Ψ

Addiktológiai területen dolgozó tapasztalati szakértôk:

interpretatív fenomenológiai analízisen alapuló kutatás

372 Kassai Szilvia1, Pintér Judit Nóra2, Rácz József1,3

1 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Pszichológiai Intézet, Tanácsadás Pszichológiája Tanszék
2 Szegedi Tudományegyetem, BTK, Pszichológia Intézet, Személyiség- Klinikai- és Egészségpszichológia Tanszék
3 Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar, Addiktológiai Tanszék

Összefoglalás: Bevezetés: Vizsgálatunkban az addiktológiai ellátásban – szenvedélybetegek rehabilitációs intézmé-

nyeiben – dolgozó tapasztalati szakértôk segítô munkáját tanulmányoztuk. Célunk annak feltárása volt, hogyan vál-
tak függô személyekbôl tapasztalati segítôvé, és mit jelent számukra a tapasztalati segítés.
Módszerek: Az interpretatív fenomenológiai elemzés (IPA*) kutatási elrendezése szerint választottuk ki a vizsgálati
személyeket és végeztük el az adatgyûjtést, majd az adatok értelmezését. Vizsgálati személyek: 6 (5 férfi, 1 nô) fô, akik
legalább egy éve addiktológiai rehabilitációs intézményben tapasztalati szakértôként dolgoztak. Félig-strukturált
élettörténeti interjúkat vettünk fel, amelyeket az IPA alapján elemeztünk: elôször az interjúkban megjelenô témákat
összegeztük, majd ezeket értelmezve alakítottuk ki az ún. fôtémákat.
Eredmények: Az interjúk fôtémái képezték az eredményeket. A fôtémák az élettörténeti interjú egyes fontos szakaszai-
ra és fordulópontjaira vonatkoztak: a szerhasználat élményére, a függôség kialakulására – ez a fordulópont 1, majd
pedig a mélypont kialakulására (fordulópont 2). Ezután a segítés élményét vizsgáltuk: itt négy fôtémát kaptunk: a fel-
épülô én és a segítô én kialakulását, a megsebzett segítôt és a képzett segítôt, végül pedig a segítés élményét.
Diszkusszió: Az IPA módszere használhatónak bizonyult a tapasztalati szakértôk fejlôdésének és a munkájuk nyúj-
totta élmények idiografikus feltárására. A tapasztalati segítôk munkáját a mentorálással lehet a legjobban kifejezni.
A kutatással szerzett ismeretek felhasználhatók a tapasztalati segítôk képzésében, valamint megfelelô szakmai helyük
kialakításában az addiktológiai ellátórendszerben.
Kulcsszavak: interpretatív fenomenológiai analízis; tapasztalati segítô; addiktológia; felépülés

Summary: Introduction: The work of recovering helpers who work in the addiction rehabilitation centres was studied.
The aim was to investigate the process of addicts becoming recovering helpers, and to study what peer help means to
them.
Methods: According to interpretative phenomenological analysis (IPA) design, subjects were selected, data were
collected and analysed. Subjects: 6 (5 males, 1 female), working as recovering helpers at least one year at addiction
rehabilitation centres. Semi-structured life interviews were carried out and analysed according to IPA.
Results: Emerging themes from the interviews were identified and summarized, then interpreted as central themes:
important periods and turning points of the life story interviews: the experience of psychoactive drugs use, the deve-
lopment of the addiction (which became “ Turning Point No 1”) then the “rock bottom” experience (“Turning Point
No 2”). Then the experience of the helping process was examined: here four major themes were identified: the deve-
lopment of the recovering self and the helping self, the wounded helper and the skilled helper, the experience of the
helping process.
Discussion: IPA was found to be a useful method for idiographic exploration of the development and the work of the
recovering helpers. The work of the recovering helpers can be described as mentoring of the addict clients. Our experi-
ences might be used for the training programs for recovering helpers as well as to adopt their professional role in
addiction services.
Keywords: interpretative phenomenological analysis; recovering helper; recovering counsellor; addictions; recovery
from addictions

* IPA – interpretatív fenomenológiai elemzés (Interpretative Phenomenological Analysis)

Psychiat Hung 2015, 30 (4):372-388 Psychiatria

Addiktológiai területen dolgozó tapasztalati szakértôk: interpretatív fenomenológiai analízisen alapuló kutatás
Tapasztalati szakértôk
az addikciók kezelésében
A felépült alkoholisták már 19. században meg-
jelentek az amerikai mértékletességi mozgal-
makban és az addikciókat „kúráló” intézmé-
nyekben. Már professzionálisabb formában
egyes – alkoholbetegekkel foglalkozó – kórházi
osztályokon, illetve a Minnesota-modellt alkal-
mazó intézményekben (ez a 12 lépéses progra-
mok adaptálását jelenti bentlakásos kezelésre)
(1, 2) találkozhattunk velük. A „megsebzett gyó-
gyítóként” dolgozó tapasztalati segítôk (reco-
vered alkoholisták) fokozatosan váltak „para-
professzionális” munkatársakból professzioná-
lis segítôkké, addiktológiai konzultánssá (2).
Egyes vizsgálatok szerint az Egyesült Államok-
ban az addikció területén dolgozó konzultánsok
között a felépült alkoholisták aránya 37–57% (3,
4). Az addiktológia területén a tapasztalati
szakértôk esetében a személyes és a professzio-
nális identitásváltozás összekapcsolódik, így
identitásuk tanulmányozása különleges hely-
zetet jelent (5).
A felépülô konzultánsokkal1 kapcsolatban
Doukas és Cullen (6) végzett egy nagyobb iro-
dalmi áttekintést. Megállapításaik szerint Euró-
pában a felépülô konzultánsok alkalmazása a
2000-es évekre tehetô, amikor Európában is
egyre jobban elterjedtek a 12 lépéses progra-
mok, illetve a Minnesota-modell (gyakorlatilag
megismételve az amerikai történéseket néhány
évtizedes késéssel).
A felépülô konzultánsok munkáját illetôen
Doukas és Cullen (6) kiemelik a motiváció fon-
tosságát: ez részben a saját felépülésük megtá-
mogatásával is magyarázható (tehát azért he-
lyezkedtek el a felépülô alkoholisták az addik-
ciók kezelése területén, hogy biztosítsák a saját
felépülésükhöz szükséges szervezeti és szemé-
lyes forrásokat). A motivációban ugyanakkor az
is megjelenik, hogy „vissza kell adni” valamit a
szenvedélybetegeknek, amit korábban a felépü-
1 Szóhasználat: a tanulmányunkban a tapasztalati segítô fogalma megegyezik a sorstárs segítô, illetve a felépülô/
felépült segítô vagy konzultáns fogalmával. A 12 lépéses csoportok hagyománya szerint nem felépült, hanem fel-
épülô addiktokról beszélnek. A tanulmányban hivatkozott nemzetközi irodalomban a „peer” szót, máskor a
„recovered counsellor” kifejezést használják.
Hungarica
lô konzultáns megkapott. A szerzôpáros ugyan-
akkor néhány problémára is felhívja a figyel-
met, ami a felépülô konzultánsoknál elôfordul-
hat: túlzott identifikáció a klienseikkel, túlzott
bevonódás a munkába, visszaesést elôsegítô
környezetben dolgoznak, ahol különbözô okok
miatt a saját felépülési munkájukat abba kell 373
hagyniuk (6). Végül a szerzôk felhívják a figyel-
met a felépülô konzultánsok identitásmunkájá-
ra. A narratíva-szerkesztés mellett a „hatalom-
mal történô felruházást” (empowerment), illet-
ve a felépülô konzultánsok csoportjai által te-
remtett „tér” nyújtotta elônyöket hangsúlyoz-
zák a szakmai elismerés, fejlôdés és a visszaesés
megelôzése, valamint az „addikt” stigma keze-
lése területén (6).
A felépülô segítôk munkája eredményességét
és hatékonyságát – összevetve a professzionális
segítôkkel – a szakirodalomban vita övezi. Való-
jában ez a vita a „sorstárs alapú” felépülési tá-
mogató szolgáltatásokkal kapcsolatban alakult
ki; ezek a szolgáltatások a tágabb értelemben
vett felépülési modellel dolgoznak (erôteljeseb-
ben hangsúlyozzák a felépülés komplex jellegét
és a felépülést segítô közösségek szerepét).
White (7) áttekintette a tapasztalati szakértô
alapú (peer-based recovery support) szolgálta-
tások mûködését. Véleménye szerint helytelen
szembeállítani a tapasztalati szakértésen és a
professzionális segítésen alapuló terápiás mo-
delleket. A tapasztalati szakértôk (peer-based
recovery supporter) a felépülés egyes lépéseinél
hatékonyabbak lehetnek, mint a professzioná-
lis segítôk, ez azonban a felépülés teljes folya-
matára nem érvényes. Reif és mtsai (8) a tapasz-
talati szakértôk felépülésben betöltött szerepé-
vel foglalkozó irodalom áttekintése után szin-
tén azt hangsúlyozzák, hogy a „professzionális”
modellel való szembeállításuk nem célszerû. A
tapasztalati szakértôk elsôsorban szerep-mo-
dellként mûködnek, illetve olyan módon járul-
nak hozzá az addikciók kezeléséhez, mint a
gondozás folyamatosságának biztosítása (con-
 Eredeti közlemények

tinuum of care). Utóbbit a kezelôrendszerrel (15) nyomán ismerjük a hazai közösségeket. A

