Allatra könyv

Rigden: Lényeges különbség van azok között, akik az elméből tesznek fel kérdéseket, és azok között,
akiket az Igazság keresése utáni szomjúság vezérel. Egy szekularizált világban csak az értelmet és a
memóriát fejlesztik, és a logikából származó tudást tanítják. Míg az Igazság ismeretében az embernek
el kell sajátítania az öntökéletesítés magas fokát, a lélekből fakadó legmélyebb spirituális érzések
tudatosítását és megértését. Hiszen az egész spirituális élmény túl van az elme határain...

Anasztázia: Igen, ezt már említetted korábban. Azonban csak most, több éves önmagamon végzett
mindennapi munka után, amikor elkezdtem átfogó módon érezni és megérteni az információkat,
döbbentem rá a gyakorlatban, hogy mi is ez az elmén túli spirituális élmény. A világ és önmagam
spirituális megértése sokat segített itt, köszönhetően annak az egyedülálló Tudásnak, ami rajtad
keresztül érkezett a világba.

Nem is olyan sok év telt el az első könyvek megjelenése óta, amelyeken keresztül a Bölcsesség
szellemi magvait osztottam meg az emberekkel. A könyveimet azonban nem csak hála fogadta, mert
ezzel a Bölcsességgel találkozva sokuk lelkét úgy érintette meg, mint egy belsőleg hallható,
dicsőséges hangot adó húrt. Ráadásul ezek a könyvek még azokat az embereket is
elbizonytalanították választásaikban, akiknek tudatát az állati természet uralja. Az emberek elkezdtek
keményebben dolgozni önmagukon, igyekeztek kontrollálni gondolataikat, megérteni fejlődésük
irányát, lelki szükségleteik lényegét, meglátni a tradicionális hiedelmek gyökerét, örök magvait. E
könyvek olvasói nem csak ébredezni, hanem spirituálisan is fejlődni kezdtek. Ez pedig a kérdéseik
típusából nyomon követhető. Az első kérdés, amelyet a többség általában az emberi elméjükben
mérlegelve feltesz nekem, hogy a könyveim szereplői valóban létező személyek-e? Fikció vagy
valóság? Különösen a főszereplő Sensei? (Rigden barátságosan mosolygott.) Mások belső, szívből
jövő örömöt érezve sietnek feltenni egy kérdést a fogyasztói gondolkodás sztereotip módján:
„Elolvastam a legújabb könyvét, mikor jelenik meg a következő?” A harmadik csoport a könyvekben
leírt spirituális gyakorlatok végzésére tesznek kísérletet, tulajdonképpen anélkül, hogy anyagi
prioritásaikat megváltoztatnák, így állandóan vitatkoznak önmagukkal. Az ő kérdéseik pedig mindig
ehhez hasonlóak: „Végeztem spirituális gyakorlatokat, de nem történik csoda, és semmi sem változik
az életemben”.

Rigden: Az emberi lény természeténél fogva kettős. Az emberi elme könnyen átválthat egyik
végletből a másikba, ezáltal káoszt és instabilitást okozva. A külső csak a belsőnek a tükre.

Anasztázia: De vannak olyanok, akiket áthatott a Tudás mélysége. Ez alaposan megváltoztatta az

életüket. Nincs szükségük semmiféle bizonyítékra arra vonatkozóan, hogy a spirituális felülkerekedik-
e az elme logikájával szemben. Szilárdan választják életüket. Az ilyen emberek lelkükben tiszták, és
tudatuk nincs megrekedve a világ egocentrizmusának és személyes kételyeinek sztereotípiáiban.
Olyanok, mint a lótuszvirágok: ha egyszer megvilágítja őket a napsugár, a Fény felé fordulnak. Ez az
oka annak, hogy a belsővel kapcsolatos kérdéseik minősége teljesen más. Kérdéseik sem a logikából,
sem az emberi elméből nem származnak, hanem a legmélyebb érzéseikből, mintha láthatatlan
kommunikáció zajlana a lelkek között.

Rigden: A legmélyebb érzések pontosan az a különleges nyelv, amely különbözik az emberi nyelvtől.
Amikor az ember legyőzi magában az aljas dolgokat, minden nap önmagán dolgozik, emberi lényként
fejlődik és spirituálisan átalakul, megvilágosodik. Amikor az ember spirituálisan fejlődik, elméje
kérdéseivel találkozik. A spirituális gyakorlatokban szerzett tapasztalat tudatosítja benne, hogy anyagi
agya korlátozott az észlelésében, és a test része; a test időbeli és véges. Ami a benne lakozó Léleket
illeti, az láthatatlan, mégis örök. Megérti, hogy lehetetlen pontosan kifejezni az érzéseiből származó
élményt az elme szavaival. Hiszen a spirituális gyakorlatok csak a legmélyebb emberi érzések
feltárását, megismerését és kibontakozását segítő eszközök, amelyeken keresztül kommunikációja a
Túlról, a Felsőbbekkel az ő nyelvén a legmélyebb érzések nyelvén történik. Éppen ezért az isteniről
nem lehet közvetlenül beszélni, hiszen minden gondolat csak allegória lenne. Mert az isteni egy
másik nyelv, nem az elme, hanem a legmélyebb érzések nyelve, amelyet minden ember Lelke
megért. Ez az emberi lelkek egyetemes nyelve. És pontosan ez az Igazság nyelve.

Anasztázia: Igen, ez a tapasztalat valóban a gyakorlattal jár együtt. Megértettem, hogy jelentős
különbség van az elme asszociációi és a legmélyebb érzések révén való pontos megértés között.
Nehéz szavakkal megosztani saját tapasztalatait. Bár azok az emberek, akik veled egy spirituális
hullámhosszon vannak, szó nélkül megértenek téged.

Rigden: Az a kérdés, hogyan ossza meg spirituális tapasztalatait és magyarázza el az igazi Valóságot az
embereknek, mindig is nyugtalanította azokat, akik valóban ismerték az Igazságot. Nehéz szavakkal
átadni a személyes spirituális élmény lényegét, mert ez egy egészen más világ megismerésének
tapasztalata, amely különbözik az anyagitól. Más szóval, mindent, amit mondasz, az anyagi
gondolkodás e világ tapasztalati prizmáján keresztül értelmezik, ennek következtében vagy félreértik,
vagy eltorzítják az észlelést. Ráadásul a hallgatók ezrei közül csak kevesen hallják meg. Többiek ebből
nem fognak profitálni. VÉGÜL IS A VALÓSÁG KÜLÖNBÖZŐ OLDALAIT CSAK AZ ISMERI MEG, AKINEK A
SZEME AZT MEGFIGYELI.

Anasztázia: Vannak gazdag élettapasztalattal rendelkező olvasók is. Emberi mércével mérve sok
minden sikerült nekik az életükben, sokat értek el, és lehetőségük nyílt sokat változtatni az őket
körülvevő világon. A Tudás megérintette a lelküket, de a tanultságukból fakadó rezonancia nem ad
nyugalmat nekik. És bár élettapasztalataikból következően tesznek fel logikus kérdéseket,
érdeklődésük lényege mégis a lelkivilágukból fakad. Úgy érzik, az ilyen emberek nem a tétlen agy
miatt akarják tudni a választ, hanem azért, mert jobbá akarják tenni a világot. Az egyik ilyen kérdést
elég fontosnak és lényegesnek tartottam ahhoz, hogy hozzád forduljak vele, mert a rá adott válasz
alapvetően megváltoztathatja az emberek világnézetét és befolyásolhatja a civilizációnk globális
választásának a folyamatát. A kérdés a következő: „Létezik-e olyan Tudás, amelyet az emberek nem
használhatnak fel katonai célokra, de ez az információ képes lesz felrázni a hivatalos tudományokat,
és elvezetni a kíváncsi elmét az anyagi világ szellemi világból való eredetének közvetlen tudományos
bizonyítékához, vagyis hogy a világot Isten teremtette?”

Rigden: Igen, úgy látom, hogy ez a kérdés egy olyan személytől érkezett, aki vágyik az Igazságra… Nos,
ha az emberek már feltesznek egy ilyen kérdést, az azt jelenti, hogy ideje felfedni a választ. Igen, ilyen
Tudás létezik. A csillagászat ágához, pontosabban az asztrofizika tudományához kapcsolódik, amely a
világűrben zajló jelenségeket, valamint az égitestek és rendszereik evolúcióját és kölcsönhatásait
vizsgálja. Figyelembe véve, hogy fejlődésének jelenlegi szakaszában az asztrofizika a modern fizika új
felfedezéseit, valamint a tudományos és műszaki vívmányok legújabb eredményeit használja fel, az
azt gazdagító információk következésképpen sok tekintetben elősegítik magának a fizika fejlődését,
mint a természeti jelenségek általános mintázatait vizsgáló tudomány. És ha az emberek elég mélyen
megértik a fizika törvényeit, akkor a tudomány segítségével eljuthatnak a valódi bizonyításhoz, hogy a
szellemi világ elsődleges, az anyagi világ pedig másodlagos. Következésképpen ez megváltoztatja az
emberi élet minőségét és értelmét, és egy másik utat nyit meg az Igazság eléréséhez, mégpedig a
tudományon keresztül.

Anasztázia: Ez a Tudás valóban nagyon időszerű lenne. Amennyire én tudom, az asztrofizikusok az

evolúció kérdéseit próbálták kutatni, és válaszolni az örökkévaló kérdésekre: „Hogy mi volt?” és:
"Hogy mi lesz?" A tudomány jelenlegi ugrásszerű fejlődése ellenére azonban ezt meglehetősen nehéz
megtenni az embereknek. És ennek sok oka van. Ismeretes, hogy ma a csillagokkal kapcsolatos
ismeretek sok tekintetben az égi objektumok elektromágneses sugárzásának spektrális elemzésén
alapulnak, vagyis az égi objektumokból a Föld felé érkező elektromágneses hullámok gyenge
áramlásának tanulmányozása révén kapott információkon.

És mindez a látható fény mellett, beleértve a rádióhullámokat, az infravörös, ultraibolya, röntgen- és

gammasugárzást, különböző hosszúságú elektromágneses hullámokat, melyek rövidebbek vagy
hosszabbak, mint az emberi szem számára látható sugarak. Általánosságban elmondható, hogy a
legújabb tudományos vívmányoknak köszönhetően azt látják, amit az emberek által feltalált
műszerekkel látnak.

Rigden: A különféle természetű hullámok sokaságának kozmikus óceánjában, ezek az

elektromágneses hullámok, melyeket a jelenlegi tudomány ismer, csak a sugárzások egészének
kicsiny intervallumát foglalják el.

Anasztázia: Ez a probléma. Végül is a modern fizikusok munkája hasonlít ahhoz az emberhez, aki egy
szűk résen keresztül próbálja kideríteni, hogy milyen egész jelene világa, amely így csak egy
korlátozott területet mutat, és csak a távoli múltat és nem a jelent, a jövőről már nem is beszélve. Ha
feltesszük azt a kérdést, hogy a mai tudomány szerint mi a fény, akkor a válasz az lesz, hogy e
fogalom szűkebb értelmében a fény az emberi szem által érzékelt frekvenciatartományon belüli
elektromágneses hullámok; tágabb értelemben pedig az optikai sugárzás. Figyelembe véve azonban a
tudósok által ismert fénysebességet, nem csoda, hogy sok csillaggal kapcsolatos jelenséget régen
megtörténtnek látnak. Így tulajdonképpen azokat a folyamatokat figyelik meg, amik már évmilliókkal
ezelőtt lezajlottak…

Rigden (mosolyogva): Valóban… amikor a homo sapiens faja még nem létezett ezen a bolygón.

