Kétszeres adaptáció a veszprémi Toldi a Forte Társulat előadásában, az egykori Napló székházként ismert

belvárosi irodaház udvarában. Először is adaptáció Arany János eposzának fizikai színházi feldolgozása-
ként, másodszor pedig ennek az előadásnak a nem szokványos és egyáltalán nem színházszerű veszprémi
helyszínre alkalmazásaként.

Olyaténképen
Udvarszínház: Toldi. A Forte Társulat előadása.
Rendező: Horváth Csaba. FORTEpiano udvar, Szabadság tér 15. 2022. július 14., 15., 21., 22.
Az
első változat épp tízéves, és nemrégiben ju-
HÍD-programok a Pannonban
Hangvilla, 2022. január 22–23.
nyekből nőjön ki, és minimalizmusában minden a Toldira, Arany
bilált a 200. előadással. 2012-ben állította szín-
Kétnapos rendezvénnyel köszöntötte a Pannon Várszínház a magyar kultúra napját, amelyet 1989 óta január
22-én ünneplünk annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz
kéziratát. A minifesztivál-sorozat az évenként megrendezett kortárstánc-fesztivál eseményei közötti űrt
hivatott áthidalni, hogy közben se maradjunk fizikai színházi programok nélkül.
János remekművére mutasson, azt jelenítse meg a szó legteljesebb
padra Horváth Csaba az akkori fizikai színház értelmében, vagyis jelen időben és jelen helyen juttassa szóhoz ér-
Lélek, jelenlétAz első nap a Forte Társulat (koreográfus:
Horváth Csaba) Bartók és Ady című produkci-
Alice Kódországban. Ladik Katalin performansza. HÍD – Vajdasági alkotók Veszprémben.
Hangvilla, 2021. november 19.
„A nő bukdácsol, vánszol, cipel, vánszorog transzcendens terhével. (…) Íme a Hold szolgáló leánya… Hová

óját láthattuk, amely a két halhatatlan művész

a kékfenébe vigyem most túl a kárpiton? A végzetes vizualitás végzetes modalitásába. A nő, a nő, a nő…”
(Joyce: Ulysses).
A performansz műfajának definiálása nem tűnik egyértelműnek.
Mezőösszefüggésében ott van az akcionizmus, a happening, a
Lakomájában, Arisztophanész elbeszélésében a csodálatos, gömb
alakú férfi-férfi, férfi-nő, nő-nő androgünökkel, akiket hübriszük

világa között épít hidat. Bartók ismerte Ady

body art, a fluxus. Performansznak nevezik, amikor Marina Abra- miatt Zeusz kettévágott, s akik azóta is a másik felüket keresik
mović négy napon át, 8-8 órában egy véres, rohadó állatcsonthal- önmagukként. Ladik Katalin olyan itt a kezdetnél, mint egy idős
mon ülve a csontokat tisztította énekelve, míg a balkáni háború mestert ábrázoló japán tusfestmény alakja (mondjuk egy Miya-
és a családja vetített képei vették körül (Balkan Baroque), perfor- moto Niten-képen), vagy mint az egyik utolsó Rembrandt-önarc-

munkáit: Op. 16-os dalciklusát a költő öt ver-

mansznak nevezik, amikor Marina Abramović hat órán át passzí-
van hagyta, hogy a „közönség” (az esemény végére az emberek)
számtalan felkínált eszközzel vagy azok nélkül azt tegyenek vele,
amit akarnak, amit meg is tettek a simogatástól a ruhaletépé-
sen át az összevagdosásig/szurkálásig (Ritmus 0). Utóbbit van,
képen az öreg Rembrandt, amint visszafordulván egy mosollyal
kinéz ránk a képből. Az androgün-téma az egész élet(mű) egyik
alapvető motívuma, de nem csak az eredeti összefüggés szerint
(lásd pl. Tesla és a lélektárs galamb audiovizuális oratóriumát).
Belsővé is válik, a személyiség hasadásait, personáit/árnyéka-

sére komponálta; Kocsis Zoltán Bartók-kvar-

aki inkább talán happeningnek tekintené, amelynek van egy erős it is jelentheti. „A szigetre magammal viszem újvidéki, budapesti

szakos tanítványaival a Színház- és Filmmű-
indítása, aztán az interakcióban egy spontán történése, a szer-
kesztettség pedig „csak” abban jelentkezik, hogy a művész eltökél-
ten nem reagál (csak a végén mozdul meg és indul el az előle futó
emberek felé). Hasonló, és mégis nagyon más lehetett Ladik Ka-
vényesen. Mindennél erősebb jele ennek, hogy a jó kétórás előa-
és szigetlakói énem valós bizonyítékait, a három nőszemélyt, aki
bennem lakozik: a Szerkesztőnőt, az Üvegezőnőt és a Művésznőt.
A most következő oldalakon közreadom mindhármuk írásait, ta-
lán ezekből az áttűnésekből végül összerakom magamat” (Lakha-

tettekről szóló előadásában (Youtube) pedig

talin Change art akciója, szintén az érdeklődők bevonásával, ám
a kommunikációra, a szellemi-lelki találkozásra építve. Izgalmas
műfajpélda az általa is – regényében – megidézett Triceps-perfor-
mansz, amikor a művész 40 évesen negyven, archetípusok men-
tén tagolt napon át éhezett egy szárnyas, zárt ketrecben – amely
tok az arcodon? – Hvari napló).
A végső ponton, a befejezésben a gyermek Alice, miután
sikertelenül próbál kijutni Kódországból (a ragacsos láthatat-
lan falak megszilárdultak), egy széken állva tapogat, keres, és
kifelé beszél/kiabál – hang nélkül, a zárlat valóban süket, már a

egyenesen azt állítja, hogy az Ady-élményt a

folyamatnak megvolt a dramaturgiája és a kiszámíthatatlansága is. tengernek sincs hangja, az utolsó mondatát a szájáról olvasom:

Séd, 2021. 6. sz., 36. old.

