A nagy mágus

Példaként most pillantsunk be egy világhírű és korántsem hétköznapi

ember életébe. Tehetjük ezt annál is inkább, mert mindig elmondta, az életével
kapcsolatban nincsenek tabutémák, kérdezhetik bármiről, elmondja az igazságot.
Miközben életének történetét olvassuk, gondolkodjunk el azon, hogy vajon
családi örökségében mik voltak azok az erők, amelyek egyszerre jelentettek
hatalmas felhajtóerőt, ám közben önsorsrontó, végül tragikus döntések felé
vitték Steven Paul Jobs - a nagyvilágnak csak Steve Jobs — az elmúlt évtizedek
egyik legizgalmasabb figurája volt.
Az Apple egykori elnökét nevezték a számítástechnika fenegyerekének,
zseniális újítónak, kreatív gondolkodású vezetőnek, arrogáns seggfejnek,
kegyeden, nárcisztikus, öntörvényű, másokat kihasználó embernek is. De ki volt
ő valójában? Honnan jött, hogyan nevelkedett az az ember, aki. okoskütyüinken
keresztül ma is része a mindennapjainknak? Nézzük meg, mit tudunk az életéről,
és közben az eddig olvasottak motoszkáljanak a fejünkben! Steve Jobs anyja,
Joanne Carol Schieble német származású katolikus bevándorló család gyermeke
volt. Apja, Abdulfattah ,John” Jandali gazdag szír muzulmán család fia, aki
politikai menekültként érkezett az Egyesült Államokba. A szülők a Wisconsini
Egyetemen találkoztak és szerettek egymásba, ahol Jandali tanársegéd, míg
Schieble utolsó éves logopédus hallgató volt. A kapcsolatnak Schieble szigorú
katolikus szülei nagyon nem örültek, sőt, amikor kiderült, hogy a huszonhárom
éves lány várandós, apja azzal fenyegette meg, hogy ha hozzámegy a férfihoz,
kitagadja. A lány ezért úgy döntött, hogy a megszülető babát inkább örökbe
adja. Egyetlen kikötése az volt, hogy a leendő szülők diplomás emberek
legyenek.
Az előzetes választás egy ügyvédre és feleségére esett, ők azonban visszaléptek,
amikor megtudták, hogy a vágyott kislány helyett 1955. február 24-én fiú
született. így a várólistán soron következő házaspár kapta meg a lehetőséget -
ezzel azonban volt egy kis bökkenő. Ez a pár még középiskolai végzettséggel
sem rendelkezett. Joanne Schieble heteken keresztül tépelődött, mitévő legyen,
és halogatta a hivatalos örökbeadó nyilatkozat aláírását. Végül azzal a kikötéssel
volt hajlandó lemondani a gyermekéről, hogy a leendő szülők mindent
megtesznek taníttatása érdekében, már a legelső időszaktól kezdve egy
elkülönített bankszámlán gyűjtik majd az egyetemi tanulmányok díját a gyerek
számára. Ezt az örökbefogadó szülők meg is tették, ám a pénz kárba veszett,
hiszen Jobs még az első évet sem fejezte be az egyetemen, annyira unalmasnak
találta az órák nagy részét. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy tanárai, mivel
tisztában voltak kimagasló képességeivel, engedélyezték számára, hogy
szabadon látogassa azokat az órákat, amelyek érdekelték. Jobs, mint annyi
mindenben, ebben is formabontó volt, aki fittyet hányt a szabályokra. Itt álljunk
meg egy pillanatra, és képzeljük magunkat Joanne Schieble helyébe.
Szerelmes volt, boldog, aztán kiderült, hogy ennek a szerelemnek nemsokára
kézzelfogható bizonyítéka is lesz. Talán a reggeli émelygésekből jött rá, talán
más jelek tették nyilvánvalóvá, hogy egy nem várt kis élet növekszik a szive
alatt. Apja rideg és hajthatatlan reakciójából kiindulva, azt hiszem,
feltételezhetjük, hogy sokáig szorongva igyekezett titkolni a várandósságát.
Amikor kiderült a dolog, és egyértelművé vált, hogy döntenie kell a gyermeke és
a családja között, ez a feszültség csak fokozódhatott. Az anyai stressz, az anya
lelkében gyökeret eresztő kétségbeesés egészen biztosan hatott a magzatra,
fizikailag és lelkileg egyaránt. Mint azt a könyv első fejezetében kifejtettem, az
anya szervezetében keringő stresszhormonok befolyásolják a baba agyának
fejlődését, ami feltehetően Jobs esetében is így történt. Indulatos, ellentmondást
nem tűrő személyisége kialakulásához valószínűleg masszívan hozzájárulhatott
ez is. Vegyünk észre egy másik fontos motívumot is: Steve Jobsról, még alig jött
a világra, már két család is lemondott.
