Természetesen késve indultam meg a MinJi által talált munkába.

Beugró pincérnő kellett az egyik

nightclubba és MinJi természetesen rám gondolt. Jól tudja, hogy kell a pénz a munka pedig meglepően
jól fizetett, így még a tudtam nélkül beírt a melóra.

-Jóestét! Oh Hana vagyok. Pincérnő. – hadartam a kidobónak, mielőtt még megszabadulna tőlem. Elég
népszerű és drága hely, akárkit nem engednek be.

-És ilyen ruhában jött dolgozni? – mért végig hitetlenül.

-Kevesebb ruha több jatt.

-Fogja és ne hagyja el. – nyomta a kezembe a beléptetőmet. Köszönetképpen bólintottam és besiettem

az épületbe.

-Jóestét! – köszöntem rá a már pultban álló kollégára. – Sajnálom, hogy késtem... – szabadkoztam.

-Nincs baj csajszi, de azért örülök, hogy megjöttél. Kész káosz itt minden. – mosolygott rám a srác én
pedig magamra kötöttem a fekete kötényt.

-Ide is lehet jönni! – intettem és gyorsan megnyílt előttem is egy sor. A vendégek nagyrésze lány volt, így
sajnos a nagy jatt reménye elúszott. Feleslegesen öltöztem így ki.

-Jól be dobtak téged a mélyvízbe. – mosolygott rám két vendég között a srác. – SeoJun vagyok.

-Hana. – bólintottam neki illedelmesen.

-Te is Jungkook miatt vállaltad el a munkát?

-Ha nálatok így hívják a pénzt, akkor igen. – válaszomra felnevetett.

-Végre egy csaj aki nem dobja le rögtön a bugyit, már csak a nevétől is.

-Olyan jó pasi lenne?

-Szerintetek jó pasi Jungkook? – hajolt ki a pultból SeoJun mire a lányok sikongatva helyeselni kezdtek. –
Úgy tűnik. – nézett rám mosolyogva és kitöltött még egy pohár italt.

-Akkor szólj ha a szexisten szabad lenne egy éjszakára. – nevettem. A tömeg addig tartott még meg nem
jelent a színpadon az a bizonyos Jungkook, akiről ódákat zengtek a lányok. Nem volt rossz a zenéje, de
azért annyira jó se. Valahogy hiányzott belőle a Rock N Roll.

-That’s why l, I’m undefeated off the leash, out of the cage, an animal... – dúdolgattam magamban
szabadabb perceimben a headsetembe búgó zenét.

-That's why l, I'm undefeated... – szállt be hirtelen SeoJun a folytatással. – A 2-es asztalnál téged
akarnak. Mész vagy mondjam, hogy elfoglalt vagy? – az említett asztalra pillantottam, hol egy magányos
középkorú férfi bámult engem vigyorogva.

-Naná, hogy megyek. – dobtam hátra a hajam. Végre egy vendég aki talán mélyebbre nyúl a
pénztárcájában.

-Mit hozhatok? – léptem oda hozzá arcomon kaján mosollyal.

-Azt amit te is iszol. – vigyorgott rám sárga fogaival. Bólintottam és vissza mentem SeoJun-hoz. – Adj két
pohárral valami rövidet.

-Epres Whisky? – legyintettem.

-Inkább sima.

-Parancsolj.

-Köszi. – mondtam és már ott se voltam. Átnyújtottam a poharat a férfinak, ő pedig elégedetten
elmosolyodott.

-Szeretem az erős csajokat. Aki nem koktélozgat, hanem iszik!

-Egésség! – koccintottam vele és lehúztam a pohár tartalmát. Meg is volt a jutalmam, a férfi felállt és
pénztárcáját előhúzva egy 50 ezres bankjegyet csúsztatott a farzsebembe, természetesen úgy hogy azért
meg tudja fogdosni a fenekem. Közel húzott magához és alkoholtól megrészegülve a fülembe suttogott.

-Van onnan, ahonnan ez jött... – dörzsölte ágyékomnak erekcióját és melleimre szegezte tekintetét.

-Azt hiszem ezt... – toltam volna el magamtól, de ő idegesen megragadta kezem. Fél szemmel láttam,
hogy SeoJun már kész intézkedni. Legalábbis a kezében lévő sokkoló erre engedett következtetni.

