A Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság (szerbül: Српско-мађарска република

Барања-Баја vagy Srpsko-mađarska republika Baranja-Baja) rövid életű bábállam volt,

amelyet 1921. augusztus 14-én hoztak létre a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság
protektorátusaként, a szerb hadsereg által annektált, de a trianoni
békeszerződésben nem a délszláv királyságnak ítélt területen.

Az Osztrák–Magyar Monarchia 1918 októberi összeomlását követően Baranya területe a

szerb hadsereg ellenőrzése alá került, s az újvidéki polgári közigazgatás
hatáskörébe tartozott. A Kun Béla vezette Magyarországi Tanácsköztársaság 1919
nyarán bekövetkezett bukása után a fehérterror elől Budapestről számosan menekültek
Baranyába, ahol Pécs akkori polgármestere, a korábbi hírhedt hadügyminiszter,
Linder Béla menedékjogot adott nekik.

A párizsi béketárgyalásokon Baranyát döntően Magyarországnak ítélték. Ennek a

döntésnek a szerbek és a szocialisták nem örültek, és folytatták az agitálást a
visszacsatolás ellen. Végül utolsó kísérletképpen 1921. augusztus 14-én egy
népgyűlésen Dobrovits Péter festő több ezer ember előtt javasolta egy független
állam kikiáltását. Az új ország kormányának élére Dobrovitsot választották. Az új
államszervezetet azonban nemzetközileg nem ismerték el. A köztársaság csupán a
szerb hadsereg védelmét élvezte, annak baranyai kivonulását követően a Nemzeti
Hadsereg vonult be a területre, és ez a köztársaság végét jelentette.

A Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság sorsa hasonlít a szlovén dominanciájú,

1919-ben deklarált Vendvidéki Köztársaságéhoz.