Professional Documents
Culture Documents
A hármas azt jelenti, hogy valamilyen módon összefügg, pl. egy bejárata van, de bent három
részre tagozódik. Ma is építenek több részes házakat, amelyeknek esetleg még a bejáratuk is
több, de egybe vannak építve. Ezért elfogadhatatlan, pl. ilyen állítás, hogy a Hármas-barlang
áll a Leány - Legény - Rabló barlangból, melyek kb. 100 méter távolságban állnak egymástól.
Ebben az esetben nem hármas, hanem három barlangról beszélhetünk. Most a kérdés ezek
után: hol volt a hármas barlang? Mit ír Gyöngyösi? Özséb kolostort és templomot épít a
Szentkereszt tiszteletére Esztergom és a Hármas-barlang közelében, ahol hat társával lakott a
forrás mellett.
Egyedül a forrás körüli kérdés nem teljesen biztos. De remélhetőleg tisztázódik, ha a kolostor
feltárása megkezdődik, mert a kolostor közvetlen közelében (mellette) van egy másik forrás
is, de nincs föltárva. Most végre nézzük, hol vannak az 1250-ben épített főmonostor romjai.
Gyöngyösi Gergelyt kivéve 1900-ig minden forrás, igen jelentősek is, köztük Ipolyi Arnold is,
az 1250-ben az Özséb által alapított főmonostor helyét pro pe Santo, vagyis Szántó közelében
határozza meg. Nagyon érdekes, hogy 1900-tól mintha elfelejtették volna Szántó közelségét.
Számomra megdöbbentő a Pest Megyei Monográfia leírása Pilisszántóval kapcsolatban. A
régi temetőről a következő megjegyzés van: valószínű középkori falmaradványok vannak
benne. Számomra felfoghatatlan, hogy a valószínűleg hetvenes évekből származó leírás
kapcsán miért nem tártak föl legalább 10 métert, és akkor rábukkantak volna az 1250-ből
származó másfél méter széles románkori falra. Mintha valamilyen általam ismeretlen okok
miatt, tudatosan siklottak volna el a felismert "régi falmaradvány" mellett. Ez is érdekes! A
falu lakosságának hallgatása is elgondolkoztató. Az 1720-as években itt 5 magyar család és ez
időtájban betelepített 7 szlovák és 25 német család élt. Minden bizonnyal a kolostor és a
templom köveiből épült a falu új temploma, Páduai Szent Antal tiszteletére. Minden
valószínűséggel 1826-ban a Baross-kastély, a polgármesteri hivatal, a plébánia épület egy
része és a falu régi házainak az alapozásához használták a kolostor és a templom köveit. Tehát
a falu tudott a romokról, de valami megfoghatatlan kommunális hallgatás alakult ki bennük. A
három évvel ezelőtti hivatalos megkutató ásatás teljesen bizonyította feltételezésemet. A
kutató árokra oly szerencsésen esett a választás, hogy az közvetlenül egy 1250-es kb. 4x14
méteres kápolna előtt húzódott. Majd következett egy bővítés kb. 18 méter szélesre, mely úgy
tűnik, magába foglalja az előbb említett kiskápolnát is. Végül még egy bővítésre bukkantunk,
de ez mindét oldalon csupán 2-2 méter széles. Ha az eddigieket megpróbálom összefoglalni,
az alábbi következtetést tudom közzétenni: Van egy másfél méter vastag falú 1250-es
években épült román stílusú kápolna, melyben kb. csak hét személy férhetett el, amint a
kódexben olvassuk, hogy boldog Özséb hat társával építi fel a Szent Kereszt tiszteletére az
első kolostorának templomát. Majd Kun László megrongálja a kápolnát, de pápai parancsra
újjáépíti, mégpedig sokkal nagyobbra. Végül 1398-ban az akkori tartományfőnök kibővíti, de
érdekes módon mindkét oldalán csak 2-2 méterrel. Ezt a két méteres kibővítést csak azok értik
meg, akik a második vatikáni liturgikus rendelkezést ismerik, ti. egy oltárnál egy időben csak
egy pap misézhetett. Ezért a szerzetes-templomokban több oltárt kellett építeni, hogy
megfelelő időben fejezhessék be a szentmiséket. E templom együttes fölött az
elektromágneses felmérés épületrészeket (kolostor) és ősi kútnak a helyét mutatta ki.
