Jászkunsági és kunszentmártoni tanulmányok

A XI. Jászkunság kutatása című konferencia előadásai

Várostörténeti és néprajzi tanulmányok 19.

Alapította:
Barna Gábor és Józsa László

Szerkeszti:
Barna Gábor, Hegedűs Krisztián, Pusztai Gabriella
 Jászkunsági
és
kunszentmártoni
tanulmányok

A XI. Jászkunság kutatása

című konferencia előadásai

Szerkesztette:
Barna Gábor

Kunszentmárton
2020
 A XI. Jászkunság kutatása című konferencia előadásai

dal Megjelent Kunszentmárton Város önkormányzata, jászkunsági települések és előfi

agi támogatásával. – Helyesen: Megjelent Kunszentmárton Város önkormányzata, a Já
esülete, a Kunszövetség, a jászkunsági települések és előfizetők anyagi támogatásával.
És ez alá jönMegjelent
a JászokKunszentmárton
Egyesülete, Város
valamint a Kunszövetség logója is! Mellékelve kü
önkormányzata, a Jászok Egyesülete,
a Kunszövetség, a jászkunsági települések és előfizetők anyagi támogatásával.

Lektorálta:
Barna Gábor
dal, tartalomjegyzék eleje helyesen:
A borítón:
nner-Várkonyi Attila polgármesteri köszöntő ...................................................
Részlet a Hármas Kerület első térképéből (1720)
rfi Sándor – jászkun főkapitány, Kossuth-díjas szobrászművész üdvözlő levele
rcai Csaba államtitkár köszöntője és megnyitó
© Barna beszéde ................................
Gábor szerk.

© Szerzők:
dal a Tartalomjegyzék utolsó Molnár
Bagi Gábor, Bánkiné két tétele - AzBarna
Erzsébet, elszármazott
Gábor, Bathó jászok szervezetei
Edit, Benke Zoltán, (Dobos Lá
esen: Bíró Gyöngyvér, Farkas Imre, Farkas Kristóf Vince, Gulyás András Zoltán,
Hegedűs Krisztián, Janes Zoltán, Katona-Kiss Attila, Kürti László, Mihalik Béla
Vilmos, Molnár Vilmos, Nagy Janka Teodóra, Ország László, Pálóczi Horváth
dósai vagyunkAndrás,
szülőföldünknek” Elszármazott
Selmeczi László, Szabó jászok
Géza, Szabó Sándor, Magyarországon
Szarka József, Szikszai és a nagy
Mihály, Szmutkó Sándor, Terék József, Tóth Albert, Törőcsik István, Turcsányi
bos László) Péter

nszövetség (Kovács ISSN 1218-0009 (Várostörténeti és néprajzi tanulmányok)

Sándor)
ISBN 978-615-00-7398-9

Felelős kiadó: Wenner-Várkonyi Attila

polgármester
Polgármesteri Hivatal, 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 1.

Nyomdai kivitelezés:
EFO Kiadó és Nyomda gondozásában
Felelős vezető: Fonyódi Ottó
www.efonyomda.hu
 „…Szent ez a föld, amelyen állunk, imádság és verejték érleli…”
„… a szülőföldélmény az anyanyelv mellett a legnagyobb ajándék,
amit az ember egyáltalán kaphat”.

(Bálint Sándor naplójából)

 Tartalomjegyzék

Wenner-Várkonyi Attila polgármesteri köszöntő...................................................... 11

Győrfi Sándor – jászkun főkapitány, kossuth-díjas szobrászművész

üdvözlő levele...................................................................................................................12

Latorcai Csaba államtitkár köszöntője és megnyitó beszéde....................................15

A 17. századi migráció és következményei

Szabó Géza: Kaukázusi régészeti és néprajzi párhuzamok a jászkunsági

migráció adatainak értelmezéséhez..............................................................................19

Bánkiné Molnár Erzsébet: A tömeges migráció hatása Félegyháza népi

kultúrájára és a lakosság identitására (1743–2019)......................................................35

Kürti László: Ikonográfia és identitás: a jászkun települések politikai

szimbólumrendszerének válzozása..............................................................................46

Nagy Janka Teodóra: Jogi néprajzi adatok a Jászkunság 17–18. századi

migrációtörténetéhez: a jászsági típusú különélő nagycsalád..................................62

Kunszentmárton történetéből

Farkas Kristóf Vince: Egyéni migráció Kunszentmártonba és Kunszentmártonból.

Egy értelmiségi élete és sorsa a 19. század elején........................................................72

Szarka József: Gyalu és Istvánháza középkori átkelőhelyei.

Adatok Izabella királyné 1541-es Kunszentmártontól Lippáig tartó útjának
lehetséges útvonalához...................................................................................................78

Szikszai Mihály: Kunszentmárton a Tiszazug közlekedési csomópontja...............89

Hegedűs Krisztián: Sörfőző mesterek a 18. századi Kunszentmártonban............108

Tóth Albert: A Nagykunság-vidék gyökeres átalakulása a Tisza-szabályozás

következtében.................................................................................................................117

Janes Zoltán: Kunszentmárton kegyurasága a 18–19. században...........................128

8
Szabó Sándor: „Fogoj vagyok immár idegenben távol…” Soós László
hadifogolynaplója (1917)...............................................................................................135

Molnár Vilmos: Bizonytalan idők a Körös partján.

Kunszentmárton 1919-ben............................................................................................147

Barna Gábor: A helytörténeti kutatások története Kunszentmártonban...............167

Történeti demográfiai és migrációs kérdések

Benke Zoltán: Kunszentmárton népesedési viszonyai a 18. században az

anyakönyvek, egyházlátogatási jegyzőkönyvek és adóösszeírások alapján.........181

Farkas Imre: Kőházi Farkas, Kuna, Gergulics és Laki Kovács őseim

a benépesülő Kunszentmártonban..............................................................................198

Turcsányi Péter: A kunszentmártoni migráció és hatása négy család

életére az anyakönyvi adatokból.................................................................................208

A Jászkunság történeti kérdései

Szmutkó Sándor: A kunok megjelenése és a Kalka menti csata az óorosz

forrásokban.....................................................................................................................219

Gulyás András Zoltán: A jászok magyarországi beköltözésének

problematikája................................................................................................................225

Törőcsik István: Mikor és honnan? A történeti Jászság kialakulásának

legfontosabb kérdései....................................................................................................241

Katona-Kiss Attila – Bíró Gyöngyvér: Újabb adatok a karcag-

orgondaszentmiklósi csat kérdésköréhez..................................................................257

Pálóczi Horváth András: A Nagykunság népessége

a 15–16. században.........................................................................................................275

Selmeczi László: A reformáció a Jászságban..............................................................287

Mihalik Béla Vilmos: „… szépen és frissen felépíttetjük az plébániát”

A plébániahálózat újjászervezése a Jászságban (1699–1719)...................................310

Katona-Kiss Attila: Kara Buga és Karabuka...............................................................322

Bagi Gábor: Szempontok a Jászkunság újratelepüléséhez

az 1710-es években.........................................................................................................339
 9

A Jászkunság néprajzából

Bathó Edit: „Lajosmizsén kis kalapot viselnek.” A Jászságból kirajzott jász
települések viselete a 18-19. században......................................................................353

Barna Gábor: Folklórgyűjtés Kunszentmártonból és Mesterszállásról

a 20. század elejéről........................................................................................................366

Terék József: Népzenekutatás Jász-Nagykun-Szolnok megyében.........................379

Ország László: A szecesszió virágai tovább élnek....................................................391

A tanulmánykötet szerzői.............................................................................................397

A kötet megjelenésének támogatói..............................................................................399

Előfizetők.........................................................................................................................401

A kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum kiadványai..........................................403

Várostörténeti és néprajzi kiadványok (Kunszentmárton)......................................404

„Adósai vagyunk szülőföldünknek” Elszármazott jászok

Magyarországon és a nagyvilágban (Dobos László)................................................406

Kunszövetség (Kovács Sándor)...................................................................................409

 Kunszentmárton újjáéledt
Tisztelt Államtitkár Úr, Kormánymegbízott Úr, Hivatalvezető-helyettes Asszony,
Főkapitányok! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nagy szeretettel köszöntöm Önöket a XI. Jászkunság kutatása konferencián itt,
Kunszentmártonban.
Megkülönböztetett tisztelettel és szeretettel köszöntöm Államtitkár Urat!
Nagyon örülünk, hogy elfogadta a  meghívást a  mai napra, és hogy elvállalta
a Jubileumi Emlékév fővédnöki feladatait, ezzel is bizonyítva, hogy fontos számára
a kunszentmártoniak öröme és ünneplése e jeles évforduló kapcsán.
Bizonyára mindannyian tudják, hogy 300 évvel ezelőtt telepítették újra szeretett
városunkat, Kunszentmártont. Néhány, lelkes, Jászapátiból érkező telepes család
Radics István bíró vezetésével rátalált az akkori Szentmártony-pusztára, erre a gyö-
nyörű vidékre, melynek következtében Kunszentmárton újjáéledt hamvaiból és tö-
retlen fejlődésnek indult. Nekik köszönhetjük, hogy Kunszentmárton ma is él, létezik.
Nem volt kérdéses, hogy ezt a számunkra igen fontos történelmi eseményt egy
Jubileumi Emlékévvel – mely idén Pünkösdkor kezdődött, és jövő év Pünkösdjéig
tart ‒ kívánjuk megünnepelni. Józsa László, Kunszentmárton díszpolgára, aki
évtizedek óta baráti kapcsolatokat ápol Jászapáti kedves közösségével, valamint
Barna Gábor professzor úr ‒ az ünnepség sorozat egyik fő szervezője ‒ már évek óta
emlegették ennek fontosságát.
A Jubileumi Emlékévet évekkel megelőzően megalakult a  Jubileumi
Emlékbizottság, melynek az volt a feladata, hogy szakmai előkészítő munkát végez-
zen. Ennek érdekében felvette a kapcsolatot az intézményekkel, civil szervezetekkel,
vállalkozásokkal, magánszemélyekkel, és összegyűjtötte azokat a véleményeket, ja-
vaslatokat, ötleteket, melyek alapján összeállította az emlékév programjait.
Már ezt megelőzően keresett meg engem professzor úr a mai konferencia ötleté-
vel. Erre azonnal örömmel igent mondtam, hiszen tudtam, hogy mind a bizottság,
mind a képviselő-testület támogatását magam mellett tudhatom.
Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy a  27 meghívott előadóval megrendezésre
kerülő konferencia ‒ mely programjainak és az előadások érdekfeszítő témáinak
ismertetését egy tájékoztató füzetben olvashatjuk ‒ létrejöhetett, hiszen így kijelent-
hetjük, hogy a  Jubileumi Emlékév tudományos szintre emelkedett, melynek kö-
szönhetően méltó módon tudunk emlékezni és tisztelegni újratelepítő eleink előtt.
Itt szeretném Önök előtt megköszönni professzor úr áldozatos munkáját, aki
a  szervezés oroszlánrészét magára vállalva rengeteget dolgozott a  mai konferen-
cia sikeréért. Úgyszintén szeretném megköszönni a  konferencia előadóinak és el-
nökeinek, hogy elfogadták a  meghívást, hiszen nélkülük a  ma kezdődő rendez-
vény nem jöhetett volna létre. Végül, de nem utolsó sorban köszönettel tartozom
a Kunszentmártoni Általános Művelődési Központ és hivatalunk munkatársainak,
akik mindent elkövetnek, hogy a konferencia résztvevői jól érezzék magukat nálunk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Konferencia! Még egyszer megköszönve,
hogy elfogadták a meghívást, hasznos tanácskozást, egyben kellemes időtöltés kívánok!