Vér szerinti anyja, bár láthatóan igyekezett a lehető legjobb jövőt biztosítani
számára, mégiscsak elengedte a kezét. Az ügyvéd házaspár pedig a nemével
nem volt elégedett, ezért utasították vissza. Bár ezek az információk tényszerűen
természetesen nem jutnak el egy újszülött babához, a feszültséget, ami
körülveszi, mégis érzékeli. Jobs későbbi barátnője egy nyilatkozatban elmondta:
úgy véli, a férfinak soha nem sikerült túltennie magát az elutasítottság
élményén, ami alapmotívumként kódolódott belső világába. Jobs már az
iskolában is beilleszkedési problémákkal küzdött, gyakran vált csúfolások,
szekálások és kiközösítés áldozatává. Ez — tudjuk már—szinten a nem kívánt
gyerekekre jellemző kortárs kapcsolati dinamika. Mint-ha a társak valamiféle
tudattalan csatornákon keresztül ráéreznének az alapsérülésre. Szintén izgalmas
párhuzamot vonhatunk Jobs természetének néhány furcsasága és az
elutasítottság között. Fiatal éveiben olyan mértékben elhanyagolta a testi
higiéniát, hogy kollégái megkérték: lehetőség szerint éjszaka járjon be dolgozni,
mert az orrfacsaró bűz miatt nappal nem bírtak vele egy légtérben tartózkodni.
Ebben a tekintetben az is érdekes információ, hogy Jobs fiatalon egy igen
szigorú, korlátozó diétába kezdett, étrendjében alig néhányféle étel szerepelt.

Vajon milyen viszonya lehetett ennek a nagyon korán elutasított, nem

kívánt embernek a saját testéhez? Aki jóban van önmagával, az feltehetően
jóban van a testével is, amelyet ápol, gondoz, szeretettel táplál, nem pedig
elhanyagol és sanyargat. Ugyancsak el kell gondolkodnunk azon a tényen is,
hogy Jobs, amikor 2003-ban megtudta, hogy egy ritka, nem operálható
daganatos betegségben szenved, hónapokig visszautasította a hagyományos
kezeléseket, amelyek pedig jó eséllyel ígértek gyógyulást. Indoka az volt, hogy
nem hisz a nyugati orvoslásban. Vajon miért bánt így magával? Talán a
döntéseiben szerepet játszhatott egy tudattalan önpusztító szándék is, mint annyi
nemkívánt gyerek esetében? Apró kis epizód; Jobs már nagyon rossz állapotban
volt, immunrendszere annyira legyengült, hogy a legkisebb fertőzéstől is védeni
kellett. Amikor az orvosa kérte, hogy vegyen fel egy maszkot, azzal utasította
vissza, hogy nem tetszik neki a maszk dizájnja... Az Apple-vezér örökbefogadó
apja, Paul Reinhold Jobs ragyogó kézügyességű ezermester volt. Jobs később
gyakran elmondta, hogy apró részletekre is ügyelő per-fekcionizmusát apja
mellett szívta magába, akinek kisfiúként gyakran segített bütykölni a garázsban
kialakított műhelyben. A perfekcionizmus mögött azonban általában ott rejtőzik
az az érzés is, hogy igazából soha nem tudunk elég jók lenni és megfelelni az
elvárásoknak. Aki perfekcionista, az a majdnem jóval, a 99,9%-kal is
elégedetlen. Neki még a hibátlan is csak éppen elfogadható. Talán a korai
elutasítottság köszönt vissza Jobs híres tökéletességmániájában is? Lehet, hogy
tudattalanul hajtotta a vágy, hogy bebizonyítsa, mennyire jó, és így végre átírja
az elutasítottság élményét? Biztosan persze nem tudhatjuk, de valószínűleg így
volt. Ám az kétségtelen, hogy az egész modern világ lenyűgözve figyelte
minden új Mac és iPhone piacra dobását, és a legtöbb vásárló mély, szinte intim
kötődést érzett (és érez) a cég termékei iránt. Jobs, alánéi a kötődés már élete
kezdetekor megszakadt, szinte odaláncolta az embereket cége termékeihez.
Egyszer azt mondta nekem valaki, amikor értetlenkedve kérdeztem erről a szinte
mágneses vonzalomról: „Tudod, egy almát birtokolni az több, mint hogy az
embernek van egy számítógépe. Az azt is jelenti, hogy egy családhoz tartozol.
