You are on page 1of 3

TMT 53. évf. 2006. 10. sz.

A web mint a tudományos információ egyik forrása:


összehasonlítás fizetős adatbázisokkal
A tudományos haladás nagyrészt a kutatók közti tási példa alapján folytattak keresést adatbázisok-
kommunikációtól függ. Ennek két útja alakult ki: ban és a weben. A „web” terminus ebben a tanul-
● közvetlen: a szakemberek közötti személyes mányban az ingyenesen elérhető oldalakra és
kommunikáció (konferenciák, találkozók, szemé- szolgáltatásokra vonatkozik (megkülönböztetve
lyes kapcsolatok); ezeket a fizetős szolgáltatásoktól).
● közvetett: a szakirodalomhoz való hozzáférés.

A szakirodalomhoz a hozzáférést hagyományosan Módszer


az intézményeken keresztül elérhető bibliográfiai
adatbázisok és folyóiratok tették lehetővé. A web – A kiválasztott tudományterületről a következő ke-
a földrajzi korlátok lebontásával, az intézményektől resőkérdést fogalmazták meg: „Mely dokumentu-
való függetlenségével, a késések eltüntetésével, mok láttak napvilágot 2000 és 2003 decembere
az ingyenességgel – új dimenziókat nyitott az in- között a molekuláris jelek a szójabab mennyiségi
formáció terjesztésében. jellemzőinek vizsgálatára való alkalmazásáról?” A
A szolgáltatók a következőképpen használják ki a kutatásnak három fázisa volt mind az adatbázisok,
web adta új lehetőségeket: mind a web értékelése kapcsán:
● kutatóintézetek, egyetemek a weben teszik köz- ● a kutatások előkészítése,
zé kutatási jelentéseiket; ● információkeresés,
● a weben keresztül érhetők el a könyvtári kataló- ● az eredmények értékelése.
gusok;
● különböző szervezetek itt helyezik el a tevékeny- Előkészületi szakasz
ségükről szóló jelentéseket, konferenciák doku-
mentumait; Ebben a szakaszban három fázist különböztettek
● a kiadók hozzáférhetővé teszik folyóirataik archí- meg:
vumát; 1. Az információs szükségletek elemzése, a kere-
● ingyenes adatbázisok kereshetők a weben. sési probléma tartalmi, szemantikai és szintak-
tikai szempontból való megragadása. A tartalmi
A web hátrányai: megoldatlan a hosszú távú hoz- elemzés során az információs szükségletek be-
záférhetőség és az információ megbízhatósága. határoltságát, a főbb témák félreérthetetlen le-
A tanulmány célja, hogy minőségi és mennyiségi írását, a további szempontokat és a keresés
szempontból értékelje a webet tudományos infor- dátum, nyelv és dokumentumtípus szerinti be-
mációforrásként, a fizetős adatbázisokból vissza- határoltságát határozták meg.
keresett információval való összehasonlításban. A 2. A megfelelő adatbázisok és a webes kereső-
kutatás hátterében áll az a feltételezés, hogy a programok kiválasztása. A fizetős adatbázisok
fizetős adatbázisok a teljesség és a megbízható- közül a téma alapján a CAB Abstract és a
ság szempontjából elfogadható minőséget képvi- Biosis Preview szolgáltatásokat választották ki.
selnek, s ezek összehasonlítási alapul szolgálhat- Mindkettő lektorált cikkeket szolgáltat, a felüle-
nak a weben elérhető információk értékeléséhez. tük nagyon hasonló a webhez, online hozzáfé-
rést kínálnak a teljes szöveghez, földrajzi és
A tanulmányban tudományos információnak tekin- nyelvi tekintetben nem korlátozzák a dokumen-
tettek minden publikációt, szakirodalmi írást, vagy tumok körét, ahogyan a dokumentum típusa
bibliográfiai információt. Az értékelést egy szűk szerint sem, így jól összehasonlíthatók a webes
tudományterületen belül végezték el. Konkrét kuta- keresőkkel.

