Az előadás elhangzott Csanyikban a Pszichoterápiás Hétvégek folytatásaként meghirdetett tematikus hétvégén 2005-ben.

Németh László “Veszedelmes viszonyok a pszichoterápiás team

működésében”

Kedves Kolléga Önt mi motiválja arra, hogy veszedelmes - teambeli - viszonyairól szakmai
nyilvánosság előtt beszéljen?

A mostani találkozó témaválasztása a "veszedelmes viszonyok a pszichoterápiás team

működésében" sokatmondó cím. Azt hiszen közös felelősségünk, hogy a szervezők bátor
szándéka megvalósulhat-e - és valóban tudunk-e beszélni viszonyainkról és azoknak akár
veszedelmes jelentéseiről is? Az egyik legfontosabb kérdés ennek a szándéknak a
megvalósulásában az, hogy miért érheti meg az itt jelenlévőknek, hogy a viszonyaikról és
azok veszedelmes vonatkozásairól beszéljenek, elmélkedjenek együtt és különböző
igénybevételt jelentő csoporthelyzetekben erőfeszítést tegyenek e kérdés megfejtésére? Bízom
benne, hogy a találkozónk végére, erre egy lehetséges választ mindenki meg tud majd
fogalmazni. Az előadásom végén arra a kérdésére, hogy miért beszéljünk a veszedelmes
pszichoterápiás teambeli viszonyainkról én magam is adok lehetséges választ. Addig is amíg
hallgatják gondolataim, talán érdemes belül megfogalmazni e kérdésre a személyes válaszát
mindenkinek.

Először egy kis áttekintés arról, hogy hogyan alakítgatta a szervező stáb a fókuszált témát. A
legelső változatban - amiről értesültem - a "hatalom kérdései a pszichoterápiás teamek
viszonyában" volt a téma-meghatározás. Majd később a "diplomások és nem diplomások
helyzete a pszichoterápiás teamben", majd az "orvosok és a paramedikális személyzet
helyzete a pszichoterápiás teamben" és a legvégén kialakult téma a "veszedelmes viszonyok a
pszichoterápiás team működésében".

Mielőtt rátérnék a veszedelmes viszonyokra vonatkozó saját elképzeléseim ismertetésére egy

kicsit elidőzők a szervező stáb témaválasztásának, alakító szándékot tükröző állomásainál és
lehetséges elemzésénél-értelmezésénél.
Az első felmerült témánál a hatalom kérdésénél, bizonyára érvényesült az a lélektani hatás,
ami még csiszolatlanul, a maga nyers valóságában fogalmazta meg a pszichoterápiás teamben
működő lehetséges viszonyok központi kérdését.
Elgondolásom szerint a hatalom valóban egyik központi kérdése a pszichoterápiás
team működésének. Ennek oka, hogy a pszichoterápiás team elveinek
megvalósulásához az első lépés a hatalmi helyzet feladása. A paradoxona ennek az,
hogy a team tagjainak hatalommal kell rendelkezniük először, hogy le tudjanak
mondani róla. A hatalom különböző dimenziói persze, adott módon rendelkezésére
állnak a team tagoknak. Valós vagy feltételezett hatalmat biztosít a szakértelem, a
pszichoterápiás team intézményes jellege, a segített kiszolgáltatott helyzete, amiben a
segítőre ruházza a hatalmat (és ezzel együtt a felelősséget). A teamen belül a hatalom
kötődik formális kritériumokhoz (végzettséghez, pozícióhoz, az intézményben
uralkodó szakmai értékrendben elfoglalt helyzethez) és informális tényezőkhöz (a
személyiség ereje, a szakmai munka elismertsége, a munkatársnak a team
kapcsolatrendszerén belüli elhelyezkedése, személyes tulajdonságok).
Minden gyógyítási helyzetben - függetlenül attól, hogy a hierarchia mely pontján áll a
gyógyító teamben valaki - a páciens nézőpontjából vélt vagy valós hatalmi elem
ragadható meg. A páciens elesett (lélektani) helyzetében bizalommal és
 Az előadás elhangzott Csanyikban a Pszichoterápiás Hétvégek folytatásaként meghirdetett tematikus hétvégén 2005-ben.