(„Az éhezésnek, a ketrecnek saját játékszabályai vannak, amiket „Ki akarok menni!” És mintha nem maradna más, csak a hang
csak akkor ismersz meg, ha benne vagy. Kívülről hiába tervezi az nélküli sikoltás, a kikerekedett szem és száj. Az utolsó, amit va-
ember – nem az fog történni.” T.) Az előadás utáni beszélgetés so- lóban hallunk tőle, egy mindig másként – játékosan, recsegőn,
rán Ladik Katalin úgy fogalmazott: a performansznak mindig van tanácstalanul, dühösen, kislányosan stb. – hajtogatott mondat

zeneszerző más műveiben, pl. a 2. vonósné-

forgatókönyve, váza, ugyanakkor improvizatív, állandó alakulás a más performanszból, szövegekből átemelve: „Mi a kőhíd? Mi a
léte, s a változások alapvető mozzanatokat is érinthetnek. A test az kőőőőhíííííííd? Miiiiii aaaaaa kőőőőőőőhííííd?”, és ismét: „Mi a
alkotás tárgya és médiuma. kőhíd?” A jelentést kiüresítő zen mantra, ha van is, nem sikeres,
A HÍD minifesztivál első eseménye is igazolja a mondotta- ha a lélek a vázolt végállapotba jut. Az indítás és zárlat távolsága

HÍD – gyesben gondolta tovább.

kat: Alice című performansza már a ’80-as években is volt Ladik felerősíti az előadás honlapon olvasható ajánlásának egyik mon-
Katalinnak, sokkal több kellékkel, vetítés nélkül, de több fény- datát (s így a többit súlytalanabbá is teszi): „Van-e kiút önnön
nyel, más dramaturgiával – ugyanakkor a mostani multimediá- kódlabirintusunkból?” Számomra ebből a nézőpontból értelmez-
lis előadásból is ismerős tárgyakkal, motívumokkal (az androgün hető a performansz.

Vajdasági alkotók Veszprémben

parókafej, a fehér esernyő, a tüllök és nejlonok). Aztán megjelent A két végpont között látom, min megy keresztül az, aki

Az első részben (5. vonósnégyes) a tán-

A Pannon Várszínház szervezésében háromnapos
Kódország és egy új Alice, elindult a redukálás, a motívum-me- megy. Az út befelé halad – ahogy már Novalis is mondta. A kér-
tamorfózis folyamata – és a változásoknak még nincs vége. Ese- dés, hogy hova érkezik. Felszabadít és szárnyakat ad, szabaddá
tünkben mindjárt a kezdetnél megjelenik az improvizáció: a tesz? A Kódországba induló sötéten játékos, bölcs nevetésű asz-
technika spontán fricskája miatt újra kell indítani az előadást, de szony egésszé tudja találni és élni magát? „A lehetséges aktualizá-
mégsem.fesztivál
Az időskeretében láthattunk,
Alice már beküzdötte hallhattunk
magát Kódországba, olyan
az- vajdasá-
lódik mint lehetséges” (Joyce). A visszafiatalodás, pontosabban a

cot a Mendelssohn Kamarazenekar élő zenei

gi alkotóművészeket, akik több művészeti ágban tán is
a váratlanul
világhírű süket világból kiküzdi
alkotóknak magát, hogy
számítanak. újra nekiin-
A három nap kezdő visszafelé
és élés Lewis Carroll Tükörországában is ott van, s ahogy a
duljon a hangok, képek, emlékek felé. Semmi nem szakadt meg, Fehér Királynő mondja: kezdetben szédül tőle az ember, de „van
végpontját két színpadi produkció jelentette: november 19-én, pénteken Ladik Katalin Alice Kódországban
csak folytatódott. egy nagy előnye is: az embernek mindkét irányban működik az
című performanszával kezdődött, és Nagy József társulata OMMAkitüntetetten
A dramaturgiában című táncszínházi
fontosnakelőadásának
érzem az in- vasárna-

vészeti Egyetemen. Pontosabban a „színpad” dásban elhangzik a teljes mű, az előhang két versszakát leszámítva
pi bemutatójával zárult a minifesztivál. Pénteken
dításLadik Katalin
és a zárlat és Ladányi
képi, színészi István előadás
megformálását. Közösutáni, szombaton
a kezdet-