473
Beszámolók, szemlék, referátumok

A keresőmotorok közül a reprezentativitás és cikket talált, főleg kutatók, intézmények honlap-


felhasználóbarát felület miatt a Google-t ján keresztül. 34%-os átfedéssel összesen 29
(www.google.com) és a Scirust cikket találtak az adatbázisok és a keresőmoto-
(www.scirus.com) választották ki. (A Google rok.
Scholar a kutatás időszakában nem volt elérhe- ● Konferenciaanyagok. Az adatbázisok 4, a web
tő.) A Scirus a Google-lal szemben olyan adat- 16 konferenciakötetben megjelent cikkre való
bázisok eredményeit is „látja”, mint a BioMed utalást talált.
Central, LexisNexis, illetve a ScienceDirect. ● Szürke irodalom. Projektek, mérések zárójelen-
3. A keresési stratégia meghatározása. A straté- tései, értékelése, kutatási jelentések, hivatalos
giát alapvetően meghatározza, hogy van-e te- kiadványok. A keresőmotorok hatot, az adatbá-
zaurusz, vagy csak szabad szöveges kereső áll zisok egyet sem találtak.
rendelkezésre. ● Szabadalmak. Az adatbázisok és a web két sza-
badalmat találtak, mindkettőt az Egyesült Álla-
A kutatás parttalanná válásának érdekében, két mok Szabadalmi és Védjegy Hivatalának szabad
feltételt szabtak meg: hozzáférésű adatbázisában.
● egyetlen doménnéven belül maximum öt „kattin-
tásnyi” távolságra lehet továbbhaladni, Az eredmények azt mutatják, hogy míg az adatbá-
● az eredmények elemzésénél csak az első 40 zisok jórészt folyóiratcikkekre való hivatkozásokat
találatot veszik figyelembe. találtak, a weben való keresés a kutatóintézeti és
egyéni kutatói oldalakról bőven eredményezett
A keresés irodalmat. A webes keresés főleg egyesült álla-
mokbeli találatokat hozott, az adatbázisok földrajzi
Először mind az adatbázisok, mind a webes kere- értelemben szélesebb kört fogtak át. Az adatbá-
sőrendszerek esetében alaposan meg kellett is- zisokban a találatok és a referátumok nyelve az
merni a rendszer felépítését, a lekérdező nyelvet angol, a más nyelven írt anyagok nem érhetők el a
és a kínált keresési lehetőségeket. Ezután került weben az adott nyelv ismerete nélkül.
sor a keresésre külön a weben és a kiválasztott
adatbázisokban. A Biosis Preview nem használ Az információ szervezettsége, megbízhatósága
tezauruszt, esetében szabad szöveges, míg a
CAB Abstract adatbázisban kombinált (tezaurusz- Az adatbázisok jól strukturált formában adják meg
alapú és szabad szöveges) keresés történt. Mind a a találatokat, és az adott dokumentum relevanciá-
web, mind az adatbázisok esetében a keresést a jának megítéléséhez referátumok is rendelkezésre
dokumentumok relevanciáját és megbízhatóságát állnak, szemben a webbel. A CAB Abstracts szol-
elemző értékelés követte. gáltatásban visszakeresett rekordok 96%-a, a
Biosis Previewsban találtaknak 92%-a bizonyult
relevánsnak. Az első 40 találatban a Google ese-
Eredmények tében 43%, a Scirusnál 35% volt a releváns tételek
aránya. A Google találatai közt 29%, a Scirus ese-
A visszakeresett dokumentumok mennyisége tében 22%-ban fordult elő ismétlődés. Az adatbá-
és fajtái zisok garantálják a találatok megbízhatóságát, míg
a keresőmotorok esetében a keresőnek kell utána-
A két adatbázis összesen 65, a két webes kere- járnia, hogy az adott tétel kellően megbízható-e
sőmotor együtt 85 releváns találatot adott. Az átfe- vagy sem.
dések kiszűrése után 103 dokumentumot találtak a
kétféle módszerrel együttesen. Ezek a következő A befektetett idő és az esetleges költségek
csoportokba sorolhatók:
● Utalás folyóiratcikkekre. Az adatbázisok 45, a A teljes keresés a két adatbázisban 12 és fél órát,
keresőmotorok 36 cikket találtak referátummal. a weben a két keresőmotorral 17 órát vett igénybe.
Ez a kétféle eszköz találatai közötti 50%-os átfe- A legtöbb időt ebből a keresési lehetőségeknek, az
dés miatt összesen 54 cikket jelent. adatbázis struktúrájának és funkcióinak a megis-
● Folyóiratcikkek teljes szöveggel. A kiválasztott merésére fordították. A web ilyen értelemben idő-
bibliográfiai adatbázisok nem szolgáltattak teljes takarékosabb, tekintve a keresőmotorok egyszerű
szövegű cikkeket, viszont 14 esetben külső csa- struktúráját, a tezauruszok és az indexelési eljárá-
tolásokkal ingyenesen elérhetővé tették őket. A sok nélkülözését.
web 25 szabadon hozzáférhető teljes szöveges