szakértelemmel ruházza fel a személyzetet. A páciens személyes "beruházásában"

bizalmi alapra építve, maga fölé emeli a személyzetet. A személyzetre hagyatkozik,
irányítást vár és azt feltételezi, hogy ezzel az alapállással megtalálja szorongató
helyzetéből a kiutat.
A rendszerváltást követően megnyílt a társadalmi újra rendeződés lehetősége.
Mindenki személyes sorsa lehetet annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy az újra
rendeződő hatalomban akár aktív, akár passzív szerepben reszt vesz-e? Különböző
karrier utak nyíltak meg az egyének számára (legyen az páciens vagy terapeuta) és a
pszichoterápia, monolitikus kultúrával szemben megfogalmazott ellenkultúra jellege is
megszűnt. A társadalom számára alternatívát felmutató jellege is ezáltal megváltozott.
Megváltoztak a páciensek által hozott problémák is. Új elemként - nyílt formában -
megjelent a pszichoterápiában a hatalomhoz való viszony. A korábban "patologikus"
viselkedési normák az új reális és szimbolikus terekben a pluralizmus jegyében -
posztmodern hatásra - egyenértékűvé váltak és legitimált cselekvési formákban
politikai vagy civil társadalmi formát ölthettek. Pszichoterápiás kihívásként, az
emberek egzisztenciális helyzetét nagy mértékben lélektanilag próbára tévő
munkanélküliség - mint fókusz probléma - lassan beágyazódott a terápiás munka
mindennapjaiba. A gyógyítás kereteit meghatározó reális fenyegetettségként
(kórházak, osztályok bezárása formájában) és a betegek egzisztenciáját alapvetően
befolyásoló tényezőként közös fenyegetettséget él át terapeuta és páciens.

A hatalom legellentmondásosabb pszichoterápiás teamen belüli megjelenése a szervezők által

másodikként választott diplomás és nem diplomás fókusz. Ahol alapvetően a kérdés
középpontja, hogy a kívülről társadalmi legitimációval támogatott hierarchikus szerep a
diplomás, és a nem diplomások - társadalmi munkamegosztásban - irányított szerepbe való
belehelyezése, hogyan tartható fenn, illetve változtatható meg a pszichoterápiás teamben, ahol
az azonos értékű szerepek egymást fenntartó rendszere alkotja a team munkát.
A diplomás - nem diplomás esetben nagyon fontosnak tartom, hogy kimondjam azt a -
tudom sok diplomás számára felháborító - kijelentést, hogy egy szerep társadalmi
legitimációját nem szabad összetéveszteni ugyanannak a szerepnek a szakmai
legitimációjával. Kérdezhetik meghökkenve, hogy ezt hogyan értem? Válasz helyett
inkább egy kérdést tennék fel. Ön, aki egy pszichoterápiás team tagja, az egyetemen
tanulta meg azokat a tudásokat, amelyeket a pszichoterápiás munkája során alkalmaz?
Bizonyára sokan tudnak érveket sorolni most amellett, hogy milyen, az egyetemeken
megszerzett tudások azok, amelyeket a pszichoterápiás team munkájában hasznosít.
Akik ilyen érveket sorolnak most magukban, azok vajon biztosak-e abban, hogy mert
döntéseket meghatározó helyzetben vannak - és ettől az történik, amit ők mondanak, -
ezért igazuk van és a dolgoknak úgy kell történnie, ahogy ők elgondolják? A diploma
kritikája nem azt jelenti, hogy az egyetemen szerzett tudás ne lenne fontos, csak arra
akartam rávilágítani, hogy más tudásalapból származik a pszichoterápiás team
működésének lényege. Ez a tudásalap pedig a különböző pszichoterápiás és
szocioterápiás képzések során megszerezhető önismeret, a személyiség tudatos
felhasználása egy gyógyító eljárásban, a csoportélményhez kötődő készség az emberi
kapcsolatok formálásában, alakításában és egy nagyobb csoporthoz való tartozásban
annak az egyéni szuverén alkotó rész-szerepnek az elfogadása, amely csak sok egyén
együttes munkája során adódhat össze gyógyító hatásként. Ebben mind két oldalon -
diplomás és nem diplomás - szükséges az a szemlélet, hogy elfogadja valaki a rész
alkotó elem szerepét és lássa a közös munka többletét. Ez nem iskolai végzettség
kérdése, hanem a személyiséghez tartozó szellemiség kérdése. Szellemiség, amely
magába foglal értelem és érzelem által egységbe forrt ismereteket, amely a
 Az előadás elhangzott Csanyikban a Pszichoterápiás Hétvégek folytatásaként meghirdetett tematikus hétvégén 2005-ben.

