Dimenzió 1

Eljöttem mert anyám addig kérlelt, míg be nem adtam a derekam. De nincs kedvem
túlzottan itt lenni. Az emberek, akik nem törődnek másokkal csak saját magukkal, fel
sem fogjak, hogy milyen rossz ez, de ők önfeledt módon élvezik. Nevetve,
taspsikolva figyelik a műsort. Pedig csak ha egy kicsit is mélyebben
belegondolnának átlátnák a helyzet súlyosságát. Én persze az első sorból premier
planba nézhetem.
-Ne zsörtölődj már. Régen te is imádtad a cirkuszt.
-Gyereknek nem gondoltam bele, hogy ez mennyire állatkínzás.
A zebrák és a tevék már lementek a porondról. Minden egyes ostor csapásnál
fintorba vágtam az arcom, de az emberek csak tapsoltak, mutogattak és kacarásztak
a mutatvány szépségén. Megnézném akkor is ilyen vidámak lennének, ha ők
szaladgálnak körbe-köre, gúzsba kötve miközbe csapkodják őket csak azért, hogy
néhány olyan embert elszorakoztassanak, akiknek nincs jobb dolguk, mint itt
mereszteni a seggüket.
Az akrobatikus és bűvész műsorokat én is tudom élvezni. Avval nem ártanak
senkinek és még izgalmas is. Ezért egy kicsit le is tudtam nyugodni mikor megjelent
egy ember cilinderben. Eltekintett az unalmasnak mondható trükökktől, mint a nyuszi
a kalapban és a melyik lapot húztad. Eltüntetett egy egész embert egy mosógépben.
Hiába gondolkoztam nem tudtam rájönni, hogy csinálta. Alatta és mögötte nem
tudott megszökni. De ez a jó a bűvészetben, hogy olyan dolgok történhetnek meg,
amik nem lehetségesek.
Aztán jött a következő szám, az artisták. Elő is kaptam gyorsan a telefonom, hogy
felvegyem őket. Az artisták kifejezetten a kedvenceim. Szűk, tapadós ruhákban
feszítenek, szaltóznak, ugrálnak. Csodás látvány.
Bevonultak és integettek a közönségnek. Ahogy elhaladtak előttem az egyik
hátranyalt hajú bele kacsintott a kamerába. Egy pillanatra elmosolyodtam majd
figyelmemet a többi artistának szenteltem. És ezután jött csak a rossz része.
Bevezettek négy lovat. A lovakon kezdtek ugrálni és szaltózni, majd egyszerre hatan
lovagoltak rajta. Egyszerűen sajnáltam szerencsétlen állatokat. A fejük le volt
rögzítve, hogy ne tudják felemelni, szivacsot kötöttek a hátára és ostorral
csapkodták. Megint csak fintorogni tudtam. Eszembe jutott, hogy még nem állítottam
le a felvételt így megtettem. Gondolataimat eltereltem másfelé, hogy ne sajduljon
bele a szívem. De valahogy mindig vissza-vissza néztem a kacsingatóra. Nagyon jó
feneke volt. És nem csak a feneke az egész teste szemkápráztató volt, nem is
beszélve arról, hogy pokolian helyes. Kár, hogy az állatokkal így bánik. Nem lehet
egyszerre kívül is és belül is szép.
Az artisták után jött egy tánc csapat, ami fiatal és karcsú lányokból állt falatnyi
ruhában. Persze ettől sem éreztem jobban magam. Mindegyiket úgy méregettem,
hogy miben más a teste, mint az enyém. Mindig ugyan arra jutottam, hogy nekem
soha nem lesz ilyen szép testem. Hiába volt a mozgásuk tökéletes és káprázatos,
elfogott a gyerekes bosszú vágy ezért nem tapsoltam meg őket.
Amint vége lett az előadásnak ki sprinteltem a teremből a családomat hatra hagyva.
A kijárat felé tartva belebotlottam valakibe, akibe nem hittem volna, hogy bele fogok.