474
TMT 53. évf. 2006. 10. sz.

A konkrét keresés 2,5-2,5 órán át tartott az adat- ● az angol nyelv ismerete, mivel a legtöbb adatbá-
bázisokban, illetve 3,5 órát a Scirussal, és 4 órát a zis ezen a nyelven érhető el.
Google-lal. Az időben a webes találatok ellenőrzé- A webes keresésnél:
se is benne van. (Csak az ismétlődések kiváloga- ● az elérhető webes keresőeszközök ismerete,
tása, és a találatok megfelelő formába rendezése hogy ki tudjuk választani a feladat szempontjából
ebből 3-3 órát igényelt a két keresőmotornál.) a legmegfelelőbb eszközt;
● a kiválasztott eszközök hatékony használatának
A weben való keresés költsége az internet- képessége;
hozzáférés díjára korlátozódik, az adatbázisoknál ● a téma ismerete, hogy a kereső ki tudja válasz-
az előfizetési díjak, licencdíjak, a letöltött rekordo- tani a releváns találatokat;
kért vagy teljes dokumentumokért fizetett díjak is ● jártasság az információtechnológiában, hogy az
növelhetik a költségeket. adatokat és dokumentumokat a kereső konver-
tálni tudja a megfelelő formába;
A keresési stratégia ● információs és dokumentációs jártasság a meg-
talált dokumentumok elrendezéséhez.
Az információs szükségletek keresést megelőző
mélyreható elemzése segít a keresőkérdés pontos A web mint a tudományos információ forrása
megfogalmazásában, a megfelelő eszközök kivá-
lasztásában és használatában. Az adatbázisokban A kiválasztott területen a web tudományos szem-
való keresés stratégiáját befolyásolja, hogy rendel- pontból is hasznos forrásnak bizonyult. Az adatbá-
kezésre áll-e tezaurusz. Ha igen, akkor a szabad zisokkal való összehasonlítás azt mutatta, hogy ha
szöveges keresés, a tezauruszalapú keresés és a nem áll rendelkezésre adatbázis, akkor a weben is
kombinált keresés között választhatunk. Az ered- elfogadható színvonalú információkat találhatunk.
mények azt mutatták, hogy a kombinált módszer Ha adatbázis is rendelkezésre áll, a megtalált do-
vezetett a találatok legátfogóbb halmazához. A kumentumok körét bővíthetjük a weben való kere-
weben csak a szabad szöveges keresés jöhet séssel.
számításba. Az olyan keresőmotorok használata, mint a Scirus,
amely adatbázisok találatait is „látja”, különösen
A webes keresőrendszerek esetében a második fontos szerepet játszhat abban, hogy színvonalas
lépés beiktatása a keresésbe a Scirusnál 38, a találatokat gyűjtsünk a weben. Összességében az
Google-nál 60%-kal növelte a releváns találatok a feltevés, hogy a web tudományos információ
számát. Az, hogy párhuzamosan több keresőrend- szempontjából értéktelen, megalapozatlannak
szerrel is rákerestek ugyanarra, az adatbázisok bizonyult. Az információs szükségletek elemzésé-
esetében 36, a keresőmotoroknál 17%-kal növelte nek alapvető fontossága van mindenféle keresést
a megtalált dokumentumok számát. megelőzően, mivel a keresési probléma szűkítése,
a megfelelő információkereső eszközök kiválasz-
A kereső számára szükséges készségek tása és a keresőkérdés megfogalmazása ezáltal
válik lehetővé. A keresési stratégia nagymértékben
Az adatbázisoknál: függ a keresőeszköztől. A web több szabadságot
● az elérhető adatbázisok ismerete, hogy ki lehes- enged a keresőnek a probléma megoldására, egy-
sen választani az információs igény szempontjá- ben több kreativitást, állhatatosságot igényel, mint
ból a legmegfelelőbbet; az adatbázisok.
● a kiválasztott adatbázisok felépítésének ismere-
te, hogy a legjobb keresési stratégiát tudjuk al- /DOLDI, Luisa M.–BRATENGEYER, Erwin: The web
kalmazni; as a free source for scientific information: a com-
● a téma ismerete, hogy felismerjük az információs parison with fee-based databases. = Online Informa-
igény szempontjából releváns találatokat; tion Review, 29. köt. 4. sz. 2005. p. 400−411./

(Tóth Máté)

475

You might also like