Wenner-Várkonyi Attila
polgármester
 Györfi Sándor – Jászkun Főkapitány,
Kossuth díjas szobrászművész üdvözlő
levele

Tisztelt Résztvevők!
Kedves Megjelentek!

Baráti szeretettel és tisztelettel üdvözlöm a XI. Jászkunság kutatása konferen-

cia résztvevőit! Egyben köszöntöm Kunszentmárton városát, mely az oszmán
hódítás utáni újratelepítésének 300.-ik évfordulójára emlékezik.
80 éve annak, hogy a Jászkunság történetével, régészetével és néprajzával
foglalkozó tudósok ‒élükön Györffy Istvánnal ‒ megrendezték az első jászkun
kongresszust 1939-ben. A  kongresszus célja az volt, hogy összegezzék mind-
azt, amit a tudomány addig elért, és kijelöljék a további kutatások irányát.
Györffy halála, valamint a  háború és a  politika sem feltétlenül az autonómi-
ában élő jász-kunok önállóságát hirdető kutatásokat támogatta, így elmaradt
a folytatás. 1985-ben a Fazekas István vezette Kiskun-múzeum kezdeményezte
a konferencia megrendezését, ahol a tudományterületek legkiválóbbjai adtak
elő, s akik elhatározták, hogy háromévente számot adnak a legújabb kutatási
eredményekről. A  konferenciák eddig megjelent kötetei olyan adatbázist ké-
peznek, amely mindig fontos forrása marad a  történettudomány, néprajz és
régészet szakíróinak. Köszönet mindezért jeles elődeinknek!
Kirajzás, visszaköltözés, elnéptelenedés, újratelepítés ‒ jól ismert történelmi
események a jászok és kunok életéből.
Talán valóban a latin eredetű „migráció” szó foglalja össze ezen események
összességét, mely szónak jelentése: költözés, elmenés, a lakóhely megváltozta-
tása. Elvándorlás egy területről, illetve betelepülés egy területre.
Pont amiatt örvendetes és fontos az, hogy a jelen konferencia részletesen és
kiemelten foglalkozik a  jászok és kunok be- és áttelepüléseinek témakörével,
mert e szó a mai mindennapi használatban bizonyos politikai, világnézeti, ér-
tékrendi, és viszonyulási felhangokkal kezd rendelkezni.
Nemrégiben jegyezte meg valaki: „Ti kunok, ti is bevándorlók voltatok”.
Valóban. A kunok és jászok a 13. század elején jelentek meg a Magyar Királyság
keleti határán. Az előzetes követegyeztetések, és végül IV. Béla király szemé-
lyes megjelenését és engedélyét követően a  kunok 780 éve, 1239. Húsvétján
léphettek be a  Radnai-hágónál, miután a  beköltözés előfeltételeként a  király
előtt három fogadalmat kellett tennie elődeinknek:
1. keresztény hit felvétele, mely befogadásuk előfeltétele volt,
2. katonai szolgálat vállalása és teljesítése a magyar király szolgálatában,
3. életmódváltás, azaz letelepedés a korábbi nomád állattartó életmód feladásával.
Ennek állít emléket a  karcagi emlékmű lovaskompozíciója, IV. Béla és
Kötöny kán találkozása, amikor a kunok vezére felesküszik e fogadalmakra.
Bár kezdetben ezen fogadalmak teljesítése nem volt könnyű, mégis megál-
lapíthatjuk, hogy teljesen igazak Illyés Gyula szavai: „Büszkén emlegetik szárma-

Jászkun főkapitányi köszöntő 13
zásukat. Magyarok? Nemcsak színmagyarok, hanem ráadásul kunok ők, amin valami
olyasmit értenek, hogy a  magyaroknál is magyarabbak.” És valóban büszkék va-
gyunk: a magyar Himnusz „...értünk kunság mezején ért kalászt lengettél...” sorai
könnyet csalnak szemünkbe.
Ez a sommás megállapítás egyaránt érvényes a jászokra és kunokra.
Identitásunk megtartása mellett magyarokká lettünk. Jászok és kunok. Mindig
is közös történelmünk, közös sorsunk, közös küzdelmeink voltak, melyek szá-
zadok óta összetartanak minket. Ezért is kell kutatni, elemezni, megismertetni
és népszerűsíteni a legújabb kutatási és tudományos eredményeket. Újra és újra
vissza kell tekinteni a múltba, nemzeti hagyományainkat felélesztve újraélni azt,
átörökítve az utánunk jövő nemzedék számára, mert ez a magyar nemzet megma-
radásának legfontosabb záloga.
Mi ‒ a  közösségeink által választott jász és kun kapitányok ‒ ezért öltöttük
magunkra a hagyományos nemzeti viseletet az attilát, hogy hitelesen képviseljük
nemes elődeinket. Ahogy ezt teszi a jelen konferencia is, igen magas szinten.
A rendkívül tartalmasnak és értékesnek ígérkező szakmai konferenciához sok
sikert kívánok! A jászok és kunok identitástudatának, jogos büszkeségének továb-
bi erősödését várom és kívánom minden jász és kunkapitány társam nevében!

Jászkun baráti üdvözlettel:

Győrfi Sándor
jászkun főkapitány
 „A múltból táplálkozunk, a jelenben
élünk, a jövőt építjük.”
Dr. Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár
Emberi Erőforrások Minisztériuma megnyitó beszéde

A Jászkun konferencia, amely idén sorrendben a tizenegyedik, Kunszentmártonban,

az ebben az esztendőben 300 éves, nagy múltú településen került megrendezésre.
A város gazdag történelme azonban még korábbra nyúlik vissza.
A Hármas-Körös alsó folyásának bal partján elterülő település feltehetőleg már
első királyunk, Szent István idejében a templomos helyek közé tartozott. A helységet
először a Váradi Regestrum1 említi a 13. század elején Mortun falu néven,2 amelyet
napjaink magyar nyelvén egyszerűen csak Mártonfalunak neveznénk.
A tatárjárás pusztítása után IV. Béla királyra hatalmas feladat hárult: egyfelől meg-
szilárdítani az ország védelmét; másfelől talpra állítani azt a vereség után. A második
honalapítónként is számon tartott uralkodó – többek között – kun nemzetségeket te-
lepített a  tatárok által leigázott területekre, akik áttérve a  keresztény hitre, átvették
a magyarok szokásait is. Mártonfalva – vagyis Szentmárton – is sokat köszönhetett
a betelepített kun ősöknek. Példamutató szorgalmuk és alázatuk jelentősen elősegítet-
te a vidéki élet újjászületését és felemelkedését. A kunok emlékét máig büszkén őrzi
nevében a település, akár csak a szomszédos falvak, városok.3
A török hódoltság is megtizedelte a települést és annak lakosait. A három-
száz esztendővel ezelőtt Jászapátiból és Jászalsószentgyörgyről érkező családok
Kunszentmártonban kezdtek új életet. A romokból újjáépítették a falut, küzdelmük-
nek köszönhetően pedig Szentmárton jelentős fejlődésen ment keresztül. A  munka
valódi gyümölcse 1807-re érett be: a település I. Ferenc királytól városi rangot kapott.4
A kunszentmártoniak tanúbizonysága és helytállása kivételes, ugyanakkor nem
egyedi Hazánk ezerszáz éves történelmében. Megmaradásukért mind a mai napig

1  A Váradi regestrum vagy másképpen Váradi jegyzőkönyv 389 olyan jogeset latin nyelvű

leírását tartalmazza, amelyet a (nagy)váradi székesegyházban, illetve a káptalan előtt foly-
tattak le. Ezek közül csak néhányban történik utalás a szöveg keletkezési idejére, megálla-
pítható azonban, hogy a székeskáptalan kanonokjai, Ányos olvasókanonok és jegyző, va-
lamint társai 1208 és 1235 között készítették a feljegyzéseket. A Váradi regestrum a benne
található több mint 700 helynév és mintegy 2500 személynév révén a magyar nyelv- és név-
történetnek is igen becses forrása. Ld. még: Szovák Kornél: A Váradi Regisztrum kiadásai
és a filológia in: MORTUN FALU 800 éves Kunszentmárton 1215-2015, Szerk.: Barna Gábor
Várostörténeti és Néprajzi tanulmányok 9. Kunszentmárton, 2015.
2  Benedek Gyula: Kunszentmárton város oklevelei és fontosabb iratai 1333–1737. Szolnok,
2002. 17.; ld. még: Dósa József‒Szabó Elek: Kunszentmárton története I. Kunszentmárton,
1936.; Documentatito Historica VII.; Benedek Gyula Kunszentmárton város oklevelei és fon-
tosabb iratai 1333-1737. Szolnok, 2002; MORTUN FALU 800 éves Kunszentmárton 1215-2015,
Szerk.: Barna Gábor. Várostörténeti és Néprajzi tanulmányok 9. Kunszentmárton, 2015.
3  Adatok Szolnok megye történetéből I. kötet, Szolnok megyei Levéltár Szolnok, 1980, 567-
586.p.
4  Adatok Szolnok megye történetéből I. kötet, Szolnok megyei Levéltár Szolnok, 1980, 567-
586.p.
16 Államtitkári köszöntő
vitézül küzdött és küzd a magyar nép itt a Kárpát-medencében. Hiába jöttek embert
próbáló időszakok, vallást, hazaszeretetet, identitást megkérdőjelező eszmék. Mi ma-
gyarok sosem tagadtuk meg keresztény-nemzeti identitásunkat.
Közép-Európa népei, benne mi magyarok és a Kárpát-medence népei a 21. század-
ban csak akkor lehetünk sikeresek és leszünk képesek együtt, az Európát fenyegető
legújabb kori kihívásokra korszerű és a jövő nemzedékéért felelősséget vállaló vála-
szokat adni, ha mindazt a kulturális értéket, amelyet magunkkal hoztunk a múltból,
önmagunkban hordozunk és identitásunk jelképei, minden körülmények között meg-
őrizzük, ragaszkodva gyökereinkhez.
Gyökereink pedig messze a múltba nyúlnak vissza, erős kötőszövetként behálóz-
va szülőföldünket, megtartva bennünket ezer-száz esztendőn át. Megmaradásunk
záloga, hogy mindig tudjuk, honnan jöttünk és hová tartunk. Mert egy nemzetet csak
akkor nem lehet félreállítani, megbélyegezni, ha erős identitással rendelkezik és tisz-
tában van múltjával, egyszersmind van világos jövőképe.
A 21. század Európája előtt ugyanis a jelen állás szerint, két út áll: vagy a nyugati
önfeladás veszélyes útját választjuk és teret engedünk a  21. századi népvándorlás-
nak, ezzel együtt egy az identitásában megroggyanó kontinens létrejöttének, avagy
kitartunk az egymással versengő, ugyanakkor egyenrangú nemzetek erős szövetsé-
gén nyugvó, szuverén államok Európája mellett, ahol megfér egymással a kontinenst
évszázadok óta alkotó nemzetek sokszínű kultúrája és identitása.
A Kormány legfőbb nemzetpolitikai célja az előttünk álló években az identi-
tás megerősítése, a  magyar családok támogatása és a  versenyképesség növelése itt
a Kárpát-medencében.
E három fontos tényező alapján lesz a jövő év is a családok éve. A 2020-as esztendő
költségvetése a családok támogatásának költségvetése lesz. Jelentős összeg, több mint
2200 milliárd forint áll rendelkezésre a magyar családok támogatására, megerősítésére
azért, hogy minél több magyar gyermek születhessen, ami elengedhetetlen nemzeti
identitásunk, vallásunk, anyanyelvünk és kultúránk megtartásához, megerősítéséhez.5
Az elmúlt esztendők közös erőfeszítéseinek és a  gazdasági eredményeknek kö-
szönhetően Magyarország Kormánya jelentős mértékben növelni tudta a  kultúrára
fordítható összeget. Ez így lesz a 2020-as esztendőben is. Amíg 2010-ben a központi
költségvetés csupán 172 milliárd forinttal támogatta a kulturális ágazatot, addig 2020-
ban6 már 578 milliárd forintot szán e célra a  Kormány, amely növekmény európai
szinten is egyedülállónak tekinthető.
A magas kultúra iránti fokozott igényt mutatja az évek óta széles érdeklődé mel-
lett, nagy sikerrel megrendezésre kerülő Múzeumok Éjszakája kulturális rendezvény-
sorozat, amelynek Kunszentmárton is részese. Az esemény számottevő országos sike-
rét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ebben az évben 400.000 érdeklődő látogatott
el 400 intézmény, csaknem 2000 színvonalas, kulturális programjára.
A Jászkun Konferenciát a kunszentmártoni jubileumi év mottója is meghatározta,
amely szerint „a múltból táplálkozunk, a jelenben élünk, a jövőt építjük.” A jászsági vidék
históriájának, kulturális örökségének, páratlan kincseinek megőrzése és továbbadása
nemcsak ma, hanem holnap és a jövőben is feladatunk és közös hivatásunk.

