Mi a különbség a Strmny3 és a hagyományos nyelvtan (Keszler, iskolai

tananyag) szófaji rendszere között?

Mi számít igének? Mi számít főnévi igenévnek? Külön szófajt alkotnak a névmások, az

igenevek, a mondatszók? A szófajokba való strukturálás ideológiája számos problematikus
kérdést vet fel a nyelvészek, éppúgy, mint az iskolapadban elmélkedő nebulók számára.
Dolgozatomban Kiefer Ferenc szófajokról alkotott elméletét igyekszem összevetni Keszler
Borbáláéval.

Összehasonlító elemzésünket egyszerűbb talán azon azonossággal kezdeni, hogy mit

tekintenek a szófaji felosztás szempontjainak. Mindkét műben kiemelik azt a hármasságot,
ami alapján a szavakat különböző kategóriákba lehet sorolni.12 A szófajokba való besorolás
alatt figyelembe kell vennünk a szó jelentését, a szó alaki tulajdonságait és a szó mondatbeli
viselkedését.

Azonban abban, hogy e szófaji felosztás szempontjai alatt mit értenek, már találunk apróbb
különbségeket. Kiefer szerint „az alaktani viselkedésben a szó által felvehető toldalékok
játszanak szerepet”3, míg Keszler szerint „az alaki tulajdonságok szempontja egyrészt a szó
tőtani viselkedését,…, másrészt pedig a toldalékolási lehetőségeit jelenti…”.4 Látszik, hogy
Keszler kicsit árnyékoltabban tekint a definícióra, szerinte nemcsak a toldalékolás fontos
szempont a szó alaktani tulajdonságaiba, hanem annak tőtani viselkedése is (pl.: haragsz-om,
haragud-ott, haragv-ó).

A szó mondatbéli viselkedéséről is eltérően vélekednek. Míg Kiefer véleménye, hogy „a

mondatbeli szerep azt mutatja meg, a szó milyen mondatrész lehet”, addig Keszler szerint „a
mondatbéli viselkedés kétarcú. Magában foglalja egyrészt a szó mondatrésszerepét,…,
másrészt tartalmazza a szó bővírési lehetőségeit…” Láthatóan Keszler itt is szűkíti, árnyalja a
lehetőségeket.

A szó jelentésében közel azonos definíciót fogalmaznak meg. Keszler úgy gondolja, hogy „a
jelentés vizsgálatában azt figyeljük meg, hogy tartalmas-e a szó jelentése,…, vagy csupán

1
Keszler Borbála-Lengyel Klára: Kis magyar grammatika, Akadémiai kiadó (2019), 57. oldal
2
Kiefer Ferenc (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan 3, https://mersz.hu/dokumentum/m280smny__28
(letöltés időpontja: 2023.02.23.)
3
Kiefer Ferenc (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan 3, 2.2 Szófajok,
https://mersz.hu/dokumentum/m280smny__28 (letöltés időpontja: 2023.02.23.)
4
Keszler Borbála-Lengyel Klára: Kis magyar grammatika, Akadémiai kiadó (2019), 57. oldal
nyelvtani viszonyjelentése van,…, esetleg a kommunikációban tölt be fontos szerepet,…,
illetve érzést, indulatot, akaratot fejez ki tartalom nélkül…”, míg Kiefer szerint „a szófaji
jelentés pedig azt árulja el, mit fejez ki, milyen általános jelentésbeli vonatkozásai vannak az
adott csoportba tartozó szavaknak”. Keszler láthatóan itt is differenciáltabban, jobban kifejtve
fogalmazza meg a szempontot. Kiefer továbbá kiemeli, sőt hangsúlyozza, hogy a szó
jelentését, mint egy lehetséges szempontot nem vesz figyelembe a szófaji felosztásnál. „Ezért
—ebben is követve a saussure-i tanítást—a szófajok meghatározásában a jelentésbeli
vonatkozásokat feleslegesnek tartjuk, és a továbbiakban eltekintünk tőlük”.

Mégis mit tekintenek szófajoknak? Keszler elsősorban három nagy szófaji osztályt
különböztet meg. Véleménye szerint vannak úgynevezett alapszófajok, viszonyszók és
mondatszók.5 Ezen osztályokat bontja tovább. Az alapszófajokhoz sorolja az alapszófajokat
helyettesítő szófajokat (névmások). Ezek a főnévi névmás, a melléknévi (számnévi) névmás
és a határozószói névmás. Az alapszófajokhoz tartoznak még a tulajdonképpeni
alapszófajok, mint az ige, főnév, melléknév, határozószó. Alapszófajnak számít ezeken kívül
még az átmeneti szófajú szavak (igenevek), mint a főnévi igenév, melléknévi igenév és
határozószói igenév.

