Magyarországi gótikus művészet

(Magyarországi művészet a kezdetektől 1800-ig alapján)

 A magyar művészettörténet írás régi hagyománya, hogy a gótika meghonosodását és

elterjedését a tatárjárással kapcsolják össze → ma már azonban tudjuk, hogy ez nem igaz
→ Párizs környékének és a francia királyoknak a stílusa már 1200 előtt megtalálható III.
Béla udvarának építkezésein – II. András korában is folytatódtak – IV. Béla
környezetében azonban visszaszorult a fényűző művészet → ekkor dőlhetett el, hogy
Magyarországon a katedrálisok helyett, inkább a mérsékelt modernség válik
meghatározóvá → ragaszkodás a késő romanikában megszokott épülettípusokhoz és
méreteikhez, de a gótikus faragott kőszerkezeteket és tagozatokat is felhasználva
 Egy-egy központ művészete egyre inkább meghatározta a régió kisebb megbízásainak
a stílusát is → ezekben a stílusváltozatokban rendszerint nem okozott törést a tatárjárás →
a romanika nem ért hirtelen véget, különösen kis templomokon élt tovább (még a 14. sz-
ban is)
 IV. Béla reformintézkedései – az ország védelmének követelményei korszerű
várépítkezéseket igényeltek → a megerősített városok építésének szorgalmazása → 1247
körül az akkor még pesti Újhegynek nevezett Buda létesítése – hasonló védelmet szolgáló
intézkedések Zágrábban és Esztergomban → ezek technikája az olcsóbb és hatékonyabb
kőművesmunka – törtkő és tégla falazat, gondosan faragott és tipizált szerkezeti
tagozatokkal (ez látszólag visszaesés a román korhoz képest)
 IV. Béla a magyarság feladatának tekintette, hogy a nyugati kereszténység védőpajzsa
legyen – nem csak várakkal, de a pecséteken feltűnő attribútumokkal (kereszt és
töviskoszorú) is igyekezett megteremteni a biztonságot
 IV. Béla korából fennmaradt ötvösművek közül fontosak a kereszt-ereklyetartók
(esztergomi ezüstkereszt)
 A fényűzési cikkek nagy része a távolsági kereskedelemből származott (szőrmék,
prémek, selymek, bársonyok, brokátok, diadémok, gyűrűk, nyakláncok)
 A 13. század harmadik negyedében az építészetben is megjelent a francia királyság
udvari stílusának hatása → a tagozatokon a természethű növényi ornamentika jelzi (budai
Nagyboldogasszony-templom 1247 körül kezdik, 1269-ben már kész) – klasszikus gótikus
mesterek dolgozhattak rajta
 IV. Béla halála után Magyarország, Ausztria és Csehország területén egyöntetű
gótikus művészet alakult ki – a városok is e stílus jegyében formálódtak
 A kolduló rendek még a rendalapítók életében megjelent Magyarországon – a
koldulórendi templomok szentélyeinek a kápolnaszerű, boltozott, sokszögű záródású
terekként való kialakítása csak a 13. század utolsó negyedében vált általánossá →
végleges formájában kialakult a középkori koldulórendi templomtípus (budai Szent János
templom, soproni ferences templom)
 A koldulórendi templomok bizonyos mértékben mindig a település városiasodásának
jelei
 Buda vári IV. Béla idejétől királyi székhely, Sopron várossá fejlődik, a gyulafehérvári
székesegyházon újabb építkezések folynak
 Erdély vidékein ezeknek az építkezéseknek a követését vidékies kőfaragómunkák
jelzik (aranyosgerendi templom)
 A 13. század vége és a 14. század eleje az első olyan korszak, amelyben az ország
régiói kezdenek kirajzolódni az emlékanyagban

 A 14. század eleji lineáris gótika Európa-szerte elterjedt – Magyarországon osztrák és

cseh minták hatására jelent meg (a türeji permontrei prépostsági templom déli mellék-hajó
falán megjelenő Szent László legenda falfestmény vagy ugyanez az ábr. a kakaslomnici
plébániatemplom sekrestyéjében, túrócszentmártoni plébániatemplom szentélye)
 A lineáris gótika jellemzői: erős, hajladozó körvonal, egységes, többnyire élénk színű
kitöltés, síkszerű dekorativitás
 A jelek szerint a lineráis-utóklasszikus stílus mindenfelé elterjedt az országban
 Bizáncias stílusváltozata is ismert, már a 14. század elején is jelen lehetett
Magyarországon (szepeshelyi prépostsági templom északi fala, szepesdaróci templom
szentélye)

