You are on page 1of 2

A család

A család definíciója: emberek közössége vagy több


közösség kapcsolata, ahol a tagok között
leszármazotti, házassági vagy örökbefogadási
kapcsolat van. 
Nagyon fontos formája mindennapi életünknek, ide
születnek a gyerekek, itt nevelkednek, ebben a kis
közösségben válnak felnőtté, s majd repülnek ki az
életbe.
Számomra ez a fogalom magába foglalja az életre
szóló köteléket. A szeretetet és oda adást valamint
az összetartást is ami szimbolizálja, jelképezi, hogy
bármikor, bármiben számíthatnak egymásra a
tagjai, ha szükséges, a segítségre is.

A társadalomban a legfontosabb szerepet a család


tölti be. Mondhatjuk, hogy ez az alapegysége. A
családban nyilvánulnak meg a nevelés első formái.
Itt alakul meg a gyerek személyisége illetve
szociális képességei.
Ezért is nagyon fontos,hogy a családon belül
harmónia, megértés és szeretet uralkodjon, hogy a
gyermek is kifejezhesse véleményét, álláspontját,
hogy ha nem is egyenrangú partnerként, de mint
olyan egyént tiszteljék és szeressék, aki számít,
akinek a világszemlélete mindannyiunk számára
egyaránt fontos.
Beszélhetünk csonka és ép családról is. Az elvált
szülők gyermekeinek, illetve az egyéb okokból
csonka családokban nevelkedő kicsiknek
szükségük van a szülői példára. Ha az egyik szülő
hiányzik, a gyermek még kialakulóban levő ideális
énképe homályossá válhat. Ezért fontos ilyenkor
egy szakember segítséget kérni.
Ha nem részesülnek a megfelelő normák
elsajátításában és azok betartásában, akkor a
társadalom számára nem biztos, hogy aktív és
hasznos tagokká válnak. Egy egészséges
fejlődéshez mindenképp szükség van arra, hogy a
család megadja a szükséges támogatást,
odafigyelést és nevelést. A szülők dolga, hogy
elindítsák a gyermekeket a felnőtté válás útján,
mely során a társadalom tiszteletbeli tagjává
válnak.

A család szerepe a társadalomban tehát olyan


utódok nevelése akik aktív, egészséges testi és lelki
állapotban képesek a nagyvilágba lépni.

You might also like