kíséretével élvezhettük. Az 5. vonóskvartet-

pedig Tolnai Ottó, Nagy József és Géczi Jánosbenbeszélgetése
és a végben,idézte megaazt
hogy Alice a világegyetemet,
nézők felé beszél, ám az, aminek
ahogy Ókani-
ésaminek
zsa, Újvidék, Párizs és Budapest a központja, és amiről beszél, teljesenvégpontjai
határtalan más. A nagyvalahol
táskájával, esernyőjével,
Tokió és Bogotá körül
barátságos kalapkájával a fején lassan ballagó idős asszony a sö-
sejthetők. Erre az élénk emlékek jelenné varázsolható történeteiből, apró részletekből épülő monumentális
tét előtérben tanító kézmozdulattal, szinte nevetve mondja el a
képekkel teli világra most egy rövid időre Veszprémben is rácsodálkozhattunk.
kivetített verset:

tet Bartók legtökéletesebb szerkezetű vonós-

Ladik Katalin költő, képzőművész, szí- a kés
ból előrehúzódó fóliafátylak, a fehér eser- ha kettévágjuk fontos
felidézésében a kislányt
szerepe volt a kódok
nésznővel bemutatója után Ladányi Ist- ha kettévágjuk
nyő és a szék. A gépről a körtét
szóló kísérőzene avizuális
piros hajú körte
és akusztikai megjelenítésének. Az
ván költő, kritikus, irodalomtörténész és a hangkulisszakénta piros is, hajú
zeneikislány
kíséretként nem fog sírni
előadás többé jellegéből adódóan,
performansz
Séd • 2021. 6. szám

beszélgetett. Elsősorban a nőiség miben- nem fogJoyce-írások-

is megjelenő, a meséből, sírni többé mint egy jó mesét, ilyen formájában csak
 

négyeseként tartják számon (Farkas Zoltán,

létének, megjelenésének, megélésének ból, illetve saját költeményekből
Az első pillanatra kiemelt itt és most
– az előadásmód miattélhettük át.
is – morbidnak
hangsúlyos kifejeződéséről volt szó a da- vendégszövegektűnőnagy
szöveg része is készen
teljesen más volt
arcát mutatja, ha Tolnai
nemOttó, Nagyelmon-
élvezettel József és Géczi Já-
már. Több kelléket használt. Hosszú
dott, provokáló, szü- horroreseményként,
naturalisztikus nos beszélgetése ahanem fiatalkoria emlékek fel-
net után, amikor felújította
tapasztalat a darabot, egy-
haiku-montázs idézésével
szerkesztésű, kezdődött.
archetipikus Tolnai Ottó kiváló
bölcsessége-
szerűsödött ként
a színpadkép,
tekintünktöbb kelléket olvasatban:
rá. Egyszerű mesemondó,
annak jó,neki köszönhetően
aki/ami egy- megele-

Bartók Emlékház, Youtube). A „híd forma”

elhagyott, ésbena körülötte élő világ változá-
van, és egészben is marad, s nem venedett számunkra
az történik a Tisza-parti
vele, mint Platón kisváros,
sait leginkább abban tudta kifejezni, hogy a régi Ókanizsa (Magyarkanizsa), ottho-
a mindenütt
36 elszaporodott vonalkódok- nosan mozoghattunk vezetésével Párizs
ból és QR kódokból a színpad hátsó falá- és általában Európa művészvilágában, de

Séd, 2021. 6. sz., 39. old.

ra vetített új vizuális hátteret alakított ki. az elhagyott bácskai tanyasi házak bomló

tükörszimmetriája (a 3. tétel a szimmetria-

Az előadás mai változatában egy kalapba, falain található egykori falfestések részle-
csipkés fehér ruhába öltözött szemüveges teivel és egy hosszú becsei fehér fal szén
öreg hölgy, kezében fehér ernyővel, piros karcolta fekete jeleivel is megismerkedhet-
rabban. A nőiség megértése, felvállalása kockás nagy műanyag bevásárlószatyorral, tünk. Mindezt azért mesélte el, hogy Nagy

tengely, amelyet a 2. és a 4. tételek belső, az 1.

Ladik Katalin művészetében a kezdetek- csodálatos világra bukkan, ahová csak egy József fényképészi és koreográfusi művé-
től, a hatvanas évektől fontos szerepet ka- nyúlós, ragacsos közeg legyőzésével léphet szetének jelentőségét érzékeltesse velünk.
pott. Ő nem feminista értelemben, hanem be. Vetített kódok, vízcsobogás, fóliafátylak Nagy József többnyire csendben, figyelem-
emberi szempontból tartotta igazságta- Zsigerekig
varázsbirodalmában átlényegülfelkavaró, mondhatni:
a kifeszített spirituális
mel hallgatta élmény
a történeteket, helyeslő- lehettek azok, akik megnézték a HÍD – Vaj-
néharészesei
lannak, hogy kezdetben az újvidéki, erő- kötélről vörösdasági
esőkabátban alkotókfüggőVeszprémben
bábfej enháromnapos
vagy helyesbítésként röviden hozzászólt,
programsorozat keretében a Hangvillában bemutatott OMMA

és az 5. külső burokként fognak közre) itt az

sen férfitúlsúlyú irodalmi közösségben őt rekvizitumainak átvételével. Egy pillanat- szívesen ecsetelte, miért szükséges, hogy tíz
című táncprodukciót.

