Árva Vince atya: A Pálos rend története

Körülbelül talán egy hét kéne, hogy elmondjam mindazt, amit nagyon jó lenne, ha
Magyarország népe ismerne. A középkori jövendölés szerint „van Pálos rend, van
Magyarország, nincs Pálos rend, nincs Magyarország.
Pázmány Péter nagyon komolyan vette ezt, s egy gyönyörű, barokk-cikornyás, négy-öt soros
mondatba foglalta össze. Számára a Pálosok voltak a legfontosabbak. A török világ után
talpra állította őket, csak nyolc kolostoruk vészelte át ezeket az időket. Sajnos meg kell
mondanom, hogy azok nagy részét nem a török rombolta le, hanem a különböző vallási
villongásokban egymást irtották a magyarok, az egyik így hitte Jézus Krisztust, a másik úgy
vetett keresztet. Remélem, ezek az idők hamarosan végleg el fognak múlni, mert nekünk,
magyaroknak a mai világ rendkívül kemény kihívást tartogat: lenni vagy nem lenni, maradni
vagy elpusztulni.
Én 16 éves koromtól papnak készültem. Jó édesanyám, aki székely volt, hat éves koromban
eltávozott közülünk, kilenc éves koromban pedig édesapám, aki keménynyakú kun kapitány
fia volt. Én e kettőből ötvöződtem: keményfejű, kitartó székely. Édesanyámnak már a húszas
évek végén, harmincas évek elején egy isten háta mögötti kis faluban varrógépe volt, és egy
vallásos folyóiratot járatott. Ő volt a falu tudósa. Tehát én ilyen háttérrel léptem a világba.
Mióta az eszemet tudom, pap akartam lenni.
Tizenhat éves koromban hazamentem nyári szünetben nagynénémhez, ahol fönt aludtunk a
padláson a szénában. Valamikor hajnal tájban egyszer csak felébredtem, kinéztem az ég felé,
és egy csodálatosan szép, ragyogó keresztet láttam közeledni. Tiltakoztam: „Uram, nem, nem
fogadom el! Nem kell, add másnak!” Aztán ezt el is felejtettem, később, életemnek egy
bizonyos szakaszán eszembe jutott.
Másodéves teológushallgató voltam, amikor szintén egy csodálatos dolog történt. Akkor még
azt mondtam: „Uram, ezt ne tedd, nem bírom, inkább add vissza a keresztet!” Meg is
kaptam. Hamarosan elvittek katonának, keményen végigcsináltam a két évet. Negyedikes
gimnazista voltam akkor, október 12-ére szólt a behívóm. Pápa mellett, Marcaliban kötöttem
ki. Az akkori honvédelmi miniszternek írtam, hogy kispapjelölt vagyok, szereljenek le, mert le
kell érettségiznem. Megengedték, hogy minden másnap bejárjak a Pápai Református
Gimnáziumba. Nagyon hálás vagyok ennek az iskolának, mert igazi magyar testvériséggel
fogadtak, szállást adtak, segítettek, és átmentem az érettségin. November 12-én
Esztergomban megkezdhettem a teológiai tanulmányaimat. Ott ’56-ban nem sokat
csináltam, de az eredmény az lett, hogy azonnal kitettek februárban. Nagynénémékhez
mentem Pestre, akiket ’56 előtt megfenyegettek, ha be mernek fogadni engem, akkor
megnézhetik a munkahelyüket. A központi szemináriumban voltam egy fél évig. Pendely
Mihály püspök úr szinte összetett kézzel könyörgött, hogy maradjak ott, és ledoktorálhatok.
Bennem az a rögeszme élt, amit Mindszenthy bíboros mondott: „Nem doktorálok, anélkül is
lehetek püspök.”
Az volt a szerencsém, hogy visszakértem magam Esztergomba, mert szeptemberben a
központi szemináriumból nyolcvan kispapot kirúgtak, öten maradtak. Elég volt az egyszeri
eltávolítás, így Esztergomban is szépen befejeztem.
Közben a katonaságtól egy pálos testvérrel, aki nem volt pap, csak teológus, elkezdtük
szövögetni a terveinket. Javaslatomra elkezdtük megszervezni a titkos Pálos rendet. Most
már beszélhetek erről, úgyis tudta az ÁVO. Azóta a papírt is megkaptam, hogy valóban
figyeltek. Én megelőztem őket: Két évvel ezelőtt kértem a Történeti Hivatalt, hogy mutassák
meg, mi rosszat tettem, hiszen engem állandóan üldöznek, az életemre törnek. Kiderült,
hogy nincs semmi bűnöm.
Volt egy pálos atya, Pál atya, egy döbbenetesen jólelkű pap, meg egy másik testvér. 1961-
ben letartóztatták őket. Ezekben a jegyzőkönyvekben egy tanú rólam nyilatkozott, a neve ki
volt húzva. (Persze én a szöveg alapján rájöttem, ki volt az.) Azt mondta, hogy Árva Vince
kijelentette előtte, hogy többet nem foglalkozik a pálosokkal, hanem csak a történelemmel.
Megmutatta, milyen drága történelmi könyveket vásárolok, és már ebből áll az életem. Tehát
ennek köszönhetően megúsztam.
Mint mondtam, Esztergomban voltam káplán, akkor volt a nagy letartóztatás. Esztergom
minden plébániáján házkutatást végeztek, csak nálunk nem. Nagy félelmet keltett bennem,
hogyhogy engem nem kutattak át. Aztán beállított egy részeg ember a plébániára, aki azt
mondta: „Tisztelendő úr! Legyen jó ezután is, ne törődjön semmivel.”
’64-ben először jártam Csesztovában, hogy egyházilag nem, de államilag illegális
működésünket ott is jóváhagyassam. Rómából már volt meghatalmazásom, Csesztova írásba
adta, hogy én vagyok magyarországi tartományfőnök, és mindenhez van jogom:
fogadalmaztathatok, feloldozhatok. (Rendkívüli állapotokban az egyház hihetetlenül
rugalmas tud lenni.)
Nagyon nagy szeretettel voltam a lengyelek iránt. Minden nyáron 2-3 hetet ott töltöttem a
pálos testvéreimmel, akik plébánosok, káplánok voltak. Bejártuk fél Lengyelországot.
’87 nyarán szintén ott voltunk. Egyszer csak megszólalt a kolostor harangja, és minden pálos
elindult a templomába. Én akkor már sejtettem, mi a helyzet. Én tudtam egyedül jól latinul.
Ahogy bementünk a kolostor kápolnájába, végigvonult a csesztovai püspök, fölállt az oltár
elé, és elővett egy dekrétumot. Ez egy pápai dekrétum volt, amely az akkori generálist
azonnali hatállyal megfosztotta a tisztségétől, és ideiglenesen a csesztovai püspök lett a rend
kormányzója. Nem mertem elmondani a többieknek, hogy mi történt. Bennem az munkált,
hogy össze kell tartani a csapatot akkor is, ha nem a legkitűnőbbek, ha hibáznak is, csak
végigvinni, csak továbbadni. Ugyanis amikor elkezdtem, az a hír járta Mindszenthyvel
kapcsolatban, hogy négy hónap múlva oroszok nem lesznek Magyarországon.
Fiatalemberként azt gondoltam, hogy ez a legnagyobb hazugság. A török is itt volt 150 évig,
az oroszok is itt maradnak legalább 50-100 évig. Tehát a Pálos rend Magyarországon nem
szűnhet meg, mert olyan borzalmas nehéz volt visszahozni Lengyelországból, hogy ezt még
egyszer nem tudjuk megismételni.
Miután a sziklából kitettek, levéltári kutatást végeztem – 3000 A4-es fénymásolt oldalam van
– arról a közel 25 éves levelezésről, amelyet Zichy Gyula kalocsai érsek folytatott a
lengyelekkel arról, milyen módon lehetne a Pálos rendet visszaállítani. ’33-ban végre
beleegyeztek. Miért? Mert már akkor érezni lehetett a háború szelét. A világ tudta, és a
lengyelek is, hogy a háborút Németország és Oroszország kezdi el, és a felvonulási térvonal
Lengyelország lesz. A pálosok azt is érezték, hogy Hitler első dolga lesz Csesztova eltörlése.
Így is történt. Amint átlépte a határt, kiadta a parancsot – ezt dokumentumokból tudom –
Csesztova felrobbantására. A közvetlen katonai tisztjei könyörögtek neki, hogy ne tegye,
mert akkor az egész keresztény világ ellenük fordul. Így elhatározta, hogy majd a győzelmük
után robbantja fel Csesztovát.
A lengyelek tehát csak ennek hatására járultak hozzá a „visszatelepítéshez”, amúgy ezt nem
akarták megtenni.
Sok leírás van, amelyekből egyet említenék: ’32-ben vagy ’33-ban a szatmári püspök titkára is
jelentkezett, hogy pálos szeretne lenni. Zichy kalocsai érsek kiküldte őt Lengyelországba,
hogy végezze el a noviciátust, és már ’34-ben visszajöhet. Egy év múlva kidobták a
noviciátusból, mert tüdőbajos lett. Hazajött szegény kis faluja régi plébánosához, és onnan
írta a következő levelet Zichy Gyula kalocsai érseknek: „Kegyelmes atyám! Visszajöttem
Lengyelországból. TBC-t kaptam, nagyon beteg vagyok. Régi plébánosom fogadott be. Olyan
szegény a falu, hogy csoda, ha mi ketten meg tudunk élni. Hogy haza tudjak jönni
Lengyelországból, banki hitelt vettem fel, de nem tudjuk kifizetni. Könyörgök, kegyelmes
uram, fizesse ki helyettem, hogy ne legyen nagyobb baj belőle.” Egy beteg embert egyházunk
szabályai szerint nem is lett volna szabad kitenni. De ha már kitették, adtak volna neki pénzt,
hogy haza tudjon utazni.
’34-ben egy nagy ünnepség keretében megtörtént az ún. visszatelepítés. A Nyugati
Pályaudvaron a kormányzótól kezdve mindenki nemzeti díszben ünnepelte az ősi magyar
Pálos rend visszajövetelét. Az emberek fele lengyel, a fele magyar volt. A lengyelek
kuncogtak az orruk alatt, hogy ez nem is az ősi rend, de hát szükségük volt a magyarokra. A
sziklatemplomban és a kolostorban helyezkedtek el.
Hat évvel ezelőtt Pilisszántóra kerültem. A szomszéd faluban miséztem, és mise után bejött
egy 74 éves ember, aki azt állította, hogy pálos volt. Ő Kelemen István bácsi. Elmondta, hogy
azok között volt, akik ’34-ben visszajöttek, és nagy ünnepélyességgel fogadták őket a
Nyugatiban. A sziklatemplomban helyezkedtek el, majd egy hónap múlva lengyel vezetők
mindenféle indok nélkül azonnali hatállyal elbocsátották őket. A magyar házfőnök adott
nekik igazolást, amelynek a fénymásolata nálam van. Ebben az áll, hogy semmi kifogás nem
volt Pista bácsi ellen, és egyházmegyei szemináriumban biztosan jó pap lenne. Kérdeztem
Pista bácsit, miért nem fogadta ezt el? Azt mondta: „Atya, én annyira elkeseredtem, hogy
nemhogy pálos, de pap sem akartam lenni.” Elvégezte a zeneművészeti főiskolát, a Horthy-
rendszerben ő szervezte meg a magyar hadsereg ének-és zenekarát. Majd a nagy fordulat
után, a Rákosi-rendszerben ő hozta létre a néphadsereg központi zenekarát és kórusát.
Három év múlva azonban fölfedezték, hogy klerikális hajlandósága van, és elbocsátották.
Megnősült, négy lánya van és unokái. Az ő élete csak egy példa a sok közül.
A háború alatt nagyon sok lengyel menekült a sziklatemplomba (egymillió lengyel élt nálunk).
A két világháború között a magyarok rájöttek, hogy ez nem az ősi alapítású rend, hanem
1784-ben alapította VI. Piusz pápa Szaniszló Ágoston lengyel király kérésére, mint lengyel
Pálos rendet. Így szervezkedni kezdtek szerencsétlenségükre – nem vizsgálták meg, kik
vannak körülöttük. Egy kérvényt készítettek Róma felé, hogy állítsák vissza a II. József által
feloszlatott Pálos rendet, mert ők nem akarnak lengyelek lenni. Egy Salgótarjánhoz közeli
faluból származó, tót pálos atya elárulta, azonnal megtizedelték a rendet, az összes lengyelt
hazakergették, és nem vettek fel több embert, „numerus clausust” tartottak. Én még
találkoztam ezekkel a lengyelekkel, Jeromos atyával, aki segített nekem Csesztovában, és
mindig hívott magukhoz. Egyszer azt mondta: „Vince, ti borzalmasan sokat tudtok. Mi,
lengyelek hozzátok képest óvodások vagyunk. Az a csodálatos Szent István napi körmenet
vagy a többi rendezvény… Mi ilyet nem tudunk csinálni.”
Tehát nagyon szerettek a lengyelek, de amikor a vezetőváltás megtörtént, fél év múlva
kineveztek egy másik generálist, aki abban a pillanatban megszakította velem a kapcsolatot,
sőt ’88-ban azt üzente: „Fogadalmatok érvénytelen, mehettek, amerre akartok.” (Azt tudni
kell, hogy a fogadalmat senki nem oldhatja fel) Ő azonban úgy gondolta, ránk ijeszt.
Rómába mentem továbbképzésre, hogy a szentté avatási szakképesítést megszerezzem. Ez
idő alatt bejártam a Vatikánba. Máig sem tudom, miért, de szerettek, tiszteltek, becsültek
engem a vatikániak, szinte előre köszöntek. Állandó bejárásom volt, minden nap mentem a
levéltárba vagy a könyvtárba. Esti szakon folyt az egyetemi oktatás, délután 4-5 órától, a
Vatikánban pedig 12-ig lehetett lenni.
Hadd meséljem el egy élményemet, melyet sosem fogok elfelejteni. Kikértem egy 1215-ből
származó kódexet. Kinyitottam, lehajoltam, és megcsókoltam. Olyan gyönyörű, tiszta írással
készült, hogy folyamatosan tudtam olvasni. Ez életem egyik nagy élménye a Vatikánból.
Boldog Özséb és a Pálos rend után kutattam. Nagyon érdekes, hogy II. József feloszlató
rendelete után három évvel még Rómában ill. Olaszországban hét kolostor működött, és a
nyolcadik templomot Rómában építették Remete Szent Pál tiszteletére. Róma városi
könyvtárában találtam meg a tervrajzokat egy nagy kötegben. (De aztán jöttek a Garibaldi-
féle és egyéb felszabadítási vagy nemzetiségi mozgalmak, amelyek a pálosokat is távozásra
kényszerítették.) Ez a templom ma a városi rendőrség temploma, egy nagyon szép barokk
épület, melyre ki van írva, hogy a pálosok építették.
A római Santo Stefano Rotondo templom is a pálosok kezelésében volt. Hadd utaljak egy
kicsit előbbre. Amikor kineveznek valakit bíborossá, akkor egy ún. címtemplomot kap. Ezt a
templomot kellett volna megkapni Lékai bíboros úrnak is, mert Mindszentyé is ez volt. A
magyar állam azonban tiltakozott, hogy nem lehet az övé az a templom, amelyik
Mindszentyé volt. Így kapott egy másikat, a karmelitákét, a Szent Teréz Bazilikát.
Megegyezett az akkori német bíborossal, hogy kérni fogja magának a magyarok templomát,
a Santo Stefano Rotondo templomot, amely romokban állt. A német bíboros megígérte,
hogy restauráltatja természetesen német pénzből, és utána visszaadja a magyaroknak. Ám
közben ő meghalt. Paskay bíboros úr időközben fényt derített erre a dologra, de a németek
azóta is tiltakoznak, hogy nem adják vissza a templomot a magyaroknak arra hivatkozva,
hogy az az övék, mert megvették. Ám én tudom, hogy amikor az 1500-as években ez a
templom megszűnt, mint pálos kolostor és templom, akkor a Collegium Hungaricumot
egyesítették a német kollégiummal. Ez a mai napig Germanicum Hungaricum néven
működik, ahol a magyar világi papság tanulhat.
Ám arról hallgatnak, hogy olyan hatalmas értékű épületeket is átadtak a németeknek,
amelyek értéke nagyobb a Santo Stefano Rotondo temploménál. Egy magyar jezsuita testvér
átadta nekem az összes általa feldolgozott anyagot, amelyet azóta is őrzök. Ebben pontosan
kimutatja, melyek azok a római épületek, amelyek a magyarok vagy a pálosok birtokában
voltak, és átadták azokat a németeknek. Ez a testvér azt mondta, hogy ezeknek az
épületeknek az értéke kétszer akkora, mint a Santo Stefano Rotondo templomé, ezért vissza
kell őket követelni a németektől. Ezt eddig senki nem merte megtenni, de kérjük az egek
Urát, hogy hamarosan olyan bíboros legyen, aki kész erre.
A Santo Stefano Rotondo templom egy magyar nemzeti szentély. Ott van Szent István oltára,
melyet a németek szerencsére visszaállítottak eredeti állapotába. Ott van még jó néhány
pálos atya, és egy magyar bíboros sírja is.
Most egy kicsit ugorjunk vissza az időben. A török világot tehát nyolc kolostor élte túl. A
török elfoglalja Budaszentlőrincet, ahonnan közben kimenekítik Remete Szent Pál holttestét
a Trencsényi Várba Pozsonyon át. A Trencsényi Vár, mivel fából volt, leégett, és benne égtek
Remete Szent Pál csontjai. Valaki egyszer ezt úgy fogalmazta meg, hogy ez az isteni
gondviselés. Remete Szent Pál teljesen a magyaroké volt, és végül a magyar szent földdel
keveredett össze, nehogy valaki ellophassa tőlünk.
Remete Szent Pálról hadd beszéljek külön. Fiatal koromban, gimnazistaként sehogy sem fért
a fejembe, Boldog Özséb miért ment el Egyiptomba szentet keresni, mikor itt volt rengeteg
Árpád-kori szent: Erzsébet, István, László. Tulajdonképpen nem régen kaptam választ erre a
kérdésre. Remete Szent Pál Egyiptomban remetéskedett, ráadásul a zsinat utáni
egyháztörténészek azt mondták, hogy nem is létezett, csak egy kitalált személy. Van azonban
egy régészünk, akit a magyar akadémikusok már mindennek lehordtak. Ő Vörös Győző, egy
nagyon rendes, becsületes, nagyrégész. És nagyon jó magyar. Elmondta nekem, hogyan
találta meg Remete Szent Pál kápolnáját az egyik piramis legfelső részén, ahová más kutatók
nem mentek, mert azt gondolták, hogy nincs ott semmi. Elmesélte, hogy az egész napi
kutatás után fáradtan megállt a piramis tetején, visszanézett, és megszólalt benne egy hang,
hogy ott a kő mögött van Remete Szent Pál kápolnája. Másnap maga mellé vett két embert.
Azt mondták rá, hogy elment az esze, ott már ezren kutattak, és nem találtak semmit.
Harmadmagával nekifogott, és másnapra sikerült egy nagy követ kimozdítani a helyéről,
amely mögött ott rejtőzött a kápolna. Még azt mondják, csodák nem léteznek. Ezt a kápolnát
meg lehet nézni a Sziklakert kápolnában, mert az ő rajzai, leírásai alapján pontosan
megfestették azt. Ez alapján tehát kiderül, hogy Remete Szent Pál nem egy légből kapott
védőszent, hanem egy hús-vér ember volt.
Vörös Győző egy intuíció alapján a város körül egy olyan helyen kezdett el ásni, amelyre a
többi régész azt mondta, hogy nincs ott más, mint kő és por. Az egyiptomi ásatási
minisztérium elé vitte az ügyet, akik legnagyobb meglepetésére egy pillanatig sem
kételkedtek a tudásában, és engedélyt adtak az ásatásra. A magyar újságokban is megjelent,
hogy ez volt az egyiptomi ásatások talán legjelentősebbike. Megvannak a rajzok a régi,
gyönyörű városnak, melynek romjai a föld alatt nyugodtak. Vörös Győző bevallotta nekem,
hogy ő már inkább egyiptominak érzi magát, mint magyarnak, és nem is akar hazajönni.
Megértettem őt, hisz a magyar akadémikusok keresztre akarták feszíteni, kiközösítették,
bíróság elé akarták állítani, hogy mert ilyen fiatal fejjel nekifogni egy ásatásnak.
Mi köze a Magyar Akadémiának ahhoz, ha az egyiptomi kormány saját pénzéből megbízást
ad valakinek? Ezzel is a magyar tudománytalanságra akarok utalni. Ugyanezt teszik velem is.
Azt gondolják, egy egyszerű kis barát nem tudhat semmit. A tudományos világ tehát nem
fogad el engem. Hiába fordítottam le a Gyöngyössy-féle pálos kódexet, ki vagyok közösítve.
Egyházi helyeken ezt nem szabad árusítani, a Bazilika plébánosa is megtiltotta. Pedig
egyháztörténeti szempontból rendkívül fontos ez a Gyöngyössy Gergely által 1527-ben
befejezett kódex.
Nagy csoda volt, amikor 1983-ban kiadták. Érdekes, hogy akkor a legnagyobb tudósok
befogadtak engem. Az Irodalomtörténeti Intézetbe jártam, ahol nagyon megkedveltek, és
megkértek, hogy fordítsam le a kódexet. Megígérték, hogy majd ők kiadják. Kezdetben
vonakodtam, de végül megcsináltam. Ferenczy János, központi bizottsági tag jó magyar
ember lévén a pártfogásába vett. Azt mondta, hogy ez magyar érdek, és a Központi
Bizottságban kiharcolta, hogy ki lehessen adni. A Kossuth Rádió a déli hírekben bemondta,
hogy az „Arcok a magyar középkorból” című könyv elfogyott vidéken is és Budapesten is. Ez
akkoriban csodaszámba ment. Néhány helyen azért belejavítottak. Boldog Özsébet például
kezdettől fogva generálisnak nevezik. Egy helyen van még egy kis csúsztatás, de komoly
változtatás nem történt benne. Nagy hatással volt a társadalomra. Pesten úgy keresték, mint
a cukrot. A Gyöngyössy-féle kódex az egyetlen, amelyről tudunk.
Aztán jött a török idő. Meg kell említeni Fráter Györgyöt, akiről életregény is íródott.
Érdekes, hogy a mai magyar társadalom lelkéből nagyon kimosódott a magyarságtudat, ma
már azt sem tudják, ki volt Fráter György. Váradi püspök, bíboros volt, a Habsburg király
megölette. Szent életű, hihetetlen tudással rendelkező pálos szerzetes volt. Olasz-horvát
származású, de tiszta magyar érzületű volt. (Akkoriban nem volt probléma, hol született az
ember. Ha magyarnak vallotta magát, magyar volt.) Regénye nagyon izgalmas, tisztán, hűen
tükrözi a magyar gondolkodást. Ő volt az, aki egyesíteni akarta Erdélyt és Közép-
Magyarországot.

