Az ibériai zsidó irodalom újításai és jelentősége; Jehuda Halevi költészete

A középkori spanyol zsidó költészet a zsidó irodalom, és azon belül a Jeruzsálem irodalom egyik
aranykorának tekinthető. Legjelesebb költői sikerrel adaptálták az arab -muszlim és egyes esetekben a
nyugati keresztény irodalom formáit, műfajait, megújították a héber költői nyelvezetet. A zsidó
irodalmi és vallási hagyományokat ötvözték a kor modern irodalmi irányzataival. A korszak zsidó
filózófia – teológiai munkái a zsidó gondolkodás megújúlásáról tanúskodnak, a keresztény teológusok
által is ismertek és becsben tartottak, valamint hatottak a középkori keresztény gondolkodásra is.
A köztudatban erről a korszakról a “convivencia”- a békés együttélés mítosza terjedt el. Az arab
uralom alatti Hispániában – (Al Andalusz) egyes évtizedekben létezett a három kultúra békés és
virágzó együtt élése, de a dhimma -rendszer (védettség biztosítása ha befizetik a magas adót) sokszor
nem jelentett jogbiztonságot. A zsidók számára kötelező megkülönbözettő jel használatát, az
elkülönített negyedek létrehozását, vagy a szent háború fogalmát a keresztény világ az iszlámtól tanulta
el. A zsidóknak és keresztényeknek gyakran kellett számolnuik kényszeráttérítésekkel, pogromokkal.
Háromszáz évvel a spanyol-portugál inkvizíció előtt a muszlim inkvizítorok ellenőrizték az iszlámra
áttértek őszinteségét, a családok gyerekeit elvették, hogy muszlim tanítók neveljék őket. Az angolszász
és a német történettudomány a 19. századtól kezdve romanticizálta a hispániai iszlám uralmat. Ebből
nőtt ki a “convivencia”-ként emlegetett spanyol aranykor fogalma.Az angolszász történetírást a
protestáns és egyben katolikus ellenes motivációk és a romantika keleti egzotikum iránti vonzalma
vezethették. Az emancipálódó német zsidóság a maga előképét vélte megtalálni a kulturális
asszimiláció magas szintjére eljutó andalúziai zsidóságban.
Az ibériai héber költők két kultúra mezsgyéjén álltak, és a keresztény kultúra is ismerős volt
számukra. Zsidósághoz fűződő kapcsolatukat gyakran a Jeruzsálemhez kötődő viszonyukon keresztül
fejezték ki. Cion továbbra is a zsidó történelmi gondolkodás és teológia központi eleme maradt. Az
Ahavat Cion (Cion szeretete költészet) ebben a korban válik önálló műfajjá, szépirodalommá. A világi
líra, és főként a szerelmi költészet képei frissítik fel a vallásos és a Cion-szeretet költészetét.
A Biblia utáni korszak első költői próbálkozásai a pijjutok voltak. A szó a görög poiétész szóból
származik, szerzői a pajtánok. Pajtán, vagy pajtanim (a pajtán plurálisa) a középkor héber költői, akik
zsinagógai költeményeket írtak. Héber, ritkán arameus nyelven írt költeményeiket pijjut-nak (pijjutim)
hívják.A pijjut rendszerint himnusz, vagy könyörgés, de olykor az ünneppel kapcsolatos
hagyományból, bibliai emlékekből és legendákból meríti anyagát. A zsidó liturgia jelentékeny része
ezekből a költeményekből áll és egy részük a héber irodalom legnemesebb értékei közzé tartozik. A
pijjutok verstechnikai szempontból egyszerű felépítésűek, elsődleges céljuk a 613 bibliai parancsolatok
összefoglalása.
A 10. századtól radikális formaváltozás következett be a zsidó költészetben, amely jelentős nyelvi
fejlődéssel is együtt járt. Dunas ibn Labrathoz köthető az arab verselés meghonosítása a zsidó
költészetben, ezért ellenfelei a héber nyelv megrontásásval vádolták. Az újítások elsősorban a
strófaszerkezetben, a verselési technikában, és bizonyos költői műfajok átvételében jelentkeztek.
A középkori ibériai zsidó költészet négy fő forrása a hagyományos zsidó irodalom, az arab irodalom,
feltehetően az ibériai népköltészet és a trubadúrköltészet.