Anasztázia: Ez érdekes… A tudósok úgy vélik, hogy a modern ember 40 ezer évvel ezelőtt jelent meg,
és az első „autentikus” emberi faj körülbelül 2 millió évvel ezelőtt jelent meg a Földön. És ha
belegondolunk, hogy több mint 2 millió évbe telik, amíg a szomszédos Androméda galaxis fénye eljut
hozzánk, akkor tényleg kiderül, hogy nem azt látjuk, ami most van, hanem azt, ami volt abban az
időben, amikor még csak nyoma sem volt az ember jelenlétének a Földön.

Rigden: Teljesen igaz. És mit lehet mondani a távoli extragalaktikus objektumokról? Az emberek
olyannak látják őket, mint évmilliárdokkal ezelőtt. A csillagok, még a legrövidebb életűek is, sokkal
tovább léteznek, mint az emberi civilizáció. Nem is beszélve a hétköznapi emberről, mint „intelligens
egyénről”, aki röpke léte során gyakran nem ismeri fel valódi célját, nemhogy valami nagyobbat.
Élete, mint a felszálló pára, egy pillanatra megjelenik, majd azonnal el is tűnik… Emellett az emberiség
maga is olyan civilizációkhoz tartozik, amelyek gyorsan eltűnnek. Bár az emberek időről időre
megkapják a Tudást, sok esetben amint megjelenik a Tudás a világban, azonnal hozzászokik a mások
feletti hatalom megszerzéséhez. Ez valójában az emberi döntés az állati természet felé. Csak
keveseknek van elég idejük arra, hogy a Tudást felhasználják a spirituális fejlődésük érdekében. A
VÁLASZTÁSUK EREDMÉNYE OLYAN, MINT A VÍZ, AMELY ENNEK VAGY ANNAK AZ EDÉNYNEK A
FORMÁJÁT ÖLTI FEL.

Anasztázia: Sajnos ez megfigyelhető a jelenlegi civilizációnkban is, ahol az embert a veszedelmes

szenvedélyei rabszolgasorba taszítják. Íme egy friss példa: az emberek szinte azonnal a ballisztikus
rakéta és az atombomba feltalálása után kezdték felfedezni a világűrt a Föld környezetében.
Rigden: Ha az emberiség nem változtatja meg prioritásait a spiritualitás irányában, akkor szomorú
sors vár a civilizációjára. Általában az ilyen civilizációk rövid életűek, mert viszonylag rövid időn belül
elpusztítják magukat a háborúk miatt.

Anasztázia: Hát… száz év, akárcsak ezer, semmi az Univerzum életkorához képest. Természetesen a
világűr objektumainak folyamatos gyakorlati megfigyelése a halandó ember számára szóba sem
jöhet.

Rigden: Az emberi élet mulandó, ez igaz. De az emberi lény sokkal több, mint egy test. Éppen ezért
kezdeti időkben sok ismeretet kaptak az emberek elsősorban az emberi szem számára láthatatlan
jelenségekről. Tehát a legrégibb időktől fogva az emberek tudtak a világ és az Univerzum valódi
felépítéséről, az ember multidimenziós voltáról, lényegéről és küldetéséről. Más kérdés viszont, hogy
az emberi ego hogyan bitorolta el ezt a Tudást, amit felismerhetetlenségig kiforgatott az anyagban
korlátozott elméje által, és hogy milyen formában őrződött meg ez napjainkig.

Anasztázia: Ó jaj, mintha az ősi világ népeinek ismeretét manapság szándékosan mitológiaként és ősi
„primitív hiedelmekként” mutatnák be az embereknek. És nem kommentálják azokat a
„kényelmetlen tényeket”, amelyek például az ókori emberek tudására utalnak, és amik a közelmúltig
még a mai tudomány számára is ismeretlenek voltak. Ezenkívül az egész tudomány kizárólag a
materialista gondolkodáson alapul. Az asztrofizikában például gyakran használnak analitikai
módszereket modellek és elméletek felépítésére, valamint előrejelzések készítésére a csillagászati
események tanulmányozására.

Rigden (vigyorogva): A tiszta materialista világnézet nyikorgó rozoga szekerében az igazi tudománnyal
nem sokra mész. Mégis előbb-utóbb egy igazi tudós eljut olyan tudományos távlatokhoz, ahol már
nem lehet használni a meglévő kliséket, amelyeken eddig az emberi érvelés teljes oksági láncolata
nyugodott. Manapság az emberek gyakran a láthatóval próbálják megmagyarázni a láthatatlant. Van
tehát „bajunk az észtől”, mert sok esetben az elméletek és a véletlenül felfedezett tények nem
egyeznek egymással. A tudósoknak például még mindig nincs világos elképzelésük arról, hogy mi
például az elektromos áram, mi is pontosan a gravitáció vagy a fekete lyuk. És ennek ellenére mégis
ezekkel a fogalmakkal operálnak. Ám ahhoz, hogy átfogóan megérthessük és mélyre hatolhassunk e
jelenségek természetében, alapvetően más világfelfogásra van szükség, amely minőségében teljesen
eltér a jelenlegi anyagi világszemlélettől.

Anasztázia: A szellemi világ jelenségeinek a megértése?

Rigden: Pontosan.

Anastasia: Egyszer azt mondtad: „A Világegyetem olyan hatalmas hely, hogy nem fér bele az emberi
tudatba. De nincs egyetlen hely sem benne, ahová be lehetne szúrni a legvékonyabb orvosi tűt is
anélkül, hogy a hegye ne ütődne, vagy ne érne hozzá valamihez.

Rigden: Ez tényleg így van. És a kérdésre válaszolva az asztrofizika néhány nagyon fontos témáját
fogom érinteni, természetesen az emberi gondolkodás számára hozzáférhető formában. DE AZ
ELMONDOTTAK LÉNYEGÉNEK MEGÉRTÉSE MIATT A TUDOMÁNY EMBEREI SZÁMÁRA MOST MÁR
EGÉSZEN MÁS KÉPET ADHAT A VILÁGEGYETEM SZERKEZETÉRŐL. Az ősrobbanás modern elméletével-
feltevésével kezdem, amely a modern művelt elme számára már sztereotip ismeret, vagyis azzal,
ahogyan a tudósok ma hiszik, hogy az univerzum születésekor mi történt. Ezt a népszerű hipotetikus
elméletet a termodinamika törvényeivel támasztják alá. E feltevés szerint az univerzum egy pontig
összezsugorodott, és a Nagy Bumm után körülbelül egymilliárd tonna tömegű és proton méretű
objektumok jelentek meg benne.
Anasztázia: Ahogy mondani szokták, amit ma tudnak, azzal alá is támasztják. A tudósok úgy
gondolják, hogy elég jól felfogták a fizika ezen ágát, amely a termikus egyensúly és a hő másfajta
energiává való átalakulásának törvényeit tanulmányozza. Még maga a „termodinamika” kifejezés is,
mint görög eredetű szó, nagyon jellemzi a tudományos közösségben folyó vitáikat. Mert: a "therme"
jelentése hő, meleg, és "dynamikos" jelentése erős. Valójában az ottani viták mindegyike tele van
hőséggel és indulattal.

Rigden: A szenvedélyes beszéd még nem tanultság; egy vihar még nem esős időszak. Aki a vitában
erős, az a maga győzelmét élvezi, míg a tudó több ezernek hoz győzelmet.

Anasztázia: Amennyire én tudom, a modern tudományban a „hatalmasok” és a „kompetensek”

aránya katasztrofális abból a szempontból, hogy az előbbiek száma sok, míg az utóbbiak sokkal
kevesebben vannak. Egy hozzáértő személy értékes minden kutatócsoport számára. Olyan, mint egy
proton (görögül fordítva: prōtos, az első), mint ez az elemi részecske, amely mindig pozitív töltésű, és
amely az összes atommagot alkotja. Ugyanígy a tudó ember is, akin, mondhatni, ebbe a csoportba
tartozó összes tudomány nyugszik.

Rigden: Ez igaz. Remélem, hogy a Tudás, amelyhez az emberek hozzájutnak, nem csak a
tudományban, hanem a társadalomban is növelni fogja a tudók számát, és megváltoztatja a világ
megértését, így az Univerzum keletkezésének kérdésében is. Ahogy már mondtam, ma az emberek
előszeretettel hiszik, hogy az Univerzum kezdetben egy pontba tömörült, és az „ősrobbanása” után
mintegy milliárd tonna tömegű és proton méretű objektumok jelentek meg benne. Továbbá az
elméből származó téves hiedelem azt mondja, hogy az ilyen objektumok nem mások, mint
mikroszkopikus fekete lyukak. Sajnos csalódást kell okoznom a lelkes „teoretikusoknak”: ilyen proton
méretű tárgyak körülbelül egymilliárd tonnás tömeggel nem léteznek.

VISZONT KOZMOSZBAN A KÖVETKEZŐ JELENSÉG VAN: LÉTEZNEK OLYAN OBJEKTUMOK, AMELYEK

INFORMÁCIÓS KLASZTEREKBŐL (FELHALMOZÓDÁSOKBÓL) KELETKEZNEK AZ ANYAGBÓL VALÓ
INFORMÁCIÓKISÜLÉS SORÁN, MIKOR EZEK AZ ANYAGOK A FEKETE LYUKAK TEVÉKENYSÉGI
TERÜLETÉRE KERÜLNEK. A LEGNAGYOBB ÉS „LEGNEHEZEBB” VEGYÜLETEK, AMELYEKET AZ
INFORMÁCIÓS KLASZTEREK ALKOTHATNAK, A PROTONNÁL VALAMIVEL NAGYOBB MÉRETŰ, DE EGY
GRAMMNÁL, PONTOSABBAN 0,8 GRAMMNÁL KISEBB TÖMEGŰ OBJEKTUMOK. EZEK AZ
OBJEKTUMOK RÖVID ÉLETŰEK, VAGYIS CSAK A MÁSODPERC TÖREDÉKÉIG LÉTEZNEK, MAJD
KÜLÖNÁLLÓ „ÉPÍTŐKOCKÁKRA” BOMLANAK FEL. AZ ILYEN OBJEKTUMOK KIALAKULÁSA VALÓBAN
KÖZVETLENÜL ÖSSZEFÜGG AZZAL, AMIT AZ EMBEREK FEKETE LYUKAKNAK NEVEZNEK.

Anasztázia: A protonnál valamivel nagyobb tárgyak? A legújabb kutatások szerint a proton sugara
0,84184 femtométer (1 fm = 10-15 méter). Ha figyelembe vesszük az általad elmondottakat, hogy az
ilyen tárgyak tömege valamivel kisebb, mint egy gramm, akkor a mikrokozmosz számára valóban
„nehéz” tárgyaknak bizonyulnak. Ez valóban nagyon érdekes információ. Ezzel kapcsolatban az
embernek legalább három kérdése lehet: Mik azok az információs klaszterek, „építőkockák”? Mi az
információ kibocsátása az anyagból? És hogyan kapcsolódik az ilyen részecskék képződése a fekete
lyukakhoz az univerzumban?

Rigden: Ebben az anyagi világban minden, beleértve azt is, amit az emberek jelenleg ismernek, a
szubatomi részecskéktől az atomokig, a cipőkön lévő porszemektől a világegyetemben található
galaxisokig, minden a strukturált információknak köszönhetően létezik. Strukturált információ, amely
létrehozza az anyagot, és meghatározza annak tulajdonságait, térfogatát, alakját, tömegét és egyéb
jellemzőit. Felhívom a figyelmedet arra, hogy most nem beszéljük az „információ” fogalmát, amely
ismerős az emberi agy számára, de ennek most némileg eltérő megnyilvánulásáról van szó. Bár az
„információ” szónak a szokásos értelmezésben is több jelentése van, köztük a következők:
„gondolkodni, tanítani, értelmezni” és „alakítani, formálni, alkotni”.