A viszonyszavakat is még lejjebb bontja, még tovább strukturálja. Két részre osztja őket.
Toldalékértékű viszonyszavakra, mint segédige, segédigenév, névutó, határozóvá tevő és
igekötő. Nem toldalékértékű viszonyszavaknak tekinti a kötőszavakat, partikulákat,
névelőket és tagadószavakat.

Végül a mondatszókat veszi számba, mint az indulatszó, interakciós mondatszó, a

módosítószó és hangutánzó mondatszó. Ezeket a kategóriákat a fentebb említett szófaji
felosztás szempontjai szerint is vizsgálja.

Kitér továbbá a szófaji felosztás problémáira is. 6 Önálló szófajok-e például a

névmások/igenevek? Míg néhány problémára választ ad, (például szerinte önálló szófajok a
névmások, és érdemes e szerint kezelnünk őket), addig a többi problémás kérdést
megválaszolatlanul hagyja az olvasó számára, így a nyomasztó kérdés továbbra is Damoklész
kardjaként fog a fejünk felett lebegni (például abban a kérdésben nem foglal állást, hogy az
igenevek önálló szófajok-e, csupán annyit mond, hogy egyetlen európai grammatika sem
tartja külön szófajin kategóriának, nyelvünkben viszont meghatározóbb az igenevek
mondatrészszerepe, mint más európai nyelvekben).
5
Keszler Borbála-Lengyel Klára: Kis magyar grammatika, Akadémiai kiadó (2019), 58.-60. oldal
6
Keszler Borbála-Lengyel Klára: Kis magyar grammatika, Akadémiai kiadó (2019), 60.-64. oldal
Ezzel ellentétben Kiefer két fő osztályt határoz meg. Szerinte vannak a nyitott és zárt
osztályok. „Nyitott osztályoknak azokat a szófajokat tekintjük, amelyek elemei korlátlanul
szaporíthatók—például más nyelvből való kölcsönzéssel, illetve szóképzéssel vagy
szóösszetétellel. Ilyen nyitott osztály a főneveké, a mellékneveké, az igéké és a
határozószóké,…, a zárt szóosztályok elemei az adott nyelvállapotban változtathatatlanul
rögzítve vannak, számuk sem kölcsönzéssel, sem belső lexikai eljárásokkal nem növelhető.
Idetartoznak például a kötőszók, a segédigék és a névelők”. 7 Kiemeli, hogy a nyitott és zárt
osztályok közötti különbség nem egyes szófajokat különböztet meg, hanem a szófajoknak
nevezett csoportok két nagy osztályát állítja fel.

Kiefer arra hívja fel a figyelmet, hogy a zárt osztályokat nem szükségszerű intenzionális
definíció sémával megadni, hanem elegendő felsorolni a beletartozó elemeket. A zárt
osztályba sorolja névelőket, kötőszókat, segédigéket, mutatószókat és névmásokat.

Végül érdemes megfigyelnünk mi alapján érvélnek egyes állításaik mellett. Kiefer a generatív
nyelvészetet és mondatelemzést használja fel ahhoz, hogy bebizonyítsa, miért is kell a
számneveket külön szófajként kezelnünk (ehhez ábrákat is használ, lásd 8). Keszler ezzel
szemben a szófaji felosztásokra hivatkozva érvel amellett, hogy a számnevek kis része a
főnevekhez tartozik, míg nagyrészük a melléknevekhez. Később a könyvében a
melléknevekkel együtt is tárgyalja a számneveket.

Mi számít tehát szófajnak? A kérdés nem egyszerű, és talán nincs is helyes, homogén válasz
erre a kérdésre. Ahogy láthattuk, többféle irányból is meg lehet vizsgálni ezt a kérdést,
többféleképpen is lehet érvelni amellett, hogy mi számít önálló szófajnak, ezerféleképpen
lehet szavainkat felosztani és kategorizálni.

Bibliográfia

o Keszler Borbála-Lengyel Klára: Kis magyar grammatika, Akadémiai kiadó (2019), 57.-64. oldal

7
Kiefer Ferenc (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan 3, https://mersz.hu/dokumentum/m280smny__29
(letöltés időpontja: 2023.02.23.)
8
Kiefer Ferenc (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan 3, https://mersz.hu/dokumentum/m280smny__31
(letöltés időpontja: 2023.02.23.)
o Kiefer Ferenc (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan 3,
https://mersz.hu/hivatkozas/m280smny_ch1/#m280smny_ch1, (letöltés időpontja
2023.02.23.)