Professional Documents
Culture Documents
Üzleti Terv
Üzleti Terv
Üzleti terv
A tevékenység összefoglalása:
Az ePont Fagyibár 2011 májusában kezdené meg működését. A Fagyibár az Pajkospingvin
cég 70 féle „Jegesmaci” jégkrémét árusítaná egy 16 fő befogadására szolgáló, jégkunyhót
szimbolizáló üzlethelyiségben, amely Mackófalvi eMagyarország Pont udvarán kerülne
felállításra. Az üzleti ötlet arra a felismerésre épül, hogy míg korábban a jégkrém nyári
csemegének számított, napjainkra a jégkrém hétköznapibb, baráti, társasági körben
fogyasztott termékké vált, és ezzel nagyobb baráti társaságokat illetve családokat lehetne
becsalogatni az ePontba. Az üzlet működtetése, a helyiség berendezése igazodik ahhoz az
igényhez, hogy baráti társaságok szívesen eltölthessék - jégkrém fagylaltok, és desszertek
fogyasztása közben – idejüket és közben igénybe vegyék az eMagyarország pont
szolgáltatásait is. A nyári főszezonban kitelepített számítógépeken, fagylaltozás közben is
lehetőség adódna internetezésre. Az ePont munkáját egy szakképzett üzletvezető helyettes, 1
pénztáros és 1 takarító segíti. A helyi fogyasztáson kívül ugyanakkor a jégkrémek elvitele is
lehetséges, erre azonban a versenytársak hasonló kínálata miatt kisebb súlyt fektet a
vállalkozás.
Üzletünkben az Pajkospingvin cég „Jegesmaci” elnevezésű termékeit kínáljuk, amely
Magyarországon a kiskereskedelemben kb. 55 százalékos piaci részesedéssel piacvezetőnek
számít. A gyár 14 féle ízben állít elő terméket, a jégkrémek közül a „Macipuszi”, míg a
jégkrémdesszertek közül a „Medvenyelv” ízű a legkedveltebb.
A fagyibár telephelyéül választott 1500 lakosú településen az egy főre jutó fogyasztás az
országos átlaggal megegyezik, azaz összesen tavaly kb. 6000 liter jégrémet értékesítettek.
A fagyibár a fogyasztási kultúra megváltoztatásával a kitűzött célok szerint az első évben 10
százalékos - azaz 600 liter - bővülést szeretne elérni a helyi piacon.
Erősségek Gyengeségek
A megcélzott réteg - a középfokú Új, eddig ismeretlen a vállalkozás jellege és
végzettségű, 16-30 éves fiatal – nyitott az maga a vállalkozás is, miközben a
újdonságok iránt. versenytársak a városban közismertek.
Alkalmazkodás a megcélzott réteg Új, ismeretlen alkalmazottak. A
életstílusához. versenytársak ezzel szemben megszokott
Jól bevezetett márka használata, alkalmazotti gárdával dolgozhatnak.
egyedülállóan széles választék, megbízható Erős kötődés a beszállító céghez.
partner. A mozgó hűtőkocsik úgy tudják eljuttatni a
A piacvezető cég termékeit hasonló módon háztartásokba a jégkrémet, hogy csak kis
más már nem forgalmazhatja. időre szakad meg a hűtőlánc, külön
A fagylaltozás élményének összekapcsolása ráfordítást a fogyasztó részéről pl. hűtőtáska
az eMagyarország Pont szolgáltatásaival. vásárlását - ez az értékesítési mód nem
igényel.
Az említett vegyes bolt tőkeerősebb,
lehetősége lenne a választék bővítésére, ám
éppen azért, mert a jégkrém csak egy
termékfajta a sok közül, a fagyibár
megjelenésére válaszlépés nem várható.
Lehetőségek Veszélyek
Ha a vállalkozás sikeresnek bizonyul, két- A gyártó cég lemond az újfajta értékesítési
három év múlva kidolgozhatóak egy lehetőség kipróbálásáról, és helyette inkább a
franchise rendszer kiépítésének feltételei. 5- bevált csatornákat erősíti.
10 év múlva minden ePontban üzemelhetnek
fagyibárok, kialakítva egy sajátos
„jégkrémkultuszt”.
ÉRTÉKESÍTÉSI TERV
• Pálcikás termékek aránya: 55 % (3 300 liter)
A kiszerelés 33 ml - 140 ml között változik.
A termékek ára: 40 Ft - 250 Ft között változik.
1 liter átlagára: 1 400 Ft.
Értékesítés értéke: 4 260 000 Ft
• Jégkrémdesszertek aránya: 45 % (2 700 liter)
A kiszerelés 600 ml - 2 500 ml között változik.
A termékek ára: 300 Ft - 900 Ft között változik.
1 liter átlagára: 700 Ft. A jégbüfében a nagyobb kiszerelésű jégkrémet kisebb adagokban
árulják, amelyre így átlagosan 50 százalék felár számolható, azaz az átlagár 1050 Ft-ra
emelkedik.
Értékesítés értéke: 2 835 000Ft
• Üdítőital értékesítés:
Értékesítési ár: 150 Ft/üveg.
