I.1.3.

A pszichikus zavarok eredetének elméleti paradigmái: pszichoanalitikus,

szociális tanulási, fenomenológiai és organikus modellek

Irod: Szakács F.(1998): Patopszichológiai Vademecum

Pszichodinamikus modell

Alapfeltevések:
1. Az ember viselkedése és fejlődése az intrapszichikus tényezőktől meghatározott, pl.
impulzusok, vágyak, konfliktusok, stb. Ahhoz, hogy a másik embert megértsük az ilyen első
tényezőkre kell összpontosítani figyelmünket. A külső szociális tényezők szerepe csak
közvetetten, másodlagosan vehető figyelembe.
2. Ezek az intrapszichikus faktorok képezik a megnyilvánuló, megfigyelhető viselkedés okait.
3. A viselkedések és viselkedési zavarok kialakulásában alapvető tényező a korai gyermekkori
szükségletek kielégítése vagy frusztrációja. Szülőknek, testvéreknek, környezetnek fokozott
jelentősége van az ember élettörténetében. A korai kapcsolatok központi szerepet játszanak.
Nagy jelentőséget tulajdonít az elmúlt eseményeknek, sokkal inkább mint a jelenben ható
tényezőknek.
4. A klinikai vizsgálatnak, kezelésnek, kutatásnak az intrapszichikus tevékenységeknek a
jelenségvilágára kell irányulniuk legyenek bár rejtettek a közvetlen megfigyelés számára.
Fel kell tárni, elemezni kell őket, összefüggéseiket meg kell érteni és meg kell értetni a
pácienssel ahhoz, hogy a probléma megoldható legyen.

Összefoglalva: A viselkedést belső, intrapszichikus tényezők határozzák meg, ezek az

intrapszichikus tényezők okai a manifeszt, megfigyelhető viselkedésnek, az ok-okozati viszony
hosszú élettörténetben érvényesül, azaz a jelenben mutatkozó jelenségnek a kora gyermekkorig
visszakövethető fejlődése van. A gyógyítás ezen mélyen fekvő okok elemzésével és
megértésével lehetséges.

Freudi pszichoanalízis

Medicinális gondolati modell: az intrapszichikus pszichológiai faktorokat entitásként

(klinikumban betegségként) kezeli, a viselkedéseket ezeknek a betegségeknek a tüneteiként
fogja fel. A pszichológiai problémákkal küzdő embereket betegnek tekintjük, azaz
betegségmegállapítást, vagyis diagnózist, prognózist készítünk és terápiát alkalmazunk velük. A
pszichoterápiára szoruló személy ugyanúgy beteg mint az aki szervi betegségben szenved, van
betegsége, ennek tünete és a betegség pedig valamilyen entitásnak a megbetegedése.
Alapelvei:
 Pszichikus determinizmus: Semmilyen lelki jelenség nem jön létre véletlenszerűen,
hanem csak ok és okozat által meghatározott láncolatként.
 Az emberi viselkedés hajtóereje, motívuma ösztönökből származik . A viselkedés célja
az ösztönszükségletek kielégítése. A lelki élet arénája az ösztönimpulzusok ütközése a
realitással és a társadalmi-erkölcsi törvénnyel.
 A személyiség mindhárom részét vizsgálva állapíthatjuk meg, hogy egészséges-e az
egyén vagy nem. Vagyis az örömelvű ösztönműködése milyen erős késztetést jelent az
egyén számára, a realitáselvű ego-, mentális funkciók milyen erősek, azaz mennyire
tudja összeegyeztetni az egyén az ösztöntörekvéseket a valósággal, ill. az erkölcsi
normákkal; végül a szuperego működése mennyire erős és ennek a három rendszernek
milyen az összhangja.
Terápiás következmények: a rejtett tényezőket úgy ismerhetjük meg, ha szabadon engedjük
áramlani a gondolkodását. Az egymás után következő asszociációk láncolata el fog vezetni a
tudattalanba. Ez a szabad asszociáció módszere. Az eddig rejtett, patogén okok tudatossá válnak
1
 ezek szerepéről felismeréseket tehet a páciens, lehetőség nyílik a korrekcióra. A kezelés célja,
hogy megtanítsa a pácienst gondolkodni, adaptáltabban viselkedni azáltal, hogy saját magát
jobban megérti. Mindez bizonyos intellektuális képességeket feltételez a páciens részéről,
érzelmi motivációt a folyamatban, érzelmi kapcsolatot a terapeutával, készséget arra, hogy az
eddigi betegséggel járó előnyöket feladja. A pszichoan. kezelés célja – 1. intellektuálisan és
emocionálisan belátáshoz juttatni a pácienst a viselkedésproblémák és a mélyen fekvő,
tudattalan okok közötti összefüggést illetően. 2. Ennek az összefüggésnek a felismeréséből
fakadó implikációkat ki kell fejteni és kidolgozni a korrekció lehetőségeit.
További tecnikák: viselkedéshibák értelmezése, elhárító mechanizmusoknak a mindennapi
életben, a beszélgetésekben való megnyilvánulásainak, az indulatáttétel elemzése, az ellenállás
értelmezése a terápia során, álomfejtés, stb.