5  2019. évi LXXI. törvény Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről; a törvényt
az Országgyűlés a 2019. július 12-i ülésnapján fogadta el.
6  2019. évi LXXI. törvény Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről; a törvényt
az Országgyűlés a 2019. július 12-i ülésnapján fogadta el.
Katona-Kiss Attila – Bíró Gyöngyvér

Újabb adatok
a karcag–orgondaszentmiklósi csat
kérdésköréhez
Rovásfeliratos csatok a Kárpát-medencében

1971–1972, 19731, majd 1978–1979 között Selmeczi László régészeti feltárást végzett
Karcag–Orgondaszentmiklóson, melynek során 5052 temetkezést3 tártak fel. A sí-
rok egy négyzetes szentélyzáródású, egyhajós templom körüli temetőt alkottak.4
A temető területéről néhány 12–13. századi tárgy is napvilágot látott (karikaéksze-
rek, érmék), azonban a sírok többsége a 14–16. századra keltezhető. Feltehetően itt
egy korábbi, Árpád-kori temetőt vettek használatba az ideérkező kunok. A temető
későbbi periódusához s így a kunokhoz köthető az a temetkezés is, melyben egy
különleges rovásfeliratos csatot leltek.
A csat a kun szállástemető5 170. sírjából6 került elő, melynek mélysége 58 cm,
tájolása Ny-K 90° volt, a  benne nyugvó váz teljesen elkorhadt, a  sír egy részét
a munkások elásták. Csak egy gyönggyel beszórt földdarab maradt épen, valamint
a lábszárakat sikerült megmenteni. A sírból az alábbi régészeti leletek kerültek
elő: a kézcsontokon köves gyűrű, a medencén kör alakú bronzcsat, a jobb lábnál
gyöngyökkel hímzett tarsoly és két pénzdarab. A kör alakú, rovásírásos csat tehát
a váz medencéjén helyezkedett el.7 Az orgondaszentmiklósi csat 4,9–5 cm átmérő-
jű, szélessége 1–1,1 cm, vastagsága 1,5–1,7 mm.8 Felületén keretbe foglalt rovás-

1  A tanulmány tárgyát képező kutatási eredményeket a Fiatal Középkoros Régészek XI.

Konferenciáján is bemutattuk 2019. november 22-én Veszprémben. A dolgozat bővített for-
mában az említett konferenciához kapcsolódó tanulmánykötetben kerül majd megjelenésre.
2  A feltárásokról készített, álltalunk is hozzáférhető ásatási dokumentációk: Selmeczi
1971–1972, Selmeczi 1973. Köszönjük Dr. Selmeczi Lászlónak, hogy az eredeti ásatási do-
kumentáció megtekintését, valamint az abban foglalt adatok felhasználását engedélyezte.
3  Fogas Ottó 568 sírt említ Selmeczi 1992-re hivatkozva (Vö. Fogas 2009. 155- ugyan-
akkor a hivatkozott 33–46. oldalakon nincs szó a temető sírszámáról), azonban Selmeczi
László 1996-os írásában 505 sírról tesz említést (Selmeczi 1996. 63). Az é1971–1973. évi ere-
deti ásatási dokumentáció 304 sírról számol be (Selmeczi 1971–1972; Selmeczi 1973), tehát
1978–1979 között 201 sírt bonthattak ki.
4  Selmeczi 1992. 51; Selmeczi 1996. 63; Selmeczi 2011. 234, 258.
5  Selmeczi 2009.
6  Azaz az 1972. évi feltárási etap 100. sírjából (Selmeczi 1971–1972. 36).
7  Selmeczi 1971–1972. 36.
8  Az orgondaszentmiklósi csat rajza, illetve fotója több helyen is publikálásra került (a
teljesség igénye nélkül: Selmeczi 1992. 51, 23. kép; Havassy 1996. 105, Kat. 125; Aydemir
2002a. 160; Fogas 2009. 155, 172, 4. kép 1; Selmeczi 2011. 235, 138. kép), azonban csak egy
esetben szerepelt mellette – utólag hozzászerkesztett – lépték (Crişan 2016. 24, Pl.III.).
Mivel a szövegben megadott méretadatok között olykor eltérés mutatkozott, ezért a továb-
bi anomáliák elkerülése végett a tárgyat személyesen is megtekintettük és lemértük. Jelen
258 Katona-Kiss Attila – Bíró Gyöngyvér
jelek, hátulján reszelés nyomai láthatóak (1. tábla 1). A  csatot tartalmazó sírból
származó érmék meghatározásáról sajnos nem rendelkezünk információval, de
a csat a gótikus feliratú párhuzamok alapján a 14. századra keltezhető.9
Az orgondaszentmiklósi csat sokáig unikális leletnek számított, azonban
a  2016-os év fordulatot hozott e tekintetben. Egy korábban fémkeresővel kutató
személy felhagyott addigi illegális tevékenységével és beszolgáltatta az általa lelt
tárgyakat az orosházi Nagy Gyula Területi Múzeumba.10 A leletek között egy, az
orgondaszentmiklósihoz hasonló rovásjelekkel ellátott csattöredék is szerepelt.
A „békési” csat pontos lelőhelye nem ismert, valahol Gyula és Békéscsaba között
került elő, eredeti átmérője 5,7 cm lehetett, szélessége 1,1 cm, vastagsága 1,3 mm
(1. tábla 2).
Cséffán (Cefa-La Pâdura, Románia), a  középkori Radvány temetőjének terü-
letén Ioan Crişan végzett ásatást 2010-ben, melynek eredményeit 2016-ban publi-
kálta.11 A kutatás során 448 sírt tártak fel, a temető első fázisa a 11. század elején
kezdődött és a  következő század elejéig tartott, későbbi fázisa pedig a  16. szá-
zad második feléig keltezhető. Az utóbbi fázishoz tartozó Ny-K-i tájolású, 1,10 m
mélységű M.380 sírban, a benne nyugvó gyermek jobb oldali bordái és lapockája
között került elő egy 3,4 cm átmérőjű, 1,1 cm szélességű, rovásírásos csat (1. tábla
3).12 A bordák és a medence csontjai alatt 77 különböző méretű zöld, sárgás-fehér
és barna színű gyöngyök láttak napvilágot. Az ásató a csatot a 14. századra kel-
tezte és az orgondaszentmiklósi analógia révén a kunokkal hozta összefüggésbe
a temetkezést.13
A fentebb ismertetett csatok felirata azonos jelekből áll és ugyanazt a  három
plusz két karakter felépítést mutatja, csupán a  mintasor hosszúsága eltérő, ami
a csatok méretbeli különbözőségéből ered. A grafémák által alkotott szavakat fi-
nom zeg-zug bekarcolással kitöltött mezők választják el egymástól. Mindhárom
tárgy rézötvözetből készült, először a csat körvonalait, a szöveget és a jelcsoporto-
kat elválasztó finom zeg-zug mintát véshették rá egy lemezre, majd ezt követően
vághatták körbe a csattestet. Csupán a radványi csatnak maradt meg a csattüskéje
is.14 A kivitelezés némileg elnagyolt, szabálytalan – ránézésre nem egy szakképzett

dolgozatban az általunk felvett méretadatok kerültek közlésre. Ezúton is köszönetünket

fejezzük ki Kelemen Angélának, (osztályvezető, DJM Régészeti osztály). hogy a tárgy meg-
tekintésére és anyagvizsgálatára lehetőséget adott.
09  Fogas 2009. 161.
10  Itt is szeretnénk köszönetet mondani Zsikai Rajmund Péternek, aki a fémtárgyakat
a megtalálótól átvette és a múzeumba szállította.
11  Crişan 2016.
12  A három tárgy közül az orgondaszentmiklósi és a „békési” csat megtekintésére és új
– a térkitöltő szerepet betöltő zeg-zug mintát is bemutató – rajzának elkészítésére nyílt le-
hetőségünk. A radványi csatról az eredeti publikációban közölt rajzot mellékeltük, melyen
az említett zeg-zug minta nem került megjelenítésre (Crişan 2016. 24, Pl.III.), ugyanakkor
a fényképfelvételen a radványi csat esetében is megfigyelhető ez a minta. Köszönjük Ioan
Crişannak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a radványi csat fotóját.
13  Crişan 2016. 15–16.
14  A korábban közölt rajzokon és az 1996-os katalógusban megjelenített fotón még az
orgondaszentmiklósi csat is rendelkezett csattüskével, azonban napjainkra már csak a csat-
test maradt meg (Vö. jelen tanulmány 8. lábjegyzetében hivatkozott irodalmakkal).