fenntartott kapcsolatuk – közvetítôk a függôk és
az intézmények között – teszi lehetôvé. Kutatá-
sunkban nem a tapasztalati szakértôk munkája
eredményességét vizsgáltuk – összehasonlítva
a professzionális segítôkkel –, hanem azt, hogy
374 a segítés folyamata miként valósul meg, illetve
a segítôk számára milyen élményt nyújt. A to-
vábbiakban nem a felépülés újabb modelljeivel
foglalkozunk, hanem alapvetôen a 12 lépéses
mozgalmakhoz köthetô felépülést, és az innen
kikerülô tapasztalati segítôk munkáját vizsgál-
juk meg.
Magyarországon kevés vizsgálat foglalkozott
célzottan az addiktológia területén dolgozó ta-
pasztalati segítôk szerepével. Nálunk is megfi-
gyelhetô az a tendencia, hogy a 12 lépéses prog-
ramokat alkalmazó intézmények (Minnesota-
modell alapú addiktológiai osztályok, a 12 lépést
vagy bizonyos lépéseket alkalmazó programok),
illetve szintén a tapasztalati szakértôkkel dolgo-
zó PORTAGE program (lásd: http://www.drog-
terapia.hu/ hozzáférés: 2015. január 23. és
http://www.portage.ca/welcome hozzáférés:
2015. január 23.), egyre inkább elkezdtek ta-
pasztalati szakértôket alkalmazni. Számuk vagy
arányuk a többi szakemberhez képest nem is-
mert.
A 12 lépéses programot alkalmazó közösségek
a felépüléshez vezetô identitásmunka2 „motor-
jai”, elsôsorban a résztvevôk számára adott
identitás- és narratívaszerkesztô eszközeikkel.
A Névtelen Alkoholista (Alcoholics Anonymous,
AA*) narratíva beépülve a szenvedélybetegek
élettörténeti elbeszéléseibe, azokat sajátos mó-
don változtatja meg (pl. összefoglalóan Jensen,
9). Az utóbbi évtizedben a hazai kutatásokban
is vizsgálták a 12 lépéses közösségeket. Elsôsor-
ban Kelemen és mtsai (10–12), valamint Bajzáth
(13), Madácsy (14), illetve Rácz, Bajzáth és Tóth
tapasztalati szakértôk a személyes énjükkel dol-
goznak, érzelmi támaszt és szerepmodellt nyúj-
tanak, mely tulajdonságok nemcsak a kliens
felépülésében, hanem a segítô személyiségfej-
lôdésében is fontos szerepet játszanak (16).
Dima és Bocuta professzionális pszichotera-
peuták szakmai fejlôdésében a „terápiás uta-
zást” emeli ki (17), szociális munkásként dolgo-
zóknál pedig Rácz és Lackó (16) foglalkozott ez-
zel a témával. Pszichoterapeuták sajátélményû
(„kiképzô”) terápiáját párhuzamba állíthatjuk a
tapasztalati segítôk függôségi és felépülési ta-
pasztalataival. Ha elfogadjuk ezt a párhuzamot,
akkor megvizsgálhatjuk, hogy a sajátélményû
terápia milyen hatást gyakorolt a pszichotera-
peutává válásra. Ilyen vizsgálatokat végzett –
többek között az IPA-val is – Oteiza (18), vala-
mint Rizq és Target (19). Rizq és Target (19) vizs-
gálatában a mentalizáció mellett, ahhoz kap-
csolódóan, a képzésben levô szakemberek fô
tapasztalata a kiképzô terapeuta általi „látható-
ságuk”, „látottságuk” (being seen) volt. Ez azt je-
lentette, hogy a leendô szakemberek átélhették,
milyen terápiában lenni, ami hozzásegítette
ôket ahhoz, hogy a késôbbi klienseikben önma-
gukat lássák, ami az empátiájuk egyik fontos
alapja lett. A folyamat hasonló volt, mint amit
ápolók tapasztalati tanulásánál Chan, Bryk-
czynski, Malone és Benner (20) figyeltek meg.
Felépülô szerhasználók:
a felépülés folyamata
A tapasztalati szakértôk felépülô szerhasználók,
ezért a felépülés folyamatát is figyelembe kell
vennünk. Másrészt, feltételezhetjük, hogy a ta-
pasztalati szakértôk éppen a felépülésük tapasz-
talatával tudnak segíteni.

2 A tanulmányban az én-t (self) különbözô konstrukciók komplex rendszereként értelmezzük. Felhasználjuk az én

felfogásához James és Mead „reaktív én” (I) és „felépített én” (me) koncepcióját, de utalunk Hermans (58) szelfplu-
ralisztikus elméletére is. Felfogásunkban a narratív szelf olyan ágens, amely történeteket konstruál (59). Az identi-
tás ebben a felfogásban inkább a „felépített énhez” áll közelebb és kulturális modellekhez kapcsolható. Az egyén
többféle identitással rendelkezhet, amelyeket szeparáltan is vizsgálhatunk. Az Erikson-i személyes identitás mel-
lett a társadalmi-csoport-identitás az egyén én-fogalmát szociális és kulturális kategóriákkal köti össze (59, 60).
* AA – Névtelen Alkoholisták (Alcoholics Anonymous)

Psychiatria
Addiktológiai területen dolgozó tapasztalati szakértôk: interpretatív fenomenológiai analízisen alapuló kutatás
A szenvedélybetegségbôl történô felépülést
az identitás transzformációjaként, illetôleg az
identitásváltozás keretében értelmezik a narra-
tív pszichológia felôl közelítô szerzôk (pl. 21–28).
Hangsúlyozzák, hogy az új identitás kialakulása
felfogható úgy, mint normalizáció egy konven-
cionálisabb életút irányában. Az identitását
megváltoztató személy egyben megváltoztatja
mindennapi életének tartalmát, struktúráját és
jelentését. Megtörténik a drogos, Goffman szó-
használatával élve, „beszennyezett” identitás
átalakítása felépülô identitássá (24–27, 29).
Mindez összefüggésben áll azzal, hogy az adott
személy új tevékenységekre és kapcsolatokra
támaszkodhat, melyek ezt az identitásváltozást
támogatják.
Koski-Jännes (24, 25) a fordulópontok jelentô-
ségét emeli ki, amelyek mintegy sûrítményei a
kognitív-emocionális változásoknak, és egyfaj-
ta felfokozott tudatos élménnyel jellemezhe-
tôk. A fordulópontok, különösen a mélypont, az
élettörténeti elbeszélésnek a mélypontig tartó
„ereszkedô” (mindig minden rosszra fordul),
majd a mélypont után bekövetkezô „emelkedô”
(mindig minden jóra fordul), a felépülést ábrá-
zoló jellege az AA irodalomból jól ismert (9, 14,
22, 30–32,). A fordulópontok így az identitás-
alakulás fô mozgatórugói lesznek: ekkor törté-
nik valójában az identitás átalakulása. Az iden-
titás kettôs felfogása – szociális és egyéni – lehe-
tôvé teszi, hogy a transzformációs identitástör-
ténetekben figyelembe vegyük a környezet sze-
repét: pl. abban, hogy milyen gyógyulási, fel-
épülési történetkészletekkel rendelkezik az
adott kultúra. Heckster (23) a felépülés történet
identitáskomponensét kiegészíti a szelfséma, a
megküzdési repertoár és a narratív élettörténet
területén bekövetkezô változásokkal.
A segítés metaforái
A hagyományos értelmezésekkel szemben,
amelyek a metaforát pusztán retorikai alakzat-
ként kezelik, Lakoff és Johnson (33) konceptuá-
lis metafora elméletében az egyik mentális tar-
tományunkat (forrástartomány) egy másik (cél-
tartomány) segítségével konceptualizáljuk. Így
Hungarica
lehetôségünk van arra, hogy érzéseinket, eszté-
tikai élményeinket, morális gyakorlatunkat és
spirituális nyitottságunkat – ha már teljes mér-
tékben nem is sikerül – legalább részben meg-
osszuk egymással (33). A szerzôk szerint a me-
tafora a rapport kialakításában és a nem meg-
osztható élmények kommunikációjában tölt be 375
jelentôs szerepet; tovább hangsúlyozzák a me-
taforák testhez kapcsolódó tulajdonságát (tes-
tiesült metaforák) és szociális kontextus függé-
sét. Shinbourne és Smith (34) konklúziója sze-
rint az IPA alkalmas arra, hogyan lehet a meta-
forákat eltérô fogalmak közötti kapcsolatte-
remtésre használni.
Az IPA
Az interpretatív fenomenológiai elemzés (IPA)
módszerének használata során az adatok fel-
dolgozása a kettôs értelmezés (35, 36), melynek
során a kutató értelmezi (fenomenológiai beál-
lítódás) azt, ahogyan a résztvevô értelmezte a
saját tapasztalatait (életvilágbeli beállítódás).
Egy „kettôs értelmezésrôl” van tehát szó: az in-
terjúalanyoknak az interjúkban elbeszélt értel-
mezéseit – most már mint az interjúkészítô sa-
ját tapasztalatait – értelmezi az interjúkészítô,
illetve az elemzô. Az IPA módszertan alapot ad
annak megismerésére, hogy az egyének hogyan
érzékelik az adott helyzetet, amelyben vannak,
és hogyan értelmezik személyes és társadalmi
világukat, különös tekintettel az identitásuk ész-
lelésére. A módszer az egyes esetek idiografikus
elemzését teszi lehetôvé: ez a módszer elônye
(részletgazdag bemutatás a résztvevô perspektí-
vájából), ugyanakkor episztemológiai hátránya
is: az általánosíthatóság mindig kérdéses ma-
rad. Az interjú átiratok többszörös újraolvasása
során a kutató célja saját elôzetes tudásának
zárójelbe tétele – ez a legtöbb kvalitatív kuta-
tásnál megjelenik (37, 38), tehát a zárójelezés
mellett az értelmezési folyamat egységes átlátá-
sa, melynek eredményeként összegezhetôk és
táblázatba foglalhatók a fôbb, intuitíve megra-
gadható témák („kibontakozó témák”, majd
„fôtémák”) (35, 36). Az IPA módszere alapján a
mintának a tanulmányozandó kontextus (itt: a
 Eredeti közlemények

tapasztalati segítés) szempontjából homogén- életvilágának értelmezésébe. Ilyen módszernek

nek kell lennie (35, 36). A korábban ismertetett
IPA tanulmányokra jellemzô volt az egyébként
is ajánlott kis létszám: egytôl tíz fôig (36).
Az elsô IPA módszertant alkalmazó cikk 1996-
ban jelent meg. Egy 2008-as összesítés alapján,
376 addig az évig összesen 293 tanulmány alkal-
mazta (39). A Smith (39) által végzett összesítés
alapján az IPA-alapú kutatások nagy része az
egészségpszichológia témakörén belül szüle-
tett, maga az IPA is errôl a területrôl fejlôdött ki.
A betegségrôl származó tapasztalatok alkotják a
tanulmányok mintegy negyedét. A tanulmányok
egy másik, nagyobb része a klinikai, valamint a
tanácsadás pszichológiájához tartozik (39).
Módszer
A vizsgálat célja
feltételeztük az IPA-t. Vizsgálatunk másik célja
annak felderítése volt, hogy az IPA alkalmas-e a
tapasztalati szakértôk droghasználói és segítôi
élményének értelmezésére.
Az interjúalanyok összetétele
Az interjúalanyokat célzottan válogattuk: leg-
alább öt éve felépülô szenvedélybetegek voltak,
akik „hivatalosan” (azaz foglalkoztatottságuk
alapján) tapasztalati szakértôként dolgoztak. Az
interjúalanyok négy esetben legalább tízévnyi,
két esetben egy évnyi segítôi tapasztalattal ren-
delkeztek. Egy nô és öt férfi szerepel a mintá-
ban, életkoruk 26 és 51 év közötti. Az interjúala-
nyok fô pszichoszociális jellemzôit az 1. táblá-
zat tartalmazza.