A könnyebb érthetőség kedvéért nevezzük az ilyen strukturált információkat „információs

építőelemeknek”. Mik ezek az információs építőelemek a gyakorlatban? Talán ezt egy könnyen
érthető példával magyarázom el. Képzeld el, hogy egyfajta kísérlet elvégzése mellett döntöttél. Ehhez
kell: víz, üvegakvárium és kis építőkockák a formák készítéséhez; könnyűek, mint a habszivacs, színük
pedig mondjuk nem a megszokott fehér, hanem átlátszó. Majd: az üres üvegakváriumban egy
gyönyörű kastélyt építesz műanyag átlátszó építőelemekből (mint egy játék építőkészlet), sok
szobával, toronnyal és így tovább. Amikor az egyik átlátszó építőelemet egy másikhoz illeszted,
megjelenik egy bizonyos szín, amely szemmel is látható. Vagyis van egy terved a fejedben, hogyan
építs egy kastélyt, megvan benned az akarat és erő a megalkotásához, amik segítségével építesz
ennek a nem mindennapi anyagnak a segítségével. Ezután egy kastélyt építesz, amely az ilyen
kapcsolatoknak köszönhetően vált láthatóvá, és most megcsodálhatod annak szépségét, nagyságát és
formájának az összetettségét.

Ezután a kísérletet folytatva megtöltöd az akváriumot vízzel. Mi fog történni? Tegyük fel, hogy a víz
olyan erővel (nyomással) tölti meg az akváriumot, hogy elpusztítja az általad épített várat. Ekkor a
habműanyag építőkockák, amelyek egykor a kastélyod falai, tetői és elemei voltak, most elkezdenek
lebegni a víz felszínén: egyesek egyenként, újra láthatatlanná válva, mások pedig csoportosan,
fürtökben lebegnek, amelyek továbbra is láthatóak maradnak a szemnek, mivel kapcsolatban vannak
egymással. Végül az egész szerkezet a víz nyomása alatt egyedi építőelemekre bomlik fel, amelyek
ismét átlátszóvá válnak. Tehát ahogy mondják, kastélyodnak egyetlen nyoma sem marad. Ha
eltávolítod az összes vizet az akváriumból, a habszivacs-műanyag építőelemek az aljára süllyednek.
Maguk a tömbök a te terved, akaratod és erőd alkalmazása nélkül nem öltenek rendesen megépített
kastély formáját. Ekkor egyszerűen egy kaotikus maroknyi átlátszó habszivacs-építőelem lesz, amely a
szemnek nem látható. Akváriumodat addig rázhatod, ameddig csak akarod, akár az örökkévalóságig
is, kevergetve őket, mégsem lesz belőlük kastély, amíg újra meg nem építi.

Így ezek az ismert átlátszó építőelemek jelképesen összehasonlíthatók az anyagot létrehozó

INFORMÁCIÓVAL, MEGHATÁROZOTT PARAMÉTEREKKEL, ALAKKAL, TÉRFOGATTAL, TÖMEGGEL ÉS ÍGY
TOVÁBB. A látható kastély pedig már A KIGONDOLT INFORMÁCIÓ EGYIK ANYAGI TERMÉKE,
AMELYBŐL A SZUBATOMI RÉSZECSKÉK KELETKEZNEK, ÉS AMELYEK ATOMOKAT, MOLEKULÁKAT,
KÉMIAI VEGYÜLETEKET STB-KET ALKOTNAK, VAGYIS AZ UNIVERZUM ANYAGÁT. És végül AZ AKARAT,
AZ ÉPÍTÉSI TERV ÉS AZ ALKALMAZÁSI ERŐ A SZELLEMI VILÁG FŐ ALKOTÓERŐI, MELYEK EBBEN A
VILÁGEGYETEMBEN MEGNYILVÁNULNAK.

Anasztázia: Most azt mondod, hogy minden anyagmegjelenés alapja az információ.

Rigden: Igen, pontosan. Az atom például szubatomi részecskékből áll, amelyek viszont bizonyos
számú információs építőelemekből állnak. Ugyanez igaz mindenre az univerzumban. Ha azonban az
információt eltávolítjuk, az általunk anyagnak nevezett dolog eltűnik, mint a fánklyuk, miután
megetted a fánkot.

Anasztázia: Más szóval, van egy alapelképzelés az egész felépítéséről: amíg van fánk, addig lyuk
létezik, de ha a fánkot megették, a lyuk is eltűnik. Ez az a mód, ahogyan az anyag is eltűnik? Ha nincs
információ, akkor az anyagnak nincs megnyilvánulása?

Rigden: Igen, így van. Egyébként itt van egy érdekes tény: az univerzumban lévő anyag mennyisége
folyamatosan változik, és ezek az ingadozások, mind a növekedés, mind a csökkenés felé,
meglehetősen jelentősek lehetnek. Ekkor azonban AZ INFORMÁCIÓ MENNYISÉGE MÉG MINDIG
STABIL, AMINEK KÖSZÖNHETŐEN AZ UNIVERZUM ÖSSZTÖMEGE NEM VÁLTOZOTT MEG KB. GRAMM
EGYMILLIÁRD RÉSZÉNÉL TÖBBEL A TEREMTÉS ELSŐ NAPJÁTÓL EGÉSZEN MOSTANÁIG.

Anasztázia: Igen, ezen érdemes elgondolkodni.

Rigden: Tehát az Univerzumban lévő információ mennyisége a teremtés első napjától kezdve állandó.
Ha azonban csak egyetlen információs építőelem tűnt volna el, akkor az egész Univerzum is eltűnt
volna.

Anasztázia: Ha egy rész eltűnik, az egész is eltűnik. Most kezdem megérteni, mi lesz a vége az
Univerzum tágulási történetének.

Rigden: Az Univerzum egyszerűen kitágul egy bizonyos méretre és eltűnik. A zseniális minden
egyszerű, mint mindig… Az univerzum ezen információs építőkövei soha nem tűnnek el sehol, vagyis
soha nem hagyják el az Univerzum (példánkban az akvárium) határait, és szigorúan rendezett
formában léteznek benne. Hangsúlyozom, hogy önmagukban, bizonyos kivitelezési terv és a
Kivitelező akarata nélkül egyszerűen rendezetlen kupacot alkotnának (káosz az akvárium alján). Ami
az Univerzum anyagi világát illeti, ezek az információs építőelemek, az anyag képződésének egyéb
jellemzői mellett, mint már mondtam, meghatározzák tömegének paramétereit. EGY ADOTT HELYET
HATÁROZNAK MEG AZ UNIVERZUMBAN A TEREMTETT ANYAG SZÁMÁRA. A RENDEZETT
INFORMÁCIÓ, PONTOSAN AZOK AZ INFORMÁCIÓS ÉPÍTŐELEMEK, AMELYEK SZIGORÚAN A
HELYÜKÖN VANNAK ELHELYEZVE, AMELYEK MEGKÜLÖNBÖZTETIK A KVARKOT A KVAZÁROKTÓL.
FOGALMAZZUNK ÚGY: EZ AZ INFORMÁCIÓ AZON "A MESTERTERV" SZERINTI RENDEZETTSÉG, AMI
ÉLETET AD AZ UNIVERZUMNAK.

Anasztázia: Más szóval azt mondod, hogy ezen a világon minden szigorúan elrendezett, és egy
meghatározott terv, a Teremtő akarata és ereje szerint létezik. De ez azt bizonyítja, hogy az
univerzumunkat mesterségesen hozták létre, nem pedig magától kaotikusan, ahogyan azt hiszik!

Rigden: Abszolút. És ez tudományosan bizonyítható! Nem is olyan nehéz, ha valaki a korábbi

könyveidben jelzett irányba halad, és az itt közölt információkkal, valamint a legújabb tudományos
felfedezésekkel egyesíti... Az Univerzum élete folyamatos információcserében nyilvánul meg, ami az
anyag folyamatos mozgása; önmagával kölcsönhatásba lépve elsődleges fizikai és kémiai reakciókat
vált ki. Ennek eredményeként különféle folyamatok mennek végbe: például hatalmas csillagok
robbannak fel, újak születnek és így tovább.

Anasztázia: Mellesleg, ha már a hatalmas csillagrobbanásokról beszélünk… Tudod, rögtön azután

kezdtem érdeklődni a csillagászat és a rokon tudományok iránt, mikor azt mondtad, hogy A
PECSERSZKI AGAPIT (Ford. megjegyzése: egy kijevi gyógyító szent a 11. században) ÉLETE ÉS AKTÍV
TEVÉKENYSÉGE SORÁN, KÜLÖNÖSEN 1054 NYARÁN, EGY FÉNYES CSILLAG JELENT MEG AZ ÉGEN,
AMIT MÉG NAPPAL IS LEHETETT LÁTNI. Azt is megemlítetted akkor, hogy fénye elérte akkor a Földet
a szupernóva felrobbanása után, mely csillag galaxisunk Bika csillagképében található. Azt olvastam
róla, hogy e szupernóva-robbanásnak a maradványai jelenleg a táguló Rák-ködként figyelhető meg,
közepén egy neutroncsillaggal (pulzárral), amellyé a felrobbant csillag változott. Érdekes módon
ennek a pulzárnak a rádióhullámai még mindig elérik Földet, mint egy forgó világítótorony pásztázó
sugara a tenger felszínén, jelzésként a hajóknak.

Meglepő módon ez volt az első neutroncsillag az univerzumban, melyet a tudósok egy szupernóva
maradványaihoz kezdtek társítani. Meglepett az a tény, hogy ennek a csillagnak az átmérője
mindössze 25 km; vagyis valójában egy városnyi méretű csillag, de ez ad energiát a hatalmas Rák-
ködnek. A neutroncsillag anyaga nagyon sűrű. És a legérdekesebb dolog az, hogy a közelmúltban
megfigyeltek a Rák-köd e pulzárjából származó váratlanul erős gamma-sugárzást.

Rigden: Sok érdekes dolog történik mostanában nem csak ezen a bolygón, hanem a kozmoszban is.

Anasztázia: Igen, az új csillagok születésének folyamata nagyon érdekes és informatív…

Rigden (mosolyogva): Kétségtelenül így van, de ez a megfigyelt folyamat sok jelenlegi asztrofizikai
elmélet számára is meglehetősen destruktív hatású... Mert az igazság az, hogy a csillagkeletkezés
látható folyamata, amelyet ma már a tudósok is megfigyelhetnek, az ún. „csillagmag-
kezdeményeket" kezdődnek. Más szóval a csillagászok a modern műszerezettségük ellenére csak a
sűrű gáz- és porfelhők kialakulásának szakaszában képesek „felfedezni” (látni, megfigyelni) egy új
csillag születését; vagyis amikor az anyag a kölcsönhatás eredményeként energiát kezd sugározni,
különösen azt, amit az emberek „fénynek” neveznek. És csak a gázfelhők egyes szakaszainak
összezsugorodását egyértelműen jelző spektrumok tanulmányozása után vonnak le
következtetéseket egy új csillag születéséről. A csillagászok azonban nem tudnak válaszolni arra a
kérdésre, hogy ezek a felhők hogyan hatnak egymásra, és mi készteti őket arra, hogy
összezsugorodjanak. Azt sem tudják megmondani, honnan származnak ezek a gáz- és porfelhők,
miért jelennek meg, és főleg, miért és hogyan alakulnak ki a felhőkben található kis mennyiségű
anyagokból nemcsak elszigetelt csillagok, hanem időnként egész csillaghalmazok is.

