Eperjessy Kálmán – Élete és munkássága – Bokor Tamás

1893 február 11.- én született Erzsébetvárosban (románul Dumbrăveni). Szülei Eperjessy Ferenc
és Papp Rebeka voltak, apja székely édesanyja örmény származású volt. A Budapesti Magyar
Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemen, Történelem-Latin szakos tanári diplomát szerzett.
Egyetemi éveit az első világháború szakította félbe, ahol 1914-től 18-ig szolgált. A háborúban
megtanult szerbül, franciául és olaszul, továbbá beszélt még németül és románul is. 1920-ban
szerezte meg diplomáját és a Makói Állami Gimnáziumban kezdte meg tanár éveit, ahol két éven
keresztül volt József Attila osztályfőnöke, aki később a Magyarok című versét dedikálta volt
osztályfőnökének. 1927 és ’28 között a bécsi levéltárban kutatott, ezzel megalapozva későbbi mű.
1928 és ’58 között a Szegedi Tanárképző Főiskola tanára és négy évig igazgatója is volt. Az 1956-os
forradalom és szabadságharc alatt az egyetem forradalmi bizottságának elnöke, egyedi módon ő
maga is segédkezet nyújtott a fiataloknak a MEFESZ megalapitásában és fel is vállalta nézeteit
kortársaival ellentétben (ennek is köszönhető, hogy nem ismerték el kellő képpen élete további
részén). 1957-en vonul nyugdíjba. Felesége Ilona két gyermekkel ajándékozta meg, Nórával és
Gézával. Géza apja nyomdokain haladva szintén történelmi pályára lépett, a céhekkel és a
kézműiparral kapcsolatban kutatott és publikált. Eperjessy Kálmán élete során 21 művét adatta ki
ezek elsősorban településrégészettel kapcsolatos publikációk, mint például a Városaink múltja és
jelene (1971), A bökényi őstelepről (A Makói Állami Reálgimnázium Értesítője (1925)) vagy A
magyar falu településtörténete (1940) ezeken kívül foglalkozott még numizmatikával, vízrajzzal és
haditérképekkel. Különösen sokat foglalkozott a Maros folyó múltjával, Makó és Csongrád
történelmével. Még életében kitűntették az Ezüst katonai Érdeméremmel, a Bronz katonai
Érdeméremmel, az Ezüst Vitézségi Érem II. osztályával, a Károly csapatkereszttel és 1955-ben a
Szocialista Munkáért érdeméremmel. Eperjessy Kálmán 1976. november 16. án hunyt el.

Eperjessy úgy fogalmazta meg művében, hogy a településtörténetnek két szakasza (földrajzi-,
kultúrtáj) között emelkedő és süllyedő szakaszok vannak. Például vegyünk példának egy római kori
települést (és ugorjuk át a prehistorikus kort), Pannónia provincia feloszlatásával az emelkedő
szakaszban lévő kultúrtáj hanyatlásnak indul és az avar földvárakban és barbár településekben
csak halvány vonások, fedezhetők fel a római kor kultúrájából, ahol legközelebb a
honfoglaláskorban kezd el újra fejlődésnek indulni. A továbbiakban számot ad a legősibb
letelepülési helyekről, (melyek nagy általánosságban a folyó menti területek) és a törzsek innen
való kirajzásáról Kárpát-medence szerte. A kalandozások megszűnésével és a törzsszövetségek
felbomlását követően elkezdenek kialakulni az állandó falvak, ettől a ponttól egészen a
tatárjárásig fölfelé haladó folyamat észlelhető a településtörténetben. Az ekkor alapuló falvak
neveikben hordozzák jellemzőiket, ahogy Halászföld, Ispánlaka vagy Lovászi. A Géza fejedelem
által behívott szerzetesek és a Szent István király által kialakított vármegye rendszer, mind-mind
hozzátettek a kultúrtájjá váláshoz. A tatárbetörés halálos csapást mért a virágzó kultúrtájra, de ez
egy újabb nagyszabású fejlődés kiindulópontja lett. A második honalapitástól a középkor végéig
újra a fejlődés útjára lép az ország. A kővárak építtetésével a király a földtulajdonosokra hárítja a
föld védelmét, ami ösztönzően hat rájuk. A közpkor végére, az Anjou korra a magyar városok képe
elérte a nyugatiakét. A hódoltság újra átszervezte az ország kialakult majd ötszáz éves települési
rendjét. Az elnéptelenedett és feldúlt falvakba rácok és egyéb kisebbségek költöztek be
meghonosítva a balkáni kultúrát. Százötven év elteltével pedig újabb népvándorlás és betelepítés
kezdődött az elhagyatott területekre. Ezek a népek pedig mind-mind hozták magukkal a saját
település szerkezetről kialakított képüket és aszerint formálták a benépesített területet. És
Eperjessy „jelenéig” pedig továbbfolytatódott a települések fejlődése.