személyiség hiteles cselekvésén keresztül nyilvánul meg és összefüggéseiben túl mutat

önmagán (önmaga érdekeltségén). Gyakran találkozom azzal a jelenséggel a
pszichoterápiás munka során, hogy kollégák valamilyen korábban megszerzett papírra,
ismeretre hivatkozva vagy rutinra hagyatkozva (persze mindezt tudattalanul) elfelejtik
vagy nem érzik a követelményét annak, hogy a pillanatban megismételhetetlen egyedi
és a másiknak szóló hiteles megnyilvánulással vegyenek részt a pszichoterápiás vagy
szocioterápiás helyzetben. Hiszem, hogy a terápiában ez a művészet, a terapeuta
személyisége számára pedig ez a kihívás és a páciens számára ez a gyógyító tényező
alapja.
A szervezők által harmadikként választott fókusz az orvos és paramedikális személyzet
helyzete a pszichoterápiás teamben, annak a kifejeződése számomra, hogy újra és újra
előtör a rendies társadalom kaszt szemlélete, amit leginkább az orvostársadalom örökít át a
modern időkbe. Itt a gyógyítás privilégiumát hordozó orvoshoz viszonyítva kérdéses minden
más tevékenység létjogosultsága.
Tagadhatatlan az a hagyományokban gyökerező európai kultúra, amely a gyógyítást az
orvoshoz és tudományához köti. Társadalmilag elfogadott és privilegizált helyzet
orvosnak lenni - persze a latinalapú kultúrákban. A mindennapi gyakorlat oldaláról a
paramedikális fogalomhasználat a hierarchikus viszony kifejezésére szolgál, az
orvosnak alárendelt tevékenységet végzők gyűjtő fogalma A paramedikális
szóösszetétel pedig fordítható úgyis, hogy orvosi tevékenységhez hasonló
tevékenységet végzők, de úgyis, hogy az orvosi tevékenység mellé rendelt
tevékenységet végzők és úgyis fordítható, hogy az orvosi tevékenység ellen felhasznált
tevékenység. Ezek a szótári alaknak megfeleltethető jelentései a paramedikális szónak.
A szó gyakorlati értelmezéséből a hierarchikus kiindulásból valószínűleg nehéz lett
volna a pszichoterápiás teamekről beszélni - gondolom ezért is kerestek további
fókuszokat a szervezők. Ez a felvetés valószínűleg a szervezők pillanatnyi megingása
volt, egy regresszív irányba. Ugyanis az én elgondolásom szerint a pszichoterápiás
team fogalma nem fér össze a hierarchizált, alá és fölé rendeltségi viszonyra épülő
működéssel. A pszichoterápiás team működésében alapvetően mellérendelt
viszonyban pontosan körül határolt felelősségi körökkel vesznek részt a különböző
képzettségű és szakértelmű tagok. Az ügyvitel szempontjából meghatározott döntési
kompetenciák hierarchiája lehetséges, de a működés alapvetően demokratikus elvekre
épül.
A szervezők által véglegesített fókusz így lett a veszedelmes viszonyok a pszichoterápiás
team működésében. A sokat ígérő cím egyrészt fenyegető - hiszen veszedelmes, de egyben
sugallja azt a pszichoterápiás alapgondolatot is, hogy a fenyegető veszedelmek tudatosítással
kezelhetővé is válnak. A cím ígér viszonyokat is (még ha veszedelmesek is), amelyek itt
megjelenhetnek, de a fantáziánkban teret adhatunk annak, hogy közös munkánk során új
viszonyokat (nem veszedelmeseket) is teremthetünk itt, amelynek eredményeként a
későbbiekben talán, megszülethetnek pszichoterápiás teamek működéséhez új szabályok,
viszonyok.

