Pozitív pszichológia vagy pozitív gondolkodás?

A pozitív pszichológia viszonylag új tudományterület, melynek célja azon körülmények feltárása,

melyek abban segítik az embereket, hogy még teljesebb, boldogabb életet élhessenek. Az irányzat
gyökerei olyan kutatásokhoz nyúlnak vissza, melyek súlyos traumákat túlélt (pl. koncentrációs tábort
megjárt) embereket vizsgáltak azért, hogy megtudják: milyen lelki tényezők segítették a túlélőket az
életben maradásban.

Ez a megközelítés alapvető változást jelentett a korábbi, betegség-központú pszichológiai

irányzatokhoz képest. Korábban ugyanis abból az irányból közelíttetek az emberi lélek vizsgálata felé,
hogy milyen életesemények, traumák idéznek elő pszichés betegségeket. Ennek nyomán a pszichés
rendellenességek széles körét tárták fel és írták le. Az így felállított diagnosztikus rendszerek
megkönnyítették a kategorizálást, de ez nem járt mindig a kezelési módok hatékonyságának
növekedésével.

A pozitív pszichológia képviselői szerint a neurózis, a lelki betegségek hiánya, vagy azok kikezelése
nem jár egyértelműen a pszichés jólét („boldogság”) elérésével. Ezért kutatásaikban számos tényezőt
vizsgálnak és a mai napig azt igyekeznek feltárni, hogy milyen életmódbeli vagy pszichés jellemzők
növelik az élettel való elégedettséget.

Megküzdés

Az egyik igen alaposan kutatott terület a megküzdés. Megküzdésnek nevezi a pszichológia azokat az
erőfeszítéseket, amelyeket nehéz külső vagy belső helyzetek, problémák kezelésére, megoldására
használunk. Az elmélet szerint a viselkedés a személy és a környezet közötti viszony és kölcsönhatás
eredménye, tehát dinamikus, változó. Nehezített feltételek esetén a viselkedést a megküzdési
mechanizmusok segítik. A megküzdés módját az adott szituáció (kognitív) értékelése határozza meg,
melynek két fontos eleme van. Az egyik annak eldöntése, hogy a helyzet milyen jelentőséggel bír a
személy szempontjából, a másik pedig a megküzdés során alkalmazható lehetséges források
felmérése. Előfordulhat tehát, hogy ami egy bizonyos helyzetben hatékony, és eredményes a túlélés
vagy a pszichés jólét megőrzése szempontjából, az egy másik helyzetben ellentétesen hat. Súlyos
vagy elhúzódó trauma túlélőinél gyakori, hogy az abúzus elszenvedésének idején adott (viselkedéses)
válaszok, melyek abban a helyzetben a túlélés egyetlen módját jelentették, a későbbiek során
megmaradnak, és akadályozzák vagy nehezítik a mindennapi életvitelt. Ha például a gyerekkori
szexuális abúzus áldozata gyerekként csak úgy tudta túlélni a bántalmazást, hogy közben disszociált
(„kilépett a testéből”), akkor megtörténhet, hogy felnőttként képtelen intim helyzetekben jelen lenni,
hanem azonnal eltávolodik. Ez megakadályozza, hogy egészséges szexuális életet éljen.

Ha mindezt lefordítjuk az alkalmazott pszichológia nyelvére, azt láthatjuk, hogy két ponton is
lehetőség adódik a terapeuta vagy segítő számára a beavatkozásra: egyrészt a szituáció
értékelésének megváltoztatásával, átkeretezésével, másrészt a megküzdési eszköztár bővítésének
lehetőségével. (Hasonló alapokon nyugszik a kognitív viselkedésterápia, melyről egy másik
menüpontban bővebben is olvashat.)
A megküzdés témaköre egyrészt igen releváns a gyerekkori szexuális abúzus következményeinek
szempontjából, másrészt jól mutatja, hogy a pozitív pszichológia kutatási eredményei milyen módon
hasznosíthatók az alkalmazott lélektan területén.

Pozitív gondolkodás?

A pozitív pszichológiai kutatások között számos olyan is akad, amely összefüggést talált bizonyos
gondolkodási tendenciák, és a pszichés jólét („boldogság”) között. Az egyik ilyen például az
optimizmus. Fontos tudni, hogy a kutatások inkább azt állapították meg, hogy az optimizmus és a
boldogság, elégedettség érzése együtt jár, nem pedig azt, hogy a boldogság oka az optimista
viselkedés. Közismertek viszont azok a kutatási eredmények, amelyek a tartós stressz és a testi
betegségek kialakulásának összefüggéseit támasztják alá.

A pozitív pszichológia eredményeinek félreértelmezése nyomán alakult ki a „pozitív gondolkodás”

mozgalma, amely mára jól jövedelmező iparággá nőtte ki magát. Az elképzelés, hogy ha pozitív
dolgokra gondolunk és csak az „élet napos oldalát” nézzük, akkor boldogabbak leszünk, mára
beszivárgott a mindennapjainkba - és sok szakember is hasonló nézeteket hangoztat. Fontos tudni,
hogy a pozitív pszichológia tudományos képviselői visszautasítják a pozitív gondolkodással való
azonosítást, és hangsúlyozzák, hogy a kutatási eredmények szerint a boldogságra való képesség
legalább 30-50%-ban öröklött tényező, valamint további vizsgálatokkal és azokra alapozott
modellekkel teszik árnyaltabbá a képet.

„Bevonzza”

Mégis, ami a hétköznapi emberekhez eljut, az azoknak a hangja, akik azt állítják, a boldogság csak
elhatározás kérdése, csak akarni kell. Gyakran hallhatjuk, hogy ha valaki rosszul érzi magát a bőrében,
az a saját hibája. Sőt egyes (pl. ezoterikus tanokban népszerű) nézetek szerint, ha valakivel valami
rossz dolog történik, az azért lehetséges, mert ő azt a rossz dolgot, eseményt a gondolataival
„bevonzotta”. Ezek az állítások nem csak hamisak és tudományosan teljességgel megalapozatlanok,
hanem rendkívül ártalmasak is. Hibáztatják az áldozatot az elszenvedett erőszakért, míg a valódi
felelőssel, az elkövetővel nem foglalkoznak, így tulajdonképpen felmentik. A kontroll hamis illúzióját
keltik azáltal, hogy azt állítják, a gondolatainkkal befolyásolhatjuk más emberek viselkedését. A
pozitív gondolkodás kényszerével ráadásul nyomást gyakorolnak a túlélőre, miszerint jól kell érezne
magát, jó dolgokra kell gondolnia, különben ismét megtörténik az erőszak - hiszen „bevonzza” a
gondolatival. A trauma túlélőben egyébként is meglévő bűntudat így tovább fokozható: nem csak az
elszenvedett erőszakért érzi magát felelősnek, hanem azért is, ha „negatív” gondolatai támadnak.

Több kritika is született, amelyet rendszerint a pozitív pszichológia kritikájának címkéztek, ám,
tartalmilag valójában a pozitív gondolkodás populáris kultúrát átfonó nézetei ellen szólnak, és a
kritizált elemek egyike sem szerepel a pozitív pszichológia tudományos megállapításai között.