1Jehuda Halévi: (1080-1145) Toledóban és Kordovában élt. Orvos, költő és vallásbölcsész volt.
Toledóban VI. Alfonz kasztíliai udvarában dolgozott orvosként. Fiatalabb éveiben a gáláns, udavari líra
képviselője, a kor szokásainak megfelelően borról, szerelemről, barátságról és természetről énekel.
Szerelmi költészete merész, tele erotikus képekkel. Költészetében a trubadúrlíra hatását nem a szerelmi
lírában fejthette ki, hanem a Cion-költészetében. A zsidó vallás és történeti múlt átézője és kifejezője. A
galuti hontalanság és szenvedés megszólaltatója. Otthonos volt a zsidó tudomány minden ágában, az
arab és görög filozófiában és a természettudományokban egyaránt. Világi költeményeinek száma a 400-
at meghaladja. Vallásos költeményeinek középpontja Cion, mozgatója a honvágy és a nemzeti érzés.
“Cionidái” az Áv hó 9-i gyászdalok között kaptak helyet, liturgiai költeményeinek némely darabja
távoli rítusokba is bekerült, és Kínáig is eljutott. Filozófiai műve (Kuzári) a kazárok áttérésének
mondájára épül fel. Párbeszédek arab nyelven a kazár király és a tudós között, lényegében védőirat a
zsidó vallás mellett, “a filozófusok, másvallásúak, és a zsidó szekták” ellen. A Kuzari befejeztével
1140-ben régi vágyát követve a költő – odahagyva családját és vagyonát – Palesztínába indult, hogy ott
fejezze be életét. Egyiptomban hosszabban időzött, majd útrakélt és Tyrosnál (Türosz vagy Szúr, ma
Libanon) nyoma veszett.A legenda szerint Jeruzsálem kapujában beduin lovas taposta el, más változat
szerint ez a Templomhegynél történt. A legvalószínűbb hogy el sem jutott Jeruzsálemig. Élete utolsó
szakaszáról a kairói genizában talált középkori iratokból értesülhetünk. Nevét az európai irodalomba
Heine vitte be, egy verset is írt róla. Kaufmann Dávid tanár, orientalista, történész a Rabbiképző tanára
disszertációját Haleviről írta. A Kerepesi zsidó temetőben található sírjára Kaufmann felesége egy
Halevi vers részletet vésetett fel: "A bölcsességhez mint testvérhez benső szövetség” (Díván című
művéből).

