Dimenzió 5

Sokszor felmerül bennünk az a kérdés, hogy a szívünkre vagy az eszünkre

hallgassunk. Akik a logikus gondolkodás mellett döntenek, sokat gondolnak arra,
hogy mi lett volna ha inkább a szívükre hallgatnak, és ez fordítva is igaz. Sosem
tudhatjuk, hogy melyik a jó döntés vagy hogy melyik számít a helyesnek. Viszont
mindkettőnek megvannak az előnyei és hátrányai. Aki szívvel él lehet, hogy sok
hülyeségbe rángatja bele saját magát mert nem gondolja át logikusan a
cselekedeteit és annak következményeit. Aki inkább az agyára hallgat az lehet túl
sok óvatosságot visz bele az életbe, ami attól unalmassá válik. Ezért nem baj néha
váltogatjuk a nézeteinket.
Én leginkább túl gondolom a dolgokat és az agyamra hallgatok. Amikor el is jutok
addig, hogy lehet inkább a szívemre kéne hallgatnom az agyam azt is
megakadályozza azzal, hogy belegondol, hogy mi lesz akkor ha nem az észszerű
döntést hozom meg. Persze arra nincs garancia, hogy tényleg az fog megtörténi, de
ha valaki fél mindentől, ami bizonytalan az nem fog a szívére hallgatni. Ennek
teljesen ellentéte a barátnőm, aki mindent teljes átéléssel és meggondolatlanul
csinál, de a teljes szívéből. Nem fél a következményektől, bár nagyon elszokta
azokat szenvedni, de mindig csak annyit mond így izgi az élet. Van benne valami, de
én szeretem megkímélni magam a felesleges fejfájástól. A baj jön magától nem kell,
hogy beinvitáljam az életembe. Ugyanakkor az élet monotonitása mellé jól jön egy
kis zűrzavar. Ezért is döntöttem úgy, hogy most változtatok egy kicsit a gondolkodás
módomon és ezegyszer a szívemre hallgatok és kilépek a bizonytalan nagyvilágba.
Így kerültem hajnali négykor az otthonomtól pont az ellenkező irányban lévő
lakópark közepére egy rakás vadidegennel.
Minden azzal kezdődött, hogy Hallgass mindig a szívedre! barátnőm újra
bepróbálkozott azzal, hogy elhívott magával a hétvégére szórakozni. Az időzítése
annyira jó volt, hogy kivételesen nem kezdtem el azon agyalni, hogy milyen
kockázatai lehet annak ha elmegyek, mit tehetnének az italomba vagy
erőszakoskodhatnának velem, elvégre megbeszéltem magammal, hogy mostantól
nem agyalok túl mindent csak belevágok a közepébe. Igaz nem szeretek táncolni,
sőt kifejezett ellenszenves tevékenység a számomra és alkoholt is csak hébe-hóba
szoktam inni, de elfogadtam barátnőm meghívását. Annyira megörült neki, hogy
pénteken egész nap azt ecsetelte nekem, hogy hova megyünk, mit veszünk fel és
hogyan fog alakulni az egesz esténk. Nem mondom, de a lelkesedésből rám is
ragadt egy kicsi és én is elkezdtem várni a szombat estét. De mikor elérkezett és
átmentem a baratnőmhöz, hogy együtt mehessünk tovább, elvégre én analfabéta
vagyok a tájékozódáshoz és ahhoz, hogy eltaláljak egy olyan helyre, ahol még nem
jártam legalább háromszor egy csoda kellene, a barátnőm szemrevételezte az
aznap esti öltözetemet, majd rosszaloan megrazta a fejet. Berángatott a házba és
rám aggatta az egyik buli ruháját, ami nem annyira az én stílusom. Túl rövid volt és
tapadós. Nem vagyok egy nádszál alkat, ezért annyira nem szeretem testre simuló
ruhákba bújtatni testemet. Mindig is a bő ruhák híve voltam és amikor erre
barátnőmet is emlékeztettem leintett annyival, hogy remek alakom van a fiúk szeretik
ha van mit fogni a lányokon és most egy olyan helyre megyünk, ahol illik
megmutatni, hogy van is mit megfogni.
