dimenzió fogalma eredete:

A dimenzió a latin „kimér” (dimētior) igéből ered, szokásos magyar fordításai:

méret, kiterjedés. A szaktudományokban, mint a matematika és fizika, többféle,
különböző értelemben használják (lásd lejjebb). A legtöbb dimenziófogalom
szemléletes tartalma az, hogy egy pont vagy esemény megadásához hány független
adatra van szükség.
A szó leghétköznapibb használatában a dimenzió a fizikai tér, a testek különféle
méreteinek, nagyságfajtáinak (szélesség, hosszúság, magasság) összefoglaló neve.
Ezenkívül a tudományos-fantasztikus irodalomban a „dimenzió” utalhat egy alternatív
univerzumra

fizikában:

téridő:
A téridő, amelyben élünk, négydimenziósnak tűnik. Erre legcélszerűbb
háromdimenziósként tekinteni, a negyedik pedig az idő. A tér egy bizonyos pontjából
fel/le, balra/jobbra, és előre/hátra vagyunk képesek elmozdulni. Bármely más
irányba történő elmozdulás felfogható ezen elmozdulások együttesének (lineáris
kombinációjának).
Az időt egy negyedik dimenziónak lehet tekinteni. Kicsit eltér a másik háromtól,
mivel csupán egy létezik belőle, valamint látszólag csak egy irányban lehet benne
haladni. A szemünkkel érzékelhető nagyságrendű fizikai folyamatok nem
szimmetrikusak az időre nézve.
A húrelmélet és más hasonló nézetek azt állítják, hogy a térnek, melyben élünk,
valójában sokkal több dimenziója létezik (a legtöbben 10, 11 vagy 26 dimenziót
tételeznek fel), de az univerzum kiterjedése a plusz dimenziókban szubatomikus
méretű.
húrelmélet:
A húrelmélet és az M-elmélet két egymásra épülő részecskefizikai modell, mely a
részecskéket nem pontszerű, hanem kiterjedt objektumokként kezeli (húrok,
membránok). A húrelméletnek a szuperszimmetriát is tartalmazó változatát gyakran
szuperhúrelméletnek nevezik. Ezeket az elméleteket azért hozták létre, hogy az
általános relativitáselméletet és a kvantummechanikát összhangba hozzák, és
elkerüljék a részecskefizikának azokat a buktatóit, melyek a pontszerű részecskék
feltételezésével előbukkannak. Az M-elméletben nemcsak húrokat, hanem membránokat
és magasabb dimenziós objektumokat is feltételeznek. Jelenleg nincs semmilyen
kísérleti tény, amely a húrelméletet igazolná vagy cáfolná.
további információk:https://hu.wikipedia.org/wiki/Húrelmélet

matematikában:
A matematikában rengeteg „dimenzió”-nak nevezett fogalmat ismerünk, az egyes
területekre különbözőképpen definiálták a dimenzió fogalmát. Legtöbbnek mégis az n
dimenziós euklideszi tér (En) dimenziófogalma szolgál alapul. A pont (E0) 0
dimenziós. Az egyenes (E1) 1 dimenziós. A sík (E2) 2 dimenziós. Általában pedig az
En n dimenziós.
A hiperkocka (tesseract) a négydimenziós test példája.

euklidészi tér (lineáris algebra):

Euklideszi tér axiómái:
A skaláris szorzat a V-beli rendezett párokhoz egy, T-beli elemet rendelő függvény,
vagyis -kép
A skaláris szorzat részben kommutatív, vagyis
-kép
ahol a felülvonás a komplex konjugálást jelöli. (Természetesen a valós esetben
kommutatív).
A skalárszoros (skalár az alkotó testből, vagy int. tart.-ból) „elölről”
kiemelhető, vagyis: -kép
Összeg elölről „szétszedhető”, vagyis:
 -kép
Tételek
Több kérdés is felmerülhet a definíciókkal kapcsolatban, először is az, hogy miért
kellett a konjugálást bevezetni, elvetve így a kommutativitást, valamint, hogy
miért pont hátulról kiemelhetők a tagok, és mi a helyzet az elöl lévő
skalárszorzóval, és összeggel? Utóbbi két kérdést két egyszerű tétellel azonnal meg
lehet válaszolni:

TÉTEL:
-kép
Bizonyítás: Egyszerűen az axiómákból, csak „hátulra kell varázsolni a
skalárszorost” a részleges kommutativitást kihasználva, így jön be a képbe a
konjugált, formálisan:

TÉTEL:
-kép
Bizonyítás: Teljesen hasonlóan az előzőhöz, vegyük észre, hogy ha felcseréljük a
tagokat (természetesen konjugálással együtt), akkor a 4. axiómát alkalmazva kapjuk
a kívánt képletet. QED

