12.
Radnóti Miklós eclogaköltészete szempontból pedig az idillikus természet és a
Budapesten született zsidó polgári értelmiségi
családban. Születése anyjának és ikertestvérének
életébe került. 1921-ben apja is meghalt.
Nagybátyja nevelte. 1927-ben érettségit tett egy
kereskedelmi iskolában, majd Csehszlovákiába
ment textilipari főiskolára. 1930-ban hazatért, és
beiratkozott a szegedi egyetem magyar-francia
szakára. Itt bekapcsolódott a szegedi fiatalok
művészeti kollégiumának munkájába. 1934-ben
doktorátus szerzett, de tanári állást nem kapott.
Egyre erősebbé vált üldözöttségének tudata. A
fővárosba költözött és fordításokból tartotta fenn
magát. 1935-ben házasságot kötött Gyarmati
Fannival. 1940-től hívták be munkaszolgálatra.
Utoljára 1944 májusában. Ekkor a jugoszláviai
Bor melletti Lager Heidenauba szállították, majd
a tábor felszámolása után nyugat felé
irányították. Győr melletti Abda község mellett
agyonlőtték huszonkét társával együtt.
Az ecloga műfaja és szerepe Radnóti Miklós
költészetében
Az ecloga mint műfaj:
Vergilius, a római irodalom költője az ecloga
irodalom egyik legjelentősebb képviselője. A
görög Theokritosz idilli világot bemutató verseit
fejlesztette tovább. A műveiben megjelenő
szereplők álruhás pásztorok, akik tájékozottak a
közéletben, politikában. A forma mindig
párbeszédes, a verselés hexameter.
Bevezetés
Radnóti költészetének legjelentősebb
műfajcsoportja az ecloga. Felkérték Vergilius IX.
eclogájának fordítására, ezáltal figyelme az antik
kultúra felé irányult, művészetében az új-
klasszicista törekvések bontakoztak ki. Radnóti
úgy érezte, hogy ebben a félelemmel teli
zűrzavaros világban a klasszicizmus harmóniáját
kell költészetében megvalósítania. Ennek
hatására írta meg eclogáit. 1938 és 44 között írt
egy előhangot (Száll a tavasz) és 7 eclogát,
amelyeket együttesen eclogaciklusnak nevezünk.
(I.-V., VII., VIII.)
Eclogáinak fő jellemzője a párbeszédes jelleg.
Többször azonban a párbeszéd csupán formai
szempontból érvényesül, tartalmi szempontból a
költő önmagával viaskodik. A kettős én
megjelenése figyelhető meg a versekben. A
verselése legtöbbször hexameter, tartalmi
1
tragikus kor kettőssége van jelen a versekben.
Radnóti ezt a műfajt látta legalkalmasabbnak
arra, hogy bemutassa ez embertelen,
veszélyekkel teli világot, és kifejezze mérhetetlen
boldogságvágyát.
Az Első ecloga (1938) közelíti meg legjobban a
vergiliusi mintát: párbeszédes hexameteres
költemény. A pásztor és a költő folytat
párbeszédet a versben, de valójában a költő énje
kérdez és válaszol, töpreng és kínlódik, keresi a
választ: mi lesz a költő sorsa ebben az
embertelen világban? Bukolikus(pásztori)
idillként indul a költemény: a rigók szava, a zajjal
teli erdő az ébredő természet, a kikelet
szépségét ígéri: a derűt, a nyugalmat, a szerelem
boldogságát. Ezt a reménykedést cáfolja meg a
csalódás: a kiábrándulás hangja már az elején.
Nem igazi, hamis tavasz ez, bolond április. Az
említett természeti képekben ott remeg az
embertelenség, a kegyetlen megsejtése, a
rettenet az eljövendő szörnyűségtől. A
szomorúságnak, a világtól való undorodásnak az
okait a pásztor kezdi felfejteni, s a közelmúlt
eseményei a holnap döbbenetét idézik elő. A
spanyol polgárháborúra utaló sorok a vérengzés
iszonyatát festik: hontalanná vált emberek, és
állatok riadt hada menekül, felettük állandóan
ott kering a halál. A tömeges sorsát felmutató
dermesztő képre az egyén sorsa következik: a
polgárháború vezetőjének halála a költők – s
egyúttal Radnóti – pusztulásának előképe. S a
halál tudatánál is kegyetlenebb az a sejtelem,
hogy velük együtt pusztul művük is, a kíváncsi
utódokra nem marad belőle semmi. József Attila
emlegetése már közvetlen személyes
kapcsolatokat jelez, s a figyelem az én, a költő
életének és művészetének jelenére és jövőjére
terelődik. Az elődök példájának követése s a
mindvégig erkölcsi parancsa szabja meg a költő
magatartását: a halálraítéltség tudatában is a
halál pillanatáig új levelet hajtó, erős tölgyként
kell élnie. A végső következtetés levonása után –
immár az egyéni sors fölé emelkedve – a
vihardúlt lélek visszanyeri nyugalmát, s ez a
csendes megbékélés idilli hangulatával telíti a
vers lezárását. Az utolsó sor szépségét és
elbűvölő dallamát az ősi hexameter hibátlan
lüktetése mellett az alliteráció és a mély s a
magas magánhangzók szabályos váltakozása,
ritmusa adja.
Eklogáinak írását majd csak három év után
folytatja. A második 1941 áprilisában keletkezett.
A számozás szerint nyolc eklogát irt, de a hatodik
hiányzik: vagy elveszett vagy, el sem készült.
Minden valószínűség szerint – Vergilius nyomán
– tíz eklogából álló versciklust tervezett, ezt
azonban korai halála lehetetlenné tette.
A Hetedik ecloga (1944) monológnak tűnik,
mégis inkább párbeszédről van szó, hiszen a
címzett egyértelmű. A vers olyan, mintha egy – a
költő és felesége közt lezajló – párbeszéd egyik
felét olvasnánk. A megszólított Fanni képviseli
mindazt, amiért érdemes kitartani, amiért
érdemes elviselni a láger borzalmait. Művészi
szempontból bravúrosan keverednek a versben a
felvillanó emlékek, a naturalista lágerkép és a
szürrealista vízió. A zárlat az eklogát
egyértelműen a hűség és szerelem ódájává
emeli. A vers az ecloga műfajának párbeszédes
jellegét és hexameteres formáját mutatja.