 Nem teljesen helytálló az a régebbi feltételezés, hogy az Anjou-kor kezdetén

Magyarország művészetében az udvarból kiindulva egyszerűen elterjedt az itáliai trecento
művészete → a későklasszikus gótikus stílus mellett szerepet kaptak azok a bizánci
hagyományok is, amelyet a reneszánsz művészei „görög modornak” neveztek –
ugyanakkor Károly Róber udvarában első számú példakép lehetett IX. Lajos király
idejének klasszikus gótikus udvari művészete
 K. R. által megrendelt ötvösművek stílusáról pecsétjei adnak fogalmat → 1308-23
között használt első kettőspecsétje feltehetően atyja pecsétje, melyet Nápolyból hozott
magával → ezt helyettesítette 1323-1330 között második pecsétje, amely már magyar
ötvösműhely munkája lehetett
 E korból alig rendelkezünk az udvar kincseiként valószínűsíthető ötvösművekkel,
viszont a királyi ötvösök műhelyfolyamatossága legalább a pecséteken kimutatható
 K. R. harmadik felségpecsétjét a királyi ötvös, Petrus Gallicus készítette 1331-ben –
ennek előlapján a király hagyományos, ünnepélyes szembenézetben ül trónusán
 Nemcsak a K.R. által bevezetett arany forintok követték a firenzei mintát, hanem az
ezüstpénzek is
 A főpapság is nagy szerepet játszott az itáliai kompozíciók és stílusminták
meghonosításában (Boleszló, esztergomi érsek pecsétje)
 A K.R. kori udvari művészet egyik legkiemelkedőbb emléke az Erzsébet királyné által
alapított óbudai klarissza rend kolostorából való házioltár (párizsi ezüstzománc technika,
 1340-es évek) → ez az áttetsző zománcos párizsi technika Magyarországon is
meghonosodott, forrásai azonban máshol keresendőek – itáliai vagy Felső-Rajna-vidéki
ötvösök hozhatták be (körmenti kereszt, iglói ereklyetartó kereszt) – ezzel a technikával az
arisztokratikus, elvont stíluseszmények is meghonosodtak, de az itáliai kapcsolatok révén
más stílusjelenségek is feltűntek
 A sűrű itáliai látogatások és a szoros kapcsolatok révén hamarosan meghonosodnak az
itáliai trecento művészet nagy újítóinak és követőiknek vívmányai (Magyar Anjou-
Legendárium) – nem kizárt, hogy bolognai könyvfestők egy csoportja még
Magyarországon is dolgozott (így volt Ausztriában, Dél-Németországban és
Csehországban is) → a trecento újszerű szemléletességének az elterjesztése
 Az itáliai trecento festészet első magyarországi mecénásai: Telegdi Csanád,
esztergomi érsek, Báthori András, püspök