Amit néznek, amit látnak

nem alkotóként, hanem elsősorban muta- ra mintha köldökzsinór kötné össze őket, éven át visszajárjon a tanyasi házak omló

idézőjelbe kívánkozik itt, az ősváltozat ugyan- mind a tizenkét ének, nincs dramaturgi húzás, hozzáírt dialógus,
tós nőként tartották számon. Az abban az aztán megindul az öreg hölgy megfiata- falain újabb és újabb rétegekből felmerülő
időben radikálisnak számító versestjeivel, lodásának folyamata. A kislánynak hiába részletek fényképen való megörökítése cél-
melyek nem egyszerűen szépen deklamált nyújtott párnaszív vörös harisnyává, majd jából, de igazán akkor nyílt meg, amikor a

egyes tételeken belül is érvényesül: a témavari-

versmondást jelentettek, hanem perfor- karjaira húzva szárnyakká változik, a ka- Tolnai Ottó által korszakos jelentőségűnek
mansz-előadásokat, melyeket rövid sá- lap a szatyorba
OMMA. kerül, azRendező-koreográfus:
öreges kontyból tartott OMMA
Josef előadásról
Nadj. HÍD esett –
szó. Elme-
Vajdasági alkotók
mánszertartáshoz hasonló, félmeztelenül két oldalsó copf lesz, magára ölti a vörös sélte, hogyan választották ki az afrikai tán-
előadott jelenet zárt le, műveinek értéké- esőkabátot.Veszprémben.
Élvezi a mesevilágban Hangvilla,
létezést. 2021.
cosokatnovember
az előadáshoz,21. mennyiben gátolta
re akarta felhívni a figyelmet. Hangköl- Így, kavargó emlékektől,
Hosszú utat jártálmoktól, vágyak-
be a jelenleg és késleltetésével
Franciaországban dolgozómégisNagy hogyan segítette a lélek: kollektív és személyes önértelmezés, amelyből
test, nyolc

ációk fordított sorrendben, egymás tükörképe-

tészeti előadásaival nemzetközi hírnévre tól elvarázsoltan
József térne
(Josefvissza
Nadj),a amásik, való(Magyarkanizsa)
délvidéki Covid-járvány az előadás
születésű szí-érlelését,mindenki
és mi- kiveszi a részét és hozzátesz a maga egyénisége, kulturá-
tett szert, de hangsúlyozta, hogy a kortárs világba, ahonnan jött. Az eddigi előadá-
nész-rendező-koreográfus kor kezdődött
a világhírnévig. Színházielpályafutását
megfogalmazódnilisbenne és táncos háttere alapján; együtt, egymás segítségével, a közösség
művészetekre (beleértve a színházi világ sokhoz képest talán a legnagyobb
a Szkénében kezdte, majd válto- az előadás
tanult Marcel terve. Nagyon
Marceau-nál és Eugene szép volt,inspiráló
ahogy közegében (a koreográfus által irányítottan) merülnek alá
újdonságait is) sokkal nyitottabb szerb kö- zás, hogy láthatatlan
Decraux-nál fal mímet
akadályozza
és mozgást, leírta, mekkora
meg a de kapcsolatba kerülthatással volt rá, amikor
a bhuttóval, af- a tudatnak már nincs hatalma, és fedezik fel az egyéni és a
oda, ahol
zönség hamarabb befogadta, mint a jugo- visszatérést. Pantomimes mozdulatok idé- rikai utazása végén, búcsúzásképpen meg- tudattalan mélységeit a tánc nyelvén és vokálisan. A moz-

ként jelennek meg. Ligeti György a változatos

a kontakttánccal és az akrobatikával is. Már első rendezésével (Pe- kollektív
szláviai magyar, Magyarországon pedig zik meg a hiábavaló
kingi kacsa, erőfeszítést, megkísérli
1987) felkeltette szervezték
a színházi számára egyetlen
világ érdeklődését. Számos afrikaigást
táncos
ugyanis emberi hangok kísérik: a folyamat közös légzészené-
a hivatalos körök sokáig makacsul csak a a szék segítségével
elismerést a kötél
kapott,fölötti átkeléstpéldául
2001-ben is, estjét. Ezután
elnyerte biztosan
az Európai tudta, hogyvel
Színhá- a feke-
indul, majd fokozatosan szólók és kórusok épülnek: az ösztönök
„meztelen költőnőként” ismerték. az út visszafelé nem járható. AEurópa-nagydíját
zak Szövetségének varázsvilág te(Taormina),
afrikaiak táncában rejlő, máshozlegmélyéről
amit koráb- nem előhívott, egyre felszabadultabb, artikulálatlan hango-
Az Alice előadást először a nyolc- ban olyan kiválóságok kaptak meg, mint Peter Brook vagy Ariane kon keresztül eljutnak – feltételezem – saját nyelvükön, de kórus-
vanas években mutatta be, akkor még a

