. Alacsony, lapíto
formájú légvezetékek védték és kapcsolták össze az állomás különálló egységeit, amelyekből néhány
kifejeze en jól karbantarto nak és gazdagnak tűnt, míg másokból csak törmelékhalmok maradtak.
Bár a Birodalom kutatólaboratóriumait megszünte ék, az a közösség, amely működésük idején
benépesíte e őket, még megmaradt. A lakóik jó része megtalálta a boldogulás módját a Birodalom
jelenléte, és az Új Köztársaság gyelmének felkeltése nélkül. Azt meg kell hagyni, hogy a fontos
személyiségek, a nagykövetek gyelmüket inkább a hatalom központjának közelében lévő, sokkal
népszerűbb világok felé fordíto ák.
És ez micsoda megnyugvással tölt el, gondolta Han. Se nagykövetek, se díszruhák. Se hivatalos
vacsorák.
A mászka tétovázva megállt.
– Hogy akarnak zetni a szolgáltatásért? – kérdezte az operátora.
– Hitellevéllel – felelte Han. A mászka azonnal hátrálni kezde .
– Csak kemény valutát fogadunk el.
– Várjon egy kicsit! – kiálto a utána Han. – Tudja, hogy... – Hirtelen abbahagyta. Azt akarta
mondani: Tudja, hogy ki vagyok én? De az utazásra álruhát öltö . Természetesen az operátor nem
ismerhe e fel. A gondolat a szabadság érzésével töltö e el.
– A hitellevélnek igazolni kell a fedezetét, Ha... – Szi Thripio emlékezetprogramozása még épp
időben szakíto a félbe, hogy kimondja Han teljes nevét. – Uram. Egyébként nem is nyúlhatunk hozzá.
– Tudom – grimaszolt Han. – Csak meg akartam villantani a hitellevelet. A pecséteket meg az
aláírásokat rajta. – Na és a hamis személyazonosítót.
A mászka a légvezetékek felé ve e az irányt.
– Jöjjön vissza! – szólt neki Han. – Készpénzzel zetünk.
– Mutassa, milyen van?
Han felmutato néhány szivárványos szegélyű bankót, az Új Köztársaság hivatalos pénznemét.
Nagyon örült – a régi időkre, saját csempészéssel töltö éveire gondolva – amikor a Szenátusnak nem
sikerült elfogadtatnia a zikai zetőeszköz eltörléséről szóló törvényt. A csempésztevékenységet
re enetesen megnehezítené, ha eltűnne a nehezen nyomon követhető készpénz. Természetesen a
Szenátus is ezért akarta megszüntetni.
A mászka újra szembefordult a Falconnal, és úgy manővereze , hogy a maga után húzo pajzs
beborítsa a hajót. Levált róla a pajzs, és a helyére került. A mászka befészkelte magát a Falcon alá.
Han kikapcsolta a Falcon berendezéseit, és elhelyeze néhány biztonságtechnikai kütyüt, egyik
ügyesebb volt, mint a másik.
– Gyerünk – mondta. – És ne felejtsétek el, hogy kik vagyunk! Vagyis, hogy kik nem vagyunk.
Thripio bíborszínűre lakkozta a magát, Han megnöveszte e a szakállát. Ám Luke nem álcázta
sehogy sem magát.
– Hát nem is tudom, kölyök – mondta Han Luke–nak. – Én mégis azt hiszem, hogy csinálnod kellene
valamit magaddal. Mondjuk borotváld le a fejed! Mert ha nem, valaki biztosan felismer.
Han indítványára Luke egy furcsa pillantással válaszolt, majd megszólalt:
– Nem borotválom le a fejem. Senki sem fog felismerni.
Hant erre szédülés fogta el, amikor Luke arca hirtelen elhomályosult és átalakult. Egy másik
személlyé alakult át Han elő : sötétebb le a haja, egy arasszal magasabbnak látszo , testalkata
vékonyabb, az egész megjelenése átlagos és megjegyezhetetlen le .
– Mi a fene! – mondta Han. – Velem ezt ne csináld!
A kép eltűnt, és újra látszo az igazi Luke.
– Jól van – felelte Luke. – Úgy csinálom, hogy rád ne hasson. De senki más nem fog felismerni.
– Oké.
Leszálltak. Han szere e volna, ha Csubakka is velük utazik, de az inkognitójuk fenntartása mia ez
túlságosan rizikós le volna. Han a megnöveszte szakállával még valószínűleg megúszhatja a
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
fi
fi

tt
tt
fi

tt
tt
tt
tt

tt
fi
fi
fi
tt
tt

tt
tt

fi
tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt

tt

tt

 felismerést, de ha egy fér ember együ utazik egy mogyoróbarna bundájú vukival, akkor bárhol az Új
Köztársaságban felismerik bennük Han Solo tábornokot és az ő barátját, Csubakkát, az Új Köztársaság
hősét. A Millennium Falcon rámpájáról letekintve a mászka ajtónyílása csak egy homályos folt volt.
Han elő egy világító rúd zárta el az utat. Meglökte, de az újra visszaugro a kezébe. Még erősebben
megragadta a rudat, feszíte e–rázta és hozzákopogta a a mászka burkolatához. Néhány hasonló,
ízelt rúd ugro ki elő e egy csiszolt lapok határolta duzzanatból, teljesen lezárva elő e az utat.
– Hé! – méltatlankodo Han.
– Engedje el! – kiálto vissza a mászka lovasa.
– Hagyd! – szólalt meg Luke. – Az egyik karját fogod. Vagy lábát. Vagy valami végtagját.
– Honnan tudod?
Luke nem válaszolt, csak ránéze Hanra. Han elengedte a rudat.
– Utálom, mikor ezt csinálod – mondta Luke–nak.
– Először zessenek – mondta a mászka vezetője. – Utána lépjenek be.
Han leszámolt néhány bankjegyet, majd benyújto a a vezetőnek. Egy világító végtag kicsúszo Han
elé az ajtónyíláson, négykarmú vége o lebege az arca elő . A karmok hegyesek voltak és kékek,
mint az acél, és mindegyik olyan hosszú, mint Han karja.
– Szép körmök – jegyezte meg Han. A karmok közé helyezte a készpénzt. Azok óvatosan
összezárultak, anélkül hogy átlyukaszto ák volna a bankókat.
– Köszönöm – mondta a vezető. – De ez nem elég.
– Nem elég? – képedt el Han. – Nem elég ahhoz, hogy leparkolhassunk egy szikladarabon?
– Hogy leparkolhassanak egy szikladarabon egy pajzs védelme ala – egészíte e ki a vezető – amíg
ki nem tör egy újabb röntgenvihar. Az én pajzsom védelme ala . De el is mehetek, ha úgy jobbnak
látják.
Han feltételezte, hogy a mostani röntgensugárzás is megközelí egy röntgenvihar szintjét. Persze a
Crseihen ez a normális időjárás. De amikor a fekete lyuk közelébe ér a fehér törpe, a fekete lyuk
elkezdi kiszakítani a felszínéről a felhevült gázt, és ilyenkor a röntgensugárzás intenzitása annyira
megnő, hogy valódi vihar alakul ki, egy röntgensugár–hurrikán.
– Egy röntgensugárvihar bizonyosan komoly kárt tenne a Mil... a hajója irányító rendszerében, uram
– mondta Szi Thripio – ha védelem nélkül hagyja.
– Tudom – felelte Han. Még három bankjegyet csúsztato a vezető karmai közé. Ha ez így megy,
elég hamar kifogyunk a készpénzből, gondolta. Nem baj, o vannak még a hitellevelek a probléma
orvoslására.
A karmok visszahúzódtak. Egy suhogó hang kíséretében a többi láb is visszahúzódo . Közben Han
szeme lassan hozzászoko a félhomályhoz. A vezető a mászka kabinjának túlfelén ült, maga alá húzo
lábaival úgy néze ki, mintha kiszáradt gallyrakáson trónolna.
– A Crseihre ingyen beléphetnek – mondta a vezető.
– Nagyon szépen köszönjük– mondta erre Han. Háta mögö a Falcon visszahúzta a rámpát, és
bezárta a bej áratát. Szi Thripio körülhordozta a tekintetét a mászka belsejében.
– Nincs más utasa? – kérdezte.
– Épp csak annyi helyem van, hogy maguk beférnek – válaszolta a vezető.
Thripio erre egy olyan nyelven szólalt meg, amelynek hangjai szinte sérte ék Han fülét. Thripio
beszélt már ezen a nyelven, mikor a Crseih Állomásról érkeze üzenetet fordíto a.
Thripio azt hiszi, hogy ez a ckó a kapcsolatunk, gondolta Han. A vezető megrázta néhány végtagját,
köztük az auraérzékelő szőreit és a hegyes védőtüskéit is.
– Mit akarsz? – kérdezte a vezető Thripiótól. – Miért irritálod a hallószerveimet?
– Bocsánat! – mondta Thripio. – Nem fontos. Csak összetéveszte em valakivel.
A mászka elhagyta az immáron pajzzsal véde űrhajót, és a város felé ve e az irányt. A vezető a
saját rekeszénél állíto a meg a mászkát. A légvezeték összecsatlakozo az ajtóval. Han leugro a
mászkáról, és belépe a Crseih Állomásra. Luke és Szi Thripio köve e őt. A mászka kihátrált a
rekeszből, és elzakatolt.
– Ezek a pókok – szólalt meg Han a fejét vakargatva – már elnézést, de az ilyen pókok mindig a frászt
hozzák rám.

tt
fi

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
fi
fi
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt

tt

tt
tt
tt
tt

ti
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt

tt
tt

tt
 – Pókok? – kérdeze vissza Szi Thripio. – Hol vannak i pókok? Nekem nagyon vigyáznom kell velük,
nehogy beszőjék az ízületeimet! Ismertem egy droidot, akit...
– A mászka vezetőjére gondoltam – mondta Han.
– De a vezetö nem pók volt – felelte Szi Thripio.
– Ez csak egy hasonlat – mondta neki Han.
– De...
– Hagyjuk – legyinte Han. – Felejtsd el, amit mondtam!
– Jó üzletember volt – szólalt meg Luke.
– Ja – nevete Han. – Ja, elég jó. És eléggé pénzéhes.
Szi Thripio te néhány ideges lépést előre, és körülnéze .
– Biztos vagyok benne, hogy a kapcsolatunk i van valahol! – mondta, bár állításának ellentmondo
az a tény, hogy egyedül álltak a fogadórekeszben. Han kérdően Luke–ra pillanto .
– És most mi legyen? Van valami ötleted, hol kezdjük el keresni az elvesze Jedidet?
Luke megrázta a fejét. A mozdulatra haja a homlokába hullo , e ől pont úgy néze ki, mint az a
zöldfülű kölyök, aki akkor volt, mikor Han először találkozo vele. De már egyáltalán nem az a zöldfülű
kölyök volt. Messze nem. Az évek során egy olyan túlvilági kisugárzása le , amit Han egyszerre talált
megindítónak és riasztónak.
– Azt vártam, hogy majd megérzem a jelenlétét... vonta meg boldogtalanul Luke a vállát. – De
semmi.
Talán direkt leplezi magát. Rejtőzik. Azok után, hogy a Birodalom üldözte őket, nem is csodálkozom
rajta.
– Az ember azt gondolná, hogy rájö volna – mondta Han – hogy a Birodalom már évek óta nem
létezik.
– De van egy csomó ember, aki azt szeretné, hogy újra visszatérjen – felelte Luke komoran.
– Oké, oké. – Han nem igazán hi benne, hogy létezhet még akár egy maroknyi Jedi is. A másik
oldala a dolognak viszont az volt, hogy Luke minél tovább keresi őket, annál tovább tart az ő
vakációja. Lehet, hogy jobban tenném, ha nem kötekednék annyit vele, mondta magának. Az á etsző
sugárpajzsok ala az izzó örvénylés fénykarneválja lágy szürküle é fakult. Kisebb–nagyobb árnyékok
tűntek elő, aztán el, játékuk bepe yezte a padlót. Han felpillanto . Amint a Crseih Állomás
megfordult a tengelye körül, a fekete lyuk és a körülö e lévő akréciós korong rikító színekben játszó
hajnalt idéze elő. Az izzó örvénylés elfoglalta az égbolt majd egynegyedét. Amikor ő lenyugodo ,
társa, a fehér törpe kelt fel. Amint a fehér törpe a naprendszer közepe felé haladt, ő és a társa
közelebb és közelebb kerültek egymáshoz, míg összeérve lángba nem boríto ák az eget. Han
igyekeze nem belenézni a fekete lyuk akréciós korongjába, még így sem, hogy pajzsok borultak fölé.
Ez a természetes tűzijáték egy szempillantás ala annyi energiát használt fel, mint amennyit a
történelem kezdete ala az egész civilizáció. Egy légvezetéken haladtak az állomás működő részének
első kupolája felé. Forró, párás levegő ve e körül Hant, trópusi és bűzzel terhes. Szinte lá a a levegöt,
bele lehete volna markolni. Valószínűleg az i élő népek valami trópusi világról származhatnak,
gondolta. Hisz egy ürállomást nem lenne nehéz hűteni... Ám nem egy olyan űrállomást, mint a Crseih.
A túlhajto hűtőrendszer vibrálását érezni lehete a padlón. A pajzsok megvédték az élőlényeket a
röntgensugaraktól, de az elnyelt energia jó része hőként sugárzo vissza, aminek valahová el kelle
mennie. A hűtőgépezet erőlködve szállíto a a Crseih éjszakai oldala felé, ahol a hőt ki lehete
sugározni az űr vákuumába. Mivel a fekete lyuk volt az egyik oldalán, a fehér törpe pedig a másikon,
az éjszakai oldal nem jelente mást, mint egy szeletnyi árnyékot. Han odatarto a a tenyerét
egyujjnyira a légvezeték falához. Egy pillanat múlva vissza is húzta, a hűtőgépezet minden
erőfeszítésének dacára a felszíne elviselhetetlenül forró volt. Szi Thripio siete elöl merev léptekkel;
bíbor álcalakkozása nagyon idegen volt. Jobbra–balra tekingetve a kapcsolatát kereste.
– Határozo an megkértem az üzenet küldőjét, hogy várjon bennünket – nyafogta Thripio. – Nem
értem...
Luke Han mögö lépdelt...
Az előbb még nem melle em volt? – kérdezte magában Han. Vagy rosszul lá am? A fenébe is,
utálom, mikor ezt csinálja!
– Thripio – szólalt meg Luke. – Talán jobb lenne, ha nem kürtölnéd szét a terveinket.

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
 – Na, de, Luke gazda! Soha nem tennék... biztosíthatom önt, hogy be sem kapcsoltam a
transzmi eremet!
– Ne kapcsold be a hangképző egységedet se!
– Igenis, Luke gazda – felelte Szi Thripio – ha ön úgy jobbnak tartja.
A droid csendben továbblépkede , de testbeszéde arról árulkodo , hogy nagyon csalódo , amiért
nem várták őket a leszállópályánál. A hőség és a magas páratartalom megte e hatását: Han hátán
patakokban folyt az izzadság, és a homloka is gyöngyözö , anélkül hogy magától felszáradt volna.
Megtörölte az arcát, és feltűrte az ingujját; most egyáltalán nem törődö vele, hogy jól néz–e ki. Az
évek során Leia és a saját tanácsadói megtaníto ák arra, hogy nagyobb gyelmet fordítson az
öltözködésére. Ahelye , hogy kive e volna az első keze ügyébe eső ruhadarabokat a szekrényéből,
bármilyen kombinációban te e is be őket a takarítódroid, elkezde a nap feladatainak megfelelően
öltözködni. Általában nem hordta a hivatalos egyenruháját, hacsak nem kelle kimutatnia a rangját,
vagy nem kelle katonai egységeket meglátogatnia, vagy diplomáciai fogadáson részt vennie. Han
Solo utálta az egyenruhákat. És nem lelkesede különösebben sem a beszédekért, sem a
fogadásokért. Erre az utazásra nem is hozo egyetlen uniformist sem. S bár kopo nadrágja és régi
inge túlságosan vastag volt a Crseih Állomás klímájához, mégis szabadon nyújtózkodhato ruhájában.
Nincsenek egyenruhák, nincsenek beszédek, nincsenek fogadások. Han Solo hangosan felnevete .
– Hát ez jó murinak ígérkezik! – mondta.
A párával telt légvezeték elkanyarodo , és a kanyar után a folyosó üresen ásítozo elő ük.
– Hova le Thripió? – kérdezte Luke.
– Nem tudom – válaszolta Han. – Valószínűleg belegázoltál az érzéseibe, amikor megmondtad neki,
hogy fogja be a száját.
– Csak azt mondtam neki, hogy tartsa magában a terveinket.
– Nem tudod, merre lehet?
– Meg tudnám találni – mondta Luke – de jobb, ha nem próbálom meg. Jobb, ha nem csinálok
semmiféle távolbahatót. Még elárulna bennünket.
– Miért ne villantanál fel valami jelzést? Csak hadd találjanak meg bennünket a Jedi–mesterek.
– Először térképezzük fel a terepet! – mondta erre Luke. – Ne felejtsd el, hogy nem tudunk semmit
az i eniekről! Várok. Csak híresztelések és fura történetek juto ak el hozzánk...
– Igazad van, kölyök – hagyta helyben Han. – Minél tovább tart a dolog, annál később kell felvennem
az egyenruhámat. – Teljesen igazad van. Annyi időd van, amennyit csak akarsz.
– És ha még ők Jedik is... meg kell bizonyosodjak afelől, hogy nem a sötét oldalhoz tartoznak–e.
– Felismernéd... vagyis megéreznéd, ha valaki a közeledben az Erő sötét oldalát használná?
– Teljesen biztosan – felelte Luke.
– Akkor jó.
– Azt hiszem, hogy igen. – Luke keresztülnéze a folyosó á etsző falán. A távolban kupolák
emelkedtek a kráterek közö sima sziklán. Halkan megszólalt: – Remélem, hogy megérzem.
Han felbőszülten lépe elé.
– Ugye, mindig mondom? – kérdezte fojto hangon. – Sokkal több bajt okoz, mint amennyi haszna
van!
Előrerohant, és elérte a légvezeték végét, majd belépe a Crseih Állomás első kupolájába. Fények és
hangok ve ék hirtelen körül, töményen és izgalmasan, mint amilyen az állomás buja, párás levegője
volt. Luke sokkal körültekintőbben köve e, megállt Han jobb vállánál és gyelt. Hannak fogalma sem
volt, hogy Luke milyen messzire tudja kive teni az álcázó illúziót. Vajon az állomás lakói messziről úgy
látják, ahogy valóban kinéz, és közelebb érve csak úgy gondolják, hogy összetéveszte ék valakivel?
Vagy az álca hatása köpenyszerűen betakarja őt, és bárki, aki rápillant, a kive te képet látja? Hannak
mondania se kelle , és Luke megtarto a az ígéretét, és rá nem hato az illúzió. Han számára a
melle e álló atalember továbbra is Luke Skywalker maradt, a pilóta, sógor, és – egy szerencsétlen
véletlen folytán – Jedi–lovag. Most szerencsére olyan ruha volt rajta, amely semmiben sem
különbözö a legtöbb emberi lény hétköznapi viseletétől. Semmi sem árulkodo arról, hogy Jedi–
lovag lenne, és még a fénykardját is rejtve hordta. Han megsimoga a a szakállát; erre a
szakállnövesztés ala szoko rá. Az utazás elő néhány hétben, míg ő és Luke erre az útra
készülődtek, Han alig bírta kivárni az indulás időpontját, annyira izgato volt. A szakálla a simogatástól
tt

tt
tt
tt
tt
tt

fi
tt
tt

tt
tt

tt

tt
tti

tt
tt

tt

tt
tt
tt

tí
tt
tt
tt

tti
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
fi
fi
tt
tí
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

 biztosan nem nő gyorsabban, de a mozdulat egyfajta talizmánként szolgált, vagy inkább

emlékeztetőül: már csak két hét van hátra, vagy ha ezen a beszéden túl lesz, már csak egy hét, és
ismét a maga ura lehet.
Amikor beléptek a Crseih Állomás első kupolája alá, mintha egy karnevál közepébe csöppentek
volna. Zenészek, zsonglőrök, ar sták és árusok muta ák be ügyességüket, vagy kínálták portékáikat.
Brebishemiek egy csoportja hevert egy izgő–mozgó halomban a járda melle , pörögtek–gurultak
egymáson, tekerge ék ormányukat, tapsoltak a széles, levél alakú fülükkel. Olyannyira egymáshoz
préselték a testüket, hogy egyetlen organizmusnak látszo ak, mintha puha, ráncos, mályvaszínű
bőrük összeolvadt volna. Valami mély, folyamatos mormogás hallatszo a csoport felől, de lehetetlen
le volna megállapítani, hogy egyiküktől, vagy az egész csopor ól ered a hang. Luke beledobo egy
fémpénzt a brebishemiek elő álló kosárkába.
– Hát azt meg miért adtad? – kérdezte tőle Han.
– Mert értékelem a művészetüket – válaszolta neki Luke.
– Művészetüket? – néze rá görbe szemmel Han, de Luke teljesen komolyan beszélt.
– Semmivel nem furcsább, mint a tánc vagy a bolo–labdázás.
– Jogod van a véleményedhez – mondta Han. Önkéntelenül az a kép ötlö fel benne, amikor ő és
Leia utoljára együ táncoltak. Valahol, valami fogadáson, nem bírt visszaemlékezni mikor és milyen
bolygón, milyen alkalomból. Csak arra, hogy akkor volt néhány diplomáciától, tósztoktól és
sztelgésektől mentes percük, és ők egymást ölelték Leiával a tükröktől felszabdalt fényben szikrázó
táncparke en. A vágy és a magány éles fájdalma szoríto a össze a szívét.
– Elnézést, sztelt uram, lenne egy kis aprója számomra? – Egy a derekáig érő gura húzgálta meg
Han ingujját. Hosszú, szürkészöld irhája teljesen eltakarta a lény testét. – Van pár llére a
zsebecskéjében nekem?
– Nincs apró nálam – háríto a el Han. Eltaszíto a a zsebe környékén tapogatódzó hosszú ujjakat,
amelyek leginkább vékony gallyakra emlékezte ék.
– Várj! – szólalt meg Luke. – Nekem van.
Ado a lénynek néhány aprópénzt. Nagyon kedvesen szólt a lényhez. A csontos ujjak elkapták a
pénzt, amely pillanatok ala eltűnt valahol a gubancos bundában. A lény szuszogva o hagyta őket, és
a légfolyosó felé fordult.
– Jönnek még mások is? – kérdezte reménykedve.
– Csak mi – mondta Han.
Egy csomó koldus, idegenvezető és csocskiárus indult el Han és Luke felé.
– Ők az enyémek, az enyémek! – kiálto a a lény. – Keressetek magatoknak mást!
A többiek viszont egyáltalán nem törődtek a lény ltakozásával.
– Nem, köszönjük, nem kérünk – mondta Han, miközben keresztülverekedte magát a csoporton,
maga után vonszolva Luke–ot. Az lebege elő e, hogy Luke elköl az összes kreditjüket, még mielő
túljutnának a bejáraton. De nem kaptak túl hosszú egérutat. A koldusok, az alkalmi idegenvezetők és
az árusok visszavonultak a helyükre, és várták a következő áldozataikat. Ám a szőrös lény tovább
köve e Hant és Luke–ot a tömegen keresztül. Féltőn terelge e őket, s közben azt motyogta:
– Az enyémek, az enyémek.
– Nem lá ad a droidot – kérdezte Han tőle – aki velünk lépe be? – A nyakát nyújtoga a, hogy
átlásson az üdvözlőcsarnokot benépesítő tömeg fele . Ha átlag emberi lények közö le volna, simán
elláto volna a fejük fele , de a Crseihen összeverődö értelmes lények kavalkádjában éppen csak
magasabb volt az átlagnál. És ráadásul emlékeztetnie kelle magát, hogy egy bíborszínű droidot
keres, és nem egy aranyszínűt.
– A droidoknak sosincs felesleges aprójuk – felelte I a szőrmók. – A droidoknak sosincs zsebecskéjük.
Semmi értelme sincs droidoktól kéregetni.
– Talán te tudsz segíteni nekünk – mondta Luke. – Más módon.
– Segítség? – kérdezte gyanakvóan a lény. – Munka?
– Csak meg kellene mutatni valamit – felelte Luke. – Mutasd meg, hogy hol van jó szálláshely! Segíts
nekünk eligazodni a Crseih Állomáson! .
– Találok én nekünk való szálláshelyet – mondta erre Han ingerülten. – Nem mentem ki annyira a
gyakorlatból, hogy még szállást se találjak magunknak.
ti
tt
tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
tt

tt

tt

tt

tt
tt

ti
tt

tt

tt

tt
tt

ti

tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt

ti
tt
tt

tt
fi

fi
tt

tt
tt
tt

tt
tt
 – Hallgass! – sziszegte Luke dühösen. Han riadtan abbahagyta a ltakozást.
– Szállás, persze, szállás – mondta a lény. – És egy hely, ahol jót lehet enni, meg ahol szép, emberi
alakra készült ruhákat lehet vásárolni. – A lény izgato an előreszökkent, vastag bundája csak úgy
csapkodta az oldalát. Luke köve e. Han könyörgőn a mennyezetre emelte a tekintetét, de mivel az
nem válaszolt, és más sem érkeze a segítségére, vállat vont és továbbment, magában morogva: –
Átkozo legyek, ha diva anácsokat fogadok el egy szőrgúnyát hordó ckótól!
A szőrös lény keresztülveze e Luke–ot és Hant egy csomó légfolyosón és sok–sok egymástól
teljesen különböző kupolán. Az első kupola zaja és izgalmai lassan elhalványultak mögö ük. Elhagytak
egy raktárakkal és hatalmas gépekkel teli régiót, beléptek egy buja növényzetű parkba, ahol idegen
vegetáció futo a be a falakat és szórta szét az örvény fényét a szivárvány minden színében
levélzetével.
– Hová megyünk? – érdeklődö Han. – Egy csomó szálláshelyet lehete volna találni a karnevál
kupolájában.
– Csak nem nektek – válaszolta a szőrös lény. – Nem elég jót a számotokra.
Messzire jártak már a fényektől, a zajtól és a mozgalmas tömegtől, sokkal nyugalmasabb területekre
értek. Kertek és alacsony, organikusan megterveze épületek közö haladtak. Ahelye , hogy
lenyűgözte volna a hely légköre, Han úgy érezte, mintha a sűrű levegő egy forró, nyirkos takaróba
bugyolálná őket.
– Luke – szólt fojto hangon – i , a semmi közepén, gondolod, hogy találunk valamit?
– Légy türelmes! – mondta neki Luke.
– Türelmes! Eddig türelmes voltam! Már fél napja csak megyünk.
Luke csak vigyorgo Han túlzásán, és tovább köve e a szőrös lényt. Az eddig láto legnagyobb
csarnokba léptek be. A mennyezet görbülete olyan magasan volt, hogy kisebb felhőcskék takarták el,
és enyhe szellő kavarta fel a párával terhes levegőt. A lény egy a kráter vonalához igazodó épülethez
veze e Hant és Luke–ot. Az épület alsó része egészen a kráter aljáig húzódo , felsőbb szintjei
toronyként nyúltak a kráter pereméig, két szárnya pedig köve e a kráter görbületét.
– I is vagyunk! – mondta a szőrös lény. – Ez i tökéletes lesz. – Egy szabálytalan alakú, bol ves
bejáratra mutato . Han a küszöbön átlépve egy hűvös, homályos szobában találta magát, amelyet
csordogáló víz zaja és illata töltö be. Visszapillanto . Luke állt az ajtónyílásban, a szilue jét élesen
kirajzolta a szembántó fény. Han elindult. Egy pillanatra Luke helyén mintha egyszerre lá a volna Obi–
van Kenobit és Anakin Skywalkert, Lord Vadert. Amikor Luke kíváncsian körültekingetve felé lépe , az
illúzió szertefoszlo . Han visszament a bejárathoz, és kinéze rajta. A szőrös lény eltűnt. Haragosan
összevonta a szemöldökét.
– Mi a fenéért akartad mindenáron ezt a ckót követni? – kérdezte Luke–ot, aki a bent lévő
medence szélénél guggolt, belemeríte e a kezét a vízbe, majd egy kicsit belekóstolt.
– Szükségünk volt egy helybeli vezetőre.
– Feltételezhetően egy van – mutato ki Han.
– És még nagyon hasznos lehet a későbbiekben – folyta a Luke.
– Kétlem – mondta erre Han.
– És... ráadásul emlékeztet engem Yodára.
– Csak nem gondolod azt, hogy ő is egy Jedi?
– Azt hi em, hogy az. Most már nem hiszem. De lehete volna az.
Han már–már hangot ado annak az érzésének, hogy Luke pengeéles határozo sága talán
cserbenhagyta, de aztán hagyta a dolgot. Luke–ra annyira nem volt jellemző az önbizalom és a
higgadtság hiánya, hogy ez a mostani megingás teljesen felkavarta Hant.
– Hé! – kiálto a. – Van i valaki? Van üres szoba vagy nincs? – Az juto eszébe, hogy talán i nincs
is kiadó szoba; a szőrös lény talán egy üzletbe vagy egy magánházba hozta őket... viccből.
– Igen, emberi lények, i vagyok.
Egy alak kezde el formálódni a medence fele , vibrálva, fénykévéket szerteszórva a különös
szobában. Han képtelen volt kivenni bármilyen határozo formát a hajnalfényre emlékeztető
ragyogásban.
– Három szobát szeretnénk – mondta Han. – Ke őt embereknek, egyet droidnak.
– Mennyi időre? – A muzikális hang tele volt színekkel, akár a fénytünemény.
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt

fi

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

ti

tt
fi
tt
tt

tt

tt
tt

tt

tt
tt
tt

tí
tt
tt
 – Egyelőre még nem tudjuk, meddig maradunk.
– Akkor zessenek ki, kérem, két standard napot előre!
Han becsapta maga mögö az ajtót, miután belépe a szobába. Most már volt szállásuk, de a
készpénzük elfogyo . Nem mintha a szoba nem érte volna meg az árát. Ille rá a luxus jelző: minden
volt benne az alkóvban lévő instantkonyhától a fedetlen belső udvarkáig, ahonnan csodálatos kilátás
nyílt a messze lent elterülő krátertóra. Mindamelle , ha nem tudja hamar beváltani a hitelleveleiket,
neki és Luke–nak veszélyesen rövidre kell fogniuk a gyeplőt.
Rossz érzése volt a hitellevelek mia . A Crseih Állomás túlságosan messze ese az űrútvonalaktól;
túlságosan kívül volt az Új Köztársaság ölelő karjain. Azok a jogok, privilégiumok és szolgáltatások,
amelyeket az Új Köztársaság garantált nekik, i nem léteztek. A Crseih az a fajta hely volt, amit ő
töviről hegyire ismert, még azelő ről, hogy Han Solo tábornok le belőle. Az a fajta hely, ahol
landolhato a Falconnal, ahol besétálhato bármilyen intézménybe, elvegyülhete a tömegben, vagy
éppen elkülönülhete , ahogy éppen kedve tarto a. Remélte, hogy megmaradt még ez a képessége.
Túlságosan elpuhultál, mondta magának. Önelégült le él, túlságosan biztonságban érzed magad. I
az ideje egy kis változásnak. És annak, hogy rendbe tegyem az üzle ügyeimet.
Tudta, hogy Luke nem igazán helyeselné a tervét. Épp amikor Han fogta a dzsekijét és elindult, Luke
kopogo át a két szoba közö ajtón. Ahelye , hogy válaszolt volna a kopogtatásra, Han kiment a
bejára ajtón, halkan becsukta maga mögö , és elsiete a folyosón. A Han zsebében lapuló
hitellevelek értéktelen szemétnek bizonyultak. Első felindulásában Han szét akarta tépni őket, és
belehajítani a legelső kráterba. De az legalább annyira nagy ostobaság le volna, mint amennyire
lehetetlen. Ugyanis nem papírra nyomta ák őket, hanem gyakorla lag elpusz thatatlan ada ároló
műanyag lapokra. A lapok széle még azelő elvágta volna a kezét, mielő szé épte volna őket.
Ameddig eljuto a Crseih Állomáson, a lehető legkevesebb érdeklődést tanúsíto ák az Új Köztársaság
által kibocsáto hitellevelek iránt. Egyetlenegy vállalkozóval tárgyalt a papírok eladásáról. Han sokkal
magasabb árajánlatot várt volna, de a felajánlo zetség felháborítóan alacsony volt. Persze, a
vállalkozónak ez egy jó kis üzlet le volna, ha forgalomba tudja hozni a papírokat. Forgalomba is
hozható bárhol, csak épp nem i .
– A fene egye meg – morgo magában Han.
– Lenne egy...
– Nincs! – válaszolta Han, anélkül hogy körülnéze volna. – Nincs aprópénzem!
– ...perce számomra, uram? – Az elő e lévő szellemlény olyan nom megjelenésű volt, mint egy
tavacska partján hajladozó nádszál. – Semmit nem akarok öntől, csak egy percet a drága idejéből.
– Persze – felelte Han. – Van egy percem. – A szellemlények mindig hipno kus erővel bírtak fölö e.
Úgy néztek ki, mint az emberek, de nem azok voltak. Éteri szépségük tantaluszi kínokat okoztak az
embereknek, és ugyanakkor el is bűvölték az emberi lényeket. Csáberejüket tekintve inkubuszok és
szukkubuszok voltak, de olyan sérülékenyek, mint egy pókháló. Egy ember és egy szellemlény zikai
kapcsolata a biztos halált jelente e a szellemlénynek. De a ól nem lesz semmi bajuk, ha rájuk nézek,
mondta magának Han. A szellemlény elmosolyodo . Hosszú, nom szálú zöld–arany haja glóriaként
övezte a fejét, hatalmas fekete szeme a Hanét kereste. Kecses ujjhegyével megérinte e a fér kezét. A
szellemnő aranybarna bőre felragyogo , és aranyszín körmei apró gödröket rajzoltak a fér bőrére.
Han beleborzongo .
– Mit akar? – kérdezte kiszáradt torokkal.
A szellemnő mosolygo .
– Semmit. Adni akarok magának valamit. A boldogság felé vezető utat...
– Vagy a maga halálába! – kiálto a Han.
– Nem – mondta a nőnemű lény. – Én nem vagyok olyan, nem tartozom azok közé. Volt idő... –
Lesütö e a szemét, és a meztelen lábához sodródó utcai szemetet nézte. Lábujjhegyen állt. A lába
nem is volt alkalmas arra hogy a talpán álljon. Lábszára és lábfeje inkább volt egy fauné, mint emberé.
– Volt idő, amikor megfertőztem az embereket – mondta a szellemlény. – Képes voltam elbűvölni az
emberi faj tagjait. Köve em, ingereltem őket.. annyira izgalmasak az emberek! Azt hi em, csak akkor
érhetek valamit, ha részesülhetek az emberi létből, még ha az életem utolsó tapasztalata lesz is. –
Újra elmosolyodo , arca a boldogságtól ragyogo . – De belá am, hogy rossz úton járok, hogy rosszul
gondolkodom, és annak szenteltem magam, hogy másokkal is meglá assam az igazságot! Mert az
ti
tt
tt
fi
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tti
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
fi
fi
tt
ti
ti
tt

tt
tt
ti
tt
tt
tí
tt

tt
tt
tt
tt
fi
tt
fi
fi
tt

tt

 igazság az, hogy mindannyian ugyanolyanok vagyunk, hogy osztozhatunk az örömben, ha átadjuk
magunkat Warunak!
Han hangosan felnevete . A szellemlény hátrahőkölt, először riadtság és rémület látszo rajta, majd
szomorúság.
– Uram? Mondtam valamit, amit mulatságosnak talált?
– Inkább valamit, ami meglepe – felelte Han. Körbemutato , a kupolára, a kocsmákra, az
épületekre, ahol bárki bármit megkaphato , ha volt elég pénze. – Nem vártam volna, hogy valaki
megpróbál megtéríteni...éppen i .
A szellemlény újra elmosolyodo , és közelebb lépe .
– De hol is lehetne alkalmasabb? Jöjjön velem! Megmutatom. Egyformák vagyunk. Waru örömet ad
nekünk.
– Köszönöm – mondta Han. – De nem. Köszönöm.
– Talán majd máskor – felelte erre a szellemlény, hangjában halk reménykedéssel. Lábujjhegyen
járva elindult, visszainte a válla fölö , majd eltűnt a tömegben. Han kuncogo magában, majd a
legközelebbi taverna felé ve e az irányt. Hamar elfeledte a szellemlénnyel való találkozását, ahogy
eddig minden szellemlénnyel való találkozását elfelejte e. Felesleges le volna emlékezni rájuk,
minthogy felesleges lehetetlen dolgokra időt pazarolni.
A tavernában forróság volt és sötétség és füst; kábító füstölők színezték kékre a levegőt, és illatuk
elegyede a bor csípős szagával. Han a bárpultnál ült le, és hagyta magát ellazulni. Körülbelül a
vendégek felének meg tudta volna mondani a szülőbolygóját, a másik fele azonban teljesen
ismeretlen volt számára. Határvidék, gondolta. Igazi határvidék. Elmosolyodo magában, aztán fel is
nevete . Nagyon régen volt már, hogy átlépte a határt.
– Két–elem minimum.
Han a bár felé fordult. Senki sem volt o . Felnéze , majd le; még mindig semmi. Egy karcsú csáp
csimpaszkodo bele az ingujjába.
– Két–elem minimum.
Végig a bárpulton ugyanilyen karcsú csápok sorakoztak: tekergőztek vagy várakoztak, esetleg
korsókat, borospoharakat vagy kancsókat fogtak körül. Han kissé felemelkede ültéből, hogy átnézzen
a bárpulton, ám a vékony csáp az arca elé emelkede és visszainte e a helyére.
– Ha inni kíván valamit, akkor pont jó helyen van. – Az egész úgy hangzo , mintha egy rakás
acélpálca hullo volna le a földre. – Ha a kíváncsiságát szeretné kielégíteni, engedje meg, hogy a
szomszédos kupolában található múzeumot ajánljam!
– Bocsánat – mentegetőzö Han.
– Nem kell mentegetőznie. Két–elem minimum.
Han visszaült a bárszékre.
– Szóval ad nekem két elemet – mondta. – Hogy adja a polóniumot és az ólmot?
– Egyikkel sem szolgálhatok – mondta a hang.
– Két pohár helyi sör is megteszi – rendelt végül Han.
– Jó választás egy bátor embertől. – A vékonyka csáp visszahúzódo , hogy kiszolgálja őt. Han
átkuta a az emlékeit egy szégyenlős, sokcsápú faj után, de nem juto eszébe egy sem, amelyikre
ille ek volna ezek a jegyek. Elégede en a pultnak dőlt. Ha hazatér, lesz ideje, hogy utánanézzen
ennek a fajnak, amellyel még sohasem találkozo , és talán indít egy expedíciót, hogy meghívja őket
az Új Köztársaságba. Végigpásztázta a tekintetével a kocsmát. Hát, nem volt egy családi intézmény.
Alig volt valami fény, vágni lehete volna a kábító hatású füstöt, különféle népek kis csoportjai dugták
össze fejüket a vaskos asztalok és az alkalmi társalgómedencék fölö . Han hallo a beszélgetések mély
alapzaját, de senki nem beszélt olyan hangosan, hogy ki lehessen venni, mit is mond. A háta mögö
két sörrel teli pohár koppant a pulton; az őt kiszolgáló csáp még azelő eltűnt, hogy Han megfordult
volna. A sör kilö yent a korsókból, és szé erült az érdes felületű fán. Han belekortyolt a sörébe. Vizes
lö yöt vagy valami savat várt, ehelye lágy, de mégis erős sör csordult végig a nyelvén. Lenyelte a
kortyot. Az ital kellemesen melenge e a gyomrát. Megi a az első korsó sört, majd belefogo a
másodikba is, és még mindig a kocsma falának mintázatát vizsgálga a. Egy tocsogó hang rázta fel
révületéből
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
 – Már bizonyíto a a bátorságát, ember uraság – hallatszo a kocsmáros hangja. – Ne kísértse a
szerencséjét azzal, hogy elmulasztja a köteleze ségét!
– A mimet? – értetlenkede Han.
– A köteleze ségét!
– Ez valami helyi nyelvjárás?
– Egyáltalán nem – mondta a kocsmáros erősen bosszús hangon.
Han felvihogo .
– Jobb lenne, ha egyenesen beszélne.
– Helyet foglalt nálam, fogyaszto a javaimból...Fizessen! – A csáp paskolta a pultot elő e, először
csak halkan, majd egyre makacsabbul, a csáp egyik szívókorongja minduntalan odatapadt a pulthoz,
és újra és újra egy hangos nedves "cupp"–pal elvált tőle.
– Na, ez elég egyenes – mondta Han. Egy pénzérmét ve elő a zsebéből, és a pultra csúszta a. A
csáp fölé tekerede , noman ráhelyezte az egyik szívókorongját a felületére, majd felemelte a pénzt.
A csáp visszahúzódo a bárpult mögé, és amikor újra megjelent, az érme már eltűnt.
– Csak óvatosan, nehogy odaragadjon – mondta a csáp gazdájának Han, és elneve e magát. A sör
kellemes zsongással felmelegíte e. Sokkal jobban hallo a a beszélgetéseket is már majdnem ki tudta
venni a szavakat. Újra belekortyolt a sörbe.
– Mivel szórakoznak az i eni népek egy ilyen helyen? – kérdezte Han.
– Épp azt csináljuk. – A csáp imbolyogva mutoga a végig a helyiség összes sarkát, az összes asztalt
és beszélgető medencét. – Vagy másféle szórakozást igényelne?
– Hát most nem lenne kifogásom valami játék ellen.
– Bolo–ball? Vannak i is meccsek.
– Én valami kevésbé mozgalmasra és... rizikósabbra gondoltam.
A csáp görcsformába tekerede , és valahová Han válla mögé mutato . Han megfordult, és
majdnem be leverte az orrát egy óriás mellébe. Han felnéze . Egy hatalmas méretű nő vigyorgo rá
vidáman.
– Egy sportember? – Az óriási embernő, akinek méreteit gene kai manipulációval nagyíto ák fel, az
erejét pedig sebésze úton, egy fejjel lehete magasabb, mint Csubakka.
– Ismertem egy helyet, ahol időnként lehete tétre játszani.
– Megfelel ez az elképzelésének? – A nő szé árta az ujjait. Széles tenyerében egy kártyapakli hevert.
Bonyolult csomókat ábrázoló kép díszíte e a kártyák hátlapját. A túlméreteze nőszemély kezének
egy kis mozdulatával feldobta a paklit. Kockázat és Szerencse – villant meg az arany és smaragd felirat
a kártyapakli tetején. Han elvigyorodo .
– Nagyon nom lesz – mondta. – Nagyon nom.

fi
tt
tt
tt

tt

tt
ti
fi
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt

fi

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt

tt
tt

ti

tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
 3. fejezet
Anakin ádázul ráncigálta Jaina karját, miközben megpróbálta lehúzni öt a földre.
– Rossz emberek, Jaya! – nyafogo a kis ú. – Rossz emberek!
– Ne rángass már, Anakin! – mondta Jaina. Magához szoríto a a kisöccsét, de ezért is meg kelle
küzdenie a kis úval, akinek arcát a düh könnyei maszatolták össze. Már nem sírt, de még olyan dühös
és rémült volt, hogy egész testében remege .
– Apa! – kiabálta. – Apa! Apához akarok menni! – Újra elkezde sírni. Jaina is félt, és össze volt
zavarodva. Próbálta nem kimutatni ezt.
A Munto Codru tollfüvén ültek, egy tökéletesen kör alakú fűfolton. Jacen és a Kancellár Úr fekete
szőrű wyrwul a Jaina melle aludtak a fűben. Jaina fel akarta ébreszteni Jacent, de még ő is csak
most ébredt fel. A felébredés fájt. Ezelő soha nem fájt a felébredés. Soha, az eddigi élete során. A
fűfolt egyáltalán nem volt része a rétnek. Egy nagy fémszobában volt, fémpadló közepén helyezkede
el, mintha csak egy nagy pogácsaszaggatóval vágták volna ki. A fémfalak körös–körül nagyon magasra
nyúltak. Jaina nem láto egyetlen ajtót sem. Nem láto ablakokat. Erős fény világíto a meg őket a
mennyezetről.
– Ne sírj, Anakin! – mondta Jaina. – Ne sírj! I vagyok, és vigyázok rád. Én már ötéves vagyok, és
tudok rád vigyázni, mert te csak hároméves vagy.
– Három és fél! – mondta a kis ú.
– Három és fél – hagyta rá a nővére.
A kis ú szipogni kezde és megdörgölte könnytől ragacsos arcát.
– Apához akarok... – kezdte újra.
Jaina is szere e volna, hogy apa i legyen. És anya is. És Winter. És Csubi. De nem mondta ki. Most
felnő nek kell lennie. Ő volt a legidősebb. Már majdnem kinő ek az igazi fogai a tejfogai helye .
Legalábbis a jobb első már mozgo . Éppen azt lötyögte e a nyelvével, miközben azon gondolkodo ,
mit is kellene tennie. Két évvel volt idősebb, mint Anakin. Oké, másféllel. És csak öt perccel volt
idősebb Jacennél. Ikrek voltak, még ha nem is hasonlíto ak nagyon egymásra. Az ő haja szőkésbarna
volt, és teljesen egyenes szálú, Jacené sötét és göndör. De ő volt az idősebb.
– Tegyél le! – kérlelte Anakin. – Jaya, tegyél le!
– Leteszlek – mondta Jaina – ha megígéred, hogy nem mész le a fűről.
Anakin beszívta az alsó ajkát. Sötét szemében a harag és a frusztráció könnyei csillogtak. Mindig
megmakacsolta magát, ha valaki meg lto valamit neki. Akármiről is legyen szó.
– Megígéred?
– A füvön maradok – mondta.
A nővére lete e a földre. Anakin levete e magát a fűre, és kikémlelt a fűfolt szélén túlra. Jaina egy
pillanatra leve e róla a szemét, amíg Jacen mellé guggolt, reménykedve abban, hátha felébredne. A
wyrwulf teste megrándult, és az állat felmordult. Jaina ismét Anakin felé néze . A ú addigra már
kinyújto a a lábát a fű szélén túlra. Jaina utánakapo , és visszaránto a a fűre.
– Azt mondtam, hogy maradj a füvön!
– A füvön vagyok! – háborodo fel az öccse. A padlóra mutato . – Az o csak a padló. Nincs
krakana!
Az utolsó helyen, ahol anya körútján jártak, nem volt szabad úszniuk az óceánban. Mon Calamarin
szinte csak óceánok vannak, és az óceánok tele vannak krakanával. A krakanák pedig megesznek
mindent, még a gyerekeket is. Főleg a gyerekeket. Ezek után, ha bárki azt mondta Anakinnak, hogy
"nem", ő rögtön azt mondta: "Nincs krakana!" Jaina nem akarta őt megijeszteni. Nem is tudta, hogy
egyáltalán van–e o valami, amitől félni kellene. Azt viszont szere e volna tudni, hogyan kerültek ide.
Valami nagyon rossznak kelle ehhez történnie, de talán mivel így kerültek ide, ez lehet a
menekülésüknek is a módja. Bárcsak i lenne anya és apa és Luke bácsi és Winter és Csubi és Mr.
Thripio! Vagy legalább az egyikük. Jacen nyöszörögni kezde . Jaina megfogta Anakin kezét, és
odahúzta őt az ikertestvére mellé.
– Fogd meg Jasa kezét! – mondta neki Jaina. Anakin megragadta Jacen karját mindkét pici kezével.
Jaina Jacen másik kezét fogta meg.
– Jasa, Jasa, ébredj fel! – szólonga a Anakin. – Álomszuszék!
fi
tt
tt

tt
fj
tt

fi
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
fi

tt
tt

tt
tt

ti
tt

tt
tt
fi
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt

tt

fi
tt
tt
tt
tt
tt
 Jacen kinyito a a szemét.
– Jaj! – kiálto fel, mint ahogyan Jaina is "jaj"–t kiálto . A kislány már tudta, hogy mit érez az
ikertestvére. Jaina feje erősen fájt, mintha valaki a fülében sikítozo volna. Mindhármuk szeme
könnyekkel telt meg. Jaina alsó ajka remege . Összezárta az ajkait, hogy visszatartsa a sírást, erre újra
érezte a foga lötyögését. Ő volt az, aki elmulaszto a a sikolyt és a fájdalmat. Magáról és Jacenről is,
még mielő testvére felébredt volna. Nem szabado volna használnia a Jedi–képességeit így, hogy
nincs vele Luke bácsi. Jacennek sem szabad. Anakinnak meg különösen nem. Luke bácsi még taníto a
őket, hogyan is használják. Hogyan használják jól. De néha nehéz nem csinálni semmit. Mint most.
Jacen felült. A fű beletört házisző es ingébe. Néhány fűszál a göndör hajába is belegabalyodo . Jaina
kikefélte az ujjaival a saját haját, de az övében nem talált fűpengéket. Szőkésbarna haja annyira
egyenes szálú volt, hogy nehéz volt kiszedni belőle azt, ami belegabalyodo . Jacen is átküzdö e az
ujjait a haján, de az ugyanolyan kócos maradt, amilyen volt. A fű viszont kihullo belőle.
– Most már jó? – kérdezte a kislány.
– Most már jó – válaszolta Jacen. Körülnéze . – Hol vagyunk?
– Emlékszel, mi történt?
– Csubival játszo unk...
– ...és ő felugro ...
– ...aztán leese .
– ...és elaludtam.
– Én is.
– A csónak! – szólalt meg Anakin. – Jaya elfelejte e a csónakot!
– Milyen csónakot?
– Én lá am! – állíto a Anakin.
– Ez nem egy csónak! – mondta Jacen. Igaza volt. A szobában elfért volna egy egész csónak.
– Lehet, hogy a csónakkal hoztak ide minket.
– Hová?
Jaina vállat vont. Lehe ek akár egy űrhajón is. Lehe ek egy nagyon nagy épületben is. Még akár a
Munto Codrun is lehe ek, valahol a föld ala . Jaina és Jacen te ek felfedezőutakat a kastély ala .
Találtak o termeket, barlangokat és folyosókat, de soha nem találtak ehhez hasonló helyeket.
– Te jól vagy, wyrwulf? – Jacen a Kancellár Úr wyrwul a fölé hajolt, és megsimoga a a bundáját.
Felcsillant a fekete aljszőrzet a durvább, fakóbb védőszőr ala . A wyrwulf szemhéja felpa ant.
Nyüszítő hangot hallato , és lihegve felült.
– Jó kis vauvau – mondta neki Anakin. Jacen körülnéze .
– Talán Csubi is i van valahol, lehet, hogy még ő is alszik. – Felugro álló helyzetbe, majd átlépe a
fű szélén. Semmi sem történt.
– Látod, Jaya? – mondta Anakin, elégede en önmagával. – Nincs krakana! – Jacen után szaladt. A
wyrwulf utánuk ügete . Jaina te egy lépést Jacen és Anakin felé, aztán megállt. Biztos volt benne,
hogy ha a füvön marad, akkor semmi baja nem eshet. De mégsem akarta, hogy az öccsei nélküle
menjenek el. Végül is ő volt a legidősebb. Visszafuto a biztonságos fűfolt közepébe. Lehajolt, és
elkezdte félrehajtogatni a tollfű páfrányszerű leveleit. A többfunkciós szerszámát kereste. Tudta, hogy
valahol i kell lennie. Kivi e magával a rétre, hogy megvizsgáljon vele bizonyos dolgokat. Amikor
Csubi a földre zuhant, ő pont akkor ugro fel, és aztán elaludt. Akkor ejthe e el. O van! Jaina
felkapta a szerszámot. Azonnal jó mélyen a zsebébe rejte e; a mul szerszámával sokkal nagyobb
biztonságban érezte magát. Az öccsei után szaladt. Léptei nyomán hangosan kongo a fémpadló.
Utolérte Jacent, aki éppen a falat vizsgálga a. Anakin viszont nem pazarolta az idejét a fal
megvizsgálására: rugdosta.
– Csúnya fal!
– Ne csináld, megfájdul a lábad! – mondta neki Jacen.
Anakin haragosan visszanéze rá, majd a cipője orrát hozzáütö e a falhoz. Nem rúgo bele.
Igazándiból nem rúgo bele.
– Valahol lennie kell egy ajtónak – töprenge Jacen. – Ahol minket is behoztak.
– Lehet, hogy egy csapóajtó – mondta Jaina. – Egy tkos ajtó.
Öklével megkocogta a a fémet. A kopogás alapján a fal vastagnak tünt. Felnéze .
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
ti
tt
tt
tt
fj
tt

tt

tt
tt

tt
tt

tt
ti
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt
 – O van a támaszték – mutato fel.
Jacen is felnéze a mennyezetre. Keskeny fémgerendák domborultak fele ük, lámpák lógtak le
róluk.
– A gerendák közö kell keresnünk az ajtót – mondta Jaina. Körbejárta a szobát és végigkopogta a a
falat. Talált néhány üregesen kongó pontot, de ajtót nem. Előve e a többfunkciós szerszámát, és
kinyito a rajta a fúrót.
– Nem szabad! – mondta neki Jacen.
– Nem hát! – válaszolta Jaina. Csak a műhelyben lévő dolgokon használha a a szerszámot. És nem a
falakon vagy a padlón vagy a bútorokon. Egyébként meg a fémet nem is vi e, csak a fát. Mégis
megpróbálta, s miközben a munkára koncentrált, a nyelvével a fogát lötyögte e. De a fúró nem ment
bele a falba, visszacsúszo a nyélbe. Majd ha Jaina hétéves lesz, akkor fog kapni olyan szerszámot,
amely a fémet is viszi. Ha jó lesz. Ha rendesen viselkedik. A kislány azt kívánta, bárcsak hétéves lenne
már. De az még messze volt. Kinyito a inkább a nagyítólencsét. Arra használta, hogy megvizsgálja a
falat olyan közelről, amennyire csak lehet. Talán talál rajta egy varratot. Vagy talán egy repedést?
Kinyílt egy ajtó. Jaina hátraugro , közben megragadta Anakin kezét, és maga mögé taszíto a a
kis út. Ugyanakkor a sokfunkciós szerszámát elrejte e a zsebében. Ő és Jacen egymás melle álltak,
testükkel takarva kisöccsüket. A wyrwulf a hátsó lábára ereszkede , és morogni kezde .
Anakin nyafogo és megpróbált á urakodni Jaina és Jacen közö , hogy lássa, mi is történik. Egy
magas, nagyon szép fér lépe be. Arany– réz–és fahéjszínű csíkok voltak a hajában, a bőre nagyon
sápadt volt, a szeme pedig hatalmas és fekete. Éles vonalakkal határolt, keskeny arca volt, teli
szögletekkel. Hosszú, fehér ruhát viselt. Rámosolygo Jainára.
– Szegény gyermekek – szólalt meg. Letérdelt elő ük. – Szegény gyermekeim! Sajnálom. Gyertek
velem, mostantól biztonságban lesztek.
– Apához akarok menni! – kiabálta Anakin. – Anya!
– Elnézést kérek, uram – szólalt meg Jaina a legilledelmesebb udvari hangnemben. – Nem mehetünk
magával.
– Nem engedtek el bennünket – magyarázta Jacen. – Nem ismerjük a bácsit.
– Ó, gyerekek, hát nem emlékeztek rám? Jaj, hogy is emlékezhetnétek rám, csak épp akkor
szüle etek. Én vagyok Hethrir bácsi!
Jaina bizonytalanul mérege e a fér t. Soha nem hallo még semmiféle Hethrir bácsiról. Nagyon sok
bácsi és néni megfordult körülö ük.
– Cukrot hoztál? – kérdezte Anakin reménykedve.
A szépséges fér ú elmosolyodo .
– Hát persze. Oda is adom, amint elmegyünk megmosakodni.
A bácsik és nénik mindig olyan játékokat és más örömteli dolgokat hoztak, amik egyébként nem
voltak gyakran megengedve nekik.
– Tudja a jelszót? – kérdezte Jaina. Anya azt mondta, hogy soha ne menjenek el senkivel sem, aki
nem tudja a jelszót.
Hethrir bácsi törökülésbe ereszkede elő ük. A wyrwulf lehuppant a földre, agyaraira támaszto a a
fejét, és Hethrir bácsit bámulta.
– Gyerekek – kezde bele Hethrir – borzasztó dolog történt. Éppen hozzátok jö em, hogy
meglátogassam az én édes barátnőmet, Leiát és régi cimborámat, Hant. És hogy találkozzak Luke
nagybácsikátokkal. De pontosan, amikor megérkeztem, re entő dolgot lá am! Egy földrengést! –
Fejével Jaina felé bökö . – Tudod, mi az a földrengés?
Jaina szorongva bólinto .
– Sajnálom, gyerekek. A vár... olyan öreg volt...összeomlo , és...
Megállt, és mélyet sóhajto . Jaina alsó ajka megint elkezde remegni. Mindkét szeme
elhomályosult. Hunyorogni kezde . Nem akarta hallani, amit Hethrir bácsi mondani fog.
– Édesanyátok a várban volt. És apátok és Luke nagybácsitok is. Ti a réten voltatok... emlékeztek, és
megnyílt ala atok a föld, elnyelte Csubakka barátunkat, és kezdtetek belecsúszni egy re entő
repedésbe, de én pont odaértem, s megmente elek benneteket. De sajnos nem tudtam megmenteni
Csubakka barátunkat, és... – Lesütö e a szemét, letörölt egy könnycseppet az arcáról, és újra
fi
tt
tt

tt

tt
fi
tt
tt
tt
tt

tt

fi
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tf

fi
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
ti
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

 felnéze . – Nagyon sajnálom, gyerekek, nem tudtuk megmenteni az édesanyátokat, az édesapátokat,

sem Luke nagybácsitokat.
Anakin rögtön jajveszékelni kezde .
– Apa! Anya! Luke bácsikám!
Jaina megfogta a kezét és közelebb húzta magához az öccsét.
– Ne sírj! – su ogta neki. Anakin abbahagyta a jajveszékelést, de még mindig szipogo és
hüppögö .
– De hát apa és Luke bácsi... – szólalt meg Jacen remegő, de mégis gyanakvó hangon. Jaina
megbökte Jacent. A ú elhallgato .
– Egyikük sincs már. – Hethrir bácsi elmosolyodo . Valahogy tudo a kislány cselekedetéről. Ez
pedig kissé felidegesíte e, bár továbbra is mosolygo . Félelmében Jaina összehúzta magát. Úgy
csinált, mintha soha nem érinte e volna meg a testvére elméjét.
– Ha még a földrengés elő szálltam volna le, ha a rengés nem történt volna meg, édesanyátok és
édesapátok bemutato volna nektek. Elmondták volna nekem a jelszavatokat is. Csaptunk volna egy
mulatságot, és összebarátkoztunk volna!
Kitárta a karjait Jaina és Jacen felé.
– A drága családotok nincs többé, gyermekeim. A Köztársaság engem kért fel, hogy magamhoz
vegyelek, megvédjelek és tanítsalak benneteket. Nagyon sajnálom... hogy meghalt az anyátok és az
apátok.
Jaina összedugta a fejét az öccseivel. Ez vajon igaz? De hazudna ilyet bárki is?
– Nekünk... nekünk csak Winterrel szabad elmennünk – mondta Jaina. A hangja remege . – Ha
bármi tört...
– Winter? Ki az a Winter?
– Ő a mi dadánk – felelte Jaina.
– Elutazo – mondta Jacen.
– Magánál leszünk ameddig nem ér haza?
– Felhívhatjuk? – kérdezte Jacen reménykedve.
– Ő azonnal visszajönne – mondta Jaina.
– Az ő szolgálataira már nincs szükség – jelente e ki Hethrir bácsi. – Gyerekek, gyerekek! Ti nagyon
fontosak vagytok! A képességeitek nagyon értékesek! Nem nevelhet, nem taníthat benneteket egy
szolga!
– De ő nem szolga! Ő a barátunk!
– Őneki is élnie kell a saját életét, nem tudna benneteket megfelelően felnevelni, senki, akinek
zetni kellene értetek.
– Nem fogunk sokat enni – mondta reménykedve Jacen. Jaina legszívesebben elkiálto a volna
magát, hogy "Hethrir bácsi hazudik!", és elfuto volna. De nem tudo volna hova futni. És talán apa
és Luke bácsi hazajö , míg ő és az öccsei kinn voltak a réten, és talán a földrengés azelő történt,
mielő apa kiment volna üdvözölni őket, és talán Hethrir bácsi tényleg megmente e őket. És talán
Winter tényleg nem fog visszajönni. Soha. Vagy talán Hethrir bácsi nem tudja, hogy apa és Luke bácsi
és Mr. Thripio egy tkos küldetésen vannak. Senki sem tudo a tkos küldetésről, csak Csubakka és
anya – na és Jaina! És persze ő el is mondta Jacennek, mert ők ikertestvérek voltak. Talán senki sem
mondta ezt el Hethrir bácsinak, nehogy apa és Luke bácsi veszélybe kerüljenek. Ez azt jelen , hogy
apa és Luke bácsi jól vannak. De akkor ezt nem is mondhatja el, mert apa és Luke bácsi veszélybe
kerülnének. Anakin szipogva odabújt a nővéréhez. A kis ú próbálta elfojtani a sírást, de a könnyei
mégis hideg, nedves foltokat hagytak a nővére ingén. A Kancellár Úr wyrwul a is közelebb húzódo
Jainához, és boldogtalanul az oldalához bújt. Vagy talán, gondolkodo tovább Jaina, Hethrir bácsi
nem is az, akinek mondja magát. Lehet, hogy ő talált ki mindent, még a földrengést is. Lehet, hogy
elrabolta őket. Lehet, hogy anyának és apának és Luke bácsikának és Csubakkának nincs is semmi
baja. Jaina Hethrir bácsira néze . Hatalmas, sötét szeme könnyektől ragyogo . Szé árt karokkal
néze pontosan őrá. Egy második szemhéj söpört végig a fér szemgolyóin. Jaina keresztülláto a
második szemhéjon. Olyan volt, mint a füst. Letörölték a könnyeket, és újra eltűntek. Anélkül, hogy
szándékában állt volna, anélkül, hogy akarta volna, Jainából kitört a sírás. Ne sírj, mondta magának
fi
ti
tt
tt

tt

tt
tt

tt
ti
tt
fi
tt

tt

tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt

tt
tt
fi
tt
fi

ti

tt
tt
tt
fj
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
 mérgesen. Ne sírj! Ha nem sírsz, az azt jelen , hogy anya él! Kényszeríte e magát, hogy abbahagyja a
sírást.
– Jacen – szólalt meg. – Neked kell megmondani, hogy hiszünk–e neki. Mert te vagy a legöregebb.
– Én vagyok a legöregebb – mondta Jacen. – Én vagyok a legöregebb, Hethrir bácsi!
– Emlékszem – mondta Hethrir bácsi. – Emlékszem, hogy amikor megszüle etek, édesapátok és
édesanyátok olyan boldog volt, és azt mondták nekem: "Ez i Jacen, elsőszülö unk, és ez i Jaina, a
mi szépséges kislányunk."
Hazudik!, gondolta Jaina. Hazug!
– Hiszünk neked, Hethrir bácsi – mondta Jacen. Egy pillana g Jaina azt hi e, hogy Jacen tényleg így
is hiszi. De aztán azt gondolta, hogy nem, ez ostobaság. De félt megérinteni a testvérét, hogy
megbizonyosodjék a dolog felől, mert Hethrir megtudná. Újra elkezde sírni. Most sírni kell, gondolta
magában. Mert csak te etem, mert így kell tennem, és anya és apa és Luke bácsikánk és Csubakka
mindannyian élnek! Ő és Jacen és Anakin együ sírtak–hüppögtek, Anakin fel–felzokogo :
– Apa! Apa!
Hethrir bácsi megfogta Jaina kezét. Aztán megfogta Jacen kezét is. Gyengéden megrázta a két kicsi
kezet. A bőre nagyon hideg volt. Elkezdte húzni Jaina kezét, így a kislánynak közelebb kelle mennie
hozzá. Pedig az inkább elfelé ment volna tőle. Nem hiszem, hogy ő tényleg régi ismerősünk, gondolta
Jaina. Nem is fogok úgy beszélni ezentúl hozzá. Hethrir átkarolta a kislányt és a két öccsét. Jaina
megborzongo .
– Szegény gyerekek! – mondta a fér . – Szegény kicsi gyerekek! Annyira sajnálom, hogy meghalt az
édesanyátok és édesapátok.
Anakin még hangosabban kezde el sírni. Jaina és Jacen átölelték az öccsüket, aki szipogo , majd
elkezde csuklani. Végül a fejét Jaina vállán nyugtatva elaludt. Még álmában is hüppögö .
– Szegény gyerekek – mondta Hethrir. – Milyen nehéz napotok volt! Gyertek, ideje ágyba menni!
Jaina felállt, és felemelte Anakint. A kis ú nehéz volt.
– Mi mindig megvacsorázunk, mielő lefeküdni megyünk – közölte.
Hethrir is felállt. Nagyon magas volt. Rámosolygo a kislányra.
– De mostantól velem éltek – mondta. – És az én házamban ez a lefekvés ideje.
A fér az ajtó felé terelte a gyerekeket. Jaina megláto egy másik személyt is, aki a sötétben
álldogált. Ijedten megállt.
– Gyere elő, Tigris! – szólt Hethrir. – Ne álldogálj o , az árnyékban rejtőzve!
Tigris egy lépést te előre. Ő egyáltalán nem volt megijedve. Nem felnő volt, csak körülbelül
zenke ő vagy zenhárom éves lehete . Barna ruhát viselt, erről Jainának rögtön az juto eszébe,
hogy mennyire csúnya. Már régen ki kelle volna mosni, és a szegélye is foszladozo . Neki is olyan
csíkos haja volt, mint Hethrirnek, de az övé ezüst és fekete volt. A hajára is ráfért volna egy mosás. És
egy fésülködés. A Jaina anyukája sose engedte volna ki a gyerekeit így az utcára. A únak sápadt bőre
és fekete szeme volt, ugyanúgy, mint Hethrirnek.
– Ne hagyd már, hogy az új húgocskánk cipelje azt a gyereket! – mondta neki Hethrir. – Mutass egy
kis jó modort!
Ezek testvérek, morfondírozo magában Jaina. Hogy lehet ez, hisz Hethrir olyan öreg. És Hethrir nem
is úgy viselkedik, mintha Tigrisnek lenne a bátyja. Én sohasem beszélnék így Anakinnal. Tigris
megpróbálta átvenni Anakint Jainától. A kislány azonnal hátralépe , Jacen pedig elé ugro , hogy
segítsen megvédeni a kisöccsüket. Így együ akadályt képeztek, amelynek megformálására még Luke
bácsikájuk taníto a őket. Ezen pedig senki nem le volna képes átjutni. Nem fogják átadni Tigrisnek
Anakint! Az akadály vibrálni kezde Jaina körül. Aztán úgy ese szét, mint egy tengerpar homokvár a
dagályban.
– Nanana! – kiálto a Hethrir. – Ilyet ne csináljatok! Soha nem mondta a bácsikátok, hogy így nem
szabad viselkedni? Ezt nagyon, nagyon rosszul teszitek.
Újra letérdelt eléjük.
– Én majd megtanítalak benneteket, hogyan használjátok a képességeiteket. Ugyanúgy, mint Luke
bácsikátok. De mostantól csak az én engedélyemmel használhatjátok őket, amíg fel nem nő ök.
Jaina erősebben magához szoríto a Anakint.
– Megérte étek?
ti
fi

tt
tt
tt

tt

ti

tt

tt
tt

tt

tt
tt

tt
tt
fi
tt
fi
tt
tt
tt
ti

tt

tt
tt
tt

tt

ti
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt

fi
fi
tt

tt
tt
ti
tt
tt
tt
tt

tt
tt

 Jaina tudta, mi fog történni. Azt is tudta, hogy nem képes megállítani a dolgot.
– Megérte étek? – kérdezte Hethrir.
Jacen Anakin elé hátrált. Az öccsük védve volt közö ük. A wyrwulf felmordult. Egyszerre csak a
wyrwulf végigcsúszo a padlón, és nekicsapódo a falnak. Jaina felkiálto . Az állat nyikkant egyet,
aztán nyugton maradt.
– Vauvau! – kiálto fel Anakin.
Hethrir megfogta Jacen vállát és előreránto a őt, el Anakintól, aztán félrehúzta. Nem pazarolta az
imént kimutato Erőt arra, hogy félretaszítsa Jacent. Nem volt rá szüksége. Felnő volt. Jacen
kapálózva próbált kiszabadulni, de Hethrir nem engedte el.
– Megérte étek?
Tigris kive e Anakint Jaina karjából. A ú szeme szomorú volt és reménykedő. Jaina nem volt képes
megállítani őt. Nem tudta a tudatát sem kiterjeszteni, hogy elérje a Jacenét. Nem tudta még azt sem,
hogy Jacen mit gondol. Az öccse ijedten néze vissza rá. A kislány egy dolgot biztosan tudo . A
testvére egyáltalán nem tudja, mire gondol ő.
– Jacen! – kiálto a. – Anakin! – Tudo beszélni! De nem válaszolt semmit sem Hethrirnek.
– Úgy látom, megérte étek – mondta Hethrir. Megragadta Jaina és Jacen kezét, és maga után húzva
őket elindult.
– És mi lesz a Kancellár Úr wyrwul ával? – kiálto a Jacen.
– Nem vagytok már olyan kicsik, hogy házi kedvencet tartsatok – válaszolta neki Hethrir.
Az ajtó bezárult, a wyrwulf felüvöltö mögö e. Hethrir olyan magas volt és olyan gyorsan ment,
hogy Jainának futnia kelle , hogy lépést tartson vele. Tigris hosszú léptekkel gyalogolt utánuk. Jaina
alig láto valamit. Megbotlo , de Hethrir felránto a a földről, és továbbvonszolta maga után.
– Álljon meg! – kiálto a Jaina. – Álljon meg! Ne! Segítség! – sikoltozta.
– Segítség! – kiabált Jacen is nővérével. – Segítség, engedjenek el!
– Jaya, Jasa! – sírta Anakin mögö ük.
Jaina megpróbálta lefékezni Hethrirt, hogy hátrapillanthasson a válla fölö . Anakin Tigris karjaiban
vergődö , aki erre szorosabban ölelte magához. Elég szorosan ahhoz, hogy fájjon. Anakin szeme
könnyektől ragyogo .
– Hagyd békén az öcsémet! – kiálto a Jacen. Ő is küzdö Hethrirrel, hogy kitépje magát a fér
kezéből. És ekkor Anakin meglökte Tigrist. Tigris fájdalmában feljajdult, és majdnem elejte e Anakint.
Hagynia kelle , hogy a kis ú lába a földhöz érjen, aztán kénytelen volt mindkét kezét mocsokfoltos
ruhájához dörgölni. Erre már Hethrir is megállt. Elengedte Jaina és Jacen kezét. Jaina odafuto
Anakinhoz, és magához ölelte a kisöccsét, aki belefúrta magát a nővére vállába. Jacen melléjük térdelt
a földre, és mindke őjüket átölelte. Jaina lá a az arcán, hogy mindenre elszánta magát. Hethrir
fenyegetően közelede feléjük. Nagyon dühösnek látszo . Szúrós szemekkel Anakinra néze . Aztán
elmosolyodo . Leguggolt a három gyerek mellé. Keményen Anakinra néze .
– Pontosan, ahogy reméltem – mondta halkan. – Amint azt elvártam a Skywalker–vérvonaltól.
Átnyúlt Jaina fölö , és megsimoga a Anakin haját. Hethrir keze nyomán kisimultak a kis ú fürtjei.
Hirtelen megragado egy ncset, és erősen megcibálta. Anakin felsikolto a meglepetéstől, a
fájdalomtól és a dühtől. Jaina mint egy fúria vete e magát Hethrirre, és beleharapo a ruháján
keresztül, Jacen pedig mindkét öklével csépelni kezdte a fér karját. Hethrirnek egy arcizma se
rándult, pedig Jaina nagyon erősen beleharapo . Anakin képességei teljes erőből kitörtek körülö ük.
A sötét folyosó kivilágosodo , Hethrir ujjai közül is fénysugarak törtek elő. Jaina zihálva kapkodo
levegő után. Hethrir keze úgy néze ki, mint egy csontvázé. Az Anakin által gerjeszte fény kihunyt.
Jainának olyan érzése támadt, mintha egy nedves, hideg takaró burkolta volna be. Tigris elhúzta
Jainát és Jacent Hethrirtől. Jaina mozgó foga kiese , és benne maradt Hethrir ruhaujjának
szövetében. Jaina úgy meglepődö , hogy elengedte a fogával a fér t. Anakin tágra nyílt szemekkel
Hethrirre bámult.
– Nyugodj meg! – mondta Hethrir halkan, még mielő Anakin bármit is szólhato volna. Hethrir
szavaiból kihallatszo a félelem. Jacen megragadta Jaina kezét. A kislány ujjai fájtak öccse erős
szorításától. Anakin komolyan megszeppenve nézte Hethrirt, és egész testében remege . Jaina
megpróbált odamenni hozzá, hisz neki kelle rá vigyáznia, mert ő volt a legidősebb, de Tigris
megfogta a vállát és megállíto a.
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
ti
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
fi
ti
tt
tt
tt

tt

tt
fj
tt
tt
tt
tt

tt

fi
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

fi

fi

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
fi

tt

tt
tt
tt
fi

tt
tt
 – Csináld azt, amit mondtak neked! – gyelmezte e. – És akkor senki nem fog bántani sem téged,
sem az öcséidet.
Senki nem bánt még így a kislánnyal ez idáig. Jaina azt sem érte e, rniért is kell most így bánnia
bárkinek is vele. Luke bácsi is tudta befolyásolni a képességeiket, az övét is, a Jacenét is, de még az
Anakinét is. De az jó dolog! Anakin még túl kicsi ahhoz, hogy tudja, mit is tesz. De Luke bácsi sohasem
olto a ki Anakin fényeit. Ő sohasem boríto a be Jainát és Jacent egy borzasztó, nedves, hideg
takaróval, amelyet Jaina nem is láto , nem is tudo megfogni, vagy lehúzni és ledobni magáról a
padlóra. Luke bácsi segít nekik jól használni a képességeiket, segít nekik, hogy többet megtudjanak
róluk. Néha még a saját erejével is segít nekik, hogy meg tudja mutatni, hogy kell csinálni azt, amit
épp gyakorolnak. Nem így!
– Vidd ezt a ke őt a szobájukba! – mondta Hethrir Tigrisnek. – Aztán gyere vissza hozzám!
– Engedelmeskedem, Hethrir – felelte Tigris. Hangja tele volt csodála al.
– Kérem a fogamat! – szólalt meg Jaina.
Hethrir megrázta a ruhaujját, és a kislány foga a földre po yant. Tigris viszont nem engedte el
Jainát, hogy érte menjen. Hethrir felve e Anakint. Jaina kisöccse nem ellenkeze . Nem volt képes
ellenkezni.
– Kérem, hagyja, hogy velünk maradjon! – kérlelte Jaina. – Ő még csak hároméves... Egy pillanatra
megállt. Anakin most azt mondaná: Három és fél! De nem mondo semmit.
– Nagyon jól fogunk viselkedni, ha hagyja, hogy velünk maradjon! – mondta Jaina kétségbeese en.
Hethrir lenéze a kislányra, aki már sztában volt vele, hogy mindaz a kedvesség, amit a fér
szemében lát, csupán hazugság, mint minden, amit eddig mondo nekik.
– Ha jók lesztek – mondta a fér – megengedem, hogy meglátogassátok a kisöcséteket. Néhány nap
múlva. Vagy egy hét múlva.
Megfordult, a mozdulatra hosszú ruhájának alja a bokája körül örvényle , és Anakinnal az ölében
eltűnt a sötétben. Az utolsó dolog, amit Jaina az öccséből láto , a félelemtől tágra nyílt szemei voltak.
Tigris végiglökdöste Jainát és Jacent a folyosón, aztán befordultak egy sarkon. Hethrir természe ölö
erejének nedves, hideg takarója még mindig beburkolta Jainát.
– Nagyon hideg van – su ogta a kislány.
– Ez nem igaz, teljesen meleg van – mondta erre Tigris.
Jaina sérültnek és kiszolgáltato nak, bolondnak és ijedtnek érezte magát. Bár még kisgyerek volt,
de eddig még senki sem bánt vele így. Képességeit mindig megpróbálta jól használni. Hisz az övé a
felelősség. Azóta, amióta megérte e, mit is jelent ez a szó, tudta, hogy nagy jelentősége van az
életében. Bárcsak beszélhetne anyával! Sose volt szabad arra használnia a képességeit, hogy másokat
bántson. De mi van ilyenkor, amikor szükséges lenne, amikor ezzel akadályozhatná meg, hogy őneki
vagy Jacennek ne essen bántódása, amikor ezzel védhetné meg a kisöccsét? Ő volt a felelős
Anakinért, de éppúgy az ő dolga volt az is, hogy megfelelően használja a képességeit. Az meg volt
engedve, hogy akadályt használjanak maguk megvédésére. De tudta, hogy az már nem működik
Hethrir ellen. Hethrir megszünte e az akadályt, gondolta Jaina. Nem le volna erre képes, ha csak
egy egyszerű bácsi. Nem hiszem, hogy ismeri apát, és azt sem, hogy ő anya barátja. S az utolsó
gondolata az volt – és ez a gondolat olyan volt, mintha a kelő nap világíto a volna be fényével a sötét
folyosót – hogy nem hiszi el, hogy anya, apa és Luke bácsi meghaltak! És tényleg így hi e.
Megpróbálta elkapni Jacen tekintetét, hogy meglássa rajta, vajon ő is tudja–e, hogy anya és apa
élnek. Elfordíto a az arcát, hogy Jacenre nézzen, de Tigris megfogta a fejét – keze meleg volt, a
mozdulata pedig nem volt durva, de a célja világos volt – és kényszeríte e a kislányt, hogy
előrenézzen.
– Egyenesen előre megyünk, kihúzzuk magunkat – mondta a ú. – Szemünk előretekint, hogy
lássuk, mivel nézünk szembe.
– Ez butaság – mondta Jaina. – Akkor egy csomó dolgot elszalasztasz!
– És nem mondunk ellent az idősebbeknek – folyta a a kioktatást Tigris.
– Mi az, hogy "ellentmondani"? – kérdezte Jaina.
– Ne szemtelenkedj! – szólt rá Tigris.
– Mi az, hogy "szemtelenkedni"? – kérdezte Jaina.
tt

tt
tt
tt

tt

tt
fi
tt
tt
tt
ti

fi
tt

tt

tt

tt
tt

tt
fi
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt

fi
tt
tf

tti
 Egyik szóról sem tudta, hogy mit jelent, így hát Tigris megpróbálta elmagyarázni, hogy mindke ő
ugyanazt jelen , de a kislány még mindig nem tudta, mit is jelentenek. Erre a ú mérges le , nem
mondo semmit, és még gyorsabban ösztökélte előre őket a sötétségben. Jaina azon törte a fejét,
hogyan szedhetné le magáról a nedves és nehéz takarót. A takaró köve e és körbeve e őt.
Láthatatlan volt, és amikor Jaina megpróbálta megérinteni, nem érze semmit maga körül. De
állandóan úgy érezte, mintha Hethrir hideg keze még mindig a vállán nyugodna. Vergődve próbálta
magáról lerázni, mint ahogy Anakin vergődö az ő karjaiban, mikor cipelnie kelle . És ez a
próbálkozás teljesen kimeríte e. A folyosó egy nagy, négyzet alakú, kőpadlós szobában végződö . A
szobában félhomály uralkodo , de legalább nem volt teljesen sötét, mint odakint. Halovány szürkés
fény sugárzo a mennyezet felől, amely nagyon alacsonyan volt, alacsonyabban, mint amit Jaina
eddig életében láto . Ha Tigris egy kicsit felágaskodik, könnyedén el is éri, Hethrirnek pedig nemigen
kelle volna ágaskodnia, hogy megérinthesse. A szobának nem voltak falai, csak fából készült ajtói.
Minden ajtó mindkét oldalával egy–egy másikhoz csatlakozo , és mindegyik zárva volt. Ablakok nem
voltak. Jaina nemigen hi e, hogy megtalálná azt az irányt odakinn, amin befelé jö ek. Vagy lehet,
hogy meg kellene próbálni minden egyes ajtót, gondolta. Legalább száz volt belőlük, de lehet, hogy
hétezer! Azonban az egyik kifelé vezet, gondolta a kislány. Ekkor jö rá, hogy ha ez egy űrhajó – és
nem tudta eldönteni, hogy az–e vagy sem – akkor a kijutásból semmi jó sem származna. Nagyon
fáradt volt. Próbálta te etni, hogy nem akar elszunyókálni – elszunyókálni úgy, mint az Anakin korú
kisgyerekek – de nem bírta nyitva tartani a szemét. Tigris beterelte Jainát és Jacent a nagy kőszobába,
ahol visszhangot vertek a lépteik. O aztán megállt az ikrek közö . Jaina olyan álmos volt, hogy a
únak dőlt, és majdnem állva elaludt. Tigris keze a kislány vállán feküdt, s ez volt számára az egyetlen
meleg dolog az egész világon. Egy másodpercre – csak egy másodpercre – a ú kezének érintését egy
barátságos ölelésnek érezte. Jaina elképzelte, amint a ú felveszi őt, és elviszi egy olyan helyre, ahol
lehet szunyókálni, és betakarja őt, ahogy azt Winter szokta. És minden rendbe van. Aztán eszébe
juto , hogy hol is van és mi is történt, és talán Tigris is pont erre gondolt, mert megrázta a vállát, és
felébreszte e őt.
– Hahó! – mondta. – Csak semmi alvás. Nem alhatunk, csak az ágyunkban. Nincs i idő
lustálkodásra!
– Nem is alszok! – ltakozo Jaina, de ebben alig volt igaza.
– Én sem – mondta Jacen.
Hangja alapján ugyanolyan álmos volt, mint Jaina, hisz őt is ugyanúgy beboríto a Hethrir nehéz és
hideg takarója. De amint ágyba kerülünk, minden jóra fordul, reménykede Jaina. O jó meleg lesz,
és lopva kihúzom a kezem a takaró alól, és ő is kihúzza lopva a kezét a takarója alól, és meg tudjuk
fogni egymás kezét. És még ha nem is beszélhetünk gendolatban egymással, su oghatunk. Jaina
szeme megtelt könnyekkel, látása elhomályosult. Még soha nem kelle azon gondolkodnia, hogyan
fogja meg lopva a testvére kezét. Még soha nem kelle azon gondolkodnia, hogy bármit is lopva
kelljen csinálniuk! Annyira fázo , és annyira éhes, magányos és fáradt volt, hogy majdnem újra
könnyekben tört ki. Csak az a gondolat tarto a vissza a sírástól, hogy nemsokára tud majd beszélni
Jacennel, és majd együ kitalálják, mit is csináljanak. Tigris megint terelni kezdte őket előre, mígnem
elérték az egyik kisajtót, amit Tigris ki is nyito . Jaina azt hi e, hogy e mögö is egy hosszú folyosó
lesz, azt viszont nem hi e, hogy végig tudnának menni még egy hosszú folyosón. De semmi ilyesmi
nem volt az ajtón túl, csak egy pici szoba: olyan széles, mint az ajtó, és vagy kétszer olyan hosszú.
Jaina zavartan megállt. Talán van valahol hátul a szobában egy másik ajtó, gondolta, de nem láto
sem kilincset, se automata kapcsolót, és még az ajtó körvonalára utaló jeleket sem. A nyito ajtó
nehéz, félelmetes fából készült, míg odabent a szoba szürkén fénylő kőből volt. Tigris elengedte Jacen
kezét, és pár lépésnyire betaszíto a a kis út a pici szobába. Az ajtó döndülve becsapódo mögö e.
– Jacen! Jacen! – kiálto a Jaina. Kitépte magát Tigris markából, az ajtóhoz szaladt, és megfogta a
kilincset, de Tigris azonnal elhúzta onnan. Az ajtó túloldalán Jacen a nővére nevét kiáltozta, a kislány
hallo a a hangját, de csak tompán.
– Gyerünk! – mondta Tigris. – Ne légy olyan, mint egy kisbaba! I mi nem sikoltozunk és nem
kiabálunk. Mi bátrak vagyunk.
Jaina mérgesen pördült meg.
– Én bátor vagyok!
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt

ti

ti

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt

tt
tt

tt
fi
tt
tt
tt
tt
fi
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

 Próbálta megütni a út, de az elkapta mindkét kezét, és úgy lefogta, hogy semmit nem tudo
csinálni.
– Bátor vagyok, és a testvéremhez akarok menni!
– I az ideje lefeküdni – mondta erre Tigris. – Reggel majd nem fogsz ilyen bolond módon
viselkedni. Gyere!
Talán tudok majd Jacennel beszélgetni a falon keresztül, gondolta kétségbeese en, talán nem is lesz
olyan rossz... Reménykedve fordult a Jacen szobája melle ajtóhoz. De Tigris elveze e a Jacen
szobájától, keresztül a hatalmas, négyszögletű termen. Kinyito egy éppolyan pici szobába vezető
ajtót, mint amilyen a Jacené volt, de ez olyan messze volt a ól, amennyire csak lehete . Tigris
elengedte a kislány kezét, aki a szemébe néze
– Mutasd meg nekem, hogy tényleg bátor vagy! – mondta. Betekinte a szobába, és Jaina tudta,
hogy azt akarja tőle, hogy bemenjen, anélkül hogy mondania kelljen. A kislány ismét a ú szemébe
néze , egyenesen a hatalmas, sötét szemekbe.
– Haza akarok menni – mondta.
– Tudom – mondta neki halkan a ú. Egy pillana g tétovázo , aztán a pici szoba felé inte . – De...
nem mehetsz.
A kislány bement a szobába. Nem volt más választása. A ú bezárta mögö e az ajtót. A kísérte es
szürke kő elsötétede . Jaina elkezde kutatni egy másik ajtó után. Egy másik kijárat után. Egy út után,
amelytől csak egy zár vagy egy nagy faajtó sarokpántjai választják el. De nem talált semmit, csak egy
szilánkos horzsolás nyomát, ahol valaki belerúgo a fába. Körbejárta a pici szobát, végigtapoga a a
falakat, de nem talált semmit. Megkopogta a az oldalfalakat, a hang alapján ugyan üreg volt
mögö ük, de nem érkeze válasz. A szoba túlsó végén valamibe belesüppedt a lába. Térdre
ereszkede , és megtapoga a a földet. Puha volt és szivacsos, a kezével is be tudta nyomni. Ekkorra a
lidércfény már majdnem teljesen kialudt, annyira, hogy a maga elé emelt ujjait még lá a, de a padlót
már nem. A puha rész a földön épp csak akkora volt, amin össze tudo kucorodni; ki is próbálta.
Fázo , de ez még mindig Hethrir láthatatlan takarója mia volt. A saját ágyában akart lenni, a saját
takaróját akarta és Ebát, a puha vuki babáját, amelyet Csubakka hozo neki, az ikertestvérét, Abát
pedig Jacennek, amikor utoljára o hon járt. A fény teljesen kihunyt, a szobában nagyon sötét le .
Jaina remege . Azt fogom játszani, gondolta, hogy táborozni vagyunk, csak az összes
kempingfelszerelésünk elvesze . Talán vízbe ese . Minden vizes le . Így kell megoldanunk a dolgot.
Elképzelte, hogy a puha kempingmatraca van ala a, épp most száradt meg, kényelmes és meleg. És
rajta van az az okos kempingtakarója is, amely tudja, hogy mikor fázik, és tudja, hogy akkor fel kell
melegítenie a gazdáját. Tudja, hogy be kell őt bugyolálnia, amikor fúj a szél. Szere , ha néha nedves
lesz – szeret úszni. Csak úgy fekszik a földön, hisz nincs neki lába. És cánkol és megrázza magát, hogy
megszáradjon és felmelegedjen a bundája, hogy Jaina be tudjon takarózni vele, és el tudjon aludni.
Amikor még kicsi volt, még o hon is benne szerete aludni. Anya is vele kempingezik, sző e tovább a
mesét Jaina. És apa, és Winter... és Csubakka... és Luke bácsi... és Mr. Thripio... Artu–Detu nem jö ,
mert nem szere , ha bekoszolódnak a lábai, ezért o hon maradt. Szalonnát sütö ünk a tábortűznél,
és Anakin o alszik, és Jacen is i van, és csináltunk kakaót is...
Egy kis fénypont jelent meg a kislány elő , olyasmi remegő fény, mint egy lángocska. Kinyújto a a
kezét felé, és Jacen megmarkolta az ujjaival, és Jaina nem reszkete tovább...
Tigris visszasiete Lord Hethrir kamrájába. Ostoba voltam, gondolta. Ostoba és gyenge, amiért
kényezte em őket. Nem teszek velük jót, ha kényelembe helyezem őket. Csak ostobává és gyengévé
teszem ezzel őket!
Letérdelt Lord Hethrir ajtaja elé. Nem kopogo , Lord Hethrir úgyis tudta, hogy i van. A Lord
tudomására fogja hozni, ha kész fogadni, ha eljön a megfelelő idő. Tigris arra használta a várakozási
időt, hogy az általa elkövete hibákat elemezze. Végül, amikor már épp kezde fájni a térde, Lord
Hethrir ajtaja kitárult. Tigris érezte a vállán Hethrir tekintetének súlyát. Felemelte a fejét, és Hethrir
szemébe néze .
– Több idődbe került, mint amennyire szükséged le volna – mondta Hethrir.
– Igen, Lord Hethrir.
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

ti

tt

fi

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt

ti
tt
tt
tt

tt
tt
tt
fi
tti
tt
tt
tt
tt

tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
tt
 Egy pillana g, de csak egyetlen pillana g, Tigrisnek megfordult a fejében, hogy hazudik, hogy a
kisgyerekeket hibáztatja a többle dőért. Hogy ellenségesek és szemtelenek voltak. De a
szemtelenségük nem okozhato neki időveszteséget.
– Hibáztam, Lord Hethrir. Beszélge em a gyermekekkel. Megadtam nekik az instrukciókat, amint azt
kívánta, de szükségtelenül hosszan beszéltem hozzájuk. Ostoba és... gyenge voltam.
Hethrir fenyegetően magaslo a ú fölé, bár harag nem látszo az arcán. Soha nem látszo rajta a
harag. Tigris nem hi e, hogy valaha is érze volna haragot, és úgy gondolta, hogy a fér tudata túl
fejle volt ahhoz, hogy ilyen hiányosságai legyenek.
– Csalódtam benned, Tigris – mondta Hethrir.
Tigris is csalódo volt, csalódo önmagában. Soha nem volt vele elégede Hethrir; mindig hibázo .
– De mivel bevallo ad a hibád, adok neked egy újabb esélyt. Állj fel!
Tigris engedelmeskede . Hethrir visszatért a kamrájába, és türelmetlenül pillanto vissza
odabentről.
– Gyere már!
Tigris megdöbbenve köve e Hethrirt. Hethrir ritkán hívta be a szobájába. Hatalmas
meg szteltetésnek érezte, ha beléphete a csodaszép fogadószobába, ahol az aranyszín padlólapokat
vastag, mintás szőnyeg, a falakat pedig csiszolt lambéria fedte, a mennyezetre pedig girbegurba
fénycsövek rajzoltak mintákat.
A legkisebb új gyerek, Anakin ült csendesen a szőnyeg közepén. Az energiája már sokkal kevesebb
volt, mióta Tigris utoljára lá a. Gyenge, remegő fénnyel újra elkezde ragyogni a teste.
– Bevallo ad a hibát, amit elköve él – mondta Hethrir még egyszer. – Ez segít megtalálni az erő felé
vezető utat. Megbocsátok neked. Mit gondolsz erről a gyermekről?
Tigris ránéze a kis úra.
– Nagyon erős lehet – felelte Tigris. – Fény sugárzik belőle. Ön egy fátyol mögé helyezte.
– Pontos meg gyelés – bólinto Hethrir. Tigris megrémült a dicsére ől. Bár nem volt igazi dicséret,
mégis annak volt nevezhető, azokhoz képest, amiket eddig kapo a fér tól. Végre–valahára, nem
bosszanto a fel a mesterét!
– Köszönöm, Lord Hethrir!
– El fogom vinni őt, hogy alávessem a meg sz tásnak – mondta Hethrir.
– A meg sz tásnak? – kérdezte Tigris, a megdöbbenéstől elfeledve helyzetét.
Ez a gyerek egy Birodalmi I ú lenne, kérdezte magától. Ha az én uram az ellenség gyermekét aláve
a meg sz tásnak, akkor engem miért nem?
– De uram, ő még nem is kapo kiképzést... ő még nem Proktor, még csak nem is segítő...
Hethrir mindenféle harag vagy neheztelés nélkül néze rá a úra. Tigris megrémülve hallgato el.
– A gyermeket alá fogom vetni a meg sz tásnak – mondta Hethrir, mintha Tigris nem is szólalt
volna meg. – Vidd az üzenetemet a segítőknek: készítsék elő a hajómat!
– Igenis, Lord Hethrir – su ogta Tigris. Tigris tétován felállt. Lord Hethrir nem felejthe e el a holnap
reggeli fogadást, gondolta Tigris. Újra próbára tesz? Már olyan régen szolgálom őt, igazán nem
üzenethordásra kellene használnia! Én is rég kivívtam már a jogot arra, hogy alávessen a
meg sz tásnak. Nem félek a veszélytől! Talán, gondolkozo tovább Tigris, Lord Hethrir azt hiszi, én
felejtkeztem el a fogadásról. Talán azt hiszi, hogy a reményeim olyan követelődzők, hogy mia uk
elfelejtem a feladataimat.
– Van i valaki, aki tagja a Birodalmi I aknak, uram?
– Biztos, hogy nincs. Mindannyian a Birodalom újjászületésén dolgoznak, azzal, hogy aláássák az Új
Köztársaság rendjét. – Lord Hethrir hangjában türelmetlenség bujkált.
– Akkor a Főproktort kérjem meg, hogy intézze el a vendégeit? – kérdezte Tigris.
– A vendégeimet?... – kérdeze vissza Hethrir. – A Főproktor?
– Holnap reggel, uram.
Hethrir várt egy kicsit, mielő újra megszólalt volna.
– Nem hagynám a Főproktorra a vendégeim fogadását, ugyanúgy, mint ahogy terád sem, ostoba
Tigris! – mondta maró éllel. – Nem áll szándékomban távozni, mielő a vendégeim megérkeznének!
Miből gondoltad, hogy így tennék?
– Félreérte em – válaszolt gyorsan Tigris. – Kérem, bocsásson meg!
tt
ti
ti
ti
tt
tí
ti
tt
tí
tt
ti
tt
tí

tt

fi
tt
tt
fi
tt

tt

tt
tt

fj
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
ti
fi
tt
tt

ti
fj
ti
tt
tí
ti
tt

tí

tt
tt
fi

tt
tt

tt

tt
tt

fi

tt

tt

tt
fi

tt
tt
tt

tt
ti

 – Állandóan bocsánatot kérsz, de soha nem fogsz megváltozni úgy, hogy ne legyen szükséged
bocsánatkérésre. Ezen kellene munkálkodnod!
Tigris lesütö e a szemét. Nem juto eszébe semmi, amit erre mondhato volna, csak az, hogy
bocsánat, de nem akart újra bocsánatot kérni. Félt, hogy már túlzo an felbosszanto a Lord Hethrirt.
Megfogta koszos, barna ruhájának szélét, és közben az juto eszébe, mennyire messze áll még ő a
segítők rozsdaszínű tunikájától, vagy a Proktorok világoskékjétől. Hethrir is felállt, fehér ruhája
suhogo , ahogy a puha szövet önmagához ért a mozdula ól. Tigris remegni kezde a hangtól. Lord
Hethrir fénykardjának nyüszítő zümmögése töltö e be hirtelen a szobát, és a penge ezüstszürke fénye
árnyékot vete Tigris üres kezeire. Tigris felemelte a fejét, hogy csodálkozva felnézzen, mint mindig,
Lord Hethrir kardjának jelenlétében. A penge elenyésze .
– Próbáld meg még egyszer – mondta Lord Hethrir, és odanyújto a a fénykard markolatát Tigrisnek.
Tigris melegnek érezte a kard markolatát a tenyerében. A fénykard túl nagy volt Tigris kezébe, de ő
úgy markolta, ahogy csak tőle telt. Tudta, hogy Lord Hethrir mit akar tőle. Lord Hethrir fénykardjának
pengéjét csak az Erő használatával lehete ak válni. Hethrir nem engede senkit sem a belső
köreibe, aki nem tudta zárni az áramkört, és előcsalni a pengét. Tigris megpróbált – mint ahogy már
próbálta máskor is – kapcsolatot létesíteni az Erővel, kiterjeszteni önmagát, megteremteni a pengét. A
kisgyermek Anakin felemelte a fejét és érdeklődve néze rá. Semmi sem történt. A kard hideg és
halo maradt.
– Add ide! – szólalt meg Anakin, s kinyújto a a kezét Tigris felé. Lord Hethrir gyengéden
rámosolygo Anakinra.
– Nem, kicsim – mondta neki. – Neked nincs szükséged a fénykardomra.
Tigris felé fordult, és újra sóhajto egyet. Visszave e a kardját, és elrejte e a markolatot a felső
ruhája alá. Tigris egy pillanatra megláto egy másik fénykardot is, egy kisebbet, amelyet még sosem
láto viselni eddig. Tigris meg volt győződve róla, ha Lord Hethrir hagyná, hogy azzal a kisebbel
tegyen próbát, biztos sikerrel járna. De Tigris próbált már hasonlóra célozgatni egyszer, és az ura
elutasító hallgatásának emléke elve e a kedvét a ól, hogy újra próbálkozzon.
– Menj! – mondta Lord Hethrir.
– Igenis, Lord Hethrir – válaszolta Tigris.
Mentora elégedetlen volt vele. Ő is elégedetlen volt magával. És meg volt ijedve. Azok a gyermekek,
akik nem voltak képesek megérinteni az Erőt, nem érdemlik meg, hogy Lord Hethrir közelében
maradjanak.
Jaina arra ébredt, hogy nagyon éhes. Nagyon sötét volt. Hol vannak a holdak és a csillagok? Lehet,
hogy teljesen beborult, gondolta Jaina. Aztán eszébe juto minden, ami történt. Zihálva felült,
elkezde tapogatózni maga elő – nem Jacen fogta a kezét?, de nem lá a őt, nem hallo a őt, nem
találta a testvérét.
A padlón lévő puha hely újra megszilárdult, Jaina erre riadtan felugro . A hely, amely a szobában
ágyként szolgált, most eltűnt. Kitapoga a az utat az ajtóig, amely még mindig ugyanaz a szálkás faajtó
volt. A sarokvasai kívül voltak, mint ahogy a retesze is.
– Engedj ki! – szólalt meg. Az ajtó nem válaszolt. – Nyílj ki! – próbálta újra. – Kérlek. – Semmi sem
történt. Megpróbálta még néhány más nyelven is, de egyikkel sem ért el változást. Felsóhajto . Nem
is igazán hi em, hogy működni fog, ha megkérem, gondolta.
Félt kipróbálni a képességeit, hogy felderítse a reteszt, de a ól is félt, hogy mi van akkor, ha nem
próbálja ki. Abban a pillanatban, amikor kinyúlt a retesz felé, rögtön beburkolta Hethrir nehéz, hideg
leple. Jaina összerándult és hátratántorodo . Sikerült egy pillanatra elérnie a reteszt, amely ugyan
egyszerű volt, de nagy és nehéz. Ráadásul tenyérnyi vastag fa volt közte és a retesz közö . Szét
tudnám szedni, gondolta. Tudom, hogy szét tudnám szedni. Ha nekikezdenék. Össze is tudnám rakni,
nem maradna egy darabja sem. Újra reszketni kezde . Hethrir leplét hidegnek és nedvesnek érezte.
Kíváncsi volt rá, vajon eltűnne–e megint, ha jól viselkedne. Zsebre dugta hideg kezét, hogy
megmelengesse.
Az ujjai a többfunkciós szerszámot tapinto ák ki. Kive e a zsebéből. Hogy is felejthe em el,
kérdezte magától. Kinyito a a fához való szerszámot, és hozzáérinte e az ajtóhoz. Nem volt szabad a
szerszámot benn a házban, a bútorokon használnia. De ez most biztosan más.
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
ti

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
 Néhány forgács lehullo a földre. Az ajtó egy reccsenéssel kinyílt, tompa fény söpört végig a
kislányon. Hátraugro és gyorsan elrejte e a szerszámát a zsebébe.
– Jaj! – Olyan sötét volt a szobájában, hogy a fénytől megfájdult a szeme. Megdörgölte.
– Gyere ki! – hangzo fel Tigris hangja. Jaina nem lá a őt, de felismerte a hangját. Pislogva és a
szemét dörzsölve kilépe az ajtón. Tigris bezárta az ajtót mögö e. A kislány meglá a Jacent, aki
leszege vállakkal állt a saját szobája elő . Azonnal futni kezde feléje, Tigris viszont elkapta, és
megállíto a. A kislány vergődni kezde , de nem tudo kiszabadulni. A ú visszaállíto a őt a szobája
elé. Ekkor szétnéze a teremben. Minden egyes ajtó elő egy–egy gyerek állt, mind más–más
világról. Egyikük sem mozdult. Ijedten és fáradtan álldogáltak, a ruhájuk pedig rongyos volt. A nagy
kőterem közepén rozsdavörös ruhájú idősebb gyerekek álltak dupla sorba rendeződve.
– I mi nem szoktunk szaladgálni – mondta Tigris. – Megvárjuk a Proktor engedélyét.
Tigris a nagy szoba elé mutato . Egy magas, világoskék ruhás atalember állt a bejáratnál, és
gyelte a bennlévőket. Karjait összefonta maga elő .
– Utána a segítők megmutatják nekünk, hogyan kell felsorakozni, aztán odamegyünk, ahová
mondják.
A segítők legyezőszerűen szétoszlo ak a rongyos gyerekek közö , precízen és kifejezéstelenül tért
hagyva közö ük, mintha csak terelgetnék őket. A gyermekek engedelmesen a Proktor felé fordultak.
A terem túlsó felén Jacen döbbenten állt, ahol volt. Jaina Tigrisre néze , és nem mozdult egy tapodtat
sem.
– Miért? – kérdezte Jaina. – Jacenhez akarok menni! Hol van Anakin?
– Mondtam már, hogy i mi nem szemtelenkedünk!
– Nem is csináltam olyat, hisz nem is tudom, hogy mit jelent!
– Fordulj meg! – szólt rá élesen Tigris.
Jaina a földre szegezte a tekintetét, csakúgy, mint azt Jacen te e a terem túloldalán.
– Nem akarsz reggelizni? – kérdezte Tigris.
– De! – kapta fel a fejét Jaina.
– Akkor tedd, amit mondok.
Jaina arca elsötétült a haragtól, és újra elkezdte bámulni a földet. Tigris előretaszíto a, egy másik
segítő ugyanezt te e Jacennel, akinek fortyogó természe ölö képességei már a robbanás szélén
álltak, de visszafogta magát. Hethrir leple már kezde elmúlni, s félt, hogy újra visszatér.
– Lódulj! – mondta Tigris. A többi gyerek is egyszerre lépve elindult előre. Tigris feléjük taszíto a
Jainát, hogy együ menjen velük. De ő nem volt hajlandó egyszerre lépni velük. Jaina csoszogva
rakosga a a lábát a betonon, amire Tigris még jobban belevájta ujjait a vállába. De nem mondta a
kislánynak, hogy hagyja abba, így ő továbbra is csoszogo . Ennek zaja kihallatszo a többi gyerek
masírozásának egyenletes tamp–tarmp–tarmpjából. Egy második csoszogó hang is hozzáadódo a
hanghoz. És nem egyszerre az övével! Jaina átnéze a terem túloldalára, ahol a vigyorgó Jacent
pillanto a meg. A dolognak a segítő vete véget, aki előrefordíto a Jacen fejét.
A többi gyerek csendben megállt. A terem túlsó felén egy Proktor ragadta meg durván Jacen karját.
– Miért nem szökdécselhetek? Miért nem szaladhatok? Miért nem kiabálhatok?
– Mert nem szabályos. Meg kell tanulnod, hogyan fegyelmezd önmagad.
Ez az utolsó mondat elgondolkodta a a kislányt. Azok a leckék, amelyeket Luke bácsitól ve ek,
többnyire arról szóltak, hogyan kell önmagunkat fegyelmezni.
De már megtörtént a baj. Jaina szökkent néhány lépésnyit: egy láb – hopp! másik láb – hopp!
Körülö e minden gyerek abbahagyta a menetelést, és ugrálni, szökdécselni kezdtek. Egy vörös–arany
színű kentaur formájú gyerek patás lábával kopogó táncba kezde : helyben vágtázo , miközben
pö yös véknyát csapkodta hosszú farkával; felemelte a fejét és egy örömteli nyerítést hallato , amire
Jaina és Jacen is válaszolt. Tigris erősen visszaránto a Jainát.
– Hagyd abba! Légy csendben!
Körmeit belevájta a kislány bőrébe.
– Aú! – kiálto a az. Színlelhe e volna azt, hogy nem fáj, de nem lá a értelmét a színlelésnek,
amikor a ú igenis erőszakos volt.
– Hagyd abba! Ez durva!
fi
tt
tt

tt
tt
tt
tt
fi
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tf

tti
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
fi

tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt

 A ú szorítása egy pillanatra enyhült, de aztán újra erősebb le . Kényszeríte e a kislányt, hogy
megálljon,
– Mindannyiunknak el kell fogadnunk a szabályokat – kiabálta Tigris. – Te még gyerek vagy. Nem
tudhatod, mi a jó neked. Engedelmeskedned kell nekem, mint ahogy én engedelmeskedem a
Proktoroknak és Lord Hethrirnek.
– De Luke bácsi megengedi, hogy szaladgáljak és szökdécseljek! – mondta. – Abból semmi baj nem...
– Luke Skywalker halo – vágo közbe Tigris.
– De...
– Nincs több vita! – torkolta le Tigris. – Állj be csendben a sorba, és kövesd az elő ed álló gyereket!
Jaina örült, hogy Tigris félbeszakíto a, hisz majdnem elkotyogta, hogy tudja, Luke bácsi él! És anya
is, emlékezte e önmagát, és apa is, és...Egyszer csak Hethrir o volt melle e. Lehet, hogy csak
képzelődö , de mintha ezüstös jeleket láto volna a fér ruháján, a vállán és a mellkasán keresztül.
– Lord Hethrir! – kiálto fel Tigris, és térdre vete e
magát.
– Mi ez a felfordulás? – vonta kérdőre Hethrir.
– Elmagyaráztam a szabályainkat a gyermeknek – felelt Tigris, miközben a földet bámulta.
– Ne magyarázz! – mondta Hethrir. – Parancsolj!
– Hol van az öcsém? – kérdezte Jaina. – Hol van Anakin?
– Rosszul viselkedtél – mondta neki Hethrir. Felemelte a hangját, hogy az összes gyerek és segítő
meghallja. – Ma nincs senkinek reggeli, mert ez a gyermek rosszul viselkede . Mindannyian rögtön a
tanterembe mentek.
– Ez nem igazság! – kiálto a Jaina. – Nincs reggeli... nincs reggeli senkinek sem, mert én
szökdécseltem?
– Csi ! – su ogta Tigris.
Hethrir öles léptekkel kiment a teremből, anélkül hogy bármit is mondo volna a kislánynak. Léptei
nyomán fehér ruhája örvényle a padló fele . Jaina olyan éhes volt, hogy a hasa hangosan korgo . Ő
és Jacen semmit sem e ek a tegnapi ebéd óta. Összefuto a nyál a szájában, amikor a tegnapi
hallevesre, a szendvicsekre és a gyümölcsdesszertre gondolt...
– Ez nem igazság!
– Megszegted a szabályokat. – Tigris talpra állt. – Egy csoport tagja vagy. A szabályok az egész
csoportra vonatkoznak.
– De...
– Légy csendben! – szólt rá Tigris. – Lord Hethrir az ebédet nem lto a le... még.
Jaina körbehordozta a tekintetét a többi gyereken. Azt gondolta, valószínűleg nagyon mérgesek rá.
Senki nem szólt semmit, és nem is néze rá senki. Már az első pillanatban észreve e, hogy pont
annyira soványak mindannyian, mint amennyire rongyosak, és arra gondolt, milyen éhesek lehetnek.
Szerete volna bocsánatot kérni tőlük, de félt, ha megszólal, Lord Hethrir elveszi az ebédjüket is.
Elcsendesede . Amikor a gyermekek sora elindult előre, ő is beállt a sorba a többiekhez. De a lépései
egy kicsit le–lemaradoztak a többiek ütemétől. Jaina olyan éhes volt, hogy alig tudo gondolkodni, és
úgy unta, amit csinálnia kelle , hogy alig bírt ébren maradni. Nem érte e, hogy miért kell egy kis
kabinban üldögélnie, ahol nincs napfény, se friss levegő, és magolnia az elő e a levegőben pukkanó
zajjal előtűnő információkat. A legtöbbet – a nevének betűit, az órarendjét – már meg is tanulta. Arról
az anyagról, amit nem tudo , nem is érte e, miért is kellene tudnia. Aztán már nem is törődö velük.
A rossz válaszokért kapo hibapontok egy idő után hatalmas összeggé nő ek, az ezt mutató szám
pedig o lebege a feje fölö . Nem érdekelte. Aztán elaludt.
– Hát, te egy nagyon buta kislány vagy.
Jaina riadtan felugro . Nem hallo a meg, hogy Tigris bejö a kabinjába. Felállt, és felnéze a úra.
– Nem vagyok buta! Okos vagyok! Miért vagy ilyen durva?
A ú az egyik ujját rászegezte a rossz válaszokért kapo , kísértetként lebegő hibapontokra. Körmei
piszkosak és töredeze ek voltak.
– Nem kellene azt gomdolnod rólam, hogy durva vagyok – mondta Tigris. – Én csak segítek neked
megtanulni a fegyelmet.
– De durván viselkedsz.
fi
fi
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
fi

tt

tt

tt

tt
ti
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
fi
tt

 – Ha nem akarod, hogy durván viselkedjek, akkor válaszolj a kérdésekre!

– De hát ezek olyan buta kérdések!
– Nagyon szemtelen gyerek vagy. Azt hiszed, hogy te jobban tudod, mit kell tudnod, mint Lord
Hethrir? Nagyon tudatlan vagy!
– Nem vagyok az! Nem vagyok az! Én szeretek tanulni! De ezek hülyeségek!
– Milyen magas a Firrerre bolygó legnagyobb vízesése?
– Tudom, hogyan kell meghatározni azt, hogy milyenek az áramlási viszonyok egy folyó felső
folyásán – mondta Jaina reménykedve. – Tudom, miként kell kiszámolni egy vízesés magasságát, még
akkor is, ha nem tudunk felmenni a tetejére!
– De Lord Hethrir nem ezeket a kérdéseket te e fel – mondta Tigris. – Ő azt kérdezte: milyen magas
a Firrerre bolygó legnagyobb vízesése?
– Nem tudom. Ez is hülye kérdés... nem érdekel senkit a válasz. Utána tudok nézni.
– Ezerkétszázhatvanhárom méter magas. Lord Hethrir szerint minden tanult embernek tudnia kell
ezeket az adatokat. Ülj le a képernyődhöz, és tanuld meg, amit ő kínál neked!
A kislány úgy lá a, nincs más választása.
– Ez akkor is hülye kérdés – su ogta maga elé.
tt
tt

tt

 4. fejezet
Leia álmában hangokat hallo . Sötétség ve e körül, csak fü yök és csiripelés áradt felé minden
irányból. Aztán a hangokból alakok formálódtak. Feléjük kiálto , hangja az alakokhoz ért, három kicsi
alakhoz, akik oly törékenyek és drágák voltak. Leia zihálva ébredt fel. A karosszékében aludt el. A
lámpák érzékelték a mozdulatait és felfényle ek. Micsoda borzalmas rémálom, gondolta. Aztán
rádöbbent, hogy nem rémálom volt. Az oldalánál Artu Detu panaszosan fü yögö .
– Ó, de megijeszte él – mondta neki. – Mi baj van, Artu? Van valami új hír?... – Nem volt. – Azért
ébreszte él fel, hogy menjek az ágyamba aludni? – Szomorúan elmosolyodo . – Nem hiszem, hogy
számítana, hol vagyok.
Feltápászkodo ; a nyaka és a háta teljesen elgémberede . Kábának érezte magát és szédült. Az
éjszaka közepén járt az idő. Még órák vannak hajnalig.
– Mr. Iyon altatót ado ! – kiálto fel. Megrázta a fejét, megpróbálta elűzni az alvás kábulatát. – De
miért, én...
Aztán eszébe juto , hogy Iyon kancellár vele együ ivo a teából. Hát ezért ásítozo , és ezért
botladozo ! És talán alighogy kisiete a szobájából, összeese és kábult álomba merült. Mérges volt,
amiért akarata ellenére altatót adtak be neki. De gyelembe véve a kancellár hitét és félelmeit, aligha
tudo rá haragudni. Artu Detu az ajtó felé gurult.
– Jó éjszakát! – mondta neki Leia.
Artu Detu visszagurult felé, aztán el, és újra vissza.
– Mi a baj?
A droid parancsoló hangú fü yöt hallato . Elberrege az ajtó felé. Aztán várakozva megállt.
– Hová mész? Azt akarod, hogy én is menjek?
Artu Detu keresztülrobogo az ajtónyíláson. Leia köve e.
– De hová megyünk? Csubakka felébredt, vagy mi van?
A hercegnő köve e Artu Detut a folyosóra. A vár csöndes volt és félhomályos. Látóterének szélén
különböző felületekre farago gurák váltakoztak és játszo ák el történetüket. Amikor egyenesen
rájuk néze , mozdulatlanok maradtak, puszta kőfaragások. Artu Detu nem a kórház felé ve e az
irányt.
– Erre! – mondta neki Leia. A droid továbbment, anélkül hogy egy pillanatra is megtorpant volna.
Leia kíváncsian – és kissé zavartan – utánasiete . Balzsamos éjszakai levegő folyta körül a hercegnőt,
amint Artu Detu után kilépe a várból. Nem is tudo ennek a kijáratnak a létezéséről eddig. A vár
olyan nagy volt és olyannyira labirintusszerű, hogy csak azokat az útvonalakat volt képes
megjegyezni, amelyek azokat a helyeket kötö ék össze, ahová szükséges volt nap mint nap mennie.
Fent az égen a Munto Codru jó néhány holdja keringőzö . Az éj csöndjét csak néhány éjszakai élőlény
rikoltása törte meg.
– Hová mész? – kérdezte su ogva Leia.
Hirtelen minden zaj elhalt körülö ük. Leia megállt, és a változás okát fürkészte. Csendben álldogált,
és az éjszaka zajai újra felhangzo ak; először a távolibbak, aztán a közelebbi rikoltások, végül a
ciripelés is, majdnem a lába elő . Artu Detu fü yente egyet. A droid hangja elvegyült az éjszakai
lények zajai közö , akik zavartalanul folyta ák éji koncertjüket. Artu belépe az erdőbe, és gurulni
kezde a rét felé vezető ösvényen. A mező szélén, o , ahol a gyerekek eltűntek, Leia egy pillanatra
megállt, de aztán újra nekiindult. Amikor a sztás túloldalán újra a fák közé ért, hirtelen zihálva kelle
a levegő után kapnia, mert végig visszatarto a a lélegzetét. Olyan vagy, mint egy ijedt gyermek,
mondta magának. Vagy, te e hozzá, mint egy rémült anya... Hamar rájö , hogy hová is megy a droid.
Gyorsan utolérte.
– Mi van a mezőn? Artu, tudod, hogy hol vannak a gyerekek? Valamelyik hajón vannak elrejtve?
Néhány űrhajó állt a vár birtokaihoz tartozó kis leszállómezőn. A nagyobb hajókat a fő űrkikötőben
kelle letenni, mivel i csak primi v kiszolgálóberendezések álltak rendelkezésre. De ha a
gyermekrablók valamilyen módon hozzáférhe ek valamelyik i eni hajóhoz, akkor elrejtőzhe ek i is.
Senkinek sem juto volna eszébe, hogy i kutasson, mivel ezeket a hajókat nem lehete elvinni. A fő
űrkikötő felszállási engedélye nélkül semmiképp, és a fő űrkikötő nem ado felszállási engedélyt
senkinek sem.
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt

tí
tt

tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt

tt
tt
tt
tt
fi

tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt
 – Mondd már, Artu!
Artu Detu nem felelt. Három űrhajó állt a kis leszállómezőn. Az egyik egy futárhajó volt, az, amit Han
és Luke után akart küldeni. A második egy különlegesen díszíte an k helyi űrjármű volt, egy Munto
Codru–i hajó, a kancellár részére tarto ák fenn. A harmadik az Alderaan volt, Leia kedvence és
büszkesége. Az Alderaan egy első osztályú kisméretű hajó volt, és még hiperhajtóművel is
rendelkeze . Annak idején Luke megró a őt azért, hogy ahelye , hogy a Jedi–lovagok útját
tanulmányozná, ő inkább megtanult űrhajót vezetni. Ám az volt az igazság, hogy sokkal könnyebb és
gyorsabb volt az Alderaan vezetését megtanulni, mint azt, miként kell Jedi–lovagnak lenni. És sokkal
szórakoztatóbb. Talán ezért is szere e meg a kis hajót olyannyira. A Köztársaságért vállalt
felelősségteljes megbizatása távol tarto a őt az e éle örömöktől. Tudta, hogy ez mindenkire igaz.
Luke a végkimerülésig hajto a magát. Leia gondolta, hogy Luke szándékosan hajtja magát még túl is a
végkimerülésen, vagy azért, hogy próbára tegye önmagát, vagy teljesítőképességének egy újabb
szintjére jusson. De néha ezzel megijeszte e Leiát. Azt kívánta, bárcsak együ nő ek volna fel;
bárcsak ismerte volna bátyját gyerekként, akkor biztosan jobban megértené őt. Han szándékosan
nem hajto a túl magát saját teljesítőképességének határán. Nagyon sok próbán átment már élete
során, nem is volt szüksége arra, hogy újabbakat állítson maga elé. De állandóan a saját
állóképességei határait ostromolta, anélkül hogy tudatosan te e volna ezt. Gyakran történt meg az,
hogy amikor Leia hazament egy diplomáciai fogadásról vagy egy hosszúra nyúlt megbeszélésről,
amelyet a tanácsadóival tarto , Han az íróasztalára borulva horkolt. Egyszer még a fürdőkádban is
elaludt; Leia nem tarto a volna kizártnak, ha öt perccel később ér haza, férje megfullad. Ezért utaztak
el Luke–kal. Mindke en kiégtek. Szükségük volt egy kis lazításra. Leia kételkede abban, hogy Luke
Jedi–lovagokat fog találni az útjukon, inkább azt remélte, egy kis pihenéshez fog jutni. És remélte, Han
nem hagyja, hogy elvesszen, mint ahogy azt régen sem hagyta. Leia köve e Artu Detut a mezőre. Azt
várta, hogy a droid a futárhajónál áll majd meg, de amikor Artu Detu elhaladt melle e, egy nagy
sóhaj szakadt ki belőle. Csak nem a kancellár hajójához megy? Ő mindig kedves és segítőkész volt
hozzá. Még annak is megvolt az oka, amiért altatót ado be neki. De ha a gyerekek a hajóján vannak,
ha ő rabolta el a gyermekeit azért, hogy növelje a presz zsét a Munto Codrun... Artu Detu elhaladt a
kancellár hajója melle is, és a Leiáé felé folyta a tovább az útját. Leia futo a droid után. Senki nem
tud beszállni az én jóváhagyásom nélkül az Alderaanba!, hördült fel magában. Senki! Még Han sem.
És biztos, hogy az ikrek vagy Anakin sem! A gyerekrablók nem kényszeríthe ék őket, hogy nyissák ki a
hajót, mert ők nem is tudták, hogyan kell. Szíve zakatolni kezde a mellkasában. Az Erő gyakorlo
használója esetleg képes behatolni a hajójába anélkül, hogy bekapcsolná a riasztókat. Hagyta, hogy
kissé lenyugodjon. Várj és nézz szét, mondta magának. Várj, aztán nézz körül. Artu Detu megállt az
Alderaan melle . Leia egyik kezét a hajója ezüstszínű oldalára fekte e. Semmiféle jelzés nem
csú to a el a hajó á etsző fényezését, amely mintha higanyból le volna rá felrakva. Egy olyan
személy nevére volt bejegyezve, aki nem léteze , Leia álnevére, amelyet azért regisztráltato , hogy
egy nap, valamikor, valahogy le tudjon lépni és el tudjon repülni egy csendes helyre, ahol senki nem
ismeri fel. A hajó adatai közö nem is szerepelt név, csak egy szám, mert az a név, hogy Alderaan,
túlságosan is kötődö a hajó gazdájának valódi nevéhez. Az Alderaan majdnem minden lakója
elpusztult a Halálcsillag támadásában, csak egy kevesen élték túl. Leia Organa volt az egyikük.
– Van i valaki, Artu? – su ogta.
A droid egy halk, nom zümmögő hangot hallato ; olyan hangot, amilyet az Alderaan bocsát ki
magából felszálláskor.
– Jól van. Meg fogom állítani őket, még mielő elmennének innen. Ne aggódj!
Beütö e a belépési kódokat, és a fedélze ajtó kinyílt. Leia belépe a hajóba, és csendben elindult a
folyosón. Nem érezte, hogy bárki is behatolt volna, sem hogy bárki a fedélzeten tartózkodo volna.
Artu Detu halkan köve e. Leia nem kapcsolta fel a világítást; bekötö szemmel is eltalált volna a
hajón bárhová. Benéze az utasfülkébe: semmi. Senki nem rejtőzö a második kabinban, sem az
orrban, sem a raktárban, sem a hajókonyhában. Továbbaraszolt a pilótafülke felé. A szíve hangosan
kalapált. A pilótafülke is üres volt. Vajon a hajtóműveknél el tudnának rejtőzni? Már csak ez a
lehetőség maradt. A hajtóművekhez vezető ajtónál megállt és óvatosan hallgatózni kezde . Nem
hallo semmit, sem összeesküvők su ogását, sem ijedt gyerekek kiabálását, sem Anakin éles hangú
sivítozását, amit hisztériás kitöréseinél szoko hallatni. De talán alszanak. Halk, nom zümmögés
fí
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
tt
tt
tt
tt
ff
tí
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
tt
tt
tt

tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt

tt
 hallatszo fel a közelében. Hátrapillanto a válla fölö , várva, hogy Artu Detut fogja megpillantani,
amint megint a hajója hangját utánozza. A folyosó üres volt mögö e. A zümmögés erősödö . Valaki
belekezde a felszállási műveletek végrehajtásába. Leia becsapta az ajtót, és rohanni kezde vissza, a
pilótafülke felé. Artu Detu volt az, már kibocsáto a a csatlakozóit és behelyezte őket a hajó
irányítórendszerébe, és beindíto a az Alderaan hajtóműveit.
– Hagyd abba, Artu! – kiálto a Leia. – Mi a fenét csinálsz, én nem mehe...
Egy ve te hologram rajzolódo ki elő e a levegőben. A kép a Munto Codru űrútvonalait ábrázolta,
amelyek mellesleg nem voltak túl zsúfoltak e régi világ körül. Nem érkeze vagy távozo hajó az
utóbbi néhány napban. Egy kivételével. Egy magányos nyomvonal hagyta el a felszínt. Miután elérte a
szökési sebességet, elhagyta a bolygó légkörét, hiperűrsebességre kapcsolt és eltűnt.
– Mi ez, Artu?
A droid egy trillával felelt neki. Leia felindultan vágta bele magát a pilótaülésbe. A gyermekrablók
hajójának útvonalát bámulta.
– Miért nem szólt nekem erről senki eddig?
Artu Detu megmuta a, hogy ez az információ eltűnt az űrkikötő jelentéseiből. Az egyetlen valódi
információ az esetről Artu Detu tömör burkolata mögö rejtezik.
– Elmentek... – su ogta Leia. – Honnan tudtad meg, hogy jö él rá?
Artu Detu eldalolta neki a magyarázatot. A droidnak bármikor el kell tudni navigálnia a környező
űrben, és elővigyázatból – vagy talán ösztönből – állandóan gyeli az űrhajóforgalmat. Amikor a
gyermekrablók lecsaptak, Artu összehasonlíto a az adatbankját az űrkikötő jelentéseivel, és
felfedezte a különbséget. Artu Detu úgy gondolta, hogy ez az ellentmondás összefüggésben van a
gyermekrablókkal. Leia egyetérte Artu következtetésével. A Munto Codrun nagyon kicsi az
űrhajóforgalom. A jelentésekben lévő eltérések pontosan egy időben történtek a gyerekek
elrablásával, túlságosan is gyanúsak, túlságosan kézenfekvőek. Az Alderaan hajtóműveinek
zümmögése fokozódo . Leia sztában volt vele, hogy most le kellene állítania az Alderaant, vissza
kellene térnie a várba, és megbeszélnie a dolgot a tanácsadóival. Órákig tanácskoznának, próbálnák
eldönteni, mit is tegyenek, mi is lenne a legkörültekintőbb megoldás, rábíznák magukat azoknak a
szeszélyére, akik elrabolták a gyerekeit. Vitatkoznia kellene Iyon kancellárral, hogy ez csak egy helyi
emberrablási ügy...
– Te megértesz engem, ugye – mondta Leia, inkább magának, mint Artu Detunak – ha most
elmegyünk, és tévedtünk... s ez tényleg egy helyi cselszövés, akkor Mr. Iyon wyrwul át
veszélyeztetjük.
Artu Detu egy elhalkuló fü yöt bocsáto ki. A bizonytalanságot hallo am volna, kérdezte Leia
magától. Vagy ez az én bizonytalanságom? Sokkal könnyebb volna Mr. Iyonnak hinnie és várnia még
néhány órát, aztán megegyezni egy Munto Codru–i famíliával, aztán látnia, ahogy a gyermekei
boldogan rohannak a karjaiba. És követné őket Iyon kancellár masszív és rémísztő szta fekete
wyrwul a. De nem hi ebben. Nem hi e, hogy a helyi emberrablók át tudtak volna hatolni az ő
biztonsági rendszerén, és csak úgy ripsz–ropsz kilopni Csubakka oltalmazó karjaiból a gyerekeit.
Határozo an azt gondolta, hogy a rablók ennél sokkalta hatalmasabbak és gonoszabbak voltak.
Megsebesíte ék Csubakkát és nyomásbombát vete ek be, hogy ezzel fedezzék az akciójukat és a
szándékaikat, gondolta Leia. Megpróbáltak két óra előnyhöz jutni, és elrabolták Mr. Iyon wyrwul át is,
hogy ezzel is megerősítsék a poli kai emberrablás gyanúját, s tévútra vezessenek bennünket, amíg
elmenekülnek. Ha ez igaz, akkor a gyerekek már nagyon messze vannak a Munto Codrutól, és halálos
veszélyben forognak. Az egyik kezét gyöngéden Artu Detu burkolatára te e.
– Igen – mondta. – Igazad van. Vállalnom kell a kockázatot.
Artu Detu egyetértően sivíto .
– Bocsánat, Mr. Iyon – su ogta Leia. – Remélem, helyesen cselekszem.
Megragadta a biztonsági övet, és beszíjazta vele magát a pilótaülésbe, aztán a kapcsolókhoz nyúlt.
Gyorsan á uto a visszaszámlálási procedúrán, áthágva ezzel a biztonsági előírásokat. Az űrhajó
életre kelt körülö e. Indulás. Az Alderaan felszállt. Amint az Alderaan a felhők felé ért, az űrkikötő
szenzorjai befogták. Egy álmos forgalomirányító üzenete hangzo fel.
– Munto Codru–i űrkikötő a WU–9167–nek! A felszállást azonnal szakítsa meg!
tí
fj
tt
tt
tt
tf
tt
tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
ti

tt
tt
ti
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
fi

tt

tt

tt

tt
tt

ti
fj

tt
tt
tt
fj
 Ha Leia válaszolt volna, azonnal megtudják, ki a pilóta. Magyarázkodnia kellene, be kellene
bizonyítania az igazát – és ő pedig nem tudná bebizonyítani az igazát. Csak ő tudta, hogy nincs más
választása. Azt pedig nem hagyha a, hogy kitudódjon, a Köztársaság elnöke szeszélyesen kezde
viselkedni.
– Munto Codru–i űrkikötő a WU–9167–nek, térjen vissza a bázisára, a hiperűr–felügyelő
rendszerünk javítás ala áll! A továbbhaladás veszélyes lehet a tes épségére!
– Mondd meg neki, hogy van saját felügyelőrendszerünk! – utasíto a Leia Artu Detut. Az Alderaan
áthatolt az atmoszférán, miközben a burkolata felforrósodo . Artu Detu elfütyülte az üzenetet.
– Munto Codru–i űrkikötő a WU–9167–nek, ez nem elfogadható válasz. Megrovás, bírság és akár a
hajó elkobzása forog kockán.
Artu Detu egy megnyugtató magyaráza al válaszolt. A kancellár tkolózása a ckó ellen dolgozo .
Ameddig az űrkikötő rendőrsége nem tudja meg az igazat, ők csak egy adminisztra v parancsot
szegnek meg. Bejegyeznek nekik egy bírságot. Betervezhe k a hajó elkobzását, vagy a vezetői
engedélye bevonását akkor is, ha visszatér. De ez nem rendőrségi ügy volt. Nem gyanítják, hogy ő egy
menekülő gyerekrabló, mert nem is tudnak semmiféle gyerekrablásról.
– Munto Codru–i űrkikötő a WU–9167–nek, ha vészhelyzetben van, küldünk egy vontatót.
– Ó, Artu! – sóhajto fel Leia. Nem hiányzo más, mint az, hogy kerülgessenek egy űrvontatót, meg
annak a vonósugarát. Artu kisugárzo egy lekicsinylő prüszköléshez hasonló jelet, és lezárta a
kapcsolatot.
– Ezt Hantól tanultad, mi? – kérdezte Leia.
Az Alderaan elérte a légkör felső határát. Az egyre vékonyuló levegőben a keletkeze hő hamar
szétsugárzódo , így a hajó burkolatának hőmérséklete lecsökkent a nagyon forróról a nagyon
hidegre. A kék ég indigószínűre válto , aztán bíborra, majd végül feketére. Feltűntek a csillagok. Az
egyik csillag megmozdult: fény verődö vissza egy ütö –kopo űrvontató burkolatáról, amint az
pályát változtato , hogy találkozzon Leiáékkal. Hogy megállítsa őket, egy vonósugarat bocsáto ki az
Alderaan és azon pont közé, ahol a gyermekrablók kiléptek a hiperűrbe.
– Milyen erős? – kérdezte Leia. – Mennyire kell elmennünk tőle, hogy ne érjen el bennünket?
Artu Detu kitért a feleletadás elől.
– Szerintem i tökéletesen jó lesz – mondta Leia. Ahelye , hogy megváltozta a volna a pályáját,
Leia felgyorsíto a az Alderaant. Artu Detu ltakozóan felhuhogo .
– Nem érdekel. Rengeteg energiánk van. Ha a sugár elkap minket, egyszerűen kiszakítjuk magunkat.
– Munto Codru–i űrkikötő a WU–9167–nek, a nyomában vagyunk. Álljon meg, a mi vonósugarunk
úgyis leküzdi a maga gyorsulását! Pilóta, nem sérült meg? Ha lekapcsolja a hajtóműveit, nagyon
megkönnyítené a dolgunkat.
A forgalomirányító hangja nyugodt volt. Ha az Alderaan végveszélyben le volna, Leia értékelte
volna az ilyesfajta megnyugtatást. Az Alderaan tovább gyorsult a vontatósugár felé. A megjelenítő
megmuta a neki a vonósugarat, amely egy várakozó, márványsűrűségű energiamezőként tűnt fel a
hajója körül. Még több energiát ado rá. Még jó, hogy nem kell harcolnunk, gondolta. Esélyük sincs,
hogy megállítsanak. Nem kell aggódnom a biztonságukért. Saját biztonsága teljesen lényegtelennek
tűnt.
– Munto Codru–i űrkikötő a WU–9167–nek, biztosítsa be magát a vonósugár ellen, eléri magát
durván öt, négy...
Artu Detu gyorsan begurult egy biztonsági mélyedésbe, és lerögzíte e magát. Leia a droidra néze .
– Miből gondolom, hogy tudod, hogy milyen erős a vonósugár? – kérdezte.
– ...három, ke ő, egy, befogás!
Az Alderaan erőszakosan megrándult, amint a vonósugár elkapta és lelassíto a. Leia a maximumra
kapcsolta a hajtóműveket. Az Alderaan erősen rázkódo . Leiának szinte fájt, hogy túl kell terhelnie a
hajóját. Az Alderaan pajzsai ellenálltak a vonósugárnak. Egy pillanatra Leia kis hajója szabaddá vált, de
az űrvontató erre egy ósdi és elavult hajótól meglepő sebességre kapcsolt, és újra elkapta az
Alderaant. Az Alderaan vergődö a szorításában. A pajzsok erejük határán remegtek. Az Alderaan
lelassult, mintha egy hegyi folyóban szánto a volna a hullámokat – árral szemben. Ha bajban lennék,
gondolta Leia, szörnyen hálás lennék annak, aki ilyen jó állapotban tartja ezt az űrvontatót... A
pajzsok helyreálltak. Az Alderaan előnye nőni kezde , és egyre közelebb került a szabaduláshoz. Az

tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

ti
tt
tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
ti
tt
ti

tt
tt

tt

tt
tt
fi

tí
tt

tt

tt
tt
tt

 Alderaan újra megrándult. A vonósugár megszakadt. A sebességváltozástól az Alderaan megugro , és

Leiát olyan erő préselte a pilótaülésbe, hogy egy pillana g még levegőt sem kapo . A látását
elhomályosító fájdalomhullámokat leküzdve beállíto a a hajó pályáját. Az Alderaan válaszul
lecsendesede , és továbbhúzo .
– Ne! –kiálto a az űrkikötő irányítója, és hangjában nyoma sem volt az előző önbizalomnak. –
Bocsánat...
A csillagok az Alderaan útját körülölelő, sokszínű vonalakká robbantak szét.
– Megcsináltuk! – kiálto a Leia. Egy fájdalomról árulkodó, mégis megkönnyebbült üvöltés
visszhangzo végig a hajón.
– Mi volt ez? – kiálto fel ijedten Leia. Gyorsan kioldo a a biztonsági övét és talpra ugro , és a hajó
hátsó része felé futo . A második kabinban – abban, amelyiket üresen talált, amikor a gyerekrablókat
kereste – Csubakka feküdt a priccsen.
– Mi... Hogy?... – Leiának a szava is elállt.
Artu Detu begurult utána a szobába, és megállt Csubakka melle , és boldogan csiripelt.
– Te engedted be őt? – kiálto fel Leia. – Hogy tudtad ezt megcsinálni? Ezért hagytad, hogy a
gyermekeim után még a hajtóművek alá is benézzek? Így volt időd őt beengedni? De ő sebesült! Hogy
fog így meggyógyulni? Mit fogok én kezdeni egy sebesült vukival?
Abbahagyta a szidást, és próbált megnyugodni. Olyan mérges volt, hogy alig bírt beszélni, főleg nem
egybefüggően. Csubakka felordíto . Leiának még a mai napig is koncentrálnia kelle , hogy megértse
a vúkit. Már régóta gyelte és tanulta a nyelvét, hogy képes legyen kommunikálni a férje legrégibb
barátjával. Még mindig nem tudta kiejteni a Csubakka nyelvének hangjait, de bizonyos előrehaladás
már mutatkozo a szavai megértésében. Csubakka fájdalmát, sajnálatát és szomorúságát fejezte ki,
amiért nem sikerült megakadályoznia Jaina, Jacen és Anakin elrablását, de egy pillana g sem érze
lelkiismeret–furdalást azért, hogy elszökö a kórházból.
– Nem fogok visszamenni – mondta Leia Artu Detunak. – Nem viszem őt vissza dr. Hyoshoz. Merem
remélni, gondoltál arra, hogy elegendő gyógyszert hoztál neki!
Az Alderaannak volt orvosi felszerelése, de Csubakka hatalmas volt, a sebe pedig súlyos. Leia csak a
legelemibb orvosi ismeretekkel rendelkeze , amit még a régi időkben szede össze. Átvágo a
kabinon és megállt Csubakka melle , s lenéze rá. A vuki morgo valamit.
– Sajnálom, hogy megsérültél – mondta a nő. – És tudom, hogy szeretnél nekem segíteni. De én
jobban örülnék neki, ha a Munto Codrun maradtál volna. Téged mindenki fel fog ismerni, ezért is nem
utazha ál el Hannal! Még ha fel is épülsz annyira, hogy talpra tudj állni, akkor is a hajón kell
maradnod.
Csubakka acsarogva vágo vissza.
– Feltételezem, igazad van – válaszolt Leia kelletlenül. – Téged és Hant felismernének az emberek.
Téged és engem... talán nem. Majd még meggondolom.
A vuki hatalmas keze a kézfejéhez ért; az ujjai, amelyek nagyon melegek és gyöngédek voltak, lassan
a csuklója köré fonódtak. Leia ki akarta tépni a kezét, miközben a vukihoz fűződő dühét próbálta
leküzdeni, de veszíte .
– Aludj! – mondta. – Most csak egy dolog engedélyeze számodra: az alvás.
Kimenekült, még mielő haragjában megsérte e volna a vukit. Leia belevete e magát az Alderaan
pilótaülésébe. Mélyen, lassan lélegze , de a gyakorlatot most egyenetlennek érezte, mert még
mindig dühös és lehangolt volt. A nyugtató rituálé az egyike volt annak a néhány Jedi–képességnek,
amelyet bár elkezde megtanulni, és azt mondta Luke–nak, hogy ő már tudja is, de erre a bátyja azt
felelte neki, hogy senki sem képes tökéletesen megtanulni a Jedi–technikákat.
– Minden alkalommal, amikor egy újabb szintre érkezel – magyarázta – rájössz, hogy valójában még
semmit sem értesz, vissza kell menned a kezdetekig, a legelemibb gyakorlatokig, és meg kell tanulnod
azokat a dolgokat, amelyekre elő e nem gyeltél fel.
– Ez nagyon biztató – felelte erre akkor Leia száraz hangon, amit Luke hajlamos volt egyet nem
értésként felfogni.
– Az hát! – mondta. – Csodálatos, nem? Mindig van valamit tanulni. Mindig van valami új.
tt

tt
tt
tt
tt

fi
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt

fi
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
ti

tt
tt

tt
tt

tt
tt
ti

tt

tt
tt
tt
 Pulzusa és légzése lassan megnyugodo . Ma reggel óta először érze halvány reményt, gyerekei
halvány jelenlétét. A lelke belefájdult, annyira bánkódo utánuk. Artu Detu lépe be mögö e a
pilótafülkébe. A reménysugár eltűnt.
– Nem hozzád beszélek – mondta neki Leia. Artu Detu panaszos nyüszítés kíséretében elgurult. Leia
újrakezdte az egészet. A veleszülete , de képzetlen tehetségét leginkább nyugodt, vagy felindult
állapotában tudta használni. Ha nyugodt volt, akkor jobban tudta ellenőrizni, ha dühös volt, sokkal
nagyobb energiákat tudo felszabadítani. Dühösen viszont jóval nagyobb volt a veszélye a
használatnak. Körülö e ragyogtak és örvényle ek a hiperűr fényei. Valahol a mintázatuk közö
kellene megtalálnia a rablók nyomát. Meg kell találnia. Gondolatban meglá a őket, utánuk nyúlt, de
kisiklo ak a keze közül és eltűntek. Nyugodj meg, mondta magának. Nyugodj meg, és talán
megtalálod őket!
De lehetetlen volt magát arra utasítania, hogy ne aggódjon. Abbahagyta a közönyös nyugalom
keresését. Nem tudta eljátszani a higgadtságot. Ehelye inkább a dühöt, a félelmet és a fájdalmat
próbálta kioltani magában. Könnyek kezdtek peregni a szeméből, elhomályosíto ák a látását, és
lecsorogtak az arcán. Körmét belevájta a pilótaülés karfájába. Zokogo , sóhajtozo és motyogva
szórta az átkokat Han csempészcimborájára. Felsikolto . Mindaz a düh, félelem és fájdalom, ami
eddig gyötörte, egyszerre csak eltűnt. Szeretetének és bánatának ereje keresztültört a gyémántként
ragyogó kékesfehér valóságba. A kékesfehér területet átszelve egy élénkbíbor csík jelent meg, és
beledöfö a hiperűr lágy szivárványszíneibe: Leia lá a, érezte, hallo a a színét. Ízét és szagát is
érzékelte. Az Alderaan kapcsolói után kapo , és a vérvörös nyom után eredt. Artunak igaza volt,
gondolta Leia. A gyerekek erre jö ek, és ez nem egy közönséges emberrablási ügy volt. Leia
megkönnyebbülésében és félelmében reszketni kezde . Helyesen döntö . De a gyermekei még
nagyobb veszélyben voltak, mint Mr. Iyon wyrwul a.
Odakinn, a pilótafülke elő Artu Detu gurult felalá, és kétségbeese en fü yentgete .

* * *

A kristályos fehér törpe egyenesen a Crseih Állomás felé tarto , miközben egyre jobban
eltávolodo a fekete lyuktól. Mindkét csillag elért pályájának azon pontjához, ahol pontosan
egymással szemben helyezkednek el, és ezzel együ járt az is, hogy hosszú napokat és rövid
éjszakákat hoztak létre. Han kihasználva a néhány órányi viszonylagos hűvösséget, sétálva érkeze
vissza a szállásuk csendes forrása és üvegszerűen á etsző medencéje közö fekvő ösvényen. Ebben a
helyiségben az egyedüli világosságot a krátertó partját szegélyező lámpák beszűrődő fénye jelente e.
Han ledobta a dzsekijét, lerúgta csizmáját a lábáról, és végigheverede az ágyán. Hosszú séta volt
mögö e a Crseih Állomás első kupolájától a szállásukat rejtő parkkupoláig. Elfáradt, de az élmények
fel is pezsdíte ék. Egy fénykard zümmögő nyüszítése rázta fel ernyedtségéből. Hátrapördült. Kékes
fény töltö e ki a szoba sarkait, de még a porcicák búvóhelyéül szolgáló ágyalját is, mintha a fény
túlságosan erős le volna ahhoz, hogy árnyékot vessen.
– Hol voltál?
Luke az egyik sarokban üldögélt, kinyújto lábbal, laza tartásban, fázósan összehúzva magán a
ruháját. A fénykard újra felragyogo , aztán kihunyt, ezzel a szoba sötétségbe borult.
– Elmentem egy kicsit élvezni a vakációmat – felelte könnyedén Han. – És veled mi van?
A fénykard zümmögése á urakodo Han mámoros gondolatain, ahogy a penge ismét életre kelt.
– A ól az izétől teljesen megfájdul a fejem – mondta Han.
Luke néhány szertartásos vágást mutato be: egy vágást, egy hárítást és egy döfést. A levegő vibrált.
A penge nem sokkal hibázta el a falat, a függönyt és a dívány karfáját. A kardja fényében Luke
kísérte es gurának látszo . Az energiapengét visszacsúszta a a markolatába.
– Mit fogunk csinálni? – kérdezte Luke.
– Rendbe rakjuk az anyagi helyzetünket – mondta Han, miközben nagyobbra állíto a a fényerőt a
szobában. A dzsekijéért nyúlt, belekotort a zsebébe, majd kihúzo egy maréknyi kreditet belőle.
Hagyta, hogy a bankjegyek lehulljanak az ágyra, a földre, és még Luke lábára is. Luke szenvtelenül
bámult a bankókra.
– Nincs szükségünk arra, hogy rendbe rakjuk az anyagi helyzetünket – mondta.
tt

tt
tt
ti
tt
tt
tt
fi

tt

tt

tt
tf
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
fj
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
 – De hát a határvidéken vagyunk! – kiálto fel Han. – Ha a határvidéken felmutatod a
hitelleveleidet, kiröhögnek. És lehet, hogy egy sikátorban jól fejbe kólintanak, s elvisznek valahová,
hogy valamire felhasználjanak.
– Persze, a kártyanyeremény – mondta Luke szárazon – az teljesen biztonságos.
– Nem tudtam veszíteni ma este, kölyök – magyarázkodo Han. – Azt hi ék, hogy bekapom a csalit,
és horogra akadok, de ráfaragtak. Gazdaggá tehe em volna magunkat az épp csak kényelmes jólét
helye , de én gondolkodtam. Miért legyek kapzsi? Miért kockáztassam meg, hogy túl sokat
markoljak? Úgyhogy ve em a nyereményemet, megköszöntem nekik a kellemes időtöltést... és a
nom sört, s már i is vagyok. Élek és virulok.
– Aggódtam mia ad! – mondta Luke. – Egy szót se szóltál, csak leléptél...
– Nem akartam összeveszni veled – mondta Han a sógorának. – Nem egyeztél volna bele...
– Honnan tudod? Meg sem kérdezted.
– Beleegyeztél volna?
– Nem.
– Látod?
– Nem ez a lényeg! Nekem i küldetésem van, célom, én...
– És akkor mi a gond? – kérdezte Han, miközben hirtelen valami nyugtalanság fogta el. – Mitől le él
ennyire zaklato ?
– Valami furcsa történik i a Crseih Állomáson – mondta Luke. Hangja feszült és komoly volt. –
Valami furcsa, és nem tudom, pontosan mi az. Azt hiszem, sokkal óvatosabbnak kellene lennünk.
– Én üdülni jö em – próbálta viccesre venni a gurát Han. – Az óvatoskodás a legutolsó dolog, ami
megfordulna a fejemben.
Luke csendben kibámult a sötét ablakon.
– Elfáradtam – mondta Han. – Lefekszem aludni. Reggel sokáig ágyban maradok, az ágyban fogok
megreggelizni, és lehet, hogy még az ebédet is az ágyba kérem. Utána pedig valószínűleg
visszamegyek a kocsmába. – Ásíto egyet. – Tedd ugyanezt, kölyök! Pihenj! Ha vannak i olyanok,
akiket neked meg kellene találnod, akkor azokat meg is fogod találni. Vagy ők találnak meg téged.
Csak annyira ült fel, hogy le tudja venni az ingét, de ahhoz túl fáradt volt, hogy a többi ruháját is
levegye. Visszazuhant az ágyába.
– És holnap majd megpróbálod megtalálni Thripiót – mondta még Luke–nak.
– Már megtörtént –jelente e a tényállást Luke.
– Ó, igen? – motyogta Han, félig elbóbiskolva. – És most hol van? – A takarója széle után matato ,
hogy még mielő elalszik, körül tudja csavarni magán.
– I vagyok, Táb... uram. – Thripio lépe be Han szobájába; az új bíbor lakkozásában majdnem
láthatatlan volt.
– Nagyszerű – mondta Han álmosan. – Te és Luke holnap elkezditek a vadászatot, és megkeresitek a
mi tokzatos informátorunkat. – Szeme lecsukódo , és még álomba sem merült teljesen, mikor már
hallo a magát horkolni.
– Már megte em, uram – mondta Thripio. – A hölgy i van.
Han egy nagy horkantással felébredt. Felült, de még félig–meddig aludt.
– Hölgy? I ? Mi a fenének hoztad ide? – Le kelle küzdenie az álmosságát, hogy vissza tudjon
gondolni arra, mit is mondo . Luke a fénykardjával játszo ... használta–e egyáltalán az álcáját, és Han
nem igazán vigyázo a nyelvére. Talán az informátor már tudja is, hogy Han Solo és Luke Skywalker
azért jö a Crseih Állomásra, hogy utánajárjon bizonyos furcsa híreknek.
– Mert beszélnünk kell. – Az új hang lágy volt és halk, de nagyon komoly. Han á ordult a másik
oldalára, és egy elégede mordulással a fejére húzta a takaróját, hogy elbújjon a betolakodótól.
– Jöjjön vissza holnap reggel – hallatszo tompán az ágynemű alól. – Vagy inkább jöjjön vissza
holnap délután.
– Nincs vesztegetni való időnk, Solo.
Úgy ugro fel, mintha a mennykő csapo volna bele, miközben kiszabadíto a az arcát az
ágyneműből. Tudta, hogy kicsodák ők... Luke kardja felzümmögö , és a penge fényes vonala
keresztülhasíto Han homályos szállodai szobájában. A Jedi–fegyver kísérte es fényében Han
megpillanto a az informátor arcát. Nem ismerte fel a nőt.
fi
tt
ti
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt

tt

fi

tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt
ti

tf

tt

tt

tt

 – Nem ismersz meg, Solo – mondta a nő rezignáltan. – Nem kellene, hogy meglepődjek ezen, de
mégis elszomorít, hogy kitöröltél az emlékeidből.
A hangja elindíto a az emlékeket. Han a felismeréstől levegő után kapkodo .
– Engedje meg uram, hogy bemutassam...
– Xaverri? Xaverri! – Han ezt Thripiónak mondta.– Mi már ismerjük egymást.
Luke hagyta, hogy elenyésszen a fénykard pengéje. A szobára a csillagrendszer fényörvényének
hajnalával sápadt homály borult. Hannak végre sikerült magát kiszabadítani a rátekerede takaróból,
és felállt. Szíve vadul vert; úgy érezte magát, mintha versenyt futo volna. Xaverri mélyen a szemébe
néze . Közel olyan magas volt, mint a fér . Régen a szemük pont egy magasságban volt, de most a nő
nem hordo olyan magas sarkú csizmát, amely abban az időben, amikor Han ismerte, az öltözködési
s lusához tartozo . Nem volt már meg a dús, ra náltan feltűzö göndör haja sem, csak rövid bodor
fürtök. Az idomokat inkább elrejtő házisző esből készült nadrágot és inget hordo .
– Hát persze, hogy emlékszem rád, Xaverri – mondta Han halkan. – Persze, hogy emlékszem rád.
Soha nem tudnálak elfelejteni.
Amikor még ismerte a nőt, Xaverri egyszerre volt óvatos és óvatlan, nem vállalt semmiért se
felelősséget, és csak a szeszélye hajto a. Hajmeresztő kockázatokat vállalt. Egy idő után Han arra a
következtetésre juto , hogy csak az izgalmat keresi, mert egyszerűen élvezi. Egyszerre pezsdíte e fel
az, hogy hatalmas rizikót vállal, és hogy izgalmakat él át. A végén Han rájö , hogy a nőt nem érdekli,
hogy túléli–e a kalandokat, vagy belehal. Akkor még nem érte e, hogy miért van ez így. De most már
érte e. Xaverri azért kockázta a az életét, mert élvezte, ha túljárhat a Birodalom fő sztjeinek eszén
és aztán megszökhet előlük. És mindig ő nyert. Han annak idején, az izgalmas borzalmak idején
kezde rájönni, hogy a nő azért nyer mindig, mert meg sem fordul a fejében, hogy veszíthet. Ha
veszíte volna, meghal, és vége szakad a bánatának. Amikor pedig nyert, a bosszú enyhíte e egy
kicsit a bánatát. Xaverri megváltozo . Amikor réges–rég Han megismerte őt, arcfestékek, drága ruhák
és ékszerek mögé rejtőzö . Felerősíte e bőrének aranyszínű ragyogását, álcázta sima arcának
kerekded vonalait. Szemének lágy barnáját átlátszatlan ezüst, metsző pillantású zöld vagy
hátborzongatóan faze ás gyémánt írísznövelő mögé rejte e. Azért a szépsége és élénksége mindig
keresztülsugárzo a mesterkéltség álcáján. Mostanra már régen maga mögö hagyo mindent,
eképp szelleme erősebben ragyogo . Han nem ismerte volna fel, ha csak a képét látja, de a hangja az
ugyanaz maradt, mint ahogy az ereje is.
– Honnan tudtad, hogy én vagyok az? – kérdezte tőle Han.
– Miért ne tudtam volna? – kérdeze vissza Xaverri. – Én küldtem nektek az üzenetet.
– Miért nem mondtad meg, hogy te vagy az? Miért nem használtál olyan nyelvet, amilyet én is
ismerek?
– Mert nem akartam, hogy az üzenetet könnyen el lehessen olvasni. – Tétovázo , mielő tovább
folyta a volna. – És... nem voltam benne biztos, hogy válaszolsz, ha megtudod, hogy az üzenet tőlem
származik.
Han már majdnem elkezde ltakozni, de aztán csendben maradt. Lehet, hogy igaza van, gondolta.
Szégyellem bevallani magamnak, de lehet, hogy igaza van.
– Először nem ismertelek meg – vallo a be a nő. Megérinte e a fér szakállát. – De amint
megszólaltál...
Han érezte, hogy elmerül a régi idők emlékeiben, amikor az ő és a Xaverri gondolatai kísérte es
pontosságú tükörképei voltak egymásnak. Nem tudo volna nyíltan a régi dolgokról beszélni. Teljesen
meglepődö érzelmeinek zűrzavarán és a fájdalmának erején.
– Mit csináltál az elmúlt években? – kérdezte végül. – Mit csináltál a Köztársaság létrejö e után,
miután a birodalmi sztek eltűntek?
– Nem tűntek el, Solo – mondta a nő. Régen is mindig Solónak hívta. Abban a társadalomban, ahol
Xaverri születe , a szerze név állt az utolsó helyen, az ősökre való hivatkozások hosszú listája után. A
nő szerint a Solo szerze név volt, és a fér alsó osztálybeli vagy árva volt, és csak egytagú neve volt.
Amikor sztázódo ke ejük viszonya, a nő hozzászoko ahhoz, hogy Solónak hívja, és a fér is
megszokta ezt.
tí
tt
tt
tt
tt
tt
ti

tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt

fi
fi

tt
fi

tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
fi
tt
tt
tt

tt
tt

ti
tt

tt
tt
tt
tt
fi
ti
tt
 – Nem tűntek el. Sokan... azok, akiket győztetek le... meghaltak. De sokan közülük előkelő címek
mögé bújtak, várnak és azon dolgoznak, hogy a kormányotok hibázzon és megbukjon. Várnak egy
újabb lehetőségre.
– Hát akkor még sokáig kell várniuk – mondta Han.
– Remélem is. Most is ugyanolyan kapzsik és haszonlesők, mint amilyenek mindig is voltak. Most is
ugyanolyan könnyű őket megkísérteni, amikor még nagyobb vagyont kínálok fel nekik. – Mosolya
élvezkedő és könyörtelen volt. – És még sebezhetőbbek, mert már nincs akkora hatalmuk. Nem merik
felfedni magukat a hatóságaitok elő . Kíméletlenül becsapom őket... és nem fordulhatnak
panasszal senkihez sem.
Han felnevete , amikor elképzelte azokat az arrogáns birodalmi szteket, akiket ő is ismert annak
idején, amint re egve és Xaverri fosztogatásának kitéve tenge k az életüket. Aztán gyorsan
kijózanodo .
– El kellene mondanod nekünk, kik ezek a sztek mondta. – Vagyis kiknek mutatják magukat. Így az
Új Köztársaság igazságszolgáltatásától megkapják, amit érdemelnek.
– Az én igazságszolgáltatásom szigorúbb – mondta Xaverri. – És sokkal élvezetesebb. Talán ha majd
elegem lesz a bosszúból, elmondom nektek azoknak a nevét, akiket megaláztam és koldusbotra
ju a am. És aztán megalázok és koldusbotra ju atok még többet közülük, és azoknak a nevét is
elmondom nektek. Így igazságot teszek én is meg a Köztársaság is.
Han azt kívánta, bárcsak kifakíthatná a nő fájó emlékeit és lecsendesíthetné a bosszúvágyát. De nem
tudo rajta segíteni régen sem, és most sem tud rajta segíteni. Bárcsak magához ölelte volna, amikor
felismerte őt, de most ezt már kínosnak érezte volna. Te egy lépést hátrafelé, és a csizmáját kezdte
keresgélni. A fáradtsága egy pillanat ala elszállt.
– Látom, már megismerkedtél Luke–kal és Thripióval – szólalt meg. Leült az ágya szélére, hogy
felhúzza a csizmáját.
– Igen. – Xaverri Thripio felé bökö a fejével. – Nem találkozom mindennap ilyen fokú
diplomáciával. – Aztán Luke felé fordult. – És nem gondoltam, hogy az Új Köztársaság ilyen illusztris
nyomozókat küld a gyelmeztető üzenetemre.
– Úgy döntö ünk...
– ...hogy a jelentés komoly válaszlépéseket kíván – szólt közbe Han, Luke szavaiba vágva. Bár Luke
valószínűleg ugyanezt mondta volna. Valószínűleg nem említe e volna meg, hogy a nő furcsa
jelentését Han ürügyül használta fel egy kis vakációzásra. Nem akarta, hogy Xaverri megtudja, nem
ve ék komolyan az üzenetét.
– A jelentésében – mondta Luke – nem közölte velünk a különös jelenség forrását. Elmondaná
most?
– Nem – felelte Xaverri.
Luke azonnal talpra ugro erre.
– De el kell mondania! Mondja el nekem! – kiálto a.
– Nem hinne nekem. A saját szemével kell látnia.

* * *

Jaina a folyosón vánszorgo , mint egy a sok közül, a gyermekek hosszú sorában. A segítők
megbizonyosodtak, hogy a sor kellően egyenes, miközben a Proktor gyelte az egész csoportot. Tigris
a közelben menetelt. Ez az, amit nekünk állandóan csinálnunk kell az ebédért, gondolta. Még mindig a
szájában érezte a leves tetején úszkáló avas zsír ízét. Egy kortyot nyelt le belőle, aztán – udvariasan,
ahogy tanulta, mert igenis illemtudó volt, akármit is mondjanak a Proktorok és Tigris – csak annyit
mondo , hogy vacak. Nem azt akarta mondani, hogy rossz az íze – vagyis igen, arra gondolt, hogy
rossz az íze. És romlo is volt. Nem is e e meg. A többiek mege ék. Az övét odaadta a vörös–arany
színű kentaur alakú gyereknek. De egy Vram nevű kis ckó elkapta a tányért, ledobta a földre, aztán
meg odament a segítőkhöz és beárulta őket. Jutalomból adtak neki egy darabka gyümölcsöt.
Szere ék Vramot. Jainának korgo a hasa. Nagyon–nagyon éhes volt. Valaki megbökte a vállát.
Hátrapillanto .
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt
ti

fi

tt

tt
tt

tt
tt
tt
ti
tt
tt
ti

tt
ti

tt

fi
tt
tt
ti
tt
ti

fi
 – Nemsokára játszunk! – mondta a vörös–arany kentaur formájú gyerek. – Játszunk, mindjárt! –
Nagyon erős akcentussal beszélt, de Jaina megérte e. Helyben vágtázo egy gyorsat, ugyanúgy, mint
amikor Jaina keresztülugrált a gyülekezőtermen. Kecses patái kopogtak a kőpadlón. Tigris
hátrapillanto , hogy megállítsa a vidám zaj okozóját, de a vörös–arany gyerek ekkor már ugyanúgy
menetelt, mint akárki más. Farkával pedig szaporán csapkodo . Jaina nagyon kíváncsi volt, hogy vajon
mit akart mondani a vörös–arany színű gyerek. Játszani, gondolta. Nem hiszem, hogy az a csúnya,
durva Tigris egyáltalán enged minket játszani. Miért mondhatja meg nekem, hogy mit kell csinálnom,
mikor nem is Proktor, sőt még csak nem is segítő?! A gyerekek menete egy másik hosszú folyosóra
érkeze . Jaina arra is kíváncsi volt, vajon miért van akkora távolság két hely közö ebben a végtelen
föld ala csatornában. Biztos, hogy nehéz volt megépíteni. A Munto Codru–i várat is folyosók
lyugga ák keresztül, de o a folyosók szobák, kamrák, kémlelőablakok és tkos helyek százait
kötö ék össze. Az i eni folyosóknak nem voltak ablakai, se ajtói, se leágazásai, se kereszteződései.
Mindnek csak eleje volt és vége, egyetlen hajlat vagy sarok nélkül egész hosszukban. Jaina végre fényt
pillanto meg. Igazi fényt, fehéret és színekkel telit, nem azt a kísérte es szürkét. Felülről világíto le
rá, és árnyékot vete ek rá az elő e lépdelő gyerekek. Legszívesebben azonnal futni és örömében
kiabálni kezde volna. Az elő e menetelő gyerekek egyszerre csak lépcsőn kezdtek felmenni, aztán
kiléptek a fényre. A napfény végigsöpört rajtuk, ők pedig fürödtek a ragyogásban. De még mindig
meneteltek. Amikor Jaina meglá a a napot, felemelte az arcát, és hagyta, hadd érje a fény. Belefuto
volna a ragyogásba...
– Állj !
Minden gyerek megállt a Proktor parancsára. Jaina már csak néhány lépésnyire volt a vakító
ragyogástól a lépcső aljában. Még a lélegzete is elakadt. Félt, hogy újra visszaviszik a sötétségbe. A
Proktor határozo an Tigris felé inte . Jaina rémülten és sóvárogva néze a fény felé, mert biztos volt
abban, hogy Tigris vissza fogja rángatni őt a homályos tanulókabinba, vagy a sötét hálócellába. Tigris
az állánál fogva kényszeríte e a kislányt, hogy ránézzen.
– Mehetsz a játszótérre – mondta. – A játszótéren csak csendben beszélgethetsz. Nem kiabálhatsz.
Nem futkoshatsz. Nem áshatsz a homokban. Nem szabad felszedned a faleveleket. Megérte él?
A kislány bólinto . A ú szutykos ujjai belecsíptek az állába, aztán elengedte a gyereket.
– És nem mehetsz közel a kerítéshez! – fűzte még hozzá.
– Miért van ilyen sok szabály? – kérdezte Jaina.
– Ez nem szabály – válaszolt Tigris. – Ha közel mész a kerítéshez, megesz a sárkány!
Sárkány! Jaina teljesen elképedt. A Proktorok előreengedték a gyerekeket, és Jaina kimászo a
veremből a napfényre. Ragyogó fény és forróság fogadta, sokkal intenzívebb, mint amihez hozzá volt
szokva. Pislognia kelle , hogy szeme ne káprázzon, aztán izgato an Jacent kereste, hogy
megpróbálják kitalálni, hol is vannak, és hogyan szökhetnének haza. A Kancellár Úr wyrwul a szaladt
felé a homokon. A kislány térdre rogyo , és átkarolta az állat nyakát.
– Ó, hát jól vagy! Hagyták, hogy i legyél egyedül? Habár még mindig szerencsésebb vagy, mert
neked nem kelle megtanulni azokat a hülye leckéket!
A wyrwulf bundájának vastag védőszőrei nyomták Jaina arcát. A nehéz fém és bőr nyakörv
megszorult a wyrwulf torka körül. Jaina megpróbálta megszabadítani tőle a wyrwulfot.
– Bocsánat – mondta a kislány. – Nem tudom levenni. – Az ujjai nem voltak elég erősek, hogy
meglazítsák a nyakörvet. A wyrwulf nyüszíteni kezde , és a kislányhoz dörgölődzö .
– Nézzünk szét! – állt talpra Jaina. – Nézzük meg, van–e valahol kijárat innen.
Körülnéze . A játszótér egy kanyon aljában volt. A kanyon nem volt túlságosan mély, de a falai
meredekek és simák voltak. Nagyon nehéz le volna felmászni rájuk. Volt néhány ösvény, amin fel
lehete jutni. Fenn, a szir alak tetején világoskék egyenruhájukban a Proktorok forogtak, csapkodtak,
vagdalkoztak – gyakoroltak a fénykardjukkal. Jaina hitetlenkedve nézte őket. Miért van ezeknek a
rossz embereknek fénykardjuk? Fénykardjuk csak a jó embereknek, a Jedi–lovagoknak volt. Ő is Jedi–
lovag szerete volna lenni. Szerete volna már elég nagy lenni ahhoz, hogy összerakhassa a saját
fénykardját, és megtanulja használni is. Szerelő is szerete volna lenni, meg űrhajóversenyző is, no
meg a dobos is. Hátat fordíto a Proktoroknak és a magas szir alaiknak, aztán folyta a a kutatást a
menekülési út után. A Kancellár Úr wyrwul a o ügete a nyomában. A kerítés a kanyon távolabbi
végét zárta le. Jaina a kerítés felé sétált. Ez nem volt olyan nehéz, mint felmászni a kőszirtekre. Nem a
tt

tt
tt
tt
tti
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

fi
tt
tt
tf
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fj
tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt
tf
tt

ti
tt
tt
ti

tt
tt

tt

fj
tt
tt

tt
tt
 Munto Codrun volt. És nem volt egyetlen más világon sem, amin már járt. Ez egy nagyon kicsi bolygó
volt. Túl a kerítésen, a horizont nagyon közel volt. És a horizont görbült. A pici forró nap olyan gyorsan
mozgo az égen, hogy az árnyékok is mozogtak. Ez nem egy igazi bolygó, gondolta Jaina. Túl kicsi. Ez
mesterséges, építe bolygó. Másként nem lehetne ekkora a gravitációja. És olyan gyorsan forog, hogy
egy nap csak néhány órából áll! Néhány tüskés növény gyötrődö a száraz homokban. Jaina el sem
tudta képzelni, hogy bárki fel akarhatná szedni a szúrós leveleket a földről. Semmiféle játékszer nem
volt, csak a kanyon puszta homokja ve e körül a lépcsőlejárót, és a kerítés minden egyébtől elzárta
őket. Valaki megbökte Jainát hátulról. A vörös–arany színű kentaurgyerek táncolt a kislány elő .
Oldalát és hátát fehér pö yök díszíte ék, halántékán bársonyos dudorok bújtak ki kócos göndör
hajából.
– Te más vagy – mondta a vörös–arany gyerek.
– Jainának hívnak.
– Én pedig Lusa vagyok. – Lusa a wyrwulfra néze .
– Harap?
– Nem, csak nagy fogai vannak. Nem lá ad a tesómat? – Jaina körülnéze , de csak a felét lá a
annak a sok gyereknek, akivel együ voltak a gyülekezőteremben. Lusa megfogta Jaina kezét.
– Mindennap összekevernek bennünket. Mindennap, teljesen másképp. Holnap a testvéred lesz
ebben a csoportban, én meg nem. Holnap te leszel az ő csoportjukban, én meg maradok i .
Kelle egy kis idő, amíg Jaina rájö , hogyan is kell értenie Lusa beszédmódját. Elmond nekem egy
csomó dolgot, gondolta Jaina, ami meg is történhet. Addig rendben is volna. Legalább tudom, hogy
nem minden olyan szörnyű. Azt kivéve, hogy én Jacent most akarom látni, és nem holnap vagy
holnapután. És szeretném tudni, hogy Anakin is jól van. Jaina és Lusa kézen fogva sétáltak az udvaron.
Lusa néhány lépésenként felugro –szökkent a levegőbe, és a négy lábára érkeze vissza.
– Futkározni szeretnék – mondta szomorúan, amikor lá a, hogy Jaina kíváncsian tekint rá. – Vágtázni
és ugrálni.
– Én is – mondta Jaina. Felugro , úgy, mint Lusa, és a két lábára érkeze vissza. Nem ugyanaz volt,
mintha futo volna, de segíte . A wyrwulf gyelte őket. A játékra kijelölt terület a kerítéstől
zlépésnyire ért véget. Minden gyerek i járkált, de senki nem lépe be az érintetlen határterületre.
Jaina te egy lépést feléje.
– Ne! – szólt Lusa, továbbra is fogva Jaina kezét. A sárkány... meg fog enni!
– Szeretném megnézni ezt a sárkányt – mondta Jaina.
Aztán azt gondolta: miért kellene nekem hinnem ebben a sárkányban? Hethrir azt mondta, hogy
anya meghalt. Nem hiszem el. Nem hiszek semmit, amit ő mond. Nem hiszem el azt se, amit az a
durva, csúnya Tigris mond. Körülnéze , hogy o van–e valahol Tigris, de a ú eltűnt valahová.
Néhány uno képű segítő egy csomóban állva pletykálkodo , és alig gyeltek a gyerekekre.
– Nincs is o kinn semmiféle sárkány – mondta Jaina.
– De van – állíto a Lusa. – O lakik egy sárkány. A homok rej el a sárkányt!
A kerítésen túl a szél vándorló dűnéket formázo a homokból.
– Nincs is hová elbújnia egy sárkánynak – mondta Jaina. Lépe még egyet elöre.
Egy hatalmas gyík tört elő a homokból. Felüvöltö ; a hangja olyan volt, mint a mennydörgés, mint a
szélvihar. A homok szé röcskölődö körülö e, még a kerítésen túl is, Jaina hajába. A kislány
felkiálto félelmében – és gyönyörűségében. A wyrwulf ugatni kezde . A többi gyerek elfuto a
biztonságos lépcsőlejárat irányába. Jaina o akart maradni, ahol volt, az érintetlen földön, hogy lássa,
mit csinál a sárkány. Lusa megpróbálta magával vonszolni őt a biztonságot nyújtó helyre, megpróbált
mindenáron elfutni a lépcsőlejárathoz, magával húzva Jainát, de Jaina lecövekelt, és így mindke en
o maradtak. Visszafordultak, és a sárkányra néztek, épp csak egy picivel túl az érintetlen homokon. A
sárkány úgy viselkede , mintha Jaina láthatatlanná vált volna. Lekucorodo a négy lábára, közben
csapkodo a vaskos farkával. Morgo . Ide–oda forga a a fejét. Csodaszép, gondolta Jaina, nem
annyira kecses, hanem inkább nagy erejű. Vaskos, izmos lába és rövid, vastag farka végén egy tüskés
bütyök volt. Hatalmas, hosszúkás feje tulajdonképpen egy száj volt, hatalmas állkapcsokkal és nyáltól
csöpögő, sűrűn álló fogakkal. A pikkelyei olyanok voltak mint apró, csillogó, fekete, föld– és rózsaszín
gyöngyök.
– A homokban rejtőzködik – mondta Lusa. – A homok olyan, mint a pikkelye.
tí
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tf
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
ti
tt

tt
tt
tt
fi
tt
tt

tt
fi

tt

tt

tt

tt

tt
tt
 A sárkány felhorkant és pislogo egyet. Néhány lépésnyit elhátrált, közben végig tekerge e a farkát.
Aztán kényelmesen beásta magát a napozóhelyére, mégpedig úgy, hogy jókora lábaival homokot
fricskázo a hátára. Amikor már o hevert két alacsony dűne közö , maga is úgy néze ki, mint egy
homokdűne.
– Csodálatos! – ámuldozo Jaina. Bárcsak Jacen is látha a volna! Jacen imádná. Talán van egy kis
esélyem, hogy elmondjam neki, gondolta. Gyakorla lag csak egy percre lesz szükségem. Majdnem
megpróbált rágondolni a testvérére, és úgy megmutatni neki a sárkányt. Elég volt az ötlet, és máris
beleütközö Hethrir lebegő, fekete felhőjébe. Úgy döntö , hogy vár.
– Mit eszik? – kérdezte Jaina.
– Gyerekeket – felelte Lusa szomorúan. – Minket, ha rosszul viselkedünk.
– Jaj, te buta – nevete Jaina. – Lá ad már, hogy bárkit is megeve volna?
– Nem, de ők azt mondták... – Lusa pislogo vörösarany szemével. – Ők azt mondták...
megmuta ák, hogy üvölt. Nem eve meg bennünket, csak ránk üvöltö .
Csapo egyet a farkával, és hátravete e kócos haját.
– Csak ránk üvöltö !
Jaina elvigyorodo . A többi gyerek óvatosan előjö a lépcsőlejáróból, és gyülekezni kezdtek Jaina és
Lusa körül.
– Nem eve meg!
– Fogadni mernék, hogy egyáltalán nem is eszik gyerekeket! – mondta Jaina. – Fogadni mernék,
hogy inkább... bogarakat vagy halakat vagy növényeket vagy valami mást eszik.
– I nincsenek is halak! – mondta Vram felvágósan.
– Homokhalak! – vágo vissza Jaina. – Nem hallo ál még a homokhalakról? Te nem is jártál még
máshol!
A többi gyerek bólogato , de senki sem mert az érintetlen talajra lépni. Jaina beismerte, hogy a
sárkány eléggé félelmetes volt, amikor kiugro a homokból. Nem is tudta volna megenni őt. Az lehet,
hogy le tudná rombolni a kerítést és rá tudna lépni Jainára, de ennek nem lenne sok értelme. Hirtelen
három űrhajó tört ki az űrből egy nagy sivítással, és elhúztak az égen, a kanyon fele .
– Nézzétek! – kiálto a Jaina izgato an, hisz tudta, hogy apa biztosan el fog jönni, és megmen őket
a Millennium Falconnal, vagy anya az Alderaannal. A wyrwulf beleszagolt a levegőbe, és a gépek után
vonyíto . Jainának nem volt ismerős egyik hajó sem. Ke ő közülük sötét színű volt, mint a Falcon, és
az egyik csillogó volt, mint az Alderaan, de a két sötét színűnek nem volt jó az alakja, a csillogó pedig
inkább aranyszínű volt, mint ezüst. A többi gyerek a hajók után bámult. Mindannyian ijedtek voltak,
és nem szóltak egy szót sem. Jaina azt várta, hogy jön valaki a segítők közül, és rá fog szólni, hogy
maradjon csendben. Vagy talán mindannyiukat aludni küldik vacsora nélkül. Jaina most már olyan
éhes volt, hogy azt kívánta, csak mege e volna azt a vacak levest. Még a kiabálásért is bocsánatot
kérne. Az összes segítő és Proktor felvigyázó eltűnt.
– Nem vigyáznak ránk, amíg idekinn vagyunk? – kérdezte Jaina. A többi gyerek tanácstalanul néze
körül. Su ogás kelt közö ük, amiből kihallatszo a félelem.
– Mi a baj?
A gyerekcsapat egyetlen szó nélkül egy bolyba tömörült. Lusa idegesen cánkolt.
– Mi a baj, Lusa? Mi történik?
Lusa felkapta a fejét, szeme tágra nyílt a félelemtől. Hosszú, göndör sörénye az arca körül
csapdoso .
– Jönnek értünk, elvisznek bennünket... – Lusa felemelte a kezét, és védekezően a homlokából
kiemelkedő bársonyos dudorok fölé tarto a. – Levágják a szarvatokat!
– El fognak küldeni! – mutato Vram kárörvendően Lusára, aztán Jainára. – Eeel–fognak–külde–nüi,
eeelfognak–külde–nüi! – kántálta. – Ha hajók jönnek, Lord Hethrir elküldi velük azokat, akik rosszak
voltak!
Jaina elgondolkozo azon, hogy vajon hová mehetnének innen, ami még ennél is rosszabb, és vajon
miért fél annyira Lusa.
– Jó! – mondta Jaina. – Ki akar i maradni ezen a rohadt helyen? – Megragadta Lusa karját. –
Mindannyian elmegyünk innen, az én apukám eljön és megment minket!
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
ti

tt
tt
tt

tt
tt

tt
fi

tt

tt
tt
ti
tt
 – Te nem tudsz semmit! – kiálto a Vram. – Mindannyiótokat más–más helyre fognak elvinni!
Teljesen egyedül lesztek!
Ez már megijeszte e Jainát. Lusa egész testében remege . Elvitethe k Lusát. Elvitethe k Jacent és
Anakint is! Vram ugrabugrálni kezde és Lusára mutogato .
– Hallo am tőlük, hogy elvisznek és levágják a szarvad! Levágják a szarvad örökre. Úgy kell neked!
Lusa lehorgaszto a a fejét a ú elő . Nekem nincs is szarvam, amit levághatnának, gondolta Jaina.
Akkor mit csinálhatnak velem? Megszoríto a Lusa kezét. A Kancellár Úr wyrwul a hozzádörgölőzö a
lábához. Lusa a többi gyerek felé oldalazo , amíg ő és Jaina bele nem olvadt a csoportba. Lusa addig
tolakodo a gyerekek közö , míg be nem értek középre. Amíg Lusa kezét fogom, gondolta Jaina, nem
lehet semmi baj. Nem vihe k el egyikünket sem. Jaina érezte Lusa ujjainak melegét a tenyerében. A
kentaur alakú gyerek egész testében remege . Teljesen előrehajolt, és lehorgaszto a a fejét.
Előrerázta a haját. Akármit is csinált, még mindig kimagasodo a többiek közül, és akármit is csinált,
bársonyos szarvdudorai még mindig kikandikáltak göndör fürtjei közül.
– Nem fogják levágni a szarvadat – su ogta neki Jaina. – Miért tennék? Nagyon csinos szarvad van!
– Azért vágják le, hogy elcsú tsanak – válaszolta Lusa reszkető hangon. – Azért vágják le, hogy
engedelmességre kényszerítsenek! De az én szarvam még ki sem bújt a bársonyból. – Ránéze
Jainára, szeme teli volt félelemmel. – Ha belevágnak a bársonyba, meghalok!
Jaina átölelte Lusát. Legszívesebben megütö e volna Vramot, amiért megijeszte e Lusát és
mindőjüket. De anya mindig azt mondja, hogy nem szabad verekedni. Azt gondolta, ha a gyerekek
körbeállják Vramot, és mindannyian szemrehányóan ránéznek, az majd lecsendesí őt. Még mielő
bárkit is rávehete volna, hogy kipróbálják a teóriáját, két sorban masírozó segítők bukkantak elő a
lépcsőlejáróból. Egy Proktor felvigyázó köve e őket. A segítők pontosan úgy ve ék körül a
gyerekeket, mint ahogy azt Jaina tervezte Vrammal.
– Sorakozó! – kiálto a a felvigyázó. – Sorakozó, vigyázz, előrenézz!
– Azt mondta, sorakozó! – lökte meg Vram a csoportból a legkisebb gyereket. A kislány elese . Jaina
előreugro , hogy elkapja a gyereket, de Lusa visszaránto a. Jaina erre kiránto a magát Lusa
szorításából, és a kicsi felé futo . Amikor Vram éppen felemelte a kezét, hogy megüsse a kicsit, Jaina
megragadta a karját. A kislány éppen a ú mögö állt, és hátraránto a a karját a háta mögé, mire az
elese ; lábai az ég felé kalimpáltak. Jainának félre kelle ugrania előle. Lusa cánkolt, a wyrwulf
pedig o morgo melle e. Mindhárman a hetvenkedő elő álltak. Vramnak lehorzsolódo a bőre,
amikor elese . Fél tőlünk, gondolta Jaina. De aztán, amikor továbbgondolta a dolgot, rájö , hogy ő is
félne, ha egy ilyen állat, mint a Kancellár Úr wyrwul a, rámorogna. Vram világos bőre szürke le a
portól, és tüskés haja is teljesen lelapult. Elhátrált. A kicsi visszaszaladt a gyerekek csoportjához. Vram
egyszerre csak hetykén kihúzta magát, arcán az elégede ség pírja tűnt fel.
– Álljatok be a sorba, gyerekek!
Jaina megborzongo , amikor meghallo a Hethrir hangját. Hethrir a lépcsőfeljáró tetején állt.
Halkan beszélt, de minden szava érthető volt. Az ijedt gyerekek csoportja felbomlo , és a homokban
csoszogva egyenetlenül felsorakoztak. Vram odafuto Hethrirhez, és felnézve rá megszólalt:
– Én mondtam nekik, hogy sorakozzanak! Mondtam nekik, Lord Hethrir!
– Lá am, acskám! – mondta kedvesen Hethrir.
Kezét Vram fejére te e, és összeborzolta a lelapult haját. Az égi pályáját gyorsan bejáró nap már a
kanyon falaihoz ért. Egy perc múlva már le fog nyugodni. A kanyont olyan ragyogó fény áraszto a el,
hogy Jainának be kelle hunynia a szemét. Hethrir előrelépe , hosszú, fehér ruhájának szegélye a
homokot súrolva susogó hangot ado . Az összes Proktor, szta kék egyenruhában, kifényesíte
kitüntetésekkel és villogó váll–lapokkal, o masírozo mögö e. Mindőjük övén o lógo a fénykard.
Őket segítők köve ék, akik egy másik gyerekcsoportot veze ek. Jacen csoportját. Jaina
legszívesebben azonnal odafuto volna hozzá, de félt, hogy megint bajba sodor mindenkit. A sor
végén Tigris bukkant fel a lépcső tetején. A vállára borulva o aludt Anakin. De hát még nincs is i
Anakin délutáni szunyókálásának az ideje! Mi baja lehet? Bánto ák?, kérdezte magában Jaina.
Remélem, hogy csak elalta ák, ugyanúgy, mint akkor, amikor elraboltak bennünket a mezőről. A
segítők úgy sorakozta ák fel Jacen csoportját, hogy szembenézzenek Jaina csoportjával. A Proktorok
Hethrir elő álltak sorba, a segítők pedig mögö ük. A négyzet közepén álló Hethrir Jaina, Lusa és a
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
ti
fí
fi
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
fj

tt
tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
ti

fi

tt
tt
fj
tt
tt
ti
tt
tt
ti
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

 Kancellár Úr wyrwul a felé fordult. Vram kárörvendően rájuk vigyorgo . Lusa rátaposo a saját hátsó
lábára. Vram odafuto Hethrir mögé.
– Állj be a sorba! – Hethrir hangja megrémíte e Jainát.
– Nem! – Fel akarta dühíteni, hátha akkor elküldené őt és a testvéreit. Egyszer csak o állt a sorban.
Érze valamit, ami olyan volt, mintha pofon ütö ék volna. Nem fogok sírni, gondolta dühösen. Nem
fogok!
A lépcsőlejáró felől Anakin álmos nyöszörgése hallatszo , majd újra csend le . Jaina oda akart futni
hozzá, de nem bírt megmozdulni. A Kancellár Úr wyrwul a továbbra is morgo . Hirtelen vakkanto
egyet, lecsapta a fülét, lekushadt a földre, és nagyon elcsendesede . Már csak Lusa állt o egyedül.
Hethrir tekintete ledermeszte e a kentaurgyermeket.
– Talán majd megbánod, hogy dacolni mertél velem – mondta a fér . Hátat fordíto a gyereknek. A
kentaurgyermek remegve visszakullogo a sorba. A wyrwulf odase enkede Jaina oldalához. Hethrir
a Proktorok felé inte a fejével. Az egyikük büszkén kilépe a sorból.
– Bebizonyíto ad, hogy méltó vagy ahhoz, hogy tagja legyél az élcsapatomnak – mondta Hethrir. –
Méltó vagy arra, hogy a Birodalmi I ak tagja légy.
Két Proktor masírozo elő, kezükben egy térdig érő köpenyt hoztak az I únak. A köpeny nem volt
teljesen fehér, inkább csak a kék leghalványabb árnyalata. Az I ú magára öltö e. Eligazga a a
prémgallért, majd ragyogó arccal felnéze .
– Köszönöm, uram! Az Újjászülete Birodalomért!
– Az Újjászületé Birodalomért! – kiálto ák a Proktorok olyan hangosan, hogy Jaina ijedtében
ugro egyet. Az Újjászülete Birodalomért? A köszöntés szöget ütö Jaina fejébe. Hát az meg mi?
Úgy tudta, hogy a Birodalom egy gonosz dolog volt. Miért akarhatja bárki is, hogy újjászülessen?
Hethrir az egyik segítő felé inte .
– Kiérdemelted a meg sztulást. – Hethrir egyik kezét a segítő fejére te e. – Mostantól Proktor vagy.
Elviszlek, hogy újjászülethess a Birodalom szolgálatára.
Három Proktor ve e körül a út, és mikor hátraléptek, a ú már a Proktorok világoskék
uniformisában feszíte . Legvégül Hethrir Vram fejére te e a kezét.
– Jó ú vagy – mondta. – Mostantól a segítőim közé tartozol.
Egy segítő jö előre, és egy rozsdavörös tunikát hozo magával. Két másik segítő lehúzta Vramról a
koszos inget és a rongyos nadrágot, aztán áthúzták a fején a tunikát. Vram peckesen illege e magát,
és elégede en mosolygo . Hethrir a Jaina sorában álló gyerekek felé fordult. Egyenesen Lusára
néze , aki ijedten összehúzta magát. Hethrir inte egyet, Lusa idegesen felé táncolt. Hethrir előve
egy fénykardot. Érdekes módon nem volt lencse a végén, csak egy kicsi üveggömb. Jaina kíváncsi volt,
vajon mi lehete valójában ez az álfénykard.
– Figyelj! – szólalt meg Hethrir.
Az üveggömb felfényle , majd újra elsötétült.
– Vedd el! – mondta Hethrir Lusának.
A kentaurgyerek engedelmeskede .
– Kapcsold be! – parancsolta Hethrir. – Úgy, ahogy én csináltam.
Lusa forga a a kezében a tárgyat, és megpróbálta kitalálni, vajon hogy ak válta Hethrir.
– Használd az elmédet! – mondta Hethrir. – Figyelj még egyszer!
Fejével az újdonsült Birodalmi I ú felé inte . Az I ú előhúzta a fénykardját, amelynek kisvártatva
zümmögve életre kelt a pengéje. Ez a fénykard nem olyan volt, mint a Luke bácsié, de ugyanúgy az
Erővel kelle bekapcsolni. Ezt akarta Lusától is Hethrir, hogy ugyanígy kapcsolja be a hamis
fénykardot. És Lusa képes le volna megcsinálni! Egy másodpercre Jaina érezte, hogy barátnője
megérinte e az Erőt és használta. Képzetlen és tapasztalatlan volt, de megvolt benne a képesség.
Jaina elképzelte magát és a barátnőjét Jedi–lovagként, amint bejárják az egész galaxist, és elpusz tják
a gonoszokat. Az olyan gonoszokat, mint Hethrir, és az ő Újjászülete Birodalma. Hethrir láthatatlan
takarója Lusára csusszant, és leblokkolta a kislány képességét. Az üveggömb sötét maradt az
álfénykard végén.
– Ez nem fair! – kiálto a Jaina.
tt
fi
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
fj
tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
tt
tt
fi
tt

tt
fj

tt
tt
fj

tt
tt
tt
tt

tt

tt
fj
tt

tt

tt
tt
fj
fi
tt

fj

tt
tt
fi
tt
tt

tt
tt
fj
ti
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tí
tt
tt
 Hethrir hideg, nedves takarója azonnal a gyerekre hullo , aki zihálva kapo levegő után. Lusa
leejte e a tesztkészüléket, és Jaina segítségére siete . Félúton érte el Hethrir természe ele
hatalma, és a földhöz vágta őt. Nyüszítve próbálta talpra küzdeni magát.
– Elbuktál – mondta Hethrir Lusának.
Két segítő talpra állíto a Lusát, és vonszolni kezdték.
– Ne! – kiálto fel Lusa. – Ne!
– Ne ellenkezz velem! – mondta Hethrir. – A te érdekedben teszem.
Jaina nagy nehezen összeszedte magát, odafuto Lusához, és a karjával átölelte a nyakát. A wyrwulf
összevissza szaladgált körülö ük, zavartan, izgato an morgo . Lusa is átölelte Jainát, puha, meleg
szarvdudorait hozzászoríto a Jaina fejéhez. Jaina szemét a düh forró könnyei öntö ék el. Hethrir
ereje lassan, de biztosan elhúzta őket egymástól. Teljesen mindegy volt, milyen erővel állt ellen neki
Jaina, hogy egy helyben maradhasson, Hethrir hatalma sokkal erősebb volt az övénél. Úgy érezte
magát, mintha egy hegyoromról zuhant volna le. Jaina keze lecsúszo Lusa nyakáról, majd a karjairól
is. Lusa úgy megfeszíte e mind a négy lábát, hogy patái barázdákat szánto ak a homokba, ahogy
Hethrir ereje szétválaszto a őket. Megragadták és erősen megszoríto ák egymás kezét. Amíg fogom
a kezét, gondolta Jaina, nem lesz semmi baj, amíg fogom a kezét...
A kezeik elváltak egymástól. Lusa felsikolto . Jaina utánanyúlt – erre újra magán érezte Hethrir
hatalmát, mintha egy rakás nedves homok hullo volna rá. Jaina utánanyúlása elenyésze ,
elveszte e az egyensúlyát és elese . Nem volt képes felállni. Csak feküdt a homokban, és
kétségbeese en, dühösen sírt. Jacen felkiálto , és elkezde a nővére felé futni, de Hethrir őt is földre
teperte. Hethrir végig a földön hagyta őket, míg a többi gyereket is próbára te e. Néhányuknak
sikerült felvillantania a kis fényt. A többi megbuko . A nedves homok láthatatlan halma alól Jaina
nem tudo szólni, hogy Hethrir egyeseknél csalt. Hethrir arra használta a próbát, hogy két csoportra
ossza a gyerekeket: az egyik csoportban volt Jaina és Jacen, a másikban Lusa. A kentaurgyerek lesütö
fejjel, reszketve állt a hőségben. A Kancellár Úr wyrwul a lihegve támaszkodo a lábának. Őt nem
te e próbára Hethrir. Anélkül, hogy ránéze volna, rámutato az állatra, és két segítő siete elő, egy
vastag láncot erősíte ek a nyakörvéhez, és elvonszolták. Az összes gyermek halálra volt rémülve,
sírtak vagy nyüszíte ek, a testüket borító héjukat vagy bundájukat rázták, ahogy fajtájuk fejezi ki a
félelmet és a bánatot. A Jaina csoportjában levő gyerekek mindannyian emberi lények voltak. Néhány
ember gyerek a Lusa csoportjába is került, de a legtöbben más fajúak voltak. Jaina úgy gondolta, hogy
ez egy kicsit furcsa. Az összes Proktor és segítő is ember volt. Jaina szerint ez még furcsább volt. Lusa
visszanéze a válla fölö Jainára.
– Vigyenek el engem! – mondta Hethrirnek. – Vigyenek el inkább engem Lusa helye , ne vágják le a
szarvát!
Hethrir gyelemre sem mélta a Jainát. A Proktorok lemasíroztak a lépcsőn, kitüntetéseik és váll–
lapjaik csillogtak–villogtak. Néhány segítő leterelte Lusa csoportját, ke en pedig a wyrwulfot húzták
el. Lusa kiáltása végigvisszhangzo a föld ala folyosón.
– Lusa! – kiálto utána Jaina.
Vram rámutato Jainára.
– Te olyan hülye vagy, olyan hülye...
Talán csak a helyükre viszik vissza őket, gondolta Jaina kétségbeese en. Talán engem fog elküldeni
Hethrir – és Jacent is! És talán Anakint is! – mert túl sok baj van velünk! Nekünk nincs szarvunk, amit
levághatnának. Ha Lusa i marad, és mi meg elmegyünk, akkor biztonságban lesz! Hethrir átlépe
Jaina fele , s közben egy pillanatra ránéze . Tekintete olyan volt, mintha egy fricska érte volna a
kislány arcát, és a nedves homok fullasztó nyomása egyszeriben eltűnt. Felállt, és Jacen is talpra
kecmerge . Átölelték egymást. Jaina nagyon elnyű nek és nagyon fáradtnak érezte magát.
– Figyelem – szólalt meg a kedveskedő hangján Hethrir. Mindenkihez szólt, nemcsak Jainához. –
Visszamentek a helyetekre és keményen tanultok. A többi gyerek elmegy, mert nincsenek olyan jók,
mint . Ti maradha ok, és elvárom, hogy úgy viselkedjetek, hogy büszke lehessek rátok.
– Soha! – kiálto a Jaina. – Soha nem fogok úgy viselkedni! Lusa éppolyan jó, mint én, és én soha
nem fogok úgy viselkedni, hogy büszke lehessen rám!
tt
ti
tt
fi

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt
tti
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

fj
tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tf

tt
tt

tti
tt
tt
 5. fejezet
Az Alderaan kilépe a hiperűrből. A skarlátszínű nyomvonal az űr egy hideg, sötét részébe vezete .
A legközelebbi csillag is fényévekre volt innen. A fájdalom, a félelem és a kétségbeese ség hirtelen
rohama eltörölte a nyomot. Leia felsírt. Ha bántani merték a gyerekeimet... gondolta. Ha csak egy
hajuk szála is meggörbült... Ha... A fájdalom emléke elhalványult. Nem halált éreztem, gondolta Leia.
Ez nem halál volt! És nem is Jaina, sem Jacen, sem Anakin! Ki volt az? A félelem, amelyet az előbb
érze , az nem halál kiválto a félelem volt, hanem az állandó élet félelme. Megborzongo , amikor
elképzelte, mi történhete azzal, aki ilyen re egést sugárzo szét. Verítékben fürödve és a
kimerültségtől gyengén Leia mélyen, szaggato an felsóhajto . Leia bekapcsolta a hajó külső
szenzorjait. Figyelt és hallgatózo . Egy hajót talált.
– Ez az! – kiálto fel. – Megvagytok!...
Le kelle gyűrnie magában a vágyat, hogy azonnal utánuk vesse magát. Valószínűleg nem a
gyerekeit találná meg ily módon, hanem csapdába esne. Artu Detu begördült a pilótafülkébe.
– Még most sem szóltam neked! – mondta Leia. Artu Detu fogta az új hajó szenzorok által ve
azonosítóját, és kive te e a levegőbe. Aztán kive te mellé egy másik azonosítót is: a gyermekrablók
hajójáét. A két hajó nem ugyanaz volt.
– Nem! – kiálto a Leia. – Nem! Annak kell lenniük! Idáig köve em őket, és innen nem vezet tovább
nyom! Lehet, hogy leálcázták a hajót...
Kiélesíte e az ismeretlen hajó vizuális aspektusát. Az eredménytől elcsendesede . A hajó, amit
talált, egy hatalmas, ormótlan utasszállító volt, az a fajta, amit a Birodalom használt olyan telepesek
szállítására, akik nem önszántukból vállalkoztak az útra. Az ilyen hajó lassan haladt, fény ala
sebességen szállíto a alvó rakományát. A Birodalmat nem érdekelte, hogy a telepesek – poli kai
foglyok, fegyencek és más nem kívánatos személyek – elveszí k a kapcsolatukat a családjukkal,
barátaikkal, akik élték tovább az életüket, megöregedtek és meghaltak. A telepesek csak aludtak
tovább, az őket váró új világról sző álmok vagy az őket elpusz tó világ rémálmának csapdájában.
Rabszolgák voltak, bár nem így nevezték őket, akiket azért küldtek, hogy új világokat készítsenek
gazdáiknak, amíg azok újra meg nem találják őket. Kerestük ezeket a hajókat, gondolta Leia.
Megpróbáltuk megmenteni őket. Nem csoda, hogy nem találtuk meg őket idekinn, a semmi végén!
Leia elgondolkodva ráncolta össze a homlokát. Az utasszállító gazdátlanul sodródo , hajtóművei nem
működtek, és a belső részei is csak alig.
– Mi a fenét csinál ez i ? – kérdezte. – Az nem lehet, hogy csak belebotlo unk, ez nem lehet
véletlen! Az Alderaan szenzorjai egy második, majd egy harmadik hajót is érzékeltek.
– Ezt nem hiszem el... – su ogta Leia.
Éppen egy tucatnyi hajó volt az érzékelők hatósugarában. Egy hajótemetőt talált. A hajók egy lassan
változó bolyban mozogtak, egymás körül keringve járták kusza, kao kus táncukat. Csubakka
felordíto , szomorú hangjából tudni lehete , hogy ér , mibe botlo ak. Leia kiugro a pilótaülésből.
– Mit csinálsz, ha felkelsz? Elhatároztad, hogy...
Elharapta a mondatot, még mielő kimondha a volna. Ha megvádolja Csubakkát, hogy ezzel csak
megöli magát, a vuki egyetértene vele. Előrebicege és keservesen leült a másodpilóta ülésébe.
Ránéze Leiára, aki visszanéze rá, de aztán ellágyultak a vonások haragos arcán.
– Bocsáss meg! – mondta a nő. – Téged hibázta alak. Nem kelle volna. Nem tudom, mi történt, de
bárhogy is volt, nem voltál képes megakadályozni. Nem voltál képes. Talán még Luke sem tehete
volna semmit.
Csubakka megérinte e a torkán a vastag mogyoróbarna szőrét. Felemelte az állát, és ujjaival
ke éfésülte a bundáját, felfedve ezzel egy erős, fehér szőrrel boríto csikot. Hagyta, hogy Leia
megnézhesse, majd leereszte e a fejét.
– Az tényleg?...
A vuki egyetértően felmordult. Csubakka valamikor rabszolga volt. Nem telepesrabszolga, hanem
egy birodalmi szt tulajdontárgya. Leia nagyon keveset tudo életének ezen részéről. Tudta, hogy
annak idején elrabolták a bolygója mély, varázslatos erdőiből, leláncolták, és ha dacolni mert,
megbünte ék, s majdnem halálra dolgozta ák. A atal Han Solo szabadíto a ki, aki akkor a Birodalmi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

ti

tt
tt
tt
tt
tí
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tí
fi

tt
tt
ti
tt
tt
tt
ti
tt
tí
tt
ti
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tti
tt
ti

tt
tt

 Űr o ánál szolgált. Han ezzel megmente e Csubakka életét, mert a vukik nem húzzák sokáig
rabszolgaként.
– Ez történt i is? – kérdezte Leia. – A Birodalom hajókat foszto volna ki, hogy elrabolja az
utasaikat? Ennek nincs sok értelme! – Rábökö a szenzorok adataira. – Ezek i birodalmi
telepeshajók. A Birodalom nem venne el rabszolgákat a saját hajóiról, azokat az embereket már
amúgy is rabszolgának tekinte ék. Nem hagyná így i a hajóit. Elvinné és újra felhasználná őket.
Gonosz dolog... de hatékony.
Leia tüzetesebben megnézte az adatokat.
– Ó, nem... – su ogta.
A hajókon még mindig o voltak az utasok, és nagyon sok közülük már nem élt. De néhányan még
éltek. Éppen hogy csak éltek.

* * *

Xaverri muta a az utat Hannak azon az ösvényen, amely megint egy másik kupolacsarnokba
vezete . Egy magas, görbe bokrokból álló sűrű cserjésbe értek. Az ágak áthatolhatatlan falat alkotva
gabalyodtak egymásba, és a levélmennyezet is csak nyomasztó, sötétzöld fényt ereszte át magán. Az
ösvény kacskaringózva vezete egyre mélyebben a cserjésbe. Olyan, mint egy csapda, gondolta Han.
Rábíztam Xaverrire az életem – régen megbíztam benne, és soha nem köszöntem meg. De annak
idején rábíztam a szívemet is. Régen volt, mondta magának Han. Most már minden más. Han Xaverri
mögö ment, utána Luke és Thripio. Az ösvény csak egy ember széles volt. De jó lenne, kívánta már
nem először ezen az expedíción Han, ha i lenne Csubakka.
– Nézze, Luke gazda! – mondta Thripio. – Ezeknek a leveleknek mindnek más az alakjuk. Nézze, hogy
hullanak le, amikor hozzájuk érek!
Thripio nyafogó hangját maga mögö hallva Han is fel gyelt a levelekre. Thripiónak igaza volt, a
levelek torzak voltak. Színes pö yök te ék érdessé a szabálytalan alakzatokat. Végighúzta a kezét
néhány ágon, és egy nagy csomó levél hullo le a földre.
– Kíváncsi lennék – kezdte Thripio – ha visszamennénk a hajóra és megvizsgálnánk őket valamilyen
sugárzásmérővel, mit mutatna. Úgy gondolom, hogy sokkal több sugárzás hatol át a kupolákon, mint
amit az állomás vezetői készek lennének bevallani. – Hangja elhalkult, amikor Han elfordult az ösvény
következő leágazásánál. – Virtuálisan érzékelem is, amint a sugárzás hatására felrobbannak a logikai
áramköreim.
– Én úgy hallom, nincs semmi baja a logikádnak mondta neki Luke. Han kajánul felnevete , aztán
megnyújto a a lépteit, hogy utolérje Xaverrit. Szerete volna négyszemközt beszélni vele. De amikor
már o gyalogolt a nő háta mögö , nem tudta eldönteni, mit is mondjon. Szere e volna tudni, hogy
mi történt vele azóta, amióta elváltak egymástól, de rá nem jellemző módon szégyellte megkérdezni.
– Felismerted Luke–ot – kérdezte végül Han Xaverrit.
– Igen.
– Pedig ő azt mondta, hogy senki sem tudja felismerni.
– Kértem tőle valami bizonyítékot, hogy ő tényleg az Új Köztársaság képviselője, erre ő eltünte e az
álcáját.
– Szóval másnak néze ki, mikor először meglá ad?
– Teljesen másnak. De kiengede a befolyása alól. – Egy kissé megborzongo . – Ő nagyon jól
képze Jedi, Solo. Észre sem ve em, hogy befolyásol, amíg el nem engede .
– Születe tehetség – mondta Han. – Csak sajnos, soha nem sikerült befejeznie a hivatalos
kiképzését.
– Ó! – csodálkozo a nő. – Azt mondják, az nagyon veszélyes.
– Igen. És volt már alkalma látni, hogy ez tényleg így van.
– Hallo am... némi pletykát erről a dologról – mondta Xaverri.
– Igen? – érdeklődö Han. – Pedig megpróbáltuk távol tartani a nyilvánosságtól az ügyet.
– Lehet, hogy sikerült is – folyta a a témát Xaverri. – De én nem igazán tartozom a
nyilvánossághoz... és számo evő energiát fektetek több kommunikációs csatorna fenntartásába.
– Némelyik jobb, mint az enyémek – mondta Han a felismeréstől idegesen.
fl

tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt
fi

tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt

 – Némelyik teljesen más, mint a eid, Solo – állíto a Xaverri. – Sok ember van, aki szívesen beszél
egy tolvajnak, beszélhet egy atal csempésszel... de soha nem fog beszélni az Új Köztársaság
Tábornokával.
Han nem szere e beismerni, hogy mennyire megváltozo a régi időkhöz képest. Persze, akár
beismerte, akár nem, akkor is igaz volt.
– Dolgozhatnál a Köztársaságnak – mondta a fér .
– Én? – nevete fel a nő. – Nem. Amint a Köztársaságnak kezdenék dolgozni, azonnal értéktelenné
válnék.
– Titokban dolgoznál.
– Semmi sem tok. És ezt te is nagyon jól tudod, Solo.
– Akkor miért nem léptél már kapcsolatba velünk? Mit akarsz?
– Semmit sem akarok tőled! – mondta dühösen a nő. – A Köztársaság nehezebbé te e a dolgom.
Prédaként értéktelenek vagytok... mindannyian olyan becsületesek, olyan unalmasak vagytok!
Xaverri egy pillanatra a fér ra néze , aztán elpárolgo a mérge. Arckifejezése aggódóra változo .
– Különös és veszélyes jelenségekről kaptam hírt. Utánuk nyomoztam. Azt hiszem, veszedelmes a
Köztársaságra nézve.
– Épp most mondta, hogy nem kedveli a Köztársaságot – szólalt meg Luke.
Han összerezzent a barátja hangjára. Luke egy hang, egy gyelmeztetés nélkül érte utol. Remélte,
hogy nem hallo a meg a gyengéiről folytato eszmecserét.
– Nem pontosan azt mondta, hogy nem kedveli – mondta pedánsan Thripio. – Azt mondta, hogy...
– Nincs semmi kifogásom a Köztársasággal – szakíto a félbe Xaverri. – A hasznom ugyan kevesebb,
de nincs sokra szükségem a megélhetésemhez. Lehet, hogy nemsokára visszavonulok.
– De hát azt mondtad, hogy... – képedt el Han.
– Emlékezned kell még, milyen volt régen! – csa ant fel Xaverri. – Amikor még a Császár uralkodo ,
az emberei feldúlták az o honunkat. Amikor még a Császár uralkodo , az egyetlen védekezési
módunk a megvesztegetés és a zsarolás volt. Amikor még a Császár uralkodo , hatalmas summára
volt szükségem ahhoz, hogy megvédjem szülőbolygómat a feldúlástól, hogy megmentsem a
barátaimat a haláltól, hogy megmentsem a gyermekeiket az erőszakos toborzókülönítményektől. És
még így is volt, hogy... nem voltak elegendőek az erőfeszítéseim – fejezte be elfúló hangon. Han
megérinte e a csuklóját. A nő hátrahajlíto a a kezét, és ujjai rákulcsolódtak a fér éra; egy pillana g
megszoríto a, aztán elengedte Hant.
– Igen – mondta a fér . – Emlékszem, hogy volt.
– Akkor érted – mondta Xaverri, és már újra uralkodo a hangján – hála a Köztársaságnak, ma már
nincs szükségem nagy summákra. – Elvigyorodo . – Csak olyan közepesekre.
– Mennyi van még hátra az útból? – kérdezte hirtelen Luke.
– Még mindig meglehetősen messze vagyunk – válaszolta Xaverri. – Elfáradtál, Jedi?
– Csak kíváncsi voltam – felelte Luke.
– Légy türelmes, kölyök! – mondta Han. Mint régen, amikor még Luke legalább annyira volt
nyughatatlan és türelmetlen, mint amennyire zöldfülű. Az utóbbi években viszont kifejleszte e
magában a képességet, amellyel természe ölö nyugalomba tudo zuhanni pillanatok ala . Han ezt
zavarónak találta. Csendben folyta ák útjukat a kert útvesztőjében. A bokrok közö vezető ösvény
egyre keskenyebb le , és a fejüket is sűrűn le kelle hajtaniuk; Han görnyedten lépdelt, Thripio
bíborszínű lakkrétegét pedig fülsértő hang kíséretében karcolga ák a lehajló ágak. Han háta elkezde
fájni, és a menetelés egyre kevesebb emléket ju ato eszébe a régi szép időkről. Végül, pont amikor
már o tarto , hogy feladja és pihenőt kér, az ösvény véget ért egy á etsző falú kupola pereménél.
Xaverri behúzo fejjel belépe egy nyílásba és eltűnt. Han szorosan köve e. Mögö e, amikor Luke
előrehajolt, ruhája halkan a földhöz súrlódo .
– Várjanak, kérem, én nem tudok olyan könnyen meghajolni! – szólt Thripio. Recsegve
hozzádörzsölődö a kupola anyagához, amikor keresztülszuszakolta magát, aztán csatlakozo
hozzájuk a túloldalon. Feltápászkodo . Han végigmérte az újabb kupolacsarnokot. Majdnem olyan
félhomály uralkodo benn, mint a levélfolyosó zöldes derengése. De o a kísérte es zöld az életet és
a növekedés minőségét hordozta magában. Az i eni félhomály viszont kifejeze en nyomasztó volt.
Hatalmas szürke kőtömbök meredeztek körülö ük. A sziklák egy szirt széléről váltak le: egy roppant
tt

tt
tt
tt

ti
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

fi
tt
fi
fi
tt
ti
tt
tt
tt

tf
tt
tt
tt

tt
tti
tt
tt
tt
tt

fi
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
fi

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
fi
ti
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
ti

tt
 kráter meredek és részben leomlo oldaláról. Xaverri oldalvást haladva felmászo egy hatalmas
letört szikla tetejére. Han csúszkálva köve e. A szikla legmagasabb pontjáról kilátás nyílt az egész
kupolára. Az alja messze ala uk feküdt. Egy kis épületcsoport foglalta el a kráter közepét. Az épületek
aranysárgák és ragyogóan kivilágíto ak voltak: ez volt az egyetlen fényforrás Han szeme elő a
távolban. Az épületcsoport nom körvonala olybá tűnt, mintha egy sziklavésetet látnának. Han
kíváncsi volt, mit jelent az ábra. A kráterbe néhány rögös ösvény vezete le. Mindegyik úgy
keletkeze , hogy az emberek felszedték a menedék felé vezető úton a köveket a kietlen lávafelszínről.
A sokféle világról érkező népek állandó áradata jö az épületegyü esbe, és senki sem távozo .
– Az o az ú célunk – közölte Xaverri.
– Mit keresünk mi i ? Mi abban olyan különleges?
Megrázta a fejét, és megtagadta a választ.
– Ha nem látod a saját szemeddel, nem hiszed el.
Luke előreindult, egyenesen egy két szikla közö ásítozó rés felé véve az irányt. Xaverri gyorsan
lecsusszant a kilátósziklájáról. Luke hirtelen megállt a sziklák takarásában. Han leugro melléjük.
– Mi a baj, kölyök?
Luke sápadt volt és feszült, tekintete a távolt fürkészte. Az egyik kezét a fénykardján nyugta a.
Thripio is aggódva hajolt Luke felé. Egyik hosszú, bíborszínű ujját Luke homlokára helyezte. Luke egy
kissé zaklato an megrázta a fejét, és ellökte magától Thripio kezét.
– A ól félek, Luke gazda, hogy elkapo valamilyen betegséget – mondta Thripio. – Az ön
testhőmérséklete abnormálisan alacsony. Talán a leszállás okozo valamilyen problémát...
– Thripio – szólt Luke türelmesen – az érzékelőidet bíborszínű lakk borítja, ennyi az egész.
Thripio csalódo an vizsgálgatni kezdte az ujja hegyét.
– De igaza van Thripiónak – mondta Han. – Aggasztóan nézel ki. Mi bajod van?
– Nem... nem tudom – válaszolt Luke. – Valami... valami van o , amivel még sohasem... – Újra
elindult, mintha nem is kezde volna bele semmilyen beszélgetésbe.
– Jedi! – szólt utána Xaverri.
Luke vonakodva tekinte hátra.
– Hadd vezesselek én benneteket! – mondta a nő. Engem ismernek. És van egy könnyebb ösvény is,
egy kicsit távolabb a peremen... jobbnak látnám, ha senki sem tudna erről a menekülési útvonalról.
Luke úgy néze át a sziklák közö , mintha képes lenne átugrani köztük, és lecsúszni a szirt széléről,
tudomást sem véve az alig kivehető, meredek, girbegurba ösvényről. És lehet, hogy meg is tudná
csinálni, gondolta Han.
– Jól van – mondta Luke.

* * *

Tigris Lord Hethrir hívásának eleget téve annak fogadószobájához siete . Karjában az Anakin nevü
gyermeket vi e, aki olyan mélyen aludt, mint még egyetlen kisgyerek sem, akivel eddig Tigris
találkozo . Privát fogadószobáját Hethrir a régi Birodalom leg nomabb faanyagából építe e. Test–
fának hívta. Annak a fajnak a húsához hasonlíto , akik az erdőt lakták, mielő a Császár magának
követelte volna a bolygót. Vagyis a legkedveltebb hivatalnokainak, akik közö szétoszto a a bolygó
bizonyos nyersanyagainak kitermelési jogait. Hethrir jutalma a test–fa exportálásának engedélye volt.
Lord Hethrir ezzel az engedéllyel alapozta meg a szerencséjét. De ő maga is pazarlóan használta a fát.
A kamra falain, padlóján és mennyezetén is ez ragyogo . A csiszolt test–fa színe a leghalványabb
rózsaszín volt. Ragyogó fényű, bíborszínű erezet hálózta be, e ől olyan volt, mint valami metsze –
csiszolt drágakő. Tigris mindig úgy hi e, hogy a fa él, és valóban azt beszélték, hogy a test–fák
valamelyest intelligensek voltak. Azt beszélték, hogy sírtak, amikor Hethrir kivágta őket. Tigris
majdnem el is hi e, hogy sírtak. Tudta, hogy a fák véreztek. Az ő feladata, meg szteltetése volt, hogy
feltakarítsa a bíbor vérpatakokat, mielő még tócsává gyűlnének a padlón, és foltot hagynának rajta.
Mikor fog már Lord Hethrir rám bízni valami fontosat, kérdezte magában Tigris. Á e e Anakint egy
kényelmesebb pozícióba, mert már fájt a karja. Nagyon meghato a és mély benyomást kelte benne
az előléptetési ünnepség, de sértve érezte magát, amiért kihagyták belőle. Kíváncsi volt, vajon mikor
fogja őt eladni Lord Hethrir a többi hitványnak bizonyult gyerekkel együ . Még mindig nem ment át
tt

tt
tt
tt
ti
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt

fi
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt

tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

ti
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt

 az első próbán! Szörnyen hálás volt az urának, amiért megengedte, hogy továbbra is i maradjon. A
fogadószobában Lord Hethrir éppen a vendégeit üdvözölte. Lord Qaqquqqu, Lady Ucce és Lord
Cnorec mélyen fejet hajto ak elő e. Hethrir a szteletadásukat egy egyszerű biccentéssel ve e
tudomásul. Egy prém– és szaténpárnákkal bélelt arany karosszékben ült. Tigrisre pillanto és állával
egy a padlón melle e heverő kis szőnyeg felé inte . A szíve a torkában dobogo , amikor helyet
foglalt. Még soha nem engedték meg neki, hogy Lord Hethrir lábaihoz üljön! Épp amikor Tigris leült,
Anakin megmoccant és felébredt. Miközben a gyermek becses terhére ügyelt, próbálta palástolni
re egését. Mi lesz, ha valamit rosszul csinál, mi lesz, ha leej Anakint, vagy valamivel megríkatja? Ám
Anakin mélyen Tigris szemébe néze , bekapta a hüvelykujját, a fejét ismét Tigris vállára hajto a és
visszaaludt. A vendégek közelebb mentek Hethrirhez, ez újabb hajbókolással járt együ .
– Elég atal, nemdebár, Lord Hethrir? – kérdezte Lord Qaqquqqu, miközben Anakin felé inte , széles
mosolyával mutatva, hogy viccel.
– Igen, túl atal – mondta Lord Hethrir könnyedén.
– Hagynunk kell, hogy felnőjön... vagy vissza kell küldenünk oda, ahonnan jö .
– Vissza, nagyuram? – kiálto fel Lady Ucce. – Nem lenne bölcsebb... – Egy pillana al elkésve
harapta el a kommentárját, mikor rájö , mekkora sértés ez Lord
Hethrirre nézve. – Vagyis úgy érte em, hogy... jaj, mi lyen buta vagyok, természetesen nem úgy
érte em, felejtse el, kérem, amit mondtam, hisz ön olyan bölcs.
– Vagy megengedhetné nekem, hogy magammal vigyem – mondta Lord Cnorec. – Olyan bájos. Nem
kellene nyugtalankodnia mia a, és ígérem, a fáradozása nem lesz hiábavaló.
– Megtartom magamnak – mondta Lord Hethrir. – Szórakoztat engem. Legalább nem kell
aggódniuk, hogy felfedi az önök létezését... vagy foglalkozását... az Új Köztársaság elő .
Mindhárom vendég harmadszorra is fejet hajto . Tigris ámula al gyelte, hogyan irányíto a
pusztán a szavaival a vendégeket Lord Hethrir. Csak játszo velük, és természetesen esze ágában sem
volt odaadni nekik Anakint. A gyermek volt a kulcs a terveihez. A vendégek mindannyian féltek Lord
Hethrirtől, annak ellenére, hogy felfegyverze hajójuk volt, vagy talán egész o ára való hajójuk.
Hethrir vendégei olyan emberek voltak, akiknek sikerült megmenteniük magukat és vagyonukat a
Birodalom bukásakor. Elrejtőztek, és elrejte ék gazdagságukat, szolgáikat, űrhajóikat, láthatatlanná
váltak a hatalmat bitorlók számára. Saját maguk fogadtak hűséget Lord Hethrirnek. Ha egy nap majd a
Lord készen áll, amikor az Újjászülete Birodalom eltörli az Új Köztársaságot, ő lesz a Császár. Ezek a
vendégek és a többi hódolója nyilvánosan el fogják ismerni ezt. Tigris szerete volna Hethrir melle
lenni, amikor ez majd bekövetkezik. Szere e volna viselni a Birodalmi I ak leghalványabb kék
köpenyét, vagy a Proktorok kitüntetésekkel teleaggato kék egyenruháját, vagy legalább a segítők
rozsdavörös tunikáját. Szere e volna, ha a Lord elismeri őt. Anakin mocorogni kezde a karjában.
Tigris megsimoga a a kis ú haját, és su ogva nyugtatga a, hogy nehogy megzavarja Lord Hethrir
összejövetelét. Bizonyítanom kell, gondolta. Be kell bizonyítanom, hogy többet érek, mint egy dada!
– Az időm ma rövidre van szabva – mondta Lord Hethrir. – Intézzük el gyorsan az üzletünket! Egy
kép tűnt elő a vendégek és a test–fából készült ragyogó fal közö . A kép azokat a gyermekeket
muta a, akiket Hethrir alkalmatlannak ítélt a kiképzőcsoportból. A vendégek alaposan megnézték
őket.
– Hamarosan el fogok utazni – mondta Hethrir – a Crseih Állomásra, hogy megerősítsem a
szövetségemet Waruval. Már gyülekeznek a követőim. Mindegyikük szeretne választani ezen
gyermekek közül. – A kép felé inte . A vendégek szenvtelenül vizsgálga ák a gyermekeket.
– Elkezdhe k a licitálást a kereskedelmi engedélyre. – Lord Hethrir megnevezte az összeget, amiről a
licitálást el kelle kezdeni. Elmosolyodo és rámutato egy ronda, agyaras, fekete szőrű lényre, a
wyrwulf Anakin házikedvence volt.
– Jó vau–vau – mondta halkan Anakin.
– Az o nem értelmes lény, úgyhogy ingyen odaadom annak, aki megnyeri a licitálást.
A vendégek feszengve néztek először egymásra, majd vissza Hethrirre. Még Tigrist is
megdöbbente e a Hethrir által kért összeg nagysága. De Lord Hethrir mindig sztességes, gondolta
Tigris. A felajánlo csoport természetesen rendkívüli – és megpecsételi a Waruval kötö szerződést!
– Ez hatalmas összeg... – mondta Lord Cnorec elhaló hangon, anélkül hogy hozzáte e volna a Lord
Hethrir rangjának megfelelő megszólítást. Hethrir fenyegetően összeráncolta a homlokát.
tt
tt

tt
tt
fi
fi
ti
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt

tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt

fi
fj
tt
tt

fl
tt
ti

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt
tt

 – Nagyuram! – te e gyorsan hozzá Lord Cnorec.

– Nem voltam elég jó önhöz, Cnorec?
– De igen, nagyuram!
– A velem való együ működés nem hozta meg a sikert az ön számára?
– De igen, Lord Hethrir! De... – Lord Cnorec már túl későn harapta el a mondatot.
– "De", Cnorec? "De" mi?
– Semmi, nagyuram.
Hethrir csendesen nézte Lord Cnorecet. Cnorec hamar megtört Hethrir tekintetének ereje ala .
– Csak azt akartam mondani... elfáradtunk abban, hogy tokban munkálkodunk, nagyuram!
Kimerültünk abban, hogy várjunk a Birodalom újjászületésére!
– Ön kételkedik bennem, Cnorec – mondta Hethrir.
– Egyáltalán nem, nagyuram! Csak azt szeretném... remélem... – Levegő után kapkodo . –
Legszívesebben máris... – Erejét megfeszítve próbált levegőt ju atni a tüdejébe. – Az ön... – arca
elvörösödö , és egy pici vércsík kezde kígyózni az egyik orrlyukából. Megérinte e és hitetlenkedve
bámult vérfoltos kezére. – ...uralkodása ala !
Összeese és nem mozdult. Tigris borzadva nézte annak a testét, aki meg merte kérdőjelezni Lord
Hethrirt, és megdöbbent a büntetésétől. Lord Hethrir nem inte senkinek, nem ado ki parancsot
sem, mégis két Proktor jelent meg, felemelték Lord Cnorec testét, és kivi ék a fogadószobából. Lady
Ucce és Lord Qaqquqqu kábultan próbált meg valahová máshova nézni és úgy viselkedni, mintha nem
is az előbb le ek volna tanúi kollégájuk és riválisuk bukásának és halálának.
– Már csak egy pillana g kelle volna türelmesnek lennie – mondta kellemes hangon Hethrir. – A
Birodalom újjászületése a küszöbön áll.
Lady Ucce és Lord Qaqquqqu reakciójában egyszerre volt jelen a meglepődés, az áhítat és az öröm.
Lord Cnorecet már el is felejte ék.
– Tekintsenek úgy a licitjükre, mint az Újjászülete Birodalom sikeréhez való hozzájárulásukra –
mondta Hethrir.
– Megteszem az ajánlatomat – mondta Lady Ucce. Lord Qaqquqqu könyörtelenül ráígért a licitjére.
Az árverés győztese Hethrir kegyeibe fog kerülni, a vesztes pedig lehet, hogy Lord Cnorecet fogja
követni. De épp akkor, amikor a licitálás elérte a kikiáltási ár dupláját, Lord Qaqquqqu hangja idegessé
vált.
– Bocsánatáért esedezem, Lord Hethrir – mondta végül. – Ezt az összeget már nem tudom
megfelelő határidőn belül az ön számára ki zetni.
– Hozzájárulni az Újjászülete Birodalomhoz – mondta Lord Hethrir halkan.
– Természetesen szándékomban áll hozzájárulni – mondta Lord Qaqquqqu – még azon is túl, amit
licitként megte em. – Megneveze egy összeget, ami a fele volt az erede árnak, aztán gyorsan
megduplázta, amikor észreve e Lord Hethrir szemöldökének apró emelkedését. Mélyen meghajolt
Lord Hethrir elő . – Kérem, fogadja el ezt a hozzájárulást az ügyünk sikeréhez. Lord Qaqquqqu Lady
Uccéhoz fordult.
– Ön legyőzö engem, asszonyom.
Lord Hethrir egy apró, elegáns mozdula al fogadta el a hozzájárulást. Lady Ucce nyerte meg az
árverést, és ezzel egy csoportnyi gyermeket, valamint a jogot, hogy felajánlhassa őket a Birodalom
híveinek Lord Hethrir szövetségének gyűlésén. Akik megmaradnak, azokat piacra dobhatja. Bár az
üzlet Lord Hethrir terveinek megvalósításához nélkülözhetetlen volt, Tigris mégis szánta azokat, akik
csak úgy tudtak hűséget kicsikarni, ha az illető testét birtokolták. Az ilyenek rabszolgaságba vete ek
más lényeket. Lord Hethrir pedig... Lord Hethrir a szabadságot adta a lényeknek azzal, hogy a
szolgálatába fogadta őket. Tigris sajnálta azokat a gyerekeket, akiket Lord Hethrir épp most ado el.
Nem azért, mert eladták őket. Ez le a sorsuk, mert nem feleltek meg közvetlenül Lord Hethrir
szolgálatára. Azért sajnálta őket, mert szerepük véget ért Lord Hethrir terveiben. Azoknak a
gyerekeknek, akik az iskolában maradtak, még mindig van esélyük az előléptetésre, a meg sz tásra,
az újjászületésre a Lord terveiben, hogy viselhessék a Lord színeit, hogy parancsokat teljesíthessenek.
Tigris rápillanto Anakinra. A gyerek nehéz volt, és Tigrisnek már kezde fájni a karja tőle. De
boldogan dacolt a fájdalommal. Szerencsés vagy, kicsi gyerek, gondolta Tigris. Sokkal többet tudsz

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

ti

tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt
fi

tt

ti

tt
tt

tt
tt
ti

tt

tt
tt
ti
tí
tt
tt

tt
 majd segíteni az én uramnak, mint amennyit én magamtól valaha is remélhetek. Lady Ucce átutalta a
zetséget a számlájáról a Lord Hethrirére.
– És természetesen – te e még hozzá – mindenféle ellenszolgáltatás nélkül én is hozzájárulnék a
Birodalom újjászületéséhez.
Lady Ucce még egyszer rápillanto a frissen vásárolt szerzeményeire. Nem szólalt meg, de szeméből
sütö a mohóság.
– Hatalom – su ogta Lord Hethrir a fülébe. – A hatalom az egyetlen, ami számít.
A nő ránéze .
– Hatalom más értelmes lények fele – mondta a Lord. A nő ajka mosolyra görbült.
– Még szolgálatomra lehet – mondta neki Lord Hethrir.
– Boldogan, nagyuram.
Lord Hethrir jelzését Tigris ismét nem érzékelte. A új köpenyében feszítő legújabb Birodalmi I ú
lépe be halkan, kezében egy intarziás fatálcát tarto , rajta egy palack kitűnő bort és három noman
metsze üvegpoharat hozo .
– Ezt a út szabadon magával vihe a saját szolgálatára, és beépíthe a Köztársaságba.
– Örömömre fog válni, ha helyet biztosíthatok neki, Lord Hethrir.
– Nagyon fontos feladatot fogok majd rábízni.
Az I ú nem tudta elrejteni büszke mosolyát. Kinyito a a palackot, és öntö egy kortynyit Lord
Hethrirnek, hogy megkóstolhassa. Tigris csodálta az urát, amiért sohasem használt étekkóstolót, még
akkor sem, amikor távol járt a saját konyháitól és borospincéitől. Ez a cselekedete bármely szónál
jobban demonstrálta bátorságát, sérthetetlenségét. Lord Hethrir felve e a tálcáról a poharat. A
kristály olyan nom művű, olyan csodás volt, hogy csengő hangot ado , amikor a Lord megérinte e.
A szta, magas hang betöltö e a kamrát. Hethrir az ajkához emelte a poharat. A zene elhallgato .
Hethrir megízlelte a bort, lehunyta a szemét, nyelt egyet és elmosolyodo . Lord Hethrir hagyta, hogy
az I ú teletöltse a poharát és Lady Uccéét. De a harmadikat Lord Hethrir maga töltö e teli, és adta át
az I únak. Mindannyian félreérthetetlenül gyelmen kívül hagyták Lord Qaqquqqut, aki boldogtalanul
gyelte az eseményeket. Lord Hethrir felemelte a poharát. Lady Ucce és az I ú mozdulata tükörképe
volt az övének. Tigris mélyen fejet hajto . Anakin olyan helyzetbe küzdö e magát, hogy láthassa a
történéseket; jégkék szeme tágra nyílt.
– Az Újjászülete Birodalomra!
– Az Újjászülete Birodalomra!
– Az Újjászülete Birodalomra!

* * *

Az utasszállító űrhajó zsilipajtaja félrecsúszo , és látni engedte a mögö e tátongó sötétséget. I ,

távol bármilyen naprendszertől, a csillagok fénye kevésnek bizonyult, hogy bevilágítsa a barlangszerű
bejáratot. Leia nyomásálló űrruhája melegen burkolta be a testét, pajzsként védve meg az űr hideg
levegőtlenségétől. Artu Detu köve e, és Csubakka zárta a sort. A vuki furcsán néze ki az alakjára
szabo nyomásálló ruhában. Leia óvatosan belépe a szállítóhajóba. Semmi sem történt. Semmilyen
biztonsági rendszer nem kérte, hogy azonosítsa magát, és fény sem válaszolt a mozdulataira.
A szállítóhajó energiája olyan alacsony szintre volt állítva, hogy alig volt gravitáció. Leia lába érte a
padlót, dé ha akarta volna, fel tudo volna ugrani a mennyeze g, testmagasságának kétszereséig. A
vákuum csendjében Artu Detu felgyorsíto , hogy utolérje őt. A nagyon kicsi mesterséges
gravitációban a görgős lábai előre és felfelé katapultálták a droidot, ellenőrizhetetlen bukdácsolásra
kárhoztatva őt. Artu Detu a zsilipajtó másik oldalán landolt, visszapa ant az oldalfalról, végül sikerült
álló helyzetbe jutnia. A droid veszélyt keresve lassan és boldogtalanul körözö . Csubakka meglepe
horkantása visszhangot kelte Leia adóvevőjében. A vuki körvonala derengeni kezde , ahogy mögé
ért. Teste merev volt, még mindig voltak fájdalmai, és valószínűleg még nem tudo gyorsan mozogni
– ez egyébként jó ötletnek tűnt a jelen feltételek közt – de Leia azért örült, hogy maga mögö
tudhatja a vukit.
Leia bekapcsolta a lámpáját. Artu Detu is bevilágíto fényszórójával a hatalmas, kocka alakú
rakodózsilip sarkaiba. Leia felfedezte a belső kapcsolótáblát. Legutolsó dolog, amire most szüksége
fi
fi
ti
fj
fj
fj
tt
tt

tt
tt
fi
tt
fi

tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt
tt
ti
tt
tt

tt
tt

fi
tt

tt
tt
tt
tt

ti

ti
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fj
tt

tt
tt

tt
tt

tt

fj
fi
tt
tt
tt
tt
 le volna, hogy bent ragadnak a szállítóhajóban, és az Alderaan takarítódroidjaira maradjon a feladat,
hogy kiszabadítsák őket. De sem Artu, sem Csubakka nem kívánt hátramaradni, és Leia nem küldte
volna be őket egyedül. A kapcsolótábla engedelmeskede az utasításainak. Ciklikus működésre
állíto a be a zsilipet. A külső ajtó visszacsusszant a helyére. Hangot nem ado , de az általa kelte
vibrációt Leia érezte a csizmáján. A ruhájában uralkodó meleg ellenére megborzongo . A fekete
világűr csíkja és a tűhegynyi csillagok látványa eltűnt.
Levegő áramlo be a teherdokkba. A légnyomás csak lassan araszolt felfelé. Leia türelmetlenül
mocorgo , és szere e volna a folyamatot teljes sebességen fu atni. De a hajó áramfejlesztője
majdnem teljesen le volt fojtva. Nem kockáztatha a meg, hogy az utasok éle enntartó rendszerétől
vonjon el energiát. Csubakka egy panaszos kiáltást hallato .
– Nem tudom, mit keresek – mondta Leia. – A gyerekrablók i álltak meg, és nem tudom, hová
mentek tovább. Ha van jobb ötleted, szeretném hallani.
Csubakka felhorkanto . Leia nyomásálló ruhája mintát ve a levegőből. Belélegezhető volt, de egy
kissé alacsony volt az oxigénszintje. Biztonságosabbnak látszo , ha a ruhájukban maradnak, így nem
kelle aggódniuk a fertőző mikroorganizmusok, vagy az oxigénhiány mia . Végre a belső ajtó is
félresiklo , és továbbengedte Leiáékat az utastérbe. A hajó hatalmas rekeszekre volt osztva,
amelyekben alvókoporsókat tartalmazó állványok magasodtak. Az éle enntartó rendszer a leállás
szélén állt. Jó néhány koporsó elsötétede ; a bennük lévők meghaltak.
Csubakka felnyögö a kétségbeesés és a rátörő emlékek súlya ala . Leia együ érzően megérinte e
a karját. Ezeket a lényeket ugyanúgy elrabolták, mint annak idején a vukit. Elhagyta őket a
szerencséjük. Leia letörölte a port az egyik átlátszó alvókoporsóról. Az üveg ala fekvő humanoid
olyan volt, mint egy mesebeli herceg. Hosszú, arany és barna csíkokkal tarkíto haja körbefogta az
arcát göndör fürtjeivel, és egészen az álláig lenő , mintha barkója le volna.
– Firrerrei – mondta Leia. Kesztyűjével letörölt néhány másik koporsót is a sorban. Mindannyian
ugyanarról a világról származtak. – A Birodalom teljesen elpusz to a a népüket... elpusz to
mindent a bolygójukon. Biológiai fegyvert használtak... ráadásul olyan veszélyeset, hogy senki sem
tehe többé a lábát a földjére. Azt hi em, hogy teljesen kihaltak...
Ha meg tudná menteni őket, kereshetne nekik egy megfelelő világot, és újjáépíthetnék a
civilizációjukat. A következő gondolata az volt, hogy bárcsak találna egy hajórakományra való
alderaanit. Lehet, hogy találok, gondolta. Lehet, hogy a többi hajó közt lesz egy, amin a szülőbolygóm
népe lesz. Lehetséges, hogy a Birodalom valamiképp elrabolta őket, még mielő elpusz to a a
bolygót...
Leia ébresztésre állíto a az első alvókoporsót.
– Meg tudnád találni a hajó kezelőszerveit? – kérdezte Leia Csubakkát. – Vissza tudnád állítani az
energiaszolgáltatást?
A vuki útnak indult a sötét folyosón. Leia utánasiete az alacsony gravitáción megszoko
síszökkenésekkel. Artu Detu panaszosan fü yögve köve e őket. Ahányszor csak a droid fel akart
gyorsulni, mindig elhagyta a padlót, és a kerekei hasznavehetetlenül felpörögtek, míg csak újra földet
nem ért. Csubakka csalhatatlanul haladt keresztül jó néhány kereszteződésen és a komplexum jó
néhány leágazásán. Uagy saját tapasztalatából voltak ismerősek neki az utasszállítók, vagy egyszerűen
csak rájö a tervezésük logikájára. Leia úgy határozo , nem kérdezi meg tőle; ha el akarja mesélni az
emlékeit, majd biztosan megteszi. A hajó mélyén találtak egy kicsiny kamrát, nem volt semmiféle
ablaka, de még egy külvilágra néző monitora sem. A helyiség levegője fülledt volt és áporodo . A
kijelzők halvány derengéssel muta ák alacsony értékeiket. Csubakka egy pillanat ala á uto a az
adatokat, aztán leütö néhány gombot. A hajó életre kelt körülö ük: lámpák gyulladtak fel, levegő
süvíte keresztül a szellőzőkön. Még a csípős hideg is enyhülni kezde . Leia védőöltözéke sem
erőlködö már annyira, hogy melegen tartsa viselőjét.
– Jól van – mondta Leia. – Köszönöm. Visszamegyek az alvókoporsókhoz, hogy a rrerreo ne legyen
magában, amikor felébred.
Csubakka ltakozóan morgo , és egy különálló kijelzőre mutato .
– Mi az?
De a vuki már ki is vete e magát a vezérlőszobából, és hosszú, alaesony gravitációs szökkenésekkel
már a folyosón járt. Leia olyan gyorsan köve e, amilyen gyorsan csak tudta. Nem volt sok tapasztalata
tt
ti
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

ti
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tí
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tf

tt

tt
tf
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tí
tt
tf
tí
tt
tt
tt
tt
tt
tt
 a nagyon alacsony gravitációban való közlekedésben, vagy a szabadesésben; nem akart úgy a
levegőben kalimpálni, mint Artu Detu. Csubakka szomorúságról és haragról árulkodó kiáltása
visszhangot vert a folyosón. Leia egy fehér és szta szobában talált rá, amely úgy néze ki, mint egy
műtő. A vuki arcát felfelé fordítva néze valamit. Egy nőnemű rrerreo lógo a plafonról, amelyhez
furcsa, vonagló hevederek rögzíte ék. Nyitva volt a szeme. Markáns arca feltűnően sovány volt.
Hosszú, fekete–ezüst cs'kos haja úgy lebege körülö e a levegőben, mintha valami élőlény lenne. A
hevederek mélyen belevágtak aranybarna bőrébe. Megmozdult.
– Él! – kiálto a Leia.
A hevederek megfeszültek, és még jobban belevágtak a csontsovány lény karjába és lábába. A
rrerreo hang nélkül megdermedt, csak a szeme mozgo tovább; tekintete egy pillanatra
összekapcsolódo a Leiáéval. Végül pislogó hártyák csúsztak rá fekete szembogarára, és vakká te ék a
tekintetét.
– Vegyük le gyorsan... eléred őt?
Csubakka felnyúlt, és tapogatózva sikerült megragadnia egy kósza hevederszálat.
– Ne... – nyöszörögte a rrerreo rekedt hangon. Csubakkának alig sikerült visszarántania a kezét,
amikor a szál spirálisan kicsapódo , és majdnem elkapta őt. Valaki mögö ük undorodva és
meglepe en felhorkant. Leia megpördült az új hang irányába. Csubakka a lézervetőjéhez kapo , de
hasztalanul: fegyvertelen volt. Az a rrerreo állt az ajtóban, akit Leia felébreszte , erősen markolta az
ajtókeretet, hogy össze ne essen.
– Nem tudják úgy leszedni – mondta. – Úgy csak magukat is foglyul ej a háló.
– De a háló halálra gyötri! – kiálto a Leia. – Ki kell szabadítanunk!
Artu Detu különböző csatlakozókat próbált beilleszteni a cella adatportjába. Mint valami lakatos,
úgy próbálta ki egyiket a másik után. Az adatport egyszerre csak erőszakosan kilökte a csatlakozóját.
Szövőszemölcsök türemkedtek ki a falból, és pókselymet lövelltek a droidra. Artu Detu felvisíto és
hátragurult. Most hasznára vált az alacsony gravitáció: hátraszaltózo a levegőben és elszakíto a a
szálakat, mielő azok gúzsba kötö ék volna. A rrerreo felnevete .
– Állítsa meg! – csa ant fel Leia. Megfogta a selyemszálakat, és lehúzta őket Artu Detu burkolatáról.
A puha, vékony szálak könnyen lecsúsztak a droidról, de elszakítani nem tudta őket; amikor
megpróbálta, belevágtak a kezébe. Gyorsan ledörgölte a kezéről őket, még mielő szívni kezdték
volna a vérét. Artu Detu elhátrált a szálaktól. Csubakka a rrerreóra néze , és felmordult.
– Hogy hívják? – kérdezte Leia. – Mi ebben olyan vicces?
– Én is megkérdezhetném ugyanezt – válaszolta. Végül is maguk a betolakodók.
– Én ébreszte em fel magát. Valószínűleg megmente em az életét.
– Ki kérte meg rá? – kérdezte olyan hangon, ami leginkább mély hangú vicsorgásnak tűnt. Leia úgy
meghökkent, hogy beletelt egy kis időbe, míg összeszedte magát. Diplomata vagyok, gondolta, csak
sikerül tán megoldanom ezt a helyzetet.
– Nem bánom, megmondom a nevemet. – Esze ágában sem volt megmondani neki a valódi nevét.
Az álnevét mondta meg, annak a nem létező személynek a nevét, aki az Alderaant birtokolta. Furcsa
érzés volt gyerekkori becenevén hívnia magát.
– Lelilának hívnak, és a társam Geyyahab.
Fejével Csubakka felé inte , aki zavartan néze rá. A vuki mitológiából választo neki nevet, egy
történetből, amelyet annyira szere ek hallani az ikrek. Pedig nem is volt teljesen hősi a karakter. Leia
remélte, hogy nem sérte e meg Csubakkát – vagy legalábbis vallási értelemben nem sértő vagy
istenkáromló, hogy mitológiai álnevet ado neki. Nem sokat tudok a népe vallásáról, döbbent rá Leia.
A rrerreo gúnyosan elmosolyodo .
– Én nem mondom meg a nevem – szólalt meg. De őt Rillaónak hívják.
Úgy ejte e ki a nevet, hogy az megint vicsorgásnak hangzo , az információ pedig mintha egy sértés
le volna. Leia a mennyezet felé mutato .
– Kérem, segítsen kiszabadítani!
– Nem az én klánomhoz tartozik – mondta. – Nem tartozok neki semmivel. Magának sem.
– És ha zetnék érte?
– I nem használhatnám a pénzét.
– Mit veszít, ha segít nekem?
fi
tt
fi
tt
fi
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

fi
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

fi

tt

tt

tt

tt
ti
tt

fi
tt
tt
tt

fi
tt
fi

tt

tt
ti

tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
 – Semmit – felelte. De meg sem mozdult.
– Mit akar hát? – kiálto a Leia.
– Ki maga!? – kérdezte. – Kalóz? Vagy egy birodalmi féreg küldte, hogy kínozzon bennünket?
– Egyik sem – válaszolt Leia. – Úgy nézek ki, mint egy rohamosztagos? Láto rohamosztagosokat,
amikor lejö ide?
A ckó gyanakodva mérege e őket.
– Vissza akarom kapni a szabadságomat – mondta végül.
– A magáé – vágta rá azonnal Leia. – Tessék. Segítsen nekünk!
A rrerreo szeme összeszűkült, míg majdnem becsukódo , aztán hirtelen döntö , és ahhoz a
konzolhoz hajolt, amellyel Artu Detu nem bírt meg. Látszo , hogy ért ahhoz, amit csinál, és ez
kényelmetlen érzést kelte Leiában. Az űrhajó mélyén lévő cellának semmi más feladata nem volt,
csak a büntetés és a kínzás. Talán a ckó egy kollaboráns. Talán a Birodalom úgy építe e meg a hajót,
hogy egyes utasok hatalommal bírjanak a többiek fele a börtöncellákban. A rrerreo ellépe a
kapcsolóktól, és öntelt mosollyal Leiára néze . Amikor a ckó átnéze a válla fele , Leia tekintete
köve e az övét. Rillao lassan leereszkede a mennyezetről. A háló kinyúlt, majd összehúzódo ,
amikor elvált a testétől és a testéből. Az ezüstös pászmák vége vértől sötétle . Csubakka alig
hallhatóan, mélyen felmordult. Óvatosan elkapta Rillaót. A nőnemű rrerreo nem mozdult.
– Vigyük a... a hajómra. – Leia majdnem elárulta magát azzal, hogy kis híján kimondta az Alderaan
nevet. Túlságosan kötődik hozzá ez a név. Álnevet kellene adnia a hajójának is.

* * *

Jaina bevete e magát a tanulókamrájába. Annyira sírt, hogy könnyeitől még a kijelzőt sem lá a. Ha
egyáltalán akart volna gyelni rá. De nem akart. Fent akart lenni a kanyonban Jacennel. Azt akarta,
hogy Lusa visszajöjjön. Jaina lehajto a a fejét és sírt. Vram állt meg mögö e, és megrázta a kislány
vállát.
– Hagyd abba a sírást! Figyelj a feladatokra! Ülj egyenesen!
Jaina kiránto a magát a kezei közül. Abbahagyta a sírást. Ingujjával dühösen megtörölte a szemét.
– Lord Hethrir azt akarja, hogy válaszolj ezekre a kérdésekre! – mondta a ú. – Ki volt a
történelmünk legnagyobb vezetője?
– Természetesen az anyukám – felelte Jaina.
– Tévedés! Olyan ostoba vagy. A Császár volt a mi legnagyobb vezetőnk.
Jaina elborzadva néze rá.
– Ki fogja visszaállítani a Birodalmat? – kérdezte Vram.
– Senki! – kiálto a Jaina.
– Tévedsz! Lord Hethrir fogja! – mondta Vram. – Az Újjászülete Birodalmat!
– Nem!
Gyűlölte Vramot. Gyűlölte Hethrirt. Gyűlölte mindőjüket. Jaina zokogni kezde , sírt Lusáért,
Jacenért, Anakinért és anyáért és apáért és Luke bácsiért – nem azért, mert úgy hi e, hogy
meghaltak, nem hi e úgy, nem halha ak meg, hanem azért, mert biztosan szomorúak, aggódnak
mia uk, és keresik őket. És sírt Winterért, Mr. Thripióért, Csubakkáért és Artu Detuért. És sírt
magáért.
– Tévedsz! – kiálto a Vram gúnyosan. – Tévedsz! Vacsora nélkül kell ágyba menned! És ez bele fog
kerülni a személyi anyagodba is!
Olyan éhes volt, hogy majdnem abbahagyta a sírást, de annyira dühös volt Lusa mia , hogy
mégsem tudta abbahagyni.
– Undok vagy! – kiálto a. – Hogy le él ilyen undok?
Belerúgo a ú sípcsontjába. Vram felüvöltö fájdalmában. Egy másik segítő érkeze futva a
segítségére. Kiránga ák Jainát a kabinból, és elkezdték vonszolni az alvókamrája felé. A kislány
sikoltozo , rúgkapált és vonaglo , de a többi gyerek még csak oda sem néze . Összehúzták magukat
a helyükön, és a kijelzőjüket bámulták.
Vram becsapta a kislány cellájának ajtaját, bezárva ezzel őt a sötétbe. Jaina leült a kemény, hideg
padlóra – sehol sem akart puhává válni – és leküzdö e a sírását. Gondolkodnia kelle , ki kelle
fi
fi
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
fi
tt

tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt

tt

tt

tt
tt
fi

tt

tt

tt

tt
tt
tt

tt

fi
tt
tt

tt
fi
tt

fi
tt
tt
tt
tt

tt
fi

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

 találnia, hogyan szökhetne meg, vagy hogyan küldhetne üzenetet. Nagyon megijeszte e Hethrir
előléptetési ceremóniája. Jóformán még most is a fülében csenge a Birodalmi I ak kiáltása: "Az
Újjászülete Birodalomért!" Mindenképpen tudatnom kell anyával ezt az Újjászülete Birodalom–
dolgot, gondolta Jaina. Valahogy. Tudnia kell Hethrirről is. Olyan gonosz zsarnoknak tűnik, akik ellen
anya még azelő harcolt, hogy én megszüle em. Jaina azon tűnődö , vajon újra harcolni kell–e.
Letörölte arcáról a könnyeket, amelyeket a düh csalt a szemébe. Előszedte az elrejte
mul szerszámát, és a kezébe ve e. Kinyito a és odatapogatózo az ajtóhoz. Egy faszilánk
megsérte e az ujját. Megtalálta azt a helyet, ahol elkezdte kifúrni az ajtókeretet. Amíg a
mul szerszám lassan forgácsolta a kemény fát, Jaina azon törte a fejét, hogyan szökhetne meg Hethrir
fogolytáborából, miután kijuto a cellájából. Vajon el tudnék osonni a sárkány melle ? Nem láto ,
amikor már távolabbra kerültem tőle. Ha állandóan a kanyon kerítésének azon az oldalán tanyázik,
akkor lehet, hogy nem venne észre, ha a másik oldalon másznék fel a kerítésre. Jaina nem igazán hi
benne, hogy menne így a dolog. A sárkány majdnem akkora volt, mint amilyen széles maga a kanyon.
Még ha mindig ugyano tanyázik, csak át kell pillantania a válla fölö , és már meg is lá a őt. Talán fel
tudnék mászni a kanyon falán. De az meg elég meredek és elég sima, és azt hiszem, a Proktorok
rögtön meglátnának, amint felérnék a tetejére... Lehet, hogy el tudnék lopni egy űrhajót, és
beprogramoznám, hogy menjen haza... Ha el tudna szökni, és meg tudná találni Hethrir szki ét. A
legnagyobb baj az volt, hogy nem tudta, hol is vanpontosan, vagy azt, hogy az o honához képest hol
van, vagy legalább a Munto Codruhoz képest hol van. De talán a hajó tudná. Talán jobb lenne, ha
megpróbálna küldeni egy üzenetet. Ha valahogy ki tudnék lopózni innen, gondolta Jaina, akkor talán
ki tudnám találni, hogy ők honnan küldik az üzeneteiket. Utána meg visszalopóznék... Megtapoga a a
fát, ahol a fúrójával dolgozo . Egy nagyon kicsi és nagyon sekély lyukat sikerült fúrnia. A
mul szerszám olyan forró volt, hogy alig bírta már fogni. Felsóhajto . Ez nehéz lesz. Bárcsak
megbeszélhetné Jacennel. Bárcsak át tudna nyúlni Hethrir hatalmán a saját képességeivel. Akkor ki
tudná nyitni az ajtót, megtalálná Hethrir kommunikációs szobáját, bármit megtehetne, amit csak
akarna. Tudok még egyáltalán valamit csinálni, kérdezte magától. Tudok még? Elképzelte a körülö e
lévő levegőmolekulákat. EIképzelt egy molekulát. Elképzelte, ahogy egyre gyorsabban és gyorsabban
mozog. Érezte, hogy a molekula engedelmeskedik neki. Hethrir őt ellenőrző hatalma nem reagált a
dologra. Jaina tudta, hogy jelen van, érezte a gyelmét a messzi távolban. De nem ve e észre azt a
pici mozgást, amit az előbb kreált. Hozzáte még egy molekulát, még egyet, megduplázta, újra
megduplázta a számukat. Nemsokára már egy maréknyi levegő vibrált a kislány energiájától. Melege
megszünte e a cella hidegét. A légörvény előbb vörösen, majd sárgán ragyogo , fénye bevilágíto a
Jaina cellájának sarkait. Jaina megkönnyebbülten és vidáman felnevete .
ti
ti
ti
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
fj
tt
tt
tt
tt
tt
tt
ffj
tt
tt
tt
tt
tt
 6. fejezet
Sok–sok világ fajából álló zsúfolt tömegen kelle utat törnie Hannak és társainak, miközben az
aranyozo épület felé tarto ak. Han mintha egyszer még azt a szellemlényt is megpillanto a volna,
aki a fogadócsarnokban próbálta megkörnyékezni. A kalligrá a és az ezoterikus hieroglifák hatását
még tovább fokozta az épület bejárata. A tükröző homlokzat aranyába különleges mintákkal tkokat
írtak. Az épület szárnyai egy véde , csendes udvart fogtak körbe. A látogatók kint gyülekeztek, majd
időnként egyesével vagy kis csoportokban beléptek. Xaverri nyugodtan várta, hogy sorra kerüljenek.
Han azzal múla a az időt, hogy megpróbálta beazonosítani annyi bolygó lakóját, amennyit csak
tudo . Néhány tucat után még mindig maradt egy csomó, akiket egyáltalán nem ismert fel.
Megbökte Thripiót.
– Azok o honnan jöhe ek? – Nem mutogato ; túlságosan sokan voltak a Köztársaságban olyanok,
akik tűrhetetlen sértésnek találták, ha valaki mutogat rájuk. Csak a fejével inte egy mozgó, többpúpú
hínárboglya felé. – És vajon az egy csoport, vagy egy személy?
– Hát természetesen egy csoport, uram. A Markbee Csillag negyedik bolygójára valók,
pontosabban... ha nem tévedek... a Ze i ről. Azaz a déli kisebb kon nenst szegélyező sekély
tengerből...
Az egyik leveles domborulat egy tömlőszerű, görbe végű dudort növeszte , majd a tömlőből
folyadékot spriccelt magára és a társaira. A cseppek egy részéből Hannak is kijuto . Ijedten
hátraugro , de csak tengervíz volt. A ze i i nedves levelei feketén csillogtak az épület aranyszínű
fényében. Néhány földre hullo levél rángatózva hevert a földön.
– És azok kicsodák? – inte egy másik csoport felé, amelyet féltucatnyi masszív, tojásdad, rövid és
erős lábú, hajlékony kocsányos szemű lény alkoto .
– Ők – mondta Thripio.
– Mi?
Thripio nem válaszolt.
– Micsoda? – kérdezte Han.
– Most mondtam – felelte Thripio. – Jaj. Bocsánatot kérek. A nyelvük az ön hallástartománya ala
hangot használja. Ez a környezetükhöz való alkalmazkodás mia van, mert ők rendkívüli gravitációban
élnek.
– Betegek – szólalt meg Luke halkan.
– Nem, Luke gazda – mondta Thripio türelmesen ők csak olyan nyelven beszélnek, amely az emberi
fül számára. ..
– Nem arra gondoltam – vágo közbe Luke. – Hanem arra, hogy majdnem minden csoportban van
valaki, aki beteg vagy van valamilyen sérülése.
Miután jobban megnézte azokat a lényeket, amelyek ismerősek voltak számára, Han rájö , hogy
Luke–nak igaza van. A gyülekezetben volt valami olyan elsöprő erejű érzelem, amit előzőleg nem
érzékelt. Emi egy család, amelynek tagjai egymást karöltve óvták gyermeküket, szüleiket,
unokatestvérüket; amo egy klán, amely együ vi e a hordágyon jajgató, bénult kollégáj ukat. Han
bólinto Luke–nak, jelezve, hogy egyetért a megállapításával. Luke nem tűnik túl lelkesnek, gondolta
Han. Mi történt vele? Soha nem szoko megbetegedni...
– Nemsokára megér tek – mondta Xaverri. Nagyon mogorva volt az arca. – Mi jövünk.
Belépe az udvarba. Han köve e Luke–kal az oldalán, Thripio zárta a sort. Csend ve e körül őket. Az
épület homlokzatát díszítő arany kalligrá a ragyogva tükröződö vissza a fényes falakról. Ahogy Han
haladt előre, úgy változo a perspek va. A kalligrá a mozogni látszo , reszkete , mintha épp most
írnák. Egyedül voltak az udvarban. Kísérte es volt a csend. Hannak hirtelen az az érzése támadt, hogy
mindenki eltűnt mögülük, hátrapillanto , hogy megbizonyosodjék róla. Nem tűntek el; ugyano
voltak, ahol hagyták őket, o zsúfolódtak az udvar bejáratánál, várakoztak, csendes izgato sággal
beszélge ek egymással. De a hangjuk nem volt hallható.
– Luke gazda, azt szeretném kérdezni – szólt Thripio minden körülményt gyelembe véve, nem
kellene nekem odakinn megvárnom önöket?
– Ha jobbnak látod, nyugodtan – mondta neki Xaverri. – De engem i ismernek. Egyikünkre sem
leselkedik semmiféle veszély.
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt

ti

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tí

tt
ffl
tt
ffl
fi
ffl
ti
ffl

tt

tt
tt
tt
tt
fi

fi

tt
tt

tt
tt
ti
fi
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
ti
tt
tti
 – Veszély! – mondta Han. – Várjunk egy percet! Miféle veszélyről lehet i szó?
– Semmilyenről – derült fel Xaverri. – Mondtam, ha engem köve ek, nincs semmiféle veszély.
– De...
– Igazából arra gondoltam – kezdte Thripio – hogy ez nem olyan helynek néz ki, ahol szívesen látnák
az... én fajtámat.
– Minden értelmes lényt szívesen látnak.
– Még a droidokat is?
– Még a droidokat is.
– Ah – könnyebbült meg Thripio. – Ez szokatlan. Meglehetősen... felvilágosult látásmód.
Az udvar túlsó végén áthaladtak egy bol ven, és beléptek a zsivajgó tömegbe. Odabenn, a kint még
illetődö gyülekezet jajgató, kolduló könyörgők csapatává alakult. Fegyelmezetlen tömegük zavaros
áradatként hömpölygö egy széles, alacsony színpad hátsó része felé, amelyen egy hatalmas
aranyoltár magasodo szinte fenyegetően a nép fölé.
– Segíts rajtunk, Waru! Gyógyítsd meg a gyermekemet, gyógyítsd meg a tojástestvéremet, védd
meg a barátomat a ránk bocsáto átoktól, Waru!
A könyörgések visszhangot vertek a helyiségben. Luke megragadta Han karját, ujjait fájdalmasan
belevájta Han bicepszébe.
– Hé, kölyök...
– Nézd! – mondta Luke sürgetően. Az oltár megmozdult. Han egy pillanatra feszül é vált.
– Mi a?... Honnan való az, Thripio?
– Be kell valljam, annak ellenére, hogy ismerek minden világot az Új Köztársaságban, és sokat azon
kívül, ez a lény ismeretlen számomra.
– Az o Waru – mondta Xaverri.
Az oltár – a lény – még magasabbra nyúlt azáltal, hogy széltében összehúzódo . Feléjük
orientálódo .
– Gyere közelebb, Xaverri!
A hang dús és telt, szta és nagyon–nagyon halk volt. Su ogással töltö e meg a helyiséget,
befurakodo még a gyülekezet könyörgéskórusába is. Xaverri előrelépe , és a tömeg szétvált elő e.
Han gondolkodás nélkül köve e; csak annyit tudo , hogy nem akarja, hogy a nő egyedül menjen a
lény közelébe. Luke megpróbálta visszatartani, de kiránto a a karját a szorításból. Miközben Han
megközelíte e az oltárt, jobban megnézte magának Warut. A lény cizellált aranypajzsok összete
építménye volt. De a pajzsok ala bizonyos szögekből és a lény bizonyos mozdulatainál láthatóvá vált
egy olyan nyers, fedetlen, szövetszerű pép, akár egy darab hús. Folyadék – vér? – csillogo a masszív
lemezek közö , cseppekben és vékony patakokban szivárgo a színpadra, ahol egy kérges felszínű
pocsolyában csapódo ki. A vér lefolyt a színpadról, és cseppkőszerű alakzatokat formált, amelyek
majdnem a terem padlójáig értek. Xaverri megállt a színpad szélénél.
– Nem magadban jövél, Xaverri – su ogta Waru.
– Nem magamban, Waru.
– Meg kívánnak gyógyulni? – Waru végtelenül fáradtnak tűnt.
– Nem, Waru. Új tanítványokat hoztam, hogy megtanulják a te kinyilatkoztatásaidat, hogy
megismerjék a te igazságodat, és felfogják a te létezésedet. Hogy hódolának a te színednek elő .
Jövél? gondolta Han. Ó, szép, mi a fene ez, valami elfelejte dialektus...? Én jövék, te jövél, ő jöve...
Mit mondtak ezek? Jövék, jövél, jöve...? Nem, ez nem jó így.
Waru felsóhajto .
– Nagyon örülék. Csak te vagy, ki mindig hoza nékem ajándékot. Mindenki más az én ajándékomért
könyörög... és én boldogan adák nékijek! Ám...
– A te nemeslelkűséged a Crseih Állomás csodája mondta Xaverri.
Senki más nem válaszolt Waru panaszára. Olyan volt, mintha a lény su ogása csak Xaverrihez és a
barátaihoz juto volna el. Visszagondolva a történtekre, Han nem emlékeze arra, hogy Waru
máshoz is beszélt volna. Csak ő hallo a Waru su ogását, amikor az direkt Xaverrinek címezte a
mondókáját.
Jó trükk, gondolta Han. Biztosan csak trükk – vagy nem? Ha nem... akkor ez az, amit Luke keres.
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt

ti

tt
tt

tt

tt

tt
tt

tt
tt

tí

tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt

tt

tt
 Luke–ra pillanto , de nem tudta megkérdezni, hogy vajon ez a lény–e az elvesze Jedi, akit Luke
keres. Luke arckifejezése határozo szándékról árulkodo , de egy csepp öröm sem volt benne. Az
aranylemezek úgy lapozódtak egymásra a lény mozgása közben, mintha olyan selymes–érzékenyek
lennének, mint valami állat bundája. Összehúzódtak és a közö ük lévő erek összetáródtak. Folyadék –
ichor, azaz istenvér, gondolta Han, először látok életemben olyan dolgot, amit valóban ichornak,
istenvérnek lehet nevezni – kezde ömleni Waru masszív alapjából, és folyamatosan száradva egy új,
fényes réteget képeze körülö e. Egy csepp végigfolyt egy cseppkőtüskén, lecsüngö a csúcsáról,
majd egyszerre nyúlva és kicsapódva keskeny tűheggyé fagyo a tüske végén. Amint Waru páncélja
összehúzódo , a lény még magasabbra nyújtózo , és lassan feléjük hajolt. Han hasztalanul kerese a
lényen látó– halló– szagló– vagy más érzékszerveket. Azt sem tudta volna megmondani, hogy ado ki
Waru hangot. Talán, gondolta Han, a hőkibocsátásunk alapján érzékel bennünket. Talán nem is
élőlény.
– Hozál nékem egy új teremtményt – mondta Waru Xaverrinek. – Láték már emberi lényeket ezelő
is... ó, igen, sok–sok emberi lényt, az emberek oly esendők... de nem ezeket a lényeket. – Waru
előredőlt. A megkérgesede ichor összetört és lehámlo , megmutatva az aranypikkelyek új szegélyét.
– Kik vagytok? Mik vagytok?
Xaverri Szi Thripiót ránto a előre.
– Ez i új ismerősöm, Bíbor–Három. Úgy hiszem, nem találkozál még fajtájával ennek elő e.
– Üdvözöllek, Bíbor–Három – mondta Waru.
– Üdvözlöm, Mr. Waru – szólt Thripio. – Meg sztelve érzem magam, hogy az ön színe elé
járulha am.
Han egy rakás kreditet te volna rá, hogy Thripio felveszi Waru archaikus beszéds lusát. A droid
észreve e, amit Han nem: Waru csak egyedül Xaverrivel beszélt így. A lábamat te em volna rá,
gondolta Han. Valószínűleg re entően megsérte e szegény párát. Miért nem mondta előre Xaverri?...
– Az én nevem egyszerűen csak Waru – mondta az irtózatos lény, hangja csak valami búgás volt. –
Bár van, aki tanítónak hív. Egyedül ezt a címet értékelem.
– Akkor engedje meg nekem, hogy ezt használhassam, ha elfogadja tőlem ezt a megszólítást! –
mondta Thripio. – Sokféle dolgot tanulmányoztam, sokféle helyen. A humán–kiborg kapcsolatok
specialistája vagyok és folyékonyan használok hatmillió kommunikációformát. Örökké hálás vagyok az
olyan tanítónak, aki hajlandó megosztani velem ezoterikus tudását.
Han fullasztónak találta a forróságot és a párás levegőt. Waru ichorának rezes szaga kényelmetlenül
szúrta a tüdejét. Melle e Luke mozdulatlan, hipno zált tekinte el nézte a lényt.
– Nyugi, kölyök – mondta Han csendes derűvel. Ez csak...
Xaverri gyors, dühös gyelmeztető tekintete beléfojto a a szót. Luke jeges, nem emberi pillantással
lassan Han felé fordult, majd újra Warura emelte tekintetét. Han meghökkent és befogta a száját, de
magában befejezte a mondatot: ez csak szemfényvesztés, gondolta. A legkimunkáltabb, amit valaha is
lá am, de akkor is csak szemfényvesztés. Ha Luke és Ben Kenobi alapján ítéli meg a dolgot, akkor Jedi
így nem viselkedik – és ha Waru a sötét oldalhoz tartozna, azt Luke felismerné. A legjobb, amit
tehetek, hogy jót röhögök az egészen.
– Xaverri, sztelt tanítványom, meg tudtad–é tanulni a szövegeket, amiket adák tenéked?
– Igen, tanító – felelte Xaverri.
– Természetesen megértéd az ego–áramlás és az egyetemes ellenfény közö összefüggést, de
kíváncsi vagyok, megtevéd–é a konceptuális ugrást az intellektuális felismerés és a quantum
kristallizáció szinergiájához?
– Kínos, de be kell valljam, hogy nem – mondta Xaverri – bár most, hogy megmutatád nékem az
utat, látom, hogy az összefüggés teljesen szükségszerű.
Han visszafojto egy horkantást, amit a bosszankodás és a hitetlenkedés válto ki belőle. Waru és
Xaverri ebben a modorban folyta ák még a beszélgetést néhány percig, elfelejtve a tömeget, a zajt és
könyörgö segítségkéréseket. A várakozás kezde Han idegeire menni. Legszívesebben felállt volna a
színpadra, és megmondta volna ezeknek a népeknek, hogy menjenek haza, és látogassák meg az
orvosukat. Szere e volna megkérdezni Xaverrit, hogy miért hízeleg ennyire Warunak.
Megdöbbente e a nő a lény elő mély hódolata. Régen soha nem dőlt volna be az e éle csalásnak.
Túl sokat tudo a csalás művészetéről, hogy bedőljön neki. Annak idején ő is összehozo néhány
tt
tt
tt
tt

ti

tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tti
tt
tt

tt

ti
tt
tt
tt
ti
tt

tt
tt

tt
tt
tt

tti
tt
tt

tí
tt
tt
ff
tt
tt

tt
tt
tt

 hasonló rászedést, bár ezt a csodadoktorszerepet leginkább a különösen undorító birodalmi

hivatalnokok számára tarto a fenn. Soha nem mulaszto a el megszabadítani a választo áldozatokat
egy tekintélyes méretű összegtől. Vagy tényleg elhinné Waru zagyvaságait? Ha tényleg, akkor jócskán
megváltozo az a személy, akit Han valaha ismert, és nemcsak a megjelenésében. Ha pedig nem hisz
benne, akkor mi a fenét csinál i ? Thripio rá egyáltalán nem jellemző csendben gyelte a
beszélgetést. Han zavartan ráncolta a homlokát. Bár Thripio arckifejezéséről olvasni lehetetlen volt,
de ritkán történt az meg, hogy nem tudták, mit gondol a droid egy bizonyos szituációról. Ugyanis
azonnal elmondja nekik. Vagy legalábbis átlátszó lenne a tkolózása. A diplomaták közö Thripio volt
a legrosszabb hazudozó, akivel Han valaha is találkozo . Másrészt sok embernek hízelge , ha tudta,
hogy hazudnak neki, ha a hazugság az önbizalmát erősíte e, vagy erősíte e a státusukat. Thripio
mestere volt ennek a technikának is. Luke még mindig ugyanazzal a mozdulatlan és feszült kifejezéssel
az arcán nézte és hallga a a párbeszédet, mint amikor először megpillanto a Warut. Legjobban
pontosan ez, Luke reakciója zavarta Hant. Waru befejezte az univerzum állapotáról való lozó ai
értekezését, amelyet Han már régen nem tudo követni.
– No, jól van – mondta Waru nyilvánvaló csalódo sággal a hangjában – nem merülhetek mélyebben
bele ebbe a megvilágosító beszélgetésbe.
Xaverri ráte e egyik kezét Waru aranyszínű pikkelyeire. Lehunyta a szemét, és csendben,
mozdulatlanul megállt. Az aranypikkelyek rózsaszínes fénnyel felragyogtak Xaverri ujjai közö , és
kellemes melegséget áraszto ak magukból. Luke a nő felé lépe , és ő is felemelte a kezét. Han
megragadta a barátját, és visszaránto a. Luke vicsorogva fordult felé. Han döbbenten motyogo
valami szitkot, és majdnem elengedte Luke csuklóját. Úgy elfogta az undor, hogy ki akart menni a
gyülekezetből, még ha ez azzal is jár, hogy i kell hagynia félrevezete és megszégyeníte barátját.
– Ne légy ostoba! – su ogta Han dühösen. – És ne ítélj néhány perces ismeretség alapján! – Még
erősebben szoríto a Luke karját. Luke ránéze Han ujjaira, amelyek belevágtak a húsába és
összeszoríto ák a csontjait. Az intelligencia visszaszivárgo a tekintetébe. Te egy kényelmes csavaró
mozdulatot a kezével; minden látható erőfeszítés nélkül kicsúszo a keze Han szorításából.
– Igazad van – mondta feszes hangon. Hátat fordíto Hannak, feszülten és mohón gyelte tovább
Xaverrit és Warut.
– Utálom, mikor ezt csinálod – motyogta Han. Sajogtak az ujjai, de nem azért, mert Luke
mozdulatában bármi erőszakosság le volna, amikor kiszabadíto a magát, hanem azért, mert annyira
erősen szoríto a a karját, hogy begörcsölt. Han ujjainak nyoma először fehér, majd vörössé váló
nyomot hagytak Luke bőrén. Xaverri elhátrált Warutól. Keze nyoma egy darabig még o ragyogo az
aranyszínű pikkelyeken, aztán elhalványodo . Egy csöppnyi ichor szivárgo ki a pikkely alsó szélénél,
majd egy nyúlós "cupp" kíséretében lepo yant. Xaverri sztele eljesen meghajolt Waru felé. A lény
gyelme azonnal másfelé terelődö , és a feszültség kiengede . Han előrebotlo egy lépést, de aztán
összeszedte magát, és lerázta magáról a különös hatást. De kíváncsi volt, hogy alakult ki ez a hatás.
Xaverri hátrálni kezde . A felkavart tömeg, melynek minden tagja Waru gyelméért könyörgö , utat
engede neki. Xaverri térde hirtelen megroggyant. Az, hogy a nő így összeese , annyira meglepte
Hant, hogy majdnem hagyta, hogy elessen. Régen soha nem le rosszul, még a kimerültségtől vagy a
fájdalomtól sem. Állóképessége lenyűgözte Hant. Az első gondolata, amikor a nő elzuhant, az volt,
hogy valamilyen meghatározo célból kell leborulnia a földre: meg akar hajolni még egyszer Waru
elő ; leejte valamit és fel akarja venni. Han előreugro és elkapta, még mielő az őt biztosan
halálra pró lábak alá ese volna. A nő egész testében remege . Luke és Thripio is csatlakozo
hozzájuk, így együ egy kis kört alko ak. Az áramló tömeggel szemben haladva könyökükkel törtek
utat maguknak el a színpadtól. Han az ajtó felé vete e magát, de Xaverri viaskodva kiszabadult a
karjából.
– Maradj i ! – mondta. – Jól vagyok, csak... a Waruval való beszélgetés hato rám így egy pillanatra.
De látnotok kell a szertartást.
– Hato rád? – kérdezte Han. – Teljesen kiütö . Húzzunk innen!
Lassan visszatért a nő erede aranybarna arcszíne, és a remegése is kezde alábbhagyni.
– Meg kell gyelnetek! – mondta még egyszer.
– Már jól érzi magát – közölte Luke. – Ezért jö ünk ide.
– Jól van – mondta Han kényszerede en.
fi
tt
tt
ti
tt

tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
ti

ti
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
fi
tt
tt
tt
fi
tt
tt

tt
fi
tt
tt
tt
tt

 Utat törtek maguknak az előadóterem leghátsó részébe. Mivel a padló a színpad felé lejte , ellá ak
a tömeg fölö . Az emelvényen, a megdermedt ichorból álló tócsa közepén Waru épp arra várt, hogy a
hozzá esdeklők egy kis csoportja a színe elé hozza az egyik tagját. A ze i iek az egyik levelekkel
boríto bajtársukat a púpjukra emelték, majd hagyták lecsúszni az egyedet az ichorba. Színe
észrevehetően sápadtabb volt, mint a társaié, beteges sárgás–zöld a fényes kékes–fekete helye .
Ahogy mozdult, mindenfelé hervadt levelek hullo ak róla.
– Azt kívánod tőlem, kereső, hogy megpróbáljalak meggyógyítani? – Waru hangja nem volt több,
mint egy halk, személyes su ogás, mégis végigmorajlo a termen. A ze i i válasza úgy hangzo ,
mint amikor levelek örvénylenek a vízben.
– Azt mondta, hogy: "Eléd járulék, hogy segítsél rajtam" – fordíto a le Thripio. Most jön a
hókuszpókusz, gondolta Han. Add Warunak minden földi javadat...
– Akkor hát megpróbálok segíteni rajtad – mondta Waru. A teremben hirtelen minden hang elhalt.
Minden lény tekintete Warura és Waru páciensére szegeződö . Waru a ze i i fölé hajolt. Néhány
aranypikkely elfolyósodo és rácsöpögö a kusza halomban a színpadon heverő ze i ire, s csillogó,
fémes pajzsként beboríto a a testét. Han megpróbált közelebb menni, és azt kívánta, bárcsak az első
sorban lehetne, ahol ki tudná fürkészni, hogy az ördögbe hozza létre Waru ezt a hatást. Vajon miért
hoztál mindenáron minket ide hátra, Xaverri?, kérdezte magában. Féltél, hogy túl közel lennék? Mint
egy parazita, úgy kötö e össze a fémes héj a ze i it Waruhoz, vagy mint egy külső anyaméh. Egy
nyers seb maradt o , ahol a pikkelyek feloldódtak, és az ichor kibugyogo . A folyadék lefolyt a héjon,
és olyasfajta kalligrá át rajzolt ki, mint amelyek Waru épületének homlokzatát díszíte ék. Az erecskék
egyesültek, és egy á etsző gubót hoztak létre a héj körül. A színpad elő álló ze i iek egy kazalba
álltak össze, leveleik úgy rezegtek, mintha szélviharban állnának. A teremben még nagyobb le a
csend. Han körül mindenki lehajto a a fejét. Még Xaverri is, aki soha nem hajolt meg senki elő . Han
megdöbbenve gyelt tovább. Waru megvonaglo . Az aranyszínü pikkelyek olyan sztán csengő
hanggal koccantak össze, mint amikor a szél csengetjüket kelt életre. Han érzelmei egyenlő arányban
oszlo ak meg a hatások fele csodálat, és Waru követőinek hiszékenysége fele megvetés közö . A
vonaglás elérte a gubót is. Megremege . Megrázkódo , majd dagadni kezde . A megszilárdult ichor
felrobbant. Apró részecskéi ezüstporként szóródtak szét a levegőben. Sebhelyek és karcolások
csú to ák el az aranyhéjat. Az is remegni kezde , majd lassan kinyílt, mint valami virág, és
előbukkant alóla a ze i i. Az arany virágszirmok összezárultak; Waru teste újra magába olvaszto a
őket, és újraformálta az elolvadt pikkelyeket. A ze i i csendben hevert Waru alapjánál. Hirtelen
megrázta magát, mint egy nedves kölyökkutya. Teleptársai visíto ak izgalmukban. Nedvekkel teli
levelei újra zöldek és sötétek voltak.
– Azt mondják – su ogta Thripio – hogy teleptársuk a halálból tért vissza.
A meggyógyíto ze i i letántorgo az emelvényről, és elvegyült a teleptársai közö . A lények
kupaca csiripelve elhátrált. A teremben vége le a csendnek, és a Waru lábánál álló lények
beszélgetésben, dalolásban és fényben törtek ki.
– A ze i iek köszönetet mondtak – mondta Thripio olyan hangosan, hogy mindannyian meghallják
és...
– És "földi javainkat mindet neked adjuk" – mondta cinikusan Han.
– Nem, uram, egyáltalán nem – mondta Thripio. – Jótevőjükként üdvözölték Warut. Anyagi
kompenzációról nem történt említés.
Han kétkedve vonta meg a vállát.
– Kompenzációról mindig történik említés – mondta. – Kijuthatnánk innen? A hálálkodástól
hányingerem támadt.
Xaverri elfordult a fér tól, és kisétált a teremből. Han egy pillanatra meglepődö , majd köve e. Az
udvar viszonylagos hűvösségében és csendjében, ami üdítőleg hato Waru fogadótermének
tumultusa után, Han utolérte a nőt, és megérinte e a vállát.
– Xaverri... !
A nő lerázta a válláról a kezét, és átment a kapun. Odakinn, a feliratokkal díszíte bol v elő
hirtelen hátrapördült.
– Soha ne szólalj meg az udvarban! Soha.
– Hé, elnézést. Nem akartam leleplezni az álcádat.
fí

tt
ffl
tt
tt
ffl

tt
tt
fi
tt
tt
ffl
tt
fi
ffl
fi

ffl

tt
ffl
tt
tt
tt
tti

tt
tt

tt
tt

tt
ffl
tt
tt

tt
tt
ffl
ffl

ffl
tt
tt

tt
tt
tt

tt
ffl
ffl
tt
ffl
tt

ffl
ffl
ffl
tt
tti
tt
tt
ffl
ti
ffl
ffl
tt
tí
tt
ffl
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
 Utolérte őket Thripio.
– Han gazda, Xaverri kisasszony, valami baj van?
– Nem – mondta Han. – Nem hiszem. Nem tudom. Azonkívül semmi, hogy Luke még mindig
odabent van!
Érthetetlenül ideges le amia , hogy Luke–ot már egy perce nem lá a, ezért azonnal belódult a
bol ves kapun, és á uto az udvaron. Visszatolakodo a nagyterembe. Először nem lá a sehol sem
Luke–ot. Szeme már visszaszoko a kin fényhez, a zaj és a forróság szinte fojtoga a. Odanéze arra
a helyre, ahol néhány perccel elő e álltak. Luke ugyano állt, ahol Han hagyta. Az i ú Jedi a
színpadot nézte, ahol Waru éppen egy másik gyógyításért esdeklőt gubózo be.
– Gyere már! – szólt rá Han. Megragadta Luke–ot az ingujjánál fogva, és kiráncigálta a teremből.
Luke nem ellenkeze . Xaverri már néhány száz lépésnyire, a kupolacsarnok főbejáratához vezető
ösvényen járt. Thripio félúton bóklászo , néhány lépést te még Xaverri felé, és siránkozva
szólonga a, majd visszafordult. Amikor meglá a Hant és Luke–ot, a megkönnyebbüléstől megállt,
mint egy cövek, aztán siete csatlakozni hozzájuk.
– Nem fog megvárni bennünket, Han gazda – mondta Thripio. – Udvariasan kérdeztem tőle, de... –
Thripio mondata félbeszakadt, mivel kifogyo a szavakból.
– Túl sokat aggodalmaskodsz Bíbor–Három – mondta Han. – Gyere!
Han elveze e Luke–ot Thripio melle . Csak akkor engedte el Luke–ot, amikor utolérték Xaverrit.
Han sógora még csak kísérletet sem te arra, hogy elszökjön. Tekintete a távolba meredt,
arckifejezése üres volt.
– Luke! Mi bajod van? Rázd meg magad! Xaverri, várj!
A nő engedelmeskede , de a tes artása haragról árulkodo . Luke megrázta a fejét. Hirtelen
visszatért, és ismét a megszoko énjét muta a.
– Waru az elvesze Jedid? – kérdezte Han.
– Nem – felelte Luke. – Nem hiszem... nem tudom. Nem tudom, mi az. – A távolba néze . –
Képesnek kellene lennem rá, hogy megérezzem egy másik Jedi–mester jelenlétét. De nem vagyok. –
Sóhajto egy nagyot.
– Lehet, hogy az Erő valamiféle megtestesülése? kérdezte Han Luke–ot.
Luke egy pillana g habozo , majd megrázta a fejét.
– Biztos vagyok benne, hogy tudnám, ha az lenne. Nem az. Ez... valami más.
Elmosolyodo , és ragyogó mosolya letörölte az arcáról a habozó, aggódó kifejezést.
– De lenyűgöző volt – mondta Luke. – Nem volt lenyűgöző?
Xaverri bólinto .
– Akárhányszor látom Warut, nem tudom elhinni. De el kell hinnem.
– Én nem hiszem el – mondta Han. – Ha nem az Erő megtestesülése, akkor mi lehetne az egész, mint
egy nagy szemfényvesztés? Hat különböző módszert tudok összeszedni, amivel Waru... bármi legyen
is... elő tudja idézni ezt az illúziót. Berako egy másik ze i it a beteg helyére...
– De uram – szólt közbe Thripio – a teleptársak nem fogadták volna be az idegent a társuk helye .
Meglehetősen erőszakosan reagáltak volna egy ilyen esetben.
Han erre vállat vont.
– Waru le ze e őket.
– Ezt a reakciót nem lehet zetséggel kicsikarni mondta Thripio. – Ez nem tudatos. Olyan, mint egy
allergiás válasz.
Han bosszankodva kapta fel a karját.
– Akkor a beteg volt a csaló, vagy valami mechanikus készülék. Vagy lefeste ek egy egészségest
tengeribeteg–zöldre, és lemosták róla a gubóban. Nem számít, hogy csinálták... csak az számít, hogy
sikerült nekik. Warunak nem volt szüksége semmiféle természe ele erőre, hogy meggyógyítsa a
ze i it, mert először is a ze i inek nem volt szükséges meggyógyulnia.
Xaverri karba te e a kezét, és elgondolkodva nézte a földet.
– Azt hiszed, hogy teljesen elment az eszem? – kérdezte hideg hangon. Hant felpiszkálta a
becsmérlő hangsúly.
– Ja, ez nagyjából érthetővé tenné a dolgot.
– Én, Xaverri, a régi Birodalom legnagyobb félrevezetéseinek megalkotója?
ffl
tí
ffl
tt
tt
fi
tt
tt
tt

tt

tt
ti

tt
tt
tf

tt
tt

tt
tt
fi
tt
ffl
tt
ffl
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
ti
tt

tt
tt
tt

tt
tt
ffl
tt
ffl

tt

tf

tti

tt

tt
tt

tt
fj

tt
tt
tt
tt
 – Mindannyian megváltozunk – mondta a fér . – Nézd, ha valakinek van egy olyan jó trükkje, amire
még te sem tudsz rájönni, akkor könnyen bolonddá tudnak tenni téged is. Te olyan jó vagy, hogy
nehéz elképzelni nálad jobbat.
– Lehetetlenség – mondta a nő.
Luke visszabámult a bol ves kapura. Han megijedt, hogy majd megint üldöznie kell, hogy
visszatartsa a ól, hogy visszamenjen az épületbe.
– Van o valami – mondta Luke.
– De nem az elvesze Jedid.
– Han, ez nem csalás volt.
– Luke–nak igaza van – mondta Xaverri.
– Nagyszerű! – örvendeze Han. – Feladom! Waru valódi, ami azt jelen , hogy a továbbiakban nincs
szükségetek rám, mert a Köztársaságnak nem feladata, hogy beavatkozzon az emberek hitébe!
Minden további szó nélkül elindult lefelé az ösvényen.
– Han! – szólt utána Luke. – Hová mész?
– Szabadságra – válaszolta Han. – Van még pár napom a szabadságomból!
Thripio utánasiete .
– Han gazda, ha lehetnék olyan...
– Mi van?
– Anyagi forrásaink vészesen kimerültek. Ha ön azt tervezi, hogy kártyázni fog... és ezzel nem azt
akarom mondani, hogy azt gondolom, hogy önnek nem kellene kártyáznia, vagy bármi esélye is lehet
annak, hogy ön veszít... de ha ön azt tervezi, hogy kártyázni fog... nem gondolja, hogy az lenne a
legjobb, csupáncsak a biztonság kedvéért, természetesen, ha az előző nyereményének egy részét az
én gondjaimra bízná? Így ki tudnám zetni a szállásköltségünk fennmaradó részét. Fel gyeltem rá,
hogy a szállásadónk határozo an utálatosan bámult rám, amikor a mai számlánkat összeírta!
Han előhúzo egy kötegnyi kreditet a zsebéből, és Thripio kezébe nyomta.
– Ha pénzre van szükségetek, csak annyit kell tennetek, hogy szóltok: "Kérhetek egy kis pénzt?" –
mondta Han. Felnevete , és már a kártyaasztalra gondolt, a lapokra, amelyekben bízo , hogy
bejönnek neki. – Sok van még o ebből, ahonnan ez jö .
És határozo léptekkel elment.

* * *

Leia és Csubakka megte ek mindent, amit csak tudtak Rillaóért, a sebesült rrerreóért. Az Alderaan
orvosi készüléke egy kissé zavarba jö , amikor Leia információt kért tőle. A rrerreók alapvetően
emberi lények voltak, de egy kicsit többek, egy kicsit mások. A készülék olyan ételt javasolt, amely
nem lehete toxikus. Nem tudo biztos an bio kumot ajánlani, de szerencsére Rillao sebei nem
fertőződtek el. Megdöbbentő ereje volt a felgyógyuláshoz. Már amikor a hevederek visszahúzódtak,
akkor elkezde regenerálódni a bőre, és a hajszálerek olyan gyorsan záródtak el, hogy Leia
megdöbbenve gyelte, amint a gyógyulási folyamat végbement. Rillao aranyszínű bőrén ezüstös
hegszövet alakult ki. De Rillao nem mutato semmi jelet, hogy magához akarna térni.
– Mit tehetnénk még? – kérdezte Leia a névtelen rrerreót.
A fér megvonta a vállát.
– Vagy élni fog, Lelila, vagy meghal – mondta, és tökéletes nyugalommal levete e magát egy székbe.
– Egyáltalán nem érdekli?
– Nem az én klánomba tartozik.
Leia úgy határozo , hogy ej a témát. Kisimíto a Rillao csíkozo haját annak sovány, meggyötört
arcából, és a válláig betakarta egy pokróccal.
– Fekve alszik a maga népe? – kérdezte a névtelen rrerreót.
– Hogy alhatna másként? – kérdeze vissza meglepődve, amiért nem válto ki ismét vitát az imén
válasza.
– Valóban, hogy is alhatna másként – mondta Leia. Gyöngéden Artu Detu burkolatára te e a kezét.
– Figyeled Rillaót nekem?
Artu Detu egy halk bippel válaszolt.
fi

tt

tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt

tt
tí
tt

tt
ti

tt

tt

tt

tt
fi
tt

tt
ti

fi
tt
ti
fi

fi

tt

tt
ti

tt
fi
fi
tt
fi

tt
tt

ti

 – Köszönöm – mondta Leia a droidnak. Csubakkához és a névtelen rrerreóhoz fordult. – Éhesek

vagytok?
Csubakka megkönnyebbülten és mohón felbömbölt.
– Én is – mondta Leia.
Már nagyon éhes volt. Semmit sem eve azóta, hogy a kancellár süteményt és altatós teát vi neki.
Előrement az Alderaan pici hajókonyhájába. Kíváncsi volt, hogy vajon a rrerreo visszautasítja–e az
ételt, de a fér megszaglászta a párolt hússal teli tányért, amit Leia ado neki – az elemzés is azt
muta a, hogy az anyagcseréjükhöz nagy mennyiségű fehérje szükséges megkóstolta, majd mohón
befalta az egészet. A tányért közel tarto a a szájához, és nom mozdulatokkal, két ujjal szedege e a
húsdarabokat. Csubakka rako magának egy tálba párolt húst, köretként sós, száríto tengeri hínárt
és egy csurranásnyi erdei mézet. Senki sem szólalt meg a vacsora közben, míg Leia ki nem kaparta a
tányérjából az utolsó falatnyi húst is. Amikor lá a, amint a rrerreo a második fogásából issza le a
szószt, eszébe juto : "elfogadta az ételemet, mert nem fogad el semmilyen köteleze séget. Ha hálát
várok el tőle, azt mondaná: Senki sem kérte tőled, hogy felajánld. Nem tartozom neked semmivel."
– Miért gyűlöli Rillaót?
Megnyalta a száját és a húsos tálra néze , de lebeszélte magát arról, hogy harmadszorra is szedjen,
mert azzal túlterhelné a szervezetét.
– A kamrában volt! – Elpárolgo a közönye, dühösen és feszülten Leia felé hajolt. – Csak ő lehete
az oka a mi száműzetésünknek, Lelila. Mi egyébért bünte e volna a Birodalom őt azzal, hogy kínok
közt utazzon?
– Ötletszerű kegyetlenség. – Leia kíváncsi volt, vajon miért használja olyan sűrűn a rrerreo a
nevét... vagyis az álnevét. Nem baj. Legalább segít neki, hogy ne felejtse el így hívni magát.
– Nem, nem. A Birodalom kegyetlen, Lelila, de a kegyetlenséget mindig okkal alkalmazza. Hogy
félelmet keltsen, hogy kizsaroljon dolgokat, hogy növelje a hatalmát...
– A Birodalom ideje lejárt – mondta Leia. – Vége. Elpusztult. Ön szabad, ön és az ön népe.
– Elpusztult! – Öklével az asztalra csapo . – Azt mondta, hogy vissza tudja nekem adni a
szabadságomat... de Lelila, nem a maga dolga, hogy visszaadja!
– Azt mondtam, hogy ön szabad – mondta Leia. – Csak ennyit mondtam. – Ha bevallja, hogy kicsoda
valójában, jogosan kérhetne köteleze séget a fér szabadságáért cserébe. Inkább megmaradt
Lelilának. A fér mély hangon felmordult. Csubakka is felmordult. De Leia csendben maradt.
Rámosolygo a névtelenre.
– Senki nem kért tőlem magyarázatot – mondta. – Ön csak a szabadságát kérte.
A fér undorodva horkant fel, de a lekicsinylő nézése múlóban volt, átve e a helyét valami zsémbes
sztelet. Leia megdöbbenésére a fér felállt és fejet hajto . Aztán elindult.
– Hová megy, névtelen? – kérdezte Leia.
A fér válasz nélkül – miért is vártam, hogy válaszolni fog, gondolta Leia – kisétált az Alderaan
konyhájából. Leia köve e, majd utolérte. A fér egy fejjel volt magasabb, mint ő, bár Leia jól táplált és
potenciálisan erősebb volt az ő véznaságával szemben. Folyta a útját a zsilipkapu felé, és tudomást
sem ve a nő jelenlétéről.
– Felébreszted a népedet, névtelen?
– I , Lelila? Minek?
– Hogy visszanyerjék az erejüket...
– A hajó visszaadja az erejüket, amíg alszanak.
...és hogy eldöntsék, mit tegyenek most, mikor szabadok le ek!
– Vissza kellene térnünk a világunkra, Lelila? – vicsorgo vissza a fér .
Akkor hát tudja, gondolta Leia. El tudta képzelni, hogy a birodalmiak felébreszte ék, hogy kínozzák a
bolygója pusztulásának hírével.
– Nem – mondta Leia. – Bocsásson meg! Karantén ala van. Senki nem landolhat, nem élhet meg
rajta... semmi sem hagyhatja el a bolygót
A fér megállt a zsilipajtónál. Vállai összeroskadtak. Leiának el kelle kapnia a könyökét, hogy el ne
essen. Olyan hangot ado ki, mint egy fájdalomtól sújto ragadozó. És Leia tudta, hogy mit érez.
– Bocsásson meg! – mondta megint. – Kérem, bocsásson meg!
A fér feléje fordult
ti
tt
fi
fi
fi
fi
tt
tt

tt
fi

fi
tt

tt

tt

tt
tt

fi
tt
tt
tt
tt
tt

fi
tt
fi

tt
tt
tt
fi
tt
tt
fi
tt
tt

fi
tt
fi

tt
fi
tt

tt
fi
tt
tt

tt
tt

tt

 – Lelila, benne volt az ön keze is a világom megmérgezésében?

– Nem! Én... nekem csak egy kis részem volt abban, hogy legyőzzék azokat, akik parancsot adtak rá.
– A Csillagpusz tó Brigád?
A Csillagpusz tó Brigád volt a Birodalom egyik elit rohamcsapata.
– Nem a Brigád... maga a Birodalom. – Mélyen a szemébe néze . – Az én világomat is elpusz to ák.
Összeszűkült a fér nagy, fekete szeme. Néhány lépés múlva válaszolt:
– Ó! Az Alderaan, igen, Lelila. Gondoltam is, hogy az Alderaanról származhat.
A zsilipajtó félrecsúszo . A névtelen kilépe az Alderaanból a szállítóhajó visszhangos dokkoló
helyiségébe. Leia megfogta a kezét, de azonnal vissza is kapta, mikor érezte, hogy megfeszülnek a fér
izmai.
– Mit fog csinálni? – kérdezte Leia.
– Folytatom az utat.
– De hát már nem kell! Mindenki szabad most már az Új Köztársaságban.
– A Birodalom hagyo ránk egy világot. Folytatni fogjuk az utat.
– De nem tudja, mi lehet a többi i zátonyra futo . hajóval?
– A fér Leia felé fordult. Az alacsony gravitáció azt eredményezte, hogy mozdulata barna csíkos
glóriává– teríte e szét a haját az arca körül.
– A többi hajónak nincsen semmi dolga velem. – mondta – És nekem sincs semmi dolgom velük.
Tegyen velük, amit akar, Lelila. Az új világról pedig... mi kalandszerető nép vagyunk. Meg fogjuk találni
a szerencsénket.
– Fény ala sebességen fognak utazni – mondta Leia. – Évekig fog tartani az útjuk! A Köztársaság
adna maguknak hiperhajtóművet, vagy keresne egy világot a határain belül...
– Minek? – kérdezte újra. – Nem fog bennünket ér dekelni az idő múlása. Nem fog érdekelni. Aludni
fogunk. A Birodalom minden emléke el fog tűnni, mire mi felébredünk... és sokkal jobb lesz úgy. És ha
a maguk Köztársasága is elpusztul, mire mi felébredünk... nem fog érdekelni bennünket az sem.
Leia hátralépe . Semmit sem tudna mondani neki, amivel megváltoztathatná az elhatározását,
tudta ezt nagyon jól. Azt teszi, amit a saját értékei szerint tennie kell. Nem erőszakolhatja ki, hogy
elfogadja az övéit.
– Hát akkor viszontlátásra – mondta Leia. – És sok szerencsét.
– Legyen védve mindig a széltől, Lelila.
– Miért emlege állandóan a nevemet? – kérdezte Leia.
– Erőt ad – mondta – Lelila.
A zsilipajtó kezde bezáródni.
– De csak kevés erőt ad az ön álneve, Leia Hercegnő – mondta. – De nem kényelmes ez önnek. –
Amint az ajtó bezáródo , még ezt mondta: – És az álcája szánalmas.

* * *

Han visszament a várost magába foglaló kupolacsarnokba, és az utcákon őgyelge . Újra meg akarta
kóstolni a helyi sört, szerete volna újra kártyázni egyet, egy olyan helyen, ahol a kártyák hátoldalán
o van a Kockázat és Szerencse felirat. De inkább egy másik kocsmát szerete volna, nem azt, ahol a
múlt este volt.
– Jó estét, kis ember!
Megpördült, és majdnem beverte az orrát a felnagyíto testű ember melleibe. A nő ránevete , de
Hannak határozo an az volt a benyomása, hogy a nevetése meglehetősen felszínes volt.
– Túl hamar hagytad abba tegnap este a játékot mondta. – Utána már nekem kedveze a lapjárás.
– Gratulálok! – mondta Han szívből. – Örülök, hogy az estéd nemcsak vesztésből állt.
A nő fölé hajolt, és ősz hajának egy vastag, kócos ncse eltakarta a fél arcát.
– Ma este nem így lesz – ígérte. – Bizonyára jó családból származol és jó a modorod, úgyhogy adsz
nekem még egy esélyt, hogy játsszak veled.
– Nem terveztem ma estére kártyázást – mondta Han. – Nem, dehogyis, semmi kártya. Csak
levegőzni indultam, meg inni egy jó sört.
tt

fi
tti
tí
tt

tí
tt
ti

tt
tt
fi

tt

tt
tt

tt

tt

tt

tt
ti
tt

tt

tt

tt

tt

tí
tt

tt

fi
 – Lesz annyi sör, amennyit csak akarsz – mondta a drabális nő. Ormótlan kezével megfogta Han
felkarját. Az ujjai körülérték Han bicepszét.
– De már megi am a sörömet – ltakozo . – Több már megártana...
Megpróbálta úgy kicsavarni a karját a nő szorításából, mint ahogy azt Luke–tól lá a nemrégen. A
nagyra növeszte emberpéldány erre megemelte a karját, és felemelte a fér egész testét. Hannak
pipiskednie kelle , hogy maradjon valami kapcsolata a földdel.
– Akkor majd eldöntöd, hogy iszol–e még – mondta a nő. – De játszani fogsz.
– Nos, jól van, oké, miért nem mondtad hamarabb, hogy szíved vágya egy kis kártyázás? – egyeze
bele Han. – Nagyszerű, már mehetünk is. Megtennél nekem egy szívességet? Vagy tegyél le, vagy
vegyél fel! Így nagyon kényelmetlen.
Han gondolta, ha a nő akarná, könnyedén felkaphatná a vállára és elvinné. Ha így döntene, biztosan
meg is tudná tenni. Végül mégis leengedte a földre, de nem engedte el a karját. Olyan erősen
szoríto a, míg az utcán végigveze e, hogy biztosan kék–zöld le a helye a bicepszén.
– Nem sikerült megjegyeznem a nevedet tegnap este – mondta Han barátságos hanghordozással. –
Mit is mondtál, mi a neved? És jut eszembe, nem engednél el egy kicsit?
– Nem mondtam semmit – válaszolt a nő – és te nem is kérdezted, de megmondom: Mennyei
Nyugalomnak hívnak. És nem, nem engedlek el.
Han felnéze a nő arcára. Az szélesen elmosolyodo , és gyors léptekkel húzni kezdte maga után a
fér t.

* * *

Jaina mege e a reggelijét. Olyan éhes volt, hogy fel sem tűnt neki a zabkása tetején úszó avas
zsiradék íze. Amikor befejezte, a gyomra még mindig korgo . Érezte az ére gyümölcs, a méz és a
még meleg kenyér illatát, amit a Proktorok oszto ak szét egymás közt. Jaina szájában összefuto a
nyál. Nézte a Proktorokat a legmagasabban álló asztalnál, a segítőket a középsőnél, ahogy a jó
ételeket reggelizik, és sokkal több van elő ük, mint amennyit meg bírtak enni. Neve ek, kiabáltak, és
félig megrágo ételdarabokat dobáltak a földre, hogy pocsékba menjen, és hátradőltek a székükön,
hogy feltegyék az asztalra a lábukat.
Az alsó asztaloknál ülő gyerekeknek meg kelle várniuk, míg a Proktorok mindannyian befejezik a
reggelit. Ez nem szép dolog!, gondolta Jaina. Jaina lá a Jacent, de csak a feje tetejét. Mindig az étkező
túloldalára ülte ék. Szere e volna elmondani neki azt, amit sikerült megtennie. És szere e volna azt
is elmondani neki, hogy már sikerült félig á úrnia a cellája ajtaját a zár irányában. A fűrészport
összegyúrta a nyálával – fúuúj – és visszagyömöszölte a lyukba, hogy senki se vegye észre.
Vram a középső asztalnál ült a többi segítővel. Befalt egy darab gyümölcsöt, egy kis kenyeret és egy
nagy csomó süteményt. Felve egy mézes kekszet, és odamuta a a többi gyerek felé. Jaina felé. A
méz kicsöpögö az ujjai közül. Lenyalta. Jaina lenéze a földre, hogy ne kelljen látnia a út. Elő e az
asztalon egy bogár, egy hangyaszerű jószág araszolt hajszálvékony lábacskáin.
Ez nem lehet igazi hangya, gondolta Jaina. Ennek i z lába van hat helye , és még plusz csápjai!
De sok dologban meg hasonlíto a hangyákra. Jacen biztosan tudná, mi ez. Fogadok, éhes szegény.
Jaina kikapart egy pici zabkásadarabot a tányérja aljából. Lete e a "hangya" mellé. A "hangya"
megkerülte megtapoga a a csápjaival, aztán erőlködve felemelte, és vinni kezdte. Remélem, a
hangyáknak jobban ízlik majd, mint a gyerekeknek, gondolta Jaina.
A hangyaszerzet a homokszem nagyságú zabkásadarabbal egyensúlyozva kezde leereszkedni az
asztal szélén. A hangya ado egy ötletet Jainának. Mindenü volt játszótérről származó homok a
földön, hacsak nyomokban is. O volt a padlót borító kőlapok repedéseiben, de még az asztaldeszkák
illesztéseiben is. Jainának volt már tapasztalata az apró dolgok mozgatásában. Azt fogom játszani,
hogy hangya vagyok, gondolta. Nem kislány, nem Jaina. Nincsenek Jedi–képességeim – én csak egy
kis hangya vagyok! Ki gyelne egy icipici hangyára?
Meglökö egy homokszemet. A szemecske végigcikázo az asztalon, és leese az asztal szélén.
Jaina összehúzta magát, várta, hogy Hethrir hideg, nedves takarója ráhulljon és elvágja a világtól. De
nem történt semmi. Pont úgy volt, mint múlt éjjel a levegőmolekulákkal. Jaina kinyúlt a Proktorok
asztalán lévő homokszemek felé. Nem talált egyet sem. Valaki jobban letakaríto a az ő asztalukat. De
fi

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt

tt
tt

tf
tt

tt
tt
tt

tt
tí
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
fi

tt

tt
tt
tt
tt

fi
tt

tt
tt
tt
 volt egy csomó a lábuknál, az emelvényen. Jaina játszani kezde néhány homokszemmel, amelyek
spirálisan felemelkedtek a levegőbe. Senki nem ve e észre. A Főproktor kive a kosárból egy
gyümölcsöt. Jaina rászórt egy csipetnyi homokot. A Proktor odalökte Vramnak. Egy pillana g Jaina azt
hi e, hogy a Proktor észreve e a homokot, de aztán úgy határozo , hogy mégsem, mert nem látszo
mérgesnek, és nem fog homokot keresni a kalácson sem, amelyet most ve ki a tálból.
Vram egy cuppantással eltünte e a szájában a gyümölcsöt, és mohón lenyelte, anélkül hogy bármit
is észreve volna. Jaina egy kis bűntudatot érze mia a. De csak egy kicsit. Ha valaki most adna
nekem egy kis gyümölcsöt, valószínűleg én sem venném észre rajta a homokot. A második adag
homokot a Főproktor kalácsára ejte e. Jaina érezte, hogy valami nagyon–nagyon rosszat csinál, hisz
tönkreteszi a jó ételt. A Proktor kitépe egy falatnyit a puha, édes tésztából, és a szájába te e. Rágni
kezdte. Egyszerre csak megváltozo az arckifejezése. Jainát elfogta az öröm. Nem boldogság – öröm.
Elégede ség–öröm. Felemelt egy maréknyi homokot, és szétszórta a Proktorok asztalán, hogy
mindegyik tányérba jusson. A Főproktor kiköpö egy pofára való összerágo kalácsot. Fuj, de
gusztustalan!, gondolta Jaina. EI sem takarta a száját a szalvétájával.
– Grake! – kiálto a a Főproktor.
Néhány másik Proktor is kiköpte az ételt, elképedve bámulták a félig megrágo falatokat, beszélni és
veszekedni kezdtek. Jaina gyelte őket, de közben úgy te , mintha nem is nézne oda. Nemsokára már
nem kelle te etnie, mert minden gyerek odanéze .
– Grake! Azonnal gyere ide!
A Proktorok emelvénye melle kivágódo az ajtó, és nekicsapódo a falnak. Egy hatalmas lény
dübörgö be az ajtón. Jaina összerándult – hirtelen azt hi e, a sárkány tört be valahogy a bunkerbe –
de aztán amikor újra odanéze , meglepődö és izgalomba jö . A lény a széles fehér kötényben egy
veubg volt, a Gbu nagy gravitációjú világáról. A Gbu volt az utolsó világ, amelyet anya a Munto Codru
elő meglátogato . Az Új Köztársaság delegációjának legtöbb tagja természetesen nem tudo
lemenni a felszínre, mert a gravitáció palacsintává lapíto a volna őket. Így hát a veubgrik utaztak el a
találkozó helyéül kijelölt kisbolygóra. Nagyon szere ék Jainát, Jacent és Anakint. Jaina még mindig
emlékeze rá, ahogy puha kacsaikkal megsimoga ák a haját. Szájában összefuto a nyál, amikor
eszébe juto ak az édességeik. Legszívesebben felugro és kezet rázo volna a veubggal. De Grake
még soha nem találkozo Jainával és a testvéreivel. Nem ismerné őket fel. Nem foglalkozna velük.
– Miért kiabáltál nekem, kicsi kék ruhás? – Az erős és könnyed léptű Grake felmászo a lépcsőn;
kacsaival egy hatalmas, lapátnak is beillő fakanalat fogva megállt a középen álló szék mögö . – Egész
nap nektek dolgozom, és te csak így üvöltözöl nekem! Úgy látom, nem becsülsz meg kellően engem!
– Homok van az ételben! – kiabált a Főproktor. – Ez valami vicc?
– Vicc? Homok... az én ételemben? – Grake pofon csapta a Főproktort a fakanállal. A Főproktor
székével együ felborult, és kábán elterült a földön. Jaina rémülten kapo levegő után. El akarta
takarni a szemét, hogy ne lássa, mi következik. Biztos volt benne, hogy a Proktorok bántani fogják
Grake–et – egyszerűen felrobbantják az Erővel! És ez Jaina mia lesz. De semmi ilyesmi nem történt.
Lehet, hogy nem is tudják ezt megcsinálni, gondolta Jaina. Talán az összes tudományuk az Erővel csak
annyiból áll, hogy bekapcsolják a fénykardjukat, vagy lehet, hogy még ebben is csak Hethrir csalása
segít nekik! Grake odaugro az emelvény széléhez, és rásózo egyet az utolsó széken nyeglén elterülő
Proktorra. A ckó kis híján leese a székről, de aztán sikerült megkapaszkodnia az asztal szélében.
– Ve ed le a lábadat az asztalról! – A veubg átugro az emelvény túlsó végére, közben kanalát
végighúzta az összes Proktor fején a sorban. – Panaszkodtok a homokra, közben meg a lábatok az
ebédlőasztalon van? Illemre meg a sárkány taníto benneteket?!
A veubg hang nélkül ért földet – mind a hat lábára. Az egész proktori asztal egy tenyérnyit a
levegőbe emelkede . Jaina kuncogo . Nem tudo tenni semmit sem ellene. Próbálta abbahagyni, és
így te a többi gyerek is. Tudta, hogy bajba kerülnek, ha elneve k magukat, és azt is tudta, hogy
ennek ő lenne az oka. De nem tudo ellene tenni semmit. És mennyire szere e volna, hogy lássa ezt
Lusa is!
– Hagyd abba! – kiálto a a Főproktor. Jaina nem tudta volna megmondani, hogy ez neki szólt, vagy
Grake–nek. Grake felkapo egy maréknyi gyümölcsöt a tálról, és áthajíto a a második asztalra és a
gyerekek közé. Mindenki felvisíto az izgalomtól, és a gyümölcsök után ugro . Jaina elkapo egy
falatnyi sárgadinnyét, és azonnal betömte a szájába. Ez volt a leg nomabb dolog, amit valaha is eve .
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
ti

fi

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

ti
tt
tt
tt
tt

tt

tt
 Könnyek szöktek tőle a szemébe. Örült annak, hogy a gyümölcsöstálba nem szórt homokot, bár most
még homokosan is mege e volna a gyümölcsöt.
– Homok! Az én ételemben! – Grake a gyerekek közé lódíto egy egész tál süteményt. Mindenki
futkározva, ugrálva vadászo az édességekre, és próbálták felszedni a földről, még mielő valaki
rátaposo volna. Jaina felkapo a földről még egy adag homokot, bár nagyon szerete volna még a
sü ből. Egy kis homokfelhő emelkede fel a padlólapokról. A szúrós homokszemeket beszórta a
Proktorok gallérja mögé, az egyenruhájukba. A homok a hátukra folyt, majd le, a nadrágjukba. Először
észre sem ve ék, mert mindannyian talpon voltak és kiabáltak. Aztán a Főproktor előránto a a
fénykardját. A penge zümmögve felragyogo . Jaina rémülten felugro . Luke bácsi mindig azt mondta,
hogy ha majd Jedi–lovag lesz, soha ne húzza elő a fénykardját, csak ha gyakorolni akar vele, vagy ha
meg akarják ölni. Jaina még soha nem nyúlt hozzá fénykardhoz. Grake nem ado esélyt a Proktornak,
hogy megölje őt. Leugro az emelvényről, és már a lépcsőkön volt, átszaladt az ajtónyíláson, még
mielő a Proktor lesújthato volna, ha egyáltalán le akart sújtani. Jaina senkit nem láto még ilyen
gyorsan mozogni. A Proktorok még káromkodtak egy utolsót, aztán a Főproktor elte e a fénykardját.
Jaina nem tudta, hogy megölte volna Grake–et, vagy csak meg akarta ijeszteni. Vagy lehet, hogy csak
viccelt. Bár úgy gondolta, hogy a fénykard nem ijesztgetésre vagy viccelésre való. A Proktorok még
utána kiabáltak Grake–nek, lökdösték egy kicsit egymást, majd leültek az asztalhoz. Egyikük sem te e
fel a lábát.
– Csendet! – üvöltö a Főproktor a gyerekekre. Üljetek le, és maradjatok csendben, vagy mi teszünk
vissza benneteket a helyetekre!
Jaina visszaült a helyére, és így te a többi gyerek is. Meg is tehe ék ezt, mivel már minden extra
kaját eltünte ek. Mindenkinek járt a szeme maga körül, hátha elcsíp még egy szem szőlőt vagy egy
sü morzsát. Bárcsak leese volna egy kis szőlő elém az asztalra, gondolta Jaina. De az asztal üres
volt. Óvatosan bekukucskált az asztal alá. A Proktorok egymással beszélge ek. Dühösnek látszo ak.
Jaina kényszeríte e magát, hogy ne mosolyogjon. Ehelye inkább megcsiklandozta a Proktorokat a
ruhájukban lévő homokkal, és további homok után néze . Elhasználta az összest. A padlólapok közö
sem volt, de még a repedések is szták voltak. Kivéve egy fekete foltot, amely a Proktorok asztala felé
tarto . Olyan csíkot formázo , mintha egy habfodor lenne a hullámok tetején. A hangyalények
sie ek a Proktorok emelvényéhez. Miközben a Proktorok fészkelődtek, vakaróztak és türelmetlenül
sziszegtek a Főproktorra, amiért abbahagya a velük a vacsorát, a hangyák felszaladtak a cipőjükre, és
bebújtak a nadrágjukba. Jaina nem tudta megállni, a testvére felé néze , az ebédlő túlsó végébe. Még
fel is állt, hogy lássa őt. Ugyanabban a pillanatban felállt Jacen is, és a kislányra néze . Gyorsan
elvigyorodo , aztán mindke en visszaültek a székre, még mielő bárki észreve e volna őket. Jaina
tudta, hogy Jacen kérte meg a hangyákat, hogy másszanak fel az emelvényre. Az egyik Proktor
kiabálva felugro . Először azt hi e, hogy csak homok van a nadrágjában. De aztán a homok
belécsípe . Egy pillanat múlva már a többi Proktor is felugro , és üvöltözve vakarózo . És taposták,
taposták a hangyákat.
– Jaj! – su ogta Jaina. – Jaj, szegény hangyák, köszönjük hangyák. – Egy részük közben szétszaladt,
és elbújtak a repedésekbe, de sokat megöltek közülük.
– Bocsássatok meg nekünk, hangyák! – mondta a kislány sztele eljesen, ahogy Csubakka szokta,
ha néha véletlenül megöl egy rovart, soha nem szándékosan, mézgyűjtés közben az erdőben.
Megkockáztato még egy pillantást Jacen felé a termen keresztül. A kis út nagyon bánto a a kis
lények halála, és sírni kezde . Akkor is sírt, amikor Csubakka bocsánatot kért az erdei rovaroktól. De
ez most az ő hibája volt, hogy a hangyáknak bántódása ese . Hirtelen minden hangya eltűnt. Jaina
érezte Jacen Jedi–képességének fellobbanását, amikor az elhessege e a rovarokat a veszélyes helyről.
Hethrir hideg, nedves takarója rázuhant Jainára. Ez nem fair, gondolta, nem csináltam semmit... jó,
nem sokat... és tudta, hogy ugyanez történt Jacennel is. Zihált és reszkete , talpra küzdö e magát, és
átbotladozo Jacenhez az ebédlő túlsó felébe. Összeölelkeztek. Nagyon jó ölelés volt. Majdnem
lesöpörte Hethrir takaróját róluk. Legalábbis csak hűvöset és nyirkosat éreztek a hideg és nedves
helye .
– Jacen, Jacen, elvi ék Anakint, elvi ék Lusát...
Most juto eszébe először, hogy Hethrir talán örökre elvi e Anakint, ugyanúgy, ahogy Lusát is. Hol
is lehete máshol az öccse?
ti
ti
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
ti
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
ti
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
 – Csinálnunk kell valamit – su ogta.
– Minden gyerek menjen vissza tanulni! – mondta a lábát vakargatva a Főproktor. A hangyák
eltüntek, de a csípésük i maradt!
– Köszönjük, kicsi hangyák! – su ogta Jaina.
– Köszönjük, kicsi hangyák! – mondta Jacen is. – Bocsássatok meg!
– Gyerünk vissza tanulni!
A gyerekek girbegurba sorban szállingózni kezdtek az ebédlőből. Nem tudták megállni, hogy ne
kuncorásszanak. Jaina Jacen melle maradt. Talán nem veszik észre, hogy együ maradtak.
– Csináljatok már valamit azzal a sorral! – kiálto a a Főproktor a beoszto jainak. A többi Proktor
úgy néze rá, mintha megbolondult volna. Aztán teljesen gyelmen kívül hagyva a parancsnokukat,
kiszaladtak az ebédlőből. Sokan közülük még el sem hagyták a termet, és már gombolga ák is kifelé a
ruhájukat. És akkor a Főproktor is vonaglani és vakarózni kezde , még olyan helyeken is, amiket
csúnya dolog közönség elő megvakarni, aztán mikor észbe kapo , megfordult, és kiment az ajtón.
Amint eltűnt szem elől, hallatszo , hogy a léptei felgyorsulnak. Elrohant.
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
fi
tt
tt

tt
tt
tt

 7. fejezet
A gyerekek egyedül maradtak az ebédlőben.
– Gyerünk kifelé! – mondta Jaina. Nem tudta, mit fog csinálni, ha kijut, de kétségbeese en érezte,
hogy ki kell jutnia ebből a ronda, hideg épületből. Ő és Jacen futni kezdtek a hosszú, sötét folyosón.
Az összes gyerek köve e őket. Pontosan akkor értek ki a fényre, amikor a pici bolygó napja az égre
szökkent. A kisbolygó olyan gyorsan forgo , hogy egy napja sokkal rövidebb volt, mint egy rendes
nap. A gyerekek kiabáltak, futkároztak és kacagtak a melegben. Jaina és Jacen megfogták egymás
kezét, hátradőltek és forogni kezdtek körbe–körbe, akárcsak a kicsi planéta. Jaina előre–hátra
csapkodta a haját, míg el nem szédült. Jacen és ő is a homokba zuhantak, lihegtek és kacagtak. Jaina
hirtelen felugro , és erre Jacen is felpa ant melle e.
– Jaina, Jaina, jól vagy?
– Jacen, annyira hiányoztál! Nem tudom, hol van Anakin!
– Ha megpróbálnánk utánanyúlni... – mondta Jacen.
– ...megtalálhatnánk. De...
– ...el kell szaladnunk a ól a takarótól! – fejezte be Jacen ke ejük gondolatát. Jaina örült, hogy az
öccse is ugyanúgy gondolkodik, mint ő, de ez nem segíte nekik abban, hogy kitalálják, hogy
birkózzanak meg a takaróval.
– Túl kell jutnunk a sárkányon – közölte Jaina.
– Nincs is o sárkány – mondta Jacen megvetően. – Csak azért mondták, hogy megijesszenek
bennünket. Egyenesen a kanyon kerítése felé masírozo , pontosan az érintetlen részhez. Jaina a kis ú
után szaladt. A sárkány kiugro a homokból, felbömbölt és nekicsapódo a kerítésnek. Jaina
megragadta Jacen ruháját, és hátrahúzta addig a pon g, ahol a sárkány már nem lá a őket. Nem
húzta túl erősen, mert a ú is megijedt, de még inkább lenyűgözte a látvány. A sárkány elfelejte e,
hogy valaha is lá a őket, és szuszogva keresgélni kezde a kerítés tövében valami jó kis meleg
homokfoltot.
– Húha! – su ogta Jacen.
– Talán ha felugranék a kerítésre, aztán le; majd cikázva futnék... – Azt gondolta, hogy Jacen
körbeszaladna, és a sárkány mögö mászna át a kerítésen. De akkor ő ragadna i .
– Talán meg tudnám szelídíteni őnagyságát – mondta Jacen. – És ellovagolnánk a hátán!
Jainának fogalma sem volt, hogy honnan tudta Jacen, hogy a sárkány hölgy, és nem egy úr. De neki
mindig igaza volt az ilyen dolgokban.
– Lovagolni a hátán? – kérdezte Jaina elképedve.
Aztán Jacen ajka remegni kezde .
– De lehet, hogy a Proktorok bántanák, ahogy a hangyákat is bánto ák.
– Hogy tudnának bántani egy sárkányt? – kérdezte Jaina.
– A fénykardjukkal!
– Megijednének tőle! Fogadom, hogy a közelébe se mernének menni.
– Akkor egy lézerpisztollyal –javasolta Jacen.
– Ó! Ja.
– Talán el tudjuk vonni valamivel a gyelmét – mondta Jacen elgondolkozva.
– Akkor csináljuk gyorsan – mondta Jaina.
– Kéne valami, amit eldobhatnék. – Jacen körülnéze , de nem volt a környéken más, csak homok. A
sárkány közben a kerítésnek dőlt, és hozzádörgölte a dudoros–pikkelyes oldalát a dróthálóhoz,
lehunyta a szemét és boldogan morgo . Ha Jaina tudná használni Jedi–képességeit, könnyedén el
tudná terelni a sárkány gyelmét. Jacennel együ talán még meg is tudnák állítani. De Jaina úgy
gondolta, hogy sok időbe kerülne Luke bácsi segítsége nélkül.
– Tudom már! – Jaina előhúzta a mul szerszámát a zsebéből. Jacen türelmetlenül megragadta.
– Ne, várj! – visszave e tőle. – Ne dobd el! – Kinyito a rajta a lencsét, befogta vele a fényt, és
odave te e a sárkány elé a földre.
– Hát nem csinos ? – kérdezte Jacen.
Amikor a sárkány kinyito a a szemét, meglá a Jaina lencséjének koncentrált fénypontját.
Felhorkant és lesunyta a fejét. Jaina odaadta a mul eszközt Jacennek. Mindig is jobban tudo bánni
tí

tt
tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt

fi
tt
fi

tt
tt

tt

fi

ti
tt
tt
tt

tt

tt

tt
ti
tt
tt

ti

tt
tt
tt

tt

tt

tt

tt

tt
tt

tt

tt
fi
 az ilyen párákkal. A kis ú a sárkány mellső lába elé táncolta a a fényt. A sárkány odate e a mancsát,
ahol a fény volt. Aztán ráte e az egyik mancsát a másikra, de még mindig nem sikerült letakarnia a
fényfoltot. Aztán kihúzta az alsó mancsát a felső alól, és e ől elveszte e az egyensúlyát, Teljesen az
oldalára hengerede , felhorkanto és vonaglo . Aztán talpra ugro , és keresni kezdte a fényt. Jacen
táncoltatni kezdte körülö e, hadd vadásszon rá. Az állat a földet megremegtetve ugrált utána. Amikor
földet ért, homokfelhőket spriccelt szerteszét. Jaina felnevete örömében. Mostanra már minden
gyerek mögéjük gyűlt, és nézték, hogyan játszanak a sárkánnyal. Jacen a sárkány elő táncolta a a
fényt, aki lomhán vágtázo utána, és megpróbálta rávetni magát. Jacen felszökkente e a fényt a
sziklameredélyre, a kerítésen túl. A sárkány mellső karmai megcsikordultak a sziklán, apró darabokat
szakítva ki belőle. Az állat jókedvűen felüvöltö , és csapkodo a farkával. Jacen egész idő ala egyre
közelebb araszolt a kerítéshez, átvágva az érintetlen szakaszon, míg csak el nem ért a dróthálóig. Jaina
köve e. A többi gyerek a sárkánytól félve hátramaradt.
– Hé, sárkány! – szólt Jacen halkan. – Hé, Sárkány Asszonyság! – Lecikázo újra a fénnyel a kanyon
faláról, és a sárkány köve e. A fény lassan araszolt a kerítés felé. A sárkány köve e. Jacen közvetlenül
a kerítés mellé irányozta a napfényt. Jaina visszafojto lélegze el gyelt. Szíve vadul kalimpált. A
sárkány pofája hozzányomódo a kerítéshez. Hatalmas fogai kilógtak a szájából, és nyála kicsöpögö
a homokra. Nyelvét egyfolytában ki–be öltöge e az ajkai közt. Nagy, aranyszínű szeme akkora volt,
mint Jaina ökle. Bütykös szélű szemhéja szaporán pislogo . Forró lehelete szé újta a homokot, ahol
az állat a fényfoltot kosla a. Jacennek egyre jobban a nehezére ese a fényt a sárkány közelében
tartani, mert a nap már majdnem lenyugodo . Amikor a fény teljesen elhalványult, Jacen kidugta a
kezét a kerítésen. Jaina visszafojto lélegze el gyelte. Jacen megérinte e a sárkány vaskos
szemöldökét, és megdörgölte a sima pikkelyeit.
– Szia, Sárkány Asszonyság – mondta Jacen. Megdörzsölte még erősebben a bőrét. A sárkány
hozzányomta a fejét a kezéhez, és mély, búgó, kedvesen hortyogó hangot hallato . A sárkány
egyáltalán nem törődö vele, hogy már nem játszhat a fénnyel.
– Kedvel téged – su ogta Jaina.
– Teljesen egyedül van – mondta Jacen. – Magányos. Ő csak egy kicsi sárkány, aki játszani akar
valakivel.
– Hé! Gyerekek!
A sárkány kiránto a a fejét Jacen kezéből, és a hang felé néze . A Főproktor o állt a
lépcsőlejáratnál. A többi gyerek szétszaladt a félhomályban. A sárkány felüvöltö . A kerítés
megcsörrent, amikor mellső lábaival ráugro . Jacen elkapta a kezét a kerítéstől, és mindke en
visszafuto ak a játéktérre. Jacen Jaina kezébe nyomta a mul szerszámot, aki azonnal a zsebébe
dugta. A Főproktor nevetni kezde rajtuk.
– No, úgy gondolom, most már hinni fogtok a sárkányban – mondta. – Gyerekek, sorakozó! Nagyon
rosszak voltatok. Mondtam, hogy menjetek vissza tanulni!
– Nem hallo uk, uram – mondta sztele udóan Jaina. – Azt hi ük, hogy azt mondta, menjünk ki az
udvarra.
A fér haragosan ránéze a kislányra. Látszo rajta, hogy kellemetlenül érzi magát. Duzzadt, vörös
csípések voltak a nyakán és a csuklóján. Úgy mocorgo az egyenruhájában, mintha vakarózni akart
volna. Jaina mereven rábámult, és igyekeze , hogy ne nevesse el magát.
– Ez igaz, uram. Én is azt hi em, hogy azt mondja, menjünk ki az udvarra, pedig én közelebb voltam
magához, mint a nővérem!
– Tényleg igaz, uram – szólalt meg egy másik gyerek is. A Főproktor gyűrö egyenruhát viselt,
amelynek az egyik ujján még egy piszokfolt is éktelenkede , és az összes kitüntetése ferdén volt
feltűzve. Fogadni mernék, nem mosta ki a szennyesét, amikor kelle volna, gondolta Jaina. És fogadni
mernék, hogy az összes halomban áll a szobája padlóján, és amikor a hangyák meg a homok
belement a ruhájába, nem volt mit felvennie. Jaina hálás volt Winternek, aki mindig rájuk szólt, hogy
pakoljanak el maguk után. Még azt is megmuta a, hogy kell kimosniuk a szennyesüket, ha úgy hozza
a szükség, vagy amikor a mosórobot elromlik vagy elfelej , hogy nem szere k, ha élt vasal a
ruhájukba.
– Álljatok sorba! – mondta a Főproktor. Az összes gyerek felsorakozo Jaina és Jacen mögö . A
Proktorok visszamenetelte ék a gyerekeket az épületbe. Jaina felsóhajto . Nem sikerült
tt
fi

tt

tt

tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
ti
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt

tt
tt

ti
tt
tt
tt

tt
ti
tt
tt
tt
tt
tt

fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
ti
tf
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
 megszökniük, és most az egész napot azzal fogják tölteni, hogy azt a borzalmas, álmosító kijelzőt
bámulják, amely csak arról beszél, milyen csodálatos lesz minden, ha Hethrir megteszi magát
Császárnak. Lehet, hogy Lord Hethrir visszajön, és ő maga fogja őket tanítani. Félt e ől. Hethrir
valószínűleg megtudná, hogy ő okozta az egész felfordulást. Jaina az o honi leckéik után sóvárgo .
Néha ő és Jacen történeteket olvastak Winternek, vagy apának és anyának. Néha ők maguk találtak ki
történeteket! Jaina számos elméletet ismert, imádta őket, mert olyan csodásak voltak. A Munto
Codrun Jacen elsősegélynyújtást tanul dr. Hyostól és a kis ától. Jaina fogadni mert volna, hogy Jacen
is unja ezt az unalmas kijelzőt. Fogadni mert volna, hogy az összes gyerek unja. Ahelye , hogy a
tanulóasztalokhoz vi ék volna őket, a Proktorok visszaterelték a gyerekeket a szobáikba. A gyerekek
többsége morgo emia .
– Csendet! – kiálto a a Főproktor. – Borzalmas a fegyelmetek! Ha ez így megy, Lord Hethrir soha
nem választ ki benneteket segítőnek!
A gyerekek elcsendesedtek. Jaina rájö , hogy neki is morognia kelle volna, de az volt az igazság,
hogy már nem félt a cellája sötétjétől. Söt örömmel töltö e el a tudat, hogy lenne néhány órája,
lehet, hogy egészen holnap reggelig, amikor dolgozhatna és terveket szőhetne.
– Ágyban fogjátok tölteni a napot – mondta a Főproktor. – Így majd holnap jobban fogjátok
méltányolni, hogy Lord Hethrir lehetőséget ado nektek a tanulásra.
Kinyito a Jaina ajtaját, és belökte a kislányt a szobába, majd becsapta mögö e az ajtót. Egy pici
fűrészpor a földre szóródo . De a Főproktor nem ve e észre, hogy Jaina belefúrt az ajtóba. És Lord
Hethrir nem jö , hogy tanítsa és megvizsgálja őket. Végül Jaina szobáján kívül is elhalt az ajtók
záródásának, a Proktorok hangjának és csizmájuk kopogásának halk zaja. Jaina összedörzsölt néhány
levegőmolekulát, amivel fényt csinált, hogy dolgozhasson. Kipiszkálta a maradék fűrészport is a
lyukból, beledugta a mul szerszámot, és folyta a a fúrást.

* * *

Néhány óra múltán az űrben lebegő rrerreo szállítóhajó életre kelt. Az első dolog, amit te ; mielő
teljes energiára kapcsolt volna, az az volt, hogy leválaszto a magát az Alderaantól. Leia
elkormányozta a hajóját a teherhajó meghajtómezője elől.
– Sok szerencsét! – mondta az adó–vevőbe a névtelen rrerreónak.
Nem kapo választ. A szállítóhajó egy darabig még csak lebege az űrben, hogy összeszedje magát
magányos útjára. Még ha Leia tudo is volna segíteni a rrerreo hajónak, a lakói nem tarto ak rá
igényt. Leia leellenőrizte Rillaót, aki még mindig aludt. De Artu Detu és az orvosi felszerelés szerint
teste kezdte visszanyerni az erejét.
– Köszönöm, hogy vigyáztál rá – mondta Leia Artu Detunak.
Bejö Csubakka, és komoran az alvó rrerreóra néze .
– Mit fogunk csinálni? – kérdezte Leia. – Zsákutcába kerültünk. A nyom eltűnt. Újra megpróbált
kétségbeese en kinyúlni, hogy bármi nyomra leljen, ami a gyerekei felé mutat. Rillao kínjai tünte ék
el a nyomot. A gyerekrablók kínozták meg, gondolta Leia. A névtelen rrerreo tévede : egyáltalán
nem a birodalmiak hagyták i Rillaót. A gyerekrablók azért kínozták meg, hogy ne tudják őket
követni. Hacsak... nem ugyanazokról van szó. Ebben van valami, gondolta Leia. És ez
megmagyarázná, hogy találtak rá az utasszállító hajókra. De ez még mindig kevés ahhoz, hogy
megtaláljam őket.
Csubakka hatalmas kezét gyöngéden a nő vállára te e. Ujjainak szőre megcsiklandozta az arcát.
Siránkozó hangon felmordult, amivel együ érzését és szomorúságát fejezte ki. Leia családja az ő
családja is volt, a Becsület Családja. Ő döntö úgy, hogy az életét megosztja ezekkel az emberekkel,
akiket Leia szerete . Már nem haragudo a vukira.
– A rrerreónak egy dologban igaza volt! – mondta Leia. – Az álcánk egyáltalán nem álcáz
bennünket. Sehova nem jutunk el, ha mindenki tudja, hogy mi Leia és Csubakka vagyunk. És ha
ráadásul a Birodalomhoz hű erőkkel állunk szemben... gyere!
Magával vi e Csubakkát a kabinjába, és előszedte az öltözőasztalának ókjából az összes
kozme kumát. Csubakka zavartan bámulta őket.
fi
tt

ti
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
ti

tt
tt

tt
fi
fi

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
fi

fi
tt
fi
tt

tt

tt

fi
tt
fi
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
 – Nem gondolod, hogy túlságosan természetes színű így a szemhéjam? – kérdezte Leia. – Nem
gyelted még meg, hogy a szín néha mennyire megváltoztat?
A vuki horkanto egyet.
– Nem, az én bőröm nem tud a környezethez alkalmazkodni! – mondta Leia. Miközben beszélt,
kihúzta a tűket a hajából, és kibonto a a cop ait. Csubakka megdöbbenve nézte. Ritkán eresztem le a
hajam, gondolta Leia. Nemigen láto már évek óta senki leengede hajjal... Hant kivéve.
Az évek során gondolt már rá, hogy levágja a haját, de túlságosan radikális volt az ötlet. Az
Alderaanon a felnő ek hosszúra növeszte ék a hajukat, és kontyba tűzve hordták. Egy vakmerő
ötle el Leia kifésülte a haját, és hagyta, hogy szabadon a vállára omoljon. Felállt, és a haja majdnem a
térdéig ért. Tovább fésülte, mígnem sikerült elválasztania középen, és az egyik oldalon az arcába
lógo , és befedte a mellét. Kis híján a szemét is eltakarta, úgyhogy olyan volt, mintha függöny mögül
nézne ki. Annál jobb, gondolta. Annál jobb, minél jobban elrejt. Kotorászni kezde a üvegcsék és a
csomagocskák közö . Sokat csak szeszélyből ve meg, és sohasem próbálta ki őket. A hajón tarto a
őket, mert a hajó volt a helye a hóbortjainak és a roman kának. Leiának eszébe juto az első útjuk
Hannal az Alderaanon. Gyorsan elűzte magától a felkavaró emlékeket. Most nem volt idő az ilyen
emlékekre. Néhány csomag színező tetű hevert a tenyerében.
– Nem unod még a mogyoróbarnát, Csubakka? – kérdezte. Feltépe egy zacskó feketét és egy
zacskó ezüstöt, összekeverte őket, és Csubakka kezébe nyomta az egészet. A vuki meglepetésében
kifújta az összes levegőt a tüdejéből, majd beledörzsölte őket a bundájába és kíváncsian gyelte, mi
történik. A színező tetvek útnak indultak keresztül–kasul a bundájában, és szaggato fekete és ezüst
csíkokat hagytak maguk mögö . Csubakka óvatosan felcsippente egyet, és hagyta, hogy
végigmásszon az ujján, és gyelte, hogyan változik át a nyomában a mogyoróbarna ezüstszínűre. A
mellkasán levő szőrnek már elkezde kialakulni a fekete–ezüst mintázata. A vuki derült arccal hagyta,
hogy a színező tetvek mászkáljanak a bundájában.
– Nemsokára már csak egy barnacsíkos vuki leszel – mondta neki Leia. – De mi legyen velem?
Csubakka választo néhány különféle zöldet, és a nő kezébe te e.
– Borzasztóan néznék ki zölden – mondta Leia. EI sem tudom képzelni, minek ve em ezeket. –
Inkább választo néhány közönséges barnát, és a hajába te e őket. Ezekről sem tudom elképzelni,
hogy miért ve em őket, gondolta. Csubakkának adtam a legjobb árnyalatokat. Kiválaszto még egy
nagyon sötét zöldet, beleszórta a hajába. Csubakka beleegyezően vakkanto . Olyan unalmasan fogok
kinézni, gondolta Leia. De láthatatlanná akarok válni, emlékezte e magát. Csubakkát nem lehet
láthatatlanná tenni. Csak nem Csubakkát kell belőle csinálnom. És biztosnak kell lennem abban, hogy
senki sem gyel fel rám.
Örült neki, hogy legalább Artu Detu közönséges droid, így nincs szükség arra, hogy őt is álcázzák
valahogy. Irigykede Hanra a szakálla mia . Milyen könnyű azzal elrejteni az arcot. Egy pillana g
eljátszo a gondola al, hogy fér vá maszkírozza magát, de csak egy pillana g. A mesékben, mondta
magának, a hercegnők mindig hercegnek öltöznek be. De a mesebeli hercegnőknek sosincs csípőjük.
Soha nincsen mellük. Nem. Inkább nőnek szeretnék látszani álöltözetben is; még a végén jobban
fel gyelnének rám. Jobb láthatatlannak lenni. Csubakka teljesen lenyűgözve gyelte bundája
átváltozását. Aztán hirtelen mélyen, bánatosan felsóhajto . Sóhaja visszhangot vert a Leia szívét
betöltő űrben, ahol nem volt képes megérezni a gyermekei jelenlétét.
– Nem lehetünk többé Leia és Csubakka – mondta. Csubakka lassan felemelte a fejét. Szeme sötét
és szomorú volt, tekintete kérdő.
– Lelilává és Geyyahabbá kell válnunk... vagy Lelilává és valakivé, ha nem akarsz Geyyahab lenni,
olyan nevet választasz magadnak, amilyet csak akarsz.
Csubakka – Geyyahab –jelezte, hogy elfogadja a nő néwálasztását, de nem ér , mi szükség van erre.
– Akárki is rabolta el a gyerekeket, nekem akart ártani vele – mondta Leia. – És neked, meg Hannak,
meg Luke–nak. A gyerekrablók számítanak rá, hogy utánuk megyünk. Várni fognak ránk. Csapdát
állítanak. Azt hiszem, az egyetlen mód, ahogy elpusz thatjuk őket az az, ha meglepetést okozunk
nekik.
Csubakka zavartan felnyögö .
fi
fi
tt
tt

tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

fi
tt

tt
fi

tt
tt
tt
tt
tt
fj
tt

tí

ti
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt
ti
fi
ti
tt
tt
tt
tt
fi

tt

ti
tt

 – Nem – mondta kétségbeese en Leia. – Nem tudom, kicsodák. Vagy, hogy hová mehe ek. – De
biztosan a buko Birodalom csatlósai, gondolta. Ki tudna annyira gyűlölni engem, hogy a
gyermekeimen keresztül támadjon
rám?
Felkapta a legrémesebb színű szemfestékes tubust az ágyán lévő kavalkádból. Letekerte a tubus
tetejét, és a szemhéjára kente a bíborszínű festéket, aztán a szeme alá is, mint ahogy azt a sivatagi
harcosok is teszik. Homlokát és arccsontját arannyal emelte ki.
– Rá fogok jönni – mondta. – Lehet, hogy Rillao tudja, kik bánto ák. De ha ő nem, felébresztem az
összes szállítóhajó összes utasát, ha kell. halakinek tudnia kell, kik ők és mi a tervük. És hol találjuk
meg őket.
Belenéze a tükörbe. Haja kétoldalt csüngö , az arca melle , félig–meddig el is takarta. Szeme
sötéten és áthatóan meredt elő a vad bíborból. A festék arany és rubinvörös hatásnövelő szemcséi
csillogtak–villogtak. Inkább néze ki sivatagi harcosnak, mint szalontáncosnak.
Nem számít, mondta magának. Csak az számít, hogy ne nézzek ki többet Leiának. Mostantól Lelila
vagyok.
Artu Detu éppen zümmögve küzdö e át magát a küszöbön, tétován meresztgetni kezdte a
szenzorjait, amikor meglá a a megváltozo szerves társait. Amikor végre felismerte őket
visszafordult, és újra eltűnt. Lelila, a fejvadász felugro , és a droid után vete e magát. Mögö e
Geyyahab, a csatlósa ügete , akinek már majdnem teljesen átváltozo a bundája.

* * *

Hannak be kelle vallania – már amennyire meg tudta ítélni – hogy a játék kellemes volt. Persze –
már amennyire meg tudta ítélni – Waru is hihető volt, de ő egyáltalán nem hi e el. Fáradtan
baktato a szállásuk felé, fájt a feje, és a ruháját legalább ha éle füst ita a át. Bárcsak ivo volna
még egy korsó helyi sört; a ól biztosan jobban lenne. Azt gondolta, hogy annak az izének biztosan
varázslatos gyógyereje van.
– Mint Warunak – motyogta magában.
Megérkeze a szállásra. A tulajdonos egy pukkanással előterme , és barátságosan üdvözölte.
Thripio biztosan ki ze e a számlánkat, gondolta Han. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni szívélyes
szállásadónk, ha holnap bejelentjük, hogy maradunk... és nem zetünk!
Egy szökelléssel fenn terme a lépcső tetején, aztán gyelmesen megszámolta az ajtókat, míg a
sajátjáig nem ért. Az ajtó kinyílt elő e. Luke fénykardjának hátborzongató fénye vetült a szőnyegen
végig, egyenesen Han csizmájára. Han gyorsan megigazíto a az ingét, megfésülte az ujjaival a haját és
a szakállát, és lazán belépe . A penge felzümmögö és kihunyt. Luke a sarokban ült, pontosan úgy,
mint az előző éjszaka.
– Szia, Luke! – üdvözölte Han sokkal vidámabban
mint ahogy érezte magát.
– Beszélnünk kell – mondta Luke. – Xaverri és én visszamentünk a... a szertartásra. Han, nem csalás,
amit lá unk... amit te lá ál.
Han levete e magát az ágyára, mivel már nem volt képes ugyanabban a pózban állni, és a fejére
húzta a párnáját. Kegyetlenül fájt a feje.
– Han gazda! – Thripio léptei fémesen csa ogtak a padlólapokon. – Ki ze em a számlánkat.
Köszönöm szépen! Lesz még más kiadásom is holnap reggel, talán még mielő felkelnek, és
szeretném tudni...
– Majd holnap adok – mondta Han.
– De azt gondoltam, elmegyek bevásárolni, még korán reggel. Ha megvenném az élelmiszert,
megkímélném humán társaimat az é eremben való étkezés kiadásaitól...
– Vakációzunk! A vakációzásban az egyik legjobb dolog, hogy é eremben eszünk! – Han
megpróbált, visszaemlékezni, mikor is eve utoljára. Lehet, hogy megélnék a helyi sörön?, kérdezte
magától. Az az itóka jobb, mint hi em.
– És ráadásul még az ágyba is vihetném a reggelijüket.
– Beszélhetnénk erről holnap? – kérdezte Han. Aludnom kéne egy kicsit.

tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
fi

tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt
fi
tt

tt
tt
tf

tt
fi
tt
tt
tt
fi

tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
 – Elveszte ed az összes pénzt? – kérdezte Luke.
Han ülő helyzetbe tolta fel magát. A párnája hangos pu anással a földre ese .
– Nem – vonta meg a vállát vigyorogva. – Nem az összest.
– Ó, Han gazda – siránkozo Thripio. – Hogy fogok így holnap reggel bevásárolni, ha elveszte e az
összes pénzünket?
– Nem veszte em el mindet – mondta Han. – És lesz még több. Csak rossz estém volt, nyugodj meg.
Na, aludhatok most már?
– Nem – szólalt meg Luke. – A fenébe, Han, ébredj már fel!
– Hogy ébredhetnék fel, amikor még esélyt se adtatok rá, hogy elaludjak?
Luke fénykardjának pengéje reszketve kelt életre. Kísérte es zöld fény töltö e be a szobát. A penge
furcsán felragyogo , színe fehérre válto ; mély zümmögése sikítássá változo . Han ltakozva
felkiálto . Luke gyorsan kikapcsolta a fénykardot, és elte e a ruhája alá.
– Mi volt ez? – kérdezte Han. Teljesen felébredt.
– Nem... semmi. Minden rendben – felelte rá nem jellemző módon riadt hangon Luke. – Han, ez a
Waru... ha rá tudnánk venni ezt a lényt, hogy velünk jöjjön, az elképesztő változást jelentene a
Köztársaságban. A Jedik... és természetesen a te légióid óvják a békét. Waru közvetlenül az emberek
életét tenné jobbá.
– Waru nem Jedi, igaz?
– Nem. Vagyis... nem éreztem semmi erre utalót. Izgato an előrehajolt. – Amikor a kölkök szüle ek,
azonnal tudtam, hogy közénk tartoznak. Különösen így volt ez Anakin esetében. Amikor először
lá am, egyenesen a szemembe néze ... – Luke hangosan felsóhajto . – Ha Waru Jedi lenne, biztosan
megérezném. Összefűzte az ujjait, és nyito tenyerére bámult. – De talán Waru olyan módon
kapcsolódik az Erőhöz, amit nem vagyunk képesek érzékelni. – Széthúzta, majd ökölbe szoríto a a
kezeit. – Egyszerűen nem tudom! De rá fogok jönni...
– Oké, oké, nyugi. – Han megdörzsölte az arcát.
Olyan álmos volt, hogy alig tudo oda gyelni Luke–ra Luke minden sürgetése ellenére.
– Xaverri azt mondta, úgy hiszi, Waru veszélyes. Veszélyes a Köztársaságra. És most te el akarod
vinni ezt az izét... lényt a kormány központjába?
– Waru nagyon sok követőt szerze i magának. Rendkívül erős szektát alapíto ak. Nem lenne jobb
együ működni velük a kezdetektől fogva?
Han kuncogni kezde .
– Általában nem szoktál olyan lenni, mint egy poli kus. – Han kételkede abban, hogy Luke–ot így
vagy úgy érdekelte, hogy Waru követői Leia kormányának ellenségeivé válhatnak. De a atal Jedit
nagyon lenyűgözték a lény gyelemre méltó képességei; nyilvánvalóan szem elő szere e volna
tartani, és talán még tanulni is akart tőle. De Han még mindig nem tudta, vajon Xaverri miért tarto a
Warut veszélyesnek. Han elővarázsolt egy pénzérmét az utolsók közül, mintha csak a levegőből húzta
volna elő. Luke szélesen elmosolyodo .
– Nem rossz.
– Mondtam, hogy van o több is, ahonnan ez jö . – Han újra eltünte e a pénzt.
Thripio lépe közelebb.
– Hogy csinálta ezt?
Han elővarázsolta a pénzt Thripio szájából. Thripio szeme felvillant.
– Csinálja meg még egyszer, ha kérhetném, Han gazda!
Han engedelmeskede .
– Á – mondta Thripio. – Szerfele ügyes.
– Honnan tudod? – kérdezte Han. – Lelassíto ad?
– Valóban ezt te em, Han gazda.
– Nem nézted meg így véletlenül Warut is?
– Sajnálom, de nem, uram – válaszolta Thripio. Olyan kíváncsi voltam, hogy mit akar nekünk
megmutatni Xaverri kisasszony, hogy nem juto eszembe.
– Tényleg, hol van Xaverri? – kérdezte Han. – Hazament?
– O maradt az épületnél – mondta Luke. – Meg akarta...
– O hagytátok?
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt

tt
tt

tt

tt
fi
tt
tt

tt
tt
tt
tt
fi

tt

tt

tt
tt

tt
ti

ff
tt
tt

ti

tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt

ti

fi
tt
tt
tt
tt
tt
 – Persze.
Han felkapta a csizmáját a padlóról, aztán felcibálta a lábára.
– Évek óta i él – magyarázta Luke. – Azóta látogatja Waru gyűléseit, amióta elkezdődtek. Tud ő
vigyázni magára.
– Te mondtad, hogy valami furcsa történik o ...
– Te pedig azt, hogy az egész csak svindli!
– Csak mert valami svindli, még nem jelen azt, hogy nem veszélyes. Lá ad, hogy reagált tegnap
Xaverri. – A dzsekije után kutato , aztán rájö , még le sem vete e. Han Solo kiszaladt az ajtón.

* * *

Rillao mozdulatlanul feküdt a halo lepelként ráboruló orvosi felszerelés ala . Csak a szeme
mozgo . Tekintete gyenge pontokat, menekülési lehetőséget keresve a szoba egyik tárgyáról a
másikra cikázo . Nyöszörgő morgás reszkete mélyen a torkában. Lelila az ajtóban állt, és
közönyösen gyelte a rrerreót. A részvétet a névtelen rrerreóra vesztege em el, gondolta Lelila.
Ráadásul nem is engedhetem meg magamnak, hogy részvétet érezzek.
Megvárta, míg Rillao tekintete megtalálja őt. Lelila minden sietség nélkül előremozdult, és megállt
egy lépésre Rillao ágyának szélétől. Rillao ránéze .
– Én mente em meg – mondta Lelila.
– Ki kérte meg rá? – Rillao hangja rekedt és durva volt.
– Én mente em meg a kínhaláltól, Rillao – mondta Lelila. Átve e a névtelen rrerreo szokását, aki
arra használta a neveket, hogy erőt nyerjen belőlük. – Én szabadíto am ki a hálóból, én hoztam el az
utasszállító hajóból, én hoztam át a hajómra és én gyógyíto am meg, Rillao.
Rillao arckifejezése megváltozo . A gőgöt némi nyugtalanság válto a fel.
– Birtokolja a nevem – jelente e ki. – Birtokolja a testemet is?
– Lehet, hogy birtokoltam egy pillana g – mondta Lelila – de visszaadtam magának.
– Nagylelkű magától – mondta Rillao. Körülhordozta tekintetét a kabinban, annak minden
eleganciáján és legmodernebb felszerelési tárgyain. – Feltételezem, maga túl gazdag ahhoz, hogy akár
a haszon mia aggódjon!
– Haszon? – kérdezte Lelila.
Rillao hitetlenkedve néze rá. Felkönyökölt, és ezzel a mozdula al lerázta magáról az orvosi
felszerelés érzékelőit. Csíkos haja izzadt csomókban lógo . Az orvosi felszerelés érzékelte, hogy
felépült, és felhúzta magát a mennyezetre.
Rillao kinyújto a a jobb kezét Lelila felé. Egy mély, rosszul gyógyult, határozo alakú sebhely
torzíto a el majdnem a tenyerét. Rabszolgabélyeg. Lelila láto már ilyet ezelő olyanokon, akik azért
kértek orvosi beavatkozást, hogy eltávolítsák róluk ezt a bélyeget. Mielő még bármit kértek volna,
ezt a heget mindig eltávolí a ák.
Lelila kíváncsi volt, vajon a karján nyugvó csíkos, barna bundás kéz szintén hord–e ilyen
rabszolgabélyeget.
A Birodalom ala léteze a rabszolgaság intézménye, de a Köztársaság végze ezzel a gyakorla al. A
kormány, akit ő is szolgál, felkuta a azokat, akiket a gyalázatos birodalmi törvények vertek bilincsbe.
Szabadok le ek. Már nem létezik a Birodalom, hogy a poli kai foglyokat eladja rabszolgának, hogy
elrabolja a gyerekeiket, és azokat is eladja. Nem rabszolgavadászok rabolták el Anakint, Jainát és
Jacent!
– Csubakka – Geyyahab!, emlékezte e magát Leia, Geyyahab és Lelila! – hatalmas kezét Leia karjára
te e. Leia magában megköszönve a gyelmességet, nekitámaszkodo . De érezte, hogy a vuki is
remeg.
Lelilának elgyöngült a térde. Meg kelle feszítenie, mert különben eiese volna. Érezte, hogy
elsápad és kiveri a hideg veríték, és örült, hogy a haja eltakarja az arcát. Azt kívánta, bárcsak több
sminket rako volna fel. Mögüle Geyyahab meglepe és haragos bömbölése hangzo fel. Lelila
hátranyúlt és megfogta a vuki kezét, majd egyetlen szorítással csendre inte e.
– Ez már a múlté – mondta Lelila. – Az én orvosi felszerelésem nem tudja eltávolítani a heget, de
amint visszaérünk a civilizációba...
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt

fi
tt
tt

tt

tt
tt
tf
tt
tt

tti

tt
fi
ti

tt

ti

tt
tt
tt

tt

tt

fi
tt
ti
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
fi
tt

tt
tt

 Rillao hosszú, kecses ujjait lehajtva összezárta a tenyerét. Csak ökölbe zárta a kezét, mégis, a
mozdulatban volt valami védekezés, valami leplezés.
– Nem – mondta. – Megvan az okom rá, hogy megtartsam a sebhelyet.
Ügyetlenül támolyogva a gyengeségtől feltérdelt a priccsen. Az ágynemű szétszakadt Rillao kezei
közt. A legfontosabb árucikk ke ejük közö az információ volt. Lelila úgy döntö , elkölt egy keveset
ebből a valutából.
– Mióta van i ? – kérdezte hirtelen Lelila. – Mióta alszanak?
– Én egyáltalán nem aludtam – su ogta Rillao. – Én nem tartozom a teherhajó erede utasai közé.
– De tudo róla, hogy a Birodalmat...
– Öt éve hoztak ide – szólt közbe Rillao.
–…elpusz to ák? Ó! Tudnia kelle . De hát a Köztársaság leállíto a a rabszolga–kereskedelmet!
– Vannak néhányan, akik elégede en hagyják, hogy ezt higgyék az emberek. Ez is a céljaikat
szolgálja, hogy tokban embereket rabolhassanak.
– A szállítóhajó el volt térítve az útvonaláról – mondta Rillao. – El volt rejtve, távol minden
kereskedelmi útvonaltól. Ha maga nem rabszolgavadász, hogy találta meg? Mi dolga van i ?
– Egy hajót köve em idáig.
– Elpusz to a? – kérdezte hirtelen üressé vált hangon. – Elpusz to a a hajót?
– Természetesen nem! – kiálto a Lelila. – Feküdjönvissza, Rillao. Maga még túl gyenge, hogy
felkeljen.
– Mit...
– Feküdjön vissza! Akkor elmondom, mi történt.
Rillao szófogadóan visszafeküdt a priccsre. Magára húzta a takaróját, miközben ujjaival kirojtosíto a
a tépe szélét.
– Hogy találták meg ezt a helyet? – kérdezte.
– Egy hajót köve em idáig.
– A hiperűrön keresztül? Az lehetetlen!
– Nekem van rá egy módszerem, Rillao. – Leiának fájt, ahogy Rillao minden alkalommal megrezzent,
amikor kimondták a nevét, de Lelila, a fejvadász szere e, ha van a kezében egy ilyen ütőkártya. – Ne
kérdezzen többet erről.
– Lá a a hajót?
– Nem. Túlságosan messze járt elő em. Jö és elment.
– De hát képes volt nyomon követni!
– Nem. A módszeremet... megzavarták. – Nem mondha a el, hogy pontosan Rillao szenvedése
okozta a zavart. A rrerreo még kitalálná, milyen képességekkel rendelkezik. – A nyom elenyésze .
Rillao visszahanyatlo a párnára. Újra halla a a nyüszítő morgást, de abbahagyta, mihelyt
visszanyerte maga fölö az uralmat.
– Tudja, hová ment a hajó innen? – kérdezte Lelila.
Rillao megrázta a fejét.
– Mehete bárhová. Néhány hely valószínűbb, mint mások: ahol a rabszolgavadászok meg a többiek
rejtőznek és várakoznak, ahol a vagyonukat gyűjtöge k, és a Birodalom újjászületését tervezge k.
– A Birodalom újjászületését? – borult el Lelila arca. – Még egy hatalomra áhítozó banda!
Sem Leia, az Új Köztársaság polgára, sem Lelila, a fejvadász nem érte e, miért marad bárki is
hűséges a régi Birodalomhoz, miután elpusztult, és felfedték az általa elkövete bűnöket. De
ugyanúgy egyikőjük sem érte e, Rillao miért akarja megtartani a rabszolgabélyegét.
– Az Újjászülete Birodalom hívei hatalmasak és gazdagok. Véresküt te ek a toktartásra és az
önfeláldozásra. – Rillao megneveze néhány világot, ahol a követők megtarto ák a hatalmukat.
Mindegyik név meglepte Lelilát.
– És a Munto Codru is? – kérdezte.
– A Munto Codru csak egy isten háta mögö hely – vonta meg elutasítóan a vállát Rillao. – És
túlságosan független. A Munto Codru soha nem tartozo a Birodalom fennhatósága alá. Nem
hallo am még olyat, hogy valaki a Munto Codrun akart volna elrejtőzni.
Leia félrete e az Újjászülete Birodalom mia aggodalmát. Lesz még idő foglalkozni vele, majd ha
a gyerekek már biztonságban lesznek. Nem szabad megosztania a gyelmét.
tt
tt
tt

tí

tí
tt
tt
tt
tt
tt
tt

ti

tt
tt
tt

fi
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tti
tt

tti

ti
tt

tt
tt

tí
tt
fi
tt
tt
tt

ti
tt
tt

tt

ti

tt

ti

tt
tt

 – Miért gondolta, hogy elpusz to am a hajót? – kérdezte Lelila.

– A tulajdonosainak sok ellensége van.
– Köztük maga, gondolom én – mondta Lelila.
Lelilának, a fejvadásznak nem voltak gyerekei azon a hajón. Nem volt oka, hogy reszketve gondoljon
arra: vajon hányan vannak, akik legszívesebben elpusz tanák a hajót? Végül valakinek sikerülni fog.
– Miért le volna baj az magának, ha elpusz to am volna a hajót?
Rillao csak csendben néze és az ágyneműt gyűröge e a kezében.
– Válaszoljon nekem, Rillao! – mondta Lelila.
– A am a rabszolgavadász–hajón van! – mondta megtört hangon. Felzokogo , hátborzongató
sírásából úgy sütö a kétségbeesés és a bánat, hogy Lelila libabőrös le tőle. Lelila hátrapillanto
Geyyahabra. Végtelen szomorúsággal pislogo vissza rá, aztán Lelilát súrolva belépe a kabinba, majd
leült Rillao mellé, az ágyra. A vuki hatalmas, barnacsíkos mancsát Rillao sebhelyes kezére te e. Lelila
is legszívesebben odament volna hozzá, hogy megölelje és biztosítsa együ érzéséről a rrerreo nőt.
De ez inkább a másik személyisége le volna. Lelila, a fejvadász állva maradt. Megvárta, míg Rillao
sírása alábbhagy. De Rillao bánata túlságosan nagy volt ahhoz, hogy elmúljon a sírással együ .
Geyyahab olyan nyöszörgő dorombolással vigasztalta Rillaót, amit Lelila soha nem hallo még vukitól
ezelő .
– Rillao – szólalt meg Lelila, mire a rrerreo és a vuki egyszerre elcsendesede . Rillao felemelte a
fejét, és egyenesen a másik nő szemébe néze .
– Megtaláljuk őket – mondta Lelila. – A át. Ha elkapjuk azt a hajót, megtaláljuk őt. De maga jobban
ismeri a rabszolgavadászokat. Maga fog segíteni abban, hogy hol kapjam el őket.

* * *

Han egészen kifulladt, mire Waru kupolacsarnokához ért, pedig a rövidebb közutat választo a. Túl
sok tábornokoskodás, gondolta Han, és nem elég munka. A Waru temploma elő mező teljesen
kihalt volt. Han megállt egy pillanatra az aprólékos betűkkel teleírt bol v ala . Már amennyire ki
tudta venni, a következő állt o : "Az isten sztelet kezdete után belépni los." Az előadás kezdete
után sokkal jobban fedné a valóságot, gondolta Han. Nem foglalkozo a felirat "Belépni los"
részével. Átment a bol v ala , és keresztülvágo az udvaron. Úgy tapasztalta, hogy a csend
egyáltalán nem derűs, inkább nyomaszto a a borongós nyugalom.
– Ha akarok, akkor beszélni fogok még i is! – mondta ki hangosan. Besurrant a színházterembe. Az
előadóterem tele volt, mint elő e is, könyörgökkel. Megtöltö ék az összes ülőhelyet, pihenőpárnát
és a köztük lévő közlekedőfolyosókat. Han egyáltalán nem láto utat, ahol lejuthato volna oda, ahol
Waru udvart tarto . Lábujjhegyen állva próbált meg átnézni a gyülekezetet alkotók feje, háta,
ki npáncélja fölö . Végre sikerült kiszúrnia Xaverrit, aki egészen közel ült Waru alapjához. Jól volt,
már amennyire ezt el lehet mondani valakiről, aki lehajto fejjel és csüngő vállakkal áll. Ha újra
összeesik, gondolta Han, mit fogok csinálni? Mit csinálhatnék? Tekintetével végigpásztázta a hatalmas
termet, hátha talál egy másik utat a színpadhoz. De az előadóterem vészesen zsúfolt volt.
Waru egy újabb gyógyításra váró alanyt fogado : egy ithoriai családot.
– Azt kívánod, hogy meggyógyítsalak, keresö? – kérdezte Waru.
Waru hangja betöltö e az egész termet. Mivel hajlo arra, hogy minden Waruval kapcsolatos
dolgot gyanakvással fogadjon, Han külön fel gyelt a különbségre Xaverri a lénnyel való privát
beszélgetése és a közönségnek szánt hang közö , ami felkelte e mindenki gyelmét a szertartásra.
– Akkor hát megpróbállak meggyógyítani – mondta Waru.
Han felhorkant, de azonnal letörölte az arcáról a megvető kifejezést, amikor egy hatalmas,
bőrlebernyeges lény lassan megfordult, fölébe hajolt, és a háborgatás mia bosszúsan ránéze .
– Csak egy kis allergia – mondta Han.
A lény meglenge e a fülét és visszafordult, hogy Warut gyelje. Han nem tudo eljutni a színpad
lábáig. A tömeg áthatolhatatlan volt. Han egyik szemét próbálta állandóan Xaverrin tartani, már
amennyire lehete ; ugyanakkor Waru előadását is gyelte és próbált rájönni a bűvészmutatványára.
Az ithoriai család az oltár elé lépe . Az öt magas, görbe nyakú lény egy takaróba bugyolált társukat
hozta Waruhoz. A legmagasabb ithoriai szétnyito a a takarót, felfedve ezzel egy fájdalmasan vékony
ti
fi

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tí
tt
tt
tí
tt
tt
tt
tt
fi
tt

tt
fi
tt
ti
fi
tí

tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
fi
tt
tt
tí
fi
tt

tt
tt
tt

tt
tí
tt

ti
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tti

tt
tt
fi
tt
ti

tt
tt
tt
tt

tt

 atal egyedet. Intelligens szemei lázasan csillogtak pöröly alakú fejének két végén, amit küszködve
próbált függőlegesen tartani. A család felnő tagjai ciróga ák a atalt és su ogtak neki, talán azt,
hogy nemsokára visszatér a nyájvárosukba, és lefekte ék a gyermeket Waru oltárára. Sztereó
csipogásuk furcsán hangzo a színházteremben. A atal egyed szánalmasan gyenge volt. A család
Waru gondjaira bízta, és hátralépe . Mint már elő e is, az aranypikkelyek elfolyósodtak, lefolytak és
beboríto ák Waru betegét. Az ichor rácsöpögö a gubóra, és megszilárdult. Az á etsző héjon fény
szivárgo át.
De innentől kezdve minden más volt. Waru erősen vonaglani kezde és felkiálto . A kiáltás
egyszerre volt mély és magas: dobhártyarepesztő sikoly és morajló bömbölés. A magas hang elérte
Han hallásküszöbét és eltűnt. Úgy érezte, mintha az agyát hanghullámok járnák át, ugyanakkor a mély
hangú bömbölés nyugtalanító vibrációvá vált. A falak úgy berezonáltak a legmélyebb
hangmagasságtól, hogy Han csontjai belereszke ek. Ez úgy hangzo Hannak, mint amikor egy
hatalmas macska elégede en morog az elejte zsákmánya fölö . A könyörgők rémült, nyöszörgő
jajveszékelésben törtek ki, és szemüket letakarva Waru elé, a földre borultak. Csak Han maradt állva.
Még Xaverri is lehajto fejjel az oltár alapjánál térdelt. Waru megvonaglo .
De ez a szertartás más volt. Bár nyújtózkodnia kelle , hogy jól lássa, de Han biztos volt benne, hogy
Waru megváltozta a a procedúrát. A gubó ahelye , hogy megnövekede volna, összezsugorodo ,
mintha kifacsarta volna a atal ithoriait. Waru felsóhajto . A gubó felrobbant. Ragyogó szikrák
örvényle ek fel az oltárról, mint amikor elszabadulnak az erdőtűz széltől kergete zsarátnokai. A
tűzörvény keresztülszáguldo a termen. Han homlokát elöntö e az izzadság. A levegő forró és
nyomasztó le . Han elborzadva gyelt. Waru pikkelyei megcsörrentek és kisimultak.
Az i ú ithoriai egy kupac esetlen végtagként hevert az oltáron. Családja egy csomóban gyűlt össze,
egymást ölelgetve sírtak, felnézni nem mertek.
– Sajnálom – mondta Waru. – Sajnálom. Nem sikerülhet mindig. Talán túl sokáig haloga átok, hogy
hozzám forduljatok segítségért, vagy talán tényleg eljö az utódotok ideje.
Az ithoriai család csendben, egymást támogatva, bizonytalanul lábra állt.
– Tisztelünk téged, Waru. – A Közöst beszélő legalacsonyabb ithoriai szomorúan pislogo . Az ithoriai
hangja szaggato su ogássá alakult. – Tisztelünk téged, Waru.
– Kimeríte em magam – mondta Waru. – Pihennem kell. – Az aranypikkelyek az ichortermelő
vénákat elzárva egymáshoz húzódtak.
Az ithoriai család teljesíte e Waru kívánságát, becsavarták utódukat a most már halo lepelként
szolgáló takaróba, és elindultak az oltártól a tömegen keresztül. A könyörgők utat nyito ak nekik, és
őket követve kivonultak a színházteremből.
Han hozzálapult a terem hátsó falához. Látását elhomályosíto a az izzadság. Lehunyta a szemét, és
megpróbálta kitörölni az emlékezetéből, amit láto . Különféle lények súrolták, miközben elhaladtak
melle e, végül a
terem elcsendesede .
– Gyere velem, Solo – szólalt meg Xaverri.
Kinyito a a szemét. A nő gyengéden, simogatva megpaskolta a karját; ránéze . Teljesen megszállta
Hant a borzalom. Nem tudo beszélni. Alig tudo levegőt venni. Xaverri rákulcsolta az ujjait az övére,
és csendben kiveze e a színházteremből. Mögö ük o tornyosult az alvó Waru. Xaverri és Han
csendben átszelték az udvart. Még akkor sem szólaltak meg, amikor elhaladtak a bol v ala . Luke
rohant feléjük a mezőn, ruhája lobogo a futástól. Thripio minden lépésnél elesve mögö e siete .
Luke megállt Han elő , és megragadta a vállát.
– Mi történt? Jól vagy?
– Waru... Nem tudom. Jól vagyok, de... – Han ve egy mély lélegzetet, és megpróbálta összeszedni
magát.
– Éreztem valami... nem tudom, valami zavart... Hagyta, hogy Han visszabillenjen a sarkára és
lesimítsa a haját. – Mi történik, Han? Úgy érzem magam, mintha futóhomokon állnék, és nem
találnék szilárd talajt.
– Valaki meghalt – mondta Han halkan. – Egy kölyök. Gyerünk, menjünk vissza a szállásra.
Luke és Thripio egy szó nélkül – Thripio egy szó nélkül! – megfordult, és csatlakozo hozzájuk. Han
ólomnehéz lábakkal cammogo az ösvényen. Amikor már nem látszo Waru kupolacsarnoka, Xaverri
fi
fj
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
fi
tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
fi
tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt

tí
tti
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
félrehúzta Hant az útról. Megfogta a fér kezét, és belenéze a szemébe. Han megpróbálta
megakadályozni, hogy a nő beszéljen. Nem akart arra gondolni, amit láto .
– Most már – mondta a nő – érted, hogy miért mondtam, hogy Waru valódi és... veszélyes?
– Igen – mondta Han olyan rekedten, mintha sikoltozo volna. Az ithoriai család Waru gondjaira
bízta a gyerekét. És Waru megölte őt. Megölte, és eljátszo a az erőfeszítést, a gyengeséget és a
kimerültséget, a saját javára. De én lá am, hogy Waru összezúzta azt a gyereket, gondolta Han, és a
fenébe is, nem tudtam tenni érte semmit sem. Han hallo a Waru elégede morgását, amikor az i ú
ithoriai élete átalakult a Waru erejévé.
– Igen – mondta Han. – Most már értem.
tt

fi

tt
tt
tt
tt
tt
tt

fj
 8. fejezet
Rillao ereje gyorsan visszatért. Felült az ágyában, és ugyanúgy e e a párolt húst, mint a névtelen:
ujjaival szedege e ki a húsdarabokat, aztán amikor a hús elfogyo , megi a a mártást. A széles
hajóablak melle üldögélt Lelilával és Geyyahabbal, próbáltak valamiféle haditervet kiagyalni.
Odakinn az elrabolt hajók keringtek egymás körül, bonyolult táncot lejtve a csillagok gyémántos
há ere elő . Rillao a rrerreo hajót nézte az ablakon keresztül.
– Lelila – mondta – amikor megtaláltak, nem találtak valami egyebet is... valami... furcsát?
– A testéből táplálkozó háló melle ? A hajórakomány o hagyo ember melle ? Miféle furcsát?
– Mint egy kis gép. Elférne... a kezében. Talán o volt az asztalon, vagy esetleg leese a földre?
– Nem – mondta Lelila. – Mi volt az?
– Semmi – mondta Rillao. – Semmi lényeges.
A szállítóhajók csoportján túl a rrerreo hajó felgyorsult. Lassan manővereze ki a táncoló hajók
közül, olyan fokozatosan növelte a sebességét, hogy a mozgása szinte érzékelhetetlen volt. Lendülete
fokozatosan, másodpercről másodpercre, évről évre gyűlne, míg a fénysebesség mérhető töredékével
haladna a célja felé. Rillao gyelte a hajót. Sötét szárnyát ezüstsávokkal kiemelve a sötét há eréből,
körülragyogta a csillagfény.
– Magának és a ának azon a hajón kellene lenniük – mondta Rillao.
– Igen... – válaszolta Rillao.
– Csatlakozik hozzájuk, ha visszaszerzi a át?
– Nem tudok annyira előre gondolkodni. Csak arra tudok gondolni, hogy megkeresem őt.
Lelila felállt.
– Hová megy? – kérdezte Rillao.
– A többi hajóhoz. Hogy felébresszem a rajta lévőket, hogy megkérdezzem, merre kellene mennünk.
És hogy kiszabadítsam őket.
– Időpocsékolás lenne.
– Az, hogy kiszabadítom őket? – kérdezte Lelila.
– Igen! Semmit sem tudnak az elrablóikról. Ha most felébresz őket, segítenie kell nekik elindulniuk.
Az pedig napokat vesz igénybe.
– Azt várja tőlem, hogy hagyjam őket i pusztulni? – Eszébe juto , hogy talán túl rokonszenvesnek
látszik, ezért hozzáte e: – Ha kiszabadítom őket, valószínűleg... hálásak lesznek.
– Nincs semmijük, amivel leróhatnák a hálájukat mondta Rillao. – Ők menekültek. Száműzö ek.
Nincs semmijük, ami magának kellhet... hacsak nincs szüksége a kukoricamagvaikra. – Felhorkant. – És
akármikor visszajöhet ezt megtenni.
– Miből gondolja, hogy nem tudja senki, merre ment a zsákmányunk? – kérdezte Lelila.
– Üljön le, és elmesélem!
Lelila kelletlenül leült a szék peremére. Idegei úgy bizseregtek, mintha ki akarnának bújni a bőréből.
Izgato á és érzékennyé te ék. Ha megpróbálta használni az érzékenységét, visszacsúszo a
kétségbeesésbe, amely gúzsba kötö e az előző személyiségét. Amikor ideérkeze a sodródó,
haldokló hajók vadonjába, az érzékenysége nemcsak cserbenhagyta, de meg is bünte e őt. Lelilának,
a fejvadásznak sürgősen csinálnia kelle valamit, bármit, ami megóvta az emlékezéstől. Rillao
behunyta a szemét, ve egy mély lélegzetet, és elkezde beszélni.
– Egy gonosz ember... majd el fogom mondani a nevét... hatalmába keríte e az ebben a sivatagban
sodródó hajókat. Azt gondolta, joga van hozzá, mert ő volt a felelős a létezésükért. Ő volt a felelős a
megépítésükért, a benne bebörtönzö emberek letartóztatásáért és elítéléséért. Amelyik világ
dacolni mert a Császárral, azt ő bűnösnek nyilváníto a. Ez a gonosz ember... el fogom mondani a
nevét... még a saját szülőbolygóját is bűnösnek nyilváníto a. Saját bolygóját, a Firrerrét! És a saját
népét. Elítélte az embereket, és elküldte őket a világ végére, hogy új világokat népesítsenek be. Ezer
év múlva megtalálta és kifoszto a volna őket, bármire is juto ak.
– Látja, ez a gonosz ember... el fogom mondani a nevét... azt hi e, hogy a Birodalom ezer év múlva
is állni fog. Azt hi e, hogy ő is élni fog ezer év múlva. Azt hi e, amikor visszatér ahhoz a néphez,
amelyet megronto , a leszármazo aik istenként fognak rá emlékezni. Egy gonosz és mindenekfele
istenként, akinek engedelmeskedniük kell. Ő volt az Igazság Prokurátora a Birodalomban.
tt
tt
tt

tt
tt
fi
tt
tt
tt
fi
tt

tt
fi

fi
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
fi

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt

tti
 Rillao nyugodt, mesemondó hangja megtört, amikor kimondta az igazság szót. Lelila bólinto , és
Geyyahab komoran hintázo előre–hátra az ágy szélén. Az Igazság Prokurátora sötét, tokzatos
gurája volt a Császár uralmának, akit soha nem neveztek nevén, és képét sem lá a senki.
Cselekedeteit mindennek lehete nevezni, de tokzatosnak nem. Lelila és Geyyahab emlékeze a
Császár igazságára.
– De terveibe hiba csúszo . A Birodalom megbuko ! Hatalma odale . Elmenekült. De magával vi e
minden erőforrását: a vagyonát és a talpnyalóit, s mindenekfele saját apró bolygóját, egy
mesterséges világot, amely képes utazni a csillagok közö . Megkereste azokat a szállítóhajókat,
amelyeket ő küldö az űr végtelenjébe. Bevonta a őket a hiperűrbe. Nem várt ezer évig, lecsapo
most rájuk! Ki tudta volna szabadítani azokat, akiket ő vete rabságba. Hagyha a volna, hogy
visszatérjenek a szülőbolygójukra, a családjukhoz. Az Új Köztársaság könyörületére bízha a volna
magát, ami, azt mondják, kegyes...
Lelila élesen Rillaóra néze hajának függönyén keresztül, azt kuta a, hogy felismerte–e, de nem
talált erre utaló jelet.
– ...és talán meg is bocsáto ak volna neki. De ez a gonosz ember... el fogom mondani a nevét... nem
kért kegyelmet a Köztársaságtól. Bevonta a a szállítóhajókat a hiperűrbe, és idehozta őket. Az
utasaikat hagyta mit sem sejtve továbbaludni. Meg szokta látogatni őket. Jár–kél a hajókon, mint
valami bosszúálló isten, mint akivé válni akart. Gyermekeket választ ki, elviszi és eladja őket
rabszolgának. Néha felébresz a szülőket, hogy elmondja nekik, elrabolta a gyermekeiket. A felnő ek
neki lázadók, akiket szeretne megtörni. És akkor őket is eladja. Luxusban él, tervezge a Birodalom
újjászületését. Tervezge , hogy majd ő uralkodik az Újjászülete Birodalomban! A neve... Hethrir. –
Hörögve ejte e ki a nevet. Rillao szomorú elégede séggel mosolyodo el, amikor kimondta a
Prokurátor nevét. Karba fonta a kezét, befejezte a történetet.
– Ez... ez történt hát magával? Végig kelle néznie, amint elrabolják a át?
– Ennél jóval komplikáltabb a dolog – mondta Rillao. – Az én kapcsolatom Hethrirrel... különleges.
– Hogy tudo elmenni a népe, tudván, hogy a gyermekeiket elrabolták? – kiálto fel Lelila. Rillao
habozo néhány pillana g, mielő válaszolt volna.
– Az ő gyerekeiket nem rabolták el. Az én am csak egy azon atalok közül, akiket a népünkből élve
hagytak. Hethrir nem kényszeríte e a népemet, hogy nézzék végig, hogyan adják el a gyerekeiket
rabszolgának. Elvi e őket a Firrerréről, és o hagyta a gyermekeiket. Aztán elpusz to a a bolygónkat.
Végignéze e velük, hogyan pusztulnak el a gyerekeik és a népünk többi része.
Rillao miután minden dühét kiereszte e, az ölébe te e a kezét, és visszafeküdt az ágyba. Lelila nem
tudo megszólalni. Megrémíte e az arról a tokzatos gonoszságról szóló tanúvallomás, amiről már
úgy hi e, elenyésze . Természetesen léteze még néhány maradványa a Birodalomnak, akik bajt
okoztak, amikor lecsaptak, de legalább elrejtőztek. Ezt a gonoszt fel kell fedni a világ elő . Hethrirt el
kell kapni, és foglyul kell ejteni. Ezt az "Újjászülete Birodalmat" el kell pusz tani. Felhúzta a térdét és
átölelte karjával, arcát pedig elrejte e.
– És azt hiszem – mondta Rillao – Hethrir kifogyo a szállítóhajókon lévő gyerekekből. Elkezde
gyermekeket rabolni a Köztársaság világaiból? Egy ilyen gyermeket próbál megmenteni?
Lelila habozo , aztán úgy döntö , annyit árul el az igazságból, amennyit mer.
– Legalábbis a szülők azt hiszik, hogy gyermekrablásról van szó. Váltságdíjért.
– De mivel nem jö ajánlat a váltságdíjra, felbérelték magát.
– Igen.
– És maga... – Rillao szünetet tarto , hogy megtalálja a legkevésbé bántó szót. – És maga még új a
szakmában.
– A szakmának ebben a részében, igen.
– Segítek magának – mondta Rillao. – És maga is segít nekem.
– Igen – mondta Lelila.
– Vigyen el a Chalcedonra – kérte Rillao.
Rillao elaludt.

***
fi

tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt

ti
ti
tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
fi
tt
tt
ti
ti
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

fi

tt
tt
tt
tt
fi
tt

tí

tt
tt
tt
tí
ti
tt
ti
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

 Tigris karjában Anakinnal a mesterséges világ folyosóján haladt a leszállópálya felé, elő e Hethrir és
zenegy, a célra kiválaszto Proktor haladt. A legújabb Proktor zárta a sor végét. Tigris előresiete ,
hogy utolérje, még ha ezzel meg is bontja a sort, és ke en mennek egymás melle .
– Dada! – becsmérelte Tigrist az új Proktor. – Hogy merészelsz melle em menni? Takarodj mögém,
ahová tartozol!
Tigris megszégyenülve hátramáradt. Remélem, meghalsz, gondolt mérgesen az új Proktorra. I van
már az ideje, hogy egy új Proktor elbukjon a meg sz tási szertartáson! Remélem, te leszel az!
Bármikor elbukik valaki a meg sz tási szertartáson, a Proktorok esküt tesznek, hogy nem beszélnek
senkinek társuk haláláról. Viszont soha senki nem foglalkozo azzal, hogy ilyen esküt csikarjon ki
Tigrisből, így el tudná mondani az új Proktornak, miféle kockázatot vállal. Megtarto a magának ezt a
hatalmat, és most újra úgy döntö , hogy nem használja fel. Ő eskü nélkül is hűséges lenne Lord
Hethrirhez.
Tigris karja kezde fájni az Anakin gyerek súlyától. Szégyellte a fájdalmat. Azt hi e magáról, hogy
erős. Mindennap órákat edze a gyakorlókarddal. Edze a legkisebb szabad idejében is, amit csak
meg tudo takarítani magának. Néha még a dormitóriumból is kilopózo az éjszaka közepén, hogy
gyakoroljon, még ha másnap küszködnie kelle is, hogy ébren tudjon maradni, éberen tudja lesni
Lord Hethrir parancsait. Egyetlen kívánsága csak az le volna, hogy a mesterséges bolygó alvási
periódusa egybeessen a bolygócska éjszakájával. Szerete a sötétben gyakorolni, amikor senki sem
látha a, amikor senki sem csúfolha a azért, hogy saját készítésű gyakorlókardot használ, és nem
fénykardot. A mesterséges bolygó nappalai és éjszakái olyan rövidek voltak, hogy néha mindenki
nappal aludt, és bizony néha meglá ák. Anakin szorosan átölelte Tigris nyakát. A műbolygó picinyke
napjának forró fénye betűzö a folyosó bejáratán. Tigris lá a Lord Hethrir és a Proktorok szilue jét
maga elő , amint kiérnek a leszállópályára. A gyermek tud járni, gondolta Tigris. Egyedül kellene
felmennie a Lord űrhajójára. Saját lábán kellene a végzete felé mennie. Tigris lete e Anakint a földre.
– Ne! – kiálto a Anakin. – Ne, ne, ne!
Megfogta Tigris lábát, és kétségbeese en átkulcsolta a karjaival.
– Azonnal hagyd abba! – mondta Tigris. – Nem viselkedhetsz ilyen méltatlanul.
– Nem megyek a lábamon! – visíto a Anakin. – Nem! – Kinyito a a száját, és sikíto ; éles kiáltásától
majd kiszakadt Tigris dobhártyája.
– Légy csendben! – szólt rá Tigris.
Anakin erre még hangosabban sírt. Tigris leguggolt mellé, és gyöngéden lefejte e a kis ú ujjait
rongyos, barna ruhájáról.
– Kicsim – mondta Tigris sokkal kedvesebben – nem lesz semmi baj.
Anakin csak annyira hagyta abba a sírást, hogy levegőt vegyen. Tigris átölelte a gyereket.
– Nem lesz semmi baj – mondta újra a ú.
Anakin Tigris nyakába akaszkodo , és halkan tovább zokogo a ú vállán. Tigris megpróbált
visszaemlékezni, mikor érinte e meg utoljára valaki. Lord Hethrir soha nem nyúlt hozzá, még
fegyelmezésképpen sem. A Lord hangja elegendő volt ahhoz, hogy engedelmeskedjenek neki. Tigris
irigykedve emlékeze vissza azokra az alkalmakra, amikor a Lord valamelyik Proktorának fejére te e a
kezét, kitűzö egy kitüntetést a mellére, és kezet rázo vele. Az anyám volt az utolsó, aki megérinte ,
gondolta. Tízéves voltam, amikor megölelt, megsimoga a a hajam, és azt mondta, szeret. De
érintésével mindig elorozta tőlem az Erőhöz fűződő képességemet. És még maga Lord Hethrir sem
tudta visszaadni nekem. Az utolsó személy, aki megérinte , gondolta dühösen Tigris, egy áruló volt.
Anakin zokogása elhalkult és szipogássá alakult át. Tigris egyszer csak rájö , hogy Lord Hethrir
Proktorjai már átvágtak a leszállópályán és eltűntek az űrhajóban. Maga Lord Hethrir o állt a
fedélze nyílásban, és Tigrisre és Anakinra várt, nézéséből látszo , helytelení , hogy Tigris elrontja a
gyereket gyengeségével. Tigris azonnal talpra szökkent. Anakin belécsimpaszkodo , de kis keze
lecsúszo . Leese volna, ha Tigris el nem kapja a csuklóját.
– Nincs több sírás! – mondta Tigris durván. Néhány lépésnyit maga után húzta Anakint. A kis ú
ellenállt, viaskodo , arcán újra megjelentek a sírás ráncai. Lord Hethrir tekintete elkomorult a
fedélze nyílás árnyékában. Tigris nem törődve fájó karjával, felnyalábolta Anakint, és átvágo a
pályán, majd felcaplato a hajópallón. A zsilipajtó bezárult mögö ük.
ti
tt
ti
ti
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
tí

tt
tt
tt
tt

fi

tt
ti
tí
tt
tt
tt
tt
tt
tt
t
tt

tt
tt
tt
fi
tt

tt

tt

tt
tt
ti

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
fi

fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt

 Lord Hethrir jelenlétében Anakin elcsendesede . Elgondolkodva, feszülten nézte a Lordot. Tigris
büszkeséget érze a ú mia . Anakin felismerte Hethrir hatalmát, és behódolt neki. Lord Hethrir
csendesen megfordult, és a sort vezetve belépe a póthajójába. A Proktorok már helyet foglaltak az
utasfülkében. Úgy te ek, mintha észre sem vennék Tigrist, de az egyik foga közö szűrve a szót
odasu ogta:
– Dadus!
Tigris megriadt, de mivel Lord Hethrir nem gyelt fel, így Tigris is úgy te , mintha nem hallo a volna
meg a sértést. Hethrir az egyik fekhely felé inte . Tigris engedelmesen lefejte e magáról Anakin
karjait, lete e a gyereket a fekhelyre, és beszíjazta. Anakin elkezde forgolódni. Tigris megfogta
Anakin kezét, a kis ujjak teljesen eltűntek a markában. Egy kósza gondolat pa ant elő az agyában: a
saját kezének mérete. Keze otromba és testéhez képest aránytalanul nagy volt. Még most is növésben
volt, de karja és combja még nem érte utol a kezét és a lábfejét. Csontjai úgy fájtak, mint valami
öregemberé, különösen, amikor órákig edze . Otrombának érezte magát. És állandóari éhes volt.
Leült a fekhelyre Anakin mellé, és szabad kezével a biztonsági övért nyúlt.
– Hagyd őt, és gyere velem! – szólt élesen Lord Hethrir, és kilépe a fülkéből. Tigris lelkesen és kissé
megdöbbenve ugro talpra. A Proktorok sérte en és irigyen bámulták. Anakin megragadta a ú
kezét. Tigris kiszabadíto a magát és Lord Hethrir után siete . Anakin jajveszékelni kezde . Tigris
tétovázva visszanéze a síró kisgyerekre, majd Hethrir felé. A Lord türelmetlenül várakozo az
irányítószobánál.
– Hagyd o ! – parancsolta. – Zárd be az ajtót! Meg kell tanulnia.
Tigris szó nélkül engedelmeskede . Tudta, hogy Anakinnak meg kell tanulnia uralkodnia magán, de
olyan kicsi gyerek volt még, és néhány megnyugtató szó sokkal jobban lecsendesíte e, mintha
hagyták a végkimerülésig sírni. A síró gyereket elfogta a pánik. Tigris legszívesebben visszament volna
az utasfülkébe. De Lord Hethrir még sohasem engedte meg neki, hogy az űrhajó pilótafülkéjében
utazzon. Majd valamelyik Proktor biztosan lecsendesí a út. Ha meg nem, akkor majd lecsendesedik
magától. Talán Lord Hethrir pontosan így kívánja önállóságra tanítani. Tigris köve e az urát, és
kíváncsi volt, vajon mi áll e kegy mögö . Talán Lord Hethrir megengedi neki, hogy segítő legyen. Lord
Hethrir a másodpilóta ülésére mutato . Tigris helyet foglalt, szíve majd kiugro a büszkeségtöl. Nem
számít, hogy ő még nem tud űrhajót vezetni. Talán Lord Hethrir azt tervezi, hogy megtanítja rá.
– Soha ne tétovázz – mondta Lord Hethrir halkan – amikor utasítást adok neked!
Tigris összerezzent. Kezét rákulcsolta az ülés karfájára, így nem látszo , hogy remeg.
– Megérte ed?
– Igen, Lord Hethrir. Csak Anakin annyira zaklato volt...
– Soha ne tétovázz, amikor utasítást adok neked!
Tigris csendben maradt.
– Megérte ed?
– Igen, nagyuram – su ogta Tigris.
Lord Hethrir Tigrist elfelejtve gyelmét az űrhajó felbocsátása felé fordíto a. Tigris elmosódo an
hallo a a folyosó végéről Anakin zokogását. Az űrhajó felmorajlo ala uk, majd kiemelkede a
műplanéta légkörének vékony, kék sávjából. Körülölelte őket az űr és a csillagok ragyogó feketéje.
Lord Hethrir hallgatagsága az űrhajó útjának végéig nyúlt. Tigrisnek eszébe juto , hogy megszólal, de
aztán jobbat gondolt. Figyelte, hogyan veze Lord Hethrir az űrhajót, közben sokszor rajta felejte e a
tekintetét Hethrir kisebbik fénykardján, és próbálta nem meghallani Anakin sírását. Végül még Anakin
is elcsendesede . Az egyetlen hang a hajtóművek nom vibrációja volt, majdnem túl mély ahhoz,
hogy hangnak lehessen nevezni. A hiperűr feléjük vete e magát, és csíkokká vált körülö ük. Tigris
levegő után kapkodo . A hiperűr mindig megijeszte e. Szere e volna majd egyszer megpróbálni
felderíteni, mondjuk úgy, hogy felvesz egy űrruhát, és kilép belé, bár sokan azt mondják, ez
lehetetlen. Sokan azt mondják, aki ezt teszi, megőrül; sokan pedig azt, hogy ez biztos halált jelent.

* * *

Miután visszaért a szállásra, Han az ágyára rogyo . Az erkélyre nyíló üvegajtó félig nyitva volt,
nehéz, forró levegő ömlö be rajta. Han kimerült és levert volt. Szélesre tárta az ajtót, és mélyen

tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt

tt
tt
fi
tt

tt
tt
fi
ti
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

fi
tt
ti
tt

fi
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi

tt

 beszívta a Crseih Állomás párás szagát. Jobban szere e volna belélegezni o honának hideg és friss
levegőjét. Thripio aggódva bóklászo a közelben, zaklato volt amia , hogy nem volt étel, amit
előkészítsen, felszolgáljon és pénz sem, amiböl vacsorát vehete volna.
– Még egy korty bor, vagy egy csésze tea sincs, Han gazda – mondta Thripio.
– Ne is törődj vele, Thripio! – mondta Han. – Nem baj.
– A tea mindig jó a megrázkódtatások után.
Thripio elbotorkált abban a reményben, hogy Luke szobájában nagyobb eséllyel talál valami
élelmet. Miután Thripio elment, Luke megrázta a fejét. Azóta nem szólt semmit, amióta o hagyták
Waru épületét. Az, amit Han láto , letaglózta.
– Soha többé ne menj Waruhoz egyedül! – szólalt meg Xaverri. – Várnod kelle volna, ahogy
kértelek. Keserűen felnevete . – De te természetesen soha nem csinálod azt, amire megkérlek.
– A pokolba is, i nem rólam volt szó! – csa ant fel Han. – Te voltál o egyedül, és én aggódtam
mia ad!
– Voltam már egyedül Waruval... teljesen egyedül, nem ezernyi gyelő könyörgővel... majdnem
minden nap, immáron száz napja. Waru bízik bennem. Ha továbbra is így viselkedsz, Waru nem fog
tovább bízni bennem.
– Az ithoriai család is bízo Waruban, és lásd mi te velük!
Szomorúság és rémület söpört keresztül rajta. Képzeletében az ithoriai család a saját családjává
alakult. Bár tudta, hogy ez sosem történne meg, nem volt képes kitörölni a képet, amint ő és Leia,
Jaina és Jacen Waruhoz könyörög segítségért, és Anakint az oltárra helyezik. A nyomasztó hőség
ellenére megborzongo . Ezerszer te e már kockára az életét. Mégis, még soha nem érezte magát
ennyire sebezhetőnek. A kölykök a Munto Codrun vannak, emlékezte e magát Han. Jaina valami
kronót szerel éppen szét; Jacen biztosan egy olyan jószággal barátkozik, amelyről később kiderül, hogy
egy icipicit veszélyes a mérge; Anakin meg gyel mindent, elvesz mindent, és keresi, hol
rosszalkodhatna. Csubakka pedig vigyáz mindhármójukra. Jól vannak, biztonságban vannak. De még
mindig borzongo .
– Tudtad, mi fog történni? – kérdezte hirtelen jö dühvel Xaverrit. – Tudtad, hogy Waru meg fogja
gyilkolni azt a gyereket?
– Tudtam...
Han megdöbbenve ugro fel, de Xaverri tenyérrel felé kinyújto a a kezét és megállíto a.
– Tudtam, hogy valaki meg fog halni. Nem tudhatom mikor. Nem tudhatom ki. Nem tudtam, hogy a
kis ithoriai fog meghalni. Lehetetlen megmondani, melyik alany fog meghalni, amikor felajánlja életét
Warunak. Én csak szemmel tarthatom, gyelek és várok. – Felsóhajto . – Nem akartam, hogy
gyelmeztetés nélkül tanúi legyetek ennek. Ha vársz, ahogy kértem, gyelmezte elek volna.
– Waru, a gyógyító – mondta Luke elgondolkozva. – Nincs olyan gyógyító, akinek mindig sikerül.
Tragikus, de az emberek igenis meghalnak. Még a atalok is.
– Te nem lá ad, mi történt! – kiabált Han. – Waru nem követe el hibát. Waru így tervezte, ahogy
megtörtént. Waru... – Elcsuklo a hangja. – Waru élvezte.
– Most már elhiszed, hogy Waru nem egy szemfényvesztő? – kérdezte Xaverri.
– Nem tudom, hogy szemfényvesztő–e, vagy sem – válaszolta Han. – Senkinek sem volt még
szüksége gyilkosság elkövetéséhez természe ölö képességekre, akár haszonból, akár
hatalomvágyból, akár élvezetből te e. – És engem nem is érdekel. – Alig tudta megakadályozni, hogy
össze ne koccanjanak a fogai. Hogy fázhatok ennyire, mikor ennyire meleg van i , kérdezte magában
Han. De Han tudta, az őt a velejéig átjáró hideg addig
nem oszlik el, amíg véget nem vet annak, ami i történik.
– Én tudom, hogy Waru gonosz – mondta.
– Nem tudhatod – ellenkeze Luke. – Ilyen hamar még nem.
– Biztos vagyok benne. Tudom.
– Honnan?
– Honnan tudhatnám? Nem tudom! Honnan tudod amit tudsz, amikor tudod? – Han csalódo an
megállt egy pillanatra – Tudom, és kész!
– Azt hiszem, elhamarkodo an ítéltek – mondta Luke.
fi
tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
fi

fi
tt

tf

tt
tt
tti
fi
tt
tt

tt

tt
tt
tt
fi
tt
fi
tt
tt
tt

tt

tt

t
tt
tt

tt

tt

 – Én nem ítélek elhamarkodo an – szólt sértődö en Xaverri. – Alaposan meg gyeltem. Elnyertem
Waru bizalmát. Levontam néhány következtetést, és segítséget kértem tőletek.
– Honnan jö ez a dolog? – kérdezte Han. – Mi ez?
– Amikor még a Crseih Állomás a Birodalomhoz tartozo – kezdte Xaverri – az Igazság Prokurátora
i tarto a a főhadiszállását. Arra használta, hogy bebörtönözte ide a Császár ellenségeit.
Kínzókamrának használta, a saját ellenségei számára. És vad szertartásokra is használta... Azt mesélik,
amikor az emberek tkokat su ognak a sötétben, hogy Waru a Prokurátor szertartásaira érkeze
válaszul. Azt is beszélik, hogy az áldozatai hívták elő Warut az űr ürességéből, és életekkel erősíte e
meg őt. Azt mondják – folyta a Xaverri su ogássá halkuló hangon – hogy paktumot kötö ek, egy
szövetséget, mégpedig azt, ha Waru elégede , Waru abszolút hatalommal ruházza fel a Prokurátort.
Han hátán végigfuto a hideg. Xaverri ölébe ejte e a kezét; lehunyta a szemét.
– Az Igazság Prokurátora halo – mondta Han. Xaverri kinyito a a szemét, és a fér ra néze .
– Ő az egyik túlélő? Az, akit nyomon köve él és gyeltél?
A nő bólinto .
– Már régóta próbálom utolérni. Felfedeztem, hogy idejár. Arra várok, hogy újra ezt tegye.
– De Waru gyógyító – mondta Luke.
– Talán nem szükséges ezt neked elmondanom – okta a ki Xaverri udvariasan – hogy a gyógyító
rendelkezik az ölés tudományával is.
– Van erre bizonyítékod?
– Han már lá a a bizonyítékot.
– Luke, én nagyon sajnálom, de nem megy az a dolog, amit te akarsz – mondta Han. – De meg kell
állítanunk ezt a dolgot.
Luke egyszerűen olyan dacosan néze Hanra, mint i abb korában oly sokszor.
– Ha Waru bárminek is a megtestesülése – mondta Han – az csak a sötét oldal lehet.
– Nem – mondta Luke. – Nem a sötét oldalé.
– Honnan tudod?
– Fogalmam sincs. – Luke keserűen, ironikusan elmosolyodo . – Tudom, és kész.
– Nem valami meggyőző válasz – mondta Han.
– Tudom, hogy milyennek érzem a sötét oldalt. Tudom, milyen a sötét oldal jelenlétében lenni. Ez
nem olyan.
Thripio tért vissza Luke szobájából.
– Luke gazda, nincs semmi ennivaló.
– Majd elmegyünk venni, Thripio. Ne aggódj!
– Nem tudunk vásárolni, uram. Nincs pénzünk.
– Akkor majd aggódunk holnap mia a.
– Talán visszamehetnék a Falconra, és hozhatnék valami élelmiszert.
– Hát akkor menj! – Han képtelen le volna még egy másodpercig hallgatni Thripiót. Thripio elment,
tovatűnt a sötét folyosón.
– Nem kelle volna elküldened – mondta Luke. Han nem válaszolt. Erősen vacogo . Minél jobban
küzdö ellene, annál jobban a hatalmába keríte e. Xaverri felállt mellőle az ágyról, és odament Luke–
hoz.
– Hagyjon magunkra egy kicsit, Luke mester! – kérte.
Luke tétovázo . Xaverriről Hanra néze , majd vissza.
– Nem lesz semmi baja – mondta Xaverri. – Csak hagyjon, kérem, magunkra egy kicsit!
Hosszú ruhája örvényle Luke körül, amikor Han szobájából visszatért a sajátjába. Az ajtó bezárult.
Xaverri leült Han mellé. Kezét lete e ke ejük közé. Testének ismerős melege enyhülést hozo Han
vacogásának hidegébe.
– Solo, én megértelek. Meg fogjuk fékezni Warut, te és én együ . Ő hatalmas, de mi számolunk
ezzel. Most aludnod, pihenned kell!
Beburkolta a fér t a karjaival. Xaverri testének melegétől Han felengede , nem úgy, mint az állomás
forróságától. A fér nak felelevenedtek a régi idők. A borzasztó reszketés enyhülni kezde , majd
elenyésze . Han elaludt.
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

fi

fi
ti
tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
fi
tt
tt

fj

tt
tt

tt
tt
tt

tt

fi

tt
fi

tt
tt

tt
tt

tt
tt

 * * *

Lord Hethrir űrhajója kilépe a hiperűrből. Ragyogó csillagaival megnyílt elő ük a normál űr. Tigris
lubickolt a szépségében. Felhúzódtak az űrhajó pajzsai, hogy útját állják a régió intenzív sugárzásának.
Elő ük egy fénymaelström ragyogo , amelyet még a pajzsok is alig homályosíto ak el: a fekete lyuk
akréciós korongjának kozmikus örvénye izzo a távolban.
– Akkor leszek boldog – szólalt meg Lord Hethrir először, mióta a hajó felszállt – amikor
kényelemben utazhatok. Amikor már nem kell a műbolygómon rejtőzködnöm az Új Köztársaság
alacsony származású tolvajaitól. Nem szeretem magam mögö hagyni az o honomat.
– Nagyuram – mondta Tigris – ha bármiben a szolgálatára lehetek... ha bármiben segítségére
lehetek...
– Nem – mondta Lord Hethrir.
– Bocsánatáért esedezem, nagyuram.
– Még van néhány óránk, mielő a Crseih Állomásra érnénk – közölte Lord Hethrir. – Nekem...
meditálnom kell. Fel kell készülnöm a gyermek meg sz tására.
Felállt. Tigris belegabalyodo a biztonsági övbe, pedig nem volt szabad ülnie, amikor Lord Hethrir
állt. Lord Hethrir ránéze a úra. Csak a szemem káprázna, gondolta Tigris. Vagy tényleg van valami
kedvesség a tekintetében. Persze biztosan a felajánlásra gondol. És nem énrám.
– Aludnod kell – mondta Hethrir. – Alhatsz az ajtóm elő .
Tigris teljesen elképedt. Az ura ajtaja elő aludni kitüntetés. Kis kitüntetés, az biztos – nem ugyanaz,
mint a Proktorrá való kitüntetés, vagy amikor megengedi, hogy az asztalnál kiszolgálják. De akkor is
kitüntetés, az első, amiben Lord Hethrir részesíte e.
– Köszönöm, nagyuram. – Mélyen fejet hajto .

* * *

Lelila felkészíte e az Alderaant a repülésre. Rillaóra biztonsági hevedereket erősíte , majd ő,

Geyyahab és Artu Detu bekötö ék magukat a pilótafülkében. Lelila beindíto a a hajtóműveket. Az
Alderaan életre kelt körülö ük. A kijelzőn megjelentek az őket körülvevő működésképtelenné te
hajók és a közö ük elvezető biztonságos útvonal térképe. Lelila bűntudatot érze , amiért i hagyja
őket, de Rillaónak igaza volt. Néhány nap ide vagy oda nem számít az alvó utasoknak. Viszont néhány
nap késlekedés az Alderaan utasainak a gyerekek – az összes gyerek elvesztését jelenthe e, mégpedig
örökre. Küldö egy névtelen üzenetet, egy S. O. S. jelzést az elrabolt hajókról Han Solo tábornoknak.
Lelila, a fejvadász nem töltö e volna az idejét azzal, hogy megkérje a híres szabadságharcost, hogy az
a segítségére siessen; nem töltö e volna az idejét, hogy a fér kezének érintésére, testének
melegére, bánatára és haragjára gondoljon, amikor majd megtudja, mi történt.
Az Alderaan kijelzőjén megjelent a Chalcedonra vezető útvonal; Lelila elfogadta. A hajó megindult
előre. Lelila felkiálto , hangja az elszántságát fejezte ki. A melle e ülő Geyyahab bömbölése
összhangban volt vele. Az Alderaan berobbant a hiperűr sugárállású csíkjai közé. Lelila és Geyyahab
elcsendesede . Mindke en sokkal jobban érezték magukat.

* * *

Han próbálta leküzdeni az álom okozta bénaságát. Anakin veszélyben volt. Egy hatalmas űrkígyó
vonaglo a gyerek felé, aki azt érdeklődve és teljesen félelem nélkül gyelte. A kígyó átalakult Boba
Fe é, a fejvadásszá, aki el akarta rabolni a gyermekeit, hogy Han újra a hatalmába kerüljön. Az
aranyos napfény megcsillant Boba Fe sisakján. A csillogást hirtelen skarlátszínű vérerek törték meg.
A fejvadász elsu ogo egy szitkot. Az arany és a vörös terjedni kezde , fényesebb le , és lassan
felve e Waru alakját, az idegen lényét, akit még Thripio sem tudo azonosítani. Waru ígéreteket
su ogo Anakinnak, és Han gyermeke feltápászkodo , és futni kezde a lény felé. Han tudta, hogy
Anakin után tudna futni, vagy kiáltani, vagy megmozdítani néhány izmát, el tudná kapni, meg tudná
menteni, de a bénultság marokba szoríto a. Tudta, hogy alszik, és ez csak egy rándulás az ébrenlét
rossz oldalán; ha le volna ereje tenni valamit, meg tudta volna állítani a borzalmas álmot...
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
ti

tt
tí
tt

fi
tt

tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
 – Solo! Solo, kelj fel!
Arra ébredt, hogy valaki rázza. A rémálom szertefoszlo , még mielő Anakin elérte volna Waru
oltárát. Han a félelemtől és a megkönnyebbüléstől zihálva felült. Xaverri abbahagyta a fér rázását, és
elengedte őt.
– Rémálom volt – mondta Xaverri. – Rémálom, nem a valóság.
Fény és árnyékok vetültek be a nyito üvegajtón, furcsa fény, még furcsább árnyékok.
– De lehete volna valóság is – dörmögte Han.
– Tudom – mondta Xaverri halkan.
Han nem kérdezte meg, hogy volt–e már a nőnek Waruval kapcsolatos rémálma. Még mindig a
sajátjaival birkózo . Ráadásul úgyis tudta volna, mi a válasz. Az ágyán hevert, csizmája és a dzsekije
nem volt rajta, és egy ágyterítővel takarózo be. Xaverri az ágy szélén ült, melle e.
– Hogy kerültem ide? – kérdezte.
– Természetesen én fekte elek le – mondta Xaverri. – Már elmúlt az az idő, amikor még tudtunk
ülve aludni.
A fér emlékeze arra az éjszakára, amikor az egyetlen választásuk az volt, hogy ülve aludtak, és épp
csak a fejük volt kinn a mocsár sarából. Felváltva aludtak, az ébren lévő tarto a a másikat, míg az
aludt, így nem süllyedtek el és nem fulladtak meg. Xaverri elmosolyodo .
– Nem sértődtem meg az erényességedtől – mondta.
– Van családod? – kérdezte Han hirtelen.
A nő vonásai megkeményedtek.
– Tudod, hogy volt családom, mielő találkoztunk volna! Tudod, hogy a Birodalom...
– Én a jelenre gondoltam – szakíto a félbe a fér gyöngéden. – A Birodalomnak már régen vége.
Egyedül vagy? Nem találtál még senkit magadnak?
– Én már mindig egyedül leszek – válaszolt a nő. Soha nem fogok újra... – Félbehagyta a mondatot,
és megrázta a fejét. – Én már mindig egyedül leszek. Ha nem te em volna ezt a fogadalmat, Solo,
soha nem hagytalak volna el téged.
– Becsapod magad – mondta Han.
– Ez a te véleményed – mondta Xaverri. – Csak próbáld elképzelni! Ha a rémálmod valósággá válna...
Han megmerevede . Ezt a lehetőséget vadul visszautasíto a, mintha az elfogadása azzal járna,
hogy bekövetkezik.
– Csak álom volt!
– Ha rémálmod valósággá válna, nem próbálnád megóvni magad a ól, hogy újra megtapasztald?
Nem törődve azzal, hogy hány év telt el azóta?
– Csak egy álom volt! – mondta Han még egyszer.
Teljes sérthetetlenségének tudata még erősebben lefoszlo róla, mint előző este. Elképzelte, milyen
lenne, ha nem tarthatná még egyszer Leiát a karjaiban, ha soha többet nem ölelhetné meg a
gyerekeit, ha soha többet nem hallaná a kacagásukat, nem érezhetné arcán nedves gyerekcsókjaikat.
Biztonságban vannak, mondta újra magának. Biztonságban a Munto Codrun.
– A te tapasztalatod csak álom volt, Solo. – Xaverri felállt. – Az enyém pedig valóság.
Han egyedül maradt. Az ajtó halkan bezárult a nő mögö .
Han a földre hajíto a az ágytakarót, és felkelt. Zokniban odament Luke ajtajához, és bekopogo ,
majd belépe , még mielő válasz érkeze volna. Minden ablak nyitva volt, és minden függöny ki volt
húzva. A fehér törpe, a kristálycsillag a zeniten ragyogo , amint keresztezte a Crseih Állomás pályáját.
A fekete lyuk, a lángoló fényörvény épp most kezde felkelni. Ő maga láthatatlanul forgo a vakító
akréciós korong közepén, amely onto a magából a kibocsáto energiát. Két irányból áradt a fény a
szobába. Az akréciós korong fénye fokozatosan elhalványíto a a fehér törpe fényét, így intenzívebb
fények, határozo abb árnyékok vetültek a padlóra. Luke törökülésben ült az erkélyen, há al Hannak.
Nem szólalt meg. Thripio egyenesede fel az asztal melle . A droid a Millennium Falcon tartalék
élelmiszereivel teríte meg. A fürdőszobából kihozo törülközők szolgáltak szalvétaként. Középen
groteszk és torz virágcsokor állt egy ivópohárban. Generációkkal ezelő , amikor még a Crseih ÁIlomás
jól karbantarto űrállomás volt, ezek a virágok valamelyik fe smerhető fajhoz tartoztak. Az évek
során, míg a sugárpajzsok megbízhatósága csak csökkent és csökkent, olyan vastag szirmú
fi
tt

tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt

fi

tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
fi
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt
fi
tt

 szörnyűségekké alakultak és mutálódtak át, hogy leginkább sartrözszínű daganatokkal fertőzö , nyers,
vörös májszeletekhez hasonlíto ak.
– Han gazda! – mondta Thripio. – Megéheze ? Készíte em egy kis villásreggelit... ha fel tudnánk
ébreszteni Luke gazdát...
– Éhes voltam – mondta Han. – Amíg meg nem lá am ezeket a virágokat. Hajítsd ki, jó?
– De uram, olyan érdekesek...
– A legrondább, amit Öetrago óta lá am. – Leült. És szaguk van!
– Ezek virágok, uram – mondta Thripio fájdalmas hangon. – És kell, hogy legyen szaguk. Csak
szere em volna valami vidámságot csempészni a szobába, és ha megemlíthetem, meg kelle
kockáztatnom mia uk a háziurunk haragját is.
Ó, nagyszerű, gondolta Han, csak ne beszéljünk olyan hangosan, mert még ezt is a számlánkhoz írja.
Han odament az erkélyajtóhoz.
– Luke! Reggeli.
Han leült az asztalhoz, és kinyito a a nem éppen étvágygerjesztő élelmiszercsomagját. Mikor is
raktam be ezeket?, gondolkodo el. Rápillanto a csomag alján lévő dátumra, és el ntorodo .
– Thripio, miért nem hoztál a Falconról valami rendes kaját?
– Mert, Han gazda, nem találtam frisset.
– Ez sem az.
– Persze, uram. Ez konzerv.
– Ez nevetséges. Rendelni fogok magunknak valami ehető ételt.
– Az lehetetlen, uram. A házigazdánk, a szállásadó ragaszkodik hozzá, hogy zetnünk kell, amikor
elmegyünk.
Han felsóhajto , és beletörődve hozzáláto a borzalmas, de tápláló reggelinek.
– Hé, Luke!
Odakinn az erkélyen Luke lassan felállt. Elmegyek a Falconra egyedül, gondolta Han, és keresek
valamit a hajókonyhában. Ha nem is éppen egy konyhakert, de mindenképpenjobb, mint ez.
Luke remegő árnyéka sötéten rávetült az asztalra.
– Ülj le... – Han meglá a Luke arcát. – Mi a baj?
– Békén hagynál egy picit? Csak egy picit?
– Mi? Miről beszélsz? – kérdezte Han, akit teljesen zavarba ejte Luke hanghordozása. – Ó, arra
gondolsz, amit Xaverri kért tőled? Szere él volna még beszélni vele? Bocsánat, elaludtam.
– És ő nem is ment el reggelig – mondta Luke veszélyes éllel a hangjában.
– Nem, ő... na várj egy percet. Mit akarsz ezzel mondani?
– Nem kell i semmit sem mondani.
– Na ide gyelj, kölyök...
– Ne hívj kölyöknek!
Luke keze becsúszo a ruhája alá, oda, ahol a fénykardját tarto a.
– Mi a fene bajod van? – kérdezte Han, valahol félúton a nevetés és aközö , hogy kijön a
béketűrésből. – Mit akarsz most csinálni? Felszeletelsz apró darabokra, mert néhány órát együ
töltö em egy régi jó barátommal?
Nem akarta, hogy úgy hangozzék, mintha védekezne, de így jö ki a dolog. Sérte e, hogy Luke úgy
érzi, meg kell büntetnie a viselkedéséért. Bánto a, hogy Luke úgy érzi, emlékeztetnie kell az őt
Leiához kötő esküre.
– És nem tudom, mit fogok most csinálni – mondta Luke.
– Bocsánatot fogsz kérni. Az nem lenne rossz kezdetnek.
Luke válasz nélkül hagyta a dolgot.
– Ha nem bízol bennem – mondta Han dühösen – ha nem hiszed, hogy Leia bízhat bennem, miért
jö él velem... vagy inkább miért te jö él velem?
A konzervdoboz összeroppant Han ujjai közö , és fehérjemorzsák hullo ak a szőnyegre.
– Elmegyek – jelente e ki Luke. – Megpróbálok lehiggadni. – Az ajtó felé fordult. – És remélem, nem
futok bele a "régi jó barátod"–ba.
Thripio meredten gyelte a veszekedést.
– Hagyd ki ebből Xaverrit, jó? – mondta Han. – Ennek semmi köze sincs hozzá...
tt
tt
tt
fi

tt

tt

fi
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt

tt

tt
fi

tt
fi

tt
tt
tt
tt

 Luke keserűen felnevete .

– ...ez csak a te véleményed rólam. Ami nyilvánvalóan nem annyira hízelgő, mint azt én hi em.
– Nem tudok most veled beszélgetni – mondta Luke. Az ajtó kinyílt elő e. – Nem fogok most veled
beszélgetni. – Kiszáguldo az ajtón, és megpróbálta bevágni maga mögö . De megtagadta, hogy
becsapódjon: halkan becsukódo . Han a konzervdobozt a földre hajíto a, a fehérjemorzsák közé.
– Ostoba, arrogáns Jedi... Jedi–kölyök!
– Han gazda! – szólalt meg Thripio. – Az isten szerelmére, mi?...
– Túl bonyolult elmagyarázni – mondta Han, miközben elhagyta Luke szobáját.
– Nem tetsze Luke gazdának a reggelije? – kérdezte siránkozva Thripio.
tt
tt
tt

tt

tt
tt

tt

tt

 9. fejezet
Az Alderaan a hiperűrben száguldo . Lelila, a fejvadász a pilótafülkében ült, és hagyta, hogy a
hiperűr fényeinek tűzijátéka hipno kus álomba ringassa. Nem segíte . A hiperűrben nem érzékelt
semmiféle nyomot. Lelila felsóhajto . Geyyahab, a másodpilótája érkeze , és lerogyo a
navigátorülésbe. A lábán lévő kötésen nem volt fertőzésre gyelmeztető kijelzés. Bár a sebe
nyilvánvalóan fájt, ő nyilvánvalóan jobb szere e nem kimutatni ezt. Lelila nem kommentálta a dolgot.
– Nagyon jól áll neked ez a szín – mondta a nő, miután megcsodálta a vuki fekete–ezüst csíkos
bundáját, ami alól elővillant az erede mogyoróbarna szőr is. A vuki megérinte e a nő arcára omló,
sávokkal díszíte barna haját; kérdő hangsúllyal felmordult, és egy haj ncset az ujjára tekert.
– Nem – válaszolta a nő – az enyém unalmas. De mostanra megteszi.
Az űrhajó kilépe a hiperűrből, és hagyományos meghajtással haladt tovább a Chalcedon felé. Lelila
elküldö egy üzenetet, amelyben leszállóhelyet biztosíto maguknak a célállomásukon. Az ütemező
mesterséges intelligencia elfogadta a jelentkezésüket. Leia a bolygó kinagyíto képeit nézege e.
Sziklás, rendben. Néhány hatalmas vulkáni csúcs eltorzíto a a gömbformát. Nehéz elképzelni, hogy
lehet ennek a bolygónak egyenletes forgása.
A bolygónak az állandó vulkanikus ak vitásnak köszönhetően alig volt belélegezhető légköre. Voltak
időjárási jelenségek, legfőképp száraz, heves viharok és erózió. Volt valamennyi víz. De erede leg nem
volt rajta élet. I –o , elszórtan a felszínen, a lehető legtávolabb a vulkanikus csúcsoktól, kék és zöld
pacák foltjai terpeszkedtek: két túlélésért küzdő kolónia és egy átszállóállomás.
– Miért akarhat bárki is i élni?
Geyyahab nem próbált meg válaszolni a szónoki kérdésre. Becsatolta a biztonsági övét, és
türelmetlenül inte Lelilának, hogy ő is ezt tegye. A nő engedelmeskede , közben leellenőrizte Artu
Detut, aztán Rillaót is, hogy be van–e rendesen csatolva az orvosi szoba ágyán. Hajója úgy ért földet,
akár egy kimoso folyómederben leshelyét elfoglaló hal. A leszállópálya tömör kőből volt, amelyet
teljesen befeke te ek az űrhajók kiáramló gázai. A gázfúvókák semmiféle port nem vertek fel.
Néhány másik hajó álldogált a pályán. Lelila azonnal felpa ant, amikor meghallo a Rillao hangját.
Odasiete hozzá. A rrerreo nő körülcsavarta magán a lepedőjét. Lassan, óvatosan mozgo még.
Összefogta hosszú, csíkos haját, és befonta, varkocsát pedig hagyta szabadon lelógni a hátára. Sebei
homokszín bőrén ezüstszínű hegeket hagyva maguk után beforrtak.
– Tud adni valamilyen ruhát?
Lelila elpirult szégyenében, amiért még eddig nem ajánlo fel neki ruhaneműt.
– A névtelen barátja...
– Nekem nem barátom – hörögte Rillao.
– ...nem viselt semmilyen ruhát, ezért azt hi em, hogy a maguk népe...
– Senki sem visel ruhát, amikor fel vannak függesztve az életműködései – mondta Rillao. – Még
akkor sem, ha a birodalmi felügyelők, akik betesznek az alvókoporsóba, hagynának bármilyen ruhát.
Lelila bement Rillaóval a kabinjába, és beásták magukat a ruhásszekrénybe. A legtöbb ruha szóba
sem jöhete ; a legtöbben egyszerűen nevetségesen néze volna ki Rillao, aki jócskán magasabb volt,
mint Lelila. Végül találtak egy csodás, hosszú, zöld selyemruhát, egy a éle kisestélyit. Mindenesetre a
szövet elég vastag volt ahhoz, hogy kint is hordható legyen.
– Megteszi?
– Jó lesz – mondta Rillao. Hosszú karját bebújta a a ruhaujjakba, és a kézelőt lehajto a, hogy a
lehető leghosszabb legyen, az övet kétszer a dereka köré tekerte, a szoknyarészt pedig feltűzte a lába
közö , így alakíto a a ruhát rögtönzö nadrágszoknyává. A ruha alját az övbe dugta.
– Így már jobb – mondta. – Menjünk!
Geyyahab már a fedélze nyílásnál várta őket.
– Kérlek, maradj i és vigyázz a hajóra! – mondta neki Lelila.
A vuki ltakozva morgo .
– Valakinek i kell maradnia – mondta Lelila. – Nem, nem nekem, én vagyok az egyetlen, aki
teljesen ép. – Úgy érezte, hogy a vukinak lehetőség szerint rejtőznie kell. Miért akarod elrejteni
Geyyahabot, kérdezte magától Lelila, a fejvadász. És mi van, ha valaki meglátja? Csak egy csíkos szőrű
vuki...
tt

ti
tt
tt
tt

tt
tt
tí
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi

tt
ti
tt

ti
tt
tt
ti
ti

tt

tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi

tt

ff
ti

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
ti
tt

 Megrázta a fejét, hogy leküzdje zavarát.

– Kérlek! – mondta még egyszer a vukinak. Geyyahab hangosan felsóhajto , és elcsoszogo a
pilótafülke felé vezető folyosón. Amint Rillao és Lelila épp a hajóból másztak kifelé, megremege
ala uk a föld. Lelilának elakadt a lélegzete, és belekapaszkodo a zsilipajtóba.
– Földrengés – mondta Rillao. – Gyakori dolog errefelé.
A föld még mindig reszkete , amikor Lelila leért a földre. Szaporán Rillao után siete . Nemsokára
mindke en lelassíto ak, mert a levegő hígnak bizonyult, és fájt a lélegzetvétel. A nyomokban lévő
vulkáni gázok szúró fájdalmat okoztak Lelila tüdejében, ha túl nagy levegőt ve . Rillao lelassíto , és
Lelilához igazíto a a lépteit.
– Az a droid követ bennünket – szólalt meg Rillao.
Leia hátrapillanto . Vagy százlépésnyire mögö ük, a távolságot tartva, egy kis csipogó droid gurult
feléjük.
– Minden rendben – mondta Lelila. – A hajókonyha készletei kimerülőben vannak. Vásárolunk
élelmet és még több orvosi felszerelést. A droid majd visszahozza a hajóra.
A leszállópálya csendje azonnal odale , amint az űrkikötő bazárjába értek. Az árusok és egy kis
furulyazenekar hangjai csiripeltek Lelila körül.
– Milyen lenyűgöző ez a bazár! – mondta szárazon Lelila. Rillao felhorkant.
– Nem a bazár mia vagyunk i – mondta. Előresiete , de Lelilához hasonlóan le kelle lassítania.
Köhögni kezde . – Ez a bolond levegő – bosszankodo .
Néhány árus az áruját kínálga a – a maró vulkanikus vegyületektől ragyás gyümölcsöket, vázákat,
kupákat és faragványokat, amelyek a helyben bányászo vulkáni üvegből készültek.
– Úgy néznek ki, mint a sár–jegyezte meg Rillao.
Egy csapatra való twi'lek táncolt a bazár falának árnyékában. Felcsápjaikat pörgetve körülugrálták
Lelilát és Rillaót. Az egyikük előhúzo egy kis hárfát, míg egy másik egy rovarszárnyakból készült
legyezőt rázo meg Lelila feje fele . A pasztell mintázatú szárnyakról csillogó pikkelyek hullo ak Lelila
bőrére, beleragadtak a hajába és a szeme elő remegtek. A napfényben Rillao is csillogo a nom
porként őt is beborító szárnypikkelyektől. A táncosok a két nőt körültáncolva együ haladtak velük, és
egyre szűkülő körüktől Lelila egyre feszültebb és dühösebb le . A bazár végénél a táncosok
ugyanolyan hirtelen hagyták o őket, mint ahogy felbukkantak: a kör iránya megfordult és
kiszélesede , majd a csapat eltűnt egy vászonsátor és egy hordozható geodéziai kupola közö . Lelila
köve e Rillaót a tulajdonképpeni város macskaköves utcáin. Az épületek magukhoz ölelték a földet;
alacsony lakóházak voltak, amelyeket habarcs nélkül, nagy oda gyeléssel illeszte ek össze fekete
kőkockákból. Lelila legszívesebben minden lépésnél megállíto a volna Rillaót, hogy megkérdezze tőle,
hová mennek, kit keresnek. De gyaníto a, ha kérdezősködne, elveszítené a tekintélyét Rillao elő .
Csendben haladt, a kétségbeeséstől vezetve, amit megpróbált agyának hátsó zugába űzni. A
macskakövek durva üvegtégláknak adták át a helyüket. A város ezen részén még a házak is üvegből
épültek, a sárszürke helyi vulkanikus üvegből. A környező falak ltó korlátként magasodtak kétszer
akkorára, mint Rillao. Lelila kíváncsi volt, hogy vajon a vulkáni üveg elég á etsző–e ahhoz, hogy
keresztül lehessen látni rajta. Ez onnan juto eszébe, hogy még nem láto egyetlen ablakot sem.
Rillao megállt egy beugró ajtónyílás fono üveg bol vénél. Az üveget olyanná te e a mintája, mintha
koszos víz áramlana benne. Párhuzamos üvegpálcákból álló minta díszíte e az ajtót. Artu Detu
utolérte őket, és bezsúfolódo melléjük a beugróba. Miért nem jönnek üdvözölni, kérdezte magában
Lelila. Aztán eszébe juto , hogy ki gondolná róla most, hogy ő egy hercegnő, akit mindenhol
üdvözölnek, akármerre is megy? Rillao végighúzta ujjai hegyét az üvegpálcákon. Mindegyik más–más
hangon zümmögö fel. A kristályzene megrezegte e körülö ük a levegőt. Egy pillana al később az
ajtó kitárult elő ük. Az üvegfal egy hatalmas, sekély medencét szegélyeze , amely csiszolt
achátkavicsokkal volt megtöltve. Víz ömlö a csillogó achátokra, gyöngyöző csordogálása olyan volt,
mint valami zene. Kőlapokkal boríto utacskák tekergőztek a medenceágyban, és fele e fura,
üvegszálakból font háló – az üveg néhol olyan szta és színtelen volt, hogy bizonyos szögből nézve
eltűnt – szárnyalt fel, egyes helyeken törékeny csúcsokká emelkedve, a medencékről. A föld noman
megrázkódo . Az üvegháló búgó hangon rezegni kezde . A hálóról jó néhány élőlény lóga a le csont
nélküli testét, miközben kapaszkodó törzseikkel az üvegszálakon függeszkedtek. Számos más, hasonló
lény mozgolódo élvezkedve a medencékben, a sekély vízben bőrüket fröcskölték vagy lebuktak az
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
ti

tt
tí
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
fi
ti
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
fi
tt
tt
tt
tt
tt
 achátok közé, hogy csak testük vége látszo ki. Az egyikük felemelte az egyik küllős törzsét (öt volt
neki) és vizet spriccelt magasra, a levegőbe. A napfény megcsillant a vízcseppeken, és szivárvány
keletkeze . Az egyik hálón lógó lény lerázta a bőréről a vizet, és ltakozva huhogni kezde két törzsén
keresztül. Az a személy, aki i lakik, nagyon gazdag lehet, gondolta Lelila, ha ilyen pazarlóan bánik a
vízzel egy olyan világon, ahol többnyire csak vulkanikus síkságok vannak. És nagyon bátor, ha
földrengési zónában ilyen magasra építkezik, és ráadásul üvegből. A delelő nap üveghálón áteső éteri
árnyékai és spektrális színpe yei ve ék körül Lelilát.
– Ezek i nem ahhoz a fajhoz tartoznak, mint akiket a bazárban lá unk – su ogta Lelila Rillaónak.
Ráadásul egy olyan fajhoz tartoztak, amit egyáltalán nem ismert.
– Persze, hogy nem – morogta mély hangon Rillao.
– Egyikük sem a bolygó őslakója. Azok o parasztok és kereskedők. Ezek i a bürokraták.
Elindultak egy kőlapokkal boríto ösvényen, óvatosan lépkedve azokon a csúszós helyeken, ahol
kiloccsant a víz. Senki sem szólt hozzájuk, vagy gyelt fel jobban rájuk, mint egy kis földmozgásra.
Néhány lény azzal foglalatoskodo , hogy új mintákba, új vonalakba rendezte az achátkavicsokat. Artu
Detu o bukdácsolt mögö ük, és minden alkalommal, amikor éles szögű elágazáshoz értek,
felháborodo an huhogo . Lelila és Rillao elérte az achátmedence középpontját, amely pontosan az
üvegháló legmagasabb pontja ala volt.
Egy kicsi, mély achá észekben az egyik csont nélküli lény mozgo oda–vissza. A víz békésen
csobogo a mozgása ritmusára. Csak két kapaszkodó törzse volt kiengedve, az egyiket kinyújto a a
vízből, és levegőt ve vele, a másikat leengedte és kilégzésre használta, minek következtében
időnként egy–egy buborék buggyant a felszínre. Rillao a sarkára guggolt az achá észek melle , és
várakozo . Lelila semmiféle hajlandóságot nem mutato arra, hogy leül és vár, így hát állva maradt,
és kíváncsian bámészkodo a furcsa udvarban. Egyszer csak lehajolt, és egy csiszolt achát felé nyúlt.
Rillao azonnal elkapta a kezét. A rrerreo sebekkel boríto ujjai meglepő erővel kulcsolódtak rá a
csuklójára.
– Nem tud viselkedni? – su ogta. – Üljön le és legyen csendben, vigyázzon, hogy hová néz... és hová
nyúlkál!
– Engedjen el! – Lelila kitépte a kezét a másik nö szorításából. Rillao körmei felsérte ék a bőrét.
– Jaj! – Az egyik körömvájta seb olyan mély volt, hogy kiserkent Lelila vére. Azonnal bekapta, és
szívni kezdte a sebet. Jó le volna tudni, hogy vajon Rillao körme nem volt–e méreggel vagy
allergénnel preparálva. Azt gondolta: én egy fejvadász vagyok, hol tanultam volna jó modort, és miért
kellene megbüntetni azért, mert nem viselkedtem illendően?
– Vigyázzon, hová néz, hová nyúlkál... és hogy mit mond!
Jól van, gondolta Lelila, én egy fejvadász vagyok, és ha kell, leülhetek és várhatok.
Rillaóra pillanto , aki semmi jelét sem adta, hogy magyaráza al vagy bocsánatkéréssel tartozna
Lelilának. Lelila leült törökülésben, és hagyta, hogy a haja a szeme elé hulljon. Hajának vége a
kőlapokat söpörte. Így már nézelődhetek, gondolta elégede en, és senki sem tudná megmondani,
hová nézek. Azt sem láthatják, hol a szemem. Így hát üldögélt Rillao melle , és gyelte, hogyan
függeszkednek, spriccelgetnek, rendezgetnek új formákba kavicsokat a csont nélküli lények. Egy idő
után már szinte csak a közpon medencében lévő lényt gyelte, aki buborékokat eregete , és
alkalmanként megcirógato egy–két achátot tapogató végtagjaival. Rillao áthelyezte a testsúlyát a
lábujjaira, a karját pedig a térdeire helyezte. Szemeit lehunyta. Lelila szerint ez i nem volt a
megfelelő hely és időpont a szunyókálásra. Zaklato nak érezte magát. A harag és a türelmetlenség
hullámai úgy csaptak át rajta, mint a víz az achátkavicsokon. A felszín ala pedig o mocorgo a
kétségbeesés. Ne hagyd, hogy a zsákmányodhoz fűződő érzelmek befolyásoljanak, mondta magának.
Fejvadász vagy, és ha ezt elszalasztod, lesz majd másik ügyed, amit megoldhatsz. És mindenekfele
meg kell őrizned a nyugalmad. Agyának hátsó zugában hirtelen felvillant egy fényszikra. Azonnal
éberré vált, és arra gondolt: i vagyok, ki szólít...
A lény meggörbíte e, majd kiegyenesíte e az összes végtagját, és ezzel a mozdula al felugro a
medencében, és kifröcskölt egy nagy adag vizet. Az így keletkeze szökőkút telibe kapta Lelilát, és a
feje tetejétől a haja végéig elázta a.
Lelila egy meglepe kiáltással az ösvény széléig vete e magát. Minden vizes le körülö e.
Felugro , és a pocsolyán kívül, Rillaóhoz hasonlóan a sarkára guggolt. Artu Detu felsikíto , gurulni
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tf
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt
fi
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
fi

tt
tt

tt
fi

tt
tt

tt
ti
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tf

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
 kezde hátrafelé, majd burkolatát előre–hátra forgatva úgy próbálta lerázni magáról a vizet, mint egy
kutya. Lelilának meg kelle fognia a hátsó kerekét, nehogy lemenjen az ösvényről. A droid előregurult
egy tenyérnyit, nem többet, és egmán a kőlapokhoz rögzíte e magát.
– Elég, abbahagyni! – kiálto a a lény az egyik tapogatótörzsén keresztül. Testének közpon
duzzanatát kidugta a vízből, és megrázta a csápjai végét. Jó néhány csápjának hegyét nom kacsok
boríto ák (legalább z volt neki; legalábbis znél téveszte e el a kígyózó végtagok számolását Lelila).
Nagy csomó kristályszerű szem fordult Lelila és Rillao felé, mint megannyi pici antenna. Rillao, aki az
eláztatást hang vagy mindenféle ltakozó mozdulat nélkül tűrte el, lassan kinyito a a szemét.
– Van egy üzlet a számodra, Jegyző – szólalt meg csendesen.
– Üzlet! Beszéld meg az asszisztenseimmel! Miért jö etek ide, hogy megzavarjátok a
koncentrációmat?
– Hogy megoldj egy nehéz problémát – mondta Rillao. Lelila csodálkozo , hogy a rrerreo bókot
mond valakinek. – Csak a Jegyzőnek vannak megfelelő kapcsolatai.
– Tehát egy kihívás, azt mondod – állapíto a meg a Jegyző.
– Ráadásui nagyon nehéz.
– Tedd fel a kérdésed!
– Van egy üzletünk – mondta érzelemmentes, hideg hangon Rillao. – És megfogadtuk, hogy
teljesítjük megbízóink kérését.
– Á – csodálkozo a Jegyző. – A saját bolygócsoportotok megbízói?
– Igen – mondta Rillao.
– Ugyanazt kívánják?
– Igen.
Lelila megfeszíte en próbálta megfejteni a beszélgetés rejtjelezését. Kíváncsi volt, hogy mi lehet a
különbség a megbízók há ere közö . Már éppen mondani akarta, hogy neki van saját megbízója. A
kezén lévő körömnyomok kurtán, élesen megsajdultak, erről eszébe juto Rillao gyelmeztetése,
hogy vigyázzon, mit mond.
– Ez tényleg kihívás – mondta a Jegyző. – Azt kell mondjam, számotokra az. – Faze ás szemei
egyöntetűen Lelila felé fordultak. – Bár az ő esetében, ki tudja? Na de majd aggódunk később mia a.
– A faze ás szemek újra Rillao felé fordultak. – Azt hi em, a te néped kihalt.
– Nem... teljesen – válaszolt Rillao.
– Azt hi em, hogy a rrerreók nem vesznek részt az üzletben – mondta a lény.
– Nagyon jól tudunk alkalmazkodni.
– Értem, értem. Az jó... jó módja a kihalás megelőzésének. Á, értem már, bővíteni kívánod a
gene kai állományt.
Rillao csendben maradt.
– Vagy talán ki akarod vonni a népedet az üzletből. Bajjal jár, meg elterjed a híre...
– A te dolgod csak az, hogy megmondd, milyen formában legyen a pénzem.
Lelila, a fejvadász elő szta le a rejtjelezés. Rillao éppen rabszolgát vásárolt. Bura ala
nevelkedtél, mondta magának. Nem is olyan rossz, hogy fejvadász le él. Vete egy pillantást oldalra,
Rillaóra. Érezte, hogy a haragtól és a lealacsonyítástól elpirul, amiért rabszolgavásárlóként kell egy
rabszolgafelhajtó elé állnia. Mit számít, mondta magának Lelila, hogy a Jegyző azt hiszi rólad, hogy
ebből élsz? Mit foglalkozol azzal, hogy mit gondol a Jegyző? Emlékezz rá, mi a dolgod. Az a dolgod,
hogy megtaláld az előled menekülő hajót. És ha ezért be kell csapni valakit... gondolj a jutalomra,
amit akkor kapsz, ha sikerrel jársz.
– A kutatás költséges lesz – mondta a Jegyző. – Tisztában kell lenned ezzel. Hatalmas mennyiségű
adatot kell átrostálnunk egy icipici információért.
Rillao egy intéssel jelezte, hogy a költségek nem rá tartoznak. Lelila felé fordult, aki hirtelen rájö ,
hogy Rillaónak nincs pénze. Rillaónak nincs semmije.
– Fizesse ki neki, akármennyit kér! – mondta Rillao Lelilának.
– De nekem nincs... – elharapta a mondatot, és gondolkozni kezde . Természetesen én hordok
magamnál pénzt. Miért is gondoltam, hogy nem hordok magamnál?
Zavartan, szorongással telve felugro . Kis híján elcsúszo , amikor bizonytalanul egyensúlyozva
talpra állt a nedves kövön. Rillao megmarkolta a felkarját, és segíte neki visszanyerni az egyensúlyát,
ti
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tí
fi
tt

ti

tt
tt

tt

tt
fl
ti

tt

tt
tt
tí

tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt

tt

tt
tt

tt

tt
fi
fi
tt

fi
tt
ti

tt
tt
 s megszünte e a hallucinációját, hogy ő most két személy. Az egyik Lelila, a fejvadász, aki céltudatos
és egma; a másik egy idegen, aki határozo tekintetű, és akit veszélyes hatalommal ruház fel a
harag. Rillao Lelila karjával együ megfogta annak néhány haj ncsét is. Véletlenül meghúzta őket.
– Ez fáj – mondta Lelila. – Engedje el, hadd zessek! – A dühödt idegen eltűnt. Rillao vonakodva, de
visszahúzta a kezét, közben kíváncsi, átható tekintetét végig Lelilára szegezte. Lelila Rillao tekintetét
elkerülve a Jegyzőhöz fordult.
– Mennyit zetek?
– Az a ól függ, meddig kell keresnem. – A lény kinyújto a néhány csápját és ráfonta őket az
üvegfelépítményre. A lény maradék végtagjai eltűntek az achátok közt.
Lelila újra leguggolt, és várt. Az üvegből készült felépítmény magas, kristályos karakterű, zeneszerű
hangot bocsáto ki. Az üvegen függeszkedő csont nélküli lények testüket meggörbítve mozgásba
lendültek, és nemtörődöm, folyékony mozdulatokkal mászni kezdtek a Jegyző felé. Éteri melódia jö
létre, amint mozgásuk megváltozta a a dallam magasságát és intenzitását. Minél közelebb értek, úgy
nő a hangmagasság. Rillao szeme összeszűkült, és vállai felemelkedtek, mintha így védekezne, a
fülét bántó hangtól. Már Lelila felső hallásküszöbét meghaladta a hangmagasság, amikor Rillao
morogni kezde , fejét lehajto a, majd fülét eltakarta a kezével. A Jegyző udvarában lévő összes lény
összegyűlt a közelben. Minden egyes lény elkezde csápjaival összekapcsolódni másokkal, míg az
egész organikus hálózat szabálytalan árnyékot nem vete a Jegyzőre. A Jegyző kristályszemei a
medencére szegeződtek; átrostálta szabad csápjait az achátkavicsokon. A kövek zörögtek és
csikorogtak egymáson; a víz öblössé te e a hangjukat.
– Mit csinál? – su ogta Lelila.
– Shh!
Lábujjai és a térde már fájtak, de nem akart leülni a pocsolyába. Nedves haja mia már kezde
fázni. Mégis, remegő lábakkal maradt, ahol volt. Egy pillana al később a Jegyző megpihent az
achátkavicsok átszűrése közben. A lények elváltak társaiktól, és girbegurba csápjaikkal
visszacsusszantak a medencékben és az üveghálón lévő helyükre. Hogy hogyan találtak vissza az
erede helyükre, azt Lelila nem tudta volna megmondani. A dallam újra hallható le számára is, aztán
hirtelen abbamaradt egy trilla közepén, amikor a Jegyző visszahúzta a csápjait a szálakról. A Jegyző
csápjai roze aszerűen szé erültek a csont nélküli test körül. A kristályszemek kiemelkedtek a vízből.
Az egyik csáp kinyúlt a vízből, és szé erült Lelila elő , aki benyúlt abba a zsebébe, ahol a pénzét
tarto a.
– Mi az ár? – kérdezte feszülten Rillao.
A Jegyző megneveze egy összeget. Lelilának összeszorult a marka a bankjegyek körül. Az ár
jelentősen megnyirbálta vagyonát. Ez i most nem a kibúvókeresés ideje, mondta magának.
Egymaréknyi kreditet belete a Jegyző kinyújto végtagjába, amely gyors mozdula al összecsapódo
a pénz körül, és visszahúzódo a víz alá. A csáp befúródo az achátkavicsok közé, és a kreditek
eltűntek. Amikor a Jegyző csápja újra előbukkant, nem fogo vele semmit.
– Nem találtam meg neked egyik fajt sem, rrerreo – mondta a Jegyző. – Egyetlenegy példányt sem
dobtak még nyilvánosan a piacra.
Lelila dühösen felugro . Majdnem elese , mert a lába teljesen elzsibbadt.
– Semmi! – háborgo . – Elve ed a pénzem a semmiért!
– Én az időmért és a tudásomért ve em el a pénzt közölte nyugodtan a Jegyző. – Nem tudok olyan
eredményt produkálni, ami nem létezik!
– Erre fel kelle volna hívni a gyelmünket!
A Jegyző összezsugorodva elhátrált. Rillao Lelila vállára te e a kezét.
– Semmi baj – mondta.
– De becsaptak bennünket...!
– Ne vádolj, ha nem tudod alátámasztani! – gyelmezte e vészjóslóan a Jegyző.
– A Jegyző nem tud olyan eredményt produkálni, ami nem létezik – mondta Rillao. Nyugodt hangja
inkább megkönnyebbülést fejeze ki, mint beletörődést. Lelilát teljesen megdöbbente e, hogy Rillao
nem gurult dühbe és ütö e meg a Jegyzőt, nem tépte le a csápjait, és nem szórta szét őket az
udvarban.
– Köszönjük, Jegyző – mondta csendesen Rillao.
tt
fl
tt
ti
tt

fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

fi

tt

tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt
fi
fi
tt

fi
tt

tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
ti

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
 – Firrerreo! – szólalt meg hirtelen a Jegyző.
– Igen,Jegyző?
– Találtam egy nem nyilvános feljegyzést. Privát tranzakcióról nem le volna egyetlen adatom sem.
Rillao teste megfeszült. Ujjait belevájta Lelila vállába.
– Elmondok neked valamit, ha megígéred, hogy megerősíted vagy megcáfolod nekem.
– Tedd fel a kérdésed!
Rillao hangja mély és vészjósló volt.
– Azt beszélik – mesélte nekik a Jegyző – hogy a Menedékállomás azt képzeli magáról, hogy
versenyezhet a Chalcedonnal.
Artu Detu aggodalmasan fü yente .
– Menedék? – kérdezte Lelila. Nem ismert olyan helyet, amit Menedéknek hívtak volna.
– Azt hi em – szólt Rillao halkan – a Köztársaság elpusz tja azt a gonosz bűnbarlangot az első
adandó alkalommal.
A Jegyző csillogó, faze ás szemei Rillao felé fordultak.
– Lehet, hogy a Köztársaság hasznosnak találta – mondta a Jegyző, és alámerült a vízben. Bőre
felve e a környezet mintázatát, és a lény eltűnt az achá észek ragyogó földszínei közö .
Artu Detu, aki már alig várta, hogy i hagyhassa ezt a nedves helyet, te egy negyedfordulatot, és
eldöcögö a kőlapokon. Miközben Lelila köve e Rillaót kifelé az udvarból, a sima, gömbölyű kavicsok
zörgése hallatszo a hátuk mögül, a medence aljáról. Odakinn az utcán Lelila összeráncolta a
homlokát.
– Miért akarná a Köztársaság elpusz tani a Menedékállomást? – kérdezte Lelila.
– Ez volt az a hely, ahol a Birodalom az erőszak és a halál módszereit kipróbálta... értelemmel bíró
alanyokon.
– De annak már biztosan véget vete ek volna! – kiálto a Lelila. – Véget vete ek volna, már rögtön,
amikor a Birodalom megbuko . Nem gondolja?
– Nem tudom – válaszolt Rillao. – Nincs már kapcsolatom vele.

* * *

A panzión kívül Han elindult az ösvényen. Mérges volt. Mérges volt Luke–ra, először is amiért rögtön
gyanakodni kezde rá, másodszor mert nem volt hajlandó őszintén megbeszélni vele a gyanúját.
Hannak nem múltak el nyomtalanul a Xaverrihez fűződő érzelmei; nem tudta kitörölni magából őket.
Nem tudná kitörölni őket. De nem hi e, hogy szégyenkeznie kellene emia . El kellene felejtenem,
hogy szere em valaha Xaverrit?, kérdezte magában Han. Leiát választo am, és ő meg engem. Mert
egymásba szere ünk. Semmi sem változo meg. Szeretem őt. Most is szeretem őt. Amit Xaverri iránt
éreztem... már rég volt. Jó le volna megtalálni Xaverrit és megkérni, hogy tartsa távol magát Luke–
tól az elkövetkezendőkben. Vagy megkeresi Xaverrit, aztán elmegy és megkeresi Luke–ot, s mind a
ke en elmondják neki, mi történt az éjszaka. De úgy érezte, ez azért túlzás; olyan lenne, mintha neki,
Hannak valamiért bocsánatot kellene kérnie. Halkan elkáromkodta magát. Halvány elképzelése sem
volt, Xaverri merre lakhat. Nem is tudta, merre keresse, persze Waru épületén kívül. De ebben a
pillanatban semmi kedve sem volt visszamenni oda. Nem akart újra olyan dolgot látni, mint tegnap
este. Visszamehete volna a panzióba, és o megkérdezhe e volna Thripiót, hol talált rá Xaverrire,
amikor a keresésére indult. Na, most összeállíto am egy listát, gondolta, hogy mit nem tudok
megtenni, és mit nem akarok megtenni. Elfelejtem inkább az egészet. Xaverri tud magára vigyázni –
ezt félreérthetetlenül közölte is veled. És lehet, hogy Luke mérges, de nem ostoba. Ha teljesen
elveszíte e az önuralmát, majd vissza fogja nyerni. Válassz egy olyan problémát, amiért tudsz valamit
tenni, mondta magának, és az első kupolacsarnok, a tavernák, a kártyabarlangok felé ve e az irányt.
És amíg o vagy, kezdd el törni a fejed – de keményen – hogy mit kezdjünk Waruval.

* * *

Jaina óvatosan kinyito a az ajtót, és kilese . Az általa teremte fény mögüle világíto , és árnyékát
kive te e a sötét kőpadlóra. Gyorsan leolto a a fényt, mert eszébe juto , lehet, hogy valaki őrködik.
tt
tí
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt

tí
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt
tí
tf
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt

 Hallgatózni kezde . Valami zümmögő hang ütö e meg a fülét. Egy őrdroid lenne?, kérdezte magában.
Visszalépe a cellájába. Az ajtaját csak résnyire hagyta nyitva. Az őrdroidok látnak a sötétben.
Megszólaltatná a riasztót. Akkor aztán jönne egy Proktor, és visszazárná a cellájába. Lehet, hogy
örökre! A zümmögő hang nem közelede . És igazából nem is olyan volt, mint egy droid hangja. Jaina
ijedten, de eltökélten összedörzsölt néhány levegőmolekulát, és halvány ragyogás támadt. Kiküldte a
fénygömböt a gyülekezőterem közepére. A folyosó bejáratánál egy Proktor állt. Vagyis állnia kelle
volna, ehelye a falnak támaszkodva szunyókált. A zaj pedig a hortyogása volt. De egyik dologhoz sem
volt kedve. Jaina kicsusszant a cellájából. Az ajtó bezárult mögö e. Hagyta, hogy a fénye majdnem
teljesen kihunyjon. Te néhány lépést előre, majd megállt. Félt. A Proktor bármelyik pillanatban
felébredhete . Ha visszafordul, és visszamegy a biztonságos cellájába, nem kellene tovább félnie.
Fényt gyújtana, amely ráadásul még melegítene is. De ha ezt teszi, soha nem találja meg Jacent, soha
nem látja viszont anyát és apát, és soha nem tudná meg, mi történt Anakinnal.
A szoba túloldalán valami halvány fény villant fel. Jaina araszolni kezde felé, karját maga elé
nyújto a, nehogy nekimenjen valaminek. A fény áz egyik cella ajtaja alól szűrődö ki.
– Jacen? – su ogta a kislány.
– Engedj ki! – su ogta vissza a kis ú.
– Shh! – Mennyivel egyszerűbb lenne, ha az elméjükkel beszélgethetnének egymással. De ha ezt
tennék, Hethrir megtudná. Jaina még a ól is félt, hogy megpróbálja. Jaina a Proktor felé lese . A
ckó feje előrebuko . Felhorkant, és majdnem felébredt. Jaina megdermedt. A Proktor motyogo
valamit. Lecsúszo a földre, és hátát a falnak vetve, fejét a térdére támasztva tovább aludt. Megint
elkezde horkolni. Jaina összeütköztete néhány levegőmolekulát egymással. A részecskék halk,
zümmögő, pengő hangot adtak ki. Talán így már nem hallja meg őt a Proktor.
– Siess! – su ogta Jacen. Jaina elvigyorodo . A cellaajtó kilincsre, és nem kulcsra volt zárva. Belülről
lehetetlen volt kinyitni, kívülről pedig felesleges le volna kulcsra zárni. Hethrirnek soha nem juto
volna az eszébe, hogy a gyerekek közül egy is kiszökhet, és kinyithatja akár az összes ajtót. Jaina
megragadta a kilincset, és kitárta az ajtót. A zsanérok nyikorogtak.
– Mi van? Ki van o ? – A Proktor feltápászkodo . Jaina az ajtó mögé ugro .
A Proktor a nyito cellához szaladt.
– Mi történik i ? Hogy nyito ad ki az ajtót?
– Nem tudom – mondta Jacen. – Csak úgy kinyílt.
Jaina nem lá a a Proktort, de hallo a, ahogy a zárat piszkálgatja. Jaina amilyen erősen csak tudta,
rácsapta az ajtót. A vastag fa a ckó fejét találta el. Felkiálto , és előrebotladozo , Jacen cellájába.
Jacen kiszaladt mögö e, Jaina pedig bevágta az ajtót, úgy, hogy a Proktor odabenn maradt, bezárva.
A Proktor kiabálni kezde , és rugdosta az ajtót, de Jaina egy karcnyit sem törődö vele. Jacen teljes
erővel megölelte Jainát. Jaina is átölelte az öccsét.
– Jasa, Jasa, annyira örülök, hogy látlak...
– ...de mi van Anakinnal? És...
– ...ez a legborzasztóbb hely...
– ...ez az iskola olyan...
– ...unalmas! Szerintem ezek i mind hazudnak... ..ja, hazudnak, mert azt mondták, hogy anya és
apa...
– Nem is haltak meg! – kiálto a Jacen. – Nem haltak meg!
– Tudom – mondta Jaina. – Csak azt akarták, hogy ezt higgyük.
Egy halovány fénytócsában álltak, mivel a Jacen által felhevíte levegőmolekulák a lábuk körül
pörögtek. A Proktor újra megdönge e az ajtót.
– Engedjetek ki!
– Nem! – mondta Jaina. Örült, hogy nem törte be a ckó fejét. Jacen rávigyorgo a nővérére. Az ő
metszőfoga is lötyögö , de még nem ese ki.
– Nézd – muta a Jaina, –jön az új fogam! – Kidugta a nyelvét a fogai közö , hogy megmutassa
Jacennek, jön az új foga.
– Az enyém is. Nemsokára, azt hiszem.
– Menjünk! – Jaina megragadta a kis ú kezét, és a folyosó sötétje felé húzta.
– Várj! Mit fogunk csinálni? Mi lesz a többiekkel?
fi

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt

fi
fi
tt

tt
fi

tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt

fi

tt
fi
tt

tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
 – Kimászunk a sárkány háta mögö , és elszökünk, s ha már elég messzire eljuto unk, rágondolunk
anyára és Luke bácsira. – A többi gyerekre még nem gondolt.
– Talán ők is el akarnak jönni velünk. Hogy ők is megszökjenek.
Jaina türelmetlen volt, de úgy találta, Jacennek igaza van. Odafuto a melle e lévő ajtóhoz, és
kitárta. Felmelegíte egy kis levegőt, hogy lásson.
– Elszökünk. Ha akarsz, velünk jössz, ha nem, akkor maradj i !
A legtöbb gyerek felugro a padlón lévő fekhelyéről, és kiszaladt a gyülekezőterembe, de néhányan
a cellájuk sarkába hátráltak. Jaina nem is próbálta őket rábírni, jöjjenek velük. Nem volt erre idejük.
Nyitva hagyta az ajtajukat, hátha meggondolják magukat. Aztán kinyito a az utolsó ajtót.
– Elszökünk! Akarsz...
Vram volt az, aki rábámult. Jainának elakadt a szava. Hethrir Vramot is bezárja éjszakára, gondolta
Jaina. Megte e őt segítőnek, de igazából nem bízik meg benne. Vramnak volt ágya, takarója és
lámpája. De még mindig bezárták éjszakára.
– Ne! – mondta Vram. Nagyon meg volt ijedve. – Ha megütsz, megmondalak Hethrirnek!
Jaina is meg volt ijedve. Minden gyerek mögé seregle , a boldogságtól és a felcsillant reménytől
felvillanyozva izgato an sugdolóztak. A kislány nem hi e, hogy bármelyikük szaladgálni vagy kiabálni
kezdene. Nem félt a ól, hogy ilyet csinálnának. De Vram, a rozsdavörös tunikájában biztosan ezt
tenné.
– Akarsz... akarszvelünkjönni?
– Bántani fogsz! Meg fogsz ölni!
– Nem foglak!
A ú ve egy mély lélegzetet.
– Segítség!
Jaina mérges le , és rácsapta az ajtót. Jacen megragadta a nővére kezét. Együ futo ak a folyosóra,
elő ük és mögö ük a ragyogó levegőből álló jelzőfényük örvényle . A többi gyerek köve e őket. A
pici nap éppen lebuko a láthatáron, amikor elértek a szabadba vezető lépcsőhöz. Jaina felszaladt
rajta, és kikukucskált a szélén. Senki sem őrködö . A játszótér kihalt volt.
– Mi lesz a sárkánnyal? – kérdezte su ogva az egyik gyerek.
– Nem tudom – mondta Jaina. – Jacen, nem tudjuk a mul szerszámot használni, mert lemegy a nap!
Jacen előpöccinte egy pici, felforrósíto levegőt, és rákoncentrált. Sokkal fényesebb volt, mint
amit a mul szerszám lencséjével lehete előcsalni. A kis ú kilódíto a a fényt a játszótérre. Jainával
együ utánaeredtek.
– Sárkány! – kiálto a Jacen. – Hé, te sárkány!
A sárkány kiugro a homokból, és felüvöltö . De most nem vete e magát a kerítésre. Körülnéze
és felhorkanto , majd felugro , hogy elkapja Jacen játék lángocskáját, amelyet a kis ú neki csinált.
Aztán lekuporodo a kerítés mellé, és hozzányomta az oldalát a fémhálóhoz. Jacen megvakarga a a
homokos pikkelyeket. A sárkány dorombolni kezde . Bárcsak én is meg tudnám azt csinálni, gondolta
Jaina. Csak megsimogatnék egy sárkányt, és az máris a barátom lenne.
De tudta, hogy Jacen meg azért irigy rá egy kicsit, amiért ő meg szét tudja szedni a gépeket, aztán
össze is tudja őket rakni úgy, hogy még jobbak lesznek, mint elő e.
Jacen szemtől szemben állt a sárkánnyal. A sárkány horkanto . Jacen visszahorkanto . Átdugta a
kezét a dróthálón, és megvakarta a sárkány vaskos szemöldökét. A sárkány kiöltö e a nyelvét.
Jainának elakadt a lélegzete.
– Azt hiszem, csak kóstolgat – su ogta Jacen. – Ha ő is olyan, mint az o honi gyíkok.
– Kóstolgat! Akkor lehet, hogy meg akar enni?
– Nem, csak így ismer meg engem. Gyerünk!
– Biztos vagy benne? – kérdezte Jaina.
Mivel a riasztók megszólaltak, nem maradt más választásuk. Jacen felmászo a kerítésre, Jaina
pedig köve e. A drótháló felsérte e a kezét. Átvete e magát a kerítésen, és a másik oldalon ért
földet. A többi gyerek rajban köve e őket át a kerítésen, le a túloldalra, de próbáltak olyan messzire
megállni a sárkánytól, amennyire csak lehete . A sárkány nyelve végigsimíto Jacen cipőjén.
– Csak meg akar róla győződni, hogy tényleg én vagyok az – magyarázta Jacen. Felcsusszant Sárkány
Asszonyság hátára. – Ez így oké, Sárkány Asszonyság? Lovagolhatok rajtad?
fi
tt
tt

tt
ti
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt
tt
fi
ti

tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi

tt
tt

tt
tt

 A sárkány fújtato és megrázta a fejét, de nem kezde el hánykolódni vagy a földön hengergőzni, és
azzal sem próbálkozo , hogy Jacent a kerítéshez nyomja. Jacen az orra elé billegte e a fényjátékot.
– Gyerünk, siess! – nyúlt Jaina felé Jacen. A kislány megfogta a kezét, és felugro a sárkány hátára. A
sárkány dülöngélve lábra állt, először a hátsó, majd a mellső lábait egyenesíte e ki. Jaina
meglepetésében felsikolto ,
és körülölelte Jacen derekát. Sokkal jobban érezte volna magát, ha a sárkány inkább egy légpárnás
sikló le volna, amelyet neki kellene vezetnie. A többi gyerek is a sárkányhoz szaladt. Jaina
megragadta a kezüket, és felhúzta őket a sárkány hátára. Egy percre rá a sárkány háta teli volt
gyerekekkel. A legtöbben a hátán lovagoltak, néhányan pedig kacagva csüngtek a lábain.
– Így is rendben van, Sárkány Asszonyság? – kérdezte Jacen. – Ülhetünk mindannyian a hátadon?
Jainára néze . – Nem hiszem, hogy bánná.
– Siessünk, induljunk! – Jaina kiáltásokra le gyelmes mögülük, a kanyonból. Még mindig azt várta,
hogy Hethrir takarója rájuk borul. Mihelyt megtudja, hogy elszöktek, a földre fogja teremteni őt.
Rádobja azt a nehéz, nedves takarót, mint amikor meg akarta védeni Lusát... Jacen táncoltatni kezdte
a fényjátékát Sárkány Aszszonyság elő . Jaina megborzongo .
– Légy óvatos, Jasa! – su ogta. – Légy óvatos!
A sárkány himbálódzva követni kezdte a fényt a homokon, eltávolodo a kerítéstől, majd kiment a
kanyon bejáratán. A tűzjáték fényének árnyékai o billegtek mindenü körülö ük.
Jaina szere e volna, hogy Lusa most i legyen. Kíváncsi le volna, hogy a kentauroid barátnője fel
tudo volna–e mászni a sárkány hátára. De aztán eszébe juto , hogy neki nem is kellene lovagolnia,
mivel a négy lábával kitűnően tudo futni. És mennyire szerete volna futni! Jaina aggódo Lusáért
és a Kancellár Úr wyrwul áért. Valahogy, gondolta Jaina, valahogy úgyis megtalálom öket, és
valahogy úgyis megmentem őket! Akármit is tegyen Hethrir! A sárkány a lába ala minduntalan
elfolyó homokban csúszkálva felmászo egy meredek dűnére. Jacen belekapaszkodo a sárkány
nyakába, mögö e Jaina az ő derekába, a háta mögö lévő gyerek pedig az övébe. Mindannyian
hátracsúsztak egy kicsit. A sárkány a farkával előre–hátra és fel csapkodo , hogy megtartsa a
gyerekeket a hátán.
– Azt hiszem, szeret bennünket – mondta Jaina, és próbált úgy beszélni, hogy ne látsszon ijedtnek.
Jacen elvigyorodo . Aztán elkomolyodo .
– Hová megyünk?
– El – mondta Jaina.
A sárkány felért a dűne tetejére. Megállt és megrázta a fejét, mintha csak az orrlikaival a szélbe
akart volna belekóstolni. Jacen előrehajolt, és súgo valamit a sárkánynak. Sárkány Asszonyság
leugro a homokdűne tetejéről, és lecsúszo a lejtőn. Mindenki sikoltozo izgalmában. Ez jobb volt,
mint a hullámvasút! Sárkány Asszonyság leért a homokdűne aljára. Hosszú léptekkel elindult a patak
és az erdő felé. Ha akart, nagyon gyorsan tudo haladni. Jacen benyúlt az inge elejébe.
– Mit csinálsz? – Jaina azt hi e, hogy testvére vakarózik. – Valami megcsípe ?
– Hogy engem? – kiálto felháborodo an Jacen.
– Miért ne csípne meg valami?
– Engem soha nem csíp meg semmi! – mondta Jacen.
Kihúzta a kezét az ingéből, és kinyújto a a nővére felé.
A csillagfény egy kis élőlényt világíto meg, amely remege és csillogó szemekkel körbebámult a
kis ú tenyerében.
– Mi ez? A celládban találtad?
– Nem... – Egy kicsit jobban szétnyito a a tenyerét.
A lény szé árta két pár szárnyát, és egyetlen pár lábával megragadta Jacen ujját.
– A Munto Codruról van! – mondta Jaina. – Ez egy denevér! Megmondták, hogy nem szabad a
denevérekkel játszani!
– Én nem játszo am vele – ellenkeze Jacen. – Meg gyeltem. És nagyon érdekes!
A denevér ásíto egyet. Hegyes fogai megcsillantak a csillagfényben.
– Mérgező a harapása! – mondta Jaina.
– Csak úgy néz ki, mintha az lenne – mondta Jacen. – Nem akartam elhozni, hiszen ki tudha a, hogy
valaki el akar bennünket rabolni?
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt
fj
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
fi

tt

tt
tt

tt
fi
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt

tt

tt
tt

 – És mit akarsz vele csinálni?

A denevér lelapult Jacen tenyerén, és szé árta a szárnyait, mind a négy irányba. Jacen megérinte e
a szárnya végét az ujja hegyével.
– Hadd repüljön – mondta. – Végig be volt dugva az ingem alá. Unatkozo .
Jacen felemelte a kezét. A négyszárnyú denevér felemelte a fejét, énekelt néhány strófát,
kiterjeszte e a szárnyait, és eltűnt a sötétben. Sárkány Asszonyság csak ment és ment a homokban.
Jaina azt várta, hogy egyszer csak megjelenik fölö ük egy szki . Várta, hogy Hethrir és a Proktorai
leszállnak, és visszaviszik őket. De semmi ilyesmi nem történt. Sárkány Asszonyság csak ment tovább.
A kis nap eltűnt a horizont mögö . Egész nap utaztak. Az "egész nap" csak fele volt egy igazi napnak,
de Jaina először szomjas le , aztán éhes is, és fájni kezde az ülepe a lovaglástól. A csillagfény
megcsillant a távolban egy patak vizén. A patak egy erdőben tűnt el. O sokkal könnyebb lenne
elrejtőzni, mint a homokpusztaságban. Sárkány Asszonyság felkapta a fejét, és beleszagolt a levegőbe.
Újra lehorgaszto a a fejét, és még gyorsabb léptekkel haladt tovább a patak felé. Sárkány Asszonyság
lába belesüppedt az iszapba, amikor a patakpartra ért. Megállt és felhorkant. Fejét lehajto a, és
Jacen ügyesen lecsusszant a nyakán. Jaina megragadta Sárkány Asszonyság pikkelyeit, és
megkapaszkodo . Az összes többi gyerek leugrált a sárkány hátáról. Sárkány Asszonyság inni
szándékozo a patakból. Miután ezt megte e, belecsobbant a vízbe. Begázolt a patak közepébe, és
leheverede a kavicsos mederben. Fejét a víz alá dugta, és buborékokat eresztgete az orrlikain.
Aztán kiemelkede , és megrázta magát. Jaina beleese a vízbe. Gyorsan kievickélt a partra. Tudta,
hogy tovább kellene futni, de szörnyen szomjas, fáradt és éhes volt. Lehajolt és ivo a patakból. Az
égbolt feketéje fokozatosan bíborszínre, aztán rózsaszínre és sárgára, végül kékre változo , ahogy a
nap felkúszo az égre. A fák kellemesen hűs árnyékot vete ek. A patak partját szegélyező bokrok ágai
teli voltak bogyókkal. Csak rá kelle pillantania, máris öszszefuto a nyál a kislány szájában. De félt
megkóstolni őket.
Nem bízom semmiben sem, amivel ezen a bolygón találkozom, gondolta. Jacen, és talán Sárkány
Asszonyság kivételével. Hethrir azt mondta, hogy a barátunk, de nem az, nem az! És azt is mondta,
hogy megtanít bennünket olyan dolgokra, amelyekre szükségünk van. De ez is hazugság volt. És még
Tigris is, aki néha nem volt olyan durva, ő is azt mondta, hogy Sárkány Asszonyság meg fog enni
bennünket.
Sárkány Asszonyság még mélyebbre buko a víz alá, ezzel belemárto a az oldalára csimpaszkodó
gyerekeket is. Aztán egy óriási csobbanással hirtelen felállt. Jaina felnevete . Csak ne le volna olyan
éhes. Jacen kiszaladt a partra. A négyszárnyú denevér leszállt Jacen vizes hajára. A denevér csipogo
és énekelt valamit. Jacen egyenesen az egyik bokorhoz ment, és letépe egy maréknyi bogyót.
– Jacen! Lehet, hogy mérgezőek!
A kis ú betömte a szájába, és mege e a bogyókat.
– Ne légy már buta, Jaya! – mondta Jacen.
– Nem vagyok az, Jasa! – mondta Jaina, kihangsúlyozva az öccse becenevét.
– Valaki építe e ezt a helyet. Eddig oké?
– Ja. Ez nyilvánvaló.
– És ez a valaki azért rakta ide ezeket a dolgokat, hogy meg lehessen enni.
Ado egy kevés bogyót a nővérének. Jaina mege e. Finom volt. Egy kicsivel később az összes gyerek
o ült a patakparton, hasuk tele volt bogyóval, melegedtek és szárítkoztak a napon. Az egyik
legkisebb gyerek – akkora lehete , mint Anakin – odabújt Jainához.
– Most már hazamehetünk?
– Nemsokára – ígérte a kislány. – Nemsokára, remélem.
– A mamámhoz akarok menni – mondta szipogva a kicsi.
– Én is – mondta neki Jaina. Remegni kezde az alsó ajka, és inkább meg sem szólalt, nehogy elsírja
magát a többiek elő . Nem akarta megijeszteni őket. Eléggé ijedt volt már ő maga is, mivel fogalma
sem volt róla, mit is kellene most csinálniuk. Jacenre néze , és tudta, a testvére sem tudja, mihez
kezdjenek. Jaina odarohant Jacenhez, és leült mellé.
– Keresnünk kellene egy helyet, ahová a Proktorok nem tudnak utánunk jönni – javasolta.
A ú bólinto .
– Mit tudunk mi csinálni, amit ők nem? – kérdezte Jacen.
tt
fi
tt
fi
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt
ff
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
 – Egy csomó mindent – mondta Jaina. Már majdnem kinyúlt egy szikla felé, hogy felemelje...
– Ne, ne csináld, Jaina! – kiálto rá Jacen.
Még mielő Jacen bármit mondhato volna, a kislány abbahagyta. Félt, hogy Hethrir hatalma újra
ráborul. És félt, hogy a fér megtalálja őket, ha arra használja a képességeit, hogy megmozdítson
bármit is, ami nagyobb egy levegőmolekulánál.
– Általában egy csomó dolgot – mondta szomorúan.
– Kicsik vagyunk – mormolta Jacen. – Ők meg nagyok. Ez nem ér!
– Ja – érte egyet Jaina. – Kicsik vagyunk. Ők meg nagyok.
Átmutato a patak túloldalára, ahol sűrü bozótos burj ánzo .
– Fogadni mernék, nem tudnának bemenni a bozótosba. És fogadok, hogy mi meg igen.
Jacen elvigyorodo .
– Olyan, mintha barlangba mennénk be.
– És kimászunk, ha megint besötétedik, és megpróbáljuk megtalálni az egyik űrhajójukat.
– Vagy az üzenőkapszulájukat.
– Vagy elrabolunk egyet közülük, és kényszerítjük, hogy vigyen haza bennünket!
Jaina kétkedően Jacenre néze . A ú híres volt arról, hogy mindig viccelt. De mindke en szere ék
volna, ha meg tudnák csinálni, amit elképzeltek.
– Jobb, ha megyünk.
– Hé, gyerekek! – kiálto a Jaina.
A gyerekek abbahagyták a patak sekélyesében a játékot, Sárkány Asszonyság megmászását és a
bogyóevést.
– El kell menekülnünk – mondta Jaina. – Vagy azok a Proktorok értünk jönnek, és visszadugnak a
börtönbe.
Az egyik kicsi gyerek odament Jainához, és átölelte a derekát.
– Fáradt vagyok, Jaina – panaszkodo a kicsi. A hangja annyira emlékezte e Jainát Anakinra, hogy
majdnem könnyekben tört ki. Jainának nagyon hiányzo a kistestvére, és annyira aggódo mia a,
hogy néha fájt.
– Tudom – mondta Jaina. – Én is. Bújjunk el a bozótban, és o szundikálhatunk egy kicsit! Oké?
A kicsi cipője orrával a homokot rugdosta.
– Jó, az jó lesz – mondta beletörődőn. Jaina megfogta a kezét, Jacen pedig megfogta egy másik
kisgyerek kezét. Összegyűltek egy kupacba, és átgázoltak a patak túlpartjára. Sárkány Asszonyság
felhorkant és hosszú, kavicspikkelyes farkával hullámokat verve a vizet paskolta. A víz alá dugta a fejét,
és amikor újra kiemelte, tele volt a szája hínárral, amit elégede en majszolgato .
– Nagyon szép vagy, Sárkány Asszonyság – mondta neki Jacen, miközben a szemöldökdudorát
vakarga a. – De túl nagy vagy ahhoz, hogy velünk gyere. Azt hiszem, vissza kellene menned a
sivatagba, o el kéne bújnod, nehogy a Proktorok bántsanak.
Sárkány Asszonyság úgy helyezkede el a vízben, hogy csak a háta, a szeme és az orrlikai látszódtak
ki. Pislogo . Szemhéja vízcseppeket szórt Jaina arcára.
– Azt hiszem, ő úgy gondolja, hogy jól elbújt – mondta Jaina. Jacen aggódva tétovázo .
– Mennünk kell! –jelente e ki Jaina. – El kell bújnunk. Nem lesz semmi baja neki, Jacen. Még az is
lehet, hogy azt fogják hinni, hogy ő falt fel bennünket, és jutalmat adnak neki, annyira fognak örülni.
Jacen elvigyorodo . A gyerekek hatalmas locspocs közepe e kimásztak a patak túlsó partján, és
négykézláb felkúsztak a nedves, mohával boríto földön, majd becsusszantak a sűrű bozótba. Jacen
talált valamiféle ösvényt. Azt mondta, valószínűleg egy állaté lehet. Jaina remélte, hogy nem futnak
bele semmiféle állatba. Elképzelte magának, hogy biztos egy olyan állat lehet, amelynek nagy karma
és foga van. De hát Sárkány Asszonyságnak is nagy karma és foga van, gondolta, és napirendre tért a
dolog fele . Jacen kiszabadíto a a hajába gubancolódo négyszárnyú denevért, noman a kezébe
fogta, és mélyen az állat fényes szemébe néze . A denevér megvonaglo , és Jacen hagyta elmenni.
Csapo néhányat a szárnyaival, és elsuhant a bokrok zöld–arany árnyékai közö .
– Elment, és keres nekünk valami jó helyet – mondta Jacen. Ő bírta rá erre, mint ahogy ezt te e
Sárkány Asszonysággal és a hangyákkal is. Továbbmásztak az ösvényen. Jacen ment elöl, Jaina zárta a
sort. Fogadni mernék, hogy mindenféle féreg és izé van ezen az ösvényen, gondolta Jaina. Fuj. Bárcsak
visszamehetnék az o honi kémialaboromba.
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt

tt
tt
fi
tt

tt
tt

fi
tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt

fi

tt
tt

tt

tt
tt

tt

 Néhány perccel később Jaina beszédhangokat és légpárnás siklók zümmögését hallo a a hátuk
mögül. Megijedt, hogy Hethrir és a Proktorok ennyire közel vannak. Majdnem túl sokáig várakoztunk!
gondolta. Az egyik kicsi, aki pont elő e mászo , megállt és hátranéze .
– Jaina! – su ogta a kicsi. – Hallo ad?...
– Shh! Siess! Legyél tényleg csendben, és mássz tovább!
Olyan gyorsan másztak, amennyire csak tudtak. Jaina nem lá a Jacent, éppen csak érezte őt maga
elő . Remélte, hogy a denevér megtalálja nekik a bozótosból kivezető utat. De mi lesz akkor?
Mögö ük hirtelen Sárkány Asszonyság bömbölése, csapkodása és lábdobogása hangzo fel.
Remélem, Sárkány Asszonyság le porta őket, gondolta Jaina. Elakadt a lélegzete. Már azt várta, mikor
zümmögnek fel a fénykardok. Félt, hogy Hethrir még kisebb gondot csinált volna Sárkány Asszonyság
megöléséből, mint a Proktorok a nadrágjukba bemászó hangyákéból. Sárkány Asszonyság hatalmas
csobbanásai egyre messzebbről és messzebbről hangzo ak. Jaina elvigyorodo . Sárkány Asszonyság
is megijedt, gondolta. Elmenekült. Biztonságban van. De fogadni mernék, először nagyon
megijeszte e a Proktorokat.
A talaj egyre sárosabb és sárosabb le . Jaina nadrágja a térdein már teljesen átázo , és
bemocskolódo , és a keze is olyan le . A bokrok levelei hervadtabbak le ek. De legalább
könnyebben elhajlo ak az arca elől, ami már csak azért is jó volt, mert tüskések voltak. Remélte, hogy
az elő e mászó kicsi is óvatosan elkerüli a töviseket. Senki sem kezde el sírni, úgyhogy valószínűleg
nem történt senkinek sem baja. Mögö e az egyik Proktor fájdalmasan felordíto .
– Jaj! Mik ezek, tüskebokrok? Nem fogok ezen keresztülmászni!
– De keresztül fogsz! – ordíto a vissza a Főproktor. – Vagy nagyon megbánod!
Jaina gyorsabban mászo . A hangokat letompíto a a növényzet. Ennek kifejeze en örült, mert
egyáltalán nem akarta hallani az üldözőiket. Az ösvény váratlanul egy a bokrok ala elterülő
sztásban végződö . Minden gyerek a széles, sáros sztás szélén guggolt. Jaina átláto fölö e, de
nem lá a a végét. Olyan volt, mint egy patak, amelyben víz helye sár folyik. Jaina előremászo
Jacenhez.
– Hol vagyunk?
– Nem'tom – hangzo a felelet. – Talán egy dagonyánál. Biztos azoké a jószágoké, amelyek az
ösvényt kitaposták. A denevér vezete ide bennünket.
A dagonya túloldalán egy hatalmas fa magasodo a bokrok fölé. Árnyéka elsöté te e a bokrok ala
játszó zöld–arany árnyakat. Gyökerei át– és á onták egymást, teljesen beszőve a mocsár túlsó partját.
– Nézd! – mutato Jacen a túloldalra. A kis denevér átrepült a mocsáron, egyenesen egy sötét
lukba, a gyökerek közé.
– Olyan, mint egy alagút! – mondta Jaina.
– Fogadok, hogy az. Fogadok, hogy a fa belsejébe vezet, mint Csubi bolygóján!
A denevér kirepült a lyukból, aztán újra eltűnt a sötétben.
– Hogy fogunk átjutni oda?
– Nem'tom – mondta Jacen. – Azt hiszem, hogy a denevér elfelejte e, hogy mi nem tudunk repülni.
– Sietni kéne – szólt közbe az egyik gyerek. – Hallgassátok!
A Proktorok hangja már a közelből hallatszo . Nagyon dühösek voltak. Jacen előrelépe egy nagyot
a sárba. Azonnal térdig merült. Megpróbálkozo még egy lépéssel, de azonnal süllyedni kezde a
sárban. Elsüllyedt egészen a csípőjéig. Jaina lejjebb ereszkede a sártócsa partján, és megragadta az
öccse kezét. Kis híján kinyúlt érte – de azonnal visszakozo , mert félt, hogy Hethrir megtalálja őket.
Húzni kezdte Jacen kezét, de a kis ú továbbsüllyedt. Ijedten néze a nővérére. Jaina dühében és
félelmében zokogni kezde . De aztán körülve e őt a többi gyerek, kinyúltak Jacen felé, és
megragadták a kezét. Az iszap egyre jobban magába szippanto a a kis út, de a gyerekek együ
erősebbek voltak nála. Kihúzták Jacent a partra. Jaina megölelte testvérét. Jacen zihált, és próbálta
leküzdeni a rátörő sírást, megpróbált zajt nem csapni, nehogy felkeltse a Proktorok gyelmét.
– Ti így, együ mente etek meg! – su ogta.
De még mindig o volt a kérdés, hogyan jutnak át a mocsáron. Apránként, gondolta Jaina. Úgy nem
állíthat meg Hethrir, nem találhat meg bennünket. Néhány molekulát... Ahelye , hogy felgyorsíto a
volna a molekulákat, úgy, mint amikor fényt vagy hőt teremte , ahogy megpörge e a
homokszemeket, hogy portölcséreket hozzon létre, lelassíto a a mocsár vízmolekuláit. Lassíto a,
ti
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
ti
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tf
tt
tt
tt
tt
tt
ti

tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
fi

tt
tt

tt
tt
tt
tí
tt
tt

tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

 lassíto a őket, majdnem addig, míg nem rezegtek tovább. A partot vékony jéghártya kezdte befutni.
Az iszapos víz megfagyo , miközben recsegő hangot ado a sárban vegetáló növények körül, és
lehűtö e a levegőt maga körül. A jég felületén szépséges minták alakultak ki. Jacen amint meglá a,
mit csinál a nővére, segíteni kezde neki. Együ dolgozva sikerült egy keskeny ösvényt fagyasztaniuk
a mocsár tetejére.
Jaina nagyon óvatosan rákúszo a jégre. Keze és térde ala megreccsent és felnyögö , de gyorsan
fagyaszto még rajta egy kicsit, és a jégpáncél kitarto . Átsiete a másik oldalra, és a gyökerekbe
kapaszkodva lehúzta magát a jégről. Keze és térde nagyon fázo , és elfáradt a milliónyi, billiónyi,
száznullás számjegyekkel leírható mennyiségű molekulák lelassításában. De keresztüljuto ! Inte a
gyerekeknek, hogy kövessék.
Egyenként jö ek át a kislányhoz, és megkapaszkodtak a mögö e lévő gyökerekben. A négyszárnyú
denevér kirepült az üregből, majd izgato an ki–be repkede rajta. Jacen kelt át utolsónak. A jég
akkorára már nagyon elgyengült. Minden lépésére recsegve ltakozo . Jaina nagyon félt, hogy már
nem fogja tudni lelassítani a vízmolekulákat, még Jacen segítségével sem. A kis ú már csak
karnyújtásnyira volt tőle, mikor a jég beszakadt. Jacen arccal előre a fagyos, iszapos vízbe ese .
Jainának sikerült elkapnia a kezét, még mielő mélyre süllyedt volna. A ú úszva–mászva araszolt
nővére felé. A mocsárnak ezen az oldalon nem volt szilárd partja, csak sár és a fa gyökerei. Jacen arcát
és ruhájának elejét teljesen beboríto ák a jégdarabok és a fagyo sás. Mindkét karjával Jainába
kapaszkodo . Egész testében reszkete . A pici denevér leszállt a hajára, és trillázni kezde neki. Jaina
szorosan átölelte Jacent, és megpróbálta felmelegíteni.
– Az ü–üreges gy–gyökér a f–fába v–vezet – vacogta. – E–egészen a–a t–tetejéig.
– Kövesd a denevért! – mondta neki Jaina. – Az majd vezet téged. Te meg minket. Én megyek hátul.
Jacen bemászo az üreges gyökérbe. Jaina a parton lévő görbe gyökérbe kapaszkodo , míg a többi
gyerek besorjázo Jacen után, és segíte a kicsiknek. Néhányuk félt, és nem akart bemászni a
sötétbe. Jainának eszébe juto , hogy csinál egy kis világító levegőt, ez veze majd őket, de félt, hogy
esetleg felgyújtja vele a fát. Mellesleg nem hi e, hogy tudna egyszerre levegőt melegíteni és vizet
fagyo állapotban tartani. Végül az utolsó gyerek is bemászo a fába, és eltűnt. A Főproktor bukkant
ki a tüskebokrok közül. Jaina bebújt a lyukba, és onnan leste, mit csinálnak a Proktorok. A Proktor arca
összevissza volt karmolva, és halványkék egyenruhája is koszos és szakadt volt. Nagyon dühösnek
tűnt. A többi Proktor is előbukkant mögö e a bozótosból. Ők mászás helye megpróbáltak
végigmenni az állatcsapáson, ennek eredményeképp mindannyian össze voltak karmolva, és véreztek.
Jaina a kezére néze . Ő csak sáros volt, és kész.
A Főproktor észreve e a mocsáron átvezető jégösvényt. Homlokát ráncolva vizsgálga a, majd egy
lábbal próbálta ki, végül rálépe a szilárd ösvényre. Inte a többi Proktornak. Hátramaradoztak,
mígnem a Főproktor rájuk ordíto , és megparancsolta, hogy kövessék. Jaina megvárta, míg beér a
mocsár közepéig, és a többi Proktor is rálép mögö e a jégre. Jaina elengedte a vízmolekulákat.
Hagyta, hogy szétugorjanak a mocsár forró párájában. A jég azonnal elenyésze . Jaina bemenekült a
gyökérüregbe, és hátra se pillanto , hogy meglássa, mi történik. Ám a kiáltásokat és a csobbanásokat
hallo a. Gyorsabban mászo . Az üreges gyökér belseje nagyon sima volt, mintha fában élő rovarok
generációinak ezrei csiszolták volna le a felszínét. Elérkeze a gyökér végéhez. Fölö e a többi gyerek
mászo a fa törzsében, hangjuk visszhangot vert az üregben. A törzsben lévő járat is jobbra–balra
görbült, csavarodo , és a görbület egy meredek, spirális rámpát alakíto ki, amely a sötétségbe
vezete . Jaina mintha egy icipici napfényt vélt volna megpillantani a végén. Előretapogatózo , és
próbálta követni Jacent és a többi gyereket.
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt
ti
tt
fi

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

 10. fejezet
Lelila hallo valamit. Egy kiáltást a távolból, valakinek a hívását.
– Mit mondtál?
Geyyahab egy kérdő hangsúlyú morgást hallato . Nem ő szólt.
– Én sem szólaltam meg – mondta Rillao. – Mit hallo ?
Lelila úgy érezte, megremeg az elméje. Tenyerével azonnal rácsapo hajója vészkapcsolóira, és
viharos gyorsasággal kilépe a hiperűrből. Csubakka döbbenten felüvöltö , Rillao pedig
fogvicsorgatva morgo valamit egy olyan nyelven, amelyet Lelila még sohasem hallo .
– Mit csinál? A Menedékállomásra kell sietnünk!
– Nézze! – muta a Lelila.
Egy pici csillag és egy kék–zöld–barna planetoid feküdt elő ük. Artu Detu csicserge , Geyyahab
mély hangon felvakkanto , Rillao előrevete e magát meglepetésében. Mindannyian a kijelzőre
meredtek. Lelila ámultan kinagyíto a a képet.
– Mesterséges – állapíto a meg. – Túl kicsi ahhoz, hogy természetes lehessen. A csillag, a bolygó...
– Ez egy művilág – mondta Rillao.
Csubakka felmordult.
– Nem – magyarázta Rillao. – Nem a legendákból jö elő. Bárcsak úgy lenne. Reménykedtem benne,
hogy sohase látom többet. A Császár csak nagyon keveset csináltato belőlük. Jutalomból adta a
legkegyetlenebb és leghűségesebb hivatalnokainak. Zálog, így hívta őket. A "zálog"–jai nagyobb
ajándéknak számíto ak, mint egy igazi bolygó. – Reszkete az idegességtől. – Úgy tűnik...
ajándékozo egyet Hethrirnek is.
Lelila nagyobb sebességre kapcsolt. A hajó a pici mesterséges bolygó felé száguldo . Geyyahab a
műszerfal felé hajolt, és felkészült a kitérő manőverekre. A művilág oly rég állt már fenn csupáncsak
azért, mert rejtőzködö , óvakodo az űrútvonalaktól, mindig mozgásban volt, és mert nem volt több,
mint egy pici fényszikra. És valószínűleg van védelmi rendszere. Talán még támadásra is képes. De a
művilág semmi ilyesmit nem te . Amennyire érzékelték, kihalt volt. Csendesen forgo a tengelye
körül a hajó ala . Lelila azt fürkészte, van–e valahol rajta űrhajó. Talált egy leszállópályát, de üres volt.
Az infravörös érzékelőkkel nézve a középpontja ragyogo egy imén felszállás által kelte hőtől.
Mindannyian elmenekültek?, kérdezte magától. De ha elmenekültek, mi hozo engem ide? Az űrhajó
belépe a légkörbe, lassíto , és átválto vitorlázógépmódba. Elhaladtak egy sivatag, egy rét, és egy
patak fölö . Az Alderaan megállt, és lebegni kezde az ezüstösen csillogó víz fölö . Egy nagy gyík
emelkede ki a habokból, mérgesen felhorkanto , és a farkával a vizet paskolta.
– O ! – kiálto a Rillao.
A patakon túl, a szélborzolta alacsony, zöld bozó engerben egy hatalmas, girbegurba fa emelkede
egy mocsaras sztás szélén. A mocsárban egy csapat ember próbált kievickélni a sár szorításából.
Olybá tűnt, mintha valahogy begyalogoltak volna a mocsár közepéig, mielő elsüllyedtek volna. Lelila
el sem tudta képzelni, hogyan kerülhe ek ilyen helyzetbe. Feléjük ve e az irányt, mert úgy néztek ki,
mint akiknek segítségre van szükségük. Egymásba kapaszkodtak; a parthoz legközelebb állók
kétségbeese en nyújtóztak a szilárd talaj felé, a középen lévők pedig pánikba esve másztak a
melle ük küzdő társaikra.
Rillao erős, hegyes ujjaival Lelila vállába markolt.
– Hagyja őket! – mondta. – Ezek i nem azok akiket mi keresünk. Ha segítünk rajtuk, megpróbálnak
majd megállítani bennünket.
– De hát megfulladnak!
– Egymást fojtják meg – mondta minden együ érzés nélkül Rillao. – Ha segítenének egymásnak, ha
nem estek volna pánikba, kimászhatnának. Ha segítünk nekik, ők ölnek meg minket.
Geyyahab boldogan felkiálto , miközben a hatalmas görbe törzsű fa ágaira mutogato . A ker
ösvény szélességű ágon egy csapatnyi gyerek állt, magasan a talajszint fele . Boldogan intege ek az
Alderaan felé.
A hajó noman melléjük ereszkede . Lelila felugro , és a fedélze nyíláshoz futo . Rillao köve e.
Kinyito ák az ajtót, amelyen friss levegő, kellemes szellő, az alant tenyésző dolgok illata, és a
gyerekek izgato , üdvözlő kiáltása áradt be. Lelila látása elhomályosodo . Kiseperte a szeméből a
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt

ti

tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

ti
ti
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
ti
tt
tt
tt

 haját, de ez sem segíte . Sírok, gondolta. Miért sírok? Boldognak kellene lennem, hisz megtaláltam a
zsákmányt. Kipislogta a szeméből a könnyeket.
– Anya, anya!
Lelila, a fejvadász eltűnt, mintha soha nem is léteze volna. Jaina mit sem törődve az ide–oda libegő
hajóval és az ala uk ásítozó mélységgel, Leia karjaiba ugro . Csubakka gyorsan közelebb kormányozta
az Alderaant a faághoz. Jacen megfogta Rillao kezét, és komoly arccal a hajóra lépe . Leia letérdelt, és
átölelte Jainát meg Jacent, aztán magához szoríto a őket az egyik karjával. Még akkor sem ereszte e
el őket, mikor kinyúlt a többi gyerek felé, akik még az ágon álltak. Végül Rillao segítségével az összes
gyerek átmászo a fáról az Alderaanra.
– – Anya, anya! Elvi ék Anakint, elvi ék a Kancellár Úr wyrwul át, elvi ék Lusát, meg kell találnunk
őket, még mielő levágnák Lusa szarvát!
– Tudtuk, hogy nem haltatok meg, anya – mondta Jacen. – Apa... apa jól van? És Luke bácsi? Csubi
veze az Alderaant?
Leia bólinto .
– Igen. Igen, jól vannak. Csubi i van.
– Tudtam! – kiálto fel Jaina. – Tudtam, hogy Hethrir hazudo . Nagyon sok hazugságot mondo
nekünk.
– Ő nagyon durva ember – mondta Jacen. – Nem szeretném, hogy tényleg az egyik ismerősünk
legyen!
– Nem is tartozik az ismerőseitek közé, gyerekek szólalt meg Rillao. – I van mindenki? Nem maradt
senki a fán?
. – Várjunk! – mondta Jacen. Kihajolt a fedélze nyíláson, majd fütyülni és csicseregni kezde . Leia
félt a ól, hogy újra eltűnhet, visszaugorhat a fára, megint kicsúsz hat a karjai közül, ezért átölelte a
kis út.
Egy pici, négyszárnyú denevér röppent be az Alderaanba, és letelepede Jacen hajában.
– Most már i van mindenki! – mondta Jacen. A folyosó és mind a két kabin tömve volt gyerekekkel,
akik sárosak és tépe ek voltak, de igazából sértetlenek, s izgalmukban sírtak, visítoztak vagy
kiabáltak.
– Haza akarok menni! – sírta az egyik legkisebb. Rillao bezárta a fedélze ajtót.
– Meg fogjuk találni az o honodat, kicsikém, és visszaviszünk!
Jacen végigsimíto Leia kibonto haján.
– Anya, milyen hosszú a hajad!
– És micsoda színe van! – fűzte hozzá Jaina. – De nekem jobban tetsze a régi!
Leia megérinte e a haját. Már el is felejte e, hogy le van eresztve. Elfelejte e, hogy színező
tetvekkel feste e be. Kisimíto a az arcából, és egy csomóval hátrakötö e. Nem volt képes
megszólalni. Arcát belefúrta a gyerekek vállába. A gyerekek átölelték. Leia haja megint kibomlo .
Nem kötö e össze még egyszer.
– Anya, kiese a metszőfogam! És már nő az új! Nemsokára nagy leszek! – újságolta Jaina.
– Nekem mindkét metszőfogam lötyög! – mondta Jacen.
Leia ve egy hosszú, szaggato lélegzetet, és bent tarto a, hogy visszafojtsa a sírását.
– Semmi baj, anya! Jól vagyunk. Most már csak egy dolgunk maradt, hogy megmentsük Anakint...
– ...és a Kancellár Úr wyrwul át...
– ...és Lusát!
Az Alderaan a mocsár fele lebege . Csubakka hátrabömbölt egy kérdést a folyosón.
– Csubi! –Jaina kibújt Leia ölelő karjából, megfogta a kezét, és magával húzta. Leia felállt, és hagyta,
hogy Jaina meg Jacen á urakodjanak vele a többi gyerek közt az Alderaan pilótafülkéjébe. Jaina és
Jacen belevete ék magukat Csubakka ölébe, ölelge ék, csókolga ák. A vuki hosszú karjaival átkarolta
őket, megmenekülésük fele örömében és megkönnyebbülésében halkan morgo .
– Te meg teljesen foltos vagy! – kiálto a Jaina, és nevetve simoga a a csíkos bundát.
– Vigyázzatok Csubakka lábára, gyerekek! – szólt rájuk Leia. Megdöbbenve észlelte, hogy már alig
remege a hangja.
– Ó, jaj! – szólt Jacen.
– Mi történt veled? – kérdezte Jaina.
fi
ti
tt

tt

tt

tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tf
tt
tt
tti
fj
tt
tt

tt

tt

tt
tt

tt

tt
ti

tt
tt
tt
tt

tt
tt

fj
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt

tt
tt

tt
tt
tt

tt
 – Majd elmondja később – mondta Leia. – Most inkább mentsük ki azokat az embereket a
mocsárból.
– Azt hiszem, o kellene hagynunk inkább őket mondta Jaina. – Nem túl rendesek.
– De az sem lenne rendes dolog, ha o hagynánk őket – szállt vitába vele Jacen.
– Ki kellene szedni belőlük, hogy hova vi ék Anakint – javasolta Jaina. – És Lusát meg a Kancellár Úr
wyrwul át. Utána meg dobjuk vissza őket a sárba! – Kiugro Csubakka karjából, és újra Leiához
szaladt. – Olyan koszos vagyok, anya! És éhes! Találtunk egy kevés gyümölcsöt. De az az ennivaló, amit
Hethrir... ugye nem a barátunk... ado nekünk, az undorító volt!
Leia nem tudta visszatartani a nevetést. Jaina és Jacen kitöltö ék szíve ürességét, bár a legkisebb
gyermeke mia még mindig aggódo . Elborzaszto a és feldühíte e a sovány gyermekek látványa.
Hethrir éhezte e őket, és éhezte e az ő gyerekeit is.
– Vége az undorító ennivalónak – mondta. – Csinálok valami nomat mindőtöknek. Nem, drágáim,
Hethrir nem a barátunk. A mi barátaink rendesek. Az ajtóban álló Rillao felé inte . Bemuta a a
rrerreót
a gyerekeinek. – Ez i Jaina, ez pedig Jacen.
– És a nénit hogy hívják? – kérdezte Jaina.
– Jaina! – szólt rá Jacen megrökönyödve.
– Hívjál rrerreónak, kicsi ember – mondta Rillao. – Majd ha már jobban megismerlek, talán
elárulom neked a nevemet.
– A néni úgy néz ki, mint Tigris – mondta Jaina.
– Hol találkoztatok vele? – kérdezte Rillao olyan feszült hangon, hogy Jaina hátrébb lépe egyet. –
I van? Vagy Hethrirrel van? Hethrir i van?
– A néni az anyukája? – kérdezte Jaina.
– Igen, kicsi ember – mondta Rillao. – És már nagyon régen nem lá am. Nagyon hiányzik.
Leia megfogta Rillao kezét.
– Meg fogjuk őt találni. Ne aggódjon, meg fogjuk találni!
Amíg ők beszélge ek, Csubakka azalderaant a sárban küszködő csürhe fölé kormányozta, és
leengede nekik egy kábelt, amelybe belekapaszkodha ak. Ki tudta volna őket könnyedén húzni a
hajó erejével, de inkább hagyta, hogy saját magukat húzzák ki. Rillao a képernyőhöz siete , és
kinagyíto a a képet. Átvizsgálta a csoportot, majd lehajto fejjel elfordult a monitortól.
– Tigris nincs azok közö a Proktorok közö – mondta Jaina.
– Hol van? Mit csinál?
– Nem... nem tudom – válaszolt Jaina. – Legtöbbször Hethrir körül lá uk. És ő vi e Anakint.
– Hethrir mondta neki, hogy vigye – te e hozzá Jacen.
Jaina komoran Rillaóra néze .
– Mindig durván viselkede .
– De nem az, igazából nem az – mondta Jacen.
Az Alderaan megbillent. Csubakka keresztülterelte a Proktorokat a bozótoson, majd a patakon.
– Kergesd be őket a sivatagba, Csubi! – mondta Jaina. – O jó helyen lesznek, és senkivel sem
tudnak durván bánni!
A hatalmas rózsaszín–fekete–földbarna gyík kivete e magát a patak közepéből, és a fejét felcsapva,
farkával a vizet paskolva dühösen Leia hajójára üvöltö . Több, hatalmas sugárban spriccelte a vizet,
mintha csak az eső esne – felfelé. A vízcseppeken megtört a nap fénye, és e ől a jókora gyíkot
szivárványok boríto ák be. A lény az Alderaant követve keresztüldübörgö a patakon. Kimászo a
partra. Karmai hatalmas lyukakat hagytak az iszapban.
– Nézd, anya, Sárkány Asszonyság is jön velünk! vigyorgo Jacen. – Fogadok, elfáradt a fürdőzésben,
és vissza akar menni a homokfészkébe!
Sárkány Asszonyság köve e a Proktorokat a sivatagba. Amikor utolérte őket, azok rögtön szaladni
kezdtek, pedig már mindannyian kimerültnek tűntek.
– A am elmondta nektek a nevét, gyerekek? – kérdezte Rillao.
Jaina homlokráncolva gondolkozo .
– Nem, a nevét Hethrir mondta meg nekünk.
– Hethrir... – mondta halkan és vészjóslóan Rillao.
fi
tt
fi
fj
fi
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt
tt

fi
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt

tt
 * * *

Az űrhajó fedélzete hideg volt és kemény, keményebb, mint Tigris priccse a műbolygón. A
műbolygón legalább volt egy vékony matraca és egy takarója. Néha ezek nélkül aludt, hogy
szívósabbá tegye magát, de a mostani éjszakán szere e volna, ha nála vannak. Hethrir ajtaja alól egy
enyhe, meleg légáramlat érződö , és magával hozo valami halk, zümmögő hangot. Tigris először azt
gondolta, hogy horkolás, de aztán félresöpörte a helytelen gondolatot. Lord Hethrir azt mondta,
meditálni fog; az összpontosítást természetesen kántálással segí . Egy másik zaj is a fülébe juto , de
ez a hajó utasfülkéjéből jö . Anakin újra, kimerülten sírni kezde . Tigris megpróbálta gyelmen kívül
hagyni, megpróbált nem gondolni arra, milyen éhes is lehet most a kisgyerek. Nem érte e, hogy a
Proktorok miért nem nyugtatják és ete k meg. Megkordult a saját gyomra is. Ezt könnyű volt
gyelmen kívül hagyni. Nem is enne, míg Lord Hethrir meg nem engedné neki. De a Lord nem
parancsolta azt, hogy maradjon i egész éjszaka. Csupán csak engedélyt ado arra, hogy Tigris a
küszöbén aludjon, ha akar. Abból nem lehet semmi baj, ha ellátja a gyereket. Fontos, hogy Anakin
erős és éber legyen, amikor meg sz tják. Tigris halkan felkelt, és végigaraszolt az utasfülkéig a
folyosón. Anakinon kívül senki sem volt a helyiségben. Az összes Proktor elment aludni vagy kártyázni
a kabinjába. Anakin arca maszatos és kipirult volt a sírástól. Óvatosan Tigrisre néze .
– Gyere velem, kicsi! – mondta Tigris. – Teljesen magadra hagytak. Biztosan éhes is vagy. Gyere,
mosakodjunk meg, és keressünk valami vacsorát! Csendben kell lennünk, nehogy megzavarjuk Lord
Hethrirt.
Kioldo a a biztonsági öveket, és Anakin felé nyújto a a kezét. Anakin megfogta, lecsusszant az
ágyról, csöndesen és szófogadóan köve e Tigrist.
Egy kicsivel később találtak gyümölcsöt, kenyeret és tejet a hajókonyhában. Anakin mohón eve .
Tejbajuszosan, morzsás állal megkínálta Tigrist egy félig megeve kenyérszele el.
– Egyél! – kínálta.
– Nem, köszönöm – mondta meghato an Tigris, de azonnal meg is ró a magát nemcsak a
meghatódás, de amia is, hogy kísértést érze arra, hogy elvegyen egy szelet kenyeret, beletunkolja
egy pohár tejbe, és megegye. – Ez a te vacsorád.
– Megosztom veled! – mondta Anakin.
– Nem, köszönöm – felelte újra Tigris.
– Anakin sü t akar enni! – követelőzö Anakin.
– Lord Hethrir nem szoko sü t enni! – kiálto fel Tigris megrökönyödve. Anakin akaratosan
lebiggyeszte e az alsó ajkát.
– Nincs sü ! – mondta neki Tigris.
– Apa – nyafogta Anakin. – Apa, anya...
Újra azon volt, hogy elsírja magát. Tigris megtörölte Anakin száját az inge ujjával, közben
reménykede , hogy eltereli ezzel a gyelmét. A kis ú abba is hagyta a szipogást.
– Apához akarok menni... – szólalt meg újra.
Tigris letérdelt mellé és a szemébe néze .
– Anakin, kicsim – mondta – van valami, amit tudnod kell. Az apukádnak és az anyukádnak nem
kellesz többé. Lord Hethrir megmente téged, és örökbe fogado . Mint ahogy engem és a többieket
is örökbe fogado .
Anakin arca elkomorult. Csendesen, elgondolkodva elrágo egy darab gyümölcsöt. Nem kezde újra
sírni.
– Mi ez i ? Piknik?
Tigris megre enve és riadtan talpra szökkent. Lord Hethrir az ajtóban állt, elegánsan, a hosszú fehér
ruhájában, mint mindig, bár a haja kissé zilált volt.
– Bocsánatáért esedezem, uram – mondta Tigris. A gyerek... úgy gondoltam...
– Maradj csendben! Vidd vissza a gyereket a helyére! Az engedély, hogy kiszolgálhatsz engem, vissza
van vonva. Az utasfülkében maradsz a gyerekkel, míg az utazás véget nem ér.
Hethrir o hagyta őket, és öles léptekkel elment. Még csak a hangját sem emelte fel, de Tigris egész
testében reszkete . Minden jó benyomás, amit eddig sikerült Hethrirnél elérnie, odavesze .
fi

tt
tt

tt
ti
ti
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

ti
tt
ti
tt

fi
tí
tt

tt
tt
ti

tt
tt

tt
tt

fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
tt

tt

tt

fi
tt
tt
tt
tt
tt
 Undorodva Anakinra néze . Odavesze a gyerek mia ... Tigris felsóhajto . Bármennyire is szere e
volna másra kenni a kudarcát, nyugodt lélekkel nem tudta ezt megtenni. Anakin felé fordult. A gyerek
egy létől csöpögő gyümölcsdarabot kínált neki.
– Egyél! – mondta Anakin.
Tigris elve e a gyümölcsszeletet. Mege e. Nagyon ízle neki. Az utasfülkében, elvágva a csillagoktól
és a világűrtől, Tigris és Anakin együ várakoztak, hogy Lord Hethrir földet érjen a Crseih Állomáson,
vagy ismertebb nevén a Menedéken.

* * *

Az Alderaan egy alacsony, masszív épületegyü es, egy hegytetőre épült, hatalmas, szürke kövekből
összeró ablaktalan börtön fele lebege . A Proktorok csüggedt csapata a felé vezető lejtőn
vánszorgo . Jaina a kanyonra mutato , amely ke észelte a hegyoldalt az épületegyü es ala .
– O játszo unk, anya – mondta.
– Sárkány Asszonyság meg a dűnék közö lakik – te e hozzá Jacen.
– Soha nem mehe ünk be az épületbe – mondta Jaina. – A föld ala voltunk.
– Hosszú, sötét alagutakban! – mesélte Jacen.
– És icipici szobákban. Még fény sem volt!
– Ó, drágaságaim! – mondta halkan Leia.
Az Alderaan az épület melle , az udvaron landolt. Leia kiszállt, utána pedig Jaina, Jacen, az összes
gyerek, Rillao és Csubakka.
– Átkutatják az épületet? – kérdezte Leia Rillaótól és Csubakkától.
Csubakka morgo egyet.
– És hagyjuk i őket magával? – kérdezte ltakozó hangsúllyal Rillao, közben az udvarba
beszállingózó Proktorok felé inte . Sárkány Asszonyság o poroszkált mögö ük. A Proktorok
végigvánszorogtak a kőjárdán, és Leia lába elé vete ék magukat.
– Könyörgünk, kegyelmezzen nekünk!
Úgy néztek ki, mintha veszte csatából tértek volna meg. Bőrük dagadt volt a rovarcsípésektől.
Ruhájukat összehasoga ák a tüskebokrok, összesározta a mocsár. Lábuk dagadt és hólyagos volt a
sivatagon való átkeléstől.
– Azt hiszem, nyugodtan i hagyhatnak – mondta szárazon Leia.
– Akkor jó.
Rillao és Csubakka átvágtak az udvaron és eltűntek az épületbe vezető lépcsőlejáróban. Sárkány
Asszonyság horkantgatva, bömbölve bedübörgö a Proktorok mögö . A Proktorok a földre lapultak,
és o hevertek nagyon csendesen, bár a mocskos vilái goskék egyenruhájuk nem olvadt be valami jól
a kőburkolat színébe.
– Kérem, hölgyem! – su ogta az a Proktor, akinek a legcsillogóbb paszományok díszíte ék a vállát és
az ingujját. – Mentsen meg bennünket a veszedelemtől. Ne etessen meg bennünket a sárkánnyal!
Sárkány Asszonyság leheverede a földre melléjük egy nagy "hu " kíséretében. Csapo egyet a
farkával. A Proktor azonnal lesunyta a fejét, és újra a földhöz lapult.
– Könyörgöm, bocsásson meg a... – Leia kijavíto a, amit elkezde mondani:
– Könyörögj bocsánatért ezekhez a gyerekekhez! – mondta. – Majd utána foglalkozom a
kegyelemkéréssel.
Arra gondolt, hogy ha Sárkány Asszonyságnak eszébe jutna, hogy bekapjon egy–két Proktort
uzsonnára, meg sem tudná akadályozni ebben. A Proktor csendben, föld felé fordíto arccal,
megalázo an feküdt még egy darabig. Aztán rémülete és kényelmetlen helyzete legyőzte a szégyenét.
Lassan fejét lehorgasztva – a Leia mögö álló gyerekek elé mászo .
– Bocsánatot kérek – mondta.
– Ígérd meg, hogy soha nem viselkedsz úgy másokkal, ahogy ezekkel a gyerekekkel viselkedtél!
– Megígérem – mormogta.
– És most állj fel, és szedd le ezeket az idétlenségeket a válladról!
E ől a határozo hangtól erősen visszare ent, de a nő fenyegetően ránéze . A ckó felállt,
hátrapillanto a válla fele Sárkány Asszonyságra (aki közben behunyta a szemét, és horkolt), majd
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
ti

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

ff
tt

tt

tt

tt
tt
tt
tt

fi
tt
tt
tt
tt
tt

tt

 letépte a csillogó sávokat az egyenruhájáról. Minden Proktor hasonló ígéretet te . A rangjelzé sek
kupaca egyre növekede a földön. Leia a Proktorok szeme elő szétoszto a az epole eket a gyerekek
közö , hadd játsszanak velük.
– Hol van a többi gyerek? – kérdezte Leia a Proktorok vezetőjét. – Hová vi e őket Hethrir?
– Nem tudom, asszonyom – felelte.
Leia félelmet láto megcsillanni a szemében. Igazá ból nem hazudo , de nem mondta el a teljes
igazságot sem.
– Hol lehetnek? – kérdezte olyan hangon, mintha fegyvert szegeze volna a Proktorra. – A kisgyerek,
Anakin, és az i ú Tigris...
A csoport hátulsó felében az egyik Proktor rondán felvihogo . Leia egy pillantással elhallga a a.
– És Lusa! – te e hozzá Jaina.
– És a Kancellár Úr wyrwul a! – mondta Jacen.
A Főproktor a földre szegezte a tekintetét.
– Jobb lesz, ha elmondod nekem – gyelmezte e Leia.
– Lord Hethrir épp...tegnap váloga a ki a csoportot.
– Kiváloga a őket? – Leia érezte, hogy a bőre lehűl, és elön a düh.
– Csak eladásra, asszonyom! – mondta a Proktor. Aztán elrepültek a...
– A Menedékállomásra?
– Igen, asszonyom. Elvi e az Anakin gyereket. És Tigrist...
– Micsoda lenézés! – mondta elképedve a ckó hangsúlyán Leia.
– Tigris gyenge! Lord Hethrir még segítőnek sem te e meg! – mondta megvető gúnnyal a Proktor. –
Neki kelle az asztalnál felszolgálnia, és dajkálnia a legkisebb gyerekeket...
– És te úgy gondolod, hogy ez a feladat nem illik egy erős, atal Proktorhoz? – kérdezte Leia
könnyedén.
– A gyerekek használhatatlanok, míg elég idősek nem lesznek ahhoz, hogy az Újjászülete
Birodalom ügyét szolgálják!
– Senki nem fogja szolgálni az Újjászülete Birodalmat! – mondta Leia. – Soha, senki.
A Proktor dacosan felemelte a karját, és felkiálto :
– Az Újjászülete Birodalomért!
Ha nem le volna ilyen szánalmas, ilyen atal, Leia megharagudo volna rá. Ránéze a
lerongyolódo Proktorokra és a fáradt gyerekcsapatra, akik legyőzték őket. Felnevete . A Főproktor
úgy hátrahőkölt, mintha Leia megütö e volna. És aztán volt legalább annyi intelligenciája, hogy
szégyenkező arcot vágjon.
– És most – mondta Leia – keresünk nektek egy helyet, ahol nem csinálha ok bajt.
– Én tudom, hová tegyük őket! – szólt Jaina.
Jaina muta a az utat a hosszú, sötét alagutakban egészen a hatalmas, alacsony mennyezetű
teremig, ami olyan nyomasztó volt, mint egy barlang. A kislány kinyito egyet, a falon sorakozó ajtók
közül, és megmuta a Leiának a pici, sötét cellát.
– I kelle aludnunk! A sötétben! Most aludjanak ők i ...
Bár megdöbbente e a cella látványa, Leia Jaina vállára te e a kezét. A kislány elcsendesede , majd
mérgesen és zavartan az anyjára néze .
– Azt kérték, kegyelmezzek meg nekik – mondta Leia. – És tőled bocsánatot kértek...
– De nem is gondolták komolyan! – motyogta Jaina.
– ...és nem bánhatunk velük durván. Nem szabad megbosszulnunk a sérelmeinket, édesem. Nem
helyénvaló. – Végignéze a Proktorok lerongyolódo csoportján, és rádöbbent, hogy mindannyian
milyen atalok. Egyenesen nekik szegezte szavait: – Habár nincs más hely, ahol biztonságosan
őrizhetnénk benneteket... Ahol nem tudtok semmi gonoszat művelni, te e hozzá magában Leia. –
Ebben a teremben fogtok maradni, bezárva. Ha akarjátok, használhatjátok a cellákat.
Jaina leese állából Leia tudta, hogy a lánya messze nem elégede a döntéssel, de nem is
szégyeníte e meg.
– Ha valaki közületek rossz lesz – mondta Jaina – és be kell zárnotok, az én cellámat ne használjátok!
– Rámutato az egyik ajtóra, amelyik semmiben sem különbözö a többitől. – Mert feltörtem a zárat!
Leia letérdelt mellé, és átölelte.
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
fj
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

fj

tt
fi

tt
tt

fi
tt

fi

tt

tt

tt
tt

tt

tt

fi
ti
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt

 – Nagyon ügyes és bátor te volt.

– És homokot szórtam a nadrágjukba, és Jacen szólt a hangyáknak, hogy csípjék meg őket!
Jacen a földre szegezte a tekintetét.
– De a Proktorok megölték őket. A hangyákat – mondta halkan.
Leia szorosan átölelte a kis út.
– Ó, kicsim. Drága gyerekem! – Két keze közé fogta az arcát, és megcsókolta a homlokát. – De e ől
hős hangyákká váltak, nem?
Jacen egy picit megkönnyebbülten bólinto . Pont, amikor Leia kiterelte a gyerekeket a
gyülekezőteremből, megérkeze Rillao és Csubakka.
– Találtunk még egy csoportnyi gyereket – mondta Rillao.
– Azok a segítők! – közölte Jaina. – Azt csinálják, amit Hethrir mond nekik, még durvábbak, mint a
Proktorok.
Leia és Rillao aggodalmasan egymásra néztek. Ezeket a atal segítőket, gondolta Leia, még
nehezebb lesz kiszabadítani, mint az én gyerekeimet és azokat, akik velük együ dacoltak Hethrirrel.
– Megtaláltuk a szakácsot és a kuktáit. Lelila, sietnünk kell, Hethrir a Menedékállomás felé tart...
– Igen, a Főproktor elmondta. A Jegyzőnek igazat mondo . De először el kell intéznünk...
Csüggedten maga köré mutato . Neki is az le volna a leghőbb vágya, hogy az Alderaannal kitépjen
a hiperűrbe, és Hethrir után menjen. De nem hagyha a magukra az elrabolt gyerekeket i , a semmi
közepén. Leia habozva azon tépelődö , kit lenne nehezebb meggyőzni, hogy i maradjon: Rillaót
vagy Csubakkát. Csubakka vakkanto egyet.
– Ó! – mondta Leia. – Természetesen...
– Magunkkal visszük őket – mondta Rillao. – EIvisszük a művilágot.
– Elvisszük innen – mondta Leia. – De aztán elküldjük valami biztos helyre.
– Hasznos javaslat, Lelila.
– Mennyi időbe telik elindítani?
Csak néhány perc – mondta Rillao. – A hiperűrben a művilág is éppolyan gyors, mint bármelyik
űrhajó. Betáplálom az útvonalat. – Kecsesen elment, a zöld selyempantalló surrogo a bokája körül. A
gyerekek jelenléte mia Leia törékeny nyugalmat erőltete magára. Csak néhány perc, gondolta.
Jacen tágra nyílt barna szemét ráemelte.
– Minden rendben lesz, anya. Meg fogjuk találni Anakint.
Leia letérdelt, és átölelte az ikreit.
– Tudom, hogy megtaláljuk. Nagyon hamar.
Jaina odahajolt az édesanyjához.
– Olyan éhes vagyok, anya.
– Menjünk, keressünk vacsorát mindenkinek! – indítványozta Leia. Jacen muta a az utat az
ebédlőbe. Ahogy közeledtek, lá ák, hogy egy magas és masszív hatlábú lény, csápjaiban egy nagy
főzőüstöt tartva dübörög a folyosón feléjük. Leia rájö , hogy a lény egy veubg, akikről nagyon
kellemes emlékeket őrzö .
– Ez Grake – su ogta Jaina. – Aki dobo nekünk élelmet.
A lény megállt.
– Mit csinál, Grake? – kérdezte Leia.
– Odaadom a gyerekek zabkásáját a Proktoroknak – közölte Grake. – A Proktorok vacsoráját az
asztalra te em a gyerekeknek.
A gyerekek felneve ek, és berohantak a terembe. Csubakka utánuk siete , hogy mindenkinek
jusson ennivaló.
– Menjetek! – szólt Leia Jainának és Jacennek. – Menjetek Csubakkával, és vacsorázzatok meg!
A két gyerek a barátaik után szaladt. Leia belepillanto az üstbe, amit Grake vi .
– Ez borzalmas – mondta. – Olyan, mint a többnapos mosogatólé. Mit tervez, mit fog vele csinálni?
– Odaadom a Proktoroknak – felelte Grake. – Hogy meglássam, hogy ízlik nekik.
– Szó sem lehet róla. – Leia megtorpant. – Azt mondta... ez le volna a gyerekek vacsorája?
Grake elkerülte Leia tekintetét.
– Hogy volt képes ezt a gyerekeknek adni?
– Hogy ne le em volna rá képes, asszonyom?
tt

tt

tt

tt
tt
tt

fi

tt

tt

tt
tt

tt

tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt
fi
tt

tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt

 Leia várta a magyarázatot.

– Lord Hethrir ezt parancsolta.
– Le volna választása, hogy köve –e a parancsot, vagy nem!
– Nem volt, asszonyom.
– Mert szüksége volt a munkára? Vagy mert dühös le volna magára?
– Mert rabszolga vagyok, asszonyom. Mert Lord Hethrir rendelkeze az életemről, halálomról és a
megbüntetésemről.
Leia a megdöbbenéstől képtelen volt megszólalni egy kis ideig, majd elve e az üstöt Grake–től.
Aztán kezét Grake csápjai közé te e, és hagyta, hogy a csápok az ujjaira fonódjanak.
– Kérem, bocsásson meg, amiért ilyen minősíthetetlen modorban beszéltem önhöz! – mondta Leia
Grakenek. – Mostantól ön nem rabszolga. Ön szabad. Még egy darabig nem tudom önt hazavinni, de
meg fogom tenni.
Grake remege .
– Köszönöm, asszonyom – mondta halk, érdes hangon.
– Megmutatná nekem a konyhát? – kérte Leia. – És a mosókonyhát? Lenne o egy kis dolgom.
– És nekem mit kell csinálnom?
– Amit csak szeretne.
– Szeretnék főzni valami igazi ételt a gyerekeknek.
– Megérte e, hogy most már szabad?
– Megérte em, asszonyom. Ezért szeretném azt csinálni.
– Akkor hát köszönöm – mondta Leia. Szomorúan elmosolyodo . – Még soha nem volt alkalmam
főzni tanulni egy jó szakácstól.
– Jöjjön velem – mondta türelmesen Grake. – Soha nem késő elkezdeni a tanulást. – Tétován az
üstre néze . – És mi legyen ezzel?
– Kiöntjük – döntö e el Leia. – És küldünk a Proktoroknak kenyeret, gyümölcsöt, no és levest... igazi
levest.
– Mert így szeretnénk tenni – szólt Grake.

* * *

Tigris kisgyerekkorát egy távoli, unalmas pásztorvilágon töltö e. Amióta Lord Hethrir megszökte e
onnan, a csendes művilágon élt. Tigris imádta a Crseih Állomást. A Crseih fogadókupolája lenyűgözte
őt zajaival és mozgalmasságával. Mindenféle lények mutoga ak rá, huzigálták az ingujját, kínáltak
neki édességeket és ékszereket, válogato ruhákat, köztük egy olyan fehér selyemből készültet is,
amilyet bármilyen anyagnál jobban kívánt volna viselni.
De ahogy azt Lord Hethrir kívánta, megállás nélkül ment tovább, anélkül hogy megengedte volna
magának, hogy a látvány megkísértse. Anakin egy édesség felé nyújto a a kezét. Az édességárus
tekergő csápjaival elkapta előle a tálcát.
– Nyugalom, kicsi egyén – mondta a lény. – Először zetned kell.
– Fizetni? – kérdezte kíváncsian Tigris. Ismerte a zetés fogalmát, de csak Hethrir poli kai ügyeivel
és a rabszolga–kereskedelemmel összefüggésben. Fizetni az ételért és a ruháért? Megpróbált
visszaemlékezni, hogy zete –e valamiért kisgyerekként. Volt néhány bizonytalan emléke
kereskedelemről, ajándékokról, arról, hogy az anyja segíte a falubelieken, aztán másnap reggel
találtak egy kosárka gyümölcsöt, egypár játékot, vagy egy vég vásznat a küszöbükön.
– Igen, zetni! Te nem vagy koldus, én meg nem vagyok jótét lélek. – A lény kinyújto a az egyik
szemkocsányát, le–fel forga a a szemét, hogy jól megnézze magának Tigrist. – Vagy talán te
mégiscsak koldus vagy.
Lord Hethrir egy pillanatra sem állt meg. Proktorainak falanxát követve továbbhaladt. Egy pillanatra
úgy látszo , mintha eltűnne a tömegben. Tigris felnyalábolta Anakint, és elsie ek az édességárustól.
A lény fürge esetlenséggel utánuk ment.
– Nem egy világrengető üzletről van i szó – mondta a lény.
– Nincs pénzem – vallo a be Tigris. – Nem tudok semmit felajánlani cserébe neked az édességért.
tt

fi
tt
tt
tt
tt
tt

tt

fi

tt

tt
tt

tt
ti

tt

tt

fi

fi
tt

tt

tt
tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt

tt

ti

tt

 – Cserébe nem is fogod megkapni az édességet! Honnan jö etek, buták? Csak egy kis aprópénzbe
kerül az egész.
– Bocsáss meg! – mondta Tigris, és á urakodo két csapat lény közö , és majdnem belegabalyodo
az egyik csápjaiba. Észre sem ve e, hogy éppen valamilyen el nem magyarázható kölcsönhatásba
kezdtek, amikor közéjük lépe . Az édességárus utolérte őket a csápos lények túloldalán. Tigris
letörölte a nyálkát az arcáról és az inge ujjáról.
– Már látom, a buta emberek bolygójáról jö etek – mondta a lény. – Nem vagytok i
biztonságban, főleg, ha venni akartok valamit. Bocsáss meg nekem, kicsi egyén! – szólt Anakinhoz,
majd eltűnt. Tigris keresztülrohant a tömegen, nem foglalkozva azzal, hogy másokat fellök, csak
megpróbálta utolérni a menetelő Proktorokat. Ahol Lord Hethrir ment, mindenü megnyílt elő e az
út, de Tigrisnek most keresztül kelle magát préselnie a tömegen. A legjobb, amit tehete , hogy nem
ment mindenkinek neki. Szere e volna, ha Lord Hethrir nem gyelt fel volna arra, hogy a bejáratnál
annyira lenyűgözték az anyagi dolgok, hogy eltévedt. Különösen az a fehér ruha. Tudja, hogy mi
történik mögö e, gondolta Tigris. Mindig tudja. Küszködve törtete Hethrir után, miközben Anakint
egyre nehezebbnek és nehezebbnek érezte a karjában. Hethrir egyszer sem néze hátra.

* * *

A gyerekek irtózatos étvággyal e ek. Leiának majd megszakadt a szíve, ahogy őket gyelte. Bár ő is
leült Jainával és Jacennel az ebédlőben, de képtelen volt enni. Figyelmezte e a gyerekeket, hogy ne
egyenek túl gyorsan, vagy túl sokat. Mégis tarto tőle, hogy ennek ellenére lesz néhány fájós has az
éjszaka.
– Haza akarok menni! – szólalt meg az egyik kicsi. Haza akarok menni! – Nemsokára az összes gyerek
lármázva követelte a hazavitelt és a családját. Leia pontosan tudta, hogy mit éreznek. Leia éppen a
gyerekeket nyugta a, amikor Rillao lépe be az ebédlőbe.
– Nemsokára hazaviszünk benneteket – mondta Leia. – Megígérem. Most pedig egy kellemes forró
fürdő következik, utána kellemes meleg ágy vár rátok. Ez hogy hangzik?
Leia remegő ajkakat és könnyes szemeket láto ; ők most akartak hazamenni, és Leia nem hibázta a
őket ezért. Csak remélhe e, hogy megtalálja a családjaikat. Hethrir meggyilkolta a–e a családjukat
avégből, hogy el tudják rabolni őket? Egyáltalán, mindannyian a teherhajókról származnak? Vagy –
lehet az ő családjaik is azok közé tartoznak, akikkel Winter már felve e a kapcsolatot, akik azt hiszik,
hogy a gyermekük elszökö ? Rillao letelepede Jaina mellé a lócára.
– A művilág mindjárt belép a hiperűrbe – mondta halkan Rillao Leiának. – Még hajnal elő
megérkezünk a Menedékállomásra.

* * *

Hethrir begyalogolt a szálló csendes parkjába. A hallban nem hallatszo más, csak a medencék és
csermelyek vizének csobogása. Tigris köve e. Anakin vergődö , hogy tegye le. Tigris kegyesen
hagyta, hogy elszabaduljon, majd rögtön utána kelle szaladnia, amikor a kis ú egyenesen az
ellenállhatatlan medencék felé ve e az irányt. Leguggolt, és paskolni kezdte az egyik kör alakú,
nyugodt medence vizét, úgy, hogy minden irányban hullámzani kezde .
– Nagyuram. – A szivárványszín örvénylés reszketve láthatóvá vált, o lebegve az egyik csermely
fölö .
– Minden készen áll az ön számára.
– Megérkeztek a vendégeim? – kérdezte Hethrir.
– Igen, nagyuram – válaszolta az örvényházigazda. Gyülekeznek, hogy találkozzanak önnel.
Egy bíborszínű humanoid droid csa ogo be a hallba.
– Egyszerűen nem értem – mondta a bíbor droid – miért viselkedsz ilyen gorombán ebben a
helyzetben.
A bíbor droid egy kiszolgálódroidot követe , miközben élénken gesz kulált beszéd közben. A
kiszolgálódroid nagy hordfelületén egy csomó kisebbfajta pogygyászzsák, felnyito és még fel nem
tt

ti
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tf
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt
fi
tt
ti
tt
tt
ti
tt
tt

tt
tt

tt
fi
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt

tt
tt
tt
 nyito tartalék élelmiszercsomagok és egy csokornyi tépe , ronda virág, váza nélkül. A tehervivő
droid egy olyan zörgéssel válaszolt.
– Állj! – szólt rájuk a házigazda. A parancsoló modorban felragyogtak a szivárványszínek. A
kiszolgálódroid csikorogva lefékeze . A ronda virágok leszóródtak a földre.
– Hogy gondoljátok ezt, csak úgy zetés nélkül kisétáltok a főbejáraton?
– De hát ez nevetséges! – mondta a bíbor droid. – Csak néhány órája tartozunk a szállásdíjjal.
Emberi társaim nemsokára visszatérnek, és zetnek önnek! Ők nagyon elfoglalt emberek!
A kiszolgálódroid a lehullo virágok után kapo a fogókarjával, de csak azt érte el, hogy összetörte a
szárukat, és még jobban szétszórta a szirmokat a padlón. A szirmok zavaros nedvet ereszte ek
magukból. Lord Hethrir kifejezéstelen arccal nézte végig a jelenetet. A Proktorok tökéletes alakzatban
álltak mögö e, de a droid szorult helyzete derültséget válto ki belőlük.
– Thrip úr! – kiálto a hirtelen Anakin. Odaszaladt a bíborszínű droidhoz, és örömében körülugrálta.
Tigris azonnal utánavete e magát, de már nem tudta megakadályozni, hogy a kis ú a fura droid
lábába csimpaszkodjon.
– Anakin gazda? – kérdezte a droid. – Anakin gazda! Mit keres ön i ? Hol van a bátyja és a nővére?
Hol van a Her... az ön édesanyja?
– Vidd hátrább a gyermeket! – szólt Hethrir.
– Ön kicsoda, uram? – kérdezte a droid Hethrirtől. – Még nem tájékozta ak arról, hogy engedélye
lenne Anakin gazda felügyeletére!
– Összetéveszted ezt a gyermeket valakivel. Működési hibád van. Talán ki kellene töröltetni az
agyáramköreidet.
Tigris odasiete Anakinhoz, és sikerült lefejtenie a pici kezeket a droid térdéről. A droid megpróbált
ellenállni, de Tigris ellökte magától. Anakin vadul felvisíto , és belerúgo Tigris sípcsontjába.
– Jaj! – kiálto fel Tigris. – Ne csináld ezt, Anakin, gyere innen, hagyd o a droid urat! Elnézését
kérem, uram.
– És ön kicsoda, atalúr? Mit csinál Anakin gazdával?
Amint Tigris elszakíto a Anakint a droid lábától, Lord Hethrir előrelépe , és előkapta a fénykardját.
A fénykard vadul fellángolt. Az energiapengéje átszelte a droid fejét és testét. A markolat hirtelen
kisült. Szikrák pa ogtak a levegőben, és ózonillat terjenge . Lord Hethrir hangosan káromkodo – a
magas hangú kiáltása még jobban megrémíte e Tigrist, mint a fénykard meghibásodása – és elejte e
a markolatot. A penge hosszú csíkot égete a sima kőpadlóba, ragyogóan felfényle , majd kihunyt.
Tigris soha nem láto még ilyet. A droid egy pillanatra mintha megdermedt volna, majd hangos,
fémes csörrenéssel eldőlt. Hevesen remege egy darabig, majd elcsendesede . A bíbor festék nagy
darabokban levált róla, és felfedte valódi aranyos színét. Anakin sikítozo , és megpróbálta magát
kiszabadítani a szorításból.
– Thrip úr!
Tigris felnyalábolta és lefogta a kis út, annak minden kiabálása és rúgkapálása ellenére.
– Semmi baj, kicsim – su ogta. – Shh, shh.
A hosszú utazástól és a hosszú ideig tartó bezártságtól zavart, dühös és kimerült Anakin hisz je
frusztrált zokogássá alakult.
– Hozd ide a fénykardomat! – utasíto a Hethrir Tigrist. Tigris egy kissé rémülten, de mindenre
elszántan egyik karjában Anakint tartva óvatosan lehajolt, és megfogta a fénykard markolatgombját.
Szinte biztos volt benne, hogy fel fog robbanni; ehelye teljesen halo volt a kezében. Odanyújto a
Lord Hethrirnek, de a Lord oda sem gyelt rá.
– Könyörgöm, nézze el nekem ezt a megbocsáthatatlan háborgatást! – kérlelte az örvénylő
házigazda Lord Hethrirnek. – Ennek a droidnak sztára megbolondultak az áramkörei. Megpróbált
becsapni!
– Tüntesse el a droidot! – mondta Hethrir. – Veszélyes. Később talán majd kitöröltetjük, és rendbe
hozzuk.
– Úgy lesz, nagyuram – fogadkozo az örvény. A kiszolgálódroid felpakolta a földre omlo droidot a
hordfelületére, és elgurult az árnyékokba. Anakin rémüle ől tágra nyílt szemekkel néze a kómás
állapotban lévő bíbor–arany droid után.
– Thrip úr – su ogta. Lord Hethrir egyik kezét a kis ú homlokára te e, és a szemébe néze .
tt

tt
tt

tt
tt
fi
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt

fi
tt

fi
tt

fi
tt

tt

tt
fi

tt
tt
ti
fi

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
fi
tt
tt

tt
tt

tt

ti

tt
tt
tt
 – Ő nem lenne hasznos számodra, kicsim – mondta. – Mi vagyunk azok, akik a gondodat viseljük.

* * *

Leia és társai összetolták az ágyakat a Proktorok nagy, szellős hálótermében, és az így létrejö
hatalmas alvóemelvény már minden gyereknek elég nagy le . A szekrényekben találtak takarókat és
paplanokat, így aztán még nyito ablak melle is kellemes melegben alha ak. Rillao és Artu Detu
elmentek, hogy felügyeljenek a művilág kezelőszerveire, amíg az belép a hiperűrbe, közben Csubakka
és Leia ágyba dugta a gyerekeket. Jaina és Jacen az alvóemelvényen üldögéltek, de még nem
takaróztak be.
– Veled akarok maradni, anya – su ogta Jaina.
– Én is – mondta Jacen.
– Nem vagytok még álmosak?
Jacen megrázta a fejét, Jaina ásíto .
– Át kell mennem az Alderaanra – mondta Leia. – Szeretnétek velem jönni, és az én kabinomban
aludni?
Mindke en hevesen bóloga ak.
– Nemsokára meg fog remegni a föld – szólt Leia az összes gyerekhez. – De csak egy rövid ideig. Ez
jelen majd azt, hogy a művilág mozgásba lendült. Nem kell semmitől se félnetek. Csubakka i lesz
veletek.
A gyerekek elégede en bebújtak a meleg takaróik alá. Csubakka dúdolni kezde egy
szülőbolygójáról származó bölcsödalt. Amint Leia elhagyta a hálótermet, még lá a, hogy néhány
kisgyerek kibújik a takaró alól, odamászik a vukihoz, és befészkeli magát a csíkos bundába. A vuki
átölelte öket a karjával, és folyta a a szavak nélkül előado dalt. Leia elmosolyodo . A gyerekek
azonnal megszere ék Csubakkát. Leia átvi e Jainát és Jacent a kabinjába, és lefekte e őket a
priccsére, majd leült melléjük az ágy szélére. Jacen négyszárnyú denevére felröppent a plafonra,
megkapaszkodo és úgy maradt, lógva. Az Alderaan megremege ala uk. A művilág és pici napja
egymáshoz húzódtak, felgyorsultak, e ől kezde el reszketni és morajlani a föld. Jaina izgato an
felült, Jacen megütöge e a melle e lévő válaszfalat.
– Olyan, mintha elrugaszkodna! – mondta Jaina.
– Pontosan olyan – vágta rá Leia.
A művilág belépe a hiperűrbe, és a remegés megszűnt. Jaina befúrta magát a takarója alá.
– Ugye most megyünk, és megmentjük Anakint? – kérdezte. – És Lusát... még mielö levágnák a
szarvát!
– Igen – ígérte meg Leia, remélve, hogy igazat mond.
Most, hogy újra a hiperűrben voltak, Anakin után fürkésze . Semmilyen nyomát nem érzékelte.
– Nagyon hiányoztál, anya! – mondta Jaina, miközben az édesanyja kezét fogta.
– Ti is nagyon hiányoztál, kedvesem. Tudod, hogy köve elek benneteket a hiperűrön keresztül?
Éreztem, hogy hívtok engem. Majdnem nyomotokat veszte em... de aztán újra meghallo alak
benneteket.
Jaina belevete e magát Leia karjaiba.
– Akármikor megpróbáltuk használni az Erőt, Hethrir megakadályozo benne! Anakint akartuk vele
megvédeni. De megakadályozta! Tudom, hogy nem szabadna használnunk Luke bácsi nélkül, de azt
gondoltam... kipróbáltuk, ő mindig megakadályoz bennünket, de ha csak kicsi dolgokat csinálunk...
– Semmi baj, Jaina. Semmi baj. Büszke vagyok mindke őtökre.
Betakarta őket, és eligazga a körülö ük a meleg paplant.
– Anya? – szólalt meg Jaina.
– Igen, édesem.
– Meg tudjuk őket állítani?
– Kit kell megállítani? Mit megállítani?
– Jaina és én nem halljuk úgy egymást – mondta Jacen – ahogy Luke bácsi taníto a nekünk.
Leia aggódva ráncolta össze a homlokát.
– Édesem, miért nem?

ti

tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

 – Mert Hethrir nem engedi!

– De ő nincs is i , kedveseim. Egyáltalán nincs a közelben, hozzátok sem tud nyúlni.
– De még mindig hozzánk tud nyúlni – su ogta Jaina.
Leia behunyta a szemét, majd a lehető legszélesebbre nyito a belső érzékeit. Semmit sem talált.
Kinyúlt, amennyire csak tudo . Érezte a gyermekei félelmét, érezte, mit tapasztaltak, amikor Hethrtr
gyakorolt fele ük hatalmat. Nagyon felkavarta a dolog.
– Nincs i – mondta kedvesen újra. – Biztonságban vagytok.
Jaina és Jacen megölelték egymást. Az általuk teremte védőfal halvány pislákolása szikraként hunyt
ki félelmük vízesése ala . Hethrir elment, de olyan félelmet hagyo maga után, amit Leia nem
érzékelt. Leia magához ölelte a gyermekeit. Jaina és Jacen kétségbeese en szoríto ák. Tágra nyílt
szemekkel, lobogó hajjal Rillao szaladt be a kabinba.
– Mit csinálnak? Kik maguk? Ki... – A gyerekekre néze , majd Leiára. – Maguk Jedik.
Leia megrázta a fejét.
– Nem – mondta. – Képzetlen vagyok, a gyermekeim pedig még csak most kezdték el a
kiképzésüket... de honnan tudja?
– Maguk okozták életem egyik legrosszabb fejfájását.
– Vidd el innen Hethrirt, anya! – su ogta Jacen.
– Ő már elment innen, drágaságom. Nem nyúlhat már hozzád.
De Jaina és Jacen továbbra is úgy néztek rá, mint akik nem tudják elhinni, hogy Hethrir távolról is
tud hatni rájuk. Rillao leült az ágy szélére Leia és a gyerekek mellé. Ujjai hegyével noman beletúrt
előbb Jaina, majd Jacen hajába. Ők tágra nyílt szemekkel, rémülten és lenyűgözve gyeltek.
– Édesanyátoknak igaza van – mondta Rillao. – Hethrirnek nincs hatalma többé fölö etek.
Rillao halkan tovább beszélt. Amint beszélt, amint simoga a a gyerekek haját, a rémület lassan
szertefoszlo az érintése nyomán. Leia döbbenten ránéze a nőre.
– Most már jobb? – kérdezte Rillao.
Jaina és Jacen egy pillana g habozo , mintha olyan sokáig nem lá ák volna a napfényt; hogy el sem
hiszik, hogy most visszatért hozzájuk. Aztán Jaina hangosan felnevete , Jacen pedig elmosolyodo .
Felugro ak. Megfogták egymás kezét, és pörögni kezdtek körbe–körbe, megfogták Leia és Rillao kezét
is, és beránto ák őket is a körbe. A gyermekek védőfala, mint valami egyre növekvő forgószél, újra
felvonódo . Nevetésük betöltö e a szobát. Lerogytak az ágyra, neve ek és kacagtak. Leia melléjük
csüccsent, és átölelte őket. Rillao leguggolt a sarkára melle ük, és csendesen mosolyogva gyelt.
– Köszönjük, köszönjük! – kiálto a Jaina.
Jacen komoly tekinte el néze Rillaóra.
– Igen, köszönjük szépen – mondta ő is.
– Nincs mit. – Rillao Leiához fordult. – Beszélnünk kell egymással.
– Igen. Beszélnünk kell. – Leia összeszedte az ikreket. – De nagyok vagytok már! – mondta nekik. A
priccsre te e és megint betakarta őket. Kimerültek és végre nyugodtak voltak. Megcsókolta őket, és
leült melléjük. Egy pillanat múlva már mindke en aludtak.
Rillao már kiment a kabinból. Leia a másodpilóta ülésében talált rá, és a művilág egét bámulta, arcát
megvilágíto ák a hiperűr fényei.
– Ki maga? – kérdezte Leia. – Maga Jedi, ugye? Egy igazi Jedi–lovag!
– Az voltam – su ogta Rillao.
Leia leült a pilótaülésbe, és a rrerreo felé fordult.
– Meséljen!
– Lord Vader... tanítványa voltam.
– De... – ltakozo Leia.
Rillao egy intéssel beléfojto a a szót.
– Titokban taníto . Még amikor a Birodalom emberala lényeknek nyilváníto a a fajunkat és
elpusz to bennünket, még akkor is maga melle tarto engem... és egy társamat.
– És amikor a Birodalom megbuko , mindke en elmenekültek. – Leia higgadtan beszélt, erősen
fegyelmeznie kelle magát, hogy ki ne mutassa rémületét. Rillao a Birodalom eszköze?
tí
tt
tt
ti
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

ti
tt

tt

fi
tt
tt
tt

tt
tt

tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt
tti

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
fi
fi
tt

tt

fi

tt

 – Ez nem volt ilyen egyszerű – mondta Rillao. – Amikor mindke en atalok voltunk, épp a
tanulmányaink kezdetén...egymásba szere ünk. – Lord Vader hi benne, hogy olyan gyermeket fogok
szülni, akinek rendkívüli képességei lesznek, és akit a Birodalom hasznára tud formálni.
– És... ez történt? – kérdezte Leia. Ez lehete azoknak a híreszteléseknek az alapja, ami után Luke
elkezde nyomozni, gondolta. Vajon mivel áll szemben a bátyám? Egy ú, aki olyan tehetséges, mint
Anakin, és akit az apám, Darth Vader, a Sith Fekete Lovagja képeze ki... Megborzongo a
gondola ól.
Rillao kedvesen elmosolyodo .
– Szültem egy gyereket. Egy közönséges, drága gyereket. Tigrist... Annyira boldog voltam, amikor
kiderült róla, hogy nincs tehetsége az Erő alkalmazásához.
– Boldog!? – kiálto a Leia, egyszerre megkönnyebbülve és megdöbbenve.
– Még a gyermekünk születése elő én... Lord Vader várakozásainak nem megfelelő tanítványnak
bizonyultam.
– De hát magának rendkívüli képességei vannak! – mondta Leia. – Hogy nem felelt meg a
várakozásainak?
– Nem találja ki, barátom? – Mosolyodo el szenvedélyesen, kivillantva szokatlanul kiálló szemfogát.
Leia várt.
– Nem csábíto el a sötét oldal – folyta a Rillao. – Elutasíto engem. Nem volt meg bennem a vágy,
hogy mások fele uralkodjak. Nem tudtam megérteni az ő kényszerét, hogy megszerezze ezt a
hatalmat, mint ahogy ő sem érte e, én miért menekülök előle.
– Az élete végén – mondta Leia – megérte e.
– Akkor talán nyugalmat talált. Örülök neki. De amikor én ismertem őt, akkor még űzte ez a
kényszer. Nem tudta elnézni nekem a gyengeségemet. Lelila, én egy adomány birtokosa vagyok.
Képes vagyok gyógyítani, erősíteni, megnyugtatni az embereket.
– Mint ahogy az én gyermekeimet is meggyógyíto a és megnyugta a – mondta Leia. Rillao
bólinto .
– Lord Vader meg lto a nekem, hogy használjam a
gyógyítói képességemet. Erre én ellenálltam a parancsának. Lord Vader és a szerelmem is
megbízhatatlannak bélyegze . Ezt már nem bírtam elviselni – folyta a. – Lord Vader állandóan rajtam
gúnyolódo . A szerelmem... már nem szerete olyan forrón, de az érzelmei nem enyésztek el. Ezt
nem tudtam elviselni. Azt elviseltem volna, ha a szerelmet a gyűlölet váltja fel. De a lenézést...
Olyan hosszú szünetet tarto , hogy Leia már–már azt hi e, nem fogja – nem tudja – befejezni a
történetét. Leia gyengéden megfogta Rillao kezét.
– Mi történt?
– Lord Vader kinevezte a szerelmemet... rájö , hogy ő az, akinek mondtam már a nevét, hogy ő
Hethrir... az Igazság Prokurátorának. Ráparancsolt, hogy pusz tsa el a saját szülőbolygónkat, s hogy
erőszakosan hurcoltasson el egy hajórakományra valót a népünkből.
– A saját világát! A saját népét! Hogyan... – De tudta, hogyan. Nem ez volt az egyedüli eset.
– A hűségét, a Birodalomhoz kötődő megkérdőjelezhetetlen hűségét bizonyíto a be. Azt gondolta,
ha bizonyságot tesz, akkor a Birodalom végérvényesen embernek nyilvánítja. – Keserűen felnevete .
– Kíváncsi vagyok, miután elpusz to a a világunkat, ki akarta őt emberként kezelni.
Leia bólinto . Az Alderaan elpusz tása után ő is ugyanezt gondolta.
– Még mielő a gyermekünk megszülete , elszöktem. Miután a világra jö , a legkisebb,
legjámborabb, legtávolabb eső világokon rejtőztem el. Lord Vader nagy reményeket fűzö a amhoz,
és én féltem a ól, amit akkor te volna, amikor felfedezi, hogy a am nem felelt meg az elvárásainak.
– Mint ahogy a saját a sem – su ogta Leia. – Nem, nem számít, túl nehéz lenne elmagyarázni, nem
akartam félbeszakítani.
– Amikor a Birodalom megbuko – folyta a Rillao azt hi em, a ól kezdve biztonságban leszünk.
Nem is tudtam, hogy mi történt a szerelmemmel. Azt hi em, hogy meghalt. Szomorú voltam mia a,
szomorú a világom mia , amit a Birodalom gőgje pusz to el. Szomorú voltam a megmaradt népem
mia , akiket általam ismeretlen helyre küldtek az űrben. De a gyermekem sok boldog pillanatot
szerze nekem. Olyan boldogok voltunk, amennyire egyedül lehe ünk. Soha nem válaszoltam, ha az
apjáról kérdeze . Gyakoroltam a hivatásomat, de csak tokban. És aztán felfedeztem, hogy nem kell
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt

tt
tt
tt

tt
ti
tt
fi
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tí
tt
tt
tí
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tí
ti
tt
tt
tt
tt

tt
tí
tt
tt

tt

fi
tt
tt
tt
fi

tt

fi
tt

tt

tt

tt

fi

ft
tt

 szomorkodnom a szerelmem halála mia . Az, akit egykor szere em, felfedeze bennünket.
Egyfolytában minket kerese . Elköltö e erre az egész vagyonát. Előre lá a a Birodalom bukását, és
felkészült rá. Harcoltunk egymással. – Szégyenkezve félrefordíto a a fejét. – Legyőzö .
– Maga a gyógyítást gyakorolta. Ő a harcot.
– Legyőzö – mondta Rillao, gyelmen kívül hagyva Leia megbocsátó szavait. – Bebörtönzö . Elvi e
a gyermekünket. A gyerek már öt éve nála van.
És, döbbent rá Leia, Hethrir öt éve börtönözte be Rillaót a teherhajóba, és öt évig kínozta
egyfolytában.
– Mit akart magától? – kérdezte halkan Leia. Hethrir egyszerűen megölhe e volna, de örökös
szenvedésre ítélte magát.
– Természetesen vissza akart magának szerezni mondta Rillao. – Vagyis meg akart törni. Ő nem te
különbséget a két dolog közö , mindaddig, amíg be nem hódolok neki. Kelle neki egy társ, vagy egy
eszköz, aki erősí az ő hatalmát majd az Újjászülete Birodalomban. – Szé árta hosszú ujjait, hogy
láthatóvá váljanak sebekkel boríto tenyerei, majd ökölbe szoríto a a kezét. – És azt akarta, hogy a
gyermekünk az örököse legyen. Az Újjászülete Birodalomnak és az ő sötét hatalmának.
Ismét elmosolyodo , de a szeme megtelt könnyekkel.
– Az én drága kis am... Félek a ól, amit Hethrir öt év ala vele te . Nem képes eleget tenni az apja
elvárásainak. Hethrirhez hasonlóan őt nem fogja elcsábítani a sötét oldal. Lehet belőle tudós, művész
vagy felfedező diplomata. De Jedi belőle nem lesz.
– És maga nem lá a őt öt éve! – kiálto fel együ érzésében Leia. Megpróbálta elképzelni, hogy
Jaina és Jacen öt évig távol lenne tőle. Nem tudta, hogy élné azt túl.
– Lá am őt – mondta Rillao. – Eljö a kamrámba a lordjával. Árulónak, puhánynak és bolondnak
neveze .
Megtörölte a szemét a kézfejével, dühösen mázolva szét a könnyeit.
– Meg kell öt találnom, Lelila – mondta. – Lehet, hogy már el is vesze a számomra... De talán
Hethrir még nem tudta kiölni belőle a kedvességét. Visszaadta a reményt, amit a gyerekei mondtak
róla.
– A nevem nem Lelila...
– Nem kell, hogy elárulja nekem...
– Hanem Leia. És amikor majd megmentjük Tig... a át és az enyémet, elmegyünk az o honunkba, a
Coruscantra. O biztos menedékre fog találni. Lesznek bajtársai. Luke, a vérem, Luke Skywalker...
nagyon örülni fog önnek!
Leia legnagyobb megdöbbenésére Rillao – kissé ügyetlenül a pilótafülke szűkössége mia – fél
térdre ereszkede elő e.
– Leia, az Alderaan hercegnője – su ogta. – A szabadságharcos, a Birodalom romba döntője, az Új
Köztársaság létrehozója. Felajánlom önnek a hűségemet. Fel kelle volna ismernem...
Leia annyira zavarba jö , hogy összefogta a haját, és elkezdte befonni, majd egy rendetlen kupacba
tornyozta a feje tetején.
– Inkognitóban utaztam – mondta.
tt

tt

tt

tt
ti
fi
tt
tt
tt
tt
tt

tt
fi
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt

fi
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt
 11. fejezet
Leia megölelte Csubakkát, mikor az átszállt azalderaanra és bejö a nő kabinjába, hogy megnézze,
Jaina és Jacen biztonságban vannak–e. A többi gyerek Grake gondos felügyelete ala a művilágon
aludt, amelyet beprogramoztak, hogy menjen a Munto Codrura. O a gyerekek biztonságban lesznek,
és megkezdődhet a munka, hogy megtalálják az o honukat és a családjukat.
– Maradsz a kabinomban Jainával és Jacennel? – kérdezte Leia Csubakkát. – Nem akarom őket
egyedül hagyni.
Csubakka egy kérdést horkanto .
– Igen – válaszolt Leia. – Te is kitűnő navigátor vagy, de Rillao ismeri a Menedékállomásra vezető
útvonalat.
Csubakka elmorogta a véleményét az olyan navigátorról, aki már nem repült öt éve, de a morgása
csak komédia volt. Hatalmas kezét gyengéden Leia fejére te e, és leült a priccs szélére, ahol az ikrek
aludtak. Leia a pilótaüléshez siete . Felszállt az Alderaannal a művilágról. A művilág elenyésze a
hiperűr ragyogásában a menedéke felé vezető útján. Leia átadta a kezelőszerveket Rillaónak. Úton
voltak a Menedékállomás és Anakin felé.

* * *

Han elégede en sétált a csendes ösvényen. Micsoda nagyszerű éjszaka volt! Senki nem háborga a,
pengeéles gondolkodását a kitűnő sör még továbbélezte, és nem tompíto a, nem kelle semmi mia
aggódnia, csak ösztönből kártyáznia. És nyernie. Csuda klasszul érezte magát. És tudta, mit kell
Waruval csinálniuk. A panzió hallja teljesen kihalt volt. Emia egy kicsit csalódo le . Ha a házigazda
feltűnt volna, és a szállásdíj mia zakla a volna, csak felnevetne, és az örvény lábához hajítaná a
lóvét. Vagy behajítaná a vendéglős csavaros torkába. Hirtelen megcsúszo a kőpadlón, és majdnem
elese .
Mi a!?... gondolta. Nem vagyok ennyire részeg.
Lenéze a cipőtalpa ala lévő foltra. A repedt ko urkolaton virágszirmok voltak szétszórva. Az egyik
sziromra lépe rá, az szét is mállo a sarka ala . A szirmok pont úgy néztek ki, mintha arról a virágról
hullo ak volna le, amellyel Thripio díszíte e fel a reggelizőasztalt. Lehet, hogy a takarítódroid
szemétnek nézte őket, és elvi e kidobni, mondta magának Han. Közben meg a földre ejte e. Han
ke esével szedte felfelé a lépcsőket. A legjobb, ha odaadja a szállásdíjat Thripiónak. Hagyni kell a
zetést a droidra, mivel legutóbb is ő volt az, aki magyarázkodo és bocsánatot kért a szállásadójuktól
a késedelem mia . Teljesen fáradtnak érezte magát. Már alig várta az elő e álló alvást. Délután vagy
este pedig majd lehiggasztja Luke–ot. És én is lehiggadok, gondolta Han. Ha a kölyök nem ugrik újra a
torkomnak, minden rendben lesz.
A kódja nem nyito a ki a szobája ajtaját.
– Hé! – csapo rá az ajtóra. – Engedjetek be!
Néhány pillanat múltán az ajtómonitoron egy gyönyörű nő képe jelent meg, akinek zilált volt a haja,
és csak úgy körülcsavart valami ruhát magán.
– Ez nem a legmegfelelőbb idő az üzletre – mondta. – Jöjjön vissza valami civilizáltabb órában. Akkor
majd elmegyünk a hajómra, és én megmutatom az új árut.
– Üzlet? Áru? Mi? Ki maga? Mit csinál a szobámban? – Hogyha Luke meglátja ezt a nőt is, soha nem
magyarázom meg neki, hogy nem csináltunk semmit Xaverrivel, gondolta Han. Soha nem fogom tudni
elhitetni vele, hogy az egész csak félreértés.
– Ez az én szobám, uram, és már benne alszom.
Han közelebb hajolt, és újra ellenőrizte a szobaszámot. Nem, nem téveszte e el.
– De hát napok óta i lakom! – mondta. – A cuccom a szekrényben van!
– Az én dolgaim vannak a szekrényben. Menjen el, vagy hívom a panzióst. – Az ajtómonitor kihunyt,
és a nő nem felelt sem a kopogtatásra, sem Han kiabálására. Két nagydarab droid gördült Han felé,
egy–egy a folyosó mindkét végéből. Úgy néztek ki, mint Artu Detu, ha növekedési hormonnal
kezelnék. Egy á ogó manőverrel a lépcső felé terelték Hant, és durva lökdösődéssel válaszoltak a
fi
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt

tf

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
 ltakozó kiáltásaira, aztán a kemény bánásmód eredményeképp egyikük elölről, másikuk hátulról
fogta közre a fér t. A hallban már várt rá a panzió tulajdonosa.
– Mi folyik i ? – kérdezte Han. – Ki az o az én szobámban? Hol vannak a társaim? Hol van a
cuccom?
– Az intézményemet lefoglalták egy konferencia résztvevői – mondta a tulajdonos. – Ön és a társai
folyamatosan késtek a szállásdíjjal, így követeltem tőlük, hogy nézzenek más menedék után.
Han odadobo egy maréknyi kreditet a panziósnak. A kreditek keresztülrepültek a légörvényképen,
és szétszóródtak a medence vizének felszínén.
– I van.
– Már túl késő.
A két túlméreteze droid meglökte Hant hátulról, és taszigálni kezdték a kijárat felé, közben
átgurultak a virágszirmokon, és ezzel hatalmas bűzfelhőt kavartak fel.
– Várjon! Hallgasson ide! – Han meglökte a droidokat. Semmi hatás. Egyre jobban nekifeszültek, és
akadálytalanul folyta ák az előrenyomulást.
– A enébe, hol vannak a barátaim?
– Nem tudom – mondta a forgószél. – Továbbá, nem is érdekel.
A droidok olyan durván lökték ki az épületből, hogy majdnem leese a lépcsőről. Az ajtó
becsapódo mögö e. Han belekáromkodo a meleg, párás éjszakába. Hová mentek, kérdezte
magában. Nincs is pénzük...
Amint Han útnak indult, felkelt a kristálycsillag. Az első napfelkelte már nem szemben következe
be a másodikkal, a második napfelkelte lesöpörte az első naplementét az égről. A Crseih Állomás
maga mögö hagyta a kristálycsillagot, amely közelebb került a fekete lyukhoz. A fekete lyuk is a
horizont fölé emelkede , ő okozta az első napfelkeltét. Amikor már majdnem együ álltak, a fekete
lyuk lángoló örvénye szinte felrobbanni látszo a látóhatár fele . Az izzó örvénylés által okozo
interferencia és a sugárvédő pajzsok véletlenszerűen működő védműve közö Han komlinkje
megbízhatatlan volt. Megpróbálta elérni Luke–ot vagy Thripiót, de nem kapo választ. Megpróbált
szta fejjel gondolkozni. Hát persze: nincs más választásuk, vissza kelle menniük a Falconra. Sokkal
több bajjal járna visszajönni, és engem keresgélni, amikor egy szóval sem említe em, hogy hová
megyek. Ha más lehetőség nincs, úgyis visszamennék a leszállópályához...
Határozo léptekkel elindult az ösvényen. Hirtelen egy picit elhomályosult körülö e minden fény.
Han felnéze az égre. A fehér törpe a fekete lyuk akréciós korongja mögé került. Egy rövid időre
ki sztultak a kommunikációs csatornák. Han hívta a Falcont. A Falcon automata rendszerén kívül senki
sem válaszolt. Senki nem járt a hajón, mióta Thripio elhozta a tartalék élelmiszereket. Sem Thripio,
sem Luke nem hagyo üzenetet. Épp amikor Han közvetlenül Luke–ot kezdte hívni, a fehér törpe
előbukkant a társa mögül. Az interferencia újra felerősödö , és elvágta Hant a Falcontól.
Csak nem ment vissza Luke Waruhoz, gondolta magában. Talán még nem is tudja, hogy kihajíto ak
bennünket a szobánkból. Talán Thripio elment őt megkeresni...
Újra felragyogo a napfény. Ahelye , hogy a fehér törpe ellebege volna a fekete lyuktól, o cirkált
elő e. Excentrikus pályája fázist válto egy közelebbi körpályára. A fekete lyuk közelebb ránto a
magához a kristályos fehér törpét. Amint a kristálycsillag forogni kezde a fekete lyuk körül, egy
ragyogó plazmanyaláb szakadt ki a felszínéből. A haldokló csillag a fekete lyuk körül örvényle , és
minden fordulatára plazma hullámzo ki belőle. A két csillagból egy páros fényörvény alakult ki.
A ke őscsillag egyre magasabbra hágo az égen, furcsa, bántóan éles fényük bemárványozta a
kupolát és a talajt. Han pislogo , és sokkal jobban szere e volna, ha ez a fény sztább, melegebb,
közönségesebb. Nem is akarta tudni a röntgensugárzás erősségét. Thripiónak igaza volt a sugárzással
kapcsolatban, gondolta Han.
Han megérkeze a fogadókupolába, ahol a jelzőtáblák és a boltok fényei elmosták a fekete lyuk
ragyogását. A fogadókupola most, a dupla hajnal ala is mozgalmas, harsány és zajos volt, mint akkor
is, amikor csak a csillagok ragyogtak, vagy éppen éjfél volt. Han felsóhajto . Nem érdekelte semmi
sem, amit a fogadókupola kínálhato neki. Minden, amire most vágyo , néhány órai alvás volt.
Ehelye Waru épületegyü ese felé caplato , és azt gondolta: nem hallo ak az i eniek még a
tömegközlekedésről?
ti
ti
ti
tt
tt
ff
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
fi
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
ti
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt
 ***

Az Alderaan olvadt burkolata reszkete a röntgensugarak ostroma ala , amint bevete e magát a
különös rendszerbe.
A Menedékállomás, egy halom szabálytalan alakú, kráterekkel szabdalt aszteroida, amelyet
közlekedőfolyosók és gravitációs mezők fogtak össze, elő ük forgo az űrben. A látványra Leia
felhúzta a szemöldökét. Még soha nem járt a Menedékállomáson, mégis ismerős volt neki. Nem
létezhet egyszerre két ilyen furcsa űrállomás!
– Ez a Crseih! – kiálto fel ugyanabban a pillanatban, amikor Artu Detu is ezt a következtetést vonta
le.
– A Crseih Állomás!
– Igen – mondta Rillao. – A valódi neve Crseih. A kereskedők körében Menedék néven ismert.
Honnan ismeri?
– A férjem és a vérem i vannak – felelte. Egyszerre érze reményt és örömöt. – Ha Anakin i van,
Luke–nak tudnia kell róla!
Csak le kell szállnia a Crseih Állomáson, és már meg is találja a kis út, aki már biztonságban és
szabadon várja őt. Elképzelte, amint Anakin fut felé, amint átöleli a nyakát, és összebújnak. Elképzelte,
amint a szívében lévő üres helyet kitöl Anakin jelenléte.
Megpróbálta elérni Hant, vagy legalábbis hívni a Millennium Falcont, de ugyanaz az erős sugárzás,
amely már a Munto Codruról akadályozta a kapcsola artást, most egyszerűen kisöpörte őt az éterből.
A ke őscsillag őrjöngése elvágta a Crseih Állomást a galaxis többi részétől.
– Türelem – mondta Rillao. – Nemsokára megtaláljuk őket. Nemsokára mindent megtudunk.
– Úgy beszél, mint a bátyám!
Leia szorongva felsóhajto . Legjobb tudomása szerint Hannak és Luke–nak már be kelle fejezniük a
nyomozásukat – szabadságukat – és elindultak hazafelé, még mielő Hethrir a Crseihre hozta volna
Anakint. Hogy nehogy elsírja magát, Leia visszafojto a a lélegzetét. Kezét a szeméhez szoríto a, és
olyan messzire terjeszte e ki Jedi–érzékeit, amennyire csak tudta. Nem érze semmit. Hagyta, hogy
az ölébe hulljon a keze. Rillao gyengéden megsimoga a a vállát.
– Még messze vagyunk a Crseihtől – mondta. – Még ne aggasszuk magunkat feleslegesen.
Leia lá a, hogy Rillao is megpróbálta ugyanúgy megkeresni Tigrist, mint ahogy ő Anakint, és neki
sem sikerült. Leia megrázta magát, és megpróbálta megfogadni Rillao tanácsát. Leia elő , túl a
Crseihen, ke ős csillagrendszer tündöklö . Egy fehér törpe csillag keringe egy ragyogó törmelékből
álló örvény körül. Az örvény közepén lévő fekete lyuk folyamatosan tépte–szagga a a fehér törpe
felszínét, robbanásszerűen elpusz tva a csillaganyagot. Leia lenyűgözve gyelte vad szépségét.
– Ez a legkülönösebb rendszer, ahol valaha is jártam – mondta Leia, csakhogy elterelje valamivel a
gyelmét. – A legkülönösebb és a legerőszakosabb.
Artu Detu felcsiripelt, és gejzírként kezdte ontani páncélja fölé az információkat. Izgato an
csicserge . Leia megfejte e, amit Artu kive te nekik.
– Azt mondja, valóban különös – mondta Leia. Artu kinagyíto a az információhalmaz egy részét, és
Leia elé ve te .
– Haldoklik? – kiálto a Leia. – A csillag haldoklik? – Közelebb hajolt, hogy jobban lássa, amit Artu
mutat neki. –Minden fehér törpe csillag haldoklik. A csillag... éppen megfagy.
– A csillag megfagy? – szólt Rillao kételkedőn. – Azt hiszem, az ön droidja viccel velünk.
– Artunak sok jó képessége van – mondta Leia de a humorérzéknek híján van. I az történik, hogy a
csillag olyan sűrű, hogy valójában nem más, mint kvantumplazma. Nagyon–nagyon öreg, olyan öreg,
hogy már nem is izzik. Összes hőjét leadja az univerzumnak, közben egy hatalmas kvantumkristállyá
fagy.
Leia hirtelen valami nyöszörgést hallo a közlekedőfolyosó túlvégéről. Felugro és a pilótafülkéből a
kabinjába szaladt, a gyerekeihez. Csubakka melle ük ült, és védelmezően föléjük borult. Jaina és
Jacen felébredtek, Jaina sírva, Jacen sápadtan és csendben.
– Nincs semmi baj, drágáim – mondta Leia. Ő és
Csubakka átölelték őket. Most már azt gondolta, bárcsak a művilágon hagyta volna őket épségben
és biztonságban.
fi

tt

tt
tt
tí
tt
tt
fi

tt

tt
tt
tt
tt
tt

tí
tt
tt
ti
tt
tí

tt

tt

tt
tt
tt

tt

tt

tt

fi
tt
tt
tt
fi
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt

 – Visszajö Hethrir? – su ogta Jaina.

– Nem – mondta Leia. – Soha nem engedem a közeletekbe. Rosszat álmodtatok?
Jaina komoran bólinto Csubakka karja közül.
– Fáj a fejem, anya. – Jacen szorosan megölelte Leiát. Leia dúdolva ringatni kezdte a kis út. Kis idö
múltán mindke en visszaaludtak. Leia betakarta őket; Csubakka megerősíte e a védőberendezéseket
körülö ük.
Az Alderaan perceken belül landolhato a Crseih Állomáson.

* * *

Tigris belépe a Crseih Állomás gyűléstermének utasbejáratán. A hosszú kőpadok tele voltak.
Csillogó fehér bársonnyal vonták be azt a díszemelvényt, amelyet Lord Hethrirnek állíto ak. A
ragyogóan fehér há ér elö Hethrir arany és vörös haja lángként tündökölt, sötét szeme pedig izzani
látszo . Tigris felismerte a legtöbb vendéget, aki Lord Hethrirre várt. Lady Ucce a dicsőség
páholyában ült, azon a helyen, amit az Újjászülete Birodalom legbőkezűbb támogatóinak tarto ak
fönn. Lord Qaqquqqu Lord Hethrir kisebb párthívei közö foglalt helyet. A legtöbb vendég járt már a
művilágon vagy üzle ügyben, vagy csak Hethrir kegyét keresni. A többiek olyan Proktorból
előléptete Birodalmi I ak voltak, akiket tokban küldtek dolgozni az Újjászülete Birodalom javára.
A gyűlés résztvevőinek ilyen összetétele valami egészen különleges eseményt jelze Tigrisnek. Az I ak
halvány színű egyenruhájukkal, kitüntetéseikkel, elegáns, hosszú kabátjukkal külön felhívták magukra
a gyelmet. Minden szabad ember, aki részt ve a gyűlésen, a Birodalom emlékének és Lord Hethrir
az Újjászülete Birodalom megteremtésére kidolgozo tervének szentelte magát és vagyonát. Soha
nem gyűltek még így össze. I valami új és különös dolog történik. Tigris büszke volt, hogy részt
vállalhat benne, ha mégoly kicsit is. Minden vendég kíséretében o volt egy–egy non–humán
gyermek, és – természetesen – minden vendég ember fajú volt. Az emberek feladata volt a Birodalom
helyreállítása, hisz így visszanyerhe k a hatalmukat. Tigris lá a azt a kentaurgyereket is, aki Anakin
nővérével dacolni mert Lord Hethrir iskolájának szabályaival. Az igazat megvallva a teremben lévő
rabszolgagyermekek jó része abból a csoportból származo , amelyet Lord Hethrir válogato ki és
ado el. Tigris furcsállo a, hogy a vendégek vajon miért akarnak maguknak ilyen atal és képzetlen
rabszolgákat, akiket még pórázra is kell fűzniük. Néhányan közülük az anyjuk után sírtak. De nem a
Tigris feladata volt, hogy kri zálja Lord Hethrir vendégeit.
Tigris a legnagyobb csendben, továbbra is Anakin kezét fogva ülőhelyet kerese maguknak.
Körülö ük minden vendég felállt és fejet hajto . Tigris is lehajto fejjel bámulta a földet, és várta,
hogy Hethrir engedélyt adjon arra, hogy újra felnézzen. A Lord Hethrir kíséretét alkotó atal
Proktorok bemasíroztak az ajtón, majd fel a dísztribünre, ahol felsorakoztak a pódium két oldalán.
Lord Hethrir méltóságteljesen bevonult a terembe.
– Úgy tervezed, hogy meg akarod tartani a fénykardomat?
Tigris rémülten vigyázzba vágta magát Hethrir mély és vészjósló hangjára. A Lord összevont
szemöldökkel őt nézte. Tigris elsápadt. A fénykard markolata erősen lehúzta rongyos ruhájának
zsebét. Ügyetlenül előkotorta és átnyújto a urának. Azonnal Hethrir után kelle volna mennie a
szobájába, és át kelle volna adnia a fénykardot. Ehelye ő Anakint nyugtatga a. Hagynia kelle
volna, hagy sírjon, amíg meg nem nyugszik. A gyereknek előbb vagy utóbb, de meg kell tanulnia
fegyelmeznie magát. Hethrir végigment a padsorok közö a közpon átjárón, és elfoglalta a helyét a
pódiumon.
– Helyet foglalhatnak – mondta Hethrir.
De az egyik vendég állva maradt. Tigris felismerte őt, Brashaanak hívták, és Lord Hethrir kíséretében
egy középszerű alaknak számíto . Hogy merészel ellenkezni Hethrir parancsával? Lord Hethrir
szemmel láthatólag üdvözlően néze Brashaara, bár Tigris felfedeze némi derültséget is az
arckifejezésében. Derültséget és lenézést. Brashaa megrögzö fukar volt. Még csak rabszolgával
sem kísérte e magát. Ehelye Anakin háziállatát húzgálta maga után egy vastag láncon. Lord Hethrir
ingyen adta a ronda hatlábú kreatúrát Lady Uccénak. Az állat lihege és nyüszíte , vastag, üreges
agyarairól csöpögö a nyál. Lady Ucce biztos nagy haszonnal adta el Brashaanak.
– Mi van, Brashaa? – kérdezte Lord Hethrir.
fi
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
fj
tt
tt
tt
ti
tt
tt
tt
ti
tt

tt

ti
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
fi
tt
fi
fi
tt
tt

tt
tt
fj
 – Nagyuram! Sok éve ígéred már, hogy cselekedni fogsz. Elfáradtunk már az Új Köztársaságtól való
rejtőzködésben.
Anakin meglá a az agyaras lényt. Felpa ant a padról, és oda is szaladt volna hozzá, ha Tigris vissza
nem fogja.
– Ülj nyugodtan, kicsi gyerek! – su ogta neki.
– Anakin oda akar menni vauvauhoz! – mondta Anakin.
– Csi !
Lord Hethrir nem válaszolt semmit Brashaanak. Csendben és vészjóslóan várakozo , míg Brashaa
összeszedte a bátorságát, hogy tovább folytassa.
– Nagyuram, iszonyúan elfáradtunk már abban, hogy a non–humánokat egyenlőnek tekintsük.
Tennünk kell valamit, de hamar, mielő gyermekeinket megmételyezi ez az egalitárius propaganda,
mielő a mi generációnk túlságosan megöregedne, hogy cselekedhessen, és harcba szálljon a
bitorlókkal!
– Úgy látom, nem bízol bennem, Brashaa – mondta
Hethrir.
– Az életemet és a vagyonomat is rád bíznám, nagyuram. Csak arra gondoltam...
– Gyanítom, kételkedsz bennem, Brashaa.
– Egyáltalán nem, nagyuram. Egy pillana g sem.
– Kíváncsi vagyok, elárultál–e már engem, Brashaa.
– Nagyuram! – ltakozo Brashaa. Félelmében egyre sápadtabb le . Tigris sajnálta őt, de el is
borzaszto a, hogy ez az ember meg merte kérdőjelezni Lord Hethrirt.
– Távozz, Brashaa! Nincs helyed a gyűlésünkön. Nem bízom a füledre a tervemet.
Brashaa a fér ra meredt, egy szava sem volt, hogy védekezzen. Tétován várakozo , mintha azt
remélné, Lord Hethrir visszavonja az előbb kimondo szavait. Lord Hethrir Brashaara néze , akinek
lassan elvörösödö az arca. Látszo , hogy nehezen kap levegőt. A körülö e ülők mind elhúzódtak
tőle, mintha a ól félnének, megfertőzi őket. Brashaa orrából szivárogni kezde a vér. Anakin
felmászo a pad ülőkéjére, és tágra nyílt szemmel, csendben gyelte az eseményeket. Brashaa
elejte e a nagy fogú lény láncát, aki éppolyan feszülten gyelte a gazdáját, mint Anakin.
– Könyörgöm, bocsáss meg nekem, nagyuram!
Lord Hethrir egyszerűen csak nézte őt. Az áruló a padsorok köz átjáró felé tántorgo . Lord Hethrir
követői utat nyito ak elő e. Senki sem nyúlt feléje, hogy segítsen neki.
– Bocsáss meg, nagyuram!
Lord Hethrir egy ilyen provokáció után senkit nem hagyna életben. Tigris félrenéze , és bár
szégyellte gyengeségét, de nem akarta végignézni egy másik ember halálát. És Brashaa még mindig
nem ese el. Léptei elhallatszo ak még a terem hátsó traktusába is.
– Bocsáss meg, nagyuram!
Tigris pont akkor fordult vissza, mikor Brashaa kimenekült az ajtón. Az agyaras lény körülnéze ,
felcsapta a fülét. Megcsörrent a lánca. Senki nem mozdult, hogy visszatartsa. Tigris Lord Hethrir felé
fordult. Teljesen megdöbbent a Lord feszült arca lá án. Arcszíne a megszoko nál sokkal sápadtabb
volt: szürke kontraszt ruhájának csillogó fehérje és a drapéria lágy fehér bársonya elő . Azt akarta,
hogy Brashaa meghaljon, gondolta Tigris. De valami – valami nem úgy ment, ahogy annak kelle
volna. Pont úgy, mint ahogy Lord Hethrir fénykardja is elromlott... Anakin lecsüccsent Tigris mellé az
ülésre.
– Rossz emberek, Tigris – mondta őszintén.
– Csi , kicsim. – Tigris remélte, Lord Hethrir nem hallo a meg. Anakin rákulcsolta szurtos pracliját
Tigris kezére. Tigris hagyta. Zavartan és boldogtalanul próbálta elüzni magától a hűtlen gondolatot:
Lord Hethrir hibázo . A nagy fogú lény végigkullogo a padsorok köz átjárón. Senki nem gyelt rá.
Ahelye , hogy kiment volna a gazdája után, letelepede Anakin lábánál.
– Eredj innen! – szólt rá su ogva Tigris.
– Helló, vauvau! – mondta Anakin. A lény ronda pofáját ráte e Anakin térdére. Anakin vakargatni
kezdte a lény fekete bundáját a füle tövén. Hethrir vendégei rajongó arccal fordultak vissza
lordjukhoz. Hethrir közben összeszedte magát. Jóindulatúan elmosolyodo , mintha csak szándékosan
hagyta volna életben Brashaat.
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt

fi
tt
tt
ti

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt

tt
ti

tt

tt
tt
tt
tt

fi
tt
fi
ti
tt

ti

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt
fi
tt
tt
 – Van még valakinek kérdése – kérdezte udvariasan – mielő elkezdeném ismertetni a tervemet?
Senki nem jelentkeze . A farkasszerű lény Anakin lábánál nyüszíteni kezde .

* * *

Han Waru feliratokkal díszíte épülete felé tarto , a nyomasztó hőségtől melege volt és teljesen
leizzadt. Olyan fáradt volt, hogy a feliratok ugráltak, forogtak és újraírták magukat a szeme elő .
Szemben haladt a forgalommal; a Waruhoz könyörgők tömege táncolt az ösvényen.
Biztos vége van az isten szteletnek, gondolta Han. Lehet, hogy összetalálkozom Luke–kal és
Thripióval, amint kifelé jönnek. Vagy lehet, hogy félúton találkozom velük. Még az is lehet, hogy
Xaverri is i van valahol, és mindent sztázhatunk egyszerre. Felállt a hátán a szőr, ha arra gondolt,
hogy megint Waru színe elé kell lépnie. Akkor le volna tökéletesen boldog, ha soha többé nem
kelle volna látnia azt az átkozo dolgot. Az egyik Waru–hívő állíto a meg–Hant.
– Waru elbocsáto bennünket, kereső – mondta neki a pikkelyes–tollas lény. Összeborzolta a tollait,
a pikkelyei földbarnáról ragyogó sárgára színeződtek át. – Meg kell várnod a későbbi isten szteletet.
– Rendben van – mondta Han. – Csak találkoznom kell valakivel.
A tollas lény barátságosan megverege e a vállát, és folyta a útját a járdán. Han elérte a távozó
tömeg végét. Luke és Thripio sehol sem voltak. Han dacosan fütyörészve átvágo a csendes udvaron,
és belépe Waru épületébe. Az árnyéka azonnal eltűnt. Egy pillanatra megállt a hűvös előcsarnokban,
és hallgatózo . Egyetlen hangot hallo beszélni, de a szavak és a hangszín érthetetlenné vált a terem
bonyolult akusz kája mia . Rövid csend után megszólalt egy másik hang is. Han felismerte a második
hang gazdáját: Waru volt az. Belépe a színházterembe. Luke a színpad elő állt lehorgaszto fejjel,
szemben Waruval.
– Fáradt vagyok, Luke Skywalker – mondta éppen Waru.
Príma!, gondolta Han. Legalább tudom, ki az a ckó!
– Azt gondolod, hogy én egy fáradhatatlan jótevő, egy határtalan gyógyító vagyok. De én is élőlény
vagyok, és ugyanúgy elfáradok, mint minden más élőlény. A többi követőm elfogadta ezt a
kívánságomat, amikor távoztak. Te nem teheted meg nekem ezt a szívességet?
– A ól félek, ha nem segítesz rajtam, meghalok.
Mi a?!... képedt el Han. Waru olyan hangot ado ki, amit leginkább sóhajnak lehete hallani.
– Hát jól van. Segítek rajtad.
Luke az oltárhoz lépe .
– Luke! – ordíto a Han. Amikor Luke kinyújto a és Waru pikkelyeire helyezte a kezét, Han rohanni
kezde felé, csizmája hangosan csa ogo a padlón. Odaért az oltárhoz, és felugro Luke mellé.
Megragadta a barátját, és húzni kezdte. Luke megpróbálta lerázni magáról, közben vakon a fénykardja
után tapogatózo . Han hátracsavarta a karját. Tudta, ha Luke megkaparintja a fénykardját, neki vége.
– Hagyd abba! – mondta. – Nem fogod használni ellenem a fénykardodat, és ezt te is tudod!
Amikor végre sikerült Luke sápadt, feszült és fájdalomtól eltorzult arcába néznie, egyáltalán nem
volt biztos ebben.
– Hagyd békén! – szólt Waru. – Megkért, hogy segítsek rajta, és én teljesítem a kívánságát.
– Nem, túl nagy kívánság ez – mondta Han. – Visszajövünk, ha már pihentél.
Várjunk csak egy percet, juto Han eszébe. Diploma kus próbálok lenni – miért is rángatom én el
innét Luke–ot?
– Joga van dönteni a saját sorsáról – mondta Waru. Mély hangja sima volt, mint a selyem. – És azt
választani, hogy megpróbálja megmenteni az életét.
– Semmi baja sincs, a fenébe is!
Han Luke–ot magával rántva leugro az oltár széléről, leérkeztekor alig bírta megtartani az
egyensúlyát. Luke erőtlenül beléje ütközö . Han várta, hogy valami trükkel fog próbálkozni. Azt várta,
hogy Luke kezében fog teremni a fénykardja. Ehelye félig vonszolva, félig a vállán cipelve vi e el
Luke–ot Waru oltárától.
– Nagyon beteg, nagyon gyenge – mondta Waru. – Hozd vissza hozzám! Ha meg lehet még
gyógyítani, én meggyógyítom.
Han válasz nélkül talpra állíto a Luke–ot.
tt
tt

tt
tt
tt
tt

ti
tt
tt
tt

tt
tt

ti

tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
tt

tt
tt
fi
tt
tt

tt
tt
ti

tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt

tt
ti

tt

tt

tt

 – Segíts már nekem, testvér! – su ogta.

Luke–nak sikerült talpra kecmeregnie melle e.
– Kérlek, Han – su ogta. – Segíts...
– Hozd ide hozzám! – Waru hangja megremegte e a terem falait. Han átvete e Luke karját a vállán,
és továbbment a kijárat felé.
– Ne – su ogta Luke. – Ne... kérlek...
Hannak megfagyo a vér az ereiben. Luke nem azért könyörög, hogy elmeneküljön, hanem azért,
hogy visszamehessen Waruhoz. Hannak esze ágában sem volt őt visszaereszteni.
– Megmente em az előbb az életed, kölyök – motyogta Han. – Az életeddel tartozol nekem.
Kiráncigálta Luke–ot a teremből, majd a csendes bejáraton át a nyílt mezőre. A széthulló csillagok
fényétől káprázni kezde a szemük. Könnyezni kezdtek, és teljesen elhomályosult a látásuk. Magasan
az égen a fekete lyuk lángolt, a kristálycsillag pedig pulzált. Ragyogásuk egyre erősödö , egyre jobban
tönkretéve a megkínzo sugárpajzsokat. Han megborzongo . De Hannak most sokkal több
aggódnivalója volt, semhogy a csillagokkal foglalkozzon az égen. Felnyalábolta Luke–ot, és elindult
Xaverri tkos ösvénye felé.

* * *

Tigris elragadtatva hallga a Lord Hethrir beszédét. A nagyúr órákig beszélt. Mint mindenki más a
hallgató ságban, Tigrist is lenyűgözte, hipno zálta a Lord hangja és hatásos mondanivalója.
Csak Anakinra nem volt hatással Lord Hethrir hangjának hatalma. A kis ú lemászo a földre, és
befúrta magát a hatlábú agyaras lény bundájába. Mélyen aludtak Tigris lábánál.
– Ma megerősítem a hatalmamat – közölte Lord Hethrir. – Ma átalakulok, mint amikor a föld nyers
ércéből nomíto fém válik... Ma újjászületek, mint a Birodalom, amelynek reinkarnációját
kigondoltam és tokban érleltem... Ma világra hozom az Újjászülete Birodalmat.
Követői az elszántságától kábultan gyelték őt. Majd mindannyian egyszerre felpa antak, és
tapsviharban, örömujjongásban törtek ki. Tigris is elkezde felállni. De ha feláll, felkelte e volna
Anakint, Anakin elkezde volna sírni, és megzavarta volna a Lord diadalát. Mellesleg Tigris lába el is
zsibbadt. Néhány rabszolgagyerek nyöszörögni és sírni kezde . De az ő viselkedésükért nem Tigris volt
a felelős. Anakinéért viszont igen. Tigris tehát ülve maradt, remélvén, hogy eléggé hátul és eléggé
távol van az árnyékban, hogy nem veszi senki észre, hogy nem sikerült felállnia és a tervet
ünnepelnie. Egy egész teremnyi ember állt, kiabált, integete , tapsolt Tigris és Hethrir közö . Talán
most az egyszer a Lord nem tudja meg, mit csinál Tigris. Milyen békés most Anakin, gondolta Tigris.
Vajon hogy tud aludni ebben a zajban? Gyöngéden rámosolygo az agyaras lény hat lába közö alvó
kis úra. Bárcsak mindig ilyen békés lenne!, kívánta magában Tigris. Vajon milyen lenne, ha neki is
lenne egy olyan kisöccse, mint Anakin? Milyen lenne, ha lenne vére, vagy nővére, vagy egyáltalán
családja? Miért le az anyám áruló? Ki vajon az apám, és miért hagyo el bennünket? Anakin
kinyito a a szemét. Álmosan pislogo , aztán mikor meglá a a mosolygó Tigrist, kihúzta a
hüvelykujját a szájából, és visszamosolygo rá. Visszamászo a padra Tigris mellé. Nyálas kezével
belenyúlt a zsebébe, és kihúzo egy édességet, amelyből már elő e kiharapo egy darabot.
Odanyújto a Tigrisnek. Tigris halkan felnevete .
– Köszönöm – mondta. Tört egy darabot a kevésbé megrágo végéből, és bekapta. Pont olyan jó
volt az íze, mint annak a szelet gyümölcsnek, amit Anakin még a hajón ado neki.
– Honnan ve ed ezt? – kérdezte.
Pont úgy néze ki, mint az az édesség, amit az utcai árus kínált nekik a fogadókupolában, amit nem
tudtak megvenni, mert nem volt pénzük. Anakin csak elvigyorodo , és mege e a maradékot. Tigris
megmozga a a lábujjait, így nagy nehezen sikerült kiűznie a zsibbadást a lábából. Bizserge a bőre.
Az agyaras lény felhorkant és felébredt, majd nyújtózo egyet. A gyűlésteremben hirtelen csend le .
Az emberek leültek, gyerekrabszolgáik lekuporodtak a lábukhoz. Hethrir kitárt karokkal fele ük állt.
Fehér ruhájának széles ujjai úgy terültek szét, mintha szárnyak le ek volna, amelynek szélén
ezüstösen tört meg a fény. Tigris sietve lenyelte az utolsó falatot Anakin ajándékából, megtörölte a
száját a kézelőjével, és rászólt Anakinra, hogy üljön egyenesen. Ehelye Anakin az oldalához bújt.
– Anakin megy aludni – mondta.
fi

tt
ti
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt

fi
tt

tt
tt
ti
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt

tt
 – Jöjjön mindenki velem! – szólt Lord Hethrir. Lejö a pódiumról, végigment a padsorok közt, nem
néze se jobbra, se balra, nem törődö vele, hogy bárki is követni kezdte–e. Természetesen mindenki
köve e. Proktorai közül ke ő előreszaladt, hogy kinyissák elő e az ajtót, amíg a követői felsorakoztak
mögö e a padsorok közö , aztán kiözönlö ek az ülésteremből, és elindultak az ösvényen.
Mindannyian magukkal ráncigálták a rabszolgagyerekeket is.
– Ne aludj most, kisöcsém! – su ogta Tigris. – Gyere, mennünk kell! – Ölbe ve e a gyereket, és
felállt. Most, hogy Lord Hethrir beszédének izgalma oszlani kezde , ugyanúgy rátört a fáradtság, mint
Anakinra.
– Hé, daduskám! – Az egyik Proktor csúfolódo Tigrissel. – Maradj csak leghátul!
A Proktorok nevetve köve ék a tömeget, és hagyták, hogy becsapódjon mögö ük az ajtó. Tigrisnek
a csípőjén kelle fél kézzel egyensúlyozni Anakint, hogy a másik kezével legalább annyira ki tudja
nyitni az ajtót, hogy kiférjenek rajta. A farkaslény láncát maga után húzva ügete mögö ük. Tigris
összeszoríto fogakkal, felemelt fővel lépe ki az ajtón.

* * *

Leia, Rillao, Csubakka, Jaina, Jacen és Artu Detu a Crseih leszállópályájának vontatójában ültek.
Micsoda üldöző csapat vagyunk mi!, gondolta Leia. Üldöző csapat, amely kiruccanó családnak álcázta
magát. A Millennium Falcont kereste, de nem pillantha a meg a szabálytalan alakú sugárpajzsok
sokaságán keresztül. Utánakérdezhetnék, – gondolta, – de nem akarom feladni magam.
– Van a leszállópályának nyilvántartása a hajókról? – kérdezte a vontató sofőrjét.
– Tárolunk ilyen listát.
– Megnézhetném?
– Nem.
– Miért nem?
– A társaság őrzi az információit.
Jaina, az egyik kezében a mul szerszámot, a másikban az Alderaanról hozo okos hálózsákot
szorongatva odabújt Leiához. Azt mondta, hogy a hálózsákot Anakinnak hozza, hogy legyen neki
valami meleg, amikor megmen k. Persze, Anakin nem aludt még hálózsákban. Jaina már igen, amikor
kisebb volt, de az ő hálózsákja o hon, a Coruscanton maradt. Amikor Winter megkérdezte, hogy
magával viszi–e a körútazásra, Jaina azt felelte, hogy ő már nem kisbaba, és neki már csak
kempingezéskor van szüksége rá, emelle a többi hálózsák nélkül biztosan magányosnak érezné
magát az övé. Leia nem akarta piszkálni a lányát, amiért az elcipelte a puha hálózsákot. Leia számára
az jelente e a kényelmet, hogy gyermekei karnyújtásnyira voltak tőle, és megvolt a remény arra, hogy
nemsokára mindhárman biztonságban lesznek. Jacen a kis négyszárnyú denevért simoga a, amely az
ingéből kukucskált kifelé. Leiát kissé idegesíte e az enyhén mérgező harapású denevér. Ha
megharapná Jacent, szörnyen viszketne a helye. De ha meg akarta volna harapni, már valószínűleg
régen megte e volna. Leia megtanult már azzal a bizonyos Jedi–nyugodtsággal tekinteni Jacen
felfedezéseire, ami keveset elsajá to Luke leckéiből. Már dolgozo azon, hogy ugyanígy vegye Jaina
azt a szokását is, mikor az szétszereli az összes háztartási gépet. Leia még mindig Lelilának, a
fejvadásznak adta ki magát, de anélkül, hogy feladta volna a valódi személyiségét. Nemigen hi e,
hogy az Új Köztársaság államfőjeként túlságosan nagy tekintélye lenne a Crseihen. Kiengede haja
vadul, szabadon kavargo háta mögö . Rillao olyan büszkén viselte a smaragdszínű tunikát, hogy
egész megjelenése királyi volt, ha gyelmen kívül hagyható az a tény, mennyire gyűrö a tunika,
mennyire fáradt és feszült Rillao. A tunika sebei zömét elfedte. Csubakka még mindig sán kál; a kötés
rajta volt még a lábán. De meg sztálkodo , és kifésülte csíkos bundáját. Az újdonsült ezüst és fekete
csíkok egyenletes mintát alko ak. Ő volt a leglátványosabb élő tagja a csapatnak. Jaina és Jacen
megmosakodtak és szépen felöltöztek. Már nem éhes farkas módjára faltak fel minden ételt. Ám
körülö ük még mindig érződö a szorongás és a feszültség aurája. Közülük csak Artu Detu néze ki
pontosan úgy, ahogy Leia elvárta tőle. Jaina megránga a Leia ingujját.
– Anya! – su ogta izgato an. – Az o az egyik hajójuk! – A leszállópálya túlsó része, egy csillogó
aranyszínű űrhajó felé mutato , amely egy testre szabo sugárpajzs ala állt.
– Melyik hajó, édesem?
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
ti
tt
tt
tt
ti
ti
tt
tt

tí
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt
ti
tt
tt
tt
 – Az o az egyik hajó, amelyik azelő jö a művilágra, mielő Hethrir kiválaszto a Lusát!
Leia és Rillao egymásra néztek. Leia lá a felcsillanni a reményt Rillao szemében, és ezt érezte a saját
szívében is.
– Meg kell mentenünk Lusát, anya!
Ennyire könnyű lenne, kérdezte magában Leia. De... ha Anakin is azon a hajón van, miért ne
mondhatnám ezt?
– Sofőr – szólt Leia – szeretnénk megnézni azt a hajót. – Az aranyszínű hajó felé mutato .
– Akkor még zetniük kell – mondta az ízelt lábú sofőr. Csubakka felmordult. Leia kedvesen a karjára
te e a kezét.
– Elfogadható ajánlat – mondta a sofőrnek.
Senki nem válaszolt a hajóban a sofőr jelzésére. A mászka hozzáilleszte e a bejára folyosóját a hajó
aranyos felszínéhez. Távolról semmiféle kiszögellés nem látszo a hajón. Közelebbről már
felismerhető volt sok aranyozo nyílás, amelyek tokzatosan meredtek rájuk.
– Légy óvatos, anya! – mondta Jacen. – Durva emberek vi ék el Lusát! – su ogta Jaina.
Leia kopogtato az űrhajó külső burkolatán. Szíve a várakozástól és a félelemtől a torkában
dobogo . Semmi nem történt. Leia várt egy kicsit, aztán hangosabban kopogo az egyik nyíláson.
Kezével beárnyékolta a szemét, és megpróbált belesni, de olyan erősen tükrözö az aranyozás, hogy
még árnyékokat sem vélt felfedezni odabenn. Harmadszor is kopogo . A varratmentes aranyfelszín
halkan, szabálytalan alakban szétnyílt.
– Türelem, kedvesem, türelem! Mit akar?
– Én...
Milyen könnyű lenne, gondolta Leia, ha tudnám, hogy Anakin és az elrabolt gyermekek odabenn
vannak. De ha odabenn lennének – tudnám. Vagy nem? Sokkal könnyebb le volna régebben, amikor
még tudtuk...
– Egy gyereket keresünk – mondta Rillao.
– Igen – mondta Leia is, követve Rillao közvetlen módszerét, amit már a Jegyzőnél is alkalmazo .
– Embert? – kérdezte a hang. –Maguk... emberek? – Egy szerteágazó húscsápokkal boríto szőrös
daganat préselte magát keresztül a nyíláson, és remegve végigtapoga a a hercegnőt. – Vagy jobban
kedvelik az átmene fajokat?
– Lusát keressük! – szólt közbe Jaina. – Négy lába van, és nem ke ő. Vöröses–arany színű fehér
pö yökkel, és szarvai vannak. Szarvai!
A szőrös csillag lehajto a néhány csápját, és megvizsgálta Jainát. Jacen megránga a Leia inge ujját.
– Anya – su ogta – Anakin nincs az aranyszínű hajón.
– Nincs... nincs i ? De Jaina azt mondta...
Jacen gyászos arccal megrázta a fejét. Leia felidézte, mit mondo Jaina, és rájö , Jacennek igaza
van. Jaina nem mondo olyat, hogy a barátja, Lusa és Anakin együ vannak. Az a Proktor, akit
megkérdeze , valami olyasmit mondo , hogy Anakin lehet, hogy a Crseihen van. De nem állíto a
biztosan. Ha nem találom meg a kis am, visszamegyek a művilágra, és...
– Azt hiszem – mondta Jacen – nem érzem, hogy i lenne. – Gondterhelten összevonta a
szemöldökét. Minden olyan furcsa. – Bizakodva felnéze az édesanyjára. – Te nem tudod
megmondani, hol van?
– I van Lusa? – kérdezte Jaina a vonagló csillagtól.
– Nem mondhatom meg, kedvesem. Az asszonyommal kell beszélniük, Lady Uccével.
Leia megsimoga a Jacen haját. A kis ú csalódo ságának ereje a lelke mélyéig megrázta.
– Hol találjuk Lady Uccét? – kérdezte Leia.
– Érdeklődjenek utána a Kráter Panzióban.
Az űrhajó aranyos oldala simán begyógyult. Leia még egyszer kopogö , aztán mérgesen rácsapo a
hajó burkolatára. De senki nem nyito ajtót.
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt

fi

tt
tt
tt

ti
tt
tt

tt

fi
tt
fi
tt
tt

tt
tt

tt
ti
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
ti

tt

tt

tt
tt
tt

 12. fejezet
Leia csapata úgy lépe be a Kráter Panzió előterébe, mint egy vakációra érkező turistacsoport.
Egyedül álldogáltak a medencék, csermelyek és a fekete kockakövek közö . Egy karbantartó droid
zümmögö és nyüszíte egy hosszú, egyenetlen szélű repedés fölö , amely az egyik kőlapon
éktelenkede . A droid ügyet sem vete rájuk. Jaina és Jacen kíváncsian körülnéztek. A négyszárnyú
denevér kimászo Jacen ingéből, és elröppent a homályos sarkok felé.
– Helló! – kiálto a Rillao.
– Azt hiszem, már elkéstek. – Egy víztölcsér jelent meg az egyik medence fele , megtörve a nyugodt
felszínt. – Sietniük kell.
– Hozzám beszél? – kérdezte Rillao.
– Igen... vagy ön nem tagja a Lord kíséretének?
Rillao egy pillana g habozo .
– De, az vagyok – mondta.
– Regisztrálhatnám a nevét?
– Ha ismeri a Lordot – mondta Rillao – nem kellene megkérdeznie az én nevem.
Leiának nem volt szüksége a Jedi–képességekre, hogy megérezze a Rillaóból áradó feszültséget.
Igazából meg sem tudta volna mondani, mikor hagyták el a Jedi–képességei, hogy csak egy kis tompa
fejfájás maradt utánuk. Kíváncsi volt, vajon Rillao is megtapasztalta–e ezt a zavaró hatást.
– Elnézést kérek – mondta a víztölcsér.
– EI van nézve. A Lord megérkeze már?
– Megérkeze , és elindult a követőivel. De ha siet, még utolérhe őket.
– Szükségem lenne egy idegenvezetőre.
– Nem lesz rá szüksége.
Rillao zavartan a víztölcsérre néze . A víztölcsér békésen örvényle .
– Csak kérdezősködni kell Waru után.
– Jól van.
– Oda fogok gyelni, hogy a szolgái elrendezzék a dolgait.
– Ők velem jönnek – mondta Rillao.
– Á! – A víztölcsér megremege , majd megnyugodo .
A codru–denevér elsuhant a víz fele , lecsapo a vízre, majd újra felröppent egy pici halat tartva a
karmai közö . Lebegve elfogyaszto a az ízletes falatot.
– Ez nem ebédlő! – mondta a víztölcsér mérges, hitetlenkedő hangon. – Azok az élőlények
értékesek... sőt drágák! A dekorációhoz tartoznak!
Csubakka felhorkant.
– Bocsánat! – mondta Jacen: Kinyújto a a kezét, és a denevér beleröppent a tenyerébe. – Csak éhes
volt.
– Csapja a halat a számlánkhoz – mondta Rillao. – Menjünk!
Odakint Rillao megkérdezte az első személyt, akivel összetalálkoztak, hogy merre találják Warut.
– Ez az ösvény. Az a légfolyosó. Meg fogják látni. Pislogo egyet a körben álló nagy szemeivel. – De a
mélyen sztelt Waru most pihen. Nyugalmat és időt kért.
– Értem – mondta Rillao. – Ne aggódjon! Csak nézelődni akarunk.
Elindult az ösvényen, Leia, Csubakka és a gyerekek köve ék. Már maguk mögö hagyták a
parkkupolát, mikor Leia észreve e, hogy Artu Detu nem jö velük át a légifolyosón. Hová mehete ?,
kérdezte magában. De most nem volt kedve visszafordulni, hogy megkeresse.

* * *

A talaj lejteni kezde Han lába ala . Felvánszorgo a hegyre. Luke–tól semmilyen segítséget nem
várhato . De még ilyen kimerülten és leterhelten sem kapkodo annyira a levegő után, mint amikor
először te e meg azt a túrát a Crseih Állomáson.
– Engedj, hadd menjek, Han! – mondta Luke. – Kérlek! Hadd menjek! Látnom kell Warut!

tt
ti

tt
tt
tt
tt
fi
tt

tt
ti
tt
tt

tt

tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt

tt

tt

tt

tt
tt

tt

tt
ti

tt
tt

tt
tt

tt

tt
 Han lehúzta az ösvényről Luke–ot egy nagy kőtömb mögé, és leengedte a földre. Luke fejét leszegve,
ujjaival a földbe markolva összekuporodo a porban.
– Hogy a fenébe gondoltad – kérdezte durván Han – hogy kérhe ed meg... azt az izét, hogy
meggyógyítson? Azok után, hogy lá am, mire képes! És ráadásul te egyáltalán nem vagy beteg!
– Az vagyok! Valami történik velem, Han, valami borzasztó. Hát nem látod... ?
– De, látom, úgy viselkedsz, mint valami pojáca mondta Han. – Miért mondtad meg Warunak, hogy
ki vagy?
– Han... kezdem elveszíteni a képességeimet. A kapcsolatomat az Erővel. Nem tudom fenntartani az
álcámat. Az emberek felismernek. Amikor Xaverriről beszélge ünk... nem tudtam megállapítani, hogy
az igazat mondod–e! Süketnek és vaknak érzem magam, mintha kitépték volna a szívemet a
testemből. – A fejéhez kapo , és idegesen összekuszálta a haját. – Nem tudom, mit tegyek!
– Ne add oda magad Warunak! – mondta Han. – Azt sem tudod, mi a bajod. Lehet, hogy valaki olyan
gyíkot te az ágyadba...
– I nincsenek ysalamirik – mondta Luke.
– ...vagy kiége a biztosíték a fénykardodban...
– Nincsenek benne biztosítékok...
– ...vagy lehet, hogy van valami a vízben! Vagy a levegőben! – Han megtörölte a homlokát a ruhája
ujjával. Az inge szövetéből már csöpögö az izzadság. Leült a sziklatömb keskeny árnyékába. Luke újra
panaszkodni kezde , majd lecsillapodo . Keresztbe te lábakkal leült, és homlokát a térdéhez
támasztva gondolkodo . Lehajto a a fejét, ujjával megfésülte a haját, majd köpenye csuklyáját
felhúzta, hogy beárnyékolja az arcát.
– Van még egy csomó idő a szabadságunkból – mondta Han. – Luke, ezek már nem a régi idők. Nem
kell megoldanunk minden problémát, és nem kell megnyernünk minden harcot. Ha beteg vagy,
visszamegyünk a Coruscantra, és majd újra jobban leszel.
És majd a biztos távolból kitaláljuk, mit kezdjünk Waruval, gondolta Han. Ez már egyáltalán nem
olyan, mint régen. Régen mindig tudtam, ki az ellenség, és csak egyféle válaszom volt. De most...
minden sokkal bonyolultabb.
– El akarok innen húzni! – mondta Han. – E ől a helytől a frász jön rám.
– De a Jedi... – mondta Luke. – Waru...
– Nincs i semmiféle elvesze Jedi – mondta szelíden Han. – Az csak Xaverri jelentésében volt, és az
ő jelentése Waruról szólt. Nem Jedi. Waru.
Luke tétovázo .
– Ja. – Szomorú és zavart volt.
– Gyerünk, szedjük össze Thripiót és Xaverrit, és söpörjünk el innét!
– Xaverrit? – Luke hangjában a zavarodo ságot mintha düh válto a volna fel.
– Ja, csak nem azt várod tőlem, hogy i hagyjam? Vagy igen?
– Mi szükséged van neked rá?
– Mi ütö beléd? – Han dühödten megragadta Luke ruháját, és talpra ránto a.
Luke ádáz tekinte el elhúzta és felránto a a kezét, tenyérrel kifelé. Han érezte az Erő érintését a
mellkasa közepén. Hátraugro , s közben azt gondolta: ha nem vagyok elég gyors... meghalok! Az
érintés elenyésze , és Luke lerogyo a földre. Han odasiete hozzá, és mellétérdelt.
– Bocsáss meg! – mondta Luke. – Bocsáss meg! Nem tudom...
– Valamikor szere em Xaverrit – mondta Han. Szerelmes voltam belé. Ezt nem feledném el soha.
Nem is lennék képes rá. Ha annak idején nem hagyo volna el... nem tudom. Nem számít, Luke. Nem
érted meg? Esküszöm neked, testvér... az, ami Xaverri és köztem volt sok évvel ezelő , semmivel nem
volt több, mint ami most van Leia és köztem.
Luke lesütö e a szemét, oldalra, majd lenéze .
– Bocsáss meg! – kérte. – Semmi okom nem volt rá, hogy azt mondjam, amit neked mondtam. És
hogy megtagadjam, hogy meghallgassalak. Csak tegnap...
– Lá am, hogy meghalt egy gyermek! – kiálto a Han. – És olyan volt, mintha a saját kölkeim
kerültek volna annak az izének a hatalmába!
– Szükséged volt valakire, akinek elmondha ad – mondta Luke. – Megértem. De én...
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt

tt

tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt

tt

tt

tt

tt
tt

tt

tt

 – Te nem értheted, hogy mit éreztem! – Han kételkede abban, hogy meg tudná értetni Luke–kal,
amit épp most próbált neki elmagyarázni. – Bocs, Luke, de nem értheted! Xaverri viszont igen. Az ő
gyerekeit a Birodalom meggyilkolta. – Han talpra szökkent, és járkálni kezde , hogy visszanyerje az
önuralmát. – El kell innen tűnnünk!
Luke csendben maradt. Han odament hozzá, és talpra segíte e. A barátja nem ellenkeze .
– Hol van Thripio? – kérdezte Han.
Luke vállat vont. Egész testében reszkete . Han aggódva gyelte, és azt gondolta, tényleg beteg, el
kell innét vinni.
– Hová a pokolba mehete már megint? – bosszankodo Han. – Nincs a panzióban. – A tkos
ösvény felé néze , de nem láto át a mutáns erdön. Ebben a pillanatban Xaverri bukkant elő az
erdőbe vezető rejte ösvényen. Feléjük tarto .
– Xaverri!
A nő a köszöntést egy intéssel fogadta. Arckifejezése semleges maradt. Han már nagyrészt
elfelejte e, hogy is zárták le az utolsó beszélgetésüket. Han Luke–ot támogatva Xaverri elé indult.
Amint kilépe az árnyékból, a fény úgy csapta meg, mintha forró víz le volna. Megállt a nő elő ,
remélve, hogy az majd kezet fog vele. Ő viszont egyszerűen csak csendben ránéze .
– Elmegyünk – mondta Han. – Igazad volt Waruval kapcsolatban. Veszélyes. Magunkkal visszük az
információt. Hogy eldönthessük, mit tegyünk.
– Örülök, hogy ezt hallom – mondta a nő színtelen hangon.
Meg kell találnunk az ithoriai családot, gondolta Han. Ők az Új Köztársaság polgárai – meg fogom
győzni öket, hogy tanúskodjanak az Új Köztársaság bírósága elö . És akkor le tudom tartóztatni
Warut, és megpróbálom... – és ha nem sikerül meggyőzni az ithoriai családot, biztos vannak még más
áldozatai is ennek a szörnyetegnek...
– Gyere velünk!
Ajkai egy rövidke mosolyra görbültek.
– Xaverri, a kormány központjában? A törvény központjában? Nem jönne be nekem, Solo. Nem
bírnám ki.
Han elvigyorodo .
– Meglepődnél.
– Lehet. De azt hiszem, nem kockáztatom meg.
Luke–ra pillanto , aki a földet bámulta, mélyen előrehúzo csuklyával.
– Skywalker, miért ilyen búskomor?
Felemelte a fejét, de a csillagok fénye elvakíto a. Újra lehajto a a fejét. Xaverri hirtelen elkomorult,
és kihajolt az ösvényt szegélyező sziklaorom fölé. A Waruhoz menetelő tömeget lá a meg. A kupola
túlsó végén egy csoport ember lépe be a főútvonalon. Waru épületéhez tarto ak. Elöl kék
egyenruhás i ak falanxa haladt, mellkasukon kitüntetések csillogtak, vállukon epole ek tündököltek.
Egy magas, csillogó fehér ruhás fér ment mögö ük. A magas fér két oldalán idősebb úk
meneteltek hosszú, fehér, ujjatlan köpenyben. Drága ruhákba öltözö emberek sokkal
rendezetlenebb tömege haladt a hátuk mögö . Han is előrehajolt a sziklán a nő mögö , hogy
kilásson. Egy–egy kék egyenruhás káder állt őrt a díszes kapu két oldalán. A fehér ruhás fér egyedül
ment be Waru épületébe. Xaverri egész teste megfeszült. Han ránéze .
– Mi a?...
– Tudom, ki ő – su ogta. – Az Igazság Prokurátora.
Han Xaverri tekintetét követve lenéze a szikláról. A követők is beléptek az épületbe. És ekkor Han a
tömeg végén megláto egy út, vagy legalábbis egy kisebb termetű értelmes lényt, aki egy még
kisebb személyt vi a karjában. Eltűntek az őrök sorfala közt. Han megdermedt.
– Luke – szólt hátra.
A melle e álló Xaverri rémülten feléje fordult. Han szíve a torkában dobogo .
– Xaverri...
– Mi a baj, Solo?
– Az o Anakin volt – su ogta.
Átvete e magát a sziklán, egyenesen a meredek lejtőre. Nem törődve az ösvénnyel, nem törődve a
tüskés mutáns növényekkel, amelyek a ruháját szagga ák, csúszva–botladozva száguldo lefelé a
tt
tt
tt
tt

tt
fj

tt
tt
tt

tt
tt

tt

tt
tt
tt
fi

tt

fi

tt

tt

tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt
fi
tt

tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt

tt
tt

tt

tt
tt
tt

tt
fi
tt
ti
tt

fi
tt
 hegyről. Kavicsok indultak el, és görögtek lavinaként melle e és körülö e, akkora zajt és porfelhőt
kavarva, hogy Han nem tudha a, köve –e őt Xaverri és Luke. Anakin eltűnt Waru menedékének
kapujában.