Most már visszatérve a feltett kérdésre, kik voltak Özséb, ill. a Pilishegy remetéi? Némelyek
szerint gnosztikus, netán ariánus vagy nesztoriánus keresztények. Véleményem szerint egyik
állítónak sincs bizonyítéka, ez csupán elgondolás, magánvélemény. A nesztoriánusokkal
lehetséges valamiféle kapcsolat, mert "a hunok, a türkök, sőt még a tibetiek is nesztoriánus
értelmezésben ismerték meg a kereszténységet. Egy szerzetesi mozgalom is kialakult
közöttük, és ez nem korlátozódott csupán Mezopotámia területére. " (Kereszténység
Krónikája, 1998 Officina Nova). Véleményem szerint nagy a valószínűsége annak, még ha
valami kisebb-nagyobb nesztoriánus hatást is feltételezünk, ezek a remeték bizánci rítusúak
voltak. Mert közismert dolog, hogy Gyula vezér alatt Erdélyben már bizánci rítusú
kereszténység volt. Sarolta is (Szent István édesanyja) bizánci keresztény volt. A bizánci
kereszténység elterjedésére jellemző, hogy Visegrádon, Tihanyban bizánci rítusú szerzetesek
éltek, Veszprémben pedig bizánci rítusú apácák voltak. Gyöngyösi kódexében olvashatunk a
mecseki Szent Jakab kolostorról is. Sokan, még jeles személyek is, úgy vélik, hogy a pálos
rend eredete a patacsi remetékhez nyúlik vissza, és alapítójuknak Bertalan pécsi püspököt
teszik meg. "Bertalan püspök 1219-ben, II. András idejében, 28 éves korában, tanulatlansága
mellett is megkapta a pécsi püspökséget, melytől azonban III. Honorius pápa, mint méltatlant
megfosztotta, és János esztergomi érseket, ki őt megerősítette, egy évi jövedelmének
elvesztésére ítélte. 1221. január 29- én az érsek visszahelyezte a pécsi püspökségbe. Mint
királyi követ járt Spanyolországban, nagy tisztelője volt compos-tellai Szent Jakabnak, akinek
tiszteletére 1215-ben kolostort építtetett, az Ireg falu és Pécs közelében lévő Patacs hegyen.
Ebben a kolostorban remetéket helyezett el, kiket szabályoknak vetett alá, s kikre eleinte
maga ügyelt, csak később tette priorjukká Antal frátert". Sokan a mai napig a kolostorból
eredeztetik a pálos rendet is. Gyöngyösi is a kódexében a patacsi remeték reguláját Bertalan
pécsi püspöknek tulajdonítja. Ugyanakkor azt írja: "Özséb hatodmagával megalapítja a
pilisszent kereszti főmonostorban Első Remete Szent Pál rendjét, vagyis a Pálosokat": Az
egykor kiváló történészünknek, Mályusz Elemérnek felvetettem a problémámat a Bertalan
pécsi püspök regulájával kapcsolatban. Azt felelte, "...a regula nem Bertalantól ered, mert a
belső kritériumok ezt nem erősítik meg. Lehetséges, hogy Gyöngyösi hallomás útján írta le a
regulát ". Az is lehetséges véleményem szerint, hogy Gyöngyösi kódexét valaki vagy valakik
átformálták, esetleg beletettek vagy kihagytak belőle bizonyos részeket.
Végül vizsgáljuk meg Boldog Özséb római útját! Gyöngyösi Gergely szerint "az Úr 1262-ik
évében Özséb, az első prior provinciális, néhány testvér kíséretében elment IV. Orbán
pápához, és ügyében Aquinói Szent Tamás is segítségére volta pápai udvarban ".\'Z Pál
veszprémi püspök levelében írja, hogy Boldog Özséb Rómától kéri a szabályt, engedélyt. Igen
kiváló egyháztörténészünk, igen nagy hévvel bebizonyította, hogy Boldog Özséb nem
járhatott Rómában, mert "IV. Orbán pápát 1261. augusztus 29-én választották pápává, ezt
követően Orvietoba menekül ellenségei elől, ahol egész uralkodása alatt tartózkodott, később
Perugiába ment, ahol másnap meghalt"". Boldog Özséb életrajzírói kivétel nélkül az írták,
hogy Boldog Özséb Rómában járt a pápánál. Mind a mai napig, ha valaki a pápához megy,
vagy a pápát akarja látni, az automatikusan azt mondja, hogy Rómába megy, még akkor is, ha
a pápa történetesen Castelgandolfóban tartózkodik. A keresztény hit szerint, ahol a pápa, ott
van Róma, Boldog Özséb idejében ugyan nem voltak még modern közlekedési eszközök, de
még gyalog is elmentek Orvietoba a pápa után. Föltételezzük, hogy Boldog Özséb Rómáig
nem gyalog ment, hanem jó magyar paripákon. Tehát a pápát mindenféleképpen utolérhette,