Ez volt az a pont, ahol elkezdtem gondolkodni, hogy biztos jól döntöttem-e, hogy
beleegyeztem valamibe, amit még sosem próbáltam és nem véletlen. De nem
akartam visszavonni a szavam, amikor ekkora örömet okoztam baratnőmnek csak
azzal, hogy vele megyek. Szóval miután megtörtént az átalakításom, neki is vágtunk
az éjszakának. Ez a lelkesedésem meg is volt, amíg meg nem érkeztünk barátnőm
szerint a vilag egyik legjobb helyére, bár én már a kinézete alapján kételkedtem
ebben a kijelentésben. Az egész épület tele volt graffitivel és lyukakkal, belengte a
füst, mintha nem is az emberek dohányoznának, akik benne vagy körülötte vannak,
hanem maga a ház fogyasztaná a káros anyagot. Csodáltam, hogy egybe van meg
az épület annyira sérült volt a fala. Erről is az jutott egyből az eszembe, hogy olyan
mintha összeverekedett volna valamivel. Ocsmánynak tartottam ezt a helyet, de
mégis elgondolkodtam, hogy ha tudna beszélni mennyi féle történetet tudna
elmesélni, mennyi mindent megélhetett már ez a rozoga épület és még most is
ebben az állapotban biztosítja az embereknek a szórakozást.
Annak ellenére, hogy ma laza akartam lenni, amikor megláttam egy kétajtós
szekrény méretű kopasz férfit az ajtóban, elkezdtem azon agyalni, hogy egyáltalán
beengednek-e minket vagy egyenesen a rendőrségre vezetnek-e mert ilyen fiatalon
megpróbáltunk bejutni, de minden aggodalmam szertefoszlott, amikor a barátnőmet
egy nagy medve ölelésbe zárta. Először megilletődtem, hogy mit akar vele tenni, de
amikor beazonosítottam, hogy ez egy ölelés megnyugodtam, persze az is segített
ebben, hogy barátnőm úgy köszöntötte ezt az óriást, hogy Szia mi a helyzet?
Szóváltásuk közben engem is bemutatott a biztonsági őrnek, aki szemügyre is vett.
Úgy összehúztam magam figyelő, sötét szemeitől, mint egy nyúl ha rókát lát.
Egy biccentéssel leokézta a dolgokat, majd beengedett minket. Rettentő ricsaj és
testszag volt odabent. Nem értem miért szeretik ezt az emberek. Barátnőm nem is
hagyott ezen gondolkodni, megragadta a kezemet és berángatott a zsúfoltság
közepére, majd vonaglani kezdett a zene ritmusára. Próbálkoztam én is valami tánc
félével, de azt én nem igazán nevezném tancnak, inkább olyan volt, mint amikor ráz
a metro, szimpla lötyögés. Nem szeretem azt a fajta táncot, amikor nincs
megmondva, hogy mit lépjek, merre és hogyan, értelmetlennek tartottam. Egy tánc
úgy jó ha van koreográfiája. Mégis ahogy elnéztem az itteni embereket mind
élvezték, hogy össze-vissza kapáloztak, billegtek, lötyögtek és botladoztak. A jobban
felszabadultak még a hangjukat is hozza társították a szórakozásukhoz és hangosan
harsogták az aktualis zenéket. De már megint azt csináltam, amit nem szabadott
volna, gondolkoztam. Odahajoltam a barátnőm füléhez és belekiabáltam, hogy
igyunk valamit, amit meglepően fogadott, de tudomásul vette és elkezdett kivezetni a
táncparkettről.
A pultnál kicsit sem gyengéden odébb taszított mindenkit mire én sietősen bocsánat
kérésbe kezdtem, de kétlem, hogy bárki meghallotta volna. Kicsit sem lepett meg,
hogy a barátnőm a pultos fiúval is jól ismerték egymást. Itt is bemutattak, de most
valamivel kevésbé éreztem magam feszélyezve mikor a pultos fiú rám mosolygott és
elárulta, hogy Marknak hívják, aztán el is tűnt. Barátnőm rendelt nekem egy akármit,
amire nem figyeltem amikor kikérte, de ha figyeltem volna se hallottam volna.
