You are on page 1of 1

Csokonai: Lilla-dalok; Békaegérharc; Dorottya; Bölcseleti-filozofikus

művei
A Lilla című kötet Csokonai halála után, 1805-ben látott napvilágot. A költő korábbi verseiből
alkotott egy új egységet, úgy, hogy azok egy szerelem történetévé álljanak össze. A versek hátterét a
Vajda Julianna iránti szerelem alkotja, mégsem egy meghatározott személyhez szól, hanem a
szerelemről általában. A versek nem feltétlenül keletkezésük sorrendjében követik egymást, hanem
téma, hangulat szerint csoportokba rendeződnek. Az első részben kérleli, ostromolja Lillát, a második
szakaszban a kölcsönös szerelem boldogságát írja meg, míg a 3. rész uralkodó érzelme a bánat és a
kesergés.

A Békaegérharc és a Dorottya derültebb hangnemben íródott. egy új Csokonaival ismerkedünk


meg itt. A Békaegérharc témáját Homérosztól kölcsönzi, átalakítva a hazai viszonyok merész
gúnyolásával, tréfákkal fűszerezve.
A Dorottya Csokonai férfikori főműve, amely magasabb rangú alkotás. 1799-ben keletkezett,
műfaját tekintve komikus eposz, melyben a szerző felhasználja a klasszikus eposz kelléket, vidám és
tanulságos történetének előadásához. De nem parodizálja azokat, nem a műfaj kigúnyolása a célja. A
keletkezés körülményeiről maga a szerző tudósit a mű elején található Előbeszédben. Csúfolódó
hangnemben számol be a költő, a pártában maradt lányok, vén kisasszonyok, özvegyek dühödt
lázadásáról, ádáz harcáról a férfiak ellen, akik nem akarják őket feleségül venni.

Csokonai költészetének jellemző sajátossága a stílusirányzatok sokszínűsége. Ezek a stílusok a


klasszicizmus, a rokokó a szentimentalizmus és a népiesség. A francia felvilágosodás alakjainak
munkái eljutottak Csokonaihoz, melyek formálták gondolatait és eszméit. Kiemelkedő alkotásai a
Konstancinápoly és Az estve.
A Konstancinápoly vers alapja a város leírása. Mozgalmasságot áraszt életképek bemutatásával. Az
emberiség harmóniájának és testvériségének alapja, hogy megszabaduljanak a megosztó és a
józanésznek, tapasztalatnak ellentmondó vallási dogmáktól. Csokonai a mohamedán vallásra utal, ám
beleszövi a katolikusok pénteki böjtjét is. A vers zárlata a költőre jellemző jövőbe utalással fejeződik
be, ódává emelve a költeményt.

You might also like