A pszichoterápiás team veszedelmes viszonyainak tárgyalásához először is definiálni kellene

a pszichoterápiás team munkamódjának a fogalmát. Leírható a pszichoterápiás team
munkamódja több dimenzió mentén. A szervezeti struktúrája szerint lehet egy nagyobb
szervezeti egység (kórház) alegysége (osztály) vagy önálló intézmény (ambuláns
szakrendelés). Az osztályos kezelésen belül a terápiás közösség elvét követő vagy a terápiás
erőtérben gondolkodó működési forma. A választott terápiás ideológia alapján szocioterápiás
vagy pszichoterápiás hangsúlyú (a biológiai szemléletet képviselő teameket ide nem értve). A
közösség életét meghatározó működés szempontjából, demokratikus vagy szakértői vezetésre
 Az előadás elhangzott Csanyikban a Pszichoterápiás Hétvégek folytatásaként meghirdetett tematikus hétvégén 2005-ben.

épülő és a szabályozó eszközök szerint, pedagógiai eszközökre támaszkodó, a tudatos én

szociálpszichológiai törvényszerűségeivel számoló, illetve a közösségi életben felmerülő
tudattalan megnyilvánulások közösségi megjelenésével és tudatosításával dolgozó
megközelítés. A pszichoterápiás team munkaformáiban felöleli az egyéni, kiscsoportos és
nagycsoportos terápiás formákat.
A terápiás rendszerben az egyes terápiás formák nem hordoznak egymástól élesen
szétválasztható, önálló terápiás folyamatot. A terápiás tér és így a terápiás folyamat hordozója
maga az egész terápiás rendszer. A páciens a pszichoterápiás rendszerben széles terápiás
kínálattal találkozik és ebben résztvevőként keresi és találja meg azokat a formákat,
amelyeket a leginkább hasznosítani tud. A belső átdolgozás számos eleme - a probléma-
konfrontálódástól a próbacselekvésig - bármely térben történhet. A terápiás rendszeren belül
egy-egy páciens terápiája nem függetleníthető a többiekétől, mert egyensúly van a
konfliktusok megjelenéséhez és átdolgozásához szükséges tolerancia, teherviselés és
kerettartás között. A személyzet egyes tagjainak szakmai-érzelmi terhelhetősége változó, amit
mindenképpen figyelembe kell venni. A terápiás rendszer egyik legfontosabb tulajdonsága az
önreflexivitás, a saját történéseivel való foglalkozás, a terápiás rendszer történéseinek
együttes értelmezése alapkövetelmény. A pszichoterápiás koncepciók szerint vezetett
osztályon a részjelenségeket az osztály egészének a dinamikájára kell vonatkoztatni. A
terápiás tér nem a terápiás órákkal, hanem az egész terápiás rendszerrel, az osztállyal azonos
és a terápiás helyzetek a terápiás folyamat kiemelt artikulációs helyei. A terápiás rendszer
meghatározó eleme a szabadság és kontroll aránya az eljárásokban és ezek integrált
működése. Korszerűen szervezett osztályon a betegek olyan progresszív szabályozási
rendszerbe kerülnek be, amelyik az ő önszabályozásukat maximálisan segíti és a gyógyítás
iránya az, hogy az osztály külső kontrollját a páciensekben kifejlesztett önszabályozás
helyettesítse.
Amennyiben arra a kérdésre szeretnék válaszolni, hogy miért veszedelmesek a terápiás
teamek viszonyai, első közelítésben azt tudom mondani, hogy ütközik az a hagyományos
orvosi szemlélet, ami a terápiás órákhoz köti a pszichoterápiás hatást és az a terápiás team
gyakorlati munkamódját jellemző helyzet, amely az egész terápiás rendszer hatásához köti a
terápiás folyamatot. Ennek az ütközésnek a fő konfliktus pontja, hogy miközben a terápiás
hatás egyenrangú hozzájárulói a team tagok - az orvosok, pszichológusok, nővérek,
foglalkoztatók, szocioterapeuták, a konyhai személyzet és a portások - közben egy vertikális
hierarchia szerint lényegileg kerülnek megkülönböztetésre - tekintély, anyagi elismertség,
munkaidő struktúra szempontjából, a döntésekben való részvétel jogát és lehetőségét tekintve.
Miből következik ez? Az egészségügyi ellátásokat biztosító orvosi hierarchián belül azt lehet
mondani, hogy a pszichoterápiákkal foglalkozó orvosok reformer szerepet töltenek be. A
megszokottól eltérő demokratikus gyakorlatot valósítanak meg. A törekvés meg van, de az
orvosi szocializáció zsigeri szinten mégis újra és újra - főként konfliktusos helyzetben -
élővé teszi a hierarchikus szemléletet. A demokratikus működés nagy befektetést igénylő
forma és a mindennapokban sokszor elsikkad, mert nincs elég idő rá. Egy másik tényezője a
konfliktusoknak, hogy a terápiás órákhoz kötődő eljárások jól strukturáltak és definiáltak,
míg a terápiás összhatást kiadó tényezők többi része strukturálatlan, ezért a definiálása
bizonytalan. A definíciós bizonytalanságra adott válasz, hogy aktuális dinamikai tényezőktől
függően kerülhet elismerésre vagy elutasításra ez a terápiás tényező. Ebből a
definiálatlanságból következően érzik sokszor úgy azok a team tagok, akik a terápiás
eljárásoknak ezt részét adják hozzá a gyógyítási folyamathoz, hogy erőfeszítéseik, munkájuk
nem kerül elismerésre. A pszichoterápiás team napi működésében további konfliktusforrás
illetve a terápiás légkört meghatározó jelenség az egyik terápiás helyzetből a másikba, az
egyik terápiás erőtérből a másikba átterjedő tudattalan érzelmi, indulati, kognitív tartalmak
által létrehozott bonyolult projektív, indulatáttételes és ellenállási megnyilvánulások -
 Az előadás elhangzott Csanyikban a Pszichoterápiás Hétvégek folytatásaként meghirdetett tematikus hétvégén 2005-ben.

