A Védák tanítása

¼r¦la Prabhup§da gyakran szóvá tette, hogy bár a modern fõiskolák és egyetemek többségén van filozófia
tanszék, egyik sem oktatja az önvaló és Isten tudományos megismerésének módszerét. Az Isten-tudat eredeti
védikus tudományának bemutatásával ¼r¦la Prabhup§da pótolta e hiányt, s könyveivel alapvetõ oktatási
szükségletet elégített ki. A legutóbbi negyed évszázad alatt emberek milliói olvasták könyveit, s tapasztalták meg,
hogy nagymértékben gazdagodott ennek köszönhetõen az életük. A következõkben a ¼r¦la Prabhup§da
könyveiben található lelki tudományról olvashatnak egy rövid ismertetõt.

Az emberi élet fontossága

Mi az, ami megkülönbözteti az élõlényeket az élettelen dolgoktól? A tudatosság, illetve az öntudat. Nyilvánvaló
az is, hogy az élet különbözõ formái különbözõ szintû tudatosságot mutatnak, s az általunk ismertek közül az
emberi életforma képviseli a legmagasabb szintû tudatosságot.
Ugyanakkor életünk alapvetõ
tevékenységeiben az állatokhoz nagyon hasonlóan cselekszünk: az állatok táplálkoznak – mi is táplálkozunk;
szaporodnak – mi is szaporodunk; védekeznek – mi is védeke-
zünk. Az, hogy e funkciókat összetettebben is végre tudjuk hajtani, valóban arra utal, hogy magasabb szintû
tudatnak vagyunk a birtokában, ám nem ad teljes magyarázatot a többi életformával szembeni
felsõbbrendûségünkre.
A mi emberi formánk is egyike a különféle életformáknak, jóllehet az emberi lény egyedülálló képességekkel
van megáldva, amelyek megkülönböztetik a többi életformától. Mik is ezek az egyedülálló képességek? Csupán
az emberi intelligencia alkalmas arra, hogy kérdések merüljenek fel benne a létezéssel kapcsolatban, csak ebben
a létformában tudunk saját magunkról gondolkodni, önmagunk és Isten mibenlétérõl tudakozódni. Képesek
vagyunk nyelveket alkotni, az élet értelmén tûnõdni, csodálattal merengeni az éjszakai égbolton. Ilyen
adottságokkal egyetlen más életforma sem rendelkezik.
Éppen ezért a Védák azt tanácsolják, hogy az emberi életformában kíváncsian tudakozódjunk a felõl, hogy
kik vagyunk, mi az univerzum, ki Isten, s mi a kapcsolat az univerzum, Isten és mi magunk között. Élnünk kell
istenadta értelmünkkel, másképp csak – az állatokhoz hasonlóan, „mûvelt állatokként” – az ösztöneink és az
érzéki vágyaink kielégítésére fecséreljük el értékes életünket. Emberi lényként az élet végsõ problémáinak
megoldását kell kutatnunk, vagyis a születés, a halál, az öregkor és a betegség kérdéseire kell választ találnunk.
Ilyen kérdéseket nem tudnak a kutyák és a macskák feltenni – ezek csak az emberi lény elméjében merülnek fel.

Az emberi megismerés korlátai

Ha elfogadjuk az ilyen jellegû tudakozódás fontosságát, a következõ feladatunknak természetesen azt tekintjük
majd, hogy kérdéseinkre megbízható válaszokat találjunk. Nyilvánvaló, hogy ha létezik egy ilyen – az egyén, az
univerzum és Isten helyzetérõl szóló – tökéletes tudás, ennek magasabb szintûnek kell lennie a mi egyéni
véleményünknél, vagy ami azt illeti, akár Darwin, Freud, Einstein vagy bárki más véleményénél is. Ugyanis:
mindannyiunknak tökéletlenek az érzékei, mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy hibákat kövessünk el, s
a tapasztalaton túli dolgokról alkotott viszonylagos észleléseink alapján nem tudunk érvényes, megbízható
adatokhoz jutni. Tökéletlenséggel terhes próbálkozásaink e dolgok tapasztalati úton történõ megközelítésére
végül tehát rendre kudarcot vallanak. Ezért a kizárólag elméleti spekulációkra alapozott úgynevezett igazságok
nem segíthetnek bennünket az Abszolút Igazság megértésében, ami túl van a tökéletlen érzékek és az elme
hatótávolságán. A Védák arról tájékoztatnak bennünket, hogy ha a tapasztalatunk hatáskörén, az emberi
érzékelés és értelem korlátain túli dolgokról akarunk tudást szerezni, akkor ennek az a módja, hogy olyan
valakitõl halljunk, akinek abszolút tudása van.