Lekötötte a figyelmem, hogy egy csapat fiú felváltva figyel minket és belekötnek
Markba mindenféle esztlenséggel. Bizonyára a barátai lehettek, mert egyáltalán nem
zavartatta magát a piszkálodásuk miatt, sőt vissza is szólt nekik miközben
kiszolgálta a többi türelmetlen vásárlót. Ez okozott némi felfordulást, amikor az egyik
eléggé ittas állapotban lévő nyakigláb vendég azt hitte neki szólt be Mark. Majdnem
kiráncigálta a pult mögül, egyből gondolkodni kezdtem, hogy tudnék neki segíteni és
már nyújtottam is a kezem, hogy intsek, hogy szeretnék valamit a pultostól hátha
akkor elengedi ha látja, hogy dolga van, de még mielőtt ezt megtehettem volna
megjelent a kétajtós szekrény, aki minket is beengedett, majd megragadta a
nyakigláb fickót nyakánál fogva és kirángatta. Mark rántott egyet feher ingjén, hogy
ráncba szedje magát, majd megfogott egy poharat és egy ronggyal törölgetni kezdte,
mintha misem történt volna, közben a barátai nevettek rajta. Óvatosan felém
sandított, majd rám kacsintott, aztán felvette a szemkontaktust a barátaival és
mondott nekik valamit. Olyan rövid és csekélyke volt ez a gesztus, hogy nem voltam
biztos benne, hogy tényleg megtörtént vagy csak beképzeltem. Netalán máris valami
bóditoszer hatása alatt állnék, pedig még bele sem ittam a poharamba, csak a
kezembe szorongattam. Ebben a pillanatban tudasult bennem, hogy annyira ez
eseményekre figyeltem, hogy teljesen megfeledkeztem az italomról. Ki tudja, hogy
azóta valaki tett-e bele valamit. Fogtam és letettem a pultra a poharamat, de amikor
barátnőm kérdőn rám nézett eszembe juttatta, hogy ez a nap nem a gondolkodásról
szól, így megfogtam újra poharamat és egy nagyot belekortyoltam. Elvégre mekkora
az esélye, hogy egyáltalán tesznek valamit az italomba, pont az enyémbe? Míg én
csak egy kortyot fogyasztottam italomból barátnőm már az egészet eltűntette és
ment is volna vissza táncolni, velem együtt, de én nemet intettem a fejemmel.
Ráfogtam arra, hogy még nem ittam meg az adagomat és ha majd el fogyasztottam
csatlakozom hozzá. Ez igaz is volt, csak nekem még egy kis szünet is kellett ebből a
nagy nyüzsgésből, amihez nem voltam hozzászokva.
Letelepedtem az egyik üres bárszékre, ami kevésbé tűnt ismeretlen eredetű foltokkal
telinek, és figyeltem a tömeget. Rengeteg párt láttam vagy csak simán két egymásba
gabalyodott embert, nem tudnám megmondani annyira el voltak melyülve egymás
társaságában. Egy ilyen párocskát tanulmányoztam, mikor valami ötlettől vezérelve
a srác elmelyítette a kapcsolatát a csajjal, így kissé átváltottak korhatáros műsorra,
ezért gyorsan elkaptam a tekintetem. Ekkor vettem észre, hogy már én is
elfogyasztottam az italomat és már csak a szívószalammal szörcsögök, de nem
sokáig maradtam folyadék nélkül egy újabb pohar ital landolt mellettem Mark csillogó
mosolyának kíséretében.
-Ezt én állom. -jelentette ki majd visszatért munkájához és a pultot kezdte el
törölgetni. Értetlen fejjel követtem mozgását, amit észre is vett amikor legközelebb
felnézett a törölgetésből. -Amiért megpróbáltál segíteni. -fejemben gyorsan összeállt
a kép, hogy mire célzott és, így már bennem is tisztázódott, hogy az a kacsintás
amolyan köszönöm féle volt.