Kérdés a közönségtől: Volt-e a pálosoknak építkezése, rendépítése Erdélyben

Vince atya:

Nagyon sok kolostor van Erdélyben. Elsőként említeném Nagyváradot, és Torda is nagyon
érdekes. Van három oklevelem. Az egyikben az áll, hogy Tordában együtt van a Szent István
Lovagrend és a Pálos rend. Aztán egyszer csak a lovagrend eltűnik, de a Pálos rend tovább él
egészen a feloszlatásig.
Budaszentlőrinc esetében is ezzel a problémával találkozunk. Bencze Zoltán feltárt itt egy
romot, de nincs tisztában vele, hogy tulajdonképpen ez a lovagrend kolostora volt. Bonfini –
egy kis túlzással – azt írja, hogy a budaszentlőrinci kolostor tornya árnyékot vet a Budai
Várra. Aki járt ott, láthatta, hogy van ott egy négyzet alakú épületmaradvány, egy 50-60 cm-
es fal. Nehezen elképzelhető, hogy erre egy 120 m-es tornyot építettek volna. De még ha így
lett volna, akkor sem vetette volna az árnyékát a Budai Várra. Egy ismerősöm, egy budakeszi
lakos kutatásai során kiderítette, hogy a kolostor máshol lehetett, és ez a bizonyos torony
pedig a Hárs-hegy tetején volt. Onnan adhattak le tűzjeleket, mikor jött a király.
A Gyönygössy-kódexben van egy nagyon kedves történet: Mátyás megjelenik estefelé a
kolostor előtt. Egyik testvér kinéz, és mikor meglátja, hogy a király jött, szalad a generálishoz
jelenteni. Az megkérdezte: „Kinyitottad a kaput? – Dehogy. Nem kaptam rá engedélyt – jött a
válasz. – Akkor szaladj, és engedd be gyorsan őfelségét!” A király azt felelte a bocsánatáért
esedező generálisnak: „Bárcsak nekem is ilyen hűséges katonáim volnának!” Mátyás király
nagyon sokat járt a kolostorba, és a borospincében sok időt töltött a testvérekkel.
A Pálos rendnek a középkorban 150 kolostora volt a Nagy Magyarország területén. Van egy
dolog, amiről nem akar tudni a magyar történelem. 1527-ben Szombathelyi Tamás generális
Lisszabonban búcsúztat 300 magyar pálost, akik VI. Sándor pápa megbízásából mennek
Amerikába, hogy ott hittérítést végezzenek. Főleg az indiánok között jártak, és emlékük ma is
él. Spanyolország és Portugália szembefordult egymással, és megint VI. Sándor kéri fel a
pálosokat, hogy csillagászati eszközökkel húzzák meg a határvonalat a két veszekedő
hatalom között. (Az akkoriban egy nagyon komoly tudomány volt.) A spanyolok elfoglalják
Guatemalát, 300 pálost kivégeznek, néhányat pedig csónakba ültetnek, és elküldik őket a
világ végére. Guatemalában, ahol a pálosok éltek, húzódik egy hatalmas hegyvonulat. Ebben
vannak a remetefülkék, barlangok, amelyek falain még ma is elég sok rovásírás jel található.
Ezek a speciális pálos rovásírás elemei, melyről a magyar tudományos rovásírás képviselői
nem vesznek tudomást. (Walterné Fehér Anna könyvében tesz róla említést, és egy német
szerző is idéz a pálos rovásírás emlékekből.)
Lisszabonban felkerestem a volt pálos templomot. Ez egy csodálatos, hatalmas bazilika tele
aranyoszlopokkal. A pátriárka titkára kísért el oda, aki megkérdezte, kik azok a szentek a
templomban. Mondtam, hogy az ott Boldog Özséb, a rend alapítója. A titkár elcsodálkozott,
hogy egy ekkora szent van a templomukban. Ott nagyon tisztelik a pálosokat. Hívott a
pátriárka, hogy menjek ki, de akkor egymagam nem mertem nekivágni. Ha a jóisten
megadná, hogy itthon helyreállítsuk a rendet, azonnal hívnék portugál fiatalokat képzésre. A
pátriárka meghívására tehát azt válaszoltam, hogy ha Magyarországon sikerül legalább egy
kolostort visszaállítani, Lisszabonban fogom folytatni. (A lisszaboni levéltárban nagyon sok
pálos vonatkozású anyag van.)
II. József tehát feloszlatta a rendet. Pázmány Péter első dolga az volt a török idő után, hogy a
pálosokat a pártfogásába vette. Rendeletet hozott, élelemmel segítette őket, beindította a
noviciátust. Ő nagyon jól emlékezett az ősi jövendölésre, melyet előadásom elején idéztem.
Ő ezt egy gyönyörű, barokk cikornyás megfogalmazásban adja vissza: „Ha tudni akarod,
hogyan áll Magyarország szénája, nézd meg a pálosok szénahordóját. Ha ott jó rendben látod
a szénát, tudd meg, akkor jó kezekben van Magyarország.”
Megindul a jezsuitákkal a hittérítés. A 10 %-os református, protestáns Magyarországból a
jezsuiták és a pálosok csináltak 90 %-os katolikus országot.
Három vértanúnk van. Az egyik Csepelényi Györgynek a szentté avatását is próbálta
megindítani, de az egri érsek elzárkózott ez elől. Az 1700-as években maguk a pálosok is
próbálkoztak ezzel. (Minden ezzel kapcsolatos dokumentum megvan.) Akkor Róma azt
javasolta, hogy ne is próbálkozzanak, mert a császári udvar úgysem fogja engedélyezni.
Én is hasonló helyzetbe kerültem. 1983-ban vagy 84-ben Lékai bíboros úrral megindítottuk
Boldog Özséb szentté avatásának római eljárását. (Én vagyok a Rómában bejegyzett szentté
avatási jegyző) Hiába Kértem Paskay bíboros urat és az egri érseket, nem engedélyezték.
Hadd említsek itt meg egy, számomra nagyon fájó dolgot. Lengyelországban szentté avatják
Jolántát, Hedviget, stb. Magyarországon ki tudott erről? Az a néhány templomba járó
öregasszony. Miért nem csináltak propagandát, hogy mikor a pápa kimondja a szentséget,
Magyarország összes harangja fél óráig kongjon? Az ökomenizmus jegyében csatlakozhatott
volna az összes református templom, tán még a zsidó templomok is megkondíthatták volna
harangjaikat. Azonnal misét kellett volna mondani a tiszteletükre, felkeltve a magyarokban a
magyarságtudatot. Rá kellett volna mutatni, mit adtunk Európának, a lengyeleknek. Néha
úgy érzem, főleg néhány évtizeddel ezelőtt éreztem, mintha szégyenkeznem kéne. Az volt az
ember érzése, mintha egy semmirekellő nemzetség lennénk, amely csak arra jó, hogy ide-
oda telepítgessék, mint egy időben szó volt róla, hogy visszatelepítenek minket Ázsiába.
Engem kiközösítettek már, nyugdíjat sem kaptam, a nucius nem válaszol a leveleimre. ’94-
ben elkergetett a sziklatemplomból, amelyet én építettem újjá, ugyanúgy, mint
Márianosztrát. A márianosztrai kegyképre én tetettem rá a Szent Koronát aranyozott
ezüstből. Amikor elkészült a Szűz Anya fejére Szent István koronája, az ötvössel a kis Jézus
fejére is csináltattam főhercegi koronát. Én koronáztam meg gyarló kezemmel a magyarok
Nagyasszonyát! Egy egyháztörténészünk írt erről, és nem merte feltüntetni a nevemet.
Boldog Özséb sírját megtaláltam a pilisszántói temetőben, ahol Rostás László és Szegedi
Miklós, világhírű fafaragó segítségével egy keresztet állítottam. Ennek a keresztnek
döbbenetes a szimbolikája. (Tapolcán létrehoztak egy alapítványt Boldog Özséb szentté
avatása és a Pálos rend újjászervezése céljából) Alulról indulva két nagy lángoszlopot látunk,
amelyek Isten hatalmas teremtő erejét szimbolizálják. Majd négy vasrudacska az Isten
mindent fönntartó erejét jelképezi. Aztán négy szárnyas alak következik, ez a Szentlélek. (A
Szentírásban olvashatjuk, hogy mikor Isten a világmindenséget teremtette, akkor a
Szentlélek ott lebegett a vizek felett.) Utána, Isten hatalmas teremtő tevékenységének a
közepén van a Pálos rend címere. Ez azt jelöli, hogy Isten örök terveiben ott szerepel a Pálos
rend létrehozása. Utána, a kereszt két oldalán láng cikázik fölfelé. A bal oldali Jézus Krisztust
jelképezi az ő szenvedésével, és a másik oldalon fölül a Nap látható. Az ősegyház
himnuszainak szövegében „felkelő nappalú Jézus Krisztusunk” szerepel. Ma is énekeljük ezt a
papi zsolozsmában. Tehát Krisztust, mint napot ábrázolják. A jobb oldalon a Napba öltözött
asszony, akinek a lába alatt a Hold van, a Boldogságos Szűz Máriát jelképezi. Középen három
kereszt van: Atya, Fiú, Szentlélek. Legfölül egy rombusz helyezkedik el és egy ovális lyuk,
amelyen át lehet látni. Ebben semmit sem lehet látni, hisz a Szentírásban az áll, hogy Isten a
világot a semmiből teremtette. Fölötte pedig a két „X” a 2000-es évet jelöli, amikor a
keresztet fölállítottuk, amelyet készítői ajándékba adtak.
Lett is ebből nagy botrány. Ugyanis ez a falu régi temetője, ahová már az 50-es évek óta nem
temetkeznek. Egyszer szaladnak a gyerekek, hogy menjek. A nagyszüleiket exhumálták, és
egy 1,5 m-es, gyönyörű, fehér mészkőfal részletet találtak. Alig bírták kivagdosni a
nagyszülők maradványait belőle. Bennem azonnal megszólalt a lélek: „Ez Özséb sírja.”
A következő évben egy hivatalos régésszel megvizsgáltattam, majd egy elektromágneses,
ezoterikus földmérést végeztettem. Kiderült, hogy Boldog Özséb 1250-ben épített, ún.
eklézsiolája valóban ott van. Eredetileg 10x25 m nagyságú volt az épület, de az 1300-as
években kibővítették egy 25x50 m-es, 14 mellékoltáros templommá. A fehérvári püspök urat
felkértem, hogy szentelje meg Boldog Özséb sírját. A polgármester azonban ellenezte a misét
és a megszentelést, csak a kereszt felállítását engedélyezte, ill. bizonyos feltételeket szabott.
A püspök úr lehívott magához, és végül megtartottuk a misét.
Tehát a Pálos rend megszűnik, mikor II. József feloszlatja. Borzalmas nyomokat hagyott ez a
művészettörténetben, hisz a pálosok mindenapi életében fontos szerepe volt a
művészeteknek. Példa erre a máriacsanádi kolostor temploma, melynek rajzát az esztergomi
levéltárban találtam meg. Ez a község Párkánytól kb. 30 km-re fekszik. A szlovákok a háború
után lebontották a templomot, a kolostort meghagyták szociális otthonnak. Gyönyörű
barokk tornya és homlokzata volt, Magyarországon talán nincs is ehhez fogható. A
székesfehérvári ciszter templom fafaragványai is világhírűek, ezek szintén a pálosok munkái.
Sajnos a pálosok szerénységből sosem hagyták nevüket a munkáikon. Mátyás korvináira is
gyakran ők tették az aranycsatokat, festéseket.
A budaszentlőrinci kolostor mellett van a Báthory-barlang. A kolostort egy alagút köti össze a
barlanggal, ahol vaskohót, aranyolvasztót, üvegkohót találtak. Tehát ott készítették elő a
nyersanyagot a kolostor ötvösei számára. Sok korvinát díszítettek ott Mátyás számára, talán
a Budai Vár színes ablakainak egy részét is ott csinálták.
A pálosoknál tehát nagyon komoly munka folyt. A vidéki kolostoraik körül a környező falvak
átvették tőlük a modern technológiákat, magvakat, gyógynövényeket. Ezt mind megtaláljuk
Fráter György életregényében. Ők nem tettek mást, csak imádkoztak és dolgoztak.
’34-ben a magyar társadalom Serényi bíboros kivételével abban a hitben volt, hogy II. József
oszlatta fel a rendet. Serényi bíboros kiadott egy rendeletet, hogy a visszatelepült magyar
pálosok semmilyen ősi objektumot nem vehetnek vissza. ’50-ben szinte minden pálost
elítéltek, és börtönbe zártak. ’54-ben szabadultak, de mielőtt kiengedték volna őket,
aláírattak velük egy papírt, amelyben megesküdtek, hogy fenntartják a kapcsolatot a
rendőrséggel, tehát besúgóvá kellett válniuk.
Ők a börtönben voltak, mikor Pécsett egy teológussal elkezdtem az újjászervezést. A
sziklatemplomot befalazták. ’88-ban a lengyelek üzentek, hogy érvénytelen a fogadalmunk.
Ekkor jött Lékai bíboros úr, akinek segítségével Rómában tanulhattam. Akkor még nem
tudtam, hogy nem ott vagyok, ahol kellene. Beszámoltam Rómában az esetről, és attól
kezdve ellenem fordultak. Nyolcan maradtak körülöttem, a többiek mind beépültek.
’94-ben a generális eljött ellenőrzésre. Belém kötött. Rendi parancsra akkorra már
megalapítottam a Keresztény Ifjúsági Népfőiskolai Egyesületet, 30 faluban szerveztem meg.
A holland kormány 30 millió forintot szavazott meg, amikor kirúgtak. (Akkor már a Horn
kormány volt hatalmon) Lelkileg összetörtem. A generális felajánlotta, hogy elmehetek
püspöki egyházmegyei szolgálatra. Kértem három hónap gondolkodási időt. Semmi más nem
érdekelt, csak az, hogy bent maradhassak a rendben. Majd lelki atyám azt mondta, hogy a
generális nem dobhat ki, mert a fogadalmat nem neki tettem, hanem az Úristennek.
Egyházunk kimondja, hogy akarata ellenére senkit nem lehet kirakni egy szerzetesrendből.
Három hónap múlva megkaptam az írást, amely döntött a sorsomról.
Mikor elkezdődött ellenem a háború, levelezni kezdtem egy szentéletű, igazi pálossal, Pál
atyával, akit külföldre kergettek.
Szeretnék elmondani egy rendkívül döbbenetes történetet egy szentéletű, börtönt megjárt,
igazi pálosról, Pál atyáról, aki disszidált Amerikába, ahol tizedmagával kiűzték őt a
kolostorból. Egyiküket az országúton elgázolta egy teherautó, a másikat megmérgezték
Svájcban, a többieket pedig elkergették plébánosnak ide-oda. Én leveleztem Pál atyával.
Mikor elkezdődött ellenem ez a cirkusz, felhívott, hogy hazajöjjön-e. Mondtam neki, hogy
persze, van itt neki hely. Hazajött. Megkértem, fordítsa le a Rómának írt válaszomat angolra.
Egy éjszaka meg is csinálta, és véletlenül egy olyan személyhez vittem el legépelni, aki tudott
angolul. Összehasonlította a fordítást a magyar szöveggel, és minden oldalról hiányzott a
lényeg. Kérdőre vontam Pál atyát, miért tette ezt. Azt felelte: „Vince, nem tudtad, hogy
minden börtönből szabadult pálos besúgó?” Nagyon szerettem őt, nem haragszom rá.
Kiderült, hogy az ÁVO kényszerítette haza Amerikából ’94-ben. Akkor sem haragudtam rá,
mikor elmondta, inkább óriási fájdalom járta át a lelkemet. Belegondoltam, mennyit
szenvedhetett ez az ember, mikor kényszerítették ellenem, az ellen, akit tisztelt és szeretett.