hangnemek tökéletes megvalósítását emeli ki

Lewis Carroll által írt mese más értelme-
zése volt fontos számára. Már akkor az ar-
chetipikus jelképek gazdagsága volt vonzó,
Mnouchkine. Ugyanebben az évben a Francia Köztársaság a Be-
csületrend lovagja érdemrenddel tüntette ki.
Nagy József életeleme a kísérletezés. Az általa rendezett (és
játszott) darabokban alig hangzik el beszélt szöveg, az viszont ma-
ban megszólaltatott szavakig/mondatokig.
A darab egyik fontos hatáseleme – nem meglepő – a zene
és a ritmus. Ez egyrészt az eklektikusan válogatott (jazz-) zenék-
ből (pl.: Tatsu Aoki, Eureka Brass Band, Jigsaw), másrészt a tán-
Séd • 2021. 6. szám

de első előadásaiban a szerep, amit játszott gyarul. Egyedi látásmódú, képzőművész képzettségéből fakadóan cosok keltette hangokból és zajokból, vagy éppen a csendekből
a mesevilágban, ahová betévedt az előadás

„a tragikus vizionálótól az erőteljes, egészsé-

során, az androgün személyt hangsúlyozta
inkább. Már ekkor jelen volt előadásában a
vörös hajú babafej, ami egy színpadot a né-
zőktől elhatároló, keresztben kifeszített kö-
is összművészeti szemléletű rendezései és performanszai a színház
és a tánc ősi, rituális, szakrális formáihoz nyúlnak vissza; bennük
a legfontosabb hatáselem az önmaga és a világ teljességét megélni
és megosztani képes színész/táncos. Egy beszélgetésben (Youtube:
„Varázslók pálcája”, Lábass Endre vendége Nagy József, ELTE, 2013)
épül. Csendből hang, mozdulatlanságból mozgás, semmiből va-
lami: alkotás és teremtés szép dialektikái. Mindemellett a zenével
olykor szinkron, máskor ráfelelő: ellenpontozó, majd késlelte-
tett/aszinkron mozgásritmus eredményeképpen a táncoló testek
is hangszerekké válnak. Zene, tánc és emberi hang (kiegészítve a

ges hangvételen át a groteszkig”. Tipikusan

télről lóg le, a mesében szereplő patakokat arról beszél, hogy nem hisz a rendezői színházban, a munka indu- visszafogott, nem tolakodó fénytechnikával) összeadódik valami
egyszerűen jelző, a hátsó színpad magasá- lásakor nincs végleges koncepciója. Általában azért keres egy fix ősi, archaikus, spirituális élménnyé, amelyben a néző is osztozik:
pontot, számára ez a tér: megrajzolja, hogy milyen térben játszódik a tánc, a színház
39 archetípusa, személyes és kollektív tudattalan

Séd, 2021. 6. sz., 46. old.

a darab. „Hogy mi fog benne történni, az majd kiderül.” Egy da- tartalmakat előhívó szakrális szertartás, amely épp emiatt – hiába
rab mindig másról szól, mint amit előzetesen terveztünk – mond- minden próbálkozás – szavakkal pontosan vissza nem adható.

bartóki, „barbár”, forte hangütés, hajsza, gyil-

is a Színmű játszóhelyként is szolgáló Vas utcai
ja –, bár iszonyúan sokat készül („napi négy-öt óra olvasás”), de ez
„nem a darabra készülés, hanem a felkészülés, hogy az ember min-
dig élesen tudjon reagálni”: önmagára, arra, ahogy rácsodálkozik a
világra. Szerinte a színház még mindig keresi a saját nyelvét, ahogy
az alkotók is. Már eljutott odáig: egyfajta megnyugvás, hogy nem
netán korszerűsítés. De a fenti jellemzők a színjáték lényegét is
A említett interjúban Nagy József többször használja az „őszin-
teség” szót, amikor arról beszél, hogy mit jelent számára a hiteles
színpadi jelenlét. Ez és sok más elem Nagy színházában Grotowskit
idézi, aki szerint a színházi előadás ünnep, rituális megnyilvánulás,
a színész totális önátadása, amit a néző befogad, mintegy részesévé

kos rohanás, szenvedély, majd idill, pentaton népdaltöredékek,

tudja, honnan, de majd megérkezik az a kis „bizsergés”, amitől érez- válik a szertartásnak; az ünnepben való maximális jelenlét képvise-
ni lehet, hogy egyszer csak valamitől elkezd működni, mint mikor li az őszinte embert. (A rituális színház nyomában, nol.hu/kritika.)
„kigyullad a fény”, de hogy mitől gyulladt ki, az rejtély. Ám először Valóban: a tánc az előadás végén eksztázisig fokozódik, a táncosok
meg kell szabadulni minden póztól, minden ötlettől, effektustól, szinte kiszakadnak az időből, a mozgásban és vokálisan is kifejeződő

felsejlő harmóniák küzdelme az erőteljes, harcos témákkal; fáj-

amivel addig hatni akart az ember: „Már nem akarok játszani a kö-
zönségnek, most már csak vagyok.”
Ez az intenzív „levés”, a végletekig vitt, az előadás végére eksz-
tázisig fokozódó jelenlét működteti az OMMA című produkciót.
Nyolc táncos az üres térben, különböző országokból: Mali, Szene-
öröm a jelenlét, a tánc (az élet) önkívületig fokozott boldogsága.
Az előadás címe OMMA, amely ógörög szó („όμμα”), jelen-
tése: „szem”, „fény” vagy „valami, amit látnak vagy amit néznek”.
Az előadásban magyarul elhangzó szó: „fekete”. Babits a Fekete
országban egy igék nélküli, tehát mozdulatlan, időtől függetlenül