1 A feliratoktól a felvilágosodásig. Zsidó irodalomtörténeti tanulmányok. Vál.: Scheiber Sándor, Múlt és Jövő Lap-és
Könyvkiadó , 1997
 Sorsának alakulása mindenképp szimbólikus, hiszen legnagyobb vágya az volt, hogy megláthassa
Jeruzsálemet, és ez lehet hogy a cél előtt hiúsult meg. Vallásfilozófiájának és vallásos költészetének
központi gondolata a Szentföld, ezen belül Jeruzsálem és a zsidó nép eltéphetetlen kapcsolata, amely
gondolattal a diaszpóra zsidóságának lelki visszatérését kívánta ösztökélni.
Halevi költészetében a trubadúrlíra hatását nem a szerelmi lírában fejthette ki, hanem a Cion-
költészetében. Ismerte a szerelemi líra arab, nyugat-európai és az Énekek Énekéből táplálkozó zsidó
konvencióit, képeit és hagyományait, miközben a szerelmi érzés intenzitását vallásos hevületté tudta
átalakítani.
A kor gondolkodását meghatározó racionális arisztotelészi filozófiát Halevi elutasította. Az Al-Kuzari
(eredeti arab címén: Értekezés a megvetett hit védelmében) című munkája egy dialógus formában írt
értekezés, amelyben elveti Isten megismerésének racionális lehetőségét, és az érzelmi vallásosság
mellett érvel. Ennek megírására több cél késztethette: vigaszt nyújtani a zsidóság szempontjából sötét
időkben ( Rajna menti pogromok, 1066-os granadai pogrom és hatása, almoravidák fanatikus hatalma,
VI. Alfonz halála utáni zsidóellenes zavargások) egy sikertörténet segítségével, amely egyúttal a
judaizmus létjogosultságát hivatott bizonyítani, valamint emlékeztetni a szefárd zsidóságot a
Jeruzsálemhez fűződő viszony fontosságra. A harmadik ok a csak a Bibliát elfogadó és a rabbinikus
irodalmat elutasító karaiták elleni küzdelem volt, a negyedik pedig a filozófia elleni harc.
Halevi 12 évig dolgozott 1140-ben befejezett értekezésén, és utána kelt útra. Az értekezés kerete, a
kazár uralkodó udvarában lefolytatott filozófiai-teológiai párbeszéd valós történelmi eseményeken
alapul. A 10. században a zsidó világban futótűzként terjedt a hír, hogy a kazár király és uralkodó
rétege felvette a zsidó vallást. Az értekezés kerettörténete szerint József kagán meghallgatta egy zsidó,
egy keresztény, egy muszlim tudós és egy filozófus érveit, és ezt követően döntött a zsidó vallás
felvétele mellett. A filozófia traktátus párbeszédes formában íródott. Forrásai lehettek a síita hitvitázó
irodalom dialógusformája, a Biblia párbeszédes részei , az Istennel folytatott dialógusok (pl. Ábrahám
és Isten között), az Énekek Éneke párbeszédes felépítése, a hagyományos zsidó oktatási rendszer.
Halevi első cionidái még utazása előtt készülhettek.Versein végig követhető egy belső fejlődés
regénye, amely a vágy megszületésétől, annak egyre sürgetőbb késztetésén át az elindulásig, az
utazásig, a megálmodott megérkezéshez vezet. Halevi nem csak magát szeretné viszzavezetni, hanem
népét is. 2” Jehuda Halévi szellemi pozíciója valóban a judaizmus visszavezetése a bibliai költészet és
bölcselet mindig újraelevenedő vilgába..A “visszavezetés” tehát-paradox módon – nem az üdvtörténeti
jövőbe történik, hanem az üdvtörténeti múltba “ (Rugási Gyula: Álmom.). Erről szól, egy álomról az

2http://magyar-irodalom.elte.hu/palimpszeszt/14_szam/19.htm
Uram, hajlékod gyönyörűséges című verse, amely Halevit a hajdani templomi szertartások közepébe
repíti. Az álomban a templomi szertartást éli át, egy olyan élményt amelyre a diaszporában soha nem
lehet esélye. Számos olyan parancsolat létezik, amelyek Jeruszálemhez, a Szentföldhöz kötődnek. Az
egyéni boldogság és teljesség feltétele az egybeolvadás a várossal fizikai értelemben is, ehhez viszont
Jeruzsálembe kell utazni.A hazatérés vágyának toposzára épül Halevi egyik legnépszerűbbm és a zsidó
irodalomra nagy hatást gyakorló verse, a mindössze hatsoros A szívem ott van Keleten.

A szívem ott van Keleten, én messzi Nyugaton!

Hogy volna ízes életem, – kedves az italom?
Kötésem, fogadalmam hogy válthatnám be, míg
Ciont Édom és engemet az arab lánc nyom?
Itthagynom szép Hispániát oly könnyű, mint amily
Édes a dúlt Szentély porát csak megpillantanom.

Jehuda Amichai leghíresebb ciklusának (Jeruzsálem 1967) egyik darabja a Halevi -vers kezdősorait
idézi fel : “ A szívem.Én.Kelet.Nyugat.” Amichai az egyesített Jeruzsálemben emlékszik nagy elődjére.