még ha az nem is Rómában élt. Az pedig, hogy Aquinói Szent Tamás Bolognában tanított, ez
valószínűleg nem akadályozhatta meg abban, hogy otthagyja az egyetemet, növendékeit, és
Özsébet elkísérje Orvietoba, a pápához. (Bizonyára növendékei nagy örömére.) Nagyon
feltűnő és sajnálatos, hogy a sok-sok magyar egyháztörténész, Boldog Özséb római útjával
kapcsolatban egy nagyon fontos magyar személyről elfeledkezett. Ez a személy pedig nem
más, mint az a Váncha István esztergomi érsek, aki 1252-ben első magyar kuriális bíboros
lett, és aki Özsébet elengedte a pilisi remeteségbe. Elképzelhetetlen, hogy az az egykori
esztergomi érsek, aki Özsébet elengedi a remeteségbe, most, mint kuriális bíboros ne vette
volna pártfogásba Özsébet és kérését. Talán éppen neki köszönhető, hogy bár a pápa nem
hagyja jóvá azonnal Özséb tervét, de megbízza azzal Pál veszprémi püspököt, vizsgálja meg,
hogy a szükséges javak megvannak-e a Szent Ágoston szabálya szerinti élethez. Maga Pál
veszprémi püspök a következőt írta: "...a provinciális perjelek és egyházmegyénk remete
testvérei Szentatyánktól, Orbántól, Isten kegyelméből a római szentegyház főpapjától,
személyesen kérték stb., stb. Mi tehát Szentatyánk és Urunk parancsának kívántunk eleget
tenni tisztelettel... Kelt az Úrnak 1263. évében" .
Hogy Váncha István, mint kuriális bíboros, Boldog Özséb és társai mellett látható Torreaso
Dollabella (1628-35) vászonra festett képén, ahol alakja Aquinói Szent Tamás, Boldog Özséb
és társai mellett látható". Aquinói Szent Tamás jelenlétéről, illetve segítségéről a
Domonkosok történelmi hagyománya is tájékoztat. Boldog Özséb tehát egészen biztosan
eljutott IV. Orbán pápa elé, aki meghallgatta Özséb kérését, és a két nagytekintélyű pártfogó
hatására, az egyházi gyakorlatnak megfelelően a megyéspüspökre bízta a kérdés
megvizsgálását és jóváhagyását. Özséb tehát elérte célját, Pál veszprémi püspök megvizsgálta
a kérdést a pápa felkérésére. E levélből tudjuk meg Özséb kérését, melyet IV. Orbán pápának
előadott: hogy "a remete életből Szent Ágoston szerinti életre térhessenek át " Azonban a
feltételek nincsenek meg, ezért "mint engedélyezett társulat, a remete életmód szerint
szolgálják az Urat mindenben" - írja levelében Pál veszprémi püspök. Kilenc meglévő
kolostort emelt Pál püspök a veszprémi egyházmegye területén, de valamilyen oknál fogva
kimaradt a levélből: "Szent Kereszt Egyháza a Pilisben, Szent László Kékesen és Pilu
szigete", melyeket 1291-ben Benedek veszprémi püspök sorol fel, elődjének levelét
megerősítő oklevélben. Később még ugyanabban az évben Ladomér esztergomi érsek a Szent
György vértanú ünnepe utáni második héten a fent említett engedélyt megerősítette. Úgy
tűnik a történelmi adatokból, hogy a pálos szerzetesek sokoldalú tevékenységet folytattak, a
művészeteken át a természetgyógyászatig, vagy a "fejlett mezőgazdasági technológiák"
megvalósításával és azoknak a kolostori környező falvak népei számára történő átadásával. A
tudományos élet területén sem maradnak el, a középkori Európa valamennyi híres egyetemén
mindig megtalálhatók a pálos szerzetesek. "Csanádi Albert a kor legjelentősebb egyházi
költőjének művét másolja le munkájában, két himnusza és levele így maradt fenn az utókor
számára." " Gyöngyösi Gergely krónikaíró eredetiségének legmarkánsabb vonásai a
mindeddig érdemtelenül mellőzött prológusában lelhetők föl. Gyöngyösi előszava a Vitae
Fratum-ban (kódex) perdöntő dokumentum a késő-középkori elvilágiasodás és a vele
szimbiózisban élő humanista mentalitás erőtej és térhódítása mellett. Az írói eredetiség üde
színfoltja még a Vitae Fratumban azoknak a királyanekdotáknak (Mátyás, II. Ulászló),
melyek eddig máshonnan nem voltak ismertek. A Vitae Fratum (kódex) tudománytörténeti
(történelmi, irodalomtörténeti, művelődéstörténeti stb.) jelentősége igen nagy." Kívánom,
hogy a leírtak alapján mindannyiukban kialakuljon a Pálos Rend történetén keresztül egy
igazi, áldozatra kész magyar lelkület!
forrás: ospalosbarat.eu