A vizsgálat célja a tapasztalati szakértôk mun- Kutatási elrendezés, adatgyûjtés

kájának és a segítôvé válás folyamatának meg-
ismerése volt. Célunk volt feltárni, hogyan kap-
csolódik a felépülési folyamat a tapasztalati
szakértôvé váláshoz. Mindezek vizsgálatára egy
olyan módszert tartottunk szükségesnek, mely-
nek fókuszában az egyéni folyamatok aprólé-
kos, idiografikus elemzése áll, amely betekintést
enged az egyén személyes tapasztalatainak és
és feldolgozás
Az interjúkat legépeltük. Az IPA kutatások so-
rán az elsô interjú átiratának bal oldali margó-
jára írjuk az átolvasás során felmerülô elsôdle-
ges témákat, ötleteket, jegyzeteket. A többszöri
átolvasás során a jobb oldali margóra írjuk a
felmerülô témákat (emerging themes). Az egyes

1. táblázat
Az interjúalanyok pszichoszociális jellemzôi

Nem Életkor Iskolai Felépülés során, Szerhasználat Felépülés Tapasztalati

végzettség segítés céljából hossza ideje segítôként
végzett képzés (min) (min) dolgozik (min)
1. Sindy nô 35 egyetemi szociális 4 év kb. 12 éve 10 éve
diploma munka
2. Zsolt férfi 47 felsôfokú színház-terapeuta, 22 év kb. 8 éve 6 éve
szakképzés szociálterápiás
szerepjáték
3. Peti férfi 41 érettségi – 15 év kb. 12 éve 9 éve
4. Zénó férfi 38 fôiskolai szociális 6 év kb. 16 éve 13 éve
diploma munka
5. Feri férfi 51 egyetemi szociális 5 év kb. 10 éve 1 éve
diploma munka
6. Balázs férfi 26 érettségi – 3 év kb. 4 éve 1 éve

Psychiatria
 2. táblázat
Az egyes interjúk kibontakozó témái

Szer- Fordulópont 1 A szerhasználat Önjellemzés Fordulópont 2 „Felépülô én” A segítô hivatás Határok
használat (háttér) személyes (betegségtudat) és „segítô én” személyes
jelentéstartalma kapcsolata jelentéstartalma
Zénó 6–7 év „...elkezdtem füvezni, (folyamat) A csoport Környezet Elôbb a „felépülô én”, „Elôny”, „mentor”, Személyes és tudatos,
heroin, fû ... aztán késôbb „Kaland”, határozza meg, visszajelzése, majd együtt van a „józan én” része, melynek alapja
16 éve a party drogok, „élet része”, egér – vagány, egy éjszaka jelen a kettô. a „felépülô én” az „önismeret”,
felépülô ... majd késôbb „sebgyógyítás”, behódoló. a padon Nem válik el. kiteljesedése, „nem megmentô”,
a heroin lett a befutó, „szégyen” „kísérés”, „védés”, kliens és saját határ

Hungarica
... úgy éreztem, hogy „biztos pont” közti vékony mezsgye
ez az, amit eddig
kerestem, tehát
ez az én drogom...”
Feri 5 év „...gyakorlatilag egy Menekülés a valóság „Ûzött vad”, Felesége megveri, Terápia sajátossága „Személyes érték”, Csendben maradás,
szeren- nagy nyeréssel elôl, erôsnek tûnés, gyávaság, mely néhány a segítôk delegálása, „nehézség” is, „kompetencia határai”,
csejáték, kezdôdött, párszáz illúzió, „öngyógyítás”, félelem józan percet ad Sziget sátorban „ego leküzdése”, „elengedés”,
10 éve forintból nyertem „megerôsítés” kezdôdik, majd együtt érettség tesztje „tisztelet”
felépülô tizennégyezret...” van jelen a kettô.
Nem válik el.
Balázs 3 év, „...jártam zenélni, „Menekülés”, Gyávaság, Párja hatására Elôtte már segítô „Nem megmentô”, Van-e barátság
alkohol-, ahol alkohol is volt, depresszió, kiábrándultság, önbizalomnyerés szerep, de nem segítô, „biztos pont”, segítô kapcsolatban?
játék- ...volt egy hároméves „hiánypótlás” depresszió nincs terápia, „tükör”,
függôség idôszakom, amikor de van „felépülô én”, „kivárás”
kb. 4 éve ki sem jöttem ami jobbá teszi
felépülô a szobámból...” a „segítô ént”
Nem válik el.
Addiktológiai területen dolgozó tapasztalati szakértôk: interpretatív fenomenológiai analízisen alapuló kutatás

377
 378
2. táblázat (folytatás)
Az egyes interjúk kibontakozó témái

Szer- Fordulópont 1 A szerhasználat Önjellemzés Fordulópont 2 „Felépülô én” A segítô hivatás Határok
használat (háttér) személyes (betegségtudat) és „segítô én” személyes
Eredeti

jelentéstartalma kapcsolata jelentéstartalma

Sindy 4–5 év, „...én szinte egybôl „Életforma”, Minden nap Szívleállás, ébredés: Mindig segítô Kihívás: Tapasztalat által
gyógyszer, a heroint „rutin”, egy mélypont, szembesülés akart lenni: token helyzetben válik ösztönössé,
altató, kipróbáltam, „ördögi kör”, „balhés”, a valósággal, egyszerre van nôként, tudatos munka is
kokain, és onnantól „egyre rosszabb” borderline, „szörnyû érzések” jelen a kettô ebben hiteles,
leginkább valahogy ez lett folyamat „intézményfüggô” adás miközben kap is
heroin az én szerem...”
kb. 12 éve
közlemények

felépülô
Zsolt 22 év „... a választott „Segédeszköz”, Zenélés Lánya elvonással Nem akart segítô „Remény „Helyi határok”,
opiátok, szerem, morfium, zene fontosabb, egyensúlyban tartja, születik, anyagozás lenni, tudatos továbbadása”, csak itt segítô,
heroin heroin, máktea... irányítani tudás félelem a lebukástól a párjával, egyedül munkát igényel, „koncepciók máshol nem,
kb. 8 éve elég gyorsan illúziója nem megy a leszokás, zenélés a hivatás, kialakítása”, határok betartása
felépülô a közelembe került, így segítséget kér „felépülô én” „rámutatás” arra az esetre,
és napok alatt erôsebb ha visszaesik
mindennapos
használó lettem...”
Peti 15 év „edzôtáborba hozott „Mindent jelent” Mértéktelenség, Drogosokat lát, Egy felépülô „Közösségépítés”, „Helyi határok”,
szer- füvet, akkor négyen „sebgyógyítás”, „önsajnálat”, akik józanul élnek, csoport szerepe „valami, amiben jó”, tudatos munka,
használat, szívtunk elôször,... „menekülés” feladás, remény: a „segítô én” „tanulási folyamat”, nem viszi haza
politoxi- akkor „menekülés” nem csak halál van kialakulásában, elfogadás megélése,
komán, azt gondoltam, nem válik el: sorsközösség
leginkább hogy igen, ez az, „a mai napig megélése
heroin megtaláltam...” tanulok”
12 éve
felépülô

