NÓGRÁDI GÁBOR: HOGYAN NEVELJÜK A

NAGYMAMÁT?
A nagymamák átnevelése minden nevelési program közül a
legegyszerűbb. Ez abból is látszik, hogy a feladat telefonon keresztül
is elvégezhető, amely módszer a kutyusunk, a cicánk vagy a szíriai
aranyhörcsögünk esetében nem vezet célra.

Vegyünk egy hétköznapi példát. Tegyük fel, hogy diós puszedlire fáj a
fogunk, amit köztudottan a mi nagymamánk készít a legjobban ebben
a Naprendszerben. Mi a teendő? Egyszerű. Felhívjuk telefonon a
nagyit és elővesszük azt a hangunkat, amivel már három éves
korunkban is kenhető állapotba olvasztottuk. Igaz, hogy mondjuk már
14 éves nagy lakli marhák vagyunk, de a nagyszülőknek nincs
időérzékük, ha az unokájukról van szó. Mi mindig babák maradunk
számukra. Egy alkalommal, a saját fülemmel hallottam, hogy egy izgő-
mozgó tizenöt éves lányhoz így szólt a nagymamája: - Zsófika! Nem
akarsz a bilikére ülni? Baj lesz!

Szóval felhívjuk telefonon a folytonos időutazással és a derekával

kínlódó nagyit.

Halló! Szia, nagyikám! Jaj, de jó, hogy hallom a hangodat! Hogy vagy?
Nem fáj a derekad? Majd megint megmasszírozom, jó?...

Telefonbeszélgetésünknek ennél a pontjánál már a legtöbb nőnemű

nagyszülő enyhén kocsonyás állapotba kerül. Vannak azonban
szívósabbak is, akik az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem átallnak
arra gyanakodni, hogy bennünket nem csupán és kizárólag az ő
hogylétük érdekel, hanem netalántán valamiféle hátsó szándékunk is
van a telefonálással. (Lásd diós puszedli!) Az ilyen nagyikkal még az is
előfordul, hogy közbevágnak és megkérdezik, hogy miért nem
látogattuk meg őket már két hete? Ilyenkor azonnal elő kell kapni a
„szegény, leterhelt gyermek panaszai” című pedagógiai
példabeszédet.
Imigyen: De drága nagyikám! Hát te tudod a legjobban, hogy mennyit
kell tanulnom! Dolgozatot írtunk töriből, matekból felmérő, felelés a
félévi jegyért, négyesre állok, de csak mert a Töki ki akar szúrni
velem, aztán angol, délután torna, és a bevásárlás... meg a többi, meg
a többi...

Mindezt addig hadarjuk, mígnem a nagyi teljesen megpuhul, és

fogyasztható állapotba kerül, azaz át lesz nevelve.

És akkor bármit kérhetünk tőle.

Nem ismerek olyan unokát, aki ne találná meg a nagymamájához a

megfelelő hangot, bármilyen nehezen is nevelhető az a nagyi. És ha
mégis akad ilyen unoka, az nem érdemli meg a diós puszedlit.