amelyeknek összefoglaló megnevezése az interferencia jelenségek. Amennyiben hiányzik az

a közös értelmezési alap, hogy a jelenségek a teljes terápiás team működésén belül kerüljenek
értelmezésre, akkor az a helyzet áll elő, hogy személyek és csoportok kerülhetnek nehéz
dinamikai helyzetbe, aminek megoldására a hagyományos hierarhikus eszközök kerülnek
mozgósításra. Ezzel érzelmi terhelések és sérülések alakulnak ki. Az interferencia jelenségek
felismerése és megértése akkor lehetséges, ha az interferenciában részt vevő összes személy
egyidejűleg jelen van. Erre a legalkalmasabb hely a nagycsoport. Azt azonban látni kell,
hogy a nagycsoport a jelenségek kezelésére és feldolgozására nem alkalmas, feladata az
interferencia jelenségeinek közös feltárása, értelmezése és a probléma irányítása a
megfelelő feldolgozási hely felé. Ami lehet - az interferenciát kiváltó tényező értelmezéséből
következően, ami mindig kötődik személyhez vagy alcsoporthoz - egyéni terápiás forma,
kiscsoportos terápiás forma, konkrét életszervezést szabályozó terápiás forma vagy akár a
személyzeti csoport által átdolgozandó kérdés - (személyzeti terápiás forma?). Ennek a
munkamódnak a megvalósulásához a terápiás rendszer integrált működése szükséges, ami
szervezetépítési kérdés és az integrált működés tartalmára vonatkozó működési és döntési
mechanizmus legitimációja, ami pedig vezetéselméleti kérdés. Terápiás teamben a működési
és döntési mechanizmus legitimációját az adja, hogy a teljes személyzettel (és ha terápiás
közösségben gondolkodom, akkor a páciensek részvételével) együttesen kerül kidolgozásra az
a szabályrendszer, ami meghatározza a terápiás keretet, az együttműködés formáit és a
szabályozás kérdéseit. Ide tartozik az, hogy kiépített mechanizmusa van annak, ami alapján az
önmagára reflexíven reagáló terápiás team felismerései, tudatosulásai visszacsatolódhatnak és
a korábbi konszenzusos döntéseket újra tárgyalhatóvá teszik és újabb konszenzusos döntés
kialakítását teszik lehetővé. Az itt felvázolt pszichoterápiás team működésére vonatkozó
koncepció és a konfliktusok kezelési eljárásai egy racionális és tudatosított működési keret
meglétét feltételezik. A meglétén túl azt az állandó erőfeszítést, ahogy ezek a keretek
fenntarthatók és működtethetők legyenek. Ennek a folyamatnak a minőségbiztosítási
kritériuma, hogy a pszichoterápiás team működését kísérje és támogassa egyrészt egy belső
szupervíziós rendszer a munkatársak számára, másrészt egy külső szupervizor a
pszichoterápiás team számára, aki lehetőséget ad a teamnek saját folyamataira rálátni és
lélektani folyamataival dolgozni. Eddig a pszichoterápiás team belső szükségleteiről és
konfliktusairól adtam egy áttekintő képet. A működésre vonatkozóan megfogalmazott
kritériumrendszer tulajdonképpen a szakmában dédelgetett idealizált kép leírása a
pszichoterápiás teamről. Ezen a ponton pedig fel kell tenni azt a kérdést, hogy ennek az
idealizált képnek és szakmai törekvésnek milyen esélye van megvalósulnia a reális
körülmények között.
Itt tartok egy rövid szünetet, hogy ezt a kérdést mindenki végig gondolhassa. Sejtem a belül
megfogalmazott válaszokat. Szép idea a megvalósulás csekély esélyével.
Ha a külső realitást és az ezt képviselők viszonyát nézzük meg az általunk képviselt szakmai
koncepcióhoz, akkor azt látjuk, hogy az emberi kapcsolatok minőségét és ennek terápiás
hatását elsődlegesnek tartó szemléletünket és az ezt szolgáló pszichoterápiás team
működtetését, hóbortként kezelik és elnézően mosolyognak a finanszírozási forrásokat
felügyelő szakemberek (szomatikus orvoslásban érdekelt orvosok és egészségügyi
finanszírozással foglalkozó közgazdászok). Ennek legkeményebb jelzése az elmúlt
időszakban bezárt pszichoterápiás osztályok ténye. A megmaradt osztályok teamjei is a
fennmaradásukért küzdenek és/vagy a munkatársaknak a mindennapi megélhetési gondokkal
kell szembenézniük. Az intézmény finanszírozás és kinek-kinek egyéni megélhetésének
megteremtése energiákat von el a terápiás szakmai munkától, illetve a gyógyszergyáraknál
lévő források befolyásoló hatásaként, állandó kompromisszumok bonyolult hálójában
vergődik a pszichoterápiás szakma. Mindennapi valós kérdéssé válik, hogy megengedheti-e
magának egy team vagy szakember azt a luxust, hogy minőségi pszichoterápiás munkát
 Az előadás elhangzott Csanyikban a Pszichoterápiás Hétvégek folytatásaként meghirdetett tematikus hétvégén 2005-ben.