A tanítványi láncolat

A Védák transzcendentális tudását elõször Maga az Abszolút Igazság Személyisége, a csalhatatlan, emberi
hibáktól mentes Legfelsõbb Úr nyilatkoztatta ki. Bárki, aki változtatás nélkül közvetíti e tudást, ugyanolyan
tökéletes tudást ad át, mint Õ. A Védákban található tökéletes tudomány a lelki tanítómesterek megszakítatlan
láncán keresztül történõ átörökítés révén megõrzõdött az idõk során. ¼r¦la Prabhup§da ennek a tanítványi
láncolatnak a képviselõje. Ez a tanítványi lánc évezredekre nyúlik vissza a múltba, egészen az Úr K¥¢£áig. Ezért
a ¼r¦la Prabhup§da könyveiben található tudás megegyezik azzal, amit eredetileg a Legfelsõbb Úr mondott el.
¼r¦la Prabhu-p§da mindennemû hozzáadás, javítás vagy változtatás nélkül csupán átadta az eredeti Védák
idõtlen tanításait, és a mai kor embere számára érthetõen tolmácsolta azt.
 Az Isten-tudat
univerzális tudománya

A ¼r¦la Prabhup§da könyveiben leírt tudás bárkit képessé tesz arra, hogy Isten-felfogása egyre magasabb szintet
érjen el, anélkül, hogy adott vallásos, nemzetiségi vagy kulturális hovatartozásán változtatnia kellene. Az
Istenrõl, az ember Istennel való kapcsolatáról és az Isten iránti szeretet elérésének mikéntjérõl szóló
tudománynak semmi köze nincs az olyan megjelölésekhez, mint a „keresztény”, a „hindu” vagy a „zsidó”.
Ezeket a célkitûzéseket a világ egyetlen vallása sem vonhatja kétségbe. Más szóval, a vallás lényegét képezõ
olyan alapkérdések és alapigazságok ezek, amelyeket minden vallás követõi megérthetnek.
Vallásonként változik, hogy Isten szent nevei közül melyiket részesítik elõnyben, továbbá az imádat
módjában, a szertartásrendben és a doktrínákban is eltérések mutatkozhatnak. A lényeg azonban mindenhol az,
hogy a gyakorlóban kifejlõdjön az Isten iránti valódi szeretet.

Az igazi vallás azt jelenti, hogy megtanuljuk szeretni Istent –

ez a ¼r¦la Prabhup§da
könyveiben
található
tanítás lényege
és összegzése.