A probléma az, hogy minden modern elmélet, Einstein általános relativitáselméletétől a

termodinamika törvényeiig, a „látható anyag” kölcsönhatásain vagy annak logikusan megjósolható
folyamatain alapul. Bár sok furcsaság van itt is. Vegyük például az univerzum fekete lyukait – ezeket a
titokzatos objektumokat, melyek a jelenlegi tudomány által még feltáratlanok, és melyek elnyelik az
anyagot. Mégis, mielőtt ezekre a dolgokra rátérnénk, és rávilágítanánk a fekete lyukakhoz közvetlenül
kapcsolódó objektumok kérdéskörére, először is meg szeretném kérdezni: mit tudsz a fekete
lyukakról?

Anasztázia: Hát, nem annyit, mint szeretnék… A fekete lyukak láthatatlanok a külső szemlélő
számára, mert megakadályozzák mind a fény, mind a tudomány által ismert egyéb sugárzások,
valamint a tárgyak kiszabadulását. Jelenleg csak közvetett jelek segítségével próbálják azonosítani a
fekete lyukakat, a környező anyaggal való kölcsönhatás tanulmányozásával... A fekete lyukról azt
tartják, hogy maga körül hajlítja a tér és az idő geometriáját.

Az asztrofizika fejlődésének jelenlegi szakaszában azt feltételezik, hogy a fekete lyuk a világűr
valamely lokalizált területe, amelyet hatalmas égitestek korlátlan gravitációs összenyomása alkot. Ha
jól értem, ez olyan, mint egy gravitációs sír, amelyben minden eltűnik, amint bekerül. Egy ilyen
terület határát eseményhorizontnak, sugarát pedig gravitációs sugárnak nevezik. Úgy tartják, hogy ez
utóbbi közvetlenül függ a lyukba vonzott anyag mennyiségétől. A fekete lyuk tömegének
növekedésével a mérete is lineárisan növekszik, vagyis a sugara nő. Ennek az objektumnak a mérete
változhat…

A csillagfejlődés modern elmélete a fekete lyukak kialakulását óriás és szuperóriás méretű csillagok
összeomlásának következményeként tekinti. Ahogy én látom, amikor a nukleáris üzemanyag elfogy,
és a termonukleáris reakciók egy csillag belsejében végéhez érnek, a magas hőmérséklet és nyomás,
amely megakadályozta a csillag összehúzódását, most a saját gravitációja hatására lecsökken. Ha egy
csillag tömege kisebb, mint három Nap-tömeg, a csillag nem lesz fekete lyuk, hanem csak
neutroncsillag vagy fehér törpe. Ám ha a csillag tömege meghaladja a három Nap-tömeget, a tudósok
úgy vélik, hogy a katasztrofális összeomlás elkerülhetetlen. Az egész anyaga gyorsan átlépi az
eseményhorizontot, és a csillagból fekete lyuk lesz…
A csillagfejlődés modern elmélete alapján úgy gondolják, hogy 100 milliárd csillagból legalább 100
millió fekete lyuknak kell keletkeznie. Csak a mi galaxisunkban állítólag fekete lyukak ezrei
vándorolnak, és teljesen elnyelik az összes gáz- és porfelhőt és csillagot, amelyek „véletlenül” a
fekete lyukak útjába kerülnek. Vannak olyan feltételezések, hogy a galaxisunk közepén szuperóriás
fekete lyukak találhatók, amelyeknek több milliárd Nap-tömege lehet.

Rigden: Nos, ez nem is volt olyan rossz. Megkaptad az általános elképzelést arról, hogy a földi
tudomány jelenleg hogyan határozza meg az időt, és így belekerül az értelmetlen viták ördögi körébe.

Anasztázia: Lehet, hogy nem vagyok teljesen tisztában a tudományos vitákkal, de van egy általános
elképzelésem… Emellett egy másik dolog is érdekelt. Feltételezzük, hogy a fekete lyukon belül az idő
és a tér jelentősen torzul a hatalmas gravitáció miatt. Az elfogadott euklideszi geometria ott nem
biztos, hogy érvényesül, hiszen a párhuzamos egyenesek ott metszhetik egymást, és így tovább…
Vannak, akik még azt a véleményt is megfogalmazzák, hogy a fekete lyukban elvileg mindennek a
középpontjába kell esnie, ahol később a csillaganyag olyan mértékben összenyomódhat, hogy végül
végtelen sűrűségű ponttá változik, azaz szingularitás keletkezhet.

Rigden: Egyszerűsítve a magyarázatot: a teoretikusok megpróbálják következtetéseiket a távoli

ősrobbanás elméletéhez igazítani. Úgy gondolják, hogy a Nagy Bumm egy végtelenül sűrű pontból
keletkezett, ahol állítólag az Univerzum teljes anyaga koncentrálódott és összesűrűsödött; amikor
valami ebben a „pontban” kiváltotta az ősrobbanást, az anyag minden irányban elkezdett szétrepülni,
és beindult az univerzum tágulásának folyamata. Mivel számos olyan kérdés merül fel, amelyekre a
tudósok az anyagi világkép felől nem találnak választ, ilyen zavaros modern elméletek jelentek meg.
A szerzők egyszerűen összezavarják egymást. A jelenségeket a már ismert adatbázis segítségével
próbálják megmagyarázni. Ennek eredményeként, miközben az Univerzum vagy például a fekete
lyukak keletkezésének elméletét dolgozzák ki, egy mesebeli elefánthoz hasonló helyzetbe kerülnek.
Vagyis ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, hogy honnan jelent meg az elefánt, miért mozog és akar-e
enni, az elefántok mozgási pályáját vizsgálják az afrikai szavannán, annak valószínűségét, hogy az
elefántok milyen növényeket esznek útjuk során, hogy a növényeknek milyen elérhetősége van a
településeken, és ezek a növények milyen tulajdonságokkal rendelkeznek. Így van ez a tudósokkal is:
amit látnak, azt megvitatják, amit pedig nem látnak, ami nem illik bele a világszemléletükbe, az
elvileg nem létezik számukra.

Anasztázia: De talán a legviccesebb ebben a modern elméletben véleményem szerint az úgynevezett

„ős-fekete lyukak”. A tudósok feltételezései szerint az ilyen fekete lyukak állítólag közvetlenül az
ősrobbanás után jelentek meg, körülbelül 14 milliárd évvel ezelőtt, amikor az univerzum tágulása
elkezdődött. Van egy olyan vélemény, hogy egy fekete lyuk mindig készen áll bármilyen sugárzás vagy
anyag elnyelésére, így növelve a tömegét. Hipotetikusan a tudósok elképzelése szerint a fekete
lyukak mérete változhat a szuperkis fekete lyukaktól (mindössze 1015 gramm tömegűek, amik
állítólag a mai napig érintetlenül maradhattak valahol az univerzumban) a szuperóriás és
szupertömegű fekete lyukakig; az egyik ilyen elméletileg a galaxis közepén található.

Még akkor is, ha feltételezzük, hogy az ősrobbanás után az anyag a lehető legnagyobb sebességgel
repült szét egymillió éven át, és csak ezután keletkezett egy szuperkicsi fekete lyuk, amelynek tömege
mindössze 1015 gramm, de kielégíthetetlen „étvággyal” ”, ez azt jelentené, hogy az univerzumunk
helyett most egyetlen gigantikus fekete lyuk létezne.

Rigden: Örülök, hogy ezt megérted. A dolgok ilyen megközelítésével az univerzum legalább ötmilliárd
éve megszűnt volna létezni.
Anasztázia: Ez egy tökéletesen igaz megjegyzés. Így általában véve a fekete lyukak témája nagyon
érdekes és lebilincselő, különösen akkor, ha olyan emberek tanulmányait olvassuk, akik az univerzum
titkait megismerni és megfejteni szeretnék, és a nagyközönségnek írnak. Másrészt az igazat
megvallva rengeteg olyan tanulmány létezik, amelyekben a szerzők nyilvánvalóan csak unalomból
tárgyalják a fekete lyukakat.

Mert úgy dolgoztak, mint ahogy egy orosz mondás mondja: „Ahol tüsszögtem, vesszőt, ahol
csuklottam, kettőspontot, és ahol szuszogtam, pontot tettem.”… Külső szemlélőként olyan
benyomásom van a fekete lyukakról, a tudomány különféle gondolati csavarjairól, mint amit abban a
népszerű viccben mondanak: „Amit a tudomány tud, maga az a téma, hogy semmit sem tud."

Rigden: Igen, valami ilyesmi. Sok tudós hibát követ el akkor, amikor erőfeszítéseit arra pazarolja, és
néha még az életét is, hogy egy zsákutca-elméletet dolgozzon ki. Az embereknek azonban hiányoznak
az alapok: a tudás és a megfelelő iránymutatás. E kettő birtokában viszont nem csak a tudományban,
de a társadalom fejlődésében is forradalmi áttörést lehet elérni. Bízom benne, hogy a már
megosztott és a jövőben megosztandó információk nagymértékben hozzájárulnak ehhez, ha az
emberek ezt választják.

Anasztázia: De akkor mik a fekete lyukak a valóságban?

Rigden: A valóságban az, AMIT UNIVERZUMI LÉPTÉKBEN FEKETE LYUKNAK NEVEZNEK, EGY JELENSÉG,
AMELY MAGA IS ÁTMENETI, ÉS AMINEK NINCS TÖMEGE. TETSZŐLEGES SZÁMÚ FEKETE LYUK
MEGJELENÉSE ÉS ELTŰNÉSE AZ UNIVERZUMBAN NEM SÉRTI AZ UNIVERZUM ÖSSZTÖMEGE
ÁLLANDÓSÁGÁNAK A TÖRVÉNYÉT. MÉG A LEGGIGANTIKUSABB FEKETE LYUK IS, ami azt illeti,
VISZONYLAG RÖVID IDEIG LÉTEZIK, TÖMEGE PEDIG A NULLÁVAL EGYENLŐ. DE AZ UNIVERZUM
ASZTROFIZIKAI ÁTALAKULÁSÁBAN BETÖLTÖTT SZEREPE ÓRIÁSI. Asszociatív szempontból a fekete
lyukat egy gondolathoz hasonlítanám. Hiszen egy gondolatot nem lehet látni. Nem lehet lemérni vagy
megérinteni, de létezik, amióta megjelent a tudatunkban. A gondolatnak van mennyisége (legalábbis
az információs). Létében átmeneti, mert gyorsan követik más gondolatok. A gondolatnak nincs
tömege, de óriási következményei lehetnek az anyagi világban. Lényegében ez a Semmi.

Anasztázia: Semmit?! A mai tudományos felfogás szerint a Semmi a legjobb esetben is a vákuum.

Rigden: Ha már szóba került: a vákuum messze nem üres tér. Íme egy egyszerű példa: A csillagközi
térben az úgynevezett nagy vákuum uralkodik. Átlagos sűrűsége kisebb, mint 1 molekula
köbcentiméterenként. Ha összehasonlításképpen az emberek által létrehozott legritkább vákuumot
vesszük, akkor köbcentiméterenként körülbelül 100 000 molekulát tartalmaz. A tudósok már látják,
hogy még az abszolút vákuum sem, amelyben a részecskék állítólag teljesen hiányoznak, „abszolút
űr”, amely mentes minden jellemzőtől. A modern fizika már megközelítette a fizikai vákuum
elméletét, mivel a tudósok elnevezték a kvantummezők legalacsonyabb energiájú állapotának. A
fizikai vákuumot az említett elméletben a valós részecskék hiánya jellemzi, ugyanakkor mindenféle
virtuális részecskét tartalmaz. Van azonban egy másik elmélet (bár a „hivatalos tudomány” nem
mindig ismeri el), amely szerint a részecskéket és antirészecskéket (hat osztályba sorolják) úgy
tekintik, mint amelyek a kezdeti vákuumból származnak azáltal, hogy a forgás mentén pörögnének ki
a jobb és bal oldali torziós mezők megjelenésével – egyfajta katalizátorok, amelyek beindítják a
durvaanyag születését.