Honnan jöttek a remeték? Egyiptomból. Ott ma is 500 remete él egyszemélyes, sziklába vájt
barlangokban igazi meditációban. Ha nincs éppen üres barlang, saját maguknak kell kivájni a
sziklából. Ajtót is kell faragni, mert éjjel nagy a kígyóveszély. Tíz naponként körbejár egy jeep,
leadja a tíz liter vizet, és némi élelmet. A barlangokból nem tudnak kijönni, mert olyan
borzalmas meleg van, éjszaka sem szerencsés sétálgatni. Igazi meditációban kell élniük,
mégis 500 várakozó van a városban, akik szintén fel szeretnék venni a remete életmódot.
Ehhez a keleti pátriárka engedélye kell. Adná Isten, hogy Magyarországon csak száz
jelentkező lenne pálos remetének.

Kérdés a közönségből: Köteles volt-e II. József megindokolni a Pálos rend feloszlatását, és ha
igen, mi volt az indok?

Vince atya:

Semmi. Hozott egy rendeletet, hogy a társadalom számára haszontalan rendeket feloszlatja,
elsősorban a nem tanító rendeket. A pálosok ekkor azonban már nyolc gimnáziumban
tanítottak. Tehát ő a saját rendeletét szegte meg. Feloszlatott pálos volt Virág Benedek, aki a
Tabánban élt, és történelmi könyvet írt az ősmagyarokról, nála tanult Vörösmarty. Verseghy
Ferenc, a nagy nyelvújítónk is pálos volt.

Kérdés: Milyen szinten tart ma a Pálos rend újjáélesztése? Vannak-e követők?

Vince atya:

Novíciusok, teológusok izgatottan várják, mikor nyitom meg az új kolostort. Az egész ezen
múlik, addig sehol sem fogunk tartani. Bízom benne, hogy az idén megkapom a jóváhagyást,
és akkor biztosan sok fiatal fog jönni hozzám. Jönnek most is, de egy titkos kéz mindig
közbenyúl, és két hónap múlva mind eltűnnek. Megfenyegetik őket. Nincs már ÁVÓ, ettől
nem kell félni, csak el kell hagyni Vince atyát.
Dr. Varga Tibor:

Szóba került a romlatlan test kérdése, amelyre visszatérnék. Természetesen nem olyan
primitív jelszószerűen, hogy kimentek, átléptek a halál kapuján, és azért nem találunk
temetőket. Itt másról van szó. Vince atya is említette a Szent István Lovagrend és a Pálos
rend továbbélésének kérdését. Nem a Pálos rend az egyetlen magyar alapítású rend, hanem
megelőzte azt a Szent István Lovagrend, amely aztán elvérzett. A kérdés az, azt kellene
kiderítenünk, hogy ezt vitte-e tovább a Pálos rend. A pálosság akkor erősödik fel, mikor az
Árpád-ház utolsó aranyágacskája kihajt a férfi ágon. Női ágon tovább megy a vér egészen II.
Lajosig, akiben tehát szintén turul vér folyik. Ez megint egy külön kérdés. A holló egyébként
így kapcsolódik Mátyáshoz. 1590-ben egy költő ezt megverseli, tehát jól tudjuk, hogy ez egy
középkori hagyomány. Az egy másik kérdés, hogy például V. László unokatestvére volt-e
Mátyásnak vagy sem.
Mátyásnál, sőt az előtte uralkodó királyoknál is vannak Szent Jeromostól származó iratok,
melyekben leírja, hogy Remete Szent Pál hogyan táplálkozik, hogy teste romlatlan maradjon.
A legenda szerint a Jóisten mindig egy hollót küld hozzá, amelynek csőrében mindig van egy
darab kenyér. Ez égi kenyér, megfelel a pápai romlatlan testnek, az ostyának – romlatlan
angyali kenyér. Ő ezt eszi, és amit eszik, a teste azzá válik.
Érdekes, hogy az utolsó aranyágacska 1301. január 14-ről 15-re virradó éjszaka halt ki. Január
15-e pedig Remete Szent Pál ünnepnapja. Ha én úgy érzem, hogy a turul erőt kell
fönntartanom, akkor az ő ünnepét kell ápolnom.
Bármennyire hihetetlennek is tűnik ez a kérdéskör, ugyanez a romlatlan test hagyomány a
másik szerzetesrendünknél is megvan, amiről nem kell elhinni, hogy ne lenn magyar rend.
Ugyanis megőriztek Szent Mártonnak egy különös legendáját, amelyben ő hun királyfi, aki
miután leteszi földi tisztségét, hét unokatestvérével elvonul remetének. Egy barlangban
egyszerre, átlényegülve lépnek át a halálon, és hónapok múlva romlatlanul találják meg a
testét. Azt is tudnunk kell, hogy a holló a bencésekhez is hozzátartozik, meg is van festve. A
mérgezéstől óvja meg Szent Benedeket, egyébként az ünnepnapján fenn ragyog az égen.
Az evangéliumi Pálhoz fűződik egy monda: Amikor eljön Isten országa, akkor a romlandóság
romolhatatlanságba öltözik, a halandóság halhatatlanságba, és elmondhatjuk, hogy a halál
legyőzetett. „Halál, hol a te fullánkod, hol a te győzedelmed?” Olyasmiről van itt szó, mint
mikor átlépünk a testünkön. Ilyesmi volt az ő küldetése. A bencéseknek a királyság
romlatlanságáért kellett imádkozni. A Santo Stefano Rotondonál is ott vannak a pálosok, és
ott van a táborhegyi kérdéskör, amely szintén az utolsó ítélethez tartozik. A világ csak 1456-
tól ünnepelte Urunk szíve változását, viszont Magyarország ezt megelőzően is. A táborhegyi
pálos dolog pedig összekapcsolódik ezzel.
Szerintem ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban érdemes lenne kutatási vonalakat nyitni, mert
egészen messzire juthatnánk el az őskereszténységgel kapcsolatban.

Vince atya:

Mátraverebély középkori templomában van II. Péter alvajda, Mátyás nagyapjának a sírja. Az
1800-as években egy bencés tanár cikket írt arról, hogy a templom valószínűleg a pálosoké
volt. Ebből következik, hogy Mátyás gyerekként a pálosoknál nevelkedett. Az egész Mátyás-
misztikát, a Hunyadi-ház történetét e sír alapján kéne átdolgozni, és Mátyás valódi
származását kideríteni. (A Hunyadi nevet akkor veszik fel, amikor János megkapja Hunyad
várát.)

Herpai Sándor:

A Majdán-fennsíkon, a leendő Magyar Vár területén szeretnénk építeni egy templomot a

Klisza-dombon feltárt templomromok alapján. Ezt sajnos az eredeti helyén nem lehet
rekonstruálni, mert 1912-ben helyi szerb vezetők egy azóta műemlékké nyilvánított
létesítményt emeltek annak az 1000 éves templomnak a romjaira, amely többek szerint a
Kárpát-medence első keresztény temploma volt. Szeretném, ha választ kapnánk ma arra,
hogy van-e ennek az elképzelésnek realitása, mi a lelki töltete. Van-e egy igaz út, illetve mi
lehet a mi közös nevezőnk ennek megvalósítására?

Rostás László:

Én is nagyon szeretném, ha a Klisza-dombon megtalált templom lenne az ezer éves

Fehéregyháza. Igazából nincs egyetlen meggyőző érv se mellette, se ellene. Építészként úgy
gondolom, hogy a meglévő alapok és az egyéb kiásott kövek alapján nagy valószínűséggel ez
egy gótikus stílusú épület. A gótikáról viszont tudjuk, hogy nem ezer éves, úgyhogy óvatosan
kell közelíteni ehhez a dologhoz, mint tényhez. A kérdés azonban teljesen jogos. Van egy
komoly terv, amely szeretné letenni azokat az alapokat, amellyel szellemileg teljes
mértékben azonosulni tudok. Innentől kezdve pedig teljesen mindegy, hogy milyen módon
és mihez köti az elképzelését, hogyha a gondolat tiszta.
Például amikor megkérdezik tőlem, hogy szerintem a koronát mikor készítették, azt szoktam
válaszolni, hogy teljesen mindegy. Mindegy, hogy ezer éve, ötszáz éve, vagy tíz éve. Egy a
lényeg: működő Szent Koronának kell lennie, és annak a számára nyilatkozik meg, aki ezt
megérti. Ezt azért mondtam el, hogy a kliszai romokról nehogy azt higgyük, hogy az
Fehéregyháza, de lehet, hogy azt kell hinnünk, hogy az. Nem zárnám le a kérdést. A
lelkiségét, a szellemiségét tartom nagyon fontosnak, hogy ez a terv azt célozza meg, hogy
valami tovább éljen.
Ez annál is inkább érdekes, mert a Pilisben nagyon sok olyan helyet lehet találni, amely mind
nevében, mint beszélőnévben, mind pedig kolostor vagy klastromhelyként megjelenik, és
nagyon fontos. Ha belegondolunk, hogy Budakalász neve például törökül egyértelműen Buda
várat jelent, akkor akár mondhatnám azt, hogy Budakalász az maga Buda vár. Le is írták,
hogy Esztergom külvárosában, tehát Esztergom mellett van Budakalász, tehát a Karácsony
szerinti fordításban Buda vár. Ettől függetlenül azt is tudjuk, hogy Buda vár Székelyország
kellős közepén szintén megtalálható, és azt is tudjuk, hogy van még egy jó pár Buda vár. Azt
is tudjuk, hogy van olyan időszak, amikor három Szent Koronával koronázott uralkodó van,
húsz éves átfedés van köztük, és mindegyik Budán keltezi az oklevelét. Az biztos, hogy nem
egy szobában, egymás hegyén-hátán keltezték az okleveleiket. Nagyon sok mindent végig
kell tehát gondolni. Ami egyértelmű, hogy a szellemiségnek kell tovább élnie.
Például említhetnénk Esztergomnál a sólyom (solve) megjelenését, vagy Visegrád nevét is
említhetnénk. Vize grad: vizahalászat folyt itt, semmi köze a szlávsághoz. A grad pedig a
garád, ahogy a város körbe volt kerítve. Nyelvészetileg teljesen rendbe lehet tenni ezt a
városnevet. Az is történelmi tény, hogy a Szentendrei szigetet eredetileg Vize szigetnek
hívták. Lehetne még sorolni ehhez hasonló dolgokat. Egy biztos, hogy ez a terület
mindenképpen az ország egyik szakrális központja.
Ha ránézünk a térképre, láthatjuk, hogy a Dunakanyar egyik része egy oroszlánt ábrázol. A
fara Esztergomnál van, folytatódik a háta, Visegrádnál van a feje, ahol a Koronát őrizték, és
Szentendrénél a szája. Visegrád királyi birtok volt, így az oroszlán jelképe pontosan ide illik.
Pomáz környéke ilyen szempontból nagyon fontos. Itt a szomszédban, Budakalászon találták
meg a világ első kocsiábrázolását. Tehát ez egy nagyon komoly kulturális terület.
Még egy érdekességet mondanék a szellemiségéhez. Többször elhangzott a kultúra szó.
Honnan ered ez a szó? Sokat emlegetik a turult ezzel kapcsolatban. A magyar nyelvnek van
egy korszaka, amikor ligatúrák jelennek meg, tehát több hang együtt ad egy szóképet, és
ezek vannak egymás mellé téve. Van egy olyan időszak, mikor mind a két fajta olvasat
működik, egyszer balról jobbra, egyszer jobbról balra. Erről konkrét oklevelek, leírások
vannak. Ha a TURUL-t visszafelé olvassuk ligatúraként, akkor kijön az ULTUR, vagyis az
OLTÁR. Ez azért érdekes, mert ha visszamegyek a Folyamközbe, és megnézem a turul eredeti
értelmét, a TUR ragyogó, pompás, az UL pedig a fény. Egyébként ebből az ULRU, a
fényember vagy a fényes ember, és az ULU, vagyis a holló és a pálosok. Tehát több értelme
van ennek a dolognak. Tehát a turul visszafelé olvasva ultur, ami a ragyogó, pompás fénynek
a földi megfelelője, mint oltár, mint szent hely. Csak az egyik megfoghatatlan ugyanúgy, mint
a Szűzanya vagy az anyaszűz. Az anyaszűz fizikai síkon jelenik meg, a Szűzanya szellemi síkon.
Az ULTUR ilyen értelemben kap maga elé egy K vagy egy C hangot, és lesz belőle a KULTUR
vagyis a CULTURE. Tehát ennek az oltárnak az elvilágosiasodott formájaként jelenik meg a
kultúra. Ez csak egy példa, de százszámra lehet ehhez hasonlóakat találni.
Ez azért érdekes, mert ha itt ténylegesen épülni fog valami, akkor az alapokat nem csak
fundamentumként, hanem szellemileg is le kell rakni úgy, hogy a fogalmak a helyükre
kerüljenek, és szépen fokozatosan épüljön. A szakmámból tudom, hogy nagyon ígéretes az,
ha hirtelen sok pénz áll rendelkezésre. Nem szabad gyorsan építeni. Ez nem egy banképület,
nem lehet egy olyan létesítmény, amelyben nincs benne az izzadság. Ha ez úgy épül fel, mint
egy banképület, és a benne résztvevők nem tudnak hozzájárulni komoly kínlódással, tehát ha
nem érzik igazán magukénak, akkor egy kapott dologként fogják kezelni, és nem fogják
tisztelni. Hét éve építek egy templomot Miskolcon, és egyre keményebben kovácsolódik
össze a közösség. Mikor fölgyújtották Miskolcon a deszkatemplomot, egy év alatt
újjáépítették, de a gyülekezet nem ugyanaz, mint volt. Mindent készen kapott, és ettől más.
Meg szokták kérdezni tőlem, hogy be lehet-e fejezni egy épület tervezését, építését. A
válaszom az, hogy befejezni sosem lehet, csak abbahagyni, hogy az utánunk jövő is tudjon
hozzátenni valamit. Ha azt hisszük magunkról, hogy amit kijelentünk, az apriori úgy van, azzal
eljutunk egy olyan szintre, amely megöli az életet. Ennek nincs értelme. Annak viszont van,
hogy a kereteket megadjuk, amelyben az életképes dolgok tovább tudnak épülni, az
életképtelenek pedig el tudnak belőle távozni. Tehát mikor arról van szó, hogy bontunk-e
vagy visszaveszünk dolgokat, igenis az is az épülés része. Tehát nagyon fontos tudni, hogy
nem mindig csak építeni kell, lehet, hogy bontással kell kezdeni. Nem szeretik, mikor
Metternich szavait idézem ilyenkor, aki azt mondta Széchenyinek: „Ti, magyarok nagyon nem
tudtok gondolkodni. Ti a boltozatot úgy akarjátok felújítani, hogy előbb kiütitek a zárókövet,
de nem támasztjátok azt alá.” Ez egy nagyon tanulságos dolog, amit érdemes megfogadni.
Amikor tehát bontásról beszélek, én azt így gondolom.
Úgy gondolom, azért tudunk így beszélgetni ezekről a dolgokról, mert ennek a helynek
ugyanúgy megvan a szelleme és a kisugárzása, tehát ereje van.

