Professional Documents
Culture Documents
Generációk harca Krisztián Steigervald, „Önismeret nélkül ma már nehéz elképzelni az életünket.
Ahogyan szeretnénk tisztában lenni saját belső folyamatainkkal, ugyanúgy igényünk van arra is,
hogy értsük a másik ember motivációit, mozgatórugóit. Steigervald Krisztián abban segít nekünk,
hogy eligazodjunk a különböző generációk világában, hogy szüleink, nagyszüleink vagy éppen
gyerekeink és unokáink ne furcsa idegenek legyenek." - Orvos-Tóth Noémi.
„Egy szakértő, aki ért a halandó emberek nyelvén, egy X generációs apuka, aki nem eltagadni,
hanem elfogadni akarja a fiatalokat. Krisztián könyvét azoknak ajánlom, akik bezzegelés helyett
megértésre, árokásás helyett hídépítésre törekszenek. Vagyis mindenkinek, aki szeretne békében és
biztonságban élni ezen a világon." - D. Tóth Kriszta.
„48 éves középkorú emberként nap mint nap szembesülök azzal, hogyan lesznek a generációk
közötti repedésekből árkok, aztán pedig szakadékok. Steigervald Krisztián könyvét azért ajánlom a
nálam fiatalabbaknak és idősebbeknek egyaránt, mert arra tanít, hogyan nézzünk át a generációs
szakadék túloldalára. Sőt, még többre: arra, hogy miként emeljünk hidakat fölötte." - Nyáry
Krisztián.
STEIGERVALD KRISZTIÁN évek óta tart előadásokat arról, milyen történelmi, technológiai és
kulturális események hatására változtunk meg az utóbbi csaknem száz évben: hogyan hatottak az
egyes korszakok a gondolkodásunkra és világlátásunkra, miért alakultak ki ebből a különböző
(veterán-, baby boomer, X, Y, Z és alfa-) generációk, melyiknek milyen jellegzetességei vannak,
miképpen viszonyulnak egymáshoz, és hogyan érthetnék meg egymást ezek tagjai a jobb
együttműködés érdekében - egy sikeresebb, boldogabb élet reményében.
Generációk harca című könyvének legfontosabb célja, hogy letisztítsa a generációkról az igaztalan
sztereotípiákat, valamint feltárja értékeiket. Így mindenki felismerheti a saját generációs korlátait,
és a nemzedékek között dúló csatározások helyett képesek leszünk magunkat kívülről szemlélni,
másokat megérteni - vagy akár nevetni is azokon a szituációkon, amikor csupán a generációnk
beszélt belőlünk...
„Az eltelt évszázadok során csupán minimális különbségek voltak megfigyelhetők az egyes
generációk megélésében. Az elmúlt ötven-hatvan évben viszont rohamtempóban változott meg szinte
minden: az élet várható hossza, a társadalom korösszetétele, a jövőkép, a kommunikáció - s így
például a tisztelet - fogalma, a várakozás jelentése, az agy leterheltsége, és még sorolhatnám.
Érdemes megismerni, alaposabban feltérképezni ennek az átalakulási folyamatnak a mibenlétét és
az egyes korcsoportokra gyakorolt hatását, mert enélkül csak azt látjuk, hogy nem az van, ami eddig
volt - és ez feszültséghez vezet. Az ismeret viszont megértéshez és elfogadáshoz. Ennek a könyvnek
ez a célja." - Steigervald Krisztián.
STEIGERVALD KRISZTIÁN a múlt évezred legvégén, 1999-ben szerezte meg közgazdász diplomáját.
Huszonöt évnyi "vidéki" lét után költözött Budapestre, ahol nyolc évig egy nemzetközi piackutató
cégnél dolgozott több pozícióban is. Ez idő alatt kezdte meg pszichológiai tanulmányait. A
generációk kutatásával húsz éve, szülői, pedagógusi, vezetői, céges workshopokkal, tréningekkel öt
éve foglalkozik.
[PDF] Lázár
Svédország leghírhedtebb sorozatgyilkosát, Jurek Waltert évekkel ezelőtt kiiktatták, de a
nyomozók sosem pihenhetnek, hiszen valaki mindig a helyébe lép. Ezúttal egy rejtélyes
gyilkos után kutatnak, aki egymás után végzi ki Európa leggyűlöltebb bűnözőit. A
holttestek száma roha... Read More...