Az idő biztosan eldönti, hogy ki áll közelebb az Igazsághoz. A probléma az, hogy sok tudós, aki meg
akarja ismerni az Igazságot, a valóságban szembesül annak hamis tükröződésével a saját tudatában.
Rohannak kihirdetni a számukra legmegfelelőbb elméleteket, és hosszú ideig védeni ezen elméletek
„igazságát”, éveket vesztegetve el az életükből, közben megfeszítve saját és mások idegeit, nem is
gondolva a mélyebb okainak annak, hogy miért megy végbe egy ilyen inverzió a tudatukban. A
valóságban az emberek még sok mindennel nincsenek tisztában a láthatatlan világról, arról, hogy az
állati elmének mekkora hatalma van ebben a világban, és mennyire fontos lenne, hogy minden
ember vigyázzon lelki tisztaságára. Mert ez utóbbi az, amely felfedi a láthatatlan magasabb igazságot
a maga eredeti természetében.

Anasztázia: Igen, erről eszembe jutott a részecskék és antirészecskék létrehozásának elméleti

modellje. Elképesztő, hogy ott is minden az átlós keresztforma szerint van... Egyszer nagyon világos
példát hoztál, mikor az univerzumot egy óceánhoz hasonlítottad, amely mindent kitöltött. És akkor mi
a fekete lyuk az univerzumban, ha azt egy óceánhoz hasonlítjuk?

Rigden: A fekete lyuk az univerzumban közelítőleg úgy néz ki, mint egy légbuborék az óceán vizében.
Bár mint egy buborék nem teljesen felel meg annak, mivel az óceán vizében lévő buborék tele van
levegővel, míg az univerzumban egy hatalmas fekete lyuk egyáltalán nincs tele semmivel, legalábbis
ennek a jelenségnek az emberi megértéséből nézve.

Anasztázia: Más szóval, a fekete lyuk olyan, mint valami idegen zárvány, ami nem szokványos az
anyagi világban?

Rigden: Igen, így is mondhatnánk.

---------------

Anasztázia: Említetted, hogy a fekete lyukak szerepe óriási az univerzum asztrofizikai alakításában.
Kérem, mesélj erről és a fekete lyukak fő funkcióiról, legalább asszociatív példákon keresztül.

Rigden: Nos, a fekete lyukak funkciói nagyon feltételesen összevethetők az immunválasszal,

pontosabban az emberi szervezetben lévő immunsejtekkel, amelyek megvédik a szervezetet a
betegségek különféle kórokozóitól, azonosítva és elpusztítva az ilyen kórokozókat vagy a szervezet
degenerált sejtjei (tumorsejtek) és így tovább.

Ha idegen anyag, például vírus vagy kórokozó mikroba kerül a szervezetbe, immunsejtjeink azt
megtalálják és elpusztítják. Ha egy sejt vagy sejtcsoport meghibásodik, vagy leáll a megfelelő
működése, és például ellenőrizhetetlenül osztódni kezd, az immunsejtek itt is rendet tesznek az ilyen
„raktározatlan” sejtek elpusztításával.

Egy ilyen összehasonlítás azonban az univerzumban lévő fekete lyukakat illetően sem lesz teljesen
igazságos, hiszen az immunsejtek folyamatosan járőröznek szervezetünk terében, keresve a
megengedett határok „átlépőit”.

A FEKETE LYUKAK EZZEL SZEMBEN AZONNAL MEGJELENNEK AZ UNIVERZUMBAN A SEMMIBŐL, ÉS

CSAK OTT, AHOL SZÜKSÉGES, MAJD KÉSŐBB ÚJRA ELTŰNNEK A SEMMIBE. Ha eltűnnek, akkor ez
azonnal történik, csillagtöredékek egész halmazait és hatalmas por- és gázfelhőket hagyva maguk
mögött az anyagi világban (de nem mindig), amelyeket a modern műszerek segítségével
meglehetősen könnyű észlelni. Ez a fő „kórokozó” anyag eltűnése után itt maradt anyag mondjuk
összehasonlítható egy kőzúzó-feldolgozó műhely szállítószalagjáról lehullott törmelékekhez.

Nehéz megmagyarázni, hogy a Valami hogyan jelenik meg a Semmiből, miközben időnként egész
csillaghalmazokat pusztít el, és hogyan tűnik el a Semmibe. Ugyanakkor A FEKETE LYUK JELENTŐSEN
TORZÍTJA MAGA KÖRÜL A TERET ÉS AZ IDŐT, ÉS HATALMAS GRAVITÁCIÓS VONZÁST FEJT KI, AMI
HATÁSSAL VAN A KÖRNYEZŐ ANYAGRA. A fekete lyuk az egyetlen dolog, amit valódi Ürességnek,
vagy Semminek nevezhetünk, mivel az emberi felfogás szerint nincs benne semmi anyag.
Anasztázia: Igen, és ez az, amit tudomány materialistái nehezen fognak megérteni. Hiszen a fent
említett információkat figyelembe véve felmerül a következő kérdés: Ki irányítja ezt a folyamatot a
Semmiből? Ki észleli az ilyen hibákat az Univerzumban, és miért pontosan ezeken a területeken
indítja el a fekete lyukak megjelenését és eltűnését?

Rigden: Ahhoz, hogy megértsük ezeket a folyamatokat, nem beszélve a képletekre fordításukról,
alapvetően más világszemléletre van szükség.

Anasztázia: Említetted, hogy A FEKETE LYUK TÖMEGE NULLA. Akkor hogyan kerül feldolgozásra az az
anyag, amit felszív? Azt mondtad, hogy az univerzum legnehezebb mikro-objektumainak kialakulása
közvetlenül kapcsolódik a fekete lyukakhoz. Ez azt jelenti, hogy ennek ellenére mégis van ott valami
tömeg?

Rigden: Úgy gondolom, hogy ha egyszer megértetted a fekete lyuk „működésének” elvét, az ilyen
kérdések maguktól eltűnnek. Tehát hogyan vonzza be a fekete lyuk az anyagot, és hogyan tűnik el
utána? A fekete lyuk, mondhatjuk úgy, egy különleges terület; és mivel nem-anyagi felépítésű, az
univerzum azon részein jelenik meg, ahol a világűr mezőiben bizonyos zavarok mutatkoznak.
Megjelenésének a célja, hogy felszámolja azt az anyagösszetételt, amely ezeket a zavarokat okozzák.
A fekete lyuk jelenléte az univerzum egy adott részében téridő-torzulást okoz. Más szóval, maga a
fekete lyuk váltja ki az idő lineáris áramlásának a torzulását a tér egy adott területén. Ez bizonyos
kölcsönhatásokhoz vezet, amelyek hatalmas gravitációs vonzást eredményeznek, ami elkezdi
megjeleníteni az anyag szerkezetét. Ez világos?

Anasztázia: igen.

Rigden: Akkor folytassuk tovább. Az anyag, például egy Hold méretű törmelék, ha egy ilyen vonzási
területre kerül, már akkor deformálódni kezd, mikor egy ilyen rendellenes területhez közeledik a
hatalmas gravitációs erő hatására. És amint ez az anyagdarab kezd belépni az akkréciós, növekvő
erőhatás zónájába, létrejön az az erős gravitációs mező, amitől a nagy törmelék darabokra szakad. Így
kiderül, hogy ez a terület egyfajta darálógépként működik.

Anasztázia: Kérlek, pontosítsál, hogy ezt az „akkréciós zóna” kifejezést a modern tudomány által
értelmezett fogalomként használjuk-e? Arra az akkréciós korongra gondolsz, mint egy erős sugárzási
forrásra, amely a fekete lyuk körül kering, és egy szomszédos csillag anyagának vagy csillagközi
gáznak erre az objektumra esése (akkréciója) során jön létre, a gravitációs tere hatására? Ez helyes?
Más szóval: ez az anyag, miután ütközött egy fekete lyukkal, elkezd keringeni körülötte, létrehozva
ezt a gyorsan forgó korongot?

Rigden: Igen. Egy nagyon fontos fejlemény történik az ilyen „anyagfelőrlés” során. Az erő itt akkora,
hogy egyszerűen eltolja egymástól az információs építőkockákat, hogy azok többé ne maradhassanak
a szigorúan meghatározott pozíciójukban, és ezért elszakadjanak információs rendjüktől. Amint
eltűnik az információs rend, aminek köszönhetően az anyag, mint olyan létrejött, az információ
visszalép az anyagi szerkezetből, és az anyag eltűnik. Van itt azonban egy paradoxon, mert maga a
fekete lyuk nem befolyásolja az információs építőelemeket, mégis közvetlenül hat az anyagra. Ez
utóbbit nagy erővel vonzzák, és az információs építőelemek leválnak egymásról, ennek
következtében az anyag eltűnik.

Anasztázia: Ez azt jelenti, hogy az információ nem semmisül meg. Az anyag információ alapján jön
létre, és ha az információ eltávozik, az anyag megszűnik létezni.

Rigden: Pontosan. Ha ezt az egész folyamatot a feltételes kísérletünk asszociatív példájával írjuk le,
akkor a következőket kapjuk. Képzeld el, hogy láthatatlan műanyaghab-építőkockákból építettél egy
várat, így láthatóvá téve azt. Ezután óvatosan emeljed fel az egészet, és egyszerűen dobd a vízzel teli
akváriumba. Mi fog történni? A kastély természetesen a vízzel való érintkezés során apró részekre
esik szét. Esetünkben más állapotba kerül: az anyag eltűnik, és csak az információ marad meg azon
elsődleges láthatatlan műanyaghab-építőelemek formájában, amelyek a víz felszínén lebegve
maradnak. A kérdés a következő: "Hová fog tűnni maga a kastély (az anyag)?" Világos, hogy a
kérdésem miért csal mosolyt az arcodra. Azt fogod mondani: "Ugyanarra a helyre, ahol a fánklyuk
eltűnik, ha megetted a fánkot." És tökéletesen igazad lesz.

Most képzeld el, hogy ez az akvárium egy kicsit nagyobb, és legalább tíz hozzád hasonló ember áll
fölötte kastélyokkal a kezükben. Hirtelen mindannyian, szinte egyszerre, bedobjátok a kastélyaitokat
az akváriumba. Amikor a kastélyaitok a vízzel érintkeznek, a műanyaghab-építőelemek (egyedi
információs építőelemek vagy fürtökbe kapcsolt tömbök) nem maradnak lebegve a víz felszínén,
hanem azonnal lepattannak róla (mintha valami szupersűrű anyagról) pl. ahogy egy teniszlabda
lepattan az aszfaltról. Elképzelted ezt? Nos, pontosan, bár kissé torz hasonlatként, így „működik” a
fekete lyuk.

Anasztázia: És mi történik az információs építőelemekkel, ezekkel a klaszterekkel? Ők képviselik a

legkisebb anyagot, de ennek ellenére láthatók. Még mindig nincsenek szétválasztva láthatatlan
információs építőelemekre, igaz?