Dr. Magyar Gábor:

Arra kéne dűlőre jutnunk, hogyha elkezdünk építeni valamit, akkor azt milyen lelkülettel, a
világhoz való milyen viszonyulással, milyen alapvető, áthághatatlan lelki tartalmakkal tegyük.
Valamit fel lehet építeni, hogy úgy nézzen ki, mintha, abba bele lehet tenni két honfoglaló
magyart, hogy úgy nézzen ki, mintha. Viszont ez nem működik, mert nincs benne információ.
Nagyon sok vitám volt hozzáférhetetlen hagyományőrzőkkel, akik kiásnak valami igazságot,
de ezek csak igazságmorzsák, magvak. Majd ezt dogmává merevítik, és nem értik meg a
lényeget. Hiába ássa ki valaki a magyar múlt hetven százalékát, ha nem hajlandó, nem tud
együttműködni mással, csak mondja a maga igazát. Kassai kiásta a magyar múlt öt
százalékát, és sorolhatnék másokat is. Ha valaki nem hajlandó a tudását egy rendszerbe
foglalni, akkor az teljesen értelmetlen. Ilyen tudás alapján ötszáz darab fél sem tesz ki egy
egészet. Hiába csinálja meg valaki félig a dolgokat, abból nem lesz soha egy egész fa, ha nem
rakjuk össze. Van egy hatalmas fa, amely több ezer évig képes élni, gyökereivel kapaszkodik
az anyaföldbe, süti a nap, növekszik, de egyetlen sejtjében ott van egy komplex információ,
ami lehetőséget ad arra, hogy növekedjen. De hogyha a pollent és a másik ivarsejtet külön
tartom, sosem lesz belőlük növekedés, nem fog kialakulni egy mag. Az a mag, amelyben ott
az információ. Amikor azt mondom, hogy hagyományápoló testvéreim mereven
ragaszkodnak elméletükhöz, és nem engedik rendszerbe foglalni a tudásukat, nem hajlandók
azt megméretni egy valódi életmód, életvitel szintjén, hanem a fogyasztói társadalomban
létezve, annak szabályait betonkeményen betartva, a boltból táplálkozva és ruházkodva
óhajtanak megérteni valamit, – és sok mindent meg is értenek – az egész soha nem lesz az
övék.

Dr. Lázár Imre:

Egy nagyon hosszú időszak után vagyunk. Egy olyan időszak után, amikor egyrészt rengeteg
tabu, gát szakadt át természetesen a tudomány felé súlytalan módon, hiszen annak
létfeltétele, hogy ne reagáljon ezekre, ha reagálnia kell, akkor is azonnal deklarálja, hogy ha
igaz lenne, akkor se beszélne róla. Az az egységesítő tudományos folyamat, amely ezeket a
tudásrészleteket egy egységes akadémikus szövetté szőné, és az iskolába átengedné, az le
van zárva. Viszont a várfalon kívüli nomád csoportoknak a közeledésére szintén társas-
lélektani okokból nem sok reményünk lehet. Egyrészt azért, mert ezek közül a kutató,
megismerő csoportok közül nagyon sokan eltérő ismeretszerző technikát alkalmaznak. Tehát
az ezoteristák olyan tudással élnek, amely teljesen összeférhetetlen az őstörténeti, bizonyos
fokig pozitív vagy mitológiai vagy szimbolológiai, tehát a jelképkutatáson ill. íráskutatáson
alapuló irányzatokkal egyszerűen azért, mert bizonyos dolgokat adottnak, tudottnak él meg –
például az egész Atlantisz-mítoszt – és ez egy teljesen más léptékű magyarságkultúrát rajzol
föl a magyarság mögé.

Dr. Magyar Gábor:

Én pont erről beszélek. Arról, hogy az információt szedjük darabokra. Van körülöttünk egy
működő egész, és ezt szétszedjük különböző irányzatokra. Ez ellen beszélek. Nem hiszek
abban, hogy ezeket nem lehet összerakni, mert ez létezik együtt, itt van körülöttünk, csak
nem éljük meg. Nem kell semmit kitalálni és megalkotni, minden megvan már. Ez egy
működő rendszer, minden megvan benne ahhoz, hogy az ember be tudja tölteni a sorsát, de
ezt mi jelen pillanatban rombolással tesszük. Tesszük ezt azért, mert benne vagyunk egy
daganatos szövetben, egy monomániás, információ alapján gazdaságilag és anyagilag
egyfolytában kiterjedni akaró társadalomban, csak gyarapodni akarunk, és közben pont úgy
viselkedünk, mint egy daganat, amely elvonja a gazdaszervezettől az összes energiát, kiterjed
mindenhova, átinteget Amerikába, Ausztráliába, Afrikába, Ázsiába. A szövettani képe a Coca
cola és a dollár. A daganat folyamatosan terjed és növekszik, és még akkor is teszi ezt egy
ideig, amikor a gazdaszervezet már meghalt. Tehát el kell döntenünk, hogy mit teszünk. Egy
információ alapján rendezzük be az életünket és ettől tesszük függővé, hogy el tudjuk-e adni
az elméletünket vagy nem, hogy ezen keretek között el tudom-e fogadtatni a sikereimet vagy
nem, vagy ki kell mondani végre, hogy ezek a környezeti körülmények számunkra
alkalmatlanok. Ha ezt mi nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni, ha nem próbálunk az
összehordozás irányába lépéseket tenni, hanem a ki nem próbált, meg nem élt elméleteket
gyártjuk össze-vissza, és nem próbálunk egy marékban összefogható információt
összehordani, akkor ebből sosem lesz fa. Nem lesz belőle növekedésre alkalmas
információtömeg. Hogy a fa nőni tudjon, ahhoz megfelelő mennyiségű információ kell. Az
információ az a tudás, amit mi elvesztettünk. Ezt kutatgatjuk, kapirgáljuk, de ezt össze kell
hordani.
Ha épül egyszer egy Magyar Vár, akkor bizony annak azt kell tennie, hogy egy nagyon hosszú,
nagyon következetes és nagyon sok irányba kiterjedő vizsgálatot kell elkezdenie, amely nem
improduktív, és nem eleve kiherélt, mint a D209-es átvilágítása, hanem arról szólna, hogy mi
az, amit az életben teszünk, mi az, ami a teremtésből fakadó. Ez nagyon egyszerű: Hogyha
sósavval öntöm le a fát, akkor az biztos nem a teremtés szabályai szerint való. Ez egyszerű,
csak ezt a fajta működést ki kell vonni a jelenleg működő tudományos, kulturális, társadalmi,
gazdasági viszonyok közül. Az eszkimó Afrikában nem képes megélni. Még akkor sem, ha
nagyszerűen tud gerelyt hajítani, nyilazni, jégkunyhót építeni, mert nem alkalmas számára a
közeg. Nekünk villámgyorsan el kell tűnnünk innen. El kell tűnni, ami nem azt jelent, hogy fel
kell adni az evilági működésünket, csak teljesen új alapokra kell helyezni azt. Tennünk kell ezt
azért, hogy ne vágjuk el az összes ősünk torkát.

Dr. Varga Tibor:

A nagyböjt kellős közepébe esik Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe, március 25-e. (Hozok
egy történelmi példát, amely arról a vallásról szól, amely se nem nyugati, se nem keleti
keresztény.) Nagyböjt időszakának tehát ez egy kulcsünnepe. Tudnunk kell, hogy ekkor
testesül az ige, valójában ekkor ölt testet, ekkor születik közénk a Jóisten, ekkor ölt testi
valót.
Érdekes, ahogy ennek a rendje kialakult a szakrális néphagyományban, amelyet egészen a
20. század közepéig megőriztek. Gyönyörű, hogy maga a testesülés a napéjegyenlőséggel
indul. Ez március 21-e, Szent Benedek napja. Kevesen tudják, hogy az okleveleinken
datálásként szerepel a napéjegyenlőség, és egy napkulcsnak nevezett időpont. Ezt nem
véletlenül hívják napkulcsnak, hiszen az angyali üdvözletben az anya által fog testesülni a
Jóisten. Ahogy az Evangélium mondja: „Kezdetben vala az ige, az ige Istennél vala, az ige
Isten vala.” Gyakorlatilag egy kiáramlással indul. Éppen ezért, a napéjegyenlőséget, amikor
elkezd nőni a fény, átrakják Benedek napjára. Benedictus pedig annyit jelent, hogy áldott.
Tehát az egész egy áldott kiáramlással indul.
Közben én már böjtölök, közben én már vetkőzöm le az esetlegességemet, már nem
táplálom a gyarlóságomat, hanem az a lényeg, hogy a lelkem mélyén megbúvó isten ki
tudjon tisztulni. Ennek érdekében nagyrészt növényi dolgokat eszem, mert a növényben
benne van maga a fény. A növénynek az a lényege, hogy mindig a fény felé fordul. Az a
döbbenetes, hogy a világ, a kozmikus természet is ezt eszi.
Azért rakták ide Benedek ünnepét, mert neki két nagy csodája van, ami a méregtelenítéssel
függ össze. Természetgyógyászok beszélnek méregtelenítésről, de az semmit sem ér, ha
nincs benne a kozmosz, nincs benne a világ, és nem vagyok benne én magam is. Ugyanezt
játssza a természet: Ugyanazok a csillagok ragyognak fönn – nem véletlen, hogy Mátyás
koronázása erre az időszakra esik – fönn ragyog a holló, a kehely, a szűz, az oroszlán és a
kígyó. Benedek alakjához két nagy méregtelenítési legenda fűződik. A test megszabadul a
méreganyagoktól, az égen fönn van a holló és a kehely. Mind a két csodája Isten átváltozó
testéhez tartozik. Az egyik a kenyérhez, a másik a borhoz. Ugyanis amikor féltékeny
szerzetestársai meg akarják mérgezni Benedeket, mérgezett kenyeret adnak neki áldozáshoz,
tehát Isten testét mérgezik meg. És akkor Benedek – akinek van egy hollója ugyanúgy, mint
a pálosoknak – magához hívja a hollót, és azt mondja neki, hogy a mérgezett kenyeret vigye
el oda, ahol senki nem találja meg. A holló elviszi a kenyeret, és három nap múlva – ez a
feltámadásra utal – fönn ragyog az égen. Benedek hollója tehát fent van az égen. Nem
véletlen, hogy Mátyás ekkor fog neki a pannonhalmi rendház újjáépítésének, amely
romokban állt, és csak 5-6 szerzetes élt benne. Benedek másik csodája a kehellyel függ össze.
Benedek lelki szemeivel látja, hogy mérgezett a bor, keresztet vet a kehelyre, amelyből
kimászik a méreg kígyója. A kígyó szintén fent ragyog az égen.
Aztán jön március 25-e, Gyümölcsontó Boldogasszony, amikor az elődeink mind egyként
változtak először Gábriel arkangyallá, akivel együtt mondják az „Üdvözlégy” szavait ezerszer,
így segítve a kis Krisztus testesülését. Miután ezt ezerszer elmondták, utána jön egy nagyon
különös ima. Ez négy mondatból áll, és aki elmondja, átváltozik magává a kis Krisztussá, és
abban a pillanatban mindenkiben megszületik.

Ebben az a gyönyörű, hogy szinte ugyanezekkel a szavakkal ajánlották fel az esztergomi

templomban Szent Istvánt a Szűzanyának. Az Üdvözlégyet azért mondják mindig el, mert a
hagyomány szerint az ige által testesülve valójában fülünkön keresztül hallva az ő tisztasága,
méhének az árnyéka rávetődik a nőkre. Egyébként minden magyar nő tulajdonképpen a
Boldogasszony méhe által szül. Ezért volt dec. 8-a a magyarok nagy ünnepe. Ezt Európa nem
ismerte. Azt a szeplőtelen tisztaságot, amitől az Istennek a méhe bármikor rávetülve meg
tudott foganni. Amikor szül az asszony, ez történik újra és újra. Ezért van az, hogy ennek
külön ünnepe volt.

Így szól az ima:

„Felajánlom neked lelkemet, testemet

Te vezényeld érzékenységemet, fülem hallását, szemem látását
Kezemnek, lábamnak minden mozdulatát
Legyen tiéd szívemnek minden dobbanása, hogy ajakam a te nevednek említésével édesítse
meg a lelkemnek keserűségét
Imádkozz érettünk Istennek Szent Anyja most, de legfőképpen halálunk óráján. Ámen.”
Átváltoztak a kis Jézussá. Megszületett bennük. A halál örök megváltása is ott van
gyümölcsontókor. Minden pénteken böjtöltek. Ilyenkor az asszonyok sokszor három szem
búzát és három korty vizet fogyasztottak egész nap. A hagyományunkban a búzában benne
van Jézus Krisztus arca és a Boldogasszony tekintete. Ennek az a lényege, hogy mikor az
ember teste kiürül, és benne van a három búzaszem, akkor Jézus Krisztus néz vissza belőle.
Ez fordítva kerül le az égből, mert az égben ott a Szűznek a képe, kezében tartja a kalászt,
amiben benne vannak a magok. Így születik meg a kis Jézus évről-évre a magyarok között.
Nagyon szép keresztény vallásunk volt. Olyan, amellyel egyetlen egy vallás sem
versenyezhet. Nem érdemes elmenni keletre, se nyugatra, mert a megváltás itt van.

Dr. Magyar Gábor:

Ha van egy ilyen szép kerek egész, a római liturgiától függetlenül működő liturgiánk, akkor
miért nem gyakoroljuk? Miért nincsenek ennek kurzusai? Ha valaki ennek a szakértője, akkor
miért nem törekszik arra, hogy ezt megvalósítsa? Ez lenne az a lépés, amelyről beszéltem. Ha
kikutatok, kiderítek valamit, akkor abban a pillanatban el kell kezdeni gyakorolni. Miért nem
tesszük azt, amit kiástunk? Ez ugyanolyan kérdés, mint az, hogy miért nem saját magunk
készítjük tárgyainkat? Ehelyett miért az idétlen médiákkal, az anyagi javak halmozásával
foglalkozunk, és vesződünk azzal, hová lehetne a pénzünket minél nagyobb kamatra beadni
ide-oda. Jelen pillanatban az emberek életét ezek töltik ki, szemben ezekkel a gyönyörű
gondolatokkal. Tehát nem azt kéne tennünk, hogy kiásunk valamit, leírjuk, aztán
hazamegyünk és dobáljuk tovább a húszforintosokat az automatába. Én ez ellen lázadok
nagyon türelmetlenül, mert én húsz éve azt látom és hallom, hogy rájöttünk arra, hogy mi
magyarok vagyunk, és attól függetlenül úgy élünk, mint egy belga. Ilyen helyeken elmondják
nekünk, rádöbbenünk, hogy magyarok vagyunk, aztán hazamegyünk, és úgy viselkedünk,
mint egy amerikai. Rádöbbenünk, hogy magyarok vagyunk, és azt a filmet nézzük, amit egy
francia. Én ez ellen lázadok. Ha egyszer rájöttünk, hogy ez nem jó, attól kezdve ne tegyük. Az
kevéssé üdvözítő, hogy tudunk róla, hogy nagyon jó, nagyon erős hadvezető őseink voltak,
gyönyörű katonáink voltak, vitézek voltunk, tudtuk, hogyan kell egy erdőben megélni.
Anélkül, hogy primitívek lettünk volna, egyszerűen nem törekedtünk arra, hogy a teremtést
kizsigereljük. Tudjuk, mit kéne tennünk, de nem tesszük. Továbbra is mossa át agyunkat az a
szenny, amit nap mint nap engedünk. Agyunkba, gyomrunkba, lelkünkbe, fülünkbe,
szemünkbe özönlik be a szemét, holott tudjuk, hogy be kéne már csuknunk. Böjtölni kéne
nem csak a gyomrunknak, a szemünknek is, nem kéne nézni a szennyet. A fülünknek is
böjtölnie kéne, és nem kellene hallgatni a szennyet, nem kéne beszívni a szmogot az
orrunkon keresztül. Tudomásul kéne venni, hogy mindezektől el kell távolodni, mégpedig
nem holnap, hanem azonnal. Azonnal meg kell kezdeni. Nyilván nem arról van szó, hogy
mindenki elvonul, és keres magának egy Robinson szigetet, mert ez valóban lehetetlen.

Dr. Lázár Imre: Ehhez egy bizonyosságra kell találni.

Dr. Magyar Gábor: Ez a bizonyosság a hit. Most épp a hitről beszélünk.

Dr. Lázár Imre:

Bizonyosság is van. Például építészet-biológusok mutatták meg nekünk azt a bizonyosságot,
hogyha az ember egy pohár vízbe imádkozik, vagy káromkodik, aztán lefagyasztja, akkor az
imádság után gyönyörű kristályszerkezetet lát, a káromkodás, a negatív indulatok kimondása
után pedig kaotikus, rendezetlen formájúra fagy meg a víz. Azaz a víz egy olyan
kristályszerkezet, – mondja ezt egy építészet-biológus – amely bennünk hatvanszázaléknyi,
és amely a másik indulatait, káromlását vagy szeretetét, imádságát fölveszi. Abban a
pillanatban, mikor mi ezt látjuk a nyugati neveltetésünk folytán, beáll egy furcsa változás,
mert most a bizonyítás oldaláról láttuk azt, amit a hagyomány és a hit által tulajdonképpen
már megkaptunk gyerekkorunktól, de nem gyakoroljuk.

Dr. Magyar Gábor: És eztán gyakorolni fogjuk?

Dr. Lázár Imre:

Számomra ez egy elég nagy erejű bizonyíték volt, és higgyék el, azóta jobban gyakorlom. A
gyerekeimnek megmutattam. Azért nagy békességet nem tudtam támasztani sem
magamban, sem bennük, sem a feleségemben, szerintem a szomszédban sem fogok, ha
elmondom neki.

Dr. Magyar Gábor: Ezért kell magadnak érezni. Ez nem a szomszédtól függ.

Dr. Lázár Imre:

Ezen a diasorozaton volt még egy csodás dolog. Egy francia vizsgálat során szénhőmérséklet
elemzéssel fotózták le a templomokat, miután szakrálisan megnyitották őket. Megdöbbentő
volt, hogy a templom csúcsa fölött egy ellipszis alakban magasabb energiaállapot jelent meg.
Tehát láthatóvá tették ezzel a fotóeljárással a megnyitott szentséghelyet, a bizonyság
szintjére emelve ezzel azt, amit érzünk, amit megélünk. Továbbmehetnék: A Marco Kovalsik-
megint csak maradjunk a fél-ezotéria szintjén-kiadott néhány könyvet, és ezek után
számomra realitássá vált az, hogy vannak ember alatti energia-lények, elementárok, és hogy
ezek jelen vannak, megtalálhatók, tapinthatók. Úgy nőnek fel a gyerekeink, hogy ezt már
tudják, és úgy nő fel a többi gyerek, hogy ezt még nem tudják. Tehát nem igaz az, hogy a
valóság iránti kíváncsiságunk elveszett, és gazdagság keresésünk közepette, a modern
körülmények között nincsenek hatalmas esélyeink. Lenne két javaslatom: Az egyik az lenne,
hogy Varga Tibor mondja el a Szent Korona misztériumot. Azt gondolom, hogy onnan
megkaphatnánk az egységélményt a jövendő feladatokhoz.

