SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR

SZOCIÁLIS MUNKA ALAPSZAK

LEVELEZŐ TAGOZAT

Transzszexualizmus és nemi átalakító műtétek

Készítette:

Gábor Zsuzsanna

3. évf. hallgató

SZEGED

2019
 Több téma is van, ami megmaradt bennem, azonban arra gondoltam, hogy arról
szeretnék írni, ami engem személyesen is érint. A munkahelyemen előfordul, hogy a beteget
ún. nemi átalakító műtétre toljuk be. Nem sok, talán kéthavonta egy, de a nagyobb műtétek
közé tartozik. Rengeteget gondolkoztam azon, hogy ezek a betegek ilyenkor min mennek
keresztül, milyen a hátterük, hány éve élhetnek így.
A legmegdöbbentőbb számomra azonban az egészségügyi személyzet elutasítása volt.
Valahányszor behoznak egy beteget nemi átalakító műtétre, annak többféle oka lehet. Van,
akinek valamilyen fejlődési rendellenessége van, és azért kéri. De olyan is, aki igazából csak a
másik nemhez szeretne tartozni. Van, aki férfiból nő szeretne lenni, de olyan is, aki nőből férfi
lesz. Annyira különbözőek, annyira mások. Előfordult, hogy a kórház folyosóján sétáltam,
ahol egy szép nő ült, ráköszöntem, és nagyon mély hangon visszaköszönt, mire én nagyon
megijedtem és zavarba jöttem. Ugyanis nem vettem észre, mert nem látszott, de ő valójában
férfi volt. Előfordult olyan beteg, aki első ránézésre férfi volt, nem is tudtam még akkor, hogy
milyen műtétje lesz, majd bent a műtőben már egyértelmű lett, amikor láttam az előkészítést,
a lemosást vagy a nemi szervét.
Belegondolni is nehéz, hogy ezek az emberek min mehetnek keresztül. Az énképünkhöz
hozzájárul az, hogy tudom hova rakni magam a világban. Tudom, hogy nő vagyok, vagy férfi
vagyok. Tudom, hogy mit szeretek és mit nem. Hogy milyen munkám van, mit tanulok, hol
élek, milyenek a szüleim, milyen típus az ideálom, milyen párkapcsolatot szeretnék stb. De mi
van ezekkel az emberekkel, akik még abban sem lehetnek elég biztosak, hogy férfinak vagy
nőnek érzik magukat? És ha az egyiknek, vagy a másiknak, akkor melyik nemhez éreznek
vonzódást? Férfiként a férfiakhoz vagy a nőkhöz, vagy nőként a férfiakhoz vagy a nőkhöz?
Esetleg mindkettőhöz? Mert ha nem igazán tudom eldönteni, hogy férfi vagyok vagy nő,
akkor honnan is tudnám, hogy homoszexuális vagy heteroszexuális vagyok? Sok évet így élni
biztos nem könnyű, mert ezt nem tudják magukban helyre rakni. Ahogy a környezetük sem.
Kitagadják őket a saját családjuk, vagy rájuk erőltetnek valamit, amit ők nem akarnak.
Egyszerűen lehetetlen a nemi szerepnek megfelelni így. Az ilyen átalakító műtétet tekintik
végső megoldásnak. Reménykednek. Előfordul, hogy egy fiúból lány lesz, s amikor túl van a
műtéten, akkor ugyanúgy „udvarolgat” a nővéreknek, mintha fiú lenne. De olyan is volt, aki
örömében levetkőzött, és boldog volt, hogy lány lett, de még nem érezte át a nemi szerepet,
vagyis, hogy nőként ne mutassa mindenkinek a meztelen felsőtestét. Férfiként ezt megtehette,
de a női szerephez ez már hozzátartozik… a mell eltakarása.
Volt olyan beteg, aki transzvesztita volt. Smink, műköröm, szép haj. De addig nem érezte
magát nőnek, amíg nem jöhet operációra. Nem hittem volna, hogy ennyien vannak. Az
életkoruk is különböző. A legfiatalabb egy 19 éves volt, aki férfi szeretett volna lenni. Nagyon