Psychiatria
Addiktológiai területen dolgozó tapasztalati szakértôk: interpretatív fenomenológiai analízisen alapuló kutatás
interjúknál, sorban ugyanezt megtehetjük, vagy
pedig az elsô interjú felmerülô témáit használ-
hatjuk a többi interjúnál kiindulásul. Mi az elôb-
bit választottuk: minden interjúnál kiírtuk a fel-
merülô témákat, majd ezeket táblázatban rög-
zítettük. A következô lépésben az így összegyûlt
témákat kronológiailag és logikailag áttekintet-
tük, a megfelelô témákat összevontuk (cluste-
ring), és ugyanakkor értelmeztük is azokat. Ha
egy-egy téma az interjúalanyok megközelítôen
felénél megjelent, akkor azokat kiemelten kezel-
tük. Az összevont és értelmezett témák adták ki
a fôtémákat (master themes), amelyeket szin-
tén táblázatba foglaltunk (36, 37). A fôtémákat
az interjúk újbóli átolvasása során véglegesítet-
tük. Az interjúalanyok késôbb az elemzés ered-
ményét megtekinthették, de nem fûztek hozzá
megjegyzést.
A kutatáshoz szükséges etikai engedélyt az
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pedagógiai
és Pszichológiai Kar, Kutatásetikai Bizottsága
adta meg.
A vizsgálat helyszíne két drogrehabilitációs
intézmény volt, ahol 3–3 interjút készítettünk
tapasztalati szakértôkkel. A vizsgálat módszere
az IPA által ajánlott félig-strukturált interjú (36)
volt. Az interjúalanyok számára biztosítottuk,
hogy személyazonosításra alkalmas informá-
ciókat rögzítünk, valamint személyes informá-
ciók harmadik félhez nem jutnak el.
A félig-strukturált interjúk a segítôvé válás fo-
lyamatára fókuszáltak, mely folyamatnak része
a szerhasználat és a felépülés. Az interjúk kb.
egy órásak voltak, melyek során az interjúala-
nyok a szerhasználói élmények, a felépüléssel
kapcsolatos és a segítés során szerzett tapaszta-
latok elbeszélésével azok személyes jelentéstar-
talmát értelmezték. Az IPA során alkalmazott
félig-strukturált interjú irányítása tölcsérszerû.
A kérdések feltevésének sorrendje arra össz-
pontosít, hogy a résztvevô általános vélemé-
nyének kifejezése után a konkrétan témához
kapcsolódó értelmezései kapjanak teret (36).
Hungarica
Eredmények
1. Az interjúelemzés kibontakozó témái
Az eredményeket, azaz az interjúelemzések kö-
zös motívumait táblázatba gyûjtöttük, majd
azokat együtt és egyénenként is elemeztük (2. 379
táblázat). Az élettörténeti interjúban és az élet-
történeti idôben is elsô téma a pszichoaktív
szerhasználat különbözô formái, illetve a né-
hány interjúban megjelenô viselkedéses addik-
ció (kóros játékszenvedély) volt. A szerhaszná-
latot vagy a „játékot” az interjúalanyok az inter-
júkészítés jelenébôl értelmezik: ez alkotja az
addikció személyes jelentéstartalmát. Az inter-
júkban megjelennek fordulópontok, amelyek a
szerhasználat vagy a „játék” kialakulását jelzik,
majd kialakul a függôség (már az addikció típu-
sától függetlenül). Ezt Fordulópont 1-gyel jelöl-
tük, majd pedig azt a fordulópontot, amely az
addikcióból a felépülést határolja el, Forduló-
pont 2-vel jelöltük. A következô tematikus min-
tázat az „önjellemzés” nevet kapta, amely az in-
terjúalanynak a szerhasználó énjérôl a jelenbôl
konstituált képe. Ezután következik a tapaszta-
lati segítô, illetve a segítés megjelenése az élet-
történeti interjúban. Az elemzésben a „felépülô
én” és a „segítô én” mint különállóként konsti-
tuált entitások jelennek meg: a köztük levô kap-
csolatot részletesebben elemezzük. A követke-
zô tematikus mintázat a tapasztalati segítés
személyes jelentéstartalmát mutatja be.
2. Az interjúelemzôk értelmezései
Az IPA adatfeldolgozás második lépése az inter-
júkban megjelenô témák kutatói értelmezése.
Ez az értelmezés még az „eredmények” részhez
kapcsolódik. Itt a kutató mintegy fenomenoló-
giai perspektívából tekinti át az interjúk „ter-
mészetes beállítódás” alapján megfigyelhetô
témaköreit (35). Ennek az elemzésnek az ered-
ményeit a fôtáblázat (master table of themes: 3.
táblázat) tartalmazza. A következôkben ezeket
a fôtémákat (master themes) vesszük sorra.
 Eredeti közlemények
3. táblázat
Fôtémák
Fordulópontok A szerhasználat élménye
Fordulópont 1: A függôség kialakulása
Fordulópont 2: A mélypont
A segítés élménye A felépülô segítô és a „segítô én”
A megsebzett segítô
380
A képzett segítô
A segítés élménye
Fordulópontok
A szerhasználat élménye
Több interjúalanynál a szerhasználat vagy a „já-
ték” folyamatként jelenik meg, mely kezdetben
„izgalmas”, „különleges”, mely késôbb „ördögi
körré” „tehetetlenséggé” változik. Többen úgy
számoltak be errôl, mint az akkori életük termé-
szetes részérôl, valamint a szerhasználat kezde-
tét leíró narratívumok visszatérô eleme: „ez az
amit kerestem” kifejezések: „valami segédesz-
köz, amivel együtt tudtam mûködni a világgal”
(Zsolt); „hogy mit jelentett számomra a szer-
használat? Tulajdonképpen mindent... mindent
jelentett, és mindent el is vett, illetve mindent
adott is...” (Peti); „a társasági életünk része volt”
(Zénó).
A retrospektív jellemzések gyakran számolnak
be arról, hogy másnak akarták mutatni magu-
kat, melyben a szerhasználat volt a segítségük-
re: „...félôs egér voltam, kívül persze mutatnom
kellett azt, hogy megállom a helyem, hogy va-
gány vagyok” (Zénó); „egy ûzött vad voltam az
ôrület határán” (Feri); „felpörgetett”, „erôt adott”
egyfajta „segédeszköz” volt, „amivel együtt tud-
tam mûködni a világgal” (Zsolt), „önhittség”
„önszerelem”, „önsajnálat” „önmagamtól akar-
tam szabadulni” (Balázs). Ezek a megjegyzések
többnyire arra utalnak, hogy a szerhasználat
vagy a játékszenvedély „kifelé”, a többi ember
felé mit mutatott meg a személyiségükbôl. Ez-
zel szemben jelenik meg sok interjúalanynál az,
hogy „belül”, „valójában” milyenek is voltak:
„depressziós” „bizonytalan” „fals érzelmekkel”
bíró, „félelemmel” teli.
Fordulópont 1: A függôség kialakulása
A különbözô pszichoaktív szerek használata,
vagy éppen a játék, a számítógép túlzott hasz-
nálata egységes függôséggé válik. Látni fogjuk,
hogy ennek az egynemû – szertôl vagy viselke-
déstôl független – függôségnek (pl. a „bázisdrog”
megtalálásának) a konstituálása miért fontos a
késôbbi tapasztalati szakértôvé válásban.
„És 16–17 lehettem, amikor elkezdtem füvez-
ni, elôször hasis, volt egy ilyen pince klubunk,
ahol mindig találkoztunk, aztán késôbb ezek
a party drogok, majd késôbb a heroin lett a be-
futó, ami elég hamar elért, tulajdonképpen, és
úgy éreztem, hogy ez az, amit eddig kerestem,
tehát ez az én drogom” (Zénó). „A szerencsejá-
téknak is van szere, csak a szervezetre ez nem
dob belsô, boldogító anyagot...”, „...a függés-
nek egy alapvetô mûködése megvolt az én füg-
gésemben is” (Feri). „A szerhasználat az nem
volt olyan súlyos nálam, konkrétan egy anyag-
gal kapcsolatban nem volt komoly függôsé-
gem, ha így akarnám mondani a számítógép
és játékfüggôség” (Balázs). „Hát, politoxikomán
vagyok, de az úgymond választott szerem a
heroin, tíz évig heroinoztam. 15 évig használ-
tam, abból 10 évig heroinoztam, én nagyjából
végig szívtam a füvet, de ha meg kell valamit
jelölni, akkor az énnekem a heroin volt” (Peti).
Fordulópont 2: A mélypont
A második fordulópont konkrét – gyakran trau-
matikus – eseményként jelenik meg. Ennél a
fordulópontnál az elbeszélt események konkré-
tabbak, meghatározóbbak, mint az elsô forduló-
pontnál. A sorban az utolsó, valójában „a” for-
dulópont egy jól körülhatárolható idôtartamot,
konkrét eseményt jelez, mely a „felépülô én”
kezdetét jelenti az élettörténeti rekonstrukció-
ban.
„Ott aludtam az Örs vezér téren, egy padon,
éhesen, szomjasan, elvonással, koszosan, bü-
dösen... Egész éjjel agyaltam azon a padon...
ott és akkor eldöntöttem, hogy valami másnak,
Psychiatria
Addiktológiai területen dolgozó tapasztalati szakértôk: interpretatív fenomenológiai analízisen alapuló kutatás
valami többnek kell lennie az életnek” (Zénó);
„volt egy szívleállásom... kitisztultam, az
agyam, vagy a lelkem, vagy nem tudom mi...,
valahogy minden érzést, megéltem egy pillanat-
ra” (Sindy); „Hát olyan volt egy-kettô... megszü-
letett a lányom, és ô elvonással született... azt
éreztem, hogy ez így nincs rendben...” (Zsolt).
A meghatározó fordulópont egyben az élettör-
téneti rekonstrukció mélypontja is, ahonnan
már csak a teljes összeomlás vagy a halál felé
vezethetett volna út: „hogyha a halálnak torka
van, akkor a maguk lánya ott volt” (idézi Sindy
a kezelôorvosát).
A segítés élménye
A felépülô segítô és a „segítô én”
A „felépülô segítô” címszó alá azokat a megfo-
galmazásokat soroljuk, amelyek explicit módon
tartalmazzák a segítôk felépülési munkáját. A
legtöbben megfogalmazták, hogy a felépülés
folyamatos munka és egyben tanulási folyamat,
ami élethosszig tart, és amit a segítô magán vé-
gez a kliensekkel együtt. A munka és a tanulás
nem különül el, mindkét kifejezést hasonló ér-
telemben használják ebben a kontextusban. A
felépülés az önismeret folyamatos fejlesztése.
A „felépülô én” az interjúalanyok esetében az
életük egy olyan szakasza, melyben a múltat új-
raértékelik, a szerhasználat okait, eseményeit
feldolgozzák, ekkor általában az addig nem lé-
vô „önismeretük” is kialakul. Ez az életszakasz
gyakran egybeesik a rehabilitációs intézetben
(a „terápián”) töltött idôvel. A „segítô én” vagy
már jelen lévô, vagy késôbb kibontakozó sze-
mélyiségtartalom, mely az adás örömével, a
személyes értékesség többszörös megélésével
jár. A „segítô én” megjelenése nem a „felépülô
én” eltûnése, a kettô együtt van jelen, egymást
kiegészítve. Az interjúalanyok esetében a „segí-
tô én” kialakulásának feltétele a „felépülô én”
megléte, a kialakult „önismeret” (ahogy ezt az
interjúalanyok nevezik), de a legtöbb esetben
mindkettô jelen van már a „terápia” (a rehabili-
tációs otthonban töltött idô) megkezdésekor,
Hungarica
és helyzettôl függôen váltakozva kerül egyik
vagy másik az elôtérbe.
„Régen a „junkie” énembôl beszéltem, aztán
volt egy ilyen ifjú titán szakember részem, az-
tán a diplomás szakember részem, aztán a
családos ember is. Beépülnek ezek, ugye, mint 381
rétegek” (Zénó).
Hangsúlyos az „önismeret” a segítô szerepben,
mert ezzel az interjúalanyok a klienst helyezik a
középpontba – hiszen kellô „önismerettel” már
tudnak másra figyelni. A segítô feladata sok
esetben a hallgatás, rávezetés. Ebben a szerep-
ben a segítô a klienssel együtt újra végigjárja a
felépülés útját, de ô már tovább lát.
„Én a terápián végig magammal foglalkoztam,
tehát nem azzal, hogy én ki leszek, vagy mi le-
szek, hogy most éppen ki vagyok, meg ki vol-
tam, meg mi voltam, tehát a gyökereimmel...,
de tulajdonképpen én az elsô pillanattól a se-
gítô énemmel dolgoztam...” (Zénó); „és ott
éreztem meg, hogy ez nekem jól esik, hogy jól
esik a másikkal beszélgetni az ô apró problé-
májáról, és a saját tapasztalataimat odaadva
valamelyest segíteni.” (Feri); „nekem ez egy tit-
kos vágyam volt...., azt éreztem, hogy nekem
ezt kell csinálni...” (Sindy); „jó érzés volt adni,
ez az egyik... másik, hogy nagyon szerettem a
X-t (intézményt), akkor is, és abszolút el tud-
tam magam képzelni” (Peti).
A segítô a beszélgetések során nem saját magá-