-De végül nem tettem semmit. -emlékeztettem mert nem értettem, hogy akkor mit
köszön meg és miért hív meg egy italra.
-Idd csak meg. -mondta egy gyengéd mosollyal az arcán, majd ott hagyott. Eleget
tettem kérésének, majd folytattam előző tevékenységemet. Ezúttal barátnőmet is
megtaláltam a tömegben most már egy srác nyakába csimpaszkodva, aki nem más
volt, mint Mark egyik haverja.
Sosem értettem, hogy az emberek hogyan tudnak nulla ismeretség után ilyen
felszabadultan és gátlástalanul viselkedni egymassal. Ez is az a szívvel élj és ne
gondolkodj dolog lehet, amit én még nem érthetek? Akkor ideje kipróbálni. Intetten
Marknak, hogy jöjjön ide, aki egyből észre is vett és intett is, hogy egy pillanat és jön
csak még le kell rendezni egy nagyjából negyven év körüli nőt, aki nem éppen
burkoltan próbálja haza csábítgatni miközben haját csavargatta kezevel, amin ott
virított egy hatalmas jegygyűrű.
Az addig oké, hogy idehívtam, de mit akarok neki mondani? Azért ilyenkor mégis
csak kell gondolkodni, de ha át is gondolom mit kéne tennem csak az jut az
eszembe, hogy egyáltalán minek hívtam ide, elvégre nem akarok tőle semmit. Ennyi
időm volt rájönni mit is akarok, mert immáron előttem állt gondolataim alanya. A
pultra támaszkodva türelmesen várta, hogy mondjak valamit, türelemre intette
azokat, aki magához rendelték és várt. Nem jutott semmi az eszembe. Egyre jobban
zavarban éreztem magam végső soron én hívtam ide és mégsem történik semmi,
csak rabolom a drága idejét és ráuszitok néhány akaratos várni nem képes embert,
de látszólag őt ez egyáltalán nem zavarta. Amikor végre ránéztem, ugyanis eddig a
pultnak szenteltem minden figyelmem, mintha az lenne a vilag legérdekesbb dolga,
szemöldöke felugrott. Próbáltam határozottságot erőltetni az arcomra, de abból
ítélve, hogy Mark elmosolyodott és vállára dobta a mindenhova magával hurcolt
rongyot, nem nagyon sikerülhetett.
-Félóra múlva vége a műszakomnak. Ha van kedved utána elmehetünk valahova.
-hangja tele volt lazasággal. Úgy beszélt velem, mintha évek óta ismernénk egymást
és csak azt beszélnénk meg, hogy üljünk be valahova, ahogy mindig szoktuk.
Irigyeltem ezt a közvetlenséget. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki
elgondolkodott azon, hogy mi lehet a válaszom, hogy mi lesz ha igent vagy nemet
mondok, netalántán ha az arcába borítom az italomat az arcátlansága miatt, csak
megkérdezte. Hallgatásomat hezitálásnak vette, így folytatta -Úgyis terveztem még
menni valahova munka utan a haverokkal. És úgy látom a barátnőd is
összemelegedett az egyikükkel. -biccentett fejével az említettek felé. Azt hiszem
kicsit finoman fogalmazta meg azt, ami a barátnőm és az a srác között zajlott le.
Mikor legutoljára láttam őket még csak együtt vonaglottak a zenére kicsit sem illendő
módon, de most már egymás szájában voltak és kétségbeesetten kapaszkodtak a
masik minden porcikajaba. Visszafordítottam a fejemet a pultos felé, aki még mindig
a válaszomra várt. Elgondolkodtam azon, hogy elkénne-e gondolkodnom. Értem én,
hogy most kipróbálom az ereszd el a hajam stílust, de akkor sem tűnik jó ötletnek
csak úgy elmenni egy rakás vadidegennel a ki tudja hová. Van, aki ezt megteszi
alapos átgondolás nélkül? Mondjuk nem tűnik gyanús alaknak. Veégig rendes volt
velem és a barátnőm is ismeri. Próbáljuk meg, jó buli lesz.