A test és a lélek különbsége

Az anyagi világban az tapasztalható, hogy kivétel nélkül minden jelenségnek van eleje és vége. A modern
tudomány legfontosabb állítása szerint a tudat is egy anyagi jelenség, amely a test halálával együtt véget ér. Ez
azonban nem több puszta feltételezésnél. Ez az elképzelés, hogy az én véget ér a testtel együtt, a modern
materialista gondolkodás hitvallásának egyik sarkalatos tétele marad, s kora gyermekkorunk óta többnyire
bennünket is e hiedelem terminusaiban való gondolkodásmódra oktattak. Néhányan azonban eltöprengenek e
gondolkodásmód bölcseleti rendszerén, amely tudtán kívül is üres, nihilista életstílusba sodorja az embert.
Az alapvetõ védikus tanítások szöges ellentétben állnak a tudatról és az életrõl alkotott modern tudományos
nézetekkel. E tanítások értelmében az egyéni tudat egyáltalán nem függ a neurobiológiai mûködésektõl, és
független valóságként, örökké létezik.
Az anyagi testben lévõ tudatos megfigyelõ jelenléte, akit nem érintenek a testi és elmebeli változások, kétféle
energia meglétére utal – a lelki energiára (aki a tudatos én), és az anyagi energiára (ami az átmeneti test). A
Védák elmagyarázzák, hogy ez a lelki energia, aminek a tudat a tünete, az anyagi test megszûnése után is
folytatja létét, és ha nem szabadul ki az anyag börtönébõl, akkor a lélekvándorlásnak nevezett folyamaton
keresztül egy újabb test elfogadására kényszerül. Következõ testünk a jelen életünkben kialakult vágyaink és
ragaszkodásaink, valamint az életünk során elkövetett
jámbor és bûnös tettek következményeként, a karmaként ismert isteni igazságszolgáltatás törvényszerûségeinek
megfelelõen nyilvánul meg.
Ha megértjük, hogy mindegyikünk egy örökkévaló lélek, akit csupán befednek az idõleges anyagi öltözékek,
ebbõl azt az ésszerû következtetést vonhatjuk le, hogy mind az egyén, mind pedig az emberi társadalom
egészének legboldogítóbb tevékenysége valódi lelki önmagunknak és Istennel való szunnyadó kapcsolatunknak
a felébresztése. Az önmegvalósításnak ezt a tevékenységét K¥¢£a-tudatnak hívják.

A Szent Név éneklése

A Védák véleménye szerint a jelen korban az önmegvalósítás elérésének leghatékonyabb módszere a mindenben
tökéletes Legfelsõbb Úrra irányuló állandó hallás, dicsõítés és emlékezés folyamata. A védikus szentírások
egyedülálló tudást rejtenek, amelyek nélkülözhetetlenek Isten valódi megismeréséhez. Elmagyarázzák, hogy
Isten, noha – mindenható lévén – minden atomban és minden élõlény szívében egyidejûleg jelen van, eredeti
személyes formájában örökké az anyagi teremtésen túli lelki világban tartózkodik odaadó hívei szeretõ
társaságában. Kimeríthetetlen és csodálatos tulajdonságainak megfelelõen az Istenség Személyiségének
számtalan neve van. E nevek egyike a „K¥¢£a”, ami „mindenkit vonzót” jelent, egy másik pedig a „R§ma”,
„minden boldogság forrása”, illetve a „Hare” név, ami az Úr felmérhetetlen belsõ energiájára utal.
A szentírások azt mondják, hogy a Hare K¥¢£a mah§-mantra, a lelki felszabadulás nagy himnusza
éneklésével az ember megtisztíthatja a szívét minden anyagi szennyezõdéstõl (mint amilyen a kéjvágy, a düh, a
mohóság, az illúzió, a büszkeség és az irigység), és elérheti az Isten iránti tiszta szeretetet. Ezután visszanyerheti
örök léttel, transzcendentális tudással és lelki gyönyörrel teli eredeti lelki formáját, s felemelkedhet a lelki
világba, Isten személyes társaságába. A Kali-santara£a Upani¢ad például a következõ kijelentést teszi: „Hare
K¥¢£a, Hare K¥¢£a, K¥¢£a K¥¢£a, Hare Hare, Hare R§ma, Hare R§ma, R§ma R§ma, Hare Hare – ez a
harminckét szótagból álló tizenhat név az egyetlen módja annak, hogy szembeszálljunk a Kali-yuga (a jelen kor)
rossz hatásaival. Minden Védából az derül ki, hogy a Szent Név éneklésén kívül nincs más lehetõség arra, hogy
átkeljünk a tudatlanság óceánján.”
Gyakran láthatjuk, amint a K¥¢£a-hívõk, a Védák tanácsait követve, a Hare K¥¢£a mah§-mantrát éneklik. A
Szent Nevek e magasztos éneklése összeköt bennünket a Legfelsõbb Úrral, s az Istennel való eredeti
kapcsolatunk fokozatosan feléled. Így lassanként ráébredünk arra, hogy mindannyian lelkek vagyunk, akiket a
valódi szereteten alapuló odaadó szolgálat révén örök kapcsolat fûz a Legfelsõbb Úrhoz – még ha e kapcsolat
pontos mibenlétét most még talán nem is ismerjük.