Dr. Magyar Gábor:

Volt egy lovam, amit az egyik emberem megkötött éjszakára, az állat belegabalyodott a
kötélbe, és elpusztult. Akkor, amikor ez történt, iszonyatos hasi görcsökkel ébredtem, aztán
elmúlt, ahogy a ló elpusztult. Én pontosan azt éreztem mint a ló, pedig nem voltam
túlságosan szoros kapcsolatban vele, nem túlzottan szerettem azt a lovat. Ő mégis elküldte
nekem ezt az információt, és én nem fogtam ezt föl, és nem rohantam ki, hogy
kiszabadítsam. Ebből rájöttem arra, hogy nem szabad egy lovat megkötni, csak ha nagyon
muszáj. Azóta a lovaim szabadon élnek, és ezt a tudást abban a pillanatban elkezdtem
alkalmazni, ahogy megszereztem. Hogyha a lelkiségünk kapcsán rájövünk dolgokra, akkor
nem engedhetjük meg magunknak, hogy nem használjuk ezeket azonnal. Ez azért nehéz,
mert nekünk ehhez azt a bizonyos turáni átkot le kell győznünk. Nekünk egyszerűen egymás
felé kell haladnunk. Bármilyen tudás jön elő, és azt bármilyen vehemenciával adjuk elő, ha a
távolság, a lezártság ember és ember között, magyar és magyar között megmarad, akkor ez
nem fog működni. Meghallgatjuk őket, csodálatosak, tetszenek, felhevülünk tőlük, és egy
pillanat alatt visszazuhanunk a magányunkba. A magány pedig egyenes út ahhoz, hogy
visszamenjünk a kirabolt, kisemmizett, kultúránktól, függetlenségünktől, identitásunktól
megfosztott mivoltunkhoz. Ez a türelmetlenségem oka, hogy ezt nem engedhetjük meg
magunknak. Tudunk már annyit, hogy elkezdjünk tenni ez ellen. Ha a Magyar Várnak van
valami értelme, akkor ez az egyetlen. Legyen ez az a hely, ahol ezt elkezdhetjük. Ha ez nem
tud az lenni, akkor legyen egy másik, legyen mindenkinek az otthona, de nem szabad tovább
halogatnunk. Ha tovább halogatjuk, akkor bűnt követünk el. Ezt nem szabad. Hogyha tudjuk,
hogy rosszul élünk, akkor nem szabad folytatnunk. Bárhogy is magyarázzuk, a rosszat akkor
sem szabad cselekednünk. Nem azért van tíz pontban megírva. De tehetünk hozzá mi is plusz
pontokat: pl. ne légy szürke, stb. Ha rájöttünk, hogy nem jó, ha Coca colát iszunk, akkor ne
csináljuk. Erre semmi sem adhat feloldozást, hisz saját magunknak úgysem hazudhatunk. Én
vagyok a teremtett világgal azonos, emberi feladatokra született valaki. Ha vannak olyan
lehetőségek, források, ahonnan ezzel kapcsolatos ismereteket lehet gyűjteni, akkor bizony
be kell zárnunk a kaput, be kell zárnunk azokat a mechanizmusokat, amelyek eddig
kiraboltak bennünket, és el kell tudni menni oda, másokkal együtt megélni, kipróbálni. Ha
felteszem valakinek a kérdést, hogy meg tud-e élni pénz nélkül, hiába mondja, hogy igen, az
van mögötte, hogy nem fog tudni megélni. Most mi mindannyian, akik most itt vagyunk-van
köztünk biztosan jó favágó, jó orvos, jó borkészítő – játsszuk azt, hogy kiveszünk két hónap
szabadságot, menjünk el egy helyre, és teremtsük meg a minimális létfeltételeket, ahol nincs
színes, nyomtatott WC-papír az életünkben. A pénz nem több ennél, csak mi ruházzuk fel
hatalommal, mert elhisszük, hogy hatalmas. Az csak annyi, amennyi Szent Istvánból látszik
rajta, még akkor is, ha halotti koronát tettek a fejére, és nem a Szent Koronát. Más érték
nincs benne, mi ruházzuk fel értékkel. Szerintem, ha hasgörcsöt kap valaki, rögtön megtalálja
a módját, hogy megoldja velem ezt a problémát társadalombiztosítás, ÁFA, APEH, APEH-
nyomozó, rendőrség, és egyéb attrakciók nélkül. Meg fogjuk oldani a problémát, mint ember
az emberrel, egy nyelvet beszélve. Azt gondolom, hogyha egy olyan palettát sikerül
összeállítani, ahol minden működés jelen van, tökéletesen modellezhető egy valódi polgári
kör. Egy ilyen közösségben az ember rájön arra, hogy nem kell egy hetet dolgozni azért, hogy
kötőféke legyen a lovára, hanem a ló sörényéből el lehet azt készíteni.
Két hónap alatt kialakulna egy tökéletes modell, hogy hogyan kivitelezhető ez az életforma.
Ezúton hívok fel mindenkit, hogy aki ambíciót érez egy ilyen játékhoz, mondjuk jövő nyáron
egy-két-három hónap erejéig valósítsuk ezt meg, ahol megtanuljuk, mit jelent böjtölni,
hogyan kell valamit megépíteni. Játsszuk el, van-e Isten, vagy nincs. Játsszuk el, hogy el lehet-
e engedni ezt a bizonyos atyáskodó, nagyon nehéz szovjet csizmából készült kezet, vagy
nem. Ha el lehet engedni, akkor mi kell hozzá? Ezt ki tudjuk próbálni. Szerintem tegyük meg,
és akkor lesznek tapasztalataink. Rájövünk, hogy milyen jó, ha nem készen vesszük meg a
cukrot, hanem a méhecske összehordja nekünk a mézet. Ehhez semmi más nem kell, csak
tudás. Akkor senkitől nem kell függenünk: se francia kézben lévő cukorgyártól, sem
kiskereskedőtől, sem adóhatóságtól, sem munkalehetőségtől, hogy tudok-e annyit keresni,
ami a cukorra elég. Ezek mind-mind összefüggenek egymással. Nekem például nem kell
sajtot vennem, se húst, se gyapjút, mert a Jóisten adott füvet, birkát. Én tudom, hogy ez
mekkora szabadságot jelent. Próbáljuk ki, mindenkit szeretettel várok egy ilyen játékra.
Pavuk László:

1995 óta szőlő-és bortermelő vagyok, és rájöttem arra, hogy egyedül kell csinálnom. A két
fiam már kirepült, egyedül a metszésben segítenek, a többit egymagam. Ez a dolog lényege.
Amikor az ember rájön arra, hogy egyedül kell csinálnia, akkor meg is tudja csinálni. Az agy
irányítja a testet. Rá tud hangolódni arra, amit meg akarsz csinálni, és meg fogod tudni
csinálni. Nagyon jó volt Dr. Lázár Imre példája: megiszod a vizet, és benned lesz a tudás.
Őseinket, az ő tudásukat tisztelnünk kell. Még keveset tudunk, de elindult egy szellemi
közvetítés, amit fogni tudunk, ha megfelelőképpen kitisztulunk. A fiam azt mondta 12 éves
korában, hogy ahogy voltak ipari és egyéb forradalmak, most jött el a szellem forradalma.
Igaza volt. Meg fogjuk tanulni azt, hogy szellemi úton hogy fogjuk megteremteni a
kapcsolatot az őstudással. Az őstudást tisztelni kell. Az őstudás benne van a szőlőszemben, a
szóló szőlőszemben, mely önmagáról beszél ugyanúgy, mint a búzaszem, amelyből a kenyér
lesz. Annyit akartam az alapítvánnyal kapcsolatban szólni, hogyha az ember rá fog
hangolódni erre, az őstudással ki tudjuk alapjaiban mérni, hogy hova tegyük ezeket az
épületeket. A templommal kapcsolatosan említett pozitív csomópontokat, zónákat ki kell
mérnünk.

Dr. Magyar Gábor:

A Honfoglalásban leírják, hogy Árpád fölment a Szerencse hegyére, körülnézett és határtalan

szeretetet érzett, majd ezen a helyen várat emeltek. A vár az, ami megóv, megvéd.
Megvédeni pedig egy jó energiájú hely tud. A mongolok óvónak hívják azt a helyet, nagy
kőkupacok, rongyok, lókoponya van, mert az a lényege, hogy erre a helyre le kell tenni
valamit, és imádkozni kell. Ott is volt egy „Árpád”, aki elment valahova, körülnézett, és ahol
érezte ezt a határtalan szeretetet, tehát a jót, azt a helyet megjelölte, várat emelt. Ezt mindig
meg kell érinteni, ha arra mész. Rátesznek egy követ, imádkozol, tehát időt töltesz el azon a
helyen, ahonnan a jó jön elő.

Herpai Sándor:

Kovács Andrással jártunk itt három évvel ezelőtt, amikor még nem tudta, mit szeretnénk itt

csinálni. Kértem, hogy nézze meg a területet, hogy milyen földsugárzást észlel. Tudni kell,

hogy a most bekerített rész a leendő Magyar Vár területének század része. A terület gerincén

húzódik az a vonal, ami Dobogókőt és Delphit köti össze, és a Föld egyik pozitív

tengelyzónája. Egy másik mérés a Pilis energiarendszerét vizsgálta. Ezen mérések eredője a

templom helye.

Dr. Magyar Gábor:

Én azt az elvet vallom, hogy „műveld a csodát, ne magyarázd”. Egy másik alapvető mondat:
„A mindenséggel mérd magad”. Van egy mindent a rendező elv, és mindent ahhoz kell
viszonyítani. És ha ezzel a rendezőelvvel ellenkezik az, amit tapasztalunk, akkor rögtön el kell
menni. Nem azon kell gondolkodni, hogy a szomszéd miért van ott, hanem rögtön abba kell
hagyni. Ha nem tesszük meg magunktól, előbb-utóbb rá leszünk kényszerítve, mert – egy kis
túlzással – lepottyan majd az első hidrogénbomba. Mi menjünk tehát a dolgok elébe.

Közönség: Mi a magyarság feladata jelenleg lelkiségben, spirituális szinten?

Dr. Lázár Imre:

Számomra szívenütő tapasztalat volt, hogy a természetgyógyászok körében is ez egy nagyon

fontos kérdés. Ez igazolja azt, hogy a magyar spiritualizmus, szellemi útkeresés valóban
nagyon széleskörű. Áldozati út – mondja az egyik természetgyógyász, aki szellemi utakat jár.
Érdekes a gondolata: Ha a magyarság nem vállalja föl ezt a krisztusi értelemben vett
áldozatot mély átéléssel, akkor – ez lehet, hogy fenyegetően hangzik – a feltámadása is
elmarad.

Vince atya:

A katolikus egyház ma úgy viselkedik, mintha be volna tömve a füle, nem hallja meg a nagy
tömegproblémákat. Pedig egyedül a katolikus egyház tudna kielégítő választ, altrnatívát
adni. Ideológiák, elméletek burjánzottak el társadalmunkban, az egyik rosszabb, mint a
másik, azt is elhitetik, ami nem igaz. A tömegnek ma cirkusz kell, érdekesség, rendkívüliség,
csoda. A kenyeret az állam megadja, ahogy adja. Van egy ember, aki ilyen történetekkel járja
az országot, és felhívja a figyelmet, hogy volt egy Pálos rend, amit minden erőt bevetve
vissza kell állítani. Azt, hogy én itt vagyok, és más helyekre is fogok menni, talán neki
köszönhetem, és a nagy propagandájának.
A Szent István-koronát én tettem a Szűz Anya fejére Márianosztrán, nem a bíboros. Én
csináltattam meg egy ötvössel, és azt mondtam, hogy pont olyan legyen, mint Szent István
koronája. Egy főhercegi koronát is készíttettem a kis Jézus számára. Sokszor mentegetőznöm
is kell a pilisszántóiak előtt, de Márianosztrát nem tudom kizárni a szívemből, mert a
legősibb pálos kolostorok egyike. Ott voltam 15 évig, és papi életemnek a legdöbbenetesebb
eredményeit értem el. Egész Magyarországról oda zarándokoltak a nyolcvanas években.
…
Alkothat valaki bármilyen nagy dolgot, nem biztos, hogy azt isteni közreműködéssel tette.
Úgy kell hozzáállnunk a természethez, hogy fölfedezzük a titkait. Az Úristen azt mondta:
„Menjetek és hajtsátok uralmatok alá a földet!” Nem minden gyógyítás, amit annak kiáltanak
ki.
Miért hallgat az egyház? Elég csak a lourdes-i csodákat figyelembe venni. Milyen nehéz és
kemény vizsgálat után mondja ki az egyház, hogy az isteni eredetű dolgok semmiféle emberi
erővel, semmiféle tudománnyal sem most, sem belátható időn belül nem ismételhető meg.
Tehát az egyház nagyon keményen védekezik a sátáni beavatkozás ellen. Az ördög is
működhet Jézus Krisztus nevében, és elcsábítja, félrevezeti az embereket. Ismerni kéne
tehát, hogy egy természetgyógyász mennyire istenhívő.
Dr. Magyar Gábor:

Soha nem a pillanatnyi helyzetet kell vizsgálni. A történelem szempontjából pillanat nincs,
jelen nincs, csak múlt és jövő. A jelennek egyetlen kiterjedése van, a cselekvés. Amit teszek,
az köti össze a múltat a jövővel.

Vince atya: Csak az a kérdés, hogy ki köti össze: Isten vagy a sátán?

Dr. Magyar Gábor:

Mindkettő jelen van, és nekünk, mint harmadiknak kell mindig döntenünk. Ha a folyamatot
vesszük figyelembe, akkor ezek a kérdések joggal vetődnek föl. Tehát mindig úgy vizsgáljuk a
dolgokat, hogy soha nem vagyunk képesek egy kérdést megítélni, mert rárakódik rengeteg
kultúrszemély. Jó is és rossz is. Rajta van az Isten és az ördög keze nyoma is. Ezért kell a
teremtett rend szerint helyretennünk a dolgokat. Ez az ember dolga.

Vince atya:

A búcsúcédulákkal kapcsolatban hadd említsem meg a szent miséket. Van ahol 800-1000
forint egy szent mise. Azt minden valamire való, a katolikus vallást ismerő ember tudja, hogy
nem a misét fizeti meg, mert az végtelen értékű, Krisztus keresztáldozatának a megújítása.
Nagyon sok csoda történt már a szent misék hatására, sokszor úgy, hogy ott sem volt a
beteg. Amikor a pénzt kérem ill. elfogadom, azt tulajdonképpen az egyház és a személyem
fenntartására teszem.

Hozzászólás:

Szó esett a természetgyógyászokról. Én is természetgyógyászként végeztem. Van egy igen

erős félelem a jelenlegi keresztény egyházi vezetőkben, hogy a különböző új irányzatok
esetleg a sátán művei is lehetnek, és a híveket megpróbálják ezektől elzárni. Ezek az
irányzatok eszközök, amelyeket használhatunk jóra és rosszra is. Az tőlünk függ, hogy mire
használjuk. Attól félek, hogy az egyházi vezetők és a lelki pásztorok lezárják a híveket egy
másik úttól, ami nem feltétlenül jelenti a sátán útját.

Dr. Magyar Gábor:

Talán mostani beszélgetésünk egyetlen lényege, hogy ezek a kétségek egész világunkat
áthatják. Azt gondolom, hogy a mi ősi hitünk pont attól volt olyan, amilyen, hogy ott nem
voltak kétségek. Azt gondolom, hogy ide kéne visszatérnünk. Azt, amit belekevertünk az
emberi mivoltunkon, az életünkön keresztül, és hagytuk magunkon keresztül működni, talán
pont ebben különbözik a mi ősi egyházunk, az az ősi hitélet. Talán ebből fakad az a kultúra,
ami ilyen magasra tudta emelni a magyarságot és az azt megelőző népeket. Talán pont ebből
fakad, hogy a magyar király méltán hordta a magyar koronát. Hozzá kell tenni, hogy a
magyar királyi korona nem királyi, hanem császári korona. Bakay Kornél kutatásai mutatnak
rá bizánci forrásokra, amelyek leírják, hogy csak az az uralkodó hordhat boltozatos, függős
koronát, aki valóban az égből nyeri a hatalmát. A német-római császár soha nem mert a
fejére tenni ilyen koronát. Ereje, politikai hatalma lett volna hozzá, de mégsem merte
megtenni, mert tudta a szakrális jelentőségét. Kínai források jegyzik le, hogy négy valódi
császár van a világon: a bizánci, a kínai, a pártus, és a kusán. Kérdezem, hogyha a magyar
király föltesz a fejére egy császári formátumú koronát ezekkel a heraldikai, szakrális
követelményekkel, és ennek a koronának a legális létét soha nem kérdőjelezik meg, soha
nem támadják meg, akkor rögtön következik a kérdés. Jogfolytonosság van a világon,
magától nem születhet egy császár. Az hordja joggal ezt a koronát, aki valóban az égből
nyerte a hatalmát. A bizánci császár sem hordhatja az apostoli címet Európában, csak a
magyar király.

Kérdés: Igaz-e, hogy a pálos kolostorok mellett nem voltak temetők?