-Rendben. -hagytam ennyiben ő pedig egy gyors bólintással ment a dolgára és
kiszolgálta a mérges vevőket. Aggódtam egy kicsit, hogy hogyan fogom eljuttatni
barátnőmhöz az infont miszerint szerveztem még egy programot későbbre, de ez a
gondom hamar megoldódott, amikor barátnőm egyszer csak felbukkant mellettem
kipirult arccal. Elmeséltem neki a tervet, hogy nemsokára lelépünk, amit nagy
lelkesedéssel fogadott.
Az utolsó fél órában csatlakoztam barátnőmhöz a táncolásban, hogy le csítissam
folyamatos kérlelését. Két ital után már nem éreztem azt, hogy amit csináltam az
olyan lenne mintha rohamom lenne, kifejezetten jól esett táncolni a barátnőmmel és
nem mellesleg az sem zavart, hogy a pult felől kíváncsi pillantásokat kaptam több
férfitől is, köztünk Marktól is. Mikor észrevette, hogy én is őt figyelem nem fordította
le a tekintetét, ahogy én tettem volna bármilyen másik alkalommal, esze ágában
nem volt félre nézni csak még jobban elmélyítette a szemkontaktust. Meglepődve
fedeztem fel, hogy én sem akarom elkapni a tekintetem. A kapcsolat akkor szakadt
meg mikor egy nagydarab férfi odafurakodott a pulthoz ezzel teljesen kitakarva
Markot, de valószínűleg én sem látszódtam ki a férfi mögül. Ennyiben is hagytam a
dolgot és figyelmemet újra a táncnak és a barátnőmnek szenteltem.
Egyre jobban élveztem a táncot annak ellenére, hogy egy csomó testszagú férfi
nekem simult, amit egyáltalán nem akartam. Próbáltam mindig odébb menni kevés
sikerrel. Nem tudom, hogy a nagy tömeg miatt vagy csak túl akaratosak voltak, de
nem tudtam lerázni őket. Barátnőm a segítségemre sietett és egy helycserés
támadással átvette a helyemet. Egy-két mozdulattal megtisztelte a korban sokkal
felettünk járó férfiakat, majd egytől egyig elhessegette őket. A szívemet a
dobhártyában éreztem, testem majd meggyulladt és szomjas voltam. Hát ilyen érzés
felszabadultnak lenni? Ehhez egészen hozzá tudnék szokni.
Egy kéz simult derekamra és megpörgetett száznyolcvan fokban, majd neki
csapodtam mellkasának. Már pánikolni kezdtem, hogy valami erőszakos állat karmai
közé klerültem, de amikor felkaptam tekintetemert Markkal találtam szembe magam,
akinek egy pimasz mosoly volt az arcán miközben csípője a zene ritmusára járt.
Teljesen ledermedtem hirtelen azt is elfelejtettem, hogy egyáltalán hogyan kell
megmozdulni, lecövekeltem a ringatózó tömeg közepén. Egyáltalán mit keres itt,
nem a pult mögött kéne lenni? Még nem járt le a munka ideje. Vagy igen csak nem
vettem észre? Gondolat menetemet, amit eleve el sem kellett volna kezdenem, Mark
állította meg azzal, hogy megfogta kezemet és felvezette tarkójára, aztán kezét
visszahelyezte csípőmre, mintha csak ott lenne a helye és rásegitett testem
mozgatására. A zene ritmusa ismét eluralkodott rajtam, így már én is képes voltam
mozgatni saját csípőmet és átvettem az irányítást. Nem feszengtem Mark kezei közt,
úgy éreztem magam, mint aki évek óta most először lélegzett fel. Ringatózás közben
valahogy eszembe jutott a ruha, ami rám lett aggatva, még mindig túl rövidnek
érzem főleg úgy, hogy most már jelentősebb mozgást is végzek benne. Remélem
nem látszik ki belőle semmi olyanom, ami másra nem tartozik. Minden második
lépésemnél elengedtem Markot és lejjebb cibáltam a szoknyámat, mert mindig úgy
éreztem, hogy vagy tíz centit feljebb csúszot, pedig talán el sem mozdult. Egy ilyen
mozdulatomnál Mark elkapta a kezem és homlokát az enyémnek döntötte.