Rigden (mosolyogva): Jól van, látom, hogy követed a helyzetet… A fekete lyuk formája gömb alakú.
Amikor az információ kiürül az anyagból, amikor az információs építőelemek leválnak a feldolgozott
anyagról, egy részük csoportokként, klaszterekként válik le. Ezek a klaszterek a rövid életű, 0,8
gramm tömegű objektumokká válnak, amelyek közvetlenül ennek a gömbnek a „pólusairól”
származnak háttérsugárzásként. A „pólusok” fogalma azonban ebben a szférában relatív, mert itt csak
a megfigyelő helyzete és a feldolgozott anyag felhalmozódása számít ehhez a szférához képest.

Anasztázia: Úgy tűnik, hogy az folyamat, ami végbe megy anyaggal a fekete lyuk közelében, jól
összehasonlítható a számítógép lemezének egy másik formázásával, amikor a lemezen lévő összes
információ törlődik. Miért rövid életűek ezek az objektumok, és miért léteznek csak a másodperc
töredékéig?

Rigden: Mert nincs életprogramjuk. Egyszerűen különálló információs építőelemekre bomlik fel. A
paradoxon az, hogy az információs építőelemek egyidejűleg két állapotban léteznek: energiaként és
anyagként (ezeknek az információs építőelemeknek egy csoportja formájában, amikor az
anyagrészecskét alkotják). Más szóval, ezek valahogy nem léteznek, és egyben léteznek. Az egyes
információs építőelemeknek nincs tömegük, de ez az információ, amely a tömeggel, valamint a térrel,
a gravitációval és az idővel együtt anyagot hoz létre. Az információt pedig az irányítja, Aki mindent
megteremtett. Az információt olyan erőként teremtette meg, ami képes anyagot alkotó energiákat
generálni (az emberi felfogás szerint).

Mellesleg, ezek az információs építőelemek kevés információból álló részecskék (neutrínó és

hasonlók) keletkezésekor nagymértékben torzítják Einstein „jól megkomponált” relativitáselméletét.
A helyzet az, hogy egyes részecskék szerkezetük „egyszerűsége” miatt csak kis mértékben lépnek
kölcsönhatásba az Univerzum más részecskéivel, legalábbis a mi dimenziónkban, ami lehetővé teszi
számukra, hogy az univerzum hatalmas kiterjedéseiben mozogjanak olyan sebességgel, amely
jelentősen meghaladja a fénysebességet.

Anasztázia: A fénysebességet meghaladó sebesség? Ebben az esetben az ilyen részecskék létezésének

ténye arra fogja késztetni az embereket, hogy nemcsak Einstein elméletét, hanem a kortárs fizika sok
más aspektusát is újragondolják.
Rigden: Kétségtelen, hogy valamit át kell gondolni. Másrészről azonban ez jelentősen el fogja
mélyíteni az emberek megértését az Univerzumban zajló anyagok kölcsönhatásainak folyamatairól.
És talán közelebb viszi az emberiséget az idő olyan fizikai megnyilvánulásának ismeretéhez, mint a
tér… Tehát az információs építőelemek a világ leggyorsabb és legnehezebb mikroobjektumait is
alkotják, mint minden mást is…

Anasztázia: És ha hipotetikusan elképzelünk, mondjuk… egy neutroncsillagot, amely ilyen

legnehezebb, rövid életű objektumokból állna; Kiderül, hogy mérete több százszorosára csökkenne,
tömege pedig nőne, így a csillag gravitációs összehúzódása is növekedne. Nagyjából elmondható,
hogy egy ilyen csillag ebben az esetben teljes gravitációs összeomláson és átmeneten át a fekete lyuk
állapotába kerülhet?

Rigden: Hipotetikusan természetesen bármit el tudunk képzelni, amit csak akarunk. Amit azonban
leírtál, az a valóságban lehetetlen, hiszen összeegyeztethetetlen az anyagi szerkezet természetével.
Bármilyen anyagi struktúra egy ilyen erő hatására egyszerűen összeomlana, vagyis megszűnne
anyagként létezni, mert egy ilyen folyamat során bizonyos feltételek lépnének fel, amelyek
elkerülhetetlenül az információs építőelemeket szétszednék. A gravitációs erőknek is megvannak a
maguk határai, szóval ilyesmi egyszerűen lehetetlen. Vegyük például a fekete lyuk közelében lezajló
folyamatokat. Azok a rövid életű tárgyak, amelyekről meséltem, elég gyorsan szétesnek egyéni
információs építőelemekre, amint az őket összekötő energia csökkenni kezd.

Nehéz felfogni ezeket a folyamatokat elfogult elmével a világ tisztán anyagi felfogása mellett. Hiszen
előbb-utóbb minden ember lelki fejlődése során szembesül egy ilyen korlátozott megértés határaival,
amely egy teljesen más világot és egészen más törvényeket rejt. Nem számít, milyen hatalmas egy
csillag, és hány naptömeget tartalmaz, soha nem lesz képes átalakulni modern értelemben vett
fekete lyukká, mert az anyag soha nem lesz képes átmenni teljes gravitációs összeomláson. Az anyag
információs építőelemekből áll, az információs építőelemek pedig elpusztíthatatlanok, nem
semmisíthetők meg, nem változtathatók meg, és MENNYISÉGILEG KÖVETKEZETESEN ÁLLANDÓAK AZ
EGÉSZ UNIVERZUMBAN.

Anasztázia: Most már értem, hogy magának a fekete lyuknak miért nulla a tömege. A fekete lyuk,
mint a nem anyagi világ tárgya, egyszerűen olyan feltételeket, erőt hoz létre, amelyek közelében a
lényeg, a tisztítás megtörténik, vagyis durván szólva a felesleges anyag megsemmisítés. Ez majdnem
olyan, mint egy radírgumi, ami megtisztítja a papír felületét a szövegtől. Az anyag teljesen eltűnik,
anélkül, hogy magába a fekete lyukba kerülne. És mitől függ egy fekete lyuk mérete?

Rigden: A fekete lyuk mérete függ mondjuk a „kóros” anyag mennyiségétől (lehetetlen másként
nevezni), amely az Univerzum egy adott területén megsemmisül. A fekete lyuk bármilyen méretű
lehet: nagy is, kicsi is. Hogy jobban megértsük ezeket a világűrben zajló folyamatokat, talán egy
nagyon feltételes asszociatív példát kellene hoznom az emberi tevékenységgel kapcsolatban.
Képzelje el, hogy egy embernek gyomot kell nyírnia a tisztás egy bizonyos részén. Látja ezt a tisztást,
és kiszámítja, mekkora erőt kell alkalmaznia, és mennyi időt vesz igénybe ez a munka. Később pedig
egy szép reggelen megjelenik a tisztáson, és elvégzi a tervezett munkát, ami, valljuk be, egészen
váratlanul történik a gaz számára. Egy másik dolog, amikor egy egész mező van tele ilyen gyomokból.
Ebben az esetben egy ilyen hatalmas összeg kiküszöbölése érdekében az ember nagyobb
kapacitásokat fog igénybe venni, például felszerelést, emberi erőforrások bevonását és így tovább.
Vagyis az erőkifejtés pontja a „patológia” területétől, az erőkifejtés módja pedig a konkrét
munkaterhelés mértékétől függ.

Anasztázia: Ez egy jó példa… Általánosságban elmondható, hogy a tömeg, mint olyan, eredetének
kérdése továbbra is nyitott marad a mai fizikában. Ezenkívül a tudósok maguk is kiemelik ezt a
kérdést, mint az egyik alapvető tényezőt. A létező elméletek és feltételezések sokasága ellenére nem
derült ki, hogy egyes részecskék miért rendelkeznek tömeggel, míg mások miért nem. Korábban,
mielőtt jobban érdekelt volna ez a téma, én is úgy vettem, hogy a tömeg egy magától értetődő dolog,
mint bármely más anyagi-tárgyi jellemző. Mindenki megérti, hogy az elefánt nehezebb, mint a légy,
mert az elefánt tömege nagyobb. Kiderült azonban, mikor a mikrokozmosz szintjére megyünk le,
hogy itt nem megy minden zökkenőmentesen. A tudósok megállapították, hogy léteznek nulla
tömegű részecskék, amelyeket „eleminek” neveznek. Az ilyen tömeg nélküli részecskék (nyugalmi
állapotban) egyik képviselője a mindenki által ismert részecske – a foton, a fénykvantum.

Rigden: Valójában a tudomány még nem tud válaszolni erre a kérdésre, mert a jelenlegi elméletek
határai még korlátozzák őket. És ezek az elméletek, a szándékuk ellenére, hogy egyszerűsítsenek,
egyre bonyolultabbak lesznek, mert még mindig nem tudnak megnyugtató választ adni az univerzum
működésének mélyebb megértésével kapcsolatos olyan fontos kérdésekre, mint például: „Mi ad
pontosan tömeget egyik vagy másik típusú részecskének?” „Miért különbözik a részecskék tömege?”

Úgy tartják, hogy a test tömege közvetlenül függ attól az anyagtól, amit tartalmaz, és amely
atomokból áll. De mi képezi az atomok alapját? A modern felfogás szerint az atomok elektronokból,
protonokból és neutronokból állnak. Feltételezik azt is, hogy a protonok és a neutronok kvarkokból
állnak. És az elektronokat és kvarkokat a jelenlegi fizika igazán elemi részecskéknek tekinti…

Anasztázia: Igen, feltételezni azt jelenti, hogy nem rendelkezni vele. Ez a háromdimenziós tér
lakójának örök „hiszek – nem hiszem” logikai játéka: amit a jelenleg rendelkezésre álló berendezéssel
nem látok, az elvileg nem létezik.

Rigden: Minden embernek megvan a maga módja annak, hogy megismerje az Igazságot, néha számos
próbát és hibát legyőzve. A gondolatok tisztasága és az elme rugalmassága azonban lehetővé teszi az
igazi tudós számára, hogy szélesebb képet kapjon a világról, és eltávolítsa a rákényszerített
sztereotípiákat. A kérdés nem a Tudásban van, hanem az emberi felfogásban.

Anasztázia: A legviccesebb az, hogy ha elfogulatlanul megvizsgáljuk az elemi részecskék

viselkedésének elméleti leírásait, amelyeket az elmúlt száz évben javasoltak, az a benyomásunk
támad, hogy minden következő elmélet megpróbálja elfedni azokat a hiányosságokat, ahol az elődje
hiányokat mutatott a legújabb kísérleti felfedezések következtében. Lehet, hogy teljesen más
megközelítésre van szükség ehhez a kérdéshez… Meg tudnád mondani, mit jelent a tömeg általános
értelemben?

Rigden: Valójában minden egyszerűbb, mint azt az emberek gondolják. Az anyag mennyisége
(térfogata, sűrűsége és így tovább), valamint az univerzumban való jelenlétének ténye nem
befolyásolja az univerzum teljes tömegét. Az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy az inherens, velük
összefüggő tömeget kizárólag a háromdimenziós tér szemszögéből érzékeljék. A téma mélyebb
megértéséhez azonban ismernünk kell az univerzum többdimenziós voltát. A látható anyag térfogata,
sűrűsége és egyéb jellemzői, amelyeket az emberek ismernek, teljes sokféleségükben (beleértve az
ún. „elemi” részecskéket is) már az ötödik dimenzióban megváltoznak. A tömeg azonban változatlan
marad, mivel ez az anyag „életéről” szóló általános információ része egészen a hatodik dimenzióig.
AZ ANYAGTÖMEG CSAK INFORMÁCIÓ AZ EGYIK ANYAGNAK A MÁSIKKAL VALÓ KÖLCSÖNHATÁSÁRÓL
BIZONYOS FELTÉTELEK MELLETT. Ahogy már mondtam, a rendezett információ anyagot hoz létre, és
meghatározza annak tulajdonságait, beleértve a tömeget is. És TEKINTETTEL AZ ANYAGI UNIVERZUM
TÖBBDIMENZIÓS VOLTÁRA, TÖMEGE MINDIG EGYENLŐ A NULLÁVAL. Az univerzum anyagának
össztömege csak a harmadik, negyedik és ötödik dimenzióból érkező megfigyelők számára lesz
óriási…
Anasztázia: Az univerzum tömege nulla? De ez megmutatja ennek a világnak az illuzórikus voltát is,
amiről a világ népeinek sok ősi legendái szólnak…

Rigden: A jövő tudománya, ha a könyveidben jelzett utat választják, közel kerülhet azokhoz, hogy
megválaszolja az Univerzum eredetének és tudatos teremtésének a kérdését.