-A kacsingatós. -mondtam ki veletlen hangosan is gondolataimat.
-A fintorgós. -tette ugyanezt csak szerintem ő már szándékosan.
-Parancsolsz?
-Végig fintorogtam az előadásunkat. -kicsit sem tűnt úgy, hogy megsértettem volna
vele, sőt inkább mintha tetszene neki a dolog.
-Még szép! Nem bírtam elviselni, ahogy azokkal az állatokkal bántatok. -egy röpke
pillanatra, mintha mosoly kúszott volna a szája szélére, amivel még jobban felhúzott.
-Te ezt viccesnek találod?
-Egy kicsit. -hát ez kész. Még az elvárásaimat is képes alúl múlni, nem mintha
nagyon lettek volna. Azt gondoltam, hogy ha a fejéhez vágom az álláspontomat azt
mondja majd, hogy egyetért velem, de ez a munkája. Nem mintha az mentség lenne
csak még is csak jobb, mint hogy nevet rajta.
Oda vetettem neki a szokásos fintort majd elrohantam a wc felé. A telefonom
jelezett, hogy üzenetem jött. Anya küldött egy üzit, hogy haza vitte a kicsi unoka
húgaimat. Szóval itt hagytak, na szép. Pedig ő rángatott el ide én nem is akartam
jönni. Ha már itt voltam a wc elintéztem a szükségleteimet. Kézmosás után egyből
menni készültem csak, hogy ezt megakadályozta egy zárt ajtó. Hiába próbálgattam
nem akart kinyílni. Körülnéztem a helyen. Kicsit furcsálltam, hogy én vagyok itt
egyedül mikor most szabadult ki egy rakás ember az előadó teremből. És a hely is
túl tiszta és kicsi. Lehet, hogy rossz helyre jöttem be? Végig gondoltam, hogy hova is
mehettem be és arra jutottam, hogy nagy valószínűséggel ez a személyzeti mosdó.
Dübörögni kezdtem az ajtón és kiabálni hátha valaki meghallja, de ez a kinti
nyüzsgéstől esélytelen volt. Felhívhattam volna anyát, hogy jöjjön vissza értem, de
nem fordult volna vissza a kicsikkel. Már nagyon fáradtak voltak. Leültem a földre és
vártam hátha valaki rám talál.
Nem tudom mennyi idő telt el szerintem meg volt pár óra, amikor valaki elkattintotta
a zárat és odébb tolta a testemet. Már pattantam is fel, hogy a nyakába ugorja a
hősömnek, de megpillantottam a kacsingatóst. Egyből aláb hagyott a lelkesedésem.
-Mit keresel még itt fintorgós? -kiakartam magamból préselni legalább egy
köszönömöt, de a becenév hallatán még sem tettem.
-Be lettem ide zárva. És ha most megbocsátasz. -indultam el az ajtó felé. Vállammal
kicsit taszitottam rajta, hogy elférjek, de elkapta a könyököm.
-Hát illik igy bánni a megmentőddel? -kirántottam a karom ujjai közül és összevont
szemöldökkel meredtem rá.
-Ha bárki más lenne az nem így viselkednék.
-Szóval csak engem tisztelsz meg ezzel a viselkedéssel?
-Meg a tolakodó embereket, de az most egy sincs itt.
-Pedig már azt hittem valami különleges kapcsolat van köztünk. -kapott szívéhez
kezével mintha valami nagy fájdalmat érezne ennek kapcsán.
-Sosem járnék egy ilyennel, még akkor sem ha ilyen jól néz ki mint te. -vetettem neki
oda.
-Senki nem beszélt itt járásról. -mosolyodott el. -De örülök neki, hogy tetszem neked.
-egyre szélesebb lett az a mosoly az arcán. Csak most jutott el az agyamig, hogy mit
is mondtam az előbb. Az arcom egy igen vörös árnyalatot vett fel. Magabiztosan
felszegtem az államat és ismét elindultam a kijárat felé. Ezúttal hagyott is elmenni,
de megint nem jutottam sokáig mert rákellett jönnöm, hogy a bejárati ajtó is zárva
volt. Az összes.