hosszú műtét volt, talán 12 óráig is eltartott. Ő például szerelemből tette. Megmaradt bennem
még az a férfi is, aki külsőre teljesen férfinak nézett ki, volt felesége is. De mégis szükség volt
a műtétre, hogy teljes értékű férfi legyen.
Sajnos nagyon szomorúnak tartom azt, hogy a személyzet nem szereti őket. Beskatulyázzák
őket, nem tudják hova tenni az egészet sokszor. „Ezek csak buzik” címkét megkapják. Pedig
valójában a transzszexualizmus nem a homoszexualitást jelenti, bár tény, hogy a
homoszexuálisok között is sok van. De hivatalosan a transzszexualizmus azt jelenti, hogy
olyan személyekről van szó, akik a született, társadalmi nemükkel ellentétes neműként
azonosítják magukat. Nem érzik magukat jól a saját testükben, ami „téves”, ezért igyekeznek
a külső megjelenésükkel a belső meggyőződésükhöz igazodni. Olykor hormonterápiához
folyamodnak, vagy nemi átalakító műtéthez. Úgy gondolom, hogy ebből is látszik, hogy
igazán sokfélék lehetnek. Azért ettől függetlenül nem hagyott nyugodni a dolog, és
megkérdeztem azokat, akik a legjobban szidták őket, hogy ugyan mit ártott neked ez a beteg,
mi a bajod vele? Nem tehet arról, hogy olyan, amilyen. A leggyakoribb válasz a „mert ezek
buzik” volt, vagy a „mert ezek undorítóak”. Szerintem egyik sem így akart születni. Az egyik
fiú viszont arra panaszkodott, hogy kikezdenek egy kicsit vele, flörtölnek vele, és igazából
emiatt nem szereti őket.
Persze a nemi szerephez az is hozzátartozik, hogy a másik nemtől visszajelzést, megerősítést
várunk. Előfordult, hogy a nővé átoperált beteg egyből flörtölt a fiúkkal, akik viszont meg
látták a műtét előtt férfiként, így nem igazán díjazták a flörtöt, mert úgy érezték, hogy egy
férfi közeledik hozzájuk. Még akkor is, ha a műtét után már „hivatalosan” is nő volt a beteg.
Olyan is előfordult, hogy nővé operáltatta át magát a beteg, de a műtét után mégis
férfiruhákban járt. Az biztos, hogy nem egyszerű egyik szempontból sem. Őszintén együtt
érzek a betegekkel, mert tudom, hogy nem könnyű nekik. Sajnos a mai társadalom még nem
tart ott, hogy elfogadja őket olyannak, amilynek. Inkább csak hallgatunk róla. Vagy nem
veszünk tudomást róla.
Az egyik legfelkavaróbb eset egy HIV+ beteg volt. Az volt a kérése, hogy lehessen nemi
átalakító műtétje, mert nőként szeretne meghalni majd, ha eljön az ideje. Ki tudja, hogy hány
éve van még hátra, de az biztos, hogy a vírus még nagyon alacsony szinten volt a
szervezetében. Nagy vita volt belőle, hogy vajon megtartsák-e a műtétet, vagy nem. Mert van
Budapesten egy speciálisan felszerelt kórház, ahol a HIV+ betegeket műtik. Ez meg ráadásul
nem életmentő műtét volt, így szinte senki sem akart részt venni benne mondván, hogy ő nem
akarja kockáztatni az egészségét egy HIV+ fertőzött beteg miatt, akin nem életmentő műtétet
végeznek el. Az operáló orvos arra hivatkozott, hogy alacsony a vírus szintje a beteg
szervezetében, nem lesz baj, de a kollegák nem akartak részt venni benne. Végül mégis
megtartották a műtétet, szereztek speciális felszerelést hozzá. Igyekeztek betartani minden
szabályt, elkülönítették a beteget, vigyázott mindenki a másikra és saját magára is. Nem