dalom, panasz, zokogás, majd megtisztulás; konszonáns, harmo-

gál, Elefántcsontpart, Burkina Faso, a kongói Brazzaville, a Kongói
Demokratikus Köztársaság. Közös identitásuk a tánc és az, hogy
fekete férfiak Afrikából. Mezítláb táncolnak, közvetlen kapcsolat-
ban a „földdel”, sok a csúsztató-szökkenő mozdulat, de akármilyen
magasra szökellnek, szinte azt várjuk, hogy végleg sikerül legyőz-
létező világot fest, amelyet csak a nap fényében látunk színesnek.
Az „anyag lelke”, a lényeg fekete, a nap fénye csak a felszínt vilá-
gítja meg, a megismerés (legalábbis racionális úton) lehetetlen.
Ebben az előadásban talán ehhez az időtlen lényeghez, a tudat
előtti világ, az ösztönök mélységeihez jutottunk közelebb a tánc, a

nikus akkordok fölött disszonáns komplementer dallamok; bolgár

niük a gravitációt, a puha talajfogás (légiesen könnyednek látszik, mozgás, a színház segítségével, főleg, ha érzékeink megnyitásával
pedig hatalmas energiát igényel) nem kelt zajt. Mozgásokat indí- átengedtük magunkat az élménynek.
tanak, osztanak meg, ezeket mások átveszik, továbbfejlesztik. Egy Fürj Katalin

ritmusok; egymást hajszoló szólamok; dallamsor, amelyet saját

megtorzult árnyéka követ; majd a banális, szarkasztikus népdaltö-
Séd • 2021. 6. szám

próbatermében készült, abból a térből indult hozzák: hiszen a színház mindig is adottságokkal és korlátokkal
redék a záró tételben, amelyet elsöpör a visszatérő hajsza, roha-
46

nás, mintha a harmónia csak pillanatnyi illúzió lehetne. Ember a

természet rideg éjszakájában, ahol a küzdelem a lét törvénye; ám

Séd, 2022. 1. sz., 30. old.

a zárt szerkezet mégis valami rend jelenlétére utal. „Az egész mű-
vet mély és nemes emberség hatja át” (Ligeti).
Bartók műve nem programzene, és Horváth Csaba ko-
reográfiája sem szűkíthető elmesélhető narratívába. Benedek Mari

ki, annak minimalista környezeti elemeit építi dolgozik, csak ez a megszokott színházi formáknál nem feltétle-
jelmeze, a military-zöld nadrág nem konkrét egyenruha (meztelen
felsőtesttel, mezítláb táncolnak), inkább a harc – férfiasság jelen-
tésmezőt erősíti. Az öt férfi (Fehér László, Gyulai-Zékány István,
Horkay Barnabás, Krisztik Csaba, Widder Kristóf) táncában a
küzdés létállapotként fogalmazódik meg, bár felfedezhetők kato-
nai utalások: alakzatok, kötelékben való előrenyomulás, test test
elleni harc. Elementáris férfierő, könnyedség és virtuozitás; élve-

be az előadásba. A világhálón elérhető régi felvételeken például jól nül tudatosul bennünk, mert ezek a műfajok, szabályok, előadói
zik izmaik feszülését, az együtt létezést, a harci készségek művé-
szi szintre emelését (a mozdulatok artisztikussá válnak, férfiaktól
groteszk, csípőriszáló mozdulatok, az erő, a virtus már-már nár-
cisztikusan öntetszelgő felmutatása); aztán a férfias játék ünnepe
fárasztó, lélekölő küzdelemmé válik; mindenki mindenki és önma-
ga ellen (szélsőséges élethelyzetek, látszólag személyiség- és alkat-

látszik, hogyan használják a próbaterem és az előtte futó folyosó hagyományok, dramaturgia, mozgáskultúra stb. mögött már lát-
idegen szerepek elképesztő teljesítményeket eredményezhetnek); a
küzdésbe belefáradt-belefásult emberek, akiket már csak a lendület,
Séd • 2022. 1. szám

az életösztön és a rutin lendít tovább. Összefogás és versengés, nagy

nekibuzdulások és összeomlások, bajtársiasság és árulás, önzés és
önfeláldozás, remény és kétségbeesés – és a megmaradás mindent
felülíró törekvése. A koreográfia feszesre húzott, zárt tételekben fo-
galmazó dramaturgiája érzékenyen, egyben kreatív-szabadon köve-

közti belső ablakokat – az ablaknyílásokat és aztán a levett ablak- hatatlanokká váltak. Hogy mást ne mondjak: adottság a színész
ti a zene legapróbb rezdüléseit és hangnembeli változatosságát, nem
válik puszta illusztrációvá: kiemel, értelmez, továbbgondol. Mint-

30

szárnyakat. Az ablakok és az ablakszárnyak immár díszletként és teste, alkata, hangja is, vagy például színre lépni és a színt elhagy-
kellékként aztán tovább élnek a budapesti Szkénében évek óta ját- ni egyáltalán nem egyszerű és magától értetődő cselekvés, a szín-
szott előadásban is. ház érvényessége múlik rajta, jól ki kell találni, végre kell hajtani,
Séd • 2022. 4. szám