Értékesített éves mennyiség: 1000 üveg
Éves értékesítés értéke: 150 000 Ft
Költségek
Eladott áru beszerzési értéke (40 százalékos árrést feltételezve) 4 473 000 Ft
Bérköltség Ebből:
(bruttó bér, járulékokkal
együtt) Üzletvezető helyettes: 80 000 Ft/hó
Pénztáros: 60 000 Ft/hó
Takarító: 20 000 Ft/hó 1 920 000
ÜZLETI CÉLOK
1. Egy éves működés eredményeként elérendő célok
Éves szinten a cél 6000 liter jégkrém eladása, 4-5 baráti társaság megnyerése állandó
vendégnek. Cél a vevők folyamatos, jó hangulatú kiszolgálása, az üzlet minél kevesebb
zökkenővel járó üzemeltetése.
2. Hosszú távú célok
3 éves távlatban célunk a berendezések felújítására, a további üzletek nyitásának
megtervezésére szolgáló, mintegy 800 ezer forint nyereség megtermelése.
3-5 éves távlatban cél a vállalkozáshoz elkötelezett, megbízható, a társasági, baráti vevőkör
kiszolgálására, megnyerésére képes alkalmazotti gárda kialakítása.
5 év múlva egy másik ePonton újabb fagyibár nyitása.
10 év múlva országos lánc kialakítása az eMagyarország Pontokon.
MŰKÖDÉSI TERV
A fagyibár nyitva tartása:
Vasárnap kivételével 10 órától 18 óráig
Teendők:
14 óra előtt: takarítás, a hűtőpultokban az áru feltöltése és rendezése, a berendezések
ellenőrzése
Nyitáskor: megállító tábla kihelyezése az üzlet elé, a pénztáros elfoglalja helyét, TV v. rádió
bekapcsolása
Nyitvatartás alatt: Elsődleges feladat a hűtőpultok mögötti eladás. Ezen kívül feladata az
asztalok folyamatos tisztántartása.
Zárás után: Italos hűtők feltöltése, a nagyobb hulladék összegyűjtése, pénztári elszámolás
ellenőrzése, készpénz feladása a helyi bank automata trezorjába, elektromos berendezések
(hűtők) ellenőrzése.
Árubeszerzés: Heti egyszeri alkalommal, a hét ugyanazon napján jön a hűtőkocsi, az általános
készletfeltöltés ilyenkor történik (nyitvatartási időn kívül). A különlegességeket, az akciós
termékeket 2 nappal korábbi egyeztetés alapján külön kisteherautó hozza ki.
Egyéb: Könyvvezetés, vállalkozói döntések (pénzügy, adó, tb stb.) előkészítése, végrehajtása
(nyitvatartási időn kívül)
MARKETING TERV
A fagyibár marketingstratégiája arra épül, elsősorban plusz szolgáltatás kínálásával kívánja a
fogyasztás növekedését elérni, és ezt a pótlólagos keresletet szeretné a vállalkozás teljesen
lefedni. A vállalkozás a vásárlókban tudatosítani akarja, hogy ha baráti társaságban, jó
hangulatban szeretnék tölteni az idejüket és jégkrémet ennének, illetve interneteznének, akkor
a fagyibárt válasszák.
A marketingstratégia másik alappillére, hogy a vállalkozás kihasználja a jégkrémet gyártó cég
„Jegesmaci” márkájú termékeire vonatkozó kampányait, akcióit úgy, hogy erre a
vállalkozásnak külön pénzt nem kell költenie.
Az értékesítés egyedülálló helyszínen, az „Északi-sark” hangulatát idéző üzletben történik.
Míg általában a jégkrém gyártók arra törekednek, hogy a fogyasztó szinte bármerre jár,
megvehesse a megszokott márkájú terméket, itt fordítva történik, a fogyasztónak kell elmenni
egy adott helyre, hogy megkaphassa, amit kíván, és ezt összekötheti az ePonton elintézendő
ügyekkel.
A fagyibárban kívánság szerinti adagokban ehető jégkrém, így olyan desszertekből is
fogyaszthatnak, amelyeket családi kiszerelése miatt egyébként a fiatalok nem vennének meg.
Az „Északi-sark” termékeknek világszerte egységes, a jégkrém fogyasztás változásaihoz
igazodó logója van. A jegesmedve alak, amit piros szívet ölel, az összetartozást, a
boldogságérzetet sugallja. Egy hatalmas, kézzel festett logó található majd a fagyibár azon
falán, amelyre nem kerül poszter. Természetesen a fagyibárban az eMagyarország Pont lógója
is kifüggesztésre kerül.
A fagyibár nyitásakor az 5 fő feletti csoportoknak olcsó, de ritkán kapható pálcikás
jégkrémeket és fél óra internetezésre jogosító kupont adunk ajándékba.
Hétvégeken, hogy a társaságok kedvelt célpontja legyen a bár, ingyenes kóstolókat tartunk.
(Ezek nem kerülnek külön pénzbe, mivel a gyártó cég piackutatási céllal bocsátja
rendelkezésre az árumintákat -, így kaphatnak közvetlen visszajelzéseket a fogyasztóktól az új
termékekről -, a vállalkozónak a kérdezőbiztosok zavartalan munkáját kell támogatnia.)