végezzen, nagy személyes igénybevétellel és mozgósított energiákkal ebben a helyzetben.

Ennek következményeként azzal is szembe kell néznie a pszichoterápiás szakmának, hogy a
biztosítási alapok önkormányzati elveivel, a gazdaság romló helyzetével és az intézmény-
fenntartási gondokkal együttesen a személyes és intézményi kiszolgáltatottsága
beláthatatlanul megnőtt. Az átalakuló gazdaság vonaglása mindenkit az egyéni egzisztenciális
helyzetében, intézményi biztonságában a társadalom veszteseinek sorába taszított. Az állami
intézményekben működő pszichoterápiás szakma kiszolgáltatott és frusztrált - hatalom
nélküliként - szenvedi el a folyamatokat, nagyon csekély befolyással a történésekre. Egyéni
stratégiaváltás kényszerében, de az intézményes ellátás keretében, reménytelen vállalkozóként
- korunk új hőseként - keresheti boldogulását a terapeuta. Valljuk be magunk számára, ennek
következményeként egy szelekciós folyamat is végig söpört a pszichoterápiával foglalkozó
egészségügyi intézményeken - és nem mint minőséget nővelő tényező.
A jelenlegi találkozónk kérdésfeltevése ezáltal ellenpontozva, úgy fogalmazható meg, hogy
törekedhetünk-e egy belső konfliktusainkat tisztázó és jövőképünket építő tanácskozás felé,
amikor a külső realitás minden üzenete arról szól hogy ez csak nekünk fontos? A kérdésre a
válaszom az, hogy igen is van létjogosultsága belső törekvéseinknek, mert ez nem a külvilág
megítélésétől függ, hanem saját szakmai énképünkhöz tartozik és a páciensek felé nyújtható
humanizált és hatékony terápiás eljárásoknak a feltétele.