-Hagyd ezt abba. -lihegte arcomra. Mozgásunk még mindig nem állt meg, ezért még
mindig úgy éreztem, hogy igazítanom kell ruhámon, de Mark nem engedett el. Ha a
másik kezemmel próbálkoznék azt ugyanúgy elkapná szóval felesleges erőfeszítés
lenne. Izegtem-mozogtam hátha az segít valamit, de nagyon is tisztában voltam vele
hogy nem lesz tőle jobb. -Ne csináld. Észbontóan festesz, ne görcsölj. -ha már nem
lenne eleve kipirulva az arcom a mozgástól, akkor most tuti megtenné. Elengedte
kezemet én meg szófogadóan visszatettem tarkójára és további zavargások nélkül
folytattuk.
A szám végeztével biccentett a fejével a kijárat felé, amivel tudtomra adta, hogy
menjünk. Kezemet még most sem engedte el, így kezdett el kivezetni a tömegből, de
előtte szabad kezemmel intettem barátnőmnek, aki összegabalyodott ugyanazzal a
fiúval, akivel a legutóbb, hogy ők is jöjjenek.
Így vágtunk neki a zajos, hideg éjszakának és így érkeztünk el a jelenhez hajnali
négykor az otthonomtól pont az ellenkező irányban lévő lakópark közepére egy
rakás vadidegennel.
-Menjünk fel a tetőre és nézzük meg a napfelkeltét. -jelentette ki az egyik fiú, aki
velünk jött. Annyit tudtam meg róla, hogy egy egyetemre jár Markkal és súlyosan
nikotinfüggő, ezért is mióta úton vagyunk elszívott már tizenkét szálat. Elég
egészségtelennek tartottam már csak a közelében is lenni nem hogy elszívni, de ki
vagyok én, hogy rájszoljak, különben sem hallgatott volna rám. De legalább
tisztában van a problémájával.
-Megörültél haver? Még a végén valaki leájul a tetőről. -teljesen egyetértettem a
mellettem sétáló magas, szemüveges fiúval, aki véleményem szerint a
legértelmesebb vagy talán csak a legjózanabb lehetett a csapatból. Úgy látszik ő
olyan, aki gondol a következményekre mégis itt van hajnalok hajnalán úgy, hogy
végig bulizta az éjszakát. Lehet ő is olyan mint én?
-Dehogyis, te majd vigyázol ránk. -borult a nyakába egy ugyanolyan magas, de
sokkal izmosabb tetovált srác. Ő sem volt már éppen józannak mondható, ami igen
csak nem segítette a meggyőzési kísérletében. Két karján végig tetoválások futottak
le, de nem azok az elcsépelt koponya, sárkány vagy tűzcsóva, sokkal kifinomultabb
motívumok voltak. -Én terveztem őket. -észre vette, hogy varratait tanulmányoztam.
Felnéztem rá és egy hatalmas elégedett vigyor volt az arcán. Én a tetoválásokra
eddig mindig csak úgy gondoltam, hogy egy olyan dolog, amit idővel megbán az
ember, az is egy alapos átgondolást igénylő dolog, de arra még nem is gondoltam,
hogy valaki nem divatból varratja magára, amit aztán megbánhat hanem mert az
számára fontos és mindig az is marad, ezért nem baj ha örökre rajta marad.
Annak ellenére, hogy végül nem lett beleegyezve abba, hogy felmegyünk a tetőre
mindenki megindult a lépcsőház felé, fel a kigyozó lépcsősorokon. A liftre ki vol írva,
hogy nem működik, ezért csak lépcsőzve tehetjük meg azt a tíz emeletet. A fiúk ezt
a távot őrjöngve és ökörködve tették meg, én meg már kezdtem is miatta pánikolni,
hogy mi van ha elesnek, legurulnak és valami komoly bajuk esik vagy felkeltik az itt
lakókat, akik hatalmas balhét csapnak. De semmi ilyesmi nem történt.