-Ha azt gondolod, hogy c... – nem hagytam, hogy befejezze mondatát kézélemmel tarkón vágtam, mire a
férfi eszméletét vesztve rám dőlt én pedig visszacsúsztattam a székbe. Ezt ha nem bánod elveszem...
kutattam át tárcáját és miután elszedtem minden pénzét csak ott hagytam az asztalnál.

-Komoly vagy csajszi! – nézett rám meglepetten SeoJun. – Te most komolyan leütöttél és kiraboltál egy
vendéget?

-Baj? – néztem rá félvállról.

-Nem dehogy! Szép volt csajszi! – emelte fel kezét én pedig nevetve lepacsiztam vele.

-Tessék itt egy kis kenő pénz. – adtam át neki egy bankjegyet majd vissza álltam a helyemre.

Hosszú volt az éjszaka, de legalább szép kis összeget kerestem. Tisztán, kp-ban, helyben fizettek ki.
Szóval lehet még se volt az olyan tiszta, de amíg nem tudok róla, hol érdekel az engem?

-Szeva SeoJun! – vettem tőle fájó búcsút és elindultam hazafelé. Headsetembe természetesen
ismételten Skillet szólt és emiatt nem is vettem észre az utcában csókolózó párt, csak mikor már rájuk
fordultam. Az első másodpercben nem tulajdonítottam nekik nagy szerepet, csak miután felfogtam hogy
mit is látok. Nem tudom miért reagáltam úgy ahogy, de automatikusan a kuka árnyékába guggoltam.
Úgy tűnik Jungkooknak már nem szabad az éjszakája... tettem el fülhallgatómat helyére és
törpejárásban indultam meg vissza a főút felé. Nem akartam semmilyen feltűnést sem magamnak.

-Most vedd le a pólóját! – hallottam meg magam mögül egy utasító férfi hangot. Megtorpantam. Nem
Hana, ne csináld, tudod nem akarsz feltűnést... – Csókold meg! – francba a feltűnéssel. Visszafordultam
és óvatosan kilestem a kuka mögül, bár a logikám és ép eszem teljesen ellenezte cselekedetem
irracionálisságát. Hunyorítva néztem a nagy nőcsábász Jungkook irányába és valahogy az tűnt fel, hogy
elég egyoldalú ez a kapcsolat. Tudtam én, hogy le kellett volna lépnem...
A fiú egyáltalán nem tűnt józannak, sőt igazából nem is állt igazán a lábán. Folyamatosan próbálta
magától eltolni a lányt, csakhogy nem volt olyan állapotban, hogy ez sikerüljön neki.

-Ne... – tiltakozott volna a fiú, de a lány szájon csókolta olyan hévvel, mint valami Oszkár-díjas
pornófilmben szokás.

-Most a nadrágot! – az utasító hang felé pillantottam. Egy férfi állt mögöttük nem túl messze kamerával
a kezében. Én ezt nem akartam látni...

Csakhogy már láttam és van annyi jóérzés bennem, hogy ne hagyjam annyiban a dolgot. Bár ezt később
biztos megbánom.

-Hé! – álltam fel a kuka mögül minden terv nélkül, de úgy tűnik nem is volt rá szükség.

-Bassza meg! – káromkodott a férfi és futásnak eredt. A lány sem tétlenkedett, pólóját felkapva a földről
megindult a férfi után. Csak azt ne higgyék, hogy ennyivel megússzák.

-Megállni! – futottam utánuk, de ahogy elhaladtam a szinte teljesen eszméletlen fiú mellett rossz érzés
fogott el és néhány méter megtétele után inkább visszafordultam.

-Jól vagy? – guggoltam le hozzá, hogy felmérjem állapotát. Megpaskoltam az arcát. Nagyon gyengén
lélegzett és szinte egyáltalán nem volt magánál. Csak azt ne... rosszat sejtettem. Letérdeltem és közel
hajolva hozzá éreztem, hogy szinte semmi alkoholszaga nincs. Ettől tartottam. Bassza meg!

-Állj fel! – ragadtam meg a kezét és felhúzva a földről talpra állítottam. Egyik karját vállamra téve, nem
gondolkodtam sokat és minden hezitálás nélkül lenyomtam ujjam a torkán. Elértem amit akartam. A fiú
öklendezni, majd pedig hányni kezdett.

-Jól van! – simogattam meg a hátát.

-Neh... – lökte el a kezem, mikor újra a szája felé nyúltam.

-Sajnálom, de muszáj! – dugtam le még egyszer torkán ujjaim. – Muszáj, hogy kiürüljön belőled a szer... –
csak akkor hagytam abba a hánytatását, amikor már nem volt minek kijönnie belőle.

