Professional Documents
Culture Documents
Az igen szerteágazó, rugókkal kapcsolatos rezgési és sztatikus problémák közül néhányat tárgyalunk
gondolkodás módszertani szempontok bemutatására. A rugó problémák az új tantervben is helyet kapnak. E
fejezetben mindig ideális szálat tekintünk, vagyis érvényesnek vesszük az F=-Dx rugótörvényt, vagy másképpen
úgy tekintjük, hogy a rugalmas szál Hooke-törvényt követi alakváltozáskor, nyújtásra, vagy összenyomásra.
Néhány gondolkodás módszertani szempontot szeretnénk kiemelni, amelyek a tárgyalt problémák
kapcsán jól láthatók majd.
Az egymásra épülés jelentkezik a nehezedő sorrendben, ami fejlesztheti az általánosító készséget.
Evidens geometriai elrendezésből indulunk ki, mely egyszerűségénél fogva jó alapot szolgáltat a
ráépülő nehezebb részekre.
Az egyszerűbb problémát is igényesebben fogalmazzuk meg, hogy általánosítható legyen, de
megmutatjuk a közvetlen megoldást is.
A geometriai transzformáció egy érdekes esetét alkalmazzuk, mikor a deformált test vonalsűrűségét
határozzuk meg. (A vonalsűrűség a szál egységnyi hosszának a tömege.)
Alkalmasak a tárgyalt problémák különböző szintű diszkusszióra, és szokatlan eredmények is
jelentkeznek.
Erősen a fizikai szemléletre kell hivatkozni a kezdeti feltételek megválasztásakor. Itt paradox helyzetek
is adódhatnak, melyeket végül is a mélyebb fizikai szemlélet tisztáz.
Az eredményeket táblázatos formában jeleníthetjük meg, ha numerikus számolást végzünk. Itt jól
használhatjuk a számítógépet, melyet most pusztán a zárt analitikai alakban levezetett képletek helyettesítési
értékeinek kiszámítására használunk, majd ezeket táblázatba foglaljuk. A táblázat léptetése egy FOR TO NEXT
ciklussal jól megoldható.
Jól valósíthatók meg un. referencia helyzetek bemutatása, mely a matematikai tárgyalás alapját
szolgáltatja. A deformáció leírása az erőmentes, azaz nem deformált állapothoz viszonyítva történik. A nem
deformált állapotot tekintjük referencia helyzetnek.
Tekintsük a rugalmas szálat vízszintes helyzetben, fektessük rá az x tengelyre. Alá rajzoljuk az erő hatásának
kitett, ugyanezen szálat, de már megnyúlt állapotában. A megnyúlással járó haránt irányú összehúzódástól az
egész fejezetben eltekintünk. Egyelőre az alakváltoztató erő bármilyen eloszlású lehet a szál mentén, pusztán azt
tesszük fel, hogy szál irányú és természetesen a szál mindig párhuzamos az x tengellyel. Van az x tengely, mint
referencia egyenes, ezen a deformálatlan szál, mint képzelt referencia szál és alatta a valóságos, deformált szál.
A referencia szál minden pontjának megfelel a valódi szálon egy pont. Így a két egyenes között egy geometriai
leképezést hozunk létre. Ha a referencia egyenest egyenlő hosszúságú ∆x szakaszokra osztjuk fel, a
megfelelő ∆x ' szakaszok már egymás között sem és ∆x -szel sem lesznek egyenlők.
Jelöljük y1-gyel az x1 referencia szakasz megnyúlását, y2-vel egy másik, x2 referencia szakasz
megnyúlását. Legyen pl. x2 = x1 + ∆x , akkor ∆y = y2 − y1 hosszúság a referencia egyenes x1-hez
tartozó ∆x szakaszának megnyúlását jelenti. Tehát ∆x megnyúlása ∆y . A ρ vonalsűrűség szemléletes
definíciója szerint az egységnyi hosszúságú szakaszban foglalt tömeget jelenti. A referencia szálra nézve
a ρ vonalsűrűség legyen mindenhol ugyanaz a ρ 0 érték. Homogén szálat tekintünk kezdetben s egyedül a
deformáció az, mely megváltoztatja a szál homogén tömegeloszlását. Ekkor a referencia
szállal ∆x szakaszonként mintegy letapogathatjuk a valódi szálat, ugyanis az adott ∆x szakaszban foglalt tömeg
a valódi szálban (∆x + ∆y ) hosszúságú szakaszon oszlik el. Így a 4.1 ábra szerint a sűrűséget felírva,
határátmenettel a valódi szál ρ vonalsűrűségét, mint egyik lokális jellemzőjét kiszámíthatjuk.
ρ 0 ∆x ρ0
Tehát ρ közelítő értéke: ρ= ; ρ = .
∆x + ∆y ∆y
1+
∆x
A pontos érték lim ρ , ∆x Æ0. Nevezzük továbbra is ρ -nak, hiszen csak ezt visszük tovább:
ρ
(1) ρ (x ) = 0 ,
1 + y'
ahol y’=dy/dx, és feltesszük, hogy az y megnyúlás x-nek differenciálható függvénye. Hangsúlyozzuk, hogy az
(1) képlet igen általános feltételek mellett megadja a deformált – és nyugalomban lévő – rugalmas szál
vonalsűrűségének hosszmenti eloszlását.
Az egyik végén felfüggesztett rugalmas szál megnyúlását kell kiszámítanunk. A feladat egyszerűen
megoldható közvetlenül az erre vonatkozó meggondolással.
Ha általánosabban vezetjük a megoldást, kiszámíthatjuk a megnyúlt szál sűrűségeloszlását is – amit az
egyszerűbb megoldással nem tehetünk meg – és az egész számítás előjátéka lehet egy valóban komoly
problémának, amit a 3. pontban tárgyalunk.
Képzeljük el egymás mellett a referencia szálat, ami tehát nem nyúlik s amelynek hossza L – azaz a szál
eredeti hossza – s ugyanakkor a megnyúlt szálat. Például ρ 0 x adja az x keresztmetszetig lévő tömeget, bár e
metszet valójában nem az x mélységben van, hanem lejjebb, x’-ben. A referencia szálon adott x mélységben az
ez alatti tömeg: (L − x )ρ 0 . Az ennek megfelelő (L − x )ρ 0 g súly az, amely a valódi szálat x’ mélységben
húzza. Tehát a valódi szálat minden helyén más-más F(x) erő feszíti, melyet a referencia szál x koordinátájával
fejezünk ki: F=F(x)
(2) F ( x ) = (L − x )ρ 0 g
A (2) képlet a valódi szálat feszítő erő hely szerinti eloszlását adja meg a referencia szálon mért x hosszúság
függvényében. Ezután a Hooke-törvényből meghatározzuk a szál egy adott x referencia hosszra következő ∆x
darabjának ∆y megnyúlását. A Hooke törvényben most az un. Eredeti hossz ∆x és ennek megnyúlása ∆y .
Tehát
1 F ( x )∆x
(3) ∆y =
E A
ahol E a szál rugalmassági modulusa, A a keresztmetszete, F(x) a fenti erő. Ezért
1 ρ0 g
∆y = (L − x )∆x
E A
∆y ρ 0 g
= (L − x )
∆x EA
Határértékre térve ∆x Æ0 esetén
ρ g
(4) y ' = 0 (L − x )
EA
A (4) képlet tartalmazza valamennyi információt, ami e probléma megoldását adja. Látható ugyanis, hogy egy
tetszőleges helyen a szál megnyúlása
x
ρ0 g x2
y = ∫ y ' (ξ )dξ ; y= Lx −
0
EA 2
A szál teljes megnyúlása:
L
ymax = ∫ y ' (ξ )dξ ; s(L)
0
1 ρ 0 gL2
(5) s (L ) =
2 EA
a ρ sűrűség eloszlása:
ρ0
(6) ρ (x ) =
ρ0 g
1+ (L − x )
EA
Tanulságos diszkusszió lehetséges:
Mint látjuk, ρ (L ) = ρ 0 tehát a szál végén marad az eredeti ρ 0 sűrűség, máshol kisebb. Érthető, a végén lévő
∆x darabot már nem húzza, azaz nem nyújtja semmilyen erő. Minimális ρ - nak az értéke a felfüggesztésnél:
ρ0
ρ (0) =
ρ gL
1+ 0
EA
Így minél hosszabb az eredeti szál, annál ritkábbá válik a felfüggesztésnél. Ez jól demonstrálható az un. Rugó
Rudi játékkal (sűrű menetű, finom rugózatú spirálrugó). Ha ezt felfüggesztjük, a menetek egymástól mért
távolsága mérvadó a vonalsűrűségre. Szépen látható, hogy alulról felfelé haladva a menetek távolsága egyre
növekszik, jeléül annak, hogy nyújtott (és nyugalmi) állapotban egyre „ritkább” a tömegeloszlás.
Az (5) képlet még mást is mond. Ha a Hooke-törvényből az F erőt kifejezzük és összehasonltjuk az F
=Dx rugó képlettel (most F abszolút étéket jelent, ezért maradt el a negatív előjel), akkor kapjuk, hogy
EA
(7) D=
L
vagyis a D direkciós erő így vezethető vissza E, A, és az L mennyiségekre. Tudva, hogy a szál m tömege
m = ρ 0 L , (5) és (7)-ből kapjuk, hogy
1 mg
(8) ymax ; s (L ) =
2 D
Ennek érdekes a jelentése. Ha a súlytalan rugóra m tömegű testet függesztünk fel, akkor mg/D a megnyúlása.
Ezek szerint egy homogén, súlyos szálnak a saját súlyától való megnyúlása fele annyi, mintha tömegét
koncentrálva egy ugyanolyan erős súlytalannak tekinthető rugalmas szálra függesztettük volna fel.
Függőleges tengelyű korongra centrálisan felerősítünk egy D direkciós erejű ideális rugót. A rugót és a
rugalmas szál fogalmát itt azonosnak vesszük. A korongot forgásba hozva, ezzel a rugó is forogni kezd, és
radiálisa megnyúlik.
Milyen stacionárius helyzet alakul ki adott ω szögsebességű forgás esetén? Keressük tehát a rugó megnyúlását
és vonalmenti sűrűségeloszlását.
A pontosság kedvéért homogén, rugalmas szálat kellene mondanunk, mely a Hooke-törvénynek
engedelmeskedik.
Az 1. és 2. pontban lévő meggondolások itt is alkalmazhatók, mivel kezdetben általánosságban
tárgyaltuk a nyúlási problémát. Ezért a (3) egyenletből indulhatunk ki, ahol F(x) egyelőre ismeretlen erőeloszlást
jelent az ω szögsebességű egyensúlyi állapotban. A referencia szálat párhuzamosan képzeljük a már megnyúlt
szállal. Ekkor F(x) jelenti azt az erőt, amely a megnyúlt szálra hat a referencia szál x koordinátájának megfelelő,
a forgástengelytől x’ távolságú keresztmetszetben.
A még meg nem nyúlt szál ∆x darabjának ∆y megnyúlásakor a ∆x + ∆y darabban F(x) rugalmas erő
ébred. Egyensúlyban – vagyis amikor már nem deformálódik a szál – ez az F(x) erő az x referencia
hosszúságban lévő keresztmetszettől jobbra eső szálra ható teljes centripetális erővel egyenlő, mivel ez biztosítja
ennek a szál darabnak a körpályán tartását. Úgyis mondhatnánk, hogy a ∆x darab ∆y megnyúlása által fellépő
F(x) erő tartja körpályán az x-től jobbra eső véges hosszúságú szálat, vagyis ez valósítja meg erre nézve a
centripetális erőt. Igy F(x)=Fcp(x) , ahol Fcp(x) az x-től jobbra eső, már megnyúlt szálra ható centripetális erő.
Így egy tetszőleges x hely a valódi szálnál x+y koordinátájú, s a centripetális erő mrω képlete alapján adott x-
2
hez r=x+y tartozik. A referencia szálat véve alapul, felírhatjuk az x-től jobbra eső, a deformált szálra ható
centripetális erőt:
L
(9) Fcp (x ) = ∫ (ξ + y )ω 2 ρ 0 dξ
x
Itt az Fcp = mrω ismert képletet használtuk infinitezimálisan, ahol x egy tetszőleges helyet jelent, L a
2
referencia szál (vagyis a nem forgatott, nyugvó szál) hosszát és m helyett dm = ρ 0 dx írandó, mivel minden ∆m
más-más távolságra lévén az x helytől, más-más a reá ható centripetális erő is. A (9) felírásban y(x) az ismeretlen
függvény. Igyekszünk differenciál egyenletet felállítani a megnyúlt szálra. Mivel F(x)=Fcp(x) , (9)-t (3)-ba
helyettesítjük és mindjárt ∆y / ∆x –et írunk:
L
∆y 1
(10) =− ∫ (ξ + y )ω 2 ρ 0 dξ
∆x EA x
ahol a negatív előjel az integrál határainak felcseréléséből adódott. Feltesszük, hogy a helyi megnyúlást leíró
y(x) differenciálható függvénye x-nek (y tehát x-ig terjedő referencia szál megnyúlását jelenti) és (10)-ben
határértékre térünk:
∆y
lim = y'
∆x→0 ∆x
és (10) éppen ezzel lesz egzakttá. Tehát az y(x) függvényre egy integrál egyenletet kaptunk:
L
ω 2 ρ0
(11) y' = −
EA ∫ (ξ + y )dξ
x
Vezessünk be egy alkalmas jelölést:
ρ0 2
(12) Ω2 = ω
EA
A (11) egyenletet differenciálegyenletté alakíthatjuk, ha alkalmazzuk a Newton-Leibniz formulát és az integrált
annak felső határa szerint differenciáljuk. Ekkor a baloldalon is deriválva, (11)-ből kapjuk, hogy
y" = −Ω 2 ( x + y )
(13) y"+Ω 2 y = −Ω 2 x
Ez egy inhomogén, állandó együtthatós, másodrendű differenciálegyenlet az ismeretlen y(x) függvényre, amit
már könnyen megoldhatunk. Egy partikuláris megoldás: yp=-x, a homogén egyenlet megoldása:
yh = A sin Ωx + B cos Ωx
így (13) általános megoldása
(14) y = A sin Ωx + B cos Ωx − x
Ezeket alkalmazzuk az egészen általános (1) képletre és a jelen (14) megoldásra. Ehhez (14) deriváltját
is elő kell állítani. A (15) kezdőfeltételeket ezekbe helyettesítve, kapjuk A és B konkrét értékét, végül a
megoldást.
ρ0
(1) ρ=
1 + y'
(14) y = A sin Ωx + B cos Ωx − x
y ' = ΩA cos Ωx − ΩB sin Ωx − 1
B=0, majd 1 + y ' (L ) = ΩA cos ΩL , ezért (1) miatt
1
A=
Ω cos ΩL
A végeleges megoldások:
sin Ωx
(15) y= −x
Ω cos ΩL
ρ cos ΩL
(16) ρ= 0
cos Ωx
Megadhatjuk a referencia szál y(x) megnyúlása mellett még a deformált szál teljes hosszát az x
referencia hossz függvényében. Ez közvetlenül leolvasható a 4.1 ábrából. Nevezzük r(x)-nek, akkor r(x)=y(x)+x,
sin Ωx
(17) r (x ) =
Ω cos ΩL
Diszkusszió előtt alakítsuk át (12)-t (7) segítségével.
ρ 0ω 2 ρ 0 Lω 2 mω 2 ω2
Ω2 = = = =
DL DL2 DL2 ω 0 2 L2
végül
ω
(18) ΩL =
ω0
ahol ω 0 jelenti azt a D és m által meghatározott körfrekvenciát, mellyel a rugó tömegét koncentráltam tartalmazó
pontszerű test rezegne egy súlytalan D állandójú ideális rugóra akasztva. Láthatóan a rugó sűrűsége kifelé
haladva növekszik, és x=L –nél ρ = ρ 0 , legkisebb x=0 –nál: ρ = ρ 0 cos ΩL . Az y megnyúlás x=0-ra zérus,
míg a deformált teljes hossz: r(L), ami így irható:
tg ΩL
(17/a) r (L ) =
Ω
Nézzük r(L) értékét, ha Ω → 0 . Ez akkor van, ha pl. ω → 0 , vagyis ha nem forgatjuk a rugót. Ez esetben
lim r (L ) lim tg α
=L
Ω→0 α →0 α
ha α = ΩL . A L’Hospital szabállyal:
d tg α
lim dα lim 1
= =1
α → 0 dα α → 0 cos 2 α
dα
tehát
lim r (L )
= L,
Ω→0
azaz nem nyúlik meg a szál, ami természetes is. Hasznos ilyen magától értetődő helyzeteket is kiszámolni, ezzel
mintegy körüljárjuk a problémát.
Érdekesebb a stabilitás problémája. Első pillanatra arra gondolhatnánk, hogy növelve a forgás
szögsebességét, egyre hosszabb lesz a szál. A szakítószilárdságtól függetlenül létezik egy kritikus hossz, mely
után a nyúlás instabillá válik. Tekintsünk a (17) képletre, követelmény, hogy bármely x helyen a szál r(x)
aktuális hossza csak véges lehet. Ez a követelmény (17)-ből így fejezhető ki:
cos ΩL ≥ 0
π
ΩL ≤
2
A fizikai helyzetre való tekintettel, egyben a (17) képlet miatt, az egyenlőségjel nem érvényes, továbbá (18)-t is
felhasználva, adódik, hogy
ϖ π Dπ
< ; ϖ< ;
ϖ0 2 m 2
Dπ
(19) ϖ krit =
m 2
Ezek szerint kritikus szögsebesség (19)-ben adott. Ennél gyorsabb forgatáskor a szál nem lehet stabilis.
Ha tehát ω ≥ ω k , a szál folyton nyúlik, habár ω konstans. Persze ettől függetlenül ω k -nál kisebb, vagy
nagyobb ω -ra el is szakadhat. Az ω > ω k esettel analóg módon szemléltethetjük, az un. megfolyás esetét a
szilárdságtanban. Semmiképpen nem fizikai azonosságról van szó, hanem a megfolyást többé-kevésbé
szemléletessé tevő analógiáról.
a) Módszertani szempontból hasznos, ha adott problémára más oldalról ismét visszatérünk, mivel
fejleszti a gondolkodást. Tekintsük ismét a 4.2 pontban adott alapproblémát – rugalmas szál saját
súlyától való megnyúlását – melyet most más úton oldunk meg. E megoldás szűkebb, csak a célra
irányul, az első általános volt, akkor az átfogóbb fizikai számítási módszer bemutatása volt a cél.
Osszuk fel a referencia szálat egyenlő, kicsiny ∆x hosszúságú szakaszokra, ahol ∆x = L / n , ha n
részre osztottuk. Minden ∆x hosszúságú darabot az alatta levő szálrész húzza. A kiszemelt darab
alatt legyen k számú rész a szál végéig. Tetszőleges helyen lévő, ∆x hosszúságú szakasz
∆y megnyúlása:
L
k ρ0 g
1 n L
∆y =
E A n
amint a Hooke-törvény követeli. Ezért a szál teljes megnyúlása e ∆y megnyúlások összege:
2
ρ g n L
y = 0 ∑ k
EA k =1 n
ρ 0 g L2 (n + 1)n
(20) y=
EA n 2 2
ahol a számtani sorozat összegképletét használtuk.
Ha n → ∞ kapjuk a szál pontos megnyúlását.
Vegyük figyelembe (7)-t is és azt, hogy
lim n(n + 1)
=1
n → ∞ n2
akkor kapjuk, hogy
1 mg
(21) y= .
2 D
Ez az eredmény pontosan megegyezik a (8)-as képlettel. Nem szükséges hozzá integrál, hanem szummázó
módszert is alkalmazhattunk. A (21) képlet nem függvény kapcsolatot ad, tehát nem az y(x) függvényt kapjuk
meg általa, hanem a maximális megnyúlást paraméteresen ugyan, de nincs benne az x változó. Erre építve nem
számolhatjuk a szál vonalsűrűség eloszlását sem, tehát az eredmény is, a gondolatmenet is speciálisabb, mint a
4.2 pontban volt.
b) Újabb érdekességként könnyen megmutathatjuk, hogy a 4.3 pontban adott (15) kezdeti feltétel a 4.2
pont (4) egyenletének megoldásakor is használható. Ezúttal (4) határozatlan integrálját képezzük – nem (0,x),
vagy (0,L) határok között integrálunk – és a fellépő szabad konstansra alkalmazzuk (15)-t. Mivel most elsőrendű
egyenletünk van, azért (15)-ből csak az egyik kezdeti feltétel használható, amelyik nem y’-re hanem y-ra
vonatkozik. A ρ ( x ) eloszlás már a megoldásból és (1)-ből következik. Tehát (4)-ből
ρ0 g x2
y= Lx − + K
EA 2
ahol K a szabad konstans. Vegyük most (15)-ből az x=0, y=0 feltételt, akkor láthatóan K=0 és y(L) az (5)
maximális megnyúlást adja.
c) Az alapprobléma újabb megközelítéseként térjünk vissza az 4.1 ábrában szemléltetett geometriai
transzformációra. Valamennyi számításunk lényegében erre épült. A ∆x szakaszhoz rendeljük a
∆x + ∆y szakaszt, ekkorára nyúlik meg ∆x . Természetesen nem mindegy, hogy mekkora x referencia
hosszúság végén van a kiszemelt ∆x .
Tekintsük azt az alapkísérletet mikor a vízszintesen befogott szál végét csigán átvetett fonálon lógó súllyal
terheljük. A deformációnak itt ez a legegyszerűbb esete. Láthatóan most a szál minden helyén ugyanaz az F erő
támad. A felfüggesztett szálnál a helyzet összetettebb, mivel a nyújtó erő a szál mentén változik, ahogy azt a 4.2
pontban láttuk. Írjuk fel most a ∆y megnyúlást:
1
(22) ∆y = F∆x
EA
ahogy azt a Hooke—törvény előírja. Ebből
∆y F F
(23) = , y' = p (p = , konst )
∆x EA EA
A (23) egyenletből y=px+C ahol C a kezdeti feltételből határozható meg. Itt is áll (15) első része, ezért C=0, így
(24) y=px
Ezek után nézzük meg, hogy a referencia szálon felvett osztáspontok hogyan tolódnak el a deformált szálon.
Például vizsgáljuk x1 és (x1+ ∆x ) szakaszoknak megfelelő deformált szakaszok arányát, azaz r1 és r2 arányát.
r1 = x1 + y1 r1 = x1 (1 + p )
r2 = x2 + y2 r2 = x2 (1 + p )
ahol x2=x1+ ∆x . Képezzük az r2/r1 arányt:
r2 x2
(25) = .
r1 x1
Ez éppen azt jelenti, hogy a referencia szálon tetszőlegesen felvett szakaszok és a deformált szál megfelelő
szakaszai között középpontos hasonlósági transzformáció van, tehát ilyen transzformációval vihető át a
referencia szál a megnyúlt szálba.
Nézzük meg, hogyan szerkeszthető meg a referencia szál bármely P pontjának P’ képpontja. Ha a kísérletben a
nyújtatlan szálra egyenlő távolságokban un. lovasokat helyezünk, majd ezután megterheljük a szálat, a lovasok
továbbra is egyenlő távolságokban helyezkednek el egymástól, viszont az egyes eltolódások különbözők,
jelezvén a szál mentén a különböző mértékű deformációt. Kérdés, hogy adott P-hez a megfelelő P’ hogyan
szerkeszthető meg. Kössük össze a referencia szál és a deformált szál 0, 0’ kezdőpontjait. Ezen az egyenesen kell
lennie a C pontnak, a hasonlósági transzformáció centrumának. A (24) egyenletből meghatározzuk a P-hez
tartozó x szakasz y megnyúlását (4.3 ábra).
Ez y=px és így a deformált szálon az x+y szakasz végpontja lesz a P-nek megfelelő P’ pont. Ekkor a PP’
egyenes kimetszi 00’-ből a C pontot. Ezek után bármely más P-hez már megszerkeszthető a megfelelő P’ pont.
Az egyes ∆x ' = (1 + p )∆x szakaszok, vagyis ∆x transzformáltjai: ∆x ' = (1 + p )∆x . Ha az egyes ∆x -ek
egyenlők, úgy a ∆x ’ szakaszok is egyenlők, de a szál teljes megnyúlása (24) szerint annál nagyobb, minél
nagyobb az eredeti, referencia szál hossza. Mindezek csak állandó F erő esetén érvényesek. Így a 4.2 és 4.3
pontban tárgyalt esetekre nem alkalmazható középpontos hasonlósági transzformáció.
Szemléletes eredményt kapunk a ρ vonalsűrűségre a jelen F konstans esetben. A (1) és (23) egyenletekből
ρ0
(26) ρ=
1+ p
vagyis ρ állandó a megnyúlt szál mentén, csak kisebb, mint a nyújtatlan állapotban. Az F erő növelésével a
vonalsűrűség csökken. Hogy milyen módon, azt már nem lehet pusztán kikövetkeztetni, a (26) képlet adja meg.
d) Matematikai szempontból érdekes, ha most magát a megnyúlt szálat tekintjük elsődlegesen, és az r(x)
függvényre keresünk megoldást a 4.3 pontbeli problémában. Így a forgatott rugó problémáját oldjuk meg
másképpen. A nyújtott szálat osztjuk fel kis dm tömegű részekre, így most nem ρ 0 -val, hanem az egyelőre
ismeretlen ρ ( x ) -szel kell dm-t felírni: dm = ρdr .
Az alakváltoztató erő, Fcp most ilyen:
r
Fcp = ω 2 ∫ rρ (r )dr
L'
ahol L’=rmax. A (10)-zel analóg egyenlet most
r
ω2
EA L∫'
(27) y' = rρdr
A határozott integrál felső határa szerinti deriváltra vonatkozó Newton-Leibniz formulát alkalmazva:
ω2 d
r
ρ 0 dρ dx
− = − ∫ ξρdξ
ρ dx dr
2
EA dr L '
ρ' ω 2
(29) ρ0 = rr '
ρ 3 EA
Két út kínálkozik, vagy visszatérünk y-ra, vagy tovább megyünk az r(x) függvénnyel.
Nézzük először az előbbit: Az (1) egyenlet és az r=x+y összefüggés felhasználásával (29)-ből
(30) − ρ0
ρ0
y"
(1 + y ') = ω 2 (x + y )(1 + y ')
3
(1 + y ')2 ρ0
3
EA
Mivel (12) alapján ρ 0ω / EA = Ω , ezért (30)-t egyszerűbb alakra hozva:
2 2
y" = −Ω 2 ( x + y )
ami nem más, mint a (13) differenciálegyenlet. Menjünk most tovább (29)-ből az r(x) függvénnyel a jelzett
második útként. Most és már (29)-nél is feltételezzük, hogy ρ és r inverzei léteznek és deriválhatók. A közvetett
függvény deriválási szabálya szerint:
dρ dρ dr
=
dx dr dx
majd (29)-ből
ρr ω2
(31) 3 = r
ρ EAρ 0
dρ
ahol most ρ r jelentése: ρ r =
dr
Látjuk, hogy (31) szeparálható differenciálegyenlet:
dρ ω2
(32) ∫ ρ 3 EAρ 0 ∫ rdr + C
=
ω2
(32/a) Egyelőre = α legyen,
EAρ 0
ekkor (32)-ből
1
(33) = −αr 2 + C
ρ 2
(34)
(1 + y ')2 = −α (x + y ) + C
2
2
ρ0
Látható hogy r=x+y felhasználható és (34)-ből
2
(35) r '2 = −αρ 0 r 2 + C
ami ismét szeparálható differenciálegyenlet:
2
r = C − αρ 0 r 2
2
αρ
Új változót bevezetve: u = 0 r2
C
2
du αρ 0
(36) ∫ 1− u 2
= C
C
+A