Karomat magam elő tt ö sszefonva á lltam az á ggyal szemben és szemeztem há rom ruhá val.

Má r
kö rü lbelü l ezt a tevékenységet ű zö m fél ó rá ja. Igazá bó l nem is azért nem haladok, mert annyira
dö ntésképtelen lennék, hanem mert teljesen má shol já rok fejben. Jobb szeretnék inká bb ma
itthon maradni, egész nap nem éreztem magam szá z szá zalékosnak. Viszont ú gy lá tszik, hogy ma
még ahhoz sincs erő m, hogy hatá rozottan nemet mondjak. Az má r csak plusz, hogy má r rég
megígértem, hogy elmegyek velü k. Amú gy is, az elmú lt hetekben, á ltalá nossá gban mindent
lemondtam, bá rhova is hívtak meg, ideje, hogy egy kicsit kimozduljak, még ha most ú gy is érzem,
hogy nincs sok kedvem hozzá. Á ltalá ban ezek szoktak lenni a legjobb bulik, nem? Amiket meg
vá r az ember, az csak egy langyos kö zepes. Tehá t ebbő l kiindulva, ennek igazá n jó nak és
felejthetetlennek kell lennie.<br>
Kö zelebb sétá ltam az á gyhoz, majd még pá r perc gondolkodá s utá n felvettem a kö zépső t és a bal
szélső t, majd visszaakasztottam ő ket a szekrénybe. Kiemeltem egy színben passzoló cipő t, majd
a kiegészítő imhez léptem. Igazá n nem akarok tú lö ltö zni, így csak egy kisebb fü lbevaló t
vá lasztottam ki. Má r csak a tá ska maradt há tra… amibő l pedig nem hiszem, hogy lesz olyan, ami
passzol ehhez a szetthez. Szó val kö lcsö nkérü nk. Ilyenkor ö rü lö k annak, hogy az egyik bará tnő m
divatő rü lt, má rmint tényleg, ú gy igazá n. É n is szeretem, de néha mellette ú gy érzem magam,
mintha ó divatú lennék, pedig amú gy nem, semmi baj nincs az ö ltö zkö dési stílusommal.<p>

Két ó ra mú lva má r a tö megben voltunk. Vagyis voltam, egyedü l. Ugyanis amint megérkeztü nk,
mindenki ment valamelyik irá nyba, én pedig mire észbe kaptam, má r egyedü l ácsorogtam a
bejá rattó l nem messze. Elvettem egy poharat az asztalró l, amiben fogalmam sem volt, hogy mi
volt. Csak késő bb tű nt fel, hogy elég bizarr színe van, és nem vagyok biztos abban, hogy én ezt
meg akarom inni, vagy egyá ltalá n képes vagyok rá . Így két asztallal késő bb má r nem is volt a
kezemben, inká bb becéloztam az egyik sarkot, ahol kifejezetten kényelmesnek ígérkező puffok
voltak egy asztal kö rü l. Lehet, hogy velem van a baj, de jelenleg semmi kedvem nincs ehhez.
Talá n ez a ’nem érzem magam valami jó l’ tényleg komoly volt és figyelnem kellett volna rá .<br>
Ki-kipillantottam az ablakon, ami az asztalok és a puffok mellett volt nem messze. Tö kéletes
kilá tá s nyílt az utcá ra. Kezdetben csak ritká n, aztá n egyre gyakrabban néztem ki, és az az érzés
kerített hatalmá ba, hogy ki kell mennem. Kell egy kis friss levegő . A fejem is lü ktetett má r a
zenétő l, talá n ha sétá lok egyet odakint, az helyre tesz, amú gy sincs annyira hű vö s.<p>

Nem messzire mentem a há ztó l, talá n még ö t perc séta sem volt, amikor zajokra lettem
figyelmes. Addig a cipő m sarka hangosan kopogott, de ahogy kö zelebb értem, a kiabálá s ú gy
fojtotta el a cipő m kopogá sá t. Mire észbe kaptam, má r teljesen a tö megben voltam és hamar
rá jö ttem, hogy miért is van a nagy felhajtá s. Verekedés.<br>
Sosem értettem, hogy miért ennyire nagy szám ez. A velem egyidő sek minden ilyen alkalomkor
adrenalinnal feltö ltő dve rohantak ki és nézték, hogy mi tö rténik, még akkor is, ha semmi kö zü k
nem volt a két félhez. Ső t, szerintem akkor élvezték a legjobban. É n á ltalá ban az ilyeneket mindig
kihagytam. Hú sz évesként azt hiszem, hogy má r jobb elfoglaltsá got is tudok ennél találni.
Tová bbá kétlem, hogy ez a megoldá sa ennek. Most is biztos vagyok benne, hogy két velem
egyidő s, totá l értelmetlen ok miatt esett egymá snak. Csak szerintem gyerekes viselkedés? Lehet,
hogy velem van a baj. Hangosan kifú jtam a levegő t, majd éppen tá vozni készü ltem, amikor
ismerő s arcot pillantottam meg. Nem a tö megben, hanem a két srá c kö zü l az egyiket ismertem
fel. – [b]Riley?[/b] – kérdeztem és még magam is meglepő dtem, hogy milyen hangos voltam.
Pá ran rá m néztek, akik kö zelebb á lltak hozzám, de a legtö bben még csak észre se vették, hogy
megszó laltam.