Az almás gépek tulajdonosai, bárhol jársz a világban, széles mosollyal
vigyorognak rád, mint egy testvérre.” Igencsak elgondolkodtató. Egy férfi, aki
nem kellett a vér szerinti családjának, akit leendő nagyapja már a születése előtt
száműzött, létrehoz egy olyan terméket, ami az informatikai piacon korábban
soha nem tapasztalt módon mély, szinte archaikus összetartozás-élményeket
ébreszt a tulajdonosokban... Egyébként Jobs vér szerinti szülei, miután Joanne
Schieble apja elhunyt, összeházasodtak, és hamarosan megszületett második
gyermekük, Mona Simpson. így Jobsnaklett egy vér szerinti testvére, akiről
azonban csak felnőttként szerzett tudomást, amikor végre anyja nyomára
bukkant. Mona, akit apjuk addigra szintén elhagyott, kérte, hogy keressék meg a
férfit, ám Jobs erre nemet mondott, és semmilyen információra nem volt
kíváncsi, amit húga kiderített. Érdekes, hogy apa és fia anélkül találkoztak, hogy
tudatában lettek volna, valójában kivel állnak szemben. Akkoriban Jandali egy
éttermet üzemeltetett, ahova Jobs már ismert emberként tért be. Apja később
örömmel újságolta, milyen prominens vendége volt, nem sejtve, hogy valójában
saját fiát szolgálta ki. Jobs huszonhárom évesen - pontosan annyi idősen, mint a
szülei - apa lett. A megszülető gyermeket azonban csak sok esztendő múltán,
egy DNS-teszt megkérdőjelezhetetlen eredményét követően volt hajlandó a
nevére venni. A kapcsolatot évekig nem tartotta vele, és lánya mai napig is az
elutasítottság fájó emlékét hordozza magában. Jobs, akit elhagytak, felnőve
maga is elhagyó lett. Mintha a sors ismételné önmagát... Gyermekéhez fűződő
ambivalens viszonyát jelzi, hogy bár sokáig tagadta, később elismerte, hogy első
számítógépét a Lisa nevű kislányról nevezte el. 1990-ben találkozott későbbi
feleségével, Laureen Po-wellel, a Standford Egyetem hallgatójával, és 1991-ben
össze is házasodtak. Három gyermekük született.
Munkájában Steve Jobs rendkívülit alkotott. Kollégái, akik sokszor
kétségbeesetten győzködték, hogy egy-egy ötlete megvalósíthatatlan, azt
mondták róla, hogy különleges „valóságtorzító mezőver rendelkezett. Miután
beszéltek vele, az addig lehetetlennek tűnő műszaki megoldás egyszerű
technikai problémává változott. Jobs több interjúban is tagadta, hogy életében
bármilyen törést okozott volna az örökbeadás, es felháborodottan tiltakozott az
ellen, hogy szüleit „örökbe fogadó szülőknek” nevezzék; „Ők 1000%-ig a
szüleim voltak!” Vér szerinti szüleiről pedig így nyilatkozott: „Ok voltak az én
petesejt- és spermabankom. Ez nem durvaság, egyszerűen csak ennyi volt,
semmi több.” Vajon ez a merev elzárkózás, a vér szerinti szülők és így a
transzgenerációs örökség elutasítása, megtagadása milyen szerepet játszhatott
Steve Jobs sorsának alakulásában? Azzal, hogy élete végéig sem enyhült meg
annyira, hogy rendezze az apjával való viszonyát, egyrészt védte magát a
lehetséges újabb fájdalomtól és csalódástól, másrészt viszont megfosztotta
magát a feloldozás lehetőségétől.
Lelke rejtett zugaiban vajon mennyi éltető energiát köthetett le ez a
feldolgozatlan érzelmi viszonyrendszer? A merev gondolkodás egyébként, úgy
tűnik, örökölt minta volt, hiszen apja, amikor már tudomást szerzett fia kilétéről,
szintén nem igyekezett kapcsolatba lépni vele. Furcsa öntudatossággal úgy vélte,
fiának kellene megtennie az első lépést felé, mert ahogy mondta: „a bennem élő
szír büszkeség nem engedi meg, hogy valaha is azt higgye rólam, a vagyonára
pályázom”. Micsoda félelem az érzelmektől! Inkább az elzárkózás, mint a
szembenézés és a sebezhetőség vállalása. így azonban esély sincs a tisztázásra, a
nyomasztó érzelmek feloldására. Persze az apa történetének feltárása nélkül még
korántsem teljes a kép, hiszen az ő viselkedésének, fiához fűződő érzelmi
viszonyulásainak is megvannak a maga gyökerei. Amit tudunk: szigorú apa
mellett nőtt fel, aki nem sokat törődött a lélek dolgaival. Kapcsolatukat sokkal
inkább irányították a merev tradíciók, mint a mély emberi érzelmek. Jobs egész
életében dacolt a valósággal, ám míg a gépek rideg világában többnyire
sikereket aratott, saját valóságát, örökölt sorsát nem volt képes megváltoztatni.
Családi örökségünket ugyanis csak elfogadni és feldolgozni lehet,
megváltoztatni biztosan nem.
„Szeretem azt hinni, hogy valami megmarad a halál után... De az is lehet, hogy
ez olyan, mint a kikapcsológomb. Csak egy kattintás, és már itt sem vagy. Lehet,
hogy ezért nem akartam soha ki-be kapcsoló gombot tenni az Apple-eszközökre.
Most már tudom... más dolgokat kellene, amelyeknek nincs közük a vagyonhoz.
Valami sokkal fontosabbat. Talán kapcsolatokat, talán művészetet, talán a
fiatalabb korunk álmait... Az életben nincsenek határok! Menj, ahova akarsz.
Érd el a magasságot, amit el akarsz érni! Minden ott van a szívedben és a
kezedben!” - nyilatkozta halála előtt.