 A 14. század első harmadában új, a magyarországi művészet jellegét, további

fejlődését hosszú időre meghatározó művészeti kapcsolatok kezdődtek – ezekben a
változásokban fontos szerep jutott az udvari művészetnek – nem csak a magyar, de közép-
európai udvarok többségére igaz, hogy egyszerre követték a francia király párizsi udvarát,
az egyre erősebb avignoni pápai udvar kultúráját és az itáliai központokat – ezeknek a
kapcsolatoknak a jelentőségét legerősebben a Luxemburgok csehországi udvari
művészetének kialakulása mutatja (bőséges emlékanyag maradt fenn) → tanulságos
számunkra, mert K.R. idején a magyarországi művészet is ezt az utat követte
 A 14. század elején az ország művészeti kultúrájában mindenütt hasonló
jellegzetességek érvényesülnek, ha eredetük különböző is
 A 14. század ágoston és ferences rendi liturgikus könyvekben nem alkalmaztak olyan
gazdag festészeti díszítést, mint a luxuskódexekben → kalligrafikus vagy növényi indás
ornamentika a lapszéleken, figurális iniciálék, egész oldala Keresztrefeszítés jelenetek
 A faszobrászatot a klasszikus gótika franciaországi tradíciói határozták meg – arról,
hogy ezek milyen oltárokon állhattak, alig tudunk valamit – kivételesen fontos a
szepességi Krigből megmaradt szárnyasoltár (14. sz. első harmada)
 A megmaradt emlékek nagy része a Szepességből való – elegáns stílusúak
 A 14. század első felének építészetéről is csak töredékes képet alkothatunk – pedig sok
építkezés volt (Temesvár és az ott alapított lippai ferences kolostor, visegrádi királyi
kúria, visegrádi királyi palota, budai királyi kúria, székesfehérvári királyi bazilika
újjáépítése, nyitrai székesegyház újjáépítése)
 A megmaradt építészeti faragványok ornamentikája azt mutatja, hogy a klasszikus
gótikus növényi dekoráció tovább él, de a részleteket durvábban mintázzák, és a
természethűséget szigorúbb ismétlődés váltja fel (lőcsei Szent Jakab-plébániatemplom)
 A lőcsei plébániatemplom szolgált például a nagyobb szepességi városok
építkezéseihez az egész 14. században → egyre nagyobb városi építkezések (a polgárok
politikai szerepének megerősödése)
 A 14. század első felében a koldulórendi építészet legharmonikusabb teljesítménye a
soproni ferences kolostor káptalanterme (1340 körül), emellett kiemelkedően gazdag volt
az Erzsébet királyné által alapított óbudai klarissza kolostor is
 A 14. században egyre jelentősebb szerepet töltenek be a pálosok is – templomaik
téglalap alakúak, többnyire egyhajós hosszházból és keskenyebb szentélyből állnak
(bükkszentléleki romok, márianosztrai templom, budaszentlőrinci kolostor)

 A 14. század közepén, Nagy Lajos uralkodásának kezdeti éveiben jól érezhető
változások következnek be Magyarország művészeti kultúrájában – kibontakozott az
Anjouk központosított hatalmának eredményei → Magyarország Közép-Európa
tekintélyes, hatalmas országa lett – a külpolitikai helyzetünk megszilárdult, városaink
gazdasági fejlődésnek indultak, a főnemesség is megváltozik → művészeti virágzás a 14.
sz. második felében
 A művészet és a művészegyéniség helyzete is megváltozott → fokozottabb
megbecsülés (fennmaradt nevek és adatok) – ezzel párhuzamosan az udvari reprezentatív
igény is nőtt
 Képes Krónika (1358 után) – luxuskódex – író és festő szorosan közreműködött
 A Nagy Lajos kori ötvösség stílusváltásáról ugyancsak a pecsétek tanúskodnak →
második pecsétjéhez 1363-ban modernebb, franciásabb pecsétnyomót készíttetett
 Ebből a korból több eredeti ötvösemlék is fennmaradt (pl.: ötvösfém foglalatú kristály
ereklyetartók, melyeket N. L. adományozott az aacheni Münster számára)
 Az aacheni magyar kárpolna kincsei közül a legsajátosabbak azok a címeres és
zománcos palástkapcsok – ezek szoros rokonságot mutatnak, N.L. lányának, Mária
királynőnek kettős pecsétjével
 N.L. udvarát a tájékozódás szinte korlátlan tágassága és minden jónak és szépnek az
elfogulatlan befogadása jellemezte
 A 14. század második felében a királyi udvar a színhelye a kőfaragás újbóli
térnyerésének (a pilisszentkereszti monostor gótikus szentélyrekesztője)
 Az új szobrászat legjelentősebb ábrázolási alkalmait a síremlék-művészet nyújtotta –
Európa-szerte a 14. század második felében jutott nagy szerephez az udvari
portréművészet és a vele kapcsolatos heraldikai reprezentáció – a portrészerű
síremlékábrázolás igen ritka és ebben az időben ez csak magas rangú méltóságokat illetett
meg (a gyulafehérvári székesegyház három 14. századi püspöki sírköve –
laposdomborművek)
 A reprezentatív síremlékek kedvelt anyaga ismét a vörösmárvány → készítésük helye
az ország központi vidéke (N.L. baldachinos architektúrát állíttatott Székesfehérváron
atyja és saját maga emlékére)