* * *

Egy pillana g, de csak egyetlenegy pillana g, Leia azt képzelte, hogy egyszerűen csak egy kis
csendes sétára indult Jainával és Jacennel. A két gyerek bizakodva fogta a kezét. De aztán Anakin
hiánya visszaránga a a valóságba, és szívében maradt a hideg és üres hely.
– Érzékel bármi Tigrisre utaló nyomot? – kérdezte Leia. – Hátha Anakin is o van... – Ő is
kétségbeese en kutato a gyermeke után. Úgy érezte, mintha olyan hangosan kiabálna egy
kanyonban, ahogy csak a torkán kifér, de a kanyon olyan nagy, hogy még a visszhang sem érkezik
vissza hozzá. – Ha i vannak, akkor mi lesz?
Éveket töltö em azzal, hogy visszaállítsam a törvényeket, gondolta Leia. Hogy a rémület törvényeit
felváltsák az igazság törvényei. De i nincs törvény. Nincs igazság se.
– Nem maradtam teljesen megfelelő eszközök nélkül – mondta Rillao. Továbbhaladt, anélkül hogy
Leiára néze volna.
– De még fegyvereink sincsenek. És maga azt mondta... azt mondta nekem... – Leia habozo ,
vonakodo újra előhozni azt a témát, amely Rillaónak fájdalmat okozo . – Várjon, kérem! – Jaina és
Jacen nem tudtak lépést tartani, ezért Leia felve e Jacent, Csubakka pedig Jainát.
– Azt mondtam, hogy öt évvel ezelő legyőzö . Igen.
– Vele vannak a testőrei is. És biztosan van nála fegyver.
– Biztosan. A fénykardja... meg az enyém.
– Akkor...
– Lelila, észre kelle volna vennie! Amint azt a a is mondta. – Jacenre pillanto , és kisimíto egy
göndör fürtöt a kis ú homlokából. – Minden olyan furcsa i .
Leia bólinto .
– Zavar van az Erőben, fel van kavarodva. Megnyitom neki magam, de mégsem érint meg. Nem
tudok gyógyítani... így viszont Hethrir sem tud pusz tani. Világaink a káoszba fordultak.
Kiléptek a légfolyosóból és egy hosszú lejtő tetejére érkeztek, lent egy kecses épület állt.
– Még akkor sem tudnám használni a fénykardomat, ha nálam lenne – mondta Rillao. – De Hethrir
sem.
Leia zavartan ráncolta a homlokát.
– Miért nem?
– Mert Hethrir fénykardját csak az Erő működtethe – magyarázta Rillao. – És az enyém is
ugyanolyan.
Kiérve a légfolyosóból békés látkép tárult eléjük: egy széles völgy terpeszkede ala uk. Rillao a
kecses épület fele hegy tetején állt, amit kertek és bol ves átjárók ve ek körül. Halványkék
uniformisba öltözö i ak haladtak át egyenként a bol vek ala , átvágtak egy tágas udvaron, majd
eltűntek az épületben.
– Megtaláltuk – mondta Rillao halkan.
– Legalábbis a testőreit – mondta Leia. – Könnyebben fel lehetne őket ismerni sáros egyenruhában.
Leia lete e Jacent és Csubakkához fordult. A vuki ltakozóan felmordult, még azelő , hogy Leia
megszólalhato volna.
– Ez fontos! – mondta Leia. – Úgy gondoltam, hogy Artura hagyom a gyerekeket, de ő eltűnt! Kérlek,
Csubi! Valakinek i kell maradnia rájuk vigyázni. Ha esetleg... ha esetleg elbuknánk.
Jacen belekapaszkodo Leia lábába.
– Anya, ne menj el megint!
Leia letérdelt mellé.
– El kell mennem, kicsi szívem. Ki kell szabadítanom Anakint. Nemsokára visszajövök. – Megvárta,
míg megnyugszik a hangja. – Ígérem.
Csubakka leguggolt, átölelte Jainát az egyik karjával, a másikkal pedig Jacent húzta magához.

tt

tt
ti

tt
tt
tt

tt

tt
tt
tti
tt
tt
fi
tt
tt

fj
tt

tt

tt

tt
tt

ti

ti

tt
fi
tt
ti
ti
tí

tí

tí
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt
tt

 – Siessünk, Lelila! – mondta Rillao, amint Hethrir utolsó Proktorai is eltűntek Waru épületében.
Rillao és Leia lesie ek a hegyoldalban kanyargó ösvényen. Leia hirtelen kavicszörgést és csizmatalp–
csikordulást hallo . Hátrafordult. Nem messze tőlük, az ösvényre ügyet sem vetve, Han rohant lefelé
a lejtőn. Luke és egy másik gura jö ek nem sokkal utána.
– Han!
Leia futni kezde felé. Hátraseperte a haját az arcából, a hosszú fürtök lobogtak utána. Han egy
kisebb kavics– és porlavina közepe e lefékeze . Megdöbbenve átkarolta a feleségét.
– Leia... mi...? – Megérinte e Leia haját, kifeste szemét és arcát.
– Megtaláltam Jainát és Jacent – szólt. – Jól vannak. – Felmutato a hegyre, ahol Csubakka állt az
ikrekkel boldogtalanul, de beletörődve a helyzetbe. – De i van Anakin is... úgy gondoljuk Hethrir
idehozta!
– Anakin i van – mondta Luke. Rillaóra pillanto , majd alaposabban is megnézte magának a nőt,
aki hűvösen állta a tekintetét.
– Odabent van – mondta Han. – Lá uk őt, de mi történt?
Leia megragadta a kezét, és továbbszaladtak Waru épülete felé.

* * *

A tömeg izgato sága magával ragadta Tigrist is. Hethrir vendégei odagyűltek a színpad köré, a Waru
saját testéből álló hatalmas, aranyszínű oltárhoz. A lordjuk szembefordult az oltárral; a Proktorok
elhelyezkedtek a bejárat két oldalán, a hátsó fal mentén, és éberen őrködtek.
– Üdvözöllek, Hethrir Szövetséges.
Tigris meglepetésében lopva az új Proktorok felé pillanto : az oltár beszél! Mozog! Az
aranypikkelyek borzolódnak és hullámzanak! Anakin tágra nyílt szemekkel, csendben gyelt Tigris
karjában.
– Üdvözöllek, Waru Szövetséges.
– Mit hoztál nekem, barátom? – kérdezte az aranyszínű lény. Az alakja megváltozo , megnő . A
skarlátszínű hús kitüremkede a pikkelyek közül.
– Amit kértél tőlem – felelte Lord Hethrir. – Ajándékot hoztam neked. És te megtartod a nekem te
ígéretedet. Lerombolod nekem az Erő korlátjait.
– Mit hoztál nekem? – kérdezte a lény halk, csodálkozó hangon. – Nagyon régen várok már. Fáradt
vagyok. Magányos vagyok.
Hethrir vendégei az első sor felé tolakodtak, és azt su ogták:
– Nagyuram, az enyémet add neki, az enyémet!
A melle ük lévő gyerekek re egve próbáltak elhúzódni, de a vendégek szorosan fogták őket. Az
egyik vendég erőlködve próbálta megakadályozni, hogy a vörös–arany kentaurgyerek ne rángassa el.
A gyerek patái kopogtak és csikorogtak a sima kőpadlón. Lord Hethrir elnéze a fejük fölö . Inte
Tigrisnek. Tigris keresztülvágo a tömegen. Először nem akarták átengedni – ő csak a piszkos ruhájú
Tigris volt, a dadus, a nevetséges ótás. Bárcsak Anakin ronda háziállata is elő e menne, és nem i a
sarkában lihegne! Lord Hethrir vendégei biztos utat nyitnának a nyálas agyarak elő . Amikor Lord
Hethrir újra inte , a követői rájö ek, hogy Tigrist akarja.
Utat nyito ak Tigrisnek és Anakinnak. Mindenki letérdelt a kőpadlóra. Tigris megrémült. De jó
lenne, ha Lord Hethrir engem sz tana meg, gondolta Tigris. Tudom, hogy úgy jobban tudnám
szolgálni őt. Úgy igazán jól tudnám segíteni az Újjászülete Birodalom ügyét. Megállt Lord Hethrir
elő , látását a remény és a vágyakozás könnyei homályosíto ák el.
– Add ide nekem az Anakin gyermeket! – mondta Hethrir. – Ajándék lesz.
Anakin átölelte Tigris nyakát, az arcát pedig a ú vállába fúrta. Tigris egy pillanatot arra szánt, hogy
megnyugtassa.
– Ne tétovázz, ha parancsot adok! – szólt halkan
Hethrir, és az évek hosszú során, mióta Tigris megismerte a Lordot, most először hallo a dühösnek.
Anakin még szorosabban átölelte.
– Menj, Anakin! – Megpróbálta lefejteni a nyakáról a kis ú kezét. – Csodálatos lesz, ígérem neked.
Te egy olyan szerencsés ú vagy!
tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
fi

tt
fi
tt
tt

tt
ti
tt

tí
fl

tt
tt
tt
fi
tt
tt

tt

tt
fi

tt

tt
tt

tt

tt

tt

tt
tt
tt

fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
 Anakin megremege , amikor használni próbálta iskolázatlan képességeit. De még az ő fénye is
kihunyt. Lord Hethrir minden bizonnyal teljesen a hatalmában tartja. Tigrisnek sikerült magáról
lefeszegetnie Anakin kezét. Tigris nem érte e, hogy a Lord miért nem terjesz ki az ellenőrzését
annyira a ú fele , hogy az engedelmeskedjen az akaratának. Anakin Tigris szemébe néze , az egyik
kezét pedig az arcára helyezte.
– Tigris sír – állapíto a meg.
Tigris szégyenkezve lehajto a a fejét, és megpróbálta az ingujjával megtörölni az arcát. De a
kezében Anakint tartva ez nem ment könnyen. Lete e hát Anakint a földre, és letörölte a
megszégyenítő könnyeket. Aztán megfogta Anakin kezét, és odaveze e Hethrirhez.
– Tigris, ne! – mondta Anakin. – Kérlek, ne!
Hethrir megfogta Anakin kezét, és Waru felé indult. Anakin lecövekelte magát, és a szabad kezét
Tigris felé nyújto a. Anakin háziállata megpróbált a gazdája után menni, de Tigris megragadta a
nyakörvét, és visszaránto a. Az állat próbált kiszabadulni, és halkan nyüszíte . Hethrir összes
követője irigykedve gyelte az eseményeket, amiért az általuk hozo gyermekeket uruk észre sem
ve e. Anakin a földhöz vágta magát, testét megfeszítve ülve maradt, és nem volt hajlandó
megmozdulni.
– Kelj fel, gyermek! – szólt Hethrir. – Nézz szembe becsületesen a sorsoddal! – Néhány arasznyit
arrébb vonszolta a kisgyereket. Anakin rúgkapált, visíto és az arca bíborvörös le . Hethrir mérgesen
felkapta, lefogta a rugdosó lábakat, és elindult Waru felé.
Lord Hethrir Waru alapjának aranypikkelyeihez helyezte a még mindig visítozó Anakint.
– Azt hoztam neked, amit kértél – mondta Lord Hethrir. – A legnagyobb hatalommal bíró gyermeket.
Szünetet tarto .
– Elhoztam neked Darth Uader unokáját.
Tigris érzelmei az irigység, a szánalom és a félelem furcsa keverékéből álltak össze. Nem hi e volna,
hogy ez a gyűlés más lesz, mint az eddigiek. Nem hi e volna, hogy Anakin nem fog keresztülmenni a
segítők, Proktorok és a Birodalmi I ak kiképzési procedúráján. Anakin egyetlen lépéssel a
legmagasabb szintre fog kerülni. Vagy nem éli túl a meg sz tási szertartást. Tigris mögö a
megrémült kentaurgyerek hátrálni, sikítani kezde , és megpróbált kiszabadulni. Patája megcsúszo a
kövön, és hangosan megcsikordult. Az agyaras lény nyakörve kicsúszo Tigris markából, és
előrevete e magát. Siralmas üvöltéssel Anakin után szaladt. És Tigrisnek felötlö : Hethrir vendégei
közül egy sem hozha a ide a gyerekét. Egyik gyereknek sem volt választása. Ez nem fair! Nekem is
meg kelle volna adni az esélyt... Waru felborzolta a pikkelyeit. A pikkelyek megremegtek, majd
elfolyósodtak. Anakin az olvadt aranyban ült, és rémülten visíto .
– Tigris! Tigris! – A kis ú Tigris felé nyújto a a karját.
Én is azt választanám, hogy odaadom magam Warunak, gondolta Tigris. Nem érdekelne a veszély!
De Anakinnak nem volt választása. Tigris előrevete e magát, megragadta Anakint, elránto a a kis út
a Waru testéből formálódo oltártól, és futni kezde vele.
– Mit csinálsz? – kiálto a Hethrir.
Waru teste iszonyatosan megnyúlt és emelkedni kezde , húsából skarlátszín ichor kezde el ömleni.
A lény felbömbölt: ltakozás, düh és kétségbeesés hallatszo a hangjából. Leia felkiálto , amikor
meglá a Anakint, de hangját túlharsogta a furcsa aranyszínű lény bömbölése. Egy atal ú elhúzta a
kis át a remegő lény mellől. A ú botladozni kezde hátrafelé, és megpróbált elmenekülni. Mr. Iyon
wyrwul a az oltár lábánál kuporgo és haragosan morgo . Leia a ú felé, Anakin felé futo . Han a
sarkában volt. Leia átszaladt a tömegen, azon a cikcakkos ösvényen, amely a térdeplő emberek közö
volt. Néhányan közülük megpróbáltak talpra evickélni. Az összes felnő emberi lény volt, de a velük
lévő gyermekek mind más fajokhoz tartoztak. Leia és Han odaértek a úhoz, aki megmente e
Anakint.
– Apa, anya! – kiálto a Anakin. Arcát elázta ák a könnyei, és ki volt pirulva a dühtől, a félelemtől. Az
i ú – biztosan ő Tigris, gondolta Leia, mennyire hasonlít Rillaóhoz! – is sírt. Anakin kitépte magát
Tigris karjából, és egyenesen Leia karjába ese , aki hálával telve megölelte. A kis út maga elő tartva
csókolga a annak maszatos arcát. Han elképedve simoga a meg Anakin haját.
– Most már nincs semmi baj, drágaságom! – mondta Leia. – I vagyok, apa is i van...
fj
tt
fi
tt
fj

tt
tt
tt
fi

tt

tt
tt
ti
tt
fi
tt
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt

fi

fj
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
ti
tt

tt

tí
tt
tt
tt

fi
tt
tt
fi
tt
tt
tt
ti
tt

tt
fi
tt
fi

tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt

 Az aranyszínű lény feléjük nyújtózo . Leia még soha nem láto ilyet. Hátrálni kezde , és belebotlo
Hanba. Ő is hátrált, karjával Anakint és Leiát ölelve. Anakin keresztülkászálódo Leia vállán, és
átkarolta az édesapja nyakát. Han gyöngéden megfogta, arcáról sugárzo az öröm és a
megkönnyebbülés.
Egy fehér ruhás fér – Hethrir, gondolta Leia – durván megragadta Tigris gallérját, és megrázta a út.
– Te bolond! Te nyomorult, semmit nem érő bolond!
– Waru! – Luke elfuto mindannyiuk melle , és felszökkent az oltárra.
– Luke, ne!
Nincs semmi a kezében!, gondolta Leia. A fénykardja nélkül akar támadni – vagy védekezni!
– Állj! –kiálto a Hethrir.
Luke az emelvényre szökkent, pontosan az aranypikkelyek szélére.
– Waru! – kiálto a még egyszer Luke.
– Mit akarsz tőlem, Skywalker? – kérdezte morajló hangon Waru. – Fájdalmaim vannak, nem tudok
ajándékot adni a követőimnek.
Hethrir zavartan és dühösen Luke–ra meredt. Aztán arckifejezésén a megdöbbenés és a felismerés
le úrrá.
– Skywalker! – mondta Hethrir. – Waru, vedd őt! Luke Skywalker képze Jedi. Ő Vader a!
Az aranyszínű lény fenyegetően föléjük magasodo . Luke szé árt karokkal, magát megadva néze
vele szembe. Csizmáját lassan ellepte az elfolyósodo arany. Az aranyszínű lény alakja kiszélesede .
Két durván megformált szárnyat formált Leia vére körül, felülete e ől homorú le . Luke
visszatükröződö a pikkelyeken, de alakja torz, fordíto és alaktalan volt.
– Igen – su ogta Luke. – Végy magadhoz engem!
A lény újra felbömbölt, de most halkabb, elégede ebb volt a hangja.
– Luke! – kiálto a Leia.
Mielő még bármit tehete volna, az aranyszínű szárnyak összeborultak és ráestek Luke–ra,
teljesen elnyelve a Jedit. Az aranypikkelyek elfolyósodtak, és mint a közeledő dagály hullámai,
feltornyosultak. Luke eltűnt.
– Ne! – kiálto a rémülten Leia. Elég volt már neki az a látvány, amikor Hant karbonitba fagyva
lá a...
Anakin biztonságban volt Han karjában. Han Warura néze , és az arcán lévő öröm kétségbeesésre
változo . Leia gyors mozdula al megdörzsölte arcát. Han kérdőleg ránéze . Leia a Luke–ot foglyul
ejtő, bugyborgó, olvadt aranymassza felé fordult. A vére után szaladt. Alámerült az aranyló gömbbe.
Leia arany fényben úszo , miközben haja szé erült körülö e. A távolban meglá a Luke–ot, aki
kicsavarodo végtagokkal küzdö a megszilárdult aranypajzsok hullámai közö . Leia úszni kezde
felé. A atal Jedi hiábavalóan birkózo a hullámokkal. Nővérének a látványtól az juto eszébe, amikor
a regenerációs tankban aludt, ahonnan rémálmoktól gyötörve próbált kiszabadulni. Leiának már ége
a tüdeje. Félt lélegzetet venni, félt a ól, hogy megfullad a sűrű, mézszínű fénytől. De nem volt más
választása: zihálva levegőt ve , és a meleg, sűrű sugárzás szta oxigént töltö a tüdejébe. Kifújta a
levegőt, majd újra lélegzetet ve . Nem volt könnyű dolog, de nem fuldoklo . Az aranyszínű pajzsok
hullámzo ak és táncoltak Leia és Luke közt. Leia megpróbált egyet félrelökni, de a pajzs élével feléje
fordult, és pengeként beléhasíto . Az inge elszakadt. Leia hátratántorodo , felfelé, kifelé rúgo –
nem nagyon érzékelte a gravitációt ebben a furcsa közegben – és elhajolt az egyik pajzs elől. Egy
másik kezde örvényleni feléje. Hozzáért a csizmájához. Leia azonnal belerúgo . A pajzs ripityára
tört. A szilánkjai szétszóródtak, és csillogó aranyporrá enyésztek, majd végképp eltűntek. Becsusszant
két másik ragyogó lemez közé, és utolérte Luke–ot.
– Nem maradhatunk i , Csubi! – kiálto a Jaina.
– Anya is lenn van, apa is és Luke bácsi is – te e hozzá Jacen.
– Segítenünk kell nekik. – Valami baj volt, ezt érezte a kislány. De nem tudta volna megmondani, mi
az. Nagyon fájt a feje. Csubakka morgása kiáltássá alakult. Nem igazán tetsze neki, hogy hátra kelle
maradnia, legszívesebben ő is bement volna az épületbe segíteni a többieknek, mint Jaina és Jacen. A
két gyerek már így is addig ráncigálta, hogy már félig lementek a lejtőn, de i a vuki megállt.
Anya azért hagyta i Csubit, hogy vigyázzon ránk, gondolta Jaina. Hogy vigyázzon a gyerekekre. A
kupoláról egy gyászos üvöltés verődö vissza.
tt
tt
tt

fi
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

fi
tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
fi

tt
tt

fi
tt

tt
tt
ti
tt

tt
tt

tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi

tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt

tt
 – Csubi! Ez a Kancellár Úr wyrwul a volt!
A vuki lenéze a lejtőről, és határozatlanságában vakkanto egyet. Egy gyerek sikolya hallatszo fel.
– Ez meg Lusa! – kiálto a a kislány. – Ó, Csubi, kérlek!... – Kétségbeesésében csapkodni kezdte a
vuki lábát, próbálta rávenni, hogy induljon el, hogy tegye őt le. A vuki ránéze a kislányra, aki erre
abbahagyta az ütlegelést. Lá a, hogy fájdalmat okozo , és teljesen megrémült magától, amiért képes
volt megütni Csubit.
– Bocsáss meg! Kérlek, bocsáss meg! – Megsimoga a a bundáját, megpróbálta eligazítani a kötés
körül. – De Lusa kiálto , biztosan most vágják le a szarvát, kérlek, síetnünk kell!
A kislány kitépte magát a vuki karjából, és szaladni kezde lefelé a hegyről. Csubakka felbömbölt.
Megragadta Jainát, és megállíto a. Felkapta őt is meg Jacent is, és elképesztő sebességgel
nekiiramodo a lejtőn. Csubakka áthaladt a bol vek ala , és belépe az épületbe. Utat csinált
magának Hethrir Proktorainak során, akik éppen a kifelé menekülő tömeggel hadakoztak. Ezek az
emberek ékszereket és csodás ruhákat viseltek. Pánikba esve lökdösődtek és kiabáltak. Csubakka csak
egyszerűen elhajigálta őket az útból, úgy tört utat magának. Jaina nagyon tarto a Proktoroktól. Ám
még csak be sem tudták kapcsolni a fénykardjukat! Jaina sem tudta használni a képességeit. De
Csubakka egyáltalán nem félt tőlük. Keresztülvágo a sorukon, és még csak le sem kelle lassítania.
Mindenki kiabált, sikoltozo és összevissza szaladgált. Az összes gyerek, akiket Hethrir elküldö , i
voltak, és sírtak félelmükben. Alig volt hely még megmozdulni is, de mindannyian menekülni
próbáltak. Lusa kivételével. Ő is szaladgált, de esze ágában sem volt menekülni. Utánaszaladt egy
Proktornak, hátat fordíto neki, és hátsó lábának hasíto patájával olyan keményen megrúgta, hogy a
ckó elese . Nyüszítve fetrenge a padlón. A Kancellár Úr wyrwul a kíváncsian gyelte, mit csinál, és
mindenhová köve e. Jaina boldogan felnevete .
– Lusa!
Olyan nagy volt a zaj a színházteremben, hogy Jaina azt sem tudta, vajon Lusa meghallo a–e. Jaina
még saját magát is alig hallo a. Csubakka egy pillanatra sem állt meg. Egyenesen a színház elébe
tarto , ahol apa állt, Anakinnal a karjában. Mindke en épek voltak, és mindke en sírtak.
– Anakin! – kiálto a boldogan Jaina. – Apa! – Kinyúlt az édesapja felé, hogy megérintse: tényleg
valóban ö az. – Ne sírj! Nem is haltál meg, én végig tudtam, hogy nem haltál meg! Anya hol van?
Találkoztál már anyával? És Luke bácsi hol van?
A közelben o állt zavartan, sérülten és boldogtalanul Tigris. A rrerreo állt közte és Hethrir közt. A
nő Hethrirre vete e magát. Megragadta a torkánál fogva, és leteperte a földre. Apa átadta
Csubakkának Anakint.
– Vigyázz a gyerekekre! – mondta neki.
Jaina még soha nem hallo a ilyennek az édesapja hangját. Han egy gyors pillantást vete Jainára és
Jacenre, az egész nem volt egy másodperc sem.
– Szeretlek benneteket – mondta. – Mindig szeretni foglak benneteket!
Megfordult, és futni kezde , majd beleugro egy hatalmas, remegő aranyszínű gömbbe. Eltűnt a
gömbben.
– Apa! – Anakin bánatosan belefúrta az arcát Csubakka bundájába, és torkaszakadtából bömbölni
kezde . Hú, de szép... gondolta Jaina, és kíváncsi volt, vajon ha apa kijön a gömbből, ő is olyan
aranyszínű lesz–e, mint Thripio. Lusa odaszaladt Csubakka mellé.
– Jaina! Hát nem vicces? Most jól megrugdoshatom a Proktorokat.
– Annyira örülök, hogy látlak! Nem is vágták le a szarvadat!
– Nem... meg akartak etetni azzal a szörnyeteggel, azzal a szörnnyel, aki megeszi az embereket!
– M–megeszi?! – su ogta Jaina. Az aranyszínű gömbre néze , amelyben apa eltűnt az imént, és már
tudta, hogy mi történt az anyukájával és Luke bácsival.
Tigris nekitántorodo a díszemelvénynek; az átalakulóban lévő Waru o hömpölygö és
rángatózo fölö e. A megdöbbenéstől teljesen lebénult. Soha nem hi e volna, hogy még egyszer
meglátja az anyját. Hethrir azt mondta neki, hogy az anyja meghalt. Kivégezték, mert elárulta a
Birodalmat. Mert megtagadta, hogy az Újjászülete Birodalom ügyét támogassa. És Tigris örült
ennek. És most i , elő e küzdö Hethrirrel. Segítenie kellene az urának. De nem volt képes
megmozdulni. Hethrir előkapta a fénykardját a ruhája alól. Ahelye , hogy bekapcsolódo volna a
parancsára, csak egy elektronikus reccsenést hallato , majd szikra– és ózonfelhőt bocsáto ki
fi
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
fj

tt
tt

tí

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
fi

tt
fj

tt
tt
tt

tt
tt
tt

fi
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt

 magából. Hethrir szitkozódo és eldobta. Pörögve végigcsúszo a padlón, és nekicsapódo a falnak.

Szé ört és megolvaszto a a követ maga ala . Rillao belemart Hethrir arcába. A másik, kisebb
fénykard kihullo a fér övéből. Rillao elszökkent Hethrirtől. Véresen, összekarmolva és lihegve
néztek farkasszemet egymással. Rillao egy elterelő támadást indíto , és amikor Hethrir előreszökkent,
hogy visszatámadjon, a nő elhajolt előle, és felkapta a földről a fénykardot. Nem kapcsolta be, hanem
belecsúszta a a ruhája alá. Hethrir kihasználta a kínálkozó lehetőséget, míg a nő nem gyelt oda, és a
hátára ugro . Rillao tántorogni kezde , a fér fojtoga a. Amikor a nő térde remegni kezde , Hethrir
elővillanto a hegyes fogait. Arra készült, hogy a nyakszirtjébe harapjon, és ezzel vagy megbéníto a,
vagy megölte volna...
– Ne! – kiálto a Tigris. Belekapaszkodo Hethrir
ruhájába, és hátraránto a. A Lord fogai összecsa antak, de a levegőbe harapo , és kifakadt a vér az
ajkából. Rillao kiszabadult a szorításából, és zihálva előreese .
– Ostoba ú! Ostoba! Ez a nő áruló! – Hethrir állán egy vérpatak csordogált.
– Kérlek, nagyuram, ne öld meg az anyámat!
Hethrir undorodva felhorkant.
– Ő áruló! Elárulta a Birodalmat – elárult téged!
Rillao talpra kászálódo .
– Te vagy az áruló – mondta.
Tigris ingerülten ránéze .
– Hogy merészeled ezt mondani Lord Hethrirnek?
A nő szomorúan Tigrisre néze , aztán megint Hethrir felé fordult.
– Nem mondha ad meg neki, ugye, Hethrir?
– Ne mond ki a nevemet! – acsarogta a fér .
Rillao ezú al Tigrishez szólt:
– Ő az, aki elárult téged.
Tigris teljesen összezavarodva rázta a fejét.
– Hethrir az apád.

***

Han kalimpálva úszo a sűrű fényen keresztül Leia és Luke felé. A végtelenségig úszo , míg meg
nem fájdultak az izmai. Waru sokkal nagyobb volt belül, mint kívül. A lény belseje egy sötét középpont
körül örvényle . Az egész olyan volt, mint a fekete lyuk az akréciós korongjával. Hannak az juto
eszébe, hogy a fekete lyuk csak nem egy másik univerzumba vezető kapu? Vajon onnan jö Waru?
Semmi nem menekülhet a fekete lyuk gravitációjából... de a szingularitás torzítja az időt és a teret
maga körül. Mindegy. Csak egy dolog számít most: hogy elérje Leiát és Luke–ot. A testvérpár hátukat
egymásnak vetve védte magát valamiféle késpenge alakú lényektől, akik most úgy néztek ki, mint
áramvonalas ragadozók, akiknek olvadt aranyból van az irhájuk. Han á ört a támadók gyűrűjén, de
vak rohama csak azért sikerülhete , mert Waru ragadozói egyedül a bekeríte zsákmányra gyeltek.
– Han!... – Leia forró ujjai az övé köré fonódtak. Ő is beállt a körbe szerelmével és barátjával.
Hátukat egymásnak vetve úsztak, rúgtak, elhajoltak, küzdö ek. Elkapta őket az örvény, és húzni
kezdte középre, a tökéletes sötétség felé.
– Ússzatok! – ordíto a Han. Tudta... honnan tudod, kérdezte magától, és már válaszolt is: nem
tudom, csak tudom, amit tudok... hogy a sötétségnél a végső pusztulás vár rájuk. Olyan érzése volt,
mintha hallaná a Waru által megölt lények szellemét.
Egy úszómozdula al kirúgo hátrafelé. Megpróbálta kitépni magával Leiát és Luke–ot a
középpon ól, ki az örvényből Waru olvadt bőrének irányába. Leia is besegíte neki. De Luke csak
furcsán elcsendesedve lebege ke ejük közö , és ezzel visszatarto a őket is.
– Add nekem magad, Luke Skywalker! – mondta Waru. – Megmutatom neked... megnyitom neked
az utat, ami a legnagyobb hatalomhoz vezet, amit csak el tudsz képzelni.
– Hazudik! – kiálto a Leia. Érezte, hogy a vére zuhanni kezd. Visszahúzta, rábírta, hogy vele
maradjon. Mégis kicsúszo a kezéből. Leia azonnal utánaúszo . Az örvény még mélyebbre húzta
őket.
tt

fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
fi
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt

fi
fi

tt

fi

tt

tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
fi
tt
tt
tt
fi
tt
tt

 – I van az igazság – mondta Waru. – Én vagyok az igazság.

Waru hangjának sziréndala csillapíto a Leia félelmét. Ujjai kicsúsztak Han szorításából, és amikor
megpróbálta összeszedni magát, az aranyszínű fény elvakíto a. Elkapta az örvény.
tt
tt

tt

 l3. fejezet
Jaina Jacennel az oldalán Csubakka vállán lovagolt. Csubi a másik kezével Anakint ölelte a
mellkasához. Szabad kezével megragadta egy Proktor nyakát a gallérjánál fogva, és alaposan
megrázta. A Proktor előránto a a fénykardját, de Jaina tudta, hogy nem kell félnie tőle. Tudta, hogy
abban a pillanatban felrobbanna, amint megpróbálná bekapcsolni. De mégis ezt te e, erre szikrák
csaptak ki a fegyverből, megége ék a karját, a kard a földre hullo és darabokra tört. Jaina örült.
Csubakka még egyszer megrázta.
– Megadom magam! – sikolto a a Proktor. – Kérem, hagyja abba! – Csubakka rázo rajta még
egyet, aztán hagyta, hogy elessen. A Proktor elterült a földön. Minden gyerek összevissza szaladgált,
kiabáltak és visítoztak, belecsimpaszkodtak a Proktorok lábába, néha megharapták, elgáncsolták őket,
aztán megint elszaladtak. Lusa és a Kancellár Úr wyrwul a együ játszadoztak velük. Lusa rohamozo
és megfordult, hogy rúgjon, míg a wyrwulf a Proktor térde mögé kuporodo . Amikor a Proktor
hátralépe , azonnal hanya ese . Lusa nevete , a wyrwulf vonyíto , és továbbszaladtak. Ha a
Proktor nem lépe volna hátra, Lusa megrúgta volna. Néha még akkor is ki–kirúgo , amikor igazából
nem is kelle volna. A Proktorok a vendégek egy részét bezavarták a színház egyik sarkába. Jaina nem
tudta, miért akarják mindenáron bent tartani a vendégeket. Lehet, hogy Hethrir meg akarja etetni
velük az aranyszínű szörnyeteget. Egy nagy csomó vendégnek sikerült elmenekülnie, és o hagyták a
gyermekrabszolgájukat. A Proktorok el tudtak volna menekülni, ha futni hagyják a vendégeket. Talán
még meg is nyerhe ék volna a küzdelmet. De anélkül, hogy használha ák volna a fénykardjukat, és
anélkül, hogy Hethrir megmondta volna nekik, mit csináljanak, el voltak veszve. Csubakka felkapo
még egy Proktort, megrázta és a földre hajíto a. Amikor megpróbált felállni, Csubi újra felkapta és
újra megrázta, feltarto a még magasabbra, és újra a földhöz vágta. O maradt, ahová ese .
Az a személy, aki apával és Luke bácsival jö le a hegyről, hagyta, hogy egypár Proktor rárohanjon,
majd megpördült és ügyesen kitért előlük. Amikor a Proktorok egymásnak ütköztek, megragadta és
megcsavarinto a a karjukat, aztán a földre küldte őket. Utána felhasíto a az ingujjukat a könyökükig,
és hátrakötözte a kezüket. Ugyanígy a nadrágjuk szárát is félig felszakíto a, és összekötö e a csíkokat
a térdüknél. Csubakka és apa barátja az utolsó két Proktor felé nyomult. A két szerencsétlen
meglóbálta a használhatatlan fénykardjuk nyelét. Jaina nagyon örült, hogy nem tudják bekapcsolni a
fénykardjukat ezen a fura helyen. De egyben sajnálta is, mert ez azt is jelente e, hogy ő sem tudo
semmit se segíteni. Bárcsak négy lábam és patám lenne, gondolta. Mint Lusának! Vagy agyaram,
mint a Kancellár Úr wyrwul ának! Az utolsó két Proktor eldobta a fénykardját, és térdre estek. Amikor
apa barátja a földre nyomta a két ckót, hogy meg tudja kötözni őket, Jaina lecsusszant Csubakka
hátáról, a bundájába kapaszkodva lemászo , és Lusához szaladt. Átölelte a barátját. Lusa lehajolt, és ő
is megölelte Jainát, közben homlokát és szarvát Jaina feje tetejéhez dörgölte. Lusa szarva időközben
á örte a bársonyos bőrt. A vörös prémmel boríto dudorok helye Lusa szarva most már á etsző
volt, ragyogó, mint egy gyémánt, ráadásul hűvös, barázdált és mégis sima tapintású.
– Köszönöm, Jaina. Köszönöm, köszönöm! – su ogta Lusa.
Néhányan a vendégek közül megpróbáltak kisurranni a sarokból. Csubakka rájuk vicsorgo , erre
azonnal visszaiszkoltak a sarokba. A gyerekek viszont egyáltalán nem ijedtek meg tőle, és köré gyűltek.
Apa barátja is csatlakozo hozzájuk.
– Emlékszel rám? – kérdezte Csubakkától. – Egy kissé megváltoztam, de én vagyok az, Xaverri.
A vuki meglepetéstől felhorkant, majd gyöngéden a nő vállára te e az egyik hatalmas kezét. A nő
megsimoga a a csuklóját.
– Apa – nyöszörögte Anakin. – Apa, gyere vissza!
Mindannyian az olvadt gömb felé fordultak. Anakin sóvárogva kinyújto a a karját a csillogó felület
felé. Nyoma sem volt se apának, se anyának, se Luke bácsinak.
– Meg kell mentenünk őket! – mondta Jaina. Odaszaladt az aranygömbhöz. Lusa a levegőbe
szökkent, és köve e. Csubakka aggódva felbömbölt. Jainához futo , és felkapta. A kislány ellenkeze ,
de a vuki megölelte, és ő újra sírva fakadt, arcát a vastag bundába fúrva.
– Csubi, mit fogunk most csinálni?
A vuki a díszemelvény felé fordult, és felbömbölt. Anakin újra felkiálto .
– Apa! Anya!
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
fj
tt
tt
tt
tt

fi

tt
tt
tt
tt
tt

tt
fj

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
 – Luke bácsi! – kiálto a Jaina és Jacen. – Anya! Apa!
– Solo! – ordíto a Xaverri.
Lusa is csatlakozo hozzájuk, és a wyrwulf is vonyítani kezde . A többi gyerek is odaaraszolt
melléjük, Csubakka lába köré gyűltek, és ők is kiabálni kezdtek.

***

Jaina sírva fakadt.

Tigris kábán Hethrirre néze .
– Az én apám...?
– Áruló és hazug – mondta Hethrir. – Mit vársz a ól, aki megszegi a Birodalomnak, Lord Vadernek
vagy a nekem te hűségesküjét?!
– Milyen esküről beszélsz? – kérdezte szomorúan Rillao.
– Hogy lemondasz minden jogodról...
Tigris rájö , hogy az anyja igazat mond. Hethrirt pedig hazugságon kapta. Tigris még sosem lá a így
őt, hogy kifogyo volna a szavakból.
– Annyira csalódtál bennem – kérdezte Rillao – hogy nem voltál képes elismerni a unkat?
– A unk – mondta megvető hangsúllyal – kiérdemelte, hogy ne ismerjem el. Soha nem tudta volna
bevégezni az örökségemet. Ő csak egy közönséges ú.
Tigris szégyenében elvörösödö . Hethrir elfordult Tigristől és Rillaótól, és felugro a
díszemelvényre.
– Waru! I az idő! Skywalker a éd! Tartsd meg az ígéretedet, Waru! Tégy engem mindenhatóvá!
Tigris megpróbálta követni, de Rillao megragadta és megállíto a.
– Engedj!
– Nem érdemli meg a hűséged! Nem érdemli meg az életed!
Han kínlódva próbálta megfogni Leia kezét, kínlódva próbált meg kiúszni az örvényből.
– Ússz! – kiálto a Han. – Kérlek, Leia, szeretlek, ússz!
De a nőt már rabul ejte e Waru ígérete, ugyanaz a bűvölet, amely Luke–ot is magával ragadta. Az
ujjai kicsúsztak a férje kezéből. Gyönyörű haja szé erült körülö e, mint egy pelerin; lebuko és
alámerült az aranyszínű fénybe.
– Leia! – Lebuko utána, egyenesen a hideg sötétségbe.
Leia élveze el hallga a Waru ígéreteinek sziréndalát. A melódia elvágta a háta mögül őt szólongató
hangtól. Köve e Luke–ot egyenesen a...
– Anya, apa, Luke bácsi!
Egy pillanatra megtorpant. Az örvény egyre beljebb húzta. Lelassíto , és megpróbált
visszaemlékezni, vajon mit jelenthetnek ezek a szavak. Néhány karcsapásnyit előreúszo , amint Waru
szavak nélküli biztosítékai mélyebbre húzták.
– Anya! Gyere vissza, anya!
Felismerte Jacen hangját, az örömöt, amikor megcsókolja a kis ú arcát, csodálkozását és
boldogságát, amikor időről időre észreve e, mennyit nő, változik, tanul ő és Jaina.
– Anya!
Felismerte Anakin lelkének ragyogását. Leia lebegve megállt, és szédülten forgo . Az aranyszínű
fény megnyílt ala a, és felülről lefelé taszíto a.
– Apa! Anya! Luke bácsi! – Csubakka bömbölése segíte a gyerekek hangjának keresztüljutni a
fényen. Leia ala Luke is tétovázo , miközben fejjel előre lebukni készült. Már nagyon közel járt a
sötét ponthoz. Ha megérin , soha nem menekül belőle. Elpusztulna örökre.
– Luke – su ogta Leia. – Luke, vissza kell mennünk!
Han tűnt fel melle e, alakját körülragyogta Waru sugárzása. Megfogta a kezét.
– Luke!...
– Hagyd i nekem – mondta Waru. – Hagyd i , és téged szabadon engedlek.
– Nem! – kiálto a Leia. – Add vissza nekünk, miért akarod őt?

fi

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt

ti
tt

tt
ti

tt

tt
tt
tt

tt
tt
fi

tt

tt

tt

fi

tt

tt

tt
tt
fi

tt

tt
tt

 – Segíteni tud nekem, hogy visszatérjek az o honomba. – Waru hangja elhalkult. – Nem segítesz
nekem? Tudod, hogy mit jelent az, amikor hiányzik az o honod. Látom. Nagyon régen távol vagyok
már.
Waru hangja olyan szomorú volt, hogy Leia hagyta magát közelebb, mélyebbre sodródni.
– Hogy tudnánk segíteni rajtad?
– Leia! – Han megpróbálta őt visszahúzni. – Ne gyelj oda!
– Az ő hatalma segít nekem kaput nyitni...
Luke megrázta a fejét. Tekintete teljesen üres volt. Leia levegő után kapkodo . Alig ismert rá a
vérére. Tudta, hogy a vére belepusztul, ha segít Warunak. Megpróbált érte nyúlni, megpróbálta
kirántani az örvényből. Luke ellenállt. A sötétség megnyílt, kitágult, és éhesen utánuk nyúlt,
beszippantva Luke lábát.
– Luke bácsi! – hallatszo Jaina kiáltása.
Luke megrázkódo . Behunyta a szemét. Megrázta a fejét. Amikor kinyito a a szemét, tekintete
zavart volt, de ő ismét Luke le .
– Hol?... Mi?...
– Gyere velünk! – mondta Leia.
Luke elkeserede en kirúgo . Leia és Han a kezénél fogva húzták. Csak egy hajszál választo a el őket
a ól, hogy lenyelje őket az éjszaka. Leia, még mindig kezében fogva Luke kezét, megkönnyebbülten
kapo levegő után. Waru ragyogásán keresztültörve menekültek az őket üldöző éjszakától. Az örvény
kao kus kavargássá és szabálytalan spirálokká szakadt szét, előre–hátra taszigálták Leiát menekülés
közben. Kinyúlt a remegő arany felszín felé. Ujjhegye előbb hozzádörzsölődö , majd á örte és kiért a
levegőre. Leia, magával rántva Hant és Luke–ot, kizuhant az emelvényre. Zihálva feküdt a színpadon.
Talpra kászálódo , és lecsusszant a színpad széléről, csakhogy minél távolabbra kerüljön Waru
közeléből. Luke összeesve feküdt mögö e. Segíte Hannak elhúzni őt az oltártól. Jaina, Jacen és
Anakin odaszaladtak hozzá, és rávete ék magukat az édesanyjukra. Letérdelt, hogy átölelhesse őket,
miközben patakzani kezdtek a könnyei. Csubakka is föléje hajolt. Han felkapta Anakint a karjába, Luke
Jacent emelte fel, Csubakka pedig mindannyiukat átölelte. A gyerekek biztonságban voltak. Waru
hangja töltö e be a színháztermet:
– Nem tarto ad meg az ígéretedet, Hethrir. Nem adtad nekem a gyermeket. Nem adtad nekem a
Jedit. Nem tartozom neked semmivel. Éhes vagyok, Hethrir, éhes és magányos, haldoklom, és haza
akarok menni.
– Ne! ... – kiálto a elborzadva Hethrir.
Az arany felszín olyan gyorsan tágult ki, mint amikor egy kígyó lecsap az áldozatára. Lecsapo
Hethrirre, körülve e és elnyelte a fér t. Hethrir eltűnt, és nem hagyo maga után semmit, csak egy
sikolyt.

Valami történt. Mindhárom gyerek feljajdult. Lusa a levegőbe vete e magát. Rillao összerándult,
Luke felnyögö , és Leia úgy érezte, mintha egy gongot ütö ek volna meg a fejében. Olyan volt,
mintha az Erő egy pillanatra eltűnt volna az univerzumból. Az érzés tovatűnt. Leia nem kapo levegőt,
annyira összetörve érezte magát.
Tigris, akire semmilyen hatással nem volt a körülö ük tomboló háborgás, a téridő szövetének
megszaggatása, kiszakíto a magát Rillao markából, és felugro a színpadra Hethrir után. Rillao
utánanyúlt, és elkapta a bokáját. Kétségbeese en szoríto a. Xaverri odafuto , hogy segítsen neki.
– Engedj! – Tigris erejét megfeszítve próbált szabadulni. Rillaót túlságosan legyengíte e az imén
zavar, és nem tudta tovább tartani. A ú épp akkor csúszo ki a markából, amikor Xaverri odaért.
Rillao kétségbeese en felkiálto . Tigris Waru aranyburkára vete e magát. Az arany engede , majd
visszanyerte az alakját, gumilabdaként hajítva el a út. Waru burka megkondult, mint valami mély
hangú harang. Tigris a színpadra zuhant. A kondulás lassan elhalt. Az egyetlen hang Tigris kínlódó
zokogása volt. Waru aranyhéja megszilárdult. Aztán elkezde összehúzódni. Rillao és Xaverri
elvonszolták Tigrist a színpadról.
– Tigris – szólt Rillao – drága kis am...
– Hagyjál! – hördült fel a ú. – Soha ne mondd ki a nevem! Soha!
Néhány lépésnyit elszaladt, aztán leereszte vállal, zokogva megállt.
fi
tt
ti

tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt

tt
fi
tt
tt

tt
fi

tt
fi
fi

tt

tt
tt
tt
fi
tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt
ti

 – Anya? – szólalt meg Jaina.

– Jól vagyok, édesem. – Leia Han szemébe néze , és elmosolyodo . Átölelte Jacent az egyik
karjával, a másikkal pedig megérinte e Luke arcát, majd megszoríto a Csubakka karját, amint az
átölelte az összes ember barátját, a Becsület Családját, egy védelmező öleléssel. – Mindannyian jól
vagyunk. Hazamegyünk.
Jaina végignéze a színháztermen Luke bácsi válláról.
– Az összes Proktor elmenekült! – mondta. – És a többi ember is!
Amikor a Proktorok össze voltak kötözve, a vendégek megszöktek. Xaverri megkötözte a Proktorokat
az egyenruhájukkal, de sikerült elszakítaniuk a szövetet, és kioldozták egymást. Mindannyian
elszöktek. Világoskék egyenruhadarabok és éle elen fénykardmarkolatok voltak szétszórva a padlón.
Jaina abban tévede , hogy az összes Proktor elmenekült. Egyikük o maradt, az, akit az imént
lépte ek elő. Senki nem állt meg, hogy kioldozza, és magától meg nem volt képes kiszabadulni.
Küszködö , de nem tudta eltépni a görcsre kötö egyenruhát.
– Utánuk kéne mennünk – mondta Han.
– Hethrir nélkül nem jelentenek veszélyt – szólt Xaverri. – Csak azok mia kell aggódni, akiket
Hethrir beültete a Köztársaságba. – Szárazon elmosolyodo . – De gyanítom, hogy hamarosan
munka nélkül találják
magukat.
– Elintézzük őket – mondta apa. Nagyon felhergelte magát. – A vendégeket is, azokat az átkozo
rabszolga–kereskedőket! Mindőjüknek börtönbe kell kerülniük!
– Majd én elmondom, hol találjátok meg őket – biztosíto a Xaverri. – Hamarosan. Amikor én már
lerendeztem velük a dolgomat. Amikor befejeztek egy fontos feladatot: hazaviszitek ezeket a
gyermekeket. – Lefagyo a mosoly az arcáról. Megremege a hangja. – Ezeknek a gyerekeknek még
megvan valahol az o honuk.
– Xaverri... – mondta apa.
– Viszontlátásra, Solo. – Anyához fordult. – Viszontlátásra, Leia hercegnő. Örülök, hogy találkoztunk.
– Viszontlátásra! – mondta Leia. – Köszönjük, Xaverri.
– Viszontlátásra, Xaverri – mondta apa.
Szó nélkül megfordult, és elindult kifelé a színházból. Csak annyira állt meg, hogy kiszabadítsa az
utolsónak összekötözö Proktort, és elrúgja a fénykardját, utána kisétált a teremből anélkül, hogy
visszanéze volna. A Proktor talpra kászálódo . Olyan mókásan néze ki az összeszabdalt
egyenruhájában, hogy Jaina felnevete . A ckó rámeredt a kislányra, de semmit sem tehete . A
fénykardjára pillanto , de túlságosan meg volt ijedve ahhoz, hogy érte menjen. Botladozva elszaladt.
A színpadon az aranygömb labda nagyságúra zsugorodo . Hethrir biztosan összepréselődö benne.
Jaina most már biztonságban érezte magát. Leia, immáron hosszú idő óta először, nem aggódo senki
mia . Aggódo Rillao és Tigris mia , akik újra együ voltak, de Hethrir hazugságai még elválaszto ák
őket. De több félelmet nem bírt volna ki.
– Menjünk haza! – Han az összezsugorodo gömbre néze , amely nem is olyan régen még Waru
volt. A frász jön rám e ől a helytől.
– Nekem meg a fejem fájdul meg tőle – te e hozzá Rillao. – Nem tetszik nekem egyáltalán ez a
rendszer. El van vágva... mindentől.
Leia odament a véréhez. Lete e Jacent a földre, és Jaináért nyúlt, aki még mindig Luke ölében volt.
– Gyere le, édesem! – mondta. – Luke bácsikád fáradt. – Jaina belevete e magát Leia ölelő karjába,
és szorosan átölelte, majd leugro a földre és átkarolta Luke derekát.
– Támaszkodj rám, Luke bácsi! – mondta.
Luke arca teljesen elszürkült a fáradtságtól és a fájdalomtól.
– Köszönöm, Jaina. – Tekintete visszakalandozo Waru gömbjére.
– Mit akart tőlünk? – kérdezte Leia. Waru su ogo valamit a testvéremnek, gondolta, és beszélt
hozzá, csábíto a...
– Hajótörö volt – mondta Luke. Tekintete zavaros le . – Csak úgy juthato energiához, ha
annihilálta a mi univerzumunkból származó Erőt a sajátjából származó an –Erővel.
– És Waru magába szívta az Erőt... – borzongo Leia elborzadva.
– Igen. Az élőlényeken keresztül. Azáltal, hogy elpusz to a őket.
tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
fi
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt
fi
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt
tí
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
ti
tt

tt
tt
tt
tt
tt

 – Lusa azt mondta, embereket eszik – mondta Jaina.

– Mint az ithoriai gyermeket – mondta Han.
Luke bólinto .
– De Waru nem ölte meg mindig az áldozatait. Néha, amikor jól volt lakva, visszaju ato a
hatalmából. Tényleg meg tudta gyógyítani és erősíteni az embereket. Ez történt Hethrir azon
Proktoraival is, ha túlélték... ha újjászüle ek. És ezt akarta Hethrir is tőle. Hogy az Erővel való
kapcsolatát megerősítse, ki nomítsa. Ez nagyon... csábító ajánlat. – Luke megrázta a fejét, mintha
kellemetlen emlékeket hessegetne el. – Hethrir jól laka a Warut, mielő a saját életét kockázta a
volna. Szüksége volt valami erősebbre, mint ő maga, valakire, aki ízle volna Warunak... és aki fele
Hethrirnek hatalma volt.
– Anakin – su ogta Leia. Han védelmezőn átölelte Anakint, és megsimoga a sötét haját.
– Tedd le Anakint! – mondta Anakin. Han egy kissé tétován lete e. Anakin Luke–hoz szaladt, és
felnéze rá.
– Warut nem érdekelte, mit akar Hethrir – közölte Luke. – Neki csak annyi energiára volt szüksége,
hogy utat szakítson a téridőn, vissza, a saját univerzumába. Mint egy elektron és egy pozitron. Rakd
őket egybe, és... – Összecsapta a tenyerét. – Annihiláció. Elképzelhetetlen mennyiségű energia. –
Lehunyta a szemét. – Hethrir azt hi e, képes lesz a maga javára fordítani ezt az energiát. És... egy
pillana g én is.
– És végül jóra fordítódo ? – kérdezte Han. Luke bólinto .
– És maga Hethrir is. Waru haza akart menni.
Leia nem tudo egy csöpp rokonszenvet sem érezni Waruval kapcsolatban. Luke átölelte Jainát,
Jacent és Anakint. Megcsókolta mindegyikük homlokát.
– Köszönöm, i ú Jedi–lovagok, hogy visszahívtatok!
– Nincs mit, Luke bácsi! – felelték.
– Hé – ltakozo Han. – És Leiának és nekem nem jár egy kredit sem?
Luke mosolyogva megölelte a gyerekeket. Leia és Csubakka összeszedték az elrabolt gyerekeket.
Rillao átkarolta Tigrist, aki dühösen lerázta az anyja kezét a válláról. Megpróbálta felvenni az
aranygömböt, amely egykor Waru volt, de nem tudta felemelni, sőt még megmozdítani sem tudta.
Kiszaladt a színházból, maga mögö hagyva Rillaót. Leia megfogta Rillao kezét, és megszoríto a,
remélve, hogy megnyugtatja valamelyest a rrerreót.
– Ó, Lelila! – mondta Rillao. – Az én drága am...
– Adjon időt neki!
– Igen. És nyugalmat, ha találunk valahol.
– Én segíteni fogok – mondta Leia. – Luke is tud segíteni...
– Nem! – Rillao felindultan megszoríto a Leia kezét. – Tigris túl sokáig volt Hethrir befolyása ala .
Nem tud semmit sem tenni ez ellen. Hagyni kell, hadd találjon magára. Ha visszatér hozzám, annak a
saját akaratából kell történnie.
Leia szeme megtelt az együ érzés könnyeivel, amit a Rillao hangjából áradó szomorúság válto ki.
– Tudok egy helyet, ahol pihenhetnek, gondolkodhatnak, beszélgethetnek és játszhatnak... egy
menedéket, ameddig csak szükségük van rá. Egy helyet, ahol a béke uralkodik.
Rillao elkomorult. Az ő népe nem fogadta szívesen az együ érzést és a jótékonykodást. Leia már
a ól tarto , hogy felhorkan: Ki kérte rá, hogy segítsen, és egyszerűen odébbáll.
– A családom olyan sokat köszönhet önnek! – mondta meghato an Leia. – Mindig az adósai leszünk,
rrerreo. – Soha nem fogom többé kimondani a nyilvánosság elő a nevét, döbbent rá Leia. Soha
nem fogom használni a neve hatalmát rajta. – Kérem, hadd zessek vissza az adósságból egy kicsit!
Rillao habozo .
– Elfogadom, Lelila – mondta végül.
Rillao az oltárra pillanto . A gömb a felére zsugorodo , majd újra a felére, és újra. Minden
összehúzódás egyre gyorsabban zajlo le. A gömb előbb akkora volt, mint egy narancs, egy tojás, egy
üveggolyó. Majd szemmel alig kivehetővé vált. Egy arany homokszem feküdt az oltáron. Egy
energiakisülés és egy pukkanás – amikor a levegő kitöltö e a vákuumot – kíséretében eltűnt. Rillao
megborzongo , és elfordult.
– Jöjjön velem! – mondta Leia.
fi
tt
ti
ti
tt
tt

tt
tt
tt
tt
fj
tt

tt

tt
tt

fi
tt

tt
tt

tt
tt
tt

fi
fi

tt
tt

tt
tt

tt
fi
tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt
tt
tt

 – Jól van, Lelila.

Együ léptek ki a kristálycsillag fényére.
Tigris félig felszaladt a hegyoldalra, és o megállt. Leült a földre lehajto fejjel, há al nekik. Rillao a
távolból gyelte. Leia áthaladt Waru épületének bol ve ala . Hőség és ragyogás csapta meg. Térde
már remege a kimerültségtől. Egyszer csak leült a földre. Jacen aggódva odaszaladt hozzá, és
belekucorodo az ölébe. Az édesanyja átkarolta, és simogatni kezdte a kócos haját. Rillao a sarkára
ereszkede melle ük, és a a felé emelte a tekintetét. A kupola fele ég teljesen lenyűgözte Leiát. A
kristálycsillag pályára állt a fekete lyuk körül, egyre közelebb és közelebb araszolva hozzá, átzuhanva a
ragyogó örvényen. A gravitációs nyomás darabokra tépte. A fekete lyuk ragyogó csillaganyagot tépe
ki a fehér törpe felszínéből, ez az anyag csatlakozo az akréciós koronghoz, és e ől még fényesebben
ragyogo . Leiának el kelle kapnia a tekintetét, még mielő elszédült volna a látványtól. A Kancellár
Úr wyrwul a a lábaihoz vete e magát, és lihegve ránéze hatalmas aranyszínű szemével. Hosszú idő
óta először szabadon, az elrabolt gyerekek szaladgáltak, kiabáltak és játszo ak. Lusa magasan
felugro a levegőben, és bemutato egy kapriolát, majd egyszerre érkeze le mind a négy lábára.
Han leült Leia mögé.
– Minden rendben?
A felesége csak bólinto , túl fáradt volt a beszédhez. Jaina befészkelte magát az ölébe Jacen mellé.
Anakin is odaszaladt, és összebújt a testvéreivel. Leia átölelte őket. Han fél kézzel átkarolta, és
simogatni kezdte Leia haját. Leia hálásan Han meleg és erős mellkasához dőlt.
– Jobb lenne, ha eltűnnénk innen – mondta a fér .
– De először meg kell találnunk Thripiót.
– És Artut – te e hozzá Leia.
– Emlegete szamarak... – szólalt meg Luke.
Artu Detu és Szi Thripio ereszkede lefelé az ösvényen, Artu imbolyogva, teljes sebességgel gurult,
Thripio pedig olyan gyorsan szedte a lábát, ahogy csak tudta.
– Leia asszony! Luke gazda, Han gazda!
– Thrip úr! – Anakin felpa ant, és Thripióhoz szaladt, és belecsimpaszkodo a lábába.
– Anakin gazda! – mondta Thripio. – Nagyon örülök, hogy épségben látom!
Anakin Thripio lábába kapaszkodva utazo . Sikítozo örömében. Mindkét droid lelassíto , amikor
meglá ák Tigrist, de a ú meg sem mozdult. Artu elgurult melle e, Thripio kíváncsi tekinte el
kikerülte. Anakin leugro Thripio lábáról, és Tigrishez szaladt. Megragadta Tigris rongyos ingét, és a
többiek felé húzta. Tigris megrázta magát, és kitépte az ingét Anakin kezéből. A Kancellár Úr
wyrwul a Anakin után szökkent. A nyakába akaszto nehéz lánc hangosan csörömpölt. Thripio
Hanhoz és Leiához ért.
– Sietnünk kell, Han gazda! – kiálto a.
– Hol voltál? – kérdezte Han. – És mi történt veled?
Thripio bíborszínű lakkozása nagy foltokban le volt pa ogzva, mint a máz egy an k vázáról.
– Egy furcsa fér ... azzal a úval volt... – Thripio Tigris felé inte . – Anakin gazda is velük volt!
Amikor magyarázatot kértem, hogy miért, a fér rám sújto ! Egy fénykarddal! Természetesen teljesen
működésképtelenné váltam. Szerencsém volt, hogy nem szabdalt darabokra! Luke gazda, ha ilyen
kaliberű emberek után kutat, könyörgöm, ne keressen belőlük többet!
– Nyugi, Thripio – mondta Luke.
– Bebörtönöztek! Artu talált rám, és életre kelte e az áramköreimet...
Artu Detu együ érzően trillázo .
– ...de nincs most idő erre! – kiálto a Thripio. Artu nyugtalanító felfedezést te !
– Nem vagyok biztos benne, hogy kibírunk még egy nyugtalanító felfedezést – mondta elnézően
Han. – Nem várhatnánk vele vacsoráig?
– A ól félek, nem, uram. A fehér törpe tökéletes kvantumkristállyá fagyo . Ez nagyon ritka dolog...
különleges! Amint a fekete lyuk megnöveli a rezonanciájának amplitúdóját...
– A kristálycsillag rezonál?
– Elnézést, mit kérdeze , Luke gazda?
– A kristálycsillag rezonál.
tt
tt
tt
tt
fj
tt
fi
tt
fj
tt
tt
tt
tt
tt
fi

tt

fi
tt
tt
tt
tt

tt

fi
fi

tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt

fi
tt
fi
tt

tt
tt
tí
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tti

tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
ti

tt

tt

tt
tt
 – Úgy van, uram... azt hiszem így mondtam. A rezonancia destabilizálja a pályáját. A kristálycsillag
bármelyik pillanatban a fekete lyukba zuhanhat.
Thripio szünetet tarto , hogy megbizonyosodjon, mindenki megérte e, amit mondo . Mindenki
megérte e. Thripio folyta a.
– Ha ez megtörténik – a robbanás hevessége, a röntgensugárzás denzitása... Semmilyen élőlény, se
biológiai, se mechanikus nem fogja túlélni.
– Mennyi időnk van? – kérdezte Han.
– A valószínűség sohasem kalkulálható ki teljesen, már elnézést, de ezt kell mondjam – válaszolta
Thripio.
Artu türelmetlenül fü yente .
– Úgy hiszem, azt is mondtam – vágo vissza Thripio. – Mindenki számára világos, hogy nincs sok
időnk.
Leia kihessinte e Jainát és Jacent az öléből, és talpra ugro .
– Gyerekek! – kiálto a. – Indulás! Ideje elindulni hazafelé!
Egyik gyerek sem kezde el könyörögni, hogy hadd szaladgáljon, játsszon még. Még Lusa is megállt,
aki pedig Waru épülete óta csak futkározo , és Leiát is hatalmas köröket róva hagyta le.
Felágaskodo , és egy helyben táncolt.
– Haza! – mondta. – Haza!
Csubakka, Thripio és Artu összeterelte a gyerekeket, és elindultak felfelé a hegyoldalban. Csubakka
úgy néze ki, mintha gyerekekből raktak volna egy kupacot, mert a háta és a karja is tele volt
gyerekekkel. Két kicsi a lábát lovagolta meg, élveze el kapaszkodtak a bundájába, és visítoztak a
gyönyörűségtől. A többi gyerek is olyan közel helyezkede hozzá, amennyire csak tudo .
– Gyerünk, szerelmem! – mondta Han Leiának.
Megfogták egymás kezét, és elindultak a hegyi ösvényen. Rillao, Luke és az ikrek köve ék őket.
Amint Anakin és Tigris közelébe értek, Tigris leszedte Mr. Iyon wyrwul áról a nyakörvet és a láncot.
Felemelte és olyan messzire hajíto a a nyakörvet, amennyire csak bírta. Mr. Iyon wyrwul a leült a
hátsó lábaira, és mindkét középső lábával vakarni kezdte a nyakát. Rillao megállt néhány lépésre
Tigristől.
– Fiam – szólt kedvesen. – Mennünk kell!
Tigris visszanéze rá.
– Nem.
– Ez a naprendszer nemsokára elpusztul.
– Nem érdekel!
Leia érkeze hozzájuk.
– Akkor nem számít – mondta – hogy velünk jössz, vagy sem. Szóval akár jöhetsz is.
Tigris zavartan ránéze .
– Tigris hazajön! –jelente e ki Anakin.
Tigris Anakin göndör, sötét hajára te e a kezét.
– Nekem nincs o honom, kicsim.
– Sü ! – Anakin megragadta Tigris kezét, és húzni kezdte. Tigris felemelte a fejét, és az anyja
szemébe néze .
– Ugye nem te loptad el tőlem az Erőt?
– Nem, édesem – su ogta a nő.
– Soha nem is volt semmilyen képességem, ugye?
Az édesanyja szomorúan megrázta a fejét.
– Várjunk csak egy percet! – mondta Han. – Kölyök, te megmente ed a am életét. Lehet, hogy
nem tudod használni az Erőt. És akkor mi van? Én sem, és ez nem gátol meg semmiben.
– Ki maga? – kérdezte Tigris.
Han meglepe en felnevete .
– Talán jobban sikerült az álcám, mint gondoltam. Han Solo vagyok.
– Azt tanultam, hogy magát gyűlölnöm kell – te e hozzá Tigris elgondolkodva. – Mint ahogy azt
tanultam, hogy gyűlölnöm kell az anyámat is.
ti

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt

tt

tt

tt
tt
tt

tt

tt
fj
fi

tt
tt
tt

fj
 – Az elég baj – mondta őszinte sajnála al Han. – Hálás vagyok neked. Köszönöm, hogy visszahoztad
nekünk Anakint!
– És azt tanultam, hogy szteljem magát... –.mondta Tigris.
– Kezdetnek nem rossz...
– ...mint ellenséget.
Han szája féloldalas vigyorra húzódo .
– Furcsa kezdet, de akkor is csak el kell kezdeni valahogy. Gyerünk, kölyök. Tűnjünk el innen!
– Nincs más választásom, ugye? – kérdezte dacosan Tigris.
– A fenébe is, nincs! – mondta Han.
Tigris egy hirtelen hangulatváltással a gyerekek után szaladt. Rillao nézte, ahogy elmegy, a
megkönnyebbüléstől elernyedt a válla. Leia átkarolta új barátnőjét.
– Ez a kezdet – mondta.
– Igen, Lelila. A kezdet.
Han olyan hangot ado ki, mintha fuldokolna. Leia elképedve kapta fel a fejét. Hannak nagy
erőfeszítésébe került, hogy ne nevesse ki Tigrist.
– Han! – szólt rá Leia. – Hagyd abba!
– Oké – mondta, miközben majdnem kibuko belőle a nevetés. Visszafojto a a nevetést, és csalárd
vigyor terült szét az arcán. – Nem tudom, hogy most mit gondol, de nem hiszem, hogy meg akarna
halni.
Még Rillao arca is felragyogo .
– Hiszem, hogy igaza van – mondta.
– Luke? – szólt Leia. Fivére még mindig Waru menedékét nézte. Leiának az az irracionális gondolata
támadt, hogy vissza akar futni oda.
– Rezonancia – mondta Luke. – Ez az.
– Mi? – kérdezte Han.
– A rezonancia. A kristálycsillagé. Ez zavarja meg az Erőt... ez az oka annak, ami velem történt.
– És ami velem – mondta Rillao.
Leia hátrapördült felé.
– Maga... Jedi?
A nő kihúzta az inak v fénykardot a ruhája alól. Nem is próbálta bekapcsolni, csak felerősíte e az
övére, a helyére.
– Látom, megtalálta a "kis gépét" – jegyezte meg Leia.
Rillao komoly arccal bólinto , majd Luke–ra néze .
– Talán, ha elmegyünk erről a helyről, egy kicsit gyakorolhatunk együ . De sajnos már nagyon
kijö em a gyakorlatból.
Luke–nak a kimerültsége ellenére sikerült elmosolyodnia.
– Benne vagyok.
Han gondolkodo : három óránk van, hogy eltűnjünk innen. Három óra, egy kicsit több, vagy
kevesebb. A "kevesebb" aggaszt egy kicsit. Mint ahogy Thripio is mondta, a valószínűség soha nem
kalkulálható ki pontosan.
– Mi lesz a Crseihhel? – kérdezte Leiától.
– Mi lenne? – kérdeze vissza a felesége.
– Amikor a csillagnak vége... az űrállomás porrá robban szét.
– Inkább szubatomi részecskékké – mondta Leia némi elégede séggel a hangjában.
– Leia! – ltakozo Han.
– Igaza van – mondta Rillao. – Jobb, ha ez a hely elpusztul.
– Értelmes lények élnek i – mondta Han. – Egy barátom is i él. – Figyelmeztesse! – tanácsolta
Rillao.
– Ha meg tudom találni.
– Szégyen lenne – mondta Rillao – ha pont Xaverri nem élné ezt túl.
Leia megenyhült.
– Figyelmeztetni fogunk mindenkit. Ez természetes. De ők is biztosan gyelik a saját csillagjukat.
Biztosan tudják már, hogy ki kell üríteni az állomást! Végtére is ez egy kutatóállomás!
tt

ti

tt

tt

tí

tt
tt

ti

tt

tt
tt

tt

tt

tt

tt

tt

tt

tt
fi
tt

tt

 – Bármi is folyt i – mondta Han – nehezen nevezhető kutatásnak.

Leia belecsúszta a a kezét a Hanéba.
– Hogy lehet az, hogy nem tudtunk a rabszolga–kereskedelemről? – kérdezte. – Azt hi em, hogy
minden rendben folyik, és a Birodalom tokban még mindig terrorizálja az embereket...!
– Majd elküldöd Wintert, hogy vizsgálja ki az ügyet...
– Soha nem beszélek a hétköznapi emberekkel. A Munto Codrun is egy egész napot töltö em a
hivatalos küldö ségek és a nagykövetek fogadásával, és amikor azok felől érdeklődtem, akik arra
vártak, hogy velem beszéljenek, hagytam magamat meggyőzni, hogy nincs semmi fontos
mondanivalójuk.
– Drágám – Han átkarolta a felesége vállát, és közelebb húzta magához. Leia nekidőlt, és megölelte,
és így mentek tovább. – Így is halálra dolgozod magad... túl sokat vársz el magadtól.
– Ezt én is mondhatnám neked – mondta szerete eljesen Leia.
– És azt is mondhatnám, hogy nekem kelle volna tudnom a rabszolga–kereskedelemről.
– De...
– Xaverritől megtudtam egy csomó mindent Hethrirről és a követőiről – mondta Han. – Óvatosak,
ravaszak és nagyon gazdagok. Ők hordták szét a Birodalom maradékát...
– Még egy ok, amiért meg kell őket találnunk.
– Igen. Minél hamarabb.
– Mindig is szere em, ha fontos feladatok állnak elő em – mondta Leia szárazon. Han felnevete .
Csendben elérték a hegytetőt, és beléptek a légfolyosóba. Han Leiához hajolt, és odasu ogta:
– Mondtam már, hogy mennyire tetszik így a hajad?
– Az ujjára tekert egy szép, hosszú ncset. Leia szabad kezével a homlokára csapo .
– Elfelejte em, hogy még mindig le van engedve!
Úgy döntö , hogy így hagyja. Han végigtekinte a leszállópályán. Óriási volt a zürzavar: iszonyú
robajjal űrhajók szálltak fel, a hajótulajdonosok a pályagondnokkal vitatkoztak, helybeliek próbáltak
helyet szerezni maguknak valamelyik hajón.
– Úgy látszik, néhányan rájö ek, hogy baj van mondta Han.
Miközben Leia és Csubakka két csoportra oszto ák a gyerekeket, és az egyik csoportot az
Alderaanra, a másikat a Millennium Falconra behajózták, Han odasiete Szi Thripióhoz.
– Fel tudnád venni a kapcsolatot Xaverrivel? – kérdezte. – Soha nem említe e, hol lakik, hogy lehet
őt elérni...
– Már megte em, Han gazda – mondta Thripio. A helyzet az... – Egy lepukkant hajóra mutato ,
amely minden csúnyaságának ellentmondó precizitással és sebességgel éppen akkor hagyta el a
leszállópályát. – Ha jól gondolom, akkor az a hajó, amely éppen a hiperürugrásra készül, az övé.
Han megkönnyebbülten elvigyorodo .
– Mindig szere e a megtévesztő megoldásokat.
– Apa! – Anakin Han nyakában lovagolva sarkával megrugdosta apja mellkasát. – Nézd már a
Kancellár Úr wyrwul át!
A hatalmas wyrwulf a leszállópályára heverede , orrát a bozontos farkába rejtve
összegömbölyödö , és mind a hat lábát maga alá húzta. Han odalépe hozzá, és leguggolt mellé.
– Hé, cimbi, minden rendben?
A wyrwulf félig kinyito a az egyik szemét, felnyüszíte és még jobban összegömbölyödö . Leia is
odasiete .
– Ó, istenem – mondta.
– Te tudod, mi baja van?
– Semmi – válaszolta.
– A ól még furcsa.
Az állat elkezde erősen izzadni. A verejtéke sűrű és kék színű volt. A wyrwulf bundájából folyt ki, és
teljesen csatakos le tőle a szőre. Leia elmosolyodo .
– Azt hiszem, mire visszaérünk a Munto Codrura, a wyrwulf helye egy kis út vagy egy kislányt
viszünk vissza Mr. Iyonnak.
– Micsoda?
A kék verejték egy gumiszerű bevonatot alkotva megszilárdult a wyrwulfon.
tt

tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
fj

tt

tt

ti
tt

ti
tt

tt
tt
tt

tt

tt

tt

tt

tt

tt
tt

fi
tt

tt

tt

tt
tt

tt

tt

tt

 – Elkezde átalakulni – mondta Leia. – Amikor majd újra feléled, öntudatra fog ébredni, egy Codru–
Ji gyerek lesz belőle.
A kék színű verejték ráfolyt a wyrwulf fejére. A wyrwulf horkanto egyet; a váladék beboríto a az
orrát és a száját is. A gumiszerű kék bevonat elzárta a külvilágtól.
– Segíts nekem felvinni a hajóra!
Luke is csatlakozo hozzájuk.
– Ez úgy néz ki, mint ahogy én érzem magam – mondta.
– Hát tényleg, eléggé el vagy kékülve – mondta Han.
– Jobban fogom magam érezni, amint eltűnünk innen...
Aztán fogta magát, és elájult.

Jaina már alig várta, hogy az Alderaan felszálljon. Luke bácsi kezét fogta. Jacen o ült Luke bácsi
másik oldalán. Azért ültek mellé, hogy vigyázzanak rá. Bárcsak már elhagyták volna ezt a rendszert!
Mr. Thripio megpróbálta elmagyarázni a dolgot a rezonáló csillaggal, a kvantumkristállyal. Jaina nem
érte e, hogy a fehér törpe miért nem úgy néz ki, mint egy nagy drágakő, mint egy hatalmas gyémánt
az űrben. De azt megérte e, hogy a csillag mia nem tudták használni a képességeiket. Azt is
megérte e, hogy Luke bácsi is ezért le beteg. És ő is, anya, Jacen, Rillao, és különösen Anakin is
megbetegedne, ha nem mennek el minél hamarabb innen.
– Mindjárt készen vagyunk – hallatszo anya testetlen hangja. Elöl voltak Rillaóval a pilótafülkében.
Apa és Csubakka odaát voltak a Millennium Falconon Thripióval, Artuval, Anakinnal és a gyerekek
nagyobb részével. Tigris az Alderaanon volt, de lehete volna akárhol vagy sehol, mert úgysem szólt
senkihez. Lusa a wyrwulf bábjával anya ágyán feküdt a másik kabinban. Lusa meg volt ijedve, mert
nem utazo még túl sokszor űrhajón. Jaina szerete volna vele lenni.
– Mi mindannyian készen állunk, anya – mondta Jaina.
– Luke hogy van?
– Nagyon... csendben van, anya.
A hajtóművek halkan morajlani kezdtek.
– Leia, Artu nálatok van? – Apa hangja nagyon rosszul hallatszo a komlinken keresztül.
– Nem, azt hi em veletek van a Falconon! – válaszolt Leia.
– Micsoda? Oké, vigyétek el Luke–ot innen, én meg utánanézek Artunak.
Han nem tudo felszállni Artu Detu nélkül. A sugárpajzsok visszahúzódtak. A Millenium Falcon és az
Alderaan fele szabad volt az ég. De Han nem tudo elmenni a droid nélkül. Átkozódva felpa ant a
pilótaülésből.
– Nem lá ad, hogy merre ment Artu?
Csubakka tagadólag felmordult.
– Nem is tudom, mit is tehetnénk – mondta Thripio. – Ez az Artu Detu soha nem azt csinálja, amit
mondok neki... soha nem azt teszi, amit elvárnak tőle...
– Hová ment? – kérdezte Han.
– Úgy hiszem... ha nem tévedek, néha nem ad pontos információkat nekem...
– Hová?
– Elment megkeresni a Crseih Állomás hajtóműveinek kezelőszerveit.
– Hagynom kéne, hogy elpárologjon ezzel az átkozo hellyel együ ...
Han felpa ant, és elindult a Falcon kijára rámpája felé.
– Ha nem érek vissza zenöt percen belül...
Csubakka bömbölése beléfojto a a szót. Han elvigyorodo . Csubakka nem az a fajta bajtárs volt, aki
elment volna nélküle. Artu Detu dallamos bippegés és csiripelés közepe e fellódult a leszállópályáról
a Falcon feljárójára, és Han felé gurult.
– Hol a fenében voltál eddig? – kérdezte Han. – Már i akartunk hagyni.
Artu nem zavarta a magát, fü yögve továbbgurult. Han és Thripio köve e a kis droidot a Falconra.
– Mit mondasz? – kérdezte mérgesen Thripio. – Hogy érted azt, hogy nem zavart volna, ha lekésed
az indulást? EI akarsz párologni az űrbe? Mit képzelsz te, i vártunk rád ilyen sokáig, bármely
pillanatban gőzzé válhatunk, és téged nem érdekel!?
Artu nyüszítve–visítva válaszolt.
tt

tt
tt
tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt
tt

ti
tt

tt

tt

tt
tt

ti

tt
tt
tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt

tt
tt

tt

tt

tt

tt
tt

 – Hááát... azt kell mondjam, hogy ez ügyes húzás volt tőled.

Han belevete e és beszíjazta magát a pilótaülésbe.
– Na most már húzzunk el innen!
A Millennium Falcon életre kelt körülö ük.
– Artu Detu mindent elrendeze – mondta Thripio – a Crseih Állomás követni fog bennünket, ki,
ebből a rendszerből, és így nem fog gőzzé válni. Lord Hethrir vendégei közül még sokan i vannak
rajta...
– És így aztán könnyen nyakon csíphetjük őket – mondta Han.
A Falcon felemelkede a Crseih Állomás sugárzásverte leszállópályájáról, és az Alderaan után repült.
Leia a hiperűrugrás helye felé tarto , de a hajója mögé gyelt, a Crseih Állomásra, a Millennium
Falconra, és az elementáris erők kavargására, ami nemsokára iszonyú robbanáshoz fog vezetni. A
kristálycsillag egyre gyorsabban keringe a fekete lyuk körül, gyorsabban és gyorsabban, közelebb és
közelebb, felszínének egyre nagyobb darabjai szakadtak az izzó plazma ragyogó nyalábjaiba.
Leia feje vesze ül fájt, mintha az agya átve e volna a naprendszer rezonanciáját. Rillao is sápadt
volt, és a rosszullét kerülge e.
– Ki kell tartani – mondta Leia sokkal inkább magának, mint Rillaónak. – Már csak egy–két perc, és
kint leszünk ebből a rendszerből.
A távolban Xaverri hajóját elnyelte a hiperűr. Leia nagyon kíváncsi volt rá. Szerete volna beszélgetni
vele, megtudni többet Han életének abból a részéből, amiről olyan kevés szó esik közö ük. Furcsa
volt, de egyáltalán nem érze féltékenységet Xaverri iránt. Mindig azt hi em, gondolta, hogy ha
egyszer találkozok vele, azt fogom gondolni, hogy biztosan nem volt elég Hannak. Pedig az volt. És én
nagyon örülök ennek. Feszülten gyelte, mikor bukkan már fel a Millennium Falcon. Hol vagy,
kiálto a szavak nélkül.
– ya?
– Igen, Jaina?
– Azt hiszem... azt hiszem, jobb lesz, ha gyorsan idejössz, Luke bácsi...
Az izzó örvény eszevesze en forgo és foszlányokra szagga a a ragyogó kristály felszínét. Az örvény
röntgen– és gamma–sugarakat és vakító fényt okádo magából. Leia behunyta a szemét, és
kényszeríte e magát, hogy ne gyeljen a fájdalomra.
– Han! – kiálto a, de a rádióhullámok nem tudtak áthatolni az őselemi kakofónián. Hirtelen a
haldokló csillagok vakító fényében egy fekete pont jelent meg, és egyre növekede .
– A Falcon! – mondta megkönnyebbülten.
A hajó az Alderaan felé száguldo . Leia gyorsíto , közben vad öröme elnyomta még a fájdalmát is.
Együ versenyeztek a Millennium Falconnal a hiperűr felé. A messzi távolban a kristálycsillag
spirálpályája végéhez közelede . Egy kissé közelebb, a Crseih Állomás is mozgásba lendült, amint
hajtóművei működésbe léptek. A kristálycsillag a fekete lyuk eseményhorizontját súrolta. A
kristálycsillag darabokra hullo . Elképzelhetetlen nagyságú erők tépték szét, és dezintegrálták
atomjaira, atommagokra és elektronokra, majd szubatomi részecskékre. Amint a részei a fekete
lyukba zuhantak, energia szabadult fel belőlük. A sugárzás által felhevíte gáz robbanásszerűen
száguldo elfelé a fekete lyuktól, és elsöpört mindent, ami az útjába került.
Leia még azelő megérezte a zavart az Erőben, mielő a förgeteg elérte volna őket; tudta, hogy el
kell érniük a hiperűrt, még mielő a röntgensugarak és a lökéshullám utoléri őket. Felvillant elő e a
hiperűr. Hajója a Falconnal az oldalán, és a Crseih Állomással a nyomában épségben
továbbszáguldo .
A kristálycsillag okozta zavar nyomasztó terhe tovatűnt.
Szabad volt.
Hazafelé tarto .
Leia kiveze e azalderaant a hiperűrből a Munto Codru rendszerének normál terébe. Aztán
szorongva várt. Feltűnt a Millennium Falcon.
– Han! – szólt Leia.
A vétel most már teljesen szta volt. Han válasza nem kése a Millennium Falconról.
– Megcsináltuk! – mondta.
– Jól vagytok? Anakin is?
tt

tt

tt
tt
tt

tt

tt
tt
tt
tt
tt

tt

tt

ti

tt
tt
tt

fi
tt
tt
fi
tt
tt

tt
tt
tt
tt

tt

tt

tt

tt

fi
tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt
tt

tt

 – Jól van. A végén izgultam egy kicsit... de most már minden oké.
Miközben Han beszélt, néhány fénymásodpercnyire a Crseih Állomás a létezésbe csöppent. Azonnal
pályára állt a Munto Codru napja körül. Artu Detu utasításainak engedelmeskedve a hajtóművei
leálltak. A törvényen kívüli űrállomás minden lakójával együ zátonyra futo .
Hethrir nyugodtan keringő művilágát körülve e az összes hajó, ami a Munto Codru rendszerében
fellelhető volt; Leia tanácsosai és a Munto Codru–i sztviselők elkezdték az elvesze gyerekek
mentését, és elkezdték megszervezni a hazatérésüket.
Leia kicsatolta magát az Alderaan pilótaüléséből, és az ikrekhez siete . A gyerekek izgato ak, de
kimerültek voltak, és úgy csillogo a szemük, mintha lázasak le ek volna. Leia megölelte és
megcsókolta őket.
– Annyira bátrak vagytok – mondta nekik. – Annyira okosak és annyira bátrak. Nagyon büszke
vagyok rátok.
Megfogta Luke kezét. Hideg és erőtlen volt.
– Luke...
– Luke bácsi! – szólt Jaina.
– Ébredj fel! – mondta Jacen.
Rillao is odajö hozzájuk.
– Hadd segítsek! – mondta.
Leguggolt Luke mellé. Luke meg sem mozdult.
– Ne hagyjon i bennünket most! – mondta. – A kristálycsillag hatása alá került, de kibírta. Waru
hatása alá került, de azt is kibírta.
Megsimoga a a fér homlokát.
– Gyere vissza hozzánk, Jedi!
Luke szemhéja megrebbent.
– Csak nem hagyja, hogy egy olyan apróság, mint egy hasadás a téridőn, lelassítsa? – kérdezte
Rillao.
A kabin túloldalán Tigris csendben gyelte az édesanyj át.
Lusa olyan sebességgel csa ogo be a közlekedőfolyosóról, hogy a kanyarban elcsúszo .
– Hazaértünk már? – kérdezte.

vége

tt

tt
tt

fi

tt

tt
tt

fi

tt

ti

tt
tt

tt
tt

tt
tt
tt