Szociális tanulási modell

 Ebben a modellben kizárólag a környezet és az ember közötti kapcsolatot vizsgáljuk.

 Előfeltevése, hogy az emberi viselkedés valamilyen külső hatások révén alakul ki.
 Az egyének közötti viselkedéskülönbségek esetében az egyéni tanulási tapasztalatot kell
vizsgálni, amely az egyénnek bizonyos emberekkel, környezettel, helyzetekkel való
kapcsolatára vonatkozik.
 Nem a mentális betegség vagy egészség a kérdés, hanem a környezettel való kapcsolat
milyensége.
 Az a viselkedéskonzisztencia, amelyet a pszichodinamikus modellben gondolkodók
személyiségnek mondanak, egy generalizált tanulásként fogható fel, vagy a
körülmények hasonlóságaként, amelyben egyformán viselkedik valaki.
Alapelvek:
1. A pszichopatológiai jelenségek maguk a megfigyelhető viselkedésjelenségek. A
pszichopatológiai eset megértéséhez a viselkedés pontos regisztrálására, elemzésére, a
környezettel való kapcsolat felderítésére van szükség.
2. A környezeti tényezők messze fontosabbak az etiológiai gondolkodásban, mint
amilyenek a veleszületett, konstitucionális vagy genetikus tényezők. A konkrét egyedi
viselkedés mindig környezeti tényezők hatására kialakult, tanult viselkedés.
3. A környezeti tényezők hatására létrejött tanulás a közp. Idegrendszer funkciója. Ebben a
modellben kiterjedt laboratóriumi kutatások vannak, sok az állat modellkísérlet.
4. Mivel a megfigyelhető viselkedést nem tekintjük valamely intrapszichikus folyamat
szimptomájának, nem kezeljük valamely organikus elváltozás tüneteként, így nincs
szükség arra, hogy a viselkedésproblémával rendelkező egyént betegnek minősítsük. A
tanulási modell az ilyen embert hibás tanulás eredményeként kialakult, hibásan
programozott személyként tekinti.

Elméletek
Miller, Dollard-féle irányzat: megpróbálja a pszichodinamikai és a szociális tanulási elmélet
megközelítési szempontjait összeegyeztetni. Az embert nem veleszületett ösztönök, hanem
elsődleges és másodlagos szükségletek jellemzik, amelyeknek kielégítésére az élő szervezet
törekszik és amelyek kielégítését az ember megtanulja. Azt is megtanulja az ember, hogy bizonyos
körülmények között ezeket a műveleteket csak szorongással lehet elvégezni. A szorongás arra
készteti a személyt, hogy csökkentse, redukálja azt. Eredményes lehet a szorongáskeltő szituáció
elkerülése. Bizonyos esetekben azonban elkerülő tanulás nem jön létre, a szorongás perzisztál és
létrejön a neurotikus viselkedés alapja, a konfliktus.
Skinner: Itt már mindenféle belső tényező kiiktatódik. Minden viselkedés tanulás eredménye, így a
viselkedés megváltoztatásának a folyamata is tanulás. A terápiás beavatkozás nem más, mint
tanulási folyamat, áttanulás egy másfajta viselkedésre.

2
Ennek a tanulásnak a magyarázata egyes irányzatokban eltérő – klasszikus kondicionálás Wolpe,
Eysenck; operáns kondicionálás Skinner; megfigyeléses tanulás Bandura; expektancia Rotter.

A viselkedésterápiákat jellemző alapfeltevések:

1. A normális és abnormális viselkedés egy kontinuum mentén helyezkedik el. A tanulás
alaptörvényei azonosak a viselkedés minden típusa esetében.
2. A terápiás beavatkozások technikáinak a kísérleti lélektan empirikus és teoretikus bázisán
kell alapulniuk. Csak tudományosan igazolt, kísérletileg ellenőrzött inger-hatás-rekció
viszonylatokban szabad a terapeutának beavatkoznia.
3. Minden egyes páciens esetében nagyon konkrétan és precízen kell megfogalmazni a hibás
viselkedés lényegét, feltárni az összefüggéseket a külső tényezők és a hibás viselkedés
között. A hibás programot a kiválasztott technikával át kell hangolni.
4. A kliensnek csak a jelenlegi problémáival foglalkozunk.
5. A terápia során tudományos eszközök használata: laboratórium, kísérleti eszközök,
műszerek.