 A 14. századtól kezdve a civilizáltabb életmódról és a városok egyre nagyobb

jelentőségéről árulkodnak az építészeti emlékek
 A városok, mint kereskedelmi központok a külföldi műtárgyak behozatalában is fontos
jelentőséggel bírtak – a Duna völgye, Bécs, Regensburg és sváb vidékek voltak a
legfontosabbak (a 14. sz. első két harmadában) → változás: a nürnbergi kereskedők
század végi előretörése Magyarországon → Rajna-vidékig terjedő kapcsolatok
 Életmód változások – erről a várépítészet tanúskodik a legjobban – meglévő tornyokat
is emeletes palotaszárnyakkal és újabb tornyokkal láttak el (Boldogkő, Csersznek,
Szigliget)
 Az udvari homlokzat jellegzetes motívuma egy közös ív alá vont, kisebb ablakokból
álló ablakcsoport
 Népszerűvé vált a fűthető lakószobák faboltozattal és gerendákból rakott fadongákkal
való bélelése – várakban és a városi építészetben egyaránt
 Fontos szerepet játszott a mezőgazdaság, így a városok telekinek csak egy részét
foglalta el a lakóház → udvar és gazdasági épületek
 A 14. században a városok képe megváltozott – utcára néző épületszárnyak, s így
keletkező zárt házsorok palotaszerű épületei (Sopron)
 A királyi székhellyé vált Budán a 15. század elejétől állandósult az udvartartás
 A városok szerepe nem csak az építészetben, de a tárgykultúrában is lemérhető –
városi kézművesek helyi produkciói (az ausztriai és velencei behozatalok mellett)
 Sokszorosított díszek jelentősége az ötvöművészetben – különösen ékszerek és
vagyontárgyak esetében
 Dél-németországi kapcsolatok révén elterjed az időszakban uralkodó templom típus: a
csarnoktér – ezek sorra jelennek meg a városok főterein (Garamszentbenedek, Kolozsvár)
 Dél-németországi és sziléziai közvetítéssel megjelenő realisztikus szobrászati stílus –
az oltárdíszítő faszobrászatban is felismerhető (felsőzugói Madonna, lőcsei főoltár)
 A korszak közép-európai építkezésének egyik legnagyobb vállalkozása a bécsi
Stefanskirche volt – az itt dolgozó építőműhely és a nyugat-magyarországi területek
között élénk kapcsolat volt → pozsonyi Szent János kápolna + Sopron 14. századi
építkezései (Szent Mihály plébániatemplom)
 A társadalom felső rétegének művészeti igényei mellett nem lebecsülendőek a vidéken
kialakuló művészeti tevékenységek sem (nemzetségi monostorok, falusi templomok

 A 14. században gyakoribb az itáliai stíluselemek a nyugatias, lineáris kompozíciók

összefüggéseiben való felvétele (lőcsei minorita templom szentélyének falképei
 Másfajta olaszos tendenciák lépnek színre a 14. századi erdélyi festészetben (gelencei
templom északi fala) → elegáns vonalritmusú festői hagyomány
 A 14. század második felében az itáliai trecento festészet hatásai a meghatározóak
(magyarfenesi templom) – falfestészetben és egyházi kódexfestő műhelyekben egyaránt
 Márton és György kolozsvári mesterek tevékenysége → egyetlen fennmaradt művük
az 1373-as prágai Szent György szobor – új minőségeket teremtő változásokról
tanúskodik