Ezen a kérdésen túl számtalan részkérdés fogalmazható meg, amit itt összegyűjtök azzal a
céllal, hogy kiindulási alapja lehessen a közös munkánknak.
Van-e létjogosultsága önmagunk felé azt az elvárást megfogalmazni, hogy a szakmai
közösség előtt - személyes erőfeszítéseket téve - a veszedelmes viszonyainkat tárgyaljuk? A
veszedelmes viszonyok milyen aspektusa kerüljön a közös megbeszélésünk fókuszába - a
külső realitás veszedelmes hatásai és lehetséges stratégiai lépéseink és/vagy a belső
realitásainkat meghatározó működések pontosítása, tisztázása? Keressük együtt a
demokratikus működés szabályainak pszichoterápiás teamre adaptált modelljét? Tárgyaljuk a
terápiás folyamatot segítő szabályozó eszközök módjait? A vizsgálódásunk középpontjába a
terápiás munkaformák egységes vagy elkülönült hatását tegyük? Keressük az önreflexívitás
visszajelző csatornáit és döntésekkel való összefüggéseit? Merüljünk el a pszichoterápiás
team dinamikájának vizsgálatában? Keressük azt az egységes szemléleti keretet, amelyben a
terápiás hatásrendszer minden eleme megkapja elismertségét, méltóságát? Vizsgáljuk a
vertikális és horizontális hierarchia összefüggéseit, ellentmondásainak feloldási lehetőségeit?
Emeljük ki a jellegzetes konfliktus forrásokat és azok megértésével próbáljunk közelebb
kerülni a pszichoterápiás team működésének átlátásához, értelmezéséhez, megértéséhez?
Gondolkodjunk annak a gyakorlati megvalósításán, hogy hogyan biztosítható az idő, a
terápiás team működését szolgáló integritás, kommunikáció megvalósításához? Vizsgáljuk a
terápiás teamek életciklusait és az egyes ciklusok jellemzőit? Definiáljuk a definiálatlan
terápiás hatások rendszerét és ezek viszonyát a definiált terápiás formákhoz? Módszertanilag
gondolkodjunk a nagycsoport problémairányító lehetőségein? Vizsgáljuk a terápiás
rendszerben a döntési mechanizmus legitimációját? Határozzuk meg a minőségbiztosítás
kritériumait a terápiás eljárásokban? Vizsgáljuk a szupervíziók szerepét a terápiás munkában?
Gondolkodjunk a szakmai lobby megerősítésében, amivel megmenthetjük, védhetjük a
pszichoterápiás teameket?

Mindezeket a kérdéseket fontosnak tartom, de a legelső ezek közül számomra

az, amit az előadásom címéül is választottam: Kedves Kolléga Önt mi motiválja arra, hogy
veszedelmes - teambeli - viszonyairól szakmai nyilvánosság előtt beszéljen?
 Az előadás elhangzott Csanyikban a Pszichoterápiás Hétvégek folytatásaként meghirdetett tematikus hétvégén 2005-ben.

Jogosan fordíthatják felém a feltett kérdésem. Erre a válaszom, hogy nekem akkor éri meg, és
úgy éri meg, veszedelmes teambeli viszonyaimról beszélni, amennyiben a feltárulkozásom
feltárulkozással találkozik; ha nem a minősítéssel foglalkozunk, hanem a megértéssel; ha a
megértésből alkalmazható eszközök teambeli működtetéséről tudunk gondolatokat és
tapasztalatokat cserélni; ha átláthatóvá válik számomra milyen közös értékalapok határozzák
meg a különböző feltételek között működő pszichoterápiás teameket; ha azt várhatom, hogy a
konfliktusaim nem tovább növekszenek, hanem megoldások irányába mozdulnak el; ha
számíthatok arra, hogy kollégáimmal nyíltan beszélhetek belső viszonyainkról, ami a
hétvégéről visszavihető a hétköznapjainkba.

Ez a pozitív kép és szándék hozott ide, és nyitottsággal várom, hogy mi fog történni
közöttünk. Vasárnap már múlt időben válaszolhatjuk meg magunknak ezt a kérdést, hogy mi
motivált bennünket arra, hogy úgy beszéljünk viszonyainkról, ahogy tettük.

Köszönöm figyelmüket.