Válasz című verse párhuzamba hozható Vörösmarty Szózatával: “a nagyvilágon e kívül nincsen
számodra hely” Halevinél: “Van -e nekünk keleten vagy nyugaton remény helye” Ez a vers
szenvedélyes válasz egy tiszetlőjének gúnyolódására, értetlenségére, aki le akarta téríteni útjáról. A
versben barátját vádolja azzal, hogy elfeledte a Szentföldet, a bibliai parancsot (“ Ha elfeledlek
Jeruzsálem..”). Halevi szerint nem csak az elfeledés bűn, hanem az ősi rög elhagyása is.Az ősi rög
egyaránt jelképezi Jeruzsálem földjét és a judaizmust is. (a vers itt megtekinhető
https://multesjovo.hu/wp-content/uploads/aitfiles/f/i/file_20_10.pdf)
Az utazás szándékának előre haladtával egyre inkább csak Jeruzsálem tölti be az életét, és verseinek
hangneme is egyre szenvedélyesebb, az egybeolvadás vágya Jeruzsálemmel túllép a honvágy keretein.
Ez a vágy az egybeolvadásra rokonítja Jeruzsálem iránti sóvárgását a szerelmi lírával, ezen belül a
trubadúr lírával. Hiszen az egybeolvadás a Messiás elérkezéséig akkor is csak vágy maradhat a
zsidóság egészének, tehát az egyénnek mint a zsidó nép egyikének, ha a zsidó egyén át is élheti.
A trubadúr is csak megközelítheti szerelme tárgyát, de sóvárgása soha be nem teljesülhet.
“Menj csak, hallgasd meg bölcsei szavát, Mely hiuságon, semmiségen épül. Majd visszatérsz és
marcangol a vád: Mért járok üres szivvel béke nélkül? Mért tévelyegtem vad sziklák között? Mért
hagytam el az ôsi szent rögöt?” (https://multesjovo.hu/wp-content/uploads/aitfiles/f/i/file_20_10.pdf)

Halevit Heinrich Heine is a trubadúrokkal rokonította. Halevi az, aki megteremti a cionida műfaját,
holott az Ahava Cion költészet, Jeruzsálem költészet előtte is létezett. Halevi olyan érzelmi töltettel
hatja át Jeruzsálem -verseit, amelyek nem csak a sóvárgásról szólnak, hanem az egyetlen, igazi, kézzel
fogható objektum iránti sóvárgás érzését teremtik meg. Jeruzsálem először akkor vált a szerelmi vágy
céljává, amikor a próféták: Jeremiás, Ézsaiás, Zakariás és Mikeás -először hasonlították a várost nőhöz,
gyermekét gyászoló vagy éppen parázna asszonyhoz.
Jeruzsálemi zarándoklata alatt a nílusi hajóúton több cionidát is írt. A Cion felé című vers a
türelmetlenség, a felfokozott vágy, és az Isten segítségébe vetett feltétlen bizalom himnusza.
(https://multesjovo.hu/wp-content/uploads/aitfiles/2/m/2mj_1993_04v3_1.pdf)

A legenda szerint Elégia című versét a homokba írta a Templom romjainál, mikor az arab lovas
megsebezte. A költemény valószínűleg már útközben született. Ebben a versében a Cion iránti
érzelmeinek legkomplexebb összefoglalását adja.
(https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/
kosztolanyi-dezso-19890/heber-es-jiddis-koltok-1BE0B/elegia-1BE0C/)

3A zsidó szerelmi líra egyik forrása, az Énekek éneke a legismertebb példája annak, hogyan fejezi ki
a zsidó hagyomány Izrael és az Örökkévaló kapcsolatát a szerelmi líra eszközeivel. A középkori szefárd
költészetben is több példát találunk erre a jelenségre, amelynek egyik leggyakoribb műfaji megjelenése
az úgynevezett muvassa. A muvassa (a spanyol irodalomtörténetben: moaxaja), azaz övdal, az
andalúziai költészet egyik legizgalmasabb és legtöbb vitát kiváltó műfaja, mind az arab, mind a zsidó,
mind a keresztény költészetben találunk rá példákat. A muvassa párbeszédes műfaj, amelyben általában
egy fiatal nő panaszolja, hogy elhagyták, és egy idősebb nő próbálja vigasztalni. A muvassa lírai
alaphelyzete tökéletesen megfelel a magát elhagyottnak érző Izrael fájdalmának kifejezése, amelyre
vagy a költő vagy az Örökkévaló válaszol, emlékeztetve Izraelt arra, hogy betartja minden ígéretét, és
visszatér. Így a zsidó muvassák esetében gyakran csak a költemény végén derül ki, hogy szerelmes