Vince atya:

Minden pálos kolostor mellett van temető, sőt kripta is. Marcalfőn voltan katona 1952-1954-
ig. ’53-ban érettségiztem a Pápai Református Gimnáziumban, mint kiskatona. Bejártam oda
hetente kétszer-háromszor. Kiderült rólam, hogy nem egyszerű kiskatona vagyok. Azt
mondták, hogy ott van a pálosok kriptája, és hogy ép testben vannak. Megszerezték a
sekrestyés nénitől a kulcsot, lementünk a pápai pálos templom alá, és valóban ép test volt
ott. Én ebben semmi isteni csodát nem láttam (természetesen Isten nélkül semmi sem
történik). Akinek a koporsófedelét felemeltem, az Acsády püspök volt, a templom építője.
Valóban szépen látszódott az arca, a keze, piros miseruhában volt, sehol nem volt rothadás
nyoma, ugyanígy a többi pálosnál is.
Majd leszereltem. Két év múlva az újságok világgá kürtölték, hogy ép testben maradtak ott
pálosok, és a város tanácselnöke kiállítást tervez ebből. Undorodtam ettől a gondolattól, de
szerencsére végül megakadályozták felülről azzal, hogy ezzel az egyházat erősítenék. Ezt én
nem tartom különleges csodának. A talaj víztartalma ideális lehetett, és majdnem
légmentesen lezárva megmaradtak a testek. Négy-öt évvel később azonban enyészni
kezdtek, ma már csak a csontvázak vannak.
Én ezzel nem azt akarom bizonyítani, hogy abszolút nem volt csodás testmegmaradás a
pálosoknál. A Gyöngyössy Gergely-féle pálos kódexben olvashatunk Tar Istvánról, aki
meghalt és eltemették. Egyszer csak fölkelt a sírjából, és elmondta, hogy az Úristen
kárhozatra ítélte őt, de addig könyörgött neki, míg megkönyörült rajta azért, mert életében
nagyon sok jót tett a pálos kolostorral. A holttest tehát újra éledt, az Úristen harminc napra
visszaengedte a földre. Elmondta a pálosoknak, hogy azért jött vissza, hogy megvezekeljen a
bűnéért. A kolostort nem hagyta el, éjjel-nappal imádkozott, vezekelt, alig evett, a
harmincadik napon pedig végleg meghalt.
Remete Szent Pálnak nem tudom, mennyire maradt épen a teste, mert Konstantinápolyból
Velencébe szállították, majd onnan 1381-ben Budaszentlőrincre. A török elől a Trencsényi
várba menekítették a holttestet, ahol elégett. Remete Szent Pál több mint száz éves volt,
amikor meghalt. Egy pálos atya leírta azokat a csodákat, amelyek a sírjánál történtek.
Érdekes módon csak kisgyerekekkel történtek ott csodák. Például egy esetben belefulladt a
tóba egy 1-2 éves gyerek. Az anya fölszaladt vele a sírhoz, ráhelyezte a márványkoporsóra, és
a gyerek lélegezni kezdett. A legkülönbözőbb pálos kolostorokban történtek effajta csodák.
Kérdés: Magyar Gábor szájából elhangzott az a mondat, hogy ezer kézzel kapálózik egy olyan
hatás ellen, amelyet az ember nap mint nap érez ha akarja, ha nem a televízióból, a
plakátokról, és minden felől. Úgy érzem, hogy a gyerekeink is ugyanígy kapálóznak egy olyan
iskola ellen, ahol az itt elhangzó tudástartalmakról szinte semmit nem hallanak. Ebbe
beleértem az óvodától kezdve a középiskoláig tartó rendszert. Érdemes lenne elgondolkodni
azon, hogy ezt a ránk zúduló hullámot hogyan tudnánk kikerülni. Erre jó megoldás lenne a
magániskola hálózat, ez viszont egy közösség, és nem egy ember ügye kellene, hogy legyen.
Pesthidegkúton van a Magyar Hagyomány Műhelye, amely Molnár József és Pap Gábor
szellemiségén alapszik, ahol esetleg el lehetne kezdeni ezt a munkát.

Horkovics-Kováts János:

A kérdés rámutatott arra, ami a Magyar Vár lényege kell, hogy legyen. A Magyar Vár
legfontosabb feladata az, hogy a magyar identitást visszaadja nem csak a felnőtteknek, a
gyerekeknek is. Itt olyan rendszerek, olyan iskolák fognak létrejönni, amelyek a múltunkat, a
lelkiséget, a történelmi és kulturális értékeket fogják visszaadni már kicsi gyermekkortól a
népnek, a külföldön élőknek is. Aki úgy érzi, hogy ebben aktívan tud cselekedni és segíteni
nekünk – egy milliárdos projektről van szó – kérem, ne csak hallgasson minket, hanem
próbáljon keresni egy olyan utat-módot, amellyel előrébb jutunk a Magyar Vár fölépítésének
terveiben.

Dr. Magyar Gábor:

Én azt látom fontosnak, amit még a Magyar Vár egyik régebbi összejövetelén próbáltam
elmagyarázni. A fogalom- és képzavarok miatt megint csak nehezen tudom átadni, amit
szeretnék, mert általában nem azt értik, amit szeretnék mondani. Egy egészen más
dimenzióról kellene beszélnünk itt.
Tudomásul kéne vennünk azt, hogy ha szeretnénk egy más rendszerű oktatást megvalósítani,
vagy egy más rendszerű életmódot folytatni, akkor igazán nehéz dolgunk van, mert csupán
egyetlen minta áll rendelkezésre. Rengeteg apró jelzés, történelmi tény, rengeteg írott és
egyéb forrás van. Lehet még a régi valóságra utaló jeleket találni. Még akkor is így van ez,
hogyha már több száz éve rombolják a kultúrát. Úgy gondolom, hogy amit több száz év alatt
vesztettünk el, azt nem lehet egy emberöltő alatt rendbe tenni. Nem tudunk megfelelő
ismeretekre szert tenni. Jó szándék vezérel mindenkit, aki ezen az úton halad, de a saját
neveltetése, a saját élményei, a saját kudarcai alapján próbál meg alapvető igazságokat
megjelölni. Sajnos általában hagyományőrzőink ill. a múltban kutakodók zöme nem óhajtja
megméretni a saját tudását, a saját maga által kiásott tényeket. Egyrészt a saját életében
sem hajlandó ezt megvalósítani, illetve mások tükrén, mások szűrőjén keresztül sem merik
megvizsgálni.
Nagyon sokat tudunk ártani, ha valamilyen váratlan felbuzdulás kapcsán frissen, gyorsan,
pusztán a cselekvés kényszere által hajtva, ill. a hatalmas űr miatt nekiállnánk egy komplex
rendszert összeállítani. Az oktatással kapcsolatban azt tartanám nagyon fontosnak, hogy
elkezdjük összegyűjteni azokat a tényanyagokat, amelyek nem biztos, hogy bizonyíthatóak,
de léteznek. Apró lépésenként kell ezt a dolgot felépíteni, mert másképpen nem tudunk
helyes következtetésekre jutni, rendszert alkotni. Egy rendszer attól jó, hogy minden apró
lépés pontosan felépül az előzőből. Ha mi hatszáz különböző gondolat alapján akarunk
létrehozni valamit, akkor az pont annyi felé is mehet, de ennek többszöröse is lehet, ahová
végül elvezet az út. Tehát így nem lehet rendszert alkotni. Meg kell ennek a jelen pillanatban
működő, az életünket befolyásoló „kultúrának” – nagyon vastag idézőjelben – minden egyes
elemét vizsgálni, hogy mi az, ami a teremtés törvénye alapján működik, mi az, ami
közömbös, és mi az, ami ártalmas a teremtés egészére nézve. A teremtésbe persze az egész
emberi lelket, működést is bele kell érteni. Ez az egész, nagy egység egy oszthatatlan,
tökéletesen működő rendszer, ami az ember működésének színtereként ki lett jelölve. Ezt a
tökéletességet kellene újra megismernünk. Nem tudományosan, nem apró darabokra szedve
a halakat, és szétboncolva a békákat, és kutatva, hogyan lehet emberi roncsokat klónozni,
hanem most már bele kell nézni azokba a szférákba is, azokba a jelenlévő, működő
információkba, amelyeket nem a matéria, nem az anyag, hanem a szellem, a lélek szintjén
működik.
Ezt kéne újraalkotni, ami egy iszonyatos munka. Ezt nem azért mondom, hogy elvegyem
mindenki kedvét, hanem annak érzékeltetésére, hogy ez nem megalkotható egyetlen
emberöltő alatt. Ha vannak tanítóink, nem hallgatjuk meg őket, ha vannak vezetőink, nem
követjük őket. Ez a mai élet térképe. Fel kell fognunk, hogy ehhez a munkához most kell
hozzáfogni, ma kell tenni, és nem holnap. Cselekedni kell, de nem a megszokott rendszeren
keresztül kell végezni ezt a dolgot. Tehát nem a ma ismert médiában, nem a ma ismert
politikai és akadémiai viszonyok között, mert ezek mind arra vannak kitalálva, mind úgy
működnek, hogy megszűrjék ezeket a dolgokat. Mindenkinek a saját életében kell meghozni
azokat a lépéseket, amelyek döntően elmozdítják erről a pontról, ahol most áll. A saját
életében kell felmérni, mi az, ami összhangban van a teremtéssel, és mi az, ami egy művi
rendszer részét képezi. Keményen törekedni kell arra, hogy valódi információkhoz jussunk,
és ezeket sajnos az előbb említett csatornákon keresztül nem tudja megszerezni.
Ennek egyik feltétele a közösségformálás. Az életmód, a hétköznapi élet szintjén működő
emberi közösségeket kell létrehozni, mert jelenleg ilyenek nincsenek. Ha vannak, akkor azok
valamilyen cél érdekében jöttek létre, mint a most létrejövő polgári körök, amelyek nagyon
tiszteletreméltó teljesítményt akarnak nyújtani. Valóban működő emberi közösségek
kellenek. Ha most Magyarországon egy szakrális király körbeküldené a véres kardot, és azt
mondaná, hogy van egy jól körülhatárolhat ellenség, mondjuk a média, akkor mindenki
üldögélne otthon, és meg se mozdulna. Gondoljunk bele, mi történt volna ebben az
országban, ha eleink nem tettek volna eleget az ilyen felhívásoknak.
Csak ezer évre vetítsük vissza a múltunkat. Huszonöt évente váltják egymást a generációk.
Csak nekem van egy apám, egy anyám, két nagyapám, két nagyanyám, és még mindig csak
75 évnél tartunk. Talán milliárdnyi ember áll mögöttem, ha csak ezer évra vetítem vissza. Ez
egy iszonyatos embermennyiség, akinek a szenvedése, a törekvése, a mindennapi
helytállása, a felvállalt halála mind-mind azért történik, hogy az általa igaznak vélt hitet,
életmódot, kultúrát továbbéltesse. Majd jövök én a rappel, a technoval, a TV2-vel, RTL
klubbal. Ilyenkor szépen előveszem a bicskámat, kinyitom, odalépek apámhoz, anyámhoz,
szíven szúrom őket, majd ugyanezt teszem a nagyapámmal. Ezer év kétmilliárd emberét
megölöm, értelmetlenné teszem az ő működésüket. Az ő cselekményük azért történt, hogy
én folytassam. Én pedig ezt megölöm, nullává teszem, elárulom őket. Ekkora felelősséget ki
mer hordozni? Mindenki, aki a TV2-őt nézi, mindenki. Mindenki lenyakazza az összes
felmenőjét. Azt gondolom, hogy ezt nem tehetjük meg. Az a kultúra nem azért volt, hogy én
kicseréljem egy homlokegyenest másra. Az a szenvedés nem azért volt, hogy én kiröhögjem.
Az a sok kínlódás, a vér és verejték nem azért volt, hogy én nevetségessé tegyem, és azt
mondjam rá, hogy barbár volt, pogány, primitív, rabló, kalandozó. Ez az, amit a magyar
haderőről mondogatnak hőn szeretett történelem tanáraink, ahol az én ősöm is bizonyára
ott harcolt. Van különbség, ha valakinek az apját, vagy a tizedik ükapját szidják? Nincs. Vele
ugyanúgy egy vagyok, mint az apámmal. Ugyanúgy azonos vagyok vele, nincs különbség,
nem lehet különbség. Nem lehet, hogy én megváltoztassam ezeket a dolgokat. Nem lehet,
hogy én szétszedjem azt, amit ők összeraktak. Ezt csak egy ilyen mérvű agymosás mellett
lehetséges. Ehhez nincs joga senkinek. Nincs joga, hogy az összes felmenőjének a
nyomorgását, kínlódását egyenlővé tegye a nullával.
Ha mi nem kezdjük el most azonnal, ebben a pillanatban, ahogy innen fölálltunk, ezt
visszacsinálni, és azt a mechanizmusrendszert, ami az életünkben folyamatosan jelen van,
azonnal kikapcsolni, vagy legalább is mindennap egy lépést megtéve ezen az úton, és nem a
sodródás útján elindulni, akkor bizony mindenki felveszi a saját felelősségét a vállára.
Most csak ezer évről beszéltünk, az azt megelőző 5-6000 évről nem. Döbbenetes mennyiség
van mögöttünk, amit mi most a nullára teszünk. Megvalósul-e a cselekedeteinkben ez a
dolog? Együtt kell élni vele, fel kell vállalni, hogy nekem bizony az a befont hajú, kalandozó,
az a pogánynak nevezett, de egyisten hívő ember az ősöm, aki azért ment Európába, hogy az
utódainak katonailag is helyet biztosítson, és akit mi nem nevezünk Nagy Lehelnek, mert
csak Károlyt nevezzük nagynak, meg Alexandrost. Ők valóban rablók voltak, akik elvitték az
avar kincseket, azokat mi nagynak nevezzük. Igaz, hogy a fiát Kis Pipinnek hívjuk, de Károlyt
mi nagynak tiszteljük. Hallotta már valaki azt a kifejezést, hogy a nagy, a hatalmas Árpád,
vagy győzedelmes Álmos vezér? Ki hallotta már ebben a használatban ezeket a neveket,
akiknek a legnagyobb kultusza kéne, hogy legyen pusztán azért, mert hont szerzett? Ezen kell
elgondolkodni, hogy szabad-e ilyet tennünk.

Rostás László:

Jelen pillanatban is folyik ilyen oktatás, többek között Miskolcon a bölcsészegyesületben. Itt
folyik olyan képzés, amely igaz, hogy egy magániskola, semmiféle támogatást nem kap, nincs
elismerve, viszont elég sokan járnak az országból, és elég sokan ismerik. Tehát ez a fajta
oktatás már folyik. Ugyanígy Keszthelyen az alapfokú oktatás, és egyéb helyeken is folyik.
Igaz, ez nagyon kevés, de van.
Komolyan kell venni a meséinket, a hagyományainkat, gondolok akár a temetési
szertartásainkra, a siratásra, és egyebekre. Még egy dolgot komolyan kell venni:
KözŐSségben, tehát közösségben, és nem közÖNségként vagyunk itt. Tehát nem az
önösségünk, hanem az ősségünk az, ami miatt közösségbe kovácsolódunk. Abban a
pillanatban, hogy közÖNséggé válunk, az önösségünk kapja meg a hangsúlyt, és akkor már
nincs helye a tanítónak, nincs helye senkinek ebben a fajta világban. A nyelvünkben
mindenre megvan a magyarázat, és hogyha néha csendesen, halkan önmagunkba fordulunk
egy-egy kimondott szó után, megállunk és nem örülünk a saját hangunknak, mint tettük
hosszú időn keresztül, akkor nagyon komoly tanítást kapunk a saját szavainkon keresztül.
Úgy gondolom, hogy ennek van értelme.
Érdemes volna mintegy értelmező szótárszerűen alapfogalmakat összerakni, hogy tudjuk, ha
kimondjuk azt, hogy „kezet emel rá”, ne azt értsük alatta, hogy agyon kell ütni a másikat,
hanem azt, hogy áldást kell rá osztani. A fontos az, hogy egy nyelven beszéljünk.
Dr. Varga Tibor:

Visszatérnék délelőtti mondandómhoz. Elég erős történelmi bizonyítékaink vannak arra

nézve, hogy a magyaroknak volt egy őskereszténysége. Ezt történelmi adatokkal alá tudjuk
támasztani. Ezen a nyomon szeretnék tovább haladni.
Olyannyira másfajta vallásunk volt, hogy másfajta országunk is volt. Egészen eltérő volt
Nyugat-Európától a középkori Magyarország felépítése. Ezt sem tudjuk, mert nem tanítják
meg, pedig ez egy nagyon fontos kérdéskör.
Ennek az az alapja, hogy az állam felépítése egészen eltért a nyugat-európaiakétól. A
hűbérúri rendszer nem alakult ki a magyarságnál azért, mert a magyar ember számára
mindig is világos volt, hogy nem őróla szól az élet, hanem egy örökérvényű létezés része.
Tulajdonképpen a föld nem a saját tulajdona, hanem a rendelkezési jog mindig és mindenkor
a Szent Koronát illeti meg. Éppen ezért elképzelhetetlen volt az a magánjogi szerződés, hogy
valakinek a tulajdonomból részt engedek, és ő a része ellenében szolgál nekem. Ez időtlen
időkig megmarad, mert hűbéres hűbérese ha meghal, a gyereke is az lesz, ha a hűbérúr
meghal, a fia is az lesz. A pillanatnyi állapotot örökérvényűvé tették. Ez nálunk nem így volt,
mert nem lehetett rendelkezni a földdel szabadon. Birtokolni és használni lehetett örök
időkre, ami kitüntetésnek számított. A nemesi ranghoz feltétlenül föld járt, díszként,
kitüntetésként kapták a földet.
Érdekes a hűbérré fogadás szertartása. Ez a kérdéskör megőrződött, csak éppen nem hűbér
fogalmaként. A szertartás során a hűbéres a kezét kirakja, és fölteszi a kérdést: „Homo?” A
vazallus pedig fogja a kezét, összekulcsolja – ilyenkor a legbelső valója nyilatkozik meg – azt
válaszolja, hogy „horo”, és a hűbérúr kezébe rakja a kezét, aki átkulcsolja. Innen ered a
kezesség fogalma. Utána egy csókot is adnak egymásnak.
Nálunk a homádium fogalma nem ezt jelentette, hanem a vérdíjat. Azt, hogy valaki
valamilyen módon az én nemzetségembe, vérségembe tartozik. Ez egészen más állapotot
jelentett, mint a hűbéresség.
Nyugaton a közjegyzőség, Magyarországon a hiteles helyek rendszere alakul ki. Tehát
Magyarországon a Jó Isten előtt kötötték a szerződéseket, ami Európában ismeretlen.
Minden más országban közjegyző volt, csak Magyarországon volt hiteles hely, amelyet a
szerzetesi káptalan működtetett, ill. konventek, és Isten előtt kötöttek szerződést. Erről
kiállított egy papírt a hitelességi rendszer. Ez összekapcsolódott az istenítéletekkel, amiből
elmondok egyet. Az istenítéletek azon alapultak, hogy az ezredfordulós Magyarország Isten
országának a képére alakult ki, ahol egyenlő mércével mértek. Székesfehérváron őrzik Szent
István mércéjét, ami a mennyei Jeruzsálem mintájára készült. Ez azt jelentette, hogy
mindenki cselekedeteit egyenlő mércével mérték, és a mennyországban egyenlő a mérce.
Erre az utolsó ítéleti állapotra rakták fel az istenítéleteket. Az 1200-as évek közepéből
fennmaradt a jegyzőkönyv az istenítéletekről. Két fajta fő istenítéleti módszer volt: a
vízpróba és a tűzpróba. Ha ismerjük az archaikus hiteket, tudjuk, hogy a világ hol tűz által,
hol víz által pusztul el. Tulajdonképpen erre épül ennek a gondolata is. A vízzel alkotott
ítéletnél arról van szó, hogy a lelket méretik meg. Ha valakinek a lelke könnyűnek találtatik,
akkor az összekötözött test feljön a víz színéra, tehát bűnös. A tüzesvas próba érdekesebb a
számunkra. A materialista történészek megdöbbennek, hogy lehet az, hogy száz esetből
hetvenben az istenítélet alkalmával begyógyul az emberek keze. Hogy fordulhatott ez elő? Az
egész hit kérdése. Ha nem tudtak dönteni egy bűnesetben, akkor a megyei bíró tüzesvas
próbára ítélte az illetőt. Megjött a királyi ember és az, akinek vinnie kellett a vasat. Előállt a
szerzetesi konvent embere, közösen begöngyölték az illető kezét egy ruhába, és
lepecsételték. Ettől fogva az illető nem vett magához ételt és italt, és vele együtt böjtölt a
szerzetesi konvent és a királyi ember is. Egy pillanatra sem maradhatott egyedül. Három
napig böjtöltek, mivel ennyi az isteni feltámadás ideje is. A böjtnek az a lényege, hogy
megleljem a jó Istent. Az eseti jelenlétemet levetkőzöm, és Jézus néz vissza belőlem a hit
által. Eközben folyamatosan imádkoztak. A harmadik nap után megindul a szertartás,
amelyet misébe ágyaztak, hogy feltétlen megjelenjen a jó Isten. A szertartás folyamán,
mielőtt az illető megkapná az ostyát, meggyóntatták. Ez után kérik a jó Istent, hogy mutassa
meg az igazságot. A templom udvarán felizzítják a tüzet. (A templom a mennyek országa, az
udvara a pokol tüze) Ez annak a bemutatása, hogy hová jut a kárhozott lélek, ha nem az
igazság útján jár. Elindulnak, a hét bűnbánó zsoltárt énekelve. Kijönnek a templomból, tehát
leereszkednek a mennyből a pokolba. Megizzítják a vasat, a pap megszenteli azt, mert abban
is jelen kell lennie a jó istennek, leszedik az illető kezéről a pecsétet, és a kezébe rakják a
vasat. Az illető a pokolból elindul a mennyország kegyelmébe. Amikor az oltárhoz ért, akkor
rakhatta le a vasat. Aztán mellé léptek, begöngyölték a kezét, és újból lepecsételték. Még
három napig imádkoztak és böjtöltek. Azért kellett begöngyölni a kezét, hogy a gyanú se
merülhessen föl, hogy bekente valamivel, amitől begyógyult a seb. Három nap múlva
közösen megbontják a pecsétet, kitekerik a kezet, és meglátják, hogy begyógyult-e vagy sem.
Száz esetből hetvenszer begyógyult a seb. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy ott volt a jó
Isten.
Miután ezek döntő dolgok voltak jogi ügyekben, ráadásul akkoriban egy papnak súlyosabb
dolog volt hazudni, mint most, hinnünk kell a ránk maradt jegyzőkönyveknek.
A hiteles helyeknek köszönhetjük, hogy a magyarországi írásbeliség nagyon magas szintű
volt. Még úgy is, hogy a második világháborúban a középkori iratok nagy része
megsemmisült, 180 ezernél több oklevél maradt ránk. Ismerünk a 13. századból olyan pápai
privilégiumot, amelyben a Magyarországról érkező papoknak elengedi a latin nyelvű vizsgát,
szemben az Itáliából jövő papokkal. Magyarországon az írásbeliség és a hit is nagyon magas
fokú volt.

PÁTER ÁRVA VINCE: AZ ESZTERGOMI BOLDOG ÖZSÉB

ALAPÍTOTTA PÁLOS REND
Felszólalás a "Keresztre feszített Magyarország" című kötetből.

Tisztelt Hallgatóság!

Köszönöm a meghívást, hogy a Pálos Rend történetéről beszélhetek. Mielőtt a Rend történetét
kezdeném, kénytelen vagyok az elmúlt 10 év néhány eseményét is ismertetni, amelyek
személyem körül történtek.

Tizenöt-tizenhat éves korom óta a Boldog Özséb alapította Pálos rend tagja szerettem volna
lenni. Megismertem a budapesti Sziklatemplomot, és boldog örömmel készültem a pálos
rendbe. De közbejött 1950-51, a szerzetesrendek feloszlatása. Emiatt már nem léphettem be a
Pálos Rendbe. Ezért az esztergomi szemináriumba jelentkeztem. Itt ismerkedtem meg
Puchovszky Istvánnal, aki két évvel fölöttem járt. Ö viszont kapcsolatba került Arató
Lászlóval, aki Pécsett, mint pálos szerzetes végezte a teológiát. A feloszlatás után a váci
szemináriumba került. Puchovszky közvetítésével én is felkerestem Arató Lászlót a váci
szemináriumban. Ettől kezdve kapcsolatunk mind szorosabbá vált és rendszeresen
találkoztunk. Természetesen a Rend jövőjéről beszélgettünk, én voltam a reálisabb szemléletű
és állítottam, hogy a szovjet csapatok legalább ötven-száz évig hazánkban fognak tartózkodni,
gondolva a törökökre is.

Majd Pál atya kiszabadult a börtönből, így két pálos a fiatalok körében elkezdte
megismertetni a pálos-lelkiséget. Ezek közül többen vállalkoztak arra, hogy az adott
körülmények között is szívesen állnak a Pálos rend tagjai közé. tekintettel, hogy rendi teológia
nem volt, sőt még az egyházmegyékben sem volt mindenütt, ezért ezeket a vállalkozó lelkű
fiatalokat a meglévő egyházmegyei szemináriumban helyezték el. Közben letették a pálos
szerzetesi fogadalmat. Pappá szentelésükkor már, mint pálosokat szentelték őket pappá, bár a
szentelő püspöknek sejtelme sem volt erről. Így jutottunk el az 1989-es esztendőbe, amikor a
szerzetesrendek ismét életre támadhattak. De már 1985-ben, amikor Jan Platek lett a generális
Csensztochovában, problémák jelentkeztek a 12 magyar rendtaggal. Nem tulajdonítottam
nagyobb jelentőséget ennek, de 1988-ban ugyanez a generális az egész magyar közösségünket
meg kívánta szüntetni. Ezzel az üzenettel: "...fogadalmaitok érvénytelenek, mehettek ahova
akartok!" Erre Rómába mentem, ahol egy magyar-szívű segítőre találtam. Aki a Szerzetes
Kongregációban előadta az esetet, melyre a következő választ adták: "Menjen nyugodtan
haza, ismerjük a csensztochovaiakat."
Azt reméltem, hogy valóban nyugodt lehetek, de nem így történt. Az Antall-kormány alatt
nem mertek nyíltan hozzám nyúlni. Valószínű a miniszterelnök személye miatt, aki engem jól
ismert, sőt egy alkalommal személyesen is meglátogatott a Szikla-kolostorban. A Horn-
kormány kezdetével nyíltan ellenem támadtak. Az új generális Jan Nalaskowski, az un.
Kánoni látogatás alkalmával fél óra alatt döntött, miszerint azonnal hagyjam el a Rendet, vagy
menjek egyházmegyei szolgálatba, vagy menjek, ahová akarok.

Három hónap gondolkodási időt kértem, amit meg is kaptam. A három hónap lejártakor
azonban kértem, hogy mindent írásban küldjön meg a generális. Kb. egy újabb három hónap
következett, mire megjött az utólag Csesztochovában felvett jegyzőkönyv, mely tökéletesen
tartalmazta a generális részéről elhangzottakat.

A jegyzőkönyvet 1994. június 27-én Rómában a Szerzetesek Kongregációjához terjesztettem

fel. A döntés: "A Rendből nem tehetnek ki, fogadalmaid érvényesek!". De mivel ennyire
ellenséges a hangulat ellenem, a Kongregáció javasolta, hogy a rendi közösségi életből lépjek
ki és csak a mindenkori Apostoli Nunciussal beszéljem meg, hogy hová akarok költözni. Még
hozzátették, hogy "...püspöki joghatóság alá sem kényszeríthetnek, mert az büntető jellegű
lenne. Márpedig én nem vagyok büntethető". Kozma Imre meghívására, majd az akkori
Nunciussal megbeszélve, a zugligeti plébániára mentem két évre. Két év elteltével, ismét a
Nunciussal való megbeszélés után, Pilisszántóra jöttem, ahol a mai napig, mint kisegítő
lelkipásztor vagyok.
De mielőtt a zugligeti plébániára kerültem, egy hónapos szabadságra mentem. Ami azt
jelentette, hogy az 1934-1951 közötti időt szerettem volna feldolgozni. Döbbenetes adatok
kerültek elő: a legfontosabb, hogy megtaláltam azt a dokumentumot, amelyből megtudtam,
hogy ez a most működő pálos rend nem azonos a Boldog Őzséb által 1250-ben alapított
Pálos-renddel!
"Ezt a rendet 1784-ben VI. Pius pápa alapította Szaniszló Ágoston lengyel király kérésére,
mint Lengyel Pálos Kongregációt!"2 Most értettem meg, hogy miért akadályozták a lengyelek
a Rend magyarországi felvirágoztatását! Azt is megértettem, hogy engem miért akartak
mindenáron a rendből eltávolítani. Ezen felismerés után ismét Rómához fordultam.
Előadtam3:
A kommunista rendszerben én a fogadalmaimmal az Ősi, Boldog Özséb által 1250-ben
alapított Pálos Rendbe tettem le. Nem volt lehetőségem meggyőződni arról, hogy ez a
Rend nem az Özséb által alapított Pálos Rend. Ezért létrejött az error invicibilis
(legyőzhetetlen tévedés), az Egyházjog szerint az így létrejött cselekedet érvényes, tehát
az én fogadalmam a Boldog Özséb által alapított Ősi Pálos rendbe érvényes.

Róma felterjesztésemet elfogadta, jóváhagyta. Így én vagyok az egyetlen tagja az Ősi

Pálos Rendnek. "De az újjászervezésre nem alkalmas az idő." Érthetetlen módon
a Magyar Püspöki Kar nem járul hozzá az Ősi Pálos Rend újjászervezéséhez.

Végül eljutottam az Ősi Pálos rend alapításához. Sajnos a viharos magyar történelem és a
magyarság ellenségei elérték, hogy a Boldog Özséb által alapított Ősi Pálos rend alapításáról
egyetlen forrás maradt fenn, ez is csak másolatokban. Ez pedig Gyöngyösi Gergely: I. Remete
Szent Pál Remete testvéreinek élete című latin nyelvű kódexe, melyet magyarra fordítva
1998-ban jelentettem meg több más könyvvel együtt, az Ecclesia budapesti boltjában kapható.
Sajnos az az érzésem, hogy ezek a kódexmásolatok nem teljesek. Ügy tűnik, hiányosak. Sok
olyan eseményről nem írnak, amikről elképzelhetetlen, hogy Gyöngyösi Gergely azokat ne
írta volna le. Az eredetit nem ismerjük. Én nyolcféle másolatot gyűjtöttem össze, de mintha,
csak egy diktálással írták volna le. Ha a legősibbet elfogadnánk eredetinek, akkor fel kell
tételeznünk, hogy még Gyöngyösi életében tudatosan, kivonatosan másolták le. De a kérdés:
az eredetivel mi lett? Vagy elpusztult, amikor a törökök a budaszentlőrinci kolostort
elfoglalták. A megmaradt kódexmásolatokban Gyöngyösi szerint igen sok könyv elégett a
budaszentlőrinci kolostor könyvtárában. De az is lehet, hogy a török magával vitte. Esetleg az
isztanbuli Top-Kapi Múzeum pincéjében a hat láda pálos-anyag valamelyikében rejtőzik. De
a tudatos rövidítést sem szabad kizárni. Mohács utáni történetünk alakulása és szemlélete is
megváltozott, később ez még nyilvánvalóbb lett, amikor a Habsburg-dinasztia vette át a
hatalmat. Tehát a feltett kérdésünkre nem tudunk választ adni, de térjünk vissza a rend
alapításához Gyöngyösi szerint Esztergomban él Özséb kanonok. Hozzá járnak pilisi remeték.
Özsébről még annyit ír a kódex, hogy előkelő szülőktől származott. Megszereti a remetéket,
és ő is a pilisi hegyekben szeretne remetéskedni. Azonban Váncha István, az akkori
esztergomi érsek, Özsébnek ezt a kérését nem fogadja el. Így Özséb még továbbra is
Esztergomban marad, de tervéről nem mond le végleg, mert néhány ismerősét is megnyeri a
remetei életeszménynek. 1241-ben megérkeztek a tatárok. A muhi csatavesztés után a tatárok
Esztergomot is megostromolták, de a fellegvárat nem tudták elfoglalni. Minden bizonnyal
Özséb is ott menekült meg. Ezután Özsébre még nagyobb szükség volt Esztergomban. Végül
is 1246 táján érseke elengedi, és hat társával Szántó közelében a Pilisbe, a Hármas-barlangba
(de nem három barlang!) megy. Még azt is olvassuk, hogy a forrás közelébe. 1250-ben pedig
hat társával és a nép segítségével egy kis kápolnát építenek a Szent kereszt tiszteletére, a
Hármas-barlang közelében.

Némely források szerint Rómában Özséb segítségére volt5 Aquinói Szent Tamás. IV. Orbán
pápa meghallgatta ugyan Özséb kérését, de nem hagyta jóvá, hanem Pál veszprémi püspököt
bízta meg a szerzetesrend kolostorainak megvizsgálásával. Ezt Pál elvégezte, és a pápa
felhatalmazása alapján Özséb rendjének működését jóváhagyta: I. Remete Szent Pál Rendje
néven. Természetesen a jelentést IV. Orbán pápának megküldte. Az 1256-os esztergomi
egyházmegyei zsinaton, mint I. Remete Szent Pál Rendjének provinciálisa írta alá. Körülbelül
ma az írott forrásokból ennyit ismerünk.
Feltűnő és érthetetlen. hogy az elmúlt évszázadokban kiváló történészeinknek sem tűnt fel
néhány probléma Özséb személye és a rend alapítása körül. Végre napjaink egyik kiváló
egyháztörténésze figyelt fel a problémák egy részére, de a megoldásig nem jutott el.
Az első probléma Özséb neve és származása, Gyöngyösi a kódexben csak annyit ír, hogy
nemes vagy előkelő szülőktől származott, ennél semmi több nincs, mégis egyes életrajzírói
odáig mennek, hogy egyenesen a királyi családdal hozzák rokonságba. Semmi biztos adatunk
nincs erre vonatkozólag, a lehetőség nincs ugyan kizárva, de bizonyítékok még nem kerültek
elő. Gyöngyösi pontosan leírja, hogy Özséb hat esztergomi társával együtt megy a
remeteségbe. Mégpedig először a Hármas-barlangba. Teljesen érthetetlenek az utóbbi ötven
év szakembereinek állításai a barlanggal kapcsolatban. A kódex nagyon pontosan
meghatározza a barlang helyét, amikor a "triplex", magyarul a "hármas" szót használja. A
hármas azt jelenti, hogy valamilyen módon összefügg, pl. egy bejárata van, de bent három
részre tagozódik. Ma is építenek több részes házakat, amelyeknek esetleg még a bejáratuk is
több de egybe vannak építve. Ezért elfogadhatatlan pl. ilyen állítás, hogy a Hármas-barlang áll
a leány - legény - rabló barlangból, melyek kb. 100 méter távolságban állnak egymástól.
Ebben az esetben nem hármas, hanem három barlangról beszélhetünk. Most a kérdés ezek
után: hol volt a hármas barlang? Mit ír Gyöngyösi? Özséb kolostort és templomot épít a
Szentkereszt tiszteletére Esztergom és a Hármas-barlang közelében, ahol hat társával lakott a
forrás mellett. Vegyük sorra6: "Esztergom közelében". Ha a Pilis-hegycsoportot veszem, akár
Szentendrétől nézem is a Pilisszántó felett emelkedő legmagasabb csúcsig, mind Esztergom
közelében van. Csak ne felejtsük el, hogy leszámítva a mai "modern" kor elsatnyult emberét,
10-15 km nem volt messze. Ezt a távolságot sétálva is megtették. Ha tehát Esztergomot
vesszük alapul, a kolostor a Pilis bármely pontján lehetett volna. Vegyük a másik
meghatározást: "a hármas barlang közelében". Itt is ugyanazt a helyhatározást használja, mint
Esztergom esetében, a "közelében" szót. Az a kérdés, honnan nézem a "közelében" kifejezést.
ha tehát Esztergomtól nézem a szentkereszti főmonostort, akkor a főmonostor a Hármas-
barlang mellett 10-15 km, és ebben az esetben a főmonostor a Pilisben bárhol lehetett volna.
A kulcskérdés tehát az, hol a hármas barlang és a forrás, melynél a "mellette" helyhatározó
szót használja a kódex, ami azt jelenti, hogy nem olyan távolságra, mint Esztergom. A forrás
meghatározásához feltétlenül szükséges a geológiai vizsgálat, milyen mennyiségű
vízgyűjtőtér van a Pilis-csúcs alatt, illetve mekkora az ott lévő víztömeg felhajtó ereje.
Számomra érdekes, hogy akik foglalkoztak Boldog Özséb életével és szentkereszti
kolostorával, nem tűnt fel nekik a Trézsi forrás. A Pilis-csúcs, Pilisszentkereszt irányában
kb. 500 méter magasságban található a Trézsi forrás. Sajnos barbár kezek a kerámiavezetéket
felszedték és széttördelték. Ez a forrás soha nem fagy be, télen-nyáron önti a jó vizet. Ez igen
figyelemre méltó, főleg szárazság idején. Lehetséges, hogy a Gyöngyösi által említett forrás
ez lenne! Néminemű probléma ugyan lehetséges, mert az Özséb által épített szentkereszti
kolostor nem 'közvetlen mellette van, de Esztergom és a Hármas-barlang "közelében".