-Gyere! – igazítottam meg magamon, mikor már tényleg úgy tűnt rendben lesz. Vissza akartam vinni a
bárba, de mielőtt még kiléptem volna a főutcára, megvilágosodtam. Ha így levetkőztetve kicibálom őt az
emberek közé, annak semmiképp sem lesz jó vége. És egyébként se akartam belekeveredni ebbe az
egészbe. Bűntudatom volt miatta, de semmiképp sem vonhattam magamra a média figyelmét, így csak
leültettem a kuka elé és ráterítve pulóveremet otthagytam őt.

Nem a legetikusabb húzás volt tőlem, de szerintem már így is eleget tettem érte. Azon kívül hogy
véletlen össze futottam vele, nem volt sok közöm hozzá és nem akartam egy idegen miatt elveszíteni
mindent.

Legalább is ezzel nyugtattam magamat napokon keresztül a botrány kitörése után.

-Legalább ismerné be... – ivott bele rosszallóan MinJi a kávéjába.

-Mi? – néztem rá kérdőn barátnőmre.

-Hát Jungkook. – biccentett a televízió felé. Már megint ő... – Komolyan mondom, annyi gerinc sincs
benne, hogy bocsánatot kérjen a barátnőjétől. Őszintén csalódtam benne...

-Mióta érdekelnek téged ennyire ezek a bulvár szenny hírek? – sütöttem le a szemem.

-Én csíptem a srácot. Komolyan. Többre tartottam ennél.

-És ha igazat mond? – kortyoltam bele én is a kávémba.

-Ugyan már. Annyira kamu a sztori, hogy idáig bűzlik. – nem feleltem. Majdcsak lecseng ez is, ahogy
mindig.

Úgy történt ahogy mondtam. Néhány hét után, már nem Jungkook virított minden címlapon és szép
lassan lecsendesedett az ügy. A bűntudatom is kezdett halványulni, amiért nem jelentkeztem a sokszori
könyörgések után sem. A vihar elült, én pedig kimaradtam belőle. Mindenki élte a maga életét. Én éppen
a kisbolt hátsó sorai közt pipiskedtem, hogy elérjem a felső polcot, ő pedig gondolom tette amit a
világsztárok szoktak.

-Had segítsek. – vette ki valaki a kezemből a teafiltert és feltette nekem a polcra.

-Köszönöm! – fordultam felé hálásan, de hamar belém fagyott a hála és a mosoly, de még a levegő is.
Visszavonom az előbbit... Jungkook pedig épp nekem segített feltölteni a hátsó sort.

-Remélem nem akarsz sikítani... – nem bírtam szóhoz jutni így csak megráztam a fejem és inkább
elfordultam tőle. Nem akartam, hogy felismerjem. Persze erre nem sok esélyt láttam. Aznap sötét is volt,
ő pedig GHB hatása alatt álhatott, a rólam kikerült felvételen pedig nem látszott az arcom.

-Nem tudtam, hogy munkát akarsz váltani... – préseltem ki végül magamból a szavakat.

-Lehet azt kéne... – sóhajtott fel gondterhelten. Miért vagy ott ahol én? Lesütöttem a szemem, jobb
lenne inkább meg se szólalni. Felemeltem a dobozt, hogy vissza vigyem a raktárba, mire ő kivette a
kezemből.

-Nem tudom tudod e, de én ezért kapom a fizetést...

-Hova vigyem?

-Szerintem sehova... ha a főnök meglátja, hogy egy vásárlóval végeztetem el a munkámat, tuti kirúg...

-Én ajánlottam...

-Nem baj! – vettem vissza a dobozt, de csak a kasszáig jutottam vele. – Neked mit adhatok? – tettem le a
pult alá a dobozt. Minél előbb kiszolgálom annál hamarabb elmegy.

-Egy olyat kérek! – mutatott a legfelső polcon lévő csokoládéra. Fogadjunk, hogy direkt választott jó
magasról. Jah... biztos vagyok benne. Forgattam meg szemeimet és megfordulva lábujjhelyre álltam,
hogy elérjem az édességet.

-Parancs... mi van? – néztem rá értetlenül döbbent tekintetét látva.

-Az a tetoválás.... te...! – mutatott rám, de nem fejezte be mondatát.

-Én mi? – vontam fel értetlenül a szemöldököm.

-Emlékszem rád!

Hehyd