Eléggé legyőzöttnek éreztem magam. Visszamentem a porondhoz, ahol a
kacsingatós rámolt.
-Zárva van az ajtó.
-Igen.
-Ki szeretnék menni.
-Hát az sajnos holnap reggelig nem tudsz.
-Micsoda? Miért?
-A tulaj eléggé hobortos. Elég sűrűn megesik, hogy úgy zárja be az épületet, hogy
nem ellenőrzi le, hogy üres-e.
-Akkor hívd fel.
-Oh ez még sosem jutott az eszembe, jó, hogy mondod. -szavaiból csak úgy sütött a
szarkazmus. Nyilván eszébe jutott, de nem értem miért ne lehetne felhívni. -Amint
hazaér ki szokta kapcsolni a telefonját, hogy senki ne zavarja alvás közben. Most
már biztos hazaért. -hát ez remek. Nem elég az, hogy akaratom ellenér jöttem el ide,
néztem végig az előadást és szóba kellett elegyednem egy tenyérbe mászó férfival,
de még az éjszakát is itt kell töltenem vele. Hogy lehet ennyire nem törődöm egy
tulaj? Neki kellene a legjobban odafigyelnie. A kacsintgatóst meg miért nem zavarja?
Eléggé úgy tűnik mint, aki már hozzá van szokva. Vajon hányszor aludt már itt?
Ácsorogtam egy darabig majd úgy döntöttem segíteni a pakolásban. Kacsingatós
meglepetten mérte fel a helyzetet.
-Ne értsd félre, csak jobb mint egy helybe ácsorogni. -felvettem a seprűt és
elkezdtem felsöpörni a porondot, miután azzal végeztem a székek között söpörtem
fel az elhullajtott kukoricát és nachost. Ő közbe el tette az elől hagyott
felszereléseket és lekapcsolt egy két elektronikus készüléket. Nem tudom amúgy
mennyi idejébe telt volna, de szerintem egész hamar végeztünk.
Eddig még fel sem tűnt, hogy már hétköznapi ruhában van. Mondanom sem kell
ebben is szemkápráztatóan nézett ki. A farmer lazán logott a derekán, fekete pólója
ráfeszűlt bicepszére, haja meg kesze kuszán állt. Észrevette, hogy figyelem és
megjelent az a pimasz, gödröcskés mosolya, amitől idegesebb lettem, mintha megint
fintorgósnak hívott volna. Talán azért, mert zavart, hogy ennyire tetszett az a mosoly
és többet akartam látni.
Eltűnt hátul, majd egy óriás trambulint tolt be a porondra. Elkezdett rajta ugrálni és
szaltózni.
-Tudsz szaltózni? -kérdete két ugrás között.
-Nem. -megállt és kinyújtotta felém a kezét. Méregetem egy darabig, mintha a keze
meg fogása azt jelentené, hogy lepaktáltam az ördöggel, de végül elfogadtam és
felhúzott a trambulinra.
-Akkor most meg tanítalak. -elmagyarázta, hogy mit kéne csinálnom és hogyan, de a
gyorstalpalót édes kevésnek érzem ahhoz, hogy most én itt tudjak csinálni egy
rendes szaltót. Összeszedtem minden bátorságom és megpróbáltam. Nem is
számítottam másra hassal előre érkeztem meg. Kacsintós jót nevetett rajtam majd
nyújtotta felém a kezét. Ezúttal nem fogadtam el. Megsértve éreztem magam.
Kinevetett pedig most próbáltam életemben először. Ő is megérezhette, hogy
megbántott mert abba hagyta a kuncogást.
-Ne haragudj, nem akartalak ki nevetni. Próbáld meg még egyszer csak most jobban
hajlítsd be a térded. -vonakodva, de tettem még egy kísérletet az ugrással.
Meglepetésemre sikerült. Örömömben egyből a nyakába ugrottam. Szorosan fogta a
derekamat és megpörgetett.
-Ügyes voltál. -nem tudom miert de attól, hogy megszólalt visszazökkentem a
valóságba és gyoran elengedtem. A szívem zakatolt az izgalomtól. Nem tudtam,
hogy mondanom kéne-e most valamit. Hál' Istennek megoldotta és csak elkezdett
ugráln. Követem a példáját. Ugráltunk és szaltóztunk, egy két könnyebb trükköt is
tanított. Ezt csináltuk egészen, addig amíg ki nem fulladtunk.
A trambulinon zihálva valahogy helyénvalónak tűnt, hogy beszélgetni kezdjünk.
Ugyan erre a következtetésre juthatott.
-Te mit dolgizol?
-Egyetemre járok és hétvégén gyerekeket oktatok.
-Mit tanulsz?
-Táncot. Tánctanár szeretnék lenni. Ezért tartok minden szombaton tánc órát
kisgyerekeknek.
-Hagy lássam.
-Mit?
-Ahogy táncolsz.
-Kizárt.
-Miért? -nem tudom miert olyan kíváncsi. Nem annyira szeretek emberek előtt
táncolni. Gyerekek előtt teljesen más.
-Nincs elég hely hozzá. -próbáltam kitalálni valami kifogást. Több se kellett neki
leugrott a trambulinról és engem is leszedett majd visszatolta oda ahonann kihúzta.
Helyet foglalt az első sorban és figyelt.
-Ami azt illeti nem szeretek mások előtt táncolni. -vallottam be az igazat. Mintha meg
sem hallotta volna, hogy mondtam volna valamit csak várt tovább. Egyszerre
idegesített, hogy válaszra sem méltatta az őszinteségemet más részt boldoggá tett,
hogy nem hagyta annyiban a dolgot.
Előadtam neki egy kecses, jó csípő mozgást igénylő Bachata-t. Imádom táncolni.
Ehhez a tánchoz muszáj, hogy az embernek legyen önbizalma én mégis hiányt
szenvedek belőle. Ha egyedül vagyok vagy a partneremmel akkor nincs probléma,
de ha már valaki néz akkor nem vagyok olyan magabiztos. De most egyáltalán nem
éreztem azt a feszültséget, amit szoktam. Csak ringattam a csipőm. A mozdulatok
jöttek maguktól. Teljesen belemerültem a tánc iránti szeretetembe.
Egyszer csak előttem termett. Kezeit derekamra csúsztatta és felvette a mozdulat
sorom. Átvette a vezetést. Nem gondoltam volna, hogy tud táncolni. Ráadásul hogy.
Nagyon jó mozgása van. Ő is láthatta az értetlenséget arcomon.
-Hat évig tanultam. -kacsintott rám. Hirtelenjében az tűnt fel, hogy nem is olyan
unszimpatikus. Egészen jó vele lenni.
Egymásnak simulva táncoltunk tovább. Összhangban mozgott a testünk. A levegő
egyre forróbb lett közöttünk, ahogy keze egyre intímebb helyekre csúszott tánc
közben. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy szinte már egymástól szívtuk el a
levegőt.
-Ilyeneket tanítasz a kicsiknek? -zihálta ajkaimra miután befejeztük az utolsó lépést.
-Nekik baletett tanítok.
-Akkor csak engem tisztelsz meg a mozgásoddal? -most nem éreztem azt, hogy rá
kell cáfolnom a kijelentésére, mint múltkor a mosdóban. Nem kötöttem az orrára,
hogy a tánc partneremmel heti öt napon keresztül ezt csináljuk.
-Igen. -egy darabig még néztük egymást már azt hittem meg fog csókolni és lehet
meg is tette volna ha a józan eszem nem most dönt úgy, hogy kiveszi a kirakatból a
rögtön jövök táblát. Elhúzódtam tőle és próbáltam onnan folytatni a beszélgetést,
ahol abbamaradt.
-Remélem egyszer elég jó leszek ahhoz, hogy tánctanár lehessek.
-Elég jó vagy. -nem tudom miért, de úgy éreztem ennek valami mögöttes jelentése is
van és az arca is erről árulkodott. Pokolba a józan ésszel. Be vagyok zárva egy
szexi férfival egy épületbe, miért ne élvezhetném ki?
Megindultam felé és az ölébe ugrottam majd ajkaira tapadtam. Hevesen
visszacsókolt miközben belemarkolt fenekembe. Egyre kevesebbek lettünk míg nem
a következő pillanatban már a ruhák repkedtek le rólunk.
-Kéne valami... puha a földre. -szakadtam el zihálva. Gyorsan hátra rohant a
kellékekhez és elő hozott egy matracot meg egy pokrócot. Mikor visszatért hozzám
már gyengédebben csókolt, szinte már azt tudnám mondani, hogy szeretettel. De ez
baromság lenne. Mindegy is most nem ezzel fogok foglalkozni hanem a harapnivaló
izmos testével. És ha már itt tartunk... fogtam magam és megharaptam a nyakát.
Felmordult majd nevetett.
-Igen? -felkapott és lefektetett a matracra majd kényeztetni kezdte az érintéséért
vágyakozó intim részemet. Nem mondom még ebben is kiemelkedő tehetség volt.
Addig szórakozott velem, míg a csúcsra nem repített. Óvszer híján a pettingelés
maradt, így most rajtam volt a sor, hogy kisegítsem. Lenyomtam a matracra és
szépen lassan a tekintetemet és a kezemet is végig vezettem testén. Mellkasa
szabálytalanul mozgott le és fel. Elértem az ágaskodó hímtagjáig. Először kezemmel
kezdtem el pumpálni, majd a számat is használni kezdtem. Finoman végig húztam
rajta fogamat, mire belemarkolt a hajamba.
-Azta kurva! -több nem is kellett gyors tempót vettem fel fejemmel, míg nem meg
feszült és elment. Felhúzott a mellkasához és magához ölelt. Csöndben feküdtünk
miközben kis köröket rajzoltam a mellkasára ő meg a hajammal játszadozott.
-Tudod én sem szeretem azt, ahogy itt az állatokkal bánnak. Én nem is akartam
állatokkal dolgozni csak szimplán mutatványokat akartam előadni.
-Akkor miért?
-A főnök ragaszkodott hozzá, hogy izgalmasabb legyen a műsor. Próbáltam
lebeszélni róla, de hajthatatlan volt. -akkor ezért tartotta viccesnek a kirohanásomat.
Úgy kezeltem őt, mintha ő nem is tudná ennek a súlyosagát, pedig nagyon jól tudja.
Én meg kioktattam. Úgy érezhette, hogy nem hiszek neki mert magyarázkodásba
kezdett. -Én tényleg szeretem az állatokat. Önkénteskedni szoktam az
állatmenhelyen. Megpróbálok beszélni még egyszer a főnökkel. -hadarta
kétségbeesett hanggal, amitől hatalmasat dobbant a szívem. Már-már olyan mintha
értem akarná megtenni. Ezért gyorsan megcsókoltam. Nem kell, hogy
magyarázkodjon nekem.
-Semmi baj. Megértem.-belefurtam az arcom a nyakába, belőle meg egy
megkönnyebbült sóhaj szakadt ki. A szívem heves kalapálása nem akart alább
hagyni. Nem akartam, hogy holnap reggel legyen és kinyissák az ajtót. Itt akarok
vele maradni még tovább. Jó érzéssel töltött el a közelsége. Azt hiszem
beleszerettem egy idegenbe, akinek még a nevét sem tudom.
-Mi a neved? -kérdésemre felnevetett. Nyilván neki is most esett le, hogy még meg
sem kérdeztük egymástól.
-Mark.
-Nikol.