Az euklideszi norma:
Minden euklideszi térben bevezethető valamilyen, „hosszúságszerű” fogalom. Ezt
fogjuk euklideszi normának hívni, definíciója a következő:
Az euklideszi norma egy, V-ből T-be képező, nemnegatív értékeket felvevő függvény,
amelyre (jelöléssel együtt): -kép

Hajlásszög euklideszi terekben:

A norma és skalárszorzat segítségével már definiálható két vektor hajlásszöge,
melyen síkvektoroknál a nemnagyobb szöget értettük.
A hajlásszög, csakúgy mint középiskolában azon érték lesz, melyet a cos függvény a
helyen felvesz, -kép
vagyis ennek az arkusz koszinusza.
A definíció jogosságához be kéne látni, hogy ez az érték mindig a [-1;1]
intervallumba esik, de ez azonnal következik a Cauchy–Bunyakovszkij–Schwarz-
egyenlőtlenségből. (Vagyis a számláló mindig kisebb vagy egyenlő abszolút értékben
mint a nevező.)
A hajlásszög definíciójával már definiálni lehet az egymásra ortogonális, merőleges
vektorokat is.

Ortogonális, ortonormált bázis:

Két vektort egymásra merőlegesnek, ortogonálisnak mondunk, ha skaláris szorzatuk 0.
Könnyen meggondolható, hogy a szokásos sík-, és térvektorok esetén ez pont akkor
teljesül, ha egymással bezárt szögük -kép
vagyis a „derékszög”, hiszen ennek a koszinusza 0, így a skaláris szorzat is 0
lesz.

A következő tételhez még egy definíció kell, a normált vektoré.

Egy vektort normáltnak mondunk, ha normája az alkotó számtest (szorzás szerinti)
egységeleme.

Gram-Schmidt-féle ortogonalizáció
Minden euklideszi térben létezik ortonormált bázis, vagyis olyan bázis, melynek
minden vektora páronként merőleges, normájuk pedig az egységelem.

hiperkocka:
A hiperkocka a kocka általánosítása több dimenzióra: olyan konvex alakzat, amelynek
bármely két éle egyforma hosszú, és vagy párhuzamos, vagy merőleges egymásra. Az
egydimenziós hiperkocka a szakasz, a kétdimenziós a négyzet, a háromdimenziós a
kocka.
Egy n dimenziós hiperkocka előáll 2n darab (n-1)-dimenziós hiperkocka
összeillesztésével; más megközelítésben az n dimenziós hiperkocka az a terület,
amelyet az (n-1)-dimenziós hiperkocka a hipersíkjára merőleges, az élhosszával
azonos hosszú eltolás során súrol. A koordinátageometriában az origó középpontú, a
tengelyekkel párhuzamos élű, 2d élhosszúságú hiperkocka azokat a pontokat
tartalmazza, amelyek koordinátáinak a maximumnormája d és ‒d közé esik.

Az oldalak száma
0-dim. 1-dim. 2-dim. 3-dim. 4-dim. 5-dim.
Szakasz 2
Négyzet 4 4
3-dim. kocka 8 12 6
4-dim. kocka 16 32 24 8
5-dim. kocka 32 80 80 40 10
6-dim. kocka 64 192 240 160 60 12

möbius szalag:
A Möbius-szalag kétdimenziós felület, aminek különlegessége, hogy csak egyetlen
oldala és egyetlen éle van. Felfedezője August Ferdinand Möbius német matematikus
és csillagász.

hamel dimenzió:
A vektorterekben a dimenzió kézenfekvően megfogalmazható a bázis számosságaként: ez
a Hamel-dimenzió. Mivel minden vektor egyértelműen felírható a bázisvektorok
lineáris kombinációjaként, ez lényegében azt adja meg, hány koordinátára van
szükség, hogy egy pont helyzetét „természetes módon” jellemezhessük. Például a
geometriai tér három, a sík kétdimenziós. Az egyenes egy-, a pont nulla-, és az
üres halmaz (-1)-dimenziós.
Azok a vektortereknek is tulajdonítható dimenzió, amiknek nincs véges bázisa. Ezek
dimenziója megegyezik a minimális generátorrendszer számosságával, ami egy nem
véges kardinális szám. Georg Hamel látta be elsőként a Zorn-lemmával, hogy ekkor is
létezik bázis; ezért nevezik ezt a dimenziófogalmat Hamel-dimenziónak.

hausdorff dimenzió:
A Hausdorff-dimenzió vagy fraktáldimenzió minden metrikus térben értelmezve van, és
nemcsak egész értékeket vehet fel. Elsősorban a bonyolult szerkezetű halmazoknál,
például a fraktáloknál hasznos. Lényegében azt adja meg, hogy az átmérőnek és a
térfogatnak a megfelelője az adott térben hogyan aránylik egymáshoz.

analógiák:

irodalomban: