3.

FEJEZET

A hullámfüggvény és a Schrödinger egyenlet

3.1. A hullámfüggvény fizikai értelmezése, normálása

A hullámfüggvényről eddig a következő dolgokat derítettük ki:

- ezt a függvényt minden mozgó elemi részecskéhez hozzárendelhetjük

- a szimetriatulajdonságok miatt ez a függvény egy komplex függvény kell legyen.
- egy szabad részecskéhez nem egyetlen síkhullámot, hanem több síkhullám összegeként
megadott hullámcsomagot kell hozzárendelni annak érdekében hogy a hullámfüggvény
térben lokalizált legyen és a hullámcsomag a részecske sebességenek megfelelő
sebességgel haladjon.

1. Posztulátum

Fizikai értelme a hullámfüggvény modulusz négyzetének van ( ΨΨ*) . Ez tükrözi az

adott pontban és adott időpillanatban a részecske megtalálhatósági valószínűségét.
Ψ(r,t)-hez nem rendelünk fizikai értelmet, de Ψ(r,t) Ψ*(r,t) = F(r,t) tükrözi a
részecse ottlétének valószínűségét.
r r r r r r
Ψ (r , t )Ψ * (r , t )dr = P(r , r + dr , t ) (3.1)
r
dr = dxdydz

A hullámfüggvény normálása alatt azt értjük, hogy a hullámfüggvény úgy kell legyen
megszerkesztve, hogy a részecskének a számára megengedett térben való
megtalálhatósága a biztos esemény legyen. Ezért annak az eseménynek a valószínûsége,
hogy a részecske valahol van a számára megengedett térben, 1 -et kell adjon. Ha a
részecske az gész térben mozoghat ez matematikailag azt jelenti, hogy:

P ( x ∈ [−∞, ∞], y ∈ [−∞, ∞], z ∈ [−∞, ∞], t ) = 1 (3.2)

∞ ∞ ∞
r r r r r
∫ ∫ ∫ Ψ (r , t )Ψ (r , t )dxdydz = ∫ Ψ(r , t )Ψ (r , t )dr = 1
* *
(3.3)
r
−∞ −∞ −∞ {r }

A fenti egyenlõség igaz kell legyen minden "t" idõpillantra. Ezen posztulátum kijelentése
után talán azt is jobban megérthetjük, hogy sok esetben miért nem szerencsés egy szabad
részecskéhez síkhullámot rendelni:
r rr
r r
Ψ (r , t ) = Aei ( kr −ωt ) → Ψ (r , t )Ψ * (r , t ) = A2 (3.4)

24
Ez az érték az egész térben egy konstans megtalálhatósági valószínűséget (pontosabban
valószínűség-sűrűséget) ad a síkhullámmal leírt részecskére. A részecske ezek alapján
teljesen "lokalizálhatatlan" lenne. A másik nagy probléma ezzel a függvénnyel, hogy
klasszikusan felírt (3.3) normálási egyenlettel nem normálható. Késõbb majd meglátjuk,
hogy ilyen esetben egy általánosított komplikáltabb normálást végezhetünk. A
hullámcsomag esetét megvizsgálva:

sin((vt − x)∆k ) i (ω0t − k0 x )

Ψ ( x, t ) = 2 A e (3.5)
vt − x

2
r ⎛ sin((vt − x)∆k ) ⎞
Ψ ( x, t ) Ψ ( r , t ) = 4 A 2 ⎜
*
⎟ (3.6)
⎝ vt − x ⎠

3.1. ábra:1/16*(Sin(4*(x-5))/(x-5))2 függvény. Ez például egy hullámcsomaghoz rendelt

hullámfüggvény modulusz négyzete (szabad részecske megtalálhatósági valószínûség-
sûrûsége) lehet. Van egy pont ahol a részecske a legnagyobb valószínűséggel van jelen,
és ez a pont a v (részecske sebessége) csoportsebességgel mozog

Az így kapott hullámfüggvény klasszikusan a (3.3) szerint normálható az egész térre,

mert:

∞ 2
⎛ sin( x) ⎞
∫−∞⎜⎝ x ⎟⎠ dx = π (3.6)

2.Posztulátum:
A hullámfüggvény ismerete teljesen jellemzi a részecske (vagy a több részecskéből
álló rendszer) állapotát . Nincs szükségünk több ismeretre, ahhoz hogy a részecske
állapotát leírjuk, de ugyanakkor nem is mondhatunk el többet a részecskéről…
Hogyha már megadtuk a hullámfüggvényét: a részecskérõl levõ összes információt a
hullámfüggvény már tartalmazza. Ennek analógiája a klasszikus mechanikában az,
amikor egy részecskéről tudjuk a koordinátáját és a sebességét egy adott pontban.

25
3.2. A hullámfüggvény sok részecskéből álló rendszerek esetére

Hogyha nem csak egy részecskét akarunk leírni a hullámfüggvénnyel, akkor

bevezethetünk egy olyan komplex hullámfüggvényt amely N részecske esetén a 3N+1
dimenziós térben van értelmezve.
r r r
Ψ (r1 , r2 ,..., rN , t ) : R 3 N +1 → C (3.7)

Ez a hullámfüggvény ugyanúgy van értelmezve mint az egyrészecske-hullámfüggvény,

vagyis magának a hullámfüggvénynek nincs fizikai értelme, de a modulusz négyzetének
van, ez megadja azt a valószínűséget amivel a rendszert alkotó részecskék az illető
koordináta-intervallumokban találhatók (vagyis annak a valószínűsége, hogy az 1-es
részecske koordinátája az r1 és r1+dr1 között legyen és a 2-es részecske koordinátája az
r2 és r2+dr2 között legyen és így tovább):
r r r r r r r r r r r r r r r r r r
Ψ (r1 , r2 ,..., rN , t )Ψ * (r1 , r2 ,..., rN , t )dr1dr2 ...drN = P(r1 , r1 + dr1 ; r2 , r2 + dr2 ;...; rN , rN + drN , t )

A többrészecske hullámfüggvényt az egyrészecske hullámfüggvénnyel analóg módon

normáljuk:
r r r r r r r r r
∫ ∫ ... ∫ Ψ(r , r ,..., r
r r r
{r1 } {r2 } {rN }
1 2 N , t )Ψ * (r1 , r2 ,..., rN , t )dr1dr2 ...drN = 1 (3.8)

3.3. A koordinátatérbeli és impulzustérbeli hullámfüggvény

A 2. posztulátum arra is utal, hogy az eddig használt hullámfüggvényünk segítségével

lehetséges valamit mondani nem csak a részecske helyzetéről, hanem az impulzusáról is.

Törvény:
Ha ismerem a Ψ(r,t) hullámfüggvényt, akkor kiszámolhatok egy másik hullámfüggvényt
Φ(p,t)-t amelyet impulzustérbeli hullámfüggvénynek nevezek és amely az
impulzustérben van definiálva. Ennek az impulzustérbeli hullámfüggvénynek a modulusz
négyzete megadja minden idõpillanatban annak a valószínűség-sűrűséget, hogy az
impulzus egy adott impulzus intervallumban van (teljesen hasonlóan ahhoz, ahogyan a
koordinátatérbeli hullámfüggvény Ψ(r,t) modulusz négyzete megadta azt a valószínűség-
sűrűséget amivel a koordináta egy adott koordináta-intervallumban volt).
r r r r r r
Φ( p, t )Φ * ( p, t )dp = P( p, p + dp, t ) (3.9)

Az impulzustérbeli hullámfüggvény is normált kell legyen. Az impulzustérbeli

hullámfüggvényre a klasszikus normálás:

26
∞ ∞ ∞
r r r r r
∫ ∫ ∫ Φ( p, t )Φ ( p, t )dp dp dp = ∫ Φ( p, t )Φ ( p, t )dp = 1
* *
x y z (3.10)
r
−∞ −∞ −∞ { p}

A Ψ(r,t) hullámfüggvény tartalmazza az összes információt a részecskéről, tehát a Ψ(r,t)-

ből ki kell lehessen számolni a Φ(p,t)-t is. Ez valóban így is van, a két hullámfüggvény
közti összefüggést egy Fourier-transzformáció adja meg (ez a kijelentés bizonyítható, a
bizonyítást azonban egy késõbbi fejezetben adjuk majd meg).

i rr ∞ ∞ ∞ i
r 1 r − pr r 1 − ( px x+ p y y + pz z )
Φ ( p, t ) = 3 ∫ Ψ (r , t )e h dr = 3 ∫ ∫ ∫ Ψ( x, y, z, t )e h
dxdydz (3.11)
(2πh ) r
2 {r } (2πh ) 2 − ∞− ∞− ∞

Az impulzustérbeli hullámfüggvényből a koordinátatérbeli hullámfüggvény meg az

inverz Fourier transzformációval kapjuk meg:

i rr
r 1 r pr r
Ψ (r , t ) = 3 ∫ Φ ( p , t ) e h
dp (3.12)
(2πh )2 { pr }

A Fourier-transzformáció megtartja a függvény normáltságát. Ez azt jelenti, hogyha a

koordinátatérbeli hullámfüggvényünk normált volt akkor az impulzustérbeli
hullámfüggvényünk is automatikusan normált lesz.
r r r r r r
∫ Ψ (r , t )Ψ (r , t )dr = 1 → ∫ Φ( p, t )Φ ( p, t )dp = 1
* *
(3.13)
r r
{r } { p}

Mivel sokat fogunk foglakozni egydimenziós feladatokkal megjegyezzük itt, hogy

egydimenzióban a Fourier-transzformációt a következőképpen adhatjuk meg:

∞
1
∫ F ( x)e
−ikx
F ( x) → G (k ) = dx (3.14)
2π −∞

3.4. Megtalálhatósági valószínűségek kiszámítása a hullámfüggvénnyel

Hogyha adott a Ψ(r,t) hullámfüggvényünk egy részecskére, akkor ennek segítségével

kiszámolhatjuk hogy mi a valószínűsége annak hogy a részecske x koordinátája x1 és x2
között, y koordinátája y1 és y2 között és z koordinátája z1 és z2 között legyen. Ez a
valószínűség abban az esetben hogyha a Ψ(r,t) normált

27
 ⎛ x1...x2 ⎞ x2 y2 z2
⎜ ⎟ r r
P⎜ y1... y2 ⎟ = ∫ dx ∫ dy ∫ dzΨ (r , t )Ψ * (r , t ) , (3.15a)
⎜ z ...z ⎟ x1 y1 z1
⎝ 1 2⎠

míg abban az esetben, hogyha nem:

x2 y2 z2
r * r
⎛ x1...x2 ⎞ ∫ dx ∫ dy ∫ dzΨ (r , t )Ψ (r , t )
⎜ ⎟ x y z
P⎜ y1... y2 ⎟ = 1 1 1r r r . (3.15b)
⎜ z ...z ⎟
⎝ 1 2⎠
∫
r
{r }
Ψ (r , t )Ψ * (r , t )dr

Megjegyezzük itt, hogyha a hullámfüggvény nem normált, és

r r r
∫ Ψ (r , t )Ψ (r , t )dr = c ,
*
(3.16)
r
{r }

ahol c egy véges érték, akkor a hullámfüggvény azonnal normálható, és a normált

hullámfüggvény:

1 r
Ψ (r , t ) (3.17)
c

Az impulzustérbeli hullámfüggvénnyel is ugyanígy kell megtalálhatósági

valószínűségeket számolni, csak ebben az esetben a kérdés az az, hogy mi a
valószínűsége annak hogy a részecske px impulzuskomponense px1 és px2 között, py
impulzuskomponense py1 és py2 között illetve pz impulzuskomponense pz1 és pz2 között
legyen:

⎛ p x1 ... p x2 ⎞
⎜ ⎟ p x2 p y2 pz2
r r
P⎜ p y1 ... p y2 ⎟ = ∫ dp ∫ dp ∫ dp Φ( p, t )Φ ( p, t )
*
x y z (3.18)
⎜ ⎟ p x1 p y1 p z1
⎝ p z1 ... p z2 ⎠

3.5. A Schrödinger egyenlet szabad részecskére

A Schrödinger egyenlet a kvantummechanikai részecskék mozgásegyenlete.

3. Posztulátum:
Hogyha ismerjük a hullámfüggvényt egy adott pillantban akkor létezik egy egyenlet
amellyel kiszámolható a hullámfüggvényt egy későbbi időpillanatban. Ez az egyenlet
a Schrödinger egyenlet.

28
Ez a posztulátum azt fejezi ki, hogy a kvantummechanika egy determinisztikus elmélet.
(vagyis, hogyha adott a rendszer állapota egy időpillanatban, ez meghatározza a rendszer
állapotát későbbi időpillanatokban). A klasszikus mechanikával analog módón, hogyha
ismertük a részecske pozicióját és sebességét, a mozgásegyenletekkel ki tudtuk számolni
az új poziciót és sebességet, a kvantummechanikában ismerve a hullámfüggvényt, a
Schrödinger-egyenlettel kiszámolhatjuk az új hullámfüggvényt bármely késõbbi
idõpillanatban.

4.Posztulátum:
A szuperpozició elve: hogyha Ψ1, Ψ2, … , ΨN, hullámfüggvények valós fizikai
állapotot írnak le akkor Ψ1 + Ψ2 + … + ΨN is egy lehetséges fizikai állapotot ír le.

Ezt a posztulátumot már alkalmaztuk amikor megalkottuk a hullámcsomagot.

A Schrödinger egyenletet általában posztulátumként vezetjük be. A posztulátumokat

tudjuk, hogy nem bizonyítjuk, itt azonban megindokoljuk a Schrödinger egyenlet alakját
(elõrevetítjük, hogy ez nem lesz azonban bizonyítás).
r r
Ψ0 (r , t ) ⎯Schrödinge
⎯⎯⎯ ⎯⎯ ⎯→ Ψ (r , t )
r egyenlet

ez hasonló ahhoz ahogyan a dinamika 2. egyenletét használtuk

r dpr r
d 2r
r r F= = m 2 r r
r0 , v0 ⎯⎯dt⎯ ⎯ ⎯→ r (t ), v (t )
dt

Tulajdonságok amiket elvárunk a Schrödinger egyenlettõl:

1) A Schrödinger egyenlet lineáris és homogén kell legyen Ψ(r,t) ben vagyis

Ψ(r,t)-t elsőfokon kell tartalmazza (lineáris) és Ψ(r,t) minden tagban ugyanazon a
fokon kell szerepeljen (homogén)

Amint a 4. Posztulátum kijelenti, a kvantummechanika hullámfüggvényeire igaz a

szuperpozició elve:

Ψ1 , Ψ2 ⎯
⎯→ c1Ψ1 + c2 Ψ2 .

Ebből azonnal következik, hogy a Schrödinger egyenlet lineáris és homogén kell

legyen.

2) A Schrödinger egyenlet időben maximum elsőrendű differenciálegyenlet lehet,

mert csak egy kezdeti ismert mennyiségem van (a hullámfüggvény a kezdeti
időpillanatban).

3) A koreszpondencia elve: a kvantummechanika egyenletei formailag hasonlók kell

legyenek a klasszikus mechanika egyenleteihez és a kvantummechanika

29
 határeseteként (nagy tömegek, impulzusok …) vissza kell kapjuk a klasszikus
mechanika egyenleteit.

A Schrödinger egyenlet megindoklása (megszerkesztése):

Szabad részecskére felírhatjuk:

r r i rr
p + ∆p ( pr − Et )
r r h r
Ψ (r , t ) = c ∫ )e
F ( p dp (3.19)
r r
p − ∆p

i rr
r r r ( pr − Et )
∂Ψ (r , t )
p + ∆p
r ⎛ − iE ⎞ h r
= c ∫ F ( p)⎜ ⎟e dp (3.20)
∂t r r
p − ∆p ⎝ h ⎠

r r r r i ( pr rr − Et )
∂Ψ (r , t ) r ∂Ψ r ∂Ψ r ∂Ψ
p + ∆p
r r ⎛ ip ⎞ h r
r =i + j +k = ∇ rr Ψ (r , t ) = c ∫ F ( p)⎜ ⎟e dp (3.21)
∂r ∂x ∂y ∂z r r
p − ∆p ⎝h⎠

i rr
r r
p + ∆p r ( pr − Et )
r ∂ 2Ψ ∂ 2Ψ ∂ 2Ψ r r ⎛ − p2 ⎞ h r
∇ rr ∇ rr Ψ (r , t ) = + 2 + 2 = ∆ rr Ψ (r , t ) = c ∫ F ( p )⎜⎜ 2 ⎟⎟e dp
∂x 2 ∂y ∂z r r
p − ∆p ⎝ h ⎠
(3.22)

A klasszikus mechanikában

p2
E= , (3.23)
2m

ezt és a (3.20)-(3.22) egyenleteket alkalmazva

i rr
r r r r ( pr − Et )
∂Ψ (r , t ) h 2 r r
p + ∆p
r ⎛ p2 ⎞ h r
ih + ∆ r Ψ (r , t ) = c ∫ F ( p)⎜⎜ E − ⎟⎟e dp = 0 , (3.24)
∂t 2m r r
p − ∆p ⎝ 2m ⎠
amibõl következik, hogy:
r
∂Ψ (r , t ) h2 r r
ih =− ∆ r Ψ (r , t ) (3.25)
∂t 2m

Ez az egyenlet teljesíti mind a három kiszabott feltételt és ez az egyenlet lesz a szabad

részecskére felírt Schrödinger-egyenlet.

30
Ebben az egyenletben a klasszikus mechanikával levõ analógia szerint az első tag az
energiához kötődik míg a második tag az impulzushoz.

p 2 ehelyett a kavntummechanikában pˆ 2
E= ⎯⎯ ⎯ ⎯ ⎯ ⎯ ⎯ ⎯⎯→ Eˆ Ψ = Ψ
2m 2m

Látható, hogy ott ahol a klasszikus fizikában mennyiségeink voltak, ott a

kvantummechanikában operátorokat használunk. Az operátor hasonlít egy függvényhez,
a különbség az, hogy míg a függények egy számhalmaz elemeit viszik át egy másik
számhalmazba az operátorok egy függvénytér elemeit viszik át egy másik
függvénytérbe. (Függvényeket transzformálnak át….)

függény : szám ⎯ ⎯→ ujabb szám

operátorok : függvény ⎯
⎯→ ujabb függvényt

Operátor például a deriválás, a határozatlan integrálás vagy egy függvénnyel való

beszorzás. A mi esetünkben az Ê és a p̂ operátorok idő illetve térkoordináta szerinti
deriválásokat jelentettek.

Az áttérés a klasszikus mechanikáról a kvantummechanikára formailag úgy történik

tehát, hogy a fizikai mennyiségekhez operátorokat rendelünk. A klaszikus mechanika
egyenletei igazak lesznek ha ezekeben a fizikai mennyiségek helyett a nekik megfelelõ
operátoroknak a hullámfüggvényre való hatását helyetesítjük be. Az operátorokat egy
"kalappal" fogjuk jelõlni….

A ⎯
⎯→ Â
B ⎯
⎯→ B̂

∂ ∂ ∂ ⎛ ∂ ⎞
Ê = ih ; p̂ = −ih r = −ih∇ rr ; p̂ 2 = −ih r ⎜ − ih r ⎟ = −ih∇ rr (− ih∇ rr ) = −h 2 ∆ rr
∂t ∂r ∂r ⎝ ∂r ⎠
(3.26)

3.6. Schrödinger egyenlet kölcsönható részecskékre

Az elméleti mechanika keretében megtanultuk, hogy konzervatív terekben a Hamilton-

függvény segítségével felírható az energia. Külső potenciál jelenlétében tudjuk,hogy a
Hamilton függvény:

p2 r
E = H = T +V = + V (r , t ) (3.27)
2m

31
Láttuk, hogy szabad részecskére a Schrödinger egyenlet az E=H =p2/2m klasszikus
egyenletet tükrözi. Egy külsõ konzervatív térrel kölcsönható részecskék esetén a
Schrödinger egyenlet szintén az E=H egyenletet fogja tükrözni, de a H Hamilton-
függvény alakja most a (3.27) lesz.

Ennek az egyenletnek szeretnénk megkeresni a kvantummechanikai megfelelőjét.

Minden taghoz tudjuk már, hogy hullámfüggvényre ható operátorokat kell rendelni, az
újdonság az lesz, hogy a V potenciálhoz milyen operátort rendelünk… Posztulátumként
elfogadhatjuk, hogy a koordináta és idõ bármely függvényéhez egy egyszerû szorzó
operátort rendelünk. Ezek alapján a V potenciálhoz rendelt operátor is egy egyszerû V-
vel szorzó operátor lesz.
r
V → Vˆ = V (r , t ) ×
A klasszikus mechanika egyenletével analóg módon felírhatjuk tehát a
kvantummechanikai rendszerre jellemzõ Schrödinger egyenletet,
pˆ 2 r
Eˆ Ψ = Ψ + Vˆ (r , t )Ψ (3.28)
2m
∂ h2 r r
Eˆ = ih Ĥ = − ∆ r + V (r , t ) (3.29)
∂t 2m

ami a fenti megfelelõ operátor-alakok behelyetesítése után a Schrödinger egyenletet

eredményezi:
∂ h2 r r
ih Ψ = − ∆ r Ψ + V (r , t )Ψ (3.30)
∂t 2m

Ez a Schrödinger-egyenlet egy részecskére tetszőleges V(r,t) külsõ térben. A (3.30)

egyenlet egy lineáris és homogén parciális differenciálegyenlet amely t és r szerinti
deriváltakat tartamaz. Ezt az egyenletet úgy tekinthetjük mint egy evolúciós egyenletet
mert megadja azt, hogy időben hogyan változik (evoluál) a hullámfüggvény.
Elõrevetítjük azonban, hogy az

∂
ih Ψ = ĤΨ , (3.31)
∂t

Schrödinger egyenlet sokkal több mint egy egyszerû evoluciós egyenlet. (3.30) nemcsak
a Ψ hullámfüggvény időbeli változását fogja megadni, hanem azt is hogy melyek a
lehetséges hullámfüggvények a kezdeti időpillanatban.

Hogyha csak egydimenzióban dolgozunk akkor a Schrödinger egyenlet egydimenziós

parciális differenciál egyenlet, ami egyszerû potenciálok esetén sok esetben analitikusan
megoldható. Kétdimenziós problémák esetén már nagyon bonyolult megoldani a (3.30)
Schrödinger egyenletet és a valós háromdimenziós térben csak nagyon kevés esetben
lehet analitikus megoldásokat kapni.

32
A Schrödinger egyenletet részben posztulátumként vezettük be. Hogy tisztább legyen mit
is feltételeztünk most kijelentjük az utolsó posztulátumunkat.

5. Posztulátum

Posztulátumként azt fogadhatjuk el, hogy a kvantumechanika keretében a

klasszikus fizika mennyiségeinek operátorok felenek meg, melyek a
hullámfüggvényre hatnak. A klasszikus fizika egyenletei igazak maradnak a
kvantummechanika keretében a hullámfüggvényre ható megfelelõ operátorokra. A
fizikai mennyiségekhez a következõ módón rendelünk operátorokat:

x → xˆ = x ×
∂ ∂ y → yˆ = y ×
E → Eˆ = ih ; p → p̂ = −ih r = −ih∇ rr ; ;
∂t ∂r z → zˆ = z ×
r r r
r → rˆ = r ×
r r r ∂
F (r , p) → Fˆ = F (r ,−ih r )
∂r

A fenti egyenletben F egy tetszõleges fizikai mennyiség, amit a tér és impulzus-

koordináták segítségével fejezhetünk ki.

3.7. Elektromágneses térben mozgó elektromosan töltött részecskére felírt

Schrödinger egyenlet

Az Elektrodinamika keretében megtanultuk, hogy elektromágneses térben az A

vektorpotenciál és a ϑ skalárpotenciál segítségével tudjuk felírni a rendszer Hamilton
függvényét:

1 r r r r
E=H= [ p − eA(r , t )]2 + eϑ (r , t ) (3.32)
2m

A fizikai mennyiségekhez a már ismert módon operátorokat rendelve

∂ ∂ rˆ r r r r v
Eˆ = ih ; p̂ = −ih r = −ih∇ rr ; A(r , t ) = A(r , t ) × ; ϑˆ (r , t ) = ϑ (r , t ) × ,
∂t ∂r
megkapjuk a kvantummechanikai rendszert vezérlõ Schrödinger egyenletet:

∂ 1 r r
ih Ψ= [−ih∇ rr − eA(r , t )]2 Ψ + eϑ (r , t )Ψ (3.33)
∂t 2m

33
3.8. A Schrödinger egyenlet több részecskéből álló rendszerek esetén

Az egyrészecske hullámfüggvény helyett most a többrészecske hullámfüggvényt

használjuk és a fizikai mennyiségekhez az ismert módón újból a hullámfüggvényre ható
operátorokat rendelünk.
r r r r
Ψ ( r , t) ⎯
⎯→ Ψ ( r1 , r2 ,..., rN , t)

A külsõ térrel kölcsönható sokrészecske rendszer Hamilton függvénye:

2
pi r r r
E=H=∑ + V ( r1 , r2 ,..., rN ) , (3.34)
i 2mi

Ezen klasszikus egyeletnek az operátorok hozzárendelése során kapott

kvantummechanikai megfelelõje:

∂ r r r h2 ∆i r r r r r r r r r
ih Ψ ( r1 , r2 ,..., rN , t) = −
∂t 2
∑m
i
Ψ ( r1 , r2 ,..., rN , t) + V ( r1 , r2 ,..., rN ) Ψ ( r1 , r2 ,..., rN , t)
i
(3.35)
Ez az egyenlet a többrészecske rendszer Schrödinger egyenlete.

3.9. Az időtől független Schrödinger egyenlet

Abban az esetben, hogyha a V potenciál nem függ az időtől

r r dV
V ( r , t) = V ( r ) ; = 0, (3.36)
dt
∂ h2 r r
ih Ψ = − ∆ r Ψ + V (r )Ψ , (3.37)
∂t 2m
a Schrödinger egyenlet egyszerűbb alakra hozható. Ilyen esetben a Schrödinger egyenlet
megoldását a:
r r
Ψ (r , t ) = Φ (r )Ξ(t ) (3.38)
alakban keressük. Ez a megoldás akkor jogos, hogyha ilyen formában valóban találunk
egy elfogadható megoldást (a valós fizikai problémáknak, a matematikai problémáktól
eltérõen, mindig EGY stabil és elfogadható megoldása kell legyen):

r ∂Ξ(t ) h2 r r r
ihΦ (r ) =− Ξ(t )∆ rr Φ (r ) + V (r )Φ (r )Ξ(t ) (3.39)
∂t 2m
r
Végigosztva Φ (r )Ξ(t ) vel:

34
 1 ∂Ξ(t ) h2 1 r r
ih =− r ∆ rr Φ (r ) + V (r ) = E = konst (3.40)
Ξ(t ) ∂t 2m Φ ( r )

Azonnal belátható, hogy a fenti egyenlet két egyenlettel ekvivalens, ugyanis az elsõ tag
csak t-tõl függ, a második csak r-tõl, és mindkettõ ugyanazzal az E-konstanssal kell
egyenlõ legyen.

⎧ 1 ∂Ξ(t )
⎪ih Ξ(t ) ∂t = E
⎪
⎨ 2
(3.41)
⎪− h 1 r r
r ∆ rr Φ (r ) + V (r ) = E
⎪⎩ 2m Φ (r )

A fenti egyenletek elsõ egyenletének az értelmében meghatározható a hullámfüggvény

idõtõl függõ része:

∂Ξ(t ) E iE iE
= dt = − dt ln(Ξ(t )) = − t+c (3.42)
Ξ(t ) ih h h

iE
− t
Ξ(t ) = Ae h

A hullámfüggvény térbeli koordinátáktól függõ részére meg a következõ differenciál

egyenletet kapjuk

h2 1 r r
− r ∆ rr Φ (r ) + V (r ) = E , (3.43)
2m Φ ( r )
amit röviden a
r r
Hˆ Φ (r ) = EΦ (r ) , (3.44)
alakban is felírhatunk.
Ez a stacionárius Schrödinger-egyenlet. Az egyenlet nem más mint a Hamilton operátor
( Ĥ ) sajátérték-egyenlete (a sajátérték egyenletkrõl bõvebben a következõ fejeztben
r
fogunk tárgyalni). Az egyenletben ismeretlen a Φ (r ) függvény és az E értéke. Az
r
egyenletnek nem minden Φ (r ) függvény esetén van megoldása. Azon
r
Φ (r ) függvényeket amelyekre a fenti egyenletnek van megoldása sajátfüggvényeknek
r
nevezzük. Egy Φ (r ) sajátfüggvényhez tarozó E értéket sajátértéknek nevezzük.
Megoldani a stacionárius Schrödinger egyenletet azt jelenti, hogy megkapjuk az összes
lehetséges sajátfüggvényeket és a nekik megfelelõ sajátértékeket.

Eredetileg a Schrödinger egyenlettel csak az volt a célunk, hogy megkapjuk hogyan

változik az időben a Ψ(r,t) hullámfüggvény, ha ismerjük ennek alakját a kezdetben.
Amint látjuk azonban a Schrödinger egyenlet ennél többet fog megmondani nekünk:
megmondja azt is milyen formájúak lehetnek a lehetséges kezdeti hullámfüggvényeink és

35
ezen állapotokhoz tartozó energiák értékeit. Meglátjuk, hogy van olyan eset amikor az E
sajátértékek folytonosan változnak (például egy szabad részecske esetén), vagyis
folytonos spektrumot adnak, és van olyan eset (például végtelen mély potenciálgödörbe
zárt részecske esete) amikor ez a spektrum diszkrét. Elõfordulhat azon eset is mikor a
diszkrét és folytonos spetrum is jelentkezik, az E értékének a függvényében). Mindkét
esetben igaz azonban, hogy a lehetséges sajátértékek halmaza végtelen számosságú.

3.10 A kontinuitási egyenlet

A fluidumok dinamikájában vagy az elektromosságtan keretében már találkoztunk a

kontinuitási egyenlettel

∂ρ r
+∇⋅ j = 0 , (3.45)
∂t

ahol ρ tömegsűrűséget illetve töltéssűrűséget , j meg áramsûrûséget jelentett. Az

áramsûrûség az egységnyi idõ alatt egységnyi keresztmetszetû felületen a felületre
merõleges irányban áthaladó anyagmennyiséget, vagy töltésmennyiséget jelenti. A
kontinuitási egyenlet ezen esetekben az anyag illetve a töltések megmaradásának a
törvényét fejezte ki. A kvantummechanikában valószínűségsűrűségről illetve
valószínûségi áramsûrúségrõl beszélhetünk és a klasszikus fizkából ismert kontinuitási
egyenlettel analóg egyenletet írhatunk fel. Ennek érdekében tekintsük a (3.30)
Schrödinger egyenletet, és ennek komplex konjugáltját, majd ezeket szorozzuk be a
hullámfüggvénnyel illetve ennek komplex konjugáltjával.
∂ h2 r r
Ψ * ⋅ / ih Ψ = − ∆ r Ψ + V (r )Ψ (3.46)
∂t 2m

∂ * h2 r
Ψ ⋅ / - ih Ψ = − ∆ rr Ψ * + V (r )Ψ * (3.47)
∂t 2m
A fenti két egyenletet kivonva egymásból:
⎛ * ∂Ψ ∂Ψ * ⎞
⎜
ih ⎜ Ψ
∂t
+Ψ
∂t ⎠
⎟
⎟ =−
h2
2m
(Ψ * ∆ rr Ψ − Ψ∆ rr Ψ * ) (3.48 = 3.46 − 3.47)
⎝

ih
(
∂ ΨΨ *
+
)h2
( )
Ψ *∆ rr Ψ − Ψ∆ rr Ψ * = 0 (3.49)
∂t 2m

ih
(
∂ ΨΨ * ) ⎛ h2
+ div⎜⎜ (
Ψ *∇ rr Ψ − Ψ∇ rr Ψ * )⎞⎟⎟ = 0 (3.50)
∂t ⎝ 2m ⎠

Az így kapott egyenlet formálisan megfelel a kontinuitási egyenletnek.

r r r
P(r , r + dr , t )
ΨΨ * = r (3.51)
dr

36
a valószínűség-sűrűség és

v
j=
h
2mi
(
Ψ *∇ rr Ψ − Ψ∇ rr Ψ * ) (3.52)

a valószínűségi-áramsűrűség. A kvantummechanika kontinuitási egyenlete a kvantumos

részecske térbeli megtalálhatósági valószínûségének a megmaradását fejezi ki.

A kontinuitási egyenlet egy nagyon fontos következménye az, hogy ha a hullámfüggvény

egy adott idõpillanatban normált akkor a hullámfüggvény időben normált fog maradni.
Ez könnyen belátható, hogyha a kontinuitási egyenletet integráljuk az egész térre:

(
∂ ΨΨ * r ) ⎛ h2
( )⎞⎟⎟drr = 0
∫
r
r
ih
∂t
dr + ∫ div⎜⎜
r
r ⎝ 2m
Ψ *∇ rr Ψ − Ψ∇ rr Ψ *
⎠
(3.53)

a második tagot Gauss-Ostrogatski képlet szerint átalakítva egy felületi integrállá azt
kapjuk, hogy:
∂ (ΨΨ * ) r r
∫{rr} ∂t dr + ∂{∫rr}j ds = 0 . (3.54)

A fenti képlet második tagja a végtelenben vett felületen van integrálva, itt azonban j=0.
(Egy normált hullámfüggvény a végtelenben 0-hoz kell tartson, és ekkor az ilyen
hullámfüggvényből megszerkesztett j is 0-hoz kell tartson). Ezek alapján;

∂ (ΨΨ * ) r d r
∫
r
{r }
∂t
dr = ∫
dt {rr}
ΨΨ * dr =0 , (3.55)

vagyis a hullámfüggvény normája időben állandó. A Schrödinger egyenlet megtartja

tehát a hullámfüggvény normáltságát.

3.11. A Schrödinger egyenlet az impulzustérbeli hullámfüggvény segítségével

Célunk az, hogy felírjuk a Schrödinger egyenletet az impulzustérbeli hullámfüggvény

segítségével. A valós térbeli hullámfüggvényre felírt Schrödinger egyenletből indulunk
ki:
r
∂Ψ (r , t ) h2 r r r p2 r
ih =− ∆Ψ (r , t ) + V (r , t )Ψ (r , t ) ⇔ E = + V (r ) (3.56)
∂t 2m 2m

Amint már tárgyaltuk, a valós térbeli és az impulzustérbeli hullámfüggvényeket a

Fourier- transzformációval kapjuk meg egymásból:

37
 i rr
r − hi pr r
rr
r 1 r 1 r pr r
Φ ( p, t ) = 3 ∫ , t )e dr
Ψ ( r ; Ψ (r , t ) = 3 ∫ Φ( p, t )e h dp
(2πh )2 {rr} (2πh ) 2 { pr }
A fenti képletek alkalmazásával:

∂⎡ 1 r − hi prrr r ⎤
r r i rr
∂Φ ( p, t ) 1 ⎡ ∂Ψ (r , t ) ⎤ − h pr r
∂t ⎢ (2πh )32 {∫rr} ⎥ (2πh )2 {∫rr} ⎢⎣
ih = ih ⎢ Ψ (r , t )e dr ⎥ = ih e dr (3.57)
∂t 3
∂t ⎥⎦
⎣ ⎦
a szögletes zárójelben levő részt behelyettesítjük az eredeti Schrödinger egyenletből:
r
∂Φ ( p, t ) 1 ⎡ h2 r r r ⎤ − hi pr r
rr

3 ∫ ⎢
ih = − ∆Ψ ( r , t ) + V ( r , t ) Ψ ( r , t ) ⎥e dr (3.58)
∂t (2πh )2 {r }
r
⎣ 2 m ⎦
r
∂Φ( p, t ) 1 ⎛ h2 ⎞ r − hi pr r r − hi pr r
rr rr
1 r
ih
∂t
= ⎜
3 ⎜
− ⎟ ∫ ∇(∇Ψ )(r , t )e
⎟ dr + 3 ∫
V (r , t )Ψ (r , t )e dr
(2πh )2 ⎝ 2m ⎠{rr} (2πh )2 {rr}
(3.59)

A (3.59) integrál két részét külön számoljuk ki. Az elsõ részt elõször is parciálisan
integráljuk:

∞
1 ⎛ h2 ⎞ r
i rr
− pr r 1 ⎛ h2 ⎞ i rr
− pr
3
⎜⎜ − ⎟⎟ ∫ ∇(∇Ψ (r , t ) )e h
dr = 3
⎜⎜ − ⎟⎟∇Ψe h
−
(2πh ) 2 ⎝ 2m ⎠{rr} (2πh ) 2 ⎝ 2m ⎠ −∞

1 ⎛ h ⎞ 2
r ⎛ i r⎞
i rr
− pr r
− 3
⎜⎜ − ⎟⎟ ∫ ∇Ψ (r , t )⎜ − p ⎟e h
dr . (3.60)
(2πh ) 2 ⎝ 2m ⎠{rr} ⎝ h ⎠

A fenti képlet első tagjában szerepel a ∇Ψ ami a végtelenben 0. A második tag

megmarad, ezt még egyszer parciálisan intergráljuk:
r
1 ⎛ h2 ⎞ i rr
r ⎛ i r ⎞ − h pr r p ⎛ ih ⎞
i rr
r ⎛ i r ⎞ − h pr r
− 3
⎜⎜ − ⎟⎟ ∫ ∇Ψ (r , t )⎜ − p ⎟e dr = 3 ⎜ ⎟ ∫ Ψ (r , t )⎜ − p ⎟e dr =
(2πh ) 2 ⎝ 2m ⎠{rr} ⎝ h ⎠ (2πh ) 2 ⎝ 2m ⎠{rr} ⎝ h ⎠

⎛ p 2 ⎞⎡ 1 r
i rr
− pr r
⎤ ⎛ p2 ⎞ r
= ⎜⎜ ⎟⎟ ⎢ ∫{rr}Ψ ( r , t )e h
dr ⎥=⎜ ⎟Φ ( p , t ) (3.61)
⎝ 2 m ⎠ ⎢⎣ (2πh ) 2
3
⎥ ⎜⎝ 2m ⎟⎠
⎦

Az integrál második felének kiszámolásához

i rr
1 r r − pr r
3 ∫ Ψ (r , t )V (r , t )e h dr , (3.62)
(2πh ) r
2 {r }

38
felhasználjuk a következõ matematikai egyenlõséget:

i rr irr
r − pr − pr
V ( r , t )e h
= V (i h ∇ p , t ) e
r h
(3.63)

i rr i rr i rr
∂ ∂ ∂ − pr ∂ − pr i r − pr
∇ pr = xˆ + yˆ + zˆ ; ∇ pr e h
= r e h = − re h
∂p x ∂p y ∂p z ∂p h

Hogy jobban megértsük a (3.63) igaz voltát, tekintsük a következõ példát:

r r
V (r , t ) = c1r + c2 (3.64)

i i i
⎛ ⎞ − h pr r − hi pr i
rr rr rr rr rr
(c1r + c2 )e = (c1ih∇ p + c2 )e = ⎜⎜ c1ih⎜ − ⎟r + c2 ⎟⎟e = c1r e + c2e
r ⎛ i ⎞r
− pr − pr − pr
h r h h

⎝ ⎝ h⎠ ⎠

A (3.64) alkalmazásával (3.62)-t tovább egyszerûsíthetjük:

r − hi pr r i rr
rr
1 r 1 r − pr r
3 ∫ 3 ∫
Ψ ( r , t )V ( r , t )e d r = Ψ ( r , t )V (i h ∇ r , t )e h dr =
p
(2πh )2 {rr} (2πh )2 {rr}

⎡ 1 r − h pr r ⎤
i rr
r
3 ∫
= V (ih∇ , t )r
p
⎢ Ψ (r , t )e dr ⎥ = V (ih∇ pr , t )Φ( p, t ) (3.65)
⎢ (2πh )2 {rr} ⎥
⎣ ⎦

A (3.59), (3.61) és (3.65) alapján felírhatjuk tehát a Schrödinger egyenlet az

impulzustérbeli hullámfüggvénnyel:
r
∂Φ ( p, t ) p 2 r r
ih = Φ ( p, t ) + V (ih∇ pr , t )Φ ( p, t ) (3.66)
∂t 2m

Ez az egyenlet akár csak a koordinátatérben felírt Schrödinger egyenlet is, a

p2 r
E= + V (r )
2m
klasszikus egyenletnek a kvantummechanikai megfelelõje, és ebbõl úgy származtatjuk,
hogy a klasszikus fizikai mennyiségekhez oprátorokat rendelünk.
r r
Eˆ pˆ rˆ

Ezek az operátorok most az impulzustérbeli hullámfüggvényre hatnak, és ezen

"impulzustérbeli' alakjuk:

39
 ∂ r r r ∂
Eˆ = ih ; pˆ = p ; rˆ = ih∇ pr = ih r (3.67)
∂t ∂p
Láttuk, hogy a "koordinátatérben" (mikor koordinátatérbeli hullámfüggvényekkel
dolgoztunk) az impulzushoz rendeltünk deriválási operátort és a térkoordinátakhoz
rendeltünk egyszerû szorzó operátorokat. Az impulzustérben (mikor az impulzustérbeli
hullámfüggvényekkel dolgozunk), a térkoordinátákhoz rendelünk deriválási operátorokat
az impulzus-koordinátákhoz meg egyszerû szorzó operátorokat rendelünk.

3.12. Átlagértekek kiszámítása az impulzus es koordinatatérben felírt

hullámfüggvények segítségével

Egy fizikai mennyiség kísérleti mérése során mindig egy adott kvantumállapothoz
(hullámfüggvényhez) tartozó átlag értékét mérjük. Lényeges tehát, hogy elméletileg is ki
tudjuk számítani egy tetszõleges kvantumállaptban az átlag értékeket.

Tekintsünk elõször egy A fizikai mennyiséget ami csak az r térbeli koordináták értékétõl
r
függ: A = A(r ) . Legyen a kvantummechanikai rendszerünk a Ψ(r,t) hullámfüggvénnyel
jellemzett állapotban és ebben az állapotban ki akarjuk számítani az A fizikai mennyiség
átlagát (<A> értékét). A normált hullámfüggvény értelmezéséből indulunk ki:
r r r r r r
Ψ (r , t )Ψ * (r , t )dr = P(r , r + dr , t ) (3.68)

Tudjuk hogy egy adott mennyiség átlagértékét a következőképpen lehet kiszámolni:

r r
< A >= ∑ A(r ) P(r ) (3.69)
r
r

ahol P(r) az A(r) érték előfordulási valószínűsége.

Amint a valószínûségszámítás során megtanultuk (lásd 1. Függelék) ha az A lehetséges

értékei egy folytonos halmazt adnak, akkor a szummázás helyett integrált használunk. A
mi esetünkben felírhatjuk:
r r r r r r r r r
< A >= ∫ A(r )P(r , r + dr , t )dr = ∫ A(r )Ψ (r , t )Ψ * (r , t )dr (3.70)
r r
r r

A normált koordinátatérbeli hullámfügvényekkel tehát könnyen lehet egy

kvantummechanikai állapotban olyan mennyiségek átlagát kiszámolni amelyek csak a
térbeli koordinátáknak a függvényei (amennyiben persze az illető integrál könnyen
elvégezhető). Megjegyezzük, hogy ha a koordinátatérbeli hullámfüggvényünk nem
normált, akkor az <A> átlagot a következõképpen számítanánk:

40
 r r r r
∫ A(r )Ψ (r , t )Ψ
*
(r , t )dr
r
< A >= r
r r r
∫
r
r
Ψ (r , t )Ψ * (r , t )dr

Egy olyan B=B(p) mennyiség esetén (mint például a mozgási energia) amelyik csak az
impulzustól függ, a <B> átlag kiszámításának az érdekében előnyös a normált
impulzustérbeli hullámfüggvényt használni:
r r r r r r r r
< B >= ∫ B( p )P( p, p + dp) = ∫ B( p)Φ ( p, t )Φ * ( p, t )dp (3.71)
r r
p p

Igy:

p2 p2 r r r
ha E m = < E m >= ∫ Φ ( p , t ) Φ * ( p , t ) dp . (3.72)
2m r 2m
p

Azonnal beltható azonban, hogy a <B> átlagot kiszámíthatjuk a koordinátatérben felírt

normált hullámfüggvény segítségével is. Tekintsük elõször a legegyszerübb esetet amikor
B=p és használjuk fel az impulzustérbeli és koordinátatérbeli hullámfüggvények közti
(3.11-3.12) egyenleteket:

r r r r r 1 r i rr r r r r
< p >= ∫ pΦ * ( p, t )Φ ( p, t )dp = ∫∫Ψ
*
(r , t ) exp( pr ) pΦ ( p, t )dr dp . (3.73)
r
p (2πh) 3 / 2 r r
r p
h
Azonnal belátható, hogy a fenti egyenletet tovább alakíthatjuk a következõ alakban:
r 1 r h i rr r r r
3/ 2 ∫ ∫
< p >= Ψ * (r , t ) ∇ r exp( pr )Φ ( p, t )dr dp (3.74)
(2πh) rr pr i h
r 1 h ⎡ i rr r r⎤ r
(2πh) 3 / 2 ∫rr ∫r h
< p >= Ψ *
( r , t ) ∇ r ⎢ exp( pr ) Φ ( p , t ) dp ⎥ dr (3.75)
i ⎣⎢ p ⎦⎥
r r h r r r r r r
< p >= ∫ Ψ * (r , t ) ∇ r Ψ (r , t )dr = ∫ Ψ * (r , t ) pˆ Ψ (r , t )dr (3.76)
r
r
i r
r
A fentiek alapján látható, hogy a <p> kíszámítása a koordinátatérbeli hullámfüggvénnyel
formálisan úgy történik, hogy a p értékét a neki megfelelõ operátorral helyetesítjük:
r r
p → pˆ = −ih∇ r (3.77)

Hasonló módon igazolható, hogy bármely B(p) fizikai mennyiség átlagértékét is

kiszámíthatjuk a koordinátatérbeli hullámfüggvénnyel, a p értékét a (3.77) szerint neki
megfelelõ operátorral helyetesítve:
r r r v r r r r
< B( p) >= ∫ B( p)Φ * ( p, t )Φ ( p, t )dp = ∫ Ψ * (r , t ) B(− ih∇ r )Ψ (r , t )dr (3.78)
r r
p p

41
Analóg módón egy olyan A fizikai mennyiség átlagértéke amely csak a térbeli
koordináltáktól függ kiszámítható az impulzustérbeli hullámfüggvén segítségével is, az r
fizikai mennyiséget az "impulzustérben" neki megfelelõ operátorral helyetesítve.
Példaként számítsuk ki <r> értékét felhasználva újból a koordinátatatérbeli és
impulzustérbeli hullámfüggvények közti (3.11-3.12) összefüggéseket

r r r r r 1 r i rr r r r r
< r >= ∫ Ψ * (r , t )r Ψ (r , t )dr = ∫∫Φ
*
( p, t ) exp(− pr )r Ψ (r , t )dr dp (3.79)
r
r (2πh) 3 / 2 r r
r p
h

r 1 r i rr r r r
< r >= ∫∫Φ ( p, t )ih∇ p exp(− pr )Ψ (r , t )dpdr
*
(3.80)
(2πh ) 3 / 2 r r
r p
h
r 1 r ⎡ i r⎤ r
3/ 2 ∫
< r >= Φ * ( p, t )ih∇ p ⎢ ∫ Ψ (r , t ) exp(− pr )dr ⎥ dp (3.81)
(2πh ) pr ⎣ rr h ⎦

r r r r r r r r
< r >= ∫ Φ * ( p, t )ih∇ p Φ ( p, t )dp = ∫ Φ * ( p, t )rˆΦ ( p, t )dp (3.82)
r r
p p

A fenti képletek értelmében, amikor az impulzustérbeli hullámfüggvénnyel dolgozunk, az

impulzusnak egyszerû szorzó operátort feleltetünk meg, a térbeli koordinátáknak azonban
egy deriválási operátor felel meg:
r r
r → rˆ = ih∇ p (3.83)
Ha egy olyan A mennyiségnek akarjuk az átlagértékét kiszámolni az impulzustérbeli
hullámfüggvény segítségével amely csak a r térbeli koordinátáktól függ, akkor a (3.78)-
hoz hasonló módon járunk el:
r r r v r r r r
< A(r ) >= ∫ Φ * ( p, t ) A(ih∇ p )Φ ( p, t )dp = ∫ Φ * ( p, t ) A(rˆ )Φ ( p, t )dp (3.84)
r r
p p

A fentiek alapján most már ki tudjuk számítani egy tetszõleges F(r,p) fizikai mennyiség
átlagát egy kvantumállapotban úgy a koordinátatérbeli, mint az impulzustérbeli
hullámfüggvény segítségével. Ha a koordinátatérbeli hullámfüggvénnyel dolgozunk, a
térbeli koordinátákhoz egyszerû szorzó operátorokat rendelünk, az impulzushoz, meg a
(3.77) értelmében térkoordináták szerinti deriválást feletetünk meg. Ha az
impulzustérbeli hullámfüggvénnyel dolgozunk, a térbeli koordinátákhoz a (3.83)
értelmében impulzus-szerinti deriválási operátort rendelünk, az impulzus
komponensekhez meg egyszerû szorzó operátorokat rendelünk. (Ezen megfeletetések
teljes összhangban vannak azon oprátor megfeleltetéseknek amelyeket a koordinátatérbeli
és impulzustérbeli hullámfüggvényekre felírt Schrödinger esetén végeztünk)
r r r r r r
< F (r , p ) >= ∫ Ψ * (r , t ) F (r ,−ih∇ r )Ψ (r , t )dr (3.85)
r
r

r r r r r r
< F (r , p) >= ∫ Φ * ( p, t ) F ( p, ih∇ p )Φ( p, t )dp (3.86)
r
p

42