Késő gótikus művészet

 A 15. század elején Bécs, Karkkó, Boroszló és Buda fokozatosan vezető szerepre
emelkedett a csehországi udvari művészet fejlődésében – ezzel párhuzamosan azonban
Közép-Európában ismét nyugatról kiinduló stílustendenciák jutottak érvényre → a 15.
század eleji burgundiai és flandriai művészet (Robert Campin, van Eyck testvérek) még a
század első harmadának végén követőkre talált Közép-Európában – persze a stílusváltás
lassú átment volt, ugyanis a közép-európai országok művészetében a lágy stílus mélyen
gyökeret vetett, s meghatározó szerepet játszott a 15. század közepe tájáig – az új stílus
csak lassan tudott beépülni a hagyományos formarendszerbe
 Az első emlékek javarészt oltárok töredékei – az oltárok ritkán maradtak fenn eredeti
formájukban
 A Szepességben különösen népszerű volt az az oltártípus, amelynek szekrénye
valójában egy nagyobb, álló szobrot befogadó fülkéből és az azt közrefogó két kisebb
 szoborfülkéből állt + a becsukható szárnyait gyakran festmények díszítették (trencséni
házioltár, báti Szent Katalin legendája oltár)
 Az 1440-es évek megváltozott művészeti törekvései → mateóci szárnyasoltár → a
középső táblát háromszögű oromzatok sora koronázza, magas színvonalú festői stílus,
kápolnaszerű ívvel kinyíló terek (a térbeliség érzékeltetése)
 A lágy stílustól a realisztikusabb felfogás felé való átmenetet kedves, eleven színű
festmények jelzik (németlipcsei főoltár, öt érsekújvári táblakép)
 Albert király halála (1439) és V. László 1454-es budai tartózkodása között
megszakadt a királyi udvari művészet folytonossága → mindkét király idejében előkelő
könyvfestészeti megbízások voltak – hasonló változások a falfestészetben is: áttérés a lágy
stílusról a relasztikusabb, keményebb tagolású figurafelfogásra (zsegrai templom freskói,
siklósi várkápolna Szent László és Szent Lénárd alakja)
 Az építészeti elemek nagyobb szerepet kaptak, olykor a zsúfoltságig fokozták őket –
ez párhuzamba állítható az iparművészeti emlékekkel is (Suki Benedek kelyhe, 15. sz.
közepe)
 A síremlékszobrászatban is új stílusjelenségek tűnnek fel (Perényi István rudabányai
sírköve, Perényi János tőketerebesi sírlapja)

 Hunyadi János építőműhelye kapcsolatban volt a nagy brassói és kolozsvári

építőműhelyekkel
 H. J. kezdi el átépíttetni a vajdahunyadi várat, de majd csak Hunyadi Mátyás idejében
fejeződnek be a munkálatok
 A 15. század második harmadának erdélyi építészete egyrészt zavartalan stílusfejlődés
eredménye, másrészt a török támadások frontvonalába kerülése miatt, az erdélyi városok
elsőszámú feladata az erődítés is lett → a városfalak felújítása, védőművekkel való
megerősítése + a falusi templomokat is erődítésfalakkal látták el → ekkor alakul ki
Erdély-szerte az erődtemplom, templomvár típus (korábbi építészeti feladatok háttérbe
szorultak) – Szászsebes, Marosvásárhely, Szelindek
 A 15. század közepe táján az egész országban magától értetődő a késő gótikus
építészeti technika → háló- és csillagboltozatok alkalmazása, a kőfaragó munkák
dekoratív szerepe
 A dél-németországi és ausztriai építőműhelyekkel erős összekötetése van – innen
várhatóak a fejlődést előremozdító kezdeményezések
 Az ausztriai kapcsolatoknak a legkiválóbb emléke a Zápolyi Imre által a
csütörtökhelyi plébániatemplom mellé emelt kettős kápolna (1470-es évek)
 A 15. század második harmadának építészetében uralkodóvá váló ausztriai
stíluskapcsolatok hamarosan többet is jelentenek, mint művészeti összeköttetést
 Mátyás uralkodásának kezdetén a bécsi kapcsolatok voltak túlsúlyban – 1470 táján a
budai Nagyboldogasszony templom déli tornya már egészen bécsies stílusban épült
 Mátyás a budai, visegrádi és székesfehérvári építkezésekkel párhuzamosan
Boroszlóban, Bautzenban és Görlitzben is építtetett – ezen építkezések mindegyikén
gondoskodott személyének reprezentálásáról (portréja vagy címere)
 A Magyarországon is megjelenő késő gótikus stílus itt szorosan összefonódik a
realisztikus portréábrázolásokkal, és a gazdag címerábrázolásokkal
 M építkezései a legmodernebb nyugati stílust követték, melyet ő Meissenből vehetett
át legkönnyebben → M olyan modern udvari művészetre tett szert, amely versenyre
kelhetett III. Frigyes udvarával is
 A királyi építkezéseknek hamar nagy visszhangja támadt országszerte → egymástól
kisebb-nagyobb formai sajátosságaikkal eltérő, de nagyban azonos műhelyek kialakulása
 Valószínűleg a visegrádi műhely dolgozott Tatán, a zsámbéki kastélyon és a
vajdahunyadi vár Mátyás-loggiájának felépítésén
 Mátyás építkezései arról tanúskodnak, hogy nem szakított a gótikus hagyománnyal,
hanem párhuzamosan éltette a reneszánsz mellett → M stílusát szorgalmazta két
hadvezére is: Kinizsi Pál és Báthori István vajda → Kinizsi alapította a nagyvázsonyi
pálos kolostort, Báthori nyírbátori birtokközpontja
 Báthorinak jelentős szerep jutott az erdélyi késő gótikus építészet fejlődésében is →
kolozsvári obszerváns ferences templom
 M udvari építőműhelyének tevékenységével a késő gótikus szászországi – sziléziai
változatának széles körű, a hetvenes évektől kezdve a 16. századba is benyúló virágzása
kezdődött meg – Erdélyben ennek a stílusnak a jelentős központja Nagyszeben lett – a
plébániatemplomot 1471 és 1520 között csarnoktemplommá alakítják át
 Azonban a gótikának nem csak ez a szászországi-sziléziai változata volt jelentős
Magyarországon – emellett bajorországi eredetű stílus is jelen volt (miskolci avasi
templom, gyönygösi Szent Bertalan templom) – a bajorországi-salzburgi kapcsolat
központja minden bizonnyal Eger lehetett – a székesegyház új szentélyének építése
 A Felvidék keleti részén a szomszédos Lengyelország is közvetítette a szászországi
mintaképek hatását (szepesolaszi és késmárki plébániatmeplom)
 A bányavárosok és a nyugat-magyarországi területek inkább a csehországi
példaképekhez illetve az ausztriai művészethez vonzódtak (soproni Szent Mihály templom
sekrestyéje)
 A késő gótikus boltozás technika nem csak a külföldi mesterek, de rajzok, vázlat- és
mintakönyvek révén is terjedhetett Magyarországon
 A késő gótika 15. század végi építészeti fejlődésében a legszembetűnőbb az
ornamentális formák változása → fokozódó dekorativitás, az ornamentika egyre nagyobb
hangsúlya jellemző (nem csak az építészetre, de más művészeti ágakra is) → a
szakirodalom a korábbi lágy stílussal szemben ezt keménynek vagy keményen törőnek
emlegeti (ez a rajzolás formuláira vezethető vissza)
 A geometrikus díszítmény megelevenedésének logikus kísérőjelensége az absztrakt
ornamens szerves eredetű, ágformaként való értelmezése → a mérművek szabálytalanul
hajladozó gallyakká váltak (németjárfalvi útmutató, nagyváradi misekanna)