Újabb adatok a karcag–orgondaszentmiklósi csat kérdésköréhez 259
ötvös készítette a  tárgyat. Az orgondaszentmiklósi és a  „békési” csat anyagös�-
szetétele az XRF vizsgálat alapján nagymértékű hasonlóságot mutat, egyfajta réz-
cink-ötvözetből, tombakból készültek.15 Ha nem is egy lemezből, de ugyanazon
receptúra alapján készített lemezből állíthatták elő ezeket a tárgyakat, ami talán
a közös készítési helyre és/vagy készítőre utalhat.
A többnyire kerek, felirattal ellátott csatok Európa szerte ismertek a  12–15.
században, fénykoruk a 13–14. századra tehető, hazánk területén leginkább a 14.
században voltak jelen.16 A  magyarországi gótikus feliratos példányok többsége
a kunok és jászok lakta területekről, kizárólag női sírokból ismert.17 Itt érdemes ki-
emelni a most bemutatott tárgyak előkerülési körülményeinek párhuzamait és an-
nak értelmezési lehetőségeit. E tekintben a „békési” csatot sajnálatos módon nem
tudjuk figyelembe venni, hiszen még előkerülési helye sem határozható meg teljes
pontossággal. Ugyanakkor az orgondaszentmiklósi és a radványi csatok esetében
figyelemre méltó hasonlóságokat vélünk felfedezni: 1) az adott temetkezési he-
lyet az Árpád-kor idején kezdték használni; 2) a korábbi temető területén később
a beköltöző kunok temetkeztek; 3) a csatot viselő személy medencéjének tájékán
gyöngyök láttak napvilágot, melyek gyöngyös tarsoly jelenlétére utalhatnak. Az
elhunyt neme az orgondaszentmiklósi csat esetében a bolygatás, a radványi csak
estében pedig az eltemetett fiatal kora miatt nem meghatározható, azonban az ed-
digi kutatási eredmények szerint a  gyöngyös tarsoly általában nőknél és leány-
gyermekeknél volt jellemző,18 így talán nem tévedünk nagyot, ha feltételezzük,
hogy ezen két esetben is nőnemű volt az eltemetett. A perkátai temető tanúságai
alapján a gyöngyös tarsolyok a 13. század végétől a 14. század végéig jelen voltak,
s más kun szállástemetők alapján a  15. század végéig élt divatjuk,19 de a csatok
párhuzamai alapján jelen esetben a  14. századi keltezés látszik elfogadhatónak.
Mindezeket figyelembe véve egyértelmű eltérés csupán magának a csatnak az el-
helyezkedésében figyelhető meg. A kerek feliratos csatok eredetileg a felsőruházat
összekapcsolására szolgáló ruhatűként, brossként funkcionáltak.20 Az ilyen típusú
felhasználásra utalhat a  radványi csat előkerülési helye is, mivel az egykor azt
viselő gyermek jobb válla környékén találták a  tárgyat.21 Másfajta alkalmazásra
enged következtetni az orgondaszentmiklósi példány, ami az elhunyt medencéjén
látott napvilágot, s egykor feltehetően textilövet foghatott össze.22 Erre a  kettős-

15  A  műszeres vizsgálatot Dr. Fintor Krisztián végezte, munkáját itt is köszönjük.
A mérések Jobin Yvon Horiba XGT 5000 röntgen analitikai mikroszkóppal a SZTE TTIK
Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékén készültek (Röntgencső: Rh, gerjesztő fe-
szültség: 50 kV, anódáram: 0,08 mA, t: 600 sec, a mérések 100 mikrométeres pontból történ-
tek, kimutatási határ standard nélkül ~0,1 m/m%/1000 ppm).
16  Hatházi 2004. 99; Hatházi 2005. 72–73; Fogas 2009.
17  Fogas 2009. 160, 162.
18  Hatházi 2004. 116.
19  Hatházi 2004. 118.
20  Hatházi 2005. 48, 72; Fogas 2009. 156.
21  Crişan 2016. 15, 21, Fig. 3.
22  Selmeczi 2011. 234. Fogas Ottó tanulmányának készítésekor 30 feliratos kerek csatot
gyűjtött fel a  Kárpát-medencéből, melyek közül csupán egyetlen példány volt, ami nem
a  medence tájékán került elő, a  többit az öv valamilyen részeként, tartozékaként lehetett
értékelni (Fogas 2009. 156).
260 Katona-Kiss Attila – Bíró Gyöngyvér
ségre már korábban is felfigyelt a kutatás, miszerint a Kárpát-medencében csupán
az előkelőbb társadalmi rétegek alkalmazták ezen ruhacsatokat eredeti funkció-
juknak megfelelően, míg a  „magyar vidék” a  saját viseleti szokásaihoz igazítva
övcsatként használta.23 Ennek fényében felmerül a kérdés, hogy vajon jelenthet-e
az orgondaszentmiklósi és a radványi csat eltérő viselési módja eltérő társadalmi
rangot egykori viselőik személyét illetően? Erre a kérdésre jelenleg nem tudunk
választ adni, azonban a csatokat tartalmazó két temető teljes feldolgozása talán ezt
is elősegítheti a jövőben.
Habár a tömeggyártású kerek csattípus magyarországi megjelenése eleinte ta-
lán az osztrák és délnémet termékek beáramlásával hozható összefüggésbe, jelen-
létük nem feltétlenül utal folyamatos kereskedelmi kapcsolatra.24 Ezt támaszthatja
alá a rovásfeliratos csatok eddigi elterjedési területe, valamint ezek nyersanyagá-
nak és kivitelezésének hasonlósága is. Mindhárom tárgy a Tiszántúlon került elő
és felületes kidolgozottságú, mondhatni gyenge utánzata a Nyugat-Európából is-
mert, többnyire öntött és szebb kivitelű példányoknak, ahogy erre korábban már
Hatházi Gábor is utalt az orgondaszentmiklósi csat kapcsán.25 A jellegzetes és ked-
velt nyugat-európai árucikk előállítását idővel hazánk területén is megkezdték,
ahogy az többek között a Balota pusztai csat esetében is kimutatható volt.26
A külföldi példányok felületén többnyire a latin ábécé betűivel írt vallási tar-
talmú szövegek vagy antik idézetek olvashatók, általában latin, német vagy angol
nyelven. A hazánk területéről ismert feliratos kerek csatokon főként Máriára utaló
szövegek és monogramok fordulnak elő.27 A felirat gyakran kereszttel indul a csat-
tüske rögzítési pontjától, olykor a szavakat vagy betűket is kereszttel, liliommal,
csillaggal vagy egyéb motívummal, esetleg sraffozással választják el egymástól,28
de esetenként maga a „felirat” is csak szövegimitáció. A most bemutatott három
csaton – Hakan Aydemir megfejtése alapján – a székely rovásírás jelkészletét alkal-
mazták egy török nyelvű szöveg leírására. Ezek felirata is egy-egy egyenlőszárú
keresztet idéző jellel kezdődik, míg a szavak közötti elválasztó/térkitöltő funkciót
jelen esetben a zeg-zug minta tölti be. Ez talán a XIV. század második felére törté-
nő keltezést támogathatja, mivel a hasonló szerepet betöltő hálós háttér alkalma-
zása is a század utolsó évtizedeiben vált gyakorivá.29

23  Pálóczi Horváth 1989. 126–127; Hatházi 2005. 49, 73.

24  Hatházi 2004. 102–103.
25  Hatházi 2004. 103.
26  Hatházi 2005. 48.
27  Fogas 2009. 156–157.
28  Többek között lásd a  Fogas Ottó által felgyűjtött csatokat (Fogas 2009. 169–172,
1–4. kép), illetve a  BERK-CF6AEB, WREX-56A1AB, HAMP-D47643, CAM-2E1627, NMS-
C985FA, NLM-B0D659, HESH-3899D2 azonosítójú tárgyakat a  British Museum és az
Amgueddfa Cymru – National Museum Wales által üzemeltett gyűjteményes weboldalon
– https://finds.org.uk/ (Letöltés: 2019.12.02.)
29  Fogas 2009. 161.

Újabb adatok a karcag–orgondaszentmiklósi csat kérdésköréhez 261
A kunokhoz kötött rovásfeliratos tárgyak kutatástörténete

A karcag–orgondaszentmiklósi kun szállástemető 170. sírjából látott napvilágot az

a vésett rovásjeleket mutató gótikus csatkarika, amelyről az ásató Selmeczi László
úgy nyilatkozott, hogy a tárgy „az egyetlen olyan nyelvemlék, amely hazai kun szállás-
temetőből került elő”,30 illetve „az eddig előkerült egyetlen hazai rovásírásos kun emlék”.31
A magyar régészeti és turkológiai kutatásban lassan egy évszázada vannak jelen
olyan vélemények, amelyek bizonyos, rovásjeleket – vagy ahhoz hasonló vésete-
ket – tartalmazó középkori tárgyakat a kunok műveltségéhez kötöttek – napjaink-
ra azonban csak az orgondaszentmiklósi feliratos csatot lehet ide sorolni, a koráb-
bi eredményeket meghaladta a kutatás. Ennek ellenére nem tanulság nélkül való
végig követni ennek folyamatát, mert szemléletesen mutatja, hogyan „válhat” egy
tárgy, illetve annak felirata kun (nyelv)emlékké.
Mészáros Gyula 1936-ban jelentette meg turkológiai tárgyú dolgozatát, melynek
témája két olyan ezüstgyűrű rovásfelirata volt, amelyek Szabó Kálmán Kecskemét
környéki ásatásain láttak napvilágot 1932-ben. Az egyik ékszer a ladánybenei te-
mető 7. sírjából, a másik darab a kunkerekegyházi sírmező 6. temetkezéséből ke-
rült elő, továbbá az elhantoltak mellett a  gyűrűkön kívül hajkarikákat figyeltek
meg. Szabó Kálmán – Mészáros kérdésére válaszolva – a temetkezések korát a hu-
zalékszerek jelenléte miatt a 13. századra keltezte,32 így Mészáros a korszakolás,
valamint a történeti és földrajzi összefüggések miatt a rovásfeliratos gyűrűket kun
emlékeknek határozta meg. Az írástípust Mészáros a keleti türk rovásírással vél-
te azonosnak, az egyeztetés miatt pedig úgy nyilatkozott, hogy: „A ladánybenei és
kúnkerekegyházai rovásírásos kún gyűrűk felbukkanásával […] e keleti írástypus élettörté-
netében új fejezet kezdődik. Azt látjuk belőle, hogy ez a rovásírás tulajdonképen a 9. század
elején sem halt ki, hanem a  Belső-Ázsiából nyugat felé hömpölygő töröknyelvű kúnság
kulturjavai között, Magyarország területén, még a  13. század folyamán is élő valóság
volt”.33 Felfogása támogatására hivatkozott Balbinus Bohuslaus cseh történetíró
1677-ben kiadott munkájának adatára, melyben arról értesülünk, hogy a kunok-
nak IV. Béla király alatt, 1253-ban Morvaországba történt betörése idejében még
saját írásuk volt. Balbinus a maga szemeivel látta ezen betörés alkalmával elesett
kun vitézek egykori sírköveit, melyekkel Ivančice (Eibenschitz) és az oslovani
zárda közelében egy templom padozatát csaknem teljesen beborították. „Ezeken
a sírköveken kún betűkkel írott felíratok voltak”.34
Mészáros szerint tehát a két fentebb említett gyűrű arra mutat, hogy a kunok-
nak saját írásuk volt, ez pedig azonos „a kök-türk rovásírással”.35 Megfejtései szerint
a ladánybenei gyűrű felirata: jüzügü közäl ’gyűrűje szép’ – aminek tulajdonképpeni
értelme annyi, mint „szép gyűrűjű” (mármint aki viseli), míg a kunkerekegyházi
gyűrű felirata: däŋ-ti dünjā[n]iŋ tönüši/ü ’hasonló volt a világnak forgása’. Ez utób-
binál megjegyezte: „A szövegben a guruló gyűrű forgása és a »világnak forgása« egy-

