A görögök nagy része nem birodalmakban, hanem városállamokban (görög nevén

poliszokban) élt. Az ókori Hellász városai közül Athén és Spárta kiemelkedően fontos volt. A
két város lakóinak élete azonban nagyon különbözött egymástól.

Athén népe

Athén lakói között voltak szabadok és rabszolgák, gazdagok és szegények,

előkelők és egyszerű polgárok.

Az előkelők közé tartoztak a földbirtokosok (akiket arisztokratáknak neveztek), a

kereskedők és a nagy műhelyek tulajdonosai. E társadalmi rétegeknek volt a legtöbb
vagyonuk, pénzük. Hosszú időn át az arisztokraták kezében volt minden hatalom. Volt a
városban és a vidéki birtokukon is házuk. Gyakran jártak ellenőrizni a birtokon végzett
munkát.

Más gazdag emberek is éltek Athénban: ők többnyire más államokból ideköltözött kereskedők
voltak. De hiába volt pénzük, semmiféle hivatalt nem tölthettek be, földet sem vehettek, mert
nem voltak athéni polgárok. Polgárnak az athéni születésű felnőtt, szabad
férfiak számítottak.

A köznéphez tartozó egyszerű polgárok kézművesek vagy földművesek voltak. A

kézművesek műhelye a városban, a házuk földszintjén volt, itt készítették és árulták is a
termékeiket: szerszámokat, bútorokat, ruhákat, sarukat, kerámiaedényeket, dísztárgyakat. A
földművelő parasztok házai a falvakban voltak. Amit termeltek, azt a piacon (görög
nevén agorán) adták el – bort, mézet, sajtot, húst, gyümölcsöket, gabonát. Abban az időben
jobbára juhot tartottak, mert az a gyér füvű legelőkön is jól megélt.

A távoli vidékeken beszerzett rabszolgáknak nem voltak jogaik. Életükről, munkájukról a

gazdájuk rendelkezett. Tehát nem voltak szabadok. Annak ellenére adták-vették őket, hogy
voltak köztük képzett bányászok, tanárok, sőt orvosok is.

A szegényebbek kis házai, műhelyei a városban ugyanakkora nagyságú telkeken álltak. A

zsúfoltan épült házak kényelmetlenek és nyáron nagyon melegek voltak. Nem csoda, hogy az
athéniak napjaik nagy részét a piacon, a nagy épületek hűvös oszlopcsarnokaiban, vagy a
házuk előtt, az utcán töltötték.

A spártai fegyelem

Spárta kezdetben ugyanolyan városállam volt, mint Athén. Az idők során azonban

a katonás életmód vált jellemzővé az itteni görögökre. Meghódították a környező
földterületeket – Spárta lett a legnagyobb területű görög városállam. A meghódított területen
élő görögöket szolgasorba kényszerítették. De ez nem hasonlított az athéni rabszolgaságra:
ezeket a szolgákat nem lehetett eladni-megvenni. A földbirtokhoz tartoztak, ott végezték a
munkájukat. A spártai polgár az apjától örökölte a birtokot a szolgákkal együtt,
akiket helótáknak neveztek.
A helóták sokkal többen voltak a spártai polgároknál, és gyakran lázadoztak. A spártai
férfiak csakis katonáskodással foglalkoztak, hogy a meghódított területeket felügyelet alatt
tudják tartani.

A spártai fiúk már hétéves koruktól kezdve kevés időt töltöttek családjukkal. Közösen

étkeztek, és közösségben nevelték őket, felügyelők vezetésével. A nevelés célja az volt,
hogy jó katonákká váljanak. Az asszonyok fő feladata a gyerekszülés, a kisgyermekek
gondozása volt. Ők vezették a gazdaságot, irányították a szolgákat. Ez Athénban
elképzelhetetlen lett volna.

A spártai férfiak közös étkezéseken vettek részt. Tíz-tizenöt fő ült egy asztalnál. Az élelem
mennyiségét úgy szabták meg, hogy senki ne terhelje túl a gyomrát, de ne is maradjon éhes.
Olykor a vadászzsákmány tette változatosabbá az étkezéseket, olykor pedig a gazdagok
hoztak búzalisztből sütött kenyeret a közösbe, így az asztalról sohasem fogyott ki az étel,
mégsem kellett nagyobb kiadással számolniuk.

Az ókorban a spártai nők híresek voltak szépségükről. Kecses termetükön meglátszott, hogy a
lányok is elég férfias nevelésben részesültek: táncoltak, tornáztak, és keményen edzették
magukat. Nem viseltek annyi ékszert, mint a többi poliszban élő nő. Nevelésük, büszke és
erős jellemük miatt a harcos férjek méltó társává váltak.

Természetesen a spártai polgárok között is voltak gazdagok és szegények. A szegényebb

spártaiaknak egyforma nagyságú földbirtokuk volt.

A spártaiaknak két királyuk volt: amikor az egyik háborúban volt, a másik otthon maradt,
és felügyelt a rendre. A spártai férfiaknak hatvanéves korukig kellett katonáskodniuk. Ezt
követően, ha elég tisztelet övezte őket, bekerülhettek a vének tanácsába. A két király mellett
ők irányították a városállam mindennapjait, ez volt a legfontosabb vezető-
testület. Javaslataikat a népgyűlés elé tárták. Érdekes, hogy a spártai népgyűlésen nem
szavaztak, hanem egy nagyot kiáltottak, ha egyetértettek egy javaslattal.

A Spárta mellett magasodó Taügetosz hegy. Sokáig elhitték azt a szóbeszédet, hogy a
spártaiak a születésekor fejletlen, gyönge vagy beteg gyermeket a hegy egyik szakadékába
dobták. Mára bebizonyosodott, hogy ez a történetírók túlzása volt, egyetlen gyermek sem
végezte ott az életét