A Hármas-barlang helyének megállapításához szintén geológiai vizsgálatra van szükség, ha

ugyan még valami megállapítható. A pilisszántói öregek tudatában sok minden megtalálható,
de nem akarnak beszélni róla, végül is Hármas-barlangról egy igen bőségesen és jól tájékozott
idős emberadott felvilágosítást. Az ő tudása szerint a Hármas-barlang a Pilis-csúcs
pilisszántói közepén lévő Bánya-lak helyén volt. Állításának valószínűségét támasztja alá,
hogy a Bánya-lak jobb oldalán ősrégi kőfülkék vannak. Nem kell túl nagy fantázia ahhoz,
hogy a kőfülkék vonulatát figyelve feltételezzük, hogy azok tovább folytatódtak, és középen
kiszélesedve alkották meg a Hármas-barlangot. Ha elfogadjuk a hármas barlang helyét, akkor
Gyöngyösi megállapítása, hogy az "...Esztergom közelében..," valós helyzetet jelez. De az a
megállapítása is valós helyzetet jelez, hogy a szentkereszti főmonostor a Hármas-barlang
közelében van. Egyedül a forrás körüli kérdés nem teljesen biztos. De remélhetőleg
tisztázódik, ha a kolostor feltárása megkezdődik, mert a kolostor közvetlen közelében
(mellette) van egy másik forrás is, de nincs föltárva. Most végre nézzük, hol vannak az 1250-
ben épített főmonostor romjai. Gyöngyösi Gergelyt kivéve 1900-ig minden forrás, igen
jelentősek is, köztük Ipolyi Arnold is, az 1250-ben az Özséb által alapított főmonostor helyét
pro pe Santo, vagyis Szántó közelében határozza meg. Nagyon érdekes, hogy 1900-tól mintha
elfelejtették volna Szántó közelségét. Számomra megdöbbentő a Pest Megyei Monográfia
leírása Pilisszántóval kapcsolatban. A régi temetőről a következő megjegyzés van; valószínű
középkori falmaradványok vannak benne.
Számomra felfoghatatlan, hogy a valószínűleg hetvenes évekből származó leírás kapcsán
miért nem tártak föl legalább 10 métert, és rábukkantak volna az 1250-ből származó másfél
méter széles románkori falra. Mintha valamilyen általam ismeretlen okok miatt, tudatosan
siklottak volna el a felismert "régi falmaradvány" mellett. Ez is érdekes!

A falu lakosságának hallgatása is elgondolkodtató. Az 1720-as években itt 5 magyar család és

ez időben betelepített 7 szlovák illetve 25 német család élt. Minden bizonnyal a kolostor és a
templom köveiből épült a falu új temploma, Páduai Szent Antal tiszteletére. Minden
valószínűséggel 1826-ban a Baross-kastély, a polgármesteri hivatal, a plébánia épület egy
része és a falu régi házainak az alapozásához használták a kolostor és a templom köveit. Tehát
a falu tudott a romokról, de valami megfoghatatlan kommunális hallgatás alakult ki bennük. A
három évvel ezelőtti hivatalos megkutató ásatás teljesen bizonyította feltételezésemet. A
kutató árokra oly szerencsésen esett a választás, hogy az közvetlenül egy 1250-es kb. 4x14
méteres kápolna előtt húzódott. Majd következett egy bővítés kb. 18 méter szélesre, mely úgy
tűnik, magába foglalja az előbb említett kiskápolnát is. Végül még egy bővítésre bukkantunk,
de ez mindkét oldalon csupán 2-2 méter széles. Ha az eddigieket megpróbálom összefoglalni,
az alábbi következtetést tudom közzétenni:

Van egy másfél méter vastag falú 1250-es években épült román stílusú kápolna, melyben kb.,
csak hét személy férhetett el, amint a kódexben olvassuk, hogy Boldog Özséb hat társával
építi fel a Szent Kereszt tiszteletére az első kolostorának templomát. Majd Kun László
megrongálja a kápolnát, de pápai parancsra újjáépíti, mégpedig sokkal nagyobbra. Végül
1398-ban az akkori tartományfőnök kibővíti, de érdekes módon mindkét oldalán csak 2-2
méterrel. Ezt a két méteres bővítést csak azok értik meg, akik a második vatikáni liturgikus
rendelkezést ismerik, ti. egy oltárnál egy időben csak egy pap misézhetett. Ezért a szerzetes-
templomokban több oltárt kellett építeni, hogy megfelelő időben fejezhessék be a
szentmiséket. E templom-együttes fölött az elektromágneses felmérés épületrészeket
{kolostor) és ősi kútnak a helyét mutatta ki. Ezek figyelembe vételével biztosan állíthatjuk,
hogy a megtalált romterület a Boldog Özséb építette kolostor, a Szent Kereszt tiszteletére
épült templommal együtt. Végül egy másik megoldatlan kérdés: kik voltak azok a remeték,
akik Boldog Özséb idejében a Pilisben és a többi hegyekben éltek? A megoldások közül,
melyeket eddig hallottam, megalapozatlanságuk miatt egyesek inkább ártanak a
magyarságnak. Némelyek viszont eléggé elfogadhatóknak látszanak. Ez azt is jelzi, hogy igen
nagy összevisszaság uralkodik az őstörténeti kérdések területén. Mert a remetekérdés,
véleményem szerint csak az őstörténeti kutatás módszerével oldható meg.
Most már visszatérve a feltett kérdésre, kik voltak Özséb, ill. a Pilis-hegy remetéi? Némelyek
szerint gnosztikus, netán ariánus vagy nesztoriánus keresztények. Véleményem szerint egyik
állítónak sincs bizonyítéka, ez csupán elgondolás, magánvélemény. A nesztoriánusokkal
lehetséges valamiféle kapcsolat, mert "a hunok, a türkök, sőt még a tibetiek is nesztoricínus
értelmezésben ismerték meg a kereszténységet. Egy szerzetesi mozgalom is kialakult közöttük,
és ez nem korlátozódott csupán Mezopotámia területére."8 (Kereszténység Krónikája, 1998
Officina Nova). Véleményem szerint nagy a valószínűsége annak, még ha valami kisebb-
nagyobb nesztoriánus hatást is feltételezünk, ezek a remeték bizánci rítusúak voltak. Mert
közismert dolog, hogy Gyula vezér alatt Erdélyben már bizánci rítusú kereszténység volt.
Sarolta is (Szent István édesanyja) bizánci keresztény volt. A bizánci kereszténység
elterjedésére jellemző, hogy Visegrádon, Tihanyban bizánci rítusú szerzetesek éltek,
Veszprémben pedig bizánci rítusú apácák voltak.

Gyöngyösi kódexében olvashatunk a mecseki Szent Jakab kolostorról is. Sokan, még jeles
személyek is úgy vélik, hogy a pálos rend eredete a patacsi remetékhez nyúlik vissza, és
alapítójuknak Bertalan pécsi püspököt teszik meg.9-10 "Bertalan püspök 1219-ben, II András
idejében, 28 éves korában, tanulatlansága mellett is megkapta a pécsi püspökséget, melytől
azonban III. Honorius pápa, mint méltatlant megfosztotta, és János esztergomi érseket, ki őt
megerősítette, egy évi jövedelmének elvesztésére ítélte. 1221. január 29-én az érsek
visszahelyezte a pécsi püspökségbe. Mint királyi követ járt Spanyolországba, nagy tisztelője
volt compos-tellai Szent Jakabnak, akinek tiszteletére 1215-ben kolostort építtetett, az Ireg
falu és Pécs közelében lévő Patacs hegyen. Ebben a kolostorban remetéket helyezett el, kiket
szabályoknak vetett alá, s kikre eleinte maga ügyelt; csak később tette priorjukká Antal
frátert"11. Sokan a mai napig a kolostorból eredeztetik a pálos rendet is. Gyöngyösi is a
kódexében a patacsi remeték reguláját Bertalan pécsi püspöknek tulajdonítja. Ugyanakkor azt
írja: "Özséb hatodmagával megalapítja a pilisszent-kereszti főmonostorban Első Remete
Szent Pál rendjét, vagyis a Pálosokat": Az egykor kiváló történészünknek, Mályusz
Elemérnek felvetettem a problémámat a Bertalan pécsi püspök regulájával kapcsolatban. Azt
felelte, "...a regula nem, Bertalantól ered, mert a belső kritériumok ezt nem erősítik meg.
Lehetséges, hogy Gyöngyösi hallomás útján írta le a regulát.". Az is lehetséges véleményem
szerint, hogy Gyöngyösi kódexét valaki vagy valakik átformálták esetleg bele tettek vagy
kihagytak belőle bizonyos részeket.
Végül vizsgáljuk meg Boldog Özséb római útját! Gyöngyösi Gergely szerint "az Úr 1262-ik
évében Özséb, az első prior provinciális, néhány testvér kíséretében elmenni IV. Orbán
pápához, és ügyében Aquinói Szent Tamás is segítségére volt a pápai udvarban".12 Pál
veszprémi püspök levelében írja, hogy Boldog Özséb Rómától kéri a szabályt, engedélyt. Igen
kiváló egyháztörténészünk, igen nagy hévvel bebizonyította, hogy Boldog Özséb nem
járhatott Rómában; mert; "III. Orbán pápát 1261. augusztus 29-én választották pápává, ezt
követően Orvietoba menekül ellenségei elől, ahol egész uralkodása alatt tartózkodott, később
Perugiába ment, ahol másnap meghalt."13. Boldog Özséb életrajzírói kivétel nélkül azt írják,
hogy Boldog Özséb Rómában járt a pápánál. Mind a mai napig, ha valaki a pápához megy,
vagy a pápát akarja látni, az automatikusan azt mondja, hogy Rómába megy, még akkor is, ha
a pápa történetesen Castelgandolfóban tartózkodik. A keresztény hit szerint, ahol a pápa, ott
van Róma; Boldog Özséb idejében ugyan nem voltak még modern közlekedési eszközök, de
még gyalog is elmentek Orvietoba a pápa után. Föltételezzük, hogy Boldog Özséb Rómáig
nem gyalog ment, hanem jó magyar paripákon. Tehát a pápát mindenféleképpen utolérhette,
még ha az nem is Rómában élt. Az pedig, hogy Aquinói Szent Tamás Bolognában tanított, ez
valószínűleg nem akadályozhatta meg abban, hogy otthagyja az egyetemet, növendékeit, és
Özsébet elkísérje Orvietoba, a pápához. (Bizonyára növendékei nagy örömére.)

Nagyon feltűnő és sajnálatos, hogy a sok-sok magyar egyháztörténész, Boldog Özséb római
útjával kapcsolatban egy nagyon fontos magyar személyről elfeledkezett. Ez a személy pedig
nem más, mint az a Váncha István esztergomi érsek, aki 1252-ben első magyar kuriális
bíboros14 lett, és aki Özsébet elengedte a pilisi remeteségbe. Elképzelhetetlen, hogy az az
egykori esztergomi érsek, aki Özsébet elengedi a remeteségbe, most, mint kuriális bíboros ne
vette volna pártfogásába Özsébet és kérését. Talán éppen neki köszönhető, hogy bár a pápa
nem hagyja jóvá azonnal Özséb tervét, de megbízza azzal Pál veszprémi püspököt 15, vizsgálja
meg, hogy a szükséges javak megvannak-e a szent Ágoston szabálya szerinti élethez. Maga
Pál veszprémi püspök a következőt írja: "...a provinciális perjelek és egyházmegyénk remete
testvérei Szentatyánktól, 0rbántól, Isten kegyelméből a római szentegyház főpapjától,
személyesen kérték stb., stb. Mi tehát Szentatyánk és Urunk parancsának kívántunk eleget
tenni tisztelettel... Kelt az Úrnak 1263. évében"16. Hogy Váncha István, mint kuriális bíboros,
Boldog Özsébet támogatta IV. Orbán pápa előtt, ez látható Tomaso Dollabella (1628-35)
vászonra festett képén, ahol alakja Aquinói Szent Tamás, Boldog Özséb és társai mellett
láthatól17. Aquinói Szent Tamás jelenlétéről, illetve segítségéről a Domonkosok történelmi
hagyománya is tájékoztat. Boldog Özséb tehát egészen biztosan eljutott IV. Orbán pápa elé,
aki meghallgatta Özséb kérését, és a két nagytekintélyű pártfogó hatására, az egyházi
gyakorlatnak megfelelően a megyéspüspökre bízta a kérdés megvizsgálását és jóváhagyását.

Özséb tehát elérte célját, Pál veszprémi püspök megvizsgálta a kérdést a pápa felkérésére, E
levélből tudjuk meg Özséb kérését, melyet IV. Orbán, pápának előadott: hogy "a remete
életből a Szent Ágoston szerinti életre térhessenek át." Azonban a feltételek nincsenek meg,
ezért "mint engedélyezett társulat, a remete életmód szerint szolgálják az Urat mindenben" -
írja levelében Pál veszprémi püspök. Kilenc meglévő kolostort emelt föl Pál püspök a
veszprémi egyházmegye területén, de valamilyen oknál fogva kimaradt a levélből: "Szent
Kereszt Egyháza a Pilisben, Szent László Kékesen és Pilu szigete", melyeket 1291-ben
Benedek veszprémi püspök sorol fel, elődjének levelét megerősítő oklevelében. Később még
ugyanabban az évben Ladomér esztergomi érsek a Szent György vértanú ünnepe utáni
második héten a fent említett engedélyt megerősítette.18
Kedves hallgatóim, ezzel tulajdonképpen elértem előadásom végére, mely talán egy kicsit
hosszabb lett, mint a felkérésben megjelölt idő, de remélem, olyan történelmi tényeket
ismertek meg, amelyekről sokuk talán még soha nem hallott, pedig az egyetlen magyar
alapítású szerzetesrend történelmünk folyamán meghatározó tényezővé vált a magyarság
számára. Úgy, tűnik a történelmi adatokból, hogy a pálos szerzetesek sokoldalú tevékenységet
folytattak, a művészeteken át a természetgyógyászatig, vagy a "fejlett mezőgazdasági
technológiák" megvalósításával és azoknak a kolostort környező falvak népei számára történő
átadásával. A tudományos élet területén sem maradnak el; a középkori Európa valamennyi
híres egyetemén mindig megtalálhatók a pálos szerzetesek." Csanádi Albert a kor
legjelentősebb egyházi költőjének művét másolja le munkájában, két himnusza és levele így
maradt fenn az utókor számára. "Gyönyösi Gergely krónikaíró eredetiségének legmarkánsabb
vonásai a mindeddig érdemtelenül mellőzött prológusában lelhetők föl. Gyöngyösi előszava a
Vitae Fratum-ban (kódex) perdöntő dokumentum a késő-középkori elvilágiasodás és a vele
szimbiózisban élő humanista mentalitás erőteljes térhódítása mellett. Az írói eredetiség üde
színfoltja még a Vitae Fratum-ban azoknak a királyanekdotáknak (Mátyás, II Ulászló),
melyek eddig máshonnan nem voltak ismertek. A vitae Fratum (kódex) tudománytörténeti
(történelmi, irodalomtörténeti, művelődéstörténeti stb.) jelentősége igen nagy."19

Köszönöm a türelmüket, kívánom, hogy az elmondottak alapján mindannyiukban kialakuljon

a Pálos Rend történetén keresztül egy igazi áldozatra kész magyar lelkület!

Megjegyzések:
1. 1994. június 27-én kelt felterjesztésem a Szerzetesek Kongregációjához
2. O. Syktus Szafraniec: Konwent Paulinów Jasnagórskich, 1382-1864., 1996.
3. 1996. május 24-én kelt felterjesztésem a Szerzetesek Kongregációjához
4. Varia Paulina III.: Gyöngyösi G. 3 1-35. old.
5. Varia Paulina III.: Gyöngyösi G. 37. old.
6. Varia Paulina III.: Gyöngyösi G. 35. old.
7. Turista Közlöny, 1896., 83-84. old.
8. Kereszténység Krónikája, 1998., Officina Nova Kiadó
9. Varia Paulina III.: 30-31. old.
10. Pallas Nagy Lexikona III. kötet, 175. old.
11. Révai Lexikon, III. kötet
12. Varia Paulina III.: 37. old.
13. Pallas Lexikon
14. Eszrergomi Sematizmus, I982, 38. old.
15. Varia Paulina III.: 36. old.
16. Gyöngyösi Gergely: Varia Paulina, III. kötet
17. Documentu di storia dell' di canonizzazione
18. Varia Paulina III.: 37. old.
19. Varia Paulina III.: 1 1-21. old.

Irodalom:
· Der Orden der Pauliner OSPE 1982., Eisenstadt (magyar nyelvu kiadás
előkészületben)
· Varia Paulina I., Pálos rendtörténeti tanulmányok, 1994.
· Varia Paulina III., I. Remete Szent PáI Remete Testvéreinek élete, 1998.
· Varia Paulina IV., Lissák György: Az Arany Kígyó, 1998.
· Turista Közlöny, I896.
· Turisták Lapja, XI. évf. 1899-1901.
· O Syktus Szafraniec: Komvent Paulinów Jasnagórskiclo, 1382-1864.,1996.
. Kereszténység Krónikája, I998., Officina Nova