Ugyan később értem fel mint a fiúk, de nem maradtam le semmiről, mert az ajtó
kinyitásával bajlódtak, amit barátnőm egyetlen mozdulattal megoldott, de ezzel
elérte, hogy a részeg fiúk valamiféle istenségként lássák. Mark is kitutta volna nyitni
az ajtót, de ő inkább maradt csak a nevetésnél és elnézegette, ahogy a barátai
szerencsétlenkednek. Mikor észrevette, hogy őt figyelem rám mosolygott és intett a
fejével, hogy mi is menjünk ki. Szem gyönyörködtető volt a látvány. A nap épp hogy
kilátszott a távoli dombok közül. Kellemes szellő csapott meg minket magával hozva
a reggel szétterjedő kávé és péksüti illatát. A többiek letelepedtek az épület
peremére és onnan figyelték a napfelkeltét.
Filmbe illő jelenet volt, ahogy a szabad égbolt alatt kitisztultak a gondolataim. Igaz,
hogy néha jobb gondolkodás nélkül csakúgy a fejünk után menni, de nem minden
esetben. Még most is bánom, hogy az első italomat úgy ittam meg, hogy nem nem
tudom raktak-e bele valamit. Ugyanakkor sok mindent kipróbáltam, amit nem tettem
volna ha alapos mérlegelés alá vetem. Új embereket ismertem meg. Nem mondom,
hogy életre szóló barátokat szereztem, de nem bántam meg, hogy megismertem
ezeket az embereket. Tehát arra jutottam, hogy nincs azzal semmi baj ha az ember
gondolkodik csak túl gondolni nem szabad a dolgokat. Néha lehet a szívünkre
hallgatni, mert ha nem, az agyunk elvihet minket egy olyan biztonságos ugyanakkor
monoton és unalmas irányba, amit utólag megbánnánk. Viszont ha nem
gondolkodunk, hanem megyünk mindig bele a vakvilágba problémát is okozhat.
Megtanultam, hogy nincs olyan, hogy egyáltalán nem gondolunk bele valamibe, csak
olyan, hogy nem hagyjuk a félelmeink irányítsák az agyunkat. Szóval lehet piszkálni
másokat, hogy miért úgy gondolkodik ahogy, de addig értelmetlen, amíg ki nem
próbáltuk és meg nem próbáltuk megérteni a másik felet.
-Kérsz egyet? -szakított ki gondolataim közül Mark egyetemista társa miközbe a
cigis dobozát felém nyújtotta. Megrántottam vállam és kiszedtem egy szálat
mondván csak egyszer élünk és ma nem gondolkodom. Egy száltól nem lesz semmi
bajom, nem fogok rászokni. Viszont mikor a számhoz emeltem a szálat Mark egy
gyors mozdulattal kivette azt onnan és ledobta tíz emelet magasról.- Haver!
-siránkozott a cigi tulajdonosa. Én is kérdőn néztem rá, mert nem tudtam hova tenni
ezt a cselekedetét.
-Bocsi, de nem. -nem nézett rám továbbra is előre meredt és a tájat figyelte.
-Honnan veszed, hogy nem fogok rágyújtani ha már nem leszel itt? -ez egy logikus
kérdés volt, elvégre nincs hozzám nőve és most lehet, hogy megakadályozta, hogy
azt az egyet elszívjam, de a többit nem tudná.
-Nikol! -dorgált meg. Most már rám nézett és összevont szemöldökkel figylet.
Figyelmeztetése mosolyt csalt az arcomra. Tisztában vagyok azzal, hogy sosem
tennék ilyet, de ő nem és ezért meg is akarja akadályozni, hogy megtörténjen. Nem
kell mindig nekem gondolkodnom ha van mellettem valaki, aki helyettem is megteszi,
hogy vigyázzon rám.
-Rendben, Mark. -nyomtam meg nevét a hatás kedvéért. A nap ebben a pillanatban
bukkant ki teljesen a horizont mögül és világította meg az arcát, amivel már újra
előre figyelt, de szája széle felfelé görbült.