Anasztázia: Van még egy kérdés. A modern tudományban vannak olyan feltételezések, hogy szinte
minden nagy galaxis magjában léteznek szupermasszív, azaz nagy tömegű fekete lyukak. Igaz ez?

Rigden: Nem igaz. Ez a feltételezés azért jelent meg a tudósok körében, mert az aktív galaxisok
nagyon erős sugárzást bocsátanak ki, és a csillagok úgy mozognak e központok körül, mintha valami
vonzaná őket, ami a modern műszerek számára láthatatlan, de nagyon nagy tömegű valami. A
galaxis-magokban azonban nincsenek fekete lyukak. Csak egyszerűen más törvények uralkodnak ott.

Anasztázia: A spirál-galaxisokat az elsők között fedezték fel. Van-e különleges szerepe a spirálalaknak
az univerzum mikro- és makrokozmoszaiban?

Rigden: Igen, van. Az az energiák strukturált mozgására, valamint az információ tárolására és

cseréjére, vagyis a fejlett fizikára vonatkozik. Ha figyelmesen tanulmányozod ezt a kérdést,
megértheted, hogy AZ ANYAGI VILÁGBAN SOK DOLOG SPIRÁL ALAKBAN VAN ELRENDEZVE, vagy
spirál alakban mozog, a mikro-objektumoktól a makro-objektumokig. Vegyük például világunk mikro-
objektumait, például az eukarióta sejtek sejtvázát. Ahogy emlékszel a biológiából származó
definícióra, az eukarióták olyan egysejtűek, amelyek sejtmagot tartalmaznak.

Anasztázia: Igen, ez a szuperbirodalom magában foglalja az összes magasabb rendű állatot és

növényt, gombákat, egy- és többsejtű algákat és protozoákat.

Rigden: Helyes. A sejtváz belsejében egy lineárisan csavart spirál, egy kettős hélix (spirál) és egy
szuperhélikus szerkezet található.

Anasztázia: Pontosan! Hiszen sejtjeikben van egy membránokba zárt mag és vannak spirális
szerkezetű kromoszómák, amelyek biopolimert is tartalmaznak, ami szintén az élő szervezetek része,
vagyis a kettős szálú DNS-molekula. A legtöbb esetben a DNS kettős spirál szerkezetű! Még bizonyos
baktériumok is, amelyek prokarióták (sejtmag nélküli szervezetek), egyetlen kettős szálú DNS-
molekulával rendelkeznek, amelyek körkörös láncot alkotnak.

Rigden: Teljesen igazad van. Emlékezhetsz még a sejtosztódás folyamatára és a női sejtek
kromoszómáinak és a hímsejtek kromoszómáinak abban való részvételére is... A sejtciklus minden
szakaszában a feltekeredett szálak alapja a kromoszóma…

Anastasia: Igen… ezek a fonalszerű szerkezetek.

Rigden: Jegyezd meg a következőket: egy nem osztódó sejtben kicsavarodva, mondjuk úgy,
despiralizálva vannak, míg a sejtosztódás során szorosan összecsavarodnak spirálba, képletesen
szólva két egymásba fonódó kígyó alakjában... És így, te emlékezhetsz arra, hogy a DNS funkciói közé
tartozik az információ tárolása, továbbítása és a genetikai fejlődési program végrehajtása.

Általában, ha részletesebben megvizsgáljuk az állatok, köztük az ember biokémiáját, nagyon sokféle

spiráltípust találhatunk (balos spirálok, jobbkezes spirálok, háromszálú spirálok és így tovább).
Például a tipikus kollagén molekula három különböző típusú polipeptid láncból áll (α-spirál).
Általában jobb oldali háromszoros spirál formájában vannak csavarva. Mégis, mi az a kollagén? Az
állati szervezetekben legelterjedtebb fonalszerű fehérje, amely a teljes fehérjemennyiség közel 25%-
át teszi ki. Ez képezi a kollagén kötőszöveti rostok alapját, biztosítva annak erejét és rugalmasságát.
Ezért a csontok (beleértve a koponyát, a gerincet és így tovább), a porcok és az inak állnak belőle.

Íme egy másik példa. Mi az emberi haj és köröm, valamint mik az állatok tollai, karmai, tollai és
szőrei? Mindezek a struktúrák többnyire keratinból (szaruanyagból) állnak. A keratin, mint szerkezeti
fehérje, szintén főként spirál formájában épül fel, mint például az emberi vagy állati szőr szerkezeti
fehérje, az α-keratin. Peptidláncának leghosszabb része a jobb oldali α-spirálban csavarodik. Két
peptidlánc pedig egyetlen balkezes szuperspirált alkot. Képletesen szólva, ez egy összefonódott
spirál, két kígyó alakú. A szuperspirálok pedig tetramerekké, az utóbbiak pedig összetettebb
szerkezetté egyesülnek. Az ilyen összetett szerkezetek közül nyolc már egy mikroszálat alkot a hajból.
Ezek az anyagi világban látható egyszerű folyamatok, amelyek az anyag szerveződésének láthatatlan
energiaszintjén jönnek létre.

1. ábra Helikális (spirális) szerkezetek:

1) a DNS osztódása

2) α-keratin fehérje

3) háromszoros kollagénspirál

A spirális (helikális) szerkezet az információ hosszú távú tárolásának egyik leghasznosabb formája. Ma
a tudomány egyre közelebb kerül ennek a megértéshez. Például a meglévő DNS-vizsgálati
módszereknek köszönhetően sok mindent lehet tudni az emberről, és genetikai vizsgálatot is
végezhetünk vele a biológiai rokonság megállapítására. Korábban vért használtak a DNS-analízishez.
Ma már egy személy nyálát, haját és körmét használják egy ilyen elemzéshez. A törvényszéki
tudományban az orvosok egyetlen hajszál segítségével meg tudják határozni egy személy korát és
nemét. Azt is meg tudják határozni, hogy az ember hajában milyen anyagok, milyen mikroelemek
vannak jelen, és az ember életének mely időszakában volt belőlük több vagy kevesebb a
szervezetében. Az ilyen adatok pedig az adott személy életmódjára mutatnak rá: milyen
gyógyszereket szedett, mit evett stb. A haj DNS-elemzése, ha összehasonlítjuk más mintákkal,
lehetővé teszi a szakértők számára, hogy azonosítsák a „tulajdonosát” Ezt a módszert a régészek is
használják különféle temetkezési helyek és ősi sírok tanulmányozására, mivel a haj még a csontoknál
is jobban megmarad.

Az igazság azonban az, hogy ez még messze van a tudás határától. A tudomány jelenleg csak a spirális
felépítés (ez magában az emberben is bőven jelen van) rejtelmeinek, valamint az anyag és az
energiák összekapcsolódásának érzékelésének a küszöbén áll. Mindezek ismerete egyébként már az
ókorban is megvolt, ezt bizonyítják az ókor emberek jelei és szimbólumai, amelyeket rituális
tárgyakon, köveken, temetkezési tárgyakon hagytak feliratként, vagy az építészet szimbolikus
elemein, valamint a különböző népeknél szinte az egész világon elterjedt mágikus rituálék
visszhangjaiban. Egyébként nem véletlen, hogy a rituálék hajjal, körmökkel, csontokkal, vagyis az erő
(információ) tárolására és átadására alkalmas spirális szerkezetekkel kapcsolódtak. Az információ,
vagy „a szunnyadó erő”, ahogyan korábban nevezték, varázslattal, azaz bizonyos hangrezgésekkel,
vagy a gondolatok vagy a figyelem erejének koncentrálásával aktiválódott (ébresztették fel). Az
emberek akkor ezt a tudást pozitív és negatív módon egyaránt felhasználhatták. Természetesen
hasonló rituálék ma is megmaradtak, de többnyire abszurd módon eltorzultak; már csak üres
utánzatok, jelentésüket elvesztették.

Anasztázia: Sok népnek vannak különböző babonái, sőt tabui is a hajjal és körmökkel kapcsolatban.
Például úgy gondolják, hogy a levágott hajat és körmöket nem szabad szétszórni, mert bizonyos
energiainformációkat hordoznak a tulajdonosukról, és egy rosszindulatú ember kezébe kerülhetnek,
aki képes rossz végekre sodorni őket. Egyes népeknél még a köpködés tabuja is van: nem szabad
jobbra-balra köpni, mert úgy tartják, hogy egy varázsló birtokba veheti a nyálat, hogy megátkozza az
illetőt. Mi lenne, ha ezt a köpködési tabut bevezetnék a városi lakosok számára; akkor a kultúránk
javulhatna, tisztábbak lennének az utcák, és talán kevesebben szenvednének az emberek a különféle
rendellenességektől, ismeretlen eredetű betegségektől…

Rigden: A kultúra természetesen soha nem árt. Ez azonban nem tabuk, varázslók és babonák kérdése.
Mindez még külső, mégis magából az ember belsőjéből fakad. Megszokás kérdése, az egyén bizonyos
gondolkodásának és a mindennapi választásnak a dominanciája. De ha valaki megtisztítja az elméjét
az ideológiai káosztól, és bevezeti életébe a teremtés lelki-szellemi prioritásait, akkor a babonákkal
rendelkező varázslók sem lesznek már akadályok számára.

Anasztázia: Teljesen egyetértek veled... Nem csoda, hogy az ilyen helikális (spirális) struktúrákon
keresztüli negatív hatások példáit szinte minden alkalommal leírják a jelenlegi társadalom populáris
irodalmában. Ennek ellenére, ha vannak negatív példák, legyenek pozitívak is. Említetted, hogy ezt a
tudást pozitív módon is hasznosították.

Rigden: Mondjuk azt, hogy kezdetben ezt a tudást pozitív módon pontosan adták át az embereknek.

Vegyük például a hajat. A haj információkat tárol az emberről, és a fizikai és energiastruktúráival való
kapcsolatáról. Az ókorban az emberek tudtak a hajnak az energiaszerkezettel való ilyen kapcsolatáról,
amelyet a modern tudomány még nem ért. Ennek most csak a nyomait találhatod meg. Például az
ókori szlávok, csakúgy, mint más nemzetek, azt hitték, hogy a hulló haj mágikus erőt ad a nőnek, vagy
hogy a férfi (harcos) vállig érő, pontosan a feje búbjából vett tincsének is mágikus ereje van. Mindez
az emberi lény energia-felépítéséről és az életben való megfelelő felhasználási lehetőségeiről szerzett
korábbi ismeretek visszhangjai a spirituális utazás elősegítése érdekében.

Még egy levágott hajtincs is megőrzi kapcsolatát az emberrel. Korábban, amikor valakit egy közösség
bizonyos célból hosszú útra küldtek, ez a személy egy hajtincset a közösségre hagyott. Amíg ő
küldetésben volt, a közösség tagjai időnként leültek egy körbe, ezt a hajszálat középre helyezve, és
azt csinálták, amit ma meditációnak, imának neveznénk. Más szóval, a közösség emberei
megváltozott tudatállapotban (meditálva) a hajtincsen keresztül további spirituális erőket adnak
ennek az embernek, hogy támogassák a küldetésében.