történt baj. De sokan haragudtak a betegre, az orvosra, a vezetőségre, akik ezt engedélyezték.
Nem tudtam hirtelen, hogy mi volt számomra a megdöbbentőbb: az orvos felelőtlensége, a
vezetőség nemtörődömsége, a kollegák viselkedése, hogy mindenki maga elé tolta a másikat,
vagy a legkisebbet, hogy az menjen be a műtétre, ne pedig ő. Sokan szabadságot vettek ki
aznap, hogy be se kelljen jönni. Vagy talán a betegen döbbentem meg? Az önzésén? Önzés ez
tulajdonképpen? Joga van így dönteni, kérheti a műtétet. De milyen áron? Vajon felfogta,
hogy veszélyes ez a dolgozókra? Megérti egyáltalán? Nem tudom. Szerintem nem értette. De
ugyanakkor meg joga van az emberi méltósághoz, és ahhoz, hogy nőként haljon meg, ha majd
eljön az idő. Mert mindenkinek joga van ahhoz, hogy méltósággal élje le az életét,
akármennyi is van belőle hátra.
Számomra mindig az az első, hogy igyekszem ezeket a betegeket megérteni, és tudom, hogy
nem segítek azzal, ha ítélkezem felettük. Amikor utána olvastam a szexuális devianciáknak,
nem hittem volna, hogy milyen sokféle van valójában. Azt nem értem tulajdonképpen, hogy
ha már eléggé felkapott a BDSM, az erről szóló könyvek vagy filmek, s az emberek egyre
nyitottabbak a szexuális parafíliák felé, legyen szó egy szado-mazo kapcsolatról,
fetisizmusról, vagy nyitottak a biszexualitásra, a csoportszexre, a szwinger klubra, az anális
szexre, akkor miért pont a transzszexualitás az, ami „már nem fér bele”. Ezek a betegek
sokszor érezhetik úgy, hogy igazából sehova sem tartoznak. Mások, mint az átlag, s talán pont
ez a másság az, ami megijeszt másokat. Amitől pedig fél az ember, azt vagy szidja, vagy
bántja, vagy nem vesz róla tudomást.
Azonban bármilyen szexuális devianciáról is legyen szó, azt részben biológiai (szervi
elváltozások, idegrendszeri betegségek) vagy pszichés (én-, és identitásfejlődés, bizonyos
mentális betegségek, depresszió, traumák) vagy szociokulturális (molesztálás, bántalmazás,
haláleset, társadalom korlátozó attitűdje) okokra vezethetünk vissza. Kezelésre is többféle
lehetőség van: gyógyszeres kezelés, hormonkezelés, szexuálterápia, pszichoterápia, önsegítő
csoportok terápiái, orgazmikus átorientálás például egyes parafíliáknál, visszaesés-megelőzési
tréning vagy akár a nemi átalakító műtét, ha éppen arról van szó.
 Bármi is történik, az biztos, hogy alapvető szexuális jogai van az egyénnek, amit a
Szexológiai Világszövetség megfogalmazott 2000-ben. Eszerint mindenkinek joga van a
szexuális szabadsághoz, a szexuális magánélethez, a szexuális egyenlőséghez, a szexuális
élvezethez, az érzelmek szexuális kifejezéséhez, a szabad szexuális kapcsolatokhoz, a
szexuális egészség védelméhez és ápolásához. Őszintén remélem, hogy a jövőben több
megértésre lehet számítani mind a társadalom, mind az egészségügyi személyzet részéről.
2019 májusa óta a WHO már nem betegségként osztályozza a transzneműséget.

Források:

Simon Lajos – Svébis András Róbert – Kórász Krisztián – A transzszexualizmus

kultúrtörténeti háttere

Rosta Andrea – A deviáns viselkedés szociológiája

Anthony Giddens – Szociológia

Rácz József – Devianciák – Bevezetés a devianciák szociológiájába

https://humenonline.hu/hivatalosan-sem-betegseg-tobbe-a-transzszexualizmus/