Az uralkodói hatalom korolátozásának gondolata egyaránt Angliában és Magyarországon is a

13. század elején jelent meg. A két ország királyai (I. Földnélküli János, és II. András)
intézkedéseikkel olyan mértékű elégedetlenséget keltettek alattvalóikban, hogy a kialakuló
nemesi, és egyházi rendek együttes összefogással egy az uralkodó jogait korlátozó oklevelet
adattak ki az uralkodóval, kényszer útján (1215 Magna Charta Libertatum; 1222 Aranybulla).
Az oklevelek kiadatása a későbbi rendi monarchiák alapjául szolgáltak, előzményük pedig az
azonos jogállású, és érdekű személyek érdekvédelmi csoportokba szerveződése.
I. (Földnélküli) János angol király uralkodása során számos háborút vívott az Angliától délre
fekvő Francia királyság ellen (a francia királyság területén fekvő örökölt birtokai miatt), és
több keresztesháborúban részt vett. A harcok a király kincstárát kiürítették, vesztes francia
háborúi miatt pedig az európai kontinensen fekvő birtokait is át kellett adnia a központosító II.
Fülöp királynak. A háborúskodás miatt felerősödött bárói réteg ebben a helyzetben kötött
szövetséget az egyházi, továbbá polgári képviselőkkel, és kényszerítették együttesen ki az
uralkodótól a Nagy Szabadságlevél (Magna Charta Libertatum) kiadatását 1215-ben. A
Charta forrásban olvasható része az oklevél ellenállási záradékát tartalmazza, amelynek
értelmében az angol bárók által választott 25 báró jogosult a király elleni ellenállásra abban az
esetben, ha a rendi sérelmek nincsenek orvosolva, vagy intézkedéseit (pl.: a forrás 35. pontja,
az egységes mértékrendszer) az uralkodó (vagy távollétében udvarbírája) nem tartja be. Az
1215-ben létrejövő három rend (nemesség, papság, polgárság) először 1265-ben képviselteti
magát az első angol rendi gyűlésen (Simon De Monfort összehívására,), miután az oklevelet
be nem tartó uralkodó ellen felkelés robbant ki 1264-ben. Az összehívott gyűlésbe a
grófságok 2 lovagot, a városok 2 polgárt, a mezővárosok pedig 2 lakost küldtek választásos
módon. A forrásban szereplő parlamenti meghívó Anglia első kétkamarás (lordok háza:
főméltóságok, egyházi tisztviselők, közösségek háza: polgárság) rendi gyűlésére szól,
amelyen a rendek külön tárgyalták meg a vitatott témákat, majd a közös gyűlésen azok
eldöntésre kerültek.
A magyar rendiség II. András uralkodása során (1205-1235) szerveződött meg, a király
földbirtokadományozó politikája, és Gertrúd királyné kíséretének kiváltságos bánásmódja
miatt. A rendiség Angliához hasonlóan a bárókból, a papságból, és a kevés városi
polgárságból állt, és a király jogainak korlátozására jött létre. A bárók a papságra és a
nemességre támaszkodva 1222-ben kiadatták az uralkodóval egy a nemesség jogait biztosító
és védő oklevelet, az Aranybullát (30+1 cikkely, az utolsó a nemesi ellenállási záradék). Az
Aranybulla pontjai az ország nemességének jogait biztosították, például az uralkodó nem
vehette külföldön a bárók bandériumjait igénybe fizetség nélkül, vagy a nem magyar
származású személyek tisztségviselését korlátozta (előzménye Gertrúd királyné kíséretének
tisztséghalmozása). Az Aranybulla a Chartához hasonlóan engedélyezi a királynak való
ellenszegülést az oklevél megszegése esetén, ezt a forrásban látható utolsó cikkej mondja ki, a
nemesi ellenállási záradék.
A rendek viszonya kedvező volt egymással Magyarországon; a báróság a papság és a
polgárságra támaszkodva korlátozni tudta az uralkozó hatalmát, a fennmaradó rendeknek
pedig lehetőség adatott arra, hogy beleszóljanak az ország ügyeibe, képviseltessék magukat.
A rendek jogai megegyeznek az angliai rendekével: jogkörük volt az adók megszavazása, a
törvények elfogadása, és azok végrehajtásának ellenőrzése; továbbá a rendi gyűlés felépítése
is megegyezett az angol parlamentével. A kétkamarás országgyűlés felsőtábláján a
főméltóságok (bárók, főpapok), alsótábláján a legalább 20 jobbággyal rendelkező nemesek
vettek részt minden év pünkösdjén, a forrásban olvasható 1447- es országgyűlési dekrétum
alapján.
A magyar nemesség jogait 1351-ben I. Nagy Lajos (1342-1382) király megerősítette az
Ősiség törvényének, és a kilenced törvénybe iktatásával; 1405-ben pedig Luxemburgi
Zsigmond (1387-1437) egységesítette a mértékrendszert, kedvezve a kereskedő polgárságnak.