ra fókuszál, hanem tud a kliensre figyelni. Több
beszámolóban megjelenik a segítésbôl eredô
töltekezés is: „egyszer-egyszer tudnak olyat
mondani, ami engem is megérint, és megsegít a
saját dolgaim elaborálásában” (Feri). A „megseb-
zett gyógyító” címszó alatt is találkoztunk olyan
idézetekkel, ahol a segítés és a tapasztalati segí-
tô saját felépülési munkája összekapcsolódik.
A megsebzett segítô
Az interjúalanyok többsége szerint a korábbi
függôség elôfeltétele annak, hogy tapasztalati
 Eredeti közlemények
szakértô legyen: „feltártam azokat a sebeimet,
azokat a fekélyeket, azokat a kényes pontokat,
...ez egy óriási elôny volt” (Zénó). „Ahhoz, hogy
tudj nekik segíteni, ahhoz mindenképpen kellett
sérülnöd egy idôre” (Balázs). A korábbi függôség
okán a kliensekkel azonos közösség – „szubkul-
382 túra” (Zénó) – tagjai, akik „félszavakból” (Zsolt)
értik egymást. Az interjúalanyok felismerik,
hogy a kliensekkel foglalkozás „megsegít a saját
dolgaim elaborálásában” (Feri), a „saját felépü-
lésem számára is fontos” (Feri), „dolgozok vala-
kiért, és egyben dolgozok magamon valakivel”
(Feri).
A korábbi függôség a kliensek számára is fon-
tos: „lássák magukat a másik emberben” (Ba-
lázs), de ehhez az kell, hogy a segítô is úgy érez-
ze, „látom magam bennetek” (Feri). A korábbi
függôség során megélt tapasztalatok hasznosul-
hatnak a segítô kapcsolatban: „átlátom a játsz-
máikat” (Zénó). A segítô kapcsolatban ebbôl
kommunikációs elôny is származik: „ez a ’hon-
nan tudod, hogy mit érzek?’ ’mert én is átmen-
tem ilyenen.’ És akkor erre mit lehet mondani?
Szóval ez ilyen, én ebben látom az elônyét”
(Sindy). „Hogyha valaki kamuban van, akkor
azt hamarabb érzékelem, mint egy nem sorstárs,
és ebbôl fakadóan talán hamarabb ki tudom
ôket billenteni, és azt mondom neki, hogy fi-
gyelj, érzem itt a disszonanciát, próbáljuk meg
újra” (Feri). A korábbi függôség közösséget te-
remt tehát a kliensekkel, másrészt pedig a segí-
tô technikák alkalmazásában jelent többletet
(segítôi játszmák átlátása és menedzselése). A
segítô kapcsolat terápiás hatású a tapasztalati
szakértôk számára.
Képzett segítô
Ide azokat a készségeket soroljuk, amelyek a se-
gítés, illetve a segítô jellemzôi. Ezeket az inter-
júalanyok közül szinte mindenki megemlítette:
tükör, visszatükrözni, kérdezni, figyelni, hallgat-
ni, jelen lenni, „legyen olyan koncepciód, hogy,
hogyan juttatod át A-ból B pontba” (Zsolt), is-
merni a betegség „törvényszerûségeit” (Zsolt),
biztos pontként szolgálni, „rávezetni az embe-
reket a változásra, bizonyos utakra” (Sindy), át-
adni az információt, kísérônek-mentornak len-
ni, támasztó karóként szolgálni, „fogom a vállu-
kat” – de nem vezetem ôket (Balázs). A segítôk
folyamatos „önismereti” munkája – amit a fel-
épülô én és a segítô én fôtéma kapcsán említet-
tünk – is hozzájárul a segítô képzettségének fo-
kozásához, a segítôi készenlét megalapozásá-
hoz.
Sokan fontosnak tartották, hogy formális
képzésben vegyenek részt, mert a sajátélmé-
nyük nem elegendô a segítéshez: „megéreztem,
hogy a saját élményeim egy kicsit hézagosak egy
ilyen jellegû beszélgetéshez, itt nem tudsz 100%-
osan jelen lenni a segítôi folyamatban, mert
nincs meg az a szakmai háttér. És akkor gondol-
tam ki, és beiratoztam” (Feri).
Megjegyezzük, hogy a felsorolt segítôi készsé-
gek nagy többsége az „aktív figyelem” kategóri-
ájába tartozik. Az intervenció inkább a „meg-
sebzett gyógyító” címszó alatt kerül elô – azaz,
kapcsolatban van a korábbi függôséggel (mint
pl. a játszmák átlátása és ennek közlése, a „ki-
billentés” egy „kamu szituációból”).
A segítés élménye
A segítés személyes jelentése két részre osztha-
tó. Az egyik a segítôre vonatkozik (lásd a meg-
sebzett segítô). Olyan dolog, amiben jók, elôny,
mert jobban hallgatnak rá, elfogadás, kihívás,
az én kiteljesedése, fejlôdés, hit és remény át-
adása. A segítés másik jelentése a kliensrôl szól,
azaz, hogy a segítô hogyan tud jelen lenni a kli-
ens számára. Itt megjelennek a már emlegetett
kifejezések, a „kísérés”, a „tükör”, az „egyen-
rangú fél”, a „biztos pont”, a „sorsközösség vál-
lalása”, a „mentor”, valamint belépnek ezzel
kapcsolatban különbözô, a segítésnek ezt a for-
máját kifejezô metaforák.
„Szóval bennem van pár jó kép ezzel kapcso-
latban, mikor a vándor megy az úton, és az
egész utat nézve nem tudom, hogy ô honnan
és hová megy, de van egy bizonyos szakasza az
életének, amikor kísérôre van szüksége. Kicsit
olyan, mint amikor – egy másik képpel élve –
egy fiatal facsemetét elültetünk, és akkor leve-
Psychiatria
Addiktológiai területen dolgozó tapasztalati szakértôk: interpretatív fenomenológiai analízisen alapuló kutatás
rünk mellé egy karót, és az a karó nagyon szük-
séges, mert jön a szél, a vihar, jönnek, a nem
tudom fiatalok, és ki akarják szakítani, tépni
onnan, megrángatják, de ott marad a karó, és
az segít neki. De van egy pillanat, amikor a fa
túlnô a karón, és már vastagabb a fa törzse,
mint maga a karó, akkor pedig ki kell onnan
venni” (Zénó).
„Én csak egy biztos pont vagyok, aki egyrészt
egy tükör. Nem mindig tiszta tükör, néha ho-
mályos tükör, csak várok, amíg elmennek a
forráshoz. Nem is vezetem ôket a forráshoz,
hanem fogom a vállukat, aztán lehet, hogy
összevissza vezet az út, árkon, bokron át, de ez
nem azt jelenti, hogy ne lehetne velük menni”
(Balázs).
Ugyan minden tapasztalati segítô közösségben
dolgozik, a segítô munkát kétszemélyes hely-
zetre vonatkoztatják az interjúalanyok. Láttuk,
hogy a „képzett segítô” téma alatt felsorolt kész-
ségek az „aktív figyelem” kategóriájába tartoz-
nak, az intervenciók a „megsebzett gyógyító”
téma alá sorolhatók. Ezek is interperszonális,
kapcsolati vonatkozásúak (játszmák átlátása és
leállítása, „kibillentés”). A segítô egy interper-
szonális, külsô térben van és elsôsorban a je-
lenlétével hat (hallgat, figyel, kérdez), vagy kí-
vülrôl „hozzányúl az emberekhez” (Zsolt), „fogja
a vállukat” (Balázs). A segítô nem irányít és
nem „megment”: a kliens képes a változásra. A
következô idézetek ezt mutatják:
„A dolgok magunktól történtek meg, és a ma-
guktól megtörtént dolgok, azok jók voltak, és
minden pofára esés, kudarc, bajok voltak, azok
mindig a saját szándékok” (Feri). „Csak várok,
amíg elmennek a forráshoz. Nem is vezetem
ôket a forráshoz, hanem fogom a vállukat”
(Balázs). A következô két idézet is ezt mutatja:
a segítés „semmiképp nem egy ilyen megmen-
tô szerep, semmiképp nem a felelôsség átválla-
lása” (Zénó), „nem én vagyok a megmentôjük”
(Balázs).
A segítés fontos része az „adás” (amit szinte
mindenki megfogalmaz), néha a „visszaadás”
értelemben: visszaadni valamennyit abból, amit
Hungarica
a saját felépülésük során kaptak a közösségtôl.
A segítés néha folyamatként jelenik meg, ami-
ben „benne kell maradni” (Sindy), „bele kell
menni” (Zénó), mert „kívülrôl nagyon nehéz se-
gíteni” (Zsolt). A segítéshez az „adás” mellett a
„töltôdés” is fontos (Sindy).
Az interjúk segítségével a tapasztalati segítô- 383
vé válást és a tapasztalati segítés jelenségét mu-
tattuk be az IPA alkalmazásával. Miután az in-
terjúkban az elemzés során kibontakozó témá-
kat (emerging themes) összesítettük, kialakítot-
tuk az ún. fôtémákat (master themes). Ezeket
két nagy csoportba soroltuk: Fordulópontok –
amelyek az interjúalanyok élettörténeti re-
konstrukciós munkájának a legfontosabb moz-
gatói a tapasztalati segítôvé válásban. Ide há-
rom témát soroltunk: „A szerhasználat élmé-
nyét”, a „Fordulópont 1-et: a függôség kialaku-
lását” és a „Fordulópont 2-t: a mélypontot”.
Ezután alakul ki a „felépülô én”, még a rehabi-
litációs intézményben (a „terápiában”) töltött
idô alatt. A következô témákat „A segítés élmé-
nye” címszó alá soroltuk: „A felépülô én és a se-
gítô én” közötti viszonyt bemutató témát, a
„megsebzett segítô”, illetve a „képzett segítô”
témákat és a „segítés élményét”.
A bevezetôben említett identitásmunka, azaz
a droghasználói identitás átalakítása felépülô
identitássá (24–27, 29) szükséges elôfeltétel a
tapasztalati segítôvé váláshoz. Interjúalanya-
inknál egy új identitás kialakulásáról beszélhe-
tünk: ez a felépülô identitás vagy a felépülô én.
A felépülés – összhangban az AA irodalommal
lásd Madácsy (14) és Laudet (40) tanulmányát –
élethosszig tartó folyamat, ami folyamatos
munkát kíván a résztvevôktôl. Koski-Jannes (25)
kutatásában átlag 9,3 éve szermentes felépülôk
vettek részt; Shinebourne és Smith (41) vizsgá-
latában pedig legalább 15 éve szermentes fel-
épülôk. A folyamatos munka – és ennek a folya-
matnak a munka elnevezése – az interjúalanya-
inknál is megjelent; az önmagukon/önmaguk-
kal végzett munkára a tanulás és az önismeret
fejlesztés/gyakorlás kifejezéseket használták,
megjelenítve a folyamat vég-nélküliségét és erô-
feszítést igénylô jellegét. Shinebourne és Smith
(41) az én gondozásaként jelölték ezt a tevé-
kenységet, amit Foucault éngyakorlás (techno-
 Eredeti közlemények
logies of the self) fogalmával jellemeztek. Ez azt
jelenti, hogy az adott személy a testén és a lel-
kén különbözô gyakorlatokat végez, hogy bizo-
nyos célokat elérjen (pl. boldogság, tisztaság,
tökéletesség). A „gyakorlás” az egész életen át
tart: önmagunk tesztelése, megfigyelése, moni-
384 torozása azzal kapcsolatban, hogy kik is va-
gyunk, mit is teszünk, és mit tehetünk (42).
A szerhasználó vagy a játékfüggô múlt folya-
matos felidézése (Fôtéma: A szerhasználat él-
ménye) a jelen szükségleteinek a kielégítését
szolgálja, ezért nem is felidézésrôl, hanem fo-
lyamatos újraszerkesztésrôl van szó (41, 43). Ezt
a folyamatos munkát láthatjuk interjúalanya-
inknál is. A tapasztalati szakértôk folyamatos
identitásmunkájának és éngyakorlásának oka
lehet az az intézményi környezet is, ahol folya-
matosan szerhasználókkal foglalkoznak, így ál-
landóan a szerhasználatot elôidézô triggereknek
vannak kitéve (5, 6). Raingruber és Robinson
(44) szintén az öngondoskodás (self-care) sze-
repét emelik ki; a folyamatos öngondoskodás
szükséges a másokról történô gondoskodáshoz.
A fordulópontok (Fordulópont 1: A függôség
kialakulása; Fordulópont 2: A mélypont) az
élettörténeti elbeszélésnek a mélypontig tartó
„ereszkedô”, és a mélypont után bekövetkezô
„emelkedô”, a felépülést ábrázoló jellege az
egyesült állomokbeli és az európai AA iroda-
lomból jól ismert (pl. 9, 22, 30–32). Ezeknél az
élettörténeti mozzanatoknál az interjúalanyok
nem egyedi mintákból, hanem az AA által adott
mintákból és forgatókönyvekbôl szerkesztik
meg élettörténeti elbeszélésüket. Az interjúk-
ban azonban azt is látjuk, hogy nemcsak a fel-
épülés útja utal közös szerkesztésre, hanem a
tapasztalati segítôvé válás és a tapasztalati segí-
tôként való egzisztálás is közös témák jelenlété-
re utal (lásd a fôtémákat). A szerhasználó, „játé-
kos” (kóros játékszenvedélyben szenvedô), füg-
gô, majd felépülô éneken végzett munka áll a
középpontban, azonban az interjúalanyok be-
számolnak más változásokról is, amelyek eze-
ket a változásokat kísérik: így az életvitelben, az
értékekben, a társas kapcsolatokban kialakuló
változásokat említjük.