A veszprémi változat feltűnő jellemzője és különlegességé- feltűnés nélkül, funkcionálisan belesimulva a színpad fiktív rea-
nek forrása is az, hogy milyen erősen épít a játszóhely adottsá- litásába vagy épp feltűnően, drasztikusan rájátszva arra, hogy itt
gaira (beleértve a korlátait) – amivel radikálisan eltér a korábbi most színjáték történik, és valaki épp „átlényegül”. Ez az előadás
produkciótól, ugyanakkor sajátos módon hű marad az eredeti el- úgy mutatja fel a Toldit, hogy közben végig a színjátszás alapjairól
képzeléshez, ahhoz, hogy az előadás a helyszínből és a körülmé- is szól. Az irodaház udvarán alig van takarás, szinte mindig min-

54
denki szem előtt van, az átállások a szemünk előtt történnek meg,
egyik jelenetből kihúzza a lábát a színész Toldiként, és a követke-
zőbe belép narrátorként, amikor pedig valaki kifut a színről, majd
felbukkan az épület valamelyik helyiségéből nyíló ablakban vagy
az udvar falán kívülről szól bele a játékba, akkor még inkább ér-
zékelhetővé válnak, funkciót kapnak és színházi irónia alá esnek
a játéktér egyedi sajátosságai. Még arra is kreatívan reagálnak a
színészek, amikor a késve érkező nézők épp a kezdődő jelenet ad-
dig szabadon hagyott helyén készülnek letelepedni. Mindez egy
pillanatra sem árt Aranynak, sőt az így elhangzó szöveg nemcsak
érdekes és friss lesz, hanem szépen érzékelhető lesz Arany szö-
vegének rétegezettsége, például az elbeszélői szólamban eleve ott
lévő finom önreflexiója. A színjáték végig hozza ezt a dialógust
nemcsak Arany irodalmi alkotásával (és annak befogadási hagyo-
mányával, közismertségével), hanem magával a színházzal is.
Szép átjárásokat, színészi és nézői kihívást tesznek lehe-
tővé a többes szerepkörök. Nagyszerű sajátossága az átállások-
nak, hogy alig követhetően, az előadás áramában, a színészek
szerepköreinek egymásba tűnésével kerül át a narrátor szólama
egyik színésztől a másikhoz, így Toldi szerepköre sem állandósul
Horkay Barnabásnál, hanem időnként átkerül Fehér Lászlóhoz.
Nemcsak a narrátori funkció vagy Toldi figurája oszlik meg több
játszó között, hanem megfordítva, egy-egy színész több karaktert
is formáz. Widder Kristóf játssza igazán utálhatóan a rókalelkű
Györgyöt, aztán kellően kifigurázva az először melldöngetve kér-
kedő, majd megszégyenülő cseh vitézt is, jóformán magától érte-
tődően vetítve egymásba a Miklóst akadályozó ellenfeleket. Bence
népi figuráját pedig egyszerre szerethetően és iróniával hozza
Pallag Márton, hogy aztán ő alakítsa a másik segítőt, Nagy La-
jos királyt is – a tizenkettedik ének végkifejleténél például Arany
gyorsan érkező szövegét követve egyetlen vicces átmozdulással
tűnve át egyikből a másikba: az egyik versszak végén még azt kell
jól érthetően lemozognia, hogy a király „az együgyű szív nyelvén
nagyon érte”, míg a következőben már az egymást ölelő Miklós és
édesanyja „hátok megett” kell Benceként sírdogálnia.
Fizikai színházról lévén szó, a koreográfiák, a beállítások, a
színészi mozgás kiemelt jelentőségűek. Ezek adják az előadás ér-
telmét – és tízéves sikertörténetét –, hiszen egy realista adaptá-
cióba belehalna a Toldi. A teljes egészében végigmondott Arany
János-szöveg és a színpadi mozgás dialógusában tapintható,
mennyire kreatívan épít az előadás a nézők szövegismeretére – és
a kreativitás itt azt is jelenti, hogy a nézőt sem engedi belekényel-
mesedni a jól ismert kötelező olvasmányba, hanem készenlétben
tartja a kívülről tudott szöveg és a váratlan színpadi játék találko-
zásának újabb és újabb fordulataira. Várjuk, hogy mi lesz a far-
kasokkal a nádasban, a bikával az utcai harcban, hogyan hozzák
majd az „Utána! Utána!” vagy az „elébe, elébe” tömegjeleneteinek
kavargását – a Toldi György legényei által üldözött Miklós képére
az előadásban szépen rávetül a vágóhídról menekülő és a mészá-
roslegények által üldözött bika képe. Dinamikusságával, iróniá-
jával és öniróniájával a legjobb értelemben 21. századi a szegény
farkasok kicsinálása. Az addig puszta színre behozzák az egyetlen
díszletelemet, egy böhöm nagy, rikító kék tesimatracot, és ott esik
egymásnak Fehér László Toldiként és a törékeny Zsigmond Emő-
ke anyafarkasként – miután Zsigmond Emőke a Toldi lábai alá ke-