 A naturalizálódásra való hajlam a képzőművészetben is érvényesül – szárnyasoltárok

 Az 1470-es évektől kezdve háttérbe szorultak a korábbi, kisebb méretű, festészetet és
szobrászatot fegyelemben szétválasztó oltártípusok
 Az új oltárokon a festészet és a szobrászat határának elmosódásával, térbeli illúziókat
keltő architektúrákkal és nagyszabású kompozíciókkal találkozhatunk (1470 táján feltűnő
új stílusjelenségek) → a figurák és a jelenetek valóságos környezetben jelennek meg (ez a
németalföldi művészet realisztikusságában gyökerezik)
 Mosóci Szentháromság-oltár (G.H. mester, 1471), a medgyesi volt plébániatemplom
főoltára (1480-90 között)
 A festői vívmányok közvetítésében egyre nagyobb szerepet kapnak a metszetek
 A kassai Szent Erzsébet-templom főoltára (1474-77); jánosréti főoltár (1476 után); a
pozsonyi dóm egykori főoltáráról Jézus születése jelenet (1490 előtt)
 Az új fejlődési fázist világosan mutatják a követett, gyakran fel is használt példaképek
– a németalföldi mesterek helyébe nagy németországi gótikus mesterek kerülnek (Dürer,
Cranach, Altdorfer) valamint mozgalmasabb itáliai mestereknek (Pollaiuolo, Mantegna)
 Izgatottabb és gazdagabb kompozíciók + a személyes reprezentációt a személyes
ízléssel összekötő emlékek a 16. század elején – ezek törés nélkül illeszkednek a késő
gótikus műhelyek technikai és formai hagyományába (bár a gótikus jelző egyre kevésbé
találó rájuk)
 A Szepességben távolabbra is ható, jól összeszokott festőket és fafaragókat
foglalkoztató műhelyek működtek – ezek közül kiemelkedik Pál mester alakja, kinek
legfőbb mintaképe Veit Stoss, kinek krakkói műhelyében tanulhatott → besztercebányai
Borbála-oltár (feltevés), fő műve a lőcsei Szent Jakab-templom főoltára (1508-17)