Professzionális pszichoterapeuták szakmai
fejlôdésében a „terápiás utazást” emeli ki Dima
és Bocuta (17) IPA-val végzett vizsgálatukban. A
fô különbség az általuk tapasztalt „terápiás uta-
zás” megtervezettségében van: aki terapeuta
akar lenni, az „szándékosan”, céltudatosan
kezd bele az „utazásba”, míg esetünkben a fel-
épülés nem annak érdekében történik, hogy va-
laki segítô akar lenni (bár erre is volt egy pél-
dánk). Az élettörténeti változások középpontjá-
ban sem a Dima és Bocuta (17) által autentikus-
nak – mondjuk így, terapeutának – nevezett én
kialakulása áll, hanem a felépülô én, amit ké-
sôbb követ a segítô én konstitúciója, majd pe-
dig a kettô együttes munkája (Fôtéma: A segítés
élménye: A felépülô segítô és a „segítô én”). A
professzionális és a tapasztalati segítô esetében
is fontos a segítés értelmének és élményének
megértése és megtapasztalása (17–19).
Pszichoterapeuták sajátélményû („kiképzô”)
terápiáját párhuzamba állíthatjuk a tapasztalati
segítôk függôségi és felépülési tapasztalataival.
A „magam látom a kliensben”, a „kliens magát
látja bennem” az interjúalanyainkra is érvényes
volt (Fôtéma: Megsebzett segítô). Ugyanakkor,
Rizq és Target (19) IPA-val végzett vizsgálatuk-
ban a mentalizációval, az intrapszichikus folya-
matok megismerésével és megtapasztalásával
kapcsolatos eredményei az interjúalanyoknál
nem jelentek meg. A klienskapcsolatokban el-
sôsorban interperszonális momentumokat le-
hetett érzékelni (lásd pl. tükör, támasz, mentor
stb.). A segítés folyamata is egy olyan jelenség
volt, amibe „bele lehet kerülni”, „benne lehet
lenni” – ami szintén inkább az interperszonális
vonatkozást erôsíti. Mégis, a professzionális se-
gítôvé válás és a tapasztalati segítôvé válás
egyik fô különbsége az intrapszichikus tartal-
makhoz fûzôdô viszony lehet (17, 18).
A tapasztalati segítôk saját magukon végzett
folyamatos munkája ellentétben áll a segítés
során kifejtett, inkább passzívnak beállított sze-
repkörével: a „tükör”, a „biztos pont” a támasz-
tó „karó”, vagy akár a „mentor” szerepekkel
(Fôtéma: A képzett segítô). Ebben a felfogásban
a segített halad a maga útján a felépülés felé; a
segítô elsôsorban az ottlétével segíti; az ottlét
feltétele viszont a kellô „önismeret”, a saját ma-
gukon végzett, folyamatos munka. A segített
belsô, intrapszichés valósága, avagy éppen an-
Psychiatria
Addiktológiai területen dolgozó tapasztalati szakértôk: interpretatív fenomenológiai analízisen alapuló kutatás
nak az értelmezése vagy transzformálása nem
jelenik meg az interjúkban. Itt emlékeztetünk
arra, hogy ugyanakkor a tapasztalati segítôk
szerhasználati vagy függôségbeli állapotukról
adott beszámolóiban sokszor megjelenik egy
„külsô”, nem valódi én, és egy „belsô”, valódi
én (a „szívük mélyén” mások, ahogy McIntosh
és McKeganey [26] fogalmaz); ugyanígy, a segí-
tés jelenségében is megfigyelhetô a felépülô én
és a segítô én mûködése. Az elôbbi esetben a
két én között „repedés” van, míg az utóbbi eset-
ben a két én egymást erôsítve együttmûködik.
A megsebzett segítô (Fôtéma: A megsebzett
segítô) fogalma Carl Gustav Jungig (45) nyúlik
vissza (pontosabban, eredetileg a görög mitoló-
giáig). Az újabb irodalomban Groesbeck (46),
majd Barr (47) kutatása hívta fel a figyelmet a
segítôk korábban elszenvedett „sebeire”, ame-
lyek pályaválasztásukat és szakmai karrierjüket
motiválták. Barr (47) és más szerzôk (48–50)
azonban inkább arra kerestek választ, hogy a
professzionális karrier – vagy az annak részét ké-
pezô sajátélmény-terápia – hogyan járul hozzá
a „sebek” begyógyításához. Interjúalanyainknál
a „sebek” (a megsebzett identitás) a jelenben is
hatnak; a tapasztalati segítôk, noha kigyógyul-
tak „sebeikbôl”, de magát a megsebzettséget,
metaforikusan szólva, a hegeket, nem kívánják
eltûntetni, sôt, éppen, hogy láthatóvá teszik és
felhasználják segítôi munkájuk során. Bár arra
is láttunk példát, hogy ezeket a „sebeket” vagy
„hegeket” milyen kontextusban engedik látni,
és mikor nem (pl. a saját, személyes életükben,
vagy a segítôi karrier egy pontja után már csak
válogatott közönségnek). White (2) tapasztala-
taihoz hasonlóan arra is láttunk példát, hogy
egy „mellékes” segítôi helyzetbôl hogyan vált
valaki „fôhivatású” segítôvé.
A segítés metaforái
Az alkoholhasználat és a metaforák kapcsolatát
vizsgálta Shinbourne és Smith (51) az IPA mód-
szerével. Az egyik fôtéma az alkoholhasználat
során tapasztalt és metaforikusan elbeszélt
többszörös én-ekhez kapcsolódik. Az alkohol
hatása alatt az én-részek disszociálódnak; a
Hungarica
disszociálódott én-részek között pedig kialakul
egy sajátos dinamika, ami egy egységesnek fel-
tételezett én-élménnyel záródhat le. Egy másik,
szintén az IPA módszerével végzett vizsgálatuk-
ban a szerzôk (34) az addikciók és a metaforák
kapcsolatát vizsgálták: immár egy tágabb kon-
textusban (alkoholt fogyasztó és felépülô alko- 385
holistákat is vizsgáltak). Shinebourne és Smith
(51), valamint a szerzôk által idézett (itt nem
részletezett) egészségpszichológiai, pszichopa-
tológiai és pszichoterápiás vizsgálatokban a
metaforákat a „beteg”, a „kliens” oldaláról vizs-
gálták. Minket most az interjúalanyoknak azok
a metaforái érdekelnek, amelyekkel segítô
munkájukat jellemezték. Feltûnô volt ugyanis,
hogy az interjúnak ebben a részében jelentek
meg a jól kidolgozott metaforák, míg az interjú
más részében (pl. a szerhasználattal vagy a füg-
gôséggel kapcsolatban) kevésbé voltak jellem-
zôk.
Az egyik legelterjedtebb metafora az addik-
ciók kezelésével kapcsolatban – különösen a 12
lépéses közösségekben (pl. 52, 53) – az addik-
cióból történô felépülés egy utazás (a fogalom
különbözik a „terapeuta utazásától”, ahol a „la-
ikusból” szakemberré válik az utazó). Ez az in-
terjúalanyainknál is megjelenik: a segítô a kliens
utazásának kísérôje, az utazó mentora, aki fogja
az utazó vállát, de az úti célt nem ô jelöli ki. A
„felépülés egy utazás” egy jól ismert metafora-
rendszerbe illeszkedik (az élet egy utazás meta-
foracsoporthoz). Itt a forrástartomány az uta-
zás, a céltartomány pedig a felépülés. Koráb-
ban (17) a terápia egy utazás kapcsán egy ha-
sonló szerkezetû metaforát láttunk.
A „tükör” metafora passzív szerepérôl már ír-
tunk; az interjúk kontextusában azonban a „tü-
kör”, és különösen a „visszatükrözés” metafo-
rák aktív szerepét is meg kell vizsgálnunk. Cline
(54) a nyugati civilizáció két jelentôs szerzôjé-
nek tükör metaforáit vizsgálta: Kierkegaard-ét
és Rorty-ét. Kierkegaardnál a szív a tükör, amely
az Istennel való kapcsolat kifejezôdése. Rorty-
nál pedig az elme (mind) az, ami a körülöttünk
levô világot tükrözi vissza a benne felhalmozott
tudás segítségével. Mindkét szerzônél a tükrö-
zés akaratlagos, kognitív és érzelmi hatalomnak
(vagy az ilyen hatalom forrásának) felel meg
 Eredeti közlemények
(összegzi Cline, 54). A tükör, pontosabban a
tükrözés vagy a visszatükrözés itt már koránt-
sem passzív folyamat, mint ahogy errôl írtunk.
Ahhoz, hogy valaki tükröt tartson, a tükröt tartó-
nak vagy a tükör mögött állónak el kell tûnnie.
Az interjúalanyok folyamatos önismeretiként
386 konstituált munkáját, ilyen szubjektum-eltûn-
tetési projektként is felfoghatjuk, ahol a cél a
kliens lehetô legprecízebb, szubjektív (már-
mint a segítô szubjektumától) mentes vissza-
tükrözése. Ennek alapján a „képzett segítô” és a
„segítés élménye” (mint fôtémák) címszavak
alatt megjelenô önismereti munka során a segí-
tô a minél pontosabb „tükör” (azaz, a segítô
egyéni érzéseitôl, véleményétôl mentes kap-
csolat) kialakítására törekszik.
Conti-O’Hare (55) az ápolók mint megsebzett
segítôk kapcsán gondolta tovább Jung elképze-
léseit. Szerinte az „élô sebekkel” bíró szemé-
lyekbôl (walking wounded) egy útvonal bejárá-
sával lesznek megsebzett gyógyítók (wounded
healer). A sebzettség és a fájdalom feldolgozása
és transzformációja szükséges ahhoz, hogy az
ápoló elérje azt a transzcendenciát, amivel a
késôbbiekben gyógyítani tud. A fájdalomnak –
mint az emberi növekedés és fejlôdés részének
– a megtapasztalása szükséges ehhez a lépés-
hez. Csak a transzcendencia után lehetséges a
gyógyítás: ezzel a transzcendentálással éli át az
egyén a megsebzettség feldolgozását mint egy-
ségélményt – ami a gyógyításhoz szükséges. Ha
a feldolgozás helyett a fájdalom és szenvedés
lezárása történik, az nem szolgálja sem az
egyén fejlôdését, sem pedig a gyógyító képessé-
gének a kialakulását (56).
Az interjúkban – ahogy erre utaltunk – a se-
bek, megsebzettség, fekély kifejezések gyakran
megjelennek. A sebeket mint szövethiányokat
foghatjuk fel; a hiány „begyógyítása” pedig a
teljességet jelentheti, ami a gyógyításhoz szük-
séges. A forrás- és a céltartomány közti megfe-
lelést ott láthatjuk, hogy a lelki fájdalom, szen-
vedés (forrástartomány) a sebhez (egy hiány-
hoz, mint céltartományhoz) vezet egy útvona-
lon keresztül. Feltételezve a konceptuális meta-
foraelmélet invariancia-elvét (Turner [57]; azaz:
a forrás- és a céltartomány nyelvi-fogalmi szer-
kezete hasonló) a lelki fájdalom, mint „hiány”
és a seb, mint „hiány” megfeleltethetô egymás-
nak. Ezt kiegészíti a kettô között Conti-O’Hara
(55) és Berns (56) által feltételezett út. Itt elér-
keztünk a már emlegetett másik metaforához: a
„felépülés egy utazáshoz”, amely szintén tartal-
mazza az út képzetét. A felépülés egy utazás és a
megsebzett segítô metaforák egy teljesebb
(vég)állomás elérését feltételezik, amikor a se-
gítô képessé válik a gyógyításra.
AZ IPA módszer használhatósága
A vizsgálat célja a segítôvé válás folyamatának
elemzése volt. Tapasztalataink szerint az IPA
alkalmas olyan vizsgálatokban, melyeknek tár-
gya összetett és más módszerekkel még kevés-
bé tanulmányozott (35, 36). Jelen kutatás eseté-
ben a segítôvé válás, valamint annak elôzmé-
nye és egyben a folyamat kezdôpontja – a szer-
használat –, valamint a felépülés mint összetett
folyamat tette szükségessé az IPA alkalmazását.
Ahogyan az interjúkból is kiderül, ez a folyamat
egyénenként különbözik, ezért az egyes esetek
elemzési folyamata idiografikus megközelítést
tesz szükségessé.
Következtetések
Szenvedélybetegekkel foglalkozó tapasztalati
segítôkkel kapcsolatos interjús kutatásunkban
az IPA módszerét alkalmasnak találtuk a segítô-
vé válás és a segítôi élmény értelmezésére. Ez
azonban egy idiografikus módszer, az elméleti
bemutatásában, illetve a limitációkban össze-
foglalt ismeretelméleti korlátokkal. A tapaszta-
lati segítôk munkája leginkább a mentorálással
írható le. A kutatás nem alkalmas arra, hogy kö-
vetkeztetéseket vonjunk le a tapasztalati szak-
értôk munkája eredményességérôl vagy haté-
konyságáról, pl. professzionális segítôkkel
összehasonlítva (lásd: 7, 8). A tapasztalati segí-
tôk a mai, hazai szenvedélybeteg-ellátásban
egyre fontosabb szerepet töltenek be. Ezért se-
gítô munkájuk megértése hozzájárulhat képzé-
sükhöz, illetve a körülhatároltabb és egyben
funkcionálisabb helyük megtalálásához a szen-
Psychiatria
Addiktológiai területen dolgozó tapasztalati szakértôk: interpretatív fenomenológiai analízisen alapuló kutatás

vedélybeteg-ellátásban, illetve az alkohol- és fényében volt megismerhetô. Másrészrôl a kor-

drogpolitikában.
A kutatás korlátai
A vizsgálat korlátai egyrészrôl a kutatás alapjá-
ul szolgáló mintával kapcsolatosak. A szerhasz-
nálat és a felépülés a tapasztalati szakértôk ese-
tében csak a segítô hivatás kibontakozásának
látok az alkalmazott módszer ismeretelméleti
korlátaihoz kötôdnek. Mivel az IPA olyan vizs-
gálati személyekkel dolgozik, akiknek körében
releváns a kutatási kérdés, így más társadalmi
csoportokra nem alkalmazhatók az eredmé-
nyek. Az IPA nem alkalmas gyakorisági mérések 387
alkalmazására, valamint oksági kapcsolatok
feltárására.

Irodalom
1. WHITE WL:
The history of recovered people as wounded
healer: I. From native America to the rise of
modern alcoholism movement. Alcohol Treat
Q. 2000; Vol. 18, No. 1, 1–23.
2. WHITE WL:
The history of recovered people as wounded
healer: II. The era of professionalization and
specialization. Alcohol Treat Q 2000; Vol. 18,
No. 2, 1–25.
3. MCNULTY TL, OSER CB, JOHNSON JA,
KNUDSEN HK, ROMAN PM:
Counselor turnover in substance abuse
treatment centers: An organizational-level
analysis. Sociol Inq 2007; Vol. 77, No. 2,
166–193.
4. KNUDSEN HK, DUCHARME LJ, ROMAN PM:
Counselor emotional exhaustion and turn
over intention in therapeutic communities.
J Subst Abuse Treat 2006; Vol. 31, No. 2,
173–180.
5. CURTIS SL, EBY LT:
Recovery at work: The relationship between
social identity and commitment among
substance abuse counselors. J Subst Abuse
Treat 2010; 39: 248–254.
6. DOUKAS N, CULLEN J:
Recovered addicts working in the addiction
field: Pit falls to substance abuse relapse.
Drugs: education, prevention and policy 2010;
Vol. 17, No. 3, 216–231.
7. WHITE WL:
Peer-based addiction recovery support:
history, theory, practice, and scientific
evaluation. Chicago (IL): Great Lakes
Addiction Technology Transfer Center, and
Philadelphia Department of Behavioral Health
and Mental Retardation Services, 2009.
8. REIF S, BRAUDE L, LYMAN DR,
DOUGHERTY RH, DANIELS AS, GHOSE SS
ÉS MTSAI:
Peer-recovery support for individuals
with substance use disorders: assessing
the evidence. Psychiatr Serv 2014; Vol. 65,
No. 7, 853–861.
9. JENSEN GH:
Storytelling in Alcoholics Anonymous:
A rhetorical analysis. Carbondale (IL):
Southern Illinois University Press, 2000.
10. B ERDÔS M, KELEMEN G, CSÜRKE J,
BORST J:
Reflective recovery. Health learning in Twelve
Step communities. Budapest: Oriold and Co,
2011.
11. B ERDÔS M, KELEMEN G, CSÜRKE J:
A felszabadulási rituálék szerepe egy élhetô
világ kialakításában. Addiktológia 2003; Vol. 2,
No. 7, 29–52.
12. ERDÔS M, MÁRK M (szerk.):
Felépülô közösségek. Pécs: Pannon Könyvek,
2014.
13. BAJZÁTH S:
A Narcotics Anonymous – Névtelen
Drogfüggôk magyarországi közössége
kialakulásának története és mûködésének
néhány sajátossága. Addiktológia 2008; Vol. 7,
No. 2, 131–165.
14. MADÁCSY J:
„A mélypont ünnepélye”. Az Anonim
Alkoholisták Közössége Magyarországon.
Doktori értekezés. Pécs: Pécsi
Tudományegyetem, 2013.
15. RÁCZ J, BAJZÁTH S, TÓTH EZS:
Gyógyítás és felépülés. In: Erdôs M, Márk M
(szerk.): Felépülô közösségek. Pécs: Pannon
Könyvek, 2014: 14–24.
16. RÁCZ J, LACKÓ ZS:
Kétféle modell: a kortárs és a sorstárs segítés
egy kvalitatív kutatás alapján. In: Rácz J
(szerk.): Az esélyteremtés új útjai: kortárs és
sorstárs segítéssel szerzett tapasztalataink.
Budapest: L’Harmattan kiadó, 2008: 97–130.
17. DIMA G, BUCUTA MD:
The experience of therapeutic change
for psychologist preparing to become
psychotherapist. Procedia Soc Behav Sc 2012;
33: 672–676.
18. OTEZIA V:
Therapists’ experiences of personal therapy:
A descriptive phenomenological study.
Counseling and Psychotherapy Research 2010;
Vol. 10, No. 3, 222–228.
19. RIZQ R, TARGET M:
‘The power of being seen’: An interpretative
phenomenological analysis of how experienced
counseling psychologists describe the
meaning and significance of personal therapy
in clinical practice. Counseling Psychology
Review 2008; Vol. 24, No. 3, 66–85.
20. CHAN GK, BRYKCZYNSKI KA, MALONE RE,
BENNER P:
Interpretative Phenomenology in health care
research. Indianapolis (IN): Sigma Theta Tau
International Honor Society of Nursing, 2010.
21. BAKER P:
I didn't know: discoveries and identity
transformation of women addicts
in treatment. J Drug Issues 2000; Vol. 30,
No. 4, 863–880.
22. HÄNNINEN V, KOSKI-JÄNNES, A:
Narratives of recovery from addictive
behaviors. Addiction 1999; Vol. 94, No. 12,
1837–1848.
23. HECKSHER D:
The individual narrative as a maintenance
strategy. In: Rosenqvist P, Blomqvist J,
Koski-Jännes A, Öjesjö L (eds.): Addiction
and life course. Helsinki: Nordic Council for
Alcohol and Drug Research, 2004: 244–266.
24. KOSKI-JÄNNES A:
Turning Point in addiction careers: Five case
studies. Journal of Substance Misuse 1998; 3:
226–233.
25. KOSKI-JÄNNES A:
Social and personal identity projects in the
recovery from addictive behaviors. Addict Res
Theory 2002; Vol. 10, No. 2, 183–202.
26. MCINTOSH J, MCKEGANEY N:
Addicts’ narratives of recovery from drug use:
constructing a non-addict identity. Soc Sci
Med 2000; 50: 1501–1510.
27. MCINTOSH J, MCKEGANEY N:
Identity and Recovery from Dependent
Drug Use: the addict’s perspective. Drugs:
education, prevention and policy 2001;
Vol. 8, No. 1, 47–59.
28. MCINTOSH J, MCKEGANEY N:
Beating the dragon. The recovery from
dependent drug use. Harlow: Prentice Hall,
2002.
29. BIERNACKI P:
Pathways from heroin addiction: Recovery
without treatment. Philadelphia: Temple
University Press, 1986.

Hungarica
 Eredeti közlemények
30. AALTONEN I, MÄKELÄ K:
Female and male life stories published
in the Finnish Alcoholics Anonymous journal.
Int J Addict 1994; Vol. 29, No. 4, 458–495.
31. CAIN C:
Personal stories: identity acquisition
and self-understanding in Alcoholics
Anonymous. Ethos 1991; Vol. 19, No. 2,
210–253.
388 32. STEFFEN V:
Life stories and shared experience.
Soc Sci Med 1997; Vol. 45, No. 1, 99–111.
33. LAKOFF G, JOHNSON M:
Metaphors we live by. Chicago: University of
Chicago Press, 1980.
34. SHINEBOURNE P, SMITH JA:
The communicative power of metaphors:
An analysis and interpretation of metaphors
in accounts of the experience of addiction.
Psychology and Psychotherapy: Theory,
Research and Practice 2010; 83: 59–73.
35. SMITH JA, FLOWERS P, LARKIN M:
Interpretative phenomenological analysis:
theory, method and research. London: Sage,
2009.
36. SMITH JA, OSBORN M:
Interpretative phenomenological analysis.
In: Smith JA (ed.): Qualitative Psychology.
London: Sage, 2007: 53–80.
37. HOLSTEIN JA, GUBRIUM F:
The constructionist analytics of interpretative
practice. In: Denzin NK, Lincoln YS (eds.):
The SAGE handbook of qualitative research.
London: Sage, 2011: 341–352.
38. JANESICK VJ:
The choreography of qualitative research
design. In: Denzin NK, Lincoln YS (eds.):
Handbook of qualitative research.
2nd edition. Thousand Oaks: Sage, 2000:
379–399.
39. SMITH JA:
Evaluating the contribution of Interpretative
Phenomenological Analysis. Health Psychol
Rev 2011; Vol. 5, No. 1, 9–27.
40. LAUDET A:
What does recovery mean to you? Lessons
from the recovery experience for research
and practice. J Subst Abuse Treat 2007;
Vol. 33, No. 3, 243–256.
RÁCZ JÓZSEF
41. SHINEBOURNE P, SMITH JA:
‘It is just habitual’: An Interpretative
Phenomenological Analysis of the experience
of long-term recovery from addiction.
Int J Ment Health Addict 2011; 9: 282–295.
42. FOUCAULT M:
A szexualitás története III.
Törôdés önmagunkkal. Budapest:
Atlantisz Könyvkiadó, 2001.
43. SHINEBOURNE P, SMITH JA:
Images of addiction and recovery:
An interpretative phenomenological analysis
of the experience of addiction and recovery as
expressed in visual images. Drugs: education,
prevention and policy 2011; Vol. 18, No. 5,
313–322.
44. RAINGRUBER B, ROBINSON C:
Sustaining Purpose and Motivation: Weaving
Caring and Self-Care Together in Nursing
Practice. In: Chan GK, Brykczynski KA,
Malone RE, Benner P (eds.): Interpretative
Phenomenology in health care research.
Indianapolis (IN): Sigma Theta Tau
International Honor Society of Nursing,
2010: 169–194.
45. JUNG CG:
The practice of psychotherapy: The collected
works of C. G. Jung. In: Read H, Fordham M,
Adler G (eds.): Bollingen Series XX. New York:
Pantehon Book, Vol. 16, 1953.
46. GROESBECK CJ:
The archetypal image of the wounded healer.
J Anal Psychol 1975; Vol. 20, No. 2, 122.
47. BAR A:
An investigation into the extent to which
psychological wounds inspire counselors and
psychotherapists to become wounded healers,
the significance of these wounds on their
career choice, the causes of these wounds
and the overall significance of demographic
factors. 2006.
http://www.thegreenrooms.net/
wounded-healer/ hozzáférés: 2015.01.14.
48. MANDER G:
Selection of candidates for training
in psychotherapy and counseling.
Psychodynamic Practice 2004; Vol. 10, No. 2,
161–172.
49. MARTIN P:
Celebrating the wounded healer. Counseling
Psychology Review 2011; Vol. 26. No. 1, 10-19.
Psychiatria
50. MATTHEWS C:
Integrating the Spiritual Dimension into
Traditional Counselor Education Programs.
Couns Values 1998; Vol. 43, No. 1, 3–18.
51. SHINEBOURNE P, SMITH JA:
Alcohol and the self: An interpretative
phenomenological analysis of the experience
of addiction and its impaction the sense of self
and identity. Addict Res Theory 2009; Vol. 17,
No. 2, 152–167.
52. MARLATT GA, FROMME K:
Metaphors for addiction. J Drug Issues 1986;
17: 9–28.
53. WEEGMAN M, PIWOWOZ-HJORT E:
’Naught but a story’: Narratives of successful
AA recovery. Health Sociol Rev 2009; Vol. 18,
No. 3, 273–283.
54. CLINE EM:
Mirrors, minds and metaphors. Philosophy
East & West 2008; Vol. 58, No. 3, 337–357.
55. CONTI-O’HARE M:
The theory of the nurse as wounded healer:
finding the essence of the therapeutic self.
2002. http://www.drconti-online.com/
theory.html. Hozzáférés: 2015. január 19.
56. BERNS N:
Who are the walking wounded? 2012.
http://www.psychologytoday.com/blog/
freedom-grieve/201206/who-are-the-
walking-wounded Letöltés: 2015. január 20.
57. TURNER M:
Aspects of the Invariance Hypothesis.
Cogn Linguist 1990; 1–2: 252.
58. HERMANS HJM:
The construction and reconstruction
of a dialogical self. J Constr Psychol 2003; 16:
89–130.
59. MUNCK VC:
A theory explaining the functional linkage
between the self, identity and cultural models.
J Cogn Cult 2013; 13: 179–200.
60. SIM JJ, GOYLE A, MCKEDY W, EIDELMAN S,
CORELL J:
How social identity shapes the working
self-concept. J Exp Soc Psychol 2014; 55:
271–277.
e-mail: racz.jozsef@ppk.elte.hu