rülő kölykeit féltve, szörnyű ordításként beénekli nekünk Carmen
fülbemászó áriájának kezdőtaktusait. A kortárs akciófilmek meg
ketrecharcvideók mozdulatelemeiből áll össze küzdelmük, amibe
aztán a hímfarkas is beszáll, és addig öldöklik egymást, amíg ki
nem fogynak – a narrátor szövegéből.
Díszletet ezen az egy matracon kívül nem is hoznak át az
eredeti előadásból, ahogy az egykori Vas utcai színrevitelben, úgy
itt is mindent a játszóhely adottságai határoznak meg. A vödör,
a botok és még néhány kisebb kellék jön onnan, na meg létra is
van az eredetiben, de az ott másik létra, az itt használt be sem fért
volna oda. Az itteni háromrészes, „kitolós” egy fának támasztva
már az elején a színen van, és az egyik megszólalási platformként
szolgál, csak a bikás jelenetben lesz a leválasztható részéből multi-
funkcionális kellék. Ráadásul ebben az előadásban további létrák
jutnak szóhoz az egyik belógó épületrész tűzbiztonsági létráiként.
(Igaz, ezek közül az egyik takarásban csak az épület sík tetejének
megközelítését teszi lehetővé.) A cseh vitéz megregulázásakor pél-
dául ebbe a félkör alakú kerettel védett létrába mint páncélba bú-
jik Miklós, hogy onnan kinyúlva fogjon kezet a csehvel.
Nem jönnek ide az eredeti előadás ablakairól leemelt ablak-
szárnyak sem, az a feszültség, amit ott a törékeny, hol átlátszó, hol
tükröződő ablakok koreográfiába emelése hoz, itt más jelenetek-
ben, más eszközökkel jön létre. A törékeny ablakokkal járó kocká-
zatot itt a cseppet sem veszélytelen helyszínek használata hozza,
az ottani ablakok jelenetenként változó jelentéseit pedig pedig
felismerhetjük az udvar átértelmeződésében, az irodaház min-
den oldalról ránk néző ablakaiban vagy abban, ahogy a tikkasztó
hőségben tényleg besüt a nap az udvarra, majd az irodaház abla-
kairól tükröződve újra és újra benéz a színre, végig rezegtetve az
előadás fölött a kezdősort, hogy „ég a napmelegtől a kopár szík
sarja”. Az „egy, csak egy legény” itt az irodaháznak az udvarba
beszögellő, két épületszintnyi magasságban lévő (korlát nélküli)
lapostetejéről („alsó kameraállásból” láttatva) kémleli a forgósze-
let és Lacfi nádor porfelhővel közelgő hadát, „a rókalelkű báty”
az egyik földszinti szoba ablakrácsán csimpaszkodik be a színt
jelentő udvarra az özvegy Toldi Lőrincné házában zajló éjsza-
kai jelenetben. Egy másik platform, egy alacsonyabb sík épülette-
tő is játéktérré válik, kiemelve Toldi Miklós és édesanyja éjszakai
búcsúzásának szépen megformált jelenetét. Különösen funkcio-
nális lesz ugyanennek a lapostetőnek a magassága akkor, amikor
Bence igyekszik meggyőzni Miklóst, hogy ne menjen világgá a
repülő malomkővel elkövetett gyilkosság után, mert majd szépen
elfelejtődnek a dolgok, és élhet nyugodtan tovább anyja közelsé-
gében, annak támaszaként. Miklós vívódását, ahogy küzd benne
a paraszti helyzetéből kitörni vágyás az anyja iránti hűséggel, úgy
hozza létre a jelenet koreográfiája, hogy az épület tetejéről kifelé
dőlő Miklóst csak Bence tartja meg először egymásba kapaszkodó
karjukkal, végül már csak egymás hüvelykujját fogva, a veszélyes,
lezuhanással fenyegető egyensúlyhelyzettel érzékeltetve a megtar-
tó szülői ház és a bizonytalanságokkal teli nagyvilág közti eldön-
tetlenség feszültségét.
Az adaptáció tehát nem a kompromisszumok logikáját köve-
ti a veszprémi előadásban sem. Nem az adottságokhoz igazodást
értünk alatta, hanem az adottságokból kiinduló színházi gondo-
latot, amely a maga pozíciójából felveszi és a maga módján sajáttá
téve újszerűen mutatja meg a Toldi világát. Ahogy ez már az ere-
deti, a színművészeti egyetem próbafolyamatából kinövő előadás-
ra is jellemző volt.
Az ember persze mindig többet akar. Milyen fantasztikus
lenne például, ha Dresch Mihály csodálatosan archaizáló, ugyan-
akkor korszerű zenéje élőben menne minden alkalommal, ugyan-
Séd • 2022. 4. szám
úgy kitéve a körülmények esetlegességeinek, mint minden más a
színen. Dreschnek a magyar népzenei elemekkel operáló muzsi-
kája Arany veretes irodalmi szövegét visszacsatolja annak ősforrá-
sához, Ilosvai Selymes Péter históriás énekéhez és az énekmondók
előadói hagyományaihoz, régi és mai találkozásának még tágabb
dimenziókat adva.
Ladányi István
55