3 https://www.szombat.org/kultura-muveszetek/irodalom/peremiczky-szilvia-telt-tollal-irta-szepsegedet-isten-a-szefard-
szerelmi-lira
vagy vallásos verssel állunk szemben. A legszebb példa talán Abraham ibn Ezra (1089-1164) az utókor
által Látomás címmel ellátott verse.
„Gazellám! mily édes ajkad,
Mért a bú, a gyász te rajtad?”
Régen hordom gyászruhámat,
Lesújt, gyötör gond és bánat,
Sugártalan éjhomályba
Elhagyottan él az árva.
„Rád mosolyognak szép virágok,
megújhodik ifjúságod.” […]
Te vagy lelkem forró vágya,
Téged áldlak hőn imádva,
Érted égek sóvárogva,
Visszatérsz tán hajlokodba?
„hajnal dereng, drága lélek!
Visszatérek, visszatérek…”

A romantika óta szinte elvárássá, közhellyé vált, hogy a költészet élményen alapul, vagyis egy
szerelmes vers valóban átélt szerelemről szól egy beazonosítható, hús-vér személy iránt. Ám egy vers
mögött nem létezik feltétlenül reális élmény, a stilizált szerelmi lírában a szeretett személy sokszor csak
típus. A középkorban divatos költői versenyeken gyakran egy adott témára kellet verseket írni,
meghatározott műfaj, versmérték alapján, bizonyos toposzokat, nyelvi sablonokat, képeket
felhasználva, amelyek erősen stilizálttá tették ezt a lírát, amelyben a leíró jelleg dominált, így a
szerelmes vers gyakran nem is a szerelemről szólt. A kor arab és zsidó költészetében sok ilyen típusú
szerelmes-erotikus verssel találkozunk. A versek többségének hangja, konvencionális nyelv-és
képhasználata azonban arra enged következtetni, hogy zsánerekkel, költői gyakorlatokkal állunk
szemben, ahol nem egy élmény verssé formálása volt a lényeg, hanem egy feladat megoldása, és a vers
gyakran nem is a szerelemről szól, hanem a szépség dicséretéről.
Az alábbi három példa különböző zsánereket mutat be, mindhárom Halevi költészetének egy-egy
jellemző darabja:

Üdv a lánynak, szerelemben,

Habár lángot gyújtott bennem. […]
Aranyhajú, drága szépség!
Hordod szép gazella képét
S mint a tigris széjjeltépnéd,
Nem sajnálnád árva lelkem?
S szemem rád néz könnyel telten. […]

A könnyed ritmus, az ábrázolt lány sematikus, arcnélküli leírása arra enged következtetni, hogy aligha
egy konkrét szerelmi csalódásról van szó. A vers a szép és kegyetlen lány szokásos konvencióira épül,
és az arab költészetből ismert gazella-tigris párhuzamokat használja, és a héber nyelvet leszámítva
semmi sem utal arra, hogy egy zsidó költő versét olvassuk. Más a helyzet a Nászdal esetében, amely
több bibliai képet is felidéz.

Dús lombú mirtus illatterhes ága

Teríti szárnyait virágos ágyra.

Lihegve vár egy édes lányka keble

Hév ölelésre, szerelemre vágyva. […]

Epedve ég a sudár karcsú termet,

Mint tűzbe borult Sáron-völgyi pálma.

De zengő cherubok őrzik a kertet,

S fölötte villog égi szeraf bárdja.

Jer, vőlegény, nálad a szent varázs-szó,

Mely e bűvös kert ajtaját kitárja.

A vers erotikus, de nyelvezete finom, átesztétizált, és mentes minden obszcenitástól, a bibliai képek
pedig harmonikusan olvadnak bele ebbe a nyelvbe, az Énekek éneke hagyományait követve.

További híres költők:

Mózes Ibn Ezra (1070-1138). Érdeklődött a görög és arab filozófia, a héber és aarab költészet iránt.
Bátyja lányába (vagy unokatestvére lányába) szerelmes lett, de bátyja ellenezte a házasságot,
valószínűleg ezért hagyta el szülőföldjét, Granadát. Halevivel jó barátságban volt. Közel 250 vallásos
költeménye ismert, epigramma gyűjteménye 1210 darabból áll.
Abraham Ibn Ezra: 1092-1167 Toledóban született. Sokat vándorolt, Afrikában, Egyiptomban,
Palesztínában és Európában is. Nyelvész, bibilamagyarázó, filozófus, matematikus, csillagász és költő.
Legnagyobb hatást az utókorra szentírásmagyarázatával tett.
Salamon Ibn Gabirol: 1022-1070 Malagában született, Zaragozában, majd Granadában nevelkedett,
Valenciában halt meg.