Chiesa di Sant’ Ignazio di Loyola (Loyolai Szent Ignác temploma)

Loyolai Ignác, eredeti nevén Inigo Lopez de Loyola, 1491-ben született egy baszk nemesi
család sarjaként. Udvari apródként, később lovagként ambíciózus tervei voltak. Bátor volt a
verekedésben, a hadakozásban és a nők körüli forgolódásban. Inigo nem volt hivatásos
katona. A spanyol király felhívására azonban hadba indult, mint lovag. 1521 pünkösd
vasárnapján Pamplona várának védelmében súlyosan megsebesült egy francia ágyugolyótól.
Az egyik lába rövidebb maradt a másiknál. Hosszú ideig otthon kellett feküdnie, loyolai
kastélyukban. Olvasnivalót kért, de csak Jézus élete volt kéznél és egy Szentek élete című
könyv. A sebesült először kedvetlenül lapozgatta őket, de aztán egyre jobban elámult, s végül
egészen e művek hatása alá került.
Először a szent remeték nagy vezekléseit és hosszú imádságait próbálta utánozni. Díszes
nemesi ruháját egy koldus rongyos öltözetével cserélte fel, és egy Manréza nevű kis város
melletti barlangba vonult vissza, ahol majdnem egy egész évet töltött. Ez az időszak először a
küzdelem ideje volt, a már-már kétségekig fokozódó lelki gyötrődésé, később pedig a
misztikus átalakulásé. Itt született meg a Lelkigyakorlatos könyv magja, amely később nagy
segítségére volt abban, hogy társakat verbuválva közelebb vigye Istenhez a világot.
Sok terv, tapasztalat, kudarcélmény után Ignác arra jutott, hogy tanulnia kell. Több, mint 10
évet szentelt a tanulásnak, többek közt Párizsban és Barcelonában. Gyerekekkel kellett együtt
ülnie az islkolapadban,hogy latinból az elemi ismereteket elsajátítsa. Közben azonban nagy
figyelmet szentelt az embereknek is. Mindez persze nem ment nehézség nélkül. Apostoli
munkálkodását egyesek gyanakodva nézték, ezért többször is az inkvizíció börtönébe került,
de mindig felmentették.
Már Barcelonában fölébredt benne a vágy, hogy néhány embert maga köré gyűjtsön. Azonban
csak Párizsban sikerült neki közösséget kovácsolnia. Miután ezek az emberek elvégezték nála
a lelkigyakorlatokat, arra a következtetésre jutottak, hogy szakítanak a világgal, és a
szegénység és a kereszt útjára lépnek. Ideáljuk az apostolok élete volt.
1534. augusztus 15-én közös fogadalommal pecsételték meg a barátságukat Párizsban.
Elhatározták, hogy segítenek a lelkeknek, és elmennek a Szentföldre. Ha azonban egy éven
belül nem sikerül oda eljutniuk, vagy ha nem maradhatnak tartósan Palesztinában, akkor
Rómában felajánlják szolgálataikat a pápának.
Tanulmányaik befejezése és papszentelésük után Velencében várták a lehetőséget, hogy a
Szentföldre induljanak. Ez azonban meghíusult, így elmentek Rómába jelentkezni a pápánál.
Itt lelkipásztori munkákkal és lelkigyakorlat adással kezdtek foglalkozni. A nép nyelvén ők
voltak a „zarándok papok”. Hosszas tanácskozás után elhatározták, hogy közösségüket renddé
alakítják át, amelynek ”Jézus Társasága” lesz a neve. 1540. szeptember 27-én III. Pál pápa
jóváhagyta az új alapítást.
Ignác betegeskedései mellett is fáradhatatlan volt. 1556. július 31-én véget ért Ignác földi
élete. 1622-ben avatták szentté, s ünnepét a kövezkező évben felvették a római naptárba.

Ebben az évben kezdték el építeni a jezsuita rendház kápolnájának helyén a Szent Ignác
templomot.
A 86x 44x30 m-es főhajójával és a mennyezetfreskójával a barokk templomépítészet
kimagasló alkotása. A mennyezetfreskót Andrea Pozzo (1642-1709) készítette, akit a távlatok
Michelangelójának is neveznek.
A freskó közepén Krisztus a kereszttel, alatta az angyalseregtől körülvett Szent Ignác, a
Krisztusból áradó fényözön szinte átvilágítja őt. E fény sugarai visszaverődnek a boltozat
négy sarkában ábrázolt négy világrész jelképeire. (A négy világrész: Európa, Ázsia, Afrika,
Amerika). Fölöttük jezsuita szentek. A boltozat két végében égő serpenyők az angyalokkal
Szent Ignác szavára utalnak, melyekkel rendtársait küldte a misszióba: „Menjetek! Borítsatok
lángba, gyújtsatok föl mindent!” A különleges optikai megoldás által a szemlélőnek úgy
tűnik, hogy a boltozott mennyezeten kiugró sarkok vannak, az alakok lebegnek, sőt lábukat
sokszor az űrbe lógatják. A márványpadlón van egy pont, ahonnan ezt teljes egészében lehet
szemlélni. Pozzo csaknem 20 évig dolgozott ezen. A másik különleges megoldás a hamis
(kifeszített vászonra megfestett) kupola főhajó és a kereszthajó metszőpontjában (az igazi
kupola anyagi okokból nem készült el). Az erősen megrongálódott vásznon Dávid és Góliát,
Judit és Holofernész, Sámson, Debora és Sisara alakjai. A főoltár fölött Jézus Szent Ignácnak
mondott szavai:”Én kegyes leszek hozzátok Rómában.”. (Ez persze latinul van: „Ego vobis
Romae propitius ero.”). Alatta a látomás ábrázolása, kétoldalt Xavéri Szent Ferenc és Borgia
Szent Ferenc életének egy-egy jelenete.
A sekrestyébe vezető helyiségben a Loyolai Szent Ignác-márványszobor baljában a Jézus
Társasága szabályainak könyve, lába kígyókat tipor.
A jobb kereszthajóban a Szentségoltár alatt van Gonzaga Szent Alajos lapis lazuliból faragott
koporsója.
A bal kereszthajó oltára Berchmans Szent János (1599-1627) ereklyéit őrzi.

A barokk épületeinek belsejét gyakran díszítették a térbeli végtelenség hatását keltő

illuzionisztikus festményekkel. Az épület valódi formái (oszlopok, ablakok, boltívek) a
mennyezeten festve folytatódnak, ezáltal látszatra kitágíthatják, magasabbnak mutatják a
belső teret. A festői bravúr elhiteti a nézővel, hogy a perspektivikus rövidülésben megfestett
szereplők az égbolton lebegnek vagy a párkány szélén ülnek. A látvány annyira tökéletes,
hogy a valóság és a festmény határa szinte észtevétlen.