30  Selmeczi 2011. 234.

31  Selmeczi 2013. 18, 8. kép.
32  Mészáros 1936. 163–164.
33  Mészáros 1936. 165.
34  Mészáros 1936. 166. Ugyanitt hozza az eredeti latin forrásrészletet is.
35  Mészáros 1936. 167.
262 Katona-Kiss Attila – Bíró Gyöngyvér
mással nyilvánvaló párhuzamba kerül. Ily részben valóságos, részben játékos hasonlóság
keresésén épül fel rendszerint a találós mondások szerkezete is”.36
Végső következtetése szerint, mivel a két gyűrű a további sírmellékletek miatt
a 13. századra – azon belül is, tekintetbe véve a kunok hazai megtelepedését, annak
közepére, második felére – keltezhető, azok megelőzik az eddig ismert legkorábbi
kun nyelvemlék, a Codex Cumanicus korát, ennél fogva pedig „e két gyűrűfelirat
szövegét tekinthetjük a kún nyelv eddig ismert legrégibb nyelvemlékének. Az a körülmény
azonban, hogy ez a legrégibb kún nyelvemlék nem latin írással, mint a Codex Cumanicus,
hanem kök-türk rovásírással jegyeztetett fel, ezt a két feliratot a kúnságnak eddig ezen a té-
ren páratlanul álló kulturkincsévé avatja. Ezek birtokában lehetséges lesz talán végre törté-
nelmileg is igazolható és ennélfogva elfogadható magyarázatot találnunk az u. n. »székely
rovásírás«-nak (és nem magyar rovásírásnak) eddig annyit bolygatott problémájára is”.37
A sírokat felszínre hozó Szabó Kálmán két évvel később megjelent művében
egyszerűen csak ismertette Mészáros végkövetkeztetését: „Már ritkaságuknál fogva
is jelentősek azon gyűrűk, melyeknek külső oldalára bizonyos jeleket, rovásíráshoz hasonló
betűket véstek. A benei temetőben került elő egy hétszögletű ezüst gyűrű, melynek minden
szögletében más-más jel van (90). A  kunkerekegyházi temetőből származik egy másik ke-
rekszárú, ezüst gyűrű, melyet rovásíráshoz hasonló véset díszit (91). Valószínűleg ősi ba-
bonás jelek a rajtuk lévő vésetek s használatukhoz varázslat vagy valami babona fűződött.
Megfejtésükkel Mészáros Gyula foglalkozott és legrégibb kun nyelvemlékeknek tartja.”38
Tekintetbe véve a turkológiai magyarázat művelődéstörténeti súlyát talán nem té-
vedünk, ha ezt a kimért álláspontot az ásatónak a megfejtéshez kapcsolódó aligha
teljes meggyőződésével magyarázzuk.
1955-ben Csallány Dezső tárgyalta a Mészáros által vizsgált két gyűrű feliratát.
Csallány elfogadta Mészáros turkológiai alapvetését, az adott megfejtéseket sem bí-
rálta, sőt! – tovább gyarapította azt a régészeti horizontot, amelybe a magyarföldön
megtelepedett kései nomád népek, itt jelesen a  besenyők és a  kunok, rovásfelira-
tos tárgyai, konkrétan gyűrűi tartoznak, midőn úgy értékelt, hogy a ladánybenei és
kunkerekegyházi ékszerek legközelebbi magyarországi kapcsolatai „Battonya, Deszk,
Klárafalva rovásírásos gyűrűi”.39 Azonban elvetette a gyűrűknek Mészáros Gyula ál-
tal adott időrendjét és eredeztetését, mert „az eddigi adatok mindkét megállapításnak
ellene mondanak”. Teljes joggal mutatott rá, hogy a „rovásírásos ezüst szalaggyűrűk, fő-
ként a  kunkerekegyházi típus, amelynek betűi téglalapalakú vonalkeretbe vannak foglalva:
Szent László – Szent István-kori érmekkel kísértek, tehát a 11. században voltak használatban
(Klárafalva, Deszk). Az egyszerű és S-végű fülkarikák, a szájba tett érmék, a behajlított karok,
már keresztény temetési szokást mutatnak. A kecskeméti múzeum fenti gyűrűinek a 13. szá-
zadba való besorozását így semmi sem indokolja”.40
A kunkerekegyházi ékszer keltezése kapcsán Csallány régészeti érvei mellett
érdemes arra is utalni, hogy a feltáró Szabó Kálmán „ásatásaiból merített véleménye
szerint a mai Kúnkerekegyháza helyén létesült első település a tatárjárás idejében, 1241

36  Mészáros 1936. 172–175.

37  Mészáros 1936. 177.
38  Szabó 1938. 31–32. A munka 33. oldalán a 90. és 91. kép alatt található a ladánybenei
és a kunkerekegyházi gyűrűk véseteinek kiterített rajza.
39  Csallány 1955. 81.
40  Csallány 1955. 81. Később szűkebb metszetet adott a  gyűrűk korára: mindkettő
használati ideje 1060–1100 közötti évekre tehető (Csallány 1955. 83).

Újabb adatok a karcag–orgondaszentmiklósi csat kérdésköréhez 263
tájban pusztult el. Kerekeghaz (sic!) neve ugyanezen a helyen majd csak egy 1359. augusz-
tus 15-i oklevélben tűnik fel,41 de sem az itt feltárt sírmezőn, sem annak környékén, eddig
még a 14–15. századra jellemző leletek nem kerültek elő.” – idézte Szabó megfigyelé-
seit Mészáros.42 Azaz a temető használati ideje a tatárjárás pusztításával zárul, és
Szabó megfigyelései szerint annak nem volt kun-periódusa.
Csallány Dezső felismerve a  gyűrűk időrendi helyzetét, de osztva Mészáros
Gyula turkológiai megállapításait, mely szerint a tárgyak feliratai a keleti türk ro-
vásírással azonosak, a Szabó által talált ladánybenei és kunkerekegyházi rovásírá-
sos gyűrűt „olyan kereszténnyé lett 11. századi besenyők hagyatékának” határozta meg,
„akiknek telepeit a tatárjárás korában pusztították el”.43 Csallány ehhez a horizonthoz
sorolt további három gyűrűt – ezek lelőhelye: Battonya, Deszk, Klárafalva. Ez
utóbbi kettőt ugyancsak a besenyőkhöz kötötte, ugyanazon megfontolások alap-
ján, mint a ladánybenei és kunkerekegyházi példányokat.44
Más időrendi besorolást kapott a  Battonyán előkerült példány. A  battonyai
gyűrű45 kertásás során látott napvilágot – azaz a tárgy nélkülözi a régészeti ös�-
szefüggéseket. A gyűrű „zárt karikájú, feje lapos, tojásdad kerületű. Rajta nagy kereszt-
vassal ellátott kétélű, hosszú, egyenes kard mintája a felületet hosszában két részre osztja.
Kétoldalán hat-hat rovásjelből álló felirat van”. Felfogása szerint „a betűk jellege azt mu-
tatja, hogy a kök-török írás családjába tartozik”, amelynek korát „a felületére vésett két-
élű, hosszú, egyenes kard fejlett keresztvasa alapján a 13. századra tehetjük”. Ami a gyűrű
típusát illeti: „A betűk elhelyezési módjából pecsétgyűrűre lehet következtetni”, a tárgy
pedig Csallány meghatározása szerint a kunok egyetlen rovásírásos emléke, me-
lyet a 13. század végére lehet keltezni.46
Az újabb kutatások eredményeként tehát a ladánybenei és kunkerekegyházi
gyűrűk kikerültek a lehetséges kun nyelvemlékek köréből,47 de helyet kapott az

41  Gyárfás 1992. 84, 499. Vö. Mészáros 1936. 164; Csallány 1955. 81.
42  Mészáros 1936. 164.
43  Csallány 1955. 81.
44  Csallány 1955. 81–84.
45  Csallány 1955. 81, 4. kép.
46  Csallány 1955. 81–82.
47  A  vésett jeleket tartalmazó gyűrűk csoportját tovább gyarapította Kiss Attila az
ellendi II. temető 70. és 128. sírjában talált példányokkal. A 128. sírból előkerült gyűrűn jobb
állapotban maradtak meg a vésetek, a kiterjedt vizsgálatok megállapították, hogy a felirat
héber, görög és ismeretlen írás jeleiből tevődik össze. A héber jelekre alapozva Kiss felve-
tette, hogy a gyűrűk a honfoglalás idején a kazárok közül kiszakadtak leszármazottjaihoz
köthetők, amit támogat az Ellend közelében található Kozár nevű falu neve is, ahonnan
házasság révén Ellendre kerülhettek asszonyok (Kiss 1970. 341–348). Vö. Szőke – Vándor
1987. 70. Pusztaszentlászló kora Árpád-kori temetőjének 6 sírjából (28., 94. 105., 119., 123. és
196.) is kerültek elő „rovásírásos” gyűrűk. Az ezüstből készült ékszerek közül kettő juvenilis,
három maturus és egy senilis korú nő sírjából látott napvilágot, minden esetben a jobb ké-
zen. Az ásatók Czeglédy Károlyt kérték fel a gyűrűk jeleinek vizsgálatára. Szakvéleménye
szerint a gyűrűk betűrendszere nem azonos a belső-ázsiai rovásírással, ahogyan a Kazária
területéről előkerült írásokéval sem, nem hozható összefüggésbe a  székely rovásírással
sem, de nem is héber írásjelek, ahogyan nem is bizánciak. „Mint írásrendszer, az egész betű-
anyag e pillanatban ismeretlennek mondható”. Emiatt az ásatók nem is kísérleteztek a „rovás-
gyűrűk” jeleinek a megfejtésével és etnikumhoz sem kötötték azokat – viszont lajstromba
264 Katona-Kiss Attila – Bíró Gyöngyvér
ide sorolt battonyai gyűrű – amely származtatást Harmatta János illette kritiká-
val 1983-ban. A Csallány által adott olvasatot gyakorlatilag teljes egészében elve-
tette, a tárgy időrendi besorolását és a kunokhoz való kapcsolását pedig alapta-
lannak minősítette. Harmatta János szerint „Csallány Dezsőt «szemmel láthatólag»
az vezette félre, hogy Mészáros Gyula az egyébként teljesen más jellegű ladánybenei és
kunkerekegyházi gyűrűket a  kunokkal hozta kapcsolatba. Azóta azonban kétségtelenné
vált, hogy az ezeken és a hasonló gyűrűkön látható jelek nem tekinthetők rovásírásnak, e
gyűrűk nem a XIII. századból származnak és semmi közük sincs a kunokhoz.” Harmatta
úgy gondolta, Csallány azért vélte besenyő hagyatéknak a  szóban forgó gyűrű-
ket, mert azok feliratait – Mészáros nyomán – tévesen rovásírásnak tartotta, amely
művelődéstörténeti elemet valamilyen keleti néppel vélte összekapcsolhatónak.48
„Azonban „szemmel láthatólag” a kunokat sem akarta rovásírásos emlék nélkül hagyni s
ezért a  battonyai gyűrűt nekik tulajdonította a  sorokat elválasztó, keresztvassal ellátott,
egyenes «kard» alapján. Ugyanakkor viszont maga is feltűnőnek tartotta a pecsétgyűrűn
a  kardábrázolást, minthogy az – mint maga megállapította – «egyáltalán nem mondha-
tó keleti örökségnek, besenyő vagy kun fegyverfajtának».49 Valójában a gyűrűfejen megfi-
gyelhető sorválasztó – amennyiben egyáltalán kardábrázolásnak tekintjük – olyan egyenes
kardhoz vagy szablyához hasonlít, amelynek típusa széleskörűen elterjedt volt a népván-
dorlás korában – többek közt az avaroknál is – az ívelt pengéjű szablya megjelenése és
általánossá válása előtt. […] Kétségtelen tehát, hogy a sorválasztó semmiféle alapot nem
nyújt a battonyai gyűrű 13. századra való keltezésére. Az a tény, hogy biztosan besenyő és
kun rovásírásos emlékek eddig egyáltalán nem ismertek, már eleve nem teszi kézenfekvővé
e darab besenyőkkel vagy kunokkal való kapcsolatba hozatalát.”50
Harmatta János szerint „a battonyai gyűrű olyan típust képvisel, amely az avar kor-
ban Közép-Ázsiától Bizáncig hatalmas területen ismert és használatos volt”, a bizánci
gyűrűk fejlődésének keretébe állítva pedig korát a 8. századra tette – megjegyez-
ve: „Valószínűnek látszik ugyanis, hogy a pecsétgyűrű használata avar területen bizánci
hatásra megy vissza.”51 Ami a tárgy feliratát és annak olvasatát illeti, Harmatta szerint
a felirat két részből áll. Az 1. sorban a tulajdonos nevét (neveit), a 2. sorban pe-
dig méltóságának vagy hivatalának megjelölését kell keresni. Harmatta János ol-
vasatában a battonyai gyűrű felirata: Kümüš Inč Eči, a tökéletes kincstárnok, illetve
a teljhatalmú kincstárnok, és tárgyunk egy magasrangú avar tisztségviselőé lehetett.
A  gyűrű Maros-vidéki felbukkanását Harmatta történelmi okokkal magyarázta:

