You are on page 1of 1

Család fogalma, társadalmi szerepe

A mai családi modell, hosszú évszázadok alatt alakult olyanná, amilyennek most ismerjük. A
különböző történelmi korokban más és más szempontok szerint kötöttek házasságot az
emberek, régen inkább az volt a jellemző, hogy egy földterület, vagyon, nemesi cím miatt esett
valakire a választás, jobb esetben ehez párosult egy kis szimpátia is. Bizonyos kultúrákban,
népcsoportoknàl még most is vannak számunkra érdekes szempontok és szabályok, és persze
ma is akadnak érdekházasságok, láthatunk ilyeneket a social média felületen, de Európában már
abszolút szerelemből kötnek házasságot a párok.

Egy házasságban régebben elsődleges szempont volt az utódlás, ma már ez is megváltozott.


Most közös döntés alapján vállalnak, vagy nem vállalnak gyereket a párok. Különböző
családmodellek vannak, a gyerekek számától függően, illetve hogy vér szerinti szülőktől, vagy
már egy válást követően egy mozaikcsaládról beszélünk.

Az én családom a klasszikus csaladmodellt követi, apa+anya+2 gyerekkel. Így négyen élünk egy
háztartásban, de szoros a kapcsolatunk a nagyszülőkkel és keresztszülőkkel is. Velük nincs napi
szintű kapcsolat, elég nagy a távolság, de sokszor beszélünk telefonon, videchaten, a fontosabb
eseményeket, ünnepeket pedig próbáljuk együtt tölteni. Apa szüleivel minden évben családi
program hogy ők és csak mi unokák, a Balatonnál töltünk egy hetet a nyári szünetben. Ez már 10
éve tartó családi hagyomány, amihez időközben a húgom is csatlakozott. Remélem ez még jó
pár évig tart, csak lehet hogy pár év múlva már fordítva lesz, és mi visszük őket vakációzni. Anyai
mamával is nagyon jó a kapcsolatunk, vele inkább a közös sütéseket tudnám kiemelni. Igazából
mindegy, hogy mit csinálunk, az együtt töltött idő a lényeg.

A mi családi életünkre az a jellemző, hogy mindenki kiveszi a részét a felaldatokból. Apa és anya
megosztja azt is, hogy melyik nap ki visz és hoz minket iskolába. Reggel anya korán jár dolgozni,
így apa a reggeles, anya viszont minden délután jön értünk, vagyis inkább most már csak a
húgomért, és tud vinni minket a különórákra. Este általában együtt vacsorázunk, ehez anya
ragaszkodik, ilyenkor minden elektronikai kütyü ki van tiltva, megbeszéljük a napi eseményeket.
Hétvégén anya leosztja a feladatokat, mindenki kiveszi a részét a házimunkából, és utána lehet
programot csinálni. Van amikor csak egy nagyobb sétára megyünk a közeli Somlyóra, vagy
messzebb kirándulni, de sokszor tartunk estébe nyúló társasozást is.

A családomra mindig, mindenben számíthatok, mindig melletem állnak.

You might also like