Fenomenológiai modell

 Ebben a gondolkodási rendszerben nincsenek sem ösztönök, sem intrapszichikus

konfliktusok, sem fizikai és szociális környezet.
 Az ember nem más, mint az a mód, ahogyan észleli a világot.
Alapfeltevések:
1. Az emberi lény aktív gondolkodó lény, aki felelős azért, amit csinál, hatalmában,
lehetőségéban áll tervet készíteni, választani, a viselkedését megszabni.
2. Mindenki egy bizonyos fejlődési potenciállal születik. A veleszületett erőinél fogva
válik kreatívvá terápiás helyzetben. A terápia viszonylata itt inkább kertész és virág, a
terapeuta csak segíti növekedni, kiteljesedni a terapizált személyt, de nem változtatja
meg, olyannak fogadja el, amilyen.
3. A terápiás szituációban pillanatról pillanatra változó helyzet közvetlenül segítheti a
pácienst, vagy klienst. A terapeuta minden előítélet nélkül elfogadja és értékeli a klienst.
Ennek a tapasztalatnak az eredményeként a kliens önmagát úgy fogalmazhatja meg, mint
akit elfogadnak.
4. A terápiás helyzetben fontos a kapcsolat, a terapeuta nem sok időt szán a múlt
történeteinek vizsgálatára, ami fontos, hogy feltétel, előítélet nélkül elfogadják a
személyt.
5. Ez kizárja azt, hogy a terapeuta betegnek, rendellenesnek, deviánsnak tekintse a
kezeltjét. Ahogyan a kezelt a világot látja, az ő viselkedése természetes, érthető és
normális. Mindnyájan úgy viselkedünk, ahogyan a világot látjuk. A terapeuta megkísérli
a világot a páciens szemével látni.

Rogers féle klienscentrikus terápia

A terapeutának a terapizáltra irányuló attitűdje feltétel nélküli pozitív elfogadó, empatikus és
kongruens. A terapeutának tudnia kell érzéseiről, akarnia kell ezeket kifejezni saját szavaival, a
viselkedésében valódi érzéseinek és attitűdjeinek kell megnyilvánulnia. Ennek következtében a
tudatosság növekszik, az önelfogadás erősödik, a komfort érzése is erősödik. Kifejlődik a kognitív
flexibilitás, csökken a másoktól való dependencia, a kliens önmegvalósítási képessége fejlődik.
Pearls gestaltterápiája
Az emberben benne van az erő , amely a fejlődéséhez szükséges és amelyet csak segíteni kell.
Amiben segíteni akarnak a kliensnek: tudatosítani bennük azokat az érzéseket és vágyakat,
amelyeket nem ismernek magukban, de amelyek valójában bennük vannak. Felismerni azokat az
érzéseket, eszméket és értékeket, amelyekről viszont azt gondolják, hogy eredendő része az ő

3
személyiségüknek, de amelyek valójában másoktól eredtek és nem integráns részei az ő
személyiségüknek.
Főbb technikai fogások: itt és most különleges hangsúlyozása, ellenállások feldolgozása
szerepjátékokkal, nagy hangsúly a nonverbális ingerekre, kommunikációs manőverekre, intenzív
visszajelzések, álmok használata, az érzések direkt üzenetek formájában való kimondása.

Organikus modell

 Medicinális vagy biológiai modell. Az abnormalitás a szervezetben levő rendellenességnek

a következménye
 Sajátos szimptómák és szindrómák figyelhetők meg, amelyek jellemzőek a kórképre és
amelyek bizonyos meghatározott szervi elváltozások következményei, ezek a szervi
elváltozások specifikusak a jelenségekre.
 Különféle okokat feltételez ez a modell:
1. infekció következménye
2. szisztémás rendellenesség (pl. diabetes)
3. traumatikus, aely külső vagy belső tényezőtől jön létre
Ilyen rendellenesség modellt alkalmaznak a pszichés jelenségekre is.
A pszichés folyamatok megfeleltethetők testi folyamatoknak. A lelki jelenségek mögött valamilyen
organikus hordozó, szervi szubsztrátum feltételezhető.

Több szemléleti elgondolás:

 Biologisztikus álláspont – a lelki jelenségeink nem függnek mástól, mint biológiai
folyamatoktól, ezért mindazok a tényezők, amelyek nem szervezeten belüliek,
elhanyagolhatók a rendelleneségek azonosításában és kezelésében.
 Organizmikus irányzat – az ember és minden élő szervezet mint egész reagál mindenre.
Amit lelki jelenségnek nevezünk egyfelől a kívülről ható ingereknek, tehát a környezetnek,
másfelől az egész reagáló szervezetnek az egyszerre való megismeréséből érthetjük meg.
 Neuropszichológia – az agy funkcióinak lokalizációs kérdéseivel foglalkozik.
 Traumatikus modell – a törést okozó trauma helyét a feldolgozhatatlan stressz foglalja el,
amely akár vérnyomásfokozó, akár egyéb biológiai ágensek révén fejti ki traumatizáló
hatását és eredményezi a pszichopatológiai rendellenességeket.

Összefoglalva:
Bármilyen eredetű is legyen a pszichés betegségmindig valamilyen szomatikus-organikus elváltozás
szerepel okként, és a megfigyelt jelenség ennek okozataként értelmezhető. A rendellenes lelki
jelenség az tünet, az organikus szomatikus elváltozás, rendellenesség, amelyik ezt okozza, az pedig
a betegség. Ezért a lelki jelenségeket az őket létrehozó szervi okoknak a megszüntetésével
gyógyítják.