vették a  mai Magyarország területén, illetve azon kívül talált „rovásírásos” gyűrűket. 33
példányról sikerült adatokat gyűjteni, de ezek nem mindegyike „rovásírásos” – vannak
közöttük olyanok is, amelyeken latin, görög és héber jelek vannak, illetve „ismeretlen írás-
rendszerhez tartozó jelek, esetleg pusztán ornamentika (majdnem mindegyik gyűrűn előfordult ki-
sebb-nagyobb számban)”. Ezek mellett a Deszk, Klárafalva, Kunkerekegyháza, Ladánybene,
Sárosd lelőhelyeken talált gyűrűk, valamint az egyik Pusztaszentlászlóról előkerült ékszer
feliratát maguk is a  „belső-ázsiai rovásírás” kategóriájába sorolták – bár Mészáros Gyula
megfejtési kísérleteit erőltetettnek minősítették (Szőke – Vándor 1987. 68–73). A nehézségek
ellenére az ásatók kísérletet tettek a „rovásgyűrűk” funkciójának a meghatározására – erre
a későbbiekben még visszatérünk.
48  Harmatta 1983. 250.
49  Vö. Csallány 1955. 82.
50  Harmatta 1983. 250–251.
51  Harmatta 1983. 251.

Újabb adatok a karcag–orgondaszentmiklósi csat kérdésköréhez 265
a 796. évi frank támadás, amelynek célja a kagáni udvar és kincstár kifosztása volt,
néhány avar csapatot a Tiszától K-re eső területekre űzött. „Kézenfekvő arra gondol-
ni, hogy a kagáni kincstárnak a frankok által történt kirablása alkalmával Kümüš Inč Eči
kincstárnok is elmenekült a Tiszántúlra, amelyet azonban néhány év múlva a bolgárok fog-
laltak el. Lehet, hogy ekkor került a battonyai gyűrű is a földbe s így megőrizte számunkra
a páratlan gazdagságú kagáni kincstár egykori főtisztviselőjének emlékét.”52
Vékony Gábor 1987-ben a  Kárpát-medence népvándorláskori és kora közép-
kori rovásfeliratait taglaló munkájában röviden elutasította Harmatta olvasatát,
s bár külön nem említette, de Mészáros (és nyomában Csallány) megfejtését is.
Nézete szerint a  battonyai gyűrűn nem „avarkori türk írásjegyek” vannak, mint
ahogy Harmatta vélte, hanem azon „arab feliratot imitáló írásutánzat van, mint annyi
más esetben”.53 A battonyai gyűrű előkerülési helye, formai kialakítása és felirata
alapján utóbbi vélemény látszik a legelfogadhatóbbnak, a tárgy feltehetően a tö-
rök korra keltezhető.
A kutatás jelenlegi állása szerint napjainkra talán csak egy olyan rovásírásos
tárgy van, amely biztosan köthető a  hazai kunsághoz és így lehetőséget kínál
arra, hogy azt a kunok eredeti, steppei műveltségével kapcsolatba lehessen hozni:
a karcag–orgondaszentmiklósi csat.54 Az utóbbi években azonban két másik pár-
huzama is előkerült az eddig egyedülálló tárgynak.

Gondolatok a csatok feliratai kapcsán

A orgondaszentmiklósi csat feliratával összefüggésben eddig egy megfejtési javas-

lat született Hakan Aydemir tollából. Bár a kiváló turkológus példás mértéktartás-
sal előre jelezte, hogy „a tárgy szűkszavú közlése és a felirat jó minőségű fakszimiléjének
hiánya miatt messzemenő következtetések levonását, valamint a gráfiai kérdések tárgyalá-
sát jelen pillanatban nem tartom megalapozottnak”, ettől függetlenül kísérletet tett egy
lehetséges olvasat megadására. „Első látásra megállapítható, hogy [a csat] rovásjelei
megegyeznek a székely rovásírás jeleivel” – írta; a feliratot ennek megfelelően jobbról
balra olvasta, az addig csak Selmeczi László által közölt,55 gyakorlatilag egyetlen
kép alapján a csattüske (helyének) alsó részétől kezdve az óra járásával megegyező
irányban haladva. Ez alapján a felirat valószínű átbetűzése és értelmezése a követ-
kezőképpen képzelhető el:
Jobbról balra: sz(e)d(e)sz ögt(ü)r ötr(ü) / ögt(ü)r ötr(ü) / ögt(ü)r ötr(ü) / ögt(ü)r
Értelmezése: ’Szedesz dicséret[é]-re / dicséret[é]-re / dicséret[é]-re / dicséret’
Hakan Aydemir jelezte: a  rovásfelirat első ligatúrájának értelmezése ebben
a betűösszevonásban nem egyértelmű – az olvasható rir-nek, szisz-nek és szdsz-nek

52  Harmatta 1983. 255–256.

53  Vékony 1987. 105. Álláspontját Vékony később is fenntartotta (Vékony 2004. 213).
54  Itt kell rámutatnunk, hogy a Gyulai Katalógusok nevű sorozat második tagjaként
megjelent „Zúduló sasok” c. kötet katalógusában szerepel egy 13. század végére keltezett
fejesgyűrű ugyancsak Karcag–Orgondaszentmiklósról, melyen „rovásírásra emlékeztető vé-
sett jelek” voltak megfigyelhetők (Havassy 1996. 103, Kat. 105). Sajnos a gyűrűről az adott
publikációban nincs kép közölve és személyesen még nem sikerült megtekintenünk.
55  Selmeczi 1992. 51, 23. kép.
266 Katona-Kiss Attila – Bíró Gyöngyvér
vagy rsz-nek [(e)r(e)sz / (e)rsz?56] és szr [sz(a)r(i)?]-nek egyaránt. A szedesz olvasat
tehát nem biztos, csak munkahipotézis – de az kimutatható a törökségből, mint
férfinév. Az ögt(ü)r-nek értelmezett szó megtalálható az ótörökben ögdir alakban
és ’dicséret’ stb. jelentésben. Aydemir jelezte, hogy az ótörök d-vel szemben ugyan
problémának mutatkozik a t megjelenése az ögt(ü)r-ben, de ennek lehetséges volta
mellett szól az ótörök ögdir szó másik párja, az ögti ’dicséret’. Az ötrü szó szintén
igazolható az ótörökből ötrü/ötürü formában. Ez utóbbi kimutatható még a 15. szá-
zadi kipcsakból is ’miatt, -ért’ jelentésben.57
Mielőtt a megfejtéshez fűződő megjegyzéseinket ismertetnénk, érdemes rámu-
tatni: Aydemir idézett munkáiban alapvetően nem az orgondaszentmiklósi csat
feliratával foglalkozott, hanem a  magyar nyelv moldvai csángó nyelvjárásában
kimutatható kun-kipcsak eredetű elemeket vizsgálta. További más szavak mellett
itt tárgyalta a ’metsz, ró’ jelentésű ír szót is,58 amely kapcsán a nyelvészeti érvek
mellett azt is vizsgálta, hogy ha az ír szó „esetleg kun-kipcsak eredetű, akkor van-e
ennek művelődéstörténeti háttere”.59 Mivel kutatásai szerint a szó „valószínűleg kun-
kipcsak jövevény a moldvai csángó nyelvjárásban”,60 a művelődéstörténeti hátteret – az
írott források azon tanúsága mellett, hogy a kunok ismerték az ujgur írást, illetve
ismerhettek valamilyen írásrendszert61 – éppen az orgondaszentmiklósi kun szál-
lástemetőben talált csat szolgáltatta a nyelvészeti eredményekhez. Magunk azon-
ban úgy véljük, hogy tárgyunkat mindezektől függetlenül kell értékelnünk.
Mint fentebb rámutattunk, a  feliratos kerek csatok – amelyek csoportjába
a  három rovásjeles darab is tartozik – jellemzően vallási tartalmú szövegei igen
gyakran kezdődnek egy kereszttel. Úgy véljük, hogy a  feltételesen „szedesz” ol-
vasatot képviselő „ligatúra” a  felirat elején ugyancsak a  kereszt jele, tehát azok
nem összerótt jelek és így az nem is tulajdonnév. Így gyakorlatilag a kereszt ál-
tal megjelenített kereszténység vagy a keresztfa – és így a Megváltó – dicséretét
hirdetheti a  felirat.62 Ettől eltekintve úgy véljük, hogy az olvasat további része
helytálló. A  szolnoki Damjanich János Múzeumból kikért orgondaszentmiklósi
csatkarika alapos vizsgálata arra a felismerésre vezetett, hogy a rovásjelek között
éppen ott figyelhetők meg nagyon apró és igen sűrű zeg-zug minta bekarcolások,
ahol Aydemir is tagolta a feliratot – erről azonban nem lehetett tudomása, mert az
általa használt rajzon ezek a bekarcolások nincsenek feltüntetve. Úgy gondoljuk,
hogy a sraffozásnak egyfajta „szóelválasztó” funkciója van, és ugyanilyen közpon-
tozás található a békési és a radványi csattöredéken is. Az így nyert értelmezés tö-
kéletesen illeszkedik a tárgytípuson megtalálható szövegek tartalmához, de ettől
függetlenül adódik a kérdés: kik és miért jegyezték le székely betűkkel ugyanazt
a valószínűleg kun nyelvű szöveget három ugyanolyan típusú csatra is? Úgy vél-

56  Ez az olvasat csak Aydemir egyik dolgozatában szerepel (Aydemir 2002a. 160),
a másik tanulmányban már nem – vö. Aydemir 2002b. 207.
57  Aydemir 2002a. 159–160; Aydemir 2002b, 207–208.
58  Aydemir 2002a. 159–163; Aydemir 2002b. 205–210.
59  Aydemir 2002a. 159; Aydemir 2002b. 206.
60  Aydemir 2002a. 163; Aydemir 2002b. 210.
61  Lásd az Aydemir által idézett kútfők adatait (Aydemir 2002a. 161; Aydemir 2002b. 208).
62  A kereszt a kereszténység szent jele, de Szent Pál kijelentése – „nem akarok mással
dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével” (Gal 6,14) – óta a kereszt örök időkre azo-
nosult a Golgota szent megváltó fájával is (Dávid 2003. 3–4, 19).