Egyébként korábban, amikor egy közösség egy bizonyos személy lelki támogatását kívánta segíteni,
három helyen előzetesen levágták a hajtincseit erre a célra, és ezek a helyek mintegy háromszöget
szimbolizáltak a feje fölött: a halántékán (közel a füle feletti ponthoz) és a tarkóján. Aztán a közösség,
hogy úgy mondjam, azon a levágott hajon elmélkedett. Ezt arra használták, hogy blokkolja a negatív
állapotot (a személy múltjával kapcsolatban), vagy elnyomja állati természetének kitöréseit. A hajat
soha nem vágták le a homlokról, mert az ember elülső részét és az előtte lévő elülső teret a spirituális
iránnyal, a továbblépéssel való kapcsolatnak tekintették.
Valójában nagyon is valós hatás, bár gyenge és rövid távú, hogy a haján keresztül gyakorolnak hatást
az emberre. Az ilyen befolyás azonban csak megerősítheti azt, ami már uralkodik egy ilyen
személyiségben. Más szóval, egy jó ember haján keresztül, a legmélyebb belső érzésekkel
befolyásolva egy másik jó ember pozitív energiát tud átadni és pozitív erőket erősíteni benne egy
bizonyos ideig. De természetesen a fő átalakító munka önmagában továbbra is a személyiségen
múlik.

Érdekes módon az ókorban az ilyen járulékos erők tudását a mágikus rituálékban kizárólag arra
használták fel, hogy spirituális segítséget nyújtsanak egy személynek, míg ezt a tudást most vagy
eltorzítják, vagy negatív módon használják fel. Valahogy az emberek elfelejtették, hogy ezt a tudást
azért adták nekik, hogy segítsék egymást.

Anasztásia: Egyes modern vallásokban vannak hajvágási rítusok. Például szerzetesi fogadalomtétel a
kereszténységben, hajborotválás a Mekkába zarándokló muszlimok között, fejborotválás a buddhista
szerzetesközösségekben vagy a fej elülső részének leborotválása a kínaiaknál, a mandzsúriaiaknál
vagy az ainuknál, mint Istennek való áldozatot. Mire épülnek ezek a rituálék?

Rigden: Már mindegyik pusztán szimbolikus cselekedet, amelyet a vallásokban úgy értelmeznek, mint
az ember végső megválását teljes múltjától és azt az elhatározását fejezi ki, hogy az adott vallást
szolgálja, amit „Istennek tett áldozatnak” tekintenek. Valójában azonban, ha az ember kívülről levágja
vagy leborotválja a haját, de belülről nem változik meg a minősége, akkor mindez tiszta szimbolizmus
marad. Ismétlem: nem az attribútumok, a ruhák vagy bármilyen külső jellegzetes megjelenés a
fontos, hanem az ember belső összetevője. Például a keresztirányú hajvágás vagy a fej búbjának vagy
a homlokának leborotválása – ez már egy eltorzított tudásátadás, maguknak az embereknek az
értelmezése, az ember pusztán szimbolikus külső demonstrációja Istennel való kapcsolatáról, egy
körmenet egy látható spirituális úton és hovatartozása ehhez vagy ahhoz a valláshoz.

Anasztázia: Nem ok nélkül mondják tehát, hogy az embert nem a megjelenése alapján kell
megítélni… Visszatérve a mikro- és makrokozmoszban a spirális formák kérdésére, emlékeztetek arra,
hogy az elektron mozgása a mágneses térben, mely időben állandó, spirális is.

Rigden: Sok természeti jelenség kapcsolódik egy ilyen mozgáshoz. Figyeljük meg a nagy léptékű
természeti jelenségeket, mint pl. ciklonok, anticiklonok, óriási óceáni örvények (az úgynevezett
gyűrűk, amelyek középpontja több tucat méterrel az óceán szintje alatt lehet), spirális turbulencia
mezői, spirálhullámok hatásai, spirális szerkezet makroobjektumoknál, például a galaxisok mozgása
és így tovább.

Még többet fogok mondani a makrokozmosz spirálformájáról, nevezetesen arról, amit ma a

tudomány nem ismer, de ami tükröződik a különböző népek ősi teremtésmítoszaiban. Egyébként az
értelmes embereknek érdemes lenne elgondolkodniuk a következő kérdéseken: a világról alkotott
lehetséges képek nyilvánvaló sokfélesége ellenére miért meglepően hasonlóak a különböző népek
által őrzött fő információk? Ráadásul az ilyen „véletlenek” csak néhány esetben magyarázhatók a
kultúrák közötti érintkezésekkel. Honnan tudták az ókori emberek, hogyan keletkezett az Univerzum
és az élet benne, vagy hogy az ellentétes kozmikus princípiumokban van valami közös? Miért fogták
fel az ókori emberek a világot örök képződménynek, a benne létező dolgokat pedig a küzdelem
gyümölcsének? Honnan tudtak a „különféle istenekkel és szellemekkel” sűrűn lakott „terek”
létezéséről (3, 7, 9 és még több „mennyország”, „föld”, „mennyei föld” stb.), „a többlépcsős
univerzumról”, az univerzum egyetlen alapelvének fogalmáról, ami formát, jellemzőket és
tulajdonságokat rendel a világegyetemhez, de maga mindezeket a jellemzőket nélkülözi?
Miért találhatóak hasonlóságok az elemek mennyiségi és minőségi jellemzői között a mítoszokban, és
miért van az, hogy leggyakrabban négy elemről – vízről, tűzről, levegőről és földről – beszélnek?
Miért az esetek többségében az ötödik elem egyesíti ezt a négy elemet, és mindez együtt a világ
anyagi alapjához kötődik? Például az ókori kínaiak a világ öt alapelemét az „u-sin” kifejezéssel jelölték
(az „u” jelentése „öt”, míg a „sin” hieroglifa jelentése „cselekedni, mozogni”), más szóval, "az öt elem
örökkévaló mozgásban van." A világ fejlődését ismét a két ellentétes kozmikus elv – a jin és a jang –
kölcsönhatásaként határozták meg. Az ősi indiai írásokban a négy elem mellett fontos szerepet
tulajdonítottak az univerzumban a léleknek (atman), az elmének (manas), valamint az időnek (kāla), a
térnek (dik) és az olyan fogalomnak, mint az „akasha”. Az „akasha” szubsztanciát úgy ábrázolták, mint
valami oszthatatlant és mindent átható. Csak egyetlen tulajdonságot tulajdonítottak neki – a hangot.
Az akasha volt az, amely az indiai leírások szerint összekapcsolta az összes fent felsorolt anyagot,
vagyis a négy anyagi és a négy nem-anyagi anyagot. A világ népeinek számos szent legendája őrizte
meg azt a tudást, hogy az ember öt alapvető részből áll.

Egyébként az ókori emberek életről és halálról alkotott elképzelései teljesen eltértek a jelen
világképétől. Világszemléletük szerint a halál nem az ember végső megsemmisülése. Élet és halál
szorosan összefügg egymással, kiegészítik egymást. A legendák a halált a létezés egy másik formájába
való átmenetnek tekintik. De ez az átmenet az ember életének lelki minőségétől függ, és ezért
mondták, hogy az élet halált szül, a halál pedig életet. Meghalni azt jelenti, hogy az ember érdemei
alapján újjászületik, vagy elmegy egy jobb világba. Ráadásul ez az átmenet egy másik világba az
ember átalakulásával, valamint a „kozmikus vizeken” való átkeléssel is összefügg (különböző
legendák szerint – csónakon, madáron, lovon, kígyón vagy más fantasztikus teremtményen).

És így természetesen a világ népeinek legendái leírják, hogyan fog elpusztulni az univerzum. Az
értelmes embereknek el kellene gondolkodniuk azon, hogyan tudhatták mindezt az ókori emberek,
és ilyen nagy léptékű kategóriákban gondolkodjanak. Hiszen a régmúlt emberei a legtöbb esetben
soha nem láttak mást, csak azt a helyet, ahol éltek, nem beszélve a világűrről vagy az univerzum
születéséről és pusztulásáról, amiről mai értelemben semmit sem tudtak.

Ennek ellenére az univerzumról szóló tudás létezett! Az általános lényeg pedig, amelyen a világ
népeinek összes kozmológiai mítosza alapult, modern nyelven szólva, a következő volt: Isten
világából (amelynek a különböző legendákban más-más neve van – az egyetemes vizek, az egyetemes
óceán, az ősvilág, a Teremtő világa) alakult ki az Őshang (a mitikus Madár, a Hang, az Első Logosz, a
Isten szava). Néha a legendák megemlítik, hogy a világ a káoszból jött létre. Ennélfogva azt kell
megértenünk, hogy a görög „káosz” szó, jelentése tátongó, a „cha-” szóból, valamint a „chaino”,
„chasco” szó „ásítás”, „szélesre nyíló” szóból ered. Tehát a káosznak a mitológiában „ásítás”,
„tátongó tér” és „üres szakasz” jelentése van.

Anasztázia: Ez majdnem olyan, mint a Biblia kezdete, ami a világ teremtéséről szól: „A föld alaktalan
és üres volt, sötétség volt a mélység felszínén, és Isten Lelke lebegett a vizek felett.”

Rigden: A Biblia zsinati fordítása most nagyon torz. Eredetileg azonban az ókori mezopotámiai
szövegekben, melyekből a héber papok a sumér és babiloni kozmológiát kölcsönözték, „az egyetemes
ősvíznek” vagy „tengernek” nevezték ezt a vizet. És ha megnézzük a „lebeg” ige jelentését az
eredetiben, amelyből a fordítás készült, akkor észrevehető, hogy ugyanezt az igét alkalmazták a
fiókáit a fészekben kikeltő madárra is; az „isten szelleme” (az angol átírásban „ruakh elohim”)
kifejezés pedig az ősi sémi gyökérből származik, és az arab „rukh”-hoz kapcsolódik. Ebből a gyökérből
alakult ki az óriás mitikus madár Rukh neve, és ez a madár ma is felbukkan az ókori arab mesékben.

-------------
Anasztázia: Azt akarod mondani, hogy ez a bibliai történet más népek korábbi mítoszaira épült,
amelyek leírják, hogyan teremtette meg a világot egy nagy madár, aki az ősvilágóceán fölött lebegett?
Általában véve igen. Hiszen az a motívum, hogy kifejezetten egy madár húzza ki a földet az
ősvizekből, meglehetősen elterjedt mítosz a világ népei között. Kiderült, hogy itt az egész lényeg a
mozgásban, a cselekvésben és a teremtésben van a világ fölött.

Rigden: Tökéletesen igaz. Tehát az Őshang szülte a gömb alakú Univerzumot (az egyetemes,
kozmikus tojást, az Aranymagzatot, az elsődleges magot). A gömb felszínén Allat erőinek hatására (az
életmozgást kiváltó kezdeti energia) kezdett kialakulni az anyag (az energia egy része anyaggá kezdett
átalakulni). Köszönhetően ismét Allat erejének, az anyagnak (a mitológiában az ősanyának, a
teremtés isteni női princípiumának, a teremtő, életképes princípiumnak, az anyamadárnak, Isten
akaratának, Isten gondolati erejének) interakcióba kezdtek lépni egymással. Korábban már
részletesebben leírtam, hogyan is keletkezett pontosan az Univerzum, és mi is valójában az Allat, az
idő, a tér és a gravitáció.