Újabb adatok a karcag–orgondaszentmiklósi csat kérdésköréhez 267
jük, a szokatlan jelenség a magyarországi kunok között a 14. század közepén újabb
lendületet vett ferences térítéssel állhat összefüggésben.
A tatárjárás után már biztosan szerepelt a  ferencesek programjában nem-
csak a magyarországi kunok, de a steppei nomádok közötti térítés is. A 13. szá-
zad második felében a  ferencesek gyakorlatilag átvették a  domonkosok helyét
a Kárpátoktól keletre eső területeken – jól érzékelteti ezt az az 1278-ban írt levél,
amelyben a ferencesek magyarországi provinciálisa azt kérte III. Miklós pápától
(1277–1280), hogy a Szentatya állítsa vissza a korábban domonkos irányítás alatt
álló, de a tatárok által elpusztított milkói (kun) püspökséget, mert számos rendtár-
sa van a tatárok között, de nincs püspök, aki őket papokká szentelné ott.63 Az Arany
Horda területén való térítésben nagy előnye volt a  hazai ferenceseknek, hogy
a magyarországi rendtartomány esett legközelebb a tatár főséget elfogadó kunok
területeihez, de legalább ilyen fontos volt az is, hogy könnyebben és tökéleteseb-
ben megtanulták a korabeli délorosz-steppe lingua francáját, azaz a kunok nyelvét
(linguam cumanicam). Ez több alkalommal is visszaköszön a steppén térítő feren-
cesek leveleiben – 13–14. századi forrásaink többször is említést tesznek arról–,
hogy a magyar ferencesek gyorsan és könnyen elsajátítják a térítéshez szükséges
nyelvet. A magyarok e téren való előnye két tényezővel is magyarázható: egyrészt
a magyar és török nyelvek tipológiai hasonlóságával, másrészt pedig a Magyar
Királyságba beköltöző kunoknak köszönhetően a  közöttük tevékenykedő fráte-
rek már jártasságot szerezhettek a  nyelvben.64 Egyébként is: a  ferences nézetek-
ben nagy szerepet kapott az anyanyelviség kultúrája és – ezzel összefüggésben
– az etnikai tudat. Pasztorálásuk fontos elve volt az egyszerűség és az érthetőség,
hogy minél több emberhez juttassák el a hit személyes megélésének lehetőségét.
Ebből következően az anyanyelviség kezdettől fogva nagy szerepet kapott Ferenc
követőinek mozgalmában.65 A  rend kunok közötti térítő buzgalma a  14. század
közepére néhány misszionáriust a  mongol nagykán udvaráig is eljuttatott,66 de
ugyanebben az időszakban, 1330–1340 körül állították össze a moldvai kunok kö-
zött térítő német származású ferencesek a Codex Cumanicus néven ismerté vált
kézirategyüttest, amely kun-olasz-latin-perzsa szójegyzéket, kun nyelvtani leírást,
illetve vallásos szövegeket, nyelvészeti és néprajzi megjegyzéseket tartalmaz.67

63  Kovács 2015. 153. Válaszul III. Miklós pápa 1278. október 7-én bullát állított ki,
melyben a Szentatya említést tett a  kunok között már eddig is működő ferencesekről, és
felszólította az akkori tartományfőnököt, Adorjánt, hogy küldjön a kunok közé újabb hit-
térítőket (Szántó 1974. 11). (Az adatot egyébként Szántó nem a steppén maradt kunokkal
kapcsolta össze, hanem azt az alföldi kunokra vonatkoztatta.) Közvetett adatok szerint a fe-
rencesek már ezt megelőzően is térítettek a kunok között – forrásaink (Rubruk útijelentése
és IV. Bélának Ottó, páduai püspökhöz írt levele) 1254-ben és 1261-ben említik a rend tagjait
(Szántó 1974. 10–11).
64  Kovács 2015. 152; Kovács 2017. 56.
65  Sándor 2017. 262.
66  Sándor 2017. 258.
67  Sándor 2017. 262. Györffy György vizsgálatai szerint a Codex Cumanicus tartalmát
1294–1295-ben jegyezték fel, ma ismert datált és bevezetéssel ellátott alakjában 1303-ban
írták le, és erről a század harmincas éveiben készítették a kódexből ismert másolatot. A je-
lenlegi szöveg tehát az eredeti szöveg másodszori átirata (Györffy 1990. 227).
268 Katona-Kiss Attila – Bíró Gyöngyvér
Ekkor indult meg az alföldi kunok közötti újabb térítési hullám is: 1348-ban
Nagy Lajos király leiratot eszközölt ki VI. Kelemen pápától, aki utasította a magyar-
országi ferencesek elöljáróját, Márton tartományfőnököt, hogy „a kunsági részekre
a  hitetleneknek katolikus hitre térítése végett” küldjön ki szerzeteseket.68 „Úgy látszik
azonban, hogy nem lett kellő sikere ennek az intézkedésnek, mert Lajos király még 1354 körül
is sürgetve kérte VI. Ince pápát, hogy a kunok megtérítéséről gondoskodjék. A pápa a feladat
elvégzésére újfent a minoritákat küldte ki.”69 A ferencesek munkájáról Küküllei János,
I. (Nagy) Lajos király életrajzírója is említést tett krónikájának XLVI. fejezetében.
Eszerint Lajos király „gondoskodott a kunok tatár szertartás iránt elkötelezett népének kato-
likus hitre térítéséről, eljárva az Apostoli Szentszéknél Szent István király példájával, akit az
isteni gondviselés választott ki arra, hogy Magyarországon az új hit alapját megvesse, és aki
a hívők szívét az apostolok után égi esővel lelkiekben öntözte Isten nevének dicsőségére, hogy
terjedjen a keresztény vallás. E keresztény hitre már kioktatott nép számára – az Apostoli
Szentszéktől nyert felhatalmazás alapján – minorita rendi testvérek végezték a lelki ápolást,
látták el a plébánosi jogokat, és szolgáltatták ki az egyházi szentségeket, és azok a hitben nap-
ról napra erősödnek.”70 Ezzel kapcsolatban fontos jeleznünk, hogy az általunk vizsgált
csattípus Kárpát-medencei divatja (a 14. század középső és utolsó harmada71) töké-
letesen illeszkedik a ferences térítés időszakához.
A térítő testvérek nemcsak a kun nyelvet bírták – ismerték a székely rovásírást
is. A székely írás „létezéséről a 13. századból, betűiről, írásmódjáról, helyesírásáról a 15.
századból vannak első ismereteink” – írta Róna-Tas Andrást idézve Hakan Aydemir,
hozzátéve, hogy „a székely rovásírás történeti fejlődése főbb állomásainak rekonstruá-
lása szempontjából is fontos adalékokkal szolgálhat ezen kun rovásemlék” – „így magától
értetődik a tárgy jelentősége”.72 Erdélyben gyakorlatilag a rend magyarországi tör-
ténetének kezdetétől jelen voltak a  konventuális ferencesek,73 1260-ban már kü-
lön erdélyi őrségük (custodia) volt.74 A  ferencesek között egy idő után biztosan

68  Szántó 1974. 12; Gyárfás 1992. 485.

69  Györffy 1925. 768.
70  Küküllei 2000. 36. Bár Kristó Gyula szerint a fejezetben említett kunok közötti térí-
tés a kumániai kunokra vonatkozik (Kristó 2000. 78, 358. jegyzet), magunk a régészeti kuta-
tás értékeléséhez csatlakozunk, mely szerint éppen a ferencesek 14. század közepén indult
„térítőmunkájuk tárgyi bizonyítékai a  nyolcszög öt oldalával záródó szentélyű, egyhajós, gótikus
stílusú falusi templomok felépítése a kun és jász szállásokon, általában a szállástemetők területén”
(Selmeczi 1992. 179). Vö. Szántó 1974. 17–18.
71  Hatházi 2004. 97.
72  Aydemir 2002a. 160; Aydemir 2002b. 207.
73  A  rend még Assisi Szent Ferenc életében kettészakadt a  kötelességükké tett sze-
génység gyakorlásának módjára nézve. Az „enyhébb nézetű” konventuálisok állandó évi
jövedelmeket és ingatlanokat (földeket, réteket stb.) fogadtak el „az apostoli szentszék nevé-
ben” – mert mindezekre nézve a tulajdonjog a római egyházé volt. Ezzel szemben a „szigo-
rúbb nézetű” obszervánsok nem bírtak sem jövedelmekkel, sem birtokokkal, hanem csak
alamizsnából, azaz mindennapi fáradtságos munkájuk díjából éltek (Szabó 1921. 49–51).
Bár a magyarországi rendtartomány kezdettől fogva az enyhébb irányzatnak az életmódját
követte, de a 14. század középső harmadában Erdélyben is megjelentek az obszervánsok
(Szabó 1921. 63–64, 104).
74  Szabó 1921. 63; Boros 1927. 29; Sándor 2017. 259. Boros Fortunát szerint a ference-
sek eleve azért ültek meg igen hamar Erdélyben, mert a Magyar Királyság ezen része volt

Újabb adatok a karcag–orgondaszentmiklósi csat kérdésköréhez 269
voltak, akik ismerték a székely ábécét – még naptárt is készítettek vele: ez a híres
Bolognai Rovásemlék leghosszabb egysége.75 Ennek korát a legújabb kutatások
ugyan a 15. század második felére teszik, de a székely naptárnak nemcsak latinból
fordított latin betűs magyar előképe volt, hanem székely írással készült is. Ennek
korát ugyan nem lehet megállapítani,76 de talán van jelentősége annak a ténynek,
hogy a székely naptár nem tartalmazza más, a 13. század után szentté avatott szent
emlékünnepét, csak az 1444-ben elhunyt Bernátét, aki az obszerváns ferencesek
első szentje lett (1450).77 Magunk nem kívánunk állást foglalni az emlék székely
írásos előzményének korát illetően, csupán arra akartunk rámutatni, hogy nehéz-
ség nélkül elképzelhetőnek tartjuk olyan ferences testvér vagy testvérek jelenlétét
a XIV. század közepén az alföldi kunok közötti misszióban, aki vagy akik nem-
csak a pogányok nyelvét ismerte, ismerték, hanem a székely betűket is. Így lehet
magyarázatot adni arra a  különös jelenségre, hogy a  kunok között a  14. század
közepén, illetve annak második felében felbukkannak a székely ábécé egyes jelei.
Bár a  ferences lelkigondozás anyanyelv-központúsága önmagában is indokolja
a székely jelek iránti érdeklődést,78 mégis kérdés marad: mi célból vésték a térítő
testvérek ezekkel a jelekkel az olcsó másolatokra az „Ave Maria-csatokon” feltűnő
vallásos szövegeket?
Nem a székely rovásjeles orgondaszentmiklósi, hanem általában a kun temet-
kezésekkel szorosabban vagy lazábban kapcsolatba hozható gótikus feliratos csa-
tokkal összefüggésben már Fogas Ottó is utalt a ferencesek lehetséges közvetítő
szerepére. Megfigyelése szerint ezek a viseleti elemek nők vagy kisleányok sírjai-
ból és jellemzően a medence tájékáról kerültek elő – habár a középkori Európában
alapvetően felsőruházat (köpeny) összefogására szolgáltak, tehát övcsatként való
használatuk a tárgy anyaga és mérete miatt nehezen elképzelhető. A jelenség ér-
telmezéséhez Fogas bevonta a vizsgálatba a kun női ősszobrokat, amelyek ábrá-
zolásain az övre egymás mellé függesztett használati tárgyak (fésű, kés, erszény
vagy készségtartó zacskó stb.) mellett bajelhárító vagy óvó-védő funkcióra utaló
amulettek is megtalálhatók. Következtetése szerint „ez felveti annak lehetőségét, hogy
a keresztény kultúrához kapcsolódó, általában vallási szöveget tartalmazó csatok – a po-
gány hitvilághoz alakítva – a korábban viselt, de a kereszténységgel már nem összeegyez-
tethető amuletteket helyettesíthetik.”79
Mivel a  radványi rovásfeliratos csat nem a  medence táján, hanem a  mellkas
jobb oldalán került elő, továbbá mivel nem vagyunk arról meggyőződve, hogy
minden feliratos kerek csatot a kunokhoz kellene kötni, nem tudjuk maradéktala-

a legközelebb a kunokhoz, akik térítésére elindultak (Boros 1927. 28).

75  Sándor 2017. 161–164, 279. Magára a Bolognai Emlék egészére lásd: Sándor 2017.
139–140, 177–186. A rovásemlék ferences kötődésére lásd: Sándor 2017. 201–206.
76  Sándor 2017. 213–215.
77  Sándor 2017. 202, 211.
78  Sándor 2017. 278.
79  Fogas 2009. 156, 160–161, 174, 6. kép. A szerző „a pogány-keresztény átmeneti szinkretikus
vallási képzetek szép kun példájaként” utalt a Perkáta–Kőhalmi-dűlő kun szállástemetőjének
140. sírjából napvilágot látott jelenségre, ahol a tarsolyt díszítő gyöngyök, róka- és halcsont
amulettek között jelen van egy 13. századra keltezhető kijevi típusú ereklyetartó mellkereszt
másodlagos felhasználású függesztőtagja is (Fogas 2009. 161, 113. jegyzet). Vö. Hatházi
2004. 122–124.
270 Katona-Kiss Attila – Bíró Gyöngyvér
nul elfogadni Fogas Ottó érvelését, azonban magunk is úgy véljük, hogy a három
ugyanolyan székely rovásjelekkel, de kun nyelven „megírt” csat a pogány-keresz-
tény átmeneti vallási állapotban lévő kunokhoz tudatosan került, és szándékoltan
az ő részükre vésték az egyszerű lemezből kivágott csatkarikákra a  rajtuk lévő
rövid szöveget. A  tárgyak ilyen módon való előállítása mögötti gondolati hátte-
ret talán a  11. századi rovásfeliratos pántgyűrűk analógiájára lehet elképzelni:
a jellemzően a 11. századra keltezhető „rovásgyűrűk” kapcsán Szőke Béla Miklós
és Vándor László arra a  megállapításra jutott, hogy azokat talán az ún. Thebal-
gyűrűkkel lehet párhuzamba állítani, amelyek a  12. század elején jelentek meg
Nyugat-Európában. Ezek „gutaütés, szélhűdés, hőguta, köszvény, csúz és egyéb
reumatikus megbetegedésekkel szemben védték viselőiket” és nem lehetetlen,
hogy a  „rovásgyűrűk” is hasonló funkciót töltöttek be. Azonban míg előbbiek
megfejthető szövegűek, addig utóbbiaknál „még akkor sem hámozható ki a feliratból
értelmes szöveg, ha azt latin, görög vagy héber betűkkel írták. Úgy tűnik tehát, hogy e gyű-
rűk varázsereje magukban a betűkben rejlett, a betegségekkel, rontással szemben a betűk va-
rázsereje védett. A varázserőt fokozhatta, hogy különböző írásrendszerekből vették
át a  betűjeleket, sőt maguk a  készítők találtak ki új, az írásjelekre emlékeztető
jeleket, esetleg már csak ezekből állították össze a »feliratot« – hogy az ártó szelle-
meket még nagyobb feladat elé állítsák, s amíg a betűjelek és a jelsor megfejtésével foglal-
koznak, nem jut idejük és erejük a gyűrű viselőjére. Valószínűleg az ártó pogány szellemek
elrettentésére vésték majd minden gyűrűre a kereszt jelét is. Úgy tűnik, nem véletlen, hogy
e gyűrűk éppen az utolsó pogánylázadások leverése után (1061) tűntek fel nagy számban
az egész ország területén. Olyan eszközre lelhettek bennük, mellyel újabb tevékenységi te-
rületüktől foszthatták meg a pogány sámánokat, orvosokat. Terjesztőiknek a térítő papokat
tartjuk, akik mint láthattuk, gyakran már a templom köré temetkező híveik között árulták
ezeket a varázsgyűrűket.”80
Mindezeket figyelembe véve úgy gondoljuk, hogy az újabban előkerült két ro-
vásfeliratos csat talán arra is mutathat, hogy olyan területeken is számolhatunk
kun maradványokkal, amely földeket – a Maros–Körös közét – elvileg az 1282-ben
vívott hódi csata után kiürített az itt megszállt, ismeretlen nevű kun nemzetség.

80  Szőke – Vándor 1987. 73.


Újabb adatok a karcag–orgondaszentmiklósi csat kérdésköréhez 271
Irodalom

Aydemir, Hakan
2002a Új kutatási irány a  kun-magyar nyelvi kapcsolatok terén. In: Bánkiné
Molnár Erzsébet – Hortiné Bathó Edit – Kiss Erika (szerk.) Jászkunság
kutatása 2000. Tudományos konferencia a Kiskun Múzeumban (2000. szeptem-
ber 21–22). Jászsági könyvtár 5. Jász Múzeumért Alapítvány, Jászberény–
Kiskunfélegyháza, 155–166.
2002b Kun-kipcsak elemek a  moldvai csángó nyelvjárásban. Magyar Nyelv
XCVIII/2. 198–211.

Boros Fortunát
1927 Az erdélyi ferencrendiek. Szent Bonaventura Könyvnyomda, Kolozsvár.

Crişan, Ioan
2016 Consideraţii cu privire la colonizarea cumanilor în Bihorul medieval.
Arheologie, onomastică, toponimie. Crisia XLVI. 13–24.

Csallány Dezső
1955 Rovásírásos gyűrűk Magyarországon. Archaeologiai Értesítő 82/1. 79–85.

Dávid Katalin
2003 A kereszt mint jel és ereklye az Árpád-kori Magyarországon. Haza a magasban –
Előadások a Szent István Társulatnál 8. Szent István Társulat, Budapest.

Fogas Ottó
2009 A gótikus feliratos csatok európai elterjedése. In: Rosta Szabolcs (szerk.)
„Kun-kép” A  magyarországi kunok hagyatéka. Tanulmányok Horváth
Ferenc 60. születésnapja tiszteletére. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
Múzeumi Szervezete, Kiskun Múzeuma, Kiskunfélegyháza, 147–174.

Gyárfás István
1992 A  jász-kúnok története III. Hasonmás kiadás. „A Jászságért” Alapítvány,
Budapest.

Györffy György
1990 A magyarság keleti elemei. Gondolat Kiadó, Budapest.

Györffy István
1925 A kunok megtérése. Protestáns Szemle XXXIV/10. 669–681.

Harmatta János
1983 Egy avar méltóságviselő pecsétgyűrűje. Antik Tanulmányok XXX/2. 249–
256.
272 Katona-Kiss Attila – Bíró Gyöngyvér
Hatházi Gábor
2004 A  kunok régészeti emlékei a  Kelet-Dunántúlon. Opuscula Hungarica V.
Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest.
2005 Sírok, kincsek, rejtélyek. Híres középkori régészeti leletek Kiskunhalas környékén.
Thorma János Múzeum – Halasi Múzeum Alapítvány, Kiskunhalas.

Havassy Péter (szerk.)

1996 Zúduló sasok. Új honfoglalók – besenyők, kunok, jászok – a középkori Alföldön és
a Mezőföldön. Gyulai Katalógusok 2. Erkel Ferenc Múzeum, Gyula.

Kiss, Attila
1970 11th Century Khazar Rings from Hungary with Hebrew Letters and Signs.
Acta Arch. Hung.= Acta Archaeologica Acaddemiae Scientiarum Hungaricae
22. 341–348.

Kovács Szilvia
2015 A  ferencesek és Jajlak katun. Tóber Márta – Maléth Ágnes (szerk.)
Középkortörténeti tanulmányok 8. A  VIII. Medievisztikai PhD-konferencia
(Szeged, 2013. június 17–19) előadásai. Szegedi Középkorász Műhely,
Szeged, 151–162.
2017 Egy elfeledett magyar ferences passiójáról. Vallási problémák az Arany
Hordában. Acta Historica 139. 55–65.

Kristó Gyula
2000 Jegyzetek. In: Küküllei János: Lajos király krónikája. Fordította, az utószót és
a jegyzeteket írta Kristó Gyula. Osiris Kiadó, Budapest, 65–87.

Küküllei János
2000 Lajos király krónikája. Fordította, az utószót és a  jegyzeteket írta Kristó
Gyula. Osiris Kiadó, Budapest.

Mészáros Gyula
1936 Rovásírásos kun nyelvemlékek. Népünk és Nyelvünk VIII/11. 161–178.

Pálóczi Horváth András

1989 A Balota pusztai középkori sírlelet. Cumania 11. 95–148.

Sándor Klára
2017 A székely írás reneszánsza. Typotex, Budapest.

Selmeczi László
1971–1972 Karcag – Orgondaszentmiklós /Szentmiklósi halom/ kun szállástemető
ásatása, XIV–XVI. század. 1971–1972. évi ásatás, Selmeczi László feltárása.
Ásatási dokumentáció. Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adattára XIII.
196/1973. Ltr. sz. 10109.

Újabb adatok a karcag–orgondaszentmiklósi csat kérdésköréhez 273
1973 Karcag–Orgondaszentmiklós ásatási jelentés 1973. Selmeczi László XIV–XVI.
századi nagykun szállás temető ásatása. Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti
Adattára VI. 68/1978. Ltr. sz. 11424.
1992 Régészeti-néprajzi tanulmányok a jászokról és a kunokról. Folklór és etnográfia
64. Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszék, Debrecen.
1996 Régészeti ásatások a  Nagykunságon. In: Havassy Péter (szerk.) Zúduló
sasok. Új honfoglalók – besenyők, kunok, jászok – a  középkori Alföldön és
a Mezőföldön. Gyulai katalógusok 2. Erkel Ferenc Múzeum, Gyula, 57–66.
2009 A  karcag-orgondaszentmiklósi kun szállástemető régészeti kutatásának
néhány tanulsága. In: Rosta Szabolcs (szerk.) „Kun-kép” A magyarorszá-
gi kunok hagyatéka. Tanulmányok Horváth Ferenc 60. születésnapja tisztele-
tére. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete, Kiskun
Múzeuma, Kiskunfélegyháza, 17–32.
2011 Kötöny népe Magyarországon. Karcag Város Önkormányzata, Karcag.
2013 Őseink nyomában. A  magyarországi kunok Olas nemzetsége és Kolbaz-széke
(1243/46–1686). Nagykun Hagyományőrző Társulás, Kisújszállás.

Szabó György Piusz

1921 Ferencrendiek a magyar történelemben. Adalékok a magyar ferencrendiek történe-
téhez. A szerző saját kiadása, Budapest.

Szabó Kálmán
1938 Az alföldi magyar nép művelődéstörténeti emlékei. Országos Magyar Történeti
Múzeum, Budapest.

Szántó Konrád
1974 A jászberényi ferences templom története (1472–1972). Ecclesia, [Budapest].

Szőke Béla Miklós – Vándor László

1987 Pusztaszentlászló Árpád-kori temetője. Fontes Archaeologici Hungariae,
Akadémiai Kiadó, Budapest.

Vékony Gábor
1987 Későnépvándorláskori rovásfeliratok a  Kárpát-medencében. Életünk könyvek.
Életünk, Szombathely.
2004 A székely írás – emlékei, kapcsolatai, története. Nap Kiadó, Budapest.
274 Katona-Kiss Attila – Bíró Gyöngyvér

1. Az orgondaszentmiklósi csat és felirata

2. A „békési” csat és felirata

3. A radványi csat és felirata